We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Ramiél Tornya
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Hell or Heaven
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
296

Utolsó Poszt Hétf. Jún. 04, 2018 8:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Ramiél
avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
129

Utolsó Poszt Hétf. Jún. 04, 2018 7:02 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Abaddon
A tényt hogy engem magához hasonlít abszurdnak tartom, de hogy ennek hangot is ad, azt meg mókásnak. Hamar tovább is lendülünk a dolgon, sajnos a helyzet pontosan az, hogy rengeteg szabályt átlépek nemsokára egy szempillantás alatt. Aggódva tekintek a kapuba. Ophilia küzd ellene, én is tudom, de Amara ereje napról napra nő. Várjunk csak! Cassael találkozott velük! Vajon most is ott lehet? Hiába fordulok meg a kapuból kérdő tekintettel az irányába, ezt nincs időnk megbeszélni. Nem húzhatom az időt ilyennel. Ha elindul megkeresni őt, talán lehet hogy még ott van. Vagy sem. Kisvártatva a sunyi mosolyát figyelem, ahogy elindul felém. Aztán rendre rá kiderül a számomra, hogy terelni próbálja a témát. Rám.
- A fantasztikus életed megihletett!
Magyarázom tetetett áhítattal a hangomban, nagy kerek szemeket meresztve rá. Egy fenéket! Hogyan tudnék rá féltékeny lenni, mikor azt se tudom milyen érzés? Ez már egy logikai bukfenc. Átlátok a sorok között. Igazából csak tereli a témát. Bár nem kell válaszolnia rá. Tudom én. Minden kis fűszálba kapaszkodik a hatalom megszerzésének érdekében. A démonok ilyenek, ez az egyetlen szál mozgatja őket. Valljuk be, ez azért most jól jön! Visszafordulok a kapu felé, tekintve hogy nekem mutogat hogy menjek előre.
- Azért egy dolgot jó, ha tudsz. Engem meg ne próbálj lesmárolni!
Ennél gusztustalanabb dolgot el sem tudok képzelni, miközben átlépek a kapun, a gondolatra vágok egy grimaszt, mint amikor az embert a hányinger kerülgeti, nah pont olyant. Az az igazság, ettől kiüt a frász, mert mi van ha Abaddon tényleg megcsinálja, ha mégis balul sülnek el a dolgok? Jaj, remélem nem! Higgyünk benne, hogy elég volt a figyelmeztető szó neki! Inkább ezer év sötétség Amaraval, mint egy csók tőle, vagy a hozzá hasonló holdkórosoktól!

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
137

Utolsó Poszt Szomb. Jún. 02, 2018 4:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



With me or against me

Ramiél & Abaddon

Music - Battle Cry

Rövid, tömör mondatokkal szépen sorba veszem a válaszokat, hiszen a kérdés nem volt kellően konkretizálva. Homlokának redőit akarva sem tudnám elkerülni mikor az eltévedt Angyali lélek visszatérítésének igencsak egyedi technikáját említem. Nos, a célért mindet meg kell tenni nemde? Olykor még azt is ami másnak eszébe sem jutna. De a filozófiai vonalon lépjünk is túl. A szárnyalás igazán kedves gesztus, és valóban érdekes élmény volna egy angyal karjai közt szárnyalni a horizont felé a naplementében. Felettébb romantikus vízió, de azt hiszem kihagynám. Már csak a sebesség miatt is, a kapu jóval gyorsabban elrepít minket a kontinens túlsó partjára. Úgy tűnik ezt Ő is belátja s az ablakot zárja is. Természetesen az 1 percünk még ketyeg így akad még néhány felmerülő kérdés s ez idő alatt választ is adok neki. - Szabályok... itt már nincsenek szabályok. amúgy is csak amolyan irányadók. Megszegéssel kapcsolatban pedig üdv a klubban. - Már akkor megszegtem mindent mikor a tőrt elhajítottam, hogy Ophiliát védjem, a gyűrűről nem is beszélve, sőt csak, hogy ne menjünk túl messzire, épp egy angyalt kérek fel, hogy segítsen visszatéríteni egy másikat, az ok persze mellékes, de a lényegen nem változtat. Látom, hogy vacillál, az óra persze ketyeg, végül dönt, rövid bólintással veszem tudomásul. Némán hallgatom miszerint járt nála már s itt is Önmaga volt, kissé elpillantva róla elgondolkodom, jó jel. - Azt mondta, küzd ellene, de nem tudja meddig bírja. De jó jel ha képes rá, azt jelenti, Amara nem tudta teljesen megfertőzni. - Az, hogy Ő hogyan térítette magához, nos számomra kevésbé izgalmas információ mint számára az én sajátos megoldásom. Cassael nevét hallva ismét rá tekintek. - Az együgyű angyal, emlékszem rá. Nagyszerű előadással kápráztatott el minket Egyiptomban. - Fura egy figura volt az biztos, a szőkeség kísérője. Az időnk lejárt, valóban, bólintok majd ha átlép a kapun akkor én is követem őt, hogy amaz bezárulhasson. De előtte még felcsendül egy kérdés, mi pillanatra megállít a gondolatmenetemben. Mindig fel vagyok készülve mindenre, legalább is igyekszem, de, hogy teljesen őszinte legyek, magam sem tudom a konkrét okát. Végül eltolva magam az asztaltól indulok felé, arcomra egészen parányi fél mosoly úszik. - Csak nem vagy féltékeny? - Dobom vissza ismét a labdát. - Ne mondd, hogy Te még nem gondoltál rá, szemrevaló teremtés. - Jegyzem meg tovább terelve magamról a szót, majd jobbomat tartom előzékenyen. - Csak utánad! - engedem előre, hiszen nekem zárnom magam mögött a lángoló kaput.

Ramiél
avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
129

Utolsó Poszt Csüt. Május 31, 2018 6:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Abaddon
Megoszt velem olyan információkat is, amik nem is tudom, nem feltétlen szolgálják az ügyünket és lehet nem rám tartoznak. Amikor kijelenti hogy ő lesmárolta Isten angyalát, hát nem kicsit redőzöm a homlokomat. Az emberek világában ez a gesztus jelentéssel bír, de a miénkben..nah a fene sem tudja. Én legalább is biztos hogy nem! Ha így sikerült visszahoznia kis időre, az valószínűleg azért történhetett, mert nem hiszem hogy rajta kívül bárki más tett volna hasonlót, szóval Ophiliának új volt és kizökkentette. Mondjuk ezt jó tudni hogy ilyenekkel kizökkenthető! De térjünk vissza Abaddonhoz! Kitártam az ablakot, de ő visszakozik. Nyit nekünk egy kaput, közben én lemondóan becsukom az ablakot. Persze hogy juszt sem enged, de valakinek muszáj lesz, különben nem haladunk semerre. És hát ki más lehetne az, ha nem én..ugye! Miért mindig nekünk kell engedni? Azért még egy momentum megragadt az elmémben. Mégpedig az hogy elmondása szerint egy pecséttel zárta el Ophiliát. Pff..csak remélni merem nem olyannal, amilyennel mi elzártuk Zephyr-t, mert rossz belegondolni, hogy esetleg Ophiliával is az történt. Remélem nem volt ennyire ügyes! Odamegyek a kapu elé és áttekintek rajta. New York? Jaj ne!
- Tudod, ezzel megszegek egy csomó szabályt.
Több mint valószínű hogy tesz rá magasról, holott tán még írásba is foglaltuk Payne-ékkel? Amiről nem tudnak, az nem fáj? És ha ott elszabadulunk? Ó, Atyám! Az beláthatatlan következményekkel járna! Nem, ott nem szabad! Észben kell tartanom! A két városnak szüksége van egymásra és nem veszélyeztethetjük ezt a törékeny szövetséget! De most vele kell mennem. Később majd kitalálom hogyan tűnjünk el onnan.
- Legyen!
Meg legyen fény és boldogság...Jah ez nem az a versszak! Ó, agyafúrt egy szemétláda, persze hogy Zephyr-ről kérdez! Ophilia megemlítette a nevét, de ezek szerint ő sem bízik meg kellően benne ahhoz, hogy a többit az orrára kösse!
- Ophilia már egyszer járt itt, és kis időre itt is önmaga volt.
Nem, én nem smároltam le. Miért tettem volna? Valamiért még is összenézek vele. De kínos ha azt gondolja..de nem fogok magyarázkodni! A tekintetét látva először az ég felé meredek, aztán vissza a kapura. Démonok!
- Szóval nekem Cassael nevét említette.
Szép is, amikor Isten arkja úgy hazudik, hogy nem is hazudik. Ha meg tényleg megtalálja nekünk Cassael-t, nos, az komolyan előrelendítheti a történéseket. De Zephyr-t nem vele akarom megvitatni, még nem. Nem bízom benne, de magamat ismerve nem is fogok megbízni benne. Mindent mégsem hallgathatok el előle, mert szükségünk van a segítségre, no, nem kifejezetten az övére, de az oktondi kutakodása tán szemet szúr olyanoknak is, akikben megbízok, vagy akikben jobban bízhatunk! Cassael-re például az életemet is rá merném bízni.
- A baj csak az, hogy nagyon régen nem láttam már. Utoljára az ír kocsmában találkoztam vele...kifutottunk az egy percből, igaz?
Rendületlenül állok a kapu előtt.
- Mielőtt átmegyünk, lenne még egy kérdésem. Mi vett rá arra hogy megcsókolj egy angyalt?
Őszintén kíváncsivá tett. No, nem azért mert én is kipróbálnám, hanem mert valamiért megtette. A magam részéről kifejezetten gusztustalan szokásnak tartom, az embereknek jó, nekünk nem tudom, de nem hiszem hogy utánoznunk kellene őket. De hogy a Pusztítás démona fogja magát és valamiért megcsókol egy angyalt? Komoly képzavar lehet nála! Ú, vagy ennyire szüksége van Ophilia tudására? Ejh, akkor ez a minden hájjal megkent kategória, ami nagyon veszélyes!

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
137

Utolsó Poszt Szer. Május 30, 2018 10:27 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



With me or against me

Ramiél & Abaddon

Music - Battle Cry

Az ígért szavak célt érnek. A név, a szőke angyal neve felkelti az érdeklődést. Bár találkoztam már Ramiél al, ott a tárgyaláson, de nem ismerem mélyebben, Ophilia megbízik benne, ez az egyetlen kiindulási alapom, persze ez nem jelenti azt, hogy én magam is így vagyok. Ellenben az, hogy végezni akar vele, éppen vele, az okot ad az érdeklődésre, vajon miért akar Amara végezni az arkal? Túl bonyolítani ugyan nem kell, egyszerű a képlet: -1... Eggyel kevesebb áll az útjába, vélhetően ennyire egyszerű a dolog. De ezen majd morfondírozok ha oda jutok, jelenleg Ophiliát kell észhez téríteni minél hamarabb.
A protokolláris bemutatkozás elmaradt - csak úgy mint sok egyéb etikett szerinti lépés ugye - hát most pótoljuk. - Sok néven ismernek, de leggyakrabban használt az Abaddon. - Zárom rövidre a bemutatkozást részletezni nem látom értelmét jelenleg. Egyetlen szavas kérdése igencsak nyitott, de sorba haladva válaszolok mindre. - Hogy fertőzte meg? Nem tudom. Hogy sikerült észhez térítenem? Egy csókkal. Hogy zártam el? Egy pecséttel. És hogy hogy tudjuk visszahozni? Csak egy teória, Ördögűzéssel. - Haladok sorban a válaszadással aztán folytatom. - Valahogy megszállta őt, mint ahogy mi tesszük egy halandóval, így hát ahogy minket úgy talán azt is ki lehet űzni a testéből, Ti pedig képesek vagytok erre tudtommal. Túl sok időnk nincs késlekedni, hirtelen jobb nem jutott eszembe. - Vonom meg parányit a vállaim. Ez tűnik logikusnak számomra, csekély - pontosabban annyira nem is csekély - mágikus tudásomból kifolyóan. Lévén nem bízom benne, így a részletes okot nem adom meg számára, hogy Ophilia tudása értékesebb mint azt bárki gondolná, ezzel mind magam mind pedig őt veszélybe sodornám, nem volna túl bölcs ha más is tudná amit én. S hogy az előttem álló mennyit tud, arról fogalmam sincs jelenleg. De indokot adnom kell, s tartom magam az őszinteség elvéhez így azt az igazat mondom melyről tudom, hogy Ő is tud hiszen ott volt, ott volt a tárgyalóteremben ahol megbeszélték hogyan tovább, én pedig, akkor indultam útnak és történt az ominózus eset, de ez most nem fontos. - Nála van a Mag, ha Amarahoz kerül, az esélyeink igencsak csökkennek vele szemben. - Úgy tűnik meggyőztem, gyorsan ment. Az ablakra mutatva jelenti ki, hogy mutassam az utat. Azért csak lassan a testtel, eszem ágában sincs röpködni vele, bizalmatlanságunk abszolúte kölcsönös, meg amúgy is, hogyan nézne ki?! - Zephyr, azt mondta Zephyr vette el a szívét. Azt mondta Te tudni fogod kiről van szó. - Kérdezek még rá, az 1 percben tán még benne vagyunk. Fontos lehet, mert Ophilia nagyon erőltette ezt a nevet, s hogy majd Ramiél tudja, tudni fogja.
Közben, ha valóban indulóra fogjuk akkor úgy én nyitott tenyeremmel idézek lángoló kaput magamnak, vagy akár magunknak. - Igazán kellemes a levegő odakint valóban - Tekintek hátra vállam fölött az ablakra amire mutatott. - De így azt hiszem egy kissé gyorsabb az út New Yorkba. - Fordulok vissza mire a kapu már lángoló örvényként mutatja az utat egy New Yorki utcára, éppen az általam birtokba vett ház melletti sikátorba. A túlzott egoizmus hátránya... Vagy szimplán a bizalmatlanságé, avagy épp ellenkezőleg, az ésszerűségé, de ezen felesleges morfondírozni mindkettőnkben megvannak az ilyen irányú hasonlóságok ez hamar kiderült s egyikünk sem az engedékeny fajta.

Ramiél
avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
129

Utolsó Poszt Kedd Május 29, 2018 5:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Abaddon
Megint azt csinálom, amit szoktam. Amiért az emberek utálni szoktak, mert úgy hiszik lenézem őket. Amúgy meg csak megrökönyödöm a jövevény pimasz arroganciáján. Felfelé emelem a fejemet és az orromat, úgy méricskélem, miként szökell be kecses mozdulatokkal és tér egyből a lényegre. A név hallatán a homlokomat redőzöm. Nos, az már biztos hogy nem ember, a félszerzeteket meg nem ismerem, az angyalokat ellenben igen. Akkor csak démon lehet. Így már találgatni sem olyan komplikált, hisz Ophilia nem sok démont említett nekem. Bár meglehet mégsem az, akire gondoltam, elvégre nem mutatkozott be.
- Ki vagy te?
Bököm ki a logikus kérdést, a gyors levezetése után. Egyértelmű hogy sem miattam, sem Ophilia miatt nem aggódik, dacára a felvezetésnek, mert ravaszul kezdte. Igazából a név is elég volt. Meglepetésként hat az a rész, mely szerint elzárta. Valahol jó, valahol meg nagyon nem és a megérzésem inkább arra apellál, hogy nem. Ophilia arra van csúnya szóval élve "programozva" hogy engem levadásszon, vagy átállítson. Ennek fényében ki tudja mit tesz magával a szabadulás érdekében.
- Hogy?!
Igen, lassú a reakcióm, ő meg kikerüli a kérdésem és rögtön él a lehetőséggel. Mármint ugyanazt kapom vissza, amit az előbb felajánlottam. Azt állítja tudja hogyan hozhatjuk vissza. Még Ophilia sem jött rá. Ez lenne a mézesmadzag? Értetlenkedhetek még itt, de azzal sem lennék előrébb, jelenleg nem sok választásom van. Lássuk, igazat mondott-e.
- Mutasd az utat!
Néhány lépést közelebb megyek hozzá, úgy gondolom mivel lerakta a hátsóját, jelenleg nyugodtabb állapotában van. Aztán megállok, és kifelé mutatok a kezemmel. Repülni akarok! Persze lehet hogy ő nem, de mivel én nem ismerem a helyet, nem tudok odaportálni, vele meg kizárt hogy portálok bárhova is, mert akkor ennyi erővel akárhová elvihet, mondván Ophiliáért megyünk. Úgyhogy akkor repülni fog ő is! Amíg ezen túljut magában, addig kitárom az ablak két szárnyát.

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
137

Utolsó Poszt Kedd Május 29, 2018 11:25 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



With me or against me

Ramiél & Abaddon

Music - Battle Cry

Az etikettet mellőzve adom a jelenlévők tudtára kit is keresek, nem is kell soká várnom, hogy válasz érkezzen, hasonlóan egyszerű formában. Szívélyes invitálás a falon túlról, Ő sem húzza az időt felesleges körökkel, helyes, amúgy sincs sok belőle, ne pazaroljuk. Bagómat ajkamtól elemelve szabadulok meg a füsttől, orromon keresztül és indulok is meg ezzel egyhuzamban az ajtó irányába. Odaérve már nyúlok is a kilincs felé és lenyomva azt belököm, így tárul fel előttem a belső tér látványa. Egy pillantás csak míg a maradék benn ragadt füstöt oldalra kifújom, a cigaretta maradványát elnyomom a falon - úgy is kissé lelakott a környezet, 1 folt már nem oszt nem szoroz - gondolván, és belépek a lakásba. Tekintetem körbefuttatom itt ott amint besétálok. Hangját meghallva odakapom tekintetem és meglátom amint szárnyait tárogató kakasként köszönt szerény hajlékában. Karjaim széttárva adom jelét nem éppen ártó szándékomnak s közben hátsóm egy éppen a közelben lévő asztalnak döntöm így támaszkodva meg és állva - lehetőség szerint - vele szemben. Arról már megbizonyosodtunk, hogy nagy valószínűséggel ő lesz Ramiél, s személy szerint már találkoztam is vele, a nagy tárgyaláson, tehát immár biztos, jó helyen járok, legalább ezt a kört megspóroltuk, nagyszerű. - Egy perc? Néhány szó is elég lesz... - válaszolom röviden, majd leengedve kezem magam mellé, rögvest folytatom is. - Ophilia - kezdem rögvest a névvel mely félhetően felkelti figyelmét. - Meg akar ölni téged, Amara parancsára, megfertőzte valahogy, egy kis időre sikerült észhez térítenem. Elzártam, nem tud elszökni. Talán tudom, hogy hozzuk vissza, de ehhez kell az erőtök. - Zárom végül a monológot. - Ez belefért egy percbe, most Te is kapsz egyet, nekem sincs vesztegetni való belőle. Segítesz a barátodon vagy sem? - Dobom vissza azt a bizonyos labdát aztán figyelek rá. Ophilia bízik benne, ez az Ő dolga ha engem kérdeztek. Igaz nincs okom nem bízni benne, de tudjátok, én senkiben sem bízom, ez nem személyes... Ha Ő nem segít akkor kutatnom kell tovább, gyorsan, a szőkeség minél tovább van Amara befolyása alatt annál nagyobb az esély, hogy a tudás amit birtokol az angyallány, végül őt fogja erősíteni ellenünk, azt pedig nem hagyhatom.

Ramiél
avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
129

Utolsó Poszt Hétf. Május 28, 2018 5:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Abaddon
Teljesen mást akartam, mint ami történt. Amióta az a kés felszántotta a bőröm másra sem tudok gondolni, csak az arcra, aki a kezében tartotta. Lázasan veszem sorra a lehetőségeket, még repülés közben is, a fejemben kavarognak az arcok, a hangok, a beszélgetések, valószínűleg ezért lehet, hogy mikor az általam létrehozott romok között berepülök a belső térbe, és a pusztításom eredményét vizsgálom, még fel sem tűnik, hogy nem vagyok egyedül. Helyre akartam hozni. Kár lenne ezért a helyért. Most nekiállok, s közben mintha füst szagát érezném. Figyelem miként áll helyre az előbb még szilánkosra zúzott fal, az acéldarabok, maga a beton, a szekrény darabjai, hangosan csikorognak, mellé társulnak az üvegdarabok zizegései, közben egyre inkább úgy érzem, mintha a kénköves pokol akarna betüremkedni az ajtón keresztül. És ez cigifüst? Vagy ég valami? A fal és az ablak pillanatok alatt helyreáll, én pedig értetlenkedve meredek körbe. Nem ég semmi. Aztán két hangos csapódás, a lakás beleremeg, majd a hang...ismerős is, meg nem is. A dörömbölésre és a hangra összerezzenek, aztán ahogy leesik, valószínűleg egy hozzám hasonló akar bebocsátást nyerni a maga sajátos stílusában, túllépek a kezdeti felháborodáson.
- Gyere be az ajtón!
Most állítottam helyre a hatalmas lyukat a falon, ez meg majdnem beverte a másik oldalt! Ha egy angyal lenne, megérteném, némelyikük még most sem tud hozzászokni a földi léthez. De egy démon...az egészen más! A konyha részen állok az ablaknak háttal, mikor már megjelenik idebent, akkor egyenesen rá tekintve csapkodok a szárnyaimmal. Abszurd a helyzet, nem vártam senkit, Ophilián kívül, de valószínűleg ő még a városban kutat utánam, vagy éppen azon munkálkodik, hogyan ölhetne meg. Óvatosnak kell lennem! Alaposan végig mérem a jövevényt, de közben megszólítom.
- Kapsz egy percet!
Ultimátum? Jah. Nincs időm az üres fecsegésre, ha üzenetet hozott, arra elég az egy perc, még sok is. Ha tényleg csak beszélgetni akart, akkor még ahhoz is elég az egy perc hogy megtudjam mi az oka és ha olyan, nos, akkor úgy is én akarom majd tudni. Ha meg csak ártó szándékkal érkezett, az is kiderül egy perc alatt..vagy sem..de ez már egy másik történet kezdete.

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
137

Utolsó Poszt Vas. Május 27, 2018 10:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



With me or against me

Ramiél & Abaddon

Music - Battle Cry


Az idő, az egyik tényező mellyel szinte sosem kellett törődnünk, végtelen a számunkra, lehet tán így is mondani. De most, ahogy Ophilia is mondta, "minden megváltozott", valóban, immár egyre értékesebb portékává vált - ez is - mindannyiunknak. Hátrahagyva a szőkeséget nem is vesztegettem, egy egész kontinenst kellett átszelnem pillanatok alatt, hála a kapuknak, ez nem is okozott túl nagy gondot. Az elmémben él még az a röpke pillanat, miben egybeforrt a sötétség és a fény, eggyé váltak egy múló szempillantásra. Lángtenger vesz körbe ahogy haladok és hagyom, hogy a gondolat az enyészetbe vesszem a köröttem futó tomboló tűznek hála, koncentrálnom kell...

San Frasisco, a város mely az Arany Híd otthona. Itt sem kímélte a tájat Amara tombolása, a látképen jól látható ahogy bélyegét rányomta.
Némi információ cserebere, egy kis kérdezősködés, avagy vesztegetés meghozza gyümölcsét. Így jutottam el a Millenium Tower-hez. Magasba nyúló épület, hajdanán üvegruhába burkolva, mostanra állapota hagy némi kivetni valót maga után. De nem a tájban jöttem gyönyörködni. Hamar feljutok a legfelső szintre, egyelőre sok mozgást nem észlelek, dzsekim zsebébe nyúlva cigarettáért nyúlok és persze gyufáért is, azt szeretem, stílusosabb mint ezek a színes műanyagdarabok. Sercen a fej és lobban a parányi láng, hogy a számba helyezett bagót izzítsa. Mélyet szívok belőle, a szürke füstgomolyag szétárad a belsőmben, majd hosszan engedem kifelé is s úgy pillantok fel az előttem lévő folyosóra. Aztán rövidre zárom a történetet s megelőzöm a további felesleges időpazarlást. Jobbomban a cigaretta parázslik, balomat ökölbe szorítva vágok bele két határozottat a falba, amolyan kopogásként, hogy az egész folyosó belezeng. - Ramiél, beszélnünk kell. -Ennyi csupán nem több nem kevesebb, nincs idő mit pazarolhatnék, nem is szokásom. Jobbommal ismét emelem a fehér szálat, hogy ajkamhoz emelve szívjak újabbat belőle, míg várom a reakciókat, már ha egyáltalán érkeznek. Nem engedhetem, hogy Amara kezébe kerüljön a tudás mit birtokol, túl nagy előny volna. Megtehettem volna, hogy végzek vele, de így az a tudás is a sírba száll mely éppen ellene segíthet. Legalább is ezzel magyarázom tetteim, melyek mind igazak is, de talán húzódik más is a háttérben, valahol mélyen... Várok, bár nem sokat, az idő kevés és ha az információk tévesek, tovább kell keresnem. Higgadtan állok a folyosón (?), kimérten, felkészülve mindenre, tisztába vagyok vele, hogy egy Angyallal van dolgom nem valószínű, hogy tárt karokkal fogadna bárki egy hasonló kéretlen vendéget, de idő szűkében hanyagolom az etikettet.

Hell or Heaven
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
296

Utolsó Poszt Szomb. Május 26, 2018 11:55 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Ramiél
avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
129

Utolsó Poszt Szomb. Május 26, 2018 9:05 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Ophilia
Ideges és rettentően zaklatott vagyok. Kezem remeg, bár ez egyáltalán nem látszik, hiszen a sebhelyemet fogom, ami gyorsan gyógyul. Felfogni sem vagyok képes Ophilia miért támadt rám, ugyanakkor bűntudatot érzek az előbbi szavaim és tetteim nyomán. De láthatóan fel sem vette. Már sehol a seb, mikor kimondja hogy ezt egy nemnek veszi. Veszek egy mély levegőt, kezemet ökölbe szorítom, ám a nekem mindegy hangszín nem jön ki belőlem, csak egy megtört "Jó!". Közben felállok. És ekkor szólal meg a fejemben a hangja. Mintha csak az előbbi hangnem visszhangozna, de nem a mély tónusán, hanem Ophilia szelíd hangján. Azt hiszem Cassael nevét akarta mondani, bár ezen és a történteken nincs sok időm töprengeni, mert már felálltam, szembe helyezkedtem vele. Végig csapkodok a szárnyaimmal, amennyit felém lép, én ugyan annyit távolodom tőle. Először csak néhány lépést, tesz, vadul skandálva Amara parancsát. Hát így! Azután határozottan megindul felém ismét, keze ügyébe kerítve az előbbi kést.
- Hé! Állj már le!
Rászólni akarok, azonban csak felkiáltás lesz belőle, tétován figyelem miként veszi fel onnan a földről. Az előbb a hang a fejemben azt mondta menjek és igazából én is ezt látom helyes döntésnek, de nehezemre esik. Csak hátrálok előle néhány pillanatig, tekintetem megremeg lényének rideg valósáságtól. Már a tető szélénél járunk, a súlyos percek alatt végig értünk. Sejtem, ha nem megyek el, akkor csúnya vége lesz ennek a beszélgetésnek, mert hiába Ophilia hangja a fejemben, ettől még Amara szolgája teljesíti a parancsot. Teljesen mindegy neki, hogy azzal a késsel nem tud megölni. Én pedig nem akarok neki ártani. Patt helyzet.
- Ophilia!
Nehéz gombóc telepedik a torkomba, mély fájdalom hasítja végig elmémet. Fátyolos tekintettel rázom meg a fejemet.
- Sajnálom!
Aztán gyorsan megfordulok és leugrok a tetőről. Teszem, amire kért, és amit már rég meg kellett volna tennem. Elszököm előle.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
328

Utolsó Poszt Szer. Május 23, 2018 10:58 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Ramiel
Hate the sin, love the sinner

Redemption


Mondhatni lehetne, hogy beszélgetésünk hamar fordulóponthoz ért. Ha hamarnak lehetne nevezni ezt, de nem hinném. Látom rajta, szemének apró villanásán, hogy kezdi megérteni, hogy valóban én állok előtte.
Nyilván nem tetszik neki semmi. Semmit, amit mondok neki, holott minden szavam színigaz. Nem kellene egy percig sem kételkednie. Mégis megtette. Először ismeretségünk óta. Soha nem adtam neki erre indokot, most mégis tagadásban akar élni.
Eddig. Már nem teszi.
Ajkamra jóleső mosoly kúszik, hallva szavait. Nem, nem esnek rosszul. Igaza van, ezt sose tagadtam. Ezelőtt Isten szolgáltam a végtelenekig, most Amarat. Ők maguk is a két véglet. Akkor katonája ne lenne az?
- Az egész világ veszteni fog. Senki sem fogja megállítani Őt. Senkiben sincs annyi, hogy felvegye a fegyvert és küzdjön ellene. Mindenki megvan a saját kis világába. Nincs se angyal, se démon, ki harcolni akarna ellene - ez csak a merő igazság. A világ úgy véli, hogy van ki küzdjön ellene. „Elegen vannak már”. Mondta a démonnő. De mégis ki?
Lucifer? És Mihály? Az egyik a nőket hajkurássza a másik egy nőért sír. Ezek akarnák megállítani Amarat? Nevetnem kellene ezen. Mégsem teszem.
Papolhat, amennyit csak akar, ebben nem lesz igaza. Ő maga mégis mit tett ennek elkerülése végett? Ő sem csinál semmit. Ahogy az egész világ sem.
- Ezt akkor egy nemnek veszem - s ezzel mintha minden megváltozott volna. Tekintetem üressé válik, tartásom megmerevedik, akár egy törékeny, alabástrom robot. Kezem automatikusan mozog. Parancsot kell követnem. Meg kell ölnöm. Ha nem áll át az oldalára, akkor meg kell ölnöm.
Fel sem tűnik, hogy merre néz. A kést megfordítom kezembe és suhintok vele. Későn veszi észre, arcom mégis rezzenéstelen. Fordul, s vérének néhány cseppje az arcomra hull…
Lassan csúszik ki a kés az ujjaim közül. Meresztett szemekkel tekintek a nekem háttal térdelő férfira. Tétován lépek hátra.
~Menj el…~ suttogom neki, elgyötört hangon. Elméjébe kell, hogy felcsendüljön hangom. Nem, nem szabad itt lennem. Nem tehetem ezt meg… Nem lehet, ő… Ramiél… ő… ~Cass…~suttogom el régi barátom nevét. Szükségem van a segítségére. Valaki segítségére.
Agytekervényeim gyorsan járnak, hallom a kattogást a fejembe. Ki segíthetne most? Ki az kire számíthatnék? Cass? Don? Ő… Ő tud segíteni, hogy ne ártsak másoknak… Igen, meg kell keresnem.
Ő tud segíteni, miként lehet megölni egy arkot.
Gondolataimmal egy időbe szólal meg újra síri hangom. Tekintetem újra merev, minden szelídséget, kedvességet, de még gyűlöletet is nélkülöz. Hidegen pillantok rá, felszegett fejjel.
Egyre távolodunk egymástól.
- Nem érzünk fájdalmat - közlöm neki gépi hangon. Egy parancsom van csak. - Vagy segíted Amara akaratát, vagy meghalsz - válaszolom könnyedén kérdésére. Minden tudás forrása vagyok. Meg fogom fejteni, miként kell megölni egy arkot. Nem lesz egyszerű, de meg fogom fejteni.
A földre hullott kés a magasba emelkedik, hogy aztán újra ujjaim közé simuljon markolata.
Ha belelátnék a gondolataiba, akkor igazat adnék neki. Ugorjuk át ezt a részt. Végezzük be. Nagy elánnal indulok el felé. Célom csak egy… Immár csak egy…



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Ramiél
avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
129

Utolsó Poszt Hétf. Május 21, 2018 8:18 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Ophilia
Ophilia hajthatatlan, nem tudom mi ütött belé, de most csak értetlenül figyelem arcát, döbbentem hallom kimondott szavait, melyeket szerintem valaki diktálja neki. Kizárt hogy ő ezeket így is gondolja. Sajnos az első kérdésében van igazság, ráfoghatnánk hogy Atyánk ilyennek teremtette, de ez nem igaz. Atyánk senkit sem teremtett olyannak, amilyen, mindenkinek voltak döntései és mint tudjuk az egyén a döntések mögött rejtezik. Ezekbe pedig ő sosem szólt bele, csupán utat mutatott, de hogy melyikre lépünk rá, az a saját egyéni döntésünk volt. Keserűen tapasztalom a szép beszéd ideje lejárt, mi több, az sosem működött senkinél sem és úgy tűnik Ophiliánál sem.
- Igen. El is felejtettem hogy neked a világ két perem között leledzik. A végletek rabja vagy és az is maradsz. Szégyen!
A maró gúny az iróniából merítkezik, ezt az egyet így is érzem. Ophilia mindig is többet látott, mint ami volt. Most is ez a helyzet. Nem estek jól a szavai, azok az együgyű kérdések, de nem haragszom rá ezért. Nem tudnék rá haragudni, most még is úgy kell tennem. Szavaim, gondolataim leperegnek róla, az érzéseim meg nem léteznek, legalább is nem szabadna létezniük.
- A világ nem dob ki magából, csupán te dobod el azt magadtól, mert hiszel abban, hogy a győzelem áldozatokkal jár! Atyánk világában ez működött is, de manapság nem  maradt más, csak a valóság. És a valóság sokkal félelmetesebb és ridegebb, mint az álomvilág! Az áldozatod felesleges, és nincsenek győztesek, csak vesztesek vannak!
Igen, most is azt csinálom, amit régen, mikor Nasargiel vérét szívtam. Ó hogy mennyire utált! Nos, ez most fáj, érzem miként bénítja meg a nem létező szívemet, miként csepegtett szomorúságot elmémbe. Néhány szó és Ophilia is nagyon utálni fog. Keserűen lefelé horgasztott orral, lefelé konyuló szájjal és összeszűkűlő tekintettel figyelem miként lépked hátra tőlem. Bár nem tudom hogy megijedt, vagy csak ennyi elég volt belőlem.
- Ahogy az emberek mondanák: Amara egy lúzer és te is az vagy! Nekem nincs szükségem semmirekellőkre!
Kis időre megreked a levegő, el se hiszem hogy így gond nélkül kimondtam, még csak meg sem remegett a hangom. Igaz, gyakoroltam én már eleget, volt kivel, de azért Ophilia sokkal nehezebb kategória a számomra. Mégis inkább elnézek a válla fölött a semmibe, máskülönben lebuknék, mert a szem a lélek tükre és erre most vigyázzunk, ugye? Eljött a perc, hátat akarok fordítani neki a drámai hatás kedvéért, közben meg magamban azon töprengek hogy a jó fenébe tudom kiszabadítani a banya fogságából? És mi van ha tényleg így érzi? Nem, nem szabad erre gondolnom, Ophilia nem érezhet így! Fordulok. Későn veszem észre a lendülő kezet, benne a késsel. Végig szántja az arcomat oldalról, az erejének köszönhetően a földre kerülök. Hirtelen hasít belém a fájdalom, esés közben az egyik kezemet odakapom. Aztán a következő pillanatban térdelek a földön, háttal neki. Ennyire nem kellene dühösnek lennie...vagy még is túllőttem a célon? Akkor sem visszakozhatom, ha örökre megutál! Bár a vérem csordogál, a seb hamar gyógyulni kezd. Én meg síri hangon folytatom, ezt már megszokhatták a halál angyalától.
- Igazán eldönthetnéd milyen áldozat kell! A sajátod vagy az enyém?! Utóbbiról mondj le gyorsan! Nem érsz annyit! És Amara sem!
Felpattanok a földről, szárnyaim apró mozdulatokkal kavarják fel a levegőt közöttünk. Néhány lépést távolodom.
- Azt hiszed, az a kés fájdalmat okoz?! Az egyetlen fájdalom itt te vagy! Fájdalmasan ostoba vagy! Valójában miért jöttél ide?
Nem, véletlenül sem így gondolom, csak úgy teszek. De ez egyre nehezebb, mintha saját magamba mártanám azt a kést. Ajvé! Az utóbbi szavaimmal meg jól meg is forgattam. Rövidre kellene lassan zárni a csevejt, mielőtt elszabadulnak az indulatok. Általában a hülyeségemmel először mindig a legrosszabbat hozom ki másokból és Ophiliát nem akarom olyannak látni, nem akarom olyannak hallani. Szóval ugorjuk át azt a részt...valahogy. Lépjek meg? Út közben alaposan átgondolhatom, ki tudná visszarángatni a valóságba!

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
328

Utolsó Poszt Csüt. Május 17, 2018 8:22 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Ramiel
Hate the sin, love the sinner


Beszédem közbe elkalandozik, látom tekintetét, ami a vállam felett mered a semmibe. Csendben hallgatom aztán Ramiél szavait. Egyenesen a szemébe tekintek, hol az egyikbe, hol a másikba, mintha magam sem tudnám eldönteni, hogy melyiken is állapodjon meg. Nem felelek neki, legalább is ezzel az eltökélt szándékkal állok itt. Nem vágok bele szavába, mégis.. kénytelen vagyok megtenni, nem vagyok képes csendes maradni.
Ahogy sosem voltam képes.
- Semmilyen - ráncolom össze homlokomat, értetlenül pillantva rám. Tényleg azt hiszi, hogy van bennem bármi remény, abban, hogy Amara oldalán a világunk megmarad? Nem vagyok naiv, pontosan tudom, hogy mit akar. S ebben tökéletesen egyet is értek vele.
Ez lenne a lényeg, melyet nem ért meg.
Még akkor sem, amikor enyhén kifakad nekem. Ingerült mondatainál néha megremegnek a pilláim, mégsem tartok tőle. Kezem egyre jobban feszül meg a kés markolatán. Nem ért. Nem ért semmit, mintha soha nem hallgatott volna meg. Mintha minden szavam, amit egykor elmondtam volna neki a semmivé lett.
- Először is, tényleg azt hiszed, hogy érdekelt valaha is a saját életem? - suttogva kérdezem, hisz nincs szükség hangos szavakra. Mégha a tavasz metsző hideg szele is jár közöttünk a tetőn, akkor sem. Hajamat tépi, néha arcomba repíti, ám ekkor csak és kizárólag a szabad kezemmel húzom azt félre, igyekszem fülem mögé rendületlenül tűrni.
- Másodszor, mégis kinek lenne szüksége rám? - méla undorral tekintek rá, ez most mégsem neki szól. Az elmúlt időszaknak, melyről nincs tudomása. Nem is lehet, hisz sose mondtam neki. De senki másnak is. - Azon testvéreimnek, kik mióta lent vagyok mást sem csináltak, csak céltáblának használtak? Vagy azoknak, kik eladtak a démonoknak, mint minden tudás forrása? Esetleg ezen démonoknak, kik nem szép szóval kérik az információkat? Senkinek nincs szüksége rám, tőlem nem kérnek segítséget, nem tartják fontosnak. Ha pedig akarnak valamit erőszakkal kiszedik, ha akarom, ha nem. Ne légy álszent Ramiél. Csak azért, mert neked szükséged van a segítségemre, nem jelenti, hogy a világnak is - rázom meg a fejemet, undorral tekintve rám. Mióta lejöttem, rajta kívül mindenkitől csak a szenvedést kaptam ajándékul. Legyen az ember, démon vagy épp angyal.
- Miért akarjak egy olyan világ létezését, mely engem kidob magából? Nem vagyok naiv, pontosan tudom, hogy Amara mit akar. Véget vetni ennek az egésznek. És ha Istennek egy aprónyit is fontos lenne minden mit valaha alkotott, akkor most kellene visszajönnie és harcolnia a teremtményei oldalán. De nem teszi. Lásd be végre, hogy lemondott rólunk - nem.
Nincs értelme a világot megtartani. Kósza lépést teszek hátra, el a férfitól el tőle.
Szavai immár egyértelműsítették válaszát. Soha nem érdekelt a saját életem, ha úgy volt, képes lettem volna beáldozni azért, hogy Isten visszajöjjön, és ezt tudja ő is. A bukást is megkockáztattam volna, egy démon segítségét is kértem volna ezért. Mert soha, de soha nem lesz győzelem áldozatok nélkül. Nem mindenki menthető meg.
Ezt nem értik meg. S ezért fog Amara győzni.
Karnyújtásnyi távolságba megállok tőle. Kést tartó kezem hirtelen lendül, a nyelet mozgatva előretartom a pengéjét és Ramiél felé suhintok.
„Ha nem tudod meggyőzni. Öld meg.”
Ez a parancs.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Ramiél
avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
129

Utolsó Poszt Szer. Május 16, 2018 4:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Ophilia
Szavai mázsás sziklaként telepednek rám. Először döbbentem hallgatom, mert nem, ez nem lehet Ophilia. Aztán az igazság bizonygatását kárálja, én meg nyelek egyet. Hm. Mi van ha tényleg ő áll itt előttem és nem Amara? Akkor is csinált vele valamit! Az én Ophiliám sosem hallgatna önszántából arra a banyára, nem akarna senkinek sem ártani és nem örülne ily kárörvendően egy bolygó pusztulásának. A szavakat keresem, mozdulatlanul állok előtte, úgy érzem földbe gyökerezett a lábam. Nem akarok innen elmenni...még nem. Nem tehetem. A beszélgetésünk nem halad előre, bármit amit eddig kimondtam, annak az ellentettje csap vissza az arcomba, vagy egy alternatív magyarázata. A múltban is hamar kiszúrtam ha valaki meg akart vezetni, ha befolyásolni akartak. Az érintésem mit sem ért, azt hiszem a sötétség bekebelezte. Egyetlen pillanatra sem érzékeltem a valaha kedves, jóságos teremtés auráját. Helyette itt van ez a..ez a...Ophilia?! Jelenleg valahol ott tartunk, ahol éppen a fejmosás tart, a kifigurázásom, úgyhogy csalódottan lefelé csúszik a tekintetem róla és eltekintek a válla fölött. Hirtelen minden olyan blabla..szerű...blabla és blabla..Mintha nem is hallanám. De amúgy hallom. Minden egyes szavát. Talán a földön láthatott, hiszen Atyánk itt mindenhova elér, ahogy Ophilia is látott mindent odafentről, de amikor az univerzumot jártam, még Isten sem talált rám. Odakint végtelen minden, a sötétség és a fény együtt jár, az örök körforgás folytonos táncát lejtik. Számukra nem létezik az elmúlás. Nem ismerik a pusztítás fogalmát, ahogy a teremtését sem. Nincs jó, és nincs rossz. Várjunk csak..most engem kóstolgat! Ez kellően visszarángat a valóságba.
- Atyám nem az uram, hanem az apám! A teremtőm. Mindig is választás elé állított minket, szabadon dönthettünk és volt hogy én is az akarata ellenére cselekedtem. Sosem játszott velünk, azt akarta hogy fejlődjünk! Mondd, milyen fejlődés vár rád Amara mellett?!
Konokul tekintek rá. De még nem végeztem.
- Amara a nagynéném, de soha, semmikor nem érdekelte a sorsunk. Nem foglalkozott velünk. Része lehetett volna a világnak, az életünknek, Atyánk is ezt szerette volna, de neki nem kellett. Őt nem érdekelte. Csak azt akarta hogy egyes egyedül vele foglalkozzon. Öncélú pusztítása keserű méreg, olyan, mit nem szívesen nyelsz le..de Ophilia...még is miféle igazságot látsz te a hazug szavai mögött? Azt hogy ha meghalsz, akkor az a nagyobb jó érdekében történik? AZ UNIVERZUM NEM KÉRI TŐLED HOGY DOBD EL AZ ÉLETED, MERT NINCS SZÜKSÉGE RÁ! Minden az ő része! NINCS JÓ! NINCS ROSSZ!
Lebetűzöm neki, a drámai hatás kedvéért. Vajon hogyan tudnám vele megértetni hogy vakvágányra tévedt? Olyasmiben hisz, ami nem létezik! Az én Ophiliám tudja ezt, ő azonban nem.
- Ha meghalsz, akkor elmúlsz. Az univerzum tesz rád magasról és lehúz a klotyón. Semmi sem lesz könnyebb, csak kevesebb. Akik életben maradnak és számítanak rád, ők nélküled kell hogy megoldják a gondjaikat..ezt nevezheted könnyebbségnek..de csupán neked lesz az, senki másnak rajtad kívül. A élet nem lesz könnyebb, az élet sosem fog megszűnni..és az élet szintén tojik mindenkire! Atyánkra, Amara-ra, rád és rám is!
Óhatatlanul megérintem a vállát, ujjaim finomat fogják körbe, de határozottan rázom meg. Jó lenne ha magához térne végre, bár tudom, ez így nem fog menni. Kétségbeesett próbálkozás ez a részemről. Mit tehetnék még?

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
328

Utolsó Poszt Hétf. Május 07, 2018 6:39 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Ramiel
Hate the sin, love the sinner


Egyenes háttal, felszegett állal figyelem, ahogy ellép tőlem, majd újra szembe fordul velem. Magamba elégedetten konstatálom, hogy tart a közelségemtől. Mintha menekülne előlem, csak egyelőre még azt nem értem, hogy miért.
Szempilláinak enyhe megremegésére csak még jobban kihúzom magam, merészen tekintek a férfira. Egy pillanatig sem tartok attól, hogy belenézzen a fejembe, emlékeimbe, nem létező érzéseimbe. Nincs titkolni valóm, senki elől sem. Most már nincsen, ebben egyre bizonyosabb vagyok. Miért is legyenek? Épp most fejtettem ki a véleményemet a világgal kapcsolatban.
Válaszára mégis elhúzott mosollyal az ajkamon hajtom le a fejemet. Azt rázva tekintek fel újra rá, arcomon a régről ismert érthetetlenséggel.
- Soha nem adtam okot arra, hogy hazugnak higgy, Ramiél. De legyen, ne nézz bele - vonom fel az egyik vállamat, hogy aztán könnyedén hullajtsam azt vissza. - Mégis tudod, hogy igazam van. Ha magadba tekintesz tudnod kell, mélyen legbelül, hogy én állok itt előtted, nem pedig Amara. Neki fontosabb dolgai is vannak - ezért is hagyta ezt rám. Na meg, azt hitte, hogy nekem sikerül meggyőznöm az arkot arról, hogy őt szolgálja.
Mégis jöjjön a végső meggyőzés részemről - az egyike ennek - hátha még érnek valamit a szavaim. A kés hideg acélja hűsíti az alkaromat. Nevetésére mégis kérdő tekintettel fordulok újra felé, noha vélhetőleg nem láthatja. Nem áll már velem szemben, a hátamat mutatja. Mily egyszerű lenne a kést belemélyeszteni? Tudom, hogy nem ettől halna meg.
- Ne tégy úgy, mintha most nem tennéd - ripakodok rá, tán erőteljesebben, mint ahogy azt szeretném. A fegyver markolata körül elfehérednek ujjaim, ahogy szorítom azt. Bökésére egy lépést hátrálok előle, tekintetemben a szánalom, a dün és az értetlenség különös egyvelege keveredik.- Most is ugyanúgy szolgálsz, egy urat, ki mást sem tett, csak évezredeken keresztül hazudott nekünk. Megteremtett minket, hogy aztán kénye kedve szerint játsszon velünk. Ne légy ennyire álszent, legalább te ne Ramiél - tekintek rá komolyan. - Miből gondolod, hogy Amara célja nem ugyanaz, mint Istené? - egyre jobban környékez ama gondolat, hogy Gabrielnek igaza van. Az Öreg csak azért hagyott el minket, mert pusztulni kívánja az embereket. Még az is meglehet, hogy a végső célja épp Amara eljövetele volt, visszahozza közénk a valódi egyensúlyt.
Mely ellen sokan ágáltak volna, ha ezt elmondja. Így hát fogta magát elment, hagyta, hogy az események maguktól peregjenek tovább.
- Inkább ülsz továbbra is karba font karokkal, várva, hogy valami történjen, hogy Gabriel, vagy Michael meggondolja végre magát és felhagyjanak az emberek pesztrálásával? - nevetem el magamat gúnyosan. - Vagy végre tennél is valamit, hogy előrehaladást érjünk el? Állóvízben fuldokolsz már, megmozdulni mégis félsz. Burokba fordulva hallgatod a külvilág ütemét - mindenki másnál jobban ismerem. - Eldöntheted, hogy megrekedsz, vagy végre felemelt fejjel teszel valamit - ott voltam vele, amikor ő ezt még csak nem is tudta. Leírtam minden egyes lépését, előlem sosem bújhatott el - ha másoktól igen is. Az én dolgom nem az volt, hogy magányát megértsem és tiszteletben tartsam.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Ramiél
avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
129

Utolsó Poszt Kedd Május 01, 2018 11:31 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Ophilia

Nem mondanám hogy féltem a tárgyak épségét a lakásban, hiszen ezek újra beszerezhetőek, de a képességem segítségével akár meg is javíthatom őket, ahogy a kitört ablakokat, vagy a hiányzó elemeit a falaknak. Szóval emiatt nem zavartatom magam, noha az összeset én hordtam oda össze, nem képezték a részeit, ahogy a legtöbb bútor sem, hisz fénykorában ez egy luxuslakás lehetett, modern bútorokkal, nem olyan ódon, molyrágta elemekkel, mint ahogy most kinéz. És ez a kettősség most is kézzel fogható benne, gondoljunk csak a konyhára. Fogalmam sincs hogy még mindig ott kóborol-e, vagy már máshol jár, de a szavaim kellően kirángatják onnan. Nem is kell sokat várnom, mert amint befejezem, kisvártatva megjelenik a hátam mögött. Az érveléseire nem reagálok, nem azért mert nem tudnák, hanem mert már így is sztereóban beszélgetünk, tekintve hogy ő úgy érzi mindenre vissza kell vágnia, amit csak mondok neki. Szóval csendben konstatálom a dolgot, előbb tudva hogy itt van, mielőtt kimondaná. Aztán lepattanok az ülőhelyemről, ellépek tőle és szembe fordulok Ophilia-val. Konokul tekintek rá, de kérését hallva szempilláim megrebegnek. Soha sem akartam belenézni a fejébe, általában véve vannak, akiknek soha nem néznék bele az emlékeibe, a gondolataiba, mert nem akarom tudni a titkaikat. Igen, mindenkinek vannak titkaik, olyanok amik abszolút nem tartoznak másokra, nekem is vannak ilyenjeim. És ő számomra ebbe a körbe tartozik.
- Nem! Ophilia nem szorul erre, a te sötét üzelmeidre pedig nem vagyok kíváncsi!
Elszánt válasz, bár nem hátrálok el előle, akkor sem, amikor elindul felém. Végig ott állok, míg ő közel ér hozzám.
- Nem félek senkitől, tőle pedig nem kell félnem!
Kezd idegesíteni ez a fajta sündörgés, amit most művel és mondanék még pár szép gondolatot Amara-ról, mégsem teszem. Úgy vagyok vele, megvárom a végét, mit hoz ki ebből a magyarázkodásból, és hagyom, hadd kerüljön meg. Nem fordulok utána. Amikor befejezi mélyről feltörő nevetés csúszik ki a számon. Oké. Kis szünet, míg emésztem a hallottakat és abba hagyom a röhögést, elvégre utóbbi faragatlan dolog egy olyan teremtménnyel szemben is, mint Amara. Ahogy mondani szokták, embereljük meg magunkat, vágjunk rendet a soraink közé..vagy mifene. Ezután hirtelen pördülök meg a tengelyem körül, vigyázva arra hogy szárnyaimat ne mozgassam közben.
- Aha! Valóban Atyánk hosszú ideje nem tett jelenést előttünk, és abból, amit az előbb gondosan levezettél, hát arra jutottam hogy teljesen tök mindegy mit csinálok, vagy gondolok, ha úgy is elpusztulunk. Szóval azt csinálok, vagy azt gondolok, amit akarok! Az utunk egy irányba mutat. Tudsz arra választ adni nekem, hogy ennek tükrében miért lenne az jó nekem, ha Amara-t szolgálnám? Egyáltalán miért kellene bárkit is szolgálnom?
Én már nem tudok hozzá közelebb lépni, tekintve hogy teljesen a nyakamra mászott, így jobb kezem behajlítva felfelé emelem, annak mutatóujjával finoman előre bökve megérintem a vállát. Csak egy érintés, semmi több, benne az általam mélyen tisztelt Ophilia szeretetével. Ezért is törtem utat magamnak a falakon át, mert már akkor realizáltam magamban, ha itt ma tettlegességre kerül a sor, akkor jószerivel csak engem fognak ütni, vagy megölni. No, azért ennyire meg nem adom olcsón a bőrömet, ha lehet akkor inkább később kerüljön rá sor, mint hamar. Vagy inkább egy jó darabig ne. Sokan számítanak rám, a segítségemre, vagy éppen csak a támogatásomra, és nem hagyhatom cserben őket. Ahogy Ophilia-t sem.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
328

Utolsó Poszt Kedd Ápr. 24, 2018 1:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Ramiel
Hate the sin, love the sinner


Undorral forgatok bele a könyvbe, véletlenszerűen csapva azt fel. A szavak nem érnek el hozzám, nem hatják meg elmémet. Szemem forgatva dobom vissza a pultra, tovább lépve nézegetem azon kacatokat, melyeket ha nem is ő gyűjtött össze, de itt maradtak a lakásba, miután az kihalt.
Ilyennek kellene minden helynek lennie, ehelyett… Próbálkoznak, újra és újra harcba szállnak, de ezt a csatát nem nyerhetik meg, hát nem értik? Semmi esélyük nincs Amaraval szemben.
~Istennek miért kellettek az angyalok, ha maga is el tudta volna intézni az ügyeit?~ teszem fel a kérdést megfordítva, úgy tűnik, hogy kommunikációnk most már ezen a síkon fog mozogni. Egy ideig legalább is. Véletlenszerűen húzogatom ki a fiókokat, az egyikbe kést találok. Nyele köré fonódnak ujjaim, kiveszem belőle, forgatva azt. Az élén megcsillan a fény, pillanatra elvakítva.
~Mi mind Isten szolgái vagyunk, nem igaz? Pedig az Ő szava is mind igaz, nem?~ hangom gúnytól csepeg, keserűség költözik bele, ha csak rágondolok arra, ki valóban elárulta a saját világát. Fejemet megrázom. ~Mindenkinek szüksége van csatlósokra~ Erősebbekre és gyengébbekre egyaránt.
Minden tudás az én birtokomban van, a legerősebb fegyver lehetek Amara kezébe, de a világot nem érdekli. Nem is baj, amíg nincsenek ezzel tisztában, addig vagyok én igazán nyugodt. Addig csak a tényleges feladatomra tudok koncentrálni.
Mégpedig arra a férfira, ki fél elém állni, és a szemembe mondani a szavait. Persze én is megtehetném, de én nem a tisztaság forrása vagyok…
Parancsára féloldalas mosolyra húzom számat. Egy pillanat erejéig kitekintek az ablakon, abba az irányba, melyben őt sejtem. Nem mutatkozok az ablakban újra. Nem. A kést az alkaromhoz szorítom, úgy jelenek meg mögötte. Felsőteste enyhén imbolyog, aztán abbamarad. Hangját újra meghallom elmémbe, mégsem felelek, engem ezzel nem tud bosszantani. Meg sem mozdulok. A tavasz kellemes illatát hordozza a szél.
Ramiélt figyelem, alakját, hátát. Tarkóját, tartását. Szánalom költözik szívtelen mellkasomba. A parancs, mit kaptam egyértelmű. Győzzem meg, ha nem sikerül öljem meg.
Egy késsel?
Oh, nem.
Nem az vagyok, kinek hinni akar. Mintha képtelen lenne felfogni, hogy ez a valóság, én álltam ott vele szemben, én beszélgettem vele.
- Itt vagyok - felek immár a szavak útján, fejemet felszegve. Kést tartó kezemet gondosan elrejtem a hátam mögött. Tudom, hogy nem angyalpenge, de… minden fájdalmat, melyet okoztak nekem amióta idelent vagyok, egyszerűen csak meg akarok rajta mutatni. Nem ő tehet róla, de ez már rég nem érdekel.
- Nézz bele a fejemben Ramiél - lépek közelebb hozzá, majd még közelebb. - Nem zavar, hogy mit láthatsz benne. Nem Amarat fogod viszontlátni, hanem Engem. Vagy talán félsz? Hogy utána nem lesz mibe kapaszkodnod, szembe kell nézned azzal, hogy márpedig Ophilia áll előtted? - kúszik számra gúnyos mosoly. - Az a személy rég elment Ramiél, ő gyenge volt, idealista, melynek itt már nincs helye. Ebben a síkban nincs. Nézz szembe a valósággal. Isten nincs, nem is lesz már, helyette Amara van. A legvégén úgy is elpusztulunk mindannyian, miért választanád, hát a dac ösvényét? - kérdezem tőle megállva mögötte - vagy épp előtte. Egyelőre nem nyúlok hozzá, nem támadok. Még van esély arra, hogy hisz a józan észnek.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Ramiél
avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
129

Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 23, 2018 7:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Ophilia

Átfut az agyamon pár kérdés miután ide lentről fürkészem a saját ablakom. Miért én? Nos erre a legkézenfekvőbb válasz az lehet, hogy rajtam keresztül éri el a legkönnyebben Mihályt, aki a legöregebb köztünk, pár nappal...nem is ez a lényeg, hiszen az erőnket nem a korunk határozza meg. Mihály nagy befolyással bír San Francisco-ra, valószínűleg ez lehet a kulcs. Ha őt eléri, utána mindent elér. Ebből adódóan tépem magam, mert Ophilia miatt képes vagyok itt bohóckodni, holott már menekülnöm kellene régen. A logika ezt diktálja, már korábban is ezt akartam, de nem tudok tovább menni. Újra csendül a hangja a fejemben, nem szólok vissza rögtön, inkább megvárom a végét. Látom miként tűnik el alakja az ablakomból. Nem, eszembe sincs oda vissza menni, jó nekem itt lent. Ha megint energia gömbbel akar támadni, legalább nem a hajlékom veri szét vele. ~ Minek szolgáló annak, ki nem bújik meg? Ha valóban igaz lenne minden szava, akkor nincs is szüksége szolgálóra! ~ Már csak az üres, kitört ablakrészt csodálom és értetlenkedek egy sort. Nem tudom tényleg Ophilia van-e odafent, vagy az a rém az ő alakjába bújva. Még mindig úgy érzem, inkább az utóbbi. ~ Ugyan, tégy meg egy szívességet, Amarah! Engedd el Ophilia-t, és gyere le magad ide! Hozzám! ~ Nah még pár ilyen jó ötlet és ma fűbe harapok. Hátat fordítok a tornyomnak, elindulok egy kéményszerű képződményhez. Valaha az lehetett, de az idő és az időjárás megkezdte, mára már csak foszlánya önmagának. A tetejére ülök fel, lábaimmal kalimpálok, feltekintek hozzá. Nagyjából húsz emeletnyi szintkülönbség van a két épület között. ~ Nagyon jól tudom hogy belelátsz az emlékeibe. Én is belelátnék, ha akarnék. ~ Erre mondják hogy pótcselekvés? Abbahagyom a kalimpálást és bután meredek magam elé. Egyébként mit csinálok még itt? Próbálom felbosszantani a banyát? Azonban valamit nagyon akarhat, mert nem megy. ~ Gondolom meguntad a régi éned, azért kellett Ophilia teste, de tudod mit? Megértem. Kinek kellene egy olyan ótvar teremtmény mint te? Hiszen Atyánk is elhagyott. Mi lenne ha a Föld lerombolása helyett inkább békében eltemetnéd magad? Jah várj, ez nem jó, mert akkor senkinek sem tudnád kivívni a figyelmét....Hm...hol is tartottunk? ~ Egy perc néma csend, árgus szemekkel figyelem az ablakot, de aztán csak kibököm még a kérdést. ~ Hol van Ophilia? Mit tettél vele? ~ Igazából számítok valami hasonlóra, mint hogy itt megjelenik előttem és úgy pofán ver, hogy átütöm a betont mögöttem.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
328

Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 23, 2018 11:51 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Ramiel
Hate the sin, love the sinner


Lépteimet lassan vezetem a törött üvegű ablakhoz. Élvezem a korai tavasz hűvösségét, ahogy bőröm simogatja, libabőrössé téve azt. Olyan érzet ez, melyet a mennyben sosem érezhettem, mely a Föld sajátossága. És még mennyi hasonlóról maradtam le, mert fennragadtam egy örökkévalóság erejéig.
De ennek már vége, most már nincs semmi, ami visszavihetne arra a helyre, mely nem az otthonom volt. A börtönöm volt. Elzártak a valódi igazságtól, azt akarta, hogy az emberekét nézzem, az övéket fogadjam el, miközben a fontosabbakat még előlem is elzárta. Akinek mindenről tudnia Kell.
Hiszen ezért teremtett nem igaz? Mégis úgy gondolta, hogy vannak dolgok, melyekről nem kell tudnom, önkényesen döntött így, fittyet hányva a világ valódi működésére.
Ajkam körülötti ráncok fintorba fordulnak. Kezemet hátul összekulcsolva figyelem, ahogy szabálytalan alakban repked Ramiél. Vissza fog jönni, nem azt a választ adtam neki, amit akart hallani. Oh, nem érzem úgy, hogy ennyire fontos lennék számára, de a parkba láthattam, hogy mit tenne meg egy eltévelyedett bárányért. Egy olyanért, kiben a sötétség felütötte a fejét - ki megláthatta a valódi igazságot. A kendőzetlent, nem azt, amit velünk láttatni akart.
Szemellenzőt tett a szemünkre és még arra is számos réteget tett, hogy ne láthassunk tisztán. Egészébe a dolgokat, de ennek hamarosan vége.
Nem fog megölni. Ártani? Talán. De megölni? Nem lenne képes rá. Ahogy Zephyrt sem tette meg… ahogy Nasargielt is megmentette, mikor már senki sem hitte, hogy megmenthető.
Barna lélektükreimmel követem, ahogy leszáll egy közeli toronyház tetejére. Alakja felém néz, de nem tudnám megmondani innen, hogy engem is figyel-e. Engem mindenképpen láthat az ablakban, ahogy nyugodtan állok. Kezeim összekulcsolását lassan elengedem és testem mellé ejtem őket.
Egy kósza szellő dobja hátra a hajamat, ruhámat fodroztatja, hullámzik, akár egy tajtékos tenger.
Hangja hirtelen csapja meg fülemet, ajkamra elégedett mosoly kúszik. Integetésére nem reagálok, fejem felszegve nézek felé, merészen állva pillantását - már ha látnánk egymásét. Sajátom egy pillanatra olajfeketévé változnak, nem sok időre. Mindössze a másodperc egy töredék része idejéig, melyet csak a figyelmes tekintetek vehetnek észre.
~Az én nevem Ophilia, az Úr teremtett, de Amara szolgálója vagyok~ felelem végül, mielőtt ama kétségbe esne, hogy nem én állok előtte. ~Az vagyok, ki a Mennyekben megőrizte ottléted titkát, kockáztatva saját épségét~ élénken él még bennem az első találkozásunk Atyánk elmenetele után. Senkinek sem beszéltem erről. Bizonyságot akar, hogy én vagyok-e? Tessék hát.
~Amara nem prédikál hamis ígéretekről, szavai korán sem csengenek üresen. Minden, mint mondd azt komolyan gondolja, nem bújik sehova sem ő. A Föld élete a végéhez közeledik. A döntés, hogy ebben milyen szereped lesz, rajtad múlik, Ramiél.~
Ejtem ki végül a nevét, egy pillanatig még őt szemlélve, majd hátat fordítva neki sétálok vissza lakásának belsejébe. A konyhaszigethez sétálva veszem kezembe a könyvét, undorral forgatva azt meg.
A Föld veszte épp az lesz, hogy lebecsülik az erejét, lebecsülik ő magát. És amint ez megtörténik - ami megtörtént már - akkor senki sem érdemes az életre itt.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek




friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Ruben
Yesterday at 9:27 pm
☽ Mission Dolores Park

Seth
Yesterday at 9:05 pm
☽ Seth me on fire

Ramiél
Yesterday at 7:43 pm
☽ Don's Place




friss írások
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
8/6
Leviatánok
8/5
Angyal
2
Démon
10
Bukott Angyal
1
Ember
7
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
9
Nephilim
6