Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Asztalok •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Beelzebub


Asztalok Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
63
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Today at 2:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


I get so hungry
────────────── ──────────────
@Natalie Rossmyra - passz -  fgbhjfk




Pimaszsága vérlázító, de ezek mind ilyenek. Azt hiszik, nyernek pár csatát és övék a háború is mindjárt, azt hiszik, hogy megölnek a fajtánkból párat és akkor rögtön legyőzhetetlenek. A halandóknál nincs elbizakodottabb és undorítóbb faj a világon. Gyűlölöm mind! Pusztuljon mind!
- Ohh, hogy hátrányban lennétek? – erről csakis önmaguk, a talán teremtőjük tehet, ezért biztosan nem fogja őket senki megsajnálni, de ezek imádnak sajnálkozni, rimánkodni, hogy nekik mennyire nehéz is a sanyarú életük. Az az élet pedig halállal végződik, s ez alól ő sem kivétel. Ha nem ma, egy másik napon, de meg fog halni és semmit nem tehet majd ellene. Ezúttal azonban nagyobb prédát szemelt ki, aki a torkán fog akadni, hiszen vele ellentétben én tudom, hogy fölösleges szélmalomharcot vív. Megöl egy démont, lesz helyette másik, mindig lesz másik, mindig jön egy újabb és újabb. Sosem lesz vége. Alábecsültem, mint a legtöbb halandót, mert annyira jelentéktelen és szánalmas, hogy nem lehet máshogy rájuk nézni, csak mint ínycsiklandozó férgekre.
A gúnyos mosolyát lenéző pillantással jutalmazom. Szép dolog az elhivattottsága, a küzdési szelleme, de az én szememben egyik sem értek. Csak felfordul tőle a gyomrom.
- Ez egy ígéret? Milyen szép...- hogy azt hiszi lesz még jövője, s hogy nekem itt lesz a vége. Legalábbis lemondó sóhaja erről dalol, szinte kihallom belőle, hogy akkor nincs más választásom, mint, hogy megöljelek. Kedves gondolat, de én sem adom oly könnyen az irhám. Sikerült meglepnie, ettől egy kicsit nőtt a szememben, de nem maradok adósa. Akció, reakció. Erre épül a mi kis játékunk, s nyelvem megízleli. Az undor elégedetté tesz, s szélesedik a mosolyom. – Igazán kedves gondolat, ha már te ilyen édes vagy...- persze nem lep meg, hogy valóban elő is kerül a só, amit arcomba szór, de addigra már lehunytam a szemeimet, hogy azokat megóvjam. Ettőm még nem fáj kevésbé, égeti az arcom, minta sebtelelenül marná, hogy fogaimat kell csikorgatnom, de a haja még mindig markomban van, így lehunyt szemmel is tudom, hogy merre kell mozdulnom érte. Kicsit vergődők, kicsit jobban, mint amennyire az valóban fáj, hogy lássam mennyire biztosan ül rajtam, majd felfejelek eltalálva a bájos orrát, s nem kímélve csattan hozzá homlokom, hogy vért fakasszak.
- Ti halandók csak a jelennel foglalkoztok, az eszedbe jutott már, mi lesz akkor, ha megnyílik újra a menny és a pokol? Vajon akkor mi lesz azokkal akiket megöltél? – erre vajon van-e biztosíték, hogy nem esnek egyből holtan össze és akkor nem más ő sem, mint egy egyszerű gyilkos. – Ohh nem szándékozom elmenni nélküle...- rántom hátra a haját, de nem olyan erővel, hogy eltörjön esetlegesen a nyaka, ahhoz túl jól szórakozunk. Másik kezem mozdul, hogy a nyakára fogjak újra. – Akkor egy sózásért egy kis harapást? – valójában merően költői a kérdés.




○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Asztalok Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Asztalok Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
352
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Márc. 14, 2020 6:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Demon in my city
Beelzebub & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 358 • Zene; Revolution»
«Kill them with a success
and burn them a smile»
Ajkaimat pökhendin berregtetem, fújolva szavaira, a nevetés érzése is ott kapar a torkomon. Komolyan elhiszi, hogy ezzel valamilyen hatással is van rám? De édes, mármint tényleg az. El sem hiszem, hogy ilyen kis naiv báránykának tart.
- Tekintsd be annak, hogy párévezredes hátránnyal indulunk, mármint, ami létezéseteket és a mi tudásunkba jutását illeti – s lássuk be, ahhoz képest elég szép számmal végeztünk velük. Még a ránk szabadított félvéreiket is "könnyűszerrel" csaptuk agyunk. Nekem aztán hiába jön azzal, hogy mennyit sem érünk velük szembe.
Pontosan tudom, hogy mennyit.
Nem oktatom ki, hogy magabiztossága, milyen vesztje lehet, hisz ez a célom. Bízza csak el magát és akkor nem is lesz semmi gondom, könnyűszerrel végezhetek vele – is.
Kettőnk közötti óriási különbség épp az, hogy amíg ő azt hiszi magáról, hogy nem tud meghalni, úgy én pontosan tudom, hogy megtudom. Számomra az élet értéke jóval nagyobb, mint neki valaha is lesz. S ez az ő nagy gyengesége.
Gúnyos mosolyommal találhatja magát szembe.
- Hidd el, hogy lesz kinek – jegyzem meg epésen, kijelentésére mégis sóhaj tör fel belőlem. – Ettől féltem én is – fenének kell minden démonnak ennyire makacsnak lennie. Jóval könnyebb dolgom lenne, ha fogná magát és elmenne, minthogy itt marakodjunk és megöljem a végén. A küzdelem ugyanis nem végződhet másként.
A bordára mért ütések semmit sem érnek – látszólag, könnyedén kaszálja el lábam ő pedig diadalittasan emelkedik felém. Első hiba. Most rajtam a sor, hogy elkaszáljam lábát. Megmondtam – legalább is magamnak – hogy nem hagyok neki hibafaktort, ha elbízza magát.
Az csak az én malmomra hajtja a vizet.
Ráülök, satuba fogom a testét, egyik kezem a zsebembe matat, amíg a másikkal a torkán, szegycsontján támaszkodom meg. De nem csak én küzdök, ő is. Hajamba kap és magához közel ránt.
- Egy kis sót, hozzám – vigyorodok rá, bár az undor átjárja a testem, ahogy nyelve a bőrömhöz ér, közelsége miatt, mégsem tudom elkerülni ezt. Viszont nem figyelt a másik kezemre így azt, bár korán sem könnyedén, sót szórok arcába. – Tudtad, hogy a porhüvelyed nem hal meg, ha megölöm? Te pedig kereshetsz magadnak másikat, ám arra időt nem fogok neked hagyni? – vigyorgok a képébe. Volt lehetősége, hogy lelépjen, de most már nem lesz.
Ha rajtam múlik.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always the ones who win

They are the ones who lose sometimes. But they keep fighting. They keep coming back. They don't give up. That's what makes them heroes.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Beelzebub


Asztalok Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
63
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Feb. 17, 2020 10:03 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


I get so hungry
────────────── ──────────────
@Natalie Rossmyra - passz -  fgbhjfk

Milyen szemtelen. Végtére is mi démonok hagytuk, hogy a halandók elkanászodjanak. Ki kellene kaparni a szemét, hogy valóban szemtelen legyen, hogy két tátongó üres lyukkal meredjen a semmibe. A pimaszsága viszket, mintha egy szúnyog csípte volna meg a bőrt, idegesítő, mint valami csúszó-mászó csiklandozása a tenyeremben, mielőtt lecsapnám, vagy összenyomnám. Semmiből nem tanulnak. El kéne roppantani azt a kecses nyakat, csak egy reccsenés lenne, s szinte már fülemben hallom, a dobhártyámon muzsikál, azaz édes hang, mikor kiszabadul. Legalább tényleg nem adja a bőrét túl olcsón.
- Azt a pár szerencsés esetet én nem avatnám rögtön szokássá, hiszen ha jól tudom, még mindig több ember végzi a pokolban. Nevetséges, szánalmas próbálkozásaitok alig végzett pár igazi démonnal. – bár sajnálatosan a pokol éppenséggel zárva tart, hogy fogadhassa a halottak lelkeit, de hát egy próbát megér el-, vagy inkább lecsavarni azt a bájos fejecskét a nyakáról.
- Biztosan állíthatom, hogy sokkal több időm van, mint kegyednek. – az emberek meghalnak. Elrendeltetett teremtésük és születésük pillanatában, hogy meghaljanak. Az idő nem ellenem, hanem ő ellene dolgozik, hiszen ha nem ma, akkor majd máskor múlik el végleg és nekem ezért lehet nem is kell tennem semmit sem, csak várni, amíg az idő vas fogai ráncosra rágják, a reflexeit lassúra hangolják és egy napon, csak nem kel fel többé, mert nem jön el számára több holnap. Halandó. Mulandó.
- Valóban bámulatos és páratlan teljesítmény ez egy nőtől. Reméljük még elmesélheti másnak. – de ebben erősen kételkedem, mert ha rajtam múlik, itt valakiből eszek egy falatot. Na egy harapást szépségem?
- Bárcsak eleget tehetnék ennek a kérésnek, de sajnálatosan túlságosan is kezdem megkedvelni az ittenieket. – nyalom meg az ajkaimat. Az a rengeteg íz, az a sok különleges finomság és csemege, amit ez a város tartogat számomra, Seymour kétségbeesése és őrülete. Hogyan is adhatnám ezt fel, egy pár szép szemért?– Szóval maradok. – jelentem ki vállat vonva, mímelt sajnálkozással.
Seymour halandó teste gyenge, a bordáira mért ütéstől sajognak az izmok, ahogy reped a csont, felszisszen, a szája, s a kín lassú gyűrűkben terjed, mint ahogy a víz teszi, mikor követ ejtenek bele. Érzem, mert mindent érzek, amit érez, ez a kapcsolatunk velejárója, de nincs időm a fájdalommal foglalkozni, inkább elkaszálom a  nő lábát, s mikor a  földön fekszik, diadalittas mosoly költözik az arcomra, szemem mohón falja… egyelőre még csak a látványát, de ez nem sokára… Vége, itt a vége.
A halandók legbosszantóbb tulajdonsága, hogy nem tudják, mikor kell feladni, a kitartás bámulatos, sőt igazán becsülendő tulajdonság is lehetne, ha bármit is becsülnék, s mivel nem számította a visszavágásra a halandó testtel együtt terülök el a földön. Megbocsáthatatlan. Összecsikordul a fogam, ahogy felém kerül, ahogy rám ül. Van mersze, azt meg kell hagyni.
- Szeretem a határozott nőket. – jegyzem meg, de kezem mozdul, ha nem állít, meg a hajába markolok, s közelebb rántom magamhoz, hogy végig nyaljak azon a bájos arcocskán. – Biztosan nagyon finom vagy…



reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Asztalok Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Asztalok Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
352
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jan. 11, 2020 9:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Demon in my city
Beelzebub & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 390 • Zene; Revolution»
«Kill them with a success
and burn them a smile»
Grimaszolva mosolygok a démonra. Nem jópofizni vagyok itt és egy másodpercig sem fogok úgy tenni, mintha örülnék jelenlétének. Mert egyáltalán nem teszem. Mert nincs így, egy pillanatig sem. A hátam közepére sem kívánom a férfit. Mégsem ragozom túl a dolgot. Nem örülök neki, ő kegyetlennek tart, a kör be is zárult, mert innen már kezdődhetne minden előlről. Rég nincsen szívembe szeretet, ez köztudott tény. Elfogadás, barátság, bajtársiság, kitartás igen. Szeretet már nincs, s érzem, hogy mennyire hiányzik.
De nem ebben a pillanatban.
Ha akarnám sem lehetne erre több időt pazarolni. Az oxigén hiányától lassan már csillagokat látok, érzékelem, miként homályosul a látásom, mielőtt kitépném magam szorításából. Torkomra tapasztom a kezem, hangom pár hangszínt mélyül, rekedt. Mintha egy bárénekesnő lennék, ki cigiről, cigire gyújt rá folyamatosan.
- A kedvenc szokásunk, titeket megölni – és nem hagyni, hogy megöljenek, hogy éljünk és egyéb hasonló marhaságok. Az életösztön nagy úr, ezt azért lássuk be. De ő meg tovább magyaráz én meg közben igyekszem felmérni a helyzetünket. Nem a legfényesebb, már ami engem illet, de nem is vészes. Még jó is lehet.
- Még szerencse, hogy a többire nem igen lesz időd – somolygok rá álnok negédeséggel.
Először székkel támad, azt sikerül kivédenem, a távolságot igyekszem tőle megtartani, bár tudom, hogy sokat nem érek vele. S hogy nekem is közel kellene kerülnöm hozzá.
- Nocsak, akkor egy nő fog ki rajtad – vigyorgok rá, már szinte büszkén. S mit ki fogok rajta fogni, meg is fogom… áh, nem tehetek semmit, mert egy rohadt ember testében van. Mit érdekel engem egy vadidegen porhüvelye?
Tudom, hogy mit és tudom, hogy emiatt is vagyok óvatos.
- Rendben! Akkor el is mehetsz ebből a városból! Számtalan hely van még a világon, ahol ronthatod a levegőt – kapok kapva az alkalmon, reménykedve, hogy valóban el fog innen húzni. Mínusz egy ember, most kit érdekel? Nem tud meghalni, mármint a porhüvely.
Nem tud meghalni véglegesen.
Nem_tud_meghalni_véglegesen. S ez szöget üt a fejembe.
S ekként támadok reá, gyors ütést mérek a bordáira, és ha van időm, akkor kabátom zsebébe nyúlva egy apró vászonzacskót emelek ki. Bár arra már lehet nem lesz időm, hogy sót is hintsek az arcára.
Nem, mert elkaszálja a lábam, a hátamra esek, de nem esek kétségbe. Nem érdekel a magyarázata, ollózva próbálom elkaszálni a lábát, hogy elessen és ha sikerül, akkor egy gyors félmozdulattal ülök fel és pihenek meg a mellkasán.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always the ones who win

They are the ones who lose sometimes. But they keep fighting. They keep coming back. They don't give up. That's what makes them heroes.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Beelzebub


Asztalok Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
63
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Dec. 16, 2019 2:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


I get so hungry
────────────── ──────────────
@Natalie Rossmyra - passz -  fgbhjfk

Mímelt csalódottsággal húzom el Seymour ajkait, melyet most én használok, szinte sértődötten gyűrődik össze a bőr. Az a baj a halandókkal, hogy képtelenek megtanulni, hogy hol is van a helyük a tápláléklánc egyszerű piramisában, de persze nem olyan érzékeny az én lelkem, hogy a szívemre vegyem a kis megjegyzését, mégis odakapok, ahol Seymour szíve az én általam kedvelt ritmusra dobban, mintha szinte fájna. – Mily kíméletlen és rideg szavak. Kezdem úgy érezni, nem én vagyok itt a legnagyobb szörnyeteg. – mosolyom legalább annyira édes, mint az övé, bár nem ártana megkóstolni azt a mosolyt valóban keserű-e és csak kinézetre édesek azok a hívogató szép ajkak. Kétségtelenül meg is lepett volna, ha nem ellenkezik nekem, valahogy a halandók szeretnek ellenkezni mindennel és mindenkivel, mintha attól, hogy saját véleményük, akaratuk van már rögtön nem lennének annyira szánalomra méltóak, pedig valójában a pokol és menny játszóterén csak egyszerű játékszerek. Annyit is érnek, mert feláldozhatók, elhajíthatók és gyengék, éppen arra hajlanak, amerre hajlítják őket, vagy törnek, ha nem elég rugalmasak.
Nos ő kifejezetten merevnek tűnik, ami azt illeti. Valahogy az ujjaim között a nyaka is inkább kívánja, hogy roppanva törjön el, mint, hogy abban gyönyörködjem, hogy lilul-kékül el az oxigén hiánytól az a bájos arc, vagy hogyan vörösödik ki ujjaim alatt a bőr. De a lehetőség, hogy elroppantsam azt a kecses nyakat úgy csúszik ki az ujjaim közül a nővel együtt, hogy szinte már-már bosszússá tesz. De, ami nem megy elsőre, majd sikerül másodikra.
- Mintha a halandóknak nem lenne elég idegesítő szokásuk. – kuncogom gúnyosan, de szemem le nem veszem róla, bár valljuk be, nem találom benne a méltó ellenfelet és talán alábecsülöm, ki tudja, végtére is néha az emberek is okozhatnak meglepetést, nem túl gyakran igaz, ami igaz, de hátha kivételesen sikerül meglepni. – Nem mellesleg nem a nyak fétis a legrosszabb tulajdonságom. – billentem félre a fejem, hamis, álnok mozdulattal érintem meg nyelvemmel az ajkaimat, s ez a mozdulat éppen annyira jelentéktelen, mint amennyire beszédes, de hát mi démonok már csak ilyenek vagyunk, imádjuk a talányokat, az útvesztőket, ahol ártatlan lelkek vesznek el.
Repül a szék, ki tudja, s kissé csalódottan csettintek a nyelvemmel, hogy nem sikerült benne nagyobb kárt okozni vele, de bőven akad még, amit hozzá vághatok. Vajon, mi legyen a következő?
Még, hogy nem bűn az, ami az embert arra sarkalja, hogy mindent és mindenkit feláldozzon némi tézisért. Persze sorolhatnék neki most konkrét eseteket, de hát elvakult a nő, igazán kiváló hittérítő lett volna belőle egy másik században, amikor az emberek még képesek voltak tulajdon fajtájukat is máglyára küldeni minden apróságért, Isten nevében.
- Általában nem él senki sem addig, hogy feltegye ezt a kérdést. – elmélkedem egy pillanatig, visszatekintve a múltra. Szerencsés hát a hölgy, vagy éppen szerencsétlen, de a kivételességétől ideje volna megfosztani.
- Drágám, ez az egész helyzet rém unalmas, és ami azt illeti meg is éheztem, szóval lassan ideje lenne elbúcsúznunk. – jegyzem meg, s bár látom, hogy felém lép, épp csak egy fél lépést teszek hátra, bár valóban nem onnan érkezik a támadás, ahonnan vártam, hát a lengő bordák reccsenve mozdulnak a halandó testben, míg Seymour ajkaink közül felvinnyog idegesítően, mint valami állat, s oda is kapna, hogy megtapogassa  sérülést, ha nem állítanám meg a mozdulat közben. Hátulról és alacsonyan érkezik egy újabb szék, hogy elkaszálja a nő lábát, míg én előre vetem magam elrugaszkodva, hogy rávessem magam, ha a széktől nem is a súlyom alatt végre a földre kerüljön. Végtére is minden férfi jobb szeret felül lenni. – Kezd egy kissé felbosszantani. – jegyzem meg.



reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Asztalok Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Asztalok Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
352
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 24, 2019 8:57 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Demon in my city
Beelzebub & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 460 • Zene; Revolution»
«Kill them with a success
and burn them a smile»
Hogy én mennyire, de mennyire utálom a démonokat. Volt idő, amikor az angyalokat utáltam ennyire, ám az utóbbi időben fejhosszal vezetnek a koromszeműek. Pofátlanok, pofátlanok és… Mi van még? Jah, igen, pofátlanok. Azt hiszik, hogy övék a világ és hogy lényegében bármit megtehetnek az emberekkel következmények nélkül.
Rohadtul unom már, hogy játszanak velünk, fölényeskednek. Ezért is kap egy drága grimaszt most a képébe, megjegyzésére.
- Ne áltasd magad, hogy egy percig is érdekel, hogy mit gondolsz – mosolygok rá végül negédesen. Milyen világ lenne már, ahol egy démon szavára adok? Csak felhorkanok magamba, hogy ekkorát még tán nem változott a világ.
Vagyis nagyon remélem, hogy nem változott.
A testem és az elmém két külön módon viselkedik. Ám tudom, hogy ez is csak addig tart, amíg ő rám nem támad, vagy én ő rám. Ez csak egy figyelmeztető szervezetem részéről, mely felkészít a nem túl kellemes percekre. Vannak dolgok, amiket még a rutinnal sem igazán lehet felvenni. Ilyen az izgalma annak, amikor egy démonnal, vagy angyallal fog harcolni az ember. Mert amint az első ütés eldördül, tudom, hogy a szervezetem felett átveszi a robotpilóta a hatalmat, elmém sokkal tisztább lesz, reakcióidőm pedig felgyorsul.
Igyekszem a leggyorsabban szabadulni a fojtogatásból, mely azért lássuk be, roppant idegesítő, főleg ha én jövök ma ki ebből a harcból nyertesen. És reméljük, hogy így lesz. És ha így lesz, esküszöm az égre, hogy elmegyek most már közelharci edzésekre is. Tuti, hogy van valami más módszer is, amivel le lehet őket fegyverezni. Minek lógtam el anno?
Ó, hát persze. Dylan.
- Remek – köszörülöm meg a torkom, ujjaim egy pillanatra rásimul nyakamra, oda, ahol érzem, hogy keze nyomát még viselni fogom egy jó darabig. – Tudod, vannak szokások, amikről igazán leszokhatnátok – hangom pár aktussal mélyebb, rekedtebb. Nem fogom megszokni ezt.
Támadásom nem sikeres, ahogy az övé sem, azonban van egy kis plusz képessége, amivel idegesíthet.
Ezúttal egy szék repül felém. Nem teljesen tudom kivédeni, alkarommal tompítom, ahogy testem elé emelem, majd könnyedén jobbra is taszítom a székkel együtt. A fájdalom most nem hat elevenen a testembe, majd ha ennek vége.
- A tudás utáni szomj, nem bűn. Plusz – illegetem balra, jobbra a fejem. – Az a dolgom, hogy megkérdezzem. Bejött már valaha, az ilyen elterelés? – teszem fel a kérdést nőiesen és őszinte érdeklődéssel a hangomba.
- Juj közhelyek! – csapom össze tenyerem, mosolyom gondtalan, elmém közben lázasan forog, hogy mit kezdjek a helyzettel. – Rém unalmas – le is olvad ez a mosoly, arcom azúttal komoly. Kezembe fogott fémrúddal két lépést teszek felé, majd félfordulatot teszek, mintha alulról akarnám ütni vele.
Csakhogy egy láthatatlannak tűnő gombot nyomok meg a fegyveremen. S egyik vége meghosszabbodik. Egyenesen a bordái irányába, még ha ki is tér, tán könnyedén tudok utána csapni abba az irányba. És ha sikerül, akkor csak még egy gombot megnyomok, és a megnövekedés visszasüllyed.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always the ones who win

They are the ones who lose sometimes. But they keep fighting. They keep coming back. They don't give up. That's what makes them heroes.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Beelzebub


Asztalok Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
63
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Nov. 14, 2019 1:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


I get so hungry
────────────── ──────────────
@Natalie Rossmyra - passz -  fgbhjfk

A nadrág leple alatt érzem, ahogy a hús felhólyagosodik, hallani vélem a sistergést, amit a fájdalom mar belém, rám égeti, hogy aztán csontig rágja magát belém a megáldott folyadék. Talán ki kellene kaparni, mielőtt nagyobb károkat okoz Seymour testében. De a gondolat nem üt igazán szöget a fejemben, hiszen ez még nem végzetes halandó testemre nézve. Bár szó, ami szó piszkosul fáj és nem tagadom okozni sokkal szívesebben okozok fájdalmat, mint szenvedem el. Seymour vinnyogásától összeszűkült a szemem, képtelenség így gondolkodni, hogy vonyítva szűköl, mint valami szenvedő állat. Én is érzem, nem kell ennek ekkora feneket keríteni, de Seymour egészen más véleményen volt, hát gondolatai között, hozzám vágott ordítva egy baszd meg-et, amit én nem igazán értékeltem, hát bőven rá fér még egy kis szenvedés, aztán majd kimosom a száját szappannal, ha nem kultúrálja magát.
A bennem zajló káosz miatt kissé késve mosolyodom el a megjegyzésre. Vadász… Az mi? Könyörgöm Seymour hallgass, mielőtt bajod esik. A fenyegetés most is hatott, de a mosolyom lelohadt a helyéről. A halandók oly ostobák, hogy az végtelenül kiábrándító, ez a nagyon felkészült vadász hölgy is előbb-utóbb ki fog ábrándítani és akkor unalmamban… De az legalább izgalmas lesz.
- Igazán frappáns megjegyzés, remélem levédették már. – mérem végig. Határozottnak tűnik, erősnek, de figyelmem nem kerüli el a szapora pulzálás, a gyors ütemet harsogó szív. Szép dolog a bátorság, csak rohadt értelmetlen, már ha engem kérdeznek, de persze nem kérdeztek, így most sem mondtam, hogy fölöslegesen adja itt a rettenthetetlent. Igazából ezzel csak azt éri el, hogy még inkább kedvem támad ráijeszteni.
Végre közelebb kerülünk egymással a hölggyel, legalábbis kartávolságba és be kell vallanom a női, kecses nyak szorongatni való, valahogy illik a tenyerembe és kifejezetten jól esik, hogy érzem minden szívdobbanását a bőrömön, ami egyre szaporább. A hörgése mennyei a fülemnek, legalábbis az én mennyországomban ily hörgésből állna az angyalok mennyei kórusa, bár az én mennyországom maga a pokol, de hát mi mást várhatnánk egy démontól. Révetegen sóhajtok, kérlelve, hogy hörögjön még, hogy szenvedjen még, hogy hadd szorítsam még, míg nyaka nem roppan az ujjaim között és fordul rendellenes szögbe, de akkor túl gyorsan vége volna és bánnám… de ráérek később megbánni nem igaz?
Úgy tűnik azonban, a hölgy dönt a maga sorsáról és a nehezebb utakat kedveli. Helyes, roppant csalódott lettem volna, ha már most feladja, bár a harciassága egyáltalán nem esett sem nekem jól, sem pedig Seymournak. Az orrom eltört, a vér csíkban indult lefelé, az ajkaimig, ahol lusta nyelv mozdulattal lenyalom, hiszen Seymour finom, de nem annyira, hogy ne támadna kedvem egy kis vadász pecsenyére. Ő a nyakát én az orromat tapogatom, míg Seymour koponyánk falára ordítja az összes káromkodást, ami az eszébe jut. Mit ne mondjak, legalább választékosan teszi ezt.
- Nevezzük egyfajta faji fétisnek, majdnem olyan, mint a vadászok vonzódása a lőfegyverekhez. – bár valljuk be a lőfegyverek értelmetlen szerzemények, amit nem ölsz meg ugyanis egy golyóval az valószínűleg túléli a maradékot is a tárban és meg fog ölni. De hát az emberek ragaszkodnak ezekhez az értelmetlen dolgokhoz, mert hát ezek a technika vívmányai, hamis magabiztosságot ad. Én meg amúgy is jobb szeretem a késeket.
Hátrál, amíg én közeledek, pedig csak viszonozni akarom a szívességet, hiszen vérért vér jár cserébe, legalábbis így lenne fair. Látom a mozdulatot, amivel kitér, aztán felém csap, kimozdulok előle, amennyire lehetséges, hogy ne kapjam telibe az ütést, de cserébe egy újabb szék emelkedik a levegőbe, hogy felé repüljön.
- Túl sokat kérdez, a kíváncsiság a legnagyobb bűn, amit a halandók elkövethetnek, mert általában igen hamar meghalnak miatta, ha a közhiedelemmel ellentétben nem is öregszenek meg. – elmélkedem inkább magamnak, mint neki. – De, hogy feleljek a kérdésére, nem akarok semmi mást, mint amit általában akarok itt a földön.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Asztalok Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Asztalok Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
352
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 27, 2019 10:28 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Demon in my city
Beelzebub & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 423 • Zene; Revolution»
«Kill them with a success
and burn them a smile»
A lövésem egyszerű volt. Látom, hogy milyen fájdalommal jár neki, még ha csak súrolja is a golyó. Muszáj neki, ha már megszenteltük. Ha létre tudnám hozni, hogy a golyóba legyen a szenteltvíz, akkor nagyobb hatást is el tudnánk érni. Csak nem tudom még a puskaport nem eláztatni, pedig akkor ez most akár jobban is fájhatna neki. Nem fogok jótékonykodni, vagy úgy tenni, mint aki nem akar ártani neki.
Démon, a városomba. Én pedig vadász vagyok, nem Teréz anya, hogy segítsek neki. Életem kezdete óta arra neveltek, hogy a hozzá hasonlókat gyilkoljam, a városomat tisztítsam meg tőlük. Elitek elite vagyok, nem csak akármilyen kis vadász. Jelen pillanatban köpök még a Luciferrel kötött alkura is.
- Egy vadász sosem felkészületlen – közlöm vele nyugodt hangom, nem engedhetem meg neki, hogy hangom megremegjen, habár a szívem jócskán a torkomba dobog, érzem, hogy az adrenalin elárasztja az ereimet, a jól ismert robotpilóta átveszi a testem felett az irányítást. A reflexek, melyeket belém neveltek, a mozdulatok, melyekről azt hittem, hogy már elfelejtettem, hogy úgy elevenednek fel bennem, mintha minden nap gyakorolnám őket.
Azokat a fránya rúnákat mégsem ismerem fel! Rohadtul dühítő, ő pedig úgy tűnik, hogy ismeri. S ez még dühítőbb. Felnyársalnám legszívesebben.
S már a torkom is szorongatja, de sok időt nem engednek neki, nem kívánok neki, mozdulok, hogy kiszabadulhassak. Az ujjai csak még erősebben szorítják a nyakamat, érzem, ahogy a levegő hiányolja a szervezetem. Halkan hörgök egyet, de eszem ágába sincs megadni magam, ahhoz még csak most kezdődött a harc.
Fejem koppan az orrán, ő pedig elenged. Kissé szédelegve teszek meg hátra pár lépést. Ujjaimat finoman simítom a nyakamra, halkan köszörülöm azt meg, ám a fájdalom, a levegő hiánya nem múlik el. Mégsem kapkodom a levegőt, mint egy idióta kezdő. Még ha szívem centifugát játszva is ki akar repülni a mellkasomból, ha fülembe, torkomba is dobog, akkor is a nyugodt légzésre kényszerítem magam.
- Mi ez a fojtogató mánia a démonoknál? -meglepetésemre nem saját hangom hallom, hanem pár akkorddal mélyebbet. Kelletlenül húzom el az ajkaimat ezt hallva. Végre, amikor elmúlik az egyik démon által okozott fojtogatási nyom, kapok egy másikat. Szerintem új divatkelléket találtam fel, a folyton hordó sálat.
Ő pedig közelít felém, ahogy hátrálok.
Könnyedén (?) lépek oldalra tőle, s a kezembe már ott az előbb is említett fegyver. Egy apró gombot nyomok meg a közepén, mire kiszélesedik egy hosszabb acél rúddá, mely a vége irányába folyamatosan vékonyodik. Megpróbálok egy félfordulatot tenni és a térdei irányába csapni fele, egész egyszerűen a combjaira.
- Mit akarsz New Yorkba? – jön a következő kérdés tőlem, mielőtt tovább támadnék felé.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always the ones who win

They are the ones who lose sometimes. But they keep fighting. They keep coming back. They don't give up. That's what makes them heroes.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Beelzebub


Asztalok Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
63
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 21, 2019 2:12 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


I get so hungry
────────────── ──────────────
@Natalie Rossmyra - passz - Megjegyzésem

Az éles figyelem, mely éhezve barangolja be a látványt, mint az utolsó, megváltó falatot nincs ínyére. Apró rezdülések jelzik, hogy még senki nem bámult rá így, nos igaz, ami igaz nem mindennap akarják felfalni az ember lányát, vagy esetleg nem szó szerint. Ettől függetlenül nem állok le, izzó pillantásom, láthatatlan jeleket ró bőrére, észrevétlen jelöléseket húz, vágatlan metszetekkel készít gondolatban, mi lenne ínyemre és mi az, amit megennék ugyan, de nem találom kívánatosnak, bár ebből jóval kevesebb akad. Elkalandozásomnak az vet véget, amikor a fegyver előkerül, s bár én közönyös pillantásokkal figyelem, méregetem a fegyvert, addig Seymour ijedten rezzen össze, riadtan kezd verni a szíve a közös mellkasunk rejtekén és nem érdekli, az egyáltalán nem érdekli, hogy a nő nem céloz semmi létfontosságúra, mert már előre elképzeli a fájdalmat, amit a golyó fog okozni azzal is, ha csak súrolja és felhorzsolja, rózsásra csókolja a fém a bőrt. A pániktól nyirkos lesz a bőre, ahogy megjelennek a verejtékcseppek, ha tehetné a szemét is lehunyná és valószínűleg könyörögne a szája, hogy ne süsse el a nő azt a fegyvert. Csak hogy a kegyelemért könyörgés az ostobák művészete.
Kérlek, mondd, hogy ne lőjön! Ordítva vinnyog, szeméből könnyeket pislogok ki. Ne drámázz már!
A lövés eldördül, hangos, veszettül hangosan hasít bele a bensőben zajló párbeszédbe, hogy a dobhártyánk fájdalmasan zúg. Seymour felvinnyog, ahogy megérzi a lüktető és sajgó sebet, melyet a golyó okozott, az adrenalin és a pánik tompítja ugyan a fájdalmat, de nem eléggé, hiszen a húst sisteregve maródik ott, ahol a golyó érintette. MI A PICSA EZ??? Hát persze, hogy hadonászik, a fájós sebhez nyomja tenyerünket, igazán szánalmasan festhetünk, hát leállítom és a vértől vörös tenyeremmel nedves tincseimet hátratúrom egy laza mozdulattal, amitől csak odakenem tulajdon vérünket, bár ez inkább Seymour vére. Elég a hisztiből!
- Szentelt lövedék? Valaki túlságosan is felkészülten érkezett, attól tartok ezzel szemben én hátrányban vagyok. – talán nem is csak a nőnek mondom, talán ez Seymournak is szól, aki csak még inkább vinnyogva szűköl odabent, mint egy kutya, akit az előbb vertek meg és már minden mozdulatra összerezzen, akkor is, ha az tulajdonképpen a mi közös mozdulatunk.
Ám a hátrány nem zavar és adós sem szeretek maradni, hát repül az asztal, kissé sajnálom, hogy nem találta el, de hát nem is az volt a fő célja, hogy eltalálja, csupán, hogy annyi időt nyerjek, míg ő mással van elfoglalva, hogy ujjaim a szép nyak köré tekeredjenek, és a szorításba belefehéredjenek kicsit. Mert a seb, ahogy lassan marja fel a bőrt, ahogy fel hólyagosodik és egyre csak nő a területe nem tesz túlságosan jó kedvűvé. Kissé a levegőbe emelem a nőt, hadd harangozzanak a lábai, ha már lassan neki harangoztak. Meglepetésemre nem adja magát könnye, a könyököm ugyan a találattól megrogynak, de ujjaim még szorosabban szorítják a kecses nyakat, talán el kellene törni, ezzel a gondolattal egy időben jön a fejelés és Seymour orra roppan, majd rögtön megérzem a fémes ízt, ami a számban terjeng. Engedd már el ezt a kurvát!!! Bele kell kuncognom, ahogy szabad kezemmel törölgetem le a vért, es ahelyett, hogy nadrágomba kenném, inkább lenyalogatom az ujjamról, hiszen Seymour igazán finom, bár ezt nem osztom meg vele.
- Nem adja magát olcsón igaz? A lelkének üdvössége pedig egészen jó téma, bár talán az első randevúra talán kissé nehéz és vágyölő. – most már jobban figyelek a testére, a reakcióira, így a rúgást elkerülöm, de cserébe engednem kell annyit, hogy a nyaka kicsússzon a ujjaim szorításából, ott viseli a fojtogatás nyomát magán, ahogy hátrál, fehér bőrére nyomott vörös foltokként. Igazán szép, mintha felékszereztem volna szívem hölgyét, hogy elvihessem… vacsorára. A fegyvert mégis elteszi, hiába az emberek rettentően kiszámíthatók, hiszen én megérzem ki az, akinek nem számít egy ártatlan élet. Azért kissé hányingerem támad, mert én a helyében lelőném Seymourt, de erről sem kell tudnia.
Hátrál, csak, hogy én mozdulok utána, hogy ha elérem taszajtsak rajta egyet, nem túl lovagiasan, hogy beverje a hátát az oszlopba, és neki koccanjon lehetőleg a koponyája is. Az emberi test legérzékenyebb pontja az agy és alig óvják a csontok, amik olyan könnyedén törnek, bár akkorát azért nem taszítottam rajta, de hát reménykedni szabad, nem igaz?
A kérdésre értetlenül billentem félre a fejem. Mit keresek itt? Miért keresnem kellene valamit?
- Nos, ami azt illeti, semmi különöset nem keresek. – rántom meg a vállamat, és ha eddig még nem eset el, egy oldalazó lábsöpréssel próbálom meg elgáncsolni. Minden nő szebb vízszintesben, csak egyeseknek igazán nehezükre esik elfeküdni alattam.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Asztalok Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Asztalok Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
352
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 19, 2019 9:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Demon in my city
Beelzebub & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 369 • Zene; Revolution»
«Kill them with a success
and burn them a smile»
Még ha nem is mutatom, szívem attól még a fülembe dübörög, érzem, ahogy villámsebesen ki akar jutni a mellkasomból. Mégis nyugalmat próbálok magamra erőltetni, ismerős borzongás jár át. Az izmaim megfeszülnek a hatodik, hetedik de még a nyolcadik érzékem is előmerészkedik, szinte mindent látni és hallani vélek magam körül. Az évek alatt belém nevelt vadászképességek ilyenkor egy csettintésre megjelennek.
Szemöldököm lágyan ráncolom, ahogy végigmér. Szinte rossz érzéssel tölt el, legszívesebben a falig hátrálnék ettől a nézéstől, melyet… Nem tudok megmagyarázni, ilyen mohóságot sose láttam még. Mély levegőt veszek, ahogy mégis egyhelyben állva tűröm ezt a nézést. Ujjaimmal csak még szorosabban szorítom az egyszerű rúdnak tűnő fegyveremet, szinte elfehérednek a begyei.
Sóhajától pedig egyenesen kiráz a hideg. Még ha démon vagy angyal is, egyik mellett sem éreztem ilyet. Ez pedig nem jó jel és nem csak azért, mert az összes harang úgy kong a fejembe, mintha hat templom állna egymás mellett.
- Khm – torkom megköszörülöm, hogy újra magamra vonjam a figyelmemet és már a fegyverem rá is emelem.
Persze nem válaszol rögtön az óra pedig ketyeg én pedig nem kívánok többet várni rá a kelleténél. Én pedig lövök, a combja irányába. Egyelőre. A golyókat megszentelték, így ha démon, sisteregnie kell, még ha csak a szélét is találom el.
A fickó azonban szánalmasan hadonászik. Miközben nyugodtan áll. Mi a mennykű történik itt?
A másodpercek lassan múlnak, csiga lassúsággal néz le a nadrágjára és a tekintete. Újra csak.
Aztán hirtelen gyorsul fel minden. Egy asztal röpül felém én pedig igyekszem elhajolni előle. Pontosabban leguggolok és hagyom, hogy elsuhanjon felettem és mire újra felállok, már előttem áll és a nyakamat szorongatja.
Én pedig itt mozdulok. Fegyvert tartó kezemmel vágok a nyakamat szorongató könyöke irányába. Ha sikerül, akkor meg kell roggyasztania, de ha nem enged, akkor le is fejelem hozzá. Persze még ki is védheti, de a hangja, a mondanivalója elér hozzám.
Szóval démon.
A medál pedig a nyakamba, ilyen testközelségből csak még jobban világít.
- A lelki üdvömről akar beszélni? – ha még mindig nem enged el akkor most emelem a lábamat, hogy hasba, ágyékbe rúgjam. Még ha ember is, ezek erős fájdalmak, de nem halálsokat. Ennek hatására már talán elenged. Remélem.
És ha úgy van, akkor pár lépést hátrálok előle, szorongató nyakamat markolászom a levegőt pedig csak hörpölöm.
A fegyvert elrakom a pisztolytáskába. Nem fogom egy ártatlan, vagy egy civil életét veszélyeztetni, ezzel betalált. Nyakamat azonban megropogtatom.
- Mit keresel a városba? – kérdezem tőle, mielőtt újra támadásba lendülne, nekem pedig sebesen újra kell gondolnom, hogy mi a hétszentséget is műveljek.  


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always the ones who win

They are the ones who lose sometimes. But they keep fighting. They keep coming back. They don't give up. That's what makes them heroes.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Beelzebub


Asztalok Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
63
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 13, 2019 3:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


I get so hungry
────────────── ──────────────
@Natalie Rossmyra - passz - Megjegyzésem

Érdeklődve figyelem a nőt. Sehol egy összerezzenés? Egy aprócska sikoly? Hiába a mai világban az ingerküszöbök szinte az egekben vannak, már az sem elég, ha valaki a sötétből megszólít, hogy legalább némileg összeszarja magát a delikvens. Kiábrándító és unalmas, na de persze még rezzenhet, még sikolthat. Hiszen minden csak idő kérdése, nem igaz? Finomnak tűnik.
Annyira finomnak, hogy tekintetem lecsorog lassan, s a kedvenc részeimen hosszabban időzik el, a finom nyakon, a puha mellen, a hívogató combokon... Milyen jó lenne felnyitni a hasüreget, szétfeszegetni a bordaketrecet, hogy berágjuk magunkat egészen a szívéig. Ami úgy tűnik jégből van, vagy legalább annyira kemény, mint a kő, ám attól még biztos ízletes. Milyen jó lenne tépni, a húst, roppanva törni a csontokat, őrölni az őrlőkkel, és metszeni a metszőkkel. Vágyakozva sóhajtok fel, réveteg izgalommal, míg nyelek egy hatalmasat. Nocsak valaki mennyire türelmetlen, s milyen érdekes kis ékszere van, hát leplezetlen érdeklődéssel bámulom meg azt is. Vajon többre is képes, mint a halvány derengés, ami minden bizonnyal arra figyelmezteti, hogy nem vagyok ember? A szavakat elengedem a fülem mellett, de csak mert Seymour vinnyogása a mozdulat láttán, amivel előkerül a fegyver és ránk szegeződik eléggé leköt. Bár nekem nem esik bajom, de Seymour nem ilyen szerencsés, és nem szeretem, ha pisztolyt fognak arra, ami az enyém. Csak aprót mozdul feljebb a szemöldököm, mert a három másodpercből csupán csak egy maradt. Vajon komolyan gondolja? A keze minden esetre határozott, hiába az emberi test, meg sem remeg. Ez valahol egész bámulatos.
- Milyen modortalan. - fenyegetésre nyilván fenyegetés a válasz. Mosolyra húzódik a szám, amikor az ujja végül nem bír magával és meghúzza a ravaszt. A golyó a combom felé tart, hiszen oda célzott én még sem mozdulok, hiszen ez csupán figyelmeztetés, bár figyelmeztetésként talán legközelebb jó volna ha a hölgy esetleg a vállat választaná, mert a comb artéria átlövése még egy ember elvérzését okozza. Bár én nem vagyok halandó, de Seymour igen, nem meglepő, hogy felszisszenve hadonászik és nyüszít a fájdalomtól. Igen szánalmas látvány, de később foglalkozunk a sebbel, ami szerencsére csak horzsolta a combot, így nem kell később kioperálnom.  A kurva életbe, faszért hergelted! Nem értem, hogy lehetsz ennyire gyenge. Az egész a te hibád! Vigyázz a szádra, vagy a elérem, hogy küldjön beléd egy egész tárat! Egy pillanatra elnézem a nadrágot festő vörös vért, hívogatóan fémes, hogy kedvem lenne odanyúlni és ujjaimról lenyalni, de a hölgy valóban nem az a türelmes típus, mint azt az előbb igazolta is. Jó lenne, ha te sem a kurva kajálásra koncentrálnál! Nem kell úgy izgulni Seymour...
A kérdés tömör és velős, de gondolom nem vár őszinte választ rá, ezért figyelmen kívül hagyom, és telekinézéssel hozzá vágok egy asztalt, hiszen, hogy is mondják az emberek? Szemet szemért? Persze az asztal elég nagy, és sebesen repül, de ha kitér előle sem probléma, hiszen nem az a célja, hogy telibe trafálja a nőt, az éppen elég, hogy mozdulnia kell és addig nem velünk van elfoglalva, hát gyorsan mozdulok, szinte egyidőben az asztallal, hogy nyakon csípjem, bár ujjaim egyáltalán nem csípni szeretnék azt a szép nyakat, hanem könyörtelen ujjaimat szeretném rájuk fonni, hogy kicsit megszorongassuk. Mert ínycsiklandónak látszik. Kecsesen finomnak, biztos gyönyörű lenne rendellenes szögbe törve...
- Tudja imádom az érzéketlenséget, de nem vagyok egyedül. Vajon egy ártatlan ember meggyilkolása mennyire segít a lelki üdvén a kisasszonynak? - mert végtére is Seymourt nevezhetjük ártatlannak, vagy ha nagyon berzenkedünk ellene, hiszen amióta együtt vagyunk már nem annyira ártatlan, de mindenképpen civil, ami a nőcskéről nem mondható el, bár engem nem izgat, ha véletlenül kiírtja egymást az emberiség, de Seymour sorsáról én döntök. És ezzel meg is kapta a válaszát, ami annyira nagyon érdekelte, bár valószínűleg egy angyalba is ugyanúgy belelőtt volna, ez azért egész megnyugtató. Ha esetleg nem találok fogást azon a szép nyakon, akkor sincs semmi gond, nem sikerülhet minden elsőre és finomabb a falat, ha meg kell dolgozni érte, de legalább a fegyvert el kellene vennünk a szép kezéből, vagy elérni, hogy elejtse, hát ha nem talált a fogásunk, lökünk rajta egyáltalán nem finomkodva, vagy mérsékelve a démoni erőnket, hadd ütközzön a háta az oszloppal. Úgyis nagyon érdekelte a pecsét, most aztán hozzásimulhat. Jobban örülnék, ha inkább elvennénk! Ne legyél már ennyire gyáva, ez valahol izgalmas és izgató, az adrenalintól minden sokkal finomabb, édeskés, kívánatos. Nem osztozott velem az örömön, dehát nem csoda, csak egy halandó.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Asztalok Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Asztalok Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
352
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 10, 2019 7:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Demon in my city
Beelzebub & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 369 • Zene; Revolution»
«Kill them with a success
and burn them a smile»
Ujjaim már majdnem hozzáérnek a rúnához, amikor egy hang üti meg a fülemet. Először csak szemem sarkából nézek abba az irányba, anélkül, hogy elfordítanám azt. Kezem mégis megáll félúton. Miként nem hallottam egy ember jelenlétét? Vagy bárkiét? A léptek neszét, a mozgás halk suhogását, ahogy a ruhák egymáshoz érnek?
Rejtély számomra, viszont az alakot mégsem látom teljesen. Így hát fejemet fordítom félig el, vállam felett figyelem a fickót, ki figyelmeztet. Átlagos embernek tűnik, a nyakamba pihenő medál mégis lágyan kezd el fényleni. Narancsos színt ölt, pulzálva világít át trikóm alatt. Egy pillanatra letekintek rá, szemhélyeim félig lehunyom.
Majd leengedem a kezem és teljesen a fickó felé fordulok.
- Három másodperce van elmondani, hogy ki maga és mit csinál itt – és hálás lennék, ha nem verne át. Noha, így hogy szemben állok vele, láthatja a fénylő medálmat, nem tudom, hogy azt viszont tudja-e, hogy mit jelent. Nekem is kellett egy kis idő, amíg rájöttem, hogy mit takar. Természetfeletti. De sima nephilimek mellett nem világít, Alex mellett kipróbáltam, így gondolom félvér mellett sem. Ellenben angyalok és démonok közelébe igen, s minél közelebb vannak hozzám, annál fénylőbb a tűzre emlékeztető fény.
Szóval ez az alak vagy angyal, vagy démon. Ha tippelnem kellene akkor az utóbbi, főleg, hogy ő is megerősített abban, hogy furcsaságok történnek itt, ez pedig a démonok asztala. Bár, ha nagyon akarnám, akkor angyal is lehetne, ők is csinálnak elég furcsa dolgokat, főként az utóbbi huszonhét évben. Kisegítve nem vagyok.
A bal kezembe lévő rudat, könnyedén fogom át a jobbal, az elemlámpa mellett épphogy elfér, bár az utóbbit az ujjaim hegyével fogom. Balommal pedig kicsatolom a pisztolytáskámat. Pont három másodpercig tart, így ha nem kezd el beszélni, mire felemelem a fegyverem, egyenesen rá, akkor bizony belé eresztek egy golyót. Jelzésértékűen. A combjába. Ha a közelharc nem is az erősséggem, lőfegyverrel jól lövök.
Persze tud tenni ellene, ha szeretne, ez rajta áll.
- Démon, vagy angyal? – kérdezem, ha hazudni próbálna. Nincs kedvem most a macska-egér tánchoz. Bármelyikhez is tartozik, a vérét akrom. Túl sok volt a baleset miattuk a városba. Túlságosan is megszaporodtak és azt hiszik, hogy bármit megtehetnek. Noha ostoba sem vagyok – nem lehetek, a végtelenségig én sem tudok elmenni, de szeretném hinni, hogy egy démonnal még el tudok bánni.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always the ones who win

They are the ones who lose sometimes. But they keep fighting. They keep coming back. They don't give up. That's what makes them heroes.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Beelzebub


Asztalok Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
63
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 06, 2019 4:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


I get so hungry
────────────── ──────────────
@Natalie Rossmyra - 675 - Megjegyzésem

Az étkezés utáni öröm vetekszik azzal a kielégüléssel, amit az emberek az elhált nász után éreznek. Nem csoda, hiszen mindkettő régi ösztön, egyidős az emberiséggel. Enni kell, szaporodni kell. Szükségletek és azok kielégítése és az emberek oly gyarlók, ha elveszed tőlük a racionalitást, kivonod a forgalomból az elmét és a lelkiismeretet máris  kaptál egy szánalomra méltó ösztönlényt, ami még az állatoknál is visszataszítóbb, sőt...
- Miért kell ezt csi...- becsuktam a szánkat. Nem kedvelem az ostoba kérdéseket, az akadékoskodást, az elvárást, hogy egyes tetteinket el kell magyaráznom. Az ujjainkat bámultam, ahogy a köröm alatt száradt a vér, rozsdás színűre fakult a vörös és a nedvessége elillant, hogyha összedörzsöltem az ujjaimat lepergett, mint a megszáradt festék. Seymour talán jobban örült volna, ha valóban festék lenne. A számba dugtam az ujjunkat, elégedetten nyalva, ő meg idegesen nyüszentett egyet jelezve, hogy nem élvezi túlságosan, amikor ilyesmiket csinálok a testével. Csakhogy ez már a mi testünk volt, s ha nagyon őszinte lettem volna megmondtam volna, hogy valójában az enyém. Ő is az enyém, azokkal az ínycsiklandozó testrészeivel. Fogainkkal haraptam rá az ujjunkra, csak játékosan, figyelmeztetően. Kár lenne, ha lerágnám, akkor a bal kezével kellene tovább rajzolnia és mivel az nem menne neki, hamar elveszíteném a türelmemet. A szórakozó tömegre pislantottam, ami Seymour frusztrációjának fő okozója volt, de senki ránk sem hederített, hiába volt tömeg. - Inkább igyekezz és fejezzük be. - megnyomkodtam az ujjunkat, de nem volt benne több vér. - Nem akarom újra megszúrni. - néha nagyon nehéz vele, nem akarom ezt, nem akarom azt, vagy azt akarom és ezt akarom. Hol van az alázat? Nem mintha értékelném eme nemes erényt, aminek gyakorlása bennem leginkább heveny hányingert kelt, de most aztán jól jönne. Azonban nekem semmi gondom nincs azzal, hogy megszúrjam az ujjunkat a zsebünkben rejtegetett szilánkkal. Mily szerencse, hogy ezen a helyen gyakran előfordul a poharak összetörése. Én nem szisszentem fel, pedig most gondoskodtam, hogy elég mély legyen a seb, hogy betudjuk fejezni a pecsétet. Ő meg bent vinnyogott az ujjáért, és a véréért, ami szerinte a testében van a legjobb helyen. Nos, erről vitatkozhatunk volna, de biztos vagyok benne, hogy ha most említem meg neki a sült hagymás vért, akkor aztán tényleg hallgathatom a vinnyogását egész este. Sült hagymás vér. Izgatottan borzongtam meg. Ez mi? Gondolataim között Seymour sikkantott, mert az elkészítésének módja legalább oly hatást gyakorolt rám és a testre, amit kölcsön vettem, mint egy jóféle pornó, de hát az ételkészítés az pornó. Seymour, nem kell mindenről tudnod.

***

A sötétségben ülve, elégedetlenül sóhajtottam. Oda a szórakozás, mert valaki bezáratta a helyet. Nem mondom, azért sértett kicsit talán a hely neve volt, az ami nem nyerte el a tetszésem, hogy kis ajándékot fessek nekem, egy kedves kis átok, ami előcsalja a halandók igazi természetét, erre tessék. Valaki belerondított a művembe, és a levesembe is beleköpött. Összecsikorogtak a fogaim, Seymour félősen ölelte át magát, tudta, hogy nem sokára száműzöm távol, hogy ne legyen láb alatt, hogy csalódottságomat evésbe folytassam és... Aggódott, hátha ma mégis magunkból harapok lévén, hogy más jelen pillanatban nincs itt rajtunk kívül itt. Megkönnyebbült, amikor zajt halottunk ketten, bár ez a megkönnyebbülés nem tartott túlságosan sokáig, hamar újra a pánik vette át a főszerepet. Szegény Seymour, kész idegroncs. Mozdítottam, hogy elbújjunk, még mielőtt a fények kigyúlnának. Az érkezőt figyeljük mindketten, bár én kicsit éhes szemekkel vizslatom. Finomnak tűnik. Nyelvemmel cirógatom meg az ínyemet, amire Seymour tiltakozóan rázza a fejét, hát hátrébb tolom a tudatát. Jobb, ha nem lábatlankodik itt. A kérdés bár költői és a hölgy tán nem is vár választ, mégis előbújok rejtekemből. - Én a maga helyében nem nyúlnék hozzá, ha nem tudja micsoda. - hanyagul ülök az egyik asztal tetejére. - Tudja zárva vagyunk. - közlöm, mintha csak a helyhez tartoznék én magam is, mint egy alkalmazott, aki őrzi, hogy illetéktelenek betegyék a lábukat. - Jobb lenne, ha távozna, elég sok furcsaság történt itt az utóbbi időben. - végig mérem tüzetesen. - Vagy, ha esetleg hivatalos szerv, kérem mutasson egy igazolást Miss... - megvárom, hogy befejezze a mondatot, valahogy az emberekbe bele van kódolva, hogy kiegészítsék a félbe hagyott mondatokat, ha tudják rá a választ. Tudálékosság, nah ezt is biztos Istennek köszönhetik.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Asztalok Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Asztalok Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
352
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 06, 2019 11:03 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Demon in my city
Beelzebub & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 617 • Zene; Revolution»
«Kill them with a success
and burn them a smile»
Egyre több pletyka jár arról, hogy a Belzeboob elátkozott hely lett. Bárki, aki itt jár, azt baleset éri, megőrül, céltalan gyilkolási vágyakról beszél vagy épp olyan vágyakról, melyek eddig még csak meg sem környékezték, minden vágyuk pedig egy jól sikerült orgia, vagy ember áldozat. Vannak, akik állítják, hogy élvezetüket lelték a vérfürdőbe, mely a plafonról hullt rájuk. Rengeteg hasonló kocsmáról lehetett hallani ilyen szóbeszédeket, ám az utóbbi időbe megszaporodtak a bejelentések. Ennek már a fele sem volt tréfa, hittem én.
Persze a bázison megint nem osztotta senki a teóriáimat. Sokszor elgondolkozok azon, hogy lényegében én miért is dolgozok ott? Miért is járatom a pofámat? Persze teljesen feleslegesen. Még jó, hogy az én megérzéseim az esetek nagy többségében beigazolódást nyer. Jó, a legutóbb nem éppen.
Mégis találtam egy valakit, aki még ha nem is hitt bennem, úgy döntött, hogy elkísér. Démonlakta helynek gondoltam a helyet, vagy legalább is olyannak, ami csalafinta rúnákkal és pecsétekkel van megáldva. A mélyére kívánok ásni ennek. Az épülettel szembeni utcahosszon várakozok Rickre, ám ő még sehol. Idegesen nézek az órámra, már egy húsz percet késik. Kezeimmel idegesen dobolok a combomon. Eldöntöttem, hogy kap még öt percet. Az éj alászállt – miért éjszaka jövök mindig démonvadászatra? Miért nem lehet ezt nappal művelni?
Persze, túl fentűnő lenne. Annyira, de annyira elegem van már a démonokból. S még Lucifer!!!! Azt mondta, hogy megszabta nekik, hogy ne ártsanak az embereknek. Hát épp látom! Ellenben én sem lehetek annyira idióta, hogy egyedül menjek be. Hiszen csak nemrég páholtak el a kilences körzetbe, és akkor Zagarral voltam, ő legalább ért a harchoz. Nem is beszélek a falakon túli démonokról, na és mi van a raktárházi túlerőről?
Akaratlanul is eszembe idéződik Samandriel. Neki tán szólhatnék. Újra az órámra nézek. Nincs rá sok idő, így hát csak elhúzom a számat. Nincs időm megidézni, majd megkérni, hogy ugyan kísérjen már be és fedezze a formás hátsómat! Inkább csak keserűen rúgom el magam az aszfaltról és a néptelen, bezárt bár felé indulok.
Annyit legalább sikerült elérnem, hogy bizonytalan ideig bezárják, s ami a legmeglepőbb? A tulaj nem is bánta, sőt, mintha minden dolgozójával csak örült volna ennek. Én mondom, itt valami nincs rendben, nagyon nincs rendben.
Lassan nyomom le a kilincset a bárba, s ahogy belépek a sötétség fogad. Az elmondások alapján, ha kettőt lépek és jobbra fordulok ott lesz a panel. Így hát kettőt lépek és jobbra fordulok, kezembe mégis ott van már a zseblámpám. Azzal világítok.
Érzem, hogy szívem a fülembe, torkomba dobog. Jóleső borzongás fut végig rajtam, ahogy az adrenalin az ereimbe folyik végig. A vadászat izgalma. A falipanelt könnyedén megtalálom és ahogy kinyitom, csak néhány gombot kapcsolok fel és tádám!
A belső helység máris fényen úszik. Igaz bordó, piros fényben, ami ad egyfajta gerjedelmet az amúgy is sötét és bordó színekkel díszített helyen, mely tele van tükrökkel, hogy tovább fokozzák a felcsapott vágyakat. Keserűen húzom el a szám. Valamihez értettek itt, nem hiába lett ez a város legjobb lebuja. Vagyis inkább örömközpontja.
Most mégsincs itt senki, a plafonon lógó diszkógömb nem forog, a zene nem szól. Lépteimet lassan vezetem előre és eszem ágába sincs kikapcsolni az elemlámpát. A padlót, a falakat és a plafont vizslatom vele. Másik kezembe már ott pihen a rúd alakú fegyverem. Első ránézésre nem nagyobb, mint tizenöt centi hosszú, hét centi átmérőjű tömör acélbot, mely nevetségesen hat. De azért ütni jobb vele. Persze, értem én a gumibot is nagyobb és hatásosabb, de ereje nem is ebben rejlik. Markolatát apró keresztszálak díszítik, hogy ne csússzon annyira az ember kezébe. Az ismerős fém illat hamar az orromba kúszik.
S ekkor. Az egyik oszlopon meglátok egy eddig számomra ismeretlen rúnát.
- Mi vagy te? – lépek hozzá közelebb, közben azért hevesen keresek más nyomokat is, más rúnákat, hátha rájövök valamire.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always the ones who win

They are the ones who lose sometimes. But they keep fighting. They keep coming back. They don't give up. That's what makes them heroes.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Hell or Heaven


Asztalok VQSi8OZ
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
815
☩ Rang :
Staff
☩ Képességem :
Admini erők uralkodnak bennem
☩ Multi :
Raiden, Cassael
☩ Play by :
Jason Momoa, Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 15, 2018 4:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Bad Boys
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Asztalok Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
213
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Képességem :
☩ Multi :
Ophilia
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Aug. 02, 2018 4:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Wicked family
Figyelmem úgy cikázik össze-vissza zavaros elmémbe, amit bárki más őrült csak irigyelne tőlem. Nem köti le figyelmem semmi, olyan, mint egy megbolondult molylepke, ki fényt lát. Össze-vissza repked előtte, feszt neki megy, de semmi érdemlegeset nem csinál.
Ilyen vagyok jelenleg én is. Témáról témára ugrok, s ami nem igzat, vagy nem köt le, egyszerűen csak átlépek rajta.
Ilyen ez a családfa dolog is. Vállaimat könnyedén vonom meg. Miét is kérdeztem? Miért is érdekelt, hogy mit akar ezzel az egésszel?
Hjajj, ha tudnám. De hát… Volt agy, nincs agy…
Hangos nevetésbe török ki, kezemmel az asztal lapját is csapkodom, fene nagy jókedvembe, pont egyidőben azzal, hogy kérdezett valamit, majd pedig végigmutat magán.
Kényelmesen dőlök hátra  szégen, szemöldökeim a magasba szökkennek, így tekintek végig a rajta. Egyik kezemet felemelem és egy kérdőjel formájában mutatok végig rajta… Hiszem én ezt. A valóságban egyébként a két kezemmel mutogatok össze vissza. Na, az elmém zakkantsága néha kivetül a valóságra is.
- Ennél? - horkanok fel hangosan. - Minden… - ennyi csak, amit megjegyzek, de talán ez többet elárul mindennél.
Mindenkiben él egy kép egy az Ördögről, a nagy kaszásról, vagy mi fenéről. Túltettem magam, hogy nincs ördögszarva, és villás farka. Sem pedig patái, és lábait sem kíséri kátrány és annak édeskés bűze. Oh, mi jó is az. Azon is túltettem magam, hogy min is? Anyám sem tudja már, na de lényegtelen. De ez a piperkőc, ki előttem ül…
Tényleg EZ az ördög?
Hogy a gyomrom ettől fordul-e fel, vagy az előzőek eseményeitől? Lényegében lényegtelene, ami lényeges, az az, hogy kijön belőlem minden. S jut belőle mindenhova, mint egy jó kis nyári zápornál.
- Juj - törlöm le a számat, majd hatalmas ásítást próbálok elnyomni. - Mindjárt magam alá hugyozok… - nem vagyok túl nőies?
Na és? Nem is ez a célom. Az vagyok, amikor az akarok lenni, de ez nem az a hely és végképp nem az az idő.
Persze nem érti ő magam sem, hogy mire is teszek megjegyzést. Ajkamra sunyi mosoly ül ki. A percek vánszorognak… szó szerint vánszorognak, eddig oly gyorsan telt, de most meg…
Nem, nem akarok ennél több lenni és, miért nem? Ennek megvan a maga oka. Mindennek megvan a maga oka. A sejtelmes mosolyom lassan cinkos vigyorrá alakul át, és úgy rázom meg a fejemet a kérdésére.
Nem akartam ennél többet.
Egyet akartam, de azt megkaptam.
- Elbaszott egy kettősség. Ördög és angyal… ha ez így is van rendjén, akkor sem helyes, hogy így van.
Azon kívül, hogy fura, ha engem kérdezne meg bárki, akkor azt mondanám erre, hogy…
Pumukli!
Úgy nézett ki a minap látott manus az utcán! Hogy neki milyen gyönyörű kék szemei voltak!!!! Mily szépen is néznek ki a kis üvegcsémbe otthon!
- Pumukli! - kiáltom hangosan is boldogan, már azt sem tudván, hogy mit is beszéltem nemrég. - A minap láttam egy manust, ilyen égővörös haja volt, az istenért nem tudtam rájönni, hogy honnan ismerem. Vagy hol láttam már, de már tudom! Úgy nézett ki, mint Pumukli! Csakhogy neki szép égszínkék szemei voltak. Olyan szépek. Ők vigyáznak most már rám minden éjjel - sóhajtom el kéjesen magamat, újra csak hátravetve magamat.
Mások megijednek attól, ami a “házamba” fogad. Főleg ez a két szempár az, ami borzasztja őket. Na persze, akit oda felviszek…
Angyalkám próbál a lelkemre hatni, de hát… Ha tudná, hogy őt nem azért kaptam, hogy megszelidítsen. Hanem teljesen más miatt… Rabláncra vert kutya ő már csak…
- Amire a legjobban? - vigyorodok el újra, sokatmondó vigyorral az arcomon. - Pusztításra és Káoszra - válaszolom könnyedén.
Nincs szép lelkem, nem is akarom, hogy az legyen. Sokan félreértenek. Tökéletesnek tartom a magam állapotát. Nem akarok ennél többet, miért nem? Erőnket sokan lenézik, de ha ismernék a fizika minden apróságát rájönnének, hogy ez nem így van. Sokkal nagyobb, mint bármi más. Nem tudok tűzfalat létrehozni, na és? Sokkal több mindent tudok mozgatni, mint ahogy az bárki is gondolná.
Vegyük példának okáért ezt az üveg rumot, melyet a számhoz emelek.
- Hidd el, ha gyűlölnek, akkor nem ezért - röhögöm el magamat. - Elég csak a történelmi eseményekre gondolni. Miként ábrázolják az ördögöt. EGyszer sem azért utálták - na jó, néha - mert “szenvedélyes” volt…
Hatalmas, dögunalom sóhajtás tör fel belőlem. Lassan előredőlök, hogy a fickó szemeibe tekintsek.
- Ugye tudod, hogy egy percig sem kötöd le a figyelmem? - vonom fel a szemöldököm. Nem az ő hibája. Részben. Kevesen tudják cikázó gondolataimat egy helyen tartani.
Azt hittem ő más lesz, de hát…
- Uh, kaja! - pillantok le ölembe, ahol egy kósza olivabogyó pihen. Azt hiszem az est folyamán valamelyik piámhoz kaptam! Vigyorgó ajkakkal dobom be a számba a darabot és hangosan csámcsogva nyammogom el azt.
- A fejembe, a fejembe… - ismétlem utána, szememet forgatva. Ha tudná az én fejembe mi zajlik éppen. Maga a káosz is irigykedhetne, de ha jól rémlik, irigykedik is.
- Oh, én nem tudok semmit, de neked sincs fogalmad arról, hogy milyen móka vár itt - vigyorodok újra csak hátraülve. A türelem. Nagy úr. Talán családi vonás, papcitól örökölhettem. Végtelenül türelmes egy alkat, ezt megörököltem tőle.
Ahogy pusztítási vágyamat is neki tulajdonítom. Miért nem jöttem rá hamarabb, hogy őt kell keresnem, de már lényegtelen. Már tudom, hogy mit akar velem.
Nem akarok többet.
Okkal.
A vér lassan vánszorog le a plafonról, egy kósza cseppe arcomra pottyan. Mutatóujjammal simítom le onnan, ajkaim közé csippentve ízlelem az érdes, fémes ízt.
- Én? - nézek rá előbb ártatlan arckifejezéssel, majd röhögve. Persze, hasonlót sose néznek ki egy korcsból. Méghogy semmit sem tudok.
Rendben, hidd ezt, drága Ördög. Ez csak az én malmomra hajtja mindig a vizet. Ne higgye csak senki, hogy miket tudok. Nem is kell. Nem vagyok magamutogató. A meglepetés ereje.
Lábamat felteszem az u alakú kanapéra. Az asztal lapjára támaszkodva állok fel, így kerülve ki saját hányásomat.
- Ha nem bocsátasz meg, most elmegyek. A dolgom itt végetért… - sétálok végig a vörös bőrbe vont ülőalkallmasságon.
Korábbi részegségemnek már nyoma sincs. Álca lett volna tán?
Könnyedén ugrok le a földre, bakkancsommal vértócsába érkezem. Apró vércseppek reppennek mindenfelé. Mellettem egy manus épp kését mélyeszti a vele szemben álló hölgy torkába. Vére beteríti arcom bal felét, nyakamat, ruhámat.
Kéjesen felsóhajtva nyalom le ajkamról a vért. Eszembe juttat egy jelenetet. Amikor az Ő vére az enyémmel elegyedett el. Amikor láthattam a pacika igazi alakját… Vérünk édes ízét ízlelgettem késemről.
Lassú léptekkel vonom távozóra magamat. Még egyszer megfordulok. Lábaimat szorosan egymás mellé zárom, felsőtestemmel némileg előredőlök, egyik kezemet a hátam mögé teszem.
- Így szórakozik az alvilág, nem unalmas szenvedéllyel - kacsintok még az ördögre, vigyorogva, közben pedig mutató és középsőujjammal szalutálok neki. - Élvezd a poklot, amíg még lehet a földön - hirtelen fordulok el, Kín, hű szolgám és késem már a kezembe is van.
Az első két lépésemet normálisan teszem meg, majd csámpássá válik. Egy-egy alakot, ki mellett elsétálok táncra invitálom, Kínt beléjük mártom.
A dolgom itt véget ért…
Kiléptek a dohos, vérszagú helyről az éjszakába…
Más dolgom van.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Why are you serious?
I talk, I smile, I laugh too

But be carefull when I'm silent
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 12, 2018 2:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




A Wicked Family Party
Nagypapi & Cukorborsó
──────────── ────────────

"Hey hey hey if you’re ready to rage
Raise your hands up, this what rock and roll looks like
Yeah yeah yeah, wearing leather and lace
Raise your hands up, this what rock and roll looks like"


Keresztbe tett lábbal ücsörgök a fényes műbőrön, már-már túlságosan kifinomultnak tűnve a cigifüstös helyhez képest. Atyám emlegetésére megemelem szemöldököm, majd egy fáradt sóhajt hallattok. Vajon ennyire őrült vagy ennyire részeg? Netán mindkettő? Persze, nem zavar a tivornyázás, de ha két értelmes mondatot sem tudok váltani valakivel, akkor az már igen. Mikor pacsira emeli a kezét, csak nézek, hogy mi lelte.
- Nos, ő történetesen boldog-boldogtalant a kölykének tart, szóval nem nyert.
Felelem közönyösen és ismét kortyolok italomból, de utána bólintok, mert éppenséggel egyet kell, hogy értsek.
- Ezzel egyet értünk! Éppen ezért nem értem, miért is kéne gyermekeimként tekintenem a démonokra.
Bár tény, megszoktam, hogy Atyám az atyám, de a kis fertő logikája még eme módosult tudatállapotában is helytálló. Az álmával kapcsolatos kis megjegyzése viszont megpiszkálja a fantáziám.
- Nem feltétlen értek egyet, de miért, milyen voltam az álmodban? Hogy lehetnék már ennél is jobb?
Kérdezem kiszélesedő, ördögi mosolyommal és végig mutatok páratlan, szívtipró alakomon. Igen, büszke vagyok rá, hogy ennyire jó vagyok. Atyám nem volt fukar, mikor a szexepilt osztogatta. Ellenállhatatlan arc és alkat. Férfiak és nők bomladoznak értem az idők kezdete óta s én nem bánom ezt. Én lettem maga a Csábítás. A mosoly viszont csak hamar leolvad az arcomról, hiszen a flúgos kisasszony éppen össze hányja a méregdrága Prada cipőmet! Nem mintha manapság, az apokalipszis után lenne még ennek különösebb jelentősége, de akkor is: most okádott össze egy Prada-t!
- Szavamra! Pont az egyik kedvenc cipőmre kellett kidobnod a taccsot?!
Korholom meg amolyan brit úriemberi módon és pusztán a szemeimet forgatom és sóhajtozok. Persze a hányás émelyítő szaga és a belőle áradó kellemes kis hő sem semmi...Elkezdem rázogatni a lábam, aminek hála sikeresen a hölgyike lábszárára rázom a béltartalmát. Mintha mi sem történt volna, felkapom tekintetem az asztal alól és ismét a csitrire nézek. Az üveget, amit újra meghúz, kiveszem a kezéből és ahelyett, hogy letenném, magamnak öntök.
- Sosem akartál "ennél" többet?
Kérdezem kissé szkeptikusan, mert van egy olyan sanda gyanúm, hogy a részeges maca itt, előttem körülbelül így éli mindennapjait. Pia, drog, tudatmódosítás....mindent megtéve, hogy ne kelljen a valósággal szembe néznie. Persze, lehet, hogy csak a rosszindulatú előítélet szól belőlem s ő így érzi jól magát. Saját magát pusztítva, lépésről lépésre, sejtről sejtre. Hogy aztán a karjaim között kössön ki, ha eljön az ideje...és amilyen életmódot folytat, gyorsan el fog az jönni! Á, ilyenkor úgy sajnálom, hogy "drága" néném lezárta a Pokol Kapuját! Huncut kis vigyor táncol az ajkam szegletében. A pohárba nézek, az átlátszó löttybe, ami vonaglik a vastag üvegfalak között. Nosztalgia, hihetetlen! De már megszoktam saját ellentmondásos természetemet. Az egyik percben pöffeszkedve hagyom ott a trónom egy kis földi tombolásért, a másikban meg vissza sírom a kárhozatra méltó lelkek örökké tartó sanyargatását! Vajon ez a csírája a hozzá hasonló démon-ivadékok omladozó elméjének? Filozofikus kérdés, szeretem az ilyeneket. Közben le pillantok az asztal alá és még mindig látok némi maradékot a cipőm orrán...szóval, nemes egyszerűséggel bele törlöm a leányzó lábába. Közben szemrebbenés nélkül nézek a szemébe. Neki úgy is mind egy, nekem viszont nem az. Valamiért egy pillanatra úgy gondolom, még is érdemes lehet a kicsike a figyelmemre, így hát előadom a lopott holmit, ami szemmel láthatóan nem köti le. El is akad a szavam kissé durcásan, ahogy oda röpteti a szájához az üveget. Szorult belé mágia, bár a fajtájába kevés szokott. Megfordul a fejemben, hogy talán nekem is el kéne engednem magam. Hiszen azért jötte ide, nemde? Nem is tudom miért kezdtem itt "toborzó-akcióba". Hiába, a legváratlanabb dolgok lehetnek ránk kihatással. Mikor a cukorborsó az asztalra hasal, én is úgy teszek. Figyelem ahogy elmaszatolja a vastag, fekete szemfestékét és még vérrel is össze mázolja magát. Hm, határozottan jól áll neki!
- Nem, dehogy! Pont ellenkezőleg: a tény, hogy én, az Ördög, arkangyal vagyok, ez az, ami sokakat zavar. Démonokat, féllényeket és bűnös lelkeket. Mert milyen már ez...iszonyodnak tőle.
Persze én is szoktam, néha meg fordítva, épp a sátáni ábrázatomtól. Szeszélyesebb vagyok mint egy halandó nő, de ez van. Lehet, hogy pszichiáterhez kéne ezzel menni? Lindával megpróbáltam, de már jó régóta nem láttam őt, eltűnt, talán besokallt a hülyeségeimtől és hogy angyali "kereszttűzbe" keveredett, ami kis híján az életébe került. Akkor megtudtam, hogy még a pszichiáterek is ki tudnak akadni. El is bambulok egy pillanatra, míg a csajszi röhögcsél magának. Mellesleg most, hogy bele gondolok, elég szórakoztató egy részeg-beszívott félvérrel diskurálni. Ahogy értetlenkedik, félre ért, de közben még is feldereng a sütnivalója! Szóval újra vissza tér derűm és hátra dőlök, két karomat kígyóként fektetve el a háttámla porában.
- Szóval "tökéletesen jól". Azért áruld el "nagypapinak", mi az, amire a legjobban vágysz?
Jön is a sunyi kis kérdésem, ami a gyengébb lelkek nyelvét egyből megoldja-a mágia ereje-, az erősebbekét törni kell kissé, de előbb-utóbb a többség akarata és védelme megzuttyan a sátáni nyomásra. Nekem pedig éppen kedvem támadt játszadozni eme poronttyal. Csak hamar feladtam és meguntam, hogy csatlóst faragjak belőle, de önmagam elszórakoztatására még jó lehet. Arcom háromnegyede a fekete árnyékba, a maradék negyed pedig a cigifüstbe merül. Csupán vakítóan fehér fogaim rikítanak, cápa-szerűen. És ő...kifakad! Hát ez fortyogott benne, akár a forró szurok! Vagy van még más is? Egyelőre nem tudom, de kuncogni kezdek szavain. Halkan, lassan és fejcsóválva.
- Ó, gyermek! Nem tudsz te semmit!
Közlöm vele a kuncogás közben, de nem rosszallóan. Ismét közelebb hajolok hozzá, felkönyökölve a mocskos asztalon és a fénytelen szemeibe nézek.
- A szenvedély a lételemem. Talán pont ezért gyűlöltek mindig is a testvéreim, már a Mennyekben is. Engem nem érdekeltek az unalmas ügyleteik és csatározásaik, de a vágy, az érzékiség, a művészetek és az eufória annál inkább!
Nem sajnálkozom, nem azért mondom el ezt neki, hogy megsirasson. Valójában nem is tudom miért vagyok ennyire őszinte vele, de nem is lényeges. Sose mondták fivéreim a szemembe, miért utálnak, de némi fejtörés után csak erre tudok gondolni: túlságosan különböztem tőlük, a karót-nyelt bagázstól. Urielnek még elnézték, kislány volt a szemükben, de én férfi, egy erős angyal, a második teremtett lény. Még is ezt meghazudtolva dúskáltam a múzsák csókjaiban a "fontos" ügyek helyett.
- A fejemben most is túl sok minden tombol...zene, az mindig, és képek, mondjuk melyeket éppen most festek párhuzamosan. És még sok minden más...
Ezt most valóban hangosan elmondtam neki?! Nem őt nézem, hanem a whiskey-s poharat az asztalon, magam előtt. Úgy látszik ez valamiért kikívánkozott. Én se vagyok jobb, mint ő, lényemben ugyan úgy viharok dúlnak és ugyan úgy az élvezetekbe fulladok, hogy jobban érezzem magam. Egy pillanatra megvonaglik az arcom, de aztán ismét felváltja a derű. "Ez vagyok én, mindörökké: Egy az elveszettek közül", ahogy az a régi Nightwish sláger is mondja. És szeretem, elfogadtam, ahogy ő is itt, velem szemben.
- Tombolnunk kéne. Gyere!
Hiszen egy szórakozóhelyen vagyunk, könyörgöm! Éppen állnék is fel, szép kis balhét tudnánk itt rittyenteni, az már biztos! Már előre tetszik az ötlet...mikor azonban felállnék, éppen megfogva a lány törékenynek tűnő kézfejét, hirtelen valami megváltozik. Valahol messze egy templom toronyórája elüti az éjfélt és én fel pillantok. Kövér, bordó cseppekben hullik alá a...vér? Mint az eső. A plafonból. Először homlok-ráncolva értetlenkedek, majd a huncut bigére pillantok. Ahogy a mosolya kiszélesedik, az enyém is. A tömegre nézek, majd vissza a lányra.
- Ezt te csinálod?
Ha igen, akkor meg kell dicsérnem! Dante Poklát juttatja eszembe, az Isteni színjáték az egyik kedvenc olvasmányom.
- Mintha csak a Sztüx-öt látnám!
Nézem el a szerencsétleneket elégedetten, pont, mint ahogy Dante a Pokol negyedik körének mezsgyéjén megírta: a harag bűnösei a Sztüx bíborvörös habjai között ütik-rúgják egymást.
- „Tavat csinál – a neve Styx a tónak -
e bús patak, mihelyt lába alatt van
a partnak, a zordonnak és fakónak.
És én itt elmerülve, bámulatban
láttam sáros népet a sáros lében,
mind meztelen s látszólag nagy haragban.
Ütötték egymást – nemcsak kézzel épen,
de fejjel, mellel, lábbal – s még mohóbban
fogakkal tépték – mindenféleképen.”

Szavalom már-már ámulattal nézve az őrjöngőket, a Pokol hetedik énekét.





Aláfestésnek:
 
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Asztalok Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
213
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Képességem :
☩ Multi :
Ophilia
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 17, 2018 11:41 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Wicked family
Szemeim csak egy pillanatra csillannak fel. Nem tovább, eddig tart az érdeklődésem szavai iránt.
- Zsír, szóval akkor Isten sem dédfater és senki sem az ő gyereke - emelem fel kezemet, pacsit várva, lényegében bárkitől. Közben őrültmód röhögök körbe magamon. Mégis mi mást tehetnék? Nem csak az emberek, de az angyalok is annyira, de annyira hülyék. Na meg sekélyesek. Uncsik. Szánalmasak. És még sorolhatnám őket. - Értetetlen angyalok, nem is az apjuk oszt feszt így hívják, holott nem is szülte őket - vonom meg a vállam.
Ugyan már, ki mondta, hogy Isten pasi? Saját képmására teremtette az embert, nem? Akkor simán lehetne nő is. Ne degradáljuk le a legszebb nemet, csak mert van néhány hímsoviniszta disznó. Uh, nocsak, ilyenekre is képes vagyok ilyenkor. Király!
Imádok bebaszva lenni! A világ legjobb állapota!
- Áh… - legyintek könnyedén. - Nem fájdítom szívem az álmom és a valóság közötti különbségeken… Mindenki tudja, hogy az álmok jobbak… - sóhajtom újra, teátrálisan. Hiszen Belial emléke is sokkal kínzóbb, mint a... Jah nem, ő a valóságban is ilyen kínzó... Talán picit rá is játszok erre a sóhajra, node lássuk csak. Picit megemlítem, hogy van jobb nála és máris ráharap a szálra? Vagy mire… Mire is? Mire is harapnak rá?
Elgondolkozva emelem pilláimat a plafon irányába, már-már szemem teljesen kifordul, felakadnak. Meg sem hallom következő megjegyzését. A zene, a pia, a drog, a füst…
Eh, a füstnek ehhez mi köze?
Kit érdekel?
Hülye liba.
Aki mondja.
Takarodj innen.
Rohadj meg…
- Félre ne érts… - legyintek újra csak, és újra felmutatva mutatóujjam, mert ezúttal bizony az asztal alá okádok, szó szerint, egy-két gyomor tartalmam biza a cipőjére is rákenődik. Kit zavar? Majd lemossa ha akarja. - Bár… leszarom, ha félreértesz… - fogalmam sincs sem arról, hogy kiről hablatyol, sem pedig…
Jaj hát nem kötöm én senki orrára ki lánya vagyok, miért tenném? Akkor is vígan eljátszottam, hogy tudom, vagy épp nem tudom, hogy ki az apám, amikor ténylegesen nem tudtam. Most hogy már eme tudás birtokában vagyok… Upsz de sok itt a tudom. Miért használjuk ezt a szót? Tudom… Tudom… Mit jelent? Honnan jött?
Dicséretére csak megvonom a vállam. Fel sem veszem, hogy tudja mi, vagy épp ki vagyok. Épp az előbb táncolt ide egy üveg pia, amit én boldogan húzok meg, még ha az ábrázatom nem is erről árulkodik. Szemfüles… Én mást használnék, de ráhagyom, jobb ha csak ezt gondolja.
Heheheheheeh…
Jaj ne!
Jaj ne!
Lőjetek agyon!
Engedjetek ki!
Mit akartok tök szép!
TAKARODJATOK A FEJEMBŐL!
Ez szaval. Ez… egy bárba, ahol bömböl a zene, ahol részeg manusok, köztük én is, azt sem tudják, hogy hol van… Szaval. Szaval. SZAVAL!
Izé, most figyelni kellene?
- Jé! Színváltós szem! - örvendezek meg egy pillanatra, amikor azt hiszem, végre vége van ennek… de… Nem…
Unottan dobom magam hátra, kezeimet előbb keresztbe téve. Saját szórakozást találok ki. Hadd szavaljon, mit érdekel engem? Bele sem zavarok, miért tegyem? Szemlátomást magamba is tök jól el tudok lenni. Az üveghez kéz sem kell. A számhoz emelve - csak is gondolattal húzok bele még egyet. Vajon, ha addig innék, amíg szaval… Mennyire ütne meg? Áh, nem ez uncsi lenne.
Inkább csak ásítok. Őt hallgatva elálmosodom. Mit akar ezekkel a szavakkal? Amúgy is, mit hisz, egy részeg felfogja…
Oh, egy falkányi emberke jön be… Mily csinosak, mily vagdosni valóka. Figyelmem csapong, ezt ő is láthatja, lényegében arról, hogy már-már mindenre figyelek csak rá nem.
- Hogy mi? - vonom fel szemöldököm, majd elröhögöm magam. Újra az asztalra dőlök ebbe. - Ez.. Ez… - emelem fel tekintetem, könnyeimet törölgetve, továbbra sem zavar, hogy sminkem is elfolyik… Viszont az egyik törlésnél… Vérem is törlöm. Meglepődve tapasztalom, hogy ez mikor is került oda? Vígan szopogatva azt röhögök tovább. - Hogy ez zavarjon? Hogy egy rohadt angyal legyek? - továbbra is röhögök, hol hátravetem magam az ülésen, hol oldalra, ámbár ekkor a kezemet használom támaszul… Nagyot sóhajtva, szinte már vidáman tekintek a manusra. Na jó, ha nem is ő maga az ördög - vagy mi - attól még vicces.
- Hide el, a legkevésbé sem vágyok olyan lenni, mint Te… - arcomról leolvasható a lenézés, de a sértés is, hogy ilyet feltételeznek rólam. Rólam! Rólam! Hagyjuk már. - Tökéletesen jól érzem magam így, ahogy vagyok.
És megint szaval! Na jó, eddig volt muris. Meg ez a hely is. Menjünk el innen máshova…
Körmöm alján lévő piszkok mégis érdekesebbek. Figyelnem kellene szavaira? Minek? Ezek csak szavak. Semmi jelentőségük nincsen. Rám nézve biztos, hogy nincs.
- Az én bajom, vagy a te bajod? - vonogatom fel szemöldökömet. - Szegény pára, csak nézed itt a halandókat, akik képesek arra, amire te nem. Lelketlen lélek, ki semmit sem érezhet. Mindent, mit annak vél, csak tanult, de nem ösztönszerű. Sose leszel igazán dühös, sem érzéki, sem semmi… Mi halandók, megtehetjük azt, amit ti nem… Szóval… Nem, nem akarok olyan lelketken lenni, mint ti. Imádom az életet - még ha igazából semmit sem érzek. Sem fájdalmat, sem örömöt. Mindent, mit lát, csak színjáték. De neki erről fogalma sincs. Nem is lehet. És nem is lesz. Egy személy tudja, senki több. És ez így is marad. Na jó, legyen kettő, de a másodikat még ki kell fingatnom.
Arról pedig nem is beszélek - egyelőre - hogy amíg ő jelenleg nagyon is képes megdögleni, én nem. Ha meghalok, mi lesz? Juj feltámadok! Tiszta Jézusos! Imádom ezt a sötétséget! Esküszöm csípem a bigét.
- Öhm… - térjünk vissza a tárgyhoz, ami fingom sincs, hogy mi volt… Az óra lassan éjfélt üt… - Egy kis malac… Töf-töf-töf… - sejtelmes mosoly húzódik ajkamra, ahogy a pult fölött hirtelen vér kezd el szivárogni a plafonból. Az emberek az első rémüldözésük után, megbolondulva esnek egymásnak. Mily szép látvány is ez…
[/quote]


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Why are you serious?
I talk, I smile, I laugh too

But be carefull when I'm silent
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 16, 2018 6:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




A Wicked Family Party
Nagypapi & Cukorborsó
──────────── ────────────

Szemben ücsörgök a vélhetően félvér leányzóval, ördögi mosolyommal. Lábam keresztben, az árnyékba veszik alakom, míg az ő eszelős arcát tompán megvilágítja a gyér bár-fény.
- De, én teremtetettem mind egy szálig, viszont ettől még nem lesznek a "gyerekeim". Miket mesélt neked démoni nemződ rólam?
Kegyetlen selymességgel hahotázok azon a badarságon, amit ez a tudatlan gyermek össze hord itt nekem. Mondjuk ha tényleg félvér, akkor valószínűleg az agya is záp. Tragikus, de nem tudom a szívemre venni.
- "Jobb"? Na, dalolj csak, gébicsem!
Felszalad a szemöldököm, nos, a hiúságom nem engedi szó nélkül hagyni ezt az apró megjegyzést.
- Mellesleg, ha nagyon ragaszkodsz a családi jelzőhöz, akkor a Red Daddy-t preferálnám.
Szúrom közbe, míg ő vihorászik,iszik és okád felváltva. Egy formás pincérnő is megörvendeztet jelenlétével, én pedig szemrebbenés nélkül játszadozom vele. Mikor pillantásom ismét a kis szakadt suhancra esik, azt látom, ő utálkozik. Ez meglep. A nő fenekét megpaskolom, jelezve, hogy távozzon, amit engedelmesen meg is tesz.
- Csak nem Azura potyogtatott ki?! Ó, Teremtőm! Az magyarázná, miért nincs benned egy szemernyi szenvedély sem belőlem!
Nagyot sóhajtok és a szememet forgatom. Szerencsétlen Első Arkomat sikerült úgy össze hoznom, hogy kifelejtettem belőle a bujaságot...teljesen! Borzasztó. De így járt, ez van, ezt kell szeretni. A démonaim többsége "örökölte" ezt a huncut vonásomat, így rögtön arra tudok csak gondolni, hogy a kis csajt ő szülte.

Asztalok 3ebdb719a25365d19759db2da607a423

Aztán viszont megakad szemem a sunyi kis vigyorán a pecséteket illetően és ez az őrült, sötét kis mosoly határozottan szimpatikusabbá teszi! Még is csak szorult belé valami belőlem...!
- Szóval így, szemfüles kis félvér vagy te!
Jegyzem meg kiszélesedő vigyorral. Kívülállóként elég bizarr párost alkothatunk, mint két zakkant. Vigyorgunk egymásra ezerrel, egy zavart cafka és egy pedáns fickó. Közelebb hajolok hozzá az asztal felett.
- "Mutasd meg nékem lobogód
Mutasd meg a Jeled
A Bíbor Király Szeme
A Jel,hogy hozzám tartozol.
Én vagyok a mestered
Valóra váltom álmaid
Én vagyok a messiásod
Egy eszelős fajta, ahogy tán sejted."

Suttogom neki, a letörölhetetlen vigyorral az arcomon. Ez egy jó kis dal szövege, szeretem. Haverjaim a két német fószer, akik írták és szerezték. Nem is csoda, hogy ilyen jó lett, ismernek, mint a rossz pénzt! Persze nyilvánosan a dal story-ja Stephen King nagysikerű fantasy eposzának, a Setét Toronynak és globál az univerzumának a főgonoszáról szól, a Bíbor Királyról, aki egy transzdimenzionális démon. Jó kis regénysorozat, szeretem.
- "A jobb kezeim, a szolgáim
A katonáim, az eszközeim
Elterjesztik a jó hírt
Találd meg Gyermekeim, gyűjtsd mindőjüket össze
Visszük az összes alacsony férfit
Az összes gyűlölt, gonosz lelket
Egy vágyon osztozunk
Egy őrültön, ahogy tán sejted."

Búgom tovább a kárhozott gyermeknek. Ó, igen! Ez a dal a csontjaimig hatol. És immáron a kis gyomvirág is az asztal fölébe hajol. Durván koppan a feszület a nyakában. Szurokszín szemeim csak egy pillanatra vetülnek rá, majd ismét züllött arcába nézek. Immáron szinte biztosra veszem, hogy félvér. Szóval ha a Pokol újra megnyílik, bizony hason csúszik majd hozzám. És én...sajnos nem szoktam kímélni a fajtáját. A romlott lélek az romlott lélek. Arról nem én tehetek, hogy az egyik szülője pokolfajzat, sem arról, hogy a másik miatt neki is van lelke, így örökké tartó kínzás lesz majd az osztályrésze, ha egyszer a karmaim közé kapom a kis drágát.
- "A Bíbor Királytól érintve
A megmentőtől érintve
A Torony hanyatlik az Itélet Napján
A Bíbor Királytól érintve
A megmentőtől érintve
Ahogy réges-régen megírták."

Csúsznak ki a már-már jóslat-szerű sorok a számon, miközben újra töltök magamnak és én is iszom. Csak a leányzóval ellentétben én jobban bírom a piát. Meglepő módon megfordul a fejemben, hogy fogom ezt a szerencsétlent itt, jómagammal szemben és magammal viszem a városomba. New Orleans-ba, amit megszálltam démonaimmal. Hiába, kaotikus művész-elmém mindenfélét tud ám produkálni.
- "Én vagyok az Angyal, én vagyok a Téboly
Én vagyok a Szó, én vagyok a Törvény
Az igazat beszélem, old fel bánatod bilincsét
Én vagyok a Kulcs, én vagyok az Ajtó"

Rebegem a koszos üvegpoharat vizslatva csontos ujjaim között, hogy aztán ismét közvetlenül a csitrihez szóljak.
- Ó, drágám. Te szegény pára...lélekkel születtél, de nekem olyanom nincsen. Hiszen arkangyal vagyok és ez az, ami szúrja a csőrödet, nemde?
Ismét a bomlott elmét tükröző szemeibe nézek és pillanatra mosolytalan arcom újra kiszélesedik. Zsigerből jönne, hogy kínozzam és büntessem, hiszen én vagyok a fő Kínzómester, hála Atyámnak, aki ilyen kedves beosztást választott nekem.
- "Oh, háború és gonoszság
Szajhák és bűnösök
Fogd a kezem és megmutatom merre menj
Szólíts Lobogónak
Én vagyok a Jó Ember
Én vagyok a Rossz Ember
Fogd a kezem és megmutatom merre menj"

Valóban felhívásnak szánom eme meggyötört, széthullott elmének s léleknek szavaim? Vagy csak játszadozok vele? Egyelőre még nem döntöttem el.
- Igen, mi több, sokkal több nevem van annál...de ezt illene tudni, kislány!
"Megváltó
Ámító
A démon
A Feketébe Öltözött Ember"

Pont kapóra jön a felsorolás a dalból, a Crimson King-ből. Majd kissé unottan dőlök hátra az ülőalkalmatosságon, hogy befejezzem, amit elkezdtem.
- "Az élet csupán egy kerék, semmi több
Csak megy körbe és körbe és kö-
Én vagyok a Kor Nélküli
Én vagyok a “Légió”
Én vagyok az urad
Terrort fogok hozni
Démon vagyok álruhában
Ezrek borzongása
Egyszeriben világok pusztulnak
De az én végső célom
Több mint ez a hanyatlás."

És már meg is ittuk az üveg tartalmát, az utolsó kortyot hajtom le, mikor hitetlenkedni és pattogni meg rágalmazni kezd a kis bugris.
- Ugyan már, drágám! Egy bajod van neked, túl sokat ittál és halandó révén nem bírod úgy az alkoholt, mint én.
Közlöm vele kegyetlen nemtörődömséggel. Mellesleg ez az igazság, porhüvelye veszendő, emberi, káros neki azt a sejtméreg amit literszámra tölt magába. Az én földön túli testemnek meg se kottyan.




Touched by the Crimson King :twisted:
 
Idézetek a dalból
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Asztalok Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
213
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Képességem :
☩ Multi :
Ophilia
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 16, 2018 3:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Wicked family
Szinte már ijedten tekintek az idegen manusra, ki leült velem szembe. Várj, akkor álmaimba, sem ő volt… De ő volt… Lehet, hogy máshol láttam már ezt az arcot! Uh, biztos, hogy itt volt!
- Várj, ha nem te vagy az ördög, akinek a teremtményei a gyermekei is, akkor felejtsd el… Álmomba, amúgy is jobb voltál - dobom magam hátra a széken.
Újra csak visszaemlékszem arra a találkozásra. Ajakmra csalfa mosoly költözik. Miként fojtogatott a vízbe. Miként tekert egy fa köré. Már-már nosztalgikus sóhajtozáson kapom magamat, ahogy az ellopott whiskyt kortyolgatom. Tudnám, hogy ilyen gyönyörök miért csak álmomba történnek velem? Előbb Beliellel, majd ezzel itt ni előttem.
Fingom sincs, hogy ki ez, de vagyok már abban a rohadt állapotban, hogy kurvára ne is érdekeljen. Az alkohol és egyéb szerek eléggé megtették a hatásukat az elmémbe. Amúgy is darabokban lévő agytekervényeimre homály borul, ezért is lehet, hogy fogalmam sincs arról, hogy mi is folyik körülöttam. Vihogok, akár a semmire is. Mint most.
Egészen addig, amíg a pincérnő ide nem jön. Idegenül, fintorral az arcomon nézem végig a közjátékot. Ble, mi ez!? Tényleg… Ez… Uram Atyám! Igen most kivételesen már Atyám, ehhez az kell! Ez mindjárt itt dugja meg az asztalon!
Nem vagyok én prűd. Pf, pont én, aki nemrég egy orgiát rendezett meg. De…
Gyomrom fordul egyet.
- Egy pillanat - fújom fel arcomat, ujjammal megálljt intve. A mellettem húzódó box szélébe kapaszkodva tápászkodok fel, legalább is térdre. A széléhez mászva, hajolok át a másik oldalra és adom ki gyomrom tartalmát, éppen egy ott… kószáló társaság egyik tagjának ölébe.
Vigyorogva tekintek rá. - Sajnálom, de nagyfater undi! - nevetem el magamat, meglapogatva a manu fejét, de tekintetem…
- Uh, pia! - ennyit látok csak, az amúgy is homályba borult tekintetemmel. Valójában tényleg nem sok mindent látok.
Nézzük csak, lényegében semmit, néhány tárgy élesedik ki, közöttük egy pohár rum, az előbb whisky, meg nagyfater arca. S ennyi. A többi homályos, de még így is többet látok, mint amennyit szeretnék.
Őrült röhögésem közepette hajolok vissza az asztalhoz, miután jobban átnyúlva a másik asztaltól elcsaklizom a rumot. Kérdése csak ekkor jut el igazán tudatmig. Pár perc késés, mégis kit érdekel? Vagy zavar? Valakit? Akkor az ki is fáradhat, nincs rá szükségem. Igazából senkire sem, egy személyen kívül, de ő még várat magára. Kettőn. Kettő cukikán. Édespofán. Ble…
Gyomrom újra csak ugrik egyet, saját undorító gondolataim miatt… Ezúttal nem hajolok át a másik boxba, ott úgyis érthetetlen mód nagy a zsivaly. Inkább elintézem gyomorürítési problémáimat az asztal alatt.
- Szóval mi!? Hogy én? Pf… mégis kinek hiszel te engem, hogy ilyet megtennék? - hitetlenül nevetek fel.
Naná, hogy én festettem fel. Milyen buli volt itt. Az évszázad apokalipszist ünneplő bulija. Hiányzik… Köztük a pacika is. De csak, hogy az idegeire menjek, meg hozzon nekem cuki szárnyak angyikákat, akiket tudok kínozgatni szabadidőmbe. Jaj, hol hagytam el a mostani példányomat? Zavaros tekintettel figyelem az álmom kísértőjét és rá kell jönnöm.
Ez nem ő.
De ez a liba még mindig nem távozott. Szemem forgatom csak. Gondolataimat pedig egy újabb adag alkoholra összpontosítom. S láss csodát! Már-már olyan vagyok mint Jézus! Csodákat teszek! Idereppen egy félig teli üveg vodka!
Mert persze az életet optimistán kell szemlélni nem igaz?
- Ez? Csecsebecse? - fogom kezembe a keresztet. Engem nem bánt. De milyen jól lehet ezzel ijetszgetni démoncikákat? Persze, most már nem bánthatom őket, de az elmúlt évszázad hagyományait nehéz levetkőznöm, még nekem is. Mennyit küldtem vissza a pokolba az elmúlt évtized alatt. Újra csak teátrálisan sóhajtom el magamat, majd esztelen és jogtalan röhögésbe kezdek, miközben a medál újra csak az asztalon koppan.
- Fúj neked, van vezetékneved - ugrik meg újra csak a gyomrom. - Figylej már, semmi bajom nem volt, amíg ideértél. Mióta itt vagy, egyszerűen környékez a rosszullét. Mindjárt kiderül, hogy csak hamis vagy, uh, vagy démon, és te vagy a pestisé… Mindent megmagyarázna…  - az aurája, ahogy a rosszullét környékez meg tőle. Tuti csaló. Más nem lehet.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Why are you serious?
I talk, I smile, I laugh too

But be carefull when I'm silent
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 29 felhasználó van itt :: 12 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots




• Fajaink száma •
Arkangyal
8/4
Leviatán
8/1
Angyal
7
Démon
13
Bukott Angyal
4
Ember
2
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
9
Nephilim
7