• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
SzerzőÜzenet

•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Júl. 03, 2017 1:33 pm írtam neked utoljára


Rafael & Iliana
Dead Man's Road


Csak döbbenten figyelem a vigyorát, hallgatom a szavait és figyelem, ahogy kiugrik a járműből, majd eltűnik.
- De... - Én még mindig csak nézek utána, még akkor sem igazán térek magamhoz, mikor megállunk és végül lesegítenek engem is, meg a poggyászomat is. Az eget fürkészem, de sehol nincs. Már-már bánom, hogy ostoba kis kérdéseimet nem tettem fel neki. Valószínűleg soha többé nem látom. Még is halvány mosoly kerül az arcomra, vigyorára emlékezve. Még mindig nem tudom, mivel érdemeltem ki azt, hogy emlékezhetek rá, mert a többiek egyértelműen elfelejtették őt. Még egyszer gondolatban megköszönöm az Úrnak és neki is a segítségét, és New York forgatagába vetem magam, hogy a mesteremmel találkozzak.

//Én is köszöntem, egészen biztosan összeakadunk még valahol. Very Happy //


Rafael
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Arkangyal
☩ Posztok :
61
☩ Korom :
31
☩ Pokol vagy menny? :
Menny
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Júl. 03, 2017 1:16 pm írtam neked utoljára


Szegény lány. Szívesen megtömném csokival, de sajnos a helyzet az, hogy ahhoz még nekem sem egyszerű hozzájutni manapság. meg egyébként is megfogadtam, hogy jó kis angyal leszek, és többet nem engedek a kísértésnek vele kapcsolatban. Sajnos mindkettőnknek elég őrült az élete mostanában, és ha arra szeretnék koncentrálni, jobb ha távol maradok tőle, mert sajnos tényleg túl könnyű megkedvelni.
Bár még mozog az óriási fémhernyó amiben ülünk, én mégis magabiztosan állok talpra, és nyitom ki a hátsó ajtót. A húzat kintről az arcomba csap, és pedig amíg fél kézzel ott tartom az ajtót szélesen vigyorogva nézek vissza a lányra.
-Jó társaságban repül az idő. Minden jót, és biztonságos utat arra az öt percre a kapuig.
Rákacsintok, és aztán már ki is ugrom, majd szélesre tárt szárnyakkal emelkedem a magadba. Egy ideig még láthat, ahogy a fagyi hűlt helye felé repülök, de aztán eltűnök a horizonton. Még repülve is eltart egy ideig, amíg megkerülöm a várost, és egy másik, félreesőbb helyen lopózom be, őt addigra kisegítik a kocsiból a katonák, kik közül egyik sem furcsállja sem azt, hogy Iliana egyedül ül ott hátul, sem pedig a rá több számmal nagyobb felsőt amit visel. Amennyire ők tudják, a támadás óta végig egyedül volt ott hátul.


//Köszönöm a játékot Ms.Greer, remélem még találkozunk Wink //

•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Júl. 02, 2017 1:07 pm írtam neked utoljára


Rafael & Iliana
Dead Man's Road


Pár másodpercet várat magára a válasz, amely nem is igazán az. "Gőzöm sincs", mondja ő, amitől kiül a meglepettség az arcomra. Eddig gondosan ügyelt arra, hogy mindenki elméjéből eltüntesse magát, csak az enyémből nem, mert "túl könnyű megkedvelni". Nem igazán értem, de rá hagyom a dolgot. Lehet, hogy csak egyszerűen nem akarja megosztani a gondolatait, és ezért ez a kitérő válasz. Nem faggatom.
A csokit emlegetve kissé összefut a nyál a számban. Megéhezek a végén erre a sok finomságra.
- Csokit is csak egyszer ettem eddig. - persze annak is Faye egyik partijához van köze... Az átlag ember ilyesmihez ritkán fér hozzá. Aztán megállunk, én pedig pislogok, ahogy a férfi felkel.
- De hát... 14 óra még legalább hátra van az útból, hogy érhettünk oda ilyen gyorsan... - pislogok nagyokat és ismét kinézek az ablakon. Lehet, csak viccelődik velem.


Rafael
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Arkangyal
☩ Posztok :
61
☩ Korom :
31
☩ Pokol vagy menny? :
Menny
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Jún. 27, 2017 1:11 am írtam neked utoljára


És felteszi a kérdést, amire végig számítottam. Mintha a gondolataiban olvasnék vagy mi...Valaki lehetne olyan kedves, hogy az én gondolataimból is kiolvassa a választ, vagy ilyet inkább mégse kívánjak? Vajon ha tudná, mit felelnék gondolkodás nélkül mit gondolna rólam? Vagy ha hosszabban kifejteném, és elmondanám neki, hogy bár ő eddig nem vett észre, én már többször is megfigyeltem őt amióta San Francisco-ban rejtőzöm. Láttam, ahogy mindenkinek sütöget, és ahogy fáradhatatlanul osztogatja az ételt, és húzza maga után azt a hatalmas kocsit...igaz általában akadt segítsége gyorsan. A lényeg, hogy ha nem bíznék benne, az többet árulna el rólam, mint róla.
-Gőzöm sincs.... - mormogom aztán halkan a bajszom alatt válasz helyett, de aztán hozzáteszem: - biztosan az a fajta ember vagy, akit túl könnyű megkedvelni.
Aztán kapva kapok az alkalmon, hogy eltereljem a figyelmünk erről a témáról. Valamiért sosem gondoltam volna, hogy pont az eperfagyiról fogunk beszélni.
-Nekem is...illetve erős holtverseny aközött, és az olyan fehér csoki közt, aminek olyan íze van, mint a sűrűbb tejszínhabnak. Mondjuk nem olyanra szánta az az áruházlánc, de nagyon finomra sikerült...sajna fogalmam sincs, hogyan kell fagyit csinálni, de tudok egy helyet, ahol egész nagy eprek nőnek, és nem jár arra senki más.
Egy erdőnyi gazt kellett felgyújtanom, hogy távol maradjon tőle, de szerencsére sikerült megvédeni, és főleg eltitkolni eddig mindenki elől. Nem tudom mi lehetett, talán valami ipari farm? így hívják ezt egyáltalán? Mindegy, a lényeg, hogy még én sem látom a kert végét. Esetleg a levegőből.
Közben a páncolozott autó megáll. Halkan sóhajtok, aztán felállok.
-Megérkeztünk. Sajnos nekem itt távoznom kell. Örültem a szerencsének Miss Greer.

•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Jún. 26, 2017 1:25 pm írtam neked utoljára


Rafael & Iliana
Dead Man's Road


Pillantásom kissé értetlen és kíváncsi. Vajon miért kellett mások emlékeit törölni, ha az enyémet nem..? Mondjuk szerintem ez a közel 100, 50 év alatt két ember egyáltalán nem sok.. ha az átlagot vesszük. Ha az összeget, az már lehet, hogy az lenne.
- Az enyémet miért nem törli? - kérdezem végül. Ha rajtam kívül más, kedves hölgyét is ki törölte... Még mindig nem tudom, mit lát bennem, amiért kitüntet ezzel, pedig jól esik a bizalma. Csak azt nem tudom, mire alapozza.
Végül az illúzió után rámosolygok és felteszem a világ legostobább kérdését. Még is tompítja az élét, hogy viccesen kérdez vissza, kissé el is nevetem magamat.
- Bárcsak lenne! Az epres a kedvencem. Egyszer ettem olyan ízű fagyit. Sose kóstoltam még annál finomabb dolgot... - elmerengve idézem fel az ízt, és a nagy eperdarabokat, amiket két fagylalt falat között szépen el lehetett nyammogni. Faye hívott el az egyik ilyen gazdag városi estjére, mert nem akart unatkozni. Nem bántam meg, hogy elmentem, még ha tényleg nem a legfelemelőbb társaság is volt ott. Fayel könnyen eltudjuk foglalni magunkat ilyen helyzetekben.


Rafael
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Arkangyal
☩ Posztok :
61
☩ Korom :
31
☩ Pokol vagy menny? :
Menny
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Jún. 22, 2017 3:10 pm írtam neked utoljára


Iliana kedvéért nem fintorgok a hívő emberek említésére. A nyakában lógó kereszt arra enged következtetni, hogy nem tettszene neki a vallásról szóló monológom. Még akkor sem, ha hozzá tenném, hogy az ő változata áll a legközelebb az igazsághoz mind közül. Minden esetre nagyon rossz ötletnek hangzik Michael-nek nevezni egy gyereket. Én sem biztos, hogy szívesen barátkoznék egy Lucifer nevű emberrel, képzelem egy démon mit művelne szegény Mike-okkal.
Csoda hát, hogy sokkal szívesebben foglalkozom vele, mint a saját sötét gondolataimmal.
-Lássuk...úgy 30 éve...meg most nemrég egy nagyon kedves hölgynek. Szigorúan nézve soknak, de egy emberöltő alatt kettő talán belefér.
Kicsit félek, hogy elkerülhetetlen a következő kérdés. Miért pont neki? Az igazat megvallva, nincs jó válasz rá. Csak. Mert így tartotta kedvem.
Az igazat megvallva, jobb lenne, ha békén hagynám, és csak csöndben megvárnám, amíg elérjük a célunkat. Ha már nem akarom, hogy elfelejtsen, legalább nem szólni hozzá többet, és úgy tűnik ő is úgy érzi, jobb, ha csendben marad. De, ha mindketten egyet értünk ebben, akkor miért ez az, amit a legkevésbé szeretnék? Hogy képesek az emberek együtt élni úgy, hogy nem látnak bele egymás fejébe? Néha nem tudom elképzelni...
Mindegy. A lényeg, hogy tényleg itt kell abbahagyni. Biccentek egyet bátorításképpen, és aztán leszállom róla.
-Tölcsérből még sosem. Miért, van nálad valahol dugiban?
Ennyit erről. És a legrosszabb, hogy őszintén vigyorgok, miután e szavak elhagyták az ajkaim. Ki kéne nézni az ablakon, de helyette az ő finom vonásait figyelem. Kedves, ártatlan arcát, és világosan csillogó szemeit. Szegény lány...bármit megtennék, hogy ne találjon ilyen...ijesztőnek...? Talán nem ez a legjobb szó rá, de mégis...

•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Jún. 20, 2017 1:31 pm írtam neked utoljára


Rafael & Iliana
Dead Man's Road


Kérdésére elmosolyodom.
- Persze. Vannak még hívő emberek, s amíg ők élnek, ezek a hagyományok vélhetően fennmaradnak. - Michael... régen nagyon gyakori név volt, és most is találkozom vele egyszer kétszer. Immár tényleg az iránta való tiszteletből keresztelik eképpen gyerekeiket. Isten igaz angyalának gondolva őt, aki megvédi az emberiséget a gonosztól.
- Sok embernek feded fel magad? - kérdezem végül, hiszen az, hogy állandóan törölgeti mások emlékeit, erre enged következtetni. Pedig egyszerűen használhatna álnevet és megoldódna a dolog. Mi emberek nem minden angyalt, arkangyalt ismerünk fel. Michael és Gabriel igen közismert, de testvéreik nem igazán. Ránézésre egyik angyal nem különbözik a másiktól. Mindnek fekete szárnya van. Glóriájuk nincs. Szóval ha csak nem ő árulja el magát, nehezen ismerhető fel, kivel is van dolga az embernek.
Közben a felhőkre is terelődik a figyelmem, és látom, hogy hirtelen megváltozik a kép. A tölcsér alakú felhőbe "fagylalt" kerül, s még színt is kap egy kis időre. Kissé kikerekednek a szemeim, aztán csodálkozó pillantásomat az angyalra vetem, aki úgy csinál, mintha nem is tenne semmit. A csodálkozás egy széles mosolyba fordul, s dicsérő szavaira ez rajtam is marad.
- Köszönöm. Igyekszem mindent megtenni, ami tőlem telhető, hogy megfeleljek az elvárásoknak és segíthessek annak, akinek tudok. - mondom visszafogottan, de határozottan, aztán tekintetem ismét az ablak felé terelődik.
- Evett már fagylaltot? - buta kérdés... Egy több ezer éves angyalról beszélünk, miért ne evett volna fagylaltot? Rengeteg ideje volt kipróbálni, még ha mostanában nem is elterjedt. Nem is értem, miért próbálkozom. Csak leégetem magamat előtte. Talán inkább könyvekről kéne beszélgetnünk, intellektuális dolgokról. Pedig szeretem az ételeket is. Jókat főzni, másoknak megtömni a bendőjét, főleg ha azelőtt nehezen jutott ételhez. Vagy inkább csak csendben kéne maradnom.


Rafael
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Arkangyal
☩ Posztok :
61
☩ Korom :
31
☩ Pokol vagy menny? :
Menny
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Jún. 08, 2017 9:04 pm írtam neked utoljára


Tényleg meg kéne próbálnom lefoglalni magam és nem a gondolatait lesni. A hiúság elég komoly jellemhiba, és nagyon erős a kísértés rá, ahogy az ő emlékeiben szerepelek.
-Van aki még angyali névre kereszteli a gyermekét? Én rég nem találkoztam egyel sem...nem mintha sűrűn érintkeznék az emberekkel...
Szinte a telepátia nélkül is érzem a zavarát. Valójában lehet a szomszédos páncélautóban is érzik a katonák. Számomra elképesztő...tudtam persze, hogy ilyen, ami azt illeti ez az egyik dolog, amit vonzónak találok benne...akarom mondani, rokonszenvesnek!
-Köszönöm - bólintok - borzasztóan fárasztó ám állandóan törölgetni mások emlékeit.
Istenfélő...mennyire utáltam mindig ezt a szót. Szerencsére nem kell sokáig foglalkoznom vele. Egy ponton majdnem rászólok, hogy hé, a szemeim idefent vannak, de sosem tudom rajtakapni, hogy engem néz. Aztán magamban mosolygok a kérdésein, és erős késztetést érzek, hogy feleljek rájuk. Helyette inkább én is kinézek az ablakon. Jobb ha nem szólok hozzá, csak koncentrálok, hogy úgy tűnjön, ez a három kocsi csak három ördögszekér, amit a szél fúj San Francisco felé. Hiba volt felfednem magam előtte, azonnal tovább kellett volna állnom, de ha már megtörtént, legalább ne rontsak a helyzeten.
Nem tudom, hogy ebből a gondolatmenetből hogy lesz az, hogy a tölcsér felhő kap a tetejére háromszög alakban felhő gombócokat, amiket úgy világít meg a lemenő nap, rózsaszínre fesse őket, a tölcsér pedig narancssárgás legyen. Minden esetre pár másodpercig tart csupán, és véget vetek az illúziónak, majd próbálok ártatlanul nézni magam elé.
-Nemsokára a városban leszünk. Igyekszem lerövidíteni az utat amennyire lehet. Remélem ez a mai nap nem vette el a kedved. Nagyon bátor dolog ördögűzőnek tanulni, és én látok benned potenciált.
Nem mosolygok, nem lágyul el a hangom, csak kijelentem. Részben, mert tartanom kell a távolságot, és részben, hogy tudja, komolyan beszélek. Csak tudnám, miért ellenzi minden porcikám, hogy tényleg lerövidítsem az utat érdemben.

•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Jún. 03, 2017 11:26 pm írtam neked utoljára


Rafael & Iliana
Dead Man's Road


Nem tudom, mit gondoljak. Még is mennyi az esélye, hogy pont egy ember szimpatizáns arkangyal ment majd meg minket egy csapat vérengző, dühödt angyaltól? Áldom az Urat, többször is megköszönöm neki, hogy erre terelte fiát, aki végül segített. Akaratlanul is az jut eszembe, mikor kisgyerekekként angyalokat lestünk Faye-el. Milyen izgalmas és tilos is volt az... Amikor akkoriban eldöntöttem, hogy mellettük akarok harcolni a démonok ellen, még nem gondoltam bele, mennyire veszélyes is a másik felük ránk nézve. San Francisco biztonságába bezárva sose realizáltuk igazán a veszélyt. Csak a démonokét. Talán ezért is fáj valahol mélyen, hogy azok ellen is harcot vívok, akiket gyerek koromban tiszteltem és szerettem.. akiket most is tisztelek és szeretek, még akkor is, ha az egyház nem nézi jó szemmel.
- Hát... emberi név is lehet a Rafael, sokan önök közül "álnéven" élnek köztünk. Nem mintha sok angyalt ismernék... - szám szerint pontosan nullát. Beszéltem egyel, kettővel, de jobban megismerni sose engedtem őket. A mester, és az egyház tanításai...
- Ne aggódjon, megtartom a titkát. - mosolygom rá halványan. Komolyan gondolom, amit mondok. Nem szándékozok senkinek se beszélni arról, hogy ki segített, vagy hogy mennyire elegyedtünk beszélgetésbe. Mindenesetre megbízható alaknak tűnik. Úgy értem... megtehetné, hogy átírja az emlékeim. Hogy begyógyítja a sebeket, megjavítja a kocsikat és mindenki emlékét átírja, hogy 100%-osan biztos legyen abban, hogy senki nem szól egy szót se. Hogy nem is emlékeznek majd rá. De ő ehelyett belém helyezi a bizalmát, megelőlegezi, pedig nem is ismer. Nem hiszem, hogy a félelmemre építve bízná rám titkát. Nem úgy néz ki, mint aki meg akar félemlíteni. Talán inkább csak többet látott bennem, mikor a fejembe nézett. Oda adta a rózsafüzért... tudhatja, hogy Istenfélő ember vagyok.
Nem tartom rajta sokáig a szemem, pedig szívesen vizsgálgatnám a ruháját. Vagy a tollait. Valahogy ismét felötlik bennem a réges-régi gyermeki izgalom, mikor először láttuk őket. Hamar el is hessegetem az ilyen ostoba gyermeki gondolatokat. Az előttem álló útra kell koncentrálnom, a feladataimra és küldetésemre. Út, feladat, küldetés... út, feladat, küldetés. Persze közben rengeteg kérdés merül fel bennem (mint például minden angyal születésétől fogva tud repülni, vagy tanulniuk kell? Milyen érzés, mikor elrejtik a szárnyaikat? Nem zavarja őket az alvásban?), amelyet ez a kis mantra sem tud elnyomni, de egyiket sem teszem fel az előttem ülő angyalnak. Ő magasztos. Egy felsőbb hatalom "kardja", "szája". Még is ki volnék én, hogy az ostoba kérdéseimmel traktáljam, mikor bizonyára meg van a maga gondja, baja? Neem, nem... Inkább csak csendben ülök és gondolkodom azon, hogy tölcséres fagyi alakja van annak a felhőnek oda kint...


Rafael
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Arkangyal
☩ Posztok :
61
☩ Korom :
31
☩ Pokol vagy menny? :
Menny
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Máj. 15, 2017 5:58 pm írtam neked utoljára


Séta közben lopva rásandítok vörösödő arcára, és próbálok nem nevetni. Az igazság az, hogy a halláshoz hasonlítani csak jobb híján szokták a telepátiát azok, akik még sosem próbálták. A valóságban egészen más a helyzet, hallom amit hallanak, látom amit látnak, érzem amit éreznek, előre látom merre fognak mozdulni, mit akarnak megfogni, és persze, emlékszem amire ők is. Hogy lehet-e erre nem odafigyelni? Nos, az emberek egész jól tudnak nem hallani, ha akarnak, és az angyaloknál sincs ez másképpen. remekül tudunk nem figyelni, vagy éppen úgy érteni a dolgokat, ahogyan mi szeretnénk, függetlenül a valóságtól. És akárcsak az embereknél, van amire nem tudunk nem figyelni...mert túl erős a kísértés. Szidom is magam érte rendesen, de egyszerűen képtelen vagyok nem figyelni rá legalább néha, mit gondol rólam Iliana.
Egy ponton végignézek magamon, miután leültünk. Vajon...jobb lenne, ha szereznék valami civil ruhát...? Még sosem gondoltam erre...Lehet kéne? Úgy értem, régebben persze, sokszor volt, hogy be kellett illeszkednem, de mostanában...jól állna egyáltalán?
El is hessegetem a gondolatokat, és inkább szelíden mosolygok a lányra.
-Csak egy Rafael van. Minden angyali név egyedi, de mondjuk mostanában az embereknél is hasonló a helyzet, a te neveddel sem találkoztam még ebben a században például.
Közben még talán a vállaimat is megvonom, nekem ugyanis nem nagy cucc, hogy AZ a Rafael vagyok, volt időm megszokni a dolgot bőven. Furcsa ez az egész, először még kicsit kellemetlen a rajongása, de aztán amikor arra gondol, hogy távolságot kell tartania tőlem...hát az még rosszabb.
-De...kérlek nem mond el senkinek. Nem szeretném nagy dobra verni, hogy a városban vagyok.

•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Máj. 13, 2017 11:48 am írtam neked utoljára


Rafael & Iliana
Dead Man's Road


Szavai megerősítenek abban, hogy gondolatot olvas...olvasott.
~ Nem tudom, hogy olvas-e még, ha azt mondja, nem is. Tudnak az angyalok nem gondolatot olvasni? Nem olyan ez, mintha hallanák? Már abba megfájdul a fejem, hogy elképzelem... vagy ez csak azért van, mert bevertem a fejem a kocsiban?  Inkább az utóbbi a válasz. Nem mintha bármi rejtegetni valóm lenne előle, de legalább nem jönnék zavarba, ha hirtelen fura gondolataim lennének... mert szoktak lenni. Például hogy milyen alakja van bizonyos felhőknek. Néha olyan marhaságok jutnak eszembe... Jaj. És ha most is hall? - fülig vörösödve próbálok nem hülyeségekre gondolni, miközben sétálunk, s megérzem magamon a kabátját, vagy minek is nevezzem ezt a harcihacukát. Hálás pillantással fogadom, majd a katona megnézi az állapotom. Beszállok a kocsiba és ott várok, de közben hallom a kintről beszűrődő zajokat, s az ablakon kilesve látom, ahogy a kocsik felreppennek és landolnak. A katonák megörülnek, neki is állnak rendet tenni a járművekben, összerakni a szétszóródott ládákat, majd a másik utas és az elesett katonák holttestét parancs szerint a hátsó kocsiba teszik. Ezután a karaván újraindul, persze miután mindenki beszállt a kocsikba. A kevés túl élő miatt hozzám csak az angyal ül be. Némán figyelem, ahogy leül és hátra dőlve behunyja a szemeit. Végig mérem, szinte bámulom. Nem mintha nem láttam volna már angyalt, mert láttam, ilyen közelről is csak... Ők már olyan emberiek voltak. Mármint.. normális ruhák, meg ilyesmik. A szárnyaikat körülbelül csak akkor látjuk, ha repülnek. A pillantásom róla átkúszik a ruhára, amit rám adott. Olyan... tiszta illata van. Nem úgy, mint az embereknél, amolyan mosószappan illata, vagy bármilyen növény. Olyan, mint a hideg szélé... Vagy mint a hóé, talán. Mikor visszanézek rá, találkozik a pillantásunk és én kezdem kicsit idiótán érezni magam, hogy a ruháját szagolgatom, mint valami mániákus. Biztosan bolondnak néz. Ezen gondolatok miatt magamra erőltetek egy mosolyt, miután bemutatkozott. Kell pár másodperc, hogy realizáljam a név jelentőségét.
- Úgy érti... Hogy az a Rafael? - kérdezem halkan, megnyomva az "az"-t. Minden fontos angyal nevét ismerjük, ha nem is a város miatt, hát a könyvekből. Rafael is ilyen. Szinte izgatottság fog el, amiért találkoztam vele. Hogy ő volt, aki megmentett. Aztán eszembe jut mindaz, amit a plébános mondana és szinte elszégyellem magamat a gyermeteg izgalmamon. Távolságot kell tartanom, még ha örülök a találkozásnak, akkor is.


Rafael
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Arkangyal
☩ Posztok :
61
☩ Korom :
31
☩ Pokol vagy menny? :
Menny
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Máj. 10, 2017 6:36 pm írtam neked utoljára


Felsegítem őt, és mielőtt felfognám mit teszek, leveszem magamról a harci öltözékemet fedő kapucnis felsőt, és a lányra adom. Egy kicsit furcsán fest, a nála több számmal nagyobb ruhadarabban, arról nem is beszélve, hogy véleményem szerint túlságosan szelíd, kedves, és szeretetreméltó arca van ilyen mintázathoz, de legalább fázni nem fog talán.
-Ugyan...semmiség...
Magamban majdhogynem ötöst adok magamnak, amiért egy halálközeli élmény által sokkolt lány lekommunikál engem. Bravó idióta...látszik, mennyit segít az a sok tízezer év tapasztalat a társalgásban.
-Egyébként, nem szoktam mások gondolataiban olvasni, ah nem muszáj...A tieid is újra biztonságban vannak...mostantól.
Miután visszakísértem, szétnézek a konvojon. Meg kell hagyni, ezek a szemetek tudnak rumlit csinálni. Elgondolkodva nézek végig a szétszórt holmikon, és holttesteken. Talán igazuk van, és ilyen helyzetben az lenne helyes, ha az élőket mentenék bármi áron de...véletlenül tudom, hogy Lia nem értene ebben egyet, és én sem.
-Beülök. Enyém a középső kocsi, úgy tudom álcázni mindhármat.
Mielőtt benyújthatná az igényét egy magyarázatra, a két felborult kocsi egyszerre emelkedik meg, és állnak talpra az éppen maradt mögött, és előtt pár méterre. Először a hátsóra, majd az elsőre teszem a tenyerem, és pár másodperc koncentráció árán a repedések, horpadások, és golyó ütötte nyomok mintha sosem lettek volna tűnnek el. Amint ezzel végeztem, felkarolom az egyik elesettet, és megindulok vele hátra.
-Segítsenek felpakolni a holtakat az utolsó kocsiba. Egy perc indulásig, addig még mindenki pakoljon fel amit lehet.
beszéd közben lopva a középső kocsira pillantok, de aztán teszem a dolgom, mielőtt elfoglalnám a helyem ott én is, Ilianaval szemben. Egy ideig csukott szemmel koncentrálok hanyatt dőlve, és csak akkor tárulnak fel újra mélykék íriszeim, amikor a kocsik újra útnak indulnak. Ha ekkor elkapom a lány pillantását, csak mosolygok rá halványan.
-Rafael - mutatkozom be halkan, most, hogy csak ketten vagyunk itt hátul. A többi katona előtt nem akartam felfedni magam. Talán...talán megúszhatom, hogy Gabriel felelősségre von azért, amit itt tettem ma, és kénytelen leszek Mike oldalára állni, ha senki sem tudja, ki bohóckodott itt, de ugyanakkor, nem örültem volna neki, ha ő nem tudja ki vagyok.

•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Máj. 10, 2017 6:00 pm írtam neked utoljára


Rafael & Iliana
Dead Man's Road


A katona homlok ráncolva néz az angyalra, hiszen társai már összeszedtek a megmaradt kocsinál egy-két pengét a hullákból. Mindenesetre nem ellenkezik, akkor sem, mikor parancsot kap, mert legalább valaki védi a seggüket. Hátrál két lépést, majd megfordul és elindul vissza a társaihoz. Én az elém guggoló angyalra nézek, és kissé meg is lepődök, mikor a nevemen szólít. A szemeibe nézek, s fura ezzel a kedvességgel szembesülni, mikor társa alig egy perce meg akart ölni. Meglepettségem tovább növeli, ahogy mesteremről, az előző karavánról beszél. Honnan tud ilyenekről? Aztán eszembe jut, hogy Isten teremtményéről van szó. Valószínűleg a gondolataimat olvassa. Ha nem lennék ennyire sokkos az előbbiektől, még talán zavarba is jönnék, hogy valaki a fejemben kutakodik. Most azonban elterelődnek erről a gondolataim, ahogy az előbbi pár perc eseményei kavarognak bennem.
- Azt hiszem... Igen. - fel is tápászkodom lassan, bár még mindig reszketek, mint a kocsonya, de legalább már nincs bennem halál félelem, csupán testem adja ki magából az eddigi feszültséget. Megindulok visszafelé, karjaim még mindig magamhoz szorítom.
- Köszönöm, hogy megmentett minket. - nézek a férfire. Köszönetet érdemel, mert akár hagyhatott is volna minket meghalni, ahogy sok semleges angyal teszi általában. Elsétálok a fákat kidöntött, felborított jármű mellett, s amellett is, amelyből én másztam ki. A harmadik még a kerekein áll, épp most pakolják meg a ládákkal a katonák, amelyeket a többiből hoztak át.
- Uram! Indulunk tovább New Yorkba. Beül, vagy követ? - kérdezi a katona közelebb lépve, mikor meglát minket kisétálni a fák közül. Az úti célunk közelebb van, mint az otthonunk, szóval az ütközet ellenére is úgy tűnik, tartjuk az irányt. Gondolom azért is kérdezi, hogy mennyi hellyel számoljanak, két társa meg is áll a pakolásban és ránk néznek. Táskámat már látom bepakolva. Körbe nézve azonban látom, hogy a holtakat még el sem temették. Nincs idő ilyesmire, mikor kiszolgáltatottan, "lerobbanva" állunk a semmi közepén. Az egyik katona közelebb jön hozzám, megnézi a karom, a sebet a fejemen.
- Semmi komoly. Szálljon be. - mondja és már terelget is a kocsi felé.


Rafael
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Arkangyal
☩ Posztok :
61
☩ Korom :
31
☩ Pokol vagy menny? :
Menny
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Máj. 10, 2017 4:40 pm írtam neked utoljára


Továbbra is alig hiszem el, amit látok. Hogy kerülhetett ide? Pont ide? Pont most? Úgy értem, mindent összevetve, szerencsés, hogy pont ma került bajba, és mégis. Miféle csúf tréfát űz velem atyám, hogy minduntalan az utamba sodorja a lányt, ki oly gyakran jelent meg a gondolataimban? Habár a csúf nem a legjobb kifejezés...
Figyelem őt, az után is, hogy elvette a felé nyújtott tárgyat, és várom, hogy megszólaljon, de úgy tűnik időre van még szüksége. Legszívesebben leguggolnék hozzá, és átölelve vigasztalnám meg, egyenlőre azonban csak elteszem a kardom, hogy lássa, tőlem már nem kell tartania. Elvégre, ha a másik három veszélyes volt, én még veszélyesebb vagyok, már csak hierarchiai értelemben is. Gondolom ennek köszönhető az, hogy a katona már nem is vesződik vele, hogy fegyvert fogjon rám.
-Ne szedjék össze a kardjaikat. Egy halandóra csak bajt hoznak.
A helyében tuti én is fel akarnék fegyverkezni ezekkel, de sajnos tudom, mit tesz a többi angyal azzal, aki akárcsak a közelébe megy egy ilyen fegyvernek. Csak egyféleképpen lehet hozzájutni, szóval még Michael katonái sem hiszem, hogy kedvesen reagálnának egy ilyen látványára, angyal nélkül. Apropó, Michael katonái...én most hadat üzentem Gabriel-nek? Remélem nem. Most, hogy vége a küzdelemnek, és van időm gondolkodni, újra elfog az émelygés. Megérdemelték amit kaptak, de mégis...á, pokolra velük!
-Kapitány, készüljenek fel az indulásra. Öt percen belül úton szeretnék lenni.
Határozott vagyok, ahogy kiadom a parancsot, annak ellenére, hogy semmi jogom utasítgatni őt. Ez azonban őt még annyira sem érdekli mint engem, hisz már megy is vissza, hogy összeszedje a többi sebesültet. Látom ugyan, hogy lövése sincsen, hogyan fogunk elindulni, és csak reméli, hogy nem az ölemben terveztem hazareptetni őket, de ez még ráér. Ahogy kettesben maradunk, leguggolok Lia elé, és megpróbálok a szemébe nézni. A kezem is megindul, hogy a vállára tegyem, de út közben meggondolom magam, és a földre hullik.
-Iliana... - szólok hozzá halkan, hogy felhívjam magamra a figyelmét, de ha nem mond semmit továbbra sem, akkor is folytatom:
-A tanítódnak nem esett baja. És neked sem fog. megígérem, hogy vigyázok rátok hazáig rendben?
Megpróbálok biztatóan mosolyogni rá, aztán felállok, és a kezem nyújtom felé megint, hogy felsegítsem.
-Lábra tudsz állni?
Kíváncsi vagyok mit szólnának a testvéreim, ha látnák, mi zajlik most a fejemben. Ha hallanék, ahogy miközben kifelé azt mutatom, hogy én vagyok a leghűvösebb, kötélidegekkel megáldott égi harcos, belül közben a pulzusom a menynek fölé száll.

•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Máj. 10, 2017 3:41 pm írtam neked utoljára


Rafael & Iliana
Dead Man's Road


A növények közt áttörve keresek magamnak menedéket egy fa mögött. Ujjaim, arcom zsibbad, kiszaladt belőlük a vér a pánikra, amelyet érzek. Sápadtan látom, ahogy menedékem mögül kipillantok, hogy az egyik támadó közelít felém. Nem várom meg, hogy beérjen, újra neki lódulok. Az avarban rejtőző fák gyökerei, elhullott ágai néha megakasztanak, míg végül hirtelen elém nem kerül. Megtorpanok, s fordulnék, hogy másik irányba szaladjak, de egy lökéssel a földre küld. Mire hátamra fordulok, már emeli is a pengét, én pedig szemeim összeszorítva latin imádságra fakadok.
- *Nam et si ambulavero in medio umbrae mortis non timebo mala quoniam tu mecum es virga tua et baculus tuus ipsa me consolata sunt. Parasti in conspectu meo mensam adversus eos qui tribulant me inpinguasti in oleo caput meum et calix meus inebrians quam praeclarus est... - hadarom suttogva, ám a kard nem ér el, a sötétség nem borít el. Kinyitva szemeim nézek fel, ekkor pillantok meg egy másik angyalt, ki előttem, nekem háttal áll. Az angyalokra jellemző furcsa öltözettel bír, arcát egyelőre nem látom, csak mély hangját hallom, ahogy szót vált a másikkal. Apróra összehúzom magam, és még mindig sokkosan figyelem, ahogy a két angyal egymásnak esik. Az ütközet rövid, és a támadóm halálával végződik. Amikor a másik felém fordul, megáll pár pillanatra, ezalatt megtudom figyelni az arcát. Mozdulatára ismét félve rezzenek össze, pedig nem tesz mást, mint kezébe repteti rózsafüzérem és oda nyújtja nekem. Kell pár másodperc, amíg rá tudom venni remegő, a földtől és avartól koszos kezemet, hogy átvegyem lelógó felénél. Megszólalni még így se tudok, hiába akarok. Annyira friss, nehéz az élmény, hogy ajkaimon csak a zilálva vett levegő távozik, hang nem, pedig magamban hálát adok az Úrnak és angyalának, amiért segített. Tekintetem a halottra siklik, majd azonnal el is fordítom a pillantásom, a földre szegezem, míg sérült kezemet mellkasomhoz szorítom a füzérrel együtt. Láttam már hullát, haltak már meg előttem, de ilyesmihez nem vagyok hozzászokva. Fél úton vagyunk New Yorkba és még is elkaptak minket. Csak remélni merem, hogy az előző karavánnal haladt mesteremnek nincsen semmi baja. Pár pillanat múlva lépteket hallani, a túlélő katonák közül egy közelít felénk, valószínűleg azt jön megnézni, hogy élek-e még. A járműveknél a halottakat összegzik, a sérülteket kezdik ellátni.
- Ms. Greer? Ms. Greer! - siet közelebb óvatosan a katona, ahogy meglát a fák közül. Nevemre lassan pillantok irányába, majd vissza az angyalra, akit a katona óvatosan közelít meg, annak ellenére, hogy most mentette meg az életünket.
- Kösz a segítséget. Michael harcosa...? - kérdezi, míg egy pillantást vet rám, hogy lássa, mennyire vagyok sérült, tudok-e járni.

*Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem. Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam.


Rafael
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Arkangyal
☩ Posztok :
61
☩ Korom :
31
☩ Pokol vagy menny? :
Menny
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Máj. 10, 2017 1:28 pm írtam neked utoljára


Repülés közben még mindig az elmúlt napok eseményei járnak a fejemben. Nem, nem váltottuk meg a világot, ez tény, és amikor láttam, mekkora szenvedéllyel harcol nem csak Gabriel, de még Ramiél is, elkönyveltem magamban, hogy ha békét is kötnek valaha, azt ez a generáció aligha éli meg. Viszont, mégis együtt dolgoztunk, és ráadásul sikerült kiszabadítani a harmónia angyalát, ami azért egy fontos lépés. Nem mondom, hogy reményt adott, az azért túlzás, de ha úgy vesszük, most már van remény a reményre. Jobb híján ezzel kell beérnem egyenlőre...

Hatalmas szárnyaimon magasabb siklok, fel a felhők fölé, ahol szinte már fülsüketítően süvít a szél, s én csukott szemmel adom át magam az érzésnek. Jó érzés egy kicsit magam lenni itt minden felett. Túl sok minden jár a fejemben mostanában.
Gabriel megkért, hogy csatlakozzak hozzá...újra. Próbálom bókként felfogni, minden esetre kétlem, hogy örült a válasznak.
Megint láttam azt a lányt a templom körül, amikor Sophie-val lementünk a piacra. Szerencsére a lányom ezt nem vette észre. Képzelem milyen hisztit csapott volna. Azt hiszem kezdi elviselni a létezésem, de még mindig messze vagyunk attól, hogy idilli legyen a kapcsolatunk. Csodálatos gyerek egyébként, bár jobb ha nem hallja meg, hogy gyerekként gondolok rá, akkor nincs az a harmónia angyal, aki el tudná érni, hogy lehiggadjon. És ha már itt tartunk, Raguel...meg értem, miért csinálja amit tesz, de mégis...félek, hogy ismét ki kell majd menteni, ha nem vigyáz. Vagy akkor is, ha igen, csak ezúttal a bátyámtól.
Szóval igen, rám fér, hogy kitisztítsam kicsit a fejem. Dolgok, amikre nem szabad gondolni, mert mindig megmosolyogtat, dolgok amik elszomorítanak, vagy épp haraggal töltenek el. Lehet miből válogatni. A vicc az, hogy mintha még New York-ban is láttam volna őt, igaz csak egy pillanatra, és már el is tűnt a tömegben. tényleg jobb lesz, ha a feladataimra koncentrálok, vagy egyenlőre inkább az üres égbolt békéjére.


Sajnos odalent már nem vevő a táj erre a békére. Már messze a horizonton kiszúrom az akkor még matchbox méretű romokat, és a kép nem lesz szebb akkor sem, amikor közelebb érek. Darabokra tört autók, összeégett holttestek, és több ezer döglégy fogad, melyek azonnal szerte repülnek, ahogy nagy port kavarva landolok, hogy körbenézzek. Merev arccal nézek körbe, majd koncentrálni kezdtek, mire minden megdermed körülöttem, majd a felhők irányt változtatnak az égen, és a legyek rükvercben repülnek vissza a szenes holttestek kevés éppen maradt húsára. Hamarosan egy homályosabb, de elevenebb képet, ahol szellemként sétálok a csata kellős közepén. A támadókat csupán egy pillantásra méltatom, ennyi elég, hogy megjegyezzem az arcukat, és azt, hogyan helyezkednek egy támadáskor. Nagyon gyakorlottnak tűnnek, mint akik már rengetegszer csinálták ezt, és ettől felfordul a gyomrom. A vezetőjük mellé lépek, és a szárnya felett ránézek a kezében tartott térképre. Egy pillanatra összerezzen, mint akit rossz érzés fog el, de aztán nem foglalkozik velem, és pedig nyugodtan megszemlélhetem, mi van nála. Tudják merre járnak a karavánok. Az összes. Ami balszerencséjükre azt jelenti, én is tudom hol lesznek. Kipipálja ezt helyszínt, akár valami házimunkát, mielőtt elillan az álvalóság, helyet adva az igazinak, én pedig visszafordulok majdhogynem arra, amerről jöttem. Bele kell húznom, de még odaérhetek.




A "csatára" az egyetlen szó, ami körülírhatja a megalázó. Az előző karavánban a 3 angyal követte ugyan a taktikát, de valójában csak játszottak az emberekkel, mint macska az egérrel, mielőtt felfalja. Egyetlen golyó sem érte őket, miközben ők gond nélkül vágták áldozataik, vagy épp fordították láthatatlan erejükkel ellenük saját puskáikat.
Nem könnyű olyan szögben érkezni, ami pont tökéletes arra, hogy kitörjük valakinek a nyakát, de kellő gyakorlással nem lehetetlen, a trükk csak az, hogy akkor vegye észre a támadást, amikor már éppen csakhogy túl késő. Pontosan ezt történik a legszélső harcossal. Ő sokkal gyorsabban, és bénultabban hullik a földre, mint a halandó, akit eddig szorongatott. Míg ő négykézláb csúszva menekül el előlem akár egy rák, és felveszem a másik angyalpengét a földről, és tulajdonosa koponyájába szúrom.
Gyorsan haladva, egyesével csapok le rájuk. bár már az első halálkor érezték, hogy baj van, nincs elég idejük reagálni rám, és gyülekezni, igaz hamarosan nincsenek is elegen ehhez. A második angyal eleste után már csak egy marad, aki elszakad a többiektől, hogy üldözőbe vegyen valakit. Megtalálom az áldozata rózsafüzérét egy bokron, és követem, bár az energiáit nem érzékelem. Tudja, hogy bajban van, csak azt nem, hogy mekkorában. Ha ezt felfogná, menekülne, ahelyett, hogy lesújtana a reszkető lányra. Mielőtt azonban fegyvere húst érhetne, megáll a levegőben, és képtelen előrébb mozdítani. Először nem érti, aztán amikor egy még nagyobb erő fellöki, már az én irányomba néz. Megpörgetem a két kardot a kezemben, ahogy közé, és áldozata közé állok. Arckifejezésem, testtartásom, egész lényem ordítja szavak nélkül, hogy takarodjon innen. Sajnos az ő arckifejezése azt kérdezi, most mi lesz? Mintha az egész egy vicc lenne.
-Kitalálom, elbuktam a szárnyaim? -Köpi felém gúnyosan, és már talpra is pattan. Azonban láthatja a tekintetemben, hogy legfeljebb egy másik Arknál úszná meg ennyivel, mert aztán még mindig gúnyosan újra kérdez:
-Ugyan, tényleg megölnél egy birkáért?
-Sok testvérem megöltem már, testvér.
Ekkor rengeteg érzelem árad felőle. Harag, félelem, gyász, felismerés, hogy miért nem érzi a társait. Ordítva ront nekem, minden hatalmát maga előtt összpontosítva, hogy ne tehessem meg vele azt, amit az előbb. Nem is tervezem. Társa kardjával a mellkasában esik össze, és rogy a földre. Ez után fordulok csak a lány felé, és ahogy meglátom őt, egy pillanatra ledermedek. Úgy két másodpercig csak állok, és nézem őt némán, mint aki nem hisz a szemeinek, majd oldalra tartom a kezeimet, és sebesen suhan a kezembe a rózsafüzére, amit aztán felé nyújtok.
-Ezt elvesztetted.

•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Máj. 09, 2017 7:54 pm írtam neked utoljára


Rafael & Iliana
Dead Man's Road


A páncélozott katonai személyszállító halk motorzúgással zötykölődött az úton. Már vagy 28 órája úton voltunk, s eddig csak akkor álltunk meg, amíg sofőrt cseréltek, vagy 5-5 percre, míg ettünk és kis és nagy dolgokat végeztünk a szabadban. Még éjjel sem álltunk meg. A nappal, fénnyel feltöltött akkumulátorok vittek tovább minket a sötétben. Hátul nem utaztunk túl sokan. Négyen, ebből kettő rögtön katona volt. Én és egy másik férfi voltunk egyedül civilek. Más utas nem volt, plusz ládákat tettek be mellénk, amelyek tartalmáról fogalmam sincs, de nem is faggatóztam róla. Általában élelem, vagy technika, egyéb dolog szokott benne lenni, néha levelezés, amelyet SF-ból NY-ba küldenek. Ezen a kocsin kívül még kettő halad a természet által megtördelt és szinte teljesen elpusztított úton. Azokon csak katonák és ládák utaznak, ahogy néztem. Az utazás első felében meglehetősen izgultam, mert életemben először hagytam el San Francisco falait. Ha nincs Faye, talán sose juthattam volna ki, márpedig el kell mennem New Yorkba. A rácsozott ablakokon bámultam az eget és imádkoztam, hogy a baj elkerüljön minket. Szerintem ezzel korán utastársaim agyára mentem, mivel a kezdeti jó modoruk hamar oda lett. A feszültség végül addig-addig csökkent, amíg el nem tűnt. Úgy tűnik, biztonságosan és észrevétlenül haladunk egyik városból a másikba, a vadonon át.
Csendesen olvasgattam a könyvemet, az ablakon beszűrődő napfénynél amelyet a sporttáskámban hoztam, mikor hirtelen megállt a karaván. Felpillantva a könyvből az utasokra pillantottam és épp akkor, mikor szóra nyitottam volna a számat, különös zajok csapták meg a fülemet. Kiabálás, lövés, fém hangos csattanása. Ahogy kinéztem az ablakon, láttam, hogy az előttünk lévő járművet, mint egy könnyed kis labdát dobta arrébb valami, fákat letarolva. Kinyílt ajtajából emberek estek ki, s tűntek el a bokrok közt.
- Ó te jó ég! - kerekedik el a szemem a látványra. A kocsi motorja ismét felzúg, és tolatnánk, a katonák elől kiabálnak egymással, de fel sem fogom. Falfehérré válok és hangosan felsikoltok, mikor érzem és látom, hogy ez a jármű is a feje tetejére áll. A lekötözött ládák kicsúszva a helyikről megindulnak a térben, s engem is csak a centrifugális erő tart a kocsi falánál. Nem tudom, hányat pördülünk, talán kettőt, vagy hármat. Ez alatt mindannyian összerázódunk az elszabadult ládákkal, táskákkal, s mire megállunk, már minden és mindenki összevissza hever a fejre állt járműben. Én sokkosan fekszem egy láda alatt, remegve és halkan nyüszögve figyelem, ahogy az oldalsó ajtókat az egyik katona kinyitja, s kiugrik a társával. A lövéseket távoli zajnak hallom, s ahogy a másik oldalra fordítom a fejem, a másik utaséval találkozik a pillantásom. Mereven néz rám, pislogás nélkül. Kell pár pillanat, míg felfogom, hogy fején egy akkora rés van, hogy gond nélkül bele lelehet látni a koponyájába.
Nagy nehezen sikerül lelökni sajgó hátamról a ládát és még mindig reszketve tántorgok az ajtóhoz. Halántékomból érzem meleg véremet szivárogni és jobb kezem is biztosan nagyon fájna, ha az adrenalin nem nyomna el bennem minden fájdalmat. Nem nézek körbe, csak kimászok és a lövésekkel ellentétes irányba futni kezdek a növényzetben. Még a rózsafüzéremet is elhagyom, egy bokron akad fenn, de hirtelen nem tudok ezzel törődni. Látásom beszűkül, szinte csak a szívverésem hallom. Hátra pillantok, hogy üldöz-e valami, de semmit nem látok. Egy kidőlt, kissé korhadt fa mögé rejtőzöm el és várom, hogy végül elcsendesedjen a fegyver ropogás.


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Máj. 09, 2017 6:28 pm írtam neked utoljára



Sponsored content
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

írtam neked utoljára


 
80-as út Illinois
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: