We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Erdős terület
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Online
Athan
avatar



☩ Keresett személy :
◇ a testvéreimet
☩ Reagok :
55

Utolsó Poszt Szomb. Jún. 16, 2018 10:34 pm
Következő oldal


☠️ Békével érkeztünk?

Ruben & Athan & Deedra
szószám: 961 • Credit:

 
Sokkal jobb ez így számára. Ha mélyebb lenne az a folyó, akkor kedve is támadna lecibálni magáról a ruháit és nyakig elmerülni, vagy egészen a mélyére úszni és hagyni, hogy minden tagját átölelje a hűs víz. Na majd... Egyelőre nem nyúzza még ezzel is, öröm az, ha ebbe belement és nem valami újabb tárasos dologba vagy más, emberi vacakba. Nem nyűg számára, de sokat téblábolni sem szeret ilyesmikkel, elvégre, akadnak kicsit fontosabb dolgok is, csak.. csak néha önző dög, és keresi kicsit a kényelmét meg a maga szórakozását, félretéve azt, hogy másik is léteznek mellette. De ki nem ilyen, mellesleg? Az emberek főképp élnek ezzel a kis jellemükkel, erősebben és jobban talán, mint ő bármikor. A kis hiba a gépezetben, amely miatt nem lesznek sosem olyan tökéletesek, amilyennek Isten akarta őket eredetileg. Kész öröm, mert akkor olyannyira unalmasak lennének, hogy még Ruben-t se érdekelnék, nem lenne talán társasos sem, és akkor jaj a világnak. Ruben kénytelen lenne bogarak, madarak vagy épp angyalok szárnyait tépkedni, hogy ne unatkozzon és a világ sivárabb lenne még ennyivel is. Na de! Minden szép és jó, főleg, amikor a nagy hesszelésben meghallja, hogy testvére közeledik. Az ágreccsenés épp elég jel, és hangosan is közeledik, ő viszont halk lenne, ezért is vette le azt az átkozott börtönt a lábairól. Egyáltalán nem kényelmes, nem tudja úgy hordani, mint az a férfi a plakáton, miközben boldogan lépett és ezer wattos mosollyal örült annak, hogy a lábán valami lábbeli van. Az ő mosolya nem őszinte, amikor már olyan sokat kell talpalnia.
- Boldognak? Te talán nem vagy az, hogy nem kell abban a dobozban dekkolnod? Meglepne.. Ott nincs.. nincs ez. Illatok, hangok, élet. Már nagyon hiányzott, de akárhova mentem, amire emlékeztem.. csak városok, kemény föld és magas épületek fogadtak. El tudod képzelni? Miért irtotta ki azt a sok erdőt az ember? Nem volt neki kényelmes talán? - érdeklődik hangosan, talán inkább csak magától, mert nem érti, hogy mégis mi a francnak volt az jó, hogy ami egykor kényelmes volt, most kopár. Persze, vannak most fák a városokban, öregebbek is, amik már vélhetően a pusztítás előtt léteztek, de mi értelme egy sornyi fának, amikor lehetne erdejük. Fura..
- Azok a többiek. Egy jó ital nekem is belefért, emberek is, de végül mindig itt volt kényelmes. Itt nem kezeltetek utolsóként, ide ha kijött valaki utánam, csak én voltam és nem csak egy valaki – pillant felé, mert bizony mikor dorbézoltak, előjött a kisöcsém életérzés, vagy épp az, hogy a „legjobb” falatokat elmarták maguknak. Persze, nem mindig, néha talán egyként kezelték, de az, amely az embernek, vagy épp a leviatánnak borsot tört az orra alá, jobban megmarad. Nem mintha érezne haragot, vagy bármit, a séta közben sem, csak úgy megjegyezte, mintha épp az időjárás lenne a téma.
- Fárasztó? A város jobban. Nem érzed? Az a sok magas épület, mind vas mind fárasztó. Idekint semmi ilyen – pillant felé, miközben tovább törnek előre. Kinek mi. Kisa biztosan nem cserélné le ezt a helyet annál, ahogy van, a lányok mindig is inkább a kényelem oltárát keresték, a többiek meg ami épp nekik tetszett. Mindenki változatos, olyanok, mint az emberek – persze csak átvitt értelemben -, mindegyikük más, nincs egyforma. Persze, kevesen vannak, de így is széles a skála. Azonban persze akadnak egyezések..
A bájcsevejt és a túrát azonban nem várt esemény vagyis inkább vendégek zavarják meg. Az alakok, akik ugyanúgy az erdőt választották, mint ahogy most ő, csak épp nem egy kirándulás idejéig. Öltözetük nem hasonlít egy képre sem, amelyet látott, azonban arra már jobban, amely a régi korban jellemezte őket, főleg a fegyverekkel együtt, amelyet kezükben lát. Ez jobban felvillanyozza, mint bármely erdő. Ujjai közül a földre ejti a cipőt, de nem bújik bele, tovább ácsorog úgy, ahogy jött. Lábfeje koszos, egy-két át átszúrta, így a kosz néhol saját sötét vére, de már semmit sem érez. Idekint erősebbnek érzi magát, a sebek könnyen összezárulnak, miközben kihúzza magát, és hol Ruben-re, hol rájuk tekint. Úgy látja, fivérét is hasonlóan leköti a látvány, mint őt, elvégre emberek közelében lehet és  szórakozhat. Ki-ki a maga módján.
- Északi Klán. Nahát, meglepően fura ezt hallani manapság – bár aztán.. a vadászok is biztosan fura népség, hallott róluk már, irtják ami természetellenes és hát, annál furább neki nehezen akad.
- A nevem Athan, ő pedig a fivérem, Ruben – mutat a másik felé, aki persze nem marad csendben, bár inkább tőle kérdez. A kérdésre csak homlokát ráncolja, elvégre, fogalma sincs, hogy mégis ez honnan jött elő.
- Öhm, nem hiszem, hogy.. Ó nézd! Megbántottad őket. Most mondta, hogy ők egy Klán, szóval.. - pillant az elszánt arcok felé. Egy közelebb álló már-már szinte feléjük döf a fegyverével, de arcán továbbra sem látszik félelem. Sőt. Előrébb lép, egy lándzsás alak felé, aki habár megrezzen, de nem rohan el, ujjai erősebben szorítja a markolatot, míg Athan, mint egy gyermek, ujját a fegyver hegyének nyomja, olyan erővel, hogy ujjbegyéből kibuggyan némi vér. Azt bekapva, lép vissza Ruben mellé, és ha még nem akarnak támadni, gyors szavakat intéz felé, de olyan nyelven, amit csak a fivére érthet meg.
- Élesek, ezek nem játékok. Szóval, ha ezek azok, akik a természetellenes lényekre vadásznak.. óvatosnak kell lennünk tán? Nem tűnnek erősnek.. - amint végez, visszapillant, majd megemeli kezét, és ismét a számukra érhető szavakat repteti feléjük.
- Nyugalom, nem harcolni jöttünk. Csak egyszerű.. kirándulók, semmi több – még barátságos mosolyt is megenged magának, de azt, hogy pontosan mik ők, már nem kotyogja ki, de azt se bírja megállni, hogy ne mutasson valamit.
- Ezekre nincs szükség – kezét ismét megemelve int egyet lazán, mire a kézben tartott fegyverek kiröppennek forgatóik ujjai közül, és egy távolabbi fa tövébe hullanak csörömpölve. De lehet talán ez volt az a bizonyos olaj a tűzre? Nem tudhatja, azonban, ő kezét leeresztve áll és figyel rájuk. Semmi támadó.
- Beszélgessünk!


Deedra
avatar



I spent my whole life chained to the wall
Hungry for more.
I had to cut a man down to get where. And someone had to stand

☩ Reagok :
48

Utolsó Poszt Vas. Május 27, 2018 3:24 pm
Következő oldal


Cruenta longus Historia
Lincoln, Athan, Ruben, Deedra
──────────── ────────────
Nem tudhatom, hogy mire számíthatunk. Kardom magam elé emelem, s úgy pásztázom azt. Hajam kiengedve van néhányszor bele-bele kap a szél, s emeli meg lágyan azt. Lincolnt keresem pillantásommal. Az embereink nagyobb kört alkotnak, de nem mennek messzire. Hirtelen pillantok meg egy alakot, a szemembe süő nap megakadályozza, hogy jobban szemem ügyére vehessem azt.

Majd veszem észre a másikat, s egy lágy kellemes férfi hang duruzsol. Végig mérem a férfiakat, s engedem lejjebb a kardom. Ha démonok lennének már támadnának, de a többiek ugyan abban a pozícióban vannak. Elképedt rajtunk, és nem tudom hova tenni őket. Vizsgálom, s össze ráncolt szemöldökkel hallgatom kérdését.

- Északi Klán. - Suttogom, de nem tudom még is mifélék ezek. - Kik vagytok? - Kérdezem, majd ismételten Lincolnra pillantok, akinek az arcát szinte leolvasni nem lehet. - Mit mondtál? - Emelem magasabbra kardom, és összeszorítok fogakkal vicsorgok. - Elfogni őket! - Adom ki a parancsot az embereimnek. Vajon harc lesz, vagy megadják magukat? Kedvesen elsétálnak velünk, és tea partyt rendezzünk ahogyan a nagy előkelő városokban szokás?

Igen valóban, szakadárok vagyunk, de neme és büszke klán, akik büszkék. Büszkék arra, hogy nem egy angyal védelméért kellett fohászkodnunk, hanem mi magunk védtük meg klánunkat, s tesszük most is ezt.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



North Commander
• JUS DREIN JUS DAUN Ai laik Heda•

Online
Ruben
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
13

Utolsó Poszt Vas. Május 27, 2018 1:51 pm
Következő oldal


☽ Humans? I like them! They're so funny

Athan & Deedra & Lincoln & Ruben
zenei aláfestés • szószám: 891 • Credit:

 
Hihetetlen, hogy az apokalipszis korát élve az emberek összetartás helyett különbséget tesznek ember és ember között. A napokban hallottam két igen vicces kifejezést; vidéki suttyó, városi paraszt. Persze ezeket megtöltötték még különféle trágár kifejezésekkel, melyek java része olyan mesterséget takart, amit főként, nagyon ritkán férfiak is űztek, legalábbis az idők kezdetén, a középkorban pedig nem volt szégyen, ha valaki ezzel keresi a kenyerét, most mégis valamiért egymás édesanyjáról feltételezgetik ezt. De nem maradhatott el az anatómia óra, hogy kinek a mije hova kerül és kinek a mijét ki kapja be, a többire viszont már oda sem figyelve kérdeztem meg egy járókelőt, hogy a két embertípus, mármint a vidéki suttyó és a városi paraszt között van-e esetleg mélyebb különbség is, mint az, hogy az egyik sokemeletes házban lakik a zsúfolt tömegben, a másik pedig egyetlen nagy tömör farmházban a kietlenségben, és természetesen van ám különbség! Mint újdonsült szakértője a dolognak, már beszéd alapján meg tudom különböztetni a két embercsoportot, számításaim szerint pedig jelenleg a városi parasztok vannak többen, legalábbis az utcán, a vidéki suttyók általában a kocsmákban húzzák meg magukat éjjel - nappal, szalmakalapjukat mélyen az arcukba húzzák, gumicsizmás lábukat felpakolják a székekre, nem zavarja őket, hogyha a legyek ellepik a karjukat és ami még fontosabb ismertetőjegyük: a kantáros nadrág, alatt valamilyen kockás inggel! Alig várom, hogy Athannak elmeséljem, hogy lassan kezdem megérteni ezt az emberi társadalmat, de előtte még meg kell találnom ebben a hatalmas erdőben, ami tele van különféle idegesítő bogarakkal, rovarokkal és egyéb állatokkal. Nem lennék azért büszke magamra, hogyha városi parasztnak lennék bélyegezve, mert igenis szeretem a természetet, csak nem olyan sűrűn látogatom, mint ami javallott, hanem számomra elég a képeskönyvben látottak, bár ha lehetőségem adódna rá, akkor nagyobb kígyóféléket megnéznék. Kíváncsi vagyok, hogy milyen apróra mentek össze az idők során. Nem lennék túl büszke arra, hogyha egy giliszta tekeregne előttem. Lea mesélte, hogy régebben voltak olyan szórakoztató egységek, amik az állatkert nevet viselték és oda elvileg nagyon sok olyan állatot gyűjtöttek össze, amiket ha egyébként a természetes környezetében látni szeretnél, rengeteget kéne utazni, de lehet nem is látnád őket, mert elbújnának, itt viszont egész nap kint vannak és mindenki nézheti, fényképezheti őket, akad amelyiket meg is lehet etetni és simogatni. Próbáltam megérteni a dolgot, de nem sikerült. Értettem az alap elvet, ami nyilván azon alapult, hogy az emberek, főleg a családok jól érezhessék magukat, ne kelljen utazni, nem mindenkinek van temérdek sok pénze, vagy éppen kedve elutazni az Antarktiszra jegesmedvét vagy pingvint látni, vagy a csemete ne féljen a zsiráftól, hogyha esetleg a szülei vesznek egyet otthonra, megtanulja a különbséget a vadonélő állatok és a háziállatok között, hogyha lát egy oroszlánt, akkor ne szaladjon oda hozzá, miközben üvölti a kérdést, hogy: Anyaaa, a cicát megtarthatooom?, de mégsem tudtam nyugodt szívvel elengedni az egészet és azt mondani, hogy emberi hóbortosság. Nem bonyolult lények, a világon a lehető legegyszerűbbek, egyszerű élettel, egyszerű gondolatokkal, egyszerű beszéddel.
Cipőm talpa alatt hangosan reccsenve törnek szét a letört ágak és morzsolódnak porrá az elszáradt, lehullott falevelek. Kettőnk közül mindig Athan volt az, aki inkább elvonult a városból és ha csöndre volt szüksége, a természet lágy öle bizonyult ehhez remek helynek, én viszont mindig is szerettem emberek közelében lenni. Nem beszélgetni velük, dehogy! Figyelni a szokásaikat, mit miért tesznek, mit miért mondanak, mit miért és hogyan gondolnak - igaz itt még nem találták ki a városi paraszt és vidéki suttyó kifejezést -. Na de hol lehet ez a kis remete? A közelben kell lennie. Mélyen beszívva a friss erdei levegőt engedem belső iránytűmnek, hogy mutassa az utat és hamar egy kis tisztásra érve pillantom meg családunk legkisebbjét, aki annyira átadja magát a természetnek, hogy cipői már kezében fityegnek, arcáról pedig természetellenes boldogság tükröződik. Mosolyog!
'Hogyne jöttem volna! Kihagyni egy túrát a mindenség háta mögött egy erdőben? Vétek lenne. Amúgy sem láttalak téged ilyen boldognak, amióta... vagyis mielőtt bekerültünk a ládába. Na, érted mit mondok. A többiek a pezsgést szeretik, az embereket, a jó italokat és ételeket, te pedig inkább itt szeretsz lenni. Pont, mint... várjunk... esküdni mernék, hogy ismerek egy hasonló történetet, csak ott a fiú papnak ment... vagy összekeverem valamivel? Ááá...' - legyintek rá a dolognak és indulok Athan után, aki úgy tör előre az élre, mintha energiáját az erdőből nyerné és képtelen lenne pihenésre, megállásra.
'Kettőnk közül mindig is te voltál az, aki ledobta a nyakából a városokat és elvonultál, de nem rossz érzés, csak fárasztó. Föl, le, nagyot lép, kicsit lép, hopp ott egy valaminek a maradványa... de szinte könnyekig hatódtam, amikor meginvitáltál erre a kis túrára. Persze az elején...' - szó bennakad, hang fennakad. Emberek? Szemöldököm felvonva hallgatom az egyre közelebbről érkező beszélgetést, ami inkább hangzik ingerültnek és feszültnek, mint nyugodtnak és békésnek. És mi ez a szag? Fintorogva indulok meg Athan nyomdokai után, míg végül testvéremet követve, kevésbé széles mosollyal, mint az övé, de kilépek én is a kisebb embercsoport elé, öcsém példáját követve emelem fel a kezemet és nézek végig rajtuk.
'Szerinted ezek azok akiket hajléktalannak hívnak, vagy vidéki suttyók?' - súgom oda Athannak és egyre nagyobb gyanakvással figyelem a nap fényében meg - meg villanó tőröket és kardokat. Az emberek mindent okkal tesznek, ezek pedig az utolsó csepp vérükkel azon lesznek, hogy minden természetfeletti lényt kiirtsanak erről a világról, hiszen a Föld az embereké. Az elkövetkezendő percek fogják meghatározni, hogy az elválás békés lesz - e, vagy pedig fejüket a kezükben fogva térnek oda vissza, ahonnan jöttek.


Online
Athan
avatar



☩ Keresett személy :
◇ a testvéreimet
☩ Reagok :
55

Utolsó Poszt Hétf. Május 21, 2018 4:46 pm
Következő oldal


☠️ Békével érkeztünk?

Ruben & Athan & Deedra & Lincoln
szószám: 597 • Credit:

 
Kiszabadulni a városból, még ebből a romos, a virágkorához koránt sem hasonlító valamiből is felemelő érzés és olyan szabadságérzetet ad, mint az a pillanat, amikor a láda megnyílt és elindulhattak a szabadság felé. A fémalapok nem dőltek úgy össze, mint a tégla és más építőanyagok hada, így fertőzi számukra a levegőt, nehézzé válik és kellemetlenné, még úgy is, hogy életükhöz nem feltétlen szükséges a levegővétel. Tudja azt is, hogy a legtöbb érték bizony magában a városban pihen, és mégis, mégis inkább erre az útra téved, elindul pihenni, mert való igaz, most már megterhelő számára a városias közeg, amit az egykori kővárak és agyagépületek sosem okoztak. Egy kicsit várhat a kutatás, egy kicsit ráér. Őszintén ez az egyike azoknak, amikre első sorban vágyott odabent, nem kincsek, fegyverek és átkok hada, hanem a zöld, élő környezet. Nem egy sziklás terület, egy korhadt facsoport. Ez. És mint holmi gyerek, úgy örül neki.
Az erdő tisztásán patak csorog, sekély ugyan, de elég ahhoz, hogy könnyedén közlekedésre használhassa. Ha melegebb évszak köszöntené őket, akkor talán ki is lenne száradva, így mondhatni, szerencsésen időzített. Szemeit felnyitva kémlel körbe, és szívja be a friss levegőt, hallgatja a kis madarak és állatok neszelését, és persze, ami nem utolsó szempont, élvezi mindezt. Olyannyira, hogy a bakancs, amit a lábára rögtönzött a városban, már nincs rajta, talpa alatt az avar, elszáradt ágacskák hada ropog, ujjait a zöld növények csiklandozzák.
- Ohh, azt hittem tényleg nem akarsz jönni – fordul a megjelenő fivére felé, akivel a napokban csapódott egy helyre, és úgy néz ki, egyelőre egy csapatot is alkotnak. Nem mintha lett volna kifogása ellene, a börtönbéli ellenszenv már csitult, és bár jobban szeret egyedül lenni, nem tagadja teljes lényével sem azt, hogy csatlakozzon hozzá.
- Mindenesetre örülök – még apró mosoly is bujdosik ajkai csücskében. Még mielőtt ide indultak, beültek egy olyan önjáró szekérbe és várták, hogy elinduljanak végre. A kitört ablakok, a leszakadt hátsóajtó, és még a rozsda se mutatta nekik azt, hogy ez így nem fog menni, emlékszik, hogy ennek mennie kellene de mégsem. A működését nem értették meg velük, így az lett a vége, hogy a maradék két ajtó is a másik sorsára jutott, és egyetértettek abban, hogy ez a találmány felesleges. Van rajta kerék, gurulnia kellene, de ahhoz az kell, hogy ők maguk tolják, és úgy már nincs is semmi értelme.
Amint a másik elkészül, felkészül, majd meglépi, amit akar, elindul. Nincs célja, most nem áltatja semmi mesével, hogy kincset keresnek, vagy épp a ládát akarja megmutatni. Most csak.. sétálnak. Hívogató az erdő mélye, a kellemes csend ami mégis hangos és az illatok.
- Neked nem hiányzott ez? Szinte.. lüktet ez az erdő, sokkal jobb, mint a város – pillant Ruben felé, és észre sem veszi, hogy mennyire mentek be a mélybe, és milyen területre érkeztek. Miközben andalognak, az erdőben más is feléled; a figyelem és a feszültség. Egyik pillanatról a másikra kapja el fejét a természet szépségeiről, és figyel fel a hangokra. Közelednek. Nem egy, nem is kettő, és érzetükre széles vigyor terül el arcán. Halandók!
Egy pillanat alatt csapódik le Ruben mellől, és remélhetőleg követi, ahogy az ösvényről letérve próbál a csapat elébe kerülni. Talán épp elkerül egymást, talán épp kergetőznek, amikor végül, még ugyan a fák takaró oltalmából pillanthatja meg azt, ami előttük áll. Főnyeremény! Eddig angyalokat és démonokat látott többet. És most..
Lassan lépked elő a takarásból, hagyva, hogy kiszúrják, ki lépett elébük. Kezeit megemeli, fegyvere nincs, külseje teljesen emberi. Mintha ártatlan lenne.
- Bámulatos.. egy sereg. Apró, de.. elszántak – kommentálja a dolgot a másik felé, és megkeresve az első sorban állók tekintetét. - Ti vagytok a vadászok?


Lincoln
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
8

Utolsó Poszt Vas. Május 13, 2018 6:37 pm
Következő oldal


Cruenta longus Historia
Lincoln, Athan, Ruben, Deedra
──────────── ────────────
Az emberek félnek. Kimondják vagy sem, de így van. Nem engedhetjük ezt, de kételkedem, hogy tenni tudunk ellene bármit is. A világot mozgató erők nagyobbak nálunk, a túlélés mást jelent nekik, mint nekünk. A mi világunkban gyengeség immár, ha békét akarsz. Ha élni akarsz. Küzdened kell és ki kell ölni a lelkiismeretedből azt a szikrát, ami a földön tart és marasztalja az ép ész létezését.
Figyelem, ahogy Deedra előttem lépked. A mozgása finom, hangtalan. Az enyém darabos, még mindig fájnak sebeim, amik így vagy úgy, gyógyulásnak indultak, de sok esélyt én magam sem adtam a gyógyítónak és a gondoskodás legapróbb mozzanatát is elutasítottam. Furcsa volt valaki mellett lenni, akivel nem akartam a sötétségen osztozni, mégis mellette akartam lenni, a közelében, s figyelni rá, amíg lehetőségem adódott.
Ahogy Deedra megtorpan, én is. Lehajolok a nyomhoz, a kezeim között morzsolgatva a nedves földet. Bólintok.
-Igaz lehet. Erre vannak.-mondom halkan és az emberek felé fordulok.-Mindenki figyeljen és kardokat kézbe. Meglepetésre számíthatunk.-állok fel és ridegen meredek az erdő ismeretlen zöldje közé, majd Deedrára nézve bólintok. Ideje vadászni. És ha esélyünk van, minél több információt szerezni. A mód és a módszer kevésbé érdekelt jelenleg.

Deedra
avatar



I spent my whole life chained to the wall
Hungry for more.
I had to cut a man down to get where. And someone had to stand

☩ Reagok :
48

Utolsó Poszt Szer. Május 02, 2018 10:31 pm
Következő oldal


Cruenta longus Historia
Lincoln, Athan, Ruben, Deedra
──────────── ────────────
Jelentést kaptunk, hogy valami mozgást láttak nem messze a határvonalunktól, így kezembe vettem az irányítást. Sietős léptekkel haladtam Lincoln sátra felé, s felcsapva a ponyvát, ami ajtóként szolgált kiáltottam be, hogy dolgunk van induljunk. Izgatott voltam. Reménykedtem, hogy nővérem lesz az, de közben féltem is mi vár.

Kardom szorongattam, hátamon nyíl, lábamnál kis penge. Felkészültem.
- Arra látták a mozgást. - Mondom, majd mutatom. Nem tudom, hogy mi az, vagy hányan vannak. Ha fegyveresek, nincs esélyünk. De vadászok New Yorkban vannak, és a nagyvárosból nem jönnek felénk.
Lincolnt keresem tekintettemmel, aki egy pillanatra eltűnt, s nem találom sehol, majd mikor megtalálom megnyugszom egy pillanata.

Lehajolok, s igyekszem a nyomokból olvasni, de ebben nem vagyok a legjobb, így fejemmel arra kérem a férfit, hogy vizsgálja ezt meg.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



North Commander
• JUS DREIN JUS DAUN Ai laik Heda•

Hell or Heaven
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
294

Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 12, 2018 10:52 pm
Következő oldal


***
szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Deedra
avatar



I spent my whole life chained to the wall
Hungry for more.
I had to cut a man down to get where. And someone had to stand

☩ Reagok :
48

Utolsó Poszt Szomb. Szept. 30, 2017 4:46 pm
Következő oldal


☽ Merrevagy?

Dee xXx Lincoln
zene • szószám: xXx • Credit:

 
Ideges voltam, hiszen már nagyon rég nem láttam Lincolnt, nem tudom merre járt, és hogy ne e esett baja. Fel s alá járkáltam, és tudtam, hogy nem szabadak kíséret nélkül itt lennem a történtek után, de nem bírtam ki, hogy ne jöjjek elé. Ma kell megérkeznie ezt beszéltük meg, de ha nem így lesz kereső csapatokat küldök kérte.

Hasam még nem a legjobb néha néha oda- oda kapok még. A gyógyító remekül végzi a munkáját, ahogyan eddig is tette. Már Nykon idején is ő volt, hiába a fiatalsága, vagy a néholi naivsága. KÉsem magamnál tartom, és szorítom. Ideges vagyok, hiszen nem tudom,
hogy mi lesz, hogyan alakulnak a dolgok, hogy nem e bújik meg a bokorban.

Minden neszre felkapom a fejem, hiába az mókus vagy csak egy kígyó. Az erdő így is veszélyeket rejt. Valami készülődik a szél egyre inkább fel, fel támad, érezni a csontjaimban rejtőző sötétséget. Érzem, ahogyan valami gonosz közeledik, minden félképpen azt akarom, hogy LIncoln itt legyen velem, és a sötétségben, ő legyen a fényem.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



North Commander
• JUS DREIN JUS DAUN Ai laik Heda•

Deedra
avatar



I spent my whole life chained to the wall
Hungry for more.
I had to cut a man down to get where. And someone had to stand

☩ Reagok :
48

Utolsó Poszt Szomb. Szept. 30, 2017 4:35 pm
Következő oldal


***
szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



North Commander
• JUS DREIN JUS DAUN Ai laik Heda•


Utolsó Poszt Hétf. Júl. 17, 2017 8:48 pm
Következő oldal


Daya && Lincoln
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:



A saját önmarcangolásom, a dühöm az enyém volt, elrejtve mások elől, úgy szabadultam meg tőle, hogy tudtam, senki sem tud róla. Valószínűleg Daya célja is ez lett volna, de a rejtőzködés művészetét még gyakorolnia kellett előttem, így viszonylag kis keresgélés után nyomára bukkanok. Látom mozgásán, arcán, minden pillanatban dühét, de most, ahogy távolról szemlélem, elgondolkodom, hogy valóban jó ötlet-e megzavarni őt.
Tudtam jól, hogy vonásaim felett elvesztem a hatalmam, uralkodni egy pillanat alatt lehet, de mikor azt elveszted, újra fel kell építened az álcát, amire most úgy éreztem, már képtelen lennék. Minek emésztem magam? Magam sem tudom. Azt tudom, hogy a bosszúvágy nem jó tanácsadó, de Deedra élete bőven ért nekem annyit, hogy minden eddigi elvem, gondolatom sutba vágjam és kicsit újraértelmezzem a jövőképem, a hozzáállásom, a dühöm.
-Hidd el, tudom, pontosan tudom, hogy mire gondolsz.-nézek rá, és kihúzva magam, egy pillanatra tekintetem a magasba emelem, minden izmom megfeszítve, ahogy lassan lehullik rólam a közömbösség maszkjának utolsó darabja is. Mit rejtegessek előtte? Ugyanolyan fontos volt mindkettőnknek Deedra élete, egészsége és biztonsága, s tagadhattam, hogy nem forr a vérem ereimben, de nem volt így. Dühös voltam, pláne, hogy sejtettem az egész mögött ki áll, kinek a keze van a dologban.
-És meg is fog. Ennek koránt sincs vége és hiú ábránd lenne abban hinni, hogy ez nem ismétlődik meg máskor is. Mert meg fog, ebben szinte biztos vagyok.-emelem fel kardom, és mit sem törődve vele, ellépek mellette, üvöltve belevágva a kardot a fa törzsébe.-Mert az a szőke démon mindent kitervelt. Mert azt hiszi, hogy mindent megszerezhet úgy, hogy nem dönt romba vele semmit. De gyenge és eszetlen...-sziszegem fogaim között, olyan dühvel és haraggal hangomban, hogy azzal már magam is képes vagyok meglepni.-Nem hagyhatjuk. De akkor igen, ha addigra előállunk egy tervvel. Valamivel, ami lebuktathatja őket. De ahhoz fülek és szemek kellenek, amikből most épp híján vagyunk, hála a kis akciójuknak, egyre nagyobb a bizonytalanság a táborban.-nem tudom, hogy ez feltűnt-e neki, minden estre, ha nem, jobb, ha tud róla, hogy a víz koránt sem olyan sima tükrű, mint elsőre tűnik. A mély fekete, ismeretlen és egyre több áldozatot húz le magához.-ez valóban jó érzés.-ismerem el, immár nem a fába vágott nyomaim vizsgálgatva, hanem elengedve egy mosolyszerűséget felé, de ez sem segít a fáradt tekintetemen és a kicsit reményvesztett, mégis dühös ábrázatomon. Az arcomon minden érzelem táncot jár és már meg sem próbálom a ritmust diktálni ehhez. Hagyom, hogy minden vonásom egyeduralkodó legyen azon a heves tengeren, ami viharosan zúg napok óta.




Utolsó Poszt Szer. Júl. 12, 2017 4:57 am
Következő oldal



Lincoln && Daya

Van az a pont, amikor bármennyire is próbálkozik az ember, már nem képes visszafogni az indulatait. Nálam most jött el az a bizonyos pont. Már nem bírtam tovább. Ki kellett adnom valahogy a dühöt, ami hosszú ideje nőtt és nőtt bennem akkorára, hogy már nem voltam képes tovább magamban tartani.
Mások nem láthattak ilyen állapotban, nem engedhettem meg magamnak, hogy így lássanak, ezért választottam az erdőt a legmegfelelőbb helynek ahhoz, hogy kitomboljam magam. Magammal vittem a fegyvereimet; néhány tőrt, meg egy kardot. Biztos voltam benne, hogy ennyi indulattam ma talán még ki is vágok valamit...
Először csak a levegőbe öklöztem, rúgtam, püföltem, mintha csak az lenne az ellenfél. Bemelegítésnek pontosan megfelelt. Ez után következtek a tőrök, amiket nagy le dülettel, egyesével hajítottam bele egy-egy fa törzsébe, azt képzelve, hogy azok Deedra merénylői. Be kell vallanom, nagyon, de nagyon jólesett. Azonban nem annyira, mint az, ahogy ezt követően, kezembe véve a kardomat, pusztító haraggal súlytottam le egy újabb fára.
Ütöttem, ahol értem. Perceken keresztül, pihenés nélkül. Azt se vettem észre, ahogy ezek a percek órákká lettek. Örökké képes lettem volna ezt csinálni, vagy legalábbis addig, amíg enyhülni nem kezd a dühöm. Abból azonban annyi volt, hogy talán tényleg sose hagytam volna abba ezt a tombolást, ha egy ismerős hang nem zavar meg benne.
Anélkül is tudtam, hogy ki volt a hang tulajdonosa, hogy akár egy pillantást vetettem volna rá. Egyedül csak Lincoln lehetett az, aki ilyen állapotban meg mert közelíteni. Talán ő volt az egyetlen is, akibe nem akartam belemártani a fegyverem, amiért megzavart.
Szavaitól egy kisebb grimaszba rándult az arcom. Nem szerettem, ha a küzdési technikámba belekötnek, még akkor sem, ha pontosan tudtam, hogy telhesen jogos. Bár most ez foglalkoztatott legkevésbé.
Először nem is válaszoltam neki, csak folytattam tovább a fa ütlegelését, szándékosan figyelmenkívül hagyva minden eddigi hibámat, amire felhívta a figyelmem. Talán dacból. De talán csak azért, mert egy valamit utáltam annál jobban, ha a technikámat elemezgetik, mégpedig azt, ha engem elemezgetnek. Ő pedig pontosan ezt csinálta.
Bosszúsan morrantam egyet, miközben félbe hagytam a következő mozdulatot és szikrákat szóró pillantásomat felé fordítottam. Persze nem rá voltam dühös, a legkevésbe sem, de nem tudtam mit kezdeni a haragommal. Már nem rejthettem el. Tudtam, hogy előle nem is kell.
Akaratlanul is rövid félmosolyra húztam ajkaim a fát érintő megjegyzése hallatán, de aztán újbol gyorsan el is komorodtam, ahogy jobban szemügyre vettem őt. Nem csak azért látott belém ennyire, mert annyira jól olvasott volna az egyértelmű jelekből, most, hogy ránéztem, már tudtam, hogy sokkal inkább azért tudta mi zajlott le bennem, mert ő is hasonlóan érzett. Egy kicsit megenyhültem.
- Tudod, borzalmas érzés a tehetetlenség. Az a düh, amit ettől érzek, egyszerűen megfojt - beszéd közben szabad kezemmel a nyakamra fogtam, mintha csak imitálni akarnám az érzést - és hiába tudom, hogy Deedra rendbe fog jönni, ez nem akar megszűnni. - Tudtam, hogy Lincoln érti, miről beszélek. Hiszen nem volt titok, legalábbis előttem nem, hogy az elmúlt napokban folyton ott volt Deedra mellett, aggódott érte, törődött vele, mindenkinél jobban. Ahogy elnéztem karikás szemeit, úgy gondoltam nem is nagyon aludhatott, számomra épp ezért egyértelmű volt, hogy szavaim értő fülekre találnak.
- Szeretnék visszavágni. Azt akarom, hogy aki ezt tette, megfizessen - újból fellángolt bennem a harag, ezért meglendítettem a kardom és teljes erőmből a fába vágtam vele. - Nem hagyhatjuk, hogy ilyesmi újból megtörténjen!

♦️ remélem tetszik s4h4h ♦️ 549 ♦️ immortals ♦️ © ♦️


Utolsó Poszt Pént. Júl. 07, 2017 9:05 pm
Következő oldal


Daya && Lincoln
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:



Lassú léptekkel haladok az erdőben nyomok után kutakodom, figyelem az aljnövényzet hogyan lapul a földre, figyelem, hogy hol lehet jobban kitaposva, emlékeimben viszont megjelenik Deedra teste, ahogy a földön fekszik. Sötétedik, az erdő csendes. De valami fura zajra leszek figyelmes, mintha kardok suhognának a levegőben, de aztán rájövök, hogy ez sokkal inkább egy ember lihegésének hangja. Lelapulok, lassan, hangtalanul, ahogy eddig is, beljebb merészkedek a tisztás felé. Daya az, barna hajkoronája még akkor is elárulná, ha összekötné a rakoncátlan fürtöket. Mozgását figyelve viszont viszonylag hamar feltűnik, hogy dühös, zaklatott, mint mindegyikünk, akinek valaha jelentett valamit Deedra. Fogalmam sincs, hogy mennyit tud rólunk, mennyit nem, de itt az ideje, hogy ezt is kiderítsük.
-A könyököd emeld magasabbra. Az ütést nem a karod ereje, hanem a törzsed adja meg. Ha nincs meg az egyensúly, egy gyors mozdulattal a földre kerülsz.-lépek végül elő, ledobva cuccai mellé sajátom, derekamon csak egy kést hagyok, amitől sosem válnék meg.-Ha így harcolsz...-rázom meg fejem, egészében végigmérve őt-Dühös vagy és ingerült, aki könnyen lesz ennek köszönhetően vakmerő is. Életben van, nem esett komolyabb baja, ez számít.-tapintok rá minden bizonnyal a lényegre.-De ahogy látom az a fa is ártott neked.-bökök az egyikre mellette, aminek kérge a kardnyomoknak hála kicsit nyúzott, vagyis már szinte kivágható lenne.-Ne emészd magad.-mondom könnyedén, ám szemem alatti karikáim, testtartásom szinte befolyásolhatatlanul árul el. Nem aludtam mostanság, szinte egész éjjel Deedra mellett, körül voltam, és nehezen találtam csak olyat, aki valóban megbízható volt és tudtam, hogy tudja, ha elárul minket, kérdés nélkül és büntetés fejében de kioltom az életét. Ahogy az is sütött rólam, hogy épp olyan feldúlt vagyok, mint ő, ujjaim görcsösen remegtek törzsem mellett.


Deedra
avatar



I spent my whole life chained to the wall
Hungry for more.
I had to cut a man down to get where. And someone had to stand

☩ Reagok :
48

Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 20, 2017 2:02 pm
Következő oldal


Veszélyes kirándulás
Lincoln && Deedra
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:



Fel fel kellek, s érzem az erős kezek aggódó szorítását, a zihálását, ami talán a futás talán az aggodalom jele. Hiába mutattuk ki az érzéseink hiába voltunk együtt azon a csodás éjjelen, ha ez nem lett volna, akkor is így féltene, nem tehetünk róla. Én mióta ismerem, szerelmes vagyok belé, és még is tiszta a fejem. Eszméletem ismét elvesztem, magam előtt Rowena arcát látom, ahogyan bele nevet a nagyvilágban a sírom felett. Ahogyan ő és ágyasa át veszik az uralmat, s így az Északiakat a pusztulás szélére rángatják.  
Hallom Lincoln lágy hangját, szinte simogat, ahogyan biztat engem, szemem kinyitom a fény meg csípi azt, amitől újra becsukni kényszerülök.
Megcsapja orrom az éppen sülő hús illata, tudtam, hogy vadászaink nem rég tértek vissza, így betudtam azonosítani, hogy hol is vagyunk. A táborban.
- Lincoln- Nyögöm nevét fél ájultan. Akartam mondani, hogy ne hagyom egyedül, és fejemben még az a gondolat is megfordult, hogy félek, hiszen így van. Nem mondhattam ki, hiszen más is lát, valamint hall minket, de a méreg nem is engedte volna ezt a luxust nekem meg, hogy beszéljek, hogy kifejezzem a gondolataim.
Már szinte elképzeltem milyen lesz meghalni. Már látom magam előtt apámat, ahogyan a fényben vár engem, de a klánom féltem, féltem őt a veszélytől, s a harcos amazontól.




✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



North Commander
• JUS DREIN JUS DAUN Ai laik Heda•


Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 20, 2017 9:19 am
Következő oldal


Veszélyes kirándulás
Lincoln && Deedra
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:



Nem éreztem fájdalmat rég óta, dühöt annál inkább, ami most csak tovább nőtt, erősödött bennem, akárcsak a bosszúvágy. Tudtam, hogy veszélynek van kitéve minden nap, hála Rowena-nak és a többi klánnak, már ha lehetett őket így nevezni. Ellenségesek voltak, vérszemet kaptak, gyengének gondolták Deedrát, amiért próbál a józan eszére hallgatva lépni előre ahelyett, hogy makacskodva, akaratosan és fékevesztett vadként vigye az embereit a vesztükbe. Nem hiszem, hogy ezért hálát várt volna, ez volt a feladata. viszont jócskán megkönnyítették volna a helyzetét, s az enyémet is. Tudtam volna a jóra gondolni, a szebb jövő felé tekinteni, de e helyett a múltban és a jelenben toporogtam, és bár a saját testi épségem kevésbé érdekelt, addig övét mindenek elé helyeztem. Nem veszthettem el, őt nem.
Felkapom, és ölbe veszem, lábai ugyanis túl gyorsan feladják a harcot. A méreg hatását ismertem, legyen szó bármilyenről, a vége ugyan az volt. Előbb vagy utóbb, kisebb vagy nagyobb harcok árán, de az emberi szervezet feladta. Akkor is, ha jócskán túlmutattunk az előző korok emberinek egészségén vagy életstílusán. Esetünkben nem beszélhetünk elpuhultságról vagy túlzott pihentségről. Ha a túlélésért küzdesz, szép lassan egészen más emberré formál a szükség. Elfelejted milyen kipihentnek lenni, nyugodtan és mélyen aludni, későn kelni, vagy épp korán lefeküdni. A napjaid nagy részét éberen és folyamatos figyeléssel töltöd. Ez az élet, megszokod vagy feladod.
Abban egészen biztos lehetsz!–suttogom biztosítva őt arról, hogy minden rendben lesz, amit azért így nem tudhatok biztosan. Elindulok vele a tábor felé és bár jó pár szempár felénk szegeződik, tudom, hogy az aggodalom nem egységes. Vannak, akik örülnek a látványnak. Mások segítségért kiáltanak. Állkapcsom megfeszül, ahogy összeszorított szájjal lépem át a vezetői terület ajtaját..

Deedra
avatar



I spent my whole life chained to the wall
Hungry for more.
I had to cut a man down to get where. And someone had to stand

☩ Reagok :
48

Utolsó Poszt Szer. Ápr. 19, 2017 10:36 pm
Következő oldal


Veszélyes kirándulás
Lincoln && Deedra
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:



Tudom, hogy nem kellene, de már senki szemében nem akarok törékeny lenni. Minden mozdulatom megválogatom, de a düh és az adrenalin tombol bennem jelenleg. Mióta nővéremet megszállta Klepoth, azóta megbélyegeztek. Igyekszem nem ennek a befolyása alatt lenni, de nem sikerül, minden ellenem szegül, és, ha csak meglátom a lehetőséget, hogy megöljek egy természet feletitt, élek vele. Mi Északiak nem űzzük őket, ahogyan más klánok teszik. Mi élünk, termelünk, és tiszteljük a hagyományainak, hogy a harcot át adjuk a gyerekeknek.
Lincoln nyelvéhez érinti a mérget és megízleli azt, ahogyan atyáink tanították nekünk.
Ki lehetett a támadóm, s miért? Rowena lett volna az, vagy Wanheda, az nyugatiak vezetője.
Kicsit ingok, és duplán látok, de igyekszem még mindig tartani magam, hogy ne essek össze, de nem sok maradt. Lincolnba kapaszkodom. Érzem a törődését, és nagyon jól esik.
Most, hogy tudom, hogy nem csak a jobb kezem ő, hanem viszonozza érzéseimet is.
Elkap és cibál vissza engem a táborba.
- Megfizetnek!- Mondom, majd megsimogatom Lincoln arcát, és egy pillanatra elvesztem az eszméletem.





✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



North Commander
• JUS DREIN JUS DAUN Ai laik Heda•


Utolsó Poszt Szer. Ápr. 19, 2017 8:04 pm
Következő oldal


Veszélyes kirándulás
Lincoln && Deedra
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:



A fák között nem volt biztonságban, nélkülünk nem. Sheina viszont ugyanúgy nincs a látóteremben, mint ő. Rohanok, szinte suhanok a fák között, figyelek, keresek. A nyomok össze-vissza futnak előttem, ez a terület olyan az emberek nyomainak megismerésében, mintha tűt akarnék keresni a szénakazalban. Újabb és újabb lábnyomok, lomhák és nagyok, kis és gyors léptek jeleit vagy eltaposták vagy rettentő nagyot tévedtem. A szerencse, hogy az eszemre és nem a szememre hallgatok kivételesen, és Deedrát csakhamar meglelem egy kidőlt fa mellett. Elájult, így először csak reménykedem, hogy a víz majd észhez téríti. A nyöszörgés, a próbálkozás, hogy makacskodjon nem hagy alább. Vitatkozhatnék arról vele, hogy előttem nem kell erősnek mutatkoznia, tudom, hogy az, de ezzel sem érnék el többet.
-Hééé-héé-hééé!-nyúlok egyből derekához, hogy a fa mellett én is megtámaszthassam. A nyíl felé néz, én is. Torkomból dühös morgás tör fel, de nem engedhetek a haragomnak, nekem tisztán kell gondolkodnom.-Meg fognak, de nem ma! Be kell kötözni és...-nyúlok a földre, a nyíl hegyét nyelvemhez érintve, de a vér ízén túl egyből érzem a keserű méreg ízét. Mielőtt lenyelném, kiköpöm, és az anyagdarabot, amit ruhájából tépett elhúzom a sebről. A vér egyenletesen csorog ki a sebből, talán nem ért olyan részt... talán. Gondolataim nem ülhetnek ki arcomra, emlékeztetem magam erre, de ezt könnyebb mondani és elképzelni, mint csinálni és betartani.
-Ne légy bolond! Orvosra van szükséged, a bosszú várhat!-kérdés nélkül kapom ölbe, ellenkezést nem tűrve, könnyed testét mellkasomhoz szorítva.-A vér vért kíván, de nem a tied.-sziszegem bosszúsan körbenézve, valahogy reménykedve, hogy nem céltáblával a hátamon kell végigsétálnom a táborig. De így kell... egyedül vagyunk, az erdő csendes és kihalt.

Deedra
avatar



I spent my whole life chained to the wall
Hungry for more.
I had to cut a man down to get where. And someone had to stand

☩ Reagok :
48

Utolsó Poszt Szer. Ápr. 19, 2017 2:35 pm
Következő oldal


Veszélyes kirándulás
Lincoln && Deedra
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:



Lincolnnal tartottam ma. Tudtam, hogy vele biztonságban leszek. Nem csak Rowena, de más sem szeretné, hogy én vezessem az Északi klánt. A többi klán valósággal utál engem. Úgy gondolják, nem vagyok objektív, de nagy tévedésben élnek, hiszen mindent megteszek a klánom érdekében. Quinlan, és Rowena nem így gondolja, valamint vannak még megbújó lázadók. Sheina, Lincoln mellettem állnak, talán ők a leghűségesebbek mind közül.
Ahogyan vonulok a fák között, Lincolnt elhagyom. Hirtelen egy enyhe ütés rám, majd egy nyílvessző suhanása hallatszik, ami húsomba fúródik. Körbenézek, tartom magam, igyekszem nem eszméletem veszteni, de csak a kettős látás, és két árnyék mozgását látom. Kitépem hasamból a nyilat eldobva azt, majd zuhanok a földre.
„Deedra” hallom Lincoln aggódó szavait.
- ii…itt..- Olyan halkan nyöszörgök, hogy meg se hallja, majd ismét elájulok. Hirtelen térek magamhoz Lincoln ölelésében. Számba csurgatja a vizet, amely olyan jól esik, mint a méz édes íze.
Kérdésére nem tudok válaszolni, de tekintettemmel a nyílra mutatok, ami feltételezésem szerint mérgezett lehetett.
- Menni, menni fog.- Suttogom, majd igyekszem fel állni, nem vagyok béna menni fog. Felállok, majd a fába kapaszkodok, és érzem Lincoln kezeinek óvó érintését derekamon. Felhúzom a Polóm, s látom a vér onnan is szivárog. Igyekszem erős lenni, letépek egy darabot ruhámból, majd oda szorítom.
- Megfizetnek!- Suttogom még gyengén, de hangom vért kíván.
- JUS DREIN JUS DAUN!- Mondom a mára kihalóban lévő jelmondatot.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



North Commander
• JUS DREIN JUS DAUN Ai laik Heda•


Utolsó Poszt Vas. Ápr. 16, 2017 12:18 pm
Következő oldal


Deedra & Lincoln


Kezemben az íjjal, úgy rohanok a fák között, hogy azoknak csak puszta árnyékos, elmosódott vonalait látom magam körül. Elvesztettem szem elől, és az lényegtelen is, hogy vadászunk vagy sem, mellette kellett volna maradnom. A fák között üvöltöm nevét, de semmi válasz. Megtorpanok, mikor nem messze tőlem, a bal oldalam irányából nyöszörgést hallok. A hang irányába fordulok, és elindulok lassú léptekkel, kezemben a kardommal, íjammal a vállamon.
-Deedra!-csúszok térdelve mellé, és ülő helyzetbe tornászom, fejét megtámasztva akár egy csecsemőnek. Sáros, koszos arca sápadt, még ha nyitva is van a szeme, kétlem, hogy teljes mértékben magánál és tudatánál van.-Semmi baj...-nyugtatom, és próbálom felmérni, hogy van-e rajta látható, nagyobb sérülés, vagy csak a halántékából csurog a vér. A csak itt igen enyhe jelző.-Mi a fene történt veled?-az egyik percben még mellettem volt, de aztán eltűnt, s mire utolértem, addigra már itt feküdt. A ködös tekintet sok mindent elárul, leginkább azt,
hogy ha tudja is mi történt, igencsak távol van a teljes valóság érzékelésétől. A derekamra erősített övről lekapom a kulacsot, és szája elé tartom, némi vizet beleerőltetve, hátha attól kicsit jobban lesz, mert bár képes vagyok hazáig ölben vinni könnyű testét, ha valóban veszély leselkedik még ránk, nem tudom, hogy egyszerre meg tudom-e őt védeni,s közben magamat is, vagy csak abban reménykedhetek, hogy fák között nem vagyunk kifejezetten a célkereszt közepén.


Utolsó Poszt Vas. Ápr. 16, 2017 11:41 am
Következő oldal


***


Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek




friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Lucifer
Today at 12:30 pm
☽ Park




friss írások
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 21 felhasználó van itt :: 10 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég




Fajaink száma
Arkangyal
8/6
Leviatánok
8/5
Angyal
2
Démon
10
Bukott Angyal
1
Ember
7
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
8
Nephilim
5