Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Elhagyott raktárház
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
115
☩ Play by :
Jennifer Morrison

Utolsó Poszt Vas. Okt. 28, 2018 7:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


We're playing together
Raiden, Thea, Gabriel, Rass & Azu
──────────── ────────────
« Comment;  bbb  •  Zene; Caméléon »
«Egy angyal sokáig élhet démonként, s egy démonból is lehet még angyal, ránézésre talán nincs is megkülönböztető jegy, s az ember azt se sejti, melyikkel áll szemközt, néha még egymás előtt is titkolják a kilétüket, és képesek becsapni egymást... »
Egyszerre vagyok kinn és benn, mintha ketté szakadtam volna. Érzem a raktár hűvös csendjét, hallom a körülöttem lévőket, ahogy levegőt vesznek, ahogy Gabriel szürcskölését is. Miközben a másik felem egy napos irodában van, minden patyolat tiszta velem szemben a halandó áll, majd mellém siet. Tudtam kinek az alakját kell magamra öltenem, hogy megnyíljon előttem a lány. Az emberek túlságosan kiszámíthatók, olyan ez akár egy sakkjátszma. Ha előre látod az ellenfeled gondolatait, akkor nem veszíthetsz. Én is ezen vagyok, tudnom kell a nő összes gondolatát, a legtitkosabbakat is, ahhoz, hogy információhoz jussak. A szavait hallva remegés közepette legyintek egyet a kezemmel, mondván, hogy badarság. A férfiak büszkésege mindenen túl megy, ők a családfenntartók, akik hatalmas erővel rendelkeznek mentálisan, legalábbis úgy gondolják. Elhallgattatom, az ellenekzését látva csak megrázom a fejemet. Itt most nincs helye mellé beszélésnek, kivéve, ha én teszem az álca miatt. Ahogy megingok egyből utánam kap, akár egy jólnevelt gyermek. A halandó jó munkát végzett a gyermekével, ami csodának számít. Hagyom neki, hogy leültessen, remegő testem kissé megnyugszik, ahogy a tomporom találkozik a kényelmes székpárnájával. Tisztában vagyok vele, hogy elég komplikált a vizsgálat, aminek alá kell vetnie magát, az emlékeiből és a tudásából dolgoztam. Nem válaszoltam a kérdésre, csak motyogni kezdtem, miközben a szemeim ide-oda inogtak. A remegés kissé csillapodott, de jobbnak láttam, ha csendben maradok. Egyenlőre nincs kedvem dadogni, azt elteszem későbbre. Szerencsére elkezd beszélni, amit már a körülöttem lévők is kristálytisztán hallanak. Sőt, egyetlen pillanat erejéig lehunyom a szemhéjaimat, a kifelé tartott kezem közül még több fénycsóva ágazik szerte, aminek hatására az egész képet láthatják. Ez olyan, mint egy élő hologramkép. Leül velem szemben a nő, mire előbb csak bólinottam egyet.
- Kénytelen voltam, mindig belém tukmálják azt a sok pirulát. Aztán csodálkoznak, ha a májamra megy - morgok egészen egyszerűen, majd rá emelve a pillantásom elmosolyodtam, elnézően, már-már szeretetteljesen nézek a szemeibe - De most ne rólam beszéljünk, hanem az itteni dolgokról - teszem hozzá. Fogalmam sincs, hogy a hatásomra vagy amúgy is beszélni kezdett volna, de a lényegen nem változtat. A város nagyobb bajban van, mint azt gondoltuk volna. Ezt a hasznunkra is fordíthatjuk, ha jól taktikázom. Bah! Ki a franckot érdekel, hogy új laborvezető van? Tényleg ennyire ostobák az emberek? Elfintorodom a szavai hallatán, amit csak a tollasok láthatnak. Visszamosolygok a lánykára, majd próbálom megszorítani a kezét, de az erőm fogytán van, így csak remegni kezd. Persze ez mind a látszat, amire tökéletesen adok. A kérdésére csak megrázom a fejem mielőtt válaszolnék.
- Ne... nem kell. Maradj mellettem - kérlelően nézek rá, akár egy kisgyermek, aki fél a sötétben - Me...melye...melyik negyedek szakadoznak? Pontosíts ezen, tudni akarom mennyire rossz a helyzet - kissé krákogok beszéd közben, amikor megakadok lehunyom a szemem egyetlen pillanatra és koncentrálok, hogy összeszedjem a gondolataimat. Reményeim szerint végre elárulja, amit tudni akarok, ha nem akkor hatalmas kínok várnak rá. Ha szép szóval nem megy, akkor kiszippantom az elméjéből a megfelelő információkat. Kezdem elveszíteni a türelmemet, nekem erre nincs időm.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
16
☩ Play by :
☽ Gal Gadot

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 15, 2018 9:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


What happen with me? Why?  
Raiden & Rassilon & Azura & Gabriel
Take me under credit:

Lüktet a lábam, fáj mindenem, tudatom vetekszik az ébrenléttel, legszívesebben addig aludnék, míg minden el nem tűnik és saját ki szobámban fel nem ébrednék. Lehetséges ez? Miért kerültem ide? Miért érdemlem ezt? Mit tettem? Nem voltam valami nagy vallásos, úgy, hogy apokaliptikus világban nő fel az ember, elveszti a hitét, de nem is éreztem azt, hogy valaha is szükségem lenne rá. De most... Miért érdemlem? Ha hinnék felsőbb hatalomban, imádkoznék hozzá! De miért vert ezzel a sors?! MIért érdemlem? Miért? MIÉRT?

Gabriel szavai élesen hasítanak át a fojtó ködön, mely a sebek általi lüktetés okoz. Testem teljesen elveszi gondolataimat, meg kell, hogy erőltessem magamat, hogy kicsit is felfogjak valamit a szavaiból. De mi több? Semmi. Egy angyal bőrébe bújt démon szava a szélben. Ő lenne a Hírhozó? Akit a Biblia oly dicsőn emleget? Mégis annyira gyenge most, hogy egy embert kell kínoznia tervei elérésében? Beszélj csak... Beszélj csak. Bízd a munkát az embereidre és nagyon remélem, hamar megunod a dolgot és megölsz. Nincs hasznos információm a számára, minden - amit birtoklok - halandó. Eltűnik, elvész egy idő után, mert változik a világ, folyamatosan változik. - Szánlak...
Nem vártam más kiutat, ez nem egy film vagy egy könyv, ahol valami csoda folytán túlélhetek. Szembesülnöm kellett az igazsággal, hogy rám itt nem vár semmi. És ez nehezebb volt, mint gondoltam. Nem akartam meghalni. Felzokogtam, már nem is rejtettem véka alá sírásom, nem mintha megoldott volna bármit, számomra mégis jó eszköz volt, hogy kiadjam magamból a gyülemlő kínt, mely folyamatosan györöt, nem hagyott alább, ahogy remegtem ültömben. Meg fogok halni. De mikor?! Könyörgöm...

De minden eltűnt.
Álom? De melyik? Ott vagy itt?
Mielőtt gondolataim túlszaladtak volna, apám harsan fel. Letorkol erősen és mogorván, ezt a hangszínt nem ismertem tőle. Rászolgáltam volna? Lendülő kezére pupillám kitágul, hiszen sosem ütött meg minket, nem tudott volna Ő a légynek sem ártani. Legalábbis a családban sosem, boldog burokban nőttünk fel, már amennyire lehetett, leginkább anyámmal vitáztam, apám csak néha erősen fogott, hogy az utódját kinevelje belőlem. De ahogy megremeg... Lehull minden rólam, gondolataim kiszorulnak, ahogy mellé sietek.
- Nem kellene itt lenned - ráztam meg a fejemet és nyeltem egyet. - A kórházban a helyed. Mi lett volna, ha bajod esik út közben? - kapott el az aggodalom. A Huntington-kór nem szabad könnyelműen venni, teljesen kiszámíthatatlan és a legrosszabb, hogy nincs ellenszere, pár gyógyszer lassítja, de leépíti az embert. Borzalma látni, ahogy napról napra, hétről hétre lesz kevesebb.
Megdermedek, ahogy elhallgattat. - De... - akad bennem a szó. Mi a valóság? Ez lenne? Nem tudtam eldönteni, olyan élénk volt. De valóban azt akartam, hogy az legyen az álom... Tényleg csak álom? A kínok után hihetetlennek tűnik, hogy tényleg csak álom. De a rossz érzést megtartom egyelőre magamnak.
- Apa! - kaptam, meginogva megtartottam. Összefacsarodott a szívem, hogy így látom. Milyen elme volt Ő, most pedig csak remeg, akár egy falevél. - Gyere! Gyere! Ülj le! - húztam magammal, majd pedig összeráncoltam a szemöldökömet. Elvből nem voltam hajlandó elmenni kivizsgálásra, rettegtem a tudattól, hogy örökölhettem és nem élem meg a 60 éves kort. Nem akartam remegő, felejtő beteg ember lenni, aki képtelen ellátni magát, még annyi dolgom van. - Nem voltam vizsgálaton, mégis honnan tudnád? - ráztam meg a fejemet, hogy elébe vegyek a dolgoknak, már pedig elég komplett a szűrés ahhoz, hogy ez beigazolódhasson - nem vérkép vagy hasonló, nekem kell egy rakat mozdulatsort százszor megcsinálni, hogy beremegnek e a tagjaim vagy sem. - Nem sok minden változott - ültettem le és megkönnyebbültem, ahogy végre kissé alább hagyott a remegése. - A gyógyszereid? Bevetted őket ma? - kerültem meg egy pillanatra a dolgot. - Itt a legtöbb dolog úgy maradt, ahogy hagytad. Faye pár dolgot folyamatosan újított haláláig, hisz az apokalipszis felemészti lassan a várost, még ha angyalok is jönnek segíteni. Laborvezetőnk magában ténykedik, eléggé feszes a munkakör ilyen vezetőséggel... - vontam vállat, hogy mégis mivel kezdjem. - Nehéz ellátni árammal a várost, szakadozó negyedek vannak, de ezt te is tudod. - mosolyogtam rá, még mindig nem engedtem el a kezét. - Minden rendben? Ne hozzak egy pohár vizet?

// bocsánat, hogy ennyit késtem >< remélem legalább megfelelő lett.


avatar



I spent my whole life chained to the wall
Hungry for more.
I had to cut a man down to get where. And someone had to stand

☩ Reagok :
61
☩ Play by :
Jason Momoa

Utolsó Poszt Szomb. Aug. 18, 2018 12:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


I lost my mind
citromos Thea & Raviolé, Azumazu, Gabcsi bácsi
Egal was kommt • • credit:

Démoni nő élvezettel figyeli, Thea sikoláyt. Minél hangosabb, ő annál boldogabb, s annál nagyobb mosoly húzodik arcára. Elme trükkel igyekszem látni, mit ők de nem vagyok épes sokáig látni semmit. Mint egy jég szomor állok továbra is elöttük, s meredek a nőre kinek sikolya bele mar elmémbe. Mélyen mar, s láthattalanul. Látom, mit ő, s érzem mit ő.
- Nem lehetne, hogy? - Intézem a szavakat, de mire kimondanám a tekintettek eltántorítanak ettől, érzem, hogy az elmém megrázz, nem szabad ilyeneken gondolkodnom. Áramütést érzek, mire megrezzenek. Mi volt ez? Talán az elmém szabadulna, de nem tudna? Talán valami olyan dolgok vannak itt, amit el fed valami mágia? NEM....NEM TE ÖN MAGAD VAGY! vitázom magammal, s fejem kezd felforrni, éget belülről. De külsőm nem tükrözik belső vivódásom. Gyötrelmem nem mutatom a világ felé, sem feléjük. Rass arcán irányomba meg mutatkozik a gyülölet, s a megvetés. Gabriel még bízik bennem, bízik Michael titkainak felfedéseiben.
 



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○






Everybody has a

dark side


avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
115
☩ Play by :
Jennifer Morrison

Utolsó Poszt Hétf. Aug. 06, 2018 7:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


We're playing together
Raiden, Thea, Gabriel, Rass & Azu
──────────── ────────────
« Comment;  bbb  •  Zene; Caméléon »
«Egy angyal sokáig élhet démonként, s egy démonból is lehet még angyal, ránézésre talán nincs is megkülönböztető jegy, s az ember azt se sejti, melyikkel áll szemközt, néha még egymás előtt is titkolják a kilétüket, és képesek becsapni egymást... »
A nő könyörgését még éppen elkapom, mielőtt elkezdenék játszadozni az elméjével, a sikolya olyan számomra, akár egy kellemes dallam, mely csak táplálja bennem szunnyadó, lassan kitörni készülő erőket. Ezaz kicsikém, kiabálj csak, szenvedj minél látványosabban, a mi kis táncunk annál jobban fog sikerülni. Egyszerre két helyen vagyok, az elmém egy része egy általam kreált világban ragadt, míg a testem és valóm egy apró mezeje a felszínen lebeg, így mindent tökéletesen hallok és érzékelek azon eseményekből, melyek körülöttem zajlanak. Valahol az agyam egy apró szegletében kristálytisztán hallom Gabriel kérdését, melyet valószínűleg a szeráfjához intéz. Majd folytatva kis monológját végül engem is megemlít, mire akarattalanul egy apró mosoly játszik a szám egyik szegletében.
A fények körül ölelnek minket, a lány elméjén keresztül jelenítem meg az irodája képének mását. Tökéletesebb már nem is lehetne, az ablakokon kersztüli külvilág is éppen olyan undorítóan melankólikus, ahogy azt megszokhatta. Mintha az előbbi kínzásokat csak álmodta volna és felébredvén újra az irodája biztonságos fala között találja magát egyetlen apró különbséggel. Kitárja az apja előtt az ajtót, akinek a személyében jelentem meg, ahogy az emlékei és tudása mutatja a drága papa valamiféle betegségben szenved. De ez mit sem számít számomra! Megmozdul az arcom, egy fintorgó grimaszba torzul arcom, ahogy beljebb billegek a nő irodájába. Kérédseit egyenlőre figyelmen kívül hagyom, egy székbe kapaszkodom, hiszen az egyensúlyom sem az igazi, legalábbis a férfié biztos nem az.
- Nem is örülsz az apádnak? - csattanok fel mérgesen, szemeim szikrákat szórnak a halandó felé - Hová tűnt a jómodorod? Most, hogy átvetted a helyem azt hiszed, hogy mindent szabad? - morgok egyik kezemet támadóan felé emelve, ugyanakkor a mozdulat közepette rángatózásba kezd a végtagom, mely nevetségesen groteszkké teszi a helyzetet.
- Azok ott abban a kórházban nevezett valamiben semmit sem tudnak! Eljöttem, beszélnem kell veled - szemeim ide-oda mozognak, mint egy őrültnek, aki elvesztette a maradék józan eszét is. Dünnyögések közepette hallgatom végig a mondandóját néha bele rándul a testem, olykor pedig felmorranok hangot adva nem tetszésemnek. Míg a szánalmas halandó siránkozását hallgatom agyamba szűrődik Rassilon gúnyoros gratulációja, mire hangosan morranok az általam megjelenített férfival egyszerre. Ó, csak végezzek ezzel a szemtelen nővel és a következő, akit felkoncolok azaz angyal lesz, ha tetszik Gabrielnek, ha nem.
- Nem! - csapok az előttem lévő háttámlára, majd megingok a hirtelen mozgástól, de ez sem gátol abban, hogy folytassam mondandómat - Theanak Pritchard ide figyelj! Fejezd be végre ezt a Vegas-i képzelgést vagy New York-i, á mindegy is! - elindultam felé, de közben elhagyott az egyensúlyérzékem és az előbb említettnek estem. Remegő kezeimmel kapaszkodtam az övébe, szorosan markoltam oly nagyon, hogy bőre elvörösödött az érintésem nyomán.
- Nálad gyorsabb lefolyású a betegség, mint azt vártuk. El kell mondanod minden lényeges információt a városról, mielőtt elkezdődik a delérium vagyis de... demence... demincica... demencia  - dülöngök még mindig a kezét fogva.
Közben újabb adag fénynyaláb lövell ki a kezeim közül, szemeim újra emberibb formát öltenek és a kis csoport felé meredek. Visszatértem az álomvilágból, míg Thea a raktárt és körülötte mindent ugyanúgy érzékel, ahogy a neki szánt látomásban. Egyik kezemet elveszem a halántékáról, melyből semmit sem érzékelhet, megszorítom csuklóját emberi erővel és újra beszélni kezek.
- Gyermekem mondj el mindent! Most rögtön - a többiek is hallhatják hangomat, míg Thea fejében az apja hangján szólalok meg. Csiripelj csak kis galambom. Az elméje legsötétebb zugába hatoltam, innen nincs visszút, ilyen mélységekben képtelen ellenkezni, még ha egy angyal pecséttel védte le az sem használ. Ezt a fokú mágiát csakis egy ark tudná megtörni. Ettől a pillanattól kezdve Thea a bábommá vált, ugyanúgy, ahogy Raiden.

avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Szomb. Aug. 04, 2018 5:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Szemem sarkából figyelem csak a mellettem forgolódó arkangyalt. Szívesen megjegyezném neki, hogy ide nem jut be senki, ha csak Ő úgy nem akarja. De nem zavarom meg a kis biztonsági szeánszát. Rég megtanultam már, hogy olykor hagyni kell, hogy elvesszen a gondolatai közt. Csak állok itt és egyik szemem már önmagában attól szűkebbre rándul, hogy az az ostoba halandó veszi a bátorságot, hogy hozzá szóljon. És megjegyzem, én még jobban viselem az ilyesmit, mint az iphraeme. Az ark persze úgy tűnik, különösebben nem zavartatja magát. A nőt figyelve, szánakozóan mosolyodom el, Gabriel szavait kísérve. Aranyos a feltételezése. Nem látta még az arkot dolgozni.
- Miért ülnék le? – Rántom meg fejem kérdően, amikor hozzám is ejt néhány szót. Ha csak közönségnek hívott, akkor szívesen. Ám akkor azt is jeleznem kell, hogy mennyire pocséknak tartom a műsort és az egybegyűltek összetételét egyaránt. Megkerülöm a kis asztalt. Légvonalban még mindig az arkangyal mellett állok meg, csak most a felület másik oldalán és elveszem az egyik kis csészét a túl hosszú áztatás miatt belesavanyodott teával. Hiába tűz forró, valahogy automatikusan magát a csészét fogom meg, nem bajlódok a fülével, mely nevetségesen aprónak tűnik a kezemben. Belekortyolok, csak hogy érezzem, ahogy végig égeti belsőmet. De cukor, citrom, meg egyéb eretnek dolgokkal nem élek.
- Gratulálok, Azura. Igazán tehetséges vagy. – Mosolygok bele kelletlenül az italomba a nő kiabálását hallva. Már-már szürreális, hogy mennyire hamar felfedezte a démoni behatást. Vajon az embernő mentális védelme van mágiával megerősítve – hisz nem létezik, hogy ember ennyire kitartó legyen, nyilván – vagy a démonlord fogja vissza magát. Tekintetem ismét az arkangyal vonza magára, amikor megszólít. Leteszem a lassan kiürülő porcelánt és a magam arroganciájával szólalok meg. Mely mások felé arrogancia, felé nem az persze.
- Nem kell megmérgezni semmit. – Nem, nem is arrogancia ez. Más lény számára annak tűnhet. De nem több a tónusom a legnagyobb természetességnél, angyal módra. – Memória manipulációval elvesszük a gyermekkorát. Majd a szülei emlékét, majd Mihály emlékét. Majd a jellemét. A saját arca látványának emlékét. Lenyúzzuk az emlékeiről az utolsó réteg bőrt is, míg nem marad más az információkon kívül, amikre szükségünk van. Bár… – vonok vállat – kétlem, hogy idáig kellene fajulnia. Egyszerűen kiemelhetjük a szükséges információkat. – Ha netán angyali mágiával védenék, az Gabrielt nem állítja meg. És bár a memória manipuláció általában az őrangyalok specialitása, az arkangyal és én is vagyunk kellően rangosak ahhoz, hogy könnyűszerrel kivitelezzük. Raident nem említem, rá egy hangyát nem bíznék, nem hogy egyedül hagyni a halandó elméjében.

Online
avatar



☩ Reagok :
30
☩ Play by :
Joel Kinnaman

Utolsó Poszt Szomb. Aug. 04, 2018 2:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Tell us something useful. Please?

Thea & Azura & Raiden & Rassilon & Gabriel
zenei aláfestés • szószám: 964 • Credit:

'És pont jó lett.' - mártom mutatóujjamat félig még teli teáscsészémbe, miközben újfent elhelyezkedem kényelmes székemen, a rálátás továbbra is tökéletes, ujjamat pedig az asztalon található anyagzsebkendőbe törlöm, amit a végén hanyagul dobok félre és magamhoz véve a csészét figyelem hősnőnk kálváriáját. A hősnő, aki állja a sarat, de már nem túlságosan sokáig, akiért a néző vagy az olvasó izgul, hogy kikerüljön a kutyaszorítóból még idő előtt és varázsütésre az utolsó pillanatban megjöjjön a hős és kiszabadítsa, hogy az ellenség a dühtől és csalódottságtól üvöltve tépje a haját és vicsorogva vesse magát utánuk, de mindhiába, mert pikk - pakk elmenekülnek. Csakhogy én itt nem látok hősöket és gyanítom érkezni sem fog. Hacsak! Hacsak Michael nem fogja meg azt a kényes, emberszerető hátsófelét és az arcával együtt ide nem tolja azt, hogy nagy hisztéria és dúlás fúlás közepette beledöngöljük egymást a földbe. Amolyan jó testvérek módjára. A biztonság kedvéért hümmögve körbepillantok és szúrós pillantást vetek minden nyílászáróra, ami gyanús lehet, bár ha mi be akarunk menni valahová, akkor be is fogunk, mégis inkább felkészülnék a váratlan, illetve félig várt találkozóra Michaellel. Vállamat nem törődöm módjára megvonva fordulok vissza az ember felé, aki saját határait túllépve emeli fel hangját ellenem, mintegy bátorságot tanúsítva a körülmények ellenére is, ajkaim pedig reszkető mosollyá görbülnek, amíg végül egy igazi, szívből jövő, jó ízű kárörvendő nevetés fel nem tör belőlem.
'Okosaaabb? És mit tudsz te arról, hogy hogyan kell okosabbnak lenni? Ahogy látom te sem az az ember vagy, aki okosabb a többinél, sőt nem is vagy túl kreatív. Én nem azért lyukasztottam ki a kis fülecskéd, mert így akartam bármit kicsikarni belőled. Neeem, eszembe sem jutott, hogy ettől majd megered a nyelved, mert a benned tomboló, hogyan is mondjam... bátorsággal, talán, igazságérzettel és a testvéremhez való hűséggel acéloztad meg magad, hogy fájdalom hatására, most még egy szót se szólj. Ezt csak azért csináltam, mert jól esett és meg mert szőlőmagokat akarok rajta átdobálni, bár a lyuk méretét elnézve még egy meggymag is átmenne rajta, na de ezt majd meglátjuk. Majd a szőkeség megoldja a nyelved.' - kuncogok továbbra is, a csésze pedig úgy remeg kis tálkájában, mintha földrengés rázná. Még hogy ilyen amatőr módszerekkel próbálkozzak! Szánalommal eltelve horkanok fel és rázom meg szőke fejem rosszallóan, majd a csészét az asztalra téve dőlök hátra székemben és ütögetem meg magam mellett az asztal kemény lapját.
'Állva jobban látod, vagy miért nem ülsz le?' - nézek föl báránykámra, mire a kanna máris a levegőbe röppen magától, mintha szárnyai nőttek volna és tölt a még üres csészékbe a gőzölgő teából, hogy aztán megpihenjen újra eredeti helyén. - 'Néha olyan modortalan tudok lenni, de mindenki holtig tanul. Cukor, citrom és tejszín az asztalon.' - intek kezemmel hanyagul, ráhagyva az ízesítést, majd az asztalra könyökölve kezdem dörzsölgetni borostás állam, miközben tekintetem le nem veszem az embernőről és annak roppant szórakoztató szenvedés történetéről. Azura jól végzi a dolgát, ehhez kétség sem fér, de vajon ki tud - e majd belőle szedni bármit is? És ha nem, akkor milyen további... terheknek vessem alá? Mégsem csinálhatok folyton savat a véréből, mert előbb - utóbb nem maradna belőle semmi más, csak egy bűzös, bugyborékoló enyv, de az is lehet, hogy előbb csinálok az agyából lágytojást, ami az orrán fog kifolyni és akkor aztán tényleg joggal lehetek dühös, hogy nem elég, hogy nem tudtunk meg semmit, de már a későbbiekben sem fogunk egyáltalán és megint vadászhatunk alanyra. Gondterhes sóhajjal vetem el az ötletet, mégis egy félmosollyal jutalmazom a gondolatot, hogy pudingagy kisasszonyt begurítják Michael irodájába, aki a látványtól kővé dermedve először nem is tud mit csinálni, csak nézi, ahogy a kis kedvence ücsörög leamortizálva, üres tekintettel, csorgó nyállal, különféle gépekre rászerelve. Az ember, aki nem tud meghalni, nincs is nagyobb büntetés annál, minthogy magatehetetlenül, egy székhez kötve, gépekre szerelve, semmiféle tudattal létezik egy testbe zárva, mert képtelen itt hagyni ezt a világot. Lehet a végén ez lesz a sorsa, attól függ, hogy elégedett leszek - e az eredménnyel a végén, vagy sem. De még az is lehet, hogy hirtelen a virágos kis rét a fejemben beborul és a tomboló vihar előhozza a rossz kedvemet és így is, úgy is kását csinálok az agytekervényeiből. Majd még elválik. Na de akkor mit tehetnénk? Szúrjuk át a talpát tüzes vassal? Vakítsuk meg? Öljük meg újra és újra, hogy a végén feltámadjon ismét? Áh, ez nem jó. De ha levagdaljuk a tagjait, még az is járható út. Négyeljük fel?
'Drága angyalom, szerinted ha, reméljük nem így lesz, de ha Azura nem jár sikerrel, hogyan préseljük ki belőle a szükséges információkat? Mármint az emberből. Egész kis ötlettár nyílt meg a fejemben, de ezek mind csak fizikai fájdalmat okoznak. Esetleg mérgezzük tovább a kis fejét és az akaraterejét? Te mit javasolsz? Sőt, ha már ötletbörzét tartunk, Raiden is csatlakozhatna. Ott áll egyedül, magányosan, már kezdem megsajnálni, Azurát pedig hagyjuk dolgozni, ne zavarjuk.' - fordulok Rassilon felé, karomat átvetem a szék támláján és lassan, ütemesen kezdem tenyeremmel finoman ütögetni a sötét fát. Nem foglalkozom a hátam mögött könyörgő szánalmas lénnyel, türelmesen várakozva figyelem az angyalt, hátha előáll valami fantasztikus ötlettel egy jutalomfalat reményében.


avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
16
☩ Play by :
☽ Gal Gadot

Utolsó Poszt Szomb. Júl. 28, 2018 6:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


What happen with me? Why?  
Raiden & Rassilon & Azura & Gabriel
Take me under credit:

Tikk-takk-tikk-takk. Elvesztem időérzékemet Gabriel szavai között. Már nem különösebben figyelek, ahogy saját testem fájdalmai és rettegésem az, ami hullámzik végig bennem többszörösen. Kín. Mindentől félek, mindentől rettegek, az érzés bemászik szívembe és összeszorít. Még ha a szavak alig is jutnak el hozzám, minden mozdulat beleég agyam forgatagába, legmélyebb álmomból is tudnám, hol volt a fehér porcelánbögrén egy apró, hajszálnyi, szinte alig észrevehető repedés, ahogy a vékony ujjak a magasba emelik, majd vissza az asztalra. Összefolynak az események, ahogy Raiden el-elnéz oldalra, Rassilon elégedett, de morcos tekintettel lép hátrébb tőlem, ahogy Azura csak tovább játszik a zöld fényeivel, miközben Gabriel csak beszél, beszél és beszél. Látom, ahogy vékony, markáns ajka folyamatosan mozog, formálja a szavakat, de mintha egy egészem más világból szólna hozzám.

Egészen addig, míg hozzám nem ér. Mintha áramütés érne, megrezzenek, fájdalmasan vonaglik meg az arcom, hiszen lábamat is megmozdítottam, és csak a kard pengéje az, ami még jobban a húsomba váj. Nem mondott újdonságot. Tudtam, hogy meghalok, de ezt felfogni? Nem igazán lehet. Olyan, minthogy van mennyország, csak hinni tudunk benne, egészen addig, míg valóban meglátjuk.
Nyüszítve hördülök fel, ahogy égő érzéssel kapnék a fülemhez, ha kezem nem lenne hátrakötve. Olyan, mintha forró vassal érintettek volna meg, de nem tudom, mitől képes erre. Fáj, nem egyenesen fáj. Csontig hatolóan éget, mitől zokogva, nyöszörögve hüppögök. Ajkamat beharapom, de oly erővel, hogy saját vérem serken fel, mintha már nem lennék eléggé átlyuggatva... Átkozottak... Legyetek átkozottak mind...
Újra, mintha semmi bajom nem lenne. és talán ez a legrosszabb, hogy ez az ördögi kör örökké játszható, többszörösen verik szilánkokra lelkemet és ép eszemet, míg nem marad semmi, míg mikor már meghalni is lényegtelen, mert annyiszor sodortak olyan közeli állapotban.

- Tudod... - nem evilági a hangom. Halk, karcos, és nyöszörgéssel teli, ahogy kapkodom a levegőt folyamatosan, mintha ezzel túlélhetném az egészet. Mintha még lenne reményem a túlélésre. - ... mit nem értek? - pontosan az ő szavait használom fel, csak nem abban a hangsúlyban. Képtelen lennék még artikulálni is rendesen. - Ha okosabb lennél... - vettem egy mély levegőt. - Tudnád, nem ezzel a módszerrel próbálkoznál - böktem ki egy szuszra. A legrosszabbak várnak rám, akkor nem tök mindegy, hogy vannak tálalva. Szavai csak arra voltak jók, hogy megvessem, és már csak azért sem akarjak semmit mondani. Nem mintha eddig felmerült bennem az egész. De olyan különös... Az angyalokról mindig oly áhítattal beszélt mindenki, legyen akár Gabriel, aki háborút szít, ehelyett... rám kell támaszkodnia? Hol az a nagy erő? Ahelyett, hogy épített volna, hogy kiszedje a tervrajzokat, inkább mindent porig döntött...
Ha a szék nem tartott volna a helyemen, no meg a kard, már félájultan biztos ledőltem volna a földre. A fájdalom, és a tortúra, minden idegszálamat eltelítette, energiáimat kihasználta, alig voltam magamnál. A sokk, és a trauma az, ami ébren tartott csak.

Megráztam a fejemet, ahogy közeledett a nő. Gondolataim csak folytak, akkor hogy védekezzek ellene? Nem akartam, hogy közel jöjjön, hogy hozzám érjen, hogy beférkőzzön a szavaim közé. Kérve kérlek, hagyj békén... De ajkaimon semmi sem jött ki, csak egy ellenkező nyöszörgés.
- Könyörgök... - ziháltam, majd pedig felnyögtem kínomban. Apró szúrások, de mindenhol, mintha minden négyzetcentimet tűk borítanák be. És egyre mélyebbre és mélyebbre jutnak. Grimaszoltam, és a raktár csak az én hangomat verte vissza, miközben minden eltompult, majd elsötétült. Meghaltam? Mi történt? Nem éreztem semmit sem, viszont azt igen, valahol fáj - gondolom a lábam. Mi történt? Ott vagyok, vagy hol? Majd színek, körvonalak, alakok és formák kezdtek el összevissza szállingózni előttem, mielőtt megértettem volna őket, már másik kép villant elém, agyamon átfolytak, és csak mélységet és értetlenséget hagytak maguk után, egészen addig, míg villámcsapásszerűen tisztult ki a kép.

Az irodám. A fehér asztalom, rajta az aznapi anyag, a falon a képek, a földön a zöld szőnyeg, egészen a fényesen lakkozott faajtóig. Csönd és nyugalom. Kinn jó idő van, ahogy ki lehet tekinteni az ablakon, bár a látkép nem a legszebb... Romok, közöttük emberek - vidámak és szomorúak egyaránt. Miért vagyok itt? Hogy kerültem ide? De hisz én a raktárban? A fájdalom? Azonnal felhúzom a szoknyát, de még csak heg, semmi sem látszik a combomon. Mi ez? Felébredtem az álomból? De hisz az valóság volt? Vagy rémálom? Mi ez?
Kopogásra eszmélek fel, de ami annál is borzasztóbb, az apám hangjára, aki nem mellesleg eddig Huntington-kórral diagnosztizálva feküdt a kórházba, ahogy majd én fogok kb 20-30 év múlva... Ez nem lehet... Itt? lehetetlen!
- Apa? Mit keresel itt? - Sietősen, majdnem átesve a széken szaladok az ajtóhoz, és feltárom. Valóban őt látom meg a szélfutta barna hajával, csillogó, élénk szemével, borostás arcával, szemüvegével. - De hisz te a kórházban....? - bizonytalanul tekintek rá. Káprázik a szemem? Csoda történt? - Figyelj rám apa! - rázkódtam meg hirtelenjében, ahogy a döbbenetet megszakítja, ahogy megrezzenek, mintha lelkemet cirógatná valami sötét. - Én nem itt vagyok! Egy raktárban vagyok Las Vegasban! Elkaptak! Angyalok és démonok és ki tudja mik vesznek körbe és - daráltam, mit valami tébolyodott, reménykedve, megérti, vagy megnyugtat, minden csak álom. - Elkaptak! Épp kínoznak! Akarnak valamit, de nem tudom megadni! El kell jönnöd értem! Egy raktár Las Vegasban! Hívj rendőrséget! - miért nem teszem meg most? Mi ez az egész? Valami nem stimmelt, nem tudtam hol, de valami mintha nem smakkolna. Túl tökéletes, túl valódi, túl álombeli álom? - Kérlek, Las vegas. Raktár! Segíts! - Mi történt velem? Mi valóság? Ez vagy az?


avatar



I spent my whole life chained to the wall
Hungry for more.
I had to cut a man down to get where. And someone had to stand

☩ Reagok :
61
☩ Play by :
Jason Momoa

Utolsó Poszt Kedd Júl. 24, 2018 10:34 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


I lost my mind
citromos Thea & Raviolé, Azumazu, Gabcsi bácsi
Egal was kommt • • credit:

Fagyos, rideg tekintettel meredek előre, ahogyan a többiek mutatváyoznak. Démon ribi ujjai körül fénycova táncol,s igyekeznek a fejébe jutni a nőnek. Kinek könyörgése egy hirrtelennyi szívdobbanást ooz, mire oda kapom a kezem. Mi volt ez? Gabriel könnydséggel beszél, stilusa meginditó és ellegáns, ahogyan szavait formázza. Elmosolyodom szeretett vezéremen. Látszik mindenkin, hogy nem akar itt lenni. Ez valamilyen teszt akar lenni? Vagy csak jól eső játék? Ennyire fontos lenne ez a nő, kinek pillantásai mindig vissza vissza kúsznak rám, s tekintete fájdalmat sugall. Melegség jár át, de mintha átam ütne belém múlik el. PIllanat, amit talán nem kellene, talán azért van ez a csipő érzet.

Még nem mozdulok, pillantásom néha el el kapom fájdalmas könyörgések hallatán.  



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○






Everybody has a

dark side


avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Kedd Júl. 17, 2018 11:55 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Jól esett az iménti mutatványom. Ahogy pengém mélyen az élő húsba hatolt. Ahogy éreztem a fogoly tüdejét megtelni vérrel. Hopsz. Valaki bal lábbal kelt. Pedig az már jó néhány nappal ezelőtt volt, mert jellemzően nem alszom túl sokat. Fagyos tekintetemről nem nehéz leolvasni, hogy nekem sincs több kedvem itt lenni, mint a halandó nőnek. Feleslegesnek tartom, hogy ekkora feneket kerítsünk egy vallatásnak. Ez a gond az örök élettel. Túl sok időnk van ahhoz, hogy ne húzzuk az időt.
De feltételezem, hogy nem az információ kinyerés céljából lettem iderendelve. Illetve nem csak. Még ha meg is vannak hozzá a képességeim. Bármily erős is legyen Gabriel, nem olyan ostoba, hogy „védtelenül” egy légtérben maradjon egy áspiskígyóval és egy démonmágia alatt álló ellenséges angyallal. Én vagyok a védvonal. Hamarosan követem hát az univerzumom közepét és amíg ő kényelmesen ücsörög - vagy marad talpon -, én megállok nem sokkal mellette.
A démon szavaira kelletlenül nagyot sóhajtok és egymásba fonom edzett karjaimat. Nehéz lenne bárkinek is elvétenie a passzívan fanyalgó momentumot. Mintha csak azt mondanám: nem lehetne játszadozás helyett felnyitni a koponyáját és tovább állni? Mellesleg úgy állok Gabriel mellett, mint egy verőlegény. Végülis, nézőpont kérdése. A munkám nem kifejezetten ilyen jellegű, de azt teszem, amit az arkangyal óhajt. Jelen esetben, kivárok.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
115
☩ Play by :
Jennifer Morrison

Utolsó Poszt Vas. Júl. 15, 2018 11:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


We're playing together
Raiden, Thea, Gabriel, Rass & Azu
──────────── ────────────
« Comment;  bbb  •  Zene; Caméléon »
«Egy angyal sokáig élhet démonként, s egy démonból is lehet még angyal, ránézésre talán nincs is megkülönböztető jegy, s az ember azt se sejti, melyikkel áll szemközt, néha még egymás előtt is titkolják a kilétüket, és képesek becsapni egymást... »
Hallom, amint az ark könnyedén lereagálja a helyzetet és ránk bízza a piszkos munkát. Igen, a helyében én is ugyanígy tennék, de sajnos még nem tartok ott, hogy ilyen magasságokba törjek. A szemem farkából látom, amint Gabriel hátat fordít nekünk és rögtönöz magának egy délutáni teapartit. Ha nem éltem volna már bele magam a kínzásba, akkor biztos szólok neki, hogy töltsön már nekem is egy csészével. Valamiért az emberi szokások közül ezt megszerettem New Yorkban lévő tartózkodásom alatt. Mielőtt elindulhatnék a nő felé a tollas jószág beelőz és torkánál fogva felemeli, mintha csak a kilátást akarná megmutatni. Persze hallani lehet, hogy a halandó köynörög, de ez egyikünket sem hatja meg igazán, eme józanság réges-régen búcsút mondott nekünk. Következő lépésként egyből a székbe is kerül, ahová való, Rassilon egyetlen pillanatra sem engedi el a csinos kis nyakát. A jelenetet hatalmas mosollyal az arcomon nézem végig. Kíváncsiség uralkodik el rajtam vajon mégis meddig fog elmenni a balkéz, hogy kiszórakozza magát, valahol a pocskos lelkem mélyén reménykedek benne, hogy nekem is hagy belőle valamit.  Egy penge villanása, mely célt is talál egyenesen a megkínzott mellkasában, hallom, amint a tüdeje apránként megtellik vérrel. Ó sikíts csak nyugodtan drágaságom, szenvedj és tápláld az erőmet. Érzem rajta a félelmet, fájdalmat és minden olyan érzést, ami csak a hasznomra válhat. A levegője egyre fogy, talán az eszméletét is kezdi elveszíteni. A halál órája közeleg, ami persze csak egy múló állapot ezekben az időkben, amit élünk éppen. Borzasztó, hogy Amara miatt nem ölhetünk meg egy halandót sem igazán, így semmi jó sincs az egészben, a legjobb része mehet a kukába egyenesen. Fejben már visszaszámolok, lassan eljutok az egyhez, közben azon gondolkodom, hogy Rass milyen belevaló. Fejjel bele a húsdarálóda. Aztán valahogy pozitívan csalódok benne, mikor valahonnan előkerül egy kis fiola. Valami angyalkotyvalék lehet, mivel a nő sebe be is gyógyul. Okos! A végén még pozitívan fogok benne csalódni. Eme eszmefuttatásomat előbb az ember sírása, majd a főnök szisszenése szakítja félbe. Az embernő mellkasába mártott tőr rövidesen a lábába kerül, hogy ne tudjon olyan könnyedén mozogni, ahogy azt az érkezésünkkor tette. Elkapom Rassilon pillantását, de nem reagálok rá, arcomról semmit se tud leolvasni, rezzenéstelen vagyok, mozgó ujjaim tanusítják csupán, hogy nem kövesedtem oda. Gabriel talán megunta a műsort, mivel hangját hallatva csatlakozik közénk a maga elmebeteg módján, hogy szavait újfent a nőnek intézhesse. Álkedvességet tanusít felé, miközben kutyába se veszi. Komolyan, pár démon nyugodtan tnaulhatna tőle pár fortélyt. Nem véletlen, hogy én is az ő csapatát erősítem, benne látok elég potenciált ahhoz, hogy elérjem a terveimet. Mindenáron megakarok szabadulni Lucifertől, de ahhoz szükségem lesz erős szövetségesekre, olyanokra, akiket semmi sem riaszt vissza. Amint rám terelődik a szó, bájos mosolyt villantok és villogó ujjaimmal integetek fejéjük. Az ark monológja majdnem megható, közelít az észérvekhez, ezalatt megadom magamnak azt az esélyt, hogy pillantásom körbe futassam a termen. Végig nézem a tollas ismerősömet feltűnés mentesen, hogy végül pillantásom Raidenen állapodhasson meg. Érdekel, hogy mi zajlik le benne, a fejében milyen gondolatok játszódnak, de legfőképpen az, hogy az enyém-e az elméje még mindig. Gabriel utolsó pár mondata olyan lemondóra sikeredik, hogy tisztában vagyok vele, készül valamire. Mosolya ördögi, mintha nem is egy angyal állna velem szemben, egy egyngébb démont biztos kirázna tőle a hideg, míg engem valahol tisztelettel tölt el. Észre veszem, amint Thea fülén egyre nagyobb lyukak jelennek meg, aztán pár pillanattal később el is tűnnek az angyal pöccintése nyomán. Dudolászva visszaveszi figyelő állását, ezzel átadva nekem a teremet. Mély levegőt veszek, mosolyom kiszélesedik, miközben leeresztem kezeimet. Pár lépést teszek, hogy a halandó mögé kerülhessek, közben észrevétlenül megmozgattam a kezemen lévő ékszreket, hogy a lehető legnagyobb erőt tudjak kifejteni.
- Nyugalom, nem fog fájni... - suttogom a füleibe - ....nagyon - kuncogok vészjóslóan, akár egy elmeháborodott. Mutató és középső ujjaimat a nő halántékához közelítem, miközben hagyom, hogy átjárjon minden démoni energia. A levegőt apró szikrák töltik be, melyek egytől egyik a kezeimből származnak. Egyik kezemben piros fény villan, míg a másikban kék. Mindenféle várakozás nélkül ujjaimat a homlokára szorítom, mire a két pulzáló fény találkozása nyomán lila fényárban úszik előtte a világ. Érintésem olyan érzetet kelt benne, mintha ezernyi tű szurkálná belülről. Aztán mintha az egészet elvágták volna, előbb mérhetetlen sötétség lesz úrrá rajta. Akár egy vak ember, kitől elvették a látását, majd különböző képek váltják fel egymást, ugyanakkor mindben van valami közös. Thea Pritchard emlékei azok. Végül a nagy forgatag pihenni látszik és a kép kitisztul. Az iroda tárul a szemei elé, ahol nap mint nap dolgozik, aztán egy halk kopogtatás.
- Thea engedj be, nincs mitől félned - suttogom az elméjében egy olyan hangon melyet jól ismer. Lionel, az apja, akit mindennél jobban szeretett, akinek a nyomdokaiba lépett. Míg a halandó egy másik világba kerül, addig a raktárban maradtak nem sok mindent tudhatnak az egészről. Minket beterít a színes fényár, miközben én a messzeségbe révedek perceken keresztül, majd emberinek tűnő pillantásom feketévé változik. Pokoli szemeimmel nézek tovább a semmi. Legalábbis nekik úgy tűnhet, de egy részem még mindig a las vegasi mocskos raktárban van és minden rezdülésre figyel, míg a másik egy külön világban jár.
- Beszélgetni szeretnék veled, ahogy régen - folytatom a kérlelést, mire az ajtó kinyílik előttem azaz Lionel előtt.

Online
avatar



☩ Reagok :
30
☩ Play by :
Joel Kinnaman

Utolsó Poszt Csüt. Júl. 12, 2018 3:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Tell us something useful. Please?

Thea & Azura & Raiden & Rassilon & Gabriel
zenei aláfestés • szószám: 1004 • Credit:

 
Elégedetten mosolyogva nézek végig a kis csapaton, ami kérésemre itt összeverbuválódott, hogy ebből az apró, de sajnos annál ellenállóbb és annál is többet könyörgő emberből kiszedjük San Francisco városkájának tervrajzát és biztonsági felépítését, de úgy tűnik, hogy ez nehezebbnek bizonyul, mint hittem. Na de sebaj, ezek még csak a bemelegítő körök, mindenkinek rejlik valami a tarsolyában, amitől majd úgy megered a nyelve, hogy az információkat alig győzzük majd megjegyezni.
'Ti csak csináljátok nyugodtan a dolgotokat, ha nagyon nem akarja megadni magát, szóljatok. Addig is, teát valaki?' - fordítok hátat nagyot nyújtózva a kis csapatnak és a szinte varázsütésre ott termett sötét, lakkozott fából készült kis kerek teázó asztalhoz sétálok és hümmögve megállok mindegyik széknél, hogy melyikből nyílik a legjobb rálátás az eseményekre, majd helyet foglalok és ráérősen dúdolva, mintha enyém lenne a világ összes ideje, töltök magamnak a gőzölgő italból formás kis fehér porcelán csészémbe. Egészen mutatósak. Semmi minta, semmi giccs, semmi csicsa, nem úgy, mint a porcelán kancsón virító lila virágból álló festmény csokor. Kényelmesen elhelyezkedve teszem föl a lábamat a székem mellett álló barna bőrből készült lábtartóra és érdeklődve figyelem a halandó megtörésének változatos módszereit, miközben kis csészémet magamhoz veszem és belekortyolok a tűzforró italba, melynek hőmérsékletére automatikus szisszenéssel reagálok és haragos tekintettel pillantok le a gőzölgő teára, mintha ő saját maga tehetne róla, hogy még nem hűlt ki. Elégedetlenkedően összeráncolt szemöldökkel nézek a kis vallató társulat felé majd egyenesen fel a nőre, akit angyalkám már jóval a feje fölé emelt, mintha csak a lámpák fényében jobban meg akarná nézni annak minden porcikáját és hibáját, de további műelemzés helyett a hölgyemény hamar a székbe kerül és ezzel felültették vidámparkomban arra a hullámvasútra, amire senkinek nincs kedve jegyet venni.
'Szerintem egyszerűbb és gyorsabb lenne, ha most elmondanál nekünk mindent, még én sem akarok az ő kezei alá kerülni, a többiek pedig... huh...' - a kedvesség és gondoskodás sosem tartozott legnagyobb erényeim közé, nem mintha a jó tanácsok osztogatását ide sorolnám, de senkinek nem vesztegetné tovább az idejét, mindenki mehetne a maga dolgára és neki még a fogai is megmaradnának. Manapság nem lehet már csak úgy meghalni, mert mindenki visszajön az életbe, úgyhogy még ezzel sem lehet megzsarolni, hogy nem látja többé a szeretteit, de egy jó fogorvost találni ezekben az időkben ritka nagy kihívásnak számít, arról nem beszélve, hogyha Gabriel bácsinak adják át a staféta botot, utána még művégtagokat is be kell szereznie, ha csak nem lesz előbb belőle egy tócsányi, bugyborékoló enyv, mert nem változtatom vissza a savas vérét nem változtatom időben vissza ártalmatlanul áramló kis vörösvérsejtekké. Az enyvtől nyilván már nem tudunk meg semmit és akkor foghatom a fejem, hogy most kereshetünk újabb lényeges tudással rendelkező alanyt, de igyekszem óvatos lenni. Különben is mit számít neki az élete, amikor úgyis mind el fognak pusztulni, egytől egyig? Akkor meg már nem mindegy, hogy most hadar el minden lényeges információt, vagy úgy akar meghalni, hogy utolsó perceiben is ezeket az információkat védi büszkén, egyenes gerinccel? Az ő baja, nem az enyém. Vállamat megvonva saját morfondírozásomra függesztem tekintetem ismét a társulat felé, ahonnan egy hosszas és igencsak fájdalmasnak hangzó légvétel hallatszik, pontosabban a könyörgő hölgyből tör elő ez az elkeserítő hang, az én ajkaimat pedig újabb szisszenés hagyja el, de most nem a tea melege miatt.
'Ééén mondtam...' - motyogok a csészébe egy újabb korty előtt és pislogás nélkül figyelem, ahogy Rassilon rögtön el is látja a szúrt sebet, hogy a halandó ne távozhasson el egy rövid pihenő idejére sem, mert még a végén újult erővel nem akarna nekünk elmondani semmit, viszont cserébe odabiztosítja a székhez. Egyszerű, mégis hatásos. Hümmögve, csészével a kezemben állok fel és ráérős léptekkel kerülöm meg a társaságot, majd állok meg a halandó mellett és mintha csak támaszkodó lenne, úgy tenyerelek rá feje búbjára és másik kezével az orra alá tolom teával még félig teli csészémet.
'Egy kis frissítőt még mielőtt ez a bájos szőkeség vesz kezelésbe?' - pillantok le rá, ám még mielőtt bármit reagálhatna, elhúzom a poharat előle és én kortyolok belőle újfent. - 'Tudod mit nem értek, Thea? Tudod jól, hogy ez a sok fájdalom mind - mind megszűnne pillanatok alatt, ha azt a kis csinos szádat nem könyörgésre használnád, hanem tényleg tartalmas beszédre, mert azzal mi is előrébb vagyunk és te is. És még tudod miért fölösleges ezeket magadban tartogatni, őrizni, mint a Szent Grált? Tudom, hogy nem érdekel, de azért elmondom. Azért, mert úgyis meghalsz. Te, meg a többi ugyanolyan kis gusztustalan emberke, mint amilyen te is vagy. Most mi lenne jobb? Ha most itt jól helyben hagyunk és úgy tudjuk meg, amire kíváncsiak vagyunk, vagy nem tudjuk, de így is úgyis meghalsz később, csak akkor arra kell gondolnod, hogy lehet ha elmondtál volna mindent, akkor ez megelőzhető lett volna, vagy elmondasz mindent magadtól, ahogy egy ilyen aranyos pofival megáldott hölgyhöz illik, mi csak kevésbé hagyunk helyben, mint terveztük ééés később úgyis meghalnál, de akkor már legalább nem kell ennek a súlyos titoknak a terhét magaddal hordoznod? Na? Így is meg úgy is vége lenne a dalnak egyszer, viszont nem mindegy, hogy milyen súlyok nyomják közben a kis lelkedet. Nem mindegy, hogy békésen, mosolyogva szenderülsz jobb életre, ami mindenkinek az álma, vagy pedig önmagadat marcangolod, miközben a kaszással sétálsz majd kéz a kézben. Nekem megeredne  a nyelvem a te helyedben. Itt már nem számít a gerinc és a bátorság. Nem kell senkinek bizonyítanod. Ti emberek mind szánalmasak és gyengék vagytok, aki más hitben ringatja magát, az saját magának hazudik. De ilyen a természetetek nem?' - nevetek fel és lapogatom meg a feje búbját, mintha csak egy kutya lenne, aki éppen ügyesen adott pacsit és megdicsérném. Óóó, milyen csinos füle van! Volt. Mosolyogva pöccintem meg a kis porcos érzékszervet, mire fülének apró hajszálereiben a vére savvá válik és villám sebességgel éget különféle méretű lyukakat a fülére, majd amikor már kellőképpen néz ki úgy, mint egy szép sajt, ismét megpöccintem, a sav pedig ismételten ártalmatlan vérré változik.
'Máshol jobban fáj, jobb ha ezt elhiszed.' - lapogatom meg ismét a fejét és halkan dúdolva indulok vissza a kis teázó asztalomhoz, átadva ezzel a stafétát a szépséges szőke démonnak.

//Raiden engedélyével Gabriel bácsi is megjelenik  patty //


avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
16
☩ Play by :
☽ Gal Gadot

Utolsó Poszt Hétf. Júl. 09, 2018 5:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


What happen with me? Why?  
Raiden & Rassilon & Azura
Take me under credit:

Még hogy a Pokol az, amitől az ember a legjobban fél? Még hogy a démonok? Angyalaink a leggonoszabbak, mert ismerik a jót, tudják, mivé tud porladni. Nem véletlenül tudnak megbukni, mert valljuk be, egy démon sem vált szentté még. Pedig ma csak felkeltem, elmentem dolgozni, hogy fajulhatott idáig az egész?

A négy  úgy áll felettem, mint valami bíróság, kezeik között az életem, de a lelkem és a szabad akaratom, amivel születtem, sosem lesz az övék. Sosem fogják megérteni annak a bonyolult szerkezetnek az igazi működését.
Először Raidenre néztem, szinte ajkaimon egy könyörgéssel, hogy ne hagyja, hogy hozzám érjenek. Ő az, akire lehet hatni, és ő volt az, aki eddig igazán nem bántott, csak elhozott. Tőle remélek valamit, de ahogy elfordítja rólam a tekintetét, ahogy kiejti ajkain a kérdésnek szavait, fejbe kólint az igazság, hogy itt nem remélhetek. Ide azért lettem hozva, hogy megkapják a tervrajzokat. Itt nem lesz könyörület, csakis rajtam múlik, hogy meddig fog tartani ez az egész. És ahogy közeledik az egyik angyal, csak azt akarom, hogy hamar vége legyen mindennek.

- Erhm... - nyögtem ki, ahogy erős ujjai vékony nyakamra fonódtak, mire reflexből keze után kapok, hogy fejtse le, szedje le rólam. Szorul a fogása, a levegő kireked belőlem, mire szívem felgyorsul. A pánik újabb hulláma ragad magával, ahogy megemel, és saját súlyomnál fogva fogok megfulladni, akár egy akasztásnál. Ennél valahogy mindig szebb halált tudtam elképzelni magamnak, hogy család körében elalszom, de ez...
- K..Kér... Kér...lek - nyöszörögtem a szavakat alig hallhatóan, miközben ráemeltem tekintetemet, melyben könnyek játszottak. Könyörögve néztem merev vonásait, hátha meglágyulnának. - Köny...ör...ö... - hangom illant el, kapkodtam az éltető levegőért, de az nem jutott el tüdőmig, ahogy kalimpáltam, de szabadulni igazán nem tudtam, míg végül leülhettem.
Elengedett kicsit.
Mélyen szívtam be a levegőt, amennyit tudtam a szorítástól, a karfára dőlve, csak ő tartott meg. Levegőt, levegőt, levegőt! Szervezetem a veszély elhárításán dolgozott, hogy újra egyensúly álljon be a bőröm alatt.
Könnyezve néztem fel rá megint, bele a hideg szempárba, ajkaim lefelé görbültek. - Kérlek... - ráztam meg a fejemet enyhén, amennyire engedte. Legyen vége ennek! - Nem tudok semmit - zsibbadtam. Remegtem. Féltem. Eddig sétagalopp volt, most...

Elkerekedik a szám, "o"-t formálva, szemem kitágul döbbenetemben. Nem éreztem sokat, csak hogy valami hegyes belém szúrt. A fájdalom sem jutott el agyamig, ahogy letekintve a pengét láttam, mely mellkasom közepén díszelgett. Úramisten! Levegőt is elfelejtettem venni, de ahogy beszívom, rögtön be is harapom az ajkamat. Fáj minden mozdulat, a kín a bőröm alatt kúszik végig megtámadva az agyamat, elöntve minden érzékszervemet.
Szívem kalapált, mint egy megtébolyult madár, tudva, hogy ezek az utolsó percei.
Már nem mondtam semmit, képtelen voltam, ahogy belsőm folyékonnyá vált, nem tudtam levegőt venni, csak éreztem, hogy szúr a mellkasom, és folyik benne meleg vérem. Idegen érzés volt... és rossz. Végzetes. Kapkodtam a szememet, először Gabrielre nézve, ki meg sem rettent, majd Azurára, ki csak ujjain játszott egy zöld fénnyel, majd Raidenre. Egyiktől sem várhattam segítséget.
Itt fogok meghalni. Csak ekkor, a sötétedő pillanatokban esett le igazán, hogy itt fogok meghalni. A szív lassú halállal hal meg. Egyenként hullajtja el a reményeit, miként a fa a leveleit. Mígnem egy szép napon elfogynak. Nincs remény, nem marad semmi. Az ég adta egy világon semmi.

Kirántja a kardot, amitől összeesem, de a por, vagy legyen akármi, amit a sebbe szórt, azonnal segít. Jéghideg karmokkal váj  a húsomba, és forrasztja össze a szöveteket, míg végül semmi sem látszik, noha úgy érzem, mintha a fegyver még mindig a testemben lenne. Ezt a fájdalmat sosem fogom elfelejteni, úgy beleégett agyamba.
Nem fogom fel szavait, csak azon kattogok, hogy túléltem. Valamilyen lehetetlen módon, de még nem vagyok halott. De nem biztos, ogy ez olyan jó? Tekintve, hogy négy ördögi teremtmény akar valamit kicsikarni belőlem. A halál szebb út lett volna? Szinte már azért imádkozom...
- ÁHHH! - Felsikítottam, kezem ökölbe szorult, körmeimet saját bőrömbe vájtam, ahogy a kard izmon, szalagokon, ereken áthaladva lyukasztotta át a lábamat, végleg a székhez cövekelve. Kapkodtam a levegőt, eltorzult, könnyekkel áztatott arccal néztem a művet, mely mellett lassan bugyogni kezdett saját vérem.
- Legyen vége - bicsaklott előre a fejem. - Kérlek... én csak egy ember vagyok - szavaim halkak, de valamelyest érthetőek. Félő, ha nem hallanák, még rosszabbul járnék.
Én nem vagyok olyan, mint a filmekben, akik minden zokszó nélkül eltűrik az ilyet. Én ahhoz gyenge vagyok és mulandó. Remegő, félő, aki csak haza akar menni és felébredni ebből a rémálomból. Semmilyen rémálom sem lehet rosszabb gondolat, mint a kegyetlenség, mely körülvesz, akárcsak a levegő, amit belélegzek.


avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Szomb. Jún. 30, 2018 10:05 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Meg vagyok győződve róla, hogy az előttem álló démon, a jobb kezemmel simulékonyabban kijönne, mint velem. Ám egyelőre velem kell beérnie. Előbb magam akartam megpuhítani irányunkba. Túl fontos szerepet tölt be ahhoz, hogy csak úgy lepasszoljam, mint általában mindenki mást. Egy lordról beszélünk, kérem szépen. Az arcom kifejezéstelen, szigorú angyaliságot tükröz, ám szemeimben felismerheti azt a futó, sejtelmes tekintetet. De ennyit kap és ha jól sejtem ő sem kíván többet adni. Egyébként sem fontos. Azura csak egy eszköz, amire jelen helyzetben nincs szükségem. Egyáltalán mi a francnak kellett pont minket idecsődítenie?! Lássuk a receptkönyvet, a mai főfogás: katasztrófa. Hozzávalók. Démonmágiával agymosott ellenséges iphraem, pipa. Az emberiséget kiírtó arkangyal, pipa. Csak a saját érdekeit és hóbortjait szem előtt tartó, felfuvalkodott démon, pipa. Én. Pipa. Szánakozva pillantok le az embernőre. Mibe keveredtél, te szegény. De ha már itt kell lennünk, rendezzük le gyorsan.
A nőhöz lépek és torkánál fogva emelem meg őt a földről, visszaültetve a masszív székre, ahová való. A nyakát még ekkor is szorító markomban tartom, épp csak egy kevés levegőnek hagyva helyet. Mihelyt a székre kerül, szabad kezemben villan az angyalpenge és kíméletlenül döföm át a mellkasát. Ha valaki nem volt kellően résen, fel sem foghatta mi történik. Türelmesen figyelem, ahogy tüdeje vérrel kezd telni. Nos, ki mire fogad? Előbb elvérzik, vagy belefullad a vérébe? Az utolsó pillanatig várok, amikor a szenvedése után már a megváltó halálban reménykedhetne. Elengedem a torkát és előveszek a zsebemből egy kis fiolát, melynek gyógyító tartalmát a sebre szórom, mihelyst kihúzom belőle a pengém.
- Ne olyan gyorsan. - Suttogom a halandó nő felé. Még nem mehet sehova. Igaz, halálából visszatért volna közénk, de nem áll szándékomban elengedni pihenőre. Fegyverem ujjaim közt megforgatom, hogy irányba álljon és nagy erővel beledöföm a nő combjába, a széket is átlyukasztva. Ez majd egyhelyben tartja, hogy ne kezdjen el megint a földön kúszni.
Udvariasan lépek hátrébb, a zöld fényekkel játszó démonra pillantva. Kiszórakoztam magam, kezdheti. Egyébként sem gondolom, hogy fizikai és lelki megterheléssel többre mennénk, mint mágiával.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
115
☩ Play by :
Jennifer Morrison

Utolsó Poszt Csüt. Jún. 28, 2018 5:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


We're playing together
Raiden, Thea, Rass & Azu
──────────── ────────────
« Comment;  bbb  •  Zene; Caméléon »
«Egy angyal sokáig élhet démonként, s egy démonból is lehet még angyal, ránézésre talán nincs is megkülönböztető jegy, s az ember azt se sejti, melyikkel áll szemközt, néha még egymás előtt is titkolják a kilétüket, és képesek becsapni egymást... »
Ahogy Raiden és Gabriel között megállok magamon érzem a harcos pillantását, akinek fogalma sincs a kis trükkjeimről. Nem tudhatja, hogy én voltam az a lény, akinek köszönhetően most a mi oldalunkon áll. Furcsa kimondani ezt, mintha én magam is Gabriel párti lennék. Talán, tényleg azzá váltam. De inkább vagyok mellette, mint Lucifer oldalán, akinek elment a maradék esze is. Gondolataimból a földön kúszó ember szakít ki, akit a szemem sarkából figyelek. Mintha eltudna menekülni előlünk, mennyire ostoba lépés ez tőle. Az érkezésemet követően alig telik el pár perc, Gabriel éppen befejezte a mondandóját, mikor léptek zajára leszek figyelmes. Nem kell oda fordítanom a tekintetem, anélkül is tudom, hogy kivel egészült ki a kis társaságunk. Az energiája és a szaga jó előre elárulja őt számomra. Amint közelebb ér hozzánk futólag hátra pillantok, így találkozik a tekintetünk, el kell nyelnem a mosolyomat. Szívesen játszadoznék vele megint, de a többieknek nem kell tudniuk, hogy ismerjük egymást. Sőt! Itt és most idegenek vagyunk egymás számára. Olvasok szemeiből, mik a tőle megszokott hűvösségről árulkodnak, míg én egy tőlem megszokott fintorral reagálom le fölényeskedő viselkedését. Annak elelnére, hogy az angyalok oldalán állok sosem fogom őket megkedvelni, az ellenszenv ugyanúgy bennem fog maradni örök életemre. Modoros örömmel szólal meg a szerafim, mire az ex-ipharem összevonja a szemöldökeit. Élvezettem figyelem a kialakult helyzetet és előre ujjongok a kezdetleges feszültség láttán. Imádnám, ha ezek ketten egymásnak esnének. Újabb kérés hallatszik a másik tollas szájából, mindkettejüket a halandó érdekli, amin meg sem lepődök. Hiszen ha nincs ez a nőcske, most egyikünk se lenne itt.
- Gondolom nem passzióból hívattál- nézek Gabrielre, majd egyből folytatom is - kedvem lenne játszadozni - ördögi mosollyal meredek a halandóra. Megemelve a kezemet, ujjaimat mozgatni kezdem, mire zöld fény sejlik fel közülük. Direkt azt a kezemet használom, amin zöldek a rúnák, nehogy az agymosott tollpárna gyanút fogjon. Ha megtudná az alaktomos igazságot itt helyben megnyúzna, de hát engem sem ejtettek a fejemre. Nem véletlen kaptam ezt a mennyeket megszégyenítően angyali pofit, senki se gondolna démonnak.

avatar



I spent my whole life chained to the wall
Hungry for more.
I had to cut a man down to get where. And someone had to stand

☩ Reagok :
61
☩ Play by :
Jason Momoa

Utolsó Poszt Szomb. Jún. 23, 2018 1:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


I lost my mind
citromos Thea & Raviolé, Azumazu
Egal was kommt • • credit:

Elmémben ismét a sötétség költözött. Mi ez? Harag gerjed bennem kezem ökölben szorítom. Képek villannak fel, s emésztik az elmém. Majd elkap a semlegesség. Nem érdekel most más csak a célom.

Azura lép be mellénk, s parancsra éhezve vizslatja Gabrielt. Rá pillantok a démonnőre, s vissza a halandóra, kinek kémlelem kicsit az arcát még. Egy angyal csatlakozik, kiek arca ismerős, de még se tudom hova tenni. Elmém néhány része zavaros, nem hagy vissza tekinteni a múltba. Az angyal szavai pimaszak, össze is vonom rajtuk szemöldökömet. Pillantásom ismét a nőt figyelik, s a szánalom amit eddig éreztem elillant. Mint ha elfújták volna.

- Mi lesz a sorsa? - Kérdezem. Tervrajzok még nincsenek meg kínzással nem érünk el semmit. A nő erős. Vissza nyelt könnyei, s ahogyan a földön kúszik talán egy másik angyalt meghatna, de nem minket. És nem ezt a démont, ki veszélyes játékot játszik. Úgy hallottam Lucifer bizalmába tudott férkőzni, s ő lett az első arkja. Ügyes lány. Várom gabriel mit szól, mond e valamit, de még némán áll, s figyel. Azurához intézett szavai után csak a csönd. Mi lesz? Mit akar?



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○






Everybody has a

dark side


avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
16
☩ Play by :
☽ Gal Gadot

Utolsó Poszt Szomb. Jún. 23, 2018 1:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


What happen with me? Why?  
Raiden & Rassilon & Azura
Take me under credit:

Elmém még mindig szilánkos, ahol tornádó söpört végig, nem tudom hol az eleje és vége, ahogy időérzékemet is elvesztettem már. Csak a négy falat érzem vészesen közel magamhoz, olyan fojtogatóak, amiben a gyülekezők egyre nagyobbnak hatnak.
Ha eddig nem éreztem magam szarul, akkor most már aztán végképp. Szavak és mondatok repdestek körülöttem, és én csak arra tudtam gondolni, hogy elég legyen, hagyjanak békén. Mint egy rossz rémálom... Reggel még örömmel ültem be az irodámba, most pedig fogalmam sincsen hol vagyok, mindenem fáj, és annyira fáradt lettem, hogy legszívesebben egy sarokban elaludnék. De sajnos erre esélyem sincsen.

A triónk következő vendége egy szőke hölgy. Ő lenne Azura vagy Jaesa? Inkább előbbi, ahogy tekintetem rajta csüng, míg rám nem tekint. Fénytelen szempárja olyan, mint a halottaké, és ettől csak kiráz a hideg. Gabriel nevén nevezi, tehát ő. Ő a démon. Nem tudom, életem során hányba is futottam bele, tudatosan egyikről sem tudtam, hogy démon, csak most Azuráról. Olyan emberi... de az angyalok is, mit is vártam? Talán pont ez teszi őket még hátborzongatóbbá, hogy annyira emberiek, azt hisszük, meg is foghatóak... Azonban a kíváncsiságom nem győzi le félelmemet, ahogy görcsösen tördelem ujjaim, hátha lazul a kötél, nem mintha lenne esélyem bárhová is futni. Eddig sem volt... De nem akarok többet, hagyjanak békén... Beharapom ajkamat, hogy remegésem ne áruljon el, hogy igen is félek a következő perceimtől. Miért ennyire fontos az én tudásom? Miért nem mennek a polgármesterhez? A miniszterhez? Hatalmuk és joguk van, aminek befolyásával bármit elkérhetnének tőlem... Én lennék a rövidebb és élvezetesebb út?

Megjött Rassilon is. Tekintete végig megy mindenkin, de rajtam úgy, mintha ott sem lennék, mintha egy porszem lennék hozzájuk képest, ahogy fölöttem állnak. Az ember érezhetné magát jelentéktelennek, csakhogy nem voltam az, én voltam a számukra megfejtendő rejtvény, kulcs valamihez. De miért? Megvető szavaira eltorzult arcom. Egyikben sincs emberség?! Ennyire nem lehettek lelketlenek, még ha nincs eszenciátok, akkor is hatások érnek, mire reagálnotok kell! Kéne.
Mint egy állat a vágóhídon, aki várja ítéletét, úgy ültem ott a földön, majd végül hasra fordultam, ha távozni nem is tudok, addig is legalább minél távolabb kerülni tőlük. Elnyeltem könnyeimet, ahogy lassan kúszni kezdtem a földön. Nem hinném hogy zavarná őket, úgyis mindjárt terítékre kerülök.
Nem tudom, mit vártam, csodát, hogy az elképzelhetetlent elkerüljem. Mert fogalmam sem volt, hogy mit is akarnak velem kezdeni, de nem éppen hittem,  hogy egy kedves traccspartira gyűltek össze.
Nem voltam vallásos, de most először magamban könyörögtem egy felsőbb hatalomhoz, hogy legyen minden csak álom, amiből fel tudok ébredni. És rádöbbenek, hogy otthon fekszem, és munkába kéne mennem. Könyörgöm. Kérve-kérlek, Istenem!

avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Csüt. Jún. 21, 2018 2:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Gabriel hívat, én pedig indulok. A Sötétséggel való közelgő randevúm megkíván némi előkészületet, így épp a városban tartózkodom. Nem kell a világ végéről „haza” jönnöm. Az üzenet szerint Jaesat és engem várnak, de a falatnyi információból, amit kaptam, nem láttam értelmét annak, hogy a jobb kezem is magammal vigyem. Ha jól tudom, Gabriel már eleve nincs egyedül, noha a társaságáról nem tudok sokat. Nem sietem el az érkezést, de így sem kell rám sokat várniuk. Nagy lendülettel szállok alá a raktárhoz érkezve, a terembe pedig már magasra szegett állal, kimérten sétálok be. Le sem lehetne tagadni, hogy Gabriel-közeli angyal vagyok.
De ahogy besétálok, gondolatban épp olyan lendülettel távozom is. Főnök. Mi a… Először az arkra siklik a tekintetem, majd futólag a démonra - akihez természetesen semmi közöm… - és az elátkozott angyalra. A halandóról egyelőre nem veszek tudomást. Az arknak nem kell mondania semmit, nyilvánvaló számomra, hogy mi folyik itt. És nem tetszik.
Nyílt titok, hogy sosem mennék szembe Gabriellel, sosem cáfolnám nyilvánosan a szavát, de hol a módszereivel, hol az indokaival sokszor nem értek egyet. Ez most sincs másként. Tekintetem angyalian hűvös, mégis könnyű szerrel lehet olvasni róla. Hisz nem próbálom takarni, lássa csak Gabriel, még ha ez azzal is jár, hogy Azuranak és annak a mihaszna Raidennek is feltűnhet. Nem, nem. Ez nem volt szép. Ellenemre van ugyan az egész, hogy az ark démonmágiával manipulálja a harcos angyalt. Túl veszélyesnek tartom. De Raiden egykor dicső harcos volt. Szerencse, hogy most nem tud ártani nekem, mert a cirka tíz évvel ezelőtti San Fransisco-i mutatványom után azt hiszem karóba húzna, mihelyt meglát, lassú halálra ítélve.
- Mondd, hogy nem egy halandó miatt hívattál ide.- Sóhajtok mélyet, amit a lehető leghalkabban igyekszem csinálni. Jobb, ha a többiekről így első körben nem veszek tudomást. Csak a békesség kedvéért.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
115
☩ Play by :
Jennifer Morrison

Utolsó Poszt Csüt. Jún. 21, 2018 12:43 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


We're playing together
Raiden, Thea, Rass & Azu
──────────── ────────────
« Comment;  bbb  •  Zene; Caméléon »
«Egy szövetség célja és lényege sohasem a szemlélődés, hanem az abszolút szellemben való szervezettség. »
Vannak olyan titkok melyekről jobb hallgatni mint a sír és vannak olyanok is, melyeket meg kell őrizni és a legjobb pillanatban elmondani. Végül vannak azok, melyek az idők során megszépülnek és valami sokkal nagyobbat hoznak magukkal, mint azt a hordozójuk valaha várta volna. Az én apró csendjeim és éppen ebbe a kategóriába tartoznak. Senkinek sem beszéltem soha Gabrielel való alkumról - na jó, ez hazugság, mert Rassilon tud egyet s mást, de igazába véve ő egy senki - ami most kifizetendőnek látszik. Miből gondolom? Éppen most léptem át Las Vegas városát, mivel a tollas magához rendelt újfent. Valami azt súgja, hogy inkább tartozom már hozzá mintsem a drágalátos öcsikéjéhez, aki egykor megalkotott. De ezt egy cseppet sem bánom! Kellenek nekem Gabrielhez hasonló szövetségesek, hogy elérjem a célomat. Cipőm sarka alatt kong a beton, ami vízhangot ver a falakon keresztül. Nincs miért elrejtenem a jöttömet, hiszen várnak már rám. A raktárba lépve egyből megcsap az alvadt vér szaga, érzem az itt maradt negatív energiákat, melyeket jólesően szippantok magamba. Egy hozzám hasonló démonnak ez maga lehetne a paradicsom. Egyből Gabrielt szúrom ki, aki ördögi vigyorral az arcán szemléli a földön fekvő megkötözött nőt. Ha nem tudnám, hogy egy angyalról van szó, azt hinném maga az ördög álldogál szerencsétlen halandó felett. Még nem pillantottam rá, de érzékelem a jelenlétét. A kis angyalka, aki egykoron Michael bizalmasa volt, a jótékony hatásomnak hála tudja az igazságot. Látom, amint előre mered, de ha rajtam múéik ez nem marad sokáig így. Angyalokat megszégyenítő mosolyt villantok felé, kezemet felemelem, mire a ruhám ujja alatt vérvörösen felvillan pár rúna. Raiden elmélye nyitott könyv előttem, látom, hogy próbált kitörni a béklyómból. Ez ellen sürgősen tennünk kell valamit! Ujjaimat megmozgatom, mire az angyal elméjét újra ellepik a jól ismert képek. Ő az én kis játékszerem, a bábom, akire hatalmas szükségem lesz a háborúban. Nem csúszhat ki a kezeim közül, azt nem engedem. Mire eléjük érek kezem testem mellett pihen, mintha semmi se történt volna, hiszen az előbbi akciómat egyedül az angyal érzékelhette.
- Gabriel! - köszöntöm egy biccentéssel - Miben lehetek a segítségedre? - teszem fel a kérdést egyből a tárgyra térve. Hiába tudom, hogy az én szaktudásomra van szüksége az elmemanipuláció terén, de tőle akarom hallani a szavakat.
- Azura, örülök, hogy itt vagy! - mered rám ugyanazzal a mosolyával, amitől minden valamire való lényt kirázza a hideg - Ne olyan gyorsan, még várunk két főre - szegezi nekem, majd a nőre pillant. Vajon ki lehet az a két fő? Bizto, hogy angyalról van szó, különben már régen tudnék a dologról. Ha minden igaz a démonok közt én vagyok az egyetlen, akivel üzletelni szokott Gabriel. Talán Rassilon lenne? Igen, az a legkézenfekvőbb...


//Raiden engedelmével én is beszállok //

avatar



I spent my whole life chained to the wall
Hungry for more.
I had to cut a man down to get where. And someone had to stand

☩ Reagok :
61
☩ Play by :
Jason Momoa

Utolsó Poszt Hétf. Jún. 18, 2018 9:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


I LOST MY MIND
Thea && Raiden
──────────── ────────────
Vissza vissza probálok jutni, de képességeim nem vetekedhetnek sem egy ark, sem pedig egy angyaléval. harcos vagyok, ki a menny védelmére lett teremtve. Annó az édenben páncélom és rangom volt. Isten azért formált meg engem, hogy Michael bizalmasa legyek. Egykoron hittem, s ittam minden szavát a hadak vezérének.

Még segétkeztem is, mikor úgy éreztem roszs úton halad, mikor maga is mészárolta az embereket. De most, hála Azurának az eszem meg jött, s már Gabriel oldalán állok. S látom, hogy amiket tettem hiába való, s rossz volt.

Hirtelen ér végett az állapot. Egymással szembe, mint ha csak csók csattana el. Ki nem ismerné a helyzetet azt hinné, de nem. Gabriel arca meglepett. A nő ellenáll. Egy mosolyt engedek el, s látom a férfinak ez nem tetszik. Arcom újra kisimul, s meredek előre.

- És most? - Kérdezem, Gabriel ekkor rám néz, s határozottan feláll. Elém setál lassan komolyan, s végig pillant rajtam.
- Most? - Kérdezz vissza. LÁnyra néz, elmosolyodik tekintette vissza kúszik rám.
- Most Jaesa és Rassilonra is szükségünk lesz. - Tudom mi következik. Kínzás. Szemem vissza kúszik a nőre, majd Gabriel fel tartja mutató ujját, mint egy új ötlet jut eszébe.
- És Azura..természetesen az elme kínzást démon módra is szeretem.  - Arcára az ördögi mosoly ül. Veszélyesebb most, mint Lucifer.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○






Everybody has a

dark side


avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
16
☩ Play by :
☽ Gal Gadot

Utolsó Poszt Kedd Május 29, 2018 9:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


What happen with me? Why?  
Raiden & Thea
Take me under credit:

A mély, duruzsló hang végig fut rajtam, mint szél a sivatagon. Megborzongat zsigerileg, és eszembe jut a hozzáfűződő mély tekintet. Lelketlen, de akkor miért csillog benne a fájdalom? A hiány? Miért érzel, ha nincs lelked? Magával ránt az emlék, agyam ezzel karna foglalkozni: újra és újra elém vetíti az erős angyal megtört arcát. Olyan, mintha meghasonulna, mintha vívna önmagával. Belső harc, mely csak rá tartozik. Csak rá tartozik?

- Elég, te nő! Mutasd a tervrajzokat!
Élesen hasít át minden gondolaton Gabriel hangja, de oly erővel, hogy az álom vagy látomás, vagy a tudatalattim generált illúziói szilánkokra törnek, lehullanak hangos csörömpöléssel. Olyan nyers, olyan szúró, mintha elmém központjába hatolt volna bele. Ennyi volt minden, tudatom önvédelemből ébred fel, mindketten kilökődünk az álomból, anélkül, hogy bármit is átadtam volna. Pedig megtehettem volna, karnyújtásnyira voltam attól, hogy átadjak neki mindent és végre vége legyen a szenvedéseimnek. Mégsem tettem... Valami erőt adott, valami elterelt. Vagy inkább valaki?

Felpattan tekintetem, reflexből ülök fel, mintha csak halott állapotomból hozna vissza az izomgörcs. Meghőkölök, milyen közel van hozzám Gabriel, ki hasonlóan fest, mint jó magam. Ő sem tervezte, hogy az álom rövidebb lesz, őt is meglepte ez a fordulat, vagy taláán nehéz az ébredés, úgy, hogy csak rám fókuszált eddig mentálisan. Összekötött kezekkel gördülök arrébb, legalább keze útjába ne legyek, legalább fizikailag ne bánthasson. Látómezőm szélén látom, Raiden még itt van a szobában. Itt van, és felettünk "őrködik".


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
7/7
Leviatánok
8/8
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
3
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
2