☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Posztok :
176
☩ Reagok :
159
☩ Rólam :
☩ Play by :
Blake Lively
☩ Pokol vagy menny? :
Menny



Hétf. Júl. 31, 2017 11:05 am írtam neked utoljára


Blonde Sistah'
One of the most beautiful qualities of true friendship is to understand and to be understood.


Halványan mosolyodom el, miközben fejem némileg lehajtom újabb szavai hallatán. Nézetei nem maradtak rejtve előlem – hisz mit is keresne akkor eme vidéken? Igaz én is mit keresek itt, de tán hallotta – vagy nem? – miként kerültem le a mennyből. A magam részéről hallottam pletykákat, hogy Michael pártiaknak neveztek minket. Holott az ő nézeteit is hasonlóképp elvetem, mint Gabrielét.
- A halandók is hasonló érdkességgel bírnak. A természet ugyan azt csinálja, mint az emberiség ha belegondolsz – kezdek bele megfontoltan, újra reá emelve tekintetem. – Ha úgy tekintjük igen, szimbiózisban élnek egymással, de ugyanúgy kihasználják a másik adottságait. Az emberek ugyan ezt művelik, csak természetes, hogy rájuk nagyobb figyelem vetül. Atyánk koronateremtményei. Az ő bűneik mindig sújosabbak lesznek a szemünkbe, mint a természeté. Épp azért, mert a természettel ellentétbe az emberek megkapták a szabad akarat jogát – fejtem ki kissé hosszabban véleményemet.
Atyánk akarta hogy eme szimbiózisban éljenek, leleményes kis apróságok, miként használják ki lehetőségeiket. S ezzel nincs gond. Ahogy az emberi törekvésekkel sincs. Lenyűgöző – legalább is számomra, hogy mivé tudtak fejlődni. Saját akaratukból – és némi angyali vagy épp démoni segítséggel. Okolhatjuk az embereket gyarlóságuk miatt, de megannyi szeretet és jóakarat lakozik bennük, hogy ezt sose szabadna elfelednünk. Esetlen porszemek kiknek útmutatásra van szükségük. Miért csodálkoznánk, ha ilyen esetben a démonokhoz fordulnánk?
- Valóban. Ritkán mozdultam ki, de a Gihon partjainál, vagy épp a központi irányítóba fellelhető voltam alkalmak adtán – mosolygok rá szelíden. – A Menny az otthonom, nem értettem, hogy miért nincs helyem, csak mert nem követem vakon Gabrielt. Sajnálom, hogy ezt neked mondom, de szeretném, ha te is tisztán látnád. Nem ítélem el, teljes mértékben megértem, hogy miért tesz, amit tesz. Azonosulni vagyok vele képtelen.
Vallom meg nővéremnek gondolataimat. Nem tartok attól, hogy ártana miatta, vagy ha mégis… Nem, eme gondolatok bűnnek számítanak köreinkben, úgy vélem. Hiszem, hogy a mennyben is, egy fenyegetés mögött sem lapult valódi komolyság. Nem tarthatok testvéreimtől, hisz ha már ezt teszem… tényleg mivé leszünk?
- Mindazonáltal gratulálok előléptetésedhez – mosolygok rá boldogan, hiszen ily dolgokat mindig szívderítő hallani.
Szívem repes, hogy eme zűrzavaros időkben is lehet ily nagyszerű dolgokról hallani. Hogy vannak angyalok, kik képesek munkájukat zavartalanul végezni. Megtalálni az emberekben azt, mely átvészeli őket eme helyzetbe.
S most nehezedik csak rá elmémre, hogy mennyire hiányzik az otthonom, az irományaim… A munkám. Itt… csak lézengek, felfedezem a világot, melyet élvezek, mégis. Oly mérhetetlen űr keletkezik lelkem, melyet képtelen vagyok betölteni.
Beszéde megkezdésekor finoman szorítok ujjaira, hogy valóban érezze, itt vagyok mellette, rám számíthat, bármi is történjen eme világba. Vallomása kissé meglep, mégis szüntelen mosolygó ajkam mit sem veszít fényéből. Ujjait elengedve gyengéden karolom át vállát, magamhoz vonva.
- Az angyalok képesek átvenni érzéseket az embertől. Megtanulni őket, úgy vélni, hogy ezt ők maguk is érzik – kezdek bele lassan, nyugodt hangomon. – Nem te lennél az első ki ilyet él át. Azok, kik rendszeresen foglalkoznak az emberekkel, őrangyalok, kerubok, erények. Meg nem érthetjük az érzések működését, de megtanulni képesek vagyunk őket. Kerubként a feladatod az volt, hogy meglásd az emberek között felcsillanó szikrákat, melyek arra vezethetnek, hogy rájöjj: ők alkothatnak egy párt. Ne szégyelld ezt, nincs ebben semmi rossz. Minden új kerubnak nehéz megtanulnia a mesterségét, és te a lehető legzavarosabb időszakban váltál azzá. – fejezem be egy pillanat erejéig. Szemeimet levetem rá, szőke buksijára. – Gabriel tudja?


Vendég
WHISPERING AMEN



Kedd Júl. 18, 2017 8:26 pm írtam neked utoljára


Blonde Sistah' & Little Sis'

•••••••••••••••••••••••••••••••••••
"Mégiscsak az a legszebb dolog, ha egy régi barát újra visszatér és kezet ad, mint valamikor régen. Ez megvigasztalja a megszomorodott szívet, úgy érezzük, hogy mindent újra viszontláthatunk, amit valaha szerettünk."
•••••••••••••••••••••••••••••••••••

NAPJAINK ELŐTT EGY HÉTTEL


Szavai és gyengéd mosolya kellemesen hatnak rám, már kezdtem elfelejteni, hogy milyen jó volt a társasága. Sokszor meg sem kellett szólnom, hiszen ő helyettem is tudta mire gondolok, ahogy most is, így csak aprót bólintok jelezve, hogy félig-meddig egyetértek vele. A régi világ, amelyet ismertünk szerte foszlott és megszűnt létezni. Ennek ellenére hiszem, hogy eljöhet még egy új hajnal és atyánk visszatér közénk. Még helyre állhat a rend, mind egy nagy család lehetünk megint atyánk akaratával. Az első reakcióimat félre dobva elernyedt kezeim láttán észlelem mosolyát, kezein támaszkodva kissé előre dől, úgy néz rám. A természet üdítően hat rám, régen léptem ki a szabadba, így semmi sem zavar, főleg ilyen társaság mellett. Be kell vallanom, hogy hiányzott, még fenn a mennyekben többször meglátogattam az iratai között. Nem egyszer volt, hogy órákon át beszélgettünk semmiségekről, szomjaztam a tudást, amivel ő szolgált. Érdeklődve figyelem a kiselőadását a kaktuszokról, állatokról és a halandók pusztító tevékenységeiről, amik újra szomorúsággal töltenek el egy pillanatra. Mindig megbizonyosodok róla, hogy lejárt az idejük és nem élhetnek tovább, túl sok kárt okoztak egymásnak, amivel elszomorították az égieket.
- Ebből is látszik mennyivel érdekesebb a természet, mint a halandók.
Őket leginkább az érzéseik vagy azok hiánya vezérli és aszerint cselekednek. Míg az állatok és a növények képesek egymással szimbiózisban élni
- látom jókedvű mosolyát, aminek köszönhetően az én arcomon is megjelenik egy apró ajakrándulás. Sajnálom, hogy nincs jó véleményem róluk, de nem tehetek róla, annyi rosszat láttam és érzékeltem, hogy ettől nem tudok eltekinteni. Meglepettsége nem ér váratlanul, tisztában vagyok vele, hogy meg kellett volna látogatnom, de nem vitt rá a lélek, ahogy időm se volt nagyon. Akkoriban még kerestem a helyem a világban, mennyekben és próbáltam kiismerni az emberek érzéseit.
- Igen, ez így igaz. Bár az irattáron kívül téged nem sokat lehetett látni a mennyekben - mosolygok rá kedvesen, hangomban egy csepp szidás sincs - Én pedig tettem a dolgomat, felkapaszkodtam a ranglétrán, hogy kerub válhasson belőlem. Az évek alatt szerelmeket hoztam létre, megismerkedtem az emberek érzéseivel. Igazából a mennyek és a föld között ingáztam. Kerestem a helyemet és magamat is - az utolsó mondatot már halkabban ejtem ki. Abban az időben zavart a tudat, hogy érzelmekkel dolgozok, de nekem nincsenek, üresnek éreztem magam, mint egy robot, aki csak a dolgát végzi. Nem is sokat beszéltem, bár nem volt kivel, kivéve persze Ophilia-t, akit nem látogattam. Talán félelemből, attól tartottam, hogy nem lesz ott. Annyi testvérem szállt alá, hogy a földön csatlakozzon valamelyik csapathoz, hogy kezdtem elveszíteni a hitem. Egészen addig, míg Gabrielre nem terelődött jobban a figyelmem. Persze az ő említésére mérhetetlen zavar lepte el az elmémet, aminek csillapítása érdekében kezeimmel kezdtem babrálni, amit a mellettem ülő testvérem is észre vett. Beszédre biztat, közben kezét óvatosan az enyémre simítja, közben megajándékoz egy gyengéd mosollyal.
- Köszönöm - hálásan rá emelem pillantásom, egy nagy levegőt veszek, mielőtt bele kezdenék a kis mesémbe - Fogalmam sincs hol is kezdhetném, talán a munkámtól. Igen, az lesz a legjobb. Kerubként az volt a feladatom, hogy szerelmeket teremtsek, ahogy azt gondolom te is tudod. Egy idő után elkezdett zavarni, hogy én semmit sem érezek, egy lélekkel rendelkező üres testnek gondoltam magamat. Tudni akartam milyen lehet érezni. Kicsit több mint egy évvel ezelőttig csak fentről figyeltem a testvéreinket. Mindkét állásponttal tisztában voltam, de egyik sem nyerte el a tetszésem. Egyik alkalommal, mikor Gabrielt néztem valami történt velem Ophy', fogalmam sincs mi okozta, de... - egy pillanatra megakadtam beszéd közben és a megfelelő szavakat kerestem. Még senkinek sem vallottam be, hogy érzem az arkangyal iránt - ...szerelmes vagyok Gabrielbe - ejtem ki alig hallhatóan a szavakat, olyan mintha suttognék. Lehajtottam a fejem, hogy kerülhessem Ophilia tekintetét, bűnösnek éreztem magam, mintha a legnagyobb vétket követtem volna el a világon.


•••••••••••••••••••••••••••••••••••


Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Posztok :
176
☩ Reagok :
159
☩ Rólam :
☩ Play by :
Blake Lively
☩ Pokol vagy menny? :
Menny



Hétf. Júl. 03, 2017 3:07 pm írtam neked utoljára


Blonde Sistah'
One of the most beautiful qualities of true friendship is to understand and to be understood.


Szemeimbe nem csillan meg szomorúság szavai nyomán, s ahogy látom, hogy fejét lehajtja. Habár a szívem szakad meg. Mégsem tudok rá haragudni, hisz igaza van: testvéreink gyilkolják egymást, mi ketten mégsem vagyunk az. Hiszen én még egy légynek sem tudnék ártani, hát még ő.
- Bizalmatlanság, csak bizalmatlanságot szül Seraphiel. Egységünket mégis meg kellene tartanunk, fontosabb cél érdekében lettünk teremtve, mint egymás pusztítása. Mondhatnád, hogy világunk melyet ismertünk már megszűnt létezni. Talán így is van. Talán igazad is van. Magam mégsem hiszek ebben. Azzal csak ártunk egymásnak, ha ellenségesek vagyunk - mosolygok rá gyengéden, hangomból nem szűrődik ki a megdorgálás egy apró szikrája sem. Olyan, mint mindig. Nyugodt, meghitt, türelmes. Nem haragszom rá, oh dehogy teszem. Azon kevesek közé tartozik, kik látogattak, szóval tartottak, mesékkel kényeztettek.
Jókedvűen mosolygok, látva kezei összekulcsolását, sajátjaimat a térdemre simítom, így hajolok kissé előre, félrefordított fejemmel reá sandítva. Kósza tincsemet söpröm ki szememből, fülem mögé tuszakolva azt.
- Az itteni kaktuszok szimbiózisban élnek a kisebb testű állatokkal. Az emberek rengeteg pusztítást végeztek a földön, tagadhatatlan ténye. Majdnem sikerült kiírtaniuk eme kontinens sasállományát. Az elmúlt évtizedekben úgy látom, hogy sikerült reprodukálni magukat. Csak hogy ezáltal a kisebb termű állatok kerültek veszélybe. A kaktuszok mindig is biztonságot nyújtottak nekik, közéjük elbújva, az égnek meredő éles tüskék óvó biztonságában a sasok nem tudtak lecsapni rájuk - nézek rá, majd hirtelen nevetem el magamat fejem kissé lehajtva. - Nem csak az emberek figyeltem meg az évszázadok alatt - mosolyodom jókedvűen. - Valójában az állat- és növényvilág is legalább annyira izgalmas, hanem izgalmasabb, mint az emberek élete.
De nincs szükségük ápolásra. A természet gondoskodott róla, farkas törvények uralkodtak közöttük. Állati ösztönök hajtják őket, ezért ha békén hagyják őket, maguk újranépesítik Atyánk földjét.
Látom a jót, amit Gabriel végezni akar a Földön, értem miért is teszi. De... Akárhogyan nézek körbe, a falakon ott látom a vércseppeket, szinte hallani vélem a rémült emberek sikolyait, a százával érkező lelkeket, mely a Gihonba élnek tovább, vagy a pokol bugyraiba szenvednek. Idő előtt távoztak el.
S ez baj.
- Csak egy éve? - kérdezem meglepetten, kihámozva az első információt, mely eljut tudatomig. - Akkor az azt jelenti, hogy az elmúlt két és fél évtizedben mindketten fent voltunk és egyszer sem botlottunk össze? - hitetlenkedek, fejemet rázva.
Tény, hogy irattáram biztonságából nem sűrűn mozdultam ki. Gyanakodtam reám, nem vallottam magaménak teljesen Gabriel nézeteit. Vagyis kétértelmű kinyilatkoztatásaimat akár úgy is lehetett értelmezni, s ideig óráig el is hitték szavaimat.
De túl sok Michael hívő, avagy semleges vágyakozott vissza otthonunkba.
- Mondd azt, mi bántja szíved - simítom gyengéden kezemet szüntelen babráló övéjére. - Eddig is bármikor bármit elmondhattál nekem és ez most sincs másképp - biztatom egy lágy mosollyal. Hiszen miért is lenne? Számomra egy ugyanolyan testvér mint bárki más, kit szívemből szeretek. Engem nem érdekel, hogy kinek a pártját fogja, ez az állapot is csak ideig áll fent. Atyánk egyszer vissza fog térni.




Vendég
WHISPERING AMEN



Szer. Jún. 28, 2017 1:32 pm írtam neked utoljára


Blonde Sistah' & Little Sis'

•••••••••••••••••••••••••••••••••••
"Meglepő, milyen könnyen elfordulnak az embertől a barátai, ha egyszer a bajtársiasság mázát lemossa a félelem vagy az önérdek."
•••••••••••••••••••••••••••••••••••

NAPJAINK ELŐTT EGY HÉTTEL


A folyamatos háború, ami nap mint nap zajlik körülöttünk, így néha jól esik kiszellőztetni a fejemet. A nap sugarai melegséggel töltenek el, Ophilia jelenléte megnyugtatóan hat rám, mintha még mindig a mennyekben lennénk. Megjegyzése hallatán apró mosoly bujkál a szám szélén, tisztában vagyok vele, hogy a menny az otthonuk. Éppen azért akartam, hogy a szobám is hófehér legyen, azaz otthonunkra emlékeztet és én hiszek benne, hogy egyszer visszatérhetünk oda. Ophilia azon kevés angyalok közé tartozik, akik sosem jöttek ki a sodrukból, mindig kedves volt hozzám, ha meglátogattam az irattárban. A tekintetünk össze találkozik, miközben beszél, szemeiből őszinte tisztaságot olvasok ki, aprót biccentek mielőtt beszélni kezdenék.
- Tisztában vagyok vele, ahogy én is - fejemet lehajtom, lassan elernyed a kezemben a tőröm - De a mostani időkben semmiben sem lehetünk biztosan. A testvéreink egymást gyilkolják - mondom szomorúan. Nem értem ez hogyan történhetett meg, hiszek benne, ha ennek vége, akkor minden jobb lesz. Nevetésem talán mindkettőnket nyugodtabbá tett, hiszen miért ne ülhetnénk egyszerűen egymás mellett elbeszélgetve a kaktuszokról vagy az élet nagy dolgairól. Kezeimet össze kulcsolom az ölemben, hogy láthassa minden rendben van, nem fogok rá támadni. Attól független, hogy Gabriel csapatában vagyok sosem gyilkoltam meg egyetlen halandót, angyalt vagy démont sem. Én vagyok az, aki maximum az emberek érzéseit befolyásolja, de nem gyilkolt.
- Igen, én is sokszor gyönyörködtem Atyánk alkotta lényekben - válaszoltam egyszerűen, vele ellentétben én nem szoktam úgy kifejteni a mondandómat, azt hozzá kell tenni, hogy kettőnk közül ő a nagyobb tudású. Láttam rajta, hogy van valami célja az ide jövetelének, de ezt ráér később is megbeszélnünk. Megbízom benne annyira, hogy tudjam el fogja mondani, ha úgy látja eljött az ideje. Leheletnyi szellő suhan el közöttünk, megcibálva aranyló fürtjeinket, Ophilia füle mögé tűzi a tincset, míg én élvezem a hirtelen jött hűvös szelet, miközben hallgatom mondandóját. Szomorúság suhan át rajtam, ahogy meghallom mennyire kihalt lett az otthonunk. Elgondolkodva hajtom le fejemet, hiszen vissza akartam térni a mennyekbe, de valamiért nem mertem. Féltem az ott maradottaktól és a fogadalmam is visszatartott. Nevetése kellemes hang a számomra, rá emelem tekintetem, de meg is bánom, mikor egy bizonyos személyről kérdez. Önkéntelenül pír önti el orcámat, egy másodperc erejéig alsó ajkamba harapok, aztán rendezem az érzéseimet. Aprót bólintok egy sóhaj közepette. Mit mondhatnék neki? Hiszen magam sem tudom mi van vele.
- Nem tudom mit mondhatnék neked Ophy'. Eltökélt mint mindig, a hite eszméletlen erős, ahogy Atyánk iránti szeretete is - az ujjaimmal babráltam beszéd közben zavaromban. Nem tudom, hogy tudja-e a szőke testvérem mi vitt rá, arra hogy Gabriel pártjára álljak.
- Én sem tudok olyan sok mindent, csak egy évvel ezelőtt érkeztem a földre - magyarázom, hátha nem veszi észre a zavarodottságomat.


•••••••••••••••••••••••••••••••••••


Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Posztok :
176
☩ Reagok :
159
☩ Rólam :
☩ Play by :
Blake Lively
☩ Pokol vagy menny? :
Menny



Szer. Jún. 21, 2017 7:01 pm írtam neked utoljára


Blonde Sistah'
One of the most beautiful qualities of true friendship is to understand and to be understood.


Örülök, hogy újra találkozhatok Seraphiel kedves alakjával. Eme vészes időkben mindig jól esik az angyalnak is, ha egy ismerős, régi arcot lát, kivel mindig is remekül el tudtak társalogni. Ő amazok kevesek közé tartozik, kik rendszeresen meglátogattak kicsinynek azért nem mondható irattáramba, amikor épp fent tartózkodtak.
Nem meglepő, hogy itt, eme részen futunk össze. Hallottam hírét, hogy ő maga is Las Vegas gyér lakosságát gyarapítja. Azonban ki vagyok én, hogy bárki felett is pálcát törjek? Szememben semmit sem változik a hozzá fűzött viszonyom. Egyik oldalt sem tudom megérteni, mégis képes vagyok rá. Oly paradoxon ez, melyet kevesen képviselünk már a világban.
Attól, mert elhiszi Gabriel igazát, magam pedig csak Atyánk parancsát követem, miért lennénk mások?
Tekintetemet mégsem kerüli el a tőre köré simult ujjainak elfehéredése, mely a szorítás okozza. Szomorkás mosoly jelenik meg arcomon, mégsem tör meg lendületem abba, hogy további szavakba bocsátkozzak vele.
- Az otthonunk mindig is a Mennyek lesznek, bármi is történik a világban, ezt kérlek sose feledd. Átmenetileg tekinthetitek a Földet annak, de mindannyiunk szívének az igazi otthon a Mennyt jelenti - jegyzem meg oly bölcsen, oly egyszerűen, oly kedvesen, ahogy mindig is tettem mindennel kapcsolatban. Ha ő is belegondol, tudhatja, hogy hangomat sose emeltem fel senkivel szemben, mindig egyszerű mosollyal az arcomon fogadtam bárkit, nyugodt, békés hangon beszélgettem bárkivel.
Leülve mellé látom, hogy tőrét továbbra is közel tartja magához.
- Képtelen lennék, arra hogy ártsak bármelyik testvéremnek is - nevetek halkan, fejem lehajtva - Nem eme célból teremtettek, tudod jól, hogy erre képtelen vagyok - emelem végül tiszta tekintetem reá. Nem tudom, hogy hisz-e nekem, remélem így van. Sose adtam okot senkinek abban, hogy kételkedjen szavaimban, legfeljebb Gabriel mennybeli harcosainak.
- Nem igazán van, mi megváltoztatna - mosolygok rá, boldogan figyelve régen hallott nevetését. Szívem megkönnyebbül, hogy mégsem félhet tőlem annyira, mint amennyire elsőnek hitte.
- Valóban, nem csak a kaktuszok miatt, habár azok is igazán vonzanak engem. Érdekes minden egyes növény, állat, melyet csak Atyánk alkotott egykoron. A fejlődés melyet ők is végrehajtottak páratlan. Igazodtak nem csak a földi változáskhoz, hanem az emberi tényezőkhöz is. Lassabban, mint az emberek, de sokkal stabilabban tették ezt - fejtem ki neki, de azt, hogy miért jöttem egyelőre nem árulom el neki. Nem kívánok előtte titkolózni, félreértés ne essék. Csak egyelőre nem arról van szó és mint tudjuk, mindennek megvan a maga ideje.
Időből meg számunkra jutott a legtöbb.
Gyenge szellő kúszik végig közöttünk, mindkettőnk aranyló haját enyhén felkapva, megpróbálva arrébb cibálni azt. Sajátomat ügyetlenül tüzöm fülem mögé. Kezeimet a padra simítom, ujjaimmal fogva a lassan korhadásnak induló darabot.
- Nem igazán tudnék mit mesélni. A Menny igen kihalt lett, még ti sem jártatok fent, kik szabadon megtehetik - mosolygok rá, ám hangomban csepp számonkérés nincs, mindez csak tényszerű megállapítás. - Manapság nem sok olyan angyal van ott, kihez akár két jó szót is lehetne szólni. Ideje volt lelátogatni a Földre valahára - nevetem el magamat, fejem újra csak lehajtva. - Gabriel hogy van? - teszem fel hirtelen a kérdést. - Tudod, amikor lejött akkor… Azóta nem tudtam letekinteni, lényegében tudatlan vagyok az elmúlt negyed évszázad történéseivel - húzom el enyhén ajkaimat.


Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Jún. 19, 2017 1:36 pm írtam neked utoljára


Blonde Sistah' & Little Sis'

•••••••••••••••••••••••••••••••••••
"Meglepő, milyen könnyen elfordulnak az embertől a barátai, ha egyszer a bajtársiasság mázát lemossa a félelem vagy az önérdek."
•••••••••••••••••••••••••••••••••••

NAPJAINK ELŐTT EGY HÉTTEL

Az élet a földön sokat változott, amióta letelepedtünk itt. A háború kirobbant és mi, angyalok két csoportra oszlottunk, olyanná váltunk mint az emberek, egymást gyilkoljuk egy eszme miatt. Hiszek benne, hogy Gabrielnek van igaza és csak akkor kaphatjuk vissza atyánkat, ha az embereknek befellegzett. Ugyanakkor nem vagyok híve a vérontásnak, sosem gyilkoltam meg egyetlen embert sem. Valaha láttam bennük a jót, hiszen szerelmeket hoztam létre. De az évezredek alatt valamikor elkorcsosultak. Mindegyiket csak a pénz és a hatalom érdekelte, istent játszottak kedvük szerint. Henderson azok a városok közé tartozott, ami a hatalomra épült, a nagy vállalkozók felvásárolták a helyet és felhőkarcoló nagyságú épületeket készítettek. A nap az égbolt csúcsán állt, jelezve a déli órát, perzselően tűzte a homokot semmit sem kímélve. Izzadságcseppek gurulnak végig rajtam, de nem bánom. Élvezem a napsütést, csendet és a természet lágy ölét. Már ha annak mondható a város maradványa, a törmelékek, megcsonkított emberi tetemek. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy angyalnak születtem, így a háború közepén is van időm élvezni a napsütést, miközben fák ölelnek körül mindenhonnan. Testvéreim szerint a föld lett az új otthonunk, a mennyeket otthagyva titokban én is ezt hittem, ugyanakkor fájt a szívem a barátaimért. Szinte biztos voltam benne, hogy soha többet nem láthatjuk egymást, maximum a csatamezőn egymás ellen. De csodák csodája a pihenésem közepette mégis találkoztam egyikükkel. Szemeimet lustán kinyitom, látom ahogy elindul felém szőke testvérem. Arcán megjelenik egy mosoly, mintha mi sem történt volna azóta. Magamban elmormolok egy imát atyánk felé, amiért utamba sodorta a testvéremet. Senkinek sem említettem, de hiányzott.
- Egy ideje már Las Vegas az otthonom - válaszolok, lehajtva a fejem. Nem áll szándékomban harcolni, mégis markomban szorítom a pengémet, mintha ezen múlna az életem. A fény megcsillan a fegyver hegyén, miközben bólintok egyet testvéremnek, miszerint nyugodtan üljön le mellém. Átveszem a tőle távolabb eső kezembe a fegyvert, majd szorosan magam mellé helyezem. Próbálok bízni benne, de fő a biztonság. Ahogy mondani szokták a legártatlanabb lények a legveszélyesebbek. Kérdésemre kérdéssel válaszol, mire végre rá szegezem a tekintetem, kérdőn felhúzom az egyik szemöldököm.
- Te sosem változol? - nevetem el magam és megrázom a fejem. Ennyit a hűvös hangulatról, újra úgy éreztem a mennyben vagyok egy egyszerű délutánon és beszélgetek az egyik testvéremmel.
- Nem hiszem, hogy csak a kaktuszok miatt jöttél volna ide. De örülök neki, hogy látlak - mosolygok halványan. Izmaim kezdenek elernyedni, már nem érzem magam olyan feszültnek. Élvezem az élet nyújtotta apró örömöket, amik adódnak.
- Mesélj, mi történt veled mióta nem láttalak - nézek rá érdeklődve. Hosszú idő után úgy érzem végre teljesen őszinte lehetek valakivel, régen is így volt mindent megtudtam beszélni Ophiliaval.


•••••••••••••••••••••••••••••••••••


Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Posztok :
176
☩ Reagok :
159
☩ Rólam :
☩ Play by :
Blake Lively
☩ Pokol vagy menny? :
Menny



Kedd Május 09, 2017 5:51 pm írtam neked utoljára


Blonde Sistah'
One of the most beautiful qualities of true friendship is to understand and to be understood.



A nap ragyogóan süt a sivatag eme kietlen pontján. Az egykor oly nyüzsgő és dolgos kis város, most teljesen kihalt. Az egykoron főutcán a szél kósza ördögszekeret sodor tovább, követne némi porfelleggel. Az aranyló szemeket könnyedén mozgatja a kellemes szellő, eme döglesztő melegben. Vagyis az emberek döglesztőnek tartották, hogy én minek? Érzem, hogy izzadságcsepp csorog le halántékomon, de hogy füllesztene eme meleg?
A magam részéről inkább élvezem. Mosolyogva emelem arcomat a nap felé. Hirtelen komorodok el és folytatom lassúdad lépteimet. Nem aggódok afelől, hogy itt bárkivel összefuthatnék. A település teljesen kihalt.
Henderson. Amerika magnéziumának fővárosa, tartották így a helyiek egykoron. Mily sok munkát, mily boldog életet tudott okozni ama apró kis teremtményeknek. Mosolyogva figyeltem őket, ahogy szorgos hangyaként kiaknázzák a természet adta lehetőségeket. Minden felfedezés, minden… melyet újként éltek meg, oly jókedvvel tudta eltölteni őket.
Persze ne higgyétek, hogy naiv vagyok. Igen láttam, a sötét oldalukat. A kiaknázni vágyó nagyipari cégeket, kik kezüket kívánták rátenni a városra, s ezáltal úgy gondolták, hogy Istent tudnak játszani. Irányíthatják az emberek életét, játszhatnak vele és ha nincs rájuk szükségük, akkor eldobják őket. Ugyanakkor boldogan csücsültek jólétükbe, gyarapították vagyonukat, s úgy vélték, az egész világ az övék.
Ha tudták volna, hogy nagyobbat aligha tévedhettek. Lelkük elmérgezése miatt, hiába volt oly gazdag életük, lelki szegénységük miatt nem kerülhettek a mennybe.
Upsz kissé elkalandoztam az emlékezésbe. Szóval Henderson megalapítása és élete. Oly különös ilyennek látni. Sose sétáltam az utcái között, csak fentről nézhettem, mégis… szokatlan így látni. Elsétálva egy épület mellett, látom az egykori csata nyomait. Vérnyomok pöttyei a falakon, a szárazságtól elaszott emberi test maradványai, melyet a homok az elmúlt évekbe elfedett. Egy-két részük bukkan fel olykor.
Lassan sétálok, amíg el ne érem a település legkedveltebb részét: a parkot. A fák óvó árnyéka alatt sétálva leszek figyelmes szemem sarkából némi mozgásra. Nem lennék hát egyedül?
Tekintetem arra fordítva pillantom meg a szőke tincsekkel teremtett húgomat.
- Valóban – felelem neki, enyhén lehajtva a fejemet, miközben elindulok felé – Régen volt már, hogy odahaza jártál – mosolygok rá szelíden, mint egykoron. Kimért és hűvös viszonya mit sem tart vissza attól, hogy közelebb menjek hozzá.
- Szabad? – kérdezem mellé mutatva, jelezve szándékom, hogy leülnék mellé. Kérdésére mégsem válaszolok rögtön. Elgondolkozom, hogy mit is keresek itt valójában. S hogy mit mondhatnék.
- Tudtad, hogy Hendersonban van a világ legnagyobb kaktuszültetvénye? – teszem fel végül a kérdést, utalva ezzel arra is, hogy miért is vagyok itt.


♥§§ szószám 393 §§

Vendég
WHISPERING AMEN



Szomb. Május 06, 2017 10:50 pm írtam neked utoljára


Ophilia & Seraphiel

•••••••••••••••••••••••••••••••••••
"Meglepő, milyen könnyen elfordulnak az embertől a barátai, ha egyszer a bajtársiasság mázát lemossa a félelem vagy az önérdek."
•••••••••••••••••••••••••••••••••••

NAPJAINK ELŐTT EGY HÉTTEL

Angyal vagyok, még hozzá egy kerub, aki szerelmeket hoz létre. Ebből kifolyólag többször jártam már a földön és megannyi életre szóló kapcsolatot hoztam össze az emberek között, amelekből cseppnyi életek születtek. Imádtam nézni azokat a szerelmes pillantásokat és titkon én is valami ilyesmire vágytam, amit sosem érezhettem. Mert mindig arra vágyunk, amit nem kaphatunk meg. Testvéreimmel jó kapcsolatot ápoltam annak ellenére, hogy nem sokat beszéltek velük. Szerettem őket, a magam furcsa, csendes módján, ahogy a halandókat is. De ez az idő elmúlt, atyánk eltűnése mindent megváltoztatott. Testvéreim egymás ellen fordultak, ketté szakadt a társadalmunk, egy darabig nem tudtam eldönteni, hogy hova csatlakozzak. De a szívemre leltem és rá kellett döbbennem, hogy Gabrielnek igaza van, az emberek ideje lejárt. Túlságosan sok fájdalmat okoztak atyánknak, nem érdemlik meg az életet, ahogy a szerelmet sem. Így búcús nélkül hagytam ott a mennyei királyságot és leszálltam a földre. Las Vegas lett az új otthonom, kellemes környezet, néhol villogó neonok és élet... így tudnám a legpontosabban leírni. Az élet alatt, persze nem az embereket értem, hanem mienkét, angyalokét. Ami a halandókat illeti; Hulljon a férgese! Az eddigi földön való tartózodásom annyiban maradt, hogy  hűséges katonaként teljesítettem a parancsokat, berendezkedtem a szobámban, de semmi egyéb. Nem volt időm körül nézni mik történtek mostanában, egészen a mai napig. Úgy tűnt semmi dolgom, így az íróasztalomon hagytam egy cetlit, annak aki keresne, hogy tartok egy ellenőrzést a közeli városban. Így jutottam ide, a tábla szerint Henderson volt valaha a város neve. A lerombolt épületek és törmelékek között sétálgattam, minden apró rezdülésre figyeltem, fegyveremet kezemben szorongattam egy esetleges támadásra számítva. Ennek ellenére a megmaradt fél épületeket szemléltem, a kidőlt táblákat olvasgattam. Valaha talán szép hely lehetett, mikor halandók lakták, de valamiért nekem így jobban tetszik. Egy nagyobb zöld-fehér épület felé vettem az irányt, az ajtóval nem kellett foglalatoskodnom, mivel a hült helyét találtam. Az épület tetjén nagy betűkkel a Starbucks felirat díszelgett, kissé megkopva már. Belépve pár feldöntött asztalt és széket találtam, nagy volt a kísértés, hogy leüljek. De valami azt súgta, hogy menjek tovább a következő ajtón, ami ki vezetett a friss levegőre. Ott a természet lágy ölén, fák árnyékában találtam egy épségben maradt padot. Régen a bolthoz tartozhatott, legalábbis én úgy gondoltam. Szoknyámat magam alá igazítva leültem, hallgattam a csendet, nyugalom telepedett rám, kezeimmel megtámasztottam magamat, fejemet felfelé fordítottam úgy napoztam. De ez a magány sem tartott sokáig, megéreztem egy régi ismerős jelenlétét, tekintetem még nem fordítottam felé.
- Régen találkoztunk, Ophilia! - szólaltam meg, jelezve, hogy tudok ittlétéről - Mi szél fújt erre? - teszem fel a kérdést, miközben marokra fogom, eddig magam mellett tartott pengémet. Nem áll szándékomban harcolni vele, hiszen régen barátok voltunk vagy mi. De ha szükséges megvédem magam, bármi áron!


•••••••••••••••••••••••••••••••••••


Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Henderson, Nevada
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: