☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Belvárosi utcák

Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
177

Hétf. Ápr. 03, 2017 7:01 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Loriel & Ophilia
I'm here for you



Aggódó tekintettel szemlélem a kedves angyal feszült vonásait. Mintha nyomná valami a harcos vállát. Gyanúm hamarosan igazat nyer szavai nyomán. Apró mosollyal próbálom bátorítani, hogy bennem megbízhat. Hisz mi másért is hívott volna ide? A szavak csak úgy dőlnek belőle, s kérdésemre is készségesen válaszol.
- Nem emlékszel? – nevetek fel, szemöldökömet összevonva. Nem őt kívánom kinevetni, egyszerűen csak komikusnak hat mondandója. Noha tudom, hogy a memóriája nem az igaz – mint a legtöbb angyaltársunknak. Csakhogy, amíg mások több évszázadra visszamenőleg nem emlékeznek, addig ő már a tegnapi napra sem nagyon tud – Arra azért csak emlékszel, hogy ki alatt szolgáltál – próbálok a segítségére lenni, amennyire csak tudok. – Arra emlékszel, hogy melyik arkot szolgálta, aki megbízott? – hisz ez is segítségünkre lehet, hogy merre induljunk el az ügy megoldása végett.
Invitálásomra a sétára könnyedén belemegy, én pedig óvón ölelem át vállát. Érzem, ahogy apró testével hozzám bújik. Mily réginek is tűnik az idő, amikor még az irattáramba ülve meséltem neki hangzatos történeteket, melyeket mások éltek át az idő alatt, amikor ő is a Földön tartózkodott.
- Idő kérdése és megszoknak minket, emiatt ne aggódj. Újra meg kell tanulniuk bízni bennünk és lássuk be, nekik ehhez idő kell – mosolygok rá gyengéden. Újra beszédbe kezd, ahogy haladunk az utcán. A nap tűzön önti ránk meleg sugarait, egy kósza poszáta repül el fejünktől nem messze.
- Irányíthatatlan? Arról van tudomásod, hogy milyen képesség birtokában van? – hisz ha már elmúlt húsz esztendős, akkor a szárnyain kívül képességeire is szert kellett volna már tennie. Ha válaszol is, a további közlendőjét csendesen hallgatom. Nem szólok most közbe, még az apró szünet idején sem. Figyelme elkóricál gondolataiba és még megállítom, mielőtt még lelépne az utcára egy autó elé. Visszatartom vállánál fogva és a szemközti park fáit vizslatom.
- Mégsem ölted meg. Ezt ő is be fogja látni idővel. Megtehetted volna, mégsem tetted. Nincs miért emészd magad emiatt Loriel – mosolygok rá szelíden, a történet végén pedig gondterhelten sóhajtok fel.
- Valóban ez nem egyszerű eset, de hibáztatni nem lehet. Kegyetlen világba született, a háború kezdetén. Talán érdemes lenne mégis leülni vele beszélni, vagy ha vele nem is az édesanyjával. Hátha ő még tudna hatni rá, ha le tudnánk magyarázni, hogy mi miért történt úgy. Ugye tudod, hogy a világunk sokat változott az elmúlt negyed évszázadban? – tekintek rá, miközben lelépek a járdáról és a szemközti park irányába vezetem lépteinket. -  Vannak oly angyalok, kik még a Nephilimeket is angyalként kezelik és védik őket. Michael és követői nem ártana nekik. Talán ha vele találkozna… Ha el tudnánk érni, hogy San Franciscoba menjen, ahol megismerhetné fajtársait, gyűlölete is csillapulna. Itt egyedül és kitaszítva érzi magát, erre gondoltál már? – nézek újra mosolyogva. Hangom nyugodt és egy pillanat erejéig sem szeretném ha úgy érezné, hogy megdorgálom. Szívem minden érzületével szeretnék segítséget nyújtani húgomnak.



Whuuuuuu ♥§§ szószám 493 §§

Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Ápr. 03, 2017 5:22 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next




Ophilia & Loriel

"I need your help..."

A
kellemes idő ellenére egyre csak nő bennem a feszültség. Egy olyan titkot készülök feltárni Ophilia előtt, ami nem csak az én életemet, de másokét is erősen befolyásolja. Ha ez az egész kitudódik, nem csak én fogok veszélybe kerülni... Óvatosnak kell lennem.
Tudom, hogy bízhatok Ophiliaban, valamiért mégis nehezemre esik megformálni a szavakat. Amikor végre sikerül kiöntenem a szívem, angyaltársam félbeszakít, pont mielőtt befejezhetném a mondandómat.
- Pont, ahogy mondod... - sóhajtok fel - Több, mint húsz éve. A megbízóm nevére viszont már egyáltalán nem emlékszem. Az biztos, hogy magasabb rangú volt, de ennél több tényleg nem rémlik. Ha látnám az arcát, talán beugrana valami.
No igen, sose a kiváló memóriámról voltam híres. Mai napig szenvedek vele, de mindhiába - sehogy se sikerül minden részletet felidéznem. Olyan sok minden történt velem az elmúlt évtizedekben, hogy minden korábbi emlékkép elhalványulóban van a fejemben.
- Jó ötlet. Nem árt egy kis séta... - pillantok óvatosan körbe, aztán Ophilia oldalához bújva indulok el arra, amerre angyaltársam is - Rám már így is néha furcsán néznek. Szokatlan vagyok az ittenieknek.
Vállam lassan megemelkedik, majd ugyanebben az ütemben le is ereszkedik. Ez is csak azt fejezi ki, hogy nem igazán érdekel, mit gondolnak rólam az emberek. Nekem csak egy dologra kell odafigyelnem, az pedig a Nephilim sorsa.
- Csakhogy neki irányíthatatlan a természete... Pont ez a bajom vele. - mély levegőt véve sikerül rászánnom magam, hogy részletesen kifejtsem az elmúlt idő eseményeit - Az első néhány évben minden rendben volt. A gyerek szépen növekedett, játszott a többi korabelivel. Az anyja folyton óva intette, hogy ne menjen sok ember közé, maradjon mindig az árnyékban. Először a poronty ezt csak játéknak fogta fel, így nem is volt oka kérdezősködni, de ahogy telt az idő... Kezdett kíváncsi lenni. Tíz éves korában megkérdezte, hogy miért játszanak folyton bújócskásat. Ezt még nem vettem komolyan, hiszen csak egy kölyök volt, semmi több.
Itt tartok egy kis szünetet. Ennyi információ feldolgozásához is kell néhány másodperc.
- Aztán, mikor elérte a tipikus lázadó korszakát, már türelmetlenné vált. Nem volt neki elég az a válasz, hogy „hamarosan úgyis megtudod”, így kifaggatta az édesanyját. Szegény nő mindent elmondott neki, így a fiú már nem is tartotta olyan csodálatosnak a képességét, vagy azt, hogy félig közülünk való. Azelőtt az esti mesék mindig egy hősies angyalról szóltak számára, aki megmentette annak idején az életét, de ezek után... Már csak a tiszta igazságot látta maga előtt. Azt, hogy gyerekkori kedvenc hősnője valójában majdnem a gyilkosa volt.
Csalódottság hallatszik a hangomban. Mindig megmosolyogtatott, amikor rejtőzködve hallgattam ki azokat a szép, tündérmeséknek ható történeteket. Mára azonban csak elszomorít a dolog.
- Néhány hétig nem szólt az anyjához, miután megtudta az igazat. Szemeiben csak a düh szikrázott, megfejthetetlen gondolatok keringtek az elméjében. Ekkor már csak nagyon távolról mertem figyelni őt, hiszen bármelyik pillanatban kiszúrhatott volna, annak pedig sehogy se lett volna jó vége. Már az arca vonalaira se emlékszem tisztán, olyan rég voltam már közel hozzá. Mostanra pedig annyi gyűlölet töltötte meg a szívét a fajunk iránt, hogy már esélyt se látok rá, hogy békességben tudjak beszélni a fejével.
Mindezt azzal zárom, hogy tekintetemet erősen a talajra szegezem, mintha ott keresném a megoldást erre a kilátástalan helyzetre. Jelenleg minden reményem Ophilia jóindulatába és eszességébe tudom fektetni.


Zenécske ↬ 535 ↫  Whiii :3  


Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
177

Csüt. Márc. 16, 2017 3:53 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Loriel & Ophilia
I'm here for you



Egy fa óvó takarást biztosít a tűző nap elől, a levelek eltakarják előlünk, ám az aranysárga égitest mégis rendületlen próbálja keresni az utat. Ehhez nagy segítséget kap a lágy szellőtől, mi az utcán sétálók haját, ruháját borzolja.
Szívem repes – már ha érezhet ilyet – amikor Lorielt meglátom, s viszonozza ölelésemet. Furcsa mosolya, mintha őszintévé váltana, ám mikor elengedem, ez a pillanatnyi jókedv eltűnik arcáról. Nagy levegőt véve szólalnék meg, kezeimmel vállait fogom. Megszólalni mégsem tudok, hisz elkezdi a történetét, érdekes felvezetéssel.
Enyhén oldalra hajtom a fejemet, alsó ajkamat egy pillanatra megharapom. Összevont szemöldökkel hallgatom a kedves szavát.
- Loriel, mi történt? – szólalok meg végül, látva, hogy történetét csak elkezdte, folytatni mégis képtelen egyelőre. Biztató mosollyal próbálom lelkét nyugtatni, hogy velem lehet őszinte. A mennybe is számos alkalommal beszélgettünk már, nincs oka hinnie, hogy nem segítenék neki. Igaz, az utóbbi évtizedekbe elég sok minden változott, s úgy tartják, nem tudhatod ki a barátod és ki az ellenséged. De ez valóban így lenne?
Gondolataim rögös ösvényéről a kedves szavai rántanak vissza, s szemöldökeimet újra összevonva, immár teljes odaadással tudok rá figyelni. Figyelek… Mégis valahol a közepén elvesztem a fonalat.
- Várj, várj, várj – szakítom valahol félbe, vagy talán már a végénél? – Kezdjük elölről, csakhogy nekem is világos legyen. Szóval, - kezdek bele most magam – csak hogy jól értem: meg kellett volna ölnöd egy Nephilimet, nem tetted, elhoztad, és most kezd felnőni? Pontosan hány évvel ezelőtt kaptad a megbízást erre? Kitől? – teszem fel az első kérdést, mely igazán érdekel. Haladjunk szép sorjában. Lépésről, lépésre tárjuk fel az ügyet, hogy aztán a megfelelő segítséget próbáljam nyújtani számára.
- Gyere sétáljunk – ölelem át vállát, s magamhoz szorítom – Még a végén elkezdenek ránk furcsán nézni – nevetem el magamat.
- Útközben, meg kitaláljuk, mi legyen. Tudod az emberi természet igen furcsa, szeszélyes és sokszor kiszámíthatatlan. Próbálj meg mindent elmondani, pontosan, ami az elmúlt években történt – kérem segítségét, hogy ténylegesen megértsem.



Music§§ szószám 312 §§ Nyuhuuuuu :3 <3 §§

Vendég
WHISPERING AMEN



Szer. Márc. 15, 2017 2:51 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next




Ophilia & Loriel

"I need your help..."

N
em is tudom, mikor láthattam utoljára angyalt... Már több, mint két évtized eltelt azóta, hogy eljöttem San Franciscóból, s ez idő alatt nem sűrűn fordultak meg fajtámbeliek errefelé. Vagy ha mégis, ügyesen elkerültük egymást. Talán jobb is volt így, hiszen egy árulóval nem valószínű, hogy kedvesen bánt volna bármelyik mennybéli is.
Éppen ezért hívtam segítségül Ophilia-t, akiről bizton állíthatom, hogy nem ítélne el a tetteimért. Csak remélni merem, hogy nem tévedek.
Erőltetett mosolyom kiszélesedik, amikor angyaltársam a nevemen szólít, s örömmel ölelek vissza, amint ő a karjaiba zár. Kérdésére arcomról eltűnik a korábbi jókedvnek minden jele, helyette fáradtság és tehetetlenség marad.
- Csináltam valamit néhány éve... - sóhajtok fel - Aminek most iszom meg a levét.
Hangomban nyoma sincs a lelkesedésnek, ami nem is csoda, hiszen a jelenlegi helyzetemben semmi okom sincs vidulni.
Mielőtt még elkezdeném mesélni Ophilia-nak a történteket, alaposan össze kell szednem a gondolataimat. Visszanyúlok elmém legmélyére, azon emlékek közé, amelyeket eddig szerettem volna minél jobban elnyomni.
- Kezdem elveszteni az irányítást egy nephilim felett... Még annak idején San Franciscóban kaptam a megbízást, hogy végezzem ki, de ehelyett megszöktettem az anyjával együtt. Itt élnek a városban, én pedig állandó felügyelet alatt tartom őket. Vagyis csak tartottam, de ahogy a gyerek idősebb lett, gyakran észrevette, hogy figyelem. Kénytelen voltam visszavonulót fújni.
Itt tartok egy kis szünetet, hogy két levegővétel közt átgondoljak mindent a kölyökkel kapcsolatban. Ekkor jutnak eszembe azok az aprócska pillanatok, amikor tekintetünk ismét találkozott, s én amint csak lehetett, igyekeztem eltűnni a család közeléből. Legalább is arra a néhány órára, amíg a poronty el nem felejtett ismét.
- Később azonban kezdett nagyon megváltozni. Elege lett az állandó rejtőzködésből, már az édesanyjával is gyakran összeveszett, s visszautasító lett másokkal szemben. A fajtánkat pedig már egyenesen gyűlöli. Úgy hiszi, miattunk nem élhet szabadon... És ez valahol igaz is. - ekkor megszakítom a szemkontaktust Ophilia-val, csak magam elé bámulok - Nem tudom, mit tehetnék, hogy nyugton maradjon. Ha megpróbálnám felvenni vele a kapcsolatot, azonnal a halálba kívánna... Főleg, ha megtudná, hogy miattam van ez az egész. Abban reménykedem, hogy te talán tudnál adni nekem néhány jó tanácsot...
Ismét Ophilia-ra pillantok, szemeimben - a bűntudat mellett - a remény halvány fénye csillan. Úgy érzem, ő meg fogja érteni a helyzetemet, és nem fog elutasítani csak azért, mert megsajnáltam egy halandót, és az ő félangyal gyermekét. Harcos angyal létemre sose gondoltam volna, hogy erre valaha is képes leszek, és emiatt meg fogom tagadni a feletteseim parancsát... Mégis képes voltam rá, ami mélyen legbelül kellemetlen érzésekkel tölt el.


Zenécske ↬ 415 ↫ Whiiiii *0*


Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
177

Szer. Márc. 15, 2017 10:13 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Loriel & Ophilia



New York, az egykori nyüzsgő nagyváros. Élettel teli, zajos, bajos, mégis oly lenyűgöző város. Korábbi fénye habár megcsappant, a fentmaradt városok közül továbbra is ők a legelevenebbek. Mintha nem akarnát volna elfogadni a tényt, hogy háborúban állnak a természetfelettivel. Körbevették fallal a várost, a hadsereg és a rendőrség felügyeli a területeket, hogy emberen kívül más teremtmény ne juthasson a hatalmas városba.
Próbálkozásuk megmosolyogtató, de még ő maguk sem képesek megállítani bejutásunkat, mi sem jobb bizonyíték itt létem. S persze jövetelem célja.
Elsősorban Carice miatt vagyok itt. Hiányzik a barátnőm, kit lassan negyedévszázada nem láttam, kinek sorsát nem követtem nyomon. Szívembe fájdalom mar, nem tudom, hogy él-e még, vagy egyáltalán itt van-e még. De ismerem, tudom, hogy mennyire szerette ezt a várost. Valamint Jack is idevonzott. Vagyis az utolsó neve, melyet tudtommal használt idelent a földön. Őt is itt láttam utoljára a mennyekből, még a háború kirobbanása előtt. Mióta lejöttem napról, napra egyre erősebb az elhatározásom, hogy megkeressem. Egyszerre érzek emiatt izgatottságot és rémületet is. Annyi évtized telt már el, mi van ha teljesen megváltozott? Esetleg én? Ha többé nem fogunk tudni beszélgetni?
Az utcákat járva megrázom a fejemet. Nem gondolhatok erre.
Furcsa számomra, hogy szárnyaimat a hátamba rejtve kell hordanom. Eddig sose volt probléma, hogy kibontott tollaimat magam köré rendezzem, úgy éljem a mindennapi életemet. Most mégis kicsit feszengek, és viszket is a hátam.
Határozottan haladok előre, hisz a fentebbe említett két személyek még ráérnek arra, hogy felkeressem őket. Most egy újabb angyaltársamhoz igyekezek, ki nemrég keresett fel. Megérezte jelenlétemet a városba és találkozóra hívott. Örültem hangjának, hisz oly régen láttam már aranyos arcocskáját.
Egy kisebb parkba vezetnek lépteim, követve jelenlétéből áradó erőt, míg végre meg nem pillantom.
- Loriel! - üdvözlöm nevén, mosollyal arcomon. Közelebb érve hozzá óvón ölelem át, ahogy mindig is tettem, amikor újra találkoztunk a mennybe. - Mi történt veled? - engedem el, s ujjaimmal végigsímítok arcán.
- Mi a baj? - vonom össze szemöldökömet. A háború óta nem tekintettem a Földre, nem tudom, hogy mik történtek idelent, ahogy azt sem, hogy testvéreimmel mi történt idelent.


Music §§ Nagyon is :3 Remélem az enyém is számodra. §§

Vendég
WHISPERING AMEN



Kedd Márc. 14, 2017 7:32 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next




Ophilia & Loriel

"I need your help..."

A
zt remélné az ember - esetemben angyal -, hogy minden rosszban van valami jó. Hogy az alagút végén ott vár majd a fény, a boldogság és a nyugalom. Ez mind nem több, mint puszta átverés. Egy csata után ugyanis csak romok, kétségbeesés és szenvedés marad. Az idő talán minden sebet begyógyíthat, de egy ilyen mélyet nem tüntethet el csak úgy.
Én pontosan ilyen heget látok magam előtt elterülve, New York utcáinak képében. Elszomorít, hogy ilyen lett a világ. Hiányoznak a mosolygós arcok, az élettel teli nagyvárosok, amiket korábban annyira szerettem figyelni fentről. Mostanra ezekből szinte semmi nem maradt, csupán halovány emlékeit találom itt-ott. Ha nem éltem volna, amikor az emberi faj még szebb időszakát élte meg, nem is hinném el, hogy valaha ez a világ színes volt, csodálatos és egyéni... Egy igazi mestermű, amit a háború tett tönkre.
Azonban, ahogy elsétálok lezúzott épületek között, néhol nyomát látom a reménynek. Felcsillan néhány szempárban az az aprócska szikra, ami mindig is erőt adott, még a legsötétebb időkben is. Az emberiség egy nehéz, fagyos télen esett túl, s most bontja ki első virágait, a tavasz közeledtét várva.
Már számát se tudom, hány éve, hogy New Yorkba érkeztem. Árulóként, egy halandó nővel, s nephilim gyermekével az oldalamon kerestem fel a várost, a jobb élet után kutatva. Legalább is számukra szerettem volna egy biztonságosabb jövőt biztosítani - még ha nagy árat is kellett ezért fizetnem. Hazugság és csalás árán, bevállalva a bűntudat terhét, sikerült megmentenem két életet. Azóta se sikerült tisztáznom magammal, hogy helyesen döntöttem e, vagy sem.
Ahogy múltak az évtizedek, egyre nehezebbé vált az árnyak közt maradnom. A poronty lassan felcseperedett, s kezdte unni már a bujkálást. Egy-két éve édesanyja már majdnem teljesen elvesztette az irányítást felette. A fiúból férfi lett, azonban lélekben olyan volt, mint egy kalitkába zárt madár. Ki akart szabadulni, nyugodtan élni, anélkül, hogy rejtegetnie kéne valós személyét. Ellenszenve a fajom iránt napról napra nőtt, mostanra pedig már szinte gyűlöletté vált.
Eleinte nem akartam belefolyni az életébe, ezért kissé eltávolodtam tőle és az anyjától, de eddig tartott a türelmem. Már régóta tehetetlennek érzem magam, ezért is kerestem fel egy régi barátomat, Ophilia-t. Úgy gondolom, ő talán tudna segíteni nekem az ügy megoldásában - legalább is nagyon remélem.
Elhaladok egy kisebb park maradványai mellett, s egy hirtelen gondolattól vezérelve meg is állok itt, hogy Ophilia érkezésekor ne legyek mozgásban, elvégre úgy nehezebb lenne megtalálnunk egymást. Egy darabig csak csendben kémlelem az eget, a földet és a járókelőket, azonban nem sokkal később egy furcsa érzés fog el. Pontosan tudom, mit jelent ez.
Egy angyal. S ha jól sejtem, pont az, akire várok.
- Örülök, hogy eljöttél, Ophilia. - szólalok meg félhangosan, s teszek egy száznyolcvan fokos fordulatot a tengelyem körül. Arcomra kiül egy mosoly-féleség, amely már majdnem hasonlít az igazira. - Nagyon jól jönne a segítséged.


Music ↬ 464 ↫ Remélem megteszi :3


Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


 
Belvárosi utcák
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: