Belvárosi utcák
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 14, 2017 12:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4




Ophilia & Loriel

"I need your help..."

O
philia halk nevetésére csak egy erőltetett mosollyal felelek. Mással nem is tudnék, mivel elég nehéz megküzdenem ezzel a „szelektív memória” problémával. Nyilvánvalóan a fejem tele van olyan gondolatokkal, amik csak bizonyos dolgokra koncentrálják a figyelmemet, s csak az ehhez kapcsolódó emlékek maradnak meg bennem.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve, csak hogy kicsit feldobjam az így is gyászos hangulatot, megfontolás nélkül lendítem a kezem Ophilia felé - pontosabban a hátsó fele felé. Egy félhangos csattanás hallatszik, a kezem pedig szépen lassan bizseregni kezd az ütés erejétől.
- Hajrá, Ráró! - kiáltok fel. Ekkor azonban átvillan az agyamon, hogy ezt talán mégse kellett volna, és ez kiül az arckifejezésemre is - A fenébe, bocsánat! Nem tudom, mi ütött belém...
Arcom hirtelenjében olyan vörössé válik, mint egy hagyma. Ráadásul ég is, amitől szinte úgy érzem, mintha fel akarnék gyulladni. Bárcsak felgyulladnék.
- Nem tudom... - köszörülöm meg a torkomat, a korábbi butaságom okozta zavaromban - Valamiért úgy érzem, nem lenne bölcs döntés odavinni a gyereket.
A mosolyt próbálom viszonozni, de nem igazán sikerül. Mostanában nem vagyok olyan jó hangulatomban.
- Egészen biztos vagyok benne. Legalább is merem remélni...
Ophilia kérdése visszhangként cikázik végig az elmémen. Igaza lehet, hiszen megeshet, hogy valaki elárulta Michaelt, és rajtam keresztül próbált meg bekavarni. Bekavarni... Ezt a kifejezést is az emberek között tanultam, magamtól eszembe se jutna ilyen szavakkal élni. Nekem ez túlságosan szlenges, ennek ellenére előszeretettel használom mostanság.
- De valami módja csak van..! - sóhajtok fel - Kell lennie. Legalább ezt az egyet meg kellene győznöm valahogy, különben a baj utoléri... Pontosabban Gabriel. Az pedig senkinek nem hiányzik, hogy idejöjjön, nem igaz? Ha rátalál a gyermekre, az az én saram lesz, és sose bocsájtanám meg magamnak, ha baja esne annak az eszement kölyöknek. Az igazság az, hogy az utóbbi időben már egyre inkább úgy viselkedik, mint akinek egy cseppet se számít az élete. Van egy olyan sejtésem, hogy direkt keresi a veszélyt, mint aki...
Ezt a mondatot nem fejezem be. Ophilia sejtheti, mire akarok kilyukadni. A Nephilim a halálban akarja meglelni a megoldást. Legalább is így sejtetik, habár remélem, hogy tévedek.
- Még az is lehet. Nem tudom. Sajna az utóbbi időben nem volt alkalmam jobban megfigyelni... Éles eszű férfi lett belőle, és iszonyatosan óvatos. Valószínűleg tudja, hogy valaki figyeli, ezért titkolózik mindenki előtt. Még a saját anyjában se bízik meg teljesen.
Nem igazán foglalkoztat, hogy egy autó majdnem elütött - jelen pillanatban még csak észre se tudom venni az ilyeneket, egyszerűen csak túllépek rajtuk. Ha a hajamba repülne egy galamb, még az se tűnne fel egyhamar.
Mélabús tempóban lépdelek Ophilia mellett, aki úgy tűnik, egy parkhoz visz minket. Ott helyet foglalunk egy padon, s így folytatjuk a témánkat.
- De hogy mutathatnám meg neki? Nagyon makacs jellem, akit aligha lehet pusztán szavakkal meggyőzni...
Nem is biztos, hogy ő az igazán makacs kettőnk közül. Már mióta ellenkezek azzal, amit Ophilia mond? Ahelyett, hogy a megoldásra koncentrálnék, folyton csak azt mondogatom, hogy „nem, nem, nem”. Ezzel sose fogok előrébb jutni, az biztos.
- Képes lennék, azt hiszem. Még így is, hogy majdnem én lettem a gyilkosa... - újabb sóhajt hallatok, s követem Ophilia tekintetét az ég felé. Nem tudom, hogy bírja elviselni a Nap fényét, amikor ilyen erős.
Végül inkább csak magam elé meredek, közben ujjaimmal halkan dobolok, a pad szélét markolgatva. Kissé ideges vagyok, mivel sehogy se jutunk ugyanarra az álláspontra, s az idő egyre csak sürget. Most, hogy nem felügyelem minden percben a gyermeket, folyamatosan azon aggodalmaskodom, hogy vajon mikor fogja megint belekeverni magát valami hülyeségbe. Talán jobban féltem őt, mint a saját anyja - ami azért elég nagy szó.
- Tessék? - pillantok kerek szemekkel Ophiliara - Vigyem vissza? Na de...
Homlokom automatikusan ráncba szalad. Valamiért úgy érzem, képtelen lennék oda vinni Őt. Minden, amit tettem, az összes hazugságom oda temettem... A porrá égett ház maradványai között hagytam őket. Lehetséges, hogy nem is a kölyök miatt nem tudok visszatérni San Franciscóba? Talán a saját démonjaim miatt hezitálok?


↬ 652 ↫ Ez a reag az Április Bolondja kihívásra készült!  


Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Belvárosi utcák - Page 4 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
713
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 08, 2017 2:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4


Lori & Ophy'
I'm here for you


Apró, halk nevetést hallatok, ahogy szégyenkezve hagyják el ajkai a szavakat. Nem kívántam meginteni, vagy netalán megróni feledékenysége miatt. Egyszerűen csak érdekel, hogy mégis ki rendelte el szerencsétlen lélek halálát.
Melyet sose fogok megérteni. Még ha angyaltól is származik a gyermek, attól még egy élő szervezet. Nem mondhatjuk rá, hogy gonosz vagy rossz, vagy netalán bűnben él, ameddig meg nem bizonyosodunk róla. Atyánk néhány szabálya ismeretlen számomra, mégsem tudok ellene mit tenni. Ettől függetlenül nem olyan vagyok, ki ártani tudna egy apró csöppségnek.
- Michael nézetei változtak az idő folyamán, ez a hír járja. San Fransiscoban aktív életet él az emberek között és védelmezi őket. Miért ne tenne így a Nephilimekkel szemben? – mosolygok Lorielre kedvesen. Aztán egy kósza gondolat kapaszkodik meg elmém rögös ösvényein. Mi van ha… Képesek lennének rá? Az utóbbi időben az az igazság, hogy már semmin sem csodálkoznék. Képesek lennének. Sajnos.
- Biztos vagy benne, amikor kiadták a parancsot számodra, az illető Michael szolgálata alatt állt? – kérdem kétkedőn. Mi lehet a bizonyítéka, hogy nem Gabriel mellett? Hogy nem kijátszani akarták őt is? Nem ő lenne az első, aki pártot váltott a háború óta.
- Belátni? Oly háborút szabadítottunk rájuk, melyet nem kértek. Kegyetlenül írtjuk őket, válogatás nélkül. Mégis hogy várhatod el tőlünk, mindazok után, amit velük tettünk feltétel nélkül bízzanak bennünk? – kérdem enyhén félrehajtott fejjel, majd megrázom a fejemet. – Az emberek bizalmát nem oly egyszerű visszanyerni Loriel. Negyed évszázad sem sok idő. Amíg ok nélkül írtja Gabriel őket, addig nem kérhetjük, hogy bízzanak meg bennünk – mosolygok rá kissé szomorkásan. Hiába értem meg Gabriel álláspontját, hiába hiszek el minden szót Raguelnek, hogy szerinte ez jó, egyszerűen képtelen vagyok azonosulni vele.
Kérdésére halkan hümmentek egyet és gondolataimba mélyedek.
- Vagy csak egyszerűen nem használja. Ha tényleg annyira irtózik attól, aki, elmondásod szerint, nem lehetetlen, hogy megtagadja a hatalmát és képességét. Még ha tudja, hogy mire is képes, egyszerűen nem használja őket – vonom fel enyhén az egyik vállamat. Ebben a kérdésben tanácstalan vagyok. Nem vagyok jártas a Nephilimekbe. Nem sokat hoztak világra az elmúlt évezredekben, ha mégis… Nem hinném, hogy lenne olyan, ki megélte volna a kort, hogy képessége napvilágot lásson.
Még az utolsó pillanatban tartom vissza Lorielt attól, hogy elütesse magát egy arra járó érdekes járművel. A háború kezdete óta az emberek sokkal leleményesebb lettek. Ami azelőtt elképzelhetetlen volt, most mintha előtérbe kerültek volna. Mint a környezetbarát járművek. Még ha nehezemre is esik, el kell ismernem: Gabriel bosszú hadjárata ráébresztette az embereket, hogy a természettel szorosan egymás mellett kell élniük. Vissza kell magukat édesgetni hozzájuk és barátjukká kell válniuk. Képesek a változásra. Ezt miért nem látják?
Áttérve az úttesten a kisebb park felé haladok, hogy egy naptól árnyékolt padon folytathassuk megkezdett beszélgetéseinket.
- Drámai vagy – nevetek fel halkan, lehajtott fejjel. – Az emberek, így ő is változik az idő során. Ha megmutatnád neki, hogy nem is vagy annyira félelmetes egy idő után – és nem egy két nap után, de megváltozna a véleménye rólad- próbálok némi derűt verni letört buksijába. Nincs ínyemre, hogy ilyen állapotban kell látnom szerencsétlen párát. Hisz Lori mindig is oly derűs és kedves volt. Ő is szó nélkül mindig elvégezte a rá kiszabott feladatot és lám. Egyszer nem teszi meg, és olyannyira magába roskadt.
- A bebizonyításhoz elé kellene állnod. Képes lennél minderre? – kérdem tűnődőn rá pillantva, miközben lépteinket kényelmesen vezetem. Egy pillanatra feltekintek az égre, s hagyom, hogy a nap melege átjárja arcomat. Nem hunyom le tekintetem, élvezem, ahogy az aranyló napkorong szinte égeti a retinámat.
- Ha nem békélne mégsem meg veled… Én visszavinném. Elszakítottad a gyökereitől. Nem tudja, hogy ki ő, teljesen tanácstalan és egyedül érzi magát. Talán, ha tudná, hogy honnan is származik valójában, ha látná, hogy San Franciscoban mily harmóniában élnek együtt az emberek az angyalokkal véleménye is megváltozna
– fejtem ki véleményemet. Természetes, hogy aggódik miatta és kétségek gyötrik. Mintha magamat látnám a mennyekben, azon a sorsfordító napon, mikor Cassael meglátogatott. Mennyi kétségem volt, mindennel kapcsolatban és lám… Most itt vagyok, hogy segítsek.



♥§§ szószám 650 §§


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




darkness cannot drive out darkness

only light can do that. Hate cannot drive out hate; only love can do that.
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 04, 2017 7:13 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4




Ophilia & Loriel

"I need your help..."

H
iába öntöm ki minden gondolatomat Ophilianak, valami oknál fogva még mindig feszültnek érzem magam belül. Mintha egy kis hang a fejemben azt súgná: „Légy óvatos!” - persze feleslegesen figyelmeztet, hiszen a szívem mélyén tudom, hogy nincs okom bizalmatlannak lenni angyaltársammal szemben. Habár, amilyen világ körülvesz, itt már bármi megtörténhet. Előfordulhat az is, hogy a személy, akiben annyira bíztál eddig, egy hirtelen ötlettől vezérelve elárul téged. Éppen ezért is igyekszem minél kevésbé magamra vonni mások figyelmét. Nem hiányzik, hogy valaki elköpje a többi angyalnak a tartózkodási helyemet. Márpedig ha engem megtalálnának, azzal Ő is veszélybe kerülne.
- Nem... - felelem halkan, szinte már szégyellve magam - Persze, hogy emlékszem... Nem vagyok amnéziás.
Az igaz, hogy nem egészen jó a memóriám, de ettől függetlenül a legfontosabb dolgok megmaradnak bennem. Nyilván a megbízóm neve is azért esett ki, mert ennél sokkal fontosabb dolgok történtek velem, amikre muszáj emlékeznem.
- Michael. Ő tartózkodik San Franciscóban, az ő szolgálata alatt állt... Mint ahogy én is, persze.
Felsóhajtok. A tanácstalanság kellemetlen bizsergése fut végig a hátamon, s ez kiül az arcomra is. Nem érzem túl jól magam a bőrömben, és még a legnagyobb ellenségemnek se kívánnám, hogy megtudja, milyen is ez. A tehetetlenségnél nincs rosszabb... Amikor csak egyhelyben toporogsz, vársz a csodára, és kénytelen vagy hagyni, hogy mások oldják meg a gondodat - annál szörnyűbb nincs is.
- Ez igaz. De már túl sok időt kaptak így is. Be kellene már látniuk, hogy segíthetünk nekik, ha engedik. - térek ki a mondandómból, amibe aztán hamar újra bele is vágok.
Annyira sokat stresszeltem mostanában, hogy észre se vettem, milyen jól esik a napsütés. Most azonban néhány másodpercig sikerül átadnom magam a kellemes időnek. Ezzel is legalább elfeledkezem egy kicsit a fő problémáról.
- Fogalmam sincs. Szerintem megsejtette, hogy valaki figyeli, mert nappal nagyon óvatos. Sose használja a képességét, legalább is nem akkor, amikor a környéken vagyok. Az anyja se tud semmi ilyesmiről. Mintha csak úgy képes lenne elrejteni mások elől. Vagy talán magába fojtja, ez lehetséges?
Régóta piszkálja már a csőröm, hogy képtelen vagyok kideríteni a Nephilim képességeinek mivoltát. Legfőképp azért zavar, mert ez is csak azt mutatja, mennyire pocsék kém vagyok. Ha olyan jó lennék a „szakmában”, már rég rájöttem volna mindenre... De így csak sodródok az árral.
Ophilia hiába próbál meggyőzni, hogy ne hibáztassam magam, egyszerűen nehezemre esik hallgatni rá. Elég csak belegondolnom, hogy a fiú - vagyis inkább férfi - miket fog a fejemhez vágni, ha találkozunk. Azt, hogy egy szörnyeteg vagyok, és egyáltalán nem különb azoknál, akiket én magam is gyűlölök.
Annyira belemerülök a témába, hogy szinte észre se veszem az előttem elterülő utat. Már épp rálépnék, amikor Ophilia megállít - ezzel megakadályozva, hogy a felénk közeledő kocsi elgázoljon.
Ahelyett, hogy megköszönném, csak egy aprót biccentek, közben folytatom, amit elkezdtem.
- Ha nem is emészteném magam miatta, az se változtatna semmin. Ő ugyanúgy irtózni fog tőlem, és nem lesz hajlandó meghallgatni engem... - teszem hozzá halkan.
Nem hiába mondta már a gyerek anyja is, hogy túl pesszimista vagyok. Esélyt se látok rá, hogy ez az egész helyzet jól süljön el, hiszen ahhoz túlságosan negatívak a körülmények.
Amikor a sztorim végére érek, az angyal arcára pillantok, próbálom leolvasni, mit gondolhat éppen.
- Az anyját kezdi eltaszítani magától. Ha meg is próbálna beszélni a fejével, nem sok eredményt érnénk el vele. Jobb lenne valahogy bebizonyítani neki, hogy nem mind vagyunk gonoszak... - mondom ezt én, aki először meg akarta ölni, még kúszómászó korában - A probléma csak az, hogy amint azt korábban is mondtam, Michael angyalai voltak azok, akik korábban ki akarták velem végeztetni a fiút. San Franciscóból hoztam el őt az anyjával, még annak idején... Nem tudom, jó ötlet lenne e odavinni...
Talán kezd kicsit unalmassá válni, hogy folyton ellenkezek azzal, amit Ophilia mond, de sajnos most az egyszer kénytelen vagyok nagyon megfontoltan kezelni a fél-angyal ügyét. Nem ronthatom el... Már csak egy esélyem van, így mindennek tökéletesen kell sikerülnie.


Zenécske ↬ 646 ↫ Whahhh *0*  


Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Belvárosi utcák - Page 4 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
713
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 03, 2017 7:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4


Loriel & Ophilia
I'm here for you


Aggódó tekintettel szemlélem a kedves angyal feszült vonásait. Mintha nyomná valami a harcos vállát. Gyanúm hamarosan igazat nyer szavai nyomán. Apró mosollyal próbálom bátorítani, hogy bennem megbízhat. Hisz mi másért is hívott volna ide? A szavak csak úgy dőlnek belőle, s kérdésemre is készségesen válaszol.
- Nem emlékszel? – nevetek fel, szemöldökömet összevonva. Nem őt kívánom kinevetni, egyszerűen csak komikusnak hat mondandója. Noha tudom, hogy a memóriája nem az igaz – mint a legtöbb angyaltársunknak. Csakhogy, amíg mások több évszázadra visszamenőleg nem emlékeznek, addig ő már a tegnapi napra sem nagyon tud – Arra azért csak emlékszel, hogy ki alatt szolgáltál – próbálok a segítségére lenni, amennyire csak tudok. – Arra emlékszel, hogy melyik arkot szolgálta, aki megbízott? – hisz ez is segítségünkre lehet, hogy merre induljunk el az ügy megoldása végett.
Invitálásomra a sétára könnyedén belemegy, én pedig óvón ölelem át vállát. Érzem, ahogy apró testével hozzám bújik. Mily réginek is tűnik az idő, amikor még az irattáramba ülve meséltem neki hangzatos történeteket, melyeket mások éltek át az idő alatt, amikor ő is a Földön tartózkodott.
- Idő kérdése és megszoknak minket, emiatt ne aggódj. Újra meg kell tanulniuk bízni bennünk és lássuk be, nekik ehhez idő kell – mosolygok rá gyengéden. Újra beszédbe kezd, ahogy haladunk az utcán. A nap tűzön önti ránk meleg sugarait, egy kósza poszáta repül el fejünktől nem messze.
- Irányíthatatlan? Arról van tudomásod, hogy milyen képesség birtokában van? – hisz ha már elmúlt húsz esztendős, akkor a szárnyain kívül képességeire is szert kellett volna már tennie. Ha válaszol is, a további közlendőjét csendesen hallgatom. Nem szólok most közbe, még az apró szünet idején sem. Figyelme elkóricál gondolataiba és még megállítom, mielőtt még lelépne az utcára egy autó elé. Visszatartom vállánál fogva és a szemközti park fáit vizslatom.
- Mégsem ölted meg. Ezt ő is be fogja látni idővel. Megtehetted volna, mégsem tetted. Nincs miért emészd magad emiatt Loriel – mosolygok rá szelíden, a történet végén pedig gondterhelten sóhajtok fel.
- Valóban ez nem egyszerű eset, de hibáztatni nem lehet. Kegyetlen világba született, a háború kezdetén. Talán érdemes lenne mégis leülni vele beszélni, vagy ha vele nem is az édesanyjával. Hátha ő még tudna hatni rá, ha le tudnánk magyarázni, hogy mi miért történt úgy. Ugye tudod, hogy a világunk sokat változott az elmúlt negyed évszázadban? – tekintek rá, miközben lelépek a járdáról és a szemközti park irányába vezetem lépteinket. -  Vannak oly angyalok, kik még a Nephilimeket is angyalként kezelik és védik őket. Michael és követői nem ártana nekik. Talán ha vele találkozna… Ha el tudnánk érni, hogy San Franciscoba menjen, ahol megismerhetné fajtársait, gyűlölete is csillapulna. Itt egyedül és kitaszítva érzi magát, erre gondoltál már? – nézek újra mosolyogva. Hangom nyugodt és egy pillanat erejéig sem szeretném ha úgy érezné, hogy megdorgálom. Szívem minden érzületével szeretnék segítséget nyújtani húgomnak.



Whuuuuuu ♥§§ szószám 493 §§


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




darkness cannot drive out darkness

only light can do that. Hate cannot drive out hate; only love can do that.
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 03, 2017 5:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4




Ophilia & Loriel

"I need your help..."

A
kellemes idő ellenére egyre csak nő bennem a feszültség. Egy olyan titkot készülök feltárni Ophilia előtt, ami nem csak az én életemet, de másokét is erősen befolyásolja. Ha ez az egész kitudódik, nem csak én fogok veszélybe kerülni... Óvatosnak kell lennem.
Tudom, hogy bízhatok Ophiliaban, valamiért mégis nehezemre esik megformálni a szavakat. Amikor végre sikerül kiöntenem a szívem, angyaltársam félbeszakít, pont mielőtt befejezhetném a mondandómat.
- Pont, ahogy mondod... - sóhajtok fel - Több, mint húsz éve. A megbízóm nevére viszont már egyáltalán nem emlékszem. Az biztos, hogy magasabb rangú volt, de ennél több tényleg nem rémlik. Ha látnám az arcát, talán beugrana valami.
No igen, sose a kiváló memóriámról voltam híres. Mai napig szenvedek vele, de mindhiába - sehogy se sikerül minden részletet felidéznem. Olyan sok minden történt velem az elmúlt évtizedekben, hogy minden korábbi emlékkép elhalványulóban van a fejemben.
- Jó ötlet. Nem árt egy kis séta... - pillantok óvatosan körbe, aztán Ophilia oldalához bújva indulok el arra, amerre angyaltársam is - Rám már így is néha furcsán néznek. Szokatlan vagyok az ittenieknek.
Vállam lassan megemelkedik, majd ugyanebben az ütemben le is ereszkedik. Ez is csak azt fejezi ki, hogy nem igazán érdekel, mit gondolnak rólam az emberek. Nekem csak egy dologra kell odafigyelnem, az pedig a Nephilim sorsa.
- Csakhogy neki irányíthatatlan a természete... Pont ez a bajom vele. - mély levegőt véve sikerül rászánnom magam, hogy részletesen kifejtsem az elmúlt idő eseményeit - Az első néhány évben minden rendben volt. A gyerek szépen növekedett, játszott a többi korabelivel. Az anyja folyton óva intette, hogy ne menjen sok ember közé, maradjon mindig az árnyékban. Először a poronty ezt csak játéknak fogta fel, így nem is volt oka kérdezősködni, de ahogy telt az idő... Kezdett kíváncsi lenni. Tíz éves korában megkérdezte, hogy miért játszanak folyton bújócskásat. Ezt még nem vettem komolyan, hiszen csak egy kölyök volt, semmi több.
Itt tartok egy kis szünetet. Ennyi információ feldolgozásához is kell néhány másodperc.
- Aztán, mikor elérte a tipikus lázadó korszakát, már türelmetlenné vált. Nem volt neki elég az a válasz, hogy „hamarosan úgyis megtudod”, így kifaggatta az édesanyját. Szegény nő mindent elmondott neki, így a fiú már nem is tartotta olyan csodálatosnak a képességét, vagy azt, hogy félig közülünk való. Azelőtt az esti mesék mindig egy hősies angyalról szóltak számára, aki megmentette annak idején az életét, de ezek után... Már csak a tiszta igazságot látta maga előtt. Azt, hogy gyerekkori kedvenc hősnője valójában majdnem a gyilkosa volt.
Csalódottság hallatszik a hangomban. Mindig megmosolyogtatott, amikor rejtőzködve hallgattam ki azokat a szép, tündérmeséknek ható történeteket. Mára azonban csak elszomorít a dolog.
- Néhány hétig nem szólt az anyjához, miután megtudta az igazat. Szemeiben csak a düh szikrázott, megfejthetetlen gondolatok keringtek az elméjében. Ekkor már csak nagyon távolról mertem figyelni őt, hiszen bármelyik pillanatban kiszúrhatott volna, annak pedig sehogy se lett volna jó vége. Már az arca vonalaira se emlékszem tisztán, olyan rég voltam már közel hozzá. Mostanra pedig annyi gyűlölet töltötte meg a szívét a fajunk iránt, hogy már esélyt se látok rá, hogy békességben tudjak beszélni a fejével.
Mindezt azzal zárom, hogy tekintetemet erősen a talajra szegezem, mintha ott keresném a megoldást erre a kilátástalan helyzetre. Jelenleg minden reményem Ophilia jóindulatába és eszességébe tudom fektetni.


Zenécske ↬ 535 ↫  Whiii :3  


Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Belvárosi utcák - Page 4 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
713
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Márc. 16, 2017 3:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4


Loriel & Ophilia
I'm here for you


Egy fa óvó takarást biztosít a tűző nap elől, a levelek eltakarják előlünk, ám az aranysárga égitest mégis rendületlen próbálja keresni az utat. Ehhez nagy segítséget kap a lágy szellőtől, mi az utcán sétálók haját, ruháját borzolja.
Szívem repes – már ha érezhet ilyet – amikor Lorielt meglátom, s viszonozza ölelésemet. Furcsa mosolya, mintha őszintévé váltana, ám mikor elengedem, ez a pillanatnyi jókedv eltűnik arcáról. Nagy levegőt véve szólalnék meg, kezeimmel vállait fogom. Megszólalni mégsem tudok, hisz elkezdi a történetét, érdekes felvezetéssel.
Enyhén oldalra hajtom a fejemet, alsó ajkamat egy pillanatra megharapom. Összevont szemöldökkel hallgatom a kedves szavát.
- Loriel, mi történt? – szólalok meg végül, látva, hogy történetét csak elkezdte, folytatni mégis képtelen egyelőre. Biztató mosollyal próbálom lelkét nyugtatni, hogy velem lehet őszinte. A mennybe is számos alkalommal beszélgettünk már, nincs oka hinnie, hogy nem segítenék neki. Igaz, az utóbbi évtizedekbe elég sok minden változott, s úgy tartják, nem tudhatod ki a barátod és ki az ellenséged. De ez valóban így lenne?
Gondolataim rögös ösvényéről a kedves szavai rántanak vissza, s szemöldökeimet újra összevonva, immár teljes odaadással tudok rá figyelni. Figyelek… Mégis valahol a közepén elvesztem a fonalat.
- Várj, várj, várj – szakítom valahol félbe, vagy talán már a végénél? – Kezdjük elölről, csakhogy nekem is világos legyen. Szóval, - kezdek bele most magam – csak hogy jól értem: meg kellett volna ölnöd egy Nephilimet, nem tetted, elhoztad, és most kezd felnőni? Pontosan hány évvel ezelőtt kaptad a megbízást erre? Kitől? – teszem fel az első kérdést, mely igazán érdekel. Haladjunk szép sorjában. Lépésről, lépésre tárjuk fel az ügyet, hogy aztán a megfelelő segítséget próbáljam nyújtani számára.
- Gyere sétáljunk – ölelem át vállát, s magamhoz szorítom – Még a végén elkezdenek ránk furcsán nézni – nevetem el magamat.
- Útközben, meg kitaláljuk, mi legyen. Tudod az emberi természet igen furcsa, szeszélyes és sokszor kiszámíthatatlan. Próbálj meg mindent elmondani, pontosan, ami az elmúlt években történt – kérem segítségét, hogy ténylegesen megértsem.



Music§§ szószám 312 §§ Nyuhuuuuu :3 <3 §§


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




darkness cannot drive out darkness

only light can do that. Hate cannot drive out hate; only love can do that.
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Márc. 15, 2017 2:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4




Ophilia & Loriel

"I need your help..."

N
em is tudom, mikor láthattam utoljára angyalt... Már több, mint két évtized eltelt azóta, hogy eljöttem San Franciscóból, s ez idő alatt nem sűrűn fordultak meg fajtámbeliek errefelé. Vagy ha mégis, ügyesen elkerültük egymást. Talán jobb is volt így, hiszen egy árulóval nem valószínű, hogy kedvesen bánt volna bármelyik mennybéli is.
Éppen ezért hívtam segítségül Ophilia-t, akiről bizton állíthatom, hogy nem ítélne el a tetteimért. Csak remélni merem, hogy nem tévedek.
Erőltetett mosolyom kiszélesedik, amikor angyaltársam a nevemen szólít, s örömmel ölelek vissza, amint ő a karjaiba zár. Kérdésére arcomról eltűnik a korábbi jókedvnek minden jele, helyette fáradtság és tehetetlenség marad.
- Csináltam valamit néhány éve... - sóhajtok fel - Aminek most iszom meg a levét.
Hangomban nyoma sincs a lelkesedésnek, ami nem is csoda, hiszen a jelenlegi helyzetemben semmi okom sincs vidulni.
Mielőtt még elkezdeném mesélni Ophilia-nak a történteket, alaposan össze kell szednem a gondolataimat. Visszanyúlok elmém legmélyére, azon emlékek közé, amelyeket eddig szerettem volna minél jobban elnyomni.
- Kezdem elveszteni az irányítást egy nephilim felett... Még annak idején San Franciscóban kaptam a megbízást, hogy végezzem ki, de ehelyett megszöktettem az anyjával együtt. Itt élnek a városban, én pedig állandó felügyelet alatt tartom őket. Vagyis csak tartottam, de ahogy a gyerek idősebb lett, gyakran észrevette, hogy figyelem. Kénytelen voltam visszavonulót fújni.
Itt tartok egy kis szünetet, hogy két levegővétel közt átgondoljak mindent a kölyökkel kapcsolatban. Ekkor jutnak eszembe azok az aprócska pillanatok, amikor tekintetünk ismét találkozott, s én amint csak lehetett, igyekeztem eltűnni a család közeléből. Legalább is arra a néhány órára, amíg a poronty el nem felejtett ismét.
- Később azonban kezdett nagyon megváltozni. Elege lett az állandó rejtőzködésből, már az édesanyjával is gyakran összeveszett, s visszautasító lett másokkal szemben. A fajtánkat pedig már egyenesen gyűlöli. Úgy hiszi, miattunk nem élhet szabadon... És ez valahol igaz is. - ekkor megszakítom a szemkontaktust Ophilia-val, csak magam elé bámulok - Nem tudom, mit tehetnék, hogy nyugton maradjon. Ha megpróbálnám felvenni vele a kapcsolatot, azonnal a halálba kívánna... Főleg, ha megtudná, hogy miattam van ez az egész. Abban reménykedem, hogy te talán tudnál adni nekem néhány jó tanácsot...
Ismét Ophilia-ra pillantok, szemeimben - a bűntudat mellett - a remény halvány fénye csillan. Úgy érzem, ő meg fogja érteni a helyzetemet, és nem fog elutasítani csak azért, mert megsajnáltam egy halandót, és az ő félangyal gyermekét. Harcos angyal létemre sose gondoltam volna, hogy erre valaha is képes leszek, és emiatt meg fogom tagadni a feletteseim parancsát... Mégis képes voltam rá, ami mélyen legbelül kellemetlen érzésekkel tölt el.


Zenécske ↬ 415 ↫ Whiiiii *0*


Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Belvárosi utcák - Page 4 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
713
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Márc. 15, 2017 10:13 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4


Loriel & Ophilia


New York, az egykori nyüzsgő nagyváros. Élettel teli, zajos, bajos, mégis oly lenyűgöző város. Korábbi fénye habár megcsappant, a fentmaradt városok közül továbbra is ők a legelevenebbek. Mintha nem akarnát volna elfogadni a tényt, hogy háborúban állnak a természetfelettivel. Körbevették fallal a várost, a hadsereg és a rendőrség felügyeli a területeket, hogy emberen kívül más teremtmény ne juthasson a hatalmas városba.
Próbálkozásuk megmosolyogtató, de még ő maguk sem képesek megállítani bejutásunkat, mi sem jobb bizonyíték itt létem. S persze jövetelem célja.
Elsősorban Carice miatt vagyok itt. Hiányzik a barátnőm, kit lassan negyedévszázada nem láttam, kinek sorsát nem követtem nyomon. Szívembe fájdalom mar, nem tudom, hogy él-e még, vagy egyáltalán itt van-e még. De ismerem, tudom, hogy mennyire szerette ezt a várost. Valamint Jack is idevonzott. Vagyis az utolsó neve, melyet tudtommal használt idelent a földön. Őt is itt láttam utoljára a mennyekből, még a háború kirobbanása előtt. Mióta lejöttem napról, napra egyre erősebb az elhatározásom, hogy megkeressem. Egyszerre érzek emiatt izgatottságot és rémületet is. Annyi évtized telt már el, mi van ha teljesen megváltozott? Esetleg én? Ha többé nem fogunk tudni beszélgetni?
Az utcákat járva megrázom a fejemet. Nem gondolhatok erre.
Furcsa számomra, hogy szárnyaimat a hátamba rejtve kell hordanom. Eddig sose volt probléma, hogy kibontott tollaimat magam köré rendezzem, úgy éljem a mindennapi életemet. Most mégis kicsit feszengek, és viszket is a hátam.
Határozottan haladok előre, hisz a fentebbe említett két személyek még ráérnek arra, hogy felkeressem őket. Most egy újabb angyaltársamhoz igyekezek, ki nemrég keresett fel. Megérezte jelenlétemet a városba és találkozóra hívott. Örültem hangjának, hisz oly régen láttam már aranyos arcocskáját.
Egy kisebb parkba vezetnek lépteim, követve jelenlétéből áradó erőt, míg végre meg nem pillantom.
- Loriel! - üdvözlöm nevén, mosollyal arcomon. Közelebb érve hozzá óvón ölelem át, ahogy mindig is tettem, amikor újra találkoztunk a mennybe. - Mi történt veled? - engedem el, s ujjaimmal végigsímítok arcán.
- Mi a baj? - vonom össze szemöldökömet. A háború óta nem tekintettem a Földre, nem tudom, hogy mik történtek idelent, ahogy azt sem, hogy testvéreimmel mi történt idelent.


Music §§ Nagyon is :3 Remélem az enyém is számodra. §§


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




darkness cannot drive out darkness

only light can do that. Hate cannot drive out hate; only love can do that.
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Márc. 14, 2017 7:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4




Ophilia & Loriel

"I need your help..."

A
zt remélné az ember - esetemben angyal -, hogy minden rosszban van valami jó. Hogy az alagút végén ott vár majd a fény, a boldogság és a nyugalom. Ez mind nem több, mint puszta átverés. Egy csata után ugyanis csak romok, kétségbeesés és szenvedés marad. Az idő talán minden sebet begyógyíthat, de egy ilyen mélyet nem tüntethet el csak úgy.
Én pontosan ilyen heget látok magam előtt elterülve, New York utcáinak képében. Elszomorít, hogy ilyen lett a világ. Hiányoznak a mosolygós arcok, az élettel teli nagyvárosok, amiket korábban annyira szerettem figyelni fentről. Mostanra ezekből szinte semmi nem maradt, csupán halovány emlékeit találom itt-ott. Ha nem éltem volna, amikor az emberi faj még szebb időszakát élte meg, nem is hinném el, hogy valaha ez a világ színes volt, csodálatos és egyéni... Egy igazi mestermű, amit a háború tett tönkre.
Azonban, ahogy elsétálok lezúzott épületek között, néhol nyomát látom a reménynek. Felcsillan néhány szempárban az az aprócska szikra, ami mindig is erőt adott, még a legsötétebb időkben is. Az emberiség egy nehéz, fagyos télen esett túl, s most bontja ki első virágait, a tavasz közeledtét várva.
Már számát se tudom, hány éve, hogy New Yorkba érkeztem. Árulóként, egy halandó nővel, s nephilim gyermekével az oldalamon kerestem fel a várost, a jobb élet után kutatva. Legalább is számukra szerettem volna egy biztonságosabb jövőt biztosítani - még ha nagy árat is kellett ezért fizetnem. Hazugság és csalás árán, bevállalva a bűntudat terhét, sikerült megmentenem két életet. Azóta se sikerült tisztáznom magammal, hogy helyesen döntöttem e, vagy sem.
Ahogy múltak az évtizedek, egyre nehezebbé vált az árnyak közt maradnom. A poronty lassan felcseperedett, s kezdte unni már a bujkálást. Egy-két éve édesanyja már majdnem teljesen elvesztette az irányítást felette. A fiúból férfi lett, azonban lélekben olyan volt, mint egy kalitkába zárt madár. Ki akart szabadulni, nyugodtan élni, anélkül, hogy rejtegetnie kéne valós személyét. Ellenszenve a fajom iránt napról napra nőtt, mostanra pedig már szinte gyűlöletté vált.
Eleinte nem akartam belefolyni az életébe, ezért kissé eltávolodtam tőle és az anyjától, de eddig tartott a türelmem. Már régóta tehetetlennek érzem magam, ezért is kerestem fel egy régi barátomat, Ophilia-t. Úgy gondolom, ő talán tudna segíteni nekem az ügy megoldásában - legalább is nagyon remélem.
Elhaladok egy kisebb park maradványai mellett, s egy hirtelen gondolattól vezérelve meg is állok itt, hogy Ophilia érkezésekor ne legyek mozgásban, elvégre úgy nehezebb lenne megtalálnunk egymást. Egy darabig csak csendben kémlelem az eget, a földet és a járókelőket, azonban nem sokkal később egy furcsa érzés fog el. Pontosan tudom, mit jelent ez.
Egy angyal. S ha jól sejtem, pont az, akire várok.
- Örülök, hogy eljöttél, Ophilia. - szólalok meg félhangosan, s teszek egy száznyolcvan fokos fordulatot a tengelyem körül. Arcomra kiül egy mosoly-féleség, amely már majdnem hasonlít az igazira. - Nagyon jól jönne a segítséged.


Music ↬ 464 ↫ Remélem megteszi :3

Ajánlott tartalom

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 2 Bots




• Fajaink száma •
Arkangyal
8/4
Leviatán
8/3
Angyal
5
Démon
10
Bukott Angyal
2
Ember
2
Félvér
3
Harcos Angyal
5
Vadász
8
Nephilim
5