☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Raguel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angyal
☩ Reagok :
108

Hétf. Május 22, 2017 7:29 pm írtam neked utoljára


Stamiel & Raguel
I would like to help you
Oh my my • Üzenet: Hiperaktívspeedesang • Credit:

Csak halkan sóhajtva figyelem és hallgatom. Nem hajlandó mesélni, csak annyit árul el, amelyet már én is tudtam. Nem vagyok erőszakos fajta. Nem vagyok az, aki addig noszogatja a másikat, míg az dalra nem fakad, vagy elküld a fenébe. Sok angyalnak segítettem, még mielőtt bukásra várt volna döntései miatt. Felkerestem őket, ők kerestek meg engem. A vége ugyan az volt. Ha igényelték, tanácsokkal láttam el őket, ha pedig nem kértek belőlem, hát hagytam annyiban a dolgot.
- Az arkokon kívül általában azzal beszélek, aki segítséget kér, vagy szüksége van rá. Tanácsokra, üdvre, satöbbi. Sok ezer angyal él a mennyben, nem tudok mindenkire egyszerre, sok figyelmet fordítani... Démonok által elzárva pedig végképp. Ha megakarod beszélni, itt vagyok. Ha nem, akkor el is mehetek, attól függően, akarsz-e társaságot. - mondom egy apró mosollyal.
- Mert mondhatsz bármit, bizonyos szemszögből testvérek vagyunk. Egyazon faj tagjai, kiket ugyan az a teremtő erő hozott létre. A rangunk, képességeink mások... De ettől én sem leszek se több, se kevesebb szerintem, mint te, vagy bármelyik más angyal. Ha viszont a testi biológiai dolgokat nézzük.. hát, úgy tényleg nem vagyunk testvérek. - fejtem ki neki a véleményemet, miközben felhúzva lábamat átkarolom őket és ismét végig nézek a véráztatta színházon. Egy kicsit sajnálom az embereket. Nem feltétlenül tehetnek arról, ami most velük történik, bár úgy hiszem, hogy Atyám még is csak tenne valamit, ha megakarná óvni az emberiséget... Úgy értem... Ha minket tesztel, hát az eredmény már úgy is meg van. Mire vár még? Hogy végleg eljöjjön a nagy betűs Pusztulás miattunk? Megakartam kérdezni, de ki vagyok én, hogy kérdőre vonjam? Senkinek sincs joga hozzá.. vagy hogy felrója, mit tesz. Én is csak a félelem miatt gondolok ilyenekre... nem akarom, hogy bekövetkezzen az a katasztrófa, amelyet elém festett.




✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



White light fades to Red

Vendég
WHISPERING AMEN



Szer. Május 10, 2017 10:58 pm írtam neked utoljára


To: Raguel
...so please, how can I stop?



Hull a pelyhes fehér hó, s a vér szinte ömlik a padlón..
A ridegség átjár a hideg érzet hatására, s a szemeim egy pillanatra le is zárulnak. Mélyen szívom magamba a levegőt, ahogy koncentrálni próbálok. Valami értelmeset kell mondanom, valami egészen elfogadhatót kell cselekednem... amivel nem sértem meg Raguel személyét, de el sem vesztem önmagam. Nehéz helyzetkör épséget tettetni, miközben egy őrült egyéniség vagy. Mégis hogyan lennék képes a bomlott elmémet összeszedni..? Jó vicc! Igazán ütős..
Minden gyermek várva vár, s vidám hullák lógása köszönt rád..
Hallgatom azon szavakat, amelyek elhagyják az ajkait, de a kezdeti érdeklődésem tova szálló tényé fakul. Túlságosan is eszményi, sőt fennkölt a jelenléte. Bár ezen nincs mit csodálkozni, amikor is a pártatlanság angyala. Nem foglal el különösebb pozíciót, mindkét felet egyaránt megérti, de jobb belátásra igyekszik vezetni.. Michael sosem fogja elfogadni Gabriel nézetelveit, s ugyanilyen szinten Gabriel sem tűri meg Michael hiúságát.. Kölcsönösen ellentétek, és egységesen fivérek..
Van zsákomban minden jó, vörös kar, s májszezon..
Újabbat szól, s közöl. Nem Gabrielt keresi, hanem csak sétál.. Remek! Akkor esetleg egy másik helyszín nem lett volna érdekesebb?
Jöjj el hozzám, várok rád, kedves kis áldozati bárány..
Mellém sétál, leül, léptei hangtalanok. Egyértelművé válik, hogy csupán kivetüléssel van jelen. De a szavak... a szavak szinte maróan kaparják az elmém felületét.
- Elveszni a sötétben, s ha már megtörtént, igazából nincs is visszaút. - Szólalok meg röhögve, de végül megválaszolom a másik témakört is. - Ez mind szép és jó, de azt hiszem, eltévesztetted az útvonalat. - Nézek ekkor rá rideg, s kiüresedett tekintettekkel. - Ugyanis mi... mi ketten nem vagyunk testvérek. - Teszem még hozzá a lehető leghűvösebb éllel, ahogy aztán az üvegért nyúlok, és megiszom a maradék alkoholt. Kegyetlen vagyok e szavak kiejtésével hozzá, de hát mit tegyek... Ha nem Ophilia próbál hatással lenni rám, akkor jön a soron következő páciens.. vagy netán doktor?
- Évek... - Szólalok meg a kérdéseit követően. - ...amelyekben nem voltál itt. - Nézem őt, a vonásait fürkészve. - Hosszú, de hosszú időnek nézhettem, ám elébe. Legutoljára... talán évezredekkel ezelőtt beszélhetünk. Szóval ne tégy úgy, mintha érdekelnélek. - Pillantok ekkor magam elé. - Maradj meg Gabriel-nél, kérlek. Az ő testvére vagy, egy ark, s ezt ne feledd egy pillanatra se. - Az üveget apró szilánkokra töröm a tenyeremben, a vérem a fára cseppen, s a düh eszmei értéke rajzolódik ki rám. De nem mozdulok, amúgy se bánthatnám a kivetülése kapcsán, de egyébként se tennék ilyet -, Gabriel-nek fontos, de nekem nem kell annak lennie. Elég, ha tisztes távolságban meg vagyunk egymással -, azt hiszem.

▲ music:psycho love ▲ ▲Words: 413▲ ▲Note: -

Raguel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angyal
☩ Reagok :
108

Kedd Május 09, 2017 1:28 pm írtam neked utoljára


Stamiel & Raguel
I would like to help you
Oh my my • Üzenet: Hiperaktívspeedesang • Credit:

A két szó, amivel most körbe tudnám írni ezt az angyalt, az az őrült ripacs. Teátrálisan, túl játszott gesztusokkal köszönt és beszél, miközben felkel és az állványt, mikrofont dobálja. Szinte erőfeszítéseket kell tennem, hogy ne tátsam el a számat azon, amit rajta tapasztalok. Efféle "anomáliát" soha nem láttam még. Többször is közli velem, hogy Gabriel nincs itt és segít a megtalálásában, ha akarom, valamint közli, hogy ne nézzek fel, és nem is teszem, mert sejtem, hogy ugyan az a látvány fogadna, mint magam körül -vagy legalább is hasonló. Halkan sóhajtok és a végszavára elmerengek.
- Azt hiszem, attól függ. Céltalanul gyötrődni, vagy céltalanul halni, a semmiért a legrosszabb, szerintem. Elveszni a sötétségben, mikor tudod, hogy másoknak szüksége van rád. - mondom, majd halk sóhajtás hagyja el ajkaim.
- Nem Gabrielt kerestem, csupán... körbe akartam nézni a városban. Látni, mi maradt belőle, s megnézni, hogy vannak testvéreim. - felkelek a székről, és hangtalan léptekkel megyek a férfi mellé, hisz valójában ott sem vagyok. Ez csak a lényem kivetülése. Még is leülök mellé és fürkésző, gyengéd, megértő pillantással figyelem őt.
- Mi történt veled, ami ilyenné formált? Ki tette ezt? Mit tett veled? - kérdezem halkan. Ha segíteni akarok rajta, enyhíteni mindazt, ami égeti őt, s őrületbe kergeti, tudnom kell, min ment keresztül. A fejébe nézhetnék, kiolvashatnám belőle, mik történtek vele, de jobb szeretném, ha maga mesélné el, mert a szavak, az arckifejezés, a hang és a pillantás többet mesél.




✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



White light fades to Red

Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Május 08, 2017 8:23 pm írtam neked utoljára


To: Raguel
...so please, how can I stop?



Íriszeimből elveszett a csillogás, és nem maradt hátra más, mintsem a kietlenség vázlata. Arcvonásaim eleinte megfeszülnek, majdan kegyetlenséget öltenek, s ahogy az ajkaimat szóra nyitom, nos minden eltűnik körülöttem. A jelenetnek értelme sincs, a tettek kimaradnak, a szavak aláhullanak, s mint egy üres felismerés szegeződik az elmémbe a tény, miszerint nem ismerek rá önmagamra. A kihalt terepet bámulom, a testrészek ismeretlenségét vizsgálom, a vér fedetlenségével veszek fel farkasszemet.. A sötétség csapdájába lépek bele, az őrület hálójába szőve be magam, az elveszettséget idézve elő véglegesen.. Az utolsó szakaszhoz érve a hangom megremeg, míg legvégül mélyen szívom magamba a levegőt. Egyetlen lépést teszek hátrébb csupán, mire kiszúrom a nőt a sötét sorok egyikében -, pontosabban az integető kéz mellett. Ajkaim egy féloldalas kis ördögi mosollyá változnak, tekintetemben pedig az őrület csillog kiváltság gyanánt. Az állványról leszedem a mikrofont, s egészen a színpad pereméig sétálok. Könnyed mozdulattal kerülve guggoló pozícióba pedig, nos végezettül helyet foglalok a hideg szélen. Egyre sötétebbé váló szemeimet ráemelem, ahogy a félelem házaként lehetne elnevezni innentől fogva eme épületet. Fejemet oldalra döntve méregetem, egyetlen szót se szólva hozzá. Az üvegszélét ajkaimhoz emelve iszok a nedűből, amely egyre inkább keserűbb, s íztelenebb a számomra. A whiskyt oldalra rakom, a mikrofont hátra dobom, tenyereimet a színpadka szélére tapasztom. Megrögzötten figyelem, majd lesütött pillantással fürkészem a vértócsák hadát.
- Oh, mily' meglepő köreinkben egy ark... - Suttogom némi éllel, ahogy hanyagul legyintek. - ...de illetlen vagyok! Hát, helloka! - Színpadias színjátékkal meghajlok előtte, de helyzetemből nem mozdulok jelentősebben. - Ha Gabrielt keresed, akkor nem itt találod. - Szólalok meg komolyan, semmiféle élcet nem használva. Leugrom végül a színpadról, majd a kezembe véve az üveget, megindulok a lépcső irányába. - Nyilván nem örülne annak, hogy itt vagy e helyen, tekintve, hogy rangodhoz méltóan ily' becstelenséggel nem illethetnélek. Szóval elnézésedet kérem a rendetlenségért, de azt hittem egyedül maradok az éjszaka tükrében, és nem vártam látogatókat, így nem is fogadhattalak fenséges módozatban. - Folytatom a szavakat, ahogy újra a színpadra sétálok fel, és megragadva az állványt, a földről felhalászva a mikrofont, nos a függöny mögé húzom. Szerintem jobb, miszerint nem lát a vörös bársony mögé. Azt hiszem enyhe sokkot kapna, főként amiatt, mert.. már így is elmebetegnek nézhet, de mi lenne, ha még betekintene. Á-á-á! Ez nem fog megtörténni! Egyszerű kimértséggel sétálok vissza a peremre, leugorva újfent a talajra.
- Esetleg segíthettek valamiben? Netán Gabriel megtalálásában? - Kérdezem meg a tőlem telhető legilledelmesebben, ahogy az üveget az egyik tiszta székre helyezem, én magam pedig neki dőlök háttal a színpadnak. Fürkészni kezdem a mennyezetet, ami ugyancsak... véres jellegkört alkotó. Legalábbis az egyik hulla fejjel lefelé lóg a föld irányába. - Oké... oké... ne nézz fel! - Húzom el a számat, ahogy végig csúszom a perem mentén, s majdan leülök a hideg fapadlózatra.
- Ha meg akarsz ítélni, megtehetted, de ne mond ki hangosan, kérlek... - Suttogom elhalón. - ...én sem ismerek magamra. Sok minden történt a huszonöt év alatt.. Kegyetlenség, brutalitás, szörnyűség... de mi a rosszabb? Fogságban lenni, s fájdalmat megélni a gyötrődések közepette, vagy eltemetve lenni, s soha többé nem létezni?

▲ music:  Warrior ▲ ▲Words: 503▲ ▲Note: -

Raguel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angyal
☩ Reagok :
108

Csüt. Május 04, 2017 11:35 pm írtam neked utoljára


Stamiel & Raguel
I'm glad to see you again!
Oh my my • Üzenet: Hiperaktívspeedesang • Credit:

A világ, amelyet ismertem, megszűnt létezni. Az emberek megszokott zsivaja, a gondolatok fergetege, a nevetések, sírások, kiabálások és suttogások eltűntek. Eltűnt a világból a zsongás... szokatlan ez a csend, még mindig hozzá kell szoknom ahhoz, hogy a nagyvárosok utcái kihaltak, a kisebb települések pedig el is tűntek azalatt az idő alatt, míg fogoly voltam. Ha már eddig Gabrielnél voltam és beszéltünk, úgy gondoltam, hogy itt maradhatnánk, egy éjszakát legalább, mert visszaindulni úgy is fáradt lettem volna, és úgy éreztem, bátyámnak is szüksége van arra, hogy valaki kicsit vele legyen, a szűk családi körből. Viszont pihennem is kell, s míg a testem nyugovóra tért, addig lényem elhagyva azt a városban járt, kivetülés képében. Szokatlan, kissé lehangoló is volt, tudva, hogy mindez miattunk történt. Vegas pedig a pörgés városa volt. Kaszinók, színházak, mozik, műtemplomok, mindenféle szórakozási lehetőség. Persze itt történt a legtöbb bűn is minden bizonnyal a világban, szóval nem csodálkozom, hogy Gabrielék ezt a helyet választották első csapásnak.
Talán egy órája kóricálhatok, mikor az egyik színházba betérve szembesülök azzal, hogy nem vagyok egyedül. Mondjuk.. egy angyalok által elfoglalt városban ezen túl sokat nincs mit csodálkozni, de egy angyal, egyedül, egy eldugott helyen még is furcsa. Követve a hangokat meg is látom őt... és fal fehér leszek. Sok gonoszságot és kegyetlenséget láttam, de olyan borzalmakat, mint amik idebent voltak, még nekem is kicsit vérfagyasztó volt. Ezek friss nyomok... Nem lehetnek régiek, hiszen 25 év után az emberi test bőven lebomlik. A szag alig viselhető, a legyek ellepték a helyet. A szét tépett darabokra, testrészekre az jutott eszembe, hogy ők már nem szenvednek. Nem szabad kiakadnom rajta. A hideg kirázott a hely sötét hangulatától, és azt hinném, senki sem akar egy ilyen helyen időt tölteni, de valaki még is énekelt. Ahogy közelebb sétáltam, kék szemeimmel meg is láttam, ki az. Stamiel az. Nagyon régen nem láttam már, akkoriban még Michael csapatát erősítette. Most olyan fura volt. A sötétben maradtam, s leültem az egyik székre. Alattam egy méretes vértócsa, mellettem egy kar kókadozott, legyek szaladgáltak rajta. Erőt véve magamon emeltem vissza a tekintetem az "előadóra". Kicsit... őrültnek tűnik. Kicsit nagyon. Soha nem találkoztam még ilyesmivel.. mármint... Gabriel fanatizmusa sem hasonlítható ehhez a fajta őrülethez. Még ő sem énekelne hullacafatoknak, legalább is remélem...
Csak csendben figyeltem az angyalt. Inkább megfigyeltem, mint csak úgy figyeltem, vagy szórakoztam volna előadásán. Ha pedig észre vesz, megpróbálom a döbbent arckifejezést egy egyáltalán nem őszinte mosolyba fojtani és köszönteni őt.
- Szia Stamiel... - intek neki egyet.




✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



White light fades to Red

Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Május 04, 2017 9:48 pm írtam neked utoljára


To: Raguel
...so please, how can I stop?



Ecc pecc a bejáraton bemehetsz, ám onnan ki már nem jöhetsz...
A színház épülete kívülről totálisan romhalmaznak minősülő, ám, de belülről meseszép panorámával felszerelt. A sötétvörös függönyök sokasága, és ez a kellemes kis porlepte környezet.. Szinte azonnal kedve támad az angyaloknak a mulatság meginvitálásához, míg ez a bársony tapintású ugyancsak vörös szék huzat, és ez a mindent elsöprő magasság, amelyről letekinthettek a színpadra. Kezdem úgy érezni, miszerint VIP jegyet vásároltam a mai előadásra. Jobb kezem ujjai finoman simítanak végig a szövetanyagon, majdan lehuppanok az egyik helyre, ahogy körül tekintek a tökéletes művemen. Minden passzol... a szín, az árnyalat, a cafatok... Lent az egyik székről egy kéz integet, ugyanis felállítottam, mintsem nézőt. Egy másiknak pedig, nos a tábláján egy fej foglal helyet, mintsem ékes díszelgő. S ott, ott ni, a harmadik... néhány belsőség keresztezi egymás útját, mintha éppen csak családi kiruccanásra érkeztek volna meg. Elégedett mosollyal állok fel, tapsot imitálva önmagamnak, ezért a remek, sőt egzotikus alkotásért. Irigylésre méltó, nos azt hiszem.. A padlót vér fedi be, s néhol cafatkák is lapulnak a sorok között. Míg maga az öltözékem egy sötétszürke póló, és egy ugyancsak ilyen színű nadrág párosításából áll. Mindezt megfűszereztem egy fekete elegáns bakanccsal, és egy szintén ilyen színű vászonkabáttal. Az ujjaimon gyűrűk sorakoznak, a nyakamban pedig -, egy vékony fekete madzagra kötött -, kulcs van. A szárnyamnak nyoma sincs, sőt nem is kívánok élni vele. Könnyedén állok fel az erkély peremére, s aztán aláugrok az alsó szintre. Az egyik ülőhelyre érkezem, kissé megütve magamat, de nem érzékelek a fájdalomból mit sem, mintha már annyira megszokottá vált volna, avagy talán a részem lenne. Felállok a székre, és körül tekintek ördögien. Végezettül egyszerűen ugrok a támla részre, és szökkenve jutok el egészen a színpadig, ahol is a talpamra érkezem meg. Nevetésben török ki, miközben a függöny mögé vonulok, ezzel kihúzva egy mikrofonállványt. Megállítom középtájt, és elsétálok a mikrofonnak hívott kis tárgyért. Persze, tudom én, hogy nem működik, de... de ez engem miért is akadályozna meg? Vállat vonva emelem az ajkaimhoz az eszközt, ahogy a felhozatalt szemlélem. Kéz a helyén, a fej mosolyog - oké, oké, rajzoltam rá a pengével egyet - , és a belsőségek is rajongva várják a show műsort.
- Kedves egybegyűltek, nem élők, és testrészek... - Kezdek bele a mondandómba mosolyogva, ahogy a mennyezetre tekintek. - ...örömmel nyitom meg az idei zenei gálaestet, amelynek résztvevője én magam, és megint csak én magam, amit szintén én követek! Aztán pedig, hadd mutassam be önöknek az idei számot, amellyel aranyérmeket nyertem! - Lépek hátrébb, ahogy az állványra helyezem a mikrofont. Pontosan előtte állok meg, ahogy egy pillanatra lehunyom az íriszeimet, és mély levegőt veszek. Őrült vagyok. Egy elmebeteg. Pszichopata. Nincs ki mind a négy kerekem, ugye?
- Mama, wipe this blood from my face... - Pupilláim kitágulnak, üres tekintetekkel bámulom a kihalt teret, s míg Gabriel mással üti el az idejét, nos addig én itt mulattatom önmagam. - ...I can't see through it anymore... - Megállva egy pillanatra, lelépek a színpadról, és felveszem a sarokba letett whisky-s üveget. Nagyot kortyolok a maró italból, majdan visszatérek az énekhez. - ...I need someone to talk to, and a new hiding place. Yeaah.. I feel I'm knockin' on heaven's door... - Emelem meg a szabad kezemet, miközben lengetni kezdem a levegőben, mintha éppen csak arra ösztönözném a tömeget, miszerint énekeljenek velem. Úgy csinálok, mintha bárki is lenne itt, holott üres az egész épület. Komplett idióta vagyok, és ez annyira, de annyira vicces. - Knock, knock, knocking on heaven's door.. yeaah! - Hirtelen váltok át a következő megismétlésemnél, vékony hangszínre. - Knock, knock, knocking on heaven's door.. Ouuh.. Ouuh.. Ouuh.. Knock, knock... knocking on heaven's door.. - S a hangom szinte betölti az egész színházat, ha csak nem hallatszik tovább is a hamisságom..

Az előadásomhoz tartozó illusztráció: Knockin' on Heaven's Door

▲ music: Now You▲ ▲Words: 616▲ ▲Note: -

Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Május 04, 2017 9:47 pm írtam neked utoljára


***

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Színház
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: