Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Márc. 23, 2017 9:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3



Ophilia & Anael

"Az embernek egész addig halványlila gőze sincs róla,
hogy ki lehet a lelki társa,
amíg nem találkozik a tekintetük."



- Mi a jó tanács, ha nem kioktatás, mikor kéretlenül kapod? – kérdezek vissza az elhangzottakra, melyek jelen helyzetben pusztán üres kifogásokként csengenek a fülemben. – És mi lett volna a jó tanács, hogy csak olyan szerelmeket hozzak össze, amik életfogytig tartanak? – Forgatom a szememet, miközben válaszolok.
- Nem az a baj, hogy a szobájában szeret lenni, hanem az, hogy teljesen elzárkózik a világtól, amitől hamarosan megőrül majd – sóhajtok, miközben rosszallóan ingatom a fejemet.
- Viszont ő se nem Einstein, se pedig nem Da Vinci. Ő csak egy egyszerű, jelentéktelen álmodozó, aki életében először fontos lehetett volna egy jóravaló fiúnak – ez lett volna a történet folytatása, nem pedig az, amit az angyal sejtetni próbál velem.
- Változtattak volna egymáson, pont ez a lényeg – szorítom össze az ujjaimat az orrnyergemen, hogy némileg elnyomjam a feltörni készülő dühöt, amit a helyzet ilyen alakulása és Oph közbeavatkozása keltett bennem.
- Most jól nézd meg, hogy mit tettél – mutatok újra a fiú felé, akibe úgy belerohannak, hogy a labda kiesik a kezéből, majd párat pattanva pont a szurkoló lány elé gurul. Persze a kosarazók nem mennek a rugalmas golyóbis után, hiszen azon vannak, hogy megkérdezzék jól van-e a földön fekvő, aki igyekszik is azonnal felkelni a földről, nehogy lúzernek higgyék a többiek. A lány pedig láthatóan kapva kap azalkalmon, ugyanis a kezébe veszi a kezét, hogy kecses lépteivel a sérülthöz siessen.
- Jól vagy? – lép oda a sráchoz.
- Persze – vigyorog rá amaz. Közben pedig jól láthatóan megtörténik az a varázslat, amire hosszú hetek alatt készítettem fel. Csak, hát nem ezzel a lánnyal kellett volna összejönnie, hanem a másikkal. Annyira nehéz volt azt a finom motivációt felébreszteni benne, amelyik egy komolyabb kapcsolatra sarkallja, mint holmi egy éjszakás kaland, és erre…
- Ezt visszahoztam – nyújtja a szurkoló a labdát.
- Klassz. Lenyomom ezeket, aztán még beszélünk – kacsint rá, majd magához veszi a fegyverét, és már fordul is, hogy a többiek ne hőbörögjenek, amiért stoppolja a játékot.
- Tessék – támaszkodom meg a korláton idegesen. – Ez most a te hibád – mert miért is lenne az enyém? És hamar megfordul a fejemben azaz ötlet, hogy itt az ideje annak, hogy ez az angyal is megtanulja, mi az a földi szenvedés, a mi fajtánknak. – Most tiéd a lehetőség, hogy jó életet biztosíts nekik. Ne aggódj, csak úgy harminc-ötven évet kell rájuk áldoznod. Igazán nem nagy dolog – morgok az orrom alatt. Mert én biztos, hogy nem fogok ezek után velük többet foglalkozni, hiszen a feladatomat, ha rosszul is, de megtettem.
– Először méz ízű szavakat csepegtettél a fülembe, aztán pedig egy rántással kitéped a szívemet, hogy éppen arról hiszed magadat okosabbnak, amihez engem jogosított fel Atyánk döntési joggal? – szúrom le újra, mert lecseszésből sosem elég.



»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→

»→ Zene: Link »→ Megjegyzés: Szöveg »→



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Golden Gate Park - Page 3 Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
706
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Márc. 23, 2017 7:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Anael & Ophilia
Love is a dangerous game to play


Nevetése nyomán enyhén félrehajtom a fejemet. Értetlen pillantást vetek rá, nem is értem valójában mi olyan mulatságos ezen. Aki egy kicsit is jobban ismeri a férfit, tudja, hogy a semmittevéshez nincs türelme. Metatron ilyen, nincs ezen mit szépíteni. Atyánk azért teremtett engem erre a feladatra, mert engem elég türelmesnek titulált – vagy teremtett, részletkérdés.
Azonban nem fitatom tovább a témát, ha számára ez ilyen vicces, nem fogom összetörni tévképzetét. Nem az az angyal vagyok én. Szívem még nekem is van, úgy hírlik.
- Sajnos, ez az egyik hátránya halhatatlanságunknak. Feledékenyek vagyunk. Én segítek nekik visszatalálni az emlékekhez. Már ha sikerül. Sokszor nem – teszem hozzá enyhén félrefordítva a fejemet. Előfordul, hogy ha segítek is egy-egy emlék megtalálásában angyaltársunk továbbra is teljes tagadásban él, mintha nem azt az emléket várta volna. Egy pillanatra merengek csak el gondolataimba s az édes hangok hallatán hirtelen kapom fel a fejemet.
- Úgy is mondhatjuk igen. Itt igen – felelem neki szelíd mosollyal az arcomon. Érdeklődésére aztán kibontom mondanivalómat bővebben. Elmondom a véleményemet s az esetleges múltbéli eseményeket, melyekről neki nem lehet tudomása. Nem baj, nem is kell, az ő dolga nem ez volt. Egyszerűen csak segíteni kívánok testvéremnek, semmi más hátsó szándékom nincsen. Szemöldöke mégis minden egyes kimondott szavam után egyre feljebb és feljebb vándorol a homlokán. Szavaimat olykor megakasztom és aggódva pillantom az apró barna vonalat, attól félve, hogy esetleg az elszáll az ég felé, s szegény Anael itt marad szemöldöktelenül. Talán ezért is lehet az, hogy csak később jut el tudatomig, amit mondd. Így még időm sincs védekezni, ám apró szidalmaira újra csak szelíd mosollyal tudok válaszolni.
- Sajnálom, ha esetleg megsértettelek volna, nem állt szándékomba. Nem tisztem kioktatni téged, nem is kívánlak, szavaimat félreérted. Egy esetleges jó tanácsot szerettem volna neked adni, semmi többet. Ami pedig az állításaimat illeti, mindent, amit mondtam csak az előző látott párválasztásokon alapulnak – és talán kedves és nyugodt hangomon folytatnám is a beszédemet, ha tekintete nem vándorolna el mellettem a padon ülő lányhoz, s hirtelen ne csattanna fel a mellettem álló angyaltestvérem.
- Miért baj az, ha valaki a szobájába szeret lenni? Fiatal még, ezernyi lehetősége akad majd, hogy kimozduljon. Ahogy néztem, a pubertás évek nagyon meg tudják viselni egy ember szervezetét, s hiába akadnak olyanok, kik lelki sebeket szereznek, ezeket idővel elfelejtik – nézek rá értetlenül. Semmi mást nem szerettem volna, csak segíteni, de úgy tűnik, hogy enyhén balul sült volna el a dolog? Vagy nem is baj, ha a lány elmegy most?
- Nem gondolom, hogy pazarlás lenne, ha nem él teljes mértékben szociális életet. Einstein vagy Da Vinci sem volt egy közösségi személy, mégis mennyi mindent tudtak adni a világnak – mosolygok az angyalra kedvesen, de aztán elnézek a kosarazó fiú felé.
- Úgy véled, hogy a lány visszatartotta volna? És ha ő változtatja meg a lányt? – tekintek végül Anaelre érdeklődő tekintettel.



Bocsi a késői választ ><§§ szószám 464§§


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Márc. 16, 2017 9:38 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3



Ophilia & Anael

"Az embernek egész addig halványlila gőze sincs róla,
hogy ki lehet a lelki társa,
amíg nem találkozik a tekintetük."



- Nem-e? – hát, újra felnevetek. Ilyen nincs! A szám előtt tartom továbbra is a kezem, és próbálom szelídíteni a nevetésemet, hogy ne okozzak feltűnést, hiszen nem akarom lebuktatni magunkat. Szép is lenne, ha mindenki azt nézné, hogy mit is csinálunk itt mi ketten. Bár, miért ne lehetne két barátnőnek jó kedve a parkban? Végülis… nem látszunk mi annyira idegeneknek, mint amilyenek mondhatni vagyunk.
- Hát… - vonom meg a vállam. – Nem lehet mindenki annyira híres – na, nem mintha én olyan oltári nagy hírnévnek örvendenék, hiszen igyekeztem mindig az árnyékban maradni, hogy ne ébresszek senkiben paranoiát. És nagyon remélem, hogy ez a tulajdonságom lesz majd túlélésem záloga is a jövőben.
- Ó… Szóval számos testvérünket feledékenység sújtja? – biggyesztem le egy pillanatra ajkaimat, de aztán tovább mosolygok töretlenül, hiszen kedvemet nehezen szegi bárki is. - Hát ez igazán különös – jegyzem meg szórakozottan. Egyre érdekesebbnek találom ezt a beszélgetést.
- Tehát új vagy – bólintok, látszólag megelégedek a válasszal, vagy legalábbis addig a pillanatig, míg ki egy újabb kérdés fel nem merül bennem. Hiszen, csak nem miattam jött a városba.
- Szóval kedves irattáros, mi járatban erre? – érdeklődőm meg érkezése okát, és most kivételesen nem arra gondolok, hogy miért jött hozzám, hanem arra, hogy mit keres itt a földön, márpedig ezt érzékeltetem is vele, nehogy félre értse, hogy milyen választ várok tőle. Halványan megkaparászom az elméjét, de nem kívánok áttérni telepatikus tereferére, hiszen, ha némán állnánk ennyi nevetés után az sokkal feltűnőbb lenne, mintha halkan beszélgetnénk. Egyébként is, mintha azt rebesgették volna a kismadarak, hogy becsukódtak azok a fránya kapuk ott az égben a fejünk felett.
- Nem? Akkor mégis mit szerettél volna? – vonom fel újra a szemöldökömet. Ha felbosszantanak nagyon nem szoktam kedves lenni, olyankor még akár háborúk is törhetnek ki egy asszony szerelméért áhítozó, egymással versengő férfiak között.
- Hm? – kicsit meglep, hogy milyen csöpögve beszél rólam. Azok, akik ekkorára nyitják a szájukat, hogy dicsérő mondataikkal eltereljék a figyelmemet, mint akarnak tőlem valamit. Azt hiszik, hogy lankad a józan ítélő képességem, ha fényesnek tüntetik fel a képességeimet? Na, jó, talán egy kicsit igazuk van, de nem annyira, ami ahhoz kellene, hogy ne kezdjek egy ilyen sötét, gyilkos világban gyanakodni. Persze, lehet, hogy a törékeny kislány csak egy kis védelemre vágyik, csak rossz végénél fogta meg a kardot. Aztán halva a folytatást még magasabbra kúsznak szemöldökeim a homlokomon, már lassan egészen a hajtincseim törvényeit, vagy legalábbis addig, ameddig a fizika törvényeit még nem hágják át.
- Szóval, ha jól értem akkor két dolgot állítasz, az első, hogy többet tudsz arról, hogy ennek a két jómadárnak köze kell-e, hogy legyen egymáshoz, - amit egyébként kötve hiszek, hiszen még csak most érkezett onnan fentről. Mit tudhat egy ilyen angyal arról, hogy mi kell az embereknek? - míg a másik az, hogy a szerelemnek mindenképpen jó vége kell, hogy legyen – összegzem egyszerű következtetésemet a hallottak alapján.
- Elárulok neked két titkot: - emelem fel a mutatóujjamat az orra elé, nehogy beleszóljon a kis monológomba. - Az első, hogy nem szólunk az idősebbek és tapasztaltak dolgába, mert nem veszik jó néven. A második, hogy a véleményünket csak akkor és csak azzal osztjuk meg, akivel és amikor lehetünk őszinték – összegzem a lényeget annak, aminek már ennyi idő alatt a fejében kellene lennie, minimum egy százas szöggel beleverve, hogy nehogy elfeledkezzen arról, hogy tisztelet illeti a magasabb rangúakat. Persze hosszú spagetti tésztává gyúrhatnám a gondolataimat, hogy aztán mintegy hálót köré tekerjem, de inkább nem teszek ilyesmit, hiszen nagyon remélem, hogy ebből is ért. Közben szemem sarkából megpillantom a lányt, amint indulni készül: Sietve pakolja is  iskolai válltáskájába a könyvét, hogy pillanatokon belül hazainduljon, ahol valószínűleg már meleg ételek várják.
- Fene. Most miattad szalasztottam el ezt a lehetőséget – csettintek idegesen az ujjaimmal. – Ha tudnád, milyen hosszú időmbe telt azt a lányt kiimádkozni a szobájából – na jó, nem kellett imádkozni, egyszerűen csak folyamatosan a nyomában kellett legyek, hogy kitereljem végre egyszer ide. Ráadásul hányszor jártam úgy, hogy ha ki is jött, akkor rossz időpontot választott a megjelenésre. Bosszankodok, méghozzá jogosan.
– Nézz rá, most ott fog sorvadozni a szobájában egyedül – intek a fejemmel a lány felé. Istenem, szegény gyermek, pedig milyen gyönyörű jövő állhatna előttük a közös úton! – Elmerül a kis álomvilágában, és úgy fogja leélni az életét, hogy közben semmit se tapasztal meg az igazi életből. Rest lesz. Elpazarolja az életét – ingatom a fejemet szomorúan. Majd ráteszem az angyal vállára a kezemet, és lassan a fiú felé fordítom, hiszen a lány már elindult a megmenekülés kacskaringós ösvényyén.
- Látod azt a srácot? - legyintek a kosárlabdázó felé. - Jól nézd meg, mert senki se lesz, aki visszafogja majd, és a helyes úton tartsa. Azt gondolod, hogy talán az a buja szurkolólány ott mellette képes lesz ilyesmire? Hm? – kérdezem kicsit követelőzően.


»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→

»→ Zene: Link »→ Megjegyzés: Szöveg »→



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Golden Gate Park - Page 3 Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
706
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Márc. 16, 2017 4:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Anael & Ophilia
Love is a dangerous game to play


Nevetésére összevont szemöldökkel mosolygok rá, enyhén félrefordított fejjel. Nem értem valódi okát, hisz eddig – legalább is számomra – egyértelmű volt, hogy társaim tisztába vannak azzal, hogy létezik a mennyek irattára, ahol egy bohókás, néha féleszű, lelkes angyal dolgozik. Aki naphosszat rohangál, beszél, magyaráz, nevet, s oly rendszerben tartja azt a szobát, melyet csak ő érthet.
Jó, igaz, hogy csak azért, mert én szinte az összes angyalt ismerem, ez viszont is van.
- Metatron? – ismétlem el a nevet és most én vagyok, aki hangosan felnevet – Nem hinném, hogy túl sok türelme lenne ehhez – szólok kedvesen, nevető hangon. Jókedvem inkább arról szól, hogy elképzelem, ahogy az egyik legjobb harcos angyalunk az irattáramba gürüzik nap, mint nap, a központi irányítóban ténykedik és hevesen körmöli, vagy mágia hatására körmölteti pennájával a múlt eseményeit. Tehetetlenségében két nap alatt megőszülne és térden állva esdekelne Atyánk előtt, hogy helyezze át máshova.
- Oh, vagy úgy – hajtom le a fejem kissé nevetve. – Valóban minden harci tevékenység igen távol áll tőlem – vallom be a köztudott tényt. Fikarcnyit sem értek gyakorlatban a harchoz. No de elméletben? Veretlen vagyok.
- Nem rejtőztem, csak kevesen látogattak meg – hangomban a megfeddés egy árnyalata sem fedezhető fel, mindezt csak tényként közlöm. – Emlékeket őrzők, az idő múlásával ezek elfelejtődnek. Számos testvérünk kért már meg arra, hogy segítsek visszanyerni régi emlékeiket – magyarázom, csak hogy értse, mivel is foglalkoztam eddig. No persze nem csak ennyivel, hisz az egész emberiség történetét is lejegyeztem, beleszőve testvéreink földi tevékenységét is.
Minden nap, minden pillanat, egy-egy újabb fejezet volt, egy-egy újabb tekercs, melyekre nem csak írások, de rajzok is kerültek. Az irattár hamar megtelt pergamenszerű anyagokkal roskadt szekrényekkel, s a legtöbben, kik betérnek el sem tudják képzelni, miként férhet el ennyi tudás egy helyen.
- Oh – válaszolom újra, hisz mit sem tudok én még az emberi szokásokról, kifejezésekről. Persze mondhatjátok, hogyha megfigyeltem őket, hogy-hogy nem értem őket… Teljesen más fentről hallgatni őket, és idelent átélni ezeket. – De igen, új vagyok – mosolygok rá kedvesen, fején találva a szöget.
Kedveskés hangulatunknak azonban egyszerre csak végeszakad. Hangulata, testtartása megváltozik. Előbb csak értetlenkedik, de ahogy tovább folytatom jövetelem valódi célját, úgy válik egyre… Ingerülté? Ez lenne a jó szó? Kezét a csípőjére teszi, ahogy visszakérdez.
Kezemet felemelve jelzem, hogy nem haragudjon annyira.
- Nem szerettelek volna megsérteni – szólok is hozzá, nyugodt hangon, mosollyal az arcomon. – Elég régóta figyeltelek téged is. Mindig elkápráztatott, hogy miként tudtál összehozni két embert. Ha te úgy gondoltad, hogy két egyedet egymásnak teremtett Atyánk, te tűzön és vízen át összehoztad őket – mosolyom nem olvad le, nem akarom megfedni emiatt. – Habár voltak fent, akik ennek nem mindig örültek. De végül is minden alkalommal te megkaptad a boldog befejezést, ők pedig a boldog kezdetet. Hisz lássuk be, az embereknek ez csak a kezdet volt – fordítom fejemet oldalra, miközben visszakönyökölök a korlátra.
- És az esetek nagy többségében ez a boldogság folytatódott is. Ritkán látni igaz, őszinte, szívből jövő szeretetet két ember iránt. Oly hűséggel és odaadásal élték le az életüket, hogy az emberek többsége irigyelte őket. Azonban volt, hogy sajnos nem mindig ért véget ilyen boldogan. Volt… - kezdek bele, aztán szembe fordulok vele, talán egy lépést hátrálok is tartva, hogy mindjárt leüt – ahol a boldogság idővel kihunyt. A felek nem értették, hogy miért is jutottak el oda, ahol most vannak. Egymást kezdték marni, bátani, vádaskodni. Kiütköztek jellemükből fakadó ellentétek, melyek addig lelkük mélyén szunnyadt – próbálom finoman a tudtára adni, hogy pontosan mire is gondolok pontosan, remélve, hogy ennyiből is megérti. Ha nem… Hát akkor lassan folyatom a mondandómat.



§§ szószám 575 §§


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Márc. 15, 2017 3:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3



Ophilia & Anael

"Az embernek egész addig halványlila gőze sincs róla,
hogy ki lehet a lelki társa,
amíg nem találkozik a tekintetük."



- Valóban? – nevetek fel a szám elé kapva a kezemet, hiszen nem túl illendő dolog valakit kinevetni, még ha igazából nem is rajta nevetek, hanem magamon, érzékelheti akár úgy is, ha úgy akarja hinni, hogy őt nevettem ki. – Azt hittem Metatron a Menny irattárának őrzője – jegyzem meg, amint mosolygássá szelídítettem nevetésemet. – Nem úgy nézel ki, mint aki olyan harcias lenne – gondolok itt arra, hogy nem egy harcos angyal, aki ténylegesen képes lenne valamit megvédeni, habár sejtem, hogy csak képletesen értette az őrző szót, mégis csak mosolyognom kell rajta, de én már csak ilyen kis pimasz vagyok. Valaki vagy kedvel vagy nem kedvel, de általában jobban járnak azok, akik elfogadják ezt a fajta mibenlétemet.
- Szóval jól elbújtál az információk között? – Nem csoda, hogy nem ismerjük egymást, hiszen nem a legkedvesebb dolgom a jelentések írása. Ezt a dolgot általában átpasszolom valamelyik szorgalmas kis pártfogoltamnak, amelyikben bízhatok annyira, hogy nem fog olyasmit lejegyezni, amiből később bajom származhatna. Persze, szigorúan véve, betartom a szabályokat, de ha lazábban értelmezzük magát a betartást, mint folyamatot, akkor már nem vehetnék, hogy olyan szigorúan betartanék mindent. De hát mit tehetek, ha már egyszer így teremtettek?
- Nem – ingatom a fejemet mosolyogva. – Ez csak amolyan kifejezés, amivel akkor élsz, ha valaki újjal találkozol.- Szép is lenne, ha mindenkit ismernék, de túl sokan bújtak el itt ahhoz, hogy ez így legyen. Arról nem is beszélve, hogy nem szokásom az embereket pásztázni, hátha valamelyikről kiderül, hogy rokon. Nevezzetek idiótának, de nem szeretném előre tudni, ha felém robog a végzetem, inkább haljak meg úgy, hogy nem tudom előre mi fog történni. Persze a harcos angyalokat nem olyan nehéz felismerni, pláne, ha nem régóta vannak a földön, mert többségük elég bénán rejtőzködik az emberek között, természetesen ebben a nexusban azt kell feltételeznünk, hogy ez a cselekedet azt jelenti, hogy megpróbálják embernek tetetni magukat, nem pedig azt, hogy egyik háztól a másikig osonnak.
- Ne? – felvonom a szemöldököm, először nem is értve, hogy mire gondol, hiszen éppen nem teszek konkrétan semmit, még… habár már érezhető a levegőben, hogy készülök rá, hiszen ez bennem egyfajta feszültséget szül, némi izgatottságot, hiszen alig várom, hogy láthassam azt a szerelmes pillantást, amivel megpecsételem közös sorsukat.
- Rossz végük lett? – fintorgok, miközben szúrós tekintetemet megmerítem az arca látványában. Egy kicsit felháborítónak érzem, hogy valaki, aki annyit se ismer a világból, mint ő képes legyen meghatározni, hogy mi a jó és a rossz egy ilyen bonyolult helyzetben. – Ezt meg hogy érted? – meredek rá, választ várva. Még a kezeimet is csípőre teszem, hogy jobban kifejezzem bosszúságomat, és úgy pillantok rá, egyértelműen türelmetlenül vára a válaszát. Mitől érzi magát annyival többnek egy egyszerű könyvtáros, hogy bele mer szólni egy kerub munkájába, becsmérelve a tetteit?
Persze Urielhez hasonlóan magam is elég szeszélyes vagyok, de éppen ez a volt az oka annak, hogy a szerelem érzését kezdem el pártfogolni, nem pedig valami mást, mint amilyen a hűség vagy bátorság.


»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→

»→ Zene: Link »→ Megjegyzés: Szöveg »→



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Golden Gate Park - Page 3 Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
706
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Márc. 15, 2017 10:38 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Anael & Ophilia


Kedves mosolyom nem tűnik el arcomról. Nyugodtan sétálok mellé, alkaromat végigfektetem a híd korlátján, könyökeimet ujjaimmal karolva át. Reméltem, hogy itt találom a kerubot, már amúgy is sokszor szerettem volna elbeszélgetni vele, csak eddig nem sok alkalmam volt hozzá. Ritkán járt a mennybe, ha igen, mindig elkerültük egymást. Akárhányszor próbáltam felkeresni vagy nem ért rá, vagy nem leltem már ott, ahol reméltem, hogy lehet.
Szóval most szerfelett örvendez nem létező lelkem, hogy láthatom.
- Ophilia vagyok. Nem hiszem, hogy ismernél. A Menny irattárának vagyok az őrzője - felelem továbbra is mosolyogva, enyhén félrehajtott fejjel. - Igazából én vagyok az aki mindenkit ismer, de engem alig - nevetem el halkan magamat fejemet lehajtva. Az apró tó vizébe fúrom tekintetemet. A céltalanul úszó halakat figyelem, ahogy szlalomozva haladnak előre. Néha a felszín felé közelítenek, szájuk tátva harapnak számunkra láthatatlan ételek felé.
A természet egy apró kis momentuma, mely Atyánk hatalmát és kreativitását tiszteli. A part mentén felénk tornyosuló fák árnyékot vetnek ránk, szél cirógatja bőrünket. A természet oly jelenségei ezek, melyeket eddig nem tapasztalhattam, melyek újak számomra. Atyánk műve ez is, minden, mit látunk, tapasztalunk.
- Minden angyalt ismersz a városba? - kérdezek vissza kíváncsian s tekintetem a padon ülő lányra téved. Pillantásom egy momentum erejéig a földre szegeződik, hogy aztán magabiztosan tekinthessek Anaelre.
- Ne csináld kérlek - szólok hirtelen, pillanatnyi komolyságot rejtve hangomba, tekintetembe. Miközben őt nézem, a mögötte kosarazó fiúra réved tekintetem, s halkan sóhajtok fel.
- Sokszor figyeltelek a mennyből és csodáltam képességed. Rengeteg embert képes voltál összehozni, eggyé válni, mégis... Akárhányszor ilyen helyzetet próbáltál teremteni, mint a mostani, annak rossz végei lettek - szólok aztán, megmagyarázva kérésemet.


Bocsi a késését :3 :$ <3


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Márc. 12, 2017 5:38 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3



Ophilia & Anael

"Az embernek egész addig halványlila gőze sincs róla,
hogy ki lehet a lelki társa,
amíg nem találkozik a tekintetük."


Hiába, szeretem a romantikus helyeket. Ezért választottam éppen a Golden Gate parkot színjátékom helyszínének. Szeretem, ahogy a fák ágai összeérnek a padok felett, és a levelek összeakadnak, mint a szerelmesek. Ha pedig fúj a szél, akkor hangosan zörög az ég, mintha csak angyalok járnának az emberek feje felett az ágakon, ami nem is oly nagy tévedés. Ahogy szeretem ezt a gyönyörű zöld, érintetlen pázsitot is, melyet annyira igyekeztek az emberek ugyan olyanra formálni, mint amilyen korábban volt, hogy majdnem sikerült is. Pusztán egy-két mélyedés, és némely romos épület jelzi, hogy valami történt az évszázad kezdetén, de kis híd, amely felett már megannyi pár találta meg a szerelmet, még mindig áll, ellenállva az idő vasfogú szörnyének, mely meszet, fát, porhüvelyt egyaránt emészt.
Eddig szépnek ígérkezik ez a nap. Úgy tűnik, hogy minden a terveim szerint halad, szinte másodpercre pontosan – ezt már csak azért is tudom, mert imént lestem a karórámra, hogy megállapítsam, lassan időszerű lesz elindítani az események láncolatát. A fiú a szokott rutinnal zsákolgat, egyre-másra dobálja a hárompontosokat. Tökéletes hím példánya fajának: erős, magabiztos, céltudatos, nagyravágyó. Jó harcos lesz belőle, ideális családfő. És nem is tökkelütött, mint az a másik pár, akivel éppen harcol azért, hogy szokás szerint győzelemre vigye a csapatát. Míg nézem, alig feltűnően sóhajtok egyet. Azért a meztelen, izmos felsőtest látványa már a kölyök korában is megér egy misét. Persze a lánykát nehezebb volt rávenni, hogy kijöjjön a parkba olvasni, hiszen erre lett volna lehetősége otthon a szobájában is, ahol még csak attól se kell tartania, hogy valaki megzavarja, hogy gúnyt űzzön a visszafogottságából, vagy bármi más okból, amitől a lány olykor rettegni szokott. Egy kissé ingatom a fejemet gondolataim felett, majd visszapillant a szívecskékkel borított hétterű jegyzetlapra, ahová az eddigi eseményeket jegyzteltem fel, illetve a következő címet, ahonnan az egyik alacsonyabb rangú életvezetési tanácsadással foglalkozó angyal értesítést küldött egy depresszióba esett szerelmes fiúról, aki csak azt hiszi, hogy reménytelen a szerelem, amit érez,… De majd ezt is helyre tesszük, miután megoldottam az előttem álló problémát, vagyis azt, hogy ezek ketten még semmit se tudnak a másikról. Ezt hamarosan orvosolnom kell valamivel. Talán éppen itt lenne az idő lépni, mikor megérzem az angyali jelenlétet. Ugyan az ilyesmiknek ebben a városban nem szoktam túl nagy jelentőséget tulajdonítani, de mivelhogy pillanatokkal később már emberi hangon meg is szólít, ezért nehezen lehetne megfeledkezni arról, hogy nem vagyok már egyedül. Az angyal tudja a nevem, és habár gondolataiba nem nyerek pillantást, érzem, hogy nem a véletlennek köszönhető ez a találkozás, hanem engem keres. Vajon mi lehet az oka annak, hogy itt van?
- Nem tévedsz – mosolygok az érkezőre, de mielőtt még válaszolna, előtte felé fordítottam a fejem, hogy felmérjem pontosan kivel is állok szemben. Az pedig, hogy egy alacsonyabb rangú angyal, nagyon is megnyugtatja "lelkem", hiszen igyekszem elkerülni a hatalmasokat, nehogy sakkbábúvá váljak az undorító kis játszmájukban, amit lehoztak az égből a földre.
- És te ki lennél? – pillantok testvéremre kíváncsian, miközben szemem sarkából továbbra is figyelemmel kísérem az eseményeket, melyek egyenlőre még tudnak a maguk lábán haladni, de hamarosan szükség lesz a beavatkozásra. Csak egy kis apróságra, amitől felfigyelnek egymásra, amitől a pillantásuk találkozik. Aztán egy kis szikra, egy kevés remegés,… halvány mosolyom szélesedik az ajkaimon, hiszen mint a legtöbb esetben, most is mosolygok, és előre örülök a medve bőrének.
- Nem láttalak még erre. Talán új vagy itt? – tippelek, mert nincs jobb ötletem, hiszen az alattam dolgozó angyalokat ismerem, arról pedig nem tudok, hogy spontán beosztottak volna valakit alám, tekintettel arra, hogy mostanában nagyjából a nullával egyenlő azaz irányítás, ami fentről érkezik. Ráadásul én jobban kedvelem Uriel ötleteit követni, még ha néha oly szeszélyes is.


»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→

»→ Zene: Link »→ Megjegyzés: Szöveg »→



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Golden Gate Park - Page 3 Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
706
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 06, 2017 6:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Anael & Ophilia


A nap verőfényesen süt eme nagyszerű városba. Bár még csak pár napja vagyok látogatója, minden nap minden perce valami újat jelent számomra. Új ízek, illatok, érintések, impulzusok. Habár Gabrielék veszélyt jelentenek a városra, ez itt, a központba mégsem érződik. Az emberek ugyanúgy nyüzsögnek tovább és élik mindennapi életüket, mint eddig is tették.
Persze van pár dolog, mely teljesen új számomra és nem is nagyon értek. Ilyenek például a járművek. Mondhatnátok, hogy én, ki oly sok minden látott fentről, nekem ezek nem olyannyira újszerű dolgok. Ez így is van, de teljesen más megtapasztalni őket. Furcsa érzés nem használni szárnyaimat, nem repülni fel a magasba, a hátamba rejteni hollófeketévé vállt tollaimat.
Oly sok minden szokatlan még, mégis, élvezem minden egyes percét. Sokszor eltűnődve szemlélem az emberket egy-egy parkba, hogy mit tesznek. Megpróbálok különbséget tenni angyal, ember és démon között. Az előbbi kettő még megy is, hisz a legtöbb szárnyas testvéremet ismerem, ha máshonnan nem, hát látásból. A démonok pedig... Egyik még nem sűrűn találkoztam eggyel sem.
Azonban az egyik angyaltársam felkeltette a figyelmemet. Már a mennyekből is sokszor néztem őt. Emlékszem, hogy szórakozottan csóváltam a fejem ténykedésén. Oly sok embert hozott össze, kik talán nem is találkoztak volna életükbe. De ő segített nekik, összeboronálta őket és habár az esetek nagy többségében életük végéig boldogan éltek, bizony előfordult, hogy apró kis kavara nem épp a várt eredményt hozta évekkel később.
S ahogy elnézem, most is ezt műveli. Az egyik kérészéletű leányt szemelte ki magának. Egy kedves, csendes, visszahúzódó lány, szinte alig tűnik ki a többitől, s egy - számomra - hozzá nem illő személyt szemelt ki hozzá.
Halkan sóhajtom el magam, ahogy lépteimet a park kavicsos kövén tartom. Feltekintek a ragyogó égre. Elvileg ma is itt kell lennie, hisz a kiszemelt leány és a fiú egymástól függetlenül e parkra tévednek. Egy apró patakot átívelő kőhíd két oldalán. Az egyikük árnyékos pad társaságában élvezi könyvét, míg a másik a kosárpályán zsákolja pontjait.
S ha minden igaz, neki is itt kell lennie.
Percek telnek csak el, s meglátom aranybarna hajzuhatagát. Magabiztos léptekkel indulok meg felé, hogy megszólítsam. Hátulról támadok, de nem kételkedek benne, hogy jelenlétemet hamarabb megérzi. Nem messze tőle megállva szólalok meg kedvesen.
- Hamanel, ha nem tévedek - mosolygok rá, ahogy enyhén előrehajolva tekintek oldalról szemeibe, remélve, hogy annyira nem ijesztettem meg.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces
Ajánlott tartalom

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot




• Fajaink száma •
Arkangyal
7/5
Leviatán
8/3
Angyal
6
Démon
12
Bukott Angyal
2
Ember
3
Félvér
3
Harcos Angyal
5
Vadász
10
Nephilim
3