We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Channel Street
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME


Utolsó Poszt Hétf. Feb. 27, 2017 8:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Tasy & Aliyah
Van olyan erő, mely hatalmasabb, mint a félelem. Erőteljesebb, mint az önvédelem ösztöne.


Egy újabb szóáradat következik rövid kérdésem után, mely jól hallatja, mennyire oda van a kávénak nevezett sötét folyadékért. Én nem tudom, mi ennyire jó benne. Még sosem kóstoltam, sőt, ami azt illeti, vajmi kevés étellel és hasonlóval találkoztam azóta, hogy leérkeztem a mennyből. Képtelen vagyok mást tenni, mint mosolyogva figyelni őt. Ezek a "kirohanások" egész szórakoztatóak.
- Nincs szükségem ilyesmire - jegyzem meg a kávét illetően.
Ha akar, hát igyon, engem nemigazán zavar. Az sokkal inkább, ami mellettünk van. Láthatóan erre rájön az ember is, mivel új ötlettel áll elő. A Kínai öböl? Szó sem lehet róla. Egyetlen holttestet sem szabad csak úgy kihajítani, s már az is zavaró, hogy ez megfordult fejében. Mégis miféle életet élt eddig? Az emberek testét méltón el kell temetni, égetni, vagy amit kultúrájuk megkövetel, esetleg a helyzet. Igaz, a porhüvelyek lelke valószínűleg már eltűnt, mégis, ennyi tiszteletet megadhatunk az áldozatoknak. Mert ők azok. A démonok áldozatai, kiket gyenge pillanatukban megszállt egy-egy pokolbéli teremtmény. Ki tudja, lehet, egykoron a hívők gyülekezetébe tartoztak, viszont ha mégsem, akkor sem fogom őket vízbe dobni, csak hogy megkönnyítsem a dolgomat. Ennek nem ez a rendje.
- Ha vannak a démonok porhüvelyeinek szerettei, tudniuk kell, mi lett velük. A hullaházba kell őket szállítani, ahol átvehetik a testeket a temetni vágyók.
Annyira nem ismerem a várost. Legtöbbször angyaltávlatban szemlélem az épületeket és a falat, mi körülveszi. Onnan könnyebben észrevenni a gyanús alakokat, s attól sem kell tartani, hogy nem tudom velük tartani a lépést. Nekem nem kell épületeket kikerülnöm, igaz, végül akkor is eljön a pillanat, mikor le kell szállnom, hogy elkaphassam. Akkor viszont már nincs hová menekülni. Se neki, se nekem, mert ilyesmi sosem fordul meg fejemben. A kis magyarázat egészen furcsán hat. Nem tudom, mennyit hihetek el belőle és mennyit nem. Az biztos, hogy így is szokatlan a dolog.
- És a múltkor is csak beszélgettél valakikkel, mikor a kukában töltötted az estét? - kérdem újra felé fordulva, egyenesen szemeibe nézve.
Próbálok nyugalmat árasztani. Az én dolgom a démonok elintézése volt, nem az emberek elítélése. Védem őket, legyenek bármilyenek, legfeljebb majd saját törvényeik szerint elítéltetnek. Abba nincs beleszólásom. A rend azonban meglehetősen átformálódott. A legtöbb hasonló esetre nem figyelnek fel, tekintve, hogy akár mindennaposnak is ítélhetnék a kaotikus átformálódásnak hála.






Utolsó Poszt Hétf. Feb. 27, 2017 7:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Aliyah & Tasy
Regret is for suckaz

Hatalmasat bólintok kérdése nyomán.
- Az éltető manna, az afrodiziákum, a legnagyszerűbb létező dolog ezen a földkeregségen, melyet nem tudtak kiírtani. Feketén, tejesen, fehéren, sziruposan, vizesen, mindehogy és bárhogy, a kávé – gesztikulálok kezeimmel, ahogy előadom apró monológom. Hangomból teljes áhitat olvasható ki. Halkan felsóhajtok végül aztán, s magam elé meredve tekintem a mocskos fekete aszfaltot. Ábrándos tekintetem a távolba réved, hogy aztán hirtelen rázódjak fel.
- Kéne inni egy kávét. Nem kérsz egyet? – tekintek fel végül megmentőm arcára. Ennyi járna neki, ha már megmentette szánalmas életemet. Arcomon derűs mosoly húzódik, a félelem és a rettegés egyre távolabb kerül tőlem, köszönhető ez a nőnek is.
Van benne… Valami megnyugtató, valami, mi biztonságérzetet ad, ami azt súgja, hogy nem kell félnem a közelében: biztonságban vagyok. Ezt szerintem az elmúlt évtizedekbe kevesen érezhetik. Az emberek élete örök menekülés, rettegés. Félnek a démonok és az angyalok harcától, nem tudhatja, hogy ki a barát és ki az ellenség.
S mégis. Aki megmenti a másikat, hogy lehet rossz?
Félrehajtott tekintettel nézem, ahogy a két manust szemléli.
- Közel van a Kínai öböl – szólok újra, s mélyen szívok a levegőből. Élvezem, ahogy a sós levegő végigjárja a tüdőmet. – Itt van egy utcával lejjebb, igaz, itt még csak a csatorna része van, de nem messzebb van az öböl is. Ha gondolod keríthetek egy talicskát is. Itt biztos van. Elhagyatott terület ez, régen valami halászati negyed volt, úgy tartják a történetek – informálom a nőt, mert hát mégsem nézem ki belőle, hogy ismeri a vidéket.
Ha ismeri is a várost nem hiszem, hogy annak a lelakottabb részét. Ez azonban az én otthonom, az én terepem. Itt kiismerem magam.
Kérdése először meglep. Pár másodpercig sűrűn pislogok. Hisz ezen kérdésen én nem forogtam.
- Öhm. Nem tudom. Eleinte tök jól elbeszélgettünk, aztán hirtelen sötétbe borult a tekintetük – vonom meg a vállamat – Nem mintha ez túl gyakori lenne errefelé, de az életösztönöm azt mondta, hogy menekülni kell. Szerintem úgy voltak vele, hogy én vagyok a préda – vonogatom meg a vállamat.
- Gondolom az egyik közeli krimóból valók ők is, mint sokan errefelé.



Utolsó Poszt Vas. Feb. 26, 2017 9:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Tasy & Aliyah
Van olyan erő, mely hatalmasabb, mint a félelem. Erőteljesebb, mint az önvédelem ösztöne.


Erőteljes véleménynyilvánítását hallva immáron teljesen felé fordulok, most, hogy elmúlt a veszély. Legalábbis egy időre, az azonban érdekelne, hogy miért akart két démon elintézni egy emberi lényt. Nem mintha szükségük lenne indokra, mégis, talán akad. Ahogy pedig hallgatom további mondandóját, úgy tudatosul bennem, hogy minden bizonnyal volt oka annak, hogy idáig követték. Mégis ki az, akit rendszeresen üldözőbe vesznek, miközben nem tesz semmit érte? Ilyen nincs, így marad a másik lehetőség.
- Kávé? - kérdem, mert ez kicsit szokatlan.
Kicsit nagyon. Kinek jutna eszébe a kávé, hasonló esetben? Jut eszembe, nem először hallom tőle ezt a szót. Már egyszer említette, mikor a démonokkal beszélt, próbálva őket lebeszélni a támadásról, meglehetősen sikertelenül. Még mindig a történtek hatása alatt áll, vagy mindig ennyit beszél? A vasrúd pörgését figyelem közben, igencsak baljós előérzettel. Remegő kéz és egy himbálódzó rozsdás rúd, nem jó kombináció, ennek pedig meg is lesz a következménye.
Időm sincs megnézni, hogy rendben van-e a feje, máris jön az újabb áradat, mi már-már zavaró. Nem tettem semmi különöset. Csupán a dolgomat végeztem, akkor meg miért? Az imitáció láttán elkomorodom. Ugyanolyan, mint mielőtt elmentem. Mikor megtudták, hogy levágtam Ashtaroth karját. Véghezvittem azt, amit évezredek óta senkinek nem sikerült. Valami ilyesmit mondott akkor, nevetve, s valóban, harcos részem talán örült annak, hogy ennyit is elért ellene, a következménye azonban jóval súlyosabb volt.
- Igazán nincs mit - fordulok vissza a testek felé.
Valamit kezdeni kellene velük. Nem hagyhatom itt a hullákat csak úgy. Minden bizonnyal mások is megérezték a jelenlétüket, miként vélhetően azok eltűnését is, így alighanem hamarosan érkezik valaki segíteni, aki... Talán megteszi, hogy elintézi ezt itt.
- Miért támadtak rád? - faggatózom egy kicsit, tekintve, hogy egyelőre nincs jobb dolgom.
Ha mégsem jön senki, úgy kénytelen leszek én gondoskodni a kupiról, mit a démonok maguk után hagytak. Könnyebb így, hogy nincsenek szem előtt. Örülök, hogy nincsenek felesleges áldozatok, hogy nem voltak olyan erősek, hogy másokat is veszélybe sodorjanak hirtelen. Nagy megkönnyebbülés volt.






Utolsó Poszt Vas. Feb. 26, 2017 8:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Aliyah & Tasy
Regret is for suckaz

Rámmosolyog!!! Rám! Teljes mértékben elfelejtek újra remegni, hisz az előttem álló nő teljes mértékben lenyűgöz. Jön a semmiből, mint a régi könyvekben az őrangyal, s piff-paff leüt mindenkit, megment. Mint valami szép regényben, vagy filmben, az ősidőkből. Oh igen, az ilyen tárgyakra hatalmas kereslet van, és ha már elcsaklizom az ilyen filmeket, mielőtt tovább adnám, magam is meglesem őket.
Szóval teljes mértékben le vagyok taglózva, hisz a legtöbb ember, angyal, démon észre sem vesz, elmennek mellettünk. Elvileg a mi védelmünk végett vannak itt. Hát, én ezt sokszor nem érzékelem, és még a nem mindig kellemes illatom sem lehetne kifogás. Pf. Mindegy.
De mielőtt teljesen elvesznék a nőbe, most rajtam a sor, hogy segítségére siessek. Ösztönből mozgok, mondja egy belső hang a fejemben.
Milyen ösztön? Förmedek rá. Ösztönszerűen a falon kéne most másznom és elmennem. Mégis valami itt tart, hogy viszont segítsek a nőnek. Menő és látni akarom a végkifejlettett.
S már indulnék is meg újra, amikor megjön végre a józan eszem és a végső lépés előtt lefékezek. Kezeimet felteszem, mint aki megadja magát, habár a kezemből ki nem eresztem a vascsövet.
Megfogadtam, hogy legjobb barátommá fogadom. Most már mindenhova velem jön, hogy megvédje fikarcnyi kis életem.
A barna hajú, magával ragadó szépség újra közém és a Debella 1.0 közé áll. Kettőt pislogok, s ezt a példányt is leszereli.
- Wow! – hangsúlyozom hangosan, a látattokról alkotott véleményemet, aztán csak sűrű pislogásokba kezdek újra.
- Mi, áh. Ez? Semmi. Láttad volna, amikor valamelyik nap egy egész éjszakát kellett a szemetesbe töltenem, mert valami hasonló pribékek üldöztek. No! Akkor féltem! És még kávém sem volt
– lóbálom meg a kezembe a vasrudat könnyedén, másik kezemet pedig a csípőmre teszem, ahogy palástolni próbálom egyre enyhülő félelmem. Az ám, csakhogy az egyik lendítésnél a vascső kissé félresiklik s halántékon talál.
- Auch – tapogatom meg a homlokomat – De wow! Te aztán nem vagy semmi. Úgy lerúgtad őket, hogy wow! Nagyon menő! – nyitom tágra a szemeimet, miközben a neonlámpa továbbra is csak pislákol felettünk az éjszakába. – Ahogy jöttél, hirtelen és puff! lecsaptad őket! – próbálom egy két mozdulatát utánozni lelkesedésembe.
- Oh, amúgy köszi! – mosolygok rá végül, hálásan.



Utolsó Poszt Vas. Feb. 26, 2017 7:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Tasy & Aliyah
Van olyan erő, mely hatalmasabb, mint a félelem. Erőteljesebb, mint az önvédelem ösztöne.


Figyelmem nem kerüli el, miként remeg teste a történtek miatt. Fél, hiába tagadja, ez viszont természetes. Ki ne félne egy ilyen esetben? Ennek ellenére próbálja leplezni, én pedig küldök felé egy nyugtató, és egyben elnéző mosolyt. Nem lenne szükséges hazudnia, sőt, mondhatnám inkább azt is, hogy felesleges. Előlem az ilyesmit nemigazán lehet egy egyszerű mondattal elrejteni. Igaz, nem vagyok élő hazugságvizsgáló, mint egyes angyalok, de azért az apró részleteket észreveszem.
Meglep, amikor felém megindulva hirtelen elrugaszkodik. Mégis mi a fenét csinál? Mintha csak meg akarna támadni, úgy viselkedik, én azonban ahelyett, hogy leszerelném, kikerülöm. Oldalra mozdulok, még épp időben ahhoz, hogy láthassam, miként vágja gyomron a földön épp vagdalni készülő démont. Mindez lehet csupán a véletlen műve, miután elvétette a valódi célt, de szavaiból valami egészen mást veszek le. Meg akart védeni. Előttem észlelte a támadást és közbeavatkozott, ami még inkább meglep. Hogy egy ember védjen egy angyalt... Érthetetlen, főleg azok után, hogyan reszketett még az imént. Itt pedig nem áll le. Már készülne a következő csapásra, hozzá tenném balga módon, hisz bárhogyan néz ki egy démon, attól még erőben az emberek felett áll. Nem tart sokáig, hogy összeszedje magát az összegörnyedő, akkorra viszont átadják nekem az intézkedés jogát. Mégis mire volt jó ez az egész?
Megkerülöm a földön fekvőt, magam mögé utasítva a halandót. Semmi szükség arra, hogy hősködése közben meghaljon, márpedig ha így folytatja, még az is előfordulhat. Nem érdekelt volna, hogy megvág. Volt már rosszabb is, alig néhány napja, mégsem haltam bele. Igaz, ahhoz Cassaelnek is köze volt. Ő gyógyított meg, visszarángatva a halál széléről. Akkor nem sikerült mindenkit megmenteni, most nem hagyom, hogy az egyetlen élet, mit megóvnék, semmivé váljon. A démon már guggol, úgy indul előre, kését maga elé tartva. Kardom ekkor húzom ki elmémmel a holt testéből, s állítom egyenest támadóm hátába, miközben az ő kése eléri bőröm. Csupán azt, nem hatol mélyebbre, viszont ruhám felszakítja. Rezzenéstelen arccal pillantok magam mögé, mialatt földre omlik az újabb holttest. Próbáltam a lehető legkevesebb vér kiontásával megoldani az ügyet, így sikerült. Nem fordulok meg teljesen. Addig nem, míg öngyógyító képességem helyre nem hozza az apró karcolást. Szerencsére megoldja magától, nincs szüksége segítségre, miként ruhám sérült részét is sikerül helyreállítanom, remélhetőleg észrevétlenül.
- Vége van. Most már abbahagyhatod a reszketést - veszem magamhoz ezúttal saját kezemmel angyali eszközöm, mit egy gyors csapással szabadítok meg a vértől, mielőtt visszacsúsztatnám oldalamon lévő helyére.






Utolsó Poszt Vas. Feb. 26, 2017 5:39 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Aliyah & Tasy
Regret is for suckaz

Az ismeretlen nő, a megmentőm magabiztosan áll közöttem és a két debella között. Izmaik annyi sem mint nekem, látszik, hogy egykori tömegnövelőkön nőttek fel. Na igen, még a mai világban is vannak oly dolgok, melyek nem vesztek ki a régi időkből. Megtartották őket – no de vajon szavatosak is?
Ahj, Tasy, miért ilyeneken jár az eszed, amikor mindjárt megölnek? Áh, dehogy, majd Csikicsu lenyomja őket. Vagyis remélem.
Ettől függetlenül erősen markolászom a nemrég szerzett vasrudamat. Izzadt tenyeremben csúszik a gaz, még a rozsda sem segít a tapadásba. Fém érdes illata kúszik orromba, de most még ezzel sem tudok foglalkozni.
Debella 1.0-nak nem tetszik a nő válasza, mi sem nagyobb bizonyíték erre, hogy továbbra is vicsorít, azonban szavakra már nem futja tőle.
Talán tudja, hogy felesleges beszélnie? Vagy csak képtelen többet kimondani, hisz agyilag látszólag egy zokni. Az a fajta, aki először cselekszik aztán kérdez. Mi sem bizonyítja ez jobban, hogy amint előkerülnek a bicskák, kések, az egyik máris támad. Kecses és gyors mozdulatokkal szereli le a nő ellenfelét.
Elfelejtek félni. Tátott szájjal figyelem a sötétbarna hajú, egyenes kiállású személyt, kiről szerintem jogosan gyanítom, hogy nem ember. Szemeim kikerekednek, és csak a nőt látom magam előtt, a felém közelítő veszélyt már nem. Vészjelzőm is későn vijjog a fejemben. Későn emelem fel a kezemet, de lám, nincs is erre szükségem sem. Egy kard állj lelkét, s újra hallom saját halk sikkantásom.
Ki szólal meg az én hangomon? Átjár a félelem, lebénít az érzés, pedig eddig sem éltem…
- Hogy? Jah, persze, hogyne – legyintek kezemmel, enyhén remegve, játszva, hogy egyáltalán nem ráz meg a dolog. Amíg viszont rám figyel, a másik fickó röppályára állítja kezét és suhantani készülne.
Nem én mozgok, a robotpilóta kapcsol be újra. Guggolásból rugaszkodok el, s a vascsövet két kézzel markolva, harci kiálltást hallva lendülök előre, hogy teljes erőmből gyomron vághassam a gaz támadót. Kezei megremegnek, kést tartó mancsa megroggyan, teste ketté görnyed.
- Ezt neked Debella! – állok meg pár lépéssel mögötte, s visszafordulva, felemelt csővel indulok meg újra felé, de előtte hirtelen megállok.
- Öhm, inkább rád bízom – nézek a nőre, hisz, közelében sem vagyok annak a tudásnak, aminek ő, belőlem inkább az adrenalin szól, mint a tudás.


Utolsó Poszt Vas. Feb. 26, 2017 10:54 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Tasy & Aliyah
Van olyan erő, mely hatalmasabb, mint a félelem. Erőteljesebb, mint az önvédelem ösztöne.


Okos. Most, hogy itt vagyok előtte, jól döntött, hogy behúzódik az általam is optimálisnak talált zugba a szemetes és a fal közé. Jelen esetben csupán két oldalról tudnának hozzá férni, felülről, átívelve a kuka adta akadályokat, vagy szemből, arról viszont ott vagyok én, hogy a védelmet szolgáltassam. A két férfi láthatóan nem retten meg az angyalpenge látványától, bár az is lehet, hogy csupán egyszerű kardnak tekintik kinézete alapján. Tény, hogy alakra ez sem különbözik bármelyik másiktól, miként csizmám szárában rejlő tőröm sem.
Bal lábam valamivel oldalra csúszik a földön, miközben tekintetem a két támadó közé siklik, hogy mindketten látóteremben lehessenek teljes egészükben. Még. Ahogy mozdulok, ők úgy próbálnak két oldalamra kerülni, ami azonban egy sikátorban közel sem olyan egyszerű. A normális harchoz keskeny, sok akadállyal, mint például a tűzlépcső, vagy éppenséggel a szemeteszsákok tömkelege, miket az emberek itt tárolnak. Mindezek azonban elterelésként is használhatóak, s nem feledkezhetem meg az emberről sem, ki azóta is csak jártatja a száját, újra és újra magára haragítva ellenfeleimet. Ha túl nagy teret hagyok, hozzá férhetnek, akkor pedig túszként használhatják menekülésükhöz.
- Nem áll szándékomban félre állni - helyezem magam elé kardom.
A lány nagy szájából még előnyt is kovácsolhatnék, de jelenleg van jobb dolgom is, mint ezen gondolkodni. Többek közt az, hogy egy-egy kés kerül elő, mik nem néznek ki többnek hagyományos pengéknél, ez azonban lehet csupán olyan álca, mivel saját felszerelésem is rendelkezik. Nem lehetek óvatlan. Az áldozattal ellentétes irányban lévő fickó megiramodik. Az idő jelenleg ellenem dolgozik. Kimerült vagyok, s amennyiben ez az egész elhúzódik, gondok is adódhatnak. Na meg persze az ismeretlen tényező, ki folyamatosan gondolataim között cikázik jelenlétével. Talán pont ez lesz a megoldás. A tény, hogy nem képes csendben nyugton maradni, elérve, hogy megfeledkezzenek róla. Az emberek még mindig furcsa teremtmények.
A felém iramodó felé lépek, mit szinte már ugrásnak is lehetne nevezni, ez által szándékosan engedve meg a nagyobb távolságot védencem és köztem. Úgy vélem, mégiscsak ez az egyszerűbb megoldás, még akkor is, ha kockázatos. Bal kezemmel a felém száguldó tőrt markoló tenyérre fogok, hogy kardom szabadon maradhasson arra az eshetőségre, ami bekövetkezik. Ahelyett, hogy partnere engem venne célba és támadna hátba, az egyszerűbb megoldás felé közelít. Esetlen testvérem akarja kihasználni, mikor azonban elébe ér, kardom áthatol mellkasán, halálba taszítva pokolból visszatérő lelkét. Amint megbizonyosodom a penge megfelelő útjáról, balommal kirúgom az előttem elhelyezkedő bokáját, földre kényszerítve őt, eleresztve kezét. Egy maradt.
- Jól vagy? - kérdem az embert, hiszen mégiscsak megrázó lehet ez számára.
A későbbiekben meg kell majd bizonyosodnom lelkének épségéről. Nem minden nap támadnak emberekre démonok, főleg nem ebben a városban. Már maga a tény megrázó lehetett, ráadásul most öltem meg előtte egyet. A másik sem úszhatja meg egykönnyen, hacsak nem használja ki, hogy aggodalmam a halandóra tereli figyelmem.






Utolsó Poszt Szomb. Feb. 25, 2017 11:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Aliyah & Tasy
Regret is for suckaz

Hasztalan próbálkozok bármivel is, mintha semmit sem érne. Rögös agytekervényeimen átfut a gondolat, hogy meglehet az elcsórt öngyújtó lehet az oka annak, hogy szemeik feketévé váltak. Hihetetlen, hogy az angyalok városába befurakodnak ilyen szörnyikék. No de hát nem lehet őket hibáztatni nekik is kell táplálkozniuk.
De ne belőlem!
Lényegében még semmit sem ártottam nekik, s tessék. Máris támadnak. Rám! Az ártatlan kis teremtményre!
Hátam teljes felületével nekifeszülök a falnak. Két kézzel markoklom a vasrudat, orromat megcsapja a bőrömet átjáró érdes szag. Órákig pucolhatom le.
Oh, hogy most van nagyobb gondom is.
Oda-vissza csapkodok a két ajtósszekrén között a levegőbe, azonban ahogy közelednek, könyökömet úgy hajlítom egyre beljebb.
- Figyeljetek, biztos meg tudjuk beszélni. Nem szól szám, el sem mondom senkinek, hogy idekint ólálkodtok. Van nálam nagyobb falat is a városba. Ti is jól jártok meg én is… - próbálkozok tovább, nem adom fel. Bármelyik irányba is nézek rá kell jönnöm, hogy zsákutcába kerültem minden irányból. Még csak egy kósza ablak sincs, amin betörhetve bejuthatnék.
- Nincs kávétok? – kérdezem végül vállamat enyhén felhúzva, mikor már a közelemben járnak. Ezen még ők is annyira meglepődnek, hogy egy pillanat erejéig megállnak és értetlenül fordítják a fejüket oldalra. szinte egyszerre.
- Wow! Ezt csináljátok újra! – lelkesedek, mintha egyáltalán nem lennék veszélybe. Persze erre már felbátorodnak, meg sem érzik a közelben lapuló angyal jelenlété, csak amikor már nem késő.
Én szerény személyem ebből csak annyit látok, hogy valami lehuppan elém, én pedig élesen sikítok fel az ijedelemtől. Az egyik pacák a falnak vágódik. Kapva az alkalmon bevetődök a szemetes és a fal közé, onnan kukucskálva figyelem a semmiből jövő megmentőmet. Valami furcsa rajta. Az előbb mintha terebélyesebb lett volna szárnyiránt.
- Ezt nektek ti kis izompacsirták! – rázom meg körmeimet, ám amikor vicsorítva tekintenek rám, inkább visszabújok a szemetes mögé.
- Félre! – jön a túlviláginak ható hang az egyik fickó torkából, ahogy az ismeretlen nőre tekint. Eközben a falnak vágódó kezd feltápászkodni, s két oldalról próbálják közrefogni jótékony megmentőmet.



Utolsó Poszt Szomb. Feb. 25, 2017 9:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Tasy & Aliyah
Van olyan erő, mely hatalmasabb, mint a félelem. Erőteljesebb, mint az önvédelem ösztöne.


Távol jártam a várostól az elmúlt napokban, s most, hogy végre visszarepültem idáig, fáradtnak érzem magam. Mintha semmi sem változott volna azóta, hogy utoljára itt jártam. Az összedőlt épület romjainak javát mostanra eltakarították. Az angyalok egy része a fal mentén járőröz, minden bizonnyal démonok után kutatva. Én mégis mit tettem ez alatt az idő alatt? Ahelyett, hogy maradtam volna, hogy tegyem azt, ami a dolgom, elmentem. Elfutottam tetteim következménye elől, mi most utolért, bármennyire igyekeztem elkerülni. Vagy legalábbis néhány nappal ezelőtt még próbáltam, mostanra tudom, hogy szembe kell velük néznem. Továbbra is hinnem kell önmagamban, különben képtelen leszek ellátni feladataimat. Ami történt, megtörtént. El kell fogadnom, emlékeznem kell rá, ugyanakkor nem hagyhatom, hogy elemésszen. Az csak saját vesztemet okozná, sőt, talán még társaimét is.
A szegénynegyed felett járok, mikor megérzem a démoni jelenlétet. Egy. Inkább kettő. Nem túl erős pokolbéli erők, miket érezhetően szabadjára engedtek. Mintha csak vibrálna a levegő, egyre erőteljesebben, ahogy közeledem. Egy sikátor melletti épület tetején landolok. Szárnytollaim megrebbennek idegességemben, mikor megérzem az embert is. Minden bizonnyal ő lenne az áldozat. Egyik csizmába bújtatott lábam pakolom a másik után, egész közel merészkedve a tető omladozó pereméhez, vigyázva, nehogy túlságosan annak szélére kerüljek. A tűzlépcső kopott, rozsdaszagot árasztó fémje belelóg látóterembe, de még így is meg tudom állapítani, hogy mi a helyzet odalent. Két démon, egy lány, a hangja alapján, ráadásul az utóbbi sarokba szorult.
Nincs sok időm. Csupán másodpercek kérdése, mire kiszúrják, hogy itt vagyok, akkor pedig két lehetőség áll fenn. Egyik, hogy azon nyomban menekülőre fogják, a másik, hogy rávetik magukat a halandóra. Mindez attól függ, mennyire merészek, vagy hogy mennyire bíznak saját képességeikben. Kettő egy ellen... Nem hiszem, hogy sokra lennének képesek, de ha mégis, egyáltalán nem számít. Cselekvésemet egyáltalán nem befolyásolja. Előrébb lépve, elrugaszkodom a tető peremétől, némi omladozó törmeléket hullásra ösztökélve, saját testemmel együtt, mi sebesen indul meg a föld felé. Csupán azelőtt csapok egyet szárnyaimmal, lassítás gyanánt, mielőtt alig két méteres magasságban eltüntetem azokat hátam mögül, hogy kényelmesen elférhessek az ember és támadói közt. Egyikükön amint lehetséges, taszítok egyet, hogy nyerjek magamnak némi időt angyalpengém előrántására, majd várok. Úgy helyezkedem, hogy eltakarjam előlük a lányt, erőteljesebben elkülönítve tőlük addigi céljukat.






Utolsó Poszt Szomb. Feb. 25, 2017 9:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Aliyah & Tasy
Regret is for suckaz
Neonlámpa lila fénye töri meg a sötétséget a sikátorba. A mocskos aszfalton tipegek egyre jobban hátra, kezeimet feltartva. Néha-néha hátrapillantok, de a málló téglafal igen közel van már hozzám. Velem szembe két tagbaszakadt férfi halad. Szemeik éjnél is feketébbek. Utcák óta menekülök előlük, hisz a semmiből támadtak rám!
Rám, az ártatlanul kávéját iszogató éjszakai sétálóra! Na jó, bevallom, eleinte tök jól elbeszélgettünk. Talán az egyik fickó csicsás öngyújtója is ott lapul kabátom zsebébe – mire sok szükségem nincs az éjszakai melegek miatt, lássuk be. Mégis, percek múlva, kék íriszeik átváltoztak, sötétségbe borultak. Vérszomjas ordítással rontottak nekem.
- Ugyan már fiúk – legyintek könnyedén, egyik kezemmel az oldalamat fogva. Ritkán kell ennyit futnom s egyáltalán nem vagyok kondiba.
Naná, hogy nem, egész nap otthon tespedek, éjszakanta mozdulok ki, akkor is csak azért, hogy némi élelmet szerezzek magamnak, mint egy rendes utcagyerek. Nem, nem kell figyelni, hogy túlkoros vagyok egy ilyen kölyöknek. Az ember sose nő fel igazán.
- Nem történt itt semmi baj. Igazából nem is akartok engem bántani – szólok játszott könnyedséggel, kék íriszeimmel valami fegyver után nézek.
Ostoba Tasy, miért pont egy sikátorba kellet befutnod? A jobb oldalt a házfal mentén egy tűzlépcső fut végig. Igen, csakhogy oda is fel kellene valahogy kapaszkodni. Kiszámolom fejben, hogy a szemeteskondér tetejéről elérném-e… De rá kell jönnöm, hogy sajnos még így sem tudnék kijutni.
Gratulálok Tasy, végül is, csak a Kikötő végtelensége van itt melletted, neked mégis a legzártabb térbe kellett jönnöd.
Jól van na, pánikba estem! Pánikba ostobaságot csinál az ember!
Ekkor látok meg egy Véletlenül ottfelejtett vascsövet a kondéner mellett. Amilyen gyorsan csak lehet úgy hajolok le érte, s aztán támadó állásba vágom magam a két pacákkal szembe.
- Csak semmi hirtelen mozdulat! – magyarázok tovább, de hasztalan az egész. Mintha meg sem hallottak volna. Én pedig egyre jobban hátrálok, amíg végül elérem a falat. Gerincem halkan koppan a téglán. – Ne kelljen használnom!
Figyelmeztetem őket, miközben a szívem a torkomban dobog.
- A fenébe – összegzem sziszegve, látva, hogy minden próbálkozásom haszontalan.



Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek




friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Ruben
Yesterday at 9:27 pm
☽ Mission Dolores Park

Seth
Yesterday at 9:05 pm
☽ Seth me on fire

Ramiél
Yesterday at 7:43 pm
☽ Don's Place




friss írások
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/6
Leviatánok
8/5
Angyal
2
Démon
10
Bukott Angyal
1
Ember
7
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
9
Nephilim
6