Elhagyott raktárház

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Zarall


Elhagyott raktárház Tumblr_owsxzvOdo31wxdmrbo3_400
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
My Angel
☩ Reagok :
18
☩ Rang :
⇝ Vezető
☩ Multi :
⇝ Azazel
☩ Play by :
⇝ Dominic Sherwood
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 20, 2019 10:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next






To: my sister


Fire on Fire

A szemeimet forgattam. Elvakította a húgomat az az átkozott Michael. Nem volt tiszta az ítélőképessége, egyszerűen… fogalmam sincs, mivel etetette meg az az átkozott…!
- Ha Isten most itt lenne, mellém állna. Hidd el, pontosan tudom, hogy Ő sem azt akarta, ami jelenleg van. Nem azt, hogy ezek a szánalomra méltó kis teremtmények létezzenek. Biztos, hogy ő is halálra ítélné őket… az összes teremtménye közül az emberek lettek a legelcseszettebbek. Szerinted büszke lenne rájuk? Arra, amit műveltek az elmúlt időkben? Nem. Sőt, történetesen úgy gondolom, hogy pont azért tűnt el, mert nem volt kedve nézni ezt az egészet. Azt, hogy mindent, amit Ő nagy gonddal felépített, tönkretesznek az emberi lények – Ideges voltam, a hangszínemen is érződött. Meg akartam győzni arról, hogy rossz oldalon áll és felnyitni a szemét a valóságra, de úgy tűnt, süket füleknek beszélek. Átmosták az agyát. Igen, Michael ezt tette vele, ugyanis, ha tisztán látna, akkor mellettem, avagy Gabriel mellett tette le volna a voksát. Csalódott voltam és gyűlöltem ezt a mocskos kis emberi érzelmet, ami már a belsőmbe férkőzött az elmúlt évek alatt.
- Ugyan már, Jael. Szerinted ezek után még testvérek vagyunk? Lehet, egy fajból származunk, de vége van. Michaelt szolgálod, hát legyen. De akkor engem elfelejthetsz – Makacs voltam? Talán. Vagy inkább következetes. Jobb, ha ellököm magamtól végérvényesen, minthogy időről-időre megint megpróbáljon átrángatni az ő oldalára. A rossz oldalra. – Tudnálak bántani… - Egy gyilkos mosolyt villantottam rá, csupán néhány pillanatig tartott. Aztán sóhajtottam.
- Gyerek?! Igazad van. Te meg egy hercegnő Michael oldalán, nem de? Ezért vagy ott. Megkapsz mindent, amire vágysz, ugye? Gondolom, még ki is elégíti a vágyaidat az az átkozott angyal! – Szinte köptem a szavakat felé, át sem gondolva őket igazán.
Mivel megállíthatatlan módon jöttek belőle a szavak, így elcsendesedtem és próbáltam végighallgatni, de egyszerűen értelmetlen volt mindaz, amit kiejtett a száján.
- Rossz vagyok?! Valóban így gondolod, Jael? – Furcsa mosoly jelent meg az ajkaimon. – Igazad van, rávilágítottál a lényegre. Először az emberiség, majd Ti jöttök, amennyiben nem jön meg az eszetek, drága, kicsi Jael… továbbá az emberek érdeke lehet, hogy az, amit Michael képvisel, mert ő oda meg vissza van a mocskokért, de egyben vak is. Nem látja, hogy az emberiség lesz mindennek az elpusztítója, ha ezt nem akadályozzuk meg – Fürkésztem őt, de már kezdtem rájönni, hogy felesleges mondanom bármit is. A hitem töretlen volt a húgom felé, egészen a mai napig. Mindig úgy gondoltam, képes leszek észt verni a fejébe és átállítani magunkhoz, de tévedtem. Jael már nem az volt, aki egykor. A húgom számomra meghalt és ennek így kellett lennie.
- Ne mondd, hogy a fivéred vagyok. Többé már nem vagyok az – Vészjóslón villant a tekintetem, de el is kaptam a torkát, hogy alátámasszam a vérszomjamat, a csalódottságomat és a dühömet. – Számomra meghaltál, Jael. Nincs többé testvérem, sőt, nem is volt soha – A tekintetébe fúrtam a sajátomat, így figyeltem. – Én tisztán látok. Látom, hogy már semmit sem jelentesz nekem – Halványan elmosolyodtam, egyre inkább a torkát szorítva. Bárcsak véget vethettem volna az életének… de nem lehetett. A halál jelen pillanatban nem létezett.
A tető szélén lógott, méterekkel a felszíntől és elengedhettem volna, de nem halt volna meg, másrészt… a szárnyait pillanatok alatt előhívhatta volna és ígyis megmenekül. Tehát a helyzetem mondhatni, reménytelennek tűnt.
- Nem tudlak, te idióta – Ösztönösen jöttek a szavak, miközben megráztam a fejemet. – Ha meg tudnálak ölni, megtenném – Ejtettem ki a szavakat és kissé alábbhagyott a figyelmem, mert a következő pillanatban gyomorszájon rúgott, így egy nyögés kíséretében elengedtem, én magam pedig hátravágódtam a földre. Azonnal igyekeztem felülni, majd talpra állni és készültem volna újból nekiesni, mikor szinte felkiáltott. Életemben először láttam őt sírni. Hogyan? Az angyalok nem sírnak. Értetlenül figyeltem őt, ráncolva a homlokomat, majd hátradöntöttem kissé a fejemet.
- Te jó ég… te aztán annyira imádod az embereket, hogy még azonosulsz is velük? Szánalmas vagy – Felnevettem röviden, majd figyeltem és hallgattam a továbbiakat. Szomorú volt, de én nem. Bennem már semmit sem mozgatott meg; túlságosan dühös voltam hozzá.
- Nem vagy a részem, az angyalra már – Feszülten nevettem. – Vége van, többé már semmit sem jelentesz a számomra. Szaladj Mich bácsihoz, ő majd kielégít mindenféle téren és boldog lehetsz… talán megtesz asszonyává is, ha nagyon hűséges kutyuskaként viselkedsz vele – Gúnyolódtam kissé, de azt akartam, hogy még inkább fájjon neki. Hogy csak egy töredékét átérezze annak, hogy nekem mennyire fáj az ő árulása… bár nem, nem érthette meg.
Elindultam felé lassú léptekkel, majd előszedtem egy tőrt. Odalépve pedig, ha nem volt elég ügyes, akkor a gyomrába vágtam egy erőteljes mozdulattal.


742 words ✘ Fire on Fire ✘ note: - ✘  kredit



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Zarall




Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Jael


Elhagyott raktárház Original

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
hm.. no.
☩ Reagok :
16
☩ Rang :
leader
☩ Multi :
nope
☩ Play by :
katherine mcnamara
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Júl. 23, 2019 5:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next



To: Zarall




Kezdtek eluralkodni rajtam az érzések. Zarall közelében erre már volt példa, sőt, általában mindig kivált belőlem valamit. Dühöt, szomorúságot... Ezúttal mindkettőt erősen éreztem, szinte fojtogató volt. Kezdtem úgy érezni, nem tudom meggyőzni őt, ahogyan ő sem engem, mégis elszomorított, hogy nem látja be a hibáját. Atyánk erre teremtett minket, az emberekre kellett vigyáznunk, valamit parancsolni a katonáinknak. A pusztításnak, amit véghez vittek, nem szabadott volna megtörténnie, ahogy annak sem,miképp két különböző oldalra kerüljünk. A közelsége még mindig egyfajta bizalmat, nyugodtságot ébresztett bennem, mindez azonban kellemetlen érzésekkel vegyült, s ez már évek óta így ment. Aggódtam, féltem, haragudtam... Nem akartam érezni mindezt, mégsem védhettem ki.
- Hát ennyire elhomályosítja a harag az ítélőképességedet? Nem erre lettünk teremtve. Nem arra, hogy pusztítsunk, s fajokat töröljünk le a térképről. - vágtam oda a szavakat kissé hevesen, nem tudtam uralkodni magamon. Engem is befolyásolt a düh, nem tudtam kizárni, én mégsem romboltam le városokat, vagy öltem. Hiszen emiatt egykor szárnyakat szegtek! Nem mozdultam Zarall mellől, továbbra is őt figyeltem. A szívem összeszorult, ahogy hallgattam őt, s tényleg szerettem volna mellette állni, de... képtelen voltam. Nem tehettem, nem hagyhattam el Michaelt, s nem árthattam az embereknek. Még Zarall kedvéért sem tenném meg soha. Nekem is szükségem volt rá, csak épp nem ilyen áron. Ráadásul nem az emberek rontották el, senki sem bizonyíthatja, miszerint Isten miattuk ment el. Talán ő már előre tudta, mi fog bekövetkezni, s nem bírta elviselni mindezt.
- Hallod egyáltalán magadat? Én nem vagyok az ellenséged, soha nem is leszek az! Sosem tudnék ártani neked. - vallottam be, enyhén lehajtottam a fejem, még szemeimet is behunytam egy pillanat erejéig. - Te talán igen? Képes volnál rá? - Kezdtem azt gondolni, a válasz igen. Valahogy a pillantása sem volt tiszta, inkább zavaros, tébolyult. Aggódtam miatta, bár nem féltem tőle. Ha bántani akart, megtehette, én akkor sem fordulnék ellene, képtelen lennék ártani neki.
- Olyan vagy, mint egy halandó gyermek! - jelentettem ki határozottan, csak azután jöttem rá, hogy ezzel csak tovább rontok a helyzeten, miután a szavak már elhagyták a számat, s nem szívhattam vissza őket. Nem akartam feldühíteni, jobban, mint amilyen amúgy is volt. - Makacs vagy, s ha nem kapod meg, amit akarsz... ki tudja, mi lesz a vége. Miért? Miért csak az a jó, amit ti csináltok? Honnan tudjátok, hogy mi a helyes? - Próbáltam magyarázni, mire is gondoltam, ámbár az emberekhez hasonlítottam őt... Nem tudtam ennek mi lesz a következménye. Egy ideig nem feleltem semmit a szavaira, mély lélegzet vettem, teleszívtam a tüdőmet, majd lassan kifújtam mindet.
- S talán ti különböztök tőlük? Nézz körül, miféle pusztítást végeztetek! Ez nem az emberek műve. Ti is épp olyan rosszak vagytok, mint ők. Nem! Rosszabbak! S mégis mire föl mindez? Ha eltörlitek őket, akkor kivel fogtok harcolni? Mert ez nem a halandókról szól, hanem rólatok. Ha végeztetek velük, akkor minket pusztítotok el? - Észre sem vettem, hogy kiabálok, csak miután elhallgattam, s zavaróvá nem vált a csönd. Teljesen elborított a harag, gondolkodni sem tudtam tisztán, újra és újra lejátszottam a szavait a fejemben. Egyre dühösebb lettem tőle, szinte sírni tudtam volna a túlcsorduló érzelmektől. Örültem volna, ha képes vagyok rá, bár már nem álltam túl messze tőle. Sikítani akartam, valamiképp kiadni magamból mindezt. A fivéremre villant a tekintetem.
- Ostoba vagy. Michael pártját választottam, mert úgy véltem, ez a helyes lépés. Ez szolgálta az emberek, s atyánk érdekét. Talán elfelejtetted, miért teremtett minket? Azért, mert nincs itt... én nem felejtettem el a céljait, a tanításait. Mindazt, ami őt képviseli. - suttogtam, nem volt erőm kiabálni, hangot is alig tudtam adni a szavaimnak. Csalódtam, nem csak Zarallban, magamban is, a világban, a hitem egy kissé megingott, mégis kitartottam. Nem veszíthettem el még azt is, mikor a fivérem sem volt már mellettem, valamint atyánk is eltűnt.
- Nekem mindig a fivérem leszel. S ehhez nem kell az én oldalamon, vagy Michael oldalán állnod. - szóltam, de nem vártam el, hogy ő is így tegyen. Tudtam ugyanis, miszerint nem fog, ő egészen másképp fogja fel ezt a helyzetet. -Valóban nincs választásom, Zarall. Ha tisztánlátnál, te is így vélekednél. - sóhajtottam, s tettem néhány lépést az ellenkező irányba. Ő azonban egész mást tervezett, megragadott a torkomnál fogva, olyan erősen, hogy levegőhöz is alig jutottam. Csak tágra nyílt szemekkel bámultam őt, a fivéremet, az ikremet, s ha szorító ujjai engedték volna, akkor sem jött volna ki hang a torkomon. Ledermedtem, arra sem voltam képes, hogy tiltakozzak, megpróbáljam lehámozni a kezét magamról, vagy a harci technikánkat alkalmazva ellenálljak. A szavai sokkal fájóbbak voltak, mint a fojtó szorítása, s miközben a tető széléhez vonszolt, én rongybabaként lógtam a kezei között. Akkor sem mozdultam, mikor egészen kilógatott a tetőről, nem féltem a magasságtól, leesni pedig képtelen voltam a szárnyak miatt. A szavai viszont mély fájdalmat okoztak, megrémisztettek, s minden reményt porrá zúztak bennem.
- Mi... a szándékod? Meg... megölsz? - nyögtem, ezzel a maradék levegőt is kipréseltem a tüdőmből. Ekkor telt be a pohár. Himbálózni kezdtem a lábaimmal, s amennyiben nem állított le, lendületből gyomorszájon rúgtam, ezzel mind a ketten a tetőn landoltunk, én félig elveszítettem az egyensúlyom.Végül nagy nehezen talpon maradtam, kiegyenesedtem, s hátráltam néhány lépést.
- Hogy tehetted ezt?! - visítottam torkom szakadtából, térdem megroggyant, ezért az egyik falhoz oldalaztam, s nekivetettem az egyik vállam. Könnycseppek szaladtak végig az arcomon, amire még sosem volt példa. Egyik kezemet arcomhoz emeltem, majd távolabb emeltem, hogy lássam. Csillogott az apró cseppektől. - Mindig a testvéred leszek. A részed. S ez ellen nem küzdhetsz. - A szememben lévő szomorúsg mellé némi bosszúvágy is csatlakozott, őrült módjára csilloghatott a szemem, ráadásul a könnyek sem akartak szűnni. - Árthatsz nekem, meg is ölhetsz. Akkor sem változtathatsz ezen. - mosolyodtam el keserűen, majd a maradék könnyeket is letöröltem az arcomról.


words: 944 || lovely || note: come to the dark side, bro bbb 3 || kredit || inspirate by

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Zarall


Elhagyott raktárház Tumblr_owsxzvOdo31wxdmrbo3_400
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
My Angel
☩ Reagok :
18
☩ Rang :
⇝ Vezető
☩ Multi :
⇝ Azazel
☩ Play by :
⇝ Dominic Sherwood
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Jún. 13, 2019 1:41 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next






To: my sister


Fire on Fire

Az eltelt évek alatt megszokhattam volna, s egy részem meg is szokta Jael hiányát. Nem volt mellettem, meg kellett tanulnom egymagam is boldogulni, a húgom nélkül. Határozottabbá váltam, a magam urává váltam, s ez így volt jó. De egy kis részem még mindig hiányolta Őt. Régen minden másabb volt. De a világ változott, s ezáltal mi is. Oldalt választottunk, elveket követtünk, amikből egyikünk sem akart engedni. Jól tudtam hát, hogy hiába minden szócsata, hiába minden találka, mi már soha sem leszünk azok, akik voltunk. Nem leszünk már egy oldalon, nem fogjuk egymást segíteni, nem fogunk semmit sem együtt csinálni. Pusztán ezek a találkozók maradtak a számunkra és egy halvány reménysugár, hogy amit fentebb kifejtettem, nos, változzon. Hogy mégis változzon a helyzet, Jael megtérjen és visszajöjjön hozzám, de… nos, majd az idő eldönti, igaz?
Válaszolnom sem kellett, hiszen egyértelmű volt, mit mondanék és ő ki is ejtette a szavakat helyettem. Türelmesen hallgattam végig a szavait, de egyáltalán nem érdekelt. Folyton ugyanaz ment köztünk; győzködések, ellenkezések, magyarázkodások… sóhajtottam egy nagyobbat a kiabálára.
- Azért neked kell, mert te állsz rossz oldalon, Jael. Ezt még a vak is látja, drága húgom! Miért véded ezeket a szerencsétleneket?! Te nem vágysz arra, ami volt?! Te tényleg nem látod, hogy az emberek… ez az alja népség cseszett el mindent?! – Ezúttal én is kiabáltam. Aztán mélyen szívtam magamba a levegőt, majd néhány hosszú pillanatig fürkésztem a szemeit.
- Már azok vagyunk, Jael – Ellenségek. Hiszen az oldalválasztással már azokká váltunk; s ezt bárki megmondta volna. Lehet, nem bántottuk egymást tettlegesen, de nem segítettük egymást, sőt… inkább akadályoztuk. Ellenségek voltunk, akiket a vér kötött egymáshoz.
- Nos, szerintem viszont volt. Beleavatkoztunk, egyengettük az útjukat, segítettünk nekik, pedig meg sem érdemelték – Összehúzott szemekkel morogtam, majd megcsóváltam a fejemet.
- Igazad van, Jael. Nem adok választási lehetőséget, hiszen nincs is. Már nincs. Döntöttél, mikor Michael párját választottad és nem engem. S nem kényszerből választottad Őt, hanem… a franc tudja, miért. Ezzel lettél az ellenségem – Odaléptem hozzá és hirtelen megragadtam a torkánál. Nem tudom, mi ütött belém. Egyszerűen elpattant nálam valami és ártani akartam neki. Elegem volt abból, hogy nem jutunk egyről a kettőre. Nem akartam ezt a csalfa reményt, hogy talán a következő alkalommal majd meggyőzhetem… felesleges volt erre várni.
Meg kellett volna ölnöm.
Egyre jobban szorítottam a torkát, miközben a tekintetébe véstem a magamét.
- Nekem nincs többé testvérem, Jael… - A tekintetem furcsán csillogott, miközben kiejtettem a szavakat. A tető széléhez húztam a lányt és ha továbbra is a fogságomban volt, akkor így toltam egyre kijjebb, míg a lába nem ért már talajt. De tartottam, nem engedtem el.


429 words ✘ Fire on Fire ✘ note: - ✘  kredit



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Zarall




Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Jael


Elhagyott raktárház Original

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
hm.. no.
☩ Reagok :
16
☩ Rang :
leader
☩ Multi :
nope
☩ Play by :
katherine mcnamara
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jún. 12, 2019 1:58 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next



To: Zarall




Bizonyos értelemben sokat változtam, felvettem emberi szokásokat, érzelmeket, ugyanakkor egy részem még mindig az az érzelemmentes angyal volt, aki odafönt is. Furcsa volt ez e kettősség bennem, szinte megemészthetetlen, majdnem annyira, mint az ellentét köztem s fivérem között. Nehezemre esett nem odalépni hozzá, megragadni a kezét, s elrepülni vele valahová messze, ahol nem kell ellenségemnek neveznem. Nem akartam ezt, soha nem akartam, de... igaza volt Ophiliának. Nem szabadna beleavatkoznunk a halandók életébe, világába. Mégsem tehettem mást, ahogyan Michael sem. Meg kellett védenünk őket Gabrieltől, hisz' a fegyverszünet nem tartott örökké. Ha nem akarnák bántani őket, mi sem avatkoztunk volna közbe. Mindenesetre a baj már megtörtént, Zarall és köztem pedig borzalmas volt ez a viszony, rengeteget nosztalgiáztam, milyen volt még, mikor együtt vezettük a csapatokat, mikor együtt jöttünk olykor a földre küldetések miatt. Akkor még fel sem fogtam, milyen jó, hogy van egy fivérem. Az emberek nagyon is tisztában voltak ezzel az érzéssel, számukra megszokott volt, miszerint csak azután veszik észre a szeretett dolgot, vagy személyt, miután elveszítették. Számomra hosszú ideig ismeretlen volt, évekkel ezelőtt azonban megismertem, milyen is ez. Egyáltalán nem volt ínyemre. - Hajlandó vagy Michaelt támogatni? - kérdeztem oldalra döntött fejjel, arcomról minden érzelem eltűnt, majd hirtelen harag váltotta fel a semlegességet. Azelőtt, hogy válaszolt volna, feleltem helyette. - Gondoltam. Tehát nem, nem rugaszkodhatunk el ettől. - kezdtem dühös lenni rá, talán ezt az érzelmet viseltem a legnehezebben. Ebből fakadt a legtöbb kegyetlenség, a legtöbb halál, a legtöbb tragédia. A düh egy mocskos, sötét érzelem volt, aminek nem szabadott volna léteznie. - Az egész viszállyal nem érünk el semmit. A fegyverszünettel nem érünk el semmit. Sőt! A jelenlétünkkel sem érünk el semmit, nem szabadna itt lennünk! - fakadtam ki, szinte rákiabáltam, majd összefontam magam előtt a karjaimat. Megráztam a fejem, azután sokkal halkabban folytattam a beszédet. - Miért én? Miért én váltsak oldalt, Zarall? Oldalaknak sem szabadna léteznie. - horkantam fel, és oldalra sétáltam, hogy lepillanthassak a tetőről. -Nem akarok az ellenséged lenni. - ejtettem ki halkan a szavakat, szinte suttogásként hatott. Nem tehettem semmit ez ellen, de egyáltalán nem akartam ezt.
Hatalmasat sóhajtottam, ahogy folytatta, szinte alig akartam elhinni azt, amit mond. Mintha valamiféle furcsa alternatív világba kerültem volna, atyánk egy másik teremtett világába, ahol Zarall az ellenségem, a teljes ellentétem. Ez azonban a valóság volt, ebből nem ébredhettem fel, s valószínűleg változást sem érhetek el. Kezdett egyre világosabbáválni, hogy ez egy végleges állapot. Elkeserített, de leginkább haragra gerjesztett ikrem minden egyes szava. - A dolgunk sosem az volt, hogy beleavatkozzunk az életükbe. Atyánk megteremtette őket, de soha, egyikünknek sem volt beleszólása abba, hogyan alakul az életük. - Szinte köptem felé a szavakat. Ophiliának teljes mértékben igaza volt, mikor találkoztam vele, némileg az ő szavai rémlettek fel bennem, mikor verbálisan rátámadtam Zarallra. - Nem adsz választást, nincs itt semmiféle választásom! - kiáltottam, karjaimat széttárva. Még soha nem voltam ennyire dühös, soha nem éreztem ilyen heves érzelmet, mint akkor és ott, a színes, hajnali órákban a háztetőn. - Miért akarod kikényszeríteni belőlem, hogy az ellenségeddé váljak? - Újra lehalkult a hangom, valamilyen csoda folytán sikerült kissé lehiggadnom, talán a szomorúság költözött belém olyan erővel, hogy nem is volt más választásom, mint elengedni a haragot. Voltaképpen nem sikerül, a két érzelem felváltva, mintegy furcsa, ősi táncot járva cserélődött fel újra meg újra.


words: 543 || lovely || note: come to the dark side, bro bbb 3 || kredit || inspirate by

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Zarall


Elhagyott raktárház Tumblr_owsxzvOdo31wxdmrbo3_400
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
My Angel
☩ Reagok :
18
☩ Rang :
⇝ Vezető
☩ Multi :
⇝ Azazel
☩ Play by :
⇝ Dominic Sherwood
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Május 09, 2019 9:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next






To: my sister


Fire on Fire

Egyszerűen zavart, hogy a tulajdon húgom nem látta a fától az erdőt. Nem látta meg az igazságot, azt, hogy melyik oldalon volna a helye. Mintha elfelejtette volna a kötelékünket is, holott… azt hittem, örökre együtt leszünk. Rendben, valószínűleg ő is ezt hitte, de mégis külön oldalra sodródtunk. Mikor látja vajon be, hogy csakis Gabriel nézetei, sőt, eszméi szerint élhetünk?
Csalódás. Buta emberi kis érzelem, mely az évek során egyre inkább belém költözött… Jael iránt. Csalódtam, mert azt hittem, mindig velem tart majd. Mindig. Örökké.
Figyeltem, ahogyan egészen közel jött hozzám. Nem mozdultam semerre sem, hiszen nem féltem tőle. Hittem abban, hogy nem ártana a tulajdon bátyjának, habár…
Kezdtem azon gondolkozni, hogy az erőszak volna a legjobb megoldás arra, miképp a magam oldalára állítsam. Lopva végigmértem, ezen töprengve, majd hallgattam inkább, mit is ejt ki ő maga a száján.
- Oh, tényleg ugyanaz a séma. Elrugaszkodhatnánk már ettől, nem gondolod? – Kérdeztem tőle nevetve, majd oldalra döntöttem a fejemet, szőke tincseimbe túrva. Egy részemet szórakoztatta a helyzet. Az ugyanolyan körök, ugyanolyan mondatok, s a vége mindig … ugyanolyan volt. Semmire sem jutottunk.
- Nekem is szükségem lenne rád. Itt. Ezen az oldalon, ahol én állok. S be kellene végre látnod, hogy azzal, amit te… azaz Ti csináltok, semmit nem értek el. – Még végig is mutattam a húgomon, majd lazán csípőre tettem a kezemet.
- A kötelékünk még él, de talán az idő el fogja halványítani, ha nem gondolod meg magad. Előbb-utóbb az ellenségemmé válsz, Jael, hacsak… - Itt tartottam némi hatásszünetet, majd komolyra váltott az arckifejezésem. - …hacsak át nem állsz Gabriel oldalára.
Nyilván sejtettem, hogy ennyitől nem gondolja meg magát, mégis kellett némi utalás arra, hová vezet ez a helyzet, ami már évek óta tartott köztünk.
- Ha kettőnk közül valakinek engednie kell az elveiből, az nem én leszek. – Nevettem fel végül, kissé odébb sétálva tőle, körbepillantva. – Az emberek szánalmasak, Jael. Szánalmasak és… és mindennek ők az okai. Gyarlóak. Árulók. Mocskosak… …s minél több időt töltünk itt, annál inkább hasonlóvá válunk hozzájuk. Egyszerűen undorító népség. – Magyaráztam undorral a hangomban, a szemeimet forgatva, majd visszafordultam a húgom felé. – Gondold ezt át. Azt, hogy a húgom akarsz-e maradni vagy az ellenségem leszel ezután. A döntés a tiéd… nem fosztalak meg tőle. – Tettem hozzá egy halvány mosoly kíséretében.


374 words ✘ Fire on Fire ✘ note: - ✘  kredit



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Zarall




Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Jael


Elhagyott raktárház Original

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
hm.. no.
☩ Reagok :
16
☩ Rang :
leader
☩ Multi :
nope
☩ Play by :
katherine mcnamara
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 17, 2019 7:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next



To: Zarall




Ahogy telt az idő, egyre inkább elbizonytalanodtam. Nem kellett volna ide jönnöm. Zarall és köztem lejövetelünk óta ment ez a "harc", egyikünk sem tudta meggyőzni a másikat, mégis mindig újra próbálkoztunk. Nem akartunk egymás nélkül élni, haragban, ellentétes csapatban játszani. Neki Gabriel, míg nekem Michael nézetei voltak szimpatikusak,s erről egyikünk sem akart lemondani. Akkor sem, ha ezzel nem változott meg kztünk a viszony. Mind a ketten céltudatosak, s elég makacsok voltunk ahhoz, hogy kitartsunk a döntésünk mellett. A magam részéről, el sem tudtam volna képzelni, hogy Gabrielt kövessem, aki az emberek pusztulását vette a fejébe. Az nem számított, hogy jelenleg fegyverszünet akadályozta ebben. Előbb-utóbb újra egymásnak feszül a két angyal, s nekem védenem kell a halandókat - másképp nem is cselekednék soha.
Ahogy öldet ért az épület tetején, a szellőből, ami meglibbentette hajam, előbb tudtam, hogy itt van, mintsem megszólalt volna. Sőt. A jelenléte olyan erős volt számomra, a kötelékünk miatt, éreztem, hogy itt van. Mégsem mozdultam, nem fordultam meg addig, amíg nem szólított meg. Lassan felé fordultam, először csak a fejemmel, majd testemmel is, megálltam vele szemben. Amint mögém került, azonnal mozdultam én is, hogy szembe kerülhessek vele. Nem tetszett, hogy a hátam mögé akart lopózni, bár... nem mondanám, hogy tartottam tőle. Én képtelen lettem volna őt bántani, szenvedés nélkül nem is ment volna. - Zarall. - szomorúan, s egyben hevesen ejtettem ki a nevet, kissé talán dühösen is. Ez még mindig új volt nekem, hogy érzéseket vált ki belőlem az "árulása", vagy egyáltalán a jelenléte. Annyira... szokatlan volt az egész, szinte szavakat sem találtam a szituációra, vagy olykor magukra az érzésekre. Ezek mintha nem is mi lettünk volna. Csöndben hallgattam a szavait, közben pedig apró lépéseket tettem felé. Végül, ha ő nem húzdott el, vagy lépett hátrébb, egészen közel értem hozzá. Talán jó, ha tíz centi volt köztünk. A közelsége rendkívül megnyugtatott, amennyire más sosem volt képes rá. Mellette annak a vezetőnek éreztem magam, aki mindig is voltam, s aki mindig is leszek. Mellette, az ő oldalán. Már ha ez egyáltalán még lehetséges volt. Sóhajtottam, miután az utolsó szó is elhagyta a száját. - Tudod, hogy ez nem ilyen... egyszerű. Nem értek egyet Gabriel nézeteivel. - Rögtön bele a közepébe, nem köntörfalazva, őszintén. Tudta, hogy így van, én pedig azt, hogy fájdalmat okoz neki minden egyes szó, épp úgy, ahogyan nekem is. Nem tehettem ez ellen semmit. - Te viszont Michaelt veted meg. - szóltam csöndesen, kijelentve valamit, amivel mindketten tisztában voltunk. - Szükségem lenne rád. A szövetségünkre. A testvériségünkre. Arra a kötelékre, ami köztünk van. - Nem tudtam, miként valósíthatnánk meg mindezt, hogy minden a régi kerékvágásban menjen tovább. Azt tudtam csak, hogy mit akarok. Mellette lenni, együtt harcolni vele, egy oldalon.


words: 445 || lovely || note: come to the dark side, bro bbb 3 || kredit || inspirate by

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Zarall


Elhagyott raktárház Tumblr_owsxzvOdo31wxdmrbo3_400
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
My Angel
☩ Reagok :
18
☩ Rang :
⇝ Vezető
☩ Multi :
⇝ Azazel
☩ Play by :
⇝ Dominic Sherwood
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 13, 2019 2:20 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next






To: my sister


Fire on Fire

Amióta a szánalmas kis mocsadékok között voltam kénytelen élni; sokmindenre rájöttem. Nem, ez így nem igaz. Sokmindent láttam; láttam, hogyan pusztítanak el mindent maguk körül. Láttam, hogyan tesznek tényleg mindent tönkre, amihez csak hozzáér a kezük. Láttam, hogyan mennek tönkre családok, barátságok, vagy úgy egyáltalán a kapcsolatok. Rengeteg mindent láttam már, de ha őszinte akarok lenni, mindezekkel … nos, már régebb óta tisztában voltam, mintsem a Földre kerültem. Odafentről is pontosan láttam, mi zajlik idelent, csupán… próbáltam azt tenni, amire hivatott voltam. Aztán… aztán megváltoztak a dolgok.
Isten eltűnése, majd Jael és Én… nos, mintha csak tegnap történt volna, hogy a sors szétválasztott minket. Én jobbra, ő balra ment – nem is kellett volna, hogy ez túlzottan érdekeljen engem, sem pedig őt, mégsem mondtunk le egymásról. Tudtam, hogy mellettem a helye, ahogyan mindig is így volt. Az, hogy egy időre elfelejtette ezt, nem jelentette azt, hogy sosem fog emlékezni.
S pontosan ez volt az, amibe mindig belekapaszkodtam. A testvérem volt, az ikrem és szükségem volt rá, hogy az én oldalamon álljon. Nem akartam őt az ellenséges, s ráadásul a rossz oldal soraiban látni és elviselni. Nem akartam, hogy a vesztesek mellett legyen.
Épp a várost róttam, mikor megéreztem Jaelt. Illetve… a hangja, az üzenete. Azonnal körülnéztem, majd a szárnyaimat előhívva felrepültem.
Tudtam, hogy eljön. Tudtam, hogy fel fog keresni; mindig ezt tette. Nyilván megint ugyanazzal a szándékkal jött, de én… hasonló szándékkal fogadom majd őt.
Mivel megmondta, hol találom, így arrafelé vettem az irányt, habár az ösztöneim amúgy is pontosan tudták, merre van. Mindig is izgatottsággal töltött el, amikor felbukkant, ezáltal esélyt adva arra, hogy újfent egyesüljön a két vezető. Számtalanszor elképzeltem már, hogy milyen lesz, amikor a szemecskéit felnyitva rájön a valóságra és arra, hogy amit eddig csinált, rossz. S hogy mindvégig nekem volt igazam.
Reméltem, hogy ez a nap lesz az.
Mögötte értem földet, s pillantottam a vörös hajzuhatagra. A szám sarkában ott bujkált egy mosolyféleség is, de hamar leolvasztottam magamról.
- Jael. Hát újra eljöttél. – Szólítottam végül meg, s ha megfordult, akkor a tekintetébe fúrtam a magamét. Végigmértem őt, majd közelebb léptem hozzá, végül pedig megkerültem őt, hogy ismét a háta mögé érkezzek.
- Ki ne mondd, miért jöttél, oké? Hisz tudom, de… te is tudod, hogy mi a véleményem. – Fürkésztem, majd összefontam magam előtt a karjaimat.
- Mesélj, milyen a drága Michael hűséges udvarhölgyét játszani? Ha meguntad, várlak haza, húgi. – Az utolsó szót kihangsúlyoztam, ezzel is jelezve azt a köteléket köztünk, amit semmi sem tehetett tönkre.


409 words ✘ Fire on Fire ✘ note: - ✘  kredit



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Zarall




Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Jael


Elhagyott raktárház Original

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
hm.. no.
☩ Reagok :
16
☩ Rang :
leader
☩ Multi :
nope
☩ Play by :
katherine mcnamara
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 13, 2019 12:40 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next



To: Zarall




Számtalanszor megpróbáltuk már meggyőzni egymást fivéremmel, ezen a reggelen valamiért mégis úgy gondoltam, ma sikerrel járhatok. Nem vettem figyelembe a megérzéseimet, amikre általában építkezek, amiket mankóként használok, amikben megbízom. Ha Zarallról volt szó, az ítélőképességem nem éppen volt egészséges. Amióta a Földre kerültünk, immáron huszonnyolc esztendeje, rengeteg érzelmet felvettem, átvettem a halandóktól, így Zarall iránti érzéseim is előtérbe kerültek. Erős lett volna azt mondani, hogy szeretem... Az ilyesfajta érzelmeket mi egészen másképp éltük meg, sosem öntöttük szavakba őket, nem próbáltuk megnevezni, csak megéltük, s legtöbbjükről azt sem tudtuk micsoda. Fontos volt számomra, valaki, aki nélkülözhetetlen, akire szükségem volt. A fájdalmat nem lehetett szavakba foglalni, amit éreztem a csalódotság, a tehetetlenség, s a düh mellett. Las Vegas nem volt távolság ahhoz képest, milyen fontos feladatot akartam véghez vinni. Besötétedett, mire elértem a várost, s a város szélén kerestem valami eldugottabb helyet, ahol nyugodtan társaloghatok Zarallal.
Az egyik raktárépület tetején álltam meg, szokásommá vált, hogy fentről figyelek meg mindent, fentről csodálom a városokat, hiszen... korábban is mindig mindent odafentről néztem. Elmémmel megkerestem fivéremét, hogy telepatikus üzenetet tudjak neki küldeni, eszem ágában sem volt végigkutatni a várost utána. Tudtam, hogy ő is kapni fog az alkalmon, hátha meggyőzhet, Gabriel oldalára csábíthat, s úgysem tud ellenállni a jelenlétemnek. ~ Zarall. A városszéli raktárépületeknél megtalálsz. Beszélnünk kell! ~ küldtem felé a sürgető üzenetet, válaszra nem is igazán számítva. Tudtam, hogy eljön, sosem hagyta ki az efféle találkozókat. Ideges voltam, tekintetemet ide-oda kapkodtam az épületek között, mikor pillantom meg őt. Olykor a hátam mögé kaptam a pillantásom, amíg várakoztam. Próbáltam logikusan végiggondolni mindazt, amit mondani fogok neki, mert tudtam, ha megpillantom, nehéz lesz nyugodtságot erőltetni magamra. Esélytelen volt, hogy azután foganjanak tiszta, értelmes gondolatok fejemben, hogy ő megérkezett. Egy sóhajjal fejeztem ki az éjszakában türelmetlenségemet, ami olyasmi tulajdonság volt, ami már a Mennyekben is megvolt bennem. Nem szerettem tétlenkedni. A feszültség egyre csak nőtt bennem, ahogy teltek a másodpercek. Az idő általában hamar elillant, fel sem tűnt a percek, órák múlása, ez alól kivétel volt a várakozás. A türelem fontos erény, ezt hamar elsajátítottam, de itt most túl sok minden forgott kockán. Michael céljai, az enyémek... Zarall bizalma és támogatása, amit újra meg akartam szerezni.


words: 360 || lovely || note: come to the dark side, bro bbb 3  || kredit || inspirate by

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Elhagyott raktárház Xs6BoYF
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
700
☩ Rang :
Staff
☩ Képességem :
Admini erők uralkodnak bennem
☩ Multi :
Raiden, Cassael
☩ Play by :
Jason Momoa, Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Dec. 04, 2018 2:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Bad Boys
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Nov. 30, 2018 10:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Bár továbbra sem tetszik, hogy ilyen veszélyes összetételben gyűltünk itt össze - akkor sem, ha Gabriel van elég erős, hogy meg védje magát velem az oldalán - elfogadom a szavát, amíg muszáj. Most pedig nincs felém szava, úgyhogy némán állok a balján, méltó helyemen és figyelek. Figyelek, egészen addig amíg valami aggasztóbb meg nem zavar. Gondolataimban Sharael hangja szólal fel, én pedig elmém megnyitom az arkangyal előtt is. Tudom, hogy tud egyszerre ide figyelni és arra, ami a fogollyal történik. A hírszerzés végre olyan információhoz jutott, amire már régen vártunk, ott pedig most nagyobb szükség van rám. Feltűnés nélkül az arkangyalra pillantok és miután engedélyt kaptam a távozásra, kihasználom azt, hogy a teremben jelenleg senki nem rám figyel. A valóság rövid és elenyésző ferdítésével észrevétlenül távozom a teremből.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Azura


Elhagyott raktárház Killian-Jones-and-Emma-Swan-captain-hook-and-emma-swan-39426090-500-240
☩ Történetem :
☩ Reagok :
138
☩ Rang :
Lord / First archdemon
☩ Képességem :
demon powers
☩ Play by :
Jennifer Morrison
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 28, 2018 7:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


We're playing together
Raiden, Thea, Gabriel, Rass & Azu
──────────── ────────────
« Comment;  bbb  •  Zene; Caméléon »
«Egy angyal sokáig élhet démonként, s egy démonból is lehet még angyal, ránézésre talán nincs is megkülönböztető jegy, s az ember azt se sejti, melyikkel áll szemközt, néha még egymás előtt is titkolják a kilétüket, és képesek becsapni egymást... »
Egyszerre vagyok kinn és benn, mintha ketté szakadtam volna. Érzem a raktár hűvös csendjét, hallom a körülöttem lévőket, ahogy levegőt vesznek, ahogy Gabriel szürcskölését is. Miközben a másik felem egy napos irodában van, minden patyolat tiszta velem szemben a halandó áll, majd mellém siet. Tudtam kinek az alakját kell magamra öltenem, hogy megnyíljon előttem a lány. Az emberek túlságosan kiszámíthatók, olyan ez akár egy sakkjátszma. Ha előre látod az ellenfeled gondolatait, akkor nem veszíthetsz. Én is ezen vagyok, tudnom kell a nő összes gondolatát, a legtitkosabbakat is, ahhoz, hogy információhoz jussak. A szavait hallva remegés közepette legyintek egyet a kezemmel, mondván, hogy badarság. A férfiak büszkésege mindenen túl megy, ők a családfenntartók, akik hatalmas erővel rendelkeznek mentálisan, legalábbis úgy gondolják. Elhallgattatom, az ellenekzését látva csak megrázom a fejemet. Itt most nincs helye mellé beszélésnek, kivéve, ha én teszem az álca miatt. Ahogy megingok egyből utánam kap, akár egy jólnevelt gyermek. A halandó jó munkát végzett a gyermekével, ami csodának számít. Hagyom neki, hogy leültessen, remegő testem kissé megnyugszik, ahogy a tomporom találkozik a kényelmes székpárnájával. Tisztában vagyok vele, hogy elég komplikált a vizsgálat, aminek alá kell vetnie magát, az emlékeiből és a tudásából dolgoztam. Nem válaszoltam a kérdésre, csak motyogni kezdtem, miközben a szemeim ide-oda inogtak. A remegés kissé csillapodott, de jobbnak láttam, ha csendben maradok. Egyenlőre nincs kedvem dadogni, azt elteszem későbbre. Szerencsére elkezd beszélni, amit már a körülöttem lévők is kristálytisztán hallanak. Sőt, egyetlen pillanat erejéig lehunyom a szemhéjaimat, a kifelé tartott kezem közül még több fénycsóva ágazik szerte, aminek hatására az egész képet láthatják. Ez olyan, mint egy élő hologramkép. Leül velem szemben a nő, mire előbb csak bólinottam egyet.
- Kénytelen voltam, mindig belém tukmálják azt a sok pirulát. Aztán csodálkoznak, ha a májamra megy - morgok egészen egyszerűen, majd rá emelve a pillantásom elmosolyodtam, elnézően, már-már szeretetteljesen nézek a szemeibe - De most ne rólam beszéljünk, hanem az itteni dolgokról - teszem hozzá. Fogalmam sincs, hogy a hatásomra vagy amúgy is beszélni kezdett volna, de a lényegen nem változtat. A város nagyobb bajban van, mint azt gondoltuk volna. Ezt a hasznunkra is fordíthatjuk, ha jól taktikázom. Bah! Ki a franckot érdekel, hogy új laborvezető van? Tényleg ennyire ostobák az emberek? Elfintorodom a szavai hallatán, amit csak a tollasok láthatnak. Visszamosolygok a lánykára, majd próbálom megszorítani a kezét, de az erőm fogytán van, így csak remegni kezd. Persze ez mind a látszat, amire tökéletesen adok. A kérdésére csak megrázom a fejem mielőtt válaszolnék.
- Ne... nem kell. Maradj mellettem - kérlelően nézek rá, akár egy kisgyermek, aki fél a sötétben - Me...melye...melyik negyedek szakadoznak? Pontosíts ezen, tudni akarom mennyire rossz a helyzet - kissé krákogok beszéd közben, amikor megakadok lehunyom a szemem egyetlen pillanatra és koncentrálok, hogy összeszedjem a gondolataimat. Reményeim szerint végre elárulja, amit tudni akarok, ha nem akkor hatalmas kínok várnak rá. Ha szép szóval nem megy, akkor kiszippantom az elméjéből a megfelelő információkat. Kezdem elveszíteni a türelmemet, nekem erre nincs időm.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Shadows fall over my heart. I wait for you to come around
Black heart
Profil szerkesztése Tumblr_inline_pdrkaioSGH1tw2m0e_250Profil szerkesztése Tumblr_inline_pdrk5qaWGC1tw2m0e_250
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 15, 2018 9:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


What happen with me? Why?  
Raiden & Rassilon & Azura & Gabriel
Take me under credit:

Lüktet a lábam, fáj mindenem, tudatom vetekszik az ébrenléttel, legszívesebben addig aludnék, míg minden el nem tűnik és saját ki szobámban fel nem ébrednék. Lehetséges ez? Miért kerültem ide? Miért érdemlem ezt? Mit tettem? Nem voltam valami nagy vallásos, úgy, hogy apokaliptikus világban nő fel az ember, elveszti a hitét, de nem is éreztem azt, hogy valaha is szükségem lenne rá. De most... Miért érdemlem? Ha hinnék felsőbb hatalomban, imádkoznék hozzá! De miért vert ezzel a sors?! MIért érdemlem? Miért? MIÉRT?

Gabriel szavai élesen hasítanak át a fojtó ködön, mely a sebek általi lüktetés okoz. Testem teljesen elveszi gondolataimat, meg kell, hogy erőltessem magamat, hogy kicsit is felfogjak valamit a szavaiból. De mi több? Semmi. Egy angyal bőrébe bújt démon szava a szélben. Ő lenne a Hírhozó? Akit a Biblia oly dicsőn emleget? Mégis annyira gyenge most, hogy egy embert kell kínoznia tervei elérésében? Beszélj csak... Beszélj csak. Bízd a munkát az embereidre és nagyon remélem, hamar megunod a dolgot és megölsz. Nincs hasznos információm a számára, minden - amit birtoklok - halandó. Eltűnik, elvész egy idő után, mert változik a világ, folyamatosan változik. - Szánlak...
Nem vártam más kiutat, ez nem egy film vagy egy könyv, ahol valami csoda folytán túlélhetek. Szembesülnöm kellett az igazsággal, hogy rám itt nem vár semmi. És ez nehezebb volt, mint gondoltam. Nem akartam meghalni. Felzokogtam, már nem is rejtettem véka alá sírásom, nem mintha megoldott volna bármit, számomra mégis jó eszköz volt, hogy kiadjam magamból a gyülemlő kínt, mely folyamatosan györöt, nem hagyott alább, ahogy remegtem ültömben. Meg fogok halni. De mikor?! Könyörgöm...

De minden eltűnt.
Álom? De melyik? Ott vagy itt?
Mielőtt gondolataim túlszaladtak volna, apám harsan fel. Letorkol erősen és mogorván, ezt a hangszínt nem ismertem tőle. Rászolgáltam volna? Lendülő kezére pupillám kitágul, hiszen sosem ütött meg minket, nem tudott volna Ő a légynek sem ártani. Legalábbis a családban sosem, boldog burokban nőttünk fel, már amennyire lehetett, leginkább anyámmal vitáztam, apám csak néha erősen fogott, hogy az utódját kinevelje belőlem. De ahogy megremeg... Lehull minden rólam, gondolataim kiszorulnak, ahogy mellé sietek.
- Nem kellene itt lenned - ráztam meg a fejemet és nyeltem egyet. - A kórházban a helyed. Mi lett volna, ha bajod esik út közben? - kapott el az aggodalom. A Huntington-kór nem szabad könnyelműen venni, teljesen kiszámíthatatlan és a legrosszabb, hogy nincs ellenszere, pár gyógyszer lassítja, de leépíti az embert. Borzalma látni, ahogy napról napra, hétről hétre lesz kevesebb.
Megdermedek, ahogy elhallgattat. - De... - akad bennem a szó. Mi a valóság? Ez lenne? Nem tudtam eldönteni, olyan élénk volt. De valóban azt akartam, hogy az legyen az álom... Tényleg csak álom? A kínok után hihetetlennek tűnik, hogy tényleg csak álom. De a rossz érzést megtartom egyelőre magamnak.
- Apa! - kaptam, meginogva megtartottam. Összefacsarodott a szívem, hogy így látom. Milyen elme volt Ő, most pedig csak remeg, akár egy falevél. - Gyere! Gyere! Ülj le! - húztam magammal, majd pedig összeráncoltam a szemöldökömet. Elvből nem voltam hajlandó elmenni kivizsgálásra, rettegtem a tudattól, hogy örökölhettem és nem élem meg a 60 éves kort. Nem akartam remegő, felejtő beteg ember lenni, aki képtelen ellátni magát, még annyi dolgom van. - Nem voltam vizsgálaton, mégis honnan tudnád? - ráztam meg a fejemet, hogy elébe vegyek a dolgoknak, már pedig elég komplett a szűrés ahhoz, hogy ez beigazolódhasson - nem vérkép vagy hasonló, nekem kell egy rakat mozdulatsort százszor megcsinálni, hogy beremegnek e a tagjaim vagy sem. - Nem sok minden változott - ültettem le és megkönnyebbültem, ahogy végre kissé alább hagyott a remegése. - A gyógyszereid? Bevetted őket ma? - kerültem meg egy pillanatra a dolgot. - Itt a legtöbb dolog úgy maradt, ahogy hagytad. Faye pár dolgot folyamatosan újított haláláig, hisz az apokalipszis felemészti lassan a várost, még ha angyalok is jönnek segíteni. Laborvezetőnk magában ténykedik, eléggé feszes a munkakör ilyen vezetőséggel... - vontam vállat, hogy mégis mivel kezdjem. - Nehéz ellátni árammal a várost, szakadozó negyedek vannak, de ezt te is tudod. - mosolyogtam rá, még mindig nem engedtem el a kezét. - Minden rendben? Ne hozzak egy pohár vizet?

// bocsánat, hogy ennyit késtem >< remélem legalább megfelelő lett.


Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Raiden


Elhagyott raktárház Tumblr_pxmsqfELRn1wqzz0io1_540
I spent my whole life chained to the wall
Hungry for more.
I had to cut a man down to get where. And someone had to stand
Elhagyott raktárház Tumblr_pxmsqfELRn1wqzz0io4_540
☩ Reagok :
76
☩ Rang :
Michael's EX Iphraem
☩ Play by :
Jason Momoa
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 18, 2018 12:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


I lost my mind
citromos Thea & Raviolé, Azumazu, Gabcsi bácsi
Egal was kommt • • credit:

Démoni nő élvezettel figyeli, Thea sikoláyt. Minél hangosabb, ő annál boldogabb, s annál nagyobb mosoly húzodik arcára. Elme trükkel igyekszem látni, mit ők de nem vagyok épes sokáig látni semmit. Mint egy jég szomor állok továbra is elöttük, s meredek a nőre kinek sikolya bele mar elmémbe. Mélyen mar, s láthattalanul. Látom, mit ő, s érzem mit ő.
- Nem lehetne, hogy? - Intézem a szavakat, de mire kimondanám a tekintettek eltántorítanak ettől, érzem, hogy az elmém megrázz, nem szabad ilyeneken gondolkodnom. Áramütést érzek, mire megrezzenek. Mi volt ez? Talán az elmém szabadulna, de nem tudna? Talán valami olyan dolgok vannak itt, amit el fed valami mágia? NEM....NEM TE ÖN MAGAD VAGY! vitázom magammal, s fejem kezd felforrni, éget belülről. De külsőm nem tükrözik belső vivódásom. Gyötrelmem nem mutatom a világ felé, sem feléjük. Rass arcán irányomba meg mutatkozik a gyülölet, s a megvetés. Gabriel még bízik bennem, bízik Michael titkainak felfedéseiben.
 



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I’m here to rumble
I’ve got danger in my favor like a razor

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Azura


Elhagyott raktárház Killian-Jones-and-Emma-Swan-captain-hook-and-emma-swan-39426090-500-240
☩ Történetem :
☩ Reagok :
138
☩ Rang :
Lord / First archdemon
☩ Képességem :
demon powers
☩ Play by :
Jennifer Morrison
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Aug. 06, 2018 7:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


We're playing together
Raiden, Thea, Gabriel, Rass & Azu
──────────── ────────────
« Comment;  bbb  •  Zene; Caméléon »
«Egy angyal sokáig élhet démonként, s egy démonból is lehet még angyal, ránézésre talán nincs is megkülönböztető jegy, s az ember azt se sejti, melyikkel áll szemközt, néha még egymás előtt is titkolják a kilétüket, és képesek becsapni egymást... »
A nő könyörgését még éppen elkapom, mielőtt elkezdenék játszadozni az elméjével, a sikolya olyan számomra, akár egy kellemes dallam, mely csak táplálja bennem szunnyadó, lassan kitörni készülő erőket. Ezaz kicsikém, kiabálj csak, szenvedj minél látványosabban, a mi kis táncunk annál jobban fog sikerülni. Egyszerre két helyen vagyok, az elmém egy része egy általam kreált világban ragadt, míg a testem és valóm egy apró mezeje a felszínen lebeg, így mindent tökéletesen hallok és érzékelek azon eseményekből, melyek körülöttem zajlanak. Valahol az agyam egy apró szegletében kristálytisztán hallom Gabriel kérdését, melyet valószínűleg a szeráfjához intéz. Majd folytatva kis monológját végül engem is megemlít, mire akarattalanul egy apró mosoly játszik a szám egyik szegletében.
A fények körül ölelnek minket, a lány elméjén keresztül jelenítem meg az irodája képének mását. Tökéletesebb már nem is lehetne, az ablakokon kersztüli külvilág is éppen olyan undorítóan melankólikus, ahogy azt megszokhatta. Mintha az előbbi kínzásokat csak álmodta volna és felébredvén újra az irodája biztonságos fala között találja magát egyetlen apró különbséggel. Kitárja az apja előtt az ajtót, akinek a személyében jelentem meg, ahogy az emlékei és tudása mutatja a drága papa valamiféle betegségben szenved. De ez mit sem számít számomra! Megmozdul az arcom, egy fintorgó grimaszba torzul arcom, ahogy beljebb billegek a nő irodájába. Kérédseit egyenlőre figyelmen kívül hagyom, egy székbe kapaszkodom, hiszen az egyensúlyom sem az igazi, legalábbis a férfié biztos nem az.
- Nem is örülsz az apádnak? - csattanok fel mérgesen, szemeim szikrákat szórnak a halandó felé - Hová tűnt a jómodorod? Most, hogy átvetted a helyem azt hiszed, hogy mindent szabad? - morgok egyik kezemet támadóan felé emelve, ugyanakkor a mozdulat közepette rángatózásba kezd a végtagom, mely nevetségesen groteszkké teszi a helyzetet.
- Azok ott abban a kórházban nevezett valamiben semmit sem tudnak! Eljöttem, beszélnem kell veled - szemeim ide-oda mozognak, mint egy őrültnek, aki elvesztette a maradék józan eszét is. Dünnyögések közepette hallgatom végig a mondandóját néha bele rándul a testem, olykor pedig felmorranok hangot adva nem tetszésemnek. Míg a szánalmas halandó siránkozását hallgatom agyamba szűrődik Rassilon gúnyoros gratulációja, mire hangosan morranok az általam megjelenített férfival egyszerre. Ó, csak végezzek ezzel a szemtelen nővel és a következő, akit felkoncolok azaz angyal lesz, ha tetszik Gabrielnek, ha nem.
- Nem! - csapok az előttem lévő háttámlára, majd megingok a hirtelen mozgástól, de ez sem gátol abban, hogy folytassam mondandómat - Theanak Pritchard ide figyelj! Fejezd be végre ezt a Vegas-i képzelgést vagy New York-i, á mindegy is! - elindultam felé, de közben elhagyott az egyensúlyérzékem és az előbb említettnek estem. Remegő kezeimmel kapaszkodtam az övébe, szorosan markoltam oly nagyon, hogy bőre elvörösödött az érintésem nyomán.
- Nálad gyorsabb lefolyású a betegség, mint azt vártuk. El kell mondanod minden lényeges információt a városról, mielőtt elkezdődik a delérium vagyis de... demence... demincica... demencia  - dülöngök még mindig a kezét fogva.
Közben újabb adag fénynyaláb lövell ki a kezeim közül, szemeim újra emberibb formát öltenek és a kis csoport felé meredek. Visszatértem az álomvilágból, míg Thea a raktárt és körülötte mindent ugyanúgy érzékel, ahogy a neki szánt látomásban. Egyik kezemet elveszem a halántékáról, melyből semmit sem érzékelhet, megszorítom csuklóját emberi erővel és újra beszélni kezek.
- Gyermekem mondj el mindent! Most rögtön - a többiek is hallhatják hangomat, míg Thea fejében az apja hangján szólalok meg. Csiripelj csak kis galambom. Az elméje legsötétebb zugába hatoltam, innen nincs visszút, ilyen mélységekben képtelen ellenkezni, még ha egy angyal pecséttel védte le az sem használ. Ezt a fokú mágiát csakis egy ark tudná megtörni. Ettől a pillanattól kezdve Thea a bábommá vált, ugyanúgy, ahogy Raiden.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Shadows fall over my heart. I wait for you to come around
Black heart
Profil szerkesztése Tumblr_inline_pdrkaioSGH1tw2m0e_250Profil szerkesztése Tumblr_inline_pdrk5qaWGC1tw2m0e_250
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 04, 2018 5:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Szemem sarkából figyelem csak a mellettem forgolódó arkangyalt. Szívesen megjegyezném neki, hogy ide nem jut be senki, ha csak Ő úgy nem akarja. De nem zavarom meg a kis biztonsági szeánszát. Rég megtanultam már, hogy olykor hagyni kell, hogy elvesszen a gondolatai közt. Csak állok itt és egyik szemem már önmagában attól szűkebbre rándul, hogy az az ostoba halandó veszi a bátorságot, hogy hozzá szóljon. És megjegyzem, én még jobban viselem az ilyesmit, mint az iphraeme. Az ark persze úgy tűnik, különösebben nem zavartatja magát. A nőt figyelve, szánakozóan mosolyodom el, Gabriel szavait kísérve. Aranyos a feltételezése. Nem látta még az arkot dolgozni.
- Miért ülnék le? – Rántom meg fejem kérdően, amikor hozzám is ejt néhány szót. Ha csak közönségnek hívott, akkor szívesen. Ám akkor azt is jeleznem kell, hogy mennyire pocséknak tartom a műsort és az egybegyűltek összetételét egyaránt. Megkerülöm a kis asztalt. Légvonalban még mindig az arkangyal mellett állok meg, csak most a felület másik oldalán és elveszem az egyik kis csészét a túl hosszú áztatás miatt belesavanyodott teával. Hiába tűz forró, valahogy automatikusan magát a csészét fogom meg, nem bajlódok a fülével, mely nevetségesen aprónak tűnik a kezemben. Belekortyolok, csak hogy érezzem, ahogy végig égeti belsőmet. De cukor, citrom, meg egyéb eretnek dolgokkal nem élek.
- Gratulálok, Azura. Igazán tehetséges vagy. – Mosolygok bele kelletlenül az italomba a nő kiabálását hallva. Már-már szürreális, hogy mennyire hamar felfedezte a démoni behatást. Vajon az embernő mentális védelme van mágiával megerősítve – hisz nem létezik, hogy ember ennyire kitartó legyen, nyilván – vagy a démonlord fogja vissza magát. Tekintetem ismét az arkangyal vonza magára, amikor megszólít. Leteszem a lassan kiürülő porcelánt és a magam arroganciájával szólalok meg. Mely mások felé arrogancia, felé nem az persze.
- Nem kell megmérgezni semmit. – Nem, nem is arrogancia ez. Más lény számára annak tűnhet. De nem több a tónusom a legnagyobb természetességnél, angyal módra. – Memória manipulációval elvesszük a gyermekkorát. Majd a szülei emlékét, majd Mihály emlékét. Majd a jellemét. A saját arca látványának emlékét. Lenyúzzuk az emlékeiről az utolsó réteg bőrt is, míg nem marad más az információkon kívül, amikre szükségünk van. Bár… – vonok vállat – kétlem, hogy idáig kellene fajulnia. Egyszerűen kiemelhetjük a szükséges információkat. – Ha netán angyali mágiával védenék, az Gabrielt nem állítja meg. És bár a memória manipuláció általában az őrangyalok specialitása, az arkangyal és én is vagyunk kellően rangosak ahhoz, hogy könnyűszerrel kivitelezzük. Raident nem említem, rá egy hangyát nem bíznék, nem hogy egyedül hagyni a halandó elméjében.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Gabriel


Elhagyott raktárház Tumblr_p3qyqhOapT1r0cy9wo6_540
☩ Történetem :
☩ Reagok :
63
☩ Rang :
Erkölcs lovag
☩ Képességem :
Mindennek IS tudása, hamisítatlan erkölcs lovag, mindig ragyogó szőke haj
☩ Multi :
Mr. Monopoly Monster
☩ Play by :
Joel Kinnaman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 04, 2018 2:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Tell us something useful. Please?

Thea & Azura & Raiden & Rassilon & Gabriel
zenei aláfestés • szószám: 964 • Credit:

'És pont jó lett.' - mártom mutatóujjamat félig még teli teáscsészémbe, miközben újfent elhelyezkedem kényelmes székemen, a rálátás továbbra is tökéletes, ujjamat pedig az asztalon található anyagzsebkendőbe törlöm, amit a végén hanyagul dobok félre és magamhoz véve a csészét figyelem hősnőnk kálváriáját. A hősnő, aki állja a sarat, de már nem túlságosan sokáig, akiért a néző vagy az olvasó izgul, hogy kikerüljön a kutyaszorítóból még idő előtt és varázsütésre az utolsó pillanatban megjöjjön a hős és kiszabadítsa, hogy az ellenség a dühtől és csalódottságtól üvöltve tépje a haját és vicsorogva vesse magát utánuk, de mindhiába, mert pikk - pakk elmenekülnek. Csakhogy én itt nem látok hősöket és gyanítom érkezni sem fog. Hacsak! Hacsak Michael nem fogja meg azt a kényes, emberszerető hátsófelét és az arcával együtt ide nem tolja azt, hogy nagy hisztéria és dúlás fúlás közepette beledöngöljük egymást a földbe. Amolyan jó testvérek módjára. A biztonság kedvéért hümmögve körbepillantok és szúrós pillantást vetek minden nyílászáróra, ami gyanús lehet, bár ha mi be akarunk menni valahová, akkor be is fogunk, mégis inkább felkészülnék a váratlan, illetve félig várt találkozóra Michaellel. Vállamat nem törődöm módjára megvonva fordulok vissza az ember felé, aki saját határait túllépve emeli fel hangját ellenem, mintegy bátorságot tanúsítva a körülmények ellenére is, ajkaim pedig reszkető mosollyá görbülnek, amíg végül egy igazi, szívből jövő, jó ízű kárörvendő nevetés fel nem tör belőlem.
'Okosaaabb? És mit tudsz te arról, hogy hogyan kell okosabbnak lenni? Ahogy látom te sem az az ember vagy, aki okosabb a többinél, sőt nem is vagy túl kreatív. Én nem azért lyukasztottam ki a kis fülecskéd, mert így akartam bármit kicsikarni belőled. Neeem, eszembe sem jutott, hogy ettől majd megered a nyelved, mert a benned tomboló, hogyan is mondjam... bátorsággal, talán, igazságérzettel és a testvéremhez való hűséggel acéloztad meg magad, hogy fájdalom hatására, most még egy szót se szólj. Ezt csak azért csináltam, mert jól esett és meg mert szőlőmagokat akarok rajta átdobálni, bár a lyuk méretét elnézve még egy meggymag is átmenne rajta, na de ezt majd meglátjuk. Majd a szőkeség megoldja a nyelved.' - kuncogok továbbra is, a csésze pedig úgy remeg kis tálkájában, mintha földrengés rázná. Még hogy ilyen amatőr módszerekkel próbálkozzak! Szánalommal eltelve horkanok fel és rázom meg szőke fejem rosszallóan, majd a csészét az asztalra téve dőlök hátra székemben és ütögetem meg magam mellett az asztal kemény lapját.
'Állva jobban látod, vagy miért nem ülsz le?' - nézek föl báránykámra, mire a kanna máris a levegőbe röppen magától, mintha szárnyai nőttek volna és tölt a még üres csészékbe a gőzölgő teából, hogy aztán megpihenjen újra eredeti helyén. - 'Néha olyan modortalan tudok lenni, de mindenki holtig tanul. Cukor, citrom és tejszín az asztalon.' - intek kezemmel hanyagul, ráhagyva az ízesítést, majd az asztalra könyökölve kezdem dörzsölgetni borostás állam, miközben tekintetem le nem veszem az embernőről és annak roppant szórakoztató szenvedés történetéről. Azura jól végzi a dolgát, ehhez kétség sem fér, de vajon ki tud - e majd belőle szedni bármit is? És ha nem, akkor milyen további... terheknek vessem alá? Mégsem csinálhatok folyton savat a véréből, mert előbb - utóbb nem maradna belőle semmi más, csak egy bűzös, bugyborékoló enyv, de az is lehet, hogy előbb csinálok az agyából lágytojást, ami az orrán fog kifolyni és akkor aztán tényleg joggal lehetek dühös, hogy nem elég, hogy nem tudtunk meg semmit, de már a későbbiekben sem fogunk egyáltalán és megint vadászhatunk alanyra. Gondterhes sóhajjal vetem el az ötletet, mégis egy félmosollyal jutalmazom a gondolatot, hogy pudingagy kisasszonyt begurítják Michael irodájába, aki a látványtól kővé dermedve először nem is tud mit csinálni, csak nézi, ahogy a kis kedvence ücsörög leamortizálva, üres tekintettel, csorgó nyállal, különféle gépekre rászerelve. Az ember, aki nem tud meghalni, nincs is nagyobb büntetés annál, minthogy magatehetetlenül, egy székhez kötve, gépekre szerelve, semmiféle tudattal létezik egy testbe zárva, mert képtelen itt hagyni ezt a világot. Lehet a végén ez lesz a sorsa, attól függ, hogy elégedett leszek - e az eredménnyel a végén, vagy sem. De még az is lehet, hogy hirtelen a virágos kis rét a fejemben beborul és a tomboló vihar előhozza a rossz kedvemet és így is, úgy is kását csinálok az agytekervényeiből. Majd még elválik. Na de akkor mit tehetnénk? Szúrjuk át a talpát tüzes vassal? Vakítsuk meg? Öljük meg újra és újra, hogy a végén feltámadjon ismét? Áh, ez nem jó. De ha levagdaljuk a tagjait, még az is járható út. Négyeljük fel?
'Drága angyalom, szerinted ha, reméljük nem így lesz, de ha Azura nem jár sikerrel, hogyan préseljük ki belőle a szükséges információkat? Mármint az emberből. Egész kis ötlettár nyílt meg a fejemben, de ezek mind csak fizikai fájdalmat okoznak. Esetleg mérgezzük tovább a kis fejét és az akaraterejét? Te mit javasolsz? Sőt, ha már ötletbörzét tartunk, Raiden is csatlakozhatna. Ott áll egyedül, magányosan, már kezdem megsajnálni, Azurát pedig hagyjuk dolgozni, ne zavarjuk.' - fordulok Rassilon felé, karomat átvetem a szék támláján és lassan, ütemesen kezdem tenyeremmel finoman ütögetni a sötét fát. Nem foglalkozom a hátam mögött könyörgő szánalmas lénnyel, türelmesen várakozva figyelem az angyalt, hátha előáll valami fantasztikus ötlettel egy jutalomfalat reményében.

Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 28, 2018 6:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


What happen with me? Why?  
Raiden & Rassilon & Azura & Gabriel
Take me under credit:

Tikk-takk-tikk-takk. Elvesztem időérzékemet Gabriel szavai között. Már nem különösebben figyelek, ahogy saját testem fájdalmai és rettegésem az, ami hullámzik végig bennem többszörösen. Kín. Mindentől félek, mindentől rettegek, az érzés bemászik szívembe és összeszorít. Még ha a szavak alig is jutnak el hozzám, minden mozdulat beleég agyam forgatagába, legmélyebb álmomból is tudnám, hol volt a fehér porcelánbögrén egy apró, hajszálnyi, szinte alig észrevehető repedés, ahogy a vékony ujjak a magasba emelik, majd vissza az asztalra. Összefolynak az események, ahogy Raiden el-elnéz oldalra, Rassilon elégedett, de morcos tekintettel lép hátrébb tőlem, ahogy Azura csak tovább játszik a zöld fényeivel, miközben Gabriel csak beszél, beszél és beszél. Látom, ahogy vékony, markáns ajka folyamatosan mozog, formálja a szavakat, de mintha egy egészem más világból szólna hozzám.

Egészen addig, míg hozzám nem ér. Mintha áramütés érne, megrezzenek, fájdalmasan vonaglik meg az arcom, hiszen lábamat is megmozdítottam, és csak a kard pengéje az, ami még jobban a húsomba váj. Nem mondott újdonságot. Tudtam, hogy meghalok, de ezt felfogni? Nem igazán lehet. Olyan, minthogy van mennyország, csak hinni tudunk benne, egészen addig, míg valóban meglátjuk.
Nyüszítve hördülök fel, ahogy égő érzéssel kapnék a fülemhez, ha kezem nem lenne hátrakötve. Olyan, mintha forró vassal érintettek volna meg, de nem tudom, mitől képes erre. Fáj, nem egyenesen fáj. Csontig hatolóan éget, mitől zokogva, nyöszörögve hüppögök. Ajkamat beharapom, de oly erővel, hogy saját vérem serken fel, mintha már nem lennék eléggé átlyuggatva... Átkozottak... Legyetek átkozottak mind...
Újra, mintha semmi bajom nem lenne. és talán ez a legrosszabb, hogy ez az ördögi kör örökké játszható, többszörösen verik szilánkokra lelkemet és ép eszemet, míg nem marad semmi, míg mikor már meghalni is lényegtelen, mert annyiszor sodortak olyan közeli állapotban.

- Tudod... - nem evilági a hangom. Halk, karcos, és nyöszörgéssel teli, ahogy kapkodom a levegőt folyamatosan, mintha ezzel túlélhetném az egészet. Mintha még lenne reményem a túlélésre. - ... mit nem értek? - pontosan az ő szavait használom fel, csak nem abban a hangsúlyban. Képtelen lennék még artikulálni is rendesen. - Ha okosabb lennél... - vettem egy mély levegőt. - Tudnád, nem ezzel a módszerrel próbálkoznál - böktem ki egy szuszra. A legrosszabbak várnak rám, akkor nem tök mindegy, hogy vannak tálalva. Szavai csak arra voltak jók, hogy megvessem, és már csak azért sem akarjak semmit mondani. Nem mintha eddig felmerült bennem az egész. De olyan különös... Az angyalokról mindig oly áhítattal beszélt mindenki, legyen akár Gabriel, aki háborút szít, ehelyett... rám kell támaszkodnia? Hol az a nagy erő? Ahelyett, hogy épített volna, hogy kiszedje a tervrajzokat, inkább mindent porig döntött...
Ha a szék nem tartott volna a helyemen, no meg a kard, már félájultan biztos ledőltem volna a földre. A fájdalom, és a tortúra, minden idegszálamat eltelítette, energiáimat kihasználta, alig voltam magamnál. A sokk, és a trauma az, ami ébren tartott csak.

Megráztam a fejemet, ahogy közeledett a nő. Gondolataim csak folytak, akkor hogy védekezzek ellene? Nem akartam, hogy közel jöjjön, hogy hozzám érjen, hogy beférkőzzön a szavaim közé. Kérve kérlek, hagyj békén... De ajkaimon semmi sem jött ki, csak egy ellenkező nyöszörgés.
- Könyörgök... - ziháltam, majd pedig felnyögtem kínomban. Apró szúrások, de mindenhol, mintha minden négyzetcentimet tűk borítanák be. És egyre mélyebbre és mélyebbre jutnak. Grimaszoltam, és a raktár csak az én hangomat verte vissza, miközben minden eltompult, majd elsötétült. Meghaltam? Mi történt? Nem éreztem semmit sem, viszont azt igen, valahol fáj - gondolom a lábam. Mi történt? Ott vagyok, vagy hol? Majd színek, körvonalak, alakok és formák kezdtek el összevissza szállingózni előttem, mielőtt megértettem volna őket, már másik kép villant elém, agyamon átfolytak, és csak mélységet és értetlenséget hagytak maguk után, egészen addig, míg villámcsapásszerűen tisztult ki a kép.

Az irodám. A fehér asztalom, rajta az aznapi anyag, a falon a képek, a földön a zöld szőnyeg, egészen a fényesen lakkozott faajtóig. Csönd és nyugalom. Kinn jó idő van, ahogy ki lehet tekinteni az ablakon, bár a látkép nem a legszebb... Romok, közöttük emberek - vidámak és szomorúak egyaránt. Miért vagyok itt? Hogy kerültem ide? De hisz én a raktárban? A fájdalom? Azonnal felhúzom a szoknyát, de még csak heg, semmi sem látszik a combomon. Mi ez? Felébredtem az álomból? De hisz az valóság volt? Vagy rémálom? Mi ez?
Kopogásra eszmélek fel, de ami annál is borzasztóbb, az apám hangjára, aki nem mellesleg eddig Huntington-kórral diagnosztizálva feküdt a kórházba, ahogy majd én fogok kb 20-30 év múlva... Ez nem lehet... Itt? lehetetlen!
- Apa? Mit keresel itt? - Sietősen, majdnem átesve a széken szaladok az ajtóhoz, és feltárom. Valóban őt látom meg a szélfutta barna hajával, csillogó, élénk szemével, borostás arcával, szemüvegével. - De hisz te a kórházban....? - bizonytalanul tekintek rá. Káprázik a szemem? Csoda történt? - Figyelj rám apa! - rázkódtam meg hirtelenjében, ahogy a döbbenetet megszakítja, ahogy megrezzenek, mintha lelkemet cirógatná valami sötét. - Én nem itt vagyok! Egy raktárban vagyok Las Vegasban! Elkaptak! Angyalok és démonok és ki tudja mik vesznek körbe és - daráltam, mit valami tébolyodott, reménykedve, megérti, vagy megnyugtat, minden csak álom. - Elkaptak! Épp kínoznak! Akarnak valamit, de nem tudom megadni! El kell jönnöd értem! Egy raktár Las Vegasban! Hívj rendőrséget! - miért nem teszem meg most? Mi ez az egész? Valami nem stimmelt, nem tudtam hol, de valami mintha nem smakkolna. Túl tökéletes, túl valódi, túl álombeli álom? - Kérlek, Las vegas. Raktár! Segíts! - Mi történt velem? Mi valóság? Ez vagy az?


Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Raiden


Elhagyott raktárház Tumblr_pxmsqfELRn1wqzz0io1_540
I spent my whole life chained to the wall
Hungry for more.
I had to cut a man down to get where. And someone had to stand
Elhagyott raktárház Tumblr_pxmsqfELRn1wqzz0io4_540
☩ Reagok :
76
☩ Rang :
Michael's EX Iphraem
☩ Play by :
Jason Momoa
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Júl. 24, 2018 10:34 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


I lost my mind
citromos Thea & Raviolé, Azumazu, Gabcsi bácsi
Egal was kommt • • credit:

Fagyos, rideg tekintettel meredek előre, ahogyan a többiek mutatváyoznak. Démon ribi ujjai körül fénycova táncol,s igyekeznek a fejébe jutni a nőnek. Kinek könyörgése egy hirrtelennyi szívdobbanást ooz, mire oda kapom a kezem. Mi volt ez? Gabriel könnydséggel beszél, stilusa meginditó és ellegáns, ahogyan szavait formázza. Elmosolyodom szeretett vezéremen. Látszik mindenkin, hogy nem akar itt lenni. Ez valamilyen teszt akar lenni? Vagy csak jól eső játék? Ennyire fontos lenne ez a nő, kinek pillantásai mindig vissza vissza kúsznak rám, s tekintete fájdalmat sugall. Melegség jár át, de mintha átam ütne belém múlik el. PIllanat, amit talán nem kellene, talán azért van ez a csipő érzet.

Még nem mozdulok, pillantásom néha el el kapom fájdalmas könyörgések hallatán.  



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I’m here to rumble
I’ve got danger in my favor like a razor
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Júl. 17, 2018 11:55 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Jól esett az iménti mutatványom. Ahogy pengém mélyen az élő húsba hatolt. Ahogy éreztem a fogoly tüdejét megtelni vérrel. Hopsz. Valaki bal lábbal kelt. Pedig az már jó néhány nappal ezelőtt volt, mert jellemzően nem alszom túl sokat. Fagyos tekintetemről nem nehéz leolvasni, hogy nekem sincs több kedvem itt lenni, mint a halandó nőnek. Feleslegesnek tartom, hogy ekkora feneket kerítsünk egy vallatásnak. Ez a gond az örök élettel. Túl sok időnk van ahhoz, hogy ne húzzuk az időt.
De feltételezem, hogy nem az információ kinyerés céljából lettem iderendelve. Illetve nem csak. Még ha meg is vannak hozzá a képességeim. Bármily erős is legyen Gabriel, nem olyan ostoba, hogy „védtelenül” egy légtérben maradjon egy áspiskígyóval és egy démonmágia alatt álló ellenséges angyallal. Én vagyok a védvonal. Hamarosan követem hát az univerzumom közepét és amíg ő kényelmesen ücsörög - vagy marad talpon -, én megállok nem sokkal mellette.
A démon szavaira kelletlenül nagyot sóhajtok és egymásba fonom edzett karjaimat. Nehéz lenne bárkinek is elvétenie a passzívan fanyalgó momentumot. Mintha csak azt mondanám: nem lehetne játszadozás helyett felnyitni a koponyáját és tovább állni? Mellesleg úgy állok Gabriel mellett, mint egy verőlegény. Végülis, nézőpont kérdése. A munkám nem kifejezetten ilyen jellegű, de azt teszem, amit az arkangyal óhajt. Jelen esetben, kivárok.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Azura


Elhagyott raktárház Killian-Jones-and-Emma-Swan-captain-hook-and-emma-swan-39426090-500-240
☩ Történetem :
☩ Reagok :
138
☩ Rang :
Lord / First archdemon
☩ Képességem :
demon powers
☩ Play by :
Jennifer Morrison
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Júl. 15, 2018 11:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


We're playing together
Raiden, Thea, Gabriel, Rass & Azu
──────────── ────────────
« Comment;  bbb  •  Zene; Caméléon »
«Egy angyal sokáig élhet démonként, s egy démonból is lehet még angyal, ránézésre talán nincs is megkülönböztető jegy, s az ember azt se sejti, melyikkel áll szemközt, néha még egymás előtt is titkolják a kilétüket, és képesek becsapni egymást... »
Hallom, amint az ark könnyedén lereagálja a helyzetet és ránk bízza a piszkos munkát. Igen, a helyében én is ugyanígy tennék, de sajnos még nem tartok ott, hogy ilyen magasságokba törjek. A szemem farkából látom, amint Gabriel hátat fordít nekünk és rögtönöz magának egy délutáni teapartit. Ha nem éltem volna már bele magam a kínzásba, akkor biztos szólok neki, hogy töltsön már nekem is egy csészével. Valamiért az emberi szokások közül ezt megszerettem New Yorkban lévő tartózkodásom alatt. Mielőtt elindulhatnék a nő felé a tollas jószág beelőz és torkánál fogva felemeli, mintha csak a kilátást akarná megmutatni. Persze hallani lehet, hogy a halandó köynörög, de ez egyikünket sem hatja meg igazán, eme józanság réges-régen búcsút mondott nekünk. Következő lépésként egyből a székbe is kerül, ahová való, Rassilon egyetlen pillanatra sem engedi el a csinos kis nyakát. A jelenetet hatalmas mosollyal az arcomon nézem végig. Kíváncsiség uralkodik el rajtam vajon mégis meddig fog elmenni a balkéz, hogy kiszórakozza magát, valahol a pocskos lelkem mélyén reménykedek benne, hogy nekem is hagy belőle valamit.  Egy penge villanása, mely célt is talál egyenesen a megkínzott mellkasában, hallom, amint a tüdeje apránként megtellik vérrel. Ó sikíts csak nyugodtan drágaságom, szenvedj és tápláld az erőmet. Érzem rajta a félelmet, fájdalmat és minden olyan érzést, ami csak a hasznomra válhat. A levegője egyre fogy, talán az eszméletét is kezdi elveszíteni. A halál órája közeleg, ami persze csak egy múló állapot ezekben az időkben, amit élünk éppen. Borzasztó, hogy Amara miatt nem ölhetünk meg egy halandót sem igazán, így semmi jó sincs az egészben, a legjobb része mehet a kukába egyenesen. Fejben már visszaszámolok, lassan eljutok az egyhez, közben azon gondolkodom, hogy Rass milyen belevaló. Fejjel bele a húsdarálóda. Aztán valahogy pozitívan csalódok benne, mikor valahonnan előkerül egy kis fiola. Valami angyalkotyvalék lehet, mivel a nő sebe be is gyógyul. Okos! A végén még pozitívan fogok benne csalódni. Eme eszmefuttatásomat előbb az ember sírása, majd a főnök szisszenése szakítja félbe. Az embernő mellkasába mártott tőr rövidesen a lábába kerül, hogy ne tudjon olyan könnyedén mozogni, ahogy azt az érkezésünkkor tette. Elkapom Rassilon pillantását, de nem reagálok rá, arcomról semmit se tud leolvasni, rezzenéstelen vagyok, mozgó ujjaim tanusítják csupán, hogy nem kövesedtem oda. Gabriel talán megunta a műsort, mivel hangját hallatva csatlakozik közénk a maga elmebeteg módján, hogy szavait újfent a nőnek intézhesse. Álkedvességet tanusít felé, miközben kutyába se veszi. Komolyan, pár démon nyugodtan tnaulhatna tőle pár fortélyt. Nem véletlen, hogy én is az ő csapatát erősítem, benne látok elég potenciált ahhoz, hogy elérjem a terveimet. Mindenáron megakarok szabadulni Lucifertől, de ahhoz szükségem lesz erős szövetségesekre, olyanokra, akiket semmi sem riaszt vissza. Amint rám terelődik a szó, bájos mosolyt villantok és villogó ujjaimmal integetek fejéjük. Az ark monológja majdnem megható, közelít az észérvekhez, ezalatt megadom magamnak azt az esélyt, hogy pillantásom körbe futassam a termen. Végig nézem a tollas ismerősömet feltűnés mentesen, hogy végül pillantásom Raidenen állapodhasson meg. Érdekel, hogy mi zajlik le benne, a fejében milyen gondolatok játszódnak, de legfőképpen az, hogy az enyém-e az elméje még mindig. Gabriel utolsó pár mondata olyan lemondóra sikeredik, hogy tisztában vagyok vele, készül valamire. Mosolya ördögi, mintha nem is egy angyal állna velem szemben, egy egyngébb démont biztos kirázna tőle a hideg, míg engem valahol tisztelettel tölt el. Észre veszem, amint Thea fülén egyre nagyobb lyukak jelennek meg, aztán pár pillanattal később el is tűnnek az angyal pöccintése nyomán. Dudolászva visszaveszi figyelő állását, ezzel átadva nekem a teremet. Mély levegőt veszek, mosolyom kiszélesedik, miközben leeresztem kezeimet. Pár lépést teszek, hogy a halandó mögé kerülhessek, közben észrevétlenül megmozgattam a kezemen lévő ékszreket, hogy a lehető legnagyobb erőt tudjak kifejteni.
- Nyugalom, nem fog fájni... - suttogom a füleibe - ....nagyon - kuncogok vészjóslóan, akár egy elmeháborodott. Mutató és középső ujjaimat a nő halántékához közelítem, miközben hagyom, hogy átjárjon minden démoni energia. A levegőt apró szikrák töltik be, melyek egytől egyik a kezeimből származnak. Egyik kezemben piros fény villan, míg a másikban kék. Mindenféle várakozás nélkül ujjaimat a homlokára szorítom, mire a két pulzáló fény találkozása nyomán lila fényárban úszik előtte a világ. Érintésem olyan érzetet kelt benne, mintha ezernyi tű szurkálná belülről. Aztán mintha az egészet elvágták volna, előbb mérhetetlen sötétség lesz úrrá rajta. Akár egy vak ember, kitől elvették a látását, majd különböző képek váltják fel egymást, ugyanakkor mindben van valami közös. Thea Pritchard emlékei azok. Végül a nagy forgatag pihenni látszik és a kép kitisztul. Az iroda tárul a szemei elé, ahol nap mint nap dolgozik, aztán egy halk kopogtatás.
- Thea engedj be, nincs mitől félned - suttogom az elméjében egy olyan hangon melyet jól ismer. Lionel, az apja, akit mindennél jobban szeretett, akinek a nyomdokaiba lépett. Míg a halandó egy másik világba kerül, addig a raktárban maradtak nem sok mindent tudhatnak az egészről. Minket beterít a színes fényár, miközben én a messzeségbe révedek perceken keresztül, majd emberinek tűnő pillantásom feketévé változik. Pokoli szemeimmel nézek tovább a semmi. Legalábbis nekik úgy tűnhet, de egy részem még mindig a las vegasi mocskos raktárban van és minden rezdülésre figyel, míg a másik egy külön világban jár.
- Beszélgetni szeretnék veled, ahogy régen - folytatom a kérlelést, mire az ajtó kinyílik előttem azaz Lionel előtt.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Shadows fall over my heart. I wait for you to come around
Black heart
Profil szerkesztése Tumblr_inline_pdrkaioSGH1tw2m0e_250Profil szerkesztése Tumblr_inline_pdrk5qaWGC1tw2m0e_250
Ajánlott tartalom

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots




• Fajaink száma •
Arkangyal
7/4
Leviatán
8/3
Angyal
5
Démon
9
Bukott Angyal
2
Ember
1
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
11
Nephilim
3