• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
SzerzőÜzenet

Natasya Alaskeevich
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
78
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Máj. 20, 2017 10:01 pm írtam neked utoljára


Familiar Stranger
Regret is for suckaz

Teljes idiótának néz. Teljes mértékben idiótának néz és még meg is próbál engem hülyére venni. Hát ennyire idiótának tart? Na jó, tény, hogy az vagyok, meg talán zizis és hiperaktív és nem normális, de akkor is. Mégis milyen reakciót várt tőlem? Mh? Természetesen szívem majd kiugrik attól, hogy újra látom, hogy újra itt van mellettem. Így… így minden annyira egyszerűnek és könnyűnek tűnik, de fogalma sincs, hogy miken kellett átmennem az utóbbi pár hónapban, amíg távol volt. S isten tudja, hogy merre volt. És még csak nem is szólt a hálátlan kis pukkancs. Mi mindent oda nem ajándékoztam neki! A legszebb éveimet! Mennyi patkányt, verebet, varjút és galambot osztoztam meg vele? És ez volt a hála?
- Ne mondd, hogy nyugalom! – csapok bele karjába még egyszer teljese erőből, aztán csak elfordulva fogdosom fájó kezemet – Mi van a válladba, valami fémlap? – nyöszörgöm ugrálva, majd visszafordulva felé, továbbra is undok arcot vágok a sötétbe.
- Tényleg? Van neved? Most hogy mondod, már teljesen elfelejtettem – fújom fel durcásan az arcomat, kezemet magam előtt keresztbe téve.
- Hé! Ne tereld a szót! – szólalok rá, látva, hogy nem néz a szemembe, nem tekint rám, sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a sírokra. Ám a galád elköveti a legnagyobb bűnt, mit el lehet eme világba nélkülem. – Oh, te… - rohanok meg felé, és ugrálok fel és fel és fel és megszerzem tőle akkor is azt a fránya termoszt.
Szavaira addig oda sem figyelek, csak automatikusan válaszolok rá.
- Neked talán nincs, de nekem kell dolgoznom. Tudod, enélkül egy pöppet éhen halok – felelem azt sem tudva mit beszélek.
- Add vissza, vagy esküszöm, hogy olyan kínok kínjait éled át a két kezem által, hogy… - de mintha csak hatott volna rá fenyegetésem, már kapom is vissza az italomat – Kávékám! Én kicsike kávécskám! – ölelem magamhoz a termoszt benne a forró itallal. S mintha ezzel egy időben a lelki békém is visszatért volna. Lelkibékém visszatért, a zen újra rámtalál, arcomra pedig kiül a megszokott jókedv, mely még akkor sem olvad le arcomról, amikor igazán kellene.
Szemöldököm ráncolva tekintek rá újra.
- És nem tudtad volna legalább egy szóval is közölni, hogy elmész? Tudod, hogy mennyi ideig kerestelek életre halálra? Azt hittem valami bajod esett! – állítom falhoz aggódó hangommal. De aztán végigtekintek karján és a… - Öhm… És közbe felcsaptál ékszerésznek Robo? – vonom fel szemöldököm, miben megcsillan a szarka fénye.
- Ha találtam is mi közöd hozzá? – nyújtom rá ki nyelvemet éreztetve vele, hogy biza elfog tartani egy ideig, amíg szívembe visszacsempészheti magát. Ugyanis még haragszom rá. Örülök neki, de nagyon haragszom rá. Becsapottnak érzem magam, elárulva. S ezt neki is tudnia kell. Tudnia kell, hogy mit éltem át.
Aztán csak csendesen állok és nézek végig azon, hogy mit is csinál. Sír fölé hajol és magyaráz nekem. Úgy mintha minden olyan lenne mint régen. Mintha az elmúlt idő, mintha… Csendesen szemlélem, amikor felnéz rám.
- Nem ezt keressük… - válaszolom végül, kissé sértetten, majd felkapva az ásómat indulok meg a kiszemelt kripta irányába, dühösen.

Robert Crossen
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
half-blood hunter
☩ Posztok :
4
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Képességem :
...demon blood?
☩ Rang :
killer
☩ Play by :
Hugh Dancy
☩ Korom :
35
☩ Pokol vagy menny? :
in the earth


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Máj. 11, 2017 11:05 pm írtam neked utoljára


To: My Little Sister
I felt it last time, when the darkness came..



Olyan, mintha egy tükörrel szemben állnék, és a képlékeny palást, én magam lennék. A feketeség... Az űr.. Mélységes nyomokat hagy e tett a bensőm felületén, s minden egyes lépésemmel egyre életképtelenebbnek érzem önmagam. A szörnyűségek hálóján nem látok túl, a lelkem lassacskán végleg elveszik, míg más sem marad a helyén, mintsem egy üres háttér. A képek... az emlékek.. a szavak? Hova lett egyáltalán minden jóindulat? S a mocskos vér az ereimben csörgedezik, hangtalanul lüktetve, miközben darabokra cincálnék szét dolgokat magam körül. A vészjelző villog felettem, a tudatommal játszom e eszmei percekben, s bár igyekeztem helyesen cselekedni, de az önző akarat, az elmei elvesztés.. Egyre távolabb állok magamtól, az emberektől, a helyszíntől magától.. A minap megöltem egy angyalt, mert bántani akarta a nephilimet, s aztán nem sok kellett, hogy ő is ugyanúgy végezze. Mi kontrollálhatna egy démoni személyt? Egyáltalán lehetnék-e emberi még, ha ily' fajta vér kering bennem? Vagy... él-e még az a pokolfajzat? Esküszöm, esküdtem, és esküdni fogok, míg élek, miszerint megtalálva az apámat, cafatokra szedem széjjel. Kimázolom vele a környéket, felmosom vele a parkettát, és művészi becsességgel aggatom fel egy agancsra. Bár még azt se érdemelné meg, miszerint e remekművel illessem.
Mélyen szívom magamba a levegőt, miközben a tőlem nem messze lévő nő vonásait fürkészem. Már felkészültem a legrosszabbra, sőt magára a kiakadásra, de ehelyett valami egészen másban részesülök. A nevem.. a szemeimet forgatva hagyom, hogy hozzám futva rám ugorjon, s ezáltal végezettül megöleljen. Lágyan viszonozom, meg sem hallva azt, miszerint a dobhártyámba nevetgél. Vidámságát végül felváltja az esztelen düh. Lemászik rólam, kezét ökölbe szorítva pedig vállon üt. Hú, de fájt! Csak ennyit tud? A gondolatra halvány mosoly jelenik meg az arcomon, miközben oldalra döntött fejjel lépek egyet hátrébb.
- Hékás, kislány, nyugalom... - Szólalok fel, megemelt kezekkel. - ...először is a nevem Robert. Lebetűzzem? Van benne R O B E R T, így már világosabb esetleg? - Mosolyodom el félszegen, incselkedek vele, mintsem régebben. Ám, hirtelen jött mosolyom köddé válva száll tovább a semmibe, a hangom elhal, s komolyság rajzolódik fel az arcom vonulataira. Megrázom a fejemet, míg hallgatom őt, s hol ránézek, hol pedig a tájat kémlelem.
- Natasya, kérlek, elég legyen... - Mondom a szavait követően, miközben keresztbe fonom a mellkasom előtt a karjaim. A földet pásztázva figyelem a sírok felületét. Némelyiken még vissza is csillan a Hold ezüstös leple, míg másokon kirajzolódik egy-egy apró csillagocska is. - ...látom mára épp eleget is ittál belőle, s főleg most az este közepén! - Folytatom a megkezdett sort, ahogy elszedem tőle a kávét, és a temetőt veszem jobban szemügyre. Mindenféle erőlködése ellenére se adom neki vissza a koffeint, már ha próbálkozik azzal, hogy visszakapja. - Mindent elfogok mesélni, amint az idő engedi. De jelenleg nincs itt semmi keresnivalónk, rendben? - Nézek rá, mintsem egy szigorú szülő, ám végül hangosan elnevetem magamat. - Oké, oké, csak viccelek, de látni kellett volna a fejed! - Nevetek tovább, ahogy vissza is kapja a kávéját.
- Szóval... én ezt a kis trükköt erősítettem meg, nos magamban a távollétem alatt. - Mondom, miközben az ereimet simogatom a mutatóujjammal a csuklómon. Persze miért is ne csillanna meg az aranykarika gyűrű? Remek, már csak az kell, hogy észrevegye, és még mindjárt apukásat is játszhatok.. azt hiszem később szeretném vele közölni a gyermekhír áldását, azaz a nephilimet. - De.... mindegy! - Legyintek egyet félszegen, ahogy magammal húzom őt. - Mit keresel itt? Találtál valami nyomot az Alcatraz kapcsán? - Érdeklődöm, miközben hirtelen megállok, hiszen az egyik sírkövön megcsillan egy ezüstös vésetű címer, nekem pedig akaratlanul is arra téved a tekintettem. - Én azt hiszem találtam valamit... - Hajolok le a sír fölé, ahogy guggolva helyezkedem el. - A címert már ezelőtt is láttam... - Jegyzem meg, az ujjaim végig simítják a sírkő rideg felszínét, de a nevet nem igazán olvasom el, valamiért jobban vonz a címer ténye. Ábrázol madarakat, egy rejtett órát, s mintha egy kígyó kötné egybe az egészet. - ...azt hiszem ma éjszaka szerencsések vagyunk. - Nézek fel rá ekkor.

▲ music: The Ballad Of Mona Lisa▲ ▲Words: 652▲ ▲Note: Húgiiii luvu

Natasya Alaskeevich
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
78
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Máj. 07, 2017 6:54 pm írtam neked utoljára


Familiar Stranger
Regret is for suckaz

Hihetetlen, hogy egy sikoltásnyi idő tört része alatt mi le nem tud játszódni az ember fejébe. Ugyanis, amikor a tollpihék megérintik a vállamat, valóban azt hiszem, hogy vége az életemnek. Jön a világvége – ami már rég eljött – és elviszi szánalmas életemet… Hova is? A biztos pokolba. Mert kizárt, hogy a mennybe kerüljek. Ezzel az életvitellel? Lelkem, szívem, testem megremeg, és emlékképek játszódnak le fejemben.
Hasonló eset kapcsán, de akkor épp Dimitri itt volt mellettem. Egy mauzoleumba osotunk le. Annyiszer keresztet még nem vetettem életemben, mint ott, abban a helységben. Minden apróságra összezizzentem, minden zajra felfigyeltem. Egyszer még az egyik sír tetejére is felmásztam, minek következtében beestem az ott nyugvó tetem mellé. Halkan nyűszítettem, ám léptek zaját hordta felénk a szél. Dimitriv is hamar eltűnt valamerre és én ott feküdtem a sötétbe, egy ruhába öltözött csontváz mellett, magamba sírva. Kezemet keresztbe tartottam mellkasomon, úgy próbáltam minél kevesebb levegőt venni. Szememet szorosan lehunytam, de valami csiklandozta bőrömet. Óvatosan nyúltam arcomhoz, és…
Egy ronda, büdös, szőrös nagy pók mászott át a kezemen. Több sem kellett nekem, hatalmas sikítás rázta meg a kripta falait. Azon nyomban felpattantam a sírból, kócos, pókhálós, bogarakkal teli hajjal néztem szembe leendő gyilkosaimmal.
Valójában nem tudom, hogy én féltem-e tőlük jobban, vagy ők ijedtek meg jobban tőlem. Nem tudom. Kettőnk elemlámpájának fényénél sikítoztunk egymásra addig, amíg drága kuzinom végre erőt nem vett magán és leütötte egy ásóval a betolakodót.
Dühöngve, mérgesen másztam ki a sírboltból és megfogadtam, hogy soha, de soha nem térek ide vissza.
Erre tessék, ez a hely újra a szívinfartkust hozza le nekem. Mintha a kávé nem pörgetne fel eléggé, mintha a vérnyomásom nem lenne a magasba így is. Erre ez is. Ez a hely, ez, ez, ez…
Hangok.
Újra.
Sikoltva, elemlámpámat a veszély felé fordítva világítom meg, hogy ki is akar ezúttal az életemre törni. Ám, amit látok.
- Robob!!!!!!!! – sikoltok fel vidáman, másik kezemben tartó ásót ledobom a földre. Éle pontosan a nedves talajba áll bele, én pedig mit sem törődve a férfi enyhe kiakadásával rohanok meg felé. Kezem, lábam kinyújtva ugrok meg felé, hogy nyakába vethessem magamat. Örömömbe telekacagom a fülét mert megölelem. Ha engedi, ha nem, ha elhúzódik, ha nem, nincs menekvése előlem. Szóval, telenevetem a fülét s közbe össze vissza csókolgatom régen látott arcát.
Amilyen hirtelen jött érzelmi kinyilatkoztatásom, oly gyorsan kapok is észbe. Lekecmeregve róla, állok meg előtte, szemeimbe ezernyi düh szikrájával pillantok rá. Mérgesen szorítom ökölbe a kezemet és ütöm meg erőteljesen a vállát.
- Te szemét! – kiabálok rá a sötét, hideg éjszakába. – Hol voltál eddig!? Tudod, hogy… hogy… mennyire aggódtam érted! – teszem szívem helyére a kezemet teátrálisan. – Tudod, hogy mennyi ráncom és ősz hajam keletkezett az elmúlt hónapba! Elmész és még csak annyit sem mondasz, hogy bakkfitty? – veszek mély levegőt, hogy tovább folytassam az iménti hol valós, hol csak megjátszott dühkitörésemet. – Most foglalkozol vele, hogy valaki rám támad-e!? Most!? – fújtatok halkan. - Van róla fogalmad, hogy mennyien ártottak volna nekem az elmúlt időszakba, amúgy is! A legjobb fegyver a kávé. Az legalább felpörget és beszéltet. De... De... De... - toporgok ott előtte, hogy további válogatott szidalmakat találjak ki rá. Régen láttam és amennyire örülök neki, legalább annyira fel is tudnám koncolni. Na jó, arra képtelen lennék. De haragszom rá. Igazából már nem, azonban ezt nem kell tudnia. Még.


Robert Crossen
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
half-blood hunter
☩ Posztok :
4
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Képességem :
...demon blood?
☩ Rang :
killer
☩ Play by :
Hugh Dancy
☩ Korom :
35
☩ Pokol vagy menny? :
in the earth


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Máj. 06, 2017 11:50 pm írtam neked utoljára


To: My Little Sister
I felt it last time, when the darkness came..



A sötétben pompázó fekete éjszaka, nos gyönyörűen visszatükrözi a lelkemet magát, melyben nincs semmiféle remény, avagy boldogság. Csak egy tátongó üres szakadék az, amely bennem élve kínt fakaszt, de már ez sem hatásos lassacskán. A testem megszokja a rögtönzött fájdalmat, és én magam pedig, tisztábban leszek végül a szenvedés minden árnyalat fokával. Érzem, hogy az összeroppanás lelkileg már hatástalan, mely legbelül bennem végbe megy, és hogy a történtek elhozzák ama szakaszt, hogy végleg kiírtok magamból minden érzelmi zálog sort. Gonosszá leszek, érzéstelenné, s könyörtelenné, aki kezdetekben is voltam, s ki mostan is leszek, egy pillanat hevébe zártan mindösszesen. Viszont még tartom magam, és küzdök, de voltaképpen miért is? Miért teszem ezt, ha egyáltalán már minden oly' régen elveszett?
Csodálatosan gyönyörű látvány az éjszakai táj, és mindaz, amit magában rejtve megmutat ilyenkor. S a magány eme időzónában kivitelezhető a legjobban, hiszen az emberek alszanak, avagy mindenki a saját dolgával törődik, így pedig nincs más értékrendszer, ami megzavarhatná az egyedüliségre vágyó lelket, persze vannak kivételek, amikor is valakik, avagy valaki.. úgy gondolja pluszba, hogy sétálnia kell. Hajlamos alkattok erre a természetfeletti egyedek, mégis egy-két kósza, s őrült ember is megtalálható a felsorolás említése között, akik ugyan nem félnek; vagy azért, mert nem tudnak rólunk, vagy azért, mert eleve vadászok. Bár manapság ki lenne az, aki nem tudná, hogy létezünk? S eközben azok, akik felteszik az életüket az utolsó feltevésre egyrészt bátrak, s másrészt meg őrültek. Sokan lemondanak a családi fogalomról ezen által, és még többen ebbe halnak bele, mert a semmiért kockáztatják az életük.. viszont mégis megjegyzendő, hogy mindez mégse semmi, hisz' az önfeláldozásukkal párat sikerül megölni. De lényegében nem mozdítják el a mutatókat. Még szép, hogy lenézem az emberi vadászokat, hiszen meghalhatnak...
Felsóhajtok a hosszú magányos sétám alatt, ahogy ezernyi gondolatmenet szökken át a fejemben, s majdan tűnik el ismét a semmibe veszve, ahogy az általában lenni szokott. Őrült elmélkedések ezek, őrült dolgokkal megpécézve.. ha értelmet keresnék neki, akkor életem végéig itt ülhetnék, és gondolkozhatnék. De ennyi felesleges kis időm nincs. Lépteim könnyen vezetnek be a régi temetőbe, ám, mégis alaposan elgondolkozom azon, hogy mi a fenéért is jöttem ide. Igazából Natasyat kellene megkeresnem a kis nephilim gyerekkel, erre meg elrejtettem valahol, és idejöttem első kézben. A fejemet megrázva sétálok a sírok között, ahogy elvetülök az árnyékok szegletében.
A csend őrjítő tudata, a sírok egyhangú sokasága, s maga az, hogy magam sem tudtam, miért is jöttem ide..
Tán megérzés lenne?
Megérzés... ez az!
Hirtelen ugrom meg, amikor is egy halk sikolyt hallok, nem messze tőlem. Az adott irányba fordítom a tekintettemet, miközben a mellkasomon pihentettem a jobb kezem. Azt hiszem, miszerint majdnem infarktust kaptam, s ha most tényleg... de tényleg azzal kellett volna szembe néznem, akkor már itt sem lennék. Oké, Robert, nyugalom... A zakóm belsőzsebéből könnyedén veszem elő a zseblámpát, majd megnyomva az apró gombot, végre fény támad. Értetlenül nézem, amikor is Tasy-vel szemben találom magamat.
- Oh... - Szólalok meg fejet rázva. - ...csak te vagy az! - Legyintek, ahogy a kezemmel dörzsölöm a homlokom. - Majdnem megöltél a sikolyoddal, s az ott.... ott... - Világítom meg az övtartót. - ...te komolyan kávét tartasz benne, ahelyett, hogy fegyvert hoztál volna magaddal? S ha valaki rád támad? Vagy, ha valaki árt neked? - Fakadok ki, holott igazából ennek éppen fordítva kellene megtörténnie, ugyanis én léptem le hosszú időre, s nem ő, de akkor is, kérem... vigyázhatna jobban magára!

▲ music: Become the Beast▲ ▲Words: 552▲ ▲Note: Húgiiii luvu

Natasya Alaskeevich
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
78
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Máj. 06, 2017 6:49 pm írtam neked utoljára


Familiar Stranger
Regret is for suckaz

- Tényleg mi bajuk volt az embereknek a háború előtt? – nyűszítek halkan, miközben a sötét, ködös éjszakába óvatosan lopózok az alacsony sírok között. Az elmúlt napok esős időszakai miatt nem sűrűn volt alkalmam megejteni a hetek óta tervezett akciómat. Fekete magastalpú bakancsom nyomot hagy magam után, bármennyire is próbálok lábujjhegyen járni. Fekete tépett nadrágom, és hasonló árnyalatú bőrcipőm tökéletesen elrejt a kutató szemek elől.
Már ha lenne ilyen. De egy elhagyatott őskori temetőben nem tudom, hogy ki járkálna itt ilyenkor. Egy őr sincs már évek óta – vagy tán évtizedek óta. Mégis most itt járkálok.
A köd nemrég szállt le fehér fátylával téve még kísértetiebbé a vidéket. Alapjáraton nem félek sem az éjszakától, sem a ködtől. Ez a kettő a barátom mióta csak az eszemet tudom, vagy egy kicsivel utána.
No de temetőben nem játszunk. A temető szent hely. A temető félelmetes és tele van szellemekkel, zombikkal, félelmetes élőlényekkel. A vasorrú bába is itt vadászta áldozatait. A holtak álmát nem lehet megzavarni.
Nem lehetne. Persze. Ez így lenne normális. És én nem is ártanék nekik, ha nem épp Olin Blackwell nem temette el volna magával az utolsó darab oly dokumentumot, mely által megfejthetném az Alcatraz titkát. No meg vele temette irodájába található páncélszekrény kulcsát. De tényleg. Miért? Miért kellett eltetetnie magával? Miért nem volt számára elég ha elhagyja, ráhagyja, rábízza utódaira? Nem, magával kell temetni. Teljesen logikus, és értelemszerű az egész.
Az ipse ugyanis az általam oly nagyra becsült börtön utolsó igazgatója volt. Ezáltal oly tárgyak birtokában lehet, melyek teljes mértékben szükségesek ahhoz, hogy eljussak arra az átkozott szigetre. Miért vagyok ennyire megszállottja? Van ott valami. Érzem, egyszerűen tudom, hogy van ott valami. Évek óta be akarok jutni, de a tervezők rendkívül értettek a dolgukhoz. Még a mai napig sem lehet észrevétlenül megközelíteni. Igaz valójában még azt sem dolgoztam ki, hogy a várost körülvevő védőfalon miként jutok át anélkül, hogy lebuknák, vagy meglátnának. Az angyalok nem hülyék, első kézből tapasztaltam. S félek attól, hogy mi történne, ha Aliya rájönne, hogy mit is csinálok. Hosszú idő után ő az első ki kedvesen viselkedett velem. Akit érdekeltem…
Fejemet megrázva koncentrálok újra a feladatomra. Szóval Olin Blackwell és az átkozott magával temetett hagyatéka. Biztos ezt is azért csinálta, hogy engem a frászba küldjön.
Halkan sóhajtva kapcsolom fel az elemlápát az egyik sír mögül, s a földre terített temetői térképet vizsgálva merre is kell tovább haladnom. Semmi kedvem nincs ehhez az egészhez, viszont ha arra gondolok, hogy miket találhatok, hirtelen felcsigázva érzem magam.
Aprót kortyolok a maradék kávéból, melyet nemrég szereltem fel az övemre. A westend filmekben a hősöknek pisztoly lógott az övükön, vagy épp a pisztolytáskájukba. Az enyémen kávé. Kinek mi a fegyver. Egy kisebb ásót fektetek végig a vállaimon, s a felhős égre pillantok. Gondterhelt sóhaj szakad fel torkomból.
Már nem lehetek oly messze a sírtól. Guggolva és összegörnyedve teszek meg alig két lépést, amikor is egy kósza halálmadár suhan el felettem, szárnyaival megérintve a fejemet.
Halkan felsikoltva szitkozódom a fejemet fogva.
- Utálom a temetőket... – sziszegem halkan.

Natasya Alaskeevich
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
78
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Máj. 06, 2017 6:46 pm írtam neked utoljára



Sponsored content
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

írtam neked utoljára


 
Temető
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: