We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
St Gabriel Church
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Online
Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
352

Utolsó Poszt Pént. Jún. 29, 2018 8:48 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Ramiél
If the soul is left in darkness, sins will be committed. The guilty one is not he who commits the sins, but the who causes the darkness
Szemöldököm ívesen vonom fel, látva, hogy miként kelnek újra az emberek. Nem, ez nem furcsa, hiszen most képtelenek meghalni. Mennyit változott a világ. Amíg ők nem tudnak meghalni, mi annál inkább. A háború a három faj között jobban kiéleződött, mint ahogy azt bárki is gondolta volna.
Ez szinte senkinek sem tűnik fel. Nem foglalkoznak vele. Holott az emberek most ha jól játszanának, könnyen végezhetnének minden természetfelettivel.
De persze nem teszik. Sőt mi több az arknak hála útra indulnak. De merre?
- Az előkészületről - tekintek a felém közeledő férfira. Bevallhatom, hogy egyedül mit sem tudok tenni ez ellen. - Vannak, akik mindent meg akarnak tenni, hogy megöljék Amarat. Még azelőtt, hogy ők elpusztítanának mindent. Te is tudod, hogy ehhez megvannak a szükséges eszközök - kezdek bele, mégsem fejezem be.
Most nem. Összevont szemöldökkel szemlélem a ténykedését. Ez nem az a férfi, akivel nemrég a tornyában találkoztam. De az sem, akivel a parkba. Ő egy teljesen más személy.
- Egy feladatom volt, megszerezni téged - csalfa mosolyt csal ajkamra a tudat, hogy ez sikerült. Hiszen nézzünk csak körbe. Ő az, ki irtja az embereket. Ki Amara hatalma alá hajtja a népet. Mily könnyű feladat. Mily egyszerű. - Több nem adatott nekem. Minden mást, saját akaratomból teszem.
Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy Amara megadta azt, amit Isten nem. A teljes igazságot a világról. Isten önzőségéről. Nincsenek ábrándjaim, hogyha nem úgy cselekednénk, ahogy ő akarja elpusztít minket, vagy esetleg elzár. Megteremtett minket, de mire fel? Hogy azt tegyük, amit ő mond. Ezúttal sem vagyok jobb, pontosan azt teszem, amit Amara akar. De választhatok. És választottam. Ez itt a lényeg.
Ülhetnék innentől ölbe tett kézzel, élvezve a Föld utolsó napjait. Mégis itt vagyok. Segítem szándékát.
A Bibliát ledobom az egyik padra, kezemmel annak szélén támaszkodom meg. Fejemet enyhén oldalra fordítva tekintek a férfira. Játszi mosoly vibrál ajkam szegletébe.
Ahogy rápillant a könyvre, szemöldököm újra összeszalad. Majd felszalad homlokom közepére.
- Sokszor van igazam. Ami azt illeti mindig. Csak senkit sem érdekel - felelem, tán nagyképűen? Nem, ez csak az igazság. Annyi mindenkivel ellentétben én mindent tudok. Immár mindent. Majdnem mindent, de a tudás hatalma sokkal fenyegetőbb, mint bármilyen más hatalom.
- Számos tárgy van a világba, amivel meg lehet gyengíteni Amara hatalmát. Ezek elpusztításán ügyeskedem - a legfontosabb mégis a mag lenne, de ezt egyelőre nem hozom fel. Meg kell bizonyosodnom arról, hogy nem csak megjátsza magát.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Ramiél
avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
134

Utolsó Poszt Szer. Jún. 27, 2018 6:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Ophilia
Az emberek, akiket elért az Arató, nem haltak meg. Csupán a lelküket vesztették el, melyet Atyánktól kaptak, s immáron Amarat erősítik vele. Mind felkel a földről, én pedig útjukra indítom őket. Menjenek, terjesszék a Sötétség hatalmát. Egyikük sem a régi már, keveseknek adatott meg, hogy ellent tudjanak állni az Úrnő akaratának, s akibe valaha is kétség merült, annak is szembe kellett néznie a Sötétséggel, aki nem egy zsenge démon Lucifer játékszerei közül. Ott hagytam hamar az ablak rendezetlen tükrét, vissza mentem Ophiliához.
- Miről maradtam le?
Nem volt lehetőségem visszakérdezni, mikor az orromra dörgölte hogy rengeteg időt vesztegettem. Most először érzem úgy, hogy valami megtört a menetelésben, s bár Amara ereje ugyanúgy lüktet ereimben, mintha a hangja tompulni látszana.
- Az Úrnő óhaja az volt, hogy terjesszem a hatalmát. Utólag is bocsánat, amiért ott hagytalak! De látom, te is feladatot kaptál tőle.
Érdeklődve tekintek rá, apró mosollyal a szám szegletében, közben megállok a pad mellett, melyre azt a dohos könyvet dobta. Csak egyetlen pillantás rá, s elönt a gyűlölet. Nyomorult férgek ezek mind, Atyánk pedig rég az emlékeinkben él csupán, de ha őszinte akarok lenni, ettől még inkább nyomasztó keserűség telepedik rám. Semmi okom erre, úgyhogy lehajolok, megfogom a könyvet és elhajítom a gyóntatószékek irányába. Mit bánom én hol ér földet, csak ne lássam!
- Igazad van. Jobb lett volna, ha maradok.
Válaszolom bocsánatkérően az újbóli dorgálásra, bár az hogy komolynak gondoltam-e magam, felettébb jó kérdés. A múltban is mindig csak félre álltam mások nagyszerűsége elől, árnyékként tettem Atyám kedvére de minek? Miért? Szánakozva tekintek vissza az akkori magamra. Balfék! Akárhogy is, már a Sötétség kezében a világ sorsa és hamarosan mind jobb létre szenderülünk. Ez felettébb jó érzéssel tölt el. Széles mosollyal tekintek a padról, ismét Ophiliára.
- Bepótolnám, amit tudok!

Online
Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
352

Utolsó Poszt Hétf. Jún. 25, 2018 10:00 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Ramiél
If the soul is left in darkness, sins will be committed. The guilty one is not he who commits the sins, but the who causes the darkness
Árnyék vetül alakomra az ablak irányából. Vészjósló árnyék ez. Somolyogva fordulok abba az irányba. Míves keretbe foglalt színes mozaikablak darabjaira hullik. Szinte lassítva látom, miként repül át rajta egy társam. Apró szilánkok a szélrózsa minden irányába repeszként hull alá. Szinte látom, hogy miként sérti fel az egyik hívő karját, egy másik szemébe fúródik. Karclja meg arcomat, szemem alatt. Mégsem érzek irántuk szánalmat, sajánlatot. Semmit. A kezem, a benne tartott könyvvel együtt, lassan engedem le.
Az érkező felé fordulok, s amint lassan kibontakozik alakja, fejét felemelve rám pillant, kaján félmosoly kúszik számra. Nem szólok semmit, teljesen felesleges. Tudta, hogy merre is keressen? Esetleg véletlenül talált pont ide?
Nem hiszek a véletlenekbe, akkor sem, ha megtörténhet. A véletlenek nem léteznek, a szálakat mindig felülről irányították. Ezúttal nem Isten teszi, hanem Amara velük. Célja volt ezzel.
Emberek menekülnek minden irányba. Vállamat megtaszítják, mégis egyenes háttal, felszegett állal állok. Hallom a mélyről jövő hangot, mi akaratlanul is mosolyt csal az arcomra.
- Ramiél - üdvözlöm, fejem hajtva előtte. Nemrég, amikor találkoztunk még nem hittem neki. Nem hittem, hogy megértett, hogy tudja, hogy miről beszélek, de lám.
Megejelenése is arról árulkodik, hogy elhitte a szavaimat. Megvilágosodott, immár tudja, hogy az egyetlen igazság az Amaratól származik. Ő az egyetlen, kiben bízhatunk. A világunkat nem azért sodorjuk a végéhez, mert nincs jobb dolgunk. Egyszerűen tudjuk, hogyha egyszer újra kezdenek mindent, az egy sokkal jobb világ lesz.
De ezt nem fogjuk elérni, ha nem cselekszünk.
- Kár, hogy ilyen sokáig tartott. Rengeteg időt vesztegettél el - húzom félmosolyra ajkam, szemem furcsán csillan meg. Méltatlankodom? Persze. Ha akkor és ott elhiszi, akkor már rég a dolgunkat végezhetnénk. Nem mintha, az emberek megölése az lenne. Vannak ennél jóval fontosabb feladataink.
Bocsánatára, csak kecses kézmozdulattal engedem el. Mindeközbe újra felemelem a könyvet és felcsapom, egy oldalnál.
- Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr - tekintek fel belőle, miközben a rohangáló csőcseléket figyelem.
Máskor talán szórakoztatának, most csak egyenesen unom őket. Könnyedén dobom le az egyik padra. Zsebemből fehér vászon zsebkendőt veszek elő, a begyógyult sebem alatt kiserkenő véremet törlöm le vele. Nem ez az első alkalom, hogy látom miként küldi az embereket a túlvilágra. De ez az első, hogy személyesen látom. Ez az első, hogy nem idegenül nézem, tényként, feljegyezve. Nem élvezem, nem is esik jól. Teljesen érzelemmentesen nézem. Mint ahogy természetes lenne tőlünk. Angyaloktól.
Szavaira megdöntöm fejem oldalra, nem javítom ki, hogy talán még mst is ér valamit. Vagy soha nem is ért. Nem az volt a fontos, hogy miként imádják a szavát. Hanem, hogy miként élnek.
Elbuktak.
- A legutóbb gyorsan távozásra fogtad magad. Azt hittem, hogy már nem gondoltad magad komolynak - fordulok felé, egyik kezemmel a padot támasztva, a másikkal a csípőmet. Ekként hajtom félre a fejemet és tekintek rá, áthatóan.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Ramiél
avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
134

Utolsó Poszt Vas. Jún. 24, 2018 12:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Ophilia
Amióta Amara kiadta a feladatomat, céltudatosan haladok. Az emberek rémülten menekülnek előlem, annyira gyengék, annyira törékenyek. Atyánk valóban őket ünnepelte helyettünk? Szánalmas! Mögöttem egy kisebb tömörülés vonaglik, Amara nevét éltetve, előttem menekülő emberek rohannak szerteszét. Egyesek a kocsijukba pattanva próbálnak meg kereket oldani, mások céltalanul rohannak előre az utcán, többen bemenekülnek a templomba. Két napja tart a menetelés és egyre több ember hirdeti a világvégét immáron. Az Arató megtette a dolgát, egyre több lélek gyűlik össze benne, folyamatosan erősítve az Űrnő erejét. Sötét aura leng körbe, úgy lépkedek az emberek között, de a halandók csupán egy csontvázat látnak, azt, akit amúgy is látni fognak életük végén, a Halált. Bal kezemmel előre mutatok és szempillantás alatt tönkreteszem az autót, mely most kinyílt motorház tetővel füstölög, oldala és teteje behorpadt, a benne tartózkodok ebben a minutában segítik ki egymást belőle, aztán az utcán rohangáló csőcselékhez csatlakoznak.
- Menjetek!
Eresztem útjára az engem követő bugrisokat, már idegesítenek, egyébként is, nekik pontosan az a dolguk hogy terjesszék a Sötétség erejét. Úgyhogy lekophatnak rólam, ráuszítottam őket az utcán rohangálókra, én pedig a templom előtt állok meg. A levegőbe emelkedek, szárnyaimmal kisebb légörvényt verve az aszfalt felett, a templom ablakai elé repülök, majd keresztül törve azokat, bejutok a belső térbe.
- Ma éjjel nem kel fel a hold, s nem fürdik meg ezüst sugarában a remény!
Kiáltom el magam mély hangon, elégedetten, a padsor szélén megállva, kezeimben a kaszával, a terem közepén menekülő embereket figyelem, és a tömegben kiszúrok egy ismerős arcot.
- Ophilia!
A megjelenésemet hangos visítások kísérik, a csőcselék ketté oszlik, van, akinek az esze azt diktálja inkább kifelé rohanjon, mások igyekeznek eljutni a terem másik felébe, túl a gyóntatószékeken. Néhány ember letérdel Jézus szobra előtt, a többség pedig a pap ajtaját verik, mert zárva. Már jó ideje az enyészeté ez a templom és csupán az egerek látogatják, hála azoknak, akik most az oltár előtt imádkoznak segítségért. Elindulok utamra, félre lökve két sornyi padot, egymásra taszítom őket hangos robaj kíséretében, hogy aztán Ophilia előtt megállva, gúnyos mosollyal köszöntsem.
- Hálával tartozom neked, amiért felnyitottad a szemem! Már látom, amit el akartál magyarázni nekem.
Az ütemes sírás kezd idegesíteni, miért csinálják? Hát nem egyértelmű hogy mind meg fogunk halni? Akkor meg?! Megérdemli ez a világ! Mind megérdemeljük! Az Úrnő igazságot fog szolgáltatni az univerzumnak!
- Ha megbocsátasz! Csak egy pillanat.
Nah igen, marha idegesítő úgy beszélni egy ismerőssel hogy ezek itt pampognak, szóval nagy hévvel indulok meg először az imádkozó csürhe irányába.
- Már késő! Akkor kellett volna imádkoznotok, mikor még volt, aki meghallgatott! Minket ez roppantul nem hat meg! Pont úgy, ahogy nem érdekel senkit sem a kivert kutyák nyihogása!
Az emberek gyengék. Buták, lusták, hangosak és büdösek. Az Arató mélyen felszántja a padlózatot, karistolva az alapozást alatta, lépteim eme zaj kíséri. Minél közelebb érek, annál jobban sírnak és környörögnek, vagy épp az imádkozás egyre hangosabb és akadozóbb. De csupán egy mozdulat, aztán elhallgatnak. Elterülnek a földön, tekintetem pedig az ajtót hevesen dörömbölők felé irányítom. Sikerül áttörniük a nagy igyekezetükben, hogy aztán egymást taposva jussanak előre, kifelé a hátsó ablakon át. Akit megtapostak és hátra maradt, az hamarost a Sötétséget erősíti. Bejutva a kisebb folyosóra, megállok a nyitott ablak előtt és kitekintek. Ugyan. Ezeket is hamarosan begyűjtik a társaik, de csak a mihez tartás végett szárnyaimmal finoman csapkodva kifelé üvöltök utánuk, hangom mély baritonjában mintha több ezer lélek visítana egyszerre, valójában ez a kaszámból jön, ékesítve hangomat, mint a paraszt kantátával a kocsizörgés. Nem megyek utánuk, csak figyelem a lóhalálában feszített tempót és elégedetten mosolygok a bajszom alatt. Ha Atyánk így csinálta volna, valószínűleg ezek a férgek sosem szűnnek meg hinni benne és nem felejtik el félni a haragját. Valamiért kicsattanó örömöt érzek, de nem tudom megmagyarázni az okát.

Online
Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
352

Utolsó Poszt Pént. Jún. 22, 2018 7:55 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Ramiél
If the soul is left in darkness, sins will be committed. The guilty one is not he who commits the sins, but the who causes the darkness
Cipőm sarka visszhangzik az üres épületben. Évekkel ezelőtt elhagyták már a hívők eme apró templomot. A padok szabályos szimmetriában sorakoznak egymás mögött két oldalt. Egykor básonnyal bevont ülői mára megkoptak, egerek lakmároznak belőle, menhelyet találtak maguknak. A falakon ékes keretbe foglalt képek függenek. Az egy Úr egyetlen fiának keresztrefeszítésének története. Az egyik kép előtt megállok, fejem félrehajtva figyelem.
Keresztet húzva maga után meggörnyedve halad előre a szakállas - és valamiért minden ábrázoláson kockahasas - férfi. Hosszú haja arcába lóg, szemeiben nincs megbánás.
Miért is lenne? Ő is tudta, hogy onnantól, hogy az Úr fia nem várhat reá szép vég. Feláldozta egy szem fiát, mégis miért? Az emberek az üdvösséggel magyarázzák. “Jézus meghalt a bűneinkért.”
Nincs már pokol, mindenki a mennybe jut. Gúnyosan húzom félmosolyra ajkamat. Na persze, csak az emberek lehettek ilyen gyarlók. Mintha egy ember halála megválthatott volna bármit is. Ostoba népség. Semmit sem tanultak, és ennek következménye mi volt? Előbb üldözöttek, majd maguk is üldözők lettek. Hány és hány nemzetet irtottak ki Isten zászlaja alatt? S mindeközbe Ő mit tett?
Semmit. Hagyta, hogy a démonok befeketítsék a nevét, hogy oly sok ember meghaljon az emberi kinyiség oltárán.
Elfordulva a képtől sétálok tovább a márványpadlón, egyenesen előre. Az oltár felett pirosan izzik az örökgyertya, fényt adva azon kevés ember számára, ki még hisz. Balga lelkek. Ha tudnátok, hogy mi vár reátok. De ha tudnák, akkor is mi lenne?
Nem tesznek semmit. Ölbe tett kézzel várják, hogy majd más megoldja helyettük a problémákat. Az oly tökéletes lények, akikre annyira büszke volt, ily gyengék. Maguktól semmire sem képesek. Főként nem ebben a városba. A nap tompán süt be a színes mozaikablakokon. Hajamat vörösre, lilára, kékre festi, mikor elhaladok előttük.
Sokat töprengtem azon, hogy Michael miért pont ezt a várost mentette meg. Miért itt kellett megállt parancsolni Gabriel őrjöngő gyilkolási vágyának, miért nem lépett közbe hamarabb. Meglehet, hogy sejtéseim megalapozatlanok, de rejtőzik valami ebbe a városba. Van itt valami, ami értékkel bírhat nem csak számára, hanem mindenki számára ezen a világon.
Amara erőt adott nekem. Különös erőt, melyet még magam sem tudok megfejteni, de napról napra átitat vele, érzem, hogy egyre erősebb leszek, annak ellenére, hogy pont meggyengültünk. Egy padsor mellett elhaladva tekintetem egy könyvön akad meg. Lapjait a szú rágta meg, mégis egybe van még.
Tétován állok meg mellette, aranylóan világít be az ablakra mázolt Jézus glóriája, miközben lehajolok érte. Lényemet sugározza a mozaik ablak fénye, belőlem mégsem árad más, mint a sötét üresség.
Biblia.
A mészárlások okozója. Ki ezt megírta fogalma sem lehetett arra, hogy mire fogják felhasználni egyszer. Ajkamat újra csak elhúzom, lustán belelapozva. Sose olvastam el - nem is kellett. A mennyekben megannyi misét végighallgattam már. A bosszúálló és megbocsátó Isten. Egyik fele arról szól, hogy miként bánik saját “népével”. Mintha csak a zsidóké lett volna. Miként teszi őket próbára. Míg a másik része a megbocsátásról szól és egy fiáról. Ha tudták volna, hogy ennél több húzódik meg a világában. Ennél jóval többről szól. Tekintetem felemelve egy gyermeknek ábrázolt angyal szobron állapodik meg.
- Emberek - szólok keserűen. Oly szánalmas nép. Olyannyira esendőek, gyarlók. Hogy tudtam bármi jót valaha is látni bennük


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Hell or Heaven
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
306

Utolsó Poszt Pént. Ápr. 13, 2018 4:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Iliana Greer
avatar



☩ Reagok :
71

Utolsó Poszt Hétf. Nov. 06, 2017 7:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ian, Rowena & Iliana
Dawn Will Bring Us Death


A démon válaszol, megtörni próbál, ám látom, hogy mindez talán csak a pánik miatt van, hiszen ha még nem is teljes a hatás, ha végre önbizalmam teljében, erősen kántálom tovább a szöveget, hatni fog az ige.
- Benedictus Dea, Matri gloria! - ismétlem újra és ekkor látom meg, hogy a háttérben Ian végre ébredezik. Ettől felpezsdülve, hangosabban szavalom a szavakat, csak hogy piszkáljam a démont, kimozdítsam magabiztosságából. A válaszcsapása azonban erősen mellkason kap, szinte belém szorul a levegő, ahogy pár méterrel hátrébb a betonon landolok. Levegőért kapkodok, az oldalamra fordulok és szinte könnybe lábadt szemekkel figyelem, ahogy Ian magabiztosan imádkozik a démon mögött állva. Segíteni akarok neki, bár jelenleg levegőt is alig bírok venni, nem hogy szavakat formálni ajkaimmal. Ennek ellenére gondolatban vele együtt imádkozom, hangtalanul formálom a szavakat számmal, egészen addig, míg nem sikerül hanggal is, majd felkelve szinte ketten fogjuk egyik, illetve másik oldalról közre a démont.



Utolsó Poszt Kedd Okt. 24, 2017 10:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next





Rowena; Iliana & Ian

A holtak köztünk járnak



-Megöltél! – hallottam Ben hangját, amelyet oly rég nem hallottam, de ezer közül is felismernék, még süketen is. Tudom, hogy nem ő az, hanem csak a bűntudatom, de évek óta nem hallottam az ő hangját, csak a többiekét. S ennyi év után is csak egy szót tudok kipréselni magamból a hangja hallatán. Sajnálom. Akkor még nem tudtam, hogy ez az a nap, amit jósolt nekem a démon régen. „Három halott fogja a fejedre olvasni a bűneidet, s minden bűnöd után egy harangszó jelzi neked, hogy ez volt az…S a harmadik harangszó után meghalsz.” Persze soha nem hittem el, hogy igaz lehet, de a harang megszólalt. Valaki félre verte a harangot, s a káosz egyik pillanatról a másikra lett úrrá a templomon, s a városon is. Angyalok támadtak emberekre, emberek emberekre, de démon démonra is… Alig egy óra múlva már űznöm is kellet, de a démon nem távozott e-világból, csupán elhagyta a teste, hogy újabbat szálljon meg. Így nem maradt más választásom, mint börtönbe zárni test nélkül. Már készültem volna vallatóra fognia démont, amikor Lia jött értem, hogy az esperes a segítségünket kérte. A St. Gabriel Church ad menedéket egy marék embernek, akiknek védelemre van szüksége mind a démonok, s mind az angyalok ellen. Döntenem kellet, hogy egy démont kínzok meg, vagy megmentek egy maréknyi embert. Nem volt kérdéses. Liával sietős léptekkel vettük a nyakunkba a várost, s nem is szóltunk egymáshoz. Pedig lenne miről beszélnünk, de nem hagynak nyugodni a hangok.
-Ott hagytál! – szólal meg a fejemben az előző tanítványom hangja, s a következő pillanatban valami nagy, és nehéz sodor el… A fájdalom nyíllal belém, s tisztán hallom, ahogy törnek a csontjaim, de nincs erőm felordítani. Csak a sötétség vár rám…
Sűrű, áthatolhatatlan sötétség… Se képek, se szagok, se hangok… csupán a sötétség… bár egy végtelen élettel elteltével hangokat hallok… de nem az élők hangját, hanem a haltaké…
-Gyere!!!
-Már várunk!
-Nincs értelem küzdened!
-Megöltél!
-Nem mentettél meg!
-Megerőszakoltál!
-A pokolban fogsz égni!

De a sok negatív hang után meghallottam azt a hangot, amely többet jelent számomra mindennél…
-Nincs baj kicsim. *nyugtat meg Baker mama.* Szüksége van rád….
A következő pillanatban a fájdalom hasít minden porcikámba. Minden levegővétel nehézkes, és fájdalmas, ahogy a pár bordám megrepedt, vagy talán el is tört. A látásom homályos a homlokomból szivárgó vértől, s amikor megpróbálom megemelni a jobb karomat, hogy megtisztítsam, de csak a fájdalom hasít belém, aminek hatására felordítok. Megtehetném, hogy a földön fekszek tovább, s senki nem róná a szememre, hogy miért nem segítettem, hiszen a jobb karom természetellenes pózban van meghajolva, a fejem sérült, s pár bordám sem a régi már. De akkor mi lenne a számadásnál? Nem védelmeztem meg, mert sérült voltam? Nem védelmeztem meg, mert féltem a haláltól? Az nem én lennék. Tudom, hogy egyszer meghalok. Tudom, hogy a pokolba kerülök, mindazért, amit tettem, de legalább életemben jót tehetek.
-Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm -kezdem erőtlenül a számomra legfontosabb imádságot- füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. -lassan, s fájdalmakkal telve tápászkodok fel, időnként bele szisszenve az imába, de ahogy az ima halad előre úgy egyre jobban kapok erőre, míg már fennhangon mondom az imádságot.- Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy, a te vessződ és botod azok vigasztalnak engem. Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt, elárasztod a fejem olajjal, csordultig van a poharam. Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig. -az utolsó sorokat már állva mondom végig. Igaz, hogy szánalmas látványt nyújthatok, hiszen harcképtelen vagyok a katonák szemében, de a démonok megfékezéséhez nem a fizikai erő kell, hanem a lelki erő. Amiben teljében vagyok…






Utolsó Poszt Kedd Okt. 24, 2017 9:59 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ian & Iliana

-San Francisco-


Harcosként mindig arra tanítottak, hogy soha ne féljek az ellenségtől legyen az bármilyen erős vagy hatalmas. Na és persze, ami a legfontosabb az az, hogy higgyek magamban. Ha még én se hiszem el, hogy legyőzhetem az ellenséget, akkor megette a fene az egészet és azt hiszem, a lánynál is ez a gond. Ezért van az, hogy bár egyre magabiztosabban kántálja az ördögűző szöveget, még mindig nem tud komolyabb sérülést okozni a démonnak. Viszont egyre jobban szenved. Érzem. Kemény dió, valószínűleg hatalmas erejű lény lehet, de minden lénynek meg van a maga gyengepontja.
Felcsillant bennem a remény, ahogy a lányt figyelem és minden erőmmel azon vagyok én is, hogy segítsem valahogy. Talán, végre szabad lehetek majd és nem fog egy ilyen szörnyeteg uralkodni felettem.
-Élvezettel foglak kibelezni! De előbb a férfival végzek. A szemed láttára fogom megölni, hogy minél jobban fájjon neked!- fröcsögi dühösen a szavakat a démon, de azt hiszem, ez a düh mutathatja meg a lánynak, hogy jó úton jár. A szenteltvíz aztán, mikor az arcába -vagyis az én arcomba- fröccsen, felszisszen és hangosan felordít. Nem tudom, hogy mi fog történni, ha tényleg nagyon feldühíti, de az biztos, hogy nagyon tisztelem ezt a fiatal nőt, aki félelmét félresöpörve szembeszáll a démonnal. Sok másik ember talán, már rég elszaladt volna, de ő még itt van. Mondjuk van egy olyan sejtésem, hogy nem miattam, hanem a férfi miatt, aki még mindig ájultan fekszik a fal tövében. Csak remélni tudom, hogy nem esett komolyabb baja és mindenki élve megússza ezt a találkozást.
-Gyenge vagy!- morogja a démon majd hangos kacagásba kezd és lendít egyet a karján. Ha jól sejtem, a lányt is szeretné úgy elrepíteni, ahogy nem rég a férfival tette én pedig aggódva figyelem a jelenetet a háttérből és egyre dühösebb vagyok, amiért nem tehetek semmit az egész ellen. Figyelem az eseményeket, mintha egy nyamvadt moziban ücsörögnék, de nem tudok uralkodni a testemen.


/Remélem, megfelelő lett de szólj nyugodtan, ha valami nem jó ^^ /

Iliana Greer
avatar



☩ Reagok :
71

Utolsó Poszt Szomb. Okt. 21, 2017 5:29 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ian, Rowena & Iliana
Dawn Will Bring Us Death


Szavaim úgy tűnik, nem igazán érnek el hatást. Félek, hátrálok egy lépést, de nem megyek vissza, közel Ianhez. Nem akarom, hogy ő váljon a célponttá, így inkább arrébb is sétálok, kissé távolodva, távolságot tartva a démontól.
- Regna terrae, cantata Deo, psallite Cernunnos,
Regna terrae, cantata Dea psallite Aradia.
Caeli Deus, Deus terrae,
Humiliter majestati gloriae tuae supplicamus
Ut ab omni infernalium spirituum potestate,
Laqueo, and deceptione nequitia,
Omnis fallaciae, libera nos, dominates.
Exorcizamus you omnis immundus spiritus
Omnis satanica potestas, omnis incursio,
Infernalis adversarii, omnis legio,
Omnis and congregatio secta diabolica.
Ab insidiis diaboli, libera nos, dominates,
Ut coven tuam secura tibi libertate servire facias,
Te rogamus, audi nos!
Ut inimicos sanctae circulae humiliare digneris,
Te rogamus, audi nos!
Terribilis Deus Sanctuario suo,
Cernunnos ipse truderit virtutem plebi Suae,
Aradia ipse fortitudinem plebi Suae.
Benedictus Deus, Gloria Patri,
Benedictus Dea, Matri gloria!
- ismétlem újra és újra, hangosabban, erőt véve magamon. Nincs mellettem Ő, de Ian nélkül is meg kell állnom a lábamon. Eszembe jut, hogy elvileg több tanítványt is elvesztett....
Ha kell, én is elhullok, de megvédem őt! Ruhám zsebéből előkapom a szenteltvizes flaskát és egy határozott mozdulattal a démon arcába löttyintem, ha túl közel ér hozzám, miközben hátrálok az utcán, ezzel elcsalogatva a lényt Iantől.



Utolsó Poszt Kedd Okt. 17, 2017 12:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ian & Iliana

-San Francisco-


Soha nem voltam még ilyen tehetetlen, mint most vagyok. Nem én uralom a testem és ez a gondolat kiakaszt, hiszen mindent látok, hogy mit tesz az a valaki, aki megszállt, de nem tudok ellene semmit se tenni. Az én kezem lesz véres a tettei miatt, holott nem én akarom ezt. És a tudat... örökké látni fogom azoknak az arcát, akiknek kioltottam az életét akaratomon kívül. De mégis mit tehetnék? Hiába ordítok és dühöngök, nem tudom visszaszerezni az irányítást.
Akkor is ezen vagyok, mikor kezeim egy zongorára markolnak és egy fiatal férfi felé hajítják. Úgy csattan a falnak a férfi teste, mint valami apró bogár, ami elvéti az irányt és neki repül valaminek. Egy lány siet mellé és mesternek szólítja,
miközben felméri az állapotát jómagam pedig megnyugszok valamennyire, mikor látom rajta a megkönnyebbülést,
hogy a férfi nem halt meg, csak elájult. Ez a dög viszont, aki Rowena öltönyben mászkál a városban, most a lányra figyel és már előre tudom, mi lesz ebből. Végez mindkettővel. Tudom, hiszen érzékelem, hogy mit akar. Vért és még több vért. Mindent és mindenkit el akar pusztítani, aki csak az útjába kerül. De én mégis mit tehetnék ez ellen? Nem vagyok tapasztalt ebben az ügyben, hiszen sosem szállták még meg a testem.
-Kántálj csak édesem, de ez nem fog megmenteni. Kevés hozzám egy rémült lány erőtlen makogása...- szólal meg a démon és még én is elcsodálkozok, mennyire máshogy cseng a hangom így, hogy egy vérszomjas bestia szólal meg rajta. A nevetése pedig... vérfagyasztó. Egy igazi szörnyeteg. Szívem szerint kiabálnék a lánynak, hogy meneküljön, tűnjön el, amilyen gyorsan csak tud, de azt hiszem, feleslegesen erőlködnék. Úgysem tudok megszólalni, csak külső szemlélőként látom az egészet. Viszont, az biztos, hogy valamennyire fájdalmat okoz a démonnak a lány kántálása, de ettől függetlenül képes szép lassan egyre közelebb sétálni hozzá. Azt hiszem, nem egy egyszerű kis démonnal van dolgunk...

Iliana Greer
avatar



☩ Reagok :
71

Utolsó Poszt Vas. Okt. 15, 2017 10:47 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ian, Rowena & Iliana
Dawn Will Bring Us Death


Miután lábamat angyal gyógyította, Iannel felvettem a kapcsolatot és elindultunk a városban, hogy megpróbáljunk ott segíteni, ahol csak tudunk. A város káosszá nőtte ki magát kevesebb, mint egy óra alatt. Emberek, angyalok támadnak egymásra. Itt-ott néhány démon is feltűnt, akik szintén vagy egymással, vagy a másik két néppel voltak elfoglalva. Az egyik ilyen harcba mi is besegítettünk, de valami nem volt kerek... A démonok nem távoztak a Pokolba, csak elhagyták a testet. Félsiker, de siker, így sietve haladtunk tovább. Úgy tudtuk, hogy a St. Gabriel Church -máig nem értem, hogy 25 éve miért nem nevezték át ezt a templomot- menedékül szolgál egy csoportnyi embernek, akik potenciális célpontjai lehetnek a megkergült angyaloknak, démonoknak és embereknek. Biztonságba kell őket vinnünk, vagy oda bent kell megvédenünk őket. Ez a terv legalább is, de nehéz végre hajtani. Az utcába érve, annak végén szemünk elé tárul az évek alatt kissé megtépázott, magas tornyú épület. Eléggé félelmetes hatása van a kavargó sötétség és a háttérben, a levegőben harcoló angyalok miatt. Elmormogok egy imát, hogy erősnek érezzem magam, hogy ne essek pánikba. A feléig sem jutok el, mert Iant elsodorja valami előlem oldalra, neki az egyik ház falának. Nem tudom. Sikkantva torpanok meg, a tárgy menetszele fellibbenti a hajamat. Oda pillantva egy ócska zongora látványa tárul szemem elé. Neki csapta Iant a falnak.
- Jaj ne! Mester! - sietve rohanok oda hozzá, feje vérzik kissé, de ahogy látom, csak elvesztette az eszméletét. Azonnal felemelem a pillantásom róla és körbe nézek, hogy ki lehetett a ludas... Egy ember nem tud így meglendíteni egy ekkora tárgyat. Az ellenfél tehát vagy démon, vagy angyal... és remélem, hogy az előbbi, mert utóbbi ellen túl sokat nem tehetek. Tekintetem meg is találja az elkövetőt: egy nő közeledik, kezén már látni, hogy ezelőtt is gyilkolt, szemei feketék, akár a csillagtalan égbolt. Elsápadok. A mester nélkül nem harcoltam még démonnal... egyedül nem. Az adrenalintól és a növekvő félelemtől kissé reszketve kelek fel, de gyorsan megragadom a feszületet a nyakamban és neki állok kántálni latinul az ördögűző igét. Remélem feltudom legalább tartani vele a démont, míg Ian felébred.



Utolsó Poszt Hétf. Szept. 25, 2017 9:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ian & Iliana

-San Francisco-


Tisztán emlékszem még, mikor elindultam vadászni. Ki kellett szellőztetnem a fejem egy kicsit, levezetni a feszültséget és ebben mindig segített, ha kicsit egyedül voltam és a vadászatra koncentráltam. Az erdő zajára, a talpam alatt alig-alig megreccsenő falevelekre, a vad fürkészésére... Célba vettem íjammal egy őzet. Az íj húrját tartó ujjam finoman ajkamhoz simult, izmaim keményen megfeszültek, lassan kifújtam a levegőt és lőttem. Arra viszont már nem emlékszem, hogy talált-e a nyilam - ha tippelnem kellene azt mondanám, hogy igen-, valamint arra se igazán, hogy kerültem San Franciscoba. Őszintén szólva fogalmam sincs, mikor jöttem rá, hogy egyáltalán nem én irányítom a testem. Az egész olyan volt, mintha külső szemlélő lennék egy pocsék film előtt ücsörögve vagy, mintha én lennék a rendező, de mégse úgy mennének a dolgok, ahogy azt én szeretném.
Nem szokásom pánikba esni, de úgy két óra bámészkodás után már igen csak kezdtem pánikolni. Főleg, miután végig néztem, ahogy a nem nekem engedelmeskedő testem és az új lakója kivégez két ártatlan embert. Kétségbeesetten dörömböltem agyam sötét szobájának ajtaján, melyet rútul rám csapott valaki és képtelen vagyok kijutni rajta. Hogy a fenébe történhetett ez? És hogy fogok ebből kimászni?
Kétségbeesésem hamarosan őrjítő dühbe csapott át, de nem mentem sokra ezzel sem. Hiába ordítottam, visítoztam és követeltem, hogy adja vissza a testem feletti uralmat az a valaki, nem érkezett válasz és nem tudtam, mit évő legyek. Csak figyeltem, ahogy az idegen céltudatosan végig baktat San Francisco utcáin véres kézzel...

Hell or Heaven
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
306

Utolsó Poszt Pént. Szept. 22, 2017 5:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




***
szabad a játéktér



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Kyara Gilberung
avatar



☩ Keresett személy :
The boy with a demon blood
Madnass, as you know, is a lot like gravity, all it takes is a little push.
☩ Reagok :
108

Utolsó Poszt Pént. Jún. 09, 2017 10:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Benedict & Kyara
Oh, ha csak ennyi írható volna föl számlámra bűn gyanánt, mint a hallgatóság. Meglehet, hogy akkor nem itt ülnék.
Sőt, biztos vagyok benne, hogy nem ülnék itt. Mi több, boldogan élném, tudatlan életemet, mit sem tudva erőmről. Vagy ha igen, megrettenve nem tudnék hova menni. Magamba felsóhajtok, mily sivár világ várt volna rám.
- Valóban más lenne? Ha egykoron Lucifer visszautasította volna, hogy ő nem őrzi a Poklot mi lett volna a büntetése? – hajtom enyhén oldalra a fejemet, kivételesen őszintén hangzó kérdésemet hallatva. Ez most tényleg érdekel, mert hát… Tényleg, mégis ki tudhatja? Mi a bizonyítéka annak, hogy amit mi tudunk, az a valós?
Na persze és jön már ehhez a válasz is.
- Mintha mi olyan sokat tudnánk bármiről – forgatom meg szememet, immár kedvtelen hanggal és enyhén hátradőlve az amúgy is szűk kis helyen. Még ha fiatalok is: Mi tudjuk a teljes történetet? Nem. Mi mit tudunk? Hogy írtanak. No meg, hogy vannak félvérek, mindkét oldalról. S szerencsémre én pont a jobbik oldalon állok. – A világ az egyensúlyról szól. Ahol van jó, ott van gonosz, szükségszerű, hogy legyen, hisz nélküle nem létezhet a jó sem. Ahogy a jó sem létezhet a gonosz nélkül, az egyensúlyt fent kell tartaniuk. Hogy bűn? Oh Atyám, ez csak viszonyítás kérdése, hogy én rossznak tekintem-e, ez lenne a valódi kérdés nem? Jah, hogy ezt tette fel – csapom kezem ajkam elé, mint aki épp megszeppen. Na persze, megszeppen.
- Mert azzá tettetek – válaszolom őszintén és komolya, hisz nem sokáig élvezem már társaságát. Ennyi őszinteséget még tőlem is megkaphat. De hogy egy kissé összezavarjam rögtön fel is röhögök, amolyan eszelős csaj módjára. Teljesen elment az eszem, de hát… Ez az élvezet.
- Még továbbra is Gabriel az, ki az emberiséget írtja, nem pedig Lucifer, vagy maga másik síkon él? – teszem fel nevetve a kérdést. Oh, feketítsd csak be előttem Lucifert, annál jobban fogom majd kedvelni. De, hogy Gabrielt védd, vagy hogy elfogadnám Mihályt? Atyám, ő csak a szükséges rossz az életemben, semmi több. De egyszer talán megosztom vele.
Az örök szenvedést meghallva, halk már-már kéjes nyögést hallatok, csak hogy számára is bizonyossá váljon: eme végzet elég imponáló a számomra. Sőt mi több, ha nem így történne csalódnék a pokol-menny szortírozásba. Az örök kín, az örök szenvedés, oly csábító, olyannyira…
Nevetésem csak akkor marad abba, amikor arcom egy pillanatra találkozik az elválasztó ablakkal. Fejemet enyhén hajtom le, de homlokom így is áttöri az apró lyukacsos berendezést. Érzem, ahogy vérem kiserken, lassan folyik végig le szemöldököm mentén, a szemem mellett, le az állam irányába. Hátam előbb csak halkan rázódik, majd újra felhangzik nevetésem, épp azzal egy időben, hogy az Atya felkiált. Szóval célt ért a késem. Még kobakom enyhe szédülése sem zavartat most.
Rögtön ki is húzom lábából, persze csak gondolataimmal, egy pillanatig sem hagyva benne. Hadd vérezzen csak a bitang. Fejemet elemelném, de ruhámat továbbra is markolássza s ekkor furcsa dolog történik...
A válaszfal reccsen én pedig akaratlanul is dőlök vele az Atya irányába. Kezemmel tartom magamat a zuhanás közbe, hangosan nevetve. S sikeresen zuhanok a fallal együtt a pasasra.
Elmém újra csak elkalandozik a kés pedig hangosan koppan a padlón. Sebaj, majd később felveszem.
- Oh, kis elesett, szerencsétlen pára. Csak nem fáj? – biggyesztem le ajkamat egy pillanatra, hogy aztán újra elnevessem magam. – Jah, hogy nem érdekel? – teszem fel költői kérdésemet, miközben a válaszfalra támaszkodva - s ezzel az atyára is ülök fel, egy pillanatra sem akaródzva felállni.
Oh, de ez így nem lesz vicces, így... Na jó... Lassan tápászkodok fel és porolom le amgam a pasas mellett. Majd a kést közben a kezembe röppentem s lassan kezdek el sétálni. Az acélpenge markolatát könnyedén forgatom mancsomban.
- Tudja gondolkoztam azon, hogy egy mise alatt lepem meg önt. Meg az egész gyülekezetet. Fel sem tudja fogni, hogy mily kéjjel telt volna el, az egész templomot vérbe fürödve látni – sóhajtok fel ábrándosan. – Viszont rájöttem, hogy maguk amilyen álszentek, biztos abba a nyomorult és eléggé unalmas mennybe kerültek volna. Nem szolgálták volna érdekemet. De, talán magával. Magával kivételt tehetek. Még ha nem tud hírvivő lenni, élvezettel fogom látni, ahogy elvérez – fordulok hirtelen felé, újra csak nevetve. Vére lassan ráfolyik kezemre, s egyszerű késztetést érzek, hogy lenyaljam onnan. Mégsem teszem, hanem nézem, ahogy lassan feláll.
- Az áldozati bárányok, azok ártatlanok és tiszták, nem? – pimaszkodok vele vigyorogva, mit sem mozdulva. Várva, hogy elkapjon, hogy értem jöjjön. Kíváncsian arra, hogy mit akarna velem egy ilyen kezdeni.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



I looked in the mirror and said to myself

Why are you so serious?


It's time to confront my demon


Utolsó Poszt Csüt. Jún. 08, 2017 1:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Kyara & Benedict

- Vannak kisebb s nagyobb bűnök. - tudom le ennyivel. Belekezdhetnék a bűnök kategorizálásába, de nem teszem. Isten lássa lelkem, hogy mindent megpróbálok, de van amikor már a szavak elvesznek a semmiben, s már csak az ima segíthet. Imádkozni fogok érte. - A kényszerítés és a sorshúzás az teljesen más dolog. - szűkszavúságom azt hisze érthető. Szavai épp úgy lehetnek hazugságok, ahogy igazak. - Az angyaloknak is megvan a szabad akaratuk, akár csak nekünk. S köztük is vannak fiatalok, akik nem ismerhetik a teljes történetet. - fáradt mosoly az arcomon. - Abban igazad van, hogy Gabriel minden erejével azon van, hogy elpusztítson minket. De nem válaszoltál a kérdésemre, az vajon helyes, hogy Lucifer s fegyverhordozói ártatlanokat csábítanak bűnbe? Ne akard szenté avatni, nem lesz az, a bűnei hosszabb listát tesz ki, mint Gabrielé. Tehát akkor nem tagadod, hogy az életedet Mihálynak köszönheted. Ő is egy angyal. - cinizmusa szinte már fájdalmas, minden bizonnyal ő maga is ordítana.  - Miért lettél ilyen hitehagyott? - érzem, hogy a kérdés hiba, az ártatlanság álarca régen lehullott róla. Minden szavából süt a megvetés, mereven zárkózik el, a saját igazát hallatva, mit sem törődve szavaimmal. Görcsösen akar meggyőzni, hogy hitem mit sem ér. - Hogy mi választottuk-e? Vajon nem mi választottuk, mikor engedtünk Lucifernek? - kérdezek vissza. Minden csak nézőpont kérdése. Veszem kezembe rózsafüzérem s szemeit kezdem görgetni ujjaim között. Őrült nevetése nem zökkent ki, s már cseppet sem bosszant. - Az Úr megadja, amit kívánsz… örök szenvedést a pokolban. - elszámítottam magam, ez nem vitás. Látom, ahogy megindul a penge, hátra lépek, - már amennyire lehetséges ezen a szűk helyen- teljes erőből rántok egyet a lányon, nem törődve azzal, hogy csinos kis arca, mennyire fog vérben ázni, miután áttörte vele a rácsot, akár egy faltörőkos. Bár valószínűleg a vállánál felakad az ablakon, de a válaszfal panaszosan reccsen meg az ütközéstől. S remélem a jókedv is a torkára fagy.  Ami biztos, hogy az enyémből feltör valami ordítás -féle, ahogy a másik combom belső oldalába fúródik a kés. Átkozott szék, hiába léptem hátra, nem arra találták ki ezt a lyukat, hogy túl nagy helyet igénylő mozdulatokat tegyünk, főleg, ha még akadék is van benne. Érzem, ahogy az anyag hangosan reped a kezem alatt, pólójának egy darabját ragadom magamhoz emlékül, ahogy a falnak esem. Az én súlyomnak már nem tud ellenállni ez a rozoga tákolmány. A keretből kiszakadva visszhangot verve dőlök ki az oldalfallal együtt a földre. Fejem koppan, egy-két pillanat kell hozzá, hogy észhez térjek, megrázom a fejem. Lesz mit megmagyaráznom. De először iktassuk ki az első számú problémát, az örült tekintetű némbert. Némi túlzással kedvemre való, kiforratlan teremtés. Érzem ahogy lüktet a vér az ereimben, zakatol a szívem a mellkasomban. Bal kezemmel feltolom magam, a combomból kiálló késre meredek. Ördögi vigyor mossa el a fájdalmat az arcomról, ahogy kihúzom, s a lányra pillantok. Szerencsére nem ért létfontosságú eret. - Fejezzük hát be, pont megteszed áldozati báránynak. Kapaszkodok az egyik kezemmel a padok egyikébe, hogy felhúzzam magam. S megindulok felé.


Kyara Gilberung
avatar



☩ Keresett személy :
The boy with a demon blood
Madnass, as you know, is a lot like gravity, all it takes is a little push.
☩ Reagok :
108

Utolsó Poszt Szer. Jún. 07, 2017 8:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Benedict & Kyara
- A kihallgatás bűnnek számít? – kérdezek vissza, melybe megkaphatja burkolt válaszomat is, hogy mégis honnan hallottam eme szentségtörő hírt. Ajkaimhoz féltve kapom számat, mint aki épp valami rosszat mondott az imént, de hát… Mégis kit érdekel? Az öreg elhagyott mindenkit ránk szabadítva a földi poklot én pedig minden percég kiélvezem ennek. – Szerintem azok a szárnyasok picit jobban ismerik az Öreget, mint mi földi elenyésző kis pondrók valaha is fogjuk nem? – húzom ajkaimat gúnyosan el, noha nem láthatja nem tekint rám. Jaj de élvezetes szívni egy ilyen szolga vérét. Ki szentül hisz abban a bolondba és próbálja elhitetni az emberekkel, hogy a hit erőssé teheti őket. Holott ugyanolyan gyengék maradnak, bármely természetfelettivel is találkoznak.
- Hádész és Zeusz esete. Igaz ők testvérek voltak, nem pedig apa-fia. De Zeusz zavarta le Hádészt az alvilágba, hogy őrizze a holtakat lelkeit. Nem csodálom, hogy teljesen begolyózott ott és úgy próbált keresztbe tenni Zeusznak, ahogy nem szégyellte. Egész kedvelhető figura, tudta? – mosolyodom el, noha gyónnom kellene, inkább egy kis ókori mitológiát tanítok neki. Na persze azt már nem teszem hozzá, hogy hasonlóért is erős áramot vezettek egykoron csinos kis fejecskémbe.
- Tekintve, hogy az lemúlt 25 évben Gabriel nagyobb pusztítást hajtott végre, mint Lucifer azt valaha is tette, mh… igen, ezt mondom. Védheti őket, de a tény az tény marad. Gabriel nem kímélt egy embert sem és ha nem lenne ez a város fallal körbe véve, no meg ha Michael nem vette volna a fejébe, hogy megvédi a drága emberiséget, brühü, már mi is rég halottak lennénk – közlöm egykedvűen vállamat megvonva. Ezzel azért nehéz vitatkozni, ezek tények. Ma már minden gyerek úgy születik, hogy kívülről betéve tudja, hogy mi történt itt azon a végzetes napon, ott Las Vegasba. Ha az az ostoba nem lenne ilyen szent életű, és nem viselne a hátán két bazi nagy szárnyat még szimpatikus is lenne. – Valóban az ember választja – mosolyodom el kajánul – No de a mészárlást is ők választották vajon? – teszem fel az újabb kereszt kérdésemet. Valójában tényleg mulattató, ahogy védi azokat a szentfigurákat.
S bizony lassan kezd kiakadni, mérges hangjára pedig hangosan nevetek fel.
S tart is nevetésem még akkor is, amikor grabancomnál fogva nyúl értem. Nevetek, akár egy őrült, egy pillanatra sem hitetve el vele, hogy félnék tőle. Oh, dehogy félek, sőt mi több, élvezem eme helyzetünket.
Félelme lassan tova szállt, vajon az Úrtól kapott ily nagy erőt? De ez még nem magyarázat arra, hogy miként állította meg a késem útját.
- Oldozz fel Atyám, mert vétkeztem – felelem ördögi mosollyal ajkaimon, démoni csillogással tekintetembe a rácson keresztül. Látom vigyorát, s egy hasonlóval válaszolok neki. Szóval tettet is akar látni? Legyen hát.
A kés kiszabadul a falból, s lássuk csak, hol is tegye meg az első látogatását. – Tudja, most jutott eszembe, hogy igazán ragaszthattam volna a pengére két szemecskét. Tudja azokat, amelyek így mozognak is benne – biggyednek le ajkaim egy pillanatra, hogy aztán újra csak esztelen nevetésbe kezdjek. Mindeközben a kés ide-oda forgolódik a lelkész körül, nézelődve, hogy mégis hol lenne a legjobb helye. Oh meg is van. Ha semmi sem akadályoz meg benne – és mégis mi akadályozna meg? A vaskos bibliája? – akkor egyenesen a combjába állítom bele az éles pengét.


Utolsó Poszt Kedd Jún. 06, 2017 6:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Kyara & Benedict

- Ezt ők mondták neked, vagy harmad kézből hallottad egy utcasarkon? - vonom fel a szemöldököm, bár nem láthatja. Sokat beszélnek az emberek s valótlanokat, kitalálnak dolgokat, hogy megnyugtassák saját magukat. - Terjesztenek valótlan dolgokat szolgái, az ő szavai szólnak szájukból, hogy elrejtse saját gyengeségét. - bár próbálom azt gondolni még mindig, hogy gyermeteg még, s azért köt bele minden egyes mondatomba. De hátul ott motoszkál valami, ami ennek az ellenkezőjét súgja. Nagyon is tudatosan játszadozik minden idegszálammal. - Mármint? - kérdezek vissza a mitológiára. Egyelőre még nem értem az összefüggést, talán kifejti. - Azt akarod mondani, hogy minden halálért az angyalok felelősek? ~ Persze, hogy azt mondja! Nyisd ki a szemed!~ - emelem fel fejem, homlokomat most már haragosan ráncolva. - Vajon a démonok nem ugyanolyan felelősök a halálokért vagy még jobban? Vajon ki kísérti meg az anyákat, hogy vízbe fojtsák gyermekeiket, vagy a tolvajt, aki búcsúzul golyót hagy maga után? Ezeket a kérdéseket feltetted már magadnak gyermekem? Megérdemelték-e a halált? Most talán van kit okolni, de a bűn t az emberek választják. - ismételhetném önmagam, de hiába is lenne. A választás a saját kezünkben van. - Most már elég legyen, ez Isten káromlás, ha ezért jöttél ide, akkor ideje, hogy elmenj. - mindennek van egy határa, a türelmemnek is. És ez a leány mióta betért ide, azzal játszadozik.

Mocskos szavait nem is hallom, elvonja figyelmem a fejembe dübörgő másik. Egyszerre rettegni és koncentrálni túlságosan megterhelő, s nőből se vagyok, hogy megannyi cellát tartsak fent gondolataimnak, s cselekedeteimnek. Felőlem károghat amit akar, én megelégszem ezzel a kettővel.  Erősen tartom, a rácson keresztül figyelem, kaján mosolyát. Hasonlóan vigyorgok vissza rá. Perifériás látásommal érzékelem, ahogy a kés markolata ismét megremeg. Újra átvette felette a hatalmat. Lehetne ez az elmék párbaja is, de nekem ennél jobb ötlet jutott eszembe. A korábbi félelmemnek nyoma sincs, s az újabb végfelhívása se hozott lázba. Ezt érzékelheti is, a szélesedő vigyoromból, s csillanó tekintettemből. - Másra is képes vagy, mint üres fenyegetőzésre, gyer-mek-em? - kezem alatt még jobban meggyűrődik ruhája, ahogy közelebb húzom a rácshoz. Közelebb hajolok én is, ha nem lenne a rács, még az orrunk is összeérne. Érzem leheletéből és ruhájából áradó cigaretta dohos szagát. Innen lesz csak izgalmas a játék.  

Kyara Gilberung
avatar



☩ Keresett személy :
The boy with a demon blood
Madnass, as you know, is a lot like gravity, all it takes is a little push.
☩ Reagok :
108

Utolsó Poszt Pént. Jún. 02, 2017 5:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Benedict & Kyara
- Azt beszélik az angyalok odakint – forgatom meg ujjamat körkörösen felfelé mutatva – hogy ez nem így történt. Nem tudom, higgyünk nekik. Vagy hazudnának? – suttogom, mintha attól félnék, ha egy kicsit is hangosabban beszélek, akkor meghallaná valaki illetéktelen és életem venné ezért. Oh, ha a kimondott szavakért járna a végítélet… Magamba dramatikusan sóhajtok fel, de suttogó hangomból a gyermeki kíváncsiság lapul. Kuncogás kaparja torkomat, de egyelőre vissza kell magam fogni. – Ők azt suttogják, hogy neki csak az Úr adta parancsba, hogy vigyázzon a pokolba… Olyan ez, mint a görög mitológia, ismeri azt? – pislogok rá nagyokat, újabb megjegyzésére azonban immár halk kuncogást kap válaszul.
Pufókás angyalkákkal. Mégis ki volt az, aki valaha így képzelte el őket? Röhej az egész. No meg ez az egész, de még játszom a szerepem. Még nem zökkenhetek ki. Még el akarom vele hitetni ártatlan valómat. Sokkal édesebb egy-egy ilyen után a valódi felismerés. Mily szép nézni szemükbe a döbbenetet. De pillanatnyi ökörködésünk újra irányt változtat és visszatér az álszent beszédhez. Mármint számomra álszent, hogy neki?
- Képzelem milyen jó lehet odafent a buli, amikor olyanok mellett élvezed az örök holt létet, akik megöltek – vonom meg a vállamat egykedvűen. – Vagy az angyalok nem is a mennyben élnének? – csodálkozok el egy pillanatra, mint egy naiv ostoba leányka. No azt már nem teszem hozzá, hogy szerintem a pokolba mennyivel édesebb a parti, azt hiszem, hogy itt égne ki teljesen.
- Tőlünk, ezért érthetlen, hogy miért hisztizett be ránk. Mint valami rossz tini. Tényleg, nála vajon vannak ilyen korszakok? – merengek el hangosan, eszembe se jutva, hogy gondolataimat magamba tartsam. Hangos upsz után csapok csak a szám elé, feltételezve, hogy rosszat szóltam. Vagy mégsem csak feltételezem?

De színjátékom itt ér véget. Ajkaimra kaján vigyor ül, szemeimbe ördögi fény csillan. Már érzem előre a vér édes ízét a számba, szemeim előtt látom, ahogy ennek a papnak is vére hullik a templom kövén és egyre csak terjed és terjed szét, minden egyes apró területet beszennyezve vele. Oh Kyara oly ostoba vagy, egy mise kellős közepén kellett volna érkezned. Mily pokolbeli örömöket okozott volna az neked.
Látom a rácsokon keresztül a döbbenetet az arcán.
- Oh, csak nem megrémítettem, Atyám? – pislogok párat ajkaimat lebiggyesztve, hogy egy pillanattal később hangos nevetésem visszhangozzon az üres templom falai közül. Hahotázásomba tán kissé előre is dőlök. – Már mondtam, én vagyok a Kaszás és magáért jöttem – vigyorodom el szemtelenül, amikor a kés először fúrja át az ajtót.
Remegését látva kéjesen harapok bele alsó ajkamba. Remegő szavai után, azonban újra csak a nevetés jut ki neki, hangomban pedig a szánalom. – Isten felőlem megdögölhet a pokol kénköves tüzében – szitkozódom eme szent helyen éééés… Voálá! Nem gyűltam még ki. Ez jó előjel. Akkor talán mégsem oly nagy bűn annak a fajankónak a nevét a szánkra venni.
Utolsó kérdésemre kapott nyugodt válasza azonban meglep. Meglep, előző remegéséhez képest. S ez a meglepettség épp elég volt arra, hogy a késem, a Saját késem engem akarjon megtámadni. Halk sikkantás csúszik ki torkomon, a meglepettség végett. Éles pengémre pillantok, majd fel a rácson keresztül a…
Időm nincs átgondolni, hogy mi is történhetett, egy kéz nyúl értem, megragad. Ajkamra kiül a már megismert gúnyos félmosoly, s egy leheletnyit szélesítek rajta, amikor végre már szemtől szembe látom a papot.
- Oh, én nem tenném az ön helyébe – lódul meg újra a késem, reményeim szerint már olyan irányba, amelybe én szeretném. – Megkönnyíthetem a halálát, de ha ennyire makacskodik, félő, hogy csúnya vége lesz – szólok őszintén, újra csak ördögi szikrát gyújtva tekintetembe. – Ha most elenged, ígérem, hogy hamar túlleszünk rajta – győzködöm továbbra is, a pengét teste előtt lebegtetve, mintha az azt nézné éppen, hogy hova is fúródjon be elsőként.
Oh! Vennem kellett volna ragasztott szemeket, melynek íriszei mozognak! Basszus, na majd legközelebb akkor. Úgy sokkal mókásabb lenne.


Utolsó Poszt Csüt. Jún. 01, 2017 6:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Kyara & Benedict

- Lucifer, Lucifer… - összeszorított fogakkal ismétlem meg kétszer is e nevet. Legyen bárkiről is szó, mindenkit valami különös érzés fog el, ha ezt a nevet hallja. A hívőt a félelem, a rajongókat az odaadás, de még a hitetlenekben is kelt valami érzelmet. Olyan nincs, hogy nem gondolnak róla valamit. Többen hisznek a gonoszban, mint a jóban. Kétségtelen, hogy jó munkát végzet. Bennem is megmozdul valami, a fájdalom az mely arra kényszerít, hogy ökölbe szorított kezemet kiengedjem. Körmeim nyomot hagytak a tenyeremben s most sajognak. Megdörzsölöm, hogy enyhítsem az érzést. – Lucifer maga az ördög. – jelentem ki korábbi higgadtsággal. Ezen nincs mit szépíteni. – Gyermekem magad is jól tudod, hogy Lucifer maga mondott le arról, hogy az angyalok között éljen. Hogy mi volt tettének oka, azt csak ő tudná megmondani. Az Úr iránti szerette, vagy csak az annak álcázott irigysége vezette oda, ahol most van.  De megkísérteni jött az embert. – elmosolyodom a felvetésen én is. – Persze, és trombitás, pufók angyalok ülnek körülötte. – döntöm fejem a falnak, s lehunyom szemeimet.  ~ Mit művelsz? ~ Kipattannak szemeim, s megköszörülöm torkom. - „Az embernek minden úta igaz a maga szemei előtt; de a szívek vizsgálója az Úr.” – fészkelődöm egy kicsit és reverendám ráncait simítom ki, mint egy szűz leány. – A halál után minden ember ítéletben részesül. A Mennyben örökké Isten mellett lehetnek az arra érdemesek, míg a Pokolban örök szenvedés vár arra ki nem bánta meg bűneit. – fejtem ki kissé a dolgot. – Igen gyermekem, lehet, hogy azt érezed, akadályokat gördít az utadba, de csak azért, hogy jobb ember lehess. Az, hogy melyik útra lépsz, csak tőled függ.  – próbálom megerősíteni hitében. – Köszönöm. – igazán engedékeny, bár cseppet sem örülök, a késői látogatónak. Az ajtó feltárja előttem a mit is? Homlokom összeráncolom, ahogy először aprócska ezüstös fény csillan meg az ajtó mögött. Csak a szemem káprázik, rázom meg a fejem, talán csak a fáradtság játszadozik képzeletemmel. Torkomon akad minden szó, s a nyakam függő keresztre markolok. Egy szót sem szólok, talán jobb is, hisz a leányt nem akarom megrémíteni. Bár ez abban a pillanatban foszlik szét, mikor amaz meg nem szólal. Döbbenet ül az arcomra s amennyire csak tudok egyé válok a székkel, mintha ez bármit is segítene egy lebegő pengével szemben. – Ez… ez a te műved? ~ Hát persze, hogy az övé.~ - Ki vagy te? – remegve járja át testemet a félelem, rezonálva szakadnak fel torkomból a szavak.~ Egy boszorkány. Egy tűzrevaló boszorkány!~ - Isten irgalmazzon neked gyermekem. – hunyom le szemem, s nyelek egy nagyot. ~ Irgalom? Nincs irgalom! Kigúnyolt, s most az életedre tör!  Vétkezik ellened s ellenem! ~ - újabb fájdalom nyíllal agyam egy rejtett zugába. ~BŰNÖS!~ - ordít a bíró a fejemben. ~ S meg kell büntetned!~   - Érzem, ahogy ereimben lelassul a vér zubogása, némán bólintok, hangtalanul hullik keresztem mellkasomra. – Nem gyermekem. – nyitom ki a szemem, s meredek az előttem lebegő késre, bár csak ne lenne annyira konok ez a penge. Hasonlóra én is képes vagyok. Hát lássuk… Abban a pillanatban a kés, a gyóntatófülke elválasztó falába fúródik hangos koppanással. Talán még át is ütötte azt a vékony falat mely köztem és támadóm között van. – Még nem. – bár csak elképzelésem van, hogy hol is lehet a túloldalon, de annyira nem is lényeges. Az utolsó betű kimondásával, ütöm át a köztünk lévő rácsos ablakot, azzal a szándékkal, hogy megragadjam, akár csak menekülés közben is.



Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek




friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Ophilia
Today at 3:41 pm
☽ Ancient Baths

Ella Lopez
Today at 12:33 pm
☽ Lopez lak

Phanuel
Today at 10:32 am
☽ Uriel lakása

Ophilia
Today at 10:15 am
☽ Bartholomew




friss írások
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/7
Leviatánok
8/6
Angyal
2
Démon
12
Bukott Angyal
2
Ember
9
Félvér
2
Harcos Angyal
4
Vadász
11
Nephilim
7