Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Tribeca Green Luxury Apartments
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
484
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Kedd Okt. 30, 2018 7:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


To Abaddon
I can't deal with someone wanting to take a relationship backward or needing space or cheating on you
- Nem a hibákkal van a baj, hanem azok folytonos ismétlésével. Ha elmondanám neked, hogy miben hibázol újra és újra nem gondolkoznál ez azon? Nem fogadnád meg? Nem próbálnád nem elkövteni ez újra és újra? - teszem fel a kérdést, melyre a válasz sokkal egyszerűbb, mint gondolja.
Az embereknek ez megadadott. Számos kutató eléjük tárta a világ törtelmét. Persze sok részletet nem tudtak a hibákat mégis fel tudták fedni. Tanultak belőle? Sose. Nekünk tanulni kellett volna ebből? Igen. És tanultunk?
Ez mindenki döntse el magának.
- Friedrich Nietzshe - felelem rögtön, ahogy elhangzik a mondata. - Érdekes, hogy igazából előtte sose mondta ki senki. Igaz előtte sokan az emberi lélek működésével sem törődtek. Persze az ókorban voltak filozófusok, kik beszélgettek erről, ám ennél tovább nem mentek. A lelket nem gyógyították, holott nem csak a test tud megsérülni - eszmecsere. Ennyi csak, beszélgetés. Se nem több, se nem kevesebb.
Két élet, két szemléletmód megvitatja a látásmódokat. Tanulhatunk egymástól is akár.
- Az emberi korszaknak voltak időszakai, amikor nem voltak ostobák. Amikor tudnak gondolkozni. Periodikusan váltakoztak ezen időszakok.
Amikor pedig már kissé más vizekre evez beszélgetésünk felé fordulva hallgatom szavait. Szemöldököm egy pillanatra összevonom. - Akkor szabadult és még gyenge volt… Nyilván bosszúra szomjazott - magyarázom meg ezzel a szándékát. Azóta már sokat változott. Nem állítom, hogy megérintette ez a világ. Azonban tervei vannak, s ha ezt el is pusztítja, majd Istennel karöltve alkotnak egy jobbat. Úgy is mondhatnánk, hogy ez volt a teszt Föld.
Tekintetemmel követem, hogy hova is néz. A gyűrű. Miért tűnik fontosnak?
- Évezredek óta a pusztítás vagy… - tudatom vele, ha esetleg lemaradt volna erről. Számomra ez tökéletes leragadásnak tűnik. Nem lépett más rangba, nem is… akart volna soha más sem lenni?
A vigyora mégis elgondolkoztat. Játszana velem jelenleg? S az újabb mondat.
- De a rivaldából tudsz mindenkit… Báboknak használtad őket… - esik csak le. Nem ő volt a fő ember. Nem a központi emberek szerepét játszotta.
Ki voltál te, Abaddon? Úgyis meg fogom fejteni, előlem nem fogsz tudni menekülni.
- Idegenekre? - hajtom fejem enyhén félre. Hallani lehetett pletykákat, de a viselkedése is… különös volt a tárgyaláson. Nem, belőle nem néznék ki egy háborút. Megtört volt. De mégis, egy démon mitől törhetne meg?
A sziklaszirt peremén könyökölve hallgatom a magyarázatát. Nem reagálok rájuk, leginkább csak elgondolkozok rajta. Ez egy olyan dolog, melyet nem érthetek meg, mégis megkívánok. Nem más miatt, minthogy a maradék időmet arra áldozzam, hogy megismerjem azt, amit eddig nem tudtam. Az emberi természetet. Ő pedig ért hozzá. Egy pillanatra elkalandozok a víz tükörsima felületén. Újabb szavaira tekintek fel rá vissza.
- Mit építesz most? - teszem fel a kérdést, egyenesen a sikítás előtt. Mély sóhaj tör fel belőlem, ahogy magam is abba az irányba tekintek. - Biztos csak cápát láttak - de nyilván meg akarja nézni.
Szemem kissé megforgatva rúgom el magam a sziklától, hogy a partig úszhassak. Vele ellentétbe egy percig sem érdekelnek az emberek sorsa már.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
203
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Kedd Okt. 30, 2018 6:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


One day of Joy
Ophilia & Abaddon
Music - Renegade • - • Credit:HoH

Szemeim pihentetem vonásain, figyelem sötét szárnyait ahogy elkényelmesednek a víz felszínén. Én a sziklákon találok pihenő pontot magamnak, onnan szemlélem az eseményeket. - Mindenki hibázik, senki sem tökéletes, ez is a létünk része. - Reagálok még szavaira enyhén megvonva vállam, orcámról a jókedv nem tűnt sehova, részemről csupán kellemest beszélgetek, nem óhajtom győzködni. Eszmecsere, semmi több. - Van egy mondás, "Ami nem öl meg az erősebbé tesz". Van benne valami, nem? Akad néhány szóló a halandók közt kik jó meglátásokkal bírnak. - Valóban akad néhány kit magam is kedvelek, például a nagy kedvence Szun Ce. De sorolhatnánk még párat. - Tanulni mindig lehet valami újat. - Kacsintok rá bíztatóan. Aztán érkezik a kérdés, mire csupán bólintással változok. - Megérintett, átjártam a lényem, az elmémbe férkőzött. Még odalent, a pokolban. A birodalmamban hozott össze vele a sors. Nem tudtam ki Ő, érdekes bemutatkozás volt. Majdnem az utolsó. - Mosolyodom el kissé tán keserűen, ahogy letekintek a gyűrűre mely az ujjamon pihen. Ha az nincs, most én se vagyok. De hát ilyen az élet. Szerencsére hamar tovább is lépünk rajta. - Ki mondta, hogy leragadtam? - Kérdezek vissza kikérve magamnak, persze érezhető a színjáték, a tettetett sértődés, még mosolyom is erről árulkodik. - "Előbb építened kell, hogy pusztítani tudj" - Mondom neki, majd folytatom is. - A rivalda fényből nehéz mozgatni a szálakat. Épp elég ha ennyit tudnak, az ellenfél lebecsülése már is fél út a vereséghez. - Nekem így megfelel, gondoljon csak mindenki amit akar, kezeljenek "csak" a Pusztítóként. A háború nevét hallva ismét mosoly ül arcomra. - Valóban, idegen utakra tévedt. - Jegyzem meg s eszembe jut a régiómban elkövetett - szerintük legalább is - titkos frigyek. Meg a tény, hogy immár bennem él az ereje. No persze ezt egyelőre nem verem nagy dobra. Kérdésen elgondolkodom, de csupán egy pillanatra. - Jó látni, ahogy a kártyavár alapjaitól dől össze, lassan, lépésről lépésre. A tervek melyeket alkottak sorra mondanak csődöt. És igen, mert a természetem része. - Vigyorodom el végül, hogy megerősítsem szavait is. - Végül is logikus. - Jegyzem meg hümmentve egyet s pillanatra elnézve. Majd mikor azt hitte a válasz elegendő volt folytatom is. - De úgy hiszem nem a logika adta az fő okot. - Fordulok vissza felé hogy szemeim az övéibe fúrjam ajkam pedig apró mosolyra húzzam. Járasd csak a kis kobakod. Aztán hirtelen kiáltás, a távolban. Feltolom magam. - Hm, a part felől jön. - Jegyzem meg, ahogy tekintetem a távolba fúrom, mintha átlátnék a sűrű lombok közt.

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
484
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Vas. Okt. 28, 2018 12:38 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


To Abaddon
I can't deal with someone wanting to take a relationship backward or needing space or cheating on you
Valóban nem értem meg, amit mondd. De tudom, hogy miért. Mindössze csak egy éve vagyok lent. Számomra ez az egész… teljesen más. Neki rengeteg tapasztalata van a világgal, az emberekkel kapcsolatban. Nagyobb, mint bármelyik más angyalnak, vagy akár arknak is.
- A pillanat lehet, hogy nem ugyanaz, de a végkimenetel igen. Persze mindig máshogy kell ezt elérni. Láttam nem egyszer, nem kétszer. Ugyanazokat a hibákat követték el… követtétek el - rázom meg a fejemet.
Nem unalmas ez? Nem, amikor néztem, akkor sem volt az, de… Van bennem egy különös előérzet, melyet egyelőre nem tudok ezzel kapcsolatban megmagyarázni. Kacsintására csak fújtatva mosolyodom el. Fejemet kissé megrázom.
Olyan, furcsa itt most minden. Válaszolnék még valamit, hogy miért is nincs igaza, hiszen a tudomány szerint… sincs minden kétszer abban sem, de ott van, ami örök és változatlan. Nem fúj kétszer ugyanúgy a szél, de ami előidézi az mindig ugyanaz. Ez lenne az egésznek a lényege. Két nézőpont, melyről szemléljük. Én racionálisabban, ő… valahogy teljesen máshogy. Az élet szemszögéből?
Lábaimmal finoman lökök magamon. Bőrömet cirógatja a hűs víz, szárnyaim mossa. Hajam lágyan terül el fejem körül, ahogy a vízbe érnek tincseim. A napba tekintve már fekete pontokat látok magam előtt, mégsem tudom elfordítani tekintetem róla.
- Tudom - sóhajtom el magamat. Ujjaim szavaira akaratlanul is megrándulnak. - Érdekes, ahhoz képest, hogy mindig felhozom, még igazából most sem nagyon hat ez meg… - persze emögé bújok, így teljesen ellent mondok magamnak. Valahol a lelketlen lényem mélyén mégis mély nyomott hagyott.
Leginkább csak a csalódás, mellyel bizonyossá vált: senkiben sem bízhatok. Angyaloknál ez nem szokás. Az Angyalok nem így gondolkoznak, nem így viselkednek. Gyerekes meglátás, hogyha ők így, akkor én is, nem. Nem fogok akarva senkinek sem ártani, de már azt sem fogom hagyni, hogy velem megtegyék.
- Megmutatta neked? - vonom össze szemöldököm. Ekkor döntök úgy, hogy már nem kapálózom lábaimmal. Hagyom, hogy a víz aljára érjenek ujjbegyeim. Lassan fordulok felé. Nincsenek illúzióim. Mindössze egyszer találkoztam vele, egy parancsot kaptam tőle. Egy feladatom volt, nem több. - Mikor találkoztál vele? - említette volna már? Nem rémlik.
Ezután azonban inkább engedek kíváncsiságomnak és úgy hallgatom szavait, akár egy gyerek teszi, amikor a nemzője esti mesét mondd neki. Óvatosan úszok közelebb a sziklához, melyen helyet foglalt. Vele ellentétben azonban nem mászok ki. Élvezem a vizet. Egy kiálóbb részébe a sziklának támaszkodom meg, alkarjaimat végigfektetem rajta. Államat kézfejemre fektetem.
- Belülről bomlasztottad őket - összegzem. - De nem, ez ennél több volt - ezt magam is belátom, ajkamra mosolyt csal. Pillantásom azonban megakad a gyűrűjén. Mit a legutóbb is néztem már. Mely annyira ismerős de még nem tudom, hogy honnan. - A te tudásoddal hogy ragadtál csak le a pusztítás démonává? Maga a háború sem volt taktikus soha, találkoztam vele, beleláttam elméjébe, de… - igen, ő inkább valami férfit siratott, mintsem valójában foglalkozzon bármivel is. Ő csak parancsokat osztott, vezette a háborút, de… Nem volt ennyire megalapozott, mint Don. - Mit élvezel ennyire a rombolásban? Azon túl, hogy a természeted része? - faggatózom tovább. Minden egyes megválaszolt kérdésével csak újabbakat generál.
Az övé azonban megillet engem. Értetlenül pislogok rá, szemöldököm enyhén összevonom, eltekintek mellette, miközben elgondolkozom ezen. Az első válaszom az lenne, hogy nem tudom.
- Házaspárt játszunk, nem? Szerinted nem tűnne fel az embereknek, ha egyedül mentem volna el és téged egyedül hagylak? Akár úgy, hogyha vissza sem térek? - vonom fel a szemöldököm. Nem célom egyelőre felfedni magam az emberek előtt. Mégsem tudok úgy viselkedni, mint egy ember.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
203
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Vas. Okt. 28, 2018 11:59 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


One day of Joy
Ophilia & Abaddon

A tengeri szellő kellemesen szalad végig a szigeten, a köröttünk lévő fák pedig óvón vigyázzák alakunk előle. Nem sok jut el belőle hozzánk s még így is érezni simítását. Hagyom, hogy arcom simítsa végig s mélyet szippantok is belőle mely a lombok furakszik keresztül, hogy eljussunk a kis oázisunkig. Arcomon parányi mosoly, így fordulok meg, hogy választ adjak, röviden, tömören. - Nem. - Egyáltalán nem unom, majd folytatom. - A sorminta lehet azonos, de nincs két egyforma pillanat. - Kacsintok rá végül. A körforgás ugyanaz, persze, de engem ez éltet, eszembe nem lenne unni, épít és rombol, ha ezt vesszük az én esetemben mintának, nekem ez a rendje a világnak. - Semmi sem örök, minden változik, ez a szép benne. Két ugyanolyan csepp hull alá onnan fentről. De a fák sem táncolnak kétszer ugyanúgy. - Nem akarom én meggyőzni, csupán meglátásaim megmutatni neki, egy másik szemszöget. Azért teremtettünk, hogy a halandók lelkék a pokolba rántsuk, valóban. De ki mondta, hogy nem léphetünk túl ezen? Sokat tanultam s fejlődtem, én magam is képes vagyok másként tekinteni a világra. Szemeim pillanatra rajta pihentetem ahogy a vízben igyekszik a felszínen maradni. Szemöldököm pillanatra ugrik a magasba ahogy helyeslőn vigyorodom el. - Hát, mitagadás, odalent a hátbaszúrás nem túl ritka dolog. - Erősítem meg humorizálva. Ez van, így éltünk, így élünk. Én is magát a nagyfőnököt készülök ledofni, bár engem speciel nem érdekel, hogy hátba vagy a szívébe, teljesen mindegy csak pusztuljon. - De ha folyton azzal törődünk honnan jön a döfés, akkor elfeledünk élni. Persze azért nem árt észnél lenni. - Mondom ezt miközben én is épp nézelődöm s épp úgy tünhet ennek teszek eleget de valójában csak érdeklődve figyelem meg a környezetet. Talán nem vagyunk egyedül? Merül fel bennem mikor a sűrűbe tekintve fókuszálok pár pillanatra. Végül visszafordítom rá tekintetem. - De, figyeltem. S akkor is figyeltem mikor a Sötétség megmutatta jövőképét. És köszönöm, de nem kérek belőle. - Már amennyit megmutatott belőle, amit én láttam számomra épp elég volt. Elméjébe nem látok bele, s gondolatait sem érzékelem, de ha sikerült csírát ültenem fejében az már épp elég, járni fog rajta agya s ez kiindulásnak éppen jó lesz. Hallgatása talán épp ezt támasztja alá, nem tudhatom, majd az idő megmondja. Kíváncsisága újfent mosolyt csal orcámra. - A legtöbben úgy gondolják a nagyokat érdemes megszállni, azokat kik a tömeg elé állva a végszó szajkózzák. Hitler, Caligula, Dzsinkisz Kán, és még megannyi. Ők csupán a szócsövek, sosem ők voltak a célpont közvetlenül, a háttérben meghúzódó tanácsos, egy, a szívüknek kedves szolgáló, ágyas, aki suttoghat a fülükbe, belülről cseppentve a mérget mely aztán magától terjed és emészti majd őrli fel őket. - Magyarázom nagy odaadással, igen, így taktikus, sosem a kígyó fejének kell lenni, hanem csupán egy pikkelynek a testen, mely beolvad a többi közé s szinte fel sem tűnik. - Achilleus, Ő egy kedvenc volt, a csatatéren lehettem, mindennek a sűrűjében. Az első sorban. - Emlékszem vissza, szép idők voltak. - Sok idő s energia, hogy hiteles legyen, valóban. De előbb építened kell, hogy aztán rombolni tudj. - Teszem még hozzá a gondolatot mit egykoron fogalmaztam meg mikoris Astharottal vívtam csatámat. Elmerengőn tekintek előre, majd újra rá emelem tekintetem. - Nekem is volna egy kérdésem. Miért hoztál ide? - Zúdítom a hideg zuhanyt, hiszen kézenfogott s elrepített onnan, lerázhatott volna, de nem tette, bizonyosan van valami oka.

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
484
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szomb. Okt. 27, 2018 10:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


To Abaddon
I can't deal with someone wanting to take a relationship backward or needing space or cheating on you
Nem akarok vitába szállni vele. Nem így indult el egyikünk napja sem. Úgy volt, hogy ma jól érezzük magunkat és minden búnak, bánatnak hátat fordítunk. Erre tessék, megint itt állunk és engem győzködünk. Épp erről beszéltem neki az imént. Ha változás kell legyen. Akkor senkit sem fogok meggyőzni semmiről. Makacsságom az utóbbi időben határtalanná kezd válni.
- Tapasztalni, minek? Persze ideig-óráig élvezi az angyal, a démon, de Don… évezredeken keresztül? Még ha a világ újra és újra változik a minták minden korban ugyanazok. Nem unod ezt? - teszem fel a kérdést szemöldökömet felvonva. Ezúttal valóban érdekel a válasza. Az övé.
Pillanatnyi hatásszünetet tart, amit én galádul kihasználok és megszólalok. Majd hozzá told még egy mondatot. Szemöldökömet összevonom. Tekintete… Úgy hat rám, mint egy gyermekre, ki épp rosszat tett. Legszívesebben elbújnék a legnagyobb kő alá, hogy ott átvészeljem az időt, míg elfelejti ezt. Mégsem teszem. Állom pillantását emelt fővel. Nem engedem meg magamnak, hogy ily érzéseket keltsen bennem.
Egy darabig követem tekintetemmel, látom sebhelyeit.
- Az árulástól? Attól, hogy minden testvérem hátat fordított nekem? Hogy minden angyal önző lett? - ugyanis röpke kis megjegyzésem erre hivatott célozni. - Okés, te démon vagy, nálatok talán mindennapos, ha a másik hátába vágjátok a késeiteket, de tekintsd el nekem, hogy számomra nem ez volt a normális - tekintek rá sokatmondóan. A fájdalom nem érdekel, hiszen az elmúlik. Már nem is emlékszem mit is érzetem igazán, amikor Bartholomew belém mélyesztette pengéjét, amikor… Visszavágásra csak sokatmondóan nézek rá.
Ugyanis épp azt teszem, ami épp neki nem tetszik.
- Milyen semmiségbe? Te nem figyeltél oda, amikor a legutóbb hozzád beszéltem? - ráncolom össze homlokom, de végül csak sóhajtok egyet. Az évezredek folyamán megfigyeltem, hogy a férfiak jóval feledékenyebbek, mint a nők.
Ez talán így van a természetfelettinél is.
S mikor azt hiszem, hogy a nehéz témákat sikerült elhessentenem, esetleg átformálni őket, újra visszalök a szakadékba. Ajkaimat kissé elnyitom.
Csupán magadat.
Kezemet a víz alatt emelem magam elé. Letekintek rájuk. Hisz ez vagyok én.
- Semmi jó sincs egy naiv létben - látom ezt már be én magam is. Amara is ezt fedezte fel bennem, ezért tett azért, hogy máshogy gondoljam. Ez vagyok most én. Ez az önmagam. De elengedem a témát.
Te döntesz.
Én döntök. Nem, nem én döntök. De ezt sose fogod megérteni Abaddon. Az én életem nem olyan, mint a tied. Mindig is szolga leszek. Szolga voltam, az is maradok. De tény, hogy Amara oldalán több a mozgásterem, mint az Istenén.
- Alig egy fél órája említettem, hogy miért - fordulok meg a vízbe. Szárnyaim miat… kissé nehezen, sután. Emiatt félig a vízbe is folytom magamat. Elterelem magam elől a nehéz végtagokat. - Láttam, de nem mindig lehet megmondani, hogy egy embert megszállta-e egy démon. Én ezeket legfeljebb utólag láttam, amikor már kiűzték belőle. A megszállást… mindig oly hirtelen jött és… Nem minden démonnál egyértelmű ez is. Sokan átveszik a gazdastest személyiségét, hogy elvegyüljenek - bókolok némiképp. A magam módján.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
203
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Szomb. Okt. 27, 2018 9:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


One day of Joy
Ophilia & Abaddon

Nevetése választ ad a kérdésre, így vagy úgy, de a lényegen nem változtat. Nem is firtatom tovább, számomra ennyi épp elég. A víz csobogása adja az alapzajt eszmecserénk hátterének s vízi táncunk alá festésének. Nincs itt más, nincs senki sem, csupán a fény és a sötétség - pontosabban jelen esetben csakis a sötétség - s a természet lágy öle mely óvón ölel minket minden irányból. Végül szóra nyílnak ajkaim. - Talán igen. Hogy tapasztalj, ne csupán fentről lásd a csodákat, hanem légy részese is, éld át az első sorból, vagy éppen a kellős közepéből. - Igen így van, tapasztalat én magam is mindig a sűrűjében szerettem lenni, legelöl, sosem hátul kullogva a csatatéren, királyként osztogatva a parancsokat a védelmet nyújtó kastélyból. Nem nem, magam ontani a vért, magam részt venni a város alapkövének rombolásában. A bőrömön érezni milyen mikor átszalad rajtam a penge, hogy tudjam, tudjam mi a fájdalom mit okozok. De ez én vagyok, számára egészen más szükséges úgy hiszem. - Talán nem. - Toldom még meg mielőtt elúszom mellette egy pillanatra meg szemeibe tekintve. Amint kiérek a vízből s amaz már nem takar engem, hát láthatja ismét a sérülésem, mely nagyjából akkor kerül képbe mikor megjegyzi sokan ártottak neki. - Attól érzed igazán, hogy élsz. - Vigyorodom el, de rögvest folytatom mert nem minden esetben helyes. - Vágj vissza, ez is a szabad akarat része, Te döntesz. - Mondom még komolyan. Majd szavaira enyhén fordítom oldalra fejem. - Ugyan mi igazságos van a Semmiben? - A kérdés inkább csak költői, láttam amit láttam, semmi igazságos nincs benne. No nem mintha túlzottan érdekelne az igazságosság meg az egyebek. Fejem enyhén csóválom meg szavait hallva s hajtom is le enyhén közben. - "Csupán magadat" - Jegyzem meg, neki szegezni a szavakat. Csak ennyit mondok s nem többet, emlékezhet rá, elhangzott már tőlem, akkor is így gondoltam, s most sincs másként. Ha így sem világos számára a megfelelés, akkor veszett fejsze. Végül rátekintek még egy pillanatra a kövekről mielőtt a környezetet veszem szemügyre. Hallom szavait a rabsággal kapcsolatban. - Te döntesz. - Válaszom csupán ennyi mely szinte már visszhangzik míg a tájat kémlelem. Kérdése fordítja vissza tekintetem irányába. - Miért vagy ily kíváncsi? - Mosolyodom el a kérdésen. - Te, ki mindent látott a világ kezdete óta. - Kérdezek vissza, Ó nem drágám, nem kapod meg ilyen könnyen a válaszokat, dolgozz meg érte. Persze a kérdés jogosan merül fel, hiszen mindenről tudni vél mindent állítása szerint, de ezek szerint van mi még az Ő figyelmét is elkerülte. Jegyzem meg. az én nagy szerencsémre.

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
484
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szomb. Okt. 27, 2018 7:03 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


To Abaddon
I can't deal with someone wanting to take a relationship backward or needing space or cheating on you
Fújtatva nevetek őrült ötlete nyomán. Pontosan tudja, hogy nincs. Soha ne is volt, és már soha nem is lesz. Ez lenne a lényünk része, az, melyet nehezen ért meg. Minket nem egy angyal teremtett. Nekik ez azért adódhatott meg, nekik mindez azért lehet, mert egy ark teremtményei, nem Istenéi. Minket nem így tervezett és persze, mondhatja, de… Egy gépnek sincs szabad akarata. Úgy mozog, ahogy irányítják. Ilyenek vagyunk mi is. Ennyi.
Ambíciózusára csak hangosan nevetem el magamat. Sokadjára fogadom meg, hogy amint lesz pár percnyi magányom rájövök, hogy ki is volt ő a történelem folyamán. Mely emberek bőrébe bújt is be. Mily események mozgatórugója lehetett. De mindannyiszor tudom, hogy amint erre kerülne a sor, más valamin fogok úgyis töprengeni. Legfőképp a következő lépésemen. Ahogy ő, én is képtelen vagyok nyugodtan, egy helybe maradni.
De ez talán most nem is lényeg. Most semmi sem az, csak ahogy a víz fodrozódik körülöttünk. Lassú táncot járunk, a víz segítségünkre van. Az apró örvények simogatják bőrünket, a nap csókolja le arcunkról, hajunkról a vízcseppeket. Fülemüle nászéneke kíséri halk szavainkat. Hol az enyémet, hol az övét.
Kiejtett szavaira akaratlanul is elhúzom számat, kelletlenül hallgatva. Persze. Az Övét.
- Változást akartál. Hogy hatással legyenek rám a Földön eltöltött idő, nem? Minden, mit tapasztaltam változtasson valamilyen irányba, nem? Nem erről szólna ez az egész, amiért itt vagy? - teszem fel a kérdést, pislogva tekintek fel az égre, ajkaimat szorosra zárva rázom meg a fejemet. - Hát ez lett a tapasztalatok ára. Tudod szánalmas, hogy lényegében te vagy az egyetlen, ki nem ártott nekem, mióta a materiális vilgában vagyok - rázom meg a fejem. Nem fogom hibáztatni testvéreimet, de az angyalok kifordultak magukból. Nem ismerik már meg, hogy ki az ellenség és ki a barát.
Mindenkiben az ellent látják és lám. Még ebben a rothadó világban is, a legbiztosabb pontom egy démon. Még akkor, ha nem tetszik neki, amivé váltam. - Amit most akarok, az nem más, mint egy jobb világ, mely nem ebben a formájában fog létezni. Egy igazságosabb, de miért is beszélek neked? Úgysem hallod meg, amit mondok - ő is csak olyannyira önző, mint bárki más. Ellentétben másokkal, nála ez nem zavar, hiszen ez rá jellemző. Magával törődik, hisz démon. A saját akaratával.
Farkasszemet nézek vele. Ha kell dacosan, ha kell nem. Komolyak vagyunk, az előbbi önfeledt nevetésünk tovaszállt. Mintha évek teltek volna el, holott alig pár másodperce volt csupán. Ennyit a nyugodt, békés napról.
- Én? Nézz körbe, mindenki megfeleltetni akar. Valaminek, ami már nincs, ami már nem lesz. Akkor is olyannak, ami soha nem is volt, vagy akkor épp annak, ami most vagyok. Amíg egyszer abba kötöttek bele, úgy most ebbe - fejemet enyhén megrázom. - Arra utalsz, hogy ne feleljek meg senkinek, mégis megfeleltetni akarsz engem a saját elvárásaidhoz, nem ellentmondásos ez? - értetlenkedek enyhén összehúzva a szememet.
~Légy szabad.~
Visszhangoznak szavai a fejembe. Szemeim lehunyom, miközben aprón rázom meg a fejem. Érzem, ahogy ellép mellőlem. Érzem, miközben a víz fodrozódik mellettem, később halk csobbanás, vízcseppek ütemes dallamma, ahogy a víztükörhöz érnek.
- Ne kérd, egy olyantól, ki örökké rab, hogy szabad legyen - suttogom, leginkább magam elé. Ez is egy olyan dolog, mely teljes mértékben lényünk része, mégsem tudnak ezzel sokan azonosulni. Sokan meg sem értik, én tudom, hogy miért van. A józan ész és a logika, mely egyszerre átok és áldás is.
Végül csak sóhajtva fekszek fel a víz felszínére. Szárnyaimat kibontva hagyom, hogy a hűsítő víz átmossa pihe tollaimat. A felhőtlen égre tekintek, a nap vakítja íriszeimet. Ahelyett, hogy azon gondolkoznék, amit most mondott, inkább egykori gondolataimra terelődök vissza.
- Kik voltál a történelem során? - bukik ki belőlem a kérdés. Akhilleusz. Ezt már tudom, de mi a közös az akkori harcosba és a mostani démon között?
[/quote]


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
203
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Szomb. Okt. 27, 2018 6:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


One day of Joy
Ophilia & Abaddon

- A kérdés nem az nekem van, hanem, hogy neked van e. - Válaszolom röviden. Kérdéseim, szavaim valahol erre akartak fényt deríteni, vajon Önállóan dönt, avagy Amara irányítja? Tudom a választ, láttam, akkor, ott az ajtóban. Láttam könnyeit és hallottam szavait. Nem véletlenül vagyok itt. Jól mondja, én nem fogok megtörni, S Amara ereje is nagy benne, napról napra egyre erősebb. Épp ez a lényeg. De ebbe most még nem folyok bele. Úgysem érti meg, látható, szavai nem a sajátjai mint akkor, ott. Orcámra mosolyt csalnak szavai és a Mr. megnevezés. - Hát mi tagadás, ambiciózus fajta vagyok. - Vonom meg vállam rájátszva a dologra. Ha már lúd legyen kövér. - Úgy értettem normál esetben, az idő számunkra végtelen. - Javítom ki a mondandót, nem a mostani helyzetről beszélek, egyszerűen általánosságban. A mostani helyzet maradjon csak a távolban, mi nagyon is jól vagyunk itt ahol vagyunk, ebben a kis oázisban. Az, hogy, ki hogyan és mire tékozolja idejét, eddig sem érdekelt, ezután sem törődöm vele, de ezt már kifejtettem neki egyszer. Valószínű én vagyok túl örökmozgó, de nem az az ölbe tett kézzel ülős fajta vagyok ezt Ő is nagyon jól tudja, látta, végigkísérte utam a kezdetektől, legalább is többnyire. De az éppen elég, hogy tisztában legyen vele. Amara ellen is dolgozom, tán én vagyok az egyetlen, nem tudom, nem is érdekel. Körtáncunk megindul a vízben, köröttünk a természet adja a talp alá valót. Csendben hallgatom szavait, felvetülő kérdését mely magában hordozza a választ is. - Ahogy mondod, az Övét. - Mosolyodom el parányit, majd folytatom. - Nem megváltoztatni akarlak Ophilia, hanem vissza adni ami vagy. - Mondom ki végül s immár megállok vele szemben. Ez hát a lényeg. - Akit én ismertem nem a világ vesztét akarta, nem a végső pusztulást. Ő akarta, mert így döntött. Amit most akarsz az más akarata, nem a Tiéd. - Pillanatnyi szünet majd folytatom is. - Fajok, mit számít már, elmosódtak a határvonalak. Ember, angyal vagy démon, mit számít. Vagy összefogunk, vagy mind pusztulunk. Talán egyedül vagyok aki fejjel majd a falnak, de tudod jól ott belül, nagyon jól tudod, hogy nem fogok megállni mindegy ki áll az utamban. Ha a vesztem okozza akkor is teszek majd ellene. - Nagyon jól tuja kiről beszélek, szavaim egyértelműek, nem, most nincs ott kóbor mosoly, arcom még is nyugodt, határozott. Kiterítek egy lapot, igen most mondtam ki, hogy ellene vagyok, eddig egyszer sem tettem ilyen egyértelműen, veszélyes játék hiszen épp egy szolgája előtt állok, de eddig is penge élen táncoltam, már szinte hozzászoktam. Suttogó utolsó szavai hallva egészen aprón enyhül meg arcom. - Miért akarnál megfelelni? - Teszem fel a jogos kérdést mely inkább költői, vélhetően nem erre számított. De a kérdés adott, miért is akar megfelelni? Sem nekem sem Neki, sem másnak nem kell. Szabad akarat. - Légy szabad, Te döntesz. - Nézek mélyen csillogó íriszeibe, a sötétség csírája leledzik ott, de nem érdekel. Pár pillanat aztán megszakítom a szemkontaktust és a part felé indulok, a sziklákon kapaszkodom fel, hogy végül ott állapodjam meg s nézhessek körbe felfedezve a terepet. Nem nézek vissza rá a következő lépés az övé.

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
484
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szomb. Okt. 27, 2018 3:41 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


To Abaddon
I can't deal with someone wanting to take a relationship backward or needing space or cheating on you
- Jaj, ne tégy úgy, mintha nem lenne neked, pont Neked szabad akaratod - hajtom enyhén oldalra a fejemet, nem veszek arról tudomást, hogy irigykedésre céloz az irányomba. Nem fogom tagadni, de nem azért mert igaza lenne.
Tudom, amit tudok. Nem irigykedtem sem most, sem akkor. Ez egyszerűen… Nem az. Ilyen érzések sem akkor, sem most nem járnak körbe. Most már végképp nem. Angyal vagyok, mégha már nem is Istent szolgálom. Nem, mert a világot. Hogy egy jobb világunk legyen, nélkülünk. Ez minden csak nem egy olyan jellemvonása, aki irigy lenne.
- Igaz is, egy merő pillanatra elfelejtettem, hogy te vagy Mr. Mindig tudom, hogy mit akarok - mosolygok rá élcelődve. Nincs hangomba bántás, sőt, halk nevetés is kiszakad belőlem, mielőtt még tova indulnánk.
Akkor sem engedem most meg, hogy olyan témákra kanyarodjunk, mely elvenné a nap kellemes részét egy sötétebb fellegek felé. Inkább csak elélcelődöm a szavain. Talán magot ültet a fejembe, én már csak azért sem mondok semmit, mert kétlem, hogy bármi hatást tudnék rá gyakorolni. Szemlátomást eddig sem tettem.
- Hogyne - adok választ, hogy mennyi ideje is van, kissé talán irónikus hangvétellel. Mintha lenne. Időnk van, de soha semmire sem használják. Akkor sem használták ki, amikor Amara nem nyert sok erőt. Akkor sem, amikor Isten eltűnt. Eltékozolják az időt, mely oly értékes.
Igen, jelenleg én is ezt csinálom, de egy nap belefér, nem? Más az egész életét vesztegeti el. Lásd azt a démont, akinek nem számít Amara, miért is? Azt hiszi, hogy majd őt életben hagyja, ha nem foglalkozik vele?
A vízben körözök körülötte, de ő is. Mint akár két cápa, ki a prédáját méregeti. Azt hiszik egymásról, hogy legyőzhetik a másikat, mégsem tudják, mert olyannyira hasonlóak. Mégis teljesen mások. Lábujjhegyen támaszkodom meg a csúszos köveken. Kezeimet magam mellett tartva egyensúlyozom. Egyre kissebb köröket írunk le a vízbe, mindaddig, amíg végül egymáshoz nem állunk újra csak közel.
Figyelem nyakának ívét, állai markáns vonását. Lassan tekintek fel rá, alsó ajkamba harapva. Hajam az arcomhoz, nyakamhoz, vállamhoz tapad.
- Erre… - kezdenék bele, de lehelete meggátolja, hogy bármit is mondhassak. Nem is olyan régi emlékképek villan fel szemeim előtt. Eltekintek mellette a mögötte elterülő vízesésnek szentelem inkább minden figyelmemet.
Apró örvényt érzek magam körül. Lassan mozdul a vízbe, megkerülne. A hulláma engem is magával ránt, én pedig nem tiltakozom. Tekintetem elszakítom a halkan csobogó víztől, visszavezetem acélkék íriszeibe. Állom pillantását, még ha ehhez nagy levegőt is kell előtte vennem.
Hallom szavait beférkőznek elmémbe, engedem is, mégsem válaszolok rájuk. Nem érkezik tőlem riposzt. Máson jár az eszem. Mintha… De nem, ezt nem mondom még. Megvárom, hogy mit is akar mondani.
Hallom a fák zúgását, hallom vízesés csobbanását, ahogy a tóval válik eggyé. Madarak gondtalan csiripelését. A szellő lágy fúvását érzem arcomon, tarkómon. Nem borzolja most a hajamat.
- Miért van az… - kezdek bele halkan, egészen halkan. Nem kívánom megtörni azt a békésnek mondható csendet, mely körénk telepedett le. Nem akarok az elefánt lenni a porcelánboltba. - Hogy mióta csak találkoztunk, mintha… azt akarnád, hogy megváltoztass? Hogy megváltoztasd a lényem, a gondolkozásom? Egykor akartad az Övét - utalok az egykori naiv angyalra. - Most az enyémet, Don. Egymásnak ellentétes faj képviselői vagyunk. Te nem látod azt, amit én kívánnék látatni veled, én nem látom, amit te mondasz. Én nem akartalak megváltoztatni, vagy nem is akartam azt, hogy más lény, de te… - tekintek fel rá. Arcomon nincs már mosoly, tekintetem komoly, őszinte. Érdeklődő. - Talán nem lennék így elég megfelelő? - utolsó szavaimat szinte már suttogom. Nem perdülök többé vele, megállok egyhelyben, ha ő nem teszi meg, akkor harcolok a szelíd örvénnyel.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
203
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Szomb. Okt. 27, 2018 3:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


One day of Joy
Ophilia & Abaddon

"Érdeklődve fordultam mindig..." Érdeklődve, fogja meg elmém a szó. Halovány mosoly kúszik arcomra. - Irigykedve, talán jobb szó. - Tekintek el a távolba úgy folytatom. - Tagadhatjuk, de valahol mind irigykedünk rájuk. A halandóságukra, a szabad akaratra, hogy dönthetnek úgy, nem törődnek az körülöttük lévő világgal, vagy, hogy harcolnak, vagy takaró alá bújva meghúzódnak. - Tekintetem lassan úszik körbe a köröttünk lévőkön, önfeledt nevetés, tettetett öröm vagy alkoholmámor. Kinél mi figyelhető meg éppen a kompániából. - Valóban az lenne? Vagy csak mi tesszük azzá magunknak? Nekem annyira nem bonyolult, én tudom mit akarok. - Továbbra sem nézek rá, csak miután a gyermek megjelent mi pedig eltűntünk s immár a vízesésnél járunk. - Időnk akad bőven, nemde? - Vigyorgok rá az évmilliós evolúcióval kapcsolatban. - Pontosan így van, sokáig tart, senki sem mondta, hogy egyetlen éjszaka megváltoztatja a világot, bár akár még ez is lehetséges, sosem tudhatjuk, pont ez a szép benne. - Helyeslek neki végül egyben a magam igazát is erősítve. "Az idő véges, ne fecséreld" Juthat most eszünkbe egy kóbor mondat mely nem is oly rég hangzott el, mosolyom haloványan játszik ajkam szegletében ahogy figyelem. Aztán előbb majd jómagam is a vízben végezzük, persze jó kedéllyel. Ráérősen úszom irányába, nyelvnyújtása bohókás s végül felém fordulva ad választ kérésemre, Ő köröz, ajkam szegletében pedig az apró kaján kis mosoly ott pihen. Nem veszem le róla tekintetem úgy érek közelebb, ha csak nem szökik el akkor egészen közel, nem érintem de orcán az övéhez igen közel állapodik meg, egy pillantás nedves ajkára. - Tévedsz. - Kezdek bele immár testközelben. - Ha azt akartam volna, arra akadnak jobb megoldások is. - Leheletem szinte bőrén érezheti a közelségtől amint választ adok rá miszerint száját akartam volna befogni. Acél szín íriszeim az övébe fúrom végül, majd mosolyom mélyül kissé. Lassan körözöm én is körötte, de a közelséget megtartom, jó esetben Ő is forgásra adja magát így követi tekintetem. - A szabad akarat, hogy olykor csak azt tesszük ami épp megfogan fejünkben, nincs mögötte logika, csak megtesszük mert épp azt tatjuk jónak. - Beszélek úgy, hogy tán csak Ő hallja, közel, egészen közel hozzá mint cápa a vízbe úszó körül, szemeim egy pillanatra sem veszem le róla, megszűnik a világ eltűnik minden. Fürkészem őt, mintha nem volna a világon más, a víz lassan fodrozódik ahogy haladok körbe jó esetben vele egyetemben. - Csak a pillanat, melyből nincs két egyforma, ez, itt és most, sosem lesz már ilyen. Figyelj. - Mondom s ha elcsendesül hallhatja: a fák lombjának mozgását melyet a szellő hív táncra, a magasból alá hulló víz zubogó, ütemes hangját ahogy alábukva ostromolja tavunkat. A vizet, mely bőrünket simítja. Az élet eleven mivolta, lélegzik, él.  - Nem a logika miatt döntött úgy a víz, hogy minket simít, nem a logika miatt döntött úgy a szél, hogy táncra hívja a lombokat. Az eső, a természet legőszintébb megnyilvánulása. Nem korrupt, nem számít, csupán alá hull, mert úgy alakul. Nincs oka jobbra avagy balra hullni, csupán hullik. Áztat, aztán felszárad s máshol csap le újra. Élj, és légy szabad, a döntés a Tiéd. -

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
484
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szomb. Okt. 27, 2018 2:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


To Abaddon
I can't deal with someone wanting to take a relationship backward or needing space or cheating on you
Kérdésére nem olyan egyszerű a válasz, mint ahogy azt sokan hiszik, talán ő is. Más lenni? A zöldellő fűtől sem kérdezik meg, hogy nem lenne-e inkább cseresznyefa, melynek vigázásának szépsége akaratlan békeséggel árasztja el a világot. A cinegét sem kérdik, hogy nem lenne e sas, ragadozó, ki a hegyek között szárnyalva éli szabad világát. Nem kérdezik, mert nem azok.
- Inkább csak… érdeklődve fordultam mindig az emberek világa felé. Sose akartam olyan lenni mint ők, csak kíváncsi voltam a halandó létükre - felelem végül szemeimet kissé összeszűkítve. Elmerengve tekintek el a válla fölött a végtelen óceán irányába.
- Ez ennél bonyolultabb és ezt te is tudod - mégsincs kedvem most megvitatni lényeink értelmét, mely a Földön jár. Eddig egy zsarnok miatt két fő helyre voltunk kárhoztatva. Amíg egy másik entitás pedig ide száműzött minket. Jobb lenne ez, mint a másik? Egy szóval sem állítom. Az állóvizet felzavarta, és egyelőre senki sem tesz semmit, csak próbál a felszínen maradni.
Hasonlatom kifordítsára csak szemeimet forgatom meg és nevetek egyet. Nevetve legyintek felé, hogy lényegében értelmetlen is, amiről beszélünk. Viszont a sörényem… Akaratlanul is megérintem a vizes tincseimet, mely lassan szárad az aranyló nap segítségével.
- Gyökeresen még a természet és az evulóció sem tudja megváltoztatni a lényeket. Ha igen, az több millió évbe telik neki - hajtom oldalra a fejemet. Igen, ez sajnos így van, ezzel neki is szembe kell néznie.
Ahogy a gyorsan átsuhanó érzéssel, mely a tér meghajlítása eredményez. Nem fogok nem keresni logikát semmibe, mert van aki azt hiszi, hogy lényegtelen. Változunk és alkalmazkodnunk kell. A logika a világunk része, minden egyes sejt, minden egyes atom, mindent átköt a logika. Minden kapcsolódik mindenhez. Sokan nem látjátk ezt, de nem akarok az lenni, aki ezt Elfelejti. Ezt a luxust még ebben a formámba sem engedhetem meg magamnak. Ez végzetes lehet.
Kezét lassan engedem el, minek a következménye… egy galád lökés. Mégsem tudok emiatt haragudni. Tudnék, erre már rájöttem. Ismerem a haragot, ez mégis messze kerül, a víz alatt is, de mikor a felszínre bukok akkor is. Nevetésem mégsem szakad meg, látva milyen bravúros mutatvánnyal vetődik a vízbe nem messze a démon.
Fejemet félre fordítom a felém fröcskölő víztől. Természetfelettiek vagyunk, mindketten könnyedén kivédhettük volna az esést, mégsem tettük meg.
Ő is nevet, hasonlóan, mint én. Az ég felé emelem az arcomat, hátat fordítva neki nyelvnyújtásomat követően.
- Azért löktél a vízbe, hogy befogd a számat - fordulok felé, kezeimmel irányítva magamat. Lábaimmal nyújtózkodva, lábujjam hegyeivel érem csak el a sziklás talajt, melyre ráült a moha és az alga. Kissé csúszik, de sikerül megtartani az egyensúlyom.
Sosem tanultam meg úszni, fogalmam sincs, hogy miként kell. Mégis az emberektől annyit láttam, hogy… már lényem része lenne ez is? - Nem tudsz olyat kérdezni, aminek nem lenne meg a logikája. A pusztításnak a háborúnak, a békének, a harmóniának… Mindennek van logikája, ezzel csak egyszerűbb, ha együtt élsz - felelem, miközben óvatosan úszom körbe a közeledő férfit.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
203
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Pént. Okt. 26, 2018 10:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


One day of Joy
Ophilia & Abaddon

Orcáját fürkészem, szemeinek ívét, ajkának nyílását, reakcióit. Érdekes tanulmány mire miként reagál, mint nagy tudású csecsemő kinek elméje végtelen tudást rejt de még is, mint ki első lépéseit teszi egy idegen vidéken. - S sosem vágytál más lenni? - Teszem fel a kérdést mely majd ismét gondolatok magját ülteti benne, persze sejtem, reflexből jön majd a nemleges válasz, de a magvak akkor is ott motoszkálnak majd aranyszín kobakja rejtekében. - Én másként látom. Ha csupán az övék lett volna, nem lett volna lehetőségünk sem nekünk sem nektek járni rajta. Még is megtettük, a kezdetektől megtehettük. - Emelem meg parányit szemöldököm azzal a már ismert, "nemde?" tekintettel. A nap kellemesen melengeti bőrünk, olykor egy kósza, még is langy szellő simít meg mindenkit, a tenger pedig tompán nyaldossa hullámaival a partot. Kellemes, ez tán a legalkalmasabb szó. Jót mosolygok szavain az oroszlánnal. - A választás mindig a Tiéd. Ehetsz húst, vagy zöldséget, ahogy tetszik. Ez volna a lényeg. De Te igen messze vagy az oroszlántól. - Állok meg előtte keresztbe font karral, majd hunyorogva veszem jobban szemügyre. - Bár a sörényed éppen megvan. - Viccelődöm el egyértelmű mosolyommal. - Mellesleg az élet egyik igen jó csodája, az alkalmazkodás. Mindig utat talál magának, így vagy úgy, de megleli a megoldást, ezt éppen neked kéne a legjobban tudnod. - Jegyzem meg, hiszen láthatta hogyan változtak a szokások az évezredek, évmilliók folyamán. Alkalmazkodás, a lét legnagyobb találmánya. Az ember is alkalmazkodik minden körülményhez, fejlődik, tovább lép. Evolúció, nevezhetnénk így is. Az örök körforgás, amit én olyannyira kedvelek, és ami úgy jó ahogy van. Élet fakad, virágzik, majd elpusztul. És újra, meg újra. A rögtönzött színjáték nem tart soká az ifjú gyermekkel. A következő pillanatban pedig már egészen máshol járunk s sikerül majdnem arccal előre zuhanni a mélybe. De végül a szőkeség segítő kezet nyújt, így megmenekülök a csobbanástól. Egyelőre. Csupán egy hümmentés a válaszom a térhajlítással kapcsolatban, hát már ezt is tudom. - Figyelemre méltó. - Jöjjön hát az okfejtésnek álcázott galád akció. Mi sikerrel jár, belé fojtom a szót, csupán egy sikkantásra futja és már zuhan is a mélybe, hogy becsapódva vízoszlopot engedjen a magasba. Képemen vigyorral várom amint felbukkan. S Ő sem rest nevetéssel válaszolni. Meg persze némi magán akcióval. Nagy vigyorom hirtelen fordul át "Mi a fas..?!" omba amint lábam alatt a talaj hirtelen ingoványos lesz. Határozott késztetést érzek, hogy belevágódjak az alattam elterülő kicsiny tóba. Hát, nem épp műugrókat megszégyenítő 10 pontos szaltós fejes, hanem inkább olyan 0,1 pontos perdülés kalimpálós arccal a vízbe csapódós mutatvány következik. Mellkasom meg pofázmányom csípő érzése jelzi érkezésem nem éppen dizájnos végeredményét. De hát ez van, jó magam is röhögve s köpködve bukok a felszínre. Nyelvnyújtása csak még tovább fokozza a jó kedvem. Mondtam én, mint egy szárnyait bontogató gyerek. Komótos tempóban indulok felé úszva. - Ó valóban, s még is mi volna az? - Kíváncsi vagyok ezt majd hogyan magyarázza, a teljes káoszt és randomitást részemről.

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
484
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Kedd Okt. 23, 2018 11:48 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


To Abaddon
I can't deal with someone wanting to take a relationship backward or needing space or cheating on you
Kissé elnyíló ajkakkal hallgatom, hogy mit is kellene csinálnom. Fejemet enyhén oldalra hajtom. Ezernyi emlék kép cikázik át elmémen. Amiket tudok, amiket azért tudok, mert odafent voltam. Amik… a lényem része, melyek.
- Ez a természetünk ellen való… - mondom végül csendesen. Letűnt kor maradványa, egy régi beidegződésnek szavai ezek, semmi másnak. Mégis valahol mélyen pontosan tudom, hogy ezt még akkor sem gondolnám így, ha a régi önmagam lennék. Ha az a naiv angyal lennék, ki képes volt azt hinni, hogy az Öreg majd bármit is megold. A fenéket.
De még ebben a formában is tudom… Az, hogy a Földön legyünk, az nem helyes. Akkor sem lesz az, ha majd új világ hajnala virul fel a távoli horizonton. - A Föld az embereké… - teszem még hozzá szétnézve a rögtönzött tűzrakóhely körül. - Volt… - teszem még hozzá. Ebben még vitatkozni sem lehetne. Ez a hely nem a miénk. A Paradicsom nem az angyalokat, méginkább nem a démonokat illeti meg. Csak és kizárólag az embereket. Akaratlan szorul ökölbe az egyik kezem.
Féltékenység? Nem tudom, de zavar, hogy ez csak nekik járt ki. Nem nekünk. Mi csak lelketlen bábok vagyunk. Eddig ez sose zavart, azonban most… Elnézve a boldog arcokat, a gondtalannak tetsző beszélgetőket. Tehetünk úgy, mintha egyek lennénk közülük, de Ő is és Én is pontosan tudjuk, hogy ez nem igaz. Olcsó színjáték…
Az egész világ.
- Olyat kérni tőlem, hogy ne keressek valamibe logikát olyan lenne, mintha az oroszlánt kérnéd arra, hogy hús helyett inkább zöldségeket egyen - fordítom hátra a fejemet egy pillanatra. Államat a vállamra hajtom, pimasz mosoly, most az én ajkaimon terül el.
Az események felgyorsulnak és mire a sokat látott démon feleszmél már egy vízesés tetején vagyunk. Mosolyom helyét átvette egyfajta… büszke nézés, amolyan, na látod, hogy van még neked is mit tapasztalnod.
- Ezt hívják térhajlításnak. Az angyalok képessége túlontúl sok és túlontúl kihasználatlan - vonom meg a vállamat. Fajunk bűne ez. Ülünk, holott… Mennyi mindent is csinálhatnánk. Segítek megtartani egyensúlyába. Kezét erősebben szorítom, némileg hátra is húzom. Ha esik, akkor a mögöttünk csordogáló patakba essen.
- Pontosan - bólintok és már mondanám is tovább, ha…
Egy apró sikkantás, ennyi tud csak kicsúszni a számon. A hátam a víznek verődik, érzem, ahogy csípi a bőrömet. Elmerülök a vízbe, pár pillanatig ott maradok, majd nagy levegőt véve bukok a felszínre. Roszzálló nézés helyett hangos nevetés tör fel a torkomból. Dacolva a nap tüzével tekintek fel a szikla tetején álló démonra. Kérdésére halkan hümmentek, majd egy kósza gondolattól vezérelve egy láthatatlan kéz ragadja meg bokáját és löki ugyancsak a mederbe.
Nevetésem visszhangzik az apró kis oázis kellős közepén, akkor is ha sikerül a trükköm, de akkor is ha nem. Innentől kezdve már eszem ágába sincs kimenni innen.
- Ennek is megvolt a logikája - nyújtom ki rá gyerekesen a nyelvemet, csak azért is megszólalásom közepette.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
203
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 22, 2018 6:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


One day of Joy
Ophilia & Abaddon

A távoli keleten egy időben igen nagy népszerűségnek örvendtek a rajzfilmek. Anime-k ahogy nevezték őket, mangák és egyebek. Jó magam nem értek hozzájuk, de a halandók közt töltött idő során sok mindent láttam. Nos azokban volt az a jelenet mikor az egyik figura besötétült arca mellett, felett egy hatalmas csepp jelent meg és kúszott le lassan. Szavait hallgatva nagyjából ez a jelenet játszódhatna le rajtam is, már ha ez egy rajzfilm volna. A racionalitás, az esésekre való utalás és a Fred Astairere való hihetetlen poénos utalásom is megy a levesbe. Mint humor nélküli, robot ember. Akad még egy ide illő jelenet azokból a mesékből - mese létükre mennyire jól visszaadják a valóságot be kell lássam - még pedig az amikor derékszögben meggrönyed a figura, kezeit lelógatja s hatalmasat fújtat maga elé. Azt sugallva, "feladom". Valami ilyesmi. Igen, nagyjából ezek a figurák jelenhetnének meg itt is reakcióit hallva. - Több időt kell a földön töltened... - Bukik ki csak belőlem, és már érzem a vesztem, bizonyosan erre is érkezik majd valami okfejtő kijelentése, de nem, nem nem. Inkább iszok. Az Ő poharának zuhanása közben, szinte horrorfilmes lassításban látom amint komótosan hull a mélybe az üvegpohár s benne a nedű, melynek hatása nem sok, de most valahogy még is falat kenyérként gondolok rá, tán még egy apró könnycsepp is legördülhetne szemem sarkából, ha ez egy mese volna. Csilingelve csattan a homokba végül. De azért a változás szele is megcsapja, tán van remény az alagút végén. Orcámra mosoly ül végül mikor duplázza a nem első alkalmakat. Látom tekintetében a kihívást, állom is sőt még rá is teszek egy lapáttal lévén pimasz mosolyom mit sem fakul.
Végül vállam vonom ahogy elindulok. - Én szóltam, hogy ne keress logikát... - Lépek el mellette közben míg a fiúcska megérkezik. Haladok előre mikor két dolog történik, nagyjából egyszerre s csupán az elsőre van időm reagálni. A gyermek hangja, melyre reflexből fordulok, s rögvest követi egy érintés, vékony újai az enyémekre fonódnak, majd hirtelen a világ kifordul magából és már nem a parton vagyok. Hangos vízcsobogás s a hirtelen helyzet váltás miatt igyekszem megtartani egyensúlyom, hogy ne rögvest a mélybe zuhanyjak, persze mindezt kéz a kézben így a kalimpálás vélhetően rá is kihat. - Mi a..?! - bukik is ki belőlem, de végül egyensúlyom megtartom egy igen bugyuta, előregörnyedő pózban. - Hát ez... érdekes volt. Tele vagy meglepetéssel. - Csóválom meg végül fejem de azért vigyorom ismét visszakúszik. - Szóval a racionalitásnál tartottunk, hogy mindennek értelme, és oka van. - Térek vissza a gondolathoz, szándékosan, megvárom míg belekezd a droidat megszégyenítő monológjába és okfejtésbe és mielőtt az első szót befejezhetné lökök rajta egy határozott mozdulattal, hogy egyenest a mélybe zuhanjon pont a kristályos vizű tóba mely éppen alattunk terül el, így fojtva belé a szót. Amennyiben sikerült, megvárom a csobbanást s, hogy a felszínre érjen. - Ez is olyan racionális dolog volt ám, nem? - érdeklődöm persze vigyorgok de azért van tanító célzata is a dolognak. Természetesen tudom, hogy szélmalomharcot vívok, de hát én vagyok a Pusztítás s a Háború, a küzdelem a lételemem...

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
484
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Kedd Okt. 16, 2018 6:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


To Abaddon
I can't deal with someone wanting to take a relationship backward or needing space or cheating on you
Fejemet könnyedén megrázom tiltakozásom jeleként.
- Ebben nincs igazad. A világ tökéletesen logikus. Mindennek megvan az értelmbe, mindenben ott van a ráció. Csak amíg az emberek, és részben a démonok is az érzelmeikre hagyatkoznak, képtelenek elsajátítani ezt a képességet - rázom továbbra is a fejemet. Életemet ennek a rációnak szenteltem.
S valahol még most is. Mert lássuk be. Van abban nem is kis logika, amit Amara véghez akar vinni. Csak mint mindig, most is azok állnak vele szemben, kik az érzelmeikre alapoznak. A legszomorúbb az egészben, hogy még a családomat is megkörnyékezte ez a gondolat. Szánalmas.
- Miért akarnál akrobatikus mutatványokat bemutatni velem, amikor épp most mondtam… - nem, totálisan nem értem, hogy miről is beszél. Eddig azt hittem, hogy a kettőnk leendő táncáról lesz szó…
De ezek szerint nem. Általánosságban beszél, ami furcsa is. Főként, hogy egy olyan személlyel jön, aki…
- Fred Astaire éveket szentelt annak, hogy gyakorolja a tánclépéseit. Miért akarná bárki röpke percek alatt ezt elsajátítani? - nem, ennek sincs semmi értelme. Avagy, megint leragadtam valahol?
Lázasan kattognak a fogaskerekeim és nem és nem jutok előrébb a témában. Nem és nem értem. De persze, ha az emberekből indulunk ki, akkor…
Elismerésére félrehajtott fejjel bólintok felé. Ez igen, ez már haladás. Van, akire hatnak a logikai érvek. Be kell vallanom, hogy manapság kevés hozzá hasonlóval találkoztam.
Még ha kevesekkel is beszélek. Be kell magamnak vallanom, hogy kezd elegem lenni abból, hogy én vagyok az, ki a saját igazát szajkózza… A többiek reakciója meg… Semmi. Nem tesznek semmit, keresik a kifogásokat és még engem állítanak be rossznak…
Újabb szóforgását, újra csak nem értem. Kell egy pillanat, amíg leesik, hogy újra a szerepekben élünk.
- Nem ez lenne az első alkalom - vonom meg hetykén vállamat, kacér mosolyom kíséretébe. A pohár pedig csattan, romjait elnyeli a homok. Az italt, pedig mohón issza be, mintha soha nem kapott volna még folyadékot…
Pillanatok alatt eltűnik lábunk alatt.
- Ebből sem az első alkalom lenne - vallom be őszintén, igaz egykor nem ő cipelt. És én sem részeg voltam… Szemöldökeim mégis kihívóan emelkednek a magasba, amolyan… Majd meglátjuk, hogy miként alakulnak a dolgok.
- De azért felrángattál egy hajóra, hogy össze legyünk velük zárva. Teljesen logikus vagy, Édesem - becézem rögtönzött férjemet. De persze szavaim nem komolyak, hasonló pimasz mosoly bujkál ajkam szegletébe, ahogy az övébe is. Ezt talán épp tőle tanultam.
Amikor viszont elindulnánk… A gyerek tekint rám hatalmas szemeivel. Egy pillanatig hökkenten állok, amíg Don el nem sétál mellettem. Fülembe suttogó szavai ötletet adnak. A homloka közepére fricskázok, két ujjammal. Elültetve gondolataiba, hogy mily szörnyűséget is látott a homokba nemrég. Mily szörnyeteget rejt a sziget. Aljas mosoly húzódik kedves arcomon. Majd sétálok tovább.
Már nem foglalkozok a riadt kiabálással mely felszakad a torkából.
- Valójában nincs - pár lépéssel beérem a férfit, kezét megfogom - mely mozdulat teljesen önkéntkes, és így hajlítom meg a teret, hogy a következő lépésünknél mindketten egy vízesés tetején álljunk. Az ott maradottak viszont csak azt láthatják, miként sétálunk el kéz a kézben. Már aki odafigyel ránk a sikítozó gyerek miatt. /div>


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
203
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Szer. Okt. 10, 2018 9:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


One day of Joy
Ophilia & Abaddon

Figyelem amint járnak a fogaskerek a szőke tincsek alatt, jópofa látvány ahogy próbál magyarázatot és értelmet keresni mindenben. - A világ túl logikus volna, már pedig nem a racionalitásáról híres. - Jegyzem meg féloldalast vigyorgva. Jót nevetek. - Nos, elég sok módon. Az egymás lábára taposás tánc közben csupán a belépő szint, a hatalmas esések mikor próbálkozik az ember akrobatikus mutatványokat bemutatni. Vagy mikor alkoholmámorban úgy gondolják, hogy ők a Fred Astaire-ek. Feletébb humoros tud lenni. - Mesélem nagy beleéléssel. Kifejtése a természetfelettiről rejthet némi igazságot, így csupán elismerően s elfogadóan hümmetve hajtom oldalra egy pillanatra fejem. - Végül is, ott a pont. - Nem tagadom, lehet benne valami. Figyelmét elterelve koccintom meg poharát, nem törődve a vadászok keltette zavarral. - Csirió! - Vigyorgok rá, majd kortyolok. - Az igen furán venné ki magát és igen nehéz lenne kimagyarázni. - Emelem meg szemöldököm amolyan "nemde?" jellegge, de persze csupán viccelődöm, eszemben sincs. Közben a pohár csattan is közöttünk, lévén nem nyúltam érte, szemeim követik a földön heverő poharat, haja simul, és kezem derekamra téve kezdek bele a monológba. - Isten őrizz, hogy becsiccsents itt nekem, aztán cipelhetnélek vissza a kabinba! Nem nem! - Dorgálom meg, persze viccesen élcelődve ahogy, még fejem is megrázom a színjáték kedvéért, persze nagyon jól látható, hogy csak viccelődök, a végén persze mosollyal arcomon tekintek rá vissza ismét. Csupán akkor húzódik még szélesebbre mikor választ ad kérdésemre. - No végre! Látod EZ már haladás! - Kacsintok rá elismerően majd fel is hajtom italomat és teszem vissza a rögtönzött fapultra a pincérnek megköszönve. Tenyerem összecsapva fordulok meg felé ismét. - Abszolúte megértelek drágám. Indulhatunk is, Te vezetsz! - Tárom szét karom s mutatok a fejével biccentett irányba előre engedve, hiszen nekem lövésem sincs merre is van az az ott. Az őt végigmérő vadász mikor rám veti tekintetét csupán egy kacsintást kap viszonzásul ahogy kaján mosollyal a szőkeség után indulok. Nem haladunk túl messze, s megtorpan, ennek oka pedig a fiúcska. - S most vajon mit látott? - súgom a fülébe hallhatóan ahogy ellépek mellette, a fiúra egy apró kis kacsintás majd megyek is tovább, ha akarja majd maximum magával hozza a kölyköt, nekem aztán édes mindegy, fütyörészve haladok előre a dzsungeles részre. - Remélem nincs túl messze - Szólok még hátra mielőtt elnyelné alakom a rengeteg.

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
484
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Csüt. Szept. 27, 2018 5:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


To Abaddon
I can't deal with someone wanting to take a relationship backward or needing space or cheating on you
- Én ezt értem - kezdek bele, de ugyanebben a pillanatban csendben is maradok. Halkan hümmentve húzom el ajkaimat az egyik irányba, ráncokba borítva ama oldalt. Amíg a másikon arcom teljesen ki nem simul. Tekintetemmel pedig az ellenkező irányba figyelem a homokot minden figyelmemmel. Apró kis rák próbálja ellepni nyomait előlünk. - Viszont mennyivel előrébb járnának, ha ilyenek helyett, esetleg és csak nagyon talán, sokkal lényegesebb dolgokra fordították volna az idejüket.
Talán akkor az Öreg sem húzott volna el a fenébe, és még az is lehet, hogy még mindig mindenki hazugságba élne. Avagy Amara akkor is kiszabadult volna börtönéből? Ezek olyan dolgok, melyekre felesleges bármennyi időt is pazarolni. Választ úgysem fogunk rá találni.
A mi lett volna ha, a történelem legnagyobb félvezetése. A múltba ragasztja az angyalt. S közöttük engem is. S mire ideérek, könnyedén legyintek is felé. Ne is vegye komolyan a szavaimat, teljesen felesleges.
- Miként lehetett volna egy tánc rosszabb? - tekintek rá újra szemöldököm újra összevonva. Észre sem veszem, hogy ajkaimat enyhén szétnyitom, próbálom visszaforgatni az időt, amikor a híres bálokat figyeltem és hát…
Valóban volt néhány érdekes pillanata, ami már akkor is mosolyra fakasztott. Ezúttal pedig halk kuncogásra. Pöffeszkedő dámák, mikor a silány anyagból készült ruhájukra léptek és elszakadt. A fehérneműnek mondott fehér alsónadrág pedig kikandikált teljességgel.
- A gyermekek a legfogékonyabb egyébként a természetfelettire, valamint az állatok. De vannak olyan emberek, akiknek veleszületett képessége, hogy látásból megmondja kiben lakozik a gonosz és kiben nem. Démon vagy drágám, a gonoszság a lényed része - rázom meg a fejem, mosolyogva.
Meglehet a gyerek is csak ezt látta benne. Az is lehet, hogy ezt is teljesen túl gondolom. Így viszont, hogy ennyire közel vagyunk a vadászokhoz enyhén frusztráltnak érzem magam. Ez azonban abban a pillanatban múlik el, ahogy megpróbálom meginni azt a löttyöt amit adtak nekem.
Angyalként teljesen máshogy érzem az ízeket.
- Ugye tudod, hogy nekem ebből minimum egy gallonnyit kellene meginnom egyszerre, hogy bármilyen hatást elérjen nálam? - tologatom továbbra is át neki a saját italomat. Remélem, hogy megfogja, hiszen ha nem, akkor az hamar kettőnk között végzi.
S ha így történik én csak hajamat a fülem mögé simítva tekintek le kettőnk közé.
Kérdésére kapom fel a fejemet. Ajkamon kacér mosoly cikázik. Noha ezt a szigetet nem kellene ismernem, mégis tudom, hogy miket rejt magába. Hiszen hallok nem is oly messziről egy vízesés kellemes csobogását.
- Gondoltam úszok az apró oázisba, amit a sziget belseje rejt - intek fejemmel magam mögé. Pontosan tudom, hogy nem erre ment ki a kérdése, viszont mint már ma párszor megbeszéltük: ma nem gondolunk semmi hasonlóra sem. - Hogy is mondjam, most nem tudom hosszútávon elviselni embertársaimat - vonom meg a vállamat.
Gondosan megválogatom szavaimat, hiszen épp az egyik vadász sétál el mögöttem. Nem látom, hogy miként mér végig. De nem is foglalkozom vele, csak megvonva a vállam fordulok el a démontól, hogy elinduljak arra a kihalt helyre. Amikor is az előbb gyerek állja az utamat, hatalmas barna szemeit rám meresztgetve.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
203
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Szomb. Szept. 22, 2018 3:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


One day of Joy
Ophilia & Abaddon

Valóság, színjáték, illúzió. A világ kifordult magából s valóban, nehéz megállapítani mikor éppen melyik vesz körbe. Épp ezért választottam ezúttal az egyenes utat, hiszen senki sem hinné el hogy így van. Kétség mérge cseppen az elmébe és az bizony magától terjed, gondolatok, kalkulációk. S míg másik ezeken törik kobakjuk addig nem is veszik észre, hogy az igazság az orrok előtt volt mindvégig. De ennyi tán elég is az éterben leledző filózifáról tárjünk vissza a tengerre s a szigetre, meg persze a jelen lévőkre. Parányit csóválom meg fejem válaszán, de végül is van benne igazság. - Science fiction, az emberek szeretnek játszadozni a gondolattal, hogy mi lenne ha? A Matrix egy jó példája ennek. - Való igaz, a szabály az szabály, s be kell tartsam mint a pokol démona, akívánságnak teljesülni kell. - A lábtaposás is egy fétis egyeseknél, szerencsére én magam nem tartozom közéjük, de azért, hidd el, volt már rosszabb is! - Jegyzem meg viccelődve, nem is kell túl messze menni, épp rajtam éktelenkednek a sebek az angyalpengéktől. Melyek ingem levetve - még ha gyógyulóban is vannak, de - azért láthatóak még. A vadászok közül néhányan fel is figyelnek rá ahogy közelebb érünk a társasághoz. Látom amint ketten összesúgnak, de mintha észre sem vettem volna csevegek tovább a szőkeséggel. Sajnos, mivel épp a fiúval foglalkozom kimarad számomra reakciója mikor az emlék tér vissza, pech. Nyelnyújtására fordulok vissza és egy elismerő biccentéssel és vigyorral nyugtázom. - Nocsak, de kinyílt a csipája a kisasszonynak. Szóval ilyen rémisztő lennék? - Kérdezek azért vissza, viccelődve s választ nem is várva igazán. Italunkat fogjuk közben a kezünkbe és kortyom után jót vigyorgok nem tetszésén. - Megszokás kérdése. De a célja mindig a hatás: felejtés, felszabadulás, ellazulás, ez mindenre orvosság! - Igen, nos valóban, ki mit akar elérni, mindig lehet okot találni az ivásra. Mesélem mindezt nagy átéléssel mintha csak az ambróziáról beszélnék neki. Ha bár tény, ránk ugyan semmi hatása, de ezt nyilván nem fogom itt hangoztatni a körülöttünk lévők előtt. Végül újabb korty kíséretében visszaemelem szemeim rá. - S merre tovább? Hova visz utad, rejtélyes lány? - Fúrom íriszeim az övébe s poharam tartva egészen parányi, szinte észrevétlen mosollyal s derült arccal figyelem a másikat.


avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
484
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Hétf. Szept. 10, 2018 8:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


To Abaddon
I can't deal with someone wanting to take a relationship backward or needing space or cheating on you
Bal szemöldököm újra ívesen kúszik a magasba. Halk nevetéssel rázom meg végül fejemet, karjaimat bontom a keresztből, melyet mellkasom előtt formáztam meg. Hihetetlen számomra, hogy miként képes még most is, még itt is viccet csinálni mindenből. Még a saját vágyaiból is tán, de még életéből is? Vagy ez csak máz lenne, melyet az arcára festett?
Valamiért szívem lenne lemosni róla ezt a maszkot és meglátni a valódi arcát. Ki is ő és mit akar. Rejtély övezi a férfit, meglehet épp ezért vonz, mint egy mágnes. Mégis valahol, mélyen magamban, tudom, hogy őszinte. Még ha egy démontól nem is ezt várnánk el, nem igaz? Különös ez. Egykor feltétlen tudtam volna benne bízni, most meg?
Nem értem miért van itt, miért kísér, noha elmondta. Mégis hihetetlen számomra. Mióta a Földön vagyok szinte egy testvéremben sem bízhattam, erre ő?
Újabb magyarázatára ezúttal összevonom a szemöldököm, mint aki végképp nem érti, hogy miről is beszél. Végül is nem is értem.
- Ostoba emberek - sóhajtom el magamat halkan. - Hamarabb hittek abban, hogy gépek irányítják a világot, mint hogy egy feljebbvaló hatalom - nem, nem sóhajtom el magam újra, egyszerűen csak…
Na jó, azt mondta, hogy lazítsak? Akkor ilyesmikkel ilyenkor nem foglalkozunk igaz? Sem azzal, hogy a világnak mindjárt vége és mi még az utolsó pillanatokat is ki akarjuk élvezni.
Nem, valóban nem foglalkozunk ezzel. A habok közé merülve hamarosan a partra érünk, hogy ott végül egymás mellett heveredve süttessünk a hasunkat a napon. Szabályára csak halkan nevetem el magamat.
- Akkor készülj fel rá, hogy vélhetőleg sebesre taposom a lábad -  nevetem továbbra is gondtalanul, mintha a világ súlya nem nyomná a vállamat. A vállunkat. Az enyémet Amara oldaláról az övét pedig…
Ki tudja még, hogy miért küzd? Mivel démon biztos valami önös érdekből teszi. Ez a helyén való a részéről.
Épp valami riposzttal válaszolnék neki, mely lényegében arról szól, hogy addig az teljesen rendben van, amíg csak az érdekli amit ő tesz, de… amikor is nem fagyasztja belém a szót.
Nem csak ő emlékszik vissza arra a bizonyos alkalomra. Mély levegőt véve lassan fújom azt ki. Ezalatt pedig a kölyök is amilyen gyorsan köztünk termett, oly gyorsan is inal el.
- Elég csak rád nézni - vonom fel a szemöldököm, majd játékosan öltöm ki a démonra a nyelvemet, ahogy azt az embereknél láttam, legfőképp az ilyen gyerekek viselkedésénél. Sem akkor, sem most nem értem mire jó ez. Tény, hogy jól esik, de ennél többet mit ér?
Félig felülve figyelem, ahogy partot ér a kis kompánia. Magam is látom, de a mellettem már álló démon is bizonyosságot vesz erről. Kérdésére mégis hezitálok. Hol a pakolókat, hol pedig a démont nézem. Igazából nincs szükségem étekre - mondom úgy, hogy a reggelt épp így kezdtem - de a látszatát is meg kívánom tartani annak, ami vagyok. Egy egyszerű halandó.
Végül mégis csak elfogadom a kezét, felhúzom magam, s a nyomába indulok el az érkezők felé. Ugyanazok, kik a hajón. Nem egy nagy fős társaság. A new yorki elit színe java.
Vajon mi történne velük, ha itt pusztulnának?
Szerencsémre egyik vadász sem volt ott a találkozón. Noha ha ez így lenne sem lenne okom aggódni, egyszerűen csak kitörölném az emlékeiket magamról.
- Elfogadom - nyújtom kezemet mosolyogva a démonra, mikor is elveszem az italt. Belekóstolva azonban… Akaratlan fintor kerekedik az arcomra. Az ízek túl intenzív. Több elem is alkotja ezt az italt és ettől ez annyira… Sok lesz. - Mégis miként tudják ezt meginni? - húzom össze a számat, az arcomat, fintorba, miközben Don kezébe próbálom nyomni a saját kókuszomat.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
203
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Hétf. Aug. 27, 2018 9:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


One day of Joy
Ophilia & Abaddon

Halk nevetgélése azt jelzi számomra, hogy eredményesre sikerül a nap. Persze még messze a vége lássuk be. Elgondolkodva húzom ajkam félmosolyra. - Ugyan, ki tudja. - Vonom meg a vállam játszadozva. - De azért bevallom, rácsok közé zárva, nos az valóban nem tartozik rejtett, vagy kevésbé rejtett vágyaim közé. A szabad mozgást valahogy jobban szívlelem. - Zárom rövidre persze orcámról a félmosoly nem tűnik. A sérülések melyeket szereztem, nos ha már csak haloványan is, de még mindig ott éktelenkednek, ezt láthatja is hiszen egy hanyag mozdulattal megszabadulok az amúgy is vizes ingtől, a nap majd szárít minket. Normál esetben már régen eltűnt volna a sérülés, de ez bizony angyalpenge volt, ezért is tart tovább az ilyesmi. Mikor belekezd monológjába a Mátrixal kapcsolatban eleinte próbálok komoly arcot vágni, de nem tart soká, halkan elnevetgélem magam. - Nos látod éppen erről beszélek, lazíts! - Csóválom meg a fejem. - A Mátrix egy film. Annak lehetőségét taglalta, hogy a világ amiben élünk csupán egy gépek által generált virtuális valóság. De valójában mindenki mondhatni, alszik. - Mesélem nagy átéléssel felvázolva a helyzet hasonlóságának lehetőségét. Persze csak tréfálkoztam, de vélhetően ezt sem fogja érteni. Csak fejem aprót csóválva bámulom a szőkeséget. Végül elhangzik a kívánság részemről, válaszára megcsóválom fejem enyhe kis mosollyal. - A szabály az szabály, ez volt a kívánság, azt pedig mindig teljesíteni kell. - Bólintok rá kettőt, hogy megerősítsem amolyan "bizony ám" fejjel.
Hallgatom okfejtését a felmerült környezettel kapcsolatban, parányit ráncolom szemöldököm ahogy elgondolkodom rajta. Végül vállat vonok. - Gondolj csak Dubai ra, egy egész pálma fa alakú szigetet építettek. Sőt, mellé egy világtérkép alakút is mely az űrből is tisztán látható. Én már ezen sem lepődnék meg. Mondjuk nem vagyok földrajz tanár. Az emberek meg, ugyan minek lennének? Áldott tudatlanság mondhatnák... Bánom is én, mindenki azt tesz amit akar, engem csak az érdekel én mit teszek, és most épp élvezem a napot. Mondtam már, az időnk véges, ne fecséreld. - Dőlök el kényelmesen arcomon elégedett vigyorral, visszaemlékezve az ominózus esetre, ugyan ezen mondat hangzott el ott és akkor. Hiszen lássuk be, halhatatlanok vagyunk ugyan, de még is, még számunkra is, bármelyik pillanat lehet az utolsó, bármi megtörténhet. Aztán érkezik a kölyök. Közelebb érve lelassít amint megszólítom és ráemelem szemem. Biztatóan mosolygok rá torpanása ellenére. Hezitál pár pillanatig majd végül sarkon fordul és visszarohan a többiekhez. - Pedig nem mondtam semmi rosszat. - Billentem el fejem, na sebaj. Feltápászkodom s kicsit leporolom magam, bár nem viszem túlzásba. - Ha jól látom partot értek, lássuk mi készülődik ott. - Tekintek oda érdeklődve amint a kis csónak is partra ér néhány matróz és utassal a fedélzetén. Kirakodnak a matrózok és rögtönzött kis asztalok, székek, tűzrakó hely kerül kialakításra. Étel ital, egy kis dinom-dánom. - Nocsak, nocsak, tán csatlakozzunk? - Nézek le rá immár állva s nyújtom felé kezem ha szükséges felsegítsem aztán annak függvényében elindulunk vissza a többiekhez. Nincsenek túl messze, épp arra elég az idő, hogy szemügyre vegyem az ottaniakat tüzetesebben. Egy fiatal pár, vélhetően az övék a fiú, ki sanda, de kíváncsi szemekkel tekintget felénk, egyet kacsintok felé mire elvigyorodik. Aztán egy idős házaspár, egy csapat mely 5 főből áll, újgazdag ficsúrok, 3 nő és 2 férfi. A vadászokat is felismerni, egy egy csoporthoz verődve épültek be, normál esetben nem szúrnák ki őket, de mi már kellően vén rókák vagyunk. összesen 4 van közülük. 1 nő, a többi férfi. 2 en házaspárnak álcázva magukat még gyermeket is maguk mellé vettek pesztrálni. A maradék kettő pedig egy kis társaság tagjaként érkezett az útra. - Egy italt? - kérdem a szőkeségtől mikor közelebb érünk a pincérekhez kik felénk is kínálják a kókuszba töltött nedűket. Vélhetően néhány szempár átsiklik rajtunk, érzékelem, de nem törődöm most vele. Legalább is egyelőre.



Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
7/7
Leviatánok
8/8
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
3
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
2