☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Jégkorcsolya pálya - Valahol a Central Parkban

Ramiél
WHISPERING AMEN
avatar




☩ Faj :
Arkangyal
☩ Reagok :
64

Hétf. Márc. 13, 2017 11:11 am írtam neked utoljára



Júdás & Ramiél


Azt látom rajta hogy meglepődik, nagyon. Viszont amit kiejt a száján, nehezemre esik értelmezni. Ezért én meg kérdőn pislogok körbe, vajon mit kérdezett? A következő kérdéseire válaszolva térek ki az előzőből, remélem nem kérdezi meg újra, mert fogalmam sincs miről kérdezett.
- Atyánk eltűnt. Senki sem tudja hol van. De ahogy ismerem az öreget, közelebb lehet mint gondolnánk, és talán jól szórakozik rajtunk.
Vonom meg a vállam komikusan, ámde én ezt az egészet komolyan is gondolom, nem viccnek szántam. Tudom Istenről milyen, ó pontosan ismerem. Az sem kizárt hogy az egészet azért csinálta hogy lássa az angyalai hogyan boldogulnak nélküle. Hogy ki mihez kezd magával a felsőbb utasítások nélkül, ahogy korábban Júdás fogalmazott. Bár igazából engem ez sem érdekel, nem azért vagyok most sem itt hogy Isten kedvére tegyek, egyszerűen csak teszem a dolgom, megpróbálom a testvéreinket arrafelé rugdosni, ami a helyes út lenne, és amire valószínűleg Atyánk is utasítást adna, ha itt lenne, úgy vélem. De az sem kizárt hogy nagyot tévedek, akkor meg legyen ez az én keresztem. Odamegyek a korláthoz, vele szembe és megkapaszkodom benne, csak hogy ne kelljen beszélgetés közben folyton ide oda kapkodnia a tekintetét, mert én éppen jól elszórakozom ezzel a csúszkálással.
- Mihály hibát követett el, amikor a seregeit a földre hívta és ezt Gábriel kihasználta. Most ő az Úr az otthonunkban. Ha arra akarsz kérni hogy vérét ontsam a bátyámnak pusztán azért, mert teszi amit helyesnek lát, akkor felejtsd is el. Mi nem ítélkezhetünk mások felett, az Atyánk dolga. Ő is csak úgy viselkedik ahogy mi, tesz annak érdekében, amit a helyes útnak gondol. Igazából senki sem tudja melyik fél érvelése a téves, de abban biztos vagyok, hogyha Atyánk azt akarta volna hogy elpusztuljanak az emberek, akkor megtette volna azt saját maga. Tehát szerintem ez biztosan téves hozzáállás.
Fejtem ki jó hosszan, taglalva a gondolataimat, aztán egy lélegzetvételnyi szünettel adózva várom amíg megemészti magában a hallottakat és közben azon morfondírozom, kiről beszélt nekem? Mindezt úgy hogy végig őt figyelem, egyre szűkülő tekintettel, míg a végén, mint amikor a bárány megáll az új kapuban, kibököm az ide vonatkozó kérdést.
- Öhm, pontosítsunk. Ki az a Backstreet Boys és hol találom? Elbeszélgetnék vele.


Vendég
WHISPERING AMEN



Pént. Márc. 03, 2017 9:52 am írtam neked utoljára


Ramiél

Őszintén örülök annak, hogy nem egy kávézóban ejtjük meg ezt a beszélgetést. Mihály és Gabriel helycseréjének híre teljesen letaglóz. Ha most éppen innék, telibe ráprüszkölnék az arkra, de szerencsére csak olyan horkantás, nevetés, köhögés közötti hang szökik ki számon, miközben jól láthatóan kifut a vér az arcomból. – ’DaFuq, maan? – ezen a ponton már teljesen elfeledkezek róla, hogy kivel beszélek, így elcsattant a NewYork-i slang. Ugyanakkor összeomlik az a részem is, amelyik elhitte, hogy marhára képben van a világi dolgokkal kapcsolatban. – A fenét keres odafent Gabriel? – az a helyzet, hogy amilyen népirtást tartott én még a szárnyainak létjogosultságaiban is kételkedek. Azt tudtam,  hogy ő vezeti a lázadókat, Michael pedig az ellenállást. Hát persze, ezt mindenki tudja. Az vágott pofon, hogy azzal a bűnlajstrommal megtűri a Menny. – Nem azért, de Lucifert ennél kevesebbért is kipenderítették. Nincs ehhez egy-két szava a Magasságosnak? – szemöldökráncolva meredek magam elé egy pontra. Az nem érdekes, hogy mit nézek, talán én se fogom fel. Kérdések materializálódnak a fejemben, de olyan sűrűn, hogy az minden más érzékszervemet is kitölti. – Ő az új Isten, vagy mi? És Michael? Ő hol van? Mi van az ellenállással? Meg mi az már, hogy neked is sunnyognod kell ott? – Az utolsó kérdésnél már felpislogok rá. Szó szerint. Én a hírem miatt mindig is afféle „számkivetett” voltam ott. Amolyan turista vagy átutazó féle. Na de neki az otthona a Menny. –Jobban el vannak cseszve a dolgok, mint hittem, ha már egy arknak is bujkálni kell odahaza.
Ha őszinte akarok lenni magamhoz: gőzöm sincs hogyan kellene éreznem. Legyek dühös? Nem, a perpatvarukat így sem érzem a saját ügyemnek. Lennék inkább felháborodva azon, hogy már az arkok is lapulnak egymás előtt? Ehhez nekem semmi közöm. Elhűltem, persze. Hidegzuhany volt a hír. Mégis... olyan ez, mint amikor hírt kapsz egy távoli rokon haláláról, akivel rég nem tartod már a kapcsolatot. Zavarba ejtő. Leginkább. Kicsit szánod, kicsit megbánod, hogy nem kerested többé, de ettől még ugyanúgy éled az életedet. Nem befolyásol semmiben, nem rendül meg a világod. Tökéletes értetlenség. Azt hiszem, ezt érzem most. A gond ott van, hogy már a motivációt se értem. Ott voltak, amikor Lucifert és csatlósait letaszították (én nyilván nem, és lehet hogy most megint nagyot tévedek, de) nem vonták le a tanulságot? Ott a példa, hogy milyen szankciót kell foganatosítani azok ellen akik fellázadnak az emberek ellen.
– Az már világos, hogy nekem nincs annyi rálátásom a helyzetre, ahogy azt beképzeltem magamnak. Ne vess meg érte, hogy ennek ellenére megkérdezem: miért nem fosszátok meg Gabrielt a szárnyaitól, ha ekkora fenyegetést jelent? Ha jól értem, neked is számítanak az emberek. Hát akkor hozzátok össze újra a Backstreet boys-t, és rugdossátok le onnan. Problem solved. – Kitárom a két kezemet, mintha annyit mondanék „látod, ennyire egyszerű”, pedig már én is sejtem, hogy nem az. Egyszerűen csak nem értem, hogy lehet egy rakás ark ennyire tehetetlen egyetlen testvérük ellenében, és ez a legnagyobb hiba a gondolkozásomban: én ezt nem érthetem, fel se foghatom. Noha ha valaki elmagyarázná, megpróbálnám megérteni.
Innen kezdve a kislányos kifakadásom teljesen okafogyottá válik, és igyekszek úgy tenni, mintha meg se történt volna. Ebben körben felmerült néhány olyan kérdés, ami mellett kacagva eltörpülnek az én legnagyobb problémáim is. Keressünk válaszokat előbb azokra. Picsogni ráérek később, nem?  


Ramiél
WHISPERING AMEN
avatar




☩ Faj :
Arkangyal
☩ Reagok :
64

Pént. Feb. 24, 2017 5:40 pm írtam neked utoljára



Júdás & Ramiél


- Felsőbb utasításra..hm.
Ismétlem meg a szavait csúszkálás közben, nagyon komoly arcot vágva.
- Sajnos odafent pont azt találnád meg, aki el akarja pusztítani őket. Egyébként egy szóval sem mondtam hogy menj fel és várj valami utasításra. Persze megpróbálhatod, de a legutóbbi látogatásom alkalmával majdnem felfedezték hogy ott vagyok. Téged akkor simán kiszúrnának.
Nem értem miért problémázik ennyit, miért akar felsőbb utasítást? Amióta Atyánk eltűnt, jószerivel mindenki azt csinál, amit akar. Ámde, lehet hogy félreértett. Szórakozottan teszek egy félfordulatot, mialatt átgondolom a pro és kontra érveit. Aztán megállok, vele szembe.
- Én arra céloztam, meglehet nem értesülünk időben a történtekről és elkésünk. Ismerem az embereket annyira, hogy kinézzem belőlük, amíg mi a világukat igyekszünk megmenteni, addig ők szépen hátba támadnak minket...vagy..
Mutatok felé a bal kezemmel, kicsit behajlítva és megemelve. A kijelentésem mellé társítva beleillene egy esti kabaré műsorba.
- ..adott esetben, ahogy céloztál is rá, atomot robbantanának ránk.
Nem tudom megállni az apró mosolyt, mert nevetséges mennyire álhatatosak tudnak lenni bizonyos kérdésekben, másrészt meg milyen hanyagok. Értem én nagyon jól mire akar kilyukadni. A válaszom a kérdésére pedig végtelenül egyszerű.
- Nem mondom el nekik hogy ott vagyunk. Legyen meglepetés..akkor talán lenne időnk elmenekülni előlük, miután elvégeztük a dolgunkat.
Megvonom a vállam, mi egyebet mondhatnék erre? Mihály nem hagyná veszni őket, ebben teljesen biztos vagyok.
- No de!
Hirtelen kapom fel a kezem mégegyszer, míg a mutatóujjammal rábökök.
- Aggódsz értük, rendben. De ők nem a te életed, ők csak a részei annak. Az életed köztünk van, az angyalok között, ahol jelenleg káosz uralkodik és eljön a nap, amikor neked is választanod kell. Remélem azon a napon eszedbe jut ez a beszélgetésünk.


Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Feb. 06, 2017 7:19 am írtam neked utoljára


Ramiél  

Egy darabig azt hiszem, hogy tovább lépünk a témán. Elfogadja a döntésemet, még ha nem is ért vele egyet, és rátérünk valami másra. Ramiel azonban beszélni kezd. Ez volt a leghosszabb monológ, amit egy arktól hallottam úgy valaha, pedig régóta élek már, és egykor sok időt töltöttem a társaságukban.
Miközben beszél nézem ahogyan csúszkálni kezd felém és vissza, gesztikulál, és teljes átéléssel, mi több: meggyőződéssel magyaráz. Mozdulatai egyszerre elegánsak, és óhatatlanul is van benne egy nagy adag fensőbbrendűségi tudat is. Úgy adja elő, mintha arról akarna meggyőzni, hogy 1+1 az kettő. Csakhogy én is ugyanezt mondtam. Adott helyeken biccentek, és itt-ott elhúzom a számat. Kicsit csalódottan, amolyan „pontosan erről beszéltem” ízzel, az utóhangnál pedig nagy a késztetés, hogy felhívjam a figyelmét az általam előzőleg feltételes módban használt kijelentésre, amit ő már állításként kezel. Gyorsan ítélkezik. Az a benyomásom, hogy ha még el is felejti azt, hogy valaha szóbaállt velem, a „talán csak kivárásra játszol” mondattöredékre évszázadok múltán is emlékezni fog. Nem ezt akartam, ugyanakkor nem fogok kiselőadást tartani neki földi-nyelvtanból. Könnyebb abban a hitben hagyni, hogy tényleg rágalmaztam, ami egyébként a téma szemszögéből nem bír nagy jelentőséggel. Mielőtt azonban én is reagálhatnék rá, ő csendre int, és a szárnyaimra tereli a szót. Válasz előtt szelíden mosolygok. – Értsem úgy, hogy mivel te is közölted az álláspontodat, és azon kívül nem látsz más opciót, szerinted akár túl is léphetünk a témán? Lehet, hogy neked mókás, de nekem ez az életem. Pontosabban ŐK az életem. Kérdem én: amíg visszamegyek, és felsőbb utasításra várok –mert ha jól értem, csak ebben az esetben kapjuk meg az erősítést egy esetleges támadáshoz- szóval amíg én ott fent tökölök, addig ki vigyáz itt őrájuk? És ha odafent várom, hogy Michael legalább eltüsszentse magát, ki fogja észrevenni, hogy megtámadták a várost? Ugyan már, Ramiél. Tudod, hogy nem vagyok bürokrata. Leköpném magam, ha nem lennék itt nekik a szükség óráján, mert helyette testvérek civódására pazarlom az energiámat valahol máshol. – Lényegében arról beszéltem, hogy egyszer kapott feladatom szerint itt akarok maradni az emberek között, és kiállni mellettük, ha bekövetkezne az ark által említett támadás a város ellen. Ez azonban felvet még egy fontos témát. – A városvezetés tiltja minden nem emberi létforma jelenlétét NewYorkban. Már csak büszkeségből se engednék meg, hogy egy angyali sereg küzdjön az oldalukon. Szerintem atomot robbantanának magukra, ha elég meggyőződéssel hiszik, hogy azzal megszűnik a fenyegetés. Hogy segítenél azon, aki nem kér belőle?  


Ramiél
WHISPERING AMEN
avatar




☩ Faj :
Arkangyal
☩ Reagok :
64

Csüt. Feb. 02, 2017 10:25 am írtam neked utoljára



Júdás & Ramiél


Nagy csendben figyeljük a kölyök nyűglődését, mialatt kiesik a szájából a cigi a földre és levegő után kapkod. Nem esik baja persze, bár ezt a pár kínos másodpercet megszenvedi. Idő közben kapok hideget, meleget, és válasznak nem nevezhető kijelentést, amin húzkodom a számat egy ideig. Nem vártam hogy pont én kapom meg ezt a költői kérdést, viszont reméltem hogy átlátja a helyzetet. Sajnos nem. Nagyon nem, bár végül is nem róható a számlájára, elvégre önkéntesen ide száműzte magát, az emberek közé. Ezt még át kell gondolnom, mármint hogy mit mondok neki. A távolba meredve figyelem az embereket elgondolkodva, míg ő még befejezi egy kérdéssel megtoldva, amire aztán végképp felvonom a szemöldökömet.
- No. Sajnos a helyzet baromi egyszerű. Vagy Gábriel mellett vagy, vagy nem vagy mellette. Az emberek csupán a szenvedő alanyok és most az ő szemszögükből vázoltam a tény állást. Ámíthatod magad hogy segíted őket, és valóban ideig óráig biztosan segíted őket. De ha egyszer a bátyám lerohan titeket, itt kő kövön nem marad, mer te magad egyedül, de akár csoportosan is ha többen vagytok, HA csak valami Isteni csoda folytán nem kaptok egyéb segítséget, bizony nagyon kevesek lennétek ellene. Mihállyal meg tudnánk védeni, de hála az optimizmusnak és a sok segítő szándékú léleknek, annyi probléma nehezedik a nyakunkba, hogy azt sem tudjuk hova kapkodjuk a fejünket és kinek segítsünk minél hamarabb, önzetlenül. Mert ezt tesszük. Így megeshet az is, nem érünk ide, időben. Függetlenül attól hogy kértétek-e vagy sem tőlünk ezt. Megtanítjuk az embereket megvédeni tőlünk, és védelmet nyújtottunk eddig is nekik a bajban. Én magam úgy vélem, ez előbb utóbb meghálálja önmagát és hálásan megakarnak majd minket ölni. Engem is, téged is, és tekintet nélkül minden angyalt, mert hát felzaklattuk a világukat, megfenyegettük őket, igaz nem mi, hanem Gábriel, de ez mellékes az ő szemszögükből. Ilyen az ember! Vizsgáljuk meg az állításod! Szerinted kivárok. Még is mit várok? Vagy mire várok?
Átmászok szövegelés közben a korláton és elkezdek fel alá csúszkálni előtte, miközben affektálva mutogatok is mellé, olykor grimaszokat vágva a szavaim súlyához. Számomra mókás kijelentés volt ez. Nem sértődtem meg, sőt, kíváncsi vagyok mire gondolt, hátha még a végén igaza lesz. Ki tudja, ez tényleg csak attól függ mire óhajtott rávilágítani. Mielőtt még válaszra nyithatná a száját, felemelem magam előtt a kezem egy fordulás közben és folytatom.
- Egyébként egy szóval sem mondtam. Te úgy érzed?
Szeretek piszkálódni és Júdásnak kell ez a löket, akkor talán átértékeli a dolgokat magában. Sarkalatos tény, hogyha valaki csak úgy melletted terem, és előtte nem beszéltél vele többet a köszöntésnél, és ugye nem vagyok az a bájolgós, vidám fazon, akkor az esetek túlnyomó részében gyanúba keveredik. Tök mindegy milyenbe. Ezért is a mosoly, mely most inkább pimasz éllel virít az ábrázatomon, akár az ő kijelentése. Volt bármennyire is diszkrét és tisztelettudó, éreztem benne némi szemrehányást. Vajon ez az előbbiek miatt volt, vagy olyasmi elvárása van az irányomba, amit jó lenne megtudnom?


Vendég
WHISPERING AMEN



Szer. Feb. 01, 2017 10:38 am írtam neked utoljára


Ramiél  

Hogy ha nem méltatná az embereket, akkor gyilkosukká lenne? Hitetlenkedve hümmögök. Nem ítélkezek. Távol álljon tőlem. Viszont ez a megállapítás nekem –aki sok időt eltöltött már itt- kicsit sovány. Hiányos. Nem azt mondom, hogy beszámolóval tartozik nekem az ark; még azt sem mondanám, hogy ha az emberek ellen lenne, akkor nem érteném meg annak miértjeit. Csak azt gondolom, hogy sokkal komplexebb az a tényállás, amit Ramiél olyan nemes egyszerűséggel közölt. - Az angyalok nem bonthatók két csoportra a szerint, hogy emberek mellett vagy ellen állnak. Abból amit mondasz az is következhet, hogy mindössze kivárásra játszol. – és ezen a ponton eszembe jut, hogy rangban jóval felettem állóval beszélek. Ha lenne szakmai etikettünk, megkövetelné, hogy korrigáljam az előbbieket. Ennek szellemében teszem hozzá, hogy: – Nem mintha rám tartozna, amennyiben így van.
Ám ahogy a gyermekkel bánik, és ahogyan az emlék módosítására tett kísérletem után vélekedik, az valahogy mégis a hirtelen támadt „csak kivár” teóriámat igazolja. Komolyan gondoltam, hogy semmi közöm az ő állásfoglalásához, így ezt nem is teszem szóvá. Következésképpen annak se érzem szükségét, hogy ömlengeni kezdjek az emberi létről, annak létjogosultságáról, az előnyéről, a hátrányokról, amiket amúgy imádok és nagyra becsülök. – El kell tölteni közöttük egy kis időt, hogy megértsd. – felelem, hiszen válasz nélkül mégsem hagyhatom, de a „te nem vagy ember” megjegyzésre már nem válaszolok, csak amolyan „na nem mondod” forma kifejezés ül ki az arcomra. Persze, hogy soha nem leszek ember. Nekem nem lesznek (saját) gyerekeim, nem fogok természetes módon meghalni és nem fog a lelkemből táplálkozni egy olyan hatalom, amit képtelen vagyok felfogni. Japp. A „nem vagy ember” pontosan definiál engem. És ezzel 2000+ évvel ez előtt is tisztában voltam már.
Node a „miért” kezdetű kérdés már relevánsabb. Nem kellemes, de ez legalább most először olyasmi amire kénytelen-kelletlen is, de felkészül rá a magamfajta, hogy legalább egyszer meg fogja kapni. Az igazat megvallva kicsit meg is könnyebbülök, hogy végre állást foglalhatok a témában. Ennek szellemében (immár a hógolyós incidensen túllépve) rákönyökölök a korlátra. Maga a testhelyzet azt a (talán hamis?) érzetet kelti bennem, hogy ez egy közvetlen társalgás két angyal között, nem pedig pályaválasztási tanácsadás. – Több oka van. Az egyik az idő, annak múlása és az ezzel lineárisan fejlődő tévhitek velem meg egy bizonyossal kapcsolatban. A fene se fog magyarázkodni. Főleg, hogy a ’Magasságos kereket oldott, így nem tudom, hogy szabad-e nekem egyáltalán újramagyarázni a történelmet. Inkább nem tenném. A másik ok, és ez a döntőbb... – Eddig a srácokat néztem. A megkehesedett Johnsont (átfut az agyamon a gondolat, hogy az ark csinált vele valamit, de az túl vaskos tréfa lenne), most viszont Ramiélre nézek. – Szerinted miről szól ez az egész cirkusz? – költői kérdés, rögtön meg is válaszolom a saját álláspontom szerint. – Két testvér kakaskodik akik ahelyett, hogy egymásnak esnek, az egész „családot” – a kezemmel is macskakörmöt mutatok, aztán visszakönyökölök a korlátra – is belerángatják. Nekünk, mármint a magamfajta alacsonyabb rangban lévő angyaloknak választania kell kettejük között, miközben messziről lesír az egészről, hogy így vagy úgy az embereken fog csattani a dolog. Engem nekik rendeltek alá, nem az arkoknak. Hát itt vagyok. Megteszem amit tehetek, és ha harc lesz akkor én is küzdök. Csak nem egy ark oldalán, hanem az övékén. – biccentek a korcsolyapálya irányába. - Megtehetném azt is, hogy láthatatlanul figyelem őket, de abban mi a móka?
Lehet, hogy én értettem félre magát a kérdést. Nekem úgy jött le, hogy a mennyek felé mutatott lojalitásomat vonta kérdőre Ramiél, ezért szőttem bele a harc dolgot is a magyarázatomba. De ha így van, akkor már megkérdezem, hogy: - Még mindig azt gondolod, hogy nem szolgáltam rá a szárnyaimra? – abban a hiszemben, hogy látogatásának oka „felelősségre vonni a tékozló fiút”. Persze meglehet, hogy tévedek. Az emberi természetet ismerem, de az angyali (és főleg az ark) észjárásról szánalmasan keveset tudok.


Ramiél
WHISPERING AMEN
avatar




☩ Faj :
Arkangyal
☩ Reagok :
64

Kedd Jan. 24, 2017 7:53 pm írtam neked utoljára



Júdás & Ramiél


Nézek rá egy nagyot, amikor azt ecseteli mi nem tartozik rám, de közben mosolyog. Most még is mit gondoljak róla? Kéne gondolnom róla bármit is? Nagyon komolytalan megnyilvánulás.
- Valóban.
Egyet értek, ennek hangot is adtam. A távolba tekintek és azon morfondírozom miért jó az neki, hogy ezeket a gyerekeket felügyeli. Kétlem hogy Atyám kérte volna rá, szerintem senki sem tudja hogy itt van. Ezt érzem a gesztusaiból is.
- Ha nem tartanám sokra őket, akkor el akarnám pusztítani mindet, akár a fivérem.
Nem nagyon érdekel mit csinált a kölyökkel, de egyébként úgy vélem, nekünk nem szabadna ennyire beleavatkoznunk az emberek dolgaiba. Sajnos már nyakig benne vagyunk, így aztán nem látom értelmét ezt szavakba önteni, hiszen akkor saját magamat köpném szembe.
- Nincs különbség a kettő között.
Keresztbe fonom mellkasomon a karjaimat, elvégre azt hinni hogy elejtette, vagy tudni hogy valaki elvette, számára lényegtelen. Az emberek annyira félvállról veszik az ilyesmit, hogy lám még csak felém sem néztek a szülei amikor előadta hogy elvettem tőle. De amikor kijelentette hogy elejtette, egyből rosszallóan csóválták a fejüket. Mélyet sóhajtok a látványon. Egyre inkább sötétek mint a vakond belső zsebe. Nem, abszolút nem nézem le őket, csupán taszít az emberi hülyeség, szörnyülködöm rajta épp eleget nap mint nap.
- Jól értem? Te sokra tartod őket? Miért?
Olyan érzésem van megkapom a hegyi beszédet, amit egyszer Mihálytól is hallottam. Részben igaz, részben viszont elnagyolt. Nem értek vele egyet, így valószínűleg Júdással sem fogok teljes mértékben. Tulajdonképpen épp hogy kiejtem, rá pár pillanatra állít valamit, amiről halvány fogalmam sincs. Felfelé ível a szemöldököm és amikor rám tekint megvonom a vállam. Kicsit se értem a hasonlatot, ennyire nem ismerem őket. Ha azt akarja értsem, le kell fordítania a saját szemszögünkhöz.
- Rossz a megközelítés, tekintve hogy sosem leszel ember...gondold át még egyszer.
Időpazarlás olyanról ábrándozni ami sosem lesz. Inkább arról kellene, ami elérhető, de úgy tűnik, Júdás butult az emberek közt eltöltött idő alatt.
- Mióta élsz itt, köztük? Miért nem jöttél vissza a Mennyekbe?
No ez már annál inkább érdekfeszítő téma, főleg ha azt nézzük Atyánknál mennyire kihúzta a gyufát, de nem csak ő. Viszont tudhatta volna előbb utóbb megbékél az öreg, feladatott adott Júdásnak, aki a maga korlátai szerint teljesítette is azokat. Akik átformálták a kívánt hatást, azok az emberek voltak, akik miatt most fivéreim, s nővéreim ölre mennek és hozzájuk hasonlóan én is odacsapódtam az egyik oldalhoz. Nem is lényeges kinek van igaza, szerintem az lenne lényeges hogy összetartsunk és ne széthúzzunk, akárcsak az emberek. Mi nem lehetünk ennyire korlátoltak. Ha Gábriel nem hajszolta volna bele magát az őrületbe, mely alapján minden embert el akar pusztítani, akkor még most is a Mennyben élnénk, csendben, rendben, várva Atyánk visszatértét. Azt hiszem nagyon elkalandoztam, miközben ő éppen fegyelmezi valamelyik büdös ember gyereket. A kérdésre arrafelé tekintek, hallom elmémben a gondolatát, és amikor ismét rágyújt, immáron háttal nekünk, hangos köhécselés kezdődik. Ha a hógolyó nem is, ez tutira betalál, lassacskán lilulni kezd a feje.
- Látom.


Vendég
WHISPERING AMEN



Kedd Jan. 24, 2017 11:39 am írtam neked utoljára


Ramiél  

Nincs is annál jellemformálóbb élmény, mint amikor úgy Isten igazából rád hozzák a frászt. Mindig úgy gondoltam erre az ingerre, az agyban lejátszódó kémiai reakciók tömkelegére, mint egy tükörre, ami az igazi lényünket tárja fel. Ekkor mutatkozik meg, hogy milyen emberrel állunk szemben. Valaki reflexből támad, mások sikítanak, egy harmadik típus zsigerből megpróbálja atomi parányra összehúzni magát; de ezek csak durván skiccelt minták hiszen valamennyien máshogyan reagálnak, miként minden ember más.
Ez szép és jó így levezetve, csakhogy én nem vagyok ember. Az egy dolog, hogy értem a bennük lezajló kémiai reakciókat, és el tudom játszani őket annak alapján, hogy én saját magamat milyen típusnak képzelem, ha ember lennék, de váratlan helyzetekben cserben hagynak ezek a hasznos praktikák. Márpedig az, ahogyan felbukkan mellettem az ark, pontosan ilyen helyzet. Fivérem láttán különös kettősség jár át, az arcomon meg a tökéletes értetlenség kifejezése ülhet azt hiszem. Egyrészt fenemód bosszant a jelenléte, mert kerülöm a fajtámat. Ugyanakkor örülök is neki, mert ős régóta vágyom már erre a társaságra. Mély lélegzet, egy gyenge fuvallat a rég nem látott otthonról. Egyszerűsítve: gőzöm sincs, hogy pontosan mit is érzek az arkkal kapcsolatban, és hogy melyik inger dominál jobban.
Az első gondolatom tűnik a legkézenfekvőbbnek, amibe jobb híján bele is kapaszkodok. Tehát (látszólag) csak úgy mellesleg körbepillantok az emberekre, hagy lássam a reakciójukat a jelenségre, de azok úgy tűnik semmit nem vettek észre az egészből. Vagy nem látnak a szemüktől, vagy vak vezet világtalant elven a pályán hagytam a szemeimet is valahol az önbecsülésem szintje alatt. De az is lehet, hogy engem vett balekra az ark, és csúf játékot űzött az elmémmel.
Nem sietek válaszolni neki, előbb meggyőződök róla, hogy az emberek is látják őt, mert nem akarok zárt osztályon kikötni amiért magamban beszélek. Szóval amíg az ark a gáncsolókat nézi, én két huszonéves forma lányt figyelek meg, akik egymás kezét fogva siklottak a jégen a mi kettősünk irányába. Ahogy elhaladtak előttünk szégyellős kis mosolyra rándult a szájuk. Közben fivéremre, és nem rám néztek.
~Köszi, Karma. Jó fej vagy.~
Ezzel kapott még egy tisztességes pofont az önérzetem, ellenben megbizonyosodtam arról, hogy nem leszek bolond, ha megszólalok. Meg is teszem, bár az ütők kommentárjáról már lekéstem. Egyébként nem hiszem, hogy szükségük lenne rá. Így is simán kicsinálják egymást a kis dögök.
Vigyorra húzom a számat. Igazából semmi vicces nem történt. Arról vagy szó, hogy idegesen mindig vigyorgok. Tele csízzel. Próbálok leszokni róla, de  na...
-A ’Magasságostól kapott vagy nem kapott instrukcióim nem tartoznak rád, fivérem. – szólok halkan egy udvarias kis biccentés asszisztálásával. Észreveszem magamon, hogy nem úgy beszélek, mint szoktam, de az agyam se úgy jár, ahogy szokott. Hiába, bizony van különbség a között, hogy felettessel beszélek, vagy a velem egyenrangúnak tartott emberek között vagyok. Most, hogy mindkét tényező jelen van, élesen kirajzolódik a kontraszt a két világ között. Nem ismerem az ilyen helyzetre vonatkozó irányelveket. Menny, vagy Föld élvez prioritást ott, ahol egy arkangyal is jelen van? Nem is akármilyen... elvégre sokat elárul róla az ahogyan a gyerkőccel meg a  kukoricával bánik.
-Nem tartod sokra őket, igaz? – sziszegem a fogaim között. Nem vagyok mérges, csak ilyen látható tünettel jár az, amikor egyszerre több felé figyelek. Részint a csoportra, részint Ramiélre, az emberekre, akik esetleg fültanúi lehetnek a beszélgetésnek, és közben a gyermek elméjében próbálok rendet rakni. – Új emlékei szerint nem egy kifejlett emberpéldány lopta meg, hanem ő ejtette el az ételt. – kommentálom a történteket, és kedvtelve nézek a kölyök után. Hisztizés ide vagy oda, azért meg van a maga bája ennek az életképnek. - Ha ember lennék, nekem legalább öt ilyen kis mitugrászom lenne. Imádom őket. De neked mi a mentséged arra, hogy itt vagy?
Tudom, hogy semmi közöm nincs hozzá, ha a „hivatalos” oldaláról szemléljük a kérdést. Puszta kíváncsiságból teszem fel neki mégis. -Arkangyal az emberek között van olyan különös jelenség, mint egy punk gyerek a techno pubban.
Míg ezzel a gondolattal (illetve az ehhez tartozó képekkel) játszok, lehajolok egy bő maroknyi hóért azon a részen, ahol még nem tapostuk le. Nem túl szabályos golyóbist kerekítek belőle, hogy aztán nagy lendülettel megküldjem az egyik nebulóm felé, akinek biztosan nem a lehelete gőzölög a pálya túlsó végében. Halántékon találtam el. Nem vészes, csak megbillent a feje.
-Dobod el a bagót, Jonson! Órán vagy a fene egyen meg.
-F*szom. Hogy lát el idáig? – vihogta oda a barátjának kótyagosan, mire én bevittem egy második találatot is. Ugyanoda.
- A fülemmel sincs baj.
Szerintem inkább a hógolyók és nem a tanári tekintélyem szegte kedvét a füstöléstől, node végül még ha hepciásan is, de eltaposta a cigit. Ez a lényeg, nem?
-Látod Ramiél? Tanulnak ők a hibáikból. - mondom immár halkabban az arkangyalnak. Főleg a nevét nem kezdem kiabálni. Elszabadulna a pokol, ha megneszelik, hogy elszabadult itt egy angyal. Nemhogy kettő is. Nem beszélve a bukottakról és a démonokról is, akik egyre nagyobb számban képviseltetik magukat az úgynevezett "emberek városában".
Ami azt illeti, igyekeztem elkerülni a neve használatát, vagy hogy egyáltalán beleszőjem a társalgásba. Gondoltam, essünk túl gyorsan a ki-kicsoda, ki-mennyit tud témakörön, amit részemről immár letudtam. Jeleztem, hogy felfogtam és tiszteletben tartom a személyét, a jelenlétét. Ez minden. Hátsószándékom nincs, és hasonló jóban reménykedek az ő részéről. Aztán majd kiderül mit hoz még a nap. Van 40 perc az órából, addig nekem mindenféleképp itt kell maradnom a csoporttal.


Ramiél
WHISPERING AMEN
avatar




☩ Faj :
Arkangyal
☩ Reagok :
64

Hétf. Jan. 23, 2017 5:26 pm írtam neked utoljára



Júdás & Ramiél


A fene sem gondolta hogy amikor a parkba érek, egy hason csúszó, elkóborolt angyalt látok, akin keresztül taposnak az emberek porontyai. Először csak leültem egy padra, figyeltem miként húzza maga után a szánkóját egy ötéves körüli kölyök, aki többször hanyatt esik menet közben a szánkó súlyától. Az apja előtte pedig csak vihog egy nála jóval fiatalabb nőcskével, aki talán a kölyök dadája lehet? Próbálok értelmet keresni az egész folyamatban, mondanom sem kell sikertelenül. Szinte biztos vagyok benne hogy nem azért sétáltak ki, mert a kölyök egyébként jól érezte magát. Az apja szintúgy. Távolabbra kúszik a tekintetem és elmerengek. Annyira mások ezek, annyira buták, annyira logikátlan cselekvéseket tesznek meg nap mint nap. Példa erre a szánkóhúzás, nem a miértje, hanem a hogyanja. De apellálhatnék a házasságtörőkre, és a melegekre is. Igaz, láttam már olyant is, ami jóérzéssel tölt el, mint mikor a hideg buszon az öregember betakarta a kabátjával az öregasszonyt, azt hiszem egy pár voltak.
Elmerengésem közben figyelek fel a távolban tébláboló elit alakulatra, ahol is a tanár kijelenti a céljuk miértjét. Ha nem éreztem volna egyből az energiáját, most jót mosolyognék a kijelentésen, így viszont felpattanok a helyemről, hogy közelebbről is megszemléljem. Ez a város az embereké, nem akarok felbolydulást okozni, ezért vegyültem el és közlekedem most is úgy, akár egy egyszerű halandó. Azt hiszem a jelenlétem inkább rájuk veszélyes, mintsem rám, ezt az érkeztemkor szintén észben tartottam. Testvérem elméjével szórakozhatok egy kicsit, mármint nem lát, de amúgy lát. Itt is vagyok, és nem vagyok itt. Ő sem egy harmatrangú valaki, mert megérezte az ittlétemet. Tudom. Érdeklődve figyelem, miként áll fel a taknyolása után, és jön ki a korláthoz. Az arcáról egyből beugrik nekem egy nagyon régen történt esemény. Kevesen tudják hogy azon a napon én is ott voltam, csendben figyeltem és levontam a magam tanulságait a látottakról. Azt nem tudom hogy ő tudja hogy én tudom, derítsük ki. Lélegzetvételnyi idő alatt válok számára láthatóvá -az emberek eddig is láttak- és szólítom meg.
- Adj nekik ütőket, lássuk mi lesz!
Hirtelen ötlettől vezérelve törnek fel belőlem a szavak. Majdnem ugyanezt csinálta hajdanán. Mi változott? Azt még nem tudom. De ezeket vígan egymásra eresztette megint, felvont szemöldökkel nézem a kölköt, aki éppen térdhajlaton rúgja az előtte haladó lányt, így az összeesik. Bár szerintem csontját nem törte, csak próbálkoznak. A lány huppan egyet, majd később felsegítik  a többiek és kutya baja, egy kis horzsoláson kívül. Amíg mi itt egymással szemezünk most, ők jót nevetgélnek ezen.
- Neked nem itt van a helyed.
Jegyzem meg foghegyről és epésen, ugyanakkor komikusan is, hiszen ha nem itt, akkor hol a helye? Nekem sem kéne itt lennem. Már várom is, mikor üti le a magas labdát, miután magához tért a hirtelen sokktól, amit szerény személyen jelenléte válthatott ki belőle. Gondolom egy ark az, akit a legkevésbé várt ezen a környéken. Amíg ő éppen reagál rám, addig én elveszem a mellettünk elhaladó kölyök kukoricáját a kezéből és megszagolom. Az meg bőgve a szülei felé szalad.
- Ó, Istenem!
Tör fel belőlem a megrökönyödés, hogy mivel mérgezik ezek magukat és miért ilyen büdös ez a vacak? Laza csukló mozdulattal a hóba hajítom, elsüpped benne maga körül megolvasztva a havat. A kölyök pedig hiába is mutogat már felém.


Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Jan. 23, 2017 12:10 pm írtam neked utoljára


Ramiél
A városvezetés úgy véli, hogy megtapasztalni a tűzoltók munkáját, azaz a munka egyes fázisainak miben létét, az majd elveszi a soron következő generáció kedvét az olyan nem releváns hívásoktól, minthogy „kéremszépen, nem tud lejönni a fáról az a macska”. Megmondom az igazat: ez a felfogás szerintem irdatlan nagy baromság. Persze, lesznek olyanok akik néhány ismeretterjesztő videó után kétszer is meggondolják, hogy mihez riasztják a tűzoltókat, ugyanakkor évtizednyi tapasztalattal a hátam mögött ki merem jelenteni: trollok mindig is voltak, vannak és lesznek.
Ez után felmerül a kérdés, hogy akkor mi fenét keresek egy rakás kamasz között a jégkori pályán? Szeretném azt mondani, hogy tanítok, de hagy ne most kezdjek el hazudni.
Arról van szó, hogy drága parancsnokom (tényleg drága. A szilveszterre kötött fogadás egy havi fizetésemnek megfelelő pöttöm üvegnyi konyakba került) szóval ez az ember választás elé állított: vagy bevállalok egy kisebb csoportot a fent nevezett cél érdekében, vagy beállhatok kisegítő hóhányónak az útkarbantartókhoz, ahogy az uborkaszezonban lenni szokás. Így kerültem két tucat 16 éves gyerek gyűrűjébe, akik a korom miatt  eleve nem vesznek komolyan nemhogy figyeljenek is rám miközben a táblára rajzolok pöpec illusztrációkat kapcsolószekrényekről, konvektorokról, gázszelepről, és magyarázom miért nem buli átkapcsolni vegyes tüzelésű kazánról gázfűtésre mialatt a kazánban tombol a hő. Mutattam (szerintem nagyon) hasznos diákat kiégett otthonokról, tűzfészekről, valamint videoanyagot a tényleges tűzoltói munkáról. Az eredmény: 1-0 a kis dögök javára.
Nem adom fel. Ha elvállalok valamit, azt végig is fogom csinálni.
A sablonos stílus megbukott (lássuk be, tényleg nem vagyok  tanárnak való), ezért most kerülővel próbálkozok. Kijöttünk a Central Parkba jégkorizni.
A „mi köze ennek a...” kezdetű kérdéseket azzal válaszoltam meg, hogy amiért a parkba gépjármű nem jöhet, amennyiben egyikük szilánkosra töri a térdkalácsát a jégen, vagy megreped a medencecsontja, a többiek az elméleti órán tanultak alapján megszervezik és végrehajtják annak közel szakszerű kimenekítését, ami szintén többé-kevésbbé a tűzoltók dolga. Ennek hallatán voltak, akik máris tervezni kezdték melyiküket gáncsolják el, mások sápítoztak, most meg rá kellett ébredjek, hogy valamennyi ember közül én vagyok itt a legnagyobb veszélyben. Soha nem jégkorcsolyáztam még, és hiába van kicsit jobb egyensúlyérzékem az emberekénél, az első megmozdulásommal mintaszerű seggest mutattam be (a csoport nagy örömére). Maga a produkció önmagában is rettentően megalázó volt, de a teljesség kedvéért azt is el kell mesélnem, hogy ezek után métereket csúsztam hanyatt fekve, és csak a korlát fogott meg. Hogy végképp beboruljon felettem az ég, egy öt éves forma lányka kacagva lépett át rajtan, miközben én azon gondolkoztam, hogy merre van a jobb kezem, és hol végződik a lábam.
Vajon akkor is elestem volna, ha nem érzem meg egy másik angyal jelenlétét? Szeretném azt mondani, hogy igen, de ezt ugye már nem fogom megtudni. Ugyanis érzem őt. Erős, hatalmas, és.... és rohadt közel van.
Esélytelen kereket oldani. Itt a csoport.
Erőltetett nevetéssel kászálódtam fel egy örökkévalóság múlva, és átléptem a korlátot, hogy már a pályán kívül legyek. Néhányan a csoportból megkérdezték, hogy segíthetnek-e, de (van Isten) ennél több figyelmet nem szenteltek rám.
~Aki bújt, aki nem.~ gondolom, miközben a korlátra támaszkodok a pálya szélén. Úgy teszek mintha a csoportot figyelném, de igazából a semmit szuggerálom. Mint egy gyenge fuvallat, felmerül a gondolat, hogy fivérem (vagy nővérem) talán hozzám hasonlóan magának való fajta, és nem akar majd beszélgetni, de ahh. Nincsen nekem olyan szerencsém.

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Jégkorcsolya pálya - Valahol a Central Parkban
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: