• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
SzerzőÜzenet

Ashtaroth
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar

•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Jan. 31, 2017 10:42 pm írtam neked utoljára
Online





Gratulálunk elfogadva
az oldal tagja lettél

Kedves Abaddon!
Áááh vártam ezt a pillanatot. Nézzenek csak rád! Egy igazi démon. Ördögi mosolyú, fess fiatalember, aki elszipolyozza a lelked. Perfekt! Mivel folyamatosan beszéltük a dolgokat, ezért nem mondok neked újat azzal, ha kijelentem, hogy tetszik minden sorod! Az előtörténeted érdekes és habár hosszú, könnyedén át lehet suhanni rajta!
Külön tetszett, hogy itt-ott néha rímeltél is, igazán feldobta a hangulatot.
A gyűrűről és az arab fickóról szintén beszéltünk, kíváncsian várom, milyen leírásokkal, történetekkel állsz elő!
A képesség, hogy random katasztrófákat okozol, nagyon kreatív és tetszetős ötlet! Na meg az is tetszetős, hogy te is jobban preferálsz valakit felvágni, míg mágikusan elégetni. Úgy hiszem, jól megértenénk egymást! Very Happy
Foglalj arcot, rangot, és régiót, aztán keress egy játszó pajtit és építgesd a szövetséged, hogy gyorsabban elérhesd a trónt Wink





Hell or Heaven vezetősége


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Abaddon
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Démon
☩ Posztok :
94
☩ Rólam :
☩ Rang :
Démonherceg, A Harmadik
☩ Play by :
Cam Gigandet
☩ Pokol vagy menny? :
Attól függ, ki kérdi.
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Jan. 29, 2017 8:14 pm írtam neked utoljára


Abaddon
... nem győzni jöttem, csak pusztítani!
Cam Gigandet
Démon
keresett / saját
Cassael
Démonherceg
Pokol

Személyes adatok

Véleményem az emberekről: A vágyuk, a csillapíthatatlan éhségük az ön és egymás pusztítására igazán kedvemre való, a történelmük újra és újra az én malmomra hajtja azt a bizonyos vizet.

Porhüvelyem neve: -

Mióta élsz?: Az idő nem számít.

Gabriel vagy Mihály?: Én.

Vélemény a természetfelettiről? : Természetfeletti? Az meg mi? Démon vagyok, számomra ez a természetes...

Város: Mikor hol.

Család: Nem vagyok valami család centrikus alkat...

Beosztásod: -

Szakadár infó: -

30
David
15 éve
Képességem

Csupán a szokásos, tudjátok, mások megszállása, halandók számára elképzelhetetlen erő, halhatatlanság és hasonlóan szokványos dolgok. Az okkult tudományokat profi szinten űzöm, persze erről kevesen tudnak, így őrizd meg Te is a titkomat!
Hát jó, azért még egy fontos dolgot elárulok: a nevem, Abaddon, nos, a halandó görög nyelv szerint annyit tesz: A Pusztító.

A pusztítás végett születtem, abból lettem és azzá is leszek. Ez adja a valódi erőmet. A környezetemben a negatív energiák, amik bármi módon rombolásra, pusztításra használhatóak mind-mind engem erősítenek. De nem csupán rám hatnak ki, ó nem ám! Eleinte tán csak a föld parányit megremeg, netán egy oszlop dől el melletted. Később esetleg szél támad, mely eltaszít, s ha elég ideig bírod talpon, akkor a föld meghasadhat akár alattad, egyre fokozódó szörnyűségek ahogy a pusztítás beteljesedik
Minél tovább harcolsz ellene, annál erősebb leszek, ne küzdj, add át magad az élménynek és csak Pusztíts!

Oh, a gyűrűm? Szép darab igaz? Látom kíváncsi vagy. Egy egyiptomi főpaptól szereztem, de erről majd máskor mesélek.

De lássuk be, a legcsodásabb képesség mindközül a közelharc tudománya, szemtől szembe, alabárd, lándzsa, buzogány, kard, bármi is legyen a fegyvernem, az csak jó lehet! Nincs is attól szebb, mint mikor közvetlen közelről élhetsz a szenvedélynek. Persze ne feledd, pusztítani nem csupán fizikailag lehet.


.
Ezt a történetet vérrel írják

- Szóval néhány percem? Ez az ára?
Kérdi a férfi, fiatal, tán harminc lehet, csimbókos haja itt-ott a szemébe lóg, szemüvegét feljebb tolja, ahogy visszakérdez. Egyszerű bordó kötött pulóver s fekete vászonnadrág van rajtra. Bakancsa már kopottas, de strapabíró darab. Amolyan művész alkat. Vele szemben ütött kopott bőrfotelban egy másik alak. Abszolút nem illik a látképbe. Dohányfüsttől sárgálló falak, a tapéta itt-ott megszaladt már s engedett a kötőanyag. A padló sötét fa erezetén elvétve rések tátongnak. A sarokban öreg szekrény, rajta megfakult lámpabúra alól ad tompa fényt a magányos villanykörte a két alaknak. Az ablakon kívül neonból rakott Motel felirat.
- Igen, csupán néhány percet rabolnék a drága idődből, ennyi volna cserébe a történetért.
Erősíti meg a fotelban ülő, tekintetét le nem veszi a szemüvegesről, ki éppen cigarettáját nyomja el majd a gomolygó füstöt enyhén oldalra, szája szegletéből fújva válaszol nem sokat tétovázva. Miközben kezében tollát veszi s maga elé papírost helyez a kis, dohányzóasztalra.
- Szorít az idő, kell a könyvhöz a történet, és ha jó, akkor ennél olcsóbb nem is lehetne, hallgatlak!
A fotelban ülő kimérten követi le szemeivel előbb a füst gomolyagot, majd a kezet mely a tollat ragadja, míg végül tekintete visszaúszik a másikra. Halvány mosoly ül arcára. Kirí a környezetből, hiszen rajta bizony acélszürke öltöny van, fekete vékonyított nyakkendő, hófehér ing. Jobb lába keresztbe átvetve a másikon, lábfején barna bőrcipő. Kimértség, nyugalom, elegancia, ez az, mi elsőre az ember eszébe jutna, ahogy végigtekint rajta, abszolút nem egy öreg motelszobára jellemző fogalmak. Apró bólintás.
- Ahogy akarod. De jobb, ha inkább megmutatom.
Mosolyodik el parányit és a következő pillanatban fekete árnyalak úszik körötte, a semmiből felcsapó hatalmas rémalak fel, a plafon felé széttárva füstből szőtt szárnyait. Csupán a szemüveg mögött húzódó szemek barna pupilláinak tágulása, ennyi idő jut a férfinek, mert a következő pillanatban egyenest rárepül a füstből font rémalak. Megállíthatatlanul a szívig száguldva kebelezi be a halandó testet. Sötétség borul a világra…

… A tenger sós illata, hullámok hangos robaja. Végül üvöltések hada, egy hatalmas csata. Lándzsa szúr előre, pajzs hárít az utolsó pillanatban. Penge villan, páncél csattan. Maroknyi harcos küzd a végeláthatatlannal. Mind tombol, mind őrjöng s utánuk csupán a pusztulás marad. A maroknyi nagy árat követelt az ellentől, hogy önmagát feladja. A szűk szurdok s a sziklafal adta a védelmet, melyet végül a hatalmas fölénnyel áttörtek. Fekete lángnyelvek rántják, a mélybe kik elesnek, most sem látja más, csupán Te, az egyetlen. Itt nem volt ki ártatlan. Élettelen testek végeláthatatlan tengere. Arcokra fagyott fájdalom s dühödt utolsó üvöltések. Egy test van melynek orcáját parányi mosoly díszit. A tömeg közepén hever mozdulatlan, karjában lándzsája bíborba burkolva. Jobb kezén parányi fémes csillan, réz szín gyűrű, körbe egyetlen vájattal, egyetlen apró vörös rubinttal mellette két kisebb opálszín darabbal.
Újabb szénszín gomolyag…

… Hideg szél szalad keresztül, kopár fákat próbál lökdösni önkéntelenül. Csontig hatoló fagyos levegő, itt-ott fehérbe burkolódzott távoli hegyvonulatok. Géppisztoly rikoltozik néhányat majd sikolyok csapnak fel.
- Halt!
Kiált egy magas széles vállú s emeli jobb kezét megálljt parancsolva a tucatnyi bakának. Sapkáján, s vállapján sas tárja szét karjait, a harmadik birodalom katonája. A katonák töltenek, majd céloznak. Velük szemben betonfal s előtte megannyi szakadt ruhás vézna emberek. Idősek, fiatalok, asszonyok, férfiak, gyerekek. Köztük egyenruhások is, az elfogott ellenségek, senkinek sem jár kegyelem. Megfáradt, riadt, értetlen tekintetek.
- Feuer!
Hangzik a tűzparancs és a jobb kéz a magasból lezúdul. Mutató ujján rézgyűrű, körben egyetlen véset húzódik, középen egy rubint kő, mellette két opál díszeleg. Szolid kis vigyor amint a géppisztolyok üvölteni kezdenek. A testekbe csapódó lövedékek nyomán fekete fellegek. De csupán Te látod, más bíz nem csak Te, ahogyan a fekete lángok lerántják a mélybe a lelkeket s az élettelen testek rogynak a hideg földre mozdulatlan, dermedten.
A férfi szeme felizzik majd sötétség borul ismét mindenre…

Végtelennek tűnő percek a sötétben, tompa suttogás, érthetetlen…
Minden megremeg s eszeveszett száguldás a mélybe, a végtelen mélységbe. Izzó lángok, végtelen olajos tengerek. Pengesziklák és végeláthatatlan seregek. Lándzsát tartó bronzpajzsos groteszk harcosok, egyenruhás förmedvények, mind ott áll kit az imént láttál. Időkön túli katonák és elképzelhetetlen bestiák. Egyetlen áll velük szemben, hatalmasabb a többinél, kékes fénnyel izzó lován feszít s testét kék lángok mardossák, arca helyén csupán a végtelen sötétség ásít rád.
- Üdvözlégy a seregben!
Szól robajló hangján, s ha tudná, hát ajkát mosolyra húzná. Szívig hatoló fájdalom, mint mikor jeges acélt döfne a mellkasba. Iszonytató félelem zúdul a fiatal alakra.

Kiszakadva a látomásból a padlót csókolja, a szemüveg a korhadt fapallón koppan. Tüdejéből a levegő lángoló forrónak hat, ahogy kiszáguld ajkain keresztül. Lihegve próbál levegő után kapkodni és karjával mellkasát szorítja.
- Mi… Mi az Isten volt ez? Ki, Ki vagy TE?!
Köpködi a szavakat, az elméje még fel sem fogta mit látott, minek volt tanúja.
Az öltönyös alak már az ajtóban áll, a földön fetrengőnek féloldalt.
- Istennek ehhez semmi köze. S hogy ki vagyok, azt hamarosan megtudod, hamarabb mint gondolnád.
Jegyzi meg s közben mélyet szippant a cigarettából, majd komótosan kifújja.
- Ó igen! A percek amiket, kértem, egy halhatatlan számára, a halandó élet röpke pillanat csupán, mondhatni Percek.
Teszi még hozzá parányi mosollyal, vélhetően úgy sem fogja fel, majd tán később, ha lehiggadt. De ezt már nem várja meg, alakja eltűnik a folyosón. A 314 es szoba ajtaja tompán zárul, ahogy a zárnyelv a helyére csusszan.

Éjszakai utca éjszakai fényei, a nagyváros nyüzsgő légköre. Már ha lehet annak nevezni. Határozott léptekkel halad céltudatosan előre. Parányi mosoly úszik orcáján amint egy utcalány mellett lép el. Szemügyre veszi, majd aprót bólint is neki, megérdemli. Jobb keze arcához indul, a cigarettáért nyúl. Egy utolsó slukk majd balról egy sikátor, bepöccinti hát megmaradt csikket. Mutató ujján megcsillan egy rézgyűrű, egy rubint és két opál kővel, középen körbe egyetlen vésettel. Ajkait elhagyja a szürke gomolyag egy határozott fújással, ahogy a kacér leány felé villantja vigyorát. Amaz persze kelleti magát.

A cigaretta perdül, szeli a levegőt s a sötét szűk utcácskában eltűnik. Falra szerelt fémdobozhoz csapódik „Magas feszültség” áll rajta. Szikra pattan s végigszalad a drótokon, fel a magasba, be az épületbe s egyenest a 314-esbe. A férfi a szemüvegét éppen meglelve helyezi azt fel a helyére, barna szemei előremerednek, üvöltene, de ekkor…
Lángnyelvek csapnak ki az utcasarki Hotel egyik szobájából, világos fényt ajándékozva az éjszakának. Viszlát New York, hamarosan újra látlak.


 
Abaddon
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: