⊂ War is peace. Freedom is slavery.⊃
Black as the devil, hot as hell, pure as an angel, sweet as love.

 
Elhagyott raktárház
The devil's voice is sweet to hear.

Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Pént. Dec. 15, 2017 9:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


you are terribly lost, my dear
Sophia && Gabriel
Animal I Have Become • • credit:

Néha úgy tűnik, ez a lány egy pillanatra sem képes elhallgatni, és felhagyni az okosságai rám zúdításával. Talán olyan számára a beszéd, mint más halandóknak a légzés, és minden bizonnyal az sem igazán zavarja, hogy a legcsekélyebb jelét sem adom annak, hogy foglalkoztatnának a szavai. Merthogy nem is. Nála különbek, angyalok, közeliek és távoliak is próbáltak már meggyőzni engem a saját igazukról az elmúlt két-három évtized alatt, miért éppen egy féllényre hallgatnék? Ők csak annyit látnak, hogy egy gyilkos vagyok, hogy embereket ölök, és a testvéreim ellen fordultam. De minden éremnek két oldala van, ahogy mondani szokás. Ennek is. És nem számít, hogy hányan vetnek meg a tetteim miatt, hányan félnek vagy gyűlölnek engem, amíg hiszek abban, hogy ez Atyám akarata. A legtöbben azt képzelik, hogy Ő csupán jó dolgokra képes, azt terjesztik, hogy maga a szeretet, ami részben igaz is, de Atyám tud dühös is lenni, képes büntetni, ezt többször is megmutatta az elmúlt évezredek alatt. Képes arra, hogy egyik kézzel adjon, majd a másikkal elvegyen, ha ezt látja jónak, ha ezzel megtaníthat nekik valamit. Az útjai kifürkészhetetlenek, és egyedül csak Ő ismeri őket. De az biztos, hogy okkal teremtette a világot olyannak, amilyen, és ha eljött a végső pusztulás ideje, annak is megvan az oka. Én pedig követem Őt, a parancsait, azt, amit képvisel, akkor is, ha most nincs itt velünk. Legalábbis nem úgy, ahogy szeretnénk, mert a fejemben felcsendülő hang bizonyítja, hogy teljesen sosem hagyott el bennünket. Most is, ahogy mindig, terve van velem. Velünk. Szavai nyomán száznyolcvan fokos fordulatot vesz a Sophiához fűződő hozzáállásom. Eddig csak egy senkinek tűnt, egy eltévedt félvérnek, aki leginkább semmilyen hatással nincs rám, akinek nem izgat a sorsa, és egyedül a tudására voltam kíváncsi. Arra, hogy tud-e bármilyen információval szolgálni nekem. Ám most kiderült, hogy valódi küldetése van, az én feladatom pedig az, hogy segítsem őt ebben. Biztosítom hát az útján, hogy az üzenete eljuthasson Mihályhoz. Az enyémmel együtt.
- Nem te lennél az első... - állapítom meg rezzenéstelen arccal, amikor az állítja, hogy félreismert. A bocsánatkérésére nem igazán tudom, hogy mit felelhetnék. Nem hiszem, hogy szükség lenne rá, vagy az udvariasságra, vagy bármilyen formális viszony kialakítására, de emlékeztetem magam, hogy atyámnak tervei vannak vele, illetve hogy – mint kiderült – Raphael fivérem lánya, és végül egy kisebb biccentéssel megfogom a felém nyújtott kezét.
- Talán még találkozunk – értek egyet a mondandója ezen pontjával. Az az igazság, attól tartok, hogy kicsit már elfelejtettem, milyen is „barátibbnak” lenni. Az elmúlt évek harcai tagadhatatlanul megváltoztattak. De talán az előttünk álló lehetséges szövetség és átmeneti béke képes lesz valamelyest visszafordítani ezt a folyamatot. Fejemmel intek a kiválasztott angyaloknak, köztük két harcos és egy őrangyal, hogy indulhatnak. Az ő dolguk lesz gondoskodni róla, hogy a lány biztonságban megérkezzen San Franciscoba.


Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Hétf. Dec. 11, 2017 6:02 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Gabriel&Sophia

Azt hiszem, ezt most megúsztam. Legalábbis életvesztés nélkül sikerült átvészelnem ezt a nem éppen kellemes rokonvizitet, amit be sem terveztem a naptáramba.
Hihetetlen ingerem támadt rá, hogy frizuramódosítást végezzek rajta, csak abból valószínűleg én jöjjék ki rosszul. Még hogy ez a nagyapám akarata lenne…
- Gabriel… ezt te sem hiszed komolyan. Az lenne az akarata, hogy eldobd magad? Ez tuti nem te vagy. A sajátjaidat ölöd. Azt még megértem csak-csak, hogy az én vérem nem szereted. Hidd el, néha én se akarok barátkozni saját magammal. De… ha már itt vagyok, akkor megpróbálom a legjobbat tenni – nehéz erre felelni valami értelmeset is. Az, hogy ez a mészárszék lenne Isten akarata? Nekem nem ezt tanították Róla. Én se ilyennek hallottam, különben nem akart volna Mihályhoz küldeni, hogy adjam át az üzenetet. – Hogy értselek meg, ha nem engeded, hogy megpróbáljam?
Bólintottam a kérdésére. Arkangyal, és be is eresztettem az elmémbe. A találkozásom Rafaellel… a legszebb emlékem talán.
Kérlek… kérlek nagyapus, bármi is a terved, juttass ki élve…
A hirtelen kirohanására értetlenül bámulta megy darabig a hűlt helyét, még akkor sem igazán tértem magamhoz, amikor Őnagysága visszacsörtetett. És akkor még mi nők vagyunk hisztisek… ezt neked, Ádámka.
Úgy tettem, ahogy kért. Mozdulatlanul tűrtem, tegyen, amit akar. Nem telt bele sok időbe, s ismét mozgatni tudtam a szárnyaimat. Éreztem őket, ahogy megrezdültek tollaim.
- Köszönöm. Átadom, ne félj. Azt hiszem, alaposan félreismertelek. Tartozom neked egy bocsánatkéréssel. Ítélkeztem felőled anélkül, hogy valóban ismernélek. Ne haragudj. – megölhetett volna. Lemészárolhatott volna, de mégse tette. Annyira azért nem is szemét. Sőt, ha belegondolok, még jó fej is. Csak három angyalt tudok, akik képesek lettek volna megtenni azt, amit ma ő. A saját tollának olaját használta rám. – Remélem, még látjuk egymást, kicsivel alkalmasabb körülmények között is, barátibb hangulatban.
A kezemet nyújtottam felé, ha elfogadja a gesztust, jó, ha nem, azt is elviselem. Azért jobban örültem volna, ha sikerülne kibékülni a nagybátyámmal nephilim létem ellenére, bár sok reményt nem igen fűztem hozzá.

Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Kedd Dec. 05, 2017 10:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


you are terribly lost, my dear
Sophia && Gabriel
Animal I Have Become • • credit:

Mostanra már meg sem lepődöm, hogy Sophiának az utóbbi szavaimhoz is van hozzáfűznivalója. Komoran, látszatra úgy tűnhet, unottan, érzéketlenül hallgatom a mondandóját, de valójában már kezdek belefáradni. Nem azon a módon, ahogy egy véget nem érő háború kimeríthet egy angyalt, inkább csak feladom, hogy szavakkal meg tudjuk értetni magunkat egymással. Ez a lány mintha egy teljesen más világban élne. Gondolom Mihály pártfogoltjai is mind ilyenek. Elkendőzik előlük a valóságot, a valódi pusztulást, a világ végét, ami körülveszi őket. Burokban élnek valamiféle békés utópiában, pedig a vég mindegyikükért eljön. Atyánk már lemondott róluk, a húga pedig eljött, hogy bevégezze a feladatát. Hacsak meg nem állítjuk. Néha már én sem tudom, mi is lesz ennek a vége, de teszem, amit helyesnek érzek. És most azt érzem helyesnek, hogy kicsit ráijesszek a nephilimre, hogy ráébredjen, hogy a veszély, ami körülötte van, nagyon is valós. Gondolataimmal és emlékeimmel mérgezem a lelkét, és egy lehetséges jövőképpel, amiben az összes szerettét elveszti. Ez talán elveszi a kedvét attól, hogy tovább feleseljen velem, és végre juthatunk valamire. Legalább elismeri, hogy neveletlen, bár könnyű ezt a szülők hiányára fogni. Manapság másból sem áll az emberiség, mint árvákból, de a többség mégis tudja, hol a helye. Ajkaim széle épp csak megrándul egy visszafojtott mosolyban, amikor Luciferhez hasonlít engem. Ezt időről időre megkapom, de nem érdekel mások véleménye. Én tudom a saját szerepem, és annak semmi köze nincs ahhoz, amit a fivérem tesz az ő pokolfajzatai élén. Az meg már valóban nevetséges, hogy Atyánkat „nagypapusnak” nevezi, és még én vagyok az, aki ne tisztelné az akaratát? De nem várhatom, hogy a halandók az ő beszűkült elméjükkel megértsék, mi miért teszek, vagy hogy mindaz, amit csinálok, éppen az Ő nevében történik. Amikor végre elhallgat, vetek rá egy „befejezted?” típusú pillantást, aztán elárasztom az elméjét a rémképekkel.
- Vagyok, aki vagyok, teszem, amit tennem kell. Ez Atyánk akarata, de nem várom, hogy megértsd – felelem komolyan, amikor sértő kifejezésekkel illet. - Édesapád is arkangyal? - felelek kérdéssel a kérdésére. Van egy olyan érzésem, hogy a válasza igenlő lesz, és amennyiben így van, valószínűleg nem tenném meg. Nem bántanám. A többi ark áll hozzám a legközelebb ezen a világon, ők azok, akik a legjobban megérthetnek, és ez kölcsönös. Ha viszálykodunk is, sosem akarnám egyikük halálát sem. Mihállyal persze most különböző oldalakon állunk, de ha lehetőségem adódna rá, inkább próbálnám a véleményét szavakkal megváltoztatni, mint a kardommal.
Most Sophián a sor, hogy az emlékei közé engedjen, de amikor ismét megérintem őt, valami teljesen váratlan történik. Ahelyett, hogy elmerülhetnék a múltjában, Atyám hangja csendül fel a fejemben. Csupán bő negyed évszázada volt, de szinte már el is felejtettem, milyen. Atyáskodó, rejtélyes, és mindig szeretettel beszél. Amikor dühös, talán még akkor is a szeretet vezérli, hisz maga a szeretet. Sokan úgy vélhetik, hogy mostanra kiérdemeltem, hogy megbüntessen, hogy haragudjon rám, mégsem ezt érzem a szavaiból. Csak egy kérést és egy figyelmeztetést kapok. Nem érthetem teljesen, mit miért tesz, ez mindig is így volt, ám most ez jobban frusztrál, mint valaha. Ahogy elhal a hangja, majd az általa mutatott képsorok után Sophia gondolatai is elérnek, már csak összezavarodva, milliónyi kérdéssel a fejemben nézem végig a képsorokat, majd váratlanul, mintha a lány érintése megégetett volna, engedem el őt.
- Tartsátok rajta a szemeteket! - szólok rá a többi jelenlevő angyalra, majd egy szempillantás alatt, egy halk, szárnysuhogásra emlékeztető hang kíséretében kiviharzom a raktárból. Szükségem van egy kis időre, hogy végiggondoljam, mi is történt most. Egyedül.
- Ha azt akarod, hogy a lány biztonságban eljusson Mihályhoz, tenni fogok róla, hogy így legyen – jelentem ki először, Hozzá szólva, aztán némi bizonytalan járkálás után ismét megszólalok. - De nem értem, a terveidet... Néha már egyáltalán nem értem, mit vársz tőlem – ingatom a fejem. Türelmetlen vagyok, és csalódott, mégis egyszerre boldog. Örülök, hogy szólt hozzám, hogy megmutatkozott, hogy méltó voltam rá, de idegessé tesz a helyzet, a bizonytalanság, amiben hagyott bennünket, és elkeserít, hogy tudom, egyelőre nem fog újra jelentkezni. Rám hagyja, hogy megfejtsem, mit is jelentettek a szavai és a látomás, amit mutatott. A Mihálynak szánt figyelmeztetés arra enged következtetni, hogy a fivérem nem az ő tetszése szerint cselekszik. És én vajon...? Mit jelentsen az, hogy ne ítélkezzek testvéreim felett? Mi az, amit tanított? Mi az, amire emlékeznem kellene? Hiszen nem egy leckét kaptunk tőle az évezredek során. A látomás miatt, úgy érzem, mintha meg kellene keresnem valamit... talán olyan valamit, amit épp én magam veszítettem el, de fogalmam sincs, mi lehet ez. Az egyetlen, ami eszembe jut, az a pecsét, amit rám bízott, hogy a Mennyek kapuját feltárhassam. Ez vajon működhetne ismét? Most is, hogy Amara lezárt mindent? Meglehet, soha nem éreztem még magam ennyire elveszettnek, mint most, ebben a pillanatban, de végül a fejemet ingatva visszatérek a lányhoz. Útközben kieresztem a szárnyaimat, de csak egy-két pillanatra, amíg egy tollat kihúzok belőle. Általában nem szoktam saját kezűleg, a saját szárnyam olajával meggyógyítani senkit, ezért ez most egy kivételes alkalom, de Atyám azt kívánja tőlem, hogy segítsek a lánynak. Sok minden homályos, de ebben az egyben biztos vagyok. Szótlanul sétálok mögé, hogy felmérjem rajta, mekkora is a kár, és hogyan tudnám legegyszerűbben helyrehozni.
- Most egy kicsit maradj nyugton – figyelmeztetem, aztán végighúzom az ujjamat a saját tollamon, hogy az olajat róla a félvér sérülésére kenhessem. Nem tart sokáig, és már újra ép, és teljes pompájában ragyoghat mindkét szárnya.
- Két kísérőt kapsz magad mellé, akik épségben eljuttatnak San Franciscoba, hogy átadhasd Mihálynak Atyánk üzenetét. De üzennék neki valamit én magam is. Mondd meg neki, hogy találkozni akarok vele. Beszélnünk kell. Közös az ellenségünk, ideje összefognunk! - Ha én magam kísérném el, annak nem lenne jó vége. Vérontás nélkül nem jutnék a fivérem közelébe, azt meg nem szeretném. Most nem. Így biztonságos. Bár nem tudhatom, mit tervez velünk Atyánk, de úgy érzem, ő is azt akarná, hogy békét kössünk, még ha ez átmeneti is.


Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Kedd Okt. 10, 2017 11:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Uncle Gabe&Sophia

Kezdtem úgy érezni, hogy Isten talán direkt kavarta fel az állóvizet, talán unatkozásból, talán azért, mert éreztetni akarta volna velünk, hogy mennyire senkik vagyunk nélküle. Én nagyon is annak éreztem magam, és alig vártam, hogy nemes hátulsó fertályát visszahelyezze végre a mennyei trónusára, és helyre állítsa a rendet. És nevelje meg a lurkóit, unokáit, engem is beleértve ebbe a nevelendő pakkba. Bár, ez igaz, inkább apám feladata len... lett volna.
Gabirel úgy látszik, az egyik fülén be, a másikon ki módszert alkalmazta velem szemben, de nem voltam annyira elszállva magmatól, hogy úgy véljem, csak engem "tisztelt meg" ezzel a nagylelkű hozzáállással.
- Nekem nem úgy tűnt, mintha érdekelt volna bármi is, amit mondtam eddig. Nem halandzsázok. Csak fontos nekem annyira a barátom, hogy szóvá tegyem, nem figyeltél rá eléggé - egyéni vélemény, de egyben gonosz tény is. - Elnézést, mivel kitört az apokalipszis, nem nagyon voltak szüleim, akik tanítottak volna. Mellesleg elég nehéz olyasvalakit tisztelni, aki nagypapust semmibe véve Luc bácsi kettőt játszik.
Az egész jelenet, amikor megérintett, feszültséget keltett bennem. Nem mintha nem érintett volna már meg angyal, de azért ez mégis csak más. Főgonosz kettő pont nulla tartózkodott velem szemben, és na. Ha ezt túlélem, az már valami lesz tőlem, tekintve, hogy eddig még nem sokat bizonyíthattam. Repülésben mondjuk nem én leszek a bajnok, azt már előre láttam.
Ahogy elém vetült a kép, jeges rémület lett úrrá rajtam. Gabriel víziói akaratlanul is beborították az elmémet, és sorra láttam mindenkit elhullani. De Zach volt az, aki leginkább előkerült minden jelenetben. Nyilván a szeretteimre, barátaimra fókuszált. Nos, abból nem sok választéka volt. Ismertem igen, néhány angyalt, de számomra nem olyan közeliek ők.
- Ritka szemét egy állatá váltál. - Zachriel aljas húzás volt tőle, nem is kicsit. Különösen úgy, hogy bizonytalan voltam, mit is éreztem iránta. Igaz, nagyon sokat tartózkodtunk együtt, és sok mindnet éltünk meg, az újabb sötétség-hullámot is, és erős szövetség kovácsolódott közöttünk, pedig eleinte még ő is orrolt rám.
Aztán amikor bizonyítottam, elnyertem a barátságát, és a bizalmát, és már nem voltak többé titkok közöttünk. - Ha megmutatnám, ki ő, bántanád?
Az Atyámat csak nem... hogy lehet az, hogy ő, aki egykoron olyan tartással állt a Mennyben, most ilyen vérengző fenevad lett? Mi okozott benne ekkora kárt?
Atyám, kell lennie számára visszaútnak, ugye nem akarod őt is a pokolba küldeni? A családomat akartam visszakapni.
Egytől egyig, Nagyapussal az élen.
Az egész életemet mutatam meg neki, de egyet mindneképp kiemeltem.

Szokás szerint sírtam az árvaházban, az ablakban, mert hiába vártam ott szinte egész nap, nem jött értem senki. Pedig én rá vártam csakis, az édesapámra. Hogy egyszer felbukkan, és elvisz magával, és nem kell többé egyedül lennem.
- Miért sírsz, Sophia drágám? - jött oda hozzám Agatha, a kedvenc nevelőnőm. Kora ellenére mindig mosolygós volt és derűlátó, és mindig volt egy frappáns igeverse szinte minden szituációra.
- Ma sem jött el.
- Angyalkám, nézz a keresztre - mutatott a fehérre mázolt falon lévő feszületre, engem meg az ölébe kapott, felemelt, hogy jobban rálássak. - Ő a te valódi Atyád, és ő sosem hagy el téged.
- Te nem hiszed azt, amit mondanak?- faggattam szipogva.
- Nem, cseppet sem.
- De há az angyalok minket okolnak - mindenki ezt mondta. Hogy miattunk történt minden, miattunk, az emberek miatt.
- Mert elkeseredettek, mint te. Most jól figyelj, kicsi Sophia: ahol vannak a kincseid, ott van a te szíved is. Ha valahányszor hiányzik, csak nézz a keresztre. És ne ítéld el őket. Gondolj bele, nekik is legalább annyira hiányzik a Teremtőjük, mint neked az apukád. Te is sok mindent kitalálsz bizonyára, hogy miért nem jön el érted, ugye?
- Mert... mert nem szeret?
- Na, látod. Kár, hogy a városban ezt a nézetet nem lenne szabad nagyon hangoztatnom, de így talán megérted a helyzetüket.


Fontosnak éreztem, hogy ezt lássa Gabriel is. Nem sok, de nekem mindennél fontosabb volt ez a momentum, s bár közelében sem voltam a tökéletesnek, még viselkedésben sem, de ezt tartottam mércémnek. A nevelőnő olyasmit ültetett el bennem, ami mélyen gyökerezett a szívemben. - Ha hiányzik, csak nézz körül. Annyi mindenben meg lehet őt látni. Te miért nem látod? Elhiszem, hogy jót akarsz, de az Úrnak igaza van. Neki mindig igaza van.
Ha mégse, kövesd a b) szabályt, az Úrnak mindig igaza van, és az lesz, amit ő eltervezett.
Ó, Atyám, add, hogy túléljem a nagy szám!

Isten
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Az elsők
☩ Reagok :
26

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 09, 2017 5:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Isteni kinyilatkoztatás

Mielőtt még Shopia válaszolhatna, vagy bármi egyebet csinálhatna a kézfogáson kívül, elméjét védő fény fogja körbe. Gabriel fejében pedig a jól ismert hang csendül szelíden.
- Fiam, a lány igazat mondd! Az üzenet így hangzott: A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Bátyádnak szántam, Mihálynak, de a lány bajba került útközben. Kérlek, segíts neki! Ne ítéld el testvéreid, ne ítélkezz senki felett, hogy ne ítéltess. Sose feledd mit tanítottam neked!
Bár a védőburok most megszűnik, Gabrielnek még néhány képsort kell végignéznie, amikor is elvesztette azt, amit most mindenki keres. Aztán egy mély sötét víz kellős közepén találja magát, különböző színű, méretű és formájú halrajok úszkálnak benne, de maga a láthatósági távolság nagyon csekély, mert az üledék felkavarodott az aljáról. Nem tudni milyen mély, nem tudni tenger, tó, vagy folyó-e. A képsorok megszűnnek, a hang nem csendül fel többé és zavartalanul folytathatja amit abbahagyott előtte.

Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Hétf. Okt. 09, 2017 12:15 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


you are terribly lost, my dear
Sophia && Gabriel
dysfunctional • • credit:

Kezdem úgy érezni, hogy két választásom van: vagy nyugalmat és türelmet erőltetek magamra, kiirtva belsőmből az indulatokat, vagy egyszerűen kitöröm a nyakát, nem lesz vele több gondom, és mehetek a dolgomra. Egy részem nagyon húz az utóbbi felé, de még mindig nem sok információt szedtem ki belőle, továbbra sem tudom, kinek a lánya, így hát nem szeretnék elhamarkodottan dönteni.
- Meg kell hallgatnom? - vonom fel a szemöldökeimet a szavait hallva, de a kérdés immár higgadtan, kimérten csendül. - Mást sem teszek, csak hallgatlak téged már percek óta, hallgatom, ahogy prédikálsz nekem sületlenségeket, hallgatom a kioktatásodat – ingatom a fejemet, és visszafojtok egy gúnyos horkantást. - Nem mintha érdekelne a véleményed, de mielőtt ítélkezel, mi lenne, ha belegondolnál, hogy udvariasan fogadtalak, te pedig első perctől csak halandzsázol és tiszteletlen vagy? - Hálásnak kellene lennie, amiért még mindig életben van, és a saját nyelvét kordában tartania, ahelyett, hogy az én viselkedésemmel foglalkozik.
- Legyen, megmutathatod, amit akarsz, de előbb én mutatnék neked valamit – közlöm vele, és két oldalt megfogva az arcát a szemeibe nézek, majd már láthatja is a fejében a felvillanó képeket arról a napról, amikor a vezetésemmel az angyalok leözönlöttek a földre. Láthatja, a borzalmat, amint megannyi élet veszett oda, ahogy városokat pusztítottunk el szinte pillanatok alatt, a rengeteg halált, amelyekből sokakért én egyedül voltam a felelős. Akarom, hogy lássa azt a terrort, hogy mikre vagyok képes, hogy lássa, milyen vagyok, hogy ne legyenek kétségei, bármit megtehetek vele gondolkodás és lelkiismeret-furdalás nélkül. Annyiféle módon árthatnék neki, személyesen, csupán egyetlen mozdulattal, vagy a követőim által. El sem tudja képzelni. Nem hat meg, hogy bácsikámnak szólít, nem hat meg a folytonos csacsogás. Úgy gondolom, talán bánthatnám fizikálisan is, de miért tenném? Hisz épp most szüntettem meg a fájdalmát, ismerheti már a kínt, amit a teste érezhet, de nem az a legszörnyűbb, amit tapasztalhat. Ha meg akarom leckéztetni, az igazi, lelki fájdalmat kell megmutatnom. Elég csak egy kis ízelítő belőle. Amint a képsorok végére érek, azokat az arcokat mutatom neki, amelyeket korábban a fejében láttam, kezdve Zachriellel. Láthatja, amint a szerettei hasonló sorsra jutnak, mint az összes többi áldozatom, angyalok és emberek egyaránt. Vérbe fagyva, kicsavart végtagokkal, a kardom pengéje által átszúrt szívvel, vagy az angyalaim által levadászva. Úgy vélem, mindezt látni, belegondolni, hogy elveszíthet mindenkit, akivel törődött, rosszabb, mintha fizikailag kínoznám.
- Legyél tisztában vele, hogy én nem egy kedves nagybácsi vagyok, akivel kellemesen elcseveghetsz, és ez nem egy ismerkedős délután. Nem érdekel a sorsod, sem a társaidé, sem a többi emberé, de talán már a sajátom sem. Hiszek a saját küldetésemben, és nem egy ilyen szemtelen kislány fog eltéríteni tőle, aki nem tud lakatot tenni a szájára. - Kihúzom magam a székemben, majd felé nyújtom a kezem, hogy megfoghassa, amíg a gondolatait kitárja felém.
- Na most megmutathatod, amit mutatni akarsz. Kezdheted azzal, hogy ki az angyali felmenőd, és hogy miért gondolod úgy, hogy jogod van beszélni Atyám nevében. - Talán tényleg van valami fontos mondanivalója, adok neki egy esélyt, hogy az ő módszerével csináljuk. Közben tényleg érdekelne az is, melyik testvérem teremtette őt. A vonásai valahonnan ismerősek első perctől, így talán olyan lesz, akit jól ismerek személyesen is, és mivel megemlítette, hogy nyomozott az apja után, tudnia kell, ki ő.


Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Vas. Okt. 08, 2017 2:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Gabriel&Sophia
//Valamiért egyhuzamban a keresztapa c. film jut az eszembe Very Happy //

- Pedig sokan számítanak rád is, elhiheted. Nehogy azt gondold, hogy megfélemlítesz. Sok vesztenivalóm úgy sincsen. Isten akarata érvényesül, a mienkkel szemben. – sokkal inkább tűnt érdekesnek, mint félelmetesnek, noha abban igaza volt, hogy a számat néha mérsékelhettem volna. Sajnálom, nem tehetek arról, hogy őszinteségre neveltek az árvaházban. A társalgásunk, hogy úgy mondjam, igen érdekes irányt vett, de hát számíthattam erre az egykori hírnöktől. Sajnáltam, hogy a diplomáciai tehetségét, érzékét teljesen a sutba dobta, és azt is, hogy ennyire makacsul viselkedett. Most már értettem, honnét az én viselkedésem egy része. Apa, apa… remélem, ha nekem családom lesz, én nem követem majd el ugyanezen hibákat. Pedig nagy az esélye, különösen, hogy eredendően esendő vagyok, legmélyebb bánatomra.
- Talán ha hagynád, hogy megmutassam, könnyebben dűlőre juthatnánk. Én nem akarok neked rosszat, és az életben nem ártottam neked. Mire ez a nagy gyűlölködés? Akármennyire vagy udvarias, attól még méltatlanul viselkedsz, csupán árnya vagy régi önmagadnak. Hitben neveltek, az összes fennmaradt iratot átnéztem rólatok, mikor atyám után kutattam. Szintén szögezzük le: nem áll szándékomban részt venni a perpatvarban, bácsikáim – talán messzire mentem, de egyszerűen a szavaival kihozta belőlem az indulataimat. Nehéz együttműködni egy olyan diktátorral, aki nem hajlandó odafigyelni. Tulajdonképpen nem is érdekli, amit tudok, akkor minek kérdez?
- Utoljára két napja, mielőtt történt az a kis baki a légörvénnyel. Nem mondanám ismerősöknek őket. Alig néhánnyal, de semmit sem tudok róluk, és velük sem San Franciscóban találkoztam. – Zacrielen kívül még Raguel, Phanuel, és az apám tartozott ebbe a körbe, de az ő nevét nem fogom elárulni neki. A hűségemet nem tagadom meg, hisz: Isten parancsolta, hogy tiszteljem az őseimet. A legnagyobb fokú tiszteletlenség lenne iránta, ha Gabriel kezére adnám őket. Félek, sokat kell még csiszolnunk a kettőnk közti kommunikáción, ha eredményt akarunk.
- Tudod, én teljesen többre tartottalak annál, mint amilyennek most megismertelek. Nem gondoltam volna rólad még legvadabb álmaimban sem, hogy ennyire elhagyod magad. Ha még tovább folytatod ezt, egy bácsikám sorsára is juthatsz, de az Úr óvjon téged ettől. És többet tudok annál, mint amit gondolsz, hogy tudhatok. Ha azt akarod, hogy valaki válaszoljon is neked, meg kell hallgatnod. De ha nem, nem. Akár közölhettem is Vele, hogy nem érdekel téged, hogy ő mit szól.
Mi ütött belém? Ezt az üzenetet Mihálynak kellett volna átadnom, és mégis Gabrielnél kötött ki. Elment volna a maradék józan eszem is? Pedig csak abban bízom, hogy az Úr segít élve kikeverednem ebből az egészből, é úgy, hogy lehetőleg más se nagyon sérüljön. Mégis csak a nagybátyámról volt szó, akármennyire nem szívleltem így, a szemtől szembeni találkozással sem.

Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Szomb. Okt. 07, 2017 12:09 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


you are terribly lost, my dear
Sophia && Gabriel
dysfunctional • • credit:

Nem tudom, honnan veszi ez a lány a bátorságot, hogy így beszéljem velem. Sok más fajtársa, féllények és egyszerű emberek egyaránt, még csak rám nézni sem mernének a helyében, és a fecsegést visszaszorítanák a lehető legszükségesebbekre, ő azonban kéretlen tanácsokkal lát el, és valamiért azt képzeli, érdekel a véleménye mindarról, amit a szememre vet. Még hogy megijesztettem valakit! Nahát!
- Nem csupán egy valakit. Nagyon sok valakit. Embereket, angyalokat és hozzád hasonlókat is. Megteszem most is nap, mint nap, efelől ne legyen kétséged. - Jelentem ki szárazon, csak hogy biztos lehessen benne, ezzel nálam nem fog célt érni. Nem is értem, mit akar? Egyedül hagytam valakit az emberek között? És? Mintha a mi fajtánknak nem lenne elég ereje bármi ilyenből kivágni magát! Én nem vagyok senkinek a pesztrája, nem fogom a kezüket, és kísérgetem őket. A vezetőjük vagyok, az angyalok pedig követnek, és ha mégsem teszik, az az ő bajuk. Akik mögém sorakoznak, azokért kiállok, akik viszont nem, azoknak valóban lehet tőlem félnivalója, és ezzel a legtöbbjük tisztában is van. Akárhogy is, sok minden elmondható rólam, de a sajátjaimat soha nem szoktam ok nélkül magukra hagyni, így ez nem fogja nyomni a lelkiismeretemet. Azt sem értem, hogy jön ő ahhoz, hogy az én érzésemet kommentálja, vagy miért beszél úgy Atyánkról, mintha tudna valamit – mert feltételezem, hogy Őrá utalt – , az meg egyszerűen nevetséges, hogy a nagybátyjának nevez. Bár az angyalok valóban a testvéreim, de valódi, közeli kapcsolatban csak a többi elsővel, az arkokkal állok, és ha csak nem azok valamelyikének csemetéje Sophia, amit erősen kétlek, ő ugyanúgy senkim, mint bármelyik másik nephilim. Egyébként sem kimondottam szívlelem a fajtáját, nem tartom helyesnek, hogy a testvéreim halandókkal párosodjanak, és ha arra kerül a sor, ugyanolyan könnyed közömbösséggel veszem életüket, mint akármelyik emberét. Ark-testvéreim esetleges utódjainak is csak az irántuk érzett tiszteletből és szeretetből kegyelmeznék, azonban odáig egyikkel sem merészkednék, hogy a rokonaimnak nevezzem őket.
A kéretlen véleménynyilvánítása után azonban Sophia végre összeszedi magát annyira, hogy értelmes választ adjon a kérdéseimre. Mi tagadás, enyhén szánalmas a meséje, de ezzel most nem foglalkozom. A ködös megjegyzései, „üzenete”, ahogy ő nevezi, viszont már kezd bosszantani. Úgy beszél, mintha személyesen ismerné Urunkat, és olyan dolgokat tudna róla, amiket mi nem. Hogy jön ahhoz ez a kis senki, hogy ilyen kijelentéseket tegyen?!
- Mit tudsz te arról, hogy hogyan érez Atyánk? Mi jogon beszélsz a nevében?! - Mennydörgök felháborodva. - És mit tudhatsz te arról, hogy én milyen vagyok? Nem ismersz, féllény, semmit nem tudsz rólam, és szögezzük le, nem vagyok kíváncsi a véleményedre – közlöm vele keserű bosszúsággal átitatott hangon, mégis elég halkan és nyugodtan ahhoz, hogy az összhatás veszélyesen hangozzon. Nem magamról akarok elcsevegni vele, csak az érdekel, mik a céljai, mi a kapcsolata Mihály seregével, és miért éppen a közelben akart gyakorolni.
- Mikor jártál utoljára San Franciscoban, és meddig tartózkodtál ott? Biztosan vannak angyal ismerőseid. Tudni akarom a nevüket – teszem még hozzá, mert nyilvánvalóan nem Zachriel az egyetlen, akivel valaha beszélt.
- És utoljára figyelmeztetlek: csak arra válaszolj, amit kérdezek, a többit tartsd meg magadnak, máskülönben hamar megismerheted a kevésbé udvarias oldalamat is! - A felszólításomat egy kisebb energialökés kíséri, ami a visszatartott indulataimból fakad, és bár egyéb hatása nincsen, de a mögöttem lézengő angyalok soraiban nyugtalan mozgolódás suhan végig.


Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Vas. Szept. 24, 2017 5:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Gabriel&Sophia


Gabriel egyáltalán nem olyan, hogy félnem kelljen tőle, noha Zach kellően félelmetes, horrorisztikus képe festett róla. Talán azért, mert nem bocsátotta még meg Gabrielnek a vélt árulást. Pedig talán nem is árult el minket. Az én fajom az, amelyik nem erre a világra való. Csak meg akartam mutatni, hogy Zachet mennyire bántja, amiért mindent felborított, és őt meg ott hagyta a francba. Talán egyszer sikerül helyre hozni a dolgokat, és megbocsátás történik, talán lesz valami jó is abban, hogy megszülettem.
- Ha én nem is, te viszont megijesztettél valakit, aki egykoron számított rád. És te egyedül hagytad az emberek között, ahol nincs biztonságban – ezt el kellett mondanom neki. Szerettem Zachet, és nem akartam, hogy ott lógjon a levegőben ez az ügy, lezáratlanul, ha már én úgyis itt voltam.
- Gúnyod hiába, félsz. Mind félünk valamitől, és itt te is az érzések börtönébe estél. De ő nem ment el – bátor és merész kijelentés, és elég okos, hogy tudja, az ő alatt kit értettem. – Nincs veszve semmi, nagybátyám.
Hagytam, hogy Gabriel lássa a gondolataimat, az összes emlékemet. A templomit is, amit szívembe zártam, és most már magabiztosabban imádkoztam, mert éreztem, hogy hallja, és tud mindenről. Talán erről is. Remélem, ha egyszer helyre állítja a rendet, nem fogja a nagybátyámat bántani. Csak jót akart.
- Köszönöm – hálásan biccentettem, amint elmúlt a fájdalom. Mozgatni ugyan nem tudtam, de legalább nem zavart be a szervezettem vészriasztása. – Így sokkal könnyebb, igen. Sorban kezdem: nem akartam a város felé repülni. Elkapott egy csúnya légörvény, és itt tett le. Sajnos nem repülök olyan jól, mint szeretnék. Még nem láttam Mihályt, noha jártam San Franciscóban. Nem sikerült eljutnom hozzá, úgyhogy neked adom át az üzenetet, mert szerintem rád éppúgy érvényes. A Pokolba vezető út is jóakarattal van kikövezve. – valakinek csak el kell jusson, még ha kicsit arrébb is ment párral a célhely, de ha őt nem találtam, hát akkor a másik félhez legalább eljuttatom. Csak vajon el fogja-e hinni a valóságot, hogy tényleg Istentől származott az üzenetem? Én hittem benne, hogy a hang az övé volt, bár arcot nem láttam, de ő talán felismeri a szívünknek oly kedvest.
Kényelmesebb és jobb volt ezen a széken ülve beszélgetni vele. – Te nem vagy olyan rémes, mint mondják rólad. Nem vagy te rossz angyal. Csak Istent akarod vissza, ahogy mindannyian. Miért is veszekedtek ti Mihállyal? Nem értem okát. Testvérek vagytok, az Úr szerelmére. Azt hiszitek, ez nem bántja őt? Már értem, mit akart Ő mondani mindezzel. A jóakaratotokkal Önön poklotokat építitek éppen. Mind a ketten.
Hogy miért vagyok én ilyen őszinte… és bárcsak be tudnám fogni a számat. Uram, komolyan segíts meg, mert ha azt szeretnéd, hogy tényleg célba érjek az igazi címzetthez, sürgős beavatkozás kell. Ha nem leszek elég óvatos, itt még vér fog folyni. És azaz enyém lesz. Csak apám arcát meg ne lássa.

Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Vas. Szept. 24, 2017 4:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


you are terribly lost, my dear
Sophia && Gabriel
dysfunctional • • credit:

A jobbik oldalamat engedem előtérbe helyezni, mert úgy gondolom, nincs értelme erőszakkal nyitni. Nem szívlelem a halandókat, ez bizony köztudott, legyen szó emberekről, félvérekről vagy nephilimekről. Évek óta egyedüli célom már csupán, hogy megszabaduljak tőlük, és ez nem valami személyes bosszú, nem is azért vadászok rájuk, mert gyűlölném őket, egyszerűen hiszek benne, hogy a közjót szolgálom ezzel. A közhiedelemmel ellentétben azonban nem vagyok egy érzéketlen gyilkológép... hacsak nem arra van szükség. Én legalábbis nem érzem magam annak, de valószínűleg azok, akik a kardom rossz felén találják magukat, okkal gondolnak szörnyetegnek. Magamhoz mérten udvariasan és türelemmel fogadom a jövevényt, mert reménykedek benne, hogy ez hamarabb vezet eredményre, ám a leányzó céltalannak és értelmetlennek tűnő fecsegése nem igazán van ínyemre. Bizonyára vannak olyanok, akik szemében az efféle viselkedés bájosnak tűnhet, az ártatlannak nevezhető tekintetével, ahogy a beszélgetést nyitja, de számomra mindez csak bosszantó időhúzásnak tűnik.
- Hogy megijesztettél volna? - Erre a kijelentésre azonban kénytelen vagyok felnevetni, bár ez a nevetés rövidke és gunyoros. Közben egy kis mozgolódás támad mögöttem, aminek eredményeként meg is érkezik a kért szék. Kényelmes, puha, karfával ellátott. Bár ha jól sejtem, mindez nem segít a vendégünk törött szárnyán. Felállok, közelebb sétálok, és körüljárom a lányt, hogy szemügyre vehessem a sérüléseit. Éppen ismét szembe kerülök vele, immár fölé magasodva, amikor elhangzik a kérdésbe foglalt kérése, és a nemtetszés azonnal kiül az arcomra. Ez az átka annak, hogy Mihály és a pártfogoltjai a szárnyaik alá vették az embereket, ráadásul együtt is élnek velük. A halandók többet tudnak a képességeinkről, azoknak előnyeiről, hátrányairól és határairól, mint kellene. Ha úgy akarnám, kutakodhatnék a lány fejében, de elég csak egy kicsit belehallgatnom, hogy megállapíthassam, odabenn is legalább akkora a káosz, mint amit a szavai tükröznek. Repülés, meg légáramlat, és újra és újra egy ismerős arc, egykori harcosom, Zachriel képe bukkan fel. Engem mindez jelenleg egyáltalán nem érdekel.
Megérintem inkább Sophia arcát, és az érintésem nyomán némi melegséget érezhet, majd abban a pillanatban szertefoszlik minden fájdalom, ami eddig őt kínozta. Nem, nem gyógyítottam meg, ahhoz a szárnyaim olaja vagy hamuja szükségeltetik, és azt nem osztogatom csak úgy bárkinek. Ez pusztán egy játék az elméjével, a valóságérzetével, a fájdalomreceptorait befolyásolom.
- Talán így könnyebben tudsz válaszolni a kérdéseimre, de figyelmeztetlek, ahogy megfosztottalak a kíntól, ugyanúgy vissza is tudom adni azt. Na fussunk neki még egyszer: mit keresel itt? A város fölé akartál repülni? Mihály küldött, hogy kémkedj? - Nem örülök neki, hogy épp most, a munkálatok megkezdésénél lett egy leselkedőnk. Egyelőre mégis továbbra is türelmes maradok, és még át is segítem Sophiát a kényelmesebb székbe, a régit pedig, miután egy érintésemmel feljavítom, hogy olyan legyen, mint új korába, én magam foglalom el, vele szemben.


Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Vas. Szept. 24, 2017 1:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Gabriel&Sophia

Az egy dolog, hogy leparancsoltak egy székre, de valahogy a törött szárnyam mintha senkit se érdekelt volna. Pedig akárhogy szerettem volna elrejteni, már az első könnyem is előbuggyantak. Féltem, hogy elbukom. Féltem, hogy most vége, és az olyannyira szeretett Zachem újra összetörik, mert megint elveszít valakit, aki számított neki. És abból a négyből most mi ketten néztünk farkasszemet.
Első meglátásra azonban pozitív csalódásnak bizonyult Gabriel, az udvarias stílusában. Nem követelőzött, még csak nem is bántott. Pedig egy átlagbűnöző már rég leosztott volna minimum két pofont, vagy többet is akár.
Zach eddig még sose mutatta meg az emlékét Gabrielről, pedig régen alatta is szolgált, amíg be nem következett a második apokalipszis-háború.
Csinos, már ha lehet ilyen értelemben beszélni, hogy férfi szépség. Öltözetéből kivéve azt a következtetést vontam le, hogy nagyon is ad magára, érezteti a hatalmát, hogy ki is ő.  Az elvárásom másodszor is csődöt mondott, mert nem fölém tornyosulva vallatott, hanem egy vonalba került az arcunk, ami meglepett.

Gabriel kész meglepetés-tárház. Sorra döntötte meg a belém nevelt képzeteket, hogy milyen is ő igazából. Bár nagyon nem volt szükséges, hiszen emlékeztettem magam arra, hogy valójában ő sem egy gonosz alak. Csak el van keseredve, mert azt hiszi, Isten eltávozott közülünk, pedig ez nem igaz.
- Szia. Én Sophia vagyok. – köszöntem egy mosolyt erőltetve az arcomra, hogy legalább látsszon meg rajtam az angyali származásom, ne hozzak szégyent apám fejére udvariasság, illem terén. - Szóval így nézel ki. Köszönöm a kedvességed.
A kérdése nem ért váratlanul. Lesütöttem a szemeimet, szégyelltem még előtte is, hogy képtelen voltam egy normális kanyart bevenni anélkül, hogy komoly légáramlatok, légörvények el ne kaptak volna. Pedig már hét éve, hogy szárnyakat kaptam. – Ne haragudj, ha megijesztettelek volna. Nekem eszemben sincs harcolni. Még repülni sem tudok, eltört a szárnyam is, nem tudom megmozdítani. Elkapott egy csúnya légáramlat, aztán légörvény lett belőle.
Haza akartam jutni Zach-hez. Habár… hol volt énnekem olyanom, hogy haza? Hiszen sosem volt saját otthonom. Mindig vándoroltam, a helyemet keresve. Ezért nem szerettem soha, ha a Tudd, hol a helyed – kezdetű párbeszéd megütötte valahol a fülem.
Ezért is szerepelt a terveim között, hogy visszaadom az angyaloknak, amit elveszettnek hisznek. Csak még azt nem tudom, hogyan. Egyből az Úr szavai jutottak eszembe: A Pokolra vezető út is jóakarattal van kikövezve.
Vajon nem ilyen terv-e az enyém is? Miért ment el egyáltalán? Miért hagyta, hogy kétségbe essenek a rokonaim? Azt hiszem, összezavarodtam.
- Olvasnál, kérlek, a fejemben? Nehezemre esik így a beszéd – kérlelő pillantást vetettem rá, s reméltem, hogy megkönyörül rajtam.

Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Vas. Szept. 24, 2017 12:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


you are terribly lost, my dear
Sophia && Gabriel
psycho • • credit:

Nem terveztem a mai napon az angyalokat és embereket érintő ügyes-bajos témákkal foglalkozni, mert jelenleg kizárólag arra akarok inkább összpontosítani, hogy a megfelelő munkaerőt összetoborozzam a terveim megvalósításához. A mai napon. Milyen érdekes ilyen szavakat használni a mi esetünkben, nem igaz? Nem rég még úgy múltak el felettünk évezredek, hogy nem is igazán kellett törődnünk a percek és az évszázadok közötti különbségekkel, hiszen ránk nem túlságosan van kihatással az idő múlása, halhatatlanok vagyok, a testünk örök, ahogy a küldetésünk is az volt, és Atyánkhoz való viszonyunk, a hűségünk és szeretetünk, és az ő közelsége, amely mindent tökéletessé tett. Az ő távoztával azonban, és azzal, hogy lesereglettünk a földre, mostanra pedig konkrétan ide kényszerültünk, hála az égi kapu bezáródásának, megtapasztalhatjuk nap mint nap a jelentőségét annak, ahogy a Föld önmaga, illetve a Nap körül kering. Mindennek súlya van, a tetteinknek, a szavainknak, a jövő pedig új értelmet kapott. Főleg most, hogy a Sötétség megmutatkozott, és felfedte jelenlétét. Lucifer még annyira sem volt képes, hogy megfelelő módon elzárja őt, és eldobja a kulcsot, most pedig mindannyian ki vagyunk téve Atyánk szeszélyes testvérének kénye-kedvének. Legalábbis addig, amíg fel nem vesszük vele is a harcot. Ám az, hogy ő itt van, istenünk pedig még mindig nem tért vissza, ráébresztett arra, hogy a küldetésem sokkal több annál, mint amit eredetileg hittem. Messzebbre kell terveznem, ahhoz pedig, hogy jobban átlássam a képet, lépnem kell egyet hátra.
Ahogy mondtam, az építkezések megkezdésére akartam ma koncentrálni, de ahogy sok minden más nem a megszokott módon alakul ezen a földi síkon, úgy a legegyszerűbb tervek megvalósítása is könnyedén ütközhet apró akadályokba. Épp megérkezem Las Vegas nyugati felébe, hogy szemügyre vegyem a kijelölt területet, amikor egy hírnök érkezik elém azzal a kijelentéssel, hogy nephilimet találtak a város határában, és egyelőre nem tudni, mit keresett ott. Mivel a közelmúlt történéseinek következményeképpen a Mihállyal folytatott huzavonánkba is hamarosan változás állhat be, engem is igencsak érdekel a jövevény itt létének oka. Úgy döntök hát, hogy én magam fogom kikérdezni az illetőt. A kísérővel az oldalamon megyek át az elhagyott raktárházba, ahol a lányt már leparancsolták egy régi, rozoga székre.
- Üdvözöllek – lépek közelebb, és a belőlem áradó súlyos energiák jól érzékelhetően megtöltik a teret. - Gabriel vagyok – mutatkozom be, csak hogy tisztában legyen vele, kivel is van dolga. - Lennél olyan kedves, és elmondanád nekem, hogy ki vagy, és mit kerestél itt, a környéken? - szegezem neki a kérdésemet a magam komor, hideg stílusában, mégis már-már udvarias hangnemben, miközben elé ereszkedem, hogy szinte egy vonalban legyen az arcunk.
- Valaki hozhatna a vendégünknek valami kényelmesebb ülőalkalmatosságot – fordulok félig a mögöttem felsorakozottak felé a felszólító kijelentésemmel.


Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Vas. Szept. 24, 2017 12:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Gabriel&Sophia

Ha a bénázásnak van bajnoka, az csakis kizárólag én lehettem. Ennek bizony lesznek következményei, és garantáltan megkapom a magamét, amiért túl messzire mentem. Köztes, semleges területen gyakoroltam a repülést, amíg Zach intézte a dolgokat a rászorulókkal, osztotta az élelmiszereket és ruhákat, amiket vittünk. Jóval a felhők felett repültem, amikor egy csúnya, erős, gonosz légáramlat elsodort Las Vegas határába, pedig valamiért külön kikötötték nekem, hogy kerüljem messzire a területet.
Nos, erről ennyit. Ha valami szabályt nekem kikötnek, hogy így csináljam, garantáltan nem sikerülhetett. Nem tudom, ki felelős a sorozatos balszerencsémért, de garantáltan meg fogom mondani az illetőnek, hogy nincs humorérzéke, mert nem igen nevetek a viccein, ha ezt annak szánta.
Csúnyát zuhantam, ismételten, a szárnyamat lehet, eltörtem az eséskor, elég nagyot puffantam. Ez talán még annak is fájhatott, aki látta, és becitált. Kivételesen örültem, hogy felnyaláboltak.
- Ugye nem nekem kell a saját lábamon mennem? – nyöszörögtem. Kegyetlenül fájt a szárnyam, és meg se bírtam mozdítani, pedig aprócska kísérletet tettem rá, hogy segítsem az egyensúlyozást. Egy tapodtat se mozdult, úgyhogy ja, valószínű eltörhetett a bal.
Semmi vész, amúgy is kétbalszárnyas voltam.
- Egyébként is vittünk volna, hogy megakadályozzuk a szökésed.
- Törött szárnnyal nem valószínű, hogy ilyesmire vetemednék, de jó, felőlem.
- Túlságosan nagy a szád, angyal – a szemem forgattam erre. Szóval még arra se vette a fáradtságot ez a hatos-fogat, hogy olvassanak a fejemben. Szuper. Gabriel, Gabriel, ideje lenne leváltani őket, így nem lesz ennek jó vége…
- Őszinteségnek hívják ezt. Mellesleg nem angyal vagyok.
- Hát akkor?
- Egek, ti komolyan nem használjátok a képességeteket? Minek van akkor? Nephilim vagyok.
- Egyel több ok, hogy elé vigyünk akkor.
- Ki elé? – csak ne Gabriel legyen, csak ne ő…
- Gabrielhez – hogy az a… nekem miért nincs soha szerencsém? Örököltem egyáltalán valami értelmeset és használhatót is apámtól a szárnyaimon, meg a felismerőkémen kívül? Remélem, igen.
Hogy örültem, hogy vittek. Legalább a két lábam nem érte a talajt, és így nem fájt. Ilyenkor mit nem adtam volna azért, hogy olyan gyorsan gyógyulhassak, mint angyali rokonaim. Vajon milyen lehet Gabriel? Tényleg olyan zord, kegyetlen, mint amilyennek állítják? Már a felvetés is nevetséges, hogy Mihály engem kémnek alkalmazzon. Fel sem érek hozzájuk. A firkáláson kívül más tehetségem nincs is.
Hát, nézzük a dolgok jó oldalát: ha már itt vagyok, legalább van pár hordár is, akik cipelnek. Legalább az megnyugtat, hogy nem csak én vagyok ilyen tehetetlen. Talán túlzottan is rosszul láttam magamat, de képtelen voltam máshogy gondolni magamra, mert folyton menekülnöm, rejtőznöm kellett annak okán, hogy nephilimnek születtem. Nephilimnek. És ezek a tökéletlenek még egy Nephilimet sem ismernek fel… Istenem, segíts meg!
Az egyetlenek, akik ténylegesen elfogadtak, azok Isten, az apám, és Zachriel voltak.

Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Vas. Ápr. 02, 2017 8:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
szabad a játéktér

Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Vas. Márc. 12, 2017 2:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To: Gabriel
When one door closes, an other one opens..



A sötétség erdejében jártan, s árnyképként végig vonulva, nos csak egy homálya vagyok egykori önmagamnak. A színtiszta, a fenséges, és a fénnyel teli énemnek, tova tűnő másává váltam. Minden szó, amely az ajkaimat elhagyja, s minden lépés, amellyel előrébb kerülök a célom felé, csupán csak a fekete lepel mögé vezető útszakasz. Azt hiszem, miszerint végleg elvesztem és az elfeledettség részéve lettem. A glória lehullt, hamvaira omlott, és a szárnyak eltipródtak, éjfekete sötétségbe burkolózva. A tökéletes mintakatona immáron elbukott a személyemben. Talán, ezért is rendelkezhettek némi szabadsággal, amellyel élve, nos egészen más szemszögből tekinthettek mindenre; magára a történtekre. Tudtad, hogy mindannyian egykoron ugyanolyanok voltunk? Egyformán bábok, és alárendelt hűséges szolgák -, katonák? Hitted volna, hogy az emberi érzelmek töménytelen kellege, befolyásolhat egy hozzám hasonlót? Mert én nem, abban a pillanatban, amikor rájöttem, hogy milyenféle indulatok kavarognak bennem -, dühös voltam. Rendkívüli módon haragot éreztem, amely végül elszunnyadt, és a megvetésbe torkollott át, amit a kis pornak való egyedek irányába nyújtok. Gyűlöltem, hogy atyánk előnyben részesítette az ócska halandóit, mintsem minket, és utáltam, amikor huszonöt évvel ezelőtt káoszt okozva, se szó, sőt se beszéd nélkül, eltűnt. Még a legtisztábban hívő ember sem tudná elképzelni azt, hogy akkor és ott mit éltünk meg! Én magam csalódottságot, s némi módon megvetést. Belátva mostan pedig; az embereket okolom mindenért. Elvették tőlünk az Urat, és elkergették a szánalmas jellemükkel. Most komolyan kérdem, kérlek, az ilyenek tényleg érdemelnek újabb lehetőséget?
- Te sem vagy másabb a fajtársaidnál.. - Vágom neki a kedves vadászt, a közeli falnak. - ..fenyegetőzöl, megzsarolsz, és azt merted feltételezni, hogy engem csak úgy kivégezhetsz, te nyomorult! - Rántom el, ahogy újból a falnak vágom őt. - Tudod te egyáltalán, hogy ki vagyok? Hozzád képest több, te kis senki! - Húzom magammal a ruhájától fogva, ahogy bevezetem az elhagyatott raktár épületébe. - Most pedig, drága kis porlandó.. - Beszélek tiszta megvetéssel a hangomban. - ..elárulod nekem szépen, hogy hol is van a többi társad! Megmondod e szent pillanatban, merre bújtak el, mert megfogtok mindannyian ezért fizetni! Mégis hogyan voltatok képesek rám kezet emelni? - Elengedve a földhöz vágom, ahogy idegesen lépek tőle hátrébb. - Beszélj már! - Ordítok rá szokatlanul, ahogy végül megrázom a fejemet. Nevetésben török ki, miközben a hajamba túrok. Igazából sosem képzeltem el ezt a szituációt, annyi évvel ezelőtt nem volt alkalmunk akármikor a földre lépni, és azt csinálni büntetlenül, amit akarunk, míg most... most körülöttünk rengeteg káosz uralkodik. Testvérek hullanak el, buknak meg, vagy épp fordulnak egymás ellen. Itt az én példám.. az én tökéletes szituációm! Isten angyalaként sosem képzeltem volna, hogy kezet emelek egy halandóra, hogy.. hogy idáig juthatok.
Mélyen szívom magamba a haszontalan levegőt, ahogy elcsendesülök, és finoman lépek közelebb felé. - Kérlek.. - Nézek rá komolyan, szomorkás szemekkel. - ..nem akarjuk ezt, ugye? Te se, és én sem! Csak békét akarunk, egy jobb helyet, ahol az Istenünk újra megjelenik, és nem éppen sátorfát bont. - Hízelgő, ócska kis hazug szavak, amellyel őt kecsegtettem, míg a lelke ennek a szerencsétlen egyednek egy pillanatig tán', hisz is benne. - Én segíthettek neked, ígérem. Csak mond el, merre vagytok, és haza viszlek. Vissza a szeretteidhez, ahová tartózol. - Suttogom, ahogy segítek neki felállni, ám az átverésben, nos nem csak én jeleskedem, ugyanis elcsórja tőlem az angyalpengét. Hirtelen szúrja a vállamba, ahogy éktelenül rideg pillantással illetem, és míg futni kezd, én egyszerűen húzom ki magamból, hogy aztán lassú léptekkel, és egy ördögi nézés keretében a nyomába szegődjek.
- Nem menekülhetsz sehova! Lassú vagy, és sebesült... - Szólalok meg fennhangon, ahogy az épület kijáratánál eltűnik, de semmi gond, hiszen úgy is meglelem, viszont... neki, akkor végérvényesen annyi!

▲ music: I get wicked▲ ▲Words: 592▲ ▲Note: -

Sponsored content
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Elhagyott raktárház
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: