☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Reagok :
56
☩ Keresett személy :

Csüt. Jún. 01, 2017 4:10 pm írtam neked utoljára


Mammon & Astarte
hello, honey, long time no see
Csak a szemem káprázik, vagy Drake valóban megingott a mozdulat közben? Esküdni mertem volna, hogy azzal az utóbbi döféssel éppen készült felnyársalni, és összeismertetni saját magammal a túlvilágon... Hazudnék, ha azt mondanám, még sosem gondolkodtam el rajta, milyen lehet meghalni, vagy hogy mikor és milyen formában fog utolérni a vég. Magam vagyok a Halál, hát persze, hogy foglalkoztat ez a téma. Az élet persze majd megy tovább, valaki más a helyembe lép... de nem is a világ további sorsa miatt érdekel ez a kérdés. Olyan sok halandó és kevésbé halandó lény utolsó lélegzetvételénél ott voltam már, persze nem mindig fizikálisan, de a lényem egy részével mindenképpen. Tudom, milyen sokszínűen lehet bevégezni, és ez legalább ennyire igaz a dolog érzelmi vonzatára is... de ezt természetesen én magam, a saját bőrömön még nem tapasztaltam. És nem is tervezem mostanában. Viszont a helyzet súlyát tekintve talán nem meglepő, hogy a makacs életben maradási szándékom ellenére mégis végigfutnak agyamon ezek a gondolatok. A vadász gyilkos pengéje azonban mellétalál... és némi reménnyel tölt el, hogy ebben talán Mammon keze is benne volt. És ha már képes ilyen hatással lenni erre a pojácára, előbb-utóbb képesnek kell lennie leküzdeni is őt. Mégis mi a francot csinálhatott vele az az angyal? A pecsétnek működnie kellene, erőt adnia a testben lakozó démonnak, biztosítania a felsőbbséget. Valahogy gyengítették a hatását... remélhetőleg nem szedték le, mert akkor leszünk csak tényleg bajban. Félelmet azonban nem mutatok, sőt, inkább igyekszem rámutatni, milyen nagy fába is vágta Wallenberg a fejszéjét. Persze az szinte nyilvánvaló, hogy  az arkangyalok más taktikát választottak volna, de erre a részletkérdésre nem térek ki. A férfi fene nagy magabiztosságát így sem túl egyszerű feladat némileg lecsorbítani. Ahhoz a módszerhez folyamodok hát, amihez a legjobban értek: a Halál jeges ölelésével veszem őt körül, és tagadhatatlanul élvezem, ahogy fuldokol az energiáktól. Ő azonban egy újabb nem várt fordulattal ismét visszaveri a támadásomat. Én lennék ennyire legyengülve, vagy benne van ekkora erő? Belül Mammon munkálkodik, idekinn velem kell szembenéznie, ő azonban még mindig magabiztosan áll a lábán. Minden bizonnyal sokat ad a határozottságához az is, hogy tudja, egyikünknek sem áll módjában, vagyis inkább szándékában megölni őt. Addig legalábbis nem, amíg a fivérem odabenn van. A halandólélek azonban, így vagy úgy, de előbb-utóbb el kell, hogy hagyja ezt a testet. Akkor viszont biztos lehet benne, hogy találkozunk még... Ez a gondolat szolgál elégtételül, amikor a meglepettségtől ismét figyelmetlenné válva már annyi esélyem sem marad, hogy félrevetődjek a fegyver csöve elől. Mindkét golyó betalál, és szinte sokkol a tudat, hogy teljesen mozgásképtelenné váltam általuk. Ennek köszönhetően, talán most először, igazi félelem suhan át a tekintetemen. De csak egy pillanatra, mert a helyét hamar dühödt vicsorgás váltja fel. Ahogy a vadász lendületesen megindul felém, egy pillanatra tényleg azt hiszem, hogy ennyi volt. Most végem. A kezében tartott tőrrel azonban a fejem helyett a karjaimat csapja le. Ezúttal nem fogom vissza magam, felüvöltök a fájdalomtól. Nem elég, hogy legyengültem, mozdulni sem tudok, most még a kezeimtől is megszabadít. Biztosra megy. Gratulálok! Tekintetembe tömény gyűlölet költözik, az agyam viszont villámsebességre kapcsolva pörög, végigzongorázva a lehetőségeimet. Nem tervez nekem gyors halált, annyi már biztos. Nézzük a jó oldalát: ezzel is időt biztosít nekem. Nem mintha még lenne bármi valódi esélyem ellene. Jelenleg az egyedüli fegyverem ellene a szavak, más nem maradt. Meglátjuk, meddig tudom kihúzni velük.
- Szivi, ez az első pillanattól kezdve személyes volt, hiszen a szexi hátsódról van szó... meg ugyebár a többi részedről... - vigyorgok fájdalomtól meggyötörten, mégis önelégülten közelről a képébe, amikor a nyakamnál fogva szorít le, majd szegez a földre. Végül is ő választotta ezt, amikor Mammont a pecséttel magába zárta. Vagy mondhatjuk úgy, hogy egymást választották. Mégis mit várt?
- És csak hogy tudd, még jóval azután is személyes marad az ügy, hogy mi ma itt végeztünk... akármi is legyen a végkimenetele ennek a találkának – mondom ezt úgy, mintha még mindig lenne bármi esélyem ellene. Talán van is... ha alaposan átgondolom az egészet. A kezemet nem tudom használni, mozogni nem tudok, legyengültem... de a mágiámat még nem veszítettem el teljesen. És gondolom egyértelmű, hogy addig nem adom fel, ameddig lélegzem. Bár a kijelentésem szempontjából ez most nem is igazán számít. - Lehet, hogy erősnek hiszed magadat, de Mammont nem tarthatod vissza örökké. És biztos lehetsz benne, hogy legalább ilyen személyes lesz majd az is, amikor felkeresi a családod élő tagjait, a barátaidat, a vadásztársaidat... és mindazokat, akiket valaha megmentettél a magunk fajta, gonosz szörnyektől – vetem oda a szavakat gúnnyal és kegyetlenséggel átitatva.



Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Jún. 01, 2017 2:26 pm írtam neked utoljára



Astarte & Morbus Dei & Mammon
Astarte legfeljebb a lelkemhez láncolt lovas és Cassael kiiktatása miatt vált ki belőlem különösebb indulatokat, de lényegében semleges a számomra. Olyan, mint a többi, csak erősebb. Mégis van benne valami, ami sokkal ellenszenvesebbé teszi, mint egyébként lenne. Mármint a semlegestől ellenszenvesebbé. A nevetése sem segít a dolgon. Mindössze egy hosszabbra nyúlt másodpercre torpanok meg a nem is olyan meglepő reakciót hallva, de nem szándékszom neki több időt adni. Csitulni kezd ugyan, de magamat összeszedve odalépek és erőszakosan ragadom meg a torkát, mielőtt elhallgatna, ezzel fojtva belé minden további hangot.
- Nem képzeltem semmit. - Morgom felé férfias hangon, épp olyan undorral, mint amit megérdemel. Fejben ez a mondat is sokkal kerekebbnek tűnik, más gondolatfoszlányokkal kiegészítve, de úgy tűnik nem vagyok vele szemben túl beszédes. Meg egyébkén sem. Továbbra is a torkát szorítom, veszélyesen közel állva hozzá, s látom, hogy újra szóra nyitja a vértől és elkenődött rúzstól vöröslő ajkait. Ekkor már nem adok rá újabb esélyt. Újra lendítem az angyalpengémet, hogy halálos sebet ejtsek rajta, olyat, amivel épp addig maradhat még életben, amíg megmutatom Mammonnak, mi a fájdalom. A mi teljesen értelmetlen adok-kapok agressziónk egymás felé. A penge erőteljesen lendül tehát, hogy felnyársaljam a rúnák által kiszolgáltatott Halált, de rémület ül ki az arcomra, ahogy érzem a fegyvert megcsúszni. Mélyen Astarte szemeit figyelem, s érzem, hogy az él húsba hatol, látom a fájdalmat. De nem több. Bele sem kell gondolnom, hogy tudjam, Mammon keze van a dologban. Nincs hatalma felettem, de a lelkem egy darabját sikernült már behálóznia annyira, hogy minimális távolsággal elmozdítsa a mozdulat közben a kezem. Így a penge épp csak a lovas oldalát döfi át, némi bőrt felsértve.
Végül kénytelen vagyok tovább hallgatni a mondókáját. Nem tagadom, van benne némi igazság. Nem is kevés. Mammon kétség kívül az egyik legerősebb démon, aki a földön jár. Járt. Így Astarte szavai egyszerre töltenek el félszel és magabiztossággal. Való igaz, hogy a Pestis sérült volt, amikor megütköztem vele és felül kerekedtem... de ugyanez most rá is igaz. Lehet, hogy egy arkangyalnak bele törne a Halálba a bicskája, de az én stratégiám merőben más. Mondhatni én nem frontálisan rohantam bele a vörös lovasba, hanem oldalról... egy buldózerrel.
- De még mennyire. - Felelek a szavaira és a tudatomból kényszeresen kizárva az iménti hatalmas baklövésemet, újra támadni készülök. Ami már nem sikerül. A fojtogató energiái körülölelnek és bekúsznak a tudatomba. Szinte érzem, ahogy belélegezve azt... őt... végig kúszik a belsőszerveimen, fagyos csókot hagyva minden sejtemen. Meglep, hogy valami lehet kellemetlenebb, mint a Pestis, de ez határozottan az. Ennek ellenére tartom magam a két lábamon, álló helyzetben, még ha átmenetileg képtelen is vagyok mozdulni. Meredten, üres tekintettel bámulok Astarte irányába, a tekintetemen uralkodó káoszból pedig számára is nyilvánvalóvá válhat, hogy alig észlelek a külvilágból bármit. Fuldoklom, a szó minden értelmében. Mintha az éltető levegőt, amit beszívok, a hozzám láncolt démon venné magához helyettem, a Halál energiáival együtt.
Ám ekkor megemlíti Cassael nevét. Mintegy reménysugár csap le rám a gondolat, ami  fényével eltöltve bensőmet szorít vissza az árnyékba minden démoni erőt. Felrémlik előttem, amin eddig keresztül mentem. Felrémlik New York. A vadászaim, akiket bántottam. És a kis Sara ártatlan tekintete is.
- Papa... - Szólal meg gondolataim közt a vékony, gyermeki hang, olyan valóságosan, mintha hús vér alakban állna előttem. Az eddig megfeszült testem újra normális alakot ölt, és csak a mellkasom szapora emelkedése és süllyedése jelzi az iménti affért. A tekintetem újra élettel és gyűlölettel telik meg.
- Tele vagyok meglepetéssel, kis szívem. - Dünnyögöm a démon felé egy részben kaján kifejezéssel. Hátrál, beszél, nem vagyok ostoba. Valamiért húzza az időt. Talán arra vár, hogy Mammon magához térjen? Vagy másra? Így vagy úgy, de reakció időt sem hagyva húzom elő a derekamra erősített tokból a fegyverem, ami mint mindig, most is démoncsapdával vértezett töltényeket rejt. Most különösen indokoltan. Ezt térítsd el, Mammon. Két lövést adok le, az egyik a térdébe, a másik valahova a szíve mellé fúródik. Kezdjük hát a mókát. Azonnal Astarte felé indulok, ám az igen igen meglep, hogy az elzárt démon még most is ilyen feltűnően csendben van. Nem jó ómen.
Kihasználva, hogy a vöröske átmenetileg magatehetetlen, úgy indulok meg felé, mint egy faltörő kos. Két lépés közt húzom elé a combomra erősített vadászkést, a lovast elérve pedig azzal a dinamikával meg is ragadom a csuklóját és magam felé rántom a karját. Egyetlen erőteljes csapás és könyéktől lefelé a jobb karja a porba hullik. Remélem Mammon, hogy ezt te is érzed. Persze nem azért teszem, mert annyira élvezem, pusztán stratégiai okai vannak. Nem hagyhatom, hogy felülkerekedjen és kiszedje magából a golyókat, amik átmenetileg az én javam szolgálják. Ugyanezt a mozdulatsort végrehajtom a másik karján is, majd a lábait kirúgva alóla a torkánál fogva szorítom Astartét fekvő helyzetbe a földre.
- Gyorsabban túl eshettünk volna rajta, ha Mammon nem teszi személyessé az egészet. - Sziszegem felé, és az angyalpengémmel átlyukasztva a vállát a földhöz szegezem. A fenébe is, rossz, amit érzek. Az indokolatlan erőszak, a vér szaga, a harag, a céltalan bosszúvágy. Ez mind a bennem lévő démontól ered, nem tőlem. Legalábbis nem teljes mértékben tőlem. Ő pedig táplálja és táplálkozik belőle. Most először rémlik fel bennem a gondolat, hogy kár volt kihagynom Cassaelt. Ugyanakkor örülök is neki. Engem talán nem ölnének meg, mert kell a testem. És amíg élek, van remény. Az angyalt viszont nem kímélnék, ezt biztosra veszem.

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Reagok :
56
☩ Keresett személy :

Csüt. Jún. 01, 2017 11:38 am írtam neked utoljára


Mammon & Astarte
hello, honey, long time no see
Úgy tűnik, az ütésekkel már meg sem elégszik, kihasználja, hogy padlóra kerültem, majd a kérdésemre egy rúgással felel. Ezt, gondolom, vehetem nemleges válasznak. Anyuci nyilván francot sem tanított neki. Hadd tippeljek: még idő előtt kinyúvadt, talán épp egy magamfajta végzett vele. Az efféle vadászoknak mindnek ugyanolyan unalmas eredettörténete van, szinte kiábrándító. Remélem, legalább egy icipicit sikerült a lelkébe gázolnom a kérdésemmel. Mert akkor már csak ezért is megérte. Az meg csak a ráadás, hogy a megingott figyelmét kihasználva én is megismertethetem őt meg a gyomorszáját a fizikai erőmmel. Bár ez így nem teljesen helytálló, mert az, amit most kapott tőlem, sajnos a közelében sincs annak, amire alapvetően, rúnák nélkül képes vagyok. Ha igazán formában lennék, most élnék a lehetőséggel, hogy előttem görnyedezik, és néhányszor belerántanám a fejét a térdembe, de nekem legalább annyira szükségem van a pillanatnyi haladékra, hogy összekapjam magam, mint neki. És mire észbe kapnék, már az angyalpengéje élesebbik felével hasít végig rajtam, egyik oldalamtól a másikig egy hosszú csíkot vágva. Legyek akármilyen erős, egy ilyen húzás még rajtam is kifog. Akaratlanul is felsikítok, mert a fenébe is, ez rohadtul fáj! A hangom viszont ahelyett, hogy elhalna, végül eszelős nevetésbe ível át. Nem fogom megadni neki azt az örömöt, hogy lássa a szenvedésem. Ellenkezőleg. Ha szerencsém van, sikerül kihoznom a béketűréséből azzal, hogy képen röhögöm. Hiszen eddig nekem nem tűnt éppen egy túl türelmes embernek. De már azzal is megelégszem, ha nyerek egy kis időt magamnak. Ki kell találnom, hogy másszak ki ebből a kelepcéből, mielőtt komolyabb kárt tenne bennem azzal a pengével. Fel kell mérnem, mik a lehetőségeim. A rúnák hatalmát egyedül kétlem, hogy képes lennék megtörni. Abban nem reménykedhetek, hogy Morbus Dei egyszer csak felbukkan, az sem biztos, hogy megkapta az üzenetemet. Valahogy arra kéne játszanom, hogy Mammon visszaszerezze az irányítást abban a testben. Lássuk, mit tehetek ez ügyben! A nevetésem közben csitul, de még nem hal el teljesen.
- Tényleg azt képzelted, hogy ilyen könnyedén végezhetsz egy lovassal, Drakie fiú? - kérdezem megvetően, miközben igyekszem összeszedni minden maradék erőmet. - Tisztában vagy vele, hogy Mammont nem egy, hanem egyszerre rögtön két arkangyal támadta be? És még ők sem voltak képesek befejezni, amit elkezdtek? Komolyan azt hitted, hogy te egyedül képes leszel felülmúlni azokat a tollasokat? - szegezem neki a kérdést egy újabb gúnyos nevetéssel. Talán sikerül kibillentenem a magabiztosságából. Közben, mielőtt újra támadhatna, már el is eresztem az összekuporgatott energiáimat, melyek úgy ölelik őt körül, mint valami mérgező füst. Máskor ilyen erőbevetéssel már kinyírhattam volna egy fél várost, de Wallenberg most csupán ízelítőt kaphat abból, milyen is az, amikor „megcsapja a Halál szele”. Mintha jeges, sivár, fojtogató üresség járná át az egész testét, mintha valami kiszipolyozná belőle az életet. Valami... vagy inkább valaki. És közben  a vérző sebemet szorítva próbálok hátrafelé araszolni. Messzire persze nem juthatok, de egy részem reméli, hogy az energiáim képesek felrázni az odabenn szunnyadó Mammont.
- Elismerem, ügyes húzás volt idecsalnod. És nem kis teljesítmény, hogy a pecsét ellenére is sikerült ismét visszaszorítanod Pestist. Hadd találjam ki: Cassael segített, igaz? - Addig is próbálom őt szóval tartani. Bár az angyal említése már magában olyan haragot ébreszt bennem, ami újult erővel tölt el.



Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Jún. 01, 2017 9:35 am írtam neked utoljára



Astarte & Morbus Dei & Mammon
Különös ebből a szögből szemlélni a két lovas kapcsolatát. Felfordul tőlük a gyomrom, Mammon keserves vágyakozása mégis áthat. Nyugtat a tény, hogy utóbbi úgysem fog már sokáig tartani, mert megölöm a Halált és vége az akaratomon kívüli sóvárgásnak. Nem vagyok persze ostoba, tudom, hogy kétélű a dolog. Hogy fordítva is elsülhet. Hogy az egyik lovas kívülről téphet szét, míg a másik belülről. A torkom leginkább mégis akkor szorul össze, amikor szavaival egyértelmű jelé adja annak, hogy közös erővel Cassael fejére pályáznak. Belegondolva, hogy New Yorkban Mammonnak kis híján sikerült... bár ebből az egyik lehetőséget olyan elegánsan szalasztotta el, hogy pofám leszakad. Azt hiszem, ha van valaki, aki szeszélyesebb, mint én, az ő. Ott állt előttünk Cassael, míg a lovas teljes birtokában volt a karomnak. Át kellett volna döfnie a hasfalát és vége. Erre ő mit tett? Az angyalt félrelökte és nagy lendülettel indult a vadászaimért. Inkább nézetett volna velem végig egy sor felesleges, hányingerkeltő, pestis stílus mészárlást, csak hogy oda üthessen, ahol a legjobban fáj, mintsem beváltsa a szukájának tett ígéretét. Már majdnem megérdemel egy vastapsot. És ha már a szeszélyességnél tartunk, az elméletem a Halál - egyszerre förtelmes és vonzó - arcán díszelgő kifejezés is alátámasztja. Úgy tűnik, meglepi, hogy Mammon hosszú pórázon tartja a vadászt és közben képzeletben pattogatott kukoricát majszol. Meglepi maga a tett, de az nem, hogy képes ilyet tenni. Hogy képes ennyire felelőtlen lenni.
A Halál kérdésére felelve, ingerülten rúgom arcon a bakancsommal, valószínűleg erős orrvérzést eredményezve. Ha ember lenne már a fogait köpködné. Fejben ez a válasz úgy néz ki, hogy de, anyukám megtanított, amire tudott, amíg el nem vették az életét a magad fajták, kivéve, hogy téged nem hogy nő, de emberszámba sem veszlek. Ám szavakra nem méltatom. Ez után újra támadnék, immár tényleges sérüléseket okozva a démonnak, de meglep egy erős gyomrossal, amitől a lábai előtt görnyedek össze. Szükségem van egy másodpercre, amíg egyik tenyeremmel a porba támaszkodom és előnyömre fordítom ezt az előnytelen helyzetet. A másik markomban már az angyalpengét szorongatom, s a lendülettel amivel felállok, alulról keresztbe végig is vágom a démont, a combja szélétől egészen az azzal ellentétes bordáiig. Ha az ütéseimet nem érezte meg, ezt bizonyosan megfogja, hisz az angyalpenge nem holmi emberi játékszer. Ha ez kellően meggyengíti, kizökkenti, és a rúnák által kiegyenlített erőviszonyok végre átbillennek az én oldalamra, készen állok semlegesíteni a lovast és lassú halált adni neki. Csak hogy Mammon biztosan ne maradjon le róla.

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Reagok :
56
☩ Keresett személy :

Szer. Május 31, 2017 10:18 pm írtam neked utoljára


Mammon & Astarte
hello, honey, long time no see
Hát persze! Miért is nem lep meg, hogy ismét az a szárnyas köpött bele a levesünkbe? Egyáltalán hogy képes egy sima harcos angyal ennyi problémát okozni két sokak által méltán rettegett démon-lordnak? Még a végén elterjed a hír, hogy elpuhultunk, figyelmetlenné váltunk. Nem lenne túl szerencsés.
- Szólhattál volna... Megmondtam, hogy szívesen kivenném a részemet a megleckéztetéséből – emlékeztetem a múltkori beszélgetésünkre. Akármilyen okosnak is hiszi magát Cassael, kettőnk ellen már nem indult volna túl sok eséllyel. Szerintem felelőtlenség volt Mammon részéről, hogy nem kért a segítségemből, hiszen még nem nyerte vissza a teljes erejét. De vélhetően mostanra már gondoskodott a problémáról. Amilyen önfejű tud lenni, gondolom, nem is jelentkezett volna addig, amíg le nem tudta az angyal-dolgot.
Amikor Wallenberget említi, összevont szemöldökkel lépek közelebb, hogy jobban szemügyre vehessem a széthagyott hullákat. Tényleg, ez egyértelműen vadászmunka. És ha jól sejtem, mind egy szálig démon volt. Első pillantásra nem foglalkoztam ezekkel a tényekkel, de most kissé meglep a helyzet. Kérdőn pillantok Mammonra.
- Szerinted okos dolog a vadászt ilyen hosszú pórázon tartani? - teszem fel neki a kérdést. Azt tudtam, hogy Cassael csapdába csalása miatt nem akart teljesen felszabadulni, de tombolni hagyni Wallenberget...? Bár nyilvánvalóan megvolt a maga szépsége a dolognak, figyelemmel kísérni ilyen szintű vérengzést, már magában élvezet.
A felszólítás, a parancsoló hang kissé váratlanul ér, először csak a megemelt szemöldököm a reakció rá. Valamiért úgy sejtem, ez az alfa-hím típusú viselkedés legalább annyira származik Drake-től, mint Mammontól. De azt a perzselő tekintetet, amellyel végigmér, nehéz figyelmen kívül hagyni, így bár nem teszek teljesen eleget a kérésnek, már csak azért sem, néhány lépést mégis teszek felé. A maradék egy-két métert elvárnám, hogy ő tegye meg, tekintve, hogy szinte meg sem mozdult, mióta beléptem a pajtába. Ám ekkor teljesen más történik, mint amit vártam. Értetlenül nézem végig, ahogy ön-önmagát csonkítva vérét ejti a porba, és már érezhetem is, ahogy az erőm egy része egyszerűen elszáll.
- Mi a...? - arra sincs időm, hogy befejezzem a kérdést, már be is talál az első ütésével. - Wallenberg – ejtem ki a nevét megvető éllel, amikor végre tudatosul bennem, hogy nem a drága fivéremhez van szerencsém. És addigra már kapom is a következő sorozatot. Belesétáltam a csapdájába. Öt pont neki. Nem kímél. Nem is várnám tőle. Meg kell vallanom, engem ritkán sikerül bárkinek így meglepnie.
- Hű! - nyögöm szinte elismerően, miután utolsó csapásként angyalpengével sújt le rám. A szám is felreped, a vérem keveredik a hasonló színű rúzsommal, de nyelvem úgy érinti a sebes ajkamat, mintha ennél izgatóbb dolog mostanában nem történt volna velem. Talán így is van.
- Téged nem tanított meg rá anyukád, hogy nem illik így bánni egy hölggyel? - teszem fel a gunyoros kérdést, miközben felegyenesedem. Bármilyen szánalmas is ez, időt kell nyernem ahhoz, hogy visszatámadhassak. Ügyes munkát végzett azokkal a rúnákkal ez a szarházi, de isten ments, hogy kimutassam neki a gyengeségemet. Mivel jelenleg nem érzek magamban elég energiát ahhoz, hogy démoni erőt használjak, és telekinézissel rázzam ki a szuszt is a vadászból, hozzá hasonlóan a nyers erőt választom. Abból még nem fogytam ki teljesen, az öklöm már indul is a gyomorszája felé...



Vendég
WHISPERING AMEN



Szer. Május 31, 2017 7:53 pm írtam neked utoljára



Astarte & Morbus Dei & Mammon
Mammon kifejezetten csendes, mióta magamhoz idéztem a szukáját. A lovas némasága pedig még soha nem volt jó ómen, épp ellenkezőleg. Amikor a háttérbe húzódik, mint egy lappangó, halálos betegség, általában készül valamire. De mit tehetne? Bezárva, láncra verve, elnémítva. A minimálisan kiszivárgó jelenlétét is a saját előnyömre fordítom, hisz hogy állapíthatná meg a Halál, hogy nem azzal áll szemben, akire gondol, mikor minden jel arra mutat. A fogva tartott démon hallgatása sem zökkent ki tehát. Némi félszel, de eltökéltem várom a vendégemet, aki számára mindent előkészítettem. Astarte könnyen be tud majd jönni, de ki már nem. Egy lovas erejét nem tudom teljes mértékben elnyomni, de az alattam díszelgő, szénával és kosszal takart pecsét megteszi majd a magáét. Egyetlen egy csepp vérre van már csak szüksége tőlem, és minden felfestett rúnát aktivál, ami most még rejtve van a pajta falain. A rúnák pedig kellően meggyengítik majd a démont ahhoz, hogy labdába rúghassak.
Valahol a tágas helyiség közepén állok, a tátongó bejárat felé fordulva, amikor megérkezik a vöröske. Egyszerre fut át a bensőmön gyűlölet és vágy. Utóbbi egyértelműen Mammontól származik. A kettő vegyülése egy igazán indulatos és sötét tekintetet eredményez részemről. A kérdésére szóra nyitom ajkaimat, épp csak résnyire, s már zárom is őket. Nem kell belemennem a színjátékába, bármennyire is élvezném, hogy ez alkalommal én táncolhatok Mammon idegein, nem pedig fordítva. Egye fene. Csak egy kicsit, csak amíg közelebb jön.
- Meggyűlt a bajom az angyallal. – Préselem ki magamból mély, kietlen hangon, megindokolva a feltételezett késedelmem. Ha egy valami közös bennem és a lelkemhez láncolt lovasban, akkor az az, hogy a hócipőnk tele van a másikkal, így nem kell megjátszanom a hangom. Ahogy a tekintetet sem, amivel Astarte szavaira reagálva végig pásztázok a néhai démonok maradványain.
- Miért állítottam volna meg Wallenberget, mielőtt elvégzi a piszkos munkát? – Nem eresztem bő lére a szavakat, de az elmúlt hetek, hónapok során valamelyest kiismerhettem a lovast. Már pedig ha valaki, akkor Mammon nem nézi sokba az alantas démonokat, sőt mi több. Talán valóban szívességet tettem volna neki, ha úgy történt volna, ahogy a nevében állítom. Nem ejtettek a fejemre, kénytelen voltam a legnagyobb természetességgel így megindokolni. Úgy feltüntetni, mintha hagyta volna, hogy helyette a vadász végezzen velük. Hisz elég a holttestekre nézni, ez mind egyértelműen nem Mammon munkája. Ő nem így intézte volna el őket és az angyalpengém sem lenne csurom vér.
- Gyere ide. – Morgom felé dominánsan, a mély hangomon. Ez alkalommal hagyom, hogy az elzárt lovas által táplált kéj és falánk vágy áthassa a hangomat. Nehéz. Nehéz uralkodni magamon, ellenállni nekik. De hitelesen kell játszanom a szerepem. Nincs már sok hátra. Kétlem, hogy Astarte csak úgy ugrana Pestis szavaira, így ügyelek rá, hogy kellően mohó legyen a tekintetem, rá éhezve. Megvárom hát, hogy a Halál felém induljon, s ha elég közel ér, a fegyveremmel mély sebet ejtek az alkaromon, hagyva azonnal a földre hullani a vérem.
- Meg vagy, ribanc. – Mosolyodok el grimaszosan, elnyerve az első csepp elégtételt a miattuk elszenvedettekért. A falon eddig láthatatlan rúnák tüzesen izzani kezdenek és a démon érezheti elszállni minden erejét, ami azzá teszi, aki. A rúnák a lovas erőszintjéről másodpercek alatt húzzák le egy zöldfülű démon szintjére. Fáj, ugye? Remélem igen.
Természetesen nem húzom az időt. Mihelyt látom őt gyengülni, sebesen megszüntetem a kettőnk közti távolságot és Mammon minden agresszív üvöltését, minden tiltakozását kizárva ütöm meg a Halált, minden erőmet kifejtve rá, még egyszer, majd még egyszer, a végső ütést pedig az angyalpengém markolatával viszem be, melytől kizárt, hogy nem fog padlót, különösen, hogy a különleges fegyver a bőrét is felsérti.

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Reagok :
56
☩ Keresett személy :

Szer. Május 31, 2017 6:39 pm írtam neked utoljára


Mammon & Astarte
hello, honey, long time no see
Bevallom, már kezdett bosszantani a helyzet, és az idő előre haladtával egyre türelmetlenebb lettem. Egy részem meg akarta adni Mammonnak a haladékot, amit kért, és meg is adtam, fedeztem őt odalenn, hogy elintézhesse, amit el akart, a másik felem viszont zokon vette, hogy ennek ellenére is teljesen kihagyott a terveiből. Pedig a motelnél megmondtam neki, hogy nagyon szívesen kivenném a részem a Cassael elleni bosszújából, számíthat a támogatásomra, ő mégsem jelentkezett azóta, egészen mostanáig. Az angyal mostanra már valószínűleg halott, vagy legalábbis megnyesett szárnyakkal bujkál valahol, és nekem ebben sajnos semmi részem nem lehetett. Ráadásul kezdek lassan belefáradni, hogy Mammon helyett tartsam a hátam. A Pokolban már egyre inkább hiányolják őt, és tekintve, hogy engem küldtek az előkerítésére, mindenki szemében én lehetek az a nyomorult, aki még mindig nem tudta őt hazarángatni. De ahogy megmondtam neki is, legfeljebb néhány hetet tudok adni neki, utána ismét a nyomába eredek, mert akármennyire is egy húron pendülünk Pestissel, nem vállalom, hogy engem büntessenek meg, ha ő valami bajba keveredne. Az eddigieknél is nagyobba, tegyük hozzá. Még mindig alig tudom elhinni, hogy ilyen helyzetbe sodorta magát, elveszíteni a saját testét, raboskodni egy vadászban... Ám éppen ezért kellett megadnom Mammonnak az esélyt, hogy szépítsen a dolgokon, és visszaállítsa a hírnevét az angyal levadászásával.
Szerencséjére, éppen, mielőtt elfogyna a maradék türelmem is, kapom az üzenetet, hogy találkozni akar velem. Végre. Erősen remélem, hogy ezúttal a visszatérését tervezi bejelenteni, és újra foglalkozhatunk a közös munkával. Máskülönben lesz hozzá egy-két keresetlen szavam. Bár erre egyébként is megvan minden esély. Egyébként is túl régen mehettem már utoljára az agyára. De tudom jól, hogy imádja a lobbanékonyságomat. Kár is lenne tagadnia.
Mielőtt útra kelnék, hogy felkeressem a kijelölt találkahelyet, még megpróbálom felvenni a kapcsolatot Morbus Dei-jel is. A démon Mammon közvetlen tanácsosa, joga van hozzá, hogy tudja, mi a helyzet. Talán már előbb is szólhattam volna neki, de Mammon külön kérte, hogy ne áruljam el senkinek a hollétét, így feltételeztem, hogy ez ugyanígy vonatkozik a jobb kezére is. Most viszont, hogy minden bizonnyal a visszatérést tervezi, alkalmasnak tűnt közölni a jó hírt. Csakhogy Morbust elérni nem tudtam, megvárni meg nem voltam hajlandó, amíg jelentkezik, így egy küldönccel üzentem meg neki, hol tervezek találkozni a főnökével.
Mellesleg a megbeszélt helyet cseppet érdekesnek találom. Először is kíváncsi lennék, Pestis mikor és miért hagyta el New York-ot? Azt hittem, tervei vannak az ottani vadászokkal. Ésszerű lett volna, ha már a vezetőjüket választotta porhüvelynek, de nyilván tévedtem. Aztán meg: egy pajta? Azt hittem, ennél stílusosabbak vagyunk, de rendben.
Megközelítve az elhagyatottnak tűnő épületet, már néhány méter távolságból érzem a démoni jelenlétet, az Ő jelenlétét, és ettől akaratlanul is széles mosoly kerül az arcomra.
- Helló, édes! Ugye hiányoztam? - lépek át az ajtó hűlt helyén. - Már éppen ideje volt, hogy hallass magadról – jegyzem meg egy csipetnyi nehezteléssel, aztán tekintetem végigfuttatom a hullahegyen, ami a férfi lábai előtt terül el. - Szép teljesítmény. Látom, nem unatkoztál. - Igazából meg sem lepődöm. A helyében szerintem én is hasonló tombolással ünnepelném meg a frissen visszaszerzett szabadságomat.



Vendég
WHISPERING AMEN



Szer. Május 31, 2017 10:25 am írtam neked utoljára



Astarte & Morbus Dei & Mammon
Egy teljes hét sem telt el azóta, hogy az angyal társaságában elhagytam New Yorkot. Azt bánom, hogy ha ideiglenesen is, de ez lett a sztori vége a felelőtlenségem miatt, azt viszont egy percig sem, hogy megtettem, amit kellett. Hozzuk ki a helyzetből a legtöbbet. Több démont küldtem alig egy hét alatt a másvilágra, mint... meg sem tudnám mondani. És ó, mennyire élvezem. Nincs politika, sem egy vagonnyi ember, akiket magam után kell húzni és megóvni őket. Csak én és az ösztönök. Azzal az ígérettel hagytam el a várost, hogy ha belülről veszélyt jelentek rá, hát kívülről fogom védeni. Ezt betartva pedig nem unatkoztunk Cassaellel. Meglepő, hogy milyen dinamika van kettőnk közt, ha harcra kerül a sor. Amit nekem kissé nehéz megemésztenem, hisz egy angyalról van szó. De most nem lehetek kényes, nehéz idők járnak, azzal kell dolgozni, amink van. És most történetesen mi vagyunk egymásnak, egy közös céllal. Én technikailag most is démon bélben úszok, de a mai csatát egyedül vívtam meg és fogom megvívni. Cass ellátogatott a Mennybe. Nem tartottam vissza és az elintézni valójáról sem különösebben faggattam. Nekem is szükségem van némi térre. Pontot akarok tenni az ügy végére a Halállal és ehhez nincs szükségem egy angyalra. Nem lehetek ráutalva egy angyalra. Egy lovassal már megbirkóztam. Megbirkózom hát még egyel. És jöhet a maradék. New York jelent számomra mindent, de valószínűleg jót fog tenni a városon kívüli lét.
Egy tágas pajtában járok épp fel, s alá. Kifejezetten ráérősen. A faszerkezetű épület viszonylag jó állapotban maradt meg. Itt-ott hiányzik a tető része és a néhai ajtó helyén egy nagy lyuk tátong, de számos rúnával vérteztem fel a helyet, nem fog ránk omlani. Mire fel a többes szám? Ma megölöm a Halált. Astarte továbbra is úgy hiszi, hogy a pecsétje szabad akaratot ad Mammonnak, így mi sem egyszerűbb, mint idehívni őt, az érkezése után aktiválni a szunnyadó rúnákat, a többit a fantáziádra bízom. Kihagyom belőle Cassaelt, mert ez az én keresztem. És abban sem vagyok biztos, hogy támogatna.
Az alvilágban egyébként már elterjedhetett, hogy egy vadász és egy angyal közös erővel és igen effektíven irtják a démonokat. Azok a férgek meg keresik a bajt, ami nekünk kifejezetten hasznos. Legalábbis nekem. Kiélhetem magam. Cassael nevében nem tudok nyilatkozni. Most is rám találtak tehát, nem mintha rejtőztem volna. Testek hevernek a pajtában, mind démon volt, mind megöltem. Az főleg az ők és részben a saját véremben borítva körözök igazán lassan egy kis pályán, mint egy szunnyadó vadállat. A vér szaga megteszi a hatását. Attól nem tartok, hogy a Halál gyanút fogna, mert nincs rá oka. Még az elpusztult démonok miatt sem. Tudja ő is, hogy Mammon szeszélyes egy dög és nem nézi lábtörlőnél többnek az alsóbbrendű démonokat. Nyilván csak hátradőlt és élvezte, hogy harc közben táplálom őt az erőszakkal és tovább mérgezheti a lelkemet. Logikus, nem? És mint már Cassaellel rájöhettünk, a pecsét, amivel elzártam a lovast, a sok herce hurcának köszönhetően már nem zár hermetikusan. Érezni körülöttem a démoni jelenlétet, nem is akármilyet. Ez most épp kapóra jön.
Miután végeztem a férgekkel, egyikük vérét lecsapoltam és egy igével azon keresztül szóltam a Halálhoz. Meg hívtam, most pedig nincs más dolgom, mint kivárni, hogy megérkezzen. Innen azt hiszem, már csak egyikünk fog kisétálni.

Vendég
WHISPERING AMEN



Szer. Május 31, 2017 10:12 am írtam neked utoljára


***

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Pajta és környéke
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: