☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Drassael, New York, Alternatív

Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Júl. 30, 2017 9:19 pm írtam neked utoljára




***
jegelt

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
132

Kedd Május 30, 2017 11:13 pm írtam neked utoljára


You stole my heart, but I'll let you keep it
Fájdalmas sóhaja majd az azt követő nemleges kijelentése magával ragadja a figyelmemet. A nadrágomban rejlő egyelőre megfejthetetlennek tetsző jelenség várhat, kezeim megakadnak a ruházat szélein, és úgy emelem vissza pillantásomat Wallenbergre. Várakozón és érdeklődőn vizslatom arcvonásait, de leginkább a lélektükreiben kavargó ezernyi gondolatot és érzetet, melyeknek bizton veszem, csupán töredékét vagyok képes értelmezni.
- Nem? - kérdezek vissza ösztönösen, miként nem érkezik egyéb magyarázat. Látva, tekintete még mindig kitartóan az altájékomon pihen, újfent lenézek én is magamra. Zavart kellene érezzek, káoszt és tanácstalanságot, hiszen humanoid testem az óhajomon felül, önmagát szabályozva cselekedett, mégsem tud elönteni a félelem. Minél inkább koncentrálok a különös problémámra, annál sürgetőbb, érdekesebb és izgalmasabb késztetések vernek gyökeret elmém ösztön-területein. Talán ez meghozhatná az eszemet, visszacsepegtethetné belém az elbizonytalanodás és aggodalom foszlányait, de elég ismét a férfi szemeit mustrálnom ahhoz, hogy a világon semmi ne érdekeljen többé. Kijelentése csupán olaj a tűzre, azt is elfelejtem, néhány momentummal korábban még feszélyezett a nadrágom kényelmetlensége.
- Nem értem a célzást, fogalmazz pontosabban - húzom össze szemhéjaimat leheletnyire, mikor valami - emberek számára bizonyára - nyilvánvaló összefüggésre kívánja felhívni figyelmemet, pontosabban annak meglétéről kipuhatolni az igazságot. Nos, kíváncsiságomat ismételten hamar elveszejtem váratlan tette okán.
Kényszert érzek arra, hogy hirtelen szabaddá vált testrészemre letekintsek, zöldjeitől elszakadni azonban képtelen vagyok. Egy bizonyos pontig… Addig, amíg hozzám nem ér, határozottan, engedély nélkül és bűnösen. Óhatatlanul előbukkan ajkaim mögül egy megilletődött nyögés, és amiként lepillantok magunkra, feszengőn szippantom magamba a levegőt. Fogalmam sincs, honnét erednek ezek a furcsa érzések és miért vált ki belőlem jóleső türelmetlenséget munkálkodó keze, ám valamiképpen elkerül a rettegés. Ha bármi kétely bimbózna bennem, úgy apró csókjai elfeledtetik velem, melyeket illetően csupán annyi problémám van, nem húzódnak hosszadalmasabbra.
Éppen kívánnék tehát ajkai után kapni, hogy magam vehessem át az irányítást, viszont nem akad lehetőségem erre. Homlokomat ráncolva figyelem útját egészen a padlóig, de miként kezét felváltva szájával éri meredő tagomat, már nem látok semmit. Szemeimet összeszorítva sóhajtok fel az egyszerre kínzó és üdvös érzetre, mialatt ujjaimat szinte öntudatlan simítom vissza a fejére.
- D-Drake… - halk, elfúló suttogásként ölt formát a neve ajkaimon. Bár tudhatnám, mi történik pontosan, mire számítsak, miért okoz mindez angyal létemre ekkora örömet, valahol mégsem érdekel. Egy valamiben teljességgel biztos vagyok, méghozzá abban, hogy boldogság és eddig nem tapasztalt gyönyör bizsereg minden porcikámban, amelynek Drake az egyedüli okozója. És ennél többre nincsen szükségem, amíg mi ketten vagyunk, addig minden a helyén van.
Gondolatmenetemből újabb, váratlan lépése ránt fel, és bár szemeimet összeszorított állapotukban tartani kényelmesebb - legalábbis könnyebb befogadni azt a milliónyi új érzetet -, egyszerűen kénytelen vagyok lepillantani rá, meg a szájára, amely mögött egyre inkább elmerülök. Ujjaim ismét marokba fogják haját, torkom pedig kiszárad, ahogy résnyire nyílt szájjal sóhajtok önkéntelen, szinte megállás nélkül. Tetszhetne, ahogy térdel előttem, tetszik is az érzés, amit kivált belőlem, az ölemben összpontosuló, egyre hevesebbé váló lüktetés okán mindenesetre elönt valami megakadályozhatatlan, mindent elsöprő lavinája az iránta érzett vágyakozásomnak. Vágy lenne ez valóban? Képes lehetek ilyesmit produkálni? Tekintetében annak, mennyi testvérem bukott el hasonló sajátosságok végett, úgy vélem, nem lehetetlen.
Bármiképpen is legyen, megálljt kell parancsoljak Wallenbergnek. Hajánál fogva rántom hátra a fejét élvezetem forrásáról, és egy pillanatra elmélázok a száján megcsillanó nyálán. Le akarom csókolni róla. Mi gátolhatna meg ebben? Eszemet elvesztve húzom fel magamhoz, majd sürgetőn, sűrűn szuszogva tapasztom össze ajkainkat. Ujjaim mindeközben torkára vándorolnak, talán újonnan feléledt dominanciámmal igyekszem kompenzálni elvesztett önuralmamat a testem felett. Vagy egyszerűen meg akarom adni neki azt, amiért sóvárog, ha birtokában lennék még a józan gondolkodás képességének, biztosan megállapíthatnám… Így azonban ellenvetést nem tűrően, meglehet, a kelleténél hevesebben tapasztom a falnak a férfit, és amíg kitartón a száját ízlelgetem, fedezem fel, addig elkezdem lefejtegetni róla zavaró ruhadarabjait.
- Mutass többet… - morranok ajkainak elcsöndesedve, miként korábbi ajánlatára utalok az érzetekkel kapcsolatban.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Május 29, 2017 10:10 am írtam neked utoljára



+18
Az arcom a föld irányába szegezem, a szemeim félszegen Cassaelre, továbbra is így figyelem az angyalt. A nem is tudom milyen felindulásból tett vallomásom... valamit talán éreznem kellene, de nem így van. Azt hiszem, egyedül a feszülő nadrág az oka, hogy badarságokat beszélek. A férfinem veszte ez. Az egyedüli, ami a szavaim kapcsán átjár, némi kényelmetlenség, hisz tudom, hogy ezeket a szavakat már nem szívhatom vissza, ahogy azt is, sok olyan alkalom lesz még, amikor minden tettemmel cáfolni fogom a szimpátiát. Megszokhatta már, hogy finoman szólva is gorombán állok hozzá, és ez a jövőben sem igen fog változni.
Akkor kapom fel végül a fejem, amikor látom, hogy felém közelít. Láthatóan meghátrálok, távolabb slisszolok egy meghökkent lépéssel, de nem tovább. Hagyom, hogy elérjen engem és ismét megszüntesse a közénk ékelt távolságot. Elveszve figyelem a kék szemeit, egyre távolabb és távolabb kerülve Mammon árnyékától, miközben csak arra tudok gondolni, hogy ez a férfi olyan, mint a hold a nappali égen. Tökéletesen rossz helyen van, nem ott, ahova való. És mégis, jobb helyen nem is lehetne... mint mellettem.
Amikor szóra nyitja ajkait, amiket nem rég még oly hevesen ízlelgettem, én is követem a tekintete és a kezei útját. Ennél jobban már nem tudnám ráncolni a homlokom, mint ahogy most teszem. Minden ösztönömmel emelném a kezem, hogy megállj parancsoljak. Hé, hé ember! Állj le. Mit csinálsz? Mégsem tudok mozdulni. Az arcomról már csak az hiányzik, hogy feltűnően nyammogjak és körbenyaljam a szám minden létező irányba, hangot adva a falánkságnak, ami most futólag eluralkodik rajtam. Persze nem teszem. A magamat nem meghazudtoló, elutasító tekintettel figyelem a műveletet. Egy nehézkes, fájdalmas sóhajjal húzom ki magam. Az arcomat ékesítő friss sérülések nem zavarnak, de a sérült bordáim most még jobban fájnak, mint eddig, hála az iménti kis egymásnak esésnek. Némi kín tükröződik a tekintetemen, de van, ami most sokkal inkább magáénak tudhatja a figyelmem.
- Nem. – Lehelem az orrom alatt, a feszülő alsónadrágját figyelve. Próbálok félvállról felelni, mint egy jó barát, aki tapasztalatlan társa útját egyengeti – nem mintha az ilyen formában menne, hogy bárki letolja előttem a gatyáját – de nem megy. Ezt az apró szót tudtam magamból kipréselni és már fel is nevetek. Halkan, dörmögősen. Igazán nem akarom az angyalt kinevetni, de képtelen vagyok teljesen titkolni, hogy szórakoztat a megnyilvánulása. Ugyanakkor sajnos nem billent ki a rám telepedett komorságból. A levegőt továbbra is halkan, de szaporán veszem, immár a kék szemeket figyelem a letolt nadrágja helyett. Az összes főbűnt láthatja végigtáncolni a tekintetemen. Eljátszom a gondolattal, hogy mit tehetnék vele. Hogy kihasználhatnám. Megparancsolhatnám neki, hogy térdeljen le elém, a haját markolva a torkáig nyomhatnám a férfiasságom. Azt hiszem, értem megtenné. És erre...
- Tökéletes vagy. – Jelentem ki érdekes éllel, de a megszokott gorombasághoz képest viszonylag gyengéden. Hogy ilyen erőszakos gondolatok közepette miért épp így böktem ki azt, hogy nincs öv alatt semmi baj vele? Halvány lila gőzöm sincs. Talán Mammon szavai rémlettek fel. Fogjuk rá ezt is a démonra! Ő emlegette, hogy Isten pusztán azért teremtette meg az emberiséget, mert az angyalok untatták. Túl tökéletesre sikerültek. Amit kétlek. Tekintsünk el a milliónyi undorító vonásuktól és vegyük ezt az egyet, ami itt van előttem. Ha olyan bűntelennek teremtette őket, miért képes a farkuk ennyire vigyázzba vágni magát? Na?
- Várj... – Időbe telt, de végre eljut a tudatomig, hogy miért ilyen elveszett és miért gondolja, hogy valami elromlott rajta. Kételkedve vonom össze szemöldökeimet. – Azt mondod, hogy te még soha? – Mutatok le a farkára, néhány felismerhetetlen mozdulatot végezve az ujjaimmal. Arra próbálok választ kapni, hogy ő még tényleg soha nem használta a misztert? – Had mutassam meg milyen érzés. – A nadrágja felé nyúlok és letolom, mindenestől. Oda sem nézek, végig a szemeit figyelem. Fogva tartom őket az én zöldjeimmel. Nem engedem. A kezeim ettől függetlenül nem állnak meg. Soha nem tettem még ilyet, de nem adom jelét a bizonytalanságnak, sőt. Árad a tekintetemről a dominancia. Kívánom őt. És talán a démoni ráhatás miatt van, talán saját magam miatt, de nem félek a bűnös lépéstől.
Ügyelek rá, hogy ne okozzak neki kellemetlenséget, de határozottan markolok rá a farkára, teljesen köré fonva az ujjaimat. Élvezettel tölt el a tudat,hogy most olyat érez, amit még soha. Nem gondolok bele, hogy miért jó az nekem, hogy neki jó, próbálok a negatív érzésekre koncentrálni, mint az az élvezet, amit az idegen helyzet miatti esetleges félelme és bizonytalansága okozhat. Erre gondolok, így jobb nekem. Szeretném utálni őt, de megállíthatatlanul zuhanok a vesztem felé. Cassael felé. Miközben lent dörzsölgetem, saját magam is próbálgatva az új élményt, újra odahajolok, hogy megcsókoljam. De ennek már semmi köze a nem régi falánk csatához. Igazán apró, igazán finom csókokat lehelve a szájára, újra és újra.
- Hallani akarlak. - Súgom az ajkaiba és ezzel lefelé indulok. Hagyok az úton néhány finom érintést, apró harapást a bőrén, de nem húzom az időt, hamar térdre ereszkedek. Én. Egy angyal előtt. Nevetségesnek is titulálhatnám, de mindez most valahogy nem számít. Nincs semmi, csak ő és én. Csak mi. Így vágyakozva, kíváncsian csókolom végig a farkát, épp csak a hegyét bekapva és kényeztetve, miközben ujjaimmal a golyóit masszírozom. A rövid játszadozás után nem kerülgetem sokáig a lényeget, mélyen az ajkaim közé fogadom. Lássuk, meddig megy le.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
132

Pént. Május 26, 2017 8:32 pm írtam neked utoljára


You stole my heart, but I'll let you keep it
Ujjaim alatt még rövidre vágott haja is a legpuhább selyemnek tetszik, igaz, egyúttal a Pokol égető tüzének, miként ezen apró, voltaképpen jelentéktelen simítással eddig soha nem tapasztalt érzetekkel tölt meg. S bizony ha egy ilyen csekélység képes forradalmat szítani a mellkasomban, hát az Úr irgalmazzon, amikor tekinteteink összetévednek. Valahol aggódok, mégis, amint rám emelkednek zöldjei, és azokban az őszinteség s kitárulkozás kavalkádját pillantom meg, nem tudok úrrá lenni önnön magamon.
Korábbi tervem, miszerint kizökkentem a démon hatása alól mostanra eltörpülni látszik olyasfajta vágyakozásom árnyékában, amelyhez foghatót eddigi létem alatt még nem tapasztaltam. A bűnbe esés édes gyümölcse volna? Bizonyosan, ugyanis minél tovább érzem szájának melegségét és nyelvének - kissé furcsa - felfedezőútját, annál mohóbban kívánom a folytatást.
Korábban nem tudtam megérteni, miért lelik kedvüket a halandók a csókolózás művészetében, nem fért a tudatomba, mitől lesz a két embernek jobb, ha hosszan cserélgetik egymás között a kórokozókat? Vélhetően, ha most nem Drake préselődne nekem, változatlanul bizarrnak vélném a felállást, kivételes személye révén azonban képessé válok elmerülni az emberi sajátosságban. Meglehet, túlzottan is, hiszen a belőle áradó érzések, az a sok harag, düh, szenvedély… Az ajkain keresztül ízlelhetem meg a Földi paradicsom minden zegzugát és rejtélyét, nem csoda hát, hogy menthetetlenül a rabjukká válok.
Könnyed révedésemből a sóhaja, majd szemérmetlen harapása ránt fel. Még a voltomhoz mérten elhanyagolható fájdalmat is örömmel fogadom, sőt, legszívesebben újfent egymásnak tapasztanám szájainkat, ám szerencsére még az eszemben van, hogy a légzés azért elkél egy halandónak. Végignyalom hát addig ajkaimat - míg Wallenberg kipihegi magát -, hiányolva róluk a vadász, azokra tökéletesen illő darabjait, majd leképezve mozdulatát, én is megemelem eddig haszontalanul lógó kezemet, noha dereka helyett a felkarjára simítom ujjaimat.
Eddig soha fel nem fedezett, ösztönszerű oldalamnak kimondott megkönnyebbülés, amiként visszazökkenünk az iménti pillanatok ismételgetésébe, egyedül az altájékon egyre kényelmetlenebb mértékeket öltő szűkösséget nem tudom hová tenni és értelmezni. Nos, magamban tartani nem szeretném aggályaimat, s ezek kifejezésére kitűnő lehetőség, amikor hátrarántva fejemet, némileg eltávolít magától. Avagy gondolnám én, de meglepő helyre hintett csókjai nem hagynak ép gondolatokat előbújni ajkaim mögül, csupán néhány csöndes sóhajt, amelyek a lassacskán elviselhetetlen mértéket öltő forróságból fakadnak. Összeszorított szemekkel markolok a karjaiba, rettegve, elgyengülésem büntetéseként cseppfolyóssá válok, s egyúttal remélve, ha meg is történik, legalább még egy kis ideig elmerülhetek a furcsán kellemes ingerekben. Ám egyik sem következik be, helyettük egyszerre abbamarad minden. Elmémről felszáll a sűrű köd, szemhéjaimat pedig felnyitom, koncentrálva Drake forró szuszogására a fülem mellett. Várnám, hogy megszólaljon, vagy tovább rántson az emberi gyarlóság rejtekeibe, tehát eltávolodása némi meglepődésre és csalódottságra sarkall.
Olyan sokáig mégsem úszok kételyek között, nyugalma higgadtságra int, míg szavai gyöngéd mosolyra fakasztanak.
- Örülök annak, hogy így érzel… - szólalok meg nehézkesen, hatása alatt a percekkel korábban történteknek. - Hihetsz bennem, méghozzá kételyek nélkül, Drake - biccentek egy aprót, ismét megközelítve alakját, igaz, most nem annak érdekében, hogy újból megízlelhessen ajkait és általuk lényének a teljét. Egyszerűen csak a közelében szeretnék lenni, tapintására éhező ujjaimat a vállára helyezni és ekképpen tudatni vele, én nem fogok eltűnni. Olyan egyszerű volna elmerülni a momentumban… Mégis… Összevont szemöldökökkel vagyok kénytelen lepillantani magunk közé, pontosabban önnön altestemre, honnét még mindig nem hajlandó elpárologni a kényelmetlen érzet.
- Azt hiszem… valami elromlott - jegyzem meg elcsöndesedve, mialatt elhúzom kezemet a válláról, hogy hasznosíthassam az övem kicsatolásához.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
WHISPERING AMEN



Kedd Május 23, 2017 7:12 pm írtam neked utoljára


+16
Hozzászoktam már, hogy én vagyok az erős. Hogy mindig nekem kell az erősnek lennem és a felelősséget cipelnem, az élet minden területén. Erre jön ez a férfi, aki egyetlen csettintéssel összeroppanthatna, tudom jól róla, mégis képtelen vagyok ehhez tartani magam. Több, mint két évtized során megtanulhattam, hogy az angyalok kegyetlenek és lélektelenek, csak módszerekben különbözve a démonoktól. Nem értem hát, Cassael miért hagyja magát. Ahogy visszarántom, ahogy megragadom az állkapcsát, érezhetően nem jó indulatú kezdeményezés a részemről. Ez még inkább feltüzel. Haragos és izgalmi értelemben is. Egy másodpercre úgy érzem, az enyém és azt teszek vele, amit akarok. Élvezettel tölt el. Ugyanakkor haraggal, mert tudom, hogy ez nem így van. Hogyha ő fejtene ki olyan erőt magához képest, mint amilyennel én szorítom az ő állkapcsát magamhoz képest, akkor a fejem már nem a nyakamat díszítené.
Hamarosan be is igazolódik. Átveszi az irányítást a kezeim felett, én pedig hiába tiltakozom, nem vagyok elég erős. Egy harcos angyalhoz képest semmiképp. De talán nem is küzdök ellene eléggé. Amikor a tarkómra kerül a keze és felnézek a kék szemeibe... egy időre minden megszűnik körülöttünk. Az addig az arcomon húzódó mérges ráncok kisimulnak és most először hagyom, hogy elveszettnek lásson. Olyannak, amilyen valójában vagyok. Ahogy valójában érzek. Majd falánkul megcsókol, én pedig ahelyett, hogy ellökném magam tőle, egyre telhetetlenebbé válok. Keveredik a vágy, a düh, a keserűség, még a halál szaga is. Ebben az egy, igazán hosszú csókban akaratlanul is átadok neki mindent, ami én vagyok. Ami nyomaszt, ami boldogít. Közben nem azt érzem, hogy ez nem helyes, hanem azt, hogy elvesztem. Mintha sampon ment volna a szemembe én pedig megoldás helyett máris a leendő vakvezető kutyám nevén kezdenék gondolkodni. Nem keresek egérutat, csak előre megtanulok élni a megtörtént baj következményeivel.
Egy halk, férfias sóhaj hagyja el ajkaim, amikor érzem őt a hajamba markolni, cserébe fájdalmasan, telhetetlenül harapok alsó ajkába, miután hagytam a nyelvem kitáncolni magát a szájában. Nem mondanám, hogy az ilyen mértékben bele a közepébe jellemző rám, de Cassael olyan vált ki belőlem, amit ezelőtt senki. Amit teszünk nem normális. Sem jó, sem rossz értelemben.
Majd végre túllendülök a holtponton, az eddig tehetetlenül lógatott kezeimet felcsúsztatom az angyal derekára, ruhán keresztül is a bőrébe mélyesztve ujjaimat. A csókjai elfeledtetnek velem mindent. Minden miértet és hogyant, minden aggályt. Nem marad más az univerzumban, csak ő és én. Meg a sebzett démon a hátsó ülésemen, aki most ugyan nem beszél, de továbbra is érzem őt. Nem hangulatgyilkosnak mondanám, inkább dühítőnek. Táplál, ahogy mindig, s én is őt, még ha utóbbi nem is szánt szándékkal történik. A kisebb nagyobb mértékben duzzadó haragom pedig minden lélegzetvételemmel Cassaelen csattan. És ha már a duzzadó dolgoknál tartunk... hát nem a haragom az egyetlen.
Az angyal hajába markolok és egy domináns mozdulattal húzom hátra a fejét, elválasztva őt az ajkaimtól, ha már én nem tudtam volna önszántamból eltávolodni tőle. Néhány apró, de annál intenzívebb csókot hagyok a nyakán, felvándorolva egészen a füléig, ahol is megállok. Megtorpanok. A forró lihegésemből érezni, hogy mondani akarok valamit, majd hirtelen minden megváltozik. A mellkasom még hevesen emelkedik és süllyed, de úgy távolodok el tőle néhány hátralépéssel, mint akinél gombnyomásra kikapcsoltak mindent. A tekintetem most valami nyugodt bizonytalanságban úszik... az angyal nyálán kívül, persze. Tudom, hogy perceken... fenéket. Másodperceken belül jó eséllyel magamba fogok fordulni, ahogy eddig is tettem. De most még ott van a kis rés a kettőnk közötti falon, amit nem is értem min felindulva, de kihasználok, mielőtt végleg bezáródna. A földre szegem tekintetem, s úgy szólalok meg rekedtes hangon.
- Nem sok mindenben hiszek. Nem tudom, hiszek-e egyáltalán valamiben. – Aprót sóhajtok és felnézek a kék szemekbe, az államat szégyenteljesen továbbra is leszegve. – De amikor veled vagyok... nincs másom, csak hitem. – Mégpedig benne.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
132

Hétf. Május 22, 2017 7:35 pm írtam neked utoljára


You stole my heart, but I'll let you keep it
Olykor eltűnődök, miként is kötöttem itt ki, Drake Wallenberg oldalán. Vajon mindez a véletlen műve, vagy eleve elrendeltetett volt a hajmeresztő gondolat, hogy pontosan ebbe a városba jöjjek felkutatni Atyánkat? Papírra volt már vetve a tény, összetalálkozzak a négy lovas egyikével, és az, hogy végül félredobva eredeti célomat, inkább elkötelezzem magamat egy halandó mellett? Még egy angyal számára is nehéz lenne megmondani, hiszen Isten útjait nem csupán az emberek tartják kifürkészhetetlennek, és mi sem ékesebb példája ennek, minthogy közel huszonhat éve a váratlanság legnagyobb erejével sújtva le ránk, távozott a Mennyek országából. De őszintén, érdekesek még az indokok?
Ahogyan végignézek az előttem ácsorgó lelken, és az amazt körbefogó testen, szemernyi kétséget sem érzek afelől, hogy jól döntöttem. S csak ez számít, csak Ő számít, a miértek kutatása pusztán unalmas perceim kitöltéseként kell, hogy jelen legyen a létezésemben. Figyelmem középpontjába egyedül ez a dacos, haragvó, makacs és elutasító, ugyanakkor jó érzésű, önzetlen és szeretetreméltó létforma kerülhet, senki, semmi más.
Kifejezéstelen ábrázata, mellyel kitartón méreget, vagy a frusztrációja, ami jó ideje körbelengi a szobát, sem képes megfékezni abban, hogy közelinek érezzem magamat hozzá. Nem vagyok biztos abban, ez a megfelelő kifejezés, nekünk angyaloknak éreznünk sem kellene, ennyi Földön töltött év után azonban képtelenség volna teljesen elzárkózni a minket érő ingerektől. Csakhogy megtévesztőek, nehezen értelmezhetőek, emberi megnevezések alapján be nem azonosíthatóak. Például a kötődés, ez az alaptalan, logikátlan ragaszkodás honnét fakad a védencem irányába? Meg kellene ijednem tőle, mégsem tudok, sőt, akkor tölt el őszinte megnyugvás, ha magam mellett tudhatom. Azt nem is sejtettem, mindezt lehet fokozni a közöttünk húzódó távolság nullára redukálásával.
Abban a pillanatban, ahogy egymásnak érnek ajkaink úgy érzem, mintha egy új világ születne a bensőmben. Egy aprócska testvére az ősrobbanásnak, de éppen olyan vehemens, mint az eredeti volt hajdanán. Szemhéjaim alatt olyan csodák bontakoznak ki, melyeket a világ harmonikus, békés voltában tapasztaltam legutoljára, szinte az otthont ízlelem meg puha száján… Ám, amiképpen az emberek mondják, semmilyen csoda nem tarthat örökké. Alig van lehetőségem elmerülni az újdonsült nyugalomban, két tenyere agresszív ellenkezését tolmácsolandó tapad a mellkasomra, hátráltatva engem néhány lépéssel. Szemeimet csalódott érzésekkel ölelkezve nyitom fel, kis híján el is felejtem, minden cselekedetem Drake javát volt hivatott szolgálni, és nem az én kívánalmamat. Persze ebben is sikerrel elbuktam, a lényemet a Pokolba kívánó zöldjei legalábbis nem arról tanúskodnak, elfelejtette a dühét és kizökkent az elméjét uraló káoszból. Tán még rosszabb a helyzet, mint korábban.
Szavaim a torkomra fagynak, az első momentumokban azért, mert magam sem értem, mi zajlott le bennem hirtelen, utána pedig, mert ujjai kíméletlenül elszorítják a levegőm, illetve a gondolatban még meg sem fogant mondanivalóim útját. Rákövetkező, dominanciáját kifejező mozdulatain képtelen vagyok meglepődni, pusztán hagyom magamat, nehogy ellenkezésemmel rontsak tovább az állapotán.
Nos, egészen addig gondolom csak ezt így, amíg mélyen bele nem nézek azokba a kifejező lélektükreibe… Természetest ujjaival erőteljesen szorítja az állkapcsomat, és a kontroll-vesztettség okozta ráncok az ábrázatán is azt közvetítik felém; nem kellett volna átlépnem a határt, de a megszokott haragvás helyett valami mást is felfedezek íriszeiben bujkálni. Leheletnyire összevont szemöldökökkel méregetem az arcát és hívogatóan zöld szemeit, míg végül biztossá nem válok abban, ha nem is a kedvem szerint, ám valamilyen módon sikerült elterelnem figyelmét Mammonról.
Ostoba volnék, ha nem használnám ki a lehetőséget. Ostoba volnék, ha nem kívánnám újra átélni az univerzumok nászát, tehát óvatosan csuklójára vezetve egyik kezemet, éppen annyi erőkifejtést alkalmazok, mi elegendő ahhoz, hogy eleressze az állkapcsomat. Nem célom bántani, viszont nem is engedek az akaratomból. Amennyiben ujjai végre lefejtődtek rólam, odébb húzom magunk közül a karját, majd szabad tenyeremet a tarkójára simítva, az előbbinél némileg sürgetőbben tapasztom vissza ajkaira a sajátjaimat. Édes, az érzékeimet bizsergető impulzusok suhannak végig testemen, s noha félelemmel tölt el, úgy érzem, többé nem akarom elereszteni a vadászt. Öntudatlan hát, mégis belső vívódásaimat leképezve szorulnak ökölbe ujjaim rövid, szőkés tincsei körött.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Május 22, 2017 12:22 pm írtam neked utoljára


Már megint ezt csinálja. Bámul az arcomba, én pedig bármilyen jó megfigyelő is vagyok, képtelen vagyok bármit leolvasni az arcáról azon kívül, hogy irritáló módon rabul ejt a szemeivel. Miért nem lehet soha sejteni a következő lépését? Nem hiába mondják, hogy a szem a lélek tükre. Ő pedig, hát léleknek igencsak híján van. Legszívesebben még tovább innék, pusztán dacból, hogy az angyalt bosszantsam. A falra mászok a közelségétől, az ábrázattól, amivel néz rám, az érintésétől meg végképp. Hisz megmondtam, hogy nincs tapi, akkor ne simogasson, de még csak a vállam se paskolja! De ami mind közül a leginkább irritál, amit magamnak sem vallok be, hogy jól esik, amikor közel van. Kizártnak tartom, hogy Cassael van rám ilyen hatással. Legfeljebb az angyali lénye csábít. A való, amitől undorodnom kellene, mégis újra és újra olyat tesz, amivel egészen megkedvelteti magát. Harcos, akár én.
Nem az arcát szeretem figyelni, hanem azt, ami árad róla. Megvetem magam, amiért így érzek. Vajon miért teremtette ilyennek Isten? Hogy ilyen hatással legyen rám? Szabad akaratomnak kellene lennie, vele kapcsolatban úgy érzem mégsincs.
Továbbra is a kis hűtőnek dőlve lazán figyelem őt, fapofával állom a tekintetét, ha már ő is ilyen gátlástalanul méreget. Végülis, mi mással ütné el két felnőtt férfi az idejét. Nevetséges. Illetve... technikailag csak én vagyok férfi. Ő nem tudom minek minősül. A következő lépése alapján például egy hatalmas idiótának.
Az ajkai az ajkaimhoz érnek, sőt, tapadnak, én pedig nagyot nyelve teljesen lefagyok. Magam elől eddig is nehéz volt eltitkolni, hogy olyan érzelmeket fűzök az angyal iránt, amit nem lenne szabad. Hogy titkon úgy gondolok rá, ahogy nem is sejtené. De hogy ő ezt ténylegesen meglépje? Egy ilyen impulzusokat kiváltó dolgot... Épp most. Amikor Mammonnal küzdök, amikor számomra lényegében fejmagasságban repkednek a dobókések... Ő meg ahelyett, hogy támaszt adna, rátesz egy lapáttal. Meg is lesz a hatása.
Mihelyt feleszmélek az első sokkhatás múlásával, tenyereimmel a mellkasát megcélozva mérek rá olyan ütést, ami egy embert percekre megfosztana az éltető levegővételtől. Őt csak hátrataszítja. Biztos távolságra kerül tőlem, az én zöldjeim pedig szikrákat szórnak, de ezzel nem állok meg. Átadom magam az agressziónak, különben attól tartok, összeroppannék a súlya alatt. Ha higgadtan át tudnám gondolni a helyzetet, valószínűleg arra lyukadnék ki, hogy ennek a szerencsétlennek fogalma sincs, hogy mit csinál. Túl sok filmet nézett, vagy olvasott, vagy mit tudom én, mit csinálnak ezek. De ilyesmi most meg sem fordul a fejemben. Nincs más csak az indulat, a dühvel átitatott vágy.
Utána lépek hát, ujjaimat a torka köré fonva ragadom meg és rántom vissza. Azzal a lendülettel már fordulok is, s mire feleszmél, már a pult magasságú hűtőnek nyomva találhatja magát. A kezem felcsúsztatom az állkapcsára, erősen szorítom, és a testemmel tartom ott. A tekintetem ködössége már-már Mammonéval vetekszik, mégis jól megkülönböztethető, hogy ez valami más.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
132

Szomb. Május 20, 2017 12:05 am írtam neked utoljára


Bae boi & Cassie
You stole my heart, but I'll let you keep it
Bizakodással telve figyelem az ajkai és az üveg közötti kicsiny, egyelőre megfelelőnek bizonyuló távolságot, egy pillanatra még el is elhiszem, sikerrel hatottam józan eszére, ám a következő momentumban magát cseppet sem zavartatva kezdi inni bódító italát. Torkomban mocorog, kitörni kívánkozik egy bosszankodó sóhaj, mindazonáltal előbújni nem engedem, csupán aggódón figyelem Drake-t, és remélem, nem okoz magának még nagyobb problémát gátlásainak feloldásával. Nos, elégedetlen szusszanása egyelőre azt bizonyítja, még nem vette át felette a démon az uralmat, noha csekély vigasz ez, amikor mindent meg kívánnék tenni érte, mégsem hagyja, legalább egy ilyen aprósággal - mint érintésem a hátán - támogassam küzdelmében.
Ezúttal nem nyomom el leheletnyi szusszanásomat, visszaengedem kezemet magam mellé, s talán megadón odébb is állnék, ha nem fordulna felém a következő momentumban. Tekintetemet kitartóan álló zöldjei viszont nem engednek moccanni, úgy hatnak, akár a mágnes, ráadásul erősebbek bármi fajtánál, mit ismerek. Megnyugvással tölt el, nem találok bennük lekezelést, undort, megvetést, legfeljebb a helyzetéből fakadó frusztrációt, komorságot, melyen közös lélekként osztoznánk, amennyiben rendelkeznék olyasmivel. Úgy lenne nyilván a tökéletes, ha mindezen negatívumok is elhagynák lényét, de sajnos erre nem ismerek semmiféle angyali praktikát, módot, amely nem változtatná meg őt is alapjaiban véve. Éonok óta létezek már, ennyire tehetetlennek azonban még sohasem éreztem magamat.
Ajkaimat sürgetőn nyitom, mihamarabb megválaszolhassam kérdését, ám pillanatokkal később vissza is csukom, rádöbbenvén, erre nincsen feleletem. Valóban, mégis hogyan? A démont nem űzhetem ki belőle, a világra szabadítva minden fertelmével, éppúgy megölni sem ölhetem, megszabadítva egyúttal a Földet egy csodás lélektől. Szavaim cserbenhagynának, a vigasztalás nem erősségem, érintéseimet pedig nem kívánja. Hát hogyan?
A megoldás szinte villámként hasít belém. Figyelemelterelés… Módját bár filmekből sajátítottam el, melyekről Wallenbergnek megvan a maga véleménye, viszont ezt a mozzanatot korábban már tesztelés alá vetettem, sikerrel. Igaz, az egy kétséges helyzet volt, emberéletek múltak azon, kizökkentsem a halálukat kívánót féktelen dühéből, de talán Drake esetében sem nyúlhatok vele mellé.
Eddig a padlón nyugvó tekintetemet újdonsült reményekkel telve emelem vissza a vadászra. Lélektükreinek látványa békével tölt el, szánok időt annak, gyönyörködhessek az Úr eme tökéletes gyermekében, egészen addig, míg végül pillantásom az ajkain állapodik meg. Apró nyeléssel buzdítom magamat a cselekvésre, és miután ismételten emlékeztetem magamat arra, egyszer már bevált, nem marad, ami gátat szabjon elgondolásomnak. Sietősen hajolok oda hozzá, és a szájára hintett, gyönge csókkal kísérlem hát meg kirobbantani Mammon fertője, és az általa okozott aggodalmas, frusztráló gondolatok közül.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
WHISPERING AMEN



Pént. Május 19, 2017 6:04 pm írtam neked utoljára


do you have a name or can I just call you mine?
Dühös vagyok magamra, mert a konokságom miatt, ma kis híján elveszítettem mindent. Van ez a probléma, hogy szokásom nem hallgatni a megérzéseimre. Mint ma is. Kiadtam a parancsot, négyeljék az angyalt, tűzzék ide oda a testrészeit... és jól esett. Piszkosul jól. Egészen addig, amíg Cassael vissza nem rántott a földre. Én pedig kénytelen voltam igazat adni neki, nem kell a felesleges kegyetlenkedés, ami csak táplálja a démont. Elhamarkodottan döntöttem, amikor pedig „meggondoltam magam”, éreztem, hogy baj lesz. Hogy nem kellene húznunk az időt. De jöttünk, mentünk, és végül ott álltam a megkötözött kiskamasszal szemben. Mammon megbillentett és el akart venni tőlem mindent. Kezdve a testem feletti irányítással. Cassael felajánlotta ugyan, hogy nem kell nekem megtennem, ő majd kiontja az angyal életét. De akkor már késő volt. A vadászaim úton voltak és nem volt idő ilyesmire. Éreztem, hogy a lovas forró magmaként tör a felszínre és csak azzal enyhíthettem, késleltethettem a kitörést, hogy enni adtam neki. Így én magam döftem át a fiatal porhüvely szívét. Elég időt nyerve arra, hogy visszatérjünk a motelba, ahol semlegesítgette a pecsétet. Most pedig várunk. Még jó ideig. Túl bizonytalan az egész, mert Mammon túl erős lett, mire bármit is kezdhettünk vele. Nem keresek sem mentséget, sem kifogást. Csak az én hibám.
A nap lényegében sikeresen zárult, de ha nem adom ki azt az ostoba parancsot, zárulhatott volna sikeresebben is. Most pedig őrlődök. Tudom, hogy érzi, látja ő is. És... bármilyen ellenszenves is vagyok vele, jól esik a közelsége. Ez tart egyben. Nem tudnám megmagyarázni, miért. Nem mondom, hogy ő a lelkitársam, egy angyal, mert előbb hánynék a plafonra... de ahhoz tudnám hasonlítani. Jelenleg labilis vagyok, ez lehet az oka az egésznek, semmi több.
Fél kézzel a hűtőn támaszkodva, épp az ajkaimhoz emelem az italos üveget, amikor Cassael figyelmeztet. Azt hiszi, én nem tudom? Miért próbál állandó jelleggel befolyásolni? Láthatja, hogy szavai hallatán egy másodpercre megállok a mozdulatban, mintha elgondolkodnék, de utána ugyanúgy folytatom, ahogy elkezdtem, mintha csak arra a fagyásra megállt volna az idő. Nagyot kortyolok az üvegből, s amikor megérzem a hátamon az érintését, lehajtok még egyet. Csak ez után teszem vissza az alkoholt a rögtönzött helyére.
Elutasító szusszanással jelzem, hogy az érintése nem kívánatos. Hisz tudja... nincs tapi. Ahelyett, hogy itt hagynám, mégis szimplán felé fordulok és képtelen vagyok a szép kék szemeken kívül máshová nézni. Csípőmmel lazán dőlök a konyhapult magasságú hűtőnek és csak figyelem őt. Méregetem, ahogy ő szokta az embereket. Azzal a különbséggel, hogy az én tekintetem nem értetlen, hanem komor.
- Mégis hogy? – Morranok oda. Amit tehetett ő már megtette. Nincs több csiribí-csiribá. Akkor meg ugyan mit tudna tenni?

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
132

Vas. Május 14, 2017 7:11 pm írtam neked utoljára


Bae boi & Cassie
I'm on my way
Az emberi érzéseket noha tanulom, ritkán tapasztalom meg őket teljes valójukban, most mégis olyan vehemenciával árasztja el testemet az önvádlás és az aggodalom, hogy egyszerűen még egy helyben, nyugodtan ácsorogni is képtelen vagyok. Fogalmam sincs, mióta kőrözök a háborús állapotokat idéző motelszobában, ugyanis elmémben rendületlenül és változatlanul villannak fel kétellyel teli kérdéseim, egyre mélyebbre taszítva őrlődésem feneketlen tengerében. Miért hallgattam Drake-re, ahelyett, hogy időben megszabadítottam volna a pecséttől? Valóban a lelkének tisztulását óhajtottam, vagy valahol mélyen, legbelül önös célok vezéreltek Manakel társának megmentésére? Tényleg vetekedne lényem tisztasága a démonokéval? Hiszen, ha volt is egy mozzanat, amit nem a védencem érdekében tettem, az éppen olyan kárhozottá avanzsálna, mint a förmedvények, kik ellen rendületlenül harcolok.
Alig találok magamban merszet a vadászra tekinteni, mégis időről időre megteszem, hiszen íriszeinek kitartó zöldje, és frissen fakadt vérének hiánya biztosít arról, még mindig nem kerekedett felül rajta Mammon. Természetest az ilyenformán elnyert, kicsiny nyugalmam sem lehet háborítatlan, a tökéletes formákban tetsző ábrázatát csúfító sérülések kitartón emlékeztetnek arra, mi is zajlott le közöttünk nemrégiben. Nyilvánvalóan tudom az eszemmel, ütéseim szükségesek voltak, ettől függetlenül nem érzem magamat jobban miattuk. Valamivel nagyobb békét tudhatnék magamban, ha legalább engedte volna, helyrehozzam hibáimat, de rendületlenül ragaszkodott ahhoz, ne avatkozzak bele gyógyulásába.
Résnyire nyílt ajkaimon keresztül alig hallható sóhaj talál magának utat a külvilág felé, noha félúton megakad, amint Drake hosszú idő óta először megszólal. Fejemet aggódóan és éber figyelemmel kapom felé, azonban félelmeimet egyhamar felváltja a frusztráció.
Követem a hűtőig, akkor sem avatkozok közbe, mikor látom, még a járás is nehezére esik, viszont azt nem hagyhatom, ennyi idő elteltével felrúgja minden küzdelmét. Nem célom persze agresszióval és erővel fellépni, de hangomba igyekszek határozottságot csempészni, mikor nagy sokára megszólalok.
- Az alkohol tán segít ellazulni, de oldja a gátlásaidat. Azokat, amelyek hátráltatják a démont - jegyzem meg elhalkulva, s közben bátorkodva kezemet a hátára simítani. Tán nem formált az Úr őrangyalnak vagy éppen kerubnak, mégis hiszem, egy angyal érintése tisztaságot és békét kínálhat, amennyiben tulajdonosa így akarja. Márpedig én akarom, hogy ha mással nem is, legalább egy ilyen aprósággal segíthessem Drake küzdelmét Mammon ellen.
- Valamiképpen csak tudnék én is segíteni.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
WHISPERING AMEN



Szomb. Május 13, 2017 1:06 pm írtam neked utoljára



save my soul, honey
Az ágy végében ülve a karórámra pillantok, majd vissza a fel-alá járkáló angyalra. Olyan rég könyöklök előredőlve, hogy alig érzem a combjaimat, de ha Cassael ember lenne, valószínűleg ő is így vélekedne a lábai kapcsán. Tekintve, hogy mióta rója a köröket a motelszobában. Több, mint ötven perc telt el. Várunk, mi mást tehetnénk. Ő megtette, amit tudott, itt már rajtam a sor, hogy megküzdjek lelkiekben Mammonnal. Olyannyira zúgnak a füleim, hogy rég nem hallom a külvilágot, ezért is próbálom követni az angyal ajkait, hogy tudjam, ha valami fontosat akar közölni. Azok az ajkak. Kábán mosolyodok el. Legalábbis gondolom ezt én. Az arcomra ülő kifejezés kívülről sokkal inkább hasonlít egy ostoba, dühös grimaszra. Ami érthető is. Meg kellene vetnem Cassaelt, már a puszta létéért is, mégis megnyugvással tölt el, hogy nem hagy magamra. Hogy itt van és meg fog tenni mindent a megfékezésem érdekében, ha gyengének bizonyulnék. Ha Mammon győzne.
Majd egy órával ezelőtt, hála a Halál pecsétjének, Pestis a felszínre tört. A motelszoba még mindig ennek a nyomait viseli. Szétzúzott bútorok, repedezett falak. Mammon az élő példája a démoni agressziónak. Cassaelt sem kímélte. Ő már meggyógyult, de én még magamon viselem a dulakodás nyomait. Nem hagytam, hogy meggyógyítson. Azt hiszem, most fogást találtam a démonon. Most tartom. De a legkisebb energia ingadozás kibillenthet az állapotból. Nem vagyok hajlandó kockáztatni azért, hogy begyógyítson egy felrepedt ajkat, vagy zúzódott járomcsontot. A fájdalom egyébként is észnél tart. Ami kapóra jön, mert azt hiszem, van két törött bordám, hála Cassael védekezésének. Ó, valld csak be, élvezted, hogy megüthetsz. Tőlem játszhatja a szentfazekat, de nem fogom bevenni, hogy semmi rossz érzés nincs benne, amiért az első találkozásunktól fogva ellenségesen és bántóan nyitok felé. Szóval megértem. Amikor Mammon elszabadul, akkor maga a pokol szabadul el. Örülök, hogy Cassael ösztönei működtek és visszatámadott, bármily nyúlszívűnek is mutatja magát. Kellemest a hasznossal.
- Jól van. Elég. – Veszek mély levegőt és összeszedve magam felállok. Az első megtett lépésnél megroggyan alattam az egyik lábam, de hamar megtalálom az egyensúlyt és magasra szegett állal haladok tovább a kis hűtőhöz, aminek a tetején a rumos üveget hagytam. Szükségem van rá. Alkoholhoz kell jutnom. Tiszta fejjel kezd elviselhetetlen lenni Mammon nyomása.

Vendég
WHISPERING AMEN



Pént. Május 12, 2017 5:47 pm írtam neked utoljára


***

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Drassael, New York, Alternatív
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: