☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Bathym's mansion

Leviathan
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
87

Pént. Ápr. 07, 2017 6:21 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Bathym & Leviathan
Nem szabad viszonzás nélkül hagyni mások tetteit. Erre való a hála és a bosszú.


Kérdésére kérdőn vonom fel szemöldököm, mint aki nem tudja, miről is beszél pontosan. Kezdem azt hinni, nem lesz olyan egyszerű dolgom, mint reméltem. Persze nem is ő lenne. Még ha nem is én lennék itt, hanem egy ténylegesen más személy, rá is rá bírná erőltetni mivoltomat, csak azért, hogy neki legyen igaza. Így működik ő. Mindig így működött. A kérdés viszont elgondolkodtat. Hogy emlékszem? Minden bizonnyal volt olyan időszak, amikor mondhatni élveztem társaságát. Azután, hogy elfogadtam, az övé vagyok. Miután belenyugodtam asszonyi helyzetembe, ez azonban az évek múltával romlott. Tartani kezdtem tőle, jobban mint kezdetben. Eleinte csupán gyermeki félelem volt, ami érthető, tekintve, mily fiatalon kaparintott meg. Később viszont... a nő félt tőle, sőt, rettegett, mégsem tett semmi érdembelit.
Csendben hallgatom szavait. Merengését, mik újabb emlékeket hoznak felszínre férfiakról, kik megkapták a maguk jussát úgy, hogy ne lehessen azokat visszavezetni hozzám. Vele viszont óvatlan voltam. Saját kezemmel kellett volna kitekernem nyakát, hogy biztos lehessek benne, senki nem tesz neki ajánlatot. Igen, igaza van. Idővel megszoktam azt, ahogyan velem bánik, éppen ezért vártam edzetten a Poklot. Számomra az volt a szörnyű, nem az, ami itt várt, mind közül a legrosszabb mégis a szerelmemnek hitt alak árulása volt a legrosszabb. Összetörtem, elveszítettem addigra összegyűjtött erőm, s kénytelen voltam újra összekaparni azt hosszan, apránként. Addigra megannyi rohadék keze érintette bőröm. Számtalan alak lehelete égetett, miközben kiélvezték a megvásárolt, egyoldalú gyönyört.
Továbbra is értetlenül nézek rá, fenntartva a látszatot. Próbálva fenntartani. Mindemellett azonban valami torzulásnak is utat engedek. A női hitetlenkedésnek, mi az elmondottak alapján felszínre törhet. Homlokom ráncolom, ajkaim egy pillanatra összepréselődnek, aztán véve egy apró levegőt, szólásra nyitom szám.
- Ne vegye sértésnek, de n...
Hirtelen kerül elém nyitott tenyere, a benne lévő porral, mi egyetlen fújására képembe vándorol. Belélegzése miatt kénytelen vagyok félbe szakítani mondandómat. Torkomon érzem, nyelvemre tapad, miközben köhögésre késztet. Némi köhécselés után nézek fel rá, csakhogy késő. Elkapott. Tudom, attól a pillanattól kezdve, hogy fejem meginog nyakamon. Zöld tekintetem elkent képére kúszik, gondolataim elmémben kavarognak, aztán vége. Nem tart tovább néhány másodpercnél és öntudatlan dőlök vissza székembe, eltévedve a por hozta sötétségben.





Vendég
WHISPERING AMEN



Pént. Ápr. 07, 2017 5:09 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Leviathan & Bathym
Better later than never.


Nem zökkent ki hirtelen rátörő magabiztossága, de azt sem mondanám, hogy különösebb büszkeséggel tölt el látványa. Tehát első dolgom vele szemben az kell legyen, hogy visszataszítsam abba az állapotba, amit emberként élt meg mellettem. Ezen pedig csak még jobban mosolygok.
Ki akartam várni, hogyan reagál a helyzetre. Ha pánikolt volna, sokkal hamarabb kellett volna elsütnöm azt a kis viccet, amire most készülök. Amúgy sem terveztem órákig körmondatokban kikerülni a témát, ami már mindkettőnk számára egyértelmű. Nem szokásom szarozni, most sem erre készülök, de amíg burkolt kis csevejünk eltereli a kis figyelmét, gond nélkül véghez tudom vinni terveimet.
Állom pillantását, testtartásom az övéhez idomul. Ha fenyegetővé válna, annak megfelelően reagálna. Tetszik a pimasz kis vigyora, tekintete már arról árulkodik, hogy sikerül kicsesznie velem. Az enyém pedig arról, hogy nem létezik olyan isten, aki most ebből kihúzza. Egy ideig biztosan nem.
Szavai halk nevetésre késztetnek. Rosszul sikerült szerelmet említett volna? Nem tudnám biztosan megmondani, hogy valaha szerelmes voltam-e belé, hisz boldog éveinket hamar eltörölte a tény, hogy nem tudott nekem gyereket szülni. Nekem nem, de az összes senkiházi kutyától bezzeg többször is teherbe esett. Jól bántam vele, ahogy mindhárom feleségemmel, de többször is hülyére vett, évekig váratott. Mikor bekapta a legyet innen is, onnan is, már nem sajnáltam sorsát, akárhányszor képes lettem volna eladni testét.
- Te így emlékszel minderre?- Kérdem tőle vigyorogva, majd nekitámaszkodom az asztal szélének, de még így is közel vagyok hozzá. Nem tagadom, tetszett, ahogy az arcomba mászott, igyekszik uralni a szituációt. A félelem azonban nagy úr és nagyon úgy néz ki, sikerült emlékeibe égetnem lényemet szörnyű tetteimmel.
- Én arra emlékszem, ahogy zokogtál. Sokszor, néha keservesen. Aztán ahogy egyre többen kapták meg a tested, már csak a szemeid tükrözték a borzalmat. -
Szembesítem nyersen, könyörtelenül a múltbéli eseményekkel. Át akart vágni, vagy saját magát kibeszélni, hogy ne lepleződjön le, de ha nagyon őszinte akarok lenni, csak saját magát áltatta. Csak nem gondolta komolyan, hogy azért szerveztem meg ezt az egész színjátékot, hogy majd bólintsak, tévesnek ítéljem meg a kész tényeket és elsétálhasson az ékszerrel? Elvigyorodom ismét. Az ékszert viheti.
- De mikor azt a mocskos kis fattyúk kellett valahogy kivernem belőled, előkerült a régi éned. Sírtál, jajgattál, sajnáltad önmagad. -
Folytatom rezzenéstelen arccal, pedig nagyon jól mulatok. Ha fél is most tőlem, annyira könyörtelen már nem vagyok, mint annak idején. De a sok éves balszerencsémért, mit ő okozott, megkapja, ami jár neki.
Várom, míg mond majd valamit, legyen az bármi. Mikor elkezdené mondandóját, a meglepetés erejével nyitom ki arcától nem messze tenyerem, s a rajta lévő zöldes színű port egy határozott fújással juttatom a levegőbe. Ha azonnal abba is hagyja a lélegzetvételt, a meglepődöttségtől biztosan belélegez valamennyit. Ebből pedig pár porszem elég hozzá, hogy elveszítse eszméletét. A legszebb az egészben pedig az, hogy én magam immunis vagyok a legtöbb fűre és növényre, amikből ezeket a kellemes porokat készítem.




Megjegyzés: fanolos || Szószám: ??? ||  Credit

Leviathan
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
87

Pént. Ápr. 07, 2017 3:20 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Bathym & Leviathan
Nem szabad viszonzás nélkül hagyni mások tetteit. Erre való a hála és a bosszú.


A jelenre igyekszem koncentrálni, nem engedve a múlt kísérteteinek, holott bőséggel akadnak. Minden egyes mozzanata, hanglejtése. Sőt, még a mérhetetlen pökhendisége is, mit kellő magabiztossággal kezel. Ez a vonása mit sem változott, sőt... Talán csak mélyebbre süllyedt benne. Ha akarná se tudná takargatni ezt a jellemvonást, csakhogy valószínűleg nem is szeretné. Miért is tenné? Vagyonnal bír a Pokolban is. Démonok lesik óhaját, zengik hírnevét, mit valljuk be, én is elviselnék, ha más szerepkörben mozognék. Ez azonban nem így van.
Félek. Akarva akaratlan rám törnek olyan emlékek, mik ezt ássák elő bensőmből. Akárhogy igyekszem elrejteni, biztos vagyok benne, hogy észreveszi. Ha annak hisz aki valójában vagyok, tudja, mit kell keresnie még akkor is, ha azóta egészen más vagyok. Emlékszem, emberi létem során kerültem a veszélyt. Kíváncsi voltam az igaz, s szívesen tanultam új ismereteket, de sosem léptem át az engedetlenséget jelző határt. Hagytam hogy eladjanak, bár beleszólásom nem sok lett volna, azzal a kevéssel se éltem. Engedtem hogy az előttem lévő alak úgy irányítson miként szeretne. Nem ellenkeztem. Egyetlen pillanatra sem, s lám, hová jutottunk. Mikor szívem másfelé hajlott, árulásnak titulálta. Azért is engem hibáztatott, hogy nem estem teherbe, holott a későbbiek bizonyították, hogy nem bennem volt a hiba. Persze mivel benne nem lehetett, mégis én szúrhattam el valamit.
Nem csak őt, de saját magamat is meg kell győznöm arról, hogy más vagyok, mint akkor. Ehhez pedig nagy segítség lomha mozzanata, mellyel felkel helyéről. Bár járkálásba kezd, mi baljósat sejtet, belőlem mégis mást hoz elő. Némi izgatottságot. Ahhoz hasonló érzést, mint mikor nálam erősebbekkel kell farkasszemet néznem, tudván, milyen kevésen múlik életben maradásom. Nem hiszem, hogy itt az lenne a tét. Nem. Amennyiben értesült azokról a dolgokról, amiknek csődjét köszönheti, s hogy minderről én tehetek, sokkal több kínt szán nekem a halálnál. Most tehát az elől kell elmenekülnöm. Talán pont emiatt van. Régebben nem tudtam milyen az, ha elfuthatok a veszély elől. Ott volt, rabságban tartott, akkor véve elő saját szórakoztatására, amikor csak akart. Ez most nem így van! S valóban, nem az az élvezetes, hogy veszélybe sodrom saját magam, hanem a tudat, hogy képes vagyok megúszni. Épen, épphogy megkarcolva, nem számít, a lényeg, hogy megmenekülök. Így születik nekem a győzelmi mámor.
Mosolyom egy pillanatra kiszélesedik. Nem tudom meddig bírom tartani magam, küzdve gyenge, elkeseredett múltammal, de nem érdekel. Addig is játszok. Ha el akar engedni, úgyis megteszi, viszont ha nem... Akkor mindegy, kinek hisz. Nem számít. Nekem csak annyi kell, hogy legalább egy pillanatra elhiggye, hogy nem az vagyok, aki. Ezért is veszem rá magam egy jókedvű nevetésre, fenyegető fellépése ellenére. Rövid kacaj, de annál beszédesebb.
- Akár szokása, akár nem, most sikerült tévednie - jegyzem meg töretlen magabiztossággal.
Kényelmesen hátra dőlök, ábrázatomon lágy mosollyal, amint közelebb ér. Egyenest szemeibe tekintek, nem törődve fenyegetésével. Csupán egy vendég vagyok, közel sem az, akit keres, nincs mitől tartanom. Rá kell jönnie és már mehetek is. Erről szól a játék. Aki hamarabb veszít, nos... Az fog többet mérgelődni, azt hiszem. Amennyiben pedig én veszítek... Nem hiszem, hogy kellemes időszaknak nézek elébe.
- Egyelőre nem. Túl olcsó hozzá a ruhám, kár lenne ehhez pazarolni. Majd legközelebb, egy drágább darabhoz - hajolok közelebb hozzá, csökkentve arcaink közt a távolságot, majd félre pillantok a papírra.
Kis ideig elgondolkodva figyelem. Érte nyúlva karja mellett végighúzom a néven az ujjam, majd a többi adaton.
- Ki ez a nő? Talán egy régi, rosszul végződő szerelem? - érdeklődöm kellemes, társalgáshoz ideális hanghordozást megütve.
Kíváncsian várom válaszát. Egy részről azért, hogy lássam mennyire hajlandó eltérni saját akaratától. Régen ezt nem szerette túlzottan, s nem is tűrte meg sokaktól. Talán most is ez a helyzet, arra viszont hamar rá fogok jönni.





Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Ápr. 06, 2017 10:02 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Leviathan & Bathym
Better later than never.


Tagadni sem akarnám, milyen jól szórakozom. Az elmúlt évszázadok kissé unalmassá váltak, már ami a magánéletemet illeti. Amióta az első kiválasztott egyetlen nővel hetyeg, volt oly szívélyes és nekem ajándékozta háremét, teljes egészében. A nemes ajándékhoz hozzájárul a fakó valóság, hogy férfi létemre az elmúlt pár hét okozta a legnagyobb pezsgést, már ami az ágyamat jelenti. Örömmel váltogattam őket, lányaim pedig élvezik a fiatal női társaságot, bár mindkettő más szemmel. Míg Sura a csevegős típus, Rhea inkább nyúzná őket és hallgatná kétségbeesett visításukat. Persze Asmodeus sem ostoba. A lánykákkal jól kell bánni. Idejét sem tudom már, mikor voltam ennyire gyengéd egy-egy aktus során. Még a végén érző démont csinálnak belőlem. Fúj.
Figyelem minden egyes apró kis porcikáját. A lapot könnyedén felemeli, mit sem sejtve a ráírt betűk mögött rejtőző súlyos valóságról. Vigyorom kiszélesedik, székembe kényelmesen dőlök hátra, ujjamat játékosan arcomhoz emelve. Figyelem a művet, mit pár hétig tervezgettem, miután végre megtaláltam. Imádom a munkámat, de a monotonitás egy idő után kikezdi zsigereimet. Végtelen türelem kellett hozzá, hogy az árverést annak rendje és módja szerint megszervezzem és le is bonyolítsam, de minden pillanatát élveztem.
És pontosan ezért. Hogy lássam reakcióját. Persze ha ennyi éven át a pokolban él valaki és démonként tengeti mindennapjait, felveszi mindazon jellemvonásokat, melyek a túléléshez kellenek. Így rezzenéstelen arca nem árul el semmit, csupán szemei beszélnek. A jéghideg, kék szempár pedig segítségért kiállt. Remélem nem várja őt senki sem haza, mert ma vendégül látom. Az már kérdéses, hogy a körülmények mennyire lesznek kedvére. Én nem úgy tervezem.
Halk, szinte dallamosan férfias nevetésemmel töltöm meg a szobát. Nem képzeltem el előre, mit fog mindehhez szólni, mert ha a jelenet végkimenetele nem úgy alakul, ahogy mondjuk azt én elterveztem, talán még nekem is nehezemre esne leplezni csalódottságomat. De két kimenetelre még is számítani lehetett. Vagy pánikba esik azonnal, vagy a hülyét fogja játszani. Egyiknek sem örültem volna kevésbé.
- Úgy érti, hogy tévednék?- Állok fel kényelmes lassúsággal, hisz sehova sem sietek. Hirtelen mozdulataim túlzott izgatottságról árulkodnának és így a végén még fogást találna rajtam. Járni kezdek a szobában, lépteim lassúak, vigyorom továbbra is arrogáns. Nincs segítsége, akikhez sikolthatna. Így menekvése is akkor lesz, mikor én jónak látom.
- Hadd fogalmazzak elég érthetően. Nem szokásom tévedni. -
Hangom kissé fenyegetőre vált. Előnyöm a nővel szemben azon évek száma, mikor fejlődhettem. Már nem az a római nemes vagyok, akire emlékezhet. Akkoriban loptam, csaltam és hazudtam. Mára a profizmust és a korrekt eleganciát választottam társamul és sokkal nagyobb rettegést váltok ki ezzel démontársaimból, mintha komolytalan csaló volnék.
Közel sétálva hozzá egyik kezemmel az asztalra, másikkal székének karfájára támaszkodom. Nem mászok az arcába, de kellemetlen közelséget okozok számára.
- Nem akarja felpróbálni? -
Kérdem hasonló hangszínnel, fenyegetően. Vigyorom mintha lefagyott volna vonásaimról, arcom komoly, ellentmondást nem tűrő. Mindez addig lesz kellemes látogatás számára, míg belemegy a játékaimba.




Megjegyzés: fanolos || Szószám: ??? ||  Credit

Leviathan
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
87

Szomb. Ápr. 01, 2017 10:48 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Bathym & Leviathan
Nem szabad viszonzás nélkül hagyni mások tetteit. Erre való a hála és a bosszú.


Az ígéret szép szó, a Pokolban pedig különleges szabály vonatkozik ezekre. A szavunkat megtartjuk, éppen ezért kell jól forgatni azokat. Néhány percet könnyedén kibírok egy zárt helységben. Eleve nem szabadna idegeskednem miatta. Csupán papírmunka, miközben egy értékesnek mondható ékszer tartózkodik közelünkben. Maga a nekem szánt adomány megérdemli, hogy zárt ajtók között tartsák, biztonságban az enyves kezektől. Én is hasonlóképp fogok tenni. Elrejtem majd jó helyre, ahol csak én találhatom meg, vagy esetleg egy általam küldött személy. Ki tudja, még néhány tombolás, Agramon egy-két újabb cukkolása és meglehet, ennek az árából kell új kastélyt építtetni Ashtaroth számára.
Miután kezeim közé kapom a dobozt, egyetlen pillanatra sem nézek fel rá. Nem foglalkoztat. Sokkal jobban érdekel az, hogy mikre képes ez a drágaság? Hogy milyen ábrázatokat szülhet a látványa? Amit nem fogok megtudni. Igaz, dicső diadal lenne ezekkel füleimben visszamenni a vacsorára, de nem tehetem meg. Hiába várok, egyetlen kérdés sem érkezik. Furcsa, bár nem ad okot különösebb aggodalomra. Elég információt elhintettem már magamról ahhoz, hogy esetlegesen hallhasson rólam, vagyis a mai napra osztott személyemről. Leviathan továbbra is titok marad a nyilvánosság előtt. Így a legbiztonságosabb.
- Elhiszem, elvégre maga mondta, hogy lehet, kettőt is megér - mosolygok rá bájosan.
Nem foglalkoztat a hangjából visszacsengő arrogancia. Arra már eddig is rájöttem, milyen nagyra van magával. Büszke arra amit elért, öntelt a vagyona miatt és úgy véli, mindehhez hatalom is párosul. Nem tévesen, sejtésem szerint pedig szívesen vissza is él vele, akárcsak bármely más démon. Azért van erőnk, hogy használjuk. Azért küzdünk érte, hogy használhassuk.
Eltépem tekintetem, mikor az iratok ellenőrzésére kerül a sor. Gondtalan nyúlok a lapért, majd dőlök vissza helyemre, magam elé emelve azt, kíváncsian arra, miket firkantott a vonalakra. Egyszer sem faggatott, biztos összeszedett mindent. Még mennyire hogy mindent! Rezzenéstelen arccal meredek a kanyarított betűkre. Férfias írása sokat elárulhatna róla, ha elkezdeném fejtegetni, helyette azonban jobb elfoglaltságom akad. Minden stimmel. Nem a mostani adataimmal, nem az álcám alapjaival, hanem az emberi életemmel. Lehetetlen! Vagy nem. Mégsem, ha róla van szó. Csendesen olvasom újra a sorokat, nyugalmat erőltetve magamra. Hogy lehetséges ez? Pont ő? Ki más lehetne? Senki. Ő viszont képes rá. Törékeny létem megkeserítője, kinek emléke most sem hagy hidegen. Tekintetem rá emelem, leplezetlen értetlenséggel. Igaz, saját valóm azt nem érti, miként sikerült démonná válnia, a ma itt ücsörgő nőt viszont az érdekli, kinek hiszik.
Le akarom törölni a vigyort a képéről. Ha nem is hisz nekem és továbbra is kitart állítása mellett, akkor is, legalább egy pillanatra talán el tudom tüntetni önteltségét a pofájáról. Már azért megérné. Szemeim lehunyom egy kisebb, lágy sóhajtás idejére. Mikor ismét rá nézek, aprócska mosoly bújik meg ajkaim szegletében, úgy nyújtom vissza a papirost, enyhén megrázva fejem.
- Azt hittem, azért nem kérdezett az este folyamán, mert már tudja, ki vagyok. Tévedtem - kezdek magyarázatba, majd átpakolom lábaim, megcserélve az addigi alsót a felsővel - Nézze, ha nem szeretné nekem adni az ékszereket, csak mondania kell. Túlélek nélkülük, viszont ez... Kinek akarta adni? - fordítom felé a dobozt egyik kezemmel, míg másikkal a lapon szereplő névre mutatok.
Szépen, nyugodtan. Máskor is szövegeltem már az életemért, ez sem különb annál, csak... sokkal rosszabb. Előbb néznék szembe egy sereggel, mint vele. Nem akarok itt lenni! El akarok menni, most! Akkor viszont oda lenne az egész. Nem tehetek mást, maradnom kell és játszanom a szerepet, mi most már tényleg nem több annál. Oda a cseppnyi szórakozás. Oda minden, mégis... pontosabban mégsem... mégsem hagyom magam. Ilyen könnyen nem lehet elkapni!





Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Márc. 30, 2017 2:29 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Leviathan & Bathym
Better later than never.


Folyamatosan vigyorgásom oka az az egyértelmű tudat, hogy semmilyen adatra nincsen tőlem szükségem, csak arra, hogy felelőtlenül kövessen engem az irodámba és véghez vihessem a leleplezésem. Még tegnap éjjel is kínzott a kettősség annak ügyében, hogyan fedjem fel magam. Az alapötlet már az árverés meghirdetésekor megszületett és igazán mulattat a tudat, hogy néhány egyszerű trükkel sikerült rávezetnem, mennyire szükséges számára maga az eljövetel. És így is lett, lássunk csodát, ismét elértem, amire szükségem volt és van is.
Továbbra is bájosan mosolygok rá és megrázom a fejem. Már a papírokat töltöm ki, mikor válaszolok kijelentésére. Bár hazudok, hiszen nagyon sok mindentől függ, hogy meddig is fog mindez tartani.
  - Néhány perc, ígérem. -
Nézek fel rá egy pillanatra, mélyen szemeibe vésem saját tekintetem, már-már kellemetlen helyzetbe hozva őt. Minden mozdulatom és arcvonásom sejteti felé, hogy valami igen is történni fog, ami nem illik bele az idilli kis forgatókönyvbe, de semmilyen jelét nem adom annak, mi lesz ez pontosan. Csak a rossz érzést ültetem el benne, mert így a felismerés még inkább olyan lesz, mint egy erős balos a gyomorszájba. A lélegzetét is el fogja venni.
Szertelenül töltöm ki a lapokat, közben látszik rajtam, mennyire jó a kedvem és ahogy haladok előre, már az is feltűnhet a nőnek, hogy nem kérdezek tőle semmit. Mintha a fejemben minden adat rögzítve lenne, gond nélkül töltök ki vonalat vonal után.
  - Higgyen nekem, ez a szépség többet ér holmi kastélynál.- Jegyzem meg kissé fölényeskedően, talán arrogánsan is, mert ha értéke fel is múlja ezt a kastélyét, egy ilyen szépséget kár lenne veszni hagyni. Nem mintha kikerülne a kastélyból a mai este folyamán. Ahogy azt sem tervezem, hogy a nő kifog kerülni.
Kezdek egészen izgatott lenni, szinte várom arcát, mikor rájön majd mindenre és szembenéz velem. Nem Bathym-mal már, akinek hisz, hanem az emberrel, akinek rengeteg rossz emléket tulajdoníthat.
  - Készen is vagyunk. Kérem olvassa át és a lap alján egy aláírással igazolja. -
Mosolyom továbbra is bájos, semmilyen ellenszenv vagy türelmetlenség nem rendeződik vonásaimra. Az idő szemeim előtt szinte lelassul, ahogy a papírért nyúl és közelebb emeli szemeihez, hogy jól lássa majd a felfirkantott nevet: Diána. Úgy bizony. Emberi nevét írtam rá a papírra és minden egyéb szükséges adatot is emberi mivoltához rögzítettem. Így nincs semmi kétségem arról, hogy rá fog ébredni a turpisságra és személyem is hamar kristályosodik abban az okos kis fejében. Mosolyom változik, ahogy olvasni kezdi a lapot és ha rám néz, ördögi vigyorral találhatja magát szemben. Game Over Leviathan.




Megjegyzés: fanolos || Szószám: 408 ||  Credit

Leviathan
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
87

Szomb. Márc. 25, 2017 1:43 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Bathym & Leviathan
Nem szabad viszonzás nélkül hagyni mások tetteit. Erre való a hála és a bosszú.


Rohadtul meglepődöm a végeredményen. Ki ne tenné a helyemben? Jó, nyilván lennének olyanok, akik ujjongva pattannának fel és rontanának ki a sorok közül, csak hogy mihamarabb az emelvényen állhassanak, onnan villantva vendéglátónkéhoz hasonló, fölényes mosolyt a tömegre. Ez nem az én játékom. Nem ma. Az este folyamán kialakuló hátterem gondolom újra. Név, születés, foglalkozás... Mert elvileg minden démonnak célja van, hát nekem is kell valami. Hogy mi az, az egyelőre kérdés. Addig nem jutottam el. Ami megvan történetemből, az az, hogy egy néhány száz éves démon vagyok. A neve Meera, emberként volt egy férje, egy fia és egy lánya. A lánya súlyosan megbetegedett és az ő megmentéséért adta el lelkét. Azóta ugyebár minden családtagja meghalt, miként vélhetően porhüvelyének eredeti tulajdonosa is. Ó, igen, ami azt illeti... Tekintve, hogy egy-két jelenlévő talán felismeri alakom, így annál maradtam, hogy néhány napja cserélte el egy másik démonnal, némi aranyért cserébe.
Ez a szerep csupán erre az estére szól. Nincs beavatva, pont ez a lényege. Mégsem jöhettem ide úgy, hogy hangosan kijelentem, én vagyok Leviathan. Nem mintha a nagy nyilvánosság előtt valaha elhangzott volna nevem. Megtartom saját magamnak, meg az arra érdemeseknek. Vannak összesen ketten.
Amint felérek, egy mancs landol testemen. Nem mondom, hogy túl sokat számítana, ennek ellenére nem tetszik. Valószínűleg az állandó vigyorgás miatt nem, amit Bathym a mai este produkál. Éppen ezért, tovább mosolyogva rá érintem meg kezét, majd egyszerűen leemelem magamról. Képes vagyok követni hogy merre megy, nem kell terelgetni, mint egy birkát. Saját irányításommal állok meg középen, közvetlen mellette, várva, hogy kezembe nyomja az ékszereket. Persze, hogy nem ilyen egyszerű. Újabb szavak, melyek gratuláció részére köszönetként biccentek. Végigvezetem tekintetem az összeseregletteken, kiknek most nyilvánvalóan nem tetszik jelenlétem. Leszámítva talán egyeseket, kik egészen más pillantásokkal méregetnek, mint a bosszankodók. Minden bizonnyal azt vizsgálták, mennyire állna nekem jól a nyert ékszer. Jól, természetesen. Ha egyáltalán felvenném.
Szívesebben tartanék a vacsoravendégekkel. A papírmunka sosincs kedvemre, unalmas, még akkor is, ha csak nézni kell. Persze társaságtól függ, mégis... Rám egyelőre ennyi vár. Majd később csatlakozom. Amint megtudom, merre kell menni, megindulok Bathym kíséretében. Akkor fordulok vissza, mikor hallom a zár kattanását. Kérdőn lesek rá, nem értve mire fel ez az egész. Igaz, nem sokat gátolhat egy ajtó a menekülésben, mégis eluralkodik rajtam némi Úrnőmtől rám ragadt paranoia.
- Gondolom, nem tart majd sokáig - jegyzem meg, közölve, hogy kis ideig kibírom.
Mióta Asmodeust megtaláltam abban a lyukban, a kis helyek nem a kedvenceim. Ki tudja, mikor kerülök én is egybe, akaratomon kívül. Ezért is tettem némi óvintézkedést ezzel kapcsolatban, de kérdéses, hogy úrnőmnek mikor lesz rám legközelebb szüksége, aminek kapcsán észrevehetné eltűnésemet. Ugyan már, ez csak egy árverés, nem lesz gond. Hamarosan egyébként is távozom. A vacsora és néhány ital után.
- Akkor mi lenne, ha inkább egy palotát kapnék és az árból megmaradt összeget - kérdem mosolyogva.
Hangomból kihallani, hogy csak viccelek. Eszem ágában sincs megsérteni a démont, főleg nem egy zárt irodában. Invitálására helyet foglalok. Igazítok egyet combomig hasított ruhámon, hogy az normálisan álljon ülve is, aztán őt figyelem. Várom, hogy kérjen néhány adatot. Gondolom az átruházásról van szó, ahhoz elengedhetetlen, hogy nevem felől kérdezgessen.
Kissé előrébb hajolok, s kinyúlva a díszdobozért, kezembe fogom azt. A kövek szinte elvarázsolják az embert. Színükkel magukra vonják a tekintetet, alig eresztve azokat. Foglalata csodás, végig is húzom rajtuk ujjaimat, lágyan, mintha egy gyermeket simogatnék. Pokolhoz illő alkotások. Már csupán egy nyaklánc hiányozna melléjük. Egyszerű, mégis elegáns láncon, nem túl nagy, de mutatós medál, minek középpontjában ugyanolyan kő ékeskedne. Kis híján felsóhajtok, mikor belegondolok, nem viselhetném se a nyakbavalót ha létezne, sem a többit, ami már létrejött. Ugyan hova vehetném fel? A közeljövőben sehová. Majd esetleg, ha csillapodik ennek híre. Néhány hónap, esetleg év múlva, mikorra megfeledkeznek róla. Addigra nem lesz több egy egyszerű ékszernél.





Vendég
WHISPERING AMEN



Szomb. Márc. 25, 2017 12:37 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Leviathan & Bathym
Better later than never.


Sosem láttam még ezt a csürhét ilyen feszülten figyelni. Sok démonnal ellentétben nem a feszültségkeltés a sikerességem záloga. Bár tartanak tőlem a démonok, az itt ülő népség kilencven százaléka nem szúrna ki velem, azonban a megfélemlítést csak abban az esetben alkalmazom, ha valaki átlép egy határt. Ezekre a népekre ez nem jellemző. Amint befolyásra tettem szert és egyre több összejövetel és rendezvény fűződött Asmodeushoz és hozzám, rögtön nyalni kezdtek. A nemesség nem az erős, inkább a gazdag démoni réteg, így tőlük nem kell tartanom, nem szoktak átverni. Jobban szeretik a békességet és a pénzt. Ha letépném egyikőjük fejét mindkettő odaveszne.
Viszont azzal is mind tisztában vannak, hogy fix árakon dolgozom. Nem vagyok hajlandó alkudozni, mert befolyásomból, hatalmamból és hitelességemből veszítenék. Ha valaki akar venni tőlem valamit, kap egy árat és vagy leteszi az asztalomra, vagy viszont látásra. Szabályosan kinevetem azokat a démonokat, akik nem tudják a kért árat megfizetni, de annyira többnek akarnak tűnni valójuknál, hogy belekezdenek az alkudozásba. Így sikerült kiépíteni azt a vevőkört, akik szó nélkül fizetnek. Ennek kompenzálására jött létre az árveréses rendszerem. Ezek mind azok az ékszerek, melyeket saját kezemmel készítettem és átkoztam meg, vagy ruháztam fel őket rúnákkal. A buta csürhe azt hiszi, hogy korrekt vagyok, amiért viszonylag alacsony kiindulóáron kerülnek a pódiumra, de ha valaki csak kicsit is tudja használni a józan eszét, akkor tudja, hogy ez is csak a színjáték része. Az itt ülő ostobák nem is az ékszerekre, sokkal inkább egymásra licitálnak. Ki gazdagabb, ki tud a legszebbekkel hazamenni és végül két-háromszorosát is adják az ékszereket értékének, miközben én a valós ár felén kezdem az árverést. Ostoba barmok.
Éppen ezért vannak meglepődve a hirtelen jött ajándék láttán. Érzik benne a lehetőséget, talán a kiváltságot is, hiszen több ezer év óta először adok, anélkül, hogy kapnék. Persze ebből közel sem fogok rendszert csinálni, de a nő előtérbe helyezésén más céljaim is voltak a dolgokkal. A nemesek nem rendeznek jelenetet általában, nem játszanak szappanopera hősöket. A burkolt, ám annál egyértelműbb piszkálódás és egymás arcába féltékenyen mosolygás egy az, hogy baromi szórakoztató, más az, hogy a következő árverésen még nagyobb hévvel fognak egymás ellen licitálni. Plusz a nemességen belüli konfliktusok Erisz erejének melegágya. Szívesen, kedves lovas. Isten barmai esküszöm.
A csőcselék a kimondott szám és az elhúzódó észrevétel miatt zajongani kezd. Nézelődnek, érdekel mindenkit, hogy ki a szerencsés. Leviathan, mint aki egy percig sem számít a nyerésre, nyugodtan ül a kimondott szám ellenére, de én nem szólítom őt újra. Mindjárt, mindjárt...
Persze hatalmas vigyor ül ki az arcomra attól, mennyire meglepődik mindezen. Hamar rendezi arcvonásait, de ha lelki szemeimmel rögzíteni tudnám ezt a jelenetet, megtenném. Nevetésem elfojtom, nem akarom túljátszani a dolgot. Hogy, ez mennyire jól sikerült....
   - Íme a szerencsés nyertes.- Amint a nő felér hozzám, a pódium közepére vezetem derekánál fogva, mit hihet démoni természetemből fakadó személyeskedésnek. Gyakran érintem az ide látogató csürhét, nőket és férfiakat is egyaránt. A női démonok szeretik a somolygást, az apró, többértelműen elejtett félmondatokat. Derekukra fogsz finoman, kézen csókolod őket és elolvadnak. A férfiakkal más a helyzet. Vállveregetés, erős kézfogások, sétálás közben hátukon tartott, erős kéz, mintha vezetnéd őket. Apró gesztusok, de a bizalom kialakul és otthon érzik magukat.
Amint a pódium közepére érek vele mondatom végén, tapsolni kezdek és a tömeg színlelt örömmel tapsol velem együtt. Ha ezt nem teszem meg, akkor sárga irigységtől szikrázó arcukkal ülnének néma csendben. Romlott egy társaság, de az én népem.
   - Gratulálunk. Amíg átadom a nyereményt, arra kérném Önöket, fáradjanak a bálterembe, ahol a jól megszokott, finom vacsora és luxus italok várják Önöket. -
A nép izgatottan mozgolódni kezd, szinte felületes túl is teszik magukat a történteken, én pedig intek a nőnek, hogy kövessen. Az én kezemből a megfelelő módon egyetlen ékszer sem kerül ki. Minden certifikátot én töltök ki és írok alá, mert bár szélhámosnak is tűnhetnék, a munkámat nagyon komolyan veszem. Fix árak, fix vendégkör általában és korrektség. Sem növényeimmel, sem drágaköveimmel nem viccelődöm.
Amennyiben a nő követ, a nagyterem végébe sétálok, hol eddig az árverés folyt és egy ajtón engedem be a nőt. Egy kisebb iroda, ahol a papírmunkát végzem és az ékszereket adom át egy-egy eseményt követően. Ezen kívül van a műhelyem, ahol dolgozom, a laborom, ahol a mindenféle füveket dolgozom fel, az üvegházam, hol ezeket növesztem és a lakosztályom. Ezek között a helyek között ingázom, mikor nem drágakőbeszerzésre indulok.
Ahogy a nő belép, magunkra zárom az ajtót. Ha ez esetleg zavarná és egy pillantással ezt jelezné, csak kellemes mosoly ül az arcomon.
   - Remélem nem zavarja, nálam ez protokoll. Üzlet közben nem zavarhat senki. Így tudják, hogy most ne is tegyék. -
Utalok a szolgálókra és még ha ez így is van - mert igen -, az nem tartozik a rendes rutinba, hogy az ajtó másik oldalán két katona védi az ajtót. Ez a most következő események miatti elővigyázatosság.
   - Maga igazán szerencsés. Ez egy nagyon becses darab. Értékéből fel lehetne építtetni egy ehhez hasonló palotát. Ha nem kettőt. -
Továbbra is kellemes, barátságos mosoly ül arcomon, de testtartásom árulkodik róla, hogy tudom, ki vagyok és minek a hírében állok. A túlzott kedvesség még üzlet közben sem a kenyerem.
   - Foglaljon kérem helyet. -
Invitálom a dolgozóasztalom előtti puha, vérvörös bársonyfotelba, melynek váza aranyberakású. Én helyemre ülök le, ahol előttem már egy gyönyörű díszdobozban pihennek a fülbevalók. Kinyitom, majd felé fordítom és előtolom a dobozt.
   - Vegye csak szemügyre nyugodtan. -
Közben pedig kezdem előkészíteni a papírokat hozzá.
 



Megjegyzés: fanolos || Szószám: 892 ||  Credit

Leviathan
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
87

Szomb. Márc. 25, 2017 11:35 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Bathym & Leviathan
Nem szabad viszonzás nélkül hagyni mások tetteit. Erre való a hála és a bosszú.


Az árverés kellőképp lassan halad. Minden egyes ékszernek van valamilyen csábító tulajdonsága, ami miatt meg akarják szerezni, nem is kevesen. Beismerem, egy-kettő nekem is hasznosnak bizonyulna, ha nem tudnám, hogy amint kezeim közé kaparintok egy ilyet, azt megjegyzik. Az arcát, hogy milyen ruhát viselt, milyen ékszereket, vagy épp a hajviseletét. Pletyka tárgya lesz, ami nem szeretnék lenni. Sokat árthatna nekem, ezért maradok a csendes nézelődő, olyasmire emelve táblám, mivel kapcsolatban biztos vagyok abban, hogy rám licitálnak. Így ki sem tűnök, de fel sem fognak ismerni legközelebb. Nem mintha sok helyre mennék ilyen göncökben. Ha pedig nem öltözik ki a démon, sokan úgy elmennek mellette, hogy egyetlen pillantásnál többre nem is méltatják az itteniek. A jelenlévők legjava, legalábbis.
Elmémben egyre csak bővül a jegyzet. Már előre látom, milyen terjedelmes jelentés lesz ebből Ashtaroth asztalán. Akár egy pletykalap, csak valamivel hasznosabb. Sosem árthat tudnia, ki miféle tárgy birtokában van, na meg... Addig sem mondhatja, hogy nem szerzek semmit. Nem mintha mondana ilyet valaha. Rendesen végzem a dolgom, azért vagyok még mellette. Kíváncsi vagyok, mit szólna akkor, ha hibáznék? Minden bizonnyal izgalmas pillanat lenne, bár... Talán jobb, ha nem tudom meg. Így is eléggé feszült néha. Az asztalos lassan előre gyártja neki az irodabútorokat, a kőművesek pedig raktáron tartanak miatta egy kastélyra való építőanyagot, amihez senki nem nyúlhat. Jó, ez kicsit talán túlzás, erről viszont ennyit. Elkalandozásomból visszarángatva magam figyelem tovább az este alakulását.
Az utolsó tétel is eladásra kerül, mikor ismételten megjelenik házigazdánk. Ábrázata elégedettségről árulkodik. Ha mindig így vigyorog, azért csodálatra méltó, hogy még senki nem húzott be neki egyet. Márpedig ma valahányszor láttam, mindig fölényesen lesett vendégeire. Erős démon hírében áll, aki fényűző rendezvényeiről lett híres. Nem hallottam olyanról, aki nem érezte volna jól magát egy ilyenen, s bevallom, eddig én is kellőképp szórakoztatónak tartom. És már csak a vacsora van hátra. Hittem én! Szó sem volt arról, hogy különleges meglepetésben is részesülünk.
A golyócskák előkerülésével ideges leszek. Nem azért, mint mások, akik ezt is maguknak akarják a számos pénzkidobással szerzett zsákmány mellett, sokkal inkább azért, mert nem akarok nyerni. Aztán rájövök, hogy erre esély sincs. Ilyesmiben sosincs szerencsém, hacsak nem intézem el valahogy, márpedig amiről nem tudok, afelől aligha intézkedhettem. Most egyébként is azt biztosítottam volna be, hogy más nyerje. Teljes nyugalommal ülök helyemen saját észrevételem után. Várom, hogy túlessünk ezen a miniceremónián és kezdhessük a vacsorát, hol ismételten elvegyülhetek, ezúttal talán másik közegben, nem abban, melyben most ücsörgök. Tőlük hallottam és meg is tudtam róluk eleget. Annyira lehiggadok a hirtelen feszültség után, hogy mikor kimondják a számot, szinte nem is hallom. Mikor eljut tudatomig, körülnézve várom, mikor kel fel helyéről a 119-es, mindhiába. A mellettem elhelyezkedőknek kell rám szólni, hogy ideje lenne felkelnem a székemről. Mi?
Miért pont most? Miért pont én? Sosem szokott szerencsém lenni, miért pont most van? Meglepetten pislogok egy sort, mint aki alig hiszi el a történteket. Így is van! Lomhán állok lábaimra. Legszívesebben most eltűnnék ahelyett, hogy körülnézzek, de... Pechemre kíváncsi vagyok a csalódott és dühös fejekre, miközben kijutok széksoromból és megindulok Bathym felé. Ábrázatomon tovább díszeleg lágy mosolyom, mi a mai főszerepet kapta, még ha az imént sikerült is egy pillanatra megfeledkeznem róla a meglepettség idejére.





Vendég
WHISPERING AMEN



Szomb. Márc. 25, 2017 10:58 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Leviathan & Bathym
Better later than never.


Meglehetősen nagy hazugság volna azt mondanom, hogy kisfiús izgalommal várom a pillanatot, hogy egyesüljünk Leviathan-nal. Szó sincsen erről. Mindez a dominanciámról és rajta való uralkodásomról szól. Emberként beleszülettem egy élethelyzetbe, melyből kilépni lehetetlenség lett volna... de nem is akartam. Élveztem, hogy három feleségem mellett a cselédlányokat is akkor tehetem magamévá, amikor csak akarom és ezért senki nem szól meg. Hogy parancsomra egy egész palota indul mozgásnak, nekem pedig a fülem botját sem kell mozdítanom. Most egészen más, hiszen hiába a kastély, dolgoznom kell. Gazdag körökben mozgok és a csőcselék előadja, hogy tisztelnek, de nem a vagyonomért... hiszen itt minden Asmodeust illeti. Azért félnek, mert vajazókéssel is kibeleznék itt bárkit. Megvan hozzá az erőm.
Egy rejtett pontról, hol sem drága közönségünk, sem senki más nem láthat figyelem a nőt. Csinos kis porhüvelye vigyorgással tölti meg arcvonásaim és már alig várom tekintetében az elszörnyedést, mikor rájön, kinek a kis csapdájába mászott ma este önként és dalolva. Mindig egy megfelelő alkalomra vártam, hiszen már több ezer éve szolgálok és dolgozom. Ha valaki rákérdezne, miért éppen ma került erre sor, rengeteg kifogással tudnék érvelni. Valós indokoknak talán a hatalom megerősítését, a köztudatba való beépülésemet és azt tudnám felhozni, hogy eddig a munka és a lányaim szinte teljesen lefoglaltak. Már pár száz éve viszont mindez gördülékenyen, felfelé ívelően működik, de még mindig az ennek az oka, hogy a herceghez hasonlóan én magam végzem a munka oroszlán részét. Nem is bíznám senki másra. Füveimet nem terjeszti más, ékszereimet nem készítik enyves kezek. Ez pedig van, hogy éjjel s nappal is lefoglal.
Nem unom mindezt. De kell már a pezsdülés, ki akarom élni hajlamaimat és erre a nő tökéletes. Úgy is tartozom neki egy bosszúhadjárattal. Ehhez nincs szükség katonákra, vagy haderőre. Csak a rá gyakorolt hatásomra.
Szépen lassan, másfél, két óra alatt érünk az árverés végére, amit majd a vacsora követ. Akkora tetőfokára hág majd a hangzavar, fogy majd az alkohol és a jobbnál jobb étel, így ha esetleg el is tűnök a nővel, nem nagyon fog feltűnni a csőcseléknek, hisz amit akartam zsebeimből eladtam, az ékszereket pedig viszik.
Az utolsó tételt követően fellépek a pódiumra és öntelt vigyorommal, mint aki épp csak duplájára növelte vagyonát tárom szét büszkén kezeim és a tömeg tapsolni kezd. Elégedettségem nekik köszönhetem, vagyonom viszont saját magamnak. Ennek jó része majd Asmodeushoz kerül, de ennek a kastélynak is jut annyi, hogy pokoli mércén a legjobban élhessünk.
   - Drága vendégeim, meg kell köszönnöm mérhetetlen lojalitásukat. A mai napon is maradandót alkottunk, mi együtt.- Kezdek én magam is tapsolni, mire a tömeg követ és ez tart vagy fél percig. Enyhén meghajolok, nem mintha tiszteletből tenném, mindez csak a show része. És úgy zabálják, mint a sarokban egyik kedves báró urunk kábító füveim. Tekintete olyan üres, hogy majdnem hangosan kinevetem. Szánalmas.
   - Azonban ne zárjuk még itt le az estét. Ez alkalommal különleges ajándékkal készültem Önöknek. -
Ahogy szavaim eljutnak a közönséghez, egyik szolgálóm felhoz egy díszállványt, rajta egy zafírkék párnával, melyen aranydíszítések találhatók. Mindennek közepéből egy apró, aranyból készült ki akasztó áll ki, ennek két oldalán pihennek a fülbevalók. A tömeg közelebb hajol s bár az ékszer nem nagy és feltűnő, ám annál gyönyörűbb a kidolgozása, valamint a galamb vérvörös kő egzotikus színe és vad csillogása miatt ez már ránézésre is igen nagy ritkaságnak hat. Ez a pár fülbevaló többet ér, mint az a több sörös gyémántnyaklánc, amit az előbb vagyonokért eladtunk. És ez még nem minden.
Néma csend ül a teremre, némi feszültség ül a tömegre. A csőcselék nagy része tűkön ül és izgatottan lesi az ékszert. Mindenki akarja, de én már tudom, hogy ki fogja megkapni.
Ezután a cselédfiú felhoz nekem még egy díszállványt, amin egy aranyból készült, nagyobb gömb található, azonban mintázata növényekre emlékeztet és át lehet rajta látni, ugyanis az indához hasonló mintázat tartja egyben a gömböt. Így jól látható, hogy kisebb aranygömbök találhatók a nagyobb gömbben.
   - Székeikbe számokat véstük, így, hogy fair játékot játsszunk, azé lesz ez a mérgező rúnákkal ellátott szépség, kinek a számát kihúzom az gömbből. -
Bele is nyúlok, hogy kezembe azonnal a megfelelő számú gömb kerüljön, mindebből pedig a tömeg semmit sem lát. Felemelve ugyan az a számú véset köszön vissza, amelyik számú széken a nő ül.
   - 119-es szám! Kérem fáradjon fel hozzám, hogy átadhassam az ajándékot. -
Vigyorgok a tömeg felé, szándékosan nem nézve Leviathan-ra, hogy ne legyen feltűnő a kis csalásom.
 



Megjegyzés: fanolos || Szószám: 720 ||  Credit

Leviathan
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
87

Pént. Márc. 24, 2017 11:26 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Bathym & Leviathan
Nem szabad viszonzás nélkül hagyni mások tetteit. Erre való a hála és a bosszú.


Nincs jobb dolog a jól megérdemelt szabadnapnál, amit úgy tölthet a démon, ahogy szeretne. Jelen esetben egy árveréssel, melyek egyikére már régóta szerettem volna eljutni. Közel sem az vonz benne, mint a Pokol krémjét. Nem érdekelnek az ékszerek és hasonlók, azok nem vonzanak. Egyébként sem hordhatok túl sűrűn ilyesmit, ha pedig mégis, akkor is dolgozom. Többnyire. A mai a kivétel, most ugyanis még én is magamra aggattam egy pár fülbevalót, kiegészítve vele letisztult, fekete ruhámat. Egyszerű és elegáns, amin a foltok se látszódnak túlzottan, ha esetleg rá fröccsenne némi ital. Sosem lehet tudni.
Belépve néhány gazdagabb után, ikerdémonokba botlok. Mégis miféle kapcsolat lehet közöttük, ha ikreket választanak porhüvelynek? Vagy Lucifer teremtette volna így őket? Nincs kizárva. A lényeg azonban nem is bennük van. Bathym rendezvényei messze földről híresek, elvileg mindenkinek ki kell próbálnia őket. Azt pedig említeni sem kell, miféle pokolfajzatok járnak erre. A jelentősebbek legtöbbjéről megtudhat itt ezt-azt az ember. Biztosan lesz benne újdonság és olyan is, miről már tudomásom van. Pletykatanya, s lám... Megint a munkán jár az eszem. Kitüntetést kellene kapnom ezért, de hiába, ha egy kém társaságba keveredik, akaratlan dolgozni kényszerül. Akármit hall, hasznára válhat, közben pedig ügyelnie kell magára. Mintha a főnököm egész végig kísérne, szigorú pillantással fenyítve, kicsapásommal, vagy esetleges kivégzésemmel kecsegtetve.
Elvegyülök, beszélgetek, elhintek egy-két pletykát, hogy könnyedén belevonjanak a többibe, miután megvitattuk saját megjegyzésem igazságát. És lám, megjelenik ő. Beképzelt mosollyal képén, elkiáltva néhány hangzatos szót, invitálva minket az árverés helyszínére. Akár a marhacsorda, úgy indul meg a sokaság befelé. Jómagam korábban szerzett társaságommal nyomulok befelé, helyet foglalva mellettük. Jól érzem magam. El tudnám ezt viselni hetekig, sőt, talán tovább is, feltéve, ha akármikor kimozdulhatnék egy kis kémkedésre, mi életem legjavát képezi. Azért anélkül ez túl kevés élvezetet tartalmazna, bár... sose lehet tudni.
Egyik ékszert a másik után hozzák, majd adják el. Figyelmem akaratlan is arra terelődik, kinek miféle az ízlése mostanában, hogy tudjam, mikkel lehet megfogni. Ki meddig megy el, milyen mélyre nyúl zsebében, majd utána milyen képet vág. Van, aki sokat ajánl, majd morog az ár miatt, hiába szerzi meg az áhított tárgyat. Valószínűleg többe került, mint a megengedett árverési költségvetés. Ezzel szemben pedig van az a réteg, ki bármennyit szór, akkor is licitál a következőre. Többet akarnak, egymás után követelve maguknak az árut, nem tudva betelni vele. Mindenképp hasznos, ugyanakkor... Kész pazarlás. Vélhetően a vett ékszerek fele egyetlen nyakba se kerül.





Vendég
WHISPERING AMEN



Pént. Márc. 24, 2017 10:44 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Leviathan & Bathym
Better later than never.


A kastély ablakán kibámulva nézem az érkező vendégeket. Démoni nemesség, kik odavannak Asmodeus gazdagságáért. Jól is teszik, rengeteg munkámba kerül ennek a szintnek fent tartása és tovább fejlesztése, bár sosem izzaszt meg a munkám. Az Első Kiválasztott sosem jelenik meg ezeken az eseményeken, ezzel én tisztában vagyok. A vendégek ettől függetlenül özönlenek, kirittyentik magukat és próbálnak úgy tenni, mint akik idevalóak. Pedig hetven százalékukról bátran állíthatom, hogy semmi keresnivalójuk itt.
Kivételesen a mai este nem az ő szórakoztatásukról szól, hanem az enyémről. Terveimet legjobb tudásom szerint bonyolítottam le, így ma biztosan itt lesz Ő is. Ajkamra vigyor ül már csak a gondolattól is. Tekintetem a népségről gyönyörű lányaimra téved, üdvözlik a népséget. Csodásan öltözöttek, kissé talán kihívóak is, de ők bármit megtehetnek, míg én azzal egyetértek. A csupasz bőr látványa pedig csalogató az olyan egyszerű és ostoba démonoknak, mint amilyenek a mi vendégeink.
Asztalomhoz sétálva egy ébenfekete fadobozkát nyitok ki, néhány füvekkel és egyéb dolgokkal ellátott zacskót rejtek zakóm belső zsebeibe. Feltűnésmentesen, vagy szándékosan, de ez a tömeg a legalkalmasabb az új dolgok kipróbálására. Többen függők, így ma este az üzletelés sem maradhat el.
Mára árverést szerveztem. Ha már megvan a képességem és a tehetségem arra, hogy szép és értékes ékszereket készítsek, az értékesítésük maximálisan jövedelmező a régióra nézve. Sosem érdekelt, hogy nem voltam katona. A régiók fent maradása nem csak a katonák számától és a sereg mértékétől függ. Élveztem a munkám, kiélhettem minden kreativitásom.
És féltek. Asmodeust az erejéért, Jezebeth-et az energiáiért, engem pedig a mágiámért. Tökéletes volt az egyensúly.
   - Uram, a vendégek várnak Önre.- Közli egy szolga rövid kopogást követően. Szigorúan bólintok. Bár a herceg részéről elvárás lenne a cselédekkel való tisztes bánásmód a régión belül, én magam szánalmasnak tartottam őt ezért. Még, hogy a pórnép, kik a mi kiszolgálásunkra lettek alkalmazva még pátyolgatást kapjanak? Egy ideig elborult elmének tartottam a herceget emiatt. Aztán nőtt rajtam a helyzet, valahol, mélyen belül értékeltem a bejárt utat és az abból tanult dolgokat. És amíg a régiót nem tartották emiatt gyengének, legyen. Bár nálam nincs ilyen jó világ.
Hangos zsivaj fogad, ahogy lesétálok a lépcsőn. Szokásos, öntelt vigyorom már ismerős a csőcseléknek, de az én váram az én házam. Tudják az íratlan szabályokat és a megjegyzések, valamint az egymás közötti susmogás ha nem is tiltott, de épp csak megtűrt.
   - Drága vendégeink. Mint mindig, ma is pompázatosan néznek ki. Nem is szaporítanám tovább a szót, kérem fáradjanak át a nagyterembe, hogy megkezdődhessen az árverés. -
Közben karommal a nagyterem felé mutatok s mikor a tömeg megindul, lesétálok a lépcsőn és elvegyülök közöttük. Az ikreket nem avattam be mindebbe, főleg azért nem, mert Sura véleményére nem vagyok kíváncsi. Ismerem őt annyira, hogy megint ostoba hisztizésbe kezdene a nő védelmének érdekében, már pedig egy percig sem tűröm az ellenkezést.
Beletelik egy fél órába, míg mindenki helyet foglal és elcsendesednek. Már csak azért is, mert füvekkel teli zacskóim szinte azonnal gazdára találnak, mindezt észrevétlenül. Egy-egy vállveregetés és kézfogás bizonyos illetőkkel és a zacskó náluk, az arany pedig nálam. Szánalmas, rátarti, függő banda ez, én mondom. Egy igazi aranybánya.
Az árverés megkezdődik, ezúttal nem én vezényelem, csak figyelek. Elátkozott, rúnákkal megbűvölt és egyéb hasonló, csodás ékszerek kerülnek ma terítékre. A csőcselék odavan ezekért. Elképesztő, hogy mennyire. A sorok között ülve szinte felismerem azokat a démoni asszonyokat, kik férjeiknek, vagy azok szeretőinek vásárolnak átkokkal ellátott szépségeket.
Saját magam a fináléra tartogatom, ahol  egy pár gyönyörű rubinfülbeváló kerül sorsolásra. Mindenki székének támlájába be van vésve egy szám, ebből fogunk egyet sorsolni. Illetve a nép ezt fogja hinni. Én már látom, hogy Leviathan melyik széken ül és csodával határos módon azt a számot fogom szólítani. 



Megjegyzés: fanolos || Szószám: 598 ||  Credit

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


 
Bathym's mansion
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: