☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Morbus Dei - The Plague

Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Szomb. Ápr. 08, 2017 10:18 pm írtam neked utoljára





Gratulálunk elfogadva
az oldal tagja lettél

Kedves Morbus Dei!
Hooooly.... Termetesre sikerült az előtörténet, de minden szavát élveztem. Very Happy Érdekes volt visszafelé haladni az időben, és úgy ismerni meg téged, és az utadat. Azt, hogy milyen ártatlanként kezdted és végül odáig jutottál, hogy az emberek már számodra sem többek, csak számok... Pestis biztos büszke rád és a munkádra, reméljük hamarosan ő is megérkezik! Very Happy
Nem tartalak fel tovább, tudod már, hogy mi a járás, szóval uccu neki Very Happy





Hell or Heaven vezetősége


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Morbus Dei
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
0
☩ Keresett személy :

Hétf. Ápr. 03, 2017 10:25 pm írtam neked utoljára


Morbus Dei
A betegeket csak arra találták ki, hogy a munkánkat nehezítsék.
Sandra Oh
Démon
saját
Mammon tanácsadója
Afrika

Személyes adatok

Véleményem az emberekről:Alany 634 - Trepomena pallidum. Egész jól bírja. Alany 12 387 - Flaviviridae... melyik faj is volt? Zika? Ki írta ezeket a feljegyzéseket? Alany 969 Óh a kedvencem! Előrehaladott bőrrák. Szép. Utolsó stádium? Nem, még nem. Akkor ezen még dolgoznunk kell...

Porhüvelyem neve:Jelenlegi: Jenn Mindy Avery

Mióta élsz?: pár... ezer...

Gabriel vagy Mihály?: Lucifer

Vélemény a természetfelettiről?: Sajnálatos módon az immunrendszerük túl ellenálló. Igazán nehéz megfelelő patogént kifejleszteni egy kellemes fertőzéshez. Persze a félvérek és a nephilimek nagyobb számban való megjelenésével talán új csatornák nyíltak meg előttünk. Az ő kettő származásuk esetleg megfelelő táptalaj lehet egy újfajta kórokozó kifejlődéséhez.

Város: New Orleans, vagy a Pokol

Család: Egyszer nekem is voltak szüleim. Igaz, hogy már nem sokra emlékszem belőlük, és mivel kórtörténetet se érdemes rólam felvenni, ezért nem is fontosak. Azok után végképp nem, hogy miattuk kellet meghalnom. De bőven volt időm megbocsájtani. Azóta pedig amúgy is egész jól érzem magam az új bőrömben. Bőreimben.

Beosztásod: Mammon tanácsadója vagyok. Jelen esetben főnök a járványok és éhínség részlegén, amíg nem sikerül megtalálni az elveszett lovast. Csak legyen meg hamar, és visszatérhetek a kutatásaimhoz.

Képességem

1. Halhatatlanság: A kedvencem, azt hiszem. Hozzá lehet szokni. Elvégre van időm.

2. Alkukötés: Ez nem teljesen az én műfajom, de persze megteszem, amit kell. Az alanyok a halál szélén meglehetősen könnyen rávehetők ilyesmire.

3. Természetfeletti erő: Betegmozgatáshoz jól jön az erőnlét.

4. Telekinézis: A petri-csészék rakosgatása, kenetek készítése miközben a mikroszkóp alatt lévő metszetet tanulmányozom meglehetősen hasznos dolog. Az elmém amúgy is több dologgal foglalkozik egyszerre, így pedig nem kell plusz kezeket varratnom magamra.

5. Megszállás: Jó pár testem volt már az évezredek során, szóval azt hiszem kifejezetten profinak számítok benne. Persze kellemetlen, ha kerékbe törnek, elégetnek, felkoncolnak, lefejeznek és a többi, de egy idő után már ehhez is hozzászokik az ember.

6. Mágikus, okkult tudás: A rontásokat, betegségeket már-már profi szinten űzöm, a többit... még azért gyakorolni kéne. Ha a teljesítménygörbém alapján kellene átlagot számolnom, akkor haladó szintnek felelek meg.

.
Ezt a történetet vérrel írják

Porhüvely neve: Jenn Mindy Avery - New Orleans - Project: Regenesis

- Örülök, hogy ennyire jó kedve van FR háromszáthatvanötös. Igazán kellemes ellenőrizni magát. - Villantok egy tőlem ritkán látott mosolyt az enyhén rángatózó férfia. - Pedig nem lehet könnyű a kontrollálatlan izommozgással. Na de térjünk a lényegre. - Foglalok helyet a kellően közelre készített széken. Nem kell félnem, mondjuk amúgy se lenne a férfinak esélye, de nem kell félnem ,hogy rám támad, hiszen az ágyhoz van szíjjazva. Kizárólag azért, hogy meg ne szökhessen. Itt felesleges lenne futkároznia.
- Igazán ironikus annak a kezei között haldokolni, akit egykor szerettem... jól választottál testet démon. - Erőlteti meg magát, hogy beszélgetni tudjon. Hiába, még egész jól tartja magát az eltelt időhöz képest.
- Hm. Hm. Flavivirus. Akkor már értem a rángatózást. Átjutott a durán, szóval megkezdődött az encephalitis-es szakasz. Jó, eddig nagyon jó, ehhez képest egész jól nézel ki Háromszáhatvanötös. Tényleg. - Pipálok egy sort a kezemben tartott papírokon, hiszen fontos rögzíteni a haladást. Azonban ennek a kísérletnek nem ez a lényeges eleme, és a következő adatokat látva kicsit elszontyolodom.
- Ah. Nem látni jelét viszont a Rabies lyssavirusnak, szóval annyira nem örülünk. Úgy tűnik még nem történt horizontális géntranszfer, szóval meg kell... Mi van? - Pillantok fel a lapozásból a nevetésre. - Mi olyan vicces?
- Pontosan úgy beszélsz, mint ő. - Válaszol a férfi. Hiába, az emberek megőrülnek a halál szélén. Ez még a kellemesebb beteg, a siránkozósokat egyáltalán nem szeretem. El kell fogadni, egy ilyen kísérletből nincs visszaút.
- Ó hát, elég gyakran átveszem a porhüvelyeim szokását Hamarabb elcsendesednek. - Bólogatok, hogy igen, valószínűleg már a saját anyám se ismerne meg, ha találkozna velem... és nem a kinézetemre gondolok. - A lényegre visszatérve emelnem kell a splicing adagját, és ezzel remélhetőleg a Nílus-láz egészen új formát ölthet. Köszönöm a közreműködését. - Mosolygok ismét a betegre, aki azért szemmel láthatólag nem tűnik annyira lelkesnek. Meg önkéntesnek. Ilyesmit senki se vállal önként.
- Akkor két nap múlva ismét jövök Háromszázhatvanötös.
- Jeffrie. - Szól közbe.
Addig is élje túl Háromszázhatvanötös! - Állok fel a székről, hogy távozóra fogjam. Mióta szabadon mászkálhatunk a földön, mert az ostoba szárnyasok egymás ellen fordulva siratják Isten elvesztését, azóta sokat haladhattam a kísérletekkel. Mindig is imádtam az új dolgokat, a vírusokat, a baktériumokat, a parazitákat. Lenyűgöz, ahogy elemésztik a testet.

Porhüvely neve: Kristy Haward - New York - Project: HIV

- Jaj ne már! - Horkanok föl, mikor látom az üzenetet. Persze, persze, helyettesként vannak kötelességeim, de azért annyira mégsem kellemes, ha éppen kirángatnak egy nagyon jól beindulni készülő kísérletemből. A hívás viszont elég erős ahhoz, hogy foglalkozni kelljen vele, de perszen em elég erős ahhoz, hogy a Fönök maga jelenjen meg, így... kénytelen vagyok otthagyni a klubb érdekessé váló sötétszobáját.
- Szólítottál, ő aljavaló halandó, itt állok, kívánságod bla.. bla.. bla... Mit akarsz? - Teszem csípőre a kezeim meglepetésemben, mikor egy fiatal lánykát látok magam előtt. Nem tűnik meglepettnek, szóval tudta, hogy sikerülni fog az idézése, engem viszont meglep, hogy ilyen fiatalon ilyesmin töri a fejét.
- Nem is tudtam, hogy Mammon fekete... - Nyílnak csodálkozásra a szemei. Hát igen, a mostani alakommal így egyszerűbb volt elvegyülnöm, és a fene fog testet cserélni csak azért, mert valaki idézgetni akar.
- Nem a kinézet a fontos, valamit szeretnél, nem igaz? Mit akarsz? - Teszem fel újra a kérdést kicsit sürgetőbben.
- Azt akarom, hogy Mary-Lou arcát verje ki a ragya! Nem nyerhet az a cafka a szépségversenyen! - Közli határozottan. Most az én részemről tűnik fel csodálkozó arckifejezés, mély hangom hitetlenkedést sugall.
- Te... Azért idézted meg Mammont, hogy valami tinilány ne nyerhessen egy középiskolai ki-mit tudon? - Emelkedik meg mindkét szemöldököm, még jó hogy nem a plafont érik.
- Ez az állami szépségverseny! - Horkant fel a lány, hogy csak úgy leközépiskolai versenyeztem az ő nagy álmát. - Megcsinálod, vagy sem? - Be kell vallanom, lenyűgöz a határozottsága, egyszerűen megáll az eszem, hogy ilyesmi egyáltalán megfordult a fejében. Végigtörlöm az arcomat a kezeimmel, amíg gyorsan átfutom al ehetőségeket. Végülis... olyan helyre hívott, ahol még nem volt időm tevékenykedni, szóval azért ezzel jól is járhatok...
- Megteszem. De ugye tudod, hogy ezért cserébe adnod kell valamit? - Mert nem vagyok biztos abban, hogy tisztában van a szabályokkal.
- Hát... gondolom ha ilyen apróságot kérek, akkor valami kisebb dolog is megteszi, nem? - Vonja meg a vállát. Bingó, nem olvasta el rendesen a könyvet amit használt... pedig az ügyvédek még csak most kezdtél el a kisbetűs részek gyakorlását...
- Ó hát persze. Egy egészen apró dolgot fogok kérni tőled. - Pillantok végig a testén. Tökéltes, igen, megfelelő alany lesz. Egy test tényleg csak apróság, nem?

Porhüvely neve: Dietfried Herrman - Köln, Auschwitz - Project: Világháború I. és II.

Nem kedvencem az éhezés, sosem volt az. A betegségek számomra ezerszer érdekfeszítőbbek, de mégis... itt ebben a táborban kellemes egyensúlyban van mindkettő. Már ami a fogvatartottakat illeti. Türelmesen figyelem, ahogy az orvos hozzákezd kedvenc feladatához. Persze a kevésbé érdekes eseteket inkább a boncnokokra bízza, de ez a páros felkeltette az érdeklődését.
- Nézze meg Herr Herrman! Látja, hogy benőtték a szifilisz gócpontjai a szerveket! Ilyen fiatalon, ennyire előrehaladott! Ha jól tudom az anyát korábban már boncoltuk, ő is tele volt ilyenekkel. - Magyarázza nekem lelkesen. -Tartsa csak ide a lámpát! - Kér meg, mire a kért helyre irányítom a fényt. Lenyűgöző látni, hogyan teljesedik be a munkám, hogyan veszi át lassan a test részeit a betegség. igen, azt hiszem örülök annak, hogy ma már ennyit fejlődött az orvostudomány. Mindig voltak érdekességek, de mióta lekezdték felfedezni a betegségek gyökereit, mióta küzdenek ellene, azóta számomra is érdekesebb az öröklét. Nem is gondolná az ember mennyire hiányzik a verseny, amíg nem tapasztalja meg.
- Vajon az ikerben is ugyanitt fejlődnek ki? - Teszi fel a nagy kérdést.
- Nem Herr Mengele, szemmel láthatóan más részeit támadta a kór. - Irányítom át a lámpát, hogy gyorsan átpillanthassunk, mire az öreg egy "Érdekes, érdekes" motyogással foglalkozik tovább a dolgával. Szóval a verseny, hogy minél jobb, erősebb járványokat indíthassunk útnak kifejezetten örömmel tölt el. A siker nem azonnali, ha nem jól dolgozol, még a végén pár betegnél többet nem is érhetsz el. De a háborúk mindig is kiváló táptalajként szolgáltak, a kísérletekhez pedig most értő és segítő fülekre és kezekre találtam a Harmadik Birodalomban. Legalább most nem csak Ashtaroth és Astarte szórakoznak egyedül, nekünk is jut némi konc a marakodásból.

Porhüvely neve: Akim Sokolov - Szentpétervár - Project: Influenza

Az első kísérlet, amit egyedül vittem véghez. Teljesen egyedül. Azt hiszem büszke lehetek magamra, az elért eredményemre, és Mammon is büszke lehet rám végre. Ennyi ideig tanított, most már meg kellett mutatnom mire is vagyok képes.
- Uraim! - Biccentek a mellettem elhaladó férfiaknak, akik hasonlóképpen üdvözölnek. Fél füllel hallom, hogy az egyik arról panaszkodik, hogy még a házvezetőnője és a szeretője is elkapta ezt a szörnyű megfázást, pedig az oroszoknál ez nem divat. A hideghez vannak szokva, éppen ezért választottam ezt a helyszínt. Nehéz terep, itt elterjeszteni a megfelelő kórokozót nem könnyű dolog. Lehajtom a fejem, és megfogom a kalapom karimáját, csak hogy elrejthessem a mosolyom a mellettünk elhaladó halottaskocsik láttán. Hiába, már érik a gyümölcs, aratnak a kaszások. Befordulok a hatalmas kórházi kapun. Szerencsémre ennek a porhüvelynek igen sok elkölthető pénze volt, így könnyedén járhatom a vidék gondokkal küzdő intézményeit, hogy adományt ajánlhassak fel. Aztán megyek a következő helyre, miközben zsebemben lapulnak a megfelelő köpetes és kenetes üvegcsék,hogy újabb csodás kórházat lepjenek el a gyógyulásra váró betegek. Nagy részük a hét végét se éli meg, vagyis kicsit talán túl erősre sikerült a formulám, de első munkaként akkor is nagyon büszke leszek rá.

Porhüvely neve: Hokolesqua - Az Újvilág - Project: Himlő

- A fehér ember azért küldte a takarókat, hogy békét kössön velünk! Higgyétek el fivéreim, ostobaság lenne visszautasítani az ajándékot! - Magyarázom az egybegyülteknek hevesen. Hát persze, hogy jók azok a takarók, én magam gondoskodtam arról, hogy át legyenek itatva himlővel. Ez az úgynevezett Új Világ valami csodálatos, pillanatok alatt végigsöpörnek azok a kórok, amikkel Európában már régta küzdenek.
- A fehér emberben nem lehet bízni Hokolesqua! Nem tanultad még meg! Ármány minden szava! - Köp ki az egyik idősebb.
- Kevés az élelmük télire, ők meleget adnak, mi étellel kínáljuk őket. Ez így tetszik a nagy szellemeknek is. - Győzködöm tovább, és úgy tűnik hitük említése megmozdít bennük valamit.
- Nézzétek meg, milyen jó vastagok, erős szövésűek, a mi asszonyaink még nem tudnak ilyet készíteni. - Pár bólogató fejt látok, és ez némi megkönnyebbülést hoz a számomra. Egy újabb törzs sétál be a csapdába.
- Elfogadjuk a takarót, de élelmet addign em adunk, amíg nem adnak fegyvert is! - Dönt végül a bölcs, nekem pedig innentől kezdve már édes mindegy, hiszen úgyse érik meg a tavaszt. Szomorú? Nem, cseppet sem.

Porhüvely neve: Césaire Gaston Joubert - Párizs - Project: Black Death

- Nem, nem. Ha lemossák magukat a betegek után csak rosszabb lesz. Megnyitják a pórusaikat a kór előtt. - Magyarázom hevesen az ifjú orvosoknak, akiket éppen a szegényebb negyedbe fogunk kiküldeni. - Ne felejtsék el mindig megfelelően viselni a maszkot, ezen felül igyanak sok rózsavizet és rózsaszirom kapszulát! - Folytatom az oktatásukat. Persze pontosan tudom, hogy semmit nem fognak érni az ilyen tanácsokkal, szépen megbetegszenek, majd hazaviszik a halált a családjuknak. Bámulatos összjáték.
- És a ruhák elégetése? - Kérdezi az egyik hallgató.
- Felesleges pazarlás. - Ingatom meg a fejem. - Mossák csak ki őket a mosóasszonyok, tiszta lesz az attól is! - Még csak az kéne, ruhával terjed a legjobban, azokon vannak a kis paraziták! Nehogy valamelyik túlbuzgó higiénia megszállott elrontsa itt nekem a terjedési mértéket.

Porhüvely neve: Cornelia Fernanda - Konstantinápoly - Project: Justinian

- Aki elkapja ezt a kórt, mind vétkes, bűnös Isten szemében.-  Duruzsolom a király fülébe. - Asszonyod is, tán más férfival hált? - Nem mintha az uralkodó nem velem töltené éppen az idejét.
- Gondolod? És a gyermekem? Ő ártatlan! - Sóhajt fel az öreg.
- Bűnös kapcsolatból bűnös foganhat. - Ingatom meg a fejem. - Lökd ki őt a szegények közé, a testüket árulók közé, hiszen oda való! - Na meg az a jó kis fertő is, amit okoztam nekik. Sajnos úgy tűnik a nemesek között nehezebben terjed, mint reméltem, muszáj felgyorsítani.
- Vagy magadra akarod vonni a Teremtő haragját? - Biccentem oldalt a fejem. - Ám legyen. - Kelek fel mellőle sóhajtva.
- Ne! Várj! Igazad van... - Kap utánam. Szánalmas halandó, mint mindegyiket csak az élvezetek érdeklik. De most ez éppen a kezemre játszik, ahogy új porhüvelyem is.

- Boszorkány! - Kántálja a tömeg. Na szép, ünnepelt császárnéból így lesz az ember egy pillanat alatt kegyvesztett. - Fél Bizánc elpusztult miatta! Égjen, égjen! - Harsogják. Persze addig jó volt, amíg érmét láthattak tőlem, addig istenítettek. Unott arccal nézem, ahogy rakják alattam a vaskos gallyakat. Minek hisztizni, minek könyörögnék az életemért?
- Remélem a pokolra kerülsz boszorka! - Na ezt már nem bírom ki vigyor nélkül. Hát persze, hogy oda jutok! Máshová nem is szeretnék. Hallom ahogy a rőzse pattogni kezd, a füst sűrű és nehéz. Azt hiszem ezúttal szeretném kihagyni az égést magát, úgyhogy kihasználva a gomolygó feketeséget távozok magam is. De egyszer visszatérek, ha nem is ide, máshol, máskor még mindenképpen felbukkanok.

Porhüvely neve: Tullia Vita - Róma - Project: Antonine

Halkan próbálok osonni, de még így is érzékelem, hogy valaki észrevett. Megtorpanok és lehajtom a fejem.
- Már megint kimentél Tullia? - Hangzik az öblös, számonkérő férfihang.
- Ne haragudj uram, igazán... Csak élelmet vittem a szegényeknek... - Hajtom le a fejem. Néha azért nehéz alávetni magam... egy halandónak. Az álca azonban most mégis jól jön, senki nem gyanakszik, hogy egy jóhírű ember feleségeként rosszban sántikálnék.
- Ilyen veszélyes időkben Tullia! Ne hazudj nekem! Szeretőd van! - Tornyosul fölém máris az egykori katona, ma már inkább hadvezér.
- Mi? Dehogy uram! Soha nem tennék ilyet! - Pillantok riadtságot színlelve, de már annyira jól tudom mi fog jönni... Egy újabb pofon, egy újabb verés. Talán kicsit sajnálom az asszonyt, akinek a testét elfoglaltam, de azt hiszem éppen a férje miatt volt ilyen könnyű dolgom. Nem akart már sokáig élni.
- Márpedig amíg tombol a halál kint, te biztosan nem szegényeket mentél etetni! - Ragadja meg a hosszú tincseket én pedig térdre kényszerülök. Vissza kell fognom magam, nehogy visszavágjak, pedig olyan könnyedén megüthetném, vagy megölhetném, de... ez így most sokkal kényelmesebb és hatékonyabb.

- Fogadok, hogy lefizetted a jósnőt te álnok kígyó!
- Sziszegem a fogaim között.
- Ó hát... tudod az istenek néha pénzt kérnek áldozatként. - Vonja meg a vállát a férfi, az egykori férjem. Talált magának más üthető nőt, azt hiszem, én már nem voltam elég számára, így attól tartok ettől a testtől is meg kell válnom. Szomorú, pedig már éppen kezdtem jól érezni magam a bőrömben.
- Azt remélem tudod, hogy a halál nem kerül el akkor sem, ha engem feláldoznak az Isteneknek. - Vigyorodom el. - Méghozzá lassú, fájdalmas halálod lesz. - Vetítem előre a jövőjét. Ó hát azt hitte megússza kórság nélkül? Hogy a pusztító járvány mellett nem tartogatok számára mást a tarsolyomban?

Porhüvely neve: Phaedra Myrrine - Athén - Project: Demokrácia

Csendben követtem a Mestert, amint éppen a feladataimról magyarázott. Ez volt az első, hogy magával hozott az egyik fontosabb felszíni látogatására.  Megtanulni persze, hogyan foglaljak egy új testet nem volt olyan egyszerű,, és még magam se értem pontosan mi történt az előző lakójával. Mindenesetre csendben elvégeztem egy szertartást a tiszteletére, hogy megköszönjem az ajándékát. Csak némán lépkedek a Mester után, figyelve a furcsa épületeket, hogy mennyit változott a világ. Ez persze nem az a hely, ahol születtem, de mégis... elképzelhetetlenek voltak ezek a guruló szerszámok... hogy is nevezte? Szekerek, amire most éppen testeket pakolnak fel. Borzalmas belegondolni, hogy mindez az ő műve, hogy megannyi halál kapcsolódik hozzá. És nekem mindebben részt kell vennem, folytatnom kell, segítenem neki. A gyomrom is görcsbe rándul. Hát mit tettek ezek az emberek rosszul? Miért vonhatták magukra Mammon haragját? Tettek-e egyáltalán bármit, hogy így kelljen szenvedniük? A Mester megáll, felemeli a kezét és közelebb int magához. Nem tetszik mindaz, amit a fülembe suttog, de bólintok. Nem tehetek mást, az engedelmesség az egyetlen út... Ezt már megtanultam mellette. Az egyik nemrég kidobott halotthoz lépek, övemből tőrt veszek elő, és egy edényt, amit korábban összeszedetett velem. Még sosem éreztem pengét emberi húsba hatolni, még nem gyűjtöttem össze soha senkinek a vérét. Látom, ahogy közben Mesterem magához int egy gyermeket. Talán üzenettel küldték, talán a szülei már meg is haltak, ezért kóborol az utcákon. Engem is odahív, és parancsot ad. Egyértelműt. Remegő újjal nyúlok a vérbe, hogy aztán a meglepett gyermek bőrére kenjem, mint valami áldozatra való felkészülést. A szájába is öntenem kell pár cseppet, csak ezután engedi el őt a Lovas. Hosszú ideig nézek még az ártatlan, apró ember után. Ő nem tett semmit, mégis a Mester átka alá esett. Az átok alá, amit én róttam ki rá.

Porhüvely neve: Thokozani - Genesis
Imádkozom, mást nem tehetek, imádkozom az istenekhez, hogy könyörüljenek meg rajtunk. Ez a betegség borzalmas, ágynak esnek az életerősek éppúgy, mint a gyengék. Nincs menekvés, a családom haldoklik, az egész törzsem haldoklik, én pedig nem tehetek semmit. A gyógyítónk, akinek a tanítványa voltam már hét éjjelre az első beteg után maga is a forró tűz ölelésébe került. Két éjjelre rá elhagyta testét, nem lehet segítségünkre. Én még nem tudom mit kéne tenni, az ő bölcsessége nélkül elveszett vagyok. Az Istenek hallgatnak, imáimat magtalanul szórom a csillagok felé már napok óta... Legalábbis azt hittem... azt hittem nem kapok választ, mígnem megjelent egy árny, egy alak. Egy edényt nyújtott felém, az oldalán furcsa, ismeretlen jelekkel. Kért is valamit, amit nem értettem. Fogalmam se volt még akkor mit jelent az, hogy 'lélek'.
- A mi törzsünkben nincs ilyen. - Válaszoltam, de csak mosolygott. Azt kérte mondjak igent, hát megtettem. Az edény, amit adott, a vele kimert víz, amit a beteggel itattam hatott. A családom felgyógyult, a törzs megmenekült. Azt hittem hálásak lesznek, hogy mindenki boldog lesz, hogy a gyászból, halálból nem marad semmi, de...

- Nem vagy más, mint egy gonosz szellem! - Landol rajtam a nyáluk, ahogy egyszerűen beleköptek a gödörbe.
- Az Istenek meghallgattak... meggyógyultatok! - Suttogom halkan. Már nincsenek könnyeim, már elsírtam őket az elmúlt éjjeleken, amíg a tanács döntött a sorsomról. Az öregek megbélyegeztek, gonosz szellemnek, démonnak neveznek... Pedig csak gyógyulást hoztam a falura. A csuklómba fáj a pányva, mozdulni sem tudok, ahogy az első rög a testemre gurul. Lassú, hosszú idő, amíg a föld növekedni kezd körülöttem. Már nem próbálok meg rájuk hatni, saját apám lapátolja gyorsan a földet, gyorsabban is, mint a többiek. Már nem vagyok a lánya, csak egy borzalmas, gonosz szellem, aki rontást hoz a falura. Lehunyom a szemem, hiszen a fény lassan úgyis eltűnik... ahogy a levegő is... És az élet a testemből.

 
Morbus Dei - The Plague
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: