• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
SzerzőÜzenet

Raguel
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Angyal
☩ Posztok :
110
☩ Rólam :
I'm scared of what is in my head
What's inside my soul
I feel like I'm running, but getting nowhere
Fear is soffocating me
I can't breath
I feel like I'm drowning, I'm sinking deeper

☩ Play by :
Bridget Regan


I feel it burning through my veins
It's driving me insane
The fever is rising, I'm going under
Memories flash before my eyes
I'm losing time
The poison is killing me, taking over
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Ápr. 25, 2017 10:02 pm írtam neked utoljára


Larien & Raguel
Reunion
King's horses • Üzenet: Cupidó • Credit:

Olyan... fura itt lenni. A Menny az én otthonom, s most még is épp egy lakást nézek erre a célra... Arra, hogy benne lakjak. A hideg kiráz a gondolatra, s nem azért, mert ahol vagyok, az rossz. Az a rossz, hogy másikat kell keresnem. Hogy már nem lehetek fent, mert Gabriel katonái mindenkit elüldöznek, vagy megölnek, akik nem az ő nézeteiket képviselik. Szerintem ha megkérném, lakhatnék Ramiéllel, vagy Michaellel is, de úgy hiszem, hogy jobb, ha saját lakást szerzek magamnak, ahogyan ők is. Nem azért, mert nem akarok találkozni velük, vagy már ne lennék magányos... De ha egyszer betelik a pohár, kell egy hely, ahova visszahúzódhatok, ahol kavaroghatnak a gondolataim és érzelmeim, ahol gondolkodhatok. Régebben alig kellett a lakrészemet oda fent ilyesmire használni. Nagyon ritkán vonultam el, hogy megemésszem az évszázadok alatt felgyűlt feszültséget. De mivel sokkal nagyobb teher lett a vállamra téve szabadulásom óta, érzem, hogy erre a magányra sokkal jobban szükségem lesz, mint régen.
A szoba közepén állok, zöldes-barna ruhám szinte egybe olvad a lakás sötétjével, csizmám kopog, ahogy körbe járok. A lakás sötét, a csillagok és az utca fénye alig szűrődik be az ablakokon, idebent pedig nincs lámpa. Illetve egy van, de az sem működik. Nem baj, én fizikálisan amúgy sem látok, tulajdonképpen kivetüléssel tájékozódom, így a sötét sem zavar. Majdnem üres az egész lakás, egy régi kanapé és ágy van az egyik és másik szobában, de ennyi. Se egy kép, se egy asztal, se egy szék. Valaha új, felújított lehetett, most viszont csak a por lep mindent, régi fénye megfakult. A célnak megfelel. Mivel nem konkrétan az én lakásom, hanem mivel lakatlannak tűnik, elfoglaltam, ezért kulcsom sincsen hozzá, úgy hogy kilépve az ajtón telekinézissel zárom be, jelezve, hogy.. hát, most már van lakója. Halkan sóhajtva indulok meg a folyosón mikor a padlóról végül felemelem a tekintetem és meglátok valakit. Azonnal megtorpanok, mintha csak egy pillanatra azon merengenék, hogy déli bábot látok-e, egy illúziót, majd arcomra sugárzó mosoly kerül és a következő pillanatban már a férfi nyakába is vetem magam. Az angyaloknál nem túl gyakori ez a fajta gesztus. Illetve, régebben biztos nem volt. Idegennek tartották, ahogy az érzelmeket is alapjáraton, így sose vették túl jó néven, ha megölelgettem, vagy simogattam őket. Az emberek között élve azonban biztos megtanulhatták értékelni ezt a mozdulatot. Larien azonban kénytelen volt tőlem régen is elviselni, mikor már nekem is kezdett sok lenni a munka, vagy mikor nagyon örültem valaminek. Nem figyeltem, hogy ő meglátott-e, vagy váratlanul érte-e a dolog. Az sem érdekel, ha a hirtelen lendülettől nem tud megtartani és elesünk. Semmi sem érdekel, csak örülök, hogy végre újra látom.
- Annyira hiányoztál! - nyöszörgöm, mert érzem, ahogy hirtelen ellepnek az érzelmek. Az öröm, a keserűség és a szomorúság. Soha nem engedtem meg magamnak, hogy mások szomorúnak lássanak. Ez csak az arkok és ez a férfi kiváltsága volt. Sose sírtam, igazából... de érzem, hogy most fogok. Még fogságomban sem adtam meg ezt az örömet a démonoknak, és kiszabadításomkor is amennyire lehetett, visszafogtam örömkönnyeim. Most viszont minden visszatartott szenvedés és boldog pillanat kitör belőlem, keserédesen fakasztva vizet szemeimből... Illetve vizet kellene, de az átok, mi rajta ül és feketévé tette íriszeim, vörösre festi az eredetileg kristálytiszta könnyeket. Most olyanok, akár a vér. Arcomat a dohány szagú felsőbe fúrom, nem zavarva, hogy kiengedett hajam az arcomat takarva csikizi azt, és próbálom visszafogni keserves hüppögésemet.
- Nem találtalak oda fent. Féltem attól, hogy... - kezdem szipogva, amint sikerül normálisan levegőt vennem, de befejezni már nem tudom. A halála... erre gondolni se akarok, nem hogy kimondani. De tapasztalva Gabriel katonáinak kegyetlenségét, nem tudtam nem tartani attól, hogy talán ő is az áldozatukká vált.




✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



White light fades to Red
 
Üres lakás
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Milyen jövő vár az emberiségre, a földi ökoszisztémára, az életre?

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: