We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Ophy's little house
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Online

Utolsó Poszt Today at 4:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Abaddon & Cassael
Miracles will happen as we speak
Zene: Dead man walkin' • Szószám: 336 • Credit:

Viszonylagos közönnyel figyelem a pusztán látványában manifesztálódott testem óvatos körbejárását, révén, a világnak ezen szegletéből még akkor sem árthatna vagy lehetne rám bárminemű hatással, ha úgy kívánná. Noha kétséget kizáróan nem óhajtana effélét, ellenben választ néhány érdekes és máskülönben rendkívül komplex kérdésre. Nem felelek rögvest, változatlan gyakorolva az elővigyázatosságot a két dimenzió közötti kapocs megtartásához; ráérősen mérem fel a környezetemet, illetve formálom magamban a lehetséges magyarázatot itt létem körülményeire. Végül nem látva értelmét a titokzatosságnak, nyitom szóra ajkaimat, s emelem vissza pillantásomat a démonra.
- Egy, az Atyám által teremtett létsíkon vagyok jelenleg. Fizikálisan. Börtöne volt rég elfeledett szörnyeknek, kik mostanra már a világot járhatják - hangom elcsendesedik, tekintetem újfent a vérrel felmázolt pecsétre esik a padlón, momentumra realizálva a kiszabadulásukban közrejátszó szerepemet. - Magad is találkoztál már-e világgal amannak innenső feléről, a láda formájában - teszem hozzá, levetkőzve magamról a kérészéltű bűntudatot, mely kéretlen próbált az imént visszakapaszkodni a bensőmre. Nem esik nehezemre, okán annak, figyelmemet hamarost magával ragadja a dulakodás nyomainak magyarázata.
- A Káosz? Mit akart tőle egy lovas? - szemhéjaim összeszűkülnek, hisz nem tud összeállni a fejemben semminemű magyarázat vagy értelem. Vajh mennyi idő telt el idekint, s mennyi történés pergett le anélkül, tudomásomra került volna belőlük akár egyetlen morzsa is? Ujjaim laza ökölbe záródnak a kezeimen, miként tovább hallgatom a Pusztító elbeszélését.
Hát nem volt képzelet, Ophilia valóban bajba került, ráadásul affélébe, melynek előszele már a búcsúzásunkkor is körülölelt minket. Ramiél… Vajon szólt neki egyáltalán, vagy az arkangyal hagyta cserben? Attól tartok, minderre egyetlen démon nem szolgálhat felelettel.
- Cseppet sem jó hírek. Magam is ezért keresem, ugyanis egyszer… - itt megállok, töprengőn körbetekintek, íriszeim előtt pedig meg-megtörik a világ határa s a szoba falain itt-ott felsejlenek a kopár börtön szürke fáinak dermesztő alakjai. Igyekszem feleleveníteni, ám elképzelésem sincs, mikor esett pontosan, hogy az angyal hangja elért hozzám. - Egy alkalommal megszólított s a segítségemet kérte. Láthatóan későn érkeztem - vezetem vissza pillantásomat Abaddonra. - Miféle tulajdonodról van szó, ami a birtokába került? Annak mibenléte tán felfedheti Ophilia búvóhelyét is.
Talán.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Grace
only exists to be fallen from

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
173

Utolsó Poszt Pént. Szept. 21, 2018 6:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Cassael & Abaddon
Knock Knock, what the...!?
Zene: Nobody Praying For Me • Szószám: • Credit:

Nem várt találkozóra kerül sor, melyre az egyszerű jelző semilyen formában nem lehet megfelelő. Az ő fej egyik, míg az enyém a másik irányba fordul miután a szívbajt hozta rám a semmiből megjelenő szellemalak. Míg beszél, pár lépést teszek körötte amolyan körbejárva alakját, hogy megvizsgáljam a látványt. - Asztális sík, még is mit keresel Te ott, egyáltalán hol az az ott?! - Mert, hogy nem itt az hamar leesik, ez csupán valami szellemkép melyet most itt látok, kivetülés. Hogy nem hozzám jött, azt valahogy sejtettem, legalább is reménykedtem benne. Két világ közt ragadt, fenti kérdéseim továbbra is élnek, hátha választ kapok rá. Követem tekintetét mivel a környezetet pásztázza, s Ő is csak hamar felfedezheti a dulakodás jeleit. Kellemetlen találkozó lehetett a Káosszal mint az a szőkeség említette. Szavait nekem szegezi, feltételezve, hogy én voltam a jelenlegi állapotok felelőse. - Ó, hogy ez? Nos nem, én sosem végzek félmunkát. - Vonom meg vállam, miközben teszek pár lépést a teremben folytatva a szemlélődést mit az mint elkezdtem mielőtt megzavart volna. - Hét valóban meglátogatta a Káosz. - Konstatálom inkább csak magamnak, a jelek szerint, no nem mintha kételkedtem volna az angyal szavában. - Ő jött el hozzám, egy kérdésre akart választ kapni. De az mellékes, ami fontosabb, bajban van. A sötétség megfertőzte az elméjét. Egy kis időre sikerült visszatérítenem, azt mondta, Zephyr, elvette a szívét. Ami nem tudom pontosan mit jelent. Ramiél nevét említette még, hát felkerestem. Abban maradtunk utána megyek, hogy megkeressem, van nála valami ami az enyém és nem kerülhet a sötétség kezébe. Nos nagyjából ez a történet, ez vezetett hát ide hátha nyomára lelek. De eddig nem jártam sikerrel. S ezek szerint Te sem. - Röviden tömörem, Ő kérdezte... én csupán választ adtam. - S Te, mi járatban a szőkeség után? - Érdeklődöm én is ha már így cseverészünk s megállapodok immár vele szemben ismét miután a mondandóm s nézelődésem végére értem, de semmi érdekeset nem leltem a maradványok közt, legalább is így első körben.


Online

Utolsó Poszt Szomb. Szept. 01, 2018 4:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Abaddon & Cassael
Miracles will happen as we speak
Zene: Dead man walkin' • Szószám: 360 • Credit:

Alig, hogy tanúbizonyságát nyeri, nem pusztán elértem Ophiliát a tudatommal, hanem egyenest kivetült elé a fizikális világban ismeretes küllemem ütött-kopott másaként, elébb némi motoszkálás, majd hangzatos csörömpölés vonja magára a figyelmemet a hátam mögül. Lassan fordulok, óvakodva, nehogy hirtelen a semmivel legyen egyenlő az elért siker, csakhogy az irattáros várt, karcsú alakja helyett egy férfi néz vissza rám, akárha szellem volnék. Leheletnyire billen a fejem oldalvást, miként végigmérem az ábrázatát, de a hangja az, ami előrántja az emlékeket a tudatom mélyen eltemetett, homályos szegmentumaiból. A Pusztító.
- Az asztrális síkon kissé körülményes volna kopogni, nem gondolod? - szólalok meg recés hangon, próbálgatva a hosszú idő után először szolgálatba állított hangszálaimat. Nehézkesen rezdülnek, a börtönvilág minden egyes részletemben magához óhajt láncolni, meggátolva a külvilággal való kapcsolatteremtésben. Nos, ez volna a feladata, csakugyan. - Máskülönben nem hozzád jöttem. Mit- - szavamba vágva tényszerűsíti Ophilia távollétét, s azt, maga is őt keresi, ennek fényében pedig nem kísérlem meg befejezni a kérdésemet, mely éppen a kotnyeleskedésére kívánt volna választ.
Íriszeim elszakadnak a démonról, a további mustrálása helyett ismét körbefutnak a szoba falain, a megszáradt vértől mocskos padlón, s a megtört pecséten, melyhez hasonlót korábban még nem is láttam. Egyes részei az angyalok csapdába ejtésére utalnak, ám a komplexitása nem szolgál egyértelmű jelentéssel, magyarázattal. Szemöldökeim ráncokba szedődnek, míg ajkaim vékonyka vonallá préselődnek egymáshoz. Valami rendkívül kellemetlen esemény zajlott le e lakás berkein belül, és ha egy pokolfajzat is itt legyeskedik, az nem sok jót sejtet.
Mielőtt azonban még szóra nyithatnám a számat, hogy kérdések sorait ereszthessem világnak, a Pusztító megint csak belém fagyasztja a hangomat meghökkent ábrázatával s kevés támpontot adó értetlenkedésével. Néhány kitartott, rezzenéstelen momentumig csupán meredek rá, várva, bővebben kifejtse a megdöbbenése tárgyát, de mivel változatlan engem pásztáz, hát letekintek a testemre, mely még mindig képtelen biztos fogódzkodóra lelni ebben a világban.
- Oh… Ez? - kapom fel rá a tekintetemet, keresve ábrázatán az igenlést. - Ne legyen gondod rá, két világ között nehéz a kapcsolatteremtés - felelem, nem cifrázva túl a magyarázatot. - S most mondd, mi történt Ophiliával és miért kívánod felleleni? Tán, hogy befejezd ezt? - tárom szét a karjaimat, utalva a lábaink előtt elterülő pecsétre, számtalan törmelékre és vérfoltra.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Grace
only exists to be fallen from

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
173

Utolsó Poszt Szer. Aug. 29, 2018 9:13 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Cassael & Abaddon
Knock Knock, what the...!?
Zene: Nobody Praying For Me • Szószám: • Credit:

A városba érkezésem elsődleges célja a szőkeség felkutatása volt. De közben akadtak gondok... Ami most nem fontos. A levél mit maga mögött hagyott sokat mondó rejtjeleket tartalmazott. Nem tudtam pontosan hol is keressem, de ötletnek sosem vagyok híján mint tudjuk. Mágiához folyamodtam hát, egy pokoli kis jószágot hívtam magamhoz, annak jobb a szaglása gondoltam, hát majd a nálam hagyott levél szaga alapján megtalálja a nőt. Legalább is ez volt az elképzelés, meg lehet hasztalan. Minden esetre így keveredtem ebbe a hajdanán kellemes lakásba. Törmelék s vér, dulakodás nyomai. Említett valamit arról miszerint felkereste egy közülünk való nem épp kellemes körülmények közt. Az a balga. Ciccentek nyelvemmel ahogy elhúzom kissé fejem miközben beljebb lépek. A pokolkutya idő közben elillan hiszen útnak eresztem, nincs már rá szükségem. Ja várj, még sem. Szépen megy a gyűrűbe, vagy más úton pusztítom el. Nem nem, senki nem tudhatja, hogy kit vagy mit, illetve, hogy hol is kerestem. Még akkor sem ha egy ölebről van szó. Nem nem. Lépjünk is túl ezen a részen. Leszámítva a hátrahagyott káoszt egész kis takaros, arcomra parányi mosoly kúszik választását illetően, nem is számíthattam volna másra. - Hahó - szólalok meg a magam határozott és jelenleg kíváncsiskodó hangján. De a falakon kívül nincs más mi hallgatna rám. Üresség kong a lakásban, csupán parányi szellő ad választ mely végigfut a szobán, miután az ablakon szökött be. Egy asztalka felé lépek amin könyvek hevernek s nyúlok egyért. A gerincét veszem szemügyre majd vissza is helyezem és úgy tekintek ismét körbe. Hát ez lenne a madárka fészke. Sok időm nincs elmélkedni, mert hirtelen a semmiből szellemet látok. Szó szerint ahogy megfordulok. Hirtelen ugrok is egy parányit s vélhetően az asztalt is fellököm magam mögött amint meglátom az amúgy ismerős fickót. - Az ég áldjon... - Bukik ki belőlem, mondjuk az már megáldotta eléggé. - Nem tudsz kopogni?! - Vetem oda az ismerős - és általam csak együgyű angyalként ismert - szárnyasnak. - A tündérke nincs itthon. Csak nem Te is Őt keresed? - Érdeklődöm miután helyre állt a bifituszesszenziszem. Alakja valahogy még sem teljes, olykor mintha elmosódna, vagy részlegesen eltűnne az anyagi világ síkjáról, fejem kissé oldalra fordítom értetlenségem jeléül. - Mi, a...? - Gördül ki ajkaim amint a jelenséget bámulom.


Online

Utolsó Poszt Szer. Aug. 22, 2018 9:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Abaddon & Cassael
Miracles will happen as we speak
Zene: Dead man walkin' • Szószám: 330 • Credit:

~Ophilia… Ophilia… Ophilia…~
Akár egy lassú, monoton, nyúzott mantra, úgy ismételgetem magamban az egykori irattáros nevét, immáron hosszú órák óta. Legalábbis ennyinek tűnik, idebent a ládában nehézkes az idő nyomon követése, révén, egyetlen homokszem sem gördül alá a szürke világ képzelt homokórájában. Rezzenéstelen s mozdulatlan minden, jó ideje már én is.
Hátam egy fa törzsének simul, ujjaim egymásba kulcsolódva az ölemben nyugszanak, míg szemhéjaim becsukva pihennek, nem adva helyt bárminemű ingernek, mi feléleszthetné bennem a szelence átkát, avagy a sötétséget, melynek féktelen s irracionális düh formájában szokása manifesztálódni bennem. Nem, Ophilia eléréséhez tiszta tudatra van szükségem, tisztábbra, mint eddig, hiszen körülbelül ez lehet az ezredik próbálkozásom az elérésére, mégsem jutottam sikerre. Minden bizonnyal én csinálok valamit rendkívül rosszul, vagy… Nem, bele sem óhajtok gondolni, hogy képtelen lennék a leviatánok távozása által ütött „lyukon” kapcsolatba lépni a külvilággal. Képtelenség…
Újabb, mély lélegzettel folytatom az angyalnő szólítgatását a tudatomban, elképzelvén az arcát, mire alig-alig emlékszem már, a szőke haját és a csilingelő nevetését... De semmi.
Érzem, amint az eddig visszaszorított haragvás szép lassan, alattomosan elkezd átszűrődni az ütött-kopott, lyukacsos falon, mit felemeltem magamban ellene; mérgező karmaival mohón nyúl a lényem központjába, a sikertelenségem okozta frusztráció pedig nyomban feladásra késztet. Tekintetem a méregtől elmélyülten villan a kopár tájra, avagy villanna, ha éppen az nézne vissza rám. Csakhogy a megszokott, nyúlánk, csupasz fák s a szürke, melankolikus égbolt helyett egy rendezetlen és elhanyagolt szoba belső falai köszöntenek lelkesen.
Összevont szemöldökökkel pillantok körbe, nem találva hirtelen elég erőt s bátorságot ahhoz, az íriszeimen kívül mást is megmozdítsak. Legalábbis néhány kérészéltű momentumig, ugyanis utána csak feléled bennem a kíváncsiság. Így hát kezeimet megemelve, letekintek rájuk, tűnődve, vajh álmodom, vagy ténylegesen kiszabadultam? Esetleg más történt…
Nos, a látvány magáért beszél. Amint a régi, elnyűtt filmkazetták sérült szalagjai képének szokása fekete-fehéren vibrálni és sisteregni a képdoboz képernyőjén, úgy az én testem is olykor-olykor kiszakad a jelen világ dimenziójából, nem hagyva maga után többet, mint furcsa küllemű törést a térben.
Ohh… Ezek szerint többet elértem, mint eredendően terveztem.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Grace
only exists to be fallen from

Hell or Heaven
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
410

Utolsó Poszt Pént. Dec. 29, 2017 12:18 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


***
Szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





Utolsó Poszt Csüt. Dec. 28, 2017 9:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: Bones • szószám: 374 • Credit:

Kéretlen, noha kellő felkészültség mellett előre belátható történelemórája hallatán leheletnyire szaladnak fel csupán a szemöldökeim, miközben egymásba font kezeim egyikével az ellentétes felkaromon kezdek ütemes dobolásba az ujjbegyeim közvetítésében. Ami tulajdonképpen meglep, az nem az angyal kényszeres tudásátadása, hanem a tény, hogy felismeri annak feleslegességét. Okkéé, ennyire nem leszek ünneprontó, talán egyszer még hasznát veszem ennek a rám erőszakolt, unalmasnak ható információtengernek. Mindenesetre gonosz kis mosolyt varázsol a szám sarkába az önkorrekciója, sejtve, hogy mennyire nehezére eshet magában tartani a sok-sok okosságot, amit az élete során magába szippantott. Lássuk be, ez engem is rohadt mód bosszantana, szeretek okoskodni, kínozni az embereket a csúfos igazsággal, egy különbség van pusztán közöttünk; én nem fognám vissza magamat. Ha a kitartó szövegelésemmel még tovább táncolhatok mások idegein, akkor az érdektelenség már nem is hat olyan bosszúsnak. Hehe…
- Miért éppen Szentpétervár? Néptelen helyből elég sok akad manapság a Földön, tudod, apokalipszis meg hasonlók miatt - vonogatom meg a vállaimat vigyorogva. Luciferre esküszöm, imádom a kis szorgos hangyákat, pardon, halandókat, viszont a kihalás-közeli állapotuk éppen akkora elégedettséggel tölt el, mint amikor a túlnépesedésüket világméretű háborúkkal oldották meg tudat alatt. Mármint most komolyan, itt szűkölködnek a cuki kis városaikban, miközben töretlenül hisznek abban, hogy a sorsukat maguk formálhatják. Hát olyan kis zabálnivalóak!
Na de elkalandoztam megint, pedig kivételesen nem ártana odafigyelnem, főleg, ha már én kíváncsiskodtam a jellegtelen ékszerről.
- Csak démonok ellen? Nem mintha az önérzetemet sértegetnéd, de a saját fajtád sem az ártalmatlanságáról híres mostanság - közlöm, miközben elveszem tőle a nyakláncot, ügyelve persze, hogy ne érjek hozzá az angyalmancsához. Brr… - Azért elismerem, elmés kis csapda, nem keresünk előtte egy démont is, hogy láthassam a hatását? Rajtam kívül, persze - vigyorom tovább szélesedik az ábrázatomon, mialatt a nyakamba akasztom az ékszert. Hát... A jó ízléstől messze van, a démoni divatrendőrség szerintem hamar lekapcsolna, ha máskor is ilyen ékekkel flangálnék a világban, de azt hiszem, egy alkalommal túlélem.
- Ó drága, elkényeztetsz - sóhajtok fel örömtelien a könyvet látva, ami kiküszöböli a felesleges érintkezésünket. Tényleg angyali! Fordított esetben én addig bosszantanám a tapicskolásommal, amíg savval támadna kedve meglocsolgatni a bőrét, hátha megszabadulhat az érintéseim emlékétől, nem hogy megoldást kínálnék! Na mindegy. - Oké, fogom. Narniába vagy Smaragdvárosba is elugorhatunk - kacsintok rá, erősen ráfogva közben a felkínált könyvre.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
409

Utolsó Poszt Kedd Dec. 26, 2017 11:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Nevetését hallva fejem félrehajtva nézegetem az ülő férfit. Továbbra is szokatlan számomra, hogy mit talál ennyire viccesnek. Hol az egyik, hol a másik oldalra döntöm fejemet, hajam pedig lágyan követi mozgását. Olyannyira, hogy egy ponton túl egy tekintélyes tincsmennyiség takarja el látásomat. Gyakorlott mozdulattal illesztem fülem mögé őket, noha tudom, hogy csak egy pillanatomba kerülne, hogy takaros kontyba illesszem fejem tetejére.
De lassan érthetővé válik, hogy mire akar célozna. Némán, mosolyogva hajtom le a fejemet. Meghagyom őt ebben a hitben. Azonban igaza van, az angyalok segítségét nem kérném. Jah, hogy nem is ezt mondta. Mégsem kérném. Vérével nem csak ő tud pecsétet rajzolni, én is tudok idézni. Nem, korán sem angyalt idéznék meg. Vannak démonok, kik tartoznak nekem. Nem lennék sokáig bezárva, csak amíg itt lenne.
Ezt az információt mégis megtartom magamnak. Apró kalandomról senkinek sem kell tudnia, minél kevesebben tudnak arról, hogy démonoknak is segítek, annál nagyobb… Micsoda? Biztonságban vagyok? Ostoba vagy Ophilia.
A dolgot mégis elengedem, nincs értem erről tovább tárgyalnunk, valahogy sürgetőbb problémám akad, s lám, a Viszály is kezdi belátni, hogy nem tarthat itt örökké.
- Ühm, szép város. 1703-ban alapította I. Péter cár, ezzel akart nyitni Európa felé. Remek lehetőség volt a kikötője miatt, és igazából elég hamar fel is virágzott. Lassan az európai történelem részévé vált, fontos alkotóelemévé a… - kezdek bele, de amikor visszafordulok a démon felé, félbehagyom a mondatom. Talán, előbb utóbb… Leszokok erről. - És néptelen az utóbbi időben, igen előnyös nekem - fejezem be végül, hogy miért is odamegyünk.
A lánccal a kezembe lassan sétálok vissza Belial elé. A csapdát természetesen messzire kerülve. Na jó nem messzire, csak egy kicsit. Kikerülve. Nem kell, hogy újra elrejtsen.
- Démoncsapda ellen - nyújtom át számára, egyik ujjamon lógatva a láncot. Ne, ne higgyétek, hogy akarom, hogy hozzámérjen. Úgy tűnik az érzés amúgy is kölcsönös. - A palota köré egy igen erős démoncsapdát írtam. Igazából csak egy régi, elfeledett példánya, rengeteget felejtenek a démonok és az angyalok - sóhajtom halkan. - Eme csapdát a holdkő semlegesíti. Amíg a nyakadba viseled, a bőrödhöz érve, nem érhet baj odabent. Ám ha leveszed lassan égsz el. Belülről - vonom fel egyik vállamat, mint aki amúgy nem is tehet erről az egészről.
Kövezzetek meg, de mikor gondoltam volna én azt, hogy valaha odaviszek egy démont, ahol épp a kutatásaimat végzem? Na jó nem mindet, de az ezzel kapcsolatosakat épp ott. Másokat, természetesen máshol. Semmit sem tartok egy helyen.
Újabb kérdésére azonban akaratlanul is felvonom egyik szemöldököm. Oldalra fordulva veszek le egy könyvet a polcról és nyújtom azt is felé. A lánccal ellentétben azonban ezt nem engedem el. - Fogd erősen - javallom neki, és ha a lánc is a nyakába került és a könyvet is megfogta, akkor lényegében csak egy pillanat töredéke lesz az egész csupán…
♥§§ szószám 459 §§ Facing Demons


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Hétf. Dec. 25, 2017 7:02 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: Bones • szószám: 510 • Credit:

- Na nem mondod - motyogom az orrom alatt, figyelmem töredékével adózva csupán az angyalnak, ugyanis roppant mód leköt a térdemen átvetett lábamat ékesítő cipő orrára ragadt sárdarab. Pillanatnyi lustaságom végett a tudatommal próbálom lepattogtatni a bosszantó koszt a drága, fekete bőrről, csakhogy a megátalkodott majdhogynem makacsabbnak bizonyul, mint jómagam. Homlokom ráncba szedődik, és talán még a fogaimat is elkezdeném szorongatni az ádáz csata közben, ha nem ütné meg a füleimet az évszázad vicce. Ophilia közönyös feleletét hallva mélyről jövő nevetés tör fel belőlem, és amennyire a tarkómon összekulcsolt kezeim engedik, még a fejemet is hátravetem, felhagyva az egy az egy; Belial a Sár elleni küzdelmemmel.
- Na igen, hozzád biztos nem rongyolna el az arkangyal hadosztály, félretéve az évtizedes nézeteltéréseiket - vigyorgok rá gúnyosan, noha nem álltatom magamat azzal, hogy ilyen könnyen irigységet vagy szomorúságot hinthetnék el a szösziben a végtelen magány beharangozásával. - Gondolom az sem bosszantana, ha itt téblábolnál, körülötted zajlanának az események, és te semmit nem láthatnál belőlük, semmit nem hallhatnál belőlük, semmit nem tehetnél a történtekért vagy éppen ellenük. Éppen ilyen típusnak tűnsz - jegyzem meg szarkasztikusan, hiszen próbáljon bármennyire is megetetni ezzel az „Engem nem tudsz megtörni az örök magánnyal” dumájával, képtelen vagyok elhinni, hogy valóban tisztában van a semmi fogalmával. A kis Raguel kivetüléses példájából tanulva tökéletesítettem a csapdáimat és eszközeimet, nehogy legközelebb is befürödjek egy ilyen amatőr hibával.
- Ühüm… - konstatálom a kijelentését, amivel nem tudhatnék vitába szállni, igaz azt sem értem, miért érezte szükségét annak, hogy megossza velem a tényt. Sokat okultam a tollasokról, kínosan és démonhoz méltatlanul sokat, ám még mindig vannak dolgok, amiket nem tudok megfejteni velük kapcsolatban. Lélek nélkül is közelebb állok az emberi működéshez, mint ők valaha, szóval nehéz elképzelnem, mi zajlik le néha abban a böszme robotagyukban. Úgy érzem, nem a mostani lesz a megfelelő pillanat a világmegváltó felfedezéseimhez, főként látva, hogy Ophilia kezd akcióba lendülni.
Kérésére, ha nem is örömmel, de megrongálom a gondosan felpingált csapdámat, majd jobb lábamra helyezve a testsúlyomat, és kezeimmel a nem létező hajszálait igyekezve leküzdeni az arcomról figyelem, amint lázasan kutat a könyvespolcán.
- Ó, csak oda a szomszédba? - vonom fel a szemöldökeimet a váratlan kijelentésére. Na igen, vannak kevésbé csupa tejfel és szórakozás részei a démoni létnek, például, hogy az angyalkákkal ellentétben nem tudunk csak úgy elreppenni a világ egyik feléből a másikba, össze-vissza manipulálva a teret és az időt. Ennek kiküszöbölésére kitűnő szolgálatot tettek a Pokolba nyíló kapuk, nyilván előbb alá kellett szállni az Alvilágba, aztán onnét tovább, azonban a két lábon rongyolásnál vagy a testem hátrahagyásánál csábítóbb opció volt. Hát ja, volt. - Nagyszerű. És mire fel az a lánc? - bökök fejemmel a kezében szorongatott, szemrevalóan egyszerű darabra, leginkább persze az időt húzva, mert ahhoz, hogy felszálljak az angyali hullámvasútra, kell némi eltökéltség és vak bizalom, nehogy hullavasút legyen belőle a végén. Bwah, undorító, komolyan egy tollas segítségére kell támaszkodnom? Ha valamiért szíjat verhet majd a hátamon Lulu, akkor az ez lesz.
- Ugh, jól van, menjünk együtt. Mit kell csinálnom? Muszáj hozzád érnem? - kérdezem fanyalogva, lassú léptekkel közeledve az izgatottságtól ragyogó valójához.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
409

Utolsó Poszt Hétf. Dec. 11, 2017 9:37 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Vállam fölött nézek vissza rá, teljes nyugalommal arcomon. Érzelmek színfoltja sem fedezhető fel bennem. Mégis hogyan lenne ez lehetséges? Azt sem tudom hogy mit kellene most éreznem. Féljek? Vessem meg? Csodáljam? Az ilyen dolgok nekem egyszerűen csak nem mennek. Érzéketlen lények vagyunk, habár a fizikai érzeteknek ki vagyunk téve.
Szavai azonban elgondolkoztatnak. Akinek ép esze van. Ajkaim szegletébe enyhe mosoly bujkál, fejem enyhén lehajtom és újra csak hátat fordítok neki.
A törött ablakon enyhe szellő simít végig arcomon, hajamon. Törött üvegcserepek sercegnek talpam alatt. Kitekintve a köd lassan alászáll a városra. Az oly szokványos jelenség, mégis el tud képeszteni. A köd sejtet, elrejt.
Testvéreire adott válaszára csak egy halk sóhaj tör fel torkomból. Persze, persze Ophilia, senki sem gondolkodhat el, egyébként lényeges kérdéseken. Én sem tettem. Eddig.
Lassan fordulok vissza felé, csendben maradva. Újabb válaszára szintén nem tudok mit mondani. Sóhaj sem szakad már fel torkomból.
- Makacs vagy - felelem végül, nyugodtan. Meg kellene lepnie, hogy angyal szolgával hozakodik elő, de a mai világban igazából bármi lehet. Gondolataimat inkább az köti le, ha Atyánk visszatér, akkor ezen testvéreim miként számolnak majd el.
- Csak arra utaltam, hogy felesleges fenyegetőznöd azzal, hogy fogságba tartasz. Tudom, hogy mit tettél Raguellel, s végül miként szabadult ki. Nem kergetek hiú ábrándokat, megfélemlíteni mégsem tudsz ezzel - vonom újra enyhén össze szemöldököm. Hangom már-már színtelen. Nem fogok kétségbeesni ha saját elmém társaságába száműznek. Elvoltunk az elmúlt évezredekben, nem hinném, hogy pont most okozna gondot.
Vakságban éltem negyed évszázadon át, s bár most nem kívánom, de ha rákényszerítenek megtenném újra.
- A Sötétség mindenkire hatással van - hajtom enyhén oldalra a fejemet, hogy aztán teljesen megfeledkezzek róla.
Elmémbe kavargó káoszon kell most úrrá lennem, rendet tennem benne. A nemrég olvasottak kavarognak benne, a lovasok ismertetője, a négy. A négyes. Az az szám, mely hatással van az egész világra. Véletlen lenne?
Nem, véletlenek nincsenek. Atyánk műve lenne? Vagy valaki másé?
Hirtelen válok izgatottá, tudatom szinte felrobban a megvilágosodástól. Lehet, hogy teljesen tévúton járok, de nem… Az nem lehet. Kizárt, ahhoz ez túl összefüggő. Túl logikus.
S talán ezt látja rajtam Belial is, hisz lassan sétál felém, én pedig már akkor talpon is vagyok. Feszülten figyelem mozdulatait, s amint a kör megtörik, azon nyomban fordítok neki hátat. Talán még a lendület által felkapott hajam is végigsimít arcán.
- Szentpétervárba kell menni - kezdem kapkodva, ahogy az egyik polchoz sétálok, s mint egy eszement dobálom le onnan a könyveket. Melyek még így is helyes rendben érkeznek a földre. - A Romanov palotába. Ott van minden válasz - Egy Thomas Jefferson életrajz könyvet felcsapva, óvatosan emelek ki belőle egy aranyláncot, rajta egy opál színű kristállyal.
- Együtt akarsz menni, vagy ott találkozunk? - fordulok immár felé, tenyerembe rejtve a látszólag szükségtelen ékszert, tekintetem a démonét keresi. Szívem szerint egy helyben toporognék, bontanám szárnyaim és már itt sem lennék, hanem ott. A hideg Oroszországba. Mégis itt állok, magamra kényszerített nyugalommal. Szárnyaim csak azért nem vettem még elő, mert tartok, hogy valóban le kívánja azokat vágni: ahogy fenyegetett vele.
♥§§ szószám 677 §§ Facing Demons


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Pént. Dec. 08, 2017 11:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: I want to be your only sin • szószám: 654 • Credit:

Azért megnyugtató, hogy nem egy teljesen süsü angyallal van dolgom, legalábbis erre enged következtetni a pofátlan kis elfordulása, ami nehezíti a szíve kiszakítását, bár nem teszi fájdalmatlanná és lehetetlenné a procedúrát.
- A-a! Egy veszélyesen önhitt és sértődékeny lény nem tenne a kedvemre, akinek van ép esze, az inkább nem keresgélné a határaimat - tudatom vele a röpke évek tapasztalatait, mialatt fenséges mód lepottyantom a seggemet a poros fotelba. Bal lábamat átvetem a másikon, persze úgy, hogy ne préseljem szanaszét a halandó férfiak kiesett agyi funkcióit helyettesítő tartozékaimat, szóval csak a bokámat himbálóztatom a másik térdem biztos támasztékán. Kezeimet mindeközben léhán összekulcsolom a tarkómon, és úgy figyelem a tollas jelenleg kevésbé tollas hátát. Ahw, változatlanul jó érzés lenne egyesével kitépkedni a pihéit, aztán párnába gyömöszölve elküldeni Lulunak karira. Biztosan oda meg vissza lenne a meghatódottságtól, közvetlenül még azelőtt, hogy újfent elátkozná a napot, amikor kipottyantam a tudatából.
- Fontosabb dolgok kötöttek le annál, minthogy azon törjem az agyam, minek kellett még három bosszantó tesót mellém varázsolni - vonom meg a vállaimat, várakozóan függesztve a szöszkén a szemeimet, noha van egy olyan - nyilván teljesen alaptalan! - feltételezésem, most sem fogom megtudni a nagy titkot.
Na igen, helyette fontosabbnak érzi belekötni a remek megoldási stratégiámba a kiengedését elkerülendő, amit szokás szerint flegma szemöldökvonással konstatálok. Oké, talán elszámoltam magamat, és ő soha, de soha a büdös kénköveken parázsló életben nem fog rájönni, hogy nem érdemes az alkudozásban ringbe szállni ellenem.
- Ki mondta, hogy a csicskásom démon? Persze nagyon köszi, hogy előre figyelmeztetsz erre, nem ment füstbe feleslegesen egy démonom - sóhajtok fel boldogan és tettetett megkönnyebbültséggel, mert amúgy magasztos magaslatokból szarnám telibe, ha lángra lobbanva megszűnne létezni valamelyik elfuserált teremtménye Lulunak. Az már persze bennem akasztja a mímelt jó kedvet, hogy újfent a sértegetésem medreibe terelgeti a témánk fonalát.
- Most a lelkemre akarsz hatni, vagy mit kezdjek az otthonomban kellett raboskodnom dumával? Menten megszakad a szívem, ki is engedlek gyorsan, nehogy kiszámítható démonná váljak, aki a kedved szerint ugrik! Jah várj, ez nem az a történet - vigyorodok el elégedetten, mert peeersze, rohadtul bosszantja az önérzetemet ez a sok lekicsinylő megjegyzés, de hát az ő szegénységi bizonyítványa, ha alábecsül engem. Pf, még hogy nem tudnám megváltani a világot. Az tény, hogy pozitív irányba nem menne, de másképp? Ugye ugye…
- Te semmit nem néztél ki belőlem, galambom, a legelső perctől fogva nyeregben érzed magad. Biztosan az agyadra ment a múltkori füstöcske - magyarázom, a végén egy öblöset beleásítva a mondandómba, mert hát nem rémesen unalmas ez? Megpróbál kicselezni, én nem engedem, megpróbál túljárni az eszemen, az sem megy, megpróbál megint túlnőni a szakterületemben, és így megy ez már a jó ég tudja mióta. Kész csoda, amikor hosszúra nyújtott révedéséből feleszmélve, vagy éppen még mélyebbre merülve benne, színeket kezd sorolni. Színeket, amelyeket túlontúl jól ismerek, és amelyek hallatán atyai mosoly húzódik megátalkodott ajkaimra.
- Tudtad, hogy a kis rohadékot fél évszázadig Machiavellinek hívtam, amiért nem engedelmeskedett nekem? Rühellte a tag fejét - fújok egyet nevetés gyanánt, ahogy visszaemlékszem a hátas gyűlölettől teljes tekintetére, akárhányszor így neveztem. Vajon hol csatangolhat szerencsétlenem, most, hogy a Pokolból ki lett rakva az elkényelmesedett hátsója?
Mindegy is, sokkalta fontosabb, hogy Ophilia valami átszellemültségben ismételten sorolni kezd látszólag összefüggéstelen szavakat. Egyre jobban összezavar, viszont tudom, hogy ráállt valami számomra is fontosra az a kusza elméje, ezt bizonyítandó pillanatokon belül fel is pattan, majd fejjel nekimegy a csapdámnak. Nem fűlik a fogam az eleresztéséhez, de a találkozásunk óta most először látom őszintén megmutatkozni a valóját, a tudásszomjat, az igazi énjét, amit valljuk be, kár lenne visszafogni, sőt, egyenesen ostobaság volna. Ezúttal nem a kimért, magát fondorlatosnak remélő angyallal van dolgom, hanem egy ösztönösen vibráló jelenséggel. Elégedett, mégis moderált mosolyra húzom az ajkaimat, mialatt felkelek a fotelből, és kinyújtóztatva tagjaimat, a firkálmányomhoz lépek.
- Imádni való a kapkodásod, Lucifer mentsen, hogy visszatartsalak - vigyorom szélesebbre húzódik, amiként cipőmmel elmaszatolom a kör egyenletes, összefüggő vonalát, ezáltal megszüntetve a csapdám hatásait. - Nos? Mire döbbentél rá?

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
409

Utolsó Poszt Csüt. Dec. 07, 2017 9:55 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Szemeimet egy pillanatra összeszűkítem. A szívemet markoló érzésre csak azért sem fogok odafigyelni. Igaz igyekszem apró lépteket tenni a férfi felé, hátha ezzel lassítható a folyamat. Ugyanakkor tudom, hogy legfeljebb csak a csapda széléig jutnék el. Ott apró elektromos töltés égetné meg bőrömet. Ujjbegyemmel próbálok kitörni. Hasztalan. Apró kékes-lilás szikrázás, s ujjam égése az eredmény. Figyelem, ahogy az égett rész lassan gyógyul. Nagyon lassan. Lassabban, mint kellene. Szemeimet összeszűkítem és jobban megnézem magamnak ezt a csapdát, oda sem figyelve arra, hogy a Viszály mit is mondd nekem.
Megfordulva lépkedek lassan vissza, a szívemnek így a másik irányba kellene szakadnia. A saját logikám szerint.
- Valóban még csak meg sem kértél - kapom fel a fejem hirtelen és hátrasandítva. - Megfenyegettél, bántalmaztál, majd bezártál. Épeszű lény ezek után nem segítene neked egy minimális engedmény nélkül - felelem színtelen hangon, majd fejem lehajtva tovább tanulmányozom a csapdát. Tudom, hogy láttam már valahol, de hol?
Elmém káosz, ha ott meg is tudnám találni. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ennyire vissza fogom sírni biztonságos kis fehér irattáram.
Szemem egy pillanatra lehunyom a szívemet mardosó fájdalom miatt, fogaimat is összeszorítom.  Tudatommal érzékelem, hogy igazából semmi szükségem arra a szervre. Anélkül is tudnék élni. De a fájdalom… Ez is elmúlik majd egyszer.
A fájdalom hirtelen szűnik meg. Lopva tekintek a démonra, s annak unott arcára.
- Azt akarod mondani, hogy az elmúlt évezredek alatt egyetlen egyszer sem gondolkoztál el ezen? - lehelem meglepetten, hogy aztán szemöldökeimet felvonva vonjam meg a vállam. Ha nem, hát nem. Érdekes, de hát senki sem lehet annyira érdeklődő mint én.
Kezeimet továbbra is magam előtt összekulcsolva fordulok szembe a Viszállyal, szelíd mosollyal az arcomon.
- Az nem fog menni, ha csak nem akarod a halálba küldeni a csicskásodat. Angyalmágia védi őket, a démonok az érintésétől is elpusztulnak. Léteznek még angyalmágiából származó apró trükkök, miket nem felejtett el a világ. Az emberek, ami azt illeti igen jól leírták őket - a könnyebbeket még meg is tudtam fejteni, de a bonyolultakat? Az óének nem az én terepem. - Negyed évszázadig éltem rabként saját otthonomba. Épp most ajánlottam fel, hogy segítek neked egy feltétellel. Egy apróval. Nem a világ megváltását kértem tőled, végre sem tudnád azt hajtani - rázom meg a fejemet. - Hallottam már a démonok makacs büszkeségéről, de nem hittem volna, hogy ennyire görcsös ragaszkodás tart ennél az érzésnél. Legalább is a Viszályból azért némi több észt néztem volna ki - vonom meg a vállamat, s aztán kényelmesen törökülésbe helyezkedem a földön, amennyire fájó tagjaim engedik ezt.
- Akkor tedd ezt, ha találsz valakit, ki el tud igazodni az elmémbe uralkodó káoszon, szívesen találkoznék vele - felelem egyszerűen. Szavai mégis szöget ütnek elmémbe. Rühell mint a bokrot… Na igen, mióta lent vagyok testvéreimmel való kapcsolat nem volt épp felhőtlen. Képtelenek ők is túllátni beszűkült látóterükön. Csendesen szemlélem a plafont kémlelő démont, s akaratlanul is eszembe jut a másik.
Ő valahogy nem így szedte ki belőlem, amit akart. Halvány, melengető mosoly húzódik ajkaimra. Félrehajtott fejjel néző démonról azonban továbbra sem veszem le a tekintetem. Próbálok rájönni, hogy mi motiválja, mit akar. Ha igazak az írások, akkor a négy lovas a négy ereklyével megidézi a Sötétséget, azonban ha az egyik megszerzi mind a négyet…
Végül csak sóhajtva dőlök hátra mocskos padlón magam is a plafont bámulva, gondolataimba merülve.
- Fehér, vörös, fekete, sápadt - suttogom halkan, azt hívén, hogy csak gondolom őket. A magány… olykor érdekes szituációkat szül, sokszor fel sem fogom, ha magamba, vagy épp hangosan beszélek. - Kuvéra, ellentmondó, összetartó. Négy égtáj. Tarott, A Császár kártyája - majd néma csend követi szavaimat. A plafont bámulva szuggerálok egy pontot. Egy gondolat kezd el manifesztálódni bennem, mely egyszerre baljóslatú, de kilátást is nyújtó a világnak. És mi van ha…
Hirtelen pattanok fel ülő helyzetbe.
- Tudom! - kiáltom boldogan, felállva indulnék el a szoba ellentétes irányába, csakhogy útközben elfelejtettem vendégem és az apró kis meglepetését. Egész testtel ütközök a csapda szélének. - Au… - szisszenek fel, hogy aztán megfordulva tekintetemmel keressem meg a démont. - Engedj ki. Elmondok mindent, de, tudom. Tudok mindent, rájöttem. Engedj ki, kérlek - beszélek gyorsan izgatottságomba.
♥§§ szószám 677 §§ Facing Demons


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Szer. Dec. 06, 2017 7:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: I want to be your only sin • szószám: 430 • Credit:

Sok mindent láttam már rövidke életem során, ám, hogy valaki ilyen nyugodt és flegma képet vágjon, miközben a szívét egyengetem kifelé a testéből, az még nekem is új. Arról nem is beszélve, hogy újfent nem tudja megállni a visszabeszélést, és még ha lenne igazság a szavaiban… De nem, egy angyal próbál nekem a szavakon lovagolni, mikor a bordó és a burgundi között sem tudják megfejteni a különbséget. Bár lássuk be, azért elbűvölő, micsoda tendenciával korcsosulnak el ezek a szentfazekak, és még csak észre sem veszik magukon a legalapvetőbb bűnök burjánzását. Gőg, na igen, Ophiliának sikeredett megugrania a legelső akadályt ahhoz, hogy egyenesen suhanhasson lefelé a lejtőn. Papol itt az egyenlőségről, azonban amíg nekem szerves részem minden aljas sunyiság, addig tőle - bármilyen szörnyeteggel is álljon szemben - nem ezt várnánk. Egészen fincsi érzés látni, hogy a legnagyobb dominókockák megdöntésével szép sorban hullnak porba az undorító tollaskák.
- Kezdek rádöbbenni, hogy komoly fogalombéli zavarokkal küzdesz - tekintek rá együttérzést mímelve, mielőtt ismét kiegyengetném az arcvonásaimat valami rendkívül unottra. - Hallottad talán a számon kiesni azt, hogy „kérlek, segíts, szükségem van a segítségedre”? Mert én nem, legfeljebb viccből könyörögnék bárkinek, de ezt még Lulu sem kapja meg minden évezredben - vigyorodok el. Egek, annyit emlegetem a főnit, hogy lassan egy kósza gondolatom okán manifesztálódni fog itt mellettünk, aminek most annyira nem örvendenék. - Szóval ennyit az alkupozíciódról - közlöm hűvösen, kiábrándultan figyelve az erőlködő ábrázatát. Nem hittem volna, hogy az oldalát mardosni nagyobb fájdalmat okoz neki, mintha a tulajdon szívét kezdenék el felhasítani a masszív bordái. Inkább fel is hagyok a dologgal, mert ez így kicseszettül unalmas.
- Bla bla bla, az előbb épp azt akartad elmondani, miért vagyunk négyen lovasok, szóval nagy örömmel hallgatlak - legyintek ismét, hogy duguljon el, mert nem vagyok vevő az alkudozásaira. Újabb démoni sajátosságban szeretne leverni? - Egyszerű az ábra, te megmondod, hol vannak a firkálmányaid, az egyik csicskásom elhozza, és szépen összerakod az infókat, nem vagy te semmiféle előnyben, drágaságom. Felfogod még ma, vagy az elkövetkezendő éveket ezzel szeretnéd tölteni? Hogy minden agysejtedet megerőltetve igyekszel kitalálni valami jónak ígérkező alkut? Évezredek óta ezt csinálom, és meg kell mondjam, nem nyűgöztél le - sóhajtok fel teátrálisan, hátraejtve a fejemet a fotel háttámlájának. - Ne aggódj amiatt, hogy nem lesznek meg a kellő információim. Eszembe jutott valami egészen ördögi - emelem meg a szemöldökeimet bizakodóan. - Biztosan tudnék szerezni egy angyalt, aki rühell téged, mint a bokrot... És szívesen bekukkantana abba a szőke kobakodba is- szokásos, széles vigyorral kísérem a szavaimat, viszont köszönöm szépen, egyelőre a plafon barnálló volta jobban leköt, mint a csapdámban sínylődő tollasé.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
409

Utolsó Poszt Szer. Dec. 06, 2017 9:23 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Szemöldököm a magasba reppen szavai hallatán, egyéb kifejezés mégsem ül ki arcomra. Azon továbbra is a halálos nyugalom foglal helyet. Kósza pislogást követően hajtom enyhén oldalra a fejemet, ajkaimon a már jól ismert szelíd mosollyal.
- Sokan mások intelligenciájuk becsmérlésével próbálják palástolni saját tudatlanságukat - felelem egyszerűen, minden élcelődés nélkül. Vajon ilyenkor azt várja, hogy felvegyem a kesztyűt? Ha ostobának tart, az a saját döntése. Elhitetheti velem, de egyéb esetben miért is van akkor itt? Annyit sem tud mint én, szóval úgy vélem, hogy ez most nem jött be.
- Ezek nem elméletek - amit amúgy szívesen meg is magyaráznék neki a későbbiekben, de ha ennyire ellenáll a tudásomnak, akkor nem is értem, hogy… - Miért kéred a segítségem, ha a hallottakat nem vagy képes megemészteni? - teszem fel inkább hangosan az egyszerű kérdést, ugyanúgy oldalra hajtva a fejemet. Évezredek óta figyelem az embereket és a démonokat, de vannak kérdések, melyre soha nem fogok választ találni.
Ez az egyik ilyen. Miért kérik - akár az emberek is - mások segítségét, ha utána abból nem kérnek? Egy bölcs ember egyszer azt mondta, hogy azért nem akarják hallani az igazságot, mert akkor megszűnik létezni az a komfortzónájuk, melyet kialakítottak maguknak. Ez vajon igaz lenne? De pont erre a démonra? Kétlem. Vagy ennyire nem akarja bevallani, vagy…
Esetleg nem is tudja? Lucifer eltitkolta volna előlük? Nem, annak nincs értelme, rázom meg a fejem gondolatban. Csak épp az a bökkenő, hogy ez ki is ütközik a valóságba is. Épp a Viszály kérdése előtt.
- Te kéred az én segítségem, szóval úgy gondolom, hogy igen. Ez elég egy alkupozícióhoz - felelem könnyed merészséggel, állva tekintetét. Igyekszem nem tudomást venni a mellkasom előtt hadonászó kezével. Megkönnyebülten lélegzem fel, amikor azt felemeli. Stamiellel szembe is sikerült megőriznem higgadtságom. Most sem veszthetem el.
- Nem vetted még észre, hogy ez a világ az egyensúly megtartásáról szól? Annak megőrzése, hol az egyik, hol a másik mérleg felé kicsit eltolva? - kérdezem tőle. Ugyan már, ha ezért hozta létre a világot, miért tipornék bele? Ha megtenném nem teremtett volna olyannak, amilyen vagyok. Az ő kezének formáját hordozom.
Néma csend áll be közénk, én nem szólok közbe s pár pillanatig ő sem. Egyenesen állok még ha enyhe szédülés is fog el. Fejem tompán hasogat, de ezen érzeteknek nem adhatok előteret.
A raboskodásra megremegnek pilláim. Még emlékszem Raguel kinézetére. Fogaimat összeszorítva feszül meg viseltes, véres arcomon a bőr.
- Csapdába ejthetsz, kínozhatsz, innen bentről akkor sem fogok neked mondani semmit. Mert nem tudok. Minden, amit tudok jegyzeteken hevernek. Persze, most azt gondolod, hogy egyszerűen csak átkutatod a házat? Atomjaira bonthatod, nem fogod megtalálni. Nekem azokra szükségem van, mert… - egy percig elhallgatok, keresve a megfelelő kifejezést, de nem találom. - Emlékszel még a régi zenelejátszógépekre? Melyekbe egy-egy hanglemez volt betöltve és az alapján játszotta le a dalokat? Képzeld el az én elmémet is hasonlóan. A tudás ott van, de nem egyszerre, szükségem van látnom dolgokat, hogy eszembe jussanak. Szóval, beláthatod, hogy a segítséged érdekébe kiengedsz, segítek, aztán búcsút intünk egymásnak, vagy makacskodhatsz még, ragaszkodhatsz görcsösen szokásaidhoz, de akkor semmit sem tudsz meg. Rajtad áll - felelem továbbra is nyugodtan, továbbra is állva, fejem kissé oldalra fordítva magyarázat közben, hol rázva is azt. Hogy meggondolná magát? Kétlem.
♥§§ szószám 533§§ Facing Demons


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Kedd Dec. 05, 2017 8:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: I want to be your only sin • szószám: 431 • Credit:

Hát komolyan gondolja… Rendben, mit tudhatok én a nagybetűs úrról, viszont ha tényleg igazat beszél az angyal, akkor nagyobb bajok vannak a nagyfaternál, mint eddig gondoltuk. Vajon a tudathasadása miatt koccolt le véglegesen, vagy utolérte az őrülete, és most egy általa teremtett univerzum búzamezőin szökkelget önfeledten? A’sszem jobb nem tudni.
Sajnos nem csupán erről nyilatkozik Ophilia teljes meggyőződéssel, hanem rólunk is, hiába figyelmeztettem arra, hogy a nagyra becsült épségével játszadozik jelenleg.
- Nyilván azért beszélsz ennyit, hogy leplezd a tudatlanságodat - felelek a „nyilván” kezdetű, hasra ütésszerű megjegyzésére a testvéreim kapcsán, miközben lemondóan a plafont bámulva, megállítom a levegőben a csuklóm körzését, és ujjaimat összeszorítva kezdem el magam felé bíztatni az ütemesen dobogó kis szívét. Milyen kínos lenne, ha a következő pillanatban a tenyerembe kerülne, ugye? - Olyan elégedetten dobálózol itt az elméleteiddel, hogy még kevélység is megirigyelné az önhittségedet - vigyorodok el, nem pedzegetve külön a Sötétséget illető problémákat és pontatlanságokat. Az arkangyalokon kívül arról se tudtunk, hogy létezik a drágalátos nagynénink, márpedig ha igazak a szóbeszédek, épp Háború zöldellő kertjében ásták el suttyomban még a világ kezdetén. Sebaj, maradjon csak meg a hitében, nekem attól nem fáj jobban, ha ezt a bűnt is a nyakamba varrják. Lulu tudja, hogy mi az ábra, és egyedül az ő véleménye, ami igazán számíthat.
- Ó, azt hiszed, hogy alkupozícióban vagy? - vonom meg a szemöldökeimet, mialatt felengedem az öklömet, és ezáltal megkímélem a mellkasában kapálózó szervet is, hogy kényelmesen helyet foglalhassak a fotelban. Cseppet sem tetszik a felélénkült pofátlansága, és most már a türelmem is a kimerüléshez közelít.
- Tudod, ha közvetetten a méltóságos atyádnak köszönhetem a létezésemet, ezzel a kijelentéssel szerintem kicsit beletiportál az egójába - húzom el a számat, olyan fintort lejtve mindeközben, mintha legalábbis a lábamra tiportak volna magassarkúval. - Bájos vagy, de nem gondoltam komolyan, hogy méltassál, még ha vicces is, ahogyan próbálsz bármi elismerőt kipecázni az aljas bűnlajstromomból - vigyorgok rá elégedetten, és egy ideig csupán a megviselt alakját méregetem. Félreértés ne essék, nem töprengek a feltételeinek a teljesítésében, mármint valószínűleg nem tudna megszökni, ám pont én legyek hozzá kegyelmes? Nem fogom jobban érezni magamat attól, ha neki jobb lesz egy kicsit, pf.
- Tudod, nem te leszel az első angyal a történelemben, aki hosszú hónapokat, talán éveket fog raboskodni a csinos kis csapdámban - emelem a szemeire a pillantásomat, vizslatva, vajon mennyire terjedt el a hír a tollasok között Raguelről. A kis szukának sikerült megmenekülnie, hála a fantasztikus felmentő seregének, de vajon Ophiliáért is arkangyalok gyülekezete fog harcolni? Ugyan. - Láttad Raguel nővérkédet mostanság? - kérdezem eleinte ártatlan nyugalommal a hangomban, csakhogy ajkaim egykettőre aljas mosolyba torzulnak.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
409

Utolsó Poszt Kedd Dec. 05, 2017 9:50 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Egyszerűen vonom meg a jobb vállamat. Nem kell hinnie szavaimnak, én is csak spekulálok. De azok alapján, amit kiderítettem nagyon is valószínű, hogy oka lehet ez is. Atyánkat mindenki jóakaratú lénynek tartják. Ebben nem is tévednek. Viszont azt elfelejti mindenki, hogy ő a fő sakkjátékos. Tudása mérhetetlen bárkivel szembe. Okait csak ő ismerheti és akikkel ezt megosztotta. Kedvenc fia Lucifer, így amit mondok miért ne lehetne valós?
Nagyot nyelve hallgatom további szavait, melyekre inkább nem felelek. Nem húzom tovább az idegeit, nem lenne célszerű. Azonban nem dől be nekem, nem árulja el, hogy miből is gondolja, hogy tudok bármit is. Stamiel honnan tudta? Nem figyelt rám. Vagy csak megjátszotta ezt?
Már vennék azonban nagy levegőt, de megakaszt benne. Így az csak belém szorul. Felfúvódott mellkassal állok vele szemben, amíg ki nem tör hatalmas nevetésbe. Szemöldököm értetlenül szökken a magasba.
- Csillámpukiform - fejezem be a félig elkezdett szavát. - Atyám így nevezte el azt a létformát, mellyé változunk. Te is és én is - vonom össze szemöldököm. Ebben mi olyan furcsa van vajon? Meg nevetséges? Félrehajtott fejjel, értetlenül állok előtte, aztán csak fejem rázom. Inkább nem kérdezem mi lelte, ha számára ez olyan vicces. Legyen, ő tudhatja ennek az okát.
Furcsa helyzet állt elő, melyet sose gondoltam volna, hogy bekövetkezik. Nem, nem az, hogy hallgatok egy démonra. Hanem, hogy nem szólalok meg. Magamba tartom a dolgokat és alig-alig szólalok meg, inkább… csak ő beszél. Egyelőre. Ha eleredne a nyelvem, félő napestig is itt ülne. Talán ezért sem kívánja. Kelletlenül húzom el ajkaimat.
Közeledésére azonban akaratlanul is hátrálni kezdek, ám nem jutok messzire. A csapda széle állít meg - a maga módján, amilyen hatással van bőrömre.
- Ez nem kioktatás, ezek tények. Ne tégy úgy, mintha nem tudtad volna, hogy létetek legnagyobb oka, hogy előhívjátok a Sötétséget. Nyilván azért gondokkal teli a kapcsolatotok, hogy ezt nehezebben hozzátok össze. Ez csak egyszerű logika, még a hülye is rájönne erre - felelem neki merészen, kiegyenesedve. Nem fogok bocsánatot kérni, csak mert elmondom neki a valóst, logikusat. Egyikünk sem ostoba, ezt neki is tudnia kellene. Ugyanis ezt miért titkolták volna elő előle. Ezért is lett teremtve. Részben.
Figyelem mily nyugalomba suttogja el szavait. Szemeimet csak enyhén szűkítem össze, mégsem szólalok meg. Csak némán figyelem miként ül le a fotelbe. Magam meg sem mozdulok. Összekulcsolt kezekkel állok, egy momentum erejéig a földet figyelem, hogy aztán tekintetem reá emeljem.
- Előbb engedj ki - szólok nyugodt hangon, őszintén. Minden vicc nélkül. Nem állítom, hogy nem kellemetlen nekem eme helyzet. Mintha szabadságomtól fosztanának meg. Nos, igazából megfosztott. Ezen túl más okok miatt is szeretnék szabadulni, melyeket egyelőre nem kötök az orrára. Elmenni úgysem tudnék, ezt ő is tudja. Viszont mégsem állom meg, hogy ne szólaljak meg.
- Tetteidbe semmi dícséretre méltó nincs. Viszályt uszítasz az emberekre, de sokszor ez… - azonban nem folytatom. Ha ki akarok kerülni, akkor még nem. - Az azonban elismerésre méltó, hogy miként tudtad mindig a megfelelő két embert kiválasztani - adom meg neki a dicséretet. A legtöbbet, mit tőlem várhat. - Nos, kiengedsz?
♥§§ szószám 493§§ Facing Demons


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Hétf. Dec. 04, 2017 10:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: I want to be your only sin • szószám: 476 • Credit:

Jelentőségteljes pillantással adom a szöszke tudtára, még egy Lucifer hatalmát és kompetenciáját becsmérlő megjegyzés, aztán keresgélheti a szétesett molekuláit az univerzum végtelen örvénylésében. Nem mintha nagyobb türelemmel fogadnám az engem érintő pofátlan sértéseit, hihetetlen, mit meg nem enged magának ez a ma született kis bárányka.
- Oké, tisztázzunk valamit. Nem koslatok démonok után, sem arkangyalok után akik taláán, de tényleg csak talán tudnak valamit. Te biztosan tudsz, pont, lépjünk túl azon, hogy játszod a hülyét, és engem is idiótának nézel - magyarázom, miközben léha csuklókörzéssel igyekszem gyorsabb tempóra fogni a tárgyalásnak aligha nevezhető cirkuszt, ami már kínzóan hosszú percek óta zajlik kettőnk között. - Nem, ne is kezdj hazudozni - állítom meg, mielőtt mély elemzésébe kezdene annak, hogy ő mennyire őszinte, és eszében sincs ostobábbnak tettetni magát, mint amilyen. Egek, a démonok terepén akar leverni egy démont? Én sem próbálok tüncimünci tollaska lenni, hátha bekajálja… Meg amúgy is, teljességgel-
- Mi? - elrévedő tekintetem hirtelen szegeződik az angyalra a kecses ajkain kiejtett szó hallatán. - Csillámpuki…? - el kell telnie néhány másodpercnek, amíg leülepszik a tudatomban az információ, aztán amilyen hirtelenséggel csapott le rám a döbbenet, éppen olyan vehemenciával tör elő belőlem a nevetés is. Fogalmam sincs, hogy komolyan gondolja, vagy mégis csak akad valami eltorzult humor benne, mindenesetre ténylegesen sikerült megnevettetnie. - R-rendben van, jövendőbeli csillámpukiform - törölgetem a szemeimet, viszont amint megüti a füleimet a rettegett mondatkezdemény, figyelmeztetően felemelem a mutatóujjamat, és megfagyott ábrázatom mellé egy erős ciccentést is beiktatok a kellő hatás érdekében. Szerencsére magában tartja az okosságát, amit lehet, hogy máskor tudásra szomjazó óvodásként hallgatnék, azonban most nem vagyok jó hangulatomban a történelemóráihoz. Tény és való, azért élvezem az arcára kiülő látható szenvedést.
- Ide figyelj, angyalom, nem párkapcsolati meg családterápiás tanácsokat akarok, hanem információt. Tudom, nehéz összpontosítani, de a magad érdekében elkezdhetnéd gyakorolni a koncentrációt - állok meg előtte, pontosabban a csapda szélénél, pislogás nélkül vizslatva mindez idő alatt a botrányosan tiszta lélektükreit. A végén még gyomorrontást kapok! - Érthetőbb leszek, még egy ilyen kéretlen kioktatás a saját tündéri családomról, és szarni fogok a tudásodra - mosolyodok el bájosan, oldalra biccentve a fejemet mellé. Rühellem az angyalokat, már az is világméretű csodaszámba megy, hogy hajlandó voltam egyel leállni traccsolni, ám annál aligha utálok jobban valamit, mint amikor saját magamról és a fajtámról oktatnak ki. Én sem állok le papolni neki az angyalokról meg a testvéreiről, noha lehet, informáltabb vagyok ilyen téren, mint gondolná.
- A Sötétség egy kényelmetlen és roppant kínos anomália, bár imponáló, hogy nekünk tulajdonítod a felbukkanását. Hallgatlak, kíváncsian várom, mit tudhat egy angyal rólunk, mondjuk nem az életrajzomat kértem, de tudod mit? Igazad van, mindig szeretek magamról hallani, szóval… Sokat dicsérj - suttogom neki oda a végét, alaposan artikulálva, nehogy elkerülje a füleit a jó tanács. Aztán odébb lépve a csapdától - már amennyiben nem próbált meg valami kis sunyiságot művelni -, visszacsüccsenek a korábbi ülőhelyemül szolgáló fotelba.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
409

Utolsó Poszt Hétf. Dec. 04, 2017 9:41 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Őszinte érdeklődésemre nem kapok választ, csak egy újabb sóhajtást egy legyintéssel. Ültőmbe kiegyenesedve néma oh hagyja el az ajkamat. Valahol nem létező lelkem mélyén elkap a szomorúság, hogy tudatlan maradok egy dolog iránt, de meglehet emiatt nem most kellene akadékoskodnom. Majd alkalomadtán kibeszélem a ma történteket valakivel. De kivel is?
- Lucifernek? Vagy eleinte még ő is Atyjának parancsait követte? - hajtom oldalra fejemet költői kérdésem következtében, s aztán csak várom reakcióját. Van egy olyan érzésem, hogy a túlérzékeny démonok nem nagyon szívlelik, ha teremtésüknek bármilyen köze is van Atyánkhoz. Meglehet, hogy van egy pozitív oka van annak, hogy bezárt: ő sem feltétlen akarja ezt a csapdát átlépni.
- Viszont én nem vagyok Mihály követője, s ahogy elnézem te sem vagy ezen démonok hű követője, kik szövetségre lépnek. Ha úgy lenne, őket keresnéd fel, s nem engem. Közös múltatok Mihállyal biztos, hogy alkalmasabb segítség kérésre, mint egy ismeretlennel - mosolygok szerényen. Az évezredek folyamán nem egyszer került az ark és a lovas egymással szembe. Nem feltétlen Mihály kerekedett felül, de az élet körforgása már csak ilyen. De apró megjegyzésemből talán következtethet arra, hogy nem könnyen fog túljárni az eszemen, vagy a fölösleges mellébeszéléseken - habár nem csak én vagyok képes - is átlátok. Nem egyszer láttam már ilyet, még ha nem is tapasztaltam.
- Csillámpukiform - javítom ki teljes nyugalommal és higgadtsággal hangomban. Hisz ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. - Legalábbis mi angyalok ezzé változunk, ha megölnek. Körbe-körbe keringünk az atmoszférába. A világűr hatalmas, az emberek csak a 3%-át fedezték fel. Valójában Atyánk újrahasznosít minket, de titeket is - engedem el fülem mellett apró fenyegető megjegyzését és a számomra lényeges dolgokra térek inkább ki. Nem szeretem ha körülöttem lévők tudatlanok, vagy pontatlanok.
- Oh, tudtad, hogy… - élénkülök fel, egy újabb érdekes nevet meghallva, melyhez egy újabb érdekes életút és tény társul. Arcom szinte azon nyomban felélénkül, szemeim csillognak és mosolyom is sugárzóbb. De végignézve a démonon, inkább nem folytatom gondolatomat. Fogaimat szorosan szorítva kényszerítem erre magamat.
Pedig, pedig. Nem, nem szabad. Nem feszítheted tovább a húrt Ophilia. Nyughass. Légy belátó. De olyan nehéz.
Tudom, de nézd meg legutóbb is mi történt veled. Hasonló, mások szerint felesleges locsogásod miatt tűzött ki a falra két késsel a válladba Stamiel.
Jó, tudom, de… Az emberek életútjai… oly sok tanulsággal szolgálnak nekünk.
Kész vége Ez a teljes tudathasadás. Atyám a végén keresztet vethet rám. Már ha megélem és nem gyúlok ördögi lángra… Jah, hogy ezt még túlélném.
Előbb csak tekintetemmel, majd fejem forgatásával is követem a férfi mozgását. Ám ha mögém kerül nem fordulok meg, inkább felemelt fejjel a faberakásos plafont figyelem és némán hallgatok.
- Ha murisat szeretnél alkotni testvéreiddel akkor az ő segítségüket kell kérned. Biztos szíves örömest besegítenek ebbe a buliba, ezért nincs rám szükséged. Közelebb állsz hozzájuk, mint hozzám - noha tudom, hogy minden szavam hazugság. Csak azért mert a négy lovas van kötődés, kapcsolatuk korán sem felhőtlen. De nem is baj ha ostobának néz emiatt. - Az apokalipszis a világvégéről szól. Nektek négyötök eredeti funkciója az, hogy ereiteket egyesítve a Sötétséget szabadítsátok rá a világra - vonom össze szemöldököm felé fordulva. - Valójában az eredeti elképzelés szerint akkor a világ teljes pompájában tündököl, az embereket Gabriel nem irtotta ki és Atyánk is jelen van, hogy szembeszálljon testvérével. De a feladatok véget ért, de gyanítom, hogy nem nektek köszönhető a Sötétség megjelenése. Egyéb esetben nem itt lennél. A te feladatod a Sötétség elhozatala volt a Földre, annak megakadályozását nem tudod előidézni. Démon vagy, a Sötétség szolgálója ha úgy tetszik - most vajon újra csak tesztel, vagy ezt nem tudták? Igaz számomra is nemrégiben vált valóssá miért is élnek ők. - Tudod, hogy miért csak négyen vagytok lovasok? - teszem fel a kérést.
♥§§ szószám 614§§ Facing Demons


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Vas. Dec. 03, 2017 9:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: I want to be your only sin • szószám: 593 • Credit:

Már az arcát látva is legszívesebben a falba verném a fejemet, de mikor értetlenkedését a szavaival is megspékeli, elveszejtem minden - máskülönben soha nem létező - reményemet az angyali faj irányába. Hüvelyk- és mutatóujjam közé csippentem az orrnyergemet, majd egy újabb, mély sóhajt hallatva legyintek, tudatva vele, hogy erre sem ma fog választ kapni.
Szerencséje, hogy a következő gondolatmenetével némileg tompít a kínjaimon, mert közel kerültem ahhoz, hogy itt hagyjam aszódni a csapdám barátságos ölelésében. Ettől függetlenül nem tudok mit hozzátenni a magyarázatához - kivételesen -, legfeljebb álmélkodhatnék, hogy nahááát, a mandulabundában ropogósra sült csirkeszárnyakba is szorult némi ész. Bevettétek, mi? Olyan nincs, hogy én ne tudnék valamihez megjegyzést fűzni.
- Szívás neki, hogy Lucifernek volt annyi esze, hogy létrehozzon engem - vigyorodok el önelégülten, belegondolva, hányszor szartam már bele abba a harmonikus levesébe az évezredek folyamán. Hehe… Na de minden móka véget ér egyszer, és sajnos ez Ophilia megcsillanó értelmére is igaz.
- Mit mondhatnék, szerinted a Mihály mellett tobzódó démonkák akkora örömmel szövetkeznek a fajtáddal? A szükség nagy úr, ne kelljen már mindent a szádba rágnom. Édes Lucifer… - forgatom meg a szemeimet türelmetlenül, tudva persze, hogy ő valami világzendítő magyarázatra és történetre várt az indokaim között, mindenesetre fogalmam sincs, mit vár tőlem, ha már elvileg annyira ismer. Nyilván vannak árnyalatai az indítékaimnak, ám ha összegezzük, minden szál egy középpontba fut be, azt pedig bármily szomorú is legyen, túlélésnek hívják. Amiért máskülönben beláthatná a tollaska is, mennyi áldozatot hozok, ki az az ép eszű démon, aki képes kötél idegekkel végighallgatni ezt a sok terelést és idiótaságot? Meg fogok őszülni.
- Jaj most el ne kezdj panaszkodni, örülj, hogy még élsz és nem valami kozmikus fekete fingfelhőben őrlődsz az idők végtelenségéig, mert nem bírtam tovább a huzavonát veled - darálom le egy levegővétellel, majd egy újabb sóhajjal pótolva az amúgy számomra felesleges oxigént, már folytatom is. - Mélységes sajnálatom, amiért a tortilla helyett nem egy 1937-es Bâtard-Montrachet-vel és vörös szőnyeggel fogadtam nagyságos személyedet - tekintek rá rezzenéstelenül, egyik szemöldökömet valahova a homlokom közepére kanyarintva az irreális elvárásai jóvoltából. Összekever valamelyik fatökű démonnal vagy angyallal, ha egyenlő és megértő bánásmódot remél tőlem azok után, hogy a hülye is tudja, az első adandó alkalommal kereket oldott volna. Lulu, adj erőt…
Az őszinteségéről szőtt önhitegető kijelentéseit már inkább meg sem hallom, biztos elhiszi magáról, hogy minden porcikája teljességgel tiszta, igaz, csupán két perccel utána jelenti ki, hogy igen is osztogatott már a nagyhírű tudásából, méghozzá nem is akárkinek, hanem egy pokolszökevénynek. Egy démonnak, aki remélem jól átverte - elvégre hajrá angyalom, szaladj le a Pokolba, és ellenőrizd az infókat -, ahelyett, hogy valóban kiadta volna a titkainkat. Hová fajul még ez a világ? Na mindegy… Legalább Ophiliának is megjön az esze, most, hogy rádöbbenhetett, nálam felesleges a kis kobakjára meg az abban rejlő információkra alapozni életbiztosítás gyanánt.
- Fantasztikus, végre haladunk - sóhajtok fel immáron sokadjára, miközben elkezdek a szobában lépkedni, távol a padlón húzódó, csinos firkálmányomtól. - Azért van rá szükségem, mert szívás lenne, ha állandó nyugdíjas klubbá válna a világ. Ennek megelőzésére pedig biztos vagyok benne, hogy tudnánk valami murisat alkotni a testvérkéimmel, de hogy mit? - vonom meg a vállaimat, megállva a sétálgatásban, és egyenesen az angyal felé fordulva. - Gőzöm sincs. Az apokalipszis a szenvedésről szól, a drágalátos teremtőtök unaloműzéséről, többek közt, ám cseppet nem arról, hogy minden bekebeleződjön egy nagy adag semmibe, már ha igazak a pletykák. Viszont fogalmazzunk úgy, nem vagyok épp beszélő viszonyban Luciferrel, hogy tőle informálódjak - teszem hozzá a végét elhalkulva, s mintha semmiség lenne, a körmeimet kezdem el vizslatni, kezeimet előtte természetest kényelmesen karba téve.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
409

Utolsó Poszt Szomb. Dec. 02, 2017 9:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


HAz értetlenség ül ki újra arcomra, mely keveredik a zavarodással is. Ajkaimat újra enyhén nyitom ki, majd zárom össze. Fogaskerekeim agyamba szinte zakatolnak, félő, hogy a velem szemben ülő is meghallja azt.
- Oh, hogy úgy… Mi? De… miként? - értetlenkedek egy sort. Úgy tűnik, hogy a ma este fő motívuma értetlenkedésem lesz. Elégszer öltöttem fel eme arcot, talán le sem kellene vennem. De ami most a leginkább foglalkoztat, az az - ebben mégis mi is volt a tréfa? - kérdem őszinte érdeklődéssel. Angyal vagyok, nem viccmester, honnan tudnám, hogy ennek mi a lényege? Humoristákat sem értettem soha, el is engedtem vicceiket a fülem mellett. Noha lejegyeztem őket, de érteni. Nem ez volt a dolgom sohasem.
- Atyám az egész világ forrása. Megteremtette a földet, majd az angyalokat. Aztán Lucifer által titeket, bár ez inkább Lucifer érdeme. Benne összpontosul a jóság, ugyanúgy mint a gonoszság is. Igaz ennek a képviselője inkább a Sötétségnek kellene lennie, de az elmúlt évezredek hiányában Atyánkban is megtalálhatóak voltak vonásai. Ő egy bosszúálló és haragos Isten, jóságával és kegyelmességével egyetemben. Így van meg benne a tökéletes harmónia. A Jin és a Jang - fejtem ki végül. Nem is téved annyira, de ezen mi a meglepő? Hogy egy angyal képes így is gondolkodni? Nem lehetünk teljesen elvakultak, de mégis annak kell lennünk. Eme két állapot között kell megtalálnunk az aranyközéputat, melyet eddig tökéletesen tudtunk alkalmazni. Az utóbbi időben, azonban…
- Mentes vagy tőle, mégis egy olyan lénytől vársz segítséget, kit teljesen megvetsz - hajtom enyhén oldalra a fejem, jelezve, hogy nem győzött meg teljesen a történetéről. Az meg, hogy ki miért segít: az nem az én dolgom. Az egyetlen, mellyel immár foglalkoznom kell, hogy miként tudnám elérni a régi állapotot. Ahhoz előbb meg le kell győzni a Sötétséget.
S ebben igaza van. Halkan sóhajtom el magam és egy kósza tincset újra a fülem mögé simítok.
- Élő könyvtár, kit csapdába tartasz. Lásd be, technikád nem épp célravezető - vonom fel enyhén mindkét szemöldököm, homlokom ráncolva, csak hogy rávilágítsak politikájának hibáira. Persze nem ezért vagyok én itt, hogy kritizáljam, ez csak egy apró figyelmesség. Az is igaz, hogy nem mindenki intézheti békésen a dolgait, úgy a világ elég unalmas lenne úgy vélem. - Nem hazudok, genetikailag képtelen vagyok rá. Azt hiszem, így mondják az emberek - nézek egy pillanatra oldalra, le a földre, minta a költői kérdésemre ott találnám a választ. Aztán lassan emelem vissza rá tekintetem. Vállaimat enyhén vonom meg. - Az őszinteség az egyik erényünk, s mint olyantól nem szabad megválnunk, nem is teszem - de abban én sem vagyok biztos, hogy a többi testvérem is így gondolja. Mindazonáltal nekem úgy kell élnem, ahogy Atyám óhajtaná. Ez még mindig az ő világa.
A Viszály komolysága lassan ragad rám is. Tenyereimre támaszkodva lassan tápászkodok fel én is. Egy kósza gondolat kezd megfogalmazódni kobakomba, mely nem enged el magától. Nehezen nyelve hallgatom szavait, tudom, hogy igaz, amit mondd. Bármi amit én megtaláltam, bárki más is megtalálhatja.
- Információt. A pokolról - és rólatok. A lovasokról. Apró kérdez-felelek játékkal ping-pongoztunk Abadonnal. Sok mindent megtudott tőlem, ahogy én is tőle. - A Föld és a Mennyek országa mindig is átlátható volt számomra, de a Pokol? Soha. Információra volt szükségem, Ő megadta. Célunk egy, egyelőre, így látom értelmét, hogy segítsek neki - felelem őszintén. Kezeimet magam előtt összekulcsolva nagy levegőt véve szólalok meg újra. - Miért van pontosan szükséged testvéreid valódi erejének tudására? Mit akarsz vele kezdeni? Mire akarod pontosan felhasználni? - teszem fel neki a kérdést. - Ha őszintén válaszolsz meglehet, hogy tudok segíteni. Támpontokat adni, melyek nekem is vannak, többem nincs - fedem fel előtte a lapjaimat. Egyelőre csak homályosan.
♥§§ szószám 517 §§ Facing Demons


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek

fontos linkek
MINDEN AMI KELLFONTOS, GYORSAN ELÉRHETŐ LINKEK



friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Zagan
Today at 10:03 am
☽ Zagan




Ki van itt?
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 11 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
8/7
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
12
Bukott Angyal
3
Ember
7
Félvér
3
Harcos Angyal
6
Vadász
10
Nephilim
5