Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Brooklyn Bridge - Dover Street
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
86
☩ Play by :
Meghan Ory

Utolsó Poszt Szomb. Nov. 03, 2018 6:39 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 467• Zene; Girls & Boys»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
- Abból azért én magam sem tanulok, hogyha nem mondod meg, hogy mikor vagyok sok - vonom fel az egyik szemöldököm, hálásan tekintve a fiúra. Igen, vannak elvei, de ha az ember hülye - mint én ilyenkor - akkor nincs mit tenni.
Nem rá fogok megsértődni. Ő azon kevesek egyike, kiknek a véleményére adok. Néha nincs igaza, néha csak nem látja át a bennem zajló érzéseket. Máskor jobban el tudja mondani, hogy mi bajom is van valójában, mint ahogy én azt bármikor meg tudnám tenni. Ismer az istenadta.
És oly hálás vagyok érte, mint még soha. Ezért is lehet, hogy hálás mosolyom nem tűnik el, akkor sem, amikor a tegezt kapom meg tőle kölcsönbe. Egy magamfajta minden olyan embert megragad, ki közel áll hozzá. Nekem már ők a családom, ha a vér nem is köt össze.
Na de az imp a tegezbe, tegez a hátamon, a morgolódást pedig figyelmen kívül hagyom. Csak hogy tudja, hogy merre is van a helye, egy kicsit megdobom a tegezt. Morgása csak mélyül. Remek. Majd elüldöz nekünk minden rémet.
- Mily meglepő. A játékgép tegeze is jó lesz neked? egy régi manhattani játékteremnek a pincéjét csak most fedeztem fel - vonogatom fel a szemöldökömet. - Tonnányi tálca sört találtam ott - vonogatom tovább. Hogy honnan van még mindig italkészletünk? Hát a véletlenek szülik, ha épp nem főzi meg valaki. De ugyan már, ki lenne az a balga, aki ilyen szűkös időkbe a búzából, áprából nem élelmet csinálna? Sajnos elég sokan. - Akkor ez maradjon a mi titkunk - kacsintok rá. - Egy ideje már próbálgatok. Például, olyan lőszert próbálok kifejleszteni, ami szenteltvizet tartalmaz. Sajnos nem jöttem még rá, hogy miként kivitelezzem úgy, hogy a puskapor se ázzon szét - rázom meg a fejemet. Ha már nem vérfarkasok ellen harcolunk, kik ellen tökéletes az ezüst, akkor ki kell találnunk, ami a démonok ellen hasznos.
Vajon ha keresztet vésünk egy töltényre, az hatással van rájuk? Szerezni kell egy újabb démont, kin lehet kísérletezni.
- Ühüm, ami azt illeti, most megbízott a tanács. Ha már újabb feladatról van szó. Két nap múlva jön egy élelmiszer szállítmány Friciből. Megkértek, hogy ellenőrizzem mind azt, mind az onnan jövő embereket, hogy mi a szándékuk - mosolygok rá. Csakhogy ez a mosoly, most nem teljesen őszinte.
Mindazon által izgatott vagyok. Ez valami új lesz számomra is. Kitörök a megszokott rutinból. Na meg, valahol azt jelenti, hogy a tanács is kezd megbízni bennem? Fene se tudja.
- Dehogy is! - fakadok ki hangosan, de azért fejemmel lelkesen bólogatok, hogy így lesz. - Nem ölhetjük, meg, hisz megígértem neki! S olyannak ismersz, ki az ígéretét nem tartja be - teszem a szívemre a kezem.
S némán artikulálva beszélek hozzá. Megöljük, hogyne. Csak előbb csicseregjen. Félek ha azt hiszi tényleg megöljük semmit sem árul el nekünk.
- S nem tenné meg. Hálás lesz nekünk, hidd el - kacsintok rá. - Igaz, Morgó? - dobok még egyet a tegezen. - Szóval mi is van a várossal?

avatar


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Reagok :
121
☩ Play by :
Matthew Daddario

Utolsó Poszt Pént. Nov. 02, 2018 7:12 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


First impressions last
Natalie & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; <3 • Szószám; 312 • Zene; The Hunter »

Nati elcsöndesülése rossz ómen… Szinte már készülök lélekben az újabb ledorombolásra, ám helyette egészen más hagyja el a száját, amin eleinte meglepődök, majd gyengéden elmosolyodok.
- Vannak még elveim, Natalie. És életösztönöm is ahhoz, hogy ne csapkodjalak - csóválom meg a fejemet, mielőtt a mélységes csöndbe burkolózott impre terelődne a figyelmünk. A gettó verseny győztese nem egyértelmű, vajon a makacsság világkupán melyikük fog nyerészkedni? Bárcsak ne lenne unalmas magamban fogadásokat kötni, hisz lássuk be, a küzdelem rendkívül szoros.
Na de nem sokáig ironizálhatok magamban, a kukabúvárkodó jelvényemet meg éppen otthon hagytam, ezért a tegezemet áldozom áldozati zsák gyanánt. Álomszerűen belefér az imp, aki, miután a nő vállára kerül, érthetetlen, lelkes morgásba és mocorgásba kezd. Vélhetően nem mer nagyobb mutatványokat véghezvinni, vagy nincsen ötlete arra, mi lenne elég hatékony.
- Nyugi, az ilyen ígéreteket nem felejtem - kacsintok rá, miközben folytatjuk az utat a város besötétedett, egyre csöndesedő utcáin. Ami engem illet, ennyi stressz után még az émelyítő palacsinták közül is elmajszolnék párat, ha a kezemet nem foglalnák le a nyilaim, és nem lennénk a műszak elején. Attól tartok, lesz ez még ennél rosszabb is.
- Hegeszteni? Vigyázz, a végén még egyel több feladatot fognak a nyakadba sózni - vigyorodok el. - Tegezből mindenesetre a merev szövetet jobban kedvelem, sokkal könnyebb és sokkal halkabb - teszem hozzá, figyelve a bizonyos területenként felvillanó lámpákat. Az áramellátásunk megoldott, mégis tartalékolunk vele, és nem csinálunk karácsonyfát a városból. Nehezebb kiszúrni a sötétben lappangó árnyakat, de erre vagyunk mi.
- Emlékszel arra, amit a még a házunkban mondtam? A szövetségről? - kérdezem hirtelen, amint óhatatlanul is felsejlik bennem, vajon San Franciscoban mennyivel élnek nagyobb luxusban az emberek? Már akik nem a peremre szorultak ki elsorvadni. - Ugye tényleg megöljük ezt a kis pokolfajzatot, ha végeztünk? Nem akarom, hogy kikotyogjon bármit - kapom a tekintetemet Natyra, majd a hátán lógó zsáknyi impre, mielőtt még belekezdenék a szaftos pletykálásba.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



hunting is the only thing that makes sense

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
86
☩ Play by :
Meghan Ory

Utolsó Poszt Kedd Okt. 30, 2018 6:03 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 409• Zene; Girls & Boys»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Alex kérdése jogos. Válaszolni rá, mégis képtelen vagyok. Lévén még magam sem tudom, hogy mi a bajom és egyszerre pontosan tudom. Drake eltűnése. A Tanács ostoba döntései, bizalmatlansága. Hogy egyre jobban megszorítják a kezemet, mozgásteremet. A levegőben lógó szövetség, mely ezúttal is csak engem idegesít. A csapat elzüllött, alig foglalkoznak bármivel is, nincs ki egybe tartsa őket. Számomra nem azok voltak a sötét napok, amikor a félvér háború kitört, vagy amikor az a füst ellepte a várost. Sokkal inkább a mostani helyzet.
- Csak vágj tarkón, ha hülye vagyok - tudom le ennyivel két legyintés között.
Sokkal fontosabb, ami viszont most következik. Mint rangidős vadász - vagy mi fene - be kellene vezetnem az újoncot - na jah - a szakma rejtelmeibe. Túlnézek azon a ponton, hogy magam sem jártam eddig olyan sokat terepen, ha igen, akkor is a csapattal és hát… Nem egyszer terelődött el a figyelmem más irányba.
Az utóbbi időbe viszont ide kell koncentrálni.
- Talán így van. Erre is biztosra akarok menni. Nem tetszenek, hogy itt rohangásznak. Rosszabbak, mint a macskák - rázom meg a vállamat. Köztudomású tény, hogy nem bírom őket, de eme érzés kölcsönös. Legfőképp a szomszéd macskáját nem, ki minden reggel azzal fogad, hogy torkaszakadtából üvölt az ablakomba. Néha szívesen lehajítanám a tűzlétrán...
Természetesen a kis vakarék nem válaszol nekem. Nem lep meg a makacssága. Ám az enyémet nem ismeri még. Ajkamra galád mosoly kúszik. Vannak ötleteim, hogy miként tudnék vele eljtászani, majd a bázison. Bárkit, bármikor meg lehet törni, mindehhez csak idő kell. Kíváncsi vagyok, hogy meddig tart a kitartása, addig is…
Alex nem mozdul mellőlem. Kérdő tekintettel emelem fel fejemet. Állom pillantását és egy percig sem gondolom meg magam abban, amit kértem tőle. Ajkaim azonban enyhén elnyílnak. Fejemet kissé hátrahúzom, oldalra fordítom, így tekintek fel rá. Amolyan, ez most ugye…
Sóhajtva fogadom el tőle az anyagot.
- Ne felejts el emlékeztetni, hogy legalább tíz tegezzel jövök neked - kacsintok rá, miközben az impet nem finoman, annál erélyesebben teszem az anyagba, azt pedig körbetekerem rajta. Ezután könnyedén dobom át a vállamon. Innentől már nem zavar, ha ugrálgat, kaparászik, visítozik. Mintha itt sem lenne. - Mellesleg, gondolkozom azon, hogy megtanulok hegeszteni. Találtam egy remek kis placcot hozzá, van ott minden felszerelés. Még kézikönyv is - vonom meg a vállamat könnyedén. - Még készíthetnék is neked, unatkozós óráimba - miről tudjuk, hogy nincs.
Vagy pedig az alvást áldozom fel rá. De hát kinek van szükség az alvásra, amikor az életünk rohadtul véges?
- Mehetünk tovább? - vigyorgok a fiúra. Korai még az este. És egy zsákmányunk már van is.

avatar


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Reagok :
121
☩ Play by :
Matthew Daddario

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 22, 2018 4:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


First impressions last
Natalie & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; <3 • Szószám; 389 • Zene; The Hunter »

Kezdem úgy érezni, hogy Natalie mindenáron belém akar állni, amit nehezen tudok hová tenni. Persze, sokszor ugratjuk egymást, élünk a másik vérén, de a szándékos kötözködést azért képes vagyok megkülönböztetni az ártalmatlan évődéstől. A vicc nyilván nem az elméleti okítás teljes hiányát célozta meg, hanem a kisarkítást a kuka és annak rejtelmeiről.
- Mégis mi ütött ma beléd…? - teszem fel a kérdést, ahelyett, hogy egy halott ügyön vitatkoznék tovább, és magam alatt ásva a fát közölném vele, közelharcban épp annyira vagyok jó, mint ő. Végtére is ezer éve ismerjük egymást. Ennek fényében már nem is csoda, hogy a fegyveres bevetés sikere ennyire meglepő és újszerű neki, biztos kimaradhatott a specialitásom is az ismerettárából. Hogyan is volt az, hogy nem egy látszat az egész életem?
Sóhajtva tekintek a sérült impre, és hallgatom Nat újabb okítását. Azért annyira nem törtem meg az alantas feladat oltárán, s mint mondja, van ennek további haszna, pusztán nem a harci tudásomnak köszönhetően.
- Azt mondják, hogy ezeknek az impeknek a többsége gazdátlanul szaladgál a világban. Mint a város körüli erdők pokolkutyái - jegyzem meg, lélekben már készülve arra, hogy ez a meglátásom is valami kifacsart irónia pengéjére lesz feltűzve. - De értem, ha van itt démon, akkor ő fogja megmondani - teszem hozzá. Annak kivédésére, hogy az imp információi ne keljenek szárnyra, könnyebb megoldási stratégiám is lenne, amit már párszor felvetettem, ám ezúttal előretekintőbb vagyok, és bölcsen hallgatok. Éppen, mint az imp. Mogorván és sértődötten néz a társamra, azonban egy árva nyikkanást sem hallat ahhoz képest, hogy a nyíl kitépésénél még lelkesen visítozott, s néhány keresetlen szót is ki tudott préselni magából.
Már-már kényelmesen egymásba fonnám a karjaimat az íjam eltevését követően, és ekképpen várnék a szörnyszülött megtörésére, amikor is a ma esti küldetés legcsodálatosabb feladata üti meg a markomat. Rezzenéstelen ábrázattal pillantok Natalie-re, és néhány kitartott momentumig meg sem moccanok. Mihelyst megteszem, akkor sem emelem el a tekintetemet a nőről, hanem változatlanul farkas szemezve vele, átteszem a másik vállamra az íjamat, majd leemelem az előbbiről a tegezt, ami révén, nem a középkorban élünk, könnyű textíliából van. A maréknyi nyilat a szabad kezembe fogom, aztán átnyújtom neki a zsáknak vélhetően hasznosítható anyagot.
- Remélem a sűrű szövést tekintve nincs ellenvetésed, és a színválasztás is megfelel - nyögöm ki, amire a kis denevérpofájú hallhatóan felhorkant. Kíváncsi vagyok, a zsákba zárva is ilyen vígan lesz-e majd.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



hunting is the only thing that makes sense

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
86
☩ Play by :
Meghan Ory

Utolsó Poszt Szomb. Okt. 20, 2018 8:12 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 431 • Zene; Girls & Boys»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Viccelt? Jaj nekem. Lassan átveszi a tanárok mentalitását? Jaj nekem. Okés, persze, tudom, hogy nem erről van szó, de ez… akkor is. Csak engem idegesít, hogy folyamatosan olyanokra tanítják a népet, aminek amúgy hasznát sem veszik idekint?
- Ez mind szép és jó, de miként alkalmazod a közelharcot, ha az elméleti háttértudásod nem megfelelő? De se baj. Én harcba nem vagyok jártas. Én gondolkozok, te harcolsz - vonom meg a vállam.
Tény és való, hogy a közelharcom hagy kivetni valót maga után. Azonban a lőfegyverekkel jól bánok. Nem az íjakkal, azok hamar az idegeimre mennek. Mert nem arra megy, amerre én akarom. Mert nem egyszerűen csak lőni kell vele, hanem ki kell számolni a szél fújásának sebességét, az ívet és minden anyám kínját. Kösz, nem. Egy pisztoly ennél egyszerűbb. Ott elég gyors a golyó. Legfeljebb kezdek a töltényekből kifogyni. De majd készítek, ha egyszer megtanulom, hogy miként kell.
Nincs már időm, hogy reagáljak rá, ugyanis új barátot szereztünk.
Ameddig vissza nem tér a hökkentségből régi barátom, addig tartom helyette is a frontot. Ezért is van mellettem. Ilyen szempontból tapasztaltabb vagyok. Több mindent átéltem már, amit nem kellett volna. Állíthatnám, hogy nincs már semmi, ami meglepetéseket tudna nekem okozni, de az a szomorú igazság, hogy biztos, hogy van.
Ezt mégsem engedem kiülni viselkedésemre.
- Minden az alapoknál kezdődik. Gondolj bele, szakma csúcsa - magyarázom neki türelmesen, hisz megértem csalódottságát. - Az impek démonokat szolgálnak. Ha a gazdája a városban van, könnyedén figyelmeztethené, hogy mi járőrözünk. Mennyire jó lenne, ha eljutna hozzá ez a hír? - vonom fel a szemöldököm, pimasz mosolyom közepette. - Na látod! Apróságnak tűnik, de hidd el, hogy az amit picinek, vagy jelentéktelennek látsz, annak van a legnagyobb értéke - kacsintok rá. Jó, ezzel az utolsó mondattal talán túloztam, de a többivel nem. Ez is a dolgunk.
- Ki… - vigyorgok rá, mint aki ezt teljes mértékben és határozottan komolyan gondolja.
Ezért is tépem ki belőle a nyilat.
- Naaaaa, nem szép úgy beszélni azzal, aki ma estére a társad lesz - tekintek a kis szörnyikére úgy, hogy lelkiismeret furdalást keltsek benne. Persze valószínű, hogy ennek sincs lelke, de sebaj… - Szóval - állok fel könnyedén. - Kinek is vagy az impje? Melyik démonnak? - tartom azért magamtól messzebb, mert semmi szükségem, hogy újra megkarmoljon. Visszatekintek társamra, majd a halom szemétre, ahonnan előjött.
- Megnéznéd nincs-e ott valami pulcsi vagy sál? Amiből rögtönzött zsákot lehet csinálni? Nem akarom egész este kitartva grabancánál fogni - magyarázom kérésem okát. Valamiért kezdem úgy érezni, hogy Alex most bánta meg, hogy ma eljött velem ide.

avatar


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Reagok :
121
☩ Play by :
Matthew Daddario

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 18, 2018 11:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


First impressions last
Natalie & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; <3 • Szószám; 392 • Zene; The Hunter »

Míg Nat figyelmesen hallgatta a beszédemet, addig az én ábrázatomra mély értetlenkedés telepedik a kioktatása végett. Nem azért, mert egyébként nem lennék hozzászokva a tudásához, meg ahhoz, hogy jó pár évvel idősebbként némileg tapasztaltabb, mint én, de… Nagyot nyelek, mielőtt kinyögném az igazságot.
- Mármint… komolyan? Én csak vicceltem, meg próbáltam logikusan gondolkodni - legyintek. - Az én oktatóm inkább a közelharci ismereteket akarta belém verni az elméletek helyett - mosolyodok el kínosan, noha továbbra is tartanám, a nephilimeken kívül nem tudok intelligens lényről, ami macskaméretűre tudna zsugorodni, hogy visszakézből rúgni kelljen. Ám ez megint egy olyan vita/ingatag terep, amelyre eszem ágában sincs lépni.
Aztán jön a pátyolgató hátba veregetés, mintha még mindig egy zöldfülű tizenéves lennék… Újabb nagy nyelés. Nem kell tudnia róla, hogy Dommal az utóbbi egy-két évben magánvadászatokra jártunk, sőt, voltaképpen ki sem kotyoghatnám. A legutóbbi, közel végzetes alkalommal anya elég világossá tette a számomra, hogy a nevem csend, ha nem akarok szégyent hozni magamra és a családra. Kivételesen egyetértettem vele.
- Ja, gondolom - vonom meg a vállaimat, azelőtt, hogy ránk szakadna a mini-pokol egy barátságtalan imp képében. Igazából ha nem döbbentene meg Natalie taktikája, meg úgy a tény, hogy ezek képesek visszakarattyolni, még érdekelne is, mit tudnak valójában ezek a szörnyszülöttek, azonban lássuk be, a lélekjelenlétem kis időre cserben hagy. De csak míg nincs szükség igazán a vadász tudományomra a gyök kettes-politika helyett, egyelőre amúgy is elég volt belőle a frisckói delegációnak hála.
A nyilam célt ér, az imp lepotyog, és még csak el sem iszkol, sikertörténet a javából.
- Hurrá - „lelkendezek” közel faképpel. - Sikerült leszedni egy beszélő denevért, a szakma csúcsa - jegyzem meg szarkasztikusan, mielőtt elvigyorodnék, és hagynám, hogy átvegye a gyeplőt Nat. Figyelmesen hallgatom a szavait, s figyelem, amint a kis ráncos képű apróra zsugorodik a nő előtt. Meg tudom érteni.
- Ki akarod hallgatni? - bukik elő belőlem egy hitetlen nevetés, mármint… Képzeljük el a szituációt, ülünk a bázis kihallgató szobájában, az asztal felett jobbra-balra ingázik a gyér fényt nyújtó lámpa. Komoly arccal ülünk le egymás mellé, míg szemközt ez a kis csupasz, magában morgolódó bőregér. Fenomenális.
A rövid intermezzoból az imp visítása ráz fel, miként Naty kirántja belőle a nyilat.
- Te megátalkodocc boszorka… - mormogja az orra alatt, szipogva kettőt. Igen, nem vicc, elpityeredett. - Értettem… - puffog tovább, és elgondolkodtat, vajon a teste vagy az önbecsülése sérült nagyobbat?


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



hunting is the only thing that makes sense

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
86
☩ Play by :
Meghan Ory

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 11, 2018 5:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 431 • Zene; Girls & Boys»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Figyelmesen hallgatom az ifjú tanonc tökéletesen bemagolt mondatait. Igen, valami rémlik agyam valamelyik hátsó rejtekében, hogy bizony ezekről én is tanultam. Pont így, pont ezekkel a szavakkal. Meg kellett tanulni, nem volt mese, nem volt kérdés.
- Ühüm… - hallatszik először is a megfontolt válaszom, hümmentés formájában. - Az igen, végülis lassan tizenöt év telt el mióta én tanultam, de van, ami nem változik. És még véletlenül sem lehet, mondjuk… egy bukott, vagy - hajtom oldalra a fejemet, nem rá vagyok én mérges, igazából mérges sem vagyok, csak kicsit irónikus. - Mivel a menny úgy döntött, hogy bezár, ezért, de csak ezért talán olyan angyal, akinek fogalma sincs, hogy miként kell viselkedni idelent - pillogok rá hosszú szempilláimmal, aljas mosollyal az ajkam alatt. Aztán újra meglapogatom a hátát. - Rá se ránts, majd rájössz, hogy lényegében mindent el fogsz felejteni, amit tanultál. A terep és a tananyag ellentétes irányokat képviselnek - vonom meg a vállamat. Ezen mindenki átesik.
Legfeljebb csak engem bosszant, hogy nem bírnak ettől megszabadulni.
Hisz itt az élő példa. Amíg én kihasználom a helyzetünk előnyünket, szegény párám, csak döbbenten pislog rám. Holott nem ez az első alkalom, hogy hasonló helyzetbe lát. Igaz eddig részeges, iszákos alakokkal volt dolgom, de a lényegen nem változtat. Tökéletesen meg tudom magam értetni az ostobákkal, és!!! ki tudom őket használni.
De végre kezd magához térni, mégis… Nincs ideje végigmondania, amit szeretne, nekem sincs időm végighallgatni, amit szeretne.
- Rohadék, hogy… - törlöm le kezem hátával arcomról a vért. Legszívesebben a kis mitugrász után vetődnék, mégsem teszem. Inkább felöltöm jéghideg mosolyomat és röpke parancsokat osztogatok.
- Szóval a lényege az… - pislogok rá, hiszen nem fejezi be, én meg rohadtul a karmaim közé akarom kaparintani azt a férget.
Oh, hogy ezért nem mondott semmit. Így már azért… Értem.
Halk oh is kicsúszik a számon, miközben az aláhulló férgesét figyelem. Mintha a mikulást lőtte volna le, vagy nem is tudom.
- Az első fegyveres bevetésed, velem sikeres volt - vigyorgok rá. Büszke lehet magára. Én az vagyok. Nem akartam volna fegyver hangjára felriasztani az itt lakókat.
- Na akkor - indulok neki, karomon felhúzva a kabátomat. Nyakamat kiropogtatom mind balra, mind jobbra, még a jobb vállamat is megforgatom, mint aki épp készül egy nagyot behúzni valakinek. Leguggolok a lény mellé és a grabancánál fogva emelem fel.
- Elméletben ezek a szörnyikék démonokat szolgálnak. Fogalmam sincs, hogy miként, de… Szolgálnak. Vagyis tudnak bizonyos démonokról, bizonyos dolgokat. Amik viszont hasznosak lehetnek nekünk - pillantok fel a férfira. Majd, hogy lássa kivel is van dolgom, kihúzom a nyílvesszőt a szárnyából. - Ha újra támadsz, a következő a szívedet találja el - búgom neki, mosollyal az arcomon. - Ha jó fiú maradsz, életben hagylak - nem mondhatja, hogy nem vagyok előzékeny.

avatar


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Reagok :
121
☩ Play by :
Matthew Daddario

Utolsó Poszt Kedd Okt. 09, 2018 12:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


First impressions last
Natalie & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; <3 • Szószám; 450 • Zene; The Hunter »

Nők… Sosem tudom követni őket. Az előbb még mindent megtett volna annak érdekében, hogy beadjam a derekamat, most pedig félvállról csapná le a kezemről a palacsinta lehetőségét, passzív-agresszívan éreztetve velem, hogy… talán hálásabbnak kéne lennem? Nati nem ilyen, szóval adott a kérdés, hogy meh? Mindenesetre megtartom magamnak az értetlenségemet, körültekintő és alapos megfigyelésen alapuló tapasztalataim végett jól tudom, hogy ezen a ponton nem szabad belemenni a játszmába. Onnét férfi csak még nagyobb kérdőjellel a fejében, és esetleg fél karral kevesebbel jöhet ki. Nem mintha a vadászleckék átnyálazása biztosabb terep lenne, de legyen.
- Sok mindent, például az angyalok kiélezett érzékeiről, akik ennek tudatában nem biztos, hogy egy kuka mögé bújnának. A démonok más kérdés, főleg, ha macskaméretűre zsugorodtak - tolmácsolom halálosan komoly ábrázattal, habár a végén megtörik az álcám, és apró mosolyra rándulnak az ajkaim a fejemben elképzelt képpel párhuzamosan.
A vidámság azonban nem tart ki sokáig. Vagyis a fene tudja, a kialakult, abszurd helyzeten egyszerre lenne kedvem röhögni és sírva fakadni, a tudatalattim valahogy mégis a köztes utat választja ledöbbenés formájában. Nem tudom eldönteni, hogy Natalie komolyan meg akarja-e főzni ragulevesnek az impet, vagy más tervei volnának egy gyök kettes IQ-val rendelkező lénnyel.
- A lábát? Annyit még én is tudok, hogy ezek a lé- - bennem akad a szó, ugyanis mielőtt megoszthatnám a társammal, az impek egyébként röpképesek, már a saját bőrén, pontosabban arcán tapasztalhatja a kellemetlen képességüket. Együtt érző fintorral szisszenek fel, de nem ácsorgok csak úgy ott, mint egy rakás szerencsétlenség. Leemelem a vállamról az íjamat, a hátamon pihenő tegezből pedig egy nyilat húzok elő. A kettő varázslatos kombinációját aztán az ereszen lődörgő szerzetre emelem, aki látva, hogy mire készülök, gyorsan maga alá húzza a lábait. Annyira nem is ostobák, legalábbis a hallottakat összeteszik fejben, azt már kevésbé, hogy van jobb ötletem is a virgácsinak kilövése helyett.
- Kötve hiszem. Ez egy egyszerű nyíl, nem angyalpengéből lett készítve. Bár lehet, hogy azzal sem ölnénk meg, ha csak valamelyik végtagját tennénk használhatatlanná. Például… - egyik szememet összeszorítva, míg másikkal hunyorítva mérem be az imp háta mögött lengedező szárnyát, amit ostoba módon nem lapított le a letelepedését követően. Fel vagyok készülve rá, hogy a fenyegetettség hatására pillanatokon belül el fog rugaszkodni a tetőről, és bizony így is lesz. Mire kilövöm a nyilamat, már mozdul is felfelé egy erőteljes szárnycsapással, ám hiába az igyekezete, a támadásom célt ér. Nagyokat jajgatva hullik a földre denevér barátunk, sűrűn átkozva minket és az egész világot a kínjaiért. Széles, elégedett vigyorral fordulok Naty felé.
- Tiéd a terep. De most komolyan, mit akarsz kezdeni vele? - billentem oldalra a fejemet, tekintetemet a macskaköveken hánykolódó lényre süllyesztve, akiben ha lenne kurázsi, könnyedén felszökkenhetne és elrohanhatna, azonban úgy fest, a fájdalom kivesz belőle minden erőt.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



hunting is the only thing that makes sense

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
86
☩ Play by :
Meghan Ory

Utolsó Poszt Kedd Okt. 09, 2018 10:32 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 484 • Zene; Girls & Boys»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Most, hogy megkaptam tőle azt, amire vártam, már nem is érdekel. Vállaimat könnyedén vonom meg, akárha az eddig elejtett beszélgetés egy percig sem számított volna. Mintha nem a csillagokat könyörögtem volna le az égről, hogy térjen jobb belátásra.
- De ha nem kell, megeszem én - vonogatom meg újra és újra a vállamat. Vele ellentétben egy percig sem zavar, hogy mit is mondd rólunk a külvilág. Hamar megtanultam, hogy soha nem fogunk tudni mindenkinek megfelelni.
Így van ez a város lakóival is. Ha nem vagyunk ott egy démon megszállásnál az a baj. Ha ott vagyunk és a legjobb tudásunk szerint járunk el, akkor az a baj. Az is baj, ha lődörgünk az utcán, az is ha elbújunk - szerintük - a bázisunkba. Mi is csak emberek vagyunk. Én pedig egy percig sem akarok úgy tenni, mintha nem így lenne.
Emberek, esendőségekkel és jósággal. Komolysággal és gyermetegséggel.
Fejemet ezúttal is felé fordítom, kidüllesztett szemekkel. Szinte nem is értem, amit mondd. Pedig itt mondja. Takaros kis ajkával. Az egyik olyan vadásznövendék, kiből még nagy is vállhatna.
- Mesélj légyszíves, hogy mit tanítanak akkor - pislogok rá őszintén. Az a baj, hogy azokból a sarlatánokból kinézem ezt. És akkor csodálkozom, hogy a terepre küldött újoncok miért teljesítenek átlagon alul.
Fejemet megrázva vezetem inkább tekintetem vissza a kis denevérfülű pokolfajzatra. Ez most nagyobb gond, vagyis… Annyira nem. Amennyit láttam ezekből, ostoba jószágok. Könnyen elkaphatóak, már csak azt kellene kideríteni, hogy az ízük is finom el. Ajkaimat megnyalva magyarázom újdonsült társamnak, régi barátomnak, hogy mit is kellene tennünk.
Persze ő nem ezt várta tőlem.
- Pontosan, hanem egy nagyon, de nagyon praktikus alvilági baromfi, aki sok színvonalas adatot hordoz - magyarázom neki kissé talán túlságosan is magasztosan. Viszont ez csak arra biztosíték, hogy ne tudja a kis dög, hogy miért is akarom elfogni. Dehogy is a kaja miatt. Tudni akarom, hogy mennyien lehetnek. Eddig az összes impnek sikerült elmenekülnie.
Legalább egyet fogjunk már meg.
- A lábát - vonom meg a vállamat, ha ennyire lövöldözni akar. Azonban a közeledésem nem úgy végződött, ahogy én akartam. Nem is tudom, hogy miként képzeltem, de tuti, hogy nem így.
Ugyanis a rohadék az arcomba ugrott, én pedig tépem is le magamról. Csakhogy ő is ugrik. Képtelen vagyok elkapni, de arcomat azért végigkarcolja.
- Mi vagy te Dobby manó? - vetem neki oda, majd a Kis Hercegre nézek - Vajon ha az egyik lábát lelövöd megdöglik teljesen? - intek fejemmel előbb a nyilai majd a kis jószág felé.

avatar


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Reagok :
121
☩ Play by :
Matthew Daddario

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 08, 2018 12:04 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


First impressions last
Natalie & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; <3 • Szószám; 454 • Zene; The Hunter »

Megadóan emelem magam elé a mancsaimat.
- Oké, oké… Csupán arra akartam célozni, hogy nem fogok kicsattanni a lelkesedéstől. Mármint, amíg meg nem kóstolom, mert ha nem mérgezett, utána egy szavam sem lesz - öltöm ki rá a nyelvemet gyermetegen, de hamar rendbe szedem a vonásaimat és önmagamat, mielőtt az út másik oldalán lődörgők egy komplett idiótának néznének, a vadászok megbecsültsége meg újabb mélységeit szántaná az elszenvedett trauma okán.
Azután mondjuk nem nehéz komolyságot idézni az arcomra, hogy ismét egy látomásban van részem. Szegény Naty meg azt hiszi, hogy Kait miatt aggódom rongyosra magamat. Ó, igaz, azok után, hogy szó nélkül felszívódott a tervek és útvonalak átadását követően, ő is egy újabb indulóvá vált a „mitől bukjak ki végérvényesen” verseny rajt vonalán.
Apró sóhajjal, tekintetemet a sáros-vizes macskakövekre süllyesztve bólintok egyet, meghagyva őt a gondolatban, jelenleg ez a legnagyobb problémám. Pedig a továbbiakon felüli legújabb, ölünkbe hulló eset kétség kívül a csúcsra tör ideiglenesen, elterelve a figyelmemet a megannyi gondról és megmagyarázhatatlan történésről.
- Voltaképpen még nem - elhúzott szájjal és megemelt szemöldökökkel rázom meg a fejemet, ami mellé még a vállaimat is lazán megvonom. Folytathatnám igazából, hogy azt sem mondták még, hogy az angyalok vagy a démonok kisállat méreteket tudnak ölteni, de egyrészt nem tervezném tovább cincálni Nat idegeit, másrészt igen csak megdöbbentő szócsatába keveredik a denevérképű barátunkkal. Látszik a fején, hogy kezdi meghaladni a képességeit a vadásztársam logikájának és nyelvezetének követése - nincs ezzel egyedül -, így a következő körre már nem mond semmit, mindössze morog ránk és az orra alatt motyorászik.
- Hát ez lehengerlő - nyögöm ki elvigyorodva, amíg Natalie a száját tátja a következő megnyikkanása előtt, amelyben alaposan beavat az impek befogását övező elfogási technikákban. A mosolyom lassan leolvad az arcomról, míg a szemöldökeim egymáshoz kezdenek közelíteni az értetlenség oltárán. Valahogy nem tudom elképzelni például Wallenberget, hogy útszéli szócsatát vív egy pokolbéli lénnyel annak érdekében, valamelyik társa gyorsan zsákot húzzon a fejére. Habár… elég mókás látvány lenne.
- Ó, hagyj már, ez nem egy cuki szőrgombóc - forgatom meg a szemeimet a diszkrét célzását hallva, ám egyelőre megfogadom a tanácsát, és nem rántom elő a tőrömet. - Most nem mondod komolyan, hogy be akarunk fogni pusztakézzel egy beszélő denevért… - arcomra fintor ül ki, mert igazából a gyilkolás rémségein már egy ideje túltettem magamat, de hogy ezzel az izével vívjak közelharcot? - Nem lőhetnénk le…? - próbálkozom meg újra, amíg Nati vészjóslóan a förmedvényhez közelít. Amaz kiélezett figyelemmel követi a vadász mozdulatait, mígnem aztán kitárja a szárnyát, és teljes erőbedobással Nat arcába repül, hogy onnét meg elrugaszkodva az egyik közeli és alacsonyan húzódó eresz tetejére költözhessen.
- Mockosz alja népekk, nem félünk má titeket! Nem parancolhat nekünk szenki! Nem tarthat fogszágban minket szenki! - károgja el magát baljóslatú hangon.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



hunting is the only thing that makes sense

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
86
☩ Play by :
Meghan Ory

Utolsó Poszt Vas. Okt. 07, 2018 6:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 484 • Zene; Girls & Boys»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Szememet könnyedén forgatom meg. Még szerencse, hogy a szürkületbe, talán nem látja meg ezt a fiú. Persze nincs oda, ezért ilyen vékony. Igaz nekem sem kell aggódnom az alakom miatt, csak épp kevesebb édességet tudok enni. Hogy fene a pofáját ennek.
- Nem szeretés kérdése. Énséges időkben szükség van az energiára és a táplálékra és nem más adja ezt meg, mint egy jó cukorbomba. Épp a múlthéten lógtam be a régi M&M’s gyárba, ott olvasgattam a történetüket. Nem tudtam aludni, tudtad, hogy még az egyik háború idején kezdték el gyártani, a katonák számára? Hogy a fronton bírják energiával? - marad tátva a szám.
Kajakra, ez még egykor engem is meglepett, de ha belegondolok még van benne ráció is. Egy kis plusz információ mindkettőnk részére az est, de tán rövidnyi életünk hátralévő részére.
Fejemet könnyedén csóválom meg a töprengeni valói hallatán.
- Ne aggódj a nővéred miatt, tudja, hogy ostobaság lenne kiszöknie a városból - lapogatom meg újra a vállát. Ugyanis úgy vélem, hogy ez jár a fejébe. Ismerem annyira, hogy ez elég nagy gondot tud szegény lelkének okozni.
Túl sokak terhét cipeli ő egyedül. Nem szabadna ennek így lennie.
- Tutti-frutti, hogy azért nem! - nevetek fel hangosan, mikor is beüt a crach.
És persze, hogy engem vesz elő Alex! Újra csak számat tátom és tátom és tátom és hápogok. Akár egy kacsa.
- Nem mondták még neked, hogy a kukák mögött is egy démon, vagy angyal is rejtőzhet? - vonom fel a szemöldököm.
Nem old meg semmit, de! Ebben a városban lassan tényleg csak az erőszak old meg mindent .Hihetetlen ez a népség. Kezemet csípőre teszem, a lelkemet mégis fúrja a bűbánat. Hisze szegény állat…
Jah, hogy ez nem az.
A furdalás máris kezd alábbhagyni.
Könnyed beszélgetést vágunk le ezzel az...izével. Ő beszól én vissza. Alex csórim meg csak kapkodja a fejét kettőnk között és semmit sem ért.
- Néztem hát, csáje! Páromnak való sincs eme nagy városban, é! - vigyorodok el magabiztosan. Jaj aranyom, ilyenekkel engem nem fogsz megfogni. De mindjárt ki fog neki járni még egy rúgás úgy érzem. - Naná, hogy nem, te ostoba teee, épp ezt mondtam - vonom fel kérdőm az egyik szemöldökömet.
Eddig még nem sokkal álltam össze, és… Még gondolnám tovább is, ha ifjú társam hangja nem csapná meg a fülemet.
- Az és hogy miért!? - számat újra eltátom, de már csak a dramaturgia végett. - Ezek is olyanok, mint bármelyik gettószökevény. Így le tudod őket kötni és elég ideje van a másiknak, hogy mondjuk zsákba húzza a fejét - tekintek rá szinte nagy szemekkel. El kell valahogy terelni eme ördögi fiókáknak a figyelmét.
- Khm, erőszak… - köhögöm a kezemet a szám elé téve. Remélhetőleg, hogy a korábbi megjegyzésére adott burkolt figyelmeztetést meghallja, akinek ezt címzem.
- Szerintem vigyük el Abigailnek. Lássuk mit tud belőle főzni - vigyorgok a fiúra, hogy aztán vészjóslóan induljak meg a csöpnyi lény irányába. Vajon rájuk hatnak a démoncsapdák? - Te jobbról én balról cserkészem be - intek a fejemmel az ellenkező irányba… Innen ez a dög nem megy sehova.

avatar


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Reagok :
121
☩ Play by :
Matthew Daddario

Utolsó Poszt Vas. Szept. 30, 2018 7:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


First impressions last
Natalie & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; <3 • Szószám; 464 • Zene; The Hunter »

- Az remélem megvan, hogy nem vagyok oda az édességekért - vigyorodok el, tovább cukkolva őt, mert nyilván nem fogok válogatni, amikor kifejezett nélkülözés jellemző az utóbbi időkben a városra, de azért hátra szaltót sem fogok lejteni a hír hallatán. Pár óra múlva valószínűleg ez már közel sem lesz így, amikor lelkesen fognak fakopáncs hasonmás versenyt játszani a szemgolyóim az éhségtől...
Ami viszont ezután hagyja el a száját, teljesen kiesik a mostanság egyre gyakoribbá váló látomásaim egyikének hála. Őszintén szólva kiráz tőlük a hideg. Korábban meg mertem volna esküdni, hogy az a démoni kavics volt a ludas, és valami átkos varázslatnak köszönhetően voltam én az egyedüli szerencsés, aki az érintésekor rálátással bírhatott a Pokolra, de azóta… Már közel sem csak a kődarab kapcsán tapasztalok furcsaságokat.
- Túl sok a töprengenivaló - rántom meg a vállaimat az érdektelenség látszatát keltve, miközben irányba fordulva, és az innivalót visszapasszolva Natinak, folytatom a ráérős sétát. Nem is értem, hova szaporázza ennyire a lépteit a „főnökasszony”.
- Remek ötlet, mert a klasszikus értelemben vett vadászaink is biztos a bénaságuk miatt nem szereznek semmit - csóválom meg a fejemet a bölcs tanácsra. Mióta pokolkutyák, és még ki tudja, milyen lények környékezik a várost, megcsappant a vadállomány, ami azért eddig sem volt hatalmas. Na de ez egy másik téma, és most határozottan nincsen kedvem New York gazdaságában elmélyedni.
Nem mintha lenne rá lehetőségünk az elénk vetődő állatnak hála, aki egy pillanatra azt is elfeledteti velem, hogy fiú vagyok-e vagy lány.
- Nem mondták még neked, hogy az agresszió nem old meg semmit? - viccelődök, persze csupán addig van vigyor a képemen, amíg meg nem látom, mi lapul a sötétben, és amíg az a valami meg nem mukkan. A részemről kellően le vagyok blokkolva ahhoz, hogy vitába szálljak vele, ellenben Natival, aki előadja az „engem az utca nevelt” páratlan színdarabot, vitára kelve egy… imppel?
Szemöldökeimet összevonva pislogok felváltva a vadásztársamra és a lényre, amiről sokat hallottam, olvastam, de úgy igazából még nem találkoztam eggyel sem. Hallottam a szóbeszédeket, hogy este lelkesen túrják fel a városi szemetet és ijesztgetik az embereket, csakhogy hallani más, mint megtapasztalni.
- Mééég, hogy hídd képű, néztél te márr magadra? - vág vissza a szörnyike, mielőtt a bamba fejével láthatóan eltűnődne. - Hácc… Nem isz vagy olyan cúnyácka - állapítja meg, és nem, még most sem tudom eldönteni, hogyan kellene erre az abszurd helyzetre reagálnom. Natalie konyha tippjei rántanak fel a megsemmisülés-közeli állapotomból.
- Na jó, álljunk meg egy pillanatra. Ez egy imp? Ha igen, miért vitatkozol ezzel? - ráncolom a homlokomat teljesen értetlenül.
- Mittt ezzz, megmondtam te e- - kezdene bele megint a háborgásba a pokolból szalajtott ocsmányság, de egy jól célzottan felé rúgott kővel benne rekesztem a továbbiakat.
- Szóval mit kezdünk vele? Megöljük? - fordulok vissza néhány másodperces farkasszemezést követően Natyhoz, várva a tapasztaltabb útmutatását.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



hunting is the only thing that makes sense

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
86
☩ Play by :
Meghan Ory

Utolsó Poszt Vas. Szept. 30, 2018 5:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 412 • Zene; Girls & Boys»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
- Drága barátom, az övembe fűzve lapul a világ legfinomabb palacsintája! A legédesebb, leggyönyörködtetőbb, legek legjava. Finom, házi bodzalekvárral! Tudod milyen nehéz bodzalekvárt csinálni? Már-már lehetetlen lehetne, ha nem én fejlesztettem volna ki. Szóval ne a zsírban tocsogó hamburgerre fájjon a fogad, vagy ha igen, akkor segíts nekik - adok egy kis tanácsot kedvenc barátomnak.
És végre új társamnak. El sem hiszem, hogy eljött ez a pillanat is. Azt hittem, hogy Ed mellett sírva fakadok. Az utolsó esténken a fejemet a dudának ütögettem és azon gondolkoztam, hogy miként tekerjem ki a nyakát. Szörnyű volt. Akkor álltam a főgóré elé, hogy vagy most, vagy tőlem búcsút inthetnek. Kellek én nekik.
- Mondjuk ha már ilyen remek vadász vagy, akkor lőj nekik egy kis vadat, hogy abból csináljanak, uh! Vagy forgassuk le ott a Sweeney Todd-ot - húzogatom a szemöldökömet egyre feljebb. Régi musical, mely még mindig szívemet karistolja. Sajnálom, hogy fénykorába nem láthattam a világban.
Mikor átadom neki a poharat, úgy dönt, hogy pördül egyet. Szemem forgatom csak meg. Néha elgondolkodom, hogy tényleg férfi, vagy csak egy férfi testbe kényszerített nő. Itt szökken, mint egy balerina.
És persze most pedig nem figyel. Látom rajta, a szeme üveges. Sóhajtva sétálok mellette. Nem baj! Nézzük a jó oldalát! Végre értelmes társat kaptam! Legfeljebb próbára teszi barátságunkat, de ezen is túllendülünk majd.
- Mostanában egyre többször kalandozol el, Balerina - intek fejemmel előre, hogy haladjunk. Nem mintha azzal nagyon tudnánk az időt siettetni, hogy mi sietünk. - Szóval a lényeg, hogy akkor vadássz nekik egy állatot…
Összegzem azokat, amiket eddig magyaráztam neki. Az üdítőm visszakerül a kezembe, haladhatunk tovább. Az élet szép és az élet jó.
Nincs semmi, ami megzavarhatna minket… Csak egy rühes macska.
Ijedten kapom arcomhoz a kezemet, szinte már kétségbeesetten tekintek az engem cukkolóra. Szabad kezemet rögtön ökölbe szorítom és így boxolok bele a vállába.
- De, megijesztett! - teszek egy kósza lépést én is közelebb hozzá, amikor is… Belőlem nem bukik ki a kérdés, csak inkább a nevetés, ahogy meglátom ezt a manót. Vagy mit.
És ha ez nem lenne elég, még meg is szólal.
- Mit vakerálsz itt? Teee, te Brooklyn híd képű, mit képzelsz, kivel beszélsz te, He!? - lököm a sódert, előbb a mellemre ütögetve, majd felé lökve ki karomat. Ha közben esetleg, netalántán Alex meglepődve tekintene rám, csak düllesztett szemekkel vonok vállat. - Az utcán nőttem fel - és ez sok mindenre ad magyarázatot. Figyelmem visszafordítom a manóra.
- Tegyük rá a paradicsomot és a fokhagymát, pár percig főzzük, hogy engedjen levet a paradicsom - az előbbi beszélgetésünk margójára. Ez tökéletes alapanyag lehetne.

avatar


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Reagok :
121
☩ Play by :
Matthew Daddario

Utolsó Poszt Szomb. Szept. 29, 2018 11:38 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


First impressions last
Natalie & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; <3 • Szószám; 439 • Zene; The Hunter »

Szipogva hallgatom a mellettem turbékoló postagalambot, mialatt a nyakamba húzott bőrdzseki óvása ellenére, cidrizve pillantok körbe a szürkületbe borult város képén. Az itt-ott már felkapcsolódó, erőtlen lámpák fénye megcsillan a nap közben lehullott esőtől nedves téglafalakon, az öblös pocsolyákon és az út menti gaz felélénkülő zöldjén, egészen varázslatos hellyé kovácsolva New York utcáinak látványát. Ilyenkor már nincsen nagy nyüzsgés idekint, szóval kifejezetten jól eső a csend. Vagyis lenne…
Mélyet sóhajtva fordítom tekintetemet Natalie-re, aki csak nem akar túllendülni ezen az evés témán.
- És mindez miért van? Mert hetek óta nincsenek alapanyagok egy valamirevaló hamburgerhez - csóválom meg a fejemet rosszallóan, elviccelve a dolgot, miközben a felém nyújtott pohárért kapok.
S egy momentummal később már Abigailék régies konyhájában találom magamat. Ó csak most ne… Nagyot nyelve, sűrűket pislogva fordulok körbe a tengelyem körül, míg ki nem szúrom a pultnál ácsorogó idős asszonyt. Valamit serényen kavargat a főzőlap felett, és a levegőben terjengő, émelyítően édes eperillat mellett nem nehéz kitalálni, hogy mit. Éppen megszólítani tervezném őt, ám ahogy kinyitom a számat, szertefoszlik a látomás, és újfent a hideg, közel sem barátságos utcán találom magamat. Újabb adagnyi szemhéjcsukogatásra- és nyitogatásra van szükségem ahhoz, összetegyem fejben, mi is zajlott le az imént. Megint. Nat méltatlankodására és a vállamnak csapódó kezére eszmélek fel igazán.
- Öhm… Mit is mondtál? Elkalandoztam, azt hiszem. Bocs - teszem hozzá, azzal a lendülettel vissza is nyújtva neki a zsírtól ragacsos poharat, a részemről „érintetlenül”. Azt hiszem, egyelőre nem vagyok elég szomjas Abby bizarr-üdítőjéhez. Nem mintha vele lenne a probléma. - A lényeg, hogy egy emberes hamburgerre lenne már szükségem - vonom le a konklúziót az előzmények nem kimondott tudatában, Natyhoz hasonlóan a nadrágomba törölve mindeközben a tenyeremet.
A következő pillanatokra beálló csöndből arra engedek következtetni, egy kis időre végre tényleg meghagy a gondolataimnak - leszámítva a háttérzajként remekül funkcionáló trappogását abban a… cipőben -, csakhogy mielőtt elkezdhetném élvezni a nyugalmat, valami megmoccan az oldalt nyugvó szemétkupacok takarásában. Ösztönösen nyúlok az oldalamon függő késemért - ilyen közeli célpontnál az íj csöppet túlzás lenne -, felkészülve a legrosszabbra, de igazából azt sem tudom kivenni, mi ugrik elénk hirtelen, ugyanis Nat azzal a lendülettel odébb is rúgja tőlünk.
Kénytelen vagyok felhorkantani a kapkodásán és az azt követő döbbenetén.
- Állatkínzó vagy, Natalie, egy szégyentelen állatkínzó - cukkolom elvigyorodva, mialatt közelebb sétálok szerencsétlen jószághoz, hátha komolyabban megsérült. Azonban a kapualjból nem egy cuki szőrmók pillog vissza rám, hanem egy… - Mi a fene ez? - bukik ki belőlem, undorodó arcot vágva.
- Mi az, hogy ezzz, mockosz kisz ember, te ez! Rugdosd a fajtádat, te másik ez!
A döbbenettől köpni-nyelni nem tudok, amikor még vissza is magyaráz nekünk a torz-szülött akármicsoda.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



hunting is the only thing that makes sense

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
86
☩ Play by :
Meghan Ory

Utolsó Poszt Szomb. Szept. 29, 2018 9:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 526 • Zene; Girls & Boys»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
- Abigail üzeni, hogy ha nem eszel rendesen, akkor egy idő után el fogsz fogyni, és hogy őszinte legyek, teljesen igaza van! - kapom be az utolsó falatot a házi palacsintából, amit még az öreg készített nekem. Mielőtt nekiindultam volna a mai alkonyatnak, azért betáraztam.
Nem, nem vagyok ennyire önző, nem csak magamnak, hoztam én a kis Hercegemnek is. Az övé, egy zacskóba lóg az övemen, a fenekemet csapdosva. Nem állítom, hogy nem kellemes ez az érzés, hiszen még meleg is, de egész este nem hordanám.
Egy utcai kuka mellett elhaladva dobom ki a zsíros szalvétát, de a másik kezembe fellelhető majd egy literes pohartól a világért sem szabadulnék meg.
Ugyanis! Házi eperszörp van benne! Igazi ambrózia ebben az időben. Szívószállal nagyot iszok belőle, majd a ma esti társam elé tartom, hátha kér belőle.
- És már csak azért is enned kell, mert engem megölnek, ha úgy történik veled valami, hogy előtte nem etettelek meg. Totálisan ki vannak borulva. Már csak azért is, mert hiányolnak - lapogatom meg a tőlem jóval magasabb férfi vállát. - Nem néztél be hozzájuk már több mint egy hete! - méltatlankodom helyettük is.
Annyi különbséggel, hogy az enyém totálisan megjátszott felháborodás, nem úgy a két öregé. Egy évig dolgoztam náluk, Alex akkor még gyerek volt, többször megfordult ott. Szinte odanőttünk ahhoz a helyhez. A mai napig visszajárok hozzájuk, és hát… olykor Alex is. Pontosan tudom, hogy mi történik vele, miért nem akar emberek közelébe menni, én megértem.
S megpróbálom megértetni Abigailékkel is. De nem könnyítik meg a dolgomat. Ha elveszi az italt, akkor kezemet a fekete vászonnadrágba törlöm meg. Legalább is a maradékot. Magassarkú bakancsom hangját a közeli házak falai visszhangozzák.
Persze, mondjátok csak, hogy milyen amatőr vagyok, hogy ilyenbe indulok neki az éjszakai portyázásnak, de…
Aki ismer, tudja, hogy ennél biztonságosabb cipőbe el sem jöhettem volna. Egy sima lapos cipőbe hatszor kitöröm a bokám, nyakam, na de ebbe?
Bőrkabátomat kissé összehúzom a kora őszi időbe. A pont erre az időre kötött pilótasapkám féloldalasan áll a buksimon. Hajamat pedig balga módon nem kötöttem fel.
Az elmúlt esték teljesen eseménytelenül teltek és…
Valami mocorog egy közeli szemetes közelébe, majd… hirtelen ugrik ki. Én pedig meg. Reflexszerűen - nem, nem vadászhoz méltón - rúgok abba az irányba. Érzem, hogy valami puhába ütköztem. - Ne, egy macska! - sopánkodok, megmarkolva Alex karját.
Mit tettem!?
Hatalmas szemekkel nézek abba az irányba, de ott csak… Egy undorító pofa, hatalmas fülek és apró, torz alak mocorog a kapualjba.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
511
☩ Play by :
Raiden, Cassael, Ophilia

Utolsó Poszt Vas. Szept. 16, 2018 5:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




avatar



☩ Reagok :
203
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Hétf. Jún. 05, 2017 10:12 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Mindennek ára van
Kaye && Abaddon
Music • szószám: Ide • Credit:

Óhatatlan mosolyt csal kijelentése, hogy nem tervezte visszaadni, kezeim megadón teszem fel s amolyan "én kérek elnézést" vigyorral hagyom rá dolgot. De hát csak természetes, neki szántam, hadd maradjon abban a tudatban, hogy ereje teljében van. A hit nagy fegyver, hasznos jószág!
- A lándzsa megszerzése az én dolgom. Már dolgozom az ügyön.
Válaszolom végül már ha a kérdését erre értette, hogy ez a csipet csapat dolga lenne. Nem minden, nem az a fajta vagyok aki minden piszkos munkát ráhagy a többiekre, nem, én bizony bemocskolom a kezem, csak óvatos vagyok és lehetőség szerint ésszel teszem, vagy legalább is valami indokkal, mint azt a felvázolt tervemben hallhatta. Akad benne logika, de nem sokan vetemednének ilyesmire, és éppen ez a lényege "Támadj ott ahol az ellenség a legkevésbé számít rá!" Szun Ce, A Háború Művészete. Szimpatikus az öreg, bírtam mindig is.
Kifakadására egészen enyhén döntöm öldalra a fejem.
- Nem árulok zsákbamacskát, ami készül, az alapjaiban változtatja meg a világ sorsát. Így vagy úgy de végbe fog menni, kérdés, hogy teszünk e ellene és, hogy amit teszünk sikerül e. Részemről fogok, mert nem tetszik a lehetséges végkimenetel.
Az már rajtad áll neked tetszik e avagy sem. Amit ígérhetek, hogy amit kérsz megkapod amint elérem amit akarok.

A démoni alkut pedig tartanunk kell, erre amolyan íratlan törvények vonatkoznak, ez alól nem bújhatok ki, persze ezt ő nem feltétlenül tudja mint halandó. Aztán sose lehet tudni, az évek során sokat megtudtak rólunk.
- Amire szükséged van ellátlak vele, gyorsabban ölheted az angyalaidat.
Utalok itt az imént kapott pengére.
- S talán ha jól viselkedsz megkapod a másikat is.
Kacsintok röviden felvetésére, végtére is miért ne, ha ettől boldogabb, részemről legyen, nekem úgy sem kell. Amúgy is fizetőeszköznek szántam a pengéket, pont az ilyen helyzetekre.
- Holnap.
Váltok végül komolyra majd immár lezárva a dolgot hátralépek néhányat majd megfordulva egyenest a lángoló hordó felé vegyem az irányt. Komótos léptekkel vonulok oda, majd mászok bele a fickó testében. Nem hagyhatok hátra nyomot, a fickón pedig a varázslat hatására néhány fekete jelkép jelent meg, mondhatnánk stigmáknak. Ez pedig rám utalna ha valaki kutatna. Így hát a férfi égni fog, addig maradok benne míg csontjairól nem kezd leégni a hús. Ekkor szakad ki belőle a fekete felleg és száguldja körbe, csupán üvöltése hallatszik ahogy ráeszmél mi is történt. Fekete árnyként nem hagyom kimászni, égni fog. Élve, már ami még maradt belőle. A bizalomnak ára van. Végül a feketeség az ég felé húz majd iszonyatos tempóban száguld a föld felé, hogy a hordóból kicsapódó lángok közé sebesen repülve tűnjön el végleg.


Utolsó Poszt Hétf. Jún. 05, 2017 5:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Abaddon & Kaye
Bizalomról beszélgetni egy démonnal, elég bizarr. nem gondoljátok? De úgy látszik, egyikünknek sincs más választása. Legalábbis tetetni, mert az nem megy csak egyik pillanatról a másikra. Lesz mindkettőnknek bőven mit bizonyítani. Ezért sem fedem fel előtte kilétemet, hátha meggondolja magát. Elég lesz, ha egy hasznavehetetlen késsel próbál eltenni láb alól. Én meg rájátszok egy kicsit. – Ez itt? – nézek a pengére. – Barátom, erről már így is úgy is lecsúsztál. Nem szándékoztam visszaadni. – bárhonnan is szerezte, biztos vagyok benne, hogy annak a valakinek már nincs rá szüksége. - Jól gondolom, hogy ez a kis feladat is a csipet-csapat dolga lenne? – többet ezzel kapcsolatban nem kérdezek, még nem. Eljön annak is az ideje. Komoly képpel hallgatom tovább. Mihály és Lucifer? Végül is teljesen logikus. – Amúgy miből gondolod, hogy Gabriel nem fog veled végezni, mihelyt elmondtál neki mindent? – komolyan megfordul a fejemben, hogy felcsapok spiclinek, ennyi információval. De akkor magamnak is feltehetném ugyanezt a kérdést. És igazából mit is tudna nekem ajánlani Gabriel? Egyelőre semmit. – Nem vagyok egy barátkozós típus. – jegyzem meg az orrom alatt. Ez régebben máshogy volt, de azóta nagyon sok minden történt. – No- no álljunk csak meg! – rázom meg a fejem. – Mi az, hogy ha sikerrel járunk?  És ha nem? Mit is nyerek én akkor vele? Semmit. Ez így nem pálya. – kifakadásom kicsit sem hasonlít egy hisztis picsájéhoz, még mindig nyugodtan állok a falnak dőlve. Csak a tekintetem emelem fel a földről s nézek a hajléktalan képű démon szemébe. Ebben nekem semmi üzlet nincs, feleslegesen nem kockázatom a bőröm, még akkor sem ha nincs veszteni valóm. Vadász vagyok és nem őrült. – Ha eszelősöket keresel, akik ingyen melót végeznek, menj, a diliházba ott van elég. – amilyen szépen alakult úgy lesz csúfos vége. Kissé lebiggyed az ajkam, de hát nem mehet minden simán.  A varázslat parányi jelére, ösztönösen rándulnak meg izmaim az arcomon. Leengedem a kezem, figyelem mit is művel. Összeszűkült szemekkel fókuszálok a megmerevedett vízfelszínre. Sosem láttam a poklot, csak elképzelni tudtam, hogy milyen lehet. Nézem a két angyalt, de nem ismerem őket.  Mint mindig, ha angyalokról volt szó, legyenek azok bukottak vagy Isten hű szolgái megacélozott akarattal, rideg tekintettel fordultam feléjük, még akkor is, ha saját szívembe döftem pengét. Már egyre ritkában tör fel bennem az érzés, de még vannak alkalmak. Most is így teszek, visszafojtom fájdalmas sóhajomat, mikor erejüket vesztve hullnak földre, s ahogy életüket veszik.  – Szép munka. – jegyzem meg. Nem lobban bennem harag, háborúban nincs kegyelem. – Nem kell magad megjátszanod, tisztában vagyok vele, hogy minden szavad halált ígér. – húzom ajkaim fura vigyorra. – Holnap. – ismétlem meg. – Két angyal volt. – szólítom meg, mielőtt távozna. – Nekik már nincs rá szükségük, talán lehetne az az előleg, amiről az előbb beszéltél. – emelem fel szemöldököm kérdőn. Ezek után hagyom, hogy menjen a dolgára én is megyek a magaméra.

avatar



☩ Reagok :
203
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Hétf. Jún. 05, 2017 3:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Mindennek ára van
Kaye && Abaddon
Music • szószám: Ide • Credit:

Elmosolyodom parányit a meglepődős megjegyzésén, igen vélhetően így reagálna mindenki.
- Pontosan ez a lényeg, a fegyverről senki sem tud mivel én készítettem el. Eddig nem létezett így nem is kereshették. És ennek így is kell maradnia.
Jelentem ki egészen enyhén előrehajtott fejjel majd folytatom kiegészítve a mondandót, nincs más választásom ez volt az a pont ahol már nem úszom meg, hogy ne avassak be valakit, az egész puccs, és minden amit most építek ezen a téren a bizalomra alapszik. Furcsa élmény lesz nekem mert senkiben sem bízom, de egyszer mindent el kell kezdeni, és hát a célért bármit ugye...
- Senki sem tudja mekkora erővel bírok igazán. Erről gondoskodtam az évezredek során, ezért jutottam el addig ameddig. Ezért vagyok még egyáltalán életben. De másként nem jutok előbbre, szükségszerű, hogy társakat gyűjtsek, az pedig lássuk be nem nagy csak az oly becsben tartott bizalommal.
Ha nem lépek túl önmagamon akkor rövid úton bukásra leszek ítélve, erre rá kellett jönnöm. Másként nem megy és a bőröm viszem a vásárra, az utóbbi hetekben nem először. Fejemmel a fegyverre biccentek mely ott van továbbra is a kezében.
- Azt ott vedd amolyan előlegnek. Ajándék, tőlem. Bizalmam jeléül.
Vigyorodok el enyhén. Majd bólintok.
- Ahogy mondod, a lándzsa mivel Isten tulajdon fiát keresztül szúrták. Azzal egy Arkangyal is végzetes sebet szerezhet és biztosan a végbe küldhető ha esetleg egy angyalpenge még is kevésnek bizonyulna.
Erről csak elméleteim vannak, de az okkult tudásból eredve biztosra kell mennem.
- Lucifer és Mihály szövetkeznek, erről nem sokat tudtok idefent, ők együtt lesznek Gabriel igazán nagy ellenségei. Ezzel kerülök majd a közelébe, hogy segítek eltenni a pokol urát az útból cserébe ha a Pokol élére én állhatok majd helyette. Övé a menj, enyém a pokol és mehet minden a régiben. De ez majd az én gondom, erről egyelőre elég ha ennyit tudsz.
Figyelem szavait és helyeslem a hozzáállását.
- Legalább már érted miért nem bízom a sajátjaimban sem.
Mosolyodom el parányit.
- Ne is bízz senkiben, ez jó hozzáállás, engem is ez tartott életben. De ezen most túl kellett lépnem. Megértem aggályaid, én sem hinnék magamnak. Ezért hagyok egérutat, 1 napot, nem többet. Így is sokat kockáztatok, de ehhez az egészhez csak a legjobbak kellenek. Ha sikerrel járunk, megkapod amit akarsz.
Egyezek bele végül hiszen jogos a felvetése, és valóban nem fukarkodhatok a jelenlegi helyzetben. Abba most nem folyok bele, ki is kockáztat nagyobbat, ha az egész műsor amit rendezek s amire készülök bármilyen formában kitudódik nekem végem, és nem a szokványos formában. Ezen az egészen áll vagy bukik minden már pedig a bukást nem fogom hagyni részemről. Jobb kezem parányit mozdul, szemeim felizzanak enyhén s ahogy tenyerem átsiklik a mellettem lévő pocsolya felett úgy annak redőzése lassan megváltozik. Alakot formál a víz s végül megfeszül annak tükre. Egy kép válik láthatóvá, a Vörös Hegy és rajta az Obszidián palota, otthonom a kénköves pokolban. Pusztuló világ, halandó számára nem túl kellemes látvány a lenti látkép. Hirtelen váltás s egy asztalt látni.
- Csak, hogy lásd, nem a levegőbe beszélek.
Mondom, miközben változik a kép, hogy ő is lássa, az asztalon egy fekete hüvelybe helyezett olajos fekete markolatú hosszú kard pihen. Ránézésre egy átlagos démoni penge volna. Kicsit hátrébb két fekete szárnyú angyal a falra szegezve. Tőlük van az angyalpenge. Majd egy kéz húzza ki a kardot. Azok ketten pedig azonnal megrogyva esnek össze, a rúnák kifejtik erejüket. Elveszik a természetfeletti erőket. Ez után mindkettőt torkát átszegik a démoni acéllal. Összezárom a tenyerem, és a műsornak vége, újra csak pocsolya hullámzik és a környező házak tükörképe látszik. Ha a vadász kicsit utána jár akkor kiderülhet, amit látott, a varázslat melyet mutattam, csak a legmagasabb szinteken elérhető, igen kevesek bírnak ekkora mágikusa hatalommal, hogy a Démoni tükröt használják. Elmosolyodom végezetül.
- Amit láttál, az életedbe kerülhet. Ne feledd.
Nem szándékozom fenyegetni, de az elmondottak alapján erre vélhetően magától is rájött, hogy mi forog most kockán.
Egy határozott bólintás szavaira.
- Akkor hát holnap ilyenkor, ugyanitt Vadász.
Megvárom akad e még mondandója s arra még természetesen választ adok, de ha nincs, nos akkor én távozóra fogom.


Utolsó Poszt Hétf. Jún. 05, 2017 9:46 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Abaddon & Kaye
Nekik rá. Ilyet nem mondtam, de hát egy démon, mit is várjunk tőle, nem igaz? Természetes, hogy azt hiszi ő lenne a tökéletes, a sok másik önjelölt helyett. De ám legyen, az én részemről aztán mindegy. Csak mosolygok rajta, akár ezt veheti beleegyezésnek is. Végül is majdhogynem ugyanazt a problémát veti fel, amit én is. Hogyan? Bár nem ismerem Gabrielt – legalábbis nem úgy, ahogy azt sokan hinnék. A Menny megannyi angyal lakhelyéül szolgált, s ahogy a földön sem ismer mindenki mindenkit, hát ott sem. S az arkok meglehetősen messze állnak a többi angyaltól. - de a közel három évtizede dúló háború alatt kiderült, hogy nem egy húgyagyú fickóról van szó. Biztos vagyok benne, hogy nem egy csel vagy szemtől szembeni kísérlet volt arra, hogy kivonják a forgalomból s láss csodát még mindig úgy köröz Las Vegas felett, mint egy keselyű. Még Mihálynak sem sikerült lelöknie képzelt trónjáról. De most nem az én elméletemen van a hangsúly. Jobban érdekel az övé, így kérdésére nem adok választ, hagyom, hogy kifejtse saját kis tervét. Neki dőlök egy ház falának, s karjaimat összefonom. Bólintok minden olyan tényre mely szinte mindenki tud, legyen az akár egy halandó. - Először meglepődnék. - ezt láthatta is ábrázatomon az imént. - Majd megkérdezném, hogy miért nem használtad eddig? - billentem félre a fejem. - Egy ilyen csecse-becse eldöntheti az egész háború kimenetelét. Mellesleg kíváncsivá tettél, miként is került ez a valami egy magad fajtához? - őszintén sose hallottam még ilyenről, bár ez csak lehet az én hiányosságom. Talán igaza volt Aliyahnak, az emberek fürkészése helyett a saját területemet felfedezni. Ha ez igaz és valóban van a kezében eféle fegyver, meglep, hogy Gabriel és Mihály, de még Lucifer se forgatta fel érte a világot. Igaz, már rég kidobtak az ablakon, hogy tudjam nem-e indultak expedíciók megtalálására, és túl messze is vagyok a tűztől. Szóval ezen kár is agyalnom. Halandó? Elgondolkodok, ha azt veszem halhatatlanként élek halandóként. Ez a kis bibi talán nem lehet akkora gond. - Végzet Lándzsája? Ez az a lándzsa amelyikkel Jézust bökték oldalba? - csak hogy biztos legyek benne.  Hö… miket nem tudok, mi? Mert aztán ki tudja nem-e másikról van szó, csak az Úr éppen kifogyott a fantázia nevekből, vagy csak meg akarta tréfálni a Pokolbélieket. Nála sose lehet tudni, nagy kópé az Öreg. - A seregébe? - vonom fel szemöldököm. - Várj! - emelem fel tenyerem, s rázom meg fejem. - Bocs, de lehet, hogy itt az évek alatt lemaradtam. De tudtommal Gabriel elsődleges célja, hogy kiirtsa az embereket. Miből gondolod, hogy érdekli Lucifer? - ez a beszélgetés egyre és egyre több kérdést hoz elő. Szavaira újfent csak bólintani tudok, magam is így gondolom, magam is ezt boncolgattam. Egymás nélkül a kettő nem létezik, ahogy az emberek nélkül nincs értelme az egésznek. - Isten nem véletlen kérte angyalait, hogy egyikük legyen földi gyermekei kísértője. Ez csak az ő játéka. - jut eszembe egy korábbi beszélgetésem nővéremmel még a Mennyben. De végül csak megvonom vállam. - Lehet esély arra, hogy bevégezd a terved, de megértheted, hogy ingyen semmit sem adnak, s még mindig én vállalom a nagyobb kockázatot. Mert hát a szavad… valljuk be nem sokat ér. - ez tény, nincs miért megsértődnie rajta. - De legyen, holnap megadom a választ. - bólintok ismételten s ellököm magam a faltól. Mondjuk elég nagy kockázatot vállal, egy nap alatt bármikor kikotyoghatom, miben is sántikál. Veszteni valóm úgy sincs. Ha nemet mondok? Megpróbál megölni, túl sokat elmondott abból milyen tervei is vannak. Nem kerülte el figyelmemet az sem, hogy a kért ár teljesítése talán akadályokba ütközik. De majd holnap kiderül valóban olyan nagy démon, mint ahogy állítja vagy csak egy senki. Mindenesetre felkészülök arra, hogy a fejemet akarja venni. Nem hiszem, hogy sokaknak hiányozna.


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
7/7
Leviatánok
8/8
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
3
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
2