We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Raktárépületek
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Leona Archer
avatar



☩ Reagok :
5
☩ Korom :
22

Utolsó Poszt Vas. Aug. 26, 2018 7:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


- Uhm... huh... igen... a környéken. – A válaszom mintha bizonytalan lett volna, de akár azt is hihette, hogy csak a keresgélés miatt tétovázok a válasszal, hiszen gondosan figyeltem minden lehetséges búvóhelyre. A valóság az, hogy már magam sem tudtam, hogy hol az otthonom. Az elmúlt napokban a megszokottnál is többet utaztam, amióta az a nő eltűnt sehol sem tudok sokáig maradni; főleg nem abban a lakásban ahol felnőttem. Túl sok minden emlékeztet rá, és túl feldühít ahogyan lelépett, vélhetőleg örökre vagy legalább is túl hosszú időre.
Alaposan körbenéztünk amerre elhaladtunk, minden repedést és búvóhelyet. – Mit szólnál egy másik cicához? Ez bárhol lehet... és még ha találunk egy fehér macskát, akkor sem lehetünk száz százalékig teljesen biztosak abban, hogy ugyanaz a macska... szóval egy másikat is kereshetnénk, nem? – Túl sok helyre bújhatott el, ráadásul ha még csak kölyök volt, akkor még nehezebb rátalálni. Megpróbáltam felkészíteni a gyereket erre az eshetőségre is... meg a kutakodást is gyorsabban letudnánk. És hogyan lenne még gyorsabban vége? Ha egyáltalán nem kellene megkeressük, De nem kezdhetem rögtön ezzel, az túl hirtelen lenne... azt hiszem. Passz, nem szoktam gyerekekkel beszélni, így csak találgathatok. Próba szerencse...? És remélhetőleg nem túl makacs... habár eddig az ellenkezője látszott, de ettől még feladhatja... vagy megtalálhatjuk a macskát?
Már folytattam volna a győzködését, amikor valami mocorogni kezdett az egyik szemetes mögött. A zaj tényleg egy macskától származott, de idősnek tűnt, ráadásul nem a keresett színben. – Nééézd, egy cica! – És erre nagyjából el is rohant. És itt a másik probléma: ha meg is találjuk, hogyan fogjuk elkapni? Gyorsabb és könnyebben manőverezik, mint mi. Persze, én el tudnám kapni, de... a gyerek előtt? Nem fogom megtenni, hacsak nem lesz feltétlenül muszáj. – Elszaladt... Lehet, hogy ő a fehér cica családja. Akkor van otthona. – Miért érzem úgy, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű?
De egy próbát megért.

Online
Trixie Decker
avatar



☩ Reagok :
13
☩ Korom :
8

Utolsó Poszt Pént. Aug. 17, 2018 7:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Nem igazán voltam benne egészen biztos, hogy Lory örülni fog neki, hogy elmondtam valakinek, azt, amiről pedig megállapodtunk, hogy nem mondom el senkinek. Ezzel most biztosan elsikáltam magamnak a jövőre nézve a tortáimat, amiket még kaphattam volna... bár ez az ő hibája igazából, mert ő hagyott ott engem túl sokáig egyedül... és hát, igazából jól is van ez így, mivel ha nem így történik, nem szaladtam volna el a cica után, és akkor esélyem sem volna arra, hogy megmentsem őt, ha kell... így viszont még van rá esélyem, hogy esetleg magammal vihessem őt haza, és legyen egy kicsi cicám. És bár Lory nem lesz boldog amiért valakinek elmondtam a titkát, viszont... lehet, hogy Lucifer viszont büszke lesz rám, ha megtudja mi történt, mivel igazat is mondtam, ahogy ő szereti, és ha meglesz a cica, mondhatom, hogy megszereztem amit akartam, szóval ez a lecke is pipa, és Lucifer büszke lehet, mert két dolgot is tanultam tőle! És hát egyébként akkor már az is ott lenne, hogy talán a Mikulás se húz majd ki a jók listájáról, ezek után, mert jól viselkedtem, és igazat mondtam, és lett egy cicám... és talán egy új barátom... úgyhogy... hátha.
Féltem kicsit, hogy Leona nemet fog nekem mondani a cicára... hogy majd nem engedi, hogy megpróbáljuk megkeresni, s inkább majd visszavisz a cukrászdához, és maximum ott megvárja velem Lory-t... de nem így lett végül, aranyos volt, és helyette azt mondta, segít nekem egy kicsit körbenézni itt, hátha megtaláljuk a cicát, és kiderül, hogy van-e neki családja!
Azt is mondta újra, hogy itt ugye nem járt a cica, szóval akkor talán amarra mehetett... és elindult arra, amerről jöttem. Illetve arra, először, de utána másfelé, nem ugyanarra, hiszen arra valószínűleg nincsen, amerről jöttem, mert arrafelé már kerestem, és tán csak előjött volna, ha arra lett volna.
Sietve melléje szegődtem, és mosolyogva követtem, közben direkt úgy igazítottam a lépéseimet, hogy egyszerre lépjek ővele.
- Te errefelé laksz? - kérdeztem egyszer csak érdeklődőn, de közben minden kis résbe és fedezékbe belestem, ahogy haladtunk, hátha ott a cica, és néha ciccegtem is neki. Végülis, épp itt volt most ő is, és... akkor vagy errefelé lakik, vagy errefelé dolgozik, vagy... tanul, vagy nem is tudom... vagy csak szeret csinálni valamit errefelé. Végülis, lehet csak a süti miatt jár errefelé ő is, és egyébként nem is erre lakik vagy él, és épp hazafelé indult talán, mikor belé botlottam, akár, esetleg. - Sietsz haza? - kíváncsiskodtam, lopva sandítva fel arcára.

Leona Archer
avatar



☩ Reagok :
5
☩ Korom :
22

Utolsó Poszt Csüt. Aug. 16, 2018 3:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Haladunk. Úgy tűnt, hogy a gyerek már az igazat mondja, hiszen korábban eléggé átlátszóan adta elő a hazugságait. Szerencsém, hogy ilyen gyengén ferdíti el az igazságot, mert így könnyen kiszűrhetem, hogy mikor hallgathatok rá és mikor nem. De ha nem is így lenne, akkor sem hinném, hogy egy ilyen történetet találni ki egy hozzá hasonló kislány. Plusz már neki is érdeke lenne, hogy visszataláljon a családjához, és láthatóan boldogsággal töltötte el amikor azt mondtam, hogy segítek neki.
– Értem. – A nemtetszésemet egy mosoly mögé gyömöszöltem és igyekeztem ott is tartani, hiszen nem a kislánynak kellene elpanaszolnom, hogy ez hány ponton helytelen. Biztos voltam abban, hogy ha találkozunk azzal a Loryval, akkor nem fogom két szóval elengedni.
Ahogy sejtettem, nem mondott le könnyen a cicáról, úgy tűnt, hogy ez a vágya még a hazajutás gondolatát is elnyomta egy időre. – Ez tényleg rosszul hangzik... – Ohh, azok a szemek... szerencsére senki sem volt a közelben, ezért nem kellett olyan szívtelennek lennem, hogy nemet mondjak annak a kis angyalnak. Halkan felsóhajtva kezdtem beszélni. – Rendben-rendben, megnézzük, hogy hová bújhatott és egyedül van-e. – Hiába siettem, és eredetileg hamar szabadulni akartam a gyerektől, de azért valahol még nekem is van szívem... és esti programom amúgy sincs, tehát egy kis séta a kicsivel belefér. – Erre nem fordult be, így valószínűleg arra ment tovább. – Nem tudtam visszatartani a mosolyomat. Nem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetbe kerülök... Lassan elindultam az említett irányba, miközben azon gondolkodtam, hogy merre bújhat el egy kölyök macska? A raktárépületek környékén sajnos elég sok kis búvóhely lehetett, így nem lesz egyszerű előkeresni... Remélem nem lesz túl csalódott, ha mégsem találnánk meg – hiszen valószínűbb, hogy már messze jár, vagy túl jól bujkál, minthogy rátaláljunk... de nem akartam előre összetörni a vágyait, végül is igaz csekély, de van rá esély, hogy előkerítjük.
- Köszönöm. – Mosolyogva néztem a szemébe a gyengéd kézfogás közben, majd nemsokára elengedtem a kezét.

Online
Trixie Decker
avatar



☩ Reagok :
13
☩ Korom :
8

Utolsó Poszt Vas. Aug. 12, 2018 8:28 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Boldog mosoly terült szét az arcomon, amikor a néni azt mondta, segít nekem visszatalálni. Talán... talán mégsem tart tőlem annyira, mint hittem azt elsőre. Ezen felbuzdulva, amikor kérdezgetni kezdett, némi habozást követően... végülis úgy döntöttem, megmondom neki az igazságot...
- Ööö... hát... egy cukrászdában voltunk... igazából, Lory-val... ő a szomszédban lakik, néha megkéri anyukám, hogy vigyázzon rám, és... olyankor néha Lory találkozik a barátjával, mert az ő anyukája nem szereti a barátját, és ezért csak titokban találkozhatnak, és amíg Lory a fiújával van, addig én szoktam kapni egy szelet tortát, és... és amíg ők puszilkodnak, én megeszem a sütimet. Most kettőt is kaptam - közben a kezemmel is mutattam a sütemények számát, büszke arccal, milyen jó üzletet csináltam ma. - A másodikat azért, mert Lory és a fiúja elmentek valamerre az utcán... szerintem kisbabát csinálni, mert a fiú megfogta Lory fenekét... - csóváltam a fejem, mert nem igazán találtam jónak, mikor ezt láttam, bár úgy tűnt, Lory nem bánta...
- Szóval én megettem a második sütimet is, és utána még egy darabig ücsörögtem, de Lory-ék csak nem jöttek vissza, és elindultam utánuk, de megláttam a cicát, és... szóval követtem, és most itt vagyok veled - foglaltam össze a történteket, amit tudtam. Nem tudtam, ez mennyiben segít neki, hogy megtudja, honnan jöttem, és kikkel vagyok, de... én elmondtam, amit csak tudtam neki, őszintén most már. Igaz, hogy az elején ennek a nagy részét elhallgattam előle, de... de végülis... igazat kell mondani... Lucifer is mindig igazat mond... Talán ebből nem lesz baj. Nekem sem, neki sem, és... és másnak sem, Lory-éknak sem például...
- Hát... igaz, és ha van neki családja, és a mamája meg a papája vigyáz rá, akkor nem is akarom elvenni tőlük, csak... mi van... mi van, ha nincsen neki senkije? Ha egyedül van, vagy ő is elveszett? Ha megtalálja őt egy rossz ember, és bántani fogja? Vagy egy szörny? Nem hagyhatom itt, úgy, hogy nem tudom, hogy vigyáz-e rá valaki... A járdán is majdnem eltaposták! - ellenkeztem konokul, kitartva meggyőződésem mellett. Ha nincs egyedül a cicus, vagy van neki gazdija, nem vihetem el, ezt én is tudtam, de... ha egyedül van a világban... akkor meghalna egyedül, és az az én hibám lenne, mert megmenthettem volna ettől... Ezt nem akartam... Segítenem kell, ha szüksége van rá... nem hagyhatom csak úgy itt...
- Légyszi, próbáljuk meg... mást nem kérek, ígérem... - néztem rá, kiscicás szemekkel, s lebiggyesztve a számat. Tudtam, hogy csúnya dolog ennyi szívességet kérnem egy idegentől, és biztosan van ennél jobb dolga is, mint itt velem bajlódni, de... de ha nem akar segíteni, én nem fogom őt erőltetni, nem fogok neki nyafogni, akkor... akkor megpróbálom egyedül megtalálni a cicust, és kideríteni, hogy van-e neki családja, vagy akárkije...
Elvigyorodtam, amikor megdicsérte a nevemet.
2-0 az én javamra, Lucifer - gondoltam magamban.
De nem csak neki tetszett az enyém, nekem is nagyon megtetszett az ő neve.
- A te neved meg aranyos - feleltem őszintén, és megráztam kicsit a kezét, ahogy Anyu tanította.

Leona Archer
avatar



☩ Reagok :
5
☩ Korom :
22

Utolsó Poszt Vas. Aug. 12, 2018 6:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A szavai nem voltak túl megnyugtatóak, de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy nehéz dolgunk lesz, csak más módszert kell alkalmaznunk. - Akkor majd visszatalálunk hozzájuk valahogyan. – Újra elmosolyodtam. Legrosszabb esetben is majd körbenézek nélküle, a képességemmel gyorsabban megy, mint gyalog... és úgy csak találok valami hasznosat a környéken. – Kivel voltál, és hol voltatok utoljára, azt tudod? – Talán ismerem azt a helyet, és még mindig a közelben lesznek... ha már a keresésére nem indultak. – Mióta kószáltál el? – Jutott hirtelen eszembe, hiszen ezt még meg sem kérdeztem tőle. Remélem nem túl rég... mert akkor a szülei sem mehettek túl messzire és gyorsabban visszajuttathatom hozzájuk.
Csak ő ért rá? Mi az, hogy csak ő ért rá? Nem is figyelt rá senki?? Ilyen időkben ki hagyja csak úgy magára a gyerekét? Mármint, az én anyámon kívül, de a miénk egy cseppet sem volt átlagosnak nevezhető család, vagy úgy egyáltalán, család érzete is alig volt az egésznek. Csak két, néha három idegen voltunk, akiknek egybeforrt az életük egy ponton, és amikor eljött az idő akkor az anyámnak nevezett nő nyom nélkül eltűnt. Korábban is napokra, hetekre, vagy hónapokra elment, de akkor legalább volt rá nyom, hogy visszajön... Ez alkalommal viszont kétlem, hogy ezt egyhamar tervezné. Lehet, hogy ő is egy szokatlan családból származik... igaz, egy ilyen helyzetben melyik család lenne teljesen átlagos? Az átlagos család kissé újabb értelmet nyert manapság.
- Értem... de az is lehet, hogy a cicának is van családja. – Egy macskát is előkeríteni, plusz a szüleit is megkeresni már két szívesség, nem egy. De ha tovább kezd szipogni, nem sok választásom lesz... Nem csak azért, mert nem tudnék ellenállni ha szépen kérne, hogy keressük meg – azért is, mert félő, hogy a viselkedése hisztibe csap át, és azt ideális lenne elkerülni. Nem értek a gyerekekhez... - Ha nagyon szeretnéd, körbenézhetünk a cica után is, de szerintem biztosan aggódnak már miattad... – Próbáltam finoman meggyőzni, hogy mondjon le a macskáról, de ha ennyitől nem adta meg magát, nem erőlködtem tovább, nem akartam a győzködésével tölteni az időt akkor már inkább keresgéljünk egy kicsit, ha nem találjuk meg, talán feladja és ha megtaláljuk akkor egy problémával kevesebb lesz előttünk.
A bemutatkozásra őszinte mosoly kúszott az arcomra. Egy kicsit valóban megkéstünk a formaságokkal. – Örülök, Trixie. Szép neved van. Én Leona Archer vagyok. – Finoman kezet fogtam vele. Trixie... az eddigiek alapján nagyon is talál rá a név.

Online
Trixie Decker
avatar



☩ Reagok :
13
☩ Korom :
8

Utolsó Poszt Pént. Aug. 03, 2018 5:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kezdtem magam kicsit úgy érezni, hogy már tuti biztosra vehetem, a Mikulás nem fog nekem ajándékot hozni idén... szóval remélem legalább Lucifer büszke lesz rám, hogy megtanultam, amit mondott, és megszerzem, amit szeretnék... vagyis... megszerzem, ha megtalálom a cicust...
A néni rám mosolygott, mégis úgy éreztem, hogy... nem nagyon bízik bennem. Vagyis... persze, nem bízik, mert idegen vagyok neki, de közben meg úgy nézett rám, mint... mintha valami rosszat várna tőlem. Vagy nem is tudom... Lehet, hogy attól fél, hogy nem vagyok ember? Pedig az vagyok... Vagy hogy rosszat akarok neki? Csak mert én nem akarok neki rosszat, senkinek sem akarok... Vagy lehet, hogy aki az előbb itt volt vele, az valaki olyan, akivel nem lett volna szabad találkoznia, és aggódik, hogy én valaki olyan vagyok, vagy olyanhoz tartozok, akit érdekel majd, hogy ki volt az, és mit csináltak ők itt ketten? Mert akkor ettől sem kell félnie, hiszen nem láttam hogy ki volt itt... még azt se tudnám biztosra megmondani, férfi vagy nő volt-e az illető, szóval tőlem igazán nem kell félnie neki sem, és a másik illetőnek sem, hogy galibát akarnék okozni nekik, mert nem akarok...
És még ha láttam is volna valami érdekeset, és el is mondanám Anyuéknak, előbb én kerülnék bajba érte, hogy elkószáltam, és csak énutánam következnének ők, de ők is csak akkor, ha tudnám kik voltak ők, mert különben... nem nagyon lenne könnyű megtalálni őket...
Ha egyáltalán olyasmi rosszban sántikáltak, ami a rendőrségre tartozik, mert ha meg nem, akkor... hát, akkor más miatt volnának bajban, de... nem, mert én senkinek sem akarok rosszat, és nem is láttam semmit.
Eltöprengtem. Hát... anyukámék ugyebár nem egészen tudom merre vannak, de nem is rájuk volnék most igazából bízva, hanem Lory-ra, és őt kerestem igazából eredetileg, nem a cicát... de azóta sem láttam, sem őt, sem a barátját... úgyhogy legfeljebb a cukrászdához keveredhetnék vissza némi kóborlás után... ha egyáltalán Lory ott volna... ha visszament, és ha nem indult el megkeresni engem, hogy hová tűntem el...
- Mi van, ha nem? - érdeklődtem végül óvatosan. Kíváncsi lettem, mihez kezdene, ha felmerülne a lehetőség, hogy egyedül vagyok. Segítene-e megtalálni, akit keresek...? Mert az is lehet esetleg, hogy Lory-ékat is talán láthatta...
- Mmm... aha. Csak én értem rá - bólogattam, és nem is lódítottam, mert ugye Lory épp nem ért rá, mikor utoljára láttam... és az alapján, amiket Lucifertől tudok az ilyen dolgokról, valószínűleg éppen kisbabát csinál neki a barátja... ezért keresem én egyedül azt a cicát.
Arcomra kiülhetett a csalódottság, mikor azt mondta, ő sem látta a kis fehér szőrmókot.
- Hát, igazából... - kezdtem, kicsit bizonytalanul, de végül az igazság mellett döntöttem -, még nem... de azt remélem, hogy ha eldugom és hazaviszem, akkor meggyőzhetem majd Anyut, hogy hadd maradjon... - Menet közben már egészen hadarni is kezdtem. - Nekem eddig még sose volt háziállatom, de megláttam a cicát kinn a járdán, és egy férfi majdnem rálépett, és ő meg erre elszaladt, én meg utánafutottam, csak... csak utána elvesztettem a szemem elől, és most nem tudom merre mehetett tovább... - A végére elszontyolodva halkult el hangom. - Pedig szerettem volna megtartani... - mormogtam még befejezésül. Azt reméltem, hogy tudok segíteni a cicusnak talán... Már elképzeltem, hogy a pici, puha szőrmók milyen jót tudna aludni a párnámon, mellettem, az ágyamban, ha sikerül elbűvölnie Anyut is... és ki tudja, lehet, hogy ő még Maze-nek és Lucifernek is tetszene, de az tuti, hogy Ella odáig volna érte, mert ő is olyan cuki, szóval ő biztos szereti a cuki kis szőrcsomókat!
Ekkor eszembe ötlött valami. Megtettem még néhány lépést, és így már egészen odaértem a nénihez, s a kezemet nyújtottam neki.
- A nevem Trixie, Trixie Decker - mutatkoztam be, többek között azért is, mert eszembe jutott, hogy Anya mindig azt szokta mondani, hogy nem szabad szóba állni idegenekkel, Lucifertől viszont úgy tudtam, hogy akinek tudom a nevét, az már nem idegen, szóval azzal már szóba szabad állni. Igaz, hogy most ezzel a nénivel mind a két szempontból csaltam kicsit, mert még nem tudom a nevét, és most találkoztunk először... de hát, ő se tudta az enyémet, mégis szóba állt velem... Lehet, hogy az ő anyukája elfelejtette mondani neki, hogy idegenekkel nem szabad szóba állni, vagy... az is lehet, hogy neki nem volt anyukája, hogy ezt megtanítsa neki, vagy.... vagy csak az ő anyukája mást tanított neki ezzel kapcsolatban.

Leona Archer
avatar



☩ Reagok :
5
☩ Korom :
22

Utolsó Poszt Csüt. Aug. 02, 2018 7:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ahogy ott állt, egyedül... a szemeiben... elveszettnek tűnt, vagy legalább is összezavarodottnak egy pillanatig. Félelem már kevésbé volt a tekintetében, inkább csak hasonló tanácstalanság, mint amit én is éreztem egy pár pillanatig. Már évek óta nem engedem meg magamnak, hogy túl hosszú ideig elbizonytalanodjak, vagy óvatlanul gyengének tűnjek. Igaz kicsit későre, de ezt a leckét megtanultam, megjegyeztem és sosem fogom elfelejteni, hogy hogyan jöttem rá... minden apró elmulasztott előjel, és a végső pofon amikor minden összeállt. Egyszer fel kell nőni, és az fájdalmakkal jár.
A kijelentésére lassan elmosolyodtam - barátságosnak akartam tűnni, hogy nehogy elijesszem; de a korábbi beszélgetésem után ez gondolatban könnyebb volt, mint gyakorlatban. Igyekeztem kizárni a korábbi alak kellemetlen emlékeit és úgy tenni, mintha meg sem történt volna. Remélhetőleg ő sem látott semmit. Persze, hogy nem játszik. Valami hasonló feleletre számítottam, ez pedig magabiztossággal töltött el. Talán nem is olyan nehéz a gyerekekkel bánni... mondjuk könnyebb lenne, ha közben nem érezném úgy magam, mint egy cukros néni, aki elkószált gyerekeket csalogat magához. Valószínűleg a korábbi jelenetem sem segít legyőzni ezt a képet. Remélhetőleg a gyerek gyorsan továbblép az előzményeken.
Nem messze. Másképp ejtve a szavai megnyugtattak volna, de nagyon gyorsan felelt. Fél? És bizalmatlan. Okos gyerek. De ettől csak nehezebb dolgom lesz... azért reméltem, hogy igazat mond, és nem csak lerázni akar. Tartozom neki, szóval segítenem is kell rajta... de eddig nem úgy tűnt, hogy megkönnyítené a dolgomat. – Vissza találsz hozzájuk? – Nem akartam kimutatni, hogy nem teljesen hiszek neki. Nem hazudik a legjobban, de ez nem is baj.
- Egyedül...? – Egy cicát, mi? Szóval elszaladt, és valószínűleg fogalma sincs arról, hogy merről érkezett ide, mert nem figyelt az útra... gyerekek... – Sajnálom, de nem láttam... – Igaz, hallottam, hogy közeledik valami még a kislány előtt, de abban a pillanatban sürgetőbb dolgokra kellett koncentrálnom. – A te cicád? – Miért érzem úgy, hogy ez így lassan fog menni? Nem elég, hogy el kell játszanom az angyalt, még sokáig is kell tettetnem azt. Az alkudozást megnyertem, megszereztem amire szükségem volt és nem volt egyéb életbevágó programom aznapra, de akkor sem úgy terveztem a délutánomat, hogy egy elkószált gyereket kísérgetek biztonságba. A hangsúly főleg a gyerek szón van; amúgy nem lenne különösebb problémám velük, de túl sok emléket idéznek fel bennem, amiket szívesen elfelejtenék.

Online
Trixie Decker
avatar



☩ Reagok :
13
☩ Korom :
8

Utolsó Poszt Szer. Aug. 01, 2018 3:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sietősen szedtem a lábaimat, keresve a cica nyomait... Benéztem minden alá és mögé, ahová bemászhatott a cicus, vagy ahol elrejtőzhetett. Fejemben motoszkált a gondolat, arról, amit Lucifer szokott mindig mondogatni... hogy ha akarok valamit, szerezzem meg, vegyem el... ne gondolkozzak rajta. És bennem feltámadt a gondolat, hogy szeretném ezt a cicát... legalább megszeretgetni kicsit, és... megtudni, hol lakik, hol az anyukája... Hisz, mi van akkor, ha nincs neki...? Anya szerint segíteni kell a védteleneken, és megvédeni a gyengébbeket... ez az ő munkája is, végülis, csak kicsit máshogy... Ő a rossz emberektől véd meg minket, én meg ezt a cicát szerettem volna... mert hiszen, ha nincs anyukája, és nincsen hol laknia, elpusztul itt egyedül... vagy ha nem védi meg senki, baja eshet, bánthatják a gonosz emberek... Nem akartam hogy baja legyen. Gondoltam, hogy eldugom a ruhám alá, és hazaviszem magammal, és elbújtatom a szobámban, az ágyam alatt például, vagy a szekrényemben, míg meg nem tudom győzni Anyát, hogy jó lenne nekünk egy cica...!
De amikor befordultam egy sarkon, és megláttam egy távolodó, sötét alakot, meg egy ottmaradt nénit... megtorpantam, és nagyot nyelve pillantottam el jobbra meg balra... gondolva, hogy ez talán mégsem volt olyan nagyon jó ötlet...
A néni fiatalabb volt Anyánál, de Lory-nál idősebb... és engem nézett. Én visszanéztem rá. Gondoltam, hogy ha elfordítom a szemem, azt úgy értelmezné, hogy bajban vagyok... vagy hogy ő rosszat csinált, én meg láttam, és el akarok szaladni beárulni, vagy... vagy hogy félek tőle.
De ez nem így volt. Nem féltem tőle, csak... csak idegen volt, és nem tudtam, hogy mit csinál errefelé, és... na, de... aztán eszembe jutott, hogy ő már itt volt előttem, szóval talán látta a cicát...!
És még mindig nézett engem, majd... hozzám is szólt. Hosszan beszívtam a levegőt, majd vissza kifújtam, s csak azután szólaltam meg.
- Nem játszom - feleltem, megrázva a fejemet, és tettem feléje egy bizonytalan lépést. Láttam, hogy elnéz mögém, és követtem a pillantását, kicsit megrettenve a gondolattól, hogy talán állhat mögöttem valaki... de nem volt senki, se közel, se távol... Akkor vajon kit várhat?
- Nem messze - vágtam rá, a következő kérdésére, habozás és gondolkodás nélkül. Persze, nézőpont kérdése volt, mert... hát... nem tudtam épp e percben hol lehetnek, mert dolgoznak, Anya, Apa, meg Lucifer is, és Maze is biztos... igen, biztosan, szóval... bárhol lehetnek a városban, nem biztos, hogy messze, de hát... nem is itt, mert már ideszaladtak volna hozzám... vagyis, Anya és Lucifer és Maze biztos, Apát nem tudom... talán ő is...
- Én... egy cicát keresek! - jelentettem ki, kis habozás után, habár, ez ugye egészen igaz is volt. - Egy fehér kiscica szaladt erre, és szeretném elkapni. Nem láttad erre jönni? - kérdeztem reménykedve, és tettem feléje még egy kis lépést.

Leona Archer
avatar



☩ Reagok :
5
☩ Korom :
22

Utolsó Poszt Kedd Júl. 31, 2018 9:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A napok néha összefolynak, annak ellenére is, hogy a munkaóráim folyton változnak, és nem mindig ugyanott vagyok elérhető. Ma pont San Fransiscon volt a sor, de holnap valószínűleg már egy másik városban leszek, ha minden rendben megy. És minden rendben megy, mert nem szoktam megengedni magamnak, hogy hibázzak. Vagy azt, hogy átverjenek, mint ebben az esetben. Az idő tényleg képlékeny dolog, fogalmam sincs, hogy mióta állok itt, a város egy félreeső részében egy kellemesnek semmiképpen sem nevezhető alak társaságában számok felett vitatkozva. Ő felfele én pedig lefele alkuszok, fogalmam sincs arról, hogy mióta... de lassan már kezd személyessé válni a vitánk. A hangnemünk fojtott, de minden szó mögött ott bujkálnak az indulataink, minden gesztusunk arra utal, hogy már csak pillanatok kérdése, hogy az egyikünk megadja magát. Mikor már azt hinném, hogy sikerült meggyőznöm őt, meggondolja magát, de én nem engedek az ajánlatainak. Nem vagyok hajlandó többet adni, mint amennyit ér amit ajánlani tud. Az egyetlen probléma, hogy ő sem adja könnyen magát, de nekem még ma szükségem van az árura, hogy holnap magammal vihessem és ennyi idő alatt nehezen találok még egy árust. A fojtott vitánkat apró léptek zaja szünetelteti egy pillanatra, a gyermeki hangra pedig mindketten hátra pillantunk, valószínűleg ugyanarra gondolva. Egyedül van? De még elég távol ahhoz, hogy befejezhessük az ügyünket. Az üres útszakaszon felerősödve halljuk a lépteit, ami arra kényszerít minket, hogy felgyorsítsuk az üzletet. Az alak szemmel láthatóan idegesebb volt nálam, ezt kihasználva pedig megnyertem az alkudozást. Még volt ideje eltűnni, mielőtt a gyerek befordult volna a sarkon, talán csak a távozó sziluettjét láthatta és azt, hogy elrejtem a kezeimet a zsebeiben egy elégedett mosollyal az arcomon.
Elgondolkozva mérem végig, húzva az időt, várva egy kicsit, talán arra, hogy megjelenjen egy felnőtt a közelben, vagy legalább valaki a gyerek nevét kiáltsa, de semmi. Nem kellene foglalkoznom vele,  a szülei biztosan a közelben vannak. A jelenléte kéretlen emlékeket idézett fel, nagyjából vele egykorú lehettem, amikor egy hasonló helyen először láttam a szüleimet egymás mellett. Vagy úgy egyáltalán az apámat. Talán tennem kellene valamit...? Még pár lépés, és beszélgető távolságon belülre kerül... Ha csak állok és bámulom, az túl furcsa... – Nem kellene erre játszanod. – Ó, remek, most meg egy idióta felnőttnek tűnök, aki folyton azt mondja, hogy mit nem lehet... De valamit mondanom kellett; és lényegében tartozom egy kicsit neki, hiszen miatta sikerült végre befejeznem az üzletet... és ehhez az elvhez szigorúan tartom magam: valamit valamiért. De még reménykedtem abban, hogy valaki meg fog jelenni, a tekintetem a szemeiről gyakran a háta mögé tévedt, reménykedve, de semmi. – Hol vannak a szüleid?

Online
Trixie Decker
avatar



☩ Reagok :
13
☩ Korom :
8

Utolsó Poszt Vas. Júl. 29, 2018 7:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


(Leona és Trixie)


Miután Anya elment dolgozni, Lory a szomszédból, volt megbízva, hogy vigyázzon rám. Lory rendes lány volt, nem volt vele semmi baj, aranyos volt, és adott nekem néha abból a tortából, amit az édesanyja sütött. Csak hát, Lory-nak van egy barátja, egy olyan barátja, akitől az anyukája eltiltotta, mert hogy nem igazán van jó hatással rá. Nem tudom ugyan, hogy ezt pontosan miért gondolta az anyukája, de biztos úgy van...
De Lory tudta, hogy én nem vagyok olyan besúgós fajta, szóval néha, amikor ő vigyázott rám, elmentünk a városba, és amíg ő találkozott a barátjával egy cukrászdában, addig én csendben eleszegettem egy szelet tortát a szomszéd asztalnál, hogy ne zavarjam őket. Ez nekem is jó volt, meg nekik is. Persze, erről egyikünk anyukája sem tudott, mert mind a ketten tuti hogy nagyon haragudtak volna...
De mi nem mondtuk el nekik, szóval... amiről nem tudnak, az nem fáj nekik, és mi se kapunk ki érte...
Ez ma is így volt. Lory és a barátja a szomszéd asztalnál... hát... szóval ők nem sütit ettek, vagy ha mégis, akkor egymás szájából ették... Annyira csókolóztak, hogy nehéz volt megmondani, kinek hol kezdődik a szája... Aztán Lory egyszer csak odajött hozzám, és azt mondta nekem, hogy maradjak szépen ott, és kérjek még egy szelet süteményt. A kezembe nyomott egy kis pénzt, és aztán visszament a fiújához, megfogták egymás kezét, és elmentek az utcán valamerre... Nagyon kuncogtak, de nem tudom mi volt olyan vicces... de annyira nem is érdekelt, mert kirázott a hideg, mikor láttam, hogy a fiú megfogta Lory fenekét... így inkább csak szót fogadtam, és kértem még egy sütit.
De azután az is elfogyott, és Lory még nem jött vissza. Én egy darabig a lábamat lóbálva üldögéltem a székemen, de aztán meguntam, és gondoltam, elindulok arra, amerre láttam őket menni, és megkeresem őket, hogy most már szeretnék hazamenni. Viszont, ahogy haladtam az utcán, egyszer csak megláttam a járdán egy pici fehér cicát... A cica nyávogott, és amikor egy férfi majdnem rálépett, ijedten kezdett el szaladni egy másik irányba, keresztül az úton, és el valamerre. Én meg utánaszaladtam.
- Cicc-cicc, cica, merre vagy?! - szólongattam, ahogy egyre kihaltabb lett a terület, ami felé haladtam, és kezdtem félni, hogy valamerre eltűnt az a cica, pedig én úgy szerettem volna megdögönyözni kicsit...

Hell or Heaven
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
410

Utolsó Poszt Kedd Jún. 05, 2018 9:50 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





Utolsó Poszt Pént. Jún. 09, 2017 9:41 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Unsuccessful mission
Regret is for suckaz
Újra csak dacos dühösséggel tekintek rá. Kezeimet csípőmre simítom, s úgy tekintek fel a plafonra, mint aki nem hisz a két szép fülének. Valójában nem hiszek. Legszívesebben megfordulnék és itt hagynám. Jah, hogy ehhez mellé kellene mennem? Az más.
Viszont, amit mondd nekem… Az mind oly… Ki lehet ő?
- Lehet, hogy tudod, hogy miket hajtottam végre. Lehet, hogy tudod, hogy mi a múltam, ki gyereke vagy, vagy kié nem. Hogy merre jártam, de rólam – mutatóujjal bökök magamra, s ezzel a szívemre is. Vigyora újra csak felbosszant, de most nem és nem fogom engedni, hogy eluralkodjon rajtam. Mégis, hogy tudja, hogy miket tettem. Valljuk be ez egy perverz kukkoló. Ki az, aki egy 10 éves kislányt követ és kiles? Felettébb furcsa, nem igaz? – semmit sem tudsz! A lelkemről, a szívemről fogalmad nincs és nem is lesz.
Mindazonáltal újra elkap az idegesség, hisz az az első küldetésem volt. Annyira izgultam, annyira féltem, hogy el fogom rontani az egészet, és nem. Ott álltam a gyémántkirakású órával a kezemben és remegve mertem csak rátekinteni.
Azóta eltelt pár év és pár más rabláson is túl vagyok már. Ma már nem hatnak meg az értékek látványa. Sőt. Ma már biztos, hogy pár kövecskét eltennék magamnak rosszabb időkre. És ő ezeket mégis tudja. Creepy.
- Büntetés? – kérdezek vissza, szemöldökömet felvonva. – Biztos teljesen megérdemelted – tekintek lefelé meresztett tekintettel, megjegyzésemet csak magamhoz intézve. Upsz, hogy ő is hallotta? Hát nah, ami a szívemen, az a számon, ha „ismer” akkor pontosan tudja, hogy nem rejtem véka alá érzéseimet.
- Uh, csak a háború előtt születtél? – pislogok nagyokat meglepve. Azt hittem, hogy ennél azért idősebb. Upsz, vagy tényleg nem ismer? Hisz számomra az emlékezet előtti idő a háború előtti idő. Amikor még minden teljesen más volt, amikor az emberiség még vak volt és nem látta, hogy milyen világban élnek is. Mondjuk furcsa lehetett, el sem tudnám szárnyasok és fekete szeműek nélkül képzelni a világunkat.
- Miért kellene menekülném? Egyrészt, mit érnék el azzal, ha menekülnék? – vonom fel kérdőn egyik szemöldökömet és kezemet keresztbe fonom mellkasom előtt. – Először is: a kijárat mögötted van, szóval ha csak nem találok valami hirtelent, amivel meg tudlak lepni, kizárt, hogy eltereljem a figyelmed. No meg ha még meg is tudnám tenni, mégis meddig jutnék előled? – kérdő tekitnetem továbbra is rá meresztem. Igaz azt már nem kötöm az orrára, hogy valóban miként is próbálom megoldani  majd eme helyzetemet. De nem aggódok. Nagyobb slamasztikából is kimásztam már.
- Pf – röhögök fel enyhe gúnnyal hangomban felvetésén. – Te? Tökéletes? És jó? Még ha a legjobb barátok lennénk se mondanék ilyeneket Rád – emelem ki az utolsó mondatomat, biztosítva arról, hogy még akkor sem kedvelném annyira, hogy ilyeneket mondanék. Amúgy is ritkán teszem meg, legfeljebb egy angyalért tenném, de az nem ő. Amúgy sem tudom, hogy ki ő. Még.
Bár sejtem. Angyalok nem tudják szemüket elfeketíteni, nem?
- És akkor mégis mit akarsz tőlem? Mh? Nem akarsz megölni, nem ártasz nekem, pedig megtehetnéd. Habár, minél többet bizonygatod mily hatalmad van annál kétségbeesettnek tűnik, nem gondolod? Nem, ebbe szerintem nem gondolsz bele, nem baj. Végül is… Nem hangzik humbugnak az egész – forgatom meg enyhén a szemeimet.
- Tudhatom, hogy milyen őrült elméd van? Vagy mik a fétiseid? – ráncolom össze  homlokomat, mintha tényleg teljesen idióta lenne. – Habár ez az egész annyira, de annyira egyedi lenne, hogy Wow! Még sose próbáltam. Ne próbálkozz rajtam ilyen trükkökkel, mert nem működnek – rázom meg a fejemet, még akkor is ha épp az imént bizonyította, hogy nem ember.
De csak ennyit tett.
- Oh, te ilyen cuki kis démoncika vagy? – olvad el pillantásom egy pillanat erejéig, de csak addig, amíg a különös feszültség vissza nem költözik az elmémbe, átvéve felette a hatalmam. Nem értem, hisz oly könnyedén el tudom rejteni valódi érzéseim. Már amikor akarom.
- S mégis miért jó, hogy kínzásom közbe elvonják a figyelmem? A kínzás lényege nem az lenne, hogy minden egyes pillanatára emlékezzek? A francba már Tasy… - szidom le magamat, letekintve bakkancsom csinos kis orrára. – Miért adsz ötleteket másoknak? – emelem fel hirtelen tekintetem, ahogy elmennék mellette, de végül csak ott maradok és hallgatom szavait. A feszültség nőttön csak nő bennem. Nagy levegőt veszek, ám csak lassan fújom ki.
A családom emlegetése érzékeny téma, hát még Robo… Újabb kortyot iszok a kávéból, s érzem, hogy kezdek lenyugodni. Jah, NEM!
- Robo tud magára vigyázni – fintorgok rá, tán kissé idegesebb hangon. – S amúgy is a magadfajtádat keresztbe nyeli le, esélyed sem lenne ártani neki – misztifikálom túl alakját, tán a kelleténél jobban. De hát, ő az én kis bátyuskám, azokat meg túlbecsülik nem? – És veled mi van? Miért akarod, hogy Ennyire megtegyek valamit, valakiért, mh? – húzom össze enyhén szemöldökömet, s próbálok felállni a helyemről. Valahogy frusztrál a tudat, hogy én ülők, ő meg áll. Oly fenyegető. S amúgy is, valami miatt rohangálhatnékom támad.


Utolsó Poszt Kedd Jún. 06, 2017 7:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next





To Natasya

A sorsodat én irányítom


Érzem rajta, hogy a szavaim elérték a hatást amire vágytam. Hallgatom a szívverését, ami minden egyes kiejtett betű után gyorsabban ver és az aura ami körül veszi más, mint amilyen nyugodt állapotban. Háhh, nagyon, nagyon örülök neki, hogy ilyen könnyedén sikerült felhúznom, s ezt nem titkolja az arcom.
- Semmit nem tudok? Kedvesem... akkor mondd már el nekem, hogyan jutottam ilyen információkhoz? Minden lépésedről tudok, minden egyes küldetésedről. Meséljek neked a legelső küldetésedről esetleg? Egyre nagyobb és nagyobb a vigyor az arcomon. Egyhamar sikerült az elméjébe belátni és átvenni az irányítást. Sikerült összezavarni és ez a legjobb. Mulatságos látványt nyújt ez a leányzó, igazi játékszer.
- Emlékszel még arra az estére? 10 évesen? Amikor azt a megbízást kaptad, hogy el kell lopnod egy öreg fószer értékes óráját? Jaj, de kis izgatott voltál akkor. Látnod kellett volna magad, amint ott állsz az órával a kezedben. Olyan aranyos volt, jaj istenem még az emlékétől is elolvadok. Kacsintok rá már fülig érő vigyorral és még mellé megengedek magamnak egy kissé hátborzongató kacajt is. Süket duma az, hogy egy ember nem lehet érdekes. Ó, dehogynem. Főleg egy ilyen halandó, mint ez itt előttem. A játék az elméjével és ahogy kiül az érzelem az arcára, mert nem tudja eltitkolni, egyszerűen csodálatos időtöltés. Lehet, hogy el kéne őt vinnem magammal ölebnek. Biztosan jól állna rajta a nyakörv...
- Ne rázd a fejed, jól láttad amit láttál. Az én szemem igazi valója. Büntetésként kaptam, amit magamon viselek örök időre. Egy újabb hazugság, a hazugságok hátán. Persze profin csinálom így semmi nem látszik kívülről. Még el is komolyodok egy pillanatra, és behunyom a szemeimet, mintha visszaemlékeznék valamire.
- Eltaláltad! Tíz pont Tasynak! Legalább a korommal így tisztában vagy. Nem is emlékszem már teljesen, hogy mi történt akkor, amikor Lucifer megalkotott. Biztos minden angyal pezsgőt bontott és megünnepelte azt, hogy maga a tökéletesség megszületett. Mindig is tudtam magamról, hogy a lovasok közül én vagyok a legjobb. Mammonka pedig csak hiszi, hogy utolérheti a bátyát. Engem nem lehet utolérni, mindig is az árnyékomban fog mindenki maradni.
- Miért talán nem az vagy? Itt áll előtted egy közülük és nem is próbálsz menekülni? Döntöm oldalra a fejemet és úgy kérdezem ezt tőle, miközben már el is kezdtem az illúzió keltést. Egyszerű feladat átvágni a látását, minden alsóbb rendű démon megtudja. Ja, nem. Hiszen csak én vagyok ilyen menő.
- Ha más környezetbe lennénk kedvesem, akkor nem is ilyen témáról beszélgetnénk, hanem beülnék egy szép, barátságos kávézóba és hallgatnám, ahogyan áradozol arról, hogy milyen jó ember és tökéletes vagyok. Felkuncogok s beletúrok a hajamba, hogy a kék íriszeimmel teljesen végigtudjam mérni a nőt, a bokájától egészen az arcáig. Hát igen, jó bőr ezt el kell ismerni. De hát nem szokásom az ágyamba vinni a szolga jelöltjeimet. Annyira bénának tűnnék.
- Igen, teljesen normális ha gyanakszol. De mint mondtam, ha megakartalak volna ölni, akkor egy csettintéssel porrá tudtalak volna égetni. Mint láttad elég nagy a hatalmam, hogy ne legyen probléma nekem egy gyenge, összetört kislány. Vonom meg a vállamat lustán. Ezzel az a célom, hogy még jobban nyomatékosítsam benne azt, hogy itt nincs mit tenni, azt kell csinálnia amint mondok, mert ha nem akkor hamar elveszhetem a türelmemet.
- Miért lenne ez kamu duma? Akkor szerinted csak úgy kiszámoltam egy mondókával egy embert, hogy kinek adjam be ezt, mert nekem ez szórakozás? Hidd el, lenne jobb dolgom a bébicsőszködésednél. Mondom ezt már egy kicsit barátságtalanabbul, majd lepillantok a lábára, ami egy újabb dobozba ütközik bele. Erre csak megrázom a fejemet és sóhajtok. Ezek az emberek... elég defektes teremtmények mit ne mondjak.
- Továbbra is leperegnek rólam a szavaid. Ezzel csak bókolsz nekem. Teljesen reménytelen ez a sértegetés. Vágtak már hozzám sokkal rosszabb és rosszabb jelzőket.
- S ezt honnan veszed? Egy ember átvágása nagyon könnyű művelet és nem sok erő kell hozzá. Lehet, hogy én is csak egy illúzió vagyok. Közben pedig kínoznak azzal, hogy elhitetik veled, hogy szabad vagy. Lehet, hogy rossz embertől loptál? Ki tudja? Továbbra is mondom neki a hazugságokat s emellett ki van engedve az energiám is, hogy még jobban egy időzített bombává váljon, hogy kikeljen önmagából. Mert ha valakit elborítanak az érzelmek, akkor könnyedén kimondhat olyanokat, amiket nem akart.
- Honnan tudod, hogy nem ez volt az, amit megakartam tudni a szüleiddel kapcsolatban? S mi van a barátoddal? A félvérrel? Az ő biztonsága érdekében, mit tennél meg?






[/b]


Utolsó Poszt Pént. Jún. 02, 2017 6:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Unsuccessful mission
Regret is for suckaz
Szavai úgy szúrják át lelkem minden egyes rezdülését, mint a kés a vajt tenné. Minden egyes szava után merő utálatot érzek – pedig ez nálam ritka. Családomról, annak állapotáról nem mesélek senkinek, nem véletlenül. Eddig komolytalannak álcázott arcvonásaim hirtelen fagynak meg és változtatják át mimikámat valami komollyá. Valami olyasmivé, melyet nem szeretek magamon hordani. Szemöldökeimet összeráncolva emelem meg mindkét kezemet, hogy behajlított könyökkel mindkét mancsommal rá tudjak mutatni.
- Tudod mit? Igazából semmit sem tudsz rólam, szóval jól tennél, ha nem Te mondanád meg, hogy milyen az életem. Elhagytak és? Lett más családom. Vér szerinti rokonaim ennyit értek, és akkor mi van? – kezdek bele először nyugodtan, majd úgy válok egyre idegessé és idegessé. – És tudod mit? Nem, nem szánalmas az amit csinálok, mert én legalább próbálok megélni ebbe a rohadt világba – mutatok a végén magamra, majd idegesen engedem le mindkét kezemet, ökölbe szorítva azokat. Lerágott körmöm a húsomba váj, de most még ez sem érdekel túlzottan.
Csak szavai, mimikái, kifejezései. Továbbra is csak az jár a fejembe, hogy ki lehet ő, mit keres itt. Miért tud rólam ennyit?
A sötétben a szemei azonban. Parányit megrebegnek pilláim, fejemet enyhén rázom meg. Képzelődtem volna? Nem, az nem lehet, hogy jól láttam, nem szemei nem sötétedhettek el. Mégis a képzelt látásom és a szavai valahogy fenyegetően hatnak rám.
- Öhm, te még az emlékezet előtti időkből származol? Hahó! – intek kezemmel, a szemem előtt végig, nem ez a valóság, vagyis annak tűnik. – A „természetfeletti” teljesen természetes, főleg ha erről a városról beszélünk. De… tényleg ilyen ostobának próbálsz beállítani? – és még folytatnám is tovább értetlenül pislogva rá, ha a fény a felünk felett nem kezdene el pislákolni. A tárgyak körülöttünk pedig elemelkednek a talajtól. Még a termosz is megpróbál kiszökni a kezem közül. Hirtelen némulok és átadom magam a látványnak.
- Wow! – kiáltok fel hangosan hatalmas vigyorral az képemen, mintha az elmúlt pár percek meg sem történtek volna. Aztán eszembe villan, hogy de megtörténtek. – Már környezetbe, ezért a trükkért teljesen, de teljesen oda lennék – emelem fel kezemet, két bókolásom között, hogy nyomatékosítsam benne, mennyire is oda voltam ezért. Aztán csak megköszörülöm a torkomat, mert ezt összepárosítva azzal amit az imént láttam, nos… Azt hiszem, hogy nagy bajban vagyok.
- Mh, nem teljesen értem a logikádat. Előbb hozol nekem egy adag kávét, hogy elaltasd a gyanúmat, most meg azt mondod, hogy az a teljesen normális, ha gyanakszom? – hajolok kissé előrébb, de azért tartva közöttünk a jó pár lépés távolságot. Nem árt az. – Ezt valahogy nem értem – rázom meg a fejemet. Vagy ez is csak egy ócska trükk, hogy összezavarja elmémet. Oh kisapám, ez nem fog nálam menni. Ehhez hamarabb kellett volna felkelned. Kiszolgáltatott helyzetemet csak elengedem fülem mellett. Tán meg tudnám magam védeni, ha nagyon akarnám.
- Jah kifürkészhetetlenek – forgatom meg szemeimet s felállására egy kósza lépést teszek hátra. Egy újabb adag ládának ütközök neki. No sebaj. Ha gyors vagyok képes leszek elfutni mellette a kijárathoz. – Ezt a kamu dumát végképp nem veszem be – ráncolom homlokomat és ingatom meg a fejemet, mint egy jó szakmabeli kritikus. Mániákus hazudozó vagyok, tudom, hogy csinálják ezt a profik.
- Ne áltasd magad egy beképzelt tuskó vagyok – sértegetem tovább is, ezzel kiadva magamból a lassan felgyülemlett feszültséget. Nem tehetek róla, valamiért… valamiért teljesen kicsinál ez a gondolataival, a viselkedésével a szavaival.
- Az örökkévalóságig erre senki sem képes – vagy mégis? – mindenki ereje véges, így az angyaloké is. Nem tudják örökké megvakítani szemem világát… - érvelek, habár ebbe még bele sem gondoltam. Vajon képesek lennének? Vajon tényleg csak álmodnék, és ha felkelnék teljesen más világ tárulna a szemem elé? Aliyahtól ezt meg kell tudnom.
Lényegtelen az egész, mert hamar indulóra fogom, de előbb valami esztelen viselkedés miatt leteszem mellé életmentő kávémat.
Amiért persze visszamegyek. Ő pedig karomnál megfogva ránt vissza és ültet le némi morgolódás közbe, ahol az előbb ült. Kezeimmel megszorítom a doboz szélét. Szédülésem itt lesz úrrá rajtam, ajkaimat enyhén megnyalom a kávé után ácsingózva. Érdekes ötlettel rukkol elő.
Nevetés kaparja torkokmat ami halkan ki is tör belőlem. Dacosan pillantok fel rá, tán kissé gyűlöletben forognak íriszeim.
- Semmire  – vigyorodok rá őszintén. Nem ismer, talán tud rólam ezt-azt, de nem ismer. Mert nem tudja, hogy nekem mennyire nincs szükségem arra a két emberre. – Semmit nem tudsz rólam és semmire nem fogsz tudni rávenni, bármi is légy te – közlöm vele vérfagyasztó hangon, majd lecsavarva a termosz tetejét iszok bele. Immár ugyan mindegy, hogy van-e benne valami. Ha nem iszom a vérnyomásom lassan egy hüllőjével lesz hasonlítható.


Utolsó Poszt Pént. Jún. 02, 2017 11:04 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next





To Natasya

A sorsodat én irányítom


Látom az arcvonásait, a szemeinek a játékát. Próbál rajtam kiigazodni, a bizalmamba férkőzni és kiismerni. Háhh, kedvesem még én sem vagyok azzal tisztában, hogy mit csinálok nemhogy más. Nem tudom, hogy akkor mit tennék ha néhány napra eldobnám a tervező, számító énemet és a jól megtervezett lépéseimet a kukába dobnám és teljesen átadnám magam az indulataimnak s csak arra koncentrálnék, hogy minél több és több életet oltsak ki. De hát tudom, hogy ez egyhamar az életembe kerülne, szóval egy biztos, én nem fogok megváltozni.
- Nem-e? Szívem, hát nem fájdalmas élet az, ha egy gyermek nem ismeri az apját és az anyja pedig már kiskorában elhagyja? S nem szánalmas, ha az utcára kerül és kincsvadászatból keresi a kenyerét. De a legrosszabb, hogy még el is hiszed, hogy a te életed nem szánalmas és fájdalmas. Talán a gúnyos kacajom még hangosabb, mint az eddigiek voltak. Mondtam, hogy mindent tudok rólad, kicsikém. A démonjaim folyamatosan megfigyeltek és jelentettek nekem, hogy a megfelelő időpontokban kitudjam a megszerzett tudást használni. Érzem, hogy pattanásig feszülnek az idegei, ez pedig természetesen miattam van. Nincs köze már a hajós incidenshez. A jelenlétem akaratlanul is hatással van az emberek érzelmeire, s mi lenne akkor ha kiengedném? Rátudnám venni vajon, hogy törje el a saját lábát, vagy esetleg ugorjon bele egy körfűrészbe? Hm, hm. Csábító, csábító. De nem, még szükségem van rá. Vagyis, a lelkére.
- Én nem becsülök le senkit sem. Botor dolog lenne. Még a legkisebb porszem is tud veszélyt jelenteni egy emberre. Persze idő kell hozzá, ezért az erősebbik félnek ott a lehetőség, hogy gyökerestől pusztítsa el a gyengébbet. Villan meg a szemem, s egy másodpercre a démoni szemeimet láthatta ha jól figyelt az arcomra.
- Blöffölnék? Biztos vagy te abban? Miért hazudnék ilyet? A mai időkben nem jó dolog nyíltan kijelenteni azt, hogy nem ember vagy. Nem igaz?
- De ha azt hiszed, hogy blöffölök akkor tarthatok neked egy kis bemutatót. Amint kimondtam az utolsó szót, a raktárépületben a lámpák pislákolni kezdnek s a dobozok pedig a levegőbe emelkednek. Az én testem nem mozdul csak továbbra is az egyik kezem zsebre dugva, míg a másikkal tartom a számnál a cigit. A teremben hirtelen minden a helyére kerül, mintha csak egy illúziót látott volna a lány.
- Akkor lennél a hülye, ha nem gyanakodnál. Természetes dolog az, ha nem bízol bennem. Ha a te helyzetebe lennék és én lennék olyan kiszolgáltatott, mint te akkor én se bíznék magamban. S már megint a megszokott mosolyommal tekintek rá és a szavaimmal megpróbálom még jobban a tudatára adni, hogy teljesen tehetetlen és azt csinálok vele amit csak akarok.
- Honnan veszed? Isten útjai kifürkészhetetlenek. Nem lehet tudni, hogy mit és mikor akar csinálni. Vonok vállat, s feltápászkodok arról a dobozról. Rendesen fáj kimondani annak a baromnak a nevét, de hát muszáj vagyok, hogy meggyőző legyen a színjáték.
- Királynak király vagyok, ezt legalább eltaláltad. Forgatom meg a szemeimet kuncogva.
- S miből gondolod, hogy az a világ amiben élsz, az nem illúzió amit egy rossz útra tért angyal varázsolt elő neked, miközben minden percben csak kínoz? Én is könnyen átvágtam a szemed világát. Akkor más miért ne tehetné meg? Nézek rá a szemem sarkából, amikor mellém kerül, hogy lerakja a kávét. Úgy se fogja itt hagyni a termoszt, biztos vagyok benne. S néhány pillanat múlva pedig már megint nekem lett igazam, mert visszafordul. Szerencse, hogy emberfelettiek a reflexeim így eltudom őt kapni.
- Komolyan mondom, hogy több baj van veled, mint egy csecsemővel. Morgok egyet, majd oda ültetem ahol én ültem az előbb.
- Árulj el nekem valamit, Natasya. Mire lennél képes azért, hogy újra láthasd a szüleidet? Mit adnál azért, hogy többet ne hagyjanak el?







Utolsó Poszt Kedd Május 02, 2017 8:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Unsuccessful mission
Regret is for suckaz

Szemeim egyre szűkebbek és szűkebbek lesznek. Frufrummal takart homlokomon csak úgy gyülekeznek a ráncok, lassan félve attól, hogy egy komplett keresztrejtvényt alakítok ki rajta. Ritkán érzek ilyet, főleg egy idegennel szemben. Hisz… az utcán nőttem fel, mindenkivel gyorsan megtalálom a közös hangot és a bizalmába tudok férkőzni. Megtanultam olvasni az emberek testbeszédéből, s könnyedén képes vagyok utánozni is őket.
De nem egy ilyen pocsék nap után.
- Öhm, oké? Már megbocsáss, de az életem nem szánalmas és főleg nem fájdalmas – szólok, tán a kelleténél barátságtalanabbul. De hát… mit vártok tőlem? Idejön egy idegen alak, aki lényegében semmit sem tud rólam és elkezd ítélkezni. S miért? Mert véletlenül eltalálta a gyenge pontomat: a kávét.
Figyelemmel kísérem minden apró mozdulatát, idegeim pattanásig feszültek. Talán még a hajóról való menekülésemből maradt meg az idegesség, de valamiért nem és nem akar szűnni. Ennek a manusnak lenne köze hozzá? Ugyan már, hisz ki ez?
- Na, nézd már, máris lebecsülöd a veled szemben állót? – vigyorodok el először pofátlanul. Ha lenne egy balta a kezembe, biztos hogy meglóbálnám könnyedén, de így csak egy valahonnan elővarázsolt pénzérmét dobálgatok fel és forgatok ujjaim között. – Ugyan már, te tényleg ilyen ostobának tartasz? – tekintek rá, mint egy komplett idiótára, hogy aztán nagyot sóhajtsak. – A fél perce amnéziát kapott is pontosan tudja, hogy milyen lények járnak közöttünk. Nem nehéz, meg öhm… angyalkák repkednek a fejünk felett? – vált hangom gúnyossá. De tényleg… Ki feltételezi ma már bárki is bárkiről bármikor, hogy nem tudja, hogy milyen lények vannak a világba? – Vagy! – emelem meg kezem, lekopott fekte körmű mutatóujjamat az ég felé tartva – Blöffölsz.
Mert hát ez is lehet. Miért is ne? Ki tudja, hogy milyen emberi… Oh a fenébe, ez eddig miért nem jutott még eszembe? Persze az emberek máris máshogy kezdenek el viselkedni, ha azt hiszik, hogy egy természetfelettivel állnak szembe… Ha az én eszembe jut hamarabb… pár apró trükkel kísérve…
- A fenébe… - szitkozódom lehajtott fejjel. De nem baj, ezután még bevethetem, hisz… mi tartana vissza?
Lebuktatására csak könnyedén megvonom a vállamat. Talán Dimitriv ismerőse? Ha igen, akkor az a galád miért nem figyelmeztetett előre? Vagy tán Robyt ismerné? Tán tud róla valamit? Nagyot nyelve nézek rá újra, ahogy dohányát szívja. Arcomra némi fintor kiül. Szervezetem nem a makulátlanságáról híres, de a cigaretta? Ugyan kérlek… mégis azt miként lehet…
- Áh, kényelmes állva – legyintek könnyedén, kissé meggörnyedve, elvéve a termosznyi kávéját. Bizalmam továbbra sem veri a csillagok egeket, így természetes, hogy megszimatolom a löttyöt. Persze tisztába vagyok vele, hogy a legtöbb tudatmódosító vagy méreg szagtalan… Mégis, tán van valami esélyem, hogy kiszagoljam ami szokatlan a kávéba… ha már a függője vagyok.
Hirtelen feltekintve újabb szúrós tekintettel figyelem azt a gúnyos pofát… Fú de behúznék neki.
- Szóval azt mondod, hogy teljesen természetes, hogyha egy idegen ilyeneket adogat neked? – rázom meg a termoszt – aki pontosan tudja, hogy mivel foglalkozok és… Ne is gyanakodjak? – vonom fel kérdőn egyik szemöldököm.
Rendben, kezd világossá válni: blöfföl azzal, hogy tudja ki vagyok.
Feltételezésére viszont hangos és gúnyos nevetésbe kezdek, melyet… szinte képtelen is vagyok abbahagyni.
- Wow! Ez az év vicce! – hajtom hátra a fejemet. – Aranyom én lennék az utolsó, kit Isten meg akarna menteni – ráncolom össze újra hitetlenül a szemöldökömet. Mutatóujjam újra az égnek emelem, kezeimmel körző mozdulatot teszek közbe.
Azonban akarat erőm is eddig tart. Aprót kortyolok az italból, jöjjön vele, aminek jönnie kell. Igaza van, nem biztos, hogy el tudnék menekülni előle, akkor meg…
Viszont a manus idegesít. Arcomra újra kiül a harag és a dac, miközben munkámat szapulja.
- Véletlenül nem Csezdd meg a neved, a rohadj meg ország királya? – felelem immár kissé sem kedvesen.
Na jó, én nem tudom mi folyik itt, de a helyzet kezd egyre komikusabbá válni. Újra nevetni támad kedvem.
- Említették már, hogy a háború előtt léteztek elmegyógyintézetek. Szerintem nézesd meg magad, mert a fejeddel valami iszonyat nagy gond – válaszolom nem véve be, amit sugallni akar nekem.
Annyira nem, hogy elindulva felé, leteszem mellé a termoszt… Önként, hogy itt hagyjam neki. Már indulnék is ki, ha nem gondolnám meg magam. Már ha nem jön közbe semmi és mindeme tettemet nem akadályozzák meg.
Visszafordulva kapok újra a termoszért, hogy aztán magára hagyjam az őrültet… Mennék én, ha hirtelen nem kezdene elhomályosulni látásom és enyhe szédülésbe se kezdenék. Megimbolygok hatalmas sarkaimon, s a levegőbe kapok, kapaszkodó gyanánt…
Miért nem lehet a légüres térbe kapaszkodni?
Az a fránya vérnyomás… órák óta nem ittam kávét…


Utolsó Poszt Hétf. Május 01, 2017 10:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next





To Natasya

A sorsodat én irányítom

Hosszas megfigyelés és megfigyeltetés gyümölcse az, hogy tudom azt mivel lehet a nőt levenni a lábáról s nem volt nehéz arra rájönni, hogy az egyik dolog az a kávé. Ennyire függő emberrel nagyon ritkán találkozok, de hát ez csak nekem jó hiszen sokkal könnyebben tudom elnyerni a bizalmát és aztán a lelkét magamnak tudni. Szeretem ha az események úgy alakulnak, ahogy én akarom és nincs arra szó, hogy mennyire imádom azt amikor én mozgatom a szálakat ennek a lánynak az életében. Ha azt akarnám, hogy meghaljon már rég megtettem volna az ehhez kellő lépéseket. Véletlenül elütötte volna egy autó és szörnyet hal... mennyire szép ezt elképzelni. Áhh, nagy a kísértés.
- Ha egy kávéval a bizalmadba férkőzök meg körülbelül néhány perc beszéd után akkor bizony tényleg az életed nagyon szánalmas és fájdalmas lehet. Sóhajtok egy nagyot drámaian, majd a zsebemben kezdek el kutakodni a cigisdobozért és kiveszek belőle egy szálat miközben le nem veszem a nőről a szememet. Kíváncsi leszek majd az arcára ha megtudja azt, hogy miattam ilyen az élete. Hogy én vagyok minden szerencsétlen dolognak az oka ami eddig történt vele. Igen, irányításmániás vagyok mindig is az voltam. Ezért is raboltam el Raguelt, hogy az én kezemben legyen a döntés joga, hogy mikor akarok háborút indítani és mikor akarom azt befejezni. Élvezetem lelem abban, hogy kivannak szolgáltatva nekem.
- Ne nevettess kérlek. Ha még szembe is akarnál velem szállni, hogy kijuss vagy ha rád támadnék, akkor biztosan meghalnál. Tudom, hogy tisztában vagy azzal, hogy mik is élnek közöttetek, emberek között. Hogy nem csak angyal létezik, hanem sok más lény. Démon, félvér, nephilim, bukott angyal. Vajon kitudod találni, hogy én ezek közül melyik fajt erősítem? Szépen lassan a félmosolyom már-már vigyorrá alakul és kíváncsi vagyok a reakciójára. Nem fogom neki lelőni azt, hogy démon vagyok. Inkább majd hazudok. Na de melyik is legyen? Angyal semmiképpen nem, ahhoz túl büszke vagyok, hogy még én azoknak a förtelmeknek adjam ki magam.
- Kedvesem, akinek vannak alvilági ismerősei annak mások élete nyílt titok. Tudom, hogy mivel foglalkozol. Szóval ne játszd nekem a hülyét. Persze azt nem kell tudnia, hogy az alvilági ismerősöket szó szerint kell érteni, hiszen ha az én kis csatlósaim nincsenek akkor lehet, hogy soha sem találok erre a védtelen lányra, akinek tönkre tehetem az életét.
- Nem akarsz leülni inkább egy kicsit? Utalok az oldalfogásra most már egy kedves mosollyal az arcomon miután átadtam neki a kávét. Majd amint megszagolja a kávét elnevetem magam rajta.
- Hidd el, nem a mérgezés módját választanám, ha elakarnálak tenni láb alól. Plusz a drogokat meg elítélem, szóval igyad csak. Szívok egy slukkot a cigibe, majd hátrébb lépek egyet-kettőt, hogy felszabadultabbul tudjon mozogni.
- De bizony van. Ő ott fent! Mutatok az égre és leülök az egyik ládára s onnan figyelem tovább. Bukott angyalnak kiadni magamat... nem is rossz ötlet.
- Ha a legjobb lennél a szakmában akkor mostanában a megbízatásaid nem fulladnának folyton kudarcba. Vonok vállat majd hanyag eleganciával igazítom meg a kabátom nyakát.
- Nem irányíthatom a sorsodat, magadnak kellet kikövezned az utat hozzám. Most láttam idejét annak, hogy megmutassam magam neked, Natasya.







Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 27, 2017 9:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Unsuccessful mission
Regret is for suckaz

Kérdésén elgondolkozok, egy pillanatra talán át is nézek a válla felett közben. Hogy mégis hogyan? Ezernyi ötletem lenne, hogy milyen cseles trükökkel próbáltak valaha is a közelembe kerülni. Aki egy picit ismeri is az tudja: kávé, pia. Nem nehéz. De voltak próbálkozások, hogy drogok csempésztek az italomba, onnan meg már nem nehéz elvinni egy kietlen sikátorba – már ha nem lett volna egy őrző félvérem. Az is előfordult, amit épp ez a manus próbál velem játszani. Szemeit összeszűkítve láthatóan nem hiszek neki. Miért is tenném? Kicsit sem gyanús a jelenléte nincs igazam? Pont most jelenik meg? Vajon ő is természetfeletti? Angyal lenne talán? Aliyah óta másra sem tudok gondolni, minden idegen láttán, hogy vajon mely fajt képviseli.
- A bizalmamba is akarhatnál férkőzni ám! – jelentem ki határozottan még egy tétova lépést téve hátra. Magassarkú csizmámba kissé megdőlök. Karjaimat oldalra tárva nyerem vissza az egyensúlyomat. – Eloltod bennem a gyanút és úgy próbálod meg. Mert azért te sem gondolod komolyan, hogy aki ilyen helyen jár az teljesen védtelen – blöffölök neki. Mégis honnan tudná, hogy amúgy csak hírből ismerem az önvédelmet? No azért nem így van, képes vagyok én megvédeni magamat, csak hát… Tény, hogy nem oly szakszerűen, mint bármi más férfi. Nő vagyok, karmolok, rúgok, harapok.
Gúnyos hangjára csak még jobban összeszűkítem a szememet. Mindenesetre beszéltetnem kell, mert nincs erőm tovább futni egy újabb idegentől, ki tán az életem akarja. Időt kell nyernem.
- Oooh… - simítok végig egyik hajtincsemet, fejem enyhén lehajtva szavai nyomán. Pirulva mosolyodok el, ahogy újra ránézek – Azért ilyen szépeket nem kell mondanod, még nincs a kapcsolatunk abba fázisba – irulok pirulok, de amikor rájövök, hogy kivel is beszélek – kivel is? – és hogy pontosan mit mondd, visszaváltok védekezőbe – Ácsi! Ki lop el és mit?
Teszem a hülyét, persze rögtön kiderül, hogy miről van szó. Így az egész értelmet nyer, tudja, hogy mivel foglalkozom. Habár… a környéken még a leghülyébb is tudja, hogy miből keresem a „kenyerem” ami már megint napok óta nem került az „asztalomra”. Pár napja vett száraz pizzát rágcsalgattam idefele jövet. Minden vagyonom kávéra és ruhára költöttem, ami…
Oh, kávé! Kapnám is, de inkább jól irányzott mozdulattal rúgom vissza feladójának.
- Uh… - sóhajtom megkönnyebülten. – Ez közel volt… - szorítom kezem az oldalamhoz, mert hát a sok futástól és kimerültségtől természetes csak, hogy most nyilal bele. S újra közelebb lép hozzám, mire egyszerre lépek hátra egyet és előre is egyet. A fickó taszít, a kávé vonzz. Oh, Istenem, miért ily nehéz!?
Kétkedő és szúrós szemekkel kapom ki kezei közül a kávét. A termosz tetejét kinyitva szagolok bele. Próbálok bármilyen idegen szagot kiérezni rajta: mondtam már, volt hogy így próbáltak elkábítani.
- Mégis ki mondott ilyet? – jaj Tasy, hát ki más? Mindenki! Másért sem élsz, csak a kávéért! Kifigyelt volna? A biztonság kedvéért, a termoszt magamhoz ölelve lépek hátra párat. Még nem iszok bele, még bizalmatlan vagyok.
- Mint már mondtam, nekem nincs jóakaróm – felelem neki határozottan. – És még ha lenne is. És még ha azt is akarná, hogy jobban dolgozzak, ami lássuk be. A legjobb vagyok a szakmába – dőlök meg enyhén az egyik oldalra – miért csak most mutatkoztál, miért nem… Mh mondjuk a legelején? – teszem fel az újabb kereszt kérdést. – Amúgy is van segítségem – hazudom magabiztosan. Egykoron volt. Egykoron ott volt mellettem Roby, de most hol van? Hónapok óta eltűnt egy szó nélkül. Ő is…


Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 27, 2017 9:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next





To Natasya

A sorsodat én irányítom

Próbálom minél jobban kihasználni a helyzetet, hogy kiderítsem azt, hogy mennyire elkeseredett szegény élete mert, ha nem fogja furcsállni, hogy egy vadidegen hozott neki kávét az éjszaka kellős közepén, akkor tényleg teljesen elveszett lélek és még játszadozni sem érdemes vele akkor csak egyszerűen alkut ajánlok neki, hogy a benne lévő kis energiabombán az én aláírásom legyen és akkor tudni fogja minden prédára leső vadász, hogy ő már az én tulajdonom és a lelke az én kincstáramat képezi. Hm, eltudnék vele szórakozni a Pokolban ahol szétcincálom apró darabkákra és aztán újra és újra addig a pontig, amíg teljesen elfelejti a régi emberi mivoltát, hogy a mi sorainkat erősítse újdonsült démonként.
- Szerinted, ha megakartalak volna ölni, vagy megakartalak volna erőszakolni akkor felfedtem volna magam? Nem lenne ésszerűbb, ha a hátad mögé lopóztam volna és úgy teszem meg? Nézek rá egy gúnyosnak is mondható félmosollyal miközben még mindig csökkentem a távolságot közöttünk és csak akkor állok meg amikor egy vagy két méter van csak közöttünk. Persze ha annyira véget akarnék vetni az életének nem is kellett volna hozzá megmutatnom magam, egyszerűen csak a menekülés pillanatában úgy intéztem volna a dolgokat, hogy véletlenül egy olyan banda markába fusson bele akik azt a karperecet nagyon akarják és egy szép lány már csak a plusz mellé.
- Szerintem már azzal is eltudsz lopni egy drágakövet ha bemész és énekelsz egyet a boltban, inkább odaadják csak menj az utadra. Kacsintok rá kuncogva a nőre. Igen, nem neki kellett saját magát hallgatni miközben meg volt figyelve és minden hisztinél ott lenni amikor nem sikerült neki valami. Persze az is miattam volt, de ez már más tészta.
Ahogy látom a kávé meghozta a kellő hatást és már kap is az alkalmon, hogy megigya. Persze azt a kapás szó szerint is érthetjük hiszen az a termosz "véletlenül" kicsúszott a kezéből, de ahogy látom a reflexei a helyén vannak és sikerült úgy belerúgnia, hogy hozzám repüljön az ital, én pedig elkapom azt.
- Inkább próbáljuk meg úgy, hogy odaadom a kezedbe, jó? A válaszát sem várom meg és már annyira sétálok közelebb hozzá, hogy átnyújtsam az üvegben rejlő energiasokkot.
Figyelem minden kis mozdulatát és látom, hogy a szemeivel menekülő útvonalat keres, erre pedig belül majdnem elnevetem magam. Az egyetlen kijárat az a hátam mögött van, ha ki is akarna futni akkor el kellene szöknie mellettem.
- Nem akarlak bántani, szimplán kávét hoztam. Úgy hallottam szereted. Áhh és jön az a fogós kérdés, hogy ki is vagyok én.
- Egy olyan ember aki azt szeretné, hogy a küldetéseidnek a sikerességi százaléka sokkal nagyobb legyen, mint most. Egy nagy hatalmú személy, aki sokat segíthet. Már, ha akarod.





Utolsó Poszt Szer. Ápr. 26, 2017 1:13 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Unsuccessful mission
Regret is for suckaz

Mintha csak imám – vagy épp kiabálásom meghallgatásra talált volna. Egy hang szólal fel valahonnan az épület belseje felől. Ijedten állok fel, apró sikollyal körítve, és az ismeretlen hang felé fordulok. Nahát… Tényleg van valaki, pedig meg mertem volna rá esküdni, hogy egyedül vagyok. Ugyanis eme épületben sosincs itt senki. Ez az én kis titkos búvóhelyem. Rendben, aláírom, bárki más is felfedezheti, de mégis hogy merészeli?
Mit képzel bárki magáról, mh? Teszem én azt?
- Ohhohó, nyugi van haver – szólok rá, hatalmas szemekkel, tán egy tétova lépést teszek is hátra. A biztonság kedvéért körbe pillantok, hátha nem egyedül van. Mi van ha a hajóról követett? Ha látott? Vagy ha azok a rühes dögök vezettek a nyomára. Nagyot nyelve figyelek rá, no meg mondandójára.
- Ugyan már, az én csodás hangomtól senkinek sem fáj a feje – vonom fel a vállamat megjátszott pökhendiséggel és lazasággal egybegyúrva. A rend kedvéért az egyik kezemet a csípőmre is teszem.
- Kávé! – sikkantok felcsillanó szemekkel, aprót ugrálva. Cipőm sarka most is visszhangot ver a megüresedett épület falain belül. A rend kedvéért, csak hogy lássa mennyire is örülök a jelenésnek még tapsolok is párat. Mit ne mondjak: szeretem a kávét. Főleg inni, de akár fürödni is benne. Az utóbbit még nem próbáltam, de egyszer mindennek el kell jönnie nem igaz?
Mohón kapok a termosz után, ám… Mit ad Isten? Egyáltalán létezik!? Az utóbbi időben kétkedek benne, habár az angyalok nagyon is léteznek. De nagyon. Az egyiket épp felhajtani készülök. A legutóbbi álmom róla aggaszt, tán ezért is próbálom a küldetéseimmel elvonni a figyelmemet. Félek, hogy beleőrülök féltésébe. Makacs és szótlan és nem mondja el, hogy mi bántja. Pedig segíteni akarok neki… De uh, elkalandoztam. Szóval kapnék a termosz után, csakhogy az kicsúszik Teljes Véletlenséggel a necckesztyűs mancsaim közül.
- Neeee!!! – sikítok fel, ahogy látom hogy vészesen közeledik a föld felé. Lábammal rúgok bele, hogy tompítsam esését. Mert nem, nem lehet, hogy a drága nedű a földet érve kárba vesszen. Eltalálom lábfejemmel – mely már így is jobban sajog – s a termosz persze rittig, hogy a pasi felé kezd el száguldani, irányt változtatva. De legalább nem a földre zuhan.
- De mi? – kapom fel a fejemet hirtelen – Állj! – szólok rá, magam pedig ismét hátrálni kezdek. Pár mondata, csak most fogok fel. Na igen, a kávé sokmindenről képes elvonni a figyelmemet. – Nekem nincs is jóakaróm. – szűkítem össze szemeimet, ahogy körbetekintve menekülési útvonalat keresek.
- Ki vagy te? – teszem fel jogosan a kérdést. Hisz… na jó vannak jó akaróim, szám szerint tán egy. Vagy kettő, de a ketteskében nem vagyok annyira biztos. Szóval jogos a gyanúm, hogy egy idegen a hajóról a karperecemet akarja.



Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek

fontos linkek
MINDEN AMI KELLFONTOS, GYORSAN ELÉRHETŐ LINKEK



friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Zagan
Today at 10:03 am
☽ Zagan




Ki van itt?
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 11 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
8/7
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
12
Bukott Angyal
3
Ember
7
Félvér
3
Harcos Angyal
6
Vadász
10
Nephilim
5