☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
H-18 as Dokk - Raktárclub

Natasya Alaskeevich
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
I'm only human
☩ Reagok :
67

Csüt. Jún. 01, 2017 9:07 pm írtam neked utoljára


Don & Tasy
Regret is for suckaz
Elismerően bólogatok irányába, tudomást sem véve gunyoros hangjáról és fejbólintásáról. Naná, hogy nem, miért tenném. Nekem igazam van, ő meg ebben csak „megerősít”. Arról már nem is beszélünk inkább, hogy hosszabb távon tán tényleg senki sem tudna megmaradni mellettem, de ilyenre ebben a pillanatban nem is vágyok. Köszöntem szépen tökéletesen jól érzem magam egyedül.
A kaján vigyor az arcomról azonban nem tűnik el sem ekkor, sem akkor amikor már témát váltunk. Miért is tűnne, hiszen minden amit mondunk csak elméleti síkon történik, nem igaz?
- Mert mennyivel lehet rosszabb, mint itt élni, eme koszos porfészekbe, minden nap attól aggódva, hogy épp ki akar megölni téged: angyal, démon, ember… És akkor a random megjelenő vadállatokról nem is beszélek. Képzeld! – teszem kezem karjára. – A legutóbb egy hiúz szaladgált a környéken. El sem tudom képzelni, hogy került ide – rázom meg a fejemet teljesen komolytalanul véve az egészet. Azonban szavaimba több igazság van, mint az ahogy elsőnek hangzik. Nem volt gyerekszobám, barbi babám, fehérkerítés sem övezte házunk szegélyét. Házam sem volt, csak maga a csatorna és a pokol. Az éhínség, a kínok, a magány. Hideg, nyirkos éjszakák, a számkivetettség teljes érzése.
De hogy eladnám-e a lelkemet? Megígértem, hogy nem teszem meg.
- Habár úgyse tudnának semmit sem ajánlani a lelkemért – vonom meg egyszerűen hetykén a vállamat, miközben újabb pohár italt töltök magunknak. Magamnak. Neki, vagy lényegében bárkinek. Szívem érzéketlen reakciójára teljesen eltátom számat megdöbbenésembe. Újra csak szívem helyére kapok, de rögtön rájövök, hogy az nincs ott. – Na, akkor most hozd vissza! Mivel botránkozzak meg így? – boxolok újra bele vállába, csak olyan kellemesen felebarátian.
- Bibbííp! – jegyzem meg nyelvemet kinyújtva felé, hogy aztán én is jót nevessek az egész helyzeten. Mégis megjelenik lelki szemeim előtt a jelenet, s ettől újra csak hangos nevethetnékem támad, amit…
- Üüüühm, pont itt – bólintok egyet, mint aki teljes mértékben elhiszi ezt az egész mesét. Teljes mértékben. Hogyne. Ábszolúte! ahogy a franciák mondják. Vagy kik, nem tudom, egy emlékezet előtti filmben láttam. – Oh Don-pom, nem csak az lehet becses és csecses, ami csillog. Ki kell használni az emberek igényeit és soknak nem erre van – villannak meg aljasul a szemeim.
S folytatnám is az élcelődést, ha nem tolná pofáját teljesen pofátlanul eme gaz bitang a szomszéd székről. Fejemet rosszállóan rázom meg. Ő teszi a szépet, mi buktatjuk le és még neki áll feljebb? Oh, hát persze. Apró kis trükköm fél sikert arat azonban. Don teljes mértékben fellelkesül láttán, amíg a másik… Hát annyira nem örül neki. De végül aztán csak elmegy nagy nehezen.
- Etesd meg őket! Azt mondják, hogy a magvakat igazán szeretik és a vízezett kenyeret! – kiáltok utánok felemelve egyik kezemet, mintha csak szót akarnék kérni. Testtel félig kidőlök, ahogy utánuk nézve figyelem reakciómat. Kidőlök, lábamat pedig végre valahára kiemelem Don öléből, még mielőtt lebukfenceznék a kanapéról.
- Köszönöm! – hatódok meg bókján teljesen. Zavartan piszkálom közbe a hajamat és még kedvesen is elmosolyodok. Ritkán hallani manapság ilyen kedves megjegyzéseket, melyek annyira szívből jönnek.
- Mit is mondhatnék, megtettem minden tőlem telhetőt – vigyorodok el újra csak. Hiszen… hol érdekel engem néhány jött-ment magát tettető? Na látod.
- Az óra? – egyenesedek ki hirtelen és nézek óvatosan hátra, mintha nem is hozzám beszélne és meg akarok arról győzödni hogy van mögöttem valaki. Mintha fogalmam sem lenne arról, hogy miről beszél. – Na jó, figyeld a kezem, de csak és kizárólag a kezemet, rendben? – emelem fel a két mancsomat és szemei előtt forgatom meg őket, hogy biza lássa, nincs semmi azokban, de még a környéken sem. Párszor megdörzsölöm tenyerem és amikor kinyitom, voálá. Az óra benne pihen. – Egy tolvaj sose adja ki módszereit. Főleg olyan nem, ki az árnyakban dolgozik – kacsintok rá. – Ki ott nő fel, sok mindent megtanul tőle – vigyorodok el, hogy egy pillanat múlva újra eltüntessem az ékszert, hogy hova? Szűk ruhám valamelyik redőjébe és úgy dőlök hátra, mint aki teljesen jól végezte a dolgát.

Abaddon
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
91

Szer. Május 31, 2017 5:56 pm írtam neked utoljára


Tasy & Abaddon
A Little Party Never Killed Nobody...


Hallgatom okfejtését s közben jobb kezemmel támasztom orcámat melynek ujjai közt ott fityeg a már félig elszívott cigaretta. Jó öreg klasszikus piros Marlboro. Aztán Önnön magához érünk, színpadias bemutatása, tulajdon testén végigmutatása szinte már "én kérek elnézést" csal orcámra, melynek persze hangot is adok egy rövidke.
- Óó. Hát ez csak természetes.
Formájában megdöntve fejem és enyhén oldalra elhúzva, hogy a kifejezést alá is támassza kellően. Kortyolok italomból s éppen a pultra helyezés mozdulatában járok mikor meglepetten fogadja utazási szokásaim, pedig ha tudná, hogy tényleg így van. Aztán meghallom a kulcsmondatot. A lélek szóra elmosolyodom parányit s még rá sem nézve szólalok meg.
- Biztos vagy abban.
Kezdek bele majd felé fordulva folytatom.
- Hogy olyan fene jó dolog az, eladni a lelked és odalenn senyvedni az idők végezetéig?
Tekintetem megnyerően villan, parányi, egészen apró mosoly kezdemény úszik bal orcám s ajkam szegletébe. Vajon mit válaszol a kérdésre.
Gyalogkakukk megjegyzése apró kis nevetést pattint ki belőlem. Egy kis korty után röviden reagálok is.
- Nem csak füstöl, de lángol is!
Nevetünk jót az abszurd igazságon.
Hessegetése csak újabb vigyorbombát indít, nem terveztem sok társaságot de egész jól alakul az este. Értetlenül pislogok a kezembe helyezett illúzió összetört szívre, majd vállat vonva, összegyűrve mint papírdarabot a költő, hajítom be a hátam mögé a sarokba. Arcomon pedig kellemes vigyorral hajtom fel az italom végét, hogy újra tölthesse.
- Most épp ehhez volt kedvem.
Válaszolom a munkám gyümölcsének elverésére.
- Potenciális? Én? ugyan, hiszen nálam nincsenek csillogó csecsebecsék...
Emelem kezeim játékosan mutatva, hogy valóban nincs. Ami nem igaz teljesen. Hiszen a jobb kezem gyűrűs ujján, melynél cigarettám is még fityeg, megcsillan valami tompán. A gyűrűm, az egyetlen ékszer mely rajtam van, mintha csak nős volnék. No de eddig tart a műsor mert a páva barátunk nem akarja annyiban hagyni. Én rövidre zárom a dolgot majd Tasy is igyekszik jobb belátásra bírni az ürgét. Tapsolva nevetek fel a varázstrükköt látva.
- Még egyszer!
Ujjongok mint valami hülye gyerek, majd két taps után hirtelen szilárdul meg az arcom, vált komolyra egyetlen pillanat alatt majd a srác felé fordulva, pislantok egyet. Egyetlen villanás csak míg a fekete olajos üresség villan rá. Tán fel sem fogja teljesen mit látott, más nem is láthatta, csak ő hiszen rám figyelt a többiek meg épp Tasy műsorára.
- Na lódulj.
Támasztom alá a szeleburdit, kinek hessegetése hatásosnak látszik. A fickó parányit megrázza fejét, hogy felfogja mit is látott, szemtelenül vigyorodom el a poharam mögül ahogy rá meresztem szemeim, de immár az acélszín dukál. Látom rajta, hogy nem tudja hova tenni a dolgot de végül meghátrál.
- A libusokat se hagyd itt hápogni!
Jegyzem még meg mikor elszelelnek.
- Rémes vagy
Fordulok Tasy felé.
- Így ráijeszteni valakire...
Jegyzem meg viccelődő, tetettet komolysággal. Hogy mi lesz majd a kis trió további sorsa, nos azt majd eldönti az éjszaka, én részemről több törődést nem fecsérlek rájuk. Így hát vissza is fordulok immár teljes arcszélességgel a fekete hajú áldémonhoz, tuti közülünk való volt előző életében... vagy hogy is van ez.
- Szóval, hogy is volt az a varázslat, hova lett az óra?
Vigyorgok mint a tejbetök kíváncsiskodva. Mert hát valami rövid póló van rajta, aminek az ujjába nem rejthette, mer ugye nincs neki...



Natasya Alaskeevich
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
I'm only human
☩ Reagok :
67

Vas. Május 21, 2017 8:51 pm írtam neked utoljára


Don & Tasy
Regret is for suckaz

- Na látod ez az, amire még nem jöttem rá – felelem számat elhúzva, miután lehúztam a keserű nedűt. Nem tudom, hogy mit csentem el, de ütős a bitangja. Halkan kiáltok is egyet, s még a testem is összerázkódik. Helyes, remek estének nézek elébe. Szemeim újra csak felcsillannak, ahogy egy újabb pohár körrel szemezek. – De azt hiszem, hogy ezt tartják most menőnek, vagy… úh, hogy is szokták ezt hívni? Alfának? A múltkor találtam egy fotóalbumot a háború előtti időről. Vagy magazin volt? Fogalmam sincs, de atyaég, azok a testek! – emelem fel mindkét kezemet és csapok hirtelen a térdemre. Újra elábrándozok az ott megjelenő férfiakon és hát… A mostaniak… Inkább nem méltatom őket egy pillanatra sem, de hát…
- No, csak hogy tudd, eme tökélyt – mutatok végig magamon – Nem osztogatom csak úgy el akárkinek – kacsintok a férfira újra csak. Szívjük mindig egymás vérét, ez a védjegyünk már. Igazából nekem mindenkinek ez. Addig jó, amíg senki sem ismer meg teljes egészébe. Addig is érzem magam biztonságba.
Mondatára aztán teátrálisan emelem a kezemet a szám elé, és nyílnak el szemeim. Teljes megdöbbenéssel tekintek rá, pedig oly sok alkalommal megkérdeztem már tőle. Mégsem válaszolt soha, vagy legalább is hasonló módon. Én meg mindig így reagálok. De hátha… Hátha egyszer elárulja. Tudnom kell, hogy miként jutok át azon az átkozott falon észrevétlen.
- Vállalom a halált. A lelkem elsüpped a pokolba és cuki kis démonciként jönnék vissza – emelem meg játékosan szemöldökeimet, majd elmélázok, hogy milyen lennék démonnak. Mh…
Aztán eszembe jut Aliyah és a neki tett ígéretem.
- Csak úgy füstöl a talpad alatt az út, mi? Te vagy az igazi gyalogkakukk – kacérkodok újra csak a szemöldökömmel, majd nem bírva tovább, újabb adag italra emelem meg az üveget és töltöm meg mindkettőnk poharát.
Érzékelem körülöttünk a vérszívni való egyedeket, de most mégsem foglalkozok velük. Közvetlenül nem, esetleg Donon keresztül szórakozok velük tovább.
- Ha! – teszem sértett arccal a kezemet szívem helyére. – Összetört… - kaparászom meg a helyét, olyan mozdulatokkal, mintha elő akarnám kaparni a helyéről, hogy onnan azokat majd a férfi kezébe lökjem. Darabjaira hullott apró kis szívecskémet… - Annyira mégse, hogy hozz nekem valamit – nyújtom ki rá a nyelvemet, kezemmel pedig elhessegetem ujjait az arcom környékéről.
Ne piszkálgassanak.
- Tényleg nem? Nem a pokol költözött le a világba? – pislogok rá nagyokat, csipkelődve – Igazad van, fogalmam sincs, hogy milyen is átmenni a poklok poklán – vonom meg a vállamat enyhén. – Szóval, túl sok munkád gyümölcsét itt akarnád elverni? Mh, úgy látom te is potenciális partner vagy az estére – vigyorodom el, miközben nyelvemmel végignyalok felső fogsoromon. Mit tehetek róla? Szeretem a zsákmányt és a csillogó dolgokat is. Vonzanak szépségük.
És még folytatnám is hízelgésem, és további zsákmányaim bemutatását is, ha az a nagyszájú kis vakarék ne akarna közbepofázni. Fröcsögő nyállal áll fel és kezd el ordibálni. Meglepett arccal tekintek fel rá, s hatalmas értetlen pislogásokkal mérem végig.
- Jól van, jól van, haver, úgy látszik, hogy valaki túl sokat képzel itt ma magáról… - dőlök kissé hátra, tekintve egyre jobban és jobban le magam elé. – De tudod mit? Eltűntetem. Volt órád, nincs órád… - mutatom fel hirtelen mindkét kezemet és hopp, az a fényes kis ékszer már nincs is benne. Eltűnt, elszublimált. Viszlát, pápá.
Inkább felkapom az újra megtöltött poharat és húzom le gyorsan. Addig is hallgatom a férfiak roppantmód érdekes társalágást.
- Uh! Ezt tanusítom! Képzeld egyszer belepaszírozta egy gyerek fejét a betonba! Ha nem én nézem végig el sem hiszem, hogy valakinek így el tud pattani az agyában az ér. Olyankor se lát se hall és hidd el nekem aranyapám, hogyha felhúzod, neked… - ujjamat végig húzom torkom előtt, miközben számat teljesen elhúzom. Aztán csak felvonom egyik vállamat és vállamnál hessegetek ujjammal.- Most pedig sel-a-ví! – intem útjára a kis társaságot.

Abaddon
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
91

Szomb. Május 20, 2017 8:59 pm írtam neked utoljára


Tasy & Abaddon
A Little Party Never Killed Nobody...


A trófeás poén korai lelövésére csak úgy záporoznak a vállamat ért ütések, vigyorogva állom a tettetett támadásokat. Végül csak behuppan ez az eszelős nőszemély és kényelembe helyezi magát. Miután én is kényelmesen felhajtottam italom és kaptam tőle egy újabb pohárkával így már abszolúte kényelmesen beszélgethetünk.
- Épp ezért kéne a maradéknak igényesnek lennie és nem igénytelennek...
Vonom meg enyhén vállam, fikázom még kicsit a srácot, de tovább nem méltatom szavaimra, persze a kisasszony végszavát nem tudom szó nélkül hagyni.
- Ez az érzés azt hiszem kölcsönös az urak részéről.
Utalok pimasz kis vigyorommal arra, hogy kötve hiszem, hogy bárki kibírná mellette hosszú, vagy akár rövid távon. Arcátlan vigyorral emelem meg poharam és kortyolok egyet. Miután lenyelem a kortyot válaszolok a következő kérdésére. Szemeim óvatosan körbeviszem és közelebb hajolok mintha valami titkosat akarnék mondani.
- Ha elmondanám, meg kéne, hogy öljelek.
Dőlök hátra komolynak tettetett arckifejezéssel. Majd legyintek röviden.
- Na jó, csak viccelek. Úgy is trendi manapság az ilyesmi.
Biccentek a srác felé de cseppet sem törődve a hármasukkal.
- Lángoló kapukat nyitva szelem át a utat!
Mutogatok is mellé varázslatosan és tettetett komolysággal. Az iménti sztori mellé ez is beillik nemde? És még igaz is, persze úgysem hiszi el senki és éppen ez a humoros benne.
Kiakadás, női műbalhé. Melyre rövid, bár annál idegesítőbb válasz érkezik hosszas kifakadása végén, fapofával és rezzenéstelen tekintettel kombinálva, a lehető legidegesítőbb formában, én kis genya.
- Sehogy.
Ennyi, egy szóval sem több. Aztán pár pillanatra megtartom képem pókerarcát s végül lassan, nagyon lassan ajkam szegletébe húzódik az a pimasz kis vigyor mely olyannyira arcátlan, hogy az már jó.
- Tudod, hogy imádlak!
Csipkedem meg a pis pofiját is mellé.
- Kikérem magamnak! Én is állandóan dolgozom! Az utóbbi hétben meg sem álltam... ha tudnád, hogy a poklok poklán mentem keresztül! El sem tudod képzelni...
Az igazat megvallva szó szerint, az északi és a keleti régió közt kellett ingáznom, ami szó szerint a poklok pokla. Rövid kifakadásom persze csupán az érezhető színjáték része, annak ellenére, hogy igaz minden szava. De ez részlet kérdés. Poharamból kortyolva hallgatom a történetet. Majd a végén jót vigyorgok a meglopott balekot meglátva.
- Hogy rohadnátok meg Ti ketten! Ki a faszomnak képzelitek magatokat?!
Fakad ki a falu bikája.
- Egész sokáig bírta.
Jegyzem meg elismerően bólogatva és még egyet kortyolva miközben amaz már a plafonon van a helyzettől, kissé lassú a felfogása és ez volt az utolsó csepp a pohárba. Tapodtat sem mozdulok részemről, ugyanabban a kényelmes testhelyzetben ülök, ölemben a fekete kis eszelőssel mint eddig tettem. Arcomról nem lehet törölni a vigyort, ajkaimhoz emelem a poharat de még mielőtt belekortyolok megszólalok.
- A helyedben mennék.
Jegyzem meg rá sem nézve, aztán nyugodtan hörpölök a hűs ital pedig engedelmesen kúszik végig a torkomon.




Natasya Alaskeevich
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
I'm only human
☩ Reagok :
67

Csüt. Május 18, 2017 6:51 pm írtam neked utoljára


Don & Tasy
Regret is for suckaz
Hitetlenkedve egyenesedek fel, tágra nyílt szemekkel tekintek le a férfira. Gesztusomat nem nehéz szem elől téveszteni, lévén, kidülledő látószervem kifehérlik a vastagra kent szemem közül. Méltatlankodva csapkodom meg a vállát kézhátammal, s a helyzethez párosuló komoly, dorgáló hanggal szólalok meg.
- Most miért kellett a legjobb részt előre lelőnöd!? Tudod, hogy ilyen szép nyakéket csinált belőle!? Biztos a lányok is élvezték volna, amikor megcsókoltatná azokat velük! – rázom meg a fejemet hitetlenkedve. Mégis hogy tehetett ilyet ez a kis mocsadék? A legjobb részt lelőni.
Jah tényleg, ez most nem is komoly. Ne is nagyon foglalkozom velük, hisz azzal vagyok elfoglalva, hogy teljes kényelembe helyezzem magamat. Persze, hogy amúgy ebből semmi sem igaz, de hát… Kit érdekel? Lassan már annyira hitelesen adjuk elő magunkat Donnal, hogy tán a fickó maga is el fogja hinni, hogy egy himbilimbi himbálózik a nyakába.
- Ne légy ilyen szigorú velük. Tudod, amióta folyik valami természetfeletti idiótaság kint a világba, a férfiúi társadalom eléggé meg lett tizedelve. Így már nem válogathatunk annyira, mint ahogy azelőtt tették. Vagyis, ahogy a hír tartja – avatom be a tudatlant a témába. – Szóval, mivel a kínálat kevés, azzal kell beérni ami van. Tény, hogy én inkább halok meg egyedül már akkor… - düllednek ki újra szemeim, miközben lábaimat elhelyezve Don ölébe szorítom térdeim közé az üveget. Számat hatalmasat tátva nyalok végig fogamon, s teljesen úgy viselkedek, mint aki épp ajándékot kapott.
De persze szívató társam is áthajol a lábam felett s kéri részét a jól elcsaklizott italból. Mindkét poharat teletöltöm, játszva az üveg magasságával, miközben kiöntöm azt. Aztán csak simán elteszem magunk közé, nehogy valaki kedved kapjon hasonlóan elcsaklizni, ahogy én tettem azt.
- Te mondd. Sose árulod el, de mégis, hogyan utazol a városok között? – szűkítem össze szememet, mint akinél valami rosszaságot észlelek.Valójában ki akarom valahogy cselezni a falon álló őröket, de... Persze… jah nem, nem tudom, hogy miként csinálja, s hogy járja meg őket olyan gyorsan. Vagy nem is annyira gyorsan? Fú, lehet, hogy a mai kávémennyiségem betett nekem.
- Ha! Tényleg nem? – nézek rá hitetlenkedve, és még a számat is hatalmasra tátom hozzá. – Hát hogy tehettél ilyet!? Így akarod, hogy hozzád menjek, hem? – méltatlankodom álnokul és még játékos sértettséggel fújom fel hirtelen arcomat is.
- Én kérlek szépen veled ellentétben dolgozom – vigyorodom el pimaszul, párszor incselkedőn vonva fel szemöldökömet. – Igazából találkoztam ma egy balekkal, aki előadta nekem, hogy mennyire király angyalgyilkos-vadász, s a szerencsétlen párának azóta sem tűnt fel, hogy hupsz, egy óra tűnt el a kezéről… - varázsolok elő pimaszul a semmiből egy aranyozott karórát. Valószínűlek hamis és semmit sem ér, de talán majd egy kávéra elég lesz. Pimasz vigyorom pedig le nem olvad az arcomról, akkor sem, amikor a szerencsétlen flótás észleli, hogy biza ő lett meglopva, mégpedig még órákkal ezelőtt.

Abaddon
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
91

Szer. Május 17, 2017 5:06 pm írtam neked utoljára


Natasya & Abaddon
A Little Party Never Killed Nobody...


A valóságot feledni akaró számtalan fiatal lélek, ütemre mozognak és csak a pillanatnak élnek. Én magam csak csendes megfigyelője vagyok az előttem kibontakozó hihetetlenül bárgyú történetnek. Persze már a prológusnál világos volt mi lesz a célja a mesének. Ugyan ki ne látta volna, kérlek? Hát éppen, az kinek szánták az egészet. Pontosabban kiknek, hiszen ketten vannak, szépek. Azt mondják a szem a lélek tükre, ez esetben az univerzum végtelenbe ásító üressége a tükörképe. S ha már más nem, legalább a villanó fények szikrázva csillannak a kékségekben. Mert hát ugye ikrek. Én csupán kényelembe helyezve magam vigyorok, látszat függőként fogyasztva szavait, mint drogos a krekket. Pedig a képemre van írva, hogy baromira untat a répa hajával meg a fémgyűrűkkel a fölében. Förtelmesen rémes. De hát ez van, ez kell a népnek. Olyannyira belemerülök az izgalmakba, hogy meglepetten tapasztalok egy fekete hajzuhatagot a fejem mellett, röpke pillanat csupán, mert rögvest hang is párosul a fekete és zöld hajszörnyeteghez. Felismerve hangját, s hallgatva szavait is széles mosoly ül arcomra mely hirtelen vált komolyra és pillantok fel rá.
- És persze hímtagjukat levágatta vele, hogy azokat trófeaként hordozhassa!
Fordítom fejem a srácra kinek arcára ül az értetlenség a hirtelen hallott abszurd történet alapján.
- Szóval hol rejtegeted a fütykösöket? A hölgyek biztosan kíváncsiak rá!
Nézek egyenest a szemébe komoly fejjel, persze ajkaim szegletében ott húzódik egy egészen parányi, szinte észrevétlen vigyor amolyan jelzésként, hogy öreg, kurvára hülyére vagy véve. De persze csak pislog, ahogy a két agysebész is mellette. Nem is méltatom túl sokáig a szemkontaktust, előbb az egyik utána a másik lányra fordulok.
- Ez a szarság tényleg bejön nektek?
Kérdem komolyan, aztán parányit megvonom a vállam.
- De ha már ilyen szép mesét mondott nektek, legalább egy cumit megérdemel.
Jegyzem meg, csak úgy mellékesen aztán hátradőlök kényelmesen, úriasan és úgy nézek az érkezőre, aki, idő közben szintén kényelembe helyezi magát, félig az ölembe. Az asztalra nyúlva hamar kiürítem a poharam miután sajátjával kínált és az üres poharat felmutatva, lenyelve a maradékot válaszolok.
Hát persze!
Fogadom el vigyorogva. Röviden emelve felé poharam amolyan köszönetként kortyolok is egy rövidet.
- Hosszú utam volt, gondoltam lazítok egyet.
Válaszolom az igazat, hiszen valóban nem rég tértem vissza Egyiptomból, persze azt nem kötöm senki orrára, hogy miért s hogyan kerültem oda. Kérdésre pedig megcsóválom a fejem.
- Sajnálatos módon én nem szolgálhatok levágott angyal farkakkal, ahhoz egy ilyen alfa hímet kell kifognod!
Biccentek fejemmel, szokásos vigyorommal, heccelve a srácot, vajon meddig bírja? Rommá van alázva, majd elpattan a húr nála. A csajok már így is kellően kényelmetlenül érzik magukat, már ha van annyi eszük, hogy felfogják, hogy szopatva vannak, már nem úgy, legalább is még nem. Ha csak nem tátott szájjal állnak még mindig, mert nem fogták fel pimaszságom és szemtelenségem határtalan sziporkázását. No, nem mintha nem tojnám le őket, pontosan ezt is teszem.
- És Te? Egy szokásos péntek este? Mi járatban erre?
Már ha péntek van, nem számolom a napokat, nem túlzottan érdekelnek.



Natasya Alaskeevich
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
I'm only human
☩ Reagok :
67

Vas. Május 14, 2017 11:00 pm írtam neked utoljára


Don & Tasy
Regret is for suckaz

Vibráló neonfények, ütemes gépi zene, fülledt nyári, az izzadtsággal keveredő levegő. Mélyen szippantom be a pultnál az illatot. Mily kellemes, mily szép emlékeket idéz előlem. A csatornába volt nyáron hasonlóak a körülmények, leszámítva, hogy esetembe a Metallica zenéje üvöltött a szák kis részeken.
No de ne csapjunk a közepére, hanem kezdjük az elején. Hogy is kerülök én ide. Én, aki teljes mértékben kilóg innen. Ugyanis félméteres sarkú magasított csizmám egészen felér a térdemig. Vékony lábaimon itt-ott szakadt nadrág díszeleg. Egyszerű fekete trikó simul felsőtestemre, viszont keblem alatt fűző emeli ki a roppantul vékony derekamat. Hajam ezúttal is kiengedve verdesi hátamat, két oldalt egy-egy zöld műtincs díszeleg. Szemeim a szokásomhoz híven vastagon vannak feketén kikenve. Úgy ahogy illik, minden mint mindig.
Szóval, mit is keres egy olyan személyiség, oly tökéletes, mint én, ide, ahol mindenki különböző tudatmódosító szerektől telve lezseren ropják valami beszívott zenére.
De most tényleg, manapság, hogy tudják ezt termeszteni? Mármint persze olvastam róla és mondták is, hogy egykoron milyen nagy biznisz volt a drogipar. Rengeteg báró a háború első éveibe ebbe bukott bele. No meg abba, hogy vagy Gabrielka nyírta ki őket, vagy épp valami démon zabálta meg a testét.
Jhaj, mindig eltérek a tárgytól. Tekerjünk vissza. Igazából csak kedvtelésből. Ez az egyik legjobb módja annak, hogy könnyen szerezzek könnyű pénzt. Ugyan már, ki nézi itt, hogy épp ki zsebeli ki? Senkinek fel sem tűnik.
A pultnál gubbasztva megvárom, amíg a csapos nem figyel lenyúlok egy üveg italt és egy poharat. Hatalmas vigyorral az képemen, csillannak meg szemeim. Ingyen pia.
Hangosan nevetek, persze hangomat én sem hallom. Viszont innen most gyorsan le kell lépnem. Annyira még én sem vagyok őrült, hogy az ellopott italt az áldozat szeme láttára dézsmáljam meg.
A tömegre oda sem figyelve babonáz meg az üveg, így nem csoda, hogy az első lábam elé kerülő kanapébe elbotolva néhány idegen ölébe zuhanok bele fejjel. Fejem fölé tartom ki az üveget és a poharat és értetlenül magyarázok arról, hogy igazából mennyire is jól vagyok.
Feltápászkodva immár körülnézve pillantok meg egy ismerős alakot egy fotelba. Unott vigyor ül az arcán, oh a kis komisz. Hogy imádom...
A nagy zenébe lábujjhegyen pipiskedve kerülöm meg a férfit. Mögé settenkedve hajolok be feje mellé, lelógó hajam takarja arcomat.
- Elmondom mi fog következni: igazából az egyik angyalt fegyverezte le. Ezután pedig egészen angyali képességekre tett szert. Gyorsan mozgott, a reflexei felgyorsultak és természetfeletti erőt kapott. Ezzel aztán simán ki tudta végezni az angyalt, no persze nem ölte meg őket egyből, mert meg kellett őket büntetni. Ők nem Michael pártiak voltak, ők büntetést érdemeltek. Szárnyaikat levágva, elvitte azt az arkhoz, ki kinevezte az elsőszámú emberi védnökké a városba - egyenesedek fel, s megfordulva fenékkel csusszanok a kanapéra. Lábaimat átemelem Don feje felett, s a könyöke mellé helyezem a karfára.
- Kérsz? - emelem fel az üveg piát és az egy szem poharamat. Nem számítottam társaságra, pláne nem ilyenre. - Milyen fene evett erre? Uh, mondd hoztál nekem valami csecsebecsét? - tekintek rá tágra nyílt szemekkel, s még szemöldökeimet is megemelem párszor.

Abaddon
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
91

Vas. Május 14, 2017 12:56 am írtam neked utoljára


Natasya & Abaddon
A Little Party Never Killed Nobody...


Az égbolt tiszta, a Hold magasan jár, enyhén sárgás fénnyel árasztja be a San Francisco-i öblöt. Ezüsthíd, mondják egyesek mikor a vízen átível, ahogy tükröződik a nyugodt felszínen. Tompán csilingel egy bója a part mentén ahogy lágyan járja táncát. Mögötte nem sokkal öreg, megsárgult lámpák adnak világot a dokkoknak. Két szintes téglaépületek sorakoznak, az egyiken a H-18 as szám díszeleg és kétszárnyas bejárata előtt 5 megtermett fickó viccelődik egymással. Néhány fiatal érkezik, motozás, gondos ellenőrzés majd feltárul a vaskos ajtón lévő kisebb rész és el is tűnnek a kíváncsi szemek elől. Néhány molylepke próbálja haszontalan magáénak tudni a közeli lámpát. Mely hirtelen, gyors egymásutánban kettőt pislákol. Kérdőn tekint az ötös fogat egyik tagja, a többiek észre sem vették tán. Pár pillanatig mered a férfi, magas, fekete bőrű, masszív fickó. A távolban felcsendül a bója hangja, az enyhe hullámok lágyan ringatják...

Szegényes fényjáték odabent, így legalább nem annyira zavaró a szemnek. A fülnek pedig század eleji, megmaradt slágerek adnak élvezetet. A hajdani raktárból szórakozóhely lett. A falakon málló vakolat, a fém gerendák rozsdamarta küllemét takarja a félhomály. Néhány egyszerű díszlet a falakon. Amolyan romkocsma hangulat. Középen egy nagyobb tér ahol megannyi ember mozog szinte egészként lüktetnek. Oldalt s az emeleti körfolyosón bokszok, ülőhelyek s asztalok. Van hol a szék helyett méretes babzsákok szolgálnak ülőhelyet s van hol ütött kopott kanapé díszeleg. Egy ilyenben kényelmesedem el én is. Egyik lábam az asztalon, kezemben cigaretta pislákol és hallgatom a szemben ülőt aki éppen hősies tettét meséli a mellette ülő két lánynak mi holmi angyalokkal való küzdelemről szól. Én pedig enyhe mosollyal, amolyan "mesélj még kérlek" kifejezéssel hallgatom. Olykor nekünk sem árt egy kicsit megpihenni s megfigyelni mi az mit alkottunk. A srác valami nagyszájú bájgúnár a két lány meg, helyiek, nem épp az eszükről híresek.
- Egyetlen sérülés nélkül megúsztad?
Érdeklődöm tettetett izgalommal, inkább szurkálódom, persze ahhoz is hülye, hogy felfogja. Valójában magasról leszarom. No sebaj, hadd meséljen, még gyerek az idő s ki tudja kivel hoz össze a sors. A srác persze fűzi tovább a tyúkokat, én meg azon agyalok vajon mit igyak? De egyelőre maradok a fenekemen, meglátom mi lesz a teljes műsor, mert már angyalpengéket is hallottam tőle forgatni...




Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
H-18 as Dokk - Raktárclub
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: