• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
SzerzőÜzenet

Ashtaroth
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar

•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Ápr. 27, 2017 4:53 pm írtam neked utoljára





Gratulálunk elfogadva
az oldal tagja lettél

Kedves Saiva!
Nagyon érdekes karaktert hoztál elénk, már csak származásából fakadóan is különleges! A modellt is szeretem, és látom, hogy már mindent szépen ki is díszítettél a jó kis gifjeivel! *q* A történeted tragikus, de hát a démonok ott szeretnek átvágni másokat, ahol csak lehet, így nem volt túl meglepő, hogy milyen eredménnyel zárult az alku. Very Happy Kíváncsi vagyok.. vajh meg van-e még a gyűrű? Very Happy De ez már csak a magam tudás szomja.
Foglalj arcot, rangot és irány démonkodni. Wink





Hell or Heaven vezetősége


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Saiva
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Démon
☩ Posztok :
9
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Cara Delevingne
☩ Pokol vagy menny? :
Egyértelműen Pokol


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Ápr. 27, 2017 3:32 pm írtam neked utoljára


Saiva
I wanna break you
I wanna throw you to the hounds
Cara Delevingne
Démon
saját
-
-
Maja Birodalom

Személyes adatok

Véleményem az emberekről: Érdekes teremtmények, ugyanakkor hihetetlenül szánalmasak. Azt hiszik övék a világ, és azt tehetnek vele, amit csak akarnak... Az egyetlen pozitívumuk, hogy lehet őket kínozni, és túl ostobák, hogy visszautasítsanak egy jó ajánlatot.


Porhüvelyem neve: Emlékeznem kellene rá?

Mióta élsz?: Túl régóta.

Gabriel vagy mihály?: Nincs közöm hozzájuk, és igyekszem ehhez tartani magam.

Vélemény a természetfelettiről?: Már démonná válásom előtt is hittem a létezésükben. A kultúrám részei voltak istenek formájában, akiknek nagy áldozatokat mutattam be, hogy elnyerjem kegyelmüket, éltessem őket. Végül én magam is egy lettem közülük, csak nem épp abban a formában, ahogy azt emberként gondoltam volna.

Város: Itt is, ott is

Család: Erről nincs mit mondanom.

Beosztásod: -

Szakadár infó: -

lol
Vee
egy ideje
Képességem


Ugyanazt tudom, amit a többi démon. Az már más kérdés, hogy hol is tartok mágia terén... Koromból kifolyólag már bőven a haladó szintet taposom, s lassan már profinak mondhatom magam. Természetesen ehhez is kell még bizonyos idő - de mint tudjuk, mindig azok járnak jól, akik türelmesek.




.
Ezt a történetet vérrel írják
- Tehát meséljek magamról? Biztosan szeretnéd hallani az egészet? - kérdeztem beszélgetőpartneremtől, aki ez esetben egy meglett férfi volt, ócska családi élettel. Üzletet kötöttünk még egy évtizede, így sikerült a vállalatát fellendítenie; csak épp a magánügyeit nem tudta rendbeszedni. Eredetileg azért látogattam meg, hogy behajtsam rajta az adósságát, de kissé máshogy alakult a helyzet.
Mivel látszólag nem nagyon mutatott ellenkezést, nem húztam tovább az időt, belefogtam a történet közepébe.

Amikor meghallod a nevem, furcsa gondolatok kezdenek keringeni a fejedben. Kérdések, amikre csak a nagyon kiváltságosak kaphatnak választ: Ki ez a nő? Mégis mit akar tőlem? Miért néz ki így?
Ezek mind olyan hétköznapinak hangzanak, nem igaz? Senki se kíváncsi a fontos részletekre, az emberek mindig csak az alap információkat akarják tudni. A túléléshez szükséges dolgokat, mint például a korábban említettek. Na de ha tényleg tudni akarod, hogy ki a fene az a Saiva, és milyen céllal van itt, miért nem hallgatod inkább végig ahelyett, hogy rögtön elfutsz?

A partnerem azonban nem futott. Csak csendben üldögélt, figyelt minden szavamra, ellenben a korábbiakkal. Eddig akárkivel ismerkedtem, mindegyikük félbeszakított, és inkább magáról kezdett hadoválni. Nem mintha kíváncsi lettem volna bármelyikükre is, csupán játékból avattam be őket a kis titkaimba.

Az egész szentélyt belengte a frissen ontott vér szaga. Az emberek örvendeztek, ünnepelték isteneiket, miközben a kiválasztottak hasfalát lassan átszakította egy-egy obszidián penge. Ők ezt megtiszteltetésnek vélték, s örömmel áldozták fel életüket a nagyobb cél érdekében. Kegyetlen halált vállaltak magukra, s ennél már csak az volt szörnyűbb, amikor a még dobogó szívüket tépték ki a mellkasukból.
Népem e két módszert alkalmazta a legtöbbször, halandó létem során nem egy ilyen rituálét voltam kénytelen végignézni. Sötét korszakunk volt ez, amely évezredeken át végigkísért bennünket, mielőtt birodalmunk végleg elpusztult - hátrahagyva egy hatalmas örökséget az emberiségnek. Én ugyan nem értettem egyet saját fajtám legyilkolásával, mégis fejet hajtottam a papok akarata előtt. Ebben a kultúrában nőttem fel, csak ezt a hitvilágot ismertem, mégse tudtam teljesen elfogadni. Számomra brutális, felesleges népirtásnak tűnt, semmi többnek.
Annál is rosszabb volt, amikor megtudtam, ki lesz a következő, akit felajánlanak a felsőbb hatalomnak: hitvesemet, a férfit, akinél jobb harcost nem ismertem - mostanra pedig már a nevére sem emlékszem. Ő természetesen gondolkodás nélkül borult térdre a templom lépcsőin, s még az azelőtti éjjel megnyugtatott, hogy ezek után jobb helyre fog kerülni, és kegyelmet kap az Égben. Én bolond hittem neki annak ellenére, hogy tudtam mekkora szenvedés vár rá.

- Tudod, nagyon emlékeztetsz Rá. Neki is ilyen szép állvonala volt, habár a tiédnél valamivel csontosabb, ha jól emlékszem. Ő jobban hasonlított egy brutális harcosra, mint te... Az én koromban te valami bénácska földművelő lettél volna. - sóhajtottam - Ne legyél így elkenődve, nem mindenkiből lehet hős. Ha egy kicsivel több izmod lenne, talán volna némi esélyed...

Napokig imádkoztam, hogy visszakaphassam, amit elvettek tőlem. Könyörögtem az istenekhez, hogy hozzák vissza az élők sorába Atka-t, de nem hallgatták meg a szavaimat. Gyászom lassan dühvé alakult, s az égiek ellen fordultam. Többé nem voltam hajlandó megjelenni egy szertartáson sem, s ahogy csak tudtam, átkoztam minden lelket, aki az ő nevüket dicsérte. Más módot próbáltam találni, hogy visszahozhassam kedvesem, mígnem egy esős délután végre megtaláltam, amit kerestem. Pontosabban ő lelt rám, s egy olyan ajánlatot tett, amit képtelen voltam visszautasítani. Alkut kötöttem egy alvilágival, s ezt egy cseppet se bántam meg. A szerelem nem ismer akadályt, megbolondítja az embereket és olyan tettekre veszi rá őket, amelyek valódi súlyát csak később érzik meg.
Tíz évig járhattam még a Földet, a lelkemért cserébe pedig újra karjaim közé zárhattam az imádott férfit. Legalább is annak mását, hála egy gyűrűnek, amely különleges hatalommal bírt. Képes volt szívem választottját láttatni velem, amikor újdonsült férjemre tekintettem. Oly sokáig éltem eme bűvöletben, hogy el is feledkeztem a szemem elé táruló kép hamisságáról. Egy ideig választottam elviselte, hogy nem saját nevén szólítottam, s nem önmagáért szerettem, azonban egy nap haraggal a szívében fordult hozzám, s meggyűlölt, amiért egy másik embernek hittem mindvégig. Erre számítottam a legkevésbé, arról már nem is beszélve, hogy mérgében, teljesen váratlanul megtámadott. Hiába próbáltam megértetni vele a helyzetemet, ő mindvégig ellenkezett. Kiabált velem, de időm se volt megijedni, mivel elvonta a figyelmem egy éles tőr, amely hirtelen a torkomhoz szorult.

- Miért nézel így rám? Meg kellett valahogy védenem magam! Te a helyemben mit tettél volna? Hagynád, hogy csak úgy megöljön a feleséged?
Mivel nem érkezett válasz, valamivel halkabban szólaltam meg ismét, jobbomat végigfuttatva egyenes hajtincseimen.
- Igaz, találhattam volna jobb megoldást. Abban a pillanatban viszont csak ezt az egy utat láttam magam előtt. Ne haragudj, hogy kiabáltam, nem akartalak megijeszteni.

Könnyáztatta arcomat néhány apró vércsepp díszítette. Kezemből lassan kihullott a gyilkos fegyver, s hangos csörömpöléssel ért földet. Csak ekkor értettem meg igazán: nem szabad alkudozni a sötét erőkkel. Mindig találnak egy kibúvót, amivel könnyen belerondítanak a valóra vált kívánságokba. Lehet ez egy jelentéktelen hiba, vagy akár egy világméretű katasztrófa is, és a hibás mindig az lesz, aki hajlandó volt belemenni az üzletbe.

- A következő tíz év volt a történetem legunalmasabb része, így azt nem is fogom neked kifejteni. Elég, ha annyit tudsz, hogy elég sokat kellett bujkálnom, mielőtt elért a kegyelmet nyújtó halál. Ami viszont ezután történt, azt nevezhetném életem legjobb időszakának... - vigyorogtam társamra, aki még mindig nem tudott szóhoz jutni. Bizonyára ledöbbentette ez a rengeteg újdonság.

Így váltam azzá, ami mai napig is vagyok. Ezt az utat jártam végig, mielőtt Saiva lettem, a démon, akit a maják az alvilágiak egyikeként tiszteltek, újjászületésétől fogva. Az idő elteltével megtanultam néhány hasznos trükköt, amik segítségével sikerült meggyőznöm a tudatlan népet isteni valómról. Pedig ha tudták volna, valójában mivel is állnak szemben, nem lettek volna olyan boldogok a jelenlétemtől.

- Na látod, ezért is szoktam mások előtt „furcsa” öltözetben megjelenni. Ez számomra olyan, mint másoknak a tetoválás, „nyílt sebet” képvisel. Egy fontos eseményt a múltamból, amit nem akarok elfelejteni. - vállat vontam - De persze a kedvedért emberibb külsőt öltöttem magamra, hogy könnyebben kedvet kaphass a csevegéshez. Ráadásul így könnyebben elvegyülhetek, ami sose jelent hátrányt, ha a ti világotokban kívánok időzni.
Hiába mosolyogtam rá, ő nem viszonozta azt. Üveges szemekkel bámulta arcomnak ugyanazon pontját, már egész hosszú ideje. Kissé lelombozónak találtam, hiszen mindvégig izgalmas dolgokról meséltem neki, ráadásul színes hangvétellel, hogy még csak véletlenül se unja meg.
- Úgy látom, összezavarodtál. Szegénykém! Te aztán csúnyán elvesztetted a fejedet... - alsó ajkamat lebiggyesztve emeltem kezem a férfi vállára, mire nyakáról lassan lebillent az említett testrész, s tompa koppanással hullott a földre.
Szám szélére egy apró mosoly húzódott, ahogy körbepillantottam az üres bárban, s lassan belekortyoltam poharam tartalmába. Valami oknál fogva mindig kellemesebb zamata van az italnak, ha vérrel fűszerezik.

 
Saiva
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: