⊂ War is peace. Freedom is slavery.⊃
Black as the devil, hot as hell, pure as an angel, sweet as love.

 
Random lakás házibulival fűszerezve
The devil's voice is sweet to hear.

Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Vas. Ápr. 02, 2017 9:41 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Anael & Inanna
A megcsalatott szenvedély, a megsértett hiúság bõbeszédû.
- Nem hát. Gyereket vállalni pedig még nehezebb. – Jegyzem meg mosolyogva. Ez lehet, hogy kicsit kemény belekérdezés abba, hogy terveznek-e felnevelni egy porontyot, de legalább megláthatom hányadán is áll az a nagy szerelem. – Gondolkoztál már váltáson? Valami kevésbé megterhelőn? – Hiszen ha ő is tudja, milyen idegőrlő ez akkor biztosan nézett valami nyolc órás, kevésbé veszélyes vagy éppen megterhelő feladatot a katonaságon belül.
- Azt megköszönném. – Mosolygok rá. Ó jól látom én azokat a jelzéseket, hogy Jessica maga se hiszi amit lát, én pedig… nos én se hiszem, hogy megtörténik, és még kevésbé azt, hogy mikor Ana feje a vállamhoz ér én odafordulok és nyomok egy puszit a feje búbjára. Ez amolyan ösztönös dolog, de mégis… még magamhoz is szorítom kicsit. Ez teljesen elképesztő, fogalmam sincs mi ütött ebbe a lányba, hiszen négy napig lényegében a szemem elé se akart kerülni, most meg! A szeszélydémonok nem ennyire kiszámíthatatlanok, mint ő… De azt hiszem ezért is csodálom annyira az embereket, mindig tudnak meglepetést okozni. Még csak imitálnom se kell, hogy a szívem gyorsabban kezd verni, reagál ő magától a pozitív eseményekre.
- Pár virágot mindenki tud. Csak pöttyök az egész. – Nevetek fel. Persze annál jóval több technikát ismerek, hiszen volt több ezer évnyi lehetőségem tanulni. Művészek mellett pedig ha akarja, ha nem, a démonra is átragad valami. Szóval táncolok, festek, kocsit szerelek… Vannak persze dolgok, amikkel sosem foglalkoztam, például orvosnak nem tanultam, és a filmgyártásban is inkább csak háttérmunkás maradtam, mert azért nem lett volna jó, ha híres sztárként elfelejtek öregedni…
Sajnos az idilli helyzetet Charlotte zavarja meg, aki egyszerűen kirángat az éppen kialakuló édenből. Szegény Ádám, azt hiszem már kezdem sejteni, mit érezhetett, amikor kiűzték.

- Köszönöm. Az elejét azért szívesen kihagytam volna. – Húzom el a szám, de közben mosolyogva veszem át tőle a vizet. Milyen kedves, hogy gondolt rám! Nekem eszembe se jutna inni, hiszen még csak bemelegítésnek se mondhatnám ezt a táncot… Mások ajánlatait persze hamar lerázom magamról, és éppen indultam vissza az erkélyre, ahol utoljára láttam, de megkönnyítette a dolgom és ő maga jött elém. Azért mégis sajnálom azt a kellemes pillanatot, a fene se tudja, mikor lesz újra esélyem ilyen közel kerülni hozzá…
- Igen? Ha gondolok mutatok még pár táncot, vannak egyszerűbbek is, mint a salsa… - De ez az egyik nagy kedvenc, bár azt nem állítom, hogy rumba közben nem lehet hasonlóan elcsábítani a másikat, de persze jóval visszafogottabb, így nehezebb is megvalósítani az ilyen dolgokat. A tangó viszont… elegáns, szenvedélyes, pont olyan, amilyennek lennie kell. Számomra az a minden ízében tökéletes tánc.
- Jó… hova? – Emelkedik meg a szemöldököm, és követni kezdem. Csendesebb helyre? Nem bánom, elvégre talán nem rontom el megint, ha kettesbe kerülünk… Remélem. A poharamat ott hagyom valamelyik szekrényen, amit út közben sikerül elkapnom.
- Tényleg? Jó is, Tildára ráfér az alvás. – Azért remélem akcióznak is egy kicsit, ha a katona már nem lesz kimerülve. Nem mintha eszembe jutott volna elköszönni tőlük, Ana időnként teljesen lefoglalja a gondolataimat. Mintha más nem is létezne rajta kívül. Persze ismerem magam, tudom, hogy ilyen szoktam lenni, bár azt hiszem régen volt már, hogy ennyire a hatalmába kerített volna valaki… És nem is ennyire. Foghatom én ezt a hosszú szünetre, de pár dologra az azért nem ad magyarázatot.
- Hé! – Kiáltok utána, mikor futni kezd felfelé a lépcsőn, de… Azt hiszem beindította a vadászösztönöm, mivel könnyed léptekkel szedem utána a fokokat. Az a visszapillantás pedig… Majdnem fel is mordulok. Ez a lány huncut módon játszik velem, hát megáll az eszem! És meg is eszem… Kicsit mélyebben véve a levegőt állok meg előtte, karommal a válla mellett az ajtónak támaszkodva hajolok a közelébe. Kicsit rájátszok arra, hogy megerőltető volt a lépcsőzés, de azért elég sportos alkat vagyok, hogy ne kelljen túlságosan alakoskodnom.
- Itt laksz? – Pillantok az ajtón díszelgő számra, és jól az emlékezetembe vésem. Ó hát ha ezt korábban tudom… Tekintetem az ajkaira téved és egy pillanatra beharapom a sajátom. A tánc felkorbácsolt, de… vissza kell fognom magam. A lakása még nem az ágya, habár egy arasznyival közelebb kerülhetek…
- És van bent elég hely egy kis táncra? – Mert most szívesen megtanítanék neki pár alaplépést… csak hogy magamhoz ölelhessem.

Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Vas. Ápr. 02, 2017 7:38 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Ó – állom egy röpke pillanatra a pillantását, aztán gyorsan lesütöm tekintetemet, hogy inkább a szőnyegtelen padló vizslatásával foglaljam le ezt az érzékszervemet. Vajon mi jár a fejében, mikor ilyen szemeket mereszt rám? Annyira nehezen állom meg, hogy ne nézzem meg, mi jár a fejében… vagyis, nem… egyáltalán nem nehéz, hiszen a másik felem foglalkozni sem akar ezzel az egésszel. A másik felem, hogy tudja, milyen nagy hibába eshetek.
- Rendben – egyezek bele mosolyogva. Ha ő ennyire ragaszkodik a keringőhöz, ám legyen! Habár az eddigi tapasztalataim alapján azt feltételezem, hogy a keringő cseppet sem illik hozzá. Sőt, hozzám is egyre kevésbé. Amióta érzem ezt a gyötrő vonzódást, a húzást és taszítást, mely fojtogat, mint allergiást a tavasz.
- Minden műszak kemény – válaszol nyúzottan Tilda, azon a jellegzetes, utánozhatatlan hangján. Ezer közül is felismerném. Talán, ha pár korszakkal korábban élt volna, akkor énekes lesz vagy tévébemondó. – Idegőrlő. Nem is lehet ezt egy élet végéig csinálni – feltéve, hogy nem döglik bele egy küldetésbe. Bár már nem tartozik a felderítők közé, mert azt a stresszt csak nagyon kevesen bírják sokáig. Viszont az eddigi tapasztalatai alapján kiváló őrként funkcionál a falaknál, ami kevesebb nyomással jár, de előbb-utóbb neki is irodai munkára kell majd átállnia.
- Néha jó kicsit elfáradni a munkában – válaszol mosolyogva Jessica, szinte oda se figyelve arra, hogy mit mond, mivel őt is leköti az a mozdulat, amit én teszek, ahogy az eredetileg kinyilatkoztatott szándékommal teljesen ellentétesen cselekedve olyan közel engedem magamhoz Inannát, mint amilyen közel még sosem. Mit engedem?! Hiszen éppen én vagyok az, aki hozzábújik!
- Igen, itt lakunk két emelettel feljebb – mondja, és nem sok hiányzik ahhoz, hogy hozzátegye, hogy éppen mellettem. Pontosabban csak Jessica lakik a szomszédságomban, mert Tildának elméletileg van helye a katonai szálláson. Csak hát azért szoktak együtt is tölteni egy kevés időt. Persze, nem lehetnek minden nap együtt, és gyakran előfordul, hogy Tilda annyira fáradt, hogy inkább ledől aludni ahelyett, hogy rögtön munkája végeztével jönne haza hozzá, de ennyi idő alatt már megszokták ezt az életritmust. Már amennyire megszokható az, hogy előbb-utóbb szembe jöhet egy olyan küldetés, amiből Tilda nem jön vissza.
- Mi is szívesen szétszórunk pár szórólapot – ajánlja fel a lány, miközben én átkozott lassúsággal Inanna vállára hajtom a fejemet, hogy a szívverését hallgassam. Kicsit olyan ez, mint ringatózni egy fa ágán, miközben a tavaszi szellő csiklandozza az arcomat. Milyen régen is éreztem ilyesmit! Már szinte nem is emlékszem arra, hogy milyen volt repülni, annyira régen történt legutóbb, hogy akadt erre lehetőségem. – Miért is ne? – kocogtatja meg Tilda vállát, láthatóan nagyszerű ötletnek tartva, de a valóság az, hogy rám szeretné felhívni a figyelmét, arra, hogy teljesen elment az eszem. Persze ő ezt már látta előre, erről magyarázott napokon át a párjának és néha nekem is, hogy mennyire megváltoztam. És nem biztos, még nem biztos abban, hogy a jó értelemben kell vennie ezt a változást. Jessicának még mindig kicsit gyanús Ina.
- Festeni is tudsz? – kérdezi a barátnő meglepetten reagálva az új információra, amire szinte még én is felkapom a fejemet, vagy ha azt nem is, legalábbis meghallom azon a fátyolködön keresztül, ami fogva tart, teljesen eltávolít a valóságtól. Biztonságban érzem magam. Őrültség, de így van. Bármennyire próbálom magamat magabiztosnak mutatni, az elmúlt huszonöt évben ez nem volt rám jellemző, hogy bárhol is úgy érezzem, biztonságos. Itt mindig tettere késznek kell lennem.
- Hm? – kapom fel a fejemet arra, hogy hirtelen megrezdül az engem szinte már-már tartó test, habár bőven támaszkodok közben az erkély korlátján is hogy legalább az érzete meglegyen annak, hogy még mindig én irányítok, és nem pedig a szeszélyeim irányítanak engem.
- Hé – méltatlankodok, de közben nem akadályozom meg az eseményeket, hanem hagyom, hogy a folyó a saját medrében haladjon, vagyis Inannát csak húzzák vissza a lakásba. Úgyis szükségem van arra, hogy kicsit tisztuljon a fejem. Mindannyian utánuk pillantunk, míg az ajtó el nem takarja előlünk a látványt, amit nyújt, kinek-kinek a maga érzelmi világával fűszerezve.
- Hát ez furcsa volt - szúrja közbe Tilda, aki ettől az egésztől egy ici-picit magához tért.
- Nézzük meg mi is – noszogat Jessica, és szó szerint teszi ezt, ugyanis mind ehhez megböködi az oldalamat, miközben határozottan csóválni kezdi a fejét, mint aki rosszal valamit. És azt is tudom, hogy mit. Pontosabban nem tudom, mert közben meg négyszemközt mindig arra biztat, hogy ne keressek folyton menekülő utat.
- Nézzük - egyezem bele, majd ellököm magam a korláttól, hogy előre induljak.

Azt gondolom, hogy nagyon-nagyon kevesen vannak itt, akik még valamennyire emlékezhetnek arra a filmre, amiben ez a jelenet szerepelt. De mindegy is. Mosolyogva figyelem, hogy hogyan adják elő magukat, mint két bohóc. Szinte a levegőben érzem, hogy Inanna mennyire utálja magát, amiért ilyesmibe „kell” belemennie, de azért láthatóan a második táncnál már teljesen elemében van. Szinte szó szerint leesik az állam attól, amit látok. Mondta ő, hogy tánctanár, de hogy ennyire ott van a szeren, azt nem hittem róla. Csoda, hogy még nem kezdtem el rá gyanakodni, pedig ha ép eszemnél lennék, akkor már fejfájást kaptam volna a vészcsengő zajától.
- Fantasztikus voltál – adok a kezébe egy pohár vizet, mikor végre odajön hozzám. Igen nehezemre esett ellenállni annak, hogy odamenjek, de végül csak lefoglaltam magamra a víz beszerzésével addig, míg odaröppentek Inannához az "éhes" emberek. Hirtelen, nő vagy férfi, egyre megy, elég sokuknak kedve támadt arra, hogy ha a tánciskolába ne is menjenek el, de legalább egyéjszakás kalandot kérjenek tőle, méghozzá ma estére. Nem is értem, hogy mi hozza újra és újra vissza hozzám.
- Sikerült meghoznod a kedvemet más táncokhoz is a keringőn kívül – szólalok meg mosolyogva, miközben iszik. Biztos kicsit kimelegedett, bár valószínűleg nála ez a dolog nem úgy hat, mint a kevésbé sportos emberekre, hogy azt kívánja, bár leülhetne, hanem éppen ellenkezőleg, most lesz csak igazán elemében. Itt kellene hagynom, hogy kibulizza magát, de ehelyett megfogom a kezét.
- Gyere velem – húzom magammal, méghozzá a kijárat irányába. – Üljünk le valami csendesebb helyen – javaslom, hiszen nekem kezd kényelmetlen lenni ez a hatalmas tömeg, ami itt kialakult, és pláne nem tetszik az, hogy ez a tömeg elsősorban körülötte akar legyeskedni. Mondhatnám azt, hogy meg akarom védeni azt, ami az enyém, de Ina nem az enyém, és sokkal inkább azért akarom elhúzni a többiektől, hogy neki nyugta legyen, nem pedig nekem.
– A lányok hazamentek már – teszem hozzá, miközben a folyosón sétálok vele, hogy ne higgye azt, hogy csak úgy köszönés nélkül akarok elmenni, hiszen csak tőlük kellene igazán elköszönni, tekintettel arra, hogy a házigazda már nemigazán van magánál.
Inannára mosolygok, mielőtt betolnám a lépcsőházba vezető - emberi szemmel nézve - nehéz ajtót, aztán elengedem a kezét. És kapkodom felfelé a lábaimat, hogy mihamarabb két emeletnyivel magasabban legyünk. Már-már futok. Legalábbis ezt egy ember valószínűleg futótempónak tudná be, velem ellentétben, aki alig erőltetem meg magamat azért, hogy minél hamarabb jussunk feljebb, hogy ott kisurranjak az orra előtt, míg egy pillanatra újra visszafordulok felé, mint aki szökni készül. Pár méterrel később aztán nekidőlve a lakásom bejáratának várom be, hagyva hogy végre útólérjen.
- Beengedlek a lakásomba – emelem rá a tekintetem, mikor újra a közelemben van.

»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs. »→ Megjegyzés: »→



Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 01, 2017 8:39 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Anael & Inanna
A megcsalatott szenvedély, a megsértett hiúság bõbeszédû.
Lassan bólintok, miközben mélyen a szemébe nézek.
- Volt okom szomorúnak lenni. – De talán már nincs, legalábbis remélem, hogy nincs. Komolyan mondom, valahányszor elengedem csak távolabbra táncol. Érdemes egyáltalán hagynom, hogy nélkülem töltsön akár egy percet is? Végülis van valami fogolytartós szindróma, ami segíthetne is az ügyemen, de… most inkább csak sóhajtok.
- Keringőt ígértem, addig nem nyugszom amíg nem tartom be. – Villantok rá ez mosolyt. Amúgy is remek indok, hogy miért kelljen újra találkoznia velem. Azt hitte most letudja a táncot és elfelejthet örökre? Na azt már nem! Ha idáig elmerészkedtünk, akkor már nem engedem!
Az az igazság, hogy még szívesen húztam volna kicsit ezt a keresgélős dolgot, hiszen Anna keze a kezembe simulva nagyon jó érzéssel töltött el. Még ha egy véletlenről, a meglepettségről is lehetett szó elfogadta az ajánlatomat… Na jó, ez még nem egy alku és nem is meghívás a hálószobába, de akkor is megint pozitívnak értékelhetem a napot. Köszönettel tartozom majd Charlotte-nak amiért elhívott ebbe a buliba. Mindenesetre hamar megtaláljuk őket, szóval csak kevés ideig élvezhetem ezt az apró gesztust.
- Kemény volt a műszak? – Pillantok Tildára, mert sejtem, hogy a fáradtsága mögött nem valami éjszakai szórakozás állhat. Ez annyira borzalmas, mikor munka után már a szexhez sincs kedve az embernek. Márpedig elég gyakran megérzem, ha valakinek éppen az egyik kedvenc időtöltésemhez nincs nagy kedve.
- Jól vagyok köszönöm. Kicsit fárasztóak voltak az elmúlt napok, de legalább termékenyek. – El se tudná képzelni mennyire, elvégre valahol le kellett nekem is vezetni a frusztrációmat. Szóval alkottam, kötöttem, fontam és hálószobákba törtem be… ez utóbbit mondjuk képletesen inkább. Azt hiszem magam is inkább ösztönből teszem, amit teszek, mert pár pillanat kell, amíg elfogom, hogy a kezem Ana derekára csúszik, ahogy félreérthetetlenül a közelembe kerül. Még egy meglepett pillantást is megengedek magamnak, de az arcát és a zavarát látva egyértelmű, hogy… nem valójában nála semmi se egyértelmű. Viszont fellelkesít, valójában felderül az arcom, miközben visszafordulok a beszélgető partnereink felé, és bár az álmos katona nem valószínű, hogy ért a jelekből, ám a másik, a kis szemfüles Jessica egész biztosan leveheti, mennyire boldoggá is tesz az, hogy ezt a szép ívű derekat karolhatom.
- A közelben laktok? Mert lehet tényleg érdemes lenne ágyba raknod. – Pillantok kicsit aggódva Tilda felé, de valójában annak szurkolok, hogy a kíváncsiság úrrá legyen a másikon, hiszen egész biztos, hogy Ana abban a pillanatban eltávolodik tőlem, hogy ők lelépnek. Márpedig ez most olyan… kellemes. Ha felé fordítom a fejem akár a nyakát is cirógathatnám az orommal, de ami azt illeti ennyire nem merek messzire menni, most csak… kiélvezem ezt az ölelést. Azt hiszem még nem tettem ilyet, hiszen általában egy cél felé hajtott minden, nem álltam meg a lépéseknél, az apróbb pillanatoknál, csak mikor már túlestünk a lényegen. Ez a lány tud valamit… Hogy még egy kéjdémon is képes megzabolázni magát a kedvéért… És nem is akármilyen kéjdémon!
- Igen, most éppen ügyfeleket gyűjtünk. Szerintem Charlotte itt is szétszórt pár szórólapot, meg ugye az edzőtermi vendégekre hajtunk az ilyen zumba fitness-es órákkal. Azért remélem idővel a hastánc és a társastánc csoportok is tele lesznek. – Elvégre valójában a tánc a cél, nem az erőnléti edzések. – Ti is eljöhetnétek valamelyik bemutató órára. – Ajánlom fel. – Az első alkalom ingyenes. – Amúgy se a pénz motivál, tekintve, hogy attól és akkor szerzek, akitől és amikor szinte csak akarok.
- Persze időnként még dolgozunk a termen, ma is a díszítést festettem. – Tükröket se volt könnyű szerezni, legalábbis olyan nagyokat, amilyenekre szükségünk volt.
- És… - De egy pillanat alatt félbe szakítanak, ugyanis az ajtóból egy kéz markol a csuklómra.
- Ugh főnök gyere! Muszáj bemutatót tartanunk! – Kezd el húzni a most cseppet se kedvelt kis démon Charlotte-om, akit azt hiszem éppen a megdöbbenésem miatt követek.
- Mi? Most? – Kérdezem immár a szobán belül, az ajtóban, mikor már szinte fájón megüt Ana hiánya, akit el kellett engednem, hogy visszarángassanak a tömeg irányába. – Öhm… mindjárt jövök… - Pillantok hátra, és szemmel láthatóan cseppet se vagyok boldog. Előre nézve a saját csatlósomra pedig villámló szemeket vetek, hisz, habár nem tudhatta, éppen valami fontosból rángatott ki.
- Most! A legjobb időpont és a legjobb szám indul! – Magyaráz lelkesen, és abszolút nem veszi észre, hogy én szinte remegek a dühtől. Nagyon jó kis szórakozásomba rondított bele, szóval azt hiszem azonnal visszaszívhatom azt a részt, hogy hálával tartozom neki.
Már az első akkordokból tudom mit akar… és nem hiszem el. Mármint… a fenébe is, semmi kedvem majomkodni, csak azért, hogy… de persze berángat a tánctér közepére és van olyan ostoba, hogy ezzel mindenki figyelmét felhívja ránk. Még tetézi is azzal, hogy beszélni kezd.
- Hát, hölgyeim és uraim! Nem vagyok elájulva a bulitól. – Én meg az egész helyzettől. Azt hiszem ez meg is látszik az arcomon, mert rám kacsint, mintegy sejtetve, hogy jó lesz ez, csak várjam ki a végét. – A tánctudásotok… hogy is mondjam… egyszerűbb, ha mutatjuk, ugye Ina? – Emelgeti a szemöldökét, én meg kénytelen, kelletlen bólintok. Kezdjük a majomkodást…
Megállok Charlottal szemben, azt hiszem mindkettőnknek egyértelmű ki viseli a nadrágot, vagyis… ki Travolta. Jelen esetben. Egy taps a megfelelő helyen, az ütemek rendeződnek és indul a twist! Kár, hogy nem a profibb fajta.
- Hát nem borzalmasak azok a lógó kezek? – Kommentálja közben drága kis démonkám, akit most legszívesebben kínpadra vonnék, de olyan igazira. – Bár a lábmozgásod még mindig az átlag felett van Ina! – Én persze megvonom a vállam, hiába, nehéz leküzdeni a jó szokásokat. Azt nem szeretem ebben a számban, hogy olyan unalmasan hosszú ideig tapossuk a cigit… egyik oldal, másik oldal és közben Charlotte úgy néz ki, mint valami kényes dáma, én meg jó férfiasan megadhatom a padlónak. Pont erre van szükségem… Na meg arra, hogy utána úgy tegyek, mint aki képtelen normálisan járni… Sarok fel, térd függőleges… Nem is tudom melyik humoristának az ötlete volt az ostoba járások hivatala… valami Hugh, nem?
- És a betépett figura! – A partnerem kezd egészen belemelegedni, ami azt illeti tényleg olyan, mintha beszívott volna, kár hogy biztos vagyok abban, hogy csak az esze ment el, mindenesetre kezdem elég hülyén érezni magam, még ha tudom is, hogy ez a reklám helye lesz… A körülöttünk állók csak röhögnek. Azért bennem is van némi büszkeség, sajnos azonban a tánc még nem ért véget.
Az Uma-hasonmás úszni kezd, én meg igyekszem nem elúszni vele, de hát… egyik kar előre, másik hátra, és közben meglepetten látom, hogy Charlotte mennyire élvezi ezt a kis majomkodást. Szerintem szereti, ha hülyének nézik. Rázza a fejét, mintha olyan csábos lenne… hát picinyem, ezt még gyakorolnod kell… Szerintem ilyenkor csak azt lehet elcsábítani, aki vak.
Még jó, hogy nem én merülök, esküszöm nem bírnám röhögés nélkül, ahogy a körülöttünk állók se… Mert bizony sikerült még feljavítani a hangulatot. Hát majd ezek után! Legalábbis nagyon remélem, hogy nem csak ennyi a lány terve, mert akkor itt fogom felkoncolni és visszaküldeni a pokolba!
Jazz kezek, még egy kis taposás, mert már vagy ezer szál cikit elszívtunk, és végül a finálé, csak hogy Charlotte egyetlen levegővel folytassa tovább.
- Na most megmutatjuk, hogy táncolunk mi! És hogy táncolhattok ti is! – Hajol meg, miközben én kihúzom magam és kétkedve figyelem. Oké, de mi lesz a zene? És a tánc? Jó vagyok improvizációban, de azért… és felcsendül a dal. És mondhatni megvilágosodom. Ó a kis szajha! Hát persze, hogy tudom mi ez a szám, és hogy milyen táncot akar! Ezzel nyerte meg a bajnokságot! Ezért adta el a drága a lelkét… Hát felkészülök körbelengem azt a szexi feneket amit éppen nagyban rázni kezd. – Olé! – Indítja el lényegében az első ütemet. Megragadom a kezét, a karomba forgatom és már kezdem is érezni, hogy izzik a levegő. Arról nem is beszélve, hogy bizony a lehajlásoknál a kivágott felsője leég sokat enged láttatni. Így kell ám feltüzelni a közönséget! Az ajkaimra is inkább kiül a vigyor, ez már inkább az én terepem, szóval hajrá cica! Kerüljön ágyba ma este mindenki kettőnkről álmodva!
Gyors pörgések, emelések, érzem ahogy a testemhez simul és egyre inkább magával ragad a tánc, egyre inkább vagyok az a férfi… nő, aki meg akarja kaparintani azt a testet, amit csak másodpercekre ölelhet magához. Aztán persze jön egy kis show-elem, mikor egy irányba táncoljuk ugyanazt. Senki meg nem mondaná, hogy ezt nem gyakoroltuk vagy százszor, annyira egyszerre lépünk. Nincs megállás, a terem egyre inkább a miénk, és amikor lekapom combbal drága partnerem fejét… mondanom se kell, hogy megáll a levegőben a döbbenet. Na ezt pont nem fogják megtanulni, legalábbis a kezdő kurzuson, de hát… a zene, a ritmus egyre inkább magával ragad, most már élvezem a dolgot, már nem is haragszom rá annyira. Ez tényleg jó reklám lesz, na meg jó munka is, hiszen látom a férfiak és nők szemében a csillogást… Na nem a tánchoz jött meg a kedvük, hanem sokkal inkább egymáshoz. Be kell valljam, Charlotte-nak mindig is gyönyörű teste volt, nem esik nehezemre eljátszani, hogy meg akarom kaparintani… Persze… nem én lennék, ha nem kalandoznék el, ha nem egy másik lányt képzelnék a helyébe. Gyönyörű, mogyoró szemekkel, édes illattal, rózsás orcával, és bársonyosan barna bőrrel. Most sajnálom igazán, hogy Ana még nem tud így táncolni, hogy nem lehet most ő a karjaim között! Hosszú lesz az út idáig!
Hatalmas tapsot kapunk a fináléra, mikor a lány a nyakamban pihen meg. Nem esik nehezemre megtartani, hiszen erőm mégiscsak átlag feletti, de azért igyekszem gyorsan letenni, nehogy feltűnő legyen milyen könnyedén is tartom a karcsú testet. Egy kicsit kapkodom a levegőt, de nem a kifáradás, inkább az élmény miatt, hiszen… sokáig belefeledkeztem az általam kedvelt valóságba.
- Szóval, ki akar feliratkozni? – Folytatja a propagandakampányt a démon, én pedig inkább nem folyok bele, hiszen nem is volt ez olyan borzalmas ötlet.


Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Pént. Márc. 31, 2017 7:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Hát most jól megtanultam – morgok az orrom alatt, de nem felejtek el közben mosolyogni, hiszen semmi okom sincs arra, hogy ne legyen jó kedvem. Már az is csoda, hogy képes vagyok ilyen szolidra venni. Egyébként más esetben, máskor egyáltalán nem zavarna, hogy valakikre rányitottam, de mostanában egyre szemérmesebben viselkedek, aminek egyébként nincs túl sok értelme. És mégis… zsigerből jön.
- Ühm – bólintok, de nem szeretnék erről a dologról többet elárulni. Legalábbis nem kívánom vele megosztani annak okát, hogy miért tettem ilyet, bármennyire is kíváncsi rá. Amúgy meg úgy sejtem, hogy ő maga is sejti, hogy mi áll a dolog hátterében. Még nem döntöttem arról, hogy szabad-e folytatni ezt a kis játékot, habár abban egyre inkább biztos vagyok, hogy ennek nem lehet jó vége.
- Hahaha – nevetek fel a kérdésen. Nekem ez eszembe se jutott volna, de valószínűleg csak azért, mert éppenséggel a másik oldalon állok. A fejemet ingatom, miközben befejezem. – Egyszerűen csak készültem – vonom meg a vállam, mert végül is mit nem lehet ezen érteni? Magam is akartam ezt a találkozót, csak hát… Nem akartam eléggé ahhoz, hogy össze is jöjjön, de becsszó, egészen az utolsó pillanatokig nagyon vágytam arra, hogy találkozzunk. Sőt egy kicsit még azt követően is, hogy lemondtam. Talán, ha a közelben lettem volna, akkor még fel is megyek, annak ellenére, hogy azt állítottam, közbejött valami.
- Felvidítani? – vonom fel a szemöldökömet. – Szomorú voltál? – teszem fel a kérdést naivitás látszatát keltve. Hát ennyire fontos lennék? Miattam szomorkodott? Azt hittem, hogy az a kis szerelemi vallomás csak egy újabb trükk volt, amivel azt célozta meg, hogy elcsavarja a fejemet. Csakhogy ezt a fejet nem lehet elcsavarni. Tökéletes ott, ahol van. Bár ezt nagyon kevesen képesek megérteni, sajnos.
- Pedig itt vannak valahol – ismétlem meg, és most már arra is veszem a fáradtságot, hogy alaposan körbe pillantsak, hátha látom őket, habár úgy gondolom, hogy ennek igen csekély az esélye.
- Most már csak keringőzni vagy hajlandó? – kérdezem meglepetten, és valószínűleg éppen ez a meglepettség visz arra, hogy megfogjam a kezét, mint valami jó kisiskolás lány, és követni követni kezdjem arra, amerre visz. Csak közben még megszabadulok a poharamtól, pláne, hogy úgysem akartam meginni ezt a borzalmas ízű löttyöt. Fogalmam sincs arról, hogy mit szerethetnek benne az emberek. Nekem egyáltalán nem jött be.
- Újfent sziasztok – üdvözlöm őket én is, miközben kilépek az erkélyre. Keresve se találhatott volna jobb helyet arra, hogy szó szerint közelebb kerüljünk egymáshoz, tekintettel arra, hogy alig lehet négyen elférni. Egy pillanatig tartok attól, hogy megzavartuk őket a romantikázásban, de láthatóan inkább csak beszélgettek a mai nap eseményeiről, szóval mondhatni nem zavartunk meg semmit.
- Szia..sztok – pillant rájuk Jessica, aki mivel sokkal kipihentebb, ezért egyáltalán nem esik nehezére meglepődni azon, hogy csak így kézen fogva érkezünk. Habár ő is tudja, hogy mennyire közvetlen tudok lenni, de abban azért biztos, hogy senkivel se rohangálnék kézen fogva. Szóval először a kezünkre, majd rám emeli a tekintetét kérdően, mielőtt még sugárzó kedvességével megajándékozná újra Inát.
- Sziasztok – köszön kicsit késve Tilda is, aki éppen próbál nem az arcunkba ásítani, hanem visszaszerezni az éberségét. Ameddig pedig Ina arra figyel, hogy lejátszódjon a köszönési fázis, addig én igyekszem visszaszerezni magamnak a kezemet, habár ez elég lassan megy ahhoz, hogy ne tűnjön fel a másik kettőnek, miként vontattak el idáig.
- Jól vagyunk – válaszol a kérdésre Jessica, majd gyorsan visszafordítja a kérdést. – És nálatok? – teszi fel ezt Inának, hiszen engem az elmúlt pár napban rendszeresen látott, szóval most megpróbálja megszerezni magának az információ halmaz másik felét is. Tőlem még azt a hírt kapta, hogy igyekszem leépíteni az alakulóban lévő kapcsolatot, de most jól látja, hogy mennyire erős az elhatározásom. Kicsit, mintha csóválná is a fejét, de az is lehet, hogy ezt csak beképzelem. Lepillantok a lábainkra, majd egy ideig csak nézek Ina felé, azon igyekezve, hogy csak a perifériás látómezőmben szerepeljen. Egyáltalán nem szeretném bámulni, pláne nem úgy, ahogy nem sokkal ez előtt az a lány nézte. És habár ezt képes vagyok legyűrni, viszont, mintha a kezeim önálló életre kelnének, megtámaszkodom mögötte a korláton, és olyan közel lépek közben hozzá, hogy már csak pár hajszál férne el közöttünk, mintha csak azt akarnám neki mondani, hogy öleljen át. Ha pedig ez megtörténik, akkor zavartan nézek félre, miközben vörös színt ölt az arcom. Ennyit érnek az elhatározásaim?!
- Igazából, mi már indulni készültünk – szólal meg Tilda, aki láthatóan már nincs a helyzet magaslatán. Annyira fáradt, hogy szinte már a szemei is keresztbe állnak, vagy legalábbis egy kicsit kezd szédülni az erkélyen, habár egyébként elég jó képzést kapott ahhoz, hogy nem kellene ilyesmi miatt problémájának lennie.
- Maradjunk még egy kicsit – kéri Jessica, majd egy gyors puszit ad párja vállára, hogy ezzel is megnyugtassa. Hiszen nem látja a másik, hogy éppen valamilyen eseménynek lehetnek a tanúi, amiről ő nem szeretne lemaradni? A világért sem!
- Rendben – sóhajt beleegyezően, majd magához öleli, hogy a fáradt fejét legalább egy kicsit letegye valahová. Éppen csak el nem szundít, habár olyan laposakat pislog, mint a macska, amelyik éppen jól lakottan heverészik egerészés után. Bár esetében az egerészés eléggé kimaradt.
- Hogy állsz az iskolával? Megnyitottatok már? – veszi sorra azokat az információkat, amiket szeretne összegyűjteni Inától.


»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs. »→ Megjegyzés: »→




Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Pént. Márc. 31, 2017 10:52 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Anael & Inanna
A megcsalatott szenvedély, a megsértett hiúság bõbeszédû.
Nem szalad el azonnal, amitől legszívesebben örömtáncot járnék. Talán ki kéne mutatnom mennyire örülök neki? Lehet azt jobban értékelné, bár a szerelmi vallomásomat se értékelte túl nagyra. Kár, pedig ilyesmit tényleg ritkán szoktam megejteni, többnyire akkor, ha tényleg nagyon akarok valakit. Az elmúlt napokban sokat gondolkodtam azon, mégis mi vonz engem ebben a lányban, mégis miért akarom annyira, de… a választ még nem sikerült meglelnem. A kihívás csak egy része ennek az egésznek, hiszen azzal akár az őrületbe is kergethetne. Nem, nem csak az vonz benne, hogy kemény dió, hanem valami sokkal megfoghatatlanabb. Néha olyan, mint a legártatlanabb szűzek akikkel valaha találkoztam… és sikerült megrontanom, néha pedig cserfes, valódi kis démon, aki szeret játszani… velem játszadozni! Egyrészt felbőszít, másrészt képtelen vagyok szabadulni az érzéstől, hogy akarom, és mindeközben ott a háttérben az az aprócska mézszerű képződmény, az agyam legmélyén, hogy megéri. Csak tudnám miért! Miért tartalak ilyen különlegesnek Ana? Miért játszom a veszéllyel egy angyalok uralta városban, ahol könnyedén felfedezhetik valódi mivoltomat?
És mégis, abban a pillanatban, ahogy megpillantom őt már nincs más gondolat a fejemben, már nem érdekel semmi más, holott lett volna, aki önként a karjaimba ugrik. Borzalmas ez a dolog és nagyon szívesen megszabadulnák tőle, de… képtelenség. Nem tartozom azok közé a démonok közé, akik egyszerűen megfosztják magukat az érzések zűrzavarától, nem… túl sokat éltem ahhoz emberek között, hogy ilyesmit megtegyek.
- Igen, általában így tanulja meg az ember. – Mosolygom továbbra is. Hogy máshogy? Persze valaki inkább megkérdezi, hogy csatlakozhat-e, nem pedig olyan égő-rákvörösen kér elnézést, de hát… nem vagyunk ugyanolyanok. Az a pír az arcán pedig egyszerűen minden pénzt megér.
- Téged is? Emelkedik meg a szemöldököm. Őt is meglepte, hogy lemondta a találkozót? Most mégis mi van? Azt hiszem ezt előbb saját magával kéne egyeztetnie, de láthatóan még nem sikerült. Eddig is sejtettem, hogy inkább csak kifogás az, amit az asszisztense mondott… de most már egészen biztos vagyok benne. A kis nyuszi meghátrált az utolsó pillanatban, hát elképesztő! Ennyire hatással lennék rá? Mert amúgy kemény, határozott nőnek látszik, egyáltalán nem annak a gyámoltalan kis mimózának akinek mellettem mutatja magát. Persze hazudnék, ha azt mondanám nem történt még ilyen. Sajnos a határozottságom gyakran elnyomja mások magabiztosságát, pedig időnként igyekszem, tényleg igyekszem teret engedni másoknak.
- Vettél tánccipőt? – Mert elképzelni se tudom, hogyan készülhetett volna még a találkozónkra. Vagyis de, el tudom de a szexis fehérnemű nem feltétlenül egy keringőre való készülést sejtet.
- Charlotte… az új kolléganőm hívott. Azt hiszem fel akart kicsit vidítani. – Még mindig nem akarom előtte titkolni, mennyire rosszul esett az, hogy négy napja várakoztat. Azért mindennek van határa. Az a két nap bőven elég lett volna, vagy ha a tánc lemondása után másnap találkozunk… de négy nap? Négy nap nagyon hosszú idő, nem kell ennyi, hogy végiggondolja az életét se… Nemhogy azt, hogy esetleg kezd valamit érezni irántam, mert… a jelzései mondjuk sosem egyértelműek, a zavara nem mindig annak szól, hanem inkább a helyzetnek. Azt mondta nem új, hogy valaki akarja, de valami új mégis lehet a dologban, hiszen nem úgy kezeli, mint aki átesett volna már ilyesmin.
- Tildáékat? – Pillantok ki a tömegre így egy kicsit leveszem róla a tekintetem. Persze nem sokáig, nem akarom, hogy elillanjon. Ki tudja, mikor tör rá megint a futhatnék. – Nem, azt hiszem elkerültük egymást. – Ami nem csoda ebben a tömegben, meg nem is kerestem a galambpárt, hiszen velük igazán nincs dolgom.
- Keringőt ígértem legutóbb, azt pedig itt nem lehet. – Ingatom meg a fejem mosolyogva, majd ellököm magam a faltól és felé nyújtom a kezem. – Gyere, keressük meg őket. – Remélem elfogadja, legalább ezt az apó gesztust, hiszen így nehezebben veszítjük el egymást… bár lehet éppen az a szándéka. Nekem viszont az, hogy egy kicsit együtt töltsük az időt, hiszen annál inkább a befolyásom alá kerülhet, minél többet foglalkozom vele. a lányokkal amúgy se beszéltem már vagy egy hete, így Ana is megnyugodhat, hogy lefoglalnak, és talán kicsit elengedi magát. Szóval végeredményben, akár elfogadja a kezem, akár nem, elindulok megkeresni az ismerős párt.
- Sziasztok! – Találom meg őket a kicsit kevésbé zajos, meglehetősen elviselhető hangulatú erkélyen. Bár nem olyan nagy ez a terület, inkább egy kilépőnek mondanám, de négyen még, ha kicsit összehúzzuk magunkat még kényelmesen elférhetünk. – Mi a helyzet? – Pillantok a megviseltnek tűnő katonára. Nem is értem mit keresnek egy bulin, ha Tilda éppen most húzott le egy teljes műszakot. Én Jessica helyében hazavittem volna, és ágyba dugom.


Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Csüt. Márc. 30, 2017 11:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."


Annyira megdöbbentett Ina jelenléte, hogy még arról is megfeledkeztem, hogy milyen céllal érkeztem eredetileg erre a helyre. A házigazda köszöntésén már régen túlestem, akár már haza is mehetnék, de akkor mi lesz a kiválasztott párocskámmal? Nem lenne szép tőlem, ha tovább hagynám őket szenvedni egymás nélkül. Összezavarodtam, és habár sejtem, hogy Ina keresni fog, de ennek ellenére eléggé lesokkolódtam a látványtól ahhoz, hogy ne próbálkozzak további meneküléssel, így mikor feltűnik, hogy a közelembe merészkedett, nem húzom fel a nyúlcipőt.
- Igen? – kérdezek vissza a szemöldökömet felvonva, egyenlőre csak a cipőjét figyelve, ahogy körbeölelik formás bokáját. Ha nem lennék hozzászokva ahhoz, hogy fajtársaim szépek, akkor talán elidőznék azon kérdésen, hogy vajon mitől annyira gyönyörű, hogy nem-e lehet az, hogy mégsem ember. De így? Annyira megszoktam a szépséget, hogy már olykor fel se tűnik, hogy nem pusztán emberek élnek a városban. – Eddig nem ismertem ezt a szabályt – pillantok fel rá, miközben az övéhez hasonló pózt veszek fel, azzal a különbséggel, hogy nálam van még az a pohár ital, amit megdöbbenésemben kértem. Pedig, ha nem lett volna ott, akkor nem valószínű, hogy kicsit is érdekelt volna ez a szintetikus puncs.
- Nem mindig, és nem minden zajos helyet szeretek – válaszolom, miközben lesütöm a tekintetemet zavartan. Nem a téma miatt tűnik ennyire félénknek, pusztán a jelenléte az, ami ennyire képes megváltoztatni a viselkedésemet. Már pár napja nem láttam, és mondhatni kezdtem megszokni a távolságot, ami kialakult közöttünk. Nem vagyok odáig azért, ha ilyen felkészületlen események érnek, mint amilyen például az, hogy ő most itt van, éppen ott, ahol nem kellene lennie. Miért is hittem azt, hogy bőven elég messze lakunk egymástól ahhoz, hogy kicsit szabadságolhassam magam a „kapcsoltunkból”? Azt hittem, jót teszek magunkkal, ha ilyen hosszan nem találkozunk. A feledés mezejére léphettünk volna, de érezhetően nem sikerült. Nekem legalábbis nem.
- Jól – sandítok rá újra a szemem sarkából, miközben halvány mosoly rajzolódik az arcomra. Azt kellene mondanom, hogy egyáltalán nem hiányzott, de az igazság az, hogy éppen annyira tud hiányozni, mint amennyire idegesítő az, ha a közelemben van. A puszta tudat, hogy hatással van rám, hogy befolyásol, hogy eltereli a figyelmemet,... Mit eltereli? Magára vonja!
- Engem is – rándul meg a vállam, miközben ezt a rövid szót kimondom. Egy rövid időre elhallgatok, mielőtt folytatnám:
- Mert készültem – csak hát annyira készültem, hogy a végén rájöttem, hogy hülyeségre készülök, és valahogy igyekeznem kellett visszafogni magamat. Sose voltam az a típus, amelyik ordas hibákat követ el. Márpedig mindegy, hogy cápa vagy farkas, elég veszedelmes ellenfél, ha ennyire a hatalma alá rendelem magamat, minden alkalommal, mikor a közelembe kerül. Amit már akkor észre kellett volna vennem, mikor először találkoztunk.
- Hogy-hogy itt vagy? – igyekszem gyorsan elterelni a témát magamról, miközben felnézek rá. Csak viccből, próbálom elképzelni, hogy milyen lehet annak a lánynak a bőrében lenni, aki alig öt perccel ezelőtt még csüngött minden lélegzetvételén. És az a meglátásom, hogy nem is lehet annyira nehéz a helyében lenni. Csak hatalmas ábrándos szemekkel kellene merednem Inára, miközben ő megpróbál az ujjai köré csavarni. Igen, azt hiszem, hogy egész jól menne... teljesen elveszíteni az önkontrollt. Mennyivel könnyebb volt mindez akkor, míg csak csekély szabad akarattal rendelkeztünk, ami pusztán arra volt elég, hogy megfelelően végezzük a feladatunkat! Mikor a személyiség mint olyan pusztán egy hangyányi koszfolt volt az egész lényünkön, most pedig elhatalmasodott rajtunk. Így esik meg az, hogy egyes társaim gyarlók lettek. És én? Nos, én nem szeretnék a hibájukban részesülni. Nagyon nem.
- Láttad Jessicát és Tildát? Úgy fél órája még az egyik kanapén ültek a nappaliban – ez egy elég nagy lakás ahhoz, hogy akár el is kerülhessék egymást az emberek. Nem is tudom, hogy hogy lehet valakinek ilyen nagy területre szert tenni. Mi kell hozzá? Na, nem mintha engem érdekelne, hiszen jól meglennék akár egy kis kuckóban is, már amennyire nekem szükségem van ilyen zárt helyekre. Hiszen, ha tehetem, mindig nyitott ablak mellett alszok. Ami nem mindig előnyös, és télen egyáltalán nem kivitelezhető. Furcsán néznének rám a szomszédok.
- Megkereshetnénk őket – akkor legalább nem lennénk ennyire kettesben, mint ezen az éppen kihalt folyosón. Leülhetnénk melléjük beszélgetni egy kicsit, hátha elterelik a figyelmünket egymásról, mert… Csak nem vagyok hülye, hogy ne vegyem észre, mennyire kölcsönösen szeretnénk egymás agyára menni. Bár neki könnyű, minden tekintetben, hiszen csak halandó.
- Vagy szeretnél inkább táncolni? – mutatok az italommal a másik szoba irányába. Tartozok neki egy tánccal, így megadom neki a lehetőséget, hogy akár most azonnal behajtsa rajtam. Inkább túlesnék rajta most rögtön, hogy aztán megint napokig távol tarthassam magamtól anélkül, hogy közben „lelkiismeret furdalásom” lenne. Igaz, nem kellene vele játszanom, és akkor nem érezném utána magam kellemetlenül, de egy kis játék még nekem is belefér. Sose ítéletek még meg azért egyetlen angyalt se, mert igyekezett beilleszkedni. Egyébként sincs olyan szabály, ami azt tiltaná, hogy embereknek adjuk ki magunkat.

»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs. »→ Megjegyzés: »→



Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Csüt. Márc. 30, 2017 11:37 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Anael & Inanna
A megcsalatott szenvedély, a megsértett hiúság bõbeszédû.
- Mi a baj főnök? – Rángat vissza az aggódónak tűnő hang gondolataimból a valóság talajára. Megdermedek, a kezemet nézem benne az ecsettel, ami alig pár másodperce még vöröslő rózsákat pingált díszként a bézs színű falra.
- Semmi Charlotte. – Egyenesedek ki a kényelmes ülésemből és rámosolyodom. Fiatal még, ha jól emlékszem a nagy mészárlások alatt vesztette életét, ezért is hoztam őt magammal. Ő még tudja, milyen emberek között élni, még nem akar mindent a démoni erejéből megoldani. Vele jól lehet rejtőzködni.
- Az a lány aggaszt? Aki lemondta a találkát? – Kíváncsiskodik tovább. Azt hiszem ezért más magamfajta lecsapná, hogy mégis mit képzel magáról, hogy a magánügyeimről akar cseverészni, mint valami jó baráttal, de… ma nincs kedvem kis démonokat agyonütni.
- Nem aggaszt Charlotte. Haladok vele, de az ilyen érzékeny vadakkal türelmesnek kell lenni. – Ingatom meg a fejem, majd elrakom a felszerelést és lekászálódom a létráról.
- Miért nem bűvölöd el? Képes lennél rá, nem? – Pislog meglepetten, hogy még mindig nem fektettem meg azt a lányt, akivel időm jó részét töltöm, és aki miatt kialakítok egy látszólagos életet ebben a városban.
- Az nem lenne olyan szórakoztató. – Ingatom meg a fejem. – Régen mindenkit az erőmmel szereztem meg. Tudod mi lett a vége? Meguntam az egészet. Márpedig nincs rosszabb egy unatkozó magunkfajtánál. – Amikor már semmi élvezet nincs az életben, amikor inkább dühít, ha valami sikerül… Akkor valóban olyan voltam, amilyennek az emberek a démonokat elképzelik. Kegyetlen, erőszakos, embertelen.
- Az egyik szomszédom bulit tart ma, vad kedved jönni? Feldobhatnánk a hangulatot! – Ajánlja fel, mert úgy tűnik fel akar vidítani.
- Legyen. Úgysincs más dolgom. – Vonom meg a vállam. Ana eltűnt, nem keresett, mióta lemondta a találkozót, szóval szabad vagyok. Szabad és egyre türelmetlenebb. Be kellett vallanom saját magamnak is, hogy az a lány ezzel az oda-vissza lépegetésével kezd kikészíteni. Ez ne ma szokásos örlődés, ez valami annál sokkal rosszabb. Lehet, hogy egyszerűen tényleg csak rá kéne szabadítanom magam, és beérni azzal az egy éjszakával… merthogy utána nem látnám újra, az tuti. Nem értem miért ilyen, hiszen még semmi se történt! És ez a legborzalmasabb az egészben. Úgy retteg, hogy csak beszélünk arról, hogy történhetne valami.

Charlotte szinte azonnal leszakad rólam az érkezésünk után, amit persze nem is bánok. Mindig jobban dolgoztam egyedül, szóval hagyom, hogy nyugodtan elvegyüljön. Ami azt illeti, az ilyen bulikon még nagyon erőlködnöm se kell, mindig megtalálnak azok, akikre ráfér egy tüzes menet. Látom például azt a fiút, aki nem mer odamenni a kiszemelt lányhoz, valószínűleg nem tartja magát elégnek egy ilyen kaliberű kisasszony mellé. Ahogy nézem a lány azonban elég… könnyűvérű, szóval némi ráhatás, és máris köttethet egy fogadás. Az áldozat persze a nem is olyan nagy áldozat férfiú. Piával minden könnyebb, nem igaz? A gond csak az, mikor könnyed lavírozásom közben rám tapad egy kis mimóza virágszál, akinek a kezében tartott alkohol elég erőt adott ahhoz, hogy megszólítson. Édes lányka, emlékeztet is valakire, de ez a hasonlóság most sajnos nem a javára válik. Találnom kell neki valakit, akire rátapaszthatom, de addig nem árt, ha beszélgetünk is.
- Szerintem bátran kipróbálhatod. Jamie remekül tanít, és ha a csoportos foglalkozásokra jössz, még partnered is lehet. – Meg valaki, aki elkapja, mert bármennyire is néz rám ilyen vágyódó szemekkel, az a személy most nem én leszek. De játszhatunk „Ismered Ted-et” is, mert ha én bemutatom valakinek, azzal csak nyerhet.
- Oh… szia. – Pillantok fel, miközben éppen itatom a lányt, hogy könnyebben a hatása alá kerüljön majd annak, akinek átadom. Az arcomon nem látszik meglepettség, habár eléggé csodálkozom azon, hogy Anával pont itt futunk össze. Emlékeim szerint nem szereti a zajos, tömeges helyeket, márpedig ez a buli egyre inkább hasonlít egy diákszövetségi mulatozáshoz, mint egy lakásavató partihoz.
- Persze. -Veszem el tőle a poharat és rámosolygok. Eszemben sincs bemutatni őket egymásnak, többek között azért, mert magam se emlékszem már a lány nevére, hiszen alig két perce találkoztunk. Meg aztán… eszembe villan, hogy ezt talán kihasználhatnám, mármint, hogy Ana mással lát, de… aztán el is vetem az ötletet. Még csak arra van szükség, hogy azt higgye másokkal is kavarok. Persze akkor biztosan megnyugodna, csak kapnám a fejemhez, hogy mit akarok tőle, amikor van más is. Nem, nem, ilyen kibúvót nem adok!
- Szívesen. – Szólnék még utána, de rögtön elfordul, mire elhúzom a számat. Mindegy, ha nem lép le, úgyis megtalálom, miután lepasszoltam a rám akaszkodott lányt. Kicsit nagyobb teljesítményre is kapcsolok, hogy ezt minél hamarabb megtehessem.

- A házibulik nagyon fontos szabálya, hogy sose nyisd ki a zárt ajtókat. – Dőlök a falnak, miközben összefonom a kezeim magam előtt. Védekezés? Inkább csak kényelmes pozíció.
- Azt hittem nem szereted az ilyen zajos helyeket. – Biccentem oldalra a fejem mosolyogva. Ebben persze benne van az a kérdés is, hogy mit keres itt?
- Hogy vagy? – Kérdezek rá, hiszen pár napja már nem találkoztunk. – Meglepett, hogy nem jöttél. – Eszembe se jut eltitkolni, hogy rosszul esett a találkozó lemondása. Legyen csak nyugodtan lelkifurdalása, amiért a vallomása után úgy lógva hagyott. Ilyesmit nem csinálunk olyasvalakivel, akit „kedvelünk”.


Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Szer. Márc. 29, 2017 11:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



Két emelettel a lakásom alatt valamelyik szomszéd úgy döntött, hogy megmutatja magát az egész épületnek. Hogy miért, azt nem igazán értem, de mintha hirtelen sok pénzre tett volna szert. Minden esetre, tekintettel arra, hogy ilyenkor illendő megjelenni, no meg arra, hogy nem egy ismerősöm akad a háztömbön belül, ezért úgy döntöttem, hogy benézek úgy fél-egy órára, hogy jobban megismerkedjek a környezetemben élőkkel. Közben az emberekből egyre több és több lett a lakásban, amitől nagy lett a zsivaj, hangos a zene. Nekem meg hirtelen olyan érzésem támadt, hogy ha már itt vagyok, akkor miért ne boronálhatnék össze pár párt, akik eddig csak botladoztak a párkapcsolat magasiskolájában?
Aztán megjelent Jessica, és azonnal megakadályozta, hogy "Ismered Tedet?" játsszak idegenekkel, előbb az erkélyre rángatott ki beszélgetni, aztán ott túl hideg volt a számára, így beültünk az egyik kanapéra, ahol viszont képtelenségnek tűnt egymás után három mondatot elmondani anélkül, hogy ne szólt volna közbe valaki. Félig megmentésemre sietve, aztán, megjelent Tilda, aki úgy egy órája tette le a műszakot, ami esetében átlag hetvenkét óráig tart, és nem jelent túl sok alvási lehetőséget, így igen meggyötört arccal, palack borral a kezében vetődött le a megüresedő helyre a kanapén. Kapva kapta a lehetőségen, és a mosdó megkeresésére hivatkozva felugrottam a lakásomba, hogy kicsit kifújjam magam, majd mire visszajöttem, már a jelenlévők egynegyede új emberekre cserélődött, így megint kicsit kalandoznom kellett a szobák között, hátha újra rátalálok arra a párra, akinek a jövőjét igyekszem megalapozni. Ám helyettük másra akadtam.
Négy napja nem találkoztunk, ami között volt az a nap is, amikor a tánctermébe kellett volna látogatnom, de nem tettem meg. Sürgős dologra hivatkozva mondattam le az asszisztensem mögé bújva. Képletesen mögé bújva, tekintettel arra, hogy én magam nem voltam ott, pusztán ő, hogy relatív személyesen közölje a rossz hírt. Szerencséjére még ép fejjel tért vissza hozzám, ami egyrészt megnyugtatott, másrészt viszont biztos voltam abban, hogy ezzel a mondhatni húzásommal egy időre mindkettőnknek komoly fejtörést okozok.
- Szia - köszönök zavartan, némi fázis késéssel, mivel először csak döbbenten meredtem rá az asztal fölött, ahogy éppen valami puncs szerű folyadékot mer az egyik lánynak, aki láthatólag csüng a szavain. - Sziasztok - pontosítok, hiszen éppen egy társalgást zavartam meg. A lányra nézek, ő is rám, zavart tekintetünk találkozik, mindketten a fülünk mögé tűrünk egy-egy tincset.
- Kérhetek én is? - nyújtom oda a poharamat, mintha csak ezért járnék erre, próbálva leplezni a zavaromat, majd míg ő újra a punccsal törődik, én a szemem sarkából kicsit alaposabban megnézem a lánykát. Talán csak nem a szende virágszálak a zsánerei? Még, hogy nem cápa? Lehunyom a szememet fejemet ingatva.
- Köszönöm - veszem vissza a poharamat, majd elfordulok, hogy tovább keressem azokat, akik miatt most itt vagyok. Úgy tűnik, Ina amúgy is eléggé rendesen lefoglalta már magát ezzel a lánnyal, legalábbis a jelek arra utalnak. Egy kis magányra vágyva nyitok be az egyik szobába, amelyik nagyjából egy vonalban van a hálószobámmal. Ez csak amolyan reflex, ami azonnal vissza is dob a valóságba. Zavartan csukom be az ajtót, igyekezve bocsánatot kérni a jelenlévőktől. Én igazán nem akartam megzavarni senkit! Tüzelő arccal döntöm a hátamat az immáron bezárt ajtónak, majd jobbra és balra is ellesek a folyosón, hátha senki se látta, hogy rányitottam valakikre, akik jól érezni akarják egymást odabenn.


»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs. »→ Megjegyzés: »→



Sponsored content
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


 
Random lakás házibulival fűszerezve
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: