We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Channel Street
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Online
Amber Cartelle
avatar



☩ Reagok :
82
☩ Korom :
24

Utolsó Poszt Szomb. Júl. 14, 2018 2:39 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




T


Tom & Amy

-Tény… Sok a munkájuk. Fejetlenség van az egész városban. Remélem hamarosan vége lesz ennek az egésznek…-Még mindig vágyom arra a világra, ami ez előtt volt, amit sokan még ismerhettek mielőtt megjelentek volna az angyalok, démonok és mindenféle lények.
-Szóval akkor azt mondod tankoljak be?-Végül is igaza van. Nem árt egy kisebb mennyiségű tartalékot felhalmozni. Hisz ki tudja mi vár még ránk. Azt hiszem ennek már tényleg csak Isten tudna véget vetni. Vajon miért nem lép közbe? Miért hagyja, hogy mind ez megtörténjen?
Az biztos, ha egyszer találkoznék vele először megverném, és csak utána ömleszteném rá a kérdéseimet.
Balunak fogalma sincs, hogy miről van szó, de mikor rá mutat és kiejti a nevét nagy vidáman kezdi el a farkcsóválást.  
-Rendben!-Már rég nem ültem kocsiban. Balu meg még sosem. Lehet a végén Tom meg fogja bánni az egészet. Nem éppen az a nyugodt kutya. Előbb beengedem Balut az autóba és csak az után ülök be én is az anyósülésre miután természetesen megköszöntem Tomnak az udvariasságát.
-Amúgy te ezt ennyire élvezed? Mármint… Nem idegesít a vén kopasz?... Nem gondoltál arra, hogy más munkát keres? Persze nem mintha olyan sok lehetőség lenne…-Ahogy elindul az autó Balu már be is dugja a fejét a két ülés közé, hogy úgy ajándékozzon meg minket a kellemes szájszagával.
-Hé, Balu! Menj hátrébb! A szád bűzétől a végén Tom elájul és neki megyünk egy fának!-Próbálom hátrébb tolni a négylábút, de tény nem egy pillekönny példány.

Öltözet ʘZene ʘ Megjegyzés: -

Isten
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
37

Utolsó Poszt Kedd Jún. 26, 2018 5:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Amber
- Nem lennék a rendőrök helyében. Minden ember jól jön nekik.
Válaszolom a kijelentésére. Úgy látom meglepődött, de mindenesetre örül, hogy lekoptam róla.
- Nemsokára eljön az idő, amikor az élelem és a víz többet ér a pénznél.
Újabb kemény érv amellett, hogy vagy induljon útnak, vagy gyorsan soroljon be a rendőrséghez és találjon magának kucnit, mert a pénz, annak ellenére hogy az egekbe szöktek az árak, hamarosan semmit sem fog érni. Ezt én is, ő is jól tudja. Gondolom a terve hasonlóan folytatódik, mármint, ha útnak indul, nyilván bevásárol mind élelemből, mind vízből és felfogad egy hozzám hasonló fazont, aki megvédi őt, meg az értékeit. Ha viszont a városban marad, akkor úgy sem tud elbújni a kéretlen szemek elől.
- Nem akarom itt hagyni a kocsit.
Elnézést kérően megvonom a vállam.
- Viszont tényleg haza viszlek.
Arcom lefelé borul, Balu irányába, majd rá mutatok.
- És téged is!
Megindulok a kocsi felé, de félúton visszafordulok.
- Közben még be kell vásárolnunk! Muszáj. A főnök csicskáztat. De a jó hír, hogy ő állja a számlát!
Ördögi vigyorral csapkodom meg a mellemet, belső zsebében van a pénztárcám, benne Mr. Winkley hitelkártyája és amíg még elfogadják, még szép hogy a zsugori, vén csataló hitelben küld el vásárolni engem! Nah ezért gazdagok a gazdagok! Ezután megkerülöm a kocsit, és ha Amber követett, akkor előzékenyen kinyitom az ajtaját neki és Balunak.

Online
Amber Cartelle
avatar



☩ Reagok :
82
☩ Korom :
24

Utolsó Poszt Kedd Jún. 19, 2018 9:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




T


Tom & Amy

Kikerekednek szemeim mikor igazat ad nekem. Nem sűrűn fordul elő az, hogy valaki igazat ad nekem és még hangosan ki is mondja. Mindig én voltam a hisztis húg, aki nem tud viselkedni és szégyenbe hozza a nővérét. Miért nem tud olyan lenni, mint a nővére…
-Azta! Köszönöm, ez jól esik. Végre valaki!... Nem vagyok én az a hisztis, ostoba lány, ahogy azt sokan gondolják.-Perzs lehet, hogy tervek nélkül is ott hagytam volna a lakást, de tényleg nem vagyok azért annyira ostoba. Nem fogok csak úgy nekirohanni a világnak a semmivel. Nem áll szándékomban Faye után menni.
Az újabb kérdésére most meglepő módon kissé zavarba jövök. Nah igen… Ez egy kényes téma. Nem mintha nem lenne hol aludnom, de tény nem lehet hosszú távra tervezni vele. Még ez a ház volt a legjobb állapotban.
-Igazából van, bár… Nem egy luxusvilla. Találtam egy elhagyatott házat. Előző tulajdonosai szinte mindent ott hagytak. Elég jó állapotban van még.-Kissé elpirulok, mert tudom, hogy ez nem normális. Nem normális, hogy egy ilyen helyen lakom… És nem is élvezem. Túl csendes. Lehet, hogy itt van velem Balu, de hiányzik, hogy valaki még ott legyen.
-Nem hiszem, hogy ki tudnám fizetni. Igaz eladtam szinte az összes elegáns ruhámat, vagyis egy kivételével, valami ostoba tyúknak, aki elég szép összeget fizetett értük, de amíg nincs fix nem merek egy ilyen helyre menni. Az árak az egekbe szöktek, főleg most…-Még a rendőrségen sem biztos, hogy visszakapom a munkám. Nah meg lehet tényleg nem fogok ebben a városban maradni. Az utazáshoz meg kell a pénz.
-Ez igazán kedves tőled… De lehet, ha meglátod nem is engednél haza.-Mosolyodom el. Tényleg aranyos, hogy próbál segíteni rajtam. Egyelőre ő az első ilyen személy. Mások egyáltalán nem ezzel a céllal kerestek fel engem.
-Mondjuk nem vagyunk messze tőle. Nincs kedved inkább sétálni…. Bár igazad van, nem szerencsés egyedül hagyni a kocsit.-Ez nem éppen az a környék, ahol biztonságban tudhatná a járművét.

Öltözet ʘZene ʘ Megjegyzés: -

Isten
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
37

Utolsó Poszt Hétf. Jún. 11, 2018 9:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Amber
Csendben hallgatom és tudom hogy nem gondolja komolyan. Bár azt hittem jobban befelé van fordulva, de pont hogy ellenkezőleg. Jól van, csak szabadulni akar az emlékektől. Most hogy így felvázolta a tervét, szavamra, ez egész átgondolt. Aprót bólintok neki, miután befejezte, de én elhagyom most a személyeskedést inkább.
- Azt hiszem igazad van.
Hát Mr. Winkley sosem volt a hősiesség és figyelmesség mintaképe, egyébként is, ha Amber nem akar Faye helyére lépni, akkor nincs mit tenni. Majd valaki más kerül a képbe.
- Van hol aludnod? Mert tudok egy kiadó galériát innen nem messze.
A sajnálkozását inkább nem reagálom le, leszámítva a szemöldököm felfelé ívelését. Nos, valójában nem is küldtek ide, de ezt neki nem kell tudnia. Én csak kíváncsi voltam mi van vele és hogyan fog tovább evickélni az életben. Mindenki a saját sorsának kovácsa.
- De ha már van, akkor örömmel haza fuvarozlak és köztünk marad!
A jobb mutatóujjam a szám elé rakom, jelezve hogy egy szót sem mondok senkinek, a főnöknek sem arról, merre lakik. Bár előbb utóbb úgy is megtalálják, de legalább ha utóbb, addig is nyugta lesz. Tekintve hogy komoly az elhatározása, nem tudnám már úgyse rábeszélni az ellenkezőjére, de nem is akarom. Viszont lakhely ügyben segíthetek neki.

Online
Amber Cartelle
avatar



☩ Reagok :
82
☩ Korom :
24

Utolsó Poszt Szomb. Május 19, 2018 9:12 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




T


Tom & Amy

Egy halvány mosoly kúszik arcomra, ahogy Balu kihasználja a figyelmet. Úgy tűnik ő nagyon is kedveli ezt a fickót. Azt hiszem lenne mit tanulnom tőle. Sokkal szociálisabb, mint én.
-Igen azt terveztem, hogy kukázok, pocsolyákból iszom, az eső vizében fürdök és gilisztákat meg pókokat eszem.-Mondom teljesen komoly tekintettel, majd megrázom a fejem. Természetesen vannak ötleteim, terveim, de igaz lehet, hogy nem jönnek össze, de akkor majd kitalálok valami mást.
-Korábban a rendőrségnél dolgoztam. Úgy hallottam, hogy ott is kezd a rend helyreállni. Azt terveztem, hogy megnézem esetleg fel tudnak e venni, ha nem is ugyanarra a munkára, de hasonlóra.-Szerettem ott dolgozni. Senkit sem érdekelt, hogy ki vagyok. Én is csak egy voltam közülük, nem kivételeztek velem és ez jó volt.
-Még mit akarhatnának tőlem? Miért bántanának? Nincs kit megfenyegetniük… Nah meg szerintem sehol sem lennék biztonságban, ahogyan senki.-Már megint ez a féltés. De mire föl? Nem vagyok polgármester, nincs hatalmam, sem titkos információim. Én kimaradtam ezekből, egyáltalán nem érdekelt és nem is érdekel a dolog. Faye már nincs, őt sem tudják megfenyegetni azzal, hogy megölnek. Mégis mit érnének el vele, ha engem bántanának?
A vénség említésére meglepődöm és ezt nem is titkolom előtte. Szemöldököm felszökik úgy hallgatom őt. Odaköltözni hozzá? Ez most komoly?... A végére még kicsit el is nevetem magam. Nah igen, nem ő az egyetlen aki azt akarja, hogy a helyére lépjek.
-Nos igazán kedves tőle ez az aggodalom, de bevallom, hogy nem hiszem el, hogy őszinte lenne a részéről. Politikus… szerintem inkább hasznot akar szerezni a dologból, bár nem tudom mit tudna… Nem vagyok egy hisztis, ostoba tyúk, aki menekül a világ fájdalma elől. Az egész családomat elveszítettem, megölték… Nem mentem világgá, még mindig itt vagyok ebben a városban. Egyszerűen csak túl sok volt az emlék. Azok elől menekültem el. Csak nem olyan nagy bűn ez!...-Nézek rá ismét komoly tekintettel. Mégis hogy tudtam volna ott maradni? Ott nőttem fel…Nem akarom őket elfelejteni, de azt sem akarom, hogy minden pillanatban eszembe jussanak.
-Üzenem Mr. Winkleynek, hogy nagyon kedves az ajánlata, de nem fogadom el, még ha ez illetlenség is. Illetve nem fogok nővérem helyére lépni. Először is nem őrültem meg, másodszor meg a város is jobban jár, ha nem én irányítom. Nem nekem való. Nem érdekel, ha e miatt bolondnak tartotok.-Megsimogatom Balu buksiját, egy pillanatra le is nézek rá. Mondjuk lehet neki jobb lenne egy rendes otthon.
-Sajnálom, hogy ennyi galibát okozok neked. Biztosan nagyon utálsz már miatta.-Pillantok fel rá. Már másodjára keres fel engem. A múltkor is hamar leráztam magamról, mondván nem kell nekem őrszolgálat. Most meg engem kellett megkeresnie, átadnia egy üzenetet, elvinnie, de most sem jár sikerrel. Én a helyében leütném magam.

Öltözet ʘZene ʘ Megjegyzés: -

Isten
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
37

Utolsó Poszt Szer. Május 16, 2018 5:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Amber
Úgy tűnik jól vannak, az eb odajön hozzám, én pedig lehajolok hozzá és a két kezembe veszem az arcát, aztán megsimogatom a buksiját.
- És mi a terv? Mihez fogsz kezdeni? Kukákban túrkálsz? Vagy élelemért és szállásért dolgozol valakinek Cartelle-ként?
Azt hiszem Balu élvezi a társaságom, mert a hátára fekszik és esküszöm, mosolyogni látom.
- Tudod, megteheted hogy tudomást sem veszel a világról. De a világ tud rólad. Sehol sem vagy igazán biztonságban. Bárhol bárki felismerhet, és hiába is magyarázkodnál azzal, hogy te leléptél és nem érdekel.
Abbahagyom Balu hasának a simogatását, és a jó eb a szavaimra felpattan, vigyázzba áll.
- Aha. Elhiszem hogy az életedet is áldoznád érte! Ettől még akkor sincs biztonságban!
Balu most fingik egy kiadósat és Amber mellé lépked. Elmosolyodom, de nem indulok vissza a kocsimhoz.
- Mr. Winkley arra kért hogy keresselek meg, ha lehet vigyelek oda. Vendégül látna, amíg eldöntöd hogyan tovább. De legalább addig is biztonságban lennél. Egy szerettünk elvesztésén nehéz túltenni magunkat, sőt, lehetetlen, de ez még nem ok arra hogy a világvégére kóboroljunk és eldobjunk mindent magunktól. Örülne neki, ha engeded segíteni, és úgy gondolja neked kell Faye helyére lépned. De talán ehhez idő kell? Mit szólsz?
Jól ismerem a főnököt, neki sosem jutna eszébe a város vezetőjeként tetszelegni. Hogy miért? Mert nincs rá szüksége. Persze a viselkedése az sokszor utálatos, mint szórakoztató, bár azt hiszem Amber nincs veszélyben. De ettől még mondhat nemet erre, és emiatt is, hiszen tény ami tény, Mr. Winkley nagyon csúnyán tud üvöltözni és káromkodni. Lenne még egy ajánlatom, de várjuk meg a reakcióját.

Online
Amber Cartelle
avatar



☩ Reagok :
82
☩ Korom :
24

Utolsó Poszt Kedd Május 08, 2018 11:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




T


Tom & Amy

Miután megtudtam, hogy az utolsó élő rokonom, a nővérem, Faye, meghalt mondhatni egy világ omlott össze bennem. Lehet, hogy nem voltunk jóban, lehet, hogy sokat veszekedtünk, de a nővérem volt és szerettem. De már soha nem láthatom. Egyedül maradtam. Na jó nem teljesen egyedül, hisz itt van velem Balu.
Hazaérve körbe néztem a lakásban. Az otthonomnak nevezett helyen, ami még soha nem volt ennyire üres. Próbáltam ott maradni az üres házban, de végül összepakoltam a legfontosabb holmijaimat, ruhákat, eszközöket, élelmet... és elmentem. Idegennek éreztem már magam a saját otthonomban, ott ahol felnőttem. Túl sok emlék fűződött hozzá.. Nem bírtam ott maradni.
Szerencsémre találtam egy igen jó állapotban megmaradt kis házikót. Tökéletesen megfelelt nekem. Igaz ezzel lemondtam a luxusról, de sosem tartottam sokra. Igen megvolt a kényelem, nem volt hiányom semmiben, de mit ér ez, ha közben elveszíted a családod?
Tudtam, hogy nem lesz könnyű. Nem lesz könnyű átszoknom egy ilyen színvonalhoz, de azt is tudtam, hogy képes leszek rá.
Esténként nem aludtam túl sokat. A gondolatok, a túl nagy csend... Most először érzek igazi félelmet.
Éppen "hazafelé" tartok Baluval, mikor egy közeledő autóra leszek figyelmes. Nem igen foglalkozom vele mindaddig, míg meg nem áll. Kíváncsian pillantok felé. Egy ismerős arc száll ki belőle és siet oda hozzám. Meglepetten pislogok rá.
-Szia Tom. Persze, hogy megismerlek...-Végigmérem én is magamat. Tudom nem nézhetek túl jól ki, de mégis mit érdekel ez engem? Tudom, hogy sokan elvárták volna tőlem, hogy nővérem helyére lépjek, de előbb halnék meg...
-Nagyon vicces vagy!-Mondom kis iróniával a hangomban. Mégis mit várt? Majd kis topánkában, estélyiben fogok az utcákon mászkálni?
-Keresnek? Mégis kik és miért? Senki vagyok. Miért érdekelne bárkit is, hogy mi van velem?-A keselyűk most boldogok lehetnek. Végre átvehetni a polgármesteri címet. Biztos vagyok benne, hogy egyikőjüket sem érdekli, hogy mi van velem. Sőt szerintem fel sem ismernének engem, ha most meglátnának.
-Mégis mit csinálnék? Én nem bújócskázom. Egyszerűen már nem bírtam abban a lakásban maradni. Így eljöttem, ha erre lennél kíváncsi.-Ami egyre jobban meglep. Mégis miért érdekli őt ez? Lehet, hogy a főnöke bízta meg rá?... De mégis miért?... Talán ő akar a város feje lenni és úgy véli, ha nekem segít akkor nagyobb esélye lesz? Áh... Nem hiszem...
-Balu ott van mögötted.-Pont ahogy befejezem a mondatom a szóban forgó eb megjelenik egy fa mögül. Láthatóan örül a látogatónak, így farkcsóválva sétál oda hozzá simogatást kunyerálni.

Öltözet ʘZene ʘ Megjegyzés: -

Isten
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
37

Utolsó Poszt Kedd Május 08, 2018 12:03 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Amber
Egy jól megkopott range roverrel hajtok be az utcába, a kanyar közben még halkuló gagyi pop szám hallatszik, aztán ahogy az utcán megyek tovább, úgy váltunk egy ütősebbre. A nap hátralévő részében megnyertem a komornyik és a házvezetőnő szerepét is, tekintve hogy Mr. Winkley egyik jó barátját szállítottam haza, most pedig azt a feladatott osztotta rám, hogy vásároljak be. Kemény szavak ezek, de be kell látnom, csicskáztat. Ahogy mélyül a dal úgy fut át az agyamon, hogy nekem is égő whiskey-s üveget kellene hajigálnom a főnök garázsára, azt skandálva hogy fizetés emelést kérek, vagy több szabadnapot. Le a diktatúrával! Mondjuk erre egy baseball ütő is megteszi. De ááá! Nem venné komolyan! Még a katasztrófáktól sem rémült meg igazán, tudom. Inkább a kocsikat sajnálná, és az tuti biztos hogy egy hónapig is szívatna érte. Egyébként meg a büdös életben nem emelne...észre sem vettem hogy elkezdtem rázni a fejem a zenére, majd ahogy kitekintek oldalra, észreveszek egy ismerős arcot az utcai lámpa fényében. Ami azt illeti előbb észrevettem, mint ahogy oda pillantok, de most realizálódik. Igen, őt keresem. Nagy levegő, hatalmas taposás és csikorgások keretei között huppan az autó. Annyira jó a féke, egyből megáll, én meg kipattintom a biztonsági övet, kinyitom az ajtót és kirohanok belőle, szó szerint.
- Hé! Amber Cartelle!
Integetek neki hangosan és sietősen megyek feléje. Széles vigyorral állok meg előtte, de aztán ez hamar lelohad, tekintve hogy ő nem osztozik a jó kedvemben, mi több, ahogy kinéz az sokkoló. Rám fagy a mosoly, hogy aztán később tova illanva felváltsa a szörnyülködés, s miközben hozzá beszélek, a homlokom redőzöm sűrűn. Alaposan végig mérem.
- Ö..Tom vagyok, emlékszel? Kiárusítás volt a hipszter boltban?
Úgy teszek, mint aki meglepődött, pedig nem így van. Akkor lepődtem meg, amikor erre adta a fejét és én tudomást szereztem róla, most csak improvizálok.
- Oké..tök mindegy. San Francisco apraja nagyja téged keres. Mondd, mit csinálsz itt? Nincs késő már az aki bújt aki nem-hez? Hol van Balu?
Vannak ferdítések ezekben a kijelentésekben, de ez bagater szempont, jelenleg ott tartok hogy valami hülye dumával beszélgetésbe keveredjek vele.


Utolsó Poszt Hétf. Márc. 20, 2017 8:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Aliyah & Tasy
Regret is for suckaz

Továbbra is az asztalon könyökölve ábrándosan tekintek a mennyezetre. Mily szép is lenne a nem alvás. A nagy francokat dehogy lenne szép! Egy ideig lehet, hogy tökre élvezném, de pár nap után megunva könyörögnék az istenekhez, hogy legyenek oly kedvesek és adják vissza az alvási képességem.
De amíg ez nem következik be, addig ábrándosan sóhajtok fel.
- Gondolom kevesebbszer kényszerültök rá? Minek teremtett az Isten mellétek, minket? Hisz ti… ti… magatok vagytok a tökély – mutatok végig a velem szemben ülő nő alakján, már amennyit látok belőle az eltakaró asztal miatt. – De tényleg, minket minek teremtett? – hajolok újra előre, de választ már nem nagyon kapok tőle.
Aggódó tekintetem mit sem változik válaszát hallva.
- Szerintem, ha valaki felajánlja segítségét, nem gesztusból teszi. Nem ezzel terhelsz meg másokat, hanem ha úgy zúdítod rá másokra a bajodat, hogy ő nem kér belőlük – mosolygok rá kedvesen, pár pislogás közepette. Hajamat zavartan csavarom, őszinte szavaim kimondása közben.
Valóban így gondolom. A magam részéről legalább is igen. Én nem azért ajánlom fel másnak a segítségemet, mert nyűgnek érezném. Tényleg szeretnék segíteni neki, ha tudnék. Hiszen az életemet mentette meg, nem ez lenne a legkevesebb?
De aztán megjön az étel, én pedig falatozni kezdek, mely közepén hamar megzavarnak minket. Agyamat elönti a vörös köd, hisz a drága, egyetlen, mindenható kávém ment tönkre, pazarolta el, vagy bánom is én. Lényeg, hogy a fekete lőre most az asztalon én pedig idegességembe gondolkozás nélkül pattanok fel. Vékony lábaimmal, magasított talpú cipőmmel, öles léptekkel indulok ki.
De ugyanilyen gyorsan araszolok is vissza, s a kifelé tartó angyalba ütközöm.
- Hogy? Mi? – kérdezem zavartan, kezeimet magam előtt tartva, állva féle. – De hát, hova… - mondatmat nem tudom befejezni, hiszen máris viharzik ki mellettem. Fekete szárnyait kibontva ragadja meg a befelé tóduló démont. A magasba röppen vele, én pedig utánuk futok. Csak az ajtóig futok.
- Aliyah! – kiáltok utána, aggódva. Mi történik, ha nem tudja legyőzni? Ha megsebesül? Tényleg egy tetőn akar aludni? Hatalmasat nyelek, s érzem, hogy a torkomon gombóc alakul ki. Az ajtófélfába kapaszkodik meg, s hallom, hogy a hátam mögött többen felsorakoznak, bámulva az eget, ahol mind messzebb kerül az égi jelenség.



Utolsó Poszt Hétf. Márc. 20, 2017 10:34 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Aliyah
Van olyan erő, mely hatalmasabb, mint a félelem. Erőteljesebb, mint az önvédelem ösztöne.


Furcsa lenne, ha az embereknek sem lenne szüksége alvásra. Pont ez az egyik dolog, ami miatt olyan esetlenek és védtelenek. A kimerültség. Mi is elfáradunk, nem arról van szó, ha pedig elnyúlik egy csata, idő, mire visszanyerjük erőnk teljességét, mégis... Ha egy halandó kerülne szembe egy halhatatlannal egy összecsapás során, aligha bírná tovább néhány ütésnél. Minden egyes csapás megterhelné testét. Arról nem is beszélve, hogy még az én öklöm is beletört Rafael koponyájába. Persze ehhez szükséges volt az angyali erő, mely összetalálkozott fejével. Nagyobb ütés, nagyobb kár.
- Minden bizonnyal előnyötökre lenne, bár ez sem mindig kellemes. Van, amikor mi sem tudunk mást tenni, csak pihenni. Amikor rákényszerülünk - vallom be egy sóhaj kíséretében.
Halványan elmosolyodom kérdését hallva. Csak nem fel akarja magát ajánlani ilyen célra? Semmi szükség rá. Eleve hogy oszthatnék meg egy emberrel olyasmit, ami néha még katonáinkra sem tartozik? Akad néhány titok még az angyalok között is. Talán nem is kevés.
- Számos testvérem van - kezdek bele a válaszba - Ugyanakkor az én problémámon nekem kell túljutnom. Nem terhelhetek vele másokat, főleg, hogy mindenkinek megvannak a maga gondjai - jutok a felelet végére.
Kicsit szórakoztató, hogy tömi magát. Nem tudom, hogy képesek ennyit enni az emberek. Minden bizonnyal megvan az oka. Talán csak nagyon éhes volt. Fogalmam sincs, de nem is számít. Megkóstolom a palacsintát, majd be is fejezem. Ennyi elég. Ha akarja, felőlem ezt is megeheti társaságom.
- Finom.
Nagy csattanásra leszek figyelmes, majd a kávé és egyéb folyékony dolgok szétfolyására az asztalon. Valami nem stimmel. Kezem azon nyomban kardom markolatára siklik. Várok még, egy-két másodpercet, aztán felkelek, amint az ember kiviharzik. Ostoba! A lány bolond, az már tudom. Túlontúl vakmerő, még ha nem kevés bátorsággal is párosult mindez. Utóbbi becsülendő, előbbi fegyelmezésre szoruló tulajdonság. Nem rohanhat így neki akárkinek. Már mennék is kifelé, mikor visszaér. Ez nem tartott sokáig. Kérdését nemigazán értem, az viszont világos, hogy démon áll a dologban. Egy dühös démon. Csoda, hogy nem jött be első nekifutásra az ablakon. Nem várom meg, hogy beérjen. Nem, itt nem fog pusztításba kezdeni, miként én sem.
- Elintézem. Kérlek, köszönd meg a palacsintát a nevemben! - mosolygok Tasyra, egy pillanatra vállára téve kezem.
A démon az ajtót nyitja, mikor elé állva belé rúgok egyet, hogy még csak véletlen se tehesse be a lábát. Utána lépek, fekete szárnyaim hátamra öltöm, majd nagy sebességgel indulok meg felé, elkapva őt nyakánál a magasba emelkedve. Nem jövök ide vissza. Addig semmiképp, míg el nem intézem az alakot, de utána sem valószínű.






Utolsó Poszt Szomb. Márc. 18, 2017 7:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Aliyha & Tasy
Regret is for suckaz

Félrehajtott fejjel nézem, ahogy kedveszegetten válaszol, megszokott rövid mondatával. Már nem is zavar igazából, kezdek hozzászokni. Továbbra is képes vagyok többet beszélni, nincs ezzel gond. Az még csak eszembe sem ötlik, hogy biztos velem lehet a baja. Kinek lehetne épp velem baja, annyira, hogy ne akarjon velem beszélni? Pf…
- Ühüm. Hát figyelj, te döntheted el, hogy mikor pihenj. Tudod, hogy ez milyen nagy kegy lenne egy embernek? Ha nem fáradna el folyton folyvást? Kötelező alvás nélkül sokkal több mindenre lenne lehetőségünk, amit mi csak elképzelni tudunk – sóhajtom el magam, ahogy az asztalra könyökölve államat a tenyerembe rejtem – Mennyi mindent meg tudnánk pluszba tanulni. Mennyivel több mindent meg tudnánk élni – ábrándozok, noha pontosan tudom, hogy akkor is átaludnám a fél életemet. De akkor én döntöm el, hogy épp alszok-e vagy sem. Nem pedig a hitvány szervezetem.
- Van akivel tudsz beszélgetni, ha valami bánt? – húzom ki magam. Eddigi csenevész tekintetem hirtelen válik komollyá és aggódóvá. Eddig ugyanis ebbe bele sem gondoltam. Persze az embereknek kell, hogy kibeszéljék a bajaikat, de egy angyalnak vajon erre van szüksége? Van fent az égben bárki, kikhez fordulhatnak? Megkönnyíti valaki a lelküket? Egyáltalán van lelkük? Éreznek? Mesélnek sokfélét, de azok tényleg így vannak?
Válaszát várva megérkezik ételünk is, én pedig nekilátok. A pizzaszeleteket nem kímélem, másodpercek alatt eltűnnek a tányéromról. Már napját sem tudom, hogy mikor ettem kiadósan utoljára. Szóval ilyenkor kihasználom minden percét. No persze továbbra sem mohón, csak épp úgy, aki pár napig éhezett.
- Köfönö nefed if – válaszolok neki teli szájjal, vigyázva, hogy egy jótékony falat se vesszen kárba. Elsírnám magam, ha ez történne. A pizzával végezve a tacohoz látok hozzá, s lopva figyelem, hogy miként eszi Aliyah a palacsintát.
- Ízlik? – kérdezem.
Ám ekkor valami furcsa történik. A mellettünk lévő ablakhoz kívülről csapódik valami hirtelen. Olyannyira, hogy a neki támasztott asztal is beleremeg, szószom felborul, pirosló salsa folyik szét a falapon. De… A kávés bögrém is kiborul. Elkerekedő szemmel és elnyíló ajkakkal nézem, ahogy a fekete nedű egyre nagyobb foltban nyer teret az előttünk elterülő asztalon.
- A rohadt… - kezdek bele és idegesen pattanok fel. Ha szemmel most lehetne ölni… Lendületesen fordulok ki a boxból, hogy kimenve revánsot vegyek a drága, egyetlen, szeretetteljes dologért, mely valaha is ért az életemben.
Ez ám, s már fordulok is ki az ajtón, így fegyvertelenül, minden nélkül, tíz körmömet betárazva, amikor meglátom, hogy az eddig üldöző démonfickó rontott az ablaknak.
- Oh jaj – pislogok rá kettőt, s hirtelen megfordulva térek vissza az étterembe, hogy tekintettemmel megkeressem az angyalét. – A démonok kelj fel Jancsit is tudnak játszani? – kérdem nyikorgó hanggal, elhúzott szájjal. Persze az előbb említett alak nem éri be az ablak dörömbölésével, rohamosan indulna meg befelé is.


Utolsó Poszt Szer. Márc. 15, 2017 12:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Aliyah
Van olyan erő, mely hatalmasabb, mint a félelem. Erőteljesebb, mint az önvédelem ösztöne.


Mióta démonokkal és egymás ellen küzdünk, mondhatni oda a halhatatlanságunk. Éppen ezért döbbent meg egy pillanatra, hogy miként vélekedik rólunk. Igaz, valami ilyesmit láthatott nem is olyan rég, de azért nem volt olyan egyszerű. Figyelnem kellett, s valójában még így is megkarcolt az egyik démon. Ezek pedig nem voltak erősek. Vannak... sokkalta veszélyesebbek is.
- Sajnos ez közel sem így van - komorodom el.
Gondolataimba merülök. Elgondolkodok azon, mi lenne, ha tényleg úgy lenne, ahogy mondja. Valószínűleg senkinek nem lenne problémája a démonokkal. Akkor már csak arra kellene figyelnünk, hogy lerendezzük a testvéreink közötti konfliktust, melynek nem látom értelmét. Következő, fel nem tett kérdését hallhatóan megválaszolja saját magának, így van időm elmélkedni. Még mindig nem tudom, mi értelme ennek a hirtelen viszálynak. Miért kell leölnünk egymást?
- Mázlista? - rángat vissza a valóságba.
Tény, hogy nem rossz dolog nem aludni, de olykor az sem túl kellemes, ha heteken át folyamatosan figyel az angyal. Újra őt figyelem, nem ragadva a "Mi lett volna, ha" kérdések tengerébe. Csak azzal tudok mit kezdeni, ami adott. Felesleges feltételezésekbe és ábrándokba temetkezni.
- Néha talán igen.
Épp úgy, ahogy vártam volna valami letolást a romba dőlt épület miatt, vagy a halott emberek miatt, akiket nem sikerült kimenteni. Büntetést akartam az akkori kétségbeesésért, valakit, aki ha mást nem is, legalább behúz egyet hogy észhez térítsen. Ehelyett nem történt semmi. Ezen érzéseimet kénytelen voltam a Rafael elleni gyakorlásban elereszteni, miután megtapasztaltam bőrömön ütéseit és rúgásait. Nem hiszem, hogy kimondottan beszélgetésre vágytam. Bármivel beértem volna.
Az elénk kerülő ételeket szemlélem. Láttam már szebb tányérokat, nem csak magam előtt, de úgy általánosságban is. Ennek ellenére, ha neki megfelel a rajta lévő étel, hát egye. Igaz, a kinézet nem jelent semmit egy fogás ízét tekintve. Lehetséges, hogy finom. Nem tudok vele vitába szállni. Én is úgy vélem, hogy meg kell ismerünk ezt a világot ahhoz, hogy kellőképp hatékonyak legyünk és nem csak úgy, mint korábban, hogy fentről figyeltük őket. Nem azt mondom, hogy mindent ki kell próbálni, mert nem. Vannak határok, tartanunk kell magunkat angyalvoltunkhoz, de a határokon belül mozoghatunk és ismerkedhetünk, például az ételekkel.
- Jó étvágyat!
A tejszínhabból kanyarítok kicsit villámmal, hogy a levágandó falathoz vigyem és azzal együtt kóstoljam meg. Kellemes, enyhén édes egyveleg, ötvözve a főzött dió kellemes ízével és a puha tésztával. Tényleg jó. Most pedig, hogy megkóstoltam, be is fejezem. Az evőeszközöket az első falat után lepakolom. Megismertem ennek is az ízét, ennyi elég. Még mindig szokatlan számomra, hogy étkezem.






Utolsó Poszt Hétf. Márc. 13, 2017 5:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ali & Tasy
Regret is for suckaz

Tágra nyílt szemmel hallgatom, alkaromat az asztal lapjára simítom, rájuk támaszkodva hajolok előre. Feketére festett hajam óvón a bögrém köré hull, eltakarva azt az illetéktelenek elől.
- Wow. Még az angyalokra is kell vigyázni? - meredek rá, hisz erről eddig fogalmam sincs. - Mármint, ti nem ilyen űbertápos lények vagytok, kik természetfelettiek vagytok és mindenkit odavágtok a falhoz és kész, vége is a csatának? - egyszerűsítem le az eddig leképzett véleményemet a mennyei lényekről. Nem, nem vagyok rasszista, csak épp szinte alig tudunk valamit róluk még úgy is, hogy közöttünk élnek. Teljes mértékben elzárkóznak előlünk, annak ellenére, hogy lényegében a mi harcunkat vívják értünk.
Ki értheti mindezt?
- Biztos vagyok benne, hogy a vámpírokat rólatok mintázták. Várj, várj, nappali fény árt nektek? Áh, de miket is kérdezek - legyintek könnyedén. - Akkor a "jót" sem szolgálhatnátok - dőlök végül kényelmesen hátra. Kezeimmel ütemesen dobolok az asztal lapján. A sok kávé teheti, amit nap, mint nap megiszok. Nekem már fel sem tűnnik megszokott mozdulataim, rendszerint mások szólnak rám. Nyughatatlan ujjaim mindig piszkálnak valamit, mindig matatnak valami után, folyton mozgásban vannak.
- Nem aludtál, te piszok mázlista - felelem neki, enyhe grimasszal az orrom szegletében, mely nem neki szól. El sem tudja talán képzelni, hogy mennyiszer vágytam már arra, hogy hasonlót élhessek át. Hogy nem nyomaszt el a fáradtság, hogy... Na jó, ez nem teljesen igaz, mert imádok aludni és lustálkodni. De akkor is. Én dönthetném el, hogy mikor teszem ezt.
- Jó, mást nem látok itt, akkor téged kérdezlek. Sose vágysz beszélgetésre? Egy-két jó vagy épp rossz szóra? - kérdezem tőle valódi őszinte, talán komolyabb hangstílussal, mint eddig tettem. Ujjaim újra a bögre falához tapadnak, amikor megkapom végre a megérdemelt vacsorámat és lassan kiüresedő köcsögöm is újratelik.
- Ez maga a mennyország - csorgatom a nyálamat a silány látványra. Tény, hogy nem a leggusztusosabb étel kerül elém, de szemlátomást nem zavar engem. Rögtön falatozásba is kezdek, no nem mohón, csak enyhén.
Unott pultusunk még egy kört tesz és ízletesnek rémlő palacsintát tesz le Aliyah elé. Teli szájjal vigyorgok előbb a fickóra, majd angyaltársaságomra. Eltelik egy kis idő, amíg rájövök, hogy nem kelthetek bizalomgerjesztő hatást. Nagyot nyelve, tekintek rá bizakodóan.
- Palacsinta - tudatom vele - liszt, öhm, cukor, só, tojás, azt hiszem tej. No meg olaj. Uh tetején lévő tejszínhab a legjobb! Komolyan, ha tényleg a védelmünket akarjátok meg kell ismerni a világunkat - mosolygok rá - hidd el nem mérgező. Ezt a tulaj csinálja a legjobban. Megkedvelt téged is, szereti a különcöket - azt már nem teszem hozzá, hogy aki velem idetér az biztos, hogy különc is. Hisz ki lenne az, aki velem beszélgetne, társalogna, a társaságom lenne?



Utolsó Poszt Vas. Márc. 12, 2017 1:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Aliyah
Van olyan erő, mely hatalmasabb, mint a félelem. Erőteljesebb, mint az önvédelem ösztöne.


A kérdésekből jól hallhatóan nem fogy ki. Egyik követi a másikat, s lassan úgy vélem, egyszerűbb lenne egy könyvet adni a kezébe, ami tartalmazza a rólunk megtudható információkat. Azt azért értékelem, hogy halkra fogja hangját. Felőlem lehetne még ennél is halkabb, akkor is érteném amit mond, de jó így is. A lényeg, hogy környezetünk ne halljon belőle semmit. Igaz, semmi olyat nem mondok, ami titok, de nem akarom, hogy mások is faggatózzanak.
- Néhány éve. Ha nem tör ki a háború, még most is a mennyben lennék és vigyáznék testvéreimre - adok neki újabb információt.
Rövid időre megszabadulok a kérdésektől. Addig, míg Tasy rendel magának, nem velem foglalkozik. Újabbat kortyolok kávémból. Ha már megkaptam, illik elfogyasztani, még akkor is, ha nem kértem. Itt vajon mindenki kap maga elé egy bögrével, mikor megérkezik? Vagy csak a velem szemben ülő ember miatt van? Tőle minden bizonnyal megszokták ezt az igényt.
- Ha nem fáradnék el néha, nem lenne szükségem pihenésre - jegyzem meg.
A kapott kérdésen elgondolkodok. Mikor is aludtam legelőször? Rég volt, de ez az időtáv csupán perceknek hat az örökkévalóságban. A rég inkább emberi mértékben értendő. Ahelyett azonban, hogy az éveket számolnám visszafelé, inkább a tartózkodási helyhez viszonyítok. Amióta itt vagyok, mindig a tetőn aludtam, előtte meg...
- Sehol. Nem aludtam előtte - válaszolok neki őszintén.
Amióta itt vagyok, egyre gyakrabban kerülök összetűzésbe démonokkal. Harcokat vívok ellenük, védem az embereket megszálló szándékuktól. Közben rájöttem, hogy néha egészen hasznos a pihenés. Gyorsabban visszanyerem tőle erőm, ugyanakkor figyelek, hogy ne szokjak rá túlzottan. Végtére is még mindig angyal vagyok.
- Ez angyalfüggő - adok választ ismét.
Remélhetőleg hamarosan végére ér kérdéseinek, ugyanakkor közben én is érdeklődök néhány dolog felől. Ha már egyszer szóba elegyedtem egy emberrel, kit láthatóan nem zavar az ilyesmi... Bevallom, sokkal egyszerűbb kérdezni, mint válaszokat adni.
- Nem vagytok feláldozhatóak! - vágok szavába.
Nem tudom, honnan szed ilyesmit, de ha azok lennének, akkor miért vesződnénk a megvédésükkel? Teljesen értelmetlen. Akkor egyszerűen békét kötve lerohanhatnánk őket, feláldozva minden embert az angyalok békességének érdekében. Ez nem így működik. Bár ha így lenne, minden bizonnyal elfogadnám. Elsődlegesen még mindig a menny és annak teremtményeinek védelméért létezem.
Közben a halandó rendelése hamarosan megérkezik. Bögréje újratöltésre kerül, s az étel is előtte landol. A pincér morog még magában, aztán távozik, hogy hamarosan újra megjelenhessen és elém pakolhasson valamit. Láthatóan egykor kör alakú tészta, csúcsosan négybe hajtva, benne valami töltelékkel. Tejszínhabbal tetején, némi gyümölcscsel és sötétbarna, szinte már fekete öntettel.
- Nem rendeltem semmit - nézek fel rá, mire csak csámcsog kettőt.
- A főnök küldte, hölgyem.
Azzal távozik is. Kérdőn nézek utána, nem tudva, mire kellene ezt vélnem, aztán a velem szemben lévő emberre lesek, hátha ő tud valamit. Miért tennének elém ilyesmit? Egyáltalán mi ez? Illata édes. Érzem rajta a csokoládét és a diót.






Utolsó Poszt Szomb. Márc. 11, 2017 12:01 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Aliyah & Tasy
Regret is for suckaz

Újabb megjegyzése egy újabb homlokráncolást idéz elő szemöldököm környékén. Próbálom felfogni szavait, de az agyam, mintha csökevényes lenne. Vagy csak túl ostoba ehhez.
- Szóval, halhatatlan vagy - hajolok enyhén előre, hangomban inkább kijelentés lapul, mint maga a kérdezés. Magamnak jegyzem meg, de várva tőle némi reakciót is erre. - Mióta is vagy lent a Földön? Vagy ti az egész életeteteket itt lent töltitek? Vagy csak egy részét? - fogom suttogóra a hangom, hisz nem akarom, hogy ide nem illő fülek hallják szavaimat. - Hogy kell ezt elképzelni?
Tudakozódok tágra nyílt hatalmas szemekkel. A kíváncsiság és a gyermeki érdeklődés tükröződik tekintetembe, ahogy azokat reá emelem. Szomjohúzom szavait, mint a kiszáradt ember kívánkozik egy korty hűsítő víz iránt.
A rendelésünket hamar leadjuk, habár sajnos Aliyah nem kér semmit. Ajkaimat csak egy pillanatra biggyesztem le, nem engedem, hogy eme érzés eluralkodjon rajtam. Nem fogok ráerőltetni semmit, amit nem akar. Annak mi értelme lenne? Úgy lenne a helyes, ha maga akarná megkóstolni ezeket a dolgokat.
- Van egy jó emberi mondás - mosolyodok el orrom alatt - Mindig arra van időd, amire akarsz hagyni. A pihenés fontos, még nektek is. Ne mondd nekem, hogy sose fáradt el - képeked el újra, hisz én már el is képzeltem, hogy olyanok lehetnek, mint a robotok, a háborús előtti időkből. Meséltek róla dolgokat, melyeket mindig csodáltam, és...
Állam lassan akar leesni, de csak nagyon lassan, olyannyira, hogy mire leérne már máris új témát boncolgatunk.
- Hozzászoktál a tetőhöz?  - pislogok értetlenül párat. - Mert előtte hol aludtál? - érdeklődök újra. Oly különös és furcsa teremtések ezek az angyalok. Számomra nem áll össze az egész, hogy mit miért is cselekszenek, mégis az, hogy most eggyel itt ülök.
Lenyűgöz és teljesen lázba is hoz. Mégis ki mondhatja el, hogy egy angyallal beszélgethet teljes nyugalomba?
- Sose vágytok beszélgetésre? - hajtom enyhén oldalra a fejemet, ajkaimat enyhén elhúzva. Nem mintha zavarna szűkszavúsága, szerintem beszélek kettőnk helyett eleget így is. Mégis kíváncsi vagyok rá. Meg akarom ismerni, s ami a legkülönösebb az egészben...
Alig pár perce ismerem, de az életemet most neki köszönhetem. Először életemben úgy érzem, hogy ezt meg akarom hálálni, hogy tartozok neki és igenis mellette a helyem. De hogy mégis mit tudna velem kezdeni?
Igazából elég sok mindent is akár.
- Halandók - bólintok egyetértően. - És sebezhetőek. Feláldozhatóak egy "nagyobb cél" érdekében. Bárki bármit is képes állítani, akár a vadászok is, vajmi kevés erővel rendelkezünk. S ha nem lenne elég, hogy a nyakunkba szakadt egy angyalháború, a démonok is egyre pofátalanabbul jönnek a felszínre. Mármint, érted, előtte az emberek nem is tudtak a létezésükről, vagy csak oly kevesen, most meg? Nyílt utcán, az éjszaka kellős közepén képesek megtámadni az ártatlan embert, miért? De tényleg, miért? - kérdezem őszintén, hisz az angyalok mellett a démonokat is szeretném közelebbről megismerni.


Utolsó Poszt Csüt. Márc. 09, 2017 8:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Aliyah
Van olyan erő, mely hatalmasabb, mint a félelem. Erőteljesebb, mint az önvédelem ösztöne.


Az idő egy olyan tényező, amiről fogalmam sincs, mennyi adatott. Se azt, hogy nekem, se azt, hogy másnak, főleg, ha a szabadidőről van szó.
- Nem tartok ilyesmitől, egyszerűen nem volt rá időm.
Azóta nem, hogy itt vagyok lent. Lehet, hogy lett volna, csupán én tereltem mindig a munka felé gondolataimat. Aggódtam, nem akartam hibát a védelemben, erre tessék. Volt, és még mindig van, csak most már egyel kevesebb. A rágót csámcsogó pincér visszatér, én pedig hátra dőlök helyemen. Nem vagyok túlontúl hozzáértő, de az elhangzott ajánlat cseppet sem hangzik... jól. Ebbe én nem folyok bele. Hagyom, hogy az emberek lerendezzék maguk között amit le akarnak, kezdve a rendeléssel. Az étlapot érintetlen hagyom magam előtt. Csupán a rajta lévő kopott mintára vetek egy pillantást, mielőtt felnéznék a mellettünk ácsorgó alakra, mikor az megszólít.
- Nem kérek semmit, köszönöm! - zárom le részemről a dolgot.
Akár erősködik a lány, akár nem, akkor sem óhajtok rendelni. Főleg nem azok után, hogy hallhatóan semmit nem fizet ki. Igaz, nincs beleszólásom, és láthatóan a tulaj is beleegyezett, különben nem tűrnék meg ezen a helyen. Kérdésére elgondolkodok, mennyit kellene elmondanom, de végül arra jutok, hogy felelhetek őszintén. Ettől nem változik a tény, hogy néha nekünk is kell a pihenés.
- Holnap, holnapután, esetleg egy hét múlva... Attól függ, mikor lesz rá időm.
Alighanem egy újabb kiakadás lesz várható ennek köszönhetően. Szinte már számolom addig a másodperceket magamban, várva a meglepett felkiáltást, vagy valami hasonlót. Abban azért van valami, amit kérdez. Tény, hogy nem szokványos döntés, főleg nem azok szemével mérve, kik örvendnek minden csepp kényelemnek.
- Hozzászoktam.
Szűkszavúságom számomra megszokott. Sosem voltam az a túl sokat beszélő fajta, sem az angyalok, sem az emberek között. Nem szeretek problémáimról beszélni, segítséget kérni, de belátom, hogy néha engedni kell, hogy segítsenek az előrejutás érdekében. Most már. Máskor pedig az is szükséges, hogy sokat beszéljek, utána azonban furcsa, hogy nincs mit mondanom. Olykor még számomra is.
- Általában, igen - adok azért feleletet, megnyugtatása végett.
Ma így is többet beszéltem, mint az elmúlt... másfél napban összesen. Azt hiszem. Vagy legalábbis a közelében járok annak a mennyiségnek, holott jóformán csak ezzel az egy emberrel társalogtam. Elgondolkodtató, amit mond, néhány kifejezése még számomra is felkavaró, de összességében nem tudok vele vitába szállni. Tény, hogy ebben a háborúban nem sok szerepe van az embereknek. Igaz, vannak vadászaik, de közel sem elegen ahhoz, hogy megoldhassák a felmerülő gondok legjavát. Nekik főként a démonokra kell koncentrálniuk. Velük foglalkoztak eddig is, ezután is úgy kellene.
- Mostanáig nem gondolkodtam rajta igazán. Úgy értem... ti emberek halandók vagytok, a szó eredeti értelmét tekintve. Sebezhetők, esetlenek, sokszor érthetetlenek... Mégis, van, akinek a lelke rendkívül erős, bátor, tiszta... Alighanem bármikor képesek vagytok meglepetést okozni - vallom be.






Utolsó Poszt Szer. Márc. 08, 2017 9:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Aliyah & Tasy
Regret is for suckaz

Könnyedén legyintek, mintha semmiség lenne az egész. Valójában az is, az életünk egy apró, igazából mások számára elhanyagolható dolog ez a lőre - de nem nekem! - mégis annyira fel tudja dobni az unalmas és sivár hétköznapokat. Azon időkbe, amikor az emberek az életükért harcolnak, kell valami, ami ha egy pillanatra is elfeledteti velük az életük gyötrelmeit.
Hisz beszélhet bárki, bármit, mutathatjuk, mi városlakók, hogy mennyire rendben van minden, mi pontosan tudjuk, hogy ez a háború, melyet nem mi vívunk mennyire tönkre tesz minket.
- Ha adsz neki időt és van benned hajlandóság megkóstolni mást is, akkor majd kitapasztalod. Ne félj megismerni új dolgokat - kacsintok rá futólag, s szemem sarkából látom, hogy életunt pincérünk visszatér közénk.
- Mit hozhatok? A mai ajánlatunk zsírban égett krumpli, félig fagyott hamburger, valamint úszós koszlow saláta - löki elénk amúgy az étlapot, körmével pedig fogai között turkál. Én rá sem nézek a kínálatra, gondolkozás nélkül felelek neki.
- Jobban izgat a penészes pizzátok, és a régen kiszáradt tacotok. Oh, és kóla és kávé is kellene meg. Vészesen fogy - nézek előbb az életuntra nagy szemekkel, majd az üresedő bödönömre.
- És fizetni mikor fogsz? - kérdezi egyekedvűen, én pedig meglepetten nézek rá.
- Hé! Ma akartam! - ütöm meg a hasát, de mintha ez sem zavarná, ahogy válaszom sem érdekli igazából. Miként lehet valaki ennyire...
- És a hölgynek mit hozhatok? - néz Aliyah felé, miközben rágóját hangosan csámcsogja.
- Oh, nézd már, hölgynek hívott - gügyögök előbb Életunt felé, majd pillantok Aliyahra. Biztatóan bólintok neki, ha a kétely egy apró szikráját is felfedezem benne.
Addig én újra ujjaim közé zárom hatalmasra kreált bögrémet és ajkaimhoz emelve mohón iszok belőle.
Miután pedig elmegy olyannyira kedves pincérünk, tágra nyílt szemekkel nézek újra a velem szemben ülőre.
- Nem biztos, hogy ma? Hát akkor mikor!? Olyan nincs, hogy nem piheni ki magát valaki! - tekintek rá fejemet megrázva.
- Tetőre!?? Felajánlok egy ütött-kopott kanapét, és inkább a tetőt választanád!? - kezdek el habogni, hisz számomra ez olyannyira érthetetlen. Vagyis a magam részéről örülnék, ha végre nem kell ilyen helyeken aludnom. Lényegében örülök is. - Hát de miééért???
Kérdezem talán egyhén túldramatizálva. Kezeimet az asztalra csapva dőlök enyhén előre, hogy megértsem a nőt, ki megmentette az életemet.
S akinek ezért hálás leszek, talán egész életemben. Ő volt az első, ki erre hajlandó volt eddig.
- Mh, mindig ilyen szűkszavú vagy, vagy csak az emberek előtt? - kérdezem meg tőle őszintén, miközben hátradőlök a boxba. A régi bőr felveszi vékony hátam alakját, s kényelmet nyújt neki. Ritkán élvezek ily fajta luxust, így ezt most ki is használom.
Apró monologomra sem kíváncsi, talán nem lenne véleménye? Az angyalok egyáltalán tudnak hosszan távon gondolkozni? Hiszen... Na jó ezt alkalomadtán meg kell kérdeznem, de egyelőre ő kérdez.
- Ezt a háborút nem mi kezdtük, igazából nem is mi vívjuk, de mi szívjük meg. Angyalok uralkodnak jelenleg felettünk, tőlük függ az életünk. Bármennyire is ostobáknak tűnünk, tudjuk, hogy Gabriel a halálunkat akarja, és a maradék várost - ha még létezik ilyen - azért nem iratotta ki, mert Michael megvéd minket. Nélküle apró porszemek vagyunk csak. Az emberiség az angyalok kegyeinek játékszere, semmi több - vonom meg a vállamat egyszerűen. Nincs ezen sok mindent mit taglalni. Nem sok esélyünk lenne Michael nélkül, s ezt be kell látnunk. Ideig óráig lennénk képesek harcolni a természetfeletti ellen.
- Miért te nem így gondolod? - kérdezek vissza eltűnődve.


Utolsó Poszt Hétf. Márc. 06, 2017 11:03 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Aliyah
Van olyan erő, mely hatalmasabb, mint a félelem. Erőteljesebb, mint az önvédelem ösztöne.


Valószínűleg nekem is a macskák jutottak volna eszembe, csakhogy több időbe telt volna. Az emberek változatosak, szeszélyesek és érthetetlenek. Lélekben van, amelyik még az angyaloknál is erősebb, kitartóbb és szeretettel telibb. Egyszer csodálatra méltók, máskor csalódást okoznak. Egyszerűen túl sokféle van belőlük a világon. Egy ember azonban könnyebben megtalálhatja erre a választ, s lám, a társaságomban lévő elég gyorsan rá is bukkant. Macskafélék.
Miután megkóstoltam a kávét tisztán és vegyítve is, elgondolkodom. Biztosan lehet ez jobb is, ha annyi halandó szereti, még akkor is, ha a mi ízérzékünk más. Mi sokkal jobban kiérezzük az egyes alapanyagokat. A cukrot, a tejet, vagy magát a kávét, mit elsőre csak magában ízleltem.
- Azt hiszem, még nemigazán tudom, hogy kellene innom - felelem őszintén.
Visszautasításommal mintha megsértettem volna. Egyáltalán nem volt a szándékom, csupán nem akarok rá bajt hozni. Így is épp elég természetfelettibe botlott eddig, meg még nyilvánvalóan fog is. Nem szükséges, hogy még én is ott legyek, arról nem is beszélve, hogy nem tartana tovább néhány órán át. Furcsa ez az egész. Megmentettem, ahogy sokakat, mégis... Mintha ez más lenne. Mintha ragaszkodna hozzám, érthetetlen okból.
- Nem akartalak megsérteni - engedek meg magamnak egy kisebb sóhajt - Egyszerűen csak... Még az sem garantált, hogy ma fogok lepihenni - nézek rá elnézést kérően - Ráadásul ha arra kerül a sor, általában egyszerűen ledőlök egy tetőre - teszem hozzá.
Ahhoz képest pedig egy hely, ahol a tető az angyal feje felett, nem pedig alatta van, s ráadásul bútorozott és meleg, felérhet egy szállodával. Olyasfajta kényelem ez, melyben nem részesítem magam. Nem több felesleges luxusnál, ami lehet, hogy elkényelmesítene. Figyelmesen hallgatom feleletét, melyet itt-ott javítani kellene, de nem teszem meg. Amíg nem kérdez rá, jó ez így is. Lényegében végül is igaza van. A démonok is elpusztítják a halandókat, még akkor is, ha csupán idővel, miközben ügyelnek arra, hogy mindig legyen számukra elérhető lélek. Mintha csak az emberek populációját felügyelnék, időnként meghirdetve a vadászidényt.
- Igen, igaz - válaszolok kérdésére.
Legalábbis nagyon remélem, hogy az emberek védelmezői közé tartozom. Tudtommal még így van. Így volt, még akkor is, ha jelenlétünkben elveszíti egy-kettő az életét. Fel kell fognunk, hogy háborúban képtelenség bárkit megmenteni. Azt hiszem, mostanában ez az első alkalom, hogy ezt kijelentem, még ha csupán gondolatban is. Ennek ellenére törekedni mindig lehet az ellenkezőjére.
- Tényleg úgy gondolod, hogy nincs befolyásotok a jövőtökre nézve?
Ez elgondolkodtatott. Mindeddig úgy véltem, esetlen testvéreink azok, kik birtokában vannak a szabad akaratnak. Minket feladatunk ellátására teremtettek, nekik viszont mintha elfelejtettek volna azt adni. Vagy csupán rájuk bízták, melyiket választják a számos lehetőség közül. Az angyalok között vannak arkangyalok, harcosok, vagy mások, mindenki saját fajába teremtve, születésétől birtokolva képességeit. Tanulunk, fejlődünk, de már feladatunk kijelölésekor tudtuk, hogy képesek vagyunk annak ellátására.






Utolsó Poszt Hétf. Márc. 06, 2017 6:29 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Aliyah & Tasy
Regret is for suckaz


Kérdésére halkan hümmögök csak.
- Fogós kérdés - felelem végül, jelezve, hogy némi gondolkozási időre azért szükségem lenne. Milyen állathoz. Nem tudom, valahogy ezen sose gondolkoztam még. Hisz, én magam is ember vagyok, s akkor én milyen állat lennék?
Hát persze, egy szarka. De ez csak én vagyok. Más fajokat valahogy egyszerűbb bekategorizálni, mint magunkat.
- Nem is tudom, talán akkor macskatestűekhez. De nem csak a sima házi cirmos, hanem nagymacskákhoz is. Önzőek vagyunk, olykor makacsak és támadóak, azonban ott van bennünk is a jámborság. Nem mindenkit engedünk magunkhoz közel, mégis akit igen, azokhoz a legtöbb esetben hűségesek vagyunk. Aztán előfordul, hogy ez nem így van. Saját területünkhöz ragaszkodunk, megvédjük és fenyegetően lépünk fel másokkal szemben - magyarázom aztán, kissé hosszan, eltűnődve az egész dolgon. Igen, talán a macskákhoz hasonlítünk a legjobban, de nem csak rájuk. Számos példát fel tudnék sorolni, ha lenne időm és magányom gondolkozni rajta.
Félrehajtott fejjel szemlélem, miként kóstolja meg a kávét. Államat az asztalra könyökölt tenyerembe rejtem, s lágyan mosolygok a velem szemben ülőre. Másik kezem kopottas körmével halkan koccantgatok a hatalmas bögre kerámia oldalán. Mintha csak zongorán járnának az ujjaim, annyi kitétellel, hogy ezt nem kíséri kellemes dallam.
- Na és? Milyennek találod? - kérdezem kíváncsian, miután telepakolta a kávéját mindenféle plusz dologgal. Én bárhogy megiszom őket, tejesen, üresen, cukrosan, sziruposan. Melegen, hidegen, langyosan, tejszínesen.
Visszautasítása hallatán, enyhén meghökkenek.
- Jó, értem én, nem egy Four Season típusú kényelem, de azért nem olyan rossz az. A maga nemében teljesen kényelmes - nézek rá tágra nyílt szemekkel, némi sértődéssel egybekötve - Talán áram sem nagyon van, csak ritkán, viszont a kandalló melege mindenért kárpótolja az embert - jegyzem még meg a végére, némi éllel a hangomban. Jó, nem haragszom én, tudom én, hogy nem egy ötcsillagos hotelben élek, csak egy lepusztult kis házikóba, de...
- Amúgy is a héten lesz lomtalanítás, majd ott szerzek még pár bútort - motyogom az orrom alatt, inkább magamnak, mint Aliyahnak.
- Milyennek ítélem? - kérdzem vissza sűrűn pislogva - Igazából az előttem élők káosznak élik meg, de én már ebben nőttem fel, én nem tekintem annak. Vannak az angyalok, akik írtanak minket, van egy másik oldal, aki védelmez minket. Vannak démonok, kik minket akarnak megölni. Nem is értem, hogy miért nem állt még össze a másik két oldal ellenünk - rázom meg fejem teljes értetlenségben. - Igazából nincs itt semmiféle káosz. Mi éljük itt a városba a mindennapjainkat, anélkül, hogy bármilyen befolyásunk is lehetne jövőnket illetően - vonom meg végül a vállamat egykedvűen. Számomra ez a helyzet nem furcsa, a lehető legjobban próbálom kihasználni.
- Te gondolom a minket védelmezők közé tartozol, igaz?


Utolsó Poszt Hétf. Márc. 06, 2017 10:19 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Aliyah
Van olyan erő, mely hatalmasabb, mint a félelem. Erőteljesebb, mint az önvédelem ösztöne.


Ahogy taglalja ezt a kutyás hasonlatot, nemhogy nem lehet sértésnek venni, de szinte már bóknak mondható. Persze csak annak, akinek nincsenek gondjai az említett négylábúakkal, mint például nekem. Jól megvagyok velük és ők is velem. Már-már mondhatnám, hogy szeretem őket. Ugyan köztük is vannak kivételek, mégis, a legtöbbnek tiszteletre méltó a lojalitása és önfeláldozása, amennyiben szeretett személyének védelméről van szó. Valóban van köztünk hasonlóság.
- Ha az angyalokat kutyákhoz hasonlítod, akkor az embereket mihez? - kérdem, mert szerintem némely ember szintén rendelkezik számos olyan tulajdonsággal, amivel mi.
A kis jelenetet leszámítva békésnek mondható a hely, ahová érkeztünk. Körülöttünk mindent eláraszt a kávé illata, a konyhából különféle hozzávalók aromája jut el hozzám a levegőben, társulva a forró olaj és zsír szagával. A lényeget átvette mondandómból. Nekünk is kell néha pihenés, az már kérdés, hogy miért. Ha komolyan megsérülünk, utána nem árt. Gyorsabban feltöltődünk, ami nem hátrány. Egyébként a nap huszonnégy órájában, a hét minden napján képesek lennénk figyelni, bármiféle gond nélkül. Esetemben az történt, hogy a Háborúval megvívott harc után elhalasztottam a komolyabb pihenést. Helyette elrepültem, gyakoroltam Rafaellel a semmi közepén, majd visszajöttem. Most pedig itt vagyok. Az én kérdésem következik, majd az ő meséje. Érdekes történet, a lány pedig ezek szerint valamivel idősebb, mint amennyinek kinéz. A tulajnak is lehetnek jó tulajdonságai, ha megsajnálta őt.
A kávét először úgy kóstolom meg, ahogy kaptam. Keserű íze elárasztja nyelvem, s nem sok hiányzik, hogy ne tudjam megállni a fintort. Az eredmény úgy tűnik, egyértelmű, amit közlök is vele azzal, hogy tejet és cukrot pakolok a bögrémbe. Csupán egy keveset, végtére is nem tudom még, hogy mennyi az elég. Majd szépen fokozatosan rakok még bele, ha szükséges. A következő kóstolás már jobbnak tűnik. Nem mondom, hogy a legjobb, de sokkalta ihatóbb.
- Így már jó lesz, azt hiszem - gondolkodom el rajta.
Összességében pedig fogalmam sincs, hogy hogyan szeretem igazán. Tudnom sem kell lényegében, hiszen nincs rá szükségem. Állandóan nem fogok sorban állni ételért, vagy efféle helyeken ücsörögni, bár azt sem mondanám, hogy alkalomadtán egy-egy fogást nem fogok megkóstolni. Minél többet tudunk az emberekről, annál könnyebb velük együttműködni. Még akkor is, ha csupán védenünk kell őket.
- Köszönöm, nem! - utasítom vissza illendően a kanapét.
Számomra elegendő lesz egy üres tető arra a néhány órára. A kényelem nem mindig jelent előnyt. Én mihamarabb túl akarok esni rajta, hogy újra elegendő erőt érezzek magamban ahhoz, hogy biztosan elvégezhessem dolgomat. A járőrözés most sem gond, de egy újabb küzdelem... Nem lennék száz százalékos, ami egyet jelenthet a hibázással. Akkor pedig ki tudja, hányan sérülnek meg?
- Korábban azt mondtad, nem tudod, milyen volt az élet nélkülünk... Most milyennek ítéled? - teszek fel egy újabb kérdést.
Igaz, ez csak egyetlen szemlélet, de több a semminél. Kíváncsi vagyok. Ha valakik tudhatják, hogy mit kellene jobban csinálnunk, azok azok, akik megsínylik esetleges hanyagságunk következményét. Épp úgy, mint néhány nappal ezelőtt az a sok sebesült.






Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek




friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Mantas
Today at 12:25 am
☽ Elkészültem

Azura
Yesterday at 11:34 pm
☽ Hiányzásnapló

Mantas
Yesterday at 10:30 pm
☽ Mantas

Calypso
Yesterday at 2:43 pm
☽ Ancient Baths




friss írások
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
8/7
Leviatánok
8/6
Angyal
2
Démon
12
Bukott Angyal
2
Ember
9
Félvér
2
Harcos Angyal
4
Vadász
11
Nephilim
7