☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Kyara Gilberung
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Félvér
☩ Reagok :
31

Szomb. Júl. 15, 2017 2:50 pm írtam neked utoljára


To my Daddy
- Hát nem. A démonok, így pukk! - ujjaimat nagyra tárom és lepergő mozdulatokat teszek vele, ameddig csak tudom. - És végük. Nincs ember, nincs lélek. Nincs lélek, nincs létük - vonom meg enyhén a vállamat. - Valójában Gabriel most tényleg igazán ellenetek dolgozik. Miként lehet véglegesen kiirtani a démonokat? Irts ki minden földi halandó embert - fejtem ki egykedvűen. Nem szeretem a magamfajta halandókat, ezt már régóta érzem. Mégis tudom, hogy valahol szükségük van rájuk. Ezért is csak módjával öldököltem őket. Csak néha, egyszer-egyszer. Nem sokszor. Csak alkalomadtán.
A menny gondolatára csak megrázom magam, mintha egy hideg fuvallat söpört volna végig rajtam. Inkább nem kommentálom tovább, mert úgy érzem menten elégek. Holott nekem még kevesebb esélyem is van erre, mint neki. Vajon rám milyen hatással van a szenteltvíz? Oh, hogy legutóbb miért nem próbáltam ki!
- Mh, igen csinos… - jegyzem meg, fejemet enyhén oldalra hajtva. Szó se róla nem rossz. Kidolgozott izmok, őrült pofika, lángoktól izzó tekintetek. Mi más kell még egy démonnak? Erő és hatalom, s ahogy elnézem neki mindkettőből jutott. Talán ezért sem kellene játszadoznom annyira vele?
- Amúgy is nehéz idők járnak, nem lehet habzsi-dőzsizni - értek egyet szemtelen vigyorommal kísérve azt, hogy mennyi gyereket is eszik egy nap. Na igen, tényleg nem nagy a választék, aztán azokra is ügyelni kell. Sajnos.
Pedig az ártatlan gyermeki tekintet, ahogy reményteljesen tekint fel rád. Majd a halálra rémült arca, amikor nem tudja, hogy mi folyik körülötte. Nincs is annál szebb látvány.
De aztán minden megváltozik. Helyzetünk, szituációnk.
- Téged, öregemberként. Ahogy mesélték a táborban - fejemet megrázom újra. Az emlékek. Túl hirtelen és túl sok. Kavarognak bennem. - Elmeséltél egy történetet egy gyűrűről. Egy ókorban készült, mágikus gyűrőről. Hatalmat és erőt fitogtató tárgy volt. Aztán a bot…megpöccintetted vele a a botot. Gyerek voltam mit sem értettem belőle, de volt aki riadtan állt fel és kiabált segítségét. A semmi közepén - felelem kérdésére.
De tovább kavarognak bennem, mert nem csak ennyi volt. Bár ennyi lett volna. Oh nem, nem kívánok ilyet. Minden úgy volt jó, ahogy akkor volt. Terápiám úgy tűnik, hogy sikeres volt. Semmire sem emlékszem az egészből, elfeledtették velem.
S most újra át kell élni a kínt. Mintha az agyam azt akarná, hogy újra felejtsem el. Mintha azt üzenné, hogyha megtudom az igazságot, akkor annak kárát láthatom. Nem és nem szabad.
Harcolok tudatom ellen. Tudni akarom, emlékezni akarok: nem akarom elfelejteni.
- Hiába kérdezed újra és újra, a válaszom továbbra is csak a megérzésem marad. Nem tudok okot mondani rá. Csak Tudom, ösztön, belső hangok… - ekkor már a fejemet fogom, hisz az már kínkeservesen lüktet.
Egészen addig, amíg a földön nem találom magam.
Percek estek ki tán? Hangos zihálásomra eszmélek fel. Karom enyhén vérzik, viszkető érzést kelt bennem. Oldalra fordítva fejemet látom, hogy az ablakok ezernyi üvegszilánkokra törtek szét, egy-kettő bőrömet karistolta szét. A hold megpróbálkozik fényét visszatükröztetni rajtuk, ám az eső fekete felhői vastagabbak annál, hogy engednének neki.
Lustán, mit sem törődve velünk, áztatja el az eső a szobát. Parányi vízcseppeket sodor rám a szél, a megkopott függönyök csak pillanatok erejéig lengedeznek a rögtönzött huzatba. Aztán olyannyira eláznak, hogy elnehezülve engednek a gravitációnak.
Újra meghallom Apám hangját. Lassan tekintek fel, s látom előre nyújtott karját. Kószán pillantok, összezavarodott tekintetemmel. Elfogadva kezét rántom fel magamat. Mit sem törődve pillantásával leporolom magam, majd lassú léptekkel követem útját. Kabátomat magamra kanyarítom. Mielőtt még zsebre vághatnám a kezem hajamat hátra fésülöm ujjaimmal.
Furcsa érzés kerít hatalmába. Olyannyira váltam ezt a találkozót, hogy… izgatottságot kellene éreznem, nem? Némi, aprót. Az tán meg is van. De felmerül bennem a kétség: mi van ha nem ő az?
- Miért akarták elfeledtetni velem emlékeimet? Egyáltalán hol ismerted meg azt a szukát? - faggatózom pár lépéssel beérve, pillanatok alatt bőrig ázva.

Abaddon
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
91

Szer. Júl. 12, 2017 8:17 pm írtam neked utoljára


To my Daughter
Kyara && Abaddon
Music • szószám: Ide • Credit:P

- Ettől én nem tartok, van ott elég hely mindenkinek ne aggódj. De ha mindenki lekerül értelmét veszti a világ, megszűnik minden. Az pedig nem volna túl jó úgy gondolom. - Magyarázom karjaim keresztbe fonva mellkasom előtt miközben szemem egyetlen pillanatra sem veszem le róla. Tekintetem egy pillanatra úszik fel a magasba ujjának irányába majd vissza rá, parányi mosollyal. - Egészségükre. Sosem vágytam oda, túl rideg volna számomra. - Véleményezem röviden amolyan mellékesen. Összevonom szemöldököm játékosan majd felé indulok, lépteim egészen közel visznek hozzá, kissé féloldalt állva neki tekintek le rá, karjaim még most is keresztbe fonva. - Ez itt a sajátom, nem csupán füstgomolyag. - Hajsöprése és kijelentése kedvemre van, helyes, legyen is büszke. Elégedett bólintok végignézve rajta, amolyan valóban arckifejezéssel élve. Ellépek mellett mikor sápadtságommal próbál humorizálni. - Csak naponta egy két gyermeket, ügyelnem kell az alakomra. - Vonom meg a vállam, akár komolyan is mondhattam, ki tudja. Figyelem reakcióit, látom szemében az értetlenségek, elméje mélyen kutat, nem mozdulok csak meredek rá, keresztbe font karokkal. Hallgatom a szavait de nem szólok semmit. Az arcát fürkészem, a testbeszédét. Egyenes megáll, kihúzza magát de a lélektükrök elárulják. Kavarognak benne a rég múlt képei. Tudnom kell mi maradt meg a tekervények között. - Mond, mit látsz? - Teszem fel a kérdést kimérten, miközben továbbra is meredten figyelem. Nem igazán érdekel ha fájdalmas emlékképek zúdulnak rá, abszolúte hidegen hagy, engem csak az érdekel mennyit tud, mert a tudás veszélyes...
Szavaira végül ismét enyhül kissé arcom. Parányi mosoly. - Mint mondtam, mindennek oka van. A kérdés csak az volt Te miért gondolod, hogy így van. - Folytatnám szavaim, de ekkor a földre rogy fejét fogva, fékezhetetlen sikoly szakad ki belőle, fülsiketítő, elviselhetetlen túlvilági sikoly. Az ablakok - már ami maradt még belőlük, szilánkokra robbannak és az egész termet beterítve hasítják a levegőt. Két szilánk az arcomat hasítja végig, én továbbra sem mozdulok, az effajta fájdalom számunkra nem is létezik. Testem több részét is felhasítja az üvegdarabok, azoknak sincs több hatása, ruhám tépázzák csupán itt ott. Én mozdulatlanul állok, mintha mi sem történt volna. Várok. A földre rogyó lányt figyelem, a lányom. Valami érzésnek kellene lennie bennem? Nincsen. Nézem ahogy a padlón görnyed. A szilánkok lassan elülnek, mind megtalálja helyét a korhadt fa parkettákon. A vihar kintről betörni látszik, az eső a párkányok belső felét mossa immár s a kandallóban eddig lobogó tűz is hirtelen jobbnak látja ha kialszik. Csak a kopogó eső ad muzsikát a csendéletnek. Hogy mennyi idő telik el, nem tudni. Végül lépteim koppanása a fa padlón jelzi közeledtem. Mellette állapodok meg s ha feltekint akkor rezzenéstelen arcommal találja magát szembe és kinyújtott jobb kezemmel. - Gyere, meg kell tudd az igazat, ahogy nekem is. - Mondom biztatóan és megannyi felmerülő kérdéssel a háttérben ebben az egyetlen mondatban. Amennyiben elfogadja a kinyújtott kezem úgy felsegítem, majd egy röpke pillantást vetve rá elindulok kifelé az épületből, ki a hevesen zuhogó esőbe.

Kyara Gilberung
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Félvér
☩ Reagok :
31

Csüt. Jún. 29, 2017 10:02 pm írtam neked utoljára


To my Daddy
- A végén még túl zsúfolt lesz, nem? - vigyorodok el pimaszul, fejem enyhén félrehajtva. Így akár még megbocsátható is lehetne azon bűnöm, hogy pár gyengécske démonkát kiírtok. Csak a túlvilágra és azon túl küldöm őket. Tényleg, mi lesz azokkal a pokolbeli lelkekkel akiket elpusztítanak? Az üres enyészetté válnak?
- Mégis egy részünk felkerül a giccs haramiák közé - ujjammal az ég felé mutatok, jelezve, hogy a mennyre gondolok. Ha ennyire tökéletlenek vagyunk és nem lehet makulátlan életet élni, mégis miként lehet, hogy akkor a menny bárányfelhői tele vannak kedveske kis lelkekkel? Néha hányni tudnék a gondolattól, de hát…
Most vissza kell fognom magamat.
- De könyörgöm masszív füstös lények, lelkek vagytok - vonom össze értetlenül a szemöldökömet. - Más testébe bújva háltok asszonyokkal. Ne mondd nekem, hogy ez olyan élvezetes, mintha saját tested lenne - kérdem hitetlenkedve, ha már témánál vagyunk. És ha már arról van szó, hogy milyen nő is az a némber ki "anyám" enyhe fintor ül ki arcomra. Látható, hogy mit is gondolok róla. Igazából egy aljas céda, ki bárkinek, bármikor, bármiért szétteszi a lábát.
- A démonvér teszi - seprem hátra hajamat laza mozdulattal, újabb pimasz mosoly kíséretében. Hát igen, mivé lettem, de hát… nem az anyai gének miatt, az már biztos.
Tőle semmit sem örököltem.
Semmit.
- Hát nem is tudom - húzom félre a számat, mintha valami rossz hírt akarnék közölni vele. - Valahogy hulla sápadtnak tűnsz. Eszel rendesen egyébként? - kérdezem tetetett aggodalommal hangomban. De persze újra csak röhögésbe fullad az egész.
Igazából mulattat a fickó, bárki is legyen. És bármit is akarjon.
- Én pedig csak az okokat akarom tudni - vonom meg hetykén a vállaimat.
De a megjátszott jókedv, az erőltetett, nem már nem nevezném annak, a tökéletesen megtanult viccelődés, a piszkálódás mind elmúlik.
Képek peregnek le szemeim előtt, átlátszó foszlányok, melyek mögött láttom az ő arcát. Nézem lépteit, hogy hova akar menni. Mit akar kezdeni, nem csak velem a helyzettel. Védekezőlen simul tenyerembe késem, rajta a két kis szemecskével.
Fenébe vigyorgó fogsort is festeni kell rá. Miért ilyenkor jutnak ezek eszembe? A képek, az emlékek és az elektrosokk között.
Újra érzem a fejemben az áram ütésének erejét, halkan kiáltok fel, idegesen tekintve rá, kapkodva a levegőmet. Fejemet megrázom, de nem a mondandója miatt, hanem, hogy elzavarjam az eddig elásott, eltemetett emlékeket.
- Hogy? - remegnek meg ajkaim enyhén, érzem, ahogy ujjaim közül kicsúszik a kés.
Sose gondoltam még abba bele, hogy mi fog történni ha valóban megtalál. Egyszerű küldetés volt csupán számomra: keressem meg. Nem hittem, hogy valaha megtalálom, a remény volt az, mely életben tartott.
Most, hogy mégis Ő lenne az? Eljött volna? Meghallotta volna az üzenetemet?
Valós lenne?
Talán némi emberit csak örököltem attól a cafkától?
- Mindig azt hittem, hogy semmi emberit nem örököltem. Nincsenek érzéseim. Képtelen vagyok örömöt vagy bánatot, szánalmat érezni. Mégis… Ha nem kapod meg amit akarsz szenvedsz. Ha pontosan azt kapod meg akkor is szenvedsz, mert onnantól kezdve nincs semmi, mibe kapaszkodhatnál… - ejtem ki nehezen szavaimat, lassan egyenesedve fel, merészen tekintve a szemébe.
Az Apám szemébe. Az emlékek újra és újra lepörögnek az elmémbe, egyre tisztábban, egyre több részlettel. Az öreg, a mészárlás. Ahogy ott sem féltem, ahogy nem éreztem fájdalmat, a haláluk miatt.
Miután eltűnt, egyszerűen csak felálltam és besétáltam New Yorkba. Véresen megkerestem anyámat és elmeséltem, ami történt.
És újra ott az intézet. Küzdök a kínok ellen, ám mintha azok átvennék a hatalmat az elmém felett.
- Hatalmasat csalódnék a démonokban, ha tetteiknek nem lenne alapos oka. Nem lenne miértje. Szórakozásból legyártani egy félvért, miért? Annak a lelke nem sokat ér. Kárhozott, gonosz - felelem neki, szemeimet összeszűkítve. A szüntelen fejfájás, a hangok a fejemben. A lelkész hangja az ápolók hangja. Össze görnyedve fogom meg újra a fejemet.
Mégsem bírom elviselni. Összerogyva a padlón sikítom el magamat. Hangom, akár a túlvilágról is jöhetne, betöri az ablakokat. Vagy az az elmém lenne?
Lényegtelen. Ezernyi üvegszilánk zúdul ránk, felkarcolva ruhánkat, bőrünket. Teret engedve az esőnek, hogy az ablak környékét eláztassa.

Abaddon
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
91

Kedd Jún. 27, 2017 8:31 pm írtam neked utoljára


To my Daughter
Kyara && Abaddon
Music • szószám: Ide • Credit:P

Helyeslően bólogatok néhányat magam elé, valóban nem értem miért akar némelyik eszement halandó odalenn piknikezni. Bár annyira nem is érdekel a témát kiveséztük.
- Végül mindenki oda keveredik, így vagy úgy.
Mosolyodom el enyhén belegondolva.
- Nincs makulátlan életet élne, a halandó lét lényege a tökéletlenség.
Ezért kifogyhatatlan a hatalmunk, a forrás kimeríthetetlen, én legalább is így gondolom, épp ezért nem tetszik a mostani kialakuló és már kialakult helyzet. Vissza kell terelgetni az eredeti kerékvágásba, az teljesen kényelmes volt mindenkinek, főleg nekem. De ez egy másik fonal a lét cirádás szőnyegén. Az alábbi mondandóm a leány is alátámasztja szavaival. "Ösztönök" pontosan, ez az egyik amiért bárhogy is legyen mindig a kezünkre fognak játszani, így vagy úgy.
- Ugyan, szépérzékünk nekünk is van! Bizonyosan szemrevaló asszony lehetett. Nézz csak magadra, belőle sarjadtál nemde?
Utalok az egészen megnyerő küllemére, egyáltalán nem bóknak szánom, inkább csak tárgyilagos szembesítésnek, no persze kérdés egy halandó hogyan veszi ezt magára. Nézem amint egy hanyag mozdulattal földbe tapossa a csikket s amaz kicsiny parázsvillanással kap még a lét felé, de végül átadja magát a sötétségnek és végleg kimúlik lába nyomán.
- Miért, tán nem úgy tűnik, hogy jómagam is kicsattanok az élettől?
Tárom szét karjaim színpadiasan s még egy szolid kis vigyort is megejtek. Balomat zsebre dugom míg jobbomban a csikk még maradék részét húzom magam mellé. Parányi mosolyt csal arcomra a mondata s egyet még szívok mielőtt a bagót a számhoz emelve mielőtt szóra nyalnak ajkaim.
- Mindennek oka van.
Fújom rá a füstöt a csikkre s ettől még felparázslik kezemben s csak ez után tekintek rá enyhe kis mosolyommal, utalok itt arra, hogy erről nem írtak, még az a szerencse, bár sok köze nincs a szerencsére, inkább a "tettem róla" - hoz áll közelebb a valóság.
Aztán komolyabbra fordul az eddigi gyermeteg játszadozás. Szavaim hallatán emlékek törnek rá. Arcának hála le sem tagadhatná. Egy tárgyat említ, ekkor indulok el a kandalló mellől. Féloldalt sétálok neki így hallgatom a padlóra szegezett tekintettel szavait. Az ablakhoz érek majd előbb kitekintek a szakadó esőbe, majd felé fordulok mikor szavainak végére mikor rám utal, mint egy megerősítve ahogy tudatosul benne a felfedezés. Hátam az ablaknak vetem s onnan figyelem őt, kezeim magam előtt helyezem kényelembe. Acél szín szemeim egy pillanatra vándorolnak a hirtelen előkerülő késre.
- Az ide kevés nem lesz gondolod.
Jegyzem meg miközben visszanézek a szemébe. Arcom halálos nyugalommal figyeli a vonásait.
- Az előbb még az Apádat akartad. Én szóltam, hogy nem mindig jó ötlet túl hangosnak lenni, még a végén tényleg meghallja az akinek szánod.
Higgadtan beszélek, teljes nyugalommal, le nem veszem róla a tekintetem egyet pillanatra sem. Hátam mögött hevesen ostromolnak az eső markáns cseppjei, sorra úsztatva el az ablaküveget. Hirtelen villan fel a távolban egy csóva, hogy majd pár másodperc múlva tompa dübörgés zaja jusson el hozzánk.
- Miért gondolod, hogy mindennek oka van?
Szólalok meg végül kis csend után, arcom semmiről sem árulkodik. Valójában csak kíváncsi vagyok mit gondol, mi az amit hisz. Ha rólam van szó akkor semmi sem történik ok nélkül, de ezt elég ha én magam tudom egyelőre.

Kyara Gilberung
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Félvér
☩ Reagok :
31

Szomb. Jún. 24, 2017 11:29 am írtam neked utoljára


To my Daddy
Komótosan szívom cigarettámat s eddig tartott, hogy nyugodtan tudjak állni. Immár magam is figyelem mozdulatait, lépéseit. A füstöt lassan fújom ki, s kaján vigyor jelenik meg képemen, amint elismerően beszél önbizalmamról.
Ennyim van és az őrült elmém, mellyel gazdálkodnom kell a túlélés végett. S mint láthatjuk eddig ez remekül be is jött.
- Meglehet, hogy az ostoba embereknek fogalmuk sincs arról, hogy mi is az igazi szenvedés. A pokol nem gyerek játék, nem való mindenkinek - fejtem ki véleményem róla. Nem kergetek hiú ábrándokat, hogy csillámpónik rohangálnak odalent és oly nagy bulik lennének lent, mint azt néhányan képzelik.
A fájdalom viszont… Nem ismeretlen számomra.
- Inkább csak oda való vagyok. Nem vágyakozás ez, egyszerűen a sors akarta így - vonom meg könnyedén vállamat. De oh, hogyne vágynék oda. Ha nem tenném, miért tenném meg ezen apró dolgokat, mint a gyilkosságok?
- Vannak dolgok, melyek megmagyarázhatatlanok az emberi elmének. Ösztönök. Egyszerűen csak Tudom, hogy nem okkal teremtett. Amúgy is, mi lehet egy emberi nőben, ami vonzó lehet egy démon számára? - fintorodok el, kifejezve, hogy egyébként mily alantas dolognak tartom egy démontól ha csak kedvtelésből hál együtt egy emberrel.
Szeretném hinni, hogy ettől jóval megfontoltabb apám van. Elég nagy csalódás lenne egy démontól, ha nem így lenne, de ezek csak az én elképzeléseim.
A cigarettám végén járva, kedvtelve dobom le a csikket a lábam elé, hogy bakancsommal nyomjam el égő parazsát. A kandallóból áradó tűz fénye kényelmes világosságot ad. De így is csak arcának egyik részét láthatom. A narancsos megvilágításban oly ismerősnek tetszik az arca, de honnan? Szememet összeszűkítve figyelem mozdulatait, ahogy a cigarettáját forgatja a kezébe.
- Élik? Nem inkább halják? - vigyorodok el kajánul, apró szóviccem hallatán. Na jó nem szép dolog, de hát a pokolbélieket sem lehet éppenséggel élőknek nevezni, nem így van? - Nem is tudtam, hogy számos hírnevedhez még a halászat is párosul. Erről valahogy sose írtak még a mondák - vigyorodom szemtelenül továbbra is. Nem ejtettek fejemre, ne aggódjatok, de apró kötekedés még sose ártott senkinek, nem igaz? Upsz, lehet, hogy nem vele szemben kellene?
De eddigi vigyorgó arcom hitelen komorodik el a történet hallatán.
- A történet egy különös démonról szólt és annak erejéről és egy tárgyról… - jut eszembe a történet, melyet olyannyira ki akartak belőlem írtani. Fejemet enyhén megrázom. Pillanatképek ugranak be, s enyhén meghajolva kezdek el hátrálni egészen a falig. Egyik kezem a halántékomhoz nyomom. Tűz, kedves társaság, gitár hangja, ütemes dallam. Egy öreg, amint mesél és mindenki az ajkaikon csüng.
Nagybátyám ölébe ültem, anyámhoz siettünk New Yorkba, szinte függtem az öreg szavain. Amíg a legtöbbeket elborzasztott a mese, engem egyre jobban és jobban csak érdekelt.
Majd az öreg lassan állt fel, nem, nem is állt, hanem…
Megfiatalodott.
Hitetlenkedve tekintek fel, elkerekült szemekkel.
- Te voltál… Mindenkit megöltél, csak… engem nem - nyelek egyet, s a csizmám szárában eddig pihenő kés hirtelen terem a kezemben. Nem sokszor érint meg a halál szele, de akkor megtette. Még… minden olyan zavaros az áramterápia nagy sikerrel járt az emlékeimen, de ez az arc. Az az arc. Ugyanaz. - Miért engem?

Abaddon
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
91

Kedd Jún. 20, 2017 10:08 pm írtam neked utoljára


To my Daughter
Kyara && Abaddon
Music • szószám: Ide • Credit:P

Elismerően bólogatok két lépés közt magam elé miközben épp a kandalló felé lépdelek.
- Sugárzik belőled az Önbizalom. Mondjuk ez nem feltétlen rossz dolog.
Jegyzem meg elismerően, majd megtámasztom vállammal a kandalló oldalát egy új szálat veszek elő ha már ő is rágyújt. Felé fordulok és úgy fújom ki a füstöt mely komótosan száll fel az arcom elé miközben őt figyelem. Megjegyzése a pokolba kerülésről csalfa mosolyt csal arcomra.
- Miért gondolja mindig földi balga, hogy az olyan jó dolog? A Rockerek, a Punkok mind úgy vágyódnak oda, pedig egyetlen pillanatot sem bírnának odalent.
Csóválom meg fejem, érthetetlen. Sok nagyszájú tudatlan. De el gondolkodtat.
- Tehát oda vágysz?
Teszem fel a költői kérdést összegezve szavait. Végül kiböki a lényeget, az apját akarja. Egy újabb mély slukk, majd kifújva szólalok meg ismét.
- És honnan szeded, hogy ő akar téged?
Komolyan kérdem, de persze csak heccelem. Nem kellett sok, hogy rájöjjek ki ő. Már ha igaz amiket híresztelt s amikkel keresett. Az égő cigaretta szállal játszom, ujjaim közt forgatom meg, hogy a parázs szembekerüljön velem, egy fújással szítom fel az apró parazsat. Enyhe fénnyel világítja meg arcom borostás ívét. Arra, hogy felismeri a nevet nem reagálok, vannak kik többet tudnak az átlagnál, a Biblia s megannyi forrás jegyezte fel nevem különféle kultúrákban így előfordulhat, hogy olyasvalaki aki az okkult tanokat ismeri - utalok itt ugye a földön lévő jelképekre és csapdára - attól nem túl meglepő, hogy egy név is ismerősen cseng neki. Közben megszólalok, a tűz ütemeset roppan a kandallóban, mintha csak erre várt volna.
- Odalenn sok mindent meghallani. De a legtöbben nem foglalkoznak semmivel, csak élik szánalmas létüket. Pedig olykor a pletykák és értelmetlen történetek közt akadnak hasznosak is. Csak tudni kell halászni a zavarosban.
Szívok egy újabbat, majd kényelmesen engedem le tüdőmbe, hogy aztán orrlukaimon távozzon.
- A történet amiről beszélsz, 15 esztendeje történt. Egy tucat ember, egy karaván San Franciscoból New Yorkba tartottak. Két napi járóföld volt még a városig.Egy Öregember mesélt a tábortűznél.
Mesélek miközben a tűz mozgását figyelem.
- Végül csend lett.
Fordulok felé és fejezem be a történetet kihagyva a lényeget, tudni akarom mire emlékszik, ha az akinek mondja magát akkor veszélyt jelenthet, nagy veszélyt. Várok, az arcát fürkészem s a tekintetét. Nem mozdulok csupán a szemem csillan meg a tűznek hála, kezemben pedig lustán parázslik a bagó maradéka.

Kyara Gilberung
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Félvér
☩ Reagok :
31

Szer. Jún. 14, 2017 7:15 pm írtam neked utoljára


To my Daddy
Ajkaimra pimasz mosoly simul, szavait hallva, a tűz ropogásától nem messze állva. Nem állítom, hogy a hirtelen lehűlt levegőben kedvem lenne ama égő forrás közelében állnom. Sőt. Ujjaim között forgatom a zippó gyújtómat, annak tetejét ütemesen kattogtatva, egyfajta ritmust adva a tűz ropogásának is.
- Nem mindenki figyelme érdekel, egyes egyedül egyé. S hogy ezt milyen áron érem el? – vonom fel az egyik vállamat hetykén. – Ha meg más is felfigyel rá, mit nekem, ő is remek üzenetközvetítő lehet – tekintek fel rá újra csak pimasz félmosollyal az ajkam szegletében.
De persze, hogy is érthetné meg valaki, aki még sose keresett – vélhetően – még senkit sem egész életében. Az embernek, esetemben félembernek muszáj kreatívnak lennie, hogy megkaphassa, amit akar. Én pedig egyet akarok csak. Őt, bárki is legyen az.
- Köszönöm – gúnyos megmozdulására szívemhez helyezem a kezemet és újra csak pukedlizek felé egyet, látva, mily rendes lányt nem neveltek belőlem. De hát ha a szükség úgy hozza – látjátok most is, nem igaz? – akkor tudok ám viselkedni. Csak a megfelelő ember – vagy démon kell hozzá. Hú de nehéz egy olyan világban általánosságban beszélni, ahol nem csak az emberek élnek. Már nem.
Beszédem közbe fél szememmel figyelem, hogy merre is sétálgat körülöttem. Hiába kis démonka, attól még talán van tartani valóm tőle. Zsebembe nyúlva egy újabb kósza cigarettaszálért nyúlok. Kicsit gyűrött a drága, de sebaj, megteszi mostanra. És ha nem lenne jó kedvem, ez majd tenni fog róla pillanatok alatt.
Meggyújtás után az érdes illat azonnal belengi a teret, ajkaim pedig újra mosolyra húzódnak.
- Mi a legrosszabb, ami történhet? Hogy a pokolba kerülök? Uram atyám! – kapok hirtelen ajkaim elé, mint aki valami szitokszót mondott, hogy aztán újra csak elröhöghessem magamat. – Szegény én, lekerülök oda, ahova tartozom, ami a világomnak kellett volna lennie. Uh! Vagy végre azzá válhatok, amivé akarok. Tényleg, iszonyat pocsék lenne – vonom meg a vállamat újra csak hetykén. Sokszor elgondolkoztam már ezen is. Vajon ha meghalnék és a pokolra jutnék belőlem is démon válhatna? Lelkem nem sok kínázása árán képes lennék azzá válni.
- Az Apámat akarom – felelem immár határozottan, kiegyenesedett háttal, magabiztos komolysággal fordulva felé és nézve tekintetébe. Az életet képes vagyok viccnek venni, képes vagyok bármit, bármikor elökörködni. Nem veszek komolyan semmit és amit igen, ahhoz is szélsőségesen viszonyulok. De azóta a nap óta csak egy dolgot akarok, mely miatt teljesen elszánt vagyok. S amiből nem adok le. Az pedig Ő.
Nem érdekel már az sem, hogy én csak egy félresikerült éjszaka eredménye vagyok: akkor viselje következményeit. De nem. Mer tudom, hogy okkal teremtett. Egyszerűen érzem.
Neve hallatán azonban hangosan füttyentek, jelezve, hogy nem ismeretlen e neve. A legtöbb démonnévvel tisztában vagyok azért: mégis csak az apám is egy közülük. Nem mondom, igazán hízelgő lenne, ha maga a Háború gyermeke lennék, mily pusztításokat tudnánk véghez vinni, de…
- És miként lehet, hogy egy démonherceg meghallotta a szánalmas lelkek sipítolását? – ölelem át magam egyik kezemmel, miközben a másikkal jointomat szívom. Nem, nem ismeretlen számomra a démoni hiearchia. Számos démon kifecsegte már az idők folyamán, hogy miként is működnek… no meg akadnak ábrák erről.  – Már-már megtisztelve érzem magamat – teszem újra kezemet szívemre, enyhe irónikus hangommal, miközben ajkaim újra lebiggyednek.

Abaddon
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
91

Vas. Jún. 11, 2017 10:44 pm írtam neked utoljára


To my Daughter
Kyara && Abaddon
Music • szószám: Ide • Credit:

Ütemes kopogás jelzi a kinti eseményeket melyeket immár a benti tűz kellemes ropogása is kiegészít. Szinte már idillien groteszk, főleg ha belevesszük, hogy épp vérrel írt firkalmányokba, fekete mágiával átitatott padlón sétálgatok és beszélgetünk. Hallgatom a válaszait miközben az ablakon kifelé nézelődök.
- És miért oly fontos neked, hogy felfigyeljenek rád? Sokkal jobban lehet ügyeskedni ha nem foglalkozik veled a kutya se.
Én már csak tudom, igyekszem magam ehhez tartani, nem kell a feltűnősködés. De első körben kíváncsi vagyok vajon miért is keresi akit keres. Elmosolyodva hallgatom amint azzal jön, hogy a magam fajtát nem bántaná.
- Ez igazán nagylelkű tőled.
Fordulok felé csókot adva tulajdon tenyeremnek és azzal a szívemet, vagy is annak helyét ütögetve meg. Talán kissé túl színpadiasra sikerül, de azért vicces, szerintem.
További szavait séta közben hallgatom, körbejárom a szobát, koszos, omladozó koszfészek. Szakértő szemekkel, tettetett érdeklődéssel vizsgálgatom a megmaradt bútorokat s tárgyakat. Közben persze válaszolok.
- Egy igazi hős vagy. De nem gondolod, hogy egyszer valaki megunja? Csak 1 el kell több lápra rátaposni és vége a dalnak...
Bólogatok felé megerősítendő.
- Tehát inkább bökd ki, miért is volt fontos, hogy megtaláld akit keresel? Mi az amit akarsz?
Teszem félre a mellébeszélést és vágok a közepébe, halljuk hát mi volt az oka. Ugrabugrálása és bemutatkozása közben őt figyelem. Kyara, marad meg fejemben a neve. Beugrik régi emlék, egy tábor, egy út. Hm. Keresztbe font karral állok mozdulatlanságba révedve, csak az arcát figyelem.
- Minket sok névvel illetnek, de ez ragadt rám a legjobban, Abaddon.
Vonom meg parányit a vállam. Ha a protokollt letudtuk akkor némán figyelem a vonásait miközben várom a kimerítő válaszát. Bevallom őszintén nem tesz túl jót nekem, hogy kerestet, most nagyon nem örülök, hogy a kimondatlan nevem cseng odalenn mindenféle leölt lélek szájából kik egy lányról és anyáról beszélnek. No persze nem törődnek ezzel hiszen a leírás sokakra igaz, ugyan kit izgat egy embertől fogant lány problémája? Megannyi hasonló keletkezhetett a sok démon bujálkodása nyomán. Engem viszont hajt a kíváncsiság, emlékszem a nőre, én tudom kit is keres pontosan, engem. Én nemzettem az előttem állót, ez már tudatosult bennem, a kérdés csak az ő benne is, és ha igen, vajon mit akar?

Kyara Gilberung
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Félvér
☩ Reagok :
31

Szomb. Jún. 10, 2017 3:17 pm írtam neked utoljára


To my Daddy
Kérdésére elmerengek egy pillanatra továbbra is fejemet fogva. Újra csak megrázom, eme emlékek. Erre nem szabadna emlékeznem, mégis… Mégis valamiért úgy vélem, hogy ezek fontosak lehetnek. De miért? Ki Ő? Mi ez? Mi folyik itt?
- Jah, néhány álszent pojáca – vonom meg a vállamat könnyedén, mintha semmit sem jelentene számomra az egész. Na jó, talán ennyi előnye volt annak a helynek, s azoknak az egyházi picsogóknak. De semmi több. – Áh, ő csak hírvivőnek kellett, semmi többnek – vigyorodom el hirtelen, mintha az előbb semmi látomásom sem történt volna. Vagy emlékezés. Vagy talán mégis látomás volt? Oh, mily szép is lehetne. Ennyi vér, ennyi kín, ennyi fájdalom.
Előbb utóbb, majd meghallja odalent valaki. Vagy legalább egy démonkának feltűnik, hogy a kis alávaló füstlényei így visszaküldődnek. Akkor majd elgondolkoznak, hogy mégis ki teheti. Legfeljebb az okon fognak eléggé meglepődni.
Látom, ahogy a cigaretta repül a kandalló irányába, melyből hirtelen csappan fel tűz. Szememet összeszűkítve rázkódom meg egy pillanatra. Tekintetem egy pillanatra csodálkozást tükröz és egyszerre hitetlenkedést is, hisz ilyenre nem sokan képesek, vagyis…
- Oh, pedig nem szokásom hazudni – biggyednek le játszott szomorúsággal ajkaim. – Vagy talán mégis? – szívnék le egy újabb slukkot,fejem összezavarodottságáról tudomást sem véve. Majd elmúlik. Minden, amit most tapasztaltam, az nem a valóság. Nem lehet a valóság. Egyszerűen képtelenség, hogy az legyen.
S még gondolkoznék is ezen, ha már nem járna az ajkaimnál a bagó, amikor testem hirtelen megszűnik engedelmeskedni nekem. Csak egy pillanat műve az egész semmi több. Mégis egy szempillantás múlva már ott állok a fickó előtt. Alig egy méterrel. Félmosolyra húzott vigyorom pontosan árulkodik arról, hogy egy pillanat erejéig sincs ellenemre eme erődemonstrálás.
S testem újra mozogni képes. Végre bekaphatom cigarettámat, kabátomat pedig leporolom, mintha ettől piszkos lettem volna.
Körözésére újra csak elvigyorodom s a plafon irányába fújom ki a füstöt. Oh, én esztelen, mégis hová tettem a jómodorom? Az első pár lépése után félfordulatot teszek és némi pukedlizést mutatok.
- Jaj, ne érts félre – fordítom félre fejemet, közelről tekintve a szemébe. – A magadfajtával a világ összes kincséért sem bánnék el. Megsúgok egy kis titkot – veszem halkra a hangomat egy pillanatra. – Bírlak titeket, de valamiért eme városba ezt nem szívlelik. – húzom össze egy pillanatra a szememet, hogy aztán újra csak elnevethessem magamat. Könnyedén dobom le a szál maradékát, s taposom el a csikket. – S amúgy is, ezek csak kis senkiházi kis katonák. Az ilyennel gyorsabban elbánnak az angyalok, s talán lelkük is megszűnik létezni. Lényegében még jót is teszek velük, hogy visszaküldöm őket – vonom meg vállam könnyedén pimasz vigyorom le sem lehet kaparni az arcomról.
Következő kijelentése viszont egy pillanat alatt elkap az öröm. Kettőt alacsonyan ugrálva tapsolok ugyancsak kettőt. Hagyom, hogy hajam a magasba lebbenjen, s kócosan lógjon aztán arcomba.
- Szóval sikerült – lelkendezek. Nem gondoltam volna, hogy valóban sikerülhet. Mert tényleg nem tudtam, hogy minden áldozatom a pokolba fog-e kerülni, habár igyekeztem kiválasztani a legromlottabb lelkületűeket.
- Kyara Gilberung – hajolok meg újra, mit sem törődve kimért stílusára. Még ha nem is Ő az, de meghallott és felkeltettem érdeklődését. Talán segíthet is nekem. – Habár a Gilberung annyira nem hivatalos. Anyám kitagadott belőle és megpróbált más nevet rám aggatni, de hát… - vonom meg a vállamat – Manapság már ki figyel ilyenekre. Szegénykém, biztos forogna a sírjába ha döglött lenne – sóhajtom el magamat, mint aki sajnálná az egészet. De nem tenném, habár megölni még nem akartam. Még nem.

Abaddon
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
91

Csüt. Jún. 08, 2017 8:00 pm írtam neked utoljára


To my Daughter
Kyara && Abaddon
Music • szószám: Ide • Credit:

Fokozatos, lomha tempóval sürgeti meg magát a természet. Eleinte csupán néhány tompa koppanás majd idővel egyre több és több ostromolja a fa épületet. Nem az a féktelen tombolós fajta, inkább egy amolyan nyárias, kellemes eső mely hirtelen hűti le a felhevült levegőt.
Figyelmem nem kerülik el az apró kis rajzocskák melyek a rúnakört övezik, egyet egyet meg is mosolygok két szippantás közt. Kérdőn vonom meg szemöldököm.
- Gondolták?
Kérdezek vissza válaszára. Ugyan kik gondolhatták, hogy az okkult mágiát használhat, a jó szolgálatába?
- És még is milyen "jó" célt szolgált leküldeni a pokolba egy ilyen nyeszlett kis kukacot?
Érdeklődöm még kíváncsian, végtére is csak volt valami konkrét oka, no nem mintha nem hallottam volna a felhívásokat. Meg lehet épp ezért jöttem, de előbb tudnom kell mit tud ez a lány aki azt állítja amit. Ha igazak a hírek amik odalenn terjengtek, melyre túl sokan nem figyeltek fel lássuk be, nos akkor ez a lány, a múltam egy darabja. Egy veszélyes darabja. Vagy éppen tudatos? Ez maradjon az én titkom egyelőre.
Arcom megvilágítja egy kósza villám hirtelen fénye s ekkor a lány hirtelen változik. A cigarettából az utolsó slukkot szívom el, majd egy hanyag mozdulattal pöckölöm el a kandalló irányába. Némi elementáris mágia besegít a műveletbe és mikor a kandalló égésterébe ér hirtelen lobban be és gyúl tűz a terembe, hogy némi világot adjon. Ekkor fordulok felé, látom arcán a megannyi kérdést, az értetlenséget.
- Az, aki kissé kételkedik a kijelentésedben.
Fújom ki az utolsó adag füstöt és emelem a  fejem a magasba vigyorogva. Heccelem kicsit, meg hát azért lássuk be, csak úgy démonokat öldökölni nem képes akárki. Végül ellököm magam a faltól és kimért lépéseket teszek irányába. Aztán hirtelen, függetlenül, hogy még mindig értetlenkedik e avagy sem, teste pillanatra öntudatra ébred. Egy gyors mozdulattal rántom le az ablakból, hála a telekinézis igen magas ismeretének, hogy a szoba közepén állítsam talpra éppen tőlem egy méternyire. Egy pillanatra állok meg majd lassan lépek el mellette s mint cápa a vízben úszót indulok el félkörben s gondosan szemügyre veszem. Tetőtől talpig. Fiatal, a kora nagyjából stimmelhet, bár képtelenség ebben a mai világban eltalálni a lányok korát. No nem mintha túlzottan mozgatna. Olyan 20 lehet, ami körülbelül stimmel az időben.
- Egy olyan kis senki nem túl nagy falat, de mi a helyzet valami komolyabbal?
Hajolok enyhén közel s mondom halkan a fülébe. Aztán megyek is tovább mintha ott sem lettem volna. A fél körív megvolt, ezen túllépve az ablak irányába megyek tovább, két kezem a hátam mögött összefonva, így állapodok meg az ablakon kifelé bámulva, az eső azóta már igencsak rázendített.
- Tudod, a legtöbben ügyet sem vetnek néhány halott lélekre, egy rangtalan démonra aki badarságokat beszél anyákról, meg lányokról.
Beszélek kimért hangnemben.
- Milyen nevet adtak neked?
Kérdezek végül rá, vajon milyen dögcédulát kapott, a Vadásznak tetszett ez a hasonlatom.

Kyara Gilberung
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Félvér
☩ Reagok :
31

Kedd Jún. 06, 2017 11:03 pm írtam neked utoljára


To my Daddy
Villám cikázik át az égen bevilágítva az apró szobát. Megvilágítva a krétával felfestett rúnát, ha valaki szemfüles meglesné, láthatna néhány vigyorgó fejű fejet a kör mellett. Én csináltam, csupán kedvtelésből. Hogy ne tűnjön annyira komornak az egész, legyen benne valami… mókás is. A gondolatra újra csak elhúzom ajkaimat ördögien. Nem nézek hátra, pontosan tudom, hogy mi van még mögöttem. A kör mellett hever gyújtom. Mégis minek hajoljak le érte? Egyszerűen a kezembe repíthetném. Ha akarnám, de kényelmesebb ott tudni jelenleg.
Az első esőcseppek lassan érkeznek meg az ablakra. Minden egyes támadásnál egyet rezzennek pilláim, eszembe idézve egy rég elfeledett emléket. Fejemet enyhén rázom meg, ahogy a cseppek között az utcán apró fényt pillantok meg. Egy apró tábortüzet nem is oly messze innen, körülötte egy karaváncsoport ül. Közöttük egy apró gyerekkel.
Szemem becsukva mélyet lélegzek. Csak a képzeletem játszik velem. Ez a környék teljesen kihalt, mégis hogy kerülne ide egy ilyen csoport? Mikor újra kinyitom a fényforrás eltűnik, de kapok helyébe egy másikat.
Az újabb villámlás megvakítja látásomat, kezemet takarva fordulok el az ablaktól, ám továbbra is a párkányon gubbasztva. Hátamat a hideg üvegnek vetem, habár mit sem érzek ebből kabátom miatt.
Egy hang szólal fel a sarokba, s szemeimet meresztve tekintek a lépcső irányába. Egy ember formája rajzolódik ki a sötétbe, égő cigarettával a szájába. Az enyém ujjaim között pihen, mellyel a párkányt támasztom.
- Régen úgy gondolták, hogy használhatok hasonlókat a jó szolgálatába – vonom meg a vállamat könnyedén, ahogy tekintetem letéved a kátránnyal terített apró mezőre. Ajkaimat újra kaján vigyorra húzom, szemlélve mesteri művemet.
A kérdés már csak az: mióta tart ez az idegen megfigyelés alatt? Mióta van itt? Miért nem tűnt fel, hogy nem vagyok egyedül a házba? És ami a legfontosabb: ki ő?
Ezen hamar segít a mennyei háború egy újabb sújtása, mely elég fényül szolgál, hogyha akár csak egy pillanatra is de arcát szemléljem meg.
S mintha áram csapott volna belém. Lelki szemeim előtt egy tábor jelenik meg, azonban… most ott vagyok. Személyesen. Hangok foszlányok jutnak el hozzám, eme arc kaján vigyora, ahogy végignéz a tűz körül ülőkön.
Cigarettát tartó kezemmel homlokomat fogom meg.
- Ki vagy te? – rázom meg fejem az egyik irányba, miközben szemöldököm összevonva ráncolom a homlokomat. Újra a homályos alak felé tekintek. S egy újabb kép villan be: minden csupa vér, emberi testrészek hevernek mellettem. Testemet belepi a vörös nedv és én… mégsem érzek félelmet.
S ezzel együtt visszaidézem az emléket, ahogy a áramot vezették testembe, elmémbe. A valóságba enyhén megrázkódom, mintha tényleg csak egy villám csapott volna belém.
Mi ez? Mi történik velem? Mik ezek az emlékek? Miért nem emlékszem erre?
Hangosan zihálva tekintek továbbra is a sötétbe, egyedüli támaszpontom az égő parázs semmi többé. Az idegesség hirtelen lesz úrrá rajtam, s magam sem tudom miért, tán a biztonságérzett miatt? Magamhoz rántom saját öngyújtóm, mely alig pár méterre hever tőlem. Én megsem mozdulok. Elfordulva az idegentől, idegesen játszok a tüzet okádó tárgy tetejével. A csendet az ütemes  - vagy inkább ideges – kattogás töri meg.

Abaddon
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
91

Hétf. Jún. 05, 2017 7:49 pm írtam neked utoljára


To my Daughter
Kyara && Abaddon
Music • szószám: Ide • Credit:

Hajdanán forgalmas utca, mostanra csupán szellemképe önmagának. Romos házak szegélyezik, betört garázskapuk, törmelékkel szórt járdák. Néhány holló reppen fel a közeli fáról s enyhe szélfuvallat szalad keresztül, megborzolva a fák megmaradt koronáját. Egy romos ház bedeszkázott ablakán hirtelen fény szűrődik ki, hangoskodás majd a kénes szag indul útjára mely hamar elenyészik. Csend. Cigaretta pislákoló parazsa izzik fel az egyik ablakban s egy leány alakja.
Újabb kimért szélfuvallat, vihart jelző, vészjósló fajta. A távolban néhány kóbor felhő jelenik meg és tompa moraj éri el a romos épületet. Távol jár még de közeleg. Hamarosan eső lesz. Idegtépő lassúsággal őrölnek az idő fogaskerekei. A fekete fellegek komótosan közelednek, tompa fény villan közöttük, majd nemsoká távoli robaj követi a vizuális élményt. Egy kóbor csepp száguld a ház felé a magas égből. A tető helyenként töredezett fa szerkezete rohamosan közeleg. Végül becsapódik és parányi ponton sötétre festi az ódon fa gerendát. Hamarosan társai is követik de ezt a rohamot még csupán csepergésnek lehet nevezni, komolytalan előfutára a közelgő eseményeknek. A lány előtt lévő ablak koszos üvegére egyetlen csepp pöttyen, majd egy újabb barátja követi. Égi színjáték indul meg hirtelen s fénycsóva szeli át az eget. Megvilágítva a szoba minden zegét-zugát. A lány tán nincs is egyedül. Apró vörös fénypont izzik fel az egyik sarokban a szoba túlsó végében. Cigaretta parázslik fel mikor a hangos dörrenés érkezik kintről s a szoba ekkora már újra sötétségbe borul. Újra csak a leány áll az ablakban. Nem sok idő telik mire újabb villámként mutatkozik meg a természet. Ezzel ismét megvilágítva alakom a szoba túlsó végében. De még mielőtt a hangrobaj érkezhetne megszólalok, így a háta mögül hallja a nyugodt hangot.
- Leleményes. Kitől tanultad?
Utalok a földön lévő csapdára mellyel azt a marhát leküldte. Válaszolni nincs ideje hiszen ekkor követi a villámot annak testvére és iszonyatos dörrenés jelzi, hogy bizony már igencsak nincs messze. Mire megfordul ismét csak a sötét szoba jut, csupán a benti minimális fény sejteti, hogy bizony a szoba túlvégén áll valaki. A falnak támaszkodva tekintek lefelé a padlóra. Bal lábam az egyik lépcsőfokon pihen, mely az emeletre vezet s itt ott már töredezett. Sokat látott barna bőrnadrág, egyszerű fehér póló s egy fekete bőrdzseki hanyagul a kezemben. Bal kezemben cigaretta villan fel ahogy kimérten szívok bele egyet.

Kyara Gilberung
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Félvér
☩ Reagok :
31

Hétf. Jún. 05, 2017 4:34 pm írtam neked utoljára


To my Daddy
Halkan dúdolgatva, fejemet félrehajtva rajzolok fel egy rúnát krétával a padlóra. A romos épületben már azóta nem élnek, mióta az angyalok őrült mészárlásba kezdtek a földön. S mindezt honnan tudom? A fal repedéseibe ágyazódott apró indamagvak már kifejtették hatásukat. A szoba már-már minden olyan négyzetcentijét ahol meg tudtak tapadni behálózták. A földön felborult tárgyak jelzik gazdáik gyors távozását – avagy távozásának sikertelenségét?
Egy-két falat vastag vércsík sötétít el, a lépcső alatt tán egy gyermeki csontváz fedezhető fel? A város ezen részén ritkán járnak angyalok, még ritkábban felügyelik és néznek körbe. Tán nem is lehetetlen, hogy egykoron az itt lemészárolt emberek tetemei hevernek?
Szemeim néha felcsillannak eme gondolattól. A padlón körülöttem számos vastagabb gyertya világítja meg a koszos, poros helyet. Hogy mit is csinálok pontosan?
Egy egyszerű démon csapdát festek fel. Nem nehéz ezt eltanulni manapság, a belváros tele van ezekkel. Még a legkisebbek is pontosan tudják már, hogy miként védhetnék meg magukat. Nemrég fedeztem fel, hogy egy eddig teljesen szerény és esetlen fiúból miként vált ördögi bajkeverővé. Egyik pillanatról a másikra, oh ez nem lehet véletlen. Korán sem. Egy darabig követtem, amikor megláttam szemének hirtelen elváltozását. Ekkor jött a hatalmas ötlet.
Ha az emberek öldöklésére nem jön elő, akkor ha egy démont vissza küldök a pokolba? A bizalmába férkőztem az ostoba gyereknek, ki azt sem tudja, hogy mire is készülök valójában. Ajkaimon megjelenik a mások által kevésbé ismert hamis félmosoly.
- Cruel and cold like winds of the sea, will you ever return to me… - dúdolom halkan, miközben lassan befejezem művemet. Ide beszéltünk meg találkozót mára, pontosan… órámra pillantva láthatom is, hogy mostra.
S nem is késik oly soká. Hallom a régi ajtó nyikorgó nyílását. Épp annyi időm maradt, amíg pár koszos falevéllel letakarom az „igét”. Nincs más dolgom, minthogy belecsaljam. Ez tán nem is fog nehezemre esni.
- Kyara! – üdvözöl az ostoba, ajkaimon pedig kedvesnek ható mosoly fut végig. Fejemet enyhén félrehajtva tekintek rá. Bőrdzsekim zsebéből előveszem a dohányomat és a vihargyújtómat. Lehajtott fejjel gyújtok egy szálra, engedem, hogy loboncos hajam arcomba lógjon. Boldogan siet elém, én pedig tétován lépek hátra egyet. Majd még egyet, így is közelebb csábítva magamhoz. Nem szólok semmit hozzá. Persze ő beszél és beszél és beszél. Jaj, de unalmas. Egészen addig, amíg be nem lép a körbe.
Ekkor ahelyett, hogy a gyújtóra rápattintanám a fedelet, egyszerűen csak felé dobom.
- Mi a… - hallom hangjából, de elég gyorsan megvilágosodik, amint a körben állva meggyullad az apró kis csapdám, melyből immár nem tud kijutni.
- Oh, igazán semmiség az egész, csak tudod, szükségem van a segítségedre – vigyorodok rá szemtelenül, ahogy kifújom a füstöt ajkaim közül. Látom ahogy írisze egyre jobban sötétedik be. – Pontosan erre számítottam! – lelkesülök fel, ugrálva kettőt tapsolok. – Tudtam, hogy egy démon vagy. És lenne egy nagyon fontos dolog, amit meg kellene nekem tenned. A pokolban át híresztelned kellene egy apró kis dolgocskát. Úgy tűnik, hogy az eddigi tervem nem vált be. Hiába küldtem le minél több megromlott lelket, az, akit keresek neki nem volt elég. Szóval. Üzenem annak a démonnak, ki egykoron felcsinálta Lyarien Gilberungot, hogy a lánya már nagyon epekedve várja a megismerését – mosolygok rá negédesen, miközben újabb slukkot szívok cigarettámból.
- Fogalmad sincs, hogy kivel húzol újat kislány! – fenyegetőzik eltorzult hangon.
- Dehogynem – felemem szemtelenül, tekintetem pedig hirtelen válik komollyá. Halk latin szöveget kezdek el kantálni. Mh nem is értem miért nem démonűzőnek mentem. Jó igazából ez egy igazán gyenge démon ez pedig egy igazán gyenge csapda. De tökéletes lesz arra, amire akarom. – Üzenem neki, hogyha nem jön elő, akkor lassan démonokra kezdek vadászni a városba és bizony lassan de biztosan irtom ki innen őket – teszem még hozzá két kántálás között.
Élvezettel nézem, ahogy az emberi testbe zárt démon lassan ég porrá, maga után hagyva némi kénes égetett szagot. Mélyen beleszimatolva a levegőbe tölt el az elégedettség érzete. Persze a manus számtalan megjegyzéssel illetett fájdalmasnak tűnő halála közben.
Nem érdekel. Csak egyetlen egy dolog.
A betört ablak felé fordulva vezetem lépteim oda. Kitekintve az mélysötét éjszakát pillantom meg. Erre felé már a megújuló áramot sem vezetik be.
- Ten long years I’ll wait to go by… - folytatom halkan énekelve a dalt, az ablak párkányára ülve, dohányomat lassan szívva. Nincs más választásom, mint várni. Talán erre előjön? Kétlem, ha eddig nem tette, mégis. Valahogy reménnyel tölt el az új ötletem. S amúgy sincs mára már semmi programom. Egy kis gyertyafényes várakozásnál meg jobb nincs is, nem igaz?

Kyara Gilberung
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Félvér
☩ Reagok :
31

Hétf. Jún. 05, 2017 3:43 pm írtam neked utoljára



Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Ruined house
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: