⊂ War is peace. Freedom is slavery.⊃
Black as the devil, hot as hell, pure as an angel, sweet as love.

 
Egyiptom - Királyok Völgye
The devil's voice is sweet to hear.

Abaddon
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
98

Utolsó Poszt Szomb. Május 20, 2017 7:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



A Királyok Völgye
Christian Baczyk - Run Or Die  - Music



A rövid kis oda vissza szóváltás hamar zárul hiszen kapu nyílik s mind bölcsnek látjuk mihamarabb átlépni rajta. Jómagam azért némi fenntartással teszem meg azt a bizonyos lépést, persze a szőkeségnek ezt igyekszem nem mutatni. Parányit elnyíló ajkai láttán mosolyom nem lankad s kacsintásom is még nagyobb értéket nyer. Végül átérünk, mind, sikeresen. A terem hűvös, homokszemekkel szórt, sötétlő látképe fogad minket. Felvetéseimre a hölgyemény egész kis monológgal felel. A magát Cassaelnek nevező pedig reflexszerű ellenségeskedésbe kezd. Lucifer nevét hallva én is reflexszerűen húzom el ajkaimat.
- Lucifer, Pfeh...
Csupán ennyi csusszan ki belőlem nem tetszésem kimutatva, persze hogy ebből ők mit érzékelnek az kérdéses, első sorban magamnak szántam, bár lehet kissé hangosabb lett a kelleténél. Jómagam továbbra is háttal állok a párosnak. Orcámon lévő mimikát óvón takarja a helyzet s a kellő sötétség jótékony hatása. Járatom agytekervényeim míg szavaikat hallgatom. Cassael szavaira miszerint én is felelhetnék ezekre komótosan megfordulok és némi mimikával támasztom alá rövid válaszlom.
- Első körben én kérdeztem előbb, nemde?
Aztán a szőkeség végül választ ad, hallok egy nevet is mely ismerősen cseng. De a végső felvetése parányi mosolyt hív ajkam szegletébe. A mellettem lévő oszlopra úsztatom tekintetem s jobbommal végigsimítok a domború, ütött-kopott de még masszívan álló felületen.
- Mondjuk úgy, segítettem az építésben.
Mélázok el egy pillanatra s ezzel világossá válhat, hogy nem épp egy fiatal démon ki a páros előtt ácsorog. Bár ez már vélhetően átfutott az agyukon a benti kis műsornak hála, kevesen képesek akkora rombolásra. Majd monológjukat befejezve visszafordítom tekintetem rájuk. Vállam az oszlopnak vetem s karjaim keresztbe fonom mellkasom előtt.
- Választ adtatok, úgy fair ha én is adok.
Bólintok egészen parányit majd ismét megszólalok.
- Megannyi névvel illettek már az évezredek során. A görögök  például Apollyonként emlegettek, de voltam én a Halál Angyala, A Végtelen mélység Ura
Közben gesztikulálok balommal unott izgalommal.
- A héberek egyszerűen úgy hívtak, Abaddon.
Zárom le végül bemutatkozásom, nem tudhatom mely néven ismernek ezek a szárnyas lények, mert hát gondolom hallottak rólam, de ha nem akkor most ezen is túl vagyunk. Végtére is teljesen mindegy, ha már sokáig nem élnek, csupán a miheztartás végett.
Ophilia felvetése jogos, felé fordulok.
- Gyenge jószágok, hamar pusztulnak mind láthattad. Ha a gazdájuk itt volna már tudnánk róla, ő okozhatna némi gondot. De mivel nincs itt, azért nem árt ha nyitva tartjátok a szemetek mielőtt még vacsorának használnak. Több késem nincs.
Kacsintok a nőre burkoltan adva tudtára, hogy tán legközelebb nem lesz oly szerencséje, hogy okom legyen segítségére sietni. Hogy mit is keresnek, nos arra most térek ki végezetül miután röviden elmélázom, majd döntésre jutok csakhamar, melyből ők vélhetően semmit sem érzékelnek hiszen csupán pár pillanatnyi a gondolatmenet. Felkeltették az érdeklődésem így hát ellököm magam az oszloptól s a tőlünk kissé északra lévő bejárat felé indulok.
- A hely amit kerestek, valóban nincs messze. Néhány teremmel arrébb van.
Egy pillanatra állok csak meg rájuk vetni tekintetem, hogy vajon követnek e avagy sem. Aztán ettől függően tovább is indulok. Közben persze ismét megszólalok.
- S még is, miért kell egy lélekrabló láda két szárnyasnak?
Érdeklődöm mikor éppen óvatosan kinézek a folyosóra. Két irányba fut a sötétségbe torkolló, végtelennek tűnő járat. Úgy rémlik innen jobbra kell haladjunk, hát azt választom miután megbizonyosodtam róla, hogy a levegő tiszta. Kimért tempóban lépkedek közben figyelmem nem lankad, figyelek a neszekre s persze a mögöttem lévőkre is próbálok koncentrálni, felkeltették az érdeklődésemet, egyelőre ez az életük záloga.



Ophilia
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart

Utolsó Poszt Vas. Május 14, 2017 8:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Királyok völgye
he kingdom the heaven is within you and whosoever shall know himself shall find it


A férfiak között kialakult furcsa beszélgetési stílusra csak értetlenül fordítom hol az egyikre, hol a másikra a tekintetem. Pislogva próbálom követni a dialógusokat, melyek nem hatnak máshogy, mint az önön maguk farkát kergető kutyák lennének. Acsarkodnak egymásra teljesen felesleges, pont akkor, amikor veszély fenyeget minket.
Halkan sóhajtom el magamat, s magamhoz intem őket. Cassael szó nélkül követ, de a démon hezitál egy pillanatig. Akaratlanul magam is a hangok irányába fordítom a tekintetem, még akkor is, ha tudom, hogy mindezt én idézem.
Kószán mosolygok angyaltársamra, ahogy átmegy a következő teremre. Azonban Don megjegyzése halk köszönésemre meglepettséget vált ki belőlem. Elnyíló ajkakkal nézek fel rá, majd zavartan le, mint aki nem teljesen hisz a fülének.
S ezzel bogarat ültetett el a fülembe.
Szokatlan szótlansággal követem őket.
S itt a két férfi újra kezdi a szokatlan acsarkodást egymásra. Sose tapasztaltam még hasonlót két ilyen egyed között.
- Valójában, az egyiptomi hiedelem világ tökéletesen illik a mennyekre. Rét tekintették istennek, ő az Atyánk. Mindenki más, kit teremtett megfelel egy-egy angyalnak. Osiris az Gabriel, Seth valójában Lucifert jelöli, Írisz nem mást, mint Raguel, Anubis pedig Michael és így tovább – javítom ki Cassaelt, majd rájőve, hogy mily tiszteletlen voltam is vele szemben, lehajtott fejjel szólalok meg újra – Sajnálom – harapok ajkamba.
~Nem hinném, hogy lenne más választásunk. Még ha nem is övék a démonkutyák… Mennyi időbe telhet neki megidézni egy egész falkát? Tapasztaltuk az erejét, és én sajnos nem hinném, hogy tudnék neked segíteni. Te pedig kimerültél.~ válaszolom neki, óvatosan rápillantva a sötétbe. Vagyis a helyére, ahol lehet. A démon mindeközbe folytatja a beszédet, melynek egy részéről azt hiszem, hogy lemaradtam. Próbálok kutakodni elmetekervényeim közül, hogy miről is folyik most a szó.
Oh persze, hogy kik is vagyunk és mit keresünk itt.
Talán mindez nem valami közjáték, csak a harcosok így beszélgetnek egymással? Mindazon által valahol fárasztó az elmémnek. Csak fejemet ingatva sóhajtva tekintek a falakra, megpróbálva leolvasni róluk az írásukat. Közben figyelmesen hallatom mind angyaltársam szavait, mind Don válaszát rá.
Valahogy nem hiszem el…
- Ha sokáig ácsorgunk itt, a pokolkutyák itt is megtalálnak minket – közlöm sóhajtva. – Amit mi keresünk, az Menes sírboltjába kell lennie. Ha igaz hogy ez a déli szárny, akkor valahol erre kell lennie, de… Te honnan tudod, hogy pontosan hol is vagyunk? – teszem fel a kérdést, mely már azóta ott motoszkál a fejembe, amióta kiejtette eme szavakat. Hiába, én felülről néztem az egészet, de még én sem tudnám megmondani, hogy pontosan merre is vagyunk.


Cassael
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
147

Utolsó Poszt Vas. Május 14, 2017 7:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


A Királyok Völgye
Egypt is full of dreams, mysteries, memories
Nehéz lenne elképzelni, megjegyzésemmel a démon elfeketedett lelkébe tiportam volna, így Ophilia rendre intését könnyedén figyelmen kívül hagyom, viszont a pokolfajzat reflektálására már nehezemre esik közönnyel felelni. Feszült sóhajjal forgatom meg szemeimet, ne gondolja egy percig is, hálálkodni fogok valaha egy alantas féregnek.
- Bölcsebben tennéd, amennyiben hallgatnál - kapom szikrákat szóró tekintetemet a füstlényre, de mielőtt komolyan elmélyülhetnék az utálkozásban, angyaltársam kizökkent zsörtölődésemből. Gondolkodás nélkül sétálok oda hozzá, okán annak, magam vetettem fel menekülésünk módját, amelyhez máskülönben elegáns, mégis egyszerű lépést eszelt ki néhai Irattárosunk. A felcsendülő zaj végett is csupán egy pillanat erejéig fordítom íriszeimet a bejárat felé, leképezve Don cselekedetét, igaz, bennem nem generálnak kételyeket a hangok.
Lovagiasságból aligha fogant felvetésére ismét a szemeimet tudnám forgatni, egy lesajnáló puffogáson kívül azonban nem tanúsítok az irányába egyéb megnyilvánulást, ellenben áthaladok az Ophilia által nyitott ajtón. Büszkeségből és dacból nem kockáztatnám épségünket, amiképpen küldetésünket sem, ha ettől lel megnyugvásra a démon, leszek én hát az, ki elsőként lép a sötétségbe burkolózott, terebélyes csarnokba. Bizalomgerjesztőbb, mint az iménti, szűk helyiség, egyelőre még pokolkutyáknak sincsen nyoma. Remélhetőlegesen jó úton járunk, és az ebek valóban olyan kincsek őrzésére lettek hátrahagyva, mint az általunk kutatott láda.
- Mintha csak a démonokról írták volna - bököm ki óhatatlanul, majd Dont követve magam is beljebb sétálok.
~Megvagyok, úgy hiszem. Mit gondolsz, megéri magunk mellett tartani a démont? Informáltnak tűnik, bizalmamat mégsem fektetném belé.~ Szólítom meg Ophiliát is, tekintetemmel nem is keresve alakját, ugyanis szemeimmel már rég a firkálmányok között kutatok említések után a léleknyelőnket illetően. Persze nézelődésemben nem lelhetek zavartalanságra, a démon csak nem képes lakatot helyezni szájára.
- Úgy hiszed, elszámolással vagyunk Lucifer ivadékának? - indulok meg oldalvást, ívben kerülve, vagy éppen kerítve be az elkárhozottat. - Magad is felelhetnél e kérdésekre - húzom össze szemhéjaimat leheletnyire, miközben néhány lépést követőn megállapodok a közelében. Egyáltalán nem tetszik hangneme, vagy éppen az, ahogyan a levegőt szívja, mégis meg kell fontolnom a helyzetünket. Noha valamennyire sikeredett összekaparnom magamat a félresikerült utazásból és a különös jelenségekből, még messze nem vagyok erőm teljében, nem annyira, hogy megküzdhessek egy nyilvánvalóan erős démonnal. Ophiliát sem képezték katonának, képességei kiélezettek, amiként minden angyalnak, csak éppen más módon, mint jelen pillanatban szükségeltetne. Attól tartok, félre kell tennem angyali büszkeségünket.
- Ha nem jutott volna még el füstös elmédig, angyalok vagyunk. S egy ládát keresünk, olyasfélét, mi a lelket tárolni tudja. Bizonyos források alapján feltételezzük, a sírboltban találjuk. Tiéd a szó, démon - biccentek felé, mialatt bemocskolódott kabátom aljában megtörlöm a kutyák vérétől szennyezett pengémet, majd a béke jeléül száműzöm a ruhadarab egyik belső zsebébe.

Zeneboni: Free bird


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Abaddon
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
98

Utolsó Poszt Szer. Május 10, 2017 7:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



A Királyok Völgye
@ -- Muzsika -- @  


Perdülve hasítja a levegőt az egyszerű acél tőr, megállíthatatlanul száguldva a szökevényjószág bordái felé. Talál. Iszonyatos erővel csapódik bele így a fal adja a másikat neki. Amúgy is gyakorolnom kell a célba dobást, de ez nem ide tartozik. Elégedetten nyugtáznám a dolgot de nincs időm. Rám vetik magukat a mocskok. Vajon melyik barom fészkelte ide be magát?! És én még azt hittem sima út lesz... Démon tervez, Isten... kapja be. Már sokadszor ezen a héten. A következő lépésem reflexszerű. Nem különösebben törődve a szárnyasok épségével rakok pontot az ügy végére. Hatalmas robbanás rázza meg a termet, tűzgolyóként robbantok fel mindent magam körül. A két korcs bizton belepusztuljon. Vesszen amennyi csak lehet. A por lassan ülepszik. Nyüszítés és némi egyéb hang. Néhányat krahácsolva tápászkodom fel én is, akad rajtam törmelékből származó poron át, a robbanásból fakadó szenesedésig és a pokolkutya maradványig minden. Szemeim szűkítve próbálom fürkészni mozog e még valami a teremben. Meg akartam tudni kik ezek, de ha odavesztek hát előfordul nem fogom siratni őket. Végül némi hangot hallok innen onnan melyet nem a kutyafajzatokhoz csatolok. Mozgás. Túlélték. Néhány lépést teszek feléjük miközben Cassael megjegyzésére csupán röviden válaszolok.
- Neked is szívesen.
Tudom le ennyivel az élcelődését mert a szőkeség is közbeszól mire haloványan elvigyorodva fordulok ismét a férfi irányába.
- Rendre int az asszony.
Viccelődöm én is kicsit de Ophilia felvet valamit, lövésem sincs mit akarhat. A következő pillanatban pedig kapu nyílik meg a falon át. Gyanakodva tekintek előbb a nőre majd a fickóra. Végül megvonom a vállam.
- Végül is, egyszer élünk...
Kockáztassunk, már teljesen szokványos a számomra, lehet valami börtönbe vezet a kapu és épp tőrbe csalnak, bár nem hinném, hogy volna rá erejük, persze sosem lehet tudni. De a következő pillanatban hangokat hallok. Masírozó fegyveresek. Követtek volna?! Az képtelenség, ügyeltem rá, hogy ezen a napon senki se legyen a nyomomban. Pillanatra kérdőn tekintek a bejárat felé ahonnét a kutyafattyak és ránk rontottak, mert hát a hangok onnan jönnek. Végül Cassal felé fordulok megnyerő és előzékeny ábrázatommal egy parányi mosollyal.
- Csak utánad!
Mutatok is előre kissé színpadiasan, majd hülye leszek előre menni két angyal által nyitott kapuban. Ha hajlik a szóra akkor követem én is miután alakja eltűnt a kapun át. A szőkeség rám tekint és elmorzsol egy köszönetet mire én kérdőn tekintek rá.
- Ugyan mit? Hiszen mellé ment...
Kacsintok rá majd átlépem a számomra idegen mágia alkotta átjárót. Nincs túl sok választásom, vagy megpróbálom és lesz ami lesz, vagy maradok és a lehetséges katonák a nyakamra zúdulnak.
Hogy mi vár odaát? Egy másik terembe lyukadunk. Széles, hosszú csarnok, melynek mennyezetét 6 vaskos oszlop tartja magasan a fejünk felett. Sötétség és félhomály uralkodik a környezeten, ide már szinte alig szűrődik be fény. Tekintetem körbeviszem és hamar konstatálom, hogy még a sírboltban vagyunk, nem vittek valami számomra idegen helyre. Néhány lépést teszek előre s nekik háttal szólalok meg, miután felismertem néhány jelet az egyik közeli oszlopon.
- A déli nagycsarnok.
Állapítom meg s jelentem ki hangosan, láttam mikor építették s egyes részeit ismerem jómagam is a helynek.
Fejem enyhén lehajtom a talaj irányába elgondolkodón majd megszólalok.
- Nem sokan ismerik Egyiptom ősi nyelvét, még kevesebben értik is. A hamis istenek és a nagyravágyó uralkodók birodalma.
Beszélek, rájuk sem tekintve, hangom vészjósló kimértséggel kúszik a csarnokban. Mozdulatlanul állok csupán hátamat mutatva a sötétség viszonylagos leple alatt. Alakom rajzolódik csak ki ahogy néhány lépésre állapodtam meg a kaputól melyet Ophilia nyitott.
- És Te, Cassael, az Úr angyala. Egy katona és védence egy ősi temetkezési helyen.
Összegzem az eddig számomra látottakat. Féloldalt feléjük fordulok acélos szemem rájuk emelem.
- Még egyszer megkérdem: Kik vagytok, és miért vagytok éppen itt?
Az Úr angyala számomra édes kevés, nem tartom valószínűnek, hogy puszta véletlen keveredtek éppen erre a helyre. Ha a szőkeség ilyen jól ismeri az ősi birodalmat talán ismerheti a fegyvert, tudhat róla. S valóban, fején találtad a szöget, itt az ok a mentő jellegű dobásra. Persze lehet, hogy tévedek és valóban csak a puszta véletlen hozta őket erre a helyre, ez is benne van a pakliban. De ha hasznomra lehetnek akkor nem volna bölcs azonnal végeznem velük...



Ophilia
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart

Utolsó Poszt Hétf. Május 08, 2017 8:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Királyok völgye
he kingdom the heaven is within you and whosoever shall know himself shall find it



Csak. Nyüszítem magamba, de hangosan nem adok ki hangokat. Szóval csak pokolkutyák. Így néznek ki ezek a valóságba. Oh Atyám, miért kell nekem ezeket megtapasztalni ilyen közelről? Nem erről volt szó, amikor első körbe lejöttünk. Persze nem zavar, nem azt mondom, de valami biztonságos távolból szívesebben követném nyomon az eseményeket. Talán még jobban bele is tudnék szólni a csatába.
- Igyekszem… - nyögöm ki végül, miután sikerül megkerülnöm az egyik szarkofágot. Érzem, hogy kapkodva veszem a levegőt, a szívem hevesebben ver, mint eddig bármikor. Torkomba eddig sose tapasztalt gombóc keletkezik.
- Egy szóval… - kezdenék bele kifejtve, hogyha ezek itt vannak, akkor valaki más bizony itt van. Persze, első gondolatom Don, kinek erejét valami úton már tapasztalhattam saját bőrömön. Habár nem vagyok benne biztos, hogy az ő volt-e vagy valami más. Vagy ha ő is volt, akkor mit csinált velem. Aggódó tekintettel figyelem a harcoló démont, de sajnos jobb dolgom is van, minthogy megfejtsem: övék e kutyák. Az egyik ugyanis támad.
Sikítva bukok le, ám a fenevad nem ér el hozzám. Tágra nyílt szemekkel figyelem, ahogy belé áll a tőr és a falhoz csapódik. Szinte már vontatottan fordítom tekintetem a démon felé, nagyot nyelve. Ujjaim elfehérednek a sír szélén, szorításom végett. Valahogy… Mintha már… Raguel említett volna hasonlót: felborul a világrend. Az angyalok válnak démonokká, a démonok angyalokká, igaz lenne? Miért… Miért segítene egy.
Oh hogy elmélkedni most nincs időm.
- Vigyázz, jobbra mögötted! – kiáltom neki, ámbár már késő. Elkapják az egyik karját, én pedig feszülten figyelem, hogy mi történik vele.
Ahogy figyelmem próbálom Cassaelre is fordítani. Fejem immár lassan felé fordítom, de képtelen befejezni mondatát. Szemem sarkából látom csak a történéseket. Utolsó pillanatban tudom karom arcom elé tenni keresztbe, de a lökéshullám még így is elér. Szárnyastul csapódok a falnak, s rogyok újra össze. Egyik lábam alámbukik, érzem ahogy sehjajomat nyomja, mégsem tudok vele foglalkozni.
Nem, mert az előbb leszúrt – ám nem meghalt véreb – mellettem vicsorít rám. Újabb apró sikítást hallva elmémmel lököm hátra épp egy leomló kődarab alá. Leomló.
Ohjaj, ennek nem lesz jó vége, ez a hullám…
~Azt hiszem…~ válaszolom Cassaelnek, miközben a falba támaszkodva próbálok felállni. Érzem az épület enyhe remegését, melyet talán ez a robbanás váltott ki.
- Cassael, nem hinném, hogy ez a legmegfelelőbb alkalom egymás szemére vetni vétkeinket – intem gyengéden nyugalomra, arcomból kisöpörve összekócolt, homokkal teli szőke tincseimet. A falba támaszkodva próbálok megállni lábamon. Érzem, hogy valami nincs rendbe vele, enyhe szúró fájdalmat érzek. Arcom tán el is deformálódik egy pillanatra. Azonban tudom, hogy ez nem tart sokáig, elvileg hamar meggyógyul a testünk.
Kósza bólintással felelek Cassaelnek, s egy hirtelen ötlettől vezérelve fordulok meg.
- Gyertek ide – kérem őket továbbra is nyugodt hangomon, ahogy a falból hirtelen egy ajtó nyílik meg egyenesen a szomszéd szobából. Eközben az előtér felől, a lépcsőn, ahol lejöttünk különös neszek hangját lehet hallani. Mintha ezernyi páncélba öltözött katona masírozna le. Tán ez a kettő elegendő lesz. Az egyikkel átjutunk egy tőlük távoli kriptába, a másikkal elterelve figyelmüket időt nyerhetünk – Menjetek… - szólok nekik. Mivel én készítettem, úgy gondolom, hogy magam megyek át utoljára, hogy mögöttem záródhasson be.
Ha nem ellenkeznek és a veszély sújtotta percekben, akkor az elhaladó pokolfajzatra szerényen pillantok fel.
- Köszönöm… - ejtem ki az őszinte, halk szót. Végül is… Ő mentett meg, így az a legillendőbb, ha megfelelő módon megköszönöm neki. Ha angyaltársam is elhalad, felé immár telepatikusan közlöm szavaimat ~Te jól vagy? Minden rendben?~ kérdem aggódva, utalva nem is oly régi különös viselkedésére, mely rám is ragadt egy pillanat töredékig.



100  ♥§§ szószám ~547 §§

Cassael
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
147

Utolsó Poszt Vas. Május 07, 2017 9:35 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


A Királyok Völgye
Egypt is full of dreams, mysteries, memories
Noha balomon éppen egy pokolkutya csámcsog jóízűen, figyelmemet nem kerüli el Ophilia hangja. Fél szemmel eddig is ügyeltem épségére, ám bízok benne, harci ismeretek híján a reflexei időt nyernek neki, míg a magam vérebét letudom. Márpedig révén annak, karomat elveszíteni nem óhajtom, egyhamar pontot teszek az ügy végére az állat szívének nem túl elegáns, mégis hatásos kitépésével.
- Ezek csak pokolkutyák, Ophilia, legyen hited önmagad iránt - tekintek el felé viszonylagos nyugodalommal, mely teljességének hiányáról nem a förmedvények jelenléte, sokkalta inkább a kábulatban, jóformán önkívületben töltött időszak tehet, aminek okát egyelőre nem tudtam megfejteni. S ha ez nem lenne elég, egy démonnal vagyunk kénytelenek együtt dolgozni… - A Földre idézett lények alapvetőn visszakerülnek, történjen bármi - javítom ki mindkettejüket, összehúzott szemhéjaim mögül tekintve Donra. - Ezért kérdéses hát, mit keresnek itt ennyien - osztom meg velük nézeteimet, ám további diskurzusra nem marad idő, Ophilia bajba kerül. Mielőtt azonban bármit léphetnék az érdekében, a pokolszökevény magára vállalja a megmentő szerepét, amelyet úgy vélem jogosan vélhetek különösnek. Reklamálni mégsem fogok, ahhoz túlzott lelkesedéssel özönlenek hozzánk a vérebek, így visszatulajdonítva a padlóról angyali pengémet, annak segítségével kezdek az állomány megtizedelésébe. Tán angyali energiáimat elszívta a kapuval esett malőr, fizikai erőm viszont még latba vethető, éppúgy gyorsaságom is.
A bejárat közelében foglalom el helyemet, és a kósza betérőket igyekszem azonnali halállal sújtani.
- Ophilia! Keress ma- - míg fegyveremet az egyik kutya koponyájába vájom, szeretném bevonni a harcba angyaltársamat is, nem éppen fizikai erejét és szegényes harci ismereteit kihasználva, ellenben kívülálló szerepét, amellyel kitűnően tudná koordinálni a helyiségben zajló eseményeket. Időm mindazonáltal arra nem marad, ki is ejtsem ajkaimon az utasítást, a szobát méretes robbanás rázza meg, nyomán pedig könnyedén a falnak préselődők. A felkavaródó poron és törmelékeken felül kátrányos anyag csapódik testemre, és amíg le nem ül a zűrzavar, forrását legfeljebb tippelni tudnám.
Az utóbbi percekben kaotikus szimfóniává egyesült morgásokat és acsarkodást nyüszítés és neszezés váltja fel, illetve részemről egy hosszúra nyújtott, erőteljes köhögő-hullám. Olybá tűnik a mai alkalommal nem tarthatom távol tüdőmet a sivatagi homoktól és portól, történjék bármi, ők utat találnak maguknak légzőszervemhez.
~Ophilia? Épségben vagy?~ szólítom meg gondolatvilágom közvetítésével, révén attól tartok, hangom ezúttal cserbenhagyna. Szemeim ehhez képest szerencsére hamarost igazodnak a megváltozott körülményekhez, és amint fátyolosabbá válik a levegőben terjengő porszemek szenvedélyes tánca, az iménti robbanás forrását is képessé válok beazonosítani. A pokolfajzat... Nem jó jel, effajta trükkök bevetéséhez többnek kell lenni, mint egyszerű, rang nélküli démonnak. Egy dologban viszont biztossá válhattunk a jelenet okán, a kutyák nem hozzá tartoznak, s nem is játszotta meg magát annak érdekében, lépre csaljon bennünket.
- Remek megoldás, démon, így most az is ideözönlik, amelyik eddig nyugton volt - húzom a számat ellenszenvesen, félrehelyezve a tényt, éppen az imént mentette meg az Irattárost.
~A valóság manipulálásával kijuthatunk, viszont bennem nincsen most hozzá erő~ szólok ismét a társamhoz, reményében annak, a robbanás nem döntötte le a lábáról teljesen.

Zeneboni: Free bird


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Abaddon
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
98

Utolsó Poszt Szomb. Május 06, 2017 10:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



A Királyok Völgye


Az események gyors fordulatot vesznek s az eddig értelmetlen végre itt ott értelmet nyer. A furcsa páros, furcsa viselkedése. Szavaik egymáshoz és cselekedeteik melyekre lássuk be bárki értetlen tekintettel bambulna azon gondolkodva, hogy "vajon ki rakott valamit a piámba?!" .
Néhány pokolkutya nem okozhat gondot nekem, de a sok lúd disznót győz elven s kitudja hányan is vannak idelenn? Végezni később is tudok ezzel a két idegennel, egyelőre hasznosnak mondható az úgy nevezett szimbiózis. Casseal, az úr egyik angyala s mellette Ophilia ki magához tér és éppen széttárja fekete szárnyait melyet nehéz nem észrevenni a teremben. A furcsa viselkedése, ruházata, szóval egy angyalka. Majd később elmélkedem az egészről, de most fókuszáljunk az előttünk lévő feladatra. Az egyik kutyát különösebb ellenállás nélkül téptem szét az állkapcsánál, alacsony rangú jószágok lássuk be, a létszámukban rejlik az igazi erejük.
- Szűk helyen nem tudnak sokan támadni.
Osztom meg gyorsan véleményem miközben épp elhajítom a kettétépett maradványát. Nem túl bonyolult a taktikájuk, de azért hatásos: gyorsan lerohanni valakit minél többen és szétmarcangolni. Cassael sem fogja vissza magát és kitépi a rátámadó szívét, elegáns megoldás. Meghallom Ophilia szavait aki éppen egy szarkofág mögül kérdez vélhetően Cassaltől hiszen ő vetett fel valami olyasmit, hogy létezhetnek e ezek gazda nélkül ezen a síkon. A választ egy jól irányzott állkapocstörés után adom meg, ami már energiámat is szabadon engedi. A pofázmányon törlés pillanatában, mikor öklöm a rémnek állkapcsának csapódik és ripityára töri azt, a terem jobb szélső falán repedés fut végig, némi port hullajtva a talajra.
- Nem.
Válaszolom előbb röviden a szőkeség felvetésére. Majd egy kitérés után folytatom.
- Ha a gazda elpusztul mielőtt visszaküldi őket, akkor itt ragadnak.
Hogy a gazda itt van e, nos passzolom, szerintem nem. De inkább a kiirtásukkal foglalatoskodom mint azon filozofáljak hol bóklászik a kedves gazdi. Éppen kiszúrom amint a szőke angyal menekülőre fogja és látom amint felé ugrik az egyik jószág acsargó állkapoccsal. A pillanat tört része alatt fut végig a fejemben a gondolat. Egy reflexszerű mozdulat a csizmámhoz, egy tőr lapul benne - mondtam, hogy egy utazó kalandor látszatát keltem - kirántom és már perdül is a levegőben. A tőr maga hatástalan volna, ha nem elemi erővel hajítanám el. Így, jó esetben oldalról találom telibe a rémséget ugrás közben. Ez által ha sikerül a találat akkor az Ophilia felé ugró cseppet sem kellemes kutyafajzat hirtelen vált irányt és csapódik a falnak nagy nyekkenéssel. El bizonyosan nem pusztul, lévén a tőr egy szimpla halandó eszköz mely sérülést ezeknek bíz nem nagyon képes okozni. Belefúródott, ha talált, nagyjából ennyi. Felmerülhet a kérdés, hogy miért tettem, egyszerű, de majd később fejtem ki, mert a filozofálás nem éppen harci helyzet közbeni tevékenység és éppen hogy befejezem a mozdulatsort és tekintek a nő meg a kutya irányába mikor a kitartott karom, mely a mozdulatot véghezvitte, épp célponttá válik és egy mocsadék pengeéles fogait belevájva száguld rá, hogy marcangolni kezdje. De egy újabb társa robbanva be a terembe már veti is rám magát, hogy a földre vigyenek. Sikerrel billentenek ki az egyensúlyomból. Mélyen vájja fogait húsomba, nem túl kellemes. A második támadót rúgni próbálom, míg a kezemre ugró hasfalához tolom tenyerem és bizony a pusztító szabadon enged egy nem éppen keveset az elementáris erőkből. Hevülni kezdenek ujjaim és néhány pillanat múlva iszonyatos erejű robbanás következik majd... Talán ez megfelelő elterelés lesz.



Ophilia
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart

Utolsó Poszt Csüt. Május 04, 2017 6:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Királyok Völgye
he kingdom the heaven is within you and whosoever shall know himself shall find it



Megnyugtat a tudat, hogy nem őrültem meg az emberi levegőtől és légkörtől, és valóban ott… táncol Cassael. Persze furcsa viselkedése tovább folytatódik. Hiába próbálok elméjén keresztül utat törni hozzá, mintha falba ütköznék. Sőt mi több, nem is ott válaszol nekem.
Sűrű pislogások közepette tekintek rá, de aztán kezdem lassan én is átérezni, amit ő. Folyamatosan ugyanazokat a kérdéseket teszem fel Donnak, de még csak nem is reagál rá. Pedig a nyulak tényleg szeretik a répát.
- Hathor!? – hördülök fel egy pillanatra. Habár őt is inkább képzelném el Osirisként, vagy esetleg Anubisként, de hogy pont Hathor…
Kifejteném még álláspontom, hogy azon túl, hogy ő is nyúl amúgy, miért nem lehetne egy bagoly – mert megenne – de megszólalni sincs időm.
Érzem, hogy testem megbénul, hang nem jut ki torkomon. Fogalmam sincs, hogy mi történik velem. Látom, hogy a mellettem álló férfi társam irányába vetődik. A lábaim elgyengülnek, képtelen megtartani testemet, s a fal mentél lerogyva önkívületi állapotba kerülök.
A mély feketeség fogad odaát, melyen át semmit sem hallok. Egyedül vagyok a magányba, bármerre is nézek a végtelen sötétség fogad. Hiába kiabálok, senki sem hall engem, én sem hallom a saját hangomat. Némán tátogok csak, mígnem valami morgásra nem leszek figyelmes.
Szempilláim lágyan remegnek meg, miközben kinyitom zavarodott tekintemet. Egy förmedvény, szőrös valami repül át felettem és egyenesen a falhoz csapódik, nem messze tőlem.
Halk nyögést hallatva fújtatok. Apró porszemek szállingóznak szem – esetemben boka – magasságban. Tenyereimre támaszkodva veszek erőt magamon, hogy feltápászkodjak és visszatérjek az eszmélők világába.
Igen ám, de nincs időm összeszedni magamat, ugyanis valami elkezd vicsorítani a fejem mellett.
- Ohjaj – csúszik ki a számon. Nem törődve azzal, hogy kik vannak még jelen, elfeketült szárnyaimat kitárva rugaszkodok el. Az egyik szarkofág mögött átlebbenve igyekszem megállni talpaimon, fedezékként használva a közén került tárgyat – Jól van, okos kutya, szép kutya, nem kell bántani… Nem vagyunk mi rosszak… - szólok hozzá nyugodtan, valójában magam sem tudom, hogy miért. Az acsarkodót nem zavarja szavaim nyugtatósága, továbbra is vicsorogva indul meg felém, szándékozva arra, hogy átugorva a szarkofágot, leharapja a fejem. Szárnyammal gyors mozdulatot téve a földet borít homokot használom elvakítása céljából.
Áldozatom nyüszítve közelít felém, én pedig fejemet fogva guggolok le, hogy kényelmesen lefejelhesse a másik szarkofágot. Kihasználva pillanatnyi mozdulatlanságát megkerülve az egyik sírhelyet kerülök ismét fedezékbe.
- Cassael… - szólítom meg a férfit, immár teljes nevén. – Emlékszel, hogy miért gondoltam magam hátráltató tényezőnek? – kérdem tőle nyugodtan, jelenlegi helyzetünkre gondolva. Tekintetem sarkából az idegen alakra tekintek. Az az energia… Ez nem lehet ember, de nem, ez nem démoni energia. Nagyot nyelve költözik egy pillanatra szívembe félelem.
Viszont ő is harcol a kutyákkal, tehát… Halk beszélgetés foszlányok mintha most jutottak volna el tudatomig.
- Kiknek a lelkük nem teljesen pusztult el, az általuk megidézett lények teljes mértékben visszatérnek a pokolba? – teszem fel a kérdést, inkább Cassaelnek, bár én magam sem tudom, hogy tudja-e rá a választ.
- Elterelni figyelmüket – tekintek körbe lábaim körül, hogy köveket keresve dobáljam el a folyosón az ellentétes irányba. Az ám, de ha még a kis förmedvényem, az újra az én húsomat akarva. Nyálát csorgatva ugrik újra nekem, én pedig halk sikollyal guggolok le, kezeimmel a szarkofágba kapaszkodva, mintha így biztonsgába kerülhetnék.



♥§§ szószám 516 §§

Cassael
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
147

Utolsó Poszt Hétf. Május 01, 2017 7:28 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


A Királyok Völgye
Egypt is full of dreams, mysteries, memories
Ophilia hangja ismét utat talál magának az elmémbe, noha ezúttal nem kínozza meg idegsejtjeimet a korábbi próbájához társult elviselhetetlen frekvencia. Igaz, ettől még nem lesz érthetőbb a jelenség számomra, mégis miféle mágia birtokosaként tetszeleg?
- Példának okáért az, hogy a fejemben beszélsz - tekintek rá összehúzott szemhéjaim mögül, egyik kezemet óvakodva a halántékomhoz érintve. Figyelmem, angyaltársam minden furcsasága ellenére hamar elkalandozik a hirtelen kélt morgásoknak hála, amelyek jól láthatóan aggasztják kicsiny társaságunk harmadik tagját. Segítségemet nem igazán tudom ajánlani, tekintetében annak, tulajdonaim között néhány fiolán felesen és a mikrofonon felül nem található egyéb, hasznavehető eszköz. Különösnek egyiket sem nevezném, Don mégis furcsán néz az előhalászott hangosítóra, amelynek okára szíves örömest rákérdeznék, amennyiben Ophilia nem állna elő a bizarr megállapításával.
- Az képtelenség, Hathor inkább volnék - vonom meg az egyik szemöldökömet, kifejezvén sértettségemet, azonban rövid társalgásunkra sem tudok elég időt fordítani, révén, a másik férfi céltáblát tévesztve nem a morgó ebek leszámolásán kezd fáradozni, hanem a miénken. Nyikkanni sincs időm, a társamat ért támadás után rögvest sorra kerülök, és a következő pillanatban pedig már repülök is hátra. Nehezen tudnám megmagyarázni, honnét fakad az erő, melynek során momentumokon belül képes vagyok talpra állni, mégis megtörténik, igaz, sokáig nem élvezhetem a dicsőséget. A magát Donnak nevező eltorzult ábrázattal, jóformán vicsorogva ugrik nekem. A mikrofonomat elejtve, mindkét kezemmel igyekszem hárítani közeledését, amely kísérletem valamiképpen emelésbe megy át. Annyi erő nem lakozik bennem, deréknál fogva át is hajítsam magam felett, tehát így vagy úgy, de csak a padlóra kerülünk mindketten, szerencsétlenségemre ő fölöttem terpeszkedetten.
- Már mondtam, Cassael vagyok. Az Úr egyik angyala - mutatkozok be neki teljes őszinteséggel, nyílt tekintetemmel üzenve felé, hazugságot nem hordoznak magukban szavaim, amelyek máskülönben amint elhagyják ajkaimat, elkezdik megtisztítani előttem a világot. Hirtelenjében realizálódik bennem, az engem megütni készülő feketéllő szemei nem holmi illúzió részei, hanem egy démon összetéveszthetetlen fémjelzői. Teremtőm, mégis mi folyik itt?
Kétségeimet felvetni már nincsen időm, gondolatvilágom börtönébe ragasztja kérdésemet a helyiséget betelítő morgás. Összevont szemöldökökkel emelem meg felső testemet és fejemet, hogy átpillanthassak a rajtam térdeplő démon mellett, ahonnét bizony acsarkodó négylábúak néznek vissza rám.
- Pokolkutyák… - lehelem halkan, majd sürgetően visszatekintve a pokolszökevényre, készülök, hogy megharcolhassunk, ám felvetése kissé váratlan ér, megakasztva mindennemű indíttatásomban. Tehát nem hozzá tartoznak a jószágok? - Egyetértek - bólintok határozottan, félretéve kényszeremet arra, menten fejét vegyem a démonnak, s mihelyst méltóztatott lemászni rólam, én is tüstént talpra állok. Bármi is vett erőt az elmémen, kezd kitisztulni belőlem, az pedig végkép remélem, angyaltársammal is hasonló a helyzet. Ophilia…
- Mégis kihez tartoznak ezek a lények? Gazda nélkül nem létezhetnek ezen a síkon! - kérdezem Dont, mialatt a női test tulajdonosa felé igyekvő förmedvényt a telekinézis képessége okán néhány méterrel odébb hajítom, ekképpen juttatva időhöz társamat. Ezzel persze előnyt adok az engem kiszemeltnek, jó sokat, ugyanis mire felé nézek, már ugrik is rám. Marcangolásra éhező állkapcsának bal alkaromat kínálom, és míg azzal foglalatoskodik vehemensen, szabad kezemet egy határozott mozdulattal a mellkasába fúrom, nem egyéb célból, minthogy megszabadítsam szívétől, és ezáltal a létezés lehetőségétől.
- Bárhol is legyen a többi, jobb módot kell találnunk, mint a pusztakezes harcot - nyögöm ki, szisszenve egyet, amint megtépázott végtagomra pillantást vetek, rögvest azután természetest, miután leráztam magamról a kutya tetemét. Még az imént latba vetett telekinézis is megviselte meggyengült lényemet, magasabb szintű trükkök tehát szóba sem jöhetnek a részemről. - A figyelmüket könnyű terelni, ebből kiindulhatnánk - vetem fel az ötletet, amennyiben Ophilia nem szorul segítségre, mert akkor kötve hiszem, lenne időnk nyugalmas körülmények között megtárgyalni a stratégiánkat.

Zeneboni: Time of my life



Ez a reag a Kihívás sorsoló jóvoltából készült.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Abaddon
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
98

Utolsó Poszt Vas. Ápr. 23, 2017 9:12 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



A Királyok Völgye



- Kezdem én is ezt hinni... Válaszolom röviden a szőkeség megjegyzésére és a kialakult helyzetre meredve egy röpke pillanatra, majd parányit csóvál a fejem, hogy visszatérjek a valóságba. Ami haszontalannak bizonyul, mert a kárhozottak cirkusza nem ér véget, de nem ám. A melegséggel kapcsolatos megjegyzésemre értetlen mondatok érkeznek, reakcióját - mind a nyulasat mind a többit - betudom egy oly egyszerű halandó sztereotípiának mint, hogy: Szőke. Falhoz lapulva várakozunk és ejtem szavaim - az idő közben kiderült Cassael nevűnek - aki persze érkezik is csakhamar. Épp kapnám a fejem Ophiliahoz aki már megint a nyulakról hadovál, és tekintetem az az egyszerű mondat sugározhatna, hogy: Mi a lóf..?! de ez igazán akkor tetőzik be amikor Cassal barátunk előveszi "mikrofonját". Mely nem egészen szokványos fellépő mikrofonokhoz hasonlatos. Vagy az én elmém űz csúfos játékot velem a hely egyik csapdájának hála, vagy velük van igen komoly probléma. Egy pillantás a pengére, majd fel a bárgyú képű férfire. Ilyen fegyver bíz nincs akárkinél. Fülem mellett elengedem a szőkeség nyulakkal és répákkal kapcsolatos további dolgait és Carl aki Cassael etetési és simogatási szokásait. Míg ők magyaráznak addig egy újabb röpke pillantás Ophiliara is. Ismeretségünk rövid története szavaik elhangzása alatt pereg le a fejemben. Míg végül feláll a teória a fejemben, és cselekszem. Bal tenyerem épp Ophilia hasfalán pihen lévén odatartottam amolyan fedezékként. Kezembe energiát fókuszálok és villámcsapásként sütöm ki a testén, ettől talán sikerül kiütnöm egy időre, vagy legalább is cselekvőképtelenné tenni. Jobb kezem közben lendül, Cassael a célpontja, olyan mellkas magasságban, a kardom markolatát ökölbe szorítva használva amolyan bokszerként. A két mozzanatot igyekszem gyors egymás után ként időzíteni, kihasználva a meglepetés erejét. Igyekszem szétválasztani őket, ha sikerül és Cassael hátraröppen pár méternyit akkor röviden szólok és vetem is rá magam s ekkora már szemem feketébe fordul, állkapcsom pedig megfeszülve törli le képemről az eddigi viszonylagos kellemes küllemet.
- Ki a francok vagytok?!
Akárkinél nincs ilyen fegyver és be kell lássam az az eszköz képes igen komoly kárt tenni bennem, nem is oly rég volt szerencsém egyhez Angel Islanden.
Ha sikerül rávetődnöm birokra kelek a férfivel és ha minden jól megy éppen szemeim lángba borulva egy nem túl kellemes vicsorral emelem jobbon, hogy lesújtsak amikor hirtelen...

...Morgás. A hátunk mögött. Megállok, megfeszül a testem miközben (HA sikerrel jártam és eddig eljutunk) Cassael fölé tornyosulok avagy ő énfelém fordított helyzetben ha épp valóban birkózunk. Lassan elfordítom tekintetem a látványt szemügyre véve.
A bejáratnál 3 förmedvény acsarog. Pofázmányuk ontja a ként, fogaik sárgállva villannak csak úgy mint alvilági szemeik.
- Hm. Szerintem jegeljük a dolgot későbbre.
Fordítom vissza tekintetem ellenfelemre kérdőn, hogy beleegyezik-e. Persze, hogy a nő közben mit alkot azt nem tudom. Határozott erővel tartom a másikat (már ha ugye idáig jutunk) és várom reakcióját a felvetéssel kapcsolatban. A falka kutya zabál fel minket miközben egymást aprítjuk, avagy miután elintéztük őket zárjuk rövidre közös kis történetünk. Ha beleegyezik nos én felegyenesedem és szembe állok a rémekkel, kardom ekkora már rég nincs kezemben, hasztalan eszköz lássuk be. Néhány lépést teszek oldalra, s tekintetem egy pillanatra elúszik, a nőt keresem, nagy tudású, hasznomra lehet, nem volna jó ha felfalnák a rémek, meg kell tudjam kik ezek ketten. Lassú léptekkel haladok a teremben balra oldalazva szemeim végül a kutyákon tartom s le nem veszem róluk.
- Biztos, hogy nem csak hárman vannak.
Jegyzem meg még mielőtt bármi is történne. Már persze ha minden a fentiek szerint alakul ugye. Aztán nem tökölök tovább, de ők sem. Szinte egyszerre indulunk meg, az egyik rém éppen engem szemelt ki magának villámgyorsan szelem át a köztünk lévő néhány métert, hogy két kézzel kapjam el pofázmányát és vicsorgó agyarait egy határozott mozdulattal tépjem ketté annak fejével és koponyájával egyetemben. A többi sem rest, szinte egyszerre lódulnak meg mind mind célpontot keresve rontanak be a terembe.




Ophilia
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart

Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 10, 2017 6:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Királyok völgye
he kingdom the heaven is within you and whosoever shall know himself shall find it



Nem sokat teketórázunk, hogy most akkor merre is induljunk tovább. Cassael szemmel láthatóan célirányosan halad előre. Vajon tud valamit? Egyáltán jó ötlet most megkeresni a ládát, úgy, hogy van velünk még valaki?
Apró okfejtésemre, hogy mit is láthatunk a falfestményeken senki sem reagál. Nem veszem magamra, nem az első alkalom lenne. Amúgy teljesen belefeledkezek a csodálatba, hogy a külvilágot érezzem. Ugyan ez folyik le bennem a szűk folyosón, amíg a harcos el nem tűnik.
Bekukkantva kérdőn nézek Donra, majd megkönnyebbülten sóhajtok fel.
- Azt hittem, hogy már mi hallucinálunk – jegyzem meg halkan, de azért az angyaltársam hirtelen viselkedésváltozása sem nyugtatja meg izgatott szívemet. Érzem, ahogy a vér dübörög fülembe, szokatlan ez, mégis… Van benne valami élvezhető.
- Meleg? – hajtom enyhén félre a fejemet. – De hát itt lent igen hűvös van, hogy forrósodhatott volna fel? De te, tudtad, hogy a nyulak szeretik a répát? – pislogok rá értetlenül, mielőtt még elindulnék Cass felé.
Ujjaim hegyével vagyok csak képes hozzáérni, ugyanis a hasamnál rántást érzek. Halk sikkantást hallatok a hátam pedig a hideg kőhöz simul hirtelen. A levegő egy pillanatra beszorul a tüdőmbe, s csak tágra nyílt szemekkel nézek a hozzánk csapódó idegenre.
- Ho… - kezdenék bele összevont szemöldökkel, de Cassael hangja félbeszakítja a mondandómat. Értetlenül pislogok rá, valami nem stimmel. ~De hát, Cassael, én vagyok az… Mi… Mi a baj?~ kérdem tőle újra csak a fejébe, remélve, hogy hamar észhez fog térni.
Ahogy a lámpa óvó fénye hirtelen kialszik, úgy érzek belsőmbe egyfajta változást. Az agyam… mintha zsibbadna. Lehetséges ez egyáltalán? A férfiak beszélgetése már el sem jut tudatomig, csak egyetlen dolog foglalkoztat…
- Nyuff… Tudtátok, hogy a nyulak szeretik a répát?- nyikkanok, alsó ajkaimba beleharapva, ott hagyva fogaimat. Alsó ajkamat pedig kissé felvonom, hogy hófehér fogaim tökéletesen látszódjanak. – Nocsak, Don, mi mikor lettél ilyen rókaképű? – nézek rá csodálkozó tekintettel, holott a sötétbe még csak nem is látom a valódi arcát. Barna íriszeim Cassael gondolt helyére siklik, s ahogy „meglátom” őt, halkan sikkantok fel, lábaimmal dobbantva rajta. Kezeimet izgatottan kapom arcom elé. – Cass pedig!!!! – fel sem tűnik, hogy őutána én is lebuktatom őt. - Úgy nézel ki, mint Hórusz! – lehelem elhalóan, bagoly fejét és szárnyas végtagjait nézve.
De állj! Térjünk vissza! Hisz a rókaképű Don épp valami veszélyről hadovált nekünk.
- Meglátni, persze. Lámpafénynél kóricálunk, mégis mit hittünk, hogy észrevétlenek maradunk? – forgatom meg szememet a sötétbe. – Csóválják a farkukat? Kik? Nyuszik vannak itt? – emelem fel kezemet magam elé, csuklóimat behajtva, s szakasztott úgy nézek ki, mint valami nyúl. A morgást meghallva testem valamiért önkéntelenül megremeg. – Mi nyuszik nem szeretjük a morgást. A répát szeretik. – suttogom elhalóan.



§§ szószám 422 §§

Cassael
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
147

Utolsó Poszt Vas. Ápr. 09, 2017 12:33 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


A Királyok Völgye
Egypt is full of dreams, mysteries, memories
Megvallom, másodperceknek előtte még kimondottan furcsálltam az újszerű tapasztalásokat, de mostanra már azt sem tudnám megmondani, hogy mi történt velem a mai napon, egyszerűen átadom magamat a felhőtlen szórakozásnak, és az éneklésnek. Az első szám hamar lecseng, azonban helyét nem féli átvenni egy újabb, amelyet történetesen szintén ismerek.
- I’m too sexy for my shirt, too sexy for my shirt, so sexy it huurts - lábammal a ritmust dobolva, mutatóujjammal pedig a közönséget pásztázva, elmélyített hangon kezdek bele a dalba. A lelkesen táncolók között sikerül kiszúrnom Ophiliát is, tüstént intek neki hát, hogy társuljon a rögtönzött banzájhoz, ám valamiért megakad út közben. Hamar kiderül, egy ádáz baguett állja az útját, igaz, nem fér a fejembe egészen, hogy miért nem kerüli ki egyszerűen, tehát szemtanújává válva annak, amint kíméletlen elrúgja a sarokba, összehúzom a szemhéjaimat. Nem hittem volna, hogy angyaltársam ilyen kegyetlenül is képes lenne bánni a természet csodáival, mindenesetre nem marad időm arra, hogy számon kérjem, a dal hirtelen abba marad, fejemben pedig a nevem cseng vissza vajmi iszonyatos frekvencián. A fejemben?!
- A Teremtőre, Ophilia, valaki beszél a fejemben, és egészen olyan a hangja mint… - ezen a ponton megakadok a panaszkodásban, és elhűlten tekintek a szőke tüneményre. - Mint neked - megkeményítve hangomat, szembesítem a valósággal, és azzal, bizony tetten értem holmi boszorkányságon, viszont most sem kerülök előrébb a felelősségre vonásban, hiszen az idegen férfi - akinek a nevére már egyáltalán nem emlékszem - kérdés nélkül lapítja a falhoz társamat. Egyáltalán nem tetszik ez nekem, persze megeshet, van indoka a hirtelen cselekedetre. Bármi is legyen az, érdeklődéstől duzzadva araszolok hozzájuk, noha olykor-olykor eltévesztem az irányt imbolygó járásomnak köszönhetően.
Hogy mennyi időbe telik eljutnom egyik pontból a másikba, nehéz lenne megállapítanom, de mire testemmel a másik kettőnek csapódok, különös hangok ütik meg a fülemet… Mintha kutyák lennének, azok is a feldühödött fajtából.
- Fegyver…? Csak a mikrofonom van nálam - nyúlok a kabátom belsejébe, és előhúzom az ezüstösen fénylő pengét eszközt, közben vidám, elégedett mosolyra  húzom ajkaimat. - Máskülönben Cassaelnek hívnak, ki az a Carl? - billentem oldalra a fejemet, mialatt ábrázatomon az értetlenség ráncai vernek árkot maguknak. Nagyon szívesen meghallgatnám teóriájukat a negyedik illetőről - mert nyilvánvalóan én nem lehetek az -, azonban az immáron csendbe burkolózott teremben kíméletlen visszhangot vernek az acsarkodó jószágok. Megvallom, humanoid testemen végigcikázik vajmi kellemetlen zsibbadás.
- Engem…? Nem is ismernek - íriszeimet értetlenségtől és vádaktól telve emelem a férfire, még a feltételezés is sértő, hogy a veszett állatok előbukkanásáért én lennék a felelős. Inkább hat reálisabbnak a feltevés, panaszosak a félbemaradt szórakozás okán. - Talán… Talán ha megsimogatjuk őket… Vagy igen, abban a hangos dobozban, amelynek nem ugrik be a neve, láttam már ilyet. Valami száraz és cseppet sem étvágygerjesztő dolgot adtak nekik, amitől csóválták a farkukat. Szóval, ha valamelyikteknél akad… - vonom meg a vállaimat, jelezve, nálam éppen most nincsen ilyesmi.

Zeneboni: I'm too sexy


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Abaddon
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
98

Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 08, 2017 3:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



A Királyok Völgye



Elcseszett egy társulat lássuk be. Kérdéseimre, választ kapok, hellyel közzel. Mondjuk az más kérdés, hogy mennyire fedik a valóságot a "jól vagyok" és a "minden rendben" nem egészen úgy néznek ki lássuk be. Fura egy párocska a semmi közepén lássuk be. Végül csak velem tartanak és a rögtönzött csapat megindul lefelé a sötétségbe. Ophilia - mert, hogy idő közben kiderült ez a neve - végül sikerrel veszi az akadályt és nem bukfencezik végig a lépcsősoron. De a kitörő, gyermeki öröme szinte szárnyal idelent a látványnak hála. Azon csodálkozom, hogy nem röppen el valami csillámpukiformban hirtelen egy egy megnyilvánulása után. (És itt most álljunk meg egy pillanatra, hogy honnan szedem ezt az idióta szót? Nos, az utóbbi időben sokat járok idefen. A minap éppen New York utcáit róttam és egy parkban harsányan nevetgélő diáklány csapat mondókájából kaptam el ezt a fantasztikus szót. "Csillámpukiform" rémesen rózsaszín, hogy úgy mondjam. De vajon mi is lehet? Nos van egy teóriám. Ezek a balga leányok hisznek a csodákban, meg úgy nagyjából minden marhaságban. Ilyenek a csillámpónik is - láttam valami reklámújságban - akik ugye mint minden lény az univerzumban rendelkeznek bélműködéssel mely gázokat szabadít fel. Vélhetően ezek a gázok lehetnek az úgy nevezett csillámpukik, színesen csillogón csöppenek tova alakot öltve a légtérben. Mondjuk megnézném amint Ashtaroth bazi nagy "pónija" csillámlóra festve el "pukkantaná" magát... az lenne ám az igazi csillámpukiform... Azt hiszem ezen gondolataim után kétszer fogom magam főbe lőni, hogy egyáltalán elgondolkodtam ilyesmin, rémes mire pazarolják egyesek agysejtjeiket... kanyarodjunk inkább vissza a történetbe.)
Tehát minden komolyabb gond nélkül végül leérünk. Ami viszont feltűnik a szőkeségen (a fura viselkedése és öltözéke mellett), hogy, ha bár nem tűnik a kvantumfizika úttörőjének, még is pillanatok alatt értelmezi az év ezredekkel ez előtti szövegeket. Ismeri a helyeket s a neveket. Enciklopédiaként ontja magából a tudást. Történelem tudomány, ősi vallástudomány, egyiptológia, mondhatnám úgy is, hogy interdiszciplináris készségekkel rendelkezik a hófehérke. Figyelemre méltó. Rajta tartom a szemem, már persze képletesen. Némán hallgatom a szavait s végül a balra utat választja a népszavazás. Bólintással egyezek bele magam is.
- Akkor hát bal.
Erősítem meg magam is és a lámpa fényét kihasználva haladunk előre. Ophilia azt mondja a papok balra találhatóak. Talán az lesz a jó irány nekem is. Nem sokat haladunk mikor is egy kamrához érve Carl hirtelen meglódul előre. A vak sötétbe. Kérdőn nézek Ophiliára de csupán egy röpke pillanatra, de nem is tart tovább. Világítok neki ahogy belép a terembe és ... megjegyzésére reflexből kérdeznék vissza, hogy még is mit véljen mire? Egy tök üres dohos teremben ahol csupán 3 szarkofág kifosztott maradványai díszelegnek, a terem végében pedig egy emelvényen még egy pihen. De időnk sincs reagálni, hiszen a következő pillanatban már a rögtönzött színpadon terem és hihetetlen műsort ad nekünk. Mire parányit csóválom meg a fejem, és mi ezekkel akarunk annexióra lépni? Vannak bajok... Végül Ophilia kérdésére rá sem nézve, csupán a műsort bambulva válaszolok.
- Hogy látom e amint egy felnőtt férfi a semmi közepén egy katakomba mélyén, egy szarkofág mellett riszálja magát és kornyikál? Nem, nem látom, bár ne látnám.
Vezetem le mondókám majd folytatom röviden.
- Szerintem a barátodnak identitás zavara lehet. Nem lehet, hogy meleg?
Vagy csak hülye, ez is benne van a pakliba, már semmin sem lepődök meg a mai napon. Komolyan szívatsz engem odafent!
A szőkeség megindul felé és egy kedves mozdulattal tessék errébb egy kígyót mely mellesleg mérges fajta lehetett, bár nem vagyok biológus... szerencsétlen nagy ívben röpül a sarokba és mérgesen sziszegve tűnik el egy nyílásban, jobbnak látja nem cseszekedni a tündérkével.
De nem sokáig tart az öröm, vagy a szörnyülködés, kinek mi ugye. A kornyikáláson túl tompa hangokat hallok a folyosóról. Hátrafordítom tekintetem, mozgás. A francba, valami van idelent. Karom reflexből kanyarodik Ophilia derekára ahogy utána lépek és rántom be magammal a falhoz. Hasánál tartom a tenyerem ahogy a falhoz szegezem.
- Nem vagyunk egyedül.
Jelentem ki és a folyosót kémlelem.
- Carl, ha kitáncoltad magad, nos remélem van nálad fegyver...
Jegyzem meg, az én oldalamon egy egyszerű rövid khopes díszeleg, semmi extra, helyi sajátosság, fenntartandó a halandó utazó látszatát.
Vicsorgó, morgó hangot hallat a folyosó kanyarulata, távolabb van még s közeleg, de ezt a ricsaj bizonyára észlelték még a holtak is... Bármi is legyen az, nagy a baj, de okozzon fejfájást majd később, hogy kilétem hogy tartom továbbra is titokban, a falhoz lapulva, lámpám kikapcsolva fürkészem a folyosót, valami megcsillan. Vöröslő szempár villan a sötétségben. Pokolkutya, de az bizony sosem jár egymaga...
- Ha nem tudtok harcolni, akkor tanuljatok gyorsan!
Jelentem ki Ophiliara tekintve, majd Carlal keresem a szemkontaktust, talán ő tűnik harciasabbnak kettejük közül, bár az iménti műsorát tekintve kétségeim lettek ezzel kapcsolatban.
- Biztosan észrevettek.
Utalok a táncdal fesztiválra melyet éppen most improvizált drága Carl barátunk.
- Mi legyen?
Vetem fel a kérdést halkan, a sötétben, lámpám eloltva, kardom a kézben. Halandó emberként ösztönös cselekvés a fegyverhez nyúlás, bár ez nem hinném, hogy csupán az ő ösztönük volna. A túlélés mindenkiben ott van. Az idő homokja pereg, ironikus. A hangok pedig egyre csak közelednek.




Ez a reag az Április Bolondja kihívásra készült.

Ophilia
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart

Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 03, 2017 5:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Királyok völgye
he kingdom the heaven is within you and whosoever shall know himself shall find it



Tűnődve figyelem a hang forrását a sötétbe, mely az angyal szavaiban ölt formát. Nem tudott róla. Tekintetem felemelem a sötét mennyezetre, ám ettől okosabb nem leszek. Nem lehet véletlen, hogy pont ide kerültünk.
- Lenne egy oly átjáró, mely legmélyebb vágyainkhoz vezetne? – teszem fel halkan a kérdést, inkább magamnak. Ilyenről még magam sem hallottam, de végül is, miért ne? Odafent még a ládáról beszélgettünk, segítséget kért tőlem Cassael, és mi van ha az tényleg itt van?
- Talán. Egy próbát megér. Az évezredek alatt bárhova kerülhetett, de az is lehet, hogy itt maradt. Mindenesetre érdemes lenne szétnézni – ajánlom fel az ötletet. Sok bajunk nem származhat belőle, nemde? A nézelődésbe még senkinek sem esett bántódása.
Az elképzelés, hogy segítettek volna nekünk fentről valahogy lehetetlennek tűnik számomra, szívemet mégis reménnyel tölti el. Akkor tán tényleg vannak még egymáshoz hű angyalok odafent? De akkor hol voltak az elmúlt időszakba? Hogy hogy nem futottam velük össze? Vagy esetleg ki volt ő?
Ezernyi és ezernyi kérdés kering gondolataim rögös ösvényén. Cassael megjelenése sok mindent megváltoztatott, már azon túl is, hogy otthagytam otthonomat. Megkérdőjelezte eddigi elképzeléseimet és reménnyel töltött el. Lehet minden olyan mint rég, csak tennünk kell érte.
S talán…
A homokvihar azonban újra elkap minket, én pedig próbálok neki háttal állni, ám a különös örvény miatt nem sokat segít. Prüszkölve dörzsölöm a nyelvemről a homokot, oly esélytelenül. Az idegen megjelenése félbeszakítja előbbi beszélgetésünket. Ahogy elnézem Cassael teljesen kézbe vette a dolgokat teljes mértékben a falnak szentelhetem magamat.
- II. Ramszesz gyermekei – suttogom – vagyis utódai, ha… Oh, ezt nem ismerem – tűnődök el az egyik írásjel felett. Az bizony baj, mert így nem lesz teljes a kép. De amúgy… Miért is nem ismerem ezt az egy jelet? Tudásom megkopott volna? A fene vinné el.
- Mi? – kapom fel a fejemet, nevem hallatán és fordulok a két alak felé, értetlenül pislogva. – Oh, persze, persze – felelem a nem tudom, hogy mire. Látom, hogy elindulnak, s bár vonakodva, de követem őket. A lámpa fényben folyamatosan olvasom az írásokat és kezdem biztosnak érezni, hogy merre is vagyunk. A lejáratnál dohos illat csapja meg az érzékeny orromat. Egy pillanat erejéig ösztönös fintorba fordul arcom, ám igyekszem vonásaim felett visszanyerni uralmamat. Hálás mosolyt villantok a férfira, mikor óvatosságra int. Valójában élvezem a lábam alatt roppanó jéghideg homokat.
A lámpa által megvilágított falrajzok láttán újra sikoltan támadna kedvem. Cassael mögött inkább csak lábaimmal toporzékolok csendesen, ujjongva magamba.
- II. Ramszesz gyermekeinek a kriptája. 28 fia volt. A Dinasztia itt temetkezett. Habár az egyik legnagyobb épületet kapta, mégis oly elenyésző fáraókat temettek ide, hogy senkit sem érdekelt az évszázadok folyamán – adok némi tudosítást a helyről. – Nézzék, ott – mutatok az egyik alakra. A mérleg, mely egyik oldalán a holt szívét helyezték, a másikba egy pihe tollat. Számot kellett adni az ember életéről, Osiris előtt, hogy mily életet élt. Mily kreatívak voltak – hangomban enyhe csodálat költözik, ahogy az aranyló falfestményt nézem.
Az elágazásnál halkan sétálok előre, hogy jobban elolvashassam az irányokat.
- Jobbra Merenpath sírkamrája található, míg balra Haemuaszet és papjai – közlöm a jelenlévőkkel, ha nem csak vaktában akarunk sétálgatni a labirintusos rendszerbe. – Akkor balra – egyezek bele nyugodtan. Cassael nem sokáig teketóriázik, pár lépés után a férfi elé vág és betér az egyik kamrába. Kérdésére szemöldökömet ráncolva sietek utána, ám a látvány láttán tátva marad a szám. Ugyanis azt látom, hogy a sötét terembe, amelyet finom kövek között átszűrődő por lep, Cassael… Hova megy?
- Öhm – szólalok meg, hisz énekhangja eléggé meglep. Nem mindennapos, hogy egy angyal énekeljen. Lopva tekintek Donra, hogy ő is látja-e amit én. Vagyis azt látja-e, hogy valamit markolászva előre, oldalra dűlöngél társam egy kriptában. – Te is látod? – kérdem a férfitó, s HA igen, akkor óvatos léptekkel indulok meg felé. – Carl… - szólítom meg, emlékezve kitalált nevére, bár nem hinném, hogy hallgatna rá.
Pár lépés után sziszegő hangot hallva lenézek lábaim elé. Egy apró sikló tekergőzik előlem. Mezítlen lábamat alábújtatom és egy jól irányzott mozdulattal rúgom a sarokba. Innentől már szabad az út a harcos felé. ~Cassael~ szólítom meg elméjébe, s kezemet puhán simítom kézfejére.




§§ szószám 663§§

Cassael
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
147

Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 01, 2017 10:29 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


A Királyok Völgye
Egypt is full of dreams, mysteries, memories
Ophilia felvetésének nyomán finoman összehúzom szemhéjaimat, ám a lehetőséget - miszerint összetévesztettem a kapukat - egy tünékeny momentum erejéig sem forgatom meg agytekervényeim között.
- Nem, az itteniről tudomásom sem volt korábban  - világosítom fel, bár ha őszintét akarnék szólni, jobban örülnék saját, de bizonyítható hibámnak, mint a tengernyi kérdőjelnek, amely az esetet övezi. Angyaltársam ráadásképpen nem segíti elő a koncentrációmat, gondolataim amúgy is nehézkesen kívánkoznak elő, felvilágosító előadása tehát jóformán lehetetlenné teszi, hogy bármelyik is felszínre vetődjék. Mielőtt azonban szólhatnék a magam érdekében, megveti magát néhány fél füllel elcsípett szava az elmémben.
- Arra célzol, hogy nagy eséllyel itt találjuk a léleknyelő ládát? Kedvező kimenetele lenne ennek a napnak - állapítom meg, tekintetemet oldalvást vetvén, miközben fogaim alatt elropogtatok néhány homokszemcsét.  Puszta időhúzás csupán, míg összekapargatom megmaradt energiámat a felkászálódáshoz.
- Úgy. És gondolkodj, ha egy általuk őrzött kapuhoz terelnek minket, ahol elfoghatnak, mit sem ért volna a menekülésünk a Mennyből. Mindenesetre kezdem gyanítani, erről szó sincs, máskülönben már bőszen csatároznánk egymással - tűnődök, mialatt végre nekiveselkedek a komoly erőfeszítéseket igénylő műveletnek. Meglehetősen gyengének érzem magamat, Ophilia ajánlatát mégis egy angyali büszkeségből fogant, kurta fejcsóválással elutasítom. Igaz, ha elfogadtam volna, sem jutottunk volna előrébb a terembe betóduló homokfuvallatnak köszönhetően.

A rövid, fulladás közeli élmény megtapasztalása után, s míg szemeimből kidörzsölöm a beléjük röppent szemcséket, hallgatom ismét a szőke angyal elgondolásait, reflektálni rájuk azonban már nincsen időm a váratlan társaságnak köszönhetően. Nem szívlelem az idegen jelenlétét, tenni ellene viszont nem tudnék mit, s egyelőre még az is lehetséges, hogy a hasznunkra válik.
Bemutatkozását kézfogással kísérem, ahogyan a halandóktól tanultam, és szerencsére még arra is van időm ennek köszönhetően, hogy kitaláljak magamnak valami egyszerű, de kevésbé angyalszerű nevet. Soha nem törődök ilyesmivel, a menekülésünk és az itteni landolásunkat övező rejtély mindenesetre óvatosságra int.
- Carl… És igen, csak elestem - felelek érdeklődésére, mielőtt Ophiliára futtatnám tekintetemet. - Vele is, pusztán szerelmese az itteni kultúrának - nem ölök több energiát az angyal bemutatásába, így visszafordítom figyelmemet az idegen alakra. - Megnézhetnénk akkor ezt a lenti utat. Ophelia, gyere! - szólok társamnak, nem sokat csavarva a nevén, révén, amaz eléggé hasonul az emberek által használtakéhoz.
Amint ő is csatlakozik hozzánk, követem az idegent, fel, az egykor lépcsőként funkcionáló homokbuckákon. Angyali büszkeség ide vagy oda, itt bizony néha-néha a kezemmel is rá kell segítenem a mászáshoz, noha a finoman szitáló homokszemek nem visznek sokkal előrébb a procedúrában.
Azért idővel sikerül további sérülések nélkül feljutni, s figyelmemet azonnal magára vonja a Don nevezetű által kiszúrt széles, díszes lejárat. Hátra sem kell pillantanom ahhoz, hogy tudjam, a kinti vihar nem kedvezne egyéb menetiránynak, de amúgy sem hagynám ki a lehetőséget a láda esetleges megtalálására.
- Ne késlekedjünk, bármelyik percben újabb homoktenger zúdulhat be - tanácsolom, és ha Ophiliának sincsen ellenvetése - márpedig miért lenne, amikor felfedezheti a valóságban is rajongása egyik tárgyát -, óvatos léptekkel megindulok lefelé a korábbi lépcsőkhöz hasonlatos halálcsapdán. Ha nem szipolyozott volna ki a kapun történő utazás, most oda sem kellene figyelnem olyan huszadrangú dolgokra, mint az egyensúlyozás, mégis figyelmem egészét a koncentráció teszi ki, nehogy a maradék távot gurulva tegyem meg. Az már kérdéses, hogy a lépcsősor végének közeledtével csak én érzek furcsa szagot, vagy tényleg holmi záptojásszerű aroma terjeng a levegőben? Nem mintha ennyi kellemetlenség hátráltathatna, végtére is egy évezredek óta alig szellőző, földalatti járatban nem számolhatunk szívderítőbb illatokkal.
Leérve változatlan intenzitással tapasztalom a szagot, mondhatni addigra már meg is szokom jelenlétét, az nagyobb fejtörést okoz, hogy melyik járatot válasszuk. Nem sokáig, ezt hozzá kell tennem.
- Kezdjük balra - vonom meg a vállaimat, ugyanis épp annyi esélyünk van a zsákutcát választani, mint a számunkra kellő oldalt. Nyilván, ha a falakon bármi szerepel a haladási irányunk megválasztását segítendő, úgy azt számba veszem, és Ophilia véleményét is meghallgatom, de végül egyik vagy másik úton remélhetőleg megindulunk.

Hagyom, hogy Don haladjon előttünk, vagy legalábbis mellettünk a világítás végett, mégis, amikor megpillantok egy oldalra forduló vájatot, gondolkodás nélkül megelőzöm, hogy elsőként szemlélhessem meg a mögötte nyugvó helyiséget. Hamari cselekedetem önidegen érzetként villódzik és szirénázik a tudatom legmélyén, erről mindazonáltal egykettőre elfeledkezem a beléptemkor elém táruló látvány hatására. Arra számítottam legkevésbé, hogy egy villódzó fényekkel tarkított, színes terembe kerülök, amit első ránézésre egy bárként tudnék azonosítani. Összevont szemöldökökkel fordulok társaim felé, de úgy fest, ők sem tapasztalhatnak mást, már csak az a kérdés, Ophilia minek nyom a kezembe mikrofont?
- Mire véljem ezt? - húzom össze szemeimet gyanakvóan, majd újfent körbefuttatom íriszeimet a helyiségen. Ekkor tűnik csak fel a színpad fölött helyezkedő, vibráló neonfelirat, amely a „Karaoke est” szöveget formázza. S ekkor egy csapásra felszólal egy ismerős dallam, és hogy őszinte legyek, én is kezdem magamat a harmadik whiskys üveg elfogyasztása utáni állapotomban érezni. Megszédülök, s hirtelen már nem is tűnik olyan fontosnak, hogy Ophilia és Don mit tapasztalnak az általam látottakból. Lábaim önálló életre kelve vonszolnak a színpadhoz, a következő momentum pedig, amit felfogok, az az, hogy már egy egész nagy tömeg előtt ácsorgok, és dalra fakadok.
- If love is what you need, a soldier I will be… hmmm hmmm… I'm an angel with a shotgun! - hogy őszinte legyek, halovány lila dunsztom sincs arról, honnét ismerem ezt a muzsikát, talán valamelyik adón hallottam a televízióban vagy a rádióban, mégis minden lelkesedésemet beleadva éneklem el némi pontatlansággal a nótát. Mintha a számat valaki más mozgatná, mintha a hangom nem is belőlem áradna, igazán különösnek hat minden, de tenni ellene egyelőre képtelen vagyok. Helyette pördülök egyet a színpadon, magamhoz ragadom a mikrofonállványt, és egész szívemet beleadva zendítek rá ismét a refrénre.




Ez a reag az Április Bolondja kihívásra készült.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Sponsored content
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


 
Egyiptom - Királyok Völgye
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: