☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Natasya Alaskeevich
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
81
☩ Reagok :
67
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth

Szomb. Júl. 29, 2017 10:12 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kamo, Aliyah & Tasy
Regret is for suckaz
Fejemet csak oda-vissza kapkodom a két fél között beleszólni nagyon nem tudok. Rövid kis párbeszédeikből engedhetem csak meg magamnak, hogy kitaláljam miről is van szó. Kamo az egykoron angyal lett volna? De miért mondogatja, hogy ugyanabba a hibába fog esni, mint ő? Hiszen… valljuk be ő az emberekkel nem kedves, amíg Aliyah volt eddig az egyetlen angyal, ki képes volt velem két szép szót szólni hozzám.
Mennék is, maradnék is, oly nehéz a döntés.
Az oroszok szerelmére Tasy, dehogy nehéz. Eddig mindig itt volt, hogy segítsen neked, most rajta a sor.
Nem hagyhatod, hogy ezt megtegye, senkivel. Ő jó. Neki jónak kell lennie, nem lehet, hogy pillanatnyni indulatai miatt oly hibát kövessen el, amit később csak megbánna.
Szemmel láthatóan kötődnek egymáshoz, régen látták őket. Gondjaik vannak. Nagy, nagy gondjaik. Óriásian nagy gondjaik. Melyeket illendő lenne megBeszélni. Nem pedig megVerni. Nah, mindegy, ha lenyugodnának a kedélyek, akkor talán ezt eléjük is tárhatná. Mint valami döntőbíró.
Kérem erre tessék, tegyék meg tétjeiket. Meg tudják beszélni, vagy újra egymás torkának ugranak? Akár meg is gazdagodhatnék ebből.
Ujjaim forró nedvet tapogatnak, de ez most mit sem érdekel. Látom Aliyah profilját, hogy kezd lenyugodni, szavaim elérnek hozzá. És ez megnyugvással tölt el. Szóval minden, mit képzeltem az a valóság, nem pedig csak valami álomvilág. Tényleg van közöttünk valami kapocs.
S amikor azt hinném, hogy végleg, vége…
És nem, Kamo képtelen a nyugalomra.
- Normális vagy? - pirítok rá, alvad vérem orrom alatt terül el, tán még egy kissé orrhangom is van? Hitetlenkedve düllesztem rá jégkék tekintetem. - Épp segíteni próbálok, te meg magad alatt vágod a fát? - csóválom meg fejem, mert ez nem és nem fér a fejembe, hogy erre most mire volt szükség.
Távozásunkra azonban most én hezitálok. Újra csak kapkodom a fejem a két fél között, talán még toporgok is enyhén. Végül tekintetem Kamon állapodik meg.
- Hol vagy megtalálható általában? - kérdezem őszinte és komoly kíváncsisággal hangomban.

Aliyah
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Posztok :
84
☩ Reagok :
77
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Anna Silk

Pént. Júl. 21, 2017 2:04 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Kaye
&
Aliyah
Azokat a bűnöket, amiért nem büntetnek meg, sosem teheted jóvá.


Szavait hallgatva azon kezdek el gondolkodni, mikor történt, hogy egyedül hagytam földi létében. Az egész a káosz kezdetekor történhetett, mikor azt sem tudtam, mit kellene tennem. Még most sem vagyok vele tisztában, ugyanakkor tény, hogy a kialakuló kavarodásban nyomát vesztettem. Igaz, addig sem tudhatta, hogy szemmel tartottam, amikor időm engedte, márpedig abból akadt bőséggel. Kemény vonásokkal emésztem rágalmazását. Lehet, hogy igaza van és én is beleestem abba a hibába, mibe egykoron ő, bármennyire próbálom magam távol tartani a földi lét adta lehetőségektől.
- Amennyiben hibát követek el, a büntetésem nem fog elmaradni, esetleg késlekedik kicsit. Ha tetteim valóban helytelenek, úgy önként mondok le szárnyaimról, az ítéletig viszont úgy tűnik, várnom kell - jelentem ki határozottan.
A sorsom Teremtőm akarata szerint folyik. Ha ő úgy dönt, hogy bukást érdemlek, akkor elbukom, nincs mit vitatni, addig viszont azt teszem, amit jónak látok, épp úgy, miként most is.
Vállamba sajgó fájdalom költözik, amint kiemelkedik belőle kölcsönadott pengém. Vérem lassan kezd átszivárogni tépett öltözékemen, szagát orromig juttatva. Nem szeretem ezt a szagot. Halált és szenvedést hordoz magával, fájdalommal övezve, még akkor is, ha csupán sajátom az, mi felszínre tört a bőrömön keletkezett résen át. Ennyi nem lesz elég ahhoz, hogy megállítson, ezzel bizonyára tisztában van. Ujjaim torka köré fonódnak, úgy szorítom belé a levegőt, kevés helyet hagyva annak, hogy egyáltalán újabbat vehessen nyöszörgéséhez. Fáj így látnom őt. Szinte érzem, miként keletkeznek repedések szívemen, előkészítve nagy robbanását, ezen pedig szavai sem segítenek.
- Nem védhetem meg őt mindentől. Senkit nem védhetek meg mindentől. Egyetlen embert, vagy angyalt sem, bármennyire szeretném... Ennek ellenére nem áll szándékomban elfutni az elől, ami a szemem előtt zajlik.
Zord ábrázatomtól elütnek lefelé ereszkedő könnyeim. Utolsó mondatától hatalmas düh lesz rajtam úrrá, az egészből azonban egyedül Kaye érzékelhet valamit rajtam kívül. Szorításom erősödik torkán, hogy végre elhallgasson, mikor Natasya megragadja vállamat. Vékony ujjai vérrel áztatott ruhámba marnak. Fogaim összeszorulnak, mikor egyik egyenesen sebemre talál, úgy nézek rá, ez a pillanat azonban éppen elég. Engedtem, hogy elterelje a figyelmemet. Bukott húgom abban a másodpercben szabadul. Rúgását szabad kezemmel fogom vissza, a többinek azonban képtelen vagyok ellenállni. Sikeresen kitör markomból, megkínálva engem egy erősebb ütéssel, minek hatására arcom az ellenkező irányba fordul. Számban vér íze gyülemlik össze. Felrepedt ajkamról letörlöm ugyan a vörös nedvet, különösebb figyelmet nem szentelek neki. Sokkal gyengébb most, mint angyalként. Akkor erős volt, képességei enyémmel vetekedtek. Most viszont nem a fizikai fájdalom az, ami aggaszt, sokkal inkább az ember és Kaye szavai.
Tényleg olyanná válok, mint Gabriel? Nem, az lehetetlen! Előbb vagy utóbb azonban szembe kell szállnom az oldalán állókkal. Akkor kénytelen leszek testvéreim vérét ontani, méghozzá az emberek védelmében. Akkor is hibát követnék el? Azt hittem, felkészültem rá. Amennyiben van rá lehetőségem, kardom felveszem a földről és visszacsúsztatom helyére, tőrömmel együtt. Elég volt. Sötétlő szárnyaim megrebbennek hátam mögött. Ideje elhagyni ezt a helyet és elvinni innen a halandót, hogy most utoljára biztosan biztonságban legyen.
- Távozunk.





Kaye
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Bukott-Vadász
☩ Posztok :
46
☩ Reagok :
39

Szer. Jún. 28, 2017 2:16 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy, Aliyah & Kaye
Eme szavak, húg, nővér, testvér nem jelentenek már semmit, semmit ebben a világban, ahol az angyalok is a saját vérüket ontják. Hogy az emberek, a kezdetektől kezdve mártják egymásba tőrjeiket, ilyen a természetük. De eddig az angyalok a démonokkal harcoltak, de mostanra már elmosódtak a határok. Angyal pusztít angyalt, s furcsa szövetségek kötetnek. Meghatnának szavai, ha nem a düh itatná át minden betűjét. El is mosolyodom, oly szelíden, mint egykor. Magam is tisztában vagyok azzal, hogy miként fog ez végződni, s egy halott nyugalmával fogadom szavait. – Voltam. Abban a pillanatban, mikor egyedül hagytál a földön minden kötelék elszakadt. Nyugodt szívvel fordítotok hátat nekünk. S nézd, most te is ugyanabba a hibába esel. Nincs otthon a macska s cincognak az egerek. Nem jár következményekkel a tetteitek. - Cserebogár gúnyolódása úgy illan el mellettem, ahogy cigarettafüstöt fúja el a lomha szél. Nem lát a szavak mögé, s ezért nem hibáztatom. Szeretném hinni, hogy Aliyah érti, hogy a lánynak is vállalnia kell a következményeket a tetteiért, hiába is óvja most ennyire. El kell engednie, ahogy engem is elengedett, s bíznia abban, hogy okulni fog egyszer a hibáiból. Szóval csak egy mosolyt kap, mielőtt újra az angyal felé fordítom a tekintetem. Hallom a reccsenő ruha hangja mögött, ahogy bőre is felhasad, abban a minutumban szúrom saját magam is szíven. Olyan elszántsággal szorítom össze fogaim, csodálom, hogy nem törnek darabokra. S hogy miért? Azért, hogy ne ordítsak fel fájdalmamban. Aminek meg kell történnie, meg is fog történni. Az örökkévalóságig állhattunk volna itt –nyár fordult volna őszbe, s tél tavaszba évről évre,  a ház lassan vált volna semmivé körülöttünk, ahogy generációk tűntek volna el, s formálódott volna a környezet egy teljesen más vidékké – ha arra várok, hogy fegyvertelenül támadjon rám.  Sípolva akad el a levegő torkomon, ahogy ujjai nyakam köré fonódnak. Arcom kimerevedik akár egy kép, Ösztönösen fonom ujjaim csuklójára, tudom, hogy minden gond nélkül törheti el a gigámat, agyam egy zugában felkészülök rá. Mit nekem, egy kiadós alvás mindent helyre tesz. Igen, de tiszta munkát végez, s abból már nincs visszaút. Hiszem én ezt addig, míg várok az ítéletre.  Sokallom.  – S ezután mi lesz? – préselem ki a fogaim között a szavakat. Nagy meló, miközben egy szűkítő gyűrűt húztak a torkodra. – Levadászol mindenkit, akik az életére törnek? Mivel ér többet az ő élete, mint amazoké? – markolászom a csuklóját, hátha legalább annyit könnyít, hogy beszélni tudjak. – Semmivel sem leszel különb Gabrielnél. – a lány idegesítő szaladgálását még a vihar sem tudja elnyomni, ahogy szövegelésének elnyomásával is kudarcot vallott. Nem tudom eldönteni – nem mintha olyan sokat tudnék agyalni rajta, jelen helyzetben-, hogy ez most Aliyahval van vagy ellene. Mondom én, hogy csak egy pattanás, amit ki kell nyomni.  Míg az önti a sódert, tehetetlenül hull alá a penge, ahogy eleresztem. Halkan koppan a padlón előbb a markolata majd csilingelve a penge is földet ér.  Lábam lendül, hogy Aliyah lába közé sújtson le. Kezét letépem nyakamról, hogy aztán hirtelen felindulásból húzzak be neki egyet, lezárva ezzel a jelenetet.

Natasya Alaskeevich
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
81
☩ Reagok :
67
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth

Szer. Jún. 28, 2017 12:17 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kamo, Aliyah & Tasy
Regret is for suckaz
Szavaim hatástalanok mindkét féllel szemben. Csődöt mondott volna az eddig hibátlannak tartott szónoki képességem? Lehetséges lenne, hogy fecsegésemre valaki önkétlen se figyeljen oda?
Képtelen vagyok felfogni eme angyali faj logikáját. Minden, ami eddig használt az emberek ellen, mintha rájuk nem hatna. Okés, értem én, hogy mi emberek gyarlóbbak és gyengébbek vagyunk, de akkor is. Ennyire ne legyek rájuk hatással?
Képtelenség. Nem, itt valami más van a háttérben. Nézem a két egymással szemben állót. Kamo rideg tekintetét, szavainak gúnyát. Ő... valahogy sokkal emberibb, sokkal jobban hasonlít egy megsértett vadra, mint Aliyah. Ő... egyszerűen csak mérges, tán először? Látom, ahogy izmai vibrálnak, érzem ujjaim alatt bőrének remegését. Amikor először találkoztunk, s harcba bocsátkozott annyival, de annyival nyugodalmasabb volt.
Most ez... valami olyasmi, mit eddig tőle nem láttam. Nem nyugodt, nem rendíthetetlen.
Az emberek ilyenkor követik el a legnagyobb hibájukat, s az angyalok?
Testvérek és oly kötelék van közöttük.
- Kíváncsiság? Irántunk? - fakad ki belőlem egy pillanatnyi gúnyos nevetés. Aláírom, hogy eddig ő a legemberibb angyal, de éppen az összes cselekedete számomra az ellenkezőjét mutatta.
Kíváncsi? Ránk? Ahhoz képest... Aliyahnak igazat kell adnom, valóban...
- Egy percig sem állítottam, hogy tudom ki vagy - feleselek vissza, hiszen ezt tényleg nem állítottam. Egyszerűen a túlélésért igen is szövetkeznünk kell. De ők ezt nem érthetik. - Jaj, a tetteimért én vagyok a felelős? Tényleg? - helyezem gúnyosan szívemre a kezemet. - Azta, te aztán tudsz valamit, te aztán...
Ohjaj. Érzem, ahogy az angyal mozdul, óvón ölel át egyik karjával. Látom a tőr pengéjén megcsillan gyér fényünk, szemem megvakítja, torkomból pedig sikítás tör fel. Szemeimet szorosan zárom le.
Aztán nem történik semmi. De semmi sem. Ali elenged, érzem, ahogy karjai elgyengülnek körülöttem s félve pillantok fel csak az egyik szememmel. Tétován lépek párat hátra, látva a veszély közelségét. Most kellene megfordulnom és talán kereket oldanom.
Igen, eddig is ment, most is menni fog, hisz itt nincs semmi, amit tehetnénk, közbeszólni? Balgaság lenne, Aliyah erős.
Gyorsan fordulok meg, cipőm sarka felveri az eső monoton zajában kialakult csendet.
Pár lépés csak, aztán megállok. Megfordulok és...
Aliyah hangja megállít, szívem pedig összefacsarodik. Nézem, ahogy testvérének a torkát szorongatja.
Még ha ez a kis mitugrászt legszívesebben egy pohár vízbe fojtanám meg... Ők egy nép, egy család...
Újra hangos kopogás töri meg a csendet, s vállánál fogom meg az angyalt és próbálom magam felé fordítani.
- Aliyah, hagyd abba! Ne légy olyan, mint a többi, ne kövess el hibát! Kemotól a hideg ráz, legszívesebben, brr... De ő a testvéred, nem? Mi értelme lenne cselekedetednek? Megölni valakit, miért? Mert betörte az orrom? Te ennél jobb vagy! - próbálom győzködni, remélve hangom utat talál tudatához. S hogy mit várok ettől? Magam sem tudom. A hideg, az éjszaka, az elázott, nyirkos, hideg ruhám. Csak haza akarok menni, csak biztonságba lenni egy pillanatra, őt biztonságba tudni. Nem értem miért fűz hozzá ily szál, hisz alig ismerjük egymást, mégis... Valami újra és újra visszavezet hozzá, a gondolataim, az elmélkedéseim, a lépteim. Cselekedeteim.


Aliyah
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Posztok :
84
☩ Reagok :
77
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Anna Silk

Szer. Jún. 28, 2017 11:37 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Kaye
&
Aliyah
Azokat a bűnöket, amiért nem büntetnek meg, sosem teheted jóvá.


Valahol, legbelül egy kis részem örül annak, hogy viszont láthatja elveszett testvérét. A mennyben töltött idők élénken élnek elmémben. Néha még manapság is visszatekintek az odafent lezajlott múltra és a mostanihoz képest nagy békességre. Jóval kevesebb dolgunk volt, s nem kellett azon aggódnunk, miként viselkedjünk a halandókkal, vagy mikor kell végeznünk valaki hozzánk hasonlóval. Örülök annak, hogy jól van, épségben, szavai azonban tőrként hasítanak lelkembe. Vonásaim szoborszerűvé merednek, eltüntetve magukról az érzelmeket. Színtelen és érzéketlen, mint megannyi csatában egykoron.
- Mert a húgom vagy. Az angyal, aki halandók miatt veszítette szárnyait. Nem hittem volna, hogy eljön az az idő, amikor te akarsz ártani nekik. Hová vezetett a mérhetetlen kíváncsiságod?
Istenkáromló szavait igyekszem elereszteni fülem mellett. Mindig voltak kétségei, egyes dolgokon talán túl sokat rágódott, s meglehet, a számára adott válaszaim sem terelték a megfelelő út irányába. Az én hibám lenne? Alkalmatlanságom az oka mindennek? Talán pont ez az oka annak, hogy úgy vélem, a beszélgetés nem oldana meg semmit. Pont úgy, mint egykoron, ugyanúgy visszaesne bűnébe, folytatva onnan, ahol abbahagyta. Csupán idő kérdése. Akkor sok figyelmet tudtam neki szentelni, mégsem jártam sikerrel. Az állandó harcok miatt jóval kevesebb időm lenne rá, így esélytelen, hogy felügyeljem. Mellettem pedig nem harcolhat erőtlenül.
Kardom átadom neki, növelve szemernyi esélyét. Tudom, hogy nagyszerűen bánik a fegyverekkel. Okos és rafinált harcos, éppen ezért figyelnem kell rá és tetteire. Az elhajított penge irányába figyelek. Hallom a kötél szakadását, majd a fejünk fölül lehulló kacatok összezörrenését. A halandót azonnal magamhoz húzom. Valamivel fölé hajolva próbálom védeni őt a lehulló tárgyaktól, saját fegyveremmel végigvágva a hálón, hogy legalább abba ne gabalyodjunk bele. Ekkorra ér oda Kaye. Tőröm amint végigvág a hálón, az általam átszolgáltatott kard felé közelít. Mélyen vállamba hasít mire sikerül elérnem, de ott megállítom. Fegyvereink egy pillanat alatt egymásnak feszülnek, én pedig megmarkolom a kardot keresztvasánál, hogy kiemelhessem magamból az angyali acélt. Másik kezemmel a támadó torkát ragadom meg, mielőtt azonban jobban rászorítanék, valami megálljt parancsol bennem. Hezitálok.
- Nem engedhetem, hogy még több halandónak árts, Húgom, ahogyan azt sem, hogy a halandók szabályai szerint végezd be. A harcosok csatában esnek el,  emelt fővel - szólalok meg, inkább magam győzködve hangosan, mintsem számára indoklásként.
Meg kell tennem. Nekem, ki alatt katonaként szolgált. Még most, amíg lehet harcnak nevezni a kivégzés helyett. Sérült vállam egyre nehezedik, de nem csak az. Az épségben lévőre éppoly teher nehezedik, ha nem nagyobb. Nyom lefelé, egyre erőteljesebben, szomorúsággal átkozva bensőmet. Ő az első, aki ellen fegyvert emeltem. Az első testvér, kivel végeznem kellene. Pont ő... Miért? Miért kellett így lennie? Akárhogy is, meg kell tennem!
Ujjaim lassan szorulni kezdenek. Lomhán, akár egy gépezet, mi olaj nélkül próbál működni. Kötelességből, szív nélkül. Arcomon furcsa jelenség lesz észrevehető. Szemeim könnycseppek eregetésébe kezdenek. Tudom, miként fog ez végződni. Lelkem már most siratja ujjaim közt fuldokló angyaltársam.





Kaye
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Bukott-Vadász
☩ Posztok :
46
☩ Reagok :
39

Szer. Jún. 28, 2017 9:35 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy, Aliyah & Kaye
Undorodva figyelem, a nyálcsorgást. Nővérem egykori büszke képe tintaként folyik szét előttem. Az egykor erős jellemű angyalt, a hűvös távolságtartó Aliyaht rabul ejtette egy földi halandó. Micsoda szerelem. Csak megingatom a fejem. A kis szemtelen bogarat egyszerűen kipöccintem a gondolataimból. Egyetlen dologra jó, elvonni a figyelmet. Szerencsére nekem nem kell foglalkoznom az épségével, legyen ez csak nővérem gondja, egy púp a hátára. – Szóval ezzel nyugtatod magad, hogy változnak az idők? Bort iszol s vizet prédikálsz. Miért tétovázol akkor még mindig? Tudod, hogy nincs esélyem ellened. – nincs mit szépíteni a dolgon, ez valóban így van. Talán, ha az lennék, aki voltam egyenlő esélyekkel indulnánk. Hiába a halhatatlanság, ha olyannal állsz szemben, aki feletted áll. – Egy mozdulattal véget vethetsz ennek, s elmondhatod, hogy Isten nevében elpusztítottál egy bűnöst, vagy most Mihálynak nevezi magát? Vagy Gabriel? Netalán Aliyah? Segíts, kérlek! – Billentem oldalra fejem, kicsit játszok a hangommal is, mint aki annyira el van veszve ebben a keszekusza világban. Nem mintha annyira érdekelne, mindenki Istent játszik mióta lelépet a színről. Magamhoz mérten túl sokat beszélek, persze nem véletlen. – És te miből gondolod, hogy tudod ki vagyok? – fordítom most először fejem a cserebogár felé. – Eleget éltem közözöttetek. De ez azt jelenti, hogy még Aliyah neked még nem mondta, hogy másokat nem hibáztattathatsz a tetteidért. Imádkozz, hogy legyen még rá alkalma. - A penge útját követem addig, míg a lábaim előtt meg nem áll. Most rajtam a sor, hogy lehunyjam szemeim, s mély levegőt vegyek. Szeretem volna, ha másképp dönt. Talán csak kérnie kellett volna, megoldottuk volna, úgy hogy az mindenkinek megfeleljen. Na jó, lehet, hogy Cserebogár kapott volna még egy-két pofont, na de a cél szentesíti az eszközt. A pillanat mikor a késem előkerül a hátam mögül, az mikor Tasy megragadja Aliyah karját. Vágja a levegőt s egyenesen afelé a kötél felé halad- a viskó jobb oldalán -, mely a felettük lévő kifeszített hálót tartja, benne mindenféle kacattal. Enged a kötél, a hálóba burkolt égi áldás lehetőleg mind a nyakukba zúdul. Ekkor kapom fel csak a felkínált kardot, s néhány lépéssel termek nővérem előtt. Sajnálom, ha azt hitte ez egy tisztességes küzdelem lesz, bár belegondolva, ez sehogy sem lett volna kivitelezhető. Új életem kezdetén, fájdalmak árán hamar meg kellett tanulnom, hogy aljas módszerekkel vehetem fel a versenyt a „hatalmasokkal”. Kövezzenek meg érte, akkor sem lesz szégyenérzet bennem. Csak ily módon tehetek némi előnyre szert, s meg lehet ez volt az első és utolsó alkalom. Nem is tétovázom, lendül is a kardom, a vélhetően még felocsúdó angyal felé. Függetlenül attól, hogy a padlón fekve vagy állva találom, vállától indul útnak saját pengéje, hogy valahol az oldalán érjen véget az útja.

Natasya Alaskeevich
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
81
☩ Reagok :
67
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth

Kedd Jún. 27, 2017 7:52 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kamo, Aliyah & Tasy
Regret is for suckaz
Az események gyorsan pörögnek. Túl gyorsan én pedig képtelen vagyok ily kevés koffeinnel a szervezetembe reagálni rá. Vagyis fejben igen, ott képes vagyok. Elregélem ezernyi gondolataimat Nemo kapitánynak, de szavakra nincs már időm. Hol a vihar zaja, hol egy-egy villám utáni mennydörgőparádé szakítja félbe, hol pedig némi székráncigálás, minek hála kezemből az a kevéske koffein is kizuttyan, félig leforrázva engem is.
És ha ez nem lenne elég, akkor még egy másik szék is közelít felém. Fejmagasan.
- Már megint az orrom? - nyüszítem, ahogy próbálok elhajolni előle, de szerencsémre erre nincs szükség: Aliyah levédi karral. Oh, saját karvédőm van. Ez annyira, de annyira menő. Ha nem ebben a szituban lennék, biztos, hogy így reagálnám le.
Jó, ne aggódjatok, mert még így is kicsúszik ajkaimon egy: - Azta! - hangzatú csodálkozás. Gyönyörködtető pillákkal tekintek fel az angyalra, ki értem jött. Olyannyira jó látni, hogy épségben van, hogy mindaz, amit álmodtam, amit valósnak hittem, semmiség csupán. Szívem megnyugszik, aggodalmam tovaszáll.
No de csak addig, amíg harcba nem akarna szállni Nemoval.
Oly düh járja át, melyet eddig nem láttam tőle - kemény két találkozásunk alkalmával.
- Nagyszerű, meg tudod ismételni a nevét! - tapsolok egyet a háttérben, hallva, hogy biza Nemo, vagyis Kaye, Kemo, maradjon ez, is kiejti utánam az angyali harcos nevét.
Igaz, most mindennek tűnik, csak angyalinak nem. Nem baj, változtatunk ezen.
- Igazából tök izgi, ahogy kardméregettek, meg minden, de rém unalmas… - tekintek rájuk, megpróbálva oldani a feszültséget, mely egyébként bennem kezd el egyre jobban nőni.
Félek, ha ezek ketten itt egymásnak esnek, akkor még nagy baj lehet. Nem csak azért, mert Aliyah is meggondolatlanságot tehet, melyet nem kívánok, hogy Miattam megtegye, hanem mert tényleg olyan vadászok tartanak erre, kik képességeivel szembe bizonyosan hátrányba hoznám őt.
- Inkább próbáljátok megbeszélni, tudjátok, egy-két üveg pia mellett. Elsírhatjátok egymásnak a panaszaitokat, egymás vállába kapaszkodva, tán még orrot is törhettek. Al, vigyázz, remekül tör orrot, aztán mindennek a végén jöhet a nagy ölelkezés, egymásnak is eshettek, no de csak finoman, ne az én szemem előtt - hörrenek egyet, kezeimet feltartva, némileg hátradőlt testtel.
De ahogy látom ez sem nagyon hat. Szemeimet egy pillanatra megforgatom, de eszem ágába sincs Aliyah közeléből tágítani. Meg amúgy is: mégis hova mehetnék?
S persze jön a következő csípős megjegyzés. Hitetlenkedő tekintettel nézek fel Kemora. Persze, egy magafajta - mert hát biztos, hogy angyal, nem? - hogyan is érthetné meg, hogy mit miért tettem eddigi életemben? Számára, ki halhatatlan, honnan is tudhatná, hogy világunk, melyet egyébként ők pusztítanak, az egyik túlélés ha remek vadászokat ismersz?
- Ha bűnnek számít, hogy ebben a világba mindent megragadunk, hogy túléljünk, hát legyen. Kerüljek a pokolba - szólok ridegen, tán hangom némileg gyűlölettől is átitatódik. Furcsa, ritkán antipatikus valaki. Mégis miből gondolja valaki, hogy nekem nem jár védelem? Mit tettem eme föld ellen, amiért ilyeneket kell hallgatnom? - Al… - fogom meg az angyal karját finoman. - Menjünk, tényleg, akik jönnek… Nem tudod, hogy milyen emberek valójában - szólok hozzá halkan, kissé borzas hajjal, de tekintetem mindvégig Kemon tartom.

Aliyah
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Posztok :
84
☩ Reagok :
77
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Anna Silk

Hétf. Jún. 26, 2017 12:45 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Kaye
&
Aliyah
Azokat a bűnöket, amiért nem büntetnek meg, sosem teheted jóvá.


A látvány ami fogad, elképeszt és haraggal telít el. Olyan érzés ez, mit nem lenne szabad éreznem, mégsem tudok gátat szabni neki. Akit kerestem, jelenleg egy székhez van kötözve, s aki ezt tette vele, nem más, mint saját húgom. Tudom, a jelenlegi állapotokban elkerülhetetlen hogy valamely testvérem kárt tegyen a halandókban, végtére is az angyalok egyik fele épp eltörlésükkel foglalatoskodik, azt azonban nem hittem volna, hogy pont Kaye lesz az, aki így cselekszik.
Karommal csapom félre a felém száguldó széket, nem hagyva abba Tasy közelebb húzását. Végül akár akarja a bukott, akár nem, mellettem köt ki a lány, kedvező távolságban tőle. Csupán el kell oldoznom ahhoz, hogy elmehessen. Az említett nevet mintha meg sem hallanám. Ismerem őt, miként ő is engem. Minket nem verhetnek át holmi ideiglenesen felvett nevek. Képes lennék kardot szegezni rá? Igen. Jelenlegi dühömmel valószínűleg habozás nélkül, egyelőre mégsem teszem. Egyszerűen hallgatom szavait, csendben dühöngve, a lehető legkevesebbre redukálva saját szavaim számát. Hogy miért? Mert ki nem állhatom jelenlegi hanghordozásom. A dühös sziszegést, mi fogaim közül szűrődik, az indulatot mi bennem ég. Azt, hogy bármilyen hezitálás nélkül rá tudnám vetni magam, ha úgy hozza a helyzet.
Natasya fecseg, mint mindig, ami egy némi nyugalommal szolgál. Túl nagy baj mégsem lehet, ha így képes szövegelni. Bár... Nála nem biztos, hogy ez sokat jelent. Mikor rávilágít arra, hogy ideges vagyok miatta, meglepetten nézek rá. Ha ő is észrevette, akkor nagy baj lehet. Uralkodnom kell magamon, nyugodtnak kell lennem. A harcos aki dühvel indul csatába, hatalmas hátrányból indul. Jókora levegőt veszek, miközben közé és Kaye közé lépek. Szemeim lehunyom néhány másodpercre, amíg kieresztem azt tüdőmből. A légzést még elismétlem néhányszor, mielőtt kardom húgom elé dobnám. Ha fegyvertelen, hát adok neki egyet.
- Bárki ellen képes vagyok kiállni, ha kell. Képtelen lennék elfeledni a kötelességemet. Megküzdöttem annyi démonnal, amennyivel csak összefutottam. Az idők változnak, Kaye. Jelenleg az is feladataim közé tartozik, hogy vigyázzak a halandókra, tehát a lány nem marad - jelentem ki határozottan.
Tőröm kezembe veszem. Készen állok az elkerülhetetlen küzdelemre. Nem áll szándékomban csak úgy itt hagyni őt, várva, mikor próbál meg lecsapni újra valamelyik halandóra. Szó sem lehet róla. Lehet, hogy a mögöttem lévő lány nem ártatlan, de ezzel tisztában vagyok. Tudom, hogy tolvaj, hogy valószínűleg rengeteg bűnt követett már el, az elítélése azonban nem az én dolgom. Talán... Egyszerűen képtelen lennék őt elítélni. Pont úgy, miként annak idején testvérem büntetése ellen is voltam, hosszú éveken át.
- Állj hátrébb, Natasya! - szólítom meg a lányt, le sem véve pillantásom az előttem lévőről - Te pedig fogd a kardot, Kaye!





Kaye
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Bukott-Vadász
☩ Posztok :
46
☩ Reagok :
39

Szer. Jún. 14, 2017 9:52 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy, Aliyah & Kaye
Eddig is sejtettem, de most már teljesen biztos vagyok benne, hogy ennek a nőszemélynek semmit, de semmit nem szabad mondani. Komolyan említettem olyasmit, hogy szórakoztató? Még sem tűnik olyan rossz ötletnek az a tömés, ami a száját illeti. Igen, az lesz a legjobb, hogy miután megitta a kávéját, elhallgattatom. - Ki csinál? - kérdezek vissza. Biztos tudja rá a választ. - Amúgy az nem egy rossz találmány a részetekről, valamelyiknek olyan selymes az íze. - mellékesen megjegyzem, miközben ábrándozok a csendről. Furcsa ez a kettős érzés vele kapcsolatban. - Te kérdezted. Ne kérdezz, ha úgy érzed nem fog tetszeni a válasz. - jegyzem meg ridegen. - Már mondtam, hogy ez nem az a világ már, hogy megengedheted magadnak azt a luxust, hogy ne tudj magadra vigyázni. Bár ahogy eddig elfigyeltelek benneteket, néha elég elképesztő dolgokra vagytok képesek. - vonom meg a vállam, fátyollal fedett bók, bár konkrétan nem neki szól. Bár csodával határos módon még mindig képes beszélni. Akár magára is veheti. - Ugyan minek? Rossz úton jársz, ha azt hiszed bármilyen módon rávehetsz arra, hogy elengedjelek, szóval ezért kár pazarolnod a szavakat. Talán el is hallgathatnál. - ér valamit enyhe célzásom? Dehogy ér, ugyanúgy folytatja. Csendben hallgatom kifakadását, nem válaszolok, csak halk motozásomból lehet biztos abban, hogy még vele vagyok. Egyszerűen nincs, ezt nem tudom jobban kifejteni. A semmi az semmi a nincs meg nincs. Ezt is ráhagyom, agyaljon rajta egy kicsit, addig is csendbe van. - Változtat a helyzeteden, ha tudod? Nem. Akkor meg mi értelme? Amúgy meg időben úgy is megtudod. - érthetetlen számomra, hogy egyesek miért nem tudják elfogadni azt, ami várj rájuk. - Nem született még meg az az ember. De tartogasd inkább a szavakat azoknak, akik érted jönnek. Náluk talán lesz esélyed. - újabb tanács, hátha megfogadja. Szeretném, nagyon szeretném. - Tökéletes vagy, már mondtam. - ejtek meg felé egy műmosolyt.

A szél játékának vélem a csattanást, - megbízómat csak holnapra várom, ki másnak jutna eszébe ebben az ítéletidőben idejönni, a semmi közepésre- így csak unottan fordítom fejem az ajtó irányába. Csak akkor állok fel, mikor megpillantom a betolakodó árnyat. Természetfeletti erejét hamarabb felfedi előttem, mint arcát. Ahogy nyilvánvalóvá válik szándéka, reagálnom kell. Nem hagyhatom, hogy véghez vigye. Megragadom a széket melyen eddig ültem, s az idegen felé hajítom, megpróbálva ezzel is elvonni a figyelmét. Reményeim szerint ez elég lesz ahhoz, hogy a lány ha nem is ott ahol eddig volt, de kettőnk közt maradjon megkötözve. Legyen bárhogy is, nevem a suttogó széllel szárnyal felém egy ismerős hangon, s egyszerre ejtem ki övét Locsi-fecsivel. - Aliyah. - a jég alatt parázsló tűz a pillanat törtrésze alatt lobban lángra, elmosva meglepettségemet. Egykoron nővéremnek nevezett angyalnak olyan érzelmek torzítják arcát, melyet soha sem láttam rajta. Még akkor sem, mikor sajátjainkat ölték egy-egy csatában. Vajon mivel nyugtatta magát, hogy kötelességből haltak? S lám most egy halandóért kockáztat, kiktől maga óvott egykoron. Dühös vagyok? Igen. Csalódott? Igen. Utoljára bukásom napján érintettek meg ezek az érzések, s tomboltak bennem egy darabig. Aztán idővel eltemettem őket, de a leggyengébb szavak is képesek egy sebet újra feltépni. De ezek a szavak egy cseppet sem gyengédek. Mély levegőt veszek, s lassan fújom ki. - Ezt te sem gondolhatod komolyan. Ennyi év után, kardot rántanál ellenem? - tárom szét karomat, hogy lássa fegyvertelen vagyok. - Hány éve is már? - kérdezem, talán ő emlékszik arra mikor letörték szárnyaim, s kidobtak, mint egy zsák szemetet. Sose nehezteltem rá azért amiért elbuktam, bár szerintem születtek nagyobb bűnök is, mint az enyém, még akkor is, ha sokszoros visszaesőnek számítottam. A rideg tekintettére vagyok dühös, arra, hogy soha sem keresett, még azután sem, hogy az Öreg úgy döntött inkább lelép. - Veled nincs dolgom, ahogy jöttél, úgy távozhatsz is, de lány marad. - jelentem ki ridegen. Nem akarom bántani, de nem fogom hagyni, hogy meglépjen a feladatom, de ha nem hagy más választás… még akkor sem, ha ehhez más módszerekhez kell folyamodnom. Kezeimet leeresztem egyiket magam mögé, míg a másikat a hátam mögé, hogy míg beszélek megragadjam késem markolatát, melyet korábban az asztalba állítottam. - Látod, nem szent, felesleges érte vért ontani, vannak mások, akiknek nagyobb szüksége lehet rád. Démonok ragadnak el ártatlan lelkeket, s gyilkolják angyalaid. Vagy már elfejtetted kötelességedet? - billentem félre fejem, s a parázsló tekintett fürkészem.

Natasya Alaskeevich
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
81
☩ Reagok :
67
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth

Kedd Jún. 13, 2017 9:49 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kaye, Aliyah & Tasy
Regret is for suckaz
Megjegyzésére csak nagy levegőt veszek és jól bent is tartom, kidüllesztve mellkasomat, hogy lássa, ebben most igaza van. De hát nem is, hiszen tüdőm kapacitása… na jó igazán nagy tud ám lenni. Nem akkora, mint egy gyöngyhalászé, nem is verseng vele, de azért pár percet – legalább egyet – kibírok a víz alatt.
És most is. Megfogadtam, hogy nem szólalok meg újra, de csak nem bírom ki.
- Csokisat, ha kérhetem. A banánosat mellőzzük, arra allergiás vagyok. De tényleg, ki csinál még manapság banános csokit? – teszem fel a költői kérdést. A háborúval új divatok jöttek létre, mint például ez is. A drága csokoládét így elrontani, no meg a sütiket is…
A szemkanalazásra csak szimplán összerázkódok. Inkább nem akarok még jobban belegondolni, de nem megy. Újra és újra ott van a szemem előtt a kép.
- Fúj – jegyzem meg magamnak enyhén grimaszolva.
- De azért téged sem árt… - jegyzem meg fű alatt, hisz az életem most ha akarom ha nem az ő kezében is van. Őt is meg kellene győznöm, hogy azért annyira ne szadizzon halálra. De egy kicsikét se. Sehogy sem, semennyit sem. Nem bántjuk a szép és tökéletes testem és személyemet. Nem, nem, nem szabad ám bántani. No senoritas.
- Feküdtél már koporsóba? Tudod, hogy milyen kicsi benne a hely? És milyen szűk? És hogy milyen merevek benne az emberek? – faggatozóm teljesen felháborodottan. Naná, hogy nem tudja, hogy milyen, azrét bezsél róla ilyen könnyelműen. No de én honnan tudom?
Arról inkább ne beszéljünk.
- Mi az, hogy nincs… Oh… - esik le a tantusz… Vagy ő is csak blöfföl? Igaz legutóbb kiderült, hogy az nem is annyira blöffölt kire azt hittem, hogy ezt teszi. Alsó ajkamba harapva fülelek és révedek el gondolataimba és próbálom összehasonlítani az eddig látott lelketlen példányokkal.
Nem, ő túl sokat beszél hozzájuk képest.
- Hogy hogy miért érdekel? Talán nincs jogom tudni, hogy ki tör ártatlan életemre? – lepődök meg teljes mértékben. Még, hogy minek nekem tudni. Mit érdekeljen engem? Hát talán azért, mert az életem múlik rajta? Néhányan bele sem gondolnak, hogy milyen értékes ez manapság? Ha már meg kell döglenem, legalább valahova adjam már el a lelkemet, nem?
- Mintha akadályt lehetne gördíteni beszélőkém elé – püffögök és hüffögök egy sort. Aztán csak szemeimet forgatom meg újabb szavaira. Hát már a poénokat sem érti? No meg a kötöszködést? Vagyis inkább jó tanácsot?
- Hé! Nekem minden grimasz jól áll, rendben? – emelem meg egy pillanatra gyógyító italomat és talán még folytatnám is, hogyha nem jelenne meg valaki e pillanatban. Vagyis dördülne be az ajtó, mire nyakamat húzom be.
- Esküszöm nem én voltam! – kezdek el mentegetőzni, mielőtt megpillanthatnám, hisz egyelőre nekem háttal áll az illető. Halk sikollyal fogadom, a szék húzását s hirtelenjében még a kávé is kiesik kezemből. A fémbögre hangosan kordul meg az eső zajában, fekete lőrém kiborulva kezd egyre nagyobb tócsát venni. Én pedig hökkenve bámulok rá, majd már-már dühösen az érkezőre, ám ekkor ő szólal meg.
- Aliyah! – sóhajtom megkönnyebbült mosollyal az ajkaimon, ahogy felé pillantok. Aztán szememet sütöm le, hiszen nem éppen így képzeltem viszont látásunkat. – Nem, nem, a neve Nemo… -nézek a másik nőre kijavítva az angyalkámat. De az események felgyorsulnak, s úgy tűnik, hogy nem nagyon tudok közbe szólni, így csak engedem, hogy eloldozzanak. Karjaimat megdörzsölöm a kötél nyomán, lábaimat már magam engedem ki.
Lassan állok fel és kiropogtatom minden csontomat.
- Atya, gatya, hogy ez mennyire jól esik, el sem tudjátok képzelni! – kiáltok fel újra csak megkönnyebbülten, ügyet sem vetve a fent álló eléggé kínos szitura. Még a levegőben érződő vibrálást sem vagyok hajlandó felvenni.
- Hogyne, a szárnyaim máris kinőttek – ropogtatom meg kezemet. Ha igaz, amit Nemo mondott, akkor innen nincs kiút oly egykönnyen, aztán csak figyelem a két szemben álló felet, szemeik vibrálását, izmaik feszülését. Aliyah furcsa viselkedését.
- Öhm… - hajolok be kicsit Aliyah mellett, hogy magamra vonjam a figyelmét. – Igazán megható, hogy ilyen ideges lettél, de azt hiszem, hogy ideje lenne picikét mennünk… Ugyanis lehet, hogy régebben együtt dolgoztam pár vadásszal, kik nem nagyon szívlelik az angyikat és akik most fenik rám a fogukat, mert nem vagyok hajlandó velük dolgozni? – nyögöm ki nagy nehezen félelmemet, félig kérdésnek álcázva izgatottságomat. – Bármi is van itt… - emelem fel mindkét kezemet és mutatok rájuk, próbálva tenyeremmel simítási mozdulatokat tenni – ráér.

Aliyah
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Posztok :
84
☩ Reagok :
77
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Anna Silk

Kedd Jún. 13, 2017 10:24 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Kaye
&
Aliyah
Azokat a bűnöket, amiért nem büntetnek meg, sosem teheted jóvá.


Megfogadtam magamnak, hogy a múltkori után nem megyek a lány közelébe, mégsem bírok magammal. Csupán látni akarom hogy egyben van még. Hogy távollétem alatt nem kapta el valaki azt a démonmágnest. Az is lehet, hogy most másba botlott bele. Jó ideig háza környékén vártam. Az eső teljesen eláztatta ruhám, miközben azt néztem, mikor ér haza. Nem jött. A városban kezdtem el járni, jelenléte után kutatva. Hallgattam a neszeket, bejártam azon helyeket, melyeken korábban gyakrabban megfordult, de arra sem járt. Senki nem látta az elmúlt órákban, ilyen esőben pedig nem hiszem, hogy az utcán rohangálna. Eszében sem lenne kilépni egy épületből, hacsak nem áll fenn az a helyzet, hogy ott nem juthat kávéhoz. Igen, azért talán képes lenne kimerészkedni, hogy futva tegye meg az utat az első ellátóig.
Emlékszem, egyszer azt mondta, a vízben lehetne legkönnyebben eltüntetni valakit, ezért vagyok most itt, a kikötő környékén. Ugyan remélem hogy nem így van, de meglehet, pont itt akadok majd nyomára. Ahány veszélyes alakkal találkozott már, s ahányat minden bizonnyal felbosszantott, megvan az esélye annak, hogy itt bukkanjak rá, vagy olyanokra, akik tudják, merre van.
Nagyjából fél óra múlva hallom meg hangját. Jár a szája, mint mindig. Akkor is ha nincs semmi gond és akkor is, ha nagy bajban van. Egy másik szavai társulnak övéihez. Ismerős tónus, mi egyszerre költöztet belém nosztalgiát és szomorúságot. Biztos vagyok benne, hogy találkoztam már a hang tulajdonosával, de a hallottak nem engedik meg nekem, hogy leállva azon kezdjek merengni, ki lehet. Egyébként sem ismerős a megejtett név, de nem is ez a probléma. Miért kellene a legrosszabbra készülni? Csak nem? Már megint bajban van. Mi másért lenne egy ehhez hasonló helyen?
Nekem sem kell több. Mivel nem érzek a pároson kívül más jelenlétet, így úgy döntök, nincs szükség arra, hogy taktikázzak. Egyenesen a bejárathoz megyek, mit nagy zajjal nyitok ki, türelmetlen indulva meg befelé. Kezem kardom markolatán pihen. Az angyali penge készen áll arra, hogy elővegyem, s harcba hívva vért ontson, ha szükséges. Nem akarok kárt tenni senkiben ha nem muszáj, ez az elhatározás azonban csupán addig létezik fejemben, amíg meg nem látom az elfogott lányt. A harag gyorsabban költözik belém, mint ahogy lecsapott a mai vihar. Ahogy összetört, koszos alakja kirajzolódik fejemben, úgy szabadul el erőm egyetlen pillanat alatt. Nem érdekel ki tette, megfizet. Még ha ember is az illető, akkor sem tehet ilyesmit! Az alatta lévő széket felém mozdítom erőmmel, hogy távolabb húzzam a mellette lévőtől, kire csupán most téved tekintetem. A felismerés valamiért még dühösebbé tesz, mint előtte voltam.
- Kaye - ejtem ki nevét, haraggal hangomban.
Valószínűleg még életében nem látott így. Amíg odafent voltunk mindketten, sosem kerültem még hasonló állapotba sem. Feszült már voltam, vagy dühös magamra, de másra, méghozzá ennyire... Soha. Most mégsem tudok uralkodni érzelmeimen. Az, hogy elbukott húgom ezt tegye valakivel... Mivé lett mióta nem figyelem útját? Az én hibám lenne? Azért, mert aznap hagytam őt elbukni? Meglehet, rosszul gondoltam azt, amit. Talán mégsem könnyebbült meg, mikor az angyali terhek lehulltak vállairól, szárnyaival együtt.
- Ránts kardot, Kaye! - utasítom.
Hangom betölti a teret, ide-oda pattogva a falakon. Közben odalépek a magamhoz közelebb húzott emberhez, hogy eloldozzam. Sajnálom, hogy ez történt vele. Ha nem megyek el, talán mindez elkerülhető lett volna.
- Nem maradhatsz itt, Natasya. El kell menned - mondom neki, valamivel lágyabb hangon.
Egykoron az őt elfogóhoz is hasonlóan szóltam. Testvér volt, barát, kinek reménykedtem fejlődésében és próbáltam egyengetni útját, mindhiába. Mikor letaszították a földre, hibásnak éreztem magam. Miféle szeráf az, akinek megbukik egy katonája? Elbuktam, nem csak mint vezető, de talán úgy is, mint testvér. Azzal győzködtem magam, hogy jobb így neki. Hogy kevesebb aggodalommal kell majd szembenéznie. Biztos voltam benne, hogy boldogul és megtalálja az útját, de sosem hittem volna, hogy így végződik. Mert bizony végződik. Nem engedhetem, hogy másokkal is hasonlóan bánjon, érzéketlenül ártva nekik. Amennyiben nincs fegyvere, úgy átadom neki kardom. Ez esetben csizmámból tőrt veszek elő, hogy azt használhassam ellene. Valószínűleg, az erőkülönbség miatt nem is baj, ha szerez némi méretbeli előnyt.





Kaye
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Bukott-Vadász
☩ Posztok :
46
☩ Reagok :
39

Szomb. Jún. 10, 2017 10:10 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Kaye
Félig lehajtva a fejem nézem továbbra is. – Több levegőt szívsz be, mint amit kifújsz. – kezdenék bele, hogy válaszoljak a kérdésére. Enyhén megrázom a fejem, lábamra támaszkodva állok inkább fel, s indulok meg a konyhának nem nevezhető részhez. Lehetetlen mellette szóhoz jutni, nem is tudom, mire lehetne hasznosítani a csipogóját. – Kávé, leves. Apró süteményt nem akarsz? –  a maga módján még jópofa is a kis csaj. De ezt csak magamnak vallom be. Szóval akár ezt ki is húzhatjuk. – Nem tudom. – állok meg néhány másodpercre. – Azzal még nem próbáltam, de minden bizonnyal igazad lehet. – folytatom tovább a keresgélést. – Ha a szükség úgy hozná, egy szemet talán ki lehetne vele kanalazni. – fogok meg egyet s forgatom meg, majd visszadobom a többi közé. – Nem engem kell meggyőznöd erről. – válaszolok kurtán. A magam részéről még mindig nem izgat, hogy mit tud vagy sem. Egyelőre nem gondolkozom azon, hogy társulnom kellene bárkivel is. S amúgy is ez nem az ő terepe lenne. – Ezt a gondolatot lehet kevesen osztják és jobban el tudnának képzelni egy koporsóban. Az is lehet, van olyan kényelmes, mint egy ágy, csak a baldachin hiányzik felőle. – nyugtatom meg.  – Mivel, hogy nincs, ezért lényegében igen. – és nem is hazudok, bár Atyánk adott szabad akaratot, de a lelket valahogy kifelejtette. Vajon miért? Ez az a kérdés, amire szerintem senki se tudja a választ. Bonyolult dolog ez, lelketlenek vagyunk, mégis lehetnek érzéseink. – Már mondtam, hogy nem tudom. A részletekbe nem folyok bele, fizetnek s kész. Téged miért érdekel? Készülj fel a legrosszabbra és akkor csak meglepetés érhet. – megtanultam már, hogy minél kevesebbet tudok, annál nagyobb az esélye, hogy útban leszek, s esetleg én leszek a legközelebbi préda. Persze, akadnak kivételek, de ez most pont nem az. – Nem! – vágom rá azonnal. Isten ments! Bár inkább a faggatózásával van a probléma, túl sokat kérdezz. – Szerintem semleges név, nemo latinul annyit tesz senki.  Hogy mi? – meresztem ki a szemeimet. – Nekem mások a módszereim, az szerintem a te asztalod. – vigyorgok rá kissé kényszeredetten.

Natasya Alaskeevich
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
81
☩ Reagok :
67
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth

Csüt. Jún. 08, 2017 8:57 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kaye & Tasy
Regret is for suckaz
Hevesen bólogatok, komolyan tekintve rá, csak hogy lássa: igen, lehet ennél még rosszabb is, sőt! Igazából a külvilág felé mindig a bolondosabb arcomat mutatom, a gondtalant, azt akit igazából semmi sem izgat és mindenen könnyedén túllép. Csakhogy sokszor nem így van, sokszor magamban őrlődöm, de van, hogy tényleg igazán gyorsan jutok túl rajta. Minden csak helyzet kérdése.
A leütésem előtti állapotomban viszont ritkán lát bárki is. Ezért is próbálok újra csak beszélni és beszélni, elterelve a figyelmet.
- Nem hűlt ki a gyomrom? – pislogok rá nagyokat, mint aki nem is érti, hogy miről beszél. Valójában nem értem. Sok beszédstílust hallottam már, de ezt? – Ne is hűljön ki, nem akarom, hogy kihűljön, maradjon csak ilyen meleg mint most. Sőt lehetne melegebb is, mh, egy tányér finom, forró leves – ábrándozok hangosan, s hallom, ahogy hasam ennek hatására megkorgul. Na szép, még ez is, mintha nem lenne így is elég kínom. Lássuk, szedjük ráncba őket: fejfájás, szédülés, végtagjaim zsibbadása, egyre növekvő feszültség. S most még az éhség érzet is. Mi ez ha nem egy igazi érzelmi atombomba alapja?
Mosolya azonban mégsem bizalomgerjesztő, sőt. Egy pillanatra belém is fagy a szó. Mi van ha tényleg megteszi? Mi van ha többet nem tudok beszélni hangosan? Atya gatya egyedül fogok maradni a gondolataimmal? Szemeimet meresztve rá figyelem, ahogy felém sétál, egyre közelebb és közelebb ér, majd… elmegy mögöttem.
Forgatnám hátra a fejem, de pont nem látom, hogy mire készül, csak hangokat hallok.
- Na, azt pont gondoltam, csak épp azt nem mondtad, hogy miből. Fogadjunk, hogy még egy kiskanállal is ölni tudnál – forgatom meg szemeimet. Miért, miért bókolok neki, amikor épp meg akar ölni? Jah persze, hízelegni kell, még akkor is ha nehezemre esik. Hallom, ahogy szekrényeket nyit ki. A rozsdás zsalu éles hangon visít fel, én mégsem tehetem. Csak reménykedem, hogy hű barátaim a patkányok megeszik az arcát.
- Igazán nagy baj, pedig amiatt is lehetnél. Igazából tejbe vajba kellene füröszteni engem, hisz rajtam kívül nem találsz még egy olyan embert a városba, aki képes lenne bármikor, bármit, bárkitől megszerezni – hangzik a hasonlóan szerény kijelentés magamról, mint amaznak az imént önmagáról. – Mh, tökéletesen… - ábrándozok el egy pillanatra és már mozdulna is a lábam, hogy keresztbe tegyem, de lekötözött bokám megakadályoz ebben. – Valójában egy baldachinos ágyba néznék ki tökéletesen, nem, nem is. Híres énekesnőként, vagy balerinaként – sóhajtozok továbbra is ábrándos hangon, ahogy fejemet felemelve a plafont nézem. Ha már ide vagyok kötözve, biztos, hogy nem fogok magamba roskadni… Roskadjon a fene.
- Nana, neked aztán mindegy, hogy milyen lelki állapotban dolgozol? – néznék rá merőn, de hát, még továbbra sem látom, csak a hangokat hallok. Valami csorog, valami kattan, valami meggyullad.
Kész, ez itt a vég, nincs kiút. Szívem egy pillanatra elfacsarodik. Még újra akartam látni Aliyaht. Még egyszer, hogy a szemére vethessem, mennyire is aggódtam érte. És hogy elbüszkélkedjek neki, hogy mennyire nem kerültem bajba az elmúlt hetekbe… Annyira. De azt hiszem, ha így látna nem hinné el nekem.
- Oh, épp annyira értékes, hogy bebiztosítsam magam ilyen helyzetekre. Mellesleg, legalább elmondanád, hogy mégis melyik gazfickó akar látni? Csak, hogy felkészüljek lelkiekben – nyúztótatom hátra a nyakamat, hangom bár gondtalan, de azért az ingerültséget lehet érezni belőle.
Naná, kell kávé. Kávé, kávé, kávé.
S hallom, hogy közeledik. Szívemet elfacsarja a félelem, mégis merészen tekintek oldalra, fel rá, majd… Elérzékenyülve a kávéra. Halk, meghitt oh csúszik ki a számon, ahogy orromba fúródik az édes, érdes illat.
- Auch, auch, auch… - pattanok meg egy pillanatra, s halk fújolgatásba kezdek, amint megérzem a nedves nadrágomon keresztül a forró bögre alját. De kit érdekel most? Jah, igen a kezem.
Szavaira már nem is figyelek, csak vasmarokra kapom a bögrét és mohón kortyolok bele. Az sem érdekel, hogy végigégetem vele nyelvemet és nyelőcsövemet. Halk, jóleső morgást hallatok. Szemeimet becsukom és úgy élvezem az érdes, üres ital finom ízét. Na jó egy picit furcsa, mit ne mondjak, de kávé. Innentől kezdve meg nem érdekel, hogy milyen.
- Köszönöm… - berregem halkan, akár dorombolhatnék is. A lelki békém immár lassan helyre áll. Immár kezdhetnék valami okosat is a helyzetemmel. – Tényleg nem? Uh, akkor beszélhetek jó sokat, jó sok mindenről úgyse hallja meg senki – vigyorodik el szemtelenül. Jó hát szeretek beszélni na. Vessetek meg érte.
- Nemo? Mint a kapitány, kinek tengeralatjárója van? Azt hittem, hogy ez inkább pasi név, habár... – tekintek végig a nőn, tetőtől, talpig, szemérmetlenül . – Nem nagyon tűnsz nőnek. Hiba, pedig egy kicsit más stílus, s wow, bomolnának utánad a férfiak. Mindenki a tenyeredből enne. No meg akkor is ha levakarnád a képedről a grimaszt és a fintort. Nem áll jól – rázom meg a fejemet, miközben immár teljesen nyugodtan ülök a székbe, kortyolgatva forró italomat.


Kaye
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Bukott-Vadász
☩ Posztok :
46
☩ Reagok :
39

Szer. Jún. 07, 2017 10:18 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Kaye
Eltűnődve figyelem fészkelődését.  ~ Sajtkukac.~ Azt hiszem, ezt a jelzőt használják, az olyan emberre, aki egy pillanatra sem képes megülni a seggén. Semmilyen helyzetben. Nem tudom eldönteni, hogy ez inkább mulatságos vagy már szánalmas. A legtöbben ilyen helyzetben, inkább halkan szipognak, vagy magukban rimánkodnak, de legalábbis egy ideig csendben tűrnek. De ő nem. Még alig pár perce, hogy magához tért, s máris be nem áll a bagólesője, s mindennek tetejébe még követelőzik is. – Lehet ennél rosszabb is? – vonom fel a szemöldököm s dőlök hátra újra a széken. –  Csodálom, hogy még nem hűlt ki a gyomrod, annyit beszélsz. Talán mindkettőnk érdekében be kellene tömni. – mérem végig, csábító gondolat, halványan elmosolyodom. Felállok, elsétálok mögötte. A csónakház hátsó szegletébe megyek s az ott felállított szekrényt fosztogatom, csak van itt valami… - Majdnem mindenből. – egy cseppet se szerénykedem. – Ez nem az a hely már, ahol megengedheted magadnak, hogy ne legyél mindenre felkészülve. – teszem még hozzá hidegen, ahogy az egyik szekrényt nyitom ki a másik után. Konzerv, némi avasodott mogyoró… ~ cikóriakávé, hmm~ beleszagolok, semmi természetellenes. ~ Megteszi. ~ Forgatom meg a zacskót. Már egy éve lejárt, de mi baja lehet tőle? Kis gyomorgörcs, de legalább csendbe marad. Szememet megforgatom, rátámaszkodok a szekrényre, újabb remek felvetésére. – Minek nézel engem? Nem a kényelmed miatt vagyok itt. – veszek egy nagy levegőt. Erőt veszek magamon, hogy elolvassam miként is kell ezt a valamit elkészíteni. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne újra leütni.– Nem hiszem, hogy azzal fognak foglalkozni, hogy miként is nézel ki. S szerintem tökéletesen is mutatsz így is – nekem legalábbis, nézhetne ki rosszabbul is. Közben próbálom beizzítani azt az egyszemélyes gázégőt, amit találtam. És sikerül. Ez a jelen helyzetben számára életmentő dolog. – Aránylag egyben vagy, semmid sincs eltörve. Akár dolgozhatsz is. – mondjuk, amit én el tudnék róla képzelni, hát ahhoz nem túl sok szakértelem kell. Egy megkezdett vizes palackból öntök a fémbögrébe, s felteszem a gázégőre. – De ha engem kérdezel, nem tőlem kell tartanod, hanem azoktól a gazfickóktól, akiket említettél. Értékes? – fel kell, hogy nevessek. – Ha ennyire értékes lennél, vajon itt lenne a találkozótok? – sikeresen felforr a víz, beleöntök egy adagot ebből a valamiből. Vajon elég lesz? Inkább öntök még hozzá, azt írta keverjem fel, hát ezt teszem. Keresek egy tisztának mondható bögrét és átöntöm abba. Kezemben a bögrével csuklómon egy guriga szigetelőszalaggal, hallhatja közeledő lépteimet a háta mögül. – Ezt találtam csak, érd be ezzel. – teszem ölébe a bögrét. – Csak semmi hirtelen mozdulat, mert forró. – guggolok le mögé. – Előre szólok, innen csak úszva vagy futva tudsz elmenni, de akkor gyorsnak kell lenned. Sok erre a vadállat. – oldom meg kezén a kötelet, s szabadítom meg a bal kezét, a másikat erősen tartom, s kötöm a szék lábához vissza. – Közel és távol én vagyok csak itt. Senki nem fogja hallani a kiáltásaid. – hajolok a füléhez, ahogy kiegyenesedem. Szabad kezével, akár vakarózhat is most már. Visszaülök a székbe, s hintázni kezdek. – A nevem? – kérdezek vissza. Szerinte lehetek akár senki is. Miért ne? – A nevem Nemo.  

Natasya Alaskeevich
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
81
☩ Reagok :
67
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth

Kedd Jún. 06, 2017 8:35 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kaye & Tasy
Regret is for suckaz
Hajam ezernyi szála az arcomba tapad és rendkívül idegesít az egész. Bennem van az ösztön, hogy kisöpörjem onnan, fejem ingatom is oldalra, mindkét irányba, de eredménye nincsen. Nem, mert minden fekete tincsem elnehezült a sűrű esőcseppek alatt. Kezemet is emelném, mindhiába mit sem érek el vele. S ha ez nem lenne elég, érzem, ahogy sminkem fekete csíkja lassan a mellemnél jár.
És ha ez még mindig nem lenne elég, már órák óta nem ittam kávét. Hát ezért szereltettem én be magamnak az övemre az okos kis termosztartót. Mit érek vele, ha az épp leesik rólam a kikötőben elesésem közbe? Inkább bele sem gondolok, hogy a drága nedűm, miként folyik szét a flaszteron, miként keveredik a hideg esőcsepekkel. Hogyan hígul fel.
Nem, mert így is lassan sírhatnékom támad, ezt pedig ennek a némbernek biztos, hogy nem fogom megadni.
- Valóban te nem mindenki vagy, hanem egy valaki. Vagy akár felőlem egy senki is lehetsz, mit érdekel engem, de szerezz nekem kávét. Hidd el, nem akarod látni, hogy milyen vagoyk kávé nélkül. Nagyon nem akarod látni. Egyáltalán nem akarod látni - érvelek neki elég erőteljesen megrángatva magam a széken, hátha lazul szorításom. De persze, hogy nem, alig és ez csak még jobban bosszant.
Arcomat felfújva nézek rá újra. Hogyan kötött ez meg? Milyen erővel? Mit akar tőlem, vagy mit nem? Miért tud ilyen nyugodtan ott ülni, oh hogy idegesít ez a kis...
Fufufufufufu.
- Pedig arra kellene neked inkább... Mondd csak, miből nem tudsz te fegyvert csinálni? - átkozódom bár inkább hallatszik bóknak. Ha más környezetben lennénk, más szituációba biztos, hogy olvadoznék tudásáért. De így, hogy ellenem használja és még csak a buksimat sem tudom megtapogatni?
- Legalább az egyik kezemet engedd már el! - fészkelődöm. - Vagy vakard meg a tarkómat és seperd ki a hajam az arcomból. Mégsem mutatkozhatok így néhány gazfickó előtt nem? No meg ha meglátják, hogy az értékes emberkéjével mit csináltál... Mégis hogy dolgozzak így? Mh? Miként? - kérdem tőle költőien. Tudom, hogy mindez csak a kávé nélküliség mellékhatása. Ha ott csörgedezne a vérembe sokkal nyugodtabb lennék, de így?
- Igen is tudok magamra vigyázni. Hátul még nincsenek szemeim, honnan tudjam, hogy mire készülnek ellenem, a settenkedők? Amúgy is nekem kellene settenkednem mások mögött nem fordítva. Ez így rohadtul nincs rendjén - méltatlankodok továbbra is. No nem ártok én másoknak annyira, csak épp kizsákmányolom, amíg nem figyelnek. De hát ki az aki elhinné eme cukipofának, hogy ártana neki? Na ügye. Teljesen jó dolgom van.
- Legalább áruld el a neved... kérlek. Ha te már tudod az enyémet - fészkelődök továbbra is.



Kaye
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Bukott-Vadász
☩ Posztok :
46
☩ Reagok :
39

Szomb. Jún. 03, 2017 3:03 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Kaye
Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni
Rozoga széken a hátsóm, lábam egy hordón pihen. Csatakos hajam összefogtam a tarkómnál, hogy a vízcseppek ne az arcomba hulljanak, így most gerincemet csiklandozzák. Körmöm alól piszkálom ki a piszkot késem hegyével. Nyöszörgésére leszek figyelmes. Oldalra fordítom a fejem, majd vissza. – Ha nem tűnt volna fel, ez nem egy kávézó. – húzom el az ajkaim. – Én pedig nem vagyok mindenki. – emelem le a lábaim s dőlök előre, hogy úgy folytassam, amit elkezdtem. Nem is gondoltam ilyenre, még vízre sem, hisz nekem semmi szükségem rá. És egy napot talán ő is kibír nélküle, ennyi, amíg élvezzük egymás társaságát.  Hogy utána mit kezdenek vele, fogalmam sincs és nem is nagyon érdekel. Igaz ennek csak ő nem örül, mint tudtam meg a kikötőben, őt nagyon is érdekli, hogy mi lesz a sorsa. Most kivételesen nem én vagyok az, aki beteljesítse végzetét. Csak az áru leszállításával bíztak meg. – Az evezőt nem csak lapátolásra lehet használni. – válaszolok közönyösen és vonom meg a vállam. – Ha lesz rá alkalmad, lehet nem ártana elsajátítani valamit. – ha lesz rá alkalma. Mert mint említettem ez nem biztos. Igaz nem vagyok egy nagy dumás, főleg nem azokkal, akik a munkám részét képezik, de ennyi még belefér. Egy tanács, a jövőre.

Natasya Alaskeevich
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
81
☩ Reagok :
67
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth

Csüt. Jún. 01, 2017 8:23 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kaye & Tasy
Regret is for suckaz

Ott toporgok a moló szélénél és felváltva nézek a csónakra, a tajtékzó habokra és a mellettem szerencsétlenkedő nőre. Szemeimből – már ha lehetne a sötétségben bármit is látni – a dac szól. Kizárt, hogy ebbe én önként belemásszak, ennyire nem meg még el az eszem.
Gondolataim már ott járnak, hogy visszafordulok, már az sem érdekel, ha hátamba kést márt. Mégis mi rosszabb lehet Ennél, itt magam előtt? Na persze, no meg…
Hirtelen érzek ütést a tarkómnál. Érzem, ahogy szemem keresztbe áll, s tudatom egyre nehezebbé válik. A világ elsötétül előttem, testem pedig elernyed.
Elernyed és egy lángoktól tengő kút felé esek. Felfog annak rácsa, de mit sem változtat helyzetemen. A lángok egyre magasabbra és magasabbra csapnak. Testem kicsavart pozícióba fordul, szinte nem tudok semmit sem tenni ellene, mintha nem is én mozognék, hanem marionett bábuként mozgatnának. Magzatpózba kerülök, vagyis valami hasonlóba. Egyik lábam behajlítva fekszik mellettem, amíg a másikkal már-már térddel érintem a vállamat. Egyik kezem kicsavarva alattam fekszik, a másik pedig mögöttem. Hajamból a tűzre csöpög a víz, mely sisteregve enyészik el a semmibe.
Amikor végre képes vagyok úrrá lenni testemen lassan állok fel.
- Hahó! – kiáltom el magamt, de sehonnan nem jön válasz. A kút – vagy bármi is ez – hirtelen kezd el imbolyogni alattam. Felállva kinyújtott kezekkel falakat tapogatok meg. Hirtelen emelem fel fejemet. Egy kút közepénél lehetek felettem, alattam kör alapba téglafal húzódik. Csak amíg felettem a fekete ég húzódik, alattam tűz ropog, mintha megpróbálna megsütni.
- A francba… - ripítok magamra s hirtelen nem tudom, hogy miként kerültem a kikötőből ide… Mégsem maradhatok itt. Megpróbálok a sima téglákon felkapaszkodni, azonban mit sem ér ez az imbolygás mellett. Ujjam újra és újra megcsúszik és visszaesek a rácsra. Egy-két körmöm már letört, ujjbegyeim véressé váltak.
Majd hirtelen marad abba az imbolygás. Testem tehetetlenül csapódik a falnak, mely rései közül lassan vöröslő vér kezd folydogálni.
- Oh ne… - suttogom magamba. Hirtelen csapódok át a másik falnak. Képtelen vagyok mozdulni, cipőm sarka újra és újra lecsúszik a rácson a tűz irányába. Mégis mi történik velem? A vér, a sötétség, a meleg… A tehetetlenség. A falból egy kéz nyúl ki felém.

Hangosan sikítok fel, immár a valóságban is. Hirtelen pattannak ki szemeim és dőlök előre. Dőlnék, már ha tudnék, de képtelen vagyok rá. Testemet nem csak béklyó, de kötelek is erősen tartják egy székhez. Lábamat meg sem tudom mozdítani, ahogy kezemet sem. S amit érzek, az a metsző hideg. Ajkaim ellilultak már, halkan remegnek.
Szétnézve egy régi raktárépületbe lehetek, nem máshol.
- Hol… - hallom saját erőtlen hangomat. Órák telhettek el azóta, hogy nem ittam… - Hé! – ugrik be, hogy hol és kivel is vagyok valójában – Mondd, hogy legalább kávét hoztál. Mindenki pontosan jól tudja, hogy anélkül hasznavehetetlen vagyok! – mocorgok a kötelek szorítása alatt. Mit ne mondjak rohadt kényelmetlen így ülni. S ha nem lenne így is pocsék a helyzetem fejem sajog, tarkóm viszket és még csak meg sem tudom tapogatni. - Mégis mivel ütöttél te le? - sziszegem fogaim között.

Kaye
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Bukott-Vadász
☩ Posztok :
46
☩ Reagok :
39

Csüt. Jún. 01, 2017 2:44 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Kaye
Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni
Jó kislány, nem szól egy szót sem. Meg is dicsérném, de inkább nem szemétkedek vele. Addig jó nekem míg hallgat. Szóval csak a csónaknál kezd el makacskodni, s présel ki magából egy ellenkezésre szolgáló fél mondatot. – Hát jó… - nekem is csak ennyire futja, belátom, hogy kár egymás idegeit tépni a továbbiakban. Lassan egyenesedek ki, s már lendül is az evező a kezemben. Nem akarom túlságosan átrendezni az arcberendezését, így csak valahol a tarkója környékére próbálok ütni. Természetesen valamivel nagyobb erőt viszek bele, mint az előbbi „orrbelövésnél”. Csak azt szeretném, ha úgy szédülne bele a csónakba, ahogyan egy eszetlen lepke hullik alá az utca lámpájánál. Eszméletlenül. Ha ezzel megvolnék, - s nem a vízből kell kihalásznom, ami persze előfordulhat-, úgy elhelyezgetem a ladikban. Így elnézve kicsit hasonlít egy saját farkába harapó kígyóra. Istenem, muszáj volt valahogy behajtogatnom, ebbe az átokverte lélekvesztőbe. Bár így kénytelen vagyok magam evezni, de hát… Gyújtok egy viharlámpást és evezni kezdek. Nem éppen ez földi életem legizgalmasabb pillanata s néha elmorgok egy átkot arra, aki kitalálta, hogy egy elhagyatott csónakházba vigyem ezt a szerencsétlent.  Mit csinálok akkor, ha netán felébred azelőtt, hogy odaérnénk? Egyszerű, mint egy pofon, de mivel olyat már kapott ezért bakancsom talpával fogom visszaédesgetni álmába. Halkan koppan a ladik a csónakház belsejében lévő stégnek. A hurkot átvetem egy csonkhoz, Csipkerózsikát meg kigörgetem belőle. Először a felső testét dobom ki, utána meg a lábait. Így lehet önkéntelenül, de egy bukfencet is végrehajt. Hónalja alá nyalábolva húzom végig a megkopott, töredezett padozaton, s állítom egy sarokba, míg kerítek egy széket. Néha arrébb tolok a képemből egy-egy kötél darabot, hálót, amely a mennyezetről lóg le. Patakokba folyik le rólam a víz, mintha legalább úszva tettem volna meg idáig az utat. Egy pár hordót megkerülve találok egy elég strapa széket. – Ez jó lesz. – jegyzem meg csak úgy magamnak. Visszafele leakasztok egy kötelet is. A kunyhó közepére állítom, annak közepére pedig a vérző orrú kislányt ültetem, mint valami gyertyát a születésnapi tortára. Feje előre billen, s a teste is követi, bár nem sokáig, kezeit a széktámlája mögött kötöm hátra, majd elmetszve a kötél darabot a bokáját is összekötöm. Megnézem a pulzusát, biztos életben van- e még. De úgy tűnik még piheg. Az az egy lámpás, ami még a csónakban világít éppen csak valami félhomályhoz hasonlót biztosít, így még kettőt meggyújtok. Korában már feltérképeztem a terepet, jó formán a nagy büdös semmi közepén vagyunk. A két szárnyú ajtó, ami a ház túloldalán van, az is az erdőbe vezet, csak néhány mérföldre van egy út, s azt se sokan használják. Szóval elég kietlen a környék. Leülök, fárasztó egy meló ez. Élvezem az eső kopogását a tetőn, a villám csapkodását a törött ablakon keresztül. Élvezem az égiháborút.

Natasya Alaskeevich
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
81
☩ Reagok :
67
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth

Csüt. Jún. 01, 2017 8:21 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kaye & Tasy
Regret is for suckaz
Összeszorított fogakkal nézek, legfeljebb szemeim árulkodhatnak a sötétben a teljes megvetésről, undorról és gyűlöletről. Nem tudom, hogy ki ő, vagy hogy mit akar tőlem. Nem ismerjük egymást, s tán épp ezért bosszant eme viselkedése. Kevesen maradtunk emberek, nem az lenne a feladatunk, hogy egymás ellen forduljunk... Van épp elég nép, ki írt minket.
Engedelmesen fordulok meg és indulok meg sántikálva. Bakkancsom sarka folyamatosan ki akar törni, bokám kifordul. Egy-egy lépésnél elvesztem a lendületem, de aztán gyorsan visszanyerem.
Lassan tipegek, vonakodva, a magam részéről sehova sem sietek. Miért is tenném, hisz egy őrült bige akar engem megölni, vagy... Bármit is csinálni. Lényegében a halálba visz, még ha közvetetten is. Dacosan némasági fogadalmat tettem, legalább csak egy kis időre. Nem érdemli meg, hogy hangom hallhassa.
S persze topogásomért meg is kapom a jutalmam. Néha előre lök. Ekkor felsőtestem begörnyed, vizes hajam teljes mértékben a szemembe lóg.
- Kizárt... - állok meg a csónak előtt. Nincs az az isten, amiért én beszállnék vele egy hajóba. Inkább önként fojtom meg magam, minthogy vízhalált haljak. Mégis hogy nézne ki utána a testem? Teljesen fel lenne fújódva.
Szóval a helyzet egyszerű. Kényszer nélkül egy ladikba ezzel a nővel be nem szállok. Legfeljebb ha leüt és betesz. Vagy bedob... belök... Önként soha. Kizárt. Nem tud rávenni. Ennyi. Kápíse?
[/color]

Kaye
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Bukott-Vadász
☩ Posztok :
46
☩ Reagok :
39

Szer. Május 31, 2017 10:31 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Kaye
Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni
- Csak van valami abban a csinos fejedben. – mondom neki, mikor belátja, hogy sokkal jobban jár, ha önként jön velem. A sértegetését pedig elengedem a fülem mellett. –Akkor lépés indulj! – fordítom menet irányba. Nem vagyok kíméletes vele, kellően felbosszantott, bár ahogy elnézem, ő sem vigyorog már annyira, mint eddig. Nem mintha a szívemre venném vagy csak egy kicsit lelkiismeret furdalásom lenne, amiatt, mert betörtem az orrát. Ez lehet az új sexepilje. Igazából csak néhány métert kellett volna szaladni hagyni, ahhoz, hogy elérje utazóeszközünket. Ha nagyon nem akar tipegni, úgy néhányszor meglököm hátulról, hogy szedje azokat a csinos kis lábait maga alatt. Kis csónakhoz vezetem, melyben már szinte bokáig áll a víz, az eső miatt. Több időjárás jelentést kellene hallgatnom. Az evezők a mólón hevernek szorosan egymás mellett. – Szállj be! – intek fejemmel a ladik felé. Én addig felveszem az evezőket, végig figyelve, nehogy megint valami ostobaságot akarjon elkövetni.

Natasya Alaskeevich
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
81
☩ Reagok :
67
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth

Szer. Május 31, 2017 9:27 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kaye & Tasy
Regret is for suckaz
- Köszönöm! – csapok karjára, ahogy meghallom a bókot a szájából. Na, haladunk azért szépen, lassan, de biztosan. Járatom én a számat az biztos, csak nála nem értem Még célt. De hát ami késik… Nehéz dió, de hát.
De nagyon lassan és nagyon biztosan. Vagy bizonytalanul. Helyzetem inkább erre utal. Érzem sajgó bokámat, ahogy lüktet, orromat, ahogy a fájdalom belehasít. A vér sós ízét a számba érzem, kezemmel takarom takaros kis nózimat. Fogaimat összeszorítva szorítom meg a nyeregnél és rántom vissza egy hirtelen mozdulattal a helyére. Nem akarok vasorrú bábához hasonlítani. Az rossz ómen.
Az ám, csakhogy most még jobban fáj, mint eddig. Hangosan felkiáltok, s konstatálom, hogy bizony ért a találatom, még ha nem nagyon, de legalább fáj neki. Helyes. Átnedvesedett kézvédőmmel törlöm le az esőben az orrom alól a vért, melyből továbbra is patakzik. De nem foglalkozok vele. Ahogy tekintetével sem. Dacosan meredek rá.
A közelebb rántásnál érzem, hogy fájó bokámra nehezedem. Ajkam feletti izmok fintorba torzulnak, szemembe könny jelenik meg.
- Rendben – köpöm szavaimat, tán a kelletténél több gyűlölettel átitatva. – Legyen hát. Vigyél akkor, Szajha – sértegetem, csakhogy kiadjam a lassan felgyülemlő feszültségemet. S amúgy is. Az.
[/color]

Kaye
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Bukott-Vadász
☩ Posztok :
46
☩ Reagok :
39

Hétf. Május 29, 2017 10:31 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Kaye
Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni
Nem, nem igaz, hogy nem akarok soha senkit se megismerni, csak őt nem akarom. De meghagyom abba a tudatban, hogy igaza van. Hogy miért nem? A válasz nem is lehetne egyszerűbb, mert ott virít a homlokán, hogy munka. És a munkával nem barátkozunk, talán máskor, más helyzetben még szóba is állnék vele. Ha valóban úgy lenne, ahogy állítja, most nem lennék itt. Bár azóta, a pillanat óta rájuk is máshogy tekintek, ahogyan mindenre és mindenkire. Valakit okolnom kell, magamon kívül is. – Hát biztos a szádat más körülmények között jobban használod. Vagy egy címeres ökör. – vonom meg vállam. Mi másért járna hozzá valaki? Kissé meggörnyedek, ahogy oldalba kap a husánggal, de kaptam már ennél nagyobbat is, így továbbra is szorosan tartom. Felpillantok rá, ha eddig úgy gondolta nincs mitől tartania, tekintetemből nem sok jót jósolhat magának a továbbiakban. Én próbáltam kedves lenni, hogy ne kelljen egy kis ijedségen kívül többel bekötnie. Azt a részt átadtam volna, annak, aki képes volt érte fizetni. – Én figyelmeztettelek vagy jössz önként vagy viszlek, nekem édes mindegy.  Szóval még van egy utolsó esélyed. – egyenesedek ki, s kissé közelebb rántom magamhoz.

Natasya Alaskeevich
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
81
☩ Reagok :
67
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth

Hétf. Május 29, 2017 7:10 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kaye & Tasy
Regret is for suckaz
- Kifogások, mindig csak a kifogások... - forgatom meg enyhén a szemeimet. No persze, tudom én valahol, hogy igaza van, de attól még kifogások. Még hogy nem ezt kérdeztem és? Mintha, mintha, mintha... Mintha jelen esetben ez számítana... Nem pedig az, hogy amúgy rohadtul nem tudom, hogy mi fog velem történni, de ennek jó vége nem lehet.
Neeeeem, még kötözködik velem. Na szép, mondhatnám. Jól nézünk ki.
Ő meg csak bolond, ha azt hiszi, hogy oly könnyedén adom cuki kis testem, elmém, akaratom neki. Csak úgy. Minden ellenszolgáltatás nélkül.
- Tudod, emlékeztetsz valakire. Ő sem akar soha senkit sem megismerni. Igaz ő néha viszsatér, mintha valami drog lennék. Uh! Mint nekem a kávé - lelkesülök fel, igazából sem fel véve azt, hogy nem akar megismerni. Ugyan már, engem mindenki meg akar. Két lábon járó cukiság vagyok.
Két lábon járó menekülő cukiság, fogalmazzunk így. Még akkor is ha ledöntenek a lábamról. Érzem, hogy grabancomnál fognak meg.
- Igazából ha pasi lennél, még hízelgő is lenne, így nem vettek még le a lábamról - kezdek bele és folytatnám, csakhogy egyszerre mozdulunk. Ő az arcomat veszi célba én meg a husánggal az oldalát próbálom eltalálni teljes erőből.
Hallom saját sikításom, miután az orrom hangosan megreccsen. Érzem a sós, fémes ízt a számban. Egyik kezem elengedve kapom az orromhoz.
- The theljeshen meghőhültél? - nézek rá elcsodálkozó tekintettel.

Kaye
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Bukott-Vadász
☩ Posztok :
46
☩ Reagok :
39

Vas. Május 28, 2017 10:03 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


-
Tasy & Kaye
Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni
- Na tisztázzunk valamit,te azt kérdezted, hogy melyik főnököd hívat, nem azt, hogy hova megyünk. Az meg már csak a te bajod, hogy ennyi embernek dolgozol. De gyorsabban is ide botladozhatnál, annyival hamarabb esel túl rajta. – és pont. Megfogadom, hogy többet nem szólok, mert minden szavam csak olaj a tűzre, s hamarosan a halhatatlanságomat fogom felajánlani, csak fogja be. Vagy mégse, mást is megfogadtam számtalanszor, s mégis itt vagyok. – Én, nem akarlak megismerni, én, el akarlak felejteni. – na, most van az a bazi nagy pont. Ez a nő, úgy hülye, ahogy van. Amikor már tisztán látom, hogy elérem a kívánt célt elindulok felé. Nem andalgok, szaporábbra veszem lépteim. Van elég ideje, hogy felvegye a husángot, mely már központi szerepet játszik ismerkedésünkben. Ám ahogy feláll, megragadom kabátjának gallérját és amilyen erősen csak tudom fordítom magam felé, s ha nem talál ki valamit nagyon gyorsan, nem csak a bokája, de az orra is sajogni fog.

Natasya Alaskeevich
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
81
☩ Reagok :
67
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth

Vas. Május 28, 2017 5:33 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kaye & Tasy
Regret is for suckaz
- Felesleges kérdések? Felesleges? Hiszen ez az egésznek a lényege! Enélkül, olyan vagy, mint egy strucc, ki a fejét a homokba teszi! Egy, egy, egy android, egy robot! - fakadok ki újra, nem is inkább rá... Jah de, rá. Igazából fogalmam sincs, hogy ki ő, mi ő, mit csinál. De azt igen, hogy nem tudja, hogy kinek dolgozik és mit is kell pontosan csinálnia.
Mi van, ha arra akarná rávenni, hogy egy cuki kismacskát lopjon el, azért, hogy azt megegyék. Megtenné ő, efelől semmi kétségem, épp azért mert nem kérdez. Pedig cuki kismacska sem tehet semmiről.
S ugyan ez van velem is. Én is egy cuki kismacska vagyok és ki tudja, hogy mit akarnak velem tenni. Na jó, egy dolog maradt hátra: lyuk beszélés a hasba, vagy menekülés. A harchoz hozzá sem kezdek inkább, mert hát...
- Én teljesen nyugodt vagyok, nem látod, hogy milyen nyugodt vagyok? - nevetek fel, miközben az esőbe markolászom a legújabb barátomat, a husángot. - Persze, legyek nyugodt, amikor egy teljesen vad idegennel megyek valamerre. Igazából azt sem tudom, hogy hova és kihez, mert Egyesek ezt nem kérdezték meg - rázom meg a fejemet. Persze legyek nyugodt. Mégis miből vagyok én? Szilárd idegekből? Általában igen, de az utóbbi időben annyira mégsem. És amúgy sem kell tudnia arról senkinek, hogy tudok én nyugodt személyiség is lenni. Nyugodt... Hehe, ez vicces. Inkább hiperaktívan csendes. Akár egy csendes gyilkos, ooh.
- Áh, a hallgatás unalmas - legyintek, miközben ajkaimmal berrengtetek. - Hallgatásban senkit sem lehet megismerni - rázom meg a fejemet újra majd kisöpröm arcomból újra a hajamat. Hogy aztán újra és újra rátapadjon.
Azonban most eljött a soha vissza nem térő alkalom: most kell elmenekülnöm, vagy soha. Tán nem ismerem annyira a környéket, de tudom, hogy pár utcasarok múlva már az én városrészembe leszek. Ott már bármikor le tudok rázni bárkit. A csatorna, a sikátorok, a sötét utca az én otthonom. Ott senki sem veheti fel velem a kesztyűt.
Csak addig kell eljutnom.
Szóval nincs más választásom, mint a futás.
- Köszi! -kiabálom még utána kezemet feltéve, integetve miközben a hátamat mutogatom neki. Ritkán kapok oly bókokat, még ha elmormolva is, mint a féleszű ribanc. Igazából az előbbi megjegyzése jobban tetszik, mint az utolsó, de talán nem ez a legjobb idő arra, hogy felrójam a számlájára. Nem is szeretném.
Cipőm sarka visszhangot ver az épületekről, keveredik az eső csendes zajával. Az égen egy kósza villám cikázik át, egy pillanatra megvilágítva a területet.
Király, ott egy sarok, ha azon befordulok...
Erőt veszek magamon, s próbálok hatalmas léptekkel futni.
Igen ám, csakhogy...
A hátamat hirtelen ütés éri. Hangosan kiáltok fel. Felsőtestem előrelendül, kezeim pedig a magasba. Bokám is ezt a pillanatot választja, hogy félrebicsakoljon. Eme kombináció gyanánt gyorsan a vizes flaszteron találom magamat.
- Áh! - nyögök fel. Tenyereimet végigsimítom a pocsolyákba és már próbálok is felállni. Félig hátrafordított fejjel figyelem a nőt, hogy közeledik e.
- Te normális vagy? - rípitok rá, mintha az előzmények így hirtelen kiestek volna a fejemből. Valójában csak megpróbálom meglepni. Ha a husáng még a közelembe van, akkor kinyújtom karom érte, s próbálok felállni.
Érzem, hogy bokám sajog, de erre majd később fordítok gondot. Az adrenalin dübörög a vérembe, szívem a fülembe dobog. El kell innen tűnnöm. De gyorsan.
Felállva, meggörnyedve fordítok a nőnek hátat és igyekszem tovább előre. Jobb lábam kissé sántít, s ez lelassít. A picsába.

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Kikötő és környéke
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: