☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
159

Csüt. Jún. 15, 2017 12:39 pm írtam neked utoljára


Magic of Dur-Sharrukín
To do nothing evil is good; to wish nothing evil is better


- Valóban. Atyánk dönt sorsunk felől, azonban minden cselekedetünkért mi vállaljuk a következményeket. Nem akarja, hogy bármi bántódásunk essen, nem kívánja halálunkat, sőt még büntetésünket sem. Mindent a tetteink alapján ítél meg. De ezt pontosan ismered te is – teszem a végén hozzá mosolyogva. Nem, nem árt szándékomba megsérteni őt. De hiszek abban, hogy bár a szabad akarat nem adatott meg számunkra, mégsem kívánja a halálunkat. Eddig, a háborúig szó nélkül követtük parancsát. Ha igaz is lenne, amit a harcos mondd, akkor már rég visszajött volna, hogy megbüntessen minket.
Nem, valószínűleg ezt még ő sem kalkulálta bele, hogy bármiért is ment el, akkor annak ez lesz a következménye. Évezredek óta fogta kezeinket, s egyszer engedi és ilyen káosz alakul ki? Érthetetlen ez számomra, s eme dolog teljesen új is…
Felajánlására lehajtott fejjel mosolyodom el, és elképzelem, ahogy meglátok egy apró kisállatot én pedig elkezdek olvadozni. Szó szerint. Apró kuncogás hagyja csak el ajkaimat, és tekintek fel rá, s eme jókedvem még akkor sem enyészik el, amikor épp másra terelődik témánk.
- Remélem igazad van és valóban fognak változni. Egy kicsit… - vonom fel tétován az egyik vállamat – Hiányoznak a régi idők. Nem kergetek naiv illúziókat, pontosan tudom, hogy mióta léteznek Gabriel és Michael akaratlanul is versengenek egymással. De eddig testvéreknek tekintettél a másikat, de most? Nem tudom – vallom meg őszintén, hogy semmit sem tudok lényegében és ez, ez engem teljes mértékben frusztráltá tesz. Persze én döntöttem így, hogy nem nézek le az égből, s súlyos ára is lett. Tehetetlen és tudatlan is vagyok egyszerre. Épp ezért nem érzem idelent semmi hasznomat… Csak ez van nekem. A múlt reményei, hogy találhatok valamit, amivel segíteni tudhatok…
- Mondd, te még beszélted az óénoki nyelvet? – teszem fel hirtelen a kérdést, ha már amúgy is a régi mágiánkról beszélünk. Számomra sose adatott meg a kegy, hogy ismerhessem eme nyelvet – nem is értem miért – pedig most nagy hasznát tudnám venni. – Szándékomban áll megtanulni. Túl sokat felejtettünk el, félő, hogy kevesen maradnak a végére, kik még emlékeznének rá… Ha… - nem, nem fogok elveszni, de nem tudhatom, hogy mit hoz a jövő – feljegyezni testvéreim számára még szeretném. Munkámat akkor sem kívánom abbahagyni, ha nem a mennyben vagyok és ha nem is láthatok mindent egészében –mosolygok újra  csak, enyhén lehajtott fejjel, majd újra feltekintek rá.
Aggodalmával most nem foglalkozom. A matéria még ismeretlen számomra, a fájdalom érzete is. Nem tudok rá mit mondani, nem szeretném magam ily bajba sodorni, de hát… Testvéreink miért ártanának egymásnak?
Szeretném hinni, hogy ok nélkül nem teszik.
Titoktartásra csak egy bólintással válaszolok Nincs okom elmondani senkinek, mégis kinek?
- Ahogy látom, idelent nem nagyon tartják az angyalok egymással a kapcsolatot. Vagy meglehet, hogy a magamfajtához állnak így, ki nem foglalt állást – mosolygom kedvesen. Nem érint meg, nincs vele bajom, ez mind csak egy margóközi megjegyzés volt.
A hely üressége azonban lelomboz egy picit. Szerettem volna, ha csak egy apróságot találtam volna, csak egy irinyó pirinyó dolgot. Vagy mégis találok?
Amíg Nasargiel épp a sírt nézi át, egy apró szütyőt találok egy falmélyedésbe. Óvatosan nyúlok érte és mint aki épp rossz dolgot készül tenni rejtem is el ruhám ezernyi redői közé. Hirtelen kapom tekintetem újra a harcosra.
- Tudtad, hogy ezt a helyet eredetileg a teljes család sírboltjának szánták. Furcsa, hogy csak egy valakit temettek el és mégsem. Az is furcsa, hogy miután az emberiség ezt lerombolta, újra itt van, ugyanolyan romos állapotban, mint előtte – elmélkedek hangosan, remélve nem látta apró kis mozdulatom, vagy ha igen, ezzel némileg el tudom terelni a témát. – Eremiel fiának mi volt a képessége? – teszem fel a következő hirtelen eszembe ötlő kérdést, s ha más nincs is, akkor kényelmesen és teljesen feszélyezetlenül indulok meg kifelé.


Semmi baj, emiatt ne aggódj luvu §§ szószám 606§§

Nasargiel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Reagok :
16
☩ Keresett személy :

Kedd Jún. 13, 2017 9:43 pm írtam neked utoljára


• Ophilia - Nasargiel •

Az emlékeink hangot adnak nekünk. Tanúskodnak a múltról, hogy mások tanulhassanak belőle, hogy ünnepelhessék sikereinket, és figyelmeztetve legyenek a hibáinktól. [ Lejátszás ]

Csendesen hallgatom, ahogy távozásának körülményeiről beszél. Figyelem közben arcát, amennyit látok belőle a szőke tincsek és a sötét takarásában. Én sajnos tudom, hogy ha ott marad, Gabriel katonái biztosan megölik. Ő még sem hiszi el, láthatóan. Talán csak nem akarja elhinni, pedig így van... Nehéz feldolgozni az ilyesmit, de egyszer szembe kell néznie vele. Ha nem távozásakor, akkor később, de biztos lesz még alkalom. Túl kicsi a világ ahhoz, hogy ne adódjon még. - Hiszek abban, hogy Isten dönt mindenről, ami történik, szóval lehetek pesszimista, optimista, a történések nem ezeken múlnak. Tehetek bármit, ha ő úgy akarja, úgy rendelte el, akár ma, vagy holnap meghalok. - halkan sóhajtok, miközben újra előre nézek. Könnyebb ezzel a hittel élni, látni a társak elestét, megélni ezt az egészet. Abban a hitben, hogy ez így van elrendelve és mindennek meg van a maga oka, csak túl nő rajtunk és nem értjük. Ha nem így hinnék, félek, nem állnék jó oldalon, folyton kérdőre vonnám Istent és megviselne minden társam halála. Az olvadozásra áttérve, nevetésére rá mosolygok kicsit. - Majd mutatok neked kisállatot, hátha felfedezed magadban ezt az érzést. - mondom, majd a komolyabb vizekre evezve előre pillantok. - Nem tudom,
szerintem eleinte nem éreznék magukénak, de ez idővel változhat, tekintve,
hogy ettől még nem lesznek kitiltva.
- gondolkodom el ezen egy kicsit. Eltudom képzelni, hogy lennének összetűzések, de ezekre csak ügyelni kell. - Más az angyalok régi mágiája által alkotott, keményített bőrvért és más,
ha csak a csupasz bőrödet érinti. Attól függ, milyen testrészed találja, talán félig el is merül benned, míg nálam a páncél azért véd. Adja ég, hogy sose kelljen fájdalmat érezned.
- kívánom őszintén. Tényleg nem akarom, piszok rossz dolog. - Ha hallottál volna bármit is, nem számít. Benned megbízom, tudom, hogy titokban fogod tartani a találkozásunkat. - mondom, majd a boltívhez érve előre megyek, meghagyva neki, hogy inkább csak világítson. Belépve egy kriptába érkezünk. Körbe nézve nem látok közelmúltban történtekre nyomokat, bár ez nem jelent semmit. Óvatosan indulok el beljebb, figyelve a lábam elé és a falakra. Ophilia csalódottsága valahogy megnyugvással tölt el. Talán nem fog folytatódni ez az idegőrlő kaland. - Úgy tűnik, már előttünk kifosztották a helyet. - nézek a tárgyak egykori helyét jelző lyukakra, vagy egyéb jelekre. Oda sétálok a sírhoz és bele tekintek, ha pedig nem történik semmi, biccentek neki, hogy biztonságosnak tűnik. - Mehetünk? - kérdezem, ha kinézelődte magát.


credit && Sajnálom, hogy eddig tartott! =(



Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
159

Vas. Ápr. 30, 2017 7:29 pm írtam neked utoljára


Magic of Dur-Sharrukín
To do nothing evil is good; to wish nothing evil is better




- A legtöbbjüket igen, nem mindet. Vagyis… Nem hinném, hogy számítottak távozásomra – pillantok rá szelíd mosollyal ajkaim szegletében. – Túl sok semleges vagy Michael párti angyalnak segítettem odafent. Vagyis többnek, mint amennyit hajlandóak voltak elviselni. Egy ponton túl már gyanakodtak és… - fejemet szégyenkezve hajtom le. Visszagondolok a pillanatra, ahol hagyhattam volna elmenni a harcost, én mégis… - Meggondolatlan voltam, s magamon kívül Cassaelt is veszélybe sodortam. Ha akkor nem hoz le onnan…
Mondatom nem fejezem be, magam sem tudom, hogy mily véget adhatnék neki. Nem hinném, hogy megöltek volna. Végtelenségig hinni fogok testvéreim jóságába, még akkor is, ha hallottam, miket képesek művelni.
- Aki sokszor a legrosszabbra készül, az be is vonzza a rosszat, nem? – hajtom enyhén félre a fejemet. Az évezredek során volt egy pár remek harcos odalent, kik a háború művészetét próbálták megfejteni. Persze, minden rosszra fel kell készülni, de ezzel nem inkább azt vonzod be? Ahelyett, hogy megoldanánk minden lehetőséget? Igen, nem vagyok harcos, fogalmam sincs, hogy miként gondolkozik egy harcos…
Nevetésére hirtelen kapom rá a tekintetemet és újabb értetlen pislogást láthat tőlem. DE aztán csak hitetlenül nézek rá, ajkaim egyre jobban görbülnek felfelé, amíg el nem nevetem magam. Jó, láttam már hasonlót, de hogy… Közöttünk bárki is hasonlóra vetemedne, számomra ez olyan elképzelhetetlen, mégis oly mulatságos, már csak a gondolata is
- Nem éreztem még hasonlót sem – harapok bele mosolyogva ajkamba, nevetésem próbálom visszafojtani, fejemet enyhén megrázva, hogy aztán kissé komolyabb témára térhessünk.
- Ez igazán jó lenne, a kérdés, hogy Gabriel angyalai is magukénak éreznék-e utána. A Földön túl sok háború folyt már egy-egy territórium megszerzéséért. Nem tartasz attól, hogy ők is átvennék eme szokást? – tekintek rá komolyan. A fenti állapotokat tekintve féltem testvéreimet. Nem csak Gabriel híveit, de Michael híveit és azokat is kik olyanok mint én, kik nem foglaltak állást. – Amíg Michael és Gabriel nem rendezik nézeteltéréseit testvéreink nem tudnának békében élni odafent egymás mellett… - dől, ezúttal belőlem a pesszimizmus. Meglehet, hogy nincs igazam, kívánom, hogy ne legyen, mégis… minden tapasztalatom, melyet odafent szereztem erre utal engedni. Nem csak Raguelt kívánták megtámadni, ki rangban jóval felettük áll.
- Sebeid legalább oly gyorsan gyógyulnának be, mint nekem. A bőr nem sokat ér egy kiröppenő nyílvessző ellen, nincs igaza? – tekintek rá némi pimaszsággal tekintetemben, mosollyal ajkam szegletébe. – De a fájdalomtűrésben esetleg igazat adhatok. Nem tudom, hogy miként tűrném el, sose okoztak még sérülést nekem – mosolygok magabiztosan. Nem szégyellem mivoltomat, s amúgy is, az imént beszéltük meg, hogy egy rangtalan is lehet épp olyan fontos.
Láttam fájdalmat, láttam szenvedést és kínt, de soha egy percig sem tudtam átérezni, hogy miként érezhetnek azon emberek vagy épp angyalok.
- Oh… Igazából, semmit sem hallottam, azt hittem, ide senki sem jár már… - tekintek mentegetőzve némileg oldalra. Hogy miért teszem? Magam sem tudom. Kezének érintése megtorpanásra kényszerít. Hatalmas szemekkel tekintek rá, szavai hallatán pedig kószán bólintok.
Megvilágítva az utat állok egyhelyben, türelmetlenkedve. Gyorsan rájövök, hogy lámpám fénye nem sokat segít ha nem jutok közelebb, így kizárólag szorosan mögötte haladva teszek én is óvatos lépéseket.
A boltív mögött egy nagyobb kripta helyezkedik el. A falakon ugyanazon domborművek látszódnak, mint az előtérben. A helység közepén egy embernyi méretű szarkofág foglalja el a helyet, melynek oldalán gondosan faragott jelenetek mutatják be a benne fekvő életének fontosabb eseményeit. Természetesen a teteje enyhén be van törve.
- Oh… - hallatszódik némileg tán csalódott hangom. Ugyanis a helységben semmi más sincsen. A fal egy-két helyen világosabb színű, mely jelzi, hogy eltávolítottak onnan valamit. A kőpadlót vékony homoréteg uralja, egy apró karcolás, repedezettség sem látszódik. A terem üres, kopár és sötét. Ha volt is itt valami, azt már régen elvitték, vagy tán itt sem volt.



Ooooh, nyugi én ilyenre mindig kapható vagyok. Értem a tréfát Wink Razz §§ szószám 600 §§

Nasargiel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Reagok :
16
☩ Keresett személy :

Csüt. Ápr. 27, 2017 7:56 pm írtam neked utoljára


• Ophilia - Nasargiel •

Az emlékeink hangot adnak nekünk. Tanúskodnak a múltról, hogy mások tanulhassanak belőle, hogy ünnepelhessék sikereinket, és figyelmeztetve legyenek a hibáinktól. [ Lejátszás ]

Sóhajtására oda pillantok és kicsit ráncolom a homlokom. - Te is így bujkáltál, gondolom. Hogy jöttél le végül? Azt mondtad, hogy az egyik portáló kapuval, de azokat is őrzik többnyire. – kérdezem azért az egyik lényeges kérdést, amely most először ötlik fel bennem. - Különbözünk. Én akkor tudom jól végezni a munkámat, ha pesszimista vagyok, te pedig, ha optimista. Egy harcosnak mindenre fel kell készülnie, de főleg a legrosszabbra. – mondom elmosolyodva egy kicsit rajta. Tiszta, szinte gyermeteg a világlátása, pedig nem egy mai angyal. Látszik, hogy mennyit számít, ha valaki el van szeparálva az élettől a mennyben. Az olvadozós dolgot se érti, látom az arcán, ahogy kiül rá az értetlenség, kicsit el is nevetem magamat rajta. - Nem szó szerint természetesen. Hanem elönti őket egy olyan érzés, amitől ellágyulnak. Úgy tudnám körbe írni, mintha valami meleg, kellemes érzés töltené meg a mellkason, és közben ellenállhatatlan késztetést éreznél, hogy megsimogasd az állatot, vagy gondját viseld, babusgasd, szeretgesd. – próbálom neki kifejteni, hogy milyen is az érzés. - Idővel visszafoglaljuk, hogy aztán újra mindenkié lehessen az otthonunk és ne csak azoké, akik erősebben, erőszakosabban állnak hozzá. – mondom ezt úgy, mintha biztos lennék benne és meg akarnám őt nyugtatni vele. Értetlenségére, hogy mivel volna jobb, ha engem talál el a lövedék, úgy nézek rá, mintha teljesen egyértelmű volna. - Harcos vagyok. Arra teremtettek, hogy védjem a társaimat, az életemmel, ha kell. Ráadásul rajtam egy ujjnyi vastag páncél van, jobban tűröm a fájdalmat... Soroljak még okokat, vagy ennyi megteszi? – kérdezem, de persze engedem neki, csináljon amit akar. Sikeres bukfencezése és fenékre esése után elindulok utána, majd tovább sétálok az oldalán. - Mert kihalt helynek hittem, ahol nyugodtan beszélhetünk, nyíltan, szem és fültanúk nélkül. – válaszolom meg kíváncsi kérdését. A boltívet meglátva és nézelődve elhatározásra jutok. Megfogom a vállát, és nem erősen, de határozottan hátrébb húzom. - Te csak világíts, majd én előre megyek. – mondom ellent mondást nem tűrően és megközelítem a boltívet. Bármilyen csapda is legyen előttünk, vagy bármi jelenjen meg a boltív mögött a sötétben, először velem kell találkoznia. Így kerül Ophilia nagyobb biztonságba. Persze óvatos vagyok, figyelem a kövezetet, nehogy bele lépjek valamibe, vagy elindítsak valamit.


credit && Örülök, hogy tetszett, féltem nem veszed majd viccesnek. Very Happy



Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
159

Csüt. Ápr. 27, 2017 11:08 am írtam neked utoljára


Magic of Dur-Sharrukin
To do nothing evil is good; to wish nothing evil is better



- Tudom… Amíg minden szavukra bólogatsz és nem hozod magad gyanús helyzetekbe, addig elhiszik, hogy hű vagy Gabrielhez. Más esetben, miért maradtak volna a mennybe? – sóhajtom halkan, magam elé meredve. Végig gondolom az utolsó időszakomat a Mennyben. Vajon én mivel váltam gyanússá számukra? Akármikor a segítségemet kérték szó nélkül megtettem és nem azért, hogy titkoljam előlük valódi véleményemet. Honnan tudhatták, hogy nem csak nekik segítek? Hogy Ramiel és Raguel is… - Pesszimistán sem lehet szemlélni a világot – emelem fel rá tekintetemet – máskülönben hogy hoznánk el mi a fényt az emberek életébe? Úgy vélem, hogy bármily nehéz sorsunk is van idelent, ahova nem tartozunk, ki kell tartanunk teremtésünk célja mellett.
Vélekedek hangosan. Talán nincs igazam, talán az elmúlt 25 év, melyben a világból semmit sem láttam meghagyott az egykori eszmék mellett. Mégis szeretnék segíteni az embereken, szeretném fivéreim szemét felnyitni, hogy nem az egymással való harc a legfontosabb az életünkben. Hogy tudnak erre koncentrálni, amikor a démonok egyre nagyobb teret hódítanak a világban. Félő, ha mi nem állítjuk meg egymást, ők fognak minket… Mégis mi lesz akkor így belőlünk?
- Olvadozni? Egy állattól? – hajtom enyhén oldalra a fejemet és próbálom elképzelni, hogy miként válik valaki egyre folyékonyabb halmazállapotúvá, ahogy meglát egy… Cuki? az mégis milyen? No ezt már én sem merem megkérdez, holott talán tudnom is illene. Kinek másnak, ha nem nekem, ha én néztem őket? Rendben, lejegyzeteltem az életüket, de… az érzelmeik felett sose tudtam rendre térni. Kérdésére azonban tekintetem újra szomorúvá válik. – Testvéreink marakodása váltja ki. A Menny… mindannyiunk otthona, még ha száműzve is lettem, tudom, hogy a háború nem tarthat örökké. Egyszer visszatérhetünk oda mindannyian… Talán, ha Atyánk végre hazatér – hajtom le kissé a fejemet.
Igen, tudom, hogy vissza fog térni és békét fog teremteni a riválisok között. Gabriel és Michael majd újra együtt fognak vigyázni a Földre. Egyszer talán így lesz. Ez az idő a mi életünkből pedig olyannyira elenyésző, hogy fél lábbal is kibírjuk már. Nem igaz?
Dörmögő hümmögésére aprón kuncogom el magamat. Belsőmet melegség járja át, hogy aggódik testi épségem felett. Holott tudja ő is, hogy mindeme sérülés nem tart nekem sem örökké. Bár a fájdalmat, csak hírből ismerem, de mégis mennyire lehet rossz, ha átfúrja valami a testedet?
- Mégis mivel lenne az jobb? – hajtom enyhén oldalra a fejem, figyelve, ahogy mégis csak félreáll. Lendületet véve gyorsan a túloldalra érek, hogy a földön ülhessek. Halvány mosoly jelenik meg arcomon, karjaimat két oldalra kinyújtva próbálok egyensúlyt szerezni a felálláshoz. Mely még így is hamar sikerül. Lerázom magamról a port, szárnyaimat is megrezegtetem. – Rendben uram – várom be, mielőtt újra nekiindulnék, persze most már jóval lassabban és jóval megfontoltabban.
- Megkérdezhetem, hogy miért pont itt találkoztál a katonáddal? – fordítom felé tekintetemet, melyben őszinte kíváncsiság lapul. Persze rögtön újra a lábam elé is meredek, a lámpa fényét figyelve, amikor lassan velünk szembe egy boltíves bejárat tátogatja fekete száját. Hátrapillantva, a kanyargós úton nem lehet látni a bejáratot, de...
- Nem készítették oly hosszúra a folyosót – jegyzem meg, tán egy aprócska csalódottsággal a hangomban. Ettől függetlenül óvatosan haladok tovább, hogy elérjük az ajtót, reménykedve, hogy további csapdák nem lesznek már…



Háháháháááá, bocsi de ezen besírtam XD §§ szószám 511 §§

Nasargiel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Reagok :
16
☩ Keresett személy :

Szer. Ápr. 26, 2017 4:04 pm írtam neked utoljára


• Ophilia - Nasargiel •

Az emlékeink hangot adnak nekünk. Tanúskodnak a múltról, hogy mások tanulhassanak belőle, hogy ünnepelhessék sikereinket, és figyelmeztetve legyenek a hibáinktól. [ Lejátszás ]

Aprót bólintok. - Igen, vannak. Nem sokan, sajnos, akkor nem kellene bujkálniuk. Addig jó, amíg úgy tűnik, hogy Gabrielt szolgálják. Ha nem így lenne, akkor már valószínűleg nem élnének. – komor a hangom, mert nem tartom helyesnek az ark követőinek vérszomját. Olyanok, mint a veszett démonok, az elvakult, szektások, akik nem látnak mást, csak amit a vezérük mond. Ez szomorú. - Ha többet látsz majd a világból, annyit mint én, és annak nehézségeiből, majd te is pesszimista leszel, hogy sose csalódj. – egy apró mosolyt villantok rá, ha már ő is rám mosolyog. Bár remélem, sose fog olyan dolgokat átélni. Átverések, árulások, az emberek és angyalok gonoszsága, démonok ármánykodása. Nem neki való ez a hely. Nem kész még itt lenni, ha bárki kérdezne róla. Egy mesebeli világban él, ahol a csapdákkal övezett folyosók olyan dolgokhoz vezetnek, amelyek segítik majd őt. A valóságban azonban inkább úgy hangzik, hogy egy gonosz démon, vagy esetünkben angyal felállította ezt a csapdát, ezt az akadály pályát, hogy a végén ne lelj semmit. Talán csak halált. - Igen, más idézi elő. Egy bejövő inger. Mint például ha látsz egy cuki állat kölyköt és elkezdesz olvadozni. Ez a többi érzelemre is igaz. Szomorú sem csak úgy magadtól vagy, hanem a mennyben felállt probléma váltja ki, nem igaz? – persze a csapdás gurulós ninjás dologról lebeszélni sem próbálom. Habár arrébb álltam, úgy tűnik nem eléggé, nem vettem észre a mögöttem lévő lyukakat. Figyelmeztetésére csak dörmögő hümmögéssel lépek egyet arrébb. - Inkább engem lőjön le ez a csapda, mint téged. – ezután leplezetlen feszültséggel figyelem, ahogy akrobatikus mozdulatokkal megoldja a helyzetet, pedig én már kész lettem volna vetődni. Kissé felsóhajtok, mikor rám pillant, teljes épségben. - Próbáljuk meg elkerülni a következő csapdákat, ha lehet... – nem mintha ő direkt lépett volna bele egybe, de nem akarom, hogy a "kör megnyerése" túlzott önbizalommal töltse el és végig rohanjon a helyen, aktiválva lehetőleg mindent, amit lehet.


credit && Bocsi, de erről ez jutott eszembe: LOL



Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
159

Vas. Ápr. 23, 2017 5:54 pm írtam neked utoljára


Magic of Dur-Sharrukín
To do nothing evil is good; to wish nothing evil is better



Felfigyelek komor tekintetére és egy kósza szomorkás félmosoly kúszik ajkam szegletébe. Fejemet enyhén lehajtom, jól tudom, hogy miről beszél. Magam is átestem már eme dilemmákon.
- Vannak még fent? – kapom fel a fejemet hirtelen. Azt hittem, hogy… - Ha engem kérdezel, akkor remekül megjátsszák magukat – mosolygok kedvesen reá – ugyanis nekem mindig úgy tűnt, hogy a fentlévők közül, mindenki Gabrielt szolgálja. Még úgy is, hogy magam is ezt hazudtam egy darabig – mesélem neki nyugodt, kedves hangomon.
- Pár portáló kapu még működik – adok neki némi segítséget, hisz magam is egy ilyenen keresztül tudtam lejutni. A mennyek kapujánál… Szerencsére nem próbálkoztunk, de talán nem is baj. Félő, hogy Cassael több sérüléssel szenvedte volna azt meg, hogy engem levigyen.
Mily balga voltam, hogy veszélybe kevertem, hogy miért… Nem tudtam ott sem befogni a számat?
De ami történt, megtörtént, most már lent vagyunk és egyelőre nincs arra esély, hogy vissza is kerüljek.
- Nah, ne légy ennyire pesszimista, nem áll jól – mosolygok el kedvesen és biztatóan rá, ahogy egyre beljebb haladunk a sötét útvesztőben. Valahogy egyáltalán nem fog el oly rossz érzés, amikor Gabriel katonái az irattárba jöttek be. Se nem olyan, amilyen Egyiptomba fogott el. Egyszerűen, semmit sem érzek, se nem jót, se nem rosszat.
- Valaki, aki előidézi? – ismétlem meg furcsán szavait. Noha nem sok olyannal beszélgettem még, akik megtanultak volna hasonlót, de… ilyet még nem sokat hallottam. Magamba töprengek el a dolgokon. – Az emberek gyarlók, Atyánk okkal teremtette meg őket így. A szabad akarat sok rosszra képes. Mégis, maguk döntöttek eme úton. De sok ember mellett ott voltunk mi is, hogy visszatérítsük őket a jó útra – mosolygok továbbra is – Vagyis eddig ott voltunk mellettük – sóhajtom el magamat.
De tovább szavaimat amúgy sem tudom folytatni, hisz rosszabb szituációba kerültünk, amit gyorsan meg kellene oldanunk. Szavai nyomán hangosan nevetem el magamat. A falak egy darabig visszhangozzák nevetésem, minek hallatán gyorsan befogom és értetlenül állok a jelenség felé. Már-már tanácstalanul tekintek Nasargielre. Nem csak emiatt, hanem tette miatt is, ahogy a falhoz áll.
[color=#99ff99cc99cc- Megpróbálhatnád egyébként, de ne furcsálld, hogy ily izgatott vagyok, hisz először járok a matérián[/color] – csillognak szemeim a sötétbe, ahogy hangom is elfátyolosodik egy időre. – De ha ott maradsz téged lőnek keresztül… - aggodalmaskodok, s csak akkor mozdulok tovább ha legalább annyira távol áll a lövedékektől, hogy ne essen baja. Nem mintha nem gyógyulnánk meg oly hamar, csak azért nah. Nem kell ennyire butáknak lennünk.
Aztán lendületet véve szárnyaimat a hátamhoz simítva rugaszkodok el és egy könnyed bukfenccel indulok neki. Hallom, ahogy aktiválódik a csapda, fejem felett nyilak repülnek át az egyik lyukból a másikba. Majd vissza. Majd még ezt kétszer. Én meg közbe elérem a túloldalt, csakhogy a lendületem a felálláshoz már elfogyott. A hideg kövön ülve nézek hátra a harcosra, nagy szemekkel, várva, hogy kövessen ideát.



Háááát, nem akartam még bevallani neked... :$ §§ szószám 456 §§

Nasargiel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Reagok :
16
☩ Keresett személy :

Szomb. Ápr. 22, 2017 12:44 pm írtam neked utoljára


• Ophilia - Nasargiel •

Az emlékeink hangot adnak nekünk. Tanúskodnak a múltról, hogy mások tanulhassanak belőle, hogy ünnepelhessék sikereinket, és figyelmeztetve legyenek a hibáinktól. [ Lejátszás ]

Kissé komor és keserű lesz a tekintetem, mikor a mennyről beszél és bólogatok is egyet. - Tudom, néhány katonám fent rekedt. Most inkognitóban vannak, rejtőzködnek, nehogy elkapják és megöljék őket. - szörnyű ezt kimondani, de így igaz. Az ellenséges harcosokat mind megölik, ha tehetik, ez pedig aggasztó. Féltem az embereim életét. - Tulajdonképpen azért találkoztam most is az angyallal, hogy összegyűjthessem a csapataim egy rövid elterelés idejére, amíg feltűnés nélkül letudnak jönni. - persze nem egy egyszerű és nem veszélytelen dolog, de meg kell próbálnunk. Egyre forróbb oda fent a talaj, de ezzel néhányan meg is tudnak szökni, néhányan pedig jobban betudnak épülni Gabriel katonái közé. - Ha tudjuk egyáltalán használni. – én azért nem lovallom bele magam annyira, hogy amit találunk, az használható is lesz számunkra. Ha pedig még is, akkor maximum csak kellemesen csalódhatok. - Igen, öregnek. Ha sokan halnak meg melletted öregségben, vagy sokan nőnek fel melletted, könnyebb érezni az időkerekét. Nem tudom, hogy ki mellett tanultam meg érezni. Ez nem olyan, mint az olvasás. Haragot először Eremiel mellett éreztem, miután lebuktam vele és felszította bennem a tüzet. Azt hiszem, ahhoz, hogy érezz, kell valaki. Vagy valami, ami előidézi. Amíg nem találkozol ilyesmivel, addig nem tapasztalhatod. Talán ezért se értem a szerelmet. Volt nőm és gyermekem, de szerelmes sosem voltam. És igen, sokkal jobban kihasználják az életüket. Egy percre se állnának meg, ha a testüknek nem volna szüksége pihenésre. A baj csak az, hogy gyakran rossz úton akarják életüket kihasználni. Azért csücsülnek már olyan sokan a pokolban. - a csapda fél-aktiválása és a nő szavai után lassan rápillantok. - Úgy sem tudlak lebeszélni erről az ötletről, igaz? - kérdezem beletörődően. A lőrésekre pillantok. Ha nem természetfelettire készültek, akkor könnyen túlélhetjük, ha eltalálnak. Ha arra készültek, hát akkor… akkor lehet, hogy itt még a valóság manipulálása se segítene. Pedig az is megfordult a fejemben, szerintem teljesen feleslegesen, mert a lány láthatóan a kalandot szomjazza. A legtöbb, amit tehetek, hogy vigyázok rá, hogy ez a kaland élvezhető, és túlélhető maradjon számára. Átlépem a drótot, a falhoz lépek Ophilia és a lyukak között, majd biccentek neki, hogy próbálkozzon. Ha úgy látom, nem sikerül, akkor szárnyaimmal védem majd meg a lövedékektől.


credit && TSFH-be? Very Happy *nem tudja, hogy pironkodjon-e* Bocsi a lassúságért amúgy. 



Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
159

Szomb. Ápr. 15, 2017 5:10 pm írtam neked utoljára


Magic of Dur-Sharrukin
To do nothing evil is good; to wish nothing evil is better



Emlékeim lassan kúsznak vissza a Gihon partjánál történtekre. Mély sóhaj tör fel belőlem az ámokfutás már a mennyekben is megkezdődött. Olyannyira zavaros az egész. Régen annyira egyszerű volt mindig, mindennek megvolt a helye a világban. Most viszont a káosz uralkodik el mindenhol. Nem akarok többé strucc lenni, mégis itt vagyok most… Igaz sok más dolog miatt is.
- Gabriel angyalai figyelnek arra, hogy ki lépi át a Mennyek kapuját. Senkit sem tűrnek meg, kik nem az ő oldalukon állnak – erőltetek magamra egy szomorkás mosolyt. – De ezt szerintem te is jól tudod. Nekünk egyelőre nincs helyünk odafent – hajtom le a fejemet enyhe és megpróbálom eltüntetni a szívemet maró fájdalmat. Az egyetlen dolog amiért éltem eddig… talán az egész odaveszett és mind miért? Még ha az irományaimat meg is tartották volna, mivel nem látják el, könnyen felbosszanthatják magukat. A bosszúság pedig sok butaságra képes.
Megnevezése hallatán halkan kuncogom el magamat.
- Csak mert hatalommal bírnak nem feltétlen átkozottak. Ha jól használja az angyal, áldásként is az életünk részét képezhetik – mosolygok szelíden a férfira. Még ha olyan tárgyat is találnánk… Nem tudnám rosszra, vagy gonoszra használni. Először is jól elrejteném, de nem ilyen helyre, hisz ez egyértelműsíti, hogy valamit rejtegetni akarnak. Nem, kitenném látványos helyre. Minél látványosabban van valami, annál kevésbé veszik észre. Aztán persze elkezdenék gondolkozni, hogy miként tudhatnánk egy úgy használni, hogy senkinek se essen baja.
- Öregnek? – kérdezek vissza értetlenül. De hát, mi halhatatlanok vagyunk – Te is megtanultál mellettük érezni? – kíváncsiskodok tovább, ha csak nem adja semmi jelét, hogy épp zavarná a téma. – Azt mondják, hogy mivel az emberek tudják, hogy nem élhetnek örökké jobban kihasználják az életüket, mint mondjuk mi. Ez igaz? – mintha nem is én figyeltem volna az egész emberiséget. Még is, teljesen más, ha épp egy olyan angyal szájából hallom, ki sokáig közöttük élt, mint egy bukott, mint… egy ember.
Talán még tovább is faggatóznék ha bokám nem akadna meg valamiben és nem vetnének rám megint rosszáálló pillantást.
- Hogy csodálkozom-e, hogy egy alig pár évtizede lerombolt, majd valami varázslatos úton visszaépült építményen még aktív csapdák vannak? – teszem fel a költői kérdést, s saját szavaimon is elgondolkozok. Hisz ezt egy emberi csoport tényleg lerombolta, és most mégis itt áll újra. Persze, akkor a csapdák is… - Igen, továbbra is csodálkozom, csak hogy ellent mondjak magamnak. Nem hiszem el, hogy egy drótfonál nem veszít erejéből és rugalmasságából az idők folyamán – morgom inkább csak magamnak és figyelem, amit csinál. Hamar leesik a tantusz én pedig a felkavart por között próbálok átvilágítani a padlóra, a falakra.
- Oh, nézd! - mutatok pár lépéssel előttünk – szerintem valami nyílszerűségeket lövellhet ki két oldalt. De csak mellmagasságba. - Szerinted vagyok annyira akrobatikus, hogy átbukfencezzek alattuk? – vigyorgok a férfira, próbálva optimistán látni a dolgokat, noha nem hiszem, hogy ínyére lenne. Bár ki tudja, az utóbbi időben elég kellemes – vagy kellemetlen – meglepetés ért már.



Ez a zene *-* szerelmes lettem újra ♥ §§ szószám 468§§


Nasargiel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Reagok :
16
☩ Keresett személy :

Csüt. Ápr. 13, 2017 5:31 pm írtam neked utoljára


• Ophilia - Nasargiel •

Az emlékeink hangot adnak nekünk. Tanúskodnak a múltról, hogy mások tanulhassanak belőle, hogy ünnepelhessék sikereinket, és figyelmeztetve legyenek a hibáinktól. [ Lejátszás ]

Kissé elmerengek, visszaemlékszem arra, ahogy elhoztuk az arkot a fogságból. Tényleg rossz állapotban volt, legalább is testileg eléggé meggyötörtnek tűnt, pedig arcán mindig ott volt valamiféle nyugodt mosoly, mint aki tudja, hogy minden úgy történik, ahogy az előre meg van írva. A kisugárzása is egyszerre volt nyugtató és hátborzongató, akár csak az arckifejezése. - Fent sem lett jobban? - kérdezem elveszve a gondolataim között, mert nem követtem a mennybe az arkot, az állapotáról se tudok többet, csak azt, hogyan került ki a démonok karmi közül. Persze kiderül a nyilvánvaló, hogy Ophilia készült erre az egészre. Enyhe, dorgáló pillantással nézek rá. - Igazad van, az "átkozott tárgyak" megnevezés jobban illenének rájuk. - lehet pesszimista vagyok, de semmi jóra nem számítok egy olyan helyen, ahol egy őrült, bosszúszomjas, démonokkal bratyizó, bukott angyal élt valaha. Figyelem közben a véseteket, és hallgatom közben őt. Én nem igazán értek ehhez, de nem csodálom, hogy őt lekötik még az ilyen apróságok is, hogy mennyire van éle egy vésetnek, vagy nincs. Kérdésére elgondolkodom egy kicsit. - Nehéz erre válaszolni. Sokkal hosszabbnak tűnik mellettük az élet, mert ők születnek, felnőnek, öregednek, aztán fényük elhalványul és végül kialszik. Észre sem veszed és generációk tűnnek el melletted, amitől hirtelen nagyon öregnek kezded érezni magad. - mondom egy apró mosollyal, ami aztán le is olvad rólam, mikor megtorpan és azt mondja "Ó-ó". Egy "nem megmondtam, hogy rossz ötlet?" arcot vágok rá pillantva. - Épp most beszéltünk a régi angyali és démoni mágiákról, meg tárgyakról, te pedig meglepődsz, hogy a csapdák még mindig aktívak? - kérdezem hitetlenül. Mivel a sötétben és a portban sokat nem látni, kitárom a szárnyamat. Az utóbbin legalább tudok segíteni, így kicsit oldalt állva jelenítem meg szárnyaim. Muszáj így, mert amúgy nem férne el keresztben. El is kezdem felkavarni vele a levegőt, hogy a port arrébb söpörhesse, így az általuk fedett részek, vésetek, lyukak, akármi, ami meglátszódhat, előkerüljön és ezzel közelebb lehessünk ahhoz, hogy vajon mi fog történni, ha elhúzza a lábát. Legvégső esetben ütök egy lyukat a falba, kitépek belőle egy darabot és a lába mellé helyezem úgy, hogy tartsa azt a drótot. Bár ki tudja, lehet még a végén az is elindítana valamit.


credit && Zeneváltás a hölgy kedvéért Very Happy Jó ez az új szám



Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
159

Szer. Ápr. 05, 2017 5:49 pm írtam neked utoljára


Magic of Dur-Sharrukin
To do nothing evil is good; to wish nothing evil is better



Mosolyogva bólintok egyetértésem jeléül. Ezen tényleg nincs vitatni, legfeljebb. Na jó, tudnék ezen vitatkozni, a maga nevében tényleg páratlan, amit én művelek. De itt a rideg valóságban mit sem… Jó ez sem igaz, mert igen is érek valamit. Azonban érzem, hogy rengeteg olyan szituáció van, ahol semmi hasznát nem venném elmémnek. A fizikai valóság a fizikai erőre épül, az oly békeszerető és a végsőkig jóhiszemű lény, mint én kevés van. Gondolom én. Remélem, hogy ezúttal nincs igazam és a történelem sem engem igazol.
Felfedezésem viszont jobban leköt, mint a férfi óva intő szava. Persze józan ésszel felfogom, hogy nem kellene démoni vagy épp angyali mágiával játszani. Sem könnyelműen venni őket. Mégis mivel először járok idelent, olyan vagyok, mint egy csintalan gyerek. Minél jobban tartanának vissza valamitől, annál jobban meg akarom ismerni. Végül is saját kárán tanul az ember, nem?
Lépteim mégsem oly sietősek, megvárom, amíg Nasargiel is utolér, s csak azután indulok le a járatba.
- Aggódott érte, hisz csak a nővére – mosolygok magam elé. – Habár elég aggasztó állapotba került vissza a mennyekbe is. A Gihon partjánál találkoztam vele – fordulok félig hátra ajkaimat elhúzva az egyik irányba.
Emlékszem, hogy mily állapotba tért vissza Raguel Eristől. Még ha csak tőszavakba is mesélte el, szörnyű, mit művelt vele. Mégis, egy démon hogy volt képes ily sebeket ejteni rajta? Persze, angyalpenge, azonban Raguel nem egy közönséges angyal. Elsők között teremtetett és ez elég nagy aggodalomra ad okot.
- Lehet? – nyakamat behúzva vállaim közé, így tekintek rá félszegen, ahogy kérdésemmel vallom meg tetteimet. – De csak a teljes biztonságig mentem volna, és amúgy sem nevezném ezeket kincsek. Habár… Angyala válogatja.
A falat a lámpa fényével világítom meg, melyen különböző ékírásos feliratok láthatóak egy-egy ábrázolás kíséretében.
-Oh, nézd, ezeket sokkal később készültek – lépek az egyik felirathoz, s ujjaimat óvatosan simítom végig rajta. – Látod? Sokkal tompább és egyenletesebbek a széleik, mint a kinti falon lévőké. Hát persze, eleinte hegyes tűszerű íróeszközt használtak és csak később tértek át a nádtoll használatára, de… - mondatomat nem fejezem be, halkan emésztem meg a látottakat és igyekszem valami logikusnak mondható magyarázatot találni a jelenségre. Nem kérdés, eme folyosót később is használták, talán bővítették is volna? - Mondd, milyen volt az emberek között élni?
Kérdésem őszinte kíváncsiságról árulkodik. Valójában meglep, hogy valakit itt találok eme helyen. Arról még álmodni sem mertem volna, hogy az egyikük épp az az angyal lesz, aki egykoron ez a helyen élt.
Tőlünk balra egy boltíves vájat jelzi egy terem létét. Megállva előtte óvatosan világítom körbe a helységet. Fekete és kongó üresség fogad, arcomon a csalódottság jele nem mutatkozik. De tényleg, mégis mi veszteni valónk van?
Lassan indulok tovább, azonban pár lépés hirtelen kezdek el viszketést érezni bokám környékén. Mintha valami hozzásimulna bőrömhöz. Hirtelen állok meg.
- Ó-ó – ennyit szólok csupán, s a lámpa fényét lábam környékére irányítom. Vékony drótszál csillan meg a sárga fénybe. Faltól-falig kifeszített darab. Nem rántottam meg annyira, hogy bármit is aktiváljon, aktiválja, de annyira igen, hogyha elmozdítom lábam aktiválni is fogja.
- De tényleg egy ilyen hogy marad épen több évszázad után? – sóhajtom megadóan, ahogy próbálok megoldást keresni bajomra. Ehhez az előttünk lövő két falrészt de még a plafont is megvilágítom, hátha abból rájövök, hogy mégis mivel állok szembe.



§§ szószám ~600§§

Nasargiel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Reagok :
16
☩ Keresett személy :

Hétf. Ápr. 03, 2017 7:04 pm írtam neked utoljára


• Ophilia - Nasargiel •

Az emlékeink hangot adnak nekünk. Tanúskodnak a múltról, hogy mások tanulhassanak belőle, hogy ünnepelhessék sikereinket, és figyelmeztetve legyenek a hibáinktól. [ Lejátszás ]

Gondolkodását nem szakítom meg, csak figyelem, ahogy ilyenkor finom, apró ráncok jelennek meg amúgy sima homlokán. Véleményem után arra jut, hogy mindenki épp olyanra lett teremtve, hogy munkáját végezze, mire elégedetten elmosolyodom. - Na ugye? Ha szerinted is mindenki éppen megfelelő a munkájára, akkor nem kell alábecsülnöd magad. - Ezzel a témát le is zárnám, nem szívesen győzködném őt tovább, ha egyszer már ő maga is kimondta. A palota titkairól, ereklyéiről beszélve kicsit elbizonytalanodom. Nem tudom, van-e itt valami. Valahogy reménykedem abban, hogy semmi nincs itt, mert nem kívánok elátkozott lenni hátralévő életemre. Vagy hogy Ophilia legyen elátkozva. Esetleg valami olyasmit szabadítsunk el, amely katasztrofális még ebben a világban is. A démonok és a mágia sok mindenre képes. Sajnálom, hogy a mienk így megcsappant az urunk távoztával. Nehezebb így ellenük harcolni, bár koránt sem lehetetlen. A nő több érvet is felhoz, miért lehetnének itt tárgyak, vagy hogy miért kéne megtalálni őket, de valahogy egyáltalán nem tetszik a helyzet. Rám se hallgatva elindul a járatban én pedig halkan sóhajtva indulok utána. Nem fogom egyedül hagyni. Eremiel mindig is ravasz volt, és a démonokkal szövetkezve nem sok jót sejtek ebből a titkos alagútból. Talán csapdák, vagy egyéb halálos veszély elé nézünk. Kérdésére ingatom a fejem. - Jobban, most, hogy kiszabadítottuk a húgát, Raguel arkangyalt. Kevesekért láttam ennyire aggódni. - A sötétben még a mi fejlett érzékeinkkel se látnék semmit, de még mielőtt elgondolkodnék, hogy keressek valami fáklyának valót, Ophilia elővesz egy zseblámpát. Már is jobb. - Miért érzem úgy, hogy te készültél erre az egészre? - sandítok le rá lépteink közben. - Egyedül akartál kincseket kutatni? És ha csapdába esel? - szerintem felelőtlen dolog volt a részéről csak így neki indulnia egy ilyen kalandnak. Láthatóan frissen érkezve a mennyből, mindenféle harci, vagy túlélési tapasztalat nélkül egy ilyen helyre jönni... Ha nem találkozunk, tényleg egyedül menne le? Aggodalmas gondolataim csak úgy forrnak bennem. Nem akarom még több testvérem ostobaságok miatt elveszteni. Ez a háború sem tesz jót nekünk. Nem teszem szívesen, vagy örömmel. De még is, ilyenek miatt kockáztatni az épségét. Eldobom az agyamat. - Remélem hamar kiderül, hogy jó ötlet volt-e lejönni erre. - persze a biztonság kedvéért kezemet rövid kardomon tartom. Sose lehet tudni.


credit && ---



Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
159

Vas. Ápr. 02, 2017 8:16 pm írtam neked utoljára


Magic of Dur-Sharrukin
To do nothing evil is good; to wish nothing evil is better



Kérdése nyomán elmerengek. Mennyit írtam tele? Valahogy ezt sose számoltam. Irattáram eleinte egy kisebb terem volt, de az idő folyamán, ahogy telt az emberiség története úgy nagyobbodott meg, most pedig… Bármelyik emberi könyvtár, vagy levéltár megirigyelni nagyságát és az anyagot, mit benne tárol. Tárolt. A gondolatra, hogy mit művelhettek szeretett irományaimmal a szívem összeszorul. Ám eme képzelgést igyekszem minél távolabb tudni magamtól. Hiszek még Gabriel katonáiba – bármilyen kegyetlenné is váltak – és tudom, hogy nem tennének rosszat.
- Oh... – pirongok bókján, hajamat zavartan csavargatom egyik tincsemet. – Ajj, csak kedveskedni akarsz. Habár az utóbbi az tény – vonom meg enyhén egyik vállamat. – Tothot az egyiptomiak a mai napig nagyra tartják. Tartották – javítom ki magam, hisz már azt sem tudom, hogy a Föld azon rézsén épp milyen körülmények vannak. Még úgy sem, hogy ott érkeztem meg először a földre – Eltúlzod személyem. Atyánk erre teremtett, nyilván olyan kapacitást adott nekem, ami ehhez szükséges. De nézd, a harchoz semmit sem értek – tárom szét a kezemet – Bárki könnyedén végezhetne velem, nem tudnám magam megvédeni – mosolygok szelíden. – Mindannyiunknak más a szerepe, s mindannyian abba vagyunk a legjobbak, mire teremtettek minket.
Hajtom enyhén félre a fejemet a végére. Aztán csak tovább figyelem az írást a falon. Néha sokkal többet elárulnak eme írások az épület valódiságáról, mint azt egy halandó is gondolná. Az akkor élt papok sokkal nagyobb tudásúak voltak. Elméjüket nem korlátozták le, sokkal szélesebb perspektívában látták a világot.
- Biztosítéknak? A rosszabb időkre? – felelek kérdésére kérdéssel, majd felé fordulok. – Bukott, így az örök élet őt is megilleti, mint bármely más angyaltársunkat. Miért hordozna magával az idő végtelenségig mindent, amikor egy helyen is tárolhatja őket? Egy olyan helyen, ahol úgy véli, hogy senki sem találja meg? – kérdezem ésszerűen, aztán… - Lehet, hogy csak tévedek és mindent magával vitt. Az ő életét annyira nem követtem nyomom – vallok színt, s ahogy ujjaim végigsimít egy íráson, az feketén izzik fel. A megmozduló domborművet egy pillanatig megbűvölten figyelem, magam sem hittem volna, hogy ez ily egyszerű lesz. Aztán… Óvatosan teszek egy lépést, majd meg egyet. Rakoncátlan tincseimet a fülem mögé tuszkolom, ám egy kósza keresztszél újra arcomba söpri azt.
- Nem lenne jobb inkább tisztában lenni ezzel? Megvan a hatalmunk… Vagyis valamelyik angyaltársunknak biztos, hogy elpusztítsa bármit is találunk. És ki tudja, hátha találunk bármit, akármit, ami leülésre készteti Gabrielt és Michaelt egymással szembe, hogy megbeszéljék nézeteltérésüket – nézek rá enyhén kétségbeesett arccal. Olyannyira akarom az egykori békét és harmóniát, mely angyaltársaink között volt, hogy jelenleg úgy érzem, mindent megtennék érte. Már az ésszerű angyalkereteken belül. – Nem akarok semmit sem elemelni, csak szétnézni – teszek még egy lépést a dombormű mögötti sötét folyosóra. – És lehet, hogy tényleg nincs is itt semmi – jegyzem meg, inkább magamnak. Ahogy viszont közelebb megyek a végtelen feketeség fogad. Óvatosan teszem be a lábam a sötét folyosószerűségre. A doh és bezártság illata rögtön utat tör magának. Fejemet egy pillanatra hajtom csak oldalra. Egy pillanat és már magam is eltűnök a sötétségbe, noha valahonnan elővarázsolom a mágikus tárgyat, melyet még az egyiptomi kalandon láttam: a zseblámpát.
Ha Nasargiel is velem tart halkra fogom odalent a szavamat, ahogy egy lépcsőn haladok lefelé. – Ramiél hogy van?



Köszönöm a tied is igen mókásra sikerült Very Happy§§ szószám 512§§

Nasargiel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Reagok :
16
☩ Keresett személy :

Szomb. Ápr. 01, 2017 10:23 am írtam neked utoljára


• Ophilia - Nasargiel •

Az emlékeink hangot adnak nekünk. Tanúskodnak a múltról, hogy mások tanulhassanak belőle, hogy ünnepelhessék sikereinket, és figyelmeztetve legyenek a hibáinktól. [ Lejátszás ]

Az angyal leírásán elmerengek, kicsit meg is mosolygom. Még nem találkoztam ehhez hasonló testvéremmel, pedig érdekes személyiségnek hangzik. Vajon fent van még a mennyekben, vagy lejött ő is? Kinek az oldalára állt, ha választott? Él-e még egyáltalán? Ezek a kérdések gyötörnek minden angyallal kapcsolatban, amíg nem találkozom velük. Örülök, hogy most Ophiliaval összefutva egyel kevesebbért kell aggódnom, hogy halott. Nem kellene, hogy így legyen, de nem minden esetben érdekel, hogy ki kicsoda pártját fogja. Az a fontos, hogy éljenek. Ha Gabriel pártját fogná, se érdekelne. Nem harcos. Nem jelent rám veszélyt, csak egy ideológiát követ. Ez van a többiekkel is. - Ha a munkaszemszögéből nézzük, akkor te még többet is tettél. Hiszen hány polcot is írtál tele a történelemmel? Míg én csak álltam egy kapuban és ellenőriztem az áthaladókat, te figyeltél, leírtál és megjegyeztél mindent. Szó szerint mindent. Erre nem sokan lennének képesek, nem csoda, hogy akkora kultuszod volt az egyiptomiaknál. - mondom el őszinte véleményemet. Ismét csak ott tartunk, hogy a rang semmit nem jelent, mert ő életében többet dolgozott, mint én. Míg én csak ültem és figyeltem valakire, ő ezt mind lekörmölte. Bárhogy nézzük, több meló. Habár nem értem, hogy jön az épület használata és felépítése ahhoz, hogy segítettünk régen az embereknek mágiánkkal, de rá hagyom. - Miért csináltatta volna őket, ha itt hagyja? Gondolom okkal kért ilyen tárgyakat, ha voltak neki. - Mivel mellettem nem voltak ilyesmijei, nem tudom, hogy léteznek-e. Bár belőle kinézem, ami azt illeti. Fejjel ment a falnak és mindennek, ami korábban szent és sérthetetlen volt nekünk. Nézem, ahogy keres valamit, majd mikor megtalál valami kapcsolót és ezzel elindít valamit, az első gondolatot egy "Ajjaj". - Ophilia, gondolod, hogy jó ötlet ilyesmikkel játszani? Ki tudja, mit találsz? Vagy mit indítasz el? Ha itt tényleg fekete mágiával átitatott erők uralkodnak, még bajod eshet. - kelek fel. Nem hagyom egyedül, nem akarom, hogy megsérüljön. Ki tudja, milyen démont, átkot vagy szörnyet ereszt rá ez a hely és Eremiel átka.


credit && Nagyon mókás az avatarod Very Happy



Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
159

Hétf. Márc. 27, 2017 7:00 pm írtam neked utoljára


Magic of Dur-Sharrukin
To do nothing evil is good; to wish nothing evil is better



Nevetésére enyhén félrehajtom a fejemet és mosolyogva tekintek rá újra.
- Ühüm. Az is, de mindig máshogy viselkedett. Hol kedélyesebb volt, hol komorabb, de ez nem attól függött, hogy épp milyen hangulata volt. Ő ilyen volt, mindig másnak akarta magát látszattni emlékeit is ezért kereste fel folyton. Memóriája, akár egy szita, vagy egy halé jobban illik rá. Sokat gondolkoztam rajta, hogy atyánk vajon direkt teremtette ilyennek, vagy ez mind csak a véletlen műve volt – sóhajtom el végül magam. Persze én meg a nagyszerű gondjaim. Hogyne. De azért ezek mindig is érdekeltek vele kapcsolatban is, mind oly sok mindent. Szórakozottan tudtam nézni, ahogy szemeibe megcsillant az emlék halovány szikrája, a lelkesedés. Tegyük hozzá, hogy kevesen jártak be hozzám, szóval ezen ritka alkalmakat mindig kihasználtam, hogy némileg jobban megismerjem az angyalokat körülöttem.
- Awww – adok hangot hirtelen rám törő meghatottságnak. Kezemet finoman helyezem szívem felé, hisz szavai valóban jól esnek számomra. – Sajnos manapság már kevesen hiszik így. Mintha az emberi mohóság és kapzsiság beköltözött volna nem létező szívünkbe. Mintha már csak az számítana, aki hasznosat is csinál – mosolygok rá szelíden. Szavaimba nem érződik keserűség vagy csalódottság. Mindig is tudtam, hogy hol a helyem és igyekeztem is ennek megfelelően viselkedni. Habár az utóbbi években a régi szabályok mintha átíródtak volna, ugyanis sose gondoltam volna, hogy valaha nemhogy egy harcossal, de akár egy arkkal is el tudjak beszélgetni ily közvetlenül.
- De ugyanakkor egy egyszerű ember számára, ha egy uralkodó megtehette, hogy hatalmas palotát építsen az oly presztízzsel ért fel számukra, hogy önként elfogadták uralmát. Néha nem látszik többnek, mint egy ártatlan épület, azonban… Az emberek által ókornak titulált korszakban még az angyalok is használták a mágiájukat. Oly segítséget tudtak adni az embereknek, melyek elképzelhetetlenek ma már számukra – tudatom vele a köztudottat. Vagyis számomra az. Magam részéről mindig is csak azt bántam, hogy eme tudás birtokába sose kerülhettem. Mindig is kíváncsi voltam, hogy mily mágiákra lehetnénk képesek, ha az ősi angyal nyelvet nem felejtjük el. Vagyis nem mondják azt, hogy elfelejtettük.
- Mindet? – vonom fel kérdőn a szemöldököm, de aztán sokkal érdekesebb látvány tárul elém. Nasargiel hangjából nem hallom, ki ha esetleg érzelmeket csempészett bele, számomra csak egy egyszerű kérdésnek tűnik.
- Néha jobb ismerni az ellenséget, mint teljesen elzárkózni annak tudása elől. Sok esetben hasznos lehet, nem csak a hallott szavak megértése, hanem az írotté is. A falon lévő domborművek melletti rész tele van nem csak énoki, de démoni írással is. Mire utalhatnak? Mit fejezhetnek ki? Mit akarnak elrejteni előlünk? – nézek hátra kíváncsian, noha némileg sejtem, hogy mit rejthet a fal. De ez csak egy tipp, hisz nem minden évét követtem figyelemmel, a világ már akkor is oly hatalmas volt, hogy a keleti részek is teljesen lenyűgöztek. Végül csak legyintek felé, aztán egy-két feliraton végig simítom ujjaimat.
- Tudom, hogy lennie kell itt egy kapcsolónak lennie – suttogom magamba, és ahogy végig simítok, egy feliraton az fekete fény sejlik fel, s az átellenes falon az egyik dombormű halkan mozdul meg. Fejem hirtelen kapom oda, s egy két tétova lépést teszek afelé a mozgóalaknak tűnő mű felé.



♥§§ szószám 502 §§

Nasargiel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Reagok :
16
☩ Keresett személy :

Vas. Márc. 26, 2017 4:39 pm írtam neked utoljára


• Ophilia - Nasargiel •

Az emlékeink hangot adnak nekünk. Tanúskodnak a múltról, hogy mások tanulhassanak belőle, hogy ünnepelhessék sikereinket, és figyelmeztetve legyenek a hibáinktól. [ Lejátszás ]

Halk, dörmögő nevetés hagy el. - Tényleg szórakoztatott? Mindig másként mutatkozott be, vagy miért? Amúgy szerintem alábecsülöd magadat és a munkádat. Csak azért, mert rangtalan vagy, nem jelenti azt, hogy átlátszó is. Mindenkinek fontos dolga van, amely elősegíti atyánk tervét. Van, aki ezt magasabban, van aki alacsonyabban éri el. - Számomra tényleg nem sok különbség van. Nagyobb a felelősség, minél feljebb megyünk, annál jobban át kell látni a dolgokat, annál több dolgot kell elvégeznünk. De ettől nem leszünk sem többek, sem kevesebbek társainknál. Ha valaki még is így gondolja, az szerintem már rég rossz. Egoizmusra, hatalomvágyra utal. Gabriel is így kezdhette valaha... - Nem mindenki lehet olyan közvetlen, mint te, vagy én. Bár, lehet, hogy csak rossz napjai voltak. Ki tudja. - Igazából nem tudom, hogy ki helyettesített, de tudom, hogy nem épp a legizgalmasabb meló ott álldogálni és figyelni ki megy be, ki. Visznek-e be valamit, vagy kifelé. Voltak, akik lelkeket akartak kivinni a folyókból, de azt se lehet csak úgy feltűnés mentesen, így talán ha ezer évben egyszer volt egy ilyen zöldfülű... Szóval unalmas munka egy akcióra vágyó harcosnak, az biztos. Én örültem, hogy visszakerülhettem az otthonomba, persze, hogy jó kedvű voltam és kedves. Még ennek a munkának is örültem. - Na ugye. - mondom, nem vagyunk mi érzelemmentesek. A pozitív érzelmekkel nagyon is dolgozunk, és munka közben elkerülhetetlen, hogy néha a negatívakkal is kapcsolatba kerüljünk. Főleg egy őrangyal, vagy harcos esetében. - Hm? - pillantok rá amikor úgy tűnik, bele akar kezdeni valamibe, de végül még se teszi. A kérdésére megingatom a fejemet. - Hát gondolj bele, régebben a várakat is úgy építették, hogy igazából nehezen bevehető erődök voltak. - mondom példaként, hogy mikre gondolok.
Sikongására, lelkesedésére csak meglepetten nézem, meg azt is, ahogy fel-alá járkál. Én tovább üldögélve nézem hol őt, hol a falat. A tárgyak és a démoni nyelv kérdésére kicsit elhúzom a számat. - Mellettem soha nem tartott megbűvölt tárgyakat. De Eremiel még él. Ha csináltatott is, szerintem magával vitte őket. - hacsak nem értéktelen vackok azóta. Ezeknek a tárgyaknak "szavatossága" is van, egy idő után kimerülnek. - Semennyire. Távol tartom magam minden ilyen mocskos, sötét dologtól. Megismerem, ha hallom, de ennyi. - felelek. Kissé ráncolva a homlokomat nézem őt. - Még is miért érdekel téged az ilyesmi? A démonnyelv nem nekünk való dolog. Úgy egyáltalán semmi, amellyel megfertőzhetnek minket. - hangomból azért némi szigorúság és aggodalom is kivehető. Elegen estek már a démonok karjaiba, csapdáiba.


credit && ---



Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
159

Vas. Márc. 19, 2017 8:25 pm írtam neked utoljára


Magic of Dur-Sharrukin
To do nothing evil is good; to wish nothing evil is better



Érintése nyomán felpillantok a termetes arcomra. Szempilláimon keresztül figyelem, ahogy mozog szája, a körülötte elterülő arcszőrzet miként hullámzik. Akár egy erdő, melyet vadul ostromol a szél. Halvány szelídséggel mosolyodok el szavain, s egy pillanatra lenézek mezítlen lábamra.
- Félreértesz, nem is kívánom. Igazából én szórakoztatónak találtam, mert mindig más, és más dolgok alapján tudom az ilyen angyalt megismerni. Mindössze furcsának találom, hogy van, aki megismer. Valljuk be, rangtalan lévén igen áttetsző voltam a mennyekbe – hangomban őszintén cseng, nincs benne semmi harag, vagy bosszúság emiatt. Pontosan tudom, hogy ki vagyok és hol van a helyem. Nem is kívántam ennél több lenni soha, noha egyszer kaptam már rá lehetőséget. Akkor nem éltem vele, és ma is ugyanúgy tennék.
- Valami olyasmi. Annyi mindent megnéznék, megtapasztalnék idelent a Földön – kezdek bele lelkesen, hogy aztán pillanatokon belül nyugalomra intsem magamat. Nem sokan osztozkodnak földi léti örömömbe. S habár nem önszántamból hagytam el otthonunkat, mégis igyekszem a legjobb oldalát nézni a történéseknek.
- Lehet, de tőled legalább hallhattunk pár kedves szót. Tudom, hogy nem vagyunk egyformák, de még egy apró hümmögést sem tudtam kisajtolni belőle – sóhajtom lemondóan, pedig hányszor próbáltam Caricszel, akármikor fent járt. Vagy épp Jackkel. Remek mulatság volt számunkra, az én szívem pedig csak repesett volna, ha legalább szót tudnék vele váltani. Az ő történetére is kíváncsi lettem volna.
- Atyánk azért gondolta, hogy talán jobb, ha nem érzünk, hisz így könnyebben tudjuk elvégezni a feladatát. Az emberek védelme nagy árat követel meg. Pusztítanunk is kell, ezt te is tudod. S láttuk az emberi történelem példáján, hogy a gyűlölet és az érzelmek miként képesek megmérgezni az elmét – fejtem ki véleményem enyhén elhúzva a számat, egy pillanatra hátra fordulva – Persze azért belőlünk sem ölte ki, ahogy sokan gondolják, a hét fő erényt mi képviseljük, s azok is az érzelmek valamely részeit képzik – fordulok vissza a fal felé, mely előtt hirtelen kezdek el fel-alá sétálni. A nap megtöri az árnyamat, játszik vele, hol megnagyobbítja, hogy lekicsinyíti.
- Öhm… - kezdenék bele, de egyelőre úgy döntök, hogy nem tőröm össze elméletét, higgye, hogy csak emiatt vagyok itt. Igaz nem sokára valószínű úgy is felfedem előtte jövetelem okát, hisz ki más ismerné jobban ezt a helyet, mint ő? Sokat segíthetne nekem.
- Alkalmatlannak? Ezt hogy érted? – fordulok újra felé, de izgatottságommal nem bírva már fordulok is el jobbra és az egyik ledöntött oszlophoz sétálok. – Ne gyötörd magad miatta. Történt, ami történt – mosolygok rá nyugtatólag – Csak azért kérdezem, mert a feliratok nem csak summér, emberi szavakat takarnak, hanem… - hallgatok el egy pillanatra, majd hirtelen sikkantok fel, aprót megugorva.
- Énoki szavak! – lelkesülök – S mellette… Igen, jól gondoltam – beszélek inkább magamba, majd nagy levegőt véve fordulok a harcos felé – Eremiel jártas volt az angyalmágiába, bár erejének elvesztése után, már nem tudta gyakorolni, mégis, a rítusokat megtanította gyerekeivel, leszármazottaival. Azonban tudta, hogy a démonok nagyobb erővel rendelkeznek ilyen téren. Gyanítom, hogy ősi, démoni mágiával átjáratott tárgyakat rejtett el a palotába – vallom meg őszintén, kihúzva magamat. – Te mennyire ismered a démoni nyelvet? – kérdem félszegen, noha nem sok reményt fűzők hozzá. Hisz mely angyal ismerné és mi okból? Esetleg a bukottak, vagy maga Lucifer, vagy kik titkon hozzá csatlakoztak. De egy próbát mindenképp megér.



§§ szószám 523 §§

Nasargiel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Reagok :
16
☩ Keresett személy :

Vas. Márc. 19, 2017 1:02 pm írtam neked utoljára


• Ophilia - Nasargiel •

Az emlékeink hangot adnak nekünk. Tanúskodnak a múltról, hogy mások tanulhassanak belőle, hogy ünnepelhessék sikereinket, és figyelmeztetve legyenek a hibáinktól. [ Lejátszás ]

Erősen ráncolom a homlokomat, ahogy mesél arról a harcosról, aki azt is elfelejtette, hogy járt már ott korábban és találkoztak, biztatóan rá mosolygom és megfogom a vállát. - Ne vedd magadra az ilyesmit, Ophilia. Ha valaki képes arra, hogy egy ilyen aranyos arcra, meg arra nem emlékszik, hogy ki dolgozik ott, ahol számtalanszor megfordult, az halmemóriára utal. Ezt nem lehet neki felróni. - ekkor elengedem, majd nézem, ahogy libabőrös karjaira pillant. Arckifejezését látva képtelen vagyok nem elmosolyodni. Én jártam már a földön azelőtt is, így nekem az ilyesmi már nem meglepő. - Az újdonság varázsa? - kérdezem dörmögő, halk nevetéssel.
Elmosolyodom azon, hogy az új őr morogva volt. - Az édent őrizni nem mindig  hálás feladat. - mondom kis mosollyal, aztán további szavaira elgondolkodom. - Nem tudom. Én sose éreztem magamat érzelemmentesnek, üresnek. Bár ha bele gondolok, sosem voltam biztos abban, mit éreztem régen a feleségem, vagy a gyerekem iránt. Haláluk nem rázott meg annyira, mint Eremiel árulása. Úgy hogy még nem fedeztem fel ezeknek a dolgoknak az egész skáláját. - ülök le az egyik ledőlt oszlop maradványaira, és onnan figyelem a falat meg a nőt. - Szóval a kultúra és a művészet miatt vagy itt. Én ezekhez nem értek. Nekem egy épület se nem szép, se nem csúnya, maximum néha alkalmatlannak vélem dolgokra. - mondom elgondolkodva. Kérdésére megrázom a fejem. - Az utolsó pillanatig nem tudtam, hogy mit csinál a háttérben. Talán ha többet lettem volna mellette, jobb belátásra tudtam volna bírni, de így... - nézek alakjára a falon.


credit && ---



Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
159

Szer. Márc. 15, 2017 9:54 am írtam neked utoljára


Magic of Dur-Sharrukin




Szavai hallatán mosolyogva hajtom le a fejemet. Hajamat arcomból zavartan tuszkolom fülem mögé, ám eme testtartás miatt folyton folyvást előre pofátlankodik legalább egy kis aranyló tincs. Ezt persze próbálom a többiek közé elrejteni, de valaki mindig lázad. Inkább feladva tekintek fel a robosztus férfira.
- Nem sűrűn szoktak rám emlékezni - mosolygok rá kedvesen - Volt már olyan harcos, aki elég gyakran megfordult az irattáramba, mégis minden alkalommal újra bemutatkozott, nem emlékezve előző találkozásainkra - vonom meg a vállamat enyhén.
Hümmögése átjárja a kihalt helyet, némileg a hideg is kiráz a tikkasztó hőségbe. Nahát! Ilyen létezik!? Lenézek libabőrössé vált kezemre, s izgatottságom csak fokozódik.
Gondolkodás nélküli kitekintésem után sajnálkozva húzom el ajkaimat. Nem szándékoztam megbántani az emlékekkel, habár szerintem egyáltalán nincs azzal baj, ha visszaemlékezünk kik is voltunk és hogy kerültünk most oda, ahol vagyunk. Életünk örök, s sajnos mi magunk is feledékenyek vagyunk.
- Igazából kevesen tudnak úgy kiállni a barátaiért, ahogy te tetted - mondom kissé elgondolkozva, fejemet félrehajtva tekintve fel rám. Hangomban továbbra sincs semmi élc, vagy bántás, pusztán a tények, s talán némi csodálat is. - Ühüm, Ramiél sokat segített. Örültem, hogy visszatértél közénk, tudod, a másik alak, ki őrizte a paradicsomot, olyan morcos volt mindig - biggyesztem le játékosan ajkaimat, de a következő pillanatban már vissza is fordulok a fal felé.
- Igazából mindig is érdekelt ez a része. Hisz mi angyalok vagyunk, Atyánk úgy teremtett minket, hogy ne legyenek érzelmeink. Mégis, észrevettem azon társainkon, kik sok időt töltöttek az emberek között, hogy elkezdik másolni az érzéseiket - tekintek végig az egyik falfelületen, s mintha valaim érdekeset látnék, pár lépéssel arrébb megyek. Tekintetemmel a domborműveket szugerállom, mintha keresnék valamit.
- Heh, hát igen - fordulok meg újra, Nasargiellel szembe, tarkómat vakarva. - Az emberek ezt az időszakukat ókornak nevezték, s mindig lenyűgöztek az épületeik, a művészeteik. Oly kreativitással tudták megoldani korukat, hogy öröm volt nézni őket - dícsérem a kihalásban lévő fajt - De mondd, mennyire tudtad, hogy kikkel szövetkezik? - kérdem, miközben súlypontomat az egyik lábamról a másikra helyezem.


megjegyzés: :3 ^^

Nasargiel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Reagok :
16
☩ Keresett személy :

Kedd Márc. 14, 2017 8:02 pm írtam neked utoljára


• Ophilia - Nasargiel•

Az emlékeink hangot adnak nekünk. Tanúskodnak a múltról, hogy mások tanulhassanak belőle, hogy ünnepelhessék sikereinket, és figyelmeztetve legyenek a hibáinktól. [ Lejátszás ]

Az angyal egyike azoknak, akik régen a csapatomban voltak, azonban a háború miatt szétváltunk. Most keresem az embereimet, szedem össze őket, hogy ismét egy egységet kovácsoljunk. A mennyben ragadtakat sajnos még nem tudjuk lehozni, de majd idővel remélem odáig is eljutunk. Ophilia egészen meglepettnek tűnik, hogy felismertem.
- Sokat jártál az édenbe, úgy hogy igen, emlékszem rád. Mi olyan meglepő ezen? - kérdezem, hiszen számomra minden testvérem egyenlően fontos, legyen "aktakukac", vagy terepen lévő harcos. Észre veszem a csalódottságát a kihaltságot illetően, én pedig hümmögök egyet. Az egyetlen előnye, hogy az ember nagyobb városokba szorult vissza az, hogy a Föld kezdi visszavenni régi paradicsomi képét. A hátránya, hogy körülbelül nincs munkánk, az angyalok elkanászodnak, egymás ellen fordulnak, csatároznak. Néha már-már rosszabbnak érzem magunkat a démonoknál. - I-igen. - nyújtom el egy kissé keserű mosollyal a szót. - Semmi gond. A példámból sokan tanulhatnak. Elvakított a barátság és a sok ígéret. De végül megtanultam a leckét és visszakerülhettem a helyemre. - itt kicsit ki is húzom magamat, hiszen hány angyal mondhatja el magáról, hogy bűneiért megbocsátást nyert? Mondjuk eleve nem volt túl nagy bűnöm, de Isten meg akarta velem értetni, hogy miért káros, amit tettem és végül meg is értettem. - Hát annyira nem volt érdekes. Ugyan abba a hibába esett, mint sokan általában közülünk. Szerelem, gyerek. Az ő elvesztésüknek bosszúja éltette. - mondom, majd végül kissé felé fordulva lepillantok rá. - És te hogyhogy itt vagy? Mert rólam elmondható, hogy szentimentalizmusból ide látogatok, de rólad ezt fura lenne elmondani, nem igaz? - persze nem számon kérem, egyszerűen csak érdeklődőm, hogy őt mi vezette erre a helyre.

credit && Akkor jó, örülök!



Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
159

Vas. Márc. 12, 2017 9:09 pm írtam neked utoljára


Magic of Dur-Sharrukin



Ijedten ugrom enyhén meg a hirtelen hang hallatán. Gyorsan megfordulva veszem szemügyre, hogy ki is az oly ismerős hang forrása. Kibontott szárnyam apró porfelhőt kavar bokám körül, elrejteni fekete tollazatomat már nincs időm. Teljes óvatlanságba voltam itt.
De a látvány rögtön meg is nyugtat. Hosszasan bent tartott levegőmet lassan engedem ki egy megkönnyebbült sóhajtás kereteibe.
- Nem éppen erre gondoltam - tudatom az egykori lelkek őrzőjével, de talán ő maga sem értette komolyan a szavait. A mellette álló, számomra ismeretlen figura láttán kissé feszélyezve érzem magam. Nem azért mert itt van, hanem mert ha angyal, fogalmam sincs róla, hogy ki ő. Ez pedig kellemetlenséggel tölt el, hisz én nem tudnám?
De nem sokáig marad közöttünk, magam pedig szórakozottan fordulok vissza a fal felé, melyen továbbra is az uralkodót ábrázoló motívumokat figyelem.
- Igen - szólok elhalóan, hirtelen fel sem fogva, hogy nevem előtt mit is mondott, tekintetem hirtelen kapva felé. - Te emlékszel rám Nasargiel? - csillan fel tekintetem egy röpke pillanatra. Oly kevesen jegyzenek meg, hisz túl sok mindent nem csináltam a mennyekbe. Vagyis akkor nem gondolták fontosnak - talán most sem - engem mégis élvezettel töltött el.
Kérdésem csak azért is lehet furcsa, mert rengeteg időt eltöltöttem az édenbe, a Gihon partján, figyelve a folyóba úszó lelkeket, vágyva, hogy megérinthessem őket, meglátva ők miként látják a Mennyeket.
- Igazából én sem gondoltam, hogy itt még bárki megfordul, manapság. A vidék... Elég kihalt - húzom el enyhén ajkaimat, tudatva, hogy számomra sem annyira üdvös az emberek írtása.
- S te remek segítséget nyújtottál neki, hogy kiépítse birodalmát, meghódítson más kisebb államokat - teszem hozzá történetnéhez, egy kedves mosoly kíséretébe. - Sajnálom - teszem hozzá végül, a Mennyekből néztem végig, hogy mi is történt közöttük.
- Az emberek csak Sarrukínnak hívták, az első nagy akkád uralkodó volt. Azonban érdekes, hogy mennyire meggyűlölte fajtársainkat. Szíve felett a hatalmat lassan vette át a gonoszság, megfertőzve ezzel elméjét is - hajolok közelebb az egyik faragványhoz. - Tiltott mágia - suttogom inkább csak magamnak, ahogy leheletem enyhén megkavarja az évtizedet alatt megbúvó port a domborművön.


tökéletes volt :3§§ §§

Nasargiel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Reagok :
16
☩ Keresett személy :

Vas. Márc. 12, 2017 1:37 pm írtam neked utoljára


• Ophilia - Nasargiel•

Az emlékeink hangot adnak nekünk. Tanúskodnak a múltról, hogy mások tanulhassanak belőle, hogy ünnepelhessék sikereinket, és figyelmeztetve legyenek a hibáinktól. [ Lejátszás ]

- Egy seggfej volt. - fejezem be a mondatot a nő helyett mély, dörmögő hangomon. Tudom, hogy nem erre gondolt, de hirtelen ez csúszott ki a számon, ez volt az első gondolatom vele kapcsolatban. A mellettem álló harcos fel is kacag. Az egyik sötétebb átjáróból jutottunk idáig, tettünk beszélgetve egy kört a palotában. Felkeresem a régi ismerőseimet, harcosokat gyűjtök magam köré. Egy halvány mosolyt engedek barátom felé, aztán megveregetem a vállát. - Akkor a megbeszéltek szerint. - a harcos bólint, és sietve meg is indul kifelé. Én újra a nőre pillantok. Nem mozdulok felé, mert nem akarom megijeszteni őt hatalmas termetemmel, kardommal az oldalamon, bőrvérttel a testemen. Meglehetősen régiesen öltözködöm, sőt, hátamon van oroszlánbőr köpenyem, amitől csak mér furcsábbnak tud hatni az összkép. Ezt szoktam meg régen. Nem igazán tetszenek az új emberi öltözetek, és amióta felfedtük magunkat nekik, nem is nagyon érdekel, ha meglátnak és furcsálkodnak a kinézetemen. Habár ismerem a nőt, a mostani kaotikus helyzetben megijedhet bárkitől a fajtájából, aki egy kicsit is erősebb nála. Még én is kétszer olyan óvatos vagyok, mint eddig. Egy barátságos mosolyt veszek arcomra és a domborműre pillantva teszek pár lépést közelebb. - Bocsánat. Nem gondoltam volna, hogy mások is lesznek itt. Ophilia, igaz? - nehéz megjegyezni minden angyalt, akivel csak találkozom, de azokat, akiket gyakran láttam az Édenbe való belépés miatt, könnyebben megjegyeztem. Pár lépésre megállok mellette és a falra nézek. Rég volt már, hogy itt éltem. - Eremielnek hívták. Akkor emelt hamis bálványt és ült a trónra, mikor lebukott. - mesélem neki, miközben a napistenséget ábrázoló dombornyomra nézek, feljebb emelve tekintetem. Remélem, ezzel megválaszoltam a nő ki nem mondott találgatásait, talánjait.

credit && Kicsit rövid, remélem megfelel!



Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
159

Szomb. Márc. 11, 2017 11:03 am írtam neked utoljára


Magic of Dur-Sharrukin



Szárnyaim lágy vonalat húznak a finom szemcséjű homokban kondezcsíkhoz húzva magam után. A szél egy pillanat múlva eltüntetni nyomaimat, apró porréteget fújva rá. Az egykor keményre száradt föld kezdi visszanyerni eredeti állapotát, s átadja helyét a sivatagnak.
A nap vakítóan ragyog az égből, bőrömet perzseli égeti. Mégsem hunyorítok, bújok óvó ruharedők alá. Élvezem a forróságot, mely eddig nem adatott meg nekem a mennyekben. A szél gyöngéd fuvallattal fújja hajamat, mit szüntelen vagyok kiseperni arcomból, hogy láthassam az elém táruló látványt.
Az emberek csodának is mondhatnák az egészet. Atyánk eltűnését megelőző években egy vallási csoport a földdel tette egyenlővé az egykori királyi várost, mely lám, újra itt magasodik előttünk. Az ókornak nevezett ember építményei mindig is lenyűgöztek, főleg eme kietlen vidéken. A kitartásuk, a kreativitásuk, mindazt, mit képesek voltak egyedül elérni.
Vagyis majdnem egyedül. Halvány mosoly kerekedik ajkamra visszaemlékezve, hogy miként is alakult ki az egykori Akkád Birodalom. Oh, emberek, ha halvány fogalmatok lenne, hogy kik voltak a valódi uratok.
Fejemet enyhén rázom meg, ahogy belépek az egykori városba. Lépteim céltudatosak egy helység felé vezetnek. A palota szentélye felé. Mindvégig szemmel követtem a térség életét - ahogy más térségeit is - s volt valami ami soha nem hagyott nyugodni.
Kietlen vidék, egy ember sem lézeng erre. Erre? Még a környéken sem. Halkan sóhajtok fel ezen, a világ legtöbb vidéke mára kihaltá vált, alig maradtak valahol emberek.
Lehajtott fejjel lépek be a palota agyagköves épületébe. A falak árnyként véd meg a tűző naptól, kellemes hűvösséget biztosítva számomra.
A porba apró állatok lépteinek nyoma fedezhető fel nem messze tőle egybefüggő csík szlalomozik. Atyánk legkedveltebb teremtményei az emberek voltak, pedig oly lenyűgöző az állatvilág, melyet alkotott is és magára hagyott, hogy alkalmazkodjon a környezetéhez.
- II. Sarrukín palotája- szólalok meg halkan, ahogy a falba vésett domborműveket követem tekintetemmel. - Mindezeket Enlil papjai szabták meg, hogy miként építsék meg. Nabuaba pedig nem vagyok teljesen biztos, hogy valódi ember lett volna - beszélek magamba, már csak a megszokás miatt is. Nem gondolnám, hogy bárki más jár ezen a vidéken, így szabadon kitárgyalhatom magammal a gondolataimat.
- S ha gyanúm igaz, akkor... - léptek közelebb az egyik Sarrukínt ábrázoló domborműhöz és puhán simíton rajta végig ujjaimat.


megjegyzés §§ szószám 493 §§

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Irak - Dur-Sharrukin
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: