☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Random lakás házibulival fűszerezve

Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Kedd Ápr. 18, 2017 8:19 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Záró sorok

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Ahhoz egy csók is bőven elég – mosolygok rá szelíd pillantással kiegészítve a szavaim. Ahhoz egyetlen csók is elég, de még az se kell hozzá, hogy tudjam, mennyire vonzónak találom, és hogy ez mennyire viszonzottnak tűnik. Hogy álomtalan éjszakáimon azon tűnődőm, hogy milyen lehet érinteni az ajkait, és olykor azon kapom magam, hogy az ajkaimat rágcsálom.
- Szóval, ilyen vagy, ha türelmes vagy? – biccentem oldat a fejem, miközben kíváncsi pillantással mérem fel az arckát. – De nem voltál mindenkivel ilyen türelmes, ugye? – próbálok kicsit a lelkébe célozni, anélkül, hogy az angyali képességeimet használnám. Persze, a kérdés csak költői, mert most éppen nem szeretnék hallani a korábbi kalandjairól. Szép is lenne! Hogy elrontaná az esténket!
- Szóval ez után is türelmes leszel? – kérdezem az első csókváltás után suttogva, miközben átölelem a derekát, mintha csak arra kérném, hogy válaszoljon igennel, mert törékeny vagyok, akárcsak egy is üvegdísz.
- Hmh – vöröslő arccal pillantok a szemeire. Van valami benne, amitől annyira más, mint azok az emberek, akikkel eddig találkoztam. Talán a magabiztossága, az én bizonytalanságom teszi ezt?





»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs.
»→ Megjegyzés: Folyt: Wellness Kp.
»→



Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Szomb. Ápr. 15, 2017 11:11 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Anael & Inanna
A megcsalatott szenvedély, a megsértett hiúság bõbeszédû.
- Azt hiszem én már a kíváncsiság korszakán rég túl vagyok. – Mosolyodom el. Elvégre egész sok mindent volt szerencsém kipróbálni, igazán nem vagyok kíváncsi… Na jó, kicsit azért érdekel, hogy pontosan mi rejtőzik a ruha alatt, hogy milyen lehet őt érezni, érinteni, de… ez azt hiszem túl mutat az első látásos maszlagon.
- Nem. Még nem találtam rá a társamra. – Ingatom meg lassan a fejem mosolyogva.  – Mindig arra találtam rá, aki a társammá válhatott volna. És ezt most sem tagadom. – Romantikus vagyok, de nem esztelenül, azt hiszem ezt már elégszer magyaráztam Anának. Nem címkézek fel semmit, amíg meg nem bizonyosodtam afelől, hogy az, aminek látszik. Persze nem állítom, hogy ez nem a démoni létemből fakad, hiszen rangomból kifolyólag bármikor érhet támadás, vagy megpróbálhatnak eltenni az útból. Lucifer kegyeit se lenne jó elveszteni, szóval mindenben óvatosnak kell lennem. Kéne, de Anával valahogy mégsem tudok az lenni.
- Szerintem megoldható. – Vonom meg a vállam. Talán ha kicsit messzebbre látna az orránál, de… azt hiszem még bőven lesz időnk filozofálgatni. Nem most jött el a perc, hogy össze akarjak veszni vele.
- A gondolat szabadsága… nos… azt hiszem az az, amit nehéz elvenni az emberektől. – Mosolyodom el. Persze próbálna valaki belemászni a fejembe, és… maradjunk annyiban, hogy valószínűleg nem élvezné senki, amit ott találhat. Jobb ha ez így is marad.
- Szerintem igen. Elvégre a csók segít eldönteni, hogy fizikailag is összeillünk-e a partnerrel. Legalábbis az orvosoktól valami ilyesmit hallottam. – Vonom meg a vállam. Manapság persze nem folytatnak ilyen kutatásokat, az embereket az életben maradás sokkal jobban leköti. – Mert hiába klappol minden tökéletesen fejben, ha a test nem vonzza a testet… - Megvonom a vállam, de persze… közöttünk ilyesmiről szó sincs. Az a csók csodás volt, mondjuk meg is lepődnék, ha valakinek nem jönne be az én csókom. Azt hiszem az meglehetősen vérig sértene.
- Eddig is türelmes voltam Ana. – Türelmesebb, mint bárki mással, szóval igazán elhiheti, ha azt mondom nem akarok többet.  Még. A jövő persze más kérdés, hiszen előbb-utóbb eljutunk majd tovább is. Ha pedig ezért közbe kell iktatnom egy házasságot, ám legyen.
Meglep, milyen elemi erővel veti bele magát a csókba, a hosszúnak is mondható ellenállása után, most szinte omlik, mint hús habok hulláma karjaimba. De mégis, hevessége ellenére olyan törékenynek érzem, hogy vigyáznom kell rá, megóvnom mindattól a tűztől, és áradattól, ami bennem várakozik rá. Még nem leég erős, és még nem is kell, hogy állja a támadást, egyszerűen csak gyengéden körbefonom, megtartom, táplálom a tüzét.
- Nem annyira mint te… kedvesem… - Suttogom ajkaira, mielőtt maga ugrana ismét fejest a mélybe. Kíváncsi leszek meddig bírja, de az az igazság, hogy tudom milyen könnyű belefeledkezni, tudom mennyire rövid pillanattá válnak még a hosszú órák is egy-egy csók közben. Szerencsére én nem fáradok, hát addig feledkezhetünk bele ebbe az aprócska játékba, meg nem nevezett csatába, mígnem már csak a csillagok világítanak felettünk. Vagy talán a hajnal pírja teríti be a horizontot?

Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Szomb. Ápr. 15, 2017 6:21 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Ezzel tudnék vitatkozni – ingatom meg a fejemet mosolyogva. Biztos vagyok abban, hogy egyáltalán nincs igaza e tekintetben, hiszen csak tudom, hogy hogyan működik ez. – Az első, ami feltámad az a kíváncsiság. Az ember bármely korban lehet szerelmes, és nem mindegyikben ismeri a vágyat – ami azt illeti, én eddig egyik korban sem ismertem a vágyat, szóval egészen új nekem ez az egész. – A társára? – vonom fel a szemöldökömet, miközben kicsit elhúzom a számat. Boldognak kellene lennem, amiért ilyesmire célozgat, de akárhányszor azt kapom, amit szeretnék, éppen hogy szomorú leszek. Hiszen nem kellene engednem neki.
- Te már párszor rátaláltál a társadra – jegyzem meg kicsit epésen, ezzel arra célozva, hogy voltak már előttem is szerelmi kapcsolatai, így aztán nem is tudhatom biztosra, hogy ő mit tud biztosra, ha már egy jó pár alkalommal tévedett. Mégis hogyan bízhatnék meg valakiben, akit már néhányszor tévútra vitt a szimata? Próbálok erre célozni szavaimmal.
- Nehezen tudnék elképzelni egy olyan világot, amiben a rend kíván uralkodni, miközben a fővallásban szerepel a szerelem is – hiszen a szerelem egy igen kaotikus érzés, ami képes szinte bármit romba dönteni. Emiatt már egész országok szaladtak a pusztulásba.
- Igen? – Szerintem a gondolatokat egész jól lehet irányítani. Pláne azzal a technikával, amit én szoktam másokon alkalmazni, mert az aztán csodálatos. Ezzel szemben az érzésekkel még az angyaloknak is meggyűlik a baja, hiszen ezek teszik olykor irányíthatatlanná az embereket.
- Nos, én nem éppen így tanultam – hogy mit jelent jegyességben járni valakivel. Még, hogy csók? Ez egészen lázítóan hangzik, mintha egyenesen a paráznaság ösvényére akarnák terelni az embert. – Azok, akik jegyben járnak, ismerkedhetnek egymással,… és a csók nem tartozik az ismerkedés kategóriába – teszem hozzá, hogy nyomatékossá tegyem, hogy mi az, ami számomra nem fér bele egy jegyességbe.
- Hmh – mosolygok azon, amit mondott. – Tudod, ez az, amit nehezen tudok elképzelni rólad, - hogy ő ne várjon többet, mint kézfogás és csókok! Ennyire naivnak néz?
- Bár képes lennék hinni neked – sóhajtok fel. De hogy higgyek olyasvalakinek, aki már számtalanszor megmerítkezett a szerelemben? Olyasvalakinek, aki a szenvedély táncait tanítja…
A bőrömmel figyelem, miként siklanak ujjai a tenyeremen, majd hogyan zárnak körül a karjai, akár egy kaloda, mely fogva tartani igyekszik a rabot. Kicsit félek ettől a rabságtól, de ismerem annyira ezt az érzést, hogy tudjam, mennyire lehetetlen küzdeni, és most a halvány esélyét se látom annak, hogy értelme legyen a további ellenállásnak. Isten magunkra hagyott. Isten magamra hagyott. Uriel magamra hagyott. Szükségem van rá, még ha tudom is, hogy ennek nem így kellene történnie. Ha Urunk még mindig foglalkozna velünk, akkor nem történhetne ilyesmi. Híven szolgálnám őt, de hűségem megkopott, mióta nem tudom, hogy kit kell követnem. Uriel bizonytalansága, az én bizonytalanságom is.
- Ellenállhatatlan vagy – suttogom, miközben a homlokomat a homlokának döntve levegőt veszek, de nem igyekezek sokáig félbehagyni azt, amibe belekezdett, hanem újabb csókért epedezve kapok az ajkai után, hogy újra ízleljem ezt a különös dolgot, mely az idegszálaimon cikázik fel és alá. Kicsit megfeledkezek magamról, míg a karjaiban tart, és magam is ölelésre simítom karjaimat, hogy mind szorosabban vonjam magamhoz. Határt nem ismerve játszom vele ezt az új játékot, melyet habár paráznának tartok, mégsem akarok magamtól távol tartani. Tisztában vagyok azzal, hogy ezeknek a csókoknak lesznek még súlyos következményei, de.. készen állok szembe nézni a súlyos következményekkel is.

»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs. »→ Megjegyzés: »→



Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Pént. Ápr. 14, 2017 11:44 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Anael & Inanna
A megcsalatott szenvedély, a megsértett hiúság bõbeszédû.
- Például megtanultam néha… kívülről szemlélni a dolgokat. – Ez mondjuk a legáltalánosabb dolog. – Mert ismerhetsz valakit nagyon régóta, de az emberek hajlamosak azt képzelni, hogy a szerettük sose változik. – Ez viszont nagyon nem igaz. Minden változik, és ha nem alkalmazkodtok, akkor minden bemerevedik. Ami pedig képtelen hajolni, az kettétörik az idő sodrásában.
- Igen, az. – Bólintok. – Bár ahogy hallottam, az emberiség amúgy is tönkretette volna magát. – Remekül megy nekik az önpusztítás, még a mi segítségünk se kell hozzá. A kreativitásuk mindig meglepett, de talán éppen ez a szép a szabad lélekben.
- Veszélyes munka, szóval nem is sokan vállalják. – Lényegében ugyanaz megy, mint Tilda esetében. Az emberek egy idő után átkérik magukat valami kevésbé életveszélyesbe, vagy nem hajlandóak családot alapítani. Aztán persze a kísérők között is van, aki kihasználja a helyzetet. Minden városban összeszed egy barátnőt, sőt, még az utak alatt is van, aki szórakoztatja. Legalábbis akit én megismertem, az ilyen formán csinálja.

- Tudod… azt hiszem az első, ami feltámad mindig a vágy… - Ebben egészen biztos vagyok, ami azt illeti. – De mégis… hiszek abban is, hogy megérzi az ember, ha rátalál a társára. – Mert érzékelem az arckifejezéséből, hogy ezt szeretné hallani, hogy arra vágyott, hogy máris szerelemként gondoljak az iránta táplált érzéseimre, de… ennél kicsit megfontoltabb vagyok. Már a csúsztatásaimban is.
- Megjártam már azzal, hogy valamit szerelemnek hittem első látásra… - Ingatom meg a fejem halványan elmosolyodva.
- Szerintem, ha a vallás részévé tették volna a szerelmet üldözés helyett, valami eszményi csodának, ami valójában, akkor nem lett volna ezzel probléma. – Mosolyodom el.
- Tegyük fel… - Figyelem még mindig arcát, a mozdulatait, keresem azt a választ, az egyértelműt, amit cselekedetemmel kiválthattam belőle. Talán megint előre szaladtam, de… Miről álmodhat vajon egy lány, akinek még csak csókkal is most érintették először ajkait, ha nem arra, hogy az első az utolsó is legyen? Hát belevetem magam a romantikába, teljes erőre kapcsolok, annak pedig bizony lánykérés a vége. Amúgy is hosszú távra tervezek vele, így nem is hazudok.
- Igen? – Izgatott leszek, elgondolkodott rajta! Ez már hatalmas lépés, egyszerűen körülírni se tudom, persze a folytatás még várat magára, hiszen eddig is húzódzkodott. Az ellenállása azonban lassan foszlik szét, egészen apró darabokra. Már szinte látom magam előtt, ahogy végre az ágyamba vezethetem. Halvány mosollyal oldalra döntöm a fejem, miközben figyelem a tekintetét.
- A gondolatokat nem irányíthatod. – Tettekről nem beszélek, mert a tettek… Nos azok ritkán függnek az eskütől, irányítani pedig nagyon is jól megtanultam őket. A precíziót, a pontosságot az apró részletek összeállását szeretem, mint például most is. Bár tegyük hozzá, magammal kapcsolatban mindig is egy kicsit megengedőbb, és… szeszélyesebb voltam.
- A jegyeseknek… vannak bizonyos előjogaik. Ismereteim szerint. – Hunyom le egy pillanatra a szemem, hogy elszakadhasson tőlem. De máris hiányzik. – Például a kézfogás, és a csók is megengedett. Esküt tesznek az esküre, de ez persze nem jelenti azt, hogy mindent megtehetnek. – Ebben muszáj egyet értenem vele, különben az életben nem láthatom meztelenül a bájos idomait.
- És én nem is kívánok többet. – Ezt viszont, bármennyire is könnyen gördülnek le ajkaimról a szavak, nagyon nehéz kimondanom. Talán ez a legnagyobb hazugság ebben az egészben, mert… nagyon is sokat kívánnék tőle, az életét akarom!
- Ha csupán a szenvedély éltetne, nem is tettem volna ilyesmit. – Mosolyodom el. Ó nagyon is ismerem a szenvedélyt, és ha én nem tudom kordában tartani, akkor ki? Nem kedvesem, most ennél komolyabbról van szó. Ha egy démon szeret, nincs menekvés.
- Ami azt illeti… belőlem sem. – Simítom végig ujjaimat a tenyerén, ahogy közelebb lépek hozzá. Nem úgy tűnik, mint aki menekül, nem olyan, mint aki éppen nemet mondani készül, habár a szavaival ezt sejtette. Szorosan köré fonom a karjaim, hát magától sétálna be végre a csapdába? Szinte érzem, ahogy elgyengül, mint egy jól idomított kopó kiszagolom az ilyesmit.
- És éppen ezért gondolom úgy, hogy lehet jövőnk. – Cirógatom a hátát gyengéden, majd óvatosan az álla alá nyúlok, hogy kicsit felemeljem a fejét, hogy ajkait ismét gyengéden ajkaim közé vegyem, és ezúttal hagyjam elnyúlni a csókot, mindaddig kiélvezve, amíg ő akarja. Ez a teremtés teljesen elvette az eszem, de valami mégis azt súgja, hogy teljesen megéri, hogy csak nyerhetek azzal, ha megszerzem magamnak.

Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Pént. Ápr. 14, 2017 11:17 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Igen? Például? – kérdezek vissza kíváncsian. Vajon mit lehet egy barátság feláldozásából megtanulni azon kívül, hogy nem éri meg egyik félnek sem, hogy tönkre tegyék a kapcsolatukat. Persze ez mindig helyzet és személy függő, nem pedig általános szabály. Mindenki esetében más szerencsés elem van jelen.
- Szomorú… ez a háború, ami a földön dúl – ingatom meg a fejemet, majd sóhajtok egyet szomorkásan. Én is kiveszem belőle a szerepem, még ha nem is állítom konkrétan, hogy ezt teszem, de… én Uriel nyomdokaiban járok, bárhogy is legyen. Ez a saját döntésem, nem Isteni beavatkozás. Egyszerűen így találom helyesnek, pusztán azért, mert annyira kedvelem a szeszélyes fejét.
- Igen, - bólintok helyeslően, hiszen valahogy én is így képzeltem el. – Biztos voltam abban, hogy nagyon komoly védelemmel járnak a karavánok – máskülönben elsöpörné őket valamilyen rabló horda vagy angyal-sereg két polisz között.
- Ó – pirulok el, és zavartan ingatom a fejem. – Ennek igen csekély lett volna az esélye… mi nem lettünk volna olyan jól meg, mint, ahogy ők… - teszem hozzá, mintegy magyarázatát annak, hogy miért látom így a helyzetet. Tildával nem tudtam volna mit kezdeni… és Inával se igazán tudok. Mit kellene tennem? Mi lenne helyes?

- A-Az..? – kapom az arcára a tekintetem, még időben ahhoz, hogy lássam kibontakozni a zavarát. – Értem – bólintok lassan, kicsit talán csalódottan. Nem is értem, hogy miért akartam annyira azt hinni, hogy máris szerelmes. – Nem hiszel az első látásra szerelemben? – kérdezem meg óvatosan.
- A szerelem olykor eltávolítja az embert a vallásától – jegyzem meg finoman, mert nem szeretnék vele erőszakos lenni. Persze tudom, hogy igazam van, hiszen jó pár halandót hoztam össze, és valóban nem mindig azt kaptam, amit eredetileg elképzeltem. Az angyaloknak is szüksége van arra, hogy beletanuljanak a feladatukba, hiszen nem születhet mindenki tökéletesnek. – Nem csoda, hogy a kereszténység üldözte – ám van a szerelemnél fontosabb érzés, melyet követnie kellene az erényes embernek.
- Nem feladatom megítélni másokat – válaszolom vállamat megvonva, miközben a kezemet nézem. Mennyire nehéz is hazugság és igazság között lavírozni, azért, hogy embernek tetethesd magadat! Néha annyira szívesen elárulnám az embereknek, hogy mennyire nincs igazuk egyes helyzetekben vagy dolgokkal kapcsolatban.
- Hm? – pillantok újra fel rá az első szavakra, majd ismét egészen kivirágzik az arcom, miközben megtalálom a szavai értelmét. Hogy lehet valaki ennyire őrült? Még soha eddigi létezésem során nem történt velem ilyesmi, hogy egy halandó ilyet tegyen. Bár eddig soha nem is hagytam idáig fajulni a helyzetet. Nem is tudom eldönteni, hogy örömöt vagy szomorúságot érezzek, amiért ilyet cselekszik.
- Hogy te milyen felelőtlen vagy – korholom zavartan félre pillantva. Nem mondhatom, hogy nincs rám semmilyen hatással a leánykérése – vagy valami olyasmije, - de szívesen megtagadnám, hogy megkönnyítsem a saját helyzetemet. Csak… olyan hatalmas a kísértés, mely mellette ér engem, hogy szinte érzem, ahogy földhöz szegezi a szárnyaimat, nehogy elrepülhessek. Érdekes kettősség ez, hiszen magától a ténytől, hogy ilyen őrületes dolgot cselekedne miattam, szinte szárnyra is kaptam.
- Tegyük fel – mondom, miközben elhúzódok tőle, hogy némi teret engedjek tisztulni vágyó gondolataimnak,- hogy igent mondok,… az még nem lenne engedély tettekre… és gondolatokra sem – megköszörülöm a torkomat. – Nem változtatna a paráznaság tényén – ingatom meg a fejemet, miközben magamban hozzáteszem, hogy: és ember legyen a talpán, aki talál egy olyan papot, aki két nőt összead.
- Ez egy nagyon komoly kérdés, amit nem lett volna szabad a szenvedély hevében feltenned – ingatom a fejemet rosszallóan, miközben a térdemre támaszkodva felkelek, hogy az erkélyhez sétálva tekintetemet a városon járassam. Gyorsabban peregnek a fejemben az események, mint ahogy azt egy haladó megszokhatta, számomra az ezer lehetőség végig futása pusztán egy szempillantás, nem pedig hosszú órák eredménye. Ha ez idő alatt nem indult utánam, akkor kinyújtom felé a kezemet.
- Még soha senki sem váltott ki belőlem ilyesmit – szólalok meg, miután a karjaiba bújtam. És az igazság az, hogy Uriel bizonytalansága rám is mély hatást gyakorol. Én se vagyok már az a magabiztos személyiség, aki egykor voltam, még a szeszélyeim ellenére is… Most nem tudom, merre kellene lépnem, mit kellene tennem, csak hagyom, hogy az események sodorjanak. Még soha se volt, hogy ennyire szükségem legyen valakire, aki… hogy is fogalmazzak? Megvéd. Igen, védelemre van szükségem, és úgy érzem, hogy ezt tőle megkapom. Hogy válhattam ilyen törékennyé?

»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs. »→ Megjegyzés: »→



Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Pént. Ápr. 14, 2017 10:20 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Anael & Inanna
A megcsalatott szenvedély, a megsértett hiúság bõbeszédû.
- Igen, beleestem. – Bólintok. – De mondhatni sokat tanultam belőle. Ami azt illeti, azt hiszem pont a barátságunk miatt nehezen tudtuk elengedni egymást, és ezért egyre csak romlott a kapcsolatunk. Van egy pont, ahonnan nincs visszaút. – Vonom meg a vállam. Hát igen, Dion mindig is… igazság szerint mind a ketten ragaszkodó típusok vagyunk, ez a természetünkből adódik, de mégis… két démonnál ez inkább katasztrófát eredményez.
- Hát, azt hiszem már igazán csak néhány kerületre lehet ráismerni. Persze a belső részeket nagyon egyben igyekeznek tartani, de a falnak is van határa. New York egykor nagy volt, most mégis… a város nagy része romok, vagy elhordták építkezésekhez. – Sóhajtok fel. Legalábbis nem hiszem, hogy jobban megúszta volna, mint San Francisco, ráadásul nekik itt volt Mihály az angyalaival, bőven tudtak segíteni. Ott meg csak emberek élnek, de jó magam is elég régen jártam ott. Még szerencse, hogy Ana eddigi életében egyszer se.
- Csendes. Persze ehhez az kellett, hogy megfelelő mennyiség őr kísérje a karavánt. – Bólintok, miközben beszélek. – Az utak még valamennyire tartanak, azokon jól lehet haladni, a természet pedig… lényegében lekezdte visszahódítani a régi városokat. – Ennyi előnye volt az angyalok írtásának, bár én jobban szeretem az emberekkel teli közeget, és azon is vagyok, hogy ismét uralmuk alá hajthassák azt, amit Isten nekik szánt.
- Hát… én is örülök, hogy nem engedtél neki… mert attól tartok akkor most vele lennél. Nem itt, velem. – Mosolygok rá kedvesen. Az más kérdés, hogy akkor is megpróbálnám megszerezni magamnak, elvégre egy kapcsolat számomra ritkán akadály.

- Ezzel persze nem azt akartam mondani, hogy minden megengedett. – Nekem is vannak elveim! Bár elismerem, jó pár testvéremnek abszolút nincsenek ilyen gátló tényezői, azt hiszem ez betudható, hogy sokat voltam emberek között, de mégis… ameddig jól érzem magam, és képes vagyok teljesíteni a feladatom mit árthat egy kis belső szabályrendszer? – Csak annyit, hogy… - Kezdek bele abba a szövegbe mennyire ártatlan dolog is a szerelem. Már ha nem gyilkolnának miatta, meg ilyen apróságok, akkor talán még igazam is lenne, de persze tudom, hogy ez is ugyanolyan sokszínű érzés, mint a többi.
- A… szerelem. – Hagyom, hogy a pír átjárja az arcomat, pedig egyáltalán nem szégyellem. – Tudod… én úgy hiszem, hogy ugyan a szerelemnek idő kell. – Bujaságként mégse hihetek az olyan dolgokban, mint a szerelem első látásra, ó nem, az a vágy műve, azé, amit én is befolyásolhatok. – De a szívem azt súgja, hogy a kezdet már megvan… csak el kell kezdeni járni az úton. – Vagyis jó lenne, ha inkább előre haladna és nem vissza. Pláne nem bakugrásokkal, és főként nem olyan dolgokkal magyarázva, hogy bűn… Én tudom mi a bűn! Elvégre én vagyok az egyik Főbűn, nem igaz?
- A keresztények üldözték a szerelmet, megvetendő érzésnek tartották évszázadokon át, mint az összes többit… Persze, hogy üldözték azokat, akiket nem a szaporodás eszméje hajtott. – Azt meg már inkább nem teszem hozzá, hogy azok akik megöltek olyasvalakit azért, mert férfival hált, mit műveltek gyakran maguk is az ágyukban… például egy másik férfival! A képmutatás iskolapéldája. Ujjaimat tincsei közé fúrom, hogy lágyan masszírozzam a fejbőrét. Tudom ez mennyire megnyugtató, és kellemes.
- És ez a paráznaság másokkal kapcsolatban nem zavar? – Mosolyodom el az ajakrágcsálását látva. Nem mondott nevet, az érvei pedig… egyszerűen aranyosak, bár meg kell hagynom elég bosszantóak is. Viszont a házasság… Hát… huh. Azt hiszem, ha most megkérném a kezét vagy elájulna, vagy világgá szaladna. A kísértés viszont hihetetlenül erős, olyannyira, hogy talán megint ostobaságra szánom el magam. Egy ideig magam is rágcsálom a… saját… ajkam, mielőtt újra megszólalnék.
- Friss daloló szerelemmel elődbe, vonszolom ifjú szívem s kacagok. Öltsd a karomba, hej, öltsd a karod, S hagyd a kezed a kezembe örökre. – Súgom halkan a számára talán ismeretlen verset.
- Ezzel azt szeretném mondani… hogy ha számodra fontos az elköteleződés, én megteszem. Még korai lenne megkérnem a kezed… - Mosolyodom el. – De a jegyesség egyfajta elhatározás, egy próba, ha úgy tetszik… szóval… - Veszek mély levegőt.
- Ana… - Még le is térdelek elé. – Leszel a jegyesem? – Teszem fel a kérdést nagyon is komolyan. Ez egy olyan eskü, egy helyzet, amiből később még visszaléphet, de mégis… Teret ad nekem, hogy az ő szabályai mentén hódítsam meg.

Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Pént. Ápr. 14, 2017 5:05 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Igen? – vonom fel a szemöldökömet, miközben megengedek magunknak egy újabb kedves mosolyt. – Szóval te is beleestél ebbe a hibába? – Sokan másokhoz hasonlóan. Velem sose fordult ilyesmi elő. Igaz, más sem. Sose engedtem a kísértésnek, és az igazat megvallva eddig még soha nem is volt ennyire erős, mint most,… pláne most, hogy ennyire közel és ennyire kettesben vagyunk.
- Milyen New York? – terelem el a témát. – Ismerek pár régi képet – teszem hozzá, jelezve, hogy azért tudok egy-két dolgot, habár elég ritkán jártam oda, de párszor persze megfordultam ott is. Viszont fogalmam sincs, hogy milyen állapotban van. – Hosszú volt az út idáig? – érdeklődőm tovább ebben a témában, mert eddig még nem sikerült rendesen kibeszélnünk.
- De ez nem így van – ingatom a fejemet. – Tilda… neki csak egy kis fellángolás voltam, nem a nagy szerelem – vonom meg a vállamat. – És nagyon örülök, hogy nem engedtem neki, különben tényleg tönkre tettem volna a kapcsolatunkat – lovallom kicsit jobban bele magamat ebbe a témába, mint kellene.
- Igen, - bólogatok. Hatalmas szerencse, hogy ilyen könnyű volt átirányítani az érzéseit valaki másra, habár nem kis erőmbe került.

- Igen, az… - bólintok, miközben a szám elé veszem a kezemet, mint azok, akik csak éppen most döbbennek rá arra, hogy mit is tettek valójában. Ez nagyon is bűnös! Ha kiderülne, biztosan megfeszítenének a társaim. Talán még a szárnyamat is szegnék, habár… Ez talán még nem olyan óriási bűn, mintha gyermeket nemzenék egy halandóval.
- Üm – rázom a fejemet. – Nem gondolom – hogy az angyalok tevékenysége megváltoztatná a normákat. A szabályokat, melyeket Isten teremtett, nem hághatjuk át, akkor sem, ha ő most úgy döntött, hogy hallgat. – Attól mert egyesek megőrültem, másoknak még nem kell – teszem hozzá finoman. Na, nem mintha megsértett volna, hiszen teljesen igaza van abban, hogy talán egy-két embernek ez így okot ad bármilyen bűn elkövetésére, de ugyanakkor, amennyire közel került a földhöz a menny, éppen olyan közel a pokol is.
- A… a mi? – kérdezek vissza, olyan égő vörös arccal, mint amilyet még sose ez előtt nem sikerült produkálnom, majd zavartan elkapom róla a tekintetem. Inkább a kezeit nézem, ahogy a kezeimhez érnek, melyektől elönt a bizonytalanság és a biztonság furcsa, eddig ismeretlen egyvelege.
- Nem, még soha – válaszolom pironkodva. Még soha ez előtt. És fogalmam se volt arról, hogy ez ilyen csodálatos érzés. Vagyis volt arról fogalmam, hogy ez a halandóknak mennyire szórakoztató, de arról nem volt, hogy nekünk is.
- Baj? – Ennek bajnak kellene lennie? Egy pillanatra meglepett pillantással jutalmazom a kérdését, de gyorsan félre is nézek, minthogy még mindig zavarban vagyok, és már nem csak attól, hogy csókot váltottunk egymással, már nem csak attól, hogy összezavarodtam a bűnös gondolataimtól és tetteimtől, hanem attól is, amit mondott… Mit nekem szerelem?!
- Ina… - sóhajtok, a fejemet ingatva. Mintha ez olyan könnyű lenne! Vagy mégis? A homlokomat a vállának döntöm, miközben félelmetes gondolataim gyötörnek… Mert végül is, mit ér a létezés? Megérné? Vajon megérné hagyni magamat sodródni az árral, és végleg megbukni, elpusztulni az által, amit a legszebb dolognak tartok létezésemtől fogva?
- Ha ez ilyen egyszerű lenne,… bár hihetnék neked,… de mikor évszázadokon át üldözték a keresztények… valószínűleg nem véletlenül – próbálok inkább arra utalni, hogy habár elfogadom mások döntését, hogy a pokolra menjenek a szerelem nevében, de én mégsem szeretnék oda jutni. Vagy legalábbis nem akarom, elveszíteni a szárnyaimat. Valahol mélyen belül, hiszem, hogy Isten egyszer visszatér, hogy folytassa… és akkor lesz ne mulass!
- Paráznaság házasságon kívül csókot váltani valakivel – ha szigorúan vesszük. Bár valószínűleg az emberek fölött se törnek pálcát egy kis szájra puszi miatt, szóval.. ez talán még elhamarkodott, de… Újra elvörösödöm, pedig már kezdtem visszanyerni a színem. Hát még, ha tovább lépnénk, az mekkora bűn lenne! Idegesen rágni kezdem az ajkaimat, ahogy felsejlik bennem annak gondolata, hogy mi ketten… bármerre is tovább léphetünk.

»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Alexander Rybak - "Europe's Skies"
»→ Megjegyzés: -

»→



Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Pént. Ápr. 14, 2017 7:49 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Anael & Inanna
A megcsalatott szenvedély, a megsértett hiúság bõbeszédû.
- Ó hát, én egész sokat ismerek. Persze New Yorkban. – Nevetek fel. – Ebbe a csapdába én is beleestem. Egy nagyon jó baráttal szűrtem össze a levet és persze nem lett jó vége. Búcsút inthettem a régi szép időknek is. – Sóhajtok fel. Na ezért nem kezdek többé hasonszőrűekkel! Két dudás egyszerűen nem fér meg egy csárdában!
- Szerintem ez azért nem teljesen igaz. Pontosabban, képzeld magad a helyébe, ott a lány, akit a párja gyerekkora óta ismer, és ki tudja mióta volt odáig érted… - Ingatom meg a fejem. – Ő sosem léphet a helyedbe, érezhette volna azt, hogy nem ér fel a kapcsolata a ti kapcsolatotokkal. – Vonom meg egy pillanatra a vállam.
- De szerencse, hogy nem így gondolkodott. – Mosolygok rá, elvégre tényleg az. Most persze akár hihetné azt is, hogy én vagyok féltékeny Tildára, holott… értelemszerűen ez nem igaz.
Félrebiccentett fejjel figyelem szavaim hatását. Azt hiszem van rájuk, igen… végre tényleg látom, hogy hatok rá és ez megnyugtat. Időnként már kezdtem feladni, pedig elég türelmes, és kitartó vagyok!
Sok minden kiolvasható a csókból, de még mennyi minden! És el sem hiszem, hogy… próbálkozásom ilyen riadt… bizonytalan viszonzásra talál. Felmerül bennem a gyanú, de egyszerűen olyan képtelenségnek tűnik… Hát ne érintette volna korábban senki ezeket az ajkakat? Tényleg félt volna bárkit akár még ilyen közel is engedni magához? Muszáj elűznöm ezeket a gondolatokat, nehogy túlzott izgatottságra adjanak okot. Az érintetlenség, az ártatlanság ilyen formája, mondhatni mágnesként vonz magához, de azt hiszem erre magyarázatot adhat démoni létem. Minden vonz, ami megrontható, és bizony nincs annál jobb módja a megrontásnak, mint amit én szoktam tenni.
Nem merem a végtelenségig húzni, de felbátorít, hogy érzem, átengedi magát nekem, az élménynek, ennek az apró csóknak, mintha elmerülne a habokban. Szinte érzem, ahogy gondolatai helyét átveszi a békés üresség. Imádom ezért a csókot, imádom ezért a szexet, mert egy pillanatra megszűnik minden gond, baj, probléma, és nem marad más, csak a kellemes üresség, az átható gyönyör… Persze egy csóktól, főként egy ilyen visszafogottól még nem is várom, hogy elaléljon, az, amit átél, éppen elég. De nem lett volna szabad elengednem, mert azonnal menekülésbe kezd. Amint elhagyják ajkait a szavak, lehunyom a szemem. Hát persze! Nem lenne szabad, nekem se lenne szabad ennyi időt rá pazarolnom, mikor mással is foglalkozhatnék, de… Akarom őt! Pont. Nincs mese. És nem fogadok el nemet válaszként.
- Bűnös? – Ismétlem meg a szavait meglepetten. Hé erről eddig nem volt szó! Amúgy is… - Nem gondolod, hogy az, hogy az angyalok embereket vadásznak le, valahogy… átírja a bűn fogalmát? – Mert mégis mi nevezhető valóban bűnnek, ha már az Úr szolgái se tartják be, még a tíz parancsolatban foglaltakat se?
- Ana… - Fogom meg a kezeit, és igyekszem úgy ülni, hogy a szemébe nézhessek. Olyan jó lenne elengedni magam… a csókjából tudom, hogy a karjaimba omlana, és… és nem lenne siker, keserű lenne utána az egész. Akkor tényleg csak egy éjszakává válna. – Én nem gondolom, hogy a szerelem bűnös dolog.– Az biztos nem az. – Még… Még sosem csókolt meg senki, igaz? – Teszem fel óvatosan a kérdést.
- Ez nem baj, nehogy azt hidd, csak… úgy már érthetőbb… - Ezerszer érthetőbb miért félt, miért ódzkodott az egésztől.
- Csak mondd azt, hogy nem esett jól a csók, és én békén hagylak. Ígérem. – Megadom neki az esélyt, hátha, de amúgy nagyon remélem, hogy nem fog élni vele. – De ha jó volt… ha csak egy kicsit is, akkor kérlek… adj egy esélyt. – Tegyük hozzá, hogy ő maga bújt hozzám, ő maga incselkedett velem, és ezek után kihátrálni… hát meglehetősen illetlen dolog.

Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Vas. Ápr. 09, 2017 5:38 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Igen? – kérdezek vissza a meglepettség látszatát magamra öltve. – Nem ismerek túl sok kapcsolatot, ami így kezdődött – teszem hozzá mosolyogva. Persze tudom, hogy létezik számos ilyen kapcsolat, és valószínűleg az utóbbi időben kezdenek ezek visszatérni, hiszen újra csökkent a lehetőségek száma. Mondhatni, kezdenek egymásra fanyalodni. – Igen, biztos – bólintok egyetértően. Egyeseknek biztonságot nyújt, és kényelmes, hogy nem kell keresni, hanem kéznél van az, akit ilyen elemi érzésekkel szerethetnek. - Megértem őket – bólintok egyetértően. – Van, mikor egy barátság fontosabb annál, hogy többé válhasson.
- Nem volt rá oka – válaszolok a kérdésére. Mivel tettem azért, hogy ne legyen rá oka. Persze, ezt nem mesélhetem el csak úgy neki, hiszen… Nem lennék boldog, ha megtudná, hogy ki vagyok valójában. Az emberek másként tekintenek ránk, mint korábban. Persze, korábban ilyesmire csak csekély lehetőség adódott volna.
- Hát… - most magyarázzam el, hogy mivel bántottam meg? Talán kínozni akar? Az igazán nem lenne szép tőle, ha ilyesmivel foglalkozna, miközben már itt vagyok újra vele. – Oh… - sütöm le a pillantásomat zavartan, miközben rózsák nyílnak az arcomon. Megnyugtat, hogy mégsem akart kínozni.
- Igen, szeretem – bólintok. Sok mindent szeretek a keringőn kívül is, de most próbálom még ehhez a vonalhoz tartani magam, pedig szívesen feltennék akár valami szenvedélyes latinos dallamot is. Bár ez utóbbi valószínűleg nem lenne olyan jó ötlet, ha figyelembe vesszük azt, hogy mennyire könnyen tűzbe jön.
- Sok… sok minden – válaszolok, miközben kicsit megriadok attól, hogy átkarolja a vállamat, de nem menekülök el tőle, vagy ha ez menekülés lenne, akkor nem éppen a legjobb módszert választom. Hiába, még mi sem vagyunk tökéletesek. Hány és hány angyalt láttam elbukni, miközben csak nevettem rajtuk! Most vajon ki lesz az, aki utoljára nevet? Félek, hogy nem én. Azonban ezen nem filozofálok hosszan, mert mire megtenném, addigra elsöprő erővel tornyosul fölém, hogy már menekülni se menekülhetek. Így jár az, aki az oroszlán bajszát cibálja.
Remegve fogadom az ajkai ismeretlen érintését. Számos alkalommal láttam már embereket csókot váltani, de nem volt tapasztalatom abban, hogy milyen. Így hát meglepetésként ér, hogy mennyire puha. Szinte érzem az Inában formálódó erőt.
- Hmh – szinte csak lehelem kuncogást, mely felszakad belőlem, amint ilyen közelségben vallomást tesz. Az arcom teljesen kipirult, lesütöm tekintetemet, ám egy újabb csókkal arra késztet, hogy lehunyjam a szemeimet. Elmerülök abban, amit tesz velem, erre a röpke kis időre megszűnik minden. Aztán hirtelen vége szakad, és én újra a valóságban találom magam.
- Nem lenne szabad ezt… - ingatom meg a fejem, miközben a vállának nyomom a homlokom. Ellen kellene állnom. Tudnom kellene ellenállni, de mégse sikerült. Miért gyengülök el újra és újra, hogy aztán menekülnöm kelljen? És innen hová menekülhetnék? Talán véget kellene ennek vetnem.
- Nem kellene folytatnunk – kezdek tiltakozni erőtlenül, miközben felegyenesedek, hogy a szemébe nézhessek.
- Ez bűnös – és most, hogy az emberek tudják, hogy van pokol, már joggal félnek attól, hogy odakerülnek. Szóval hivatkozhatnék erre. Eddig minden az életről, pontosabban túllétezésről szólt nálam, és most meg eldobnék mindent egyetlen személy miatt? Hová tettem az eszem? Mi lehet ennyire különleges benne, hogy képesnek érzem magamat arra, hogy feladjam mindazt, amit valaha elértem?

Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Pént. Ápr. 07, 2017 5:55 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Anael & Inanna
A megcsalatott szenvedély, a megsértett hiúság bõbeszédû.
- A gyerekkori barátságoknál gyakran előfordul. – Bólintok. Elvégre elég hervasztó lehet, ha mindent tudsz a másikról, ugyanakkor… - De van, akiknél éppen az jön be, hogy hosszú ideje ismerik egymást. – Vonom meg a vállam - Aztán vannak, akik félnek kockáztatni a barátságukat. – De legtöbbször éppen emiatt veszítik el egymást. Pedig egy próbakörön igazán semminek nem kéne múlnia.
- És Jessica nem volt féltékeny? – Hiszen logikus lenne. Itt van egy vetélytárs, valaki, akire a párom korábban hajtott, akit sokáig ostromolt de sose kaphatott meg. Szerintem elég fenyegető tud lenni egy ilyen jelenlét, még ha a másik valóban nem is akar semmit tőle.
- Megbántottál? – Pislogok nagyokat, aztán persze eszembe ötlik, hogy én most vérig vagyok sértve amiért négy napja felém se nézett. Mégis inkább elmosolyodok. – Most, hogy találkoztunk már nem is érzem olyan szörnyűnek… - Sugallom számára azt, hogy a közelsége, főként a hirtelen közvetlensége megnyugtat, kifejezetten felvillanyoz, szóval… nem is fáj már annyira, hogy hanyagolt.
- Kellemes. Tényleg szereted a keringőket. – Pillantok rá, hogy kövessem a tekintetemmel a mozdulatait. Igen, egy könnyed keringő határozottan jól állhat neki, de… el tudom képzelni vadabb számokban is, a latin, erotikával fűszerezett számok legalább olyan jól állhatnak neki, mint a keringő.
- Tényleg? És mi járt a fejedben? – Ölelem át, igyekezvén nem rápörögni az újabb sikerre, sőt! A lélegzetem elakad, ahogy az ajkai közelíteni kezdenek, ám az utolsó pillanatban mégis visszavonulót fúj. Esküszöm isteni démon lenne belőle! Ahogy kínozni képes… játszadozni… A gond azt hiszem ott van, hogy most túlfeszítette a húrt. Nem várok tovább, gyengéden visszaemelem az álla alá nyúlva, hogy láthassam csillogó tekintetét. Hüvelykemmel végigsimítok a csábos, cseresznyeszín bőrön, hogy aztán ajkaimat pehelyként az övéhez érintsem.
- Nagyon hiányoztál. – Suttogom forró lehelettel, mielőtt kicsit bátrabban megkóstolnám újra. Ó mennyei mana! Költők is nehezen írták le ezt az érzést, az első csókét, mikor a vágy magasra hág, de még oly ártatlan minden. Nem is megyek tovább, nem zúdítom rá a gátak mögött tornyosuló viharos tengert, inkább súlyalan felhőként cseppenként adagolom akaratom. Őt akarom!
Pillanatokig fürkészem arcát újra, engedve a pírnak sajátomon. Édes, édes mennyei teremtés, akinek rég vágyott csókja forróbb, mint bármi, amit eddig ismertem, beleértve a pokol tüzét is. Egy kósza tincset füle mögé hajtok, és hagyom, hogy visszatérjen vállam fészkére, ha odavágyik. Nem merek megszólalni, félek, hogy lerontom a pillanatot, a percet, hogy kicsusszan kezeim közül, mint egy kígyó ismét, mikor már idáig eljutottunk.

Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Csüt. Ápr. 06, 2017 10:16 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Így is mondhatjuk – vonom meg kicsit a vállamat, és egy pillanatra ráemelem a tekintetemet, hogy megajándékozzam egy röpke mosollyal a szavait. Már nagyon régen volt, hogy valakivel erről a témáról beszélgettem volna, hiszen általában nincs is semmi okom arra, hogy ezt felhozzam. Most sincs igazán, hacsak nem az, hogy kicsit róluk beszélgessünk. – Elég sokáig próbálkozott, míg belátta, hogy nincs semmi értelme – próbálok arra célozni, hogy ő is megtehetné ezt, habár mostanra erőtlenné vált minden érvem… még magammal szemben is.
- Igen, nagyon boldogok együtt – aminek láthatóan én nagyon örülök, nem csak azért, mert így megszabadulhattam Tildától, de azért is, mert a barátaim, és a barátok örülnek egymás boldogságának, nem igaz? Ráadásul Tildában egy fia rossz érzés sincs a múltat illetően. Megértette, hogy nem én vagyok az embere, így aztán szépen lezártuk. Persze ehhez kellett egy kis ráhatás, és némi manipuláció is, de végülis semmi rosszat se követtem el.
- Később megmutatom – ígérem meg, mert nem szeretném most feltenni. Bár azt se tudom, hogy mi lenne ide az ideális zene, ehhez a mi kis… A padlóra pillantok, miközben gondolatok milliói futnak át a testemen, azon tűnődésemben, hogy miért is hívtam fel magamhoz. A legjobb válasz erre az, hogy azért, mert őrült vagyok. Nyilván. Mi másért tettem volna ilyesmit?
- Mindjárt jövök – pattanok fel, hogy elvigyem a ruháimat a hálószobámba, az egyetlen helyre, ahová innen menekülhetek. Beviszem a ruhákat, hogy mindegyiket a beakasszam a szekrénybe, de nem sietem ám el a műveletet, hanem szépen lassan, megigazítom kétszer is mindegyiket, mielőtt visszafordulnék, hogy kinyissam az ablakot, kicsit itt is szellőztetni. Mivel pedig észreveszek pár gyűrődést az ágytakarón, ezért azt is újra leterítem, hogy szép simán, hullámok nélkül takarja el az ágyneműmet.
-Köszönöm – emelem rá a tekintetemet, és meglepetten nézek rá, amiért a kilincsre zárt ajtó ellenére bejött. És mi lett volna, ha éppen azon vagyok, hogy átvegyek egy másik ruhát? Persze ennek igen kicsi a valószínűsége, de ha mégis?
- Sose tudnék úgy nézni Tildára – válaszolok, miközben utána megyek a szobából, mert végülis megmutatta, hogy nincs lehetőségem elrejtőzni előle. Minden szabályt áthág, amit mások nem tennének meg, ezért nem hagyhatom, hogy úgy tűnjön, tényleg menekülni akartam. Bár lehet ezt így utóbb bármennyire leplezni? – Bár másokra se igazán – nézek szándékosan félre, mert hát… rá képes vagyok, ami… igazából megdöbbentő, nagyon megdöbbentő.
- Nem ismertem az előtt, hogy összejöttek volna – válaszolok, mert azt azért mégse mondhatom el, hogy napokig vagy hetekig? Ki emlékszik már erre? Kerestem valakit, aki jó lehet az én Tildám mellé. Persze, nem ők voltak az első pár, akiket megkerestem egymás számára… Csak manapság sokkal nehezebb megtalálni őket egymásnak.
- Sajnálom, hogy megbántottalak – mondom, miután elsétáltam előtte, hogy megálljak a lemez lejátszó előtt, hogy keressek valami hallgatni valót. Valamit, amire biztosan lenne kedve táncolni egy kicsit, vagy legalábbis olyasmi, amit úgy sejtek, hogy valamilyen formában ismer. Recsegve, pattogva kezdődik a zene, ahogy leengedem a tűt, hogy aztán a dallamokat egybemossa az ablakon beszűrődő parti hangjaival.
- Hogy tetszik? – pillantok felé mosolyogva. Láthatóan nagyon szeretem ezeket a felcsendülő hangokat. A legtöbb művészettel egyébként így vagyok, hiszen bámulatosnak tartom az emberek azon képességét, hogy képesek újat alkotni, akár magukból is, vagy bármelyik érzésük felhasználásával. Fantasztikusak, tényleg azok.
- Sokat gondoltam rád, - ülök le mellé, de nem abban a távolságban, ahogy elvárná, hanem egészen közel, hogy a vállára dönthessem a fejem, majd nem sokkal azt követően, hogy felfogta ezt, újra megmozdulok, hogy az ajkaihoz érjenek az ajkaim, de aztán ahelyett, hogy megcsókolnám, visszavonulót fújok, és a nyakába hajtom a fejemet azon kuncogva, hogy milyen gyáva vagyok.



»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs. »→ Megjegyzés: »→



Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Szer. Ápr. 05, 2017 11:15 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Anael & Inanna
A megcsalatott szenvedély, a megsértett hiúság bõbeszédû.
- Nem? Ó… én azt hittem… mármint… New Yorkban az árvákat szeretik családhoz adni. – Vonom meg a vállam. Bevallom fogalmam sincs, hogy ez igaz-e, de nem tetszik Tilda elutasító hozzáállása. Kíváncsi lennék mit tenne, ha Jessica véletlenül bekapná a legyet valami afférból… Talán ki is kéne próbálnom.

- Azért. Bólintok. – Bemutatónak tökéletes. – Hiszen megfigyelhetőek a mozdulatok, az egyszerre lépés dinamikája, és persze legfőképpen látványos elemekkel gazdagítható.
- Nem, ne aggódj. Neked a rendes táncot szeretném megtanítani… amit ketten, a magunk szórakozására űzhetünk. – Mosolyodom el. Ó nem, ott az érzések, az intimitás, a tűz lesz a lényeg…

Küzdenem kell, hosszú idő óta ismét küzdenem kell saját magam ellen, pedig már elszoktam ettől a türelemjátéktól. Mióta az angyalok lecsaptak, azóta egyszerűen nem fogtam vissza magam. Tettem amit akartam, vagy amit elvártak tőlem, de azóta, és korábban egy ideig előtte is megfeledkezhettem a türelemről. Most viszont, ha meg akarom kapni az ajándékot, akkor bizony nem vethetem rá magam és nem csomagolhatom ki Karácsony előtt… Pedig ott csillog a polcon, hív, vonz és taszít… mint mikor a Hol könyörög a tenger érintéséért… Még a költőt is kihozza belőlem. Érzem, hogy az ujjaim szinte kapva kapnának a lehetőségen, hogy viszonozzam az érintését, de helyette inkább félrenézek és kifújom magam.
- Szóval Tilda rád pályázott, de végül Jessicát találta meg. – Bólintok. Persze, hogy értem. Ki ne vonzódna Anához? Gyönyörű teremtés, arányos alakkal, keskeny derékkal de széles csípővel, izmos combokkal… Nem véletlenül nem tudom levenni róla a szemem. Ritkán születnek ilyen tökéletes, angyali szépségek az emberek között. Azt hiszem ezt is felírhatom a Miért is vonzódom hozzá? kérdésre választ adni próbáló lapomra.
- De boldognak tűnnek. – Le se tagadhatják mennyire egymásra találtak, szerencsémre, hiszen így Ana nekem maradt… már ha tényleg sikerül lassan megszerezni, de… a pír az arcán, az érintése… egyszerűen minden alkalommal feltüzel, hogy aztán mikor egyedül hagyom meghátráljon… Talán nem kéne magára hagynom, rajta kéne lógnom amíg végre beadja a derekát… Persze tudom én, hogy ez borzalmas ötlet, de elsőre minden ilyesmi jól hangzik. Fenomenálisan, ami azt illeti.
- Piaf? Nem. – Ingatom meg a fejem. Dehogynem! De azért mégse ismerhetek minden dalt és előadót egy olyan korszakból, ahol még elméletben nem is éltem…
Dermedten állok… guggolok még egy darabig, mielőtt ráemelném a tekintetem. Még az arcomra is jut némi pír, és egyáltalán nem kell megerőltetnem magam hozzá. Ez a lány… kiismerhetetlen, de mégis… maga közeledik előrébb nem is lépésekkel, hanem egyenesen bakugrásokkal. Megáll tőle az eszem!
Nem megyek utána, vagyis… először nagyon szeretnék, de végül megemberelem magam, és a felszabadult kanapéra ülök. Addig a másodpercig, amíg a türelmem engedi, mert egyszerűen látni akarom a hálószobáját! Szóval végül mégis megállok az ajtóban és bekukkantok.
- Nagyon kellemes lakásod van. – Dícsérem meg még egyszer. Persze tudom, hogy most lezárta az egyetlen menekülési útvonalát, lényegében saját hálójában ejtettem foglyul… egyetlen pillanatig. Aztán hátrébb sétálok, vissza a kanapéhoz, hogy helyet foglaljak rajta.
- Szóval Tilda is megkörnyékezett, de végül nem lett belőle semmi. – Térek vissza egy korábbi témára. – Azt viszont nem mondtad, hogy Jessicával hogyan találkoztatok. – Ez eddig még mindig kimaradt. Persze azért igyekszek másokról beszélni, hogy eltereljem a figyelmét rólunk, hogy kicsit lenyugodhasson, hogy talán… ismét a közelembe merészkedjen.

Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Szer. Ápr. 05, 2017 10:07 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


- Örökbe fogadni? Az nem igazán lehetséges ebben az államban – ingatja a fejét a nő, miközben válaszol, és egyáltalán nem lohad le a mosoly az ajkairól. – Egyébként se szeretnénk gyereket nevelni – teszi hozzá. Ő már túltette magát azon, hogy nem képes megfelelni ennek az elvárásnak.
- Kinek kell az a macera? – ami egy gyerekkel jár. Nem elég, hogy az élete jelentős részét feláldozza az emberiségért, hogy bármikor belehalhat egy küldetésbe, vagy pusztán abba, hogy őrként posztol?

- Annak, aki tud szórakozni, nem lehet borzalmas a majomkodás – replikázza szelíd mosollyal az ajkain, csak hogy egy kicsit kötekedjen a nővel. – Tényleg nagyon szórakoztató volt… mindkét része – próbálja tovább dicsérni.
- Versenytánc? – kérdez vissza elgondolkozva. – Akkor azért táncoltatok inkább a közönség felé, mint egymással? De ugye nekem nem ilyen táncokat szeretnél tanítani? – kérdezi, mert hát nem az a célja, hogy másoknak mutogassa magát, csak egyszerűen jól akarja magát érezni tánc közben… vagyis… nem is akar megtanulni táncolni, hiszen már tud.

Kíváncsian figyelem, hogy miként küzd önmagával azért, hogy a kedvemre tegyen. Nagyon kevésen múlik, hogy nem lépek hozzá vissza, hogy újra átöleljem, de… szeretnék mindenképpen bejutni a lakásba, mert… mert be akarok jutni. Ott jobb. Biztonságosabb, azt hiszem. Megérintem az öklét óvatosan, mielőtt a kulcsaimat magamhoz veszem. Valahogy még ezt is olyan vonzónak találom benne, ahogy önmagát meghazudtolva igyekszik a kedvemben járni… Nem mondom, hogy még soha senkitől nem láttam ilyesmit, de…
- Köszönöm – pillantok hátra a vállam felett, és nem is kell hozzá több szó, hogy rájöjjek, mennyire nem érdeki a lakás. Halvány vörös pír ül ki az arcomra, de mivel visszafordulok a menetirány felé, ezért csak akkor veheti észre, mikor a tükörbe pillantok, hogy jobban megnézhessem magamat.
- Azt kérdeztem, hogy kérsz-e inni – ingatom a fejemet, miután visszaléptem attól a konyhai ablaktól, amit kitártam, hogy legyen majd később egy kis szellőzése a lakásnak, ha már egyszer itthon vagyok. Bár általában minden este hazajövök.
- Nem – válaszolok, miközben kitámasztom a nappali ajtaját, hogy nehogy becsapódjon az ajtó, habár nem számítok olyan óriási huzatra, a kanyar miatt, ami a két ablak között található. – Hahaha – nevetek úgy, mintha azt akarnám mondani, hogy még csak az kellene, de… persze, hogy én voltam, ki más lett volna? Azért kicsit ingatom a fejemet, de csak azért, mert így ráhibázott. – Ők szerezték nekem ezt a lakást. Viszont.. – picit még ingatom a fejemet, miközben szentimentális mosoly jelenik meg az arcomon – mielőtt megismerkedtek volna, Tilda… akart tőlem valamit,… érted? – picit megvonom a vállamat. Mit kell ezen magyarázni? Próbálkozott nálam, és nem jött össze a dolog, mert… Mert nem akartam kötélnek állni, és mert nem is éreztem semmit, ami az ellenkezőjére késztetett volna. Ellenkezőleg a jelenlegi helyzetben, mikor el-eltévelyedek a helytelen ösvényen… amit egyre kevésbé tartok annak.
- Öhm – pislogok rá zavartan a szavait hallva. Valahogy úgy érzem, hogy jelentőséget tulajdonít annak, ha beengedem a hálószobámba, és valahol én is úgy érzem, hogy van, hiszen másnak eddig nem ajánlottam fel… de azt se értem, hogy neki miért? Mi okom lenne megmutatni neki a „szentélyemet”?
- Igen, szeretem ezeket a régi dolgokat – válaszolok, miközben végig futtatom az ujjaimat a lemezeken, majd látva a mosolyát én is leguggolok mellé, hogy kihúzzam az egyiket.
- Ez itt például Édith Piaf. Hallottad már? – ennek mondjuk a legkisebb esélyét se látom, de azért megkérdezem, hátha mégis szerencsével járt, és valakinél hallotta. - Nagyon különleges hangja van – jegyzem meg oldalt biccentett fejjel, visszatekintve a múltba. Rossz sorsú nő volt, szegény, a tehetsége ellenére csak csöbörből vödörbe esett, miközben eluralta az életét mindenféle sötét szenvedély. Visszateszem a helyére a lemezt, ahelyett, hogy feltenném, hiszen úgy gondolom, ez nem hozna valami kellemes hangulatot kettőnk közé.
Felemelem a kezemet újra, ám most nem a lemezeikhez nyúlok, hanem megérintem az arcát a mutatóujjammal, majd lassan a füle mögé tűröm a tincseit, miközben megbabonázottan nézek rá, teljesen megfeledkezve magamról. De amint feleszmélek, vörös pír futja át az arcom, és lesütöm a tekintetemet, mielőtt gyorsan felállnék. Hová is meneküljek a saját lakásomból? Elkezdem összekapkodni a ruháimat, hogy pár percre elbújhassak előle, hátha nem jön utánam a hálószobámba. Csak nem annyira… őrült… vagy igen?

Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Hétf. Ápr. 03, 2017 11:50 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Anael & Inanna
A megcsalatott szenvedély, a megsértett hiúság bõbeszédû.
- Szóval örökbe se akartok fogadni? – Kérdezem, hiszen jó pár gyerek vár arra, hogy szülőkhöz kerülhessen. Nem azért kérdezem, hogy elítéljem őket, ez abszolút látszik rajtam, csupán kerestem egy témát, amiről lehet beszélgetni.
- Ti tudjátok. – Emelem meg azt a vállamat, amin nem fekszik éppen valaki. Fiatalok még, mondhatni előttük az egész élet. Szóval ráér még a lány váltani, hogy többet lehessenek együtt. Na meg feltételezem, hogy ez a közös döntésük lesz.
- Csak pár virág, igazán nem sok. – Mosolyodom el és megingatom a fejem. Az más kérdés, hogy az a virág valójában rózsa, és igen, eltanultam jó pár trükköt a régmúlt korok festőitől, szóval nagyon élethű rózsát tudok alkotni… Szinte ott bimbóznak és hervadnak el a falon…

- Annak, aki tud táncolni, ezt végig majomkodni szerintem borzalmas. – Sóhajtok. – De azért köszi. – Jól esik, hogy egy ilyen után nem néz hülyének.
- Egy kis verseny salsa. Több benne az akrobatikus elem, de az alapja az, igen. – Bólintok. Szóval tetszett neki? Jó ezt hallani, hiszen kedvelem az ilyen összesimulós, hangulatkeltő táncokat… és milyen jó lesz ezt majd tanítani neki! Már annyira várom… hogy hozzáérhessek végre így is…

Akár… arra… is… Nem teszem fel a kérdést, megállom, hogy ne kérdezzek rá, hogy még mire lehetne ott bent helyet szakítani… Inkább csak átölelem, kiélvezem azt a röpke pillanatot, hogy aztán fájdalmasan hamar el kelljen engednem. Nem lehetne ezt… folytatni bent? Azt hiszem az arcom mindent elárul, de most hagyom, hagyom, hogy lássa mennyire kínoz, hátha megsajnál egy cseppet, hátha átölel egy kicsit, hátha engedi, hogy megérintsem magamhoz vonjam, belélegezzem az illatát… A kezem egy pillanatra ökölbe szorul, ahogy elengedem mindazt a feszültséget ami ropogtatja a gátakat. A türelmem gátjait.
- Nagyon szép kis lakás. – Pillantok körbe, de valójában egyáltalán nem a lakás érdekel… Szóval a tekintetem tényleg csak körbe fut a falakon, hogy aztán ismét őt figyeljem, a testét, a ringó csípőjét, az édesen hosszú lábait… Azt hiszem hosszan sikerült rajta felejtenem a pillantásom, mert már kérdezett is valamit, csak hát… bármennyire is legyen jó a hallásom, az agyam most kihagyott.
- Tessék? – Emelem fel a tekintetem, és nem titkolom, hogy egy szót se hallottam abból, amit mondott.
- Nem, nem kérek… - Ingatom meg a fejem, ha felteszi ismét a kérdést és hagyom, hogy az arcomat halvány pír uralja el. Jó ha azt látja, hogy én is képes vagyok zavarba jönni. Ez elvileg az ő területe, úgy illik, hogy itt biztonságban érezze magát, szóval egy kicsit vissza kell vonulnom. Nem esik könnyen ez a dolog, szeretek nőkkel szemben a domináns fél lenni, de ugyanakkor ismerem annyira az embereket, hogy sejtésem legyen, hogyan kell reagálni egy ilyen helyzetben.
- Szóval innen ismeritek egymást? – Ami azt illeti már nem emlékszem, ki ismert kit előbb, annyira nem figyeltem a párocskára. – Csak nem te voltál a kerítő? – Emelkedik meg a szemöldököm. Logikus lenne, ha rajta keresztül ismerték meg egymást.
- Csak ha meg szeretnéd mutatni. – Elvégre semmi erőszak! Én pedig most nem mutathatom magam annyira kiéhezettnek, mint amúgy amennyire érzem néha magam. Nem, most nyugalom van, csend, hogy ne kezdjen el menekülni, és… és esetleg megint hozzám bújjon.
- Jó sok lemezed van. – Guggolok le manapság már ritkaság számba menő albumok elé. – Szóval szereted a zenét? – Pillantok fel mosolyogva.
- Leülhetek? – Kérdezem meg, miközben felé fordulok, mert hát… azért hagyok időt, hogy kicsit összekapkodja a ruháit. Illetlenség lenne ráülnöm bármelyikre is. Szóval ha kicsit elpakol, helyet foglalok a kanapé, és nagyon remélem, hogy mellém ül.

Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Hétf. Ápr. 03, 2017 9:47 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."


- Még jó, hogy ilyennel nekünk sose lesz gondunk - neveti el magát Jessica. Ebben a mai világban elképzelhetetlen a meleg párok számára, hogy bármennyire is közös utódot neveljenek. Már, ha nem lép az egyikük félre egy férfival... többször is, hogy biztos legyen a dolog, mert ritka az, hogy már elsőre összejön a gyerek.
- Szeretem a munkámat, és még ráérek gondolkodni - válaszol álmos mosollyal az ajkain Tilda. Hiszen éppen nem rég váltott erre, ha pedig újra váltani akarna ilyen hamar, akkor könnyen lehet, hogy nagyon rosszul sülne el a dolog.
- Majd meghálálod valahogy - viccelődik Jessica, semmi olyasmire nem gondolva, amit általában egy kéjdémontól szoktak várni az emberek.
- Szóval csak pár virág? - kérdezi kicsit csalódottan, de azért ez nem veszi el a kedvét, sőt inkább megnyugtatja, hogy mondhatni nem túl tökéletes a nő.

- Az eleje sem volt olyan szörnyű – mosolygok rá vissza. Pláne, hogy pontosan tudtam, hogy melyik filmből vették ezt az unott jelenetet, így engem sokkal jobban felvidított, mint másokat, akik számára ugyan vicces volt, de koránt se annyira, mint nekem, akit emlékek kötnek a szituációhoz.
- Ez salsa volt? – pillantok a „parkett” irányába kíváncsian, továbbra is tetetve, hogy nem értek a táncokhoz. Bár felőlem akár cha-cha-cha is lehetett volna, a lényeg úgyis azon volt, hogy mennyire feldobták itt a hangulatot, ami egyébként sem volt annyira gyenge.
- Egy csendesebb helyre – vonom meg a vállamat titokzatosan.
- Igen, rá biztosan ráfér – válaszolok széles mosollyal az ajkaimon. Sokszor láttam már ilyen fáradtnak, katonának lenni kimerítő mulatság, viszont sok előnnyel jár most is, és járt minden eddigi korban. Kiváltságosnak számít, sok előnnyel jár, mint amilyen például az, hogy senki se meri piszkálni azért, mert nem akar gyereket vállalni.

- Ühm… - bólintok lassan, miközben kíváncsi tekintettel fürkészem az arcát, és főleg az köti le a figyelmemet, ahogy beleharap az ajkába. Kivételesen tényleg ugyan az fordul meg a fejünkben, de ahelyett, hogy teljesen elébe rohannék egy ilyen balesetnek, átölelem a derekát, majd a vállára hajtom a fejem. – Akár arra is – válaszolok neki, miközben újra elengedem, majd hátat fordítok neki, hogy kinyissam az ajtót. Elforgatom a kulcsomat a zárban, majd lenyomom a kilincset. A küszöböt átlépve az első dolgom, hogy felkapcsoljam a villanyt. Nem sokat szoktam égetni, hiszen mindenkinek ügyelnie kell arra, hogy minél kevesebb energiát „pazaroljon el”.
- Itt lakok én – mondom, miközben a kulcsot lerakom arra kisasztalra, ami a folyosón található. Egy pillanatra megállok a tükör előtt, hogy megnézzem, nem maszatolódott-e el a sminkem. Nem szeretem, ha a tökéletlenségen átviláglik a valóm. Így sokkal emberibbnek érezem magamat. Megtámaszkodva az asztalon, lehúzom a lábaimról a cipőimet, egymás után mind a kettőt.
- Kérsz valamit enni vagy inni? – kérdezem, miközben elsétálok a kis teakonyha előtt, hogy kinyissam a nappali ajtaját. Nálam nincsenek tárva-nyitva az ajtók, még a redőnyöket is behúzom, csak akkor szoktak nyitva lenni, ha fényre van szükségem vagy ha szellőztetni akarok. Egyszerűen nem szeretem, ha látnak az emberek.
- Jessica a szomszédom – magyarázom hátra pillantva a vállam fölött, miközben belépek a szobába. Nincs valami nagy lakásom, de egy alvó és egy nappaliszoba bőven megteszi nekem. Kényelmesen elvagyok így, sőt néha még egy kis bűntudatom is van, amiért egyedül élek egy kétszemélyesnek kikiáltott helyen, de… már annyira megszoktam. Kinyitom az erkélyajtót, amitől behallatszik a zene. Innen láthatók a város fényei. Mint a legtöbb angyal, én is a magasabb emeleteket kedvelem, ahonnan nagy terület belátható, és ahonnan bármikor könnyedén felreppenhetek anélkül, hogy észre vennének… már, ha nem lennének azok a nyamvadt légvédelmi radarok, amik elég könnyen kiszúrnának, és jobb a békesség. Egyébként se tudja erre senki, hogy miféle vagyok.
- És ez lenne a nappalim – mutatok körbe, miután felkapcsoltam itt is a villanyt. Tényleg nem egy túlbútorozott hely. Van egy kisebb stílusos vitrines könyves szekrényem, a valamikori barokk korszakból, angyal-démon mintás faragással. Az egyik falon egy tájkép lóg, ami mondhatni ismeretlen festő műve. Két eltérő színösszeállítású babzsák fotel társalgásokhoz vagy szimplán fetrengéshez, közöttük egy alacsony asztalal, amin egy vázában szinte friss tavaszi virágok úsznak. Az egyik sarokban egy retro rádió, fölötte pedig egy feltekerős lemez lejátszó, alattuk jó pár lemez különböző időszakok és országok zenéivel, bár elsősorban amerikaiak, hiszen időm jelentős részét itt töltöttem.
A másik sarokban egy íróasztal, mellette egy kulccsal zárható szerkény, amiben a munkámmal kapcsolatos egy-két iratot tartok, olyanokat, amik nem számítanak államtitoknak. Elsősorban jegyzetek. Ezeken felül még egy kisebb kanapém is van, amin a mai napon felpróbált és hanyagul lehajított ruháim várják, hogy visszategyem őket a helyükre, míg fölöttük két keresztezett gladius lóg a falon, további díszként a nappalimban. Látszik, hogy nem sok időt szoktam itt tölteni.
- Szeretnéd megnézni a hálószobámat is? - Ha már itt van. De csak azért teszem fel a kérdést, mert kíváncsi vagyok a válaszára, igazából nem gondolom komolyan, hogy be is engedem. Habár ezt már nálam tényleg nem lehet tudni. Még sose engedtem be senkit.

»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs. »→ Megjegyzés: »→



Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Random lakás házibulival fűszerezve
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: