☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Deedra
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Ω Szakadár / Vadász / Ember
☩ Reagok :
38
☩ Keresett személy :
•• Testvérem, aki az ellenségem

[url=Link]•• Lincoln, kedvesem [/url]

Kedd Jún. 13, 2017 4:58 pm írtam neked utoljára
Online





Gratulálunk elfogadva
az oldal tagja lettél

DAYAAAAAAAAAAA!! Ezaz!Végre! Persze örültem, hogy nem kapkodtad el és tudom, hogy miért kértél időt. Egy remek usert ismerhettem meg benned, egy harcias lányt,
aki ezt át vitte, belelültette a karakterébe is. Nos, a karakter lenyűgözött. Nagyon részletesen,
érdekesen hoztad el ide nekünk a harcot, és a nézeteid, hogy nem akarsz többé Wanheda oldalán lenni, csak a kérdés az, ő mikor jön el érted? Remélem soha, imádtam, hogy felmerült ez a dolog, hogy LIncoln-nal rokonok legyetek, ami azt jelenti az én családom is vagy. Alig várom, hogy miket fogsz játszani az oldalon ^^ Foglalj avatárt!





Hell or Heaven vezetősége


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



I am Broken..
• JUS DREIN JUS DAUN Ai laik Heda•

Daya
WHISPERING AMEN
avatar




☩ Faj :
⚔ szakadár
☩ Reagok :
4

Szomb. Május 20, 2017 10:51 pm írtam neked utoljára
Online


Daya
kom woda 'so gyon op, gon woda 'so kom daun
Nadia Hilker
szakadár
saját
---
tanácsadó, harcos
szakadár terület

Személyes adatok


Véleményem az emberekről: Joguk van az élethez. A szabadsághoz. Megérdemlik, hogy félelem nélkül léphessenek az utcákra. Hogy békében élhessenek. A föld az övék, a miénk, és büszkévé tesz, hogy harc nélkül, nem adjuk át.

Mióta élsz?: 25 éve

Gabriel vagy Mihály?: Egyikük sem. Az emberiség oldalán állok.

Vélemény a természetfelettiről?: Nincs helyük a földön. Nincs joguk elvenni és elpusztítani mindazt, amiért az emberek megdolgoztak, küzdöttek. Nem érdekel, hogy van közülük, aki az emberiség oldalán áll, mindnek pusztulnia, vagy el kell tűnnie oda, ahonnan jöttek.

Város: Szakadárok északi területe

Család: Az apám nem érte meg azt a napot, hogy lásson megszületni,  azelőtt meghalt, hogy anyám csatlakozott volna a szakadárokhoz. Anyámat pedig 10 éves koromban veszítettem el, egy démontól kapott halálos sebet, még hazatért és elbúcsúzott tőlem, mielőtt kilehelte a lelkét. Életében pedig egy csodálatos, okos és erős nő volt, mindent tőle tanultam. Testvérem pedig sosem született. Egyetlen élő rokonom maradt csupán, Linkoln, az unokatestvérem.


Szakadár infó: Bele születtem ebbe az életbe, soha nem kérdeztem, hogy anya miért választotta ezt nekem. De ebben nevelkedtem és szeretem.
Sokáig harcoltam a véreskezű Wanheda oldalán, a jobb keze voltam, a tanácsosa. Emellett pedig az újoncok egyik kiképzője is. Egy éve viszont mindezt feladtam egy valamivel nyugodtabb életért. Elhagytam a klánom egy másikért. Most Deedra a vezetőm, őt segítem minden tudásommal és erőmmel. Az egyik tanácsadója lettem, ezt szívesen teszem.




19
B
8       év
Képességem

Nincsenek különleges képességeim. Viszont arra születtem, hogy öljek. Hogy kíméletlen, vérengző harcos legyek. Ez pedig szerintem elég indok ahhoz, hogy másoknak félnie kelljen tőlem. Előbb tanultam meg fegyvert használni, mint beszélni. Alig néhány évesen már pontosan tudtam, hogyan kell ölni.
Jól értek a fegyverekhez, legyen az kard, tőr, lándzsa vagy íj, boldogulok bármelyikkel. Különleges ismertetőjegyem a kedvenc fegyverem, a szigonyom, mely fejrészének, minden ágának, minden oldala élezett, vérontásra alkalmas. Halált hozok ellenségeimre, bármi is akadjon a kezembe, még egy egyszerű hétköznapi tárgyat is fegyverként forgatok a kezemben, ha úgy hozza a helyzet.
A közelharcra preferálódtam, (szinte) verhetetlen vagyok benne. Tudom, hogyan védjem meg magam, vagy hogyan tegyek ártalmatlanná valakit, akár anélkül, hogy komoly kárt tennék ellenfelemben.
Kell-e ennél több, hogy ellenségeim félve említsék a nevem?
.
Ezt a történetet vérrel írják

Egész testem beleremegett az ütközésbe. A koponyám hátulja sajgott, a fogaim pedig összekoccantak, az ütközés következtében. A hátamat a falnak vetve álltam, bal kezemmel megtámaszkodtam a falon, próbálva megtartani az egyensúlyomat, míg jobb kezemmel a fejemhez kaptam leellenőrizni, hogy vérzik-e. De nem vérzett, ez volt az én szerencsém. Balszerencsém pedig, hogy közel sem volt vége ennek a menetnek. Azt hittem, hogy egyedül is el tudok bánni ezzel a démonnal, ami máskor biztosan sikerült is volna, most nem ment. Lehet köze volt hozzá, hogy napok óta rosszul aludtam, a reflexeim nem voltak olyan gyorsak, mint általában és lényegesen figyelmetlenebb voltam. De hát pont ez volt az oka, hogy most egyedül indultam démonokra vadászni, formába akartam hozni magamat. Úgy gondoltam, hogy bemelegítésnek egy kisebb démon pont megfelelő lesz. De ez nem volt kicsi. Ez erős volt, és kiélvezte minden pillanatát annak, hogy fájdalmat okozhatott.  
Felnyögtem, ahogy a démon megragadott a pólómnál fogva és áthajítva a sikátor másik falához, jól odavertem magamat a földhöz és a falhoz egyszerre. Remegő végtagjaim segítségével négykézlábra sikerült állnom, mielőtt a démon alám, egész pontosan gyomorszájba rúgott volna, minek hatására újra összegörnyedtem. Mindenem fájt, a szemeim előtt fekete pontokat láttam. Szinte hallottam, ahogy az agyamban megmozdulnak a fogaskerekek, kiút, menekvés után kutatva. Pechemre, semmi sem akadt, minek segítségével megúszhattam volna ezt a küzdelmet. A szigonyom valahol a sikátor belső végében hevert, a tőröm sem volt nálam, messzire elhajítva hevert a földön, valahol a szemeteszsákok és a konténer között. Sajnos sehol nem láttam kiutat ebből a küzdelemből. De nem adhattam fel, nem most. Egyszerűen nem lehetett itt a vége. Nem létezhetett, hogy egy ilyen alantas, gusztustalan lény győzedelmeskedjen fölöttem.
- Csak ennyit tudsz, Szakadár? – érkezett a kérdés nem sokkal a fejem fölül. Elégedett hangja volt, nyúlós és ragadós. Olyan volt, mint aki roppantmód jól szórakozik. Nagyon nyeregben érezhette magát, ami nekem csak előnyömre válhat, ha a nagyzolás közepette megfeledkezik arról, hogy egy vadásszal szórakozik éppen. Lassan felemeltem a fejem, hogy meg tudjam nézni magamnak a démon arcát. A fickó leguggolt hozzám, ujjai közé szorította az arcomat, s megvillantotta rám torz vigyorát. Hideg szemekkel, rezzenéstelen arccal fürkésztem a szörnyet. Mindamellett, hogy szánalmat éreztem a gazdatest iránt, végig az járt a fejemben, hogy ha egyszer felállok innen, nemhogy a mellkasába dögöm a fegyverem, de egyenest a tomporába dugom. Addig is... nem túl nőies módon, egyszerűen csak az arcába köptem a vért, mely összegyülemlett a számban. Nem kellett volna.
A következő pillanatban arcomnál fogva letaszított a földre és még egyszer az oldalamba rúgott. Összeszorítottam szemeimet, ökölbe szorultak a kezeim, arcomra kiült a fájdalom és néma sikolyra nyitottam ajkaimat. De a démon nem fejezte be, belemarkolt a hajamba és felrántott a földről. Én pedig ezt a pillanatot választottam arra, hogy a torz vigyort letöröljem a képéről. Felrántottam a térdemet, ami elég keményen ütközött a hímtagjának, s mikor a férfi összegörnyedt, újra felrántottam a térdem és arcba rúgtam. Nem álltam meg, megtámaszkodtam a démonban és addig rugdostam a gyomorszáját, míg bele nem fáradtam. Aztán felhúztam magamhoz, ökölbe szorult kezeimmel pedig egyenest az arca közepébe vágtam. Éreztem, ahogy az adrenalin szétárad a véremben, elég erőt éreztem magamban ahhoz, hogy legyűrjem őt. Még egyet ütöttem a démon arcába mielőtt ellöktem őt magamtól, aztán pedig a szemeteszsákokhoz iramodtam, hogy összeszedjem onnan a fegyveremet. Eldobtam az utamból egy zsákot, aztán még egyet, mikor megláttam a tőrt, amit kézbe ragadtam és azonnal megpördültem, hogy visszatérjek a démonhoz. Egy lépést sem kellett tennem, mikor Ő már előttem volt, kezével felém nyúlt, de én kipördültem előle és a háta mögé kerülve, a hátába szúrtam a tőrt. Bár ez már egyfajta győzelmet jelentett, ettől még rohadtul veszélyben voltam. A démon ordított, s visszakézből arcon csapott, hogy a földre estem, megint. Vért köptem a földre, nem bírtam elviselni a fémes ízt a számban. Nem értettem miért tartott még életben. Megvolt rá már korábban is az esélye, hogy megöljön, de mégsem tette. Azt hiszem, hogy élvezte. Élvezte, hogy vérezni láthatott, hogy fájdalmaim voltak és, hogy én mind ennek ellenére küzdöttem. Talán szánalmasnak is találhatott, vagy csak szimplán őrültnek. Ez utóbbi jelzővel talán még egyet is értettem volna. Épp elméjű szakadár nem merészkedett volna be a démonoktól hemzsegő városba egyedül, csak azért, hogy egy kicsit eddze magát. De én nem voltam olyan, mint a többiek. Én űztem a veszélyt, és ha alkalmam adódott, hogy élve vigyek vissza a táborba egy démont, éltem vele. S ha ezt a példány most nem is sikerül a Wanheda elé cipelnem, visszaküldöm oda ahová való, a pokol kénköves bugyraiba.
Megpróbáltam felállni, de beleszédültem a mozdulatba és remegő végtagjaim kicsúsztak alólam. Mindenem fájt, csak reménykedni mertem benne, hogy nem tört el semmim és belső vérzésem sincs. Arra meg már nem is mertem gondolni hogyan fogok kinézni, ha ezt túlélem. A hasam és az oldalam minden bizonnyal, reggelre tele lesz zúzódásokkal, a szám már most fel volt dagadva, a homlokomon is volt egy sebhely, amiből ugyan már nem folyt a vér, de azért még marhára fájt.
Láttam a démon cipőit, ahogy egyenesen a fejem elé lépett velük. Meg akartam mozdulni. Fel akartam állni, megmutatni neki, hogy ennyivel még nem tudott elintézni. De jobbnak láttam úgy csinálni, mintha feladtam volna a küzdelmet. Pedig vártam a megfelelő pillanatot. Láttam a szigonyomat, csak egy kicsike előnyre lesz szükségem, hogy megszerezzem, utána véget vetek ennek a küzdelemnek.
Gúnyos nevetés, ennyit hallottam a démontól. Nem láttam az arcát, de el tudtam képzelni, hogy micsoda elégedettség ülhetett rajta, hogy csilloghatott a szeme az élvezettől. A következő pillanatban ujjak fonódtak a karomra és egyetlen gyors mozdulattal a hátamra fordítottak. Megint szembe találtam magamat azzal az undorító vigyorral. A démon felém állt, a térdeire támaszkodva előrehajolt, hogy még közelebbről nézhesse vértőr ragacsos arcomat. Én pedig ezt a pillanatot választottam, hogy visszavágjak.
Hirtelen mozdultam. Mint aki rugóra jár, ültem fel és ütöttem teljes erőmből a démon torkába, s amíg az légszomjban, fuldoklott, megragadtam az alkalmat, hogy kimászva alóla, a szigonyomért nyúljak. A másodperc tört része alatt történt minden. Éppen csak kézbe kaptam a fegyvert, megpördültem vele és egyszerre mindennek vége volt. A démon felnyársalta saját magát a kezemben tartott szigonyra. Sajnáltam az embert, aki porhüvelyként szolgált egy ilyen lény számára, de tudtam jól, hogy az az ember már régen elveszett a démon jelenléte miatt.
Győztem. Annak ellenére, hogy mennyire boldog és elégedett voltam, tudtam, hogy ez volt a sokadik, s egyben – egy jó ideig – a legutolsó küzdelmem, amit egy ilyen teremtménnyel vívtam. Ez után, otthon, a klánban, feltetoválták rám az újabb jelet, ami egy újabb szörnyeteg legyőzését szimbolizálta, én pedig végre megpihenhettem.
Pihennem kellett, mert holnap egy új nap várt rám, egy új kezdet. Mert ez volt az az éjszaka, amikor eldöntöttem, hogy elhagyom a klánom és egy másikhoz csatlakozom helyette. Egy másikhoz, ahol nem csak a gyilkolás jelenti az életet, ahol békésebb körülmények között élnek az emberek, ahol talán én is békére lelhetek. Mert az igazság, hogy én a békére vágytam. Egy olyan erős kezű vezető mellett, akinek nem mindegy, hogy az emberei élnek-e vagy halnak, aki mindent megtesz, ami erejéből telik, hogy jobb életet adjon a népének. Egy ilyen vezetőre volt szükségem. Deedrára volt szükségem. Ehhez az új élet megkezdéséhez segítségre volt szükségem, csak egy embert ismertem, akihez fordulhattam ez ügyben.

Lincoln... Akkor ő segített nekem. Hála neki, már egy éve az Északi klánhoz tartozom, újra megerősödtem, újra önmagam vagyok. Megtaláltam a saját békém, még ha a klánon belül nem is túl békés a helyzet jelenleg. Ezen a helyzeten igyekszem én is segíteni, Deedra mellett lenni és támaszt nyújtani neki. Tudom, hogy ő a tökéletes vezető és én harcolni fogok érte!



 
Daya
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: