☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Országút, Kentucky állam

Mammon.,..
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Ember / lovas
☩ Posztok :
71
☩ Reagok :
59
☩ Rólam :
☩ Korom :
36
☩ Pokol vagy menny? :
Emberiség



Vas. Júl. 30, 2017 6:07 pm írtam neked utoljára




***
szabad a játéktér

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Vas. Júl. 30, 2017 5:57 pm írtam neked utoljára


Difficult roads often lead to beautiful destinations
Nehéz megfejtenem a pecsét gyöngeségének okán, hogy Wallenberg porhüvelyéből éppen ő maga, vagy a démon szól, de mihelyst összekapaszkodnak pillantásaink, már tudom, hogy Pestis előtörekedésétől egyelőre nem kell tartanom. Amennyiben a körülményeink nem lennének ilyen kedélyrombolóak, talán még pártfogoltam hitetlenkedő vigyorát is képes lennék viszonozni, ám tekintve, hogy a megtévesztés veszélyes terepén egyensúlyozunk, nem érzek különösebb kényszert a halandók arckifejezéseinek gyakorlására.
- Szerinted ez olyan nevetséges? - szól közbe ismét a magasabb rangú démon, akinek bizonyosan meg tudnám mondani a nevét, ha az évmilliók alatt figyelmet fordítottam volna a létsíkok legaljában történő ténykedéseikre. A rangok odalent hamarabb váltakoznak, mint emberi léptékben az évszakok, csupán az képes lépést tartani az ottani történésekkel, akit igaz érdekek fűznek a megfigyeléshez. Ilyen volna Ophilia is közöttünk, noha megeshet, az ő figyelmét is inkább a halandók kötötték le, semmint a szánni való pokolfajzatok.
A lényegen mindez semmit sem változtat, Mammont, és általa Drake épségét veszélyezteti a füstlény. S amíg a démont nem sajnálnám két kézzel odavetni az éhező kutyáknak, addig a kibérelt testét és amannak lelkét mindenáron megóvni kívánom. Ezért is fog el az aggodalom, miként Wallenberg a magabiztosságát és a fölényét kezdi fitogtatni, sőt, közelebb is merészkedik ellenünkhöz.
- Nem kellett küldenie, örömmel foglak elé vetni ajándékul, ha már a lovas társad képtelen volt erre - megvetéstől és gúnytól súlyos szavait karjának alig észrevehető mozdulata kíséri, amint kardjának markolatára simítja ujjait. Kétségeim vannak afelől, valóban képes lenne kárt okozni a trófeaként leszállítandó Pestisben, mindenesetre Drake biztonságát nem tehetem fel holmi megérzésekre. Az sem igazán békíti meg bensőmet, hogy a köröttünk legyeskedő démonok egyre közelebb, s közelebb araszolnak, helyüket pedig sűrűn váltogatják egymással, mintha csak egy előre begyakorolt táncot lejtenének, várva, mikor érkezik a jel az előadás csúcspontjára. Ami engem illet, nem vagyok igazán kíváncsi a végkifejletre.
- Majd ha sereg nélkül is lesz benned elég mersz, akkor keress fel minket - vetem oda a démonnak, mialatt Wallenberg válla után nyúlok újfent. Nem hagyok neki időt az ellenkezésre, vagy arra, kitérhessen mozdulatom elől, egyszerűen megragadom a robbanástól megtépázott felsőjét, és köddé illanok vele a pokol lényeinek szeme elől.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Mammon.,..
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Ember / lovas
☩ Posztok :
71
☩ Reagok :
59
☩ Rólam :
☩ Korom :
36
☩ Pokol vagy menny? :
Emberiség



Hétf. Júl. 03, 2017 10:59 am írtam neked utoljára


Ha a fekete, füstölgő lényektől kapott első lökés nem is tette volna meg a hatását, hát a másodikat már határozottan megérzem. Sebesen emelkedek el a talajtól, s hamarosan nagy lendülettel érkezem a bal vállamra az érdes aszfalton. Ám az, hogy a második démon levesz a lábaimról, nem egy szimpla öklelésben merül ki. Előbb megemel, majd intenzíven földhöz vág. A robbanás lökéshullámával kiváltott szárnybontogatásomat még tompította Cassael, de ezt a betoncsókolást már határozottan megérzem. Megnyugtató, hogy az angyal elbír a két amorf lénnyel és egyedül is könnyedén pokolra űzi őket, mert velem néhány percig még nem menne sokra. De az átmeneti kábulatom ellenére is igyekszem hamar talpra állni, hisz elég közel vagyok a lángoló roncsokhoz ahhoz, hogy égessen az aszfalt és több füstöt nyeljek az elfogadhatónál. Egyre ápoltabban nézek ki, mondhatom. Izzadtság és korom keveredik az arcomon, és ha még fél percig a tűz mellett maradok, a szagom alapján nem egy démonnal, hanem egy elkóborolt cigánygyerekkel fognak összetéveszteni.
- Ezzel nem tudok ellenkezni. - Fejezem ki egyetértésem az angyalnak, ahogy talpra állok, s felé indulok. Első lépéseim bizonytalanul, kissé bicegve teszem meg, de hamar felveszem a tőlem megszokott testtartást és tempót, amivel végül Cassael mellett állok meg. Jobb közel maradnunk egymáshoz. Ha tetszik, ha nem, ezt el kell ismernie mindkettőnknek. Nekem mindenképp. Egy harcos angyal és egy vadász. Hova sodor a szél. Sok mindenben merőben eltér a véleményünk, de abban bizonyára nem, hogy nincs értelme itt maradni és ki tudja hány démontámadásnak kitenni magunkat. Illetve lenne, ha céltalanul tennék, megvadulva, élvezetből, ahogy a fajtájukra jellemző. Ha ölhetnénk őket, hogy azzal is kevesebben legyenek. De túl csendesek ahhoz, hogy ne tűnjön fel, valaki áll felettük, az pedig mindig rossz ómen.
Magam is készen állok indulni, amikor a tekintetem az angyal megbabonázóan kék szemeiről magához vonzza az előbújó démon. Maradok Cassael mellett, de a hang irányába fordulok, komoran, mégis viszonylag érdeklődően figyelve. De a semmit mondó arckifejezésem hamar megváltozik, mihelyt eljut a tudatomig, hogy épp Mammonnak szólított. A szemöldököm akarva-akaratlanul, ívesen kúszik felfelé a homlokomon, némi meglepettséggel itatott, erőteljes bitchface-t kölcsönözve a megjelenésemnek.
- Nincs? - Kérdezek vissza. Az ismeretlen démon könnyen értelmezheti tónusom úgy, hogy meglep a tény, miszerint Lucifer elégedetlen a lovasi munkáimmal. Ezzel szemben Cassael bizonyára érti, hogy egészen más miatt kérdezek vissza. Kezdve azzal, hogy nem vagyok Mammon. Ez után tekintetem az angyal felé fordítom és... eddig bírtam. Egy igazán szórakozott kifejezés rajzolódik ki vonásaimon, ami már-már egy kisebb vigyorral vetekszik.
- A pokol ura nincs velem megelégedve. - A hangom attól függetlenül is igazán dicsekvő, hogy nem szándékosan ütöm meg ezt a tónust. Mondhatni már kínomban jön. Vannak azok a viccek, amik annyira rosszak, hogy már jók. Hát ezt is ilyesminek mondanám. Bár Cass tekintetét elnézve, ő nem tarthatja annyira poénosnak a helyzetet, mint én. És igen, én is érzem a helyzet vasmacska súlyát. Az én tekintetem is hamar elkomorodik, szinte már sötétté válik, ahogy ismét a förtelemre nézek, az angyal kezét pedig lehessegetem magamról.
- És had találjam ki, téged küldött, hogy learasd a babérokat, hm? - Teszek felé egy fenyegető lépést, miközben ujjaim közt könnyed felsőbbrendűséggel forgatom meg az angyalpengét, amit aztán felé tartok, mintha csak egy villával mutogatnék a családi vacsorán. Mondhatnám, hogy Mammon magabiztosságával állok az ellenfelünk előtt, de az a helyzet, hogy nekem is hasonló kiállásom van, így nem kell túljátszanom magam. Másrészt sejtem, hogy Cassael érzi az aggodalmam, mert hagyom neki, hogy érezze. Gondolom ő sem repes az örömtől annak kapcsán, hogy most már nem csak vadászként vagyok célkeresztben, hanem lovasként is. És addig, amíg egy testen osztozunk, tényleg nem számít, hogy tudják-e, melyikünk vagyok. Az sem feltett célom, hogy megtévesszem a démont, hisz nem érdekel, mit gondol. De a hangom kellően gúnyos volt irányába ahhoz, hogy érezhesse, rossz lóra tett, itt senki nem veszi be, amit előad. Bárki is ez a fazon, valószínűleg ő lenne az utolsó, akit Lucifer egy általa teremtett lovas fejéért küldene. Nem így intézné. Vagyis a fickó feltehetőleg hazudik, mint a vízfolyás és attól remél fentebb lépést, ha karóba húz egy elkóborolt lovast. Legalábbis reméljük, hogy úgy van, ahogy gondolom és Lucifer nem tűzött vérdíjat Mammon fejére, mert akkor nagy bajban vagyunk. Ugyanakkor azt sem tudom, hogy aggodalommal töltsön-e el, vagy némi megnyugvással, amit Mammon kapcsán érzek. Érzem, hogy nem fortyog, legfeljebb azért, mert egy angyallal említik egy lapon, de egészen el van most kényelmesedve. És ami minden közül kitűnik, az a pokol ura iránt érzet ellenszenve.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Hétf. Júl. 03, 2017 12:49 am írtam neked utoljára


Difficult roads often lead to beautiful destinations
A bensőmet az utóbbi időben egyre gyakrabban mardosó kétely ismét megveti lábát a mellkasomban Wallenberg beazonosíthatatlan mosolya láttán. Hozzáértésem a halandók árnyalt arckifejezéseihez igen csak szegényes, annyit mindazonáltal én is képes vagyok megérteni; a jelen helyzet nem igazán hordoz magában indokot a jó kedvre s az örömre. Gyanakvóan figyelem hát lépteit, melyek határozottan segítik előre az irányomba, és voltaképpen nem lep meg agresszív cselekedete, aminek végett egy angyalpengével gazdagodik általam. Ez persze nem azt jelenti, hogy eltűröm a felém tanúsított szemérmetlenségét, csupán nem most szembesítem elvakultságával. Olaj lenne a pokol tüze melengette lelkére, ha meggátolnám a démonok elleni harcában, s mindezek felett szembesíteném a kettőnk között húzódó különbségekkel. Cseppet sem lenne célravezető, és miként egy pokolfajzat fertőzi az elméjét, nem is igazán róhatnám fel neki a hibáit.
Tehát immáron egyetlen pengével a kezemben követem néhány lépéssel lemaradva a megmaradt démonok irányába - amennyiben szükségessé válna a segítségem -, messzire azonban nem jutunk. A lövés eldörrente utáni halk, fémes koppanást egykettőre a terepjáró robbanása követi, s ha az általa keltett hullám nem is öklelne fel, Drake megteszi helyette. A levegőben röppenő teste rajtam landol, miként hátammal és szárnyaimmal néhány méteren végigszántom az aszfaltot. Ujjaim közül hagyom kiesni a pengét, hogy karjaim biztos ölelésével védhessem meg az utóbbi időben számomra legkedvesebbé vált halandómat, viszont szorításomon menten engedek halk nyögése révén a megállapodásunkat követőn.
- Ne mozdulj, meggyógyítalak - közlöm rögvest, csakhogy Wallenberget nem a sérülései nyomasztják vagy késztetik kínlódásból fakadó hangok hallatására. Nyilvánvalóan nem gazdagodott komoly sebekkel, hiszen egykettőre feltápászkodik rólam, hogy lángoló járműve felé vehesse az irányt.
Magam is felkelek, készenlétben a démonok ellen, akik bizony nem tétováznak. Elébb a Mammon porhüvelyéül szolgáló embert öklelik fel, majd felém irányulnak vélhetően hasonló szándékkal. Korábban elejtett pengémet magamhoz veszem hát gondolatom óhaja nyomán, és bár ekképpen képtelen vagyok megölni őket, de távol tarthatom s lelassíthatom őket, míg énoki nyelven visszaűzöm őket a Pokolra.
Kettővel kevesebb, csupán az a kérdés, a többi miért nem támad? A jármű felrobbantása tervezett volt, gyenge próbálkozásaik a leküzdésünkre szintén gyanakvásra adnak okot, s keltik egyúttal a visszatartás látszatát. De vajon miért akarják itt tartani a város közelében Wallenberget? Úgy vélem, nem lenne tanácsos megvárni a választ.
- Drake, jobban tennénk, ha most elmennénk. Valamire készülnek - figyelmeztetem a betonról azóta remélhetőleg feltápászkodott védencemet, persze ha nem jutott odáig, netán segítségre volna szüksége, a rendelkezésére állok. Csakhogy idő közben a környező démonok ismét mocorogni kezdenek. Nem támadnak, nem is közelítenek, inkább nyüzsögnek mint a vihart megérző bogarak.

Nos, percek kérdése és számunkra is világossá válhat, mi borzolta fel a kedélyüket. Az út bal oldaláról az alantas férgek közül egy, az ábrázatán büszkeséget és elégedettséget hordozó alak lépdel elő. Ruházata makulátlan, nem úgy, mint a többinek, s ujjain számos, láthatóan régi gyűrű díszeleg. Kétség sem férhet hozzá, hogy egy magasabb rangúval van dolgunk, kilétét azonban megállapítani képtelen vagyok. Pusztán remélem, nem egy újabb lovas akadt a nyomunkra, kíséretében a seregével.
- Ez igazán szánalmas, Mammon… A Pokol ura nincs megelégedve veled, sem a nagyérdemű galamboddal - szólal meg a démonokra oly’ jellemző lekezeléssel. - És hogy egy szárnyast elviselj magad mellett? Röhejes - legyint, megjátszott nevetéssel tarkítva mondanivalóját. S míg ő beszél, hol rá, hol Wallenbergre vetek pillantást, remélve, az újonnan érkező jelenléte nem lesz katalizátora Pestis előbukkanásának. Kötve hinném, egyszerű érintésemmel a vállán mindezt megakadályozhatnám, ha bekövetkezne, mindenesetre Drake-en tartom a kezemet, finoman szorítva a robbanás következtében megtépázott felsőjét.
- Ti lovasok annyira nagyra vagytok magatokkal, pedig csak parádéztok holmi díszes kancákon a világban. A Pokol nem fogja megsiratni, ha Lucifer megsemmisít téged - önelégült vigyora türelmetlenséget szül bennem. Megeshet, szavai a Wallenbergben nyugvó démonnak címződtek, mégis tudom, hogy kívánalma beteljesítéséhez az általam védett halandót sem fogja megkímélni. Egyelőre nem lépek közbe, ám készen állok arra, hogy bármelyik pillanatban eltűnhessünk a környékről.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Mammon.,..
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Ember / lovas
☩ Posztok :
71
☩ Reagok :
59
☩ Rólam :
☩ Korom :
36
☩ Pokol vagy menny? :
Emberiség



Csüt. Jún. 08, 2017 2:45 pm írtam neked utoljára



A tekintetem, melyen mindig tükröződik valami, most üres és kifejezéstelen. Így figyelem az angyal akciója után a két füstölgő, élettelen testet a elkopott útra hullani. Követem az esés útját, a tompa puffanások után pedig Cassael kékjeire emelem szemeimet. Az arcomon egy helyen felsejlett a bőr, s a tarkómról a nyakamba folyva is vöröslik némi vér. De ez mind elenyésző, tulajdonképpen nincs bajom, sőt. Miután meghallgatom a szavait, hasonlóan hidegvérű kifejezéssel fordítom fejem a két megmaradt démon felé. Apró mosoly fut át az arcomon, ami akár aggasztó is lehetne az angyal számára, mert a legkevésbé sem lehet megállapítani, hogy amikor a két féregre nézek, ez a saját mosolyom-e, vagy a lovasé. Én talán észre sem veszem a futó kifejezésemet. Pusztán feléjük fordulok és nem engedem őket.
- Jó. - Felelem mély hangon. Jöjjenek csak. Tudom, hogy Cassael igyekszik megóvni az indokolatlan erőszaktól, hogy ne tápláljam a lelkemhez láncolt démont, de abban azt hiszem egyet érthetünk, hogy ha démonokat ölök, az nem számít. Vadász vagyok, a létem egyetlen célja, hogy megvédjem New Yorkot. Ezzel pedig közvetve, vagy közvetlenül, de azt teszem. Nevetséges, de az angyal mellett biztonságban érzem magam... magamtól. Továbbra sem kedvelem őt különösebben, de kiérdemelte a bizalmamat, és tudom, hogy ha kezd velem elszaladni a ló, ő megálljt parancsol majd. Ha kell, erővel. Már ha hagyom magam. Noha továbbra sem értem, hogy miért nem döfi át a mellkasom az angyalpengéjével. Minden Mammon gond megoldódna. Ő mégis meg akarja menteni a lelkemet. És bármily elkötelezett is, az kifejezetten zavar, hogy nekem nagyobb szükségem van rá, mint neki rám.
- Kérem. - Csavarom ki Cassael ujjai közül az egyik pengét, komor hangon szólva hozzá. A hangnemem teljesen elnyomja az udvarias kategóriába eső szavamat. Ennyi erővel azt is mondhattam volna, hogy pusztulj innen. Immár fegyverrel a kezemben indulok meg a két démon felé, akik láthatóan szeretnék menekülőre fogni, de mégsem teszik. Különös, de mintha Mammon jelenléte ideszegelné őket. Érzem, hogy a lovas próbál hatalmába keríteni, elérni, hogy élvezzem az általa kapott hatalmat, de semmilyen hatással nincs rám. Nem kérek belőle. Észnél vagyok. Ettől függetlenül az agresszióm jelen van, határozott léptekkel indulok meg a két halálra ítélt felé. A lövés hangjára megtorpanok. Érezve, hogy nem találtak el, az angyal felé pillantok, majd megbizonyosodva róla, hogy kutya baja, vissza a démonokra. Ám tovább menni már nincs lehetőségem, mert a terepjáróm robban, a lökéshullám pedig visszarepít egészen Cassaelig. Lényegében reptemben letarolom, de ha már könnyebb égési sérüléseim lettek, legalább attól megvéd, hogy a betont is végig szántsam, mert rajta landolok. Ami kellemetlen, de hasznos.
- Ne... - Nyögöm halk kétségbeeséssel néhány másodperc múlva, amikor feleszmélek, majd feltápászkodom az alattam felkvő Cassaelről. Hihetné azt is, hogy súlyos sérülést kaptam és amiatt aggódok így, de nagyon hamar bizonyosságot nyer, hogy nem így van. - Ne... Ne ne ne ne ne. - Itt már lényegében üvöltözök, ahogy először bizonytalan, aztán igazán indulatos lépésekkel haladok a lángoló terepjáróm felé. - Son of a bitch! - Teszem még hozzá mély hangon, nem kevésbé paprikásan. Az a jármű számomra most az emberségemet jelentette, azt, hogy nem vagyok teljesen ráutalva az angyalra. Nem kellett hopponálni, volt hol aludni, ráadásul benne volt minden fegyverem és holmim. De különösebben tajtékzani sem kezdhetek el, mert két lépés közt megjelenik az egyik démon fekete, füstölgő lénye, amely elhagyta a darabokra szakadt, lángoló porhüvelyt. Úgy ront felém, mint egy tank és fel is öklel, a társa pedig beviszi a kegyelem döfést és a forró betonra küld, majd mindketten az angyal felé indulnak meg.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Pént. Jún. 02, 2017 9:03 pm írtam neked utoljára


Difficult roads often lead to beautiful destinations
A démonoknak nem kell különlegesebb atrocitás ahhoz, hogy fejjel rohanjanak az oszlopnak. Vagy falnak? Sosem tudom pontosan megjegyezni a halandók által közkedvelten használt frázisokat, jelen helyzetben azonban nem is lényegesek, ugyanis ez az oszlop vagy fal tulajdonképpen én vagyok. Nem tűnődök sokat a taktikámon, a kezem ügyében hagyott pengét a legközelebb eső démon koponyájába hajítom, ezúttal nem fordítva gondot az általa megszállt testre. Révén, ketten hátramaradnak a jármű közelében, három másikkal kell, ha nem is hasonló módon, de valamiképpen végeznem. Ellenben velük, én nem rohanok sehova, kettőt tehát a telepátia hasznos képességével az út két oldalára száműzök összekapargatni magukat, míg a velem szemközt maradó homlokára tapasztom a kezemet. Koncentrálásom okán felfénylő szemekkel blokkolom tudatának azon alattomos szegmentumait, amelyek a megsemmisítésemre késztetnék elkobzott testének végtagjait, persze ettől nem hal meg és én sem leszek okosabb. Viszont eme néhány másodpercben, ami rendelkezésemre áll az imént félrehajítottak ismételt felbukkanásáig, megkísérlem kiolvasni primitív elméjéből itt létüknek az okát. Tekintve, alacsony rangú démonnal van dolgom, ez nem okoz nehézségeket, a megszerzett tudás pedig meglepődéssel sem igazán bír. Inkább bizonyossággal már korábban felsejlett aggodalmaimat illetően, melyek szerint a Wallenberg által hordozott pecsét meggyengült. A démonok megérzik a szivárgó erőt, és annak mértékét egyaránt.
Amit meg akartam tudni, azt megtudtam, tehát eleresztem immáron agymosott társukat, és ha nem lihegne mindkét oldalamról egy-egy démon a nyakamba, angyalpengét szorongatva a kezeikben, figyelmet fordítanék a végleges kiiktatására is. Így azonban egyelőre elhalasztom a lehetőséget, és elegánsan felszívódva szemük elől, hagyom, hogy egymásba rohanjanak. Addig is kihúzom korábban elhajított fegyveremet a legelsőként pusztulását lelt egyedből, majd lendülnék újfent, hogy folytassam a bolygót mérgező hulladék felszámolását, amennyiben nem zavarná meg mindannyiunkat a bozótos irányából eredő dörrenés.
Tekintetemmel nyomban Drake után kutatok, alakja viszont csak hosszadalmas másodpercekkel később tűnik fel a magasra nőtt fű ölelésében. Számos helyen vér szennyezi, az első bizonytalan lépteiből pedig arra következtetek, hogy megsérült. Nem óhajtom rá hárítani tehát a hátramaradt démonok lerendezését, de én hiába számítok támadásra; olybá tűnik a négy túlélőt jobban leköti Wallenberg furcsa jelensége. Nos, számomra nem elvárás, hogy a fattyak ellen tisztességes módszereket alkalmazzak, így, ameddig figyelmük a védencemen lavíroz, eddigi ellenfeleim mögé kerülök, és az egyikük pengéjét kölcsön véve döföm le mindkettejük egyszerre. Testük füstölögve éri a betont, amint élettelen rogynak össze előttem.
- Mi legyen velük? - bökök a másik kettőre, akik még mindig nem mozdultak a jármű mellől. Kezeimben gyakorlott mozdulatokkal forgatom meg közben a pengéket, és tettre készen a megmaradtak felé fordulok. Nem hinném, hogy túl sok információt kinyerhetnénk belőlük, mindenesetre Drake belátására hagyom a döntést. Egy dolog azonban teljességgel bizonyos.
- A környék hemzseg a démonoktól, vélhetően számíthatunk még társaságra - teszem hozzá, ám, mielőtt még bármiben elhatározhatnánk magunkat, a korábbihoz hasonló dörrenés rázza meg a környéket. Láthatóan sem Wallenberget, sem engem nem ér találat, ellenben egy apró, fémes koppanás csendül fel a másodperc tört része alatt, közvetlen a hangot követőn. Bizton veszem, hogy ezt csupán én hallottam, mindazonáltal összehúzott szemekkel fordítom fejemet a kocsi irányába. Még néhány feszült momentum, és a következő, mire eszmélhetünk, az egy hatalmas robbanás.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Mammon.,..
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Ember / lovas
☩ Posztok :
71
☩ Reagok :
59
☩ Rólam :
☩ Korom :
36
☩ Pokol vagy menny? :
Emberiség



Csüt. Május 25, 2017 10:30 am írtam neked utoljára



Továbbra is érzem a démoni jelenlétet, érzem hogy a nyakamba liheg, de ez csak még inkább arra sarkal, hogy az angyalnak szenteljem minden figyelmem. Ami többé-kevésbé sikerül is, kivéve, hogy Mammon sem adja magát könnyen. Tovább hízeleg, ha pedig ez nem működik, mondja másképp.
- Nézz rám, kicsim. - Anya mézes mázos hangon búg a fülembe. Érzem, ahogy felcsúsztatja finom kezét a lapockáim közé, a hátamat simogatva, de meg sem rezzenek. Miért gondolja azt ez az ostoba démon, hogy ilyen olcsó trükkök nálam beválnak? Máris máshogy közelíti meg a dolgot. - Azt mondtam nézz rám! - Üvölt torz hangon, felismerhetetlenül. Forróság jár át. Próbál anyai szigorral szólni, de a hangja tagadhatatlanul tükrözi a démon dühét és kétségbeesését. Nem is tudom, hogy ennek elégedettséggel, vagy félelemmel kellene-e eltöltenie. Mammon szenved. Majd látom, hogy Cassael is mögém-mögém pillantgat, az anyám arcát viselő rendellenesség felé.
- Nincs ott semmi. - Szólok hozzá, szinte csak suttogva, mintha ezzel akarnám jelezni, hogy annyira lényegtelen a dolog, hogy normálisan hangot sem adok neki. Pedig a keserű tekintetemen láthatja, hogy számomra nem olyan jelentéktelen ez. Mammon tudja, hova kell ütni, hogy fájjon. Én viszont tudom ignorálni, így nincs baj. A szavaimmal pedig azt is Cassael tudtára adom, hogy tisztában vagyok vele, megint csak képzelgek, nem keverek semmit a valósággal. Őnagyságának nem kell aggódnia amiatt, hogy megint elszaladna velem a ló és ketyegő bombává válnék.
Hamarosan szó nélkül követem az angyalt, mindössze egy apró biccentéssel jelezve az egyet értésemet. Észre sem veszem, hogy melyik néhány lépés közt tűnik el a lovas keltette délibáb. Talán nekem terelődött eléggé valami érdekesebb felé a figyelmem, talán ő unta meg a játékot, mindenesetre abbahagyta. Talán csak hátradőlve élvezni akarja a következő műsort, hisz érezheti a vérszomjamat. Azt, amelyik a sajátom. Amit nem ő kelt, vagy táplál. Hallgatom az angyal szavait, figyelem, ahogy a kezembe akarja adni a pengéjét, de csak lezserül eltolom a kezét. Ennél bővebben nem is felelek. Úgy tűnik ma én vagyok szűkszavú kapitány.
- Menj. – Suttogom, én hátra maradok. Nem rogyasztok, nem teszek semmit, csak magasra szegett állal figyelem a fekete szemű férgeket. Ami azt illeti, ki akarom várni, hogy Cassaelre támadjanak. Meg akarom nézni magamnak. Fel akarom mérni. Látni akarom, hogy küzd. Mint egyik harcos a másikat, ha már partnerek lettünk. Egy kis összetűzés neki is hasznára fog válni. Azt hinné az ember, hogy egy angyal nem képes unalmat érezni. Ahogy semmi mást sem. Cassael mégis úgy lébecolt körülöttem az utóbbi két napban, mint aki mindjárt belehal a semmit tevésbe. Olykor gondoltam hozzászólok, elvégre igen kellemetlen tud lenni, amikor már a sokadik órát rójuk az utakon az út két különböző oldalát bámulva. Még kellemetlenebb, amikor összeakad a tekintetünk, vagy még kellemetlenebb, amikor megpróbál elsütni egy viccet, én pedig fel sem fogom, mit beszél, nem hogy viccnek tituláljam. A sajátjaimon legalább nevetek. Ő meg mondjuk néz rám, mint egy visszamaradott.
Hosszú másodpercekig figyelem Cassaelt. Figyelem amit tesz és ahogy teszi. Nem áll szándékomban közbe avatkozni. Ha néhány ilyen hitvány démon elég ahhoz, hogy komolyan megsebesítsen egy harcos angyalt, akkor meg is érdemli. De nem tűnődhetek túl sokáig a partnerem technikáján, nem élvezhetem az erőszak szagát a levegőben, mert erős ütést kapok hátulról, valahol tarkó alá. Azonnal egyik térdemre rogyok, erős sípolást hallva nyúlok a tarkóm irányába, érezve némi meleg vért, de már kapom is a második ütést, ezt az oldalamba, amitől nagy lendülettel dőlök be a magas fűbe. Az engem megtámadó démon rám vetődik, megragad, hogy a hátamra fordítson és a csípőmre üljön, úgy üssön tovább. Ezzel mi el is tűnünk a horizontról. Valószínűleg Cassaelnek sem fog feltűnni, hisz a többi féreggel van elfoglalva, nekem meg elvileg úton kellene lennem, lopakodva összeszedni a fegyvereket.
Hagyom, hogy a démon megüssön, mert így időt és lehetőséget kapok arra, hogy ebben az előnytelen helyzetben is ki tudjam húzni a fegyverem, amit magammal hoztam. Amit mindig magamnál tartok, biztos, ami biztos. Démoncsapdákkal vértezett töltények vannak benne. A hasfalához tartom és lövök, erős felfelé ívvel, hogy valahol a szervezetében megrekedjen a golyó. Lelököm magamról és miután letörlöm az arcomról a saját vérem, meg az övét is, még kissé szédülve, de talpra állok. Akár büszke is lehetnék magamra, hisz rövidre zártam a dolgot, ahelyett, hogy puszta kézzel estem volna neki az ellenfelemnek. Pedig hogy élveztem volna. De nincs most idő romantikusan hemperegni a magas fűben. Higgadtan sétálok ki az úttestre. A megmaradt démonok hirtelen leállnak és láthatóan zavartan figyelnek engem.
Legalább már ezt is tudjuk, hogy a pecsét a sok herce-hurca után nem zár hermetikusan és a démonok éreznek velem kapcsolatban valami olyat, amit nem tudnak hova tenni. Érzik a mesterüket. Félik a mesterüket. Ugyanakkor tudják, hogy egy emberrel állnak szemben. És ez összezavarja őket.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Kedd Május 23, 2017 3:41 pm írtam neked utoljára


Difficult roads often lead to beautiful destinations
A pirkadattal lesz három napja, hogy magunk mögött hagytuk a várost. Reményekkel telve, magabiztosságtól duzzadva és céltudattal vértezve fel magamat köteleződtem el a vadász melletti útra, pusztán azzal nem számoltam, egy autóban zötykölődni a leharcolt utakon nem lesz túl eseménydús. Természetest nem kívánnám, hogy lépten-nyomon bajba és problémákba ütközzünk, mindössze hozzászoktam az utóbbi időben az állandó kihívásokhoz. Hol embereket, hol angyalokat mentettem, máskor a Mennyekbe lopóztam fel információkért, kitéve magamat Gabriel elvakult katonáinak, ám így, hogy ígéretemet tettem arra, nem hagyom el Wallenberg oldalát néhány szempillantásnál több időre, eléggé nehezen tudnám korábbi napirendemet gyakorolni. A folyamatos ténykedés nélkül viszont hiányt érzek. Az első nap még befoldozhattam azzal, hogy összeszedtem magamat, feltöltődtem és megtisztultam, de azóta a rövid s többnyire kínos beszélgetéseinkkel megszakított csendes pihenő uralja egy teknős gyorsaságával pergő óráinkat.
Ilyen szemszögből tekintve utunkat, valóban az unalom és semmittevés jelzőjével lehetne illetni, másrészt azonban lehetőségem nyílik arra, hogy a nagy zűrzavarban kicsit megálljak gondolkodni, tervezni, összevetni az eddigi történéseket. S minekután az előző nap Drake a maga finom és moderált stílusában jelezte, nem állhatja, mikor álmában egy angyal őrködik felette, úgy a mai éjjel teljesen az enyémmé vált.
Az egyik út menti, kisebb domboldalon felfeküdve érnek a hajnal legelső színei és fényei. Hosszú ideje figyelem már a Földet, emberi léptékben még hosszabb ideje járom vidékeit és szemlélem csodáit, mégis minden alkalommal lenyűgöznek az égbolton végbemenő változások. A csillagok még odafent tündökölnek, viszont a horizonton már narancsos, rózsaszínes árnyalat festődik fel, hírhozójaként a Napkorong közeljövőbeli felbukkanásának. Újabb átlagos, békés reggel érhetne minket, ám minél inkább elmerülök a környék csendjében, annál kényelmetlenebb érzet ver éket a bensőmben.
Szemhéjaimat összehúzva, homlokomat ráncokba szedve ülök fel, a legkisebb részletekig végigpásztázva a távolt, és bár egyelőre nem materializálódik a közelgő fenyegetés, úgy vélem, jobb lesz értesítenem Drake-t a várható bonyodalmakról.
Hitében annak, vélhetően még alszik, szárnyaimat kitárva szökkenek le a buckáról, és közelítem meg az út közepén parkoló járművet, de be sem kell nézzek ahhoz, hogy tudjam, már nincsen ott. Emberinek legkevésbé nevezhető végtagjaimat eltüntetve és gyanakodással telve indulok meg a magasra nőtt fűben, követve alig kiérthető hangfoszlányait. Angyalpengémet kézügybe helyezem, felkészülve bármilyen lehetőségre, egyedül arra nem számítok, hogy teljesen egymagában találom. Nem esik nehezemre rádöbbenni, Mammon ébredt fel két napos pihenőjéből, hogy megkísérelje kötélen ráncigálni védencemet.
- Drake… - szólítom meg, mikor felém fordul, csak éppen nem rám tekint. Figyelme még néhány momentumig a messzeségbe réved, mielőtt végre felém emelné zöldjeit.
- Én is éppen erről kívántalak tájékoztatni - felelek neki, vetve néhány pillantást még mögé, puszta óvatosságból, hátha elkerülte valami a figyelmemet. - Menjünk vissza a járműhöz - tanácsolom, révén úgy sejtem, szenteltvizet és egyéb, démonok ellen hatékony eszközt nem hozott magával hajnali sétájára. Szóval, amennyiben nincsen ellenvetése, úgy elindulok visszafelé, oldalamon ővele, csakhogy alig jutunk pár métert, kellemetlen látvánnyal szembesülök. Karomat oldalra kitartva kényszerítem megállásra társamat, majd berogyasztok térdeimmel, kihasználva a derékig érő fű nyújtotta természetes álcát. Ajkaimat egymásnak szorítva figyelem a kocsit bekerítő démonokat, akik éppen olyan primitív mód szemlélgetik, majd hajigálják szét a benne található fegyvereket, egyéb használati tárgyakat, mint az ősemberek hajdanán, amikor először kerültek szembe valami szokatlanul újjal. Már csak az a kérdés, hogyan és honnét kerültek ezek elő ilyen gyorsan?
- Elterelem a figyelmüket, addig összeszedheted, ami szükséges - sutyorgom halkan, s amennyiben angyalpengét sem hozott magával, úgy odatartom neki a sajátomat. Hat démonnal remélhetőleg el tudok boldogulni a végüket jelentő eszköz nélkül is, egyelőre pusztán a lassításuk lesz a cél. Nem igazán várok Drake egyetértésére vagy beleegyezésére, egyszerűen eltűnök mellőle, és a következő momentumban már az út közepén állok, fajomat büszkén hirdetően kitárt szárnyakkal, csupán néhány méterre a pokoli ivadékoktól. Elég távol persze, hogy amíg a szörnyszülöttek rám koncentrálnak, Wallenbergnek a legkevesebb bonyodalomba kelljen ütköznie a jármű megközelítésekor.
- Hé, barlanglakók! - szólok oda nekik, tekintve, puszta jelenlétem nem csöngette meg bennük a vészharangokat. - Nem hittem volna, hogy a démonok egyszer odáig süllyednek, embereket fosztogassanak a túlélésért - jegyzem meg leereszkedőn, reményében annak, ez kellően megsérti rothadó lelküket, és nem fognak azon tűnődni, miért őrzök egy kocsit angyal létemre. Akkor sem esek kétségbe természetest, ha nem harapnak rá a csalétekre, úgy én rontok neki a legközelebbinek.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Mammon.,..
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Ember / lovas
☩ Posztok :
71
☩ Reagok :
59
☩ Rólam :
☩ Korom :
36
☩ Pokol vagy menny? :
Emberiség



Kedd Május 23, 2017 11:04 am írtam neked utoljára



Mammont soha nem érdekeltem. Amikor engem választott sem voltam számára több, mint egy tetszőleges arc a tömegben. Még akkor is, amikor a megszállás során felülkerekedtem és a lelkem mellé láncoltam. Nem volt számára az egész több, mint egy kis bukkanó az úton, ami miatt az áthajtás pillanatban talán bosszankodik az ember, aztán hamar túllendül és folytatja útját.
De az idő telt és én minél inkább nagyobb falatnak bizonyultam, a helyzet minél inkább elfajult a táncunkban, Mammon számára az egész annál személyesebbé vált. Ostromolhatnám magam azzal, hogy ha nem állok ellen, talán elveszi a testem és tovább áll, de tudjuk, hogy ez nem igaz. A démon mindent akar. A városomat, a lányomat, a lelkemet. Így sem úgy sem állt volna tovább a város pusztítása nélkül, a különbség csupán az, hogy mióta rothadó, nem létező lelkére vette a történteket, nem opció az eredeti felállás, mely szerint végig söpört volna New Yorkon és tovább áll. Nem. Maradni akar, kiélvezni minden utolsó lélegző ember gyötrelmét. És ezt nem hagyhatom. Tudom, hogy jól döntöttem. A három vadászom sérülésein kívül nem érzem magam hibásnak semmiben. Hálát adok, hogy engem pécézett ki Mammon, nem valami félnótást, aki nem bírt volna vele. Csak tudnám, miért van ilyen csendben már két napja, mióta elhagytuk a várost.
- Drakie, Drakie... - Már majdnem elhittem, hogy nekem is lehet egy kevésbé rossz napom. A terepjáróm hátsóülésén fekszem, már amennyire ez fekvésnek lehet nevezni és próbálom kihasználni a napi öt óra alvásom egy részét. Nehezen megy, mióta Mammon a fejemben van. Nincs rosszabb, amikor nem tudod megkülönböztetni a rémálmokat a valóságtól. És fordítva. Azt is tudom, hogy előbb utóbb el fog fogyni a benzinünk, de most még nem vagyok hajlandó ide oda repkedni. A lovas miatt kialakult helyzet sokat elvett már a büszkeségemből, de nem fog egy angyal utánfutójává tenni. Az én módszereimmel dolgozunk amíg lehet, ebből nem engedek.
Pirkadat táján meghallom tehát a hangot. Ismerős érzés fog el. A démon eltorzult hangja szólít, de tudom, hogy valami mást fogok látni, amikor kinyitom a szemeimet. Anyám áll ott. Csak áll ott és kedves mosollyal figyel az ablakon át. A szemei zöldek, akár az enyémek, mégis megfoghatatlan feketeséget érzek bennük. Amikor a szemed sarkában van valami. Nem látod, de tudod, hogy ott van. Két másodpercre, ha összerándul a gyomrom, de az ilyen ócska trükkök eddig sem jöttek be.
- Gyere velem, Drake. Mutatok valamit. - A tekintetéből árad a megtévesztő szeretet, de a hangja torz. A lovas nyomait viseli. Mammon ilyenkor az emlékeimet használja, az illetőről alkotott képet, de sosem ment neki igazán a... karakterhűség. A félig fekvő helyzetből felülök és kiszállok a terepjáróból. Elnézek anyám felett, nem nézem emberszámba, hisz nem az. Körbenézek, hogy hol lehet Cassael, de nem látom. Úgy tűnik, a tegnapi fejmosás megtette a hatását, miszerint rohadtul ne bámuljon alvás közben.
Egy bevezető úton parkolunk a hatvannégyes felé. Egyszerűen az út közepén. A madár sem jár erre.
Anyám hátat fordít nekem és elindul, én pedig követem őt. Szinte egybe olvad a derékig érő fűvel, gazzal, ahogy áthalad rajta. Nekem egy fokkal akadályozottabban megy, de bakanccsal is jól le lehet taposni. A szőke haját figyelem. Próbálok visszaemlékezni az illatára, de semmi. Nem vagyok csalódott, mert sosem ringattam magam álomvilágban. Végül egy tisztáson áll meg, jó rálátással a lankás, lepuszított, gazos tájra.
- Mit akarsz? - Lököm oda a szavakat. Az ő zöld szemeibe nézek, de tudom, hogy Mammonhoz beszélek. Ő elmosolyodik, és torz hangon azt feleli: téged, kicsim. Az arcom felé nyúl, hagyom, hogy hozzám érjen. De az érintése nem anyai, sokkal inkább maró. Azon az apró területen, ahol hozzám ér, halványan el is színeződik a bőröm. Mint aki belefejelt a csalánba, kivéve, hogy ez egy két centis részre vonatkozik csak. Ekkor érkezik meg Cassael. Felteszem, észrevette, hogy elkóborolt a pártfogoltja. Az angyali jelenlétben anya tekintete is megváltozik. Mondhatni oszlani kezd a teste, fekete szemekkel. Nem akarom látni. Elfordulok tőle, Cassael irányába.
- Tagadd csak, Wallenberg, hogy az enyém vagy. De mit gondolsz? Egy ilyen hatalmas démon erejét csak úgy el lehet zárni? Azt hiszed, nem szivárog belőled a jelenlétem? Nem sötétíti el az aurád? Tagadj, amíg tudsz, de hamarosan társaságotok akad. Ők is érzik, hogy  van itt valami. - Amíg anyám hallgatom, a démon felismerhetetlen hangján beszélni, a fejem az angyal irányába tartom, de a szemeim egy távoli pontot pásztáznak. Láthatja, hogy épp másra figyelek. Végül felnézek a kék szemekbe.
- Azt hiszem, hamarosan társaságunk akad. - A hangom komor és azt hiszem, érezni rajta, hogy nem szándékszom tovább állni. Ha itt vér fog folyni, az nem a miénk lesz.

Mammon.,..
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Ember / lovas
☩ Posztok :
71
☩ Reagok :
59
☩ Rólam :
☩ Korom :
36
☩ Pokol vagy menny? :
Emberiség



Kedd Május 23, 2017 10:54 am írtam neked utoljára


***

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Országút, Kentucky állam
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» vicces 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: