☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Vendég
WHISPERING AMEN



Pént. Jún. 23, 2017 11:00 am írtam neked utoljára


Kemény dió
Quinlan && Rowena
Zene linkje • szószám: 502 • Credit:

A szívem erősen tiltakozik az ellen, hogy Rowena lássa azt az énem is, aki sebezhető, aki fél a haláltól, aki képes volt gyáva módon egy bokorban megbújva kivárni azt, hogy újult erőre kapva megragadja öccse karját és visszameneküljön a táborba. Ez az aprócska seb semmi ahhoz képest, amekkora háború most dúl lelkemben. Belefáradtam, az örökös harcba, unom, hogy minden egyes nap azzal kelek fel, hogy talán soha többé nem látom Kian-t, az anyámat vagy Rowena-t. Rohadtul elegem van abból, hogy bármit teszünk, a szárnyasok mintha csak osztódnának, egyre több és több kerül a felszínre, miközben szeretteink vérében dagonyáznak.
-Egyedül is… - Kezdek bele mondandómba, de tudom, ha most ellenállok, azt később megbánom és inkább viselkedjek jól nevelt férfi módjára, mint percekkel később visítozó leánynak tűnve szenvedjem el Rowena piti bosszúját azért, mert nem engedtem, hogy levetkőztessen. Meg aztán, jól esik, hogy törődik velem. Legalábbis azt hiszem, nem csak azért teszi, mert épp az ő sátrába lődörögtem be. – Biztos pocsékul festek, de az erőm nem hagyott el. – Tenyerem combjának belső falára vándorol, magamhoz húzom, hogy az ölembe ültethessem, de próbálkozásom kudarcba fullad, amikor fogaimat összeszorítva, artikulálatlan hangok hagyják el számat. Ennyit a mai hancúrozásról. Végképp nem kerülhetem el, hogy beszámolót tartsak.  
Elfekszem az ágyán, elmosolyodom a napokkal ezelőtt történtek emlékétől. Ha ez az ágy mesélni tudna… jobb esetben most nekem kellene kinyitom a számat, de mint a kiképző a táborban, biztos nem díjazná, ha arról mesélnék, elvittem magammal a tizenhat éves öcsémet portyázni. Élelem és víz után kutatva.
-Kian jól van, egy karcolás sincs rajta. – Még mindig büszke vagyok az öcsémre. Igazi férfiként harcolt és bár én kiragadtam a felbőszült állapotából azzal, hogy visszarángattam a táborba, még mindig bármelyik pillanatban rábíznám az életem. – Kiszökött utánunk. Mélyen az erdőben voltunk. Majdnem megöltem… azt hittem valami kém. – Szép kis mese, de az igazi történet szerint én magam ébresztettem mély álmából, hogy magammal vigyem és megtanítsak neki ezt azt, amit csak az erdőben lehet. Szó nélkül követett bennünket és bátrabb volt, mint néhány férfi, amikor úgy hozta a helyzet.
Lenézek a sebemre, mely időközben ruhátlanul tátong. Azt hittem ennél azért veszélytelenebb, néhány öltés és kész… biztos kiesek pár napra a portyák alól.
Beletúrok szakállamba, tincsivel játszadozom. Addig sem arra figyelek, mit művel velem ez a nőszemély. – Történt valami a táborban, míg távol voltam? – Érdeklődöm, hisz annyi mindent elterveztünk, már csak a megvalósítása hiányzik.

Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Jún. 22, 2017 1:56 pm írtam neked utoljára


Kemény dió
Quinlan && Rowena
Zene linkje • szószám: 368 • Credit:

Csuklómra fonódó szorítása, szilaj dühe, mit belevisz lendületébe, hirtelenül ér, és a legközelebbi tárgyba kapaszkodom, ami a kezem ügyébe akad; egy kis asztalba magam mögött, ’hol visszanyerem egyensúlyom. Utána kapok, amint felszisszenve az ágyra rogy, s bár átfutna rajtam valami, de a rám villanó szempár egyszeriben száműzi ép gondolataim. Szeme alatti sötét karikák különös keretbe vonják fáradt, kék íriszeit, amiben jelen van a bánat, a keserűség, a harag… én pedig csak lemerevedek a némán szűkölő Quinlan mosolya előtt, akár egy kőszobor, tekintetemben mégis sokkal több van, mint amit egy ember egyszerre érezni képes.
- Magadat kellene látnod. - meglep, hogy milyen támadó stílust sikerül megütnöm mégis, s noha tekintetem féltőn fürkészi a testére tapadt, vér foltozta ruháit, akárha többet kiolvashatnék belőlük, ajkam vékony csíkká préselődik - Mibe vitted bele Kiant? Tudod mit, lényegtelen; de lefogadom, hogy ő is ilyen szépen haldoklik. - hátrálok pár lépést eltúlzott szavaimmal, idegesen túrva hajamba, mintha abban bíznék, tisztán láthatom saját elméletem az ő öszvér magatartásával... de oly ritkán érzem magam így kiüresedve. Vöröslő lenyomataival körös-körül, melyek egészen a bejárattól mutatják megtett útját a kezeinek, botorkáló lépéseinek. Ott van a szőrméken, ott van a ponyván és gyertyákon, és az összes bútoron elkenődve; de ott a tátongó seb körülménye is, ami ellenben túl homályos előttem, és korántsem ennyire egyértelmű. Erre a két lábon járó monstrumra mégis mi mérhet ekkora csapást? Mekkora összetűzésbe kellett keverednie ahhoz, hogy így ledöntsék a lábáról, s vérezzen el a saját szemem előtt?
- Jó ég beléd, Quinlan... - szűröm fogaim között, ahogy feleszmélve összeszedem azt a néhány gyűrött gyolcsot az ágyról, miket aztán az orra elé nyomok – ...csak nem ezeket keresed? - szökik fel sóhaj mellkasomból. Tudom, hogy van már éppen elég baja és a fájdalma is kínzó méreteket ölt. Tudom, és látom rajta, hogy büszkesége falat ékel a segítségem ellen, de egyszerűen nem vonhatom meg tőle, és ő nem hagyhat magyarázat nélkül. Ennyivel tartozunk egymásnak. Rég többet adunk magunkból.
- Legjobb lesz, ha mielőbb lefejtem rólad a zavaró rongyokat. És amíg én ellátom a sebed, cserébe te mesélni fogsz nekem. Nincs apelláta. - fúrom tekintetem némileg kérlelőn az övébe, s nyúlok lassan bőrövéhez, hogy óvatosan szabadítsam meg derekát a szorításától, fegyvereinek mázsás súlyától. Csak remélhetem, hogy nem kezd ésszerűtlen dacoskodásba, hiszen kettőnk közül csakis ő járna rosszabbul. Piszkosul szánom érte, de le kell gyűrnie az egóját, ha túl akarja élni.


Vendég
WHISPERING AMEN



Kedd Jún. 20, 2017 11:50 am írtam neked utoljára


Kemény dió
Quinlan && Rowena
Zene linkje • szószám: 589 • Credit:

Tompa dübörgés rázza meg dobhártyám, vér fémes íze keveredik izzadtságom sósságával. Nyelvem vakon simít végig alsó ajkamon, alig látok valamit a félhomályban. Kiant keresem tekintetemmel, próbálom magam állásba lökni, de térdem újra és újra összecsuklik alattam. Hallom a társaim hörgését, érzem a halál szagát a levegőben. Semmi más nem érdekel, csak az öcsém.
Percek telnek el úgy, hogy gyáva módon, egy bokorban megbújva keresem ez erőt, hogy talpra álljak. A szégyentől felforr a vérem, úgy török ki a fák takarásából, mint egy felbőszült varacskos disznó. Elkapom az öcsém karját és bár menekülőre fogjuk, más lehetőségünk nincs. Nem vagyok felelőtlen, tisztán látom a dolgokat, nem győzhettünk volna. Esélyünk sem volt…
A csapatunk szétszéled, mégis egyszerre érünk a tábor határához. Egyikünk sem szól egy szót sem, örülünk, hogy életben maradtunk. Egyetlen kósza pillanatra lankadt a figyelmünk és máris lecsaptak ránk. Elvesztettük néhány jó emberünket és haláluk bosszúért kiállt.
-Hagyj békén Quin. – Löki el kutató kezeimet az öcsém. – Semmi bajom. – Hangjából csalódottság hallatszik ki, idegesen markolja tőrét ujjai közt. Hagytam harcolni, engedtem, hogy eljöjjön velem, de ha ezt anyánk megtudja, puszta kezével belez ki és akaszt fel velük egy fára.
Ott hagyom Kiant és mikor eltűnök szemei elől, egy fának dőlve húzom fel ruhám. Széles, mély seb tátong az oldalamon, épp a bordiám alatt. Bűze odavonzza a legyeket, éget és viszket, mégsem a gyógyító sátra felé indulok.
Botorkálva érek el Rowena sátráig, körbe sem nézek, egyenesen az apró helyiségbe lépek. Az illata betölti a helyet, egy pillanatra elfelejtem, mennyire fáj a sérülésem. De néhány lélegzetvételnyi idő múlva belém hasít, mintha csak késsel döfnének minden pillanatban. Vadul matatok ruhái közt, szanaszét szórva minden szőrmét, mely egykor gondosan összehajtogatva hevert az ágy mellett. Fogalmam sincs, mi után kutatok, talán jobb lenne, ha az erdőben folytatnám, valami gyógynövény után keresve.
Hallom, hogy a hátam mögött áll, azt is hallom, ahogy tőre kiszabadul tokjából, de erőm sincs a sajátom után nyúlni. Meg aztán, nem olyasfajta kapcsolat a mienk, hogy kést kéne ragadnom, ha meglátom. A tárgyak hol hangos, hol halk koppanással esnek a földre, meg sem hallom szavait, csupán hangját hallom, amint értelmetlenül motyog.
-Eressz Rowena. – Dühösen ragadom meg csuklóját, ellököm karomtól, amitől megszédülök és épp csak képes vagyok talpon maradni. Felszisszenek a hirtelen jött mozdulattól, vörös vércseppek buggyannak ki ruhám alól, összekenve a hófehér szőrmét, mely most a padlón fekszik.
Kövér izzadtság cseppek szánkáznak végig homlokomon, talán már a lázam is felment, reszket a kezem és ködös a tekintetem. Továbbra sem kérek a segítségéből, túlesek ezen egyedül is, ahogy eddig is tettem.  Az ágyra rogyok, lábaim nem bírják, ahogy én magam sem húzom sokáig. Ajkaimra mosoly kúszik, felnézek a nő szemébe.
-Látnod kellett volna Kiant, igazi harcos volt. – Emlékszem vissza és dagad a mellem a büszkeségtől, miközben vérem egyre jobban beszennyezi Rowena sátrát. Nem törődöm vele, pedig érzem melegségét, érzem, ahogy végigfolyik a lábamon, hogy a padlón egy tócsába összegyűlve árulkodjon állapotomról.


Vendég
WHISPERING AMEN



Pént. Jún. 09, 2017 1:43 am írtam neked utoljára


Kemény dió
Quinlan && Rowena
Zene linkje • szószám: 419 • Credit:

Káosz a káoszban. Keresve sem találhatnék megfelelőbb kifejezést, ami ilyen pontossággal leírná a táborban feszengő állapotot. És ehhez még csak nem is kell Deedrára gondolnom. Nap mint nap szétnézve az ember, akarva-akaratlanul is látja maga körül a töretlen bégetőket. Egyesek ugyan vaktában megbíznak benne, de mindez csupán azt igazolja, mennyire nem tudnak észérveket felmutatni mellette. A szerencse az, hogy képtelen a személyi kultuszra. Ahhoz kevés. Csinos pofiból és néhány harci trükkből építkezik, rakás tanácsadóval az oldalán, akik előszeretettel adják szájába, ami a nép számára megnyugtató. Amit a nép hallani akar. Oh nem, nem az egész nép.
A lazac ficánkolás nélkül adja meg fejét a késem alatt - nincs olyan pillanat, amiről ne ő jutna eszembe, nincs már, mivel elvonhatnám figyelmemet az idegeimről. A folyó hozama csapnivaló, a gát nem megfelelően működik, egy hete csak az ilyen beteges példányok akadnak fenn rajta, az sem számottevő. Tán higgyem azt, hogy a finom falat csak a trónolóknak jár? Hosszú ideje annak is, hogy a vadászok némi hallal erre dugták az orrukat. Magam kényszerülök kifogni ezeket a csoffadt pikkelyeseket, de nem mintha túlontúl megterhelő volna; csupán arról van szó, hogy ma este sem lesz tele a gyomrom. Illetve mégis: tele epével.
Újabb vágás. És újabb. Ezzel a három példányal kell beérnem, bár valójában nincs min meglepődnöm. De lesz ez még másként.

A lángok fölé helyezve őket szúr csak szemet a tűzifa hiánya. Méretes kosárral az oldalamon lépek ki a csillagos égbolt alá. Hátra indulok meg a magas fűben, amikor vad csaholás csapja meg fülemet.
Megtorpanok.
Elhal alattam a fű zizegése is, ám a kutyákon kívül nem szűrődik zaj, hangjuk elnyomnak a közelben minden részletet, ami fontos lehetne.
- Horus, Manfred! Nem hallgattok el?! – vetem feléjük fojtott hangon, lánccsörgésükkel húzódnak vissza - Hihetetlen…
Akárhogy erőltetem szemeim, épphogy alig veszem ki kettősüket, mást annyira sem. Engem azonban sosem ugatnak meg, ami érdekes. Talán valami apró állat. A kósza gyerekeket is már rég haza parancsolták, sehol egy lélek. Túl késő ahhoz.
Fülelek.
Síri csöndben szedem meg a kosarat, mégis gyanús valami. Érzem. Halkan fordulok csak meg, izmaim feszülésig kimértek az újabb neszre.
Bentről csattan fel a lárma; feléleszti a helyükre utasított kutyákat, melyek dúvadként verik fel ismét a környék némaságát, én pedig ruhámat markolva pattanok fel, és rántom elő a combomra erősített tőrömet.
- Quin! Cseszd meg! – szakad ki belőlem lázasan kutakodó alakját pillantva meg, leeresztve a fegyverem - Mégis mit művelsz? Hagyd abba!
Rám sem hederít, egyre csak szőrméket túr fel és tárgyakat sodor a földre - éjnek évadján a sátramban! -, én pedig át-átlépve tulajdon dolgaimat indulok meg, hogy lefogjam ingerültséggel telt karjait, és találkozzon végre tekintetünk.
- Quinlan!


Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Jún. 08, 2017 9:43 am írtam neked utoljára


***

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Rowena sátra
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: