• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
SzerzőÜzenet

Natasya Alaskeevich
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
78
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Pént. Jún. 09, 2017 9:41 pm írtam neked utoljára


Unsuccessful mission
Regret is for suckaz
Újra csak dacos dühösséggel tekintek rá. Kezeimet csípőmre simítom, s úgy tekintek fel a plafonra, mint aki nem hisz a két szép fülének. Valójában nem hiszek. Legszívesebben megfordulnék és itt hagynám. Jah, hogy ehhez mellé kellene mennem? Az más.
Viszont, amit mondd nekem… Az mind oly… Ki lehet ő?
- Lehet, hogy tudod, hogy miket hajtottam végre. Lehet, hogy tudod, hogy mi a múltam, ki gyereke vagy, vagy kié nem. Hogy merre jártam, de rólam – mutatóujjal bökök magamra, s ezzel a szívemre is. Vigyora újra csak felbosszant, de most nem és nem fogom engedni, hogy eluralkodjon rajtam. Mégis, hogy tudja, hogy miket tettem. Valljuk be ez egy perverz kukkoló. Ki az, aki egy 10 éves kislányt követ és kiles? Felettébb furcsa, nem igaz? – semmit sem tudsz! A lelkemről, a szívemről fogalmad nincs és nem is lesz.
Mindazonáltal újra elkap az idegesség, hisz az az első küldetésem volt. Annyira izgultam, annyira féltem, hogy el fogom rontani az egészet, és nem. Ott álltam a gyémántkirakású órával a kezemben és remegve mertem csak rátekinteni.
Azóta eltelt pár év és pár más rabláson is túl vagyok már. Ma már nem hatnak meg az értékek látványa. Sőt. Ma már biztos, hogy pár kövecskét eltennék magamnak rosszabb időkre. És ő ezeket mégis tudja. Creepy.
- Büntetés? – kérdezek vissza, szemöldökömet felvonva. – Biztos teljesen megérdemelted – tekintek lefelé meresztett tekintettel, megjegyzésemet csak magamhoz intézve. Upsz, hogy ő is hallotta? Hát nah, ami a szívemen, az a számon, ha „ismer” akkor pontosan tudja, hogy nem rejtem véka alá érzéseimet.
- Uh, csak a háború előtt születtél? – pislogok nagyokat meglepve. Azt hittem, hogy ennél azért idősebb. Upsz, vagy tényleg nem ismer? Hisz számomra az emlékezet előtti idő a háború előtti idő. Amikor még minden teljesen más volt, amikor az emberiség még vak volt és nem látta, hogy milyen világban élnek is. Mondjuk furcsa lehetett, el sem tudnám szárnyasok és fekete szeműek nélkül képzelni a világunkat.
- Miért kellene menekülném? Egyrészt, mit érnék el azzal, ha menekülnék? – vonom fel kérdőn egyik szemöldökömet és kezemet keresztbe fonom mellkasom előtt. – Először is: a kijárat mögötted van, szóval ha csak nem találok valami hirtelent, amivel meg tudlak lepni, kizárt, hogy eltereljem a figyelmed. No meg ha még meg is tudnám tenni, mégis meddig jutnék előled? – kérdő tekitnetem továbbra is rá meresztem. Igaz azt már nem kötöm az orrára, hogy valóban miként is próbálom megoldani  majd eme helyzetemet. De nem aggódok. Nagyobb slamasztikából is kimásztam már.
- Pf – röhögök fel enyhe gúnnyal hangomban felvetésén. – Te? Tökéletes? És jó? Még ha a legjobb barátok lennénk se mondanék ilyeneket Rád – emelem ki az utolsó mondatomat, biztosítva arról, hogy még akkor sem kedvelném annyira, hogy ilyeneket mondanék. Amúgy is ritkán teszem meg, legfeljebb egy angyalért tenném, de az nem ő. Amúgy sem tudom, hogy ki ő. Még.
Bár sejtem. Angyalok nem tudják szemüket elfeketíteni, nem?
- És akkor mégis mit akarsz tőlem? Mh? Nem akarsz megölni, nem ártasz nekem, pedig megtehetnéd. Habár, minél többet bizonygatod mily hatalmad van annál kétségbeesettnek tűnik, nem gondolod? Nem, ebbe szerintem nem gondolsz bele, nem baj. Végül is… Nem hangzik humbugnak az egész – forgatom meg enyhén a szemeimet.
- Tudhatom, hogy milyen őrült elméd van? Vagy mik a fétiseid? – ráncolom össze  homlokomat, mintha tényleg teljesen idióta lenne. – Habár ez az egész annyira, de annyira egyedi lenne, hogy Wow! Még sose próbáltam. Ne próbálkozz rajtam ilyen trükkökkel, mert nem működnek – rázom meg a fejemet, még akkor is ha épp az imént bizonyította, hogy nem ember.
De csak ennyit tett.
- Oh, te ilyen cuki kis démoncika vagy? – olvad el pillantásom egy pillanat erejéig, de csak addig, amíg a különös feszültség vissza nem költözik az elmémbe, átvéve felette a hatalmam. Nem értem, hisz oly könnyedén el tudom rejteni valódi érzéseim. Már amikor akarom.
- S mégis miért jó, hogy kínzásom közbe elvonják a figyelmem? A kínzás lényege nem az lenne, hogy minden egyes pillanatára emlékezzek? A francba már Tasy… - szidom le magamat, letekintve bakkancsom csinos kis orrára. – Miért adsz ötleteket másoknak? – emelem fel hirtelen tekintetem, ahogy elmennék mellette, de végül csak ott maradok és hallgatom szavait. A feszültség nőttön csak nő bennem. Nagy levegőt veszek, ám csak lassan fújom ki.
A családom emlegetése érzékeny téma, hát még Robo… Újabb kortyot iszok a kávéból, s érzem, hogy kezdek lenyugodni. Jah, NEM!
- Robo tud magára vigyázni – fintorgok rá, tán kissé idegesebb hangon. – S amúgy is a magadfajtádat keresztbe nyeli le, esélyed sem lenne ártani neki – misztifikálom túl alakját, tán a kelleténél jobban. De hát, ő az én kis bátyuskám, azokat meg túlbecsülik nem? – És veled mi van? Miért akarod, hogy Ennyire megtegyek valamit, valakiért, mh? – húzom össze enyhén szemöldökömet, s próbálok felállni a helyemről. Valahogy frusztrál a tudat, hogy én ülők, ő meg áll. Oly fenyegető. S amúgy is, valami miatt rohangálhatnékom támad.

Belial
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Posztok :
12
☩ Rang :
Démon-lord
☩ Play by :
Ian Somerhalder
☩ Pokol vagy menny? :
Pokol


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Jún. 06, 2017 7:47 pm írtam neked utoljára





To Natasya

A sorsodat én irányítom


Érzem rajta, hogy a szavaim elérték a hatást amire vágytam. Hallgatom a szívverését, ami minden egyes kiejtett betű után gyorsabban ver és az aura ami körül veszi más, mint amilyen nyugodt állapotban. Háhh, nagyon, nagyon örülök neki, hogy ilyen könnyedén sikerült felhúznom, s ezt nem titkolja az arcom.
- Semmit nem tudok? Kedvesem... akkor mondd már el nekem, hogyan jutottam ilyen információkhoz? Minden lépésedről tudok, minden egyes küldetésedről. Meséljek neked a legelső küldetésedről esetleg? Egyre nagyobb és nagyobb a vigyor az arcomon. Egyhamar sikerült az elméjébe belátni és átvenni az irányítást. Sikerült összezavarni és ez a legjobb. Mulatságos látványt nyújt ez a leányzó, igazi játékszer.
- Emlékszel még arra az estére? 10 évesen? Amikor azt a megbízást kaptad, hogy el kell lopnod egy öreg fószer értékes óráját? Jaj, de kis izgatott voltál akkor. Látnod kellett volna magad, amint ott állsz az órával a kezedben. Olyan aranyos volt, jaj istenem még az emlékétől is elolvadok. Kacsintok rá már fülig érő vigyorral és még mellé megengedek magamnak egy kissé hátborzongató kacajt is. Süket duma az, hogy egy ember nem lehet érdekes. Ó, dehogynem. Főleg egy ilyen halandó, mint ez itt előttem. A játék az elméjével és ahogy kiül az érzelem az arcára, mert nem tudja eltitkolni, egyszerűen csodálatos időtöltés. Lehet, hogy el kéne őt vinnem magammal ölebnek. Biztosan jól állna rajta a nyakörv...
- Ne rázd a fejed, jól láttad amit láttál. Az én szemem igazi valója. Büntetésként kaptam, amit magamon viselek örök időre. Egy újabb hazugság, a hazugságok hátán. Persze profin csinálom így semmi nem látszik kívülről. Még el is komolyodok egy pillanatra, és behunyom a szemeimet, mintha visszaemlékeznék valamire.
- Eltaláltad! Tíz pont Tasynak! Legalább a korommal így tisztában vagy. Nem is emlékszem már teljesen, hogy mi történt akkor, amikor Lucifer megalkotott. Biztos minden angyal pezsgőt bontott és megünnepelte azt, hogy maga a tökéletesség megszületett. Mindig is tudtam magamról, hogy a lovasok közül én vagyok a legjobb. Mammonka pedig csak hiszi, hogy utolérheti a bátyát. Engem nem lehet utolérni, mindig is az árnyékomban fog mindenki maradni.
- Miért talán nem az vagy? Itt áll előtted egy közülük és nem is próbálsz menekülni? Döntöm oldalra a fejemet és úgy kérdezem ezt tőle, miközben már el is kezdtem az illúzió keltést. Egyszerű feladat átvágni a látását, minden alsóbb rendű démon megtudja. Ja, nem. Hiszen csak én vagyok ilyen menő.
- Ha más környezetbe lennénk kedvesem, akkor nem is ilyen témáról beszélgetnénk, hanem beülnék egy szép, barátságos kávézóba és hallgatnám, ahogyan áradozol arról, hogy milyen jó ember és tökéletes vagyok. Felkuncogok s beletúrok a hajamba, hogy a kék íriszeimmel teljesen végigtudjam mérni a nőt, a bokájától egészen az arcáig. Hát igen, jó bőr ezt el kell ismerni. De hát nem szokásom az ágyamba vinni a szolga jelöltjeimet. Annyira bénának tűnnék.
- Igen, teljesen normális ha gyanakszol. De mint mondtam, ha megakartalak volna ölni, akkor egy csettintéssel porrá tudtalak volna égetni. Mint láttad elég nagy a hatalmam, hogy ne legyen probléma nekem egy gyenge, összetört kislány. Vonom meg a vállamat lustán. Ezzel az a célom, hogy még jobban nyomatékosítsam benne azt, hogy itt nincs mit tenni, azt kell csinálnia amint mondok, mert ha nem akkor hamar elveszhetem a türelmemet.
- Miért lenne ez kamu duma? Akkor szerinted csak úgy kiszámoltam egy mondókával egy embert, hogy kinek adjam be ezt, mert nekem ez szórakozás? Hidd el, lenne jobb dolgom a bébicsőszködésednél. Mondom ezt már egy kicsit barátságtalanabbul, majd lepillantok a lábára, ami egy újabb dobozba ütközik bele. Erre csak megrázom a fejemet és sóhajtok. Ezek az emberek... elég defektes teremtmények mit ne mondjak.
- Továbbra is leperegnek rólam a szavaid. Ezzel csak bókolsz nekem. Teljesen reménytelen ez a sértegetés. Vágtak már hozzám sokkal rosszabb és rosszabb jelzőket.
- S ezt honnan veszed? Egy ember átvágása nagyon könnyű művelet és nem sok erő kell hozzá. Lehet, hogy én is csak egy illúzió vagyok. Közben pedig kínoznak azzal, hogy elhitetik veled, hogy szabad vagy. Lehet, hogy rossz embertől loptál? Ki tudja? Továbbra is mondom neki a hazugságokat s emellett ki van engedve az energiám is, hogy még jobban egy időzített bombává váljon, hogy kikeljen önmagából. Mert ha valakit elborítanak az érzelmek, akkor könnyedén kimondhat olyanokat, amiket nem akart.
- Honnan tudod, hogy nem ez volt az, amit megakartam tudni a szüleiddel kapcsolatban? S mi van a barátoddal? A félvérrel? Az ő biztonsága érdekében, mit tennél meg?






[/b]

Natasya Alaskeevich
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
78
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Pént. Jún. 02, 2017 6:05 pm írtam neked utoljára


Unsuccessful mission
Regret is for suckaz
Szavai úgy szúrják át lelkem minden egyes rezdülését, mint a kés a vajt tenné. Minden egyes szava után merő utálatot érzek – pedig ez nálam ritka. Családomról, annak állapotáról nem mesélek senkinek, nem véletlenül. Eddig komolytalannak álcázott arcvonásaim hirtelen fagynak meg és változtatják át mimikámat valami komollyá. Valami olyasmivé, melyet nem szeretek magamon hordani. Szemöldökeimet összeráncolva emelem meg mindkét kezemet, hogy behajlított könyökkel mindkét mancsommal rá tudjak mutatni.
- Tudod mit? Igazából semmit sem tudsz rólam, szóval jól tennél, ha nem Te mondanád meg, hogy milyen az életem. Elhagytak és? Lett más családom. Vér szerinti rokonaim ennyit értek, és akkor mi van? – kezdek bele először nyugodtan, majd úgy válok egyre idegessé és idegessé. – És tudod mit? Nem, nem szánalmas az amit csinálok, mert én legalább próbálok megélni ebbe a rohadt világba – mutatok a végén magamra, majd idegesen engedem le mindkét kezemet, ökölbe szorítva azokat. Lerágott körmöm a húsomba váj, de most még ez sem érdekel túlzottan.
Csak szavai, mimikái, kifejezései. Továbbra is csak az jár a fejembe, hogy ki lehet ő, mit keres itt. Miért tud rólam ennyit?
A sötétben a szemei azonban. Parányit megrebegnek pilláim, fejemet enyhén rázom meg. Képzelődtem volna? Nem, az nem lehet, hogy jól láttam, nem szemei nem sötétedhettek el. Mégis a képzelt látásom és a szavai valahogy fenyegetően hatnak rám.
- Öhm, te még az emlékezet előtti időkből származol? Hahó! – intek kezemmel, a szemem előtt végig, nem ez a valóság, vagyis annak tűnik. – A „természetfeletti” teljesen természetes, főleg ha erről a városról beszélünk. De… tényleg ilyen ostobának próbálsz beállítani? – és még folytatnám is tovább értetlenül pislogva rá, ha a fény a felünk felett nem kezdene el pislákolni. A tárgyak körülöttünk pedig elemelkednek a talajtól. Még a termosz is megpróbál kiszökni a kezem közül. Hirtelen némulok és átadom magam a látványnak.
- Wow! – kiáltok fel hangosan hatalmas vigyorral az képemen, mintha az elmúlt pár percek meg sem történtek volna. Aztán eszembe villan, hogy de megtörténtek. – Már környezetbe, ezért a trükkért teljesen, de teljesen oda lennék – emelem fel kezemet, két bókolásom között, hogy nyomatékosítsam benne, mennyire is oda voltam ezért. Aztán csak megköszörülöm a torkomat, mert ezt összepárosítva azzal amit az imént láttam, nos… Azt hiszem, hogy nagy bajban vagyok.
- Mh, nem teljesen értem a logikádat. Előbb hozol nekem egy adag kávét, hogy elaltasd a gyanúmat, most meg azt mondod, hogy az a teljesen normális, ha gyanakszom? – hajolok kissé előrébb, de azért tartva közöttünk a jó pár lépés távolságot. Nem árt az. – Ezt valahogy nem értem – rázom meg a fejemet. Vagy ez is csak egy ócska trükk, hogy összezavarja elmémet. Oh kisapám, ez nem fog nálam menni. Ehhez hamarabb kellett volna felkelned. Kiszolgáltatott helyzetemet csak elengedem fülem mellett. Tán meg tudnám magam védeni, ha nagyon akarnám.
- Jah kifürkészhetetlenek – forgatom meg szemeimet s felállására egy kósza lépést teszek hátra. Egy újabb adag ládának ütközök neki. No sebaj. Ha gyors vagyok képes leszek elfutni mellette a kijárathoz. – Ezt a kamu dumát végképp nem veszem be – ráncolom homlokomat és ingatom meg a fejemet, mint egy jó szakmabeli kritikus. Mániákus hazudozó vagyok, tudom, hogy csinálják ezt a profik.
- Ne áltasd magad egy beképzelt tuskó vagyok – sértegetem tovább is, ezzel kiadva magamból a lassan felgyülemlett feszültséget. Nem tehetek róla, valamiért… valamiért teljesen kicsinál ez a gondolataival, a viselkedésével a szavaival.
- Az örökkévalóságig erre senki sem képes – vagy mégis? – mindenki ereje véges, így az angyaloké is. Nem tudják örökké megvakítani szemem világát… - érvelek, habár ebbe még bele sem gondoltam. Vajon képesek lennének? Vajon tényleg csak álmodnék, és ha felkelnék teljesen más világ tárulna a szemem elé? Aliyahtól ezt meg kell tudnom.
Lényegtelen az egész, mert hamar indulóra fogom, de előbb valami esztelen viselkedés miatt leteszem mellé életmentő kávémat.
Amiért persze visszamegyek. Ő pedig karomnál megfogva ránt vissza és ültet le némi morgolódás közbe, ahol az előbb ült. Kezeimmel megszorítom a doboz szélét. Szédülésem itt lesz úrrá rajtam, ajkaimat enyhén megnyalom a kávé után ácsingózva. Érdekes ötlettel rukkol elő.
Nevetés kaparja torkokmat ami halkan ki is tör belőlem. Dacosan pillantok fel rá, tán kissé gyűlöletben forognak íriszeim.
- Semmire  – vigyorodok rá őszintén. Nem ismer, talán tud rólam ezt-azt, de nem ismer. Mert nem tudja, hogy nekem mennyire nincs szükségem arra a két emberre. – Semmit nem tudsz rólam és semmire nem fogsz tudni rávenni, bármi is légy te – közlöm vele vérfagyasztó hangon, majd lecsavarva a termosz tetejét iszok bele. Immár ugyan mindegy, hogy van-e benne valami. Ha nem iszom a vérnyomásom lassan egy hüllőjével lesz hasonlítható.

Belial
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Posztok :
12
☩ Rang :
Démon-lord
☩ Play by :
Ian Somerhalder
☩ Pokol vagy menny? :
Pokol


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Pént. Jún. 02, 2017 11:04 am írtam neked utoljára





To Natasya

A sorsodat én irányítom


Látom az arcvonásait, a szemeinek a játékát. Próbál rajtam kiigazodni, a bizalmamba férkőzni és kiismerni. Háhh, kedvesem még én sem vagyok azzal tisztában, hogy mit csinálok nemhogy más. Nem tudom, hogy akkor mit tennék ha néhány napra eldobnám a tervező, számító énemet és a jól megtervezett lépéseimet a kukába dobnám és teljesen átadnám magam az indulataimnak s csak arra koncentrálnék, hogy minél több és több életet oltsak ki. De hát tudom, hogy ez egyhamar az életembe kerülne, szóval egy biztos, én nem fogok megváltozni.
- Nem-e? Szívem, hát nem fájdalmas élet az, ha egy gyermek nem ismeri az apját és az anyja pedig már kiskorában elhagyja? S nem szánalmas, ha az utcára kerül és kincsvadászatból keresi a kenyerét. De a legrosszabb, hogy még el is hiszed, hogy a te életed nem szánalmas és fájdalmas. Talán a gúnyos kacajom még hangosabb, mint az eddigiek voltak. Mondtam, hogy mindent tudok rólad, kicsikém. A démonjaim folyamatosan megfigyeltek és jelentettek nekem, hogy a megfelelő időpontokban kitudjam a megszerzett tudást használni. Érzem, hogy pattanásig feszülnek az idegei, ez pedig természetesen miattam van. Nincs köze már a hajós incidenshez. A jelenlétem akaratlanul is hatással van az emberek érzelmeire, s mi lenne akkor ha kiengedném? Rátudnám venni vajon, hogy törje el a saját lábát, vagy esetleg ugorjon bele egy körfűrészbe? Hm, hm. Csábító, csábító. De nem, még szükségem van rá. Vagyis, a lelkére.
- Én nem becsülök le senkit sem. Botor dolog lenne. Még a legkisebb porszem is tud veszélyt jelenteni egy emberre. Persze idő kell hozzá, ezért az erősebbik félnek ott a lehetőség, hogy gyökerestől pusztítsa el a gyengébbet. Villan meg a szemem, s egy másodpercre a démoni szemeimet láthatta ha jól figyelt az arcomra.
- Blöffölnék? Biztos vagy te abban? Miért hazudnék ilyet? A mai időkben nem jó dolog nyíltan kijelenteni azt, hogy nem ember vagy. Nem igaz?
- De ha azt hiszed, hogy blöffölök akkor tarthatok neked egy kis bemutatót. Amint kimondtam az utolsó szót, a raktárépületben a lámpák pislákolni kezdnek s a dobozok pedig a levegőbe emelkednek. Az én testem nem mozdul csak továbbra is az egyik kezem zsebre dugva, míg a másikkal tartom a számnál a cigit. A teremben hirtelen minden a helyére kerül, mintha csak egy illúziót látott volna a lány.
- Akkor lennél a hülye, ha nem gyanakodnál. Természetes dolog az, ha nem bízol bennem. Ha a te helyzetebe lennék és én lennék olyan kiszolgáltatott, mint te akkor én se bíznék magamban. S már megint a megszokott mosolyommal tekintek rá és a szavaimmal megpróbálom még jobban a tudatára adni, hogy teljesen tehetetlen és azt csinálok vele amit csak akarok.
- Honnan veszed? Isten útjai kifürkészhetetlenek. Nem lehet tudni, hogy mit és mikor akar csinálni. Vonok vállat, s feltápászkodok arról a dobozról. Rendesen fáj kimondani annak a baromnak a nevét, de hát muszáj vagyok, hogy meggyőző legyen a színjáték.
- Királynak király vagyok, ezt legalább eltaláltad. Forgatom meg a szemeimet kuncogva.
- S miből gondolod, hogy az a világ amiben élsz, az nem illúzió amit egy rossz útra tért angyal varázsolt elő neked, miközben minden percben csak kínoz? Én is könnyen átvágtam a szemed világát. Akkor más miért ne tehetné meg? Nézek rá a szemem sarkából, amikor mellém kerül, hogy lerakja a kávét. Úgy se fogja itt hagyni a termoszt, biztos vagyok benne. S néhány pillanat múlva pedig már megint nekem lett igazam, mert visszafordul. Szerencse, hogy emberfelettiek a reflexeim így eltudom őt kapni.
- Komolyan mondom, hogy több baj van veled, mint egy csecsemővel. Morgok egyet, majd oda ültetem ahol én ültem az előbb.
- Árulj el nekem valamit, Natasya. Mire lennél képes azért, hogy újra láthasd a szüleidet? Mit adnál azért, hogy többet ne hagyjanak el?






Natasya Alaskeevich
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
78
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Máj. 02, 2017 8:46 pm írtam neked utoljára


Unsuccessful mission
Regret is for suckaz

Szemeim egyre szűkebbek és szűkebbek lesznek. Frufrummal takart homlokomon csak úgy gyülekeznek a ráncok, lassan félve attól, hogy egy komplett keresztrejtvényt alakítok ki rajta. Ritkán érzek ilyet, főleg egy idegennel szemben. Hisz… az utcán nőttem fel, mindenkivel gyorsan megtalálom a közös hangot és a bizalmába tudok férkőzni. Megtanultam olvasni az emberek testbeszédéből, s könnyedén képes vagyok utánozni is őket.
De nem egy ilyen pocsék nap után.
- Öhm, oké? Már megbocsáss, de az életem nem szánalmas és főleg nem fájdalmas – szólok, tán a kelleténél barátságtalanabbul. De hát… mit vártok tőlem? Idejön egy idegen alak, aki lényegében semmit sem tud rólam és elkezd ítélkezni. S miért? Mert véletlenül eltalálta a gyenge pontomat: a kávét.
Figyelemmel kísérem minden apró mozdulatát, idegeim pattanásig feszültek. Talán még a hajóról való menekülésemből maradt meg az idegesség, de valamiért nem és nem akar szűnni. Ennek a manusnak lenne köze hozzá? Ugyan már, hisz ki ez?
- Na, nézd már, máris lebecsülöd a veled szemben állót? – vigyorodok el először pofátlanul. Ha lenne egy balta a kezembe, biztos hogy meglóbálnám könnyedén, de így csak egy valahonnan elővarázsolt pénzérmét dobálgatok fel és forgatok ujjaim között. – Ugyan már, te tényleg ilyen ostobának tartasz? – tekintek rá, mint egy komplett idiótára, hogy aztán nagyot sóhajtsak. – A fél perce amnéziát kapott is pontosan tudja, hogy milyen lények járnak közöttünk. Nem nehéz, meg öhm… angyalkák repkednek a fejünk felett? – vált hangom gúnyossá. De tényleg… Ki feltételezi ma már bárki is bárkiről bármikor, hogy nem tudja, hogy milyen lények vannak a világba? – Vagy! – emelem meg kezem, lekopott fekte körmű mutatóujjamat az ég felé tartva – Blöffölsz.
Mert hát ez is lehet. Miért is ne? Ki tudja, hogy milyen emberi… Oh a fenébe, ez eddig miért nem jutott még eszembe? Persze az emberek máris máshogy kezdenek el viselkedni, ha azt hiszik, hogy egy természetfelettivel állnak szembe… Ha az én eszembe jut hamarabb… pár apró trükkel kísérve…
- A fenébe… - szitkozódom lehajtott fejjel. De nem baj, ezután még bevethetem, hisz… mi tartana vissza?
Lebuktatására csak könnyedén megvonom a vállamat. Talán Dimitriv ismerőse? Ha igen, akkor az a galád miért nem figyelmeztetett előre? Vagy tán Robyt ismerné? Tán tud róla valamit? Nagyot nyelve nézek rá újra, ahogy dohányát szívja. Arcomra némi fintor kiül. Szervezetem nem a makulátlanságáról híres, de a cigaretta? Ugyan kérlek… mégis azt miként lehet…
- Áh, kényelmes állva – legyintek könnyedén, kissé meggörnyedve, elvéve a termosznyi kávéját. Bizalmam továbbra sem veri a csillagok egeket, így természetes, hogy megszimatolom a löttyöt. Persze tisztába vagyok vele, hogy a legtöbb tudatmódosító vagy méreg szagtalan… Mégis, tán van valami esélyem, hogy kiszagoljam ami szokatlan a kávéba… ha már a függője vagyok.
Hirtelen feltekintve újabb szúrós tekintettel figyelem azt a gúnyos pofát… Fú de behúznék neki.
- Szóval azt mondod, hogy teljesen természetes, hogyha egy idegen ilyeneket adogat neked? – rázom meg a termoszt – aki pontosan tudja, hogy mivel foglalkozok és… Ne is gyanakodjak? – vonom fel kérdőn egyik szemöldököm.
Rendben, kezd világossá válni: blöfföl azzal, hogy tudja ki vagyok.
Feltételezésére viszont hangos és gúnyos nevetésbe kezdek, melyet… szinte képtelen is vagyok abbahagyni.
- Wow! Ez az év vicce! – hajtom hátra a fejemet. – Aranyom én lennék az utolsó, kit Isten meg akarna menteni – ráncolom össze újra hitetlenül a szemöldökömet. Mutatóujjam újra az égnek emelem, kezeimmel körző mozdulatot teszek közbe.
Azonban akarat erőm is eddig tart. Aprót kortyolok az italból, jöjjön vele, aminek jönnie kell. Igaza van, nem biztos, hogy el tudnék menekülni előle, akkor meg…
Viszont a manus idegesít. Arcomra újra kiül a harag és a dac, miközben munkámat szapulja.
- Véletlenül nem Csezdd meg a neved, a rohadj meg ország királya? – felelem immár kissé sem kedvesen.
Na jó, én nem tudom mi folyik itt, de a helyzet kezd egyre komikusabbá válni. Újra nevetni támad kedvem.
- Említették már, hogy a háború előtt léteztek elmegyógyintézetek. Szerintem nézesd meg magad, mert a fejeddel valami iszonyat nagy gond – válaszolom nem véve be, amit sugallni akar nekem.
Annyira nem, hogy elindulva felé, leteszem mellé a termoszt… Önként, hogy itt hagyjam neki. Már indulnék is ki, ha nem gondolnám meg magam. Már ha nem jön közbe semmi és mindeme tettemet nem akadályozzák meg.
Visszafordulva kapok újra a termoszért, hogy aztán magára hagyjam az őrültet… Mennék én, ha hirtelen nem kezdene elhomályosulni látásom és enyhe szédülésbe se kezdenék. Megimbolygok hatalmas sarkaimon, s a levegőbe kapok, kapaszkodó gyanánt…
Miért nem lehet a légüres térbe kapaszkodni?
Az a fránya vérnyomás… órák óta nem ittam kávét…

Belial
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Posztok :
12
☩ Rang :
Démon-lord
☩ Play by :
Ian Somerhalder
☩ Pokol vagy menny? :
Pokol


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Máj. 01, 2017 10:58 pm írtam neked utoljára





To Natasya

A sorsodat én irányítom

Hosszas megfigyelés és megfigyeltetés gyümölcse az, hogy tudom azt mivel lehet a nőt levenni a lábáról s nem volt nehéz arra rájönni, hogy az egyik dolog az a kávé. Ennyire függő emberrel nagyon ritkán találkozok, de hát ez csak nekem jó hiszen sokkal könnyebben tudom elnyerni a bizalmát és aztán a lelkét magamnak tudni. Szeretem ha az események úgy alakulnak, ahogy én akarom és nincs arra szó, hogy mennyire imádom azt amikor én mozgatom a szálakat ennek a lánynak az életében. Ha azt akarnám, hogy meghaljon már rég megtettem volna az ehhez kellő lépéseket. Véletlenül elütötte volna egy autó és szörnyet hal... mennyire szép ezt elképzelni. Áhh, nagy a kísértés.
- Ha egy kávéval a bizalmadba férkőzök meg körülbelül néhány perc beszéd után akkor bizony tényleg az életed nagyon szánalmas és fájdalmas lehet. Sóhajtok egy nagyot drámaian, majd a zsebemben kezdek el kutakodni a cigisdobozért és kiveszek belőle egy szálat miközben le nem veszem a nőről a szememet. Kíváncsi leszek majd az arcára ha megtudja azt, hogy miattam ilyen az élete. Hogy én vagyok minden szerencsétlen dolognak az oka ami eddig történt vele. Igen, irányításmániás vagyok mindig is az voltam. Ezért is raboltam el Raguelt, hogy az én kezemben legyen a döntés joga, hogy mikor akarok háborút indítani és mikor akarom azt befejezni. Élvezetem lelem abban, hogy kivannak szolgáltatva nekem.
- Ne nevettess kérlek. Ha még szembe is akarnál velem szállni, hogy kijuss vagy ha rád támadnék, akkor biztosan meghalnál. Tudom, hogy tisztában vagy azzal, hogy mik is élnek közöttetek, emberek között. Hogy nem csak angyal létezik, hanem sok más lény. Démon, félvér, nephilim, bukott angyal. Vajon kitudod találni, hogy én ezek közül melyik fajt erősítem? Szépen lassan a félmosolyom már-már vigyorrá alakul és kíváncsi vagyok a reakciójára. Nem fogom neki lelőni azt, hogy démon vagyok. Inkább majd hazudok. Na de melyik is legyen? Angyal semmiképpen nem, ahhoz túl büszke vagyok, hogy még én azoknak a förtelmeknek adjam ki magam.
- Kedvesem, akinek vannak alvilági ismerősei annak mások élete nyílt titok. Tudom, hogy mivel foglalkozol. Szóval ne játszd nekem a hülyét. Persze azt nem kell tudnia, hogy az alvilági ismerősöket szó szerint kell érteni, hiszen ha az én kis csatlósaim nincsenek akkor lehet, hogy soha sem találok erre a védtelen lányra, akinek tönkre tehetem az életét.
- Nem akarsz leülni inkább egy kicsit? Utalok az oldalfogásra most már egy kedves mosollyal az arcomon miután átadtam neki a kávét. Majd amint megszagolja a kávét elnevetem magam rajta.
- Hidd el, nem a mérgezés módját választanám, ha elakarnálak tenni láb alól. Plusz a drogokat meg elítélem, szóval igyad csak. Szívok egy slukkot a cigibe, majd hátrébb lépek egyet-kettőt, hogy felszabadultabbul tudjon mozogni.
- De bizony van. Ő ott fent! Mutatok az égre és leülök az egyik ládára s onnan figyelem tovább. Bukott angyalnak kiadni magamat... nem is rossz ötlet.
- Ha a legjobb lennél a szakmában akkor mostanában a megbízatásaid nem fulladnának folyton kudarcba. Vonok vállat majd hanyag eleganciával igazítom meg a kabátom nyakát.
- Nem irányíthatom a sorsodat, magadnak kellet kikövezned az utat hozzám. Most láttam idejét annak, hogy megmutassam magam neked, Natasya.






Natasya Alaskeevich
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
78
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Ápr. 27, 2017 9:46 pm írtam neked utoljára


Unsuccessful mission
Regret is for suckaz

Kérdésén elgondolkozok, egy pillanatra talán át is nézek a válla felett közben. Hogy mégis hogyan? Ezernyi ötletem lenne, hogy milyen cseles trükökkel próbáltak valaha is a közelembe kerülni. Aki egy picit ismeri is az tudja: kávé, pia. Nem nehéz. De voltak próbálkozások, hogy drogok csempésztek az italomba, onnan meg már nem nehéz elvinni egy kietlen sikátorba – már ha nem lett volna egy őrző félvérem. Az is előfordult, amit épp ez a manus próbál velem játszani. Szemeit összeszűkítve láthatóan nem hiszek neki. Miért is tenném? Kicsit sem gyanús a jelenléte nincs igazam? Pont most jelenik meg? Vajon ő is természetfeletti? Angyal lenne talán? Aliyah óta másra sem tudok gondolni, minden idegen láttán, hogy vajon mely fajt képviseli.
- A bizalmamba is akarhatnál férkőzni ám! – jelentem ki határozottan még egy tétova lépést téve hátra. Magassarkú csizmámba kissé megdőlök. Karjaimat oldalra tárva nyerem vissza az egyensúlyomat. – Eloltod bennem a gyanút és úgy próbálod meg. Mert azért te sem gondolod komolyan, hogy aki ilyen helyen jár az teljesen védtelen – blöffölök neki. Mégis honnan tudná, hogy amúgy csak hírből ismerem az önvédelmet? No azért nem így van, képes vagyok én megvédeni magamat, csak hát… Tény, hogy nem oly szakszerűen, mint bármi más férfi. Nő vagyok, karmolok, rúgok, harapok.
Gúnyos hangjára csak még jobban összeszűkítem a szememet. Mindenesetre beszéltetnem kell, mert nincs erőm tovább futni egy újabb idegentől, ki tán az életem akarja. Időt kell nyernem.
- Oooh… - simítok végig egyik hajtincsemet, fejem enyhén lehajtva szavai nyomán. Pirulva mosolyodok el, ahogy újra ránézek – Azért ilyen szépeket nem kell mondanod, még nincs a kapcsolatunk abba fázisba – irulok pirulok, de amikor rájövök, hogy kivel is beszélek – kivel is? – és hogy pontosan mit mondd, visszaváltok védekezőbe – Ácsi! Ki lop el és mit?
Teszem a hülyét, persze rögtön kiderül, hogy miről van szó. Így az egész értelmet nyer, tudja, hogy mivel foglalkozom. Habár… a környéken még a leghülyébb is tudja, hogy miből keresem a „kenyerem” ami már megint napok óta nem került az „asztalomra”. Pár napja vett száraz pizzát rágcsalgattam idefele jövet. Minden vagyonom kávéra és ruhára költöttem, ami…
Oh, kávé! Kapnám is, de inkább jól irányzott mozdulattal rúgom vissza feladójának.
- Uh… - sóhajtom megkönnyebülten. – Ez közel volt… - szorítom kezem az oldalamhoz, mert hát a sok futástól és kimerültségtől természetes csak, hogy most nyilal bele. S újra közelebb lép hozzám, mire egyszerre lépek hátra egyet és előre is egyet. A fickó taszít, a kávé vonzz. Oh, Istenem, miért ily nehéz!?
Kétkedő és szúrós szemekkel kapom ki kezei közül a kávét. A termosz tetejét kinyitva szagolok bele. Próbálok bármilyen idegen szagot kiérezni rajta: mondtam már, volt hogy így próbáltak elkábítani.
- Mégis ki mondott ilyet? – jaj Tasy, hát ki más? Mindenki! Másért sem élsz, csak a kávéért! Kifigyelt volna? A biztonság kedvéért, a termoszt magamhoz ölelve lépek hátra párat. Még nem iszok bele, még bizalmatlan vagyok.
- Mint már mondtam, nekem nincs jóakaróm – felelem neki határozottan. – És még ha lenne is. És még ha azt is akarná, hogy jobban dolgozzak, ami lássuk be. A legjobb vagyok a szakmába – dőlök meg enyhén az egyik oldalra – miért csak most mutatkoztál, miért nem… Mh mondjuk a legelején? – teszem fel az újabb kereszt kérdést. – Amúgy is van segítségem – hazudom magabiztosan. Egykoron volt. Egykoron ott volt mellettem Roby, de most hol van? Hónapok óta eltűnt egy szó nélkül. Ő is…

Belial
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Posztok :
12
☩ Rang :
Démon-lord
☩ Play by :
Ian Somerhalder
☩ Pokol vagy menny? :
Pokol


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Ápr. 27, 2017 9:11 pm írtam neked utoljára





To Natasya

A sorsodat én irányítom

Próbálom minél jobban kihasználni a helyzetet, hogy kiderítsem azt, hogy mennyire elkeseredett szegény élete mert, ha nem fogja furcsállni, hogy egy vadidegen hozott neki kávét az éjszaka kellős közepén, akkor tényleg teljesen elveszett lélek és még játszadozni sem érdemes vele akkor csak egyszerűen alkut ajánlok neki, hogy a benne lévő kis energiabombán az én aláírásom legyen és akkor tudni fogja minden prédára leső vadász, hogy ő már az én tulajdonom és a lelke az én kincstáramat képezi. Hm, eltudnék vele szórakozni a Pokolban ahol szétcincálom apró darabkákra és aztán újra és újra addig a pontig, amíg teljesen elfelejti a régi emberi mivoltát, hogy a mi sorainkat erősítse újdonsült démonként.
- Szerinted, ha megakartalak volna ölni, vagy megakartalak volna erőszakolni akkor felfedtem volna magam? Nem lenne ésszerűbb, ha a hátad mögé lopóztam volna és úgy teszem meg? Nézek rá egy gúnyosnak is mondható félmosollyal miközben még mindig csökkentem a távolságot közöttünk és csak akkor állok meg amikor egy vagy két méter van csak közöttünk. Persze ha annyira véget akarnék vetni az életének nem is kellett volna hozzá megmutatnom magam, egyszerűen csak a menekülés pillanatában úgy intéztem volna a dolgokat, hogy véletlenül egy olyan banda markába fusson bele akik azt a karperecet nagyon akarják és egy szép lány már csak a plusz mellé.
- Szerintem már azzal is eltudsz lopni egy drágakövet ha bemész és énekelsz egyet a boltban, inkább odaadják csak menj az utadra. Kacsintok rá kuncogva a nőre. Igen, nem neki kellett saját magát hallgatni miközben meg volt figyelve és minden hisztinél ott lenni amikor nem sikerült neki valami. Persze az is miattam volt, de ez már más tészta.
Ahogy látom a kávé meghozta a kellő hatást és már kap is az alkalmon, hogy megigya. Persze azt a kapás szó szerint is érthetjük hiszen az a termosz "véletlenül" kicsúszott a kezéből, de ahogy látom a reflexei a helyén vannak és sikerült úgy belerúgnia, hogy hozzám repüljön az ital, én pedig elkapom azt.
- Inkább próbáljuk meg úgy, hogy odaadom a kezedbe, jó? A válaszát sem várom meg és már annyira sétálok közelebb hozzá, hogy átnyújtsam az üvegben rejlő energiasokkot.
Figyelem minden kis mozdulatát és látom, hogy a szemeivel menekülő útvonalat keres, erre pedig belül majdnem elnevetem magam. Az egyetlen kijárat az a hátam mögött van, ha ki is akarna futni akkor el kellene szöknie mellettem.
- Nem akarlak bántani, szimplán kávét hoztam. Úgy hallottam szereted. Áhh és jön az a fogós kérdés, hogy ki is vagyok én.
- Egy olyan ember aki azt szeretné, hogy a küldetéseidnek a sikerességi százaléka sokkal nagyobb legyen, mint most. Egy nagy hatalmú személy, aki sokat segíthet. Már, ha akarod.




Natasya Alaskeevich
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
78
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Ápr. 26, 2017 1:13 pm írtam neked utoljára


Unsuccessful mission
Regret is for suckaz

Mintha csak imám – vagy épp kiabálásom meghallgatásra talált volna. Egy hang szólal fel valahonnan az épület belseje felől. Ijedten állok fel, apró sikollyal körítve, és az ismeretlen hang felé fordulok. Nahát… Tényleg van valaki, pedig meg mertem volna rá esküdni, hogy egyedül vagyok. Ugyanis eme épületben sosincs itt senki. Ez az én kis titkos búvóhelyem. Rendben, aláírom, bárki más is felfedezheti, de mégis hogy merészeli?
Mit képzel bárki magáról, mh? Teszem én azt?
- Ohhohó, nyugi van haver – szólok rá, hatalmas szemekkel, tán egy tétova lépést teszek is hátra. A biztonság kedvéért körbe pillantok, hátha nem egyedül van. Mi van ha a hajóról követett? Ha látott? Vagy ha azok a rühes dögök vezettek a nyomára. Nagyot nyelve figyelek rá, no meg mondandójára.
- Ugyan már, az én csodás hangomtól senkinek sem fáj a feje – vonom fel a vállamat megjátszott pökhendiséggel és lazasággal egybegyúrva. A rend kedvéért az egyik kezemet a csípőmre is teszem.
- Kávé! – sikkantok felcsillanó szemekkel, aprót ugrálva. Cipőm sarka most is visszhangot ver a megüresedett épület falain belül. A rend kedvéért, csak hogy lássa mennyire is örülök a jelenésnek még tapsolok is párat. Mit ne mondjak: szeretem a kávét. Főleg inni, de akár fürödni is benne. Az utóbbit még nem próbáltam, de egyszer mindennek el kell jönnie nem igaz?
Mohón kapok a termosz után, ám… Mit ad Isten? Egyáltalán létezik!? Az utóbbi időben kétkedek benne, habár az angyalok nagyon is léteznek. De nagyon. Az egyiket épp felhajtani készülök. A legutóbbi álmom róla aggaszt, tán ezért is próbálom a küldetéseimmel elvonni a figyelmemet. Félek, hogy beleőrülök féltésébe. Makacs és szótlan és nem mondja el, hogy mi bántja. Pedig segíteni akarok neki… De uh, elkalandoztam. Szóval kapnék a termosz után, csakhogy az kicsúszik Teljes Véletlenséggel a necckesztyűs mancsaim közül.
- Neeee!!! – sikítok fel, ahogy látom hogy vészesen közeledik a föld felé. Lábammal rúgok bele, hogy tompítsam esését. Mert nem, nem lehet, hogy a drága nedű a földet érve kárba vesszen. Eltalálom lábfejemmel – mely már így is jobban sajog – s a termosz persze rittig, hogy a pasi felé kezd el száguldani, irányt változtatva. De legalább nem a földre zuhan.
- De mi? – kapom fel a fejemet hirtelen – Állj! – szólok rá, magam pedig ismét hátrálni kezdek. Pár mondata, csak most fogok fel. Na igen, a kávé sokmindenről képes elvonni a figyelmemet. – Nekem nincs is jóakaróm. – szűkítem össze szemeimet, ahogy körbetekintve menekülési útvonalat keresek.
- Ki vagy te? – teszem fel jogosan a kérdést. Hisz… na jó vannak jó akaróim, szám szerint tán egy. Vagy kettő, de a ketteskében nem vagyok annyira biztos. Szóval jogos a gyanúm, hogy egy idegen a hajóról a karperecemet akarja.


Belial
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Posztok :
12
☩ Rang :
Démon-lord
☩ Play by :
Ian Somerhalder
☩ Pokol vagy menny? :
Pokol


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Ápr. 26, 2017 11:57 am írtam neked utoljára





To Natasya

A sorsodat én irányítom

Igen sokan kérdezik tőlem, hogy mit eszek ezen a halandón ennyire. Hát egyszerű a válasz. Szegényemnek olyan nyomorult élete volt még az én beavatkozásom előtt is, hogy úgy döntöttem, hogy még rosszabbá teszem és jót röhögök a fájdalmain, balszerencséin.
Az apját szerencsétlen nem ismeri, az anyja pedig elhagyta kiskorában, ha az értesüléseim megfelelőek. Bár így, ahogy ránézek most a felnőtt nőre... én is elhagytam volna, amit megszületik. Vagy bedobtam volna egy árokba, felakasztottam volna, vagy bármiféle módon végett vetettem volna az életének. Jobban belegondolva még szívességet is tettem volna neki, legalább nem kellene átélnie a hajléktalanság örömeit. Utcán élés, ejjej. Aki ott él tapasztalataim szerint beszippantja az alvilági élet s elkezdenek bűnözni. Ami kinek kedvez? Nem, nem a megbízóknak, hanem nekünk démonoknak. Sokkal könnyebb prédák, mint más halandók. Hiszen ezeknek nincsen semmijük és senkijük. Csak fel kellene ajánlanom neki valamit a lelkéért cserébe... mondjuk visszahoznám az anyát, vagy összehoznám az apjával és ilyen csekély dolgok. De hát minek vegyem el a lelkét? Élvezetesebb kínozni minden percét, elintézni azt, hogy minden feladat amit kap az kudarcba fulladjon, vagy ha esetleg sikerül is akkor nagyon nagy áldozatok árán. A mai küldetése sem ment máshogy. Árnyékból figyeltem, ahogyan felsurran a hajóra, persze, hogy azért sikerült neki mert én közrejátszottam abban is, hogy elhiggye azt, hogy sínen van. Az emberek akik őrizték furcsa módon elaludtak a helyükön, vagy éppen elhagyták azt, mert azt hitték, hogy valamit elfelejtettek kikapcsolni egy másik szárnyban. Így az én kis kalandorom könnyedén eltudott jutni a kapitányi szobáig, ahol már vártak a kutyuskák, egyelőre aludva. Figyeltem minden rezdülését, minden mozdulatát s amint a Natasya elemelte a lopott cuccot, már fel is ébredtek a dögök, mert egy erősebb húzást éreztek a fülükön, amiért még jobban be is dühödtek és hát akkor el is kezdődött az a rész amin annyit nevettem, hogy már fájt a hasam. Szórakoztató volt nézni, ahogyan fut az életéért, miközben amúgy nem volt veszélyben, hisz megölni még nem áll szándékomban. Akkor kit szívatnék, ha ő kipurcanna?
- Miért kell folyton kiabálnod? Komolyan mondom fáj a fejem tőled. Lépek elő a sötétből mosolyogva és szépen lassan csökkentem köztünk a távolságot.
- Egy jó akaród küldött. Hoztam kávét. Mutatom fel a termoszt, amiben ott csörgedezik a forró folyadék.
- Kapd el! Dobom felé hirtelen az üveget, és ha elkapja úgy intézem, hogy kicsússzon a keze közül és összetörjön. Gyerünk kicsi lány, borítson el teljesen az ideg.




Natasya Alaskeevich
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
78
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Ápr. 26, 2017 11:09 am írtam neked utoljára


Unsuccessful mission
Regret is for suckaz


- Nem hiszem el! Wá! – rúgok bele idegesen a mellettem tornyosuló raktárépület falába enyhén szólva is magassarkú csizmámba. – Aú, aú, aú…. – nyöszörgöm, ahogy megérzem a lábfejembe belenyilaló fájdalmat.
Térdemet felemelve hajolok le és szorítom kezeim közé sajgó végtagomat. Persze az egyensúlyom így nem az igazi, ugrálva próbálom visszanyerni azt. Magassarkú bakancsom visszhangot ver az üres falak között.
Percek múlva sóhajtva huppanok le egy üres láda tetejére. Hogy mégis mi okozza hirtelen jövő rugdoásis kedvemet? Nem más, mint egy újabb elbaltázott megbízás. Egykoron Roby kitanított az árnytolvajkodásra. Ketten együtt láthatatlanok voltunk az éjszakába, bármit és bárhonnan megtudtunk szerezni. De az utóbbi időben? Mintha az eddigi szerencsém elhagyott volna. Alig sikerülnek a dolgok, ha mégis, valami mindig közbe jön! Mindig!
Most is, a feladatom egyszerű volt: egy hajó érkezik a kikötőbe, rakománya is oly egyszerű, hisz élelmiszert szállít. Búzát talán. Mégis, volt egy darab kis dolog, mely a megbízómnak kellett. Nemmás, mint egy aranykarperec. Ugyan már, kinek számít ez manapság? Neki. Egykoron talán az övé volt, vagy valami ilyemsiről beszélt. Nem nagyon figyeltem eme részét az üzletnek, épp egy kancsónyi kávét tettek le elém.
Szóval a lényeg: lopjam el. Minden remekül ment eleinte. Az éjszaka leple alatt, a felhős égbolt segítségével láthatatlanul fel tudtam surranni. Igen ám! Csak arról senki sem tájékoztatott, hogy azon az átkozott hajón kutyák is lesznek! Senki, de értitek!! Senki meg sem hallotta a rühes dögök ugatását, és üldözését. Kérdem én: futottatok már húsz centis bakancsba az életetekért? Helyes, mert én nap, mint nap, manapság. Szóval azok a dögök ott voltak a kapitányi szobába. Eleinte még aludtak, besurranva mellettük könnyedén el tudtam csenni a széfből a szajrét. De abban a pillanatba, ahogy elemeltem, azok a redvások felébredtek. Az asztalra kergetve hirtelen nem tudtam, hogy merre is menjek tovább. Nem lehetett őket átverni, hogy eldobok valamit nekik, nem. Túl okosak voltak. Merész lépésre szántam el magam: átugorva közöttük futásnak eredtem. Bár néha megbicsaklott a bokám, mégis sikerült épségbe lejutni a hajóról, persze a dögök nem hagytak ennyibe. Utcákon át kergettek, mire le tudtam őket rázni.
Pihegve ülök még mindig a ládán, zsebembe a zsákmányokkal. Nem az zavar, hogy nem sikerült most a megbízás, mert kivételesen ment. Hanem, hogy már megint közbejött oly dolog, aminek nem kellett volna. Azok a dögök délután altatót kaptak! Hogy a fenébe ébredhettek akkor fel? Ez előtt egy plafon szakadt rám, azelőtt pedig éppen hogy kiszabadultam két pribék karmai közül. Arról nem is beszélve, hogy utána rittig, hogy bele kellett kerülnöm valami helyi kocsmabalhéba.
Bármit is mondjon Aliyah tényleg úgy érzem, hogy valami nincs rendben velem.
Ujjaimmal idegesen dobolok a láda oldalán, majd fejemet felemelve kiáltom el magam a semmibe, követelően.
- Kávét!!!!!!!


Sponsored content
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

írtam neked utoljára


 
Raktárépületek
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: