☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Egyiptom - Királyok Völgye

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
128

Szer. Márc. 15, 2017 11:10 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


A Királyok Völgye
Egypt is full of dreams, mysteries, memories
Tudomásom eddig nem volt arról, a kapuk effajta csúf tréfát is űzhetnek az angyallal, most mégis arra gyanakszom, érzékeim tompaságáról s arról, minden további nélkül a földbe csapódtam landolás gyanánt, a trükkös járat tehet. Amennyiben igazam van abban is, tudatalatti óhajom formálta a kapu kimenetét, nem lepne meg az sem, ha ehhez az én erőmből merített volna. Nyilván így történhetett, hiszen öngyógyító folyamataim nem kapkodnak emberi testem rendbetételéhez, s voltaképpen eddig az sem tűnt fel, Ophilia jóformán mögöttem toporgott, lelkesen szemlélve a bejáratunkként szolgáló falat.
Apró nyögés kíséretében fordítom felé a pulzusom ritmusával egyhangúan lüktető fejemet, és újfent végigfuttatom pillantásomat az egyiptomi szimbólumokon.
- Nem itt kellett volna kilyukadnunk - állapítom meg, kevésbé osztozva angyaltársam lelkendezésén. Reakciója érthető, először érintette talpával a Földet, s rögvest az emberi történelem egyik fellegvárában tehette meg mindezt, azonban nem szabad könnyelműen kezelnünk az esetet. Ki tudja, biztonságos-e itt tartózkodnunk, nem őrzik-e a kaput Gabriel katonái - révén, jó néhány használatát már ellehetetlenítették ilyesformán -, s persze a démonok esetleges jelenlétéről sem tanácsos megfeledkeznünk. - Légy résen. Tán okkal és szerencsével kerültünk éppen ide, ám az sem kizárt, hogy odafent machináltak a kapun - tekintek vissza magam elé, majd egy mély sóhajt préselve ki tüdőmből, nekiveselkednék a felállásnak, ha nem akasztana meg félúton az épületbe betóduló, egyre erőteljesebbé avanzsáló dübörgés. A hangot aztán egyhamar követi a már jól ismert homokfelhő, de áldott legyen az ég, mire elérne hozzánk, alaposan megcsappan vehemenciája és terjedelme.
- Uhh… - lusta köhintéssel igyekszem kitakarítani légútjaimból az oda nem illő, friss homokot, mielőtt folytatnám a talpra állás angyalhoz finoman szólva is méltatlan műveletét. - Mit gondolsz, a tekercsnek lehet köze ahhoz, hogy ide jutottunk? - kíváncsiskodok, elmetekervényeim közül pedig a korábbi tompasághoz képest csak úgy záporoznak elő az ötletek, lehetőségek, amelyekből jó néhányat készen állnék megosztani Ophiliával, amennyiben kiélezett funkcionalitását visszanyert hallásom nem érzékelne egy harmadik személyt felénk közeledni.  A - vélhetően - léptei alatt ütemesen sziszegő homok, mi felkelti a figyelmemet, ám addig én sem lehetek biztos abban, ember vagy inkább valamiféle állat közeledik felénk, amíg hirtelen fel nem gyúl a vakító, fehéres fény, s meg nem szólal az illető. Szemem világa hamar idomul az újdonsült viszonyokhoz, bár így is csupán hunyorogva vagyok képes az idegen férfin hosszabb távon időztetni íriszeimet. Nem örülök a kéretlen társaságnak, de legalább abban biztosak lehetünk, nem Gabriel egy katonájával kerültünk szemközt, máskülönben már egy összecsapás mélyén lavíroznánk.
- Mondhatni. Nem készültünk ilyen viszonyokra - nyögöm ki nehézkesen, áldva a jó néhány méteres távolságot és a sötétséget, mi elkendőzi arcvonásaimat, ugyanis hazugságaim cinkosául legfeljebb alapos előtervezés esetén hajlandóak csak állni. - Mi sem gondoltuk, hogy lesz itt más is - vágom rá, mielőtt Ophilia tapasztalatlansága okán rögvest kiadna minket, na meg mert jobb magyarázat nekem sem jut eszembe. Már csupán az a kérdés, hogyan szabaduljunk meg a felesleges harmadiktól… Kivéve, ha valamiképpen hasznosíthatnánk jelenlétét.
- Ismeri az épületet? - szegezem neki a kérdést, tán kissé türelmetlenül, amit reményeim szerint betud a váratlan kialakult vihar okozta stressznek.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Abaddon
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
88

Szomb. Márc. 04, 2017 9:40 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



A Királyok Völgye



A napkorong magasan jár, "Ré" mondanák a helyiek, pfeh. A távolban víztükör táncol és ad a vándornak halálos ígéretet. Közeledek, néhány sziklán verekszem át még magam s egy magaslaton állapodok meg egy rövid időre. A bejárat, a felfelé nyúló lépcső és a helyenként leomlott domborművek. A bejárat sötétje szinte hívogatón ásít felém. Tekintetem elfordítom egy utolsó pillantás a hátam mögött hagyott tájra. A horizont éles kontrasztja, mely az eget és a homoktengert elválasztja, furcsa táncot jár a távolban. Hunyorítva próbálom jobban kivenni, míg nem jön a felismerés. Sietősre veszem lépteim és kapkodva lábaim a szilák közt haladok lefelé, hogy mihamarabb elérjem a völgyet s vele a bejáratot. Ahogy leérek már az épület előtti szélesebb téren járok és szinte már futok. Tompa moraj hallatszik mögöttem a magasabb sziklafalon túl melyről éppen lejöttem. A völgy akusztikája jótékony hatással van a hanghatásra, ahogy a falakról visszaverődik a hangosodó morajlás. Végül mögöttem feltárja Önmagát a hangok forrása. Homokvihar söpör végig a tájon és a völgyet sem kíméli. Elemi erővel bucskázik át a sziklákon és száguld éppen mögöttem. A lépcsőzés jó erősítés, főleg mikor egy homokfal száguld a hátad mögött. Az utolsó pillanatban vetődök be a bejárat vaksötétjébe, ha szakadék vár odabent, nos akkor csúnya pofára esés lesz... De nem így történik talajt érek és perdülök is oldalra, hogy ültömben a hátam a falnak vessem így a bejárat éppen a bal oldalamra esik és sziklába vájt ajtó nélküli kapun iszonyatos dübörgéssel robban be a homoktömeg. Arcom eltakarom míg alább hagy kissé. Mikor ülepszik a por s a homok akkor elveszem a kendőt, néhány jól irányzott köhögéssel tisztítom meg a szájüregemet a kellemetlen behatolótól. Óvatosan kinézek és konstatálom, hogy a tombolás odakint még bizony korántsem állt meg. Egy ideig itt leszek. Leporolom magamról a nagyját még néhány köhintés miközben körülnézek. Be kell lássam megváltozott a hely mióta legutóbb itt jártam. Eltelt néhány évszázad... Modern kori fáklyát veszek elő, felkapcsolom a zseblámpámat. Körbepásztázom a fehér fénnyel a sötétet. Az első csarnokban vagyok, néhány oszlop, megkopott írások a falon. Előre a lejárat lépcsője sötétlik és tátja el ében torkát. Jobb oldalt pedig egy másik helyiség. Mozgás, tompa hangok, a kinti robaj mellett kivehetetlen csupán a foszlányok érzékelhetőek. Eloltom gyorsan a lámpát. Nem vagyok egyedül? Nagyon úgy fest. Elindulok a hang irányába néhány óvatos lépéssel. Nyomokat nem látok a homokban ahogy letekintek magam elé egy pillanatra. Lehet csak a vihar hangját hallottam. Aztán a bejárathoz érek és kiderül, nem így van. Két alak a sötétben, csupán a repedéseken beszűrődő napfény ad némi világot a benti résznek. A kérdés azonnal felmerül bennem, hogy vajon mi a jó fenét keresnek pont itt? De átlendülök rajta, nincs időm mit tudnék vesztegetni. A lámpa pattan s mint ki most érkezett világítok be és állapodok meg az ajtóban meglátva a bentieket nyitom szóra ajkam.
- Assalamu Alaikum
Szólalok meg félhangosan a helyi nyelven keltve fel a páros figyelmét jómagamra.
- A homokvihar, maguk is itt leltek menedéket?
Fújok még egyet mintha csak most robbantam volna be a főbejáraton, ami valójában így is van, pillanatra térdeimen meg is támaszkodom úgy kapva egy nagy levegőért, hogy végre kihúzzam magam, így teljes a színjáték. Lámpámmal hol egyik hol másikat fürkészem utána, majd természetesen leveszem róluk hiszen vélhetően engem is zavarna ha a retinámba világítana valaki. Ők a terem másik végében vannak így mindent nem tudok kivenni rajtuk csupán alakjukat. Az egyik nő, a másik férfi bizonyára. Várok s értetlenül állok, mint ki szellemeket látott, hiszen teljesen normális reakció, hogy az ember nem számít egy ilyen helyen társaságra. Minek szót is adok.
- Bevallom nem hittem, hogy bárki járja még a zarándok utakat...



Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
159

Szomb. Márc. 04, 2017 7:18 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Királyok völgye



Szemeimet szorosra zárva lépek át a kapunk. Valami megfogalmazahtatlan kerít hatalmába. A gyomrom borsónyira szűkül, s mintha hirtelen váltanánk magasságot ugrik egyet. A lábam alól a talaj megszűnik létezni. Talán ez normális, a kapuknál? Bármikor kérdeztem bárkitől, sose tudták megfogalmazni, milyen érzés is ez.
Egy pillanatig élvezem a lebegést, ám ez csak a pillanat töredékéig tart, hisz a testem hirtelen kezd el zuhanni. Szemeimet ijedten nyitom ki, mikor meglátom a vészesen közelgő talajt előttünk. Az utolsó pillanatban lebbentem meg szárnyaimat, de nem úgy utazótársam.
Érzem, hogy az ujjaim kicsúsznak kezéből. Oldalra tekintve, látom, hogy az ő teste továbbra is magán kívül zuhan a aranyló talaj felé, majd pedig…
- Uh, Cassael… - hajolok le mellé, szám elé téve kezemet. Enyhén oldalra fordítva megállapítom, hogy nem sérült meg nagyon. Enyhe karcolás a halántékánál, de nála ez hamar elmúlik. Halkan szólongatom, finoman ütögetem arcát is, mind hiába.
Egy kósza fuvallat borzolja össze hajamat, s hordoz vele valamit. Nyitó szám hirtelen telik meg valami különös, ropogós, csikorduló jelenséggel. Halkan prüszkölve törölném ki onnan, ám ez a furcsaság ott van a kezemen is. A helyzet csak fokozódik.
Ekkor tekintek fel, s egy pillanatra elámulok. A sötétséget egy ponton fény töri meg. Tétován állok fel, s merészkedek a fény irányába. Szűk kis résen keresztül tárul elém a fényes világ. Végtelen homokbuckák, melyek felett szellő jár. Kósza fuvallatok kapják fel a buckák csúcsairól a homokszemeket, melyek a nap aranyló fénye által megcsillannak, elvakítják az embert. Mindeme kápráztatást csak addig művelik, míg a fránya szél a következő buckára nem repíti. Majd kezdődik minden elölről.
Egy újabb szellő, mely bemerészkedik a zárt helységbe szemembe fújja hajamat. Ujjaimmal óvatosan seprem ki őket.
Tétován tekintek körbe, s halk, örömteli sikoly hagyja el ajkaimat. Kezdek gyanakodni, hogy hol vagyok.
Hirtelen megfordulva futok az elém táruló falhoz, s mintha kincset találtam volna, heves felfedezésbe kezdek, ameddig persze a napfény enged. Óegyiptomi hieroglifa és énoki feliratok. Ha ez nem a mennyország, akkor semmi sem az, fut át a gondolataimon.
Oda-vissza rohangálva a fal előtt fel sem tűnik, hogy megmentőm is felkelt, csak a szólongatásra leszek figyelmes.
- Cassael! – szólítom meg lelkesen – Ez a… Ez a… -mutogatok hevesen a feliratokkal tarkított fal felé. – Itt van eltemetve I. Amenhotep és, és… Ha jól látom I Ramszesz is! – sikítok izgalmamba halkan fel.
- Ez a Királyok Völgye! – tudatom, ha magától ez eddig nem jött volna rá. Noha rájött volna is izgalmamba elmondom, hogy hol vagyunk. Ez az első alkalom, hogy lejöttem a Földre, s lám. Az első hely máris megnyerte tetszésemet. Izgalmamba fel sem tűnik elfeketült tollaim miként simulnak a hátamhoz s olvad össze vele.



szószám 429 §§

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
128

Szomb. Márc. 04, 2017 4:49 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


A Királyok Völgye
Egypt is full of dreams, mysteries, memories
Por… Sűrű, érces por, amely minden lélegzetvétellel befurakodja magát emberi tüdőm legapróbb szegleteibe, kínzó, kellemetlen fájdalomhullámokkal ostromolva mellkasom egészét. Igyekezve megszabadulni az oxigén helyét elfoglaló szemcséktől, erőltetetten, egy hangzatos köhögés formájában préselem ki magamból a levegőt, s csupán ekkor ér a felismerés, mindeddig az ébrenlét és az álomvilág mezsgyéjén lavíroztam. Szemhéjaim sürgető riadtsággal pattannak fel, az ijedelemtől pedig ösztönnel szívom meg bensőmet ismét a földön kisebb buckákban nyugvó homokból, amelyet ezúttal nem önnön szándékomból fogant köhögő rohamom kísér. Szemeim könnyekbe lábadnak az erőlködéstől, tudatom sajnos mégsem elég tiszta ahhoz, hogy hozzátegyek a gyógyulásomhoz, és megszűntessem kínjaimat.
Jobb híján a tenyereimre támaszkodva próbálom megemelni magamat, hogy ne lélegezzem be újra és újra az ezüstös színezetű port a rideg padlóról. Ülő helyzetemig jutok csupán, de az éppen elegendőnek bizonyul. Míg egyik kezemmel továbbra is a földet támasztom, másikkal kidörzsölöm szemeimből a sós cseppeket, pusztán egy óvatlanabb mozdulaton múlik, hogy felfedezzem, mellkasom mellett a homlokom és az orrom is rendkívüli mód sajog. Összevont szemöldökökkel puhatolom ki ujjbegyeimmel a halántékom csúcspontján pulzáló fájdalom forrását, nem igazán lep meg, hogy a sérüléshez nyúlva hűvös nedvesség fogad. Azért tekintetemmel is realizálom, hogy nem egyéb, hanem vér díszeleg a kezemen, azonban a sebnél jobban érdekel, hogy mégis miképpen fogant.
Ha az emlékezetem nem csal, legutóbb még a Mennyben voltam, méghozzá az egyik kapunál, amelynek egyenest a San Francisco külterületén elterülő erdőségbe kellett volna vezetnie, viszont nyilvánvaló, hogy nem ez történt. Homlokomon mély ráncok vernek éket, amint körbefuttatom pillantásomat a sötét, terebélyes helyiségben, hol még a magasból beszivárgó, leheletnyi fénynyalábok vonalában is a por szálldos sűrűn. Íriszeim végül a mögöttem nyugvó falrészleten állapodnak meg, annak is a közepe táján, hol az elkopott hieroglifák között jó néhány énoki rúnát is felismerek. Nem kétséges, hogy ez az egyik Mennybe vezető kapu, bár fogalmam sincs, ki tartotta jó ötletnek a padlótól jó, háromméternyi magasságba helyezni. Nem lepne meg, ha ez is egy lenne Jofiel tréfái közül... Noha bizonyíték arra nincsen, ő teremtette a járatokat, ám tekintetében annak, mindnek a helyét kívülről ismeri, nagy a valószínűsége, hogy ő felelt értük egykoron.
Bármiképpen is legyen, ez még mindég nem magyarázat arra, hogy miért itt kötöttünk ki… Ó, valóban, volt egy utastársam is.
- Ophilia...? - hangom nehézkesen hagyja el torkomat, amint összehúzott szemhéjaim mögül ismét végigpásztázom a helyiséget az irattáros után. Vélhetően őt is megpróbálta a landolásunk, hát még az előre be nem tervezett irányt vetett utazásunk. Hallottam már róla, hogy a kapuk nem egyirányúak, azonban a gyakorlatban erre példát még nem láttam. Megeshet, tudatalattim olyannyira a felkutatandó ládára összpontosított, hogy egyenest a közelébe repített az angyali folyosó? - Ophilia… - szólítom meg ismét, ezúttal erőteljesebben préselve ki magamból a szavakat, hátha több foganatja akad, mint az előző, suttogásnak is szinte jóindulattal bélyegezhető próbálkozásomnak.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Abaddon
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
88

Szomb. Márc. 04, 2017 3:16 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



A Királyok Völgye



Tikkasztó hőség, apró zöld gyík sütteti hasát a tüzesen forró köveken. Homokkal és sziklákkal borított végeláthatatlan vidék. Sziklafalba vájt míves épület romos maradványa, letűnt korok halandóinak alkotása. Hosszú lépcsősor vezet fel a kimunkált épületbe melyet a hegy gyomra emészt fel és tűnteti el valódi kiterjedését a sötétben. Óvón takarva a kíváncsi szemek elől megannyi titkot és rejtélyt…

Egy újabb lépés következik terveim mezején. Vissza kell, térjek évezredekkel korábbi alkotásom egyik helyszínéhez, a Nílus partjától nem messze nyílik meg a pokol kapuja, hogy kilépjek belőle. Magányos utazóként mutatkozom, a sivatagi környezethez megfelelő öltözékben. Hosszú bőrkabát mely takarja a testet a nap kínzó sugaraitól, mellény és bőrnadrág. Arcom előtt kendő mikor épp szükséges a homokviharok elől óvandó.
Lépéseim határozottan vezetnek célom felé, a Királyok Völgye. Világi létem egyik eltitkolt helyszíne. Erről a mai kiruccanásról kellően gondoskodtam, hogy ne menjen híre, szinte biztos vagyok benne, hogy valaki a nyomomban van mióta a mágiatudóval találkoztam, efelől nincs kétségem. Ha igaz a gyanúm, hogy Agramon egyik csatlósa volt kivel beszéltem akkor ő van olyan kíváncsiskodó és bizalmatlan, hogy rám állítson valakit. Ha így ha nincs, teljesen mindegy, évezredek át ügyesen titkoltam fontos dolgaim, hát most sem teszek másként. Egyedül jövök, nincs velem senki. Annyit tudnak, hogy a felszínen vagyok, és a katonákat keresem most is. Amiben a legjobb, hogy részben igaz is. A napokban is ezt tettem miért is volna ez másként? Körültekintően hagytam el a poklot és onnan nem is rögvest ide jöttem. Egy kisebb felfordulást követően tűntem el melyet még San Franciscoban követtem el. Van most egy kis időm, melyben magam lehetek, és nem kívánom haszontalanul tölteni.
Hajdanán itt, Egyiptomban szereztem meg erőm forrásának javát. A gyűrűt, melyet most is hordok, de óvón takarja a kezemen lévő ujjatlan bőrkesztyű. A főpapé volt, kitől nagy árat fizetve, de végül megszereztem. Persze az árat nem én fizettem, ó nem. A vidék s annak lakóik rótták le az ellenértéket, de ez egy régi történet.
Egy sziklaforduló után végül megpillantom már a távolban kibontakozó, sziklába vájt bejáratot. Hatalmas homokkő falazat, gigászi szobrok és domborművek melyek nagy részét megemésztették az évek s a környezeti hatások. De én nem a szobrásztehetség miatt kerestem fel a helyet. A Főpap mást is birtokolt nem csupán egy ékszert. Tudást, egy iratot keresek, utalást, hogy az égből érkezett kő többi része, melyből a gyűrű is készült, bajon hova lett. A történelem folyamán mást is készítettek belőle, ami még hasznomra lehet, tudnom kell, hol lelem. Lehet, hideg nyomot tapogatok, de az első hely ez volt mely eszembe jutott. Még messzebb járok a bejárattól a sziklák óvó takarásában közeledem.
A távolban dögevők köröznek a magas égen. A pusztulásból ők is pozitívan részesülnek. Egy pillanatra vetem rájuk tekintetem s hunyorogva mosolyodom el parányit. De nem kalandozom el, tudom, mit akarok, tudom miért jöttem, nincs helye az elmélkedésnek. Vajon magam vagyok, vagy mégsem?



megjegyzés §§ szószám §§

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


 
Egyiptom - Királyok Völgye
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: