Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Vidámpark
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Reagok :
208
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Kedd Nov. 27, 2018 7:35 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Calypso & Abaddon  • Music - Welcome to the fire • Credit:
Némán hallgatom okfejtését s reakcióit, orcámra mosoly ülne, de most nem történik meg, komoly maradok s nem vágok közbe, hagyom hogy végigmondja meglátást, csupán ha végzett veszem át a stafétát mielőtt még elvonulna. - Félre értetted szavaim Calypso. Egy szóval sem mondtam, hogy megtartok mindent, épp azt mondtam döntenem kellett, változnom, hajdanán Te voltál - ezek szerint - kiben megbíztam. Az volt az első lépés. - Beszélek s míg Ő csecsebecséket nézeget addig én a távolba fúrom tekintetem s úgy folytatom. - Nem hinném, hogy szükséges lenne elregélnem mi történt az utóbbi időben az Ördög és én köztem. A terv adott volt, lassú lépésekkel haladtam felé. De mindez már nem számít, a játék változott mint mondottam. - Egyetlen szóval sem mondtam, hogy elhallgatok mindent s magamnak tartogatok, szeszélyes, pont mint a tenger, de hát ezen nincs is mit meglepődni. - A jelenlegi helyzetben Amara a fő probléma, Rá koncentrálok és mindaz ki hasonlóként gondolja, nos igen, nincs más választás mint összefogjanak mint mondottam úgyszintén. Ha nem tesszük akkor magunkra vessünk. Angyalokkal vettem fel a kapcsolatot, léptem velük szövetségre, egy közülük a szőke angyal, hogy idő közben megfertőzte a sötétség az már más tészta, járulékos veszteség, de szükségünk van rá. Nem azért mert kulcs volna, szimplán azért, mert ha Amara kezére jut a tudása akkor bizton tesz róla, hogy azokat az esetleges módokat melyeket Isten hagyott hátra - a kiskapuk, mint a tárgyak vagy egyebek - gondosan elpusztítsa. Avagy éppen ellenünk fordítsa. Személy szerint elkerülném az ilyesmit. A szólítással kapcsolatban, éppen más szólított. - Fordulok felé, szemöldököm parányit emelve amolyan, nem igaz? jelleggel hiszen éppen Ő hívott most ide ténykedésemből és lássuk be, nagyjából 10 perce tudok róla, hogy egyáltalán létezett és a múltam része volt. - Lévén, a létezéséről sem tudott senki, nincs ki konkrétumokat tudna. A szőke angyal volt az egyetlen kiindulási pont. A lándzsa tán hasznunkra lehet, illetve van még valami... A mag. Az almafa magja. Azzal talán végezhetünk vele. De ehhez is a szőkeség kellene. Ő tudja hol van. - Ismét elfordulok tőle, parányit megrázva a fejem. - A terv... A terv az, hogy előbb nyírjuk ki a macát mint Ő minket. Messzebbre nem jutottam a tervezéssel, improvizálás, reagálás a helyzetre. De én legalább eddig eljutottam. A legtöbben továbbra is a struccpolitikát űzik. Nos Ők azok akikről beszéltem az előbb, hogy nem érdekelnek... - Zárom még le mondandóm, talán így tisztább lesz neki a kép melyet az imént vélhetően félreértelmezett. - Fogságban voltál, kiszabadultál, az erőd hogy áll? - Érdeklődöm tőle hiszen nem tudhatom miféle fogságba került, Amaraval való első találkozásmkor Ő sem volt ereje teljében, másként nem élhettem volna túl, meg lehet Ő sincs még a helyzet magaslatán, nem tudhatom. Tán ez volna a láda melyről Cassael beszélt? Majd kiderül, vagy nem, nem fontos. - Mert minden erő kelleni fog. Egy lépést már tettem is ez ügyben. Megszereztem a Háború erejét. Immár én birtoklom. Mivel egy kósza hír szerint Amara bezárásakor szükség volt az Arkangyalok s a Lovasok erejére. Hogy igaz e vagy sem, nem tudom. De az erőt minden esetre már birtoklom. A többieket pedig már elkezdtük összeszedni. Az angyalok nagyobb gond lesznek lévén igencsak puskaporos a hangulat köztük. Hisztiző tollasok. - Vonom meg vállam. És igen, pontosan az ilyen dolgokról beszéltem, hogy teszek rájuk, nincs időnk holmi csipcsup rinyákkal foglalkozni. Hallgatom szavait s bólintok a szövetségre, ha igaz amit láttam akkor jól jön ha egy oldalon vagyunk. Figyelem a szabadulásának történetét is. - Ebben teljes mértékig egyet értünk. Partner. - Erősítem meg mondandóját mert én sem szeretném, nem véletlen vagyok ott ahol. - Én magam a vadászok vezérét keresem. Wallenberget, így hívják. Ő birtokolja a ládát, egy Angyal, a neve Cassael, Ő van ott fogságban, Ő segíthet visszatéríteni Ophiliát a sötétségből. - Igen, nos jelenleg épp ez a lépés a soron következő...




avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Kedd Okt. 30, 2018 5:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Abaddon és Calypso
- Ne légy ennyire korlátolt. – válaszolok röviden, miközben ismét andalgásba kezdünk. – Nagyot csalódnék, ha pont a Pusztítónak kellene oktatást tartanom arról, mi az a taktika. Annak, aki még ennyi idő után is Lucifer árnyékában húzódik meg, miközben azon fáradozik, hogy kiüsse a nyeregből. S mindezt, miért? Hogy ne lepleződjön le, hogy a leghamarabb jusson információhoz, s időben megtegye a megfelelő lépéseket. – egészítem ki mondandóm, ha már így rákérdezett. Következő szavaira ciccentek, miközben egy pillanatra ismét megállok, hogy valami csecsebecsét szemügyre vegyek, de most nem időzők. – Érdekes…, az előbb még összefogásról beszéltél, most meg… mintha kicsit ellentmondásba keveredtél volna magaddal. A kettő egymás nélkül nem létezik, még ha csak az látszólagos is. De ha így véled, nos akkor talán téged kellene csak odalökni Amarának, ha már ennyire biztos vagy magadban. Megvívod magad is te ezt a csatát. Na de rendben, tarts csak meg magadnak a titkaid. – legyintek egyet. S itt akár véget is érhetne a kis randevúnk. Majd mindenki megy a saját feje után, aztán majd a megoldások keresése közben szép lassan beledöglünk, miközben valami Isteni hatalmú fegyver után kutatunk. – Gondolod, hogy ő a kulcsa mindennek? – vonom fel a szemöldököm. Tisztában vagyok vele, hogy a Tudás angyala, de valóban mindent tud? – Gondolj csak bele, ha ennyire egyszerű lenne, akkor már régen vége lenne ennek az egésznek? Példának okáért itt vagyok én, rólam sem tud semmit. S nem azért mert vak volt, hanem azért mert a teremtője így akarta. Miért ne tehette volna meg ezt mással kapcsolatban is. – meglehet, hogy az én gondolkodásomban van a hiba, de én nem adnék senki kezébe ekkora tudást, hisz ha rossz kezekbe kerül… Amarának csak egy legyintésébe kerülne, s mindent megtudhatna tőle, s nem tudhatjuk, hogy nem következet- e be vagy örülhetünk, hogy még nem tette meg. Mert abban Kisának igazat kell adnom, hogy Isten a lényeget el nem tüntethette, csak elfedte, hisz mi is ott vagyunk a könyvek lapjain, csak éppen nem abban a formában, amiben szeretnénk. – Hol kezdődik ez a szint? Nem ott, hogy félretesszük az ÉN-t s lesz helyette MI? Azt belátod, hogy szükség van az összefogásra, de már az információ megosztása ebbe nem tartozik bele? – kérdések, melyekre választ várok, ahogyan ő is a sajátjaira. A szőkeséggel kapcsolatban, azonban kíváncsian hallgatom szavait, így már érthető, hogy miért is védi a Sötétséget, s hirdeti annak szavait. S végül még is csak kiderül, hogy mondhatni egy állásponton vagyunk, benne is felmerültek azok az aggályok melyek bennem is. – Gondolom már a fejedben kész is a terv. De nem olyan nagy feladat megidézni egy angyalt, ahogy láttam, kötődik hozzád, ki tudja miért. Talán eleget tenne hívásodnak. – jelentem ki, majd vonom meg kissé a vállam. Furcsa párosokat sodor össze az élet, s a Sötétség. – A múltban gyümölcsözőnek induló szövetségünk miatt, mint láthattad én betartottam szavam, s még utána hosszú évezredeken keresztül megtartottam titkod. Bízom benne, hogy ennek alapja megmaradt, s újra tudjuk építeni. S hogy miért most? Mert az elmúlt hétszáz évet elzárva töltöttem, egy ládában. Melyet történetesen Ophillia nyitott ki. S megmondom őszintén, az eddig tapasztaltak egy cseppet sem hengereltek le. Ha már kijutottam, nem akarom, hogy ez a világ, melybe oly sok energiát fektettem a semmivé legyen, s vele együtt én is. Ez a jövő nem tetszik, még akkor sem, ha egy új világ reményével kecsegtet egy angyal. Mert abban a világban én nem kaptam szerepet. Amara felhasználta Ophillát, hogy a láda kinyíljon, s annak tartalma kiszabaduljon. Viszont eddig, a Sötétség velem nem közölte szándékait, várok, hogy megjelenjen. – s ha már ő félinformációkat adott, hát én adok neki féligazságot. Hogy nem csak egyedül vagyok, nem kötöm az orrára, még nem, így azt sem, hogy várakozás csak teher számomra, hisz én már rég próbálkoztam volna a felkeresésével, felhasználva a szóban forgó angyalt.

avatar



☩ Reagok :
208
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Szomb. Okt. 27, 2018 1:55 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Calypso & Abaddon  • Music - Welcome to the fire • Credit:
Igazán örömömre szolgál, hogy egyet ért velem. Na de a szarkazmuson túl valóban, legalább valaki képes tovább látni a bosszúvágyon, utálaton, meg az egyéb - amúgy igencsak hasznos, csak nem jelen esetben - dolgokon. Rövid bólintással nyugtázom én is szavait s közben szemeim a környezetet futtatom végig mint bor nézelődő. - Ennél közelebb nehezen lehetnénk nemde? - Fordulok felé enyhe mosollyal, hiszen éppen a kellős közepén vagyunk. A halandók az angyalok égből pottyanását nevezték apokalipszisnek közel 3 évtizeddel ezelőtt. Számomra csak termő talaj volt. De ami most van, pontosabban ami most készül, nos azt már én magam is annak nevezem. Ismét elfordulva tőle nézelődök s úgy intézem hozzá szavaim miközben séta tempóban haladunk. - Az oldalakkal kapcsolatban pedig. Nos, ha igaz amit láttam, akkor tudod, hogy senkiben sem bízom, Te voltál az egyetlen ezek szerint. De az idők változnak. A bizalomnak ára van, tudom, de döntenem kellett. Szükségszerű lépések. Persze óvatosságom mit sem változott. Nem adok ki bárkinek bármit. S az sem érdekel ki melyik oldalon áll. Én tudom melyiken vagyok. Aki a másikon, vessen magára, nem hullajtok könnyeket utánuk ha úgy alakul. Megállni pedig végképp nem fogok. Ez az Én világom, csak Én pusztíthatom. Ha valaki szembe áll majd elsöpröm, vagy belepusztulok, de le nem állok, soha. - Nevezhetik megalomániának, egoizmusnak, nagyképűségnek, s talán van is köztük igazság. De a lényem ebből fakad, sosem fogok megállni, az örök körforgás mely igazán erőssé tesz, épül, majd elpusztul, ez a világ rendbej, legalább is számomra. A végső pusztulás pedig nem illik a képbe, ó nem ám. - Csupán ismerni kell azokat kik ismerik a helyüket. Többek közt ezért is keresem a Szőke angyalt. - Válaszolom az eszközök hollétére. - Mindig van kiskapu, mindennek van gyenge pontja, csak meg kell találni, de ehhez szükség van a megfelelő ismeretekre. - Ezért is fontos az összefogás, hiszen a tudás birtokosa nem biztos, hogy fajomból való, jelen esetben éppen a másik faj képviselője, de a világ végével szemben, számít ez bármit is? Nem, teljesen mindegy, félre kell tegyük az effajta gondolatokat. - Magasabb szintre kell lépnünk, másként elpusztulunk mind. Evolúció. Ránk is vonatkozik, az élet utat tör magának. Így vagy úgy. Hisztizhetünk, behúzhatjuk a fejünket, az is egy variáció. Csak nem nekem. - Erősítem meg újfent a gondolatot, úgy veszem észre Ő talán megérti, másrészt magamban is erősítenem kell a fonalat, mert a bizalom még mindig nehezemre esik, ami persze nem baj. Kérdésére visszapereg az idő kereke a pokolba, a Lelkek erdejébe, a mezőre, hol kezeit csápokként helyezte arcomra, hogy elmémet fertőzve mutassa az Ő világképét. Aztán a végső pusztulás, az üres semmit melyet energiám - s a Gyűrűnek hála felerősítve - hatalmas robbanás szakított meg, ha az nincs... - Csupán ennyit, de ez épp elég volt. Gondoltam mellé szegődök, hogy segítségével véghez vigyem kicsinyes tervem s a trónra törjek. De rájöttem, balga dolog, így másként döntöttem. - Kellő őrültséggel rendelkezem, de a világ vége még nekem is sok, rossz ötlet lett volna, s ahogy a dolgok állnak, találok más utat, hogy megoldjam a Lucifer problémát, ami jelenleg abszolúte nem is érdekel. Egy felsőbb szintre kellett lépnem, hogy a nagy egészre koncentráljak a kicsinyes bagatell dolgokhoz képest, igen, nagyjából ennyire tartom most a pokol uradalmát. Némán hallgatom szavait Ophiliaval kapcsolatban. Parányi mosoly a gyorstalpalóval kapcsolatban, a tanítónéni. Vigyorgok is magamban. - Amara, a sötétség megfertőzte elméjét. Neki dolgozik, azon vagyok, hogy visszatérítsem régi Önmagához. - A másik ok amiért keresem, S hogy miért vagyok ily nagyvonalú? Bizton felteszi majd a kérdést, de megelőzöm. - A tudás, melyet birtokol, az eszközök lelőhelyei, vagy bármi ami Amara ellen segíthet, ha a Sötétség kezébe kerül, ellenünk fordítja, az eszközöket elpusztíthatja és akkor végképp nem lesz esélyünk. Vissza kell térítsük, és segíteni fog. - Jelentem ki s így már világos lehet számára is, miért is fontos a számomra az az angyal, többnyire. - Az elmúlt évek beszámolója alapján, mit tudsz hát, s miért kerestél fel éppen most? - Teszem fel a kérdést, hiszen csak volt valami konkrét oka a dolognak. Azon kívül, hogy régi ismeretség felelevenítésre, mert lássuk be, arra most nem sok idő van. Közben szippantok még maradék italomból is lélegzetvételnyi szünetet tartva, s lehetőséget adva neki, hogy válaszoljon.



avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 22, 2018 4:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Abaddon és Calypso
- Igazad van. – bólintok, s csak egy levegő vételnyi szünet után folytatom. – Szükség van az összefogásra, félre kell tenni a nézeteltéréseket, s lenyelni azt a bizonyos békát. Mégis érdekek állnak szemben, s hogy ki melyik oldalra áll még teljesen kiszámíthatatlan. Viszont úgy gondolom, valakinek közel kell lenni a tűzhöz, hogy szemmel tarthassa az eseményeket. Vakon nehéz meghozni a megfelelő lépéseket. – efféle gondolatok kavarognak a fejemben. De még mindig nem ismerem Amara szándékait, hol és mikor akar minket felhasználni. Bár még mindig vannak afelől kétségeim, hogy bármiféle fontos szerepet szánt volna nekünk. Egyszerű katonák, akik még nagyobb káoszt hoznak, az amúgy is zűrzavaros időszakba. Amolyan figyelemelterelés. – S mind jól el is van rejtve, vagy éppen kiszúrja a szemünket. – jellemző, hogy sokan nem látják a fától az erdőt, s ez alól nem kivétel egyetlen természetfeletti sem. Lehet, túlgondoljuk, de Isten ravasz róka, s ezt pontosan tudja. – Van esetleg ilyenről tudomásod vagy csak a levegőben pufogtatsz? – kérdezem andalogva mellette a csilingelő masinák és színes bódék mellett elhaladva. Néha küldök felé egy szelíd mosolyt vagy szégyellősen simítom fülem mögé a hajam. Testünk komótosan forog körbe-körbe a kocsiban, míg elmémben százszor gyorsabban peregnek az események. Megvárom, míg odaandalog, addig sikerül újra visszanyernem a hidegvérem. A neki szegezett kérdésre, nyílt választ kapok, a nézőközönség pedig egy cseppet sem zavar, tekintetük legyen az bármilyen lepereg rólam. Alantas lények, még most sem érhetnek fel hozzám. – Lelkek… - mélázok el. Némán hallgatom válaszát, bár olybá tűnhet neki, hogy nem is figyelek rá, pedig minden szavát hallom. – Mit mutatott még neked a Sötétség? – úgy gondolom, minden apró momentum fontos lehet, akár a megoldás kulcsa is. Hagyom, hogy kiengesztelés képen átkarolja derekam, legalábbis ezt mutatva a külvilág felé. Hagyom, hogy vezessen a forgatagon át. Pár perccel később farzsebébe csúsztatom kezem, mint, akit teljesen elhagyott a sértettség, noha már rég elhagytuk azokat, akik szemtanúi voltak a szerelmi civakodásnak. – Ott volt a szabadulásomkor, s kíváncsi voltam, miért? Megidéztem, hogy választ kapjak a kérdéseimre. Bár azok váratnak még magukra, látszólag nem tudja rájuk a választ. Ám helyette kaptam egy gyorstalpalót az elmúlt évszázadokról, a 27 éve tartó helyzetről. Nagyjából. – hisz még mindig zavaros a kép, hiába sietettem, tudom, idő kell hozzá. – Viszont magam is úgy vélem még hasznomra lehet, így vagy úgy. De megmondom őszintén, nem úgy tűnt, mint aki azon fáradozik, hogy a Sötétségnek csak az emléke maradjon fent. Hű alattvalónak tűnt, aki elfordult teremtőjétől, miből gondolod, hogy segíteni fog neked?

avatar



☩ Reagok :
208
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Vas. Okt. 21, 2018 6:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Calypso & Abaddon  • Music - Masquerade of the Ghosts • Credit:
Ijfonti szűzpárként kerülgetjük a forrókását, a fiú a bugyiba akar bejutni, a lány meg húzza a mézesmadzagot, látható ez a külső szemlélőnek, persze mi valójában magasról teszünk arra ki mit lát vagy éppen gondol jelenleg. Egymásra fókuszálunk, de közel sem a romantika oltárán történő áldozás végett, valami egészen más vágy mozdít minket egymás irányába. A kíváncsiságé. Kérdései, s szavai túl mélyre nyúlnak, olyan mélységekbe melyekről nem tud senkisem rajtam kívül - legalábáb is így tudtam - nem tudhatna hiszen óvatos voltam, se senkivel sem közöltem valódi terveim, senkiben sem bízom, csupán magamban. Ha valamit igazán jól akarsz csinálni akkor csináld magad és bizony amiről 1 nél többen tudnak az már nem titok, ez volt az elvem az elmúlt jónéhány évezredben... Ezért nem tudom hová tenni megjelenését meg úgy az egészet ami most éppen zajlik. Magam elé bólintva helyeslek neki, valóban sokmindent rejt a mély, ki tudja igazán miféle titkok vannak odalent eltemetve Atlantisz csupán egy lehet a sokból. Hajába túrva elmélkedik a válaszon kérdésemre. Türelmesen hallgatom szavait, logikus válasz ad, Ő dolga, én másként gondolom. - Összefogás. - Tekintek magam elé s úgy folytatom. - Démon, vagy Angyal, halandó vagy sem, már elmosódtak a vonalak. Vagy közösen eltesszük az útból, vagy mind együtt pusztulunk. Akadnak eszközök a földön melyek felsőbb hatalmaktól származnak, ilyen a Lándzsa is, bizonyosan van olyan mely neki is gyenge pontja lehet. - Igen, ez a véleményem, így gondolom. De mielőtt tovább haladnék a gondolatmenetben, meg kell tudjam ki ez a szőke nő itt mellettem. Küzdelem árán de végül bejutok, van ereje, nem halandó ez már bizonyos. Magannyi kép pereg előttem, ismerős arcok, Ophilia? Fut át elmémem a gondolat, de nincs idő azon mélázni miért is találkoztak, ismerős arcok, az ember lány, egy volt kik esélyek voltak a Fegyver hordozására. Aztán bamm, vége szakad. Kint vagyok ismét Ő pedig szikrázó szemekkel tekint rám, mint sértett leány kit az első randin túl hamar próbál becserkészni a kanos gavallér. Míg a látottakat dolgozom fel, Ő sértett pávaként pattan fel, fejem pedig tompán koppan a vaskőnek hála hevességenek. Megrázva kobakom, s kezem odatartva tekintek utána. Az emberek bámulnak, van ki éppen jót derül, gondolván a fent említett szituáció ment végbe s hoppon maradt a kanos kakas. Pedig ha tudnák az igazat. Nézőpont kérdése. Teszek rájuk, én is elhagyom a süllyedő hajót - vagy is a lassúló gondolát - aztán utána lépek, durcás kislány külleme marhára hidegen hagy, fontosabb az amit láttam s amit mutatott. Szemeim szűkülnek ahogy felé haladok, majd odaérve kérdésére. Fejem parányit megcsóválom, majd eltekintek felette. - Nem tudom. Szabadulásakor épp az én régiómban kóborolt. Erőt gyűjtött és éppen az én Lélek erdőmet szemelte ki erre a célra. Akkor találkoztunk. Nem tudtam ki, de megmutatta. - Révedek a távolba ahogy peregnek előttem a képei, a pusztulás melyet mutatott, mely erőmet korbácsolta fel és fel a magasba hiszen ebből fakadok. Kedvemre volt a látvány, de aztán, amit a végére tartogatott. A végtelen semmi, a nyugalom, az elmúlás, a sötét békesség. - Alatt valójának akart, s tán az elsők közt voltam kikkel összehozta a sors. Tán ezért mutatta meg. Ha nem vagyok erőm teljében most nem beszélnénk itt sem körhintáztunk volna. - Jegyzem meg egyszerűen, nem tagadom valóban a végem hozta volna akkor és ott, de nem így lett. - Nekem édes mindegy ki az ellenség, hiszen én vagyok a Pusztítás és, immár a Háború. - Vonom meg vállam, s valóban nem érdekel ki állja az utam, nekem a folyamat a lényeg, még ha bele is bukom, nem állok se soha és nem is akarok. Enyhén fordul oldalra fejem végső kérdésére. - Hasznos tudás birtokosa. Sok eszköz hollétét ismeri mely hasznunkra lehet a Sötétség ellen. S Ő az ki tán a lándzsa helyét is ismeri. - Ő volt kint nem is oly rég említettem neki. - S Te honnan ismered őt? - Kérdezek vissza ha már itt tartunk. S közben közelebb lépek hozzá, egy sanda körültekintés majd derakát átkarolva indulok el előre. Immár, hogy tudom, vagy legalább sejtem ki Ő jobbnak látom biztosabb helyre húzódni. - Haladjunk. - Jegyzem is meg neki már ha ezek után enged nekem, bár nem igazán úgy nézik ki mint ki kér ellenvetést. - Az erőd, mi lett vele? - Kérdezem míg a távolodó embereket figyelem.




avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 18, 2018 1:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Abaddon és Calypso
Az emberek inkább magukkal vannak elfoglalva, mint velünk, az andalgó szerelmespárral, a tekintettek átsiklanak rajtunk. Jól van ez így, egy cseppet sem bánom. Partnerem próbálja felvenni a ritmust, mely csapongó, akár a gondolataim.  – A tenger sok titkot őrizz… - jegyzem meg halkan, hisz nem tudhatom, hogy amolyan metaforaként szánta kijelentését vagy valóság alapja is van. De valóban Atlantiszon kívül, sok más rejtély is fekszik, a mélyben melyről fogalma sincs, s melyről fogalmam sincs. Hisz hétszáz év, az hétszáz év. Válaszára összeszűkül tekintetem, úgy ahogyan az övé néhány perccel ezelőtt. Noha, valószínű az okok különböznek. Talán találózásunk pillanatától most először érezheti, hogy teljes figyelmem az övé. Érdekes, roppant érdekes,  amit ajkai formálnak, a szavak, melyek mondattá olvadnak össze, de bennem csak újabb kérdéseket vetnek fel. Dehogy ne azt érezze egy kihallgatásra érkezett: - Vele vagy ellene? Fogós kérdés… - túrok hajamba, hogy legyen néhány pillanatom átgondolni válaszom, hisz oly sok minden van, melyet számításba kell, hogy vegyek. Ott van a megcsappanó hatalmam s a család melyhez tinta fekete vérem köt. – Nem te vagy az első, aki Amara szándékait ily sötéten festi le. S jelenleg a teljes elmúlás gondolata engem se vonzz. Viszont jelenleg túl keveset tudok róla, ahhoz, hogy átlássam, milyen lehetőségek vannak az elpusztítására. – kelletlen arckifejezés ül ki arcomra, a tudat egy cseppet sincs ínyemre. A komorságomat az óriáskerék látványa röpíti tova. A bennem garázdálkodó idegen érzése nem annyira szokatlan, mégis sokkal kellemetlenebb, mint az angyallal való érintkezésem. Most orvul vették be elmémet, időm sem volt felkészülni a támadásra. S ez némi rémületet ébresztett bennem. Úgy tűnik erőm is csütörtököt mondott s ereje semmit sem csappant. Az elmémben dúló háború, azért teljesen nem nevezhető kudarcnak, bár mindenképpen én vagyok az, aki alul marad a párbajban, még akkor is, ha sikerül onnan kirugdalnom, mégis magával visz néhány „titkomat”. Kifelé menet látom, testvéreim arcát, ahogyan szembeszegülnek vele, s erejüket megfeszítve próbálják maguktól távol tartani. Érzem, hogy ereje jóval nagyobb annál, mint amit gondoltam. Kiemelkedett a többi démon közül s most már a háború csíráját veti el, hogy a Halál maga kikövezett úton sújtson le. Ha figyelmes, akkor még néhány emlékfoszlánnyal lehet gazdagabb, még mielőtt végleg kidobom az ablakon. Láthat egy szőke angyalt, kinek mozdulatai kecsesek, s arca megannyi báj, ám mosolya csalóka. Láthat még egy démont talán ismeri is, egy angyalt és egy emberlányt kinek életéért mindketten küzdenek.  Nem csak az elme küzd, hanem a test is, így arcának oldalán körmeim által vájt mélyedések, néhány helyéről egy – egy kövér vércsepp gördül végig, hogy álla élén megadja magát a gravitációnak. Az acélos szempárba, néhány pillanatig borostyánként csillanó kígyó szempár tekint.  Dühös vagyok, s ezt nagy erőfeszítésembe kerül legyűrni, úgy ahogyan őt. Ha meg lenne hozzá a hatalmam már valamelyik sátor alatt találná önmagát. De nincs, így kénytelen vagyok lenyelni a békát, s egyelőre a lassuló szerelvényből rajta áttörve kikecmeregni. Úgy, hogy  talán véletlen feje nagy erővel csapódik a magasított gondola vascsövének. Szerencsétlen baleset. Első kérdését figyelmen kívül hagyom, láthatta, halhatta gondolataim között miként szólított így sok évezreddel ezelőtt. Megigazítom ruhámat, s még mindig mogorva arckifejezéssel, karbafont karokkal várom, hogy a szerelvény megálljon, s az úr kiszálljon belőle. – Hogyan? A válaszok Istennél, s az ő humoránál keresendő. De ha kíváncsi vagy a részletekre, neked is válaszokkal kell szolgálni. Miért pont te voltál az, akit Amara beavatott a terveibe? S mégis, ha az ellenségednek tekinted a Sötétséget, mi közöd van a szőke angyalhoz, Ophiliához?

avatar



☩ Reagok :
208
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Szer. Okt. 10, 2018 9:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Calypso & Abaddon  • Music - Masquerade of the Ghosts • Credit:
A hangok melyek körülvesznek, masinák csilingelése, hinták cémláncának csörgése, az emberek önfeledt, vlóságot feledni vágyó hangja, kacagás vagy épp riadt sikoly, tökéletes köpönyegként takar be minket, hogy óvja szavainkat a kíváncsi fülek elől. Bugyuta egy érzés, mikor akivel beszélsz úgy tűnik mindent tud rólad, neked viszont ötleted sincs ki lehet. Kellemetlen, mint a múlni nem akaró viszketős a szájpadlás tetején. Ott van, macerál, de bárhogy kapargatod csak nem tűnik... A lándzsa kérdése teszi ismét szűkké íriszeim, de végül választ adok rá. - Elnyelte a tenger azt aki tudta a helyét. A másikat pedig még igyekszem megtalálni. De jelenleg egy lándzsa mitsem ér a Sötétség ellen. - Persze ettől még azért mielőbb megszerzem, legendák ide vagy oda, kell, hogy bevégezzem tervem. Csak hamar Amara irányába is terelődik a szó, nem is vagyok rest megosztani vele gondolataim. - Sikerült igencsak közeli kapcsolatba kerülnöm vele... egészen annyira, hogy megmutatta mit is akar a világgal. S mondjuk úgy, a teljes sötétség és a lényegi Semmi, a mindennek a vége, mintha soha nem is létezett volna, nos, számomra nem túl tetszetős végkifejlet. - No igen s majdnem az életem adtam ezért a tudásért, ha nincs a gyűrűm, vélhetően most andalognék itt jégkását szürcsölgetve. - Nos, ez a válasz nagyban függ attól, Te vele vagy, avagy ellene... - Jegyzem meg válaszul kérdésére miszerint mit tennék ellene. Bármit csak pusztuljon a lotyó. De hamarost ezt is kiderítem, olajos fekete tekintem hirtelen változik amint közeledek s a kocsin ülve, annak óvó takarásában igyekszem randevúi csókot imitálva behatolni a szőkeségbe. Keze mozdul s orcámra tapadnak ujjai mint polipcsápok úgy kebelezik be arcom. Itt érkezik az első jel, hogy nem akárkivel van dolgom, hiszen egy halandó nem volna képes ellenállni... Küzd s pillanatnyi meglepettségem elég is, hogy ne engedjen mélyebbre hatolni. A régi idők óta erőm megsokszorozódott, immár nem csupán a Pusztítóként létezem, de én vagyok maga a Háború, egy a lovasok közül, nem beszélve a gyűrű erejéről melynek létezését óvón titkolok mindenki elől. Pillanatnyi lepetségemen urrá leszek s nagyobb erőt bevetve végül részleges sikerrel járok s végül bejutok. Odabent láthatja valódi énem, azt melyet a pokolban alkottak, a démoni formát melynek szemei a sötétségbe ásítanak. Sikolyára csupán dübörgő hangon válaszolok. - Nem is kértem. - Zengik elméjének falai ahogy csapódnak a túlvilági hangok. Ereje így is figyelemre méltó, képek peregnek előttem, nem az mit akartam, nem hagy utat egészen, csupán részlegesen. De végül változnak a képek, a végtelen tenger, s jómagam, a város melyet a mélybe rántott a tenger, Ő maga?! Figyelek, látom tulajdon valóm s hallom hangomat, hát igaz volna minden szava? Úgy fest hát. A sötétben meghúzódó démon alak mely én volnék szemeit a másikra emeli, pergetem fejemben a gondolatokat s a képeket melyet mutatott számomra. Az olajos szemek örvényleni kezdenek, majd hirtelen a sötétséget felvátlja a fényesség ismét csak. Hangos zene, fénypontok mindenütt, újra a gondola óvásában találjuk magunkat. S engedve kezének mely eltolta volna arcomat, immár valóban elhúzódom. A külső szemlélünek mindez csupán egy pillanat volt, számunkra percek míg átéltem újra az eseményeket melyeket megosztott velem, múltam darabjait melyet elfeledtem. S amennyiben nem rúg ki a gondolából immár ismét acélos szemeim szűkítem rá. - Calypso? - Ejtem ki újra a nevet, majd folytatom ha a fogsorom a helyén továbbra is. - De, hogyan, miként lehetséges ez?! - Értetlenül állok előtte, más sem lenne képes egyébra úgy hiszem. A körhinta tovább perdül komtosan, a fények táncolnak köröttünk s a zene is a végéhez közelít. Lassul a forgás, s nemsoká megállunk, hogy elhagyhassuk rögtönzött hajónk. De én csak őt nézem, nem veszem le róla tekintetem, próbálom felfogni, logikát találni arra mi folyik itt, épp most velem.



avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Pént. Okt. 05, 2018 10:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Abaddon és Calypso
Lenyűgözőnek is nevezhetném, azt, ami most körül vesz, ha nem árnyékolná be a sötétség, mely láthatatlan szellemként követi mindenkit, aki csak él s mozog. Beleértve engem is, s hogy még nem tudom pontosan mivel állok szembe, még nyugtalanítóbb. Ezért is vagyok, most itt. Egy régi ismeretség felelevenítés a cél, s hogy közelebb kerüljek a Halálmadár nagyasszonyhoz - Felvetésnek se lenne utolsó, de ez tény. Apropó, megtaláltad már a lándzsát, mely a végzetét jelentené? – fordulok felé, miközben csalódottan engedek el egy gyöngyökből fűzött láncot. Ócskaság, régen más volt, egy ilyen gyöngysorért akár ölni is tudtak volna a nők. Ki ilyet viselt a nyakában, az úrinő volt az úrinők között. De úgy látszik nem csak az emberek lettek silányabbak. Tovább is haladok a forgataggal, s „udvarlómmal” az oldalamon. Arcomon kedves mosoly terül el, szemeimben pedig érdeklődés. – Amara… - ízlelgetem, a szót miközben beállok a sorba. – Nagyon népszerű lett mostanában ez a nőszemély. Vajon minek köszönheti, hogy a te figyelmed is felkeltette? – kíváncsiskodom, közben ide-oda cikázik a tekintetem közte és a körül ölelő környezet között. Bizony nem mindegy, hogy a hódolat az, amely a Pusztítót letérítette útjáról vagy esetleg az ellenszenv s a félelem. Mert hát eddig csak az előzővel találkoztam, s mivel emlékei között ott lapult az előttem álló démon is, vannak kétségeim arról, melyik oldalon is állhat. Cél lehet ugyanúgy a szolgálata, ahogyan az elpusztítása. S még az is megeshet, hogy valami olyat kotyog ki, mely a számomra fontos lehet. – Te mit tennél ellene? – immár a kocsiban faggatom tovább. – Nem olyan hasztalanság, ha új dolgokat akarsz megismerni. – vonom meg a vállam, hogyan is érthetné? Gyanakvón figyelem miként is közeledik arcom felé. Volt már hozzá szerencsém, s emlékeim szerint panaszkodni se volt okom, mégis a kedves randevúzó pár látszata anélkül is tökéletes. S hogy szavai egy percre sem keltenek bennem jó érzést? Az is biztos. Démon, ismerem a fajtáját, félig magam is az vagyok s több száz éven át bámultam egy bizonyos képét. S a démonok mindig sántikálnak valami rosszban, még ha azt akarják veled elhitetni, hogy nem. Ezért is dőlök hátra, így látom, miként válik jégkék szeme, bazalt feketévé. S hogy ajkai közül füstöt kezd el okádni… Beszivárog orromon s ajkaimon keresztül, de még mielőtt teljesen benyelném, kezem arcára tapasztom. Piócaként tapadok a benne kavargó mágiába, az esszenciába, mely létezésének alapja. Bízom benne, hogy elég lesz ahhoz, hogy visszahúzzon oda, ahonnan jött. Ha nem… az már megint egy másik dolog. Rátelepszik az elmémre, súlya, mint egy vadkané. Kívülálló vagyok a saját testemben, egy üveg plexin keresztül nézem, miként foglal helyet emlékeim videotékájában. Nem tudom, mit keres, de a káosz elég nagy ahhoz, hogy ne találja meg, rögtön. Elsőnek anyám arcával találkozhat, a negédes mosolyával, mellyel egy ideig magához tudott édesgetni. Vadul, két ököllel csapkodom az üveget, s ordítok. Hangom akár a vércsének, éles és fölsértő, annyira, hogy az üveg darabokra törik össze.– Nem adtam rá engedélyt, hogy belépj ide! – visítom feléje. Több oka is van. A hívatlan érkezés, az ismeretlen érzés, valahogy szűknek érzem, olyan vagy rosszabb, mint a ládában, s még magam sem tudom, hogy mi az, amit meg akarok osztani vele. Ezért a képzeletbeli filmtekercseket zúdítok rá, olyan jelentéktelen emlékekkel, melyeknek semmi hasznát nem veheti. Az első homokváram, az első házi állatom… megállás nélkül csapódnak „testének” a szalagok. Végül megálljt parancsolok magamnak, s kiemelek egyet a kupac közül. A filmkockák peregni kezdenek… a szememen keresztül láthatja saját magát hánykódni a tengeren, érezheti saját erejét, ahogyan ízlelgettem. Szemtelen vigyorát, s saját hangját, miként is avat be tervébe, s kér segítséget tőlem. Majd némi filmszakadás, a pecsétet mellyel magamhoz kötöttem elfeledtem, így feleleveníteni se tudom, annak részleteit, csak azt tudom, hogy ott van. S most ezt cseppet se bánom, érzem, hogy jól jöhet az még nekem, s jobb, ha csak én tudok róla. Hisz, amiről nem tud, az nem is fáj. Nem igaz? A következő kép, ahogy Atlantisz legmagasabb pontján állok, s az óceán a parancsomra a legnagyobb hullámát küldi a város ellen.

avatar



☩ Reagok :
208
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Csüt. Szept. 27, 2018 9:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Calypso & Abaddon  • Music - Amusement Park • Credit:
Épp úgy, mint a magukat mégusnak nevezők, kik illiziút keltve hitetnek bármit a közönséggel, épp úgy mi is andalgó fiatal pár látszatát keltjük közöttük. Oly egyszerű, s közben a világ sorsát is vitathatnánk, nem is állunk oly messze az igazságtól lássuk be... A választ megkapom, Ő volna hát a tenger úrnője - vagy csak bolond, de ezt az opciót kihúztam ugye - tekintem hol a környezetre, hol pediglen rá emelem, úgy szemlélve miként elégíti ki kíváncsiságát a különféle bazári holmik iránt. Szótlan hallgatom szavait, majd végül megszólalok. - E szavak engem illetnek, valóban így gondolom. - Szűkül össze tekintetem s immár nem veszem azt le róla. Főként mikor meghallom mondandóját a pokol urával kapcsolatban. - Érdekes felvetés. - Vágom rá rögvest tettettve elmélázva a gondolattal s újfent körbefutva a kínálatot unottan. - S, hogyan is óhajtottam ezt végrehajtani egészen pontosan? - Kérdezek rá érdeklődve, nem dőlök be, nem most másztam le a falvédőről. Tán Lucifer egyik kéme ki ki akarja ugrasztani a nyulat abból a bizonyos bokorból, hát bocsánat szíven, nem fog összejönni. Fordulok felé érdeklődve, parányi kis mosolyommal orcámon. - Lucifer csak parádézik a színpadon. - Vonom meg vállam mutatva, hogy nem igazán érdekel a téma. - Jelenleg egy célom van, Amara. - Mondom immár konkrétan, részben elforgatva a szót Luciferről, másrészt pedig a tényeket közölve. Továbbra sem tudom a mellettem álló az Ő oldalán vagy sem áll, de ezzel ismét egyértelmű jelét adom, hogy Én melyiken. Modorommal kapcsolatban csupán megnyerő mosolyom villantom rá. - Pimaszságom annél fényesebb lett. - Kacsintok is a végére, bár nem tudom mihez képest. - Igen mond, az elsüllyedt város melyet megannyi legenda övez. Megannyi ember kutatta, mind rossz helyen, gondoskodtam róla, hogy félrevezessem minden kutatót miután elnyelte a tenger formás kis feneke. - Hirtelen lép el mellőlem s indul meg egy irányba, komótosan fordulok utána, hogy vajon mi keltette fel már megint ennyire érdeklődését. S lám, kíváncsiságának tárgya, a körhinta, időm sincs válaszolni már fel is pattan a masinára. No nem mintha akartam volna. Ráérősen lépdelek, tán egyet fordul is mire odaérek, fejem csóválva tojok magam is a panaszkodó megjegyzésekre s lépek el mellettük, hogy jobbommal elkapjam a forgó eszköz egyik oszlopát s felhúzzam magam s végül mellé telepdjek valami kocsifélébe vagy mi a csudába. Marha jópofa látvány lehetünk. - Hát, nem tetszhet mindenkinek minden lássuk be, a kérdés csak az, ki mit tesz nem tetszése ellen. - Tekintek rá egy pillanatra majd ki a továbbra is szitkozódó tömög felett a körülöttünk forgó városra. - Személy szerint forgolódni egy vashintán nagyobb időpazarlásnak tartom mint egyebet. Persze akadnak még hasonlóan hasztalan lehetőségek. Sajnos míg nem tudom ki vagy, nem jutok előrébb. De ezen segítehetek. - A hinta kissé gyorsulni kezd s a gondola melyben ülünk nagyszerű menedéket nyújt turbékoló pároknak, felé fordulva közeledek, mélyen tekintek a háborgó tenger szemeibe, majd egy pillanatra az ajkakat s imsét fel, az acél szín szem s az aprócska mosoly mindent elmond, vagy csupán sejtet? Ha nem jön semmi közbe úgy közeledve ajkait készülök rabolni. Nagyjából ezt is látja a tömeg... De mikor kellő közelségbe érek az acélkék szemek hirtelen olajos feketévé lesznek. Ajkam résznyire nyitva füstként ostromlom meg az övéit, hogy átvegyem feltte az uralmat. Ha minden jól megy, így behatolva tudatába, megtudhatom ki is a szőkeség itt mellettem... Ha minden jól megy... s eközben a gondola lassan perdül tova, hogy a közönség az első randevú első csókját láthassa... Illúzió, oly egyszerű.




avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Csüt. Aug. 30, 2018 10:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Abaddon és Calypso
Bókján csak elmosolyodom, s megindulok oldalamon vele, mint két jó barát vagy az első randevút megejtő pár, gondolhatja az, aki csak ránk néz. – Jobb szót nem is találhattál volna, ami összefoglalja a körülöttünk zajló eseményeket. Igen. – jegyzem meg, s válaszolok tömören a kérdésére. Aprót bólintok is, de ő rá nem emelem tekintetem, az újabbnál újabb látványosságok kötik le figyelmemet. A furcsa s zajos ketyerék, a csattogó lepke, a berregő fegyverek, s unikornisok. Közben mégis az emlékeim közt kutatok, ismerős, de fordított helyzet. –„ Sosem voltam híve a neveknek, csupán jelvények, nem sokat mondanak. A tettek határozzák meg a lényedet. Beszélni bárki tud, cselekedni már kevesen.” – fordítom oldalra fejem, s úgy nézek fel rá. Parányit elmosolyodom, ezredévvel ezelőtt hangzottak el ezek a mondatok, s pontosan az ő szájából. Fogalmam sincs érek-e el ezzel bármit is. Nem tudhatom, a Vén Trottyos gondolt e arra az eshetőségre, hogy kiszabadulunk, s hogy ezzel rést ütünk az emlékek pajzsán. – Arra, melyben az Ördög helyére lépnél, persze csak azért, hogy megakadályozd abban, hogy a Poklot a felszínre hozza. – nos nem mintha Amara nem előzte meg ebben. Képletesen, a mostani helyzet se túl rózsás. Igaz, ami igaz szövetségesre volt szüksége, ezért bízta rám titkát, de azóta, rengeteg víz lefolyt a Hudsonon, s korán sem biztos, hogy eme tény feltárása, meglepő lesz számára. – Bár ahogyan te, úgy látom ő sem került közelebb a céljához. Mindez, ami a Földön folyik, nem az ő érdeme, sőt, ha jól tudom, még szánalmasabb, mint eddig volt. – igaz, ez elmondható minden arkra.- Kellemes modorod megfakult az évszázadok alatt—biggyesztem le ajkam, s eresztem a kelmét. – Atlantisz, ez talán csak mond számodra valamit? – tartom még mindig rajta szemem, s figyelem miként fogy el a szín a poharából a szín, s válik vízzé keze melegétől a jég. Kíváncsi vagyok, az ő emlékeiben miként él az a nap, amikor egyesítve tudásunkat, süllyesztettük a tenger fenekére. S ha minden igaz azóta is ott van felfedezetlenül. Eresztem le a kelmét, s vele együtt görbül. Mikor mellém lép, a kezét figyelem, miként forgatja ujjai közt a vérszín édességet. Hallgatom szavait, kérdésére csak bólintok. Megfordulva hagyom magam mögött, s lépek ki a stand árnyékából ismét a tömegbe. – Az mi? – mutatok talán az egész környéken a legnagyobb létesítményre. Hatalmas kocsikerék, melyben lád…, dob…, hm, ülések forognak körbe – körbe. Pár percre megfeledkezve arról miért is jöttem ide veszem lépteimet a masina felé. S nem törődve a kígyózó sorral, ülök be a lassan mozgó gondolába. Nem igazán foglalkozok a felháborodott néppel, szavaik leperegnek rólam, már csak abban reménykedem, hogy nem egyedül kell New York látképében gyönyörködnöm. – Szavaidból a nem tetszés tükröződik. Így felmerül bennem a kérdés, miért múlatod mégis időd az egyik szolgájával?

avatar



☩ Reagok :
208
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Hétf. Aug. 27, 2018 9:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Calypso & Abaddon  • Music - Amusement Park • Credit:
Enyhén lejjebb tolom a szemöveget s mögüli kandikálok kifele miközben hallgatom szavait. Pillanatra átszáguld a fejemen, hogy mindjárt Ő is közli, hogy Én vagyok az apja. De elhessegetem. Nem vetettem meg a szórakozást soha, de agyatlan magszórásnak sem voltam a híve. Lépjünk is tova. - Nos, beismerem, elég kaotikusak a jelenlegi állapotok. De szinte biztos vagyok, hogy emlékeznék egy ilyen pofira. - Jegyzem s meg s közben járnak az agytekervények, de sehol semmi. Úgy érzem magam mint ott, a szoros tetején. Minden esetre ha történt is bármi, legalább tudom, hogy még illuminált állapotban - ami ugye nálunk nincs, csak a vicc kedvéért - is jó az ízlésem. Ekkora már mellém lép, és hát miért is ne andalogjunk egyet a vursliban gondolattól vezérelve, és persze a kíváncsiságtól is bevallom, elindulok mellette. - Calypso. A tenger űrnője? - Hörpölök egyet italomból ha már a kezembe akadt és kérdezek vissza hitetlenkedve, persze hitetlenkedés... egy démon vagyok... Ettől függetlenül persze első gondolatom, hogy bolond a szőkeség itt mellettem, de sosem becsüld le a másikat ugye, szóval elsöpröm a gondolatot. Lássuk mivel fog még elkápráztatni. - Nos az idő nem számít, és célom van épp elég, mint mindenkinek. Egészen pontosan melyikre is gondolsz? - Csak szememmel követem amint belép egy stand elé és kelmét csippentve tőlem érdeklődik. Szemem, mely immár nem takarja szemüveg - hiszen azt idő közben levettem s a felsőm nyakába akasztva hordom immár - előbb a kelmére, majd a nőre vetem emelem vissza ismét. - Hogy még mindig nem tudom ki vagy Te és honnan ismered a nevem. - Igen, ezt szólom egészen pontosan. Szavaim egy pillanatra elgondolkodom, elsőre az jut eszembe szavain, hogy részegen feleségül vettem vagy ilyesmi, de ugye ez nyilván nem opcionális, így nem is tréfálkozom. Meg aztán szavai folytatására Parányit mozdul arcom, íriszeim szűkülnek ahogy mondatait hallgatom. Ő a portékát én pedig az Ő alakját figyelem s közben nem mozdulok. Egy pillantást vetek magam is az egyik standra, közelebb lépve egy vér piros nyalókát veszek a kezembe, hogy közelebbről is megnézzem. Így mellette állva válaszolhatok. - Én inkább úgy fogalmaznék, rálépett. Meg úgy mindenkire. Hogy mit gondolok róla? - Forgatom meg kezemben a vöröslő cukormázat mely a pálcikára lett feltűzve. Érzékelem amint felém fordul, immár láthatja szemeim, nem takarja semmi sem. - Hogy bekaphatja. - Zárom rövidre a véleményem, abból nem eszik, hogy elpusztít mindent, nem nem, az senkinek sem túl nagy buli. Persze nem tudom kivel állok szemben, épp ezért a rövid tömör vélemény, ettől majd kiugrik a nyuszi a bokorból, hogy vele vagy épp ellene van a drága előttem álló szőkeség. Közben visszarakom a pálcikát a helyére és a nő felé fordulva emelem rá magabiztos, szemtelen kis mosolyom. Várom reakcióját és persze a kimerítő válaszát, hogy még is ki Ő pontosan? Bármerre ások elmémben sehol sem lelem...



avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Hétf. Aug. 20, 2018 11:29 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Abaddon és Calypso
Sokat mondó mosollyal arcomon állok előtte ujjaimat magam előtt összefonva. Szemöldököm egy pillanatra kúszik csak fentebb, s ereszkedik vissza. Nem mondanám, hogy meglep a dolog, kaptam már ízelítőt milyen helyet is foglalunk el a természetfelettiek emlékeiben. Leginkább semmilyent. Ez egyszerre mulatságos, másrészről pedig dühítő. Keresném az acélkék tekintetet, de eltakarja előlem a sötétített üveg, melyben csak magamat látom. Ironizálására csak újfent elmosolyodom. – Sértésnek is vehetném, amiért nem emlékszel rám, de elnézem neked, a jelenlegi állapotok miatt. – körbe nézek, bár az emberek kikerülnek, mégsem nézik jó szemmel, hogy a járda közepén tartunk bemutatkozós délutánt. – Nézzünk szét… - javaslom mellé lépve. – Calypso. – ejtem ki nevem, noha jól tudom, semmit nem fog neki mondani. Vagy, ha mégis a nevem mögé bújtatott tartalom nem más, mint puszta kitaláció, némi igazsággal fűszerezve. A mi kapcsolatunk, nem holmi mende- mondánkon alapul. – Még létezel, s az évezredek alatt erősödtél is. – nézek rajta végig elismerően. – Bár értesüléseim szerint a célod még máig nem sikerült elérned, pedig időd bőven volt rá. – elindulok követve a hullámzó tömeget. Hagyom, hogy sodorjon az ár, néha megállok egy- egy stand előtt megcsodálva a megvételre kínált portékákat. Egy finom tapintású kendőn simítok végig, két ujjam közé csippentem, s felé mutatom. – Mit szólsz? – tekintek rá kérdőn, mint akit érdekel a véleménye. – Hiányzik a barát, a megbízható társ, a jó szövetséges, nem de bár? – fordulok felé, kellemes mosollyal, mint aki csak az időjárásról beszélget. – De ha az információim nem csalnak, a legnagyobb változást azt hozta, hogy a „király” mellé – bár inkább nevezném udvari bolondnak- fellépett a Sötét királynő is. – folytatom miközben a felsorakoztatott kínálatot veszem szemügyre, legyen az léggömb, kukorica s bármi egyéb. – Tudni szeretném, te mit gondolsz róla? – fordulok ismét felé, s ha volt olyan kedves megszabadulni a „sötétellőtől”, úgy tekintetem az övébe fúrom. Amiért ide hívattam, az első sorban az, hogy meg tudjam melyik csapatot is erősíti, noha vannak elképzeléseim, de messzemenő következtetéseket nem akarok levonni.

avatar



☩ Reagok :
208
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Vas. Aug. 19, 2018 5:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Calypso & Abaddon  • Music - Amusement Park • Credit:
Pókhálóként terjed és szövődik az események fonala. Ki itt, ki ott próbálja hozzátenni a magáét, vagy éppen ölbe tett kézzel vár a sült galambra, mely véresen s enyhén átsütve jön majd csak el vélhetően. Jómagam a mozgást kedvelem, ez éltet ebből áll a lényem, nem állhatok le hiszen a legnagyobb ellenségem, a Béke. Abból pedig most nem jut a népnek lássuk be.
A halandó világ nagy része mintha ügyet sem vetne a közelgő világ végére. Nem szólom meg őket úgy mint azt oly sokan mások teszik. Vélhetően ha halandó lennék én is igyekeznék az utolsó időszakok jó létben tölteni, vagy hát, a fene se tudja. Nem vagyok halandó, így nem tudom miként cselekednék, de különösebben nem is érdekel. Mindenki azt tesz amit akar, csak ne álljon az utamba. Részemről nagyjából ennyit pazarlok a gondolatra. Céllövölde, döcögő, rozsdás hullámvasút, körhinta. Megannyi játék a letűnt korból mely próbálja visszaidézni a régmúltat. Szórakozni és főleg feledni vágyók tömege. Kik ki akarnak szakadni a valóságból, de mind hiába, az bizony ott lebeg mindannyiunk felett kegyetlen szürke felleggel. Hogy mit keresek itt, kezemben egy narancsos jégkásával? Egy hívásra érkeztem. Egy papíros nyomott a kezembe az alvilág egyik kitaszított mellékterméke. Szőke nőről beszélt. Elsőre az angyal ugrott be, tán rájött valamire s így akar jelezni, a második volt csupán drága nővérem által említett Azura. Hirtelen ők kik eszembe ugrottak s kikre illett a szőke jelző. Ezért is indultam meg, hogy megtudjam mit akarnak. De ha már így akkor gondoltam elfogyasztok egy hűs narancs ízű jégkását, mert hát, miért ne. A tömegben sétálva figyelem az embereket, átlagos szemlélőként vagyok jelen, sötét szemüvegem óvón takarja tekintetem. Mint egy átlagos fiatal ki szórakozni vágyik a mindennapok gondjaiból kiszakadva. De arról mit sem sejtek, hogy hívóm bíz érzi jelenlétem. Nos, bárhogy is legyen az akkori erőm jócskán túlszárnyaltam már, szerencsémre mindez rejtve marad mindenki számára hiszen kiket csak ismerem képtelenek érzékelni az ilyesmit. Amiről pedig nem tudok ugye... Az marhára tud fájni mikor kiderül, ugye. No de ne menjünk ennyire előre. A szőke angyal alakját keresem a tömegben de csak nem lelem. Helyette valami egészen mást veszek észre éppen egy hörpölés közepette, a szemüveg alól figyelem amint a tömegben felém közeleg egy szőke nő. Hát bizony sem az angyalra sem az általam ismert démonra nem hasonlót. Egészen parányit fordítom oldalra a fejem mikor megállapodik előttem és szavait nekem intézi. Lejjebb engedem a poharam s körülnézve beleegyezően hümmentek. - Valóban, a világ sokat változott az utóbbi időben. Hát még azóta, hogy ÉN nem láttalak! - Jegyzem meg megnyomva az ÉN szócskát, és fordulok vissza felé kérdő tekintettel. - Mert, hogy ki is volnál Te? - Érdeklődöm hiszen ötletem sincs ki lehet a nő. Közben italom újra számhoz emelem szabad kezem zsebembe csúsztatom csak úgy lezseren. Míg iszom végigfuttatom szemem az előttem állón, kutatom elmémben de sehol sem lelem. Az utóbbi időben az ilyen ismeretlenek száma megnövekedett, vagy az én memóriám romlott le igen komolyan szinten...



avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Szer. Aug. 15, 2018 10:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Abaddon és Calypso
Hatalmas, színes plakátokon hirdették, az év szenzációját. Mint régen az akasztásokat, csak ez valahogy sokkal kedvesebbnek tűnt. Vidámpark. Ez állt a papíron. Elképzelésem sem volt mi lehet ez, de elég érdekesnek hangzott ahhoz, hogy meglátogassam. Egy hely, ahol vidámságot osztogatnak. Kell is a tömegnek, ha már a mindennapjaik ennyire nyomorúságosan telnek. Még aznap belebotlottam egy falka impbe, örültek, hogy nincs, aki ugráltassa őket, azt tehetnek, amit akarnak. Még így se volt szerencséjük, hogy az erőmet valahol a ládában hagytam, vagy befele menet esett ki a zsebemből. Az a nap is egyre jobban erősítette bennem a tudatott, hogy ez az állapot tarthatatlan. – Ismered Abbadont? – ragadtam meg az utolsó fülét, s olyan erősen húztam, hogy az már vinnyogott a fájdalomtól. Még szerencse, hogy nem hagyták a pokolba gyávaságukat, így a megelmaradottal már könnyű dolgom volt. – Nyáááááá…- visított tovább, mint a vett malac, s nem akarta abbahagyni, ahogyan én sem. – Ismered vagy sem? – ráncigáltam meg újra a fülét. – Iiigeeeeenn, őt mindenki issssmeeriii… - Helyes, akkor most elmész hozzá és ezt átadod neki. – kapok fel egy röplapért a földről, mely kicsinyített mása azoknak melyeket a villanyoszlopokra és házfalakra ragasztottak fel. – Látod ezt? Ezt kell neki odaadnod, jöjjön el! – rázom meg előtte a papírt s nyomom a kezébe. Elég tagoltan beszélek, ahhoz, hogy eljusson az agyáig. – Éss, ha nem adom oda? – eléggé felbátorodott, miután eleresztettem, mégis nagy szemekkel öleli magához a papírt. – Akkor…megeszlek! – sziszegem neki, s dobbantok a lábammal. Kotor is, mint a szél.

A tömeg hatalmas, ahhoz képest, amiket manapság az utcákon tapasztal a leviatán. Mióta szabadultam ennyi embert még nem láttam egy helyen. Egy harminc évvel ezelőtti látkép előtt állok meg. Hajdani pompája, mesés hangulata megfakult már. A gyönyörű virágdíszek, a tulipán ültetvények az egzotikus pálmák eltűntek. A villanypóznákról lelógó virágtartókat üresen hintáztatja a szél, láncai panaszos sírását elnyomja a hangzavar. A sárga, piros, fehér tulipánok helyén, már csak szemétkupac virágzik, ahogyan elszáradtak már a magasba szökkenő pálmafélék is. Javukra legyen mondva, próbálkoztak valami bazári hangulat megteremtésével, a színes papírszalagok felfüggesztésével, mulatságos néhol ijesztőnek nem mondható, figurákkal. Elfeledett raktárak mélyéről előkerülő jelmezekkel. Az évtizedekkel ezelőtt emelt különös szerkezetek ugyan még állnak, de csak kevésbe leheltek ma életet, ám azok minden erejükkel azon vannak, hogy fényeikkel és hangjukkal magukhoz csalogassák az ide érkezőket. Édes és sós illatok terjengenek a levegőben, mely egyszerre gyomorforgató és ínycsiklandozó. Mindennek ellenére úgy tűnik mind az apró nép s a felnőtt korosztály élvezi ezt. Üres tekintettel bámulom a körülöttem lévőket, majd valami bárgyú képet erőltetve magamra, indulok beljebb. Egy masina mellett állok meg, színesre festett hattyúk, lovak és különböző állatok kibelezett testében ülve forognak körbe-körbe. A jegyváltónál kígyózó sor áll. Egy szőke kisfiú, nagy kék szemekkel szorongatja azt a kék érmét, mellyel fel lehet ülni a gépezetre. Hangos csilingelés és lassulni kezd. – Mindjárt megáll, enyém az a nagy sárkány. – mutat örvénylő nyalókájával, a megkopott testű tűzokádóra. Bólintok, majd körbe nézek. – A szüleid? – kérdezem. – Ott vannak, a céllövöldénél, a húgom egy pónit akar magának. – hadarja, hisz mindjárt leparkol a sárkány. – Testvérek, tudom miről beszélsz. – sóhajtok, de ő csak értetlenül néz. Látom a zavart a szemében, annyira gondolkodik szőke kobakja, hogy szinte lemarad az indulásról. Mondjuk le is marad, hisz nem csak a fej nagyságú nyalókáját tépem ki a kezéből, hanem a zsetonját is. Ordít, mint a sakál, de nem érdekel, még pont időben érkezem, a paripához, hogy rátegyem a hátsóm. Egy gúnyos vigyor a nyalóka mögül az anyukának, aki ivadékával akarta elfoglalni a helyem. Visítás közepette indul meg a körhinta, a magam módján élvezem az újdonságot, komótosan ízlelgetem a kesernyés málna ízét, melyet az örvénylő cukormáz ad nekem. Viszont még mielőtt bárki meglincselne, mondjuk a kölyök apja, távozom, „vendégem” úgyis megérkezett. Halványan, de még emlékszem erejének ízére. Olyan ez, mint az ujjlenyomat, mindenkinek a sajátja. Noha, mintha pikánsabb lenne. Feltételezhetően céltalanul bolyong a tömegben, hisz nem is tudja kit keres, de a kíváncsisága nagyobb volt annál, minthogy ne járjon utána. A nyalókát egy másik kisfickó kezébe nyomom, s célirányosan szedem lábaim Abbadon felé. Ha netalán felém fordul, sejtheti, hogy a mogyoróbarna szemű, szőke nő felé tart, előtte vagy mögötte, ahogyan a sors hozza, állok meg. – A világ sokat változott mióta nem láttalak.

Online
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
525
☩ Play by :
Raiden, Cassael, Ophilia

Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 09, 2018 12:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


***
szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Utolsó Poszt Szer. Márc. 14, 2018 12:58 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


to kisa
Ez az egész világ egyenlő egy nagy rakás szeméttel. Közelében sincs annak a virágzó, szenvedéllyel teli világnak, amit egykoron magunk mögött hagytunk. Most talán azt gondolja a jó öreg valahol az elveszettség közepette, hogy habár visszatértünk, de koránt sincs olyan sok lehetőségünk arra, hogy szórakoztassuk magunkat. Én azonban készen állok arra, hogy minderre rácáfoljak. Egy elhagyatott omladozó, szinte már életveszélyes vidámpark felé tévedtem. Már ott megvett engem kilóra, hogy az egyik hinta kis híján kilapított. Imádom! Teljesen halott, már szinte teljesen elrohadt az egész hely és mégis meglep. Hát már kapásból sok közös van bennünk. Bár igazából én csak belülről mondhatnám magam rohadtnak. Kívülről még mindig egy igazi mestermű vagyok. Az egyik játéklovacskára ülnék rá, amikor az kegyetlenül megadja magát a puszta érintésemre és inkább eldől oldalra. - Ó, ha mindenki ilyen könnyedén adná magát. Valószínűleg halálra unnám magam. - Az emberek többségének manapság a csontjába van vésve a félelem, a rettegés. Hát nem csodálkozom. Habár nem olyan régen járok-kelek újra az élők sorai között úgy igazán.. Van miért félniük. Elég nyomorúságos napról-napra túlélőmódba kapcsoltak. Komolyan lehangoló. Hol vannak a nagy művészek, azok akik képesek lennének valamit újjáépíteni nem csak ücsörögni a romhalmazon aztán sírni, ha egy démon elfújja a kis nyomorult szalmaházukat? Ahh, emberek.. Már most csalódást okoznak nekem. Habár talán nem ártana beszerezni egy személyes játékszert.. Az talán képes lenne jobb kedvre deríteni!
Hosszas keresgélés után sikerült találnom egy hintát, ami még képes tartani a súlyomat. Már majdnem sértőnek vettem, hogy minden összetörik alattam. Óvatosan hintázom előre és hátra. Talán van olyan elvetemült alak, aki még erre téved. Talán maga a lelki társam. Romhalmazok között próbálná megtalálni az örömét. Csak jöjjön valaki, mielőtt halálra unom magam. Közeledő léptek jelzik, hogy nem vagyok egyedül. De már így is pontosan tudtam, hogy a magányom elhagyott. Azonban nem az új kis játékszerem töri meg a csendet, hanem a saját drága, testvérem. - Mi járatban drága tesókám? Tán te is unatkozol és játékszerre vadászol? Akár osztozkodhatnánk is. - Hatalmas vigyor terül el a képemen, ahogy ráemelem a szépséges nővéremre az íriszeimet.
ennél már csak jobb lesz, ígérem <3

Online
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
525
☩ Play by :
Raiden, Cassael, Ophilia

Utolsó Poszt Szomb. Nov. 04, 2017 8:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




***
szabad a játéktér



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




avatar


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Reagok :
128
☩ Play by :
Matthew Daddario

Utolsó Poszt Szomb. Nov. 04, 2017 6:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


A holtak köztünk járnak
Phanuel & Nathaniel & Alexander
Zene: Riot • szószám: 341 • Credit:

Fogalmam sincs, hogy mit vártam… Talán azt, hogy ennyi sérüléssel, legyengülten és a hitében megrezdülten majd nem fogja minden pisszenésemet megneszelni az átkozott szárnyas, ám úgy fest, hiába minden gyengesége, és a tény, figyelme a sérültre összpontosul, csak észreveszi, mire készülök. Ennek hozományaként, mielőtt még a rúnákat felrajzolhatnám a földre, a levegőbe emelkedek, és bizony végigfut az agyamon, hogy itt a vége, ugyanis elég lenne néhány méter magasba lebegtetnie, majd onnét lepotyogtatnia ahhoz, pikk-pakk szörnyethaljak a betonnak csapódva.
Ez azonban nem következik be, ellenben a kard - ami már nem volt a kezemben addigra - visszakerül a gazdájához, és eztán én is sértetlenül visszaérkezem a talajra. Voltaképpen még arra sincsen időm, hogy felfogjam, miért kegyelmezett meg nekem, egyszerűen eltűnik az éterben, amelyhez hasonlót még soha nem láttam. Lenyűgözhetne, amennyiben nem egy angyalról volna szó, akik irányában újra fellobbant bennem a gyűlölet és a haragvás. Hát sosem értik meg, hogy itt nincsen helyük? Miért kellene becsülnünk és elviselnünk őket, ha még annyira sem tisztelnek bennünket, hogy legalább a mi városunkat elkerüljék? Nem elég nekik a Föld többi része? Úgy fest, hogy cseppet sem.
Dühöngő gondolataim közül a tudat ránt ki, a ledöfött fiúnak még szüksége lehet segítségre. Sietősen felé kapom a tekintetemet, ám, amiként az angyal, úgy ő is egykettőre köddé válik a szemeim előtt. Nem is tudom, hirtelen mire gondoljak, az viszont biztos, hogy ilyen képesség birtokában nem egy mezei emberrel álltunk eddig szemben. Ez megmagyarázná azt is, hogyan élte túl a kardszúrást, már csupán azt nem értem, ha ő is a tollasok közül való, miért nem vált köddé még mielőtt lecsaphattak volna rá? Egek, ez nekem nagyon magas.
Mély levegőt szívva a tüdőmbe, két oldalt a hajamba túrok, de későn jövök rá, hogy ezáltal sikeresen összevéreztem tincseimet a tenyeremből változatlanul szivárgó vérrel. Pompás… Azt hiszem jobb lesz, ha elindulok haza, egyedül nincsen értelme ebben a káoszban idekint téblábolnom, elvégre ez az eset is végződhetett volna sokkal, de sokkal rosszabbul a számomra. Még összeszedem a széthajigált felszerelésemet, körülnézek, hátha visszatér bármelyikük, miután azonban percekig semmi sem történik, én is útnak eredek.

//Köszi a játékot! Very Happy//



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



hunting is the only thing that makes sense


Utolsó Poszt Szomb. Nov. 04, 2017 5:39 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☽ A holtakköztünk járnak

Phanuel xXx Alexander xXx Nathaniel
I'll be good • szószám: 451 • Credit:

 


Nem igazán tudom, mi a fene történt velem, hisz halottnak kellene lennem. Illetve az is voltam, ez szinte bizonyos, egy magamfajta nem élhet túl olyan csapást, mint amit én kaptam, a kérdés az, miért nem maradtam úgy. Bár őszintén szólva ezen a legkevésbé sem akadok fent per pillanat. Mintha a bennem érthetetlen módon tomboló indulatok felülírnák ezt a dilemmát is. Az angyal közelsége okozná? Vagy más? Fogalmam sincs. Mindenesetre nem érzek különösebb fájdalmakat, mikor felkelek a földről, ami valószínűleg kevéssé normális. Még az én esetemben is. Ahogy az érzés sem az, hogy holtan akarom látni nemcsak az angyalt, de ezt az Alex nevű fickót is, aki a segítségemre sietett, ki tudja milyen okból. Illetve most már sejtem, mert egy vadászról van szó. Aki egyébként, ha nem tévedek számomra is ugyanolyan ellenség, csakhogy nem veszi észre, mi is vagyok valójában. Ez azonban mind nem számít. A szenvedést így is, úgyis megérdemelnék mindketten.
Látszólag közömbösen állok még akkor is, miután némi tanácskozás után az angyal ismét felém indul. Nem figyeltem arra, hogy arról beszéltek, a sérüléseimet kellene ellátniuk, de nem is érdekes. Nem láthat rajtam egy rezdülést sem, csak a kezem szorul épp egy kicsit jobban ökölbe, ahogy látom felém közeledni. El vagyok szánva arra, hogy nekitámadjak, amint megfelelő közelségbe ért. Lényegtelen, mennyire ostoba és irracionális tett is lenne tőlem ez. Azonban a vadász akciója megzavarja ezt, ugyanis mielőtt bármit tehetnék, megállásra készteti tettével az angyalt.
Pontosan nem bírom követni, mi történik a teleportálással, térhajlítással és egyebekkel, egyet azonban tudok. Ha jót akarok magamnak, most kell eltűnnöm. Hogy ez racionális gondolat-e, vagy továbbra is az motivál, hogy ártsak másoknak, nem tudom, mindenesetre kihasználva, hogy épp egyikük sem figyel rám, a képességem használatához folyamodok. Méghozzá olyan könnyedén, mint eddig soha. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. A sérüléseim ezek szerint be kellett, hogy gyógyuljanak, vagy az indulataim erősítik fel a képességeimet, de tény, hogy így is gond nélkül válok láthatatlanná, amire korábban sérülten, fáradtan nem voltam képes. Sőt, még az évek óta nem használt szárnyaimat is hagyom, hogy kitáruljanak és minél rövidebb idő alatt minél messzebbre vigyenek a helytől. Hogy miért? Mert keresnem kell valamit, valakit, akin levezethetem az indulataimat. Nem akarok bujkálni és nem is fogok. Eddig én féltem, itt az ideje, hogy végre mások is féljenek tőlem. Szenvedést, fájdalmat akarok okozni, de úgy, mint korábban soha. Ha már én nem lehetek boldog, más se legyen az. Így akarok tenni. Hogy képes leszek-e idővel lehiggadni vagy tényleg ámokfutásba kezdek? Magam sem tudom. Jelenleg nem tudom és nem is akarom visszafogni magam. Ha valaki véletlenül az utamba kerülne, annak biztos, hogy nem lesz jó vége. Vagy végül visszatalálok magamhoz, győz az önkontrollom, aminek jelenleg írmagját sem találni meg bennem? Bizonyosan idővel ez is elválik.


avatar



☩ Reagok :
122
☩ Play by :
Chris Hemsworth

Utolsó Poszt Szomb. Nov. 04, 2017 9:24 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


A holtak köztünk járnak
Phanuel & Nathaniel & Alexander

Amikor a srác megtagadta tőlem a kardot belenyugodtam, hisz van még sok, ugyanis elesett társaimét is összegyűjtöttem és a szeráfokét, akiket életem során legyőztem. Igaz, hogy ezekből otthon csak négy van, a többit elrejtettem.
Szótlanul hallgatom, amit mond, majd mikor beleegyezik abba, hogy meggyógyítsam a sérültet, elindulok a földön fekvő srác irányába, vagyis nagy meglepetésemre éppen felkelő ember irányába. A fülemmel figyeltem a vadászt, hátha hátba kíván támadni.
Pár lépést teszek, amikor furcsa hang és illat jut el az érzékszerveimhez. A hang, a frissen felszakadó bőr sercegő hatása, az illat meg a friss, gőzölgő véré, bár abból elég sok terjengett ezen a területen.
Gyorsan sarkon perdülök és a vadászt telekinézissel kísérelem a levegőbe repíteni és ott tartani. Párszor már rajzoltak ellenem pecsétet. Utálom, ha elteleportálnak, hisz utána annyit kell repülnöm.
Ha sikerült felemelnem a vadászt, akkor a kezéből kicsavarom a kardot az elmémmel, s elteszem azt az övemen csüngő hüvelybe.
Ekkor, ha semmi nem akadályoz meg benne lehelyezem a vadászt és a lehető leggyorsabban megferdítem a teret, így a lakásomban teremve, ahol a sok elhasznált energia miatt fáradtam rogyok össze. Megviselő sebekkel a testeden hajlítgatni a teret, bár a legjobb távozás ez volt.
Amennyiben valami megakadályoz a vadász felemelésében, sikeresen végrehajtja a száműzést és engem valamilyen barlangba teleportál vakító fény kíséretében.
Itt meggyógyítom magam és kipihenem a fáradalmaimat , majd a magasba repülök, hogy megnézzem hol vagyok, s New York felé veszem az irányt.
Szerencsére az egész találkozás alatt semelyikük sem láthatta az arcom, hisz sötét volt és a csuklyát mindig szorosan a fejembe húztam. De tudom, hogy ezután nem tudok New Yorkban maradni, tehát amint a lakásomba jutok összeszedem a fontos dolgokat (páncélom és a fegyvereim), és San Fransisco-ba megyek. Ott fogok várni arra, hogy a vadászok egy kicsit lehiggadjanak.


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
7/6
Leviatánok
8/6
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
3