☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Efreet - A Tűz Démona

Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
268

Szomb. Feb. 18, 2017 12:31 am írtam neked utoljára





Gratulálunk elfogadva
az oldal tagja lettél

Kedves Efreet!
Sajnos ilyen későn már nem tudok olyan magasröptű elfogadót írni, mint szeretnék, de remélem így is elégedett leszel vele! Very Happy
Az előtörténeted alapján egyfajta géniusz lehetsz, és azokból mindig jól jön mostanság. A pb-dből ki nem nézné senki, hogy egy több ezer éves démon vagy, de hát neked épp az a jó, ha alábecsülnek, nem igaz? Valahogy úgy sejtem, hogy keresni fogod Kurokát, szóval nem tartalak fel, foglalj kérlek arcot, régiót és rangot, aztán irány a játéktér! Smile





Hell or Heaven vezetősége


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Efreet
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
6

Pént. Feb. 17, 2017 11:04 pm írtam neked utoljára


Efreet
The act of taking is equally evil. We, from the moment of birth, continue to take. Food, connections, even fellow blood. Living to utmost. Continuing to slaughter, kill, take. Life is to constantly sin. Life is evil itself. I am aware I am evil... And so are you all.
Logan Lerman
Démon
Saját
-
Negyedik Electorat, a Dél-keleti Régió ura
A Kénköves Pokol

Személyes adatok

Véleményem az emberekről: Szerintem érdekesek, meg aztán a legtöbb démonnak létfontosságú is, hogy létezzenek. Én a magam részéről szívesen kísérem őket figyelemmel a kis hóbortjaiktól kezdve, életük nagyobb drámáiig, mert piszokmód mulattatóak tudnak lenni, de ami a legjobban érdekel az a vélt vagy valós tudás, amit felhalmoztak az idők folyamán. Szívesen szemezgetek ezen témában, főleg ha valamiféle könyvből tehetem azt. Szóval én a magam részéről nem pusztítanám el őket…max szelektálnék.


Porhüvelyem neve: Faszi PLS…saját testem van<

Mióta élsz?: Hmmm…Az egyik könyvemben láttam egy képletet, amivel kiszámolhatnám, de túl időigényes lenne…gyanúm erős, hogy nem vagyok mai gyerek.

Gabriel vagy Mihály?: Akire a Nagyfőnök azt mondja, hogy most vele vagyunk. Jelen pillanatban éppen Mihály pajtás.

Vélemény a természetfelettiről? : Nem egyszerű a kérdés, hisz jómagam is a természetfeletti részének számítok. De alapvetően egy lenyűgöző dolognak tartom, főleg mert szinte végtelen, és mindig van valami új felfedeznivaló benne. Persze megvannak a maga hátrányai, de hát az éremnek mindig két oldala van nemde?

Város: Többnyire otthon bújom a „szakirodalmat” a Pokolban, de lehet éppen New Orleans – ha megyek meglátogatni „Aput” vagy akárhol máshol ha éppen odaküldenek.

Család: Technikailag Lucifer az apám mivel Ő teremtett, de gyakorlatilag úgy hiszem nem rendelkezem ilyesmivel. Akit igazából családtagnak tekinthetek rajta kívül az Kuroka a „Titkárnőm”. Áldom Lucifert, hogy van nekem, mert van, aki intézi a „papírmunkát” helyettem.

Beosztásod: Az Negyedik Electorat vagyok, amely beosztásnak hála megörököltem a Dél-keleti Régió feletti uralmat is. Elsősorban harcos vagyok - amennyiben szükség van rá - másodsorban inkább a pokol IQ-ja, mert szívesen töltöm a szabadidőmet új ismeretek megszerzésével, és a korábbiak bővítésével.

Szakadár infó: -

24
B
7-8 éve
Képességem


Hála a démoni mivoltomnak, rendelkezem a démonok legtöbb képességével többek között a halhatatlansággal is. Nos elsőre jól hangzik, de ha nem lennének a halandók, hogy szórakoztassanak vagy pedig a végtelen tudás, amiből mindig újabb, és újabb ismereteket meríthetnék akkor bizony nagyon unalmas lenne az egész.  Ha minden igaz akkor képes vagyok megszállni az embereket, de sosem élek ezzel a módszerrel, hisz nincs rá szükségem, legalábbis az én életvitelemhez hisz van saját testem hála Lucifernek. Egyetlen dologba öltem igazán sok energiát az pedig az elementális mágiám, és azon felül is a tűz feletti uralmam. Ha minden másban vannak is hiányosságaim, de az elemeket remekül tudom uralni, és harc közben is erre a tudásomra támaszkodok innen kaptam a nevemet is. Képes vagyok a semmiből tüzet gyújtani, a legkisebb lángoktól a mindent felemésztő futótűzig, akár formák felvételére kényszerítve a lángokat, mint például sárkányok, mantikórok vagy más bestiák alakjának magukra öltésére. Pusztító képesség, de ugyanakkor megvan a maga komoly átka. Mégpedig az, hogy minden máshoz alacsonyabb szinten értek. Az átok, és rontásszóró képességem szinte botrány, és igazából nem remekelek sem a pecsétek, csapdák meg a hasonlók kreálásában bár az elméleti tudással rendelkezem hozzá, csak éppen nem foglal le a dolog. Ugyanakkor a más lények megidézésében bizony haladó szinten vagyok, és végül is az sem áll tőlem távol, hogy a mágiámat tárgyakra ráruházni. A harcban főleg az elementális mágiámra támaszkodom, de azért közelharc terén is ragadt rám valami a koszon kívül a hosszú évek alatt. De talán a legerősebb képességem – már ha ez annak számít - az a felhalmozott tudás. Nem tudom, hogy más démonok mennyire igyekeznek bővíteni a tudásukat akármilyen téren is szabadidejükben, de én a magam részéről rengeteg időt töltök ezzel, hogy ezt a magam javára fordíthassam később. Nem tudom, hogy te miként is vagy vele ekdves olvasó, de én hiszek benne, hogy a „Tudás igenis Hatalom”.




.
Ezt a történetet vérrel írják
Nem tudom, hogy pontosan mikor is kezdtem meg az életemet, de azt tudom, hogy nem úgy fogantam mint a halandó lények. Sose tudtam meg igazán mi is az, hogy család vagy szülők. Csak egyetlene gy valamit vagy sokkal inkább valakit ismertem, mégpedig a Teremtőmet, és a legfőbb Uramat Lucifert, akinek köszönhettem a létemet, és akinek örök hűséggel tartozom nem érdekből vagy éppen parancsra hanem a saját akaratomból.
Életem kezdeti szakasza tanulással telt. Tudtam sok mindent, de még többet szerettem volna tudni, és aztán még annál is többet. Nem voltam olyan erős, mint a lovasok, de én számomra nem is adott egyenlőre a Sátán ilyen súlyú feladatot. A Negyedik Választottá váltam, akinek Dél-keletet kellett irányítania. Nem mintha eleinte a kietlen pusztaságban lett volna bárki vagy bármi is, ami felett rendelkezhettem volna vagy irányítanom kellett volna. Nem is volt gond, mert így még több időt fordíthattam tanulásra…
Amikor először léptem a Földre, lenyűgözött az élettel teli világ, ami hirtelen körbevett, ahogy az új külsőm is, amit ezáltal nyertem, és amelyben azóta is szívesen tetszelgek még a pokol „bugyrai” között is. A legbámulatosabb dolgoknak első látásra az elemek tűntek, és azon belül is a tűz, és annak uralma ragadta meg a leginkább a képzeletemet. Egy időre minden más tanulmányomat félre dobtam, és semmi másra nem koncentráltam csak arra, hogy minél nagyobb hatalomra tehessek szert az elemek felett, hogy elérhessem azt, ami sem az embereknek, sem pedig rengeteg más démonnak nem sikerült… Uralni akartam őket s mindenek felett a tüzet. Hogy mennyi időt szántam rá végül erre, azt elképzelni se merem, de a végeredmény megnyugtató volt…
Akár egy kígyó, úgy tekereg egy hatalmas sárkány teste a csatatéren, nyomában több tucatnyi kisebb társával egyetemben melyek között griffek, mantikórok, farkasok és megannyi más szörnyeteg tombol. A legtöbbek számára éppen olyan valósnak tűnhetnek, mint az emberek számára, akik ellen éppen harcolok. A legtöbbjüknek nincs ideje jobban szemügyre vennie őket mielőtt hamuvá égnének, de ha lenne akkor rádöbbennének, hogy a szörnyetegek nem húsból, és vérből születtek hanem pusztán tűzből.  Nem mintha ez bármi jót jelentene számukra… Végül az utolsó sikolyok is elhalkulnak, és a csatatérre nyomasztó csend ereszkedik melyet immár csak a még kínlódók hörgése hallatszik, akik már fél lábbal amúgy is a sírban vannak. Elhalnak az utolsó lángok is hiszen már nincs rájuk szükségük, megtették azt amire létrehoztam őket. Egyhangú arccal fordulok a sötéthajú nőhöz, akinek a kérésére érkeztem. - Na elégedett vagy? - kérdem rezzenéstelen arccal Astaroth-ot a Második Lovast. Vele valahogy mindig kiegyensúlyozott kapcsolatom volt – bár mindenkivel törekedtem ilyesmire, sajnos van olyan, akivel kevesebb sikerrel - éppen ezért most sem haboztam,, amikor hívott. - Fogjuk rá. - hangzik a tömör felelet egy fél-mosoly kíséretében.
Az emberek számtalan háborújábanv ettem részt az idők folyamán, ahogy sajnos a pokolbéli viszályokból is sajnos néha ki kellett vennem a részemet, amikor szükségessé vált…De a látszattal ellentétben nem a háború volt a fő oka, hogy a Földre látogattam. Rengeteg időt töltöttem az emberek között, és ennek egyetlen oka volt: felkeltették az érdeklődésemet, mert mindig felfedeztek valami újat, valami kirívót, valami izgalmasat, és én pedig az elsők között akartam lenni, akik ezt látják. Számolatlan emberöltőt töltöttem közöttük, és figyeltem őket, tanultam tőlük vagy éppen halomra mészároltam őket, ha az volt a feladatom. Tetszett az esendőségük, ugyanakkor a dolgokba vetett szilárd hitük is megfogott, és a hajthatatlan kitartásuk, ha valami újat akartak felfedezni. A köztük eltöltött idő alatt én magam is megváltoztam kicsit, hisz személyiségre tettem szert. Már nem egy sztoikus, mindenféle érzelmet nélkülöző démon voltam, mint az, aki anno Astaroth mellett állt a csatamezőn. Képessé váltam nevetni, élvezni az életemet, elengedni magamat, ha úgy volt…de felesleges is ragoznom hisz egy mondatba is össze lehet foglalni: szimplán képessé váltam ÉLNI már ha a mi esetünkben alkalmazhatjuk ezt a szót. És szerencsére ezt nem teljesen egyedül kellett csinálnom hisz az baromi unalmas lett volna…
Gondolom Te, aki most et a rövid történetet olvasod tudod, hogy a démonok többsége nem úgy születik mint Én. Ők csupán bolyongó szenvedő lelkek, akik eladták magukat egy démonnak, és most szenvednek, szenvednek s a mi kietlen világunkban bolyonganak, s tovább szenvednek, míg szép lassan olyanokká válnak, mint Mi. De talán ettől még nem lehetnének megfelelő társaság egy magamfajta számára?
Egy fiatal, szép arcú lány állt előttem, arca finoman ívelt vonásai, és halovány kreol árnyalatú bőre csak még jobban kiemelték mandulavágású szemeit melyhez karcsú test tartozott, arányos idomokkal melyet nagyon sokan megirigyelhettek volna tőle, és bizony irigyeltek is…annyira, hogy ezért akarták a másvilágra küldeni. Márpedig annak, aki fél lábbal már amúgy is a sírban van, annak nincsen szüksége a testére nemde? De egy gyengébb, újszülött démonnak viszont jól jöhet…
- Mi a neved? - kérdeztem egy barátságos fél-mosollyal a lánytól, akit csak fekte szemei különböztettek meg az átlagembertől, melyek most tanácstalanul bámultak vissza rám. - Nekem nincs olyanom. - felelte végül bizonytalanul, de a hangjában ugyanakkor bizalmatlanság is vegyült. - Szeretnél egyet? - kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, mire a bizonytalanság csak még jobban felerősödött az arcán, és bizonytalanul hátrébb lépett. - Miért adnál? Mit akarsz cserébe? - a bizonytalanságot most bizalmatlanság váltotta fel. - Tudod ki vagyok? - kérdezte tőle egy biztató mosollyal mire Ő válaszképpen csak rázta a fejét. - A nevem Efreet. Én uralom a Pokol Dél-keleti régióját. Névért cserébe pedig semmi mást nem kérek csak a hűségedet, és a társaságodat. A hozzád hasonló gyalogokat számolatlanul küldik az első sorba a harcban ahol aztán úgyis odavesztek. Mellettem viszont ezt elkerülheted, és erőssé válhatsz. Cserébe csak mellettem kell maradnod, és hűségesen szolgálnod engem. Tisztességes ajánlat nem? - vázoltam fel neki a dolgokat egy halovány mosoly kíséretében.
- És ha nemet mondok? - tapogatózott óvatosan, mire egy pillanatra elgondolkozó arcot vágtam bár már rég felkészültem a kérdésre. - Hmmm. Akkor kiűzlek ebből a testből - ezen a ponton apró lángocska gyúlt a tenyeremben mintha csak nyomatékosítani akartam volna a szavaimat - Te pedig tovább lebeghetsz a semmiben, vagy hajkurászhatsz egy új porhüvelyt, akit nem lesz már olyan egyszerű legyűrni, mint ezt a mindenki által elárult, összetört szívű, és már amúgy is haldokló lányt. Majd ha szerencséd van, akkor valamelyik másik Démon Úrnak lehetsz a csicskása, persze csak ha előtte nem kap el egy angyal vagy más nyalánkság. Tetszetős végkimenetel? - kérdeztem tőle érdeklődve.
- Csak veled kell maradnom, és hűséggel szolgálnom téged? - kérdezett végül hosszas hallgatás után. - Pontosan. - arcomra bíztató mosoly kúszott, ahogy kezet nyújtottam Neki. - A szolgád leszek? - kérdezte. - Nem. A társam. - feleltem határozottan, miközben Ő még mindig hezitált szemlátomást. - Üdv a világunkban Kuroka. Mostantól hozzám Efreet-hez tartozol, amíg csak tart a halhatatlanságod. - köszöntöttem egy ezer wattos mosollyal, amikor elfogadta a kinyújtott kezemet. - Ez meg miféle név? - próbált kicsit felháborodottnak tűnik, pedig rá volt írva, hogy tetszik neki. - Fekete Dal-t jelent egy keleti nyelven. Megtaníthatom Neked ezt is, ahogy sok minden mást is. - Ezeket a szavakat váltottuk utoljára mielőtt visszatértem volna a pokolba…immár az újdonsült „Titkárnőmmel”. Bár akkor még én sem tudtam, hogy nehéz, és fáradtságos évek fognak következni tanítás címén, de hamar megtaláltam, hogy milyen jó is egy Kuroka-hoz hasonló társ…
- Ez valami vicc? - kérdezte hitetlenkedve, amikor belépett a szobámba. - Nem Drága ezt úgy hívják, hogy papírmunka. - feleltem egy kedélyes mosollyal, az asztalomon tornyozódó méretes irat halomra pillantva. Sajnos a Dél-keleti Régió uraként ilyesmivel is kell foglalkoznom, ami rengeteg értékes időt vett el a kutatásaimtól, és az ismereteim bővítésétől. Viszont most már van egy titkárnőm, nemde? - Hé! Nem erről volt szó, amikor melléd álltam! - fakadt ki hirtelen. - Arról volt szó, hogy cserébe a biztonságért, amiben tartalak, és a tudásért, amit átadok, te hűségesen szolgálni fogsz. Nos akár hozzá is kezdhetsz. - reagáltam a szavaira kedélyesen mielőtt elkezdtem kioldalazni a szobámból. - Ohhh! Majd el is felejtettem! - csaptam a homlokomhoz, majd az asztalomra terítettem egy papírt meg egy tollat. - Először gyakorold az aláírásomat, hogy ne legyen feltűnő a különbség. - kacsintottam rá mielőtt ténylegesen elhagytam a szobámat. - Hé! Várjál! Ezt nem teheted! Azt se tudom… - sajnos a mondat végét már nem hallhattam, mert addigra kulcsra zártam az ajtót magam mögött. Szomorú történet igaz?
Számolatlanul teltek az évek így. Kuroka ha nem is akart, de végül beletörődött, és bele is szokott a titkárnőm szerepébe, én pedig élveztem az ezáltal szerzett előnyöket. De közben lassanként avilág is megváltozott kettőnk körül, és vele változtam Én is. Már nem voltam az a vérengző fajta, mit korábban, sokkal jobban lefoglalt a tartományom igazgatása, és a tudásom bővítése. Persze ha szükség volt rá még mindig visszatérhettem bármikor, mint a Tűz Démona, de már nem rendeztem vérengzéseket önszántamból, és amúgy is bonyolultabb lett a világ, és a természetfeletti viszonyai is. „Apu” is elhagyta a Poklot így pedig az egész sokkal unalmasabb lett…bár szerencsére bármikor felugorhat az ember egy kicsit a Földre nem?

 
Efreet - A Tűz Démona
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: