Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Ophy's little house
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Csüt. Dec. 07, 2017 9:55 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Szemeimet egy pillanatra összeszűkítem. A szívemet markoló érzésre csak azért sem fogok odafigyelni. Igaz igyekszem apró lépteket tenni a férfi felé, hátha ezzel lassítható a folyamat. Ugyanakkor tudom, hogy legfeljebb csak a csapda széléig jutnék el. Ott apró elektromos töltés égetné meg bőrömet. Ujjbegyemmel próbálok kitörni. Hasztalan. Apró kékes-lilás szikrázás, s ujjam égése az eredmény. Figyelem, ahogy az égett rész lassan gyógyul. Nagyon lassan. Lassabban, mint kellene. Szemeimet összeszűkítem és jobban megnézem magamnak ezt a csapdát, oda sem figyelve arra, hogy a Viszály mit is mondd nekem.
Megfordulva lépkedek lassan vissza, a szívemnek így a másik irányba kellene szakadnia. A saját logikám szerint.
- Valóban még csak meg sem kértél - kapom fel a fejem hirtelen és hátrasandítva. - Megfenyegettél, bántalmaztál, majd bezártál. Épeszű lény ezek után nem segítene neked egy minimális engedmény nélkül - felelem színtelen hangon, majd fejem lehajtva tovább tanulmányozom a csapdát. Tudom, hogy láttam már valahol, de hol?
Elmém káosz, ha ott meg is tudnám találni. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ennyire vissza fogom sírni biztonságos kis fehér irattáram.
Szemem egy pillanatra lehunyom a szívemet mardosó fájdalom miatt, fogaimat is összeszorítom.  Tudatommal érzékelem, hogy igazából semmi szükségem arra a szervre. Anélkül is tudnék élni. De a fájdalom… Ez is elmúlik majd egyszer.
A fájdalom hirtelen szűnik meg. Lopva tekintek a démonra, s annak unott arcára.
- Azt akarod mondani, hogy az elmúlt évezredek alatt egyetlen egyszer sem gondolkoztál el ezen? - lehelem meglepetten, hogy aztán szemöldökeimet felvonva vonjam meg a vállam. Ha nem, hát nem. Érdekes, de hát senki sem lehet annyira érdeklődő mint én.
Kezeimet továbbra is magam előtt összekulcsolva fordulok szembe a Viszállyal, szelíd mosollyal az arcomon.
- Az nem fog menni, ha csak nem akarod a halálba küldeni a csicskásodat. Angyalmágia védi őket, a démonok az érintésétől is elpusztulnak. Léteznek még angyalmágiából származó apró trükkök, miket nem felejtett el a világ. Az emberek, ami azt illeti igen jól leírták őket - a könnyebbeket még meg is tudtam fejteni, de a bonyolultakat? Az óének nem az én terepem. - Negyed évszázadig éltem rabként saját otthonomba. Épp most ajánlottam fel, hogy segítek neked egy feltétellel. Egy apróval. Nem a világ megváltását kértem tőled, végre sem tudnád azt hajtani - rázom meg a fejemet. - Hallottam már a démonok makacs büszkeségéről, de nem hittem volna, hogy ennyire görcsös ragaszkodás tart ennél az érzésnél. Legalább is a Viszályból azért némi több észt néztem volna ki - vonom meg a vállamat, s aztán kényelmesen törökülésbe helyezkedem a földön, amennyire fájó tagjaim engedik ezt.
- Akkor tedd ezt, ha találsz valakit, ki el tud igazodni az elmémbe uralkodó káoszon, szívesen találkoznék vele - felelem egyszerűen. Szavai mégis szöget ütnek elmémbe. Rühell mint a bokrot… Na igen, mióta lent vagyok testvéreimmel való kapcsolat nem volt épp felhőtlen. Képtelenek ők is túllátni beszűkült látóterükön. Csendesen szemlélem a plafont kémlelő démont, s akaratlanul is eszembe jut a másik.
Ő valahogy nem így szedte ki belőlem, amit akart. Halvány, melengető mosoly húzódik ajkaimra. Félrehajtott fejjel néző démonról azonban továbbra sem veszem le a tekintetem. Próbálok rájönni, hogy mi motiválja, mit akar. Ha igazak az írások, akkor a négy lovas a négy ereklyével megidézi a Sötétséget, azonban ha az egyik megszerzi mind a négyet…
Végül csak sóhajtva dőlök hátra mocskos padlón magam is a plafont bámulva, gondolataimba merülve.
- Fehér, vörös, fekete, sápadt - suttogom halkan, azt hívén, hogy csak gondolom őket. A magány… olykor érdekes szituációkat szül, sokszor fel sem fogom, ha magamba, vagy épp hangosan beszélek. - Kuvéra, ellentmondó, összetartó. Négy égtáj. Tarott, A Császár kártyája - majd néma csend követi szavaimat. A plafont bámulva szuggerálok egy pontot. Egy gondolat kezd el manifesztálódni bennem, mely egyszerre baljóslatú, de kilátást is nyújtó a világnak. És mi van ha…
Hirtelen pattanok fel ülő helyzetbe.
- Tudom! - kiáltom boldogan, felállva indulnék el a szoba ellentétes irányába, csakhogy útközben elfelejtettem vendégem és az apró kis meglepetését. Egész testtel ütközök a csapda szélének. - Au… - szisszenek fel, hogy aztán megfordulva tekintetemmel keressem meg a démont. - Engedj ki. Elmondok mindent, de, tudom. Tudok mindent, rájöttem. Engedj ki, kérlek - beszélek gyorsan izgatottságomba.
♥§§ szószám 677 §§ Facing Demons


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar


☩ Reagok :
68
☩ Play by :
Christian Camargo

Utolsó Poszt Szer. Dec. 06, 2017 7:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: I want to be your only sin • szószám: 430 • Credit:

Sok mindent láttam már rövidke életem során, ám, hogy valaki ilyen nyugodt és flegma képet vágjon, miközben a szívét egyengetem kifelé a testéből, az még nekem is új. Arról nem is beszélve, hogy újfent nem tudja megállni a visszabeszélést, és még ha lenne igazság a szavaiban… De nem, egy angyal próbál nekem a szavakon lovagolni, mikor a bordó és a burgundi között sem tudják megfejteni a különbséget. Bár lássuk be, azért elbűvölő, micsoda tendenciával korcsosulnak el ezek a szentfazekak, és még csak észre sem veszik magukon a legalapvetőbb bűnök burjánzását. Gőg, na igen, Ophiliának sikeredett megugrania a legelső akadályt ahhoz, hogy egyenesen suhanhasson lefelé a lejtőn. Papol itt az egyenlőségről, azonban amíg nekem szerves részem minden aljas sunyiság, addig tőle - bármilyen szörnyeteggel is álljon szemben - nem ezt várnánk. Egészen fincsi érzés látni, hogy a legnagyobb dominókockák megdöntésével szép sorban hullnak porba az undorító tollaskák.
- Kezdek rádöbbenni, hogy komoly fogalombéli zavarokkal küzdesz - tekintek rá együttérzést mímelve, mielőtt ismét kiegyengetném az arcvonásaimat valami rendkívül unottra. - Hallottad talán a számon kiesni azt, hogy „kérlek, segíts, szükségem van a segítségedre”? Mert én nem, legfeljebb viccből könyörögnék bárkinek, de ezt még Lulu sem kapja meg minden évezredben - vigyorodok el. Egek, annyit emlegetem a főnit, hogy lassan egy kósza gondolatom okán manifesztálódni fog itt mellettünk, aminek most annyira nem örvendenék. - Szóval ennyit az alkupozíciódról - közlöm hűvösen, kiábrándultan figyelve az erőlködő ábrázatát. Nem hittem volna, hogy az oldalát mardosni nagyobb fájdalmat okoz neki, mintha a tulajdon szívét kezdenék el felhasítani a masszív bordái. Inkább fel is hagyok a dologgal, mert ez így kicseszettül unalmas.
- Bla bla bla, az előbb épp azt akartad elmondani, miért vagyunk négyen lovasok, szóval nagy örömmel hallgatlak - legyintek ismét, hogy duguljon el, mert nem vagyok vevő az alkudozásaira. Újabb démoni sajátosságban szeretne leverni? - Egyszerű az ábra, te megmondod, hol vannak a firkálmányaid, az egyik csicskásom elhozza, és szépen összerakod az infókat, nem vagy te semmiféle előnyben, drágaságom. Felfogod még ma, vagy az elkövetkezendő éveket ezzel szeretnéd tölteni? Hogy minden agysejtedet megerőltetve igyekszel kitalálni valami jónak ígérkező alkut? Évezredek óta ezt csinálom, és meg kell mondjam, nem nyűgöztél le - sóhajtok fel teátrálisan, hátraejtve a fejemet a fotel háttámlájának. - Ne aggódj amiatt, hogy nem lesznek meg a kellő információim. Eszembe jutott valami egészen ördögi - emelem meg a szemöldökeimet bizakodóan. - Biztosan tudnék szerezni egy angyalt, aki rühell téged, mint a bokrot... És szívesen bekukkantana abba a szőke kobakodba is- szokásos, széles vigyorral kísérem a szavaimat, viszont köszönöm szépen, egyelőre a plafon barnálló volta jobban leköt, mint a csapdámban sínylődő tollasé.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szer. Dec. 06, 2017 9:23 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Szemöldököm a magasba reppen szavai hallatán, egyéb kifejezés mégsem ül ki arcomra. Azon továbbra is a halálos nyugalom foglal helyet. Kósza pislogást követően hajtom enyhén oldalra a fejemet, ajkaimon a már jól ismert szelíd mosollyal.
- Sokan mások intelligenciájuk becsmérlésével próbálják palástolni saját tudatlanságukat - felelem egyszerűen, minden élcelődés nélkül. Vajon ilyenkor azt várja, hogy felvegyem a kesztyűt? Ha ostobának tart, az a saját döntése. Elhitetheti velem, de egyéb esetben miért is van akkor itt? Annyit sem tud mint én, szóval úgy vélem, hogy ez most nem jött be.
- Ezek nem elméletek - amit amúgy szívesen meg is magyaráznék neki a későbbiekben, de ha ennyire ellenáll a tudásomnak, akkor nem is értem, hogy… - Miért kéred a segítségem, ha a hallottakat nem vagy képes megemészteni? - teszem fel inkább hangosan az egyszerű kérdést, ugyanúgy oldalra hajtva a fejemet. Évezredek óta figyelem az embereket és a démonokat, de vannak kérdések, melyre soha nem fogok választ találni.
Ez az egyik ilyen. Miért kérik - akár az emberek is - mások segítségét, ha utána abból nem kérnek? Egy bölcs ember egyszer azt mondta, hogy azért nem akarják hallani az igazságot, mert akkor megszűnik létezni az a komfortzónájuk, melyet kialakítottak maguknak. Ez vajon igaz lenne? De pont erre a démonra? Kétlem. Vagy ennyire nem akarja bevallani, vagy…
Esetleg nem is tudja? Lucifer eltitkolta volna előlük? Nem, annak nincs értelme, rázom meg a fejem gondolatban. Csak épp az a bökkenő, hogy ez ki is ütközik a valóságba is. Épp a Viszály kérdése előtt.
- Te kéred az én segítségem, szóval úgy gondolom, hogy igen. Ez elég egy alkupozícióhoz - felelem könnyed merészséggel, állva tekintetét. Igyekszem nem tudomást venni a mellkasom előtt hadonászó kezével. Megkönnyebülten lélegzem fel, amikor azt felemeli. Stamiellel szembe is sikerült megőriznem higgadtságom. Most sem veszthetem el.
- Nem vetted még észre, hogy ez a világ az egyensúly megtartásáról szól? Annak megőrzése, hol az egyik, hol a másik mérleg felé kicsit eltolva? - kérdezem tőle. Ugyan már, ha ezért hozta létre a világot, miért tipornék bele? Ha megtenném nem teremtett volna olyannak, amilyen vagyok. Az ő kezének formáját hordozom.
Néma csend áll be közénk, én nem szólok közbe s pár pillanatig ő sem. Egyenesen állok még ha enyhe szédülés is fog el. Fejem tompán hasogat, de ezen érzeteknek nem adhatok előteret.
A raboskodásra megremegnek pilláim. Még emlékszem Raguel kinézetére. Fogaimat összeszorítva feszül meg viseltes, véres arcomon a bőr.
- Csapdába ejthetsz, kínozhatsz, innen bentről akkor sem fogok neked mondani semmit. Mert nem tudok. Minden, amit tudok jegyzeteken hevernek. Persze, most azt gondolod, hogy egyszerűen csak átkutatod a házat? Atomjaira bonthatod, nem fogod megtalálni. Nekem azokra szükségem van, mert… - egy percig elhallgatok, keresve a megfelelő kifejezést, de nem találom. - Emlékszel még a régi zenelejátszógépekre? Melyekbe egy-egy hanglemez volt betöltve és az alapján játszotta le a dalokat? Képzeld el az én elmémet is hasonlóan. A tudás ott van, de nem egyszerre, szükségem van látnom dolgokat, hogy eszembe jussanak. Szóval, beláthatod, hogy a segítséged érdekébe kiengedsz, segítek, aztán búcsút intünk egymásnak, vagy makacskodhatsz még, ragaszkodhatsz görcsösen szokásaidhoz, de akkor semmit sem tudsz meg. Rajtad áll - felelem továbbra is nyugodtan, továbbra is állva, fejem kissé oldalra fordítva magyarázat közben, hol rázva is azt. Hogy meggondolná magát? Kétlem.
♥§§ szószám 533§§ Facing Demons


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar


☩ Reagok :
68
☩ Play by :
Christian Camargo

Utolsó Poszt Kedd Dec. 05, 2017 8:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: I want to be your only sin • szószám: 431 • Credit:

Hát komolyan gondolja… Rendben, mit tudhatok én a nagybetűs úrról, viszont ha tényleg igazat beszél az angyal, akkor nagyobb bajok vannak a nagyfaternál, mint eddig gondoltuk. Vajon a tudathasadása miatt koccolt le véglegesen, vagy utolérte az őrülete, és most egy általa teremtett univerzum búzamezőin szökkelget önfeledten? A’sszem jobb nem tudni.
Sajnos nem csupán erről nyilatkozik Ophilia teljes meggyőződéssel, hanem rólunk is, hiába figyelmeztettem arra, hogy a nagyra becsült épségével játszadozik jelenleg.
- Nyilván azért beszélsz ennyit, hogy leplezd a tudatlanságodat - felelek a „nyilván” kezdetű, hasra ütésszerű megjegyzésére a testvéreim kapcsán, miközben lemondóan a plafont bámulva, megállítom a levegőben a csuklóm körzését, és ujjaimat összeszorítva kezdem el magam felé bíztatni az ütemesen dobogó kis szívét. Milyen kínos lenne, ha a következő pillanatban a tenyerembe kerülne, ugye? - Olyan elégedetten dobálózol itt az elméleteiddel, hogy még kevélység is megirigyelné az önhittségedet - vigyorodok el, nem pedzegetve külön a Sötétséget illető problémákat és pontatlanságokat. Az arkangyalokon kívül arról se tudtunk, hogy létezik a drágalátos nagynénink, márpedig ha igazak a szóbeszédek, épp Háború zöldellő kertjében ásták el suttyomban még a világ kezdetén. Sebaj, maradjon csak meg a hitében, nekem attól nem fáj jobban, ha ezt a bűnt is a nyakamba varrják. Lulu tudja, hogy mi az ábra, és egyedül az ő véleménye, ami igazán számíthat.
- Ó, azt hiszed, hogy alkupozícióban vagy? - vonom meg a szemöldökeimet, mialatt felengedem az öklömet, és ezáltal megkímélem a mellkasában kapálózó szervet is, hogy kényelmesen helyet foglalhassak a fotelban. Cseppet sem tetszik a felélénkült pofátlansága, és most már a türelmem is a kimerüléshez közelít.
- Tudod, ha közvetetten a méltóságos atyádnak köszönhetem a létezésemet, ezzel a kijelentéssel szerintem kicsit beletiportál az egójába - húzom el a számat, olyan fintort lejtve mindeközben, mintha legalábbis a lábamra tiportak volna magassarkúval. - Bájos vagy, de nem gondoltam komolyan, hogy méltassál, még ha vicces is, ahogyan próbálsz bármi elismerőt kipecázni az aljas bűnlajstromomból - vigyorgok rá elégedetten, és egy ideig csupán a megviselt alakját méregetem. Félreértés ne essék, nem töprengek a feltételeinek a teljesítésében, mármint valószínűleg nem tudna megszökni, ám pont én legyek hozzá kegyelmes? Nem fogom jobban érezni magamat attól, ha neki jobb lesz egy kicsit, pf.
- Tudod, nem te leszel az első angyal a történelemben, aki hosszú hónapokat, talán éveket fog raboskodni a csinos kis csapdámban - emelem a szemeire a pillantásomat, vizslatva, vajon mennyire terjedt el a hír a tollasok között Raguelről. A kis szukának sikerült megmenekülnie, hála a fantasztikus felmentő seregének, de vajon Ophiliáért is arkangyalok gyülekezete fog harcolni? Ugyan. - Láttad Raguel nővérkédet mostanság? - kérdezem eleinte ártatlan nyugalommal a hangomban, csakhogy ajkaim egykettőre aljas mosolyba torzulnak.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Kedd Dec. 05, 2017 9:50 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Egyszerűen vonom meg a jobb vállamat. Nem kell hinnie szavaimnak, én is csak spekulálok. De azok alapján, amit kiderítettem nagyon is valószínű, hogy oka lehet ez is. Atyánkat mindenki jóakaratú lénynek tartják. Ebben nem is tévednek. Viszont azt elfelejti mindenki, hogy ő a fő sakkjátékos. Tudása mérhetetlen bárkivel szembe. Okait csak ő ismerheti és akikkel ezt megosztotta. Kedvenc fia Lucifer, így amit mondok miért ne lehetne valós?
Nagyot nyelve hallgatom további szavait, melyekre inkább nem felelek. Nem húzom tovább az idegeit, nem lenne célszerű. Azonban nem dől be nekem, nem árulja el, hogy miből is gondolja, hogy tudok bármit is. Stamiel honnan tudta? Nem figyelt rám. Vagy csak megjátszotta ezt?
Már vennék azonban nagy levegőt, de megakaszt benne. Így az csak belém szorul. Felfúvódott mellkassal állok vele szemben, amíg ki nem tör hatalmas nevetésbe. Szemöldököm értetlenül szökken a magasba.
- Csillámpukiform - fejezem be a félig elkezdett szavát. - Atyám így nevezte el azt a létformát, mellyé változunk. Te is és én is - vonom össze szemöldököm. Ebben mi olyan furcsa van vajon? Meg nevetséges? Félrehajtott fejjel, értetlenül állok előtte, aztán csak fejem rázom. Inkább nem kérdezem mi lelte, ha számára ez olyan vicces. Legyen, ő tudhatja ennek az okát.
Furcsa helyzet állt elő, melyet sose gondoltam volna, hogy bekövetkezik. Nem, nem az, hogy hallgatok egy démonra. Hanem, hogy nem szólalok meg. Magamba tartom a dolgokat és alig-alig szólalok meg, inkább… csak ő beszél. Egyelőre. Ha eleredne a nyelvem, félő napestig is itt ülne. Talán ezért sem kívánja. Kelletlenül húzom el ajkaimat.
Közeledésére azonban akaratlanul is hátrálni kezdek, ám nem jutok messzire. A csapda széle állít meg - a maga módján, amilyen hatással van bőrömre.
- Ez nem kioktatás, ezek tények. Ne tégy úgy, mintha nem tudtad volna, hogy létetek legnagyobb oka, hogy előhívjátok a Sötétséget. Nyilván azért gondokkal teli a kapcsolatotok, hogy ezt nehezebben hozzátok össze. Ez csak egyszerű logika, még a hülye is rájönne erre - felelem neki merészen, kiegyenesedve. Nem fogok bocsánatot kérni, csak mert elmondom neki a valóst, logikusat. Egyikünk sem ostoba, ezt neki is tudnia kellene. Ugyanis ezt miért titkolták volna elő előle. Ezért is lett teremtve. Részben.
Figyelem mily nyugalomba suttogja el szavait. Szemeimet csak enyhén szűkítem össze, mégsem szólalok meg. Csak némán figyelem miként ül le a fotelbe. Magam meg sem mozdulok. Összekulcsolt kezekkel állok, egy momentum erejéig a földet figyelem, hogy aztán tekintetem reá emeljem.
- Előbb engedj ki - szólok nyugodt hangon, őszintén. Minden vicc nélkül. Nem állítom, hogy nem kellemetlen nekem eme helyzet. Mintha szabadságomtól fosztanának meg. Nos, igazából megfosztott. Ezen túl más okok miatt is szeretnék szabadulni, melyeket egyelőre nem kötök az orrára. Elmenni úgysem tudnék, ezt ő is tudja. Viszont mégsem állom meg, hogy ne szólaljak meg.
- Tetteidbe semmi dícséretre méltó nincs. Viszályt uszítasz az emberekre, de sokszor ez… - azonban nem folytatom. Ha ki akarok kerülni, akkor még nem. - Az azonban elismerésre méltó, hogy miként tudtad mindig a megfelelő két embert kiválasztani - adom meg neki a dicséretet. A legtöbbet, mit tőlem várhat. - Nos, kiengedsz?
♥§§ szószám 493§§ Facing Demons


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar


☩ Reagok :
68
☩ Play by :
Christian Camargo

Utolsó Poszt Hétf. Dec. 04, 2017 10:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: I want to be your only sin • szószám: 476 • Credit:

Jelentőségteljes pillantással adom a szöszke tudtára, még egy Lucifer hatalmát és kompetenciáját becsmérlő megjegyzés, aztán keresgélheti a szétesett molekuláit az univerzum végtelen örvénylésében. Nem mintha nagyobb türelemmel fogadnám az engem érintő pofátlan sértéseit, hihetetlen, mit meg nem enged magának ez a ma született kis bárányka.
- Oké, tisztázzunk valamit. Nem koslatok démonok után, sem arkangyalok után akik taláán, de tényleg csak talán tudnak valamit. Te biztosan tudsz, pont, lépjünk túl azon, hogy játszod a hülyét, és engem is idiótának nézel - magyarázom, miközben léha csuklókörzéssel igyekszem gyorsabb tempóra fogni a tárgyalásnak aligha nevezhető cirkuszt, ami már kínzóan hosszú percek óta zajlik kettőnk között. - Nem, ne is kezdj hazudozni - állítom meg, mielőtt mély elemzésébe kezdene annak, hogy ő mennyire őszinte, és eszében sincs ostobábbnak tettetni magát, mint amilyen. Egek, a démonok terepén akar leverni egy démont? Én sem próbálok tüncimünci tollaska lenni, hátha bekajálja… Meg amúgy is, teljességgel-
- Mi? - elrévedő tekintetem hirtelen szegeződik az angyalra a kecses ajkain kiejtett szó hallatán. - Csillámpuki…? - el kell telnie néhány másodpercnek, amíg leülepszik a tudatomban az információ, aztán amilyen hirtelenséggel csapott le rám a döbbenet, éppen olyan vehemenciával tör elő belőlem a nevetés is. Fogalmam sincs, hogy komolyan gondolja, vagy mégis csak akad valami eltorzult humor benne, mindenesetre ténylegesen sikerült megnevettetnie. - R-rendben van, jövendőbeli csillámpukiform - törölgetem a szemeimet, viszont amint megüti a füleimet a rettegett mondatkezdemény, figyelmeztetően felemelem a mutatóujjamat, és megfagyott ábrázatom mellé egy erős ciccentést is beiktatok a kellő hatás érdekében. Szerencsére magában tartja az okosságát, amit lehet, hogy máskor tudásra szomjazó óvodásként hallgatnék, azonban most nem vagyok jó hangulatomban a történelemóráihoz. Tény és való, azért élvezem az arcára kiülő látható szenvedést.
- Ide figyelj, angyalom, nem párkapcsolati meg családterápiás tanácsokat akarok, hanem információt. Tudom, nehéz összpontosítani, de a magad érdekében elkezdhetnéd gyakorolni a koncentrációt - állok meg előtte, pontosabban a csapda szélénél, pislogás nélkül vizslatva mindez idő alatt a botrányosan tiszta lélektükreit. A végén még gyomorrontást kapok! - Érthetőbb leszek, még egy ilyen kéretlen kioktatás a saját tündéri családomról, és szarni fogok a tudásodra - mosolyodok el bájosan, oldalra biccentve a fejemet mellé. Rühellem az angyalokat, már az is világméretű csodaszámba megy, hogy hajlandó voltam egyel leállni traccsolni, ám annál aligha utálok jobban valamit, mint amikor saját magamról és a fajtámról oktatnak ki. Én sem állok le papolni neki az angyalokról meg a testvéreiről, noha lehet, informáltabb vagyok ilyen téren, mint gondolná.
- A Sötétség egy kényelmetlen és roppant kínos anomália, bár imponáló, hogy nekünk tulajdonítod a felbukkanását. Hallgatlak, kíváncsian várom, mit tudhat egy angyal rólunk, mondjuk nem az életrajzomat kértem, de tudod mit? Igazad van, mindig szeretek magamról hallani, szóval… Sokat dicsérj - suttogom neki oda a végét, alaposan artikulálva, nehogy elkerülje a füleit a jó tanács. Aztán odébb lépve a csapdától - már amennyiben nem próbált meg valami kis sunyiságot művelni -, visszacsüccsenek a korábbi ülőhelyemül szolgáló fotelba.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Hétf. Dec. 04, 2017 9:41 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Őszinte érdeklődésemre nem kapok választ, csak egy újabb sóhajtást egy legyintéssel. Ültőmbe kiegyenesedve néma oh hagyja el az ajkamat. Valahol nem létező lelkem mélyén elkap a szomorúság, hogy tudatlan maradok egy dolog iránt, de meglehet emiatt nem most kellene akadékoskodnom. Majd alkalomadtán kibeszélem a ma történteket valakivel. De kivel is?
- Lucifernek? Vagy eleinte még ő is Atyjának parancsait követte? - hajtom oldalra fejemet költői kérdésem következtében, s aztán csak várom reakcióját. Van egy olyan érzésem, hogy a túlérzékeny démonok nem nagyon szívlelik, ha teremtésüknek bármilyen köze is van Atyánkhoz. Meglehet, hogy van egy pozitív oka van annak, hogy bezárt: ő sem feltétlen akarja ezt a csapdát átlépni.
- Viszont én nem vagyok Mihály követője, s ahogy elnézem te sem vagy ezen démonok hű követője, kik szövetségre lépnek. Ha úgy lenne, őket keresnéd fel, s nem engem. Közös múltatok Mihállyal biztos, hogy alkalmasabb segítség kérésre, mint egy ismeretlennel - mosolygok szerényen. Az évezredek folyamán nem egyszer került az ark és a lovas egymással szembe. Nem feltétlen Mihály kerekedett felül, de az élet körforgása már csak ilyen. De apró megjegyzésemből talán következtethet arra, hogy nem könnyen fog túljárni az eszemen, vagy a fölösleges mellébeszéléseken - habár nem csak én vagyok képes - is átlátok. Nem egyszer láttam már ilyet, még ha nem is tapasztaltam.
- Csillámpukiform - javítom ki teljes nyugalommal és higgadtsággal hangomban. Hisz ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. - Legalábbis mi angyalok ezzé változunk, ha megölnek. Körbe-körbe keringünk az atmoszférába. A világűr hatalmas, az emberek csak a 3%-át fedezték fel. Valójában Atyánk újrahasznosít minket, de titeket is - engedem el fülem mellett apró fenyegető megjegyzését és a számomra lényeges dolgokra térek inkább ki. Nem szeretem ha körülöttem lévők tudatlanok, vagy pontatlanok.
- Oh, tudtad, hogy… - élénkülök fel, egy újabb érdekes nevet meghallva, melyhez egy újabb érdekes életút és tény társul. Arcom szinte azon nyomban felélénkül, szemeim csillognak és mosolyom is sugárzóbb. De végignézve a démonon, inkább nem folytatom gondolatomat. Fogaimat szorosan szorítva kényszerítem erre magamat.
Pedig, pedig. Nem, nem szabad. Nem feszítheted tovább a húrt Ophilia. Nyughass. Légy belátó. De olyan nehéz.
Tudom, de nézd meg legutóbb is mi történt veled. Hasonló, mások szerint felesleges locsogásod miatt tűzött ki a falra két késsel a válladba Stamiel.
Jó, tudom, de… Az emberek életútjai… oly sok tanulsággal szolgálnak nekünk.
Kész vége Ez a teljes tudathasadás. Atyám a végén keresztet vethet rám. Már ha megélem és nem gyúlok ördögi lángra… Jah, hogy ezt még túlélném.
Előbb csak tekintetemmel, majd fejem forgatásával is követem a férfi mozgását. Ám ha mögém kerül nem fordulok meg, inkább felemelt fejjel a faberakásos plafont figyelem és némán hallgatok.
- Ha murisat szeretnél alkotni testvéreiddel akkor az ő segítségüket kell kérned. Biztos szíves örömest besegítenek ebbe a buliba, ezért nincs rám szükséged. Közelebb állsz hozzájuk, mint hozzám - noha tudom, hogy minden szavam hazugság. Csak azért mert a négy lovas van kötődés, kapcsolatuk korán sem felhőtlen. De nem is baj ha ostobának néz emiatt. - Az apokalipszis a világvégéről szól. Nektek négyötök eredeti funkciója az, hogy ereiteket egyesítve a Sötétséget szabadítsátok rá a világra - vonom össze szemöldököm felé fordulva. - Valójában az eredeti elképzelés szerint akkor a világ teljes pompájában tündököl, az embereket Gabriel nem irtotta ki és Atyánk is jelen van, hogy szembeszálljon testvérével. De a feladatok véget ért, de gyanítom, hogy nem nektek köszönhető a Sötétség megjelenése. Egyéb esetben nem itt lennél. A te feladatod a Sötétség elhozatala volt a Földre, annak megakadályozását nem tudod előidézni. Démon vagy, a Sötétség szolgálója ha úgy tetszik - most vajon újra csak tesztel, vagy ezt nem tudták? Igaz számomra is nemrégiben vált valóssá miért is élnek ők. - Tudod, hogy miért csak négyen vagytok lovasok? - teszem fel a kérést.
♥§§ szószám 614§§ Facing Demons


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar


☩ Reagok :
68
☩ Play by :
Christian Camargo

Utolsó Poszt Vas. Dec. 03, 2017 9:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: I want to be your only sin • szószám: 593 • Credit:

Már az arcát látva is legszívesebben a falba verném a fejemet, de mikor értetlenkedését a szavaival is megspékeli, elveszejtem minden - máskülönben soha nem létező - reményemet az angyali faj irányába. Hüvelyk- és mutatóujjam közé csippentem az orrnyergemet, majd egy újabb, mély sóhajt hallatva legyintek, tudatva vele, hogy erre sem ma fog választ kapni.
Szerencséje, hogy a következő gondolatmenetével némileg tompít a kínjaimon, mert közel kerültem ahhoz, hogy itt hagyjam aszódni a csapdám barátságos ölelésében. Ettől függetlenül nem tudok mit hozzátenni a magyarázatához - kivételesen -, legfeljebb álmélkodhatnék, hogy nahááát, a mandulabundában ropogósra sült csirkeszárnyakba is szorult némi ész. Bevettétek, mi? Olyan nincs, hogy én ne tudnék valamihez megjegyzést fűzni.
- Szívás neki, hogy Lucifernek volt annyi esze, hogy létrehozzon engem - vigyorodok el önelégülten, belegondolva, hányszor szartam már bele abba a harmonikus levesébe az évezredek folyamán. Hehe… Na de minden móka véget ér egyszer, és sajnos ez Ophilia megcsillanó értelmére is igaz.
- Mit mondhatnék, szerinted a Mihály mellett tobzódó démonkák akkora örömmel szövetkeznek a fajtáddal? A szükség nagy úr, ne kelljen már mindent a szádba rágnom. Édes Lucifer… - forgatom meg a szemeimet türelmetlenül, tudva persze, hogy ő valami világzendítő magyarázatra és történetre várt az indokaim között, mindenesetre fogalmam sincs, mit vár tőlem, ha már elvileg annyira ismer. Nyilván vannak árnyalatai az indítékaimnak, ám ha összegezzük, minden szál egy középpontba fut be, azt pedig bármily szomorú is legyen, túlélésnek hívják. Amiért máskülönben beláthatná a tollaska is, mennyi áldozatot hozok, ki az az ép eszű démon, aki képes kötél idegekkel végighallgatni ezt a sok terelést és idiótaságot? Meg fogok őszülni.
- Jaj most el ne kezdj panaszkodni, örülj, hogy még élsz és nem valami kozmikus fekete fingfelhőben őrlődsz az idők végtelenségéig, mert nem bírtam tovább a huzavonát veled - darálom le egy levegővétellel, majd egy újabb sóhajjal pótolva az amúgy számomra felesleges oxigént, már folytatom is. - Mélységes sajnálatom, amiért a tortilla helyett nem egy 1937-es Bâtard-Montrachet-vel és vörös szőnyeggel fogadtam nagyságos személyedet - tekintek rá rezzenéstelenül, egyik szemöldökömet valahova a homlokom közepére kanyarintva az irreális elvárásai jóvoltából. Összekever valamelyik fatökű démonnal vagy angyallal, ha egyenlő és megértő bánásmódot remél tőlem azok után, hogy a hülye is tudja, az első adandó alkalommal kereket oldott volna. Lulu, adj erőt…
Az őszinteségéről szőtt önhitegető kijelentéseit már inkább meg sem hallom, biztos elhiszi magáról, hogy minden porcikája teljességgel tiszta, igaz, csupán két perccel utána jelenti ki, hogy igen is osztogatott már a nagyhírű tudásából, méghozzá nem is akárkinek, hanem egy pokolszökevénynek. Egy démonnak, aki remélem jól átverte - elvégre hajrá angyalom, szaladj le a Pokolba, és ellenőrizd az infókat -, ahelyett, hogy valóban kiadta volna a titkainkat. Hová fajul még ez a világ? Na mindegy… Legalább Ophiliának is megjön az esze, most, hogy rádöbbenhetett, nálam felesleges a kis kobakjára meg az abban rejlő információkra alapozni életbiztosítás gyanánt.
- Fantasztikus, végre haladunk - sóhajtok fel immáron sokadjára, miközben elkezdek a szobában lépkedni, távol a padlón húzódó, csinos firkálmányomtól. - Azért van rá szükségem, mert szívás lenne, ha állandó nyugdíjas klubbá válna a világ. Ennek megelőzésére pedig biztos vagyok benne, hogy tudnánk valami murisat alkotni a testvérkéimmel, de hogy mit? - vonom meg a vállaimat, megállva a sétálgatásban, és egyenesen az angyal felé fordulva. - Gőzöm sincs. Az apokalipszis a szenvedésről szól, a drágalátos teremtőtök unaloműzéséről, többek közt, ám cseppet nem arról, hogy minden bekebeleződjön egy nagy adag semmibe, már ha igazak a pletykák. Viszont fogalmazzunk úgy, nem vagyok épp beszélő viszonyban Luciferrel, hogy tőle informálódjak - teszem hozzá a végét elhalkulva, s mintha semmiség lenne, a körmeimet kezdem el vizslatni, kezeimet előtte természetest kényelmesen karba téve.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szomb. Dec. 02, 2017 9:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


HAz értetlenség ül ki újra arcomra, mely keveredik a zavarodással is. Ajkaimat újra enyhén nyitom ki, majd zárom össze. Fogaskerekeim agyamba szinte zakatolnak, félő, hogy a velem szemben ülő is meghallja azt.
- Oh, hogy úgy… Mi? De… miként? - értetlenkedek egy sort. Úgy tűnik, hogy a ma este fő motívuma értetlenkedésem lesz. Elégszer öltöttem fel eme arcot, talán le sem kellene vennem. De ami most a leginkább foglalkoztat, az az - ebben mégis mi is volt a tréfa? - kérdem őszinte érdeklődéssel. Angyal vagyok, nem viccmester, honnan tudnám, hogy ennek mi a lényege? Humoristákat sem értettem soha, el is engedtem vicceiket a fülem mellett. Noha lejegyeztem őket, de érteni. Nem ez volt a dolgom sohasem.
- Atyám az egész világ forrása. Megteremtette a földet, majd az angyalokat. Aztán Lucifer által titeket, bár ez inkább Lucifer érdeme. Benne összpontosul a jóság, ugyanúgy mint a gonoszság is. Igaz ennek a képviselője inkább a Sötétségnek kellene lennie, de az elmúlt évezredek hiányában Atyánkban is megtalálhatóak voltak vonásai. Ő egy bosszúálló és haragos Isten, jóságával és kegyelmességével egyetemben. Így van meg benne a tökéletes harmónia. A Jin és a Jang - fejtem ki végül. Nem is téved annyira, de ezen mi a meglepő? Hogy egy angyal képes így is gondolkodni? Nem lehetünk teljesen elvakultak, de mégis annak kell lennünk. Eme két állapot között kell megtalálnunk az aranyközéputat, melyet eddig tökéletesen tudtunk alkalmazni. Az utóbbi időben, azonban…
- Mentes vagy tőle, mégis egy olyan lénytől vársz segítséget, kit teljesen megvetsz - hajtom enyhén oldalra a fejem, jelezve, hogy nem győzött meg teljesen a történetéről. Az meg, hogy ki miért segít: az nem az én dolgom. Az egyetlen, mellyel immár foglalkoznom kell, hogy miként tudnám elérni a régi állapotot. Ahhoz előbb meg le kell győzni a Sötétséget.
S ebben igaza van. Halkan sóhajtom el magam és egy kósza tincset újra a fülem mögé simítok.
- Élő könyvtár, kit csapdába tartasz. Lásd be, technikád nem épp célravezető - vonom fel enyhén mindkét szemöldököm, homlokom ráncolva, csak hogy rávilágítsak politikájának hibáira. Persze nem ezért vagyok én itt, hogy kritizáljam, ez csak egy apró figyelmesség. Az is igaz, hogy nem mindenki intézheti békésen a dolgait, úgy a világ elég unalmas lenne úgy vélem. - Nem hazudok, genetikailag képtelen vagyok rá. Azt hiszem, így mondják az emberek - nézek egy pillanatra oldalra, le a földre, minta a költői kérdésemre ott találnám a választ. Aztán lassan emelem vissza rá tekintetem. Vállaimat enyhén vonom meg. - Az őszinteség az egyik erényünk, s mint olyantól nem szabad megválnunk, nem is teszem - de abban én sem vagyok biztos, hogy a többi testvérem is így gondolja. Mindazonáltal nekem úgy kell élnem, ahogy Atyám óhajtaná. Ez még mindig az ő világa.
A Viszály komolysága lassan ragad rám is. Tenyereimre támaszkodva lassan tápászkodok fel én is. Egy kósza gondolat kezd megfogalmazódni kobakomba, mely nem enged el magától. Nehezen nyelve hallgatom szavait, tudom, hogy igaz, amit mondd. Bármi amit én megtaláltam, bárki más is megtalálhatja.
- Információt. A pokolról - és rólatok. A lovasokról. Apró kérdez-felelek játékkal ping-pongoztunk Abadonnal. Sok mindent megtudott tőlem, ahogy én is tőle. - A Föld és a Mennyek országa mindig is átlátható volt számomra, de a Pokol? Soha. Információra volt szükségem, Ő megadta. Célunk egy, egyelőre, így látom értelmét, hogy segítsek neki - felelem őszintén. Kezeimet magam előtt összekulcsolva nagy levegőt véve szólalok meg újra. - Miért van pontosan szükséged testvéreid valódi erejének tudására? Mit akarsz vele kezdeni? Mire akarod pontosan felhasználni? - teszem fel neki a kérdést. - Ha őszintén válaszolsz meglehet, hogy tudok segíteni. Támpontokat adni, melyek nekem is vannak, többem nincs - fedem fel előtte a lapjaimat. Egyelőre csak homályosan.
♥§§ szószám 517 §§ Facing Demons


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar


☩ Reagok :
68
☩ Play by :
Christian Camargo

Utolsó Poszt Szomb. Dec. 02, 2017 1:03 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: I want to be your only sin • szószám: 546 • Credit:

Kijelentésére, miszerint sosem akart megölni, mélyet, rendkívül mélyet sóhajtok. Eltekintve attól a ténytől, hogy vélhetően hazudik, vagy valami gubanc van benne a gonosz elleni küzdelem kapcsán, sokkalta jobban zavar egy bizonyos képességének hiánya. Miért nincs ezeknek humorérzékük?!
- Vicceltem, Ophilia, vicceltem - közlöm vele elhidegülve, noha egészen tündéri, amiképpen a szavait csűri-csavarja. Nem kívánja senki halálát, persze ha befut egy-kettő, akkor mossa a patyolat mancsait? Nem tudom eldönteni, hogy bosszantson-e a tollas, vagy inkább lenyűgözzön a kegyetlenségével, amit valószínűleg fel sem ismer magában. Mondjuk Lulu felemlítésével a rosszabbik oldalra dönti a mérleget a megítélése vonatkozásában, ugyanis rühellem, ha bárki is róla papol. Tudom, nem az én kiváltságom, de legelső megátalkodott teremtményeként jogot tartok mindennemű privilégiumra, olyanokra is, amelyek nincsenek kőtáblába vésve.
- Akkor a nagyfatert neveznéd így? Igazából egy pillanatra megharagudtam rád, amiért azt állítottad Luluról, hogy nem érdemli ki ezt a dicső nevet, viszont ezzel az Isten minden baj forrása gondolatmenettel megvettél kilóra - vigyorodok el ördögien, tudvalévén, valószínűleg nem szándékosan helyezte ilyen fénybe a nagyérdemű teremtőjét. És azt is remélem, engem sem szándékosan nevezett sötétnek, máskülönben ez komolyan visszaveti a bimbódzó kapcsolatunkat.
- Szerinted Lucifer szívjóságból szövetkezik a világért? Szerinted Mihály szívjóságból, és nem azért áll ki az emberek mellett, mert egy fullos nőt dönget éjjelente? Ugyan már… Mindenesetre, ha ennyire kíváncsi vagy; nem fűlik a fogam az elmúláshoz, bár reméltem, hogy egyértelmű lesz, mentes vagyok mindennemű szuicid hajlamtól - na jó, ez sem olyan igaz, hiszen a legutóbbi kis bravúrom, meg amit ennek az angyalnak a tollaival terveztem tenni, nem éppen a józan eszemről és az élni akarásomról tesznek tanúbizonyságot, azonban némi egészséges izgalomhajhászás belefér a dologba, nem?
Már amennyiben izgalomnak lehet nevezni ezt a beszélgetést. Nehéz eldöntenem, hogy ennyire átlátszó módon próbál kibújni a slamasztikából, vagy ilyen pofátlanul szórakozik velem.
- Aham, miért is kutakodnék, pazarolva az időmet, amikor van egy élő könyvtáram? Ne fárassz - forgatom meg a szemeimet türelmetlenül. Ennyi, a kisujjadat nyújtod, és az egész karodat leharapja, belelovalva magát a szituáció feletti hatalom illúziójába. Kezdek kiábrándulni.
- Hazudhatsz, amennyit csak akarsz, merthogy a sajátjaid és a szeretett világod érdekében elképzelhetetlen, hogy ne használnád a csinos kobakodat. Vagy aljasabb vagy még nálam is - mosolygok rá kedélyesen, figyelve, ahogy felhasított bőrét vizslatja. Aztán a mosolyom szép lassan elhervad, minden kiejtett szavával halványodik az ábrázatomat eddig erőteljesen uraló fesztelen jó kedv. Nem azért, mert a hiedelmei szerint most aztán sakk-mattot adott a Viszálynak, hanem mert végérvényesen kiábrándított.
- Okos vagy, de nem eléggé. Te magad mondtad, az információ ott lapul a világban, és hidd el, nem fogom sajnálni a fáradtságot. Ám ha te lennél a titkok utolsó birtoklója, sem védhetne meg tőlem, drágaságom, hiszen ne feledd, kivel beszélsz. A káosz vagyok, kényem és kedvem szerint cselekszek, ha az épp nem követi az ész érveket? Hm… - vonom meg a vállaimat hanyagul, érdektelenül. - És most mélyen a nem létező lelkembe tapostál, kedves, nincs szükséged rám? Ez fájó pont volt - kelek fel lassacskán a padlóról, elkomolyodott arckifejezéssel pillantva le szánni való, törékeny valójára. - Az meg végképp, hogy mással már összeszűrted a levet, kezdhetted volna ezzel. Bár izgat a gondolat, vajon ki lehet, ha én nem férek a kis kettősötökbe bele. Ő mit tudott ajánlani? - oldalra billentett fejjel, fagyott ábrázattal méregetem az angyalt, noha nem számítok egyenes válaszra tőle.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Pént. Dec. 01, 2017 11:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Homlokomat halványan ráncolom össze, fejem enyhén félre is fordítom, mint akinek valami nem stimmel. Némán hallgatom, elmerengve saját gondolataimba. Minden, mit mondd… Számomra ez nem szokatlan, talán azért, mert én így éltem mindig. Megfigyeltem. Ennyire szokatlan lenne mások számra ez a vonás?
- De te ezt eddig is tudtad - hiszen, ha Stamiel tényleg elárult, akkor tudnia kell mi volt a tisztem odafent. Mi másért is jött volna ide? Mire jó ez a felesleges kitérő különös ismerkedésünk folyamán?
Fejemet tükörkörképként ejtem enyhén oldalra, és ajkaimat már nyitom is tiltakozás gyanánt, de aztán csak úgy maradok egy pillanat erejéig. Tán még egy légy is kényelmesen bele tudna repülni a számba így. Lassan zárom őket össze.
- Ha te mondod, akkor biztos így van - helyeslek inkább szavaira. Némán nézek csak körbe magamon, talán ezzel is jelezve számára, hogyha az életképességről van szó… jelenleg nem jeleskedek benne valami jól.
Komoly arcvonásaim gyorsan újra ráncba szedi homlokom. Szó szerint, az értetlenség ül ki rá.
- Sose akartalak megölni - javítom ki mégiscsak. Azért ha van valami amivel szembe szállok, akkor az ez lesz. - Ennek eldöntése nem az én tisztem. Soha nem kívánnám senki halálát - ami csak enyhe paradoxon hiszen csak angyal vagyok, s mint olyan jogosan követelném el a démonok létét is. A legtöbb harcost ebbe a szellembe képezték ki. Mégis amikor először találkoztam eggyel képtelen voltam úgy viselkedni vele szemben, ahogy Cassael. Utána is, ha összefutottam eggyel… sose tudtam volna megölni őket.
Szemeimet behunyva mélyről feltörő sóhaj szakad fel belőlem.
- Lucifer egy arkangyal, egy angyal. Feladata, hogy megalkossa a világban a jó ellentétét, az egyensúly fenntartása végett. Hibás elképzelés, hogy ő lenne minden bűnök forrása - csóválom meg a fejemet. - Hihetetlen, hogy mivel képesek teletömni a fejeteket, s itt a földön ezeket bárki készakarva el is hiszi - sóhajtok újra csak. Nem csak az emberi, de a démoni és angyali butaság is megdöbbent. Napról-napra. De hát mit tegyek? - Úgy sejtem, hogy nem szívjóságból akarod ezt megtenni a világért. Mi lenne hát a valódi okod? - kérdezek, hátha ezúttal választ is kapok kérdésemre. Melynek következményeként eldönthetem, hogy segítek-e neki. Vagy itt sorvadok el életem végéig, vagyis a világ végéig ebben a csapdába. Nem túl jó kilátások.
- Nem vagy rám szorulva valójában a tudásért, mely érdekel. Az emberek a világ számos helyén lejegyzetelték valódi kilétetek és azoknak minden titkát. Nem lenne sok dolgod, csak ezen helyek felkeresése. Igazából azokból még többet is megtudhatsz, feltéve, ha Gabriel nem semmisített meg minden könyvtárat és irattárat, az úgy elég kellemetlen lenne. Ha érdekel, akkor elmondhatom: a brit könyvtárba, de a Vatikán könyvtárába is számos feljegyzés lapul rólatok. Rólad. Erőtök valódiságáról - s ezzel sem hazudtam. Ott is megvannak. Szétszórva, több iratban, könyvben. Ember legyen a talpán, aki képes lenne mindazokat átnyálazni. De igazából egy szóval sem mondhatja senki, hogy nem segítettem neki. Megtettem, nemde? Egy pici kitérővel de megtettem.
Szemöldököm a magasba szökken akaratlanul is. Aztán újra előveszem értetlen arckifejezésem, az enyhén elnyíló ajkakkal. Érzem, a var felhasad, s apró vércsík vörösíti be alsó ajkam. Nyelvem hegyével tüntetem el, ízlelve saját véremet. Újra csak.
Nem Belial az első, ki felhívja figyelmem, mily erő is lappang bennem valójában. Cass, de még Don is felhívta rá a figyelmem. S ami azt illeti… az utóbbi időben a démonok jobban észreveszik ezt, mint saját testvéreim. S ez ijesztő. Képesek felhasználni.
- Talán veszélyes, talán fegyver. Én mégsem használom egyikre sem őket, állíts bármit is. Már mondtam neked a legelején: nem tudok segíteni. Nem tudok semmi hasznosat - és még ezzel sem állítok túl nagy hazugságot. Kezemet lassan elcsúsztatom hátra, halkan serceg a padlón az üvegszilánkok. Hirtelen hajtom le fejem, tenyeremet megfordítva tekintem meg vérző kezem. A sebem lassú gyógyulását.
Szempilláim újra megremegnek, s fülem mögé utasított tincseim sem takarják már ezt el.
- Mégis mi szükségem lenne rád? - tekintek fel rá mosolyogva. - Miért hiszed, hogy azzal, ha megölsz vége lesz az egésznek? Azt hiszed, hogy te vagy az első démon, aki felismerte mily tudás lakozik bennem? - hunyoritok szememmel, aztán csak megadóan legyintek. - Nincs semmi mit nyújtani tudnál számomra. De tévedsz. Ebben a világban már nincs dicső jó. Itt már csak a Sötétség van, és az ellen küzdünk mindannyian, ki-ki a saját maga módján. Te erőszakkal. Ha engem most megölsz, lesznek kik nem könnyen felejtenek el, mert lesznek kikkel megosztottam elméleteimet. A Sötétség előbb-utóbb el lesz zárva, de ha mégsem, hát ez Atyánk akarata - azt azonban már nem teszem hozzá, hogy halálommal sose kapja meg az áhított információját. Életem ugyanúgy érdeke,
mint a halálom. A tudásom az életbiztosításom.
♥§§ szószám 517 §§ Facing Demons


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar


☩ Reagok :
68
☩ Play by :
Christian Camargo

Utolsó Poszt Pént. Dec. 01, 2017 10:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: I want to be your only sin • szószám: 578 • Credit:

Ha előre tudom, mennyivel mulatságosabb fesztelenül csicseregni a tollaskával, biztosan nem a megrémítésével kezdtem volna az ismerkedésünket, hanem azzal, hogy csapdába zárjam. Mindenesetre jobb később, mint soha, ugyebár. Egyszerű kijelentésére tovább szélesedik aljas mosolyom, és be kell látnom, az eddigi, a seggükben zabot szorongató kentucky ropogós szárnyacskákkal ellentétben ez a példány egészen elszórakoztat.
- Okos vagy, de ez kevés a felismerésemhez. Ami érdekesebbé tesz téged a többi angyalnál és démonnál, az a megfigyelőképességed - persze vannak lyukak és ferdeségek a tudásában, amelyeknek hatására némi szemellenzővel jár, viszont ez az én helyzetemet segíti, és hülye leszek kiélezni erre a figyelmét. - A logikádat követve valóban nagyobb eséllyel ismernének fel az angyalok ezzel az arcommal, és mivel az hibátlan… Nyilvánvalóan te életképesebb vagy a többi ficánkánál - billentem oldalra a fejemet, mielőtt fekvő helyzetemből feljebb kecmeregve, közelebb hajolnék hozzá. Tetszik, ahogyan leolvad az arcáról a mosoly, mintha csak realizálná; egy icipici részét az imént átadta a benne lappangó sötétségnek. Az angyalok sohasem voltak tiszták és makulátlanul jók, ahhoz túlzottan sokat tudnak, s túl sokat is láttak. Ezért is utálom őket annyira, alig különböznek tőlünk, mégis pöffeszkedően emelnék magukat a fejünk fölé, hirdetve tökéletességüket és megrendíthetetlen hitüket. Aztán immáron a második arkangyaluk szúrja hátba a nagyfatert, elég kínos egy statisztika…
- Ó, ugyan már, eddig egy hajtűvel is boldogan megöltél volna, ne most kezdj el áldozatot játszani, amikor már kezdesz érdekelni - az én baljóslatú mosolyom az ő kószájával ellentétben nem menekül hanyatt-homlok az ábrázatomról, sőt. Szerencsémre az övé sem marad soká távol, és ha elképzelem mögé azt a mélyenszántó lekicsinylést s gyűlöletet az irányomban, egészen elragadtatottá válok.
- És mi van akkor, ha tegyük fel a „rossz kezek” az egyedüli esélyei a világnak? Nem éppen a drágalátos Mihályotok meg a talpnyaló testvérei szövetkeztek Luciferrel, a legnagyobb bűnök forrásával? Van még értelme dacolnod egy démonnal, kedvesem? - pillantok rá érdeklődően, mélyre száműzve magamban a kényszert, hogy belépve a csapdába, ismét megszorongassam a haját. Pedig van ebben a szőkeségben valami, amiért mindenáron el akarnám pusztítani, nem feltétlen szó szerint, de mondjuk az alapvető rendeltetésében, angyal voltában.
- Ú, nekem nagyon úgy tűnik, hogy fegyverként használod. Én speciel majd’ belehalok, amiért magadban tartod a titkaidat, ez azért elég nagy kínzás, nem gondolod? - vigyorodok el újfent, viccelődve. - Talán angyal vagy, azonban az ellenségeiddel éppen olyan gonosz, mint egy démon. Kezdesz elvarázsolni - sóhajtok fel ábrándosan, jó adagnyi színészkedéssel karöltve, igaz, semmiben nem hazudva.
Folytatnám boldogan a locsogást, amennyiben a drága véletlenül nem kezdene olyasmiről dalolni, amire nem is voltam eredetileg kíváncsi. Figyelemmel kísérem hát minden szavát, alaposan elraktározva őket a memóriámba, hátha jól jöhetnek még később.
- Csak ezt ne kezd megint, már éreztem, hogy kezd kialakulni itt valami kettőnk között! - csattanok fel, nem tudva megállni, hogy ne komolytalankodjam el a helyzetet. - Éppen erről tépem itt a számat neked, drágám, talán nincs rangod, de mint mondtad, okos vagy. Az veszélyesebb, mint képesnek lenni egy-két baromságra - magyarázom, ezúttal inkább hátrébb dőlve, megtámasztva magamat hátul a tenyereimen.
Egy darabig csendben maradok, figyelve itt-ott alvadt vértől mocskos küllemét, tipikus, angyali megjelenését, s töprengve, mi legyen a következő lépésem. Ezen a ponton igen csak sajnálnám, ha információ nélkül maradva kénytelen lennék kitépkedni a szárnyait, viszont mit tehetnék, amikor ilyen kis dacos…?
-  Miért ellenkezel ennyire? Miért nem használsz ki a magad javára? Okosabb vagy annál, minthogy dicső halált halj a nagyobb jóért, persze én hamar el foglak felejteni, meg mindenki más is. De azért elég béna indok lenne, nem? - tekintek rá higgadtan.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Pént. Dec. 01, 2017 9:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Hogy körülnéztem-e már? Mást sem teszek mióta leérkeztem. Csak nézek és értetlenül állok. Képtelen vagyok túltenni magam azon, ami itt folyik, pedig a saját két szememmel látom. Nem tagadom, ha fentről nézném jobban megérteném: onnan egészet át tudnám látni. Onnan érteném az ok-okozatot. Nem hiába, nem nekem való a földi élet, de hát mit tudok most tenni?
A leginkább, ha azon igyekezettel vagyok, hogy segítsek visszaállítani a régi rendet. Igaz itt van a legnagyobb bökkenő: a Sötétség. Atyánk vajon tud róla? Vajon ha egy új világot épít, észleli, hogy ebben mi történik?
Nyilván.
Mindenesetre erőm már nincs válaszolni, hisz tudatom elillan a napnyugtával együtt.
S mire újra magamhoz térek, addigra a sötétség veszi át az uralmat a világ eme földtekén. Talán egy-két gyertya ég a lakásban. Feltámaszkodó tenyerem és alkarom alatt megcsikordul a törött üveg. A világ lassan kezd visszatérni a tudatomban, a közelben lévő egyénnel együtt.
Ajkaim kiszáradtak, érzem cserepességük és… enyhe vas és só íze kevereg nyelvemen. Lassan érintve szám sarkához ujjamat érzem a megalvadt vért ott.
- Érdekes - nyugtázom inkább csak magamban, hogy utána csak összerezzenjek a férfi szavaira. - Okos vagyok - felelem nyugodt hangomon a tényeket. - A legtöbb démon gondolom nem látott téged soha. A régiók… úgy tudom, hogyha az egyiknek vagy is a vezére nem jelenti, hogy a többi régió démonjai ismernek. Sőt a sajátjaid sem. A pokol nagy, nagyobb a mennynél - legalább is lélekszámait tekintve. Ezen nem is kell csodálkozni. A jó és a rossz közötti csatákban mindig a rossz van túlerőben. Azonban, mintha törvényszerű lenne, a jó az erősebb. Talán a kitartása és a tisztasága adja erejüket. A démonok bárhogy is próbálkoznak, sose fognak egy ark erejéhez felérni.
Kifejtésem, hogy mégis honnan ismerem őt, talán folytatnám, ha nem hajolna közelebb hozzám. Nem dőlök hátra, pedig szívesen tenném. De az a félelem jele lenne, ezt meg most nem adhatom meg neki. Pilláim az egyszerű mondat hallatán mégis megremegnek. A mosolyom eltűnik és szinte sose látott komolyság ül ki arcomra. Végig szemeibe tekintek, de tán észreveszi, hogy minden akaraterőmet összegyűjtöm ellene. Szemem, ajkam apró remegése árulkodó lehet. Fogaimat összeszorítva feszül meg arccsontomon a bőr. Egyik kezem felemelve szemembe lógó tincseimet.
- A tudás hatalom. Ha rossz kezekbe kerül az a világ végét is jelentheti - felelem végül, továbbra sem próbálkozva azzal, hogy felálljak. Minek? Csapdája tökéletes és erős. Ezt nem tudom feltörni, innen bentről nem. A kósza mosoly visszaköltözik ajkamra. - Erről beszélek. Nem használom fegyverként, sem pedig alku tárgyaként - aztán megakad a gondolatom egy apró bökkenőn. - Angyali mizéria? - akkor tehát Stamiellel tényleg beszélt volna? Nem sokan tudnak lejövetelem körülményeiről. - Otthonomat azért kellett elhagynom, mert nem pártolom egyik oldal elveit sem. Nem vagyok csak egy rangtalan angyal, velem sokra nem mész. Hisz láthatod, még megvédeni sem vagyok képes magam. Irattáram nélkül pedig oly keveset tudok segíteni - vallom meg őszintén. Részben. Valójában nem hazudok semmiben. Legfeljebb nem mondom el a teljes igazat. Kihagyok egy-két részletet. Például azt a könyvet, de ha… Stamiellel tényleg… akkor ezt is tudhatja. De talán a harcos nem kerített neki oly nagy feneket ennek egykoron. Hisz mással volt elfoglalva. Emlékeivel.
♥§§ szószám 517 §§ Facing Demons


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar


☩ Reagok :
68
☩ Play by :
Christian Camargo

Utolsó Poszt Pént. Dec. 01, 2017 8:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: I want to be your only sin • szószám: 515 • Credit:

- Hékás, én csak a hiúba és a beképzeltbe egyeztem bele - javítom ki, noha igaza van, a pokollények zöme nem az eszéről híres. Nem mintha az angyalok, emberek és egyebek ebben különböznének tőlünk, ha hirtelen mindenki Einsteinné válna, akkor senki nem végezné el a piszkos munkát, hanem fanyalogva reszelgetnék a körmeiket egy-egy kényelmes íróasztal takarásában pihentetve a seggüket. - Így látod? Nem visszük sokra? Mondd, kedves, körülnéztél-e már a világban? - kérdezem elcsöndesedve, ajkaimon önelégült mosolyt bújtatva. Fogalmam sincs, hogy marad-e ereje válaszolni, arra mindenesetre talál magában még tartalékokat, hogy újabb értelmetlenségről oktasson ki. Édes Lucifer, miért érzik az angyalok szükségét annak, hogy egy nyavalyás szón lovagoljanak? Egy hangyányit sem ez volt a mondandóm lényege, ő meg fogja magát, szembeköp, és még végig is törli velem a padlót az untatásom képében. Ugh.
- A nálam hatalmasabb erők kritizálása a védjegyem - vigyorodok el mindenesetre, hiszen kár lenne ilyen bugyutaságról vitát nyitni, főleg, hogy mindjárt bedobja a szunyát a drágaság. Ez nem jelenti azt, hogy ne mondott volna újfent igazat, de hiába szépíti és helyezi dicsfénybe az emberiség eme jellemvonását, attól még a többségükre halált hoz a magasztos bátorság. Elvégre ki tudhatná ezt nálam jobban?

A kikényszerített pihenőjét szerencsére rövidre fogja, nem mondhatnám, hogy lenne türelmem újabb nyolc órát a kis lakásában dekkolni. Másrészt már megesz a kíváncsiság, és nem csupán azért, mert imádok mindenről tudni, hanem mert még szerintem is orbitális slamasztikába került a világunk. Szó se róla, roppant mód élvezem a nagynénink gerjesztette erőt, káoszt és pusztulást, viszont ha igazak róla a pletykák, akkor nem vár ránk más, mint a végtelenül unalmas és nyugodt sötétség. Hát mély tisztelettel köszöntem, de én nem kérek a nyugdíjas klubból. Abban biztos vagyok, hogy a testvérkéim erejével valamilyen módon összeköttetésben vagyunk a Pokol időtlen idők óta őrizgetett titkával, történetesen csak azt az apróságot nem tudom, hogy milyen módon, és éppenséggel Lulu sem áll rendelkezésre a nagy talány megválaszolására.
- Semmit? Nekem úgy tűnik, elég sokat tudsz, ha képes voltál az arcomról felismerni. Ez még a démonoknak se szokott menni - mosolyodok el bájosan, bár az utóbbi kis megjegyzéséhez mellékelt mosolyát látva valami sokkalta vészjóslóbb görbületet kölcsönöznek maguknak az ajkaim. Lassan feltápászkodok a fetrengésből, nem kelek fel teljesen, ám a sarkaimon ülve, elől a tenyereimen támaszkodva közelebb hajolok az angyalhoz.
- Megérkezett, bizony. Tetszik a mosolyod, Ophilia - néhány pillanat erejéig elégedetten figyelem az ábrázatára kiült vonásokat, aztán meg nem győzöm emlékeztetni magamat arról, hogy mennyire megvetem ezeket a szárnyas piperkőcöket. De hát hibáztathatna bárki? Belénk van táplálva az emberek bűnbe csalogatása, a történelem számára pedig az sem idegen, ha olykor egy-egy angyal gabalyodik a hálónkba. Az arkjaik között már szétoszlattam a rontásaimat, miért ne élhetnék hát ennek a példánynak a „bekebelezésével”? - Többet tudsz, mint amit próbálsz elhitetni velem, és valószínűleg másokkal is. Elvégre jó érzés, ugye? Mindenkinél nagyobb tudást őrizni magunkban, ezt pedig fegyverként és aduászként mások felé fordítani… Valószínűleg, ha nem egy átlagos gyalog volnál a sakktáblán, máshogy alakult volna ez az angyali mizéria is odafent - vonom meg a vállaimat, miközben kényelmesen törökülésbe helyezkedek, noha egy percre sem emelem el a tekintetemet az angyalról.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szer. Nov. 29, 2017 1:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


- Ha démonnak lenni azt jelenti, hogy ostoba, önelégült személyiséggel rendelkeztek, akkor nem csoda, hogy nem viszitek sokra - sziszegem halkan, elhalóan. Kevés erőm maradt. Az a maradék is lassan tovaszáll, mely a Sötétség után megmaradt. Így nem is csoda, ha ily könnyedén sikerül földre vinnie bárkinek.
Nem mintha egyéb esetben oly nehéz dolga lenne, de jelenleg még arra sincs erőm, hogy egy egyszerű démoncsapdát magunk köré rajzoljak. Az üvegcserepek egyszerűek erre a célra. Talán megneszelt valamit, ezért érzem a koponyámat széttörő ütéseket oly erősnek.
Gondolataimba próbálok összeszedni közbe mindent, amit a Viszályról tudok. Be kell látnom jótékony irományaim nélkül vajmi keveset. Múltba való kutakodásaim csaponganak és időre lenne szükségem. Azom viszont nincs. Most nincs.
- A bátorságot nem emelik piedesztálra. A bátorság egy érzelem, mely erőt ad az embereknek, túlélés szikráját csillantja fel lelkükbe. Egy oly hatalmas erőt kritizálsz, amely erősebb lehet, még nálad is - felelek vissza. Végignéztem az emberiség történetét, láttam, hogy mire képes a bátorság, a vakmerőség. Nem a dicsőségből véghezvitt bátorság ér valamit. Az szinte semmit. Az emberek megváltoznak utána. A jó harcos nagyon is sebezhető, ez tesz igazán bátorrá.
De hiába fejteném ki tovább a véleményem, képtelen vagyok. Elsötétül minden.

A sötétben állok egyedül, nem, nem is állok. Lebegek. Üres légtér, semmi más. Csak én és a végtelen sötétség.
S amikor a legigazán vagy egyedül, akkor tudsz a legjobban szembe nézni magaddal. Próbálok mindent kizárni elmémből, de képtelen vagyok. Akaratlanul is az utóbbi időszakok emlékei tolonganak elém. A félelem, a fájdalom, a kétségbeesés. S amikor azt hinném, hogy ennél rosszabb már nem lehet…
Erre kiderül, hogy az, akiben bíztál, elárul. A te életeddel játszik, s miért is? Mióta lejöttem csak a pofonokat kaptam a földi élettől. Mindenki, kiben hittem, eltűnt mellőlem. Nem találom őket. Hiszen, hol van Cassael? Ramiél? Hadrial? Nem találok meg senkit, de mások tökéletesen megtalálnak.
Lassan gömbölyödök össze magzatformájába. Rettegünk attól, ami bennünk van, de csak itt találjuk meg, ami bennünk van. Amikor teljesen egyedül vagy, urrá lesz rajtad a félelem. Azért mert hirtelen minden annyira… üres. Egy kósza könnycsepp gördül le arcomon.
Mégha egyedül is vagyok, ha szövetkezek egy démonnal, hogy a régi rendet visszaállítsuk. Ha egyedül is maradok, ki hisz Atyánkban még, akkor bármennyi ütést ki fogok állni. Muszáj tovább mennem, muszáj küzdenem ezért. Csak így lehet győzni. Eldöntöttem.
Ha ezt túlélem, nem leszek többé az, ki áldozat lesz. Magam erejéből…

Zavaros tekintettel nyitom ki szemeimet. Érzem fejem hasogató fájását. Időbe telik mire felfogom, hogy hol is vagyok. Mi történt. Halkan nyögve támaszkodom alkarjaimra és nyomom fel magam ülésbe. Szétnézek magam körül, a lakás romokban. Újra. Óvatosan megérintem homlokom, alvadt vért tapintok meg rajta. Megint.
Az idegen hang hallatán akaratlanul is összerázkódik a testem. Szétnézve magam körül lassan jövök rá, hogy csapdába estem.
Lábaimat magam mellé húzom, de nem ülök fel.
- Nem tudok a lovasokról semmit. Tökéletesen elrejtőztetek előlem, vajmi kevés, mit tudok rólatok. Erőtökről, talizmánaitókról alig. Ha magamtól ki is találtam őket, vagy csak kigondoltam, annak vélhetően semmi köze a valósághoz. A Sötétség pedig már eljött - és ha igazak a számításaim az ő megidézéséhez kell a négy ereklye. A négy lovas. A négy ómen szám, mely a világ végét teheti. - Az apokalipszis megérkezett - mondom halkan, kósza mosollyal ajkaimon.
♥§§ szószám 511 §§ Wicked game


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar


☩ Reagok :
68
☩ Play by :
Christian Camargo

Utolsó Poszt Szomb. Nov. 25, 2017 3:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: Hold On I’m Coming • szószám: 518 • Credit:

Melengető mosollyal figyelem az angyal szőke kobakját, ahogy a gyávaságomat fejtegeti. Legalábbis valami annak remélttel, magamat ismerve inkább ücsörög az ajkaimon egyfajta torz fintor, semmint az elismerés és álmélkodás leghaloványabb szikrája. Pfúj, azok olyan nyálas és emberi dolgok, én meg nem egy korcs démon vagyok, akinél a letűnt idők még olykor-olykor visszaköszönnek némi eltúlzott, halandókra jellemző vonással.
- Most komolyan arra kérsz, hogy ne legyek démon? - billentem oldalra a fejemet enyhén. Ejha, nem semmi álomvilágban élnek ezek a tollasok, vaaaagy… Vagy épp túlzottan is a realitás talaján vertek tábort, ugyanis ha engednék a kekeckedésének, a végén még olyasmit fecsegnék ki, amit nem szeretnék. Például, hogy a gyengébbek eltiprásával nem a golyóim méretét akarom növelni, ez pusztán a mindennapi zen-gyakorlatom része, mint másnak a meditálás. Ennél nagyobb kutyákkal kakaskodok, mióta világ a világ, és azt hiszem, Lucifernél már csak a nagybetűs isten volna komolyabb kihívás. Igen, az ő orra alá borsot törni, na, az művészet lenne, hiszen éppen azért bízta Lulura a megteremtésünket, mert holmi mazochista hajlamnál fogva nem elégedett meg a tökéletes kis világával. Szándékosan akarta a diszharmóniát, ennek fényében rohadt mód nehéz olyat művelni, ami még neki sem fekszik. - Drágám, a kínzásod után azt hiszem, megtanítalak rendesen beszólni másoknak, ez nagyon béna. Amúgy is, a bátorságot csupán azok emelik mindenekfelett piedesztálra, akiknek nincs ki a négy kerekük, és az életüket sem szeretik kellően - vonom meg a vállaimat, és mivel a szárnyas szentfazék még mindig nem hajlandó csicseregni, más eszközökhöz folyamodok a megtörése érdekében. Csupán azzal nem számolok a lelkes fejet-a-padlóba-verés gyakorlat közben, hogy utolsó kis fikarcnyi erejével egy leheletkönnyű kisasztalt vág hozzám. Azért annyira nem döbbent meg, hogy hanyatt-homlok legördüljek róla, de a bőrömbe fúródó, apró fadarabkák okoznak némi kellemetlenséget.
- Nem semmi! Most, amikor még a harcos társaitok is mindenkor gyengébbek, te félájultra verve képes vagy ilyen kis olcsó trükkökre. Jól megleszünk mi - vigyorgok le rá, figyelve, amiként lassan megadja magát a kábulatnak. Minden bizonnyal nem fog sokáig szundizni, szóval felkelve róla kihúzkodom magamból a fatörmelékeket, majd hamar munkához látok. Nem bonyolítom túl a helyzetet, felnyesem a tenyeremet, és amíg csipkerózsika az igazak álmát alussza, addig felfestek köré egy bájos pecsétet, ami körülbelül a mi ördögcsapdánknak felel meg. Ötvözi az erőiket gyengítő rúnákat azokkal, amelyek meggátolják trükkös vagy bármilyen módon történő meglépésüket. Mivel elég bonyolult ábra és pusztán az értékes, tiszta démonvérrel működik, nem egy közkedvelt módszer a tollasok csapdába ejtésére, elvégre az egyszerű megoldáshoz ott van a szentelt olaj, meg a tűz. De én mikor szerettem az egyszerű megoldásokat? Na ugye…
Amint minden kis vonal a helyére kerül, fél méter távolságban magam is letelepszek a padlóra. Oldalt fekve, fejemet a tenyeremen támasztva szuggerálom az angyalt, aki az elvárásoknak megfelelően lassacskán magához is tér.
- Jó reggelt, napsugaram - vigyorgok rá elégedetten, figyelve, ahogy megpróbál felülni. - Jót aludtál? Sajnos reggelivel nem készültem, de van itt más meglepi - kacsintok rá, várva, hogy a maga tempójában felfedezze a míves alkotásomat. - Rájöttem, hogy az erőszak nem old meg semmit, végre megláttam a helyes utat! - jelentem ki színpadiasan, szabad kezemmel méretes ívet kanyarintva a levegőbe. - Szóval dumcsizni fogunk, mit szólsz?

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Kedd Nov. 14, 2017 4:41 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Csak vibráló mosolyom játszik orcámon, miközben fejem enyhén félre hajtom. Így hallgatom előbb a helyeslését, majd pedig az enyhe visszakozást. Hát persze, félreértett. De ez most lényegtelen is, a tényen nem változtat az, hogyha valaki ellenkezik sorsának akaratával. Már ha a velem szemben álló démon hisz az ilyenekbe. Kellene. Nem véletlenül találták ki és nem az emberek.
De erre nem sok időnk van, hogy belemélyedjünk. Van jobb dolgunk is. Ugyanis eszem ágában sincs segíteni neki, még ha szépen kérne sem. Még ha tudnám, hogy azért kéri azt hogy a régi rendet visszaállítsa. Már így is segédkezek egy démonnak. A Pusztítás, még ha azt sem teljesen önszántamból, tudja, hogy mivel jár ez a játék. Az emberek kipusztítása nem csak az ő életüket sodorja veszélybe, ebben igaza van. A vele való egyfajta szövetség miatt már így is szárnyaim levágását kockáztatom. Ám célomtól mi sem tántorít el. A régi rendünket vissza fogjuk állítani. Ebben biztos vagyok.
Ezért hát a földön fekve is ragaszkodom makacsságomhoz, még ha az csak félig való. Szavaim azonban igazak. Sose hazudnék sem angyalnak, sem embernek, még egy démonnak sem tudnék. Ezt kódolták énbelém.
- Ne légy hiú és beképzelt, csakhogy azt hidd jobb vagy a többi démonnál - sziszegem fogaim között. - Csak mert nálad gyengébbel kezdesz, még nem te leszel a legerősebb és a legkülönb démon, inkább csak a leggyávább - szólok továbbra is, mit foglalkozva szavaim következménnyel. Jelen helyzetemben, jelen tudásommal, mely vele szemben adatott, ezeket mind igaznak vélem. Hogy is van? Ha neki egy angyal nem, akkor én miért is egy démonnak? Oh ezek az öngólok. Kár hogy nem fogékony ezek kifejtésére.
- Minden, mit tudok, csak az, amit te is - szorítom homlokom a padlóhoz. Szemeim sarkából látom az üvegszilánkok lassú táncát, rajtuk meg-megtör a nap aranyló fénye. Némelyik darabja elvakít. Tudatom egyre tisztább. - Csak annyit tudok, mely végig kísért titeket a földön, többet magam sem - a könyv, csak arról ne beszéljek, de még ha mégis?
Mi információt találna benne? Vajmi kevés az én kutatásaim alapján. Amitől akkor rettegtem az már bekövetkezett… Hát akkor…
Oh ne…
- Mégis milyen legyen egy angyal? - nevetek fel keserűen. A szorítása mégis enyhül derekamon, a fájdalom tovaszáll. Senki sem mondta egykoron, hogy ilyen a materiális világ. Hallom lélegzetét fülembe, hajam cirógatja. Kezeimet magam mellett támasztom. Szavai késként hatolnak testembe. Gyorsan mozdulok, de ő is.
Homlokom megismerkedik a padlóval, szinte hallani vélem koponyám törését. Tudatom homályosul, olyan lehet a kezébe, mint egy rongybaba. Talán csak a képzeletemben él a mozdulatom. Egyik kezemet hátra rántva egy bútort igyekszem repíteni a rajtam ülő teste felé, hátha ezzel leszáll rólam. Nem tudom. Akartam ezt csinálni, de hogy véghez is vittem-e?
A világ elhomályosul előttem. A napfényt mit sem zavartatja vérző koponyám. A bőröm felszakadt annak közepén, vöröslő nedvem melegen folyik orrnyergem irányába. Tudatom már máshol jár, elszakadt innen. Szemem felakadva hanyatlok a padlóra, élettennek tűnő testemmel.
De ez még nem a vég. Pár perc, vagy pár óra kell hozzá, hogy regenerálódva újra magamhoz térjek.
Fejem zsong. De miért?
Hirtelen pattannak ki szemeim és próbálok felülni, már ha ez lehetséges jelenlegi állapotomban.
♥§§ szószám 511 §§ Wicked game


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar


☩ Reagok :
68
☩ Play by :
Christian Camargo

Utolsó Poszt Szomb. Nov. 11, 2017 5:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ophilia & Belial
When there is Light, there is Shadow
Zene: Seven Devils • szószám: 495 • Credit:

Egyik kezemet kényelmesen átvetve a derekamon, másikat pedig az arcom elé emelve vetem magamat a körmeim mély elemzésébe, mialatt az angyalt hallgatom.
- Ezt nem vitathatom, csak ha nagyon akarnám - értek egyet vele abban, Lucifer, ha kívánná, pikk-pakk a semmivel tehetne egyenlővé, pusztán az a különbség közte és a nagyfater között, hogy nem akármikor. Máskülönben nem hajkurászna hetedhét országon keresztül, mint ahogyan teszi most is, hanem kinyiffantana egy kényes gondolatfoszlánya okán, vagy szimplán odahókuszpókuszolna magához. Persze hülye lennék mindezt tudatni a drága angyalkával, nekem attól nem lesz több az önérzetem, ha a szájába rágom a nyilvánvaló tényeket. - Viszont drágaságom, attól, mert el tudok taposni egy hangyát vagy egy embert, még nem lesznek a bábuim - vigyorodok el, újfent rá emelve a pillantásomat. Tény ami tény, vannak démonok, akik tényleg csak a lábaim edzésére vannak kitalálva, és biztos ez a tündéri teremtmény is hasonló szolgálatot teljesít a mindenható atyaúristen és az arkangyalok szigorú felügyelete alatt, ám elég merész gondolat összehasonlítania magát velem. Velem, a legelső Lovassal, Lucifer cimbijével-ha-épp-nincsenek-összeveszve, a Viszállyal, akinek energiái soha nem látott mértékben tombolhatnak, hála a drága jó Sötétségnek. Feltéve, ha igazak a pletykák, noha ki más tudna ekkora banzájt csapni a Földön?
A kedves magabiztosan állítja, hogy ismeri minden kis sunyiságomat, én meg hagyom, tengődjön ebben a hitben. Az ő győzködésénél és az ostobákra jellemző nagyzolással kikotyogott információk bőkezű osztogatásánál van jobb dolgom is, például felizzítani egy kicsit a hangulatot kettőnk között. Szinte olvadozik a nem létező szívem, látva, hogyan küszködik a számára jelentéktelen oxigénért, és amiképpen igyekszik kitörni a szorításomból. Már-már el is mosolyodok, csakhogy újfent sikerül egy igazi ünneprontó módjára kukáznia a hangulatomat.
- Nekem egy angyalka ne mondja meg, mit csináljak. Azt teszem, amit akarok, de ugyanezt nem fogom elviselni egy, a közeljövőben szárnyaszegett tollastól - magyarázom neki visszafojtott hangon, elégedettségem pedig kezd visszatérni bensőmbe, amiként a földre kényszerítem karcsú alakját puszta gondolati óhajom hatására. A rátelepedés csupán hab a tortán, kicsiny önérzetének további földbe döngölése.
- Te vagy nagyon hülye vagy, vagy remekül tetteted. Még jó, hogy nem tudok róluk, mit hiszel, démonok között csak úgy burjánzik a bizalom? Türelmes vagyok, édesem. Még. Szóval hadd halljam az elméleteidet, amelyekről már csicseregtél másnak is - együttműködésre próbálva ösztönözni, hozzáteszek még a fájdalmához az oldalának pöppet vadabb „cirógatásával”. A torkából felszakadó kiáltás édesgeti a füleimet, nem úgy, mint az újabb megszólalása. - A nem tudás és a nem akarás két külön dolog. Nem eszem meg a szent, naiv, ártatlan angyalka vagyok maszlagot - közlöm vele, noha nem kerüli el a figyelmemet a korábbi kapkodó légvételeiben beállt változás, meg az a parányi tény, hogy körülöttünk megmozdulnak az üvegszilánkok. Hát, nem adja könnyen magát. Legyen kedve szerint, akkor délutáni pihenőzünk. - Majd folytatjuk - hajolok közelebb hozzá, halkan sutyorogva a fülébe, aztán felegyenesedve, marokra fogom a haját mindkét kezemmel, és amennyiben nem gátol meg valamilyen úton-módon, jó párszor erőteljesen a padlóba verem a fejét. Tudom, tudom, nem a leghumánusabb altatómódszer, de senki nem mondhatja, hogy nem próbáltam meg szépen játszani.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Vas. Nov. 05, 2017 8:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Azt hiszem, hogy ezt nevezik az emberek igen mulattató szituációnak. Ekkor érzik magukat igazán jól, vagy hogy is mondják? Elégedetten? Szórakoztatónak? Mióta is vagyok lent, és még most sincs fogalmam arról, hogy mely beszélgetéseknél milyen érzelmeket is kellene mutatnom feléjük. Vagy eme démon felé. Mindazonáltal tényleg érdekes, hogy mennyire nincs tisztába létével, vagy ha igen, akkor is csak engem akarna megtéveszteni? Vagy ezzel hitegeti magát? Azt hiszem, hogy a válasz lényegtelen is, nem az én dolgom ezt megítélni.
- Valóban nincsenek - azonban mégsem bírom ki, hogy ne szóljak vissza. - Csakhogy amilyen egyszerűen teremtett, úgy el is tud pusztítani. Léted tőle függ, ahogy az angyaloké Istentől. Amint elpusztításunk döntését meghozzák valójában mindketten tehetetlenek vagyunk - mosolygok rá kedvesen. - De azt hiszem, hogy számos hasonlót már te is végignéztél. Lucifer miként veszi el azon démonok létét, kikre már nincs szüksége - ahogy én is végignéztem Atyám miként buktatja meg angyalait, hogyan küldi a földi halálba őket. Ez a sorsunk. Ha ez nem bábság, akkor mégis mi?
- Tudom - felelem egyszerűen, minden fennhéjazás nélkül. Valóban egyszerűen csak tudom, hiszen végignéztem. Innen is tudom, hogy ki ő. Nem is értem, hogy miért mondja, hogy bár tudnám, ha tudja, hogy tudom, főleg azok után, hogy most mondtam el neki, hogy tudom, ki is ő valójában. Zavaros egy állapot mit ne mondjak.
Zavarosok a démonok maguk is. Az egyik értelmesen tud hozzánk közelíteni ha hátsó szándékkal akar valamit, amíg a másik meg… hát ilyen, amilyen a Viszály is.
Az események azonban felgyorsulnak, s már torkom is szorongatja. Nagyokat lélegezve hallgatom szavait, pupilláim kitágulnak, ajkaimról eltűnik a mosoly, mégsem szólok semmit. Mit is mondhatnék, hogy jegyezzem is? Hogy pontosan tudom, hogy mikre képesek az ő fajtái? Ezzel viszont csak egy dolgot ér el.
Támadásom nem úgy sikerül ahogy akartam, halk kiáltás tör fel összeszorult torkomból, s amikor elenged, torkomhoz emelem saját kezem, megfogva azt.
- Ne undorodj attól, amit fordítva te is megtettél - felelem neki vissza kissé elhátrálva tőle.
Vagyis szeretnék, de valami a föld felé húz. Küzdök ellene, halk nyögések és hogy csak pár pillanattal később tud odaszögezni jelzi ezt neki. Ha azt hiszi, hogy könnyed adom magam, akkor… rosszul.
Két kezemet a földhöz tapasztva próbálok felkelni, ám ekkor ő nehezedik rám. Opálos tekintettel figyelem a napfényben megcsillanó üvegdarabokat.
- Nem tudom, hogy miről beszélsz… A te testvéreid ezeket neked kellene tudnod… - felelem neki, azzal az eltökélt szándékkal, hogy nem válaszolom meg neki a kérdést, holott még én sem vagyok biztos a válaszba. Majd a könyvre gondolok. A fenéket, ha már régóta itt van, akkor megtalálta? De akkor is faggatna? Elég lenne csak azt elvinnie…
Felsőtestemmel már épp felemelkednék, amikor megérzem a kínzó fájdalmat az oldalamba. Hangosan kiáltok fel, s homlokon halkan koppan a padlón. Hangosan lélegzem. - Már mondtam, hogy nem tudok segíteni… - sziszegem neki. Légzésem lassul és összpontosítani próbálok. Az ablaktörmelékek. Halkan rezegnek meg. Tán azt hiheti, hogy teste ellen akarom irányítani őket, holott csak magunk köré rendezem őket. Látszólag egyenetlenül.

♥§§ szószám 494 §§ Wicked game


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar


☩ Reagok :
68
☩ Play by :
Christian Camargo

Utolsó Poszt Vas. Nov. 05, 2017 7:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ophilia & Belial
When there is Light, there is Shadow
Zene: Seven Devils • szószám: 454 • Credit:

Elgondolkodtató, vajon ösztönéből fakad a kötekedés és az állandó visszakérdezgetés, vagy szándékkal óhajt belőlem információkat kicsalni? Nos, ha az utóbbi érvényesül, be kell látnom, nem csinálja rosszul a dolgát, Lulu amatőr, fiatal teremtményei biztosan fejest ugranának a balhéra hívogató csapdájába. Én azonban nem fogom elárulni Lucifert, legyen bármennyire is dühítő az angyaltestvérei iránt érzett gyomorforgató elköteleződése, vagy a tudat, jelen helyzetünkben gondolkodás nélkül elválasztaná a fejemet a testemtől.
- Nem kívánom, hogy tovább lássanak, ezek pusztán tények. Tények, amelyektől nagyon, nagyon elégedett tudok lenni. A többi maszlagot tartsd meg nyugodtan, nem különösebben érdekelnek az angyalok indítékai. Viszont ne sértegess, nem vagyok bábu - fintorodok el, ezúttal is túlzással reagálva a kijelentésére, mintha csak szenteltvízzel fröcskölgetnének. - Lucifer teremtett, és ennyi. Nincsenek kódok a tudatomban, gátak az elmémben, a kedvem szerint létezek - billentem oldalra a fejemet, fennkölt mosollyal méregetve karcsú, szemrevaló alakját.
A tortillából nem kér, amiért nem is tudom hibáztatni, főleg, hogy előre figyelmeztettem annak förtelmes voltáról. Mondjuk, ha a világ legízesebb ínyencségét kínáltam volna neki, sem hiszem, hogy elfogadta volna egy magamfajta démontól, pedig esküszöm, nem volt benne csapda!
- Ó, ha tudnád - vonogatom meg a szemöldökeimet a megfelelő emberek összeugrasztásáról szóló rövid összefoglalója okán. Kivételesen igazat szólt, ám a legnagyobb dobásomról még biztosan nem tud. Kényszerem van arra, hogy eldicsekedjek a huszonhat éve történtek valódi részleteiről, ennek ellenére végül a hallgatás mellett teszem le a voksomat. Nem érdemli meg ennyi bosszantás után az igazi szaftos pletyiket.
- Törékeny bizalom?! - szinte hisztérikus nevetés tör fel belőlem, mikor már a csinos torkát szorongatom, megelőzendő a sietős lelépését. - Hjaj, nagyon elbűvölő vagy, de akkor jegyezd le magadnak a Viszály-féle alkumódszereket is, mert ez nem olyan lesz, mint amihez ti szoktatok - vigyorodok el fenyegetően, mielőtt azonban még bármit tehetnék, a kis aljas el akar lökni magától. Nem eresztem persze, és csupán azért hátrálunk néhány lépést mindösszesen, mert nem számítottam a vehemenciájára, vagy úgy alapvetően a támadására.
- Ejnye… Na, ez nem volt szép dolog. Hozzám értél a szent angyalmancsaiddal, ez undorító - fintorodok el, miközben eleresztem a torkát, viszont nem hagyok neki sok időt a lehetőségeinek felmérésére, tudatommal egyszerűen hassal lefelé a földre kényszerítem. Gyengültem a nagynénink felbukkanása óta, egy mezei tollassal mindenesetre még el tudok bánni.
- Lehet, hogy te nem vagy szörnyeteg, angyalom, de én igen - újfent mosoly díszíti ábrázatomat, mialatt kényelmesen elterpeszkedek a hátsóján, már amennyiben nem tudott valahogy felülkerekedni rajtam. Ujjaimat végighúzom ruhával fedett hátán, majd egyre lejjebb haladva, a derekán. - Akkor beszélgessünk. Mit tudsz a testvérkéim kabaláiról? Tudod, amelyekben az erőiket gyűjtik. Megesz a kíváncsiság - széles vigyorral harapok az alsó ajkamba, mindeközben ujjbegyeimet a lány oldalaiba mélyítve. Nem hasítom fel a bőrét, de elég nyomást gyakorlok ahhoz, hogy kellemes fájdalmat okozhasson a szentemnek.


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/5
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
11
Bukott Angyal
3
Ember
5
Félvér
3
Harcos Angyal
8
Vadász
9
Nephilim
2