• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
SzerzőÜzenet

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Máj. 15, 2017 4:40 pm írtam neked utoljára



Saskia && Gabriel
-Add oda a pénzt Abel. – Utasítom az előttem kajánul vigyorgó, szurok szemű mocsadékot. - Elhoztam, amit akartál. Majd beledöglöttem, hogy meglegyen. Ne játszadozz velem. – Penge villan jobb tenyeremben, elég nagy ahhoz, kárt tegyek ezekben a rohadékokban. Pokolkutyáik idegszála pattanásig feszül, ahogy hallom morgásuk. Bitang egy bestiák ezek, vigyázni kell velük. Könnyedén megölnek, ha nem figyelsz.
-Utoljára kérlek arra, hogy nyújtsd át azt a táskát. – Fejemmel markában szorongatott bőr táskára bökök. Benne van a megélhetésem, szóval nagy szükségem lenne rá. Amióta a Földön élek, bizony rá kellett jönnöm, hogy ahhoz, hogy a felszínen maradhass, pénzre van szükség. Nekem pedig vannak igényeim és eszem ágában sincs alább adni. Az igaz, hogy sosem időzöm egyetlen városban sem két napnál tovább, de igyekszem mindig valami emberibb helyen eltölteni az éjszakám. A világ most szenved, az emberek menekülnek, mások szembenézek Gabriel-el és mérhetetlen kegyetlenségével, de mindig van egy aprócska csapat, akik pénzért és egyéb szoláltatásokért bizalmukba fogadnak. Ha így jársz – és már pedig én mindig így járok – akkor nagy szerencséd van. Az egy dolog, hogy én cseppet sem bízom meg bennünk és ahol csak tudok, keresztbe teszek bárkinek, aki nem úgy cselekszik, ahogy én azt elvárom.
Abel végigmér, talán azt nézi, miféle fegyverekkel lehet ruhám teletűzdelve. Nem bízok semmit sem a véletlenre, nagyon sok apróság van elrejtve, amikkel megvédhetem magam. Támadásba lendülnék, ócska hazugsággal próbálom elaltatni a figyelmüket, míg jobb kezem farmerem, derekamat körbeölelő szövetébe csúsztatom.  Úgy terveztem, hogy először a slepp tagjaival végzek, könyörtelenül, élvezettel, majd végül Abel kerül kezeim közé. Megérdemli a halált, a kínkeserves, fájdalmas, véres halált. Nem sok embert engedtem közel magamhoz bukásom óta, de sajnos ez a rohadék még azokat is lemészárolta, akikkel valaha szorosabb kapcsolatot ápoltam. Így kijár neki végre az elégtétel, a bosszú.
Fejemben körvonalazódik az eszement egyszemélyes háború, de megvalósítását már nem tudom véghezvinni.  Anélkül, hogy megfordulnék, ajkamba harapok, sértettségem érezteti erejét fogaim által fogvatartott ajkamon. Valaha angyal voltam, nekem is megvoltak a képességeim, ez részem azt hiszi, a mai napig velem vannak. Talán ez miatt ismerek fel hamarabb egy magam fajtát, mint bárki más. Nem számítottam angyalra, rá aztán meg végképp nem. Az ég megdörren, mintha csak nem az Ő közeledtét jelezné, hanem a bennem feltörő haragot. Elrontja a játékomat…
-Ugye nem hitted, hogy egyedül nem bánok el velük? – Nézek kérdőn egykori mentoromra, szeretőmre, parancsnokomra, magam sem tudom, minek nevezzem. Elnézek a félbevágott démon fölött Abel-re. A táska a lába mellett, a földön pihen, tartalma kikandikál a résnyire nyitott cipzáron át. Szemében vegyes érzelmek találnak utat az enyémekhez.
-Nem én hívtam ide! – Pillantok a démonra, aki hol belém, hogy pedig Gabriel-be fúrja tekintetét. Szép, ezzel most teljesen elástam magam előttük. Megcsóválom fejem, lábaim mellé ejtem karomat. - Jobban örültem volna, ha egyedül intézhetem el őket. Bocs Abel, remélem nem mondok újat. Ugye nem gondoltad, hogy ez után még életben hagylak. – Mosolyodom el, jól esik egy kicsit szórakozni, pláne, hogy erőfölényben vagyunk. Annak azonban cseppet sem örülök, hogy ezt pont Gabriel-nek köszönhetem.
-Te mocskos szuka! – Köpi felém a szavakat, talán még rám is vetné magát, ha nem lenne társaságunk. Élvezettel nézem, ahogy tervei kusza indáiban vergődik, azt sem tudja, mit kezdjen a helyzettel.
-Nos, ha már belepiszkáltál a játékomba, végezd el helyettem a piszkos munkát. – Most először nézek rá, eddig nem valamiért nem éreztem késznek magam. Rég találkoztunk, különös kapcsolatban álltunk. Jobbára én voltam az egyetlen, aki olykor ellenállt neki, én voltam, aki sosem tudott lakatot tenni a szájára, aki mindig elmondta a véleményét. És én voltam, aki elárultam, galád módon. Vajon miért van itt? Meg akar bizonyosodni arról, hogy jól végezte a dolgát? Hogy egyetlen egy tollat sem hagyott szárnyaimból? Bizseregni kezd helyük lapockám tövében. Álmomban, én is angyal vagyok.

Gabriel
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
arkangyal
☩ Posztok :
31
☩ Rólam :
☩ Pokol vagy menny? :
menny


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Máj. 11, 2017 11:42 am írtam neked utoljára


Saskia && Gabriel
Hogy szoktam-e még gondolni az én bukott angyalomra? Talán. Valószínűleg nem is sejti, de amikor nagy közönség előtt, szándékosan megalázó és fájdalmas módon lenyestem a szárnyait, egy apró részem vele halt. Ne gondold túl, nem az, aki tud szeretni, vagy egyéb nagy szavak. De volt Saskia számára egy pici eldugott szoba a szívemben, ami csak az övé volt, az ajtaját pedig örökre bezártam. A szemem viszont mindig rajta tartottam. Magamat meghazudtolva – hisz a zéró tolerancia híve vagyok – nem öltem meg a nőt, de túl sokat tudott ahhoz, hogy szabadon bóklászhasson a világban. Sosem avatkoztam az életébe, mindössze figyeltettem. Kapott egy esélyt és ügyeltem rá, hogy éljen vele. Az angyalaim az árulás első jelére elvágták volna a torkát. Nem csak parancsot kaptak. Engedélyt is.
S majd tíz év távlatából, ma eljött a nap, amikor végre hoz valami pozitívumot it, hogy életben hagytam azt a kígyót. Saskia ördögien tudott bánni a pecsétekkel és rúnákkal. Nekem pedig egy olyan fegyverre van szükségem, aminek elkészítését másra nem bíznám. Ó, nem bízok én benne, nehogy azt hidd. De szükségem van a tudására, hogy vezessen, amíg egy arkangyal erejével vértezem fel a pengémet.
Ma reggel ismét Stamiel gondjaira bíztam a várost. Jó katona, feltétel nélkül követi a parancsaimat, de azt is tudom, hogy nem örül, amikor „önállósítom magam” és csapot papot hátrahagyva megyek kényem kedve szerint. Bizonyára félt. És „bizonyára” sem oka, sem joga nincs rá. Legtöbbször katonákat is viszek magammal, de van, amit egyedül kell megtennem. Ilyen volt, amikor bátyáimhoz csatlakozva kiszabadítottuk édes húgomat, Raguelt. Nincs nála kedvesebb a szívemnek. A kiruccanásom nagyon közvetetten, de most is hozzá fűződik.
A minap megpróbált meggyőzni egy pacifista, testvéri találkozóról. Mihály, ő és én. Miután átgondoltam pedig igent mondtam neki. Látszólag csak érte. Mert annyira szeretem. Ami részben igaz is, hisz Raguelért világokat égetnék fel, de a találkára magam miatt mondtam igent. Gyűlölöm, szétfeszít a puszta tény is, hogy Mihály létezik. Aki oly közel állt hozzám, s a legaljasabb módon árult el, démonok szintjére süllyedve. Atyánk ellen küzdve, holott neki kellene engem a leginkább támogatnia.
De ez egy másik történet. Ami Saskiát illeti, segíteni fog felkészülni a találkozóra. Ne is kérdezd, hogy mi van, ha nem segít. Fog, hidd el. Az életét köszönheti nekem az a vipera. Nem rég bekértem az információt az angyaltól, aki őt figyeli. Elég volt egy várost mondania, innentől meg lesz. Bár azt is említette, hogy Saskia nem áll a helyzet magaslatán, valaki elől menekül. Hát... engem ez túlzottan nem érdekel. Amíg hasznomra tud lenni, felőlem olyan passzban van, amilyenben akar.
Egészen Kanadáig utaztam – ami valljuk be, angyalként nem nagy távolság – hogy rálelhessek egy Reginahoz közeli kisvárosban. Nem kell tudnom, pontosan hol van. Hisz érzem őt. Azt, hogy valaha fontos volt nekem, nem tudom semlegessé tenni. A lüktető érzést pedig iránytűként követem. Hamar meglátom a nőt a városka néhai főterén. Teljesen nyílt terep. Ott van ő, három démon és még két pokolkutya. Az első reakcióm pedig? Elmosolyodom. Mégis mibe keverted magad már megint? Egyszerre tölt el nosztalgiával, látva, hogy van, ami nem változott és nem a nyomorult emberek életét éli az én bukottam, és elégedettséggel is, hogy a grandiózus belépőm biztosítva van.
Teljesen föléjük repülök, néma zuhanásba kezdek, mint egy puskagolyó, s mikor a közelbe érek, megfordulok, hogy talpra érkezzek. Becsapódásomat hangos mennydörgés kíséri, kitárt szárnyaimmal keresztbe vágok egy pokolkutyát és egy démont.
A többi förtelemmel egyelőre nem foglalkozom, csak Saskiát figyelem. Csak őt. A démonok ezt kihasználva próbálhatnának menekülni, de esélytelen. Kisujjam sem kell mozdítanom, hogy itt tartsam őket. Erőtlenül, a közelemben. A tekintetükből ítélve jól tudják, ki vagyok.

Gabriel
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
arkangyal
☩ Posztok :
31
☩ Rólam :
☩ Pokol vagy menny? :
menny


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Máj. 11, 2017 11:15 am írtam neked utoljára


***

Sponsored content
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

írtam neked utoljára


 
Kisváros, Dél-Kanada
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: