☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Hell or Heaven
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
admin
☩ Reagok :
110
☩ Keresett személy :

Szomb. Nov. 04, 2017 8:01 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




***
szabad a játéktér



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Alexander Payne
WHISPERING AMEN
avatar


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Faj :
Nephilim
☩ Reagok :
32

Szomb. Nov. 04, 2017 6:34 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A holtak köztünk járnak
Phanuel & Nathaniel & Alexander
Zene: Riot • szószám: 341 • Credit:

Fogalmam sincs, hogy mit vártam… Talán azt, hogy ennyi sérüléssel, legyengülten és a hitében megrezdülten majd nem fogja minden pisszenésemet megneszelni az átkozott szárnyas, ám úgy fest, hiába minden gyengesége, és a tény, figyelme a sérültre összpontosul, csak észreveszi, mire készülök. Ennek hozományaként, mielőtt még a rúnákat felrajzolhatnám a földre, a levegőbe emelkedek, és bizony végigfut az agyamon, hogy itt a vége, ugyanis elég lenne néhány méter magasba lebegtetnie, majd onnét lepotyogtatnia ahhoz, pikk-pakk szörnyethaljak a betonnak csapódva.
Ez azonban nem következik be, ellenben a kard - ami már nem volt a kezemben addigra - visszakerül a gazdájához, és eztán én is sértetlenül visszaérkezem a talajra. Voltaképpen még arra sincsen időm, hogy felfogjam, miért kegyelmezett meg nekem, egyszerűen eltűnik az éterben, amelyhez hasonlót még soha nem láttam. Lenyűgözhetne, amennyiben nem egy angyalról volna szó, akik irányában újra fellobbant bennem a gyűlölet és a haragvás. Hát sosem értik meg, hogy itt nincsen helyük? Miért kellene becsülnünk és elviselnünk őket, ha még annyira sem tisztelnek bennünket, hogy legalább a mi városunkat elkerüljék? Nem elég nekik a Föld többi része? Úgy fest, hogy cseppet sem.
Dühöngő gondolataim közül a tudat ránt ki, a ledöfött fiúnak még szüksége lehet segítségre. Sietősen felé kapom a tekintetemet, ám, amiként az angyal, úgy ő is egykettőre köddé válik a szemeim előtt. Nem is tudom, hirtelen mire gondoljak, az viszont biztos, hogy ilyen képesség birtokában nem egy mezei emberrel álltunk eddig szemben. Ez megmagyarázná azt is, hogyan élte túl a kardszúrást, már csupán azt nem értem, ha ő is a tollasok közül való, miért nem vált köddé még mielőtt lecsaphattak volna rá? Egek, ez nekem nagyon magas.
Mély levegőt szívva a tüdőmbe, két oldalt a hajamba túrok, de későn jövök rá, hogy ezáltal sikeresen összevéreztem tincseimet a tenyeremből változatlanul szivárgó vérrel. Pompás… Azt hiszem jobb lesz, ha elindulok haza, egyedül nincsen értelme ebben a káoszban idekint téblábolnom, elvégre ez az eset is végződhetett volna sokkal, de sokkal rosszabbul a számomra. Még összeszedem a széthajigált felszerelésemet, körülnézek, hátha visszatér bármelyikük, miután azonban percekig semmi sem történik, én is útnak eredek.

//Köszi a játékot! Very Happy//



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Life isn't about having it all together - it's about knowing together we have it all

Nathaniel Edwards
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
nephilim
☩ Reagok :
11
☩ Korom :
27

Szomb. Nov. 04, 2017 5:39 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ A holtakköztünk járnak

Phanuel xXx Alexander xXx Nathaniel
I'll be good • szószám: 451 • Credit:

 


Nem igazán tudom, mi a fene történt velem, hisz halottnak kellene lennem. Illetve az is voltam, ez szinte bizonyos, egy magamfajta nem élhet túl olyan csapást, mint amit én kaptam, a kérdés az, miért nem maradtam úgy. Bár őszintén szólva ezen a legkevésbé sem akadok fent per pillanat. Mintha a bennem érthetetlen módon tomboló indulatok felülírnák ezt a dilemmát is. Az angyal közelsége okozná? Vagy más? Fogalmam sincs. Mindenesetre nem érzek különösebb fájdalmakat, mikor felkelek a földről, ami valószínűleg kevéssé normális. Még az én esetemben is. Ahogy az érzés sem az, hogy holtan akarom látni nemcsak az angyalt, de ezt az Alex nevű fickót is, aki a segítségemre sietett, ki tudja milyen okból. Illetve most már sejtem, mert egy vadászról van szó. Aki egyébként, ha nem tévedek számomra is ugyanolyan ellenség, csakhogy nem veszi észre, mi is vagyok valójában. Ez azonban mind nem számít. A szenvedést így is, úgyis megérdemelnék mindketten.
Látszólag közömbösen állok még akkor is, miután némi tanácskozás után az angyal ismét felém indul. Nem figyeltem arra, hogy arról beszéltek, a sérüléseimet kellene ellátniuk, de nem is érdekes. Nem láthat rajtam egy rezdülést sem, csak a kezem szorul épp egy kicsit jobban ökölbe, ahogy látom felém közeledni. El vagyok szánva arra, hogy nekitámadjak, amint megfelelő közelségbe ért. Lényegtelen, mennyire ostoba és irracionális tett is lenne tőlem ez. Azonban a vadász akciója megzavarja ezt, ugyanis mielőtt bármit tehetnék, megállásra készteti tettével az angyalt.
Pontosan nem bírom követni, mi történik a teleportálással, térhajlítással és egyebekkel, egyet azonban tudok. Ha jót akarok magamnak, most kell eltűnnöm. Hogy ez racionális gondolat-e, vagy továbbra is az motivál, hogy ártsak másoknak, nem tudom, mindenesetre kihasználva, hogy épp egyikük sem figyel rám, a képességem használatához folyamodok. Méghozzá olyan könnyedén, mint eddig soha. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. A sérüléseim ezek szerint be kellett, hogy gyógyuljanak, vagy az indulataim erősítik fel a képességeimet, de tény, hogy így is gond nélkül válok láthatatlanná, amire korábban sérülten, fáradtan nem voltam képes. Sőt, még az évek óta nem használt szárnyaimat is hagyom, hogy kitáruljanak és minél rövidebb idő alatt minél messzebbre vigyenek a helytől. Hogy miért? Mert keresnem kell valamit, valakit, akin levezethetem az indulataimat. Nem akarok bujkálni és nem is fogok. Eddig én féltem, itt az ideje, hogy végre mások is féljenek tőlem. Szenvedést, fájdalmat akarok okozni, de úgy, mint korábban soha. Ha már én nem lehetek boldog, más se legyen az. Így akarok tenni. Hogy képes leszek-e idővel lehiggadni vagy tényleg ámokfutásba kezdek? Magam sem tudom. Jelenleg nem tudom és nem is akarom visszafogni magam. Ha valaki véletlenül az utamba kerülne, annak biztos, hogy nem lesz jó vége. Vagy végül visszatalálok magamhoz, győz az önkontrollom, aminek jelenleg írmagját sem találni meg bennem? Bizonyosan idővel ez is elválik.


Phanuel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
20

Szomb. Nov. 04, 2017 9:24 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A holtak köztünk járnak
Phanuel & Nathaniel & Alexander

Amikor a srác megtagadta tőlem a kardot belenyugodtam, hisz van még sok, ugyanis elesett társaimét is összegyűjtöttem és a szeráfokét, akiket életem során legyőztem. Igaz, hogy ezekből otthon csak négy van, a többit elrejtettem.
Szótlanul hallgatom, amit mond, majd mikor beleegyezik abba, hogy meggyógyítsam a sérültet, elindulok a földön fekvő srác irányába, vagyis nagy meglepetésemre éppen felkelő ember irányába. A fülemmel figyeltem a vadászt, hátha hátba kíván támadni.
Pár lépést teszek, amikor furcsa hang és illat jut el az érzékszerveimhez. A hang, a frissen felszakadó bőr sercegő hatása, az illat meg a friss, gőzölgő véré, bár abból elég sok terjengett ezen a területen.
Gyorsan sarkon perdülök és a vadászt telekinézissel kísérelem a levegőbe repíteni és ott tartani. Párszor már rajzoltak ellenem pecsétet. Utálom, ha elteleportálnak, hisz utána annyit kell repülnöm.
Ha sikerült felemelnem a vadászt, akkor a kezéből kicsavarom a kardot az elmémmel, s elteszem azt az övemen csüngő hüvelybe.
Ekkor, ha semmi nem akadályoz meg benne lehelyezem a vadászt és a lehető leggyorsabban megferdítem a teret, így a lakásomban teremve, ahol a sok elhasznált energia miatt fáradtam rogyok össze. Megviselő sebekkel a testeden hajlítgatni a teret, bár a legjobb távozás ez volt.
Amennyiben valami megakadályoz a vadász felemelésében, sikeresen végrehajtja a száműzést és engem valamilyen barlangba teleportál vakító fény kíséretében.
Itt meggyógyítom magam és kipihenem a fáradalmaimat , majd a magasba repülök, hogy megnézzem hol vagyok, s New York felé veszem az irányt.
Szerencsére az egész találkozás alatt semelyikük sem láthatta az arcom, hisz sötét volt és a csuklyát mindig szorosan a fejembe húztam. De tudom, hogy ezután nem tudok New Yorkban maradni, tehát amint a lakásomba jutok összeszedem a fontos dolgokat (páncélom és a fegyvereim), és San Fransisco-ba megyek. Ott fogok várni arra, hogy a vadászok egy kicsit lehiggadjanak.

Alexander Payne
WHISPERING AMEN
avatar


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Faj :
Nephilim
☩ Reagok :
32

Pént. Nov. 03, 2017 8:55 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A holtak köztünk járnak
Phanuel & Nathaniel & Alexander
Zene: Riot • szószám: 314 • Credit:

Az angyal persze nem szelel semerre, sőt, van még képe a mindenható Istenének köszönetet mondani… Nem is értem, milyen visszahozásról hadovál, de legszívesebben letörölném a képéről a megkönnyebbültséget. Nincsen joga nyugodtnak és gondtalannak lenni, mikor éppen most döfte át a kardját egy ártatlan emberen.
- Nem, nincs kard, tűnj el! Nincsen jogod követelőzni, egyedül ahhoz van, hogy imádkozz, ha én nem ölnélek meg, más se tegye a városban! - elönti a tudatomat a düh, el sem akarom hinni ugyanis, hogy még van mersze utasítgatni és alkudozni. Persze én sem ugrok neki olyan sietősen, tisztában vagyok vele, hogy nincsen túl sok esélyem, viszont bevillan egy egészen jó és használható ötletem. Lelkesen bevetném, csakhogy túlzottan rám figyel most, aminek cseppet sem örülök. Mindenesetre, amíg a megfelelő kivitelezésen agyalok, addig hagyom, hadd beszéljen, bár egyáltalán nem figyelek a kitalációira meg a mentegetőzéseire. Számomra érdektelen, mi vezette idáig, már azzal aláírta a halálos ítéletét, hogy betette a lábát New Yorkba.
- Igen, igazad van, lásd el a sérültet - bólintok végül. - Én nem tudom begyógyítani a sebeit, de te igen. Cserébe nem öllek meg - magyarázom, igyekezve előadni a racionalitására ébredt vadászt, noha eszem ágában sincs a fiú közelébe engedni. Azért vetek rá egy sietős pillantást, és meglepődötten kell tapasztalnom, immáron a saját lábain ácsorog. Oké, ez csöppet furcsa, igaz nem különösebb, mint amit az utóbbi napokban tapasztaltunk.
Egy szó, mint száz, amíg az angyal remélhetőleg odamegy rendbe tenni a „hibáit”, én észrevétlenül megvágom a tenyeremet, és sietősen felrajzolok a földre egy pecsétet. Amennyiben nem veszi észre valami csoda folytán, és nem teleportál mellém, hogy megakadályozzon, véres kezemet a pecsétre tapasztom, amely vakító ragyogása egy momentumra teljesen betelíti a környéket. Ha minden a terveim szerint sikerül, és a rúnákat sem hibáztam el a rajzon, úgy az angyalnak már nyoma sincs, száműzetett ugyanis valahova. Nem különösebben izgat, melyik sarkvidékre vagy sivatagba, a lényeg, hogy már nincs a közelünkben.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Life isn't about having it all together - it's about knowing together we have it all

Nathaniel Edwards
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
nephilim
☩ Reagok :
11
☩ Korom :
27

Kedd Okt. 31, 2017 12:43 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ A holtakköztünk járnak

Phanuel xXx Alexander xXx Nathaniel
I'll be good • szószám: 435 • Credit:

 


Vajon ilyen volna a halál? Valahogy nem ilyennek képzeltem. Nem mintha olyan túl sokat gondolkoztam volna rajta korábban. Túlzottan lefoglalt az, hogy megpróbáljak életben maradni, amíg lehet. Bár magam sem tudom, miért is állt ez egyáltalán érdekemben. Hisz az egész életem, létezésem maga volt a pokol. Eddig legalábbis azt hittem. Most azonban, ahogy halálom pillanatában szinte egyszerre tör rám mindaz a rossz, negatív érzés, amit eddig átéltem (vagy legalábbis ilyesminek tetszik), már kezdem ezt átértékelni. Ki akarom adni magamból, a világra zúdítani. A következmények már nem érdekelnek. Elvégre milyen következménye lehet mindennek egyáltalán? Meghaltam. Nincs már mit elvennie tőlem senkinek. Most már én akarok elvenni másoktól. A boldogságot, az életet, mindent, ami fontos. Pont úgy, ahogy velem is tették. Megfosztani mindenki mást is mindattól, ami nekem nem adatott meg, csak mert annak születtem, aminek. Egy korcsnak, egy félangyalnak, akinek már a puszta létezése is bűn, amiért vezekelnie kell.
Ez kattog bennem, ahogy ismét kipattannak a szemeim. Még az sem foglalkoztat, hogyan lehetséges, hogy ismét lélegzem, ha elméletileg meghaltam. Már-már automatikusan ülök fel. Fizikai fájdalmat nem érzek, nem tudom, hogy azért-e, mert a visszatérésemmel a sebem is begyógyult, vagy mert a harag, a düh, a bosszúvágy, a gyűlölet annyira elhatalmasodott az elmémen, hogy már nem jut el a tudatomig. Valahol talán szerencsés, hogy még nem egészen fogom fel ebben a felfokozott érzelmi állapotban, mi történik, mikor az ismeretlen fickó, aki eddig is védeni próbált a távolból, odahajol hozzám, a hogylétemről érdeklődik, közli, hogy vadász és biztosít arról, hogy segít. Végezni az angyallal... Igen. Ezzel és mindegyik másikkal. Ezt érdemlik.
- Legyen átkozott az Urad és te magad is - szűröm a fogaim között, ahogy meghallom az angyal szavait, miközben az Alex néven bemutatkozó vadász már elfordul tőlem. Hogy hallják-e a köztük kitörni készülő harc közben feltámadásom utáni első szavaimat, nem tudom és nem is érdekel. Ez csak afféle kinyilatkoztatás részemről, nem címeztem konkrétan senkinek. Lassú, de határozott mozdulatokkal állok fel a földről, mintha már semmi bajom sem lenne. Az elmémet elködösítő pusztításvágyon kívül talán nincs is. Legalábbis nem érzek semmi egyebet jelenleg. Körbehordozom haragtól lángoló tekintetemet a környéken, az előttem zajló kis közjátékra ügyet sem vetve látszólag, legyen az akárcsak egymás győzködése, mi is történt, akár tényleges küzdelem. Egyelőre csak állok ott, mint aki megkövült, de figyelek. Csak az alkalomra várok. Mert a harag csakúgy tombol bennem továbbra is. És vért kíván. Mindazokét, akik olyan nyomorulttá tettek, amilyen egész életemben voltam és azokét is, akik megkaphatták azt, amit én sosem. Mindannyiuknak vezekelniük kell. Ízelítőt kapni abból, amit én átéltem nap, mint nap. Ezt akarom és így is kell lennie. Mert csak így lehet igazságos. Sehogyan másképp.


Phanuel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
20

Vas. Okt. 29, 2017 10:58 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A holtak köztünk járnak
Phanuel & Nathaniel & Alexander


A vadász mély gyűlölettel volt telve, melyet megértek, mint azt is, hogy nem kíváncsi a mentségemre. Amikor megjegyezte, hogy New York városába angyalok nem léphetnek, csak mélyet hallgattam, hisz már pár éve a városban lakok. Ismét távozásra szólított fel, mire én engedelmeskedtem is, csak mielőtt még felállhattam volna erősen fejbe rúgott.
A rúgás következtében a földre kerültem, majd megláttam, hogy az egyik kardomat megszerzi. Ezt látva nem habozok a maradék két kardomat felhasználtam, melyeket már ekkorra sikerült magamhoz venni. Az egyiket a még ép kezembe vettem és feltámogatom magam talpra, hol pár pillanaton belül visszanyerem az erőm. A másik kardomat biztonságba helyezem az oldalamon, az idő alatt, mi alatt a vadász másfele figyel.
Amint összeszedtem magam rájöttem, hogy mit figyel. A fiatal fiú, akit szégyenemre én öltem meg, feltámadt. Értetlenség és öröm költözött a maró fájdalom s gyász helyére.
- Köszönöm Uram, hogy visszahoztad - sóhajtom, hisz tudtam, hogy feltámasztásra Isten képes egyedül.
Ekkor megláttam a valódi bajt. A vadász meg akart ölni. Védekezőállást vettem fel a kardal, mely markolata a jobb kezemben terült el.
- Add vissza a kardom és elmegyek! - mondom neki próbálva rejteni az utasító hangsúlyt. - Egyáltalán nem kívánok ismét gyilkolni. Ezt se önszántamból követtem el. - ekkor nagyot nyelek, hisz olyan megérzése volt, hogy a következő kérdésem szintén süket fülekre talál.- Kérlek adj nekem két percet a beszédre. Én nem vagyok az emberek ellensége - mentegetőzök tovább felkészülve arra, hogy a vadász bármikor támadhat.
Amennyiben mégis ad időt elkezdek beszélni:
- Amikor beértem a városba egy sikátor felől nyugtalanító hangokat hallottam. Befordultam a sikátorba, áthaladva a ködön, ahol éppen két jól megtermett ember erőszakolt meg egy gyermeket, aki nem lehetett több hét évesnél. A bántalmazóit ártalmatlanná tettem, de nem öltem meg őket. Ekkor kezdett elmenni az eszem. Vízióim támadtam és egy rég halott szerettemet kezdtem el látni, s követni ide. Itt aztán az őrültségem a tetőfokára hágott - meséltem, de közbe teljesen éber maradtam. Reméltem, hogy ennek a történetnek elmesélése után a vadász elismeri, hogy én nem az emberiség ellensége vagyok.
Ha nem ad időt, akkor próbálom a támadásait védeni, majd egy rúgással visszatámadni, amitől eleshet a földre kerülve, amit én ki is használok és telekinézissel elveszem tőle a kardot. Miután a kardot sietősen eltettem nem hagyom a férfit felkelni, hanem rávetődök és közelről a szemébe nézek, oly közelről, hogy érzem a levegővételét.
- Hagyjuk ezt abba és lássuk el a sebesültet! - mondom, miközben a kezeimmel már lefogtam az övéit.
Fújtatva veszem a levegőt, hisz a sebeim azért fizikailag megviselnek, ez megjelenik a mozgásomban.

Alexander Payne
WHISPERING AMEN
avatar


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Faj :
Nephilim
☩ Reagok :
32

Szomb. Okt. 28, 2017 10:55 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A holtak köztünk járnak
Phanuel & Nathaniel & Alexander
Zene: Riot • szószám: 646 • Credit:

El sem tudom hinni, hogy megint célt tévesztek… Ezt a megátalkodott angyalt biztosan valami felsőbb hatalom védi, mert ilyen lomha és lassú mozgás mellett képtelenség, hogy ne érje utol a tőröm. Mégis ez történik, de nem ez frusztrál a legjobban, hanem, hogy a mészárlása után még van képe magyarázkodni. Amúgy is, ha tényleg angyal heverne előtte, szerinte lett volna olyan hülye a másik, hogy kivárja a lekaszabolását, ahelyett, hogy köddé vált volna? Rendben, ilyet még én sem láttam, azonban több könyv is hivatkozik ezen képességükre.
- Még szép, hogy ember, New Yorkban vagy, ahova tilos belépniük angyaloknak… - szűröm a fogaim között, egyre növekvő dühvel, amelyet képtelen vagyok levezetni, ésszerűen legalábbis nem. Ha most nekitámadok ennek a szárnyasnak, két pillanat alatt velem is végezni fog, főként így, hogy kifogytam a fegyverarzenálomból… Nyilván nem adom fel, egy vadásznak tudnia kell használnia a környezetét, latba vetni mindent, ami megadatott körülötte, csakhogy mielőtt elkezdhetném törni az agyamat, mivel helyettesítsem a nyilaimat és pengéimet, az angyal megdöbbentő dolgot tesz. Lerogy az áldozata előtt, és úgy tesz, mint aki gyászol. Úgy fest tényleg kiment mind a négy kereke.
Eleinte csendben hallgatom a védekezését arról, miképpen játszotta ki valami vagy valaki annak érdekében, hogy öljön, ám érzem, hogy kezd fogyni a türelmem. Kezeim ökölbe szorulnak a testem mellett, és hogyha hosszabbak lennének a körmeim, biztosan éket vájnának a tenyerembe a heves nyomás miatt. Nem gondolhatja, hogy még meg fogom sajnálni és szánalmat érezni iránta, miután hidegvérrel lemészárolta egy embertársamat a roskadozó falaink között.
- Elég legyen - vágok a szavába, nem hagyva több teret a sületlenségeinek. Még, hogy a köd… Az tény, hogy van benne valami különös, viszont senkit nem láttam az utcán, hogy a másik torkának esett volna, amiért beszívta, ennek fényében el sem hiszem, hogy ezzel akar beetetni. Anyám biztosan kinevetne, amiért korábban képes voltam enyhébben érezni az angyalok iránt, hiszen nem találkoztam velük még soha, és most, hogy elém sodort egyet az élet, alkalmam nyílt megtapasztalni, mennyire megvetendőek. Alig különböznek a démonoktól, igaz, ők legalább nem rejtik véka alá a kegyetlenségüket, nem bújtatják magasztos, Isteni küldetések meg egyéb magyarázatok mögé.
- Azt mondtam, hogy tűnj a közeléből… - ismétlem meg az utasítást, miközben kimérten elindulok felé. Nincs nagy távolság közöttünk, szóval mielőtt nagyon mocoroghatna, már rúgok is a feje felé, de azt sem bánom, ha máshol találom el, csupán a földön akarom tudni őt. Na nem azért persze, hogy ostoba módon rávessem magamat, hanem, hogy legyen időm kihúzni a földből a kardot, ezáltal szert téve egy fegyverre, amellyel szembe szállhatok vele.
- Ha annyira bánod a bűnödet, akkor ne féld az undorító életedet. Azt hiszed, több jogod van élni, mint ennek az ártatlan embernek? - felé szegezem a kardot, és készen lennék lecsapni rá, amikor az említett fiú felől furcsa nesz csapja meg a fülemet. Mintha egy erőteljesebb levegővételt hallottam volna, s bár tudom, hogy esélytelen volt túlélnie a szúrást, mégis odakapom a fejemet. Azonnal lemerevedek, látva, hogy nyitva van a szeme, és nem a végtelen üresség tükröződik róluk, hanem az élet. Tisztában vagyok vele, hogy a szárnyassal kellene végeznem, mégsem bajlódok vele, tudván, hogy van még esélyem az áldozatának megmentésére, tehát magamnál tartva a kardot, odasietek hozzá, aztán letérdelek mellé.
- Hé… Hallasz engem? Minden rendben lesz, segítek neked - magyarázom meg-megakadó hangon, miközben lekapom magamról a dzsekimet, majd az alatta nyugvó hosszú ujjú felsőmet, hogy a sebére tapaszthassam. Egy szál pólóban nem éppen kellemes az őszi, hűvös idő, de ez tud a legkevésbé érdekelni, ugyanis szerencsétlen srácot már elkönyveltem halottnak, mégis túlélte valahogy. - Alex vagyok, vadász - mutatkozok be sietősen, mondjuk nem azért, mert az udvariasság most a legfontosabb, hanem hogy tényleg tudja, érdekemben áll megmenteni az életét. - Szerzek segítséget, cs-csak tarts ki egy kicsit, amíg az angyallal végzek, rendben? - sutyorgom neki biztatónak remélt hangon, majd felpattanva mellőle, a szárnyas felé fordulok, valahol a szívem mélyén remélve, hogy már elszelelt és nem lesz, akivel megküzdhessek.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Life isn't about having it all together - it's about knowing together we have it all

Nathaniel Edwards
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
nephilim
☩ Reagok :
11
☩ Korom :
27

Szomb. Okt. 21, 2017 11:59 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ A holtakköztünk járnak

Phanuel xXx Alexander xXx Nathaniel
I'll be good • szószám: 421 • Credit:

 


Érzem, ahogy a penge keresztülvág a testemen, majd a kezemet ösztönösen a sebre kapva a vér melegét is, majd ahogy lassan elszivárog vele együtt az erő a testemből. Tudom, érzem, hogy ez a vég. Igazából már akkor sejtettem, hogy nincs menekvés a számomra, mikor az az angyal rám támadt. Mégis tettem, amit az életösztön diktált, menekültem. Lehetetlen küldetés volt, de legalább megpróbáltam. Még ha ez a végkimenetelen vajmi keveset változtat is.
Valójában valahol mindig is tudtam, hogy egy angyal fogja elvenni az életemet. Hisz mióta megszülettem, ezt akarta az a "nagy és igazságos" Isten. Huszonhat átkozott év. Ennyi jutott nekem még az ő akarata ellenére is. Nem nagy bosszúság, de ennyit okozhattam neki. És most levadásztak. Szó szerint.
Hallom, érzem, ahogy a légzésem egyre lassabbá, szakadozóvá válik, a látásom is homályosul. Nyilván egy ilyen sérülést nem lehet túlélni. Aztán lassan minden elsötétül. Úgy hiszem, örökre...
Olyan érzés, mintha elborítana a sötétség. Mintha a semmiben lebegnék. Ez lenne a túlvilág? Nem látok semmit, csak a feketeséget, viszont meglepő módon érzek. Dühöt. Gyűlöletet. Undort. Mintha életemben minden eddig tapasztalt negatív érzés (amiből pedig nem kevés volt) még nagyobb erővel, egyszerre törne rám, összesűrítve. Üvölteni tudnék, ahogy valósággal szétfeszítenek ezek az érzések. Fáj és szabadulnék tőle. Ki akarom adni magamból. Miért akartak elpusztítani születésemtől kezdve, mikor én sosem kértem ezt az életet? Miért nekem kell az apám bűnéért vezekelnem? Miért kellett bujkálnom, rettegnem egész életemben? Miért nem kötődhettem senkihez, nem lehettem őszinte senkivel, nem fogadhattam a bizalmamba senkit? Miért kellett elhagynom az anyámat, az egyetlen embert, aki szeretett és feláldozta lényegében értem az életét, a boldogságát, az álmait, a fiatalságát? Miért nem élhettem normális életet? Miért volt ez túl nagy kérés?
Miért nem vezekel senki azért, ami velem történt? Miért?
Hirtelen erős vágy fog el arra, hogy pusztítsak. Bármit és bárkit. Vagy inkább mindent és mindenkit. Mint egy állat, tombolni akarok, kiadni mindazt a feszültséget, amivel eddig együtt éltem, amit magamban tartottam. Egyre csak erősödnek bennem ezek az érzelmek, a pusztítás iránti vágy, mikor hirtelen kipattannak a már-már vérben forgó szemeim, hogy újra ugyanazt a szürke, ködös eget lássam magam felett, mint életem utolsó pillanatában, miután az az angyal ledöfött. Most mégis valahogy másnak tetszik. Ugyanaz a világ ez egyáltalán? Vagy csak a bennem érthetetlen módon feltámadó állati düh miatt érzem másnak? De hát meghaltam, nem igaz? Ha pedig halott vagyok, úgysem számít már semmi. Tulajdonképpen nem is érdekel, mi történt, hol vagyok. Csak egy dolog van, amit úgy érzek, számít. A pusztítás. A bosszú. Mindazért, amit elvettek tőlem, ami sosem lehetett az enyém.


Phanuel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
20

Szomb. Okt. 21, 2017 6:56 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A holtak köztünk járnak
Phanuel & Nathaniel & Alexander


És elértem a célomat. Megöltem Myadiel gyilkosát, ezzel elégtételt véve haláláért. Hosszú évek óta vártam a pillanatot, mikor ebből a lényből távozik az élet s ezt én értem el.
– gondoltam. Ekkor a támadóm hangja ütötte meg a fülem.
– Tűnj a közeléből! – mondta, majd felém hajította a pengéjét. Itt ki kellett térnem a felém száguldó tárgy elöl. Ekkor kezdtem el igazán érezni a sérüléseimet, melyeket eddig az adrenalin végett nem nagyon tudtam érzékelni.
Kicsit lomhán térek ki a penge elöl és leeresztem a lebegő kardjaimat, visszatéve azokat az oldalamra.
– Állj gyermek! – ekkor a vadászra nézek, miközben kihúzom a kardomat az áldozatom mellkasából. – Ő nem ember. Ő egy angya... – ekkor éppen az angyal felé fordítottam a fejem, aki már nem is azt az arcot viselte, amit én kergettem.
Egy halk lehetetlent tudtam magam elé nyögni, amikor megláttam a fiatal fiút a földön feküdni vérbe fagyva. Az érzés, hogy egy teljesen ártatlant öltem meg leírhatatlan.
A kezemben található kardot szintén a földbe szúrtam és térdre rogytam. Egy fájdalmas, de rövid kiáltást intéztem az égbe, mely halk, zakatoló zihálásba végződött.
Harag, bűntudat,fájdalom, gyűlölet, értetlenség és gyász kergetőztek bennem. Megszólaltam a ifjú vadász fejében:
– Kérlek ne támadj rám, ez egyáltalán nem én voltam, vagyis nem egészen. Ne kényszeríts arra, hogy bántanom kelljen téged! – kérleltem, hisz tényleg nem akartam még egy ártatlant bántani. – Valami megfertőzte az elmémet és játszadozott velem. Borzalmas gyász és bűntudat kavarog bennem. Egyáltalán nem akartam ölni, ez valami mágia. A fájdalmas emlékeimet használta fel valaki arra, hogy féktelen gyilkológéppé változtasson – szabadkozok tovább, remélve, hogy nem támad rám ekkor felálltam és az összes kardomat elpakoltam. – Láttad azt a ködöt és azt is, hogy mit művel az emberekkel, nem? Úgy tűnik nem csak az embereket tudja kifordítani magából.
Ha rám támad puszta kezemmel védem meg magam. Próbálom egy viszonylag gyors mozdulattal kigáncsolom őt a jó lábammal, míg a rosszal támasztom magam. Ha ő leterít a lábamról megragadom és amennyiben sikeresen belekapaszkodtam lerántom magam mellé a földre és megpróbálok felül kerekedni.
Szívemből azt kívánom, hogy ne támadjon rám. Utálom magam az utóbbi borzalmas tettem miatt és kíváncsi vagyok, hogy ki áll a köd és a pusztulás mögött. Félek attól, hogy szégyent hoztam Istenre, mint katonája.

Alexander Payne
WHISPERING AMEN
avatar


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Faj :
Nephilim
☩ Reagok :
32

Pént. Okt. 20, 2017 12:16 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A holtak köztünk járnak
Phanuel & Nathaniel & Alexander
Zene: Riot • szószám: 371 • Credit:

A sötét, és az egyre növekvő távolság bizony komolyan megnehezíti a célzást, jó néhány nyilam téveszti el az angyalt az egyre elkeseredettebbé váló próbálkozásaim alatt, s mikor az utolsó darabot emelem ki a tegezből, szinte már el is veszítem minden reményemet a sikerre. Valahogyan mégis el tudom találni, legalábbis a magasból alázuhanó szárnyas alak látványa erre enged következtetni. Nem habozok, félreejtve hasztalanná vált íjamat, és visszaemelve a kezembe a földről a korábban elejtett angyalpengémet, ismét a páros után szaladok.
Sűrűn imádkozom magamban azért, hogy az angyal már ne éljen, és a szerencsétlen áldozata végre fellélegezhessen, ám az odaérkezésemkor elém táruló események hatására földbe gyökerezik a lábam. A torkom elszorul, a gyomrom pedig mintha mázsás súlyával fordult volna egyet. A földön nem a férfi, hanem a fiatal halandó fekszik, akit olyan nagyon szerettem volna megmenteni, törzséből pedig a szárnyas méretes kardja áll ki. Még én is tudom, hogy egy ilyen csapást nem lehet túlélni, ellenére annak, korábban még hasonlót sem tapasztaltam. Nem vagyok teljes értékű vadász, még bőven tart a kiképzésem, emiatt a legveszélyesebb esetek, amelyekben részt vettem olyanok voltak, amelyek az egyszerűségük miatt sokszor a többiek napirendjének legvégére kerültek. Egy-két fiatal démon felbukkanása, azok kiűzése, de semmi véres és igazán végzetes. Most először szembesülök a ténnyel, hogy bizony nem tudunk mindenkit megmenteni, bármennyire is próbálkozunk, és hogy éppen az én kezeim között lelte halálát egy ártatlan ember. Ez így nincs rendjén, egyáltalán nem…
Majdnem átveszi felettem az uralmát a döbbenet okozta dermedtség és a gyász egy ismeretlen iránt, azonban még idejében az elmémbe kucorodik a gondolat, miszerint nem úszhatja meg egy átkozott szárnyas sem a városunkban történő vérontást. Ugyan nem tudok nekirontani a körülötte forgolódó kardok miatt - amiknek a lebegtetésére ötletem sincs, honnét szed még erőt -, viszont ez nem akadályoz meg abban, hogy mindent megpróbáljak elkövetni az életének kioltására. A nyilaim ugyan elfogytak, ám a kezemben még van penge, amelynek markolata körött görcsösen szorulnak az ujjaim. Persze az eltökéltség pillanatában lazítok rajtuk, a karomat megemelem, majd egy határozott mozdulattal a gyilkos felé hajítom a fegyvert, remélve, hogy ha az életét nem is tudom elvenni, de legalább megsebezhetem a szárnyait, amelyekről úgy tudom, rendkívüli fájdalmat okoznak ezeknek a rémségeknek.
- Tűnj a közeléből! - utasítom, mintha legalábbis elvárható volna tőle a szófogadás.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Life isn't about having it all together - it's about knowing together we have it all

Nathaniel Edwards
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
nephilim
☩ Reagok :
11
☩ Korom :
27

Kedd Okt. 17, 2017 12:12 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ A holtakköztünk járnak

Phanuel xXx Alexander xXx Nathaniel
I'll be good • szószám: 362 • Credit:

 


Sosem kértem ezt az életet. Egyáltalán. Az az angyal, ha tényleg jót akart volna nekem, megöl még csecsemőként. Mert mégis milyen élet jutott így osztályrészemül? Örökös bujkálás, menekülés, a tudat, hogy sosem leszek olyan, mint a többi, "normális" ember. Élet-e ez így egyáltalán? És állítólag, az anyám elmondásai alapján itt New Yorkban még jobb is. Jobb, mert ha csak így is, de életben lehetek, a szülőhelyemen, a régi otthonában, San Franciscóban pedig a biztos halál várt volna rám? Állítólag ott hemzsegnek az angyalok, esélyem sem lett volna huszonhat évig úgy ahogy háborítás nélkül élni az életemet. A rettegés, a bizalmatlanság így is mindig része volt a létezésemnek és az is marad, míg élek. Ami nem is feltétlenül jelent már olyan sok időt így, hogy egy angyal támadt rám. Azonban nem várt segítségem akadt az egyébként igencsak egyenlőtlen küzdelemben.
Hogy a váratlanul felbukkanó íjász kicsoda, micsoda és miért avatkozott bele a dolgok folyásába egyáltalán, most nem azok a kérdések, amiken akár csak gondolkozni lenne időm. Az életemet kell mentenem. Már amennyire tudom. Az egyik vágás elég súlyos sérülést okoz, arra legalábbis elegendő, hogy futni ne tudjak. És ha tudnék is, mi haszna lenne valaki ellen, akinek szárnyai vannak és repül. Hogy olyat elméletben én is tudnék? Persze, de mivel nem vagyok gyakorlott benne, aligha a legjobb ötlet most kezdeni. Főleg, hogy talán már mindegy is. Úgy nekem általában.
Menekülök, de ahogy az várható volt, az íjász és a tábla, amit a támadó fejére próbált ejteni nem volt elég ahhoz, hogy megállítsa. Már-már eszelősen követ. És ahogy hallótávolságba ér és megszólít, valahogy ismét úgy érzem, tényleg nem véletlenül. Engem akar. Tudja, hogy mi vagyok és bevégzi, amit az a másik huszonhat éve nem bírt.
Egy penge elől kitérek ugyan, de ekkor érzem, ahogy egy erő a földhöz vág. Nem tudok harcolni ellene. A kardja keresztülvág a testemen. Tulajdonképpen nem is fáj annyira, ahogy gondoltam. Ösztönösen kapok oda, még érzem a vér melegségét a kezemen, ahogy előttem lassan minden elsötétül. Vajon a magamfajták is az Úr színe elé kerülnek a haláluk után? Ha igen, lenne hozzá egy-két keresetlen szavam. Bár kár ezen töprengeni. Hamarosan úgyis megtudom. Ezek az utolsó gondolataim, mielőtt végleg lecsukódnának fennakadó szemeim...


Phanuel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
20

Hétf. Okt. 16, 2017 7:15 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A holtak köztünk járnak
Phanuel & Nathaniel & Alexander


A vadász szavai olyanok voltak, mintha szíven szúrtak volna. Azt feltételezte, hogy ellenem kell védeni az emberiséget. Én tudtam, hogy az akit kergetek nem ember. Egy volt a lényeg, hogy ellógtam előle.
Az eget szelve fürkésztem a prédám után. Tudtam, hogy most már eléggé sérült és lassan halad repülni már valószínűleg nem készül, hanem éppen a sebeit próbálja begyógyítani valahol.
Fent megláttam, hogy a célpontom vánszorog. Súlyos sebeket kaphatott, hisz a mozgása elárulta, hogy közel a vége, ha nem gyógyítja meg magát. Elhatároztam, hogy lemegyek és véget vetek az életének.
Ahogy leereszkedtem egy nyílvessző talált el a jobb vállamon megkarcolva a szárnyamat.
Elég messze voltam már a lövésztől, de onnan is eltalált. Profi íjásszal van dolgom. A leszállás elég durva volt, szinte már zuhanás. Az ellenfelemnek hirtelen a sötétben úgy hathat, hogy a lövés végzetes lett. Pedig helyette csak a két kezemmel való kardforgatást tette lehetetlenné, meg persze borzalmas fájdalmat okozott. Csak reménykedek benne, hogy nem jön el és lövöldözik ismét rám. Bár már készen állnék akár őt is kivégezni, de akkor semmivel se lennék jobb Gabrieltől és kutyáitól.
Az előttem lévő áldozatomra koncentrálok és az egyik kezemben lévő kardal hevesen hadonászni kezdek felé, miközben csak hallótávolságon belül hallható hangon mondom neki:
- Most nem menekülsz. Meg kell fizetned bűnös létedért, mellyel bemocskoltad az Úr nevét.
A bal kezemben tartok egy kardot, miközben a többi két kardomat a testem körül forgattam csendben maradva, hogy az esetleges nyílvesszőket képes legyek érzékelni.
A kardjaimmal vadul csapkodok felé, elszánva, hogy most történjék akármi megölöm.
Amennyiben kitér a csapásaim elöl telekinézissel a földre kényszerítem és megpróbálom átszúrni rajta a kardomat.

Alexander Payne
WHISPERING AMEN
avatar


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Faj :
Nephilim
☩ Reagok :
32

Vas. Okt. 15, 2017 7:27 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A holtak köztünk járnak
Phanuel & Nathaniel & Alexander
Zene: Riot • szószám: 339 • Credit:

Támadásaimat mintha egyenest a magasságos Úr lehetetlenítené el, olyan nüansznyi dolgokon múlik a sikertelenségük, hogy kedvem szottyanna kitépni a hajszálaimat egyesével. Nem pusztán azért, mert bosszant a vereség, hanem mert egy élet múlik azon, képes vagyok-e megállítani az elvetemült angyalt, aki vélhetően a falakon és a védelmünkön esett csorbák okán kerülhetett a városunk szívébe.
Nem adom fel ettől függetlenül, nem erre neveltek és képeztek ki, hiszen, ha egy vadász a legkisebb problémák és sikertelenségek okán hátat fordítana, már régóta elpusztult volna New York. Ám hiába igyekszem kihasználni a pillanatnyi zavart, amit a leomló tábla okoz az újabb csapásom hatékonyabbá tételéhez, a férfi mintha előre látná a mozdulataimat; elkapja a pengét tartó kezemet, és erősen kezdi szorítani. Mindemellett olyasmit kérdez, amitől eldobnám az agyamat, amennyiben lehetséges volna.
- Mi? - bukik ki belőlem első reakcióként. El sem tudom hinni, hogy egy szárnyas von kérdőre arról, miért nem hagyom, hogy kivégezze az egyik lakosunkat. Mindezt a szerelemre hivatkozva, ami végképpen összezavar, elvégre nem azt tanultuk, hogy nem tudnak érezni az ég harcosai? - Mert egy angyal vagy, akitől meg kell védenünk az embereket - szűröm a fogaim között, s kihasználva pillanatnyi gyengeségét, megkísérlem elrúgni magamtól. Persze ha nem sikerül, igyekszem másképpen kiszabadítani a kezemet, s viselni a fokozódó fájdalmat, de ilyenkor kívánom, bár csak engem is Dom apja nevelt volna. Akkor el tudnék vonatkoztatni a törékeny kéztőcsontok ropogásától, viszont ennek hiányában nem megy, egyszerűen önálló életet gyakorolnak az ujjaim, s a nyomás alatt eleresztik a fegyveremet. A következő momentumban pedig a földön találom magamat, hála az angyal embert meghaladó erejéből fogant lökésének.
Mélyet szusszanok… A szárnyaival nem vehetem fel a versenyt, legalábbis sebességben nem. Ellenben a nyilaimat újfent felhasználhatom, amíg még hatótávolságon belül van. Minden kínomat félreejtve sietek vissza a földre ejtett íjász felszerelésemért, majd utolsó nyilaimat áldozva, és a számat véresre harapdálva tűrve a csuklómba nyilalló fájdalmat, ismét megkísérlem lelőni. Révén, hogy a levegő susogása, a szárnyainak csapása, hát még az ordítása már több zajt keltenek, képtelenség, hogy felkészülhessen a fekete tollait célba vevő támadásaim ellen. Ennek egyszerűen sikerülnie kell!


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Life isn't about having it all together - it's about knowing together we have it all

Nathaniel Edwards
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
nephilim
☩ Reagok :
11
☩ Korom :
27

Szomb. Okt. 14, 2017 2:15 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ A holtakköztünk járnak

Phanuel xXx Alexander xXx Nathaniel
I'll be good • szószám: 296 • Credit:

 


Próbálok kitérni a támadások elől, de az, hogy a földre kerültem, nem sokat javít a helyzetemen. Az angyal már-már eszelősen akarja elvenni az életemet, ami persze nem kellene, hogy meglepjen, de a tekintete valahogy olyan furcsán ködös, és a szavai is érthetetlenek. Hisz én tényleg nem öltem meg senkit. De nincs időm, lehetőségem magyarázkodni, így is megsebzi a karomat, felkelni pedig képtelen vagyok a sorozása közepette. Eddig is csak a szerencsén múlt, hogy nem talált el olyan helyen, amely végzetes lenne. Ez azonban nem maradhat mindig így. Én is fáradok, ráadásul ő angyal, láthatóan gyakorlott harcos, én csak egy nephilim, aki sosem használta igazán azokat a képességeket sem, amik megadattak nekem az angyalvérből eredően.
Már látom is, ahogy végső csapást készül mérni rám, ám ekkor egy régi táblát látok zuhanni, egyenesen a támadómra. Ő is észreveszi és arrébb ugrik, amit én pedig arra használok ki, hogy a másik irányba guruljak, majd sietve talpra evickélek és már futnék is, mintha lenne hova valaki olyan elől, aki tud repülni...
Nem jutok messzire, egy kard repül utánam. Centiken múlik, hogy nem nyársal fel, de az oldalamon így is végigszánt. Fájdalmasan nyögök fel és kicsit összegörnyedek, kezemet a vérző sebre tapasztva. Nem végzetes sérülés, de arra bőven elég, hogy lelassítson. Csak az életösztön miatt nem állok meg. Hogy láthatatlanná váljak, annak lőttek, ha sikerülne is, a vérnyomok, amiket magam után hagyok, úgyis elárulnának. Mégis, csak megyek és megyek tovább. Bízom-e abban, hogy lerázhatom? Aligha. De nincs ellene más eszközöm. Hátha az, aki a nyilakat lőtte rá, feltartja és elbújhatok, eltűnhetek a helyszínről valahogyan.... Olyan sovány remény, hogy még magam is alig hiszem el, de nincs más lehetőségem. Menekülni, próbálni életben maradni, amíg lehet. Hisz az egész eddigi létezésem is csak és kizárólag erről szólt. Talán a haláltusám sem lehet másmilyen...


Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Vidámpark
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: