☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Fekete Erőd - Ősi csatamező

Morgaine
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Demon
☩ Reagok :
33

Hétf. Aug. 14, 2017 1:26 pm írtam neked utoljára


An old ally
Amara & Morgaine
Cold as stone • Credit:



Szélesen mosolyogva hajtom le a fejemet, látva miként utazik szemöldöke homloka közepére, majd húzódik mosolyra ajkai, szavaim nyomán. Kósza tincseim kibuknak köpenyem alól, s eltakarják arcom egy-egy részletét.
Akaratlanul is arra jövök rá, hogy valamit jól csinálhatok, hogyha képes voltam ily reakciót kiváltani gyönyörű alabástrom arcából.
A fekete föld szinte megsinylette lelkei elvesztését. Ereje már nem olyan, mint régen, s ezt én is megérzem, jelenleg. Emlékszem az itt zajló csatákra, a halott lelkekre, melyek oly erőt adtak földünknek. Halvány mása maradt már csak meg, s sejtésem szerint eme rab galamb terhelhető felelősséggel.
- Játékszereit mégis megunta, röpke párezer év alatt – hajtom oldalra a fejemet, somolyogva bajszom alatt. – Mindazon által kellemes tudni, hogy más családokban sem oldják meg okosabban a nézeteltéréseket.
S ezzel bizonyossá vált megállapításom. Nem gondoltam volna, hogy ennyire bele fogok találni a százas kör közepébe. Hogy Istennek legyen egy nővére? A világ azt gondolná, hogy a Teremtő csak egyedül van, hisz ki érhetne fel hozzá?
Lám itt van egy és talán épp erejét gyűjti.
- A lelkek ily mértékű kiszipolyozása nem fog jóra vezetni. Jól sejtem, hogy ezzel erőt próbálsz szerezni magadnak? – kérdezem, de mindezt csak a biztonság kedvéért. Tán teljesen rossz úton járok, és ha nemlegessel válaszol, akkor bizony nem így fogom folytatni szavaim: - Ha javasolhatom ne egy-egy térségre koncentrálj. A pokol nagy, ám hatalma megroppanhat, s sajnos az csak rossz fényt vet azokra, kiknek céljai vannak velük. A lelkek energiái felbecsülhetetlenek… De talán van egy sokkal jövedelmezőbb térség is, mely, ha a pletykák igazak, egyáltalán kikerült mindenki látószögéből – próbálok segítséget nyújtani neki, rébuszokban beszélve.
Nem lenne rá szükség, mégsem tudok elvonatkoztatni a megszokásaimtól. Megtanultam, hogy ne beszéljek egyenesen, hogy szavaim sokértelművé váljanak, ha épp úgy akarom. Egyelőre csak fel kívánom mérni, miként viszonyul eddigi szavaimhoz.
- Előbb az, ki tagadta, hogy lánya lennék, majd maga fivérem zárt el mindentől, mi egykoron megilletett volna engem – felelem kissé komoran, visszaemlékezve emberi életemre. Kezem akaratlanul is ökölbe szorul. – Fivéred úgy gondolta, hogy engem nem illet meg, mely emberi törvény alkotott meg. Elküldte hát egy szárnyasát, hogy megakadályozza minden egyes mozdulatomat – kevesen tudják azonban, hogy valóban bezárva raboskodtam heteket, hónapokat, tán éveket is? Fogalmam sincs. Egyedüli társam a magány volt, mégsem adtam fel.
Bosszút akartam állni rajtuk, kettejükön. Fivérem meghalt, de az az átkozott szárnyas… Azóta is bújtatja előlem a leszármazottakat, elrejtve szemem elől, ám ő sem képes végzetét tökéletesen beteljesíteni.
- Tényleg igaz lehet, hát, hogy saját képmására teremtett minket – nevetem el magamat halkan, fejem lehajtva.

Amara
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
13

Vas. Aug. 13, 2017 10:46 pm írtam neked utoljára


Morgaine & Amara
Nature is nobody's ally
x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x
Lénye átitatott a bizonytalansággal, vagy inkább a körültekintő érdeklődéssel, miként a rajtam csimpaszkodó lelkek mohó táncát figyeli. Szavaim is úgy fest, kétkedést vonnak maguk után, s bár cseppet sem kellene, hogy érdekeljen bárkinek a véleménye, netán az ismereteinek szintje, valahol mégis csak megilletődésre sarkall a lehetőség, mindvégig tudomása sem volt arról, kit látogat oly serényen. Vajon akkor is kitartó társaságomul szegődött volna, ha tisztában van a végzetét ígérő kilétemmel? Egyáltalán számítana bármit a válasz? Kötve hiszem.
A külső szemlélő számára néma, bensőmben azonban igen csak zajosan tomboló világomban fogant megállapításaimat követőn rajtam a sor, hogy lágy ívbe szedjem a szemöldökeimet. Nem igazán rajongok a gondolatért, hogy bármiféle rokonságba, kapcsolatba kerüljek Fivérem teremtményeivel, mindazonáltal félreteszem a kioktatását, s zsörtölődésem helyét egy alig érzékelhető, apró mosolyra cserélem. Nem tart ki sokáig, okán annak, egyáltalán nem kívánok a halandók érzelmi kavalkádjának kinyilatkoztatásai közé csobbanni, egyszerűen csak szórakoztatott a nőnemű hanglejtése. Eddig minden teremtett lélek, kinek hagytam lehetőséget szót váltani velem, a végtelenségig magasztalta testvéremet, nem úgy ez a pokoli lény.
- Persze, hogy nem. Egyszerűbb volt a szőnyeg alá söpörnie, pusztán, mert nem értettem egyet a bugyuta szórakozásával - hamar visszakapaszkodik lényemre a haragvás jól ismert érzete, melyet oly sok minden táplál körülöttem, de csupán egyetlen személy, akire kimondottan összpontosul. Bosszantó némileg, milyen bravúrosan törölte ki világának tudatából az aljasságot, amit elkövetett ellenem, mindenesetre nem hagyom, hogy elvakult bosszúszomjam eltántorítson a célomtól, amiért ebbe a perzselő, túlontúl hangos és zűrzavaros dimenzióba érkeztem. Nem is tétlenkedek soká a kiszipolyozott vidéken.
- Jöjjenek csak… - hirtelen préselem ki tüdőmből a levegőt, egyenesen az orromon át, ekképpen fújtatva a gondolatra, mely egy csoportnyi füstpamacsot hivatott méltó ellenfelemül beállítani. Nem hiszem, bármelyiktől tartanom kellene, de azt kénytelenné válok belátni, hogy számomra ez a világ teljesen ismeretlen. Tehát nem zárkózok el a társaságommá szegődött nőszemély tanácsától, kezem lágy, apró felfelé legyintésével, miképpen a tenyerem a vöröslő égnek néz, jelzem, folytassa gondolatmenetét, ha még óhajtja. Eztán állapodok csak meg, hogy megtudakoljam végre, minek is köszönhető furcsa ragaszkodása. Nem többre persze, pusztán egy jelentéktelen momentumra, hiszen követ ő a kérésem nélkül is.
- Téged ki zárt el? - magam sem tudom, honnét fakad bosszantó kíváncsiságom, mégis érdeklődésemet lelem a füstlény történetében. Tán éppen azért, amiért ő kitartóan látogatott; én is hasonlóságokat vélek felfedezni kettőnk között, amely különös kapocsként manifesztálódik komótosan.

x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x

▲ Zene: Doom   ▲ Credit: Cassie   ▲ Megjegyzés: A két börtöntöltelék xD

Morgaine
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Demon
☩ Reagok :
33

Szomb. Aug. 12, 2017 9:07 pm írtam neked utoljára


An old ally
Amara & Morgaine
Cold as stone • Credit:



Enyhe távolságtartással viseltetik irányomba, azonban ezen nem is csodálkozom olyannyira. Évszázadokon állt élt egy apró ketrecben, gomolygó füstként volt bezárva, mozgástól, szabadságtól eltiltva. Hasonló körülmények között meglehet, hogy én már rég fejét vettem volna, ki velem szemben áll.
- Ezt viszont örömmel hallom - somolygok orrom alatt. Talán csodálkozhat, hogy ebben mi örömöm lelhetem. De ha már kellemetlen volt, hasztalan mégsem. Az pedig minden kapcsolatnál, melyet ki akarunk alakítani igazán helyénvaló kezdésnek, nem így van?
Merészen tekintek sötét íriszeibe, mégis ott nyugszik sajátjaimban a meghunyászkodás lehetősége. Nem tudni, hogy ki ő, de eltökélt szándékom, hogy kiderítem.
Felfont szemöldökkel nézem, ahogy néhány lélek, miként kapaszkodik fel éjfekete ruháján és nyeli el őket, testébe, lényébe zárva azokat. Szavaira azonban az imént felvont jelenség immár ráncolásra készteti homlokomat.
Fivér? Teremtményei, talán Lucifer, de nem, lelkekről beszél. Fogaskerekeim kattognak olajozott elmémben, s merész megállapítást teszek, mely talán nem igaz, de… Legfeljebb valóban ostobának tart.
- A Nagyfater nem sűrűn büszkélkedik, hogy teremtményei mily nagynénivel is rendelkeznek valójában - hajtom oldalra fejem, érdeklődve tekintve rá.
Talán nincs igazam, talán ő is csak egy angyal, ki idelent ragadt, ez lett hát a büntetése, ám… az angyalok képesek a bőrükön keresztül felszívni a lelkeket ezzel is gyengévé téve a poklot?
Tekintete láttán azonban nagyot nyelve tekintek rá továbbra is, fogaimat összeszorítva. Hirtelen rossz érzés kerít hatalmába, márpedig, ha hasonló környékez meg, akkor a közeljövőben valami ártalmas fog történni rám nézve.
Választ mégsem ad kérdésemre, ám mást mégis közöl velem.
- Vannak kiknek feltűnik. Lehet, hogy ezen egyedek egyelőre kevesen vannak, mégis előbb utóbb eljut oly szervekhez, kik tenni is fognak ez ellen. Élhetek esetleg egy javaslattal? - hajtom meg fejemet enyhén előtte, hogy aztán újra rá emelhessem zöld lélektükreimet.
Ha válaszol, ha nem lassan fordul meg, s léptei halványan verik fel a port ruhája körül. Fekete füst száll bokája körül, további sejtelmet kölcsönözve alakjának. Tétován teszek utána egy lépést, majd még egyet.
Kérdése azonban megakaszt egy pillanatra.
- Pontosan tudom, hogy milyen bezárva lenni. Amikor senki sem foglalkozik veled, átnéznek rajtad. Egy ketrecbe dugnak és hagynak ott szenvedni az idő végzetéig. Igaz egy ember számára eme vég túl korán eljön ily állapotban, nem? - teszem fel a költői kérdést, csak magamnak. - Túl sokáig voltál oda bezárva, és túlságosan senki sem akart rólad tudni semmit. Sehol egy árva említést sem találtam rólad. Kit ily módon rejtegetnek, az egy igazán értékes kincs. A kincsnek pedig szabadság jár - felelem merészen, felemelt fővel, újra felvéve lépteink ritmusát - már ha a követés gyanánt nem állt volna meg mégis.

Amara
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
13

Hétf. Aug. 07, 2017 8:30 pm írtam neked utoljára


Morgaine & Amara
Nature is nobody's ally
x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x
A diszkréciót mellőző mustrálásomat segítendő lehúzza fejéről az arcát az árnyékok óvó takarásába egyengető csuklyáját, noha a mélyre temetett emlékek zápora elkerüli a tudatomat. Soha nem fordítottam különösebb figyelmet a füstlényre látogatásai alatt, egyedül méregzöld íriszei, melyek ismerősen villannak sűrűn ülő szempilláinak keretezésében. Néhány kósza pillantás, ennyit szánok ábrázatának megfigyelésére, majd, miután megtettem ráérős körömet, ismételten megállapodok előtte. Nem túlzottan közel, de nem is túl távol.
- Azt azért nem mondanám. A kellemetlen s hasztalan, legjobb tudomásom szerint nem egymást fedő fogalmak - állapítom meg nyugodt, rezzenéstelen arccal, azt persze nem részletezve behatóan, mégis miféle előnyei voltak kéretlen látogatásainak. Helyette megigazítom éjfekete, lágyan aláomló ruhám rakoncátlan fodrait, melyek a földdel összetalálkozva könnyedén olvadnak egybe a koromszín, pernyeszerű talajjal. Egy-két eltévelyedett lélek még olykor-olykor felkacskaringózik a fátyolszerű anyagon, egészen addig, míg bőrömmel kontaktusra nem lelve csatlakozik társaihoz a néma ürességbe.
- Ha tudnának, sem érdekelne különösképpen. Hogy mitől kapnak lángra e szánni való bolygó mesterkélt lelkei, teljesen hidegen hagy. Fivérem ostoba, nem csoda hát, hogy teremtményei is osztozkodnak elméje gyengeségén - vetem oldalra a pillantásomat egy kérészéltű momentum erejéig, s vélhetően hosszabban elméláznék a lángokban örvénylő égen, illetve a parázs ködjében úszó pusztaságokon, ha nem vonná magára figyelmemet a nevenincs létforma tolakodó kérdése.
Enyhén összehúzom szemhéjaimat, és ajkaimat is vékonyka vonallá szorítom össze, végeredményben miért kellene felelnem egy eltiporni való lény faggatózására? Úgy határozok, megválaszolatlan hagyom kíváncsiságát, hiszen voltaképpen magam sem tudom, mik voltak szabadulásomnak pontos összetevői. Annyi nyilvánvaló, testvérem idétlen szárnyasai, kik veszett kutya módjára szabadultak el szeretett világában, hozzásegítettek régóta várt szabadságomhoz.
- Helyes, foglalatoskodjanak csak az ostoba csatározásaikkal, a végzetüket amúgy sem kerülhetik el. Éppen ezért sem érdekel, hogy feltűnő-e a fogságban tartott lelkeik megcsappanása - térek át inkább a következő témára, mialatt ismét megindítom hangtalan lépteimet a forrongó vidéken. Ezúttal nem a nőnemű körül teszek sétát, egyszerűen útnak eredek, elvégre itt már nincsen dolgom, a lelkekre pedig szükségem van hajdani erőm visszaállításához. Mielőtt azonban távolra kerülhetnék tőle, megállapodok, s visszatekintek rá. Már amennyiben nem követ, ugyanis a közelemben maradva kitűnően hallhatja kérdésemet.
- Mégis mi vett rá arra, hogy segíteni próbálj nekem? Egyáltalán arra, hogy látogass? - érdeklődök ezúttal én, amely ritka momentumnak tudható be.

x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x


Morgaine
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Demon
☩ Reagok :
33

Vas. Júl. 30, 2017 9:15 pm írtam neked utoljára


An old ally
Amara & Morgaine
Cold as stone • Credit:



Csuklyám alatt félrehajtott fejjel somolygok a lassan talpra állót figyelve. Ő legfeljebb fejem enyhe mozdulatát érzékelheti, semmi többet. Kesztyűbe bújtatott kezem lassan emelem fel s simítom hátra arcomat fedő ruhaanyagot. Méregzöld lélektükrökkel szemlélem az immár emberi alakban előttem álló lényt.
Nem tudom, hogy ki Ő, vagy hogy mi. De annyi bizonyos, hogy az Ördög gondosan őrizze és senki előtt sem fedi fel létét. Bár tudnám, hogy ki tudott még róla. Vajon a Háború maga is? De oh Lucifer, ne aggódj, apró titkodat nem árultam el senkinek, megőriztem azt magamnak.
Az alak, melyet választott olyannyira elbűvölő, mint az energia, mit sugároz magából. No, ne értsétek félre, de tudjátok jól, hogy minden erős lénynek van egy fajta kisugárzása, mely mellett nem lehet csak úgy elmenni. Nem értem, hogy nem vették még észre?
- Sajnálattal hallom, hogy látogatásaim haszontalanok voltak számodra - hajtom meg fejemet enyhén. Láttam már démont eredeti alakjában, de ő… Az teljesen más volt. Ő nem démon, ezt csak sejtem, érzem az ereimbe. Előbb csak tekintettem, majd fejem mozgásával követem lépteit, mégsem fordulok utána. A pokol tüzes szele lomhán kap hajamba. - Remélem megnyugvással hallod, hogy kiszabadulásodra nem derült még fény. Ha igen, a démonokat jobban leköti a halandó világ, mint a te kiléted. Remélem kérdésem nem találod tolakodónak, de mondd hát, miként sikerült kiszabadulnod? - függesztem rá tekintetem, homlokomat enyhén megráncolom. Erőm kevés volt hozzá, megannyi módon próbálkoztam feltörni a rúnákat, az erőt, mely védte, mégis… Bármennyit erősödtem sose sikerült igazán, s ez dühössé tett. Nagyon dühössé. Nem egyszer úgy távoztam tőle, hogy legszívesebben az egész régiót leromboltam volna. Mégsem beszélhettem erről senkinek, megosztani a kétségbeesés lassan rám törő érzését nem tudtam. Nem akartam.
Megannyi kérdésem lenne hozzá, de nem vagyok benne biztos, hogy egyből rá kellene zúdítanom őket. Még tapogatódznom kell a sötétségben, hogy kiszámítsam mire is készül.
- Mindazonáltal a pokol hirtelen számos lelket vesztett el, melyet a gondos szemek megláthatnak. Már ha azok a szemek épp erre figyelnének - utalok előbbi szavaimra, hogy igazából jelenleg senkit sem érdekel kiléte. Mely nem rossz.

Amara
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
13

Vas. Júl. 30, 2017 8:13 pm írtam neked utoljára


Morgaine & Amara
Nature is nobody's ally
x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x
A halandók kinézetéből kölcsönzött ujjbegyeim óvó szelídséggel simulnak végig a mellettem elterülő, éjfekete földhalmazon. Körmeim könnyedén süppednek a száraz, örökkön forró pernyébe, melynek sokaságából évezredek óta senyvedő lelkek nyújtózkodnak egyre, majd kapaszkodnak fel a kézhátamon. Onnét végigandalogva rajtam sietnek, hogy eggyé válhassanak velem, hiszen a megváltás, ami rájuk vár bennem; a fénytelen és időtlen űr, a végső megbékélés. Persze nem azért hagyom, hogy bőrömbe ivódva sokasodjanak, mert eltökélt célom lenne szenvedéseiknek enyhítést kínálni, egyedül a magam erejének visszaállítása, mi kitartón hajt.
Mindettől függetlenül, a koromfekete kősziklán ücsörögve jól megszokott magányomban eltűnődök, miféle Istent játszott egykoron a fivérem? Miféle dühöt érezhetett, mikor a teremtése ellene fordult, hogy aztán az elhibázott bábuit egyenest velem egy szintre küldte sorvadni? S az ostoba, szánni való teremtményei változatlan szeretik őt, imáikba foglalják nevét, pedig ha tudnák, hogy egy könyörület nélküli Istent magasztalnak…
Kifejezéstelen ábrázattal emelem tekintetemet a lassacskán kiapadó lélekfolyamról az égbolt lomhán örvénylő tüze, s a talaj végtelen feketeségének mezsgyéjére, hol a távolban egy alak tűnik fel. Külleme könnyedén a háttérbe olvad, lényének kisugárzását azonban kilométerekről megérezném, főként, hogy egy bizonyos, az utóbbi évszázadok folyamában szinte állandó látogatómmá szegődött létformáról vagyon szó. Olyasféle részletekre ugyan, mint a neve, egyáltalán nem emlékszem, sőt, időről-időre felbukkanó volta örök emlékeztetőül szolgált az idő lomha múlására, amely cseppet sem tett a kedvemre. Mégis, amint formátlanul, sötét valómban gomolyogtam a fivérem által létrehozott, alaposan megtervezett ketrecben, reményt kínált a szabadulásomhoz. Önös érdekekből, vagy egyéb indokok nyomán, de a fejébe vette, hogy kisegít a börtönömből, igaz, gyengeségének köszönhetőn ez soha nem történhetett meg. Figyelmeztethettem volna, hogy a testvérem által létrehozott kalitka megtöréséhez minimum a szárnyasainak ereje szükségeltetne, ám a hatalmas Istenük minden részletre ügyelt, arra is, hogy semmilyen formában ne tudjam elérni a külvilágot.
Vegyes érzelmekkel ölelkezve pillantok fel hát a közelembe ólálkodó lényre, s fejemet enyhén oldalra biccentve ügyelek rég nem tapasztalt hangjára. Úgy hittem, semmiféle nyomot - mi komolyabban számított volna - nem hagytak bennem látogatásai, mégis, melankólia költözik máskülönben ürességtől kongó bensőmbe. Tán a közelség érzete is, olyasféle, amely fényévekre sem érhet a fivérem és közöttem húzódóhoz, de határozottan jelen van, s vonz magához.
- Én mindenütt létezem - felelek különös megjegyzésére, amely valamiféle számonkéréshez hasonult. Közben lassacskán felemelkedek az ülőhelyemül szolgáló szikláról, végtére az utolsó lélekfoszlányok is megtalálták már útjukat hozzám. - Cseppet sem ismerlek, egyedül a hangodat. A hangodat, amely a végtelennél is hosszabbnak érzékeltette az idő lomha zakatolását. Nem neveznélek hát kedvesnek sem - jegyzem meg, mialatt lassú tempóban megindulok körülötte. Végigmérem alakját, emberi küllemét, minden kis szegletét, ami segíthet elképzelni, miképpen ücsörgött vagy éppen ácsorgott a ketrecemen kívül, rebegve felém kéretlen szavait.

x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x


Morgaine
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Demon
☩ Reagok :
33

Vas. Júl. 30, 2017 5:03 pm írtam neked utoljára


An old ally
Amara & Morgaine
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:



Talpam alatt kavarodik az obszidián fekete porhanyós föld. Mélyfekete köpenyem körül gyűröződik az egykori csatamező maradványa. Feketévé mállott kőzet, melynek hátterébe beolvadok. Arcomat csuklyával védem.
Mielőtt belépnék az elhagyatott helyre, még egyszer körbenézek, megbizonyosodva afelől, hogy senki sem követett e. A környék kihalt, lepusztult, a lélek sem jár erre. S ez az, mely gyanús számomra. Egy árva lélek sincs a környéken, mintha az itt meghaltak volna csak úgy... megsemmisültek volna, az enyészetté lettek volna. De mégis mitől?
Sejtéseim tán beigazolódnak.
Mindenesetre, mielőtt beljebb hatolnék, ujjammal rúnát rajzolok a porhanyós homokba, mely figyelmeztet, ha valaki a közelben van. Lágyan izzik fel mélybordó színben. Ajkamra galád mosoly kúszik. Elseperve a jelet, egy újat vések, mely egy harmadik személy közeledtét jelzi majd számomra.
Jobb a biztonság.
Démoni életemben számottevő felfedezésnek lehettem tanúja. De tán mind közül a legbüszkébb arra a véletlenre vagyok büszke, melyben egy elrejtett börtönt találtam meg. Nem mást rejtettek el benne, mint a teremtő édes testvérét. A Sötétséget. Eleinte nem hittem azt el, hogy az őrök ennyire hanyagok, ennyire óvatlanok. Egy apró varázslat csak ennyi kellett, hogy elaltassam gyanújukat - s magukat is. S ennek hála megkezdődött bimbózó kapcsolatom eme rejtett amazonnal. Tudása és hatalma első pillanattól fogva rabjává tett, de nem a rossz értelemben. Szokatlan módon nem voltam rá irigy, nem akartam az, mi neki volt. Szántam és sajnáltam, amiért ily sorsot szántak neki. Valahol... hasonlatot találtam közötte és köztem. Még ha ez csak nyomokban tartalmazta. Furcsa eltökéltség lett rajtam akkor úrrá: segíteni akartam neki. Ám okkult tudásom kevésnek bizonyult, hogy kiszabadítsam onnan, így rendszeresnek mondható látogatásaimmal társaságot nyújtottam számára.
Senki sem tudta, hogy ilyenkor hova járok. Vagyis szeretném ezt hinni, hogy senkinek sem tűnt fel.
Kényelmes léptekkel haladok a maradványok között, míg fel nem fedezek egy pontot, mely elüt a környezettől. Tán ő lehet?
Közelebb ólakodva hozzá, nem rejtem el kilétem: előle nem.
- Nem szép dolog búcsúajándék nélkül elhagyni lakhelyed. A kedves ismerősöknek ilyenkor el szokták küldeni a következő hajlék címét - hajtom enyhén oldalra a fejemet, ajkaimon ott vibrál a kaján mosolyom. Nem neheztelek érte. Ami inkább meglep: senki sem keresi. A pokol lelkei érezhetően fogyatkoznak. Ez csak az ő műve lehet, s senkinek sem tűnik fel? Ennyire óvatlanok lettünk volna?


Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Csüt. Márc. 30, 2017 11:08 am írtam neked utoljára



Abaddon & Ashtaroth
❝ ...Contra vim mortis non est medicamen in hortis... ❞
A mágia sok mindenre jó. Idézni lehet vele, átkokat, járványokat szórni, utazni, tárgyakat bűvölni. Tárgyakat! Csak és kizárólag azokat. Nem véletlen, hogy az új karom is nehéz eset: kellett egy alap, ami a testemhez köti a kart, mind a kettőn van rúna, hogy mozgatni is tudjam. De nem a testemen: ilyen nem lehetséges. Eltudom képzelni, hogy valaki egy maszkot vesz magára, majd megbűvöli, hogy úgy nézzen ki az arca, mint Lucifer... De hogy egész teste! Tudnék róla, ha ilyesmi létezne. Agramon egészen biztos megpróbálna megviccelni vele, ha teheti... Illúziókra pedig képtelenek vagyunk.
Idegesít, hogy nem tudom, mire megy ki ez az egész.
Nem szabadkozik, mikor mondom, hogy Lucifer elé tárom az információt. De ez nem jelent semmit... Abaddon - bármennyire is úgy tűnik - nem egy komplett idióta. Nem véletlenül került egy régió élére és tudom, hogy a harcmezőn is halálos ellenfél tud lenni.
- Légy óvatos. - mondom neki még utoljára, mikor elfordul és elindul. Én még állok pár másodpercig és tekintetem felkúszik az összedőlt erődre, mintha csak abból akarnám kiolvasni a választ. Végül kinyújtva kezem telekinézissel belehúzom a sisakom, amit visszaveszek magamra. Egy füttyentés és Iumentum már közeledik oldalról. Felszállva a nyeregbe még egy utolsó pillantást vetek a férfi felé, aztán megindulok kelet felé. Ezt meg kell beszélnem a bizalmasaimmal, ahogy a további lépéseket is.

//Köszi a játékot, még úgy is összedugjuk a fejünket Razz Very Happy //



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Abaddon
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
88

Vas. Márc. 26, 2017 1:47 pm írtam neked utoljára


Ashtaroth & Abaddon
Olykor előbb építened kell a pusztítás előtt...



Hallgatja a szavakat, de pont Ashtarot az aki képtelen titkolni mi jár a fejében, már legalább is az agressziót tekintve. Arcára ül az ideg, a méreg, még ha próbálja is rejtegetni. A háború lénye nem egy visszafogott dolog. Persze ez a jelen pillanatban kevésbé fontos, majd inkább később, ha lehiggad és átgondolja a hallottakat. Hogy mit kezd velük az az ő dolga. Csak sejtéseim vannak, és ha minden jól megy akkor pontosan azt fogja vele kezdeni amire én tippelek. Már ha jól kevertem a lapokat. Aztán érkezik a felvetése. Röviden bólintok.
- Te vagy a Pokol Hadura, tégy belátásod szerint.
A legamatőrebb dolog volna a világon ha erre hevesen ellenkeznék, az lényegében fejszét emelne a fejem felé. Eszembe sem jutott ez a verzió. Már csak azért sem, mert ha kicsit leül és végiggondolja a dolgot akkor talán még az ő egyszerű gondolkodásával is képes lesz összerakni a kirakóst, nem kell ehhez atomfizikusnak lenni mint azt már a Dokinéninek is mondottam.
- Nem szívlelem a mágiát, és ez messze túl nyúl a számomra ismert tudáson.
Jegyzem meg s ezzel valahol választ adok a ki nem mondott megjegyzésére, hogy "képtelenség" ugyan miért volna az? Az, hogy nem ismerjük az okkult mágia minden eltitkolt sötét zegzugát, nem jelenti azt, hogy nem is létezik. De persze ez is csupán az éterben elillanó kóbor gondolat, gyorsan tova is száll mintha itt sem lett volna.
- Hogy mit kezdesz az információval azt rád bízom Háború, én részemről utána akarok járni a dolognak.
Várok még ha akarna valamit mondani aztán újra megszólalok.
- Ha nincs parancsod én elindulok. Ha kellek a felszínen keress, sok időt leszek ott. Próbálok megfelelő halandót keresni a fegyver hordozására. A készítőre is lesz gondom, rajta tartom a szemem. Felveszem a kapcsolatot akikkel feltétlenül szükséges, meglátom meddig jutok...
Gondolok itt akár az angyalokra is ha úgy alakul. Aztán ha nincs más akkor egy rövid biccentéssel köszönök el tőle aztán egy gyors körültekintés amolyan bizonyosság szerzés, hogy valóban figyelnek e. Majd sarkon fordulok és elindulok vissza a kastélyomba. Van dolgom bőséggel. Már persze mindezt akkor, ha nem akar lefejezni, kibelezni, hátba szúrni, mi egyéb, címszóval, hogy szerinte ez baromság. Hogy mit hisz azt rá bízom, épp ez a lényege az egésznek. Ha belepusztulok is de végigviszem a tervem és ezért elmegyek a végsőkig. Néha kellően őrültnek kell lenni ha valamit igazán akarunk... Tekintetem elszántan fúródik a távolba és határozott léptekkel hagyom magam mögött az ősi csatamezőt.




Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Szer. Márc. 22, 2017 12:16 pm írtam neked utoljára



Abaddon & Ashtaroth
❝ ...Contra vim mortis non est medicamen in hortis... ❞
Minél tovább hallgatom őt, annál képtelenebb a történet. Azt sugallja nekem, hogy valaki nem csak Lucifernek állította magát, de még az alakját is felvette? Hogy az energiáim kellettek ahhoz, hogy megbizonyosodjon arról, én vagyok én? Tárgybűvölés, önmagunk eltüntetése még egy dolog, de hogy más alakját felvenni... Nem tudom, hogy ennyire ostobának néz-e, vagy csak a türelmem teszteli. Felsegítve őt figyelem a szavak közben, elteszem kardomat is és szinte rá meredve figyelek. Tudjak róla, ha belebukik... Idegesen kezdenék járkálni, de visszafogom magam, csupán mély levegőt veszek. Elgondolkodom azon, mit mondjak. Ha azt akarom, folytassa a terveit, csak rá hagyom, hogy rendben. De az nem rám vallana. Kénytelen vagyok kockáztatni.
- Erről Lucifert mindenképpen értesíteni kell. Mondanám, hogy vidd meg neki te a hírt, hiszen veled történik ez az egész, de ha megfigyelnek téged és nem akarjuk elijeszteni az illetőt, talán jobb, ha én megyek. - ez az egyetlen logikus felvetés tőlem, amit akkor mondanék, ha nem tudnám, hogy szar van a levesben. Szavaimra az is megfordul a fejemben, hogyha a férfi készül valamire és nem akarja, hogy Lucifer megtudja, talán ezekkel a szavakkal a saját koporsómba ütöm a szögeket. A kardra gondolva, amelyet Leviathan a kezembe nyomott, kényelmetlen érzés lesz rajtam úrrá. Ha a férfi -vagy egyáltalán bárki- azzal támadna rám, meglehetősen nagy hátránnyal indulnék. Mindenesetre nem indulok még el. Várok, hátha Abaddon megpróbál meggyőzni, ne szóljak Lucifernek, vagy hogy majd ő elintézi. Ha győzködni próbál, már tényleg biztos lehetek abban, hogy valamit a Sátán tudta nélkül akar véghez vinni. Az pedig nem hangzik jól, bárhogy is nézzük. Leviathannak eddig is parancsba adtam, hogy figyelje őt, de innentől kezdve ez prioritást fog élvezni. Minden lépéséről tudni akarok majd, talán visszamenőleg is. Hamarabb kell összerakni a kirakóst, minthogy kiderüljön, miért csinálja mindezt. Jobb félni, mint megijedni.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Abaddon
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
88

Kedd Márc. 21, 2017 9:04 pm írtam neked utoljára


Ashtaroth & Abaddon
Olykor előbb építened kell a pusztítás előtt...




Hát, rácsesztem. A szúrás elhárítottam, amire számítottam is. De nem vagyok elég gyors, hogy kitérjek a karja elől. Fémmel borított keze a torkomra simul de nem épp a kellemes helyzetben. Lábaim elhagyják a talajt hirtelen dühétől. Biccentenék elismerően meg minden, de jelenleg a légzés nehezemre esik, elkélne egy strepsils... Mérge emelkedik, helyes, szabaduljon csak kicsit abból a Háborúból. Erőnek erejével vág földhöz. A páncél végzi ugyan a dolgát de így is érzem a hatást, tiszta mazochista vagyok. Fekete felleg vesz minket körbe ahogy becsapódok. Azonnal penge fúródik a nyakamnak. Parányit megigazítom nyakam, a szememben pedig a tűz alábbhagy. Röviden bólintok. Más esetben mindketten a végsőkig harcolnánk ez tény, nincs ezen mit taglalni. De most más a helyzet.
- Tudnom kellett, hogy Te igazi vagy. Ahogy Én is az vagyok akinek mondom magam. Tudod, hogy nem bízok senkiben.
Mindezt alátámasztandó a hátam mögötti ősi fekete torony kettéreped és az egyik fele dőlni kezd. Hatalmas robajjal vágódik szét a koromszín talajon, törmelék száll fel.
- Ezért kellett a harc. Az energiánkat nem tudja lemásolni, legyen akármilyen hatalmas.
Közben elfogadom a karját és mellette állva fejezem be a mondatot és kezdek bele a monológba.
- Rögtön végezni akartam vele. De ha valaki ilyesmire vetemedik akkor valami nagyobb van a háttérben. Legalább is erre gondoltam. Ezért belementem. Higgye csak, hogy teszem amit kell. Készítem a fegyvert. De nem kockáztathattam, hogy vajon figyeltet e vagy sem. Mert nem tudom eldönteni, hogy teljesen hülye vagy egy lángelme...
A környéken közben forró széllökés söpör végig, de ez már nem belőlem fakad, csupán a hely sajátos varázsa.
- Az egyetlen akibe a bizalmam helyezném Te vagy Háború. Ezért kerestelek Téged. Ha belebuknék, legyen aki tud erről és ne felkészületlenül érje a poklot.
Aprón megcsóválom a fejem.
- Egyelőre én sem látom át. Ennyit tudok, amit elmondtam neked. A fegyvert már elkészítettem egy idegennel. Kipróbálni még nem tudtam, de hatásos, annyi szent.
Magyarázom neki amiről persze ő is tud, de én nem tudom, hogy ő tudja. Szóval értitek...
- Ha vadászatot indítasz biztosan felszívódik, bárki is legyen. Maradjon abban a tudatban, hogy halad a kis története és Gabriel ellen leszek. Nekem speciel amúgy sem hiányozna.
Jegyzem meg csak úgy mellékesen. A legjobb az egészben, hogy egyetlen szavam sem hazugság. Minden igaz amit mondok. Igaz lenne... HA a fantom alak létezne. Ez az egyetlen momentum ami nem valós, de ilyen helyzetben valóban így járnék el.
- Egy biztos, hogy kiadja magát annak akinek, ahhoz magas fokú okkult tudás szükséges.
Gondolom én legalább is. Meglátjuk talál e összefüggést a hallottak alapján, így talán már kellően kerek a történet, hogy lásson benne értelmet.




Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Csüt. Márc. 16, 2017 9:20 pm írtam neked utoljára



Abaddon & Ashtaroth
❝ ...Contra vim mortis non est medicamen in hortis... ❞
Idegesít a férfi. Nem a harc miatt, hanem mert össze-vissza beszél. A Választottakat maga Lucifer, személyesen választja ki a régiók posztjaira, legalább is a legtöbb esetben. Teljesen egyértelmű és természetes, hogy az összes lovas, arkdémon és választott tudja, hogy néz ki az ark. Sőt, néha még a főbűnök is, főleg, ha valaki olyan idős és olyan erős, mint Abaddon. Ő ráadásul Lucifer által teremtett démon, saját testtel, így ha valaki elakarja előtte játszani a Sátánt, akkor az vagy mérhetetlenül ostoba, vagy annyira hülyére veszi a férfit, amennyire nem szégyelli. Ráadásul Abaddon azt mondja, szerinte megfigyelik. Az viszont azt jelentené, hogy egy erősebb démon az, vélhetően sok és jó kapcsolattal. Ez azt jelenti, hogy főbűntől és attól felfelé kellene gondolkodni, mert más démonnak nem lehetnének ilyen kapcsolatai. Viszont alig van tapasztalatlan démon magas pozícióban egyszerűen nem tudom elképzelni egyikről sem, hogy ennyire ostobák legyenek.
Bizonyítékom azonban még mindig nincs a férfi ellen, így kénytelen vagyok bele menni a játszmába. A nyakamra mért szúrás elől kissé elmozdulok, így a pengéje a vértemről lepattanva csúszik tovább, míg én teszem egy lépést felé. Elkapom a torkát fémkarommal, a jobbommal és a levegőbe emelem.
- Amiről te beszélsz, az Pokol méretű árulás! Lucifer eljátszása, a háta mögötti szervezkedés... Gabriel legyőzése ráadásul az én feladatom! - mondom szinte már-már ideges, sértett hangon, majd nagy erővel a földhöz vágom, fekete por száll fel, körülvéve minket.
- Még is mit akarsz? - egyenesedek fel, kardom hegyét a torkának szegezem. Le akarom zárni a párbajt és a beszélgetést is, mielőtt eldurran az agyam az idegességtől.
- Ha a segítségemet kéred, ennél több kell. Egy nehezen hihető fantomot vázoltál fel, de hol a bizonyíték? Hol a kiindulópont? Nem indíthatok vadászatot, ha nincs semmi, amiből kiinduljak. - mondom komoran, s ha végül nem történik semmi, ami új lendületet és esélyt adhatna neki - a random katasztrófákra gondolok körülöttünk -, hanem feladja, elteszem a kardom és a kezem nyújtom, hogy felhúzzam a földről.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Abaddon
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
88

Kedd Márc. 14, 2017 9:49 pm írtam neked utoljára


Ashtaroth & Abaddon
Olykor előbb építened kell a pusztítás előtt...




A gyomromra irányított szúrást hárítom és az arcon csapás is sikerrel jár. Legalább már látom gyönyörűnek kevésbé mondható ábrázatát. Térdhajlatát eltalálom, és a földre kényszerítem, nagyszerű, mert én személy szerint már vinném is tovább a mozdulatsort, hogy aprót ugorva a levegőbe vegyek lendületet és sújtsak le a lándzsa élével, mint kardpenge egyenest az arca közepébe. De eddig nem jutok el, még csak a közelébe sem… a hátam mögül sziklatüske robban ki a földből így a mozdulatom igencsak félresikerül, kényszerít a kitérésre, de nem tudok elég gyors lenni. Nem is érdekel, elfogadom a fájdalmat ha ezzel a másiknak sérülést okozhatok. Vakmerő dolog, de egyszer élünk nemde, és hát nem én lennék ha csak úgy ha nem azt tenném amit. Ha nem is nyársal fel teljesen, de a bal oldalamat végigszántja a vaskos „tüske”, bíbor folyam indul útjának én pedig odakapva lépek párat. Így van ideje bőven felállni. Csak egy pillantást vetek a sérülésre, ennyi azért még nem állítja meg a magunk fajtát lássuk be. De egy elismerő félmosolyt megejtek. Íriszeimben lángok kelnek életre, némi kis düh belefér nemde, csak hogy tökéletes legyen a színjáték. A Háború persze nem áll meg, s közben kérdőre von, természetes, magam sem hinném az egészet. Számítottam erre. Az első csapása centikre száguld el az orromtól, ahogy ellentétes irányba térek és lépek ki egy egészen kicsit.
- Lucifer odafent parádézik, bárki veheti a bátorságot…
Ha végiggondolja, van benne valami, jelenleg a Fővezír éppen odafent szórakoztatja magát és másokat, lábat lógat, miközben mi idelent rohadunk. Majd érkezik a második, amit igyekszem a pengémmel eltolni a másik irányba, hogy az is mellé csapódjon. Egyet jobbra, egyet balra ugye. A fájdalom kevésbé gátol minket, mint egy halandót, vélhetően egy ember már ennyitől komoly bajban lenne, de ettől mi még messze nem fekszik le.
- Én sem hittem neki… De utána akartam járni, hogy ki lehet az. Belementem a játékba. Mert ha igaz…
Mondom a második hárítást követve. De befejezni nincs időm, de bizonyára nincs is rá túl sok szükség. Mivel ennél igyekeztem balra lökni a fegyverét, ha sikerült, akkor taszítok rajta egyet, ahogy perdül a penge a kezemben, hogy a saját lendülete tovább vigye, és féloldalt lehessek neki. Innen rántom vissza a lándzsát, amilyen erővel csak tudom, hogy has / mellkas magasságban találjam el, hátha sikerül egy kicsit megszédítenem. Sikerül e vagy sem, az energiám egyre nagyobb erővel cikázok körülöttünk és a csapás nyomán a Fekete Erőd tornya mely az előbb végigrepedt, megrogy újra és vaskos kőtömbök hullnak a mélybe róla. Ha be talál ha nem válaszolok a kérdésére.
- Azt akarta segítsem az embereket...
Logikus, hisz belőlük élünk, ezzel speciel én is egyet értek valahol. Két légvételnyi szünet míg rá fókuszálok. Majd két csapás közt rögtön be is fejezem.
- És találjak módot legyőzni Gabrielt, szerezzek valami fegyvert.
Lassan de kerekedik a történet, persze nyilván könnyebb lenne nem szaggatottan beszélni két csapás közt. De ez adja meg az ízét az egésznek. Gyorsan mozgok és nagy erővel támadok, nem hazudtolom meg Önmagam és nem okozok csalódást a Háborúnak. Csábít a gyűrű ereje de nem legyőzni akarom, nem leszek bolond, hogy használjam. Csak saját erőmet használom, vásárra viszem a bőröm. Néhány lépést eltávolodok tőle, fogást váltok. Két kézre fogva szúrásra indulok, nagy sebességgel száguldok felé egyenest, eszem ágában sincs kitérni hirtelen döfök egyenest előre nyak magasságba. Remélem hárításra kényszerítem, ha nem akkor megint csak rácsesztem...




Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Hétf. Márc. 13, 2017 9:15 pm írtam neked utoljára



Abaddon & Ashtaroth
❝ ...Contra vim mortis non est medicamen in hortis... ❞
Hárítja a pengét, de nem is gond. Nem ölre megyünk és ezt látni rajtam. Nem küzdök teljes erőből, máskülönben Háború fojtogató energiái már bejárnák a környéket, szemeimre fekete fátyol borulna, arcomon torz vigyor ülne. Minden csapásom erősebb és erősebb lenne. Most csak "játszunk", kóstolgatjuk a másikat, miközben beszélgetünk. Fegyverének gombjával arcomba üt, a fém nagyot koppan és a sisak le is repül rólam. Most már láthatja komor, nem tetsző arcomat. Szavaira, hogy figyelik, ráncolni kezdem a homlokom, de nem szólok egyelőre semmit. Újra támadnék, csak hogy gyorsabb és mögém kerülve térdhajlatomba vág. Felszisszenve esek féltérdre, bal kezem a földhöz érintem, mire az megremeg alattunk. Egy kőtüske tör fel mögöttem, hogy elugrassza a férfit, miközben felkelek és megfordulok.
- Nonszensz! Egyetlen démon se merne ilyen pofátlanságot művelni! - horkantok fel, miközben határozottan elindulok felé. Hosszú, kétkezes pallosom már lendítem is, erősebben, mint eddig: a szavakra Háború éledezik. Energiája megjelenik, a Pusztítással együtt keveredve kavarja fel a fekete homokot. Még hogy valaki Lucifernek adta ki magát... Egy Választottnak! Elég ostobának kellett lennie ahhoz, hogy ezt megtegye. Ha nem tudnám, hogy Abaddon készül valamire, akkor is elég nehéz volna elhinnem a szavait. Még is, valamit ki akar hozni ebből a dologból. Így hát jobb, ha tovább "játszom" én is a szerepemet, kifejezéstelen, komor arccal.
- Tegyük fel, hogy igaz. Mit akart tőled? - kérdezem két lendületes vágás között először egyik, majd másik oldalról, miközben továbbra is nyomulok előre.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Abaddon
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
88

Hétf. Márc. 13, 2017 8:46 pm írtam neked utoljára


Ashtaroth & Abaddon
Olykor előbb építened kell a pusztítás előtt...




A kezdő lépést megtettük a tangóban, megvolt a bemutatkozás. Taktikám bevált, vagy mégsem? Na jó, talán részben. Fémsikoly, ahogy a két erő összecsap, nem fogom vissza magam s bár a gyűrű erejét nem használom (ó nem ám, eszemben sincs) van azért bennem lóerő és ezt érezheti is. Ahogy én is érzem a Háború irdatlan erejét. Szikrát szór a fémes csók, pillanatra villantva meg fekete szénnel s vérrel festett arcomat. Elkapja a fegyvert és magához ránt, ez így még jobb is. De nem időzünk soká. Ellök magától, én is épp erre készültem, hogy őt lökjem magamtól, ezért meg is tántorodok a lökésétől, gyorsabb volt. Az érdeklődést felkeltettem, a kíváncsiság csíráját elültettem. Az első lépést jól vettem. Időm nincs válaszolni, mert már szúr is. Felfogta még, hogy mi a párbaj célja. Egy illúzióban keltek illúziót. Idővel megérted, de most a penge száguld felém, két lépés hátra a lökéstől, s mivel a lándzsa épp két kézben van nincs jobb ötletem, gyors feljebb rántom a bal kezem, a pengére markolok rá a páncélos kézzel, valószínűleg a tenyerembe vág majd a démoni acél de nem a finomkodásomról vagyok híres, a célért mindent. A másik kezem marad a markolaton és ahogy egy gyors mozdulattal a vízszintesből merőlegesbe fordítom a fegyvert úgy a középső penge / markolat résszel lököm ki oldalra az ő fegyverét. Jobb ötletem nincs reflexből, ha sikerrel jár akkor a szúrás miatt kihasználom a lendületét és húzom tovább oldalra a saját fegyverem, hogy egy gyors de határozott mozdulattal toljam bele az arcába az alsó végét melyen a markolatgombként egy ökölnyi kő díszeleg. Remélem ezzel sikerül kicsit meglepnem, mert eddigre találhatok biztos állást, hogy erőből beleálljak abba a képen csapásba. Ha nem sikerül az szívás, de ha van egy pillanatnyi időm akkor annyit kinyögök.
- Figyelnek, azt hiszem.
Ha eddig eljutok akkor már végképp megérti majd miért is ez az egész, már ha eddig nem értette volna teljesen.
Persze nem állok le, folyamatosan mozgok, ellépek mellette és átforgatva a lándzsát próbálok hátulról a térdhajlatába vágni, hogy megrogyjon. Hátha összejön mert akkor megint megszólalok.
- Valaki felkeresett és Lucifernek adta ki magát.
A csapásaim nyomán a környezet változni kezd. Eddig tán fel sem tűnt, de az eddigieknél is történtek apróbb események, egy egy szikla repedt meg, vagy homokdombot kapott magasba a hirtelen fuvallat. De ahogy hevesedem egyre érezhetőbbek. A hátunk mögött a hajdani erőd maradványának falán végigszalad egy vaskos repedés. Némi törmelék hull a mélybe.
Igyekszem akkor beszélni mikor épp összecsapunk s van pár pillanatunk lihegni. Meglátjuk meddig jutunk.






Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Hétf. Márc. 13, 2017 7:52 pm írtam neked utoljára



Abaddon & Ashtaroth
❝ ...Contra vim mortis non est medicamen in hortis... ❞
A férfi egyedül volt, és viszonylag én is. Nem híreszteltem el, hogy párbajra megyek, mert akkor a fél Pokol a nyakamon lenne és figyelnék a harcot. Akiknek kell tudnia róla, az tud. Még Asmodeusnak is küldtem egy levelet, de amúgy más nem tudta a három legfontosabb démonomon kívül, hogy itt vagyok. Abból is csak Leviathan volt jelen, és ő se közel. Még én sem láttam őt. Köszöntöttem a férfit, majd feltettem neki a kérdést, hogy biztosan jól átgondolta-e a dolgot. A válasz egy nem volt. Szinte nevető horkantást hallatok. Nem is Abaddon lenne, ha nem így felelt volna. Merész, már-már őrült a fickó. Ez néha hasznára válik, néha pedig nem. Most leginkább úgy tűnik, hogy nem. Felkel, arrébb sétál, én pedig leszállok a lóról. Vértem csörren egyet, ahogy a fekete földre érek, lábaim körül fekete por száll fel. Egy apró, ciccegős hangjelzéssel arrébb küldöm Iumentumot, majd lassú, kimért mozdulattal teszem kezemet kardom markolatára és hüvelyére. Még nem húzom elő, hanem várok, s nem is kell sokáig, Abaddon támad. Mozgása fürge, de ezt tudtam is róla. Olyan cakkosan közeledik, akár a nyulak szoktak. Nem mondom, hogy minden lépését előre tudom, de fegyverének fogásából könnyen következtetni lehet, mely oldalra akar szúrni. Első szúrását kivédem: kijjebb húzva a kardom annak pengéjével lököm arrébb az övét. Ezután tovább lép és lendíti fegyverét, ekkor húzom elő én is az enyémet, a rántás lendületét kihasználva állítva meg az övét. Recés pengém végig siklik az ő fegyverén, ahogy közelebb lépve végig csúsztatom rajta. Apró szikrák jelennek meg, a két fém között, meg-meg villantva páncélom, amely felcsillan a fényüktől. Jobb, immár fém kezemmel kapom el fegyverét és rántom még ennél is közelebb magamhoz általa, mire hirtelen megszólal.
Szerencséjére még nem vette át felettem a vérszomj az uralmat, így meghallgatom.
- Mit akarsz? - kérdezem, és mivel sejtem, hogy a harc látszatát akarja fent tartani, arrébb lökve fegyverét lépek egészen közel hozzá. Jobbommal hátra taszítom, s balommal, melyben eddig is kardom tartottam, felé szúrok, ha a földre esett, ha megtartotta egyensúlyát, akkor is. Ostoba és felelőtlen dolog harc közben beszélgetni velem. Tudhatná, hogy vérvággyal a fülem botját sem fogom mozdítani, mondjon bármit. Még jó, hogy az elején megszólalt, s nem várt addig, hogy feltörjön belőlem Háború. A mondandójára azonban kíváncsi vagyok. Ha ekkora kockázatot vállalt -konkrétan az életét-, akkor tényleg elég fontos lehet.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Abaddon
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
88

Hétf. Márc. 13, 2017 7:19 pm írtam neked utoljára


Ashtaroth & Abaddon
Olykor előbb építened kell a pusztítás előtt...




A szemem nem csalt, valóban mozgás a távolban. Ashtaroth hatalmas jószágán üget a harcmezőre egyenest felém s végül nem messze tőlem állapodik meg. Én ekkorra már állok vele szemben. A fegyver melyről nem tudom, hogy ismeri nincsen nálam, még csak a közelben sem, sőt bármiféle rejtett csapat sincsen, valóban magam vagyok. Ügyeltem rá, hogy senki se kövessen, fontos dolog. Persze ettől még a fejemben ott mocorog a terv azon részlete, hogy figyelnek. Biztos nem lehetek benne, de nem véletlen keltettem fel a gyanút magam iránt, ez is egy szükséges lépés volt. Meg lehet egyáltalán nem járt senki a nyomomban az utóbbi időben, de tárgytalan én úgy kezelem, hogy igen az alapján amit idestova másfél hete tettem. Furcsamód az egyetlen akiben bízom - jobban mondva bíznék - az maga a Háború, az ő hűsége az egyetlen amiről nincs kétségem a pokol iránt. Ez színtiszta logika. Ezért esett rá a választás a terv következő lépésében. Pedig ha tudnám mi zajlik a háttérben... De nem tudom s ez így van rendjén. Hogy mire számítok itt most részéről? Hogy vajon egy hadsereggel jön e ellenem vagy belefutok a vesztembe? Furcsa vagy sem, de nem mindenre van terv, van amit csak hagyni kell megtörténni, hagyni kell tombolni. Azt pedig ő is és én is szeretem. Pont ezért voltam biztos, hogy erre harapni fog. Persze ezt majd később fejtem ki neki, nem most.
Röviden biccentek én is.
- Háború
Kérdésére, hogy jól átgondoltam e, rövid választ adok.
- Nem.
S közben néhány lépést teszek oldalra, hogy végül szemben állapodjak meg miközben megfordítom a lándzsa-kardot a jobbomba s egy kézzel tartom meg, bal vállam pedig egy egészen picit előrébb helyezem, enyhe terpesz, optimális felállás, stabil, készen a támadásra. Langy szellő fut végig ahogy szembe állok vele megborzolja a vértezet azon részeit mely szövetben végződik. Vélhetően hatalmas lovának sörényét is simítja. Apró porszemeket kap fel és röpít tova mintha csak hamuban állnánk olyan a talaj. Párbajra hívtam s nem tudom lóról akar e harcolni vagy sem. Gondolom csak le szállna, s ha így tesz meg is várom azt. Amint megtette röviden bólintok felé (már HA megtette ugye), hogy részemről készen állok.
De nem teketóriázok, lábam megfeszül és rúgóként pattan ki, lendülök is előre, hogy felé száguldjak amilyen sebesen csak tudok, ó nem kell aggódni, én sem fogom vissza magam. Nehéz vértes, ezt kell kihasználjam ellene. Ahogy közeledek az utolsó pillanatban nyomok le egy gyors cikk-cakkot mozdulatot. Enyhén balra térek ki mintha azt az oldalát akarnám támadni, majd egy gyors irányváltás és végül jobbról támadok. Gyorsaság, pontosság, ez az egyetlen esélyem jelenleg. Egy gyors de határozott szúrás az ő bal oldalának, lehet, hogy hárítja, sőt valószínű, esetleg lecsúszik a vérten. Függetlenül mi történik nem állok meg, a bal oldalánál ellépek mellette és perdítem a lándzsát, hogy félkörívben vágjak oda neki amilyen erővel csak tudok. Ha minden jól megy itt összecsaphatunk annyira, hogy megakadjanak a fegyvereink remélem igen, mert egy pillanatra itt szóra nyílnak ajkaim. (már ha eljutok egyáltalán eddig)
- Beszélnünk kell, fontos.
Szólalok meg míg össze vagyunk akaszkodva arra a röpke pillanatra, ha nem az sem baj, mert akkor úgy mondom a szavakat, hogy ellépek mellette. Ha minden sikerül akkor pár lépéssel arrébb táncolok, féloldalt lépdelek neki mint cápa mikor a prédát kerülgeti. Néhány lépés de közben a szemeit kutatom, aprón bólintok, remélem értette amit mondtam, mert ha nem akkor nagy bajban vagyok...






Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Hétf. Márc. 13, 2017 6:30 pm írtam neked utoljára



Abaddon & Ashtaroth
❝ ...Contra vim mortis non est medicamen in hortis... ❞
A gondok kezdtek feloldódni. Miután találkoztam Asmodeussal észak-keleten, és miután szembesültünk saját ostobaságainkkal, és végre nem lökött el magától, mintha megkönnyebbültem volna. A munka könnyebben ment, a gyötrelmek nem kínoztak többé. Valahogy frissnek és tettre késznek éreztem magamat. Több időt töltöttem a katonák között, segédkeztem az újak képzésében, új eliteket válogattam ki a soraikból.
Aztán kaptam egy levelet. Tömör és rövid. Már a stílusáról felismertem a Választottat.. Ráncok szaladtak a homlokomra a párbajszót látva. Emlékszem még élénken annak a fegyvernek az erejére, amelyet Leviathan bemutatott: amelyet Abaddon kérésére készített. Ugyan megadta hozzá azt a rúnát is, amely megvéd a hatalmától, a kétségek akkor is bennem voltak. Nem a rúnát illetően, hanem Abaddon szándékairól. Nem tűnik életre-halálra menő kihívásról, de annak tudatában, amiket csinál, a paranoiám magasra hág. Ez a párbaj... Miért most? Miért párbaj? Ő is nagyon jól tudja, hogy harc közben leállíthatatlan vagyok. Vagy legyőznek, vagy meghalnak. Nincs más opció... És legyőzni nem szoktak.
Nem tudom, mit akar, de megfogom tudni. Azonnal felkészülök a harcra. Szólok Phelgornak, hogy mi fog történni: hogy mik a lehetséges végkimenetelek. Hogy mit csináljon, ha ez és az történik, de nem viszem magammal, hiába erőlködik. A régióra kell majd figyelnie. Megnyugtatom, hogy Leviathannak azonban szólok. Távolról, az árnyakból fog figyelni. Hírt vinni, segíteni, ha éppen kell. Abaddon bizonyára fel lesz készülve hasonlókra. Harcoltunk már, tudja, hogy nem vagyok becsületes.

Iumentum idegesen prüszköl alattam, érzelmeim egy részét átveszi az állat. Tűzvörös szőrét fekete páncélzata fedi szügyén, oldalán, fején, farán. A nyeregbe szállok. Magam is jól megszokott, fekete nehéz páncélzatomat viselem, mintha csak csatába mennék. Oldalamon pallosom, amely hűségesen szolgál már évezredek óta. Még egy utolsó pillantás kastélyom udvarára, majd elindulok. Lovam nem a leggyorsabb, ezt mindenki tudja a Pokolban, bár a legerősebb mind közül. Bele telik pár órába, mire elérem a régiók határán fekvő régi csatateret. Hatalmas patáival határozottan és méltóságosan üget fel lovam arra az apróbb dombra, ahonnan belátom a vidéket és a Fekete Erődöt. Tekintetem végig kúszik sisakom rejtekében a tájon, mintha csak csapdát, vagy még több ellenfelet keresnék. Azonban a távolabb ülő Abaddonon kívül nincs itt senki. Iumentum hangosan felnyerít alattam, kicsit idegesen léptet is egyet, mire meghúzom a kantárt. Csak nyugalom.
Lábaim finom szorításával már tudja, hogy mit kell tennie: egyből el is indul, eleinte vágtatva, majd ügetve, léptetve Abaddon felé. Sebességünk úgy lassul, ahogy közeledünk hozzá. Mindig rá kell számolnunk, mert a termetes állatnak, főleg hadipáncélban elég nehéz megállnia, ha egyszer úgy igazán megindul. A kövön üldögélőhöz léptetek és végig mérem. Könnyű páncélzat, lándzsa. Ügyelnem kell majd a páncélzatom gyenge pontjaira és meg kell próbálnom a közelébe férkőzni a fegyvere hosszúsága ellenére. Ha ez sikerül, vesztett ügye van.
- Választott. - köszöntöm apró biccentéssel.
- Nem épp mindennapos, hogy kihívnak. Jól átgondoltad? - kérdezem tőle komolyan, hiszen a vérvágy nem fog megállni, ha egyszer belekezdünk. Nem fogom magamat visszafogni, ezt pedig előre jelzem is.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Abaddon
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
88

Hétf. Márc. 13, 2017 5:41 pm írtam neked utoljára


Ashtaroth & Abaddon
Olykor előbb építened kell a pusztítás előtt...



Ha igazán akarsz valamit, menj el a végsőkig, légy őrült, tedd meg azt amit másnak még csak eszébe sem jutna... (Zene)

Halott föld. Obszidián fekete sziklás vidék. A távolban vérszín vöröslő hegyek húzódnak. Kopár, kipusztult, göcsörtös fák maradványa elvétve, mindet koromszínre festette az idő végtelene. Így szinte egybeolvad minden, nyomasztó látkép a hajdani csatatér. Egy rég múlt emlék.
Egy sziklán ülök, testemet harcviselt páncélzat fedi, fém és bőr keveréke, kellő védelmet biztosít, de nem a mozgás terhére. Nem szívlelem a nehéz páncélzatok, korlátoznak. Oldalamnak támasztva lándzsám pihen. Enyhén előrehajolva, térdemre támaszkodva morzsolok el balomban néhány fekete porszemet elgondolkodva. Mögöttem a hajdani Fekete Erőd romos maradványa sejlik fel baljós sziluettet húzva az amúgy is nyomasztó környékre…

-----Két nappal korábban-----

Ódon papirusztekercs, rajta vöröslő tinta kanyarog a kezem alatt.

„Háború!
Harcoljunk, a régi idők emlékére!
Holnap, mikor a fenti Hold magasan jár, ott ahol parancsod szegtem.

Abaddon”


Ennyi áll a levélen, nem több, minden benne van mi szükséges, felesleges szavaknak nincs helye, amúgy sem vagyok annak a híve. A helyszínt pedig tudni fogja, legalább is remélem emlékszik még parancsszegésem helyszínére, a Fekete Erődre. Ahogy végeztem az írással mágiát bocsátok rá mely a papiruszt lezárja. Csak a Háború energiája képes feloldani a tekercset. A szöveget magát nem rejtem el, más úgy sem fogja tudni feltörni a pecsétet, ha minden jól megy. Amúgy sem nagyhatalmú mágusként vagyok a köztudatban, ennyi okkult tudásról meg mindenki tud, aki ismer.
- Gra’sthal, Vidd ezt el Ashtarothnak, a Háborúnak. Másnak nem adhatod át.
Nyújtom át a tekercset, de mielőtt elvenné még mélyen vörös imp szemébe nézek sokat mondón.
- Senki se tudjon az ottlétedről.
Nagyon jól tudom, hogy ez képtelenség, de ez is a terv része, tartsd fent a diszkréció illúzióját. Mondhassák, hogy legalább megpróbáltam. Persze az is előfordulhat, hogy az imp sikerrel jár, hiszen van időszak mikor Ashtaroth egymaga van, ha ekkora időzíti, akkor valóban nem derül fény a dologra és a titok, titok maradhat. Teljesen mindegy melyik verzióval végződik, a célt elérem. Az imp pedig ha visszatér, nos, egy ideig még ellehet, semmi bajom vele, ha kitudódik, hogy párbajra hívtam a Háborút, amolyan baráti küzdelem a régi idők emlékére, ugyan miért ne? Aztán idővel az imp is a gyűrű martaléka lesz egy arra alkalmas pillanatban...

----- @ -----

A Hold magasan jár már a fenti világban. Ujjaim közt szétmorzsolva a feketeföld hordalékát koromszín keveredik egy enyhe vörössel és megfesti bőrrel vont kesztyűmet melynek külső felén vészjósló éles páncélkarmok díszelegnek. A vörös szín a hajdani csatákból fakad, vér áztatta ezt a helyet a régmúltban úgy, hogy szinte beleitta magát a talajba. Groteszk egyveleget alkotva a korom a bíborral. Festékként használva húzok két ujjammal egy határozott csíkot keresztbe az arcomra. Majd a maradék porszemektől tenyereimet összedörzsölve szabadulok meg, magamon hagyva egy keveset a biztosabb fogás érdekében, amolyan harcosi rutin mozdulat. Amire készülök, lehet, a vesztemet okozza, de nagyon is tisztában vagyok a helyzet súlyával, tudom, mit csinálok. Felkészültem a Háborúra, vajon ő készen áll arra, ami itt történni fog? Arcomra acélos nyugalom borul, egy pillantás az ujjra mely a gyűrűt hordozza, valójában csak annak helyére, hiszen a páncélkesztyű óvón takarja a réz színű darabot. Végül felegyenesedek. Lándzsám hegyét a földbe döfve használom támaszbotként, jobbom megállapodik a markolatán. Érdekes darab, amolyan ötvözete egy két kezes kardnak és a lándzsának. Kaszabolásra és szúrásra is egyaránt alkalmas. Hátam mögött, derekamra kötve elhasznált, itt-ott már megtépázott rövid szövet mondhatni köpenyként vet kurta táncot, ahogy a tájon végigfut egy kóbor széllökés. Bástyaként állok mozdulatlanságba révedve, figyelve a horizontot. Valamit megpillantok a távolban…






Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Fekete Erőd - Ősi csatamező
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: