☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Random lakás házibulival fűszerezve

Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Kedd Ápr. 18, 2017 8:19 pm írtam neked utoljára



Záró sorok

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Ahhoz egy csók is bőven elég – mosolygok rá szelíd pillantással kiegészítve a szavaim. Ahhoz egyetlen csók is elég, de még az se kell hozzá, hogy tudjam, mennyire vonzónak találom, és hogy ez mennyire viszonzottnak tűnik. Hogy álomtalan éjszakáimon azon tűnődőm, hogy milyen lehet érinteni az ajkait, és olykor azon kapom magam, hogy az ajkaimat rágcsálom.
- Szóval, ilyen vagy, ha türelmes vagy? – biccentem oldat a fejem, miközben kíváncsi pillantással mérem fel az arckát. – De nem voltál mindenkivel ilyen türelmes, ugye? – próbálok kicsit a lelkébe célozni, anélkül, hogy az angyali képességeimet használnám. Persze, a kérdés csak költői, mert most éppen nem szeretnék hallani a korábbi kalandjairól. Szép is lenne! Hogy elrontaná az esténket!
- Szóval ez után is türelmes leszel? – kérdezem az első csókváltás után suttogva, miközben átölelem a derekát, mintha csak arra kérném, hogy válaszoljon igennel, mert törékeny vagyok, akárcsak egy is üvegdísz.
- Hmh – vöröslő arccal pillantok a szemeire. Van valami benne, amitől annyira más, mint azok az emberek, akikkel eddig találkoztam. Talán a magabiztossága, az én bizonytalanságom teszi ezt?





»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs.
»→ Megjegyzés: Folyt: Wellness Kp.
»→



Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Szomb. Ápr. 15, 2017 11:11 pm írtam neked utoljára


Anael & Inanna
A megcsalatott szenvedély, a megsértett hiúság bõbeszédû.
- Azt hiszem én már a kíváncsiság korszakán rég túl vagyok. – Mosolyodom el. Elvégre egész sok mindent volt szerencsém kipróbálni, igazán nem vagyok kíváncsi… Na jó, kicsit azért érdekel, hogy pontosan mi rejtőzik a ruha alatt, hogy milyen lehet őt érezni, érinteni, de… ez azt hiszem túl mutat az első látásos maszlagon.
- Nem. Még nem találtam rá a társamra. – Ingatom meg lassan a fejem mosolyogva.  – Mindig arra találtam rá, aki a társammá válhatott volna. És ezt most sem tagadom. – Romantikus vagyok, de nem esztelenül, azt hiszem ezt már elégszer magyaráztam Anának. Nem címkézek fel semmit, amíg meg nem bizonyosodtam afelől, hogy az, aminek látszik. Persze nem állítom, hogy ez nem a démoni létemből fakad, hiszen rangomból kifolyólag bármikor érhet támadás, vagy megpróbálhatnak eltenni az útból. Lucifer kegyeit se lenne jó elveszteni, szóval mindenben óvatosnak kell lennem. Kéne, de Anával valahogy mégsem tudok az lenni.
- Szerintem megoldható. – Vonom meg a vállam. Talán ha kicsit messzebbre látna az orránál, de… azt hiszem még bőven lesz időnk filozofálgatni. Nem most jött el a perc, hogy össze akarjak veszni vele.
- A gondolat szabadsága… nos… azt hiszem az az, amit nehéz elvenni az emberektől. – Mosolyodom el. Persze próbálna valaki belemászni a fejembe, és… maradjunk annyiban, hogy valószínűleg nem élvezné senki, amit ott találhat. Jobb ha ez így is marad.
- Szerintem igen. Elvégre a csók segít eldönteni, hogy fizikailag is összeillünk-e a partnerrel. Legalábbis az orvosoktól valami ilyesmit hallottam. – Vonom meg a vállam. Manapság persze nem folytatnak ilyen kutatásokat, az embereket az életben maradás sokkal jobban leköti. – Mert hiába klappol minden tökéletesen fejben, ha a test nem vonzza a testet… - Megvonom a vállam, de persze… közöttünk ilyesmiről szó sincs. Az a csók csodás volt, mondjuk meg is lepődnék, ha valakinek nem jönne be az én csókom. Azt hiszem az meglehetősen vérig sértene.
- Eddig is türelmes voltam Ana. – Türelmesebb, mint bárki mással, szóval igazán elhiheti, ha azt mondom nem akarok többet.  Még. A jövő persze más kérdés, hiszen előbb-utóbb eljutunk majd tovább is. Ha pedig ezért közbe kell iktatnom egy házasságot, ám legyen.
Meglep, milyen elemi erővel veti bele magát a csókba, a hosszúnak is mondható ellenállása után, most szinte omlik, mint hús habok hulláma karjaimba. De mégis, hevessége ellenére olyan törékenynek érzem, hogy vigyáznom kell rá, megóvnom mindattól a tűztől, és áradattól, ami bennem várakozik rá. Még nem leég erős, és még nem is kell, hogy állja a támadást, egyszerűen csak gyengéden körbefonom, megtartom, táplálom a tüzét.
- Nem annyira mint te… kedvesem… - Suttogom ajkaira, mielőtt maga ugrana ismét fejest a mélybe. Kíváncsi leszek meddig bírja, de az az igazság, hogy tudom milyen könnyű belefeledkezni, tudom mennyire rövid pillanattá válnak még a hosszú órák is egy-egy csók közben. Szerencsére én nem fáradok, hát addig feledkezhetünk bele ebbe az aprócska játékba, meg nem nevezett csatába, mígnem már csak a csillagok világítanak felettünk. Vagy talán a hajnal pírja teríti be a horizontot?

Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Szomb. Ápr. 15, 2017 6:21 pm írtam neked utoljára



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Ezzel tudnék vitatkozni – ingatom meg a fejemet mosolyogva. Biztos vagyok abban, hogy egyáltalán nincs igaza e tekintetben, hiszen csak tudom, hogy hogyan működik ez. – Az első, ami feltámad az a kíváncsiság. Az ember bármely korban lehet szerelmes, és nem mindegyikben ismeri a vágyat – ami azt illeti, én eddig egyik korban sem ismertem a vágyat, szóval egészen új nekem ez az egész. – A társára? – vonom fel a szemöldökömet, miközben kicsit elhúzom a számat. Boldognak kellene lennem, amiért ilyesmire célozgat, de akárhányszor azt kapom, amit szeretnék, éppen hogy szomorú leszek. Hiszen nem kellene engednem neki.
- Te már párszor rátaláltál a társadra – jegyzem meg kicsit epésen, ezzel arra célozva, hogy voltak már előttem is szerelmi kapcsolatai, így aztán nem is tudhatom biztosra, hogy ő mit tud biztosra, ha már egy jó pár alkalommal tévedett. Mégis hogyan bízhatnék meg valakiben, akit már néhányszor tévútra vitt a szimata? Próbálok erre célozni szavaimmal.
- Nehezen tudnék elképzelni egy olyan világot, amiben a rend kíván uralkodni, miközben a fővallásban szerepel a szerelem is – hiszen a szerelem egy igen kaotikus érzés, ami képes szinte bármit romba dönteni. Emiatt már egész országok szaladtak a pusztulásba.
- Igen? – Szerintem a gondolatokat egész jól lehet irányítani. Pláne azzal a technikával, amit én szoktam másokon alkalmazni, mert az aztán csodálatos. Ezzel szemben az érzésekkel még az angyaloknak is meggyűlik a baja, hiszen ezek teszik olykor irányíthatatlanná az embereket.
- Nos, én nem éppen így tanultam – hogy mit jelent jegyességben járni valakivel. Még, hogy csók? Ez egészen lázítóan hangzik, mintha egyenesen a paráznaság ösvényére akarnák terelni az embert. – Azok, akik jegyben járnak, ismerkedhetnek egymással,… és a csók nem tartozik az ismerkedés kategóriába – teszem hozzá, hogy nyomatékossá tegyem, hogy mi az, ami számomra nem fér bele egy jegyességbe.
- Hmh – mosolygok azon, amit mondott. – Tudod, ez az, amit nehezen tudok elképzelni rólad, - hogy ő ne várjon többet, mint kézfogás és csókok! Ennyire naivnak néz?
- Bár képes lennék hinni neked – sóhajtok fel. De hogy higgyek olyasvalakinek, aki már számtalanszor megmerítkezett a szerelemben? Olyasvalakinek, aki a szenvedély táncait tanítja…
A bőrömmel figyelem, miként siklanak ujjai a tenyeremen, majd hogyan zárnak körül a karjai, akár egy kaloda, mely fogva tartani igyekszik a rabot. Kicsit félek ettől a rabságtól, de ismerem annyira ezt az érzést, hogy tudjam, mennyire lehetetlen küzdeni, és most a halvány esélyét se látom annak, hogy értelme legyen a további ellenállásnak. Isten magunkra hagyott. Isten magamra hagyott. Uriel magamra hagyott. Szükségem van rá, még ha tudom is, hogy ennek nem így kellene történnie. Ha Urunk még mindig foglalkozna velünk, akkor nem történhetne ilyesmi. Híven szolgálnám őt, de hűségem megkopott, mióta nem tudom, hogy kit kell követnem. Uriel bizonytalansága, az én bizonytalanságom is.
- Ellenállhatatlan vagy – suttogom, miközben a homlokomat a homlokának döntve levegőt veszek, de nem igyekezek sokáig félbehagyni azt, amibe belekezdett, hanem újabb csókért epedezve kapok az ajkai után, hogy újra ízleljem ezt a különös dolgot, mely az idegszálaimon cikázik fel és alá. Kicsit megfeledkezek magamról, míg a karjaiban tart, és magam is ölelésre simítom karjaimat, hogy mind szorosabban vonjam magamhoz. Határt nem ismerve játszom vele ezt az új játékot, melyet habár paráznának tartok, mégsem akarok magamtól távol tartani. Tisztában vagyok azzal, hogy ezeknek a csókoknak lesznek még súlyos következményei, de.. készen állok szembe nézni a súlyos következményekkel is.

»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs. »→ Megjegyzés: »→



Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Pént. Ápr. 14, 2017 11:44 pm írtam neked utoljára


Anael & Inanna
A megcsalatott szenvedély, a megsértett hiúság bõbeszédû.
- Például megtanultam néha… kívülről szemlélni a dolgokat. – Ez mondjuk a legáltalánosabb dolog. – Mert ismerhetsz valakit nagyon régóta, de az emberek hajlamosak azt képzelni, hogy a szerettük sose változik. – Ez viszont nagyon nem igaz. Minden változik, és ha nem alkalmazkodtok, akkor minden bemerevedik. Ami pedig képtelen hajolni, az kettétörik az idő sodrásában.
- Igen, az. – Bólintok. – Bár ahogy hallottam, az emberiség amúgy is tönkretette volna magát. – Remekül megy nekik az önpusztítás, még a mi segítségünk se kell hozzá. A kreativitásuk mindig meglepett, de talán éppen ez a szép a szabad lélekben.
- Veszélyes munka, szóval nem is sokan vállalják. – Lényegében ugyanaz megy, mint Tilda esetében. Az emberek egy idő után átkérik magukat valami kevésbé életveszélyesbe, vagy nem hajlandóak családot alapítani. Aztán persze a kísérők között is van, aki kihasználja a helyzetet. Minden városban összeszed egy barátnőt, sőt, még az utak alatt is van, aki szórakoztatja. Legalábbis akit én megismertem, az ilyen formán csinálja.

- Tudod… azt hiszem az első, ami feltámad mindig a vágy… - Ebben egészen biztos vagyok, ami azt illeti. – De mégis… hiszek abban is, hogy megérzi az ember, ha rátalál a társára. – Mert érzékelem az arckifejezéséből, hogy ezt szeretné hallani, hogy arra vágyott, hogy máris szerelemként gondoljak az iránta táplált érzéseimre, de… ennél kicsit megfontoltabb vagyok. Már a csúsztatásaimban is.
- Megjártam már azzal, hogy valamit szerelemnek hittem első látásra… - Ingatom meg a fejem halványan elmosolyodva.
- Szerintem, ha a vallás részévé tették volna a szerelmet üldözés helyett, valami eszményi csodának, ami valójában, akkor nem lett volna ezzel probléma. – Mosolyodom el.
- Tegyük fel… - Figyelem még mindig arcát, a mozdulatait, keresem azt a választ, az egyértelműt, amit cselekedetemmel kiválthattam belőle. Talán megint előre szaladtam, de… Miről álmodhat vajon egy lány, akinek még csak csókkal is most érintették először ajkait, ha nem arra, hogy az első az utolsó is legyen? Hát belevetem magam a romantikába, teljes erőre kapcsolok, annak pedig bizony lánykérés a vége. Amúgy is hosszú távra tervezek vele, így nem is hazudok.
- Igen? – Izgatott leszek, elgondolkodott rajta! Ez már hatalmas lépés, egyszerűen körülírni se tudom, persze a folytatás még várat magára, hiszen eddig is húzódzkodott. Az ellenállása azonban lassan foszlik szét, egészen apró darabokra. Már szinte látom magam előtt, ahogy végre az ágyamba vezethetem. Halvány mosollyal oldalra döntöm a fejem, miközben figyelem a tekintetét.
- A gondolatokat nem irányíthatod. – Tettekről nem beszélek, mert a tettek… Nos azok ritkán függnek az eskütől, irányítani pedig nagyon is jól megtanultam őket. A precíziót, a pontosságot az apró részletek összeállását szeretem, mint például most is. Bár tegyük hozzá, magammal kapcsolatban mindig is egy kicsit megengedőbb, és… szeszélyesebb voltam.
- A jegyeseknek… vannak bizonyos előjogaik. Ismereteim szerint. – Hunyom le egy pillanatra a szemem, hogy elszakadhasson tőlem. De máris hiányzik. – Például a kézfogás, és a csók is megengedett. Esküt tesznek az esküre, de ez persze nem jelenti azt, hogy mindent megtehetnek. – Ebben muszáj egyet értenem vele, különben az életben nem láthatom meztelenül a bájos idomait.
- És én nem is kívánok többet. – Ezt viszont, bármennyire is könnyen gördülnek le ajkaimról a szavak, nagyon nehéz kimondanom. Talán ez a legnagyobb hazugság ebben az egészben, mert… nagyon is sokat kívánnék tőle, az életét akarom!
- Ha csupán a szenvedély éltetne, nem is tettem volna ilyesmit. – Mosolyodom el. Ó nagyon is ismerem a szenvedélyt, és ha én nem tudom kordában tartani, akkor ki? Nem kedvesem, most ennél komolyabbról van szó. Ha egy démon szeret, nincs menekvés.
- Ami azt illeti… belőlem sem. – Simítom végig ujjaimat a tenyerén, ahogy közelebb lépek hozzá. Nem úgy tűnik, mint aki menekül, nem olyan, mint aki éppen nemet mondani készül, habár a szavaival ezt sejtette. Szorosan köré fonom a karjaim, hát magától sétálna be végre a csapdába? Szinte érzem, ahogy elgyengül, mint egy jól idomított kopó kiszagolom az ilyesmit.
- És éppen ezért gondolom úgy, hogy lehet jövőnk. – Cirógatom a hátát gyengéden, majd óvatosan az álla alá nyúlok, hogy kicsit felemeljem a fejét, hogy ajkait ismét gyengéden ajkaim közé vegyem, és ezúttal hagyjam elnyúlni a csókot, mindaddig kiélvezve, amíg ő akarja. Ez a teremtés teljesen elvette az eszem, de valami mégis azt súgja, hogy teljesen megéri, hogy csak nyerhetek azzal, ha megszerzem magamnak.

Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Pént. Ápr. 14, 2017 11:17 pm írtam neked utoljára



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Igen? Például? – kérdezek vissza kíváncsian. Vajon mit lehet egy barátság feláldozásából megtanulni azon kívül, hogy nem éri meg egyik félnek sem, hogy tönkre tegyék a kapcsolatukat. Persze ez mindig helyzet és személy függő, nem pedig általános szabály. Mindenki esetében más szerencsés elem van jelen.
- Szomorú… ez a háború, ami a földön dúl – ingatom meg a fejemet, majd sóhajtok egyet szomorkásan. Én is kiveszem belőle a szerepem, még ha nem is állítom konkrétan, hogy ezt teszem, de… én Uriel nyomdokaiban járok, bárhogy is legyen. Ez a saját döntésem, nem Isteni beavatkozás. Egyszerűen így találom helyesnek, pusztán azért, mert annyira kedvelem a szeszélyes fejét.
- Igen, - bólintok helyeslően, hiszen valahogy én is így képzeltem el. – Biztos voltam abban, hogy nagyon komoly védelemmel járnak a karavánok – máskülönben elsöpörné őket valamilyen rabló horda vagy angyal-sereg két polisz között.
- Ó – pirulok el, és zavartan ingatom a fejem. – Ennek igen csekély lett volna az esélye… mi nem lettünk volna olyan jól meg, mint, ahogy ők… - teszem hozzá, mintegy magyarázatát annak, hogy miért látom így a helyzetet. Tildával nem tudtam volna mit kezdeni… és Inával se igazán tudok. Mit kellene tennem? Mi lenne helyes?

- A-Az..? – kapom az arcára a tekintetem, még időben ahhoz, hogy lássam kibontakozni a zavarát. – Értem – bólintok lassan, kicsit talán csalódottan. Nem is értem, hogy miért akartam annyira azt hinni, hogy máris szerelmes. – Nem hiszel az első látásra szerelemben? – kérdezem meg óvatosan.
- A szerelem olykor eltávolítja az embert a vallásától – jegyzem meg finoman, mert nem szeretnék vele erőszakos lenni. Persze tudom, hogy igazam van, hiszen jó pár halandót hoztam össze, és valóban nem mindig azt kaptam, amit eredetileg elképzeltem. Az angyaloknak is szüksége van arra, hogy beletanuljanak a feladatukba, hiszen nem születhet mindenki tökéletesnek. – Nem csoda, hogy a kereszténység üldözte – ám van a szerelemnél fontosabb érzés, melyet követnie kellene az erényes embernek.
- Nem feladatom megítélni másokat – válaszolom vállamat megvonva, miközben a kezemet nézem. Mennyire nehéz is hazugság és igazság között lavírozni, azért, hogy embernek tetethesd magadat! Néha annyira szívesen elárulnám az embereknek, hogy mennyire nincs igazuk egyes helyzetekben vagy dolgokkal kapcsolatban.
- Hm? – pillantok újra fel rá az első szavakra, majd ismét egészen kivirágzik az arcom, miközben megtalálom a szavai értelmét. Hogy lehet valaki ennyire őrült? Még soha eddigi létezésem során nem történt velem ilyesmi, hogy egy halandó ilyet tegyen. Bár eddig soha nem is hagytam idáig fajulni a helyzetet. Nem is tudom eldönteni, hogy örömöt vagy szomorúságot érezzek, amiért ilyet cselekszik.
- Hogy te milyen felelőtlen vagy – korholom zavartan félre pillantva. Nem mondhatom, hogy nincs rám semmilyen hatással a leánykérése – vagy valami olyasmije, - de szívesen megtagadnám, hogy megkönnyítsem a saját helyzetemet. Csak… olyan hatalmas a kísértés, mely mellette ér engem, hogy szinte érzem, ahogy földhöz szegezi a szárnyaimat, nehogy elrepülhessek. Érdekes kettősség ez, hiszen magától a ténytől, hogy ilyen őrületes dolgot cselekedne miattam, szinte szárnyra is kaptam.
- Tegyük fel – mondom, miközben elhúzódok tőle, hogy némi teret engedjek tisztulni vágyó gondolataimnak,- hogy igent mondok,… az még nem lenne engedély tettekre… és gondolatokra sem – megköszörülöm a torkomat. – Nem változtatna a paráznaság tényén – ingatom meg a fejemet, miközben magamban hozzáteszem, hogy: és ember legyen a talpán, aki talál egy olyan papot, aki két nőt összead.
- Ez egy nagyon komoly kérdés, amit nem lett volna szabad a szenvedély hevében feltenned – ingatom a fejemet rosszallóan, miközben a térdemre támaszkodva felkelek, hogy az erkélyhez sétálva tekintetemet a városon járassam. Gyorsabban peregnek a fejemben az események, mint ahogy azt egy haladó megszokhatta, számomra az ezer lehetőség végig futása pusztán egy szempillantás, nem pedig hosszú órák eredménye. Ha ez idő alatt nem indult utánam, akkor kinyújtom felé a kezemet.
- Még soha senki sem váltott ki belőlem ilyesmit – szólalok meg, miután a karjaiba bújtam. És az igazság az, hogy Uriel bizonytalansága rám is mély hatást gyakorol. Én se vagyok már az a magabiztos személyiség, aki egykor voltam, még a szeszélyeim ellenére is… Most nem tudom, merre kellene lépnem, mit kellene tennem, csak hagyom, hogy az események sodorjanak. Még soha se volt, hogy ennyire szükségem legyen valakire, aki… hogy is fogalmazzak? Megvéd. Igen, védelemre van szükségem, és úgy érzem, hogy ezt tőle megkapom. Hogy válhattam ilyen törékennyé?

»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs. »→ Megjegyzés: »→



Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Pént. Ápr. 14, 2017 10:20 pm írtam neked utoljára


Anael & Inanna
A megcsalatott szenvedély, a megsértett hiúság bõbeszédû.
- Igen, beleestem. – Bólintok. – De mondhatni sokat tanultam belőle. Ami azt illeti, azt hiszem pont a barátságunk miatt nehezen tudtuk elengedni egymást, és ezért egyre csak romlott a kapcsolatunk. Van egy pont, ahonnan nincs visszaút. – Vonom meg a vállam. Hát igen, Dion mindig is… igazság szerint mind a ketten ragaszkodó típusok vagyunk, ez a természetünkből adódik, de mégis… két démonnál ez inkább katasztrófát eredményez.
- Hát, azt hiszem már igazán csak néhány kerületre lehet ráismerni. Persze a belső részeket nagyon egyben igyekeznek tartani, de a falnak is van határa. New York egykor nagy volt, most mégis… a város nagy része romok, vagy elhordták építkezésekhez. – Sóhajtok fel. Legalábbis nem hiszem, hogy jobban megúszta volna, mint San Francisco, ráadásul nekik itt volt Mihály az angyalaival, bőven tudtak segíteni. Ott meg csak emberek élnek, de jó magam is elég régen jártam ott. Még szerencse, hogy Ana eddigi életében egyszer se.
- Csendes. Persze ehhez az kellett, hogy megfelelő mennyiség őr kísérje a karavánt. – Bólintok, miközben beszélek. – Az utak még valamennyire tartanak, azokon jól lehet haladni, a természet pedig… lényegében lekezdte visszahódítani a régi városokat. – Ennyi előnye volt az angyalok írtásának, bár én jobban szeretem az emberekkel teli közeget, és azon is vagyok, hogy ismét uralmuk alá hajthassák azt, amit Isten nekik szánt.
- Hát… én is örülök, hogy nem engedtél neki… mert attól tartok akkor most vele lennél. Nem itt, velem. – Mosolygok rá kedvesen. Az más kérdés, hogy akkor is megpróbálnám megszerezni magamnak, elvégre egy kapcsolat számomra ritkán akadály.

- Ezzel persze nem azt akartam mondani, hogy minden megengedett. – Nekem is vannak elveim! Bár elismerem, jó pár testvéremnek abszolút nincsenek ilyen gátló tényezői, azt hiszem ez betudható, hogy sokat voltam emberek között, de mégis… ameddig jól érzem magam, és képes vagyok teljesíteni a feladatom mit árthat egy kis belső szabályrendszer? – Csak annyit, hogy… - Kezdek bele abba a szövegbe mennyire ártatlan dolog is a szerelem. Már ha nem gyilkolnának miatta, meg ilyen apróságok, akkor talán még igazam is lenne, de persze tudom, hogy ez is ugyanolyan sokszínű érzés, mint a többi.
- A… szerelem. – Hagyom, hogy a pír átjárja az arcomat, pedig egyáltalán nem szégyellem. – Tudod… én úgy hiszem, hogy ugyan a szerelemnek idő kell. – Bujaságként mégse hihetek az olyan dolgokban, mint a szerelem első látásra, ó nem, az a vágy műve, azé, amit én is befolyásolhatok. – De a szívem azt súgja, hogy a kezdet már megvan… csak el kell kezdeni járni az úton. – Vagyis jó lenne, ha inkább előre haladna és nem vissza. Pláne nem bakugrásokkal, és főként nem olyan dolgokkal magyarázva, hogy bűn… Én tudom mi a bűn! Elvégre én vagyok az egyik Főbűn, nem igaz?
- A keresztények üldözték a szerelmet, megvetendő érzésnek tartották évszázadokon át, mint az összes többit… Persze, hogy üldözték azokat, akiket nem a szaporodás eszméje hajtott. – Azt meg már inkább nem teszem hozzá, hogy azok akik megöltek olyasvalakit azért, mert férfival hált, mit műveltek gyakran maguk is az ágyukban… például egy másik férfival! A képmutatás iskolapéldája. Ujjaimat tincsei közé fúrom, hogy lágyan masszírozzam a fejbőrét. Tudom ez mennyire megnyugtató, és kellemes.
- És ez a paráznaság másokkal kapcsolatban nem zavar? – Mosolyodom el az ajakrágcsálását látva. Nem mondott nevet, az érvei pedig… egyszerűen aranyosak, bár meg kell hagynom elég bosszantóak is. Viszont a házasság… Hát… huh. Azt hiszem, ha most megkérném a kezét vagy elájulna, vagy világgá szaladna. A kísértés viszont hihetetlenül erős, olyannyira, hogy talán megint ostobaságra szánom el magam. Egy ideig magam is rágcsálom a… saját… ajkam, mielőtt újra megszólalnék.
- Friss daloló szerelemmel elődbe, vonszolom ifjú szívem s kacagok. Öltsd a karomba, hej, öltsd a karod, S hagyd a kezed a kezembe örökre. – Súgom halkan a számára talán ismeretlen verset.
- Ezzel azt szeretném mondani… hogy ha számodra fontos az elköteleződés, én megteszem. Még korai lenne megkérnem a kezed… - Mosolyodom el. – De a jegyesség egyfajta elhatározás, egy próba, ha úgy tetszik… szóval… - Veszek mély levegőt.
- Ana… - Még le is térdelek elé. – Leszel a jegyesem? – Teszem fel a kérdést nagyon is komolyan. Ez egy olyan eskü, egy helyzet, amiből később még visszaléphet, de mégis… Teret ad nekem, hogy az ő szabályai mentén hódítsam meg.

Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Pént. Ápr. 14, 2017 5:05 pm írtam neked utoljára



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Igen? – vonom fel a szemöldökömet, miközben megengedek magunknak egy újabb kedves mosolyt. – Szóval te is beleestél ebbe a hibába? – Sokan másokhoz hasonlóan. Velem sose fordult ilyesmi elő. Igaz, más sem. Sose engedtem a kísértésnek, és az igazat megvallva eddig még soha nem is volt ennyire erős, mint most,… pláne most, hogy ennyire közel és ennyire kettesben vagyunk.
- Milyen New York? – terelem el a témát. – Ismerek pár régi képet – teszem hozzá, jelezve, hogy azért tudok egy-két dolgot, habár elég ritkán jártam oda, de párszor persze megfordultam ott is. Viszont fogalmam sincs, hogy milyen állapotban van. – Hosszú volt az út idáig? – érdeklődőm tovább ebben a témában, mert eddig még nem sikerült rendesen kibeszélnünk.
- De ez nem így van – ingatom a fejemet. – Tilda… neki csak egy kis fellángolás voltam, nem a nagy szerelem – vonom meg a vállamat. – És nagyon örülök, hogy nem engedtem neki, különben tényleg tönkre tettem volna a kapcsolatunkat – lovallom kicsit jobban bele magamat ebbe a témába, mint kellene.
- Igen, - bólogatok. Hatalmas szerencse, hogy ilyen könnyű volt átirányítani az érzéseit valaki másra, habár nem kis erőmbe került.

- Igen, az… - bólintok, miközben a szám elé veszem a kezemet, mint azok, akik csak éppen most döbbennek rá arra, hogy mit is tettek valójában. Ez nagyon is bűnös! Ha kiderülne, biztosan megfeszítenének a társaim. Talán még a szárnyamat is szegnék, habár… Ez talán még nem olyan óriási bűn, mintha gyermeket nemzenék egy halandóval.
- Üm – rázom a fejemet. – Nem gondolom – hogy az angyalok tevékenysége megváltoztatná a normákat. A szabályokat, melyeket Isten teremtett, nem hághatjuk át, akkor sem, ha ő most úgy döntött, hogy hallgat. – Attól mert egyesek megőrültem, másoknak még nem kell – teszem hozzá finoman. Na, nem mintha megsértett volna, hiszen teljesen igaza van abban, hogy talán egy-két embernek ez így okot ad bármilyen bűn elkövetésére, de ugyanakkor, amennyire közel került a földhöz a menny, éppen olyan közel a pokol is.
- A… a mi? – kérdezek vissza, olyan égő vörös arccal, mint amilyet még sose ez előtt nem sikerült produkálnom, majd zavartan elkapom róla a tekintetem. Inkább a kezeit nézem, ahogy a kezeimhez érnek, melyektől elönt a bizonytalanság és a biztonság furcsa, eddig ismeretlen egyvelege.
- Nem, még soha – válaszolom pironkodva. Még soha ez előtt. És fogalmam se volt arról, hogy ez ilyen csodálatos érzés. Vagyis volt arról fogalmam, hogy ez a halandóknak mennyire szórakoztató, de arról nem volt, hogy nekünk is.
- Baj? – Ennek bajnak kellene lennie? Egy pillanatra meglepett pillantással jutalmazom a kérdését, de gyorsan félre is nézek, minthogy még mindig zavarban vagyok, és már nem csak attól, hogy csókot váltottunk egymással, már nem csak attól, hogy összezavarodtam a bűnös gondolataimtól és tetteimtől, hanem attól is, amit mondott… Mit nekem szerelem?!
- Ina… - sóhajtok, a fejemet ingatva. Mintha ez olyan könnyű lenne! Vagy mégis? A homlokomat a vállának döntöm, miközben félelmetes gondolataim gyötörnek… Mert végül is, mit ér a létezés? Megérné? Vajon megérné hagyni magamat sodródni az árral, és végleg megbukni, elpusztulni az által, amit a legszebb dolognak tartok létezésemtől fogva?
- Ha ez ilyen egyszerű lenne,… bár hihetnék neked,… de mikor évszázadokon át üldözték a keresztények… valószínűleg nem véletlenül – próbálok inkább arra utalni, hogy habár elfogadom mások döntését, hogy a pokolra menjenek a szerelem nevében, de én mégsem szeretnék oda jutni. Vagy legalábbis nem akarom, elveszíteni a szárnyaimat. Valahol mélyen belül, hiszem, hogy Isten egyszer visszatér, hogy folytassa… és akkor lesz ne mulass!
- Paráznaság házasságon kívül csókot váltani valakivel – ha szigorúan vesszük. Bár valószínűleg az emberek fölött se törnek pálcát egy kis szájra puszi miatt, szóval.. ez talán még elhamarkodott, de… Újra elvörösödöm, pedig már kezdtem visszanyerni a színem. Hát még, ha tovább lépnénk, az mekkora bűn lenne! Idegesen rágni kezdem az ajkaimat, ahogy felsejlik bennem annak gondolata, hogy mi ketten… bármerre is tovább léphetünk.

»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Alexander Rybak - "Europe's Skies"
»→ Megjegyzés: -

»→



Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Pént. Ápr. 14, 2017 7:49 am írtam neked utoljára


Anael & Inanna
A megcsalatott szenvedély, a megsértett hiúság bõbeszédû.
- Ó hát, én egész sokat ismerek. Persze New Yorkban. – Nevetek fel. – Ebbe a csapdába én is beleestem. Egy nagyon jó baráttal szűrtem össze a levet és persze nem lett jó vége. Búcsút inthettem a régi szép időknek is. – Sóhajtok fel. Na ezért nem kezdek többé hasonszőrűekkel! Két dudás egyszerűen nem fér meg egy csárdában!
- Szerintem ez azért nem teljesen igaz. Pontosabban, képzeld magad a helyébe, ott a lány, akit a párja gyerekkora óta ismer, és ki tudja mióta volt odáig érted… - Ingatom meg a fejem. – Ő sosem léphet a helyedbe, érezhette volna azt, hogy nem ér fel a kapcsolata a ti kapcsolatotokkal. – Vonom meg egy pillanatra a vállam.
- De szerencse, hogy nem így gondolkodott. – Mosolygok rá, elvégre tényleg az. Most persze akár hihetné azt is, hogy én vagyok féltékeny Tildára, holott… értelemszerűen ez nem igaz.
Félrebiccentett fejjel figyelem szavaim hatását. Azt hiszem van rájuk, igen… végre tényleg látom, hogy hatok rá és ez megnyugtat. Időnként már kezdtem feladni, pedig elég türelmes, és kitartó vagyok!
Sok minden kiolvasható a csókból, de még mennyi minden! És el sem hiszem, hogy… próbálkozásom ilyen riadt… bizonytalan viszonzásra talál. Felmerül bennem a gyanú, de egyszerűen olyan képtelenségnek tűnik… Hát ne érintette volna korábban senki ezeket az ajkakat? Tényleg félt volna bárkit akár még ilyen közel is engedni magához? Muszáj elűznöm ezeket a gondolatokat, nehogy túlzott izgatottságra adjanak okot. Az érintetlenség, az ártatlanság ilyen formája, mondhatni mágnesként vonz magához, de azt hiszem erre magyarázatot adhat démoni létem. Minden vonz, ami megrontható, és bizony nincs annál jobb módja a megrontásnak, mint amit én szoktam tenni.
Nem merem a végtelenségig húzni, de felbátorít, hogy érzem, átengedi magát nekem, az élménynek, ennek az apró csóknak, mintha elmerülne a habokban. Szinte érzem, ahogy gondolatai helyét átveszi a békés üresség. Imádom ezért a csókot, imádom ezért a szexet, mert egy pillanatra megszűnik minden gond, baj, probléma, és nem marad más, csak a kellemes üresség, az átható gyönyör… Persze egy csóktól, főként egy ilyen visszafogottól még nem is várom, hogy elaléljon, az, amit átél, éppen elég. De nem lett volna szabad elengednem, mert azonnal menekülésbe kezd. Amint elhagyják ajkait a szavak, lehunyom a szemem. Hát persze! Nem lenne szabad, nekem se lenne szabad ennyi időt rá pazarolnom, mikor mással is foglalkozhatnék, de… Akarom őt! Pont. Nincs mese. És nem fogadok el nemet válaszként.
- Bűnös? – Ismétlem meg a szavait meglepetten. Hé erről eddig nem volt szó! Amúgy is… - Nem gondolod, hogy az, hogy az angyalok embereket vadásznak le, valahogy… átírja a bűn fogalmát? – Mert mégis mi nevezhető valóban bűnnek, ha már az Úr szolgái se tartják be, még a tíz parancsolatban foglaltakat se?
- Ana… - Fogom meg a kezeit, és igyekszem úgy ülni, hogy a szemébe nézhessek. Olyan jó lenne elengedni magam… a csókjából tudom, hogy a karjaimba omlana, és… és nem lenne siker, keserű lenne utána az egész. Akkor tényleg csak egy éjszakává válna. – Én nem gondolom, hogy a szerelem bűnös dolog.– Az biztos nem az. – Még… Még sosem csókolt meg senki, igaz? – Teszem fel óvatosan a kérdést.
- Ez nem baj, nehogy azt hidd, csak… úgy már érthetőbb… - Ezerszer érthetőbb miért félt, miért ódzkodott az egésztől.
- Csak mondd azt, hogy nem esett jól a csók, és én békén hagylak. Ígérem. – Megadom neki az esélyt, hátha, de amúgy nagyon remélem, hogy nem fog élni vele. – De ha jó volt… ha csak egy kicsit is, akkor kérlek… adj egy esélyt. – Tegyük hozzá, hogy ő maga bújt hozzám, ő maga incselkedett velem, és ezek után kihátrálni… hát meglehetősen illetlen dolog.

Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Vas. Ápr. 09, 2017 5:38 pm írtam neked utoljára



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Igen? – kérdezek vissza a meglepettség látszatát magamra öltve. – Nem ismerek túl sok kapcsolatot, ami így kezdődött – teszem hozzá mosolyogva. Persze tudom, hogy létezik számos ilyen kapcsolat, és valószínűleg az utóbbi időben kezdenek ezek visszatérni, hiszen újra csökkent a lehetőségek száma. Mondhatni, kezdenek egymásra fanyalodni. – Igen, biztos – bólintok egyetértően. Egyeseknek biztonságot nyújt, és kényelmes, hogy nem kell keresni, hanem kéznél van az, akit ilyen elemi érzésekkel szerethetnek. - Megértem őket – bólintok egyetértően. – Van, mikor egy barátság fontosabb annál, hogy többé válhasson.
- Nem volt rá oka – válaszolok a kérdésére. Mivel tettem azért, hogy ne legyen rá oka. Persze, ezt nem mesélhetem el csak úgy neki, hiszen… Nem lennék boldog, ha megtudná, hogy ki vagyok valójában. Az emberek másként tekintenek ránk, mint korábban. Persze, korábban ilyesmire csak csekély lehetőség adódott volna.
- Hát… - most magyarázzam el, hogy mivel bántottam meg? Talán kínozni akar? Az igazán nem lenne szép tőle, ha ilyesmivel foglalkozna, miközben már itt vagyok újra vele. – Oh… - sütöm le a pillantásomat zavartan, miközben rózsák nyílnak az arcomon. Megnyugtat, hogy mégsem akart kínozni.
- Igen, szeretem – bólintok. Sok mindent szeretek a keringőn kívül is, de most próbálom még ehhez a vonalhoz tartani magam, pedig szívesen feltennék akár valami szenvedélyes latinos dallamot is. Bár ez utóbbi valószínűleg nem lenne olyan jó ötlet, ha figyelembe vesszük azt, hogy mennyire könnyen tűzbe jön.
- Sok… sok minden – válaszolok, miközben kicsit megriadok attól, hogy átkarolja a vállamat, de nem menekülök el tőle, vagy ha ez menekülés lenne, akkor nem éppen a legjobb módszert választom. Hiába, még mi sem vagyunk tökéletesek. Hány és hány angyalt láttam elbukni, miközben csak nevettem rajtuk! Most vajon ki lesz az, aki utoljára nevet? Félek, hogy nem én. Azonban ezen nem filozofálok hosszan, mert mire megtenném, addigra elsöprő erővel tornyosul fölém, hogy már menekülni se menekülhetek. Így jár az, aki az oroszlán bajszát cibálja.
Remegve fogadom az ajkai ismeretlen érintését. Számos alkalommal láttam már embereket csókot váltani, de nem volt tapasztalatom abban, hogy milyen. Így hát meglepetésként ér, hogy mennyire puha. Szinte érzem az Inában formálódó erőt.
- Hmh – szinte csak lehelem kuncogást, mely felszakad belőlem, amint ilyen közelségben vallomást tesz. Az arcom teljesen kipirult, lesütöm tekintetemet, ám egy újabb csókkal arra késztet, hogy lehunyjam a szemeimet. Elmerülök abban, amit tesz velem, erre a röpke kis időre megszűnik minden. Aztán hirtelen vége szakad, és én újra a valóságban találom magam.
- Nem lenne szabad ezt… - ingatom meg a fejem, miközben a vállának nyomom a homlokom. Ellen kellene állnom. Tudnom kellene ellenállni, de mégse sikerült. Miért gyengülök el újra és újra, hogy aztán menekülnöm kelljen? És innen hová menekülhetnék? Talán véget kellene ennek vetnem.
- Nem kellene folytatnunk – kezdek tiltakozni erőtlenül, miközben felegyenesedek, hogy a szemébe nézhessek.
- Ez bűnös – és most, hogy az emberek tudják, hogy van pokol, már joggal félnek attól, hogy odakerülnek. Szóval hivatkozhatnék erre. Eddig minden az életről, pontosabban túllétezésről szólt nálam, és most meg eldobnék mindent egyetlen személy miatt? Hová tettem az eszem? Mi lehet ennyire különleges benne, hogy képesnek érzem magamat arra, hogy feladjam mindazt, amit valaha elértem?

Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Pént. Ápr. 07, 2017 5:55 pm írtam neked utoljára


Anael & Inanna
A megcsalatott szenvedély, a megsértett hiúság bõbeszédû.
- A gyerekkori barátságoknál gyakran előfordul. – Bólintok. Elvégre elég hervasztó lehet, ha mindent tudsz a másikról, ugyanakkor… - De van, akiknél éppen az jön be, hogy hosszú ideje ismerik egymást. – Vonom meg a vállam - Aztán vannak, akik félnek kockáztatni a barátságukat. – De legtöbbször éppen emiatt veszítik el egymást. Pedig egy próbakörön igazán semminek nem kéne múlnia.
- És Jessica nem volt féltékeny? – Hiszen logikus lenne. Itt van egy vetélytárs, valaki, akire a párom korábban hajtott, akit sokáig ostromolt de sose kaphatott meg. Szerintem elég fenyegető tud lenni egy ilyen jelenlét, még ha a másik valóban nem is akar semmit tőle.
- Megbántottál? – Pislogok nagyokat, aztán persze eszembe ötlik, hogy én most vérig vagyok sértve amiért négy napja felém se nézett. Mégis inkább elmosolyodok. – Most, hogy találkoztunk már nem is érzem olyan szörnyűnek… - Sugallom számára azt, hogy a közelsége, főként a hirtelen közvetlensége megnyugtat, kifejezetten felvillanyoz, szóval… nem is fáj már annyira, hogy hanyagolt.
- Kellemes. Tényleg szereted a keringőket. – Pillantok rá, hogy kövessem a tekintetemmel a mozdulatait. Igen, egy könnyed keringő határozottan jól állhat neki, de… el tudom képzelni vadabb számokban is, a latin, erotikával fűszerezett számok legalább olyan jól állhatnak neki, mint a keringő.
- Tényleg? És mi járt a fejedben? – Ölelem át, igyekezvén nem rápörögni az újabb sikerre, sőt! A lélegzetem elakad, ahogy az ajkai közelíteni kezdenek, ám az utolsó pillanatban mégis visszavonulót fúj. Esküszöm isteni démon lenne belőle! Ahogy kínozni képes… játszadozni… A gond azt hiszem ott van, hogy most túlfeszítette a húrt. Nem várok tovább, gyengéden visszaemelem az álla alá nyúlva, hogy láthassam csillogó tekintetét. Hüvelykemmel végigsimítok a csábos, cseresznyeszín bőrön, hogy aztán ajkaimat pehelyként az övéhez érintsem.
- Nagyon hiányoztál. – Suttogom forró lehelettel, mielőtt kicsit bátrabban megkóstolnám újra. Ó mennyei mana! Költők is nehezen írták le ezt az érzést, az első csókét, mikor a vágy magasra hág, de még oly ártatlan minden. Nem is megyek tovább, nem zúdítom rá a gátak mögött tornyosuló viharos tengert, inkább súlyalan felhőként cseppenként adagolom akaratom. Őt akarom!
Pillanatokig fürkészem arcát újra, engedve a pírnak sajátomon. Édes, édes mennyei teremtés, akinek rég vágyott csókja forróbb, mint bármi, amit eddig ismertem, beleértve a pokol tüzét is. Egy kósza tincset füle mögé hajtok, és hagyom, hogy visszatérjen vállam fészkére, ha odavágyik. Nem merek megszólalni, félek, hogy lerontom a pillanatot, a percet, hogy kicsusszan kezeim közül, mint egy kígyó ismét, mikor már idáig eljutottunk.

Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Csüt. Ápr. 06, 2017 10:16 pm írtam neked utoljára



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Így is mondhatjuk – vonom meg kicsit a vállamat, és egy pillanatra ráemelem a tekintetemet, hogy megajándékozzam egy röpke mosollyal a szavait. Már nagyon régen volt, hogy valakivel erről a témáról beszélgettem volna, hiszen általában nincs is semmi okom arra, hogy ezt felhozzam. Most sincs igazán, hacsak nem az, hogy kicsit róluk beszélgessünk. – Elég sokáig próbálkozott, míg belátta, hogy nincs semmi értelme – próbálok arra célozni, hogy ő is megtehetné ezt, habár mostanra erőtlenné vált minden érvem… még magammal szemben is.
- Igen, nagyon boldogok együtt – aminek láthatóan én nagyon örülök, nem csak azért, mert így megszabadulhattam Tildától, de azért is, mert a barátaim, és a barátok örülnek egymás boldogságának, nem igaz? Ráadásul Tildában egy fia rossz érzés sincs a múltat illetően. Megértette, hogy nem én vagyok az embere, így aztán szépen lezártuk. Persze ehhez kellett egy kis ráhatás, és némi manipuláció is, de végülis semmi rosszat se követtem el.
- Később megmutatom – ígérem meg, mert nem szeretném most feltenni. Bár azt se tudom, hogy mi lenne ide az ideális zene, ehhez a mi kis… A padlóra pillantok, miközben gondolatok milliói futnak át a testemen, azon tűnődésemben, hogy miért is hívtam fel magamhoz. A legjobb válasz erre az, hogy azért, mert őrült vagyok. Nyilván. Mi másért tettem volna ilyesmit?
- Mindjárt jövök – pattanok fel, hogy elvigyem a ruháimat a hálószobámba, az egyetlen helyre, ahová innen menekülhetek. Beviszem a ruhákat, hogy mindegyiket a beakasszam a szekrénybe, de nem sietem ám el a műveletet, hanem szépen lassan, megigazítom kétszer is mindegyiket, mielőtt visszafordulnék, hogy kinyissam az ablakot, kicsit itt is szellőztetni. Mivel pedig észreveszek pár gyűrődést az ágytakarón, ezért azt is újra leterítem, hogy szép simán, hullámok nélkül takarja el az ágyneműmet.
-Köszönöm – emelem rá a tekintetemet, és meglepetten nézek rá, amiért a kilincsre zárt ajtó ellenére bejött. És mi lett volna, ha éppen azon vagyok, hogy átvegyek egy másik ruhát? Persze ennek igen kicsi a valószínűsége, de ha mégis?
- Sose tudnék úgy nézni Tildára – válaszolok, miközben utána megyek a szobából, mert végülis megmutatta, hogy nincs lehetőségem elrejtőzni előle. Minden szabályt áthág, amit mások nem tennének meg, ezért nem hagyhatom, hogy úgy tűnjön, tényleg menekülni akartam. Bár lehet ezt így utóbb bármennyire leplezni? – Bár másokra se igazán – nézek szándékosan félre, mert hát… rá képes vagyok, ami… igazából megdöbbentő, nagyon megdöbbentő.
- Nem ismertem az előtt, hogy összejöttek volna – válaszolok, mert azt azért mégse mondhatom el, hogy napokig vagy hetekig? Ki emlékszik már erre? Kerestem valakit, aki jó lehet az én Tildám mellé. Persze, nem ők voltak az első pár, akiket megkerestem egymás számára… Csak manapság sokkal nehezebb megtalálni őket egymásnak.
- Sajnálom, hogy megbántottalak – mondom, miután elsétáltam előtte, hogy megálljak a lemez lejátszó előtt, hogy keressek valami hallgatni valót. Valamit, amire biztosan lenne kedve táncolni egy kicsit, vagy legalábbis olyasmi, amit úgy sejtek, hogy valamilyen formában ismer. Recsegve, pattogva kezdődik a zene, ahogy leengedem a tűt, hogy aztán a dallamokat egybemossa az ablakon beszűrődő parti hangjaival.
- Hogy tetszik? – pillantok felé mosolyogva. Láthatóan nagyon szeretem ezeket a felcsendülő hangokat. A legtöbb művészettel egyébként így vagyok, hiszen bámulatosnak tartom az emberek azon képességét, hogy képesek újat alkotni, akár magukból is, vagy bármelyik érzésük felhasználásával. Fantasztikusak, tényleg azok.
- Sokat gondoltam rád, - ülök le mellé, de nem abban a távolságban, ahogy elvárná, hanem egészen közel, hogy a vállára dönthessem a fejem, majd nem sokkal azt követően, hogy felfogta ezt, újra megmozdulok, hogy az ajkaihoz érjenek az ajkaim, de aztán ahelyett, hogy megcsókolnám, visszavonulót fújok, és a nyakába hajtom a fejemet azon kuncogva, hogy milyen gyáva vagyok.



»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs. »→ Megjegyzés: »→



Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Szer. Ápr. 05, 2017 11:15 pm írtam neked utoljára


Anael & Inanna
A megcsalatott szenvedély, a megsértett hiúság bõbeszédû.
- Nem? Ó… én azt hittem… mármint… New Yorkban az árvákat szeretik családhoz adni. – Vonom meg a vállam. Bevallom fogalmam sincs, hogy ez igaz-e, de nem tetszik Tilda elutasító hozzáállása. Kíváncsi lennék mit tenne, ha Jessica véletlenül bekapná a legyet valami afférból… Talán ki is kéne próbálnom.

- Azért. Bólintok. – Bemutatónak tökéletes. – Hiszen megfigyelhetőek a mozdulatok, az egyszerre lépés dinamikája, és persze legfőképpen látványos elemekkel gazdagítható.
- Nem, ne aggódj. Neked a rendes táncot szeretném megtanítani… amit ketten, a magunk szórakozására űzhetünk. – Mosolyodom el. Ó nem, ott az érzések, az intimitás, a tűz lesz a lényeg…

Küzdenem kell, hosszú idő óta ismét küzdenem kell saját magam ellen, pedig már elszoktam ettől a türelemjátéktól. Mióta az angyalok lecsaptak, azóta egyszerűen nem fogtam vissza magam. Tettem amit akartam, vagy amit elvártak tőlem, de azóta, és korábban egy ideig előtte is megfeledkezhettem a türelemről. Most viszont, ha meg akarom kapni az ajándékot, akkor bizony nem vethetem rá magam és nem csomagolhatom ki Karácsony előtt… Pedig ott csillog a polcon, hív, vonz és taszít… mint mikor a Hol könyörög a tenger érintéséért… Még a költőt is kihozza belőlem. Érzem, hogy az ujjaim szinte kapva kapnának a lehetőségen, hogy viszonozzam az érintését, de helyette inkább félrenézek és kifújom magam.
- Szóval Tilda rád pályázott, de végül Jessicát találta meg. – Bólintok. Persze, hogy értem. Ki ne vonzódna Anához? Gyönyörű teremtés, arányos alakkal, keskeny derékkal de széles csípővel, izmos combokkal… Nem véletlenül nem tudom levenni róla a szemem. Ritkán születnek ilyen tökéletes, angyali szépségek az emberek között. Azt hiszem ezt is felírhatom a Miért is vonzódom hozzá? kérdésre választ adni próbáló lapomra.
- De boldognak tűnnek. – Le se tagadhatják mennyire egymásra találtak, szerencsémre, hiszen így Ana nekem maradt… már ha tényleg sikerül lassan megszerezni, de… a pír az arcán, az érintése… egyszerűen minden alkalommal feltüzel, hogy aztán mikor egyedül hagyom meghátráljon… Talán nem kéne magára hagynom, rajta kéne lógnom amíg végre beadja a derekát… Persze tudom én, hogy ez borzalmas ötlet, de elsőre minden ilyesmi jól hangzik. Fenomenálisan, ami azt illeti.
- Piaf? Nem. – Ingatom meg a fejem. Dehogynem! De azért mégse ismerhetek minden dalt és előadót egy olyan korszakból, ahol még elméletben nem is éltem…
Dermedten állok… guggolok még egy darabig, mielőtt ráemelném a tekintetem. Még az arcomra is jut némi pír, és egyáltalán nem kell megerőltetnem magam hozzá. Ez a lány… kiismerhetetlen, de mégis… maga közeledik előrébb nem is lépésekkel, hanem egyenesen bakugrásokkal. Megáll tőle az eszem!
Nem megyek utána, vagyis… először nagyon szeretnék, de végül megemberelem magam, és a felszabadult kanapéra ülök. Addig a másodpercig, amíg a türelmem engedi, mert egyszerűen látni akarom a hálószobáját! Szóval végül mégis megállok az ajtóban és bekukkantok.
- Nagyon kellemes lakásod van. – Dícsérem meg még egyszer. Persze tudom, hogy most lezárta az egyetlen menekülési útvonalát, lényegében saját hálójában ejtettem foglyul… egyetlen pillanatig. Aztán hátrébb sétálok, vissza a kanapéhoz, hogy helyet foglaljak rajta.
- Szóval Tilda is megkörnyékezett, de végül nem lett belőle semmi. – Térek vissza egy korábbi témára. – Azt viszont nem mondtad, hogy Jessicával hogyan találkoztatok. – Ez eddig még mindig kimaradt. Persze azért igyekszek másokról beszélni, hogy eltereljem a figyelmét rólunk, hogy kicsit lenyugodhasson, hogy talán… ismét a közelembe merészkedjen.

Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Szer. Ápr. 05, 2017 10:07 pm írtam neked utoljára


- Örökbe fogadni? Az nem igazán lehetséges ebben az államban – ingatja a fejét a nő, miközben válaszol, és egyáltalán nem lohad le a mosoly az ajkairól. – Egyébként se szeretnénk gyereket nevelni – teszi hozzá. Ő már túltette magát azon, hogy nem képes megfelelni ennek az elvárásnak.
- Kinek kell az a macera? – ami egy gyerekkel jár. Nem elég, hogy az élete jelentős részét feláldozza az emberiségért, hogy bármikor belehalhat egy küldetésbe, vagy pusztán abba, hogy őrként posztol?

- Annak, aki tud szórakozni, nem lehet borzalmas a majomkodás – replikázza szelíd mosollyal az ajkain, csak hogy egy kicsit kötekedjen a nővel. – Tényleg nagyon szórakoztató volt… mindkét része – próbálja tovább dicsérni.
- Versenytánc? – kérdez vissza elgondolkozva. – Akkor azért táncoltatok inkább a közönség felé, mint egymással? De ugye nekem nem ilyen táncokat szeretnél tanítani? – kérdezi, mert hát nem az a célja, hogy másoknak mutogassa magát, csak egyszerűen jól akarja magát érezni tánc közben… vagyis… nem is akar megtanulni táncolni, hiszen már tud.

Kíváncsian figyelem, hogy miként küzd önmagával azért, hogy a kedvemre tegyen. Nagyon kevésen múlik, hogy nem lépek hozzá vissza, hogy újra átöleljem, de… szeretnék mindenképpen bejutni a lakásba, mert… mert be akarok jutni. Ott jobb. Biztonságosabb, azt hiszem. Megérintem az öklét óvatosan, mielőtt a kulcsaimat magamhoz veszem. Valahogy még ezt is olyan vonzónak találom benne, ahogy önmagát meghazudtolva igyekszik a kedvemben járni… Nem mondom, hogy még soha senkitől nem láttam ilyesmit, de…
- Köszönöm – pillantok hátra a vállam felett, és nem is kell hozzá több szó, hogy rájöjjek, mennyire nem érdeki a lakás. Halvány vörös pír ül ki az arcomra, de mivel visszafordulok a menetirány felé, ezért csak akkor veheti észre, mikor a tükörbe pillantok, hogy jobban megnézhessem magamat.
- Azt kérdeztem, hogy kérsz-e inni – ingatom a fejemet, miután visszaléptem attól a konyhai ablaktól, amit kitártam, hogy legyen majd később egy kis szellőzése a lakásnak, ha már egyszer itthon vagyok. Bár általában minden este hazajövök.
- Nem – válaszolok, miközben kitámasztom a nappali ajtaját, hogy nehogy becsapódjon az ajtó, habár nem számítok olyan óriási huzatra, a kanyar miatt, ami a két ablak között található. – Hahaha – nevetek úgy, mintha azt akarnám mondani, hogy még csak az kellene, de… persze, hogy én voltam, ki más lett volna? Azért kicsit ingatom a fejemet, de csak azért, mert így ráhibázott. – Ők szerezték nekem ezt a lakást. Viszont.. – picit még ingatom a fejemet, miközben szentimentális mosoly jelenik meg az arcomon – mielőtt megismerkedtek volna, Tilda… akart tőlem valamit,… érted? – picit megvonom a vállamat. Mit kell ezen magyarázni? Próbálkozott nálam, és nem jött össze a dolog, mert… Mert nem akartam kötélnek állni, és mert nem is éreztem semmit, ami az ellenkezőjére késztetett volna. Ellenkezőleg a jelenlegi helyzetben, mikor el-eltévelyedek a helytelen ösvényen… amit egyre kevésbé tartok annak.
- Öhm – pislogok rá zavartan a szavait hallva. Valahogy úgy érzem, hogy jelentőséget tulajdonít annak, ha beengedem a hálószobámba, és valahol én is úgy érzem, hogy van, hiszen másnak eddig nem ajánlottam fel… de azt se értem, hogy neki miért? Mi okom lenne megmutatni neki a „szentélyemet”?
- Igen, szeretem ezeket a régi dolgokat – válaszolok, miközben végig futtatom az ujjaimat a lemezeken, majd látva a mosolyát én is leguggolok mellé, hogy kihúzzam az egyiket.
- Ez itt például Édith Piaf. Hallottad már? – ennek mondjuk a legkisebb esélyét se látom, de azért megkérdezem, hátha mégis szerencsével járt, és valakinél hallotta. - Nagyon különleges hangja van – jegyzem meg oldalt biccentett fejjel, visszatekintve a múltba. Rossz sorsú nő volt, szegény, a tehetsége ellenére csak csöbörből vödörbe esett, miközben eluralta az életét mindenféle sötét szenvedély. Visszateszem a helyére a lemezt, ahelyett, hogy feltenném, hiszen úgy gondolom, ez nem hozna valami kellemes hangulatot kettőnk közé.
Felemelem a kezemet újra, ám most nem a lemezeikhez nyúlok, hanem megérintem az arcát a mutatóujjammal, majd lassan a füle mögé tűröm a tincseit, miközben megbabonázottan nézek rá, teljesen megfeledkezve magamról. De amint feleszmélek, vörös pír futja át az arcom, és lesütöm a tekintetemet, mielőtt gyorsan felállnék. Hová is meneküljek a saját lakásomból? Elkezdem összekapkodni a ruháimat, hogy pár percre elbújhassak előle, hátha nem jön utánam a hálószobámba. Csak nem annyira… őrült… vagy igen?

Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Hétf. Ápr. 03, 2017 11:50 pm írtam neked utoljára


Anael & Inanna
A megcsalatott szenvedély, a megsértett hiúság bõbeszédû.
- Szóval örökbe se akartok fogadni? – Kérdezem, hiszen jó pár gyerek vár arra, hogy szülőkhöz kerülhessen. Nem azért kérdezem, hogy elítéljem őket, ez abszolút látszik rajtam, csupán kerestem egy témát, amiről lehet beszélgetni.
- Ti tudjátok. – Emelem meg azt a vállamat, amin nem fekszik éppen valaki. Fiatalok még, mondhatni előttük az egész élet. Szóval ráér még a lány váltani, hogy többet lehessenek együtt. Na meg feltételezem, hogy ez a közös döntésük lesz.
- Csak pár virág, igazán nem sok. – Mosolyodom el és megingatom a fejem. Az más kérdés, hogy az a virág valójában rózsa, és igen, eltanultam jó pár trükköt a régmúlt korok festőitől, szóval nagyon élethű rózsát tudok alkotni… Szinte ott bimbóznak és hervadnak el a falon…

- Annak, aki tud táncolni, ezt végig majomkodni szerintem borzalmas. – Sóhajtok. – De azért köszi. – Jól esik, hogy egy ilyen után nem néz hülyének.
- Egy kis verseny salsa. Több benne az akrobatikus elem, de az alapja az, igen. – Bólintok. Szóval tetszett neki? Jó ezt hallani, hiszen kedvelem az ilyen összesimulós, hangulatkeltő táncokat… és milyen jó lesz ezt majd tanítani neki! Már annyira várom… hogy hozzáérhessek végre így is…

Akár… arra… is… Nem teszem fel a kérdést, megállom, hogy ne kérdezzek rá, hogy még mire lehetne ott bent helyet szakítani… Inkább csak átölelem, kiélvezem azt a röpke pillanatot, hogy aztán fájdalmasan hamar el kelljen engednem. Nem lehetne ezt… folytatni bent? Azt hiszem az arcom mindent elárul, de most hagyom, hagyom, hogy lássa mennyire kínoz, hátha megsajnál egy cseppet, hátha átölel egy kicsit, hátha engedi, hogy megérintsem magamhoz vonjam, belélegezzem az illatát… A kezem egy pillanatra ökölbe szorul, ahogy elengedem mindazt a feszültséget ami ropogtatja a gátakat. A türelmem gátjait.
- Nagyon szép kis lakás. – Pillantok körbe, de valójában egyáltalán nem a lakás érdekel… Szóval a tekintetem tényleg csak körbe fut a falakon, hogy aztán ismét őt figyeljem, a testét, a ringó csípőjét, az édesen hosszú lábait… Azt hiszem hosszan sikerült rajta felejtenem a pillantásom, mert már kérdezett is valamit, csak hát… bármennyire is legyen jó a hallásom, az agyam most kihagyott.
- Tessék? – Emelem fel a tekintetem, és nem titkolom, hogy egy szót se hallottam abból, amit mondott.
- Nem, nem kérek… - Ingatom meg a fejem, ha felteszi ismét a kérdést és hagyom, hogy az arcomat halvány pír uralja el. Jó ha azt látja, hogy én is képes vagyok zavarba jönni. Ez elvileg az ő területe, úgy illik, hogy itt biztonságban érezze magát, szóval egy kicsit vissza kell vonulnom. Nem esik könnyen ez a dolog, szeretek nőkkel szemben a domináns fél lenni, de ugyanakkor ismerem annyira az embereket, hogy sejtésem legyen, hogyan kell reagálni egy ilyen helyzetben.
- Szóval innen ismeritek egymást? – Ami azt illeti már nem emlékszem, ki ismert kit előbb, annyira nem figyeltem a párocskára. – Csak nem te voltál a kerítő? – Emelkedik meg a szemöldököm. Logikus lenne, ha rajta keresztül ismerték meg egymást.
- Csak ha meg szeretnéd mutatni. – Elvégre semmi erőszak! Én pedig most nem mutathatom magam annyira kiéhezettnek, mint amúgy amennyire érzem néha magam. Nem, most nyugalom van, csend, hogy ne kezdjen el menekülni, és… és esetleg megint hozzám bújjon.
- Jó sok lemezed van. – Guggolok le manapság már ritkaság számba menő albumok elé. – Szóval szereted a zenét? – Pillantok fel mosolyogva.
- Leülhetek? – Kérdezem meg, miközben felé fordulok, mert hát… azért hagyok időt, hogy kicsit összekapkodja a ruháit. Illetlenség lenne ráülnöm bármelyikre is. Szóval ha kicsit elpakol, helyet foglalok a kanapé, és nagyon remélem, hogy mellém ül.

Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Hétf. Ápr. 03, 2017 9:47 pm írtam neked utoljára



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."


- Még jó, hogy ilyennel nekünk sose lesz gondunk - neveti el magát Jessica. Ebben a mai világban elképzelhetetlen a meleg párok számára, hogy bármennyire is közös utódot neveljenek. Már, ha nem lép az egyikük félre egy férfival... többször is, hogy biztos legyen a dolog, mert ritka az, hogy már elsőre összejön a gyerek.
- Szeretem a munkámat, és még ráérek gondolkodni - válaszol álmos mosollyal az ajkain Tilda. Hiszen éppen nem rég váltott erre, ha pedig újra váltani akarna ilyen hamar, akkor könnyen lehet, hogy nagyon rosszul sülne el a dolog.
- Majd meghálálod valahogy - viccelődik Jessica, semmi olyasmire nem gondolva, amit általában egy kéjdémontól szoktak várni az emberek.
- Szóval csak pár virág? - kérdezi kicsit csalódottan, de azért ez nem veszi el a kedvét, sőt inkább megnyugtatja, hogy mondhatni nem túl tökéletes a nő.

- Az eleje sem volt olyan szörnyű – mosolygok rá vissza. Pláne, hogy pontosan tudtam, hogy melyik filmből vették ezt az unott jelenetet, így engem sokkal jobban felvidított, mint másokat, akik számára ugyan vicces volt, de koránt se annyira, mint nekem, akit emlékek kötnek a szituációhoz.
- Ez salsa volt? – pillantok a „parkett” irányába kíváncsian, továbbra is tetetve, hogy nem értek a táncokhoz. Bár felőlem akár cha-cha-cha is lehetett volna, a lényeg úgyis azon volt, hogy mennyire feldobták itt a hangulatot, ami egyébként sem volt annyira gyenge.
- Egy csendesebb helyre – vonom meg a vállamat titokzatosan.
- Igen, rá biztosan ráfér – válaszolok széles mosollyal az ajkaimon. Sokszor láttam már ilyen fáradtnak, katonának lenni kimerítő mulatság, viszont sok előnnyel jár most is, és járt minden eddigi korban. Kiváltságosnak számít, sok előnnyel jár, mint amilyen például az, hogy senki se meri piszkálni azért, mert nem akar gyereket vállalni.

- Ühm… - bólintok lassan, miközben kíváncsi tekintettel fürkészem az arcát, és főleg az köti le a figyelmemet, ahogy beleharap az ajkába. Kivételesen tényleg ugyan az fordul meg a fejünkben, de ahelyett, hogy teljesen elébe rohannék egy ilyen balesetnek, átölelem a derekát, majd a vállára hajtom a fejem. – Akár arra is – válaszolok neki, miközben újra elengedem, majd hátat fordítok neki, hogy kinyissam az ajtót. Elforgatom a kulcsomat a zárban, majd lenyomom a kilincset. A küszöböt átlépve az első dolgom, hogy felkapcsoljam a villanyt. Nem sokat szoktam égetni, hiszen mindenkinek ügyelnie kell arra, hogy minél kevesebb energiát „pazaroljon el”.
- Itt lakok én – mondom, miközben a kulcsot lerakom arra kisasztalra, ami a folyosón található. Egy pillanatra megállok a tükör előtt, hogy megnézzem, nem maszatolódott-e el a sminkem. Nem szeretem, ha a tökéletlenségen átviláglik a valóm. Így sokkal emberibbnek érezem magamat. Megtámaszkodva az asztalon, lehúzom a lábaimról a cipőimet, egymás után mind a kettőt.
- Kérsz valamit enni vagy inni? – kérdezem, miközben elsétálok a kis teakonyha előtt, hogy kinyissam a nappali ajtaját. Nálam nincsenek tárva-nyitva az ajtók, még a redőnyöket is behúzom, csak akkor szoktak nyitva lenni, ha fényre van szükségem vagy ha szellőztetni akarok. Egyszerűen nem szeretem, ha látnak az emberek.
- Jessica a szomszédom – magyarázom hátra pillantva a vállam fölött, miközben belépek a szobába. Nincs valami nagy lakásom, de egy alvó és egy nappaliszoba bőven megteszi nekem. Kényelmesen elvagyok így, sőt néha még egy kis bűntudatom is van, amiért egyedül élek egy kétszemélyesnek kikiáltott helyen, de… már annyira megszoktam. Kinyitom az erkélyajtót, amitől behallatszik a zene. Innen láthatók a város fényei. Mint a legtöbb angyal, én is a magasabb emeleteket kedvelem, ahonnan nagy terület belátható, és ahonnan bármikor könnyedén felreppenhetek anélkül, hogy észre vennének… már, ha nem lennének azok a nyamvadt légvédelmi radarok, amik elég könnyen kiszúrnának, és jobb a békesség. Egyébként se tudja erre senki, hogy miféle vagyok.
- És ez lenne a nappalim – mutatok körbe, miután felkapcsoltam itt is a villanyt. Tényleg nem egy túlbútorozott hely. Van egy kisebb stílusos vitrines könyves szekrényem, a valamikori barokk korszakból, angyal-démon mintás faragással. Az egyik falon egy tájkép lóg, ami mondhatni ismeretlen festő műve. Két eltérő színösszeállítású babzsák fotel társalgásokhoz vagy szimplán fetrengéshez, közöttük egy alacsony asztalal, amin egy vázában szinte friss tavaszi virágok úsznak. Az egyik sarokban egy retro rádió, fölötte pedig egy feltekerős lemez lejátszó, alattuk jó pár lemez különböző időszakok és országok zenéivel, bár elsősorban amerikaiak, hiszen időm jelentős részét itt töltöttem.
A másik sarokban egy íróasztal, mellette egy kulccsal zárható szerkény, amiben a munkámmal kapcsolatos egy-két iratot tartok, olyanokat, amik nem számítanak államtitoknak. Elsősorban jegyzetek. Ezeken felül még egy kisebb kanapém is van, amin a mai napon felpróbált és hanyagul lehajított ruháim várják, hogy visszategyem őket a helyükre, míg fölöttük két keresztezett gladius lóg a falon, további díszként a nappalimban. Látszik, hogy nem sok időt szoktam itt tölteni.
- Szeretnéd megnézni a hálószobámat is? - Ha már itt van. De csak azért teszem fel a kérdést, mert kíváncsi vagyok a válaszára, igazából nem gondolom komolyan, hogy be is engedem. Habár ezt már nálam tényleg nem lehet tudni. Még sose engedtem be senkit.

»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs. »→ Megjegyzés: »→



Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Vas. Ápr. 02, 2017 9:41 pm írtam neked utoljára


Anael & Inanna
A megcsalatott szenvedély, a megsértett hiúság bõbeszédû.
- Nem hát. Gyereket vállalni pedig még nehezebb. – Jegyzem meg mosolyogva. Ez lehet, hogy kicsit kemény belekérdezés abba, hogy terveznek-e felnevelni egy porontyot, de legalább megláthatom hányadán is áll az a nagy szerelem. – Gondolkoztál már váltáson? Valami kevésbé megterhelőn? – Hiszen ha ő is tudja, milyen idegőrlő ez akkor biztosan nézett valami nyolc órás, kevésbé veszélyes vagy éppen megterhelő feladatot a katonaságon belül.
- Azt megköszönném. – Mosolygok rá. Ó jól látom én azokat a jelzéseket, hogy Jessica maga se hiszi amit lát, én pedig… nos én se hiszem, hogy megtörténik, és még kevésbé azt, hogy mikor Ana feje a vállamhoz ér én odafordulok és nyomok egy puszit a feje búbjára. Ez amolyan ösztönös dolog, de mégis… még magamhoz is szorítom kicsit. Ez teljesen elképesztő, fogalmam sincs mi ütött ebbe a lányba, hiszen négy napig lényegében a szemem elé se akart kerülni, most meg! A szeszélydémonok nem ennyire kiszámíthatatlanok, mint ő… De azt hiszem ezért is csodálom annyira az embereket, mindig tudnak meglepetést okozni. Még csak imitálnom se kell, hogy a szívem gyorsabban kezd verni, reagál ő magától a pozitív eseményekre.
- Pár virágot mindenki tud. Csak pöttyök az egész. – Nevetek fel. Persze annál jóval több technikát ismerek, hiszen volt több ezer évnyi lehetőségem tanulni. Művészek mellett pedig ha akarja, ha nem, a démonra is átragad valami. Szóval táncolok, festek, kocsit szerelek… Vannak persze dolgok, amikkel sosem foglalkoztam, például orvosnak nem tanultam, és a filmgyártásban is inkább csak háttérmunkás maradtam, mert azért nem lett volna jó, ha híres sztárként elfelejtek öregedni…
Sajnos az idilli helyzetet Charlotte zavarja meg, aki egyszerűen kirángat az éppen kialakuló édenből. Szegény Ádám, azt hiszem már kezdem sejteni, mit érezhetett, amikor kiűzték.

- Köszönöm. Az elejét azért szívesen kihagytam volna. – Húzom el a szám, de közben mosolyogva veszem át tőle a vizet. Milyen kedves, hogy gondolt rám! Nekem eszembe se jutna inni, hiszen még csak bemelegítésnek se mondhatnám ezt a táncot… Mások ajánlatait persze hamar lerázom magamról, és éppen indultam vissza az erkélyre, ahol utoljára láttam, de megkönnyítette a dolgom és ő maga jött elém. Azért mégis sajnálom azt a kellemes pillanatot, a fene se tudja, mikor lesz újra esélyem ilyen közel kerülni hozzá…
- Igen? Ha gondolok mutatok még pár táncot, vannak egyszerűbbek is, mint a salsa… - De ez az egyik nagy kedvenc, bár azt nem állítom, hogy rumba közben nem lehet hasonlóan elcsábítani a másikat, de persze jóval visszafogottabb, így nehezebb is megvalósítani az ilyen dolgokat. A tangó viszont… elegáns, szenvedélyes, pont olyan, amilyennek lennie kell. Számomra az a minden ízében tökéletes tánc.
- Jó… hova? – Emelkedik meg a szemöldököm, és követni kezdem. Csendesebb helyre? Nem bánom, elvégre talán nem rontom el megint, ha kettesbe kerülünk… Remélem. A poharamat ott hagyom valamelyik szekrényen, amit út közben sikerül elkapnom.
- Tényleg? Jó is, Tildára ráfér az alvás. – Azért remélem akcióznak is egy kicsit, ha a katona már nem lesz kimerülve. Nem mintha eszembe jutott volna elköszönni tőlük, Ana időnként teljesen lefoglalja a gondolataimat. Mintha más nem is létezne rajta kívül. Persze ismerem magam, tudom, hogy ilyen szoktam lenni, bár azt hiszem régen volt már, hogy ennyire a hatalmába kerített volna valaki… És nem is ennyire. Foghatom én ezt a hosszú szünetre, de pár dologra az azért nem ad magyarázatot.
- Hé! – Kiáltok utána, mikor futni kezd felfelé a lépcsőn, de… Azt hiszem beindította a vadászösztönöm, mivel könnyed léptekkel szedem utána a fokokat. Az a visszapillantás pedig… Majdnem fel is mordulok. Ez a lány huncut módon játszik velem, hát megáll az eszem! És meg is eszem… Kicsit mélyebben véve a levegőt állok meg előtte, karommal a válla mellett az ajtónak támaszkodva hajolok a közelébe. Kicsit rájátszok arra, hogy megerőltető volt a lépcsőzés, de azért elég sportos alkat vagyok, hogy ne kelljen túlságosan alakoskodnom.
- Itt laksz? – Pillantok az ajtón díszelgő számra, és jól az emlékezetembe vésem. Ó hát ha ezt korábban tudom… Tekintetem az ajkaira téved és egy pillanatra beharapom a sajátom. A tánc felkorbácsolt, de… vissza kell fognom magam. A lakása még nem az ágya, habár egy arasznyival közelebb kerülhetek…
- És van bent elég hely egy kis táncra? – Mert most szívesen megtanítanék neki pár alaplépést… csak hogy magamhoz ölelhessem.

Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Vas. Ápr. 02, 2017 7:38 pm írtam neked utoljára



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Ó – állom egy röpke pillanatra a pillantását, aztán gyorsan lesütöm tekintetemet, hogy inkább a szőnyegtelen padló vizslatásával foglaljam le ezt az érzékszervemet. Vajon mi jár a fejében, mikor ilyen szemeket mereszt rám? Annyira nehezen állom meg, hogy ne nézzem meg, mi jár a fejében… vagyis, nem… egyáltalán nem nehéz, hiszen a másik felem foglalkozni sem akar ezzel az egésszel. A másik felem, hogy tudja, milyen nagy hibába eshetek.
- Rendben – egyezek bele mosolyogva. Ha ő ennyire ragaszkodik a keringőhöz, ám legyen! Habár az eddigi tapasztalataim alapján azt feltételezem, hogy a keringő cseppet sem illik hozzá. Sőt, hozzám is egyre kevésbé. Amióta érzem ezt a gyötrő vonzódást, a húzást és taszítást, mely fojtogat, mint allergiást a tavasz.
- Minden műszak kemény – válaszol nyúzottan Tilda, azon a jellegzetes, utánozhatatlan hangján. Ezer közül is felismerném. Talán, ha pár korszakkal korábban élt volna, akkor énekes lesz vagy tévébemondó. – Idegőrlő. Nem is lehet ezt egy élet végéig csinálni – feltéve, hogy nem döglik bele egy küldetésbe. Bár már nem tartozik a felderítők közé, mert azt a stresszt csak nagyon kevesen bírják sokáig. Viszont az eddigi tapasztalatai alapján kiváló őrként funkcionál a falaknál, ami kevesebb nyomással jár, de előbb-utóbb neki is irodai munkára kell majd átállnia.
- Néha jó kicsit elfáradni a munkában – válaszol mosolyogva Jessica, szinte oda se figyelve arra, hogy mit mond, mivel őt is leköti az a mozdulat, amit én teszek, ahogy az eredetileg kinyilatkoztatott szándékommal teljesen ellentétesen cselekedve olyan közel engedem magamhoz Inannát, mint amilyen közel még sosem. Mit engedem?! Hiszen éppen én vagyok az, aki hozzábújik!
- Igen, itt lakunk két emelettel feljebb – mondja, és nem sok hiányzik ahhoz, hogy hozzátegye, hogy éppen mellettem. Pontosabban csak Jessica lakik a szomszédságomban, mert Tildának elméletileg van helye a katonai szálláson. Csak hát azért szoktak együtt is tölteni egy kevés időt. Persze, nem lehetnek minden nap együtt, és gyakran előfordul, hogy Tilda annyira fáradt, hogy inkább ledől aludni ahelyett, hogy rögtön munkája végeztével jönne haza hozzá, de ennyi idő alatt már megszokták ezt az életritmust. Már amennyire megszokható az, hogy előbb-utóbb szembe jöhet egy olyan küldetés, amiből Tilda nem jön vissza.
- Mi is szívesen szétszórunk pár szórólapot – ajánlja fel a lány, miközben én átkozott lassúsággal Inanna vállára hajtom a fejemet, hogy a szívverését hallgassam. Kicsit olyan ez, mint ringatózni egy fa ágán, miközben a tavaszi szellő csiklandozza az arcomat. Milyen régen is éreztem ilyesmit! Már szinte nem is emlékszem arra, hogy milyen volt repülni, annyira régen történt legutóbb, hogy akadt erre lehetőségem. – Miért is ne? – kocogtatja meg Tilda vállát, láthatóan nagyszerű ötletnek tartva, de a valóság az, hogy rám szeretné felhívni a figyelmét, arra, hogy teljesen elment az eszem. Persze ő ezt már látta előre, erről magyarázott napokon át a párjának és néha nekem is, hogy mennyire megváltoztam. És nem biztos, még nem biztos abban, hogy a jó értelemben kell vennie ezt a változást. Jessicának még mindig kicsit gyanús Ina.
- Festeni is tudsz? – kérdezi a barátnő meglepetten reagálva az új információra, amire szinte még én is felkapom a fejemet, vagy ha azt nem is, legalábbis meghallom azon a fátyolködön keresztül, ami fogva tart, teljesen eltávolít a valóságtól. Biztonságban érzem magam. Őrültség, de így van. Bármennyire próbálom magamat magabiztosnak mutatni, az elmúlt huszonöt évben ez nem volt rám jellemző, hogy bárhol is úgy érezzem, biztonságos. Itt mindig tettere késznek kell lennem.
- Hm? – kapom fel a fejemet arra, hogy hirtelen megrezdül az engem szinte már-már tartó test, habár bőven támaszkodok közben az erkély korlátján is hogy legalább az érzete meglegyen annak, hogy még mindig én irányítok, és nem pedig a szeszélyeim irányítanak engem.
- Hé – méltatlankodok, de közben nem akadályozom meg az eseményeket, hanem hagyom, hogy a folyó a saját medrében haladjon, vagyis Inannát csak húzzák vissza a lakásba. Úgyis szükségem van arra, hogy kicsit tisztuljon a fejem. Mindannyian utánuk pillantunk, míg az ajtó el nem takarja előlünk a látványt, amit nyújt, kinek-kinek a maga érzelmi világával fűszerezve.
- Hát ez furcsa volt - szúrja közbe Tilda, aki ettől az egésztől egy ici-picit magához tért.
- Nézzük meg mi is – noszogat Jessica, és szó szerint teszi ezt, ugyanis mind ehhez megböködi az oldalamat, miközben határozottan csóválni kezdi a fejét, mint aki rosszal valamit. És azt is tudom, hogy mit. Pontosabban nem tudom, mert közben meg négyszemközt mindig arra biztat, hogy ne keressek folyton menekülő utat.
- Nézzük - egyezem bele, majd ellököm magam a korláttól, hogy előre induljak.

Azt gondolom, hogy nagyon-nagyon kevesen vannak itt, akik még valamennyire emlékezhetnek arra a filmre, amiben ez a jelenet szerepelt. De mindegy is. Mosolyogva figyelem, hogy hogyan adják elő magukat, mint két bohóc. Szinte a levegőben érzem, hogy Inanna mennyire utálja magát, amiért ilyesmibe „kell” belemennie, de azért láthatóan a második táncnál már teljesen elemében van. Szinte szó szerint leesik az állam attól, amit látok. Mondta ő, hogy tánctanár, de hogy ennyire ott van a szeren, azt nem hittem róla. Csoda, hogy még nem kezdtem el rá gyanakodni, pedig ha ép eszemnél lennék, akkor már fejfájást kaptam volna a vészcsengő zajától.
- Fantasztikus voltál – adok a kezébe egy pohár vizet, mikor végre odajön hozzám. Igen nehezemre esett ellenállni annak, hogy odamenjek, de végül csak lefoglaltam magamra a víz beszerzésével addig, míg odaröppentek Inannához az "éhes" emberek. Hirtelen, nő vagy férfi, egyre megy, elég sokuknak kedve támadt arra, hogy ha a tánciskolába ne is menjenek el, de legalább egyéjszakás kalandot kérjenek tőle, méghozzá ma estére. Nem is értem, hogy mi hozza újra és újra vissza hozzám.
- Sikerült meghoznod a kedvemet más táncokhoz is a keringőn kívül – szólalok meg mosolyogva, miközben iszik. Biztos kicsit kimelegedett, bár valószínűleg nála ez a dolog nem úgy hat, mint a kevésbé sportos emberekre, hogy azt kívánja, bár leülhetne, hanem éppen ellenkezőleg, most lesz csak igazán elemében. Itt kellene hagynom, hogy kibulizza magát, de ehelyett megfogom a kezét.
- Gyere velem – húzom magammal, méghozzá a kijárat irányába. – Üljünk le valami csendesebb helyen – javaslom, hiszen nekem kezd kényelmetlen lenni ez a hatalmas tömeg, ami itt kialakult, és pláne nem tetszik az, hogy ez a tömeg elsősorban körülötte akar legyeskedni. Mondhatnám azt, hogy meg akarom védeni azt, ami az enyém, de Ina nem az enyém, és sokkal inkább azért akarom elhúzni a többiektől, hogy neki nyugta legyen, nem pedig nekem.
– A lányok hazamentek már – teszem hozzá, miközben a folyosón sétálok vele, hogy ne higgye azt, hogy csak úgy köszönés nélkül akarok elmenni, hiszen csak tőlük kellene igazán elköszönni, tekintettel arra, hogy a házigazda már nemigazán van magánál.
Inannára mosolygok, mielőtt betolnám a lépcsőházba vezető - emberi szemmel nézve - nehéz ajtót, aztán elengedem a kezét. És kapkodom felfelé a lábaimat, hogy mihamarabb két emeletnyivel magasabban legyünk. Már-már futok. Legalábbis ezt egy ember valószínűleg futótempónak tudná be, velem ellentétben, aki alig erőltetem meg magamat azért, hogy minél hamarabb jussunk feljebb, hogy ott kisurranjak az orra előtt, míg egy pillanatra újra visszafordulok felé, mint aki szökni készül. Pár méterrel később aztán nekidőlve a lakásom bejáratának várom be, hagyva hogy végre útólérjen.
- Beengedlek a lakásomba – emelem rá a tekintetem, mikor újra a közelemben van.

»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs. »→ Megjegyzés: »→



Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Szomb. Ápr. 01, 2017 8:39 pm írtam neked utoljára


Anael & Inanna
A megcsalatott szenvedély, a megsértett hiúság bõbeszédû.
Lassan bólintok, miközben mélyen a szemébe nézek.
- Volt okom szomorúnak lenni. – De talán már nincs, legalábbis remélem, hogy nincs. Komolyan mondom, valahányszor elengedem csak távolabbra táncol. Érdemes egyáltalán hagynom, hogy nélkülem töltsön akár egy percet is? Végülis van valami fogolytartós szindróma, ami segíthetne is az ügyemen, de… most inkább csak sóhajtok.
- Keringőt ígértem, addig nem nyugszom amíg nem tartom be. – Villantok rá ez mosolyt. Amúgy is remek indok, hogy miért kelljen újra találkoznia velem. Azt hitte most letudja a táncot és elfelejthet örökre? Na azt már nem! Ha idáig elmerészkedtünk, akkor már nem engedem!
Az az igazság, hogy még szívesen húztam volna kicsit ezt a keresgélős dolgot, hiszen Anna keze a kezembe simulva nagyon jó érzéssel töltött el. Még ha egy véletlenről, a meglepettségről is lehetett szó elfogadta az ajánlatomat… Na jó, ez még nem egy alku és nem is meghívás a hálószobába, de akkor is megint pozitívnak értékelhetem a napot. Köszönettel tartozom majd Charlotte-nak amiért elhívott ebbe a buliba. Mindenesetre hamar megtaláljuk őket, szóval csak kevés ideig élvezhetem ezt az apró gesztust.
- Kemény volt a műszak? – Pillantok Tildára, mert sejtem, hogy a fáradtsága mögött nem valami éjszakai szórakozás állhat. Ez annyira borzalmas, mikor munka után már a szexhez sincs kedve az embernek. Márpedig elég gyakran megérzem, ha valakinek éppen az egyik kedvenc időtöltésemhez nincs nagy kedve.
- Jól vagyok köszönöm. Kicsit fárasztóak voltak az elmúlt napok, de legalább termékenyek. – El se tudná képzelni mennyire, elvégre valahol le kellett nekem is vezetni a frusztrációmat. Szóval alkottam, kötöttem, fontam és hálószobákba törtem be… ez utóbbit mondjuk képletesen inkább. Azt hiszem magam is inkább ösztönből teszem, amit teszek, mert pár pillanat kell, amíg elfogom, hogy a kezem Ana derekára csúszik, ahogy félreérthetetlenül a közelembe kerül. Még egy meglepett pillantást is megengedek magamnak, de az arcát és a zavarát látva egyértelmű, hogy… nem valójában nála semmi se egyértelmű. Viszont fellelkesít, valójában felderül az arcom, miközben visszafordulok a beszélgető partnereink felé, és bár az álmos katona nem valószínű, hogy ért a jelekből, ám a másik, a kis szemfüles Jessica egész biztosan leveheti, mennyire boldoggá is tesz az, hogy ezt a szép ívű derekat karolhatom.
- A közelben laktok? Mert lehet tényleg érdemes lenne ágyba raknod. – Pillantok kicsit aggódva Tilda felé, de valójában annak szurkolok, hogy a kíváncsiság úrrá legyen a másikon, hiszen egész biztos, hogy Ana abban a pillanatban eltávolodik tőlem, hogy ők lelépnek. Márpedig ez most olyan… kellemes. Ha felé fordítom a fejem akár a nyakát is cirógathatnám az orommal, de ami azt illeti ennyire nem merek messzire menni, most csak… kiélvezem ezt az ölelést. Azt hiszem még nem tettem ilyet, hiszen általában egy cél felé hajtott minden, nem álltam meg a lépéseknél, az apróbb pillanatoknál, csak mikor már túlestünk a lényegen. Ez a lány tud valamit… Hogy még egy kéjdémon is képes megzabolázni magát a kedvéért… És nem is akármilyen kéjdémon!
- Igen, most éppen ügyfeleket gyűjtünk. Szerintem Charlotte itt is szétszórt pár szórólapot, meg ugye az edzőtermi vendégekre hajtunk az ilyen zumba fitness-es órákkal. Azért remélem idővel a hastánc és a társastánc csoportok is tele lesznek. – Elvégre valójában a tánc a cél, nem az erőnléti edzések. – Ti is eljöhetnétek valamelyik bemutató órára. – Ajánlom fel. – Az első alkalom ingyenes. – Amúgy se a pénz motivál, tekintve, hogy attól és akkor szerzek, akitől és amikor szinte csak akarok.
- Persze időnként még dolgozunk a termen, ma is a díszítést festettem. – Tükröket se volt könnyű szerezni, legalábbis olyan nagyokat, amilyenekre szükségünk volt.
- És… - De egy pillanat alatt félbe szakítanak, ugyanis az ajtóból egy kéz markol a csuklómra.
- Ugh főnök gyere! Muszáj bemutatót tartanunk! – Kezd el húzni a most cseppet se kedvelt kis démon Charlotte-om, akit azt hiszem éppen a megdöbbenésem miatt követek.
- Mi? Most? – Kérdezem immár a szobán belül, az ajtóban, mikor már szinte fájón megüt Ana hiánya, akit el kellett engednem, hogy visszarángassanak a tömeg irányába. – Öhm… mindjárt jövök… - Pillantok hátra, és szemmel láthatóan cseppet se vagyok boldog. Előre nézve a saját csatlósomra pedig villámló szemeket vetek, hisz, habár nem tudhatta, éppen valami fontosból rángatott ki.
- Most! A legjobb időpont és a legjobb szám indul! – Magyaráz lelkesen, és abszolút nem veszi észre, hogy én szinte remegek a dühtől. Nagyon jó kis szórakozásomba rondított bele, szóval azt hiszem azonnal visszaszívhatom azt a részt, hogy hálával tartozom neki.
Már az első akkordokból tudom mit akar… és nem hiszem el. Mármint… a fenébe is, semmi kedvem majomkodni, csak azért, hogy… de persze berángat a tánctér közepére és van olyan ostoba, hogy ezzel mindenki figyelmét felhívja ránk. Még tetézi is azzal, hogy beszélni kezd.
- Hát, hölgyeim és uraim! Nem vagyok elájulva a bulitól. – Én meg az egész helyzettől. Azt hiszem ez meg is látszik az arcomon, mert rám kacsint, mintegy sejtetve, hogy jó lesz ez, csak várjam ki a végét. – A tánctudásotok… hogy is mondjam… egyszerűbb, ha mutatjuk, ugye Ina? – Emelgeti a szemöldökét, én meg kénytelen, kelletlen bólintok. Kezdjük a majomkodást…
Megállok Charlottal szemben, azt hiszem mindkettőnknek egyértelmű ki viseli a nadrágot, vagyis… ki Travolta. Jelen esetben. Egy taps a megfelelő helyen, az ütemek rendeződnek és indul a twist! Kár, hogy nem a profibb fajta.
- Hát nem borzalmasak azok a lógó kezek? – Kommentálja közben drága kis démonkám, akit most legszívesebben kínpadra vonnék, de olyan igazira. – Bár a lábmozgásod még mindig az átlag felett van Ina! – Én persze megvonom a vállam, hiába, nehéz leküzdeni a jó szokásokat. Azt nem szeretem ebben a számban, hogy olyan unalmasan hosszú ideig tapossuk a cigit… egyik oldal, másik oldal és közben Charlotte úgy néz ki, mint valami kényes dáma, én meg jó férfiasan megadhatom a padlónak. Pont erre van szükségem… Na meg arra, hogy utána úgy tegyek, mint aki képtelen normálisan járni… Sarok fel, térd függőleges… Nem is tudom melyik humoristának az ötlete volt az ostoba járások hivatala… valami Hugh, nem?
- És a betépett figura! – A partnerem kezd egészen belemelegedni, ami azt illeti tényleg olyan, mintha beszívott volna, kár hogy biztos vagyok abban, hogy csak az esze ment el, mindenesetre kezdem elég hülyén érezni magam, még ha tudom is, hogy ez a reklám helye lesz… A körülöttünk állók csak röhögnek. Azért bennem is van némi büszkeség, sajnos azonban a tánc még nem ért véget.
Az Uma-hasonmás úszni kezd, én meg igyekszem nem elúszni vele, de hát… egyik kar előre, másik hátra, és közben meglepetten látom, hogy Charlotte mennyire élvezi ezt a kis majomkodást. Szerintem szereti, ha hülyének nézik. Rázza a fejét, mintha olyan csábos lenne… hát picinyem, ezt még gyakorolnod kell… Szerintem ilyenkor csak azt lehet elcsábítani, aki vak.
Még jó, hogy nem én merülök, esküszöm nem bírnám röhögés nélkül, ahogy a körülöttünk állók se… Mert bizony sikerült még feljavítani a hangulatot. Hát majd ezek után! Legalábbis nagyon remélem, hogy nem csak ennyi a lány terve, mert akkor itt fogom felkoncolni és visszaküldeni a pokolba!
Jazz kezek, még egy kis taposás, mert már vagy ezer szál cikit elszívtunk, és végül a finálé, csak hogy Charlotte egyetlen levegővel folytassa tovább.
- Na most megmutatjuk, hogy táncolunk mi! És hogy táncolhattok ti is! – Hajol meg, miközben én kihúzom magam és kétkedve figyelem. Oké, de mi lesz a zene? És a tánc? Jó vagyok improvizációban, de azért… és felcsendül a dal. És mondhatni megvilágosodom. Ó a kis szajha! Hát persze, hogy tudom mi ez a szám, és hogy milyen táncot akar! Ezzel nyerte meg a bajnokságot! Ezért adta el a drága a lelkét… Hát felkészülök körbelengem azt a szexi feneket amit éppen nagyban rázni kezd. – Olé! – Indítja el lényegében az első ütemet. Megragadom a kezét, a karomba forgatom és már kezdem is érezni, hogy izzik a levegő. Arról nem is beszélve, hogy bizony a lehajlásoknál a kivágott felsője leég sokat enged láttatni. Így kell ám feltüzelni a közönséget! Az ajkaimra is inkább kiül a vigyor, ez már inkább az én terepem, szóval hajrá cica! Kerüljön ágyba ma este mindenki kettőnkről álmodva!
Gyors pörgések, emelések, érzem ahogy a testemhez simul és egyre inkább magával ragad a tánc, egyre inkább vagyok az a férfi… nő, aki meg akarja kaparintani azt a testet, amit csak másodpercekre ölelhet magához. Aztán persze jön egy kis show-elem, mikor egy irányba táncoljuk ugyanazt. Senki meg nem mondaná, hogy ezt nem gyakoroltuk vagy százszor, annyira egyszerre lépünk. Nincs megállás, a terem egyre inkább a miénk, és amikor lekapom combbal drága partnerem fejét… mondanom se kell, hogy megáll a levegőben a döbbenet. Na ezt pont nem fogják megtanulni, legalábbis a kezdő kurzuson, de hát… a zene, a ritmus egyre inkább magával ragad, most már élvezem a dolgot, már nem is haragszom rá annyira. Ez tényleg jó reklám lesz, na meg jó munka is, hiszen látom a férfiak és nők szemében a csillogást… Na nem a tánchoz jött meg a kedvük, hanem sokkal inkább egymáshoz. Be kell valljam, Charlotte-nak mindig is gyönyörű teste volt, nem esik nehezemre eljátszani, hogy meg akarom kaparintani… Persze… nem én lennék, ha nem kalandoznék el, ha nem egy másik lányt képzelnék a helyébe. Gyönyörű, mogyoró szemekkel, édes illattal, rózsás orcával, és bársonyosan barna bőrrel. Most sajnálom igazán, hogy Ana még nem tud így táncolni, hogy nem lehet most ő a karjaim között! Hosszú lesz az út idáig!
Hatalmas tapsot kapunk a fináléra, mikor a lány a nyakamban pihen meg. Nem esik nehezemre megtartani, hiszen erőm mégiscsak átlag feletti, de azért igyekszem gyorsan letenni, nehogy feltűnő legyen milyen könnyedén is tartom a karcsú testet. Egy kicsit kapkodom a levegőt, de nem a kifáradás, inkább az élmény miatt, hiszen… sokáig belefeledkeztem az általam kedvelt valóságba.
- Szóval, ki akar feliratkozni? – Folytatja a propagandakampányt a démon, én pedig inkább nem folyok bele, hiszen nem is volt ez olyan borzalmas ötlet.


Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Pént. Márc. 31, 2017 7:46 pm írtam neked utoljára



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Hát most jól megtanultam – morgok az orrom alatt, de nem felejtek el közben mosolyogni, hiszen semmi okom sincs arra, hogy ne legyen jó kedvem. Már az is csoda, hogy képes vagyok ilyen szolidra venni. Egyébként más esetben, máskor egyáltalán nem zavarna, hogy valakikre rányitottam, de mostanában egyre szemérmesebben viselkedek, aminek egyébként nincs túl sok értelme. És mégis… zsigerből jön.
- Ühm – bólintok, de nem szeretnék erről a dologról többet elárulni. Legalábbis nem kívánom vele megosztani annak okát, hogy miért tettem ilyet, bármennyire is kíváncsi rá. Amúgy meg úgy sejtem, hogy ő maga is sejti, hogy mi áll a dolog hátterében. Még nem döntöttem arról, hogy szabad-e folytatni ezt a kis játékot, habár abban egyre inkább biztos vagyok, hogy ennek nem lehet jó vége.
- Hahaha – nevetek fel a kérdésen. Nekem ez eszembe se jutott volna, de valószínűleg csak azért, mert éppenséggel a másik oldalon állok. A fejemet ingatom, miközben befejezem. – Egyszerűen csak készültem – vonom meg a vállam, mert végül is mit nem lehet ezen érteni? Magam is akartam ezt a találkozót, csak hát… Nem akartam eléggé ahhoz, hogy össze is jöjjön, de becsszó, egészen az utolsó pillanatokig nagyon vágytam arra, hogy találkozzunk. Sőt egy kicsit még azt követően is, hogy lemondtam. Talán, ha a közelben lettem volna, akkor még fel is megyek, annak ellenére, hogy azt állítottam, közbejött valami.
- Felvidítani? – vonom fel a szemöldökömet. – Szomorú voltál? – teszem fel a kérdést naivitás látszatát keltve. Hát ennyire fontos lennék? Miattam szomorkodott? Azt hittem, hogy az a kis szerelemi vallomás csak egy újabb trükk volt, amivel azt célozta meg, hogy elcsavarja a fejemet. Csakhogy ezt a fejet nem lehet elcsavarni. Tökéletes ott, ahol van. Bár ezt nagyon kevesen képesek megérteni, sajnos.
- Pedig itt vannak valahol – ismétlem meg, és most már arra is veszem a fáradtságot, hogy alaposan körbe pillantsak, hátha látom őket, habár úgy gondolom, hogy ennek igen csekély az esélye.
- Most már csak keringőzni vagy hajlandó? – kérdezem meglepetten, és valószínűleg éppen ez a meglepettség visz arra, hogy megfogjam a kezét, mint valami jó kisiskolás lány, és követni követni kezdjem arra, amerre visz. Csak közben még megszabadulok a poharamtól, pláne, hogy úgysem akartam meginni ezt a borzalmas ízű löttyöt. Fogalmam sincs arról, hogy mit szerethetnek benne az emberek. Nekem egyáltalán nem jött be.
- Újfent sziasztok – üdvözlöm őket én is, miközben kilépek az erkélyre. Keresve se találhatott volna jobb helyet arra, hogy szó szerint közelebb kerüljünk egymáshoz, tekintettel arra, hogy alig lehet négyen elférni. Egy pillanatig tartok attól, hogy megzavartuk őket a romantikázásban, de láthatóan inkább csak beszélgettek a mai nap eseményeiről, szóval mondhatni nem zavartunk meg semmit.
- Szia..sztok – pillant rájuk Jessica, aki mivel sokkal kipihentebb, ezért egyáltalán nem esik nehezére meglepődni azon, hogy csak így kézen fogva érkezünk. Habár ő is tudja, hogy mennyire közvetlen tudok lenni, de abban azért biztos, hogy senkivel se rohangálnék kézen fogva. Szóval először a kezünkre, majd rám emeli a tekintetét kérdően, mielőtt még sugárzó kedvességével megajándékozná újra Inát.
- Sziasztok – köszön kicsit késve Tilda is, aki éppen próbál nem az arcunkba ásítani, hanem visszaszerezni az éberségét. Ameddig pedig Ina arra figyel, hogy lejátszódjon a köszönési fázis, addig én igyekszem visszaszerezni magamnak a kezemet, habár ez elég lassan megy ahhoz, hogy ne tűnjön fel a másik kettőnek, miként vontattak el idáig.
- Jól vagyunk – válaszol a kérdésre Jessica, majd gyorsan visszafordítja a kérdést. – És nálatok? – teszi fel ezt Inának, hiszen engem az elmúlt pár napban rendszeresen látott, szóval most megpróbálja megszerezni magának az információ halmaz másik felét is. Tőlem még azt a hírt kapta, hogy igyekszem leépíteni az alakulóban lévő kapcsolatot, de most jól látja, hogy mennyire erős az elhatározásom. Kicsit, mintha csóválná is a fejét, de az is lehet, hogy ezt csak beképzelem. Lepillantok a lábainkra, majd egy ideig csak nézek Ina felé, azon igyekezve, hogy csak a perifériás látómezőmben szerepeljen. Egyáltalán nem szeretném bámulni, pláne nem úgy, ahogy nem sokkal ez előtt az a lány nézte. És habár ezt képes vagyok legyűrni, viszont, mintha a kezeim önálló életre kelnének, megtámaszkodom mögötte a korláton, és olyan közel lépek közben hozzá, hogy már csak pár hajszál férne el közöttünk, mintha csak azt akarnám neki mondani, hogy öleljen át. Ha pedig ez megtörténik, akkor zavartan nézek félre, miközben vörös színt ölt az arcom. Ennyit érnek az elhatározásaim?!
- Igazából, mi már indulni készültünk – szólal meg Tilda, aki láthatóan már nincs a helyzet magaslatán. Annyira fáradt, hogy szinte már a szemei is keresztbe állnak, vagy legalábbis egy kicsit kezd szédülni az erkélyen, habár egyébként elég jó képzést kapott ahhoz, hogy nem kellene ilyesmi miatt problémájának lennie.
- Maradjunk még egy kicsit – kéri Jessica, majd egy gyors puszit ad párja vállára, hogy ezzel is megnyugtassa. Hiszen nem látja a másik, hogy éppen valamilyen eseménynek lehetnek a tanúi, amiről ő nem szeretne lemaradni? A világért sem!
- Rendben – sóhajt beleegyezően, majd magához öleli, hogy a fáradt fejét legalább egy kicsit letegye valahová. Éppen csak el nem szundít, habár olyan laposakat pislog, mint a macska, amelyik éppen jól lakottan heverészik egerészés után. Bár esetében az egerészés eléggé kimaradt.
- Hogy állsz az iskolával? Megnyitottatok már? – veszi sorra azokat az információkat, amiket szeretne összegyűjteni Inától.


»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs. »→ Megjegyzés: »→




Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Pént. Márc. 31, 2017 10:52 am írtam neked utoljára


Anael & Inanna
A megcsalatott szenvedély, a megsértett hiúság bõbeszédû.
Nem szalad el azonnal, amitől legszívesebben örömtáncot járnék. Talán ki kéne mutatnom mennyire örülök neki? Lehet azt jobban értékelné, bár a szerelmi vallomásomat se értékelte túl nagyra. Kár, pedig ilyesmit tényleg ritkán szoktam megejteni, többnyire akkor, ha tényleg nagyon akarok valakit. Az elmúlt napokban sokat gondolkodtam azon, mégis mi vonz engem ebben a lányban, mégis miért akarom annyira, de… a választ még nem sikerült meglelnem. A kihívás csak egy része ennek az egésznek, hiszen azzal akár az őrületbe is kergethetne. Nem, nem csak az vonz benne, hogy kemény dió, hanem valami sokkal megfoghatatlanabb. Néha olyan, mint a legártatlanabb szűzek akikkel valaha találkoztam… és sikerült megrontanom, néha pedig cserfes, valódi kis démon, aki szeret játszani… velem játszadozni! Egyrészt felbőszít, másrészt képtelen vagyok szabadulni az érzéstől, hogy akarom, és mindeközben ott a háttérben az az aprócska mézszerű képződmény, az agyam legmélyén, hogy megéri. Csak tudnám miért! Miért tartalak ilyen különlegesnek Ana? Miért játszom a veszéllyel egy angyalok uralta városban, ahol könnyedén felfedezhetik valódi mivoltomat?
És mégis, abban a pillanatban, ahogy megpillantom őt már nincs más gondolat a fejemben, már nem érdekel semmi más, holott lett volna, aki önként a karjaimba ugrik. Borzalmas ez a dolog és nagyon szívesen megszabadulnák tőle, de… képtelenség. Nem tartozom azok közé a démonok közé, akik egyszerűen megfosztják magukat az érzések zűrzavarától, nem… túl sokat éltem ahhoz emberek között, hogy ilyesmit megtegyek.
- Igen, általában így tanulja meg az ember. – Mosolygom továbbra is. Hogy máshogy? Persze valaki inkább megkérdezi, hogy csatlakozhat-e, nem pedig olyan égő-rákvörösen kér elnézést, de hát… nem vagyunk ugyanolyanok. Az a pír az arcán pedig egyszerűen minden pénzt megér.
- Téged is? Emelkedik meg a szemöldököm. Őt is meglepte, hogy lemondta a találkozót? Most mégis mi van? Azt hiszem ezt előbb saját magával kéne egyeztetnie, de láthatóan még nem sikerült. Eddig is sejtettem, hogy inkább csak kifogás az, amit az asszisztense mondott… de most már egészen biztos vagyok benne. A kis nyuszi meghátrált az utolsó pillanatban, hát elképesztő! Ennyire hatással lennék rá? Mert amúgy kemény, határozott nőnek látszik, egyáltalán nem annak a gyámoltalan kis mimózának akinek mellettem mutatja magát. Persze hazudnék, ha azt mondanám nem történt még ilyen. Sajnos a határozottságom gyakran elnyomja mások magabiztosságát, pedig időnként igyekszem, tényleg igyekszem teret engedni másoknak.
- Vettél tánccipőt? – Mert elképzelni se tudom, hogyan készülhetett volna még a találkozónkra. Vagyis de, el tudom de a szexis fehérnemű nem feltétlenül egy keringőre való készülést sejtet.
- Charlotte… az új kolléganőm hívott. Azt hiszem fel akart kicsit vidítani. – Még mindig nem akarom előtte titkolni, mennyire rosszul esett az, hogy négy napja várakoztat. Azért mindennek van határa. Az a két nap bőven elég lett volna, vagy ha a tánc lemondása után másnap találkozunk… de négy nap? Négy nap nagyon hosszú idő, nem kell ennyi, hogy végiggondolja az életét se… Nemhogy azt, hogy esetleg kezd valamit érezni irántam, mert… a jelzései mondjuk sosem egyértelműek, a zavara nem mindig annak szól, hanem inkább a helyzetnek. Azt mondta nem új, hogy valaki akarja, de valami új mégis lehet a dologban, hiszen nem úgy kezeli, mint aki átesett volna már ilyesmin.
- Tildáékat? – Pillantok ki a tömegre így egy kicsit leveszem róla a tekintetem. Persze nem sokáig, nem akarom, hogy elillanjon. Ki tudja, mikor tör rá megint a futhatnék. – Nem, azt hiszem elkerültük egymást. – Ami nem csoda ebben a tömegben, meg nem is kerestem a galambpárt, hiszen velük igazán nincs dolgom.
- Keringőt ígértem legutóbb, azt pedig itt nem lehet. – Ingatom meg a fejem mosolyogva, majd ellököm magam a faltól és felé nyújtom a kezem. – Gyere, keressük meg őket. – Remélem elfogadja, legalább ezt az apó gesztust, hiszen így nehezebben veszítjük el egymást… bár lehet éppen az a szándéka. Nekem viszont az, hogy egy kicsit együtt töltsük az időt, hiszen annál inkább a befolyásom alá kerülhet, minél többet foglalkozom vele. a lányokkal amúgy se beszéltem már vagy egy hete, így Ana is megnyugodhat, hogy lefoglalnak, és talán kicsit elengedi magát. Szóval végeredményben, akár elfogadja a kezem, akár nem, elindulok megkeresni az ismerős párt.
- Sziasztok! – Találom meg őket a kicsit kevésbé zajos, meglehetősen elviselhető hangulatú erkélyen. Bár nem olyan nagy ez a terület, inkább egy kilépőnek mondanám, de négyen még, ha kicsit összehúzzuk magunkat még kényelmesen elférhetünk. – Mi a helyzet? – Pillantok a megviseltnek tűnő katonára. Nem is értem mit keresnek egy bulin, ha Tilda éppen most húzott le egy teljes műszakot. Én Jessica helyében hazavittem volna, és ágyba dugom.


Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Csüt. Márc. 30, 2017 11:45 pm írtam neked utoljára



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."


Annyira megdöbbentett Ina jelenléte, hogy még arról is megfeledkeztem, hogy milyen céllal érkeztem eredetileg erre a helyre. A házigazda köszöntésén már régen túlestem, akár már haza is mehetnék, de akkor mi lesz a kiválasztott párocskámmal? Nem lenne szép tőlem, ha tovább hagynám őket szenvedni egymás nélkül. Összezavarodtam, és habár sejtem, hogy Ina keresni fog, de ennek ellenére eléggé lesokkolódtam a látványtól ahhoz, hogy ne próbálkozzak további meneküléssel, így mikor feltűnik, hogy a közelembe merészkedett, nem húzom fel a nyúlcipőt.
- Igen? – kérdezek vissza a szemöldökömet felvonva, egyenlőre csak a cipőjét figyelve, ahogy körbeölelik formás bokáját. Ha nem lennék hozzászokva ahhoz, hogy fajtársaim szépek, akkor talán elidőznék azon kérdésen, hogy vajon mitől annyira gyönyörű, hogy nem-e lehet az, hogy mégsem ember. De így? Annyira megszoktam a szépséget, hogy már olykor fel se tűnik, hogy nem pusztán emberek élnek a városban. – Eddig nem ismertem ezt a szabályt – pillantok fel rá, miközben az övéhez hasonló pózt veszek fel, azzal a különbséggel, hogy nálam van még az a pohár ital, amit megdöbbenésemben kértem. Pedig, ha nem lett volna ott, akkor nem valószínű, hogy kicsit is érdekelt volna ez a szintetikus puncs.
- Nem mindig, és nem minden zajos helyet szeretek – válaszolom, miközben lesütöm a tekintetemet zavartan. Nem a téma miatt tűnik ennyire félénknek, pusztán a jelenléte az, ami ennyire képes megváltoztatni a viselkedésemet. Már pár napja nem láttam, és mondhatni kezdtem megszokni a távolságot, ami kialakult közöttünk. Nem vagyok odáig azért, ha ilyen felkészületlen események érnek, mint amilyen például az, hogy ő most itt van, éppen ott, ahol nem kellene lennie. Miért is hittem azt, hogy bőven elég messze lakunk egymástól ahhoz, hogy kicsit szabadságolhassam magam a „kapcsoltunkból”? Azt hittem, jót teszek magunkkal, ha ilyen hosszan nem találkozunk. A feledés mezejére léphettünk volna, de érezhetően nem sikerült. Nekem legalábbis nem.
- Jól – sandítok rá újra a szemem sarkából, miközben halvány mosoly rajzolódik az arcomra. Azt kellene mondanom, hogy egyáltalán nem hiányzott, de az igazság az, hogy éppen annyira tud hiányozni, mint amennyire idegesítő az, ha a közelemben van. A puszta tudat, hogy hatással van rám, hogy befolyásol, hogy eltereli a figyelmemet,... Mit eltereli? Magára vonja!
- Engem is – rándul meg a vállam, miközben ezt a rövid szót kimondom. Egy rövid időre elhallgatok, mielőtt folytatnám:
- Mert készültem – csak hát annyira készültem, hogy a végén rájöttem, hogy hülyeségre készülök, és valahogy igyekeznem kellett visszafogni magamat. Sose voltam az a típus, amelyik ordas hibákat követ el. Márpedig mindegy, hogy cápa vagy farkas, elég veszedelmes ellenfél, ha ennyire a hatalma alá rendelem magamat, minden alkalommal, mikor a közelembe kerül. Amit már akkor észre kellett volna vennem, mikor először találkoztunk.
- Hogy-hogy itt vagy? – igyekszem gyorsan elterelni a témát magamról, miközben felnézek rá. Csak viccből, próbálom elképzelni, hogy milyen lehet annak a lánynak a bőrében lenni, aki alig öt perccel ezelőtt még csüngött minden lélegzetvételén. És az a meglátásom, hogy nem is lehet annyira nehéz a helyében lenni. Csak hatalmas ábrándos szemekkel kellene merednem Inára, miközben ő megpróbál az ujjai köré csavarni. Igen, azt hiszem, hogy egész jól menne... teljesen elveszíteni az önkontrollt. Mennyivel könnyebb volt mindez akkor, míg csak csekély szabad akarattal rendelkeztünk, ami pusztán arra volt elég, hogy megfelelően végezzük a feladatunkat! Mikor a személyiség mint olyan pusztán egy hangyányi koszfolt volt az egész lényünkön, most pedig elhatalmasodott rajtunk. Így esik meg az, hogy egyes társaim gyarlók lettek. És én? Nos, én nem szeretnék a hibájukban részesülni. Nagyon nem.
- Láttad Jessicát és Tildát? Úgy fél órája még az egyik kanapén ültek a nappaliban – ez egy elég nagy lakás ahhoz, hogy akár el is kerülhessék egymást az emberek. Nem is tudom, hogy hogy lehet valakinek ilyen nagy területre szert tenni. Mi kell hozzá? Na, nem mintha engem érdekelne, hiszen jól meglennék akár egy kis kuckóban is, már amennyire nekem szükségem van ilyen zárt helyekre. Hiszen, ha tehetem, mindig nyitott ablak mellett alszok. Ami nem mindig előnyös, és télen egyáltalán nem kivitelezhető. Furcsán néznének rám a szomszédok.
- Megkereshetnénk őket – akkor legalább nem lennénk ennyire kettesben, mint ezen az éppen kihalt folyosón. Leülhetnénk melléjük beszélgetni egy kicsit, hátha elterelik a figyelmünket egymásról, mert… Csak nem vagyok hülye, hogy ne vegyem észre, mennyire kölcsönösen szeretnénk egymás agyára menni. Bár neki könnyű, minden tekintetben, hiszen csak halandó.
- Vagy szeretnél inkább táncolni? – mutatok az italommal a másik szoba irányába. Tartozok neki egy tánccal, így megadom neki a lehetőséget, hogy akár most azonnal behajtsa rajtam. Inkább túlesnék rajta most rögtön, hogy aztán megint napokig távol tarthassam magamtól anélkül, hogy közben „lelkiismeret furdalásom” lenne. Igaz, nem kellene vele játszanom, és akkor nem érezném utána magam kellemetlenül, de egy kis játék még nekem is belefér. Sose ítéletek még meg azért egyetlen angyalt se, mert igyekezett beilleszkedni. Egyébként sincs olyan szabály, ami azt tiltaná, hogy embereknek adjuk ki magunkat.

»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs. »→ Megjegyzés: »→



Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Csüt. Márc. 30, 2017 11:37 am írtam neked utoljára


Anael & Inanna
A megcsalatott szenvedély, a megsértett hiúság bõbeszédû.
- Mi a baj főnök? – Rángat vissza az aggódónak tűnő hang gondolataimból a valóság talajára. Megdermedek, a kezemet nézem benne az ecsettel, ami alig pár másodperce még vöröslő rózsákat pingált díszként a bézs színű falra.
- Semmi Charlotte. – Egyenesedek ki a kényelmes ülésemből és rámosolyodom. Fiatal még, ha jól emlékszem a nagy mészárlások alatt vesztette életét, ezért is hoztam őt magammal. Ő még tudja, milyen emberek között élni, még nem akar mindent a démoni erejéből megoldani. Vele jól lehet rejtőzködni.
- Az a lány aggaszt? Aki lemondta a találkát? – Kíváncsiskodik tovább. Azt hiszem ezért más magamfajta lecsapná, hogy mégis mit képzel magáról, hogy a magánügyeimről akar cseverészni, mint valami jó baráttal, de… ma nincs kedvem kis démonokat agyonütni.
- Nem aggaszt Charlotte. Haladok vele, de az ilyen érzékeny vadakkal türelmesnek kell lenni. – Ingatom meg a fejem, majd elrakom a felszerelést és lekászálódom a létráról.
- Miért nem bűvölöd el? Képes lennél rá, nem? – Pislog meglepetten, hogy még mindig nem fektettem meg azt a lányt, akivel időm jó részét töltöm, és aki miatt kialakítok egy látszólagos életet ebben a városban.
- Az nem lenne olyan szórakoztató. – Ingatom meg a fejem. – Régen mindenkit az erőmmel szereztem meg. Tudod mi lett a vége? Meguntam az egészet. Márpedig nincs rosszabb egy unatkozó magunkfajtánál. – Amikor már semmi élvezet nincs az életben, amikor inkább dühít, ha valami sikerül… Akkor valóban olyan voltam, amilyennek az emberek a démonokat elképzelik. Kegyetlen, erőszakos, embertelen.
- Az egyik szomszédom bulit tart ma, vad kedved jönni? Feldobhatnánk a hangulatot! – Ajánlja fel, mert úgy tűnik fel akar vidítani.
- Legyen. Úgysincs más dolgom. – Vonom meg a vállam. Ana eltűnt, nem keresett, mióta lemondta a találkozót, szóval szabad vagyok. Szabad és egyre türelmetlenebb. Be kellett vallanom saját magamnak is, hogy az a lány ezzel az oda-vissza lépegetésével kezd kikészíteni. Ez ne ma szokásos örlődés, ez valami annál sokkal rosszabb. Lehet, hogy egyszerűen tényleg csak rá kéne szabadítanom magam, és beérni azzal az egy éjszakával… merthogy utána nem látnám újra, az tuti. Nem értem miért ilyen, hiszen még semmi se történt! És ez a legborzalmasabb az egészben. Úgy retteg, hogy csak beszélünk arról, hogy történhetne valami.

Charlotte szinte azonnal leszakad rólam az érkezésünk után, amit persze nem is bánok. Mindig jobban dolgoztam egyedül, szóval hagyom, hogy nyugodtan elvegyüljön. Ami azt illeti, az ilyen bulikon még nagyon erőlködnöm se kell, mindig megtalálnak azok, akikre ráfér egy tüzes menet. Látom például azt a fiút, aki nem mer odamenni a kiszemelt lányhoz, valószínűleg nem tartja magát elégnek egy ilyen kaliberű kisasszony mellé. Ahogy nézem a lány azonban elég… könnyűvérű, szóval némi ráhatás, és máris köttethet egy fogadás. Az áldozat persze a nem is olyan nagy áldozat férfiú. Piával minden könnyebb, nem igaz? A gond csak az, mikor könnyed lavírozásom közben rám tapad egy kis mimóza virágszál, akinek a kezében tartott alkohol elég erőt adott ahhoz, hogy megszólítson. Édes lányka, emlékeztet is valakire, de ez a hasonlóság most sajnos nem a javára válik. Találnom kell neki valakit, akire rátapaszthatom, de addig nem árt, ha beszélgetünk is.
- Szerintem bátran kipróbálhatod. Jamie remekül tanít, és ha a csoportos foglalkozásokra jössz, még partnered is lehet. – Meg valaki, aki elkapja, mert bármennyire is néz rám ilyen vágyódó szemekkel, az a személy most nem én leszek. De játszhatunk „Ismered Ted-et” is, mert ha én bemutatom valakinek, azzal csak nyerhet.
- Oh… szia. – Pillantok fel, miközben éppen itatom a lányt, hogy könnyebben a hatása alá kerüljön majd annak, akinek átadom. Az arcomon nem látszik meglepettség, habár eléggé csodálkozom azon, hogy Anával pont itt futunk össze. Emlékeim szerint nem szereti a zajos, tömeges helyeket, márpedig ez a buli egyre inkább hasonlít egy diákszövetségi mulatozáshoz, mint egy lakásavató partihoz.
- Persze. -Veszem el tőle a poharat és rámosolygok. Eszemben sincs bemutatni őket egymásnak, többek között azért, mert magam se emlékszem már a lány nevére, hiszen alig két perce találkoztunk. Meg aztán… eszembe villan, hogy ezt talán kihasználhatnám, mármint, hogy Ana mással lát, de… aztán el is vetem az ötletet. Még csak arra van szükség, hogy azt higgye másokkal is kavarok. Persze akkor biztosan megnyugodna, csak kapnám a fejemhez, hogy mit akarok tőle, amikor van más is. Nem, nem, ilyen kibúvót nem adok!
- Szívesen. – Szólnék még utána, de rögtön elfordul, mire elhúzom a számat. Mindegy, ha nem lép le, úgyis megtalálom, miután lepasszoltam a rám akaszkodott lányt. Kicsit nagyobb teljesítményre is kapcsolok, hogy ezt minél hamarabb megtehessem.

- A házibulik nagyon fontos szabálya, hogy sose nyisd ki a zárt ajtókat. – Dőlök a falnak, miközben összefonom a kezeim magam előtt. Védekezés? Inkább csak kényelmes pozíció.
- Azt hittem nem szereted az ilyen zajos helyeket. – Biccentem oldalra a fejem mosolyogva. Ebben persze benne van az a kérdés is, hogy mit keres itt?
- Hogy vagy? – Kérdezek rá, hiszen pár napja már nem találkoztunk. – Meglepett, hogy nem jöttél. – Eszembe se jut eltitkolni, hogy rosszul esett a találkozó lemondása. Legyen csak nyugodtan lelkifurdalása, amiért a vallomása után úgy lógva hagyott. Ilyesmit nem csinálunk olyasvalakivel, akit „kedvelünk”.


Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Szer. Márc. 29, 2017 11:53 pm írtam neked utoljára



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



Két emelettel a lakásom alatt valamelyik szomszéd úgy döntött, hogy megmutatja magát az egész épületnek. Hogy miért, azt nem igazán értem, de mintha hirtelen sok pénzre tett volna szert. Minden esetre, tekintettel arra, hogy ilyenkor illendő megjelenni, no meg arra, hogy nem egy ismerősöm akad a háztömbön belül, ezért úgy döntöttem, hogy benézek úgy fél-egy órára, hogy jobban megismerkedjek a környezetemben élőkkel. Közben az emberekből egyre több és több lett a lakásban, amitől nagy lett a zsivaj, hangos a zene. Nekem meg hirtelen olyan érzésem támadt, hogy ha már itt vagyok, akkor miért ne boronálhatnék össze pár párt, akik eddig csak botladoztak a párkapcsolat magasiskolájában?
Aztán megjelent Jessica, és azonnal megakadályozta, hogy "Ismered Tedet?" játsszak idegenekkel, előbb az erkélyre rángatott ki beszélgetni, aztán ott túl hideg volt a számára, így beültünk az egyik kanapéra, ahol viszont képtelenségnek tűnt egymás után három mondatot elmondani anélkül, hogy ne szólt volna közbe valaki. Félig megmentésemre sietve, aztán, megjelent Tilda, aki úgy egy órája tette le a műszakot, ami esetében átlag hetvenkét óráig tart, és nem jelent túl sok alvási lehetőséget, így igen meggyötört arccal, palack borral a kezében vetődött le a megüresedő helyre a kanapén. Kapva kapta a lehetőségen, és a mosdó megkeresésére hivatkozva felugrottam a lakásomba, hogy kicsit kifújjam magam, majd mire visszajöttem, már a jelenlévők egynegyede új emberekre cserélődött, így megint kicsit kalandoznom kellett a szobák között, hátha újra rátalálok arra a párra, akinek a jövőjét igyekszem megalapozni. Ám helyettük másra akadtam.
Négy napja nem találkoztunk, ami között volt az a nap is, amikor a tánctermébe kellett volna látogatnom, de nem tettem meg. Sürgős dologra hivatkozva mondattam le az asszisztensem mögé bújva. Képletesen mögé bújva, tekintettel arra, hogy én magam nem voltam ott, pusztán ő, hogy relatív személyesen közölje a rossz hírt. Szerencséjére még ép fejjel tért vissza hozzám, ami egyrészt megnyugtatott, másrészt viszont biztos voltam abban, hogy ezzel a mondhatni húzásommal egy időre mindkettőnknek komoly fejtörést okozok.
- Szia - köszönök zavartan, némi fázis késéssel, mivel először csak döbbenten meredtem rá az asztal fölött, ahogy éppen valami puncs szerű folyadékot mer az egyik lánynak, aki láthatólag csüng a szavain. - Sziasztok - pontosítok, hiszen éppen egy társalgást zavartam meg. A lányra nézek, ő is rám, zavart tekintetünk találkozik, mindketten a fülünk mögé tűrünk egy-egy tincset.
- Kérhetek én is? - nyújtom oda a poharamat, mintha csak ezért járnék erre, próbálva leplezni a zavaromat, majd míg ő újra a punccsal törődik, én a szemem sarkából kicsit alaposabban megnézem a lánykát. Talán csak nem a szende virágszálak a zsánerei? Még, hogy nem cápa? Lehunyom a szememet fejemet ingatva.
- Köszönöm - veszem vissza a poharamat, majd elfordulok, hogy tovább keressem azokat, akik miatt most itt vagyok. Úgy tűnik, Ina amúgy is eléggé rendesen lefoglalta már magát ezzel a lánnyal, legalábbis a jelek arra utalnak. Egy kis magányra vágyva nyitok be az egyik szobába, amelyik nagyjából egy vonalban van a hálószobámmal. Ez csak amolyan reflex, ami azonnal vissza is dob a valóságba. Zavartan csukom be az ajtót, igyekezve bocsánatot kérni a jelenlévőktől. Én igazán nem akartam megzavarni senkit! Tüzelő arccal döntöm a hátamat az immáron bezárt ajtónak, majd jobbra és balra is ellesek a folyosón, hátha senki se látta, hogy rányitottam valakikre, akik jól érezni akarják egymást odabenn.


»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs. »→ Megjegyzés: »→



Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Random lakás házibulival fűszerezve
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Milyen jövő vár az emberiségre, a földi ökoszisztémára, az életre?

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: