☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Seraphiel szobája

Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Jún. 18, 2017 5:04 pm írtam neked utoljára


Stamiel & Seraphiel

•••••••••••••••••••••••••••••••••••
"Aki barátot szerez, ellenséget is kap."
•••••••••••••••••••••••••••••••••••

.A mindent átfogó fehérség mennyekre emlékeztet, szerettem odafenn élni ha kellett el tudtam bújni a kis zugomban, semmi sem bántott, egyszerűen tettem a dolgom. A kötelességem kerubként az volt, hogy szerelmeket hozzak létre, atyánktól ezt a feladatot kaptam. De ő eltűnt és maradtunk mi, az elveszett bárányai. Mérgesnek kellene lennem, hiszen bemocskolódott az én drága megnyugtató szobám. Az is voltam vagyis vagyok valamennyire, de ismerem Stamielt és tudom ez a hecc része. Kötekedő hanghordozása még nem is zavarna annyira, de a naivitásom a téma, aminek következtében szikrákat szórnak szemeim. Szórakozottan folytatja a monológját, mintha egy kisgyermek lennék, akit fel kell világosítani. Felvilágosítani, milyen érdekes szó, főleg Stamy' nevével egy mondatban. Ő meg a világosság két külön fogalom, de komolyan... Fenyegetésemre egyszerűen elneveti magát, üresek a szavaim vele szemben. Tartogassam másnak a nyilaimat. Ugyan mégis kinek? Az emberek már nem merészkednek erre és van egy olyan sejtésem, hogy az erre kószáló angyalokat másképp büntetik meg. Kiskutya szemei és gyerekes nyávogása egyszerre dühít és szórakoztat.
- Persze, hogy az, de nem az én színem. Hozzád jobban illik - próbálok érvelni, ahogy véres öltözékére mutatok. Míg ő a saját viccén vagy min nevet, egy pillanatra elgondolkodok. Vajon mit tennék, ha megfulladna a röhögéstől? Igen, biztos hagynám fuldokolni egy darabig... Gondolataimból komoly hanglejtése szakít ki, nevem mellé még párat oda told, amit fogalmam sincs honnan szedett. De elérte a célját mert egyből elnevettem magam, fejemet rázva. De mielőtt bármit is szólhattam volna már folytatja is, Rá és a bizonytalanságomra terelve a szót.
- Ugyan már Stamiel! Tudod milyen fontos nekem, akkor szerinted hagynám, hogy bántódása essen? - csattanok fel kissé mérgesen már. Bármivel szórakozhat, kivéve a főnök iránt érzett érzelmeim.
- Sosem hagytalak cserben titeket és nem is most tervezem elkezdeni - válaszolok, kihúzva magam. Érzéseim össze-vissza cikáznak belül, mégis kívülről nyugodtnak tűnök. Azt akarom tudja rám bármikor támaszkodhat, barátok vagyunk. Bármit megtennék a családomért. Nem válaszolok, hiszen én is ugyanezt érzem, azt akarom, hogy véget érjen a háború, vissza kapjuk az Urat és a testvéreinket is. Rájuk is hatalmas szükségünk van, akkor lehet boldog mindenki. Ellép mellettem és a kis drágájához megy, igen egyszer hallottam, hogy becézgeti azt a bárdot és simogatja.
- Köszönöm - suttogom, majd két nagy lépéssel át szelem a közöttünk lévő távolságot és szorosan megölelem - Vissza várlak Bro'! - adok egy puszit az arcára, majd ellépek tőle. Hagyom hadd menjen, ajkaim mosolyra húzódnak, tekintetemben temérdek aggodalom csillog.


•••••••••••••••••••••••••••••••••••


Stamiel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
warrior psychopath
☩ Reagok :
46
☩ Keresett személy :

Hétf. Május 08, 2017 11:48 pm írtam neked utoljára


To: Seraphiel
I'm nothing special, of this I'm sure.



Az a mindent elsöprő hófehér ragyogás, az a vakítóan fényes közérzet, és az a.... azaz idegesítő hárfa ének. Glória a fejünk fölött, s máris szentek vagyunk. Angyali szárnyainkkal meg óvjuk, s védjük, azokat a kis pornak se valóakat, holott csak az őrangyalok szelídek, kedvesek, sőt megértőek. Mi katonák eltökéltek voltunk mindig is, érzéstelenek, és kemény vonásúak. Persze, nos Mr. Morgó törppel szembe szállni mindig is lehetetlen volt, maga volt a tökéletesség, a legelső, a fényes, a csodás... valljuk be, sosem érhette utol Michael Lucifer árnyékát, de azért szép próbálkozás. Az övé az első "nem érzünk semmit, de alkossunk valamit" alkotás... a díjat legyen szíves átvenni a következő évezred valamelyik részében, amennyiben visszatér az Úr a Hawaii nyaralásáról, na meg ön is abbahagyta a tea délutános partiját. Mindenesetre szánalmas, ami körülöttünk történik. Borzalmas, rémséges, szörnyű! Legszívesebben elásnám magamat, de Gabriel miatt nem tehettem. Néha még ő nála is beüt a vészeset, de erre van a 'stop tábla', nem de? Persze, mikor melyik oldalról érkezik a kihívás... én meg ide-oda ugrálok. De minek is? Miért is teszem meg azt, miszerint meglátogatom San Francisco-t? Miért érdekel engem Michael és a kis társasági elitje, akikkel vígan szürcsölgeti a hársfateát, csak hogy megnyugodjanak? Egyáltalán... miért gondolkozom ennyi eszmei baromságon? Kezdem azt hinni, hogy nálam tényleg... tényleg elment minden. Ha valaki most hallaná az elmélkedésemet, akkor bizonyára beutalót kérne a számomra, nos a legközelebbi elmegyógyintézetbe, de hát egy angyalon már az sem segíthet, és főként nem rajtam. Angyal? Inkább lennék maga az ördög, kérem szépen! Jobb szó, tetszetősebb, és a bárd... az én kis egyetlenkém. Egyem meg! Miért raktam szegényt a földre? Most biztosan sír... nélkülem.. magányosan.
- Sery', kicsi kis illúziókkal telt álom angyalka... - Kezdek bele a mondandómba, egészen kötekedő hangszínskálával. - ...nem a Mennyországban vagyunk! Nézd, ott az ablak! Nézz ki szépen rajta, és meglátod te is, hogy ez a Föld nevezetű bolygó! - Folytatom szórakozottan a monológot, de végül elnevetem magamat a mondatán. - Ami azt illeti, nos eléggé élénk a fantázia világod... de mindenesetre ezt tartogasd másnak! - Kacsintok rá sokatmondóan, ahogy a szoba körvonalait mérem fel időközben. - Mondjuk... szerintem az rosszul sülne el. Nem érzek semmit... - Gondolom tovább a dolgot, ahogy hetykén vállat rántok, és ezzel le is zárom a témakört mélyen. Ha csak nem szeretne ő maga kapni egy kis nyilacskát.
- Ne már.... - Vágok be egy kiskölyök kutyapofit, ugyanilyen csillogó szemekkel. - ....pedig olyan szép a piros. - Folytatom a színjátékot, de csak pár percig bírom ki mindösszesen, aztán olyan röhögésben török ki, hogy az még nekem is fájni kezd. S míg szakadok a hülyeségemen, nos ő... ő talán egyre dühösebb. Nekem is dobhat dolgokat, vagy kivághat az ablakon, de akkor előtte kellene neki egy olló. Na jó, na jó, na jó! Befejeztem! Stamiel befejezte.. De akkor is... kivágni az ablakon... ollóval..
- Seraphiel Mendoza Lopez! - Mondom igencsak komolyan, bár a többi név rész, nos fogalmam sincs, hogy honnan a fenéből jött jelenleg. De ugyan mindegy, a lényeg a lényegében, hogy... oh, igen Gabriel papa. - Nem érdekel, ha határozatlan vagy bármiben is, de ebben nem lehetsz, megértetted? Itt tétekről van szó! Ha megsérül, ha baja lesz, ha csak egy haja szála is meggörbül... felszabdallak négy felé. - Szegezem le a tényt, igencsak ridegen. - Persze, tudom jól, hogy mennyit jelent neked, ezért is szóltam, mondtam, kértem. Ne hagyj cserben! Ne hagyd cserben! Róla van szó, és erről az egészről... ha nem lesz mellette más, akkor itt vagy te, és majd kerítettek valakit... - Megrázom a fejemet, és minden eddigiekben belecsempészett hülyéskedésnek is nyoma vész. - Csak azt akarom, hogy nyerjen, Sistah'... csak ennyit akarok neki, és akkor visszakaphatja az Urat. - Nézek el oldalra, és gondolatban még a testvéreit is hozzáteszem. Igazán boldog lehetne! Megérdemelné, még ha én már ezt nem is élem meg!
- Egyszer mindennek eljön a vége! - Mondom aprót bólintva, ahogy őt fürkészem, majdan ellépek mellette, és a bárdért megyek. - Ne aggódj a szoba.... - Lezárva a szemeimet koncentrálni kezdek, és mindent helyrehozok, ugyanúgy csillog a fehérség, mintsem új korában. - ...tökéletes Menny. Utálom. - Suttogom magam elé eltöprengőn, amíg az ajtóval nézek farkasszemet.

▲ music: Womanizer▲ ▲Words: 682▲ ▲Note: -

Vendég
WHISPERING AMEN



Szomb. Május 06, 2017 10:19 pm írtam neked utoljára


Stamiel & Seraphiel

•••••••••••••••••••••••••••••••••••
"Aki barátot szerez, ellenséget is kap."
•••••••••••••••••••••••••••••••••••

Kellemesen indult a mai napom, frissnek és üdének éreztem magam, a szobámat körülvevő fehérség megnyugtatóan hatott rám. De nem maradhatott sokáig az, drága barátom bemocskolta vérrel és sárral, aminek köszönhetően éktelen haragra gerjedtem. Hangom hallatán szemei kinyílnak és megereszt egy félmosolyt. Ez nem segít a helyzeten, mérgemben fel tudnék robbanni, szemei szikrákat szórnak. - Még csak pár napja lett készen a szobám, neked egyből tönkre kellett tenned? - vágom hozzá mérgesen, de itt nem állok meg - Esküszöm, ha egyszer nem figyelsz a seggedbe lövök egy szerelem nyilvesszőt, aztán megnézheted magadat! - fenyegetőztem, mutató ujjamat felé irányítva. Míg ő feltornázza magát ülő helyzetbe, végig futtatom pillantásom az okozott károkon, mennyire súlyos a helyzet. Kérdése hallatán mélyet sóhajtok, más esetben biztos elnevetném magam, de most csak megrázom a fejem és nyugalmat erőltetek magamra. Gondolatban már többféleképen megleckéztettem, de a valóságban ez nem menne olyan egyszerűen. Túl régóta ismrem ahhoz, hogy tisztában legyek harci képességivel, amellett a pozíciója is túl magas hozzám képest. Csipkelődő megjegyzésére elfintorodok, ujjaim ökölbe szorulnak, mint aki ütni készül.
- Köszönöm a random festést, de jobban szeretem a fehéret, a régi otthonunkra emlékeztet. Viszsont, most, hogy Picasso-t játszottál következő alkalommal is jöhetsz és fehérré varázsolhatsz mindent - hangom határozottan cseng, ellentmondást nem tűrök. Ennek ellenére megeresztek egy félmosolyt felé. Az összes angyal tudja, hogy Stamiel pszichológiai eset és egy zártosztályon lenne a helye, de valamiért én kedvelem. Hosszútávon képtelen vagyok rá haragudni, túlságosan jó barátok vagyunk ahhoz. Komoly kijelentése hallatán szemöldököm a magasba szökik, haragom, amilyen gyorsan jön úgy is száll el. Míg feláll az ágyról és az ablakhoz sétál aggódó pillantásom minden mozdulatát követi. Hirtelenjében megszólalni sem tudom, pedig az előbb még kiabáltam vele. Ajánlatára felcsillannak a szemeim és fejememel felé bökök, hogy hallgatom az ajánlatát. Nem is teketóriázik bele vág, mi az alku rámeső része. Felém lépdel, elhalkul, míg beszél, az ajánlata tűnik inkább kérésnek. Gondolataimba mélyedek, alsó ajkamba harapok, miközben arcomon megjelenik egy apró pír. Mindig ez történik, ha Gabriel szóva kerül, Stamiel talán az egyetlen, aki tudja, hogy gyengéd érzelmeket táplálok vezetőnk iránt. - Stamy' én... nem hiszem, hogy örülne neki - kezdek bele bizonytalanul - nem igazán kedveli a társaságom Gabriel... vagyis nem tudom - sóhajtok zavaromban, amire persze semmi szükségem. Hűséges katona, jó megfigyelő és profi íjász vagyok, de ha Róla van szó egyszerűen elgyengülök. - Ennek ellenére minden tőlem telhetőt megteszek az ügy érdekében, számíthatsz rám testvér - nagy nehezen össze szedtem magam. Tökéletes katonához méltóan kihúztam magam, szemeimben a tenni akarás tüze égett. - Cerébe én is kérnék valamit a takarításon kívül... - mélyen a szemeibe nézek, tekintetemen az aggodalom suhan át - ... kérlek vigyázz magadra és élve térj vissza... szükségem van rád - suttogom neki. Ajánlom neki, hogy így tegyen vagy én megyek utána és eldobom magamtól az angyali természetem. Én bánthatom, ha arról van szó, de más ezt nem teheti meg vele szemben, legalábbis nem halálosan. Nem tudom milyen őrültséget tervez, lehet nem is fogom megtudni, de abban biztos vagyok, hogy túl éli. Túlságosan őrült ahhoz, hogy meghaljon, ahogy én is, ha a szerelem a tét.


•••••••••••••••••••••••••••••••••••


Stamiel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
warrior psychopath
☩ Reagok :
46
☩ Keresett személy :

Szer. Ápr. 05, 2017 8:59 pm írtam neked utoljára


To: Seraphiel
I'm nothing special, of this I'm sure.



A szoba hófehérsége a tisztaságra emlékeztet, és pontosan ezért sem bírtam megállni azt, miszerint ne vérrel mocskoljam be. Nem vagyunk mi maga az ártatlanság szimbólumai, hisz' bűn övezi minden egyes léptünket. S míg alig élhettek a pillanattal, nos már megjelenve el is rontja azt. Szemeim automatikusan nyílnak ki, és az ajkaimra egy kósza kis félmosoly rajzolódik. Mélyen szívtam magamba a haszontalan oxigént, miközben ülőhelyzetre váltottam át a fekvő pozíciót. Arcát fürkészve kivehettem, hogy éktelen harag uralkodik benne, amiért nyilván ezt műveltem a hófehér kis szobácskájával. De hát mi hasznom nekem úgy tenni, ahogy mások megkövetelik? Finoman helyeztem a tenyereimet az ágy szélére, ahogy végül megtámaszkodtam ezáltal, ám még nem álltam fel. Továbbra is a vonásait fürkésztem; a szemeinek a tükrét, a rezdüléseket, ahogy megszólalt, illetve az üres fenyegetőzését, amely számomra olyan volt, mintha éppen csak egy hangya hívna ki párbajra. Nem azt mondom, miszerint lebecsülök mindenkit -, vagy netán őt -, de nyilván ezerszer több tapasztalatom van iphraem-ként. Persze, ha hagyom magamat, akkor megélhet egy kis győzelmi diadalt.
- Miért... valamikor netán voltak otthon? - Tettem fel a kérdést szórakozottan, miközben a szoba különböző pontjait szemléltem. - Szerintem a vörös illik a szobádhoz... - Folytattam pimaszul, csipkelődve, és egy kellemes kis vigyorral. - ...vagy nem így gondolod? - A stílusomat most sem tagadhattam le, hiszen ugyanolyan őrült voltam, mintsem bármikor máskor. Szívesen éltem az efféle kis trükkökkel, hiszen legtöbbször, nos kellő problémát okoztam e téren. Nem tudtam, hogy hol a határ, elvetettem a sulykot, és az őrültségeknek látszata volt. De most komolyan! Ki ne szeretne vörös szobát? Emlékeztet a győzelemre, a vérre, és a diadalra! Szerintem még Gabriel is imádná a szobát, ha netán beinvitálná magához látogatóba.. hm, erről jut eszembe, nos vajon a kis románcuk hogyan is haladhat? Ártatlan pillantással nézem az íriszeit, majdan megrázom a fejem. Feladó sóhajjal emelem meg kezeimet a fejem felé, de nem bírtam túl sokáig, hiszen elnevettem önmagam.
- Hajnalban... vagy majdnem akkor, nos úgy is kinyírhatnak. - Szögezem le komolyabban, ahogy felállok az ágyról. - Nem kell még, hogy Te is rá tegyél még egy lapáttal, bár... próbálkozni mindig szabad! - Folytattam félszegen, ahogy az ablakhoz sétálok. - De figyelj csak... - Megemelve a bal kezemet, nos egy kört írok le a mutatóujjammal a levegőben. - ...rendbe teszem, ha teljesítesz nekem valamit, nos mit szólsz? - Fordulok ekkor felé sokatmondó tekintettel. Hangszínem túl tiszta, és komoly. Nem szokásom szórakozni minden egyes kis pillanatban. Na meg mennyibe tart, okkult tudást alkalmazni ezen a szobán? Nekem legalábbis semmibe!
- Amíg távol vagyok... - Lépek elé. - ...figyelj oda Gabriel-re! Nem akarom, hogy őrültségeket kövessen el, rendben? Bízhatok benned? - Hangom halkan csendült, mégis titokzatos voltam a magam módján. Tudtam, hogy hová készülök, de mégsem terveztem meg alaposabban. Azt hiszem, miszerint San Francisco még meglepetéseket tartogat, de addig is jelen pillanatban itt állok -, vele szemben. S csak mélyen remélem, hogy elfogadja az ajánlatomat, vagy, ha nem, akkor még tudok néhány dekorációs ötletet! Vajon tényleg szeretné tudni azt, hogy milyen elvetemültségeket tartogatok még a tarsolyomba pluszként?

▲ music: Baby baby▲ ▲Words: 497▲ ▲Note: -

Vendég
WHISPERING AMEN



Kedd Márc. 21, 2017 11:09 pm írtam neked utoljára


Stamiel & Seraphiel

•••••••••••••••••••••••••••••••••••
"Aki barátot szerez, ellenséget is kap."
•••••••••••••••••••••••••••••••••••

Kellemes nap virradt, az ablakon át beszűrődtek a nap sugarai. Mosollyal az arcomon ébredtem, ahogy egy éve minden reggel. Ez egy édes állapot, amiből nem akarok kijózanodni, túlságosan szerencsésnek éreztem magam. A mennykben csak tettem a dolgom nap mint nap, de sosem éltem igazán. Sok mindenről volt fogalmam, de sosem éltem át semmit. Felfokozott érzelmek és érzések vesznek körül, hála annak, hogy kifejlesztettem magamban az eleljtett tudás magját. Temérdek halandónál idéztem elő szerelmet, segítettem neki, hogy rá találjanak az igazira, legalábbis ők így mondták. Felültem az ágyban, nyújtozkodtam és boldogan pillantottam körbe a szobámban. Azon kevesek közé tartozok, akik kaphattak lakhelyet Gabriel székhelyén, nem régen fejeződött be az átalakítás. Minden csupa fehér, mintha otthon lennék azaz a Mennyben. Nekem már ez az otthonom, ahol ő van. Míg új érzéseimen gondolkodtam elkezdtem öltözködni, hiszen hosszú nap vár ma rám.
Halkan dudorászva haladtam végig a folyosón, néha fel megyek a mennyekbe, hogy lássák még élek és nem szándékozok olyat tenni, ami a bukásomat eredményezné. Még szükségem van a szárnyaimra és az erőmre is, amit ma demonstráltam is. A megmaradt embereken segítettem, egy párt segítettem előrébb, akik éppen a szakítás szélén álltak. Éreztem a hargjukat, egymás iránt táplált dühöt és a mérhetetlen agressziót, ami csempésztem egy kis szerelmet is. Tisztában vagyok vele, hogy nem fogják sokáig bírni és valamelyikünk végez a másikkal vagy így vagy úgy. De az már nem az én dolgom, ugyebár. Azt terveztem, hogy gyorsan össze szedem magam és átmegyek Gabrielhez megnézni mit csinál éppen. De ahogy a szobám közelébe értem egy ismerős hangra lettem figyelmes. Mosollyal az arcomon léptem a nyitott ajtó elé, de egyből lehervadt róla és mérhetetlen harag vette át a helyét egyetlen másodperc alatt.
- Neked teljesen elmentek otthonról Stamiel? - tettem fel a kérdést, erőteljesebb. Véres lábnyomok tarkították a fehér parkettát, az ágyam mellett éktelekedett egy hatalmas mocskos bárd. Az új hófehér szőnyeget vérpacák fedték, miközben én is egyre vörösebbé változtam a haragtól. Ennek tetejében a szépen bevetett ágyamon, az angyali fehérségű ágyneműmön találtam minden kosz forrását.
- Ennyire meguntad az életed? - tettem karba a kezeimet mellkasom előtt, megindultam felé - Mégis mi a jó büdös francot képzelsz? Az ablakon akarsz távozni, mert szíves örömest kinyírlak! - miközben kiabáltam vele elkezdtem a kezeimmel is hadoválni. Az ágyam előtt álltam meg, szemeim szikrákat szórtak felé, ezért még kapni fog, de azt nem emlegeti meg az biztos.


•••••••••••••••••••••••••••••••••••


Stamiel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
warrior psychopath
☩ Reagok :
46
☩ Keresett személy :

Kedd Márc. 14, 2017 11:29 pm írtam neked utoljára


To: Seraphiel
I'm nothing special, of this I'm sure.



Unott sóhaj hagyja el az ajkaim, ahogy a mennyezetre emelem a tekintettem. Édes drága atyám, s én mégis hová keveredtem? A teremben lévő hangulat feszültséget kelt közöttünk, ahogy a szerafim-ok egymást lefegyverkezően veszekednek, nos már szinte órák óta. Ugyanazon megy a vita egy folytában, és újra, meg újra. Ha nem lennék ennyire türelmes, akkor már régóta kidobáltam volna őket az ablakon, nos szépen sorjában. Mindenesetre a kedvességemhez mérten, és egy bájos kis mosollyal konstatálom a terv felhozatalt, míg annak résztvevőit, egy-egy pohár itallal kínálom. Már nem akartam töltés közben megjegyezni, hogy szánom-bánom ezt a haditerv megbeszélési összehívást, amelyet az oldalamról kezdeményeztem, és nem éppen párbaj szájcsatára vágytam, hanem előrébb lépésre. Isteni szerencséjük, hogy nincs itt Gabriel, mert már páros lábbal repülnének, mindahányan vannak! Végig járva őket eltűnődöm az érveken, avagy csak rajtuk, hogy volt-e érdemleges megszólalásuk a mai napon, de lényegében hiába is erőlködöm, mert nem tettek ehhez a pár órához semmit, mármint azt leszámítva, miszerint egymáshoz méregették az erejük, a tudásuk, és a seregük szintjét. Egyértelműen a főbb nyerne, de már nem akartam közbe vágni, na meg úgy eszükbe se jutott, hogy én is itt vagyok. Most mondtam volna azt nekik; "hello, üdv., még én is létezek"?
- Szerintem, mára elég is volt ennyi ebből, sőt még bőven sok is volt! Hisz' már fáj tőletek a fejem! - Mutattam körbe, amikor visszaérkeztem a helyemre. - Mindenesetre, még ne menjetek, kérlek! Előtte ismertessük már a vázlatot, amely miatt összehívtam mindenkit, ugyanis eddig érdemi dolgok nem igazán hangzottak el, vagy tévednék? - Teszem fel ironikusan a kérdést, felvont szemöldökkel.
- Őrültség! Legalábbis a részemről, ugyanis besétálni egy őrzött területre, és főként úgy, hogy egyedül vagy... - Mutatóujjamat az ajkaimra illesztve, nos sikerült elhallgattatnom. Könnyedén kaptam elő a területi térképvázlatot, amelyet kiterítettem az asztalra. Majd három helyre írtam x megjelölést, miközben csendesen figyelték minden mozdulatom.
- Itt, itt, és itt lesztek, némi csapattal. - Mondtam ellenkezést nem tűrő módon. - Szimuláljatok támadást, a lényeg a figyelemelterelés, amíg bejutok, aztán pedig tűnés! - Néztem ekkor végig rajtuk halálosan komolyan.
- Ha ezt megtudja Gabriel, akkor... - Igencsak kifejező pillantással illetem a megszólalót. - ...vagyis inkább semmi. - Legyintett végül megadóan, ahogy a fejét rázta. - De attól még öngyilkosság! Michael nem fog tárt karokkal várni, főleg, hogy Iphraem vagy! A legjobb stratégiája, ha bezárat és kivallat, ez is még jobbik esetben, mivel a másikban meghalsz. - Részletezte céltudatosan, amit gondolt, és hiába minden szúrós kis pillantásom, nos csak azért is végig mondta.
- Hol is tartottam? - Teszem fel a kérdést eltűnődve. - Oh, igen! Tehát, amikor bent vagyok, akkor visszavonulót fújtok, ugyanis nem veszthetünk katonát! Aztán pedig, ha egy valaki is meghal, azért ti lesztek a felelősök, megértettétek? - Szegeztem nekik éles hangszínnel, amikor pedig láttam, hogy bólintanak, elmosolyodtam. - Remek! Taps nekünk! Innentől kezdve pedig menjetek a dolgotokra! Szedjetek össze néhány katonát, és az adott időpontban indulunk! - Tettem hozzá még, ahogy a kezembe vettem az üvegpoharat, és belekortyoltam a saját kis italomba. Ezt követően pedig, egyedül maradtam a terem kellős közepén.

***

A szellő kellemes könnyedséggel játszott a hajfürtjeimmel, ahogy a nap lenyugvófélben volt, s bár inkább tartózkodtam volna még a szabad ég alatt, de rá kellett jönnöm, miszerint ideje visszatérnem Gabriel székhelyére. A hajnali induló sem hangzott fényesen, sőt eget rengető örömmel sem vártam, ugyanis igaza volt a szerafim-nak. Lebukhatok, elkaphatnak, megölhetnek, vagy jobbik esetben éppen kifaggathatnak.. Mindenesetre már hozzászoktam az izgalmi helyzetekhez, és nem igen érdekelt, hogy ki mit gondol. A cél a tervünk előrébb mozdítása, ehhez pedig kénytelen vagyok a Michael párti angyalokkal beszélni, hátha átgondolva néhány dolgot, nos átállnak közénk, ha pedig mégsem, nos én megpróbáltam. A tanácskozást követően igyekeztem magam lenyugtatni, és hát mi is lett volna jobb program erre, mintsem az ölés. Rengeteg kóbor lélekkel végezhettem, miközben örömöm lelhettem. Vállamra kapva vittem az alabárdot, és egyértelmű célként sétáltam vissza az adott helyszínre.
Belépve elfogott a jólismertség érzete, és némileg élveztem is, hogy ismét Las Vegas-ban lehettek. A látvány szép volt, mint mindig. A romos kis épületek elterülése, a halottak csontvázainak törmeléke, és a vér, amely rajtam száradt... hm, leírhatatlan. Úgy sétáltam végig, mint, akinek elgurult mind a négy kereke. Hosszas töprengésem közepette, valahogy Seraphiel szobájának ajtajánál kötöttem ki. Mindenesetre a "ki fog engem nyírni" enyhe kifejezést takar, ugyanis összekoszolom a szobáját, sőt bemocskolom a vérrel.
Beléptem az ajtón, bár nem láttam senkit. Lehet fürdik, avagy megeshet, miszerint nem is tartózkodik itt. Nekem aztán édes mindegy volt. Az alabárdot leemelve a vállamról oldalra dobtam a padlóra, míg magát a lábnyomaimat szépen ki lehetett venni a vér miatt. Megközelítettem a tiszta ágyat. Mégis mit művelek!?
- De jó lett a fehér szőnyeg! - Ujjongok egy sort, majd beleugrom az ugyancsak fehér pamutba. - Ez aztán az angyali kényelem, Sery'! - Bár magamnak beszéltem, de semmi gond, kérem szépen. Finoman dőltem el az ágyon, és kiélveztem a csendes kis magányt. A szemeimet lezártam, és egy pillanatig így maradtam. Mennyi az esélye annak, hogy nem kap infarktust, avagy, mennyi a lehetősége annak, hogy nem vág ki az ablakon?

▲ music: Looking Like This▲ ▲Words: 820▲ ▲Note: -

Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Márc. 13, 2017 5:29 pm írtam neked utoljára


****

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Seraphiel szobája
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: