Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Zarall


Színház    Tumblr_owsxzvOdo31wxdmrbo3_400
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
My Angel
☩ Reagok :
18
☩ Rang :
⇝ Vezető
☩ Multi :
⇝ Azazel
☩ Play by :
⇝ Dominic Sherwood
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Május 13, 2019 4:46 pm
Következő oldal






To: Gabriel


Nowhere to run from all of this havoc

Már órák óta befoglaltuk a színházat ezzel a drágalátos hölgyeménnyel; azt hitte, megúszhatja a velem való találkozást, ám nagyot kellett tévednie. Épp eléggé fel voltam idegesítve ahhoz, hogy ne hagyjam kicsúszni a kezeim közül ezt a remek, sőt mi több, fantasztikus lehetőséget egy kis kikapcsolódásra. Így hát hamar a színházba vonszoltam a nőt, erőszakosan, mit sem törődve azzal, hogy sikongat. Bár az elején igazán kedves voltam vele, de ő nem volt túl készséges, ezért… ezért lettem csupán erőszakos. A többi pedig… nos, jött magától. Nem mentség, huh? Kicsit véres a színpad itt-ott, sőt, a mennyezetre is jutott a karmazsin vörös folyadékból… bár szerintem igencsak festői, mármint, akarom mondani: művészi látványt nyújt. S közben a hölgy édes kis hangja, azok a sikolyok, amik olyanok, mintha egy énekes pacsirta dalolászna éppen a tavaszi esőben… öhm, jó, ez túl költői volt. De komolyan tetszett!
- Tudod, édes… szokták mondani, hogy színház az egész világ, s benne színész minden nő és férfi. – Kezdtem el magyarázni, miközben közelebb hajoltam hozzá. Egy székhez volt kötözve, nem igazán tudott már mozdulni a vérveszteségtől, s komolyan… olyan kis könyörgő szempárral bámult rám, hogy akár meg is sajnálhattam volna. Egy pengével simítottam végig a nyakán, majd egy laza mozdulattal, a bal lábammal az oldala mellé léptem, magyarul kényelmesen rátámaszkodtam a székre. Igen, a kényelem nagyon is fontos, még számomra is.
- Kifejezhetjük úgyis a dolgot, hogy most… te meg én… előadunk egy csodaszép színdarabot, nem? – Mosolyogtam rá negédesen, majd lassan megvágtam a kis nyakát. Azt hiszem, ez volt a legkevesebb azok után, hogy először a lábujjait, majd az egyik lábfejét vágtam le. Vajon miért is…? Ez igazából pofon egyszerű. De nem kell ennyire előreszaladni.
- A színdarab címe pedig a Szépség és a Szörnyeteg. – Folytattam, nevetve a saját hülyeségemen. – De persze, ne hidd, hogy te vagy a szépség, én meg a szörny, mert ez… ez pontosan fordítva van. – Ingattam a fejemet jobbra, majd balra, végül eltűnt a mosolyom. – Az a bárgyú mese… nos, a lány rosszul döntött benne. Meg kellett volna ölnie a szörnyet, hiszen ezt érdemelte volna. Nem a kinézete miatt, sokkal inkább az általa viselt értékek kapcsán. Joggal kapta azt, amit és nem érdemelt feloldozást. Ahogyan… ahogyan Ti sem érdemeltek. – Tértem át lassacskán a lényegre. – Szörnyetegek vagytok, tudod? Miattatok történt minden… és nem érdemeltek bocsánatot. Mindent tönkretettetek. – Egyre feszültebb voltam, a vonásaim is megkeményedtek. Legszívesebben már most kitéptem volna a szívét, de… nem érdemelt ekkora kegyelmet. – Isten miattatok tűnt el, édesem. Tehát, igen, te is egy ok vagy és ez az, amiért most bűnhődnöd kell. – Magyaráztam tovább, a pengével a mellkasára simítva kedvesen. Egyébként számtalan alkalommal akart megszólalni, és nyöszörgött, szenvedett, de nem hagytam neki. Olyankor felpofoztam, megütöttem, beléfojtottam a szót, képletesen, de volt, hogy szó szerint is.
- Sajnálom, hogy ezt kell tennem. Tudod, egykor a ti oldalatokon álltam ám. De nem érdemeltétek meg… - Tettem hozzá szomorúan, majd a mellkasába mélyesztettem volna a pengét, de feltűnt valami. Méghozzá az, hogy figyelnek. Anélkül, hogy tudtam volna, ki az, megszólaltam.
- Úgy tűnik, akadt nézőközönségünk is, édesem. – Elmosolyodtam halványan, mire a lány reszkető íriszekkel nézett körbe, már amennyire tudott. – S tudod, én szeretem kielégíteni a közönség igényeit. – Folytattam, majd a pengével inkább a vállába szúrtam, nem gondolkozva. Ekkor hallatta újra a hangját; felsikoltott.
- Énekelj, dalos pacsirta. – Nevettem, majd végül elléptem a lánytól, megfordulva a véres pengével a kezemben és némi őrült csillogással a tekintetemben. Túlságosan is beleéltem magam a kínzásba és tombolt bennem az adrenalin, ez az egész… ez…
Várjunk, az ott Gabriel? Meglepődtem kissé, de aztán a pengét letörölve döntöttem oldalra a fejemet.
- Nocsak… kislány. Tudod, ki jött el megnézni a halálodat? – A szemem sarkából néztem el az említett hölgyemény felé, aki éppenséggel sírt. Nem is hiszem, hogy figyelt a szavaimra még… de azért folytattam. – Gabriel maga. Bemutatom a… hm. A főnökömet. Ő épp annyira gyűlöl titeket, mint én. Ha nem jobban. – Nevettem fel, szórakozottan kissé, majd Gabrielre emeltem a tekintetem.
- Mi járatban erre? – Igyekeztem megadni a tiszteletet, de azt hiszem, ez nagy gyengeségem volt. Nem ment. Lazán viselkedtem vele is, csakúgy, mint bárki mással, de… eddig még nem szidott le érte. De ami késik, az talán nem múlik, nem igaz?
Mindenesetre, visszaléptem a lányhoz, ezúttal a széke mögé. Félresimítottam a hosszú, fekete haját a nyakáról, hogy a pengével simíthassak végig rajta; azaz a friss sérülésen.


713 words ✘ madness ✘ note: elnézést a késésért >< ✘  kredit



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Zarall




Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Gabriel


Színház    Tumblr_p3qyqhOapT1r0cy9wo6_540
☩ Történetem :
☩ Reagok :
63
☩ Rang :
Erkölcs lovag
☩ Képességem :
Mindennek IS tudása, hamisítatlan erkölcs lovag, mindig ragyogó szőke haj
☩ Multi :
Mr. Monopoly Monster
☩ Play by :
Joel Kinnaman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 14, 2019 1:12 pm
Következő oldal


I've some bad news
Zarall & Gabriel
zenei aláfestés • szószám: 1064• Credit:

Ennek is eljött végre valahára az ideje. Sok angyallal félrerakattam minden fontos feladatot, hogy egy még fontosabban bízzam meg őket; kezdjék el renoválni a várost, építsék újjá, teremtsenek belőle egy élhető helyet. A határidős dolgokat majd apu elintézi, vagy a legidősebb, legnagyobb fia, Bartholomew, a többiekre vár a takarítás és a csinosítás, ha már nem zavarhatom el őket vadászni unalom űzés és gyakorlás gyanánt, amit többen sérelmeztek ugyan, sőt, kevés kivétellel mindenkinek az arcáról leolvastam a zavartságot és az értetlenkedést, a kételkedést. Szinte hallottam a gondolataikat, ahogy magukban föltették a kérdést; Gabrielnek elment az esze? És ha elment, akkor van - e értelme tovább követni őt? Természetesen a lázadás és a szétszóródás elkerülésének érdekében választ adtam a ki nem mondott kérdésekre, indokaim egyszerűek voltak és tényekként közöltem őket, pont úgy és annyi információt kaptak, hogy ők elégedettek legyenek vele, de más számára ne árulhassanak el semmi lényegeset. Így elégedetten szemlélve a város alakulását és megújulását sétálok a már kevésbé romos és összedöntött épületek között, legnagyobb meglepődésemre egyre több helyről, kirakatból és ablakból köszön vissza a tükörképem, mint bármikor a huszonnyolc év alatt. Alsó ajkamat beszívva és kissé megharapdálva állok meg egy helyrehozott kirakat előtt, ahol a rég divatjamúlt ruhákba öltöztetett babák figyelik a biztonságot nyújtó üveg mögül az újjászülető világot, arcuk mégis kifejezéstelen, az is marad örökre, mintha őket nem érintette volna meg és soha nem is fogja, hogy milyen átalakulásokon ment keresztül az egész világ. De nekünk mi szükségünk lesz egy ruhákkal teli üzletre? Vagy olyan boltokra, ahol mindent lehet kapni? Vagy a kaszinókra és más egyéb szórakoztatóegységekre? Atyánk nagy fantáziával áldott meg, mégsem tudom elképzelni a jelenetet, hogy bárki az angyalok közül leülne egy olyan karos masinához és megszállottan húzgálná egész nap, vagy akár szerencsekereket pörgetne és kockákat hajítana. A kártyajátékokat még el tudnám képzelni, vagy a dominózást, néhányan már jól összeszokott kis csapatként ülnek le bizonyos napokon és veszik elő a megsárgult, megtépázott lapokat és rakják az asztal közepére a náluk lévő legértékesebb talált tárgyakat, aminek bárki legyen a tulajdonosa, mindig hasznát tudja venni. Na de a többi... Hümmögve nézek végig sokadik alkalommal az ideális nyári időjáráshoz berendezett jeleneten; a színes kartonból készült tengerparti háttéren az örökös, felhőtlen napsütéssel, a mindig kék, hullámzó tengerrel, melynek fehér habjai nyaldossák az aranyló homokot, a lenge, hófehér ruhán, ami már inkább kezd szürkés árnyalatot ölteni a rátelepedett por rétegek miatt, a szintén poros, barna szalmakalapon, amit a női próbababa mutatóujjának és hüvelykujjának hegyével fog csak és húzza kissé az arcába, mintha a tűző naptól nem látna semmit. Kedves párja pedig úgy gondolta, hogy neki megfelel egyetlen kék nadrág erre az alkalomra és