Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Ramiél Tornya
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
165
☩ Play by :
Johnny Depp

Utolsó Poszt Vas. Ápr. 22, 2018 12:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


to Ophilia

Egyszerre emelkedem és távolodom el a zugomtól, csapkodok a szárnyaimmal, mint a gyerek, akit bedobtak a vízbe és őrült tempóban kapálódzik a felszínen maradásért. Elmémbe beleégett a látványa, az a rezzenéstelen, üres tekintet. Fuldoklom tőle. Azok nem az ő szavai voltak, azok nem az ő szemei voltak. Az energia gömb..igen..megtette volna. Még a szavai visszhangzanak a fejemben és nem tudom merre menjek, vagy mit tegyek, repülök bele a sötét éjszakába. Figyelmeztetnem kellene Mihályt és minden fivérem és nővérem, beleértve Lucifer teremtményeit is. Nem akarom. Nem tehetem. Még nem. Céltalan szárnyalásom aztán a közeli torony tetején merül ki, s amint lábaim a beton felületét érintik, abbahagyom a csapkodást. A kitört falrész szintje felé fordulok. Még ott áll. Vajon Ophilia jelen van? Meg kell tudnom. Talán most először követek el végzetes hibát az életemben, de ha nem teszem meg, akkor örökké bánni fogom e napot és úgy inkább múljak el az enyészetben. ~ Engem nem érdekel az, ki hamis ígéretek mögé bújva prédikál! Szavai üresen csengnek a számomra és olyan, mint a varjú károgása! ~ Teljesen kisétálok a tető szélére, várva hogy Ophilia észrevegyen. Integetek neki. ~ Olyan álarc mögé bújtál, mely túlnő rajtad! Mi lenne ha gyorsan túlesnénk a formalitásokon?! Amarah? Vagy szólítsalak rusnya banyának inkább? ~ Komor tekintettel bámulok felfelé, nem viccnek szántam a megszólítást, bár abban biztos vagyok, ha Nasargiel itt lenne, megint megkapnám tőle hogy az Oroszlán bajszának nem tanácsos a huzigálása..vagy ilyesmi...azt hiszem most erőteljesen rángatom.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szer. Ápr. 11, 2018 9:45 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


To Ramiel
Hate the sin, love the sinner


A tényre, hogy az emberek kezdenének tanulni hibáikból nem felelek. Csupán merevszerű, alabástrom arccal tekintek Ramiélre. Bennem nem kelt örömöt eme felfedezés, nem is érzem úgy, hogy elértek volna valamit és nem csak azért, mert a kimondott szavaim nagy része nem igaz. Az emberek megérdemlik, hogy elpusztuljanak. Hogy tudja továbbra is védeni őket, amikor mást sem tesznek, mint… semmit. Élik gyenge, esendő életüket. Bár nem halhatnak meg, az nem jelenti azt, hogy tennének is bármit annak érdekébe, hogy a világuk túlélje a sötétséget. De ha engem kérdeznének, meg sem érdemlenék már. Túl sok lehetőségük volt bizonyítani.
Mosolya mégis leolvad arcáról, magamba elmosolyodva rajta. Nem kell igaznak lennie a hírnek, hogy egy pillanatra is kétséget költöztessek szívébe. Egyelőre mégsem feszítem tovább a húrt, engedem, hogy szavaim elméjébe elfoglalja a megfelelő helyet, hogy idővel onnan csírázódjanak ki.
A játék pedig lassan elkezdődik, vele szemben állva, egyenes háttal, merészen tekintek rá. Szavaimba nincs gúny, nincs semmi… idegen érzet. Szokatlan, de most vagyok tisztán őszinte, amióta betettem ide a lábamat. Mégsem bírom ki, gúnyos mosolyra húzom ajkamat, figyelve, ahogy egyre jobban hátrál előlem.
Mit hiszel, hogy előlem elmenekülhetsz? Én vagyok ki mindenkinél jobban ismer téged, aki ott volt veled, amikor azt hitted, hogy egyedül vagy. Az én szemem mindenhol ott volt a Földön, minden apró szegletébe követtelek és még csak tudomásod sem volt róla.
- Vagy épp ő tudja, hogy mi az - pillantok fel rá újra, egy lépéssel közelebb lépve hozzá. - Mert nem az az egyensúly, amit Isten elültetett elménkbe, amit mutatott nekünk. Démonok. Tényleg? Kikbe bele van kódolva a pusztítás, de emberek nélkül semmi? - nevetem el magamat halkan, cinikusan. - Ez nem más, mint függőségi hiearchia, nem egyensúly. Az igazi egyensúlynak annak kellett volna lennie, amit Amara nyújt a Földnek. Ami tényleg élet-halál harcot jelent az emberiséggel szemben. Nem holmi, nevetséges harcok, ahol Isten saját teremtményei viaskodnak egymással - a démonok akkor sem mások, mint az Öreg teremtményei. Még ha közvetetten is. Ő adta az erőt Lucifernek, aki képes volt őket megalkotni. Ez az egész nem más, mint önző cselekedet, megmutatva nekünk az egyensúlyt. De ennek semmi köze hozzá. Ez messze áll attól, amit Amara mutatott nekem. Még egy lépéssel közeledem hozzá, nem érdekel már az sem, ha teljesen felkenődik a falra. Tekintetembe elszántság száll, olyan, melyet még én sem ismertem eddig, melyet eddig Ő sem találkozhatott.
- Mert mi talán jobbak vagyunk? - nevetem el magamat újra, fejemet lehajtva, arcomat hajam takarja. - Mi is kerestük Isten kegyeit, azt hiszed, hogy Amara jobb, vagy rosszabb, mint az Úr? Azt mondod, hogy pusztításba kezdett, és a démonok mit tesznek? Persze, mert azokat képes az angyal legyőzni, de ugyanakkor tartott, hogy Amaraval és az ő leendő teremtményeivel szembe semmi esélyetek nem lenne - már nem játszom meg magamat. Már nem teszek úgy, mintha mindenem az Öreg lenne. - De hát ez lett volna a dolga! - hitetlenkedek… Ő a sötétség, csipetnyi fénnyel… Mégis mit vártak tőle, hogy nem fogja megpróbálni elpusztítani, ami nem az övé?
- Hibát követett el? - teszem fel a kérdésem hitetlenkedve. Miért nem látják, hogy milyen is valójában az Úr? - Ramiél, elzárta az egyetlen ellenfelét, ki beleszólhatott volna babaházába, hogy kedve szerint azt csináljon, amit csak akar. Soha senki nem kérdőjelezte meg, soha senki nem mondott neki ellen. Az elmúlt évezredekben minden pontosan úgy történt, ahogy azt Ő akarta - értetlenkedek. Ezt én sem láttam sokáig, ezzel tisztában vagyok. De, most hogy tudom… Meg tudom, győzni a józan észre neki is hallgatnia kell. A tények felett nem lehet elsiklani.
Kezeimmel enyhén rászorítok karjaira, fejemet lehajtom. Továbbra is csak szajkózza, mintha nem hallana meg. Mintha mindent figyelmen kívül hagyna, amit csak mondok, de hát…
- Isten pontosan olyan, mint Amara - szólok csendesen, fejemet továbbra is lehajtva. - Annyi különbséggel, hogy amíg Amara a gyors pusztítás ígéretét helyezi kilátásba, hogy utána egy jobbat alkothasson, Isten a lassú pusztulással ajándékozta meg, az annyira szeretett világát - szavaim, akár a méreg, lassan emelem fel újra a tekintetemet a férfira. Arcom komoly, tekintetem elárulja valódi hovatartozásomat. - Amara egy szóval sem hazudott nekem semmiről, ez a lényeg. Ő nem áltatott, nem ígért semmit. Ő a kegyetlen igazságot mutatta meg - árulva el immár teljesen magamat. Noha nem hinném, hogy eddig ez nem tűnt volna fel a férfinak. Kezeim lassan engedik karjának szorítását, ujjaim mégis ott pihennek tovább.
- Isten kezébe nem voltunk mások, mint üres fejű bábok. Most sem lennénk mások, de az abszolút igazsággal egyetemben lennénk azok. Annak a tudtában, hogy pontosan Tudjuk, hogy mit miért teszünk - már nem hiszem úgy, hogy jók lennénk. Mi képviselnénk ezt, nem. Nem lennénk most sem mások, mint az Öreg alatt. Miért idegenkedik hát ettől? A szabad akarat egy pillanatra sem volt opció számunkra, szó nélkül kellett megtennünk azt, amit Ő akart.
- Ez esetben, az Amarahoz vezető utad rajtam keresztül fog vezetni, Ramiél - engedem el lassan karját, engedve, hogy távolodjon tőlem. Lélektükreim nem árulkodnak megbánásról, sem szomorúságról. Nincs bennem kétség, szó nélkül pusztítana el, emiatt. Nem tartok tőle, magabiztosan, kiegyenesedett háttal állok vele szemben. Kezeimbe hiába gyűjtök össze energiát, addigra már elfordul tőlem. Csendesen szemlélem miként rombolja le saját „hajlékát”, miként tör a szabadba. Lassan követem, az ablakhoz sétálva. A szél belekap hajamba, letekintve figyelem, hogy miként zuhan, bontja ki éjfekete szárnyait és kezd el emelkedni.
„Ha nem áll át, akkor öld meg”
Hangzik az egyszerű parancs az elmémbe.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
165
☩ Play by :
Johnny Depp

Utolsó Poszt Kedd Ápr. 10, 2018 5:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


to Ophilia

Szavai nyomán tekintetem a mennyezetre kúszik felfelé, tűnődve követem a repedéseit, a lyukakat, közben enyhe csalódottságot érzek a Payne vadászunk miatt. Úgy gondoltam ha figyelmeztetjük őket, bepillantást nyújtunk nekik a valódi veszélyekre, még ha nem is fogadják el a segítségünket, de legalább megpróbálnak saját tervet felállítani és cselekedni. Gabriel nagyobb kárt okozott a világban, mint gondoltam. Nem hibáztathatom őket, rengeteg élet kihunyt közülük miattunk.
- Ha így tesznek, azt okos döntésnek tartom és egyben örülök is neki hogy fejlődnek, nem rohannak egyből a falnak. Bár bevallom arra számítottam hogy már javában szervezkednek, még talán ellenünk is, ehelyett úgy tűnik sikerült megálljt parancsolniuk maguknak. Eljött az idő, mikor az ember tanul a múltbéli hibáiból?
Enyhe, de annál elégedettebb mosollyal tekintek Ophiliára, valamiért ő mégsem osztja a nézetet, látom rajta. A testvéreink hetyegése hallatán én is komor ábrázattal adózom. Rólam nem titok, hogy tűzzel vassal irtom a nephilimeket és megvetem azon testvéreinket, kik ilyesféle hóbortoknak élve járják a világot. Ezért is aggódom Mihályért, egyre inkább teret nyertek nála az emberi szokások, legfőképp egyetlen ember....Megint elkalandoztam, közben Ophilia kimondja az idézetet.
- Igen. De a kártyavárat mindig újra lehet építeni.
El sem hiszem hogy most magamtól jött elő belőlem egy poén, mellyel az emberek szokták ugratni, vagy éppen felüllicitálni egymást. Részben annak is szántam, másik részt meg pontosan így gondolom. Ezután felteszem neki a kérdést, ő meg rejtélyesen hallgat. Az arcomat nézi, én meg az övét. Számomra oly kedves vonások percnyi békessége, de aztán az élek fodrozódnak, s míg én elkalandoztam kék szemeinek tükrében, ő hirtelen lepattan a pultról, elállva előlem az utat. Persze csak látszatra, hiszen ha akarnék, már mennék, nem gátolna semmi. Nekem nem akadály a pult, a fal, az ajtó, vagy az anyagi lét többi része. Lassan kerülök le én is a pult tetejéről, vele szembe állva, de hátrálok tőle a szekrényig, érzem, amikor a szárnyaim hozzáérnek az elejéhez. Csendben hallgatom és egyre inkább úgy érzem, minden egyes most kimondott szava méreg, olyan méreg amit nekem szánt a sors. Ezek a saját szavai? Vagy ahogy azt korábban sejteni véltem, tán valóban találkozott Amara-val? Mert ha így van, akkor ki tudja mit tett vele. Kétségbeesés költözik belém, érzem a nemlétező vérembe áradó tétlenséget, a nem létező szívembe markoló aggodalmat. Kifelé persze ebből semmi sem látszik, csupán a kétely, mely nagyra nőtt szembogaraim peremére ülve, fricskát szórnak az értelemnek. Engedem magam nekidőlni a szekrényhez, kezeim mellkasomon összefonom, és homlokom redőzve várom ki a végét, teret hagyva neki. Valóban hisz abban, amit mondd? A kérdésemre a legrosszabb válasz a nem tenni semmit lett volna, úgyhogy nem panaszkodhatok, de arra nem számítottam hogy ő Amara oldalára akarna állni. Sem arra, hogy ezzel majd meg akar engem győzni. Miért? Csupa ellentmondás, egymásnak feszülő érdekek, mely látszólag jól megvannak egymás mellett. De nem!
- Teljesen egyetértek veled. Ezek az energiák mindenhol ott vannak, bennük és bennünk, bennem és benned, egyik sincs a másik fölé rendelve, nincs olyan hogy az egyik a másik felett áll. Csupán az erősebb és a gyengébb létezik, de egyszer a gyengébb is megerősödik, ahogy az erős is elgyengülhet. Tudod, régen, mikor testvéreink, beleértve téged is, Atyánk kegyeiért marakodtak és az eldobott csontokból lakmároztak kicsinyes kis világukban, én ellátogattam az Univerzum innen távolabb eső szegleteibe és magányomban megtaláltam az egyensúlyt. És igen, valóban igaz, hogy ezek az energiák mindenhol kézzel foghatóak, az egyensúly örök körforgásában gyöngyöznek, de megérteni csak az tudja, aki már megtapasztalta. Atyánknak is rengeteg idejébe került átlátnia ezt, lefoglalták a teremtményei, és erősen hiszem, hogy emiatt tűnt el. Rájött hogy túlságosan is fölénk kerekedett. Ahogy abban is ugyan így hiszek, hogy Amara-nak halvány fogalmam sincs arról, mit jelent az egyensúly.
Hagyok neki időt felfogni, miről is beszélek neki éppen. Kutatom a tekintetét, miközben néhány lépést megteszek felé. Vajon Ophilia még itt van? Velem, ebben a szobában? Megállok és kiegyenesedve tekintek le rá, kezeim még mindig összefonva a mellkasomon.
- Valaha Atyánk kérlelte a Sötétséget, hogy osztozzanak a teremtés örömeiben és bosszúságaiban, de őt nem érdekelte. Mikor pedig érdekelni kezdte, csupán önzésből, mert nem foglalkozott vele annyit a saját testvére, mint korábban. Pusztításba kezdett, azt akarta hogy csak az ő kegyeit keresse és ezért hajlandó lett volna mindent felégetni körülötte. Te komolyan úgy hiszed, nekünk, Atyánk teremtményeinek kevesebb joga van az élethez, mint a Sötétségnek, vagy magának Atyánknak? Úgy gondolod hibát követett el, mikor elzárta?
Megint hagyok egy kis szünetet, mert kíváncsi vagyok rá választ kapok-e erre tőle. És persze arra is, ha igen, minként felel nekem. Érzem a veszélyt, miközben hagyom kezeit a karjaimra fogni, lágy, kérlelő érintés, benne az elmúlás ígéretével. Később folytatom.
- Atyánk valóban hibát követett el, mikor úgy döntött megvéd minket a testvérével szemben. De annyira szerette, hogy nem volt képes ártani neki, ezért csak elzárta...a segítségünkkel. Abban reménykedett, talán a fogságban eltöltött évek alatt az a mérhetetlen önzése felőrlődik és majd egyszer másképp látja a kettejük kapcsolatát.
Lassan elemelem a jobb kezem, felé nyújtva. Ha hagyja, akkor végig simítom tenyeremmel a felkarját.
- Amara hazudott neked. Nem fog egyensúlyt teremteni és szerintem nem is akar. Annak tudatában amit az előbb mondtál nekem, és amit én elmondtam neked...egyedül sosem tudna! Neki nem kellünk. Neki csak Atyánk kell. És a Földnek sosem volt szüksége felsőbb hatalomra. Amire ő készül, az a totális megsemmisítés, a kegyetlen pusztítás, ennél nem több és nem is kevesebb.
Őszintén így gondolom. Még ha tényleges értelembe véve nem is pusztít el minket, bábként skandálni az ő ígéreteit felér ugyanezzel. Az elmúlás az elmúlás, vagy így, vagy úgy. Azt hiszem mostanra már felfogta szavaim súlyát, úgyhogy megint hátrálni kezdek tőle.
- Atyánk talán azért nem került még elő, mert azt gondolhatja hogy mi is fel tudunk lépni ellene, együtt...vagy csak lusta vénember módjára szemléli, mit tesz most a szabad fiatalság. A mi szemszögünkből ez nem mérvadó. Én úgy vagyok vele, mielőtt Amara elpusztít, még annyi pofont verek be neki, amennyit csak tudok, annyiszor rúgom lábszáron, amennyiszer csak tudom, megharapom, leköpöm, kitépem a hajszálait, ha tudom, kinyomom a szemeit, eltöröm az ujjait...és így tovább.
Oké, azt hiszem elragadtattam magam és ez már nagyon sarkalatos, egyben gusztustalan példa, de mindenképp kiolvashatja a sorok közül hogyan állok az egészhez. A múltban sem tettem másképp, soha! Nasargiel mellett is kitartottam a végsőkig Atyánk ellenében, vált vállnak vetve harcoltunk az utolsó lélegzetvétel eljöttéig, azért, amiben hittünk. De tudom jól, a hit mibenléte személyes megítélés kérdése. Ha Ophilia valóban hisz benne, úgy rég elveszett, de ha nem...talán jobb lenne ha még is elmennék, mert utóbbi esetben én vagyok rá nézve veszélyes. Elkapom a tekintetem róla, hirtelen megfordulok és szaladni kezdek, kibontom a falat menetközben, szétzúzva az előbb még oly kényelmes szekrényt, hatalmas csattanással vágódok át a betonelemeken, ki a szabadba. Egy ideig boldog zuhanásban van részem, megcsodálom az anyagi világ szétzúzott darabkáit magam körül, aztán mozgatni kezdem a szárnyaim, s vele együtt emelkedek.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Kedd Ápr. 10, 2018 9:02 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


To Ramiel
Hate the sin, love the sinner


Lesütött pillantással hallgatom a férfi szavait. Újra és újra figyelmeztetnem kell magamat, hogy nem az a lényeg, hogy egyet értsek vele. Nem szabad vele vitába szállnom, úgy kell viselkednem, ahogy eddig is tettem a közelébe. Ez nyilván nehezebb, mint azt valaha is képzeltem, nem is megy igazából. Mégis… nem az a célom, hogy az Én igazamról meggyőzzem, hanem, hogy Amara igazáról. Az ő oldalára kell állítanom. Kétségek közé kell taszítanom, ám egy ősi arkot miként lehet? Ki meginoghatatlanul hisz Istenbe?
Nem véletlenül választott erre a feladatra épp engem a Sötétség. Belelátott fejembe, pontosan tudja, hogy ki vagyok, mi szerepem volt a mennyekben. Ezt kell felhasználnom Ramiellel szemben.
- New Yorkból jöttem. Semmit sem tesznek. Egymást győzködik, hogy miként kellene, vagy épp nem kellene elfogadniuk a segítségünket - húzom fel ujjaimat a könyv borítóján. Begyeim, körmöm alatt enyhén elfehérednek. Szavaimat szinte suttogom, nem tekintek fel a férfira. - Ölbe tett kézzel ülnek. A többség úgy véli, hogy inkább kivárnak, meglátván, hogy mi fog kisülni az egészből. Hogy majd mindent megoldanak helyettük az angyalok és a démonok - szavaim nem őszinte teljes mértékben. Van benne némi… hazugság. De hacsak nem a nagy almából jött, akkor nem feltétlen kell ezt tudnia. Én pedig az vagyok, ki a világot járva folyamatos információkat szerez, innen-onnan. Az emberek gyarlóságáról kell meggyőznöm egy olyan angyalt, ki mindenekfelett hisz bennük. - Bort isznak és vizet prédikálnak. Mindeközben testvéreinkkel hetyegnek egy ágyban - sóhajtom el magamat, halkan, fejemet jobban lehajtva.
Ha van, mely számomra a legtisztátlanabb dolog… Oké, jelenleg az egész világ, szóval tekintsünk el attól az apró ténytől, hogy az emberekkel való hálás is elég súlyos bűn. Egykor bukással honorálták, ám ez egy új világ. Lehetne akár a megölésükkel. Példát statuálva. A világ úgy is elpusztul, akkor nem mindegy, hogy néhány testvérem hamarabb változik… semmivé? Üres porrá, mely örökké az univerzumba kering.
Keze érintésére akaratlanul is félredobban a szíve, eddig behajlított ujjaim kisimulnak. Szemem sarkából pillantok csak rá, lassan emelve fel fejemet.
- Mit maga köré épített egy élet, nem lesz több mint egy összeomló kártyavár - idézem a nemrég olvasott graffiti szövegét. Sokkal több ebben az igazság, mint azt gyanítanánk. Nem érdekelnek a reményről szövő fantáziálgatása. A remény a bolondok fegyvere, hinni a végtelenségig abban, hogy valaki visszajön, kit nem érdeklünk, kiknek nem vagyunk más, csak bábok.
A Föld számára csak egy babaház, melyet megunt, mint egy ostoba gyermek. Elvesztette érdeklődést a játéka iránt, így ezt hagyja az enyészetnek.
Nehezen tudom visszafogni magam, hogy ne reagáljak szavaira, ne öltsem fel valódi érzéseimet előtte. Vigyorát pedig nem értem. Összevont szemöldökkel figyelem, szememet újra lesütöm a könyv borítójára. Nem fogok tudomást venni tartalmáról, hogy véletlenül épp ez hever itt. Végső kérdésére azonban hirtelen pillantok fel újra rá. Egy pillanat erejéig csak várok, fürkészve arcát. Hirtelen rugaszkodom el, szállok le a pultról és fordulok be elé. Ujjaim kicsúsznak keze alól.
- Miért ne? - vonom meg könnyedén a vállamat, és mielőtt még véglet a pokol tüzével égetne el, nagy levegővétellel jelzem, hogy korán sem fejeztem be közlendőmet. - Mint tudod, vagy nem, a univerzumot oly erők tartják egybe, mely magasan Isten, vagy épp Amara felett áll. Ez pedig nem más, mint az egyensúly. Nincs jó rossz nélkül és fordítva. Isten létrejöttével automatikusan létre kellett jönnie a negatív oldalának, a Sötétségnek - talán ezzel ő is tisztában van, manapság már semmiben sem lehetek biztos. - Kettőjüknek együtt kellene irányítani a Földet, összhangba. A valódi pokol nem az, amit Lucifer hozott létre - vonom fel vállaimat, hogy aztán engedjem könnyedén leejteni őket. - Az élet valódi sötét oldala nem más, mint Amara, Isten mégis úgy döntött, hogy fittyet hány az univerzum egyetemet törvényeinek és elzárja, mindezt nem azért, mert így jobb lesz a világnak… Hanem, hogy az ő játékszerével ne babráljon ki olyan, aki vele egyenrangú fél lehet. Önzőségből. Amara nem a világ végét akarja - hazudom szemrebbenés nélkül, némi igazság mégis cseng szavaimba. Láttam, hogy mire készül. Hogy mi ő. - Amit ő kínál, az más. Más, amit megszoktunk, de… - harapok bele alsó ajkamba, kezeimmel óvatosan fogom meg felkarjait, miközben beszélek. - De nem rosszabb, az amit Atyánk kínált eddig. A Földnek szüksége van egy felsőbb hatalomnak, mely kordában tartja - miért ne lehetne, akkor ez az erő épp a Sötétség?



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
165
☩ Play by :
Johnny Depp

Utolsó Poszt Vas. Ápr. 08, 2018 10:31 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


to Ophilia
A megállapításra bólintok igennel, menet közben meginogva vele, aztán figyelem a pulthoz közeledését, a mozgását, amikor felül a tetejére és a kezét a könyvem borítójára helyezi apró mozdulattal. Megváltozott, semmi kétség sem fér hozzá. A gesztusaiból eltűnt a játékos kedvesség, a finom vonásokat felváltotta a vadság, a figyelmességet az önzés, a gyermekiességet az érzékiség. Az az Ophilia akit én ismerek, bocsánatkérő tekintettel nézne rám, de ő...egyre inkább hatalmába kerít a bizonytalanság. A mély bú ismeretlen vizekre űzte.
- Magam is úgy gondolom, hogy a kulcsszó a fiatalság. Ezért sem haragszom rá, mert azt hiszem mostanra már felfogta a helyzet komolyságát és minden veszélyét. És meggyőződésem hogy amíg mi itt beszélgetünk, ők már cselekednek.
Tényleg így gondolom, bár meglehet saját magukra -és talán ránk is- nézve veszélyes dolgokat művelnek éppen a társaival, de hát ilyen az ember. Vakmerő, ebben rejlik az erejük. Meg az esendőségük is. A szomorkás fejhajtásra reagálva én is felpattanok a pult tetejére, a vele szemközti oldalon maradva, féloldalasan helyezkedve és kezem a kezére helyezem finoman, a borítón maradva. A cím magáért beszél. Ahogy az elhangzott szavak is.
- Jól van, nézzük reálisan. Amara el akarja pusztítani a világot, és vele Atyánk összes teremtményét. Ő nem jött még vissza. Nekünk fel kell vennünk a harcot a Sötétséggel, nélküle. Ha Atyánk úgy gondolja, a világ megérett a pusztulásra, akkor mind elveszünk. De legalább megpróbáltunk tenni valamit, még ha meg is halunk. Nincs egyebünk, csak a remény. Jól teszed, ha hiszel benne, de higgy abban is, hogy mikor szükségünk lesz rá, előkerül.
Őszintén tekintek a kék szempárba, de eszemben sincs kifürkészni a gondolatait, hiszen megbízom benne. Még mindig homályos jöttének miértje a számomra, abban biztos vagyok hogy nagyon el van keseredve. Nem fordíthatok hátat neki, nem léphetek keresztül a bánatán.
- Addig tegyünk meg mindent, amit tudunk. Szerintem a Payne vadászunk is pontosan ezt teszi.
Szélesen elvigyorodom a név emlegetésére, mert most eszembe ötlik mennyire pimasz, pökhendi egy alak és a viselkedésével nagyon is bosszantott, ennek ellenére most vele példálozok. Hm.
- Mit gondolsz melyik a nagyobb bűn? Nem tenni semmit és elnézni a dolgok felett, vagy tenni, még ha egy sor hibát is követünk el vele? Netán átállni a Sötét oldalra?
Az utolsót nem gondolom komolyan, csak próbálom felállítani az arányokat képletesen szólva, mert számomra egyértelmű a válasz. Ophilia számára is annak kellene lennie, de a mostani állapotában...nem tudom.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Pént. Ápr. 06, 2018 6:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


To Ramiel
Hate the sin, love the sinner


Elmerengek azon régi időkön, amikor még a mennyben éltem, számomra legkedvesebb testvérem összes látogatása elevenen él elmémbe. Parázs vitáink messzire hallatszódtak, hangos nevetésünktől csengtek a csarnokok üressége. Nem gondoltam úgy, hogy fontosabb lenne más testvéremnél, de sose tagadtam, hogy ő az, ki azért is meglátogat, hogy irántam is érdeklődjön. Ez nálunk, angyaloknál nem megszokott dolog, igazából még csak nem is hétköznapi. Nem egymás hogyléte érdekel minket, az ilyen érzésektől mentesek vagyunk. Az ő társasága is legalább olyan jól esett, mint bárki másé odafent. Tény, hogy különleges volt, mi közöttünk volt. Hiába állítanám, hogy több mindent osztotam meg magamról, mint másokkal, mert ez nem így volt. Nem volt magamról mit megosztani, no de az emberekről? Róluk annál inkább. Emberi léptékkel nézve több napot is eltudtunk úgy tölteni egymással, hogy egymásra untunk volna.
- Tény, hogy angyalként is szorosabb volt közöttünk a viszony, mint mással- hajtom le a fejemet, halkan elnevetve magamat. Mégis rejtély számomra, hogy milyen pletykák keringhetnek rólunk. Igaz számomra az is teljesen létidegen, hogy egyáltalán pletykálnak az angyalok. Ez annyira nem ránk vall, és tessék.
Meglehet, hogy ezért is hagyott el minket az Öreg. Ezért is lehet az, hogy mindannyian pusztulásra vagyunk ítélve. Hihetetlen. Bármiről is kezdek el gondolkozni újra ide és ide lyukadok ki. Mindenből ki tudom fejteni és hozni, hogy a világ megérett a pusztulásra. Még akkor is, ha ezelőtt épp az ellenkezője volt rám igaz.
Védtem az embereket, az elesetteket. Ártatlannak tituláltam őket. De a tudatlanságuk és a gyarlóságuk, emberre vonatkozó gyengeségek lehetnek kifogásai arra, mely manapság történik a világban?
Szavai nyomán lassan fordulok egyenesedek fel, és fordulok irányába. Csípőmet a pult túlszélére vetem, kezeimet a hűvös lapra simítom. Összevont szemöldökkel fürkészem arcát.
- Ramiél, az emberek semmit sem tesznek - vonom fel a vállamat, fejemet értetlenül rázva meg. Szólnék újra, de nem tudom, hogy mit. Nem tudom, hogy miként kezdjek neki, csak válla fölött tekintek el.- Hiszen láttad New Yorkban a fiatal Payne fiút. Az volt a legnagyobb gondja, hogy a városa biztonságban legyen. Nem értette meg, hogy sokkal nagyobb a fenyegetettség. Én értem, hogy saját életeik fontosak, saját érdekeik előrébb valóak, de… nem tudom Ramiél - hajtom le a fejemet, pillantásomat a keze alatt megbúvó könyv borítójára téved.
Erre szokták azt mondani, hogy a sors iróniája? Halvány mosoly árnyéka fut végig arcomon.
- Mindenről tudomása van, mely történik a világában. Ha a saját nővére harca nem készteti arra, hogy visszatérjen… - nézek fel lassan az arkra. Ez az egész túlmutat Hadrielen, az ő bukásának okán. Ez az egész csak megerősített abban, hogy nem tévedek Amara igazában. - Örökké hinni fogok benne- hazudok szemrebbenés nélkül. - De realistáknak kell lennünk, nem szárnyalhatunk örökké. Két lábbal a földön kell járnunk.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
165
☩ Play by :
Johnny Depp

Utolsó Poszt Szomb. Márc. 31, 2018 12:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


to Ophilia
Csendben hallgatom a pult mögött állva, továbbra is a könyvön pihentetem a kezeimet, elgondolkodva merengek a szavain, figyelem a mozgását és egyre inkább úgy érzem, valami megváltozott. De nem tudnám megnevezni. Most már értem miért várt rám itt, miért nem idézett meg, hiszen a szavai mögött megbúvó keserűség, az a mély szomorúság, amit Hadriel bukásának ténye váltott ki belőle, az hogy úgy érzi csak bennem bízhat, ezek mind nagyon személyes jellegű gyökerekre mutatnak. Hiába a mosolya, már tudom, botor dolog lenne a bizalma fényében úszni, így a kérdésére csak aprót bólintok magam elé, de eszemben sincs elmesélni neki őket, hiszen ezek csak pletykák, semmi több.
- Igen.
A tekintetem egy kis időre lefelé konyul a pult tetejére, aztán gyorsan kapom fel onnan ismét ő rá.
- Messziről jött ember azt mondd, amit akar.
Kicsit elmosolyodom, remélve hogy ez őt is jobb belátásra téríti, hiszen ezek a dolgok nem számítanak semmit, kettejükön kívül senki sem tudhatta mi folyik a színfalak mögött. Még mindig az ablaknál áll, de a régi Ophilia messze innen, tova veszett a tavaszi szellővel és aki itt áll, csupán árnyéka önmagának. Mindez Hadriel miatt? A gondolatra komoran lehajtom a fejem. Hol a könyv borítóját bámulom, hol a pult lakkozott, fényes felületét. Érzem miként ragad rám a szomorúsága, sötét felhőként tornyosul a fejem fölé és szavainak súlya nehezedik vállaimra. Ha jól gondolom, úgy érzi Hadriel becsapta őt azzal, hogy elhagyta a Mennyek országát egy emberért, aki miatt aztán Sariel kardja ítéletet hozott Atyánk nevében és Hadriel megbukott. Az ember pedig azóta meghalt, Hadriel mégsem kereste fel Ophiliát. Bár ő csak odafentről gyönyörködött az emberek világában, én sokszor megfordultam közöttük. Tudom hogy szeretet és szeretet között is különbség van, amit gyakran az emberek is összekevernek. Hatalmas gombócot érzek a torkomban, szótlanul nézem a hátát, szemem követi a kezének mozgását, amire aztán nyelek egyet. Tapasztalatom szerint ilyenkor szoktam olyasmiket mondani, amivel aztán megbántok másokat. Nem akarom megbántani, de tétlenül nézni a szenvedését, szó nélkül hagyni a tévedését...nem akarom.
- És most mit szeretnél? Bosszút? Mert Hadriel már megfizetett a bűneiért és azt hiszem, a huszonhét év alatt szenvedett éppen eleget, ahogy még fog is a jövőben. A bukásáról pedig kizárólag ő tehet, nem az emberek. Mindannyian döntéseket hozunk és sorsunk ennek következményeit viseli...jól tudta ezt ő is. Ne feledd, a harag, az irigység sosem jó tanácsadó! Ha valóban szereted, akkor bocsáss meg neki a bűneiért! Ha pedig nem, úgy lépj tovább és hagyd az idő homályába veszni az emlékét!
Magamban remélem nem a bosszú miatt jött ide, mert úgy engem is nagyon félre ismert, és egyúttal, ami számomra sokkal szomorúbb tény, hogy ez esetben én is őt. Sosem segítenék neki ebben, ezt tudnia kell.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szomb. Márc. 24, 2018 8:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


To Ramiel
Hate the sin, love the sinner


Visszakérdezésére mosoly fut végig arcomon. Lehunyva szemeimet fájdalom mar a mellkasomba. Mégis miért vagyok itt? Hát persze, a parancs. A parancs melynek nem tudok ellent mondani, mely jóval felettem áll, mely ellen nem tudok - de nem is akarok - harcolni. Szomorú mosollyal az ajkamon fordítom felé fejemet. Vállamon keresztül rá tekintve ejtem ki következő szavaim.
- Már csak te vagy az egyetlen, kiben… meg tudok bízni - fordítom vissza tekintetem a kinti világra. Bármilyen szomorú is, de ez így van. Nem tudom, hogy kivel tudnék beszélni, ki az, kiben megbízhatnék. Nem tudom, hogy az elmúlt időszak… Jaj de hát ez most mind nem számít. Nem csak ezért jöttem ide, ő mégsem tudja a valódi okát. Elég ha ennyit tud az egészről.
Fülemet azonban furcsa tény csapja meg. Szemöldökömet összevonva perdülök meg saját tengelyem körül, hogy immár vele szemben álljak. Hajam követi mozdulatomat, a levegőbe emelkedve spirálszerű mozgást követ le körülöttem. Egy része a hátamra simul, amíg a jó része vállamat cirógatva omlik mellkasomra. Ruhám csakugyan magam köré tekeredve vergődik az első könnyed szellő erejéig, amíg az helyre nem igazítja. Hogy ez véletlen lenne? Nem teljesen, apró segítséggel szolgáltam irányába.
- Pletykák? - pislogok párat, értetlenkedve. - Milyen pletykák? - húzódik első alkalommal ittlétem óta jókedvű mosolyra ajkam. Fejemet lehajtva ez azon nyomban le is olvad ábrázatomról. Hisz ezek mit sem jelentenek már számomra. Különös kapcsolat volt közöttünk, testvérek voltunk, mégis… Ő volt ki ismert engem, ki közelembe volt, ki mindig ott volt mellettem, ha szükségem volt rá. Igaz erre nem volt szükség - vagy csak én nem tudtam róla. De… A bukása volt a legfájdalmasabb dolog életembe, melyről akkor nem is tudtam, hogy fájt.
Kíváncsiságomat senki sem elégítette ki, egy kérdésemre sem kaptam választ.
Félig lehunyt szemmel tekintek a pultra, és a könyvön tartott kezén. Érdekelne, hogy mit olvas, mégis most hidegen hagy. Kettős érzés, melytől nem tudok szabadulni.
Lassú léptekkel indulok meg felé.
- Beleszeretett egy emberbe - szólok halkan, fejem továbbra is lehajtva. Érzem, hogy újabb könny ül szemem sarkába, melyet immár nem tudok kitörölni. Hagyom, hogy végigcsurdoljon arcomon, államon megálljon és onnan ugorjon a padló irányába. - Egy… Egy egyszerű ember miatt hagyta el minden hitét - emelem fel végül tekintetem. Ajkamba harapva állok meg a pult másik oldalán, szomorúan tekintve rá. Fejem enyhén rázva hajtom le újra, aprót nevetve, saját butaságomon. Mely nem az.
- Tudom, hogy ez… ez sokszor megesett már, de… Nem tudom, becsapva érzem magam. Eltelt huszonhét év és… eszébe sem jutott…. a mai napig sirat egy embert, kiről tudta, hogy előbb-utóbb úgy is meghal. Főként, ha tudják, hogy ő miatta bukott el - igazából nem tudom, hogy mit akarok ezzel mondani. Sóhajtva fordítok újat hátat az arknak, arcomat kezembe temetve állok némán pár pillanat erejéig.
- Egy ember miatt… kik… - veszem el kezemet arcomról, hogy combomra simítsam őket. Jobb vállamat enyhén felemelve tartom, miközben halk szavaim suttogom az éjszakába. - Kikben egy cseppnyi akarat sincs, hogy ezt az egészet túléljék.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
165
☩ Play by :
Johnny Depp

Utolsó Poszt Szomb. Márc. 17, 2018 11:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


to Ophilia
Végig simítom a könyv fedlapját, lassan felfelé emelve a tekintetem az ablakban álló alakját figyelve, ki most mosolyt csal az arcomra a válaszával. Ez rá vall. Még olyasmiért is magyarázkodik, ami valójában nincs így. Ez szöget üt a fejemben. A szavak és a tettek ütik egymást, kétséget csepegtetve jöttének valódiságáról. Aztán ahogy az egész sziluettje beragyogja az hold fényét, nekem ettől a hideg kezd el fel le futkosni a hátamon, nem jó értelemben. Van egy megmagyarázhatatlan, sötét aurája benne, amihez hozzá társulnak a most kimondott szavak.
- Beszélni?
Arra gondolok valami nagyon nagy gondja lehet, ha velem akar beszélgetni, mert én híresen rossz partner vagyok ehhez. Vagy pedig egy kínos beszélgetés elé nézünk? Tény hogy ezen a válaszon sem térek hamar napirendre, eltelik egy kis szünet mire a kérdésem után kibököm.
- Legyen. És miről?
Ott állok még mindig a pult mögött, kezeim a könyv borítóján pihennek és árgus szemekkel figyelek rá. Hadriel neve nekem vajmi keveset mondd, de mivel megfordul és rám tekintve kérdőre von, úgy érzem, talán még is fontos neki ez a beszélgetés Hadriel-ről, hiszen képes ezért velem konfrontálódni. Csalódottságot és szomorúságot hallok a hangjában. Tűnődve meredek immáron a hátára, míg ő a mélységet kutatja, mintha az előbb megadná neki a választ.
- Nem. Csak pletykákat hallotam róla és..és rólad is..de nem tudom mi igaz belőle.
Mondhatnám azt is hogy egyáltalán nem foglalkoztatott a környezetem, inkább elvonultam magamnak, bár ezt ő is tudja. Nem mondom ki. Ez a téma ingoványos talajra visz engem, tekintve hogy nagyon keveset tudok róla, de Ophilia számon akarja ezt kérni rajtam.
- Mondd el te, mit kellene tudnom.
Nem akarom megbántani, már pedig ha pusztán a pletykákra hagyatkozva akarnék neki válaszolni, nah azzal pontosan ezt érném el. Az a legegyszerűbb megoldás a számomra, ha inkább végig hallgatom és akkor feltehetőleg az igazat tudom meg tőle.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szomb. Márc. 17, 2018 7:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


To Ramiel
Hate the sin, love the sinner


Gondolataimba révülve meg sem hallom a lassan közeledő angyalt. Tekintetemet a törött ablakon vetem ki, a sötét égboltot figyelem az ezernyi csillagot, mely odafent ragyog. A mosoly most mégis elkerül. Többnél több kérdés kavarog fejembe, melyre egyrészt szeretnék választ kapni, mégis félek azok igazságától.
Szempilláim enyhén megremegnek a férfi hirtelen hangja hallatán. Testem megremeg, összerázkódik tőle, alig láthatóan. Kezemmel támasztottam eddig fejemet, azt mégis elveszem róla, szelíd mosollyal próbálkozom felé fordulni. Mégsem megy oly őszintén mint régen. Zavar és bizonytalanság keveredik belé most.
Karomat lágyan simítom végig az ülőke kartámaszán. Körmeim végével az anyagot sejtem fel, mintha elég kár nem érte volna már eddig is.
- Sajnálom, hogy zavarlak - felelem neki, hisz tudom, hogy hirtelen jöttem. De nem akartam, hogy tudjon erről. Nem akartam, hogy esetleg beszéljen mással rólam, azelőtt, hogy látna.
Lábaimat lassan helyezem le a padlóra és állok fel róla, lassan az ablakhoz sétálva.
- Csak… Valakivel beszélnem kell - hajtom le a fejemet. Élvezem, ahogy a koratavaszi levegő cirógatja bőrömet. A szél felkapja könnyed ruhámat, hajamat is sodorná újra magával. Nem nézek a férfira, csak lépteit hallom. Fogaskerekeim az agyamba egyre jobban zakatolnak. Talán először azt kellene megoldanom, miként érjem el, hogy ne akarjon gondolataimba látni?
- Találkoztam Hadriellel - bököm ki végül. Nem tudom, hogy ő tudja-e, hogy egykoron mily közel álltam a menny egyik legjobb harcosához. Mennyit tud arról, hogy megtiltották, hogy kérdezzek róla. Kitörölték szemem elől lényét, nem figyelhettem meg a mennyből már. Aztán persze amikor Gabriel értelmetlennek tetsző vérontása elkezdődött már mindegy is volt. Akkor már önként nem néztem a Földre le többé.
Karomat magam előtt összefonva, könyökeimre simítom ujjaimat, így ölelve magamat.
- Te tudtad? - fordítom felé fejemet. Ajkamba harapva, valódi kétkedéssel tekintek rá. - Te tudtad, hogy miért bukott el? - remegnek meg pilláim. Szemem alján egy kósza könnycsepp jelenik meg, ám ahogy visszafordítom tekintetem a romlott városra igyekszem azt kipislogni belőle. Fáj, egykori barátom árulása. Hogy miért hagyott el engem. Önző vagyok, akár csak ő. Mindketten magunkra gondolok. Nem értem, hogy miért nem keresett meg. Miért… Miért nem idézett meg? Egyetlen szavába került volna csak.
Soha nem panaszkodtam senkinek semmiről. Mindig elfogadtam azt, ahogy a dolgok történnek. Azonban ez... ez már nekem is sok.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
165
☩ Play by :
Johnny Depp

Utolsó Poszt Pént. Márc. 16, 2018 11:28 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


to Ophilia
Komoran szállok alá a tornyom legtetején, s mikor lábaim a padlót tapodják, ütemes kopogással vonulok végig rajta a vasajtóig. Ez vezet a tetőre ki, és a halandók általában mindig ezen keresztül jutottak ide, én meg eggyel lejjebb akarok jutni. Sötét van, az épület Gabriel pusztítása óta lakatlan, életveszélyesnek titulálták és valóban, a halandók számára az is. Nekem viszont egy csendes, távoli zug, ahol elbújhatok mindenki elől, ha már a saját otthonunkba nem juthatunk fel. Hangos nyikorgással adja meg magát a zár, majd elindulok lefelé a lépcsőn. Végig megyek a folyosón, majd befordulok az ajtó helyén, egyenesen a lakásba. Végig hatalmas ablakok fedik a helyiséget, beszűrődik rajta a hold és a csillagok fénye, ráadásul némelyik helyen kitört az üveg a múltbeli pusztítások közepette. Észreveszem Ophilia alakját a nappaliban, úgyhogy azzal a lendülettel lepődök meg és egyben fújtatok egyet magam elé, mint a felborzolt kedélyű macska, aztán gyorsan hátra arc. Értetlenkedem egy sort, mert egyedül akartam lenni. Mit keres itt? Nah jó, nem lehetek ennyire barátságtalan vele, nem ezt az arcomat ismerte eddig. Egyébként meg én magam ajánlottam fel neki a segítségem. Megteszek néhány kósza lépést a valaha konyhának nevezett helyiség felé, közben köszöntve őt, de aztán megállok.
- Ophilia! Szia!
Még a hangomból is kihallik a meglepettség. Ide a madarak is ritkán járnak, leginkább Nasargiel és Michael ismerik ezt a helyet, úgyhogy rá végképp nem számítottam. Úgy gondolom jobb lett volna, ha szól előtte, és mivel nem tette, így arra gondolok hogy nagyon fontos dologról van szó, amit nemrég tudott meg és nem volt rá ideje. Ismét elindulok.
- Mit tehetek érted?
Sehol sincs kosz, se törmelék, amikor birtokba vettem, úgy ahogy rendet raktam, sőt, a megrongálódott bútorokat kivittem, helyükre egy két talált holmit szereztem. Végig háttal állok neki és távolodom tőle, egészen a konyha pultjáig, mert ott besorolva az említett bútor mögé, megállok és megfordulok. A tetején egy könyv porosodik magában, arra helyezem a kezeimet, mikor Ophilia sziluettjére tekintek. Azt terveztem hogy olvasni fogok, élvezem a csendet és az egyedüllétet, ehelyett valószínűleg olyasmit kell hallanom, amitől kiráz majd a hideg. Legalább is erre apellálok, mert Amarah pusztítása óta csak ilyesmiket hallok. Egyszer lecsúszik a tekintetem a könyvre. Még Amarah kiszabadulása előtt nagyon is egyetértettem a tartalmi mondanivalójával, de mára már olyannak hat számomra, mint a kifordított bunda kesztyű. A Sötétség kifordít minden élőlényt önmagából, amelyiket megérinti a fekete füst. Most már nem az egyén változik.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Pént. Márc. 09, 2018 4:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


To Ramiel
Hate the sin, love the sinner


Régi ismerősömmel való találkozáson gondolkozom. Vajon mennyien tudtak bukásának valódi okáról? Vajon mennyien hazudtak nekem, azt mondván, hogy nem tudnak róla? Körömcipőbe bújtatott lábamat lassan vezetem San Francisco legmagasabb épületének tetején elhelyezkedő szobájának ablaka felé. Kezeimet magam előtt fonom össze, letekintve a városra, továbbra is egy kérdésen morfondírozva.
- Vajon Ő tudott róla? - gondolok az itt tábort vert férfira. A törött üvegen keresztül hasít a szél a szobába. Könnyed ruhámat kapja fel és hordaná tovább. Hajamat hátamra simítja. Most mégis élvezem a friss levegőt, mely átjár.
Sose fogom megérteni, már testvéreimet sem, hogy miért ragaszkodnak a sivár, ködös, általunk lerombolt városokhoz. Milyen… kötődés tartja itt őket? A világban számos gyönyörű hely létezik még, a természet lágy öle, mely közelebb állhatna jellemünkhöz, mint ez a bűzös, emberektől terhes világ.
Életemben most először vagyok képes megérteni Stamielt. Nem gondoltam volna, hogy erre valaha képes leszek, úgy értem. Értettem tetteit mi motiválja, mi váltotta ki belőle ezeket, de most… Átérzek mindent, mit mondott nekem.
Elfordulva onnan indulok felfedezni a puritán szobát. Egykoron fényes lakosztály volt, ahol a felső tízezer foglalta el jogosnak vélt helyét. Vajon ezért választotta az ark ezt a helyet? Ajkam sejtelmes mosolyra húzódik. Előre pimaszkodó tincseimet könnyed mozdulattal seprem hátra.
Egyáltalán szokott még ide járni? Néhányan azt pletykálják, hogy ez a székhelye, mégis órák óta várok már rá. Szólhattam is volna neki, elmémmel is megszólíthattam volna, az mégis kevésbé lenne szórakoztató számomra jelenleg.
Körömcipőm kopogása egy ideig visszhangzik a szinte üres helységbe, hogy aztán tehetetlenül dobjam le magam az egyik szófára. Mindkét lábamat ráemelve helyezkedem félig ülő, félig fekvő pozícióba, akár a bűnös és zabolázatlan etruszkok, egykoron. Somora és Gomora elbújhat mellettük, őket mégsem büntette őket. Legfeljebb az élvezetük közepetti kihalással. Jobb könyökömet a szófa karfájára helyezem, fejemet ejtem tenyerembe. Szabad kezem végein elhelyezkedő könyökömet vizslatom újra és újra, várva a férfira.
Közben szüntelenül észben tartom, hogy miért is jöttem ide. Nem engedhetem, hogy Hadriel körül járjanak gondolataim. Úrnőm egyszerű utasítást adott nekem, mégsem oly egyszerű ez. Nem ronthatok az ultimátummal egyből rá. Okosan kell csinálnom, de vajon mely módszerrel tegyem ezt meg?
Sok idő telt már el New York óta, ki tudja, hogy azóta a világ mely részlegén kóricál.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
165
☩ Play by :
Johnny Depp

Utolsó Poszt Szomb. Jún. 24, 2017 9:23 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


To Nasargiel
Alaposan végig gondolom az elhangzott lehetőségeket. ~Igen, éjszaka.~ Tűnődve tekintek körbe, noha a Földön van éjszaka és a Mennyben pedig nincs, jöttünket még is nehezebben szúrják ki az éjszaka leple alatt, míg át nem érünk a járatokon. Ehhez kell Jofiel, mert én csak néhány járatot ismerek, azok pedig kevesek lesznek a harcosainknak. Tekintve hogy én is elég vagyok, feleslegesnek tartom belerángatni a testvéreimet, ugyanakkor tervezem hogy Mihálynak elmondom a szándékomat, akkor talán ad még pár harcost az oldalunkra. ~Rendben. Szedd össze a harcosaidat idelent, én megkeresem Jofielt!~ Összességében elégedett vagyok. Jól tettem hogy kitárgyaltam ezt Nasargiellel. Egyrészt így ő is lelkesebb lesz, másrészt hasznos tanácsait megfogadom. Nos, ennek fényében még kellenek a szövetségesek odafent, míg Jofielt keresem lesz időm gondolkodni ezen is. Tudom, nem lesz egyszerű megtalálni. Az épület peremére lépkedek és megfordulok, háttal a mélységnek. Kitárom szárnyaim. ~Amint megleltem, találkozunk!~ Bólintok egyet neki, tudja hogy nem szoktam a hasamra csapva ígérgetni, ráadásul könnyűszerrel rátalálok a dolgom végeztén. Ezután sarkon fordulok, elrugaszkodom a peremtől, belevetve magam az alattunk elterülő mélységbe.


Utolsó Poszt Kedd Jún. 13, 2017 10:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


• Ramiél - Nasargiel •

Nem harcolhatunk valami ellen. Annak semmi értelme. Valamiért kell harcolni. [ Lejátszás ]

A főkapu lehetőségét elvetjük, Ramiél nem akar rajta kárt okozni. Megértem indokait és bele gondolva egyet értek vele, így viszont tényleg csak a kisebbek jöhetnek számításba. Aprókat bólogatok rá és mivel telepatikusan kapom a további mondatokat, úgy is válaszolok. ~ Valahogy ők is közlekednek. A kisebb kapuk egyszerűbbek és gyorsabbak, ha utazni kell, én a helyükben biztosan aktívan hagytam volna párat. ~ további kérdésein egy kicsit elgondolkodom. A tájra terelődik az én figyelmem is, de valójában nem itt járok, hanem emlékeimben, a mennyben. Elképzelem a helyzetet, a lehetséges kimeneteleket, a változókat. Hányan fogadhatnak, meglephetjük-e őket, és a többi. ~ Én éjjelre tenném a támadást. A sötétben egyszerűbb meglepni őket, még ha nem is alszanak. Szerintem elég egy ark ehhez, bár katonából több kell. Tudok is néhányról, akik ide lent vannak, és valahogy akár a fenti osztagom tagjainak is szólhatok, hogy készüljenek fel. ~ adok ötleteket, persze ezek csak az alapok. Nem taktika, nem stratégia, nem egy megszervezett támadás, de ahhoz, hogy ezeket meglehessen tervezni, tudni kell, hogy mivel is számolunk, hány fő van a mi oldalunkon, ők mire képesek. Ha nincsenek meg legalább ezek, nem tudunk egy normális A és B tervet kieszelni. - Én kerítenék egy nem harcos angyalt is, aki a mi pártunkat fogja. Rövid elterelésnek jó volna, amíg mind fel nem érünk, mert külön-külön sebezhetőbbek vagyunk. Sajnos a kisebb kapu hátránya, hogy csak néhány személy képes utazni vele. ~ nem tömegek mozgatására alkották meg, az biztos. Arra a hatalmas főkapu alkalmas, így aztán valahogy időt is kell majd szerezni magunknak, hogy összegyűlhessen a csapat.


credit && ---



avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
165
☩ Play by :
Johnny Depp

Utolsó Poszt Vas. Május 07, 2017 11:32 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


To Nasargiel
Tudtam hogy eltúlzom, szavai lehetőségeket nyitnak nekem, hisz ő azért a hadjáratok levezetésében mint olyan, sokkal tapasztaltabb nálam. Így aztán hajlok a nézeteire, belátom, tényleg nem lenne jó ötlet az "oroszlán bajszát" ráncigálni. Nem akarom a kelleténél jobban magamra haragítani fivérem, de azt már most látom, hogy a szép szavakkal kevés dolgot érünk el és valakinek rendet kell tennie odafent.
- A Kapu Szent és sérthetetlen, ha kárt okozunk benne, azzal lehetőséget adunk a pokol szolgáinak, valamint jogtalanul elveszünk a testvéreinktől egy darabka reményt. Elterelésre gondoltam én is, de igazad van. Az túl nagy bajt okozna.
Úgy gondolom, hogy otthonunk birtoklása nagy előnyt nyújt Gábrielnek, hiszen odafentről mindent lát, de tényleg. Stratégiailag kedvező hely, ugyanakkor megosztottá is teszi, ahogy Nasargiel mondta, ezért csak nagyon kevés katonája tartózkodik odafent, amennyi éppen elég az elnyomáshoz a többivel szemben. Lássuk be a semlegeseket nem érdekli egyik oldal sem, de ha nyomást gyakorolnak rájuk, akkor oda szegődnek, ahová érdekük megkívánja. Persze akadnak kivételek, mint Ophilia, vagy Nasargiel katonái. Ennek ellenére szerintem ők is szembe szegülnének az elnyomás ellen, ha tudtukra adnánk hogy ezzel a célunk a régi rend visszaállítása. Azonban egyenesen a Kapuhoz menni veszélyes, mintha csak fejjel rohannánk a falnak, ráadásul hiába ha elterelés lenne, még a nagy csata hevében tényleg megrongálódik. Helyeslően bólogatok, ezalatt fél fordulatot téve ismét a tájat fürkészem, jobb kezem először finoman érinti az állam, aztán kifelé lendül jobb oldalra, mert affektálok neki, de most már telepatikus képességeim használom inkább a további kommunikációra.
- Mi van ha a kapukat használjuk? Egy még biztosan működik, azon keresztül jutottam fel nemrég. Ez ügyben megkereshetem Jofielt is, ő az összeset ismeri és akkor bebiztosíthatjuk magunkat.
Elhallgatok, aggódó pillantással tekintek végig az alattunk mozgó hangyabolyon. A baj csak az, fogalmam sincs merre találom Jofielt. Vannak neki barátai, szövetségesei, jobb volna ezen a szálon elindulni és megkezdeni a keresést utána.
- Mit gondolsz? Kevés katonával át tudunk menni egy kapun, betörve hozzájuk? Elég lennék én, mint ark?
Nos igen, jó lenne ezt is alaposan átgondolni, mert ha azt mondja kevés vagyok -noha kardforgató tudásom egyedül álló, ettől még számításba kell venni ezt is-, akkor meg kell győznöm valamelyik testvérem és hát valljuk be, nem vagyok a szavak embere, de tudok olyat tenni, amiért úgy érezzék tartoznak nekem. Ez esetben elkerülhetetlen az alakoskodás, amitől irtózom, ám legyen, ha ez kell ahhoz hogy végre rend legyen a Mennyországban. Kezd egyre bonyolultabb lenni minden, nem akarok ártani Gábrielnek sem, egy bizonyos ponttól megértem őt is és igazat adok neki, de voltak és lesznek olyan húzásai amik taszítanak, amikért haragszom rá. Vegyük a másik oldalt, Mihályt, nos, ő meg egyre inkább kiesik az angyali létből, ami azért add aggodalomra okot, mert így előbb utóbb el fog távolodni tőlünk, és Atyánktól és a fene tudja utána milyen döntéseket fog hozni. Túl fontosak lettek számára az emberek, ami engem egyre inkább csalódással tölt el. Látva hanyatlását, ez is csak azt igazolja a számomra hogy minél előbb vissza kell állítani az egyensúlyt.
- Ki jöhet még szóba?


Utolsó Poszt Szer. Ápr. 26, 2017 3:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


• Ramiél - Nasargiel •

Nem harcolhatunk valami ellen. Annak semmi értelme. Valamiért kell harcolni. [ Lejátszás ]

Ahogy sejtettem, a főnöknek nem tetszik az ötlet, habár én csak egy elterelés akartam, ő úgy tűnik, nagyobb dolgokban gondolkodik. Kissé ráncolva a homlokomat hallgatom őt és a tervét, mire hangosan hümmögve elgondolkodom rajta. Tervére azonban húzom egy kicsit a számat. - Hát ha a véleményemet kérdezed, szerintem ezzel csak újabb harcokat és háborút indítanánk. Ha Gabriel mozgósítja a seregét, mert azt látja, hogy szervezkedünk, majd kiderül, hogy csak "poén", akkor támadni fog, mert ezek szerint még se szervezkedtünk valójában. Sebezhetőek leszünk. Ráncigálni az oroszlán bajszát... Nem tartom jó ötletnek. Ezért akartam csak egy kisebb csapattal elterelést csinálni, míg a mieink lejönnek. De ha elakarod foglalni a mennyet, talán... A legcsendesebb és gyorsabb akció volna a legjobb. Amit Gabriel észre sem vesz. Utána már nem tudna mit csinálni. Ha felküld egy sereget ellenünk, akkor megosztottá válik, lehetőséget ad Michaelnek a támadásra. – mondom elmerengve, a várost és a hidat szemlélve a látóhatáron. A menny se Gabrielnek, se Michaelnek nem ad hozzá a háborújához, ha úgy vesszük. Egy biztonságos helynek jó maximum, ahova visszahúzódhatnak, ha beüt a krach. Így szerintem Gabriel könnyen feladná a helyet, ha végül katonái azzal a hírrel térnének le, hogy semlegesek foglalták vissza az otthont. Még csak nem is Michael katonái, hanem Ramiélé, egy semleges arké. Legalább is ebben bízok, hogy így lenne.


credit && ---



avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
165
☩ Play by :
Johnny Depp

Utolsó Poszt Vas. Ápr. 23, 2017 1:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


To Nasargiel
Nagyra kerekednek a szembogaraim a szavaira, bár megértem miért akarja ezt, ahogy ő fogalmazott szeretné, de akarja, nem szeretné, amit most átérzek megmagyarázhatatlan módon. Megcsóválom a fejemet.
- Egy rajtaütés a Mennyek kapuján beláthatatlan következményekkel járna.
Megint a messzeségbe révedek hosszú percekig. Annyiszor átgondoltam ezt már. Lássuk be, ha erőszakkal akarjuk visszafoglalni az otthonunkat, csak hogy visszakapjuk az angyal világ prioritását, nos, az egyenlő lenne azzal a pusztítással amit Gabriel végzett a földön. Saját testvéreink vérét ontva még rosszabbnak is minősülnénk. A valódi ellenségeink pedig hasznot húzhatnának belőle.
- Nemrég odafent jártam.
Kezdem ismét feléje fordulva, bal kezem a jobb vállára helyezve, szolid hangon.
- Megértem miért akarod ezt, és támogatom. De a Mennyek kapuját nem támadhatod meg!
Egy kis szigor is helyet kapott a hanghordozásomban. Gondolja végig még egyszer a kedvemért. Kétszer megpaskolom a vállát mikor látom rajta a beleegyezést, valamint a lemondást, amit nem kellene éreznie, de tudom érezni fogja szavaim súlya alatt, ideje hát reményt csepegtetnem harcos lényébe.
- Lenne egy javaslatom.
Ellépek mellőle ismét az épület peremére állva, hol rá hol a messzeségbe tekintve.
- Sokat gondolkodtam és összeállt egy terv. Megosztom veled, mert úgy érzem az otthonunk kulcsa nem szabad hogy a bátyáim kezében maradjon. Amíg ők élveznek hatalmat a Mennyek országa felett, senki sem lel otthont odafent, pedig az mindegyikünk otthona. Az összes angyalé és az összes jó léleké, mely valaha levegőt vett a földön emberi alakjában.
Az utolsó látogatásom meggyőzött arról hogy ideje volna cselekedni, nem maradhat ez így tovább, de nem mindegy miként hajtjuk véghez ezt. Ártatlanok vannak odafent, akiket nem érdekel a többiek acsarkodása, akik csak végezni akarják a dolgukat, nyugodalomra és békére vágynak az otthonnak nevezett helyen.
- Ha olyan sereget tudnánk felállítani Las Vegas ellen, amelyre a fentiek figyelme is oda irányul, szerintem Gábriel mindegyiket lehívná az ütközetre. Tart Mihálytól és tőlünk is. Ezzel elérhetnénk hogy védtelen legyen a Menny olyannyira, amennyire szükséges ahhoz hogy bemenj és megszabadítsd kicsinyes gőgjétől.
Annyira könnyedén bukkannak fel a szavak, holott tudom, ez nem lesz ennyire egyszerű, áldozatokkal fog járni, még így is. Azon felül Mihály reakciója sem lesz egyértelmű.
- Beszélek a bátyámmal. De ha elutasítja, magam fogok odamenni Gábriel elébe és zavart kelteni!
Szerintem menne, arkangyal vagyok, más kérdés hogy lehet élve nem távozom majd a helyszínről utána. Elvégre legyen bármilyen hatalmam is, amint átlátnak a képességeimen és rájönnek hogy tök egyedül vagyok, nos, onnantól vajmi kevés eséllyel fogok bírni és nem is akarom a vérét ontani a mieinknek. A cél nem az ütközet, csupán az elterelés, és erre bármi megteszi. Utolsó szavam után csendben tekintek Nasargiel szemeibe. Azt hiszem rengeteg kérdés és ötlet kap helyet most a fejében, amivel még a segítségemre is lehet hogy tökéletesítsem ezt a gyenge lábakon álló tervet, ugyanis nem feltett szándékom kicsinálni saját magam, ha van más mód is erre, még ha Mihály nem is akarna részt venni benne.


Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 22, 2017 1:12 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


• Ramiél - Nasargiel •

Nem harcolhatunk valami ellen. Annak semmi értelme. Valamiért kell harcolni. [ Lejátszás ]

Egyre aggasztóbb híreket kapni a mennyből. Egy katonám lebukott Gabriel követői előtt, szinte kiprovokálták belőle a dolgot. Meg ölték, a többiek pedig aggódnak, mert mintha csak boszorkányüldözés vette volna kezdetét, mindenkit neki álltak kérdezni, faggatni, vagy akár bántani is. A tehetetlenség az idegeimre megy, tudván, hogy még mennyi lehet a fenti áldozatok száma. Nem bírok csak úgy ülni, így elhatározva magamat már útra is keltem. A romos torony nem ismeretlen számomra. Ramiél sok időt tölt ezen a helyen, legalább is a legtöbb földi helyhez viszonyítva. Itt keresem először és nem is lepődök meg, hogy itt is találom meg. Az ark szokása szerint gondolataiba mélyed, amelyek sötétségéről a ráncok a homlokán árulkodnak. Arkangyali fényét még sem tudja semmi sem beárnyékolni, sem rossz gondolatok, sem ez a letargikus hely. Amikor észrevesz, közelebb lépek, biccentéssel köszönök. Kérdésére nem felelek, habár először az a válasz jut eszembe, hogy "Amiért megharcolnak." Mivel jelez, hogy ezt a gondolatomat nem kell megosztanom vele, második kérdésére fókuszálok. - Azért jöttem, hogy engedélyt kérjek. A mennyben lebukott az egyik katonánk és megölték. Egyre rosszabb a helyzet. Engedélyt szeretnék kérni arra, hogy felkereshessem a csapatomból azokat, akik idelent vannak. Szeretnék egy apró rajta ütést a menny kapuján, hogy azok, akiknek nagyon rosszul áll a szénájuk, lejöhessenek, a többiek pedig több bizalmat nyerjenek Gabriel angyalai között. – mondom ki egyenesen és határozottan. Nem szokásom kertelni és nem most akarom elkezdeni, még akkor sem, ha tudom, hogy az arknak ehhez lesz egy-két hozzászólása, vagy talán nem is engedélyezi az egészet.


credit && Bocsi a lassúságért, remélem megteszi!



avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
165
☩ Play by :
Johnny Depp

Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 17, 2017 5:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


To Nasargiel
Ez az építmény melyen állok és épp a robosztus, romos híd területét mustrálom elkallódó tekintettel, nos, pontos képmása az angyal világ romlásának. Akárhányszor idefent esz a fene és karba tett kezekkel, komoly képpel pislogok körbe, nem jut semmi más róla az eszembe. Most is ezt csinálom, hallgatom a víz morajlását, a szél hangját és végig megyek a félig a vízbe borult, itt ott rozsda martalékává vált valaha volt, fenséges hidat. Bár a torony is elnyűtt, eldőlt, lakhatatlan, és emberi időszámításban mérve ódon régiség csupán, még is belátni róla messze az egész várost és még azon túl is. Apró neszekre leszek figyelmes, ezért megfordulok a hang irányába. Nem ér meglepetésként, kevesen fordulnak meg itt, de azokat mind ismerem.
- Nasargiel!
Arcát fürkészve lépek közelebb hozzá a ház pereméről, hogy egy apró mosollyal üdvözöljem. Ugyanakkor jötte váratlan, nem beszéltük meg előre, ezért úgy vélem fontos lehet.
- Az ember nem azt kapja, amit megérdemel. Hanem amit kap. És mi angyalok?
Kezdem a szokásos bohózatomat, mely egyszerre szokott szórakozott és keserédes lenni, és a legtöbbször senki sem érti és nem is válaszol rá. De most Nasargiel áll előttem. Igaz is, hirtelen észbe kapva széles mosolyra húzódik a szám, magam elé rakva fel a kezem, mintegy stoppot intve. Ha netán válaszolni kezdett az előbbi agymenésemre, az még pont belefért, de most közbeszólok.
- Mit tehetek érted, barátom?
Ismerem jól, ha ő itt keres engem, akkor annak komoly oka van, azt meg már neki kellett megszoknia tőlem hogy sosem vagyok egy társasági lény, ezért mindig szokatlan cselekedeteim, avagy éppen csak kijelentéseim vannak. Úgyhogy az előbbi sem zökkenthette ki látogatásának céljától. Érdeklődve figyelek rá.

avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
165
☩ Play by :
Johnny Depp

Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 17, 2017 3:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


********San Francisco - Millenium Tower - Romos kiadásban*********



Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 26 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/6
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
5
Félvér
3
Harcos Angyal
8
Vadász
8
Nephilim
3