• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
SzerzőÜzenet

Natasya Alaskeevich
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
78
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Márc. 20, 2017 8:42 pm írtam neked utoljára Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Aliyah & Tasy
Regret is for suckaz

Továbbra is az asztalon könyökölve ábrándosan tekintek a mennyezetre. Mily szép is lenne a nem alvás. A nagy francokat dehogy lenne szép! Egy ideig lehet, hogy tökre élvezném, de pár nap után megunva könyörögnék az istenekhez, hogy legyenek oly kedvesek és adják vissza az alvási képességem.
De amíg ez nem következik be, addig ábrándosan sóhajtok fel.
- Gondolom kevesebbszer kényszerültök rá? Minek teremtett az Isten mellétek, minket? Hisz ti… ti… magatok vagytok a tökély – mutatok végig a velem szemben ülő nő alakján, már amennyit látok belőle az eltakaró asztal miatt. – De tényleg, minket minek teremtett? – hajolok újra előre, de választ már nem nagyon kapok tőle.
Aggódó tekintetem mit sem változik válaszát hallva.
- Szerintem, ha valaki felajánlja segítségét, nem gesztusból teszi. Nem ezzel terhelsz meg másokat, hanem ha úgy zúdítod rá másokra a bajodat, hogy ő nem kér belőlük – mosolygok rá kedvesen, pár pislogás közepette. Hajamat zavartan csavarom, őszinte szavaim kimondása közben.
Valóban így gondolom. A magam részéről legalább is igen. Én nem azért ajánlom fel másnak a segítségemet, mert nyűgnek érezném. Tényleg szeretnék segíteni neki, ha tudnék. Hiszen az életemet mentette meg, nem ez lenne a legkevesebb?
De aztán megjön az étel, én pedig falatozni kezdek, mely közepén hamar megzavarnak minket. Agyamat elönti a vörös köd, hisz a drága, egyetlen, mindenható kávém ment tönkre, pazarolta el, vagy bánom is én. Lényeg, hogy a fekete lőre most az asztalon én pedig idegességembe gondolkozás nélkül pattanok fel. Vékony lábaimmal, magasított talpú cipőmmel, öles léptekkel indulok ki.
De ugyanilyen gyorsan araszolok is vissza, s a kifelé tartó angyalba ütközöm.
- Hogy? Mi? – kérdezem zavartan, kezeimet magam előtt tartva, állva féle. – De hát, hova… - mondatmat nem tudom befejezni, hiszen máris viharzik ki mellettem. Fekete szárnyait kibontva ragadja meg a befelé tóduló démont. A magasba röppen vele, én pedig utánuk futok. Csak az ajtóig futok.
- Aliyah! – kiáltok utána, aggódva. Mi történik, ha nem tudja legyőzni? Ha megsebesül? Tényleg egy tetőn akar aludni? Hatalmasat nyelek, s érzem, hogy a torkomon gombóc alakul ki. Az ajtófélfába kapaszkodik meg, s hallom, hogy a hátam mögött többen felsorakoznak, bámulva az eget, ahol mind messzebb kerül az égi jelenség.


Aliyah
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Posztok :
82
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Anna Silk
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Márc. 20, 2017 10:34 am írtam neked utoljára Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Tasy & Aliyah
Van olyan erő, mely hatalmasabb, mint a félelem. Erőteljesebb, mint az önvédelem ösztöne.


Furcsa lenne, ha az embereknek sem lenne szüksége alvásra. Pont ez az egyik dolog, ami miatt olyan esetlenek és védtelenek. A kimerültség. Mi is elfáradunk, nem arról van szó, ha pedig elnyúlik egy csata, idő, mire visszanyerjük erőnk teljességét, mégis... Ha egy halandó kerülne szembe egy halhatatlannal egy összecsapás során, aligha bírná tovább néhány ütésnél. Minden egyes csapás megterhelné testét. Arról nem is beszélve, hogy még az én öklöm is beletört Rafael koponyájába. Persze ehhez szükséges volt az angyali erő, mely összetalálkozott fejével. Nagyobb ütés, nagyobb kár.
- Minden bizonnyal előnyötökre lenne, bár ez sem mindig kellemes. Van, amikor mi sem tudunk mást tenni, csak pihenni. Amikor rákényszerülünk - vallom be egy sóhaj kíséretében.
Halványan elmosolyodom kérdését hallva. Csak nem fel akarja magát ajánlani ilyen célra? Semmi szükség rá. Eleve hogy oszthatnék meg egy emberrel olyasmit, ami néha még katonáinkra sem tartozik? Akad néhány titok még az angyalok között is. Talán nem is kevés.
- Számos testvérem van - kezdek bele a válaszba - Ugyanakkor az én problémámon nekem kell túljutnom. Nem terhelhetek vele másokat, főleg, hogy mindenkinek megvannak a maga gondjai - jutok a felelet végére.
Kicsit szórakoztató, hogy tömi magát. Nem tudom, hogy képesek ennyit enni az emberek. Minden bizonnyal megvan az oka. Talán csak nagyon éhes volt. Fogalmam sincs, de nem is számít. Megkóstolom a palacsintát, majd be is fejezem. Ennyi elég. Ha akarja, felőlem ezt is megeheti társaságom.
- Finom.
Nagy csattanásra leszek figyelmes, majd a kávé és egyéb folyékony dolgok szétfolyására az asztalon. Valami nem stimmel. Kezem azon nyomban kardom markolatára siklik. Várok még, egy-két másodpercet, aztán felkelek, amint az ember kiviharzik. Ostoba! A lány bolond, az már tudom. Túlontúl vakmerő, még ha nem kevés bátorsággal is párosult mindez. Utóbbi becsülendő, előbbi fegyelmezésre szoruló tulajdonság. Nem rohanhat így neki akárkinek. Már mennék is kifelé, mikor visszaér. Ez nem tartott sokáig. Kérdését nemigazán értem, az viszont világos, hogy démon áll a dologban. Egy dühös démon. Csoda, hogy nem jött be első nekifutásra az ablakon. Nem várom meg, hogy beérjen. Nem, itt nem fog pusztításba kezdeni, miként én sem.
- Elintézem. Kérlek, köszönd meg a palacsintát a nevemben! - mosolygok Tasyra, egy pillanatra vállára téve kezem.
A démon az ajtót nyitja, mikor elé állva belé rúgok egyet, hogy még csak véletlen se tehesse be a lábát. Utána lépek, fekete szárnyaim hátamra öltöm, majd nagy sebességgel indulok meg felé, elkapva őt nyakánál a magasba emelkedve. Nem jövök ide vissza. Addig semmiképp, míg el nem intézem az alakot, de utána sem valószínű.





Natasya Alaskeevich
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
78
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Márc. 18, 2017 7:36 pm írtam neked utoljára Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Aliyha & Tasy
Regret is for suckaz

Félrehajtott fejjel nézem, ahogy kedveszegetten válaszol, megszokott rövid mondatával. Már nem is zavar igazából, kezdek hozzászokni. Továbbra is képes vagyok többet beszélni, nincs ezzel gond. Az még csak eszembe sem ötlik, hogy biztos velem lehet a baja. Kinek lehetne épp velem baja, annyira, hogy ne akarjon velem beszélni? Pf…
- Ühüm. Hát figyelj, te döntheted el, hogy mikor pihenj. Tudod, hogy ez milyen nagy kegy lenne egy embernek? Ha nem fáradna el folyton folyvást? Kötelező alvás nélkül sokkal több mindenre lenne lehetőségünk, amit mi csak elképzelni tudunk – sóhajtom el magam, ahogy az asztalra könyökölve államat a tenyerembe rejtem – Mennyi mindent meg tudnánk pluszba tanulni. Mennyivel több mindent meg tudnánk élni – ábrándozok, noha pontosan tudom, hogy akkor is átaludnám a fél életemet. De akkor én döntöm el, hogy épp alszok-e vagy sem. Nem pedig a hitvány szervezetem.
- Van akivel tudsz beszélgetni, ha valami bánt? – húzom ki magam. Eddigi csenevész tekintetem hirtelen válik komollyá és aggódóvá. Eddig ugyanis ebbe bele sem gondoltam. Persze az embereknek kell, hogy kibeszéljék a bajaikat, de egy angyalnak vajon erre van szüksége? Van fent az égben bárki, kikhez fordulhatnak? Megkönnyíti valaki a lelküket? Egyáltalán van lelkük? Éreznek? Mesélnek sokfélét, de azok tényleg így vannak?
Válaszát várva megérkezik ételünk is, én pedig nekilátok. A pizzaszeleteket nem kímélem, másodpercek alatt eltűnnek a tányéromról. Már napját sem tudom, hogy mikor ettem kiadósan utoljára. Szóval ilyenkor kihasználom minden percét. No persze továbbra sem mohón, csak épp úgy, aki pár napig éhezett.
- Köfönö nefed if – válaszolok neki teli szájjal, vigyázva, hogy egy jótékony falat se vesszen kárba. Elsírnám magam, ha ez történne. A pizzával végezve a tacohoz látok hozzá, s lopva figyelem, hogy miként eszi Aliyah a palacsintát.
- Ízlik? – kérdezem.
Ám ekkor valami furcsa történik. A mellettünk lévő ablakhoz kívülről csapódik valami hirtelen. Olyannyira, hogy a neki támasztott asztal is beleremeg, szószom felborul, pirosló salsa folyik szét a falapon. De… A kávés bögrém is kiborul. Elkerekedő szemmel és elnyíló ajkakkal nézem, ahogy a fekete nedű egyre nagyobb foltban nyer teret az előttünk elterülő asztalon.
- A rohadt… - kezdek bele és idegesen pattanok fel. Ha szemmel most lehetne ölni… Lendületesen fordulok ki a boxból, hogy kimenve revánsot vegyek a drága, egyetlen, szeretetteljes dologért, mely valaha is ért az életemben.
Ez ám, s már fordulok is ki az ajtón, így fegyvertelenül, minden nélkül, tíz körmömet betárazva, amikor meglátom, hogy az eddig üldöző démonfickó rontott az ablaknak.
- Oh jaj – pislogok rá kettőt, s hirtelen megfordulva térek vissza az étterembe, hogy tekintettemmel megkeressem az angyalét. – A démonok kelj fel Jancsit is tudnak játszani? – kérdem nyikorgó hanggal, elhúzott szájjal. Persze az előbb említett alak nem éri be az ablak dörömbölésével, rohamosan indulna meg befelé is.

Aliyah
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Posztok :
82
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Anna Silk
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Márc. 15, 2017 12:09 pm írtam neked utoljára Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Tasy & Aliyah
Van olyan erő, mely hatalmasabb, mint a félelem. Erőteljesebb, mint az önvédelem ösztöne.


Mióta démonokkal és egymás ellen küzdünk, mondhatni oda a halhatatlanságunk. Éppen ezért döbbent meg egy pillanatra, hogy miként vélekedik rólunk. Igaz, valami ilyesmit láthatott nem is olyan rég, de azért nem volt olyan egyszerű. Figyelnem kellett, s valójában még így is megkarcolt az egyik démon. Ezek pedig nem voltak erősek. Vannak... sokkalta veszélyesebbek is.
- Sajnos ez közel sem így van - komorodom el.
Gondolataimba merülök. Elgondolkodok azon, mi lenne, ha tényleg úgy lenne, ahogy mondja. Valószínűleg senkinek nem lenne problémája a démonokkal. Akkor már csak arra kellene figyelnünk, hogy lerendezzük a testvéreink közötti konfliktust, melynek nem látom értelmét. Következő, fel nem tett kérdését hallhatóan megválaszolja saját magának, így van időm elmélkedni. Még mindig nem tudom, mi értelme ennek a hirtelen viszálynak. Miért kell leölnünk egymást?
- Mázlista? - rángat vissza a valóságba.
Tény, hogy nem rossz dolog nem aludni, de olykor az sem túl kellemes, ha heteken át folyamatosan figyel az angyal. Újra őt figyelem, nem ragadva a "Mi lett volna, ha" kérdések tengerébe. Csak azzal tudok mit kezdeni, ami adott. Felesleges feltételezésekbe és ábrándokba temetkezni.
- Néha talán igen.
Épp úgy, ahogy vártam volna valami letolást a romba dőlt épület miatt, vagy a halott emberek miatt, akiket nem sikerült kimenteni. Büntetést akartam az akkori kétségbeesésért, valakit, aki ha mást nem is, legalább behúz egyet hogy észhez térítsen. Ehelyett nem történt semmi. Ezen érzéseimet kénytelen voltam a Rafael elleni gyakorlásban elereszteni, miután megtapasztaltam bőrömön ütéseit és rúgásait. Nem hiszem, hogy kimondottan beszélgetésre vágytam. Bármivel beértem volna.
Az elénk kerülő ételeket szemlélem. Láttam már szebb tányérokat, nem csak magam előtt, de úgy általánosságban is. Ennek ellenére, ha neki megfelel a rajta lévő étel, hát egye. Igaz, a kinézet nem jelent semmit egy fogás ízét tekintve. Lehetséges, hogy finom. Nem tudok vele vitába szállni. Én is úgy vélem, hogy meg kell ismerünk ezt a világot ahhoz, hogy kellőképp hatékonyak legyünk és nem csak úgy, mint korábban, hogy fentről figyeltük őket. Nem azt mondom, hogy mindent ki kell próbálni, mert nem. Vannak határok, tartanunk kell magunkat angyalvoltunkhoz, de a határokon belül mozoghatunk és ismerkedhetünk, például az ételekkel.
- Jó étvágyat!
A tejszínhabból kanyarítok kicsit villámmal, hogy a levágandó falathoz vigyem és azzal együtt kóstoljam meg. Kellemes, enyhén édes egyveleg, ötvözve a főzött dió kellemes ízével és a puha tésztával. Tényleg jó. Most pedig, hogy megkóstoltam, be is fejezem. Az evőeszközöket az első falat után lepakolom. Megismertem ennek is az ízét, ennyi elég. Még mindig szokatlan számomra, hogy étkezem.





Natasya Alaskeevich
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
78
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Márc. 13, 2017 5:47 pm írtam neked utoljára Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Ali & Tasy
Regret is for suckaz

Tágra nyílt szemmel hallgatom, alkaromat az asztal lapjára simítom, rájuk támaszkodva hajolok előre. Feketére festett hajam óvón a bögrém köré hull, eltakarva azt az illetéktelenek elől.
- Wow. Még az angyalokra is kell vigyázni? - meredek rá, hisz erről eddig fogalmam sincs. - Mármint, ti nem ilyen űbertápos lények vagytok, kik természetfelettiek vagytok és mindenkit odavágtok a falhoz és kész, vége is a csatának? - egyszerűsítem le az eddig leképzett véleményemet a mennyei lényekről. Nem, nem vagyok rasszista, csak épp szinte alig tudunk valamit róluk még úgy is, hogy közöttünk élnek. Teljes mértékben elzárkóznak előlünk, annak ellenére, hogy lényegében a mi harcunkat vívják értünk.
Ki értheti mindezt?
- Biztos vagyok benne, hogy a vámpírokat rólatok mintázták. Várj, várj, nappali fény árt nektek? Áh, de miket is kérdezek - legyintek könnyedén. - Akkor a "jót" sem szolgálhatnátok - dőlök végül kényelmesen hátra. Kezeimmel ütemesen dobolok az asztal lapján. A sok kávé teheti, amit nap, mint nap megiszok. Nekem már fel sem tűnnik megszokott mozdulataim, rendszerint mások szólnak rám. Nyughatatlan ujjaim mindig piszkálnak valamit, mindig matatnak valami után, folyton mozgásban vannak.
- Nem aludtál, te piszok mázlista - felelem neki, enyhe grimasszal az orrom szegletében, mely nem neki szól. El sem tudja talán képzelni, hogy mennyiszer vágytam már arra, hogy hasonlót élhessek át. Hogy nem nyomaszt el a fáradtság, hogy... Na jó, ez nem teljesen igaz, mert imádok aludni és lustálkodni. De akkor is. Én dönthetném el, hogy mikor teszem ezt.
- Jó, mást nem látok itt, akkor téged kérdezlek. Sose vágysz beszélgetésre? Egy-két jó vagy épp rossz szóra? - kérdezem tőle valódi őszinte, talán komolyabb hangstílussal, mint eddig tettem. Ujjaim újra a bögre falához tapadnak, amikor megkapom végre a megérdemelt vacsorámat és lassan kiüresedő köcsögöm is újratelik.
- Ez maga a mennyország - csorgatom a nyálamat a silány látványra. Tény, hogy nem a leggusztusosabb étel kerül elém, de szemlátomást nem zavar engem. Rögtön falatozásba is kezdek, no nem mohón, csak enyhén.
Unott pultusunk még egy kört tesz és ízletesnek rémlő palacsintát tesz le Aliyah elé. Teli szájjal vigyorgok előbb a fickóra, majd angyaltársaságomra. Eltelik egy kis idő, amíg rájövök, hogy nem kelthetek bizalomgerjesztő hatást. Nagyot nyelve, tekintek rá bizakodóan.
- Palacsinta - tudatom vele - liszt, öhm, cukor, só, tojás, azt hiszem tej. No meg olaj. Uh tetején lévő tejszínhab a legjobb! Komolyan, ha tényleg a védelmünket akarjátok meg kell ismerni a világunkat - mosolygok rá - hidd el nem mérgező. Ezt a tulaj csinálja a legjobban. Megkedvelt téged is, szereti a különcöket - azt már nem teszem hozzá, hogy aki velem idetér az biztos, hogy különc is. Hisz ki lenne az, aki velem beszélgetne, társalogna, a társaságom lenne?


Aliyah
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Posztok :
82
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Anna Silk
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Márc. 12, 2017 1:32 pm írtam neked utoljára Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Tasy & Aliyah
Van olyan erő, mely hatalmasabb, mint a félelem. Erőteljesebb, mint az önvédelem ösztöne.


A kérdésekből jól hallhatóan nem fogy ki. Egyik követi a másikat, s lassan úgy vélem, egyszerűbb lenne egy könyvet adni a kezébe, ami tartalmazza a rólunk megtudható információkat. Azt azért értékelem, hogy halkra fogja hangját. Felőlem lehetne még ennél is halkabb, akkor is érteném amit mond, de jó így is. A lényeg, hogy környezetünk ne halljon belőle semmit. Igaz, semmi olyat nem mondok, ami titok, de nem akarom, hogy mások is faggatózzanak.
- Néhány éve. Ha nem tör ki a háború, még most is a mennyben lennék és vigyáznék testvéreimre - adok neki újabb információt.
Rövid időre megszabadulok a kérdésektől. Addig, míg Tasy rendel magának, nem velem foglalkozik. Újabbat kortyolok kávémból. Ha már megkaptam, illik elfogyasztani, még akkor is, ha nem kértem. Itt vajon mindenki kap maga elé egy bögrével, mikor megérkezik? Vagy csak a velem szemben ülő ember miatt van? Tőle minden bizonnyal megszokták ezt az igényt.
- Ha nem fáradnék el néha, nem lenne szükségem pihenésre - jegyzem meg.
A kapott kérdésen elgondolkodok. Mikor is aludtam legelőször? Rég volt, de ez az időtáv csupán perceknek hat az örökkévalóságban. A rég inkább emberi mértékben értendő. Ahelyett azonban, hogy az éveket számolnám visszafelé, inkább a tartózkodási helyhez viszonyítok. Amióta itt vagyok, mindig a tetőn aludtam, előtte meg...
- Sehol. Nem aludtam előtte - válaszolok neki őszintén.
Amióta itt vagyok, egyre gyakrabban kerülök összetűzésbe démonokkal. Harcokat vívok ellenük, védem az embereket megszálló szándékuktól. Közben rájöttem, hogy néha egészen hasznos a pihenés. Gyorsabban visszanyerem tőle erőm, ugyanakkor figyelek, hogy ne szokjak rá túlzottan. Végtére is még mindig angyal vagyok.
- Ez angyalfüggő - adok választ ismét.
Remélhetőleg hamarosan végére ér kérdéseinek, ugyanakkor közben én is érdeklődök néhány dolog felől. Ha már egyszer szóba elegyedtem egy emberrel, kit láthatóan nem zavar az ilyesmi... Bevallom, sokkal egyszerűbb kérdezni, mint válaszokat adni.
- Nem vagytok feláldozhatóak! - vágok szavába.
Nem tudom, honnan szed ilyesmit, de ha azok lennének, akkor miért vesződnénk a megvédésükkel? Teljesen értelmetlen. Akkor egyszerűen békét kötve lerohanhatnánk őket, feláldozva minden embert az angyalok békességének érdekében. Ez nem így működik. Bár ha így lenne, minden bizonnyal elfogadnám. Elsődlegesen még mindig a menny és annak teremtményeinek védelméért létezem.
Közben a halandó rendelése hamarosan megérkezik. Bögréje újratöltésre kerül, s az étel is előtte landol. A pincér morog még magában, aztán távozik, hogy hamarosan újra megjelenhessen és elém pakolhasson valamit. Láthatóan egykor kör alakú tészta, csúcsosan négybe hajtva, benne valami töltelékkel. Tejszínhabbal tetején, némi gyümölcscsel és sötétbarna, szinte már fekete öntettel.
- Nem rendeltem semmit - nézek fel rá, mire csak csámcsog kettőt.
- A főnök küldte, hölgyem.
Azzal távozik is. Kérdőn nézek utána, nem tudva, mire kellene ezt vélnem, aztán a velem szemben lévő emberre lesek, hátha ő tud valamit. Miért tennének elém ilyesmit? Egyáltalán mi ez? Illata édes. Érzem rajta a csokoládét és a diót.





Natasya Alaskeevich
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
78
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Márc. 11, 2017 12:01 am írtam neked utoljára Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Aliyah & Tasy
Regret is for suckaz

Újabb megjegyzése egy újabb homlokráncolást idéz elő szemöldököm környékén. Próbálom felfogni szavait, de az agyam, mintha csökevényes lenne. Vagy csak túl ostoba ehhez.
- Szóval, halhatatlan vagy - hajolok enyhén előre, hangomban inkább kijelentés lapul, mint maga a kérdezés. Magamnak jegyzem meg, de várva tőle némi reakciót is erre. - Mióta is vagy lent a Földön? Vagy ti az egész életeteteket itt lent töltitek? Vagy csak egy részét? - fogom suttogóra a hangom, hisz nem akarom, hogy ide nem illő fülek hallják szavaimat. - Hogy kell ezt elképzelni?
Tudakozódok tágra nyílt hatalmas szemekkel. A kíváncsiság és a gyermeki érdeklődés tükröződik tekintetembe, ahogy azokat reá emelem. Szomjohúzom szavait, mint a kiszáradt ember kívánkozik egy korty hűsítő víz iránt.
A rendelésünket hamar leadjuk, habár sajnos Aliyah nem kér semmit. Ajkaimat csak egy pillanatra biggyesztem le, nem engedem, hogy eme érzés eluralkodjon rajtam. Nem fogok ráerőltetni semmit, amit nem akar. Annak mi értelme lenne? Úgy lenne a helyes, ha maga akarná megkóstolni ezeket a dolgokat.
- Van egy jó emberi mondás - mosolyodok el orrom alatt - Mindig arra van időd, amire akarsz hagyni. A pihenés fontos, még nektek is. Ne mondd nekem, hogy sose fáradt el - képeked el újra, hisz én már el is képzeltem, hogy olyanok lehetnek, mint a robotok, a háborús előtti időkből. Meséltek róla dolgokat, melyeket mindig csodáltam, és...
Állam lassan akar leesni, de csak nagyon lassan, olyannyira, hogy mire leérne már máris új témát boncolgatunk.
- Hozzászoktál a tetőhöz?  - pislogok értetlenül párat. - Mert előtte hol aludtál? - érdeklődök újra. Oly különös és furcsa teremtések ezek az angyalok. Számomra nem áll össze az egész, hogy mit miért is cselekszenek, mégis az, hogy most eggyel itt ülök.
Lenyűgöz és teljesen lázba is hoz. Mégis ki mondhatja el, hogy egy angyallal beszélgethet teljes nyugalomba?
- Sose vágytok beszélgetésre? - hajtom enyhén oldalra a fejemet, ajkaimat enyhén elhúzva. Nem mintha zavarna szűkszavúsága, szerintem beszélek kettőnk helyett eleget így is. Mégis kíváncsi vagyok rá. Meg akarom ismerni, s ami a legkülönösebb az egészben...
Alig pár perce ismerem, de az életemet most neki köszönhetem. Először életemben úgy érzem, hogy ezt meg akarom hálálni, hogy tartozok neki és igenis mellette a helyem. De hogy mégis mit tudna velem kezdeni?
Igazából elég sok mindent is akár.
- Halandók - bólintok egyetértően. - És sebezhetőek. Feláldozhatóak egy "nagyobb cél" érdekében. Bárki bármit is képes állítani, akár a vadászok is, vajmi kevés erővel rendelkezünk. S ha nem lenne elég, hogy a nyakunkba szakadt egy angyalháború, a démonok is egyre pofátalanabbul jönnek a felszínre. Mármint, érted, előtte az emberek nem is tudtak a létezésükről, vagy csak oly kevesen, most meg? Nyílt utcán, az éjszaka kellős közepén képesek megtámadni az ártatlan embert, miért? De tényleg, miért? - kérdezem őszintén, hisz az angyalok mellett a démonokat is szeretném közelebbről megismerni.

Aliyah
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Posztok :
82
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Anna Silk
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Márc. 09, 2017 8:04 pm írtam neked utoljára Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Tasy & Aliyah
Van olyan erő, mely hatalmasabb, mint a félelem. Erőteljesebb, mint az önvédelem ösztöne.


Az idő egy olyan tényező, amiről fogalmam sincs, mennyi adatott. Se azt, hogy nekem, se azt, hogy másnak, főleg, ha a szabadidőről van szó.
- Nem tartok ilyesmitől, egyszerűen nem volt rá időm.
Azóta nem, hogy itt vagyok lent. Lehet, hogy lett volna, csupán én tereltem mindig a munka felé gondolataimat. Aggódtam, nem akartam hibát a védelemben, erre tessék. Volt, és még mindig van, csak most már egyel kevesebb. A rágót csámcsogó pincér visszatér, én pedig hátra dőlök helyemen. Nem vagyok túlontúl hozzáértő, de az elhangzott ajánlat cseppet sem hangzik... jól. Ebbe én nem folyok bele. Hagyom, hogy az emberek lerendezzék maguk között amit le akarnak, kezdve a rendeléssel. Az étlapot érintetlen hagyom magam előtt. Csupán a rajta lévő kopott mintára vetek egy pillantást, mielőtt felnéznék a mellettünk ácsorgó alakra, mikor az megszólít.
- Nem kérek semmit, köszönöm! - zárom le részemről a dolgot.
Akár erősködik a lány, akár nem, akkor sem óhajtok rendelni. Főleg nem azok után, hogy hallhatóan semmit nem fizet ki. Igaz, nincs beleszólásom, és láthatóan a tulaj is beleegyezett, különben nem tűrnék meg ezen a helyen. Kérdésére elgondolkodok, mennyit kellene elmondanom, de végül arra jutok, hogy felelhetek őszintén. Ettől nem változik a tény, hogy néha nekünk is kell a pihenés.
- Holnap, holnapután, esetleg egy hét múlva... Attól függ, mikor lesz rá időm.
Alighanem egy újabb kiakadás lesz várható ennek köszönhetően. Szinte már számolom addig a másodperceket magamban, várva a meglepett felkiáltást, vagy valami hasonlót. Abban azért van valami, amit kérdez. Tény, hogy nem szokványos döntés, főleg nem azok szemével mérve, kik örvendnek minden csepp kényelemnek.
- Hozzászoktam.
Szűkszavúságom számomra megszokott. Sosem voltam az a túl sokat beszélő fajta, sem az angyalok, sem az emberek között. Nem szeretek problémáimról beszélni, segítséget kérni, de belátom, hogy néha engedni kell, hogy segítsenek az előrejutás érdekében. Most már. Máskor pedig az is szükséges, hogy sokat beszéljek, utána azonban furcsa, hogy nincs mit mondanom. Olykor még számomra is.
- Általában, igen - adok azért feleletet, megnyugtatása végett.
Ma így is többet beszéltem, mint az elmúlt... másfél napban összesen. Azt hiszem. Vagy legalábbis a közelében járok annak a mennyiségnek, holott jóformán csak ezzel az egy emberrel társalogtam. Elgondolkodtató, amit mond, néhány kifejezése még számomra is felkavaró, de összességében nem tudok vele vitába szállni. Tény, hogy ebben a háborúban nem sok szerepe van az embereknek. Igaz, vannak vadászaik, de közel sem elegen ahhoz, hogy megoldhassák a felmerülő gondok legjavát. Nekik főként a démonokra kell koncentrálniuk. Velük foglalkoztak eddig is, ezután is úgy kellene.
- Mostanáig nem gondolkodtam rajta igazán. Úgy értem... ti emberek halandók vagytok, a szó eredeti értelmét tekintve. Sebezhetők, esetlenek, sokszor érthetetlenek... Mégis, van, akinek a lelke rendkívül erős, bátor, tiszta... Alighanem bármikor képesek vagytok meglepetést okozni - vallom be.





Natasya Alaskeevich
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
78
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Márc. 08, 2017 9:34 pm írtam neked utoljára Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Aliyah & Tasy
Regret is for suckaz

Könnyedén legyintek, mintha semmiség lenne az egész. Valójában az is, az életünk egy apró, igazából mások számára elhanyagolható dolog ez a lőre - de nem nekem! - mégis annyira fel tudja dobni az unalmas és sivár hétköznapokat. Azon időkbe, amikor az emberek az életükért harcolnak, kell valami, ami ha egy pillanatra is elfeledteti velük az életük gyötrelmeit.
Hisz beszélhet bárki, bármit, mutathatjuk, mi városlakók, hogy mennyire rendben van minden, mi pontosan tudjuk, hogy ez a háború, melyet nem mi vívunk mennyire tönkre tesz minket.
- Ha adsz neki időt és van benned hajlandóság megkóstolni mást is, akkor majd kitapasztalod. Ne félj megismerni új dolgokat - kacsintok rá futólag, s szemem sarkából látom, hogy életunt pincérünk visszatér közénk.
- Mit hozhatok? A mai ajánlatunk zsírban égett krumpli, félig fagyott hamburger, valamint úszós koszlow saláta - löki elénk amúgy az étlapot, körmével pedig fogai között turkál. Én rá sem nézek a kínálatra, gondolkozás nélkül felelek neki.
- Jobban izgat a penészes pizzátok, és a régen kiszáradt tacotok. Oh, és kóla és kávé is kellene meg. Vészesen fogy - nézek előbb az életuntra nagy szemekkel, majd az üresedő bödönömre.
- És fizetni mikor fogsz? - kérdezi egyekedvűen, én pedig meglepetten nézek rá.
- Hé! Ma akartam! - ütöm meg a hasát, de mintha ez sem zavarná, ahogy válaszom sem érdekli igazából. Miként lehet valaki ennyire...
- És a hölgynek mit hozhatok? - néz Aliyah felé, miközben rágóját hangosan csámcsogja.
- Oh, nézd már, hölgynek hívott - gügyögök előbb Életunt felé, majd pillantok Aliyahra. Biztatóan bólintok neki, ha a kétely egy apró szikráját is felfedezem benne.
Addig én újra ujjaim közé zárom hatalmasra kreált bögrémet és ajkaimhoz emelve mohón iszok belőle.
Miután pedig elmegy olyannyira kedves pincérünk, tágra nyílt szemekkel nézek újra a velem szemben ülőre.
- Nem biztos, hogy ma? Hát akkor mikor!? Olyan nincs, hogy nem piheni ki magát valaki! - tekintek rá fejemet megrázva.
- Tetőre!?? Felajánlok egy ütött-kopott kanapét, és inkább a tetőt választanád!? - kezdek el habogni, hisz számomra ez olyannyira érthetetlen. Vagyis a magam részéről örülnék, ha végre nem kell ilyen helyeken aludnom. Lényegében örülök is. - Hát de miééért???
Kérdezem talán egyhén túldramatizálva. Kezeimet az asztalra csapva dőlök enyhén előre, hogy megértsem a nőt, ki megmentette az életemet.
S akinek ezért hálás leszek, talán egész életemben. Ő volt az első, ki erre hajlandó volt eddig.
- Mh, mindig ilyen szűkszavú vagy, vagy csak az emberek előtt? - kérdezem meg tőle őszintén, miközben hátradőlök a boxba. A régi bőr felveszi vékony hátam alakját, s kényelmet nyújt neki. Ritkán élvezek ily fajta luxust, így ezt most ki is használom.
Apró monologomra sem kíváncsi, talán nem lenne véleménye? Az angyalok egyáltalán tudnak hosszan távon gondolkozni? Hiszen... Na jó ezt alkalomadtán meg kell kérdeznem, de egyelőre ő kérdez.
- Ezt a háborút nem mi kezdtük, igazából nem is mi vívjuk, de mi szívjük meg. Angyalok uralkodnak jelenleg felettünk, tőlük függ az életünk. Bármennyire is ostobáknak tűnünk, tudjuk, hogy Gabriel a halálunkat akarja, és a maradék várost - ha még létezik ilyen - azért nem iratotta ki, mert Michael megvéd minket. Nélküle apró porszemek vagyunk csak. Az emberiség az angyalok kegyeinek játékszere, semmi több - vonom meg a vállamat egyszerűen. Nincs ezen sok mindent mit taglalni. Nem sok esélyünk lenne Michael nélkül, s ezt be kell látnunk. Ideig óráig lennénk képesek harcolni a természetfeletti ellen.
- Miért te nem így gondolod? - kérdezek vissza eltűnődve.

Aliyah
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Posztok :
82
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Anna Silk
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Márc. 06, 2017 11:03 pm írtam neked utoljára Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Tasy & Aliyah
Van olyan erő, mely hatalmasabb, mint a félelem. Erőteljesebb, mint az önvédelem ösztöne.


Valószínűleg nekem is a macskák jutottak volna eszembe, csakhogy több időbe telt volna. Az emberek változatosak, szeszélyesek és érthetetlenek. Lélekben van, amelyik még az angyaloknál is erősebb, kitartóbb és szeretettel telibb. Egyszer csodálatra méltók, máskor csalódást okoznak. Egyszerűen túl sokféle van belőlük a világon. Egy ember azonban könnyebben megtalálhatja erre a választ, s lám, a társaságomban lévő elég gyorsan rá is bukkant. Macskafélék.
Miután megkóstoltam a kávét tisztán és vegyítve is, elgondolkodom. Biztosan lehet ez jobb is, ha annyi halandó szereti, még akkor is, ha a mi ízérzékünk más. Mi sokkal jobban kiérezzük az egyes alapanyagokat. A cukrot, a tejet, vagy magát a kávét, mit elsőre csak magában ízleltem.
- Azt hiszem, még nemigazán tudom, hogy kellene innom - felelem őszintén.
Visszautasításommal mintha megsértettem volna. Egyáltalán nem volt a szándékom, csupán nem akarok rá bajt hozni. Így is épp elég természetfelettibe botlott eddig, meg még nyilvánvalóan fog is. Nem szükséges, hogy még én is ott legyek, arról nem is beszélve, hogy nem tartana tovább néhány órán át. Furcsa ez az egész. Megmentettem, ahogy sokakat, mégis... Mintha ez más lenne. Mintha ragaszkodna hozzám, érthetetlen okból.
- Nem akartalak megsérteni - engedek meg magamnak egy kisebb sóhajt - Egyszerűen csak... Még az sem garantált, hogy ma fogok lepihenni - nézek rá elnézést kérően - Ráadásul ha arra kerül a sor, általában egyszerűen ledőlök egy tetőre - teszem hozzá.
Ahhoz képest pedig egy hely, ahol a tető az angyal feje felett, nem pedig alatta van, s ráadásul bútorozott és meleg, felérhet egy szállodával. Olyasfajta kényelem ez, melyben nem részesítem magam. Nem több felesleges luxusnál, ami lehet, hogy elkényelmesítene. Figyelmesen hallgatom feleletét, melyet itt-ott javítani kellene, de nem teszem meg. Amíg nem kérdez rá, jó ez így is. Lényegében végül is igaza van. A démonok is elpusztítják a halandókat, még akkor is, ha csupán idővel, miközben ügyelnek arra, hogy mindig legyen számukra elérhető lélek. Mintha csak az emberek populációját felügyelnék, időnként meghirdetve a vadászidényt.
- Igen, igaz - válaszolok kérdésére.
Legalábbis nagyon remélem, hogy az emberek védelmezői közé tartozom. Tudtommal még így van. Így volt, még akkor is, ha jelenlétünkben elveszíti egy-kettő az életét. Fel kell fognunk, hogy háborúban képtelenség bárkit megmenteni. Azt hiszem, mostanában ez az első alkalom, hogy ezt kijelentem, még ha csupán gondolatban is. Ennek ellenére törekedni mindig lehet az ellenkezőjére.
- Tényleg úgy gondolod, hogy nincs befolyásotok a jövőtökre nézve?
Ez elgondolkodtatott. Mindeddig úgy véltem, esetlen testvéreink azok, kik birtokában vannak a szabad akaratnak. Minket feladatunk ellátására teremtettek, nekik viszont mintha elfelejtettek volna azt adni. Vagy csupán rájuk bízták, melyiket választják a számos lehetőség közül. Az angyalok között vannak arkangyalok, harcosok, vagy mások, mindenki saját fajába teremtve, születésétől birtokolva képességeit. Tanulunk, fejlődünk, de már feladatunk kijelölésekor tudtuk, hogy képesek vagyunk annak ellátására.





Natasya Alaskeevich
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
78
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Márc. 06, 2017 6:29 pm írtam neked utoljára Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Aliyah & Tasy
Regret is for suckaz


Kérdésére halkan hümmögök csak.
- Fogós kérdés - felelem végül, jelezve, hogy némi gondolkozási időre azért szükségem lenne. Milyen állathoz. Nem tudom, valahogy ezen sose gondolkoztam még. Hisz, én magam is ember vagyok, s akkor én milyen állat lennék?
Hát persze, egy szarka. De ez csak én vagyok. Más fajokat valahogy egyszerűbb bekategorizálni, mint magunkat.
- Nem is tudom, talán akkor macskatestűekhez. De nem csak a sima házi cirmos, hanem nagymacskákhoz is. Önzőek vagyunk, olykor makacsak és támadóak, azonban ott van bennünk is a jámborság. Nem mindenkit engedünk magunkhoz közel, mégis akit igen, azokhoz a legtöbb esetben hűségesek vagyunk. Aztán előfordul, hogy ez nem így van. Saját területünkhöz ragaszkodunk, megvédjük és fenyegetően lépünk fel másokkal szemben - magyarázom aztán, kissé hosszan, eltűnődve az egész dolgon. Igen, talán a macskákhoz hasonlítünk a legjobban, de nem csak rájuk. Számos példát fel tudnék sorolni, ha lenne időm és magányom gondolkozni rajta.
Félrehajtott fejjel szemlélem, miként kóstolja meg a kávét. Államat az asztalra könyökölt tenyerembe rejtem, s lágyan mosolygok a velem szemben ülőre. Másik kezem kopottas körmével halkan koccantgatok a hatalmas bögre kerámia oldalán. Mintha csak zongorán járnának az ujjaim, annyi kitétellel, hogy ezt nem kíséri kellemes dallam.
- Na és? Milyennek találod? - kérdezem kíváncsian, miután telepakolta a kávéját mindenféle plusz dologgal. Én bárhogy megiszom őket, tejesen, üresen, cukrosan, sziruposan. Melegen, hidegen, langyosan, tejszínesen.
Visszautasítása hallatán, enyhén meghökkenek.
- Jó, értem én, nem egy Four Season típusú kényelem, de azért nem olyan rossz az. A maga nemében teljesen kényelmes - nézek rá tágra nyílt szemekkel, némi sértődéssel egybekötve - Talán áram sem nagyon van, csak ritkán, viszont a kandalló melege mindenért kárpótolja az embert - jegyzem még meg a végére, némi éllel a hangomban. Jó, nem haragszom én, tudom én, hogy nem egy ötcsillagos hotelben élek, csak egy lepusztult kis házikóba, de...
- Amúgy is a héten lesz lomtalanítás, majd ott szerzek még pár bútort - motyogom az orrom alatt, inkább magamnak, mint Aliyahnak.
- Milyennek ítélem? - kérdzem vissza sűrűn pislogva - Igazából az előttem élők káosznak élik meg, de én már ebben nőttem fel, én nem tekintem annak. Vannak az angyalok, akik írtanak minket, van egy másik oldal, aki védelmez minket. Vannak démonok, kik minket akarnak megölni. Nem is értem, hogy miért nem állt még össze a másik két oldal ellenünk - rázom meg fejem teljes értetlenségben. - Igazából nincs itt semmiféle káosz. Mi éljük itt a városba a mindennapjainkat, anélkül, hogy bármilyen befolyásunk is lehetne jövőnket illetően - vonom meg végül a vállamat egykedvűen. Számomra ez a helyzet nem furcsa, a lehető legjobban próbálom kihasználni.
- Te gondolom a minket védelmezők közé tartozol, igaz?

Aliyah
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Posztok :
82
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Anna Silk
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Márc. 06, 2017 10:19 am írtam neked utoljára Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Tasy & Aliyah
Van olyan erő, mely hatalmasabb, mint a félelem. Erőteljesebb, mint az önvédelem ösztöne.


Ahogy taglalja ezt a kutyás hasonlatot, nemhogy nem lehet sértésnek venni, de szinte már bóknak mondható. Persze csak annak, akinek nincsenek gondjai az említett négylábúakkal, mint például nekem. Jól megvagyok velük és ők is velem. Már-már mondhatnám, hogy szeretem őket. Ugyan köztük is vannak kivételek, mégis, a legtöbbnek tiszteletre méltó a lojalitása és önfeláldozása, amennyiben szeretett személyének védelméről van szó. Valóban van köztünk hasonlóság.
- Ha az angyalokat kutyákhoz hasonlítod, akkor az embereket mihez? - kérdem, mert szerintem némely ember szintén rendelkezik számos olyan tulajdonsággal, amivel mi.
A kis jelenetet leszámítva békésnek mondható a hely, ahová érkeztünk. Körülöttünk mindent eláraszt a kávé illata, a konyhából különféle hozzávalók aromája jut el hozzám a levegőben, társulva a forró olaj és zsír szagával. A lényeget átvette mondandómból. Nekünk is kell néha pihenés, az már kérdés, hogy miért. Ha komolyan megsérülünk, utána nem árt. Gyorsabban feltöltődünk, ami nem hátrány. Egyébként a nap huszonnégy órájában, a hét minden napján képesek lennénk figyelni, bármiféle gond nélkül. Esetemben az történt, hogy a Háborúval megvívott harc után elhalasztottam a komolyabb pihenést. Helyette elrepültem, gyakoroltam Rafaellel a semmi közepén, majd visszajöttem. Most pedig itt vagyok. Az én kérdésem következik, majd az ő meséje. Érdekes történet, a lány pedig ezek szerint valamivel idősebb, mint amennyinek kinéz. A tulajnak is lehetnek jó tulajdonságai, ha megsajnálta őt.
A kávét először úgy kóstolom meg, ahogy kaptam. Keserű íze elárasztja nyelvem, s nem sok hiányzik, hogy ne tudjam megállni a fintort. Az eredmény úgy tűnik, egyértelmű, amit közlök is vele azzal, hogy tejet és cukrot pakolok a bögrémbe. Csupán egy keveset, végtére is nem tudom még, hogy mennyi az elég. Majd szépen fokozatosan rakok még bele, ha szükséges. A következő kóstolás már jobbnak tűnik. Nem mondom, hogy a legjobb, de sokkalta ihatóbb.
- Így már jó lesz, azt hiszem - gondolkodom el rajta.
Összességében pedig fogalmam sincs, hogy hogyan szeretem igazán. Tudnom sem kell lényegében, hiszen nincs rá szükségem. Állandóan nem fogok sorban állni ételért, vagy efféle helyeken ücsörögni, bár azt sem mondanám, hogy alkalomadtán egy-egy fogást nem fogok megkóstolni. Minél többet tudunk az emberekről, annál könnyebb velük együttműködni. Még akkor is, ha csupán védenünk kell őket.
- Köszönöm, nem! - utasítom vissza illendően a kanapét.
Számomra elegendő lesz egy üres tető arra a néhány órára. A kényelem nem mindig jelent előnyt. Én mihamarabb túl akarok esni rajta, hogy újra elegendő erőt érezzek magamban ahhoz, hogy biztosan elvégezhessem dolgomat. A járőrözés most sem gond, de egy újabb küzdelem... Nem lennék száz százalékos, ami egyet jelenthet a hibázással. Akkor pedig ki tudja, hányan sérülnek meg?
- Korábban azt mondtad, nem tudod, milyen volt az élet nélkülünk... Most milyennek ítéled? - teszek fel egy újabb kérdést.
Igaz, ez csak egyetlen szemlélet, de több a semminél. Kíváncsi vagyok. Ha valakik tudhatják, hogy mit kellene jobban csinálnunk, azok azok, akik megsínylik esetleges hanyagságunk következményét. Épp úgy, mint néhány nappal ezelőtt az a sok sebesült.





Natasya Alaskeevich
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
78
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Márc. 05, 2017 1:27 pm írtam neked utoljára Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Aliyah & Tasy
Regret is for suckaz

Megkérdezném, hogy mégis milyen ételt evett eddig, de dolgunk sürgősebb ennél. Hisz az idő szalad, a tetőre lassan szárnyasok libbennek, bár erről én mit sem tudok egyelőre. Nyugodt megjegyzésére sejtelmes mosoly költözik ajkamra. Nem fogom kiábrándítani, hogy milyen áron adtam vissza. A lényeg, hogy a végén én is és a doboz tulajdonosa is jól járt. Magam kaptam egy kis elkölteni valót, ő pedig visszakapta drága kis tulajdonát. Az meg már más kérdés, hogy az elkövetkező pár hónapban, évben nem nagyon kellene a város északi részére merészkednem.
Amúgy is, eredetileg is én szereztem neki a dobozt. A temetők rémjét éltem át, hogy megszerezzem neki és még csak alig fizetett érte!
- Ühüm! – jelentem ki határozottan – Hisz, a kutyák nagyszerűek! Erősek, méltóságteljesek, mint ti is. Az egyik legfőbb jellemük, hogy hűségesek. Védik saját területeiket, ez bennetek is megvan. No és ha ehhez még hozzávesszük a nagyszerű szaglást és hallást!? – egyszerre jelentem ki és kérdezem is tőle. Mi gond is lehetne egy ilyen egyszerű hasonlatból.
Azon túl, hogy néha irtózom a kutyáktól. Főleg, amikor kergetnek. De tényleg, az emberek nagy részének saját élelemre sincs elég keresete, nem hogy egy kutyának is! Br… A sötétben hirtelen ráz ki a hideg, számtalan rossz élményem volt már a bolhások királyával.
Amikor belépek a vendéglőbe nem látom, hogy mit is művel mögöttem, legfeljebb a konyha apró ablakában álló hajhálós köpcös férfi elkerekedő szemei lehetnek beszédesek. De hát ő mindig így néz, főleg ha én lépek be ide. Már megszoktam és nem is tulajdonítok neki nagyobb jelentőséget.
Inkább rögtön le is telepedek egy helyre. A közjátéknak hamar vége szakadt, az életunt, cingár pincér lassan visszamegy a pult mögé, hogy ott tegyen-vegyen. Rebesgető szempilláimra az előbb ügyet sem vetett, melyet az ő esetében jó jelnek vesznek.
- Áhhhá! – csapok le a mondatára. – Szóval nektek is szükségetek van pihenésre! Mindig is tudtam, ez az! – zárom ökölbe a kezem, s megrántom magam előtt, mintha egy kötelet húznék meg lefelé a magasból. Alsó ajkamba is beleharapok, de kérdése gyorsan kizökkent mámoros transzomból.
- Oh, ne is foglalkozz vele – legyintek – már lassan 15 éve éljük az utolsó alkalmat. Paul, a pincér úgy gondolja, hogy eme helyhez illik a tisztaság. Pf. Amikor először közölte az utolsó alkalmat, akkor tényleg nem engedtek be legközelebb. Órákig álltam a kirakatba és hatalmas szemekkel meredtem a kávéra, melyet mindenkinek kiöntött, de engem el akart zárni tőlem. A tulaj végül megszánt – vonom meg a vállam.
- Azóta is rendszeresen járok ide és Paul azóta is emlegeti az utolsó alkalmat, de nem dobnának ki innen. Már a hely része vagyok – felelem neki, miközben az ajkaimhoz emelem a poharat, és még a gőzölgő forró italba nagyot kortyolok bele. Halk hümmögő hangot hallatok, ahogy élvezem, hogy a forró lőré végig égeti a torkomat.
- Mh, a keserű vagy az édes dolgokat szereted? – kérdezem miután kinyitva a szememet leteszem a poharat. – Ugyanis ha a keserűt, akkor ajánlom, hogy kóstold meg így feketén. Azonban ha annyira mégsem kedveled a keserű ízeket, akkor tejjel vagy cukorral is kipróbálhatod – adok pár tanácsot a kávét illetően.
- Egyébként, ha gondolod van egy romos kis ház, ahol meghúzom magam, iszonyatosan kényelmes a kanapém! - ajánlom fel számára a pihenés jelentőségét.

Aliyah
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Posztok :
82
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Anna Silk
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Márc. 05, 2017 11:02 am írtam neked utoljára Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Tasy & Aliyah
Van olyan erő, mely hatalmasabb, mint a félelem. Erőteljesebb, mint az önvédelem ösztöne.


- Igen - válaszolom röviden.
Mi ez a sok kérdés az ételről? Igaz, számukra meglepő lehet. Az embereknek egy életfeltétel a táplálkozás. Éhínség idején háborúkat is képesek voltak indítani a több élelem reményében, s manapság szintén vannak olyanok, akik megküzdenek minden egyes falatért. Talán szó szerint. Mi pedig eljöttünk, a hozzájuk mérten halhatatlanok, és egyszerűen közöljük, hogy nincs szükségünk ilyesmire. Egyeseknek ez rémisztő lehet, másoknak felfoghatatlan. Az olyanoknak, kik tíz körömmel kapaszkodnak a megszerzett falatba, küzdve azért, hogy övé maradhasson az az egy, mit nagy nehezen megszerzett.
- Jól tetted - jegyzem meg nyugodtan a tényre, hogy visszaadta az ellopott holmit.
Hiszek neki. Bízni szeretnék abban, hogy megfontolta amit tett és tényleg visszaszolgáltatta az eltulajdonított értéket. Nem engedem, hogy megnézze, miként ereszkednek le a tetőről az angyalok. Teljesen megértem őket. Mikor a földiek közé kerültem, jó ideig számomra is furcsa volt az emberekkel beszélni, vagy nyíltan repülni felettük. Időbe telt feldolgoznom a tényt, hogy már felesleges rejtegetni magunkat. Tudják, hogy létezünk. A lehető legerőteljesebb módon tudatták velük kiirtásukat tervező fivéreink és nővéreink.
- Te most tényleg egy kutyához hasonlítottál egy angyalt? - kérdem meglepetten, szinte túlzóan tagoltan, hogy jól érthesse minden egyes szavam.
Na, ez megint új. Volt már olyan, hogy gúnyolódásból hozzám vágtak ilyesmit a hitetlenek, vagy éppenséggel démonok, csakhogy benne nem érzek efféle szándékot. Szerintem nem sértésnek szánta, egyszerűen csak érdeklődésnek. Keresi a legkézzelfoghatóbb viszonyítási alapot a tulajdonságainkra. Olyasmikhez igyekszik hasonlítani egy-egy adottságunkat, amik számára ismertek. Mintha próbálna elérhetővé tenni, annak ellenére, hogy itt vagyok mellette.
Engedem, hogy vezessem, hogy húzzon, ha akar. Ahogy kinyílik az ajtó, sőt, már előtte is arra figyelek, mennyi démon lehet odabent. Mikor pedig belépünk, még inkább, csakhogy egyik kezem akkor már pihentetően kardom markolatán helyezkedik. Egy sincs. Egyelőre nincs mitől tartani, vagy ha kellene is, úgy nem érzékelem. Ez egy kicsit zavaró, de egyben megnyugtató is. Jó olyan közegben lenni, ahol nem azzal kell töltenem az időmet, hogy démonokat távolítok el a városból. Helyet foglalok, fegyverem pedig elengedem. Helyette rezzenéstelen ábrázattal nézem végig az előttem kialakuló jelenetet. Nem az én dolgom, az övék, mégis... egy kicsit talán érdekel. Azt hiszem, az emberek jobban megfertőztek emberségükkel, mint hittem. Minden bizonnyal közbeavatkoznék, ha komolyabbra fordulna a dolog, hiába lenne emberek közti küzdelem. Még csak nem is az egyenlő esélyekről lenne szó, sokkal inkább arról, hogy nem bírom elviselni, ha feleslegesen bántanak előttem valakit. Az embereknek nem kellene egymással harcolniuk. Éppen elég, hogy a halhatatlanok nyíltan egymásnak ugortak.
Aztán már kapom is a kérdések újabb sorozatát. Ennyi volt a pihenőm, kezdhetek újra kérdez felelek játékba, ezúttal azonban teljesen kétirányú lesz. Kíváncsi vagyok dolgokra, amikre talán választ adhat. Egyet mindenképp.
- Ha ennyire tudni akarod... - hajolok közelebb hozzá, közben megérezve a kávé kellemes illatát - Épp egy helyet kerestem, ahol alhatok néhány órát, mikor rád bukkantam - mondom mosolyogva.
Ez nem hazugság, ráadásul válasz is kérdésére. Nem mintha képes lennék hazudni. Egyszerűen csak néha úgy mondok igazat, hogy nem adok konkrét választ. Azt mondják, a legkreatívabb válaszadók azok, akik nem hazudhatnak. Meglehet, hogy ez igaz, bár... Biztosan nem rólam van szó.
- Mi volt ez az "utolsó alkalom" dolog? - kérdezek ezúttal én, előtte hagyva neki néhány másodpercet, amíg átgondolja a kapott információt.
Ha erre választ kapok, akkor minden bizonnyal letudhatom iránta felmerülő aggodalmam. Nem mintha ráérnék bárki problémáját orvosolni. Ha nem érzem meg a démoni jelenlétet, ha emberekkel gyűlik meg a baja, valószínűleg nagy ívben elkerülöm környékét, tekintve, hogy nem épp erre szándékoztam jönni.





Natasya Alaskeevich
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
78
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Márc. 05, 2017 12:30 am írtam neked utoljára Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Aliyah & Tasy
Regret is for suckaz

Hüledezve tekintek rá, enyhén meg is rázom a fejemet, hogy biztosan jól hallok-e. Persze szólnak mesék arról is, hogy az angyalok nem esznek, nem alszanak, nem éreznek, szinte csak vegetálnak, de hát ezt melyik épeszű ember hiszi el?
Hiszen. Ugyan már, ilyen azért nem létezik, nem lehetnek olyanok, mint a robotok és a gépek! Ez… Egyszerűen képtelenség.
- Várj. Ettél már valami emberi ételt? – puhatolózok tovább. Nem vagyok képes – de talán nem is akarom – elhinni, hogy tényleg úgy van, ahogy mások mesélték ezeket.
De témánk sajnos visszatér az előző bújdosó helyszínemhez. Megkell hagyni igen rafinált a hölgy, hogy képes volt leszűrni pár apró megjegyzésből, hogy mit is műveltem. És még el sem árultam magam. Vagy mégis? Áh, csaknem.
- Mh, már visszaadtam – vakarom meg zavartan a tarkómat. Nem hazudok – lénytelen lenne most már. Talán túlmisztifikálom a lényét, de egy angyalnak hazudni!? Biztos út a pokolba, s akkor én is üldözővé válnék, s ne adj isten még egy angyal meg is ölne.
No, no, no, kizárt. Nem lehet. Ennyire nem ment még el az amúgy sem ép eszem.
Lelkendezésemre adott mosolya némi önbizalommal tölt el afelől, hogy csak nem akar akkor most itt kivégezni. No meg szavai, hogy mások segítenek eltüntetni a holttesteket. Én pedig teljesen elámulok a látványukon. Szívem szerint nem mennék el, végignézném, hogy viszik el, lopva követném őket az éjszaka árnyaiba, ám a nő maga után húz.
Ahogy kiérünk az utcára, kezeimet továbbra is a zsebembe süllyesztve veszem fel az ő tempóját.
- Ahha. Szóval vannak ilyen szuperszónikus képességeid, hogy megérzed, ha baj van? Mint a kutya, kiszagoljátok? – faggatózok tovább, hisz számomra ez egy teljesen más világ. Közben sűrűn nézegetem a kirakatokat, amíg meg nem állok egy kissé lepukkantnak tűnő, Dinner feliratú helynél.
Régies stílusú helység ez, a neonbetűk már csak pislákolva világítanak a nevet megjelenítő cégéren. Az éjszaka miatt bent alig ólálkodik pár vendég, mégis a helység minden éjjel töretlenül nyitva tart. Még akkor is, ha senki sem tér be hozzájuk.
Így gyorsan elébe fordulok és most rajtam a sor, hogy magam után húzzam Aliyaht.
- Ez egy kedves kis vendéglő. Nem sokan járnak ide – tudatom vele, habár egy-két asztalnál ülnek. Vidáman intek a pult mögött álló kedvetlen pacák felé, majd az egyik box irányába veszem az irányt, ahova rögtön le is huppanok.
Ha követ Aliyah, lassan két bögrét tesznek le elénk. Ő elé egy hagyományos méretűt, míg elém egy kisebb kancsót helyez.
- Büdös vagy megint Tasy – közli egykedvűen a fickó. Hálás mosolyt küldök felé, mire sóhajt – Utolsó alkalom.
Szó nélkül kiönti a fekete kávét mindkét bögrébe, ha kap tiltakozást, ha nem. A pacákot nem érdeklik az ilyen dolgok ő csak… Csak itt van.
- Szóval – hajolok enyhén át az asztalon, miközben két kezem közé fogom hatalmasra k660000bögrémet. – Tényleg igaz, hogy sose vagytok fáradtak? Sose éheztek, szomjaztok? – fogom halkra a szót, nem akarván, hogy a kevés illetéktelen fül is meghallja, mit beszélünk.


Aliyah
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Posztok :
82
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Anna Silk
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Márc. 04, 2017 10:15 pm írtam neked utoljára Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Tasy & Aliyah
Van olyan erő, mely hatalmasabb, mint a félelem. Erőteljesebb, mint az önvédelem ösztöne.


Elgondolkodom kissé, mennyire is érdekel az ilyesmi. Valamennyire igen, ez nem vitás, végtére is hiába szemléltük évezredek óta a földet és lakóit, megtapasztalni érkezésünk után tapasztaltunk szinte mindent.
- Csak annyira, mint más ételek - állapítom meg végül.
Nem szerepel az értékrendemen kiemeltként, éppen ezért, majd egyszer sorra kerül, ha kerül. Ha nem, úgy így jártam. Nem lényeges. A feladatom ellátásában nem akadályoz a kávé ízének nem ismerése. Amint megemlítem a lopást, azonnal tiltakozni kezd. Szépítheti ahogy akarja, de a "nem lopás" és a "nem mondanám lopásnak" között nagy a különbség. Igaz, az előbbit se nagyon hinném el jelen esetben.
- És mikor szándékozod visszaadományozni? - kérdem, ha már egyszerű kölcsönvételről van szó.
Kicsit meglep, hogy szó nélkül képes végighallgatni mondandómat. Igaz, nem tart valami sokáig, de mégiscsak hosszabb egyetlen mondatnál, mégsem szól közbe. Meg sem mukkan, csak figyel. Úgy tűnik, bár legtöbb esetben nem tudja, mikor kell hallgatni, azért néha mégis összejön neki. Vagy gyakrabban, mint elsőre tűnik? Belegondolva, ha egy hozzá hasonló ember szembe kerül két démonnal, nincs más választása, mint beszélni. Erővel aligha lenne képes meggyőzni őket, marad tehát az elme. S valljuk be, azért tudtam közbelépni mielőtt baja esett volna, mert szóval tartotta őket. Mondhatni. És az egyetlen, ami leesik neki... Én egy angyal vagyok. Az ujjongást látva csupán bólintok egyet megerősítésként. Nem sokan örülnek nekünk ennyire. Mindenki reakciója más, de ez azért... Valóban szokatlan. Mosolyom azért fenn marad. Furcsa, hogy amikor leérkeztem a földre, nem volt ez több számomra, mint egy érthetetlen szájgörbület, mi sehogy nem akart ábrázatomra jönni. Mostanra szinte teljesen belém ivódó mozzanat lett. Sajátommá tettem, a vele járó érzelmekkel együtt. Egyelőre még nem tudom, hogy szerencsére, vagy sem. Lehet, hogy csupán gyengít.
Megjegyzését hallva azért elgondolkodom. Milyen lehet egy olyan ember szemszöge, aki nem tudja, milyen volt előttünk? Aki ebbe a káoszba teremtetett? Kérdeznék, de megérzem az érkezők jelenlétét. Figyelmem rájuk terelem, lévén a halandóval még eltöltök némi időt, amíg megbizonyosodom arról, hogy testvéreim nyugton eltávolítják innen a testeket. Utána nincs arra szükség, hogy távol tartsam. Egy újabb biccentés, majd kivezetem a sikátorból. Nem fogom hangoztatni, mik vannak a tetőn. Tudja ő jól, abból, amit látott. Na meg abból, amit mostanra rólam megtudott.
- Ahogy mondtad, angyal vagyok - tudom le ennyivel kérdéseire a választ.
Nem avatom be a részletekbe, hogy a város felett repültem, épp visszaérve egy hosszabb útról, mikor megéreztem a démonok jelenlétét és azonnal feléjük vettem az irányt. Az meg, hogy bajban volt, eléggé nyilvánvaló volt számomra.
- Aliyah - mutatkozom be röviden, majd megállva megvárom, míg valamivel elém ér, vagy legalább mellém - Nos, akkor vezess!
Ő tudja, hogy hova akar menni. Nekem mindegy, amíg nem a sikátor közelében ólálkodik, vagy démonok között. Talán ez a kis séta arra is jó lesz, hogy meglássanak mellette. Valószínűleg a kisebb démonok nem szívesen kötekednek olyasvalakivel, akit egy szeráf társaságában látnak. A másik lehetőség azonban, hogy pont emiatt kerül majd bajba. Valaki olyasvalaki által, aki nagyobb, mint azok, akiket nem olyan rég lerendeztem.





Natasya Alaskeevich
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
78
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Pént. Márc. 03, 2017 11:37 pm írtam neked utoljára Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Aliyah & Tasy
Regret is for suckaz

Egyik kezemet felemelve két ujjamat érintem csak egymáshoz, miközben lassan intek vele. Szemeimmel továbbra is düllesztve nyelek egyet, miután választ ad kérdésemre. Jól van Tasy, nincs semmi baj. Nem kóstolta. Nem úgy kritizálja, hogy már kóstolta és úgy utálja. Még van remény.
- Ki sem akarod próbálni, hogy milyen lehet? Még egy picit sem izgat, hogy miféle íze lehet? – kíváncsiskodok gyorsan túllépve azon, hogy valóban nem szereti eme afrodiziákumot. Az éltető mannát, a fekte lőrét. A kávét.
Inkább már az izgat, hogy ki is lehet ő valójában, s hogy került ilyen gyorsan a közelembe. S hogy miért is segített nekem. Persze először még ő érdeklődik – amibe nincs is semmi rossz. Neki is tudnia kell, hogy kivel áll szemben. Apró megjegyzéseim a tengeri temetkezésről megmosolyogtatja, minek hatására ha csak egy pillanatra is, de az én ajkaim is meleg mosolyra húzódnak.
Őszinteségem valódi, még ha némileg ki is színezem a történeteimet. Mivel nem tudom, hogy kivel állok szembe, úgy vélem egyelőre felesleges lenne hazudnom. Talán rögtön át is látna rajtam.
Na tessék, ennyi. Át is lát.
- Öhm – emelem fel ujjamat tiltakozóan, azonban nem tudok erre mit mondani. – Nem lopásnak nevezném, csak kölcsönvételezésnek.
Javítom ki aztán, hogy teljes odaadással hallgassam szavait. Szemeim újra csak elkerekednek – úgy tűnik ez a mai legfőbb testmozgásom.
- Te egy angyal vagy! Nem csaltak a szemeim! – csapdosom össze kezeimet, aprón ugrálva magasított talpon bakkancsommal. Lelkesedésem mérhetetlen, ahogy csöppnyi eszemmel rájövök, hogy ki is ő. Szerencsémre nem egy újabb démonnal sodort össze a sors – bár tény, hogy akkor sem esnék kétségbe. Annyira.
- Igazából nem tudom, hogy milyen volt az élet, azelőtt, hogy felbukkantatok – vakarom meg enyhén is zavartan tarkómat. Hogy voltak olyanok, kik minket védtek? Nahát. Mármint, persze hallani egyes mást, de angyal szájából. Alapból, hogy egy ilyen áldott lénnyel találkoztam. Hisz egy pillanatig, mikor leszállt elém, nem tudtam felfogni, eltűnő szárnyait.
Tekintetemmel követem az övét, s amikor meglátom az alászálló feketeségeket… Lelkesedésem csak tovább fokozódik.
- Azt…a…jó…ég… - bukik ki a számon, s még ajkaim is tátva maradnak. – Azok ott, azok ott… - szinte szóhoz sem jutok, ahogy a nő és társai között jár a tekintetem. Teljes mértékbe lenyűgöztek.
Hiába nőttem fel közöttük, ilyen közel még egyet sem láttam elmúlt éveim alatt. Érzem, hogy karomnál fogva vezetnek ki, de égszínkék tekintetemmel még mindig a tetőn várakozó angyalokat szemlélem.
- Ez annyira menő – sóhajtom elhalón, s amikor már egy pillanatig sem látom őket gyorsan fordulok meg.
- Hogy kerültél ilyen gyorsan a tetőre? Honnan tudtad, hogy pont bajban vagyok? – faggatózok, miközben kezeimet a zsebembe dugom. A sikátorból kiérve, lámpák óvó fénye von minket körbe.
- Egyébként Tasy vagyok. Uh, kávé. Van itt a közelbe egy hely, ahol isteni lőrét készítenek. Kóstold meg, aztán mondj róla véleményt. Hidd el, hogy nem eshet semmi bajod belőle – dől belőlem a szó, ahogy mindig, amikor új impulzus ér engem.

Aliyah
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Posztok :
82
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Anna Silk
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Márc. 01, 2017 8:16 pm írtam neked utoljára Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Tasy & Aliyah
Van olyan erő, mely hatalmasabb, mint a félelem. Erőteljesebb, mint az önvédelem ösztöne.


Furcsa, mennyire oda tudnak lenni egyes dolgokért az emberek. Alighanem ezt nevezik függőségnek, mi ki tudja, talán minket is képes lenne megfertőzni bizonyos értelemben. Meglehet, már azok is vagyunk. Mondjuk a repülésé... Nem tudom, mit tennék, ha nem tudnék többé repülni. Nyomasztó lenne, szinte már fojtogató a földhözragadtság. Ilyen lenne számára kávé nélkül? Akkor igya csak, amikor kedve szottyan.
- Még sosem kóstoltam - felelem.
Úgy lettünk teremtve, hogy vajmi kevés szükségletünk legyen, ez pedig most rendkívül kedvező. Az emberek élelme korlátozott, s ha egy seregre való angyalt is el kellene látniuk, valószínűleg hamarabb pusztulnának ki az éhségtől, mint a háborútól. Csupán arra van szükségünk, hogy bízzanak bennünk és hogy a körülmények késztetésének ellenállva, ne taszítsák kárhozatra saját lelküket.
Bármennyire irritál a hullák egyszerű eltüntetésének gondolata, nem tudok nem elmosolyodni kérdésének tálalásán. Megrázom fejem, megerősítve álláspontomat. Még ha meg is felelne, akkor is úgy kellene őket elvinni, hogy a többi ember ne vegye észre. Márpedig a valóság ferdítése nincs a specialitásaim között. Gondolkodás közben hallgatom további magyarázatát, ami a korábban előforduló esetre vonatkozik. Akárhogy csavarja a szavakat, akármennyire érzem úgy, hogy nem érzi magát bűnösnek, ami kissé aggaszt, nem változtat a lényegen.
- Szóval elloptad - állapítom meg, majd visszatérek magyarázatának elejére - A kezdetektől fogva ennek a világnak a részei vagyunk, csupán mindeddig nem volt tudomásotok róla. Volt, ki köztetek járt és láthatatlan óvott benneteket, volt, ki elvegyült az emberek világában és tanította őket. Mások pedig azokat védték, kik titeket segítettek - magyarázom neki.
Én legalábbis így látom. Mindig figyeltünk esetlen testvéreinkre. Tekintetem az égre kúszik, amint megérzem az érkező angyalokat. Elméjükben üdvözlöm őket, mielőtt tájékoztatást adnék a történtekről.
- Egyikre sincs szükség. Menjünk! - nézek az emberre.
El kell őt vinnem innét. A tetőn elhelyezkedők számára még mindig szokatlan emberek előtt mutatkozni. Vállalták, hogy elviszik a testeket és intézkednek felőlük, az én dolgom az, hogy az őket zavaró személyt eltávolítsam a helyszínről. Lehet, hogy ez nem hangzik valami kedvesen, de nem megyünk semmire, ha húzzuk az időt.
- Ezt mások elintézik hamarosan. Igyál egy kávét - említem szándékosan az általa piedesztálra emelt lét, mialatt kifelé vezetem a sikátorból.





Natasya Alaskeevich
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
78
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Feb. 28, 2017 8:22 pm írtam neked utoljára Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Aliyah & Tasy
Regret is for suckaz

Válasza hallatán csak hebegni és habogni tudok. Szemeim kikerekednek, értelmes szó nem hagyja el ajkaimat. Felsőtestem enyhén meg is dől, hogy jobban kihangsúlyozzam hitetlenkedéseme.
- Ni.. Nincs… Nincs… Olyan nincs, hogy nincs szükséged! Ez nem szükség kérdése, egyált… na jó – csillapítom le magamat, húszszor elmantrázom a Szúszát, bensőm lassan nyugszik meg. – Szóval. Kóstoltad már és úgy állítod, hogy nincs szükséged rá?
Húzom fel enyhén egyik szemöldökömet, csakhogy biztosra menjek. Mert hát ha nem tudja, hogy mi az, annyira nem égbe kiáltó bűn. Hisz hiányát lehet pótolni, a kóstolásba meg eddig még senki sem halt bele. Legfeljebb ha direktbe megmérgezték a kávét, de hát ama nedű mérgezése pazarlás és bűn lenne. Egyből a pokolra jut ama gazfickó, ki ezt megmerészelni művelni.
Szóval, a kávén túllépve, érdekfeszítőbb napirendi pontra térünk. Mégpedig eme testek eltüntetése. Tény, hogy a saját megoldásom egyedi és nem túl humánus: de nézzünk végig rajtam. Vasággyal sem nyomok ötven kilót, képtelen lennék megemelni egy ekkora testet. Még segítséggel is nehezen, s messzire nem tudnám vinni.
- Oh – jegyzem meg elsőre ötlete hallatán, s próbálom magam behatárolni, hogy hol is vagyunk. S merre található az első ilyen alkamas épület. – Hát… Az nem a közelben van – fordulok menetirányba – S úgy vélem, hogy a talicskára szükség lesz – húzom el ajkaimat.
- Biztos nem jó a tenger? Régen a tengerészeket is oda temették – közlöm, mintha ez az én problémám is lenne. Lényegében az is, hisz valahol én kevertem magam bajba, s vele együtt az angyali nőt is – másra nem tudok gondolni, hogy ki lehet.
S amúgy is, nem akarok egyedül lenni, élvezem a társaságát, még ha olyan szófukar is. Ez sem zavar, beszélek én kettőnk helyett is.
- Hát. Nem környékbeli vagy igaz? Bár miket is kérdesek – legyintek egyet ajkaim berrengtetése közbe – Gondolom nem is evilági lény vagy. De akkor elmesélem, hogy eme környék, nem épp a biztonságáról híres. A városon belüli számkivetettek lakóhelye, ahol nem épp a kedves lelkivilággal rendelkezők élnek. S ha még ez nem lenne hátrányos helyzet, akkor bizony lehet, hogy én is rátettem egy lapáttal. De hé! Senki sem hibáztathat! Az a szép ékköves doboz csak úgy ott hevert, őrizetlenül, gazdátlanul! Én csak eltettem megőrzés gyanánt – vonom fel mindkét vállam, adva az ártatlan. Habár szavaim valósak, tényleg úgy gondolom, hogy semmi rosszat nem tettem.
A magántulajdon, mint olyan átértékelődött, s sajnos ezt nem mindenki látja be. Főleg a régebbi generációk szülöttei.
- Szóval, talicska, vagy van valami hiperszónikus erőd, amivel elvihetjük őket a tetemlakba – használom teljesen természetesen a többesszámot.


Aliyah
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Posztok :
82
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Anna Silk
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Feb. 27, 2017 8:01 pm írtam neked utoljára Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Tasy & Aliyah
Van olyan erő, mely hatalmasabb, mint a félelem. Erőteljesebb, mint az önvédelem ösztöne.


Egy újabb szóáradat következik rövid kérdésem után, mely jól hallatja, mennyire oda van a kávénak nevezett sötét folyadékért. Én nem tudom, mi ennyire jó benne. Még sosem kóstoltam, sőt, ami azt illeti, vajmi kevés étellel és hasonlóval találkoztam azóta, hogy leérkeztem a mennyből. Képtelen vagyok mást tenni, mint mosolyogva figyelni őt. Ezek a "kirohanások" egész szórakoztatóak.
- Nincs szükségem ilyesmire - jegyzem meg a kávét illetően.
Ha akar, hát igyon, engem nemigazán zavar. Az sokkal inkább, ami mellettünk van. Láthatóan erre rájön az ember is, mivel új ötlettel áll elő. A Kínai öböl? Szó sem lehet róla. Egyetlen holttestet sem szabad csak úgy kihajítani, s már az is zavaró, hogy ez megfordult fejében. Mégis miféle életet élt eddig? Az emberek testét méltón el kell temetni, égetni, vagy amit kultúrájuk megkövetel, esetleg a helyzet. Igaz, a porhüvelyek lelke valószínűleg már eltűnt, mégis, ennyi tiszteletet megadhatunk az áldozatoknak. Mert ők azok. A démonok áldozatai, kiket gyenge pillanatukban megszállt egy-egy pokolbéli teremtmény. Ki tudja, lehet, egykoron a hívők gyülekezetébe tartoztak, viszont ha mégsem, akkor sem fogom őket vízbe dobni, csak hogy megkönnyítsem a dolgomat. Ennek nem ez a rendje.
- Ha vannak a démonok porhüvelyeinek szerettei, tudniuk kell, mi lett velük. A hullaházba kell őket szállítani, ahol átvehetik a testeket a temetni vágyók.
Annyira nem ismerem a várost. Legtöbbször angyaltávlatban szemlélem az épületeket és a falat, mi körülveszi. Onnan könnyebben észrevenni a gyanús alakokat, s attól sem kell tartani, hogy nem tudom velük tartani a lépést. Nekem nem kell épületeket kikerülnöm, igaz, végül akkor is eljön a pillanat, mikor le kell szállnom, hogy elkaphassam. Akkor viszont már nincs hová menekülni. Se neki, se nekem, mert ilyesmi sosem fordul meg fejemben. A kis magyarázat egészen furcsán hat. Nem tudom, mennyit hihetek el belőle és mennyit nem. Az biztos, hogy így is szokatlan a dolog.
- És a múltkor is csak beszélgettél valakikkel, mikor a kukában töltötted az estét? - kérdem újra felé fordulva, egyenesen szemeibe nézve.
Próbálok nyugalmat árasztani. Az én dolgom a démonok elintézése volt, nem az emberek elítélése. Védem őket, legyenek bármilyenek, legfeljebb majd saját törvényeik szerint elítéltetnek. Abba nincs beleszólásom. A rend azonban meglehetősen átformálódott. A legtöbb hasonló esetre nem figyelnek fel, tekintve, hogy akár mindennaposnak is ítélhetnék a kaotikus átformálódásnak hála.





Natasya Alaskeevich
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
78
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Feb. 27, 2017 7:27 pm írtam neked utoljára Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Aliyah & Tasy
Regret is for suckaz

Hatalmasat bólintok kérdése nyomán.
- Az éltető manna, az afrodiziákum, a legnagyszerűbb létező dolog ezen a földkeregségen, melyet nem tudtak kiírtani. Feketén, tejesen, fehéren, sziruposan, vizesen, mindehogy és bárhogy, a kávé – gesztikulálok kezeimmel, ahogy előadom apró monológom. Hangomból teljes áhitat olvasható ki. Halkan felsóhajtok végül aztán, s magam elé meredve tekintem a mocskos fekete aszfaltot. Ábrándos tekintetem a távolba réved, hogy aztán hirtelen rázódjak fel.
- Kéne inni egy kávét. Nem kérsz egyet? – tekintek fel végül megmentőm arcára. Ennyi járna neki, ha már megmentette szánalmas életemet. Arcomon derűs mosoly húzódik, a félelem és a rettegés egyre távolabb kerül tőlem, köszönhető ez a nőnek is.
Van benne… Valami megnyugtató, valami, mi biztonságérzetet ad, ami azt súgja, hogy nem kell félnem a közelében: biztonságban vagyok. Ezt szerintem az elmúlt évtizedekbe kevesen érezhetik. Az emberek élete örök menekülés, rettegés. Félnek a démonok és az angyalok harcától, nem tudhatja, hogy ki a barát és ki az ellenség.
S mégis. Aki megmenti a másikat, hogy lehet rossz?
Félrehajtott tekintettel nézem, ahogy a két manust szemléli.
- Közel van a Kínai öböl – szólok újra, s mélyen szívok a levegőből. Élvezem, ahogy a sós levegő végigjárja a tüdőmet. – Itt van egy utcával lejjebb, igaz, itt még csak a csatorna része van, de nem messzebb van az öböl is. Ha gondolod keríthetek egy talicskát is. Itt biztos van. Elhagyatott terület ez, régen valami halászati negyed volt, úgy tartják a történetek – informálom a nőt, mert hát mégsem nézem ki belőle, hogy ismeri a vidéket.
Ha ismeri is a várost nem hiszem, hogy annak a lelakottabb részét. Ez azonban az én otthonom, az én terepem. Itt kiismerem magam.
Kérdése először meglep. Pár másodpercig sűrűn pislogok. Hisz ezen kérdésen én nem forogtam.
- Öhm. Nem tudom. Eleinte tök jól elbeszélgettünk, aztán hirtelen sötétbe borult a tekintetük – vonom meg a vállamat – Nem mintha ez túl gyakori lenne errefelé, de az életösztönöm azt mondta, hogy menekülni kell. Szerintem úgy voltak vele, hogy én vagyok a préda – vonogatom meg a vállamat.
- Gondolom az egyik közeli krimóból valók ők is, mint sokan errefelé.


Aliyah
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Posztok :
82
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Anna Silk
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Feb. 26, 2017 9:16 pm írtam neked utoljára Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Tasy & Aliyah
Van olyan erő, mely hatalmasabb, mint a félelem. Erőteljesebb, mint az önvédelem ösztöne.


Erőteljes véleménynyilvánítását hallva immáron teljesen felé fordulok, most, hogy elmúlt a veszély. Legalábbis egy időre, az azonban érdekelne, hogy miért akart két démon elintézni egy emberi lényt. Nem mintha szükségük lenne indokra, mégis, talán akad. Ahogy pedig hallgatom további mondandóját, úgy tudatosul bennem, hogy minden bizonnyal volt oka annak, hogy idáig követték. Mégis ki az, akit rendszeresen üldözőbe vesznek, miközben nem tesz semmit érte? Ilyen nincs, így marad a másik lehetőség.
- Kávé? - kérdem, mert ez kicsit szokatlan.
Kicsit nagyon. Kinek jutna eszébe a kávé, hasonló esetben? Jut eszembe, nem először hallom tőle ezt a szót. Már egyszer említette, mikor a démonokkal beszélt, próbálva őket lebeszélni a támadásról, meglehetősen sikertelenül. Még mindig a történtek hatása alatt áll, vagy mindig ennyit beszél? A vasrúd pörgését figyelem közben, igencsak baljós előérzettel. Remegő kéz és egy himbálódzó rozsdás rúd, nem jó kombináció, ennek pedig meg is lesz a következménye.
Időm sincs megnézni, hogy rendben van-e a feje, máris jön az újabb áradat, mi már-már zavaró. Nem tettem semmi különöset. Csupán a dolgomat végeztem, akkor meg miért? Az imitáció láttán elkomorodom. Ugyanolyan, mint mielőtt elmentem. Mikor megtudták, hogy levágtam Ashtaroth karját. Véghezvittem azt, amit évezredek óta senkinek nem sikerült. Valami ilyesmit mondott akkor, nevetve, s valóban, harcos részem talán örült annak, hogy ennyit is elért ellene, a következménye azonban jóval súlyosabb volt.
- Igazán nincs mit - fordulok vissza a testek felé.
Valamit kezdeni kellene velük. Nem hagyhatom itt a hullákat csak úgy. Minden bizonnyal mások is megérezték a jelenlétüket, miként vélhetően azok eltűnését is, így alighanem hamarosan érkezik valaki segíteni, aki... Talán megteszi, hogy elintézi ezt itt.
- Miért támadtak rád? - faggatózom egy kicsit, tekintve, hogy egyelőre nincs jobb dolgom.
Ha mégsem jön senki, úgy kénytelen leszek én gondoskodni a kupiról, mit a démonok maguk után hagytak. Könnyebb így, hogy nincsenek szem előtt. Örülök, hogy nincsenek felesleges áldozatok, hogy nem voltak olyan erősek, hogy másokat is veszélybe sodorjanak hirtelen. Nagy megkönnyebbülés volt.





Natasya Alaskeevich
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
78
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Feb. 26, 2017 8:23 pm írtam neked utoljára Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Aliyah & Tasy
Regret is for suckaz

Rámmosolyog!!! Rám! Teljes mértékben elfelejtek újra remegni, hisz az előttem álló nő teljes mértékben lenyűgöz. Jön a semmiből, mint a régi könyvekben az őrangyal, s piff-paff leüt mindenkit, megment. Mint valami szép regényben, vagy filmben, az ősidőkből. Oh igen, az ilyen tárgyakra hatalmas kereslet van, és ha már elcsaklizom az ilyen filmeket, mielőtt tovább adnám, magam is meglesem őket.
Szóval teljes mértékben le vagyok taglózva, hisz a legtöbb ember, angyal, démon észre sem vesz, elmennek mellettünk. Elvileg a mi védelmünk végett vannak itt. Hát, én ezt sokszor nem érzékelem, és még a nem mindig kellemes illatom sem lehetne kifogás. Pf. Mindegy.
De mielőtt teljesen elvesznék a nőbe, most rajtam a sor, hogy segítségére siessek. Ösztönből mozgok, mondja egy belső hang a fejemben.
Milyen ösztön? Förmedek rá. Ösztönszerűen a falon kéne most másznom és elmennem. Mégis valami itt tart, hogy viszont segítsek a nőnek. Menő és látni akarom a végkifejlettett.
S már indulnék is meg újra, amikor megjön végre a józan eszem és a végső lépés előtt lefékezek. Kezeimet felteszem, mint aki megadja magát, habár a kezemből ki nem eresztem a vascsövet.
Megfogadtam, hogy legjobb barátommá fogadom. Most már mindenhova velem jön, hogy megvédje fikarcnyi kis életem.
A barna hajú, magával ragadó szépség újra közém és a Debella 1.0 közé áll. Kettőt pislogok, s ezt a példányt is leszereli.
- Wow! – hangsúlyozom hangosan, a látattokról alkotott véleményemet, aztán csak sűrű pislogásokba kezdek újra.
- Mi, áh. Ez? Semmi. Láttad volna, amikor valamelyik nap egy egész éjszakát kellett a szemetesbe töltenem, mert valami hasonló pribékek üldöztek. No! Akkor féltem! És még kávém sem volt
– lóbálom meg a kezembe a vasrudat könnyedén, másik kezemet pedig a csípőmre teszem, ahogy palástolni próbálom egyre enyhülő félelmem. Az ám, csakhogy az egyik lendítésnél a vascső kissé félresiklik s halántékon talál.
- Auch – tapogatom meg a homlokomat – De wow! Te aztán nem vagy semmi. Úgy lerúgtad őket, hogy wow! Nagyon menő! – nyitom tágra a szemeimet, miközben a neonlámpa továbbra is csak pislákol felettünk az éjszakába. – Ahogy jöttél, hirtelen és puff! lecsaptad őket! – próbálom egy két mozdulatát utánozni lelkesedésembe.
- Oh, amúgy köszi! – mosolygok rá végül, hálásan.


Aliyah
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Posztok :
82
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Anna Silk
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Feb. 26, 2017 7:27 pm írtam neked utoljára Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Tasy & Aliyah
Van olyan erő, mely hatalmasabb, mint a félelem. Erőteljesebb, mint az önvédelem ösztöne.


Figyelmem nem kerüli el, miként remeg teste a történtek miatt. Fél, hiába tagadja, ez viszont természetes. Ki ne félne egy ilyen esetben? Ennek ellenére próbálja leplezni, én pedig küldök felé egy nyugtató, és egyben elnéző mosolyt. Nem lenne szükséges hazudnia, sőt, mondhatnám inkább azt is, hogy felesleges. Előlem az ilyesmit nemigazán lehet egy egyszerű mondattal elrejteni. Igaz, nem vagyok élő hazugságvizsgáló, mint egyes angyalok, de azért az apró részleteket észreveszem.
Meglep, amikor felém megindulva hirtelen elrugaszkodik. Mégis mi a fenét csinál? Mintha csak meg akarna támadni, úgy viselkedik, én azonban ahelyett, hogy leszerelném, kikerülöm. Oldalra mozdulok, még épp időben ahhoz, hogy láthassam, miként vágja gyomron a földön épp vagdalni készülő démont. Mindez lehet csupán a véletlen műve, miután elvétette a valódi célt, de szavaiból valami egészen mást veszek le. Meg akart védeni. Előttem észlelte a támadást és közbeavatkozott, ami még inkább meglep. Hogy egy ember védjen egy angyalt... Érthetetlen, főleg azok után, hogyan reszketett még az imént. Itt pedig nem áll le. Már készülne a következő csapásra, hozzá tenném balga módon, hisz bárhogyan néz ki egy démon, attól még erőben az emberek felett áll. Nem tart sokáig, hogy összeszedje magát az összegörnyedő, akkorra viszont átadják nekem az intézkedés jogát. Mégis mire volt jó ez az egész?
Megkerülöm a földön fekvőt, magam mögé utasítva a halandót. Semmi szükség arra, hogy hősködése közben meghaljon, márpedig ha így folytatja, még az is előfordulhat. Nem érdekelt volna, hogy megvág. Volt már rosszabb is, alig néhány napja, mégsem haltam bele. Igaz, ahhoz Cassaelnek is köze volt. Ő gyógyított meg, visszarángatva a halál széléről. Akkor nem sikerült mindenkit megmenteni, most nem hagyom, hogy az egyetlen élet, mit megóvnék, semmivé váljon. A démon már guggol, úgy indul előre, kését maga elé tartva. Kardom ekkor húzom ki elmémmel a holt testéből, s állítom egyenest támadóm hátába, miközben az ő kése eléri bőröm. Csupán azt, nem hatol mélyebbre, viszont ruhám felszakítja. Rezzenéstelen arccal pillantok magam mögé, mialatt földre omlik az újabb holttest. Próbáltam a lehető legkevesebb vér kiontásával megoldani az ügyet, így sikerült. Nem fordulok meg teljesen. Addig nem, míg öngyógyító képességem helyre nem hozza az apró karcolást. Szerencsére megoldja magától, nincs szüksége segítségre, miként ruhám sérült részét is sikerül helyreállítanom, remélhetőleg észrevétlenül.
- Vége van. Most már abbahagyhatod a reszketést - veszem magamhoz ezúttal saját kezemmel angyali eszközöm, mit egy gyors csapással szabadítok meg a vértől, mielőtt visszacsúsztatnám oldalamon lévő helyére.





Natasya Alaskeevich
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
I'm only human
☩ Posztok :
78
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Ksenia Solo
☩ Pokol vagy menny? :
Earth
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Feb. 26, 2017 5:39 pm írtam neked utoljára Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Aliyah & Tasy
Regret is for suckaz

Az ismeretlen nő, a megmentőm magabiztosan áll közöttem és a két debella között. Izmaik annyi sem mint nekem, látszik, hogy egykori tömegnövelőkön nőttek fel. Na igen, még a mai világban is vannak oly dolgok, melyek nem vesztek ki a régi időkből. Megtartották őket – no de vajon szavatosak is?
Ahj, Tasy, miért ilyeneken jár az eszed, amikor mindjárt megölnek? Áh, dehogy, majd Csikicsu lenyomja őket. Vagyis remélem.
Ettől függetlenül erősen markolászom a nemrég szerzett vasrudamat. Izzadt tenyeremben csúszik a gaz, még a rozsda sem segít a tapadásba. Fém érdes illata kúszik orromba, de most még ezzel sem tudok foglalkozni.
Debella 1.0-nak nem tetszik a nő válasza, mi sem nagyobb bizonyíték erre, hogy továbbra is vicsorít, azonban szavakra már nem futja tőle.
Talán tudja, hogy felesleges beszélnie? Vagy csak képtelen többet kimondani, hisz agyilag látszólag egy zokni. Az a fajta, aki először cselekszik aztán kérdez. Mi sem bizonyítja ez jobban, hogy amint előkerülnek a bicskák, kések, az egyik máris támad. Kecses és gyors mozdulatokkal szereli le a nő ellenfelét.
Elfelejtek félni. Tátott szájjal figyelem a sötétbarna hajú, egyenes kiállású személyt, kiről szerintem jogosan gyanítom, hogy nem ember. Szemeim kikerekednek, és csak a nőt látom magam előtt, a felém közelítő veszélyt már nem. Vészjelzőm is későn vijjog a fejemben. Későn emelem fel a kezemet, de lám, nincs is erre szükségem sem. Egy kard állj lelkét, s újra hallom saját halk sikkantásom.
Ki szólal meg az én hangomon? Átjár a félelem, lebénít az érzés, pedig eddig sem éltem…
- Hogy? Jah, persze, hogyne – legyintek kezemmel, enyhén remegve, játszva, hogy egyáltalán nem ráz meg a dolog. Amíg viszont rám figyel, a másik fickó röppályára állítja kezét és suhantani készülne.
Nem én mozgok, a robotpilóta kapcsol be újra. Guggolásból rugaszkodok el, s a vascsövet két kézzel markolva, harci kiálltást hallva lendülök előre, hogy teljes erőmből gyomron vághassam a gaz támadót. Kezei megremegnek, kést tartó mancsa megroggyan, teste ketté görnyed.
- Ezt neked Debella! – állok meg pár lépéssel mögötte, s visszafordulva, felemelt csővel indulok meg újra felé, de előtte hirtelen megállok.
- Öhm, inkább rád bízom – nézek a nőre, hisz, közelében sem vagyok annak a tudásnak, aminek ő, belőlem inkább az adrenalin szól, mint a tudás.

Sponsored content
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

írtam neked utoljára Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


 
Channel Street
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: