We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Kikötő és környéke
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME


Utolsó Poszt Kedd Jún. 13, 2017 10:24 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Kaye
&
Aliyah
Azokat a bűnöket, amiért nem büntetnek meg, sosem teheted jóvá.


Megfogadtam magamnak, hogy a múltkori után nem megyek a lány közelébe, mégsem bírok magammal. Csupán látni akarom hogy egyben van még. Hogy távollétem alatt nem kapta el valaki azt a démonmágnest. Az is lehet, hogy most másba botlott bele. Jó ideig háza környékén vártam. Az eső teljesen eláztatta ruhám, miközben azt néztem, mikor ér haza. Nem jött. A városban kezdtem el járni, jelenléte után kutatva. Hallgattam a neszeket, bejártam azon helyeket, melyeken korábban gyakrabban megfordult, de arra sem járt. Senki nem látta az elmúlt órákban, ilyen esőben pedig nem hiszem, hogy az utcán rohangálna. Eszében sem lenne kilépni egy épületből, hacsak nem áll fenn az a helyzet, hogy ott nem juthat kávéhoz. Igen, azért talán képes lenne kimerészkedni, hogy futva tegye meg az utat az első ellátóig.
Emlékszem, egyszer azt mondta, a vízben lehetne legkönnyebben eltüntetni valakit, ezért vagyok most itt, a kikötő környékén. Ugyan remélem hogy nem így van, de meglehet, pont itt akadok majd nyomára. Ahány veszélyes alakkal találkozott már, s ahányat minden bizonnyal felbosszantott, megvan az esélye annak, hogy itt bukkanjak rá, vagy olyanokra, akik tudják, merre van.
Nagyjából fél óra múlva hallom meg hangját. Jár a szája, mint mindig. Akkor is ha nincs semmi gond és akkor is, ha nagy bajban van. Egy másik szavai társulnak övéihez. Ismerős tónus, mi egyszerre költöztet belém nosztalgiát és szomorúságot. Biztos vagyok benne, hogy találkoztam már a hang tulajdonosával, de a hallottak nem engedik meg nekem, hogy leállva azon kezdjek merengni, ki lehet. Egyébként sem ismerős a megejtett név, de nem is ez a probléma. Miért kellene a legrosszabbra készülni? Csak nem? Már megint bajban van. Mi másért lenne egy ehhez hasonló helyen?
Nekem sem kell több. Mivel nem érzek a pároson kívül más jelenlétet, így úgy döntök, nincs szükség arra, hogy taktikázzak. Egyenesen a bejárathoz megyek, mit nagy zajjal nyitok ki, türelmetlen indulva meg befelé. Kezem kardom markolatán pihen. Az angyali penge készen áll arra, hogy elővegyem, s harcba hívva vért ontson, ha szükséges. Nem akarok kárt tenni senkiben ha nem muszáj, ez az elhatározás azonban csupán addig létezik fejemben, amíg meg nem látom az elfogott lányt. A harag gyorsabban költözik belém, mint ahogy lecsapott a mai vihar. Ahogy összetört, koszos alakja kirajzolódik fejemben, úgy szabadul el erőm egyetlen pillanat alatt. Nem érdekel ki tette, megfizet. Még ha ember is az illető, akkor sem tehet ilyesmit! Az alatta lévő széket felém mozdítom erőmmel, hogy távolabb húzzam a mellette lévőtől, kire csupán most téved tekintetem. A felismerés valamiért még dühösebbé tesz, mint előtte voltam.
- Kaye - ejtem ki nevét, haraggal hangomban.
Valószínűleg még életében nem látott így. Amíg odafent voltunk mindketten, sosem kerültem még hasonló állapotba sem. Feszült már voltam, vagy dühös magamra, de másra, méghozzá ennyire... Soha. Most mégsem tudok uralkodni érzelmeimen. Az, hogy elbukott húgom ezt tegye valakivel... Mivé lett mióta nem figyelem útját? Az én hibám lenne? Azért, mert aznap hagytam őt elbukni? Meglehet, rosszul gondoltam azt, amit. Talán mégsem könnyebbült meg, mikor az angyali terhek lehulltak vállairól, szárnyaival együtt.
- Ránts kardot, Kaye! - utasítom.
Hangom betölti a teret, ide-oda pattogva a falakon. Közben odalépek a magamhoz közelebb húzott emberhez, hogy eloldozzam. Sajnálom, hogy ez történt vele. Ha nem megyek el, talán mindez elkerülhető lett volna.
- Nem maradhatsz itt, Natasya. El kell menned - mondom neki, valamivel lágyabb hangon.
Egykoron az őt elfogóhoz is hasonlóan szóltam. Testvér volt, barát, kinek reménykedtem fejlődésében és próbáltam egyengetni útját, mindhiába. Mikor letaszították a földre, hibásnak éreztem magam. Miféle szeráf az, akinek megbukik egy katonája? Elbuktam, nem csak mint vezető, de talán úgy is, mint testvér. Azzal győzködtem magam, hogy jobb így neki. Hogy kevesebb aggodalommal kell majd szembenéznie. Biztos voltam benne, hogy boldogul és megtalálja az útját, de sosem hittem volna, hogy így végződik. Mert bizony végződik. Nem engedhetem, hogy másokkal is hasonlóan bánjon, érzéketlenül ártva nekik. Amennyiben nincs fegyvere, úgy átadom neki kardom. Ez esetben csizmámból tőrt veszek elő, hogy azt használhassam ellene. Valószínűleg, az erőkülönbség miatt nem is baj, ha szerez némi méretbeli előnyt.






Utolsó Poszt Szomb. Jún. 10, 2017 10:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Kaye
Félig lehajtva a fejem nézem továbbra is. – Több levegőt szívsz be, mint amit kifújsz. – kezdenék bele, hogy válaszoljak a kérdésére. Enyhén megrázom a fejem, lábamra támaszkodva állok inkább fel, s indulok meg a konyhának nem nevezhető részhez. Lehetetlen mellette szóhoz jutni, nem is tudom, mire lehetne hasznosítani a csipogóját. – Kávé, leves. Apró süteményt nem akarsz? –  a maga módján még jópofa is a kis csaj. De ezt csak magamnak vallom be. Szóval akár ezt ki is húzhatjuk. – Nem tudom. – állok meg néhány másodpercre. – Azzal még nem próbáltam, de minden bizonnyal igazad lehet. – folytatom tovább a keresgélést. – Ha a szükség úgy hozná, egy szemet talán ki lehetne vele kanalazni. – fogok meg egyet s forgatom meg, majd visszadobom a többi közé. – Nem engem kell meggyőznöd erről. – válaszolok kurtán. A magam részéről még mindig nem izgat, hogy mit tud vagy sem. Egyelőre nem gondolkozom azon, hogy társulnom kellene bárkivel is. S amúgy is ez nem az ő terepe lenne. – Ezt a gondolatot lehet kevesen osztják és jobban el tudnának képzelni egy koporsóban. Az is lehet, van olyan kényelmes, mint egy ágy, csak a baldachin hiányzik felőle. – nyugtatom meg.  – Mivel, hogy nincs, ezért lényegében igen. – és nem is hazudok, bár Atyánk adott szabad akaratot, de a lelket valahogy kifelejtette. Vajon miért? Ez az a kérdés, amire szerintem senki se tudja a választ. Bonyolult dolog ez, lelketlenek vagyunk, mégis lehetnek érzéseink. – Már mondtam, hogy nem tudom. A részletekbe nem folyok bele, fizetnek s kész. Téged miért érdekel? Készülj fel a legrosszabbra és akkor csak meglepetés érhet. – megtanultam már, hogy minél kevesebbet tudok, annál nagyobb az esélye, hogy útban leszek, s esetleg én leszek a legközelebbi préda. Persze, akadnak kivételek, de ez most pont nem az. – Nem! – vágom rá azonnal. Isten ments! Bár inkább a faggatózásával van a probléma, túl sokat kérdezz. – Szerintem semleges név, nemo latinul annyit tesz senki.  Hogy mi? – meresztem ki a szemeimet. – Nekem mások a módszereim, az szerintem a te asztalod. – vigyorgok rá kissé kényszeredetten.


Utolsó Poszt Csüt. Jún. 08, 2017 8:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kaye & Tasy
Regret is for suckaz
Hevesen bólogatok, komolyan tekintve rá, csak hogy lássa: igen, lehet ennél még rosszabb is, sőt! Igazából a külvilág felé mindig a bolondosabb arcomat mutatom, a gondtalant, azt akit igazából semmi sem izgat és mindenen könnyedén túllép. Csakhogy sokszor nem így van, sokszor magamban őrlődöm, de van, hogy tényleg igazán gyorsan jutok túl rajta. Minden csak helyzet kérdése.
A leütésem előtti állapotomban viszont ritkán lát bárki is. Ezért is próbálok újra csak beszélni és beszélni, elterelve a figyelmet.
- Nem hűlt ki a gyomrom? – pislogok rá nagyokat, mint aki nem is érti, hogy miről beszél. Valójában nem értem. Sok beszédstílust hallottam már, de ezt? – Ne is hűljön ki, nem akarom, hogy kihűljön, maradjon csak ilyen meleg mint most. Sőt lehetne melegebb is, mh, egy tányér finom, forró leves – ábrándozok hangosan, s hallom, ahogy hasam ennek hatására megkorgul. Na szép, még ez is, mintha nem lenne így is elég kínom. Lássuk, szedjük ráncba őket: fejfájás, szédülés, végtagjaim zsibbadása, egyre növekvő feszültség. S most még az éhség érzet is. Mi ez ha nem egy igazi érzelmi atombomba alapja?
Mosolya azonban mégsem bizalomgerjesztő, sőt. Egy pillanatra belém is fagy a szó. Mi van ha tényleg megteszi? Mi van ha többet nem tudok beszélni hangosan? Atya gatya egyedül fogok maradni a gondolataimmal? Szemeimet meresztve rá figyelem, ahogy felém sétál, egyre közelebb és közelebb ér, majd… elmegy mögöttem.
Forgatnám hátra a fejem, de pont nem látom, hogy mire készül, csak hangokat hallok.
- Na, azt pont gondoltam, csak épp azt nem mondtad, hogy miből. Fogadjunk, hogy még egy kiskanállal is ölni tudnál – forgatom meg szemeimet. Miért, miért bókolok neki, amikor épp meg akar ölni? Jah persze, hízelegni kell, még akkor is ha nehezemre esik. Hallom, ahogy szekrényeket nyit ki. A rozsdás zsalu éles hangon visít fel, én mégsem tehetem. Csak reménykedem, hogy hű barátaim a patkányok megeszik az arcát.
- Igazán nagy baj, pedig amiatt is lehetnél. Igazából tejbe vajba kellene füröszteni engem, hisz rajtam kívül nem találsz még egy olyan embert a városba, aki képes lenne bármikor, bármit, bárkitől megszerezni – hangzik a hasonlóan szerény kijelentés magamról, mint amaznak az imént önmagáról. – Mh, tökéletesen… - ábrándozok el egy pillanatra és már mozdulna is a lábam, hogy keresztbe tegyem, de lekötözött bokám megakadályoz ebben. – Valójában egy baldachinos ágyba néznék ki tökéletesen, nem, nem is. Híres énekesnőként, vagy balerinaként – sóhajtozok továbbra is ábrándos hangon, ahogy fejemet felemelve a plafont nézem. Ha már ide vagyok kötözve, biztos, hogy nem fogok magamba roskadni… Roskadjon a fene.
- Nana, neked aztán mindegy, hogy milyen lelki állapotban dolgozol? – néznék rá merőn, de hát, még továbbra sem látom, csak a hangokat hallok. Valami csorog, valami kattan, valami meggyullad.
Kész, ez itt a vég, nincs kiút. Szívem egy pillanatra elfacsarodik. Még újra akartam látni Aliyaht. Még egyszer, hogy a szemére vethessem, mennyire is aggódtam érte. És hogy elbüszkélkedjek neki, hogy mennyire nem kerültem bajba az elmúlt hetekbe… Annyira. De azt hiszem, ha így látna nem hinné el nekem.
- Oh, épp annyira értékes, hogy bebiztosítsam magam ilyen helyzetekre. Mellesleg, legalább elmondanád, hogy mégis melyik gazfickó akar látni? Csak, hogy felkészüljek lelkiekben – nyúztótatom hátra a nyakamat, hangom bár gondtalan, de azért az ingerültséget lehet érezni belőle.
Naná, kell kávé. Kávé, kávé, kávé.
S hallom, hogy közeledik. Szívemet elfacsarja a félelem, mégis merészen tekintek oldalra, fel rá, majd… Elérzékenyülve a kávéra. Halk, meghitt oh csúszik ki a számon, ahogy orromba fúródik az édes, érdes illat.
- Auch, auch, auch… - pattanok meg egy pillanatra, s halk fújolgatásba kezdek, amint megérzem a nedves nadrágomon keresztül a forró bögre alját. De kit érdekel most? Jah, igen a kezem.
Szavaira már nem is figyelek, csak vasmarokra kapom a bögrét és mohón kortyolok bele. Az sem érdekel, hogy végigégetem vele nyelvemet és nyelőcsövemet. Halk, jóleső morgást hallatok. Szemeimet becsukom és úgy élvezem az érdes, üres ital finom ízét. Na jó egy picit furcsa, mit ne mondjak, de kávé. Innentől kezdve meg nem érdekel, hogy milyen.
- Köszönöm… - berregem halkan, akár dorombolhatnék is. A lelki békém immár lassan helyre áll. Immár kezdhetnék valami okosat is a helyzetemmel. – Tényleg nem? Uh, akkor beszélhetek jó sokat, jó sok mindenről úgyse hallja meg senki – vigyorodik el szemtelenül. Jó hát szeretek beszélni na. Vessetek meg érte.
- Nemo? Mint a kapitány, kinek tengeralatjárója van? Azt hittem, hogy ez inkább pasi név, habár... – tekintek végig a nőn, tetőtől, talpig, szemérmetlenül . – Nem nagyon tűnsz nőnek. Hiba, pedig egy kicsit más stílus, s wow, bomolnának utánad a férfiak. Mindenki a tenyeredből enne. No meg akkor is ha levakarnád a képedről a grimaszt és a fintort. Nem áll jól – rázom meg a fejemet, miközben immár teljesen nyugodtan ülök a székbe, kortyolgatva forró italomat.



Utolsó Poszt Szer. Jún. 07, 2017 10:18 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Kaye
Eltűnődve figyelem fészkelődését.  ~ Sajtkukac.~ Azt hiszem, ezt a jelzőt használják, az olyan emberre, aki egy pillanatra sem képes megülni a seggén. Semmilyen helyzetben. Nem tudom eldönteni, hogy ez inkább mulatságos vagy már szánalmas. A legtöbben ilyen helyzetben, inkább halkan szipognak, vagy magukban rimánkodnak, de legalábbis egy ideig csendben tűrnek. De ő nem. Még alig pár perce, hogy magához tért, s máris be nem áll a bagólesője, s mindennek tetejébe még követelőzik is. – Lehet ennél rosszabb is? – vonom fel a szemöldököm s dőlök hátra újra a széken. –  Csodálom, hogy még nem hűlt ki a gyomrod, annyit beszélsz. Talán mindkettőnk érdekében be kellene tömni. – mérem végig, csábító gondolat, halványan elmosolyodom. Felállok, elsétálok mögötte. A csónakház hátsó szegletébe megyek s az ott felállított szekrényt fosztogatom, csak van itt valami… - Majdnem mindenből. – egy cseppet se szerénykedem. – Ez nem az a hely már, ahol megengedheted magadnak, hogy ne legyél mindenre felkészülve. – teszem még hozzá hidegen, ahogy az egyik szekrényt nyitom ki a másik után. Konzerv, némi avasodott mogyoró… ~ cikóriakávé, hmm~ beleszagolok, semmi természetellenes. ~ Megteszi. ~ Forgatom meg a zacskót. Már egy éve lejárt, de mi baja lehet tőle? Kis gyomorgörcs, de legalább csendbe marad. Szememet megforgatom, rátámaszkodok a szekrényre, újabb remek felvetésére. – Minek nézel engem? Nem a kényelmed miatt vagyok itt. – veszek egy nagy levegőt. Erőt veszek magamon, hogy elolvassam miként is kell ezt a valamit elkészíteni. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne újra leütni.– Nem hiszem, hogy azzal fognak foglalkozni, hogy miként is nézel ki. S szerintem tökéletesen is mutatsz így is – nekem legalábbis, nézhetne ki rosszabbul is. Közben próbálom beizzítani azt az egyszemélyes gázégőt, amit találtam. És sikerül. Ez a jelen helyzetben számára életmentő dolog. – Aránylag egyben vagy, semmid sincs eltörve. Akár dolgozhatsz is. – mondjuk, amit én el tudnék róla képzelni, hát ahhoz nem túl sok szakértelem kell. Egy megkezdett vizes palackból öntök a fémbögrébe, s felteszem a gázégőre. – De ha engem kérdezel, nem tőlem kell tartanod, hanem azoktól a gazfickóktól, akiket említettél. Értékes? – fel kell, hogy nevessek. – Ha ennyire értékes lennél, vajon itt lenne a találkozótok? – sikeresen felforr a víz, beleöntök egy adagot ebből a valamiből. Vajon elég lesz? Inkább öntök még hozzá, azt írta keverjem fel, hát ezt teszem. Keresek egy tisztának mondható bögrét és átöntöm abba. Kezemben a bögrével csuklómon egy guriga szigetelőszalaggal, hallhatja közeledő lépteimet a háta mögül. – Ezt találtam csak, érd be ezzel. – teszem ölébe a bögrét. – Csak semmi hirtelen mozdulat, mert forró. – guggolok le mögé. – Előre szólok, innen csak úszva vagy futva tudsz elmenni, de akkor gyorsnak kell lenned. Sok erre a vadállat. – oldom meg kezén a kötelet, s szabadítom meg a bal kezét, a másikat erősen tartom, s kötöm a szék lábához vissza. – Közel és távol én vagyok csak itt. Senki nem fogja hallani a kiáltásaid. – hajolok a füléhez, ahogy kiegyenesedem. Szabad kezével, akár vakarózhat is most már. Visszaülök a székbe, s hintázni kezdek. – A nevem? – kérdezek vissza. Szerinte lehetek akár senki is. Miért ne? – A nevem Nemo.  


Utolsó Poszt Kedd Jún. 06, 2017 8:35 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kaye & Tasy
Regret is for suckaz
Hajam ezernyi szála az arcomba tapad és rendkívül idegesít az egész. Bennem van az ösztön, hogy kisöpörjem onnan, fejem ingatom is oldalra, mindkét irányba, de eredménye nincsen. Nem, mert minden fekete tincsem elnehezült a sűrű esőcseppek alatt. Kezemet is emelném, mindhiába mit sem érek el vele. S ha ez nem lenne elég, érzem, ahogy sminkem fekete csíkja lassan a mellemnél jár.
És ha ez még mindig nem lenne elég, már órák óta nem ittam kávét. Hát ezért szereltettem én be magamnak az övemre az okos kis termosztartót. Mit érek vele, ha az épp leesik rólam a kikötőben elesésem közbe? Inkább bele sem gondolok, hogy a drága nedűm, miként folyik szét a flaszteron, miként keveredik a hideg esőcsepekkel. Hogyan hígul fel.
Nem, mert így is lassan sírhatnékom támad, ezt pedig ennek a némbernek biztos, hogy nem fogom megadni.
- Valóban te nem mindenki vagy, hanem egy valaki. Vagy akár felőlem egy senki is lehetsz, mit érdekel engem, de szerezz nekem kávét. Hidd el, nem akarod látni, hogy milyen vagoyk kávé nélkül. Nagyon nem akarod látni. Egyáltalán nem akarod látni - érvelek neki elég erőteljesen megrángatva magam a széken, hátha lazul szorításom. De persze, hogy nem, alig és ez csak még jobban bosszant.
Arcomat felfújva nézek rá újra. Hogyan kötött ez meg? Milyen erővel? Mit akar tőlem, vagy mit nem? Miért tud ilyen nyugodtan ott ülni, oh hogy idegesít ez a kis...
Fufufufufufu.
- Pedig arra kellene neked inkább... Mondd csak, miből nem tudsz te fegyvert csinálni? - átkozódom bár inkább hallatszik bóknak. Ha más környezetben lennénk, más szituációba biztos, hogy olvadoznék tudásáért. De így, hogy ellenem használja és még csak a buksimat sem tudom megtapogatni?
- Legalább az egyik kezemet engedd már el! - fészkelődöm. - Vagy vakard meg a tarkómat és seperd ki a hajam az arcomból. Mégsem mutatkozhatok így néhány gazfickó előtt nem? No meg ha meglátják, hogy az értékes emberkéjével mit csináltál... Mégis hogy dolgozzak így? Mh? Miként? - kérdem tőle költőien. Tudom, hogy mindez csak a kávé nélküliség mellékhatása. Ha ott csörgedezne a vérembe sokkal nyugodtabb lennék, de így?
- Igen is tudok magamra vigyázni. Hátul még nincsenek szemeim, honnan tudjam, hogy mire készülnek ellenem, a settenkedők? Amúgy is nekem kellene settenkednem mások mögött nem fordítva. Ez így rohadtul nincs rendjén - méltatlankodok továbbra is. No nem ártok én másoknak annyira, csak épp kizsákmányolom, amíg nem figyelnek. De hát ki az aki elhinné eme cukipofának, hogy ártana neki? Na ügye. Teljesen jó dolgom van.
- Legalább áruld el a neved... kérlek. Ha te már tudod az enyémet - fészkelődök továbbra is.




Utolsó Poszt Szomb. Jún. 03, 2017 3:03 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Kaye
Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni
Rozoga széken a hátsóm, lábam egy hordón pihen. Csatakos hajam összefogtam a tarkómnál, hogy a vízcseppek ne az arcomba hulljanak, így most gerincemet csiklandozzák. Körmöm alól piszkálom ki a piszkot késem hegyével. Nyöszörgésére leszek figyelmes. Oldalra fordítom a fejem, majd vissza. – Ha nem tűnt volna fel, ez nem egy kávézó. – húzom el az ajkaim. – Én pedig nem vagyok mindenki. – emelem le a lábaim s dőlök előre, hogy úgy folytassam, amit elkezdtem. Nem is gondoltam ilyenre, még vízre sem, hisz nekem semmi szükségem rá. És egy napot talán ő is kibír nélküle, ennyi, amíg élvezzük egymás társaságát.  Hogy utána mit kezdenek vele, fogalmam sincs és nem is nagyon érdekel. Igaz ennek csak ő nem örül, mint tudtam meg a kikötőben, őt nagyon is érdekli, hogy mi lesz a sorsa. Most kivételesen nem én vagyok az, aki beteljesítse végzetét. Csak az áru leszállításával bíztak meg. – Az evezőt nem csak lapátolásra lehet használni. – válaszolok közönyösen és vonom meg a vállam. – Ha lesz rá alkalmad, lehet nem ártana elsajátítani valamit. – ha lesz rá alkalma. Mert mint említettem ez nem biztos. Igaz nem vagyok egy nagy dumás, főleg nem azokkal, akik a munkám részét képezik, de ennyi még belefér. Egy tanács, a jövőre.


Utolsó Poszt Csüt. Jún. 01, 2017 8:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kaye & Tasy
Regret is for suckaz

Ott toporgok a moló szélénél és felváltva nézek a csónakra, a tajtékzó habokra és a mellettem szerencsétlenkedő nőre. Szemeimből – már ha lehetne a sötétségben bármit is látni – a dac szól. Kizárt, hogy ebbe én önként belemásszak, ennyire nem meg még el az eszem.
Gondolataim már ott járnak, hogy visszafordulok, már az sem érdekel, ha hátamba kést márt. Mégis mi rosszabb lehet Ennél, itt magam előtt? Na persze, no meg…
Hirtelen érzek ütést a tarkómnál. Érzem, ahogy szemem keresztbe áll, s tudatom egyre nehezebbé válik. A világ elsötétül előttem, testem pedig elernyed.
Elernyed és egy lángoktól tengő kút felé esek. Felfog annak rácsa, de mit sem változtat helyzetemen. A lángok egyre magasabbra és magasabbra csapnak. Testem kicsavart pozícióba fordul, szinte nem tudok semmit sem tenni ellene, mintha nem is én mozognék, hanem marionett bábuként mozgatnának. Magzatpózba kerülök, vagyis valami hasonlóba. Egyik lábam behajlítva fekszik mellettem, amíg a másikkal már-már térddel érintem a vállamat. Egyik kezem kicsavarva alattam fekszik, a másik pedig mögöttem. Hajamból a tűzre csöpög a víz, mely sisteregve enyészik el a semmibe.
Amikor végre képes vagyok úrrá lenni testemen lassan állok fel.
- Hahó! – kiáltom el magamt, de sehonnan nem jön válasz. A kút – vagy bármi is ez – hirtelen kezd el imbolyogni alattam. Felállva kinyújtott kezekkel falakat tapogatok meg. Hirtelen emelem fel fejemet. Egy kút közepénél lehetek felettem, alattam kör alapba téglafal húzódik. Csak amíg felettem a fekete ég húzódik, alattam tűz ropog, mintha megpróbálna megsütni.
- A francba… - ripítok magamra s hirtelen nem tudom, hogy miként kerültem a kikötőből ide… Mégsem maradhatok itt. Megpróbálok a sima téglákon felkapaszkodni, azonban mit sem ér ez az imbolygás mellett. Ujjam újra és újra megcsúszik és visszaesek a rácsra. Egy-két körmöm már letört, ujjbegyeim véressé váltak.
Majd hirtelen marad abba az imbolygás. Testem tehetetlenül csapódik a falnak, mely rései közül lassan vöröslő vér kezd folydogálni.
- Oh ne… - suttogom magamba. Hirtelen csapódok át a másik falnak. Képtelen vagyok mozdulni, cipőm sarka újra és újra lecsúszik a rácson a tűz irányába. Mégis mi történik velem? A vér, a sötétség, a meleg… A tehetetlenség. A falból egy kéz nyúl ki felém.

Hangosan sikítok fel, immár a valóságban is. Hirtelen pattannak ki szemeim és dőlök előre. Dőlnék, már ha tudnék, de képtelen vagyok rá. Testemet nem csak béklyó, de kötelek is erősen tartják egy székhez. Lábamat meg sem tudom mozdítani, ahogy kezemet sem. S amit érzek, az a metsző hideg. Ajkaim ellilultak már, halkan remegnek.
Szétnézve egy régi raktárépületbe lehetek, nem máshol.
- Hol… - hallom saját erőtlen hangomat. Órák telhettek el azóta, hogy nem ittam… - Hé! – ugrik be, hogy hol és kivel is vagyok valójában – Mondd, hogy legalább kávét hoztál. Mindenki pontosan jól tudja, hogy anélkül hasznavehetetlen vagyok! – mocorgok a kötelek szorítása alatt. Mit ne mondjak rohadt kényelmetlen így ülni. S ha nem lenne így is pocsék a helyzetem fejem sajog, tarkóm viszket és még csak meg sem tudom tapogatni. - Mégis mivel ütöttél te le? - sziszegem fogaim között.


Utolsó Poszt Csüt. Jún. 01, 2017 2:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Kaye
Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni
Jó kislány, nem szól egy szót sem. Meg is dicsérném, de inkább nem szemétkedek vele. Addig jó nekem míg hallgat. Szóval csak a csónaknál kezd el makacskodni, s présel ki magából egy ellenkezésre szolgáló fél mondatot. – Hát jó… - nekem is csak ennyire futja, belátom, hogy kár egymás idegeit tépni a továbbiakban. Lassan egyenesedek ki, s már lendül is az evező a kezemben. Nem akarom túlságosan átrendezni az arcberendezését, így csak valahol a tarkója környékére próbálok ütni. Természetesen valamivel nagyobb erőt viszek bele, mint az előbbi „orrbelövésnél”. Csak azt szeretném, ha úgy szédülne bele a csónakba, ahogyan egy eszetlen lepke hullik alá az utca lámpájánál. Eszméletlenül. Ha ezzel megvolnék, - s nem a vízből kell kihalásznom, ami persze előfordulhat-, úgy elhelyezgetem a ladikban. Így elnézve kicsit hasonlít egy saját farkába harapó kígyóra. Istenem, muszáj volt valahogy behajtogatnom, ebbe az átokverte lélekvesztőbe. Bár így kénytelen vagyok magam evezni, de hát… Gyújtok egy viharlámpást és evezni kezdek. Nem éppen ez földi életem legizgalmasabb pillanata s néha elmorgok egy átkot arra, aki kitalálta, hogy egy elhagyatott csónakházba vigyem ezt a szerencsétlent.  Mit csinálok akkor, ha netán felébred azelőtt, hogy odaérnénk? Egyszerű, mint egy pofon, de mivel olyat már kapott ezért bakancsom talpával fogom visszaédesgetni álmába. Halkan koppan a ladik a csónakház belsejében lévő stégnek. A hurkot átvetem egy csonkhoz, Csipkerózsikát meg kigörgetem belőle. Először a felső testét dobom ki, utána meg a lábait. Így lehet önkéntelenül, de egy bukfencet is végrehajt. Hónalja alá nyalábolva húzom végig a megkopott, töredezett padozaton, s állítom egy sarokba, míg kerítek egy széket. Néha arrébb tolok a képemből egy-egy kötél darabot, hálót, amely a mennyezetről lóg le. Patakokba folyik le rólam a víz, mintha legalább úszva tettem volna meg idáig az utat. Egy pár hordót megkerülve találok egy elég strapa széket. – Ez jó lesz. – jegyzem meg csak úgy magamnak. Visszafele leakasztok egy kötelet is. A kunyhó közepére állítom, annak közepére pedig a vérző orrú kislányt ültetem, mint valami gyertyát a születésnapi tortára. Feje előre billen, s a teste is követi, bár nem sokáig, kezeit a széktámlája mögött kötöm hátra, majd elmetszve a kötél darabot a bokáját is összekötöm. Megnézem a pulzusát, biztos életben van- e még. De úgy tűnik még piheg. Az az egy lámpás, ami még a csónakban világít éppen csak valami félhomályhoz hasonlót biztosít, így még kettőt meggyújtok. Korában már feltérképeztem a terepet, jó formán a nagy büdös semmi közepén vagyunk. A két szárnyú ajtó, ami a ház túloldalán van, az is az erdőbe vezet, csak néhány mérföldre van egy út, s azt se sokan használják. Szóval elég kietlen a környék. Leülök, fárasztó egy meló ez. Élvezem az eső kopogását a tetőn, a villám csapkodását a törött ablakon keresztül. Élvezem az égiháborút.


Utolsó Poszt Csüt. Jún. 01, 2017 8:21 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kaye & Tasy
Regret is for suckaz
Összeszorított fogakkal nézek, legfeljebb szemeim árulkodhatnak a sötétben a teljes megvetésről, undorról és gyűlöletről. Nem tudom, hogy ki ő, vagy hogy mit akar tőlem. Nem ismerjük egymást, s tán épp ezért bosszant eme viselkedése. Kevesen maradtunk emberek, nem az lenne a feladatunk, hogy egymás ellen forduljunk... Van épp elég nép, ki írt minket.
Engedelmesen fordulok meg és indulok meg sántikálva. Bakkancsom sarka folyamatosan ki akar törni, bokám kifordul. Egy-egy lépésnél elvesztem a lendületem, de aztán gyorsan visszanyerem.
Lassan tipegek, vonakodva, a magam részéről sehova sem sietek. Miért is tenném, hisz egy őrült bige akar engem megölni, vagy... Bármit is csinálni. Lényegében a halálba visz, még ha közvetetten is. Dacosan némasági fogadalmat tettem, legalább csak egy kis időre. Nem érdemli meg, hogy hangom hallhassa.
S persze topogásomért meg is kapom a jutalmam. Néha előre lök. Ekkor felsőtestem begörnyed, vizes hajam teljes mértékben a szemembe lóg.
- Kizárt... - állok meg a csónak előtt. Nincs az az isten, amiért én beszállnék vele egy hajóba. Inkább önként fojtom meg magam, minthogy vízhalált haljak. Mégis hogy nézne ki utána a testem? Teljesen fel lenne fújódva.
Szóval a helyzet egyszerű. Kényszer nélkül egy ladikba ezzel a nővel be nem szállok. Legfeljebb ha leüt és betesz. Vagy bedob... belök... Önként soha. Kizárt. Nem tud rávenni. Ennyi. Kápíse?
[/color]


Utolsó Poszt Szer. Május 31, 2017 10:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Kaye
Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni
- Csak van valami abban a csinos fejedben. – mondom neki, mikor belátja, hogy sokkal jobban jár, ha önként jön velem. A sértegetését pedig elengedem a fülem mellett. –Akkor lépés indulj! – fordítom menet irányba. Nem vagyok kíméletes vele, kellően felbosszantott, bár ahogy elnézem, ő sem vigyorog már annyira, mint eddig. Nem mintha a szívemre venném vagy csak egy kicsit lelkiismeret furdalásom lenne, amiatt, mert betörtem az orrát. Ez lehet az új sexepilje. Igazából csak néhány métert kellett volna szaladni hagyni, ahhoz, hogy elérje utazóeszközünket. Ha nagyon nem akar tipegni, úgy néhányszor meglököm hátulról, hogy szedje azokat a csinos kis lábait maga alatt. Kis csónakhoz vezetem, melyben már szinte bokáig áll a víz, az eső miatt. Több időjárás jelentést kellene hallgatnom. Az evezők a mólón hevernek szorosan egymás mellett. – Szállj be! – intek fejemmel a ladik felé. Én addig felveszem az evezőket, végig figyelve, nehogy megint valami ostobaságot akarjon elkövetni.


Utolsó Poszt Szer. Május 31, 2017 9:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kaye & Tasy
Regret is for suckaz
- Köszönöm! – csapok karjára, ahogy meghallom a bókot a szájából. Na, haladunk azért szépen, lassan, de biztosan. Járatom én a számat az biztos, csak nála nem értem Még célt. De hát ami késik… Nehéz dió, de hát.
De nagyon lassan és nagyon biztosan. Vagy bizonytalanul. Helyzetem inkább erre utal. Érzem sajgó bokámat, ahogy lüktet, orromat, ahogy a fájdalom belehasít. A vér sós ízét a számba érzem, kezemmel takarom takaros kis nózimat. Fogaimat összeszorítva szorítom meg a nyeregnél és rántom vissza egy hirtelen mozdulattal a helyére. Nem akarok vasorrú bábához hasonlítani. Az rossz ómen.
Az ám, csakhogy most még jobban fáj, mint eddig. Hangosan felkiáltok, s konstatálom, hogy bizony ért a találatom, még ha nem nagyon, de legalább fáj neki. Helyes. Átnedvesedett kézvédőmmel törlöm le az esőben az orrom alól a vért, melyből továbbra is patakzik. De nem foglalkozok vele. Ahogy tekintetével sem. Dacosan meredek rá.
A közelebb rántásnál érzem, hogy fájó bokámra nehezedem. Ajkam feletti izmok fintorba torzulnak, szemembe könny jelenik meg.
- Rendben – köpöm szavaimat, tán a kelletténél több gyűlölettel átitatva. – Legyen hát. Vigyél akkor, Szajha – sértegetem, csakhogy kiadjam a lassan felgyülemlő feszültségemet. S amúgy is. Az.
[/color]


Utolsó Poszt Hétf. Május 29, 2017 10:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Kaye
Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni
Nem, nem igaz, hogy nem akarok soha senkit se megismerni, csak őt nem akarom. De meghagyom abba a tudatban, hogy igaza van. Hogy miért nem? A válasz nem is lehetne egyszerűbb, mert ott virít a homlokán, hogy munka. És a munkával nem barátkozunk, talán máskor, más helyzetben még szóba is állnék vele. Ha valóban úgy lenne, ahogy állítja, most nem lennék itt. Bár azóta, a pillanat óta rájuk is máshogy tekintek, ahogyan mindenre és mindenkire. Valakit okolnom kell, magamon kívül is. – Hát biztos a szádat más körülmények között jobban használod. Vagy egy címeres ökör. – vonom meg vállam. Mi másért járna hozzá valaki? Kissé meggörnyedek, ahogy oldalba kap a husánggal, de kaptam már ennél nagyobbat is, így továbbra is szorosan tartom. Felpillantok rá, ha eddig úgy gondolta nincs mitől tartania, tekintetemből nem sok jót jósolhat magának a továbbiakban. Én próbáltam kedves lenni, hogy ne kelljen egy kis ijedségen kívül többel bekötnie. Azt a részt átadtam volna, annak, aki képes volt érte fizetni. – Én figyelmeztettelek vagy jössz önként vagy viszlek, nekem édes mindegy.  Szóval még van egy utolsó esélyed. – egyenesedek ki, s kissé közelebb rántom magamhoz.


Utolsó Poszt Hétf. Május 29, 2017 7:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kaye & Tasy
Regret is for suckaz
- Kifogások, mindig csak a kifogások... - forgatom meg enyhén a szemeimet. No persze, tudom én valahol, hogy igaza van, de attól még kifogások. Még hogy nem ezt kérdeztem és? Mintha, mintha, mintha... Mintha jelen esetben ez számítana... Nem pedig az, hogy amúgy rohadtul nem tudom, hogy mi fog velem történni, de ennek jó vége nem lehet.
Neeeeem, még kötözködik velem. Na szép, mondhatnám. Jól nézünk ki.
Ő meg csak bolond, ha azt hiszi, hogy oly könnyedén adom cuki kis testem, elmém, akaratom neki. Csak úgy. Minden ellenszolgáltatás nélkül.
- Tudod, emlékeztetsz valakire. Ő sem akar soha senkit sem megismerni. Igaz ő néha viszsatér, mintha valami drog lennék. Uh! Mint nekem a kávé - lelkesülök fel, igazából sem fel véve azt, hogy nem akar megismerni. Ugyan már, engem mindenki meg akar. Két lábon járó cukiság vagyok.
Két lábon járó menekülő cukiság, fogalmazzunk így. Még akkor is ha ledöntenek a lábamról. Érzem, hogy grabancomnál fognak meg.
- Igazából ha pasi lennél, még hízelgő is lenne, így nem vettek még le a lábamról - kezdek bele és folytatnám, csakhogy egyszerre mozdulunk. Ő az arcomat veszi célba én meg a husánggal az oldalát próbálom eltalálni teljes erőből.
Hallom saját sikításom, miután az orrom hangosan megreccsen. Érzem a sós, fémes ízt a számban. Egyik kezem elengedve kapom az orromhoz.
- The theljeshen meghőhültél? - nézek rá elcsodálkozó tekintettel.


Utolsó Poszt Vas. Május 28, 2017 10:03 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


-
Tasy & Kaye
Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni
- Na tisztázzunk valamit,te azt kérdezted, hogy melyik főnököd hívat, nem azt, hogy hova megyünk. Az meg már csak a te bajod, hogy ennyi embernek dolgozol. De gyorsabban is ide botladozhatnál, annyival hamarabb esel túl rajta. – és pont. Megfogadom, hogy többet nem szólok, mert minden szavam csak olaj a tűzre, s hamarosan a halhatatlanságomat fogom felajánlani, csak fogja be. Vagy mégse, mást is megfogadtam számtalanszor, s mégis itt vagyok. – Én, nem akarlak megismerni, én, el akarlak felejteni. – na, most van az a bazi nagy pont. Ez a nő, úgy hülye, ahogy van. Amikor már tisztán látom, hogy elérem a kívánt célt elindulok felé. Nem andalgok, szaporábbra veszem lépteim. Van elég ideje, hogy felvegye a husángot, mely már központi szerepet játszik ismerkedésünkben. Ám ahogy feláll, megragadom kabátjának gallérját és amilyen erősen csak tudom fordítom magam felé, s ha nem talál ki valamit nagyon gyorsan, nem csak a bokája, de az orra is sajogni fog.


Utolsó Poszt Vas. Május 28, 2017 5:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kaye & Tasy
Regret is for suckaz
- Felesleges kérdések? Felesleges? Hiszen ez az egésznek a lényege! Enélkül, olyan vagy, mint egy strucc, ki a fejét a homokba teszi! Egy, egy, egy android, egy robot! - fakadok ki újra, nem is inkább rá... Jah de, rá. Igazából fogalmam sincs, hogy ki ő, mi ő, mit csinál. De azt igen, hogy nem tudja, hogy kinek dolgozik és mit is kell pontosan csinálnia.
Mi van, ha arra akarná rávenni, hogy egy cuki kismacskát lopjon el, azért, hogy azt megegyék. Megtenné ő, efelől semmi kétségem, épp azért mert nem kérdez. Pedig cuki kismacska sem tehet semmiről.
S ugyan ez van velem is. Én is egy cuki kismacska vagyok és ki tudja, hogy mit akarnak velem tenni. Na jó, egy dolog maradt hátra: lyuk beszélés a hasba, vagy menekülés. A harchoz hozzá sem kezdek inkább, mert hát...
- Én teljesen nyugodt vagyok, nem látod, hogy milyen nyugodt vagyok? - nevetek fel, miközben az esőbe markolászom a legújabb barátomat, a husángot. - Persze, legyek nyugodt, amikor egy teljesen vad idegennel megyek valamerre. Igazából azt sem tudom, hogy hova és kihez, mert Egyesek ezt nem kérdezték meg - rázom meg a fejemet. Persze legyek nyugodt. Mégis miből vagyok én? Szilárd idegekből? Általában igen, de az utóbbi időben annyira mégsem. És amúgy sem kell tudnia arról senkinek, hogy tudok én nyugodt személyiség is lenni. Nyugodt... Hehe, ez vicces. Inkább hiperaktívan csendes. Akár egy csendes gyilkos, ooh.
- Áh, a hallgatás unalmas - legyintek, miközben ajkaimmal berrengtetek. - Hallgatásban senkit sem lehet megismerni - rázom meg a fejemet újra majd kisöpröm arcomból újra a hajamat. Hogy aztán újra és újra rátapadjon.
Azonban most eljött a soha vissza nem térő alkalom: most kell elmenekülnöm, vagy soha. Tán nem ismerem annyira a környéket, de tudom, hogy pár utcasarok múlva már az én városrészembe leszek. Ott már bármikor le tudok rázni bárkit. A csatorna, a sikátorok, a sötét utca az én otthonom. Ott senki sem veheti fel velem a kesztyűt.
Csak addig kell eljutnom.
Szóval nincs más választásom, mint a futás.
- Köszi! -kiabálom még utána kezemet feltéve, integetve miközben a hátamat mutogatom neki. Ritkán kapok oly bókokat, még ha elmormolva is, mint a féleszű ribanc. Igazából az előbbi megjegyzése jobban tetszik, mint az utolsó, de talán nem ez a legjobb idő arra, hogy felrójam a számlájára. Nem is szeretném.
Cipőm sarka visszhangot ver az épületekről, keveredik az eső csendes zajával. Az égen egy kósza villám cikázik át, egy pillanatra megvilágítva a területet.
Király, ott egy sarok, ha azon befordulok...
Erőt veszek magamon, s próbálok hatalmas léptekkel futni.
Igen ám, csakhogy...
A hátamat hirtelen ütés éri. Hangosan kiáltok fel. Felsőtestem előrelendül, kezeim pedig a magasba. Bokám is ezt a pillanatot választja, hogy félrebicsakoljon. Eme kombináció gyanánt gyorsan a vizes flaszteron találom magamat.
- Áh! - nyögök fel. Tenyereimet végigsimítom a pocsolyákba és már próbálok is felállni. Félig hátrafordított fejjel figyelem a nőt, hogy közeledik e.
- Te normális vagy? - rípitok rá, mintha az előzmények így hirtelen kiestek volna a fejemből. Valójában csak megpróbálom meglepni. Ha a husáng még a közelembe van, akkor kinyújtom karom érte, s próbálok felállni.
Érzem, hogy bokám sajog, de erre majd később fordítok gondot. Az adrenalin dübörög a vérembe, szívem a fülembe dobog. El kell innen tűnnöm. De gyorsan.
Felállva, meggörnyedve fordítok a nőnek hátat és igyekszem tovább előre. Jobb lábam kissé sántít, s ez lelassít. A picsába.


Utolsó Poszt Szomb. Május 27, 2017 7:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Kaye
Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni

- Felesleges kérdéseket nem teszek fel. S neked sem kellene. Így is úgy is leszállítalak, az csak tőled függ, hogy ezt zsákban teszem vagy hajlandó leszel a saját lábadon jönni. Tehát, felesleges az időt húznod. – kezdek bele kicsit hosszabb monológomba, miközben keresztbe fonom a karom magam előtt. Nem törődöm az arcomon patakokban lefolyó esővel, hisz hiábavaló is lenne, ahogy elnézem a lányt. – Teljesen megnyugodhatsz afelől, hogy pontosan tudom, mit csinálok. – vetek véget a magam részéről az így is túl hosszúra nyúló beszélgetésnek. – Meg kellene tanulnod hallgatni. – ha már a jó tanácsoknál tartunk, megadom neki a sajátomat. Úgy teszek ismét, mintha a továbbiakban nem hallanám, a replikázását, komolyan ez a nő egy katonai fegyver, csak be kell dobni egy táborba és mindenki megadja magát. Talán kár volt felszólítanom újra, hogy rakja le azt a fadarabot. Megteszi, nem azt mondom, de nem éppen abban a formában, ahogy én azt gondoltam. Annyi időm marad, hogy magam elé emeljem karom, így az onnan pattan le a földre. – Ah… féleszű ribanc…- nyögök fel, majd szakad ki torkomon a káromkodás. Furcsa, de a káromkodás az, amit leghamarabb tanul meg a gyerek is, ahogyan én is. Még nem látom karom takarásában, de hallom, ahogy cipője sarka hangosan kopog az éjszakában. Ügyesen és gyorsan kapkodja a lábait abban a tűsarkúban, amivel akár a Himaláját is megmászhatná, de nem elég gyorsan. Vagyis csak remélni merem, hogy a csúszós  és egyeletlen beton  eléggé megnehezítik a dolgát. Lassan lehajolok a husángért, ha már így itt hagyta nekem, megkeresem azt a részét, ahol kellően meg tudom lendíteni, s utána hajítani, úgy ahogyan ő tette. Csak kettőnk között az a különbség, hogy én célzok is, még pedig a hátára. Nem valami nagy darab, de mégis csak az a legnagyobb felülete, s kellő erővel meglendítve a husángot, éppen elég lesz ahhoz, hogy megállítsa.




Utolsó Poszt Pént. Május 26, 2017 11:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kaye & Tasy
Regret is for suckaz
-Hogy hogy nem tudod? Nem tudod, hogy kinek dolgozol? – döbbenek le teljesen az esőbe, mintha jelenleg ez lenne épp a legnagyobb problémám. Kissé előredőlve hadonászok már-már mindkét kezemmel. Előbb a fejemhez emelem, mint egy értetlen, majd pedig előre lendítem. – Hogy nem lehet tudni, hogy kinek dolgozol!? Ez lenne… Ennek kellene lenni a legfontosabbnak, bármit is csinálsz bárkinek! Még ha ilyen fene szexi kísérő valamike is vagy – egyenesedek fel, enyhe bókom közepette. Csuklómmal folyamatosan körző mozdulatokat teszek, egyre lejjebb engedve azt, egyenesen az idegen nő felé mutatva. Mert valljuk be. Nem rossz a bige. – Ha nem tudod kinek dolgozol, azt sem tudod hogy mit csinálsz? Mégis hogy gondolsz így a jövőre? – okítom ki teljesen jó szándékkal, noha ez csak egy apró kis kiakadásom. Hogy miért?
Ismerd merj minél jobban mindenkit és verd át úgy, hogy erre rá se jöjjön. Vagyis jobb esetbe ne jöjjenek rá. Igyekszem én, csak hát nah… A mutatott példa is látja, hogy nem nagyon megy ez most nekem.
- Ez annyira szomorú… - rázom meg enyhén a fejemet, fekete tincseim pedig teljesen arcomba tapadnak, sminkem pedig totális módon elázott.
A husángot szorosan magamhoz ölelem, amikor a nő újra megszólal.
- Még mit nem! – szólok rá, mikor újra kisimítom arcomból a tincsemet. Ennek a bigének tényleg elment volna az esze? Egyetlen fegyverem ez és ezt is önként hagyjam el? Na mit nem. – Említették már páran – vonom meg enyhén vállamat, mit sem törődve vele. Amikor pedig kissé kijjebb jutunk a mólóktól a sötétbe szétnézve támad hirtelen egy ötletem.
Amikor újra rámszól, újra csak hetykén megvonom a vállam. – Hát jó… - mondom közönyösen, s hirtelen egyenesen nekivágom alakjának. - Sajnálom... - mondom közbe számat elhúzva s már ott sem vagyok.
Meg sem várva hogy betalál e fordulok meg és az esőben vizes terepen próbálok magassarkú csizmámmal átfutni. Le kell hagynom. Ez az egyetlen cél lebeg a szemem előtt. Nem akarok meghalni, eszem ágába sincs és az az álom…
Nem, nem tehetem ezt meg. Nem kerülhetek újra bajba. Így csak egy célom van: futni, árkon bokron, vagyis jelen esetben hajókon, köteleken, patkányokon, csótányokon át, ki az utcára, el az épületek mellett, bármerre, amerre lehagyhatom ezt a némbert.
Egyetlen egy dolog aggaszt: eme környéket nem ismerem annyira, mint kellene. Fogalmam sincs, hogy követ-e de most az életemért futok, bukdácsolva, csúszva, bokám törve.


Utolsó Poszt Pént. Május 26, 2017 9:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Kaye
Ne várj, a legjobb alkalomra soha nem fog elérkezni
Már megbántam ezerszer, hogy nem egy pofonnal kezdtem a bemutatkozást. Ha így teszek, már rég túl lennék a dolgon. Nagyot sóhajtok csak, és már most reménykedem benne, hogy hamar érte jönnek, és nem kell élveznem sokáig a társaságát. – Nem tudom. – vonom meg a vállam. Figyelem, ahogy közeledik, s bár a szája folyamatosan jár, de nem kerüli el a figyelmem, hogy még mindig görcsösen ragaszkodik, ahhoz a husánghoz. – Azt ott… - mutatok rá a lényegre. – nyugodtan itt hagyhatod. Gondolom beszélni veled. – Ismétlem meg önmagam. – Mondták már neked, hogy túl sokat kérdezel? Nem cseverészni jöttem, hanem, hogy elvigyelek hozzá. A dolgotok csak rátok tartozik. – kezdek türelmetlenné válni. Valószínűleg az, aki érte küldött, nem ugyanaz, akivel most találkája van. És nem szeretnék felesleges bonyodalmakat, annyit nem fizetnek érte. – Mondtam, hogy rakd le! – szólítom fel újra, hogy azt a botocskát eressze már el, ha még eddig nem tette volna meg.


Utolsó Poszt Pént. Május 26, 2017 7:29 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kaye & Tasy
Regret is for suckaz

Eszement eszmefuttatásomra nem kapok reakciót. Nem is baj, sokan nem tudják kezelni a hirtelen jött beszédességemet. Ugyaneme reakciót váltottam ki nemrég egy angyalkából is, kiről azóta sem tudok semmit. Szívemet nyomja a súly, az álom súlya, melyet nemrég éltem át. Aggódom érte, még sincs sehol. S hiába keresem, hiába kérdezem a falon lévőket, semmit sem mondanak róla. Egyszerre frusztrál és aggaszt a helyzet.
Tán én is csak egy egyszerű eldobható halandó voltam számára. Hinném ezt, hogyha akkor nem jön el hozzám, ha akkor…
Magamba sóhajtok egyet, miközben figyelem a pislákoló fény alá betévedő idegent. Neme, még ha kétségem is volt a hangját illetően, most megnyugtat. Ugyan már, hisz mi nők tartsunk össze, nem?
Mosolyom szelíddé válik, ahogy rátekintek.
Nyögésére azonban meglepődök.
- Miért nem hallottál még olyanról, kinek sok neve van? – seprem ki vizet frufrumat a hajamból, a botot továbbra is magam előtt tartva. Mosolyát nem és nem vagyok hajlandó észrevenni, hisz úgyse történhet semmi baj. Nem történhet, ebbe a mocskos városba nőttem fel, minden szegletét ismerem, nem lehet, hogy…
- Öhm, melyik főnökömről is beszélünk? – teszem fel a kérdést enyhén előredőlve. mutaujjam az égnek emelve. De aztán hirtelen egyenesedem ki, látva komoly arcát és vészjósló vonásait, hirtelen megértem, hogy miről van szó. Újra körbenézek, de mellettem csak az egyre jobban tajtékzó tenger morajlik. Egy-egy hullám felcsap a mólóra és átmos a csizmámon.
Nagyot nyelve tekintek vissza a nőre, s némán bólintva adom tudtára, hogy kezdem kapisgálni miről is van szó. Tétován indulok meg, s közbe azon gondolkozom, miként szabadulhatnék meg tőle.
- És mit akar tőlem? – teszem zsebre az egyik kezemet, a másikba továbbra is a husángot markolászom idegesen. – Csak elmondta, hogy miért akar magához, nem? Vagyis csak nem lehetsz olyan ostoba, már bocsánat, hogy mindenféle konkrétum nélkül elvállalj Neki bármilyen munkát – vonom meg a vállamat könnyedén, miközben mellé sétálva indulok meg egy irányba az esőbe. Fogalmam sincs, hogy merre. Magassarkú csizmámba könnyedén veszem a lépteken, noha nem olyan nagyokat, mint jobb esetben tenném.


Utolsó Poszt Csüt. Május 25, 2017 9:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Kaye
Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni
Csendben hallgatom végig, ahogy hetet-havat összehord, és egyre biztosabb vagyok benne, hogy ennek a lánynak nem itt lenne a helye. Ritkán fordul elő velem, hogy zavarba jövök, most mégis… Néhány lépést még teszek felé, míg hadonászik, azt se fenyegetően. Csak éppen annyit, hogy a villódzó lámpa fényében felfedhessem arcom. Bántani? Hát erre mit felelhetnék? Csípőből hazudhatnék rá, hogy „dehogy” vagy „nem” és ehhez hasonlókat, de mégsem visz rá a lélek. Ennyi eltöltött év után is, amit a Földön töltöttem ez az egy dolog túlságosan a nehezemre esik, így inkább, ha tehetem, csak hallgatok. De azért elnyomok egy mosolyt. Fura ez a mosoly, talán egy vallomással is felérhet. - Remek. – halkan nyögöm ki a torkomon, ezt az aprócska szót. Kényszerít valami, hogy válaszoljak valamit mikor, sikerül egy egyszerű kérdésre, nem egy egyszerű választ adnia. Most őszintén, milyen nehézségi szintre kategorizálhatjuk az a kérdést hogy „Te lennél Tasy? „ . Persze, ezt gondolhatja ő is, mikor viszonozza a kérdést és én mégis úgy teszek, mintha elnyomta volna az eső hangja. – A főnököd találkozni akar veled, van, néhány megbeszélni valótok úgy hiszem. – és végül is nem is hazudok.  – Elkísérlek hozzá. – nem vagyok túl beszédes főleg nem az idegenekkel, így most is lekorlátozom a szavak számát a minimumra.  


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek

Ido"szak Nyertesei
Gratulálunk mindenkinekOldal legjobbjai



friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Azura
Today at 1:30 am
☽ Azura lakása

Azura
Today at 12:41 am
☽ Párizs

Belphegor
Today at 12:03 am
☽ Bárpult

Markan
Yesterday at 11:17 pm
☽ Templomkert




friss írások
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon
Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/7
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
13
Bukott Angyal
2
Ember
8
Félvér
4
Harcos Angyal
6
Vadász
14
Nephilim
4