We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Ophy's little house
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Hell or Heaven
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
294

Utolsó Poszt Pént. Dec. 29, 2017 12:18 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


***
szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





Utolsó Poszt Csüt. Dec. 28, 2017 9:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: Bones • szószám: 374 • Credit:

Kéretlen, noha kellő felkészültség mellett előre belátható történelemórája hallatán leheletnyire szaladnak fel csupán a szemöldökeim, miközben egymásba font kezeim egyikével az ellentétes felkaromon kezdek ütemes dobolásba az ujjbegyeim közvetítésében. Ami tulajdonképpen meglep, az nem az angyal kényszeres tudásátadása, hanem a tény, hogy felismeri annak feleslegességét. Okkéé, ennyire nem leszek ünneprontó, talán egyszer még hasznát veszem ennek a rám erőszakolt, unalmasnak ható információtengernek. Mindenesetre gonosz kis mosolyt varázsol a szám sarkába az önkorrekciója, sejtve, hogy mennyire nehezére eshet magában tartani a sok-sok okosságot, amit az élete során magába szippantott. Lássuk be, ez engem is rohadt mód bosszantana, szeretek okoskodni, kínozni az embereket a csúfos igazsággal, egy különbség van pusztán közöttünk; én nem fognám vissza magamat. Ha a kitartó szövegelésemmel még tovább táncolhatok mások idegein, akkor az érdektelenség már nem is hat olyan bosszúsnak. Hehe…
- Miért éppen Szentpétervár? Néptelen helyből elég sok akad manapság a Földön, tudod, apokalipszis meg hasonlók miatt - vonogatom meg a vállaimat vigyorogva. Luciferre esküszöm, imádom a kis szorgos hangyákat, pardon, halandókat, viszont a kihalás-közeli állapotuk éppen akkora elégedettséggel tölt el, mint amikor a túlnépesedésüket világméretű háborúkkal oldották meg tudat alatt. Mármint most komolyan, itt szűkölködnek a cuki kis városaikban, miközben töretlenül hisznek abban, hogy a sorsukat maguk formálhatják. Hát olyan kis zabálnivalóak!
Na de elkalandoztam megint, pedig kivételesen nem ártana odafigyelnem, főleg, ha már én kíváncsiskodtam a jellegtelen ékszerről.
- Csak démonok ellen? Nem mintha az önérzetemet sértegetnéd, de a saját fajtád sem az ártalmatlanságáról híres mostanság - közlöm, miközben elveszem tőle a nyakláncot, ügyelve persze, hogy ne érjek hozzá az angyalmancsához. Brr… - Azért elismerem, elmés kis csapda, nem keresünk előtte egy démont is, hogy láthassam a hatását? Rajtam kívül, persze - vigyorom tovább szélesedik az ábrázatomon, mialatt a nyakamba akasztom az ékszert. Hát... A jó ízléstől messze van, a démoni divatrendőrség szerintem hamar lekapcsolna, ha máskor is ilyen ékekkel flangálnék a világban, de azt hiszem, egy alkalommal túlélem.
- Ó drága, elkényeztetsz - sóhajtok fel örömtelien a könyvet látva, ami kiküszöböli a felesleges érintkezésünket. Tényleg angyali! Fordított esetben én addig bosszantanám a tapicskolásommal, amíg savval támadna kedve meglocsolgatni a bőrét, hátha megszabadulhat az érintéseim emlékétől, nem hogy megoldást kínálnék! Na mindegy. - Oké, fogom. Narniába vagy Smaragdvárosba is elugorhatunk - kacsintok rá, erősen ráfogva közben a felkínált könyvre.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
323

Utolsó Poszt Kedd Dec. 26, 2017 11:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Nevetését hallva fejem félrehajtva nézegetem az ülő férfit. Továbbra is szokatlan számomra, hogy mit talál ennyire viccesnek. Hol az egyik, hol a másik oldalra döntöm fejemet, hajam pedig lágyan követi mozgását. Olyannyira, hogy egy ponton túl egy tekintélyes tincsmennyiség takarja el látásomat. Gyakorlott mozdulattal illesztem fülem mögé őket, noha tudom, hogy csak egy pillanatomba kerülne, hogy takaros kontyba illesszem fejem tetejére.
De lassan érthetővé válik, hogy mire akar célozna. Némán, mosolyogva hajtom le a fejemet. Meghagyom őt ebben a hitben. Azonban igaza van, az angyalok segítségét nem kérném. Jah, hogy nem is ezt mondta. Mégsem kérném. Vérével nem csak ő tud pecsétet rajzolni, én is tudok idézni. Nem, korán sem angyalt idéznék meg. Vannak démonok, kik tartoznak nekem. Nem lennék sokáig bezárva, csak amíg itt lenne.
Ezt az információt mégis megtartom magamnak. Apró kalandomról senkinek sem kell tudnia, minél kevesebben tudnak arról, hogy démonoknak is segítek, annál nagyobb… Micsoda? Biztonságban vagyok? Ostoba vagy Ophilia.
A dolgot mégis elengedem, nincs értem erről tovább tárgyalnunk, valahogy sürgetőbb problémám akad, s lám, a Viszály is kezdi belátni, hogy nem tarthat itt örökké.
- Ühm, szép város. 1703-ban alapította I. Péter cár, ezzel akart nyitni Európa felé. Remek lehetőség volt a kikötője miatt, és igazából elég hamar fel is virágzott. Lassan az európai történelem részévé vált, fontos alkotóelemévé a… - kezdek bele, de amikor visszafordulok a démon felé, félbehagyom a mondatom. Talán, előbb utóbb… Leszokok erről. - És néptelen az utóbbi időben, igen előnyös nekem - fejezem be végül, hogy miért is odamegyünk.
A lánccal a kezembe lassan sétálok vissza Belial elé. A csapdát természetesen messzire kerülve. Na jó nem messzire, csak egy kicsit. Kikerülve. Nem kell, hogy újra elrejtsen.
- Démoncsapda ellen - nyújtom át számára, egyik ujjamon lógatva a láncot. Ne, ne higgyétek, hogy akarom, hogy hozzámérjen. Úgy tűnik az érzés amúgy is kölcsönös. - A palota köré egy igen erős démoncsapdát írtam. Igazából csak egy régi, elfeledett példánya, rengeteget felejtenek a démonok és az angyalok - sóhajtom halkan. - Eme csapdát a holdkő semlegesíti. Amíg a nyakadba viseled, a bőrödhöz érve, nem érhet baj odabent. Ám ha leveszed lassan égsz el. Belülről - vonom fel egyik vállamat, mint aki amúgy nem is tehet erről az egészről.
Kövezzetek meg, de mikor gondoltam volna én azt, hogy valaha odaviszek egy démont, ahol épp a kutatásaimat végzem? Na jó nem mindet, de az ezzel kapcsolatosakat épp ott. Másokat, természetesen máshol. Semmit sem tartok egy helyen.
Újabb kérdésére azonban akaratlanul is felvonom egyik szemöldököm. Oldalra fordulva veszek le egy könyvet a polcról és nyújtom azt is felé. A lánccal ellentétben azonban ezt nem engedem el. - Fogd erősen - javallom neki, és ha a lánc is a nyakába került és a könyvet is megfogta, akkor lényegében csak egy pillanat töredéke lesz az egész csupán…
♥§§ szószám 459 §§ Facing Demons


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Hétf. Dec. 25, 2017 7:02 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: Bones • szószám: 510 • Credit:

- Na nem mondod - motyogom az orrom alatt, figyelmem töredékével adózva csupán az angyalnak, ugyanis roppant mód leköt a térdemen átvetett lábamat ékesítő cipő orrára ragadt sárdarab. Pillanatnyi lustaságom végett a tudatommal próbálom lepattogtatni a bosszantó koszt a drága, fekete bőrről, csakhogy a megátalkodott majdhogynem makacsabbnak bizonyul, mint jómagam. Homlokom ráncba szedődik, és talán még a fogaimat is elkezdeném szorongatni az ádáz csata közben, ha nem ütné meg a füleimet az évszázad vicce. Ophilia közönyös feleletét hallva mélyről jövő nevetés tör fel belőlem, és amennyire a tarkómon összekulcsolt kezeim engedik, még a fejemet is hátravetem, felhagyva az egy az egy; Belial a Sár elleni küzdelmemmel.
- Na igen, hozzád biztos nem rongyolna el az arkangyal hadosztály, félretéve az évtizedes nézeteltéréseiket - vigyorgok rá gúnyosan, noha nem álltatom magamat azzal, hogy ilyen könnyen irigységet vagy szomorúságot hinthetnék el a szösziben a végtelen magány beharangozásával. - Gondolom az sem bosszantana, ha itt téblábolnál, körülötted zajlanának az események, és te semmit nem láthatnál belőlük, semmit nem hallhatnál belőlük, semmit nem tehetnél a történtekért vagy éppen ellenük. Éppen ilyen típusnak tűnsz - jegyzem meg szarkasztikusan, hiszen próbáljon bármennyire is megetetni ezzel az „Engem nem tudsz megtörni az örök magánnyal” dumájával, képtelen vagyok elhinni, hogy valóban tisztában van a semmi fogalmával. A kis Raguel kivetüléses példájából tanulva tökéletesítettem a csapdáimat és eszközeimet, nehogy legközelebb is befürödjek egy ilyen amatőr hibával.
- Ühüm… - konstatálom a kijelentését, amivel nem tudhatnék vitába szállni, igaz azt sem értem, miért érezte szükségét annak, hogy megossza velem a tényt. Sokat okultam a tollasokról, kínosan és démonhoz méltatlanul sokat, ám még mindig vannak dolgok, amiket nem tudok megfejteni velük kapcsolatban. Lélek nélkül is közelebb állok az emberi működéshez, mint ők valaha, szóval nehéz elképzelnem, mi zajlik le néha abban a böszme robotagyukban. Úgy érzem, nem a mostani lesz a megfelelő pillanat a világmegváltó felfedezéseimhez, főként látva, hogy Ophilia kezd akcióba lendülni.
Kérésére, ha nem is örömmel, de megrongálom a gondosan felpingált csapdámat, majd jobb lábamra helyezve a testsúlyomat, és kezeimmel a nem létező hajszálait igyekezve leküzdeni az arcomról figyelem, amint lázasan kutat a könyvespolcán.
- Ó, csak oda a szomszédba? - vonom fel a szemöldökeimet a váratlan kijelentésére. Na igen, vannak kevésbé csupa tejfel és szórakozás részei a démoni létnek, például, hogy az angyalkákkal ellentétben nem tudunk csak úgy elreppenni a világ egyik feléből a másikba, össze-vissza manipulálva a teret és az időt. Ennek kiküszöbölésére kitűnő szolgálatot tettek a Pokolba nyíló kapuk, nyilván előbb alá kellett szállni az Alvilágba, aztán onnét tovább, azonban a két lábon rongyolásnál vagy a testem hátrahagyásánál csábítóbb opció volt. Hát ja, volt. - Nagyszerű. És mire fel az a lánc? - bökök fejemmel a kezében szorongatott, szemrevalóan egyszerű darabra, leginkább persze az időt húzva, mert ahhoz, hogy felszálljak az angyali hullámvasútra, kell némi eltökéltség és vak bizalom, nehogy hullavasút legyen belőle a végén. Bwah, undorító, komolyan egy tollas segítségére kell támaszkodnom? Ha valamiért szíjat verhet majd a hátamon Lulu, akkor az ez lesz.
- Ugh, jól van, menjünk együtt. Mit kell csinálnom? Muszáj hozzád érnem? - kérdezem fanyalogva, lassú léptekkel közeledve az izgatottságtól ragyogó valójához.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
323

Utolsó Poszt Hétf. Dec. 11, 2017 9:37 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Vállam fölött nézek vissza rá, teljes nyugalommal arcomon. Érzelmek színfoltja sem fedezhető fel bennem. Mégis hogyan lenne ez lehetséges? Azt sem tudom hogy mit kellene most éreznem. Féljek? Vessem meg? Csodáljam? Az ilyen dolgok nekem egyszerűen csak nem mennek. Érzéketlen lények vagyunk, habár a fizikai érzeteknek ki vagyunk téve.
Szavai azonban elgondolkoztatnak. Akinek ép esze van. Ajkaim szegletébe enyhe mosoly bujkál, fejem enyhén lehajtom és újra csak hátat fordítok neki.
A törött ablakon enyhe szellő simít végig arcomon, hajamon. Törött üvegcserepek sercegnek talpam alatt. Kitekintve a köd lassan alászáll a városra. Az oly szokványos jelenség, mégis el tud képeszteni. A köd sejtet, elrejt.
Testvéreire adott válaszára csak egy halk sóhaj tör fel torkomból. Persze, persze Ophilia, senki sem gondolkodhat el, egyébként lényeges kérdéseken. Én sem tettem. Eddig.
Lassan fordulok vissza felé, csendben maradva. Újabb válaszára szintén nem tudok mit mondani. Sóhaj sem szakad már fel torkomból.
- Makacs vagy - felelem végül, nyugodtan. Meg kellene lepnie, hogy angyal szolgával hozakodik elő, de a mai világban igazából bármi lehet. Gondolataimat inkább az köti le, ha Atyánk visszatér, akkor ezen testvéreim miként számolnak majd el.
- Csak arra utaltam, hogy felesleges fenyegetőznöd azzal, hogy fogságba tartasz. Tudom, hogy mit tettél Raguellel, s végül miként szabadult ki. Nem kergetek hiú ábrándokat, megfélemlíteni mégsem tudsz ezzel - vonom újra enyhén össze szemöldököm. Hangom már-már színtelen. Nem fogok kétségbeesni ha saját elmém társaságába száműznek. Elvoltunk az elmúlt évezredekben, nem hinném, hogy pont most okozna gondot.
Vakságban éltem negyed évszázadon át, s bár most nem kívánom, de ha rákényszerítenek megtenném újra.
- A Sötétség mindenkire hatással van - hajtom enyhén oldalra a fejemet, hogy aztán teljesen megfeledkezzek róla.
Elmémbe kavargó káoszon kell most úrrá lennem, rendet tennem benne. A nemrég olvasottak kavarognak benne, a lovasok ismertetője, a négy. A négyes. Az az szám, mely hatással van az egész világra. Véletlen lenne?
Nem, véletlenek nincsenek. Atyánk műve lenne? Vagy valaki másé?
Hirtelen válok izgatottá, tudatom szinte felrobban a megvilágosodástól. Lehet, hogy teljesen tévúton járok, de nem… Az nem lehet. Kizárt, ahhoz ez túl összefüggő. Túl logikus.
S talán ezt látja rajtam Belial is, hisz lassan sétál felém, én pedig már akkor talpon is vagyok. Feszülten figyelem mozdulatait, s amint a kör megtörik, azon nyomban fordítok neki hátat. Talán még a lendület által felkapott hajam is végigsimít arcán.
- Szentpétervárba kell menni - kezdem kapkodva, ahogy az egyik polchoz sétálok, s mint egy eszement dobálom le onnan a könyveket. Melyek még így is helyes rendben érkeznek a földre. - A Romanov palotába. Ott van minden válasz - Egy Thomas Jefferson életrajz könyvet felcsapva, óvatosan emelek ki belőle egy aranyláncot, rajta egy opál színű kristállyal.
- Együtt akarsz menni, vagy ott találkozunk? - fordulok immár felé, tenyerembe rejtve a látszólag szükségtelen ékszert, tekintetem a démonét keresi. Szívem szerint egy helyben toporognék, bontanám szárnyaim és már itt sem lennék, hanem ott. A hideg Oroszországba. Mégis itt állok, magamra kényszerített nyugalommal. Szárnyaim csak azért nem vettem még elő, mert tartok, hogy valóban le kívánja azokat vágni: ahogy fenyegetett vele.
♥§§ szószám 677 §§ Facing Demons


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Pént. Dec. 08, 2017 11:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: I want to be your only sin • szószám: 654 • Credit:

Azért megnyugtató, hogy nem egy teljesen süsü angyallal van dolgom, legalábbis erre enged következtetni a pofátlan kis elfordulása, ami nehezíti a szíve kiszakítását, bár nem teszi fájdalmatlanná és lehetetlenné a procedúrát.
- A-a! Egy veszélyesen önhitt és sértődékeny lény nem tenne a kedvemre, akinek van ép esze, az inkább nem keresgélné a határaimat - tudatom vele a röpke évek tapasztalatait, mialatt fenséges mód lepottyantom a seggemet a poros fotelba. Bal lábamat átvetem a másikon, persze úgy, hogy ne préseljem szanaszét a halandó férfiak kiesett agyi funkcióit helyettesítő tartozékaimat, szóval csak a bokámat himbálóztatom a másik térdem biztos támasztékán. Kezeimet mindeközben léhán összekulcsolom a tarkómon, és úgy figyelem a tollas jelenleg kevésbé tollas hátát. Ahw, változatlanul jó érzés lenne egyesével kitépkedni a pihéit, aztán párnába gyömöszölve elküldeni Lulunak karira. Biztosan oda meg vissza lenne a meghatódottságtól, közvetlenül még azelőtt, hogy újfent elátkozná a napot, amikor kipottyantam a tudatából.
- Fontosabb dolgok kötöttek le annál, minthogy azon törjem az agyam, minek kellett még három bosszantó tesót mellém varázsolni - vonom meg a vállaimat, várakozóan függesztve a szöszkén a szemeimet, noha van egy olyan - nyilván teljesen alaptalan! - feltételezésem, most sem fogom megtudni a nagy titkot.
Na igen, helyette fontosabbnak érzi belekötni a remek megoldási stratégiámba a kiengedését elkerülendő, amit szokás szerint flegma szemöldökvonással konstatálok. Oké, talán elszámoltam magamat, és ő soha, de soha a büdös kénköveken parázsló életben nem fog rájönni, hogy nem érdemes az alkudozásban ringbe szállni ellenem.
- Ki mondta, hogy a csicskásom démon? Persze nagyon köszi, hogy előre figyelmeztetsz erre, nem ment füstbe feleslegesen egy démonom - sóhajtok fel boldogan és tettetett megkönnyebbültséggel, mert amúgy magasztos magaslatokból szarnám telibe, ha lángra lobbanva megszűnne létezni valamelyik elfuserált teremtménye Lulunak. Az már persze bennem akasztja a mímelt jó kedvet, hogy újfent a sértegetésem medreibe terelgeti a témánk fonalát.
- Most a lelkemre akarsz hatni, vagy mit kezdjek az otthonomban kellett raboskodnom dumával? Menten megszakad a szívem, ki is engedlek gyorsan, nehogy kiszámítható démonná váljak, aki a kedved szerint ugrik! Jah várj, ez nem az a történet - vigyorodok el elégedetten, mert peeersze, rohadtul bosszantja az önérzetemet ez a sok lekicsinylő megjegyzés, de hát az ő szegénységi bizonyítványa, ha alábecsül engem. Pf, még hogy nem tudnám megváltani a világot. Az tény, hogy pozitív irányba nem menne, de másképp? Ugye ugye…
- Te semmit nem néztél ki belőlem, galambom, a legelső perctől fogva nyeregben érzed magad. Biztosan az agyadra ment a múltkori füstöcske - magyarázom, a végén egy öblöset beleásítva a mondandómba, mert hát nem rémesen unalmas ez? Megpróbál kicselezni, én nem engedem, megpróbál túljárni az eszemen, az sem megy, megpróbál megint túlnőni a szakterületemben, és így megy ez már a jó ég tudja mióta. Kész csoda, amikor hosszúra nyújtott révedéséből feleszmélve, vagy éppen még mélyebbre merülve benne, színeket kezd sorolni. Színeket, amelyeket túlontúl jól ismerek, és amelyek hallatán atyai mosoly húzódik megátalkodott ajkaimra.
- Tudtad, hogy a kis rohadékot fél évszázadig Machiavellinek hívtam, amiért nem engedelmeskedett nekem? Rühellte a tag fejét - fújok egyet nevetés gyanánt, ahogy visszaemlékszem a hátas gyűlölettől teljes tekintetére, akárhányszor így neveztem. Vajon hol csatangolhat szerencsétlenem, most, hogy a Pokolból ki lett rakva az elkényelmesedett hátsója?
Mindegy is, sokkalta fontosabb, hogy Ophilia valami átszellemültségben ismételten sorolni kezd látszólag összefüggéstelen szavakat. Egyre jobban összezavar, viszont tudom, hogy ráállt valami számomra is fontosra az a kusza elméje, ezt bizonyítandó pillanatokon belül fel is pattan, majd fejjel nekimegy a csapdámnak. Nem fűlik a fogam az eleresztéséhez, de a találkozásunk óta most először látom őszintén megmutatkozni a valóját, a tudásszomjat, az igazi énjét, amit valljuk be, kár lenne visszafogni, sőt, egyenesen ostobaság volna. Ezúttal nem a kimért, magát fondorlatosnak remélő angyallal van dolgom, hanem egy ösztönösen vibráló jelenséggel. Elégedett, mégis moderált mosolyra húzom az ajkaimat, mialatt felkelek a fotelből, és kinyújtóztatva tagjaimat, a firkálmányomhoz lépek.
- Imádni való a kapkodásod, Lucifer mentsen, hogy visszatartsalak - vigyorom szélesebbre húzódik, amiként cipőmmel elmaszatolom a kör egyenletes, összefüggő vonalát, ezáltal megszüntetve a csapdám hatásait. - Nos? Mire döbbentél rá?

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
323

Utolsó Poszt Csüt. Dec. 07, 2017 9:55 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Szemeimet egy pillanatra összeszűkítem. A szívemet markoló érzésre csak azért sem fogok odafigyelni. Igaz igyekszem apró lépteket tenni a férfi felé, hátha ezzel lassítható a folyamat. Ugyanakkor tudom, hogy legfeljebb csak a csapda széléig jutnék el. Ott apró elektromos töltés égetné meg bőrömet. Ujjbegyemmel próbálok kitörni. Hasztalan. Apró kékes-lilás szikrázás, s ujjam égése az eredmény. Figyelem, ahogy az égett rész lassan gyógyul. Nagyon lassan. Lassabban, mint kellene. Szemeimet összeszűkítem és jobban megnézem magamnak ezt a csapdát, oda sem figyelve arra, hogy a Viszály mit is mondd nekem.
Megfordulva lépkedek lassan vissza, a szívemnek így a másik irányba kellene szakadnia. A saját logikám szerint.
- Valóban még csak meg sem kértél - kapom fel a fejem hirtelen és hátrasandítva. - Megfenyegettél, bántalmaztál, majd bezártál. Épeszű lény ezek után nem segítene neked egy minimális engedmény nélkül - felelem színtelen hangon, majd fejem lehajtva tovább tanulmányozom a csapdát. Tudom, hogy láttam már valahol, de hol?
Elmém káosz, ha ott meg is tudnám találni. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ennyire vissza fogom sírni biztonságos kis fehér irattáram.
Szemem egy pillanatra lehunyom a szívemet mardosó fájdalom miatt, fogaimat is összeszorítom.  Tudatommal érzékelem, hogy igazából semmi szükségem arra a szervre. Anélkül is tudnék élni. De a fájdalom… Ez is elmúlik majd egyszer.
A fájdalom hirtelen szűnik meg. Lopva tekintek a démonra, s annak unott arcára.
- Azt akarod mondani, hogy az elmúlt évezredek alatt egyetlen egyszer sem gondolkoztál el ezen? - lehelem meglepetten, hogy aztán szemöldökeimet felvonva vonjam meg a vállam. Ha nem, hát nem. Érdekes, de hát senki sem lehet annyira érdeklődő mint én.
Kezeimet továbbra is magam előtt összekulcsolva fordulok szembe a Viszállyal, szelíd mosollyal az arcomon.
- Az nem fog menni, ha csak nem akarod a halálba küldeni a csicskásodat. Angyalmágia védi őket, a démonok az érintésétől is elpusztulnak. Léteznek még angyalmágiából származó apró trükkök, miket nem felejtett el a világ. Az emberek, ami azt illeti igen jól leírták őket - a könnyebbeket még meg is tudtam fejteni, de a bonyolultakat? Az óének nem az én terepem. - Negyed évszázadig éltem rabként saját otthonomba. Épp most ajánlottam fel, hogy segítek neked egy feltétellel. Egy apróval. Nem a világ megváltását kértem tőled, végre sem tudnád azt hajtani - rázom meg a fejemet. - Hallottam már a démonok makacs büszkeségéről, de nem hittem volna, hogy ennyire görcsös ragaszkodás tart ennél az érzésnél. Legalább is a Viszályból azért némi több észt néztem volna ki - vonom meg a vállamat, s aztán kényelmesen törökülésbe helyezkedem a földön, amennyire fájó tagjaim engedik ezt.
- Akkor tedd ezt, ha találsz valakit, ki el tud igazodni az elmémbe uralkodó káoszon, szívesen találkoznék vele - felelem egyszerűen. Szavai mégis szöget ütnek elmémbe. Rühell mint a bokrot… Na igen, mióta lent vagyok testvéreimmel való kapcsolat nem volt épp felhőtlen. Képtelenek ők is túllátni beszűkült látóterükön. Csendesen szemlélem a plafont kémlelő démont, s akaratlanul is eszembe jut a másik.
Ő valahogy nem így szedte ki belőlem, amit akart. Halvány, melengető mosoly húzódik ajkaimra. Félrehajtott fejjel néző démonról azonban továbbra sem veszem le a tekintetem. Próbálok rájönni, hogy mi motiválja, mit akar. Ha igazak az írások, akkor a négy lovas a négy ereklyével megidézi a Sötétséget, azonban ha az egyik megszerzi mind a négyet…
Végül csak sóhajtva dőlök hátra mocskos padlón magam is a plafont bámulva, gondolataimba merülve.
- Fehér, vörös, fekete, sápadt - suttogom halkan, azt hívén, hogy csak gondolom őket. A magány… olykor érdekes szituációkat szül, sokszor fel sem fogom, ha magamba, vagy épp hangosan beszélek. - Kuvéra, ellentmondó, összetartó. Négy égtáj. Tarott, A Császár kártyája - majd néma csend követi szavaimat. A plafont bámulva szuggerálok egy pontot. Egy gondolat kezd el manifesztálódni bennem, mely egyszerre baljóslatú, de kilátást is nyújtó a világnak. És mi van ha…
Hirtelen pattanok fel ülő helyzetbe.
- Tudom! - kiáltom boldogan, felállva indulnék el a szoba ellentétes irányába, csakhogy útközben elfelejtettem vendégem és az apró kis meglepetését. Egész testtel ütközök a csapda szélének. - Au… - szisszenek fel, hogy aztán megfordulva tekintetemmel keressem meg a démont. - Engedj ki. Elmondok mindent, de, tudom. Tudok mindent, rájöttem. Engedj ki, kérlek - beszélek gyorsan izgatottságomba.
♥§§ szószám 677 §§ Facing Demons


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Szer. Dec. 06, 2017 7:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: I want to be your only sin • szószám: 430 • Credit:

Sok mindent láttam már rövidke életem során, ám, hogy valaki ilyen nyugodt és flegma képet vágjon, miközben a szívét egyengetem kifelé a testéből, az még nekem is új. Arról nem is beszélve, hogy újfent nem tudja megállni a visszabeszélést, és még ha lenne igazság a szavaiban… De nem, egy angyal próbál nekem a szavakon lovagolni, mikor a bordó és a burgundi között sem tudják megfejteni a különbséget. Bár lássuk be, azért elbűvölő, micsoda tendenciával korcsosulnak el ezek a szentfazekak, és még csak észre sem veszik magukon a legalapvetőbb bűnök burjánzását. Gőg, na igen, Ophiliának sikeredett megugrania a legelső akadályt ahhoz, hogy egyenesen suhanhasson lefelé a lejtőn. Papol itt az egyenlőségről, azonban amíg nekem szerves részem minden aljas sunyiság, addig tőle - bármilyen szörnyeteggel is álljon szemben - nem ezt várnánk. Egészen fincsi érzés látni, hogy a legnagyobb dominókockák megdöntésével szép sorban hullnak porba az undorító tollaskák.
- Kezdek rádöbbenni, hogy komoly fogalombéli zavarokkal küzdesz - tekintek rá együttérzést mímelve, mielőtt ismét kiegyengetném az arcvonásaimat valami rendkívül unottra. - Hallottad talán a számon kiesni azt, hogy „kérlek, segíts, szükségem van a segítségedre”? Mert én nem, legfeljebb viccből könyörögnék bárkinek, de ezt még Lulu sem kapja meg minden évezredben - vigyorodok el. Egek, annyit emlegetem a főnit, hogy lassan egy kósza gondolatom okán manifesztálódni fog itt mellettünk, aminek most annyira nem örvendenék. - Szóval ennyit az alkupozíciódról - közlöm hűvösen, kiábrándultan figyelve az erőlködő ábrázatát. Nem hittem volna, hogy az oldalát mardosni nagyobb fájdalmat okoz neki, mintha a tulajdon szívét kezdenék el felhasítani a masszív bordái. Inkább fel is hagyok a dologgal, mert ez így kicseszettül unalmas.
- Bla bla bla, az előbb épp azt akartad elmondani, miért vagyunk négyen lovasok, szóval nagy örömmel hallgatlak - legyintek ismét, hogy duguljon el, mert nem vagyok vevő az alkudozásaira. Újabb démoni sajátosságban szeretne leverni? - Egyszerű az ábra, te megmondod, hol vannak a firkálmányaid, az egyik csicskásom elhozza, és szépen összerakod az infókat, nem vagy te semmiféle előnyben, drágaságom. Felfogod még ma, vagy az elkövetkezendő éveket ezzel szeretnéd tölteni? Hogy minden agysejtedet megerőltetve igyekszel kitalálni valami jónak ígérkező alkut? Évezredek óta ezt csinálom, és meg kell mondjam, nem nyűgöztél le - sóhajtok fel teátrálisan, hátraejtve a fejemet a fotel háttámlájának. - Ne aggódj amiatt, hogy nem lesznek meg a kellő információim. Eszembe jutott valami egészen ördögi - emelem meg a szemöldökeimet bizakodóan. - Biztosan tudnék szerezni egy angyalt, aki rühell téged, mint a bokrot... És szívesen bekukkantana abba a szőke kobakodba is- szokásos, széles vigyorral kísérem a szavaimat, viszont köszönöm szépen, egyelőre a plafon barnálló volta jobban leköt, mint a csapdámban sínylődő tollasé.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
323

Utolsó Poszt Szer. Dec. 06, 2017 9:23 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Szemöldököm a magasba reppen szavai hallatán, egyéb kifejezés mégsem ül ki arcomra. Azon továbbra is a halálos nyugalom foglal helyet. Kósza pislogást követően hajtom enyhén oldalra a fejemet, ajkaimon a már jól ismert szelíd mosollyal.
- Sokan mások intelligenciájuk becsmérlésével próbálják palástolni saját tudatlanságukat - felelem egyszerűen, minden élcelődés nélkül. Vajon ilyenkor azt várja, hogy felvegyem a kesztyűt? Ha ostobának tart, az a saját döntése. Elhitetheti velem, de egyéb esetben miért is van akkor itt? Annyit sem tud mint én, szóval úgy vélem, hogy ez most nem jött be.
- Ezek nem elméletek - amit amúgy szívesen meg is magyaráznék neki a későbbiekben, de ha ennyire ellenáll a tudásomnak, akkor nem is értem, hogy… - Miért kéred a segítségem, ha a hallottakat nem vagy képes megemészteni? - teszem fel inkább hangosan az egyszerű kérdést, ugyanúgy oldalra hajtva a fejemet. Évezredek óta figyelem az embereket és a démonokat, de vannak kérdések, melyre soha nem fogok választ találni.
Ez az egyik ilyen. Miért kérik - akár az emberek is - mások segítségét, ha utána abból nem kérnek? Egy bölcs ember egyszer azt mondta, hogy azért nem akarják hallani az igazságot, mert akkor megszűnik létezni az a komfortzónájuk, melyet kialakítottak maguknak. Ez vajon igaz lenne? De pont erre a démonra? Kétlem. Vagy ennyire nem akarja bevallani, vagy…
Esetleg nem is tudja? Lucifer eltitkolta volna előlük? Nem, annak nincs értelme, rázom meg a fejem gondolatban. Csak épp az a bökkenő, hogy ez ki is ütközik a valóságba is. Épp a Viszály kérdése előtt.
- Te kéred az én segítségem, szóval úgy gondolom, hogy igen. Ez elég egy alkupozícióhoz - felelem könnyed merészséggel, állva tekintetét. Igyekszem nem tudomást venni a mellkasom előtt hadonászó kezével. Megkönnyebülten lélegzem fel, amikor azt felemeli. Stamiellel szembe is sikerült megőriznem higgadtságom. Most sem veszthetem el.
- Nem vetted még észre, hogy ez a világ az egyensúly megtartásáról szól? Annak megőrzése, hol az egyik, hol a másik mérleg felé kicsit eltolva? - kérdezem tőle. Ugyan már, ha ezért hozta létre a világot, miért tipornék bele? Ha megtenném nem teremtett volna olyannak, amilyen vagyok. Az ő kezének formáját hordozom.
Néma csend áll be közénk, én nem szólok közbe s pár pillanatig ő sem. Egyenesen állok még ha enyhe szédülés is fog el. Fejem tompán hasogat, de ezen érzeteknek nem adhatok előteret.
A raboskodásra megremegnek pilláim. Még emlékszem Raguel kinézetére. Fogaimat összeszorítva feszül meg viseltes, véres arcomon a bőr.
- Csapdába ejthetsz, kínozhatsz, innen bentről akkor sem fogok neked mondani semmit. Mert nem tudok. Minden, amit tudok jegyzeteken hevernek. Persze, most azt gondolod, hogy egyszerűen csak átkutatod a házat? Atomjaira bonthatod, nem fogod megtalálni. Nekem azokra szükségem van, mert… - egy percig elhallgatok, keresve a megfelelő kifejezést, de nem találom. - Emlékszel még a régi zenelejátszógépekre? Melyekbe egy-egy hanglemez volt betöltve és az alapján játszotta le a dalokat? Képzeld el az én elmémet is hasonlóan. A tudás ott van, de nem egyszerre, szükségem van látnom dolgokat, hogy eszembe jussanak. Szóval, beláthatod, hogy a segítséged érdekébe kiengedsz, segítek, aztán búcsút intünk egymásnak, vagy makacskodhatsz még, ragaszkodhatsz görcsösen szokásaidhoz, de akkor semmit sem tudsz meg. Rajtad áll - felelem továbbra is nyugodtan, továbbra is állva, fejem kissé oldalra fordítva magyarázat közben, hol rázva is azt. Hogy meggondolná magát? Kétlem.
♥§§ szószám 533§§ Facing Demons


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Kedd Dec. 05, 2017 8:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: I want to be your only sin • szószám: 431 • Credit:

Hát komolyan gondolja… Rendben, mit tudhatok én a nagybetűs úrról, viszont ha tényleg igazat beszél az angyal, akkor nagyobb bajok vannak a nagyfaternál, mint eddig gondoltuk. Vajon a tudathasadása miatt koccolt le véglegesen, vagy utolérte az őrülete, és most egy általa teremtett univerzum búzamezőin szökkelget önfeledten? A’sszem jobb nem tudni.
Sajnos nem csupán erről nyilatkozik Ophilia teljes meggyőződéssel, hanem rólunk is, hiába figyelmeztettem arra, hogy a nagyra becsült épségével játszadozik jelenleg.
- Nyilván azért beszélsz ennyit, hogy leplezd a tudatlanságodat - felelek a „nyilván” kezdetű, hasra ütésszerű megjegyzésére a testvéreim kapcsán, miközben lemondóan a plafont bámulva, megállítom a levegőben a csuklóm körzését, és ujjaimat összeszorítva kezdem el magam felé bíztatni az ütemesen dobogó kis szívét. Milyen kínos lenne, ha a következő pillanatban a tenyerembe kerülne, ugye? - Olyan elégedetten dobálózol itt az elméleteiddel, hogy még kevélység is megirigyelné az önhittségedet - vigyorodok el, nem pedzegetve külön a Sötétséget illető problémákat és pontatlanságokat. Az arkangyalokon kívül arról se tudtunk, hogy létezik a drágalátos nagynénink, márpedig ha igazak a szóbeszédek, épp Háború zöldellő kertjében ásták el suttyomban még a világ kezdetén. Sebaj, maradjon csak meg a hitében, nekem attól nem fáj jobban, ha ezt a bűnt is a nyakamba varrják. Lulu tudja, hogy mi az ábra, és egyedül az ő véleménye, ami igazán számíthat.
- Ó, azt hiszed, hogy alkupozícióban vagy? - vonom meg a szemöldökeimet, mialatt felengedem az öklömet, és ezáltal megkímélem a mellkasában kapálózó szervet is, hogy kényelmesen helyet foglalhassak a fotelban. Cseppet sem tetszik a felélénkült pofátlansága, és most már a türelmem is a kimerüléshez közelít.
- Tudod, ha közvetetten a méltóságos atyádnak köszönhetem a létezésemet, ezzel a kijelentéssel szerintem kicsit beletiportál az egójába - húzom el a számat, olyan fintort lejtve mindeközben, mintha legalábbis a lábamra tiportak volna magassarkúval. - Bájos vagy, de nem gondoltam komolyan, hogy méltassál, még ha vicces is, ahogyan próbálsz bármi elismerőt kipecázni az aljas bűnlajstromomból - vigyorgok rá elégedetten, és egy ideig csupán a megviselt alakját méregetem. Félreértés ne essék, nem töprengek a feltételeinek a teljesítésében, mármint valószínűleg nem tudna megszökni, ám pont én legyek hozzá kegyelmes? Nem fogom jobban érezni magamat attól, ha neki jobb lesz egy kicsit, pf.
- Tudod, nem te leszel az első angyal a történelemben, aki hosszú hónapokat, talán éveket fog raboskodni a csinos kis csapdámban - emelem a szemeire a pillantásomat, vizslatva, vajon mennyire terjedt el a hír a tollasok között Raguelről. A kis szukának sikerült megmenekülnie, hála a fantasztikus felmentő seregének, de vajon Ophiliáért is arkangyalok gyülekezete fog harcolni? Ugyan. - Láttad Raguel nővérkédet mostanság? - kérdezem eleinte ártatlan nyugalommal a hangomban, csakhogy ajkaim egykettőre aljas mosolyba torzulnak.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
323

Utolsó Poszt Kedd Dec. 05, 2017 9:50 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Egyszerűen vonom meg a jobb vállamat. Nem kell hinnie szavaimnak, én is csak spekulálok. De azok alapján, amit kiderítettem nagyon is valószínű, hogy oka lehet ez is. Atyánkat mindenki jóakaratú lénynek tartják. Ebben nem is tévednek. Viszont azt elfelejti mindenki, hogy ő a fő sakkjátékos. Tudása mérhetetlen bárkivel szembe. Okait csak ő ismerheti és akikkel ezt megosztotta. Kedvenc fia Lucifer, így amit mondok miért ne lehetne valós?
Nagyot nyelve hallgatom további szavait, melyekre inkább nem felelek. Nem húzom tovább az idegeit, nem lenne célszerű. Azonban nem dől be nekem, nem árulja el, hogy miből is gondolja, hogy tudok bármit is. Stamiel honnan tudta? Nem figyelt rám. Vagy csak megjátszotta ezt?
Már vennék azonban nagy levegőt, de megakaszt benne. Így az csak belém szorul. Felfúvódott mellkassal állok vele szemben, amíg ki nem tör hatalmas nevetésbe. Szemöldököm értetlenül szökken a magasba.
- Csillámpukiform - fejezem be a félig elkezdett szavát. - Atyám így nevezte el azt a létformát, mellyé változunk. Te is és én is - vonom össze szemöldököm. Ebben mi olyan furcsa van vajon? Meg nevetséges? Félrehajtott fejjel, értetlenül állok előtte, aztán csak fejem rázom. Inkább nem kérdezem mi lelte, ha számára ez olyan vicces. Legyen, ő tudhatja ennek az okát.
Furcsa helyzet állt elő, melyet sose gondoltam volna, hogy bekövetkezik. Nem, nem az, hogy hallgatok egy démonra. Hanem, hogy nem szólalok meg. Magamba tartom a dolgokat és alig-alig szólalok meg, inkább… csak ő beszél. Egyelőre. Ha eleredne a nyelvem, félő napestig is itt ülne. Talán ezért sem kívánja. Kelletlenül húzom el ajkaimat.
Közeledésére azonban akaratlanul is hátrálni kezdek, ám nem jutok messzire. A csapda széle állít meg - a maga módján, amilyen hatással van bőrömre.
- Ez nem kioktatás, ezek tények. Ne tégy úgy, mintha nem tudtad volna, hogy létetek legnagyobb oka, hogy előhívjátok a Sötétséget. Nyilván azért gondokkal teli a kapcsolatotok, hogy ezt nehezebben hozzátok össze. Ez csak egyszerű logika, még a hülye is rájönne erre - felelem neki merészen, kiegyenesedve. Nem fogok bocsánatot kérni, csak mert elmondom neki a valóst, logikusat. Egyikünk sem ostoba, ezt neki is tudnia kellene. Ugyanis ezt miért titkolták volna elő előle. Ezért is lett teremtve. Részben.
Figyelem mily nyugalomba suttogja el szavait. Szemeimet csak enyhén szűkítem össze, mégsem szólalok meg. Csak némán figyelem miként ül le a fotelbe. Magam meg sem mozdulok. Összekulcsolt kezekkel állok, egy momentum erejéig a földet figyelem, hogy aztán tekintetem reá emeljem.
- Előbb engedj ki - szólok nyugodt hangon, őszintén. Minden vicc nélkül. Nem állítom, hogy nem kellemetlen nekem eme helyzet. Mintha szabadságomtól fosztanának meg. Nos, igazából megfosztott. Ezen túl más okok miatt is szeretnék szabadulni, melyeket egyelőre nem kötök az orrára. Elmenni úgysem tudnék, ezt ő is tudja. Viszont mégsem állom meg, hogy ne szólaljak meg.
- Tetteidbe semmi dícséretre méltó nincs. Viszályt uszítasz az emberekre, de sokszor ez… - azonban nem folytatom. Ha ki akarok kerülni, akkor még nem. - Az azonban elismerésre méltó, hogy miként tudtad mindig a megfelelő két embert kiválasztani - adom meg neki a dicséretet. A legtöbbet, mit tőlem várhat. - Nos, kiengedsz?
♥§§ szószám 493§§ Facing Demons


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Hétf. Dec. 04, 2017 10:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: I want to be your only sin • szószám: 476 • Credit:

Jelentőségteljes pillantással adom a szöszke tudtára, még egy Lucifer hatalmát és kompetenciáját becsmérlő megjegyzés, aztán keresgélheti a szétesett molekuláit az univerzum végtelen örvénylésében. Nem mintha nagyobb türelemmel fogadnám az engem érintő pofátlan sértéseit, hihetetlen, mit meg nem enged magának ez a ma született kis bárányka.
- Oké, tisztázzunk valamit. Nem koslatok démonok után, sem arkangyalok után akik taláán, de tényleg csak talán tudnak valamit. Te biztosan tudsz, pont, lépjünk túl azon, hogy játszod a hülyét, és engem is idiótának nézel - magyarázom, miközben léha csuklókörzéssel igyekszem gyorsabb tempóra fogni a tárgyalásnak aligha nevezhető cirkuszt, ami már kínzóan hosszú percek óta zajlik kettőnk között. - Nem, ne is kezdj hazudozni - állítom meg, mielőtt mély elemzésébe kezdene annak, hogy ő mennyire őszinte, és eszében sincs ostobábbnak tettetni magát, mint amilyen. Egek, a démonok terepén akar leverni egy démont? Én sem próbálok tüncimünci tollaska lenni, hátha bekajálja… Meg amúgy is, teljességgel-
- Mi? - elrévedő tekintetem hirtelen szegeződik az angyalra a kecses ajkain kiejtett szó hallatán. - Csillámpuki…? - el kell telnie néhány másodpercnek, amíg leülepszik a tudatomban az információ, aztán amilyen hirtelenséggel csapott le rám a döbbenet, éppen olyan vehemenciával tör elő belőlem a nevetés is. Fogalmam sincs, hogy komolyan gondolja, vagy mégis csak akad valami eltorzult humor benne, mindenesetre ténylegesen sikerült megnevettetnie. - R-rendben van, jövendőbeli csillámpukiform - törölgetem a szemeimet, viszont amint megüti a füleimet a rettegett mondatkezdemény, figyelmeztetően felemelem a mutatóujjamat, és megfagyott ábrázatom mellé egy erős ciccentést is beiktatok a kellő hatás érdekében. Szerencsére magában tartja az okosságát, amit lehet, hogy máskor tudásra szomjazó óvodásként hallgatnék, azonban most nem vagyok jó hangulatomban a történelemóráihoz. Tény és való, azért élvezem az arcára kiülő látható szenvedést.
- Ide figyelj, angyalom, nem párkapcsolati meg családterápiás tanácsokat akarok, hanem információt. Tudom, nehéz összpontosítani, de a magad érdekében elkezdhetnéd gyakorolni a koncentrációt - állok meg előtte, pontosabban a csapda szélénél, pislogás nélkül vizslatva mindez idő alatt a botrányosan tiszta lélektükreit. A végén még gyomorrontást kapok! - Érthetőbb leszek, még egy ilyen kéretlen kioktatás a saját tündéri családomról, és szarni fogok a tudásodra - mosolyodok el bájosan, oldalra biccentve a fejemet mellé. Rühellem az angyalokat, már az is világméretű csodaszámba megy, hogy hajlandó voltam egyel leállni traccsolni, ám annál aligha utálok jobban valamit, mint amikor saját magamról és a fajtámról oktatnak ki. Én sem állok le papolni neki az angyalokról meg a testvéreiről, noha lehet, informáltabb vagyok ilyen téren, mint gondolná.
- A Sötétség egy kényelmetlen és roppant kínos anomália, bár imponáló, hogy nekünk tulajdonítod a felbukkanását. Hallgatlak, kíváncsian várom, mit tudhat egy angyal rólunk, mondjuk nem az életrajzomat kértem, de tudod mit? Igazad van, mindig szeretek magamról hallani, szóval… Sokat dicsérj - suttogom neki oda a végét, alaposan artikulálva, nehogy elkerülje a füleit a jó tanács. Aztán odébb lépve a csapdától - már amennyiben nem próbált meg valami kis sunyiságot művelni -, visszacsüccsenek a korábbi ülőhelyemül szolgáló fotelba.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
323

Utolsó Poszt Hétf. Dec. 04, 2017 9:41 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Őszinte érdeklődésemre nem kapok választ, csak egy újabb sóhajtást egy legyintéssel. Ültőmbe kiegyenesedve néma oh hagyja el az ajkamat. Valahol nem létező lelkem mélyén elkap a szomorúság, hogy tudatlan maradok egy dolog iránt, de meglehet emiatt nem most kellene akadékoskodnom. Majd alkalomadtán kibeszélem a ma történteket valakivel. De kivel is?
- Lucifernek? Vagy eleinte még ő is Atyjának parancsait követte? - hajtom oldalra fejemet költői kérdésem következtében, s aztán csak várom reakcióját. Van egy olyan érzésem, hogy a túlérzékeny démonok nem nagyon szívlelik, ha teremtésüknek bármilyen köze is van Atyánkhoz. Meglehet, hogy van egy pozitív oka van annak, hogy bezárt: ő sem feltétlen akarja ezt a csapdát átlépni.
- Viszont én nem vagyok Mihály követője, s ahogy elnézem te sem vagy ezen démonok hű követője, kik szövetségre lépnek. Ha úgy lenne, őket keresnéd fel, s nem engem. Közös múltatok Mihállyal biztos, hogy alkalmasabb segítség kérésre, mint egy ismeretlennel - mosolygok szerényen. Az évezredek folyamán nem egyszer került az ark és a lovas egymással szembe. Nem feltétlen Mihály kerekedett felül, de az élet körforgása már csak ilyen. De apró megjegyzésemből talán következtethet arra, hogy nem könnyen fog túljárni az eszemen, vagy a fölösleges mellébeszéléseken - habár nem csak én vagyok képes - is átlátok. Nem egyszer láttam már ilyet, még ha nem is tapasztaltam.
- Csillámpukiform - javítom ki teljes nyugalommal és higgadtsággal hangomban. Hisz ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. - Legalábbis mi angyalok ezzé változunk, ha megölnek. Körbe-körbe keringünk az atmoszférába. A világűr hatalmas, az emberek csak a 3%-át fedezték fel. Valójában Atyánk újrahasznosít minket, de titeket is - engedem el fülem mellett apró fenyegető megjegyzését és a számomra lényeges dolgokra térek inkább ki. Nem szeretem ha körülöttem lévők tudatlanok, vagy pontatlanok.
- Oh, tudtad, hogy… - élénkülök fel, egy újabb érdekes nevet meghallva, melyhez egy újabb érdekes életút és tény társul. Arcom szinte azon nyomban felélénkül, szemeim csillognak és mosolyom is sugárzóbb. De végignézve a démonon, inkább nem folytatom gondolatomat. Fogaimat szorosan szorítva kényszerítem erre magamat.
Pedig, pedig. Nem, nem szabad. Nem feszítheted tovább a húrt Ophilia. Nyughass. Légy belátó. De olyan nehéz.
Tudom, de nézd meg legutóbb is mi történt veled. Hasonló, mások szerint felesleges locsogásod miatt tűzött ki a falra két késsel a válladba Stamiel.
Jó, tudom, de… Az emberek életútjai… oly sok tanulsággal szolgálnak nekünk.
Kész vége Ez a teljes tudathasadás. Atyám a végén keresztet vethet rám. Már ha megélem és nem gyúlok ördögi lángra… Jah, hogy ezt még túlélném.
Előbb csak tekintetemmel, majd fejem forgatásával is követem a férfi mozgását. Ám ha mögém kerül nem fordulok meg, inkább felemelt fejjel a faberakásos plafont figyelem és némán hallgatok.
- Ha murisat szeretnél alkotni testvéreiddel akkor az ő segítségüket kell kérned. Biztos szíves örömest besegítenek ebbe a buliba, ezért nincs rám szükséged. Közelebb állsz hozzájuk, mint hozzám - noha tudom, hogy minden szavam hazugság. Csak azért mert a négy lovas van kötődés, kapcsolatuk korán sem felhőtlen. De nem is baj ha ostobának néz emiatt. - Az apokalipszis a világvégéről szól. Nektek négyötök eredeti funkciója az, hogy ereiteket egyesítve a Sötétséget szabadítsátok rá a világra - vonom össze szemöldököm felé fordulva. - Valójában az eredeti elképzelés szerint akkor a világ teljes pompájában tündököl, az embereket Gabriel nem irtotta ki és Atyánk is jelen van, hogy szembeszálljon testvérével. De a feladatok véget ért, de gyanítom, hogy nem nektek köszönhető a Sötétség megjelenése. Egyéb esetben nem itt lennél. A te feladatod a Sötétség elhozatala volt a Földre, annak megakadályozását nem tudod előidézni. Démon vagy, a Sötétség szolgálója ha úgy tetszik - most vajon újra csak tesztel, vagy ezt nem tudták? Igaz számomra is nemrégiben vált valóssá miért is élnek ők. - Tudod, hogy miért csak négyen vagytok lovasok? - teszem fel a kérést.
♥§§ szószám 614§§ Facing Demons


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Vas. Dec. 03, 2017 9:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: I want to be your only sin • szószám: 593 • Credit:

Már az arcát látva is legszívesebben a falba verném a fejemet, de mikor értetlenkedését a szavaival is megspékeli, elveszejtem minden - máskülönben soha nem létező - reményemet az angyali faj irányába. Hüvelyk- és mutatóujjam közé csippentem az orrnyergemet, majd egy újabb, mély sóhajt hallatva legyintek, tudatva vele, hogy erre sem ma fog választ kapni.
Szerencséje, hogy a következő gondolatmenetével némileg tompít a kínjaimon, mert közel kerültem ahhoz, hogy itt hagyjam aszódni a csapdám barátságos ölelésében. Ettől függetlenül nem tudok mit hozzátenni a magyarázatához - kivételesen -, legfeljebb álmélkodhatnék, hogy nahááát, a mandulabundában ropogósra sült csirkeszárnyakba is szorult némi ész. Bevettétek, mi? Olyan nincs, hogy én ne tudnék valamihez megjegyzést fűzni.
- Szívás neki, hogy Lucifernek volt annyi esze, hogy létrehozzon engem - vigyorodok el önelégülten, belegondolva, hányszor szartam már bele abba a harmonikus levesébe az évezredek folyamán. Hehe… Na de minden móka véget ér egyszer, és sajnos ez Ophilia megcsillanó értelmére is igaz.
- Mit mondhatnék, szerinted a Mihály mellett tobzódó démonkák akkora örömmel szövetkeznek a fajtáddal? A szükség nagy úr, ne kelljen már mindent a szádba rágnom. Édes Lucifer… - forgatom meg a szemeimet türelmetlenül, tudva persze, hogy ő valami világzendítő magyarázatra és történetre várt az indokaim között, mindenesetre fogalmam sincs, mit vár tőlem, ha már elvileg annyira ismer. Nyilván vannak árnyalatai az indítékaimnak, ám ha összegezzük, minden szál egy középpontba fut be, azt pedig bármily szomorú is legyen, túlélésnek hívják. Amiért máskülönben beláthatná a tollaska is, mennyi áldozatot hozok, ki az az ép eszű démon, aki képes kötél idegekkel végighallgatni ezt a sok terelést és idiótaságot? Meg fogok őszülni.
- Jaj most el ne kezdj panaszkodni, örülj, hogy még élsz és nem valami kozmikus fekete fingfelhőben őrlődsz az idők végtelenségéig, mert nem bírtam tovább a huzavonát veled - darálom le egy levegővétellel, majd egy újabb sóhajjal pótolva az amúgy számomra felesleges oxigént, már folytatom is. - Mélységes sajnálatom, amiért a tortilla helyett nem egy 1937-es Bâtard-Montrachet-vel és vörös szőnyeggel fogadtam nagyságos személyedet - tekintek rá rezzenéstelenül, egyik szemöldökömet valahova a homlokom közepére kanyarintva az irreális elvárásai jóvoltából. Összekever valamelyik fatökű démonnal vagy angyallal, ha egyenlő és megértő bánásmódot remél tőlem azok után, hogy a hülye is tudja, az első adandó alkalommal kereket oldott volna. Lulu, adj erőt…
Az őszinteségéről szőtt önhitegető kijelentéseit már inkább meg sem hallom, biztos elhiszi magáról, hogy minden porcikája teljességgel tiszta, igaz, csupán két perccel utána jelenti ki, hogy igen is osztogatott már a nagyhírű tudásából, méghozzá nem is akárkinek, hanem egy pokolszökevénynek. Egy démonnak, aki remélem jól átverte - elvégre hajrá angyalom, szaladj le a Pokolba, és ellenőrizd az infókat -, ahelyett, hogy valóban kiadta volna a titkainkat. Hová fajul még ez a világ? Na mindegy… Legalább Ophiliának is megjön az esze, most, hogy rádöbbenhetett, nálam felesleges a kis kobakjára meg az abban rejlő információkra alapozni életbiztosítás gyanánt.
- Fantasztikus, végre haladunk - sóhajtok fel immáron sokadjára, miközben elkezdek a szobában lépkedni, távol a padlón húzódó, csinos firkálmányomtól. - Azért van rá szükségem, mert szívás lenne, ha állandó nyugdíjas klubbá válna a világ. Ennek megelőzésére pedig biztos vagyok benne, hogy tudnánk valami murisat alkotni a testvérkéimmel, de hogy mit? - vonom meg a vállaimat, megállva a sétálgatásban, és egyenesen az angyal felé fordulva. - Gőzöm sincs. Az apokalipszis a szenvedésről szól, a drágalátos teremtőtök unaloműzéséről, többek közt, ám cseppet nem arról, hogy minden bekebeleződjön egy nagy adag semmibe, már ha igazak a pletykák. Viszont fogalmazzunk úgy, nem vagyok épp beszélő viszonyban Luciferrel, hogy tőle informálódjak - teszem hozzá a végét elhalkulva, s mintha semmiség lenne, a körmeimet kezdem el vizslatni, kezeimet előtte természetest kényelmesen karba téve.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
323

Utolsó Poszt Szomb. Dec. 02, 2017 9:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


HAz értetlenség ül ki újra arcomra, mely keveredik a zavarodással is. Ajkaimat újra enyhén nyitom ki, majd zárom össze. Fogaskerekeim agyamba szinte zakatolnak, félő, hogy a velem szemben ülő is meghallja azt.
- Oh, hogy úgy… Mi? De… miként? - értetlenkedek egy sort. Úgy tűnik, hogy a ma este fő motívuma értetlenkedésem lesz. Elégszer öltöttem fel eme arcot, talán le sem kellene vennem. De ami most a leginkább foglalkoztat, az az - ebben mégis mi is volt a tréfa? - kérdem őszinte érdeklődéssel. Angyal vagyok, nem viccmester, honnan tudnám, hogy ennek mi a lényege? Humoristákat sem értettem soha, el is engedtem vicceiket a fülem mellett. Noha lejegyeztem őket, de érteni. Nem ez volt a dolgom sohasem.
- Atyám az egész világ forrása. Megteremtette a földet, majd az angyalokat. Aztán Lucifer által titeket, bár ez inkább Lucifer érdeme. Benne összpontosul a jóság, ugyanúgy mint a gonoszság is. Igaz ennek a képviselője inkább a Sötétségnek kellene lennie, de az elmúlt évezredek hiányában Atyánkban is megtalálhatóak voltak vonásai. Ő egy bosszúálló és haragos Isten, jóságával és kegyelmességével egyetemben. Így van meg benne a tökéletes harmónia. A Jin és a Jang - fejtem ki végül. Nem is téved annyira, de ezen mi a meglepő? Hogy egy angyal képes így is gondolkodni? Nem lehetünk teljesen elvakultak, de mégis annak kell lennünk. Eme két állapot között kell megtalálnunk az aranyközéputat, melyet eddig tökéletesen tudtunk alkalmazni. Az utóbbi időben, azonban…
- Mentes vagy tőle, mégis egy olyan lénytől vársz segítséget, kit teljesen megvetsz - hajtom enyhén oldalra a fejem, jelezve, hogy nem győzött meg teljesen a történetéről. Az meg, hogy ki miért segít: az nem az én dolgom. Az egyetlen, mellyel immár foglalkoznom kell, hogy miként tudnám elérni a régi állapotot. Ahhoz előbb meg le kell győzni a Sötétséget.
S ebben igaza van. Halkan sóhajtom el magam és egy kósza tincset újra a fülem mögé simítok.
- Élő könyvtár, kit csapdába tartasz. Lásd be, technikád nem épp célravezető - vonom fel enyhén mindkét szemöldököm, homlokom ráncolva, csak hogy rávilágítsak politikájának hibáira. Persze nem ezért vagyok én itt, hogy kritizáljam, ez csak egy apró figyelmesség. Az is igaz, hogy nem mindenki intézheti békésen a dolgait, úgy a világ elég unalmas lenne úgy vélem. - Nem hazudok, genetikailag képtelen vagyok rá. Azt hiszem, így mondják az emberek - nézek egy pillanatra oldalra, le a földre, minta a költői kérdésemre ott találnám a választ. Aztán lassan emelem vissza rá tekintetem. Vállaimat enyhén vonom meg. - Az őszinteség az egyik erényünk, s mint olyantól nem szabad megválnunk, nem is teszem - de abban én sem vagyok biztos, hogy a többi testvérem is így gondolja. Mindazonáltal nekem úgy kell élnem, ahogy Atyám óhajtaná. Ez még mindig az ő világa.
A Viszály komolysága lassan ragad rám is. Tenyereimre támaszkodva lassan tápászkodok fel én is. Egy kósza gondolat kezd megfogalmazódni kobakomba, mely nem enged el magától. Nehezen nyelve hallgatom szavait, tudom, hogy igaz, amit mondd. Bármi amit én megtaláltam, bárki más is megtalálhatja.
- Információt. A pokolról - és rólatok. A lovasokról. Apró kérdez-felelek játékkal ping-pongoztunk Abadonnal. Sok mindent megtudott tőlem, ahogy én is tőle. - A Föld és a Mennyek országa mindig is átlátható volt számomra, de a Pokol? Soha. Információra volt szükségem, Ő megadta. Célunk egy, egyelőre, így látom értelmét, hogy segítsek neki - felelem őszintén. Kezeimet magam előtt összekulcsolva nagy levegőt véve szólalok meg újra. - Miért van pontosan szükséged testvéreid valódi erejének tudására? Mit akarsz vele kezdeni? Mire akarod pontosan felhasználni? - teszem fel neki a kérdést. - Ha őszintén válaszolsz meglehet, hogy tudok segíteni. Támpontokat adni, melyek nekem is vannak, többem nincs - fedem fel előtte a lapjaimat. Egyelőre csak homályosan.
♥§§ szószám 517 §§ Facing Demons


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Szomb. Dec. 02, 2017 1:03 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: I want to be your only sin • szószám: 546 • Credit:

Kijelentésére, miszerint sosem akart megölni, mélyet, rendkívül mélyet sóhajtok. Eltekintve attól a ténytől, hogy vélhetően hazudik, vagy valami gubanc van benne a gonosz elleni küzdelem kapcsán, sokkalta jobban zavar egy bizonyos képességének hiánya. Miért nincs ezeknek humorérzékük?!
- Vicceltem, Ophilia, vicceltem - közlöm vele elhidegülve, noha egészen tündéri, amiképpen a szavait csűri-csavarja. Nem kívánja senki halálát, persze ha befut egy-kettő, akkor mossa a patyolat mancsait? Nem tudom eldönteni, hogy bosszantson-e a tollas, vagy inkább lenyűgözzön a kegyetlenségével, amit valószínűleg fel sem ismer magában. Mondjuk Lulu felemlítésével a rosszabbik oldalra dönti a mérleget a megítélése vonatkozásában, ugyanis rühellem, ha bárki is róla papol. Tudom, nem az én kiváltságom, de legelső megátalkodott teremtményeként jogot tartok mindennemű privilégiumra, olyanokra is, amelyek nincsenek kőtáblába vésve.
- Akkor a nagyfatert neveznéd így? Igazából egy pillanatra megharagudtam rád, amiért azt állítottad Luluról, hogy nem érdemli ki ezt a dicső nevet, viszont ezzel az Isten minden baj forrása gondolatmenettel megvettél kilóra - vigyorodok el ördögien, tudvalévén, valószínűleg nem szándékosan helyezte ilyen fénybe a nagyérdemű teremtőjét. És azt is remélem, engem sem szándékosan nevezett sötétnek, máskülönben ez komolyan visszaveti a bimbódzó kapcsolatunkat.
- Szerinted Lucifer szívjóságból szövetkezik a világért? Szerinted Mihály szívjóságból, és nem azért áll ki az emberek mellett, mert egy fullos nőt dönget éjjelente? Ugyan már… Mindenesetre, ha ennyire kíváncsi vagy; nem fűlik a fogam az elmúláshoz, bár reméltem, hogy egyértelmű lesz, mentes vagyok mindennemű szuicid hajlamtól - na jó, ez sem olyan igaz, hiszen a legutóbbi kis bravúrom, meg amit ennek az angyalnak a tollaival terveztem tenni, nem éppen a józan eszemről és az élni akarásomról tesznek tanúbizonyságot, azonban némi egészséges izgalomhajhászás belefér a dologba, nem?
Már amennyiben izgalomnak lehet nevezni ezt a beszélgetést. Nehéz eldöntenem, hogy ennyire átlátszó módon próbál kibújni a slamasztikából, vagy ilyen pofátlanul szórakozik velem.
- Aham, miért is kutakodnék, pazarolva az időmet, amikor van egy élő könyvtáram? Ne fárassz - forgatom meg a szemeimet türelmetlenül. Ennyi, a kisujjadat nyújtod, és az egész karodat leharapja, belelovalva magát a szituáció feletti hatalom illúziójába. Kezdek kiábrándulni.
- Hazudhatsz, amennyit csak akarsz, merthogy a sajátjaid és a szeretett világod érdekében elképzelhetetlen, hogy ne használnád a csinos kobakodat. Vagy aljasabb vagy még nálam is - mosolygok rá kedélyesen, figyelve, ahogy felhasított bőrét vizslatja. Aztán a mosolyom szép lassan elhervad, minden kiejtett szavával halványodik az ábrázatomat eddig erőteljesen uraló fesztelen jó kedv. Nem azért, mert a hiedelmei szerint most aztán sakk-mattot adott a Viszálynak, hanem mert végérvényesen kiábrándított.
- Okos vagy, de nem eléggé. Te magad mondtad, az információ ott lapul a világban, és hidd el, nem fogom sajnálni a fáradtságot. Ám ha te lennél a titkok utolsó birtoklója, sem védhetne meg tőlem, drágaságom, hiszen ne feledd, kivel beszélsz. A káosz vagyok, kényem és kedvem szerint cselekszek, ha az épp nem követi az ész érveket? Hm… - vonom meg a vállaimat hanyagul, érdektelenül. - És most mélyen a nem létező lelkembe tapostál, kedves, nincs szükséged rám? Ez fájó pont volt - kelek fel lassacskán a padlóról, elkomolyodott arckifejezéssel pillantva le szánni való, törékeny valójára. - Az meg végképp, hogy mással már összeszűrted a levet, kezdhetted volna ezzel. Bár izgat a gondolat, vajon ki lehet, ha én nem férek a kis kettősötökbe bele. Ő mit tudott ajánlani? - oldalra billentett fejjel, fagyott ábrázattal méregetem az angyalt, noha nem számítok egyenes válaszra tőle.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
323

Utolsó Poszt Pént. Dec. 01, 2017 11:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Homlokomat halványan ráncolom össze, fejem enyhén félre is fordítom, mint akinek valami nem stimmel. Némán hallgatom, elmerengve saját gondolataimba. Minden, mit mondd… Számomra ez nem szokatlan, talán azért, mert én így éltem mindig. Megfigyeltem. Ennyire szokatlan lenne mások számra ez a vonás?
- De te ezt eddig is tudtad - hiszen, ha Stamiel tényleg elárult, akkor tudnia kell mi volt a tisztem odafent. Mi másért is jött volna ide? Mire jó ez a felesleges kitérő különös ismerkedésünk folyamán?
Fejemet tükörkörképként ejtem enyhén oldalra, és ajkaimat már nyitom is tiltakozás gyanánt, de aztán csak úgy maradok egy pillanat erejéig. Tán még egy légy is kényelmesen bele tudna repülni a számba így. Lassan zárom őket össze.
- Ha te mondod, akkor biztos így van - helyeslek inkább szavaira. Némán nézek csak körbe magamon, talán ezzel is jelezve számára, hogyha az életképességről van szó… jelenleg nem jeleskedek benne valami jól.
Komoly arcvonásaim gyorsan újra ráncba szedi homlokom. Szó szerint, az értetlenség ül ki rá.
- Sose akartalak megölni - javítom ki mégiscsak. Azért ha van valami amivel szembe szállok, akkor az ez lesz. - Ennek eldöntése nem az én tisztem. Soha nem kívánnám senki halálát - ami csak enyhe paradoxon hiszen csak angyal vagyok, s mint olyan jogosan követelném el a démonok létét is. A legtöbb harcost ebbe a szellembe képezték ki. Mégis amikor először találkoztam eggyel képtelen voltam úgy viselkedni vele szemben, ahogy Cassael. Utána is, ha összefutottam eggyel… sose tudtam volna megölni őket.
Szemeimet behunyva mélyről feltörő sóhaj szakad fel belőlem.
- Lucifer egy arkangyal, egy angyal. Feladata, hogy megalkossa a világban a jó ellentétét, az egyensúly fenntartása végett. Hibás elképzelés, hogy ő lenne minden bűnök forrása - csóválom meg a fejemet. - Hihetetlen, hogy mivel képesek teletömni a fejeteket, s itt a földön ezeket bárki készakarva el is hiszi - sóhajtok újra csak. Nem csak az emberi, de a démoni és angyali butaság is megdöbbent. Napról-napra. De hát mit tegyek? - Úgy sejtem, hogy nem szívjóságból akarod ezt megtenni a világért. Mi lenne hát a valódi okod? - kérdezek, hátha ezúttal választ is kapok kérdésemre. Melynek következményeként eldönthetem, hogy segítek-e neki. Vagy itt sorvadok el életem végéig, vagyis a világ végéig ebben a csapdába. Nem túl jó kilátások.
- Nem vagy rám szorulva valójában a tudásért, mely érdekel. Az emberek a világ számos helyén lejegyzetelték valódi kilétetek és azoknak minden titkát. Nem lenne sok dolgod, csak ezen helyek felkeresése. Igazából azokból még többet is megtudhatsz, feltéve, ha Gabriel nem semmisített meg minden könyvtárat és irattárat, az úgy elég kellemetlen lenne. Ha érdekel, akkor elmondhatom: a brit könyvtárba, de a Vatikán könyvtárába is számos feljegyzés lapul rólatok. Rólad. Erőtök valódiságáról - s ezzel sem hazudtam. Ott is megvannak. Szétszórva, több iratban, könyvben. Ember legyen a talpán, aki képes lenne mindazokat átnyálazni. De igazából egy szóval sem mondhatja senki, hogy nem segítettem neki. Megtettem, nemde? Egy pici kitérővel de megtettem.
Szemöldököm a magasba szökken akaratlanul is. Aztán újra előveszem értetlen arckifejezésem, az enyhén elnyíló ajkakkal. Érzem, a var felhasad, s apró vércsík vörösíti be alsó ajkam. Nyelvem hegyével tüntetem el, ízlelve saját véremet. Újra csak.
Nem Belial az első, ki felhívja figyelmem, mily erő is lappang bennem valójában. Cass, de még Don is felhívta rá a figyelmem. S ami azt illeti… az utóbbi időben a démonok jobban észreveszik ezt, mint saját testvéreim. S ez ijesztő. Képesek felhasználni.
- Talán veszélyes, talán fegyver. Én mégsem használom egyikre sem őket, állíts bármit is. Már mondtam neked a legelején: nem tudok segíteni. Nem tudok semmi hasznosat - és még ezzel sem állítok túl nagy hazugságot. Kezemet lassan elcsúsztatom hátra, halkan serceg a padlón az üvegszilánkok. Hirtelen hajtom le fejem, tenyeremet megfordítva tekintem meg vérző kezem. A sebem lassú gyógyulását.
Szempilláim újra megremegnek, s fülem mögé utasított tincseim sem takarják már ezt el.
- Mégis mi szükségem lenne rád? - tekintek fel rá mosolyogva. - Miért hiszed, hogy azzal, ha megölsz vége lesz az egésznek? Azt hiszed, hogy te vagy az első démon, aki felismerte mily tudás lakozik bennem? - hunyoritok szememmel, aztán csak megadóan legyintek. - Nincs semmi mit nyújtani tudnál számomra. De tévedsz. Ebben a világban már nincs dicső jó. Itt már csak a Sötétség van, és az ellen küzdünk mindannyian, ki-ki a saját maga módján. Te erőszakkal. Ha engem most megölsz, lesznek kik nem könnyen felejtenek el, mert lesznek kikkel megosztottam elméleteimet. A Sötétség előbb-utóbb el lesz zárva, de ha mégsem, hát ez Atyánk akarata - azt azonban már nem teszem hozzá, hogy halálommal sose kapja meg az áhított információját. Életem ugyanúgy érdeke,
mint a halálom. A tudásom az életbiztosításom.
♥§§ szószám 517 §§ Facing Demons


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Pént. Dec. 01, 2017 10:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: I want to be your only sin • szószám: 578 • Credit:

Ha előre tudom, mennyivel mulatságosabb fesztelenül csicseregni a tollaskával, biztosan nem a megrémítésével kezdtem volna az ismerkedésünket, hanem azzal, hogy csapdába zárjam. Mindenesetre jobb később, mint soha, ugyebár. Egyszerű kijelentésére tovább szélesedik aljas mosolyom, és be kell látnom, az eddigi, a seggükben zabot szorongató kentucky ropogós szárnyacskákkal ellentétben ez a példány egészen elszórakoztat.
- Okos vagy, de ez kevés a felismerésemhez. Ami érdekesebbé tesz téged a többi angyalnál és démonnál, az a megfigyelőképességed - persze vannak lyukak és ferdeségek a tudásában, amelyeknek hatására némi szemellenzővel jár, viszont ez az én helyzetemet segíti, és hülye leszek kiélezni erre a figyelmét. - A logikádat követve valóban nagyobb eséllyel ismernének fel az angyalok ezzel az arcommal, és mivel az hibátlan… Nyilvánvalóan te életképesebb vagy a többi ficánkánál - billentem oldalra a fejemet, mielőtt fekvő helyzetemből feljebb kecmeregve, közelebb hajolnék hozzá. Tetszik, ahogyan leolvad az arcáról a mosoly, mintha csak realizálná; egy icipici részét az imént átadta a benne lappangó sötétségnek. Az angyalok sohasem voltak tiszták és makulátlanul jók, ahhoz túlzottan sokat tudnak, s túl sokat is láttak. Ezért is utálom őket annyira, alig különböznek tőlünk, mégis pöffeszkedően emelnék magukat a fejünk fölé, hirdetve tökéletességüket és megrendíthetetlen hitüket. Aztán immáron a második arkangyaluk szúrja hátba a nagyfatert, elég kínos egy statisztika…
- Ó, ugyan már, eddig egy hajtűvel is boldogan megöltél volna, ne most kezdj el áldozatot játszani, amikor már kezdesz érdekelni - az én baljóslatú mosolyom az ő kószájával ellentétben nem menekül hanyatt-homlok az ábrázatomról, sőt. Szerencsémre az övé sem marad soká távol, és ha elképzelem mögé azt a mélyenszántó lekicsinylést s gyűlöletet az irányomban, egészen elragadtatottá válok.
- És mi van akkor, ha tegyük fel a „rossz kezek” az egyedüli esélyei a világnak? Nem éppen a drágalátos Mihályotok meg a talpnyaló testvérei szövetkeztek Luciferrel, a legnagyobb bűnök forrásával? Van még értelme dacolnod egy démonnal, kedvesem? - pillantok rá érdeklődően, mélyre száműzve magamban a kényszert, hogy belépve a csapdába, ismét megszorongassam a haját. Pedig van ebben a szőkeségben valami, amiért mindenáron el akarnám pusztítani, nem feltétlen szó szerint, de mondjuk az alapvető rendeltetésében, angyal voltában.
- Ú, nekem nagyon úgy tűnik, hogy fegyverként használod. Én speciel majd’ belehalok, amiért magadban tartod a titkaidat, ez azért elég nagy kínzás, nem gondolod? - vigyorodok el újfent, viccelődve. - Talán angyal vagy, azonban az ellenségeiddel éppen olyan gonosz, mint egy démon. Kezdesz elvarázsolni - sóhajtok fel ábrándosan, jó adagnyi színészkedéssel karöltve, igaz, semmiben nem hazudva.
Folytatnám boldogan a locsogást, amennyiben a drága véletlenül nem kezdene olyasmiről dalolni, amire nem is voltam eredetileg kíváncsi. Figyelemmel kísérem hát minden szavát, alaposan elraktározva őket a memóriámba, hátha jól jöhetnek még később.
- Csak ezt ne kezd megint, már éreztem, hogy kezd kialakulni itt valami kettőnk között! - csattanok fel, nem tudva megállni, hogy ne komolytalankodjam el a helyzetet. - Éppen erről tépem itt a számat neked, drágám, talán nincs rangod, de mint mondtad, okos vagy. Az veszélyesebb, mint képesnek lenni egy-két baromságra - magyarázom, ezúttal inkább hátrébb dőlve, megtámasztva magamat hátul a tenyereimen.
Egy darabig csendben maradok, figyelve itt-ott alvadt vértől mocskos küllemét, tipikus, angyali megjelenését, s töprengve, mi legyen a következő lépésem. Ezen a ponton igen csak sajnálnám, ha információ nélkül maradva kénytelen lennék kitépkedni a szárnyait, viszont mit tehetnék, amikor ilyen kis dacos…?
-  Miért ellenkezel ennyire? Miért nem használsz ki a magad javára? Okosabb vagy annál, minthogy dicső halált halj a nagyobb jóért, persze én hamar el foglak felejteni, meg mindenki más is. De azért elég béna indok lenne, nem? - tekintek rá higgadtan.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
323

Utolsó Poszt Pént. Dec. 01, 2017 9:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Hogy körülnéztem-e már? Mást sem teszek mióta leérkeztem. Csak nézek és értetlenül állok. Képtelen vagyok túltenni magam azon, ami itt folyik, pedig a saját két szememmel látom. Nem tagadom, ha fentről nézném jobban megérteném: onnan egészet át tudnám látni. Onnan érteném az ok-okozatot. Nem hiába, nem nekem való a földi élet, de hát mit tudok most tenni?
A leginkább, ha azon igyekezettel vagyok, hogy segítsek visszaállítani a régi rendet. Igaz itt van a legnagyobb bökkenő: a Sötétség. Atyánk vajon tud róla? Vajon ha egy új világot épít, észleli, hogy ebben mi történik?
Nyilván.
Mindenesetre erőm már nincs válaszolni, hisz tudatom elillan a napnyugtával együtt.
S mire újra magamhoz térek, addigra a sötétség veszi át az uralmat a világ eme földtekén. Talán egy-két gyertya ég a lakásban. Feltámaszkodó tenyerem és alkarom alatt megcsikordul a törött üveg. A világ lassan kezd visszatérni a tudatomban, a közelben lévő egyénnel együtt.
Ajkaim kiszáradtak, érzem cserepességük és… enyhe vas és só íze kevereg nyelvemen. Lassan érintve szám sarkához ujjamat érzem a megalvadt vért ott.
- Érdekes - nyugtázom inkább csak magamban, hogy utána csak összerezzenjek a férfi szavaira. - Okos vagyok - felelem nyugodt hangomon a tényeket. - A legtöbb démon gondolom nem látott téged soha. A régiók… úgy tudom, hogyha az egyiknek vagy is a vezére nem jelenti, hogy a többi régió démonjai ismernek. Sőt a sajátjaid sem. A pokol nagy, nagyobb a mennynél - legalább is lélekszámait tekintve. Ezen nem is kell csodálkozni. A jó és a rossz közötti csatákban mindig a rossz van túlerőben. Azonban, mintha törvényszerű lenne, a jó az erősebb. Talán a kitartása és a tisztasága adja erejüket. A démonok bárhogy is próbálkoznak, sose fognak egy ark erejéhez felérni.
Kifejtésem, hogy mégis honnan ismerem őt, talán folytatnám, ha nem hajolna közelebb hozzám. Nem dőlök hátra, pedig szívesen tenném. De az a félelem jele lenne, ezt meg most nem adhatom meg neki. Pilláim az egyszerű mondat hallatán mégis megremegnek. A mosolyom eltűnik és szinte sose látott komolyság ül ki arcomra. Végig szemeibe tekintek, de tán észreveszi, hogy minden akaraterőmet összegyűjtöm ellene. Szemem, ajkam apró remegése árulkodó lehet. Fogaimat összeszorítva feszül meg arccsontomon a bőr. Egyik kezem felemelve szemembe lógó tincseimet.
- A tudás hatalom. Ha rossz kezekbe kerül az a világ végét is jelentheti - felelem végül, továbbra sem próbálkozva azzal, hogy felálljak. Minek? Csapdája tökéletes és erős. Ezt nem tudom feltörni, innen bentről nem. A kósza mosoly visszaköltözik ajkamra. - Erről beszélek. Nem használom fegyverként, sem pedig alku tárgyaként - aztán megakad a gondolatom egy apró bökkenőn. - Angyali mizéria? - akkor tehát Stamiellel tényleg beszélt volna? Nem sokan tudnak lejövetelem körülményeiről. - Otthonomat azért kellett elhagynom, mert nem pártolom egyik oldal elveit sem. Nem vagyok csak egy rangtalan angyal, velem sokra nem mész. Hisz láthatod, még megvédeni sem vagyok képes magam. Irattáram nélkül pedig oly keveset tudok segíteni - vallom meg őszintén. Részben. Valójában nem hazudok semmiben. Legfeljebb nem mondom el a teljes igazat. Kihagyok egy-két részletet. Például azt a könyvet, de ha… Stamiellel tényleg… akkor ezt is tudhatja. De talán a harcos nem kerített neki oly nagy feneket ennek egykoron. Hisz mással volt elfoglalva. Emlékeivel.
♥§§ szószám 517 §§ Facing Demons


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Pént. Dec. 01, 2017 8:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: I want to be your only sin • szószám: 515 • Credit:

- Hékás, én csak a hiúba és a beképzeltbe egyeztem bele - javítom ki, noha igaza van, a pokollények zöme nem az eszéről híres. Nem mintha az angyalok, emberek és egyebek ebben különböznének tőlünk, ha hirtelen mindenki Einsteinné válna, akkor senki nem végezné el a piszkos munkát, hanem fanyalogva reszelgetnék a körmeiket egy-egy kényelmes íróasztal takarásában pihentetve a seggüket. - Így látod? Nem visszük sokra? Mondd, kedves, körülnéztél-e már a világban? - kérdezem elcsöndesedve, ajkaimon önelégült mosolyt bújtatva. Fogalmam sincs, hogy marad-e ereje válaszolni, arra mindenesetre talál magában még tartalékokat, hogy újabb értelmetlenségről oktasson ki. Édes Lucifer, miért érzik az angyalok szükségét annak, hogy egy nyavalyás szón lovagoljanak? Egy hangyányit sem ez volt a mondandóm lényege, ő meg fogja magát, szembeköp, és még végig is törli velem a padlót az untatásom képében. Ugh.
- A nálam hatalmasabb erők kritizálása a védjegyem - vigyorodok el mindenesetre, hiszen kár lenne ilyen bugyutaságról vitát nyitni, főleg, hogy mindjárt bedobja a szunyát a drágaság. Ez nem jelenti azt, hogy ne mondott volna újfent igazat, de hiába szépíti és helyezi dicsfénybe az emberiség eme jellemvonását, attól még a többségükre halált hoz a magasztos bátorság. Elvégre ki tudhatná ezt nálam jobban?

A kikényszerített pihenőjét szerencsére rövidre fogja, nem mondhatnám, hogy lenne türelmem újabb nyolc órát a kis lakásában dekkolni. Másrészt már megesz a kíváncsiság, és nem csupán azért, mert imádok mindenről tudni, hanem mert még szerintem is orbitális slamasztikába került a világunk. Szó se róla, roppant mód élvezem a nagynénink gerjesztette erőt, káoszt és pusztulást, viszont ha igazak róla a pletykák, akkor nem vár ránk más, mint a végtelenül unalmas és nyugodt sötétség. Hát mély tisztelettel köszöntem, de én nem kérek a nyugdíjas klubból. Abban biztos vagyok, hogy a testvérkéim erejével valamilyen módon összeköttetésben vagyunk a Pokol időtlen idők óta őrizgetett titkával, történetesen csak azt az apróságot nem tudom, hogy milyen módon, és éppenséggel Lulu sem áll rendelkezésre a nagy talány megválaszolására.
- Semmit? Nekem úgy tűnik, elég sokat tudsz, ha képes voltál az arcomról felismerni. Ez még a démonoknak se szokott menni - mosolyodok el bájosan, bár az utóbbi kis megjegyzéséhez mellékelt mosolyát látva valami sokkalta vészjóslóbb görbületet kölcsönöznek maguknak az ajkaim. Lassan feltápászkodok a fetrengésből, nem kelek fel teljesen, ám a sarkaimon ülve, elől a tenyereimen támaszkodva közelebb hajolok az angyalhoz.
- Megérkezett, bizony. Tetszik a mosolyod, Ophilia - néhány pillanat erejéig elégedetten figyelem az ábrázatára kiült vonásokat, aztán meg nem győzöm emlékeztetni magamat arról, hogy mennyire megvetem ezeket a szárnyas piperkőcöket. De hát hibáztathatna bárki? Belénk van táplálva az emberek bűnbe csalogatása, a történelem számára pedig az sem idegen, ha olykor egy-egy angyal gabalyodik a hálónkba. Az arkjaik között már szétoszlattam a rontásaimat, miért ne élhetnék hát ennek a példánynak a „bekebelezésével”? - Többet tudsz, mint amit próbálsz elhitetni velem, és valószínűleg másokkal is. Elvégre jó érzés, ugye? Mindenkinél nagyobb tudást őrizni magunkban, ezt pedig fegyverként és aduászként mások felé fordítani… Valószínűleg, ha nem egy átlagos gyalog volnál a sakktáblán, máshogy alakult volna ez az angyali mizéria is odafent - vonom meg a vállaimat, miközben kényelmesen törökülésbe helyezkedek, noha egy percre sem emelem el a tekintetemet az angyalról.


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek




friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Natalie Rossmyra
Yesterday at 9:09 pm
☽ Stamford




friss írások
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 21 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/6
Leviatánok
8/5
Angyal
2
Démon
10
Bukott Angyal
1
Ember
7
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
8
Nephilim
5