narancssárga frizbijével a kezében, arcán töretlen mosollyal keresi a potenciális partnert, aki hajlandó lesz vele a végkimerülésig dobálni azt a lapos, repülő műanyag korongot. Hát lehet nem lesznek túl boldogok az angyalok, ha azt mondom nekik, hogy jó néhány dolgot átgondoltam az első utasítás óta, azóta viszont újabb ötleteim támadtak és térjünk vissza a folyamat legelejére. Ajkamat kissé megszívva fordulok el a kirakattól és indulok tovább a makulátlan utcán, aminek egyetlen, ámde legfőbb szépséghibáit a színház kiugró homlokzati részén lengedező fej nélküli holttestek jelentik. A fejjel lefelé kötélről lógó testek a legkisebb széltől egymásnak csapódnak és a műalkotás atyja szerint majdnem olyan szép, mintha szélcsengők lennének felaggatva, köszönhetően annak, hogy javarészt már csak csontjaik zörögnek elszáradt testükben, hús, izmok, rostok, bőr és minden egyéb hiányában összeütközésüknek már nincs olyan súlyos és nehézkes, döndülő hangja, mint amikor még frissek voltak, csak a száraz, üreges vázak zenélnek már. A fejeket sem kell sokáig keresni, a lapos tetőszerkezet körkorlátja bizonyos távolságok után hegyes kis dárdavég szerű tüskéket lökött ki magából, melyek tökéletesen alkalmasak voltak és azok is mind a mai napig arra, hogy a frissen levágott fejeket megtartsák és hagyják száradni a napsütésben. Ha Zarall eszembe jut, mindig egy nagyra nőtt, boldog gyermekhez tudnám hasonlítani, aki szeret rendőrnek beöltözve az óvodában mindenkit felügyelni, legfőképp igazságot szolgáltatni. Kíméletlenül megbünteti a szabályszegőket és példát statuál rajtuk, ezek módjának pedig csak a saját képzelete szab határt. Egyszerű lélek, akinek az egyszerű dolgok okoznak örömet, legyen az ember, angyal vagy démon, vagy bármely más faj képviselője, ha valami bűn nyomja a lelked, előle nincs menekvés. Most pedig mégis arra készülök, hogy kivegyem a kezéből a játéksípját bizonyos időre, csak amíg helyre nem áll mindennek a rendje. Nem lesz boldog, határozottan nem. Fejemet lemondóan csóválva lököm be magam előtt a súlyos faajtót és lépek be a színház félhomályos aulájába. A falakon körbe mind híres színészek portréi és színdarabok függenek bekeretezve, réges régi katalógusok és programfüzetek hevernek szanaszét a földön, falra festett igaz már megkopott nyilak igazítják el a kedves nézőket, hogy ne tévedjenek el az épület falain belül. Lábaim megszokásból indulnak a baloldali termek irányába, ahol egykor a büfés pult csalogatta a látogatókat rengeteg ínycsiklandó falattal az előadások kezdete előtt, most viszont inkább ki sem nyitnám a műanyag zacskóba bújtatott csokoládé rudakat és golyókat, az előre pörkölt és sózott mogyorókat, hogy a sajtosperecről ne is beszéljek, amibe beletörne a fogam. A színház teljesen néma, hála a termek hangszigetelésének, de ahogy közeledem a jól megszokott terem irányába, fájdalmas sikoltások szűrődnek ki a zárt ajtók mögül. Vajon mióta tarthat már? Órák, napok, hetek óta? Észrevétlenül surranok be a sötét terembe, ahol az egyetlen fényforrást a színpadi világítás jelenti, a nézőtér sorai teljesen fénytelenek. Halk léptekkel sétálok le az utolsó előtti sorhoz, hogy mindent tökéletesen lássak, mégse zavarjam meg Zarallt, s ülök le a második székre, majd hajlok előre és megtámaszkodom az előttem lévő szék bársony háttámláján. Olyan lelkes és élettel teli, látszik, hogy élvezi és örömét leli abban, amit csinál. Nehéz lesz neki elmondani, hogy bizony a színpad szélén heverő lábfejet segíteni kell visszailleszteni és útjára kell engednie a nőt, persze csak miután töröltük az emlékeit. Szegény gyerek.


Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Színház    Xs6BoYF
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
700
☩ Rang :
Staff
☩ Képességem :
Admini erők uralkodnak bennem
☩ Multi :
Raiden, Cassael
☩ Play by :
Jason Momoa, Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jún. 05, 2018 9:59 am
Következő oldal


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Bad Boys

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Raguel


Színház    20zpnk7
☩ Történetem :
☩ Reagok :
108
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Május 22, 2017 7:29 pm
Következő oldal


Stamiel & Raguel
I would like to help you
Oh my my • Üzenet: Hiperaktívspeedesang • Credit:

Csak halkan sóhajtva figyelem és hallgatom. Nem hajlandó mesélni, csak annyit árul el, amelyet már én is tudtam. Nem vagyok erőszakos fajta. Nem vagyok az, aki addig noszogatja a másikat, míg az dalra nem fakad, vagy elküld a fenébe. Sok angyalnak segítettem, még mielőtt bukásra várt volna döntései miatt. Felkerestem őket, ők kerestek meg engem. A vége ugyan az volt. Ha igényelték, tanácsokkal láttam el őket, ha pedig nem kértek belőlem, hát hagytam annyiban a dolgot.
- Az arkokon kívül általában azzal beszélek, aki segítséget kér, vagy szüksége van rá. Tanácsokra, üdvre, satöbbi. Sok ezer angyal él a mennyben, nem tudok mindenkire egyszerre, sok figyelmet fordítani... Démonok által elzárva pedig végképp. Ha megakarod beszélni, itt vagyok. Ha nem, akkor el is mehetek, attól függően, akarsz-e társaságot. - mondom egy apró mosollyal.
- Mert mondhatsz bármit, bizonyos szemszögből testvérek vagyunk. Egyazon faj tagjai, kiket ugyan az a teremtő erő hozott létre. A rangunk, képességeink mások... De ettől én sem leszek se több, se kevesebb szerintem, mint te, vagy bármelyik más angyal. Ha viszont a testi biológiai dolgokat nézzük.. hát, úgy tényleg nem vagyunk testvérek. - fejtem ki neki a véleményemet, miközben felhúzva lábamat átkarolom őket és ismét végig nézek a véráztatta színházon. Egy kicsit sajnálom az embereket. Nem feltétlenül tehetnek arról, ami most velük történik, bár úgy hiszem, hogy Atyám még is csak tenne valamit, ha megakarná óvni az emberiséget... Úgy értem... Ha minket tesztel, hát az eredmény már úgy is meg van. Mire vár még? Hogy végleg eljöjjön a nagy betűs Pusztulás miattunk? Megakartam kérdezni, de ki vagyok én, hogy kérdőre vonjam? Senkinek sincs joga hozzá.. vagy hogy felrója, mit tesz. Én is csak a félelem miatt gondolok ilyenekre... nem akarom, hogy bekövetkezzen az a katasztrófa, amelyet elém festett.


Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Május 10, 2017 10:58 pm
Következő oldal


To: Raguel
...so please, how can I stop?



Hull a pelyhes fehér hó, s a vér szinte ömlik a padlón..
A ridegség átjár a hideg érzet hatására, s a szemeim egy pillanatra le is zárulnak. Mélyen szívom magamba a levegőt, ahogy koncentrálni próbálok. Valami értelmeset kell mondanom, valami egészen elfogadhatót kell cselekednem... amivel nem sértem meg Raguel személyét, de el sem vesztem önmagam. Nehéz helyzetkör épséget tettetni, miközben egy őrült egyéniség vagy. Mégis hogyan lennék képes a bomlott elmémet összeszedni..? Jó vicc! Igazán ütős..
Minden gyermek várva vár, s vidám hullák lógása köszönt rád..
Hallgatom azon szavakat, amelyek elhagyják az ajkait, de a kezdeti érdeklődésem tova szálló tényé fakul. Túlságosan is eszményi, sőt fennkölt a jelenléte. Bár ezen nincs mit csodálkozni, amikor is a pártatlanság angyala. Nem foglal el különösebb pozíciót, mindkét felet egyaránt megérti, de jobb belátásra igyekszik vezetni.. Michael sosem fogja elfogadni Gabriel nézetelveit, s ugyanilyen szinten Gabriel sem tűri meg Michael hiúságát.. Kölcsönösen ellentétek, és egységesen fivérek..
Van zsákomban minden jó, vörös kar, s májszezon..
Újabbat szól, s közöl. Nem Gabrielt keresi, hanem csak sétál.. Remek! Akkor esetleg egy másik helyszín nem lett volna érdekesebb?
Jöjj el hozzám, várok rád, kedves kis áldozati bárány..
Mellém sétál, leül, léptei hangtalanok. Egyértelművé válik, hogy csupán kivetüléssel van jelen. De a szavak... a szavak szinte maróan kaparják az elmém felületét.
- Elveszni a sötétben, s ha már megtörtént, igazából nincs is visszaút. - Szólalok meg röhögve, de végül megválaszolom a másik témakört is. - Ez mind szép és jó, de azt hiszem, eltévesztetted az útvonalat. - Nézek ekkor rá rideg, s kiüresedett tekintettekkel. - Ugyanis mi... mi ketten nem vagyunk testvérek. - Teszem még hozzá a lehető leghűvösebb éllel, ahogy aztán az üvegért nyúlok, és megiszom a maradék alkoholt. Kegyetlen vagyok e szavak kiejtésével hozzá, de hát mit tegyek... Ha nem Ophilia próbál hatással lenni rám, akkor jön a soron következő páciens.. vagy netán doktor?
- Évek... - Szólalok meg a kérdéseit követően. - ...amelyekben nem voltál itt. - Nézem őt, a vonásait fürkészve. - Hosszú, de hosszú időnek nézhettem, ám elébe. Legutoljára... talán évezredekkel ezelőtt beszélhetünk. Szóval ne tégy úgy, mintha érdekelnélek. - Pillantok ekkor magam elé. - Maradj meg Gabriel-nél, kérlek. Az ő testvére vagy, egy ark, s ezt ne feledd egy pillanatra se. - Az üveget apró szilánkokra töröm a tenyeremben, a vérem a fára cseppen, s a düh eszmei értéke rajzolódik ki rám. De nem mozdulok, amúgy se bánthatnám a kivetülése kapcsán, de egyébként se tennék ilyet -, Gabriel-nek fontos, de nekem nem kell annak lennie. Elég, ha tisztes távolságban meg vagyunk egymással -, azt hiszem.

▲ music:psycho love ▲ ▲Words: 413▲ ▲Note: -

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Raguel


Színház    20zpnk7
☩ Történetem :
☩ Reagok :
108
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Május 09, 2017 1:28 pm
Következő oldal


Stamiel & Raguel
I would like to help you
Oh my my • Üzenet: Hiperaktívspeedesang • Credit:

A két szó, amivel most körbe tudnám írni ezt az angyalt, az az őrült ripacs. Teátrálisan, túl játszott gesztusokkal köszönt és beszél, miközben felkel és az állványt, mikrofont dobálja. Szinte erőfeszítéseket kell tennem, hogy ne tátsam el a számat azon, amit rajta tapasztalok. Efféle "anomáliát" soha nem láttam még. Többször is közli velem, hogy Gabriel nincs itt és segít a megtalálásában, ha akarom, valamint közli, hogy ne nézzek fel, és nem is teszem, mert sejtem, hogy ugyan az a látvány fogadna, mint magam körül -vagy legalább is hasonló. Halkan sóhajtok és a végszavára elmerengek.
- Azt hiszem, attól függ. Céltalanul gyötrődni, vagy céltalanul halni, a semmiért a legrosszabb, szerintem. Elveszni a sötétségben, mikor tudod, hogy másoknak szüksége van rád. - mondom, majd halk sóhajtás hagyja el ajkaim.
- Nem Gabrielt kerestem, csupán... körbe akartam nézni a városban. Látni, mi maradt belőle, s megnézni, hogy vannak testvéreim. - felkelek a székről, és hangtalan léptekkel megyek a férfi mellé, hisz valójában ott sem vagyok. Ez csak a lényem kivetülése. Még is leülök mellé és fürkésző, gyengéd, megértő pillantással figyelem őt.
- Mi történt veled, ami ilyenné formált? Ki tette ezt? Mit tett veled? - kérdezem halkan. Ha segíteni akarok rajta, enyhíteni mindazt, ami égeti őt, s őrületbe kergeti, tudnom kell, min ment keresztül. A fejébe nézhetnék, kiolvashatnám belőle, mik történtek vele, de jobb szeretném, ha maga mesélné el, mert a szavak, az arckifejezés, a hang és a pillantás többet mesél.


Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Május 08, 2017 8:23 pm
Következő oldal


To: Raguel
...so please, how can I stop?



Íriszeimből elveszett a csillogás, és nem maradt hátra más, mintsem a kietlenség vázlata. Arcvonásaim eleinte megfeszülnek, majdan kegyetlenséget öltenek, s ahogy az ajkaimat szóra nyitom, nos minden eltűnik körülöttem. A jelenetnek értelme sincs, a tettek kimaradnak, a szavak aláhullanak, s mint egy üres felismerés szegeződik az elmémbe a tény, miszerint nem ismerek rá önmagamra. A kihalt terepet bámulom, a testrészek ismeretlenségét vizsgálom, a vér fedetlenségével veszek fel farkasszemet.. A sötétség csapdájába lépek bele, az őrület hálójába szőve be magam, az elveszettséget idézve elő véglegesen.. Az utolsó szakaszhoz érve a hangom megremeg, míg legvégül mélyen szívom magamba a levegőt. Egyetlen lépést teszek hátrébb csupán, mire kiszúrom a nőt a sötét sorok egyikében -, pontosabban az integető kéz mellett. Ajkaim egy féloldalas kis ördögi mosollyá változnak, tekintetemben pedig az őrület csillog kiváltság gyanánt. Az állványról leszedem a mikrofont, s egészen a színpad pereméig sétálok. Könnyed mozdulattal kerülve guggoló pozícióba pedig, nos végezettül helyet foglalok a hideg szélen. Egyre sötétebbé váló szemeimet ráemelem, ahogy a félelem házaként lehetne elnevezni innentől fogva eme épületet. Fejemet oldalra döntve méregetem, egyetlen szót se szólva hozzá. Az üvegszélét ajkaimhoz emelve iszok a nedűből, amely egyre inkább keserűbb, s íztelenebb a számomra. A whiskyt oldalra rakom, a mikrofont hátra dobom, tenyereimet a színpadka szélére tapasztom. Megrögzötten figyelem, majd lesütött pillantással fürkészem a vértócsák hadát.
- Oh, mily' meglepő köreinkben egy ark... - Suttogom némi éllel, ahogy hanyagul legyintek. - ...de illetlen vagyok! Hát, helloka! - Színpadias színjátékkal meghajlok előtte, de helyzetemből nem mozdulok jelentősebben. - Ha Gabrielt keresed, akkor nem itt találod. - Szólalok meg komolyan, semmiféle élcet nem használva. Leugrom végül a színpadról, majd a kezembe véve az üveget, megindulok a lépcső irányába. - Nyilván nem örülne annak, hogy itt vagy e helyen, tekintve, hogy rangodhoz méltóan ily' becstelenséggel nem illethetnélek. Szóval elnézésedet kérem a rendetlenségért, de azt hittem egyedül maradok az éjszaka tükrében, és nem vártam látogatókat, így nem is fogadhattalak fenséges módozatban. - Folytatom a szavakat, ahogy újra a színpadra sétálok fel, és megragadva az állványt, a földről felhalászva a mikrofont, nos a függöny mögé húzom. Szerintem jobb, miszerint nem lát a vörös bársony mögé. Azt hiszem enyhe sokkot kapna, főként amiatt, mert.. már így is elmebetegnek nézhet, de mi lenne, ha még betekintene. Á-á-á! Ez nem fog megtörténni! Egyszerű kimértséggel sétálok vissza a peremre, leugorva újfent a talajra.
- Esetleg segíthettek valamiben? Netán Gabriel megtalálásában? - Kérdezem meg a tőlem telhető legilledelmesebben, ahogy az üveget az egyik tiszta székre helyezem, én magam pedig neki dőlök háttal a színpadnak. Fürkészni kezdem a mennyezetet, ami ugyancsak... véres jellegkört alkotó. Legalábbis az egyik hulla fejjel lefelé lóg a föld irányába. - Oké... oké... ne nézz fel! - Húzom el a számat, ahogy végig csúszom a perem mentén, s majdan leülök a hideg fapadlózatra.
- Ha meg akarsz ítélni, megtehetted, de ne mond ki hangosan, kérlek... - Suttogom elhalón. - ...én sem ismerek magamra. Sok minden történt a huszonöt év alatt.. Kegyetlenség, brutalitás, szörnyűség... de mi a rosszabb? Fogságban lenni, s fájdalmat megélni a gyötrődések közepette, vagy eltemetve lenni, s soha többé nem létezni?

▲ music:  Warrior ▲ ▲Words: 503▲ ▲Note: -

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Raguel


Színház    20zpnk7
☩ Történetem :
☩ Reagok :
108
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Május 04, 2017 11:35 pm
Következő oldal


Stamiel & Raguel
I'm glad to see you again!
Oh my my • Üzenet: Hiperaktívspeedesang • Credit:

A világ, amelyet ismertem, megszűnt létezni. Az emberek megszokott zsivaja, a gondolatok fergetege, a nevetések, sírások, kiabálások és suttogások eltűntek. Eltűnt a világból a zsongás... szokatlan ez a csend, még mindig hozzá kell szoknom ahhoz, hogy a nagyvárosok utcái kihaltak, a kisebb települések pedig el is tűntek azalatt az idő alatt, míg fogoly voltam. Ha már eddig Gabrielnél voltam és beszéltünk, úgy gondoltam, hogy itt maradhatnánk, egy éjszakát legalább, mert visszaindulni úgy is fáradt lettem volna, és úgy éreztem, bátyámnak is szüksége van arra, hogy valaki kicsit vele legyen, a szűk családi körből. Viszont pihennem is kell, s míg a testem nyugovóra tért, addig lényem elhagyva azt a városban járt, kivetülés képében. Szokatlan, kissé lehangoló is volt, tudva, hogy mindez miattunk történt. Vegas pedig a pörgés városa volt. Kaszinók, színházak, mozik, műtemplomok, mindenféle szórakozási lehetőség. Persze itt történt a legtöbb bűn is minden bizonnyal a világban, szóval nem csodálkozom, hogy Gabrielék ezt a helyet választották első csapásnak.
Talán egy órája kóricálhatok, mikor az egyik színházba betérve szembesülök azzal, hogy nem vagyok egyedül. Mondjuk.. egy angyalok által elfoglalt városban ezen túl sokat nincs mit csodálkozni, de egy angyal, egyedül, egy eldugott helyen még is furcsa. Követve a hangokat meg is látom őt... és fal fehér leszek. Sok gonoszságot és kegyetlenséget láttam, de olyan borzalmakat, mint amik idebent voltak, még nekem is kicsit vérfagyasztó volt. Ezek friss nyomok... Nem lehetnek régiek, hiszen 25 év után az emberi test bőven lebomlik. A szag alig viselhető, a legyek ellepték a helyet. A szét tépett darabokra, testrészekre az jutott eszembe, hogy ők már nem szenvednek. Nem szabad kiakadnom rajta. A hideg kirázott a hely sötét hangulatától, és azt hinném, senki sem akar egy ilyen helyen időt tölteni, de valaki még is énekelt. Ahogy közelebb sétáltam, kék szemeimmel meg is láttam, ki az. Stamiel az. Nagyon régen nem láttam már, akkoriban még Michael csapatát erősítette. Most olyan fura volt. A sötétben maradtam, s leültem az egyik székre. Alattam egy méretes vértócsa, mellettem egy kar kókadozott, legyek szaladgáltak rajta. Erőt véve magamon emeltem vissza a tekintetem az "előadóra". Kicsit... őrültnek tűnik. Kicsit nagyon. Soha nem találkoztam még ilyesmivel.. mármint... Gabriel fanatizmusa sem hasonlítható ehhez a fajta őrülethez. Még ő sem énekelne hullacafatoknak, legalább is remélem...
Csak csendben figyeltem az angyalt. Inkább megfigyeltem, mint csak úgy figyeltem, vagy szórakoztam volna előadásán. Ha pedig észre vesz, megpróbálom a döbbent arckifejezést egy egyáltalán nem őszinte mosolyba fojtani és köszönteni őt.
- Szia Stamiel... - intek neki egyet.


Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Május 04, 2017 9:48 pm
Következő oldal


To: Raguel
...so please, how can I stop?



Ecc pecc a bejáraton bemehetsz, ám onnan ki már nem jöhetsz...
A színház épülete kívülről totálisan romhalmaznak minősülő, ám, de belülről meseszép panorámával felszerelt. A sötétvörös függönyök sokasága, és ez a kellemes kis porlepte környezet.. Szinte azonnal kedve támad az angyaloknak a mulatság meginvitálásához, míg ez a bársony tapintású ugyancsak vörös szék huzat, és ez a mindent elsöprő magasság, amelyről letekinthettek a színpadra. Kezdem úgy érezni, miszerint VIP jegyet vásároltam a mai előadásra. Jobb kezem ujjai finoman simítanak végig a szövetanyagon, majdan lehuppanok az egyik helyre, ahogy körül tekintek a tökéletes művemen. Minden passzol... a szín, az árnyalat, a cafatok... Lent az egyik székről egy kéz integet, ugyanis felállítottam, mintsem nézőt. Egy másiknak pedig, nos a tábláján egy fej foglal helyet, mintsem ékes díszelgő. S ott, ott ni, a harmadik... néhány belsőség keresztezi egymás útját, mintha éppen csak családi kiruccanásra érkeztek volna meg. Elégedett mosollyal állok fel, tapsot imitálva önmagamnak, ezért a remek, sőt egzotikus alkotásért. Irigylésre méltó, nos azt hiszem.. A padlót vér fedi be, s néhol cafatkák is lapulnak a sorok között. Míg maga az öltözékem egy sötétszürke póló, és egy ugyancsak ilyen színű nadrág párosításából áll. Mindezt megfűszereztem egy fekete elegáns bakanccsal, és egy szintén ilyen színű vászonkabáttal. Az ujjaimon gyűrűk sorakoznak, a nyakamban pedig -, egy vékony fekete madzagra kötött -, kulcs van. A szárnyamnak nyoma sincs, sőt nem is kívánok élni vele. Könnyedén állok fel az erkély peremére, s aztán aláugrok az alsó szintre. Az egyik ülőhelyre érkezem, kissé megütve magamat, de nem érzékelek a fájdalomból mit sem, mintha már annyira megszokottá vált volna, avagy talán a részem lenne. Felállok a székre, és körül tekintek ördögien. Végezettül egyszerűen ugrok a támla részre, és szökkenve jutok el egészen a színpadig, ahol is a talpamra érkezem meg. Nevetésben török ki, miközben a függöny mögé vonulok, ezzel kihúzva egy mikrofonállványt. Megállítom középtájt, és elsétálok a mikrofonnak hívott kis tárgyért. Persze, tudom én, hogy nem működik, de... de ez engem miért is akadályozna meg? Vállat vonva emelem az ajkaimhoz az eszközt, ahogy a felhozatalt szemlélem. Kéz a helyén, a fej mosolyog - oké, oké, rajzoltam rá a pengével egyet - , és a belsőségek is rajongva várják a show műsort.
- Kedves egybegyűltek, nem élők, és testrészek... - Kezdek bele a mondandómba mosolyogva, ahogy a mennyezetre tekintek. - ...örömmel nyitom meg az idei zenei gálaestet, amelynek résztvevője én magam, és megint csak én magam, amit szintén én követek! Aztán pedig, hadd mutassam be önöknek az idei számot, amellyel aranyérmeket nyertem! - Lépek hátrébb, ahogy az állványra helyezem a mikrofont. Pontosan előtte állok meg, ahogy egy pillanatra lehunyom az íriszeimet, és mély levegőt veszek. Őrült vagyok. Egy elmebeteg. Pszichopata. Nincs ki mind a négy kerekem, ugye?
- Mama, wipe this blood from my face... - Pupilláim kitágulnak, üres tekintetekkel bámulom a kihalt teret, s míg Gabriel mással üti el az idejét, nos addig én itt mulattatom önmagam. - ...I can't see through it anymore... - Megállva egy pillanatra, lelépek a színpadról, és felveszem a sarokba letett whisky-s üveget. Nagyot kortyolok a maró italból, majdan visszatérek az énekhez. - ...I need someone to talk to, and a new hiding place. Yeaah.. I feel I'm knockin' on heaven's door... - Emelem meg a szabad kezemet, miközben lengetni kezdem a levegőben, mintha éppen csak arra ösztönözném a tömeget, miszerint énekeljenek velem. Úgy csinálok, mintha bárki is lenne itt, holott üres az egész épület. Komplett idióta vagyok, és ez annyira, de annyira vicces. - Knock, knock, knocking on heaven's door.. yeaah! - Hirtelen váltok át a következő megismétlésemnél, vékony hangszínre. - Knock, knock, knocking on heaven's door.. Ouuh.. Ouuh.. Ouuh.. Knock, knock... knocking on heaven's door.. - S a hangom szinte betölti az egész színházat, ha csak nem hallatszik tovább is a hamisságom..

Az előadásomhoz tartozó illusztráció: Knockin' on Heaven's Door

▲ music: Now You▲ ▲Words: 616▲ ▲Note: -
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Május 04, 2017 9:47 pm
Következő oldal


***
Ajánlott tartalom

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots




• Fajaink száma •
Arkangyal
7/4
Leviatán
8/4
Angyal
5
Démon
10
Bukott Angyal
2
Ember
1
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
11
Nephilim
3