• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
SzerzőÜzenet

Isten
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Az elsők
☩ Posztok :
10
☩ Rólam :
Az én Földem!
Not For Sale

☩ Képességem :
Mindenható
☩ Rang :
Mindenek felett állok
☩ Play by :
Ryan Reynolds
☩ Pokol vagy menny? :
Mindkettő


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Jún. 06, 2017 8:47 am írtam neked utoljára


to Ophilia
Nagyon rossz bőrben van, lépései egyre erőtlenebbek. Szédeleg, dülöngél és még az is csodának számít az ő állapotában, hogy felfogja miket beszélek neki.
- Ha jobban lesz, hozok...ígérem.
Nem tudok más választ rávágni a felvetésére, a karom megszorítása azonban meglep. Egy pillanatra belém szorul a levegő is, úgy teszek, mint akinek fáj. Erre az időre megállok, ő is megáll. Azt hiszem azért nem akarja hogy bokán rúgjam Stamielt, mert fél hogy bajom esik. Az arcára pillantva hebegek egy sort, de mivel még nem szedtem össze a gondolataimat és ő még beszél, ez tényleg csak néma gesztikulálás marad a részemről. Kipattannak a szemeim miként látom összedőlni, rögtön mozdulok is utána, hogy a karjaimba véve biztonságot nyújtsak neki.
- Pihenjen csak!
Tiszta hülye vagyok. Most cipelhetem az ölemben, ja igaz is. Megint úgy teszek, mint aki menten megszakad, mert adott esteben egy embernek azért elég nehéz egy angyal, a szárnyaival együtt.
- Oda nézz! Ott egy fagyis kocsi!
Lefordulok a következő sarkon, valóban az utca közepénél áll a fagyis stand. Semmi reakció, hiába bűvölöm a bájos arcocskát, már a hangomra sem reagál.
- Ó, Istenem!
Hupsz, ez én vagyok. Most már megtehetem, amit megtehetek, nem fogok lebukni.
- Amúgy mi a fenéért áll ez az utca közepén? Manapság annyira menő az utcai kaja standolás, de sokkal színvonalasabb lenne egy saját étterem...vagy egy..cukrászda, nem?
Nem tudom miért kérdezek vissza, mikor úgy se hall, de jól elbeszélgetek magamban. Közben elhaladunk a stand mögött, ami megfelelő takarást biztosít nekem. Hátul egy sikátor nyílik, nappal van. Befelé igyekszem, de nem azért hogy itt helyet foglaljak, eszemben sincs. Hamarost fény tölti meg a helyet, bár ez a nappali fény mellett alig észrevehető. Szempillantás alatt eltűnök az éterben, vele együtt.

Ophilia
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Posztok :
155
☩ Rólam :
☩ Play by :
Blake Lively
☩ Pokol vagy menny? :
Menny


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Jún. 04, 2017 9:26 pm írtam neked utoljára


Tom & Ophilia
Pain is real, but so is hope


- Később – húzom remegve félmosolyra ajkaimat, de nem tudom, hogy érzékeli-e egyláltalán. Nem tudom, hogy én érzekelem-e saját cselekedeteimet. Próbálok megkapaszkodni a férfiban, talpon maradni, lassan, de biztosan haladni előre.
Tekintetem egyre jobban homályosodik el, elmém tompul. Egyre kevesebb dolog jut el felém a külvilágból. Meglehet az idegent, ki segít nekem is csak azért érzékelem, mert közvetlenül mellettem van. Az aranyló napsütés szinte elvakítja látásomat, minden egyes apró lépés után halovány vércsíkot húzok magam után.
Nem szabadna. El kellene tüntetnem.
- Köszönöm – szólok csendesen, kicserepesedett ajkakkal. A könyvet a sebere szorítva érzem, hogy vérem zubogása csillapodik, szédülésem viszont annál jobban fokozódik. Néha kilépek oldalra, majd vissza a férfi felé, félig nekitámaszkodva.
Ajkaimat újra és újra benedvesítem, de hiábavaló az egész. Lassan, túl lassan gyógyulnak sebeim.
- Csokit? Süteményt? Nem, még sose… még sose ettem hasonlókat… - nyögöm ki nagy nehézkesen, hatalmasakat nyelve két falat között. Ébren kell maradnom, muszáj vagyok. – Még sose ettem semmit… - még ha nehezen is forog a nyelvem, muszáj vagyok válaszolni, ez az egyetlen támpontom most, ez az egyetlen.
A világ egyre jobban és jobban sötétedik. Próbálok kivenni, hogy hol is vagyunk, de csak halovány formákat látok. Merre vezethet? Hova akarhat vinni? Frusztráló ez a fajta kiszolgáltatottság, melybe most keveredtem. Máskor is annak mondhatom helyzetemet, de most… most végképp.
- Nehéz? Sajnálom, én sose… sose éreztem magamat annak – húzom össze szemeimet, ahogy lépteim visznek előre. Minden reményem eme emberben van. No nem mintha amúgy nem bíznék meg bennük, életem is rájuk bíznám, még akkor is, ha tudva tudom, hogy sokuk vadásznak ránk. Ő vajon közéjük tartozik? Nem, akkor miért segítene?
- Kérem, ne tegye – szorítom meg karját, mibe kapaszkodok egy pillanatra az előző lépésemnél. Hangomban egy apró riadalom fedezhető fel, mely nem annak szól, hogy árthatna akár Stamielnek. Azonban látva a férfi őrült viselkedését egy fajtársa iránt… a gyűlöletet a szemébe az emberek iránt. Nem kívánom egyik halandó halálát sem. Főleg nem ilyen ostobaság miatt, mert megsérültem tán jobban, mint azt gondoltam volna. – Úgy tűnik, hogy sokan nem tudják tolerálni, ha valaki más véleménnyel van, mint ők maguk… - sóhajtom elhalóan, s egy újabb szédülési hullám jön rám. Fejem vészesen bukik előre, s muszáj vagyok egy lépést hátra is tenni, hogy kitámasszam magam. Szárnyamat is használnám egyensúlyozás miatt, de törött csontom fájdalma élesen hasít elmémbe. Felszisszenve kezdek el újra dőlni.
- Sajnálom, de bárhol is vagyunk… - kezdek bele erőtlenül, látásom egyre jobban és jobban tompul. – Muszáj vagyok pihenni, most… Sajnálom, nem tudok tovább… - nagyot nyelve próbálom folytatni, de nyelvem már nem pereg, megszólalni képtelen vagyok már. A világ lassan homályosodik el végül, hogy a végtelen sötétség öleljen magához.  


One more light §§ szószám 434 §§

Isten
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Az elsők
☩ Posztok :
10
☩ Rólam :
Az én Földem!
Not For Sale

☩ Képességem :
Mindenható
☩ Rang :
Mindenek felett állok
☩ Play by :
Ryan Reynolds
☩ Pokol vagy menny? :
Mindkettő


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Jún. 03, 2017 11:41 am írtam neked utoljára


to Ophilia
- Jó, jó, inkább ne beszéljen!
Ha tudná milyen biztos kezekben van..de nem tudja, hisz csak egy embernek vél a sok közül. Ami azt illeti ritka nagy állat vagyok...vagyis ember. Teste vonaglik a vérveszteségtől, alig bír talpon maradni, ám még érzékeli a külvilágot. Reagál az én hülye viccemre is, valamint kifejti sajnálkozását, többször is. Szorgalmasan bólogatok rá.
- Sajnálni ráér később is. Akkor elviszem egy csendes helyre!
Semmi más nem jut eszembe, pusztán a titkos alagutak, és azon belül egy eldugott kis sziget. Mármint szigetnek nevezek egy koszos, emberi ürülék és szennyvíz szagával telt patkány lyukat, amiben ketten szűkösen férünk el. Ez nem gond, én úgyse akarok ott maradni, ő meg ha felgyógyult, úgyis elmegy a helyről. Végül is csendes..leszámítva a víz csobogását.
- Tudja, a nénikém nyomott ennyit, azt hiszem. De ő mindig csokit és süteményt zabált. No meg szerette a kólát, imádta! Maga is szereti ezeket?
Értelmetlen és hasztalan locsogásba kezdek, mostanában feszélyez a csend, de legalább elszórakoztatom őt is. Remélem nem fogja teljesen elveszíteni az eszméletét, mert akkor magammal kell beszélgetnem. Megindulok egy lejáróhoz, mely néhány utcával lejjebb található, csatorna lejáró, de egyből az egyik alagútban leszünk. Onnan meg csak idő kérdése míg odaérünk.
- Meg ne sértődjön, piszok nehéz! De semmi pánik, bírom én!
Próbálok lassan közlekedni, nem akarom magam után húzni, jobb ha a saját lábán jön, amíg tud és szerintem teljesen mindegy mekkora ökörségeket beszélek, a hangom a lényeg, attól talán megnyugszik.
- Amíg odaérünk, elmeséli nekem ki akarta megölni...és..miért? Nem fér a fejembe ki akarhat egy ilyen angyali teremtést bántani, de ha találkozom vele, jól bokán rúgom..esküszöm.
Már tiszta vér az én pólóm is, ennél rosszabb nem igen lehet. El kell állítanom valahogy a vérzést és nem használhatom az erőmet..hacsak...hacsak. Talán még is jobb lenne ha majd elvesztené az eszméletét, akkor gyorsan meg tudom gyógyítani és majd úgy teszek, mint aki semmiről sem tud semmit.

Ophilia
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Posztok :
155
☩ Rólam :
☩ Play by :
Blake Lively
☩ Pokol vagy menny? :
Menny


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Pént. Máj. 19, 2017 11:48 pm írtam neked utoljára


Tom & Ophilia
Pain is real, but so is hope


A férfipánikszerű hangjára lágy mosoly kúszna arcomra, ám az inkább fájdalmas fintorba fejeződik ki. Szárnytollaim enyhén megremegnek, automatikus mozdulat tőlem, ám most az mindennél nagyobb fájdalommal jár.
- Menthő… - suttogom elhalóan, megpróbálva minden apró szóban megkapaszkodni a valóságban maradni. Ajkaim szavakat formálnak, hang mégsem jön ki rajta, csak hangos zihálásom. – Semmit sem ér… nekem… - folytatom elgyengülten. Egyáltalán léteznek még manapság mentőt? Hogy lehetne őket hívni, hiszen…
Nagyot nyelve hunyom le szemeimet, megpróbálva talpon maradni, minden erőmet összeszedni. De a sötétség, olyannyira hívogat, olyannyira csábít. A mélysötét, üres, fájdalommentes sötétség magába akar szippantani s oly egyszerű lenne engedni neki.
De nem, nem lehet. Még nem, még ki kell tartanod.
Nem vagy harcos ennyi erőd nincs és mindet felhasználtad már, oly csekély maradt csak.
Ingásom mégis abbamarad. Mintha, minden újra stabil lenne… Lassan nyitom ki zavaros tekintetemet, s érzem a férfi kezének szorítását testemen, ahogy próbál talpon tartanom. Testem minden egyes porcikája remeg.
- Az… majd eltűnik, a vér… a fájdalom… mindennek el kell, csak pihennem kell. S utána minden olyan lesz mint régen – vagyis próbálok ebben bízni, hogy képes leszek elfelejteni mindent. Nem, nem akarom elfelejteni, és mégis. Az az ördögi tekintet, kacaj, mely Stamielben volt… - Én... sajnálom – szólok halkan s maradék erőmet arra próbálom használni, hogy ruhájáról eltüntessem a kellemetlen, oda nem kívánt vöröslő véremet.
Miért is pazarlom megmaradt erőmet? Hiába az apró trükk, a lábaim megremegnek egy rövid időre, s a férfi ruházatát újra átitatja vérem.
Újabb szavaira összevont szemöldökkel tekintek rá.
- Ismeritek? De hát… mit? – képtelen vagyok érzékelni a külvilágot, hogy állnak körülöttünk, hogy emberek vesznek körbe, s mindre csak nézik, hogy vérzek el lassan. Kiabálása bántóan hat fülemre, fejemet enyhén a vállam irányába hajtom. Oh Atyám, mily egyszerű lenne csak az idegen vállára hajtani a fejem, behunyni a szemem s megválni eszméletemtől. De nem lehet.
Szabad kezemmel megkapaszkodok a férfi vállába, segítve magamon is hogy talpon maradjak.
- Sajnálom, nem bírom már sokáig… Kérem, menjünk el… el innen… nem, nem szabadna itt lennem… - beszélek kissé összefüggéstelenül talán. Összeszedve magamat képes lennék elindulni tán egy irányba, lassú lépésekkel,  néha-néha megbicsakló térdekkel, apró szünetekkel. Igen. Így biztos, hogy menne. Így mennie kell. Törött szárnyamat tehetetlenül vonszolnám magam után, végei a földre érve súrolná a füvet, az aszfaltot a homokot, bármit, apró vércsíkot hagyva magunk után.

One more light §§ szószám 370 §§

Isten
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Az elsők
☩ Posztok :
10
☩ Rólam :
Az én Földem!
Not For Sale

☩ Képességem :
Mindenható
☩ Rang :
Mindenek felett állok
☩ Play by :
Ryan Reynolds
☩ Pokol vagy menny? :
Mindkettő


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Máj. 18, 2017 6:07 pm írtam neked utoljára


to Ophilia
Megfogja a kezem és elkezd felállni, én meg egyre inkább pánikszerű hangulatba keveredek, látva a sok vért. Nem gondoltam hogy ennyire megsérült.
- Valaki tényleg hívjon egy mentőt!
Tudom neki nem kell, de a hatás kedvéért ezt még muszáj kiüvöltenem nekik, hátha valaki valóban hív egyet. A legtöbb ember csak kukán mered felénk, vannak akik nekiállnak fényképezni minket a többség pedig elkezd oszolni, legyintve egyet rám, mondván "Ezt a marhát!". Én most épp azon vagyok hogy felsegítsem szorult helyzetéből, de közben meginog. Az ábrázata olyan fehér, mint a frissen meszelt fal, amire én nagyra nyílt szemekkel igyekezem serényen megtartani, még se essen hátra, vagy össze mikor már így felállt. Átkarolom hát a derekánál, alá nyúlva a hóna alá, így stabilan állva marad. Szavaira hebegek egy sort felfelé ívelt szemöldökkel gesztikulálva hozzá, ténylegesen azonban csak akkor szólalok meg, miután befejezte.
- Biztos jó ötlet ez, hölgyem? Nem akarom NAGYON megijjeszteni, deeeee csupa vér a ruhája...
Szép, fájdalomba tört arcáról lefelé kúszik a tekintetem, akkor ér a felismerés, hogy na igen...ez remek.
- ...és az enyém is.
A mozdulataival még több vért vesztett ami undok és sunyi mód ráment az én ruhámra is. Kis időre leesik az állam amíg ezt figyelem, aztán összeszedve magamat, eltöprengek. Tudok olyan helyet, ahol meghúzhatja magát és reméljük a legjobbakat. Ahogy megint körbeviszem a tekintetem, még mindig fényképeznek minket, de már redukálódott a csőcselék, csak páran maradtak. Most már kezdek mérges lenni rájuk. Ha semmi hasznuk sincs, eriggyenek a dolgukra, ez nem egy bolti kirakat ahol megállhatnak nézelődni következmények nélkül.
- Ismeritek a radír viccet?! Hogy a meteor vetne árnyékot rátok!
Kiemelem a középső ujjam kiabálás közben felemelve a jobb kezem nekik, a bal kezemmel továbbra is az angyalt támasztom. Egyre gyengül, ezt érzem. Csak azért nem indulok meg, mert nem tudom egyáltalán menni tud-e? Legalább az emberek elpárolognak szépen lassan, bár van aki az öklét rázza felém távozás közben.

Ophilia
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Posztok :
155
☩ Rólam :
☩ Play by :
Blake Lively
☩ Pokol vagy menny? :
Menny


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Máj. 13, 2017 9:07 pm írtam neked utoljára


Tom & Ophilia
Pain is real, but so is hope



A nap aranyló fénye vakítja tekintetem, miközben a fű körül fekszem. Apró vöröslő karikák cikáznak szemem előtt, s kényszerít arra, hogy összeszűkítsem azt. Fájdalmasak fordulok oldalra, s a földhöz simítom arcomat. Halkan fújtatva érzékel, ahogy pár porszem felemelkedik és tovalibben a fűben.
Hasamat szorongatva lassan magzatpózba tornázom magam. Tán ez segít abba, hogy vérem ne patakozzon a smaragzöld fűre. Másik kezemmel a könyvet ölelem magam mellette, görcsösen szorítva, mintha félnék, attól, hogy valaki elvehetné tőlem.
De mégis ki?
Hangfoszlányok jutnak el tudatomig. Oh ne, emberek lennének itt? Mégis kik mások, biztos hogy azok. Kik így látnak… Nem lenne szabad. Nem lenne szabad itt lennem, mégis semmi erőm. Szememet becsukva erőlködöm, hogy némi erőt kisajtoljak magamból. Mégsem történik semmi.
Fájdalmasan nevetem el magamat, s egy könnycsepp gördül le arcomon.
Nevetésem csak a pillanat töredékig hallható, ugyanis valami nedves érinti meg arcomat, vérző karomat, testem apró részeit. Érzékelem, hogy nem messze tőlem, valami lehull, hallom a hangját. Éles kiáltás nem messze tőlem.
Szemeimet résnyire nyitva, ajkaimba harapva egy pár cipőt pillantok meg tőlem nem is oly messze. Rátámaszkodva a könyvre próbálom feltornázni magam, izmaim mégis, mintha nem működnének. Pár centire megemelkedem, majd visszazuhanok a földre. A fájdalom az egész testembe belenyilal. Kérdésére mégis valami furcsa mosolygással próbálok válaszolni.
Elengedve kezem vérző sebemről fogadom el kezét. A hangok a tömegből nem jutnak el tudatomig, csak egyvalami jár egyre homályosuló gondolataim között: így nem láthatnak.
Vértől ázott kezemmel fogom meg a kezét, s erőlködve próbálok meg felállni. Érzem, ahogy egy jó adag vért lök ki testem az alhasamból. Fogam szorítva tűröm fájdalmamat.
~Mentőt? Ugyan, mit érek én azzal… ~ gondolom magamba, szólásra alig nyílik ajkam. Remegő testtel tornázom magam előbb féltérdre, majd onnan nagy nehezen talpra.
- El kell mennem… - suttogom elhalón, enyhén imbolyogva. Falfehér arccal próbálok felnézni a segítő kéz tulajdonosára. – Kérem… Segítsen… - suttogom zihálva, szemeim folyamatosan csukódnak le. Testem újra megimbolyog s egy kósza lépést teszek oldalra, hogy megtartsam magamat. – Csak egy elhagyatott helyre, csak egy kis pihenés… - ez az, mire szükségem van jelenleg, semmi több. Kezét nem engedem el, elfehérülő ujjakkal szorítom, mint egyetlen biztos pontom jelenleg. S mivel eme kezem épp foglalt a könyvet szorítom a hasamra. Alig maradt erőm, a sebem csak lassan gyógyul. Túl lassan. Szárnyamat próbálom eltüntetni, de esetlen jobb felét képtelen vagyok megmozgatni. Ugyanis az középtájon megtörve áll kifelé, s amint enyhén megrezegtetem a fájdalom élesen hasít tudatomba. Némán tátom ajkaim kiáltásra, s hunyom le szemeim szorosan.



:3 §§ szószám 400 §§

Isten
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Az elsők
☩ Posztok :
10
☩ Rólam :
Az én Földem!
Not For Sale

☩ Képességem :
Mindenható
☩ Rang :
Mindenek felett állok
☩ Play by :
Ryan Reynolds
☩ Pokol vagy menny? :
Mindkettő


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Pént. Máj. 12, 2017 10:45 am írtam neked utoljára


to Ophilia

Mondjuk úgy hogy a szabadnapom nem épp úgy alakul ahogy elterveztem. Először is, ott volt a McDonald's. Megálltam egy magába roskadt szemüveges öregember mellett, aki a McMenüje fölött lógatta az orrát a pultnál. Én meg lepottyantottam a Mcreggelim rá, arra kapta fel a fejét.
- Rossz nap?
Érdeklődöm, bár pontosan tudom mi a baja. Kibontom a csomagom, míg ő azt taglalja hogy már hetek óta nem beszél vele a lánya. Megnézem mit kaptam és kifizetem a reggelim. Jah hogy most öntötte ki nekem a lelki búját, akkor erre illene válaszolnom? Megforgatom a szemem és veszek egy mély levegőt.
- Hát, pajtás...az élet nehéz. Ne add fel!
Ezt a marhát, mint én..valószínűleg csak az ötszázadik vagyok aki elmondta neki. Érdekes módon bólogat rá és mutogat nekem hogy igazam van, aztán azzal a lendülettel felkerekedik a pereputtyával a pulttól és elindul. Pontosan tudom hova megy, megint felhívja. Nem tehetek róla, de örömmel tölt el, széles vigyorral kapom fel én is a cumómat és robogok kifele az étteremből. Az ajtónál megint lefejelem az üveget, amire kapok pár rosszalló pillantást, nos, ezt majdnem mindig eljátszom, állandóan elfelejtem ezt a rohadt üveget. Szerencsére még nem nyitottam fel a kólám tetejét és így most nem öntöttem nyakon magamat vele. Az élet apró örömei.

Apropó, ezzel a lendülettel meg is teszek pár utcányi sétát, a menüm a kezemben, emberi tempóban, nagyjából egy fél órányi séta után keveredek ehhez a kanyargós, meredek utcához. Megindulok felfelé a korláthoz és ott megállok. Kinyitom a pakkomat, kiveszem a kólám és elkezdem szürcsölni. Ilyenkor mindig magamba roskadva figyelem mi zajlik a világban, de most a lefelé zubogó Ophilia megzavar, időm sincs másra már. A kiáltására összerezzenek.
- Mi a...!
A körülöttem mozgó emberek is felfigyelnek a jelenségre. Nekem közben sikerül nyakon öntenem magamat a kólával.
- Szent tehén!
Szalad ki a számon, magával ragad a látvány ahogy megállítja a bokor és még csak hangot sem adott ki többet. A lábai ott lógnak kifele előttem a virágok közül, én meg csak értetlenkedve pislogok nyakamat behúzva. Most mit csináljak? Mögöttem páran megálltak és ugyanazt csinálják amit én, azaz néznek ki a fejükből csodálkozva. A látvány egyszerre mulatságos és félelmetes, hiszen megsérült.
- Ööö...megyek!
Jelentem ki határozottan, aztán átmászok a kezemben a cumómmal a korláton, amiből igazából egy jó nagy bukfenc kerekedik az angyal közelébe, akire szintén bőségesen jut a kólámból, ekkor ejtek el mindent a kezemből, beesik a virágok közé a reggelim.
- Upsz, bocsánat!
Gyorsan felugrom és felrakom a szabad kezem.
- Semmi pánik!
Tudom mindenki tojik rá én hogy vagyok, szemük sem rebben, egyenesen őt nézik. Megfordulok, hogy lefelé nyújtsam neki a kezem. Érzem a fájdalmát, látom a vérét a flaszteron, a virágok levelein, szirmain, erre a látványra aggódó tekintettel barázdálom a szemöldökömet.
- Fel tud állni, vagy hívjak mentőt?! Lehet neki mentőt hívni?!
A végét már pánikszerűen üvöltöm, mivel észrevettem a szárnyait is. Pontosan tudom mit kellene csinálnom, de azt nem csinálhatom. Segíteni akarok. Valaki a tömegből beüvölti hogy "Ezt az idiótát!" meg hogy "Az egy angyal, meggyógyul magától!", értetlenkedve forgatom a fejem, miközben az angyal előttem talán még is elfogadta a segítő kezet és megpróbál felállni?

Ophilia
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Posztok :
155
☩ Rólam :
☩ Play by :
Blake Lively
☩ Pokol vagy menny? :
Menny


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Máj. 09, 2017 8:02 pm írtam neked utoljára


Tom & Ophilia
Pain is real, but so is hope



Manipuláció. Képességeink közül az egyetlen, melyet egykoron majdnem tökélyre tudtam fejleszteni. A Menny oly hatalmas, számos alkalommal mikor nem kívántam repülni, főként akkor ha sürgős feladatom akadt. A tér manipulációja, felgyorsítani a folyamatokat, ez mind… mind természetesnek volt. A tér, amikor visszaadtam társaim emlékét, megmutatva miket is éltek át egykoron. Egyszerűen könnyebb volt minden. Sok erőt kivesz az angyalból, s lévén rangom mily csekély nem is rendelkezem annyival, mint a felettem álló testvéreim. Eddig eme tény nem is zavart. Egész mostanáig, mikor is rá kell jönnöm mennyire kevés is vagyok ebbe a világba. Mily gyönge, összetörhető porszem csupán.
Alaposan megfontolt tervvel libbentem reggel a sivatagi városba. Bátyáim központjába, remélve testvérek úgysem bántják egymást. Élveztem a repülést, mióta lent vagyok egyetlen egyszer sem manipuláltam a tért a közlekedéshez. A mennyben nincs szél, nincs vihar, nincs szellő. Nincs semmi, s az itteni szárnyalás, repülés teljesen magával ragadott. Tán ez volt a baj? Ekkor vehettek észre, mikor lágyan földre landoltam? Vagy egyébként is feltűnt volna jelenlétem?
Nem gondoltam volna, hogy ily csúfos véget ér látogatásom Las Vegasba, holott semmi gondot nem kívántam okozni senkinek.
„- Sose szűnök meg hinni benned Stamiel – suttogom halkan, remegő, meggyötört hanggal – Te jó angyal vagy, mindig is az voltál, mindig is az leszel. Bármi is történjen, bármit is csinálja, bármit is tégy… Mindig hinni fogok benned – fejezem be mosolyogva, elengedve őt.”
Maradék erőmet összeszedve gondolok arra az egy helyre, ahol ki tudnám magam pihenni, ahol biztonságba lehetnék. San Francisco egy elhagyatott épületébe, melyet nem is oly régen fedeztem fel, hol egyedül lehetek. Tudom, hogy csak egy röpke alvásra van szükségem s minden sebem, minden kínom megszűnik létezni.
Erről az egészről megfeledkezhetek, senkinek sem kell megtudnia semmit.
Normális esetben ennek így kellene lennie. Kimerültségem azonban nagyobb, mint azt sejteni véltem. Résnyire nyitott szemmel érzékelem, hogy tervem nem teljesen jött be. Méteres magasságból zuhanok egy lejtős utca tetejére a hátamra. Érzem, ahogy szárnyam alám törik, orsócsontja gerincemen törik ketté. Hallom saját kiáltásomat, testem imbolygását, miként elindulok a lejtőn lefelé.
Fájdalmak közepette szorítom magamhoz az elhozott könyvet, mely miatt az egész történt. Őrült szánkázásomat egy bokorcsoport állítja meg. Ágai apró karcolásnyomokat hagynak rajtam, de ezt már meg sem érzem. Hátamra fordulva tapasztom újra vérző hasamra a kezemet. Arcomon keveredik a fájdalom szülte könny és a mocsok egyvelege. Nyakamból aláfolyó vércsíkok jelzik, nemrég keresztülvágták azt, majd könnyed mozdulattal törölték le. Karomból apró csíkban folyik vöröslő testnedvem.
Nem jó. Nagyon nem jó, hogy ide érkeztem, nem szabadna kockáztatnom, hogy bárki meglásson. Nagy levegőt véve próbálok oldalamra fordulni, feltápászkodni. De cseppnyi erőm sem maradt. Szemeimet szorosan lehunyva próbálom elképzelni azt a házat, azt a helyet. Összpontosítok, de… Nem történik semmi.
Ajkaimba harapva konstatálom ama szomorú tényt, hogy itt ragadtam. Fájdalmaim fokozódnak, immár törött szárnyam is lüktetni kezd. A hideg egyre jobban átveszi testem felett a hatalmat. Hallottam már erről, minél több vért veszít valaki, annál jobban kezd el fázni. A haláluk előtt minden ember ezt éli át, azonban… Én nem tudok meghalni.
Apró vértócsa gyűlik körém, ujjaim közül csillapodik vérem ömlése. A világ körülöttem egyre homályosabbá válik, egyre jobban forog körülöttem minden.



Angyal mellettem     §§ szószám 488 §§

Sponsored content
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

írtam neked utoljára


 
Lombard Street
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: