• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
SzerzőÜzenet

Kyara Gilberung
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Félvér
☩ Posztok :
33
☩ Rólam :

I accidentally did that, on purpose!
☩ Képességem :

☩ Play by :
Kaya Scodelario
☩ Pokol vagy menny? :
Ofc Hell


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Pént. Jún. 09, 2017 10:20 pm írtam neked utoljára


Benedict & Kyara
Oh, ha csak ennyi írható volna föl számlámra bűn gyanánt, mint a hallgatóság. Meglehet, hogy akkor nem itt ülnék.
Sőt, biztos vagyok benne, hogy nem ülnék itt. Mi több, boldogan élném, tudatlan életemet, mit sem tudva erőmről. Vagy ha igen, megrettenve nem tudnék hova menni. Magamba felsóhajtok, mily sivár világ várt volna rám.
- Valóban más lenne? Ha egykoron Lucifer visszautasította volna, hogy ő nem őrzi a Poklot mi lett volna a büntetése? – hajtom enyhén oldalra a fejemet, kivételesen őszintén hangzó kérdésemet hallatva. Ez most tényleg érdekel, mert hát… Tényleg, mégis ki tudhatja? Mi a bizonyítéka annak, hogy amit mi tudunk, az a valós?
Na persze és jön már ehhez a válasz is.
- Mintha mi olyan sokat tudnánk bármiről – forgatom meg szememet, immár kedvtelen hanggal és enyhén hátradőlve az amúgy is szűk kis helyen. Még ha fiatalok is: Mi tudjuk a teljes történetet? Nem. Mi mit tudunk? Hogy írtanak. No meg, hogy vannak félvérek, mindkét oldalról. S szerencsémre én pont a jobbik oldalon állok. – A világ az egyensúlyról szól. Ahol van jó, ott van gonosz, szükségszerű, hogy legyen, hisz nélküle nem létezhet a jó sem. Ahogy a jó sem létezhet a gonosz nélkül, az egyensúlyt fent kell tartaniuk. Hogy bűn? Oh Atyám, ez csak viszonyítás kérdése, hogy én rossznak tekintem-e, ez lenne a valódi kérdés nem? Jah, hogy ezt tette fel – csapom kezem ajkam elé, mint aki épp megszeppen. Na persze, megszeppen.
- Mert azzá tettetek – válaszolom őszintén és komolya, hisz nem sokáig élvezem már társaságát. Ennyi őszinteséget még tőlem is megkaphat. De hogy egy kissé összezavarjam rögtön fel is röhögök, amolyan eszelős csaj módjára. Teljesen elment az eszem, de hát… Ez az élvezet.
- Még továbbra is Gabriel az, ki az emberiséget írtja, nem pedig Lucifer, vagy maga másik síkon él? – teszem fel nevetve a kérdést. Oh, feketítsd csak be előttem Lucifert, annál jobban fogom majd kedvelni. De, hogy Gabrielt védd, vagy hogy elfogadnám Mihályt? Atyám, ő csak a szükséges rossz az életemben, semmi több. De egyszer talán megosztom vele.
Az örök szenvedést meghallva, halk már-már kéjes nyögést hallatok, csak hogy számára is bizonyossá váljon: eme végzet elég imponáló a számomra. Sőt mi több, ha nem így történne csalódnék a pokol-menny szortírozásba. Az örök kín, az örök szenvedés, oly csábító, olyannyira…
Nevetésem csak akkor marad abba, amikor arcom egy pillanatra találkozik az elválasztó ablakkal. Fejemet enyhén hajtom le, de homlokom így is áttöri az apró lyukacsos berendezést. Érzem, ahogy vérem kiserken, lassan folyik végig le szemöldököm mentén, a szemem mellett, le az állam irányába. Hátam előbb csak halkan rázódik, majd újra felhangzik nevetésem, épp azzal egy időben, hogy az Atya felkiált. Szóval célt ért a késem. Még kobakom enyhe szédülése sem zavartat most.
Rögtön ki is húzom lábából, persze csak gondolataimmal, egy pillanatig sem hagyva benne. Hadd vérezzen csak a bitang. Fejemet elemelném, de ruhámat továbbra is markolássza s ekkor furcsa dolog történik...
A válaszfal reccsen én pedig akaratlanul is dőlök vele az Atya irányába. Kezemmel tartom magamat a zuhanás közbe, hangosan nevetve. S sikeresen zuhanok a fallal együtt a pasasra.
Elmém újra csak elkalandozik a kés pedig hangosan koppan a padlón. Sebaj, majd később felveszem.
- Oh, kis elesett, szerencsétlen pára. Csak nem fáj? – biggyesztem le ajkamat egy pillanatra, hogy aztán újra elnevessem magam. – Jah, hogy nem érdekel? – teszem fel költői kérdésemet, miközben a válaszfalra támaszkodva - s ezzel az atyára is ülök fel, egy pillanatra sem akaródzva felállni.
Oh, de ez így nem lesz vicces, így... Na jó... Lassan tápászkodok fel és porolom le amgam a pasas mellett. Majd a kést közben a kezembe röppentem s lassan kezdek el sétálni. Az acélpenge markolatát könnyedén forgatom mancsomban.
- Tudja gondolkoztam azon, hogy egy mise alatt lepem meg önt. Meg az egész gyülekezetet. Fel sem tudja fogni, hogy mily kéjjel telt volna el, az egész templomot vérbe fürödve látni – sóhajtok fel ábrándosan. – Viszont rájöttem, hogy maguk amilyen álszentek, biztos abba a nyomorult és eléggé unalmas mennybe kerültek volna. Nem szolgálták volna érdekemet. De, talán magával. Magával kivételt tehetek. Még ha nem tud hírvivő lenni, élvezettel fogom látni, ahogy elvérez – fordulok hirtelen felé, újra csak nevetve. Vére lassan ráfolyik kezemre, s egyszerű késztetést érzek, hogy lenyaljam onnan. Mégsem teszem, hanem nézem, ahogy lassan feláll.
- Az áldozati bárányok, azok ártatlanok és tiszták, nem? – pimaszkodok vele vigyorogva, mit sem mozdulva. Várva, hogy elkapjon, hogy értem jöjjön. Kíváncsian arra, hogy mit akarna velem egy ilyen kezdeni.

Benedict Hyland
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Posztok :
8
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Jún. 08, 2017 1:10 pm írtam neked utoljára



Kyara & Benedict

- Vannak kisebb s nagyobb bűnök. - tudom le ennyivel. Belekezdhetnék a bűnök kategorizálásába, de nem teszem. Isten lássa lelkem, hogy mindent megpróbálok, de van amikor már a szavak elvesznek a semmiben, s már csak az ima segíthet. Imádkozni fogok érte. - A kényszerítés és a sorshúzás az teljesen más dolog. - szűkszavúságom azt hisze érthető. Szavai épp úgy lehetnek hazugságok, ahogy igazak. - Az angyaloknak is megvan a szabad akaratuk, akár csak nekünk. S köztük is vannak fiatalok, akik nem ismerhetik a teljes történetet. - fáradt mosoly az arcomon. - Abban igazad van, hogy Gabriel minden erejével azon van, hogy elpusztítson minket. De nem válaszoltál a kérdésemre, az vajon helyes, hogy Lucifer s fegyverhordozói ártatlanokat csábítanak bűnbe? Ne akard szenté avatni, nem lesz az, a bűnei hosszabb listát tesz ki, mint Gabrielé. Tehát akkor nem tagadod, hogy az életedet Mihálynak köszönheted. Ő is egy angyal. - cinizmusa szinte már fájdalmas, minden bizonnyal ő maga is ordítana.  - Miért lettél ilyen hitehagyott? - érzem, hogy a kérdés hiba, az ártatlanság álarca régen lehullott róla. Minden szavából süt a megvetés, mereven zárkózik el, a saját igazát hallatva, mit sem törődve szavaimmal. Görcsösen akar meggyőzni, hogy hitem mit sem ér. - Hogy mi választottuk-e? Vajon nem mi választottuk, mikor engedtünk Lucifernek? - kérdezek vissza. Minden csak nézőpont kérdése. Veszem kezembe rózsafüzérem s szemeit kezdem görgetni ujjaim között. Őrült nevetése nem zökkent ki, s már cseppet sem bosszant. - Az Úr megadja, amit kívánsz… örök szenvedést a pokolban. - elszámítottam magam, ez nem vitás. Látom, ahogy megindul a penge, hátra lépek, - már amennyire lehetséges ezen a szűk helyen- teljes erőből rántok egyet a lányon, nem törődve azzal, hogy csinos kis arca, mennyire fog vérben ázni, miután áttörte vele a rácsot, akár egy faltörőkos. Bár valószínűleg a vállánál felakad az ablakon, de a válaszfal panaszosan reccsen meg az ütközéstől. S remélem a jókedv is a torkára fagy.  Ami biztos, hogy az enyémből feltör valami ordítás -féle, ahogy a másik combom belső oldalába fúródik a kés. Átkozott szék, hiába léptem hátra, nem arra találták ki ezt a lyukat, hogy túl nagy helyet igénylő mozdulatokat tegyünk, főleg, ha még akadék is van benne. Érzem, ahogy az anyag hangosan reped a kezem alatt, pólójának egy darabját ragadom magamhoz emlékül, ahogy a falnak esem. Az én súlyomnak már nem tud ellenállni ez a rozoga tákolmány. A keretből kiszakadva visszhangot verve dőlök ki az oldalfallal együtt a földre. Fejem koppan, egy-két pillanat kell hozzá, hogy észhez térjek, megrázom a fejem. Lesz mit megmagyaráznom. De először iktassuk ki az első számú problémát, az örült tekintetű némbert. Némi túlzással kedvemre való, kiforratlan teremtés. Érzem ahogy lüktet a vér az ereimben, zakatol a szívem a mellkasomban. Bal kezemmel feltolom magam, a combomból kiálló késre meredek. Ördögi vigyor mossa el a fájdalmat az arcomról, ahogy kihúzom, s a lányra pillantok. Szerencsére nem ért létfontosságú eret. - Fejezzük hát be, pont megteszed áldozati báránynak. Kapaszkodok az egyik kezemmel a padok egyikébe, hogy felhúzzam magam. S megindulok felé.


Kyara Gilberung
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Félvér
☩ Posztok :
33
☩ Rólam :

I accidentally did that, on purpose!
☩ Képességem :

☩ Play by :
Kaya Scodelario
☩ Pokol vagy menny? :
Ofc Hell


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Jún. 07, 2017 8:09 pm írtam neked utoljára


Benedict & Kyara
- A kihallgatás bűnnek számít? – kérdezek vissza, melybe megkaphatja burkolt válaszomat is, hogy mégis honnan hallottam eme szentségtörő hírt. Ajkaimhoz féltve kapom számat, mint aki épp valami rosszat mondott az imént, de hát… Mégis kit érdekel? Az öreg elhagyott mindenkit ránk szabadítva a földi poklot én pedig minden percég kiélvezem ennek. – Szerintem azok a szárnyasok picit jobban ismerik az Öreget, mint mi földi elenyésző kis pondrók valaha is fogjuk nem? – húzom ajkaimat gúnyosan el, noha nem láthatja nem tekint rám. Jaj de élvezetes szívni egy ilyen szolga vérét. Ki szentül hisz abban a bolondba és próbálja elhitetni az emberekkel, hogy a hit erőssé teheti őket. Holott ugyanolyan gyengék maradnak, bármely természetfelettivel is találkoznak.
- Hádész és Zeusz esete. Igaz ők testvérek voltak, nem pedig apa-fia. De Zeusz zavarta le Hádészt az alvilágba, hogy őrizze a holtakat lelkeit. Nem csodálom, hogy teljesen begolyózott ott és úgy próbált keresztbe tenni Zeusznak, ahogy nem szégyellte. Egész kedvelhető figura, tudta? – mosolyodom el, noha gyónnom kellene, inkább egy kis ókori mitológiát tanítok neki. Na persze azt már nem teszem hozzá, hogy hasonlóért is erős áramot vezettek egykoron csinos kis fejecskémbe.
- Tekintve, hogy az lemúlt 25 évben Gabriel nagyobb pusztítást hajtott végre, mint Lucifer azt valaha is tette, mh… igen, ezt mondom. Védheti őket, de a tény az tény marad. Gabriel nem kímélt egy embert sem és ha nem lenne ez a város fallal körbe véve, no meg ha Michael nem vette volna a fejébe, hogy megvédi a drága emberiséget, brühü, már mi is rég halottak lennénk – közlöm egykedvűen vállamat megvonva. Ezzel azért nehéz vitatkozni, ezek tények. Ma már minden gyerek úgy születik, hogy kívülről betéve tudja, hogy mi történt itt azon a végzetes napon, ott Las Vegasba. Ha az az ostoba nem lenne ilyen szent életű, és nem viselne a hátán két bazi nagy szárnyat még szimpatikus is lenne. – Valóban az ember választja – mosolyodom el kajánul – No de a mészárlást is ők választották vajon? – teszem fel az újabb kereszt kérdésemet. Valójában tényleg mulattató, ahogy védi azokat a szentfigurákat.
S bizony lassan kezd kiakadni, mérges hangjára pedig hangosan nevetek fel.
S tart is nevetésem még akkor is, amikor grabancomnál fogva nyúl értem. Nevetek, akár egy őrült, egy pillanatra sem hitetve el vele, hogy félnék tőle. Oh, dehogy félek, sőt mi több, élvezem eme helyzetünket.
Félelme lassan tova szállt, vajon az Úrtól kapott ily nagy erőt? De ez még nem magyarázat arra, hogy miként állította meg a késem útját.
- Oldozz fel Atyám, mert vétkeztem – felelem ördögi mosollyal ajkaimon, démoni csillogással tekintetembe a rácson keresztül. Látom vigyorát, s egy hasonlóval válaszolok neki. Szóval tettet is akar látni? Legyen hát.
A kés kiszabadul a falból, s lássuk csak, hol is tegye meg az első látogatását. – Tudja, most jutott eszembe, hogy igazán ragaszthattam volna a pengére két szemecskét. Tudja azokat, amelyek így mozognak is benne – biggyednek le ajkaim egy pillanatra, hogy aztán újra csak esztelen nevetésbe kezdjek. Mindeközben a kés ide-oda forgolódik a lelkész körül, nézelődve, hogy mégis hol lenne a legjobb helye. Oh meg is van. Ha semmi sem akadályoz meg benne – és mégis mi akadályozna meg? A vaskos bibliája? – akkor egyenesen a combjába állítom bele az éles pengét.

Benedict Hyland
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Posztok :
8
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Jún. 06, 2017 6:31 pm írtam neked utoljára



Kyara & Benedict

- Ezt ők mondták neked, vagy harmad kézből hallottad egy utcasarkon? - vonom fel a szemöldököm, bár nem láthatja. Sokat beszélnek az emberek s valótlanokat, kitalálnak dolgokat, hogy megnyugtassák saját magukat. - Terjesztenek valótlan dolgokat szolgái, az ő szavai szólnak szájukból, hogy elrejtse saját gyengeségét. - bár próbálom azt gondolni még mindig, hogy gyermeteg még, s azért köt bele minden egyes mondatomba. De hátul ott motoszkál valami, ami ennek az ellenkezőjét súgja. Nagyon is tudatosan játszadozik minden idegszálammal. - Mármint? - kérdezek vissza a mitológiára. Egyelőre még nem értem az összefüggést, talán kifejti. - Azt akarod mondani, hogy minden halálért az angyalok felelősek? ~ Persze, hogy azt mondja! Nyisd ki a szemed!~ - emelem fel fejem, homlokomat most már haragosan ráncolva. - Vajon a démonok nem ugyanolyan felelősök a halálokért vagy még jobban? Vajon ki kísérti meg az anyákat, hogy vízbe fojtsák gyermekeiket, vagy a tolvajt, aki búcsúzul golyót hagy maga után? Ezeket a kérdéseket feltetted már magadnak gyermekem? Megérdemelték-e a halált? Most talán van kit okolni, de a bűn t az emberek választják. - ismételhetném önmagam, de hiába is lenne. A választás a saját kezünkben van. - Most már elég legyen, ez Isten káromlás, ha ezért jöttél ide, akkor ideje, hogy elmenj. - mindennek van egy határa, a türelmemnek is. És ez a leány mióta betért ide, azzal játszadozik.

Mocskos szavait nem is hallom, elvonja figyelmem a fejembe dübörgő másik. Egyszerre rettegni és koncentrálni túlságosan megterhelő, s nőből se vagyok, hogy megannyi cellát tartsak fent gondolataimnak, s cselekedeteimnek. Felőlem károghat amit akar, én megelégszem ezzel a kettővel.  Erősen tartom, a rácson keresztül figyelem, kaján mosolyát. Hasonlóan vigyorgok vissza rá. Perifériás látásommal érzékelem, ahogy a kés markolata ismét megremeg. Újra átvette felette a hatalmat. Lehetne ez az elmék párbaja is, de nekem ennél jobb ötlet jutott eszembe. A korábbi félelmemnek nyoma sincs, s az újabb végfelhívása se hozott lázba. Ezt érzékelheti is, a szélesedő vigyoromból, s csillanó tekintettemből. - Másra is képes vagy, mint üres fenyegetőzésre, gyer-mek-em? - kezem alatt még jobban meggyűrődik ruhája, ahogy közelebb húzom a rácshoz. Közelebb hajolok én is, ha nem lenne a rács, még az orrunk is összeérne. Érzem leheletéből és ruhájából áradó cigaretta dohos szagát. Innen lesz csak izgalmas a játék.  

Kyara Gilberung
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Félvér
☩ Posztok :
33
☩ Rólam :

I accidentally did that, on purpose!
☩ Képességem :

☩ Play by :
Kaya Scodelario
☩ Pokol vagy menny? :
Ofc Hell


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Pént. Jún. 02, 2017 5:24 pm írtam neked utoljára


Benedict & Kyara
- Azt beszélik az angyalok odakint – forgatom meg ujjamat körkörösen felfelé mutatva – hogy ez nem így történt. Nem tudom, higgyünk nekik. Vagy hazudnának? – suttogom, mintha attól félnék, ha egy kicsit is hangosabban beszélek, akkor meghallaná valaki illetéktelen és életem venné ezért. Oh, ha a kimondott szavakért járna a végítélet… Magamba dramatikusan sóhajtok fel, de suttogó hangomból a gyermeki kíváncsiság lapul. Kuncogás kaparja torkomat, de egyelőre vissza kell magam fogni. – Ők azt suttogják, hogy neki csak az Úr adta parancsba, hogy vigyázzon a pokolba… Olyan ez, mint a görög mitológia, ismeri azt? – pislogok rá nagyokat, újabb megjegyzésére azonban immár halk kuncogást kap válaszul.
Pufókás angyalkákkal. Mégis ki volt az, aki valaha így képzelte el őket? Röhej az egész. No meg ez az egész, de még játszom a szerepem. Még nem zökkenhetek ki. Még el akarom vele hitetni ártatlan valómat. Sokkal édesebb egy-egy ilyen után a valódi felismerés. Mily szép nézni szemükbe a döbbenetet. De pillanatnyi ökörködésünk újra irányt változtat és visszatér az álszent beszédhez. Mármint számomra álszent, hogy neki?
- Képzelem milyen jó lehet odafent a buli, amikor olyanok mellett élvezed az örök holt létet, akik megöltek – vonom meg a vállamat egykedvűen. – Vagy az angyalok nem is a mennyben élnének? – csodálkozok el egy pillanatra, mint egy naiv ostoba leányka. No azt már nem teszem hozzá, hogy szerintem a pokolba mennyivel édesebb a parti, azt hiszem, hogy itt égne ki teljesen.
- Tőlünk, ezért érthetlen, hogy miért hisztizett be ránk. Mint valami rossz tini. Tényleg, nála vajon vannak ilyen korszakok? – merengek el hangosan, eszembe se jutva, hogy gondolataimat magamba tartsam. Hangos upsz után csapok csak a szám elé, feltételezve, hogy rosszat szóltam. Vagy mégsem csak feltételezem?

De színjátékom itt ér véget. Ajkaimra kaján vigyor ül, szemeimbe ördögi fény csillan. Már érzem előre a vér édes ízét a számba, szemeim előtt látom, ahogy ennek a papnak is vére hullik a templom kövén és egyre csak terjed és terjed szét, minden egyes apró területet beszennyezve vele. Oh Kyara oly ostoba vagy, egy mise kellős közepén kellett volna érkezned. Mily pokolbeli örömöket okozott volna az neked.
Látom a rácsokon keresztül a döbbenetet az arcán.
- Oh, csak nem megrémítettem, Atyám? – pislogok párat ajkaimat lebiggyesztve, hogy egy pillanattal később hangos nevetésem visszhangozzon az üres templom falai közül. Hahotázásomba tán kissé előre is dőlök. – Már mondtam, én vagyok a Kaszás és magáért jöttem – vigyorodom el szemtelenül, amikor a kés először fúrja át az ajtót.
Remegését látva kéjesen harapok bele alsó ajkamba. Remegő szavai után, azonban újra csak a nevetés jut ki neki, hangomban pedig a szánalom. – Isten felőlem megdögölhet a pokol kénköves tüzében – szitkozódom eme szent helyen éééés… Voálá! Nem gyűltam még ki. Ez jó előjel. Akkor talán mégsem oly nagy bűn annak a fajankónak a nevét a szánkra venni.
Utolsó kérdésemre kapott nyugodt válasza azonban meglep. Meglep, előző remegéséhez képest. S ez a meglepettség épp elég volt arra, hogy a késem, a Saját késem engem akarjon megtámadni. Halk sikkantás csúszik ki torkomon, a meglepettség végett. Éles pengémre pillantok, majd fel a rácson keresztül a…
Időm nincs átgondolni, hogy mi is történhetett, egy kéz nyúl értem, megragad. Ajkamra kiül a már megismert gúnyos félmosoly, s egy leheletnyit szélesítek rajta, amikor végre már szemtől szembe látom a papot.
- Oh, én nem tenném az ön helyébe – lódul meg újra a késem, reményeim szerint már olyan irányba, amelybe én szeretném. – Megkönnyíthetem a halálát, de ha ennyire makacskodik, félő, hogy csúnya vége lesz – szólok őszintén, újra csak ördögi szikrát gyújtva tekintetembe. – Ha most elenged, ígérem, hogy hamar túlleszünk rajta – győzködöm továbbra is, a pengét teste előtt lebegtetve, mintha az azt nézné éppen, hogy hova is fúródjon be elsőként.
Oh! Vennem kellett volna ragasztott szemeket, melynek íriszei mozognak! Basszus, na majd legközelebb akkor. Úgy sokkal mókásabb lenne.

Benedict Hyland
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Posztok :
8
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Jún. 01, 2017 6:46 pm írtam neked utoljára



Kyara & Benedict

- Lucifer, Lucifer… - összeszorított fogakkal ismétlem meg kétszer is e nevet. Legyen bárkiről is szó, mindenkit valami különös érzés fog el, ha ezt a nevet hallja. A hívőt a félelem, a rajongókat az odaadás, de még a hitetlenekben is kelt valami érzelmet. Olyan nincs, hogy nem gondolnak róla valamit. Többen hisznek a gonoszban, mint a jóban. Kétségtelen, hogy jó munkát végzet. Bennem is megmozdul valami, a fájdalom az mely arra kényszerít, hogy ökölbe szorított kezemet kiengedjem. Körmeim nyomot hagytak a tenyeremben s most sajognak. Megdörzsölöm, hogy enyhítsem az érzést. – Lucifer maga az ördög. – jelentem ki korábbi higgadtsággal. Ezen nincs mit szépíteni. – Gyermekem magad is jól tudod, hogy Lucifer maga mondott le arról, hogy az angyalok között éljen. Hogy mi volt tettének oka, azt csak ő tudná megmondani. Az Úr iránti szerette, vagy csak az annak álcázott irigysége vezette oda, ahol most van.  De megkísérteni jött az embert. – elmosolyodom a felvetésen én is. – Persze, és trombitás, pufók angyalok ülnek körülötte. – döntöm fejem a falnak, s lehunyom szemeimet.  ~ Mit művelsz? ~ Kipattannak szemeim, s megköszörülöm torkom. - „Az embernek minden úta igaz a maga szemei előtt; de a szívek vizsgálója az Úr.” – fészkelődöm egy kicsit és reverendám ráncait simítom ki, mint egy szűz leány. – A halál után minden ember ítéletben részesül. A Mennyben örökké Isten mellett lehetnek az arra érdemesek, míg a Pokolban örök szenvedés vár arra ki nem bánta meg bűneit. – fejtem ki kissé a dolgot. – Igen gyermekem, lehet, hogy azt érezed, akadályokat gördít az utadba, de csak azért, hogy jobb ember lehess. Az, hogy melyik útra lépsz, csak tőled függ.  – próbálom megerősíteni hitében. – Köszönöm. – igazán engedékeny, bár cseppet sem örülök, a késői látogatónak. Az ajtó feltárja előttem a mit is? Homlokom összeráncolom, ahogy először aprócska ezüstös fény csillan meg az ajtó mögött. Csak a szemem káprázik, rázom meg a fejem, talán csak a fáradtság játszadozik képzeletemmel. Torkomon akad minden szó, s a nyakam függő keresztre markolok. Egy szót sem szólok, talán jobb is, hisz a leányt nem akarom megrémíteni. Bár ez abban a pillanatban foszlik szét, mikor amaz meg nem szólal. Döbbenet ül az arcomra s amennyire csak tudok egyé válok a székkel, mintha ez bármit is segítene egy lebegő pengével szemben. – Ez… ez a te műved? ~ Hát persze, hogy az övé.~ - Ki vagy te? – remegve járja át testemet a félelem, rezonálva szakadnak fel torkomból a szavak.~ Egy boszorkány. Egy tűzrevaló boszorkány!~ - Isten irgalmazzon neked gyermekem. – hunyom le szemem, s nyelek egy nagyot. ~ Irgalom? Nincs irgalom! Kigúnyolt, s most az életedre tör!  Vétkezik ellened s ellenem! ~ - újabb fájdalom nyíllal agyam egy rejtett zugába. ~BŰNÖS!~ - ordít a bíró a fejemben. ~ S meg kell büntetned!~   - Érzem, ahogy ereimben lelassul a vér zubogása, némán bólintok, hangtalanul hullik keresztem mellkasomra. – Nem gyermekem. – nyitom ki a szemem, s meredek az előttem lebegő késre, bár csak ne lenne annyira konok ez a penge. Hasonlóra én is képes vagyok. Hát lássuk… Abban a pillanatban a kés, a gyóntatófülke elválasztó falába fúródik hangos koppanással. Talán még át is ütötte azt a vékony falat mely köztem és támadóm között van. – Még nem. – bár csak elképzelésem van, hogy hol is lehet a túloldalon, de annyira nem is lényeges. Az utolsó betű kimondásával, ütöm át a köztünk lévő rácsos ablakot, azzal a szándékkal, hogy megragadjam, akár csak menekülés közben is.


Kyara Gilberung
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Félvér
☩ Posztok :
33
☩ Rólam :

I accidentally did that, on purpose!
☩ Képességem :

☩ Play by :
Kaya Scodelario
☩ Pokol vagy menny? :
Ofc Hell


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Máj. 31, 2017 10:30 pm írtam neked utoljára


Benedict & Kyara
Ahj, hogy mennyire cseszettül unalmas ez az egész világrend. A jók a mennybe, a rosszak a pokolba kerülnek. Mintha meg lehetne különböztetni, hogy ki a jó és ki a nem. Oh, hát persze, hisz van aki megtudja. Kinek tiszteletére eme templomot építették.
Pf… Ha annyira jóságos lenne, akkor nem várná ezt el az emberektől, de ez már megint más kérdés.
- Pedig Lucifer is egy arkangyal – sóhajtom halkan lezárva eme témánkat. Hiba lenne tovább okfejteni a kérdéseket, amúgy sem érdekel. Annyira. Csak egy picikét. Aprócskát. Mélyen legbelül.
A becsapást hallva halkan kuncogom el magamat. Aztán fejemet felemelve hajtom hátra. Nekidöntöm a gyóntató falának, egészen koppanásig.
- Tudja, most elképzeltem, ahogy fent ül a mennyecskében a kis bárányfelhőcskéin és nézegeti az embereket. Két csoportja ossza őket a kis listácskáján. Te pokol, te menny, mormogja magába – kuncogom el magamat. Máshogy nehezen tudnám elképzelni, hogy miként tudja, hogy épp ki tesz jót és ki nem. Persze az én elmém ehhez fel sem érhet, de eme elképzelés elég mulatságos még így is számomra.
Ajkaimat megnyalva hirtelen égető vágyat kezdek érezni egy kósza cigaretta után. Úgy benyúlnék a zsebembe előhúzni egy nemrég sodort példányt.
- Hogy jót akar mindenkinek – ismétlem el utána, akár egy rendes matula. Azonban lelki szemeim előtt újra megjelenik a koszos korházi „szoba”. Kezeim oda vannak szíjazva a székhez. Látom az Atya kaján tekintetét, ahogy homlokomhoz ragasztja a tapicskákat. Ahogy imákat mormol orra alatt, miközben áramot ereszt belém.
Hirtelen rázom meg a fejemet, kizökkentve magam az emlékeimből. Jót akar.
- Oh, Atyám félreért. Én nagyon is tisztelem. Hiszen Mindannyian az ő teretményei vagyunk – húzom kaján vigyorra ajkaimat, melyet rögtön le is törlök. Továbbra sem tekint rám, de nem szabad kockáztatni nem igaz. – Én csak az Ő akarata szerint élek – s ebben még hazugság sem lehet. Valami fordított logikámmal biztos meg is tudnám magyarázni, ám erre most nincs szükség.
- Ühm… - válaszolnék még újabb monológjára, de nem ezért jöttem most ide. Most jobb dolgom is van, minthogy egy újabb álszent pap prédikálását hallgassam a hitünkről. Köszönöm a hitem megvan. Mégpedig apámba.
És hát a magam módján válaszolok is neki, még ha neki erről fogalma sincs.
- Persze, csak nyugodtan – intek engedékenyen kezemmel, akárha egy királynő tenné. Szinte már mohó pillantással figyelem, ahogy kinyitja az ajtót.
- Kop-kop, ki vagyok? – hallatom saját hangomat, csakhogy nem az ajtón túlról. Onnan csak a késem éle kukucskál ki egy kicsikét, mintha csak bekukkantana. Aztán szégyenlősen visszahúzódik az ajtó mögé. – A télapó? Nem, a gestapó – mondom ördögi vigyorral az ajkamon. – Ne aggódjon Atyám, nem más vagyok, mint a kaszás. Magáért jöttem – folytatom kényelmesen hátradőlve a fülkében. S hirtelen az ajtó túloldaláról rátámad a késem. Vagyis egyenlőre az ajtót vágja ketté, mintha kés tenné a falon. Majd még egyszer belevágom. S még egyszer. Egyre mélyebben, hogy minél közelebb kerüljön hozzá.
- Mondja Atyám, vétkezett ma már?

Benedict Hyland
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Posztok :
8
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Máj. 31, 2017 9:00 am írtam neked utoljára



Kyara & Benedict
- Kell egy hely azoknak is, kik nem bánják meg bűneiket, s az ördöggel cimborálnak.  – a lány túl ifjú, melynek velejárója a kíváncsiság, s a túl sok kérdés. Ami önmagában nem lenne baj, ha tudjuk, mikor van itt a kérdéseknek ideje, de ez a hely nem arra van, hogy Isten szolgáját faggassuk a miértekről. Meggyónjuk bűneinket, s mehetünk Isten hírével, lelkünk tiszta fényével. De továbbra is nyugodtan ülök, csak fejemben cikáznak efféle gondolatok. - Természetesen nem. – miféle ostoba kérdés ez? Ajkaim formálnák már a kérdés, mégis megálljt parancsolok magamnak. – Hiába a hazug megbánás, Istent nem lehet becsapni. – kezdek kételkedni abban, hogy ez a lány azért van itt, hogy bűnbocsánatot nyerjen. Ez amolyan megérzés. Inkább csak gúnyt akar űzni Istenből s belőlem. Mely szintén bűnnek számít… ~ büntetést érdemel.~ Felkapom fejem a hirtelen jött gondolatra. De nem, hisz háborúban áll a testvér a testvérrel, s ilyen időkben természetes, hogy a hit oszlopai megremegnek. – Épp úgy az emberiség próbája ez, akár csak az angyaloké. Istennek tervei vannak, melyet mi nem ismerhetünk. De hinnünk kell abban, hogy jót akar mindenkinek. Ez a próba része gyermekem.– higgadtságom nem vesztem el, pedig már kezdem úgy érezni magam, mint egy kihallgató szobán. – Igen, okkal. – bólintok. – De gyermekem Isten házában vagy, kérlek a tiszteletet ad meg, még akkor is ha nem értesz egyet! – dorgálom meg szemtelen hangneme miatt. Nagy levegőt veszek, előkészülve ismét egy hosszabb monológra. – Ezek csak találgatások, igazi okát nem tudhatjuk. Soha nem ismerhetjük ki Őt. Az Úr teremtett minket, s megadta nekünk a szabad akaratot, hogy dönthessünk. Mindig választhatunk két út között. Mégis ha vétkezünk, megadja a lehetőséget, hogy megbánást tanúsítva újra a kegyébe fogadjon minket. – szeretnék túlesni már a dolgon, s ismét csak a remény marad, hogy a gyermek, ez az eltévelyedett bárány, rátér a lényegre. – De talán most már térjünk rá, amiért jöttél leányom, a bűneidre. – válaszolok kérdésére, bár már most egy kicsit egyenesebben. Halk kopogás az ajtómon késlelteti ezt a percet. Felvonom szemöldököm, nem hallottam, hogy bárki is érkezett volna. Noha, talán túlságosan elvonta a figyelmem a lány szavai, mely már – már pimaszak. – Bocsáss meg egy pillanatra leányom. – nem állok fel, csak előre hajolok a kilincsért. Lenyomom, s csak egy kicsit lökök rajta, éppen akkorát, hogy az kinyíljon, s a mögötte megbúvó alak feltűnjön. – Igen? – szólok, miközben visszadőlök a székembe.



Kyara Gilberung
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Félvér
☩ Posztok :
33
☩ Rólam :

I accidentally did that, on purpose!
☩ Képességem :

☩ Play by :
Kaya Scodelario
☩ Pokol vagy menny? :
Ofc Hell


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Máj. 30, 2017 9:47 pm írtam neked utoljára


Benedict & Kyara
Hangját hirtelen szakítja félbe pillanatnyi koncentráció hiányom. Fejem lehajtva halkan szitkozódom, hangom csak fogaim közül szűrődnek ki. De szerencsémre nem figyel fel rá jobban. Tán betudja az egyik gyertya lehullásának? Vagy egy mécses tartójának? Lényegtelen, a lényeg, hogy megkönnyebbülök, amikor folytatja szavait.
Urrá kell lennem arcizmaimon, hogy ne vágjak gúnyos képet, szavai hallatán. Szemeimet sem forgathatom meg, annak ellenére sem, hogy nem tekint rám.
- Ha olyannyira határtalan, miért létezik a pokol? - hallom saját meggyötört kétségbeesett hangomat. Oh, hogy még ilyenre is képes vagyok. Legszívesebben felállnék és körbeugrálnám tapsolva a helyet, megveregetve saját vállamat. Ügyes Kyara, jó Kyara, skandálnám magamba.
De nem, nem tehetem.
- És mi van azokkal, kik nem bánják a tetteiket, mégis gyónnak? Ők is feloldozást nyernek? - faggatózom tovább. Mh, nem is olyan rossz felállás. Inkább legyen erről szó, mint saját bűneimről. Félő, hogy akkor tíz év múlva sem szabadulunk ki eme kényelmetlen fülkéből. Szavai hallatán azonban újra nevetés kaparja a torkomat. Végig azon jár az eszem - no persze azon kívül, hogy átnyúlnék eme ablakon és két kezemmel fojtanám meg eme kétszínű kis pojácát. Minden papot annak tartok, most mi van? Jah igen, hogy azon jár az eszem, hogy min is? Oh persze, hogy vajon saját szavait elhiszi? Közöttünk jár, hogyne, pf...
- Próba elé, melynek az emberiség issza meg a levét? Milyen próba ez? Mégis hogy kéri ezek után, hogy teljes odaadással higgyünk benne? - rázom meg a fejem, lehangoló hangomat hallatva. Az igazat megvallva egyszer tényleg elbeszélgetnék az Istennel, de úgy igazából. Vajon milyen lehet? Én is az ő teremtménye vagyok - hegyiről. Érdekes manus lehet, az biztos. Vagy nőci, ki tudja? Vagy nemtelen? Hermafrodita?
- Szóval minden okkal történik igaz? - húzom ajkaimat aljas mosolyra. - Érdekes tudja. Ha tényleg így van, akkor lényegében ennek az egésznek nem kellett volna megtörténnie. Ugyanis a minap az egyik szárnyas barátunk épp azt ecsetelte egy másiknak, ne tudja meg, hogy mennyire ostobák, szóval, hogy Isten az emberek miatt lovagolt el a naplementébe, mert nem bírta nézni a mi szánalmas kis aljas életünket. No de, ő teremtett minket ilyenné, akkor mégis mit várt? - forgatom meg most ténylegesen a szememet.
- Mh, hogy mi árnyékol? - kérdezek vissza egy sóhajtás kíséretében. Már épp szólásra nyitnám ajkamat, amikor az atya ajtaját a kés markolatával ütögetem meg halkan. Mintha egy halk kopogás lenne, melyhez az égegyadta világon nekem aztán semmi közöm sincsen. Hogy ezt el is hitessem, torkom enyhén megköszörülöm, várva mit lép a férfi.
Még hogy minden okkal történik, hát persze. Még, hogy bennünk van az Isten, naná. Hogyne. Én meg a húsvéti nyuszi vagyok.

Benedict Hyland
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Posztok :
8
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Máj. 30, 2017 8:33 am írtam neked utoljára



Kyara & Benedict
- Ne aggódj gyermekem, az Atyaisten irg… - halk koppanás zavarja meg megnyugtató szavaim, legalább is én annak szánom. Pár pillanatig hallgatok követi e másik, de semmi. – Szóval, az Atyaisten irgalma és Krisztus kegyelme határtalan – kezdek bele újra s fejezem be. Szavaim talán vesztettek súlyukból, ami az én hibám is. Így hirtelen kell egy kis idő, míg visszazökkenek hivatalos szerepembe. Ráadásul még enyhe fejfájás is kezd rajtam úrrá lenni. Én nem nézek a túloldalra, csak fél arcomat mutatom neki. Egyedül árnyékának mozgását érzékelem. – Ha szívből bánnod tetteid, akkor nincs mitől félned, elnyered a feloldozást. – előző szavaim is jelenthetnének gyógyírt kétségeire, mégis megtoldom. – Folytasd, kérlek… - mondom neki, miközben az előttem lévő mintázatán futtatom végig tekintetem, mint meg annyiszor. Csendben fogom most is végig ülni a bűnlajstromot, mint már annyiszor, s végül megadom a feloldozást. Feljebb emelem fejem a kérdés hallatán. – Isten mindig köztünk van, volt és lesz. Benned, s szüleidben, a környező fűben, s fában. Mindannyiunkban ott él egy aprócska szikrája. Ebben nem szabad kételkedned. Próba elé állítja gyermekeit úgy az embereket, mint az embereket, hisz mi is azok vagyunk. – kezdek bele, egy kisebb sóhajjal. Nem lepődöm meg kérdésén, hisz nem ő az egyetlen, akiket ilyen kérdések gyötörnek, s nem is ő lesz az utolsó. Minden napra jut minimum egy. S én mindig ugyanazt mondom.  – Próbára teszi hitünket, kitartásunkat. Minden okkal történik gyermekem, megerősít, megacélozza elkötelezettségünket feléje. – folytatom kimért hangon. – Az angyalok értünk vagy ellenünk vívnak harcot. Hinnünk kell benne, hogy nem hagy minket elveszni. De mond gyermekem, a te lelkiismeretedet mi árnyékolja be? – csak remélni tudom, hogy nyugtalan szíve megkapta válaszát, s most már rátérhetünk arra, amiért ide jött.



Kyara Gilberung
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Félvér
☩ Posztok :
33
☩ Rólam :

I accidentally did that, on purpose!
☩ Képességem :

☩ Play by :
Kaya Scodelario
☩ Pokol vagy menny? :
Ofc Hell


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Máj. 29, 2017 10:03 pm írtam neked utoljára


Benedict & Kyara
- Mh, hát hol is kezdjem, atyám... - kezdek bele aljas mosollyal az arcomon, ám ekkor látom meg a kinyíló ablakot. Értetlenül pillantok az atyára, amolyan szokatlan módon. Vagy... ez így helyes? Valahogy mindig úgy mesélték az ilyeneket, hogy arctalan az egész. Te elmondod lelked kínját ő pedig vakon meghallgat, ad valami idióta tanácsot és viszlát.
Persze értem én, hogy nekem erre aztán végképp semmi szükségem, nem ezért vagyok itt.
Arra azonban épp elég apró cselekedete, hogy megzavarja a koncentrációmat. A gyóntatófülkétől alig pár méterre lebegő kés hangosan zuhan a padlóra. Hangja visszhangot ver a falakon.
Fejemet lehajtva köszörülöm meg torkomat, mintha ebből semmit sem hallottam róla.
- Vétkem túl nagy Atyám. Nem tudom, hogy kérhetek megbocsájtást rájuk... - emelem fel újra csak őzike barna szemeimet, melyekbe immár a teljes és őszinte megbánás tükröződik. Oh, hogy mennyit gyakoroltam eme nézést.
Ha esetleg a kés hangjára reagálna, és kinézne, annak hűlt nyoma sincsen már kint. Egyelőre még terelnem kell.
- Mondja Atyám, Isten közöttünk jár? Miért tart eme háború? Miért kell ezt megszenvednünk? Miért minket büntet gyermekei háborúja miatt? - záporoznak kétségbeesett kérdéseim, mintha megnyugvást akarna találni lelkem. Ajkaimra apró vibráló mosoly kúszik, megremegnek azok, s szégyenlősen sütöm le újra szemeimet. Arcomba tóduló hajam mögé próbálom rejteni megcsillanó tekintetemet.
Mennyire fogom én ezt élvezni. Isten még hívő bárányát a túlvilágra bocsátani. Lelkem egésze beleborzong a gondolatba.

Benedict Hyland
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Posztok :
8
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Máj. 29, 2017 7:37 am írtam neked utoljára



Kyara & Benedict

Halk ajtócsukódásra riadok, s egy igencsak fiatalka női hangra. Gondolatban felírok a szülőknek egy piros pontot, amiért időben rávezetik leányukat a helyes útra. Kevés olyan hely van – még egy templomban is- ahol valóban megnyugvásra lelhet az ember. Az egyik ilyen a gyóntatófülke. Tévhit, ha azt gondoljuk, hogy, aki templomba jár, az elsőként ezt a helyet fogja megtámadni. Az emberek nem szívesen néznek szembe cselekedeteikkel, inkább sanyargatják lelküket, mintsem feloldozást kérjenek. Persze, nem éppen ez a legkényelmesebb hely a szunyókálásra, de már megszoktam. Nem is tudom, talán a vén Mrs. Loyd egy órás beszámolója álmosított el annyira, hogy ne akartam innen kimenni. Szerencsétlen pára úgy érzi, hogy hamarosan távozik közülünk, s mindent meggyón, amit csak lehet. Egy gond van vele, hogy már kicsit szenilis így van, hogy hetente többször betéved, s újra elmondja azt, amit már számtalanszor. Az órámra pillantok, elrepült felettem az idő. Feltolom magam a széken, s megigazítom reverendámat. Néhány perces csend, csak halk neszezés szűrődik át. Magam is megköszörülöm a torkom. Elhúzom a függönyt, hogy a rácsos ablak mögül ne csak egy hangot halljon, hanem valami emberi alak is kirajzolódjon előtte. – Miben vétkeztél leányom?


Kyara Gilberung
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Félvér
☩ Posztok :
33
☩ Rólam :

I accidentally did that, on purpose!
☩ Képességem :

☩ Play by :
Kaya Scodelario
☩ Pokol vagy menny? :
Ofc Hell


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Máj. 28, 2017 11:11 pm írtam neked utoljára


Benedict & Kyara
Az felhők vastagon takarják az eget, nem engedik átszűrni a lemenő nap fényeit. A máskor a narancs és a rózsaszín színekben pompáló eget az éj előlegezte meg számunkra. A legkedveltebb időszakom következik, ajkam szegletébe pedig ott húzódik a már jól ismert vigyor. Az éj hideget tartogat számunkra, hosszú fekete nadrágom, csizmám és bőrkabátom tán megvéd majd ettől. Fejem lassan szegem hátra, ahogy megállók az épület előtt.
Szent Gabriel temploma. Hányni tudnék az egésztől. A sok mihaszna vallási függő. Akik még azt hiszik, hogy az a retek Isten még valaha visszatér közéjük. Kész röhej. Mégis miért tenné? Itt hagyta az egészet - úgy tartják - hogy angyalai egymást öldököljék.
Mondjuk ez a része még igazán tetszik is az egésznek. S lássuk be, enélkül én sem létezhetnék.
Azonban most nem ezért vagyok itt. Rágómat hangosan csócsálom, miközben könnyed léptekkel indulok meg a bejárat felé.
Vajon elégek, ha belépek? Sose jártam még templomba, de talán a szenteltvizet hanyagolnom kellene. Zsebre dugott kézzel sétálok be a kihaltnak tetsző szent helyre.
Oh, lemaradtam volna a miséről? Szomorúan biggyesztem le ajkaimat, pedig, oh egy kis ártatlan vér. Áh, ők nem jók, ő nem feltétlen jutnak a pokolra. Nem, de ha teszek arról, hogy oda jussanak?
Fejemet megrázva próbálom gondolataimat kirázni fejemből. Ki tudja, tán épp azért mert szent, már a gondolattól is lángra kapok. Nevetés kaparássza a torkomat. Persze, meg mint a régi időkben, is mi?
Lelkem megnyugszik, ujjam begyével óvatosan simítok végig az egyik pad karfáján.
Ekkor pillantom meg a gyóntatószék felett égő mécsest. Egy pap. Pont itt. Egy karnyújtásnyira. Oly nagy a kísértés, oly nagy a csábítás, hogy képtelen vagyok ellenállni neki.
Halk léptekkel indulok meg felé. Kabátom belső zsebéből előveszem az egyik kést, s gondosan elrejtem az egyik pad párnája alá, nem messze a gyóntatótól.
Az apró fülke elé érve torkomat megköszörülve nyitom ki annak ajtaját.
S amikor azt hittem, hogy ennél kisebb helyre már nem kerülhetek... hát mi ez? Egy... egy... Lyuk? Szememet forgatva sétálok be és ülök le illedelmesen.
Arcomról igyekszem lemosni a kaján vigyort és nézek fel lassan a szemközti rácsos ablakra.
- Oldozz fel Atyám, mert vétkeztem - kezdek bele a szokásos szövegbe. Oh, hogy honnan tudom? Egyszerű, a diliházba azt hitték az elég gyóntatással majd megtisztítják véremet.
Közben elmémmel a kint hagyott kést lassan emelem fel és irányítom a szembeni fülke ajtajához szép lassan. Ezt most ki akarom élvezni.

Sponsored content
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

írtam neked utoljára


 
St Gabriel Church
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: