☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Iliana Greer
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
67

Hétf. Nov. 06, 2017 7:57 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ian, Rowena & Iliana
Dawn Will Bring Us Death


A démon válaszol, megtörni próbál, ám látom, hogy mindez talán csak a pánik miatt van, hiszen ha még nem is teljes a hatás, ha végre önbizalmam teljében, erősen kántálom tovább a szöveget, hatni fog az ige.
- Benedictus Dea, Matri gloria! - ismétlem újra és ekkor látom meg, hogy a háttérben Ian végre ébredezik. Ettől felpezsdülve, hangosabban szavalom a szavakat, csak hogy piszkáljam a démont, kimozdítsam magabiztosságából. A válaszcsapása azonban erősen mellkason kap, szinte belém szorul a levegő, ahogy pár méterrel hátrébb a betonon landolok. Levegőért kapkodok, az oldalamra fordulok és szinte könnybe lábadt szemekkel figyelem, ahogy Ian magabiztosan imádkozik a démon mögött állva. Segíteni akarok neki, bár jelenleg levegőt is alig bírok venni, nem hogy szavakat formálni ajkaimmal. Ennek ellenére gondolatban vele együtt imádkozom, hangtalanul formálom a szavakat számmal, egészen addig, míg nem sikerül hanggal is, majd felkelve szinte ketten fogjuk egyik, illetve másik oldalról közre a démont.


Ian Baker
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Ember
☩ Reagok :
14
☩ Korom :
43

Kedd Okt. 24, 2017 10:47 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next





Rowena; Iliana & Ian

A holtak köztünk járnak



-Megöltél! – hallottam Ben hangját, amelyet oly rég nem hallottam, de ezer közül is felismernék, még süketen is. Tudom, hogy nem ő az, hanem csak a bűntudatom, de évek óta nem hallottam az ő hangját, csak a többiekét. S ennyi év után is csak egy szót tudok kipréselni magamból a hangja hallatán. Sajnálom. Akkor még nem tudtam, hogy ez az a nap, amit jósolt nekem a démon régen. „Három halott fogja a fejedre olvasni a bűneidet, s minden bűnöd után egy harangszó jelzi neked, hogy ez volt az…S a harmadik harangszó után meghalsz.” Persze soha nem hittem el, hogy igaz lehet, de a harang megszólalt. Valaki félre verte a harangot, s a káosz egyik pillanatról a másikra lett úrrá a templomon, s a városon is. Angyalok támadtak emberekre, emberek emberekre, de démon démonra is… Alig egy óra múlva már űznöm is kellet, de a démon nem távozott e-világból, csupán elhagyta a teste, hogy újabbat szálljon meg. Így nem maradt más választásom, mint börtönbe zárni test nélkül. Már készültem volna vallatóra fognia démont, amikor Lia jött értem, hogy az esperes a segítségünket kérte. A St. Gabriel Church ad menedéket egy marék embernek, akiknek védelemre van szüksége mind a démonok, s mind az angyalok ellen. Döntenem kellet, hogy egy démont kínzok meg, vagy megmentek egy maréknyi embert. Nem volt kérdéses. Liával sietős léptekkel vettük a nyakunkba a várost, s nem is szóltunk egymáshoz. Pedig lenne miről beszélnünk, de nem hagynak nyugodni a hangok.
-Ott hagytál! – szólal meg a fejemben az előző tanítványom hangja, s a következő pillanatban valami nagy, és nehéz sodor el… A fájdalom nyíllal belém, s tisztán hallom, ahogy törnek a csontjaim, de nincs erőm felordítani. Csak a sötétség vár rám…
Sűrű, áthatolhatatlan sötétség… Se képek, se szagok, se hangok… csupán a sötétség… bár egy végtelen élettel elteltével hangokat hallok… de nem az élők hangját, hanem a haltaké…
-Gyere!!!
-Már várunk!
-Nincs értelem küzdened!
-Megöltél!
-Nem mentettél meg!
-Megerőszakoltál!
-A pokolban fogsz égni!

De a sok negatív hang után meghallottam azt a hangot, amely többet jelent számomra mindennél…
-Nincs baj kicsim. *nyugtat meg Baker mama.* Szüksége van rád….
A következő pillanatban a fájdalom hasít minden porcikámba. Minden levegővétel nehézkes, és fájdalmas, ahogy a pár bordám megrepedt, vagy talán el is tört. A látásom homályos a homlokomból szivárgó vértől, s amikor megpróbálom megemelni a jobb karomat, hogy megtisztítsam, de csak a fájdalom hasít belém, aminek hatására felordítok. Megtehetném, hogy a földön fekszek tovább, s senki nem róná a szememre, hogy miért nem segítettem, hiszen a jobb karom természetellenes pózban van meghajolva, a fejem sérült, s pár bordám sem a régi már. De akkor mi lenne a számadásnál? Nem védelmeztem meg, mert sérült voltam? Nem védelmeztem meg, mert féltem a haláltól? Az nem én lennék. Tudom, hogy egyszer meghalok. Tudom, hogy a pokolba kerülök, mindazért, amit tettem, de legalább életemben jót tehetek.
-Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm -kezdem erőtlenül a számomra legfontosabb imádságot- füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. -lassan, s fájdalmakkal telve tápászkodok fel, időnként bele szisszenve az imába, de ahogy az ima halad előre úgy egyre jobban kapok erőre, míg már fennhangon mondom az imádságot.- Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy, a te vessződ és botod azok vigasztalnak engem. Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt, elárasztod a fejem olajjal, csordultig van a poharam. Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig. -az utolsó sorokat már állva mondom végig. Igaz, hogy szánalmas látványt nyújthatok, hiszen harcképtelen vagyok a katonák szemében, de a démonok megfékezéséhez nem a fizikai erő kell, hanem a lelki erő. Amiben teljében vagyok…





Rowena
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
• szakadárok
☩ Reagok :
3
☩ Keresett személy :
-
☩ Korom :
28

Kedd Okt. 24, 2017 9:59 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ian & Iliana

-San Francisco-


Harcosként mindig arra tanítottak, hogy soha ne féljek az ellenségtől legyen az bármilyen erős vagy hatalmas. Na és persze, ami a legfontosabb az az, hogy higgyek magamban. Ha még én se hiszem el, hogy legyőzhetem az ellenséget, akkor megette a fene az egészet és azt hiszem, a lánynál is ez a gond. Ezért van az, hogy bár egyre magabiztosabban kántálja az ördögűző szöveget, még mindig nem tud komolyabb sérülést okozni a démonnak. Viszont egyre jobban szenved. Érzem. Kemény dió, valószínűleg hatalmas erejű lény lehet, de minden lénynek meg van a maga gyengepontja.
Felcsillant bennem a remény, ahogy a lányt figyelem és minden erőmmel azon vagyok én is, hogy segítsem valahogy. Talán, végre szabad lehetek majd és nem fog egy ilyen szörnyeteg uralkodni felettem.
-Élvezettel foglak kibelezni! De előbb a férfival végzek. A szemed láttára fogom megölni, hogy minél jobban fájjon neked!- fröcsögi dühösen a szavakat a démon, de azt hiszem, ez a düh mutathatja meg a lánynak, hogy jó úton jár. A szenteltvíz aztán, mikor az arcába -vagyis az én arcomba- fröccsen, felszisszen és hangosan felordít. Nem tudom, hogy mi fog történni, ha tényleg nagyon feldühíti, de az biztos, hogy nagyon tisztelem ezt a fiatal nőt, aki félelmét félresöpörve szembeszáll a démonnal. Sok másik ember talán, már rég elszaladt volna, de ő még itt van. Mondjuk van egy olyan sejtésem, hogy nem miattam, hanem a férfi miatt, aki még mindig ájultan fekszik a fal tövében. Csak remélni tudom, hogy nem esett komolyabb baja és mindenki élve megússza ezt a találkozást.
-Gyenge vagy!- morogja a démon majd hangos kacagásba kezd és lendít egyet a karján. Ha jól sejtem, a lányt is szeretné úgy elrepíteni, ahogy nem rég a férfival tette én pedig aggódva figyelem a jelenetet a háttérből és egyre dühösebb vagyok, amiért nem tehetek semmit az egész ellen. Figyelem az eseményeket, mintha egy nyamvadt moziban ücsörögnék, de nem tudok uralkodni a testemen.


/Remélem, megfelelő lett de szólj nyugodtan, ha valami nem jó ^^ /

Iliana Greer
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
67

Szomb. Okt. 21, 2017 5:29 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ian, Rowena & Iliana
Dawn Will Bring Us Death


Szavaim úgy tűnik, nem igazán érnek el hatást. Félek, hátrálok egy lépést, de nem megyek vissza, közel Ianhez. Nem akarom, hogy ő váljon a célponttá, így inkább arrébb is sétálok, kissé távolodva, távolságot tartva a démontól.
- Regna terrae, cantata Deo, psallite Cernunnos,
Regna terrae, cantata Dea psallite Aradia.
Caeli Deus, Deus terrae,
Humiliter majestati gloriae tuae supplicamus
Ut ab omni infernalium spirituum potestate,
Laqueo, and deceptione nequitia,
Omnis fallaciae, libera nos, dominates.
Exorcizamus you omnis immundus spiritus
Omnis satanica potestas, omnis incursio,
Infernalis adversarii, omnis legio,
Omnis and congregatio secta diabolica.
Ab insidiis diaboli, libera nos, dominates,
Ut coven tuam secura tibi libertate servire facias,
Te rogamus, audi nos!
Ut inimicos sanctae circulae humiliare digneris,
Te rogamus, audi nos!
Terribilis Deus Sanctuario suo,
Cernunnos ipse truderit virtutem plebi Suae,
Aradia ipse fortitudinem plebi Suae.
Benedictus Deus, Gloria Patri,
Benedictus Dea, Matri gloria!
- ismétlem újra és újra, hangosabban, erőt véve magamon. Nincs mellettem Ő, de Ian nélkül is meg kell állnom a lábamon. Eszembe jut, hogy elvileg több tanítványt is elvesztett....
Ha kell, én is elhullok, de megvédem őt! Ruhám zsebéből előkapom a szenteltvizes flaskát és egy határozott mozdulattal a démon arcába löttyintem, ha túl közel ér hozzám, miközben hátrálok az utcán, ezzel elcsalogatva a lényt Iantől.


Rowena
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
• szakadárok
☩ Reagok :
3
☩ Keresett személy :
-
☩ Korom :
28

Kedd Okt. 17, 2017 12:37 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ian & Iliana

-San Francisco-


Soha nem voltam még ilyen tehetetlen, mint most vagyok. Nem én uralom a testem és ez a gondolat kiakaszt, hiszen mindent látok, hogy mit tesz az a valaki, aki megszállt, de nem tudok ellene semmit se tenni. Az én kezem lesz véres a tettei miatt, holott nem én akarom ezt. És a tudat... örökké látni fogom azoknak az arcát, akiknek kioltottam az életét akaratomon kívül. De mégis mit tehetnék? Hiába ordítok és dühöngök, nem tudom visszaszerezni az irányítást.
Akkor is ezen vagyok, mikor kezeim egy zongorára markolnak és egy fiatal férfi felé hajítják. Úgy csattan a falnak a férfi teste, mint valami apró bogár, ami elvéti az irányt és neki repül valaminek. Egy lány siet mellé és mesternek szólítja,
miközben felméri az állapotát jómagam pedig megnyugszok valamennyire, mikor látom rajta a megkönnyebbülést,
hogy a férfi nem halt meg, csak elájult. Ez a dög viszont, aki Rowena öltönyben mászkál a városban, most a lányra figyel és már előre tudom, mi lesz ebből. Végez mindkettővel. Tudom, hiszen érzékelem, hogy mit akar. Vért és még több vért. Mindent és mindenkit el akar pusztítani, aki csak az útjába kerül. De én mégis mit tehetnék ez ellen? Nem vagyok tapasztalt ebben az ügyben, hiszen sosem szállták még meg a testem.
-Kántálj csak édesem, de ez nem fog megmenteni. Kevés hozzám egy rémült lány erőtlen makogása...- szólal meg a démon és még én is elcsodálkozok, mennyire máshogy cseng a hangom így, hogy egy vérszomjas bestia szólal meg rajta. A nevetése pedig... vérfagyasztó. Egy igazi szörnyeteg. Szívem szerint kiabálnék a lánynak, hogy meneküljön, tűnjön el, amilyen gyorsan csak tud, de azt hiszem, feleslegesen erőlködnék. Úgysem tudok megszólalni, csak külső szemlélőként látom az egészet. Viszont, az biztos, hogy valamennyire fájdalmat okoz a démonnak a lány kántálása, de ettől függetlenül képes szép lassan egyre közelebb sétálni hozzá. Azt hiszem, nem egy egyszerű kis démonnal van dolgunk...

Iliana Greer
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
67

Vas. Okt. 15, 2017 10:47 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ian, Rowena & Iliana
Dawn Will Bring Us Death


Miután lábamat angyal gyógyította, Iannel felvettem a kapcsolatot és elindultunk a városban, hogy megpróbáljunk ott segíteni, ahol csak tudunk. A város káosszá nőtte ki magát kevesebb, mint egy óra alatt. Emberek, angyalok támadnak egymásra. Itt-ott néhány démon is feltűnt, akik szintén vagy egymással, vagy a másik két néppel voltak elfoglalva. Az egyik ilyen harcba mi is besegítettünk, de valami nem volt kerek... A démonok nem távoztak a Pokolba, csak elhagyták a testet. Félsiker, de siker, így sietve haladtunk tovább. Úgy tudtuk, hogy a St. Gabriel Church -máig nem értem, hogy 25 éve miért nem nevezték át ezt a templomot- menedékül szolgál egy csoportnyi embernek, akik potenciális célpontjai lehetnek a megkergült angyaloknak, démonoknak és embereknek. Biztonságba kell őket vinnünk, vagy oda bent kell megvédenünk őket. Ez a terv legalább is, de nehéz végre hajtani. Az utcába érve, annak végén szemünk elé tárul az évek alatt kissé megtépázott, magas tornyú épület. Eléggé félelmetes hatása van a kavargó sötétség és a háttérben, a levegőben harcoló angyalok miatt. Elmormogok egy imát, hogy erősnek érezzem magam, hogy ne essek pánikba. A feléig sem jutok el, mert Iant elsodorja valami előlem oldalra, neki az egyik ház falának. Nem tudom. Sikkantva torpanok meg, a tárgy menetszele fellibbenti a hajamat. Oda pillantva egy ócska zongora látványa tárul szemem elé. Neki csapta Iant a falnak.
- Jaj ne! Mester! - sietve rohanok oda hozzá, feje vérzik kissé, de ahogy látom, csak elvesztette az eszméletét. Azonnal felemelem a pillantásom róla és körbe nézek, hogy ki lehetett a ludas... Egy ember nem tud így meglendíteni egy ekkora tárgyat. Az ellenfél tehát vagy démon, vagy angyal... és remélem, hogy az előbbi, mert utóbbi ellen túl sokat nem tehetek. Tekintetem meg is találja az elkövetőt: egy nő közeledik, kezén már látni, hogy ezelőtt is gyilkolt, szemei feketék, akár a csillagtalan égbolt. Elsápadok. A mester nélkül nem harcoltam még démonnal... egyedül nem. Az adrenalintól és a növekvő félelemtől kissé reszketve kelek fel, de gyorsan megragadom a feszületet a nyakamban és neki állok kántálni latinul az ördögűző igét. Remélem feltudom legalább tartani vele a démont, míg Ian felébred.


Rowena
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
• szakadárok
☩ Reagok :
3
☩ Keresett személy :
-
☩ Korom :
28

Hétf. Szept. 25, 2017 9:53 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ian & Iliana

-San Francisco-


Tisztán emlékszem még, mikor elindultam vadászni. Ki kellett szellőztetnem a fejem egy kicsit, levezetni a feszültséget és ebben mindig segített, ha kicsit egyedül voltam és a vadászatra koncentráltam. Az erdő zajára, a talpam alatt alig-alig megreccsenő falevelekre, a vad fürkészésére... Célba vettem íjammal egy őzet. Az íj húrját tartó ujjam finoman ajkamhoz simult, izmaim keményen megfeszültek, lassan kifújtam a levegőt és lőttem. Arra viszont már nem emlékszem, hogy talált-e a nyilam - ha tippelnem kellene azt mondanám, hogy igen-, valamint arra se igazán, hogy kerültem San Franciscoba. Őszintén szólva fogalmam sincs, mikor jöttem rá, hogy egyáltalán nem én irányítom a testem. Az egész olyan volt, mintha külső szemlélő lennék egy pocsék film előtt ücsörögve vagy, mintha én lennék a rendező, de mégse úgy mennének a dolgok, ahogy azt én szeretném.
Nem szokásom pánikba esni, de úgy két óra bámészkodás után már igen csak kezdtem pánikolni. Főleg, miután végig néztem, ahogy a nem nekem engedelmeskedő testem és az új lakója kivégez két ártatlan embert. Kétségbeesetten dörömböltem agyam sötét szobájának ajtaján, melyet rútul rám csapott valaki és képtelen vagyok kijutni rajta. Hogy a fenébe történhetett ez? És hogy fogok ebből kimászni?
Kétségbeesésem hamarosan őrjítő dühbe csapott át, de nem mentem sokra ezzel sem. Hiába ordítottam, visítoztam és követeltem, hogy adja vissza a testem feletti uralmat az a valaki, nem érkezett válasz és nem tudtam, mit évő legyek. Csak figyeltem, ahogy az idegen céltudatosan végig baktat San Francisco utcáin véres kézzel...

Hell or Heaven
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
admin
☩ Reagok :
110
☩ Keresett személy :

Pént. Szept. 22, 2017 5:43 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




***
szabad a játéktér



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Kyara Gilberung
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Félvér
☩ Reagok :
31

Pént. Jún. 09, 2017 10:20 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Benedict & Kyara
Oh, ha csak ennyi írható volna föl számlámra bűn gyanánt, mint a hallgatóság. Meglehet, hogy akkor nem itt ülnék.
Sőt, biztos vagyok benne, hogy nem ülnék itt. Mi több, boldogan élném, tudatlan életemet, mit sem tudva erőmről. Vagy ha igen, megrettenve nem tudnék hova menni. Magamba felsóhajtok, mily sivár világ várt volna rám.
- Valóban más lenne? Ha egykoron Lucifer visszautasította volna, hogy ő nem őrzi a Poklot mi lett volna a büntetése? – hajtom enyhén oldalra a fejemet, kivételesen őszintén hangzó kérdésemet hallatva. Ez most tényleg érdekel, mert hát… Tényleg, mégis ki tudhatja? Mi a bizonyítéka annak, hogy amit mi tudunk, az a valós?
Na persze és jön már ehhez a válasz is.
- Mintha mi olyan sokat tudnánk bármiről – forgatom meg szememet, immár kedvtelen hanggal és enyhén hátradőlve az amúgy is szűk kis helyen. Még ha fiatalok is: Mi tudjuk a teljes történetet? Nem. Mi mit tudunk? Hogy írtanak. No meg, hogy vannak félvérek, mindkét oldalról. S szerencsémre én pont a jobbik oldalon állok. – A világ az egyensúlyról szól. Ahol van jó, ott van gonosz, szükségszerű, hogy legyen, hisz nélküle nem létezhet a jó sem. Ahogy a jó sem létezhet a gonosz nélkül, az egyensúlyt fent kell tartaniuk. Hogy bűn? Oh Atyám, ez csak viszonyítás kérdése, hogy én rossznak tekintem-e, ez lenne a valódi kérdés nem? Jah, hogy ezt tette fel – csapom kezem ajkam elé, mint aki épp megszeppen. Na persze, megszeppen.
- Mert azzá tettetek – válaszolom őszintén és komolya, hisz nem sokáig élvezem már társaságát. Ennyi őszinteséget még tőlem is megkaphat. De hogy egy kissé összezavarjam rögtön fel is röhögök, amolyan eszelős csaj módjára. Teljesen elment az eszem, de hát… Ez az élvezet.
- Még továbbra is Gabriel az, ki az emberiséget írtja, nem pedig Lucifer, vagy maga másik síkon él? – teszem fel nevetve a kérdést. Oh, feketítsd csak be előttem Lucifert, annál jobban fogom majd kedvelni. De, hogy Gabrielt védd, vagy hogy elfogadnám Mihályt? Atyám, ő csak a szükséges rossz az életemben, semmi több. De egyszer talán megosztom vele.
Az örök szenvedést meghallva, halk már-már kéjes nyögést hallatok, csak hogy számára is bizonyossá váljon: eme végzet elég imponáló a számomra. Sőt mi több, ha nem így történne csalódnék a pokol-menny szortírozásba. Az örök kín, az örök szenvedés, oly csábító, olyannyira…
Nevetésem csak akkor marad abba, amikor arcom egy pillanatra találkozik az elválasztó ablakkal. Fejemet enyhén hajtom le, de homlokom így is áttöri az apró lyukacsos berendezést. Érzem, ahogy vérem kiserken, lassan folyik végig le szemöldököm mentén, a szemem mellett, le az állam irányába. Hátam előbb csak halkan rázódik, majd újra felhangzik nevetésem, épp azzal egy időben, hogy az Atya felkiált. Szóval célt ért a késem. Még kobakom enyhe szédülése sem zavartat most.
Rögtön ki is húzom lábából, persze csak gondolataimmal, egy pillanatig sem hagyva benne. Hadd vérezzen csak a bitang. Fejemet elemelném, de ruhámat továbbra is markolássza s ekkor furcsa dolog történik...
A válaszfal reccsen én pedig akaratlanul is dőlök vele az Atya irányába. Kezemmel tartom magamat a zuhanás közbe, hangosan nevetve. S sikeresen zuhanok a fallal együtt a pasasra.
Elmém újra csak elkalandozik a kés pedig hangosan koppan a padlón. Sebaj, majd később felveszem.
- Oh, kis elesett, szerencsétlen pára. Csak nem fáj? – biggyesztem le ajkamat egy pillanatra, hogy aztán újra elnevessem magam. – Jah, hogy nem érdekel? – teszem fel költői kérdésemet, miközben a válaszfalra támaszkodva - s ezzel az atyára is ülök fel, egy pillanatra sem akaródzva felállni.
Oh, de ez így nem lesz vicces, így... Na jó... Lassan tápászkodok fel és porolom le amgam a pasas mellett. Majd a kést közben a kezembe röppentem s lassan kezdek el sétálni. Az acélpenge markolatát könnyedén forgatom mancsomban.
- Tudja gondolkoztam azon, hogy egy mise alatt lepem meg önt. Meg az egész gyülekezetet. Fel sem tudja fogni, hogy mily kéjjel telt volna el, az egész templomot vérbe fürödve látni – sóhajtok fel ábrándosan. – Viszont rájöttem, hogy maguk amilyen álszentek, biztos abba a nyomorult és eléggé unalmas mennybe kerültek volna. Nem szolgálták volna érdekemet. De, talán magával. Magával kivételt tehetek. Még ha nem tud hírvivő lenni, élvezettel fogom látni, ahogy elvérez – fordulok hirtelen felé, újra csak nevetve. Vére lassan ráfolyik kezemre, s egyszerű késztetést érzek, hogy lenyaljam onnan. Mégsem teszem, hanem nézem, ahogy lassan feláll.
- Az áldozati bárányok, azok ártatlanok és tiszták, nem? – pimaszkodok vele vigyorogva, mit sem mozdulva. Várva, hogy elkapjon, hogy értem jöjjön. Kíváncsian arra, hogy mit akarna velem egy ilyen kezdeni.

Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Jún. 08, 2017 1:10 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Kyara & Benedict

- Vannak kisebb s nagyobb bűnök. - tudom le ennyivel. Belekezdhetnék a bűnök kategorizálásába, de nem teszem. Isten lássa lelkem, hogy mindent megpróbálok, de van amikor már a szavak elvesznek a semmiben, s már csak az ima segíthet. Imádkozni fogok érte. - A kényszerítés és a sorshúzás az teljesen más dolog. - szűkszavúságom azt hisze érthető. Szavai épp úgy lehetnek hazugságok, ahogy igazak. - Az angyaloknak is megvan a szabad akaratuk, akár csak nekünk. S köztük is vannak fiatalok, akik nem ismerhetik a teljes történetet. - fáradt mosoly az arcomon. - Abban igazad van, hogy Gabriel minden erejével azon van, hogy elpusztítson minket. De nem válaszoltál a kérdésemre, az vajon helyes, hogy Lucifer s fegyverhordozói ártatlanokat csábítanak bűnbe? Ne akard szenté avatni, nem lesz az, a bűnei hosszabb listát tesz ki, mint Gabrielé. Tehát akkor nem tagadod, hogy az életedet Mihálynak köszönheted. Ő is egy angyal. - cinizmusa szinte már fájdalmas, minden bizonnyal ő maga is ordítana.  - Miért lettél ilyen hitehagyott? - érzem, hogy a kérdés hiba, az ártatlanság álarca régen lehullott róla. Minden szavából süt a megvetés, mereven zárkózik el, a saját igazát hallatva, mit sem törődve szavaimmal. Görcsösen akar meggyőzni, hogy hitem mit sem ér. - Hogy mi választottuk-e? Vajon nem mi választottuk, mikor engedtünk Lucifernek? - kérdezek vissza. Minden csak nézőpont kérdése. Veszem kezembe rózsafüzérem s szemeit kezdem görgetni ujjaim között. Őrült nevetése nem zökkent ki, s már cseppet sem bosszant. - Az Úr megadja, amit kívánsz… örök szenvedést a pokolban. - elszámítottam magam, ez nem vitás. Látom, ahogy megindul a penge, hátra lépek, - már amennyire lehetséges ezen a szűk helyen- teljes erőből rántok egyet a lányon, nem törődve azzal, hogy csinos kis arca, mennyire fog vérben ázni, miután áttörte vele a rácsot, akár egy faltörőkos. Bár valószínűleg a vállánál felakad az ablakon, de a válaszfal panaszosan reccsen meg az ütközéstől. S remélem a jókedv is a torkára fagy.  Ami biztos, hogy az enyémből feltör valami ordítás -féle, ahogy a másik combom belső oldalába fúródik a kés. Átkozott szék, hiába léptem hátra, nem arra találták ki ezt a lyukat, hogy túl nagy helyet igénylő mozdulatokat tegyünk, főleg, ha még akadék is van benne. Érzem, ahogy az anyag hangosan reped a kezem alatt, pólójának egy darabját ragadom magamhoz emlékül, ahogy a falnak esem. Az én súlyomnak már nem tud ellenállni ez a rozoga tákolmány. A keretből kiszakadva visszhangot verve dőlök ki az oldalfallal együtt a földre. Fejem koppan, egy-két pillanat kell hozzá, hogy észhez térjek, megrázom a fejem. Lesz mit megmagyaráznom. De először iktassuk ki az első számú problémát, az örült tekintetű némbert. Némi túlzással kedvemre való, kiforratlan teremtés. Érzem ahogy lüktet a vér az ereimben, zakatol a szívem a mellkasomban. Bal kezemmel feltolom magam, a combomból kiálló késre meredek. Ördögi vigyor mossa el a fájdalmat az arcomról, ahogy kihúzom, s a lányra pillantok. Szerencsére nem ért létfontosságú eret. - Fejezzük hát be, pont megteszed áldozati báránynak. Kapaszkodok az egyik kezemmel a padok egyikébe, hogy felhúzzam magam. S megindulok felé.


Kyara Gilberung
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Félvér
☩ Reagok :
31

Szer. Jún. 07, 2017 8:09 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Benedict & Kyara
- A kihallgatás bűnnek számít? – kérdezek vissza, melybe megkaphatja burkolt válaszomat is, hogy mégis honnan hallottam eme szentségtörő hírt. Ajkaimhoz féltve kapom számat, mint aki épp valami rosszat mondott az imént, de hát… Mégis kit érdekel? Az öreg elhagyott mindenkit ránk szabadítva a földi poklot én pedig minden percég kiélvezem ennek. – Szerintem azok a szárnyasok picit jobban ismerik az Öreget, mint mi földi elenyésző kis pondrók valaha is fogjuk nem? – húzom ajkaimat gúnyosan el, noha nem láthatja nem tekint rám. Jaj de élvezetes szívni egy ilyen szolga vérét. Ki szentül hisz abban a bolondba és próbálja elhitetni az emberekkel, hogy a hit erőssé teheti őket. Holott ugyanolyan gyengék maradnak, bármely természetfelettivel is találkoznak.
- Hádész és Zeusz esete. Igaz ők testvérek voltak, nem pedig apa-fia. De Zeusz zavarta le Hádészt az alvilágba, hogy őrizze a holtakat lelkeit. Nem csodálom, hogy teljesen begolyózott ott és úgy próbált keresztbe tenni Zeusznak, ahogy nem szégyellte. Egész kedvelhető figura, tudta? – mosolyodom el, noha gyónnom kellene, inkább egy kis ókori mitológiát tanítok neki. Na persze azt már nem teszem hozzá, hogy hasonlóért is erős áramot vezettek egykoron csinos kis fejecskémbe.
- Tekintve, hogy az lemúlt 25 évben Gabriel nagyobb pusztítást hajtott végre, mint Lucifer azt valaha is tette, mh… igen, ezt mondom. Védheti őket, de a tény az tény marad. Gabriel nem kímélt egy embert sem és ha nem lenne ez a város fallal körbe véve, no meg ha Michael nem vette volna a fejébe, hogy megvédi a drága emberiséget, brühü, már mi is rég halottak lennénk – közlöm egykedvűen vállamat megvonva. Ezzel azért nehéz vitatkozni, ezek tények. Ma már minden gyerek úgy születik, hogy kívülről betéve tudja, hogy mi történt itt azon a végzetes napon, ott Las Vegasba. Ha az az ostoba nem lenne ilyen szent életű, és nem viselne a hátán két bazi nagy szárnyat még szimpatikus is lenne. – Valóban az ember választja – mosolyodom el kajánul – No de a mészárlást is ők választották vajon? – teszem fel az újabb kereszt kérdésemet. Valójában tényleg mulattató, ahogy védi azokat a szentfigurákat.
S bizony lassan kezd kiakadni, mérges hangjára pedig hangosan nevetek fel.
S tart is nevetésem még akkor is, amikor grabancomnál fogva nyúl értem. Nevetek, akár egy őrült, egy pillanatra sem hitetve el vele, hogy félnék tőle. Oh, dehogy félek, sőt mi több, élvezem eme helyzetünket.
Félelme lassan tova szállt, vajon az Úrtól kapott ily nagy erőt? De ez még nem magyarázat arra, hogy miként állította meg a késem útját.
- Oldozz fel Atyám, mert vétkeztem – felelem ördögi mosollyal ajkaimon, démoni csillogással tekintetembe a rácson keresztül. Látom vigyorát, s egy hasonlóval válaszolok neki. Szóval tettet is akar látni? Legyen hát.
A kés kiszabadul a falból, s lássuk csak, hol is tegye meg az első látogatását. – Tudja, most jutott eszembe, hogy igazán ragaszthattam volna a pengére két szemecskét. Tudja azokat, amelyek így mozognak is benne – biggyednek le ajkaim egy pillanatra, hogy aztán újra csak esztelen nevetésbe kezdjek. Mindeközben a kés ide-oda forgolódik a lelkész körül, nézelődve, hogy mégis hol lenne a legjobb helye. Oh meg is van. Ha semmi sem akadályoz meg benne – és mégis mi akadályozna meg? A vaskos bibliája? – akkor egyenesen a combjába állítom bele az éles pengét.

Vendég
WHISPERING AMEN



Kedd Jún. 06, 2017 6:31 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Kyara & Benedict

- Ezt ők mondták neked, vagy harmad kézből hallottad egy utcasarkon? - vonom fel a szemöldököm, bár nem láthatja. Sokat beszélnek az emberek s valótlanokat, kitalálnak dolgokat, hogy megnyugtassák saját magukat. - Terjesztenek valótlan dolgokat szolgái, az ő szavai szólnak szájukból, hogy elrejtse saját gyengeségét. - bár próbálom azt gondolni még mindig, hogy gyermeteg még, s azért köt bele minden egyes mondatomba. De hátul ott motoszkál valami, ami ennek az ellenkezőjét súgja. Nagyon is tudatosan játszadozik minden idegszálammal. - Mármint? - kérdezek vissza a mitológiára. Egyelőre még nem értem az összefüggést, talán kifejti. - Azt akarod mondani, hogy minden halálért az angyalok felelősek? ~ Persze, hogy azt mondja! Nyisd ki a szemed!~ - emelem fel fejem, homlokomat most már haragosan ráncolva. - Vajon a démonok nem ugyanolyan felelősök a halálokért vagy még jobban? Vajon ki kísérti meg az anyákat, hogy vízbe fojtsák gyermekeiket, vagy a tolvajt, aki búcsúzul golyót hagy maga után? Ezeket a kérdéseket feltetted már magadnak gyermekem? Megérdemelték-e a halált? Most talán van kit okolni, de a bűn t az emberek választják. - ismételhetném önmagam, de hiába is lenne. A választás a saját kezünkben van. - Most már elég legyen, ez Isten káromlás, ha ezért jöttél ide, akkor ideje, hogy elmenj. - mindennek van egy határa, a türelmemnek is. És ez a leány mióta betért ide, azzal játszadozik.

Mocskos szavait nem is hallom, elvonja figyelmem a fejembe dübörgő másik. Egyszerre rettegni és koncentrálni túlságosan megterhelő, s nőből se vagyok, hogy megannyi cellát tartsak fent gondolataimnak, s cselekedeteimnek. Felőlem károghat amit akar, én megelégszem ezzel a kettővel.  Erősen tartom, a rácson keresztül figyelem, kaján mosolyát. Hasonlóan vigyorgok vissza rá. Perifériás látásommal érzékelem, ahogy a kés markolata ismét megremeg. Újra átvette felette a hatalmat. Lehetne ez az elmék párbaja is, de nekem ennél jobb ötlet jutott eszembe. A korábbi félelmemnek nyoma sincs, s az újabb végfelhívása se hozott lázba. Ezt érzékelheti is, a szélesedő vigyoromból, s csillanó tekintettemből. - Másra is képes vagy, mint üres fenyegetőzésre, gyer-mek-em? - kezem alatt még jobban meggyűrődik ruhája, ahogy közelebb húzom a rácshoz. Közelebb hajolok én is, ha nem lenne a rács, még az orrunk is összeérne. Érzem leheletéből és ruhájából áradó cigaretta dohos szagát. Innen lesz csak izgalmas a játék.  

Kyara Gilberung
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Félvér
☩ Reagok :
31

Pént. Jún. 02, 2017 5:24 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Benedict & Kyara
- Azt beszélik az angyalok odakint – forgatom meg ujjamat körkörösen felfelé mutatva – hogy ez nem így történt. Nem tudom, higgyünk nekik. Vagy hazudnának? – suttogom, mintha attól félnék, ha egy kicsit is hangosabban beszélek, akkor meghallaná valaki illetéktelen és életem venné ezért. Oh, ha a kimondott szavakért járna a végítélet… Magamba dramatikusan sóhajtok fel, de suttogó hangomból a gyermeki kíváncsiság lapul. Kuncogás kaparja torkomat, de egyelőre vissza kell magam fogni. – Ők azt suttogják, hogy neki csak az Úr adta parancsba, hogy vigyázzon a pokolba… Olyan ez, mint a görög mitológia, ismeri azt? – pislogok rá nagyokat, újabb megjegyzésére azonban immár halk kuncogást kap válaszul.
Pufókás angyalkákkal. Mégis ki volt az, aki valaha így képzelte el őket? Röhej az egész. No meg ez az egész, de még játszom a szerepem. Még nem zökkenhetek ki. Még el akarom vele hitetni ártatlan valómat. Sokkal édesebb egy-egy ilyen után a valódi felismerés. Mily szép nézni szemükbe a döbbenetet. De pillanatnyi ökörködésünk újra irányt változtat és visszatér az álszent beszédhez. Mármint számomra álszent, hogy neki?
- Képzelem milyen jó lehet odafent a buli, amikor olyanok mellett élvezed az örök holt létet, akik megöltek – vonom meg a vállamat egykedvűen. – Vagy az angyalok nem is a mennyben élnének? – csodálkozok el egy pillanatra, mint egy naiv ostoba leányka. No azt már nem teszem hozzá, hogy szerintem a pokolba mennyivel édesebb a parti, azt hiszem, hogy itt égne ki teljesen.
- Tőlünk, ezért érthetlen, hogy miért hisztizett be ránk. Mint valami rossz tini. Tényleg, nála vajon vannak ilyen korszakok? – merengek el hangosan, eszembe se jutva, hogy gondolataimat magamba tartsam. Hangos upsz után csapok csak a szám elé, feltételezve, hogy rosszat szóltam. Vagy mégsem csak feltételezem?

De színjátékom itt ér véget. Ajkaimra kaján vigyor ül, szemeimbe ördögi fény csillan. Már érzem előre a vér édes ízét a számba, szemeim előtt látom, ahogy ennek a papnak is vére hullik a templom kövén és egyre csak terjed és terjed szét, minden egyes apró területet beszennyezve vele. Oh Kyara oly ostoba vagy, egy mise kellős közepén kellett volna érkezned. Mily pokolbeli örömöket okozott volna az neked.
Látom a rácsokon keresztül a döbbenetet az arcán.
- Oh, csak nem megrémítettem, Atyám? – pislogok párat ajkaimat lebiggyesztve, hogy egy pillanattal később hangos nevetésem visszhangozzon az üres templom falai közül. Hahotázásomba tán kissé előre is dőlök. – Már mondtam, én vagyok a Kaszás és magáért jöttem – vigyorodom el szemtelenül, amikor a kés először fúrja át az ajtót.
Remegését látva kéjesen harapok bele alsó ajkamba. Remegő szavai után, azonban újra csak a nevetés jut ki neki, hangomban pedig a szánalom. – Isten felőlem megdögölhet a pokol kénköves tüzében – szitkozódom eme szent helyen éééés… Voálá! Nem gyűltam még ki. Ez jó előjel. Akkor talán mégsem oly nagy bűn annak a fajankónak a nevét a szánkra venni.
Utolsó kérdésemre kapott nyugodt válasza azonban meglep. Meglep, előző remegéséhez képest. S ez a meglepettség épp elég volt arra, hogy a késem, a Saját késem engem akarjon megtámadni. Halk sikkantás csúszik ki torkomon, a meglepettség végett. Éles pengémre pillantok, majd fel a rácson keresztül a…
Időm nincs átgondolni, hogy mi is történhetett, egy kéz nyúl értem, megragad. Ajkamra kiül a már megismert gúnyos félmosoly, s egy leheletnyit szélesítek rajta, amikor végre már szemtől szembe látom a papot.
- Oh, én nem tenném az ön helyébe – lódul meg újra a késem, reményeim szerint már olyan irányba, amelybe én szeretném. – Megkönnyíthetem a halálát, de ha ennyire makacskodik, félő, hogy csúnya vége lesz – szólok őszintén, újra csak ördögi szikrát gyújtva tekintetembe. – Ha most elenged, ígérem, hogy hamar túlleszünk rajta – győzködöm továbbra is, a pengét teste előtt lebegtetve, mintha az azt nézné éppen, hogy hova is fúródjon be elsőként.
Oh! Vennem kellett volna ragasztott szemeket, melynek íriszei mozognak! Basszus, na majd legközelebb akkor. Úgy sokkal mókásabb lenne.

Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Jún. 01, 2017 6:46 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Kyara & Benedict

- Lucifer, Lucifer… - összeszorított fogakkal ismétlem meg kétszer is e nevet. Legyen bárkiről is szó, mindenkit valami különös érzés fog el, ha ezt a nevet hallja. A hívőt a félelem, a rajongókat az odaadás, de még a hitetlenekben is kelt valami érzelmet. Olyan nincs, hogy nem gondolnak róla valamit. Többen hisznek a gonoszban, mint a jóban. Kétségtelen, hogy jó munkát végzet. Bennem is megmozdul valami, a fájdalom az mely arra kényszerít, hogy ökölbe szorított kezemet kiengedjem. Körmeim nyomot hagytak a tenyeremben s most sajognak. Megdörzsölöm, hogy enyhítsem az érzést. – Lucifer maga az ördög. – jelentem ki korábbi higgadtsággal. Ezen nincs mit szépíteni. – Gyermekem magad is jól tudod, hogy Lucifer maga mondott le arról, hogy az angyalok között éljen. Hogy mi volt tettének oka, azt csak ő tudná megmondani. Az Úr iránti szerette, vagy csak az annak álcázott irigysége vezette oda, ahol most van.  De megkísérteni jött az embert. – elmosolyodom a felvetésen én is. – Persze, és trombitás, pufók angyalok ülnek körülötte. – döntöm fejem a falnak, s lehunyom szemeimet.  ~ Mit művelsz? ~ Kipattannak szemeim, s megköszörülöm torkom. - „Az embernek minden úta igaz a maga szemei előtt; de a szívek vizsgálója az Úr.” – fészkelődöm egy kicsit és reverendám ráncait simítom ki, mint egy szűz leány. – A halál után minden ember ítéletben részesül. A Mennyben örökké Isten mellett lehetnek az arra érdemesek, míg a Pokolban örök szenvedés vár arra ki nem bánta meg bűneit. – fejtem ki kissé a dolgot. – Igen gyermekem, lehet, hogy azt érezed, akadályokat gördít az utadba, de csak azért, hogy jobb ember lehess. Az, hogy melyik útra lépsz, csak tőled függ.  – próbálom megerősíteni hitében. – Köszönöm. – igazán engedékeny, bár cseppet sem örülök, a késői látogatónak. Az ajtó feltárja előttem a mit is? Homlokom összeráncolom, ahogy először aprócska ezüstös fény csillan meg az ajtó mögött. Csak a szemem káprázik, rázom meg a fejem, talán csak a fáradtság játszadozik képzeletemmel. Torkomon akad minden szó, s a nyakam függő keresztre markolok. Egy szót sem szólok, talán jobb is, hisz a leányt nem akarom megrémíteni. Bár ez abban a pillanatban foszlik szét, mikor amaz meg nem szólal. Döbbenet ül az arcomra s amennyire csak tudok egyé válok a székkel, mintha ez bármit is segítene egy lebegő pengével szemben. – Ez… ez a te műved? ~ Hát persze, hogy az övé.~ - Ki vagy te? – remegve járja át testemet a félelem, rezonálva szakadnak fel torkomból a szavak.~ Egy boszorkány. Egy tűzrevaló boszorkány!~ - Isten irgalmazzon neked gyermekem. – hunyom le szemem, s nyelek egy nagyot. ~ Irgalom? Nincs irgalom! Kigúnyolt, s most az életedre tör!  Vétkezik ellened s ellenem! ~ - újabb fájdalom nyíllal agyam egy rejtett zugába. ~BŰNÖS!~ - ordít a bíró a fejemben. ~ S meg kell büntetned!~   - Érzem, ahogy ereimben lelassul a vér zubogása, némán bólintok, hangtalanul hullik keresztem mellkasomra. – Nem gyermekem. – nyitom ki a szemem, s meredek az előttem lebegő késre, bár csak ne lenne annyira konok ez a penge. Hasonlóra én is képes vagyok. Hát lássuk… Abban a pillanatban a kés, a gyóntatófülke elválasztó falába fúródik hangos koppanással. Talán még át is ütötte azt a vékony falat mely köztem és támadóm között van. – Még nem. – bár csak elképzelésem van, hogy hol is lehet a túloldalon, de annyira nem is lényeges. Az utolsó betű kimondásával, ütöm át a köztünk lévő rácsos ablakot, azzal a szándékkal, hogy megragadjam, akár csak menekülés közben is.


Kyara Gilberung
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Félvér
☩ Reagok :
31

Szer. Május 31, 2017 10:30 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Benedict & Kyara
Ahj, hogy mennyire cseszettül unalmas ez az egész világrend. A jók a mennybe, a rosszak a pokolba kerülnek. Mintha meg lehetne különböztetni, hogy ki a jó és ki a nem. Oh, hát persze, hisz van aki megtudja. Kinek tiszteletére eme templomot építették.
Pf… Ha annyira jóságos lenne, akkor nem várná ezt el az emberektől, de ez már megint más kérdés.
- Pedig Lucifer is egy arkangyal – sóhajtom halkan lezárva eme témánkat. Hiba lenne tovább okfejteni a kérdéseket, amúgy sem érdekel. Annyira. Csak egy picikét. Aprócskát. Mélyen legbelül.
A becsapást hallva halkan kuncogom el magamat. Aztán fejemet felemelve hajtom hátra. Nekidöntöm a gyóntató falának, egészen koppanásig.
- Tudja, most elképzeltem, ahogy fent ül a mennyecskében a kis bárányfelhőcskéin és nézegeti az embereket. Két csoportja ossza őket a kis listácskáján. Te pokol, te menny, mormogja magába – kuncogom el magamat. Máshogy nehezen tudnám elképzelni, hogy miként tudja, hogy épp ki tesz jót és ki nem. Persze az én elmém ehhez fel sem érhet, de eme elképzelés elég mulatságos még így is számomra.
Ajkaimat megnyalva hirtelen égető vágyat kezdek érezni egy kósza cigaretta után. Úgy benyúlnék a zsebembe előhúzni egy nemrég sodort példányt.
- Hogy jót akar mindenkinek – ismétlem el utána, akár egy rendes matula. Azonban lelki szemeim előtt újra megjelenik a koszos korházi „szoba”. Kezeim oda vannak szíjazva a székhez. Látom az Atya kaján tekintetét, ahogy homlokomhoz ragasztja a tapicskákat. Ahogy imákat mormol orra alatt, miközben áramot ereszt belém.
Hirtelen rázom meg a fejemet, kizökkentve magam az emlékeimből. Jót akar.
- Oh, Atyám félreért. Én nagyon is tisztelem. Hiszen Mindannyian az ő teretményei vagyunk – húzom kaján vigyorra ajkaimat, melyet rögtön le is törlök. Továbbra sem tekint rám, de nem szabad kockáztatni nem igaz. – Én csak az Ő akarata szerint élek – s ebben még hazugság sem lehet. Valami fordított logikámmal biztos meg is tudnám magyarázni, ám erre most nincs szükség.
- Ühm… - válaszolnék még újabb monológjára, de nem ezért jöttem most ide. Most jobb dolgom is van, minthogy egy újabb álszent pap prédikálását hallgassam a hitünkről. Köszönöm a hitem megvan. Mégpedig apámba.
És hát a magam módján válaszolok is neki, még ha neki erről fogalma sincs.
- Persze, csak nyugodtan – intek engedékenyen kezemmel, akárha egy királynő tenné. Szinte már mohó pillantással figyelem, ahogy kinyitja az ajtót.
- Kop-kop, ki vagyok? – hallatom saját hangomat, csakhogy nem az ajtón túlról. Onnan csak a késem éle kukucskál ki egy kicsikét, mintha csak bekukkantana. Aztán szégyenlősen visszahúzódik az ajtó mögé. – A télapó? Nem, a gestapó – mondom ördögi vigyorral az ajkamon. – Ne aggódjon Atyám, nem más vagyok, mint a kaszás. Magáért jöttem – folytatom kényelmesen hátradőlve a fülkében. S hirtelen az ajtó túloldaláról rátámad a késem. Vagyis egyenlőre az ajtót vágja ketté, mintha kés tenné a falon. Majd még egyszer belevágom. S még egyszer. Egyre mélyebben, hogy minél közelebb kerüljön hozzá.
- Mondja Atyám, vétkezett ma már?

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
St Gabriel Church
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: