☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Kicsiny találkozás

Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
159

Csüt. Feb. 23, 2017 6:41 pm írtam neked utoljára


Carice & Ophilia



Olvasva saját feljegyzéseimet a mennyben a polcok felett repkedve, elfog a megbánás, hogy egykoron visszautasítottam Atyánk kérését. Nem vállaltam, hogy őrangyal legyek, és talán ma is újra így tennék. Jobban élveztem fentről figyelni mindegyiküket, mind egy elveszett lélek felügyelője legyen.
Azonban Churchill személye megfogott. Még mindig előttem van Atyánk mosolya az arcán, mikor közölte velem, hogy ki mellé osztott volna be. Persze akkor már hiába visszakoztam volna… Kapott egy jobb őrangyalt helyettem. Szép, hosszú életet is élt, göröngyös utat járt be. Néhol magasztaltál, néhol szitokként használták nevét.
A betűk összefolynak a pergamenen, ahogy visszaemlékezem temetésére. A két sírásó cigarettájukat a koporsóra dobva nevették ki az egykori állmafőt. Nem volt szent életű, nem volt kedves személyiség, de oly sokat tett hazájáért és mennyi hálátlanságot kapott érte? Fejem csóválva figyeltem őket. Próbáltam elképzelni, hogy számára milyen lehet a Paradicsom, mint lélek, miként éli meg.
A Brandy és a szivarok földje. Hangosan nevetek, ahogy próbálom elképzelni. Ekkor hallom meg hirtelen az oly ismerős hangot.
Sebesen fordulok irányba, s mint ki nem hisz a szemébe fénysebesen termek barátnőm előtt.
- Carice! – kiáltom izgatottan, s nyakába vetődve ölelem át szorosan. Sok idő telt már el, hogy találkoztunk volna. Atyánk eltávozása után, pedig…
Az ölelésem viszonzásra talál, s mikor enyhül kezeinek szorítása, enyhén távolodok csak el tőle. Karjait gyengéden fogom meg, mintha nem hinnék saját szememnek, hogy tényleg itt áll előttem.
- Mily régen is volt – fut egy kósza mosoly arcomra. – Tudod, hogy nem hagyhatom ilyen egyszerűen csak itt a mennyet – szólok aztán tétován.
- Pletyka? – neveket fel hangosan. – Itt sok nincs. Nem sokan maradtunk lent, alig egy tucatnyian. Vagy még annál is kevesebben. Vagy épp, hogyan. Most kevesen vannak, de várj… Hogy jutottál ide? – kérdem ijedten, s elengedve kezét az irattáram ajtajához lépek, s félve lesek ki rajta, hogy aztán azt gondosan zárjam be. Nem mintha ez bárkit visszatartana.
- Mit keresel itt? – lehelem halkan, hangomban az aggodalom ezernyi árnyalata fedezhető fel.



megjegyzés §§ szószám 317§§

Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Feb. 09, 2017 3:50 pm írtam neked utoljára


Ophilia & Carice
Vágy, élet és sugár a lelkünk.
Rettentő gyászom fagylaltba folytottam. Számíthattam pedig a halálra és nem kellene annyira letörnie, hiszen ez is az élet rendje és már nagyon sok embert  végigkísértem ezen az úton. Ez az ember pedig, akire vigyáznom kellett már nagyon idős volt. Szép és teljes életet élt, jó helyre került a lelke és nem történt semmi erőszakos vagy rendellenes a halálával kapcsolatban. Nem éles kés vagy fertőző betegség végzett vele. Egyszerűen lejárt az ideje. Ilyenek az emberek.
Úgyhogy lesújtó szomorúságom megérezve,  Ethan - egy nagyon jó barátom a földön, aki nem mellesleg ember - elvitt Manhattan legjobb fagylaltozójába. Azt hiszem, hogy ez is valami ember dolog. Ha valami bánat ér, csak zabáld degeszre magad mindenféle kalóriadús édességgel, de csakis olyannal szabad, ami aztán jó hízlaló, mert ha nem nő meg tőle valamelyik testrészed, akkor a lelkednek sem lesz jobb. Sokkal többet tanulok róluk, amióta Ethannel lógok. Először persze kicsit tartottam ilyen közel kerülni valakihez idelent a Földön. Attól tartottam, hogy leleplez majd és el kell hagynom New York-ot. Azonban miután rájött, hogy csak azért épülhetett fel halálos betegségéből, mert én az vagyok ami és így meg tudtam gyógyítani természetfeletti erőmmel, inkább mintha úgy érezné, örökké hálával fog tartozni nekem. Nem akartam ezt. Csak életben akartam tartani, mint a többi embert, de végülis a sok kockázat után jó fele haladt ez a dolog. Nagyon jó barátok lettünk.
A fagylaltozós délelőttnek azonban vége, Ethannek mennie kell dolgozni és oda már nem akartam követni. Egyébként egy bárban dolgozik, ahova gyakran be szoktam ülni és munka közben is boldogítom, de úgy döntöttem, hogy ma máshogy lesz. Beugrottam néhány üzletbe és a boldogító fagyi után, néhány boldogító ékszert is vásároltam magamnak. A lelkemnek már ragyognia kellett volna a boldogságtól amiatt az ember logika alapján. Nem így történt. Nem azt az embert sajnáltam, aki elhunyt, hanem magamat, mert nekem hiányzott ő. Nekem okozott ezzel fájdalmat.
Elhatároztam, hogy ameddig megkapom a következő embert, akinek az őrangyala lehetek, hasznosan fogom eltölteni az időt. Más embereken fogok továbbra is segíteni a kórházban és elmegyek önkénteskedni hajléktalan szállókra és árvaházakba, hátha onnan kapom az emberem. De végülis mindegy. Csak abban az egyben reménykedtem, hogy New York-ban maradhatok továbbra is. És Manhattan-ben. Nem lenne annyira rettentő csapás, ha Brooklyn-ban kéne mászkálom az emberem miatt, de a legjobb lenne ha hanyagolnánk a többi városrészt. Nem, nem vagyok válogatós.
A mai délután viszont meglátogatom legjobb barátnőmet a Mennyekben. Borzasztóan hiányzott nekem.
Apró lakásomba érkezve le is pakoltam minden zacskóm, majd átöltöztem és rutinosan megnyitottam a kaput, melyen keresztül felutazom a Mennyországba. Repülhetnék is, de az rengeteg energiától fosztana meg, az időről nem is beszélve. A csipkézett szélű, fehéren ragyogó kapu enyhén vibrált a kis nappalim közepén, én pedig hezitálás nélkül beléptem rajta.
Otthonosan mozogtam itt is, hiszen szinte egész életemet itt töltöttem, csak az elmúlt bő húsz évben élek New York pezsgő városában. New York-ot imádom, otthon akarom érezni magam abban a városban, a Mennyországban viszont tényleg otthon vagyok.
- Mi ez a kupleráj? Hát hol van az a sok harcos, aki majd visszatuszol engem a Földre? - kérdeztem viccelődve, csípőre tett kézzel, amikor megtaláltam Ophiliát. Előtte persze alaposan körbenéztem, hogy még véletlenül se vegyen észre senki, hiszen a Mihály oldalára álló angyalok hamar úból a fenekükre huppanhattak a Földön, ha a Gabriel fanok rájöttek, hogy a Mennyország levegőjt rontja.
- Ophilia! Annyira szörnyen hiányoztál nekem. - mosolyogtam végül rá és habozás nélkül a nyakába ugrottam és igyekeztem összeropogtati minden csontját nagy ölelésemben. - Hogy vagy és mikor jössz rá végre, hogy neked is le kell lépned innen Földre? Mi a legújabb pletyka itt a Mennyekben? - húzogattam viccelődve a szemöldököm és kedvesen ránevettem. A gyász lassan elvonult, a viszontlátás öröme okozta ezt. Vagy talán most kezdett hatni az a sok édesség.



Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
159

Vas. Feb. 05, 2017 9:31 pm írtam neked utoljára


Carice & Ophilia



A kétezres évek. Mily szépek is azok. Az emberek világa egyszeribe felgyorsult. A tér és az idő nem jelent már oly akadályt, melyet egykoron hittek. Hihetetlen sebességgel tudnak egymához eljutni, s még személyesen sem kell megtenniük ezt.
Még ha létezésünket csak sejtik is, bizonoysság nincs rólunk, kezdenek elérni a mi szintünkhöz. Csakhogy amíg mi természetüknél fogva képesek vagyunk eme dolgokra, ők ezért keményen megküzdöttek.
S minden küzdelemhez nagy erők kellenek.
Ezért tudom őket ennyire kedvelni. Oly kitartóak, oly egyediek, oly kreativak.
Próbálnak elérni minket, mégis körforgásuk megtörhetetlen. Nem lesznek halhatatlanok mint mi, esendőek, kik mellé kell valaki, aki vigyázz rájuk. De még így is eljön az idejük. A hír hallatán, hogy Carice egy újabb védettje a Mennyek országába tért töltött el szomorúsággal, de örömmel is. Már ha lennének érzéseim. Csak elképzelni tudom, hogy milyen lehet.
Irattáram polcai között fel-alá sétálgatva járkálok izgatottan, várva, hogy megjelenjen szépséges angyaltársam s beszámoljon legújabb földi kalandjairól. Mindig is érdeklődve hallgattam történeteit. Ő pontosan tudja, hogy mennyire rajongom eme kis bugyuta embereket, s ez a dolog közös volt bennünk. Irigyelem Caricet.
Mégis, amikor Atyánk megkérdezte nem szeretnék e hozzá hasonlóvá válni, gondolkodás nélkül utasítottam vissza ajánlatát.
- Az egész emberiség életének lekövetése sokkal mozgalmasabb számomra, mint egy emberi élet megóvása – feleltem neki akkor, kedvesen.
Innen az egész Földet beláthatom, lejegyezhetem a látottakat. Persze biztos más lehet, ha közöttük járok, csakhogy… Mégis ki végezné el a munkámat akkor? Nem arról van szó, hogy nem bízok mások munkájába, de eme hely rendezésének logikáját csak én érthetem meg.
Egy pergamen darab esik le a földre mellém. Lehajolva nyúlok érte.
- Churchill alhadnagyi fizetése a 4-es huszároknál évi 300 font volt, ő azonban úgy gondolta, további 500 fontra van szüksége ahhoz, hogy az ezred által elvárt színvonalon éljen. Roy Jenkins szerint ez volt az oka, hogy Churchill haditudósításokat kezdett írni.A kiképzése befejeztével Churchill azt kérte, hogy háborús övezetekbe vezényeljék, ahol, mindenféle etikettel szembemenve, többletjövedelemre tett szert a londoni lapok helyszíni tudósítójaként. – olvasom a rajta lévőket. Melegséggel tölt el a visszaemlékezés eme nagyszerű férfiról is. Nem tagadom megvoltak a hibái, azonban…



remélem egyelőre megfelel ^^§§ szószám 359 §§

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Kicsiny találkozás
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: