☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
177

Kedd Júl. 11, 2017 8:12 pm írtam neked utoljára


***
szabad a játéktér

Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
177

Szomb. Május 20, 2017 7:25 pm írtam neked utoljára


Hide & Seek
Do what you can where you are whit what you have


Szavaira alázatosan hajtom meg a fejemet. Az utóbbi időszak, amióta a Földön vagyok, sokszor úgy érzem, hogy pimaszabbá váltam. Holott ehhez hasonló megnyilvánulás sose kívánkozott ki belőlem, amíg a Mennyben éltem.
- Köszönöm nagylelkűségedet, de nem hinném, hogy helyes volna bármilyen illetlen gondolatot szavakká formálnom előtted – tekintek fel rá aztán mosolyogva, őszintén. Valóban, újra meg kell tanulnom, hogy hol a helyem a világba, s az pedig nem az, amivé lassan kezdek válni. De mivé is kezdek? Magam sem tudnám megmondani őszintén.
Minden annyira zavaros itt a matérián. Mintha semmit sem értenék, mégis pontosan tudom, hogy miként működnek a dolgok. De, hogy itt vagyok, a gyarkolatba…
Az egész életemet az emberiség történelmének feljegyzésével töltöttem, mióta az emlékezet létezik. Mindent leírtam róluk, minden apró momentumokra emlékszem, ott voltam, felfedeztem velük együtt. Együtt harcoltunk, éltünk, nevettünk, sírtunk. Mégis, most hogy itt vagyok…
S hiába akarok segíteni angyaltársaimnak azok nem fogadják el azt. Elhárítanak minden hasonló gesztusomat és nem értem, hogy miért. Cassaelt mióta elváltunk Egyiptomba nem láttam, pedig…
Gondolataimat szócséplésemet követően a férfi kezei szakítják félbe. Lassan tekintek fel rá, és nyílnak el aprón ajkaim.
- Én… nem is vagyok az… - nézek rá hitetlenkedve, hisz… mi is a cuki? Oh igen, Nasargiel mondta el: amitől az emberek szíve megolvad és gügyögni támadna kedvük. Nem hinném, hogy én ilyen angyal lennék, ki ezt váltja ki másokból.
Egy ideig nézem távolodó alakját, és vacilálva toporgok egy helyben. Menjek? Kövessem, vagy ne? De hát ő egy ark, mégis mi baj érhetné, úgy ha már tud róla?
Mégis egy különös, rossz érzés kerít hatalmába. Valami nincs rendben ezzel az egésszel, azzal, hogy félvállról veszi ezt. Az, hogy ilyen könnyen meg tudtam találni, hogy hallhattam minden szavukat a harcosoknak s azok mégsem vettek észre. Nem… Itt valami nem stimmel.
Kezeimet ökölbe szorítva jutok döntésre és kezdem el követni az arkot.
Valójában nincs is olyan nehéz dolgom, elég csak a házak tetejét figyelnem, hogy tudjam merre is jár. Kényelmes tempóba haladok, nem sietek. Kikerülök minden felborított kukát, leomlott házfalak maradványait, szeméthalmokat, egykori emberi- és állati maradványokat. Halkan sóhajtok fel újra, hogy mivé lett eme város, eme világ az idők folyamán.
Aztán egy templom magasodik elénk, ahova a gondtalan ark besétál. Óvatosan kémlelek körbe, de minden csendes. Túl csendes. Valami különös oknál fogva követem, ám odabent már nem látom. Csendesen sétálok fel a karzathoz s az egyik oszlop mögé állva hallgatom a prédikáció végét.
Miután mindenki távozik, magam csak csendesen állok hátamat a falnak vetve, tekintetem a plafonra vetve. Mit is csinálok én itt?
Rafael hangjára hirtelen rázkódom össze.
- Sajnálom, de… Rossz érzés kerített hatalmába – vallom be neki, miközben a korláthoz sétálva tekintek le, keresve alakját.
- Valójában nem volt nehéz. Olyan voltál, mint az Indiában élő városi majmok. Úgy ugrándoztál a házon, ahogy ők tették, még annak idején, főleg amikor a piacra mentek le lopni. Nem is tudom már, hogy az emberek miknek is nevezték el őket, de biztos, hogy találkoztál már hasonlóval – szólok kedvesen, s halkan el is kuncogom magam felidézve az emlékeket. Fejemet egy pillanatra lehajtom, s amikor feltekintek…
- Vigyázz! – kiáltom el magamat. A szemközti Szűz Máriát és a kicsiny Krisztust ábrázoló rózsaablak mögött egy alak tűnik fel, szárnyait kibontva vetve árnyékot a templomra. A színes üvegek millió darabokra törnek az épület mind a három falán. Apró sikkantással fogom meg fejemet a felettem széteső ablak miatt.
Kihajolva próbálom megtalálni tekintetemmel az arkot, azonban minden ablakon legalább két angyal nyomul előre. Legalább egy tucatan vannak. Későn veszem észre a mögém tornyosuló alakot.
Újabb halk sikkantást halva kerülöm ki mancsait, minek eredménye hogy átbukok a korláton. Levegőbe vetve bukfencet érkezem meg két padsor közé, szárnyaimat használva egyensúlyozás gyanánt.
- Nocsak, nocsak Rafael egy kisállatra tettél szert? – lép elő Aramiel… Szóval tényleg ő volt az. Hatalmasat nyelve tekintek rá, hisz ismerős az arca, a története, az elmúlt időszak cselekedetei. Szemei szikrákat hánynak, ahogy rám veti tekintetét. – Már akkor tudtam, hogy mennyire egy alávaló féreg vagy, amikor Raguelt pátyolgattad a Gihonnál– köpi felém szavait.
Ajkaim enyhén szétnyílnak újra, hogy válaszoljak neki, de túl sokat nem tudok mondani. Vagyis lehet, hogy nem most kellene. Figyelem ahogy az angyalok egyre közelebb jönnek hozzánk, mintha körbe akarnának keríteni.


§§ szószám 687 §§

Rafael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Arkangyal
☩ Reagok :
71
☩ Korom :
32

Hétf. Május 15, 2017 1:26 pm írtam neked utoljára


Látom rajta, hogy nagyon kikívánkozik belőle egy hasonló stílusú válasz, mint amit tőlem kapott, de aztán vissza tudja fogni magát. Valahol becsülöm ezért, nem lehet könnyű olyan alakokkal, mint én.
-Én is tudom, mi a templom, és egy percig sem hittem, hogy te nem. ha pedig mondani szeretnél valamit mond nyugodtan, nem fogom a fejed venni érte.
A jógára inkább nem mondok semmit. Az exem csak mint előjáték gondolt rá, és bár kétlem, hogy mindenben igaza lett volna, sajnos bennem is csak ez maradt meg az egészből.
Szegény Ophelia, komolyan vannak pillanatok, amikor már közel állok hozzá, hogy elmosolyodjam azon, amit mond. Komolyan, szinte elfeledteti velem, hogy a változatosság kedvéért egy újabb trió akarja levágni a szárnyaim, és megtölteni barackkal. Szívesen elmondanám neki, hogy teljesen igaza van, az lenne a legokosabb, ha itt hagynám ezt a várost, de sajnos nem tehetem. Két okból sem, és egyik rosszabb, mint a másik. Az elsőt mondjuk nem zavarná, ha eltűnnék, azt sem tudja, hogy itt vagyok, de alányom....hát ő pezsgőt bontana szerintem, ám akkor sem hagyhatom magára.
Ami az otthonunkat illeti, no itt egészen együtt érzek ezzel az angyalok közt is fiatalnak látszó lánykával, és mielőtt magára hagynám, kezem a vállára teszem egy pillanatra, és mély hangom most szinte kedvesen cseng a kihalt sikátorban.
-Ne aggódj Ophelia. Az sosem baj, ha valaki cuki.
Rákacsintok, aztán elindulok vissza a sötétségbe, ám ezúttal nem álcázom magam előtte. Valamiért nem hiszem, hogy követni fog, ha meg mégis, sokáig úgysem fog tudni lépést tartani, amikor jobban rákapcsolok.

Pár ugrással egy ház tetején termek, és aztán ezen a terepen futva haladok tovább. Repülni túl veszélyes lenne, pláne, ha tényleg keresnek. Egy halandó ha látná mit művelek, biztosan a hideg futna végig rajta, nekem azonban átszökkenni egyik tetőről a másikra, és végigfutni a szűk épület elemeken még ebben a magasságban sem jelen nagy ügyet, így van időm a történteken gondolkodni. Lehet igaza van? Magamért nem aggódom, de mi van, ha másokat felhasználva próbálnak meg csapdába csalni?
Szinte észre sem veszem, és az utam megint a közeli templomhoz vezet, ahol többek közt az ördögűzőket is tanítják. Behúzódom egy félig leomlott fal mögé, mielőtt onnan bárki is megláthatna, és csak várok. Mikor odalent mindenki elment már, és leoltották a gyertyákat isten házában szólalok csak meg:
-Előjöhetsz nyugodtan.
Újra nincs semmi rossz szándék a hangomban. Amíg átgondolja előveszek még egy muffint, és amíg beleharapok vetek egy utolsó pillantást az utcára.
-Csak nemrég vettem észre, hogy követsz...egész ügyesen csinálod.

Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
177

Vas. Május 07, 2017 4:46 pm írtam neked utoljára


Hide & Seek
Do what you can where you are whit what you have



Magyarázatára enyhén összeráncolom a homlokomat. Ajkaimat először szóra nyitom, de azokat gyorsan be is csukom. Sebesen átfut az agyamon, hogy nem illik akárhogy beszélni vele sem. Lényegében senkivel sem lehet, hisz az angyali hiearchia legalján állok, alattam… szerintem senki sincs. Így hát megválogatva a szavaimat tekintek rá újra, szelíd mosollyal az ajkaimon.
- Tudom, hogy mi a templom. Az emberek, vagyis a keresztények azért építették, hogy megszentelve tiszta maradhasson a lelkük. Úgy gondolták, hogyha a templomba gyónják meg bűneiket és imádkoznak Atyánk megbocsájtja vétkeiket – sóhajtom el magamat – pedig ha tudták volna, hogy erre nincs semmi szükségük. A hinduk közel álltak a valósághoz, tudtad? Ők úgy vélik, hogy a jóságban a testet a lélek templomának tekintik? Aztán később ebből alakult ki a jóga is… - mondatom mégsem fejezem be, hisz nem azért jöttem, hogy kiselőadást tartsak egyes építmények és emberi hitvilágok gyakorlatairól. Valószínű, hogy ezt tudja ő is. Mindenesetre csak az lep meg, hogy léteznek manapság templomok. Vagyis használják. Szívemet melegség tölti el, hogy vannak még olyanok, kik hisznek bennünk.
Nem csodálkoznék, ha lassan mindannyian elfordulnának tőlünk.
Röpke beszámolóm után viszont csak egyetlen kis apróságot ejt ki ajkaikon. Ezen olyannyira meglepődök, hogy csak sűrű pislogásokra vagyok képes.
- Ennyi? Nincs is több kérdésed? – pislogok értetlenül az elforduló angyaltól. Egyhelyben toporgok nem tudván, hogy most menjek-e utána vagy maradjak. Egyértelmű, hogy mit kíván és nekem ezt tiszteletben kellene tartanom, azonban…
- Alá becsülöd Gabriel embereit – rázom meg a fejemet enyhén, értetlenül. – Ne vedd őket könnyelműen kérlek, segít… - felelném neki, de az újabb megjegyzésre újra megakasztja szavaimat.
- Cuki? – pislogok párat, próbálva értelmet nyerni szavainak – Az otthonunk ma már nem mindenki számára oly elérhető, mint egykoron volt – hajtom le egy pillanatra a tekintetemet. Fejemet rázva tekintek fel újra. Továbbra is úgy tartom, hogy egy ilyen veszély mellett, bármennyire is erős legyen egy arkangyal, sokkal felelőtlenebbül viselkedik, mint azt kellene.
Mindenesetre ha valóban menni akar, nem fogok tudni mit kezdeni.


§§ szószám 315 §§

Rafael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Arkangyal
☩ Reagok :
71
☩ Korom :
32

Szer. Május 03, 2017 12:18 pm írtam neked utoljára


Türelmes vagyok a lánnyal, igaz annyira nem esik nehezemre, mint másnak menne gondolom. Alapvetően szeretem a kedves, bohókás lényeket, és az sem hátrány, hogy segíteni szeretne, szóval egyenlőre nem bánom, hogy hebeg és habog,és úgy általában kicsit úgy viselkedik, mintha egy olyan bolygóra csöppent volna, ahol az indiai vallások találták a fején a szöget az Ábrahámiak helyett.
-Igen, templom, tudod, az a csúcsos épület, a jó vastag falakkal, ahova isten bezavarja a híveket, hogy ne hallja amikor imádkoznak...
Ezek után újra hagyom, hogy beszéljen, és érdeklődéssel figyelem őt, illetve összevetem a hallottakat az elmúlt napok tapasztalataival. Követtek volna? Nos, tapasztaltam erre utaló jeleket, mármint, rajta kívül is. Magamban eddig elkönyveltem annak, hogy megint Michael emberei neszeltek meg valamit, mint a múltkor, de ezek szerint sokkal sokkal rosszabb a helyzet.
A nevek ismerősen csengenek, igaz, ismerem mindannyiuk nevét, akik még élnek. Néha úgy teszek, mintha nem, mert fontosabb dolgom is van, mint az angyalok alsóbb karaival foglalkozni, de valójában szeretem tudni, kikkel dolgozom együtt. Leginkább ezért szoktam egyedül dolgozni.
-Köszönöm.
Csak ennyit mondok, aztán megindulok vissza a sötét sikátorba, ám az az érzésem, hogy ennyi nem lesz elég neki, ezért megtorpanok, és visszafordulok a vállam felett, és ránézek.
-Nem mehetek el innen. Még nem. De hála neked, most már nem fognak tudni meglepni. Ne aggódj, nyitva tartom a szemeim, te viszont menj haza. Utálnám, ha egy ilyen cuki angyalkának baja esne.
Szentelt olaj...kizárt, hogy Gabriel tud erről. Marhára utálná, ha valaki olyasmivel rendelkezni, amit ellene használhat. Ez sajnos nem jó hír, mert ezek szerint, nem számíthatok rá, hogy minden áron élve akarnak elkapni. az lenne az ideális persze, de ha nem össze, úgysem tudja meg senki.

Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
177

Kedd Ápr. 04, 2017 6:16 pm írtam neked utoljára


Hide & Seek
Do what you can where you are whit what you have



Továbbra is csak értetlenkedve pislogok hol az arkra, hol pedig a kezében tartott ételre, mellyel megkínált. Mióta a földön vagyok nem volt alkalmam emberi étket – nem mintha angyali lenne – megkóstolni. Maga a kérés is olyannyira megdöbbent, hogy hirtelenjében el is felejtem, hogy miért is vagyok itt.
- Ostya? Templom? – kérdezek vissza, mint aki nem hall jól. Pedig tökéletesen jó a hallásom, azonban ezen szavak az utóbbi időkben… Nem épp közkedveltek sem az emberek sem az angyalok körébe. A démonok meg eleve kerülik, mert félő, hogy porrá égnek, ha csak bemerészkednek. Azonban mégis fellelkesülök, s a felém dobott muffint igyekszem elkapni. No persze ha nem lennék kétbalkezes, ám valami csoda folytán – na vajon, mi lehet? – egyenesen a tenyerembe száll. Körmöm hegyével kissé megpiszkálom a papírt, mellyel körbevonták – gondolom az nem ehető. Mozdulatom félbemarad, hisz hirtelen megvilágosodok jövetelem valódi okáról.
Gyors hadarásba kezdek, hisz az idő sürget, ha minden igaz…
Felszólítására hirtelen némulok el és beleharapva alsó ajkamba tekintem meg arcát, melyet felfed előttem. Izgatottságomba, vagy inkább feszengésembe legszívesebben körbeszárnyalnám a helyet… no persze, ha nem épp egy sikátorban lennénk.
- Pár napja, az egyik tető felett szemléltem a csillagokat, amikor hirtelen a semmiből pár angyal jelent meg. Idejében sikerült még leesnem, hogy véletlenül elbújhassak. És csupán merő véletlenségből hallottam, hogy miről beszélnek. Téged akarnak elrabolni… Vagyis megszerezni, akarom mondani… De az elrabolni jó szó, már ha egy arkot el lehet rabolni… - tűnődők el egy pillanatra szavaimon. – Gerilah volt… Nem, nem ő… Az arcukat nem láttam, csak a hangjukat hallottam, de mintha ő lett volna. Esetleg Aramiel –merengek magam elé, ahogy próbálok visszaemlékezni hangjukra, hanglejtésükre, mindenre, amelyről emlékezhetnék, hogy melyikük is volt. Felnézve Rafaelre, azonban nem folytatom. Mély levegőt veszek és lassan fújom ki, ennyi időt adva, hogy összeszedjem gondolataimat.
- Gabriel angyalai keresnek téged, azért, hogy csapdába ejthessenek és aztán az ő színe elé vigyenek. Valószínű, hogy azért, hogy hűséget esküdj neki, vagy csak trófeának, hogy bebiztosítsák helyüket Gabriel mellett. Hetek óta próbálnak a nyomodra akadni, egy harcos a nyomodba is szegődött, de nem mindig tudta, hogy merre is vagy. Azonban azt igen, hogy a város egy elszegényedett területén – itt azonban abbahagyom és körbetekintve hirtelen sápadok le. Erről beszéltek volna? – A kutya mindenit… - szidalmazom magamat. – El kell innen menned, hisz szentelt olajat szereztek.


§§ szószám 374 §§

Rafael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Arkangyal
☩ Reagok :
71
☩ Korom :
32

Csüt. Márc. 30, 2017 8:54 am írtam neked utoljára


Kezdek arra gyanakodni, hogy többek között ő az egyik oka annak, hogy a halandók a fajtámat cuki, bolyhos, ölelgetni való beszélő tolltárnának gondolja, legalábbis az eddigi reakciói alapján nem tűnik egy ádáz teremtésnek Ophilia. Nem mintha ez baj lenne. Így van rá némi esély, hogy ő nem a háború miatt keresett fel, vagy azért, mert valaki az életemre tör.
-Ostya a templomból, csak itt ilyen puhára és nagyra sütik.
Aztán lazán felé passzolom, és ha kell telekinézissel kényszerítem rá a kezét, hogy elkapja. Bár elég gúnyosan feleltem a kérdésére, annyira nem áll messze az igazságtól. Tényleg egyházi személy sütötte, és mennyei. És valóban fel szokta szolgálni minden mise után...
-Lassabban kislány...
Halkan morogva szólok rá. Ennyit a békés csevejről azt hiszem. Vagy legalábbis arról, hogy a téma békés legyen. Hátrahúzom a kapucnit a fejemen, felfedve komoly arcom, és ragyogó kék szemeim, majd újra végigmérem a jövevényt. Határozottan nem úgy tűnik, mint akitől tartanom kéne. Még olyan értelemben sem, hogy csapdába akarna csalni. Legalábbis nem szándékosan...
-Eddig nem mondtál semmi újat attól tartok. Kezd az elejétől kérlek. Ki vadászik ráma változatosság kedvéért?
A bolygó elhagyása sajnos nem opció, főleg nem úgy, hogy ne hagyjak hátra semmit magamból. Még úgy is, hogy Sophie jelenleg csak az én titkom. Pedig milyen egyszerűen indult ez a nap.

Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
177

Szer. Márc. 15, 2017 10:26 am írtam neked utoljára


Hide & Seek



- Hogy? - állok meg döbbenten, miután befordulok az apró utcába. Keresett személyem a falnak dőlve szemléli az eget. Az épületnek támasztva a kezemet pihegek enyhén, hisz az elmúlt másfél napban megállás nélkül kerestem, magam sem tudva, miként találjak meg olyat, aki nem akarja, hogy megtalálják.
- Hála megvagy - szólok halkan, megkönnyebbülten, pihegve még egy kicsit egy pillanat erejéig még a koszos betont figyelve. Az igazság az, hogy fogalmam sincs, hogy melyik városrészben is vagyok pontosan. Fentről az égből sokkal könnyebb volt nyomon követni az embereket, de idelent? Minden város kész útvesztő én pedig elveszek közöttük.
Próbáltam megtalálni erejének forrását, hogy nyomára akadjak, mindhiába. Mostani meglelését is csak a puszta véletlennek tartom csupán.
- Oh, igen - tekintek fel mosolyogva. Mégsem folytatom mondatomat. Ajkaim újra és újra elnyílnak, hogy szóljak, ám azok újra hangtalanul záródnak össze.
Mégis miért is kerestem meg? Na szép, Oph, erre nem gondoltál az elmúlt időszakba, hogy mit is kellene mondani igaz? Vagy hogy miként figyelmeztesd a veszélyre, ugye? Nem tudhatod, hogy követtek-e téged, vagy figyelnek-e, vagy hogy a közelben vannak-e. Amíg önmagammal viaskodom, nem veszem észre, hogy mit is csinál Rafael. Csupán felém nyújtott kezére leszek már csak figyelmes.
- Mit? - pislogok sűrűn hol a mutatott valamire, amely úgy néz ki mint egy vastag törzsű gomba, hol pedig az angyalra. Még soha életemben nem láttam ilyet. - Mi ez? - hajtom enyhén oldalra a fejemet, ahogy rátekintek.
Hirtelen egyenesedek ki aztán, hisz eszembe jut jövetelem célja.
- El kell hagynod a várost... a kontinenst... szerintem jobb ha az egész bolygót, vagy legalább keresel egy olyan menedéket, ahol nem találnak rád és a nyomaidat sem - kezdek bele hadarva - de semmidet sem. Még egy apró morzsát sem. Veszély leselkedik rád - halkítom le hangomat, hogy reményeim szerint csak ő hallhassa.


Rafael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Arkangyal
☩ Reagok :
71
☩ Korom :
32

Kedd Márc. 14, 2017 12:24 pm írtam neked utoljára


-Akkor én már csak egy kávét kérek...
Mélyen dörmögő, unott hangom visszhangzik a sikátorban, ahova Ophelia rohant az árny után. Hátamat a falnak döntve, összefont karokkal nézek az ég felé, látszólag nem sok figyelmet szentelve a kis angyalnak. Valójában már szemmel tartom egy ideje, talán fél órája is megvan? Nincs abban semmi újdonság, hogy valaki meg akar találni engem. Abban sem, hogy ezt nem akarja eltitkolni előlem, ő azonban mégis enigma. Egyedül jött, felkészületlenül, és látszólag ártó szándék nélkül. Akárhogy kerestem, nem találtam meg a csapdát ebben a helyzetben.
Normális esetben nem fedném fel magam, de mint ahogy ő is rávilágított, ha így folytatja idecsődíti nekem Michael-t, aki ha csak sejtené, hogy a városában vagyok, az egy sor problémával járna, amikre egyenlőre nem vagyok felkészülve, és később is csak akkor leszek, ha elmentem innen. Ellököm magam a faltól, felé fordulok, és a tőlem megszokott "barátságos hangnemben szólok hozzá.
-Most, hogy rám találtál, beavatnál mit szeretnél tőlem?
Ügyelek arra, hogy a testtartásom ne legyen feltétlenül fenyegető, például a kezeim nincsenek ökölben, és a kardomat is kerülik, tekintetem is bár acélos, egyenlőre nem kemény arcvonások keretezik, inkább olyan óvatosan érdeklődő, mikor már nem épp kényelmes a helyzet, de még nem elképzeletlen egy diplomáciai megoldás sem. Teszek még pár lépést a nő irányában, fölé magasodva, és amíg hallgatom a csendet, vagy a válaszát, a táskámba nyúlok, és előveszek belőle pár apró tárgyat, továbbra is olyan arcot vágva, amiből lehetetlen megállapítani, mekkora bajban van az, aki velem szemben áll. aztán felé nyújtom a kezem, mielőtt beleharapnék abba ami a sajátomban van.
-Muffint?

Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
177

Hétf. Márc. 06, 2017 9:32 pm írtam neked utoljára


Hide & Seek



~Prolog~

Az éj jótékony sötétet borít a Földre. Tudom, hogy mi határozza meg a bolygó mozgását, az univerzum működését, mégis amióta itt lent vagyok, teljes mértékben lenyűgöz ez az egész. A város fényei miatt a csillagokat alig lehet láni, egy-két fénylő pötty tud csak áttörni az sárga fényrétegen, mely úgy vonja körbe a várost, mintha védőfalat vonna köré.
Mosoly kunkorodik ajkaim szegletébe.
Halk szárnycsapás csapja meg az éj csendjét. Saját fekete tollaimat látom meg szemeim sarkából. Hirtelen kapom oda tekintetem, hogy aztán halkan sóhajtsak fel. Még mindig nem szoktam meg, hogy egykoron fehérlő tollaim, immár az éj sötétjébe olvadnak.
Hátamon lebegve a levegőbe szemlélem az eget. Egy sok emeletes épület teteje felett teszem mindezt. Az eszem teljesen nem ment el, nem szeretném magam leleplezni a városlakók előtt. Ezért is vontam magam körbe fekete ruhákkal, melyek teljes mértékben furcsák a számomra.
Mégis jólesik, hogy megmozgathatom elgémberedett szárnytagjaimat. Mióta megérkeztem kevés elrejtve tartogatom őket, holott egész életemben szabadon lengedezhetettek körülöttem. Ezt a részét az ittlétemnek nehezen szokom meg, de a földi lét kárpótol mindenért.
Hangosan nyílik a tetőfeljáró nehéz vasajtaja. A zaj hirtelenségére megijedve lendületem vesztem és vészes közelségbe kerülök a tetőt formáló betonhoz. Még a levegőbe megfordulva kezemmel tompítom az esést, az egyik kérmény mögött.
Szárnysuhogás hallatszik a távolból. Óvatosan tekintek fel, de a sajátjaim a bőrömhöz simulva rejtenek el. Bakkancsba bújtatott láb lépteinek ütemét fújja felém a lágy szellő, s még több szárny suhogása.
Angyalok?
- Megszereztétek az infomációt? - hallok egy ismerős hangot, melyet mégsem tudok beazonosítnai, hogy ki lehet.
- A városban van.
- Hol? - kérdezi az érc, mély hang. Nem merek megmozdulni, pedig angyaltársaim vannak itt. Ráadásul Mihály által védett városba. A félelem ennyire belém ivódott volna a Mennyekbe? Nem tudom, mégis valami arra késztet, hogy maradjak nyugton.
- Én... én... sajnálom, nem tudom még. Nem leljük, pedig keresőink mindenhol kutatják Rafael... - a vékony, törékeny hang képtelen végigmondani mondatát, csattanás hallatszik. Testem akaratlanul rándul össze.
- Nem érdekelnek a kifogások, ahogy Gabrielt sem fogják érdekelni! Kerítsétek elő! A szent olaj már úton van, mire két nap múlva megérkezik, azt akarom, hogy elfogjátok, nem érdekel, hogy miként! Felőlem ezernyi helyen is megsebezhetitek! - szól a szigorú parancs. Torkomba gombóc képződik, szívem dobogását is ott érzem.
Nem tudom, hogy megérezték e jelenlétemet. A lehető legkevesebb zajt próbálom csapni, legfőképp a lélegzetem tartom vissza. Érzem, hogy a tüdőm egyre laposabb lesz, a szavak foszlányokban jutnak el csak hozzám, egy kósza terv csiszolódik elkapására. Helyszínnevek, angyalnevek, fegyverek, csalétek. Halvány szédülés fog el.
- Nem fogom engedni, Iahemnek, hogy Gabriel ölebe legyen. Én fogom neki tálcán kínálni Rafaelt - hallom újra az ismerős hangos és hirtelen ugrik be, hogy kit is hallok. Szemeim elkerekednek, arcomat a hűs betonra simítom, hajamat és tollaimat a szél borzolja.
Szárnysuhogást hallok újra, még jobban összehúzom magam a szárnyaim alatt. Aztán néma csend, mégsem mozdulok. Hosszú percek telnek el némán, mire kimerészkedem rejtekemből.
Szívem továbbra is a torkomba dobog, érzem remegő testemet, mégis érlelődik bennem az elhatározás. Figyelmeztetnem kell, ha tényleg a városba van. De mégis kiben bízhatnék? Cassaelnek most más dolga van...
Tekintetem az égre emelem, nincs sok időm. Két nap.

~o~
Másfél nap telt el, mióta hallottam a tetőn angyaltársaimat. De hiába kerestem, kutattam, sehol sem találtam meg az arkok arkját. Az időm vészesen fogy és ha előttem találják meg... Ismerem történetét, tudom, hogy kik fontosak számára, de még így sem sikerült megtalálnom.
A kétségbeesés egyre jobban kezdi átjárni csontjaimat, ahogy a fénylő város utácit járom. Nem kaphatják el, nem fajulhat el a háború. Ezt nem engedhetem, egyik oldalnak sem. Hangosan nevetek fel.
- Kissé irónikus vagy Ophilia, hogy pont Te akarod ezt megakadályozni - szólítom meg magam, enyhe gúnnyal hangomban. Gondolatban csak legyintek, hisz kinek szólhatnék. Nem tudom, hogy kiben bízhatok, hogy Mihály és társai segítségemre sietnének-e és ha igen, mit kérnének érte cserébe.
Ahogy Gabrielt sem kereshetem fel, hogy tegyen le terveiről. Szóba sem állna velem, hisz csak egy por vagyok a szemébe, semmi több. És még az sem garancia, ha hamarabb lelek rá Rafaelre, akkor ő meghallgat-e engem.
Addig-addig merengek saját gondolataimba, amíg a város egy elhagyatott részén nem találom magam. Az egykori többszintes épületek, most romokban állnak, egy kósza lélek sincs a környéken. Szél söpör végig az utcán, felkapva egy papírlapot, mit egy ház fala fog meg.
Egy árny suhan el az egyik utcába.
- Rafael? - szólalok meg halkan. Nem vagyok benne biztos, hogy őt láttam-e, lehet, hogy már képzelődöm?
Pár óvatlan lépés után futva közelítem meg az utcát.
- Rafael! - kiáltom el magam, remélve, hogy meghallja a hangomat. Oh, hát persze, hisz eddig erre miért nem gondolta? Hát persze, hisz nem akartad, hogy más is meghallja, ezzel nem csak őt, de az őket keresőket is idecsődítsd.
- Buta Ophilia - szidom le magamat, s nem tudom, hogy remélem hogy meghallja, vagy hogy nem hallja meg.



Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Elhagyatott városrész
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: