☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Vendég
WHISPERING AMEN



Szer. Jún. 07, 2017 9:27 pm írtam neked utoljára




***
szabad a játéktér

Raguel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angyal
☩ Reagok :
103

Szer. Jún. 07, 2017 9:17 pm írtam neked utoljára


Gabriel & Raguel
I'm glad to see you again!
Hurts like Hell • Üzenet: OMG • Credit:

Figyelem őt, élvezem a közelségét, a gyengéd érintését. Nem kell sokat várnom, hogy szavaimra választ kapjak, s szemeimben láthatóan remény csillan fel. Elkap egyfajta izgatottság. Próbálom nem bele lovalni magam, mert lehet, hogy csak veszekedés és ismételten szakadás lesz a vége, de ha már megpróbálják, az jelent valamit. Sokat. Azt, hogy a felek végül is képesek lennének a békére, csak épp a megfelelő kondíciók, feltételek nincsenek meg. Ezeket pedig meg lehet keresni idővel...
- Mediátorként ott leszek. - mondom ezt szinte ellentmondást nem tűrően, határozottan, de arcomon mosollyal. Minden tárgyalásra kell egy, és főleg, mivel szívemen hordom az ügyet, nem bírnék távol maradni. Hátra dönt, hozzám fűz még néhány szót, köztük azt, hogy pihenjek is, de most az a legkevésbé fontosabb. Az agyam pörög, gondolatok ezrei suhannak át rajtam. Helyszínek, időpontok, az, hogy Michaelnek mit fogok mondani.. Hogy kíséretem lesz.
- Ha Michael bele megy, olyan helyet keresek, amely egyenlő távolságra van mindenkitől... - biztosítom őt erről, miközben próbálom lecsendesíteni vadul zakatoló elmémet, hogy pihenhessek. Sajnálom, hogy Gabrielnek el kell mennie, de talán így a jobb, mert nem vonná el a figyelmem sem a pihenésről, sem az ötletekről. Behunyom a szemeim, és miután kiürítettem az elmémet, lassan elalszom.




✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



White light fades to Red

Vendég
WHISPERING AMEN



Szer. Jún. 07, 2017 3:30 pm írtam neked utoljára



Érzem édes húgom fenntartásait. Nem az angyali lényünk és képességeink, hanem az erős kötelékünk miatt. Mint jó testvérek, ösztönösen érezzük egymást. Ezt a köteléket pedig nem restellem kihasználni. Szeretném hinni, hogy Raguel esze hamarosan megjön és nyíltan mellém áll majd ahelyett, hogy a semlegességet választaná a biztos halállal együtt, de hogy is mondják? Hinni a templomban kell. Tehát anélkül, hogy megbíznék benne, kihasználom az ő bizalmát. Tudatosan zárom el előle az elmémet, épp csak annyit engedve a felszínre, amennyivel a saját malmomra hajthatom a vizet. Hagyom, hogy azt higgye, a szeretetével manipulálhat. Végig hallgatom őt, majd kezem gyengéden az arcához emelem és egy ujjal, lassan cirógatni kezdem. Igazán lassan, egyfajta mellékcselekvésként a gondolkodás mellé. A szép szemekbe továbbra sem tekintek fel, a szárnyait figyelem. Olyan rég láttam őket, hogy képtelen vagyok elszakadni a lényüktől. S annak ellenére, hogy látszólag meg kell fontolnom a szavait, valójában épp ebben a kimenetelben reménykedtem. Ismerem a húgomat, tudom, hogy milyen naiv és jóságos. Ostobaság hinni abban, hogy ami Michael és köztem van még visszahozható. Épp olyan heves az iránta érzett gyűlöletem és keserűségem, mint a testvéri szeretetem. Egykor felnéztem Michaelre, egyenrangú félként is bárhova követtem volna. Mára árnyéka egykori önmagának. Szánom őt.
- Négyszemközt. - Fúrom végül a tekintetem Raguelébe. - Négyszemközt vagyok hajlandó találkozni vele. - Ezzel kifejtem azt, hogy nem akarok sem követeket, sem harcosokat, sem biztosítékot. Ahogy Raguelt sem. Csak ő és én. De mint említettem, ismerem a húgunkat. Kétlem, hogy elengedné a dolgot, így az ellen sem fogok tiltakozni, ha ragaszkodik hozzá, hogy velem tartson. Ha ez az ára, hogy Michael közelébe jussak, hát megfizetem. Idővel szeretett húgom is belátja majd, hogy testvérünk halála szükséges. Aki pedig az ostoba eszméi mellett áll, vele pusztul majd.
- Most pihenj. - Csúsztatom le az arcát és nyakát cirógató kezem a mellkasára, hogy finom, de határozott mozdulattal fekvő helyzetbe nyomjam az ágyon. - Ha visszanyered az erőd, elengedlek fivérünkhöz. Egy harcosom kíséretében. - Egy követőm is velük megy majd, hisz nincs okom a feltétlen bizalomra. Ami azt illeti... soha többé nem lesz. Michaelben vakon bíztam és elárult, ahogy az iphraemem képességeiben is bíztam, bomlott elméje mégis kiábrándít. - Az élete a kezedben lesz. - Figyelmeztetem őt garanciaként, hogy a harcosom visszatér majd, s nem holtan végzi az ellenség falainál.
Miután ezeket megbeszéltük, már csak némán ülök az ágy szélén és figyelem őt, akkor is, ha már világtalan. Érezhet rajtam némi fájdalmat Michael árulása miatt, tettvágyat a helyzet megoldására, aggodalmat, hogy az ily kétes érzelmeket kiváltó báty szemeibe kell néznem ennyi idő múltán. És érezheti a felé irányuló végtelen szeretetem is.
- Még dolgom van, nem maradhatok itt veled. De kérlek, pihenj. - Tekintek le rá gyengéden, majd tekintetem útját a mozdulatom is követi. Lehajolva finom csókot lehelek az ajkai fölé az arcára. És egy igazán röpke másodpercre megengedem magamnak a gondolatot, hogy milyen érzés lenne, ha mellettem állnának a testvéreim. Ha újra együtt lehetnénk. Csupán egy röpke másodpercre, majd megkeményítem a szívem, hisz hamarosan csatába megyek. Ha pedig Raguel az utamba áll majd, fivérünkkel együtt fog égni.

Raguel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angyal
☩ Reagok :
103

Hétf. Jún. 05, 2017 11:21 pm írtam neked utoljára


Gabriel & Raguel
I'm glad to see you again!
Hurts like Hell • Üzenet: OMG • Credit:

Szavaim közben arcát fürkészem, amelyről nem sok dolog leolvasható. Néha engem figyel, néha szárnyaim, néha a kezeim, és csendben végig hallgat. Olyan szokatlan így beszélgetni vele. Zárkózott és bizalmatlan velem szemben, nem enged a gondolatai közé, és az ölembe se hajtja fejét. Ettől egészen elszomorodom. Mióta vagyunk mi ennyire távol egymástól..? Próbálva leplezni csalódottságomat fejezem be a mondandómat a teóriámról, miszerint egy próbatételnek vagyunk kitéve és aszerint kéne viselkednünk. A szavam ismétlésére egyenesen a szemébe nézek, nem másítom meg a szavaim. Tisztátalanok a katonái Élvezetből ontják testvéreik és az emberek vérét, ami a legkevésbé sem tetszik. Ez nem méltó sem hozzá, sem Ő hozzá. Nem mondom ki, egyszer már megtettem, mikor megmutattam neki, hogy rám támadt az egyik angyala. Emlékszem még arra az időre, amikor azok az angyalok, akik ezen élvezetek bűnébe estek, rangjuktól fosztattak meg. Most viszont Gabriel egy szent hadjáratot akar olyanok kezébe adni, akik démonokként viselkednek.. mert a gyilkosságot, mészárlást csak ezek az alávaló, sötét lények élvezik.
- Csak annyit várok, hogyha az Ő nevében akarsz cselekedni, akkor felelj meg az Ő, régi feltételeinek. Próbálj meg felülemelkedni a haragodon és bánatodon, amit Michael árulása okoz neked. Erős, hatalmas angyal vagy, Gabriel. Ne hagyd el a nemességedet mellé. Ha Michael az embereket is választotta, te még bebizonyíthatod neki és mindenki másnak is, hogy jobb vagy nála. Annál, mint aminek beállítanak... - mondom komolyan fürkészve az arcát. Fogalmam sincs, mit vagy mennyit érek el ezekkel a gondolatokkal. Így, hogy nem érzem Gabriel gondolatait, és hogy teljesen megváltozott, mióta utoljára beszéltem vele, vakon haladok előre... remélem, hogy jó irányba.
- Ha lenne rá lehetőséged... ha beszélnék vele, és bele menne egy találkozóba, legalább megpróbálnál véget vetni ennek az egésznek? Hátha megtudtok egyezni. Ha nem a régi időkért, legalább az én kedvemért? - soha nem akartam Gabriel felém érzett szeretetét kihasználni, de hiába beszélek Atyánk akaratáról, mintha csak bemenne az egyik fülén, a másikon meg kimenne. Mintha nem is érdekelné, hogy mit gondol erről az egészről, pedig Ő érte harcol állítólag... Remélem, hogy én, így, hogy itt vagyok mellette, elég ösztönző erő a békére.




✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



White light fades to Red

Vendég
WHISPERING AMEN



Szer. Május 31, 2017 1:59 pm írtam neked utoljára



Leülök a húgom mellé és figyelem őt. Lassan, elmerengve mérem fel minden apró porcikáját, mintha most látnám őt éonok óta először. Ezzel kell elfoglalnom magam, hogy el tudjam viselni a selymes érintését. Azt természetesen nem hagyom, hogy az ölébe hajtsa a fejem, de azt igen, hogy hozzám érjen. Nagyon szeretem ő, de azt nem hagyhatom, hogy átlépjen egy határt. Nem csak azért, mert az vagyok, aki. Természetesen az a fő ok, de vannak ilyen apróságok, mint a tény, hogy Raguel még mindig elárulhat. Akkor pedig ki kell ontanom az életét. Nem engedhetem őt túl közel, hogy ha erre kerülne a sor, ne okozzak magamnak a szükségesnél nagyobb bánatot. Ne okozzak olyat, ami elvonhatná a figyelmem a hadjáratomról. Majd a húgom beszélni kezd, mondja és mondja. A hülyeségét. A tekintetemből semmit nem lehet kiolvasni, teljes semlegességgel figyelem a válla felett a szárnyait, szinte végig. Gyönyörűek. Olykor felnézek a szemeibe, olykor úriasan el máshova, de ez a legtöbb, amit megnyilvánulok. Ez lenne tehát a meggyőzése? Várjunk, mit is mondtak az ilyen helyzetre az emberek... Oh igen. Kiégek. A húgom egyetlen elmélete, melynek talán van némi értelme, az az, hogy Atyánk próbára tesz minket. A próbát pedig Mihály bukta el és a követői. Mind meg fognak halni. Egyesek azt gondolják, hogy ez a háború túl régóta tart. Az ostobák. Emberévekben gondolkodnak, miközben angyalok vagyunk. Ezer év is egyetlen jelentéktelen pillanat a létezésünk során. Amikor Raguel rövid szünetet tart, végül a szemeibe nézek, s innentől őt figyelem. Az eddig arcomat cirógató kezét gyengéden tartom az ölében, de nem mozdítom rajta az ujjaim, nem simítom meg. Épp csak érintem a puha bőrt.
- A pusztításom. - Ismétlem el egyetlen szavát, mely épp az ajkamon ragadt, miközben egy keserédes mosoly fut át az arcomon. Gúnnyal meghintve. Olyan hatást kelthet, mint a fekete humor. Raguel valóban ilyen ostoba lenne? S mégis, hogy érezhetek iránta ilyen mély és erős szeretetet, ebben a momentumban is? Azt hiszem, nem épp ugyanaz a definíció szerepel a buta kis fejében a pusztításnál, mint ami Atyánknál és nálam. A pusztítás szükséges a nagyobb jóért. A megtisztulásért. Érte.
- Mondd, mit vársz tőlem, húgom? - Teszem fel a kérdésem, miután végig hallgattam mindent. Higgadtan meghallgattam, nem köpködtem közbe semmit. De most már beszéljünk egyenesen és térjünk  tárgyra ahelyett, hogy egymást győzködnénk.

Raguel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angyal
☩ Reagok :
103

Hétf. Május 22, 2017 9:04 pm írtam neked utoljára


Gabriel & Raguel
I'm glad to see you again!
Hurts like Hell • Üzenet: OMG • Credit:

Engedélye csak rám érvényes. Halkan sóhajtok, de ha így akarja, ám legyen így.
~ Gabriel nem engedi, hogy maradj. Hagyd el Vegast. Én maradok, semmi baj nem lesz. Majd még felkereslek. - ~ közlöm iphraememmel a tényeket, és szinte érzem rajta azt, hogy ellenkezne, de elég határozott voltam ahhoz, hogy ez ne történjen meg. Mindeközben Gabriel az ágy felé int, szavai miatt kissé hitetlenül nézek rá, hiszen ki hinné, hogy bántott, ha fáradtnak mutatkozom? De eleget teszek kérésének és miután adott egy csókot homlokomra és hátrált, ellépve tőle a bútorhoz megyek. Leveszem a blézerem, a topánkám, utóbbit az ágy mellett hagyom, előbbit összehajtva az éjjeliszekrényre teszem. Feltérdelve az ágyra megjelenítem szárnyaimat, nagyot nyújtózok velük, majd egy párnát átölelve a hasamra fekszem, s hagyom, hogy a két, méretes tollas testrészem egyik és másik oldalon is lelógjon a földre. Csukott szemmel pihenni kezdek, de ügyelek arra, hogy még ne aludjak el, noha jól esne végre álomra hajtani a fejemet. Jól is teszem, hogy nem engedek a csábításnak, mert hamarosan meg hallom Gabriel mély, gyengéd hangját a fejemben, ahogy hozzám szól. Nem válaszolok rá, tudom, hogy vacillál. Érzem rajta. Hagyom gondolkodni, s csak akkor emelem fel szemem pilláit, mikor mellém ül az ágyra. Ráemelem a fekete tekintetem és halkan sóhajtok szavaira. Behúzom szárnyaim, de nem tüntetem el őket, jól esik, hogy itt szabadon lehetnek most. Felülök, majd úgy helyezkedem, hogy egy gyengéd, de határozott mozdulattal az ölembe fektethessem a fejét, ha megengedi. Ide bent úgy sem látja senki más, rajtam kívül. Ha megengedte,  ha nem, szeretetteljes, féltő tekintettel nézek rá és kezdem el simogatni az arcát.
- Nem tekintelek szörnyetegnek, mert nem vagy az. Kétségbe esett vagy, ahogy mindannyiunk. - mondom határozottan, de halkan, hüvelykujjammal cirógatva arcát. Egy pici szünetet én is tartok, összeszedem a gondolataim. Tudom, hogy amit mondani készülök, az akár ellenem is fordíthatja a bátyámat, de hiszek abban, hogy nem menthetetlen eset. És ha nem az, akkor nagy valószínűséggel hallgatni fog rám, vagy legalább is meghallgat.
- Szóval győzzelek meg... Rendben. Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, ez az egész helyzet okító célzatú? Kifejtem. Akik hűek Atyánkhoz, általában tisztában vannak azzal, hogy ő tökéletes és nincs szüksége változásra. Ebből indulunk most ki. Ha Ő nem változik, akkor a módszerei is ugyan azok maradnak. Tehát ha kihalásra ítélné az embereket, egyszerűen megparancsolta volna neked és Michaelnek, hogy vágjátok le őket, vagy természeti katasztrófákat okozott volna. Ez a megszokott. Ezt követve semmi értelme nincs annak, hogy minket hagyjon el azért, mert csalódott az emberekben. Tehát vagy velünk van baja, vagy próbára tesz minket, vagy tanítani akar. Mivel az előbbi opció elég elképzelhetetlen, hisz a jelenlétében kevesen fordultak meg Sariel pengéje alatt, a két utóbbit tudom elképzelni. Ha próbára akarna tenni minket, azt már minden bizonnyal akkor elbuktuk volna, mikor Michael ellened fordult és vérontás történt a Mennyben. - sóhajtok. Sosem könnyű és jó arra gondolni, hogy azon a szent helyen angyali életeket oltottak ki. Atyánk sose akarta, hogy egymást öljük. Annyira rossz ez az egész...
- Így én csak azt a következtetést tudom levonni, hogy tanítani akar nekünk valamit. Megnézni, képesek vagyunk-e élni a szabad akarattal, vagy a felelősséggel, mert ha Ő nincs itt, akkor mi vagyunk azok, akik helyettesítik őt. Nem az emberek érdekli Őt, mert ha rájuk lenne mérges, szólt volna. De a pusztításod is megakadályozta volna, ha féltené őket. Atyánk már nem érdeklődik irántuk, csak irántunk. És ez az opció eddig szintúgy nem áll jól, akárcsak a próbatételes. - pár másodpercig elmerengve fürkészem az arcát. Ha nem beszéltem volna Vele, tényleg így hinném.. hogy tanító célzattal ment el. De tudom, hogy ez nem így van. Hazudtam... mert ő megtiltotta, hogy az igazságról beszéljek. Kellemetlen érzés... szinte gyomorforgató. Én, az igazság angyala... hazudtam a testvéremnek. Nem egynek. Többnek. És azt sem tudom, hogy lesz-e értelme feladni önmagamat, megtagadni munkámat, a többség érdekéért. Mert ha Gabriel és Michael ezeknek a teóriáknak a hatására sem akarnak kibékülni, akkor már nem lesz semmi a kezemben... Elfogom bukni a próbát, amely elé állított.




✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



White light fades to Red

Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Május 18, 2017 6:21 pm írtam neked utoljára


- Te maradhatsz, Raguel. Szívesen látlak. – Felelem nagylelkű testvérként, amikor ideiglenesen túllendülünk a borús beszédtémánkon. Nem fogalmazok túl bőbeszédűen, de így is kihallani az erős élt, mely szerint arról ne is álmodjon, hogy a vendégszeretetem erre a bizonyos Tynderilre is vonatkozik. Vagy a védelmem.
Ő talán bezárta előttem elméjét, de én a sajátom résnyire nyitva hagyom. Épp csak azokat az érzelmeket engedve a felszínre, amelyek a saját malmomra hajthatják a vizet. Például az erős vívódás. Hogy bogarat ültetett a fülembe. Amikor felhozta a Michael dolgot, azon nyomban elutasítottam. de most hagyom, hogy érezze, éreztem én a „jogos” orromra koppintást és egy icike-picikét, amit nyíltan nem vallok be, de mégis csak szeretném átgondolni. És ezt már toldom is meg szavakkal.
- Pihenj le egy kicsit. – Cirógatom meg kedvesen az arcát. – Nem engedhetlek ki ilyen állapotban. Azt hinnék, bántottalak. -  Érezheti, hisz taktikai okokból nem titkolom előle, hogy noha a szavaim őszinték és féltem őt, erős hátsószándék is dolgozik bennem. Hogy időt akarok nyerni magamnak a gondolkodásra. Nem hosszas gondolkodásra, csak annyit, hogy megvitassak magammal néhány dolgot. A cirógató kezem elhúzom az arcától, s a királyi ágy felé mutatok vele. Lényegében sosem használom, csak ha végtelen ráérésem engedi heverészek rajta. Ami valljuk be, ritka. – Pihenj csak. – Hajolok oda, apró csókot lehelve a homlokára, én pedig kihátrálok az erkélyre. Magára hagyom kicsit.
Ha végre pontot akarok tenni az angyalok szenvedéseinek a végére, le kell vágnom a kígyó fejét. Az pedig nem más, mint Michael, aki ezt az egészet elkezdte. Szeszélyes vagyok, mindig is az voltam. Ezért való mellém olyan iphraem, aki képes higgadtan gondolkodni, mert nekem... hát olykor vannak reakcióim. Ami most nem is válik hátrányomra, hisz nem hazudtolom meg magam azzal, hogy első hallomásra lényegében elküldtem Raguelt a fenébe és hogy hallani sem akarok a fivérünkről, de most, kicsit lenyugodva hajlandó vagyok elgondolkodni rajta. Szeretem a húgomat. Olyan ártatlan. Olyan naiv. Ki máson keresztül juthatnék el a leginkább Michaelhez?
~ Nem ígérek semmit, de... ~ Miközben gondolatok útján megszólítom a húgomat, én az erkélyen állok, s lazán támaszkodom két tenyeremmel a korláton. A tisztuló eget figyelem. Váratlanul szólok hozzá, és határozottan érezheti, hallhatja a hangom a fejében, mintha közvetlenül a fülébe duruzsolnék, de óvatosan teszem. A hangom a gondolataiba fúródva mély és simogató. Nyilvánvalóan az emlegetett egyensúlyról és fivérünkről van szó. Árad belőlem az iránta érzett szeretetem. Árad belőlem, hogy mindezt érte teszem. Ami közvetlenül igaz is, hisz az én érdekem az ő érdeke is. Legalábbis idővel az lesz. Amit pedig ezzel fedek el az az, hogy lélektelenül az arcába hazudok. Nem feltétlenül szavakkal, de megteszem. Kihasználom őt. Háborúban és szerelemben... ahogy az emberek tartották. Miután elég friss levegőt szívtam, a nagy elmélkedést mímelve, visszatérek a szobába. Ha Raguel még az ágyon pihen, leülök az ágy szélére és onnan figyelem őt, ha nem, akkor csak megállok előtte és a szemeibe nézek.
- Te vagy az egyetlen, aki nem szörnyetegként tekint rám. – Kezdem, az első mondatom után hosszú szünetet tartva. – Ha meg tudsz győzni, hogy én is ezt akarom... Egyetlen találkozót ajánlok fel. Egy esélye lesz Michaelnek, hogy a szemembe nézzen. – Újabb szünet. – Semleges területen. – Vagyis mindenki kíséret és egyebek nélkül jön, vagy sehogy. Ezt magam is komolyan gondolom. Ez a mi harcunk. Csak az övé és az enyém. Nem tudom, azt el tudnám-e érni, hogy Raguel ne legyen ott, de egyszerre csak egy mérföldkővel foglalkozzunk. Engedem, hogy a húgom érezze, nem fűlik hozzá a fogam és kissé zaklatott vagyok, ami igaz, hisz minden érzésem igaz, amit engedek, hogy lásson, de ha az eddig is felé mutatott szeretetemet vesszük, összeállhat egy olyan kép a fejében, miszerint érte hajlandó lennék rá... Egyetlen egy esélyt adni a dolognak, még ha előre ki is jelentem, hogy nem ígérek semmit. Hisz miért ígérnék. Egyébként meg, lényegében nem hazudok neki. Mert találkozóra utalgatok, arra nem, hogy mit is akarok valójában. Hogy mit is jelent pontot tenni az i-re.

Raguel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angyal
☩ Reagok :
103

Szer. Május 17, 2017 7:22 pm írtam neked utoljára


Gabriel & Raguel
I'm glad to see you again!
Hurts like Hell • Üzenet: OMG • Credit:

Szavaira, hogy utálja, amikor ezt csinálom, csak halványan mosolygom. Nem szokásom Gabrielen használni az erőmet, ő még is megnyugszik az érintésemtől és közelségemtől, én pedig biztonságban érzem magamat mellette, még akkor is, ha tudom, hogy testvéreinket akarja gyilkolni. Talán ez az erősebb kötődés miatt alakult ki, vagy a kötődés alakult ki emiatt? Nem tudom már, ez mind a régmúlt homályába vész. Bízom abban, hogy soha nem bántana engem, s talán épp ezért is vagyok olyan bátor és győzködöm őt. Mert nem félek tőle. Elé lépve arcára simítok és ismét próbálom vele megértetni, mennyire fontos nekem és amúgy mindenkinek az egyensúly, amelyet megbolygatnak. Nem vártam el azonnali eredményt és nem is reménykedtem abban, hogy Gabriel mindent eldobva bólogat és lepaktál Michaellel. Tudom, hogy ez csak egy szép, de hamis álom volna. Szavai ezért nem lepnek meg.
- Olyan makacs vagy. - sóhajtom halkan. De nem adom fel, ne hogy azt higgye. Ha ma már nem is fogom győzködni, itt maradok és addig próbálkozom, míg nem sikerül megmentenem őt és azt, ami régen volt. Aggodalmára gyengéden elmosolyodom és megsimogatom felkarját.
- Kedves tőled. De Atyáénkon kívül nincs olyan erő ezen a világon, amely megállíthatná az enyészetet. - vagy a halált, de ezt nem teszem hozzá. Elmémet lezárom előtte, mert eszembe jut a találkozás a templomban Atyánkkal és az, hogy mit mondott. Hogy elfog jönni a sötétség, ha a rend végképp a feje tetejére áll. Ophilianak is volt ezzel kapcsolatban álma. Kissé bágyadtan engedem el a karját, kezét.
- Vegasban éjszakáznánk, ha megengeded. - kénytelen vagyok engedélyt kérni, mielőtt újabb katonája támad rám és Tyra. Szeretném elkerülni a további konfliktusokat, s emiatt lehet, hogy el kell majd küldenem az iphraemem, tudva, hogy milyen véleménnyel van Gabrielről és a seregéről.




✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



White light fades to Red

Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Május 15, 2017 11:22 am írtam neked utoljára


Raguel && Gabriel
Nem titkolom húgom előtt, hogy lelkem haragos megnyugvás tölti el. Megnyugvás, mert a hat angyalélettel elégtételt szereztem, de haragos is vagyok, mert visszavonulót fújtam. Mert megkíméltem a katona életét, aki – technikailag a saját parancsomra ugyan, s ezt az apró részletet a saját felsorolásomból ki is hagyom – majdnem elvette tőlem az én szeretett húgomat. És itt megfordul a fejemben az is, hogy mi van, ha jól tette volna? Hosszú távon talán hasznomra is vált volna, ha kiiktatja az egyetlen személyt, aki még képes lehet manipulálni engem. Aki képes lehet megbillenteni az ostoba eszméivel, s néhány álmatlan éjszakát okozni. A fenéket! Miket gondolok? Hevesen rázom meg a fejem, háttal állva Raguelnek. Hallatok egynéhány hangos szusszanást, de a közelségére a harmónia újra kezd hatalmába keríteni.
Apró mosoly fut át markáns vonásaimon, amikor a finom kéz a hátamra simul. Szinte érezheti, ahogy megrándulnak a bőröm alatt a visszavont szárnyaim. És nem feltétlenül rossz értelemben.
- Mindig utáltam, amikor ezt csinálod. – Zsörtölődök félhangosan az orrom alatt, a szavaim mégsem támadóak. Mindig utáltam, amikor tombolni akartam, ő pedig hozzám ért és szertefoszlott minden. Ilyenkor gyerekesen úgy érzem, hogy elvesz tőlem valamit. Mást talán jó érzéssel töltene el, de engem nem. Harag, félelem, düh. Ezek mind fontosak számomra. Erősebbé tesznek. Gyorsabbá tesznek. Halálosabbá. Némán hagyom, hogy Raguel elém álljon és a testem vonalát követve megtalálja a pontot, ahol végül megállapodik. Nem szólok közbe, had beszéljen. S hogy a szemeit vak fátyol takarja, most talán nem is olyan nagy baj. Hisz talán elvárná, hogy érdeklődően tekintsek le rá. Keresné a szemeimben az apró, a legapróbb szikrát, amibe kapaszkodhat, amin láthatja, hogy érnek valamit a szavai és hatással van rám. De semmi ilyen nem történik. Sivár tekintettel figyelem őt, s az egyetlen, amit élvezek, a finom érintése az arcomon.
Akkor sem változtatok sokat a tekintetemen, amikor szeretett húgom átmenetileg visszanyeri szeme világát. Látni rajtam az értelmet, a megértést... de ez az a „értem én, csak nem érdekel” féle megértés. Ha már itt tartunk, neki is jobb, ha az eszébe vés valamit, mielőtt elfelejtené, hol a helye.
- Szeretlek, Raguel. Nem is sejted mennyire. – És a megszigorított vonásokkal felcsendül az erős, kimondatlan de! a mondatom végén. Apró kezeiért nyúlok és elhúzom őket az arcomtól. Mielőtt megtenném, még mindkét tenyerébe lehelek egy-egy csókot. Majd a Gabriel, akit ismert, akiben reménykedik, hogy itt van, teljesen kivész a tekintetemből. – De ha szeretnéd megmenteni a harmóniát és az angyalok azon táborát, akik ellenem fordultak.. hát rossz ajtón kopogtatsz. – Hogy kezdem-e azt hinni, hogy csak azért van itt, hogy hasson rám és leállítson? Igen. És ez láthatóan kiábrándít. Nem mintha nem sejthettem volna. Tudtam én. De jól esett legalább egy kis időre abban a hitben ringatnom magam, hogy...
Ezt a háborút Michael kezdte el. Neki is kell befejeznie. Mondhatnám, hogy elég, ha térdre borul előttem és könyörög. De talán rég átléptük azt a pontot, ahol ez az opció már nem elérhető. Ahol az angyalok közti viaskodás csak egyikünk életével együtt érhet véget. És hidd el, az az élet nem az enyém lesz. Hogy megbocsájtanék-e az ostoba angyaloknak, akik őt követik? Igen. Talán. Ha nincs megbocsájthatatlan bűnük. De Michael? Nem. Számára a legkegyesebb, amit ajánlhatok, a gyors és méltóságos halál.
- Elképzelni sem tudod az erőmet, drága húgom. Had segítsek neked. Nem kell többé gyengének lenned. – Nézek rá némi kétségbeeséssel a szemeimben. Akarom őt. Az oldalamon. De nem fogok miatta megváltozni.

Raguel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angyal
☩ Reagok :
103

Vas. Május 14, 2017 11:24 pm írtam neked utoljára


Gabriel & Raguel
I'm glad to see you again!
Hurts like Hell • Üzenet: OMG • Credit:

Ha lennék nem az utazástól fáradt, és az érzelmek hadától kimerült, akkor most elgondolkodó arcát fürkészném. Ehelyett csak magam elé meredek, s mikor hitetlenül szól szavaim után Atyánkról, kissé rosszallóan rázom meg a fejemet. Kezeimet megfogja, s kiegyenesedek, hogy az ölébe húzhassa. Gyengédsége halványan megmosolyogtat. Annak ellenére, amit látni enged másoknak, én tudom, hogy valójában milyen. Keménynek és szívtelennek mutatja magát, de a felszín alatt ő is csak elkeseredett, szomorú angyal, akárcsak bármelyikünk, kinek fontos az Úr. Régebben Gabriel kevésbé volt ennyire ... nem is tudom. Ennyire szűk látókörű és hajthatatlan. Makacs és önfejű. Akkoriban tudtunk hatni rá, most viszont olyan elutasító. Alig ismerek rá, pedig csak 25 év telt el, ami pillanatok a mi életünkben. A többiek viszont még akkor se láthatták, mekkora vihar tombol benne. Én akkor is láttam már. Talán azért, mert Atyánk empatikusnak teremtett, érzelemdúsnak, míg a többi testvérem szinte érzelemmentesen, tisztán élte világát. Rá nagyobb figyelmet fordítottam, mint a többi testvéremre. Többet is láttam belőle, s habár a pártatlanság angyala vagyok, még is mindenki közül ő áll hozzám a legközelebb. És ennek ellenére még velem is képes így viselkedni. Érzem rajta, hogy szüksége van a társaságra, a szeretetre, de tetteit én nem tudom igazolni és nem is fogom. Hiába szeretem őt jobban, megmaradok annál, aminek teremtettek: a pártatlanság angyalának.
Kérdésére halkan sóhajtva kelek fel, s a hangok alapján követem őt pár lépésnyit. Kezeim előre nyújtva, óvatosan közeledem hozzá, de mozdulataim felbátorodnak, amint elérem őt. Hátára simítva tenyereimet döntöm neki a homlokomat. Jól esik a közelsége, most jobban, mint eddig valaha. A fogságban megtanultam értékelni testvéreim jelenlétét és szeretetét. Bármelyikükkel szívesen töltök időt, de még is csak ő hiányzott nekem a legjobban... és féltem, hogy mire kiszabadulok, már nem lesz belőle semmi... A régi Gabrielből, akit szeretek. Tettei azonban megnyugtatnak részben, mert úgy tűnik, még is csak van reményem.
- Tudod jól, hogy mik a szándékaim, hiszen nem leplezem előtted a gondolataimat. De olvasnod se kellene bennük hogy tudd, mit akarok: Újra kovácsolni az angyalok egységét. - az utolsó szavak után elé lépek, de hogy tudjam, hogy helyezkedem, egy kezem folyamatosan rajta tartom, szinte megsimítva karját. Kezeim ezután karjának vonalát követve indulnak fel, át a vállán, a nyakán az arcáig, amit óvatos, gyengéd mozdulattal veszek két tenyerembe. Még is csak használom az erőmet, hogy újra a szemeibe nézzek.
- Fáj látnom, hogy családunk romokban hever. És nem is ez a legrosszabb. Ha az emberek eltűnnek, és az angyalok egymást ölik, a démonok fognak megerősödni. Már most is elég erősek voltak, hogy elkapjanak. Az a törékeny egyensúly, amit fenntartunk.. elhalványodni látszik. Elgyengít a jelenlegi helyzet... Az erőm olyan gyorsan hagyja el a testem, akár víz a lyukas poharat. Már nekem is naponta álomra kell hajtanom a fejem, akárcsak az emberek. - mondom arcomra kiül az aggodalom. Nem mondom ki a gondolataim, de közöttük megfordul az, hogy ha az emberek nem lesznek többé, és az angyalok megosztottak maradnak, akkor a harmónia kiveszik a világból. Talán nem tűnök el, de az a fajta gyengeség, amely az ágybeteg emberekre jellemző, megfélemlít. Inkább halnék meg, minthogy reményvesztettem, gyengén heverjek valamerre, miközben a világ önmagába omlik.




✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



White light fades to Red

Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Május 14, 2017 1:41 pm írtam neked utoljára


Raguel && Gabriel
Igazán sajnálom, Raguel, de nem manipulálhatsz. Követem őt a tekintetemmel, amikor visszamegy a hálómba, mintha csak szeretném kiélvezni a tudatot, hogy a húgom tényleg itt van velem. A tekintetem gyengéd, a gondolataim mégis haragosak. Ezt az időt valójában arra használom fel, hogy gondolataimban az iphraemem után nyúljak, s módosítsak az imént elhangzottakon. Szeretett húgomnak igaza van abban, hogy túl sok a különbség Atyánk és az én rendszerem között. De van itt valami, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül. Én nem. Vagyok. Az. Atya.
- Stamiel. Kíméld őt. De végezz ki helyette hat másikat a mennyek börtönében. – Tudatom a katonámmal. Az életnek ára van, drága húgom. Ahogy a megbocsájtásnak is, s ez olykor magas. Meg akarta menteni Giacomielt? Legyen hát. De az elkövetett bűnökért valakinek fizetni kell. Miután ezt letudom, aprót sóhajtok, követve őt a hálómba. Amikor elhagyom a szabad eget és tető kerül fölém, odakint leszakad az ég.
- Atyánkat ez nem érdekli, szeretett húgom. – Ülök le mellé a díványra, miközben az első szavaira felelek. Az, hogy bántjuk egymást, mellékes. Ráadásul nem az én saram. Michael az, aki szembeszegült a megváltással és ellenem fordult. A mennyek ellen. Gyengéden fogom meg Raguel két apró kezét, legalábbis az én kezeimben aprónak tűnik, s az ölembe húzom őket. Minden mozdulatom igazán finom. Érezhetően vigyázok rá. Ezzel csak jelzek neki, hogy itt vagyok. Még ha nem is lát, még ha pihennie is kell, én itt vagyok és érezhet. Legalább egy pici darabot belőlem, épp csak az ölembe húzva és tartva a kezeit.
Érezheti azt is, hogy milyen viharos érzelmekkel telít el, hogy végre valaki megért. Még ha csak egy apró – de annál fontosabb – részletet is ért. Nem én robbantottam ki ezt a háborút. Ő állt az utamba. Ő árult el. Ő fordult ellenem. Nem én ártottam neki. De a nagy megbocsájtó monológjára erősödik a szorításom, végül pedig el is engedem Raguel kezeit. Felállok és arrébb sétálok. Lépteim irányát nem titkolom, hogy ha akar követhesse a hangokat a világtalan tekintetével.
- Mire megy ki ez az egész, Raguel? – Teszem fel a kérdést tartózkodóan, ahelyett, hogy egyenes választ adnék. Nem szeretem, ha játszadoznak velem.

Raguel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angyal
☩ Reagok :
103

Szomb. Május 13, 2017 1:42 pm írtam neked utoljára


Gabriel & Raguel
I'm glad to see you again!
Hurts like Hell • Üzenet: OMG • Credit:

Stamiel meghozza az angyalt, én pedig egyelőre némán nézem őket, egyelőre a háttérből. Mintha csak megfigyelném Gabrielt, úgy tartom rajta a tekintetem, s fürkészem az arcát, próbálom gondolatait, érzelmeit arról kiolvasni, ha már a fejébe nem enged betekinteni. Figyelem, ahogy az angyal rám néz, és ő lenyomja a fejét, majd kirúgja a lábát. Megalázza, én pedig tartok attól, hogy mit tenne, mi jutna az eszébe. Azok alapján, amit a katonái művelnek, nem sok esélye van Giacomielnek túl élni, ha nem lépek közbe. Épp ezért termek már is ott Gabriel előtt, hogy még azt is megakadályozzam, hogy valami rossz jusson az eszébe. Mikor ujjai nyakamra kúsznak, határozottan tartom a pillantását, amely gyengéden szemlél engem. Meg sem rezzenek a mozdulatra, pedig régen talán furcsálkodva levettem volna kezét a nyakamról. Változtunk mindketten és nem feltétlenül a javunkra. Gabriel biztos nem... Végül a határozott kéz a tarkómra simul, és magához húzva a homlokomra csókol. Már ebből tudom, hogy megfogadja a tanácsom, amitől megkönnyebbülés jár át.
- Köszönöm. - suttogom, hogy csak ő hallja. Nem örültem volna, ha az én lelkemen száradna a férfi halála, még akkor se, ha rám támadt. Atyánk sose ítélt halálra angyalt, csupán száműzte őket a Mennyből. Amikor bátyám elenged, arrébb lépek és újra arcára pillantok. Szemeiben látni azt a fura csillogást, tettének megkérdőjelezését. Jó. Most látja tehát, mi a különbség Isten és az ő rendszere között... hogy mennyire agresszív és véres lett minden, mennyire szét szakító, szélsőséges. Talán látni fogja ennek a hibáit.. Reménykedem benne. Ha nem, akkor majd teszek róla, hogy újra szembesüljön vele. És újra és újra, egészen addig, míg észre nem veszi és le nem áll ezzel. Amint Stamiel megjelenik, meghallgatom Gabriel parancsát, és véleményem szerint jól döntött, még ha ő ebben nem is biztos. Halkan sóhajtva lépek a szoba közepe táján lévő díványhoz és ülök le rá. Nem használtam túl sokat a képességem, még is fáradtnak érzem magamat egy kissé. Hogy tartalékoljam az erőmet, ismét ráengedem a vakságot a szemeimre.
- Tudom, hogy nem volt kellemes ezt tenni. Hogy nem volt egyszerű döntés. De örülök, mert Atyánk se akarja, hogy egymást bántsuk. Ezért is vagyok itt. - sóhajtok halkan, majd a térdeimre könyökölve "pillantok" magam elé.
- Tudom, hogy nem te robbantottad ki ezt a háborút. Hogy Michael fordult ellened és osztotta meg az angyalokat. Hogy te nem is akartál soha a sajátjaid ellen fordulni. Mert nem akartál, nem igaz? - hallatszódhat hangomból a remény.
- Ha sikerülne rávennem Michaelt, hogy térjen haza... Hogy hagyja az emberiséget... megtudnál neki, nekik bocsátani? Haza engednéd őket? - kérdezem, abba az irányba pillantva, ahonnan érzem a jelenlétét.
- Ha hajlana a békére, te belemennél? - mondom ki végül a lényeget. Gabriel nagyon jól tudja, hogy ennek megteremtése a célom. Régebben csak fent kellett tartanom, most újra kell kreálnom, ami sokkal nehezebb feladat. Tudnom kell, hogy mennyire nehéz, hogy a bátyám miképp áll hozzá ehhez a dologhoz.




✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



White light fades to Red

Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Május 11, 2017 7:48 pm írtam neked utoljára


Raguel && Gabriel
Jól lehet, Raguel számára ismerős a haragom. Az elmúlt évszázadok, évtizedek során nem egyszer hagytam megmutatkozni. Míg Atyánk iránt véget nem érő szeretetet tanusítottam, a teremtése koronájától egyre távolabb kerültem. Az Úr hosszú ideje tudta már, hogy mennyi eltitkolni próbált negatív érzés fortyog bennem... már legalább a középkor óta, s ez az idő múlásával egyre inkább elmélyült. Ő mindig tudta, hogy én leszek a gyermeke, aki megtisztítja majd a bolygót az emberi fertőtől.
De most haragom tárgya épp más. A lábaim előtt heverő angyal. Látom a mozdulatán, hogy amint feleszmél az iphraemem agressziója után, kérdően néz fel rám, s már állna is fel. De a megvető tekintet, amivel válaszolok, azonnal a földre inti. Ahova való. Így továbbra is előttem térdel, magasra szegett állal. Hamar szeretett húgomra téved a tekintete, s tükröződik szemeiben a felismerés. Valószínűleg kezdi érteni, hogy miért van itt. Hasonló érzések kezdenek áradni belőle, mint amiket Raguel mutatott nekem. Én közelebb sétálok Giacomielhez, előbb tenyeremmel a fejét nyomom a föld felé, hogy tudja hol a helye, majd egy apró kört megtéve, azt a lábát rúgom ki alóla, amin támaszkodik. Most a porban hever, ahogy megérdemli.
Végül ismét vele szemben állok meg, ridegen tekintve le rá, az ítéletet fontolgatva. De nem élvezhetem sokáig a kényes pillanatot, hisz Raguel máris előttem terem. Szikrákat szórva nézek fel a szemeibe, de az indulat másodpercek alatt szertefoszlik. Nem marad előttem más, csak azok a gyönyörű szemek, amikben oly könnyű elveszni. Meghallgatom, de ahogy a könyörületesség és kegyesség részhez ér, máris érezni a hanyatt homlok ellenvéleményemet. Mégsem szólok.
Helyette megragadom Raguel torkát... nem. Nem mondanám ragadásnak. Inkább csak felcsúsztatom a finom nyakra az ujjaimat, s határozottan, mégis gyengéden tartom ott. Végig a szemeibe nézve. Fontolgatom a szavait, fontolgatom az ítéletet. De szükségem van a közelségére ahhoz, hogy le tudjam nyelni a büszkeségemet és valóban Atyánknak tetsző döntést hozzak. A kezem a torkáról a tarkójára csúsztatom, úgy húzom közelebb magamhoz, hogy megcsókoljam a homlokát. Ezután pedig egyszerűen elengedem és a gondolataim útján újra magamhoz hívom Stamielt. Rettentően örülhet, hogy most, hogy a húgom nálam vendégeskedik, úgy ugráltatom, mint egy lótifuti katonát, de senki másban nem bízok meg igazán. Benne viszont végtelenül.
- Vidd fel a Mennybe. – Sem megvetés, sem harag nincs a hangomban, míg az iphraememhez beszélek Giacomiel kapcsán. – Rabságban fogja megvárni a napot, míg Atyánk visszatér és feloldozza. – Hogy rosszul érzem-e magam? Igen. Mivel vagyok én különb, mint ez az angyal? Én adtam ki a parancsot, zéró toleranciát a mennyek védelmében, ő csak betartotta. És ez a vívódás látszik is a fancsali tekintetemen, mihelyt a két angyal eltűnik, s újra kettesben maradok a húgommal.
- Sajnálom, ha megijesztettelek. – Legalábbis nem szeretném, ha emiatt fordítana nekem hátat, mert kegyetlennek vél. Tényleg kegyetlen vagyok. De az Atya is az. Mindig az volt. Gondolj csak az elmúlt éonok eseményeire. Nincs kegyetlenebb az Úrnál. A különbség kettőnk között az, hogy ő Tökéletes, én pedig csak egy Fiú.

Raguel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angyal
☩ Reagok :
103

Hétf. Május 08, 2017 11:58 pm írtam neked utoljára


Gabriel & Raguel
I'm glad to see you again!
Hero • Üzenet: OMG • Credit:

Érzem rajta, hogy habár nem erősen, de bogarat ültettem a fülébe. Hogy egy pillanatra meginog az a bizonyos mérleg, de végül mégsem billen át. Emiatt a lélegzetvételem közben elhangzott szavai nem azok, amiket szívesen hallok. Michael gyilkosságáról beszélni... Nem hagyom magam kizökkenteni, még ha lényem aggodalmasan is rezdül meg egy pillanatra. Akkor is megmutatom neki, amit akarok, hátha felfogja a dolog üzenetét: katonái az ő példáját követik, s élvezetüket lelik a gyilkosságokban. Az engedélyező simítást egy vadabb érzelem követi a képeket mutatva. Látom arcát, a dühöt. Ha nem mutatná ki, felettünk a felhőkön akkor is leolvasható lenne. A csillagos ég eltűnik, helyette komor, fekete felhők veszik át a helyüket, csak egy-egy pillanatra villannak fel, haragjával megvilágítva a halott várost. Miután végeztem mondandómmal, átölel. Érzem rajta a kaotikus hullámokat. Végre kimutatja szeretetét, még apró csókot is ad fejemre, míg szavakba önti. Visszaölelve örülök ennek és nem igen akaródzik elengedni, de úgy érzem, jobban teszem, mikor karjai ellazulnak és elfordul. Hangja úgy dörren, akár a villámlás keltette hang, de én nem rezzenek össze. Évezredek óta ismerem bátyám ezen oldalát, bár ritkán láttam eddig. Ritkán volt oka haragra, nem úgy, mint most. A név ismerősen cseng, bár hirtelen nem tudom, kit szólít. Az angyal végül megjelenik, én pedig félszegen álldogálva figyelem, ahogy Gabriel kiadja a parancsot. Rossz érzés fog el, egészen émelyítő. A hideg kiráz, ahogy egy gondolat férkőzik a fejembe: vér fog folyni.
Alig telik el pár perc, s a harcos meg is jelenik azzal az angyallal, aki pengét emelt rám. Halkan sóhajtva figyelek, s habár Stamiel arckifejezése sem túl bizalom gerjesztő, most hirtelen nem tudok foglalkozni ezzel is. Sietve lépek Gabriel és a támadóm közé, egyenesen, komolyan meredve bátyám szemeibe.
- Tudom, mire gondolsz. De emlékezz Atyánk törvényeire. Csak ő ítélkezhet! Ha büszkévé akarod őt tenni, ha haza akarod csalni, tégy a kedvére és mutass könyörületet a dühöd ellenére! Ha eljön az ideje, Giacomiel úgy is megkapja, amit érdemel, legyen az fenyítés, bukás, vagy halál! - mondom, kezemmel hátra intve az angyal felé, de tekintetem nem veszem le Gabrielről.
- Könyörületesség és kegyelmesség. Ezek is mind fontos eszközei Isten angyalainak. - emlékeztetem őt nyugodtan, szinte kérlelő hangon, kissé közelebb lépve hozzá, remélve, hogy szavaim nem találnak süket fülekre. Nem kívánom más halálát okozni, mikor csak fel akartam nyitni bátyám szemeit.




✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



White light fades to Red

Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Május 08, 2017 5:49 pm írtam neked utoljára


Raguel && Gabriel
Nem tárom ki az elmém, mert az egyetlen, akiben feltétel nélkül megbízok, az a jobb kezem. De még vele szemben sem lépek meg ilyet. Az elmém csak az enyém és az Atyáé. Elmúltak azok az idők, amikor kellemesen elmerülhettünk egymás elméjében és ez nem okozott gondot, csak mélyebb kapcsolatot. De nem kell kitárulkoznom édes húgom előtt ahhoz, hogy láthassa, mivé váltam a megváltás felé vezető úton. Hisz ő is láthatta, hogy viselkedtem abban a pincében, amikor elmentünk érte. A reakcióm nem volt diplomatikus, nem volt bölcs, vagy „angyali”. Harcosként viselkedtem. Vérszomjasan. És rákenhetem, hogy mindezt érte tettem, mert azok a férgek megérdemelték, de a fenébe is, élveztem. A testvéreimmel lehettem.
Raguel hamarosan kéri, hogy hallgassam végig, én pedig bólintok. Nyűgösebb pillanatomban talán ellenkeznék és telebeszélném előbb én a fejét, mielőtt megpróbálhatná ő az enyémet. De most olyan magától értetődő minden. Ő megbabonáz én pedig megjegyzés nélkül bólintok és figyelek. Nem mintha meg tudna billenteni, bármit is akar. Huszonöt év telt el. Mihály testvérből az ellenségemmé vált, akit nem értek és megvetek. Sok minden megváltozott. Itt már semmire nem jók a szavak, de hagyom, had mondja. Raguel mindig túl könnyen kent kenyérre. Ahhoz képest, hogy egyébként milyen mogorva vagyok másokkal, mármint ha véleményt nyilvánítanak, a húgomra meglepő gyengédséggel nézek. Nem mintha őt ezzel meglephetném, hisz valószínűleg tudja, mennyire szeretem. Hogy nem az a szörnyeteg vagyok, akinek mondanak. Láthatóan készülök szóra nyitni az ajkaim az első felvonás után. Megfogalmazódik a gondolataim közt, hogy újra elmondjam neki, nem kérem, hogy küzdjön mellettem, értem, vagy Atyánkért. Csak legyen itt velem. Legalább ő. Elmondanám neki azt is, hogy nem várom el, hogy oldalt válasszon. Elfogadom, hogy az Atya őt ilyennek teremtette. De megfogalmazódik valami más is a gondolataim közt. Valami sötétebb. És a mérleg két nyelvéről, az utóbbi jön fel a felszínre.
- Ha végeznék Mihállyal, nem kellene két testvér közt választanod. – Mert akkor már nem lenne Mihály. Csak én lennék neki. És velem lehetne, bűntudat és önmegtagadás nélkül. Amikor a húgom a halántékom felé emeli a kezét, egy másodperc töredékére megfogom a csuklóit, mintha meg akarnám állítani. De hamar elfogadom, engedem, hogy tegye amit tenni akar. Így a megállításnak induló mozdulatból, mindössze egy finom érintés éri el a csuklóit, majd két-két ujjal végig simítok az alkarjain, ahogy leengedem magam mellé a kezem.
Amikor Raguel azokat a képeket mutatja, akaratlanul, de az én tekintetem is hasonló érzések töltik ki, mint az angyalét, aki rá támadt. Aki engem kellene hogy szolgáljon. Az Atyától kapott égszínkék szemeim elsötétülnek, akár a viharos ég. És ezzel együtt a felettünk ragyogó csillagos eget is viharfelhők borítják be, ahogy a város többi részét eddig is. Egyszerre tombol bennem némi szégyen és rengeteg indulat. Talán... félelem is van itt. Hogy valaki tényleg meg akarta ölni a húgom. Hogy az én lelkemen száradt volna a halála.
Tekintetemmel a vihar előtti csendet képviselve, elmerengve nézek le a húgomra. Figyelem a vörös könnyekkel áztatott arcát. Fáj, hogy így kell látnom őt. De az nem, hogy nem mehettem érte hamarabb. Mert egy nemesebb, egy szentebb céllal voltam elfoglalva. A világ megváltásával. Most viszont itt van, bennem pedig bármennyi harag is tombol, átölelem egyik kezemmel a derekát, másikkal a hátát, és szorosan, mégis óvatosan ölelem magamhoz őt.
- Sajnálom, Raguel. Én is szeretlek. – Suttogok a puha hajába. Egy hosszúra nyúlt másodpercig még engedem magamnak, hogy a fejére hajtsam a sajátomat, majd már el is engedem, mondhatni eltolom és hátat fordítok neki.
- Stamiel! - Mennydörgően üvöltöm el magam, az iphraemem hívva. Nem mintha nem lenne elég gondolatok útján felé nyúlnom, hogy megjelenjen előttem. Az ég is beleremeg. Egy arkangyal ereje. Ő hamar előttünk terem, nem messze a kitárt ajtótól ami a hálómba vezet. Én pedig kiadom a parancsot, hogy azonnal vesse elém az említett angyalt. Azonnal. Nem telik hát el két perc sem, és Giacomiel a lábaink előtt hever. Az iphraemem kap még egy érdekes kifejezést részemről. Mindig rá tudok csodálkozni az agressziójára. Amin máskor jól is szórakoznék, de kérlek. Ne a húgom előtt. Neki biccentek, hogy mehet, s immár hárman maradunk. Raguel, én, és az angyal, aki megtámadta egy pengével. Most még csak méregetem őt, de senkinek nem eshet nehezére kitalálni, hogy... nem fogja zsebre tenni, amit kap.

Raguel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angyal
☩ Reagok :
103

Pént. Május 05, 2017 12:29 pm írtam neked utoljára


Gabriel & Raguel
I'm glad to see you again!
Hero • Üzenet: OMG • Credit:

Érzem rajta a feszültséget, csak éppen nem értem. Nem értem, miért érzi szégyenletesnek, vagy gyengeségnek, ha kimutatja, hogy szeret. Én sem leszek gyengébb ettől, ahogy többi bátyám, vagy nővérem sem. Egy kis helyezkedés és kérdezősködés után elgondolkodva figyelem a testvéremet. Nem tekint a fejembe, hol ott tárt kapukkal várom, ő viszont nem enged a fejébe. Félne, hogy mit találok? Fél, hogy elriaszt, vagy nem bízik bennem? Talán mindkettő, talán egyik sem. Annyit változott, mióta Atyánk elment.. Nem tudom, mire számítsak tőle. Megszólal és szavai teljesen ellentétesek a kisugárzásával. Egy pillanatra talán zavartnak is tűnhetek, ahogy ráncolom a homlokom, de végül halkan sóhajtok. Komolyabbra veszem a témát így kiegyenesedve lépek elé, hogy ne kelljen forgatnia a fejét, ha rám akar nézni.
- Azt hiszem, itt az ideje, hogy kifejtsem, én mit gondolok. Remélem, végig hallgatsz. Szeretném. - csak akkor kezdek bele, ha valami jelét adja, hogy végig hallgat. Biccent, szól, mindegy. Ha megadta a jelet, halkan sóhajtok.
- Én nem ítéllek el Gabriel. Tudom, hogy minden amit teszel, azt Atyánkért teszed. Engem nem érdekelnek az emberek. Nem érdekel, hogy élnek-e vagy sem. Nem érdekel, hogy lemészárolod őket, vagy kegyelmességet mutatsz. De van pár dolog, ami miatt sose tudnék a te utadra lépni. Kezdjük azzal, hogy Atyánk teremtett ilyennek engem... - mondom halk sóhajjal.
- Az igazságosság angyalaként pártatlannak kell lennem. És az is tervezek maradni. Nincs semmim Atyámtól, csak a lényem. És azt nem fogom eldobni sem Michael, sem a te kedvedért, még ha szeretlek is titeket. A második ok, hogy azok, akik titeket követnek, olyan változásokon mennek keresztül, amelyeket nem akarok magamba engedni. - ekkor közelebb lépve hozzá megfogom az arcát két kezemmel és telepátia útján osztom meg vele azt a jelenetet, mikor a Mennyekben katonája rám támadt. Az én szememen át láthatja, hogyan iramodik felém a harcos. Lecsapó pengéjét telekinézissel állítottam meg, majd megmarkolva azt bele tekintettem az angyal haragvó szemeibe. Itt kicsit megállítottam a jelenetet, hogy Gabriel megszemlélhesse a mimikát.
- Főbűnök érzései járnak a katonáidban, Gabriel... Ez már nem egy tiszta hadjárat. Nem tisztító tűz, nem egy árvíz, amelyet Atyánk küldene az emberek ellen. Ez egy mészárlás, amelyet a katonáid élvezettel csinálnak. Atyánk sose akarná, hogy a szent célt démoni sötétség fertőzze meg... Pedig ott van. Nézd az arcát... Harag, gőg, gyűlölet. Pedig soha semmi rosszat nem tettem ellene... én csak haza akartam menni... - csuklik el a hangom, s elengedve az arcát térek vissza vele a jelenbe. Arcomat vörös színű könnyek nedvesítik.
- Nem állhatok melléd, míg tisztátalan a hadjáratod. És Michael mellé sem állok, aki démonokkal akar szövetkezni és aki miatt eleve kialakult ez a háború. Ha csak hagyja, hogy kitombold magad, sose szakad ketté a Menny. De főleg nem három felé. Megpróbálom majd róla lebeszélni. Ezért is kell az átok a szememen, ha pedig nem elég, hát megmutatom neki a sebeimet. Mind a 25 év kínzást, amelyet tettek. És ha nem áll el a döntésétől... - gyorsan letörlöm a könnyeimet és veszek egy mély levegőt. Arcomra kiül a fáradtság és a sok gyötrelem, amivel nap mint nap, szembe kell néznem. Általában jól leplezem érzelmeim, vagy fáradtságom. Régebben sose láthattak testvéreim rosszkedvűnek, vagy szomorúnak. Megkönnyebbülést és harmóniát éreztek körülöttem, most viszont csak egy kétségbe esett, viharokat megélt, megtépázott angyal vagyok. A háború nem tesz nekem jót. Az, hogy szeretett testvéreim látom egymás ellen fordulni. Megfáradtan nézek fel Gabrielre.
- Nem akarok választani közületek. A harmónia angyala vagyok. Csak azt akarom, hogy újra egy egész, egy teljes család legyünk, Gabriel... Tudom, hogy te is ezt kívánod magadban. Kérlek! Szeretlek titeket. Szeretlek téged! Térj vissza velem a Mennybe, folytassuk úgy, ahogy Ő akarná, egy egységként! Egymás oldalán! - kérlelem könyörgő tekintettel a szemeibe nézve. Nem távolodok el tőle. Lényemet ugyan úgy tárva, nyitva hagyom előtte. Tudja a véleményem, tudja, hogy szeretem. Én bízok ő benne, akkor is, ha szerintem rossz döntést hozott. Nem félek a haragjától, vagy a keserűségétől. Tudja, milyen vagyok. Sok évezredet megéltünk egymás mellett... Sose gondoltam volna, hogy valaha ilyen beszélgetést kell majd megejtenünk. Bár sose kellett volna.




✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



White light fades to Red

Vendég
WHISPERING AMEN



Pént. Május 05, 2017 9:51 am írtam neked utoljára



Raguel && Gabriel
Tudom, hogy Raguel érzi a keserűségem, amit most igyekszem minél több indulattal beborítani, hogy tompuljon az iránta tanúsított nyíltságom. A testvéreim elfordultak tőlem, s ha találkozunk is, színjátékot játszunk. Feléjük soha nem fogom kimutatni a szenvedésem, amit az Atya iránti ignoranciájukkal okoznak. Ha szívtelennek és elvakultnak látnak, hát lássanak annak. Féljenek! Mert van is rá okuk. S haragos, sebzett gondolataimba olyannyira belegabalyodok, hogy édes húgom közeledését is mereven fogadom. Amikor vállamra hajtja a fejét, a karom érezhetően megrándul. Mintha ösztönösen el akarnám húzni. Amit végül nem teszek, maradok ott, mozdulatlanul. Csak egy finom csók erejéig fordítom felé a fejem, amit a feje búbján a hajába lehelek. Érzem őt, de nem kezdem el a gondolatait vizslatni. S ő jól lehet, nyitott könyvként tárulkozik ki, én minden gondolatom hétpecséttel rejtem előle. A jót, a rosszat, a csúnyát. És nem titkolom, hogy titkolom. Majd mikor felém fordul, kisvártatva én is teljes fordulatot veszek, hátammal támasztva a korlátot, alkarok helyett így lazán hátra könyökölve. A kilátás, a felszín és a csillagok helyett most minden figyelmem az övé.
- Nem kérlek rá, hogy csatlakozz hozzám, húgom. - Még ha sejtem is, hogy erre számít. Mégis mi mást várhatna el tőlem? Úgy töröltem el az emberiséget a föld színéről, mint Atyánk az özönvízzel. Én hiába tudom, hogy ez jó. Ez nemes. Ezt Érte teszem. Az ostoba testvéreim nem látják. Nem is értem, hova lett a józan eszük és a szívük.
Raguelt viszont jól ismerem. Sosem kérném tőle azt, hogy harcoljon értem. Még Atyánkért sem. Majd én harcolok helyette, én viszem a keresztet, kitaposom az utat a megváltás felé. Neki csak követnie kell. Ez az első gondolat, amit a felszínre engedek. Akarom, hogy érezze, hogy tudja. Hiába szólnának a szavaim őszintén. Ennél őszintébb nincs, mint hogy hagyom, lássa. Nem kell sem harcolnia, sem kiállnia. Csak maradjon itt. Velem. Mert aki nincs velem, az ellenem van. És aki ellenem van, az égni fog, a világgal együtt. Ez utóbbit már nem adom egyértelműen a tudtára, sem gondolatok, sem szavak formájában, de maga az ellenséges érzés árad belőlem. Ő pedig nem buta. Ismer. Össze fogja rakni, hogy jobban teszi, ha mellém áll. Egyrészt boldoggá tesz, hogy Raguel itt van ma velem, másrészt meg nagy erőfeszítésembe kerül, hogy ne kezdjek el azonnal fenyegetőzni és vasvillát lengetni, hogy csatlakozzon. Kérlek, legyél jó kislány és ne kelljen bántanom. Kérlek. Téged ne...

Raguel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angyal
☩ Reagok :
103

Csüt. Május 04, 2017 4:16 pm írtam neked utoljára


Gabriel & Raguel
I'm glad to see you again!
Hero • Üzenet: OMG • Credit:

Különböző érdekek, különböző hit, vagy elméletek, nem számít. Gabriel ugyan úgy a bátyám, ahogy Michael és ugyan annyira szeretem őt is. Jó érzés érezni, hogy habár sok dolog változott a világban kettejük miatt, egy dolog még sem, és az az egymás iránti szeretet. Most is érzem ölelésén, látom arcán és kiolvasom pillantásából. Nem kell megszólalnia ahhoz, hogy érezzem, mennyire örül, s hogy mennyire keserű is a mélyben. Mert az... Átérzem a helyzetét. Egyedül, testvérei és a világ ellen. Ő így látja, még ha nincs is így. Kisétálva az erkélyre a csillagokról kérdezem, de nem kapok rá választ. Úgy is egyértelmű igen volna. Ajánlatára meleg mosoly terül el arcomon és rá pillantok. Közelebb lépek hozzá, mert habár ő visszafogja érzelmeinek kimutatását, én mindig is közvetlenségemről voltam híres. Karjaink összeérnek, fejemet pedig neki döntöm bátyámnak, miközben a távolba nézek.
- Köszönöm, hogy felajánlod, de még nem élek a lehetőséggel. Addig nem, amíg az átok be nem teljesíti azt, amiért magamon hordom. - mondom gyengéden, még is határozottan. Eltökélt céljaim vannak csak úgy a szemeimmel, mint a magamon fekvő hegek számtalanságával is.
- Gondolom nem ezért hívtál ide, igaz? - kérdezem végül a tárgyra térve, oldalt fordulva, hogy rá nézhessek. A korláthoz közelebb lévő kezemmel rá könyökölök és arcomon kis mosollyal fürkészem az övét. Hangomban nincs megfedés, szidás, elítélés, vagy egyéb. Ha elmémbe olvas, amely nyitott kapukkal tárok a bátyám számára, láthatja, hogy semmiféle rossz szándék nincs bennem irányába. Csak egy-két eseményt fedek el előle, ez pedig az Atyánkkal tett beszélgetés és az, amiben Tynak elmeséltem, hogy mi lett a feladatom. De amúgy láthatja bennem a boldog múltunkat, 25 év gyötrelmeit és boldog felüdülést, hogy szabad lehetek... hála neki is.




✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



White light fades to Red

Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Május 04, 2017 2:59 pm írtam neked utoljára


Raguel && Gabriel
Csodálatos érzés hús-vér alakban magamhoz ölelni a húgomat. Olyan óvatosan tartom az erős karok között, mintha attól félnék, hogy bármikor összetörhetem. A napjára sem tudok visszaemlékezni, hogy mikor értem bárkihez ily gyengédséggel, mint most hozzá. Az első rezdülésére elengedem. Először azt hiszem, elég volt neki, de hamar rájövök, hogy csak a szemeimbe akar felnézni. Én pedig elveszek az övéiben. Megbabonáz. Szánalmas egy látványt nyújthatok. Soha senki nem lát ilyennek. Stamielen kívül senki nem tudhatja, hogy valójában mennyire hiányzik a családom. Hogy a Mihály elleni végtelen haragom nem csak az istenkáromlás miatt ég, hanem... féltékenységből is. De Raguel most reményt mutat nekem. Kérdésére egy keserédes mosoly kúszik az arcomra. A kezem az arcához csúsztatom és óvatosan érintve cirógatom meg ujjaimmal. Egy halk sóhaj hagyja el ajkaimat, ezzel pedig meg is szigorítom arcvonásaimat, eltávolodva a húgomtól. Így is túl sokat engedtem meg magamnak. Túl nagy gyengeséget. Hiányoznak a testvéreim, de ezt a terhet cipelnem kell. Atyánkért.
Látva, hogy részemről mennyire nem akaródzik válaszolni, jön a következő mondata. A korláthoz lép, hogy megcsodálja a csillagokat. Én előbb a vállam felett pillantok hátra, s csak késve fordulok utána. Majd mellé is lépek. Ő kényelmesen tarthatja a finom kezeit a korláton, én magas vagyok, előre dőlök és lazán támaszkodom két alkarommal a szerkezeten.
- Segíthetnék neked. Megvan hozzá a hatalmam. - Célzok a szemeire, s bár a fejem igyekszem az alattunk elterülő kilátás irányába tartani, érezni, hogy szemeimmel oda-oda kukkantok. Szeretnék neki segíteni, de bármily jónak is tűnik a szándékom, képtelen vagyok rejteni a hangomból áradó hátsó szándékot. Természetesen nem ezzel akarom lekenyerezni. Sőt, csodálom is, hogy mi célja vele. Miért nem töri meg. Ki nem állhatom a gyengeséget.

Raguel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angyal
☩ Reagok :
103

Szer. Május 03, 2017 8:01 pm írtam neked utoljára


Gabriel & Raguel
I'm glad to see you again!
Hero • Üzenet: OMG • Credit:

Számítottam arra, hogy a bátyáim felkeresnek majd. Illetve.. Ramiélt én kerestem fel, és miután sikerült Tynderillel ismét egy csapatot alkotnunk, arra gondoltam, Michael lesz a következő, akit megpróbálok elkedvetleníteni ettől az egész háborútól. Így terveztem, de végül nem így lett, mert Gabriel volt az, ki egy "futárt" küldve meghívott magához. Kiszabadításom napján örültem minden bátyámnak, aki csak ott volt és ez a meghívás is kellemesen érintett, pedig tudom, miről lesz szó. Mind a ketten tudjuk a másik célját: meggyőzni egymást a saját véleményünkről. Ő talán megpróbál majd Michael ellen hangolni, a saját ügyébe bele csalogatni, de bármennyire is szeretem őket, egyikőjüket sem választanám a másik helyett. Ezt neki is elfogom mondani, ahogy Michaelnek is. Magamban sokszor próbálom el, hogy mit fogok mondani, ugyan is sejtem, nem lesz könnyű eset. Talán nem egy, nem kettő, de száz találkozó se lenne elég ahhoz, hogy Gabrielt visszatereljem a helyes útra. Mindezek ellenére meg kell próbálnom. Ty nem igazán örül az ötletnek, pedig akkor még nem is tudja, hogy Luciferrel is találkozni szándékozom. Ezzel még nem szembesítettem... talán nem engedné. Útra kelek vele, bár nagyrészt mögötte megyek, szárnyai által keltett légáramlaton utazhassak. A háború alapjáraton legyengít, s mivel a démonok elátkozták a szemem és vak vagyok, kivetülést használok amúgy a mindennapokban a látásra. Ha viszont az utazás alatt is ezt tenném, nem érnénk oda időben, még mielőtt elfáradok. Emiatt a légáramlatot követve repülünk Vegasba, ahol Gabriel katonái fogadnak minket. Tyba karolva indulok el velük, s elvezetnek addig a részig, ahol bátyám vár. Ott elengedem testőrömet, akinek nem tetszik az ötlet, hogy egyedül menjek be, de egy kedves mosollyal megnyugtatom. Nem lesz semmi baj. Ezután aktiválom csak a kivetülés képességem, hogy lássak, s lépek be a helyiségbe. Szépen berendezett, érzem a szellőt az arcomon, ahogy az erkélyajtó tárva nyitva áll. Oda sétálva látom, ahogy Gabriel kint áll és a csillagos eget figyeli. Elmosolyodom, hiszen se páncél, se kard nincs rajta. Az én öltözékem sem a szokásos. Angyali ruházatomat emberibbre cseréltem, hogy könnyebben beleolvadjak a környezetbe.. akárcsak régen. Fegyver nincs nálam, az maximum csak Tynál van, de ő nincs velem, oda kint vár. Amint felém fordul és közelebb jön, a régről is ismert sugárzó mosoly terül el arcomon.
- Gabriel! Örülök, hogy üzentél értem. - mondom, miközben szinte elveszem magas bátyám ölelésében, amit szeretettel viszonozok. Nem vagyok, csak egy fejjel alacsonyabb, még is néha olyan kis picikének tudom érezni magamat mellette.
- Merjek rákérdezni, hogy vagy? - nézek fel rá piciként eltávolodva tőle, apró mosollyal. Régebben én felügyeltem az angyalok harmóniájára, gyakorta a testvéreim körmére néztem, akik talán néha már unták is, hogy meg-meg jelenik bozontos fejem a horizonton. Mindenesetre sose voltam az a fajta, aki rosszban volt bárkivel is. Akár bukott, akár nem, így Gabriel iránt sem változtak szeretett érzéseim... tegyen bármit, amelyet nem szabadna. Ekkor pillantok fel feketére színeződött íriszeimmel válla felett az égre, és egy széles vigyor kerül az arcomra.
- Csak nem miattam..? - engedem el és lépek el mellette mosolyogva az erkélyre, felemelt fejjel figyelem a csillagokat, kezeimet a korlátra helyezem. Szeretem a csillagokat.. Így, hogy a városi fények szinte kihaltak a földön, sokkal több látszik az égboltból. Bárcsak láthatnám már szabad szemmel... De nem. Az átkot még nem töretem meg. Még dolgom van vele.




✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



White light fades to Red

Vendég
WHISPERING AMEN



Szer. Május 03, 2017 6:52 pm írtam neked utoljára


Raguel && Gabriel
A lakosztályomhoz tartozó terebélyes erkélyen várakozom. Nem viselek sem vértet, sem fegyvert. Az idő múlásával egyre ritkábban látni így. Szinte Soha. Stamiel nem rég jelentett és távozott, leghűségesebb katonám. Mintha láttam volna a szemein, hogy bár nem szólt, ő is megjegyezte magának a viseletet. Illetve a nem-viseletet. És mint az iphraemem, meg is érti. Ma éjjel különleges vendéget várok, akit megtisztelek azzal, hogy nem hadvezérként, hanem testvérként állok elé. Drága húgom. Én utolsó reményem. A szent célért vívott harcban, minden ark-testvérem elvesztésével meghalt bennem egy kis darab és minden kimúló darabbal elvakultabb lettem. Ez az én keresztem, de Atyánkért bármeddig hajlandó vagyok elmenni. Így vagy úgy, de mindegyikőnket megviselt az eltűnése. Mihály úgy gondolhatja, hogy engem a leginkább és ezért fordultam ki magamból. De ez nem így van. Én vagyok az egyetlen, aki még emlékszik a szent és örök szabályra: az Atya tökéletes. Ő nem változik. Így egyetlen oka van, hogy elhagyott minket. Azt pedig gyökerestől fogom kiirtani. Érte. Bár Raguel kiszabadítása napján nem kommunikáltunk túl sokat, mostanra ő is tisztában van az angyalok helyzetével. Érzem, hogy szélsőségesnek tart. De vajon szeret még? Az hamarosan kiderül.
Mindössze két-két őr áll a szobám kétszárnyú ajtajának innenső és túlsó oldalán. Minden porcikám üvölt azellen, hogy megbízzak a húgomban, mégis így cselekszek. Ha vele szemben nem tudom legyőzni a lassan mániává váló bizalmatlanságom, s tárt karokkal fogadni őt, akkor kiben bízhatnék? Mindketten érdemlünk egy esélyt.
Raguel, szükségem van rád. Nem is tudod mennyire.
Sejtem az érzéseit. Ismerem a néhai békéjét. Jól tudom, hogy előbb-utóbb Mihály karjaiban kötött volna ki. Magához csábította volna, őt is ellenem fordítva. De hol volt Mihály, amikor néhány hete tűzbe mentünk a húgunkért? Hol volt? Mert én ott voltam. Ígyhát egy átimádkozott nappal és éjszaka után, Raguelért küldettem. Meghívtam Las Vegas városába. Nem úgy, ahogy bárkit idevonszolnék, gondolkodási időt sem hagyva az alanynak a dolgok esetleges kimenetelének a megfontolására. Ő kivételt képez. Minden alól. Egy teljes napja küldettem hozzá egy angyalt a meghívómmal. Most pedig, éjfél magasságában a csillagos ég alatt állva várom őt. Lehunyom a szemeim és lassan mélyet sóhajtok, amikor megérzem a nem túl távoli folyosón a közeledő jelenlétét. Két angyalom kíséri. Érzek még valakit, de őt az ajtó előtt tartják. Felhős és viharos az éjszaka, csak a székhelyem körül tiszta az ég. Én akartam így. Ő is szereti a csillagokat.
- Drága húgom. - Fújom ki hallható megkönnyebbüléssel az orrom alatt, amikor néhány méterrel mögöttem kilép az erkélyre. Csak remélhettem, hogy eljön. Egyedül, ahogy kértem. Felé fordulok és előbb egy halvány, kimért, mondhatni hivatalos mosollyal köszöntöm. Majd gátlásaim és a testvéreim iránt érzett ellenszenvem félretéve hozzásétálok, és ha hagyja szorosan magamhoz ölelem.

Vendég
WHISPERING AMEN



Szer. Május 03, 2017 6:49 pm írtam neked utoljára


***

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Erkély
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: