Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Vidámpark Xs6BoYF
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
686
☩ Rang :
Staff
☩ Képességem :
Admini erők uralkodnak bennem
☩ Multi :
Raiden, Cassael
☩ Play by :
Jason Momoa, Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Yesterday at 5:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Bad Boys

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Joseph Payne


Vidámpark Tumblr_pt0wrmQ6ck1voym75o3_400
☩ Történetem :
☩ Reagok :
5
☩ Rang :
TheFreakHunter
☩ Play by :
Cameron Monaghan
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Szept. 18, 2019 7:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


We can make this world more fun!
Kyara & Joseph
──────────── ────────────
Ez nem fél. Miért nem? Miért - nem - fél? Felháborítónak és bosszantónak tartom! Erőt és energiát fektettem bele ebbe az kis ijesztésbe, erre meg fogja magát és táncpartnernek kéri fel a rángatózó, csilingelő, csörömpölő hintákat, mintha olyan természetes enne számára, hogy a tárgyak maguktól is meg tudnak mozdulni. Botrány! Még csak nem is sikított, nem menekült fejvesztve, nem ugrott odébb, de annyit nem mondott, hogy JAJ!, mert ennyit azért illett volna, ha már... áh mindegy. Vállamról a kalapácsot leemelve fordítom nagy fejét a föld felé és támaszkodom meg a nyelén, Edmundot pedig hónom alá szorítva figyelem némán, ahogy ugrándozik a nőszemély körbe - körbe, tekeredik, mint a kígyó, hallgatom ronda viháncolását, arcom meg eközben undorba és mély megvetésbe torzul. Felső ajkamat vicsorba húzom, hogy fehéres szemfogam kilátszódjon, orrnyergemen a bőr sűrű ráncokba gyűrődik, bal szemem annyira hunyorog, hogy az már kacsintásnak is elmenne és csak nézem, nézem, hogy mit művel ez az illetéktelen területháborító.
'Nem tudom. Te miért vagy fejjel lefelé?' - egyenesedem ki, fosztom meg magam a támaszkodás kényelmétől és amennyire csak tudok, elhajolok bal oldali irányba, megpróbálok én is fejjel felé kerülni a világban, de ennek a testnek is vannak korlátai és már olyan mélyen hajolok, hogy kezdem azt érezni, hogy jobb oldalamon a bőr, az izmok, az inak és az eleven hús kezdenek elszakadni és ketté fogok törni, mint egy szára faág a gyerek térdén. Rendben, ennyi elég volt a perspektíva váltásból, ideje visszazökkenni a jól bevált nézőpontokhoz! Egy elégedett morgás kíséretében egyenesedem ki újra és tántorodom meg kissé, kalapácsom viszont a talpamon tart, nem hagy cserben. El ne felejtsem megköszönni neki lelkes szolgálatát. Csípőmet megtornáztatva és megdörgölve támogatom a testemet, hogy a kellemetlen fájdalom minél hamarabb múljon el, mindeközben végig szemmel kísérem, ahogy a némber lassú táncba kezd az utolsó versenyzővel is. Mit csinálja, hogyha a lovat szedném le a helyéről? A kiskocsit nem adnám oda, mindig is én akartam vezetni, amióta kiszemeltem magamnak, de eddig nem éreztem a mardosó vágyat, hogy leszedjem a vasrúdjáról és elfurikázzak vele, most már viszont annál inkább.
'Mit keresel itt?' - bukik ki belőlem végül a kérdés, kicsit sem törekedve arra, hogy illemtudó és udvarias legyek, kiváltképp egy hölggyel szemben, hiszen betört oda, amit én kisajátítottam, illetéktelenül behatolt és még sorolhatnám a birtokháborítás különféle szinonimáit hosszasan. Az ég egyre haragosabban szórja villámait és dörgése sokszor a fülnek is kellemetlenné válik, az eső pedig már nem csak szitál és szemereg, hanem valósággal zuhog, mintha valaki megnyitotta volna a kerti csapot és a slag végét egy hangyabolyba dugta volna. Szemfedőm teljesen átázva tapad arcomhoz, ahogy minden ruhadarabomból facsarni lehetne a vizet, cipőimben pedig árvízkészültséget hirdettek meg. Edmund meg... hát Edmund rondább lett, mint eddig volt. Ingerülten, türelmetlenül sóhajtva, bár inkább morogva és dörmögve sétálok a körhintához és kalapácsomat húzom magam után a homokkal borított földön. Éles sercegés, mintha smirglipapírral simogatnák a falat, követi a kalapács útját, egészen addig, amíg föl nem lépek a kopott deszkákkal kikalapált padlózatra és immáron fedéllel a fejem fölött meg nem állok kedvenc piros autóm mellett, amibe bizonyára nem férnék bele és a lábaim a nyakamban lenének, térdeim a homlokomat ütögetnék és nem látnék igazán semmit, de a ráfestett ronda sárgás lángnyelvek mindig elbűvöltek valamiért. Hát a némber? Abbahagyta már? Nem. Egyetlen gyors pillantást vetek az ismeretlenre és visszafordulok az áhított jármű felé, Edmundot a kormány mögé ültetem és gyermeki lelkesedéssel forgatom helyette a kormányt jobbra vagy balra, attól függően, hogy merre kíván az úr menni. Jó sofőr lennék, az már szent! A kutya cérnából készült örökké mosolygó szája, mintha most még szélesebb lenne, mintha boldog lenne végre és örülne, hogy valaki érti mit szeretne és segít neki a céljait megvalósítani. Sosem láttam még kutyát vezetni, lehet, hogy Edmund az első kutya, aki volán mögé ült - persze segítséggel - és ellavíroz a rengetegben. Én az ő helyében igazán boldog lennék, majd kiugranék a bőrömből! Víztől lucskos és nehéz fejét szeretettel eltelve megpaskolom, amitől a játék egyensúlyát veszíti és elborul az ülésen és csak hever élettelenül.
'Jaaaj! Segítség, karambol lesz, jaaaaj! Elájult a sofőr!' - vékonyítom el a hangomat, hogy valamennyire hasonlítson arra, mintha tényleg pánik hangulat lenne, de egy újabb mennydörgés elnyomja mindezt és nem vagyok benne biztos, hogy az egyetlen lélegző személy hallott volna bármit is a katasztrófából.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Vidámpark Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Reagok :
175
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Képességem :
☩ Multi :
Ophilia
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 09, 2019 3:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


You will remain forever Second, did you know?
Jelenleg úgy érzem, hogy jókedvemnek semmi sem tud igazán gátat szabni. Ajkamra a már jól ismert félmosoly ül, ahogy az esőcseppekre koncentrálok. Lassan de biztosan gyűlnek össze azok az esőcseppek erőmnek hála. Egyáltalán nincsen könnyű dolgom, sőt mi több. Rohadt nehéz ezeket az apró molekulákat, atomokat igazán megragadni és mozgatni őket. Néha átkozom magam, hogy miért nem tudtam hamarabb erre gondolni! De semmi probléma, hiszen időm mint a tenger. Amíg a sötét luvnya él, biztosított az, hogy ne haljak meg. S minél tovább élek, annál többet tudok gyakorolni és oh, tudják e az emberek, hogy ezt mit jelent?
Kígyót melengetnek a keblükön, fogalmuk sincs még, hogy kivel állnak szembe és nem én leszek az, aki legbuktatja magát. Vagyis hát… Hogy is van ez? Mondd az igazat és olyan valótlannak hiszik, hogy senki sem fogja elhinni neked. Mennyien tudják már, hogy visszatértem a városba? És mégis mennyien tesznek ellene?
Elégedettség ragad el, hiszen eddig még minden a terveim szerint halad. Lábujjam hegyével lököm el magam nedves talajtól. Bakancsom nem ázik át, bőrből készült, bírja az esőt, még ha szakadtnak, réginek is tűnik. A pocsolyába taccsan az orra, ruhámat teljesen átáztatta az eső, hajam minden cseppjét magába issza, arcomra, nyakamra, vállamra, hátamra tapad. Több napos sminkem most még jobban szétfolyik az arcomon, vörösre kent ajkam, két szegletén folyik végig a vérnek ható festék. Mintha egy vámpír lennék és erre a gondolatra újra csak elnevetem magam.
Bal kezemet a magasba emelem, fejemet pedig hátrahajtom, úgy élvezem az eső frissítő hatását, melytől érzem, hogy elmém csak még jobban megtébolyodik. Ujjaimat úgy mozgatom, mintha kötnék, úgy nyújtózkodom, mintha a mögöttem lévő szék láncát el akarnám érni, ám erről szó sincs. Csak magam felé tekintek.
Az esőcseppek pedig csak gyűlnek össze, amíg nem messze pár hinta meg nem mozdul. Az eddig összegyűjtött buborék, most szétdurran, ezernyi cseppje a szélrózsa minden irányába szétválik. Tágra nyílt szemekkel nézek a táncra kelt székekre én pedig örömömbe egyszerre sikoltozok, és állok fel. Csakhogy a bakancsom az alattam gyűlő tócsába taccsan, elnyeri a bokámat azt akarja, hogy egyensúlyomat veszítsem. Ám nem hagyom neki, nem ám, mert a láncokat megfogva kelek először táncra a sajátommal, íves fordulatot veszek, kiszabadulok átmeneti rabságomból.
Jobb kezemmel közben nyúlok a másik táncoló székhez, megfogom azt, egyensúlyomat a sarkaimra illesztem és körbeforgok vele, engedem, hogy a láncok derekamat ejtsék fogságba. Mit sem törődök a fájdalommal, hiszen nem fáj. Amikor pedig már azt hinném, hogy ennél fullasztóbb nem lehet, a tánc közben hátamat döntöm hátra, megtöröm saját derekamat.
S ahogy a fejemet is hátrafordítom látom csak meg az idegen alakot, ki egy félszemű plüss-kutyát tart a kezébe, szemét pedig egy gombos szemfedő fedi.
- Helló! - köszöntöm lelkesen, szikrázó mosollyal az ajkamon, mit sem zavar, hogy teljesen fejjel lefelé áll. Bár ez kissé furcsa - Miért vagy fejjel lefelé? - kérdezem tőle, az még csak eszembe sem jut, hogy éppen én nézem fejjel lefelé a világot.
Ugyan már az egész világunk a feje tetején áll, szóval ha jól sejtem épp én nézek rendesen és helyesen?
Mh.
Csuklómat a lánc köré csavarom, segítségével egyenesedek ki, két kecses fordulat és máris megszabadulok a szorító öleléstől és már libbenek is tova, egy szökkenéssel a következő táncoló hintához lépek, kivel csak táncolok, akár ha maga a démon lenne. Kecsesen, érzékien, igaz az utóbbiról nem túl sok fogalmam van, vagy épp tapasztalatom, az az egy.
Az az egy érzéki, vágyakozással teli, fájdalmas, az elevenembe, csontig ható kínzó érzés. Mily kellemes volt, mennyire…


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I talk, I smile, I laugh too
But be carefull when I'm silent


Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Joseph Payne


Vidámpark Tumblr_pt0wrmQ6ck1voym75o3_400
☩ Történetem :
☩ Reagok :
5
☩ Rang :
TheFreakHunter
☩ Play by :
Cameron Monaghan
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 01, 2019 7:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


We can make this world more fun!
Kyara & Joseph
──────────── ────────────
Bang! Bimm - bamm - bumm! Harangozik és csilingel egyre kevesebb lelkesedéssel a hatalmas csengő az oszlop tetején, ami a teli találatot jelzi, irreálisan nagyfejű kalapácsomon a faanyag már több helyen is repedésnek indult az órák óta tartó, majdhogynem végeláthatatlannak tűnő játék eredményeként. Már nyertem egy hatalmas, koszos bundájú fehér medvét, egy furcsa kacsát, amin van egy sapka és egy kék ingecske is, de alul semmi. Nem értem, miért kell neki felülre ruha, ha amúgy alul meg semmi nincs? Hisz alul van a lényeg, a takarni való, nem? De még nyertem egy félszemű kutyát is, amit el is neveztem Edmundnak. Szegény Edmund, borzalmas lehet fél szemmel a világ! Szolidaritásom jeleként, hogy nehezítsem esélyeimet a játéknál és Edmund ne érezze magát kívülállónak, széttéptem a kacsa ruháját és szemfedőt csináltam magamnak belőle direkt úgy, hogy az egyik gomb a jobb szemem helyén legyen. Érdekesebb így a világ, egyúttal bosszantóbb is. Borzalmasan feszít a bal szemem az erős koncentrálástól, mintha ki akarna ugrani a helyéről, mégis egészen új élmény, mert gyerekként nem rohangálhattam bekötött szemmel. Most vajon hogy festhetek? Mint egy idióta, ehhez még tükör sem kell, elég némi képzelőerő és máris látom magam előtt a képet magamról, ahogy kezemben a túlméretezett fejű kalapáccsal püfölöm a kis korongot, fejemet átkötöttem egy kacsa kék ruhájával, hogy egy plüsskutya kedvéért én is csak félig láthassam a világot és tudjak ehhez az élethelyzethez is alkalmazkodni. Szélesedő vigyorral eresztem le a faeszközt és támaszkodom meg a nyelén, hogy ránehezedve kiengedjem magamból a feltörő kacajt, ami beharsogja az egész vidámparkot az utolsó szélen álló bódéig. Nem reagál rá senki, csak az ég fejezi ki elégedetlenségét hangoskodásommal kapcsolatban egy hatalmas, dühödt dörgés formájában. Tudom, hogy nincs egy csilingelő nevetésem, de nem kell leszólni érte! Nyelvemet az ég felé öltve, mint egy dühös kisfiú fordulok vissza elfoglaltságom irányába és folytatom a korong csépelését, míg végül a rúdról lekerül az összes játék és már nincs miért versengenem önmagammal. Céltalanná vált a játék, ahogy elmélázom a mellettem tekintélyes halomban pihenő kitömött figurákon, melyek egyre koszosabbakká és porosabbakká válnak, ahogy a fel - feltámadó szél az összes port, homokot szőrszálaik közé fújja s a kövér esőszemek tesznek róla, hogy a homokszemek kimoshatatlanul a bundájukba ivódjanak. Pedig olyan szép fehér volt annak a medvének a szőre!
Vajon el tudom törni ezt a kis korongot? Fél tekintetem a karika felé fordítom, amit már annyit csapkodtam, hogy elkezdett róla lepattogzani a fehér és piros festék, az egyre szűkebb karikák némelyike már idomtalanná vált, vagy csak a fele van meg és kikandikál alóla a csupasz, szálkával borított fa. Eltöröm. Égető kényszert érzek arra, hogy kettő darabban, vagy akár többen lássam ezt a semmire sem használható vackot, amit csak csapkodni lehet egész álló nap és minden másra alkalmatlan. Kalapácsomat magasan a fejem fölé emelem és hangos kiáltással, mintha ez megkétszerezné az erőmet lesújtok a kis korongocskára, ami csak megreped, de mégsem törik szét, az oszlopban lévő kis golyó viszont olyan sebességgel csapódik neki a csengőnek, hogy az fülsüketítően rikkant fel. Nyakamat berántom a vállaim közé és résnyire szűkült szemekkel nézek arra az átkozott kolompra s újból magasba emelem kalapácsom, hogy lecsapjak vele immáron az oszlopra, összezúzzam, porrá őröljem, eltüntessem a föld színéről is, amikor újabb hangos zaj üti meg a fülemet, ezúttal valamivel távolabbról. Mintha kidőlt volna valami és úgy zörgeti láncait, hogy még a holtakat is föltámasztja.
'Ajh!' - dobbantok egyet a porban és eresztem le szerszámom, hogy a hangoskodás irányába forduljak, de persze a forrást nem látom. Na de ha megtalálom! Arcomon elégedett mosoly terül szét, épphogy nem fültől fülig ér és egy vidám dalocskát fütyörészve indulok el megkeresni az illetéktelen behatolót, mert tudnia kellett volna, hogy ez most az én birtokom, itt én játszom, de botor mód bemerészkedett, viselje a következményeit. Immáron harci eszközzé avanzsált kalapácsom a vállamra lendítem és nyelén dobolva nézelődöm érdeklődve a különféle bódék és parki játékok között, bepillantok minden pult alá, felhajtok minden sátorlapot, míg ajkaim végül csücsörítve maradnak, a füttyszó bennakad és meghallom a plusz egy fő zavarba ejtően kellemetlen nevetését. De miért ilyen nagy ez a park? Visszhangzik az egész és csak eltéved az ember. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem jöhetett messziről, mert majdnem, épphogy a fülem mellett véltem hallani. Várd meg apucit, kérlek! Újabbakat dobolva a nyélen, sietős léptekkel cikázom körbe a közelben lévő játékok és standok mentén, míg végül ismét széles mosollyal állok meg a körhintánál és nézem a királyságomba betolakodó egyént. Pontosabban a hátát. Ráijesszek? Júúúj, itt vannak a szellemek! Magamban vihogva pillantok a többi láncra vert kisszékre és lassan kifújva a levegőt koncentrálok arra, hogy a közelében lévő összes hinta őrült táncot kezdjen járni rabláncain, kitekeredjenek és megpördüljenek maguktól. Milyen szépen táncol az a három kis hinta! Sűrűn pislogva nézem a jelenetet, miközben több hajtincset is kisimítok az arcomból, amiket az egyre erősebben szakadó eső odamos. Eugh, azt hiszem rám férne tényleg egy fejmosás!

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Vidámpark Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Reagok :
175
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Képességem :
☩ Multi :
Ophilia
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Aug. 27, 2019 4:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


You will remain forever Second, did you know?
Régen volt már, hogy nem lakmároztam már úgy igazán emberből. Hogy őszinte legyek, sokszor nem is hiányzik, egyszerűen imádok abba az idilli állapotban lenni, ami ilyenkor jellemez engem. A gondolataim képtelen egy helyben mozogni, mindig van valami, ahova tud kapkodni, semmire sem tudok igazán figyelni.
Emiatt a cselekedeteim is annyifélék lehetnek, ahány hang éppen szól hozzám, a legjobb időszakom. Egy mély sóhajtást követően nevetek fel az utca kellős közepén. A nap már rég leszállt, a nap helyét a sápadt hold fénye vette át, a szürke testvére, ki mindig az árnyékban él. Kinek sosem jut annyi boldogság és öröm, ki örökké viselheti magán a másodszámú szerepet. Bosszújában a világosságot nem adja oly fényesen, mégis tompán, sejtelmesen, hogy a földön élők ilyenkor minden apró neszre összerezzenjenek, megugorjanak.
És ha végtelen gonoszságát emelni kívánná az egek Királynője, akkor felhőkkel vonja magát körbe, a nyári éjszakába. Két kezével oldalról fogja meg őket és csak szorítja és szorítja, kínozza őket, mindaddig, amíg azok el nem bőgik magukat fájdalmukba.
Az első könnycsepp csak apró cseppként jelenik meg az aszfalton, mely a forróság miatt rögtön magába is szívja, szinte hallani lehet, ahogy felszisszen, majd párává változik. De nem zavartatja magát attól sem, ki az útjában áll, egyszerűen csak támadás alá veszi őket, és ha nem vigyáznak az ostoba félvérek, akkor csak azon kapják magukat, hogy hajuk sebesen ázik át, ruhájuk magukba nyelik a könnycseppeket.
A cseppek pedig idővel egyre sűrűbbek lesznek, mígnem rögtönzött záporrá nem alakul, lehűlti a levegőt, a környezetet, az embereket pedig a lakásukba kényszerítik.
Így nincs is senki az utcán, csak te magad, ahogy befordulsz egy utca sarkán és a régi vidámparkot meg nem látod. Szemed megörül, őrült elméd már hatezer kínzási módszert dolgozott ki, a játékok gyanánt. Miként lehet rajtuk megölni az embereket, oh nem megölni. Az semmit sem ér, a megölés nem számít, hiszen feltámadnak és amúgy sincs benne semmi móka.
Átéltem már párszor, nem igaz?
De valld be, hogy élvezted.
Gyönyört hozott az életedben.
Megtaláltad az egyetlen, ki megölt és úgy kínozta lelkedet, elmédet, mint még senki ezen a világon.
Még csak ne is tagadd, hogy mindennél jobban vágysz rá, hogy újra és újra megtapasztald megkapd. Mert akarod, mindennél és mindenkinél jobban.
És hol van?
Nem rúgom be az ajtót, egyszerű elemi erővel csapom azt ki, még csak az sem zavar, hogy az ajtót keresztező lánc ölelésében előbb meghajlik a kapu, majd csak engednek a reteszek.
Csörömpölve hull a földre, én pedig nem tudok mást tenni, kénytelen vagyok átmászni rajta, vigyázva, hogy a kerítés fokai között ne lépjek át. Könnyed, táncléptekkel és forgással teszem meg ezt a pár lépést. Az eső hull, de egy másodpercig sem zavar.
Az egész hely az enyém és ha tudnám, hogy apám nemrég járt itt. Kéjesen sóhajtok fel, ahogy az egyik játék mellett megállok. Hogy is hívják ezt?
Jah hát, igen, forgóhinta. Forog és pörög és… fogalmam sincs, hogy mit csinál. Csak beleülök az egyik székbe a tartóláncokba kapaszkodva lököm el magamat. Minek ide rendes hinta, ha van ilyen is? Fejemet hátrahajtva nevetem el magamat, majd a fejem fellett zuhogó esőt figyelem. Az ádáz könnycseppek az arcomra hullnak, szemembe, elvakítani kívánnak. Nem engedem nekik, mert csak egy, vagy két cseppre fókuszálok. Egészen addig, amíg egyet-kettőt, majd még többet meg nem állítok. Nehezen tudom mozgatni őket, hiszen ezek nem egybefüggő fizikális tárgyak. Ezek molekulákból és atomokból állnak, melyet még mindig nehezemre esik igazán jól mozgatnom, de minél jobban beleásom magam, minél jobban megértem a működésüket, és minél többet gyakorlok.
Arcomon különös, őrült mosoly húzódik, egy villám fénye cikázik el a fejem fölött, dörgésére mégsem rándulok össze.
Csak az esőcseppekre koncentrálok, hogy legalább egy ujjnyi vastagot össze tudjak gyúrni.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I talk, I smile, I laugh too
But be carefull when I'm silent


Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Vidámpark Xs6BoYF
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
686
☩ Rang :
Staff
☩ Képességem :
Admini erők uralkodnak bennem
☩ Multi :
Raiden, Cassael
☩ Play by :
Jason Momoa, Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 25, 2019 6:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Bad Boys

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Abaddon


Vidámpark Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
290
☩ Rang :
Lovas, a Háború
☩ Play by :
Cam Gigandet
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Feb. 02, 2019 10:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Calypso & Abaddon  • Music - Welcome to the fire • Credit:
Természetes, akadhat hiba a gépezetben, sosem kizárt. Tekintetem felé fordítva jelzem irányába, hogy kíváncsian hallgatom, karjaim mellkasom előtt össze is fonom úgy figyelem szavait. - Hm, nos ez valóban csak tipp volt. De ha képes magába tárolni a természetfelettetit, akkor gyonítom Őt magát is képes vendég szeretetétvel örvendeztetni. Persze ez csak egy opció, személy szerint az emlékét is kiírtanám a világból... - Erről majd olyat kell megkérdezni aki többet tud a ládáról. Felvetésével egyet kell értsek, bólintással jelzem is. Igen, vélhetően így lehetett. - Ezt biztosra veheted, hogy a pokolban volt elzárva. Az én régiómban lehetett a börtöne valahol. Ott rejthette el az Öreg. Hiszen ott alálkoztam vele, vélhetően nem sokkal szabadulása után. Persze én mit sem tudtam róla. Vélhetően csak úgy mint a Te emléked, úgy az övét is kitörölték mindenkiből. Nos akkor nem a láda volt a börtöne, vélhetően. - Vonom le a következtetés ha úgy véli nem volt ott, meg lehet más börtönre gondolt. Én abban a tudatban voltam, hogy a láda az s az volt odalent elrejtve a pokolban, de ezek szerint téves. Végül is részlet kérdés. - Nos ezt majd megkérdem tőle személyesen ha végre kijut. - Válaszolom röviden, igen valóban be kellett jusson valahogy, de ezt majd csak tőle tudjuk meg hogyan. Elmosolyodom az óvatosságra. - Olyannak ismersz? - Teszem fel a költői kérdést kissé elhumorizálva, tudja milyen vagyok, nem szoktam visszafogni magam, hozzá sem épp visszafogottam jutottam el akkor ott a tengeren. De végül rövidet bólintok. Az elkéréssel kapcsolatban pedig kivételesen valóban így volt. S adta is, önszántából, miután legyőztem. Az már részlet kérdés, hogy biztos volta ma győzelmemben, tudtam milyen álapotban van, és azt is, hogy eddig is meghaladtam erejét, hála a gyűrűnek. Nem volt kétséges a győzelmem, de szükségszerű volt. Újabb bólintás - Én is így ismerem a történetet, ezért kellett, hogy birtokában legyek a lovas erejének. - Erősítem meg az általa hallottakat. - Persze nincs kizárva, hogy hamis út, félrevezetés, minden esetre az erő sosem jön rosszul, nemde? - Mosolyodom el végül. - Nos, személy szerint igyekszem óvni a halandók életét. No nem puszta jótétlélek indittatásból. A lélek táplál minket, ha mind odavész elpusztulok s velem együtt minden démon. Belőlük fakad az erőnk. Ahogy az övé is valahogyan kötődik hozzájuk, de másként. Mintha bekebeleznék őket, aki meghal az most nem hal meg hiszen a pokolba sem a mennybe nem juthat be. - Nem látom még át pontosan, de így látom logikusnak, furcsa vagy sem, de a démon óvja a halandót, mondhatnám a táplálékot, de a lényegen nem változtat. - A jó és a rossz, az örök körforgás. Igen, én magam is ezért teremtettem. Világok épülnek fel, majd pusztulnak általam, hogy aztán újra kezdődjön minden. Ez voltam én, a múltban, a Pusztító. - De mint kifejtettem az örök pusztulás nincs benne a terveimben és a természetemben. Az valahogy nem lenne ínyemre, ezért vagyok a maca ellen. Figyelmesen hallgatom mondandóját, San Francisco és az elszabadult erő, parányit összeszűkül szemem. - Ott voltam, magam is éreztem valamit. - Jegyzem meg elgondolkodva. Azóta erősebbnek érzem magam némileg, ha bár nem sokkal. - Hát amennyiben könyveket keresel úgy a legjobb helyen jársz, a New Yorki könyvtárak sok tudást őriznek. Bár erről is a szőkeség tudna többet regélni úgy hiszem. - Vigyorodok el ahogy megvonom vállam. - De addig is, akad több épület még a városban ami fennmaradt, biztosan találsz ott olyat mi hasznodra lehet. - Megannyi térkép leledzik a város különböző pontjain, így hát biztosan feltalálja magát, persze én magam is segítségére leszek.


Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Feb. 02, 2019 8:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Abaddon és Calypso
Ha már ilyen szépen magunk mögött hagytuk Lucifert és más perspektívából nézzük a dolgokat… görgessük is tovább a lényeget, a ganajt, mint a szkarabeusz. Hallgatásom olykor csak egy- egy hümmögés szakítja félbe, ahogy magamba szívom a kapott információkat. – Nos, talán akad az elképzelésedben egy kis hiba. – emelem fel ölemből a kezem, hogy ujjaim közé „zárjak” egy darabkát a levegőből. – Gyanítom a láda nem volt az otthona. Észrevettem volna, ha még van ott valaki. Így is elég szűkös volt… nekem aztán elhiheted. – eresztem vissza a kezem, de a végére mégis csak futja még egy fintorra. Kellemetlen emlék, de ebbe inkább ne is menjünk bele. – Ha jól gondolom, inkább veled akarta elvégeztetni azt a munkát, amit végül más tett meg neki. Kéznél voltál… ám homok került a gépezetbe. – vonom meg a vállam. Másnál is előfordul, miért ne történt volna meg nála is. – Végül, ahogy egy papucsállatka bekebelezte Ophilliát, hogy kinyissa, s a világra szabadítson minket. A Szőkeség azt mondta a Pokolban volt elzárva. Nos, hacsak a tudása nem hamis, úgy… de igazából erre talán csak olyan adhat választ, aki a teremtés első szikrájából szakadt ki. – ebben sem vagyok biztos, hisz az elmúlt napok, hetek másról sem tanúskodtak, hogy az Úr a legnagyobb csaló, aki ezen a földkerekségen létezik. – S hacsak, az a láda nem volt több szobás, nos akkor ott ez a Vasorrú nem volt. – javítom ki, vagyis inkább teszem hozzá az én tapasztalatomat. Igaz, ami igaz bármi lehetséges, ahogy egy mesében… Kezdek egyre több hasonlóságot felfedezni köztünk és a némber között. Bezárták valahova, s az ereje, k@rvára hiányzik neki. Talán megfertőzte volna, de nem sikerült neki, s más stratégiához folyamodott. Nem hülye, nyilván tudja, hogy újra bezárnák vagy eggyé tennék a semmivel. S ahogyan a démon is mondta ehhez eszközök kellenek, s kik mások lennének erre a legalkalmasabbak, mint akik el akarják pusztítani. Csak egy halovány mosoly kúszik az arcomra, mások vagyunk, máshogy gondolkodunk, s ettől is ilyen színes a világ. Kívánom, hogy igaza legyen, s ne Ő, ne Mi – azok, akik felismertük benne a veszélyt, akik túlélni akarnak- legyünk azok, akik végül elhozzák a pusztulást erre a világra. – A Mag valóban járható út lehet. – bólintok. Bár még nem hallottam róla vagy csak a homályba veszett erről is minden, de hiszek neki, a tudása az angyaltól való. De igaz, nincs semmi garancia. Az már olyan luxus lenne, amit el se hinnénk. – Ha ez a hír kering köztettek, akkor igaz lehet. Ez a Cassael nem egyedül érkezett, ebben biztos vagyok. Nos lehet ismeri, de bentről nem sok hasznát veszem a tudásának. S valahogy mégis csak bekerült oda, nem igaz? – talán csak paranoia vagy csak női megérzés, de sántít számomra ez a dolog. Mindenesetre azért keresek egy másik lehetőséget – kérdés mennyire is lesz sikeres a Gabriel hadművelet-, ha netalán ez a ballonkabátos mégsem kerülne ki egyhamar a láda vendégszeretetéből.- Azért csak legyél óvatosak, s ha szükséges szólj. Szimpatikus ez a Ramiél, legalábbis, ami a gondolkodását illeti. „ Tartsd közel a barátaidat, még közelebb az ellenségeidet” nem is olyan régen olvastam valamelyik könyvben, mely a padlómon hever. – Tudtommal nyolcan voltak, s ha igaz a négy lovas és a nyolc angyal vetette rabláncra a Sötétséget. – ebből már adódik a probléma és a kérdés is. Elegen lesznek, hogy újra bebörtönözzék vagy esetleg a mélybe taszítsák? – Elkérted… - ah, mintha ez annyira jellemző lenne a démonokra. Persze, érzem én a mondatok közt megbúvó gúnyt. De mennyire egyszerűbb lenne minden. Ez a néhány gondolat, csak a fejembe kavarog, fizimiskámra egy halvány mosoly ver tanyát, őrzi, akár egy hűséges Bodri. – Akár egy Rubik kocka. Forgatjuk majd, mint a hülye gyerek. – emelem magasra a tekintetem. S egy újabb közös pont. A lelkek. Ha visszagondolok a Ciscoban történtekre, s arra, amit utána bátyám Seth mondott. Talán több közünk van ehhez a libához, mint azt mi gondolnánk és szeretnénk. De ezt majd csak később osztom meg vele. – Akkor lehet, hogy a tervbe be kellene venni, hogy elzárjuk előle az erőforrást, az utánpótlást. – ez csak egy kósza ötlet, mely már egy ideje- mióta tudom, hogy a léleknek nincs hova térnie- ott motoszkál a fejemben, a hogyan az még előttem is tejfehér köd takarja el, csak körvonalazódó valami. De, ami késik… - Az is lehetne egy megoldás és mindenképpen maradandóbb, bár én nem lennék ennyire elhamarkodott. Meglehet, hogy annak idején nem a testvéri szeretett tartotta vissza az Öreg urat attól, hogy kivonja a forgalomból a hugicát. Van ami az egyik nélkül nem létezik, s nem egy teremtéstörténet írja, hogy a világvége akkor jön el, ha a teremtők nő s férfi újra találkoznak. Ez mind csak elmélet, de az univerzum rendje még számunkra is homályos. De valószínűleg erről már Ophilliától is hallottál. – pillanatokig csak hallgatok, magam is elgondolkodok a szavaimon, majd ráemelem tekintetem. – Ahogyan te sem tudod, honnan meríted az erőd, így én sem tudom ezt megmondani. Talán a világegyetem körforgása, a jóból vagy a rosszból vagy éppen a harmóniából, éppen olyan talány, mint Amara. Csak azt tudom, hogy, ami volt már nincs. Hogy bekerülve a ládába, az erőm beleolvadt e a nagy közösbe vagy elzárva van e valahol vagy mindkettő fogalmam sincs. De kikerülve gyenge voltam, a mostaninál is gyengébb, aztán történt valami San Franciscóban…, ha forrásom nem hazudik, akkor egy több száz éves kristály tört darabokra, melybe megszámlálhatatlan lélek kavargott, s az ő energiájuk zúdult a városra. Azóta az erőm megduplázódott. Szóval a válaszom a kérdésedre még nem tudom mire is lenne szükségem, ahhoz, hogy korábbi önmagam legyek. Talán egy szent ereklyére, bár ha van is olyan mely segíthetne, biztos annak helyét is hét pecséttel őrzik, de jelenleg annak is örülnék, ha a korlátaimat tudnám kitolni. Ne kelljen azon gondolkoznom, mely varázslatomat tudom használni, hogy ne merüljek ki a legkritikusabb pillanatban. S tudásra, az elme a könyvektől lesz éles, míg a kard a fenőkőtől.  

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Abaddon


Vidámpark Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
290
☩ Rang :
Lovas, a Háború
☩ Play by :
Cam Gigandet
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Feb. 02, 2019 12:41 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Calypso & Abaddon  • Music - Welcome to the fire • Credit:
Végighallgatam szavait, s most Ő tett hasonlóképp. Pillanatnyi némasága arra utal fontolóra vette az elhangzottakat, tán immár más megvilágítást nyert számára is a dolog. Néma ballagása legalább is erre utal számomra. Néma bólintás jelzi egyetértésem az alternatív megoldásokkal kapcsolatban. Persze, nem árt ha van B C D terv is a tarsolyban, de jelenleg még nem mindhol fogalmazódott meg ezen lehetőség. Lucifert történetét tovább magam sem csűröm, kifejtettem, hogy jelenleg lényegtelen háttérba szerouló mellékvágány ami csak elterel a fő útról. Szóra sem érdemes. Így hát bölcsen tovább is ugrojuk mindketten. Tekinteem a földről a távolba emelem gyaloglásunk közben elgondolkodom amit mond, hogy mi magunk vagy akár Én magam lennék az eszköze. - Az első randevúnkon a pokolban, miután majdnem a végemet okozta, említett egy eszközt, hogy találjam meg neki, a börtönét. A láda lehetett az, mint utólag kiderült. Tehát akadhat valami abban amit mondasz. De ha így volna engem is megfertőzött volna, hogy álljak szolgálatába. De nem így tett. S hogy nincs e tisztában milyen madarat tart a kalitkájában? Nem tudom, nem tudhatom. De a véleményem az, hogy ha minden tudása meg lenne, minden ereje meglenne, akkor mi már nem beszélgetnénk itt. Amit mutattot, az alapján egyetlen szempillájának rebbenésével minden semmisé tehetne. Ezért gondolom, hogy nincs erejének teljében és nincs mindennel tisztában. Még. - Fejtem ki gondolatom a dologról hiszen ha valóban képes lenne rá, már régen elpusztított volna mindent és hagyna veszne minket a semmibe. Rövid kis fújtatós nevetésfoszlány ahogy a szőkeséget jellemzi. - Néhány héttel korábban azt sem tudtuk, hogy létezik akkora erő mint a sötétség. Garancia, ebben a mai világban? Az szinte már nincs semmire. De az tény, ha bármi olyan tudás is a birtokában van amivel győzhetünk felette, arra bizony szükség van. Azt tudja hol a mag, Ő rejtette el. - Pillanatra elgondolkodom míg helyet foglal. - A történet szerint Ádám és Éva ettek az almából, a Mag, pedig arról a fáról származó gyömülcsből van. S mi történt velük? "Kitagadták őket a Paradicsomból". Halandóvá lettek ha így jobban tetszik. Úgy vélem a Mag képes halandóvá tenni a halhatatlant. Halandóként pedig legyőzhető még a Sötétség is. - Fordulok végül felé mikor kifejtettem gondolataim. - De én is csupán ennyit tudok. Sötétben tapogatózom, részadatok állnak csak rendelkezésemre. Ahogy mindenki másnak is, már aki egyáltalán foglalkozik a dologgal és nem épp fejét homokba dugva várja a csodát. - Közlöm vele mielőtt még az okos kobakja további kérdéseket zúdít rám, sajnos több válaszom nekem sincs ezzel kapcsolatban. Egy hatérozott bólintás jelzi egyetértésem. Én is így gondolom, hogy az óra áll bizony, de nem tudjuk mikor mozdul újra. Minden esetre míg nem mozdult, addig van idő, hogy mennyi? Nagyszerű kérdés. Erre van is némi elméletem, de majd a későbbiekben kifejtem neki. Tekintetem az övébe fúrom mikor rákérdez vajon más is lakozik e a ládában. Végül szóra nyílnak ajkaim. - Hallottam, hogy valki még fogságban van odabent vele együtt. De nem tudom igaz e a hír. Az egyik lovas lakozik odabent, a pestis.  Legalább is állítólag. Ha valóban így van, tetszik vagy sem, de rá is szükség lesz. Így ha Cassael szabadul akkor vele együtt 2 őt is nyerünk. - Nővérem től hallottam, de hogy légből kapott e a hír, azt nem tudom. Cassaelről bizton tudom hiszen Ő maga mondta mikor kapcsolatba lépett velem, véletlenól. Orcámra halvány mosoly kúszik mikor a Háború erejének megszerzéséről kérdez. - Elkértem. Olykor a szép szó igencsak hatásos lehet a célok elérésben. Főleg ha mellék kellően felkészült az ember, vagy démon. - Magyarázom röviden, most nem akarok belefolyni a szerelmi problákból fakadó gyengeségre és annak kihasználására mely végül a legyőzéséhez vezetett. - A pokolban egyszerűek a törvények, az erősebb áll előre. Erősebb voltam. - Zárom rövidre.
- Cassael ismerheti azokat az Énoki jeleket, Ő talán meg tudja fejteni és ki tudja szabadítani a sötétség fogságából Ophiliat. Ami Ramiélt illeti, nos Ő önszántából lépett a sötétség szolgálatába. Ophilia meglátogatott és az Ő nevét említette, azt mondta Amara azt akarja, hogy végezzen vele. Így hát felkerestem Ramiélt és elmondtam neki. Megegyeztünk, hogy megpróbáljuk visszarántani Őt is. Ő mondta, hogy keressem Cassaelt. Ramiél pedig úgy döntött a legjobb módja, hogy megtudjuk mit akar Amara ha a szolgálatába áll. Belülről ismerve ki a rendszerét. Azóta nem láttam, gondolom ténykedik, de majd Őt is vissza kell rántsuk a régi kerékvágásba. Ezzel a lépéssel kiköszöbölte, hogy meghalljon, lévén minden arkra szükség lesz az elpusztításához, legalább is állítólag ugye. - Túl sok a történés, az információ, remélem azért sikerült értelmet adnom pár dolognak a fejében.
- Jelen helyzetben minden segítség jól jön. A terv nagyjából ez: Megkeresni Wallenberget akinél a láda van, kiszabadítani Cassaelt, amihez szükség van egy Angyalra. Ez után visszatérítani Ophiliat megszerezni a magot és bármit ami hasznunkra lehet. Végül visszaküldeni a macát ahova való. A Sehova! Gyerekjáték, nem? - Toldom meg egy mosollyal a végét, egy kis humorizálás sosem árthat.
És végül eljutottunk a fentebb említett gondolatom kifejtéséhez miszerint megvan a magam teóriája arról miért is nem csapott még le teljes erővel a Sötétség úrnője. Ekként válaszolok kérdésére egy bólintás közepette. - Pontosan, a lelkeket szipolyozta magába. Éppen emiatt gondolom, hogy Ő sincsen ereje teljében. Valahogy úgy lehet, igen. Őt is táplálja valami, szüksége van valami amivel visszanyeri erejét. Talán a lelkek, vagy maga az energia, nem tudom, de az tény, hogy ahogy nekünk is szükségünk van valamire mi feltölt, úgy neki is szüksége van rá. Minden lény valamilyen energiától függ. Talán a megfertőzött lelkek erősítik Őt, ez sincs kizárva. - A vége csupán spekuláció, de amit láttam az tény, táplálkozott, ebből ki lehet indulni. - A doboz, nos, az pedig talán alkalmas lehetne újra bezárni oda a macát, mellé pedig a nagyfőnököt is... Bár én személy szerint esélyt sem adnék a kiszabadulásra vagy bármi egyébre. Az én stratégiám, hogy pusztítsd el a fenyegetést így més csak esélyét sem adod nekik, hogy későbbiekben bosszút vagy egyebet forraljon. Csírájában kell elfolytani az ilyesmit és örökre a feledésbe meríteni. - Nos én nem az a fajta gonosz vagyok aki megkötözi a ellent és zárkába dugva megadja a lehetőséget, vagy egyáltalán az esélyt a szabadulásra és a visszagásra, nem nem. Ott helyben, azonnal véget vetni mindennek, nincs duma, nincs felsleges utolsó szó, meg sallang, semmi, vége, pont. Drasztikus, szélsőséges és még sorolhatnánk, tudom. De olykor pontosan erre van szükség. És valakinek be kell mocskolja a kezét.
- Térjünk az erődre, mire van szükséged? -
Teszem fel végül a kérdést, hogy előre is lendítsünk csevejünk s ne csak a múltbeli előző részek tartalmából szemezgessünk. Gondolom valahogyan csak visszanyerheti Ő is, ahogy vélhetően Amara is teszi, bár nem tudom hogyan is működik pontosan az a doboz, vagy az erő vesztés...


Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Dec. 26, 2018 6:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Abaddon és Calypso
Nem tagadom elkapott a hév, s sebes vizű sodrásként zúdítom rá gondolataimat, s hogy ő némán tűr ahogy egy szikla dacol a természettel, nem tudom minek is tudjam be. Annak, hogy egyszerűen nincs lehetősége szóhoz jutni vagy csak egyszerűen jobbnak látja, ha hagyja lelassulni a folyamot míg végül lecsendesül. Végül is mit sem számít, amint kifogy belőlem a szusz megkapom a válaszokat, szépen sorjában. S talán igaza van, néhány részlet, szavak felett elsiklottam, ahogyan a földrészek csúsznak el egymáson vagy csak más értelmet adtam nekik. Jobb szemem sarkában apró ráncok gyűlnek, ahogy hunyorogva sandítok rá. Szólnék, de szorosan szorítom össze ajkam, mely így vékony vonallá keskenyedik. Démonhoz, talán szokatlan módon végig hallgatott, s ha már így, magam is megadom neki ezt a tisztességet. Zsebre dugott kézzel ballagok mellette, már nem érdekelnek a körülöttem lévő emberek, az ócskaságok, jobban érdekelnek a szavai, melyeket próbálok megemészteni s értelmet adni, ennek az egésznek. Annak, ami most éppen zajlik. – Nem az angyal fontosságát kérdőjeleztem meg, nyilván nem vagyok a magam ellensége. S tálcán sem kívánom átnyújtani Amarának a fejét. Csak olyan kérdésekre keresem a választ, amit talán még senki nem tett fel, s talán nincs is rá válasz. Más lehetőségeket, én nem az vagyok, aki elfogadja, hogy csak egyetlen egy megoldás van. – kezdek bele, elhagyva, hogy mi volt a múltban. A Luciferrel kapcsolatos részt figyelmen kívül hagyom, félre dobom, akár egy ócska cipőt. Teljesen elvonja a figyelmünket, összemossa a dolgokat, talán ezért is beszéltünk el egymás mellett. Csak azért volt jó, hogy felhívjam magamra a figyelmét, amúgy meg csak szimplán homlokon csókolnám, amiért szorult belé annyi, hogy túllépjen magán és a helyzetre koncentráljon, sok mással ellentétben, ahogyan ezt ő is jól látja. – Példának okáért, engem egy kicsit zavar az a tény, hogy még ezt a lépést nem tette meg. Hogy nem tudná miféle madárkát tart a kalitkában? Nem hinném. Egy eleve egy Isten, kettő az angyalkánk van annyira arrogáns, hogy felhívta rá a figyelmét. Nos, akkor most vagy annyira ostoba Amara, hogy úgy gondolja elpusztíthatatlan és akkor valóban így van vagy felhasználni akarja az olyanokat mint TE, hogy megtaláld azokat az eszközöket amik a végét jelentenék. S végül lecsap amikor nem számítasz rá. Szerintem ez sem egy mesébe illő vég. Én csak azt mondom, hogy nem biztos, hogy hülyeség lenne más alternatívát is keresni. Valljuk be, Ophillia is éppen annyira kiszámíthatatlan, mint Amara. S bár sosem ápoltam kitűnő viszonyt az Öreggel, de huncut egy vénség. Mi a garancia arra, hogy a Szőkeség tudása valós vagy teljes? Elvégre nem a teremtés kezdete óta létezik valakinek mégis csak fel kellett jegyezni azokat a dolgokat. Elrejteni, egy agyagtáblán egy papíroson, a sorok között kevesen tudnak olvasni. Megannyi legenda és mese kering. S ha nem Isten egy birka, ha minden tudást egyetlen egy angyal kezébe helyezte, s nem készült fel a buktatókra. Hisz csak elég lenne csak egyenlővé tenni a semmivel és a Sötétségnek semmitől sem kellene tartania. – tartok némi szünetet, éppen annyit, hogy egy félre eső helyen lévő padra tegyem le a hátsómat. Kicsit megkopott, kicsit már megrepedeztek lécei s a kő melyre évekkel ezelőtt felcsavarozták belepi a moha. Ebben a széthulló világban senki nem foglalkozik azzal, hogy karbantartsa vagy éppen újat készítsen helyére. – Persze, lehet semmi értelme, de lehet ez is egy koncepció. Abból, hogy felkészülünk arra az eshetőségre, hogy mi magunk leszünk az eszközök Amara tervében baj nem történhet. Ahogy abból sem, hogy nem tesszük egy személy kezébe a sorsunk. – bárki hihet bármit, de nem akarok semmit lenyomni a torkán – hihetetlen, de még a nyelvemet sem, még akkor sem, ha felturbózott ereje, annyira csábító-, mindenkinek megvan a joga, ahhoz, hogy mit gondoljon, én csak felvázoltam egy másik eshetőséget is. Persze, az más kérdés mégis, hol lehetne keresni a válaszokat. – A mag? – húzom fel kissé kétkedőn a szemöldököm. Talán kapok választ arra, mit is takar ez pontosan, de az is lehet, hogy nem. – És mi a tervetek vele, lenyomni a torkán? – szerintem teljesen logikus kérdés. – Ez csodásan hangzik, abban az esetben, ha elég gyorsan tudsz improvizálni. Jelenleg az az érzésem, hogy a ketyegő óra megállt, persze a háttérben minden árny aprót mozdul… - emelem fel kezem s lóbálom meg miközben szemem is megforgatom. - … de pont ezért, ha újra elindul, lehet késő lesz és nem lesz még fingani se időnk. – húzom el számat, s eresztem le kezem az ölembe.- Megszerezted mégis hogyan? – nem mintha igazából számítana, csak puszta kíváncsiság az egész. – Igen, nekem is ezt suttogta a Szőkeség, persze mellé még azt is megjegyezte, hogy az egyik arkot Amara eltüntette az útból, míg egy másikat sikerült a szolgálatába állítania. Ezek a tények egy kicsikét megnehezítik a dolgot, mindamellett, hogy elég problémás a családi viszonyuk. De mit is várhattunk volna tőlük? Túlságosan önteltek ahhoz, hogy bármelyik is belássa tévedett vagy egy magasztosabb cél érdekében félre tegye sértettségét. S ha idő előtt ez nem változik, a fekete köd mindenki elméjére úgy fog rárakódni, ahogy korom tapad a kémény oldalára. – rántom meg a vállam, s közlöm ezt úgy, mintha egy darab fecniről olvasnám. Talán még szánni sem tudom őket ostobaságuk miatt. – Wallenberget… Cassael… - forgatom meg a neveket a számban. Az utóbbit hallottam már még pedig öcsémtől. Azt hiszem. Mindegy is, hisz tudom már, hogy kit kell keresnem, ha meg akarom szerezni a ládát. Viszont a bökkenő – jó esetben- itt ül mellettem. Hogy pont az a ládafoglaló, perverzkabátos angyal kell neki. Ez a nap legrosszabb híre. – Biztos vagy abban, hogy csak ez a Cassael lapul abban a ládában? – fordítom fejem felé, s emelem fel kérdőn a szemöldököm. – Van még ott valaki vagy valami. Ketten tolakodtak be ideiglenes, amúgy is szűk szállásunkra. Ő ki? – vagy tud róla, vagy sem, vagy tud választ adni, vagy sem. – Mégis, hogy akarjátok kiszabadítani a barátotokat? – erős túlzás a megnevezés, hisz akit ma a barátodnak nevezel holnap az ellenséged is lehet. – Csak mert, közös ismerősünk, a szőke szépség ígért nekem egy feljegyezést, amolyan használati útmutatót a ládához. Bár mint mindig van egy kis probléma, ugyanis óénoki nyelven íródott s maga Ophillia is csak annyit tudott kihámozni belőle, hogy egy angyal tudja kinyitni. Ami persze, így is van, hisz lám én is itt vagyok.  Viszont rajta vagyok az ügyön, hogy ezt az akadályt is áthidaljam. Szóval egy szó, mint száz, ha esetleg segítségre lenne szükséged… Ám az érdekelne, hogy mégis utána mi a szándékotok a szóban forgó dobozkával? – miért is ne kérdeznék rá? Nem titok, hogy engem kellőképpen érzékenyen érintene, ha komolyabb kár érné.  – Prrrrr….- sóhajtok egy nagyot s közben kifújom az arcomba lógó tincseket. Vállam kissé megereszkedik s a kikövezett ösvényen jövő-menő emberekre emelem tekintetem. Miután elregéltem, hogy miként is állok a dologhoz, úgy fair, ha válaszolok a kérdésére is. Bár eddig valószínűleg az lehetett az érzése, hogy elengedtem a fülem mellett s tudomást sem vettem róla. Nos, nem így van, de mindent a maga idejében. Ennek az ideje most jött el. – Igen, be voltam zárva kereken hétszáz esztendeig, pont abba a ládába, amit te és a haverjaid ki akartok nyitni, hogy kiengedjétek ezt a Cassaelt. Mondjuk első ránézésre felmerülnek bennem kétségek, hogy szükség van e az emberiségnek rá. Mármint, ami a gyerekeket illeti. Na de, az erőm. Ha már így rákérdeztél, őszinte leszek. Városokat már nem vagyok képes elpusztítani, vannak hátrányai annak, ha nem ápolsz bensőséges viszonyt a Nagymesterrel és úgy dönt, hogy hűvösre tesz. De biztosíthatlak arról, hogy vannak praktikák a farzsebemben, amellyel meglepetést tudok okozni bárkinek, akár még neked is. A határaim végesek, ahogy a többieknek is, de együtt úgy hiszem, hatalmasabb dolgokra is képesek vagyunk. – szegezem rá újra tekintetem, combom a padra húzom, míg karommal a támlára könyöklöm, így fordulok felé. – Lenne még néhány kérdésem. Az első mégis, hogy gondoltátok Ophillia visszatérítését? Értem, hogy ebben lenne segítségetekre Cassael, de mikor legutóbb találkoztam vele, fogalma sem volt arról kiről is beszélek. Viszont, ami téged illet… szavaiból úgy tűnt, jelenleg te lehetsz rá a legnagyobb hatással. Miért olyan különleges ez az angyal? S ha már itt tartunk… mi a helyzet a másik eltévelyedett báránnyal? Az arkkal, Ramiél-el, őt senki nem akarja megállítani? Tudja egyáltalán valaki, mit is csinál pontosan Amara szoknyája mellett? – ha már ő a Háború feltételezem erről is van információja. Legalábbis nekem úgy tűnik ebben a földön ragadt bagázsban, neki van a legtöbb, jó, ha a démon ennyi angyallal veszi magát körbe a homokozóban. Kicsit már perverz is. – Azt mondtad, hogy a Pokolban garázdálkodott a ribanc és felfalta a lelkeket. Ophillia is ezt állította. Majd bezárult a Menny és a Pokol is, se ki, se be. A lelkek lennénének neki, az erő, ahogyan Istennek a hit?

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Abaddon


Vidámpark Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
290
☩ Rang :
Lovas, a Háború
☩ Play by :
Cam Gigandet
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Nov. 27, 2018 7:35 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Calypso & Abaddon  • Music - Welcome to the fire • Credit:
Némán hallgatom okfejtését s reakcióit, orcámra mosoly ülne, de most nem történik meg, komoly maradok s nem vágok közbe, hagyom hogy végigmondja meglátást, csupán ha végzett veszem át a stafétát mielőtt még elvonulna. - Félre értetted szavaim Calypso. Egy szóval sem mondtam, hogy megtartok mindent, épp azt mondtam döntenem kellett, változnom, hajdanán Te voltál - ezek szerint - kiben megbíztam. Az volt az első lépés. - Beszélek s míg Ő csecsebecséket nézeget addig én a távolba fúrom tekintetem s úgy folytatom. - Nem hinném, hogy szükséges lenne elregélnem mi történt az utóbbi időben az Ördög és én köztem. A terv adott volt, lassú lépésekkel haladtam felé. De mindez már nem számít, a játék változott mint mondottam. - Egyetlen szóval sem mondtam, hogy elhallgatok mindent s magamnak tartogatok, szeszélyes, pont mint a tenger, de hát ezen nincs is mit meglepődni. - A jelenlegi helyzetben Amara a fő probléma, Rá koncentrálok és mindaz ki hasonlóként gondolja, nos igen, nincs más választás mint összefogjanak mint mondottam úgyszintén. Ha nem tesszük akkor magunkra vessünk. Angyalokkal vettem fel a kapcsolatot, léptem velük szövetségre, egy közülük a szőke angyal, hogy idő közben megfertőzte a sötétség az már más tészta, járulékos veszteség, de szükségünk van rá. Nem azért mert kulcs volna, szimplán azért, mert ha Amara kezére jut a tudása akkor bizton tesz róla, hogy azokat az esetleges módokat melyeket Isten hagyott hátra - a kiskapuk, mint a tárgyak vagy egyebek - gondosan elpusztítsa. Avagy éppen ellenünk fordítsa. Személy szerint elkerülném az ilyesmit. A szólítással kapcsolatban, éppen más szólított. - Fordulok felé, szemöldököm parányit emelve amolyan, nem igaz? jelleggel hiszen éppen Ő hívott most ide ténykedésemből és lássuk be, nagyjából 10 perce tudok róla, hogy egyáltalán létezett és a múltam része volt. - Lévén, a létezéséről sem tudott senki, nincs ki konkrétumokat tudna. A szőke angyal volt az egyetlen kiindulási pont. A lándzsa tán hasznunkra lehet, illetve van még valami... A mag. Az almafa magja. Azzal talán végezhetünk vele. De ehhez is a szőkeség kellene. Ő tudja hol van. - Ismét elfordulok tőle, parányit megrázva a fejem. - A terv... A terv az, hogy előbb nyírjuk ki a macát mint Ő minket. Messzebbre nem jutottam a tervezéssel, improvizálás, reagálás a helyzetre. De én legalább eddig eljutottam. A legtöbben továbbra is a struccpolitikát űzik. Nos Ők azok akikről beszéltem az előbb, hogy nem érdekelnek... - Zárom még le mondandóm, talán így tisztább lesz neki a kép melyet az imént vélhetően félreértelmezett. - Fogságban voltál, kiszabadultál, az erőd hogy áll? - Érdeklődöm tőle hiszen nem tudhatom miféle fogságba került, Amaraval való első találkozásmkor Ő sem volt ereje teljében, másként nem élhettem volna túl, meg lehet Ő sincs még a helyzet magaslatán, nem tudhatom. Tán ez volna a láda melyről Cassael beszélt? Majd kiderül, vagy nem, nem fontos. - Mert minden erő kelleni fog. Egy lépést már tettem is ez ügyben. Megszereztem a Háború erejét. Immár én birtoklom. Mivel egy kósza hír szerint Amara bezárásakor szükség volt az Arkangyalok s a Lovasok erejére. Hogy igaz e vagy sem, nem tudom. De az erőt minden esetre már birtoklom. A többieket pedig már elkezdtük összeszedni. Az angyalok nagyobb gond lesznek lévén igencsak puskaporos a hangulat köztük. Hisztiző tollasok. - Vonom meg vállam. És igen, pontosan az ilyen dolgokról beszéltem, hogy teszek rájuk, nincs időnk holmi csipcsup rinyákkal foglalkozni. Hallgatom szavait s bólintok a szövetségre, ha igaz amit láttam akkor jól jön ha egy oldalon vagyunk. Figyelem a szabadulásának történetét is. - Ebben teljes mértékig egyet értünk. Partner. - Erősítem meg mondandóját mert én sem szeretném, nem véletlen vagyok ott ahol. - Én magam a vadászok vezérét keresem. Wallenberget, így hívják. Ő birtokolja a ládát, egy Angyal, a neve Cassael, Ő van ott fogságban, Ő segíthet visszatéríteni Ophiliát a sötétségből. - Igen, nos jelenleg épp ez a lépés a soron következő...



Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 30, 2018 5:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Abaddon és Calypso
- Ne légy ennyire korlátolt. – válaszolok röviden, miközben ismét andalgásba kezdünk. – Nagyot csalódnék, ha pont a Pusztítónak kellene oktatást tartanom arról, mi az a taktika. Annak, aki még ennyi idő után is Lucifer árnyékában húzódik meg, miközben azon fáradozik, hogy kiüsse a nyeregből. S mindezt, miért? Hogy ne lepleződjön le, hogy a leghamarabb jusson információhoz, s időben megtegye a megfelelő lépéseket. – egészítem ki mondandóm, ha már így rákérdezett. Következő szavaira ciccentek, miközben egy pillanatra ismét megállok, hogy valami csecsebecsét szemügyre vegyek, de most nem időzők. – Érdekes…, az előbb még összefogásról beszéltél, most meg… mintha kicsit ellentmondásba keveredtél volna magaddal. A kettő egymás nélkül nem létezik, még ha csak az látszólagos is. De ha így véled, nos akkor talán téged kellene csak odalökni Amarának, ha már ennyire biztos vagy magadban. Megvívod magad is te ezt a csatát. Na de rendben, tarts csak meg magadnak a titkaid. – legyintek egyet. S itt akár véget is érhetne a kis randevúnk. Majd mindenki megy a saját feje után, aztán majd a megoldások keresése közben szép lassan beledöglünk, miközben valami Isteni hatalmú fegyver után kutatunk. – Gondolod, hogy ő a kulcsa mindennek? – vonom fel a szemöldököm. Tisztában vagyok vele, hogy a Tudás angyala, de valóban mindent tud? – Gondolj csak bele, ha ennyire egyszerű lenne, akkor már régen vége lenne ennek az egésznek? Példának okáért itt vagyok én, rólam sem tud semmit. S nem azért mert vak volt, hanem azért mert a teremtője így akarta. Miért ne tehette volna meg ezt mással kapcsolatban is. – meglehet, hogy az én gondolkodásomban van a hiba, de én nem adnék senki kezébe ekkora tudást, hisz ha rossz kezekbe kerül… Amarának csak egy legyintésébe kerülne, s mindent megtudhatna tőle, s nem tudhatjuk, hogy nem következet- e be vagy örülhetünk, hogy még nem tette meg. Mert abban Kisának igazat kell adnom, hogy Isten a lényeget el nem tüntethette, csak elfedte, hisz mi is ott vagyunk a könyvek lapjain, csak éppen nem abban a formában, amiben szeretnénk. – Hol kezdődik ez a szint? Nem ott, hogy félretesszük az ÉN-t s lesz helyette MI? Azt belátod, hogy szükség van az összefogásra, de már az információ megosztása ebbe nem tartozik bele? – kérdések, melyekre választ várok, ahogyan ő is a sajátjaira. A szőkeséggel kapcsolatban, azonban kíváncsian hallgatom szavait, így már érthető, hogy miért is védi a Sötétséget, s hirdeti annak szavait. S végül még is csak kiderül, hogy mondhatni egy állásponton vagyunk, benne is felmerültek azok az aggályok melyek bennem is. – Gondolom már a fejedben kész is a terv. De nem olyan nagy feladat megidézni egy angyalt, ahogy láttam, kötődik hozzád, ki tudja miért. Talán eleget tenne hívásodnak. – jelentem ki, majd vonom meg kissé a vállam. Furcsa párosokat sodor össze az élet, s a Sötétség. – A múltban gyümölcsözőnek induló szövetségünk miatt, mint láthattad én betartottam szavam, s még utána hosszú évezredeken keresztül megtartottam titkod. Bízom benne, hogy ennek alapja megmaradt, s újra tudjuk építeni. S hogy miért most? Mert az elmúlt hétszáz évet elzárva töltöttem, egy ládában. Melyet történetesen Ophillia nyitott ki. S megmondom őszintén, az eddig tapasztaltak egy cseppet sem hengereltek le. Ha már kijutottam, nem akarom, hogy ez a világ, melybe oly sok energiát fektettem a semmivé legyen, s vele együtt én is. Ez a jövő nem tetszik, még akkor sem, ha egy új világ reményével kecsegtet egy angyal. Mert abban a világban én nem kaptam szerepet. Amara felhasználta Ophillát, hogy a láda kinyíljon, s annak tartalma kiszabaduljon. Viszont eddig, a Sötétség velem nem közölte szándékait, várok, hogy megjelenjen. – s ha már ő félinformációkat adott, hát én adok neki féligazságot. Hogy nem csak egyedül vagyok, nem kötöm az orrára, még nem, így azt sem, hogy várakozás csak teher számomra, hisz én már rég próbálkoztam volna a felkeresésével, felhasználva a szóban forgó angyalt.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Abaddon


Vidámpark Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
290
☩ Rang :
Lovas, a Háború
☩ Play by :
Cam Gigandet
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 27, 2018 1:55 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Calypso & Abaddon  • Music - Welcome to the fire • Credit:
Igazán örömömre szolgál, hogy egyet ért velem. Na de a szarkazmuson túl valóban, legalább valaki képes tovább látni a bosszúvágyon, utálaton, meg az egyéb - amúgy igencsak hasznos, csak nem jelen esetben - dolgokon. Rövid bólintással nyugtázom én is szavait s közben szemeim a környezetet futtatom végig mint bor nézelődő. - Ennél közelebb nehezen lehetnénk nemde? - Fordulok felé enyhe mosollyal, hiszen éppen a kellős közepén vagyunk. A halandók az angyalok égből pottyanását nevezték apokalipszisnek közel 3 évtizeddel ezelőtt. Számomra csak termő talaj volt. De ami most van, pontosabban ami most készül, nos azt már én magam is annak nevezem. Ismét elfordulva tőle nézelődök s úgy intézem hozzá szavaim miközben séta tempóban haladunk. - Az oldalakkal kapcsolatban pedig. Nos, ha igaz amit láttam, akkor tudod, hogy senkiben sem bízom, Te voltál az egyetlen ezek szerint. De az idők változnak. A bizalomnak ára van, tudom, de döntenem kellett. Szükségszerű lépések. Persze óvatosságom mit sem változott. Nem adok ki bárkinek bármit. S az sem érdekel ki melyik oldalon áll. Én tudom melyiken vagyok. Aki a másikon, vessen magára, nem hullajtok könnyeket utánuk ha úgy alakul. Megállni pedig végképp nem fogok. Ez az Én világom, csak Én pusztíthatom. Ha valaki szembe áll majd elsöpröm, vagy belepusztulok, de le nem állok, soha. - Nevezhetik megalomániának, egoizmusnak, nagyképűségnek, s talán van is köztük igazság. De a lényem ebből fakad, sosem fogok megállni, az örök körforgás mely igazán erőssé tesz, épül, majd elpusztul, ez a világ rendbej, legalább is számomra. A végső pusztulás pedig nem illik a képbe, ó nem ám. - Csupán ismerni kell azokat kik ismerik a helyüket. Többek közt ezért is keresem a Szőke angyalt. - Válaszolom az eszközök hollétére. - Mindig van kiskapu, mindennek van gyenge pontja, csak meg kell találni, de ehhez szükség van a megfelelő ismeretekre. - Ezért is fontos az összefogás, hiszen a tudás birtokosa nem biztos, hogy fajomból való, jelen esetben éppen a másik faj képviselője, de a világ végével szemben, számít ez bármit is? Nem, teljesen mindegy, félre kell tegyük az effajta gondolatokat. - Magasabb szintre kell lépnünk, másként elpusztulunk mind. Evolúció. Ránk is vonatkozik, az élet utat tör magának. Így vagy úgy. Hisztizhetünk, behúzhatjuk a fejünket, az is egy variáció. Csak nem nekem. - Erősítem meg újfent a gondolatot, úgy veszem észre Ő talán megérti, másrészt magamban is erősítenem kell a fonalat, mert a bizalom még mindig nehezemre esik, ami persze nem baj. Kérdésére visszapereg az idő kereke a pokolba, a Lelkek erdejébe, a mezőre, hol kezeit csápokként helyezte arcomra, hogy elmémet fertőzve mutassa az Ő világképét. Aztán a végső pusztulás, az üres semmit melyet energiám - s a Gyűrűnek hála felerősítve - hatalmas robbanás szakított meg, ha az nincs... - Csupán ennyit, de ez épp elég volt. Gondoltam mellé szegődök, hogy segítségével véghez vigyem kicsinyes tervem s a trónra törjek. De rájöttem, balga dolog, így másként döntöttem. - Kellő őrültséggel rendelkezem, de a világ vége még nekem is sok, rossz ötlet lett volna, s ahogy a dolgok állnak, találok más utat, hogy megoldjam a Lucifer problémát, ami jelenleg abszolúte nem is érdekel. Egy felsőbb szintre kellett lépnem, hogy a nagy egészre koncentráljak a kicsinyes bagatell dolgokhoz képest, igen, nagyjából ennyire tartom most a pokol uradalmát. Némán hallgatom szavait Ophiliaval kapcsolatban. Parányi mosoly a gyorstalpalóval kapcsolatban, a tanítónéni. Vigyorgok is magamban. - Amara, a sötétség megfertőzte elméjét. Neki dolgozik, azon vagyok, hogy visszatérítsem régi Önmagához. - A másik ok amiért keresem, S hogy miért vagyok ily nagyvonalú? Bizton felteszi majd a kérdést, de megelőzöm. - A tudás, melyet birtokol, az eszközök lelőhelyei, vagy bármi ami Amara ellen segíthet, ha a Sötétség kezébe kerül, ellenünk fordítja, az eszközöket elpusztíthatja és akkor végképp nem lesz esélyünk. Vissza kell térítsük, és segíteni fog. - Jelentem ki s így már világos lehet számára is, miért is fontos a számomra az az angyal, többnyire. - Az elmúlt évek beszámolója alapján, mit tudsz hát, s miért kerestél fel éppen most? - Teszem fel a kérdést, hiszen csak volt valami konkrét oka a dolognak. Azon kívül, hogy régi ismeretség felelevenítésre, mert lássuk be, arra most nem sok idő van. Közben szippantok még maradék italomból is lélegzetvételnyi szünetet tartva, s lehetőséget adva neki, hogy válaszoljon.


Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 22, 2018 4:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Abaddon és Calypso
- Igazad van. – bólintok, s csak egy levegő vételnyi szünet után folytatom. – Szükség van az összefogásra, félre kell tenni a nézeteltéréseket, s lenyelni azt a bizonyos békát. Mégis érdekek állnak szemben, s hogy ki melyik oldalra áll még teljesen kiszámíthatatlan. Viszont úgy gondolom, valakinek közel kell lenni a tűzhöz, hogy szemmel tarthassa az eseményeket. Vakon nehéz meghozni a megfelelő lépéseket. – efféle gondolatok kavarognak a fejemben. De még mindig nem ismerem Amara szándékait, hol és mikor akar minket felhasználni. Bár még mindig vannak afelől kétségeim, hogy bármiféle fontos szerepet szánt volna nekünk. Egyszerű katonák, akik még nagyobb káoszt hoznak, az amúgy is zűrzavaros időszakba. Amolyan figyelemelterelés. – S mind jól el is van rejtve, vagy éppen kiszúrja a szemünket. – jellemző, hogy sokan nem látják a fától az erdőt, s ez alól nem kivétel egyetlen természetfeletti sem. Lehet, túlgondoljuk, de Isten ravasz róka, s ezt pontosan tudja. – Van esetleg ilyenről tudomásod vagy csak a levegőben pufogtatsz? – kérdezem andalogva mellette a csilingelő masinák és színes bódék mellett elhaladva. Néha küldök felé egy szelíd mosolyt vagy szégyellősen simítom fülem mögé a hajam. Testünk komótosan forog körbe-körbe a kocsiban, míg elmémben százszor gyorsabban peregnek az események. Megvárom, míg odaandalog, addig sikerül újra visszanyernem a hidegvérem. A neki szegezett kérdésre, nyílt választ kapok, a nézőközönség pedig egy cseppet sem zavar, tekintetük legyen az bármilyen lepereg rólam. Alantas lények, még most sem érhetnek fel hozzám. – Lelkek… - mélázok el. Némán hallgatom válaszát, bár olybá tűnhet neki, hogy nem is figyelek rá, pedig minden szavát hallom. – Mit mutatott még neked a Sötétség? – úgy gondolom, minden apró momentum fontos lehet, akár a megoldás kulcsa is. Hagyom, hogy kiengesztelés képen átkarolja derekam, legalábbis ezt mutatva a külvilág felé. Hagyom, hogy vezessen a forgatagon át. Pár perccel később farzsebébe csúsztatom kezem, mint, akit teljesen elhagyott a sértettség, noha már rég elhagytuk azokat, akik szemtanúi voltak a szerelmi civakodásnak. – Ott volt a szabadulásomkor, s kíváncsi voltam, miért? Megidéztem, hogy választ kapjak a kérdéseimre. Bár azok váratnak még magukra, látszólag nem tudja rájuk a választ. Ám helyette kaptam egy gyorstalpalót az elmúlt évszázadokról, a 27 éve tartó helyzetről. Nagyjából. – hisz még mindig zavaros a kép, hiába sietettem, tudom, idő kell hozzá. – Viszont magam is úgy vélem még hasznomra lehet, így vagy úgy. De megmondom őszintén, nem úgy tűnt, mint aki azon fáradozik, hogy a Sötétségnek csak az emléke maradjon fent. Hű alattvalónak tűnt, aki elfordult teremtőjétől, miből gondolod, hogy segíteni fog neked?

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Abaddon


Vidámpark Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
290
☩ Rang :
Lovas, a Háború
☩ Play by :
Cam Gigandet
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 21, 2018 6:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Calypso & Abaddon  • Music - Masquerade of the Ghosts • Credit:
Ijfonti szűzpárként kerülgetjük a forrókását, a fiú a bugyiba akar bejutni, a lány meg húzza a mézesmadzagot, látható ez a külső szemlélőnek, persze mi valójában magasról teszünk arra ki mit lát vagy éppen gondol jelenleg. Egymásra fókuszálunk, de közel sem a romantika oltárán történő áldozás végett, valami egészen más vágy mozdít minket egymás irányába. A kíváncsiságé. Kérdései, s szavai túl mélyre nyúlnak, olyan mélységekbe melyekről nem tud senkisem rajtam kívül - legalábáb is így tudtam - nem tudhatna hiszen óvatos voltam, se senkivel sem közöltem valódi terveim, senkiben sem bízom, csupán magamban. Ha valamit igazán jól akarsz csinálni akkor csináld magad és bizony amiről 1 nél többen tudnak az már nem titok, ez volt az elvem az elmúlt jónéhány évezredben... Ezért nem tudom hová tenni megjelenését meg úgy az egészet ami most éppen zajlik. Magam elé bólintva helyeslek neki, valóban sokmindent rejt a mély, ki tudja igazán miféle titkok vannak odalent eltemetve Atlantisz csupán egy lehet a sokból. Hajába túrva elmélkedik a válaszon kérdésemre. Türelmesen hallgatom szavait, logikus válasz ad, Ő dolga, én másként gondolom. - Összefogás. - Tekintek magam elé s úgy folytatom. - Démon, vagy Angyal, halandó vagy sem, már elmosódtak a vonalak. Vagy közösen eltesszük az útból, vagy mind együtt pusztulunk. Akadnak eszközök a földön melyek felsőbb hatalmaktól származnak, ilyen a Lándzsa is, bizonyosan van olyan mely neki is gyenge pontja lehet. - Igen, ez a véleményem, így gondolom. De mielőtt tovább haladnék a gondolatmenetben, meg kell tudjam ki ez a szőke nő itt mellettem. Küzdelem árán de végül bejutok, van ereje, nem halandó ez már bizonyos. Magannyi kép pereg előttem, ismerős arcok, Ophilia? Fut át elmémem a gondolat, de nincs idő azon mélázni miért is találkoztak, ismerős arcok, az ember lány, egy volt kik esélyek voltak a Fegyver hordozására. Aztán bamm, vége szakad. Kint vagyok ismét Ő pedig szikrázó szemekkel tekint rám, mint sértett leány kit az első randin túl hamar próbál becserkészni a kanos gavallér. Míg a látottakat dolgozom fel, Ő sértett pávaként pattan fel, fejem pedig tompán koppan a vaskőnek hála hevességenek. Megrázva kobakom, s kezem odatartva tekintek utána. Az emberek bámulnak, van ki éppen jót derül, gondolván a fent említett szituáció ment végbe s hoppon maradt a kanos kakas. Pedig ha tudnák az igazat. Nézőpont kérdése. Teszek rájuk, én is elhagyom a süllyedő hajót - vagy is a lassúló gondolát - aztán utána lépek, durcás kislány külleme marhára hidegen hagy, fontosabb az amit láttam s amit mutatott. Szemeim szűkülnek ahogy felé haladok, majd odaérve kérdésére. Fejem parányit megcsóválom, majd eltekintek felette. - Nem tudom. Szabadulásakor épp az én régiómban kóborolt. Erőt gyűjtött és éppen az én Lélek erdőmet szemelte ki erre a célra. Akkor találkoztunk. Nem tudtam ki, de megmutatta. - Révedek a távolba ahogy peregnek előttem a képei, a pusztulás melyet mutatott, mely erőmet korbácsolta fel és fel a magasba hiszen ebből fakadok. Kedvemre volt a látvány, de aztán, amit a végére tartogatott. A végtelen semmi, a nyugalom, az elmúlás, a sötét békesség. - Alatt valójának akart, s tán az elsők közt voltam kikkel összehozta a sors. Tán ezért mutatta meg. Ha nem vagyok erőm teljében most nem beszélnénk itt sem körhintáztunk volna. - Jegyzem meg egyszerűen, nem tagadom valóban a végem hozta volna akkor és ott, de nem így lett. - Nekem édes mindegy ki az ellenség, hiszen én vagyok a Pusztítás és, immár a Háború. - Vonom meg vállam, s valóban nem érdekel ki állja az utam, nekem a folyamat a lényeg, még ha bele is bukom, nem állok se soha és nem is akarok. Enyhén fordul oldalra fejem végső kérdésére. - Hasznos tudás birtokosa. Sok eszköz hollétét ismeri mely hasznunkra lehet a Sötétség ellen. S Ő az ki tán a lándzsa helyét is ismeri. - Ő volt kint nem is oly rég említettem neki. - S Te honnan ismered őt? - Kérdezek vissza ha már itt tartunk. S közben közelebb lépek hozzá, egy sanda körültekintés majd derakát átkarolva indulok el előre. Immár, hogy tudom, vagy legalább sejtem ki Ő jobbnak látom biztosabb helyre húzódni. - Haladjunk. - Jegyzem is meg neki már ha ezek után enged nekem, bár nem igazán úgy nézik ki mint ki kér ellenvetést. - Az erőd, mi lett vele? - Kérdezem míg a távolodó embereket figyelem.



Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 18, 2018 1:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Abaddon és Calypso
Az emberek inkább magukkal vannak elfoglalva, mint velünk, az andalgó szerelmespárral, a tekintettek átsiklanak rajtunk. Jól van ez így, egy cseppet sem bánom. Partnerem próbálja felvenni a ritmust, mely csapongó, akár a gondolataim.  – A tenger sok titkot őrizz… - jegyzem meg halkan, hisz nem tudhatom, hogy amolyan metaforaként szánta kijelentését vagy valóság alapja is van. De valóban Atlantiszon kívül, sok más rejtély is fekszik, a mélyben melyről fogalma sincs, s melyről fogalmam sincs. Hisz hétszáz év, az hétszáz év. Válaszára összeszűkül tekintetem, úgy ahogyan az övé néhány perccel ezelőtt. Noha, valószínű az okok különböznek. Talán találózásunk pillanatától most először érezheti, hogy teljes figyelmem az övé. Érdekes, roppant érdekes,  amit ajkai formálnak, a szavak, melyek mondattá olvadnak össze, de bennem csak újabb kérdéseket vetnek fel. Dehogy ne azt érezze egy kihallgatásra érkezett: - Vele vagy ellene? Fogós kérdés… - túrok hajamba, hogy legyen néhány pillanatom átgondolni válaszom, hisz oly sok minden van, melyet számításba kell, hogy vegyek. Ott van a megcsappanó hatalmam s a család melyhez tinta fekete vérem köt. – Nem te vagy az első, aki Amara szándékait ily sötéten festi le. S jelenleg a teljes elmúlás gondolata engem se vonzz. Viszont jelenleg túl keveset tudok róla, ahhoz, hogy átlássam, milyen lehetőségek vannak az elpusztítására. – kelletlen arckifejezés ül ki arcomra, a tudat egy cseppet sincs ínyemre. A komorságomat az óriáskerék látványa röpíti tova. A bennem garázdálkodó idegen érzése nem annyira szokatlan, mégis sokkal kellemetlenebb, mint az angyallal való érintkezésem. Most orvul vették be elmémet, időm sem volt felkészülni a támadásra. S ez némi rémületet ébresztett bennem. Úgy tűnik erőm is csütörtököt mondott s ereje semmit sem csappant. Az elmémben dúló háború, azért teljesen nem nevezhető kudarcnak, bár mindenképpen én vagyok az, aki alul marad a párbajban, még akkor is, ha sikerül onnan kirugdalnom, mégis magával visz néhány „titkomat”. Kifelé menet látom, testvéreim arcát, ahogyan szembeszegülnek vele, s erejüket megfeszítve próbálják maguktól távol tartani. Érzem, hogy ereje jóval nagyobb annál, mint amit gondoltam. Kiemelkedett a többi démon közül s most már a háború csíráját veti el, hogy a Halál maga kikövezett úton sújtson le. Ha figyelmes, akkor még néhány emlékfoszlánnyal lehet gazdagabb, még mielőtt végleg kidobom az ablakon. Láthat egy szőke angyalt, kinek mozdulatai kecsesek, s arca megannyi báj, ám mosolya csalóka. Láthat még egy démont talán ismeri is, egy angyalt és egy emberlányt kinek életéért mindketten küzdenek.  Nem csak az elme küzd, hanem a test is, így arcának oldalán körmeim által vájt mélyedések, néhány helyéről egy – egy kövér vércsepp gördül végig, hogy álla élén megadja magát a gravitációnak. Az acélos szempárba, néhány pillanatig borostyánként csillanó kígyó szempár tekint.  Dühös vagyok, s ezt nagy erőfeszítésembe kerül legyűrni, úgy ahogyan őt. Ha meg lenne hozzá a hatalmam már valamelyik sátor alatt találná önmagát. De nincs, így kénytelen vagyok lenyelni a békát, s egyelőre a lassuló szerelvényből rajta áttörve kikecmeregni. Úgy, hogy  talán véletlen feje nagy erővel csapódik a magasított gondola vascsövének. Szerencsétlen baleset. Első kérdését figyelmen kívül hagyom, láthatta, halhatta gondolataim között miként szólított így sok évezreddel ezelőtt. Megigazítom ruhámat, s még mindig mogorva arckifejezéssel, karbafont karokkal várom, hogy a szerelvény megálljon, s az úr kiszálljon belőle. – Hogyan? A válaszok Istennél, s az ő humoránál keresendő. De ha kíváncsi vagy a részletekre, neked is válaszokkal kell szolgálni. Miért pont te voltál az, akit Amara beavatott a terveibe? S mégis, ha az ellenségednek tekinted a Sötétséget, mi közöd van a szőke angyalhoz, Ophiliához?

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Abaddon


Vidámpark Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
290
☩ Rang :
Lovas, a Háború
☩ Play by :
Cam Gigandet
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 10, 2018 9:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Calypso & Abaddon  • Music - Masquerade of the Ghosts • Credit:
A hangok melyek körülvesznek, masinák csilingelése, hinták cémláncának csörgése, az emberek önfeledt, vlóságot feledni vágyó hangja, kacagás vagy épp riadt sikoly, tökéletes köpönyegként takar be minket, hogy óvja szavainkat a kíváncsi fülek elől. Bugyuta egy érzés, mikor akivel beszélsz úgy tűnik mindent tud rólad, neked viszont ötleted sincs ki lehet. Kellemetlen, mint a múlni nem akaró viszketős a szájpadlás tetején. Ott van, macerál, de bárhogy kapargatod csak nem tűnik... A lándzsa kérdése teszi ismét szűkké íriszeim, de végül választ adok rá. - Elnyelte a tenger azt aki tudta a helyét. A másikat pedig még igyekszem megtalálni. De jelenleg egy lándzsa mitsem ér a Sötétség ellen. - Persze ettől még azért mielőbb megszerzem, legendák ide vagy oda, kell, hogy bevégezzem tervem. Csak hamar Amara irányába is terelődik a szó, nem is vagyok rest megosztani vele gondolataim. - Sikerült igencsak közeli kapcsolatba kerülnöm vele... egészen annyira, hogy megmutatta mit is akar a világgal. S mondjuk úgy, a teljes sötétség és a lényegi Semmi, a mindennek a vége, mintha soha nem is létezett volna, nos, számomra nem túl tetszetős végkifejlet. - No igen s majdnem az életem adtam ezért a tudásért, ha nincs a gyűrűm, vélhetően most andalognék itt jégkását szürcsölgetve. - Nos, ez a válasz nagyban függ attól, Te vele vagy, avagy ellene... - Jegyzem meg válaszul kérdésére miszerint mit tennék ellene. Bármit csak pusztuljon a lotyó. De hamarost ezt is kiderítem, olajos fekete tekintem hirtelen változik amint közeledek s a kocsin ülve, annak óvó takarásában igyekszem randevúi csókot imitálva behatolni a szőkeségbe. Keze mozdul s orcámra tapadnak ujjai mint polipcsápok úgy kebelezik be arcom. Itt érkezik az első jel, hogy nem akárkivel van dolgom, hiszen egy halandó nem volna képes ellenállni... Küzd s pillanatnyi meglepettségem elég is, hogy ne engedjen mélyebbre hatolni. A régi idők óta erőm megsokszorozódott, immár nem csupán a Pusztítóként létezem, de én vagyok maga a Háború, egy a lovasok közül, nem beszélve a gyűrű erejéről melynek létezését óvón titkolok mindenki elől. Pillanatnyi lepetségemen urrá leszek s nagyobb erőt bevetve végül részleges sikerrel járok s végül bejutok. Odabent láthatja valódi énem, azt melyet a pokolban alkottak, a démoni formát melynek szemei a sötétségbe ásítanak. Sikolyára csupán dübörgő hangon válaszolok. - Nem is kértem. - Zengik elméjének falai ahogy csapódnak a túlvilági hangok. Ereje így is figyelemre méltó, képek peregnek előttem, nem az mit akartam, nem hagy utat egészen, csupán részlegesen. De végül változnak a képek, a végtelen tenger, s jómagam, a város melyet a mélybe rántott a tenger, Ő maga?! Figyelek, látom tulajdon valóm s hallom hangomat, hát igaz volna minden szava? Úgy fest hát. A sötétben meghúzódó démon alak mely én volnék szemeit a másikra emeli, pergetem fejemben a gondolatokat s a képeket melyet mutatott számomra. Az olajos szemek örvényleni kezdenek, majd hirtelen a sötétséget felvátlja a fényesség ismét csak. Hangos zene, fénypontok mindenütt, újra a gondola óvásában találjuk magunkat. S engedve kezének mely eltolta volna arcomat, immár valóban elhúzódom. A külső szemlélünek mindez csupán egy pillanat volt, számunkra percek míg átéltem újra az eseményeket melyeket megosztott velem, múltam darabjait melyet elfeledtem. S amennyiben nem rúg ki a gondolából immár ismét acélos szemeim szűkítem rá. - Calypso? - Ejtem ki újra a nevet, majd folytatom ha a fogsorom a helyén továbbra is. - De, hogyan, miként lehetséges ez?! - Értetlenül állok előtte, más sem lenne képes egyébra úgy hiszem. A körhinta tovább perdül komtosan, a fények táncolnak köröttünk s a zene is a végéhez közelít. Lassul a forgás, s nemsoká megállunk, hogy elhagyhassuk rögtönzött hajónk. De én csak őt nézem, nem veszem le róla tekintetem, próbálom felfogni, logikát találni arra mi folyik itt, épp most velem.


Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Okt. 05, 2018 10:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Abaddon és Calypso
Lenyűgözőnek is nevezhetném, azt, ami most körül vesz, ha nem árnyékolná be a sötétség, mely láthatatlan szellemként követi mindenkit, aki csak él s mozog. Beleértve engem is, s hogy még nem tudom pontosan mivel állok szembe, még nyugtalanítóbb. Ezért is vagyok, most itt. Egy régi ismeretség felelevenítés a cél, s hogy közelebb kerüljek a Halálmadár nagyasszonyhoz - Felvetésnek se lenne utolsó, de ez tény. Apropó, megtaláltad már a lándzsát, mely a végzetét jelentené? – fordulok felé, miközben csalódottan engedek el egy gyöngyökből fűzött láncot. Ócskaság, régen más volt, egy ilyen gyöngysorért akár ölni is tudtak volna a nők. Ki ilyet viselt a nyakában, az úrinő volt az úrinők között. De úgy látszik nem csak az emberek lettek silányabbak. Tovább is haladok a forgataggal, s „udvarlómmal” az oldalamon. Arcomon kedves mosoly terül el, szemeimben pedig érdeklődés. – Amara… - ízlelgetem, a szót miközben beállok a sorba. – Nagyon népszerű lett mostanában ez a nőszemély. Vajon minek köszönheti, hogy a te figyelmed is felkeltette? – kíváncsiskodom, közben ide-oda cikázik a tekintetem közte és a körül ölelő környezet között. Bizony nem mindegy, hogy a hódolat az, amely a Pusztítót letérítette útjáról vagy esetleg az ellenszenv s a félelem. Mert hát eddig csak az előzővel találkoztam, s mivel emlékei között ott lapult az előttem álló démon is, vannak kétségeim arról, melyik oldalon is állhat. Cél lehet ugyanúgy a szolgálata, ahogyan az elpusztítása. S még az is megeshet, hogy valami olyat kotyog ki, mely a számomra fontos lehet. – Te mit tennél ellene? – immár a kocsiban faggatom tovább. – Nem olyan hasztalanság, ha új dolgokat akarsz megismerni. – vonom meg a vállam, hogyan is érthetné? Gyanakvón figyelem miként is közeledik arcom felé. Volt már hozzá szerencsém, s emlékeim szerint panaszkodni se volt okom, mégis a kedves randevúzó pár látszata anélkül is tökéletes. S hogy szavai egy percre sem keltenek bennem jó érzést? Az is biztos. Démon, ismerem a fajtáját, félig magam is az vagyok s több száz éven át bámultam egy bizonyos képét. S a démonok mindig sántikálnak valami rosszban, még ha azt akarják veled elhitetni, hogy nem. Ezért is dőlök hátra, így látom, miként válik jégkék szeme, bazalt feketévé. S hogy ajkai közül füstöt kezd el okádni… Beszivárog orromon s ajkaimon keresztül, de még mielőtt teljesen benyelném, kezem arcára tapasztom. Piócaként tapadok a benne kavargó mágiába, az esszenciába, mely létezésének alapja. Bízom benne, hogy elég lesz ahhoz, hogy visszahúzzon oda, ahonnan jött. Ha nem… az már megint egy másik dolog. Rátelepszik az elmémre, súlya, mint egy vadkané. Kívülálló vagyok a saját testemben, egy üveg plexin keresztül nézem, miként foglal helyet emlékeim videotékájában. Nem tudom, mit keres, de a káosz elég nagy ahhoz, hogy ne találja meg, rögtön. Elsőnek anyám arcával találkozhat, a negédes mosolyával, mellyel egy ideig magához tudott édesgetni. Vadul, két ököllel csapkodom az üveget, s ordítok. Hangom akár a vércsének, éles és fölsértő, annyira, hogy az üveg darabokra törik össze.– Nem adtam rá engedélyt, hogy belépj ide! – visítom feléje. Több oka is van. A hívatlan érkezés, az ismeretlen érzés, valahogy szűknek érzem, olyan vagy rosszabb, mint a ládában, s még magam sem tudom, hogy mi az, amit meg akarok osztani vele. Ezért a képzeletbeli filmtekercseket zúdítok rá, olyan jelentéktelen emlékekkel, melyeknek semmi hasznát nem veheti. Az első homokváram, az első házi állatom… megállás nélkül csapódnak „testének” a szalagok. Végül megálljt parancsolok magamnak, s kiemelek egyet a kupac közül. A filmkockák peregni kezdenek… a szememen keresztül láthatja saját magát hánykódni a tengeren, érezheti saját erejét, ahogyan ízlelgettem. Szemtelen vigyorát, s saját hangját, miként is avat be tervébe, s kér segítséget tőlem. Majd némi filmszakadás, a pecsétet mellyel magamhoz kötöttem elfeledtem, így feleleveníteni se tudom, annak részleteit, csak azt tudom, hogy ott van. S most ezt cseppet se bánom, érzem, hogy jól jöhet az még nekem, s jobb, ha csak én tudok róla. Hisz, amiről nem tud, az nem is fáj. Nem igaz? A következő kép, ahogy Atlantisz legmagasabb pontján állok, s az óceán a parancsomra a legnagyobb hullámát küldi a város ellen.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Abaddon


Vidámpark Giphy
☩ Történetem :
☩ Reagok :
290
☩ Rang :
Lovas, a Háború
☩ Play by :
Cam Gigandet
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Szept. 27, 2018 9:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Calypso & Abaddon  • Music - Amusement Park • Credit:
Épp úgy, mint a magukat mégusnak nevezők, kik illiziút keltve hitetnek bármit a közönséggel, épp úgy mi is andalgó fiatal pár látszatát keltjük közöttük. Oly egyszerű, s közben a világ sorsát is vitathatnánk, nem is állunk oly messze az igazságtól lássuk be... A választ megkapom, Ő volna hát a tenger úrnője - vagy csak bolond, de ezt az opciót kihúztam ugye - tekintem hol a környezetre, hol pediglen rá emelem, úgy szemlélve miként elégíti ki kíváncsiságát a különféle bazári holmik iránt. Szótlan hallgatom szavait, majd végül megszólalok. - E szavak engem illetnek, valóban így gondolom. - Szűkül össze tekintetem s immár nem veszem azt le róla. Főként mikor meghallom mondandóját a pokol urával kapcsolatban. - Érdekes felvetés. - Vágom rá rögvest tettettve elmélázva a gondolattal s újfent körbefutva a kínálatot unottan. - S, hogyan is óhajtottam ezt végrehajtani egészen pontosan? - Kérdezek rá érdeklődve, nem dőlök be, nem most másztam le a falvédőről. Tán Lucifer egyik kéme ki ki akarja ugrasztani a nyulat abból a bizonyos bokorból, hát bocsánat szíven, nem fog összejönni. Fordulok felé érdeklődve, parányi kis mosolyommal orcámon. - Lucifer csak parádézik a színpadon. - Vonom meg vállam mutatva, hogy nem igazán érdekel a téma. - Jelenleg egy célom van, Amara. - Mondom immár konkrétan, részben elforgatva a szót Luciferről, másrészt pedig a tényeket közölve. Továbbra sem tudom a mellettem álló az Ő oldalán vagy sem áll, de ezzel ismét egyértelmű jelét adom, hogy Én melyiken. Modorommal kapcsolatban csupán megnyerő mosolyom villantom rá. - Pimaszságom annél fényesebb lett. - Kacsintok is a végére, bár nem tudom mihez képest. - Igen mond, az elsüllyedt város melyet megannyi legenda övez. Megannyi ember kutatta, mind rossz helyen, gondoskodtam róla, hogy félrevezessem minden kutatót miután elnyelte a tenger formás kis feneke. - Hirtelen lép el mellőlem s indul meg egy irányba, komótosan fordulok utána, hogy vajon mi keltette fel már megint ennyire érdeklődését. S lám, kíváncsiságának tárgya, a körhinta, időm sincs válaszolni már fel is pattan a masinára. No nem mintha akartam volna. Ráérősen lépdelek, tán egyet fordul is mire odaérek, fejem csóválva tojok magam is a panaszkodó megjegyzésekre s lépek el mellettük, hogy jobbommal elkapjam a forgó eszköz egyik oszlopát s felhúzzam magam s végül mellé telepdjek valami kocsifélébe vagy mi a csudába. Marha jópofa látvány lehetünk. - Hát, nem tetszhet mindenkinek minden lássuk be, a kérdés csak az, ki mit tesz nem tetszése ellen. - Tekintek rá egy pillanatra majd ki a továbbra is szitkozódó tömög felett a körülöttünk forgó városra. - Személy szerint forgolódni egy vashintán nagyobb időpazarlásnak tartom mint egyebet. Persze akadnak még hasonlóan hasztalan lehetőségek. Sajnos míg nem tudom ki vagy, nem jutok előrébb. De ezen segítehetek. - A hinta kissé gyorsulni kezd s a gondola melyben ülünk nagyszerű menedéket nyújt turbékoló pároknak, felé fordulva közeledek, mélyen tekintek a háborgó tenger szemeibe, majd egy pillanatra az ajkakat s imsét fel, az acél szín szem s az aprócska mosoly mindent elmond, vagy csupán sejtet? Ha nem jön semmi közbe úgy közeledve ajkait készülök rabolni. Nagyjából ezt is látja a tömeg... De mikor kellő közelségbe érek az acélkék szemek hirtelen olajos feketévé lesznek. Ajkam résznyire nyitva füstként ostromlom meg az övéit, hogy átvegyem feltte az uralmat. Ha minden jól megy, így behatolva tudatába, megtudhatom ki is a szőkeség itt mellettem... Ha minden jól megy... s eközben a gondola lassan perdül tova, hogy a közönség az első randevú első csókját láthassa... Illúzió, oly egyszerű.



Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Aug. 30, 2018 10:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ismeretlen ismerős
Abaddon és Calypso
Bókján csak elmosolyodom, s megindulok oldalamon vele, mint két jó barát vagy az első randevút megejtő pár, gondolhatja az, aki csak ránk néz. – Jobb szót nem is találhattál volna, ami összefoglalja a körülöttünk zajló eseményeket. Igen. – jegyzem meg, s válaszolok tömören a kérdésére. Aprót bólintok is, de ő rá nem emelem tekintetem, az újabbnál újabb látványosságok kötik le figyelmemet. A furcsa s zajos ketyerék, a csattogó lepke, a berregő fegyverek, s unikornisok. Közben mégis az emlékeim közt kutatok, ismerős, de fordított helyzet. –„ Sosem voltam híve a neveknek, csupán jelvények, nem sokat mondanak. A tettek határozzák meg a lényedet. Beszélni bárki tud, cselekedni már kevesen.” – fordítom oldalra fejem, s úgy nézek fel rá. Parányit elmosolyodom, ezredévvel ezelőtt hangzottak el ezek a mondatok, s pontosan az ő szájából. Fogalmam sincs érek-e el ezzel bármit is. Nem tudhatom, a Vén Trottyos gondolt e arra az eshetőségre, hogy kiszabadulunk, s hogy ezzel rést ütünk az emlékek pajzsán. – Arra, melyben az Ördög helyére lépnél, persze csak azért, hogy megakadályozd abban, hogy a Poklot a felszínre hozza. – nos nem mintha Amara nem előzte meg ebben. Képletesen, a mostani helyzet se túl rózsás. Igaz, ami igaz szövetségesre volt szüksége, ezért bízta rám titkát, de azóta, rengeteg víz lefolyt a Hudsonon, s korán sem biztos, hogy eme tény feltárása, meglepő lesz számára. – Bár ahogyan te, úgy látom ő sem került közelebb a céljához. Mindez, ami a Földön folyik, nem az ő érdeme, sőt, ha jól tudom, még szánalmasabb, mint eddig volt. – igaz, ez elmondható minden arkra.- Kellemes modorod megfakult az évszázadok alatt—biggyesztem le ajkam, s eresztem a kelmét. – Atlantisz, ez talán csak mond számodra valamit? – tartom még mindig rajta szemem, s figyelem miként fogy el a szín a poharából a szín, s válik vízzé keze melegétől a jég. Kíváncsi vagyok, az ő emlékeiben miként él az a nap, amikor egyesítve tudásunkat, süllyesztettük a tenger fenekére. S ha minden igaz azóta is ott van felfedezetlenül. Eresztem le a kelmét, s vele együtt görbül. Mikor mellém lép, a kezét figyelem, miként forgatja ujjai közt a vérszín édességet. Hallgatom szavait, kérdésére csak bólintok. Megfordulva hagyom magam mögött, s lépek ki a stand árnyékából ismét a tömegbe. – Az mi? – mutatok talán az egész környéken a legnagyobb létesítményre. Hatalmas kocsikerék, melyben lád…, dob…, hm, ülések forognak körbe – körbe. Pár percre megfeledkezve arról miért is jöttem ide veszem lépteimet a masina felé. S nem törődve a kígyózó sorral, ülök be a lassan mozgó gondolába. Nem igazán foglalkozok a felháborodott néppel, szavaik leperegnek rólam, már csak abban reménykedem, hogy nem egyedül kell New York látképében gyönyörködnöm. – Szavaidból a nem tetszés tükröződik. Így felmerül bennem a kérdés, miért múlatod mégis időd az egyik szolgájával?
Ajánlott tartalom

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot




• Fajaink száma •
Arkangyal
7/4
Leviatán
8/6
Angyal
5
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
2
Félvér
5
Harcos Angyal
6
Vadász
13
Nephilim
3