We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Central Park - Az állatkerttől nem messze
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Hell or Heaven
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
294

Utolsó Poszt Szomb. Május 19, 2018 4:34 pm
Következő oldal


***
Szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
325

Utolsó Poszt Szomb. Május 19, 2018 1:47 pm
Következő oldal


To Azura
A természet ravaszul rátalál a gyengeségeinkre


Nem sértődőm meg a nő szavain, miért tegyem? Érzem a belőle áradó lenézést, a szánalmat, mégsem reagálok rá. Rendületlenül állok és mosolygok rá. Hiszen minden szava igaz. Nekünk nem adatott meg a szabad akarat, de soha egy percig sem sírtam utána. Isten alatt is pontosan tudtam, hogy mi a dolgom, ahogy Amara alatt is tudom, mi a feladatom. Nem kérdőjeleztem meg egyiket sem soha, miért tenném?
A világ mindig így működött, mindig is így fog. Ezen semmi és senki sem fog változtatni, egyedül talán Amara. Ezek észre sem veszik, hogy Isten elhagyta őket. Igen, a démonokat is. Szegről-végről az ő teremtményei. Lehet, hogy közvetlenül Lucifer teremtette őket, de egy apró részletet kihagytak. Lucifernek Isten adta azt az erőt, amivel képes ezt megtenni.
Az emberek, a démonok, de már az angyalok is elvannak a saját maguk kis dolgaikkal. Saját világukban élik életüket, az összképet képtelenek látni.
Nem is baj. Ez is csak az én malmomra fogja hajtani a vizet.
- Szánakozni, vagy örülni kell, ennek a sakk-mattnak? - mosolygom gyengéden, fejemet enyhén félrehajtva. Nem igazán az én dolgom eldönteni, hogy balga dolog-e a saját kis apró terveinkkel foglalkozni. Nem. Már nem. Már belefáradtam, hogy egykor Isten oldalán mindenkit győzködni próbáltam, hogy tenni kell az ellen, hogy ne érjen minden véget.
És lám, most is mit csinálok? Egy démonnőt próbálok meggyőzni arról, hogy a világ, melyet ismer hamarosan megszűnik létezni. Úgy ahogy nekem is, úgy neki is már csak napjai, hetei, tán csak hónapjai vannak hátra. Csettintésre eltűnik a világ és még csak fel sem fogja senki fogni, hogy mi történik. Eltűnünk az enyészetbe, mintha soha nem is léteztünk volna. Saját létünkről sem fogunk tudni, elménk megszűnik létezni.
De azt hiszi, hogy ez csak valami tréfa, hogy ez csak egy vicc. Nem baj.
- Egyetlen rizsszem is átdöntheti a mérleget, és egyetlen lény is eldöntheti egy egész emberiség sorsát - idézem - picit pontatlanul - egy kedvelt mesefilm öreg bölcs császárját. Nem is értem miért tudta Gabriel a kínaiakat kiirtani. Ők értették meg a legjobban a világ működését. Ők kerültek legközelebb ahhoz, hogy milyen is a túlvilág. És lám, nem ők voltak, akik mellüket döngetve hirdették Istennek igéjét. Ők azok voltak, akik a történelem folyamán a legnagyobb békét hozták el Ázsiában. Ez a különbség ember és ember között.
Ám ez most lényegtelen. Ami fontos, ami itt van. Ebben a pillanatban. Ő és én. A két szőkeség.
Mégis mondd olyat, mondd egyetlen egy olyan dolgot, ami minden megváltoztat. Ami felkelti érdeklődésemet.
Nem érdekel, hogy ereje súrolja bőrömet. Nem hat meg a halál gondolata sem. Saját életem soha nem volt fontosabb, mint annál, mi a dolgom valójában.
- Az arkok egységéről megvan a véleményem, de hamarosan te is rá fogsz jönni. Tervezhet Lucifer akármit, testvérei nem lesznek soha egységesek - egymásnak sem segítettek, azon egy testvérének sem, ki a legkevésbé érdemelte meg a szenvedést. Kit mindenkit szeretett és mindenki szerette őt. Vajon hol lehet, most Ő? Már ez sem számít.
Nekem már ez sem számít.
Történik valami. A sunyi. Kijátszott! Ajkamra nevetés tódul, csilingelő hangom törti be a kettőnk közötti teret. Lenéztem őt és lám.
Fejemet szórakozottan rázom meg. Nem, valahogy nem idegesít a tudata, egyszerűen csak mulattat. Megmutatja önön magam balgaságát. Hiszékenységét és nagyképűségét.
- Viszlát a halálba - köszönök el magam is, nevetve. Jókedvűen. Nem gondoltam volna, hogy ez is meg fog ma velem történni. - Nem csak az embereknek kell tanulni hibáikból - jegyzem meg magamnak.
Mikor pedig a nő már eltűnik, lassan a fához lépek, melynek nemrég ártott. Maradék erőmmel begyógyítom a sebét.
- Már nem fogtok ti sem sokáig szenvedni az emberiség bűne miatt - nyugtatom, de kit? Magamat, vagy egy élettelennek tetsző növényt?
Maradék erőm is elhagy. Összerogyok a fa tövébe. Az erőnk… egyre csak fog.

Én is köszönöm a játékot  luvu


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Online

Utolsó Poszt Pént. Május 18, 2018 8:32 pm
Következő oldal


Ophilia & Azura

Fekete füst gomolyog körülöttem, aminek hála nem vakít el a mennyek kapujának látványa, vagy annak illúziója. Mivel sosem jártam ott - szerencsére -, így fogalmam sincs, hogy ez valódi vagy egy olyan illúzió, mint az előbbi gyatra pokolkép. Ahogy az angyalra pillantok semmi jót se nézek ki belőle. A fekete felhőn át is tisztán látom, amint fekete szárnyait fehérré változtatja, mintha az annyira lényeges lenne. Szemeimet fogatom ezen tette láttán. Méghogy mi démonok vagyunk az ostobák, ezt a hiúságot látva nem gondolnám. Költői kérdésére nem szándékozok válaszolni, hiszen tudom, hogy megteszi egyedül is. Mégis mit keresek én itt? Egyedül is elvan magában a tollaska, tökéletes párbeszédeket folytat le a segítségem nélkül. Szánakozó pillantását már szóra se méltatom igazán, inkább csak teátrálisan sóhajtok egyet. Igen, apránként kezdek unatkozni, ami nálam semmi jót se jelent. Szavai hallatán tapsolok párat, majd undorodva mérem végig fehérlő lényét.
- Azt meghagyjátok nekünk, ami így tökéletes. De veletek ellentétben, mi rendelkezünk olyasmivel, amit az emberek szabadakaratnak neveznek. Lucifer teremtett minket, de nem feltétlen vagyunk hozzá hűségesek, míg ti Isten nevében háborúztok mindenki ellen - forgatom a szemeimet, majd mintha elfelejtettem volna valamit a fejemhez emelem a kézfejem - Jajj, bocsánat! Majd' elfelejtettem, egyesek inkább Amara nevében cselekednek - tettem hozzá mérhetetlen gúnnyan a hangomban. Nem a személyével van bajom, talán egy másik időben, mondom TALÁN, jóban is lehettünk volna. Nem is igazán az eszméivel van a baj, hanem azzal, ahogy ezek hatására gondolkodik. Azt hiszi, hogy egy magasztos terv részese és feladata van, amit mindenáron teljesítenie kell. És így újra visszakanyarodhatunk a rabszolgaáshoz és a pesztrákhoz, akik a magasabban lévőket kiszolgálják, mit nekünk modern világ. Éljen a diktatúra!  Veled ellentétben blabla így, blablabla úgy... Nem unja még ezt? Halvány mosolyra húzódik a szám széle. Fogalma sincs, hogy ki áll előtte, azt hiszi, hogy csak egy egyszerű démon vagyok. Ő, drágaságom! Hatalmasat tévedsz. Én leszek Lucifer új első lordja, hiszen a pozíció megüresedett, én pesig betartom az ígéretem. Hagyom hadd lépkedjen felém a bárányokra hasonlító kis fellegein, még mindig hányingerkeltő.
- Nem szándékozom megosztani veled a lépéseimet. Elég annyit tudnod, hogy valaki csúnya sakk-mattot fog kapni tőlem - vigyorgok sunyin felé, de gondolataimban mást képzeltem az arca helyére - Mégis miért tennék bármit is Amara ellen? Ahogy hallottam arra már van éppen elég jelentkező így is - vonok vállat egyszerűen. Nem érdekel az, hogy mi van Amarával vagy az angyalokkal, sőt a világ ügyes-bajos dolgai sem tudnak meghatni. Egyedül a tervemet akarom véghez vinni, nekem már csak az számít ezen a rothadó világnak gúnyolt romhalmazon. Kérdésére csak halgatok, miért beszélnék olyan dologról, amit valószínűleg nem érek meg? Minek lássak tovább? Nem a tudatlanságom folytán burkolózok némaságba, inkább az érdektelenségem okán. Látom ahogy szemei összehúzódnak, majd apránként elfeketedik, mire kissé oldalra döntöm a fejemet. Két fekete írisz néz farkasszemet egymással, akik közül az egyik egy angyal, akinek a szíve sötétebb mint a pokol legmélyebb bugyra. Ostobább mint azt valaha is gondoltam, mosollyal az arcán biztosít arról, hogy igazam van a halálával kapcsolatban. A halált egyikünk sem féli, a magam részéről régen hozzászoktam, a vér látványa már nem ráz meg. A vaksága és bukott eszméi miatt az, ami... egy szárnyaszegett, szerencsétlen tollas, aki nem lát tovább az orránál. A tárgyalás szó hallatán végre értelemről árulkodik a tekintete. Remek! Mégsem olyan őrült, mint ahogy azt mutatja. A kezét leengedi ereje apránként szerte foszlik és vele együtt az a rohadt fény illúzió is kámforrá válik és újra a park elvadult képe tárul elénk. A belőlem áradó erő oldalról hozzáér, mielőtt visszahúzódna a testembe, ahová való.
- Temérdek információval rendelkezem a pokolról, a démonokról és arról is, hogy Lucifer mit tervez a testvérkéivel karöltve Amara ellen - válaszolok kissé sejtelmesen. Kezemből már eltűnt a tőröm, de megvágott tenyeremből cseppenként folyik a vérem, ami megszínezi a kavicsokat. A türelem rózsát terem, vagyis most az esetemben egy kis egérutat. Tisztában vagyok vele, hogy az angyal ereje is fogyóban van, ahogy az enyém is lemerülni készül. Élveztem a vele való beszélgetést, sok új információhoz jutottam, de több időm nincs rá. Nem menekülni készülök, sosem menekülök! Egyszerűen csak máshol van dolgom, meg kell erősödnöm még jobban, hogy elfoglaljam a megfelelő helyemet azon a bizonyos sakktáblán.
- Nagyon élveztem ezt a csevelyt, de eluntam magam. Tudod, hogy van ez nálunk, azok a fránya önös érdekek - egyetlen pillanat erejéig lebiggyesztem az alsó ajkamat, mintha megbánnám a bűneimet - amivel nem is rendelkezem -, majd vállat vonok - Találkozunk legközelebb, Tollaska! - teszem hozzá búcsúzóul. Összeérintem a két tenyerem, mire szemeimben felizzik a pokol tüzének fénye, aztán kámforrá válok, percekig csak fekete köd marad utánam.

"A tűz ellen tűzzel lehet harcolni."
részemről ez egy záró, ha nem baj  *q*
köszönöm a játékot luvu

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
325

Utolsó Poszt Kedd Május 15, 2018 10:43 am
Következő oldal


To Azura
A természet ravaszul rátalál a gyengeségeinkre


A menny illúziója az otthon melegét sugározza felém. Pontosan emlékszem milyen volt odafent élni. Minden egyes négyzetcentijére úgy emlékszem, mintha csak tegnap jöttem volna le onnan. A hangulatára, fényére. Az otthont keltő érzések, mind itt vannak most velünk. A tisztaság és a jóság ígéretének kapuja tornyosul felénk, ajtaja mégis zárva van. Körülöttünk minden hófehér, aranyszállal font kapu csak mely színt visz életünkben. No meg mi.
Bontott szárnyaimat könnyedén újra hófehérré varázsolom. Amilyen volt nemrégen. Sokkal jobban tetszik így, mint fekete valójában. Ezt képviselje csak a velem szemben álló démon.
Vádaskodására és költői kérdésére szerény mosollyal az ajkamon hajtom le a fejemet. Számat halk kuncogás hagyja el. Annyira tipikus a gondolkozása neki is, de ezért még hibáztatni sem lehetne.  Miért kellene? Ilyen a természetük, eleve ilyennek teremtették… És akkor azt most hagyjuk ki, hogy nekem sem épp ilyennek kellene lennem, de hát…
A gondolkodásom nem változott, legfeljebb az iránya.
- Tudod, hogy mi az, mely a legjobban megkülönböztet egy angyalt egy démontól? - tekintek fel szánakozóan pillantva végig rajta, fejem enyhén félrehajtva. - Mi még a legrosszabb formánkban sem önző mód viselkedünk - nem, egy pillanatig sem féltem életemet.
Sokan félreértik pálfordulásomat, holott ez a legegyszerűbb dolog a világon. Amara megmutatta nekem az igazságot, mely eddig titkolva volt előttünk. Atyánk kétszínű játékának bábjai vagyunk csak babaházába semmi több. Mindenki foggal körömmel ragaszkodik ahhoz, hogy ez nincs így.
Nem látnak túl saját önzőségükön, nem látják, hogy minek kell bekövetkeznie, amiből majd egy jobb, egy szebb keletkezhet. Egy normálisabb világ, ahol a pokol valódi pokol lesz, nem pedig az, amit Lucifer teremtett… Amara hatalmához és lényeihez képest ők is csak senkik - ahogy magunk is. Nem csak őket nézem le, de magunkat.
Az egyetemes törvényeket mindenkinek mindig be kell tartania, mégis ezt felejtette el a legjobban az öreg. Ennek pedig hát ez lesz az ára, ha tetszik nekik, ha nem.
- Nem is kellett mondanod, nem is kell, hogy így hidd. Elegen teszik meg helyetted. Veled ellentétben én pontosan tudom, hogy hol is helyezkedem el a sakktáblán, hogy mi lesz a következő lépésem és hogy annak mi lesz a következménye. A kérdés csak az, hogy te miként lépsz? Te is beállsz azok közé, akik a pálya széléről, ölbe tett kézzel végignézik, hogy mi lesz a vége? Vagy épp te leszel, aki majd tenni fog Amara ellen? - húzom aljas félmosolyra az ajkamat. Lépteimet lassan vezetem felé a Central Park kavicsos kövén. Most mégis olyan, mintha apró bárányfelhők kavarodnának minden léptemmel. - Pontosan tudom, hogy mi lesz a következménye Amara valódi pusztításának. De én képes vagyok ezen tovább látni, hát te? - húzom össze enyhén szememet. Íriszeim feketévé változnak, akár egy démonnak. Teljesen groteszk módon festhetek a megtestesült tisztaság képével, ahogy szemem és szívem koromfekete füstként terjeng körülöttem.
- Tudom - mosolygom. Egy percig sem félem a halált, soha nem is féltem, és nem is fogom. Azzal sem áltatom magam, hogy egy magasztosabb cél miatt fogok meghalni. Egyszerűen tudom, hogy mindennek vége lesz. Ha pedig az öreg úgy dönt, hogy újra teremti világát tudni fogja, hogy a Sötétség nélkül nem teheti. Vagy újra megteszi, kíváncsi lennék, hogy mennyiszer játszották már ezt le.
Erőnk egymásnak feszül és úgy tűnik döntetlen lesz. Ennyit bírnék ki csak jelenleg? Legyen hát, ezzel jobb tisztába lenni. A feladatom egyszerűbb, de képtelen leszek megtenni, ha ennél több időre lenne szükségem. Véges ez, ki kell tapasztalnom, mennyit bírok és mik a korlátaim. Nem bukhatok el. Nem, amíg feladatom be nem teljesítem, ez ilyen egyszerű.
A démonnő szavait hallva szemöldököm egy pillanatra a magasba szökken. Kezem leengedve hagyom, hogy erőm semmivé legyen. Vélhetőleg az ő fekete ereje egyenesen felém csap. Féloldalasan engedem el, a menny illúziója megtör és visszatérünk a parkba.
Erőink lökéshulláma is véget ér, eddig égnek álló hajunk puhán simul vissza vállunkra, hátunkra. Szárnyaimat elrejtve, normális íriszekkel ám félrehajtott fejjel tekintek rá.
- Nocsak. Ha egyforma az erőnk, az csak egyet jelenthet… Mégis milyen tárgyalási alappal tudnál előrukkolni? - valóban érdekel. A világ folyamatosan elbukott, mert képtelenek voltak tárgyalni. Tanulok az emberek hibáiból, ebből is előnyt tudnék kovácsolni magamnak.

Sajnálom a késedelmet :$ esedezem bűnöm megbocsátásáért  luvu


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Online

Utolsó Poszt Szomb. Május 05, 2018 12:16 am
Következő oldal


Ophilia & Azura

A velem szemben álló szőkeség egy másik esetben, életben talán kellemes társaság lehetne. Elnézem arcát, régen kedves lehetett, de valami megváltozott benne. Találkoztam már olyan angyalokkal, akik mindent a harcra tettek fel és hittek Gabriel eszméiben, de ők nem olyanok voltak mint az előttem álló. Benne van valami megmagyarázhatatlan sötétség, még a mivolta ellenére is. Ha egy angyalt magába szippantja a sötétség az nem bukottá válik? Jobb és békésebb esetben valószínű ez történne, de a mostani helyzetben, mikor Amara a földet járva... Senki se foglalkozik ilyen mellékes dolgokkal. Ahogy látom a saját testvéreit is megveti, mintha semmit sem jelentenének számára.
Olybá tűnik, hogy a tollpihe jobban emlékeztet egy démonra, mint a legtöbb pokollakó. Szavaiba könnyedén beleköthetnék, de mégsem teszem. Minek teregessem ki az összes kátyámat? Úgy nincs értelme a játéknak. Ha már játéknál tartunk, egyenlőre úgy mozog a sakktáblán, ahogy azt előre látni véltem. Sugárzik belőle az arrogancia, felsőbbrendűség és egy csipetnyi büszkeség is, ezzekkel a vonásokkal jómagam is rendelkezek, ezt sosem tagadtam. Ahogy szemeit forgatja elgondolkodom egy pillanatra, ha nem kísérti meg a valaha élt legnagyobb gonosz, akkor milyen lenne? Talán egymás tükörképei lennénk, akik a maguk oldalán állnak és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a teremtőjük szava szerint cselekedjenek. De az idők változnak, ahogy mi is...
Ahogy a mennyek kapuja előtt állunk érzem a belőle áradó tisztaságot, aminek köszönhetően undorodva fintorgok felé. Bahh, ez a fényesség olyan nyomorultul hamisnak tűnik számomra. Nem a valódisága miatt, hanem azért, amit képvisel, a jóság, az a sok erény, béke, harmónia, szeretet. Badarság az összes! Nincs értelme egynek sem. Az ujjaimon keresztül is érzékelem, ahogy a fény növekszik, van egy olyan érzésem, hogy az angyal alakváltása is közrejátszik a dologban. Mielőtt ropogósra sülnék én is alakot váltok, a sötétség jólesően nyaldossa bőrömet, magába szippant. Fekete ereimen fut keresztül az összes eddig elnyomott erő, bennem pulzás az a sötétség, ami minden démon alkotóeleme. Ennek köszönhetően leengedem kezemet, így látom a velem szemben álló fényhalmazt. Szavai hallatán egyet ciccentek, jelezve nem tetszésemet.
- Nem jobban mint te! Egy olyan urat szolgálsz, aki ugyanúgy veled is végezni fog. Mondd így mi értelme van a szánalmas kis életednek? - nem riaszt meg azzal, hogy közelebb lép hozzám, mielőtt bámit is mondhatna a költői kérdésemet meg is válaszolom - Semmi Nem tud megijeszteni, sem angyali ereje, sem az elém táruló látvány. Tisztában vagyok vele, ha Amara átveszi az uralmat, akkor minden amit most ismerünk az eltűnik a föld színéről, sőt lehet a föld is megszűnik létezni és nem marad más csak a mérhetetlen sötétség. Ennek a tudásnak a birtokában számolom a hátralevő életem és próbálom kihozni belőle a legtöbbet. Nem fogok állást fogalani, ki akarok maradni a harcokból. Önző lennék? Igen! Érdekel? Nem. Nincs bennem semmifelé megbánás. A többi démonnal ellentétben én nem érzek vágyat arra, hogy minden egyes idegszálammal Lucifert szolgáljam, csak mert ő teremtett. A tollaska úgy nevet, mint aki egy elmagyógyintézetből szabadult, Amara biztos kiégette az agya egy részét, mikor elültette benne a sötétség magját. Hogy említettem már az intézetet? Lehetséges. Azokhoz a kínoznivaló lelkekhez hasonlít, akik még nem törtek meg egészen, de az épelméjüket már elvesztették, ők egyetlen apró szalmaszálba kapaszkodnak mielőtt végleg végük lenne.
- Ácsi! Tollaska, te valamit nagyon félre érthettél az előbb... Egyetlen szóval sem mondtam, hogy mi, démonok lennék az egyensúly másik pólusai. Amara sakktábláján te is csak egy feláldozható paraszt vagy, semmi több - válaszolok, ajkam széle gonosz mosolyra görbül. Fogalmam sincs mit hisz magáról ez a szárnyas, de az biztos, hogy többet mint, amit kellene. Az egyszínű karácsonyi égősor végre megáll a villogásban. Hála a magasságos Lucifernek. Már kezdtem azt hinni, hogy tényleg zárlatos lett a szöszi. Ahogy végigfuttatom a pillantásom rajta kiszúrom az egyetlen pontot, ami fekete rajta, még hozzá a szívét.
- Nicsak! Valaki nagyon rossz angyal volt - rázom meg a fejem, mint egy idősebb testvér, aki megszidja a kicsit - Idők kérdése és belehalsz abba - bökök fejemmel a tátongó űr felé. Egy angyal sem létezhet sokáig így, őket úgy teremtették, hogy csak fény, szeretet, jóság és a sok blablablaaa legyen bennük. Az a feketeség jelzi Amara keze munkáját. Fennhéjázó szavai hallatán magasba emelkedik az egyik szemöldököm, kezd végre kíváncsivá tenni. Kik szolgálhatják hűen a sötétséget, akik ereje nagyobb? Ő nem lehet, bármennyit fitogtatja is az erejét nincs benne több szufla, a duracell apránként lemerül és itt a földön nehezebb feltölteni mint valaha. A kérdését válaszra sem méltatom, nem fogom lebuktatni magam, hogy kevesebb vagyok a lovasoknál. Hiába a második lor tanácsadója lettem, akkor sem vagyok több egy egyszerű démonnál, aki a maga erejéből felmászott a ranglétrán. Ahogy kettőnk ereje egymásnak feszül a levegőben apró szikrák keletkeznek, még így is érzem a belőle áradó fényt.
- Ha igazán harcba bocsátkozunk abból egyikünk sem jön ki győztesen. Ne legyenek kézelgéseid, ugyanakkor erővel rendelkezünk. Tárgyaljunk! - vetem fel egy kósza ötletként a dolgot. Van egy olyan érzésem, hogy nemleges választ fogok kapni erre a lépésemre, de ez sem tántorít el. Maradt még annyi erőm, hogy ha akarom akkor egy kisebb pecsét segítségével eltudom magam teleportálni egy másik helyre a városon belül. A füsttől nem láthatja, de a kezemben egy kisebb tőr jelenik meg, aminek a segítségével könnyedén a tenyerembe tudom vésni a megfelelő szimbólumot.

"A tűz ellen tűzzel lehet harcolni."
bocsánat a késésért luvu

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
325

Utolsó Poszt Kedd Ápr. 24, 2018 9:31 am
Következő oldal


To Azura
A természet ravaszul rátalál a gyengeségeinkre


A szőke fürtökkel keretezett arcot szemlélem. Be kell látnom, hogy Luciferben is megmaradt ama szépérzék, melyet Atyánk is követett. Az ő teremtményei is mind hibátlanok, nincs közöttük egy hibás, vagy épp selejtes termék sem. Esztétikailag legalább annyira állják meg a helyüket a démonok, mint az angyalok is. De ez csak természetes. Az emberek kellett meggyőzniük nekik is, és ocsmány képpel ez nehezen megy, habár… Ki miként gondolja, nem igaz? Nem egy démont láttam már, ki ocsmány boszorkány képét vette fel ezernyi bibircsókkal az arcán így szerzett lelkeket magának. Mit gondoltok ezek a mesék vajon honnan vannak?
Biztos, hogy nem a légből kapták őket és nem is az angyalok műve ez. Más időkben még értékelném is a kreativitásukat, de ahogy azt mondani szokták… Idők jönnek és mennek, a Föld nem állandó, folyamatos változásokon megy keresztül.
- Amit a tollaim mutatnának, csak töredéke mindannak, mi valóban bennünk sejlik. Szégyen, de sok testvérem még maguk sem tudják, hogy mikre is képesek - a testvér szónál arcom enyhe fintorba fordul, barna íriszeimből a merő undor olvasható ki. Már rég nem tartom azokat a lényeket annak. Tettek róla, hogy ne. Ostoba népek, kik saját acsargásukon túl nem látnak, kik egy világot képtelenek irányítani. Kik, csakmert az öreg lelépett, azt hiszik feljogosítja őket arra, hogy elpusztítsanak… Oh, várjatok, hogy ez még az én érdekeimet is szolgálhatja most már?
Nem sok dolgot kellene megerősíteni, csakhogy Gabriel tovább irtsa az embereket. Ezek után úgysem fog megállni. Megölnie kell minden démont, minden angyalt…
Elpazaroljuk időnket, erőnket. Ősi tudásokat hagytunk kárba veszni, de én vissza tudom őket hozni. Én emlékszem rájuk, hisz mindenre emlékszem, mi valaha a Földön zajlott. Minden ősi varázsigére, egy bökkenőt kivéve.
Nem minden őénoki szöveget fejtettem még meg. S ebben már Ramiél sincs segítségemre.
- Hát persze, hogy szereted - felelem leereszkedően. Démon, mégis mit vártam tőle. Noha ha azt nézzük, hogy én angyalként miként viselkedek vele szemben. Mégsem hinném, hogy ő maga Amara szolgálatában állna. Nem feltétlenül kell minden csatlósáról tudnom. Elég ha a saját hovatartozásomat tudom, és a saját feladatomat ismerem, erre kell koncentrálnom.
De egy kis szórakozás senkinek sem árt.
Karjaimat a mellkasom előtt keresztbe téve, szemem forgatva figyelek a szőkeségre. Emiatt még jóba is lehetnénk, de… Akárcsak én, úgy ő is pökkhendi, de ez így van rendjén.
A menny kapuja előtt állva, amaz halkan, nesztelenül nyílik ki. Aranyozott rácsai magasztosak, odabentről a tisztaság árad kifelé. A béke, a nyugalom, minden mit a menny jelent. Pontosan vissza tudok adni minden apró részletét, hangulatát, illatát, frissességét. Nem hiányolom ezt a helyet, de talán betekintést nyújthatnék egy démonnak, hogy milyen is az ellentétes oldal. Persze, csak ha megérdemli.
A kapu kinyitásával egyenes arányosságban izzik lényem egyre fényesebben. Erőm kevés lehetne, mégis érzem magamban, hogy van elég. Kérdésére és feleletére lesajnáló mosollyal felelek neki.
- Te annyira ostoba vagy. Mit gondolsz, ha Ez a világ elpusztul, akkor veled mi lesz? Bárki, aki itt van túlél? Túlélhet bárki bármit, ha a Sötétség átveszi a tényleges uralmat? Az Öreg nélkül vajmi kevés esélyetek van, ti is legalább olyan porbafingóak vagytok vele szemben, mint az angyalok - lépek egyet közelebb hozzá. Figyelem a füst miként kebelezi be lényét. Már nem is néz le annyira, helyes. Ajakamra pimasz mosoly fut. Ez a világ mindenkivel - velem együtt - el fog pusztulni. És bármit megteszek, hogy ez megtörténjen.
Mindent újra kell kezdeni, az elejétől.
- Ti sem vagytok mások, mint Isten ócska bábjai, ne legyenek képzelgéseid. A valód sötétség, nem Lucifer, ő csak egy szolga - nevetek halkan. - Szolga, mint te vagy én. A valódi egyensúly másik pólusa nem ti vagytok, ti semmik vagytok az ő hatalmához képest - ahhoz képest, amiket ő alkotott meg. Lényem egy pontnál megáll fényleni. Szívem helyén fekete pont jelenik meg ebben. Hát persze, hiszen azt kitépte testvérem, a Sötétséggel itatta át.
- Az erőviszonyok megváltoztak, melyekről nektek fogalmatok nincs. A te okkult tudásod, bármily hatalmas is legyen, eltörpül azok erejétől, kik hűségesen szolgálják immár Amarat - hadd higgye, hogy most épp magamra, vagy épp másokra gondolok. De én engedtem ki a Leviatánokat, jó eséllyel nem találkozott még velük.
Az öreg nem hiába zárta el őket. Veszélyesebbek bármely démonhoz képest. - Amúgy is, Amarát egykor a lovasok és az arkok zárták el. Erőd felér hozzájuk? - teszem fel a költői kérdést, fejemet enyhén félre hajtva. Izzik közöttünk a levegő, mégsem támadunk egymásra. Kivárunk, a másikra. Bőrömet cirógatja erejének hatalmassága. Nem egy egyszerű démonnal van dolgom, ezt már láthatom. A sakktáblára új figurák léptek fel és a világnak még fogalma sincs róla. Amara ereje napról napra egyre nő, hála a menny és a pokol lelkeinek. Senki sem fogja tudni őt legyőzni, csak Ő. De Ő meg nincs és nem is fog visszatérni.
Eme világnak vesznie kell, még ha vissza is tér, a Pokolnak vesznie kell… Újat kell létrehozni, Amara valódi teremtményeivel. Az egyensúly csak így fog örökké fennmaradni.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Online

Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 19, 2018 10:19 pm
Következő oldal


Ophilia & Azura

Igazság szerint sosem kedveltem az angyalokat, mindig is felszínes, pökhendi alakoknak képzeltem őket, akik úgy táncolnak, ahogy az apjuk fütyül. Aztán mikor az megunta a banánt és felszívódott ők jó testvérek módjára egymást gyilkolják. Brávó! Jobban el sem lehetett rendezni a dolgokat... Mit bánom én! Öljék csak egymást, ontsanak minél több vért a sajátjukból, de ezt mind tegyék a mennyekben. Nekünk, démonoknak meg hagyják meg a földet, hadd végezzük a dolgunkat. Lucifer nem azért teremtett minket, hogy az angyalok bugyuta háborújában foglaljunk állást és induljunk háborúba az emberiségért. Nem! Éppen azért nem is vagyok hajlandó részt venni benne. Ugyanakkor ez mind megváltozott a Sötétség felbukkanásával és a legtöbben új főkolompost találtak, aki ellen rovább vívhatják az értelmetlen háborújukat. Oké, az kicsit engem is bosszant, hogy a pokol bezárult, de majd itt a földön kialakítok magamnak egy másik labort. A hozzávalókat nehezebben fogom beszerezni, de legalább lesz valami kihívás az egészben, ami pedig a főnökömet illeti. Na igen, őt is meg kell keresnem idővel, hiszen nem véletlen neeztek ki mellé, valakinek meg kell nyugtatnia, hogy ne feszüljön rá nagyon a dolgokra.
Az angyalokról alkotott véleményemen semmit se változtatott az előttem álló szőkeség, aki annyival többre tartja magát csak mert őt isten teremtette. Ugyanakkor mégsem az atyját magasztalja, hanem annak egyetlen testvérét, Amarát, aki miatt ilyen helyzetbe került a világ. Minő meglepetés. Lenne. De már bármit kinézek ezekből a tollpihékből, bármikor lemehet az eszük. Ahogy a természetről papol csak a szemeimet forgatom, hiszen egyáltalán nem tud érdekelni. Sőt! Elveszem tőle, amire szükségem van, ebből a szempontból tartom csak hasznosnak. Nevetése olyan, mint aki most szabadult egy elmegyógyintézetből, szavai pedig erre csak rátesznek egy lapáttal. Szólásra nyílnak az ajkaim, hogy biztosítsam affelől nem gondolom ostobának, inkább más jelzőket tudnék rá mondani. De megtartom magamnak eme hosszas eszmefuttatást, hiszen nincs időm ilyesmire. Egy angyal valódi ereje? Ugyan, ahhoz nekem csak egy tollra van szükségem meg természetesen a laborra a többi már megy magától. Mindig is érdekelt, hogy mit rejtenek magukba ezek a teremtmények.
- Ha annyira mutogatós kedvedben vagy, tőlem fitogtathatod az erődet. De semmi szükség rá. Inkább adj egy tollat, abból is könnyedén kiderítem, hogy milyen is az "igazi" erőtök - válaszolok hanyagul, meg sem hallva a sértését, amit a démonokra mondott. A kis mutatványa valóban szépre sikerült, egyes részletek hasonlítanak is a pokolra, de a nagyja olyan messze áll a valóságtól, hogy nem tudom nevessek vagy sírjak-e inkább. Támadásom elől nem tér ki, a felé küldött tűzgolyó egyszeráen csak lelassul, látom, amint a kezét nyújtja felé mielőtt a kezéhez érne fellobban nagyobb lángra. Hallom, ahogy serceg a bőre, majd megcsap az égett hús szaga, ami kissebb mosolyra késztet, hiszen az otthonomra emlékeztet. Legyek kreatívabb? Eléggé humoros ezt hallani egy angyal szájából, akit megfertőzött a sötétség. Nem, még nem mutatom meg, hogy valójában mire vagyok képes, nem akarom elhasználni az erőm nagy részét. Ha egy valamit megtanultam a kiképzések alatt az a taktika, időzítés és a megfelelő stratégia.
- Komolyan azt hiszed, hogy ezzel bármit is elakartam érni? Ugyan dehogy! Szeretem érezni az égett hús szagát -  vonok vállat, mjad folytatom a támadást. Nem fogom ilyen könnyedén feladni a harcot, főleg nem egy angyal ellen, aki olyan nagynak képzeli magát. Szárnyait kibontva lassít a lökésemen, de pár lépéssel hátrébb kerül, aminek köszönhetően kisebb előnyre teszek szert. Akrobatamutatványait unottan szemlélem és várom a következő lépését. A környezet körülöttünk változni kezd a pokol képét egy sokkal fényesebb váltja fel, egy kapu előtt állunk, amiből erőteljes fényár zúdul rám. Sosem láttam a mennyek kapuját, de ha jól sejtem ottvagyunk. Azaz lehetséges, hogy ez egy újabb illúzió a pihétől, sőt valószínű mivel a menny is zárva van akár a pokol, amellett pedig a drágalátos fénye beszennyeződött, így nem gondolnám, hogy oly könnyedén oda vihetne mindkettőnket. Ahogy a teste egyre világosodik önkéntelen a szemeim elé teszem a kezemet, hogy ne kelljen látnom ezt az ocsmány fényrengeteget. Kérdése hallatán nevetnem kell. A halál sosem riasztott, ahogy most sem.
- Világok pusztulnak és jönnek létre egyfolytában. Miért is kellene tőle félnem? Az egyetlen, ami állandó az a fény és a sötétség. Mindannyian abból teremtettünk és a kettő nem létezhet egymás nélkül - ahogy beszélek közben apránként kiengedem az erőmet, körbe leng egy megfoghatatlan, fekete füstgombolyag, ami apránként az egész testemet beteríti. Kezemet leengedem, míg szemeim teljesen elfehérednek.
- Mit akarsz valójában? Én egy parányi porszem vagyok a gépezetben, semmit sem érsz el a megölésemmel - világítok rá a tényekre, ami egyszerű hazugság a részemről - Gondolkodj kicsit! Egy okkultistának még hasznát is vehetné Amara - teszem hozzá, hátha maradt benne némi ész és nem mentek el teljesennála.  

"A tűz ellen tűzzel lehet harcolni."
bocsánat a késésért luvu

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
325

Utolsó Poszt Kedd Ápr. 03, 2018 9:56 am
Következő oldal


To Azura
A természet ravaszul rátalál a gyengeségeinkre


Szórakoztat eme teremtmény. A régi énem nem állt volna le vele vitatkozni, sőt mi több, látván, hogy mily elveszett eme világba, még segítettem volna is neki. Vagy csak útbaigazítom, ha rájövök, hogy egy kis démonnal van dolgom. Igen, talán így tettem volna, hiszen volt idő, amikor a jó oldalt képviseltem. Amikor… történjen bármi is, álltam volna az ütéseket és a pofonokat. Újra és újra felálltam, hogy tovább haladjak, Atyám tanából merítkezve az erőt. Légy állhatatos, jámbor, figyelmes, segítőkész.
Hisz nem csak az embereknek, de a démonoknak is szükségük van a jóra, még ha ezt be sem vallják. Képtelenek teljes mértékben gonoszak lenni, ugyanis épp egy angyal teremtette őket. Újra és újra elfeledkeznek ama apróságról, hogy Lucifer nem más, mint egy arkangyal.
Sőt, ő ennél is több. Nem azért ment le a pokolba - a közhiedelemmel ellentétbe - mert annyira összeveszett volna Istennel. Ugyan már, senki se legyen ennyire balga. Nem Lucifer lett volna az első és egyetlen kit Atyánk megöl.
Utasításra alkotta meg a poklot és minden teremtményét.
Ahogy ezt a nőt is. Nem más ő, mint egy angyal keze munkája.
S még ők beszélnek álszentségről. Nevethetnékem támad.
- Épp eleget. A természet végre visszakövetelte, mi a saját jussa. Senki sem árthatna neki újra - somolygom orrom alatt. Nem fecsérlek időt abba, hogy bárkit is megismerjek. Eme idő lejárt már, sajnálom aranyom. Már rohadtul nem érdekel, hogy ki, vagy minek a démona vagy. Már csak egy dolog érdekel. Mégpedig hogy elpusztítsalak.
Nem vagy más a szemembe, mint egy rothadt alma, szép külsővel. Helyet adok kitépett szívemben az angyalok alapvető viselkedésének bármilyen démonnal szemben.
Kérdésére akaratlanul is hangosan nevetem el magamat.
- Persze, hiszen emellett teljesen ostoba is vagyok, nem igaz? - pislogok rá szerényen. - Megmutassak neked mindent, amire egy angyal Valójában képes? Ne tévesszen meg aranyom, de a legtöbb démonnak fogalma sincs erről. Még sokunknak sincs fogalma mi a valódi erőnk - s ezzel egy időben becsülöm le saját népemet is.
Játszunk itt, reptetjük a tárgyakat, emlékeket törlünk. Harcolunk a „jó” oldalán. Holott már tudom, nincs egyetemes jó vagy gonosz, nincs egyetemes igazság, vagy hazugság, ez mind több rétű. Ahogy maga az erőnk is. Oly hatalmasak voltunk, melyekre ma már kevés démon emlékszik.
Egykor számunkra is megvolt a mágia hatalmának tudása, az elemek irányítása. Az évezredek alatt elfelejtettük, feljegyzések maradtak csak róla.
Nem hogy mi nem emlékszünk erre, de talán már a démonok sem. Azt hiszik, hogy övék minden hatalom, csakhogy… Amíg őket egy angyal teremtette, minket Isten. Erőink nyilván sok mindenben különböznek.
Viszont nem ostoba a kis csibe. Megérdemelt, elismerő mosollyal nyugtázom szavait.
- Valóban, világéletemben rejtve volt előlem - jegyzem meg a pokolra. Sose pillanthattam le, oda az erőm már nem terjedt ki. Nem mintha a Földön kívül lett volna időm mást is megfigyelni. Egyszerre, több helyen több esemény is futott. Nem csak azok az érdemre valóak, ahol az angyalok és a démonok is megjelentek.
Támadásom elől mégis kitér a kicsike. Mosolyom egyre szélesebb. Nézzük, hogy mire megyek ama tudással, melyet az évezredek alatt szedtem össze.
Sértegetésére nem válaszolok, tudom mire megy ki a játék. Többször láttam már.
- Ez rajtam nem fog fogni, valami újat találj ki - utalok itt szavaira, tűzgolyója elől mégsem térek ki. Merészen nézek a démonnő szemeibe, ajkamon jóleső mosollyal. Mielőtt azonban belém csapódna a golyó, az lelassul, kezemet nyújtom ki felé. A jelenség lassan táncol hozzá közel, felé lebegve, lobban nagyra.
- Tényleg azt hiszed, ha meg is pörkölsz, érsz azzal valamit? - engedem egyre lejjebb a lángot, hagyván, hogy kezemet égesse. A bőr égett illata tölti be az illúzió által keltett poklot. - Kreatívabb is lehetnél - ugyan már, ne nézzetek így.
Egy démont mindig is könnyebb lesz elpusztítani, mint egy angyalt.
Hátralökését is engedem neki, hadd érezze magát nyeregbe. Szárnyaimat bontva lassítom le azt, a valóságban egy elkorhadt padon bukdácsolok át. Átlendülve felette, fordulok meg a levegőben, lábaimmal a földre érve, féltérdre ereszkedve.
- Mondd hát - tekintek rá, a környezetet lassan változtatva. A pokol után, a Menny tökéletes kapujába invitálom, képet engedve neki otthonom  valódiságából. Fekete szárnyaim a földet nyaldossák, lényem egyre világosabbá válik, amíg szemem ónfeketévé nem változnak. - Mennyire féled a halált? A világ tényleges pusztulását?



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Online

Utolsó Poszt Szomb. Márc. 31, 2018 11:59 pm
Következő oldal


Ophilia & Azura

Ez az új helyzet kissé megrémített, egy idegen városban találtam magam, amit talán fénykorában láttam egyszer. Ahhoz képest, hogy Agramon mellett álltam az egyik pillanatban, most teljesen egyedül maradtam. Túl sok új információ és inger ért egyetlen másodperc ereje alatt. De nem adhatom fel a vágyaimat, az álmaimat és a céljaimat sem. Megfogom őt találni és megmutatom neki, hogy mennyire vittem. De mindezek előtt még több erőre van szükségem. A fában lévő energia éppen abban segített volna, ha nem feledkezek meg egyfajta pajzs felállításáról, így a lökés hátra terített. Ha ennyi nem lett volna elég, még egy angyal is ide tévedt, aki nagyon erősnek gondolja magát. Ilyen ostoba. Szavai hallatán csak a szemeimet forgatom, komolyan hogy lehet ennyire fontos neki ez a fa. Szánalmas. Hiszen az emberek tucatnyi esőerdőt irtottak ki, ahogy fák millióit is kivágták, hogy legyen tűzifájuk vagy, hogy épületeket hozzanak létre. Sosem értettem az angyalokat és nem is fogom őket.
- Sosem becsültem le a kicsi erőt, minden abból indul ki - válaszolok majd elnevetem magam - Én sem vagyok különb? Ugyan! Mit tudsz te rólam tollaska? - teszem fel a költői kérdést temérdek gúnnyal a hangomban. Gyűlölöm az olyanokat, akik képesek egyetlen pillantás alapján ítélni és azt hiszik, hogy egyből mindent tudnak a másikról. Mégis arcom ugyanolyan hűvös, ahogy eddig, egyetlen érzést sem mutatok felé, minek is tenném. Megállás nélkül mosolyog, mintha más arcvonásai nem is lennének, egyre irritativabb ez a lény. Szívesen megnyúznám és apránként tépném ki a tollait, mást nem is érdemel. Halkan nevet akár egy elmebeteg, aki kiszökött az intézetből, általában az embereket szoktak a kisebb démonok ilyen állapotba kergetni, nem az angyalokat, ahhoz egy sokkal hatalmasabb erőre lenne szükség. Magasba szökik az egyik szemöldököm hangos elmélkedése hallatán. Még hogy nincs annyi hatalmunk, mint nekik. Bah, ennek a madárkának elmentek otthonról egy jó ideje.
- Most jön az a rész, hogy elkezded fitogtatni a "hatalmas" erődet? - a hatalmas szónál idézőjeleket rajzolok a levegőbe. Arrogáns, nagyképű az előttem álló szőkeség mindazok ellenére, hogy egyenlőre én vagyok jobb helyzetben. De van annyi eszem, hogy tudjam az ereje felét sem mutatta meg, a katonaságnál töltött idő legalább erre jó volt. Az elméletet tökéletesen megtanultam és tisztában voltam a különböző technikákkal. Kérdését követően a pokolban kötünk ki, meglepődötten pillantok körbe, majd apró mosoly jelenik meg a szám sarkában. Nagyon látványos és hiteles a kis elmetrükkje, de okkultistaként találkoztam már hasonlóval, oly mértékű tudással rendelkezem, aminek hála nem esek bele a csapdába. A forró levegő a hajunkat fújja, de ebből a melegségből hiányzik a pokol igazi tüze és a levegő nincs telve a kén jellegzetes illatával. Keresztbe fonom mellkasom előtt a kezeimet, állom a pillantását egyetlen percre sem ijedek meg. Felém lép, mire felemelem a fejem, a talaj alatta ketté nyílik és láva kavarog körülöttünk. Kuncogok csak megrázva a fejem, majd egy sóhajjal közelebb lépek hozzá.
- Páratlan a kis előadásod, de helyenként hiányos a pokol ábrázolásod. Tudod minden a részletekben rejlik és ez - mutatok körbe a kezemmel - eléggé pontatlan - kacsintok. Nem hinném, hogy Amara pont egy angyalt ruházott fel az erejével, a nagy sötétség se lehet ennyire meggondolatlan. Hunyorít, majd egy erősebb széllökéssel próbál egy sziklának nyomni, de félig kitérek a támadása elől, így csak annyit tud elérni, hogy egy lépést hátráljak.
- Csak ennyire vagy képes Amara erejének segítségével is? - nevetek, majd kezembe egy tűzgolyót idézek, amit el is hajítok felé. Ha kitér előle, akkor egy közeli fába csapódik, ami sercegő hangot ad magából, ha sikerül eltalálnom, akkor az egyik karján találja el a támadásom.
- A rossz oldalon álltok? Fel kell, hogy világosítsalak, de egyik oldalt sem képviselem - jegyzem meg, majd újabb támadást indítok felé, a kezem felemelve egy széllökéssel próbálom hátrébb taszítani a képzeletbeli lávának.

"Ebben a sötét világban, ahol most élek, csúnya, meglepő dolgok, és néha apró csodák is zuhognak rám. Semmit sem vehetek biztosra." luvu

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
325

Utolsó Poszt Szomb. Márc. 17, 2018 7:16 pm
Következő oldal


To Azura
A természet ravaszul rátalál a gyengeségeinkre


Fejem enyhén félrehajtva emelem a szőke nő felé. Nem evilági lény, ebben biztos vagyok. Azok nem bánnának ily balgán a természettel, még akkor sem ha lelkük mind pusztulásra ítéltetett. Meg amúgy is, ilyen ruhákat manapság már ki hord? Na ugye.
De biztos vagyok abban is, hogy nem angyal. Azokat egy az egytől ismerem. Ha meg mégis az lenne, ékes bizonyítéka lenne annak, hogy Atyánk még létezik. Ennek pedig minden írmagját ki kell irtanom. A remény elveszett a világ számára, nem engedhetem, hogy az elburjánzon közöttünk. Az emberek között.
Somolyogva pillantok az idegen szemeibe, enyémbe csepp félelem sem lapul. Mily erőre is vagyok képes! Miről voltam eddig képes lemondani, el sem hiszem. Ha az Úrnőm, nem mutatja meg nekem, még mindig vak lennék világunkra.
- Hibának inkább azt nevezném, hogy egy ártatlan élőlényt akartál bántani - hiszen efelett továbbra sem hunyhatok szemet. Ha már pusztulni fog a világ, legalább abban a valójában, melyben léteznie kellene. Az emberek nélkül, csak a természet és semmi más. - Az apró erő lebecsülése mindig is balgaságra vallott. Látom te sem vagy különb - mosolygok továbbra is sejtelmesen. Hogy mire is célzok? Idővel valószínűleg megtudja majd.
A föld rázkódására meg sem moccanok. Ajkam mosolygása mit sem veszít erejéből. Nyugodtan állok vele szemben, pillantását állva. Fejemet enyhén felemelve tekintek rá. Kezeimet magam előtt kulcsolom össze. Halk kuncogás hagyja el az ajkamat.
- Ha jól gondolom pokolbéli teremtmény vagy - hajtom le a fejem végül, tovább nevetve halkan. - Mindig is csodáltam mennyire oda vagytok az erőtökért, holott fele annyi hatalmotok sincs, mint nekünk - arról pedig inkább nem beszélek, hogy a magunk részéről is mennyire elpazaroljuk az erőnket. Nem használjuk azt ki teljesen.
- Oh, csak mintha? - lepődöm meg, aprókat pislogva. A következő pillanatban pedig már a pokolban is találjuk magunkat. Vagyis valójában nem, de nem hinném, hogy találkozott már egy igazi angyallal is. Nem tudja, hogy mit is jelent a manipuláció a valódi alakjában. Akár hiheti azt is, hogy visszakerültünk a kénköves pokol egyik bugyrába. A forró levegő kócolja hajunkat. - Pontosítok, úgy tűnik, ennél még ostobább is vagy, de hát mit is vártam volna tőled - fordulok felé, állva minden pillantását, szórakozva vele. - Amara oly erőt adott nekem, hogy lám - mutatok körbe, egyet lépve előre. A talaj alattam ketté nyílik, látom, ahogy a pirosló láva kavarog felfelé. - Még a Pokol sem tud elpusztítani. A rossz oldalon álltok - hunyorítok a nőre, s egy egyszerű fuvallattal kényszerítem hátra egy ódonnak tetsző szikla falának - valójában meg csak egy fának a parkba.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Online

Utolsó Poszt Pént. Márc. 09, 2018 3:29 pm
Következő oldal


Ophilia & Azura

Ez a rothadó világ sosem érdekelt igazán, így nem is foglalkoztam vele. A pokolban születtem és mivel hamar kiderült, hogy pocsék harcos vagyok, ezért hamar az okkultizmus felé vettem az irányt. Onnantól nem volt visszaút, a labor lett az életem. De nem bánom, hogy nem kellett naphosszat edzenem és a földre jönnöm lelkekért. Nem álmaim melója az egyszer biztos, viszont most, hogy megkaptam azt, amire mindig is vágytam egyből el is vették tőlem. Azt rebesgetik, hogy maga a Sötétség hozta ránk ezt a helyzetet, akinek leghőbb vágya elpusztítani azt, amit a testvére alkotott. Csak rajta, játszadozzanak nyugodtan. Viszont engem hagyjanak ki ebből. De az élet nem kívánság műsor ugye bár. Éppen ezért kötöttem ki itt, New Yorkban, aminek az épületei alig emlékeztetnek a régi önmagukra. A város, ami sosem alszik, átadta magát a romboló sötétségnek. Milyen ironikus. Ha lenne bennem együttérzés, akkor biztosan szánnám. De a Nagyfőnök ezt, ahogy más pozitív érzéseket is kifelejtett belőlem. Viszont a vágy, az kellett természetesen, ami ellen jó ideje harcolok már. De elkalandoztam kicsit a tárgytól és ettől a romba dőlt, sebeit nyalogató világtól.
Mégis kénytelen vagyok itt lenni, de szerencsére van mivel foglalatoskodnom - mielőtt az eredeti céljaimra fókuszálnék-, azzal, amit megéreztem percekkel ezelőtt. A fában olyan erők lakoznak, amiknek nyitva felkeltette az érdeklődésem, itt tartózkodásom óta először. Sajnos körültekintőbbnek kellett volna lennem, a pulzáló erő hatására nem voltam felkészülve. Egy akkora nyomást váltott ki,a mire más is felkapta a fejét, erről tanúskodik az a tény, miszerint egy szőke nő áll előttem. Semmi kétség sem fér hozzá, hogy természetfeletti, rá nézésre azt mondanám, hogy angyal, de az energiája sötét, túlságosan sötét. Valami nem igazán stimmel vele. Mosolya olyan akár a kígyó, aki most akarja a másikba mélyeszteni a tűhegyes méregfogait. Szavai hallatán felhúzom a szemöldököm, majd meglepődve konstatálom, hogy a földből indák buknak elő, végtagjaim felé közeledve. A bokáimat sikerül megszorítaniuk, de a csuklóim felé érkezőket egyetlen mozdulattal hárítottam, mire a növények egyből elszáradtak.
- Ez hatalmas hiba volt a részedről - válaszolok a fenyegetésére, majd lehajtom a csuklyát a fejemről, hogy szemtől szembe tudjak nézni az idegennel - Azt hiszed, hogy pár gaz meg tud akadályozni bármiben is? - teszem fel a kérdést, miközben a lábaimról is eltávolítom az indákat. Arcomról egyetlen érzelmet sem tud leolvasni, fagyott mint mindig. Egy lépéssel közelebb lépek hozzá, lábunk alatt remegni kezd a föld és körülötte egy kisebb körben be is szakad, mintha földrengés lenne.
- Mindig tudtam, hogy az angyalok ostobák, de hogy ennyire? - teszem fel a költői kérdést, miközben körbe sétálom őt kellő távolságból, majd vele szemben megállok és oldalra billentem a fejem.
- De benned van valami más is. Megérintett valami gonosz erő, mintha átjárni a sötétség... - gondolkodom hangosan, miközben fejben már a következő lépést tervezem. El kellene fogni ezt az angyalt és minél több erőt kiszedni belőle. Milyen jól eltudnék játszani vele... egy vágás itt... egy vágás ott... De mindent csak szépen sorjában.

"Ebben a sötét világban, ahol most élek, csúnya, meglepő dolgok, és néha apró csodák is zuhognak rám. Semmit sem vehetek biztosra." luvu

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
325

Utolsó Poszt Szer. Márc. 07, 2018 8:35 am
Következő oldal


To Azura
A természet ravaszul rátalál a gyengeségeinkre


Mily ismerő hely. Mily nosztalgikus. Alig pár hónapja jártam itt - is. A várost, nem, dehogy kezdem kiismerni, de tény, hogy már otthonosabban mozgok mint előtte. Tudom, hogy tudják, hogy itt vagyok. Hogyne tudnák, hiszen én voltam az, ki az embereknek adta a város határát övező pecsétet. Mely minden természetfeletti lényt azonosít. De jöjjenek csak, találjanak meg.
Majd én is megmutatom nekik, hogy mily hatalomra is tettem szert. A sötétség. Volt idő, amikor azt gondoltam, hogy nincs igaza. Micsoda balga időszakom volt. A sötétségből csak új születhet. Ennek a világnak is pusztulnia kell. Az embereknek, de nem… Nem csak nekik.
Mindenkinek. Mindaddig, amíg az öreg elő nem kerül. Amíg fülét-farkát behúzva Úrnőm elé nem sétál és kér tőle bocsánatot.
Hogy lehettem ennyire vak? Fejemet ingatva figyelem a park növényzetét. Szerencsére a balga emberek gondatlansága miatt a természet visszakövetelte azt, mely jogszerűen az övé. Egyes részei szebben festenek, mint az Amazonas mentén húzódó esőerdők rejtekei. A fákra futó indák, borostyánok a tavasz közeledtével zöldellve burjánzanak. A lombkoronákba békés állatok nyugszanak. Vagy épp békétlenek. Az állatkert megszűnt létezni, állatai a vadonba szöktek, jó néhányuk itt maradt.
Egy bokor mellett elsétálva rezzennek meg zöld levelek. Halk morgás jön ki belőle. Sejtelmes mosolyra húzódnak ajkaim.
Ez az egyetlen dolog, mely még foglalkoztat. A természet. Természetesen ennek is pusztulnia kell majd. A legvégén. De addig, bárki emberfia árt neki, az én erőmmel kell szembe néznie. Amara jelenléte gyengített rajtunk, ám most mégis… mintha erősödtem is volna. Az érintése…
Egy erőhullám csap meg, hajamat hordaná messzire. Fejemet oldalra fordítva vonom össze szemöldökömet. Mintha az imént mondtam volna, hogy…
Aljas mosolyra húzódik ajkam, könnyed léptekkel indulok meg az epicentrum irányába. Nem figyelek arra, hogy mire lépek, így nem is érdekel, ha ágak reccsennek légies lépteim nyomán.
Egy nő az. Ki más? Balgaság, ki az emberekre minden bűnt hoztak. Éva, egykoron.
- Természetesen - mosolygok rá negédesen. Fejemet enyhén félrehajtva állok meg a közelébe. Kezeimet magam előtt összekulcsolva figyelem az idegent, ki az egyik legősibb fát akarja megsérteni.
- Sajnos halálod most lehetetlen, de… - a földből hirtelen indák csapnak elő, s egyenesen a nő bokái, csuklói felé közelednek. Mindeközben nyugodtan állok egy helyben. - Meg kell büntetni, amiért nem tudsz viselkedni a környezetben.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Online

Utolsó Poszt Kedd Márc. 06, 2018 6:30 pm
Következő oldal


Ophilia & Azura

Miután kidobott magából a pokol teljesen elveszve éreztem magam. A régi megszokott dolgokból semmi sem maradt, legalábbis így gondoltam abban az adott pillanatban. Ott kellett hagynom a labort, benne a kis csecsebecséimmel, mik oly fontosak számomra. Szerencse, hogy az erőm megmaradt, amit itt a földön is tudok kamatoztatni. Igaz, hogy Agramon keresésére kellene indulnom, de egyenlőre az ráér, nincs sok kedvem hozzá,
amellett, hogy azt sem tudom hol van jelenleg. Egy járókelőtől kérdeztem meg, hogy melyik városban vagyok,
aki először furcsán nézett rám, majd azt mondta New York. Mivel nem hagyhatok szemtanúkat magam után ezért megöltem őt, elvettem a nő holmiát, ami kapóra is jött, hiszen ilyen ruhában sokkal emberibbnek nézek ki. Igaz fintorogva vettem magamra a hófehér ruhát és a hozzá tartozó köpenyt, de legalább az utóbbi elrejtett a kíváncsiskodó szemek elől. Egy central park nevű helyen sétálgatok, amin nyomot hagyott az idő és persze a harcok vasfoga is. Unottan nézegetem a sok zöldet, mikor megakad a szemem egy hatalmas, öreg fán, ami sugároz magában valami megmagyarázhatatlan erőt. Tudni akarom, hogy mi az! A fa gyökereihez sétálok,
majd előkapom a táskámból a vésőt és a hozzá tartozó kisebb kalapácsot. Egy jól irányzott ütés és...
- Az ördögbe! - morgom félig hangosan, miközben felkelek a földről. Az ütés következtében egy kisebb lökés ért, amit a fából jövő energiának köszönhetek. Még morgok magamban, mikor megérzem egy másik lény jelenlétét. Oldalra fordítom a fejem, a jövevény irányába.
- Segíthetek? - teszem fel a kérdést, mintha egy egyszerű halandó lennék. Remélem hamar elmegy és végre békén hagy, hogy megnézhessem mi van annak a rohadt fának a belsejében.

"Ebben a sötét világban, ahol most élek, csúnya, meglepő dolgok, és néha apró csodák is zuhognak rám. Semmit sem vehetek biztosra." luvu

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
325

Utolsó Poszt Kedd Júl. 11, 2017 8:12 pm
Következő oldal


***
szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
325

Utolsó Poszt Csüt. Május 25, 2017 8:20 pm
Következő oldal


Sara & Ophilia
As I grew up, one of my strongest allies has been my sister.


A lány válaszán kissé megdöbbenek, s eme döbbenet egy pillanatra kiül ábrázatomra is, amely aztán szelíd mosollyá futja ki magát. Körbetekintve próbálok keresni bármi olyan helyet, melyet az előbb említett nekem. A mennyekben láttam már hogy néz ki egy ilyen fagyizó, de itt idelent? Mh.
- Biztos, hogy erre kellene lennie? – tekintek aztán vissza szelíd, meleg mosollyal az ábrázatomon, pár sűrű pislogás közepette. A két fickó nem messze tőlünk megtorpan és a régi állatkert bejáratát kezdik el gyanúsan szemlélgetni. Mindezt csak periférikus látásomból észlelem. Egy percig sem szeretném jelét adni feléjük, hogy kiszúrtam őket, avagy gyanúsnak találnám. Talán tényleg nem is ártó szándékkal közelednek.
- Oh sajnálom – hajtom le egy pillanatra a fejemet. – Akkor egyedül vagy itt? – kérdezem épelméjűen. Szívem lassan megszakad. Egy apró teremtésnek sem kellene egyedül eme világban kint koslatnia. Még akkor sem, amikor elvileg a legvédettebb városban van. Én is élő példája vagyok annak, hogy bizony átszűrődnek a rostán néhány természetfeletti. S ha nekem sikerült, akkor… Kérdésére egy pillanatra meglepődöm – újra – de csak pár pillanat, amíg összeszedem a gondolataim és már válaszolok is neki.
- Nem, nincsenek itt – felelem mosolyogva – Mondd csak elkísérhetlek egy darabig? Nem szívesen töltöm egyedül a szabadidőmet, s talán neked sem ártana, nem igaz? – lépek hozzá eggyel közelebb, figyelve apró rezdüléseit. – Nem félsz idekint egyedül?
Kérdem tőle gyengéden és Ha esetleg belement remek ajánlatomba, így mellé sétálva fektetem lágyan kezem vállára. Ha meg mégse, akkor csak egyenesen állok vele szemben, alig egy lépés távolságra tőle.


To my little Sis' luvu§§ szószám 359 §§ music: Forgotten City


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Kedd Május 23, 2017 5:09 pm
Következő oldal


Az idő szép, a felhők is szépek, és kellemes illatok keringenek az utcán, ahogy hazafelé sétálok. A fagylalt maradványai már csak az arcomon látszanak, és bár egy foltot sikerül lenyalnom, a többi már igazán nem érdekel. Halkan dúdolgatok, de valahol a halántékomon úgy érzem, mintha valaki bámulna… már majdnem megfordulok, amikor hirtelen elém ugrik egy gyönyörű, szőke lány, én pedig megtorpanok.
- Hát… fagyiért. – mondom úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna, de közben jól végigmérem, kissé összehúzott tekintettel. Létezik, hogy ismerem valahonnét? De hogy felejthettem volna el?
- Meghaltak. – vonom meg a vállam, feltételezve, hogy a kérdés a vér szerinti szüleimre vonatkozott. Persze ettől még itt lehetnek valahol… csak épp szellemként. A nagyi néha mondogatja, hogy még vigyáznak rám, ha nem is látom őket.
- A te szüleid talán itt vannak? – szúrok vissza, hátha összezavarom vele, mert egyébként elég gyanús. Ha nem lenne ilyen szép, talán már elszaladtam volna.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
325

Utolsó Poszt Vas. Május 21, 2017 1:32 pm
Következő oldal


Sara & Ophilia
As I grew up, one of my strongest allies has been my sister.


A nap kezd alábukni a horizonton, gyönyörű narancsos és rózsaszínes színekkel vonva be az eget. Amíg pedig magam mögé tekintek, már az éjfekete égbolt figyel rám. A természet ama szépsége, melyet valószínűleg soha nem fogok megunni, hogy gyönyörködhessek benne.
Így teszem ezt most is. A park eme részét nem tették még helyre, tán nem is akarják már. Az állatkertből elszabadult állatok ma már a városon kívüli vadonban leltek új életre, talán már az elmúlt évek alatt sokszorosodtak is. Az egyik fa ágán ülve lóbálom a lábamat. Kezeimet a fa ágán megtámasztva figyelem az eget.
Elmerengek az elmúlt hetek eseményein és próbálom összerakni fejbe, hogy mi is történt a világban az elmúlt huszonöt évben. A világ teljesen kifordult magából, az angyalok egymás ellen fordultak, a démonok angyalokkal szövetkeznek. Az emberek üldözik mindkét fajt. Teljes jogossággal bizalmatlanok, szívükbe gyűlölet fecskendezett Gabriel tettei. Pedig régen minden annyira egyszerű volt. Mi, angyalok képviseltük a fényt az életben, amíg a démonok a sötétséget. Tökéletes összhangot teremtettük az emberek életében, kik ebből mit sem sejtettek. Vagy ha mégis, igazán kevesen voltak azok, kik felfedezték a világunk valódiságát.
De ez így is volt rendjén. Atyánk ezt rendelte el számunkra, mi pedig vakon követtük.
Most pedig, amikor elmegy valahova, elengedi hosszú évezredek után a kezünket, teljes őrültek módjára kezdünk el viselkedni. Mintha mindig a kezünket kellene fognia ahhoz, hogy betartsuk a törvényeit, az akaratát. Mintha nem lett volna elég időnk megtanulni, hogy mi számára a legfontosabb…
Halkan sóhajtom el magamat, egy pillanatra letekintve, ahogy látom, ahogy egy kislány sétál egyedül a park eme részén. Szemöldökömet összevonom, hiszen ez így nem lenne helyén valón. Mögötte pár méterre pedig két marcona alak követi, feszülten figyelve a törékeny csöppség alakját.
Egy újabb rossz érzés kerít hatalmába, s nem sokat gondolkozva ugrok le a fa tetejéről, rejtve szárnyaimat ebben a városban. Mosolyogva sétálok a lány felé, úgy téve, mintha a másik két alakot nem látnám.
- Szia, mond miért sétálsz itt egyedül? – teszem fel az egyetlen buta kérdést, amely most így eszembe jut. Nem is tudom, hogy mit várok el, amikor egy számára teljesen vad idegen odamegy hozzá mosolyogva. A bizalmatlanok városába. – A szüleid itt vannak valahol? – nézek szét, várva válaszára.


To my little Sis' luvu§§ szószám 359 §§


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Online
Abaddon
avatar



☩ Reagok :
135

Utolsó Poszt Szomb. Feb. 25, 2017 5:46 pm
Következő oldal


Shalizaya & Abaddon
Egyszerű véletlen?



Pár nap telt még el csupán, a szálak lassacskán szövődnek. Épp egy újabbat igyekszem megfonni. Keresek valakit, hogy fontos szál lesz e avagy sem, nos ez majd kiderül...

Hajdanán zöldellő fák és széles réteken sütkérező fiatalság árasztotta el a helyet. Tavain megannyi kicsiny makett hajó árboca lengedezett, kacagó hangú gyermekek figyelték ahogy suhannak a felszínen. Papírsárkányt eregetők s andalgó párok megannyi titkos búvóhelyéül szolgált. Mára megkopott a küllem, szürke s nyomasztónak mondható, a helyenként romos házak karmokként ölelik körbe a hatalmas teret a lombok fölé tornyosodva adva tettetett védelmet. Nekem személy szerint mondjuk nincs bajom vele, meg van a maga hangulata. Na de félre az andalgást, dolgom van!
Kimért léptekkel haladok keresztül a park szegényes lélekszámú közegén, akad azért néhány mozgó lény itt ott de személy szerint magam vagyok. Egyszerű farmer, fekete vászon cipő. felül bőrdzseki csak úgy lezseren, a szemüveget magamon hagytam az irattár után, amolyan dizájn elem, jól áll nem? Pár napos borosta, az a kellemes fajta, kicsiny szakáll és bajusz is díszeleg. Az esernyő fontos alkotó elem hiszen éppen esős idő van, mondják a halandók "veri az ördög a feleségét" pedig ha tudnák, hogy az nem egészen így néz ki. Mondjuk bánom is én mit csinál Lucifer azzal a némberrel, vagy épp amelyikkel. Kanyarodjunk is vissza a jelen helyzetre, átlagos New York küllemem tökéletesen beleolvad a környezetbe. Mint említette keresek valakit, egy lányt egészen pontosan kinek állítólag Agramonhoz van köze. Kiderül majd mennyire, csupán két dolgot tudtam meg, hova olykor felszökik a felszínre, a szabadság édes íze, nem nehéz összerakni a kirakós ezen részét. Meg persze egy nevet, Shalizaya. A szabadság után áhító többnyire nagy tömeget keres, kiélni magát s azon dolgokat kóstolja melyeket fogságában nem tehet. De gyakorta kereshet magányos helyet, hol úgy igazán egyedül és szabadon lehet. Ezért kezdtem itt, a Central Parkban, épp az állatkert mellett haladok el mikor a távolban egy alak bontakozik ki előttem, nem messze van egy tó, mintha az mellett lépdelne. Az utam arra visz, hát elindulok irányába. Az eső tompán kopog ernyőmön és lépteim nyomán ütemes zajt csapnak a határozott mozdulatok. Nem is osonok, nem sunnyogok, átlagos New York magányos sétálni vágyó fiatalember vagyok...








Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek




friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Ophilia
Today at 10:16 am
☽ Pincerendszer




friss írások
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 32 felhasználó van itt :: 15 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
8/6
Leviatánok
8/5
Angyal
2
Démon
10
Bukott Angyal
1
Ember
7
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
8
Nephilim
5