Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Tribeca Green Luxury Apartments
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
488
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Pént. Aug. 17, 2018 6:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


To Abaddon
I can't deal with someone wanting to take a relationship backward or needing space or cheating on you
Már csak a szememet forgatom meg halkan felnevetve szavain. Ha tudnám, hogy miért van ennyire oda, azért, hogy megismerje az angyal a dolgokat… Bocsánat, megtapasztalja. A tudás sokkal több haszonnal bír, mint a tapasztalat. A tudás az, mely segítséget adhat tanulni a hibákból. A tapasztalattal pedig újra és újra beleesel ugyenazokba a hibákba. Hisz minek tapasztalj meg olyat, amiről tudod, hogy eleve hibát tartalmaz?
Isten minden teremtménye hibát hordoz. Az ő hibáját.
- Ki tudja, hogy milyen abberált vágyaid vannak valójában - nevetem el magamat, szélesre húzva ajkamat. Végeredményben nem más ő, mint egy démon. A pokol fia, ki az ottani lelkek kárhoztatására teremtődött.
Még az is lehet, hogy valójában egy tömlöcbe kívánja magát. Pillantásom lesiklik a hasfalára, melyet póloja takar el. Kérdezném, hogy miként van, de ha nem lenne elég jól, nem lenne ennyire virgonc. Feleslegesen nem járatnám a számat, noha…
Meglep, hogy egyáltalán érdekel. Hisz… ennek semmi értelme.
- A mátrix az egy komplex fogalom a világban, nem is fogalom, egy jelenség - rázom meg a fejemet. - Legfőképp a matematikában van haszna, ahogy téglalapban mennyiségeket rendeznek el - vonom össze szemöldökömet. De ez a komplex fogalom, miként is került beszélgetésünk látómezejébe? Hallom amit mond, de nem értem az összefüggését. Hisz az álmok és a mátrixok… nem függenek össze. Szemöldököm heveny ráncolását a víz mossa ki.
Minden hullám, minden érintése egyre jobban simítja bőrömet. Nem érdekel a sós víz viszkető érzete, melyet ezzel is egy újabb megtapasztalt dolgot élhetek át. Érdekes egy dolog ez is, mit ne mondjak.
A férfi mellett ülve, szemöldököm újra csak ráncolva hallgatom szavait.
- Ilyen nyakatekerten legfeljebb én szoktam kifejteni a dolgokat - térdeimet felhúzva, könyökeimet arra támasztva hajolok enyhén előre. Fejemet kissé fordítom csak hátra, hogy a félig könyöklő, félig ülő démon arcát vizslashassam. Tekintetemmel végigsimítok testén, pillantásom sebének hegén állapodik meg végül.
A nap végett összeszorult szemmel tekintek fel újra rá.
- Nem tudok táncolni - nevetem el magamat, majd visszaemlékszem a new yorki kalandunk során, azzal a fiúval mit össze nem szerencsétlenkedtünk. - Ha már kérni akarsz tőlem valamit, legalább olyat, amire képes is vagyok - nevetem jókedvűen, majd hirtelen ötlettől vezérelve dőlök hátra a homokba.
A vízcseppek magukba szívják, sárrá formázzák testemen. Mindeközben a fejünk felől a nap nyalja testünkről a sós cseppeket. Kezeimet széttárva egy hatalmas sóhajt hallatva élvezem a napsütést, ahogy ezernyi fénylő karika jelenik meg lezárt szemeim mögött.
- Mert ilyen fehér homokos tengerpart soha nem volt itt. Egyes helyekre csak olyan környezetet tudsz visszaadni, mi egykor jellemző volt rá. Las Vegas és környéke régen egy gyönyörű oázis volt… De ez… Nem természetes, és ember nem építhette ezt így ki - fejtem ki továbbra is lehunyt szemekkel.
Hallgatom a környezet hangját. Ahogy apró talpak fúródnak a fehér homokba.
- És az emberek is túl békések. Ez egyáltalán nem jellemző erre a városra. Egy gondterhes arc sem jelenik meg. Egyik vadász sem ideges, holott jóval kint vagyunk már a városból, számukra is ismeretlen terepeken - folytatom tovább, miközben odaköszön valakinek… Nem nyitom ki szemeimet így nem tudom, hogy ki lehet ez.
De ez csak a saját véleményem, meglehet, hogy ezt is én gondolom túl.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
204
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Szer. Aug. 15, 2018 8:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


One day of Joy
Ophilia & Abaddon

- Ismerni és alkalmazni nem ugyanaz. - Teszem még hozzá vigyorogva csak, hogy tetőzzem a dolgot ha már itt keleti mondásokról beszélt. De lássuk be igazam van, hiszen szinte mindent ismer, vagy is hát mindent ismer, de keveset próbált. Tudja hogyan működik valami, de sosem tapasztalta. Az Ő tudása, könyvekből, megfigyelésből fakad, míg az enyém tapasztalatból. Mindig is szerettem átélni, a dolgok sűrűjében lenni, első sorból figyelni az eseményeket, akár a saját bőrömön tapasztalni meg a létünk megannyi értékét. E gondolatokkal a távolba révedve támasztom a korlátot. Pár pillanatnyi néma csend ül közénk míg a szél szőke haját táncoltatja. - Hát, hogy őszinte legyek, én sosem vágytam egy nyirkos tömlöcbe. - Vonom meg a vállam az álmokkal kapcsolatban. - A legutóbb éppen ott találtam magam egy álomban. Az ominózus eset után. - Magyarázom s egy pillanatra letekintek oldalamra ha rám néz, így mutatva mire is gondolok. Ha még emlékszik akkor igen súlyos sérülés éktelenkedett ott, hol most a hófehér ing óvón takarja. Felmerülhet a kérdés, hogy tudunk e álmodni? Ezek szerint igen... Elviccelem a dolgot persze, hallani hangomon s játékos tekintetemben. - Meglehet az egész mi 25 éve történt csupán álom és mi mind részesei vagyunk. A 21 ik század hajnalán volt is erről egy film, Mátrix, ez volt a címe igen. - Mélázok el félhangosan magam elé ha már így szóba került. Persze csak amolyan érdekesség ként.
A víz hűsítően hat és egy kis versenyt is eredményez mit végül én nyerek. A parton végül elhangzik a kérés. - A szabály egy kívánságról szólt, az pedig lehet bármi, nem mellesleg úgy kezdődik, hogy "Azt kívánom ..." így a helyes egészen pontosan. De lásd kivel van dolgod. - Ülök fel jobban, porolom le tenyerem és felegyenesedve állapodok meg előtte. - Az hát a kívánságod, hogy megtudd én mit kívánnék. Ez esetben a kívánságom egy tánc, melyet nem utasíthatsz vissza, majd akkor és ott amikor felkérem. Orcámon ott játszik a parányi, megnyerő mosoly ahogy az övét fürkészem. Felvetésén elgondolkodva tekintek el az idő közben partra érkezőkre. - Az enyém volna, akkor megint valami tömlöcben lennénk... - Adok szót a gondolatomnak, kiindulva a legutóbbiból. Homlokom ráncolom parányit. - Miért gondolod, hogy nem valóság volna? - Jelenleg nem őt nézem, a környezetet, árulkodó jeleket keresek, bizonyítékot a felvetésre. A szüleit otthagyó fiúcska szalad felénk a homokos parton, vigyorogva integet, ez töri meg gondolatom. - Szép ugrás volt! - Szólok oda neki még távolról utalva arra, hogy magasról tojt anyja intő szavára, helyes, ne korlátozza.

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
488
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Pént. Aug. 10, 2018 11:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


To Abaddon
I can't deal with someone wanting to take a relationship backward or needing space or cheating on you
Szemöldököm felvonva tekintek a démonra. Fejemet enyhén félrehajtom, homlokomon ráncok képződnek.
- Mintha az összes keleti bölcsességet most szeretnéd nekem előadni, úgy, mintha nem ismerném ezeket. Egyetlen egy dolgot nem veszel figyelembe. Rám ezek nincsenek hatással - mosolygom rá kedvesen.
Megjegyzésére egy pillanatra lesütöm a szememet. Akaratlanul is visszagondolok arra, hogy nem is oly régen mi mindenre nem lett volna lehetőség. Az angyalok nem fordulnak ki magukból. A démonok nem védenék az embereket. Én még mindig odafent lennék, lehetőségem sem lenne idelent lenni, ha Isten még a trónján csücsülne.
A gondolatot végül elengedem, nem válaszolok már rá. Fejemet felemelve engedem, hogy a szél a hajamat a hátam mögé söpörje, ami az arcomon maradt, ezeket csak könnyed mozdulattal söpröm ki. Egy pillanatra utánuk fordulok, mintha valami könnyed szál után fordulnék.
- Az álmok nem mások, mind kósza vágyképeink - húzom el ajkamat könnyedén. Semmi álomszerűt nem találok a mostani helyzetünkbe. Még a rémálmok sem ennyire rosszak.
De újra csak oly témát érintünk, ami nem épp a szórakozásunkat indítványozza elő. Seperjük ezeket most el, majd máskor foglalkozunk ezzel.
Ha lesz legközelebb. Ha pedig nem lenne, akkor legalább az utolsó napokban jól szórakozunk, nem igaz?
Lelmondóan, apró mosollyal az arcomon csupán rázom meg újra a fejemet. Olyat akar hinni, ami nincs. Vagy ami volt egykor, de már rég elveszett. Kitépték, megmásították. Az élet nem csak az embereket változtatja meg, de olykor még minket, angyalokat is.
Főként akkor, amikor a szemellenzőt viselünk és hirtelen azt lerántják rólad.
Mégsem akarok ezzel foglalkozni. A víz alá merülve szemlélem Isten egykori csodás teremtését. A világ tökéletesen működne, ha az emberek nem léteznének. Ha őket nem teremtette volna meg, világa gyönyörű burjánzásba kezdett volna, ahogy az elmúlt huszonöt év alatt is tette.
De ez is megtörtént, a múlton nem kesergünk.
Későn veszem észre a lemaradó démont. Egy fél perc erejéig kecsegtet a gondolat, hogy csaljak vele szemben. De nem, továbbra sem kívánom lebuktatni magam.
Nemsokkal egy emberi gyermek mellett bukok ki a víz alól. Nem segítek neki, szemmel láthótan nem igényli ezt tőlem, tökéletesen jól érzi magát a vízben. A távolban az anyja sipítozik neki. Szemimet forgatva sétálok ki a partra. Tényleg ez az, amitől annyira féltenie kellene?
A félig ülő, félig fekvő férfira tekintek. Szemöldököm a magasba szökken.
- Ha nem valódi, akkor ez tényleg csak egy álom. A kérdés az, hogy tiéd, vagy az enyém? - mosolygok rá sokat sejtetően. Bármelyik is rá a válasz, egy biztos: egyikünk a másikunk álmában tartózkodik.
Ez pedig vagy mindkettőnkről, vagy egyikünkről sem árul el semmit. De inkább az előbbi, mint az utóbbi.
- Kiforgatod saját játékszabályod? - nevetek fel hangosan, miközben kényelmesen letelepszem mellé. Egyik lábamat felhúzva támasztom meg rajta a kezemet. Kissé begörnyedve szemlélem a végtelennek tűnő horizontot, melyet egyedül a hajó sziluettje tör meg. - A te kívánságod ne az én kívánságom legyen. Én arra vagyok kíváncsi, hogy Te mit kívánnál - nevetek jóízűen, miközben letekintek magam mellé, a fekvő arcát szemlélve.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
204
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Hétf. Aug. 06, 2018 10:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


One day of Joy
Ophilia & Abaddon

- Soha nem mond, hogy soha! - Mosolyodom el irányába ahogy a korlátot támasztom. Szavait hallgatom, nem szólok közbe, csupán miután befejezte. - Nem is oly rég semmi realitás nem volt abban, hogy egy angyal s egy démon csevegjen egy hajón a nyári napsütésben. - Tekintek előre a távolba de arcomról nem múlik a parányi kis mosoly. Költői felvetés, realitás, ugyan merre jár? Távol szállt az éppen akkor mikor a mennyekből a szárnyasok szálltak alá, ott akkor vesztette el a realitás maga alól a talajt, azóta pedig. Szövetségek születnek ellenségek közt. A sötétség katonája óvja a fényt és fordítva. - Meg lehet mind álmodunk. - Jegyzem meg elgondolkodva de csak úgy magam elé, hiszen realitást mondott, de én sehol sem látom már közel sem távol sem, és nem is keresem, nekem ez így megfelel. - Talán igazad van. - Mondom továbbra is a távolt kémlelve vele kapcsolatban. - Azért én bizakodó vagyok. - Fordulok felé egy kacsintással. Aztán érkeznek a delfinek is a szárnyakél az angyalnak. Emlékezetes pillanatok mikor végre önmaga lesz, mikor elengedi a múltat és a jövőt is. Figyelem amint a lényekkel játszva szeli a levegőt s a habokat. Aztán nem kell sok, hogy a vízbe vesse magát mikor megérkezünk s kikötöttünk. Jómagam is követem s sorban megannyi más ember a hajóról. A maradék pedig kicsiny evezős hajót leeresztve célozza meg a partraszállást. Rögtönzött versenyre hívom mibe bele is megy, hát több se kell nekem. Felfekszem a hullámokra melyek olykor meg meg dobnak, nem túl nagyon hiszen az öböl egészen nyugodt, védett partszakaszt ölel körbe. Nem véletlen, hogy a kapitányt ezt választotta kikötőnek. Rutinos vén tengeri róka. Nevetés, csobbanás, jókedv robog a levegőben ahogy a gyermekek a hajóról ugrálnak szüleik intésének ellenére. Mintha a világ nem is pusztulna, mintha minden rendben lenne. Tán épp erre vágytak mindazok kik jegyet váltottak a Nabukodonozor ezen útjára. Egy kis időre, egy napra tán azt érezni és hinni, hogy nincs itt a világvége. S tán ezért vagyunk itt mi magunk is, vagy valami egészen másért? A sós víz kellemes melege öleli körbe a testeket, ahogy kifelé haladunk. S végül én érem el a partot, csupán mikor odaérek fordulva meg veszem észre, hogy a szőkeség lemaradt valamerre. A partra érve elterülök a homokban, könyökömmel tolom fel magam és támasztom meg testem, hogy úgy figyelmej amint végül Ő is partot ér mögötte néhány kölyökkel a távolban és persze a csónakkal, mind odébb vannak még. Összeborzolom szemöldököm és kérdőn nézek körbe. Majd megvonva vállam válaszolok. - Nem vagyok geológus vagy térképész. Rajta állunk, vagy is fekszem épp. De ha nem is valódi, hát nekem tetszik. - Kulcsolom át tarkóm alatt kezeim és henyélek el kényelmesen hasam süttetve. Lehunyt szemmel hallgatom szavát mivel a kívánság felől érdeklődik. - Azt kívánom, hogy mond meg Te mit kívánnál. Mi lenne az az egy dolog mit kívánnál ha lehetőséged lenne rá? - Szemeim továbbra is lehunyva ejtem ki a szavakat teszem fel a kérdést.


avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
488
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szer. Júl. 25, 2018 11:59 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


To Abaddon
I can't deal with someone wanting to take a relationship backward or needing space or cheating on you
Fejemet oldalra hajtva hallgatom az apró megjegyzését. Nem értem nagyon a lényegét. Bár tudom, hogy a két dolog nem függ össze, mégis… Semmi értelme. Mindent tudok, tapasztalat nélkül is. Pontosan tudom, hogy mivel jár egy háború, egy dögvész. Egy összetört szív miként tud megszakadni, milyen örömet képes okozni egy újszülött gyermek.
- Soha nem volt célja az angyaloknak, hogy tapasztaljanak - rázom meg enyhén a fejemet, miközben elfordulok tőle, és a horizontot bámulom.
Most sincs ez másképp, az hogy most mégis megteszem… Nos ennyi mégis jár nekem, úgy vélem. Most vagyok itt, mosttal kellene foglalkoznunk, nem igaz? Mégsem így teszünk, leragadunk valahol. Újra futjuk a régi köröket. Emlékszem a viharfelhőkkel tarkított ég alatt, New Yorkba is ezt a kérdést tette fel.
Ő nem válaszol, de keresztkérdésekkel bombáz. Azt hiszi tán, hogy nem látok át?
- Amit te lebecsülésnek tartasz, az nem más, mint szimpla realitás - persze számukra szokatlan, hogy létezik egy lény Isten után, ki mindent látott, ki mindenről tud, szinte mindent.
A démonok között ilyen nincs, de nálunk ez teljesen természetes. Nem emelkedem ki a többi közül, emiatt. Sőt…
Csendesen hallgatom szavait, a távolba révedve. Néhányszor összeszalad a homlokomon a bőr, apró ráncokat képezve. Mint annál, hogy én mit teszek. Ezt pontosan tudom… Így, vagy úgy. Szavai megmaradnak elmémben, visszhangoznak, mégsem reagálok rájuk. Most nem.
Utolsó megjegyzésére rákapom tekintetem. Halvány, szomorkásnak tűnő mosoly kíséretében szólalok meg újra.
- Hamis ábrándot kergetsz velem kapcsolatban. Kétszer láttál életedben, bocsáss meg, háromszor. Hinni akarsz abban, hogy több van bennem, de semmit sem tudsz természetemről - rázom meg a fejem kedvesen, hogy aztán tovább álljunk a delfinek irányába.
Ez, ha egy kis időre, de kikapcsolja elmémet. Nem jár az agyam sem rajta, sem azon, amit mondott. Több van bennem…
Ha tudná, mennyire hasztalan volt eddig, bármi, amit csináltam. Senki sem hallotta meg szavamat… Bezzeg most. Nem csak az emberek, de a démonk és az angyalok is annyira… nagyképűek.
Az események csak úgy pörögnek, én pedig újra a korlát mellett állok. De már nem sokáig. Sokatmondó mosollyal az arcomon tekintek a démonra, majd vetem magam a habok közé.
Élvezem a víz simogatását, ahogy körbefonja testemet. Nincs szükségem oxigénre, akár órákat is el tudnék tölteni a habok az azúrkék világba. Most mégis embernek adom ki magamat. Hosszú percek után emelkedem a felszínre, s látom, hogy nem messze tőlem itt a férfi is.
Hangos nevetést hallatva figyelem távolodó alakját, majd követem én magam is. Újra a víz alá merülve, mégsem jutok sokáig. Medúzák haladnak el mellettünk, körbeölelik alakomat, én pedig megállok. Ujjbegyemmel érintem meg őket. Érzek apró, tűszúrásnyi fájdalmat, mely azon nyomban el is illan. Ennek hatására, ezernyi színnel kápráztatnak el. Felszívják magukat, majd kilőve távolodnak el. Eme lépést számos alkalommal ismétlik el.
Én pedig rájövök, hogy tetemesen lemaradtam. Csalhatnék is, hogy rögtön a partra érek. Tán meg is tenném, ha nem mellettem úszna el egy kisfiú.
Inkább csak haladok tovább, nem sokkal később már utol is érem Abaddont, de nem elég gyorsan… Hamarabb veti lábát a talajra, mint én…
- Különös. Csak úgy fű alatt jegyzem meg, hogy ehhez hasonló terület nincs a város körül - mosolygok rá, ahogy egyre jobban emelkedem ki a habok közül. Illúzió? Csapda? Mi lehet ez?
A város térségében sosem volt hasonló sem. Még Hampton-öböl pedig még túl messze van.
- Halljuk hát - sétálok mellé, mint vesztes, érdeklődve, mi lenne az a kívánság.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
204
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Csüt. Júl. 19, 2018 10:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


One day of Joy
Ophilia & Abaddon
Music - Dolphins • szószám: Ide • Credit:HoH

A korlátnál állva diskurálunk önfeledten. Minden halad a maga kis medrében, s talán végre én magam sem törődök a holnappal avagy a tegnappal. Talán rám is rám férne, de a másik oldal azt mondja nem lehet. Némi kuncogás bukik belőlem ahogy magam elé képzelem a lóháton közlekedő angyalokat, valahogy vicces és abszurd az egész. Végül rá fordítva tekintetem s szavait hallgatva apró, enyhe mosoly kúszik arcomra. - Minden láttál, de nem sokat tapasztaltál. - Toldom meg mondandóját hiszen erre akartam utalni azzal, hogy van mit Ő sem tud, hisz látni mindent látott felülről, de átélni, a saját bőrén tapasztalni, nos ebben nagyjából egy újszülött szintjén lehet. Minden új neki. Vagy legalább is sok minden. Figyelem arcjátékát látom a parányi kis mosoly ajkának szegletében. Nem vagyok rest viszonozni tekintetét ahogy összeakadnak íriszeink. Pár pillanat csupán majd Ő fordul is tovább, hogy a távoli horizontot vegye szemügyre. - Valójában inkább az, Te miért becsülöd le magad. - Válaszolom röviden míg én is a korlátnak támaszkodom követve példáját és a távolt figyelve. - Mert sokuknak így megfelel. De mindig van aki nem tetszését fejezi ki, mint a szakadárok, a vadászok. Ők nem lógatják lábukat egy hajón a luxusban, fejüket a homokba dugva s élve a struccpolitika jogával. Az Ő dolguk. Sosem érdekelt más mit csinál, vagy mit nem csinál. Engem csak az érdekel én mit tehetek és mit teszek. - Aprón vonom meg vállam nyomatékot adva monológomnak. - Mit számít, hogy más mit tesz? A kérdés az Te mire vagy képes. Ha senki sem tenne semmit az sem érdekelne, én akkor is tennék. Te is így vagy vele, így vagy úgy de teszel a célodért. - Fordulok felé hogy választ adjak rá felmerült kérdésére. - Több van benned mint ami látszik, Ophilia. - Fúrom szemeim az övébe, választ kért, hát megkapta, nyíltan kell játsszam a lapjaimmal. De nem tart soká hisz a delfinek felkeltik érdeklődését mindenkinek. Ő sincs ezzel másként, s végre éli életét, tapasztal, kiszakad magából s a végtelen gondjából, végre Önmaga lehet s élvezi az életet. Némán figyelem az angyalt ahogy a végtelen vízen játszik a pajkos jószágokkal. Aztán visszatér eredeti alakjába a hajón tartózkodóknak fel sem tűnt a változás, fel sem tűnt a csoda mely szemük előtt zajlott. Csupán aprót bólintok egy mosollyal ahogy keresztbe font karokkal állok neki félig oldalt mikor visszatér. Aztán elérkezik a horgonyvetés ideje. A hajó egy kis szigethez ért, széles öböl előtt száguld a mélybe a vaskos láncok végén csüngő vasmacska. Tekintettem követem ahogy a hajó széle felé halad és ruháját maga mögött hagyva egy hanyag mozdulattal, kecsesen veti magát a hullám közé. Egy gyermek áll éppen mellettem ki tátott szájjal bámulja a jelenséget és már menne is Ő maga is, hogy ugorhasson de anyja visszafogja. - Hát lehet ezt szó nélkül hagyni? - Szólok a fiúcskához egy kacsintással utalva a játékos szemtelenséggel távozó angyal szavaira. Majd elindulok én is, de én nem viszem túlzásba, csak ingem dobom le és lábbelimet, a nadrág, vékony vászonból készült, nem fog különösebben zavarni. Ujjammal pisztolyt formálva puffantok a fiúra ahogy ellépek mellett kicsit biztatva, hogy hajrá, ügyes vagy Te. Cselekedjen csak a szülői szigor ellen, éljen az anarchia. Pár lépés és már a hajó szélénél vagyok én is, de meg sem állok ahogy odaérek vetem magam le onnan és csapódok a vízbe egy egyszerű fejessel. Az azúrkék vízben próbálom utolérni a szőkeséget. Igyekszem nem sokkal mögötte a felszínre érni. A többiek mögöttünk lassan hajóba szállnak s leengedik azt a matrózok, hogy a kevésbé vállalkozó szelleműek úgy juthassanak ki a fehér homokkal borított partra. Páran azért követték példánkat és szintén beugráltak. - Aki előbb ér a partra, kívánhat egyet. - Vetem oda, és meg sem várom válaszát már húzom is karom, hogy gyors tempóra váltsak. Előnye akad, majd kiderül ki is tudja e használni azt.

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
488
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szer. Júl. 18, 2018 9:18 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


To Abaddon
I can't deal with someone wanting to take a relationship backward or needing space or cheating on you
Mítikus lények említése hallatán, akaratlanul is összevonom a szemöldököm, miközben ajkaimat nevetésre húzom. Néha tényleg nem tudom, hogy egyes információkat honnan szednek. Fejemet csóválva előbb csak lehajtom a fejem, majd újra csak rátekintek.
- Mindenkinél jobban kellene tudnod, hogy ezek nem léteznek. Azok nem mások voltak, mint pár angyal, lóháton - aminek értelmét már azokban az időkben sem láttam. De ez teljesen lényegtelen is most.
- Nem szabadna ilyennek léteznie, Abaddon. Majdnem a világ kezdete óta létezem, feladatom az volt, hogy mindent nézzek, mindent lássak. Ha van olyan, amit nem tudok, az csak azt jelentené, hogy munkám pocsékul végzem - igaz, ebbe nem tartozik bele, hogy a pokolba mik történtek. Kizárólag a Föld és az angyalok sorsának figyelője voltam. Noha rájönni még nem tudtam, hogy milyen katonák voltak a ládába.
- A kérdés inkább az, hogy te miért becsülsz túl - vonom össze parányit a szememet, ajkam szegletében mégis ott bujkál a mosoly. Ezúttal én tekintek rá sokat mondóan, fejem enyhén félre is hajtom, hogy aztán újra a víztükröt bámulhassam. Alkarommal nehezedem a korlátra, a horizonton túlra tekintek. Tovább látok, mint bárki más. Látom a víz mélyén leledző lényeket, a korallzátonyokat, a mélysötét tenger élővilágát.
Kérdésére megrebbennek szempilláim. Szemem sarkából nézek csak rá. Egykor egyértelmű volt a válaszom. Ha Isten azt akarta volna, igen, de most…
Már épp felelnék, szólásra is nyitnám az ajkam, hogy megjegyezzem, erre már nem lesz lehetősége a világnak, de belém akasztja a szót. Való igaz. Ez nem az a téma, melyet most kellene boncolgatnunk. Így csendbe maradva bámulom tovább a víz tükrét, melyet olykor egy-egy hab tör csak meg.
A szolgára nem figyelek sokat, jobban leköt a nap aranyló fénye, a szél selymes cirógatása.
- Nem is olyan mélyen, nézd meg ezt a szánalmas várost. Azt hiszik, hogy ebben a világban a maguk ura lehetnek. Ügyet sem vetnek egy pillanatra sem, ami a világban zajlik körülöttük - fordul fintorba arcom.
Uralkodni akarnak. Mégis ki felett? A tápláléklánc alján vannak, ostoba népség. De ez sem számít most, lényegében semmi sem. Ő mondta, hogy éljünk a pillanatnak, Carpe Diem, ahogy az emberek nevezik. Mely számunkra mindig is tiltott volt.
A vadászok szemlátomást nem vesznek rólunk tudomást. Még ha gyanúsak is voltunk számunkra a hallott név megnyugtatja őket. Persze, hiszen elméjükbe elcsepegtettem ama apró tényt, hogy ők még mindig élnek és befolyással bírnak a városra. Az utóbbi legalább igaz, csak nem épp úgy, ahogy ők ezt gondolják.
- Miért töröd magad ennyire? - bukik ki belőlem az egyszerű kérdés. Mi az, amit akarhat ennyire tőlem? Nem én vagyok az oka, ez biztos.
Nem ismer, nem tudja, hogy ki vagyok, nem akarhat… A tudásomon kívül semmit. Igaz ezt nem is nagyon adnám meg neki. Nem úgy, ahogy ezt ő akarja. Különös ez a démon. Ki egy angyalnak segít, ebben a világban. Akin még saját testvérei sem akartak soha segíteni. Fejemet enyhén megrázom, elfordulva tőle, inkább az új és látványos program felé igyekszem. Kitörölve elmémből az elmúlt fél perc beszélgetését.
Pár percre kiszakadok magamból, elfelejtek magam körül mindent, élvezem azt, amit Isten teremtett. Amit újra megteremthet, ha szeretne. De csak pár perc csupán, arcomról mégis levakarhatatlan az a boldog mosoly, mely egykor őszintén ült rajta.
Az élet… Inkább nem válaszolok már erre, nem töröm meg saját magam jókedvét. Aztán újabb csengetés szól. Az események jobban pörögnek ezen a hajón, mint bárhol máshol a világba.
- Mintha szükségem lenne ilyenre - mosolygok sokatmondóan. Nem kell ilyen nekem, hogy azt lássák, hogy van rajtam.
Ilyen egyszerű ez. A korlátot immár elengedve haladok vissza a hajó vége irányába, hogy a közelgő szigetre vegyek szempillantást. Egy újabb hullám taszítja meg a hajót, enyhén megbillen, én pedig a korlátnak dőlök, újra csak. Nagyot lélegezve fogom azt meg újra. Szokatlan ez a imbolygó talaj. Inkább kapaszkodok, ebből sok baj nem lehet.
S amikor már közelebb érünk a szigethez, kósza pillantást vetek a férfira. Félmosolyra húzom számat, majd ruhámat könnyedén levetem magamról. A nap aranyló fénye barnítja nem is annyira fehér bőrömet, a külvilág számára, még a démon számára is látható egy fürdőruha a testemen. Az illem így kívánja, nem igaz?
- Viszlát, Mr. Blackwood - mosolygok rá, miközben a korlátra lépek. Nem foglalkozok az engem bámulókkal. Könnyed és kecses mozdulattal ugrok a tengerbe. Sose úsztam még, de láttam, hogy miként kell. Egy két karcsapás a víz mélyén és máris olyan, mintha mindig is tudtam volna.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
204
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Hétf. Júl. 16, 2018 10:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


One day of Joy
Ophilia & Abaddon
Music - Dolphins • szószám: Ide • Credit:HoH

Egyre sebesebben szeljük a habokat, ahogy a Nabukodonozor vitorlái egyre feszülnek s röpítik előre a hatalmas tömeget, vele együtt mi magunkat. Humorizálásom meghozza gyümölcsét, gyöngyöző nevetése a jutalom. Elnyíló ajkai s homlokán keletkező ráncai melyek az értetlen csodálkozásra adnak okot s arra a tényre, próbálja összerakni a hallott mondatom mely a lovasokról szól. Végül szót is ad neki. Jót vigyorgok magam elé fejem csóválva. - Ott is vannak hátasok, de nem egészen olyanok mint a legendás Pegazusok. - Magyarázom ha már így belefutottunk a bohókás témába. Aztán újra előtör a naiv, merev oldala. - Azért biztosan akad olyan mi ismeretlen még a számodra is. - Nézek rá sokat mondón, parányit húzva fel ajkamat s döntve meg fejem. - Több vagy Te puszta lexikonnál Ophilia, miért becsülöd le így magad. - Teszem fel a költői kérdést mely nem is kérdés inkább kijelentés. Pillanatra mélyen fúrom íriszeim övéibe. Majd a távolba tekintek, a végtelen Óceánra. - Visszatérnél ha tehetnéd? - Bukik belőlem míg a horizontot figyelem. Vajon ha lehetséges volna, visszabújna fenti kis kuckójába, sosem kóstolva a földi élet ízét melyet lássuk be, mind vágyunk, mind irigykedünk a halandókra, valahol mélyen mind a világukba vágyunk, csak nem ismerjük be. Fejem kissé elhúzom ahogy visszafordulok rá. - De inkább majd máskor teszem fel ezt a kérdést újra. - Zárom le végül jelezve nem kell rögvest válaszolnia. Éppen ekkor érkezik Martin s veszi kezdetét a kis színjáték. Mely nem tart túl sokáig s a kulcsot átvéve hallgatom szavait. - Az emberekben megvan a mi zsarnokságunk és a Ti magasztosságotok. Mindenki uralkodni akar, valahol ott mélyen. S mindig jön valaki aki még jobban akar. - Legalább is számomra ez így tökéletes. Szemügyre véve a színes palettáról érkezett útitársakat jómagam is kiszúrom a vadászokat, nyilvánvaló, hogy nem hagynak egy ilyen utazást mindennemű kíséret és védelem nélkül. De mi csupán kellemes napjait töltő fiatal párként vagyunk jelen, ugyan mi veszélyt jelentenénk? Szavaira felé fordulok s egyszerűen válaszolok. - Csupán magadat. - Aztán érkezik is a hangoskodás a hajó orrából mire felfigyelünk és nem is kell sokáig győzködni a szőkeséget, hamar előre kerülünk mi magunk, hogy szemügyre vegyünk a tenger egyik csodáját, a delfinek táncát. Figyelem arcát, tekintetét vonásait. A korlátnak támaszkodva, karjaim keresztbe fonva nézek rá. S ekkor szárnyait engedi ki, senki sem látja, csak én magam, legalább is úgy tűnik. Felszáll majd leereszkedik a játékos jószágok közé. Követem mozgását figyelem ahogy lábát éri a hűs víz, ahogy a delfinekkel játszik. Ez az, most Önmaga, szabad, szárnyra kélt az Angyal. Víz loccsan arcunkra, én is jót derülök rajta, hogy a tömeg része legyek újra, mire visszatér újra eredeti alakjába. Csendben hallgatom meséjét. - Az élet mindenhol megveti a lábát. - Jegyzem meg levonva a tanulságot. A hajó harangját kongatják, odakapom tekintetem s látom amint a matrózok jeleznek, egyenest előre mutat az egyikük. Követem kezét s meglátom a célt. Arcomra mosoly ül ahogy szemben állok vele s fejem fordul csak parányit előre. - Nocsak nocsak. - Látom meg a távolban a zöld kalappal megáldott dombságot mely a víz kékjéből bukkan elő. Egy fehér, homokos parttal áldott sziget felé haladunk. - Egy kis meglepetés az útra. - Jegyzem meg hiszen magam sem tudtam róla. - Remélem csomagoltál fürdőruhát. - Fordulok felé, viccelődve, élcelődve.

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
488
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Hétf. Júl. 16, 2018 11:35 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


To Abaddon
I can't deal with someone wanting to take a relationship backward or needing space or cheating on you
Hangosan nevetek fel szavai hallatán. Persze, ha messzebb érnének el, akkor nem lenne ott, ahol most van. Vagy mégis? Túlságosan is taktikus ő ehhez, de ezt nem rovom fel neki. Pont úgy viselkedik, ahogy akar. S olyannak adja elő, amilyennek csak akarja. De most nem is ezért vagyunk itt. A nap cirógatja bőrömet, a szél kellemesen simít végig rajtam, hajamat borzolja a kalap alatt. Szinte élvezem.
Mégsem tudom megállni, hogy egy apró nyelvbotlást megejtsek.
Válaszára szemöldököm ráncolva, ajkaim elnyílva torpanok meg egy pillanatra. Próbálom összeszedni azt az apró információmorzsát, ami eddig kialakult bennem a pokolról.
- Ott vannak lovak? - persze, mi másért hívnák Lovasoknak őket? Próbálom elképzelni, ahogy a pokol kénköves bugyraiba vágtáznak ezek a lények. Valahogy szürreális, mégis teljesen magával ragad a kép.
Így csak ajkaimat biggyesztve elismerően bólintok egyet. Amolyan, végül is, miért ne, felkiáltással.
Végül is igaza van. Most ne ezzel foglalkozzunk. Mosollyal az arcomon lépek hát újra tovább, hogy folytassuk utunk a hajóra, ami nem is kicsit imbolyog.
De rá se rántok, majd megszokom. Talán. Addig is elfehéredő ujjakkal kapaszkodom. Újra csak értetlenkedve hallgatom a szavakat…
- Számomra nincs ismeretlen - pislogok rá nagyokat. Honnan is tudhatnám, hogy ezt így szokás mondani?
Vagy hogy van ilyen szólás mondás? Persze tudom, de ezt már akkor sem értettem és most sem értem. A víz nem ismeretlen. Jellege mindig is ugyanolyan volt, mint bármikor máskor. Egyszerűen csak… az emberi elme túl korlátolt ehhez.
- Az elmém olyan, mint egy lexikon. Egyszerűen csak jó helyen kell felcsapni a megfelelő információkért - tudatom vele, ha eddig erre maga nem jött volna rá. Talán nem. Annyit azért sem Egyiptomba, sem a múzeumba nem volt időnk ezekre kitérni.
Annyit tud csak rólam, hogy a menny irattárosa vagyok. Ez pedig ezzel jár. Isten után talán én tudom a legtöbbet a világon, mindenről. Elmém képes átlátni a kusza szálakat, kibogozni azokat.
Összességében látni a teljes képet, nem csak a darabokat.
Igaz, ehhez szükségem lenne ahhoz, hogy felmenjek, és ott végezhessem a munkámat, de hát…
Feltalálására csak enyhén elhúzom ajkamat, de már ott sem vagyok mellette. Hiába áll egy helyben a böhöm gépezet, attól még érzem, minden egyes hullámverésnél, mely a hajó oldalát éri. Megbillen. Az angyaloknak jobbak az érzékeik? Igen. S hogy ez ebben mutatkozik ki? Úgy látszik, hogy igen.
A fekete férfi érkezésekor feltett kérdésemre, mindketten úgy bámulnak rám, mint borjú az új kapura. Sóhajtva legyintek csak. Talán ez a férfi már nem is tudja, hogy mi az a rabszolgaság. Ebben a világban, mit számít, hogy egykor az emberek mit tettek egymással?
Semmit. Összefogott a város lakója a természetfelettivel szemben. S ez még itt is megmutatkozik. Bármennyire is luxus jelenleg egy gőzhajót üzemeltetni, a fedélzeten több olyan vadász is jelen van, akit egykor láttam a bázison. Ironikus, ők vigyázzák a felső tízezer álmát. Mintha egy természeti katasztrófával szembe bármit is képesek lennének csinálni, na de…
- A rabszolgákat előszeretettel használták a hajókon, hasonló célokra - tekintek rá Donra, miután Martin eltávozott a közelünkből. De talán még emlékszel rá. Az emberek a legsötétebb tettünknek ítélték meg… Hamar elfelejtették, amikor gyermekeket küldtek a halálba, Isten nevében - sóhajtva fordulok a tenger felé, a korlátra könyökölve.
Persze, hogy mindig visszakanyarodok a témához. De a múlt a jelen része. És meghatározza a jövőt, ha nem foglalkozunk vele, mi marad hát belőlünk?
Ezek. Nem tekintek körbe, vele ellentétben, nincs értelme. Sekélyes emberek leszünk, kik tudatlanok mindennel szembe.
Kérdésemre egyszerű választ ad, én pedig szemöldököm enyhén ráncolva tekintek rá szemem sarkából. Teljesne nem tekintek rá, inkább a fodrozódó víznek szentelem minden figyelmemet. Én.
Miért? Miért foglalkozna ő egy hozzám hasonlóval? Hiszen még csak a pokol szülötte sem vagyok, sőt…
A válasz kézenfekvő. Akar tőlem valamit, amit csak én tudok. Ezért környékez meg folyamatosan. Itt is, a múzeumba is.
- Egyszerűbb, ha megmondod, hogy mit akarsz tőlem. Utána már nem kell a sarkamba járnod - mosolygom az ajkam szegletébe. A vitorlák anyaga hangosan csattan, ahogy kibontják őket a szél pedig belekap.
Megdöccen a hajó, amikor irányba állítják. Egyik lábammal hátralépek, hogy megtartsam magamat, kezemmel a korláton kapaszkodom továbbra is.
- Változatlan - tudatom vele.
Továbbra is a Sötétség szolgálatban állok. Ha félreérti az emberi dolgok iránti érdeklődésemet, és másnak tudja be, az már rá tartozik.
Igaz, teljesen magam sem tudom, hogy mit keresek itt…
Aztán egy éles hang. Mindenki abba az irányba tekint. Majd pedig Don is megszólal. Lelkes mosollyal bólintok és indulok meg abba az irányba.
Távolabb állunk a tömegtől, de még így is látjuk a delfinek boldog táncát. Arcomra őszinte mosoly húzódik, tekintetemet régen nem érzett melegség járja át.
Aztán ellépek a korláttól. A démon láthatja, ahogy azt is, hogy mégis ott maradok. Mindenki más azt látja, hogy ott állok és boldog mosollyal az arcomon élvezem, a delfinek táncát.
Miközben valódi alakom szárnyat bont. Egy ember karját simítják végig a fekete tollak, ő megrezzen, mégsem tudja betudni ezt minek. Nem lát engem. Csak a démonnak engedem, hogy láthasson.
Elrugaszkodva a talajtól jóval a hajó elé repülök. Talpam a vizet érik, a hullámok elnyelik bokámat, nem engedik a rabságból.
Lehajolok az egyik jószághoz, selymes palackorrán simítot végig. Engedelmesen simul bele, ezernyi fogával boldogan szól hozzám ciripelő hangján. Elvesztem a külvilágot, csak mi ketten állunk itt. Lehajolva hozzám, engedem, hogy orra az enyémhez érjen. Pillanatnyi boldogság, mely soha egy pillanatra sem járt ki nekünk.
Múló pillanat csupán. fejem kissé feljebb hajtva apró csókot lehelek orrának hegyére. Erőteljesen csapok a szárnyaimmal, lábaimat kiszabadítom a habokból és pillanatokkal később már újra ott állok, ahol eddig. Ahol az illúzióm engedte, hogy vízzel locsoljanak le, aki együtt nevetett a tömeggel. Lassan újra egybeolvad a két jelenség, szárnyaimat újra elrejtem a külvilág elől.
- Évtizedekkel ezelőtt egy nagyobb kiöntésnél néhány delfin az Amazonasba keveredtek. Képtelen onnan kijutni, de annyira hozzászoktak a mocsár színéhez, hogy teljesne megvakultak. S még így is az Amazonas királyai ők - somolygom boldogan, csillogó szemekkel tekintve a démonra, miközben a hajamat fülem mögé simítom. Újra.
Nem tudom mit vár tőlem. Elismerem a természet szépségét, de csak ennyit. Mégis...


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
204
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Vas. Júl. 15, 2018 4:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


One day of Joy
Ophilia & Abaddon
Music - Dolphins • szószám: Ide • Credit:HoH

Szinte már már kellemesnek ható sétánk közben - személy szerint abszolúte jól érzem magam, hogy Ő hogy, az jó kérdés, de az Ő baja ha nem képes élvezni a pillanat adta örömöket - rövid kis csevej indul, kezdetnek megteszi, nyugtázom egy parányi mosoly kezdeménnyel s felvetését is. - Azért az én kezem sem ér el mindenhová hékás! - Játszom az ártatlan, ál sértődöttet, kezemmel magam előtt tiltakozva, de egyértelmű a komolytalansága, igyekszek feloldódni, jó úton halad én pedig azon vagyok, hogy kísérjem az úton. Aztán hirtelen váltás és egy kérdés hagyja el ajkait. Pillanatra ráncolom csak meg szemöldököm, egy kóbor múló pillanat csak. - Szeretnek lovagolni. - Bukik belőlem vállat vonva végül, szemtelen kis mosolyom kíséretében, majd felé fordulok aprót kacsintok rá, fejemmel pedig a hajó felé biccentek amolyan "Gyere most, ne ezzel foglalkozz" jelleggel. Elérjük hát úti célunk és hamar a fedélzetre is jutunk. A rögtönzött tangó bemutató viccesre sikerül, kapaszkodóról kapaszkodóra, de végül csak megleli egyensúlyát. - Ismeretlen vizekre tévedtünk, szó szerint. - Viccelődöm el a dolgot. Fejem csóválva nevetek fel végül kijelentésre, hogy nem leszek hiteles. - Valahogy éreztem, hogy fejben meg lesz az a családfakutatás. - Meg is lett, őszintén én túl sokat nem jártam utána. - Feltalálom magam, Mrs Opihlia Blackwood. - Kacsintok rá magabiztosan. Immár biztosabb lábakkal lépdel a hajón, birtokba véve azt, csak fejem aprót csóválva parányi mosollyal tekintek utána ahogy a nyári szellő táncoltatja ruháját, haját haladtában. A Kapitány bemutatkozója után én is elindulok, két lépést közt látom amint kalapja megtetszik a szélnek s eltulajdonítja azt. Kimérten követem a kalap útját amint szárnyra kapva röppen tova a tenger irányába. - C’est la vie - Ejtem ki mikor a közelébe érek, két lépést közt zsebre téve kezeim. Valóban, a dolgok jönnek s mennek. Mint a kalap mely jött aztán végül távozott. Mielőtt még jómagam is a korláthoz érnék a magát Martinnak nevező érkezik. Ophilia kérdére pillanatra rátekintek értetlenül, már a rabszolgaság témával kapcsolatban, de hamar túllendülünk rajta a bemutatkozás végett. Meghallgatom válaszát, de úgy dönt maradna, hát legyen úgy. - Hallotta a Hölgyet Martin, majd később tekintjük meg a szállást, köszönjük! - Toldom meg egy kedves mosollyal is mondókám. A férfi erre csupán parányit fejet hajt. - Ez esetben ezt átadom, a 11 es szoba kulcsa. Bal kéz felől lesz. A vacsorát 9 órakor szolgáljuk fel. Kellemes kikapcsolódást! - Hajt fejet újfent azzal távozik is miután magam is megköszöntem. - Köszönjük Martin, bizonyára meg lesz! - Kacsintok rá végül és átveszem a szépen munkált réz kulcsot. Rajta kék selyem szál s a végén egy parányi kis gömb melynek belseje parafából készült. Leleményes, nem süllyed a tenger fenekére még akkor sem ha belepottyan a vízbe. Végül ketten maradunk, jómagam is a korlátnak támaszkodom, a távolba révedbe hallgatom kérdését. Meleg szellő cirógatja orcánk. - Te - Mondom végül nemes egyszerűséggel. Szemeim továbbra is a távolba merednek, ajkam szegletében kóborol csak parányi mosoly. Hadd járjon a kobak, hogy hogyan is értettem. A hajó vitorlák közben kibomlanak, hogy sebességünk növeljék fokozatosan. - És mi a Te célod? - Teszem fel én is a kérdést ha már itt tartunk, immár felé fordulva. Én tisztában vagyok a sajátommal, de vajon Ő maga tudja mit is akar pontosan? A világ pusztulását melyet az elméjét fertőző parazita akar igazán. Még is, falatozik, élvezi a napfényt, a halandó élvezetek felé húzza - állítása szerint, nem létező - szíve. Az én célom, hogy jól érezze magát, kikapcsoljon s belekóstoljon abba mit a semmibe taszítana. Egy próbát megér, és hát, kellemes a hasznossal. - Anya nézd! - Kiált fel egy gyermek izgatottan, a hajó eleje felől érkezik a hang. Odakapom tekintetem s páran örömködve figyelnek valamit odalent a hajó elejénél. Van egy sejtésem. - Ezt semmiképp se hagyd ki. - Fordulok felé egy parányi mosollyal, majd fejemmel mutatom az utat invitálva a hajó orrába. Amennyiben hajlik a szóra, úgy hamar elérünk a hatalmas fa tákolmány orrába, néhány ember már ott leskelődik és izgatottan mutogatva figyelik a jelenséget. Delfinraj szegődött a hajó mellé, pajkosan játszanak a száguldó monstrum előtt ki-ki ugrálva a hullámok közül. Figyelem miként reagál, arcát, tekintetét néma megfigyelő vagyok most csupán észrevétlen húzódva a háttérbe míg ott állok mellette, mindenki izgatottan tekint le, csupán egy, én magam figyelek valami egészen másra.

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
488
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Kedd Júl. 10, 2018 6:13 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


To Abaddon
I can't deal with someone wanting to take a relationship backward or needing space or cheating on you
Halk sóhajtással forgatom csak meg szemeimet. Nem megyek bele felesleges vitáiba. Nem fogom fogam köszörülni sem rajta. Ha ily gyermeteg viselkedésre vágyik, akkor találkozzon egy hozzá hasonlóval. Tőlem hasonlót nem fog megkapni.
Úgy tűnik az élcelődést ennyi idő alatt untam meg. Többé nem jelent számomra kihívást. Ehelyett unottan szemlélem nem csak őt, de az elém tett falatokat is. Habár egy kósza epret bekapok még, mielőtt belé karolva lépdelnék a hajó irányába.
- Már majdnem elfelejttem a carpe diem életviteledet. Nem is tudtam, hogy mi hiányzik ebből az egész hányingerkeltő idillből - toldom még meg szavaimat, habár ennek ellenére mégis vele tartok.
Mégis… Élj a mának. A most számít. Hagyjuk már. A jövő, az ami számítani kellett volna… Nem és nem. Ezzel nem foglalkozok most. A világ szép, de elpusztul. Az utolsó napjait kell kiélveznem.
Egy pillanatra elfelejtem a gúnyos szurkálódó viselkedésemet. Szinte őszinte nevetéssel hallgatom végig, amit mondd számomra.
- A természet, vagy te? Nem mindegy, azért a kettőt ne hasonlítsd össze - nevetem. Nem hinném, hogy a legtöbb tengeri pusztításból ne vette volna ki a részét.
Pont ő. Noha ha jobban belegondolok egy tengeri csatánál sem láttam a páncélos démont. De ez miként is jutott eszembe? Magam sem tudom.
- Mondd, mennyit tudsz a lovasokról? - s legfőképp azok gyengéiről? De ebbe ne szaladjunk ennyire előre…
Magam sem értem kérdésem honnan jön, régen nem foglalkoztam már ezzel a témával. De ezeket sem illik olyannyira a múltra hagyni, nem igaz?
A hajóra érve azonban furcsa érzések kerítenek hatalmába. Legfőképp a nem szilárd talaj váltja ezt ki belőlem. Repültem már, nem egyszer, víz felett is. Szárnyaim le-fel csapdostak, egyfajta ívet írtam le a levegőbe de még… Az sem volt ennyire ingatag, mint ez.
Ha elfogja alkaromat, akkor hol az ő kezébe kapaszkodom, hol a korlátba, mindaddig, amíg meg nem szokom ezt az imbolygást.
- Hallottam olyanról, hogy az emberek tengeri betegek. Sőt láttam is őket, de sose tudtam elképzelni, hogy miért - igaz most sem állok ahhoz közel, hogy megértsem őket, de hát…
- Oh… - bukik ki belőlem, szemöldökömet ráncolva kutatok ezen név után. Visszajátszom pillanatok alatt a generációk életét, miket éltek át, mit is műveltek egykor. Kik voltak ők. Gyorsított filmként forognak a képek elmémbe. - Hajómágnások. Egyáltalán nem leszel hiteles - már csak azért sem, mert egyáltalán nem úgy festünk mint ők, de hát…
Persze, mindjárt jön, hogy éljünk a mának. Nem is vitatkoznék vele tovább, inkább csak átszelem a hajót. Félig visszafordulva felé, kalapom alól mosolygok rá. - Még megtehetem - fordítom figyelmem újra előre. Itt újra csak a korlátnál állok meg, megtámaszkodva rajta.
Hallom lépteit, ahogy követ. Közben pedig a kapitány köszönt minket. Mily luxus. Mily pazarlás. Ajkamat elhúzva hallgatom szavait. Mégis ahogy a szél átszeli a fedélzetet úgy tűnik el ez a gúnyos pillantás is. Nem csatlakozom a tapsolók közé, ellenben a hajó elindul. Újra csak meginog lábam alatt a föld. Ujjaim elfehéredésével kapaszkodom a korlátba, remélve, hogy senkinek sem tűnik fel. Még Donnak sem.
Habár nem hinném, hogy erre lenne épp ideje.
- Tényleg, visszaidézik a rabszolgaságot? - vonom fel kérdőn a szemöldökömet a férfira pillantva, ki közénk lép. - Vedd csak nyugodan, én élvezném a napsütést és a szellőt - villantok bűbájos, őszintének ható mosolyt a démonra. Szemeim egy pillanatra felcsillannak.
Ahogy a hajó kifordul az öbölből, úgy változik a szél iránya is. Kalapomat emeli le fejemről, emeli magasra. Fejem fordítom csak utána, zöldes-barna tekintetemmel követem, mégsem nyúlok érte. Megállíthatnám, mégsem teszem. Hajam az arcomba végzi, hiába seprem azt ki belőle újra és újra.
Tekintetem lehunyva szippantok mélyet a levegőből.
Nem tudom, hogy időközbe egyedül maradtam-e vagy társaságomul szolgál Don. Ha az utóbbi akkor egy könnyed kérdés csúszik ki a számon.
- Mi a célod jelenleg? - fordítom figyelmem újra csak a tenger irányába. A szél harcol velünk, azt kívánja bárcsak a vízbe tudna veszejteni minket. Csalfa mosolyt csal az arcomra a gondolat. Vajon mi történne, ha tényleg a tenger fenekén találná magát a hajó?


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
204
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Vas. Júl. 08, 2018 8:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


One day of Joy
Ophilia & Abaddon
Music - Waves • szószám: Ide • Credit:HoH

A szőke tincsek alatt csak úgy tekeregnek a fogaskerekek és ezúttal sem kell csalódnom benne, hogy ismét frappánsan bájos válasszal ajándékoz meg. - Ugyan, bizonyára tudnál, csupán nélkülem kevésbé lenne izgalmas. - Emelem meg fejem előre bólintva és megtűzve egy kicsiny mosollyal meg vállmozdítással. De ez csupán a humorizáló élcelődés része, oda vissza aprócska párbajféleség a két fél közt, amolyan labdapasszolgatás. A hangos kürtre én is annak irányába kapom tekintetem. - Meg lehet, de az már elmúlt. Most a most van. A holnap pedig várhat. - Fordulok vissza felé egy biztató mosollyal, így adva tudtára, hogy ne ragadjon oda, most foglalkozzon a jelennel, nincs sem tegnap sem pedig holnap. El is indulunk hát ezen eszméhez hűen, s kezdünk is ártalmatlan csevejbe. Jobbomon Ő, így bal karom szabad, azzal gesztikulálva támasztom alá a történet mutatva a méretes hajó alakját. - Valóban! Kereskedők, kalandorok szelték a végtelen Óceánt. Küzdöttek az elemekkel és rohantak olykor vesztükbe, mert hát a természet nem kegyelmez senkinek ugye. - Mesélem átszellemülve mily izgalmak lehettek odakint a nyílt vízen, miket élhették, át a matrózok s az utazók kik olykor nem tudták hol is érnek majd partot. Közben el is érjük célunk és nevünket említve bizony engedélyt kapunk a fedélzetre lépésre. Ophilia előre megy én pedig egy bólintással mondok köszönetet a matrózoknak majd én magam is követem. Látom esetlenségét hirtelen mozdulok én is utána, hogy alkarjánál kapjam el, talán sikeresen, ha igen akkor karját fogva, ha nem akkor anélkül, jót derülve az eseten széles mosollyal amint a korlátot is markolja szólok hozzá humorizálva. - Az első néha kissé kényelmetlen. - Gonosz kis humor hiszen igencsak kétértelmű mondatom, nem is számítok megértésre. A korlát mellett biztos pontot talál magának így hát itt is maradunk, én is kényelmesen támasztom azt meg ahogy rá tekintek. - Nagyjából 100 éve kihaltak. - Vonom meg a vállam, az 1880 as évek végétől az 1980 as évek végéig rendelkeztek csak nemesi címmel Angliában, a vérvonal megszakadt, gondolom, de én magam nem vagyok a történelem nagy tudója. Csupán kapóra jött a név, ennyi az egész. - Már kezdtem azt hinni, hogy családfakutatás végett feltárod kilétüket. - Derül fel ismét, tudom, hogy szereti az ilyesmit. De vélhetően nem lesz így, nem is oly fontos, jelentéktelen aprócska részlet. Tovább is lépünk rajta valószínűleg és a hajó típusáról tesz említést. Érdeklődve hallgatom és arcomra mosolyt csal amint a kerekedő szél ellen harcol rakoncátlan tincseivel, bájos. Némán követem tekintetemmel amint ellépve a korláttól átsétálva a túloldalra boncolgatja a aktuális járművünk történetét. Mielőtt utána indulok csupán egy egy pillantást vetek a hajó többi tagjára, szeretem tudni mi vesz körbe tudjátok már jól. Fiatalok úgy mint vének, a paletta minden skálája, vegyes társaság. Végül én magam is eltolom testem a korláttól és felé indulok. A hajó réz harangját kongatják meg hirtelen. Ez jelzi a beszállást, hogy igyekezzen ki még nem tette meg. Jó kiállású szakállas, középkorú férfi lép ki a kapitányi kabinból mely kissé magasabban van mint a fő fedélzet. - Hölgyeim és Uraim, A nevem William Smith, én leszek a kapitányuk ezen az úton. - A tekintetek rá szegeződnek amíg monológját intézi hozzánk. - Hamarosan vitorlát bontunk és kihajózunk az óceánra. Ha bármire szükségük volna a legénység áll rendelkezésükre! Legyenek üdvözölve a Nabukodonozor fedélzetén, kellemes időtöltést kívánok! - Néhányan taps szó hangzik el míg a kapitány fejet hajtva a kormányhoz lépdel és kiadja a parancsokat a matrózoknak. Azok pedig a kötelekhez igyekeznek, a horgony vaskos láncát feltekerik és a vastag köteleket melyek a mólóhoz fogták a hatalmas hajót szintén kioldozásra kerülnek. A palló is lekerül, így már semmi sem tartja fogva a monstrumot. Közben mellé lépek én magam is, de még mielőtt megszólalhatnék egy középmagas, sötét bőrű, fekete hajó fickó lép elénk, vonásait tekintve közel-keleti származású lehet. - A nevem Martin. - Hajol meg felénk. - Mr és Mrs Blackwood ha jól tudom? - Érdeklődik mire én készséggel válaszolok. - Pontosan, Martin. - Erősítem meg kilétünket, mire enyhén meghajolva mutat az egyik fedélzeti ajtóra mely vélhetően a kabinok folyosójára vezet. - Amennyiben óhajtják akkor megmutatom a kabinjukat. - Kellemes mosollyal fordulok Ophilia felé. - Nos, drágám, maradnál még idekint, vagy vegyük szemügyre a szállásunk? - Érdeklődöm tőle, lássák mily előzékeny vagyok, engedem, hogy Ő válasszon. A Nabukodonozor közben komótos tempóban, egy újabb kürtszóval elhagyja a kikötőt, hogy a szikrázó Óceán felé tereljen minket. A nap kellemesen éget, a szél bolondosan táncol körülöttünk.

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
488
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szer. Júl. 04, 2018 11:09 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


To Abaddon
I can't deal with someone wanting to take a relationship backward or needing space or cheating on you
Homlokomat enyhén ráncolva, somolygós arccal tekintek rá. Zöldes-barnában játszó íriszeimbe némi értetlenség lapulhat, fejem is enyhén félrehajtom, szavai hallatán. Egy pillanatra letekintek, majd újra a szemeibe nézek.
- A lényegen nem változtat. Most csak azt közölted, hogy vagyok annyira életképtelen, hogy nem tudnék nélküled mit kezdeni - mosolygok rá kedvesen, bár ebben most semmi őszinteség nincs a részemről.
Ez az egész nem más, mintegy cukormázba vont álca, mely belülről rothad. Belülről. Nem, ma nem és nem fogok ezzel foglalkozni. Szívem talán megugrana a hirtelen ért hangtól, de így csak pilláim remegnek meg.
- A régi időkben az emberek sokkal bölcsebbek voltak, mint az elmúlt pár évszázadba - elvakította őket a tudomány adta kényelem és a gyarlóság azon gondolata, hogy minél több mindent érjenek el. Mindent fel és beáldoztak azért, hogy számukra kényelmes legyen.
Önzők. Miért? A földi javakért? Ugyan már, hiszen a halála pillanatában nem ez fogja eldönteni, hogy ki hova is kerül valójában. Mennyi eladott lelkű hitte, hogy ha bármi jót is tesz a következő tíz évébe még a mennybe kerülhet. Balgák.
De régen. Teljesen máshogy viselkedtek az emberek. Háborúk mindig is megkörnyékezték őket, de az életvitelük… Sokkal békésebb volt. Sokkal boldogabbak voltak. Jobban át tudták magukat adni a pillanatnak, mint manapság.
S lám. A világvége szélén, még nosztaligázni járnak. A pincérhez én nem szólok, de egy apró kis dolgot mégis tudok vele művelni. Egyszerűen csak elfelejtem vele, hogy itt lettünk volna. Az értetlenség még nem ül ki arcára, mire rájönne, hogy igazából fogalma sincs, hogy kinek hordta ide ezt a sok ételt, már itt sem vagyunk.
Pocsékolás.
Ezt végzik még most is. Mert vannak, akik megtehetik.
- Tényleg? - lelkesülök fel, egy pillanatra felé fordulva, derűs mosollyal az ajkamon. - Sose gondoltam volna - sóhajtom elhalóan, szinte elképedve.
De a gondolatot, inkább elengedem. Belé karolva sétálunk egyértelmű úti irányok felé. Ha valaki, ki mindketőttenket ismer és látna minket, nem tudná hova tenni a dolgot. A sötétség és a fény képviselő. Kik jelenleg szerepet cseréltek. Ő az, ki a világ “megmentésére” törekszik és én arra, hogy elpusztítását előidézzem. Én végzem az ő munkáját, de ő? Nem az enyémet, mert akkor csak ülne és jegyzetelne. Semmi többet.
Semmi többet nem érne ennél. Senki sem akarná a segítségét, csak áttaposnának rajta…
Jelenleg hagyom, hogy ő irányítson, ő mondhassa el a nevünket. Szemöldököm csak egy pillanatra kúszik a magasra. Miért is nem csodálkozom azon, hogy fent vagyunk a listán?
Hálás mosollyal arcomon indulok meg előre a rámpán, pár lépés csupán és máris a fedélzet kezelet hajó padlóján lépek. Ingoványos a talaj, hasonlón sose álltam még. Egy pillanatra meg kell kapaszkodnom az acélból készült korláton.
- Mi történt az eredeti Blakwood-ékkal? - emelem fel tekintem, újra csak rá. A szellő ideként jobban érezhető, mégsem bántó. Hajunkat - vagyis inkább az enyémet - borzolja. Így, hogy szembe állok vele, folyamatosan az arcomat takarja, szinte nem győzöm újra és újra a fülem mögé tuszkolni őket.
- Ezt a példányt a német Flying P-Liner után készítették el - nézek végig a hajón és a fedélzeten. Rémlik, igen, innen. - Századelős stílus - sétálok át a hajó másik oldalára, a korlátra könyökölve hajolok a tenger felé. A horizontot kémlelve.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
204
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Hétf. Júl. 02, 2018 10:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


One day of Joy
Ophilia & Abaddon
Music • szószám: Ide • Credit:HoH

- Hiszem? Nem, a hit nem az én asztalom, Én tudok. - Kapom fel az utolsó, kóbor szőlőszemet és egy már szinte megszokott szemtelen kacsintás kíséretében tolom be az amúgy is kellően nagy arcomba. Orcámra derűt csal ahogy látom előrehajolni s csalfa mosolyát rám villantva vág vissza. Apró szurkálódó próbálkozások, oda vissza, mintha csak nem is azok volnánk amik, hanem egyek a körülöttünk oly nyugodalmasan napjaikat tengető népségből. Az idillt a hajú kürtje töri meg mely messziről szólítja magához utasait, jelezve a közelgő indulást. Hirtelen gondolat és már az asztal mellett állok, kezem felé nyújtva várva, hogy elfogadja e invitálásom a a tengeri útra. - Igazán bölcs gondolat! - Bólintok elismerőn, majd látva, hogy felpattan s belém karol, egy mosollyal arcomon nyugtázom záró mondatát. Így hát idilli pár ként indulunk el, egy szóra még a pincérhez fordulok léptemben, csak hogy minden kerek legyen. - Írja a többihez, 317 es szoba. - Így hát végül elhagyjuk a teraszt, az öregek és a többiek kíváncsiskodó tekintetét.
A helyi kikötő nincs túlzottan messze, így még gyalogosan is eljutni oda viszonylag hamar. Kezében a talpas pohárral andalgunk. - Hajdanán megannyi hasonló szelte a végtelen tengereket. - Mesélem miközben haladunk teljes beleéléssel ahogy a hatalmas 5 árbocos hajóra tekintek. Egyszerű csevej, mintha nem lett volna tegnap, s holnap sem létezne, csak a most, ez a pillanat, a napsütés mely bőrünket perzseli és a langyos szél mely simítja azt s ruhánk borzolja. A sirály rikkantása, a tenger sós illata. Közelebb érve bontakozik ki igazán robusztus alakja. Az ég felé nyúló vaskos árbocok, a 3 szintes fedélzet mely megannyi titkot rejthet gyomrában. Kabinok, folyosók s kisebb termek. A tömeg is egyre sűrűsödik ahogy közelítünk célunk felé. Párok, idősek és fiatalok, családok, gyermekek szaladnak a kikötő betonján várva a felszállást. Nincs sor, mindenki kényelmesen felmehet. Mi is pallóhoz érünk mely egyenest a hajó tatjára vezet. Néhány matróz állja útját mindenkinek, az egyik kezében mappa látszik, rajta papíros nevekkel. Magabiztos, határozott léptekkel vonulunk feléjük. - Jó napot Hölgyem, Uram. A nevüket szabadna? - Köszönt kellő illedelemmel majd várja a kért információt, hogy társa ellenőrizhesse, hogy vajon felléphetünk e a kiváltságosok lépcsőjére. - Mr és Mrs Blackwood. - Vágom rá rögvest, és a mappát tartó már kutatja is a nevet. Tollával megjelöli innen tudom meglelte az említettetek, majd bólint. - Üdvözöljük Önöket a Nabukodnozor fedélzetén, a kabinjukat majd Martin mutatja odafent. Kellemes pihenést kívánunk! - Hajt fejet enyhén karjával a felfelé vezető útra mutatva mely a széles fa pallóval, enyhén mozogva, de egyenes utat biztosít a fedélzetre. - Remélem elnyeri majd a tetszésed. - Engedem előre aztán követem én is felfelé, hogy többed magunkkal de birtokba vehessük a hatalmas tákolmányt mely kellemesen ringatózik a móló mellett a kikötőben. Enyhe szél borzolja meg a vitorlák, még feltekert vásznát.

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
488
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szomb. Jún. 23, 2018 10:46 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


To Abaddon
I can't deal with someone wanting to take a relationship backward or needing space or cheating on you
Továbbra is csak értetlenül ülök az asztalnál. Ajkamat újra szólásra nyitnám, hogy elmondjam épp az ésszerűtlenség miatt alakultak úgy a dolgok, ahogy. S hogy ha ésszerűen cselekednénk, beszélnénk, akkor talán többre is képesek lettünk volna.
Mondanám, de nem mondom. Inkább csak elengedem. Egy pillanatra félrenézve rázom meg enyhén a fejemet, továbbra is a szék támlájának támasztva a hátamat.
Szinte egyszerre nyúlunk italunk után, annyi különbséggel, hogy nekem fogalmam sincs arról, hogy mi ez. Annyit kértem csak a pincértől, hogy lepjen meg. Megtette. És ízlik, azt kell mondanom.
- Tényleg azt hiszed, hogy nem találnám fel magam nélküled? - vonom fel kérdőn az egyik szemöldököm. Kénytelen vagyok hamarabb előrehajolni, csalfa mosolyt csal arcomra pimasz magabiztossága. Azt hiszem, hogy ezt így mondják. - Megsúgom, hogy világ, az én világom nem körülötted forog - kacsintok rá, pont úgy, ahogy tőle láttam napokkal, hetekkel ezelőtt. Az elmúlt napok összefolytak fogalmam sincs, hogy mikor is találkoztam vele utoljára.
Halvány mosolyomat egy hajó kürtje töri meg. Apró fintort varázsolva arcomra. Nekünk angyaloknak igazán érzékeny a hallásunk, legalább annyira, mint a kutyáknak. Nem kell a másik mellett állnom, hogy tökéletes hallhassam a terasz másik végén ülő pár beszélgetését tökéletesen. Egyszerűen csak kizárom őket elmémből, ám ez a dobhártyaszaggató kürt hang, ezt valahogy képtelen vagyok. Vállaimat enyhén megrázom.  
- Per… - kezdeném el, de aztán rájövök, hogy nem teljesen úgy gondolja, ahogyan én. Szárnyaim bontva repültem át felette. Hátamat a víz felé fordítva tollaim hegyével hasítottam csak a vizet, apró vízpermeteket képezve ezzel. Olykor egy-egy delfin ugrott ki mellettem, vidám hangokkal szóltak hozzám. - Nem - felelem végül.
Hajón sose jártam még, erre nekünk nincsen szükségünk. Amúgy is, miként működhet? Persze a szénalapú rendszerekhez visszatérhetnek.
Fejemet csak félig fordítom hátra. Nosztalgiajárat. Ezzel a névvel illették a böhöm teremtést.
Szemöldököm összevonva figyelem kezét, majd onnan lassan haladok felfelé, karjára, vállára, nyakának izmos ívére, arcának élére, végül szemén állapodik meg pillantásom. Akaratlanul is eszembe jut Hioszi Tatiosz egyik elmés megjegyzése. - Mindig tudd, a dolgok egyszer történnek meg veled; a legértékesebb idő a pillanat, amelyben élsz - fogom meg ezzel a kezét, felhúzva magamat. Ám mielőtt elindulnék még visszafordulva veszem kezembe a talpas poharamat. Az ételért nem érzek szívfájdalmat. Az emberek mindig is pazaroltak, most is azt teszik. De az ital. Ez jobban ízlik, mint az étel.
- Mehetünk, Édesem - szólok gúnyosan, a kezébe kapaszkodva, majd onnan könnyedén ölelem át karját, ahogy láttam már megannyi embertől. Ha pedig elindulunk, kényelmes tempóba követem őt.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
204
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Pént. Jún. 22, 2018 7:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


One day of Joy
Ophilia & Abaddon
Music • szószám: Ide • Credit:HoH

Figyelem arcát, vonásait, amint mosoly kúszik ajkaira a kívánatos gyümölcstál gondos szemügyrevételezése közben. Egy sárgadinnye csík melyet gondosan odafigyeléssel vágtak fel, hogy a majdani fogyasztó szemét is táplálja, ne csupán ízlelőbimbóit. Egy mártás a csokoládéba amaz pedig ragaszkodó tapad lédús falához megfestve a sárgát a sötétlő barnával. Ízkavalkádként kerül végül megérdemelt helyére, hogy a szőkeség élvezhesse a fantasztikus egyveleget. Akaratlan kis mosoly úszik arcomra ahogy némán figyelem a jelentet. Javítom mondatát, de persze nem maradhat szó nélkül a korrekció. - És még hány dolognak nincs értelme... De, így mondják, mit tehetünk ellene? - Vonom meg vállam játékosan majd iszok az italomból melyet mellesleg idő közben kértem magamnak is, egy hűsítő MaiTai. Bájos ahogy megszeppen Európai mivoltának említése után, valójában csupán hirtelen elterelésnek szántam, és végtére is bevált a pincér elfogadóan mosolyodik el és lép is tovább immár magára hagyva a párost. Szemöldököm pajkosan húzom össze tessékelésem említésére, mit sem törődve vele folytatom, szemtelen tán ez a megfelelő szó rám. - Ugyan, unatkoznál nélkülem, s ha már úgy is lassan vége, miért ne töltsem kellemesen. - Emelem poharam és kortyolok egy amint mögüle tekintek rá s szemeim mosolyognak most ajkaim helyett míg kortyolok. Szavait hallgatom, figyelem előrehajlását, ahogy szemeit előbb lesüti majd újra rám emeli. Úgy tűnik csak belemegy a játékba. Ekkor, mintha csak égi jelet küldenének - nem nem túl valószínű - hangos kürt csapja meg fülünket, a kikötő felől érkezik, egy horgonyzó, hatalmas hajó kürtje járja be a teraszt s a környéket. Sirályok rikoltoznak a távolban választ adva a felkérésnek. Szemeim kapom oda, a hangot hallva s hirtelen gondolat fogan meg bennem. - Épp a tanácsom fogadod meg... - ismétlem el szavait magam elé. - Egyszer élünk, valóban. Voltál már a tengeren? - Vetem fel a kérdést, majd felállva kezem nyújtom felé az asztal mellett állva, ajkam szegletében ott bújik a megnyerő, biztató mosoly. Kérdő tekintetét megelőzve egy rövidet biccentek fejemmel a hajó irányába, s szememmel is jelzem mire gondolok. - A tegnap elmúlt már, a holnap pedig még túl messze van, ne fecséreljük rájuk az időt. Viszont a mával azt teszünk amit akarunk. - Egészítem ki míg várom válaszát, hogy velem tart e. A kellemes meleg szellő a tenger sós illatát hozza, a távoli kékség lomhán hullámzik a távolban. Egy röpke pillanatra tán én magam sem akarok Amarávval, Luciferrel, az emberekkel, meg úgy egyáltalán a világgal törődni, mondatom ezt rejti számomra, persze kérdés mi húzódik meg a háttérben, meg lehet valóban csupán ennyi az egész. Ne legyen tegnap és holnap se, csak a hullámzó tenger és az égető napsugár. Balommal a szemüvegemért nyúlok az asztalra, s egy egyszerű mozdulattal veszem is magamra. - Nos, mit mondasz, Drágám? - Állok továbbra is mellett, mit sem törődve az öregek avagy a környezet vizslató tekintetével, mintha csak Ő lenne, senki más. Színjáték vagy valóság? Mit számít, Most van, csak ez számít.

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
488
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szer. Jún. 20, 2018 8:33 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


To Abaddon
I can't deal with someone wanting to take a relationship backward or needing space or cheating on you


Ajkamra sejtelmes mosoly kúszik, tekintetem képtelen vagyok levenni az előttem sorakozó gyümölcsökről. A természet az egytelen kincs, mely még valamit ér is számunkra. Minden gyümölcsöt, minden zöldséget azért teremtett Isten, hogy az embereket boldogítsa vele. Mindent az emberekért tett, értünk lényegében semmit.
Mindenkinél jobban megértem Gabriel cselekedetét most, ahogy a csokoládé édes íze összefolyik számba a sárgadinnyével.  Különös egyedet alkotnak, minden apróságot kiérzek belőle, a csokoládéban lévő tejet, a csokoládét, az édességét szolgáló cukrot… A dinnye hűvös édességét, apró molekulákat képeznek nyelvemene. Testvéremmel ellentétben én ezt…
Testvérem…
Időm sincs elgondolkozni rajta, mert félrehajtott fejjel néz rám és kijavít.
- Halmozni? - vonom fel szemöldökömet. - Annak semmi értelme. Halmozni csak fizikai dolgokat tudsz - értetlenkedem egy sort.
Hogy lehetne élvezeteket halmozni, amikor az élvezet nem egy kézzel fogható dolog? Nem, ebbe a csapdába nem fog belehúzni. Nem ismerem annyira az emberek szólás-mondásait, de amit ő sugall, annak nem igazán van valami értelme.
Újra csak szólnék, kijavítsam, hogy honnan is érkeztem, viszont… Igaza van. Honnan tudja, hogy merre jártam? Ajkaim bezárva, arccsontomon egy pillanatra megfeszül a bőr. Mégis honnan?
De mi köze van ahhoz, hogy honnan jöttem ide, ahhoz, hogy mit mondok? Újra csak értetlenül hajtom oldalra a fejemet. Ez a reggel, túlságosan is… Zavaros.
Halkan ropogtatom a dinnye édes zamatát, mikor újra csak megszólal. Szemem csak egy pillanatra fordul meg elegánsra kihúzott keretei között.
- Igyekezhetnél pár asztallal arrébb - sóhajtom el magam halkam. A mai napomat élvezettel akartam tölteni, gondtalanul. Messze minden gondtól, problémától. Ramiéltől - amíg kitalálom, hogy miként ölhetem meg - Dontól, Amaratól, Sarieltől, Casstől - ki persze sehol sincs, így a legkevésbé kell miatta aggódnom.
- Szóval teljes véletlenségben élvezed itt az életed maradék óráit? - kérdezem kétkedve. Sosem hittem a véletlenekben, ezután sem fogok hinni. De végül is… lényegtelen. Megvonom vállamat. Nem is számít igazán. Az utolsó falatokat tolom be kecsesen az ajkaim közé, úgy figyelem a férfit. Próbálok rájönni, hogy mit akarhat. Tudom, hogy hátrányban vagyok. Nem csak azért, mert régebbóta van a földön, hanem mert a megtévesztés mestere. Bárhogy is próbálok rájönni, hogy ki volt ő, kinek a bőrébe bújt az évezredek folyamán, a kirakósnak rengeteg darabját nem találtam még meg.
Nyíltan szemlélem végig a férfit, a nap mögülem süt, így nincs is nehéz dolgom. Napbarnított bőrét, hófehér ruháját, gyűrűjét az ujján. Szemöldököm egy leheletnyit összevonódik, tekintetem megakad rajta. Apróság, gondolhatnák többet, de számomra túlontúl is ismerős.
Gondolataimból kizökkent a felismerés, hogy mit is próbál velem eljátszani. Előredőlök a székbe, az asztal fölé hajolva. Mintha először nem tudná, hogy mit akarok úgy vonja össze íriszeit egy pillanatra.
- Nem rajtam múlt - mosolyodok el, tekintetem egy pillanatra lefelé irányítom, szemfedőim félig eltakarják íriszemet. Ahogy felpillantok újra rá, hirtelen fogalmam sincs, hogy mit is mondhatnék. Végül csak hetykén megvonom az egyik vállamat. - Igazából remekebbül nem is telhetett volna - húzom sejtelmes félmosolyra ajkamat. Hagyom, hogy azt gondoljon, amit csak akar, ahogy mások is. A levegőben hagyom az elmúlt éjszakám történéseit. Romjai úgyis a szobába várnak rám - vagy bárki másra.
Talányos mondatom után talpas poharamért nyúlok. Az éjszaka folyamán nem egy ilyen nedűt ittam meg, ahhoz képest, hogy az lenne a feladata, hogy az ízek összemosódjanak, pontosna kiérzem, hogy milyen összetevőkből készült. Narancs. Agave maró íze, gránátalma töménysége, mely elvileg kellemest íz kölcsönözne az italnak. Arcom csak enyhén fordul fintorba ahogy lenyelem az italt. Szellő simogatja a hajam, előretüremkedő tincseimet visszajuttatom fülem mögé, kalapom alá.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
204
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Kedd Jún. 19, 2018 5:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


One day of Joy
Ophilia & Abaddon
Music • szószám: Ide • Credit:HoH

A váratlan meglepetés ereje nem marad el, szóhoz sem tud jutni, hiszen nem hagyok rá lehetőséget egyelőre, pillanatok alatt viszem bele egy színjáték közepébe. Természetesen végül reakciója éppen hasznos irányba lendíti a beszélgetést. A sértett asszony hangsúlya s szavai, gondolhatná bárki ki meghallja, példának okáért a pincér ki éppen itt áll még mellettünk. Meglepetésem osztatlan sikert arat, csupán tipp volt, hiszen megannyi intenzív íz és élmény akad a világon, de a természet gyümölcseié a legédesebb és változatosabb. Szavai hallatán mosoly úszik arcomra ahogy a pincér is parányit megmosolyogja, idilli látvány. Aztán nem is rest kipróbálni s rögvest halmozza is, sárgadinnye, csokoládéval, jó kombináció, pillantok elismerően, bár szavaira enyhén oldalra fordítom a fejem, ahogy vélhetően a pincér is. - Már úgy érted, halmozni az élvezeteket. - Tekintünk rá mindketten, majd rögvest a pincérhez fordulok és mentőakcióm keretében csupán annyit mondok humorosan neki. - Európából érkezett. - Tekintetében a megvilágosodás fénye csillan meg ahogy enyhét fejet hajt és azzal távozik is, hogy magunkra hagyjon persze előtte még . Pillanatra meglepődöm amint a sirály befurakszik közénk és elcsenve egy gyümölcsöt röppen is tova. Végül fejem enyhén megrázva tekintek vissza a szemben ülőre ki kényelmesen eldőlve élvezi az ízeket. - A tökéletestől nehéz még jobbat alkotni, de azért majd igyekszem. - Kacsintok rá válaszul mondatára, figyelmen kívül hagyva az esetleges gúnyolódás melyet a mondatba rejtett, csupán csak egy amatőr harapott volna rá arra a szálra olyan formában, én meg nem ma kezdtem. Újabb reakciója ismét csak alátámasztja a sértődött kedves szerepet, a színjáték jó irányba halad úgy gondolom. - Nos - kezdek bele s én is kényelmesen hátradőlök, italom megkapom a pincértől melyet meg is köszönök Ő pedig távozik is tovább haladva a többi vendéghez. - ezt örömmel hallom. Hogy én mit akarok? Egy hűsítő ital mellett élvezni a jó időt és - hajolok előre, hogy csenjek egy csík sárgadinnyét - az élet csodás ízeit. - Fejezem be hátradőlve székemben, kellemesen majszolva a dinnyét és kortyolva italom, enyhén emelve azt meg felé csak úgy mint szemöldököm is egészen parányit. Aztán hirtelen fordulat ahogy közelebb hajol és rám villantja íriszeit, természetesen állom tekintetét, aprón szűkülnek csak össze szemeim, egyedül ő láthatja ezt hiszem éppen beletekint annak mélyébe. Pillanatnyi csend hull a párra, a környező emberek mit sem törődve a tegnappal, vagy akár a holnappal falatoznak, iszogatnak, tökéletesen beleillünk ebbe a közegbe. Szavaira egy idős pár tekint ide, kérdőn vonva fel az idős nő a szemöldökét az éjszakával kapcsolatban, prűd banda. Mi ketten vélhetően észre sem vesszük őket hiszen kívül vannak a látószögünkből, Ophilianak éppen a háta mögött nekem pedig félig, meg hát amúgy sem érdekel. Amúgy is éppen jó ha a színjáték hallgatóságra talál, valósabbnak tűnik a környezetnek. - Csupán azt tudom, hogy nem velem, amit röstellek, de ez esetben, miként telt? - Teszem fel végül a kérdést ha már kérte, hadd hallja csak a környezetünk is, nem különösebben érdekel, mintha csak Ő meg én lennénk itt, egy teremtett lélek se rajtunk kívül. Pökhendi, nagyképű, pontosan mint a felső tízezer tagjai. Kicsiny széllökés szalad át a teraszon, megborzolva a hófehér abroszt, cirógatva bőrünk, hajunk. De mi magunk nem mozdulunk, könyökömet az asztalra helyezem és kezemmel támasztom meg halántékom ahogy rá fókuszálok, mozdulatlanul fúrjuk egymáséba tekintetünk.

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
488
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Kedd Jún. 19, 2018 2:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


To Abaddon
I can't deal with someone wanting to take a relationship backward or needing space or cheating on you


Olyannyira jól elszórakoztatom magam és kizárom a külvilág zaját - és úgy teljesen az egész külvilágot. Árnyék tornyosul felém, mely oly könnyedén tovaúszik gondolatomba, mintha árva falevelet hordoz magán a patak lágy sodrású vize.
Futó csók szalmakalapra, ez mi kizökkent gondolataimból, miközben épp a tejszínhab felé nyúlok. Kezem félúton áll meg, szememet szűkítve nézek fel oldalra, csak hogy elmondhassam annak a félnótásnak, aki idejött, hogy…
Oh, hogy Abaddon.
Szemöldököm ráncolását mégsem hagyom abba, hitetlenkedve tekintek rá, mint aki nem is érti, hogy miről van szó. Valóban nem tudom, csak értetlenül pislogok.
- Te miről is… - kezdenék bele. A nap épp szemébe süthet, ahogy leveszi azt a fránya napszemüveget.
Valahol elhagytam gondolataimat, teljesen leblokkolva szemlélem mi is történik körülöttem.
- Egyáltalán nem vártalak - mosolygok rá mézes mázosan, álnokul. Tekintete lesiklik rólam, hogy másra vándoroljon.
Eddig is tartott találkozónk. Gondolhatnám ezt, de nem. Egy pincér lép oda mellénk, hogy egy tálcát tegyen le újra csak elém, a gofrim mellé. Figyelem a dekoratív tálat és hirtelen nem tudom, hogy hova is tegyem ezt. Értetlenül szemlélem, majd egy pislogást követve, félmosollyal az arcomon tekintek a férira. Fejem mégis a tál irányába mutat. Szemem sarkából nézek csak rá.
- Túlságosan is jól ismersz - mondatom végén elbújik némi kérdőjel, ugyanis terveztem, hogy rendelek egy ehhez hasonlót, de…
Ő honnan tudhatná? Nem, kizárt, hogy gondolatolvasó legyen. Nem, ez egyszerűen, kizárt… Vékony ujjaimmal óvatosan nyúlok egy sárgadinnye szeletért. A gofrinak készített forrócsokis tálba mártogatom. - Azt mondják, hogy burkolni kell az élvezeteket, nem? - jön a híres szólás mondás, melyet még az emberektől tanultam. Odafent.
Kérdésére könnyedén dőlök hátra, egyik kezemmel közrefogom magamat, amíg a másikba tartott dinnye darabot mosollyal az arcomon majszolom. Válaszomba épp egy sirály akadályoz meg, ki épp az egyik szőlőszemet nézte ki magának. Hagyom, hogy elcsaklizza.
- Eddig tökéletesen telt - mosolygok rá. Szabad kezemmel nem tudok igazán mit kezdeni. Ujjamat láncom köré tekerem, egészen, amíg a medálig nem ütközik, majd hagyom, hogy könnyedén hulljon alá. Szemlélem a szemtelenül vigyorgó férfit, arcomról hamis mosolyom mit sem csorbul. - Mit akarsz? Jelzem, hogy nincs fogadóórám. Ami azt illeti, épp a tanácsod fogadom meg - hajolok újra előre, az utolsó dinnyedarabot is elropogtatom. Élvezem, ahogy az édes íz elolvad a számba, valamiért nosztalgikus hangulatba kerülök, mintha már ettem volna hasonlót. Olyan… nap íze van. Enyhe fintor mégis kiül az arcomra. Aztán hirtelen leesik, hogy mit is akar csinálni. Mit is akar eljátszani. Szemöldököm kérdőn emelkedik a magasra. Hirtelen dőlök előre, alkarjaimat az asztal lapjára simítom.
- Inkább azt kérdezd, hogy miként telt az éjszakám - villannak meg szemeim. Végül is korábbi válaszaimból sem nagyon derülhetett ki, hogy fogalmam sincs, hogy mit is… Ne szépítsünk a dolgokon.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
204
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Kedd Jún. 19, 2018 1:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


One day of Joy
Ophilia & Abaddon
Music • szószám: Ide • Credit:HoH

Mióta magamhoz tértem csak úgy peregnek az események, ember - vagy esetemben démon - legyen a talpán aki képes követni mindent. De hát ki volnék én ha legalább nem próbálnám meg? Pihenni majd a sírban ráérünk ahogy szokták volt mondani. Ramiél és köztem egy igazi bimbózó kapcsolat alakult ki az utóbbi napokban, szükségszerű lépések egyike. De az idő sürget, én a szőkeség után eredtem, s mit ad Isten (csak úgy sziporkáznak a szólások mondások ma...) nem is keveredett oly messze. A magas mágia ismerete hasznos dolog, a tükör varázs sokat elárulhat ha okosan használják fel, főként, hogy felerősítik a hatást egy jelképpel. A tojás, egyszerű, de hatásos megoldás. Így kerültem hát ide, Tribeca Green. Nem először járok itt, a felső tízezer bölcsője, érdekes választás éppen tőle. De ahogy látom miként élvezi az élet apró örömeit kezd megvilágosodni előttem az indok. Érthető, nem élvezhette szabadon a világi örömök egyikét sem, egészen eddig.
Egy távolabbi asztalnál ülő férfit ábrázolok, ölemben egy gyermekkel, ki éppen arcom felé nyúlva éri el, hogy játékosan ráharapjak kicsiny kacsójára. Morbidnak is lehetne nevezni a jelenetet, hiszen a lelke messze értékesebb bárkinél, tiszta még, nem rontotta meg senki. De ne erről az oldalról közelítsük meg, az illúzió hatásos varázslat ha már a mágiánál tartunk. Látom amint a kakaóval játszik, szándékosan vagy sem de kiönti azt, gyöngyöző kacaja parányi mosolyt csal arcomra. Egy ideig figyelem, majd csak utána állok fel, hogy a mosdóba igyekezzem. Onnan kifelé jövet már lehullt a lepel, illúziótól mentesen, Önmagam lépdelek, egyszerű, fehér ingben s hozzá kényelmes vászonnadrágban. A pult mellett elhaladva a pult mögött álló pincérlányhoz szólók pár szót a szőkeség asztalára mutatva, majd egy megnyerő mosollyal mondva köszönetet lépek tovább haladva az említett asztal irányába. Odaérve csókot nyomok kalapos fejér és már fordulok is be, hogy helyet foglaljak. - Ne haragudj drágám, hogy késtem, feltartottak. - Kezdek bele a csevejbe, remélem felveszi a fonalat, ahogy a jól ismert mosolyom villantom rá levéve napszemüvegem. - Remélem nem várattalak soká, ez a Tiéd. - Tekintek fel a mögötte érkező pincérre ki már ezüsttálcán hozza is a imént megbeszélt rendelést. Méretes gyümölcstál, rajta megannyi finomság: frissen formázott dinnyetálka, benne sárgadinnye csíkocskát s körötte kivi karikák. Lédús szőlő szemek, pirosak és zöldek egyaránt, igazi színkavalkád, ínycsiklandó látvány. - Tudom, hogy ez a kedvenced. - Mosolyodom el jobban próbálva tettetni a bűnbánó és éppen kiengesztelő férj szerepét megfűszerezve a tőlem megszokott szemtelen magabiztossággal. - Hogy telt a napod? - Teszem fel végül a kérdést mely mögött több áll mint a külső szemlélő gondolná. A benti helyiségből halkan szűrődik ki a muzsika a teraszra, keveredve a nyárias szellővel mely orcánkat cirógatja.


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
6/7
Leviatánok
8/8
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
3
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
2