⊂ War is peace. Freedom is slavery.⊃
Black as the devil, hot as hell, pure as an angel, sweet as love.

 
Ophy's little house
The devil's voice is sweet to hear.

Belial
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
♆ I'm a demon baby ♆
☩ Reagok :
17

Utolsó Poszt Pént. Dec. 01, 2017 8:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: I want to be your only sin • szószám: 515 • Credit:

- Hékás, én csak a hiúba és a beképzeltbe egyeztem bele - javítom ki, noha igaza van, a pokollények zöme nem az eszéről híres. Nem mintha az angyalok, emberek és egyebek ebben különböznének tőlünk, ha hirtelen mindenki Einsteinné válna, akkor senki nem végezné el a piszkos munkát, hanem fanyalogva reszelgetnék a körmeiket egy-egy kényelmes íróasztal takarásában pihentetve a seggüket. - Így látod? Nem visszük sokra? Mondd, kedves, körülnéztél-e már a világban? - kérdezem elcsöndesedve, ajkaimon önelégült mosolyt bújtatva. Fogalmam sincs, hogy marad-e ereje válaszolni, arra mindenesetre talál magában még tartalékokat, hogy újabb értelmetlenségről oktasson ki. Édes Lucifer, miért érzik az angyalok szükségét annak, hogy egy nyavalyás szón lovagoljanak? Egy hangyányit sem ez volt a mondandóm lényege, ő meg fogja magát, szembeköp, és még végig is törli velem a padlót az untatásom képében. Ugh.
- A nálam hatalmasabb erők kritizálása a védjegyem - vigyorodok el mindenesetre, hiszen kár lenne ilyen bugyutaságról vitát nyitni, főleg, hogy mindjárt bedobja a szunyát a drágaság. Ez nem jelenti azt, hogy ne mondott volna újfent igazat, de hiába szépíti és helyezi dicsfénybe az emberiség eme jellemvonását, attól még a többségükre halált hoz a magasztos bátorság. Elvégre ki tudhatná ezt nálam jobban?

A kikényszerített pihenőjét szerencsére rövidre fogja, nem mondhatnám, hogy lenne türelmem újabb nyolc órát a kis lakásában dekkolni. Másrészt már megesz a kíváncsiság, és nem csupán azért, mert imádok mindenről tudni, hanem mert még szerintem is orbitális slamasztikába került a világunk. Szó se róla, roppant mód élvezem a nagynénink gerjesztette erőt, káoszt és pusztulást, viszont ha igazak róla a pletykák, akkor nem vár ránk más, mint a végtelenül unalmas és nyugodt sötétség. Hát mély tisztelettel köszöntem, de én nem kérek a nyugdíjas klubból. Abban biztos vagyok, hogy a testvérkéim erejével valamilyen módon összeköttetésben vagyunk a Pokol időtlen idők óta őrizgetett titkával, történetesen csak azt az apróságot nem tudom, hogy milyen módon, és éppenséggel Lulu sem áll rendelkezésre a nagy talány megválaszolására.
- Semmit? Nekem úgy tűnik, elég sokat tudsz, ha képes voltál az arcomról felismerni. Ez még a démonoknak se szokott menni - mosolyodok el bájosan, bár az utóbbi kis megjegyzéséhez mellékelt mosolyát látva valami sokkalta vészjóslóbb görbületet kölcsönöznek maguknak az ajkaim. Lassan feltápászkodok a fetrengésből, nem kelek fel teljesen, ám a sarkaimon ülve, elől a tenyereimen támaszkodva közelebb hajolok az angyalhoz.
- Megérkezett, bizony. Tetszik a mosolyod, Ophilia - néhány pillanat erejéig elégedetten figyelem az ábrázatára kiült vonásokat, aztán meg nem győzöm emlékeztetni magamat arról, hogy mennyire megvetem ezeket a szárnyas piperkőcöket. De hát hibáztathatna bárki? Belénk van táplálva az emberek bűnbe csalogatása, a történelem számára pedig az sem idegen, ha olykor egy-egy angyal gabalyodik a hálónkba. Az arkjaik között már szétoszlattam a rontásaimat, miért ne élhetnék hát ennek a példánynak a „bekebelezésével”? - Többet tudsz, mint amit próbálsz elhitetni velem, és valószínűleg másokkal is. Elvégre jó érzés, ugye? Mindenkinél nagyobb tudást őrizni magunkban, ezt pedig fegyverként és aduászként mások felé fordítani… Valószínűleg, ha nem egy átlagos gyalog volnál a sakktáblán, máshogy alakult volna ez az angyali mizéria is odafent - vonom meg a vállaimat, miközben kényelmesen törökülésbe helyezkedek, noha egy percre sem emelem el a tekintetemet az angyalról.

Ophilia
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart

Utolsó Poszt Szer. Nov. 29, 2017 1:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


- Ha démonnak lenni azt jelenti, hogy ostoba, önelégült személyiséggel rendelkeztek, akkor nem csoda, hogy nem viszitek sokra - sziszegem halkan, elhalóan. Kevés erőm maradt. Az a maradék is lassan tovaszáll, mely a Sötétség után megmaradt. Így nem is csoda, ha ily könnyedén sikerül földre vinnie bárkinek.
Nem mintha egyéb esetben oly nehéz dolga lenne, de jelenleg még arra sincs erőm, hogy egy egyszerű démoncsapdát magunk köré rajzoljak. Az üvegcserepek egyszerűek erre a célra. Talán megneszelt valamit, ezért érzem a koponyámat széttörő ütéseket oly erősnek.
Gondolataimba próbálok összeszedni közbe mindent, amit a Viszályról tudok. Be kell látnom jótékony irományaim nélkül vajmi keveset. Múltba való kutakodásaim csaponganak és időre lenne szükségem. Azom viszont nincs. Most nincs.
- A bátorságot nem emelik piedesztálra. A bátorság egy érzelem, mely erőt ad az embereknek, túlélés szikráját csillantja fel lelkükbe. Egy oly hatalmas erőt kritizálsz, amely erősebb lehet, még nálad is - felelek vissza. Végignéztem az emberiség történetét, láttam, hogy mire képes a bátorság, a vakmerőség. Nem a dicsőségből véghezvitt bátorság ér valamit. Az szinte semmit. Az emberek megváltoznak utána. A jó harcos nagyon is sebezhető, ez tesz igazán bátorrá.
De hiába fejteném ki tovább a véleményem, képtelen vagyok. Elsötétül minden.

A sötétben állok egyedül, nem, nem is állok. Lebegek. Üres légtér, semmi más. Csak én és a végtelen sötétség.
S amikor a legigazán vagy egyedül, akkor tudsz a legjobban szembe nézni magaddal. Próbálok mindent kizárni elmémből, de képtelen vagyok. Akaratlanul is az utóbbi időszakok emlékei tolonganak elém. A félelem, a fájdalom, a kétségbeesés. S amikor azt hinném, hogy ennél rosszabb már nem lehet…
Erre kiderül, hogy az, akiben bíztál, elárul. A te életeddel játszik, s miért is? Mióta lejöttem csak a pofonokat kaptam a földi élettől. Mindenki, kiben hittem, eltűnt mellőlem. Nem találom őket. Hiszen, hol van Cassael? Ramiél? Hadrial? Nem találok meg senkit, de mások tökéletesen megtalálnak.
Lassan gömbölyödök össze magzatformájába. Rettegünk attól, ami bennünk van, de csak itt találjuk meg, ami bennünk van. Amikor teljesen egyedül vagy, urrá lesz rajtad a félelem. Azért mert hirtelen minden annyira… üres. Egy kósza könnycsepp gördül le arcomon.
Mégha egyedül is vagyok, ha szövetkezek egy démonnal, hogy a régi rendet visszaállítsuk. Ha egyedül is maradok, ki hisz Atyánkban még, akkor bármennyi ütést ki fogok állni. Muszáj tovább mennem, muszáj küzdenem ezért. Csak így lehet győzni. Eldöntöttem.
Ha ezt túlélem, nem leszek többé az, ki áldozat lesz. Magam erejéből…

Zavaros tekintettel nyitom ki szemeimet. Érzem fejem hasogató fájását. Időbe telik mire felfogom, hogy hol is vagyok. Mi történt. Halkan nyögve támaszkodom alkarjaimra és nyomom fel magam ülésbe. Szétnézek magam körül, a lakás romokban. Újra. Óvatosan megérintem homlokom, alvadt vért tapintok meg rajta. Megint.
Az idegen hang hallatán akaratlanul is összerázkódik a testem. Szétnézve magam körül lassan jövök rá, hogy csapdába estem.
Lábaimat magam mellé húzom, de nem ülök fel.
- Nem tudok a lovasokról semmit. Tökéletesen elrejtőztetek előlem, vajmi kevés, mit tudok rólatok. Erőtökről, talizmánaitókról alig. Ha magamtól ki is találtam őket, vagy csak kigondoltam, annak vélhetően semmi köze a valósághoz. A Sötétség pedig már eljött - és ha igazak a számításaim az ő megidézéséhez kell a négy ereklye. A négy lovas. A négy ómen szám, mely a világ végét teheti. - Az apokalipszis megérkezett - mondom halkan, kósza mosollyal ajkaimon.
♥§§ szószám 511 §§ Wicked game

Belial
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
♆ I'm a demon baby ♆
☩ Reagok :
17

Utolsó Poszt Szomb. Nov. 25, 2017 3:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: Hold On I’m Coming • szószám: 518 • Credit:

Melengető mosollyal figyelem az angyal szőke kobakját, ahogy a gyávaságomat fejtegeti. Legalábbis valami annak remélttel, magamat ismerve inkább ücsörög az ajkaimon egyfajta torz fintor, semmint az elismerés és álmélkodás leghaloványabb szikrája. Pfúj, azok olyan nyálas és emberi dolgok, én meg nem egy korcs démon vagyok, akinél a letűnt idők még olykor-olykor visszaköszönnek némi eltúlzott, halandókra jellemző vonással.
- Most komolyan arra kérsz, hogy ne legyek démon? - billentem oldalra a fejemet enyhén. Ejha, nem semmi álomvilágban élnek ezek a tollasok, vaaaagy… Vagy épp túlzottan is a realitás talaján vertek tábort, ugyanis ha engednék a kekeckedésének, a végén még olyasmit fecsegnék ki, amit nem szeretnék. Például, hogy a gyengébbek eltiprásával nem a golyóim méretét akarom növelni, ez pusztán a mindennapi zen-gyakorlatom része, mint másnak a meditálás. Ennél nagyobb kutyákkal kakaskodok, mióta világ a világ, és azt hiszem, Lucifernél már csak a nagybetűs isten volna komolyabb kihívás. Igen, az ő orra alá borsot törni, na, az művészet lenne, hiszen éppen azért bízta Lulura a megteremtésünket, mert holmi mazochista hajlamnál fogva nem elégedett meg a tökéletes kis világával. Szándékosan akarta a diszharmóniát, ennek fényében rohadt mód nehéz olyat művelni, ami még neki sem fekszik. - Drágám, a kínzásod után azt hiszem, megtanítalak rendesen beszólni másoknak, ez nagyon béna. Amúgy is, a bátorságot csupán azok emelik mindenekfelett piedesztálra, akiknek nincs ki a négy kerekük, és az életüket sem szeretik kellően - vonom meg a vállaimat, és mivel a szárnyas szentfazék még mindig nem hajlandó csicseregni, más eszközökhöz folyamodok a megtörése érdekében. Csupán azzal nem számolok a lelkes fejet-a-padlóba-verés gyakorlat közben, hogy utolsó kis fikarcnyi erejével egy leheletkönnyű kisasztalt vág hozzám. Azért annyira nem döbbent meg, hogy hanyatt-homlok legördüljek róla, de a bőrömbe fúródó, apró fadarabkák okoznak némi kellemetlenséget.
- Nem semmi! Most, amikor még a harcos társaitok is mindenkor gyengébbek, te félájultra verve képes vagy ilyen kis olcsó trükkökre. Jól megleszünk mi - vigyorgok le rá, figyelve, amiként lassan megadja magát a kábulatnak. Minden bizonnyal nem fog sokáig szundizni, szóval felkelve róla kihúzkodom magamból a fatörmelékeket, majd hamar munkához látok. Nem bonyolítom túl a helyzetet, felnyesem a tenyeremet, és amíg csipkerózsika az igazak álmát alussza, addig felfestek köré egy bájos pecsétet, ami körülbelül a mi ördögcsapdánknak felel meg. Ötvözi az erőiket gyengítő rúnákat azokkal, amelyek meggátolják trükkös vagy bármilyen módon történő meglépésüket. Mivel elég bonyolult ábra és pusztán az értékes, tiszta démonvérrel működik, nem egy közkedvelt módszer a tollasok csapdába ejtésére, elvégre az egyszerű megoldáshoz ott van a szentelt olaj, meg a tűz. De én mikor szerettem az egyszerű megoldásokat? Na ugye…
Amint minden kis vonal a helyére kerül, fél méter távolságban magam is letelepszek a padlóra. Oldalt fekve, fejemet a tenyeremen támasztva szuggerálom az angyalt, aki az elvárásoknak megfelelően lassacskán magához is tér.
- Jó reggelt, napsugaram - vigyorgok rá elégedetten, figyelve, ahogy megpróbál felülni. - Jót aludtál? Sajnos reggelivel nem készültem, de van itt más meglepi - kacsintok rá, várva, hogy a maga tempójában felfedezze a míves alkotásomat. - Rájöttem, hogy az erőszak nem old meg semmit, végre megláttam a helyes utat! - jelentem ki színpadiasan, szabad kezemmel méretes ívet kanyarintva a levegőbe. - Szóval dumcsizni fogunk, mit szólsz?

Ophilia
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart

Utolsó Poszt Kedd Nov. 14, 2017 4:41 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Csak vibráló mosolyom játszik orcámon, miközben fejem enyhén félre hajtom. Így hallgatom előbb a helyeslését, majd pedig az enyhe visszakozást. Hát persze, félreértett. De ez most lényegtelen is, a tényen nem változtat az, hogyha valaki ellenkezik sorsának akaratával. Már ha a velem szemben álló démon hisz az ilyenekbe. Kellene. Nem véletlenül találták ki és nem az emberek.
De erre nem sok időnk van, hogy belemélyedjünk. Van jobb dolgunk is. Ugyanis eszem ágában sincs segíteni neki, még ha szépen kérne sem. Még ha tudnám, hogy azért kéri azt hogy a régi rendet visszaállítsa. Már így is segédkezek egy démonnak. A Pusztítás, még ha azt sem teljesen önszántamból, tudja, hogy mivel jár ez a játék. Az emberek kipusztítása nem csak az ő életüket sodorja veszélybe, ebben igaza van. A vele való egyfajta szövetség miatt már így is szárnyaim levágását kockáztatom. Ám célomtól mi sem tántorít el. A régi rendünket vissza fogjuk állítani. Ebben biztos vagyok.
Ezért hát a földön fekve is ragaszkodom makacsságomhoz, még ha az csak félig való. Szavaim azonban igazak. Sose hazudnék sem angyalnak, sem embernek, még egy démonnak sem tudnék. Ezt kódolták énbelém.
- Ne légy hiú és beképzelt, csakhogy azt hidd jobb vagy a többi démonnál - sziszegem fogaim között. - Csak mert nálad gyengébbel kezdesz, még nem te leszel a legerősebb és a legkülönb démon, inkább csak a leggyávább - szólok továbbra is, mit foglalkozva szavaim következménnyel. Jelen helyzetemben, jelen tudásommal, mely vele szemben adatott, ezeket mind igaznak vélem. Hogy is van? Ha neki egy angyal nem, akkor én miért is egy démonnak? Oh ezek az öngólok. Kár hogy nem fogékony ezek kifejtésére.
- Minden, mit tudok, csak az, amit te is - szorítom homlokom a padlóhoz. Szemeim sarkából látom az üvegszilánkok lassú táncát, rajtuk meg-megtör a nap aranyló fénye. Némelyik darabja elvakít. Tudatom egyre tisztább. - Csak annyit tudok, mely végig kísért titeket a földön, többet magam sem - a könyv, csak arról ne beszéljek, de még ha mégis?
Mi információt találna benne? Vajmi kevés az én kutatásaim alapján. Amitől akkor rettegtem az már bekövetkezett… Hát akkor…
Oh ne…
- Mégis milyen legyen egy angyal? - nevetek fel keserűen. A szorítása mégis enyhül derekamon, a fájdalom tovaszáll. Senki sem mondta egykoron, hogy ilyen a materiális világ. Hallom lélegzetét fülembe, hajam cirógatja. Kezeimet magam mellett támasztom. Szavai késként hatolnak testembe. Gyorsan mozdulok, de ő is.
Homlokom megismerkedik a padlóval, szinte hallani vélem koponyám törését. Tudatom homályosul, olyan lehet a kezébe, mint egy rongybaba. Talán csak a képzeletemben él a mozdulatom. Egyik kezemet hátra rántva egy bútort igyekszem repíteni a rajtam ülő teste felé, hátha ezzel leszáll rólam. Nem tudom. Akartam ezt csinálni, de hogy véghez is vittem-e?
A világ elhomályosul előttem. A napfényt mit sem zavartatja vérző koponyám. A bőröm felszakadt annak közepén, vöröslő nedvem melegen folyik orrnyergem irányába. Tudatom már máshol jár, elszakadt innen. Szemem felakadva hanyatlok a padlóra, élettennek tűnő testemmel.
De ez még nem a vég. Pár perc, vagy pár óra kell hozzá, hogy regenerálódva újra magamhoz térjek.
Fejem zsong. De miért?
Hirtelen pattannak ki szemeim és próbálok felülni, már ha ez lehetséges jelenlegi állapotomban.
♥§§ szószám 511 §§ Wicked game

Belial
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
♆ I'm a demon baby ♆
☩ Reagok :
17

Utolsó Poszt Szomb. Nov. 11, 2017 5:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Ophilia & Belial
When there is Light, there is Shadow
Zene: Seven Devils • szószám: 495 • Credit:

Egyik kezemet kényelmesen átvetve a derekamon, másikat pedig az arcom elé emelve vetem magamat a körmeim mély elemzésébe, mialatt az angyalt hallgatom.
- Ezt nem vitathatom, csak ha nagyon akarnám - értek egyet vele abban, Lucifer, ha kívánná, pikk-pakk a semmivel tehetne egyenlővé, pusztán az a különbség közte és a nagyfater között, hogy nem akármikor. Máskülönben nem hajkurászna hetedhét országon keresztül, mint ahogyan teszi most is, hanem kinyiffantana egy kényes gondolatfoszlánya okán, vagy szimplán odahókuszpókuszolna magához. Persze hülye lennék mindezt tudatni a drága angyalkával, nekem attól nem lesz több az önérzetem, ha a szájába rágom a nyilvánvaló tényeket. - Viszont drágaságom, attól, mert el tudok taposni egy hangyát vagy egy embert, még nem lesznek a bábuim - vigyorodok el, újfent rá emelve a pillantásomat. Tény ami tény, vannak démonok, akik tényleg csak a lábaim edzésére vannak kitalálva, és biztos ez a tündéri teremtmény is hasonló szolgálatot teljesít a mindenható atyaúristen és az arkangyalok szigorú felügyelete alatt, ám elég merész gondolat összehasonlítania magát velem. Velem, a legelső Lovassal, Lucifer cimbijével-ha-épp-nincsenek-összeveszve, a Viszállyal, akinek energiái soha nem látott mértékben tombolhatnak, hála a drága jó Sötétségnek. Feltéve, ha igazak a pletykák, noha ki más tudna ekkora banzájt csapni a Földön?
A kedves magabiztosan állítja, hogy ismeri minden kis sunyiságomat, én meg hagyom, tengődjön ebben a hitben. Az ő győzködésénél és az ostobákra jellemző nagyzolással kikotyogott információk bőkezű osztogatásánál van jobb dolgom is, például felizzítani egy kicsit a hangulatot kettőnk között. Szinte olvadozik a nem létező szívem, látva, hogyan küszködik a számára jelentéktelen oxigénért, és amiképpen igyekszik kitörni a szorításomból. Már-már el is mosolyodok, csakhogy újfent sikerül egy igazi ünneprontó módjára kukáznia a hangulatomat.
- Nekem egy angyalka ne mondja meg, mit csináljak. Azt teszem, amit akarok, de ugyanezt nem fogom elviselni egy, a közeljövőben szárnyaszegett tollastól - magyarázom neki visszafojtott hangon, elégedettségem pedig kezd visszatérni bensőmbe, amiként a földre kényszerítem karcsú alakját puszta gondolati óhajom hatására. A rátelepedés csupán hab a tortán, kicsiny önérzetének további földbe döngölése.
- Te vagy nagyon hülye vagy, vagy remekül tetteted. Még jó, hogy nem tudok róluk, mit hiszel, démonok között csak úgy burjánzik a bizalom? Türelmes vagyok, édesem. Még. Szóval hadd halljam az elméleteidet, amelyekről már csicseregtél másnak is - együttműködésre próbálva ösztönözni, hozzáteszek még a fájdalmához az oldalának pöppet vadabb „cirógatásával”. A torkából felszakadó kiáltás édesgeti a füleimet, nem úgy, mint az újabb megszólalása. - A nem tudás és a nem akarás két külön dolog. Nem eszem meg a szent, naiv, ártatlan angyalka vagyok maszlagot - közlöm vele, noha nem kerüli el a figyelmemet a korábbi kapkodó légvételeiben beállt változás, meg az a parányi tény, hogy körülöttünk megmozdulnak az üvegszilánkok. Hát, nem adja könnyen magát. Legyen kedve szerint, akkor délutáni pihenőzünk. - Majd folytatjuk - hajolok közelebb hozzá, halkan sutyorogva a fülébe, aztán felegyenesedve, marokra fogom a haját mindkét kezemmel, és amennyiben nem gátol meg valamilyen úton-módon, jó párszor erőteljesen a padlóba verem a fejét. Tudom, tudom, nem a leghumánusabb altatómódszer, de senki nem mondhatja, hogy nem próbáltam meg szépen játszani.

Ophilia
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart

Utolsó Poszt Vas. Nov. 05, 2017 8:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Azt hiszem, hogy ezt nevezik az emberek igen mulattató szituációnak. Ekkor érzik magukat igazán jól, vagy hogy is mondják? Elégedetten? Szórakoztatónak? Mióta is vagyok lent, és még most sincs fogalmam arról, hogy mely beszélgetéseknél milyen érzelmeket is kellene mutatnom feléjük. Vagy eme démon felé. Mindazonáltal tényleg érdekes, hogy mennyire nincs tisztába létével, vagy ha igen, akkor is csak engem akarna megtéveszteni? Vagy ezzel hitegeti magát? Azt hiszem, hogy a válasz lényegtelen is, nem az én dolgom ezt megítélni.
- Valóban nincsenek - azonban mégsem bírom ki, hogy ne szóljak vissza. - Csakhogy amilyen egyszerűen teremtett, úgy el is tud pusztítani. Léted tőle függ, ahogy az angyaloké Istentől. Amint elpusztításunk döntését meghozzák valójában mindketten tehetetlenek vagyunk - mosolygok rá kedvesen. - De azt hiszem, hogy számos hasonlót már te is végignéztél. Lucifer miként veszi el azon démonok létét, kikre már nincs szüksége - ahogy én is végignéztem Atyám miként buktatja meg angyalait, hogyan küldi a földi halálba őket. Ez a sorsunk. Ha ez nem bábság, akkor mégis mi?
- Tudom - felelem egyszerűen, minden fennhéjazás nélkül. Valóban egyszerűen csak tudom, hiszen végignéztem. Innen is tudom, hogy ki ő. Nem is értem, hogy miért mondja, hogy bár tudnám, ha tudja, hogy tudom, főleg azok után, hogy most mondtam el neki, hogy tudom, ki is ő valójában. Zavaros egy állapot mit ne mondjak.
Zavarosok a démonok maguk is. Az egyik értelmesen tud hozzánk közelíteni ha hátsó szándékkal akar valamit, amíg a másik meg… hát ilyen, amilyen a Viszály is.
Az események azonban felgyorsulnak, s már torkom is szorongatja. Nagyokat lélegezve hallgatom szavait, pupilláim kitágulnak, ajkaimról eltűnik a mosoly, mégsem szólok semmit. Mit is mondhatnék, hogy jegyezzem is? Hogy pontosan tudom, hogy mikre képesek az ő fajtái? Ezzel viszont csak egy dolgot ér el.
Támadásom nem úgy sikerül ahogy akartam, halk kiáltás tör fel összeszorult torkomból, s amikor elenged, torkomhoz emelem saját kezem, megfogva azt.
- Ne undorodj attól, amit fordítva te is megtettél - felelem neki vissza kissé elhátrálva tőle.
Vagyis szeretnék, de valami a föld felé húz. Küzdök ellene, halk nyögések és hogy csak pár pillanattal később tud odaszögezni jelzi ezt neki. Ha azt hiszi, hogy könnyed adom magam, akkor… rosszul.
Két kezemet a földhöz tapasztva próbálok felkelni, ám ekkor ő nehezedik rám. Opálos tekintettel figyelem a napfényben megcsillanó üvegdarabokat.
- Nem tudom, hogy miről beszélsz… A te testvéreid ezeket neked kellene tudnod… - felelem neki, azzal az eltökélt szándékkal, hogy nem válaszolom meg neki a kérdést, holott még én sem vagyok biztos a válaszba. Majd a könyvre gondolok. A fenéket, ha már régóta itt van, akkor megtalálta? De akkor is faggatna? Elég lenne csak azt elvinnie…
Felsőtestemmel már épp felemelkednék, amikor megérzem a kínzó fájdalmat az oldalamba. Hangosan kiáltok fel, s homlokon halkan koppan a padlón. Hangosan lélegzem. - Már mondtam, hogy nem tudok segíteni… - sziszegem neki. Légzésem lassul és összpontosítani próbálok. Az ablaktörmelékek. Halkan rezegnek meg. Tán azt hiheti, hogy teste ellen akarom irányítani őket, holott csak magunk köré rendezem őket. Látszólag egyenetlenül.

♥§§ szószám 494 §§ Wicked game

Belial
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
♆ I'm a demon baby ♆
☩ Reagok :
17

Utolsó Poszt Vas. Nov. 05, 2017 7:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Ophilia & Belial
When there is Light, there is Shadow
Zene: Seven Devils • szószám: 454 • Credit:

Elgondolkodtató, vajon ösztönéből fakad a kötekedés és az állandó visszakérdezgetés, vagy szándékkal óhajt belőlem információkat kicsalni? Nos, ha az utóbbi érvényesül, be kell látnom, nem csinálja rosszul a dolgát, Lulu amatőr, fiatal teremtményei biztosan fejest ugranának a balhéra hívogató csapdájába. Én azonban nem fogom elárulni Lucifert, legyen bármennyire is dühítő az angyaltestvérei iránt érzett gyomorforgató elköteleződése, vagy a tudat, jelen helyzetünkben gondolkodás nélkül elválasztaná a fejemet a testemtől.
- Nem kívánom, hogy tovább lássanak, ezek pusztán tények. Tények, amelyektől nagyon, nagyon elégedett tudok lenni. A többi maszlagot tartsd meg nyugodtan, nem különösebben érdekelnek az angyalok indítékai. Viszont ne sértegess, nem vagyok bábu - fintorodok el, ezúttal is túlzással reagálva a kijelentésére, mintha csak szenteltvízzel fröcskölgetnének. - Lucifer teremtett, és ennyi. Nincsenek kódok a tudatomban, gátak az elmémben, a kedvem szerint létezek - billentem oldalra a fejemet, fennkölt mosollyal méregetve karcsú, szemrevaló alakját.
A tortillából nem kér, amiért nem is tudom hibáztatni, főleg, hogy előre figyelmeztettem annak förtelmes voltáról. Mondjuk, ha a világ legízesebb ínyencségét kínáltam volna neki, sem hiszem, hogy elfogadta volna egy magamfajta démontól, pedig esküszöm, nem volt benne csapda!
- Ó, ha tudnád - vonogatom meg a szemöldökeimet a megfelelő emberek összeugrasztásáról szóló rövid összefoglalója okán. Kivételesen igazat szólt, ám a legnagyobb dobásomról még biztosan nem tud. Kényszerem van arra, hogy eldicsekedjek a huszonhat éve történtek valódi részleteiről, ennek ellenére végül a hallgatás mellett teszem le a voksomat. Nem érdemli meg ennyi bosszantás után az igazi szaftos pletyiket.
- Törékeny bizalom?! - szinte hisztérikus nevetés tör fel belőlem, mikor már a csinos torkát szorongatom, megelőzendő a sietős lelépését. - Hjaj, nagyon elbűvölő vagy, de akkor jegyezd le magadnak a Viszály-féle alkumódszereket is, mert ez nem olyan lesz, mint amihez ti szoktatok - vigyorodok el fenyegetően, mielőtt azonban még bármit tehetnék, a kis aljas el akar lökni magától. Nem eresztem persze, és csupán azért hátrálunk néhány lépést mindösszesen, mert nem számítottam a vehemenciájára, vagy úgy alapvetően a támadására.
- Ejnye… Na, ez nem volt szép dolog. Hozzám értél a szent angyalmancsaiddal, ez undorító - fintorodok el, miközben eleresztem a torkát, viszont nem hagyok neki sok időt a lehetőségeinek felmérésére, tudatommal egyszerűen hassal lefelé a földre kényszerítem. Gyengültem a nagynénink felbukkanása óta, egy mezei tollassal mindenesetre még el tudok bánni.
- Lehet, hogy te nem vagy szörnyeteg, angyalom, de én igen - újfent mosoly díszíti ábrázatomat, mialatt kényelmesen elterpeszkedek a hátsóján, már amennyiben nem tudott valahogy felülkerekedni rajtam. Ujjaimat végighúzom ruhával fedett hátán, majd egyre lejjebb haladva, a derekán. - Akkor beszélgessünk. Mit tudsz a testvérkéim kabaláiról? Tudod, amelyekben az erőiket gyűjtik. Megesz a kíváncsiság - széles vigyorral harapok az alsó ajkamba, mindeközben ujjbegyeimet a lány oldalaiba mélyítve. Nem hasítom fel a bőrét, de elég nyomást gyakorlok ahhoz, hogy kellemes fájdalmat okozhasson a szentemnek.

Ophilia
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart

Utolsó Poszt Szomb. Nov. 04, 2017 4:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Fejem félrehajtva hallgatom megjegyzését. Ajkaimra futó mosoly kúszik, de csak ennyi. Megszoktam már, hogy nem sokan képesek elviselni különös stílusomat. Nem is azért teremtett atyám, hogy ezzel foglalkozzak, így nem teszem. Ehhez hasonló megjegyzésekkel nem hoz ki sodromból, sem nyugalmamból, ezt láthatja is a démon.
- Oh, valóban így lenne? - hajtom félre a fejem. - Majd kifecsegi más - vonom meg könnyedén a vállam. - Nem egy alkalom volt már, hogy egy démon érzékeit átcsapva kifecsegte ama titkot, mire szüksége volt az arkoknak - mondom egyszerűen. Emlékszel pár ilyen esetre. Nem mindig a harc a megoldás eme esetekre, vannak ennél… taktikusabb megoldások, még ha az a nehezebb út is. - Velünk szembe az emberek halandók. Életük véges, hogy kívánhatnád, hogy tovább lásson? - vonom össze szemöldökömet egy pillanat erejéig. - A halandók gyarlók és gyengék. De nem mind, van közöttük jótét lelkek, tiszták, ezáltal törékenyek. A sötét oldalra vezető út mindig könnyebb. Nem vagyunk naivak, nem hiszünk a teljes emberiség tisztaságában. Abban hiszünk, hogy az embereket meg kell védeni. Önmaguktól nem tudjuk, nem ezért teremtettünk. Eddig tőletek kellett, most már magunktól is. Mégis ha emlékeznél, tudnád, hogy az első emberek sem maguktól tévedtek a téves útra. Ebből áll a világ egyensúlya. Fény és a sötétség. Az emberek csak eszközök Atyánk és Lucifer játékában. Mi pedig a bábok  - jelentem ki, továbbra is közönyösen. Nem nyúlok a zacskó felé, de tekintetem egy pillanatra újra összevonom. Nekem arra nincs is szükségem. Én nem élek ilyenekkel. Számomra ez nem létfenntartás kérdése, s amúgy is… Az a zacskó itt sem volt a lakásomba. Tekintetemmel követem útját a padlóra, s fejemmel csak csendesen intek.
- Sok esetben nem mindegy, hogy melyik két halandó az, kik között viszály szül. Sose az egyszerű embereket szemelted ki magadat. Ha pusztítást akartál, akkor a magasabb köröket céloztad meg, nemde?- mosolygok magabiztosan. Elég két fontos embert egymásnak ugrasztani, hogy azok katonái vérontást kövessenek el.
Nevetésére azonban mégis összevonom szemöldököm. Újra. Mi lenne ebben olyan vicces? Istent akart játszani, de nem jött neki össze. Lényeinek feltétele az emberek. Mi ebben a nem logikus kérdés?
Elsurranásom mégse lehetséges. A torkomra fonódó ujjak hirtelen érnek, a levegő tüdömbe akadt, halkan hörgök fel, ahogy maga elé cibál. Ajkaim apróra nyílnak, miközben tán kisé dacosan pillantok a lovas szemébe.
- Mint már mondtam - szólalok meg nehezen, orromon keresztül próbálom kapkodni a levegőt. Nincs szükségem tüdőre, s lám, itt még ha tudom is, hogy nem ölhet így meg, mégis képes lehetne pillanatokra eszméletem venni. Kezeimet védekezőleg emelem fel magam elé, mellkasom magasságába. - nem tudok segíteni, de mégis ha… Úgy tudom, hogy a fenyegetések csak akadályozza mind az alkudozás, mind a törékeny bizalom esélyét. - vonom össze a szemeim, mosolyom már rég eltűnt arcomról.
A következő pillanatban pedig gyorsan mozdulok. Igyekszem minden erőmet a karomba összpontosítani, s egy határozott mozdulattal lökni hátra az engem fojtogatót. Ha erősen fogja torkom fennáll az esélye, hogy vele repülök én is a falnak, ám ha mégsem, tán pár csúnya karmolással megúszom.
- Talán próbáld meg szépen kérni. Nem szörnyeteg vagyok, ha lenne is információm bármiről segíthettem volna is… - felelem bárhogy is végződjön az előbbi akcióm. Hamar felmérem helyzetem, s már kevésbé sem látom oly derűlátónak. Minden önuralmamra szükségem lesz, hogy féltett szárnyaimat ne mutassam meg.
♥§§ szószám 539 §§ The way

Belial
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
♆ I'm a demon baby ♆
☩ Reagok :
17

Utolsó Poszt Pént. Nov. 03, 2017 8:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Ophilia & Belial
When there is Light, there is Shadow
Zene: Seven Devils • szószám: 453 • Credit:

- Ha nőből volnék, még egy könnycseppet is elmorzsoltam volna a bókod felett - forgatom meg a szemeimet, mikor továbbra sem hagy fel a történelem órájával. Értem én persze, magából indul ki és abból, hogy az angyalok alig-alig tették mindeddig a lábukat a földre, viszont attól tartok elfelejti, a Pokol szolgáit nem kötik ostoba szabályok, hát még az apokalipszis első lovasát. A skatulyának ráadásul itt még nincs vége. Egek, nem csoda, Stamiella ilyen hamar kiadta ezt a szárnyast, a helyében én is kapva kaptam volna az alkalmon, hogy megszabadulhassak tőle!
- Nincs - jelentem ki könnyelműen. - De Lucifer óvjon attól, hogy kifecsegjem minden ínycsiklandozó kis titkunkat - vigyorodok el, mindössze egy momentum erejéig. - Viszont ne akard azt mondani nekem, hogy már nincsenek eltelve magukkal az emberek. Jártál már New Yorkban, drágám? Beszéltél a vezetőikkel, az utca népével? Tudom, imádjátok a kristálytiszta eszméitekbe bugyolálni az emberiséget, de az a rossz hírem, hogy nem olyan ártalmatlan és pátyolgatni való lények ők. Apokalipszis, angyalok, démonok, mit számítanak… Sosem fognak tovább látni a pillanatnyi szükségleteiknél, a nagy többség semmiképpen - vonom meg a vállaimat, mialatt visszasétálok a chipses zacskóhoz, és eltüntetve a számban egy tortilla szemet, a szőkeség felé nyújtom az utolsó darabokat rejtő csomagolást.
- Előre szólok, hogy irdatlan rossz - mosolygok rá kedélyesen, aztán ha vesz belőle, ha nem, elegánsan félredobom a padlóra a zacsit. Hangosan kérődzve hallgatom az okfejtését mindeközben, pusztán a bal szemöldököm, mi leheletnyi ívbe emelkedik a magyarázata nyomán. - Tudod, amit ilyen szépen kifejtegettél, bármelyik testvéremre igaz lehetne. A viszály szítása minden mozdulatunkban ott van, a kérdés csupán az, ki az, aki a legnagyobb hatékonysággal képes kezelni. Azt pedig nem két, egymás torkának eső halandóval mérjük - kacsintok rá, nem tagadva mindenesetre tovább, hogy ki vagyok. Ami azonban Lulut illeti… Nevetésben fakadok ki a kérdése okán, hát még a kis elgondolását alátámasztó bizonyítását hallva. Huh! Oké, talán mégse lesz olyan unalmas ez a játék.
- Hogyne, persze, teljesen igazad van mindenben, angyalkám - törölgetem meg a szemeimet, ám hamar komolyságot erőltetek az arcizmaimra, figyelve tekintetét, amelybe görcsösen igyekszik magabiztosságot és hitet sűríteni. Egészen elragadó.
- Ne írd le magad ilyen könnyen, nagyon is sok mindent tudnál nekem adni - pillantok rá negédesen, majd mielőtt olyan könnyedén elszelelhetne mellőlem, elkapom a nyakát, s közvetlenül magam elé cibálom törékenynek ható voltát. Nagyon cseles, de azért bántó, hogy ennyire alábecsül egy lovast.
- Térjünk a lényegre, a szárnyaidért jöttem, irattáros - közlöm vele nyugodtan - szándékkal ragaszkodva a megnevezéséhez -, szorítva egy kicsit a torkán. Nyilván nem a megölése céljából, szimplán jól esik a porcocskák és csontok ropogását hallgatni. - Talán beérem az egyikkel is, ha befejezed a mosolygást, és elrebegsz nekem néhány információt. Imádok alkudozni - ajkaim aljas vigyorra húzódnak újfent.

Ophilia
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart

Utolsó Poszt Csüt. Nov. 02, 2017 9:18 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


- A Kegyem a a Kegyelmed szó írásbeli változata eredetileg - hajtom enyhén oldalra a fejemet, ajkaimon a már megszokott mosoly húzódik. Ez látható mindig, amikor a régi idők történetéről mesélek. - A magasabb társadalmi helyzetűek megszólítására szolgált, így ez inkább bóknak vehető. Igaz, nem mindenki birtokol elég tudást, ahhoz, hogy ezt tudja - fejezem be végül, minden élcelődés nélkül, csupán újra csak a puszta tényekre hagyatkozva. A régi nyelveket sokan elfelejtették már. Még azok is, kik éltek azokban a korokban.
- Igaz, ők is, de nem általánosságban. Egy-egy példányuk, néhány százalékuk csak és egészen csak addig, míg hitték, hogy egyedül élnek eme bolygón. Azonban a démonok mindegyikében megtalálható ez a tulajdonság, nincs igazam? - kérdem tőle nyugodtan, továbbra sem mozdulva el. Húzom csak az időt, ki kell találnom miként szabadulhatok el innen minél gyorsabban.
Ujjaim elfehérednek, miközben összefonódva kapaszkodnak egymáshoz, mintha segíthetnének egymásnak. Tévedésem hallatán fejem felemelve tekintek az előttem álló démonra, egy pillanat töredékéig komolyan tekintve reá. Ajkaim újra mosolyra húzódnak, s fejem újra csak lehajtva szólalok meg újra.
- Kétlem, hogy tévednék. Pökhendiség, magabiztosság, játékosság, túljátszás. Évszázadokon keresztül jelentél így meg az emberek előtt, viszályt szítva közöttük. Kihasználtad gyengeségüket, játékszerként próbáltad őket használni. A düh, a féltékenység, a harag, a kétségbeesés hatalmas úr tud lenni. Tökéletesen tudod, hogy kit miként kell felhasználni céljaid elérésben - hajtom végül újra csak oldalra enyhén a fejem, ahogy kifejtem, miből is lehet rájönni, hogy ki is ő. - S nem először jelensz meg ebben az alakban a földön - mutatok végig rajta egyik kezemmel. Ő is csak húzza az időt, láttam már. Számtalanszor. Feljegyzéseim róla az otthonomban megannyi.
- Lucifernek valóban érdeke lenne az emberiség elpusztítása? - kérdezem nyugodtan, aztán mosolyogva csóválom meg a fejem. - Nem hinném, hiszen ha nincsenek emberek, mégis ti hogy maradnátok életben? Függtök tőlük - tudatom vele, ha esetleg eddig nem esett volna le neki. Közeledtére csak még jobban kihúzom magam és nagy levegőt veszek.
- Jelentéktelen vagyok, bármit is kívánj tőlem nem fogom tudni neked megadni, ezt ő is tudja. Ez egy háború, mi pedig csak bábuk vagyunk egy sakktáblán. Egy paraszt feláldozása semmi, hogy megvédjük a királyt - fejtem ki véleményem újra, hogy miért is engem választott Stamiel. Noha sejtem, hogy nem ezért tette. Mégis... hitem mit sem törik meg sem irányába sem Atyám iránt.
- Jól mondod, még.
S ha a többieken múlik így is marad. Kisebb és nagyobb gondjuk is van, minthogy velem és az én bajaimmal foglalkozzanak. De ha ő a városban van, tán addig jó, amíg csak velem foglalkozik, addig sem megy az emberek közelébe. Sötét korszak ez nekik most.
Úgy tűnik mégsem tévedtem, elégedett mosoly kúszik ajkaimra.
- Egy irattárosnak szüksége van az irattárára is. Mivel ez hibádzik, nem vagyok az - vonom fel egy szekundum erejéig a szemöldököm. - Bármily információval csak a béke visszaálltával szolgálhatok. Még valamit? - mosolygok szüntelenül, megtéve az első lépést. Megpróbálok elmenni mellette, anélkül, hogy hozzáérnék, a hatalmas egyszobás lakás belsejébe. A betört ablakok közelébe nem érzem magam annyira sarokba szorítva, már ha sikerül sértetlenül elhaladnom a démon mellett.




Belial
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
♆ I'm a demon baby ♆
☩ Reagok :
17

Utolsó Poszt Csüt. Nov. 02, 2017 12:28 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Ophilia & Belial
When there is Light, there is Shadow
Zene: Seven Devils • szószám: 400 • Credit:

- Kegyem? Kezd olyan érzésem lenni, hogy sértegetsz, és ez nem olyan jó buli… vagyis nem lesz, neked - csóválom meg a fejemet, gazdag arcjátékot lejtve a mondandóm mellé, ugyanis lételemem a túlzás és a színjáték. - Amúgy meg ne viccelj, az emberek mindenkinél nagyobbra vannak maguktól, ezért is vagyok rájuk olyan büszke - már-már atyai mosollyal fejtegetem rövidre szabott véleményemet a halandókról, elengedve a fülem mellett a tényt; bizonyára ezzel is sértegetni kívánt. Döbbenetes, én nagyra volnék magamtól? Menten a szívemhez kapok!
Mindenesetre, ha már ennyire magabiztos, szívesen ijesztgetem a váratlan bemutatómmal, amelynek meg is lesz a foganatja. Nem sok, de a kis rezzenés és a kezeinek szorítása bőséges elégtételként szolgál a pimasz viselkedéséért cserébe. Őszintén szólva hasra ütésszerűen választottam magamnak angyalt a Lulunak címzendő karácsonyi ajándékomhoz, amikor viszont megesett a választás, informálódtam egy kicsit. Nyolc órán keresztül azért nem csak tortillát ettem, azt megsúghatom… Tisztában vagyok vele tehát, hogy rangosnak aligha mondható szárnyassal van dolgom, apró porszem csupán a szeretett Istene teremtette világban, mégis úgy viselkedik, mintha csótány lennék, akit könnyedén eltiporhatna. Mindig is lenyűgözött az angyalok pökhendi magabiztossága, avagy lenyűgözhetne, ha nem rühellném őket annyira.
- Ding-ding! Nem talált, tippelj újra - felelem neki rezzenéstelen ábrázattal, kíváncsian várva, mit reagál a hazugságomra. Némiképpen meglepett, hogy csak így visszakézből kitalálta, melyik vagyok az apokalipszis négy lovasa közül, és ez bizony felkeltette az érdeklődésemet. Mert hát, ablakokat törni remélem a többi drága testvérkém is tud, még Mammon is a kispadról.
- Ó, igen, Stamiel. Mióta Lulu összeállt a kis arkangyal testvérkéjével, egészen szimpatikussá vált az tollasok hibbantabb csoportja. Elméletileg persze, gyakorlatilag nagyon jól esett kierőszakolni belőle az információkat. Vajon miért téged vetett oda nekem, tudván, hogy nem lesz ennek a mesének jó vége? - kíváncsiskodom, miközben teszek felé még egy lépést. Csendben hallgatom aztán a szárazon közölt információhalmazt egy olyan unalmas dologról, minthogy nekem mit lenne szabad és mit nem.
- Hmm… Sosem tudtam megérteni, miért érzitek szükségét mindig a felesleges figyelmeztetéseknek. Elmondhatom, rendkívüli mód jól végzik a dolgukat, mármint, nem tudom, hogy feltűnt-e, de még itt vagyok - mutatok magamra egy kínos mosollyal karöltve, azt most nem emelve ki külön, hogy nemrégiben Háború is látogatását tette a kis városukban. Bár ha jól tudom, fél karral kevesebbel távozott innét, kellemetlen.
- Szerinted mit akarhat tőled az apokalipszis egyik lovasa, irattáros? Megsúgom, nem horgoló estet tartani - vigyorodok el, egyelőre megelégedve a szavaim, semmint az erőm és a fegyvereim élével.

Ophilia
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart

Utolsó Poszt Szer. Nov. 01, 2017 10:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Enyhé félrehajtott fejjel figyelem szemforgatását. Igyekszem nyugalmam megőrizni, de hát mégis miért is veszíteném el. Mióta lejöttem ritkán tettem meg, nem hinném, hogy most kezdeném el. Még akkor is… Tudom, hogy el akarta ültetni bennem a félelmet, de nem fog neki sikerülni. Neki sem. Hiszek az emberek és angyalok jóságában, bármi is történjen. Tudom, hogy ez mind csak átmenet, rosszabb napokat is megélt már a Föld. Igaz a menny nem, de mint mindennek, ennek is el kellett jönnie. Egyszerűen… csak hűen magunkhoz kellene viselkedni.
Megannyiszor lefuttattam már ezt magamban és igen. Rá kell jönnöm, hogy ez az egyetlen megoldás. Atyánknak megfelelően kell élnünk és cselekednünk. Ahogy elvárná tőlünk… Habár lehet, hogy néhány cselekedetemmel nem értene egyet, de… A régi rendet vissza kell állítani. Bármi áron.
Közeledtére nem mozdulok, ám érzem, hogy izmaim megfeszülnek. Tán nyugtalanság is kiülhet arcomra, hiszen megáll. Szemeimet továbbra is szűkítve próbálok rájönni kilétére.
- Kegyed tán egy démon, hisz nem sok oly faj él e világon, kik ennyire nagyra lennének maguktól - állapítom meg a tényeket, színtelen mégis könnyed hangomon. Ahogy mindenki mással szembe is szoktam használni. Hiszen még Tőle sem tartok…
Az ablakok szilánkra törésére hirtelen rázkódik meg testem, összehúzom vállaimat, kezeimet összeszorítom, tán még fejemet is lehajtom. Óvatosan emelem fel tekintetem s egy kósza mosoly húzódik ajkaim szegletébe egy szekundum erejéig.
- Mégis minek köszönhetem a Viszály személy jelenlétét? - nézek a démon tekintetébe. Elképzelem, hogy miként reagálna erre az egészre Cass, s ajkaimra immár játékos mosoly kúszik. Biztos vagyok benne, hogy porig égetne, amiért egyáltalán csak szóba álltam vele.
Eltekintve válla fölött figyelem az ablakokon megtörő nap aranyló színét, ezernyi kaleidoszkópként elvarázsolva a mennyezetet. A szivárvány színei egy-egy helyzetekben képes elvakítani az angyal - vagy épp démon - látását.
- Stamiel - közlöm nyugodt hangomon. Szóval él és jól van. Igen, ebben biztos vagyok, hisz egy démon nem tud rajta ily könnyen kifogni. Nem, amíg hajtja a bosszú Michael miatt. Életét legfeljebb csak ő olthatja ki, neki engedi. Mindig fel fog állni és… - Mindazon által nem hinném, hogy dolgunk lenne egymással és még a várost is rosszul választotta meg. Tudtommal itt nem tűrik meg a jelenléted, a katonák árgus szemekkel felügyelnek minden démoni energiát, csírájában elfojtva a gonoszt - jelentem ki újra csak a tudnivalót. Nincs ebben semmi titkolni való, sem pedig fenyegetettség. Egyszerű tény, semmi más. Hisz ezeket szoktam közölni testvéreimmel is. Helyemről mégsem mozdulok el.


Belial
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
♆ I'm a demon baby ♆
☩ Reagok :
17

Utolsó Poszt Szer. Nov. 01, 2017 9:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Ophilia & Belial
When there is Light, there is Shadow
Zene: Alone • szószám: 383 • Credit:

A kijavításom hallatán teátrális szemforgatást lejtek, amihez egy mélyről jövő sóhaj is társul. Az angyalok, meg a mindent szó szerint értő, citromba harapott valójuk! Elviekben mi, démonok ősellenségeik vagyunk ezeknek a tollas kis piperkőcöknek, de az elfeketedett és megátalkodott létemet merném rá tenni, hogy nálam jobban senki sem utálja a szárnyasokat. Sőt, mióta Gabinak elmentek otthonról, azóta képesek voltunk melléjük állni a nagyobb jó érdekében - úr ég, mindjárt hányok. Biztosan kiül a fejemre a mélyről jövő undor, ugyanis komoly táncot kezd lejteni a gyomrom az íztelen tortilla körül a magasztos összedolgozásunk gondolatára. Nem mondanám, hogy minden tiszteletem Lulué, mert imádok az idegein szambázni, viszont ez a politika nagyon nem fekszik az elveimnek, és most, hogy még össze is rúgtam vele a port, alig látok esélyt a jobb belátásra térítésére… Hát, legalább küldhetek neki egy zsák angyaltollat; ha már rossz a helyzet, miért ne lehetne még rosszabb?
- Talán igen, talán nem. Fogalmazzunk úgy, a szívemre fogom venni, ha nem ismered a nevemet - biggyesztem le az ajkaimat, mialatt közelebb lépdelek hozzá, noha a két méter távolságot meghagyom magunk között. Ilyen hamar nem kezdenék bele a játékba, előbb meg kell még dolgozni a tollaskát. - Szeretnél tippelni? Várj, segítek! - csapom össze a tenyereimet izgatottan. - A Pokolból jöttem, híres mesterségem címere A, L - vigyorodok el szélesen, és, hogy a bemutató része is meglegyen a játéknak, két oldalt enyhén megemelem a kezeimet, aminek nyomán szinte rögvest kirobbannak a helyükről a lakás ablakai. - Na? Van ötlet? - kérdezem, meg sem várva a robaj elülését, illetve a testsúlyomat a bal lábamra helyezve, miközben elégedett ábrázattal egymásba fonom a karjaimat a mellkasom előtt.
- Ohh, azt persze. De kérlek, olyan kínos ez a magázódás, hagyjuk… - legyintek felé összevont szemöldökökkel, ismételten fintorogva, aztán felhagyva a színpadi előadásommal, viszonzom a nyugodtnak remélt mosolyát. Meg kell hagyni, a küllemükben rejlő előnyüktől nem lehet megfosztani az angyalkákat, ám ez a példány is sokkalta jobban festene, ha tekintetét nem az ártatlanság, ellenben buja és bűnös gondolatok szőnék át.
- Mi is a pontos neve… Stamina? Stella? Ez mondjuk elég nőies egy pasihoz. Hmm… Biztos tudod, hogy kire gondolok - tekintek rá a számat húzva, amiért nem ugrik be a harcoska neve, nem mintha számomra sokat jelentene, de kissé bosszantana, ha elmaradna a nagy megdöbbenés az ideiglenes amnéziám oltárán.

Ophilia
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart

Utolsó Poszt Szer. Nov. 01, 2017 9:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Világ, melyet ismertünk újra komoly változásokon ment keresztül. Az elsőt még tán Atyám hibájának is lehetne tekinteni. Vagyis sokan annak vélik, de mindez nem miatta alakult így. Mindannyian tudjuk, hogy testvéreim háborúja vezetett idáig, de ez a mostani?
Végignéztem Teremtőm számtalan pusztítását, büntetését, de ehhez… egyik sem hasonlít. Ez… Valaki más, valami más. Nem testvéreim, tán démonok lennének?
Még élénken él emlékezetembe a nap, amikor az árhullám elsöpörte New York nagyobb részét, hatalmas károkat okozva. A két város között ingázva segítek bajba jutottakon. Szerény tapasztalatom van csak a sebesültek ellátásáról, de úgy tűnik, hogy ez épp elég most. Valódi kilétem igyekszem elrejteni az emberek elől. Hitük jogosan megingott, az angyalokat most már egyik városba sem tűrik szívesen meg. San Francisco még talán enyhültebben viseltetik fajom iránt.
Mindazon által aggaszt, hogy egyre több démon tér eme világba, egyre több bukkan fel, még itt is. Nem érzek fáradtságot, sem éhséget, lényegében semmit, mégis "hazaküldtek" pihenni. Ha az egyik városba elküldenek, elmegyek a másikba.
Ma… mégis máshogy döntöttem, magam sem tudnám megmondani, hogy miért. Egy belső késztetés, egy ösztön szólít meg. Térjek vissza abba a lakásba… Nagyot nyelve állok meg az ajtó előtt. Azóta nem jártam itt, hogy utoljára itt járt Stamiel. Találkozásunk akkor sem végződött kedvesen. Nagyot sóhajtva remegnek meg pilláim. Azóta nem hallottam róla, szívemet aggodalom tölti el. Szeretném, ha visszatérne az az angyal, ki egykoron volt. Mielőtt szíve elsötétült volna.
Magam sem értem, amikor a rézkilincsért nyúlok s óvatosan forgatom el. Hallom a zár halk kattanását. Fejem lehajtva léptek be a lakásba. A lehanyatló nap aranyló korongja világítja be a teret. Ennek engednek a hatalmas ablakok.
A hang hallatán hirtelen fordulok meg. Hitetlenkedve meredek az előbb fotelben ülő alakra. Kezeimet magam előtt kulcsolom össze.
- Elnézést, ismerem magát? - húzom össze némileg szemöldökömet, a tisztes távolságot megtartva a férfival. Mimikáimat minimálisra csökkentem. Mégis ki tudhatná a nevem? Angyalok ismernek, de eme férfit sose láttam még a mennybe. Nagyot nyelve tekintek végig az alakon. - Téved, nem rémültem meg, megtudhatnám eme bizalmas ismerősének a nevét? - próbálok könnyedén mosolyogni, mit sem mozdulva el helyemről.

Belial
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
♆ I'm a demon baby ♆
☩ Reagok :
17

Utolsó Poszt Szer. Nov. 01, 2017 9:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Ophilia & Belial
When there is Light, there is Shadow
Zene: Alone • szószám: 320 • Credit:

- Snoopy, gyere haza, unalmas ez a tortilla… chips - mélyről jövő, unott sóhajjal harapok rá a következő íztelen, háromszögletű borzadmányra, miközben életunt arckifejezéssel meresztem a szemeimet a kisajátított fotellel szemben húzódó, csupasz falrészletre. Valamivel nem ártana feldíszíteni, mondjuk a vércseppek elég sablonos megoldás lenne, de néhány megcsócsált angyaltoll… Na igen, az bámulatosan festene, bár ha azt nézzük, hogy itt elvileg az ősellenség egy példánya lakik, hát nem feltétlen díjazná az önzetlen felajánlásomat a lakberendezési tippekre. Nem tudja, mit hagy ki!
Léha vállvonással kísérem gondolataimat, mialatt az utolsó falatokat küzdöm le a torkomon a chipsből, amit valamelyik szigorúan felügyelt raktárból csentem el idefele jövet. Komolyan, ezt őrzik úgy, mintha az életük múlna rajta? Szerintem, ha még egy zacskónyit meg be kellene tolnom ebből a tortillának csúfolt szörnyűségből, önkéntesen szaladnék vissza New Orleans-be Luluhoz a büntetésemre jelentkezni, csak egyek végre egy valamirevaló változatot. Persze attól tartok, ez még a jövő zenéje, egyelőre felhőtlenül élvezem a filmbe illő, nagyszabású üldöztetésemet és menekvésemet a Főni haragja elől. Csak nem gondolta, hogy majd belesétálok a „minden magas rangú démon jelentkezzen nálam” című csapdájába, ugyan már! Noha be kell látni, nem volt rossz próbálkozás, de ha már lúd, akkor legyen kövér, elvégre a Viszály vagyok, vagy mi fene.
Mélyenszántó elmélkedésemből a bejárati ajtó nyílása ránt fel, ami valljuk be, nyolc órás várakozás után már igen szívderítő tapasztalás. Azért nem pattanok fel egyből, és igazgatok a ruházatomon, mint holmi hős szerelmes, hanem félreejtve a mellettem nyugvó kisasztalra a majdhogynem kiürült chipses zacskót, megtörlöm a kezeimet az ülőhelyemül szolgáló fotelba. Majd pont a gatyámat fogom összemocskolni, pf.
- Ophilia! Uhh, mondd, hogy te vagy az, rendkívüli mód elfáradtam a várakozásban - jegyzem meg félszeg mosollyal az ábrázatomon, miként látótávolságon belülre kerül, és ekkor már én is felemelem a hátsómat. - Ne rémülj meg, egy bizalmas ismerőstől kaptam meg a címet, bár nem mondhatnám, hogy teljesen önszántából dalolt - vonom meg a vállaimat hetykén, most mit áltassam magamat?

Sponsored content
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


 
Ophy's little house
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: